kulturális lap, megjelenik 13 településen , i t e l é z ö k , lis Regioná
2013. MÁRCIUS · Budakalász · Csobánka · Dunabogdány · Kisoroszi · Leányfalu · Pilisszentlászló · Pilisszentkereszt · Pomáz · Pócsmegyer · Szentendre · Szigetmonostor · Tahitótfalu · Visegrád
Megmenekült a PMK
3
Szakoktatás a Szentendrei-szigeten
3
Élmények a tenger mélyén
Művészetek Tavasza
A rendező szellemi fűszerei
Azt, hogy közeledik a tavasz, nem csupán a hosszabbodó nappalok vagy a télűző falusi népszokások jelzik, hanem az is, hogy az idegenforgalomra hangsúlyt helyező települések kulturális kínálata megnő és összesűrűsödik. A Budapesti Tavaszi Fesztivál nyomában másutt is megindul a kulturális élet pezsgése, és ebből Szentendre sem maradhat ki. Nívós hangversenyek, izgalmas könyvbemutató performance, dzsessz-improvizációk irodalmi alapanyagra, szórakoztató előadóest retró dalokból, filmvetítés a rendezővel folytatott beszélgetéssel egybekötve, romantikus színházi előadás, mesejáték – sok minden fér bele abba a fogalomba, hogy Szentendrei Tavaszi Fesztivál. Részletezni is csak a 2. oldalon tudtuk a három hét kínálatát.
„Hihetetlenül jól sikerült 70 percben egymásra építeni a gyönyörű gondolatokat az emberről, a hazáról, sorsról, művészetről, a Férfi és a Nő kapcsolatáról; de akár a reszelt almáról, a sárgarépáról is. Van benne néhány dal is, amelyek a beszédet oldják” – mondja Udvaros Béla rendező az Evangélium Színház Leányfalun látható produkciójáról, amelyben Márai Sándor Füves könyvének „szellemi fűszereivel” teheti izgalmassá az élményét a közönség. Folytatás az 5. oldalon.
06-26-500-160
06-30-667-65-60
06-30-667-65-62
szerviz@japker.hu
japker@japker.hu
Nyitva tartás: H–P-ig 8–16 óráig Szolgáltatásaink: Autószerelés, autóvillamosság, gyorsszerviz, hibakód olvasás, műszaki vizsga. Bontott, utángyártott és gyári alkatrészek értékesítése. Roncsautó vétele bontási igazolással Akcióink: Ingyenes állapotfelmérés! Helyben vásárolt alkatrészek kedvezményes beépítési lehetősége! www.japker.hu
A Nemzet Színésze exkluzív interjút adott munkatársunknak, hogy ne csak a Voith Ágival közösen öszszeállított „Mi színházunk” előadóest budakalászi nézői tudjanak meg sok intimitást összekerülésükről és szétválásukról, de az olvasó is bepillanthasson ennek a gazdag művészi pályának momentumaiba. Színészi és szinkronszerepeiről, színházigazgatói tapasztalatairól, kapcsolatairól ugyanúgy beszél, mint arról, hogy 78 évesen is rendszeresen riogatja a vaddisznókat. Akinek ez a kis bevezető felkeltette az érdeklődését, lapunk 4. oldalán folytathatja az olvasást…
Mostoha katasztrófa-védelem „…hadd forogjon a kerék!”
06-26-500-159
Bodrogi, a fáradhatatlan
Leányfalun, az Aba-Novák Galéria már megint kitalált valami izgalmasat, hogy bevonzza a művészet barátait a falai közé, és öszszevonja az újat a régivel. A LIMES fogalma a határvonal egyben a grafika egyik alapeleme: a VONAL, és ez a témája egy háromévente megrendezendő képzőművészeti eseménysornak is, ami viszont most indul útjára, és még a könyvhöz is van köze. Hát nem érdekes? Akkor, csak az 5. oldalra kell lapozni, aztán irány az Aba-Novák Galéria!
Vannak művészek és vannak műgyűjtők. A művészek gyakrabban állítanak ki, a műgyűjtők ritkábban. A szentendrei születésű Dr. S. Nagy János kutató vegyész több évtizedes munkával létrehozott, elsősorban a szentendrei művészetre fókuszáló képzőművészeti gyűjteménye először lesz látható Szentendrén, a MűvészetMalomban, amely alkalommal nem csupán több mint száz szép és ritkán látott képben lehet gyönyörködni, de bepillantást nyerhetünk egy műbarát gyűjtői látásmódjába és festészetről vallott felfogásába is. A kiállítás kedvcsinálóját a 4. oldalon keressék!
2000 Szentendre, Dózsa Gy. út 26.
7
Művészkönyv triennálé
Emlék-képek egy műbaráttól
Autószerviz és autóbontó
7
Euro-Gym, mint dinamikus jóga?
Találjak fel, tervezzek meghökkentő, érdekes kerekes járművet? Nevezzek Jár-Gány futamra? Mi van? (Hogy megtudjam, kénytelen leszek a 7. oldara lapozni, ahol a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Kerekező címmel alkotónapi pályázatot hirdet. Ezt látnom kell!)
A RÉGIÓ ÚJSÁGJA MEGJELENIK MINDEN HÓNAP ELSŐ HETÉBEN AZ INTERNETEN IS! Reklámfelvétel: Tel.: 26-395-238, a 30-986-2737 számokon és a dunapress@t-online.hu címen. Hirdessen következő lapszámunkban, melyet 2013. április 5-én olvashat.
Különös, hogy míg országszerte hatalmas pénzeket költenek katasztrófavédelemre, a Dunakanyar felső települései mintha mostohagyerekek volnának egyesek számára. Pedig a DÖT, azaz a Dunakanyar tűzvédelemre, és kihelyezett mentőszolgálati feladatok ellátására létrejött társulása nem a markát nyújtotta először, hanem önerőből és felvállalt hitelből belevágna egy új tűzoltó- és mentőállomás létesítésébe, kulcsra kész átadásába a lakosság élet- és vagyonbiztonságának érdekében. Csakhogy a tahitótfalui katasztrófavédelmi központ hiába vár hitelre, támogatásra, a beruházás áll. Ennyire nem fontos másoknak? A történetet a 3. oldalon foglaljuk össze.
2
X. évfolyam, március
„Gondoltam, játszom egy ilyen átváltozósat” – Honnan jött a Kicsi Lili téma? Ha jól tudom ez a mű is kicsit szélsőséges, amennyiben a leszbikus másság jelenik meg benne. Mennyire ismeri azt a világot? – A történet magvát egy ismerősöm életéből merítettem, de sok benne természetesen a fikciós elem. Elsősorban nem az érdekelt, hogy a nők közötti leszbikus szerelmet ábrázoljam – ezt nem is teszem igazából. Az elnyomás, a másik alá besorolódás természetrajza érdekelt. Az, hogy valaki miért sodródik mindig rossz, megnyomorított helyzetbe, miért hagyja, hogy uralkodjanak rajta? A történet két szálon fut, az első a narrátor, Lia gimnazista éveit ábrázolja, amikor is függő viszonyba kerül a drámaszakkört is vezető magyartanárnőjével, Marival. Nyilván titkos és beteges viszony alakul ki közöttük, ám Lia épp abban a fogékony korban van, hogy ebből tanulja meg, milyen egy kapcsolat. És később természetszerűleg ilyenekbe kerül bele. A másik szálon a már felnőtt, harminc körüli Lia életét meséli el, ahol a zsarnok főnöknője, Lili kezében van. Amúgy meg nyilván ismerek melegeket, de mivel nem a meleg szubkultúrában játszódik a regény, ilyen szinten ez lényegtelen…
A Szentendrei Tavaszi Fesztivál elején izgalmas program várja a nézőket: március 16-án szombaton 16.30-kor Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili címmel tart zenés könyvbemutató performance-t a P’Art Moziban. – Öntől nem áll távol a jó értelemben vett exhibicionizmus. Emiatt van-e, hogy Ön olvassa fel, Ön játszik el a filmben minden szerepet, szóval „ide nekem az oroszlánt is”, vagy pedig ez azt fejezi ki, hogy valamennyi hőse egyazon személyiség több oldala volna? – Ebben mindkettő benne van. Eleinte a kedvenc színésznőimet akartam felkérni, de így mókásabbnak tűnt. Nagyon szeretem Sophie Calle és Sindy Sherman, Pipilotti Rist művészetét, és tényleg azt gondolom, minden szerep magva a személyiségben van. Hát, gondoltam, játszom egy ilyen átváltozósat… De a könyvben fontos pont, hogy Mari és Lili erősen hasonlítanak, Lia először, mikor Lilit hátulról meglátja, azt hiszi, Marival sodorta össze megint a sors… – Úgy tudom, a történet nem lezárt. Merrefelé akarja kanyarítani Lili sorsát az élet, vagy az írói fantázia? – Alapvetően trilógiát szerettem volna, de nem folytatásban, hanem az alapgondolat – a személyiség függetle-
nedéséé – lenne benne a „főszerep”. Csak most éppen egy egészen másfajta szöveg kezdett alakulni bennem, egy férfiasabb történet… De előbb-utóbb visszatérek megint a nőkhöz. – Az estben megjelenik a zene is. Milyen dramaturgiai szerepet szán neki? – A könyvbemutatóra csináltuk a performance-t, megírtam mindegyik szereplőnek a dalát. Voltaképpen ez egyfajta hobbim: dalokban, versben, zenében gondolkodni. Ráadásul most
írom éppen a regény színdarabváltozatát, az is zenés lesz. Valahogy bennem több dimenzióban élnek a dolgok – már az első regényemhez is készült egy cd, sőt a Cigánykártya című verseskötetemhez is. Elvetélt zenésznek tartom magam – és nagyon boldog vagyok, hogy az írással mégis bevonzottam zenészeket, előadókat magam köré – szóval az álmaim előbb-utóbb így teljesülnek. – Ön nem először jár Szentendrén. Fűzi-e valami személyes ehhez a vidékhez? – Nagyon szeretem Szentendrét, gyerekkorom óta. Egyszer, – vagy öt éve –, meg is nyertem egy költészeti versenyt is, akkor két hétig itt tanyáztam, addig csak látogatóban voltam. Gyakran járunk ki egy-egy estre, Koncz Zsuzsa koncertre például, vagy csak enni valamit a Művészben, fagyizni, iszogatni a Dalmátban. Legutóbb nagyot fotózkodtunk ef Zámbó Öcsi műtermében… és Szentendrén él és dolgozik panyizsuzsi is, aki kollekciót is nevezett el rólam… szeretem a szentendrei közönséget, és alig várom a nyarat, hogy megint hajóval érkezhessek.
„Szentendre nekem a találkozásokat hozza el”
Mellettem elférsz!
Tavaszi fesztivál a könyvtár honlapján A Budapesti Tavaszi Fesztivál 1981-es megalapítása óta Magyarország legnagyobb kulturális fesztiválja. Ez az eseménysorozat világviszonylatban is jelentősnek számít. Az utazási irodák már hónapokkal előre megkapják a tervezett műsorfüzetet. Március utolsó két hetében (idén április első hetében is) a magyar főváros közel száz helyszínén több száz esemény várja a közönséget, köztük sok belföldi és külföldi turistát. A fesztivál kínálatában a komoly- és könynyűzenei koncertek mellett helyet kapnak színházi előadások, filmvetítések, szabadtéri programok és más fesztivál jellegű események is. Fennállása óta sok vidéki város csatlakozott a rendezvénysorozathoz. Idén Szentendre mellett Sopron, Hatvan, Vác, Eger hirdetett meg programokat. A 2013. évi rendezvények, programok, események naptára a Programturizmus oldalán olvasható. Szentendre még a rendszerváltás előtt, 1986-ban kapcsolódott be a szervezésbe. A Pest Megyei Könyvtár honlapján, a gyűjtemények (helytörténet) címszó alatt, más érdekességek mellett képes beszámoló látható az elmúlt huszonhat év tavaszi fesztiválos rendezvényeiről.
– Az első fontos élmény egy fotózás volt, a regény témája még messze nem volt meg ekkor – meséli Grecsó Krisztián. – Egyetlen jó minőségű fotóról van szó, ami ott rögtön elkészült. Ahogy ránéztem, az volt az első reakcióm, hogy ez az apám. Nagyon fölkavart. Ebből még persze nem írtam volna regényt, de ehhez kapcsolódott egy másik fotós történet. Fölkértek egy magazintól, írjak nekik tárcát, méghozzá úgy, hogy mellékeljek egy képet is, arról szóljon a szöveg. Mikor körbenéztem otthon, eleve régebbi képet kerestem. Csupa beállított fotót találtam gyerekkoromból, meg a szüleim fiatalkorából, műtermi képeket. A valódi életünk egyetlen képen sem volt rajta. Egyetlen olyan fotót találtam, ami érdekesnek tűnt: apám nagybátyjáról készült, 1941-ben áll a pannonhalmi apátság udvarán, fölfegyverezve, de papi gallérban. Erről írtam a tárcát, és
Grecsó Krisztián író, Dés László fúvós, zeneszerző és Dés András ütős „Mellettem elférsz” című zenés irodalmi estjének részese lehet a Pest Megyei Könyvtár színháztermébe március 16-án látogató. A népszerű írót mindenekelőtt az est alapjául szolgáló, azonos című regény születéséről kérdeztem. ez tulajdonképpen már a regényhez született, csak akkor még nem tudtam. A párhuzamosságokról szólt a
szöveg, hogy az ő kitörési kísérletei hasonlítanak az enyéimhez. Észre sem vettem, hogy az ő ürügyén önmagamról beszélek. Elküldtem a tárcát, el is
felejtettem volna, de jött Pannonhalmáról egy levél, melyben az állt: ez az ember sosem volt Pannonhalmán szerzetes. – Mit jelent Önnek az irodalom kitágítása? – Az irodalom és a zene jól megfér egymás mellett és nem csak a vers lehet hatékony partner. A színházivá tágított élménynek szöveg és balett is lehet az alapja, ilyen a közös estünk az öcsémmel, Grecsó Zoltán koreográfussal, de ilyen, ha az embernek szerencséje van a Dés családdal együtt dolgozni. Régebben a Katonában volt egy est, generációkról, családról, hagyományról esett szó, ezt az ötletet fűztük tovább. Az akkori beszélgetés kicsit döcögve in-
dult, ezért a műsorvezető váltott, és a zene ebben a kicsit még fagyos hangulatban, elképesztően szárnyra kapott, hihetetlen extatikus közös improvizáció született belőle apja és fia között. Én közvetlen mellettük ültem, és döbbenetes irigységgel meg csodálattal figyeltem őket. Létezik-e az életnek még egy ilyen szegmense, van-e olyan szituáció, ahol apa és fia felnőttként ennyire önfeledten, magukról megfeledkezve játszanak együtt? Itt vetődött fel, hogy mi lenne, ha bizonyos szituációkat felvázolnék, ehhez részleteket keresnék a regényből, és ők utána zenei szerepjátékként improvizálnának. Tehát olyan estre kell gondolni, ahol ez a közös játék tartja egyben az estet, ez a dramaturgiája. – Szentendre? – Ott lakik az én Kollár-Klemencz László barátom, akivel sokat zenélünk együtt, ott is irodalom és zene találkozik. Úgy látszik, Szentendre nekem ezeket a találkozásokat hozza el!
Egri Márta imád Kalauz Jutka lenni – Művésznő, nekem és a korosztályomnak erről a Kalauz Jutka címről, azonnal egy emblematikus szoc. reál kép jut az eszünkbe: a Füttyös kalauznő. – Nem véletlenül, mert Felekiné Gáspár Anni festménye, és egy, az ötvenes évekből való táncdal indította el az egész előadóestet, aminek a címe Kalauz Jutka, és Major Tamás írta a szövegét. Ezeket kapcsoltuk össze, és kialakult Kalauz Jutka egy napja. Ez nem színdarab, hanem zenés est az ötvenes évek táncdalaiból, mozgalmi dalaiból, filmslágereiből, a köztes szövegek pedig az akkori Nők Lapjából és Kincses Kalen-
A Pilis Dunakanyari régió 13 településének független lapja. Alapítva 2004-ben Kiadó: Szólabda Stúdió Főszerkesztő: Csatordai Katalin Olvasószerkesztő: Muzsay András Reklámfelvétel: a szerkesztőségi elérhetőségeken Nyomdai előkészítés: Alfa Press Design Kft. Szerkesztőség levelezési címe: 2000 Szentendre, Duna-korzó 18. Tel./fax.: 26/395-238, Mobil: 06(30)9862737, E-mail: dunapress@t-online.hu; www.dunakanyar.hu Terjeszti a kiadói hálózat Nyomda: Paus-Print Kft. ISSN 1786-1802
A Jászai Mari-díjas Egri Márta színésznő még csak most próbálgatja, milyen Kalauz Jutka bőrében lenni, de máris imádja. A most készülő zenés „pitypalatty” villamos – a március 5-i, budapesti, Átrium Film-Színházbeli bemutatót követően – március 17-én Szentendrére, a Pest Megyei Könyvtár színháztermébe is befut, hogy 90 percre az ötvenes évek világába kalauzolja a nézőket… dáriumokból való versek, olvasói levelek, cikkek. – Önnek jutott eszébe ez az előadóest téma, vagy felkérték, hogy ezt önnek kéne előadni? Úgy tudom még eddig nem volt előadóestje… – De volt már, és éppen Szentendrén, pár évvel ezelőtt, a Karády-estem. Ez most Böhm Györgynek jutott eszébe, aki megszerkesztette és meg is rendezi az Orlai Produkciós Iroda keretében. Vele, és Heilig Gáborral hoztuk ezt össze, aki a négytagú zenekart vezeti. – Ma az ötvenes évekről kevésbé nosztalgiával, inkább valamiféle gunyoros retró felidézéssel szokás beszélni, mint valami abszurd, élhetetlen világról, pedig akkor is születtek gyermekek és éltek normális emberek. Volt, amit lehetett benne szeretni, és amit nem. Ez a műsor mennyiben hozza közel a reális valóságot? – A háború utáni nagy újrakezdés időszakában vagyunk, magam is akkor születtem, a kort a hurrá-optimizmus
lendülete jellemezte, amin én nem szeretnék gúnyolódni, egyszerűen csak fel szeretném idézni. A dalokat természetesen mai hangszerelésben adjuk elő. Engem ebből a korból nem a nagypolitika érdekel, hanem az, hogyan éltek az emberek, akik moziba jártak, meg táncolni, de akiket egy rájuk kényszerített valóság is nyomasztott, meg időnként el is tűntek. Ezért is vettük a szövegeket az említett forrásokból, és nem a Szabad Népből. Nekünk, akik ezt létrehoztuk, az a célunk, hogy szórakoztassunk, amikor felhangzanak az Azt álmodtam ma éjjel, a Zúgnak a traktorok, az Egy boldog nyár Budapesten, a Gyere, ülj kedves mellém, az Egy Duna-parti csónakházban, a Munka után, estefelé, a Troli-trolibusz és így tovább. – Az összeállításnál melyik korosztályban gondolkodtak: akik ezt megélték, vagy akiknek fogalmuk sincs arról, milyen volt akkor az élet? – Talán minden korosztálynak, leg-
feljebb másként nézik, hallgatják a szülők, nagyszülők és azok, akik arra kíváncsiak, milyen lehetett valamikor az ő fiatalságuk… Még nem volt előadás, nincs róla tapasztalatom. Én mindenesetre máris nagyon élvezem, az egész csapat jó hangulatot teremt, jók az anyagok, énekelhetek, amit nagyon szeretek, ha nem is vagyok énekesként elkönyvelve. – Milyen érzésekkel jön Szentendrére? – Nagyon szeretem. Én lényegében a szomszédban, Tahiban éltem születésemtől kezdve, ott éltem vagy 20 éven át. Bár a válásom után eladtam a házam, nem szakadt meg a kapcsolatom Tahival: ott él a lányom a két unokámmal, ott Kati húgom a férjével, szóval ezt jelenti nekem a pilisi Dunakanyar, ilyen érzésekkel jövök ide az új műsorunkkal is. Muzsay András
3
X. évfolyam, március
Tűzoltó, mentő készültség, kész terv és 7 település várja a támogatást
Katasztrófavédelem a felső Dunakanyarban Azóta több mint két év telt el, és A 2010-es vörösiszap katasztrófa ráébresztette a kormányzatot, a katasztrófavédelem gyökeres átala- hogy az ország katasztrófavédelmi szervei működési és szervezekuláson ment keresztül. Bebizonyo- ti felépítésük tekintetében nincsenek felkészülve egy ilyen esesodott, hogy az átszervezések és mény kezelésére. fejlesztések elkerülhetetlenek: a hatékony fellépés záloga a tűzoltóság sokszor olyan hosszúra nyúlik, hogy gi érdekek képviseletében. Az elmúlt és a polgári védelmi szervek egysé- a mentés szinte kilátástalan, vagy két évben ugyan számos katasztrógesítésében rejlik. Mára az Országos lehetetlen. Ezt felismerve az önkor- favédelmi vezetővel tárgyaltak sikeKatasztrófavédelmi Főigazgatóság mányzatok úgy döntöttek, hogy a resen, az asztaltól felállva azonban olyan szervezeti óriássá fejlődött, lakosság kiszolgálása érdekében minden megmaradt ígéretnek. melynek kiépítéséhez a kormány több milliárdos támogatással biztosítja a forrásalapot. Az állampolgárok vagyontárgyainak védelmében, a tűzbiztonság növelésében fontos feladat a megelőzés, általa a kárfelszámolás és a helyreállítás költségei takaríthatók meg. A dunakanyari kistérség északi régiójának hét Látványterv – a kész tervek is megvalósításra várnak települése 2010-ben megalakította a Dunakanyar Tűz- csatlakoznak a kormányzati törekDr. Sajtos Sándor, a gesztortevédelemre, és Kihelyezett Mentő- véshez, és anyagi terhet vállalva is lepülés polgármestere, a DÖT elnöszolgálati Feladatok Ellátására létre- létrehozzák a katasztrófavédelmi ke, immár többedszer fordult segítjött Társulását (DÖT), mely műkö- központot Tahitótfaluban. ségért a Belügyminisztériumhoz, désének fő céljául egy Tahitótfalukérve annak anyagi hozzájárulását. Ismét elutasították ban megépülő tűzoltóőrs és mentőA szaktárca február közepén újból a támogatást állomás létrehozását tűzte ki. elutasította a projektet, arra hivatA lakosság élet- és vagyonbiztonAz 5 millió forintos törzstőkével kozva, hogy a 2013. évi katasztrófaságának helyzete arra ösztönözte a létrehozott társulás a kezdeti elkép- védelmi keretösszeg ilyen mértéktagönkormányzatok polgármestere- zelések alapján 100 milliós hitelből ben nem tud kötelezettséget vállalit, hogy olyan beruházást valósítsa- akarta megépíttetni az akkor még ni. Talán, ha minden jól megy, erre nak meg, amely pozitívan hat az itt csak egy tűzoltóőrsöt, amit kulcsra- leghamarabb 2014-ben lehet esély! készen szerettek volna átadni a kaélők életkörülményeire. A történet eddig, akár sablonosA térség tűz- és vagyonvédelme tasztrófavédelemnek üzemeltetésre. nak is mondható, hisz’ nem megleszámos kivetni valót hagy maga Két, hitelfelvételre irányuló pénzin- pő, ha ilyen vagy olyan „jó lenne, után. Tűzoltó- és mentőállomás tézeti közbeszerzésük is eredmény- ha” elképzelésre az állami szervek Szentendrén működik; ez a 11-es telenül zárult, megerősítve, hogy ma (pénzhiányra hivatkozva) nemet főút mentén egészen Visegrádig tel- nincs olyan bank Magyarországon, mondanak. Ha az indoklás helytáljesít szolgálatot, beleértve a Szent- amelynek megérné a finanszírozás. ló. Ám az újabb elutasítás számos, endrei-szigetet is. A közlekedési De a polgármesterek továbbra is tán- értetlenségre megalapozottan okot nehézségek miatt a vonulási idő toríthatatlanul küzdöttek a lakossá- adó kérdést vet fel.
Hol marad a lakók érdekképviselete? A térség mintegy 20 ezer lakójának érdekei a sajtótájékoztatók egyenruhás sztárjai számára mintha nem is léteznének a maguk reális valóságában. Szinte felfoghatatlan, hogy a példaértékű gesztus miért nem talál immár évek óta befogadóra? Mi itt a hiba? Talán az, hogy a települések nem kértek, követeltek, nyafogtak, hanem felelősen gondolkodva, együttes erővel kigazdálkodták az alapokhoz szükséges forrást? Vagy az, hogy összefogva, időt, pénzt és erőfeszítést nem sajnálva, közös döntéseket meghozva, a rendvédelmi szervekkel szoros együttműködésben dolgoztak az elképzelés megvalósításán? Mert ennek a munkának köszönhetően, mára már elkészült a hatóság által jóváhagyott, engedélyes terv is, melyet – újabb önerőt befektetve – közút kapcsolati tervek egészítenek ki. A tárgyalásoknak köszönhetően (lassan egy éve) a szakszolgálatok nyilatkoztak, és lépéseket is tettek már az állomány és az eszközök biztosítására. No, igen, ha lenne hová. A települések eddig több mint 6 millió forintot fizettek ki. Tahitótfalu saját tulajdonában lévő, 2000 m2-es területét ajánlotta fel térítésmentesen, 25 millió forint értékben. Van tehát terv, van állomány, van eszköz. A beruházás megvalósításra készen áll! dunapressinfo/B
Cserbenhagyott falvak – kaotikus állapotok
Szemét helyzet! Tavaly a Kaposvár Zrt. nagy- Nincs szerencséjük a Dunakanyar északi régiós településeinek a mértékű áremelést jelentett be, amit szemétszállítás dolgában; már közel egy éve járják a kanosszát, peaz önkormányzatok elutasítottak, dig sok időt és pénzt fordítottak megnyugtató megoldáskeresésre. erre a szolgáltató szerződést bontott. Leányfalu hivatala (a hoppon ma- kozik a rendelet. Kompromisszum- úttal a köbméterenkénti elszámolást radt 5 önkormányzattal egyeztetve) ként az inflációs rátának megfelelő érvényesítjük, a költségek pontosabb összeállította az újabb közbeszerzési összeg beépítését engedélyezték. Az meghatározása végett. Júliusig még eljárásra a felhívást, amelyben min- A.S.A másnap, minden szerződését az A.S.A szolgáltat, és hogy a felden falu a saját elképzelése szerinti azonnali hatállyal bontotta, így mondási időben ne sokasodjanak műszaki feltételeket jelölt meg. A most július 1-jéig a felmondási idejét tovább a hiányosságok okozta probtöbb nyertes ajánlattevőből Leány- tölti. lémák, a lakosságnak is alkalmazfalu, Tahitótfalu, és Dunabogdány kodnia kell a szolgáltató működéséÚj hulladékszállítók (október 8-i dátummal) az A.S.A. hez. A több esetben is az ingatlanok jelentkezését várják! Magyarország Kft-vel kötött szerzőelőtt hagyott hulladékot azért nem dést, amely országos, jó referenciák– A helyzet nem könnyű, de ka- szállították el, mert a kukákat nem kal, valamint Gyálon saját tulajdo- otikus – mondta Nyíri Csaba, Le- időben rakták ki. Ezért mindenképnú, közeli lerakóval rendelkezik, és ányfalu polgármestere. – Már elké- pen kérjük, hogy a szállítási napon, ajánlati ára megfelelőnek tűnt. szült az újabb közbeszerzési doku- a hirdetményekben megfogalmaA szolgáltatás a kezdetekzottak szerint, már reggel től fogva nem volt zökkenő6-tól tegyék ki azokat az utmentes, de a megbízók a kucára! kásautók sofőrjei mellé megSzigetmonostor maga felelő helyismerettel rendelszállítja kező, saját dolgozót, sőt utcatérképet is biztosítottak, toSzigetmonostor sajátos vábbá mindenhol hivatali helyzetben van, évek óta saját dolgozó látta el az ügyfélszolönkormányzati szakfeladatgálati feladatot, ezzel is segítként, és így önálló vállalkove a munkát. A problémák Az otthagyott kukák rendszeressé váltak zásként végzik hulladékszálettől függetlenül csak sokalítást. Az önkormányzat sodtak, nőtt a lakossági elégedetlen- mentáció; ezúttal még körültekin- résztulajdonnal rendelkezik a Zöld ség, és a vezetői egyeztetések sem tőbben fogalmazzuk meg a műszaki Híd Társulásban, amit 106 település hoztak eredményt. tartalmat. A mi településeinken hozott létre a kommunális hulladék A decemberben elfogadott új fokozottan kell ügyelni a helyi sajá- kezelésére. Jelenleg egy kukásautóhulladékgazdálkodási törvény meg- tosságokra: mert mindhárom falu- val és négy alkalmazottal maguk születésével az A.S.A. Magyarország nak nyaralóövezetei és hegyvidéki gyűjtik be a szemetet, amit a Zöld Kft. körlevélben értesítette az önkor- lakóövezeti is vannak. A keskeny Híd kerepesi lerakójába szállítanak. mányzatokat, hogy érvényesíteni utcákban csak a kisméretű gyűjtő- Ez a megoldás tonnánként évi 8 ezer kívánja az ebben foglalt lehetőséget, autók férnek el, ezekből többel is kell forint költségmegtakarítást hoz, alaés tonnánként 3000 Ft-tal növelné rendelkezzen az új szolgáltató. Ku- csonyan tartva a lakossági díjakat. Ám a helyzet jelenleg itt is kéra szállítási árat! A településvezetők kás és zsákos elszállítást is kérünk, ezt annál is inkább elutasították, ehhez a gyűjtőzsákokat a szolgálta- déses, mivel az új hulladékszállítási mivel erre csak a január 1. után meg- tónak kell biztosítania! A jelenlegi törvény szabta feltételeket nekik is kötött szerződések esetében vonat- tonnánkénti elszámolás helyett ez- teljesíteni kell ahhoz, hogy ezt a te-
vékenységet folytathassák. További problémát okozhat, hogy az idei hulladéklerakó illetékek és a díjemelések növelik az árat, így már közel sem biztos, hogy megéri a lakosságnak az önkormányzati szállítás. Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármestere elmondta, hogy ez év közepéig kiderül, meg tudnak-e felelni a törvény adta kötelezettségeknek. Amennyiben ez nem sikerül, nemcsak a lerakót, de a szállítást is a Zöld Híd fogja biztosítani csakúgy, mint jelenleg Pócsmegyer esetében.
Monostoron közszolgáltatási telep készül A faluban egy településgazdálkodási közszolgáltatási telephelyet építenek; ezen kapnak majd helyet a jelenleg a Faluház udvarán parkoló kukás autó, valamint a közterületés útkarbantartási járművek és eszközök. A beruházás mindenképpen javítja a településképet, hasonlóan, mint a falu központjában a Szabadság tér parkolási viszonyainak rendezése. Míg az előbbire a forrást a vízbázis védelemre kapott díjkompenzáció biztosítja, az utóbbira (ilyen profilú pályázat híján), az önkormányzatnak saját erőből kell a pénzt előteremtenie. A szemétszállítással kapcsolatos közbeszerzés állapotáról és a változásokról a honlapon és a helyi újságban is adunk tájékoztatást. A szerződéskötést követő új hulladékszállítási feltételeket is itt tesszük közzé. Addig a lakosság megértő együttműködését és türelmét kérjük! (dp/kb)
Fejlesztésre társultak a szigeti települések A Szentendrei-sziget négy faluja ugyan még nem hivatalos formában, de már a kistérségi rendszer működésekor is szoros együttműködésben dolgozott. A Fővárosi Vízművek Zrt-vel folytatott tárgyalások alkalmával a vízbázis-védelmi előírásokból fakadó hátrányaik kompenzációjáért léptek fel együttesen. A törekvést siker koronázta, a tavaly aláírt 10 éves szerződésnek köszönhetően a Vízművek – a kitermelés mennyiségétől függően – 1%-ot térít vissza a vízdíjból. Az összeg meghatározott célokra, elsősorban környezetvédelmi és könnyű-turizmus fejlesztésre fordítható. Február végén Tahitótfalu, Kisoroszi, Pócsmegyer és Szigetmonostor polgármesterei együttműködésük fundamentumaként írták alá a Szigeti Önkormányzati Társulás (SZÖT) alapító okiratát, és gesztortelepülésként ezúttal is Tahitótfalut választották. A szervezet elnökétől, Dr. Sajtos Sándor polgármestertől megtudtuk: a régóta tartó egyeztetések során körvonalazódtak a leendő együttműködés lehetőségei. A települések egyéni sajátosságait figyelembe véve igyekeztek a koncepciót kialakítani, de vannak az egész szigetre kiterjedő projekttervek is. – A sziget adottságai különösen alkalmasak a nyugalomra, kikapcsolódásra vágyó turisták számára. Az önkormányzatok már önmaguk is egyéni fejlesztésekbe kezdtek, de fel kellett ismerjük, hogy közösen könnyebben célt tudunk érni, és lobbi érdekeinket is jobban tudjuk érvényesíteni – mondta.
Az ökoturizmus lovas útvonallal indul – Már elkészítettük a szigeti lovas útvonal térképét és terveit. Az ökoturizmus jegyében, ezzel párhuzamosan, a kistérség működésének időszakában is felmerült igény: egy kerékpárút kialakításának lehetőségét is vizsgáljuk. De nem csak a szárazföldön közlekedőkre gondolunk. A kis-Duna ágon úszó csónakházat szeretnénk telepíteni, a kismotoros, illetve emberi erővel működő hajók, (kajakok, kenuk, evezős csónakok) számára! A várhatóan megnövekvő forgalomhoz természetesen a vendéglátó és szálláshelyek, valamint a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztése is hozzátartozik majd.
Lovászokat és henteseket képeznek – A turisztikai törekvéseken túl, az oktatás terén is jó lehetőségek kínálkoznak. Hozzáfogtunk egy mezőgazdasági szakiskola megalapításához. A 8. osztályt végzett tanulók – a Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-szakképző Központjának programjához csatlakozva – lovásznak és húsipari szakmunkásnak tanulhatnának. A gyakorlathoz is minden lehetőség adott, hiszen a helyi lovardák, valamint a közeli húsfeldolgozó kisüzem ebben segítséget nyújtanának. Tervek és elképzelések tehát bőven vannak, ezekhez a forrásokat folyamatosan kutatjuk. Céljaink megvalósításához a vízbázis védelmi kompenzációból befolyt összeget pályázati pénzekkel igyekszünk kiegészíteni. Dpressinfo/FBA
A rendelő Szentendréé Szentendrénél marad a SZEI üzemeltetési joga – döntötte el a képviselő-testület. A tizenhatszoros eredeti költségvetésből felújított rendelőintézetet az állam kórházi kezelésbe akarta vonni. Az intézmény dolgozói és a szentendrei lakosság összefogásával, aláírásgyűjtést tartottak a helyi aktivisták, majd az önkormányzati támogatást is megkapta a kérvény. A szentendrei rendelő, bár a felújításával járó többletköltségeivel kiemelt szerepet tölt be a város eladósodásában, így mégis meg tudja tartani ultramodern berendezéseit, ezzel is biztosítva az ellátás magas színvonalát.
Költséghatékony energiafelhasználás A reorganizációs program részeként, a Városi Szolgáltató Zrt. keretein belül új, energiafelhasználást normalizáló szakember gárda kezdi meg munkáját. A VSZ Zrt. tavaly már 130 millió forint pályázati pénzt nyert a távhőszolgáltatás támogatására, idén pedig a város többi intézményénél a közvilágítással kapcsolatos ráfordítások energiamegtakarítási lehetőségeit kutatják fel. A munkacsoport költsége alig haladja meg a 7 milliót, ám a várható költségmegtakarítás eléri a 43 millió forintot.
Az áldozatot meghozták – megmenekült a PMK Bezárás helyett elbocsájtásokkal indul az újév a Pest Megyei Könyvtárban. A 32 álláshelyből statisztikailag 4,25 szűnik meg, ez a gyakorlatban 5 (ezek közül kettő betöltetlen) állás megszűnését jelenti. A gazdasági ügyintéző mellett a helytörténeti könyvtárost és a kötészeti munkatársat küldik el, a kölcsönző és a ruhatáros státuszt pedig megszűntetik. A PMK fenntartása Szentendre önkormányzatának feladata, amit elsősorban központi támogatásból és az intézmény saját bevételéből biztosít. A kényszerlépés elkerülhetetlen volt, de a 10,2 milliós megtakarítással az intézmény elkerülte a végleges bezárást. (Forrás: www.tesz2000.hu)
4
X. évfolyam, március
Emlék-képek Szentendréről
Ferenczy Múzeum – Múzeumi naptár A Szentendrei MűvészetMalomban a „Művészek a Szőnyi István Szabadiskoláért” című kiállítás március 17-ig tart nyitva. Március 1. 17 óra – a Szentendrei Képtárban Dunakanyar a középkorban – régészeti vándorkiállítás megnyitója. Március 3. 16 óra a Szentendrei Képtárban bemutató tárlatvezetés a Dunakanyar a középkorban című kiállításban, a vezetést a kiállítás kurátora tartja. A tárlatvezetés ingyenes, azon belépőjeggyel lehet részt venni. Március 5. 15 óra a Szentendrei Képtárban Beavatás – Szakmai program pedagógusoknak a Dunakanyar a középkorban c. kiállításban. Az érdeklődők számára tárlatvezetést és a régészeti kiállításhoz kapcsolódó módszertani bemutatót tartanak múzeumpedagógusaink. A program a tanárok számára ingyenes! Március 5. 18 óra a MűvészetMalom – Grafikai Műhelyben kiállítás megnyitó: a MűvészetMalomban működő Művészeti Szabadiskola bemutatkozó kiállítása. A program ingyenes! Március 12. 19 óra MalomEstek a Malom Caféban. A VLS bemutatja a „Kint a Bárány, bent a Farkas” című nemzetközi képzőművészeti projektjét. A program ingyenes! Március 23. 10-12 óra a Szentendrei Képtárban „Kicsi csupor, nagy a füle” – középkori családi délelőtt tárlatvezetéssel, tárgykészítéssel gyerekeknek a Dunakanyar a középkorban c. régészeti vándorkiállításban. A programon belépőjeggyel lehet részt venni. Március 24. 10-12 óra a MűvészetMaloban MalomMeseMatiné – kortárs mese- és alkotássorozat 4-8 éveseknek minden hónap harmadik vasárnapján 10.00-12.00 óráig a MűvészetMalom az „Emlékképek Szentendréről. Válogatás S. Nagy János magánygyűjteményéből” című kiállításában. Az irodalom és a közös alkotás révén közelebb hozzuk a gyerekeket a művészethez drámapedagógus és múzeumpedagógus vezetésével.
Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár Budakalász, Szentendrei út Jankovics Marcell könyvillusztráció kiállítása Az itt bemutatott ötven darabból álló képsorozat Sebestyén Gyula Gesta Hungarorum című eposzához készült. Sebestyén Gyula őstörténész munkája 1925-ben jelent meg Gesta Hungarorum – A magyar hősmondák öt könyve címmel, témája a magyarok története, elő és őstörténete a világ teremtésétől Trianonig. A nagyszabású könyvet kiegészítendően Jankovics Marcell a történethez igazodva, annak szellemében készítette el képeit. Február 21. – március 22. Rózsa György tojáspatkoló kiállítása Március 1. – április 3. „Mi színházunk” – Bodrogi Gyula és Voigt Ági estje Március 11., hétfő 18.00 A színészpáros ismert dalokkal és mulattató történetekkel eleveníti fel közös színészi múltját és mesélnek „megbonthatatlan” barátsággá „szelídült” kapcsolatukról is. Március 21. 16-19 óráig Tolcsvay Tanya Vendég: Chemez Farkas néprajzkutató Hatezer kilométer lovak hátán Budapesttől Kazahsztánig Március 23., 18.00-22.00 Tolcsvay Béla vezetésével zenél a Tolcsvay Trió. Tarsolyosok XIX. Országos Találkozója Március 9., 12.00-22.00 Ünnepeink a képzőművészeti alkotások tükrében – Veress Ágnes előadása Séta a versek utcájában – Lakatos József költő önálló estje Március 22., 18.00-20.00 Szent Korona Virágai. A magyar feltámadás Március 30., 15:00-20.00 Házigazda: Dr. Varga Tibor jogtörténész A Vendégünk…c. előadás sorozat következő vendége Böjte Csaba Március 17. 18.00
Válogatás S. Nagy János magángyűjteményéből Dr. S. Nagy János több évtizedes munkával létrehozott, elsősorban a szentendrei művészetre fókuszáló képzőművészeti gyűjteménye először lesz látható Szentendrén, a MűvészetMalomban (Bogdányi út 32.), február 22. és május 20. között. Az itthoni közönség számára 2006-ban már lehetőség nyílott a kollekció teljesebb megismerésére a budapesti Kassák Múzeumban megrendezett kiállítás során, egy kisebb válogatás pedig 2007-ben, a németországi Tübingen-
lassan nem lesz olyan ember a közelünkben, aki ne került volna így, vagy úgy kapcsolatba vele. Tény: gazdagabbak lettünk általa. Észre sem vesszük, és lassan internetfüggőkké válunk magunk is, már alig van olyan kérdésünk, amire – ha tehetjük –, az első választ ne az interneten keresnénk, miközben azért azt is tudjuk, hogy sokszor ellenőrizetlen
bányai festői hagyományokat, a nagytekintélyű főiskolai mester, Réti István, és a szeretve tisztelt festőművész, Ferenczy Károly hatását közvetítik. A gyűjteményben olyan meghatározó jelentőségű műalkotások találhatók, mint például Rozgonyi László, Jeges Ernő, Deli Antal, Paizs Goebel Jenő kompozíciói, amelyek ma már nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a szentendrei festészet történetének első évtizedeit megérthessük. S. Nagy János különösen jó barátságot ápolt a Szentendrei Művésztelep két alapítójával, Bánovszky Miklóssal, illetve Onódi Bélával, akinek művészetéről könyvet is írt. A gyűjtemény említésre méltó
jellegzetességei közé tartozik, hogy a régi mesterek művei mellett a szentendrei kortárs művészet szintén képviselve van – többek között – Balogh László, Deim Pál, Aknay János, Lukoviczky Endre, Hajdú László, vagy a nemrég elhunyt Gy. Molnár István néhány alkotásával. A város kulturális életében egykor aktívan résztvevő, valamint művészeti írásokkal és kiállítás szervezéssel foglalkozó kutató vegyész S. Nagy János gyűjtői látásmódját és festészetről vallott felfogását közvetíti a több mint száz műalkotást bemutató kiállítás. Bodonyi Emőke, a kiállítás kurátora
A Dunakanyar a középkorban A Dunakanyar – azaz a Dunának a Börzsöny és a Pilis közt kanyargó szakaszát és ennek közvetlen környezetét magába foglaló meghatározás – modern földrajzi fogalom. A folyó és a hegyek által alkotott természetföldrajzi egység középkori elődeink számára nem a táj különleges szépsége, hanem az itt koncentrálódó politikai hatalom és fejlett urbanizáció révén vált alapvető fontosságúvá. Az
Árpád-kori Magyarország városias településeinek jelentős része a Duna mentén alakult ki. A hajózást, kapcsolattartást, távolsági kereskedelmet, halászatot lehetővé tevő folyó egyike volt az országunk egyházi és világi közigazgatási központjainak létrejöttét meghatározó legfontosabb településformáló erőknek. Esztergom, Visegrád és Vác kialakulásához, fejlődéséhez különböző
tényezők és történeti események járultak hozzá. Életútjuk egymással összefonódott, bár jogállásuk és népességük összetétele eltérő volt, és virágkoruk is más-más korszakra tehető. A kiállítás a Szentendrei Képtárban a Magyarország
középkori hatalmi központjához tartozó régió történetét, a török kort lezáró visszafoglaló háborúkig tartó színes életét mutatja be a három eltérő arculatú város legjelentősebb történeti-régészeti és művészeti emlékeinek segítségével.
Bodrogi Gyula, a fáradhatatlan – Mi évtizedeken át játszottunk együtt a József Attila Színházban meg a Vidám Színpadon, ez alatt az idő alatt rengeteg színdarabban voltak emlékezetes párjeleneteink, dalaink. Erről mesélünk, hogyan kezdődött, hogyan kapcsolódott össze a kettőnk pályája, aztán hogyan mentünk széjjel. Lesz szó színházi bakikról, emlékekről is, sok mindenről, egy nagyszerű trió zenei kíséretével. A műsorunkra mindenkit várunk, akár még a környékről is! – Én emlékszem, hogy az Ön pályája hasonlóképp még Törőcsik Mari oldalán kezdődött… – Igen a Potyautast is még vele játszottam, erről is lesz szó. Akkoriban nagyon sok darab ért meg nagy szériákat. A Kaktusz virága meg a többi ilyen siker, egész a Szomorú vasárnapig, már Ágival futott. Nem egy számunk van, amiről tudom,
Biztonságos internetezés Az internet korunk bűvös lehetősége, használata megkönnyíti életünket, kitekintést enged a világra, közelebb hozza a távol lévő ismerőseinket, ismereteket kínál, gyorsan és könnyen – ha okosan használjuk – birtokunkba kerülhet a keresett információ. Hosszan lehetne sorolni még az internet áldásos örömeit, bizonyára ezt sokan tudják is, hiszen
ben is bemutatásra került. A gyűjteményhez számos olyan műalkotás tartozik, amelyeket különböző tárlatokról jól ismerhetünk, most azonban a gyűjtő ízlését és a városhoz való kötődését is reprezentáló kiállítás keretében láthatjuk ezeket viszont. A szentendrei születésű S. Nagy János elkötelezetten gyűjti az 1926ban megalapított Szentendrei Művésztelep alapító tagjainak és az 1920–30-as években itt otthonra lelő művészek munkáit, amelyek a nagy-
adatok, írások, tanulmányok is felkerülnek rá. Fontosnak érezzük, hogy az internettel való kapcsolatunk valóban csak a jó oldalát mutassa meg, épp ezért elhatároztuk, hogy mi is felhívjuk a biztonságos internetezésre a figyelmet. Tudják, melyek azok a váratlan és szokatlan dolgok, amelyekre oda kell figyelnünk, nemcsak nekünk, de a gyermekeinknek is, internetezés közben? Az internettel kitágult világ előtt meddig „tárjuk föl” magunkat? Hogy az öröm ne váljék ürömmé. Várjuk önöket március 20-án, szerdán, 18 órakor a Pest Megyei Könyvtár olvasótermében! Biztonságos internetezés. Pest Megyei Könyvtár: Szentendre, Pátriárka u. 7.
„Mi színházunk” címmel Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Ház március 11-i műsora Bodrogi Gyula és Voith Ági közös zenés előadóestjét hirdeti. A nagy érdeklődés előre borítékolható, ezért is kértem a Nemzet Színészét, Bodrogi Gyulát egy kis exkluzív beszélgetésre a műsorról és a művész életéről… hogy mindenki tudja, átment az emberek fejébe, a fülébe, a szívükbe, és olyankor meg is kérem őket, hogy mondják, énekeljék velünk együtt a slágereket! Én szeretem ezt, akkor jó egy előadás, ha a közönség együtt játszik a színpaddal. Így ez élmény lehet azoknak, akiknek élő előadás-emlékeik vannak, meg azoknak is, akiknek nincs: az idősebbeknek nosztalgia, a fiatalabbaknak felismerés, hogy mi mindent csináltunk mi együtt. És nagyszerű, nagy prózai szerepek is vártak életem során, nem panaszkodhatom. A szinkron szerepeimet, mint Antoniust a Julius Caesarban, vagy Warden őrmestert a Most és mindörökké-ben, ezeket is nagyon szerettem. Amikor mi elkezdtük a szinkront, akkor azt olyan komolyan vették, mint egy színházi feladatot. Nem úgy, mint ma, nyilván az igény is felhígult, engem például mostanában nem is hívnak. – Fizikailag hogyan bírja még a fellépéseket? Hiszen nem titok, már 78 éves. – Nem tudom, hogyan, de „átmeAPRÓHIRDETÉS
Ingatlanértékesítőt keresünk Pomázon és Budakalászon. Gépkocsi és fényképezőgép szükséges a munkához, telefont mi adunk. Helyismeret szükséges, gyakorlat előny, tréninget cégen belül biztosítunk. Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal a metyko.zsuzsa@csic.hu email címen. Budakalász, Pomáz, Szentendre városokban 3000 m2 feletti, belterületi, építési telket keresek, megvásárlásra, jó infrastruktúrával! Érdeklődni: Metykó Zsuzsánál: 0620/208-9844
ELADÓ ÜZLETHELYISÉG ELADÓ TAHIBAN A 11-ES FŐÚT MELLETT, BUSZMEGÁLLÓNÁL, JÓ PARKOLÁSI LEHETŐSÉGGEL 82 m2-ES ÜZLETHELYISÉG, ebből 35 m2-es kerthelyiség, 364 m2-ES TELKEN! Az épület 21 éve presszóként működik, 2 éve felújított állapotban, teljes felszereltséggel. ÉRDEKLŐDNI: 06-20/352-9006, 06-20/207-6828
netileg” még bírom. A Nemzetiben is rendszeresen és folyamatosan játszom: A tanítónőben az öreg Nagy Istvánt, a Szent Johannában a reimsi érseket, a Tizenkét dühös emberben a 9. esküdtet, az Orfeusz alászáll Jabe Torrance szerepét, a József Attila Színházban, a Mici néni két élete című darabban Gál Alfrédot, a Karinthy Színházban, a Janika előadásain Polgár Gizi apját. Legközelebbi ismert feladatomként az Aranyember Brazovics szerepére kért fel Nemcsák Karcsi. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy új darab kevés születik, – vagy én kevéssel találkozom. – Közismert, hogy Ön nagy vadász. Köti-e valami személyes ehhez a vidékhez? – A Pilisi Petőfi Vadásztársaság tagja vagyok, egyéb helyekre vendégként járok. Most megint kell majd menni, mert nagyon elszaporodtak a vaddisznók és sok kárt tesznek a házak között is; muszáj legalább elijeszteni őket. Szentendrén van egy kis házam, egy telekkel, no, azt is túrják szét a disznók. Egyébként isteni a
levegő és szép a táj. Szentendrének is adhatnának már nagyobb hangsúlyt, ha már fizetjük az idegenforgalmi adót, de idegent még a környékemen se látok! Tavasszal, nyáron és ősszel sokat járok ki, de nem csillog, nem ragyog, pedig szeretném gazdagnak látni a belvárost! Sokféle kedvezmény megadásával biztos lehetne fokozni a vállalkozói kedvet! – Azt hiszem, erről tudna mesélni színházigazgatói tapasztalataiból is… – Így van! És ha egy színházigazgató működésében netán valami nem tetszik, akkor meg kéne mondani, hogy mit szeretnének, nem azt, hogy „akkor menj a fenébe!” – de még az elvárásokat sem közlik! Más volna, ha azt mondanák: „látom, tudsz csinálni ezt is, azt is, én egy amolyant szeretnék!” És akkor megcsinálná. A pályázat általában igazságtalanul végződik, a felkérés rendszere nekem jobban tetszene. Ha valakinek eszébe jut, én akár Szentendrén is vállalnék olyan feladatot, ami a közönségért van, mert azt nagyon szeretem. – Össze tudja számolni, hány szerepet játszott eddig? – Nem én, de talán még a lexikon sem! Valamelyik nap elkezdtem öszszeszámolni, hogy hány kitüntetésem van, de még azt sem tudtam mind elősorolni, pedig rettenetesen örültem mindegyiknek. Azért a pályám koronája a Prima Primissima közönségdíj, mert ettől azt érzi az ember, hogy mindez megérte! M.A.
5
X. évfolyam, március
Udvaros Béla a Márai templomáról Márai temploma – vallomások a Füves könyvből címmel az Evangélium Színház vendégjátékára kerül sor a Leányfalu-Házban március 23-án, szombaton, 16 órai kezdettel. Az előadás szerkesztő-rendezőjét, Udvaros Bélát erről a különös vállalkozásról kérdeztük. – Márai Sándor „régi szerzője” az Evangélium Színháznak; nagy sikerrel játszották például A kassai polgárokat. De egyik legolvasottabb műve, a Füves könyv a legkevésbé sem színpadi alkotás. Hogyan tudott Ön ebből a gondolat-, vagy élettanács-gyűjteményből játékot szerkeszteni, ami több mint egyszerűen részletek felolvasása? – Először is kerestem a társulatomból egy férfi és egy női színészt. Buzogány Mártát és Pelsőczy Lászlót szemeltem ki, akik párban, felváltva bontanak
ki általam összeállított részleteket a Füves könyvből. Hihetetlenül jól sikerült 70 percben egymásra építeni a gyönyörű gondolatokat az emberről, a hazáról, sorsról, művészetről, a Férfi és a Nő kapcsolatáról; de akár a reszelt almáról, a sárgarépáról is. Mindez jelmezben, pár kellékkel, de különösebb
színpad sem kell hozzá. Van benne néhány dal is, amelyek a beszédet oldják, pl. Kosztolányinak az „akarsz-e játszani” versét éneklik felváltva. – Milyen a fogadtatása az előadásnak? – Talán két éve volt a bemutató a Szilágyi Dezső téri református templomban. Most a huszadik előadásnál tart, május-júniusban ünnepeljük a 25ös jubileumot. Az estről Szakolczay Lajos irodalomtörténész, kritikus ezt írta: „Az előadás szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató, a közönséget fölemelő produkció. Bebizonyosodott, ha a szó erkölcse élő valóság, a templomban elfér egy másik templom is.” Nagyon nagy sikert arat mindenütt, ahol előadjuk, remélem Leányfalun is! – Ön is ott lesz az előadáson? – Nem, én Sopronba megyek, mert aznap bemutatója lesz az Evangélium Színháznak. Tamási Áron Kakasok az Édenben (Ördögölő Józsiás) című zenés tündérjátékát adjuk elő gyerekeknek. Még az is lehet, hogy egyszer az is meghívják Leányfalura. – muzsay–
A Művelődési Ház programjaiból, Dunabogdány Március 24. 17.00 András Mátyás, a bécsi „Universität für Musik und Darstellende Kunst” hallgatójának hegedűkoncertje a katolikus templomban. Zongorán közreműködik Hofgard Bálint. Március 26. 18.00 Számítógép- és internethasználat. Fontos, hogy legyen, de hogyan? Smohay Máté, pszichológus előadása a Művelődési Házban. Március 31. 19.00 Locsolóbál – Közreműködik a Mondschein Kapelle. Jelentkezés, asztalfoglalás: Liebhardt András, Tel.: (20) 984-6453 (Német Nemzetiségi Önkormányzat) Április 6. 19.00 BorZsongás – a Művelődési Házban. Borgasztronómiai kalandozás a zene birodalmának és a bor irodalmának határmezsgyéin. Belépődíjas rendezvényünkön a Tolnai borvidékről, a györkönyi Pincehegyről Sarok Róbert borász tart borkóstolót kiváló fehér- és vörösboraiból. Részvétel kizárólag előre jelentkezés útján asztalfoglalással az info@fakult.hu címen, vagy Tóth Lászlónál a (30) 811-3534-es, illetve Liebhardt Andrásnál a (20) 984-6453-as telefonszámokon. (FAKULT Egyesület)
Márciuss 9-én, szombaton 21 órától
TTátrai áttrai rai TTibor ibor & Szűcs Szűcs Antal Antal Gábor Gábor
LATIN LA L ATIN A TIN G GITÁREST ITÁREST a szig szigetmonostori
Bacchus Bac cchus V Vendéglőben!
Hogyan került a kassai születésű, Budapesten élő Márai Leányfalura? 1944. március 22-én, a főváros ostroma elől Lolával menekült ide, ahol Gergely Rudolf antikvárius és könyvkereskedő villája lett az átmeneti otthonuk (a mai Erdész utcában), ahova magukkal hozták Lola húgát, Jacquline-t és annak két gyermekét, Ivánt és Ágit. Itt találkozott először Babócsay Jánoskával, a később örökbe fogadott fiával is. A kisfiú ekkor kb. hároméves volt. Naplójában a következőket írta erről a napról: „Mintha március tizenkilencedikén eltört volna bennem valami. Nem hallom a hangom; mint amikor egy hangszer megsiketül; azt
A Leányfalu-Ház programjaiból Március 4. és 25. 16.00 Kiállítás-megnyitó. Bemutatkoznak a Hóvirág Nyugdíjas Klub alkotói. Március 9-10. ÜDV A DUNÁNAK! Irodalmi hajóutak a Dunán Leányfaluról Szentendréig, Gyulai Páltól Karinthy Ferencig. Támogató jegyek a hajón válthatók. További információ a Ravasz László Könyvtárban, nyitvatartási időben, vagy a 06-26580-035 telefonszámon. Március 23. 10.00-16.00 CELK6 Alapfokú elsősegélynyújtás képzés. A tanfolyamra március 18-ig lehet jelentkezni a Leányfalu-Házban, további információ 06-70-7714363. Március 23., 16.00 Márai temploma – vallomások a Füves könyvből. Az Evangélium Színház előadása a Leányfalu-Házban.
„Otthon Leányfalu a legjobb”
Márai Sándor és Leányfalu mondják, fából készült hangszerekkel megesik ilyesmi.” Márai Sándor 1943-ban súlyos ideggyulladást kapott. E betegségben Dr. Hetényi Géza belgyógyász kezelte, akinek Leányfalun volt nyaralója, és szintén itt töltötte a nehéz háborús időket. Kapcsolatuk több volt az orvosbeteg viszonynál, az évek során meghitt barátsággá alakult. Erről fia, Hetényi István, egykori pénzügyminiszter mesélt Fábry Sándornak a Leányfalui Futár 1993. januári számában. Tőle tudjuk, hogy Márai esténként gyakorta meglátogatta a Hetényi családot, és némi borozgatás közben megtárgyalták a politikai eseményeket, Márai lelkesen mesélt korábbi angliai, olaszországi utazásairól. Előfordult, hogy a profesz-
Tálcán kínált lehetőség
Művészkönyv triennálé: a LIMES Az Aba-Novák Galéria 32. kiállítása egy 13 alkotó munkáit bemutató nemzetközi kiállítás. Ez már önmagában is csemege, de azt is a fejünkbe vettük, hogy ezt triennáléként, háromévente visszatérő jelleggel rendezzük meg. Ráadásul olyan műfajt választottunk, amit Leányfalun otthonosnak gondolunk: művészkönyveket mutatunk be. Sőt, önkormányzatunk és helyi vállalkozások segítségével még díjat is tudunk majd adni! Szerényet ugyan, de mégis… A Művészkönyv Triennálé Leányfalu koncepciója mellett döntöttünk. Az Aba-Novák Galéria működésének kezdete, 2010. január 22. óta – az egyes kiállítások, műtörténeti előadások, zenehallgatások, konferenciák mellett –,
BACCHUS VENDÉGLŐ Szi Szigetmonostor, Petőfi Sándor u. 19. Tel.: 06 Te 0 (26) 393-545; 06 (70) 319 3792 VVárjuk árjuk szeretettel kedves vendégeinket!
törekszik egyfajta állandóságot vinni a település kulturális életébe. Ugyanakkor Leányfalu erős irodalmi hagyományai (Gyulai Pál, Móricz Zsigmond, Szeberényi Lehel, Karinthy Ferenc és Márai Sándor), a nagyközségi lét financiális lehetőségei szinte tálcán kínálják egy művészkönyv triennálé megalapítását és első megrendezését 2013 februárjában. Felvettük a kapcsolatot a Magyar Művészkönyv-alkotók Társasága vezetőivel és tagjaival, akik támogatásukat helyezték kilátásba elképzeléseinkhez. A program nemzetközi kapcsolatait már az indulás évében is szerettük volna megalapozni, ami egy-egy svéd és szlovákiai alkotó részvételével már meg is valósult. Az első ízben 2013 február-
márciusban elindított triennálénknak a LIMES témakörét adtuk. Ez egyben Leányfaluhoz erősen kötődő tematikát is takar, mivel a Római Birodalom limese Leányfalun is nyomot hagyott, egy római őrtorony maradványaként. De a LIMES fogalma ennél tágabb értelmezésekre is lehetőséget nyújt, lévén a határvonal egyben a grafika egyik alapeleme: a VONAL! A február 23. – március 23. között, a Leányfalu, Móricz Zsigmond út 124. címen látogatható Limes kiállítás alkotói: Barabás Márton, Bornemisza Rozi, Boström Åsa (Sve), Butak András, Horváth Anna, Kemény Zoltán, Kiss Ilona, László Bandy, Pataki Tibor, Pézman Andrea (Svk), Richter Sára, Sóváradi Valéria, Szirányi István.
Segít magán a bogdányi alapítvány! A Dunabogdányi Óvodáért első alapítványi estjén Schuszter Gergely kuratóriumi elnök bemutatta az óvoda új épületéhez tartozó kertrész kialakításáról szóló terveket, ahová gumiborítású focipályát, padokat, ködkertet képzeltek a Land-A tervezőiroda szakemberei. A tervek megtekinthetők az Alapítvány honlapján: http://www.dboalapitvany.hu/. Itt látható a CÉLOK fülnél az a „kapszula”, amit szeretnének megtölteni, hogy a munkákat megvalósíthassák. Ehhez kérnek segítséget! A Dunabogdányi Németekért Alapítvány máris
felajánlotta, hogy mivel az Óvoda-alapítvány a törvény szerint még két évig nem igényelheti az adó 1%át, ha a támogatók az ő számlaszámukra küldik ezt, akkor a már évek óta közel azonos bevétel feletti összeget átutalják. A Dunabogdányi Németekért Közalapítvány adószáma: 19177036-1-13. A Dunabogdányi Óvodáért Alapítvány 6470001416499715 számlaszámára bárki, bármikor közvetlenül is befizethet a Dunakanyar Takarékszövetkezetnél, és az óvodai csoportokban is lehet támogató jegyeket vásárolni.
MEGBÍZHATÓ, GYORS, PROFI
KÖNYVELÉS Kis és középvállalkozásoknak! Szaktudás párosítva a színvonalas szoftverekkel, egyéni igényekhez igazítva!
Belépő Be lépő 3500 350 ft/fő! A belépő tartalmaz egy választható vá üdvözlőitalt! (ebben (ebben ninc nincs benne az vacsorafogyasztás) A étel-ital étel-ita fogyasztás végösszegéből – Az ezzen az es ezen esten – 10% kedvezményt adunk! Büféasz Büféasztal a megszokott előételekkel Háztól házig szállítás most is kérhető, vagy a V Vendégeink saját autóval történő hazaszállítása Előzetes Előz asztalfoglalás feltétlenül szükséges!
szor és az író helyet cseréltek: Márai aludt Hetényiéknél, ő pedig átment a Gergely-villába. Így akarták elkerülni az esetleges csendőri zaklatásokat.
Leányfalu Márai számára nem csak menedék, de alkotóhely is volt. Itt születik első Naplója (Napló 1943–1944). Föld, föld!… című naplóregénye nemcsak egyik legnagyszerűbb könyve, de Leányfalu ostrom alatti életének dokumentuma is. Naplóinak különböző kiadásaiban (Napló 1943–1944, Napló 1945- 1957, Ami a naplóból kimaradt, A teljes Napló) is olvashatunk a háborús évek Leányfalujáról. Itt írta 6 hét alatt Szabadulás című könyvét, mely szintén a háborús élmények hatása alatt született. Néhány évvel később hálásan emlékezik vissza életének e színhelyére, ahol kisebb-nagyobb kihagyásokkal több mint két évet töltött. „Otthon Leányfalu a legjobb. A kert, az illatok, az út Tahi felé, az édesség a levegőben, a gyümölcsök, a Nyerges télen, havas lejtőivel. Néhány téli és tavaszi reggel. Ez volt a legjobb.” Bedő Szilvia
KÖNYVELÉS BÉRSZÁMFEJTÉS ADÓTANÁCSADÁS KÖNYVVIZSGÁLAT IFRS BESZÁMOLÓ KÉSZÍTÉSE Dunakanyar Könyvelőiroda KFT. 2023 Dunabogdány, Kossuth Lajos út 97. E-mail: langklara@t-online.hu Tel.: 06 26/390-004, 06 20/374-9073
Dunabogdányban nem bízzák a segítséget az égiekre; már szervezik a következő alapítványi estet, amelyen belépő megvásárlásával tudják majd ismét támogatni a terveik megvalósítását.
6
X. évfolyam, március
Kinek javallott és kinek nem a szauna A szaunázás hatásairól alapvetően csak a jelenségét tekintve rendelkezünk ismeretekkel. A forrólevegős kabinban a bőr percek alatt áthevül, míg a belső szerveknek ehhez hoszszabb időre van szüksége. A test, hogy a hőegyensúlyt biztosítsa, izzadni kezd. A bőrben a hajszálerek kitágulnak, felgyorsul bennük a vérkeringés. A megnövekedett mennyiségű vér keringetéséhez a szívverés felgyorsul, a vérnyomás csökken. A magas vérnyomásos betegségben szenvedőknek, valamint a szív- és koszorúér betegeknek fokozott körültekintéssel szabad csak szaunázni! Míg az előbbieknek egy megfelelően kontrollált kúra akár jobbulást is hozhat, az utóbbiaknál a hirtelen hideg fürdőt kerülni kell, mert további szívpanaszokat okozhat! A szaunázás kifejezetten ellenjavallott az aortaszűkületben, szívelégtelenségben és ritmuszavarban szenvedőknek, valamint a szívinfarktust követően néhány hónapig. Lázasan vagy bármilyen műtét után közvetlenül, kifejezetten tilos a szaunázás! A forrólevegős kabin jótékony gyógyhatása igazolt a légzőszervi és néhány bőrbetegség kiegészítő keze-
A szaunázás az egészséges életmód és kikapcsolódás egyre népszerűbb részévé válik, sokat mégsem tudunk élettani hatásairól. Kultúrájának elterjedése csak az utóbbi évtizedben gyorsult fel. Edzi az immunrendszert, ami a megfázásos betegségek elkerülésében lehet hasznos. Ám, ha ennek a testet és a lelket egyaránt kényeztető wellness programnak akarunk hódolni, nem árt, ha tudjuk, kinek és miként hat jótékonyan a szervezetére a szauna. lésére. Az asztmások állapotát javítja, a felső légúti hurutos panaszokat hatékonyan gyógyítja. A bőrgyógyászok a pszoriázis (pikkelysömör) tüneteinek kezelésében használják, mivel a szaunázás akadályozza a vastag pörkök kialakulását. 14 évesnél kisebbeket ne vigyünk a szaunába, mert a gyerekek szervezete gyorsabban szárad ki! Egy szaunázás alatt ugyanis, több mint fél liter vizet veszít a szervezet. Felső korhatár nincs, de a fokozatosságra és a hozzászokottságra figyelni kell. Ez a kellemes program a Vizesnyolcas Uszodában is elérhető, ahol a szauna-kabinok megszokott használata mellett, vasárnaponként 15-19 óráig, négy alkalommal szauna szeánszokat tartanak. A több mint egy
évtizede Nyugat-Európában már megszokott programok hazánkban csupán 5-6 éve terjedtek el. A szeánszok egyben kellemes társasági programok is, ahol a résztve-
vők ismerkedhetnek, beszélgethetnek egymással. A klasszikus felöntések helyett ezeket a szeánszokat különböző bedörzsölésekkel teszik izgalmassá. A bedörzsöléses programokat három csoportba oszthatjuk: bőrra-
dír típusú, hidratáló, jeges. Az első alapanyaga a só. A másodiké a méz és a tejszín. A mézes szeánsz újjávarázsolja, feszesíti a bőrt, csökkenti a cellulitisz tüneteit. Szentendrei sajátosság a zabfőzet alapú mézes bedörzsölés, amelynek kitalálója, a V-8 szauna mestere, Árpási Attila. A mester ezzel a keverékkel tartotta bemutatóját nemrégiben a szauna Oscar-versenyen, ahol az új trendek is felvonultak. Egy egészséges szervezet számára általában egy alkalommal négyszer 10-15 perces szaunázás tesz jót. Mindenképpen száraz bőrrel kell bemennünk a kabinba. Fürdőruha helyett lenvászon lepedőbe csavarva lépjünk be. A szaunázás után frigidáriumba, vagy merülő medencébe mehetnek a vállalkozó kedvűek, de a hideg zuhany is megfelelő a testünk visszahűtésére. Március 8-án éjszakai szaunázásra hívnak a szervezők a V-8-ba. Ennek programját a www.v-8.hu honlapon olvashatják az érdeklődők. (dp)
„Told a Skanzen szekerét, hadd forogjon a kerék!” A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Kerekező címmel alkotónapi pályázatot hirdet. A kerék a távolság leküzdésének elengedhetetlen találmánya és eszköze forradalmian megváltoztatta, és megkönnyítette az emberek életét a közlekedésben, a teherszállításban és a hétköznapi életben. Ki ne tudná, hogy „forog az esztendő kereke”, az „észkerék”, a „szerencsekerék”, a malomkerék, a fogaskerék, a rokka? Ki ne hallott volna a középkori kerékbetörésről? Tudjuk, hogy a cirkusz porondja is a kerék formájáról kapta a nevét. Van-e kereke a Göncölsze-
kérnek? Mitől tüzes Illés-szekere? Miért tartják magyar találmánynak a kocsit? Olvass! Töprengj! Alkoss! Gurulj! Találj fel, tervezz meghökkentő, érdekes kerekes járművet, amit mesék, irodalmi művek szereplői használhatnának, vagy amit történelmi, legendás alakok használhattak! Fogalmazd meg a képzőművészet eszközeivel olvasmányaid izgalmas jeleneteit, amelyekben a kerék is szerepet kapott! Illusztráció és „találmány” kategóriában zsűrizünk a május 1-jén tartandó 15. jubileumi Alkotónapon.
Sikerrel mutatkozott be az Apátkúti Általános Iskola! A Mátyás Király Művelődési Házban, február 23-án tartott teltházas iskolai rendezvényen részt vevő családok gyermekei olyan zenés-játékos foglalkozáson vehettek részt, ahol komplex módon ismerkedhettek az embert körülölelő környezettel, és annak fontosságával. A gyermekek bepillanthattak az induló iskola életébe. A foglalkozást jól képzett pedagógusok vezették, interaktív módon bevonva az ifjú korosztályt és bemutatva, hogy ma már nemcsak a frontális oktatásnak van létjogosultsága, de egyre inkább teret nyer a közös munka. Így lehet korunk kihívásának eleget tenni, és versenyezni a médiumokkal, illetve az internettel. A foglalkozás ideje alatt a szülőknek a Patakparti Oktatási Műhely alapítvány vezetője, KulcsárElek Péter, és az Apátkúti Általános Iskola igazgatója, Forróné Virág Zsuzsa tartott prezentációt a céljaikról, pedagógiai programjukról és tanrendjükről. Bemutatkozott az elsős tanító néni, a 4 gyermekes Balogh Dóra is, aki nagy szeretettel invitálja a leendő elsős tanulókat. De az iskola nemcsak az új nebulókat, hanem a tanulmányaikat már folytató, leendő másodikos, harmadikos, negyedikes, ötödikes és hatodikos tanulókat, továbbá egycsoportos óvodaként az iskolába még nem készülő gyermekeket is várja!
Ajándékozzon élményt! Vásároljon búvártanfolyamot jeles alkalmakra!
A hagyományosan 6-18 éveseknek szóló Kerekező pályázaton kívül, melyre idén is síkbeli és térbeli műveket várunk, most a helyszínen is alkotásra buzdítjuk mind a gyerekeket, mind a 18 év fölöttieket, családokat, baráti közösségeket is. Némi otthoni előkészület után a helyszínen is pályázhattok. Szóljatok a felnőtteknek is! A Jár-Gány futamra olyan kerekes járművek elkészítésével nevezhettek, amelyekhez babakocsit, rollert, kerékpárt, gördeszkát vagy akár bevásárló kocsit is felhasználhattok, hogy guruljon. A lényeg, hogy minél
ötletesebb, látványosabb „karosszériát” eszkábáljatok össze, hozzá illő, fantáziadús nevet adjanak neki, egy személy szállítására szolgáljon és csak mechanikusan, vagy emberi igavonással lehessen működtetni! A pályázat részleteiről honlapunkon tájékozódhatsz: www.skanzen.hu A KEREKEZŐ pályázat beérkezési határideje április 12. Cím: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre, Pf. 63. 2001, Kustánné Hegyi Füstös Ilona. Telefon: 26/502-554, email: khfili@sznm.hu Maradandó irodalmi élményeket és „gördülékeny” alkotást kívánunk!
Új gépjármű-javító a Car Contact-nál A szentendrei székhelyű Car Contact Kft. 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiírásán 2012 januárjában új pomázi autójavító műhelyének felépítéséhez. Az 56 millió forintot meghaladó összköltségű beruházás jelentősen javítja a vállalkozás versenyképességét. A Car Contact Kft. 2001-ben alakult Szentendrén, ahol egy bérelt csarnokban végezte gépjárműjavító tevékenységét a kezdetektől fogva – márka-független autószervízként. Az elégedett ügyfeleknek köszönhetően a Car Contact Kft. forgalma oly mértékben megnövekedett, hogy a bérelt szerelőcsarnok már kicsinek bizonyult az ügyfelek magas színvonalú, hatékony kiszolgálásához, ezért a Társaság vezetése úgy határozott, hogy új telephelyre költözik. Pomáz határában, barnamezős területen sikerült megfelelő helyszínt találni az új javítóműhely számára. A telekingatlant a Társaság saját forrásokból megvásárolta, az épület felépítésének támogatására pedig pályázatot nyújtott be 2011 szeptemberében, melyen 20 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az 56 millió Ft-os beruházás megvalósításához. A beruházással öt új munkahelyet teremt a cég. A beruházás célja, hogy a megnövekedett ügyfélforgalmat gyorsan, hatékonyan ki tudja szolgálni a Társaság. A tágas és korszerű javítóműhely mellett, európai színvonalú ügyfélváró, munkafelvételi pult, ügyfélmosdó, tárgyalóhelyiség, irodák, raktár, szociális blokk és ügyfélparkoló kerül kialakításra. A projektről és a Cégről további információk találhatók a Társaság honlapján: www.carcontact.hu Car Contact Kft. Cím: 2000 Szentendre Pézsma u. • 4. Telefon: +36 (26) 302-018 E-mail: carcontact@carcontact.hu • Honlap: www.carcontact.hu
Astra Szerviz telephelyfejlesztés Az Astra Szerviz és Kereskedő Bt. az Új Széchenyi Terv Közép-magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Az Astra Szerviz Bt. telephelyének fejlesztése” című KMOP-1.5.3/C-2011–0127 kódszámú pályázatán 20.224.345 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekt összköltsége 50.560.862 Ft, amit a vállalkozás a szentendrei telephelyének korszerűsítésére fordított. Cégünk a megalakulása óta gépjármű javítási és karbantartási tevékenységet végez szentendrei telephelyén. A telephelyfejlesztés során fő célunk a szerelőműhely bővítése, valamint egy másik épületrészben iroda, ügyfélváró és szociális helység kialakítása volt, továbbá az új földszintes épület tetejére könnyűszerkezetes emeleti szint épült, ahol kialakítottunk egy irodát és egy oktatóhelyiséget. Nemcsak belül, hanem kívül is megújult a cég. A kényelmes parkolás szempontjából parkolókat alakítottunk ki, amelyeket parkosítással tettünk szebbé. A telephelyfejlesztés során eszközbeszerzésre is sor került. Vásároltunk 1 db C 500 DC típusú 5 tonnás ollós emelőt, 1 db C 90 E 3 tonnás gumis padló emelőt, és 2 db BTE-3200 típusú kétoszlopos csápos emelőt, amelyek beszerzésével nemcsak kapacitásunkat és hatékonyságunkat, hanem remélhetőleg bevételeinket is növelni tudjuk az elkövetkezendő időszakban! A telephelyfejlesztésünket 2012. július 2-án kezdtük meg és a pályázat készítésekor tervezett befejezésnél korábban sikerült teljesítenünk a munkálatokat, ami a kivitelező precíz, szervezett munkájának köszönhető. A nyertes pályázat segítségével végrehajtott fejlesztés eredményeként hatékonyabbá, biztonságosabbá vált telephelyünkön a munkavégzés, emelkedett munkánk minőségi színvonala.
AUTÓSZERVÍZ
• márkafüggetlen gépjárműjavítás
gépkocsi és motorkerékpár SZENTENDRE • műszaki vizsga és Vasúti villasor 6. Tel.: 26/312 340 26/500 150 Nyitva H–P: 7–18-ig, Sz: 7–14-ig
www.astraszerviz.hu
eredetiségvizsgálat megvárható
• gumiszervíz, eladás • klímatöltés, tisztítás • autómosás
7
X. évfolyam, március
A messzi lovagló
Igazi feltöltődés a nyugalom szigetén
Új élmények a tenger mélyén Ha a következő nyaralásánál már ön is felkészülten szeretne nekivágni a kalandnak, jó hírünk, hogy megteheti. Egyetlen hétvége alatt nemzetközileg is elismert búvártanfolyamon vehet részt, profi oktatóktól tanulhat Szentendrén, utána irány a tenger! Az Oxygene Búvárklub négy éve működik a Dunakanyar körúton. Tanfolyamait ötcsillagos PADI (Professional Association of Diving Instructor) minősítéssel Szabó Attila, a klub vezetője szervezi. Több mint 10 éve űzi ezt a sportot, s miután szenvedélyévé vált, megalapította saját iskoláját. Mára egy amatőr és hivatásos búvárok számára is minden igényt kielégítő intézményt épített fel, ahol nemcsak folyamatos oktatási és továbbképzési tanfolyamokat, de búvártúrákat és kirándulásokat is szerveznek kedvező áron, és felszerelést is biztosítanak akciós vásárlással, vagy kölcsönzéssel. – A saját üzemeltetésű búvárbázisunk a horvátországi Kaprije szigetén, a Dalmát tengeren található – tájékoztat a klub vezetője. – Minden igényt kielégítő szolgáltatás kialakítása volt a
Gyakran előfordul, hogy tengerparti nyaralás alkalmával a helyi szállodások, tengerparti vízi klubok lehetőséget kínálnak egy kis búvárkodásra, akár hajós túrával is egybekötve. Ilyenkor az átlagembernek csak úgynevezett szabadtüdős, békalábas-szemüveges, felszíni nézelődésre nyílik lehetősége. A korallok és apró halak világába így is betekinthetünk, ám sokkal izgalmasabb a mélyvízi élővilág, netán a hajóroncsok felfedezése a tengerfenéken. cél. A búvártanfolyamot itt is el lehet végezni, nyaralás közben. A tengeri tanfolyamok általában egyhetesek; egy-két napos elméleti anyag után a tanulók védett vízi merüléseken sajá-
egyetlen hétvége alatt, a búvártúrán is elsajátíthatók. A sikeres vizsga után olyan PADI nemzetközi búvárkártyát állítunk ki, amely a világ minden országában mély-
títhatják el a biztonságos eszközkezelést. A hét vége felé mindezt már hajós kirándulásokon mélyvizekben is kipróbálhatják. A specialitás búvártanfolyamok, mint a roncsmerülés, éjszakai merülés, víz alatti fotóstanfolyam
vízi merülésekre jogosítja tulajdonosát. A költségekben is igyekeztünk rugalmas lenni. A tandíj nálunk a legalacsonyabb a piacon, és részlefizetésre is van lehetőség. A felszerelést nem kell megvásárolni, a tanfolyam idejére in-
„Hatezer kilométer lovak hátán Budapesttől Kazahsztánig” címmel Chemez Farkas néprajzkutató előadását hallhatják mindazok, akik március 23-án 18 órakor elmennek a Tolcsvay Tanyára, Budakalászra.
gyenesen biztosítjuk, a későbbiekben, a túrákon pedig bérbe adjuk.
Négyféle túralehetőség – Vannak magyarországi tavi merülések, továbbá az Adriától a Vöröstengerig, és az egzotikumok kedvelői számára kenyai és mexikói utazásokat is szervezünk. A tanfolyamokat egész évben, télen-nyáron folyamatosan indítjuk már 1-2 főtől is. Az utazások létszámánál mindig a célállomás sajátosságai a döntőek. A Kaprije-i búvárbázison az egész szezon alatt fogadjuk a vendégeket. A mindössze 120 lakosú dalmát halászfalu a nyugalom szigete, a Krka szárazföldi és a Kornáti vízi nemzeti park között, így élővilága érintetlen és rendkívül gazdag. Igazi feltöltődést biztosít családok számára is. Még nincs késő, aki szeretné az idei nyarát, új élményekkel és tapasztalatokkal fűszerezni, vágjon bele, használja ki az előfoglalási kedvezményeinket! A www.oxigenbuvarklub. hu, és www.kaprijedivecenter.hu honlapunkon minden szükséges információt megtalál. (x)
Euro-Gym, a test és szellem gyakorlata avagy: tanuljunk aktívan feltöltődni Bizonyára nem nehéz elképzelni azt az érzést, mikor már szinte naponta elérjük a teljes kimerültség állapotát. Az egész napos helytállás, a stressz sokat kivesz vitamin- és napfényhiányos, amúgy is fáradt testünkből. A mai ember, pláne a nő, a családanya már sokszor nem képes kikapcsolni, relaxálni, – így feltöltődni sem. Erre nyújt segítséget a Pintér Andrea nevével fémjelzett Euro-Gym. A közel 20 éve mozgást tanító, klasszikus balettel, és tánccal is foglalkozó edző, februártól a Barcsay Jenő általános iskolában tartja foglalkozásait heti két alkalommal, hétfőn és szerdán 19:15-20:15-ig. De mitől egyedi ez az alakformáló-zsírégető torna? A koreográfiáját, és zenei világát Kiss Géza alakította ki. A ma már Hollywoodban élő testnevelő tanár a kínai csikung elemeit ötvözte a gimnasztikával. A pop-rockot keleti motívumokkal színesítő zenére a résztvevők speciális mozdulatsorokból álló gyakorlatokat tanulnak meg. Nehézségi fokára jellemző, hogy noha bárki elsajátíthatja, igazán csak azok élvezhetik és érezhetik jótékony hatását, akik rendszeresen, heti 2-3 alkalommal vesznek részt a foglalkozásokon.
Ha erre valaki rászánja magát, garantáltan nem fog csalódni, hiszen a folyamatos koncentráció, a kecses, nőies mozdulatsor olyan testi és szellemi harmóniával jutalmazza meg művelőit, ami a fizikai fáradtság el-
érését követően teljesen passzív relaxációra tesz képessé. Egyfajta dinamikus jógához hasonlítható, csodálatosan kombinálja a keleti meditációs szellemi állapotot az amerikai eredetű pergő gyakorlatokkal. Az órák másfél perces, ún. ráhangolódással, bemozgatással kezdődnek, ezt követően 10 perces be-
FAKIVÁGÁS ALPINTECHNIKÁVAL VESZÉLYESSÉ VÁLT, KISZÁRADT FÁK KIVÁGÁSA (döntés nélkül is, lebontással, anyagi felelősség vállalással)
FÁK VISSZAVÁGÁSA, METSZÉSE • ELHANYAGOLT TELKEK, TERÜLETEK RENDBETÉTELE • BOZÓTIRTÁS, ZÖLD HULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSA • BOKROK, SÖVÉNYEK VISSZAVÁGÁSA • FÜVESÍTÉS, FŰNYÍRÁS, FŰKASZÁLLÁS • KERTEK RENDSZERES FENNTARTÁSA, ÁPOLÁSA • KERTI BÚTOROK KÉSZÍTÉSE • AUTÓBEÁLLÓK, SZALETLIK ÉPÍTÉSE TEL.: 06-20 927-7885 E-MAIL: gyongykertkft@gmail.com
melegítés után kezdetét veszi az izmok terhelése, erősítése. A változatos, egyedi, itt-ott humoros mozdulatok segítik az aktív izommunkát. Az edzést relaxáció zárja, ami testi-lelki felüdülést, az erőnlét visszaállítását eredményezi. Az Euro-Gym korosztálytól függetlenül azoknak ajánlott, akik szeretik a kihívást, az egyedit, a különlegeset. Aki rendszeresen vesz részt az edzéseken, már egy hónap elteltével érezheti jótékony hatását. Fokozódik a test rugalmassága, javul az állóképesség, a fizikai állapot, és a szellemi frissesség. Megtanít kikapcsolni, befelé fordulva nyugodt, összpontosított mentális állapotot elérni, amikor erre szükségünk lehet. Pintér Andrea szerencsés ember. A munkája egyben a hobbija is; érti és élvezi a tánc és a mozgás művészetének minden előnyös hatását. Ezt a tudást és érzést adja át azoknak, akik kellő időt szánnak a testi és szellemi felfrissülésre. Az Euro-Gym a teljességre, az egészre törekvő mozgás, ami egyaránt figyelembe veszi a fizikai és a lelki állapotot, és ezek harmóniájának megteremtését nyújtja. Tegyen próbát, és élvezze az aktív kikapcsolódás örömét! (x) kB
www.bobozas.hu NYÁRI BOBPÁLYA SOPRON Nyitva: egész évben, minden nap Pályabérlési lehetőség
EZEN KÍVÜL: TŰZIFA ÁRUSÍTÁS BÜKK, GYERTYÁN ÉS TÖLGY KUGLIBAN 2000 Ft/mázsa • HASÍTVA 2200 Ft/mázsa AKÁC KUGLIBAN 2100 FT/mázsa • HASÍTVA 2300 FT/mázsa
– Milyen ember és milyen ló az, aki ilyen irtróztatos távolságot meg tud tenni a mai világban? – Nem akartuk már a címet levenni, de rajtunk kívülálló okok miatt a hatezerből csak háromezer kilométert tettünk meg nyeregben. A másik háromezerből kétezret eredetileg hajóval tettünk volna meg a Fekete- és a Kaszpi-tengeren, majd Grúzián és Azerbajdzsánon át újabb ezret lóháton, de a kísérő autónk tönkrement és sok pénzünk ment el, ezért ezt a szakaszt ki kellett hagynunk. Tehát ezer kilométert lovagoltunk, illetve a hóviszonyok miatt gyalogoltunk, kantáron vezetve a lovakat a Kárpát-medencén túl, a romániai Galaţi-ig – fizikailag ez volt a legnehezebb szakaszunk –, onnan hazaküldtük a saját arabs és két furioso lovunkat. Aztán Ukrajnán meg Oroszországon keresztül busszal mentünk Kazahsztánba, ahol újabb 2000 kilométert tettünk meg váltott, apró termetű zsábi fajta kazak lovakon. Kazahsztánban napi 1-3 lovat váltottak alattunk, úgy hogy fejenként vagy 70-en ülhettünk ott kinn, ami egy egész ménes. Ez nagy élmény volt. – Néprajzkutatóként tud-e valamit hasznosítani az útból? – Én foglalkozom feliratokkal, rovásokkal, és vésetekkel is: Nagyon érdekes volt ezeket tanulmányozni, pl. a tulipánt is felismertem, illetve találtam a magyar fejfákkal megegyező, de kőből való ugyanolyan sírjeleket. Sajnos egy orosz tolmácsunk végül is nem tudott eljönni, így kevesebbet tudtunk beszélgetni a helybeliekkel, akik viszont nagyon örültek nekünk, mert ők számon tartják a legkisebb turáni rokon népet, köztük minket is. Érdekes tapasztalatokat szereztem, ezekről szeretnék beszélni a hallgatóságnak is. -ya-
Fehérvári Balázs és szentendrei palántái Fehérvári Balázs mesteredző Széchy Tamás tanítványa, a magyar úszósport egyik legígéretesebb szakembere, a Jövő SC Veolia úszóedzője, tanítványai (pl. Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Verrasztó Dávid és évekig Jakabos Zsuzsa) számtalan Európa- világbajnoki és olimpiai helyezést értek el. – Milyen módon kötődik Szentendréhez? – Sok éve élek családommal Pomázon. Amikor Mihály Norbert, az ELEVENEK SE elnöke megkeresett, hogy úszóiskoláján belül szeretné elindítani a versenyúszást, örömmel vállaltam a szakmai irányító szerepét. A rendszeres sportolás a szülőtől is követel áldozatot, de a gyerekek egészsége szempontjából megéri, arról nem is beszélve, hogy egyre több a kallódó, cél nélküli fiatal. Lehet, hogy nem lesz bajnok, de jó társaságban, jó szakemberekkel lesz körülvéve. Az ELEVENEK SE-nél fontos hogy a tanítványaik szakmailag, emberileg egyaránt fejlődjenek! – Talált már tehetséget? – Örömömre már az ELEVENEK SE első versenyúszás válogatóján, 2012 szeptemberében 16 olyan úszót találtunk, akikben fantáziát láttunk. Négy hónap
munka után a versenyúszók egy részével elindultunk a székesfehérvári országos, korosztályos versenyen, ahol nagyon jó eredményt értünk el. Csapatunk február 23-án, Baján is otthagyta névjegyét, ahol 16 csapat több száz úszója nemzetközi-országos, korosztályos, rövidpályás úszóversenyéről az ELEVENEK SE versenyzői 4 érmet és számos helyezést hoztak el. Máris érződik, hogy Mihály Norbert vezetőedző és Nagy Bernadett úszóedző segítségével olyan csapatot kovácsoltunk, akiknek fontos a csapatszellem, szeretnek együtt lenni és ahol a szülők is jól érzik magukat. Ezt tartom eredménynek. Az ELEVENEK SE folyamatosan várja azokat a 6 és 10 éves korú fiúkat és lányokat, akik tudnak, és versenyszerűen is szeretnének úszni! További szükséges információk a www. elevenekse.hu oldalon találhatók.
TŰZIFA ÉRTÉKESÍTÉS TÖLGY, BÜKK, GYERTYÁN hasítva 2150 Ft/mázsa + fuvar AKÁC hasítva 2450 Ft/mázsa + fuvar AKÁCOSZLOP Telephelyeink: Tahitótfalu, Béke út Esztergom, Visegrádi út g g
HÁZHOZ SZÁLLÍTVA
TÉLI-NYÁRI BOBPÁLYA TEL.: 06-20 927-7885 E-MAIL: gyongykertkft@gmail.com
VISEGRÁD
FORESTER KFT. – SZABÓ ZOLTÁN TEL.: 06 20 9331945, 06 26 385549 E-MAIL: forester99@t-online.hu
8
X. évfolyam, március
MERJEN MOSOLYOGNI! CALMO-DENT FOGÁSZAT Pomázon, a Radnóti u. 17-ben várjuk szeretettel régi és új pácienseinket! Barátságos légkör, kedvező árak, bejelentkezés alapján, várakozás nélkül. Akciós áraink: • ultrahangos fogkő eltávolítás polírozással 14 000 Ft helyett yeett 7 000 Ft • esztétikus, fényrekötő tömések mérettől függően 8–10 000 0 Ft • hagyományos fémkerámia (porcelán) fogpótlás 25 000 0 Ft/db • teljes, kivehető műanyag protézis 60 000 Ft/állcsont • tejfog tömés 4 000 Ft/db • barázdazárás gyerekeknek 3 000 Ft/db • a legújabb technológiájú fémmentes, számítógéppel készülő, tökéletesen esztétikus cirkon fogpótlások egyedülállóan kedvező áron csak 40 000 Ft/db
www.pomazifogaszat.hu
06-20-321-4516
AUTÓMENTÉS KAROSSZÉRIA JAVÍTÁS AUTÓSZERELÉS, AUTÓÜVEGEZÉS KOZMETIKA, FÉNYEZÉS BIZTOSÍTÁS ÜGYINTÉZÉS KÁRRENDEZÉS AUTÓÜVEG KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS FORGALOMBÓL KIVONÁS JAVÍTÁS IDEJÉRE CSEREAUTÓ VIZSGÁZTATÁS OLD TIMER FELÚJÍTÁS
GRÄFF AUTOSZERVIZ 2013. ÉVI SZOLGÁLTATÁSAI gépjárműjavítás – eredetvizsgálat – futómű állítás kötelező gépjármű felelősség biztosítás – motordiagnosztika gumicsere/javítás – polírozás – külső/belső takarítás klímajavítás és karbantartás VÁLTOZATLAN ÁRON KÍNÁLJUK A
HELYSZÍNI MŰSZAKI VIZSGÁKAT! • MOTORKERÉKPÁR: 13 500 Ft • UTÁNFUTÓ: 16 500 Ft • SZEMÉLYGÉPKOCSI: 24 500 Ft • TEHERGÉPKOCSI: 27 500 Ft További szolgáltatásainkról tájékozódhatnak megújult honlapunkon: www.graffauto.hu
HERR ERR AUTÓSZERVIZ AUTÓSZ ZERVIZ
2023 Dunabogdány, Kossuth Lajos út 1/b (focipályával szemben) Tel.: 26/390-555 vagy 20/467-1899 E-mail: graffauto@freemail.hu
2023 Dunabogdány, Ág utca 7. Telefon: 06-20-9 570 098
Támogasd közel 260 állatunkat az adhat vonalon keresztül. Hívd a 13600-as telefonszámot, majd add meg a kiválasztott szervezet SZENTENDREI ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET kódját (64)! Egy telefonhívás értéke 250 Ft.
mikrobuszkölcsönzés
8-9 személyes, klímás komfortbuszok igényes utazóknak! Opciós lehetőségeinket, további ajánlatainkat keresse honlapunkon: www.mikrobuszcenter.hu Tel.: 06 20 934 7636, 06 30 455 4884; mail: info@mikrobuszcenter.hu