2008. JÚNIUS A HUMANISTA MOZGALOM INGYENES HAVILAPJA
„Az élet a növekedést keresi, nem a semmi ellensúlyozását.”
www.atomfegyverstop.hu KOPIÁS ATTILA STEVE
GIORGO SCHULTZE
Nyári napközistábor Szentendrén 10 fôs csoportokban Önbizalom-fejlesztés Tehetséggondozás programokkal Sport-, játék-, figyelemtréning Június 16–augusztus 18-ig 1 hetes turnusokban, alacsony áron Jelentkezés: 30/4999-381 Szentendre, Vasúti villasor 5.
SILO beszéde Madrid, Spanyolország
1981. szeptember 27.
Egyszer régen megkérdezték tôlem: Miért nem mondod el, amit gondolsz? Ezért elmondtam. Aztán mások azt mondták: nincs jogod elmondani, amit gondolsz. Tehát hallgattam. Eltelt tizenkét év és újra azt kérdezik tôlem: Miért nem mondod el, amit gondolsz? Úgyhogy újra megteszem, bár elôre tudom, hogy lesz, aki azt fogja mondani: nincs jogod elmondani, amit gondolsz. Akkor sem hangzott el semmi új, ma sem mondok semmi újat. Nos… mi is hangzott el akkor? Azt mondtuk: belsô hit nélkül félelem van, a félelem szenvedést okoz, a szenvedés erôszakhoz vezet, az erôszak rombolást eredményez; következésképpen a belsô hit megakadályozza a rombolást. Ma barátaink beszéltek a félelemrôl, a szenvedésrôl, az erôszakról és a nihilizmusról, mint a rombolás legfôbb képviselôirôl. Beszéltek a saját magukba vetett hitrôl, a másokba és a jövôbe vetett hitrôl is. Elmondták, hogy meg kell változtatni az események romboló irányát, megváltoztatva az emberi cselekedetek értelmét. Ezen kívül, ami még fontosabb, elmondták azt is, hogyan kell mindezt véghezvinni; úgyhogy én már nem fogok semmi újat mondani. Én csak három gondolatot mondanék el. Az egyik az arra való jogunkról szól, hogy szabadon kifejezhessük véleményünket; a másik arról, hogyan kerültünk a mai totális válsághelyzetbe; és végül, mi az ami lehetôvé teszi számunkra, hogy hozzunk egy azonnali döntést és megváltoztassuk életünk irányát. Ezt a döntést követnie kellene egy nyilvános elkötelezôdésnek mindannyiunk részérôl. Rendben, milyen jog teszi lehetôvé, hogy kifejtsük álláspontunkat és ennek megfelelôen cselekedjünk? Elôször is az a jog, hogy megvizsgáljuk a mai problémákat a saját ítélôképességünk szempontjai szerint akkor is, ha ezek nem egyeznek meg az általánosan elfogadottakkal. Azt mondjuk, hogy senkinek sincs joga ahhoz, hogy gátolja új értelmezések kibontakozását abszolút igazságokat feltételezve. Ami pedig a cselekedeteinket illeti, miért zavarnának bárkit is, ha nem avatkozunk bele a tevékenységükbe? Ha valahol a világban megtiltják vagy eltorzítják, amit mondunk és amit csinálunk, akkor joggal mondhatjuk, hogy ott rosszakaratról, abszolutizmusról és hazugságról van szó. Miért nem engedhetô meg, hogy az igazság szabadon terjedjen és hogy az emberek szabadon tájé-
2 us . júni 2008
kozódva eldönthessék, mi az, ami hasznos számukra? Nos hát, miért tesszük azt, amit teszünk? Röviden válaszolva: azért, mert számunkra ez a legfôbb erkölcsi cselekedet. Erkölcsünk a következô elven alapszik: „Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.” Ha mint egyének, magunknak a legjobbat akarjuk, ez az erkölcsi törvény arra kötelez bennünket, hogy a többieknek a legjobbat nyújtsuk. És kik a többiek? A többiek a hozzánk legközelebb állók, és az a környezet, ameddig valóban lehetôségem van az adásra és változtatásra, ez jelenti a hozzám közelállókat; és ha a lehetôségem az adásra és a változtatásra kiterjedne az egész világra, akkor az egész világ a közvetlen környezetem lenne. Viszont abszurd lenne nagyképûen az egész világgal foglalkoznom, ha a valódi lehetôségeim csak a szomszédomig érnének el. Ezért van egy minimális kötelesség az erkölcsi tetteinkben, hogy tisztázzunk és cselekedjünk, ki-ki a közvetlen környezetében. Nem ezt tenni, ellentétes ezzel az erkölccsel és az individualizmus zsákutcájába vezet. Ez az erkölcs pontos irányt ad cselekedeteinknek, és azt is világosan megmutatja, hogy kikre irányulnak. Amikor erkölcsrôl beszélünk, egy szabad cselekedetre utalunk, a cselekvés és a nem-cselekvés közti lehetôségrôl, és azt is kijelentjük, hogy ez a cselekvés minden szükséglet és mechanikus szokás felett áll. Ez a mi szabad tettünk, a mi erkölcsi cselekedetünk: „Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.” Semmilyen ideológia, semmilyen kifogás nem áll e szabad tett és erkölcs felett. Nem a mi erkölcsünk van válságban, más erkölcsök vannak válságban, nem a mieink. Erkölcsünk nem dolgokra, tárgyakra, rendszerekre
www.humendre.hu
utal, erkölcsünk az emberi cselekedetek irányára vonatkozik. Minden kritikánk és minden javaslatunk az emberi cselekedetek irányának értelmére irányul. De van még egy pont, mellyel foglalkoznom kell most, és ez a mára kialakult válsághelyzetrôl szól. Hogyan történt mindez és kik felelôsek érte? Nem fogok most errôl hagyományos elemzést készíteni. Itt nem lesz se tudomány, se statisztika. Képekkel fogom illusztrálni, melyek megérintik mindenki szívét. Nagyon régen történt, hogy az emberi élet virágozni kezdett ezen a bolygón. Ezután, az évezredek múlásával, a népek egymástól függetlenül fejlôdni kezdtek, és megvolt az ideje a születésnek, a nevetésnek, a szenvedésnek, és megvolt az ideje a halálnak. A fejlôdô egyének és népek egymás nyomába léptek, míg végre birtokba vették a földet, uralkodtak a vizeken és a tengeren, a szélnél is gyorsabban repültek, átkeltek a hegycsúcsokon, és a vihar hangjaival és a nap fényével mutatták meg hatalmukat. Látták a távolból a bolygójukat, a gömbölyû, kék menedéket, a felhôkkel borított, szeretett védelmezôjüket. Milyen energia mozgatta mindezt? Milyen hajtóerôt használt az ember a történelem során, ha nem a halál ellen való lázadást? Mert már a kezdetektôl fogva, a halál árnyékként kísérte lépéseit. És már a kezdetektôl fogva, beférkôzött az emberek lelkébe és megpróbálta megnyerni a szívüket. Az, ami kezdetben folyamatos harc volt az élet szükségleteinek kielégítésére, késôbb a félelem és a vágy által mozgatott küzdelemmé vált. Akkor két út nyílt meg elôtte: az Igen útja és a Nem útja. Akkor minden gondolatot, minden érzést és minden cselekvést az Igen és a Nem közötti választás kételye zavarta meg. Az Igen építette mindazt, ami segítette a szenvedés legyôzését. A Nem pedig növelte a fájdalmat és a szenvedést. Semmilyen tárgy, vagy kapcsolat, vagy szervezet sem szabadulhatott a belsô Igentôl és Nemtôl. Késôbb az egymástól távol élô népek elkezdtek közeledni egymáshoz, és végül a civilizációik összekapcsolódtak; és a különbözô nyelveken kimondott Igenek és Nemek egyszerre özönlöttek szét a bolygó minden sarkába. Hogyan gyôzhetné le az ember a saját árnyékát? Talán úgy, hogy elmenekül elôle? Talán ha inkoherens módon szembeszáll vele? Ha a történelem motorja a halál ellen való lázadás, lázadj fel most a csalódás és a bosszúállás ellen! Hagyj fel, elôször a történelemben, a bûnösök keresésével! Te és mások is felelôsek vagytok azért, amit valamikor tettetek, de senki sem felelôs azért, ami történt. Bárcsak kijelenthetnénk ebben az egyetemes perben: „nincsenek bûnösök!” és minden ember erkölcsi kötelessége lenne a saját múltunkkal való megbékélés. Ez itt kezdôdik, benned és bennem, és felelôsek vagyunk azért, hogy ez folytatódjon a körülöttünk lévôkben, egészen addig, amíg a Föld legtávolabbi sarkáig is elér.
Ha az életed iránya még nem változott meg, meg kell változtatnod; ha már megváltozott, meg kell erôsítened! Hogy mindez lehetséges legyen, kísérj el engem egy szabad, bátor és mély cselekedetben, ami egyben egy elkötelezettséget is jelent! Álljunk fel! És a saját jövônkkel szembenézve, kérdezzük meg: szükséges-e számomra és mások számára, hogy megváltozzon és megerôsödjön az életem iránya? Most pedig csendben figyeljünk a hangra, a belsô hangra, mely megszólal bennünk… Szükséges-e számomra és mások számára, hogy megváltozzon vagy megerôsödjön a fény és az irány az életemben? Meg akarom-e változtatni vagy meg akarom-e erôsíteni az életem irányát? Van-e hitem abban, hogy meg fog változni vagy meg fog erôsödni az életem iránya? Most pedig… járjon át az élet ereje és fénye! Ma, és ne holnap, békélj meg, csókold meg a párodat és a gyerekedet, anyádat és apádat, öleld meg a barátodat és az ellenségedet, és mondd el nekik nyitott szívvel: „valami nagyszerû és új dolog történt ma velem” és mondd el nekik, mi történt, hogy ôk is továbbadhassák ezt az üzenetet! Szeretném megismételni ezeket a mondatokat: Ma, és ne holnap, békélj meg, csókold meg a párodat és a gyerekedet, anyádat és apádat, öleld meg a barátodat és az ellenségedet és mondd el nekik nyitott szívvel: „valami nagyszerû és új dolog történt ma velem!” és mondd el nekik, mi történt, hogy ôk is továbbadhassák ezt az üzenetet! Mindenkinek békét, erôt és örömet!
Kedves Olvasók! Ez az újság egy szentendrei közösségi újság, tehát a szentendrei embereké. Ingyenes, és mindenki írhat bele. Rólunk szól, és nekünk, akik itt élünk. Bizonyára önnek is vannak érdekes tapasztalatai, ötletei, írásai, amit szívesen megosztana másokkal, vagy olyan helyi konfliktust vett észre, amit önerôbôl nem tud megoldani, és amihez szélesebb, városszintû összefogás szükséges. Itt a lehetôség, hogy közreadja! Mindent szívesen fogadunk, ami nem javasol erôszakot és megkülönböztetést. És persze szívesen fogadunk mindenféle segítséget! Keresünk fotósokat, hirdetôket, támogatókat, terjesztôket, hogy minél nagyobb terjedelemben, minél több példányban tudjon megjelenni az újság. Üdvözlettel: a Szerkesztôk
www.humendre.hu 3
us . júni 2008
KORTÁRS
tt a l a 0 2
A sikátor
árnya
Aznap különösen sötét éjszaka szállt alá, s telepedett meg a városka szûk sikátoraiban. S valami mûszaki hiba miatt még a külváros egyébként világosabb tágas utcái is e szokatlan feketeségben futottak végig a pompás nyaralók és kertek között. A házban már mindenki nyugovóra tért, csak a padlásszoba ablakán szûrôdött ki még egy halványan égô gyertya világa. Odabent a szobában egy tizenhat-tizenhét éves forma leány böngészgetett egy könyvet a gyenge fénynél. Angéla – mert így hívták a lányt – kedvenc olvasmányaiként a Quo vadis, az Árvíz Indiában s a Talizmán címû regényeket emlegette. De szerette a verseket is Shelley és Keats alkotásait. Most épp legkedvesebb novellája miatt nem feküdt le még aludni. Összes olvasmánya közül ez állt hozzá a legközelebb, ezért többször is olvasta ezt a kis könyvet, melynek szerzôje Hoffmann s címe: Az arany virágcserép. Ahányszor újra kezébe vette e mûvet, a naiv, tiszta lelkû lánykák lelkesedésével olvasta minden sorát. Most is, ahogy elfeledkezve mindenrôl belemélyedt a novellába, göndör fürtjein aranyos játékot játszott a gyertya fénye, talán azért, mert a leány magát is aranyzöld kígyócskának képzelte, akiért Anselmus diák képes volt kioldani magát a szürke valóság kötelékeibôl. Kevéssel éjfél után Angéla befejezte az olvasást, kinyitotta az ablakot, és elé ült egy székre. Álmosan könyökölt a párkányon, s szórakozottan bámulta a felhôk közül elôbukkanó holdat. „Drága, egyetlen szerelmem, vajon alszol-e már, ott túl a hegyeken? Ühüm, ühüm. Már megint költôi voltam. Biztos, hogy alszol már, és igen szépet álmodsz. Mondjuk rólam. Azt, hogy a szigeten sétálunk, távol a kíváncsi szemektôl, tilalmaktól, mi ketten létezünk csak, és a dalos pacsirták, fekete rigók na meg a szúnyogok. No jó, a szúnyogokat nem muszáj beleálmodnod, és a
hatórási harangszót sem. Ezek még a valóságban valahogy csak elviselhetôk, de egy álomba igazán nem való, kellemetlen körülmények. Én ma Atlantiszról akarok álmodni. Arról, hogy a szerelem, amely minket összefûz, olyan magasrendû, mint Serpentina és Anselmus diák szerelme, s mi is érdemesek vagyunk rá, hogy ebben a mesebeli országban éljünk boldogan és háborítatlanul, hazugságok és csalódások nélkül. Csodás lehet Erik, veled együtt örökké.” *** Ezen az éjszakán a szokottnál is fulladtabb volt a levegô. Vihar elôtti mozdulatlanság uralkodott az éteren, s kötelékeibe fonta a lágy esti szellôt is. De a vihar még nem akart kitörni, hogy felfrissítse a természetet, még várt, s várakozása beleoldódott az éjszaka csendjébe. Álmodozásai között Angéla is felfigyelt a szokatlan mozdulatlanságra, s a nyomasztó, fulladt levegô pilláira nehezedett. „De különös egy éj ez. Ez a sötét, ez a párás levegô. Ha itt a külvárosban is ilyen fülledt idô van, vajon milyen lehet a belváros szûk kis utcáiban? Szegény emberek, akik ott laknak! Nem szeretnék a helyükben lenni! Ahol, ha nem jár a szél, megreked a nyomasztó csatornaszag, s a sikátor magas házai közt alig szûrôdik be a fény, iszonyú sötét van, mindenhol csak macskakô, és olyan kísértetiesen verik vissza a falak a lépteimet." A sikátorok között valóban kísérteties az éjszaka. Az ajtónyikorgás, a becsukódó ablaktáblák zaja, vagy a kóbor kutyák fájdalmas vonítása messzire hallatszik a párás légben. A sikátor árnyai pedig éhesen nyitogatják sötét szájaikat, melyekkel már elnyelték a nappal színeit, s mohó karjaikba zárták az ajtókat és falakat, hogy maguk a tárgyak is sötét árnyakká lettek. Angéla egyedül bolyongott e rémekkel teli éjben, s így nem csoda, hogy arca
egyre inkább elsápadt, s zöld szeme egyre rémültebben fürkészte a sötétséget. De azért csak ment, egyre gyorsította lépteit, szinte szaladt, s letörölte hulló könnyeit. „Félek, Erik! A Cicád fél! Hallod!?” S ahogy ezt belekiáltotta a süket éjszakába, a kimerültségtôl a hideg kôre zuhant s olyan kétségbeesetten kezdett zokogni, hogy ha a sikátor árnyának szíve lett volna, talán megindul a leány sírásán. Percek teltek el így, mikor hirtelen visszhang nélküli léptekkel közeledô alak állt meg Angéla háta mögött, s felemelve a leányt óvatosan karjai közé szorította. Angélának jólesett a hûvös érintés és a gyengédség. Lassan abbahagyta a sírást, s hevesen viszonozta a jövevény ölelését. – Meghallottad, hogy hívtalak? – kérdezte. – Hát persze – válaszolt a másik kurtán. – Szeretlek! – csengett ismét Angéla lágy hangja – És te szeretsz még? – Hát persze – hangzott rekedten az elôzô válasz. – Erik, furcsa a hangod! Mi tör...? tovább nem folytathatta, mert ahogy a jövevény arcába pillantott, elakadt a hangja a rémülettôl. Az alak, aki elôtte állt, nem a szerelme volt. Termetre hasonlított hozzá, de az arca ocsmány volt és undorító, amit még fokozott a vérben forgó szemek kéjéhes tekintete, a gúnyos vigyor és a torz vonások között foszforeszkáló kékes fény. Angéla egy ideig csak bámulta az ijesztô pofát, azt hitte, csak képzelôdik. De mikor a rém durván megragadta a karját, hogy magához vonja, már tudta, menekülnie kell, különben megöli. Nem tétovázott hát, hirtelen kitépte magát a szatír kezeibôl, s teljes erejébôl rohanni kezdett. Tudta, hogy nem jó futó, így hamarosan ki fog fulladni. Azért csak rohant, ahogy tudott. Egy pár perc múlva azonban már valóban nem bírta tovább, meg kellett állnia. Hátra tekintett, de a sötét utcában nem láthatta, hogy jön-e utána valaki. Folytatása következik… Ruby
4 us . júni 2008
www.humendre.hu
Felhívás a szentendrei Támogatóink: kis üzletekért, kisvállalkozásokért! KLÍMA Kék A nagy hal megenné a kis halat, ha nem lennénk mi, szentendrei emberek, akiknek fontos, hogy a kis boltok, kisvállalkozások megmaradhassanak! • Mert ismerjük ôket, • mert hozzájárulnak a város sokszínûségéhez, • mert ismernek minket, és törôdnek velünk, • mert ôket nem csak a profit érdekli, • mert ugyanúgy küzdenek a fennmaradásért, ahogy mi is. Vásároljunk náluk, forduljunk hozzájuk!
ÉRTÉKESÍTÉS, TELEPÍTÉS Telefon: 06-30-953-0073 06-30-323-3345
Kocka Taxi SZENTENDRE 26/31-31-31
Legyél a támogatónk!
AZ AU-PAIR PROGRAM Lehet, hogy már többször is hallottad ezt a szót: AUPAIR, de nem tudod, mit jelent? Az Au-Pair a vendéglátó család tagjaival azonos feltételek mellett együtt lakó, együtt tevékenykedô, 1827 év közötti személy, aki az általa választott ország kultúrájának megismerése, valamint nyelvének elsajátítása mellett a befogadók közé való beilleszkedésre törekszik. Nem csak vendég, hanem szinte családtag, aki a gyermekfelügyeletben és a háztartási munká(k)ban vesz részt. Munkájáért cserébe szállást, teljes ellátást, zsebpénzt kap a családtól, és nyelviskolában való részvételi lehetôséget biztosítanak neki. Köztudott, hogy egy nyelv elsajátításának talán egyik legkönnyebb, legbiztosabb módja a külföldön tartózkodás, az ottani tanulás, ezért hozták létre az Au-Pair programot, ami mára már egy nagyon biztonságos, és hatékony lehetôség a nyelvet tanuló fiatalok számára. Au-Pair engedélyt kaphat minden 18 és 27 év közötti hajadon fiatal, aki magyar vagy más EU állampolgárságú. Az alapvetô (kommunikációs szintû) német, vagy angol nyelvtudás rendkívül fontos, ezért kizáró okként is szerepelhet a jelentkezésnél. Fontos, hogy a jelölt gyermekszeretô, megbízható, talpraesett legyen, és el tudja végezni a könnyû házimunkákat. A gyermekfelügyelôi végzettség elônyt jelent, de nem feltétel! A kint tartózkodás idôtartama minimum 6 hónap, maximum 12 hónap. Au-Pair engedély csak egy alkalommal vehetô igénybe! Nagyon ritkán van lehetôség a nyári hónapokban való elhelyezkedésre is. Magyarországon (Szentendrén is!) és külföldön mûködô ügynökségek segítik a leendô Au-Paireknek megtalálni a számukra legideálisabb családot. Adatlapok, fotók, személyes hangvételû levelek alapján lehet válogatni az adatbázisokból. Az ügynökségek biztos pontként állnak a fiatalok mellett, akikhez akár probléma esetén is bizalommal fordulhatnak. Az Au-Pairnek elsôsorban a gyerekekkel kell foglalkoznia (vigyázni kell rájuk, el kell ôket látni, játszani
kell velük, el kell hozni óvodából, iskolából, stb. …), napi maximum 6 órában (heti 30 órában), emellett kell besegítenie a háztartási munkákba (pl.: konyhai teendôk, takarítás, vasalás, bevásárlás, fôzés) a család igényeitôl függôen. A család kérheti az Au-Pairt heti 2-3 alkalommal esti gyermekfelügyeletre is. Heti 1-2 teljes szabadnapra (ami többnyire a hétvégét jelenti), valamint minimum 4 szabad estére azonban joga van. Ezen kívül, az ünnepnapokon szabadnap jár! A szabad órákban, napokon járhat az Au-Pair nyelviskolába, vagy szervezhet programokat. Ekkor van lehetôsége más Au-Pairekkel is találkozni, ismerkedni. A zsebpénz mértéke családonként változó, függ a gyermekek számától, az ellátandó munka mennyiségétôl, milyenségétôl. A családok minimum 210 Euro-t (kb. 53.000,-Ft) fizetnek havonta, többletmunka esetén, és a munka jellegétôl függôen ez akár 400-500 Euro (100-125.000,-Ft) is lehet. Egy biztos: aki egyszer elszánja magát, és a „nagybetûs” ÉLET-ét Au-Pair-ként kezdi, vagy pár évvel késôbb, „tapasztaltabban” vág neki a program nyújtotta lehetôségnek, az nem csak az adott nyelvet sajátíthatja el magas fokon, nem csak gyönyörû országokat, városokat, kedves embereket, édes gyermekeket ismerhet meg, hanem egy óriási kalandban, és felejthetetlen élményben is részesülhet… és akár még évekkel késôbb is visszatérhet egy kis nyaralásra, pihenésre, nosztalgiázásra a korábbi családjához! Én már átéltem! Tapasztald meg Te is! Vágj bele! Légy Au-Pair! Andreszné Sudár Nóra
5
us . júni 2008
„Nem gondolod, hogy szakemberhez kéne fordulnotok...”? Ezt a mondatot fülledt aggodalom levegôje veszi körül. Kézzelfoghatóan tapintható a körülötte tolongó, kérdôjelet formázó tanácstalanság és bizonytalanság. Bizony elôfordulhat, hogy én mint anya, férjemmel együtt szülôi szerepünk lelkes teljesítése közben eljutunk egy pontra, hogy bizonytalanokká válunk, vajon elegek vagyunk-e a feladat megoldásához. Persze mire ezt belátom, már megkérdeztem minden fülöncsíphetô szimpatikus pedagógust, aki a gyermekemmel kapcsolatba kerül, jó barátot, lelki vezetôt, bölcs öreget, kedves ismerôst. Négyes fokozaton járatom a közös imát, a könyörgô fajtát persze. „Uram segíts, kérlek. Most is.” Emlékszem, mikor második fiam, két és fél évesen megtanult kétkerekûn biciklizni. Büszkék voltunk rá, kimondhatatlanul ügyesnek tartottuk. Neki ez fontos lépés volt, mert valamiben utolérte VÉGRE a nagyot. Tekert is, mint a veszedelem. Egyszer aztán egy váratlan lejtô tetején hirtelen megriadt, és elfelejtette miképp kell fékezni. A bicikli zabolátlanul nekilódult, Ô pedig óriásit esett és csúnyán beütötte a fejét. Természetesnek gondoltuk, hogy egy darabig nem vágyakozik kétkerekû iramodásra. De mivel gyakran mentünk biciklizni, elôbb-utóbb megint hozta a kis biciklijét és Ô is száguldani akart. Felült rá, és fékezett. És fékezett. Egyfolytában csak fékezett. Mindannyian tudjuk, hogy egy olyan bicikli, amivel csak fékeznek nem megy. Egy évig csak fékezett. Vinni kellett a kis-bringát mindenhová. Sírva, zokogva, férfias köny-
6 us . júni 2008
nyekkel hozta a kis jármûvet. De minden alkalommal, csak fékezett és újra meg újra csalódnia kellett, hogy nem szalad a bicikli sehová. Nekem egy apró, pici agyonfôzött, túllisztezett túrógombóc volt a gyomrom helyén és „Uram, segíts” az ajkamon. Nem tudtam elviselni, hogy így szenvedjen. Rossz volt nézni kínlódását és fogalmam sem volt, hogyan segíthetnék. Beszélge-
téseim során, mikor biciklis mélyrepülésünkrôl vallottam, gyakran elhangzott a fenti kérdés: „Nem gondolod, hogy szakemberhez kéne fordulnotok?”. De igen, talán én is eljutottam idáig. Aztán egy praktikus ötlet váratlan megoldást hozott. Kezdjünk mindent elölrôl. Mintha második fiunk sosem tanult volna meg kétkerekûn tekerni. Férjem pótkerekeket szerelt fel, és tolta, mintha most kezdené. A bicikli persze visított, mikor tolták is meg fékezték is, de a tolás valahogy biztonságot hozott fiunk megsebzett lelkének, mert egyszer csak már nem szorította úgy a kontrát. Így legalább lehetett tolni. És szép lassan, a pótkerék és a ráadás apai támasz új biciklitudást eredményezett. Egy év keserves
küzdelme. Mikor már láttam az alagút végét, megnyugodtam, tudtam, hogy nem kell „szakembert” keríteni. Valahol legbelül azért fájt, hogy miért nem természetes, ha adódik egy lelki eredetû gondja valamelyik gyermekemnek, hogy segítséget kérek? Miért hagyom szenvedni? Hiszen egy lábtöréssel, torokgyulladással, nemde, azonnal orvoshoz, „szakemberhez” fordulok? Azt hiszem, félünk legdrágább kincseink, gyermekeink lelkét, azaz legközepét kiszolgáltatni, idegen kézbe adni. Mégis, mikor nagyfiam dadogása okozott mindannyiunknak gondot, bátran szakemberhez fordultam. Bár tudtam, hogy alapvetôen miért van neki ez a gondja, a dadogás okozta belsô feszültségek oldására megkértem egy nagyon kedves pszichológus lányt, aki nagyszerûen végezte dolgát, hogy heti egyszer foglalkozzon fiammal. Egy alkalommal, szokásos, óra utáni extra feldobódottsággal azt mondja nekem: „Ma is szuper volt Éva néninél, azt játszottuk, hogy ki tud rondábbat mondani.” „Úgy érted, csúnya szavakat, káromkodást?” „Igen, és el sem tudod képzelni anya, hogy Éva néni milyen borzasztó rondákat is tud…” Ezen aztán hazáig gondolkodtam. Igen, az való igaz, hogy a nagyfiamat heti egy alkalommal a végletekig felszabadítják minden létezô és elképzelhetô stressz alól, akit aztán megkapok olyan önkívületi-szuperoldott állapotban, hogy csak egy jó nyakleves illesztheti be ôt ismét kicsiny családi környezetünkbe. Hiszen magán kívül, szinte részeg állapotban van, ettôl a mindent-lehet-csoda-világtól, de vajon kinek
van kulcsa az átjáróhoz, ahol az oldás marad, de a gyerek tovább él harcos testvéreivel és közepes képességû, ám igyekvô szüleivel? Hiszen a mûködôképesség a cél számomra. Végül idôvel elhagytuk Éva néni oldását. Úgy ítéltem meg, hogy ez az a helyzet, mikor a valóban létezô feszültséget a gyermekemben, házilag, fusi módon kell kioldani, kicibálni, ellazítani. Jött a Duna-partos korszak. Suli után irány a Duna-part, kavicsdobálás, szaladgálás, vagy bicikli, energialevezetés. Sport, ami belefér. Tanösvényen járunk, mindenki akkor jár jól, ha a saját ijesztô kórképeit saját recept alapján megtanulja gyógyítani. Arra jutottam, bár tapasztalataim tárháza meglehetôsen szerény, hogy amíg józan paraszti ésszel a gyermekemet körülvevô világot kereknek ítélem meg, nem valószínûsíthetô durva törés, fájó bántalom, addig bátran megpróbálom magam elsimítani a ráncokat, gyûrôdéseket. Ha viszont végképp nincs ötletem a megoldásra és a gyermekem egyértelmûen szenved, nem tétovázok és segítséget kérek. Vajon miképpen vélekedik errôl az a pszichológus, aki dolgozik a szakmában, de otthon ugyanúgy neveli saját gyermekét? (Nánási Andrea pszichológus válaszol) – Andi, most elsôs a kislányod, Te elvinnéd pszichológushoz? – Valójában lehet, hogy elsô nekifutásra még nem vinném. De az fontos lenne, hogy ha gondom lenne vele- mint ahogy persze van is- érzékenyen reagáljak rá. – Otthon könnyebben megoldódnak a nehézségek? – Talán nem is annyira a konkrét megoldásról van szó, vagy egy nagy ötletrôl, amit a pszichológus tud csak és elárul a szülônek… A pszichológusnál eltöltött idô minôségi idô. Tehát ott semmi más és senki más nem fontos, csak az éppen ott üldögélô gyerek. Szülôként is ezzel érdemes kezdeni, ha csemeténkkel gondok vannak. Ezt a nagyon nekiszentelt idôt biztosítani neki. Egészen ôszintén megmondom,
Ilyenkor elég a szülôt megnyugtatni, hogy az a nehézség, amit épp átélnek csak egy fejlôdési szakasz és rövidesen elmúlik majd. Hiszem azt, hogy egy családban, egy egészséges gyerek a család valamilyen problémájának tünethordozója. Ha gond van a gyerekkel, akkor az otthonában kell körülkémlelni. Nagyon fontos a családi háttér, ha otthon nem mûködnek a dolgok, nehéz ezt szakmai segítségnyújtással egyensúlyban tartani. Arra van mód, hogy a megtelt pohárból kicsit kiöntsünk, a túlfeszített húrt kicsit meglazítsuk… és mikor újratelik, ugyanez, megint elölrôl. Azok a családok, akik maguktól jönnek hozzám, persze sokkal nyitottabbak, együttmûködôbbek. Azok, akiket iskolából, óvodából küldenek, gyakran elutasítóak, nehezen fogadják el felelôsségüket, hárítják a problémákat környezetre, rossz társaságra. Jó lenne egy iskolapszichológus minden iskolába, hasonlóan az óvodába. Sokkal hatékonyabban lehetne dolgozni. Azt hiszem alapvetô gond a minden korban, kevéssé kibontakoztatott önismeret. Ha a legkisebb kortól kapnának gyerekeink ilyen irányú útmutatást, kevesebb kudarc érné ôket. Rubovszkyné Bodó Marcsi
hogy a legtöbbször a szülôben van a probléma gyökere, és igazából, mikor eljönnek hozzám, mert elôször mindig a szülôkkel ülök le, gyerek nélkül, akkor nagyon sokszor elég egy megnyugtató beszélgetés a szülôvel. A szülôt kell megerôsíteni szerepében, bíztatni, hogy nem követ el iszonyú hibákat. Nagyon sokszor akarunk „szuper jó szülôk lenni”. Ez rengeteg felesleges terhet rak a vállunkra. Olyan elvárásoknak próbálunk megfelelni, ami esetleg elérhetetlen számunkra és nem is szükséges. Gyermekeink éppen úgy nagyon különböznek egymástól, mint ahogy mi, felnôttek is. Nem kell tehát aggódnunk, mikor azt látjuk, hogy gyerekünk ebben vagy abban eltér a másik gyerekétôl. Elegendô ha „elég jó szülôk vagyunk”. Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk gyermekeinket, és nem nyújtunk sem többet sem kevesebbet, mint amit saját személységünkbôl fakadóan tudunk nyújtani. – Nincs tehát tökéletes szülô? – Nincs. Éppen csak érzékenyeknek kell lennünk gyermekeink problémáira. Nagy átlagban megérezzük gyermekeink gondjait. Sokszor van gond az elsô gyerekekkel, mert velük a szülô még igazán csak tapogatózik.
Nyomdai munkák
gond nélkül
Kérjen árajánlatot! Nyomdai munkák Egy telefont megér!
7
us . júni 2008
Éhségsztrájk Magyarországon is az amerikai katonai bázisok ellen Bár Jan Tamas és Jan Bednar cseh humanista fiatalok június 2-án befejezték 21 napos éhségsztrájkjukat, szerte a világban folytatódnak a tiltakozó akciók az USA által Európába (Cseh- és Lengyelországba) telepítendô rakétavédelmi bázisok ellen. Csehországban neves személyiségek egy-egy napos szimbolikus éhségsztájkkal tiltakoznak, de csatlakozott a kampányhoz Giorgio Schultze, az újhumanizmus európai szóvivôje is, aki már június 1-je óta koplal. „Az USA és egyes európai kormányok közötti titkos megállapodások, melyek a világûr feletti ellenôrzés megszerzésére irányulnak, új fegyverkezési versenyt teremtenek, és egy újabb hidegháborúval fenyegetnek.” Giorgio Schultze kijelentette: „Az USA ûrpajzsának megépítése nem kizárólag Csehországot és Lengyelországot érinti, ahol maguk a rakéták és a lokátorok elhelyezésre kerülnek majd. Olaszország is közvetlenül érintett, hiszen a kormány aláírt egy megállapodást az USA-val anélkül, hogy ez elôzetesen a parlamentben megvitatásra került volna, illetve, hogy a lakosságot tájékoztatták volna. Óriási befektetésre lehet számítani a „halál-iparban” az adófizetôk pénzén. Finmeccanica, a világ második legnagyobb védelmi és biztonsági rendszereket gyártó ipari csoportja, 5.2 billió amerikai dollárt költött arra, hogy megvásárolja a DRS-t, a vezetô amerikai haditechnikai céget, mely üzlet úgy tûnik, ezeknek a bizonyos megállapodásoknak a következménye. Miközben az ENSZ világszinten évi 5.8 billó dollárt gyûjtött össze az éhezés megfékezésére a világban.” Annak ellenére, hogy a média teljes hallgatásba burkolózott a kampánnyal kapcsolatban, egy Európa határain is átlépô lakossági tiltakozás van kialakulóban. Aktivisták tucatjai csatlakoznak az éhségsztrájkhoz Prágától New York-ig, Olaszországtól Ausztráliáig, Spanyolországtól Maine-ig. Ezzel egyidôben naponta több ezer aláírás gyûlik össze az online petícióra a www.nonviolence.cz weboldalon. Neves személyiségek, közöttük politikusok (EP képviselô Luisa Morgantini, Bart Staes, Giulietto Chiesa, Giusto Catania, Vittorio Agnoletto és Roberto Mu-
sacchio), mûvészek (a Nobel-díjas író, Dario Fo), tudósok (Noam Chomsky), vallási személyiségek (Jacques Gaillot, francia püspök) és újságírók (Chris Hedges, Purlitzer díjas amerikai újságíró) küldtek támogató nyilatkozatot a kampányhoz. Giorgio Schultze június 12-én és 13-án Brüsszelben az Agora találkozón, melynek témája a klímaváltozás, találkozni fog számos európai parlamenti képviselôvel, valamint találkozót fog kérni a parlament elnökétôl és alelnökétôl, és egy plenáris ülést összehívását szorgalmazza majd annak érdekében, hogy az ûrpajzs elleni széleskörû mozgalom képviselôit meghallgassák. A cél, hogy megállítsák ezt a veszélyes projektet, mely a békét és az emberek együttélését fenyegeti. Budapesten 7. napja éhezô Kopiás Attila elmondta, hogy szolidaritási akciójának célja, hogy nyomatékot adjon annak a kérésnek, hogy az Európai Parlament képviselôi – beleértve a hazánkból delegált tagokat is – együttesen szorgalmazzanak egy közös európai állásfoglalást az ügyben. Ugyanakkor azt is kiemelte, reméli, hogy sztrájkja elôsegíti majd, hogy valós információk jussanak el a magyar lakossághoz a médián keresztül errôl az Európában zajló veszélyes folyamatról. A kampány részeként június 22-én Budapesten, akárcsak a világ számos más pontján egy ”világméretû böjtnapot” szerveznek az ameriaki ûrpajzs ellen tiltakozó szervezetek, magánszemélyek és neves személyiségek.
Ez itt a te boltod hirdetésének a helye!
Az újságban minden személy, csoportosulás vagy egyesület nyilvánosságra hozhatja véleményét, amennyiben írásaik és javaslataik nem támogatják az erôszakot és a megkülönböztetést. Mivel az újság mindenki számára nyitott, a cikkek nem minden esetben tükrözik a Humanista Mozgalom és a szerkesztôség véleményét. Kiadja: a Humanisták Szentendréért Egyesület • Vieland Edit 70/3239-337 • Levelezési cím: Szentendre, Erdész u. 6. • E-mail: orion8@dunaweb.hu • Nyomdai elôkészítés: Mistral Graphic Bt. • Nyomás: Fólium Kft. • Megjelenik: 1000 példányban
8 us . júni 2008