s/közéleti lap, megjelenik 13 településen i l á r u t l u k , lis Regioná
Ingyenes újság!
december
· Budakalász · Csobánka · Dunabogdány · Kisoroszi · Leányfalu · Pilisszentlászló · Pilisszentkereszt · Pomáz · Pócsmegyer · Szentendre · Szigetmonostor · Tahitótfalu · Visegrád
Áldott, békés ünnepeket kívánunk! Karácsonyi rege, ha… A karácsonyra kapott diófigura a kislány álmában életre kel, és egy csodás utazásra viszi Őt – a P’Art Mozi ajándéka egy ünnepi balettfilm, A diótörő, és a sok-sok adventi program is ezt kínálja Olvasóinknak a várakozás napjaiban, hogy élményekkel, örömteli időtöltéssel készülhessenek az esztendő legmeghittebb ünnepére – ami mindenkié. Eszünkbe jutott néhány év végi gondolat is, ezeket csokorba kötve ajánlunk Önöknek, kellemes tallózást ez évi utolsó lapszámunkban!
Építészetből jeles A Budakalászi Egészségház tervezőjét, valamint Visegrádot is kitüntették a városközpont felújításáért a Pro Architectura Díjjal. Négy kategóriában összesen tíz elismerést osztottak ki a Parlamentben. Az 1992 óta létező díjat olyan magánszemélyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik a magyar építészet hagyományaiért és továbbörökítéséért tesznek. Ha kíváncsi arra, hogy miért emelték ki a két dunakanyari projektet, akkor ne hagyja ki a harmadik oldalt.
Háromkirályok Az adventtől vízkeresztig tartó ünnepi időszakban látható Szentendrén az impresszionizmus egyik legnagyobb, iskolateremtő magyar alakjának, Ferenczy Károlynak a Háromkirályok című alkotása, és egy hozzá kapcsolódó tanulmánykép. A festő számos, jelentős művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria – melyek közül most ezt, az 1898-ban készült nagyméretű alkotását – melyről Ady Endre is elragadtatással nyilatkozott, a Ferenczycsalád képzőművészeti munkásságát bemutató állandó tárlatban csodálhatja meg a nagyérdemű. Ha további kiállításokhoz is kedve van, lapozzon a negyedik oldalra!
Kézenfogva élsz A megye újjászületésének napján Csepregi Éva, a Fényszóró Alapítvány elnöke, több évtizedes munkájának elismeréseként Pest Megyéért Emlékérmet vehetett át, melyet a fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek kultúrához segítéséért kapott. „Élményterápiás foglalkozásokat szervezünk sérült gyerekeknek, fejlesztjük a foglalkoztató intézetek kulturális célt szolgáló eszközparkját, és támogatjuk a sérült fiatalok alkotómunkáját. Sok a feladat, amiben a Neoton-rajongók jelentős szerepet vállalnak. Egy évtizede már, hogy december elején megrendezzük a karácsonyi Jótékonysági Fesztiválunkat – ilyenkor sérült gyerekek és hazai sztárok lépnek fel az 1300 fős nézőközönség előtt.”(S, hogy miről kérdeztük még a művésznőt, azt a második oldalon találja.)
Teleki-Wattay Kastélyszálló Gróf Teleki Kastély Étterem 2013 Pomáz, Templom tér 3.
Karácsony a Kastélyban! Ünnepi Nyitva tartás: 2016. december 24-25-26. 12:00-22:00
Csak a változás állandó… A public art művek lényege, hogy nem hosszú évekre tervezett alkotások, csak néhány hónapig „vendégeskednek” a köztereken. A Szentendrén indított program első évének sikerén felbuzdulva az önkormányzat, forrást biztosít a folytatáshoz. A művészeti pályázatot a Ferenczy Múzeumi Centrum fogja kiírni, de nem ez lesz az érdeklődő művészek egyetlen lehetősége 2017-ben. Részleteket a 4. oldalon olvashat.
Diénes Attila: Véletlen találkozások
Hátrányból előny Csobánka iskoláját ugyan bezárták a nyár közepén, a gyerekeknek azonban jót tett az új közeg. A Csodánkai Tanoda (CSODA) hátrányos helyzetű tanulói ugyan komoly kihívások előtt állnak, de vannak segítőik. A csodamuhely.wordpress.hu oldalon mindent megtalálnak az önkéntesekről, a működésről, ugyanitt blogot is vezetnek a mentorok, ahol sokat írnak a nehézségekről, de elismerik, hogy sok a pozitív élmény is az új tanév kezdete óta: „csak pislogok, hogy hova lettek a dekoncentrált gyerekek, a tanodai konfliktusok és a nem volt házi – gépezhetek?” A Csobánkai Tanodát az érdeklődők a facebookon is megtalálják, róluk szóló írásunkat pedig a hatodik oldalon.
Kalász Pékség és Kifőzde s ákos-dió ányos m m o g y k g l a fé H 000 Ft/ bejgli 1 lászlé lhető ha e d n ! Előre ra y n karácso t még: e h le i Rendeln zpekseg.eu alas www.k
l 50 Ft-tó Menü 9tel, desszert) é
(leves, fő
Családi
000 Ft menü 3s, savanyú,
, leve tott hús süti le e 4 sz t
1 kg rán
as Nyugdíj
ények
kedvezm s
kkártyá
yás, ban
Szépkárt
fizetési
hetőség
le
: szállítás öm r Házhoz Ü , z s lá daka lőrendelés esetén u B , z á ie Pom t, 5 nap 0F si díj! olás 25 omagolá nincs cs
téren! en, a fől b é ív z s angná kalász
csomag
Várjuk Önöket sok szeretettel! Asztalfoglalás: 06202080600
www.twk.hu; www.kastelyetterem.hu info@telekikastelyszallo.hu info@kastelyetterem.hu
ott
lkalmaz
és köza
Buda
a Sóbarl Parkoló 4-4259 (20) 34 Tel.:+36
2
XIII. évfolyam, december
Megyenappá nyilvánította 1999-ben december 4-ét Pest Megye Közgyűlése. E napon a megye újjászületését ünneplik a résztvevők 187 településsel közösen. Ekkor adják át a közművelődés, a tudomány, a kultúra, az építészet, a környezetvédelem, valamint a közbiztonság és a társadalmi összetartozás érdekében tett erőfeszítésekért járó díjakat és a Pest Megye Díszpolgára címet is. Térségünkben idén Csepregi Éva, a Neoton Együttes énekese is kitüntetést vehetett át. A Pest Megyéért Emlékérmet a fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek kultúrához segítéséért kapta. – Több mint húsz éve a Fényszóró Kulturális Alapítvány elnöke. Hogyan fogadta a mostani elismerést? – Az alapítványi tevékenységemért Érdemérmet először 2001ben, az akkor leköszönő köztársasági elnöktől, Göncz Árpádtól vehettem át a Parlamentben, majd nem sokkal később a Kraxner Alajos Speciális Foglalkoztató Otthon díjazott. Azóta sok idő eltelt, és most nagyon örültem neki, hogy a több mint két évtizedes munkát a döntéshozók ismét elismerésre érdemesnek ítélték. Alapítványunk elsődleges célja, hogy hozzásegítsük az értelmileg sérült gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket a színvonalas kultúrához és szórakozáshoz. Ennek érdekében a speciális iskolákban, intézetekben gondozott gyermekeket és fiatalokat hívunk rendezvényeinkre, elsősorban a
Kézenfogva élsz…
Csepregi Éva a megye kitüntetettje fővárosból, Pest megyéből és a Közép-magyarországi régióból. – Honnan az indíttatás, hogy egy ilyen szervezet élén dolgozzon a rászorulókért?
– A Speciális Olimpia Szövetség 1994-ben meghívott a gálaműsorára szerepelni. Akkoriban ez még új mozgalomnak számított, de innentől gyakran vettem részt hasonló eseményeken. Nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, ámulattal láttam, hogy a fiatalok között mennyi Neoton-rajongó van. Wisinger János, a szövetség elnöke keresett meg az ötlettel, hogy írjunk dalt számukra. Ekkor jelent meg egy nagylemezem
Atlantisz címmel, és ezen a korongon szerepel a „Kézenfogva élsz” című szám, amely azóta is a sportrendezvényeik himnusza. Később én is elkísértem őket az Olimpiára, ami nagy élmény volt. Az ötlet Mailinger Anikótól származik, hogy hozzunk létre egy alapítványt, amely szervezetten képes támogatni ezt a közösséget. Célunk, hogy segítsünk ezeknek az embereknek valóra váltani az álmaikat a kultúra területén is, kicsit hasonlóan, mint ahogy a Speciális Olimpián sportban szerepelhetnek. – Hogyan valósítja meg ezeket a törekvéseket a Fényszóró Kulturális Alapítvány? – Ma már rendszeresen tartunk kiállításokat, seregszemléket. Élményterápiás foglalkozásokat szervezünk sérült gyerekeknek, fejlesztjük a foglalkoztató intézetek kulturális célt szolgáló eszközparkját, és ami fontos, támogatjuk és segítjük a sérült fiatalok alkotómunkáját és munkavégzését. Sok a feladat és a munka, amiben a Neoton-rajongók jelentős szerepet vállalnak, sokat köszönhetünk Simontornya polgármesterének, Csöszné Kacz Editnek is, aki a rendezvények szponzorainak felkutatásában tesz értünk. Az alapítványban mindössze négyen tevékenykedünk, így az ő önzetlen munkájuk nagy segítség! Egyik legnagyobb rendezvényünket májusban, az Uránia Filmszínház-
ban tartjuk. Itt 200 sérült gyermek és fiatal mutatja be a közönségnek zene- vagy táncprodukcióját. Tíz éve rendezzük meg december elején a karácsonyi ünnepi Jótékonysági Fesztiválunkat a Fővárosi Nagycirkuszban. Ilyenkor sérült gyerekek és hazai sztárok lépnek fel a cirkusz 1300 fős nézőközönsége előtt. Megvalósítottuk egy régi elképzelésünket is, 2008-tól elkezdtük a sérült gyerekeket nevelő családok nyaraltatását. – Ennyi munka mellett hogyan jut idő a karácsonyi előkészületekre? – Az életem az elmúlt évben átalakult. Most már kicsit nagynak bizonyul a tahitótfalui ház, de ha sikerül is értékesíteni, a Dunakanyart már nem hagynám el. Ez az otthonom, itt érzem jól magam. A karácsonyt családi és baráti körben egyaránt tartjuk. A családdal idén a nővéreméknél leszünk szenteste. A karácsony nálunk azért is nagy ünnep, mert az ő születésnapja és az én névnapom is erre a napra esik. Nagyon jó hangulatú, vidám összejövetelek ezek. Apróságokkal lepjük meg egymást, de nem az ajándékoké a főszerep. Eszünk, iszunk, játszunk, beszélgetünk. Összejövünk, jól érezzük magunkat, mert az év folyamán keveset találkozunk. Dávid fiam Szentendrén lakik a barátnőjével, Emesével. Ott is nagy a család, hozzájuk is megyünk az egyik napon. Persze hárman együtt is összejövünk majd, és megnézünk egy jó filmet közösen! F.B.
Time for Jazz
Amerika (magyar) hangjai: Szörényi Levente és barátai „Szörényi Levente sokszínű zenei világa mögött kiváló példaképek állnak. Egyik legmeghatározóbb közülük a húsz éve elhunyt Willis Conover, aki mélybariton hangján a Voice of America adásán keresztül minden este izgatott zenekedvelők millióihoz szólt így: Time for Jazz…” Ahogy a sajtótájékoztatón Szörényi Őrs producer elmondta, a legendás műsorvezető munkássága előtt kíván tisztelegni az a koncert, amely tavas�szal örvendezteti meg a rajongókat és érdeklődőket. A különleges zenei csemegének ígérkező eseményről lapunk Szörényi Leventétől próbált újabb részleteket megtudni. A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjjal kitüntetett gitáros, énekes és szövegíró elárulta, az est ötlete egy gyermekkori emléknek köszönhető. „1955-ben, amikor tíz éves voltam, apámmal gyakran hallgattuk a rádióban ezt a műsort. A műsorvezető hangja, a jellegzetes szignálok, s azok a zenék olyan erős visszhangot vertek bennem, amelyeket azóta sem felej-
tettem. S bár magam ugyan nem vagyok az jubileumok embere, de amikor rádöbbentem, hogy Conover halálának huszadik évfordulója közeleg, úgy éreztem, ezt szeretném emlékezetessé tenni.” A Milliók Hangja – Swing & Big Band Beat címet viselő Willis Conover emlékkoncert első részében swing és jazz örökzöldek csendülnek majd fel a világhírű Joan Faulkner és Gájer Bálint előadásában, a Budapest Jazz Orchestra kíséretével. A második részben Szörényi Levente Illés és Fonográf slágereit hallhatja a közönség big band hangszerelésben. „Nem magamat akartam én színpadra állítani, az emlékezéshez megfelelő számokat erre alkalmas előadók szólaltatják majd meg. Amit én adok elő, azok a saját dalaim, ezúttal big band kísérettel. Ám ez nem annyira kirívó a világ zenei életében, Elton Johnnak például saját big bandje
A Pilis-Dunakanyari régió 13 településének független lapja. Alapítva 2004ben Kiadó: Szólabda Stúdió Főszerkesztő: Csatordai Katalin Olvasószerkesztő: Dallos Nagy Kriszta Munkatársak: Huszár Diána korrektor/szerkesztő riporter Ferenczy Barbara PR-manager Reklámfelvétel: a szerkesztőségi elérhetőségeken Nyomdai előkészítés: KOCKA Szerkesztőség levelezési címe: 2000 Szentendre, Duna-korzó 18. Mobil: 06(30)986-2737, E-mail: dunapress@t-online.hu; pilis.dunapress@gmail.com; www.dunakanyar.hu Terjeszti a kiadói hálózat Nyomda: Délkelet-Press Kft. ISSN 1786-1802
volt. A műfaj azért számomra sem idegen. Én most is – ahogyan mindig – emlékeket, élményeket szeretnék nyújtani a közönségnek!”
Rohan az idő… Teszi ezt az alkotó immár több mint hat évtizede. A legendás Illés, aztán a Fonográf együttes tagjaként,
felsorolhatatlanul sok dal szerzőjeként, színházi művek, filmzenék, rockoperák alkotójaként, de íróként is. S bár valóban, rohan az idő – ahogyan a zeneszerző életrajzi visszatekintő kötetének címében is áll – Szörényi Levente ma is úgy véli, nem mindegy, milyen mérföldköveket állítunk az idő folyamába. Mint mondja, számára az igényesség az, ami mindig és mindenben fontos. Legyen szó zenéről, alkotásról, szőlőjében egy szép, saját bor elkészítéséről, vagy így december táján akár a karácsonyra családjának főzött töltött káposztáról. A sokoldalú alkotó közel tizenöt éve Pilisszántón él. Szereti ezt a tájat, ezt a vidéket. Vonzerejéhez a régi ismerősök jelenlétén túl talán az is
hozzájárul, hogy nincs messze a Pomáz fölötti Holdvilág-árok, ahol több mint tizenöt éve végez régészeti kutatásokat. A zeneszerző nem lép fel túl gyakran, a Dunakanyarban élők épp ezért kicsit szerencsésebbek is, hiszen a közelmúltban a Vujicsics együttessel közösen ajándékozták meg a közönséget délszláv dallamokkal egy szentendrei koncerten. Szörényi Levente azt vallja, a legnagyobb dolgok is egyszerű gondolatból születnek. A pilisszántói ház, amelyet maga tervezett, annak idején mindös�sze egy téglalap volt a rajzasztalon. Aztán belekerült egy négyzet… A végeredmény pedig, hogy aki a házat szemből szemléli, egy óriási madarat lát, az erdő alatt. Egészen bizonyos, hogy aki ellátogat majd a tavaszi Time for Jazz koncertekre, amelyeknek gondolata ugyancsak egy egyszerű gyerekkori emlékből indult, hasonló élményben lesz része. A muzsikát hallgatva, a színpaddal szemben ülve, a kapott élmény alighanem mindenki számára valami különlegeset és maradandót formáz majd! (A zenekedvelők három időpontban, három helyszínen tekinthetik meg a kivételes produkciót: 2017. május 24-én a Művészetek Palotájában; május 27én Debrecenben, a Kölcsey Központban; június 2-án pedig a pécsi Kodály központban.) Pilis.dunapress-info
„Karácsonyi mese, ha valóra válna…” Ahogy kinövünk a gyermekkorból, úgy távolodunk a mesék világától. Nem hallgatunk többet, nem olvassuk őket, talán még néha egy-egy mesefilmet megnézünk a moziban az új animációs filmek közül. Beszippantanak a mindennapok. Tegyék meg, hogy az év végi ünnepekkor levesznek egy mesekönyvet a polcról, és beleolvasnak! Csacsiságnak tűnik? Nem az! Mondhatják, de hát csodák, királylányok, sárkányok és egyéb mesebeli lények nem is léteznek! Pedig sokat tanulhatunk történeteikből. Amíg kisgyermekeink vannak, a meséken keresztül tanítjuk őket, fejlesztjük velük érzelmi intelligenciájukat, példákat adunk arra, hogyan lehet helyzeteket megoldani. Tanulhatnak belőlük szeretni, kitartónak lenni, és hinni… Hinni a jóban, a pozitív gondolatok erejében, abban, hogy kezünkbe vehetjük a sorsunkat. Talán, ilyenkor decemberben, az év vége felé közeledve pont erre van a legnagyobb szükségünk. És ugye, hogy nem is gyerekes dolgok ezek? Rohanunk az ajándékok után, beszerezzük a karácsonyi vacsora és a szilveszteri buli hozzávalóit. A legjobbat akarjuk, aggódunk, feszengünk. Nincs idő a gondolatok tisztázására, készülni az újra. Soha nem tettem újévi fogadalmat, de talán abból a szempontból van értelme, hogy az ember számvetést készít és előretekint, min kellene változtatni. A kislányom hamarosan másfél éves lesz, sokat mesélek neki, és rádöbbenek, mennyi üzenetet rejtenek számunkra a históriák, legendák, regék, történetek, elbeszélések, mítoszok vagy mondák. Az ünnepek előtt egy olvasmányélményemet szeretném megosztani Olvasóinkkal. Boldizsár Ildikó és Szegedi Katalin Királylány születik című története arról szól, milyen útravalót kapunk születésünkkor a kilenc égi királylánytól, akik a természet gyermekei. Kincseket osztanak minden megszületőnek: légy tiszta szívű, légy igazmondó, légy szép, légy egészséges, légy vidám, légy jó, légy kecses, légy türelmes, légy állhatatos. Mi szebbet és jobbat kívánhatnánk Önöknek Karácsonyra és az Újévre, mint hogy teljesüljön a fenti áldás? És hogy mi kell ehhez, itt az útravaló: „Az áldás csak akkor teljesedik be, ha egész életedben őrzöd kincseidet. Ehhez segítségül kaptad: a Napot, a Holdat, a csillagokat, a madarakat, a fákat, a hegyeket, a mezőt, a szelet, a havat, az esőt és a nádszálakat. A többi rajtad múlik.” Huszár Diána
Ide nekem a régi karácsonyokat! December beköszöntével ránk tör a felismerés, itt a karácsony, nincs mit tenni. Ilyenkor szorul ökölbe a gyomrunk, hiszen idén sem jött össze, hiába is terveztük és tettünk fogadalmat tavaly a fa alatt elgyötörten, hogy már a nyáron megveszünk minden ajándékot, ésszerű, felelős gazdálkodással, elkerülve a tumultusban elkeseredve rohangálós ajándékvásárlósdit, na és a december végi magáncsődöt. Nem sikerült. Jól emlékszünk azokra a régi ünnepekre, amelyek hangulata, illata talán soha nem jön vissza, pedig keresem a valamikori készülődés bizsergető izgalmát. Emlékszem a fenyőfaállítás viszontagságaira. Anyám feladata a húsklopfoló adogatás volt ebben a közös projektben, míg apám több sebből vérzett, mire belefaragta talpába, és egyenesbe állította a fát. Soha annyi áramütést nem kapott talán, mint amikor az orosz típusú fénysort – pótizzó hiányában – egy darab csokoládépapírral keltette életre. Majd a légópincéből előkerültek a több évtizedes, színes díszek. Fakó csillogásában, családi emlékekként, mind a maga több évtizedes történetét hordozta. A cérnára fűzött sztaniolpapíros szaloncukrok, és a tavalyról, na jó, lehet, hogy jóval régebbről megmaradt, némi házi-porral meghintett habcsókok díszelegtek az illatos fenyőfán. Jóllehet, nem a divatmagazinok trendje szerint való volt, de akkor is szép volt, gyönyörű. Nem emlékszem rohanásra, nem emlékszem görcsös erőlködésre. Valahogy mindig eltaláltuk, hogy minek is örül majd a másik. Vagyis dehogy találtuk el, egyszerűen csak szívvel adtuk, és ezt szeretettel fogadták. Halászlé és bejgli illat lengte be a lakást, fenyőillattal keveredve. A régi lemezjátszó poros tűje sercegve játszotta a Csendes éjt és a Mennyből az angyalt, apám meggyújtotta a csillagszórókat és a család együtt énekelt. Ugye mennyire szép, ha úgy tetszik, még giccsesnek is mondható, de a karácsonynak erről kell, kellene szólnia. Bizsergés talán van ma is, csak inkább az idegeinkre hat, mint az érzelmeinkre. Megfelelni vágyással egybekötött sznobizmus, idegen kultúrkörből átvett kényszerszokások. Még az idő sem a régi téli, mert lássuk be, ki a fene tud szikrázó napsütésben, plusz 15 fokban tavaszi kabátkában átszellemülni? Hol a hó, hol a szenes kémények jellegzetes tél-szaga, hol van a latyaktól beázott csizmám a radiátorról? Sehol! Na ugye. Helyette lila, tulipiros vagy hófehér műanyag fenyőfák, házak erkélyein mászkáló Télapó bábuk, világító füzérszarvasok…. Hitelre vásárolt ajándékok, a munkahelyen ebédidőben az internetről rendelt, majd az ünnepek után visszaküldött méregdrága bóvlik. A karácsonyi vásárlás ünnepi érzését már csak a rendelést kiszállító mikulássapkás GLS futár adja. Egy firkantás a csipogó képernyőjére, és megvan a zsákmány. Öcsi letudva. Az ajándékok slágerdarabja a rádiótelefon és a lapos tévé lett. Nem agyalunk, időnk sincs, csak nagy legyen, és lehetőleg drága, a Megváltó születésnapját a fogyasztás ünnepévé degradálva. Már az sem ritka, hogy nem főzünk karácsonykor, hanem akciós menüt rendelünk a közeli kifőzdéből, majd persze utána kritizálunk. Az ünnepi bejglit boltban vesszük készen, az egész évben a szekrény mélyén lapuló műfánkat fenyőillatúnak mondott, de inkább a ragacsos cipőkrémek szagára hasonlító spray-vel fújjuk illatosra, és várjuk a csodát. Bolti bejglivel pedig ez sosem jön el. Ahogyan lassan a Jézuska sem jön el, mert van helyette Santa Claus és piros orrú Rudolf. Amerikanizálódunk, Mária országában nem akarunk Jézuskát… Pedig jó lenne, ha nem a közösségi oldal kékkeretes fejléce alá posztolgatva élnénk meg ezt a napot! Tegyük hát el a kütyüket, lássuk meg családtagjainkat, vegyünk elő társasjátékot, beszélgessünk! Töltődjünk bátran az ünnep éjszakáján, ahogy tettük ezt régen, az igazi karácsonyokkor. Ferenczy Barbara
3
Tízből kettő!
Példaértékű építészet a Dunakanyarban Épített környezetünk őrzi múltunk, mutatja jelenünk és formálja jövőbeli hozzáállásunkat. Nem mindegy tehát, miként vigyázzuk a meglévőt, és hogyan építjük fel az újat. A Pro Architectura Díjat azok kaphatják meg, akik a magyar építészeti kultúra népszerűsítéséért, minőségi voltáért és a szemléletformálásáért tesznek. Kilenctagú szakmai bíráló bizottság dönt az 1992 óta átadott elismerésről. Idén a négy kategória összesen tíz díjazottjából kettővel a Dunakanyar büszkélkedhet.
faburkolatok, az égetett kerámiacserép, a budakalászi oromzatok, tetőhajlásszögek és ereszképzések voltak ihletői. Na meg egy védőnő története az egykori közkútról, amelynél gyakori volt a sorban állás. Ennek helyét megjelölték, ez a kiindulópontja a ház előtti téren futó csigavonalnak, így kötve össze múltat és jelent.
Dicséret Visegrád városának
Az Építtető kategóriában azoknak a munkáját ismerik el, akik az ötlettől a használatig gondos gazdaként vigyázzák az építészeti alkotások megvalósulását. Füzér Újabb elismerés a Kalászi Egészségháznak község várának felújításáért kapta a Pro Arcitectura Három éve, 2013 nyara óta új épületben fogadják Díjat, míg Visegrád városközpontjának fejlesztéséért, a betegeket Budakalászon. A rendelőintézet a korábbi a Városháza átépítéséért, továbbá az Egészségház rendbe helyén épült fel a Klisovác utcában. Nemcsak a házi- tételéért és a rendezvénypavilon építéséért. A Bíráló Biés gyermekorvosoknak ad helyet, méltó környezetbe zottság szerint példaértékű összefogás valósult meg a kikerültek a védőnők és fogorvosok is. Mindezek mellett rályi városban. Ahogyan írják: „Köszönhetően annak az szakrendelések is elérhetők az egyedi helyzetnek, hogy a megbízó polgármester (Félegyházi épületben a Szentendre Egészségügyi Intézményeivel kötött András) egyben kimagasló pramegállapodásnak köszönhetően. xissal rendelkező építész is, a veA helyieknek nem kell a járási le való együttműködés túlmutaszékhelyre utazni, ha pszichiátriai tott az általánosan megszokott vagy reumatológiai problémájuk és elvárható gyakorlaton. Olyan többletet jelentett, amely minvan. Az Egészségház először 2013- Az elismert kalászi Egészségház madártáv- den bizonnyal egyedülálló. A ban kapott elismerést, akkor Pest latból szakmai párbeszéd az alapkonMegye Építészeti Nívódíját cepció meghatározásától kezdve az egyes részletek megoldásáig nyerte el, egészen pontosan a középületek kategória II. díját. A kiválóan tudott megvalósulni.” teljes egészében önkormányzati Visegrád 2005-ben írta ki forrásból készült intézmény tervárosépítészeti ötletpályázatát, vezője idén a Pro Architectura a tényleges munkákig 2012-ig Díjat is átvehette Építészeti Alkovárni kellett. A rendezvényház, tás kategóriában a Parlamentben. az egészségház felújítása, valaVisegrád gondos gazdája a városközpont„Horváth Zoltán Egészségháza nak mint a Fő utca érintett szakakülönleges alkotás, Budakalász szának rendezése 2014-ben egyik értékes, központi területén. A hajdani kút köré készült el. A teljes beruházás 2015-ig tartott, utoljára a szervezett épület nemcsak a település közösségi életének Városháza újult meg. új terét, hanem történetének folyamatosságát jeleníti A döntéshozók kitérnek a bírálatban arra is, hogy a meg” – írják a Díj honlapján. A döntnökök kiemelték, fejlesztés sikert aratott, a helybeliek be tudták lakni az hogy az építész két évtizedes munkájának esszenciája a új, vagy megújult épületeket, köztereket. Koncertek, budakalászi épület, mely humánus, emberközeli, a tele- előadások, termelői piac és közéleti események helyszípülésre jellemző anyagokból épült fel. Horváth Zoltán névé vált a városközpont. H. D. pályamunkájában azt írja, hogy a vakolt falak, a látszó
Tilos előzni a „bogdányi egyenesben” November óta nem érdemes, sőt tilos gyorsan hajtani a 11-es főúton Dunabogdány felé. Az új közlekedési táblák szerint 70 km/óra lehet a maximális sebesség, ráadásul előzni sem szabad az érintett útszakaszon. A változásokat Dunabogdány kezdeményezte a Magyar Közút Zrt-nél. A kérést főként az utóbbi években népszerűvé vált Bogonhát majorban élők növekvő száma indokolta. „A problematikája ennek az, hogy pont a „bogdányi egyenesnek” a derekánál van. Az útszakasz másfél kilométer hosszú, itt mindenki szereti próbálgatni az autóját. A nyári, turisztikai időszakban ez különösen veszélyes” – magyarázza Schuszter Gergely polgármester.
Akik helyismeret nélkül előzésbe kezdenek az egyenesben, nem biztos, hogy észreveszik a balra vagy jobbra indexelő járműveket a lakóparknál. Készült egy terv, mely az érintett területen kanyarodósáv, buszmegálló és átkelőhely építését tartalmazza. Így biztonságosan elérhető lenne a bicikliút a bogonhátiak számára is – tudtuk meg a településvezetőtől. A megvalósításra azonban jelenleg sem Dunabogdánynak, sem a közútkezelőnek nincs forrása. Maradt tehát a köztes megoldás: a balesetek elkerülése érdekében lassítják a forgalmat, és előzési tilalmat (H) rendelnek el az érintett szakaszon.
Óvoda lesz a Klein-villából Leányfalu hatékonyan használta ki ebben az évben a Versenyképes Közép-magyarországi Operatív Program (VEKOP) nyújtotta előnyöket. Két nagyberuházása is a küszöbön áll, ugyanakkor több, kisebb pályázati támogatást is sikerült elnyerniük. – Két nagy összegű támogatási kérelmet nyújtottunk be még a nyár elején. Az egyik, a VEKOP 5.3.2 keretében a Fenntartható közlekedés Leányfalu címmel, a település szinte teljes hosszában egy kerékpárút kiépítését célozza. Az új szakasz a Karinthy-háztól egészen a Seres utcáig húzódik. A meglévő nyomvonal Duna felőli oldalára kerül az új kerékpárút. A műszaki tartalom megfelel az EuroVelo6 előírásainak, így felkészülten várjuk, ha a 11-es mentén alakítják ki a Dunakanyarba tervezett szakaszt. A beruházás teljes költsége eléri a 272 millió forintot, amely magában foglalja a Seres utcánál egy új zebra megépítését, a meglévők korszerűsítését, megfelelő megvilágítással és sárga villogók telepítésével. A pályázat támogatásra javasolt státuszban van, bízunk benne, hogy pályázatunk eljut a támogatási szerződés aláírásáig. A pályázat beadásához költségbecslés kellett, a végleges terveket és az engedélyeket csak a szerződés aláírása után készítjük el. Ezután közbeszerzési eljárást indítunk a kivitelező kiválasztására. Sok előkészítő munka vár még ránk, ezért az építés várhatóan 2018-ban
kezdődhet meg – adott tájékoztatást Loszmann János polgármester. Támogatásra javasolt a település VEKOP 6.1.1 Leányfalu óvodai kapacitásbővítése című beadványa is. A 400 millió forintos projektben 75 gyerek részére három csoportszobát alakítanak ki a Ravasz László Könyvtár és a Faluház közötti, jelenleg romos Klein-villában. Az épület a teljes rekonstrukció mellett egy toldalékszárnyat is kap az előírásoknak megfelelő kiegészítő helyiségek megépítéséhez. Ugyancsak VEKOP forrásból két dolgozót vett fel az Önkormányzat. Az egyik a konyhában kapott munkát, a másik az önkormányzati ingatlanok karbantartását végzi. A pályázat fedezi a dolgozók egy éves bér- és járulékköltségét. – A Faluház és a Könyvtár is sikeres évet tudhat maga mögött. A „Leányfalu éve 2016” rendezvénysorozat rendkívül mozgalmas és sokszínű programokkal várta az érdeklődőket, melyekhez a menedzsment 11 millió forintot nyert több hazai kulturális pályázaton. Januárban ünnepélyes keretek között Pócsmegyernek adjuk át a stafétát, irányítószámuk alapján a 2017-es év az ő rendezvényeiknek ad nagyobb hangsúlyt- tájékoztatta még lapunkat Leányfalu első embere.
TÉR-HÍR • KISTÉRSÉGI HÍREK TÉR-HÍR • KISTÉRSÉGI HÍREK TÉR-HÍR • KISTÉRSÉGI HÍREK TÉR-HÍR • KISTÉRSÉGI HÍREK TÉR-HÍR • KISTÉRSÉGI HÍREK
XIII. évfolyam, december
Félsiker a tehermentesítő út ellen Nem új keletű elképzelés, hogy Szentendre azt a tiltakozást, melyhez sok érintett csatlakozott. köré is épüljön elkerülő út, amit egyre szívesebben Petíciót jutattak el Verseghi-Nagy Miklós polgárneveznek tehermentesítő útnak. Az elnevezés le- mesterhez, melyben aggályaiknak adnak hangot. het helytálló, hiszen aki nap Párbeszédet kezdeményeztek a mint nap közlekedik a 11-es várossal a kérdésről, november főúton, oda-vissza találkozik a elején pedig teltházas lakossági nehézkes haladással, dugókkal. fórum volt az Izbégi Általános Túl sok az autó, túl sok a kipuIskola ebédlőjében. Itt a város fogógáz. Ezt már akkor lehetett főépítésze, Aba Lehel beszélt a látni, amikor 2007-ben a Metehermentesítő út változatairól. gyeri hidat átadták. A lehetséges Megnyugtató eredmény a lakonyomvonalak vizsgálata is erre sok számára, hogy az eredeti teraz időszakra nyúlik vissza. Az vet felülírta a város, vagyis az az elképzelés szerint Szentendre útvonal, ami mintegy húsz méterre lett volna a lakóházaktól, tehermentesítő útja a kalászi bekötőúttól indulna, és megkebiztosan nem épül meg. Arról rülve több városrészt a Pismány azonban egyelőre nem mondott alatt alagútban haladna. Megle a városvezetés, hogy a jelenleg építése hatalmas összegbe kekifejezetten csendes Pásztor utca rülne, forrás pedig nincs rá. végére körforgalmat építsen. EbRáadásul több helyen A térképen lévő 0.a ütemet törölték be az új csomópontba fut majd Natura2000 területeket érint, a lakosság kérésére be egy útszakasz a Skanzen bejáígy vélhetően a környezetvératának magasságából, egy másik dőknek is lesz még néhány szavuk hozzá. A több pedig a Szentlászlói útról. ütemben elképzelt fejlesztés nulladik lépése A készülő Településszerkezeti Terv és Helyi Épíugyancsak felháborította az Izbég és Csicserkó tési Szabályzat határozza majd meg a következő városrészen élőket. Szentendre Településszerke- évtizedek fejlesztéseit a városban. Éppen ezért fonzeti Tervében ugyanis feltűnt egy útszakasz, tos, hogy a lehetséges új gyűjtő utak helyét is bele amely a Skanzentől indulva, a Pásztor utca érin- foglalják. Akkor is, ha egyelőre a szükséges forrátésével a Szentlászlói útig futna. (Gyakorlatilag soknak még se híre, se hamva. A készülő dokumenmegszüntetve a Skanzen előtt haladó út funkci- tum ugyan még nem jutott hivatalos véleményeóját.) A nyomvonal pedig nagyon közel húzódik zési szakaszba, de a lakosság már most elküldheti a házakhoz. Pilis Dániel helyi lakos indította el javaslatait és kritikáit a Polgármesteri Hivatalnak.
Kisoroszi gazdasági erősítést kapott Módosította Szervezeti és Működési Szabályzatát, valamint külsős gazdasági alpolgármestert választott november 24-i ülésén a képviselő testület. Az alig ezer fős település döntéshozó grémiuma 3-2 arányban Molnár Csabát, a település korábbi polgármesterét választotta a posztra. A döntés nem szokatlan, hiszen a leköszönő polgármester több településen is segíti az önkormányzat munkáját. Ugyanakkor Kisorosziban az elmúlt két év eseményeit tekintve, a döntés körülményei és okai sokak számára ellentmondásosnak tűnhetnek. – Nem légből kapott ötlet mentén született a határozat – szögezte le Nádasdy-Csontos Elek, Kisoroszi polgármestere. Molnár Csaba három cikluson át volt a falu vezetője, tapasztalata és az idő folyamán kialakult kapcsolatrendszere nagyban segítheti Kisoroszi fejlődését. Bár az elmúlt időszakban kapcsolatunk nem volt békésnek mondható, november elején kifejezetten konstruktív beszélgetést tudtunk folytatni. Eredményeként született a megállapodás, és Molnár Csaba elfogadta a felkérést. A külsős alpolgármester tisztségét az önkormányzati törvény szabályozza. Nem tagja a képviselő-testületnek, testületi ülést ezért a polgármester akadályoztatása esetén sem vezethet. Szavazati joggal nem rendelkezik, azonban javaslatot tehet, és az önkormányzat nevében tárgyalásra jogosult. Közvetlen kapcsolata és beszámolási kötelezettsége kizárólag a polgármester felé áll fenn. Molnár Csaba munkaköri leírás alapján tevékenykedik majd. Azt gondolom, hogy településvezetőként bizonyított, az árvízi védekezésben tapasztalata nagy segítségünkre lehet. Emellett számítok rá az érdekérvényesítésben is, a kerékpárút és a Tahiban tervezett katasztrófavédelmi központ létrehozásának elősegítésében sokat jelenthet közre-
működése. Eredményeket várok tőle elsősorban – jelentette ki a polgármester. – Polgármester úr a közöttünk folyó egyeztetésen a segítségemet kérte. Nem meglepő, hiszen számomra is nyilvánvaló, hogy nincs könnyű helyzetben a testületen belül sem. Gondolkodási időt kértem, és megfontoltan hoztam a döntést. Ahogy az eskütételt követő beszédemben is elmondtam, engem elsősorban a gazdasági és fejlesztési ügyek, valamint a térségi együttműködések érdekelnek. Ha a testület az indítványaimat elfogadja, akkor az együttműködés életképes lehet. Ellenkező esetben nem látom értelmét – szögezte le Molnár Csaba. – A Fővárosi Vízművekkel a tíz éves díjkompenzációs szerződés 2019-ben lejár. Egyelőre nincs szó róla, hogy biztosan megújul-e. Amíg megvan a forrás, addig kell végrehajtani az ebből tervezett beruházásokat. Aztán itt van a kerékpárút kérdése: ma sem lehet egyértelműen tudni, hogy merre megy a nyomvonal, bejön-e a szigetre? Pedig ez a kérdés nem csak közlekedési és turisztikai, de árvízvédelmi szempontból is lényeges, és a tervezett Kisoroszi – Visegrád közötti híd megépítése is ettől a döntéstől függ. A szigetcsúcson a strandot engedélyes fürdőhellyé kell tenni, a Kék tónál a tájrendezési tervet végre kell hajtani. Tehát a település belső ügyeit tekintve a híd, a tó és a szigetcsúcs kérdése a legfontosabb. Térségi ügyeket illetően pedig egyszerűen tarthatatlan állapotnak gondolom, hogy árvíz esetén Kisoroszi az ország egyik legnehezebben elérhető települése. Ezért a Tahiban tervezett tűzoltóőrs és mentőállomás megvalósításának ügyében a lehető leghamarabb tájékozódni fogok, és azonnali lépéseket kívánok tenni. A Szigeti és a Dunakanyari Önkormányzati Társulás ülésein tehát én képviselem Kisoroszi érdekeit ezután – jelentette ki az újonnan megválasztott alpolgármester. Pilis.dunapress/kB
Bolgár és Nemzetközi Konyha Szentendre, Dézsma utca 2/b. (a régi Művésztelepnél)
Nyitva naponta: 12–22 óráig Telefon, asztalfoglalás: +36 (20) 9100 899 facebook.com/hajósinas
4
XIII. évfolyam, december
Advent a Csíkkal – Betlehem a Kalákával
Csak a változás állandó…
Jövőre folytatódik a Public Art Szentendrén több olyan utcai alkotást is látni lehetett idén, melyek csak „vendégeskedtek” a közterületeken. Éppen ez a public art lényege, a folyamatos változás. 2016-ban először szánt ilyen szobrok és installációk készítésére forrást az önkormányzat. A Ferenczy Múzeumi Centrum költségvetésébe építették bele a pályázathoz szükséges 3,5 millió forintot. A jövő évben ugyanennyit ad majd a város a projekt folytatására. A képviselő-testület novemberi ülésén határozott arról, hogy biztosítják a szükséges pénzt a múzeum számára a művészeti tender kiírásához. Diénes Attila és a Gruppo Tökmag elképzelését támogatta idén az öttagú kuratórium a 28 beérkezett elképzelés közül. A járókelők a Posta előtti téren láthatták munkáikat. Gyürk
Dorottyától, Szentendre kulturális alpolgármesterétől megtudtuk, hogy a művészek örültek a lehetőségnek, így vélhetően a jövő évi pályázatnak is sikere lesz. Ahogyan népszerűek voltak az 1956-os emlékév ihlette public art művek is. Kubatovics Áron, a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület képviselője a testületi ülésen elmondta, jobbnak látná, ha a város maradandó műalkotásokra adna ki pénzt, amelyek aztán Szentendre tulajdonába kerülnének. Az alpolgármester asszony szerint ennek több mint tíz millió forintos költsége lenne, ráadásul a szentendreiek nem voltak elégedettek a korábban „ottfelejtett” szobrokkal. Ezeket is ideiglenes alkotásokként helyezték el annak idején. Az elképzelések szerint tehát a public art alkotások mellett szeret-
ne kiállni a város, ahogyan az 1996ban már megfogalmazott koncepcióban is áll. A pályázatra szánt 3,5 millió forint valószínűleg három műalkotás elkészítésére lesz elég. Ám nemcsak a Múzeum írhat ki pályázatot jövőre, ugyanis a turisztikai iroda és a kulturális alpolgármesteri hivatal is gondolkodik egy közös tenderen. Az elképzelés szerint a Duna-parton kapna helyet a turisztikai célú alkotás. Ezzel is szeretnék a helyi művészeket megszólítani. Idén nyáron nagy sikere volt Vincze Ottó képzőművész River-pool installációjának, amely színes hajózási bójákkal csinált „biliárdasztalt” a Dunából. A public art kiállítások szerves részét képeznék a 2017-es Art Capital programfolyamnak.
Balett és koncertfilmek a P’Art Moziban
A Csík Zenekar huszonnyolc éves pályafutása alatt olyan népszerűségre tett szert, amely népzenei életünkben korábban elképzelhetetlen volt. Az első időszakban főleg táncházi muzsikát játszottak, jellegzetes – három prímásra, férfi és női énekhangra, valamint többszólamú énekre épülő – előadásmóddal. Aztán a ’Senki nem ért semmit’ című albumukkal egészen új stílust teremtettek, oly módon dolgozva fel könnyűzenei szerzeményeket, hogy azok belesimuljanak a népzene szövetébe. Ezzel bizonyították, hogy a népzene azoknak a Advent a Csíkkal városi fiataloknak a szívét is összeszoríthatja, akik legfeljebb tanulmányaikból ismerik a paraszti kultúrát. Egyszóval a népi és a popkultúra átjárhatóbbá tételével jutott a Csík Zenekar a csúcsra anélkül, hogy a népzenei hagyományban való elmélyültségéből engedett volna. Betlehem a Kalákával
FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM
Szentendre, Duna korzó 18. A DIÓTÖRŐ (Royal Opera House – angol balett film, 2003, a londoni Covent Garden előadása. Zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij. Karácsony este van. A Stahlbaum-házban nagy a készülődés, a gyerekek izgatottan várják az ajándékokat. Marika egy csúf diótörő figurát kap nagybátyjától, ami a kislány álmában életre kel. Álomország világában csodálatos utazást tesznek együtt. A mese-balettet karácsonykor minden operaházban műsorra tűzik, felnőttek és gyerekek legnagyobb örömére. 2016. december 26-án 16:30; 2017. január 6-án 18:00. A HATTYÚK TAVA A szentpétervári Mariinszkij Balett előadásában, 2013. Zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij. Az egyik legkedveltebb balettművet a „szülővárosából”, Szentpétervárról közvetítik a világ számos filmszínházába, egyúttal tisztelgésként az orosz balettművészet 275 éves története előtt. Az előadás különleges keveréke a díszletek közt táncolt „balett filmnek” és a klasszikus színpadi produkciónak. 2016. december 26-án 16:30; 2017. január 6-án 18:00. A HÁROM TENOR Karácsony Bécsben – osztrák koncert-
film. A Három Tenor – José Carreras, Plácido Domingo, Luciano Pavarotti – karácsonyi koncertjét láthatja a néző, amely egyedülálló a világhírű trió történetében. A méltán híres koncert egyszerre nagyszabású és személyes, kivételes esemény, mely a három művész segítségével megidézi az ünnepek hangulatát, meghittségét és békéjét. 2016. december 28-án 16:00; 2017. január 7-én 16:30. ANDRÉ RIEU Karácsonyi koncert – holland koncertfilm. A több, mint 40 millió eladott albumot maga mögött tudó, sokak által a „keringők királyának” nevezett holland hegedűművész karácsonyi koncertjének filmfelvétele. Az est különlegességeként a művész egy hangulatos sétára invitálja a közönséget szülővárosa, Maastricht karácsonyi díszben pompázó utcáira. 2016. december 29-én 16:00; 2017. január 3-án 16:00. A MŰVÉSZET TEMPLOMAI: Bosch a gyönyörök kertje 2016. december 11-én 16.00; 21-én 17.00; A Római Szent Péter Bazilika és a Pápai bazilikák 2016. december 19én 18.30; december 20-án 17.00; december 23-án 18.30.
Szentendre
A Háromkirályok Az impresszionizmus egyik legnagyobb, iskolateremtő magyar alakja Ferenczy Károly. Számos jelentős művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria – közülük egy, a Háromkirályok most a szentendrei Ferenczy Múzeumban látható. Az 1898-ban festett nagyméretű kép, melyről Ady Endre is elragadtatással nyilatkozott, a Ferenczy-család képzőművészeti munkásságát bemutató állandó tárlatba került be. A festmény (és egy hozzá kapcsolódó tanulmánykép) az adventtől vízkeresztig tartó ünnepi időszakban látható a Ferenczy Múzeumban.
Futur X Tíz esztendő papírkollázsait tekintheti meg a látogató Kerekes Gábor legújabb kiállításán. Az alkotó Párizstól Isztambulig megtalálható térkölteményei mára kinőtték a galériákat és önálló világokká tágultak. Ezekbe a kis univerzumokba, bolygónyi életterekbe nyer most bebocsátást a kö-
Advent Szentendrén 2016 December 6. 19:30 Dunaparti Művelődési Ház, Barlang (Duna korzó 11/A) BORBÉLY MŰHELY Jazz Klub Adventi koncert. December 7. 18:00 Pest Megyei Könyvtár (Pátriárka u. 7.) KÖNYVBEMUTATÓ, Novotny Tihamér: Aknay János. • December 8. 14:00–17:00 Barcsay Múzeum (Dumtsa J. u. 10.) A BÁNÁTI-SVERÁK program kiállításának finisszázsa. • December 9. 8:00 Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület (Stéger köz) KECSKÉS EGYÜTTES a népének szolgálatában (Bozóki Mihály). December 9. 20:00–02:00 DMH Barlang – ELEVENKERT koncertek & buli. • December 10. 10:00 DMH – NYÁRI BERNADETT: A hóember ajándéka bábelőadás. December 10. 11:00–13:00 DMH (Barlang-előtér) ADVENTI MANÓGYÁR kézműves foglalkozás. December 10. 11:00 P’Art-ház előtt (Duna korzó 18.) MIKULÁS FUTÁS – Jótékonysági futóverseny. December 10. 15:00 Ferenczy Múzeum (Kossuth L. u. 5.) TÁRLATVEZETÉS Bereznai Péter Konfirmáció című kiállításán. December 10. 16:00 Péter-Pál Iparművészeti Galéria (Péter-Pál u. 1.) 30 ÉVES JUBILEUMI KIÁLLÍTÁS megnyitója. December 10. 16:00–20:00 Ferenczy Múzeum, Pajor Terem GÖRÖG ADVENT. December 10. 16:00 Evangélikus templom (Bükköspart 2.)”MENJÜNK MI IS BETLEHEMBE…” December 10. 16:30 Adventi koncert a Fő téren. • December 10. 16:30 Parti Medve (Városház tér 4.) HURRÁ, SZENTENDRE! – könyvbemutató. December 10. 17:00 V-8 Uszoda és Szabadidőközpont (Kálvária u. 16.) VIDÁM NÉPMESÉK A Fuszulyka Meseegyüttes előadása. December 10. 19:00 Pest Megyei Könyvtár (Pátriárka u. 7.) CSÍK ZENEKAR: Adventi koncert. December 11. 10:00–16:00 P’Art Mozi (Dunakorzó 18.) KARÁCSONYI MOZIBAZÁR. December 11. 16:00 P’Art Mozi – A MŰVÉSZET TEMPLOMAI: BOSCH – A GYÖNYÖRÖK KERTJE. December 11. 17:00 Adventi gyertyagyújtás a Fő téren; 18:00 PMK – MOSOLY ÉS KÖNNY: A Szentendre Táncegyüttes műsora. December 13. 18:00 Városháza díszterme (Városház tér 3.) A VUJICSICS Zeneiskola Népzene Tanszakának karácsonyi koncertje. December 15. 18:35 P’Art Mozi KITÜNŐK – Török Katalin beszélgetéssorozata. Vendég: Petényi Katalin művészettörténész, filmrendező; ÁMOS IMRE, AZ APOKALIPSZIS FESTŐJE című film vetítése. December 16. 18:00 Városháza díszterme KARÁCSONYI HANGVERSENY: a Vujicsics Tihamér Zeneiskola fuvola tanszakának koncertje. December 16. 18:00 PMK – KÖNYVBEMUTATÓ: Szvorák Katalin előadómű-
Az együttessel legközelebb december 10-én 19 órakor Szentendrén, a Pest Megyei Könyvtár színháztermében találkozhat a közönség. Ugyancsak ide várja az érdeklődőket december 18-án 14:30-kor a Kaláka együttes is. Amikor a betlehemesek karácsonykor házról-házra járnak, üdvözlő versük végén azt kérdezik: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? Az együttes karácsonyi hangversenyének kerete ez a játék. A műsorban elhangzanak magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, versekre írott Kaláka-dalok. A koncertekre jegyek elővételben a városi Tourinform Irodában, a Pest Megyei Könyvtár portáján, a www. szentendreprogram.hu és www.jegy.hu oldalon, illetve kezdés előtt egy órával a helyszínen vásárolhatók.
vésszel Czigány György beszélget. December 16. 18:00 Parti Medve (Városház tér 4.) Hanga és Várkony IV. – Veszélyes vakáció – könyvbemutató. December 16. 19:00 Ferences Gimnázium (Áprily Lajos tér 2.) Adventi koncert. December 17. 10:00-13:00 DMH (Dunakorzó 11/A) Adventi MANÓGYÁR – karácsonyi ajándékok készítése a Gyurmatanodával. (Klub-terem) 10:00-11:00 (Balett-terem) Mesés-mondókás foglalkozás kicsiknek. December 17. 10:00–18:00 Ferenczy Múzeum (Kossuth L. u. 5.) KOMP – Kortárs képző- és iparművészek alkotásainak karácsonyi vására. December 17. 16:00 Evangélikus templom (Bükköspart 2.) „MENJÜNK MI IS BETLEHEMBE…” Óvodásokkal az Evangélikus templomtól a Fő téri betlehemi istállóig. December 17. 16:30 Adventi koncert a Fő téren – DEMETER ERIK. December 17. 17:00 PMK – CSEVEJ KARÁCSONY, Jótékonysági Gálaműsor. December 17. 17:00 V-8 Uszoda és Szabadidőközpont – Interaktív mesekoncert: KÁRÁSZ ESZTER. December 17. 18:00 Kecskés próbaterem (Ignatovity utca 2.) SZENTENDREI DALMÁT KARÁCSONY a Kecskés Együttes – Sárközi Lindner Zsófia – Pálmai Árpád. December 18. 14:30 PMK (Pátriárka u. 7.) KALÁKA: SZABAD-E BEJÖNNI IDE BETLEHEMMEL? koncert. December 18. 17:00 Adventi gyertyagyújtás a Fő téren. December 18. vasárnap 19:20 Péter-Pál templom (Kucsera F. u. 1.) ADVENTI HANGVERSENY Musica Beata Kórus és az Új Szentendrei Kamarazenekar. December 23. 18:00 Kmetty tér (Dalmát Szamár Bisztró előtt) SZAMÁRHEGYI BETLEHEMES. December 27. 18:00 PMK (Pátriárka u. 7.) Ivancsics Ilona és Színtársai: Jávor”Pali” utolsó mulatása – zenés fohász. December 28. 18:00 PMK – Ivancsics Ilona és Színtársai – Anasztázia hercegnő, zenés táncelőadás. December 29. 18:00 PMK – Ivancsics Ilona és Színtársai- Operett Gála pezsgővel. December 29., 30. 19:00– 02:00 DMH Barlang (Dunakorzó 11/A) ELEVENKERT Koncertek & Buli. December 31. 22:30-tól (Főtér) „CSAVARD FEL A FŐTERET!” 22:30 Kistehén koncert 00:00 Polgármesteri köszöntő, tűzijáték 00:1502:00 Utcabál. • 2017. január 1. 18:00 Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u. 7.) ÚJÉVI KONCERT – Fool Moon vokálegyüttes. Január 6. 10:00 Vízkereszt napja Evangélikus templom (Bükköspart 2.) „MENJÜNK MI IS BETLEHEMBE…” Január 6. 18:00 Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület (Stéger köz) PETŐFI ÉS SZABADSÁGHARCAINK ÉNEKEI Kecskés Együttes – Pálmai Árpád.
szociológia területéről. A tárlathoz 2017. február 12-én konferencia is kapcsolódik majd a Centrumban, Szöveg és kép viszonyának újszerűsége a régi Mozgó Világ folyóiratban (1975–1983) címmel.
Konfirmáció zönség. A kiállítás a Szentendrei Képtárban 2017. február 12-ig látogatható.
„Autodidakta, a hetvenes évek második felétől a szentendrei Vajda Lajos Stúdió köre határozza meg undergro-
A betiltott Mozgó Világ „A kortárs magyar irodalom nagyjainak fiatalkori gyűjtőhelye, kultúrpolitikai játékszer Aczél György kezében, új irodalom, szociográfia és nyitottság, a „szabadság kis körei”, Mozgó Világ klubok országszerte, tiltások, fenyegetések, besúgók és provokátorok.” A
szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítása a „régi” Mozgó Világot mutatja be. A tárlat egyfajta tablóként szemlézi a folyóiratban bemutatott jelentős kezdeményezéseket a képzőművészet, a zene, a film, az irodalom és a
und tevékenységét… anyaghasználatára a változatosság, technikájára a leleményesség, kifejezésmódjára a humor jellemző…” „művészete… sokkal vibrálóbb, színesebb és nyugtalanabb annál, hogy egyszerűen csak a különböző izmusok fiókjaiba gyömöszölnénk.” A méltató szavak igazságáról a Ferenczy Múzeum Szentendre termében egészen 2017. január 22-ig győződhetnek meg a látogatók Bereznai Péter Konfirmáció című kiállításán.
Nyitva: H-V: 10:00 – 21:00 Asztalfoglalás csoportok részére is Rendelés elvitelre 2000 Szentendre, Bogdányi u. 15. Telefon: +36 (20) 956 5361
Most nincs szlogen, csak jó kaja!
FORRALT BOR
FEKETE TÉSZTÁS RÁK
FEHÉRBOROS FEKETE KAGYLÓ
TENGERI DURBINCS SALÁTÁVAL
Lepényhalakat is az hegyekbül küldnek, Ezekkel uraknak gyakran kedveskednek, Gazdag ebédeket nagy kedvesen esznek, Mikor ilyen halat az konyhákon sütnek.
5
XIII. évfolyam, december
A blues édes otthona: Leányfalu
Advent Monostoron 2016 December 10. 9.30 III. Szigetmonostori Mikulásfutás (Versenyközpont: Faluház); 14.00 Luca-búza ültetés és luca-baba készítés (Faluház – SZÉSE). December 11. 17.00 3. Adventi gyertyagyújtás Horányban (Piac tér); 18.00 Ökumenikus gyertyagyújtás a Szabadság téren; 19.00 Windsingers acapella együttes koncertje a Faluházban. December 17. 10.00 Adventi vásár a Szabadság téren – Helyi termelők ínyencségei, kézműves árusok, vásárosok, adventi tűzzománc készítés, mézeskalács sütés a SZIKKE kemencéjében.14.00 Nyitott műhely és Családi kézműves játszóház (Faluház) – Ajtó-, asztal-, karácsonyfadísz, meglepetés ajándék készítése Lelkes Melinda és a SZÉSE vezetésével. December 18. 17.00 IV. Adventi gyertyagyújtás Horányban (Piac tér) 18.00 Alföldi betlehemes a Zöldsziget Táncegyüttes előadásában és Ökumenikus adventi gyertyagyújtás a Szabadság téren 19.00 Oravecz György és barátai koncert a katolikus templomban. Az esemény során adományokat fogadunk el a templom orgonájának felújítására. December 24. 16.00 Karácsonyi Istentisztelet a református templomban; 22.00 Karácsonyi Szentmise a katolikus templomban. További információ: Telefon: 0670/374-0541, e-mail: faluhaz@szigetmonostor.hu
Nyitott Műhely a Szigeten Az idei év augusztusában indult programsorozat kézműves alkotóházi rendezvényeket kínál a látonyitott gatóknak – 2017. áprilisáig – a m űu h e l y Szentendrei-szigeten. A kistérséga szigeten ben élő fiatalok havonta kétszer Ingyenes kézmüves foglalkozás vehetnek részt az ingyenes kézműgyerekek és fiatalok részére ves foglalkozáson 3-tól 18 éves 14:00 17:00 december 10. szombat korig. Havonta egyszer vendégművész vezeti be mesterségének rejteldecember 17. szombat meibe a fiatalokat. Így a gyerekek Szigetmonostor Faluház, nem csak az alkotásra, országuk és Árpád u. 15. otthonuk kultúrájának megismerésére kapnak lehetőséget, de arra is, hogy helyi alkotókkal találkozhassanak. Eddig Szántó Tünde és Szántó Sándor tűzzománc készítő mesterek, Török László fémöntő – bőrdíszműves iparművész és Gyurkovich Krisztina fazekas volt a programok vendége. A szervezők ezúton is várják olyan alkotóművészek jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának a programsorozathoz, esetleg hosszú ideje a szigeten élnek vagy kötődésük van ide. Érdeklődni a szigetese@gmail.com e-mail címen lehet. A SZÉSE (Sziget Éjféli Sportbajnokság Egyesület egyesület) rendezvénysorozata szombatonként 14-17 óráig tart a Szigetmonostor Faluházban. A kézműves nyitott műhelyek tematikája illeszkedik az adott évszakhoz, ünnepkörhöz és időszakhoz. A díjmentes programsorozat keretében december 10-én Luca-búzát ültethetnek és luca-babát készíthetnek a résztvevők. December 17-én karácsonyi ajtó-, asztal- és karácsonyfadíszek, míg 2017. január 7-én hóbagoly, medve, fakanálbáb és batyubabák készítése lesz soron. Január 21-én a könyvkötéssel ismerkedhetnek a gyerekek, s könyvjelzőt is készítenek majd a Magyar Kultúra Napjára. További információt a szigetese.wix.com/jelkepes honlapon találhatnak az érdeklődők. A SZÉSE közhasznú kultúrális egyesulet szervezésében www.szigetese.wix.com
ii
i
Luca-búza ültetése, luca-baba készítés
Karácsonyi ajtó- asztal-, karácsonyfadíszek készítése
A rendezvényen a ropogtatnivalót a Heim Sütöde biztosítja. A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mint támogató és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet, mint pályázatkezelő támogatásával, pályázati úton jött létre.
Az idei évet ismét egy „eltérített” időponttal zárjuk a Galéria Bluesklub Leányfalu-Házban. A második kedd helyett ezúttal csütörtökön, december 15-én este hat órakor érkezik zenész vendégünk, Rák Béla gitáros. Estjének – közösen – a Sweet home Leányfalu címet adtuk, ezzel is a program második felében elhangzó blues klasszikusokra utalva. Az első részben funkysabb, jazzesebb hangvételű lesz Rák Béla improvizatív játéka. A klubnapok sorozata egyre népszerűbb, sokan messziről érkeznek estjeinkre. Kialakult egy igazi törzsközönség is, tagjairól minden alkalommal szeretettel nyilatkoznak a művészek, és jelzik, szeretnének ismét a Galéria Bluesklub Leányfalu-Ház vendégeiként fellépni.
Optikalász az éleslátásért
– Igazi mérföldkőhöz érkezett az Optikalász Optika. Az üzlet 2001 őszén nyitotta meg kapuit, így nyugodtan állíthatjuk, hogy 15 éve gondoskodunk a betérők éleslátásáról! A jeles napot a „Tök jó kedvezmények” szlogennel ünnepeltük! Volt tökfaragás – a Kalász Suli negyedikeseivel – készült töklámpás, tökös rétes, volt Tök Totó, de még tök szemüveg is – mesélte lapunknak Fábián Nóra látszerész. – Az üzletet harmadik gyermekemként szoktam emlegetni, mert ott
– Igazi kis manufaktúra az üzlet?! Inkább azt mondanám, hogy ez egy szaküzlet, ahol személyre szabottan készítjük el mindenki szemüvegét. Folyamatosan fejlesztettük, bővítettük a teljes körű látásvizsgálathoz szükséges gépparkot és a szolgáltatások palettáját. A minőségre az is garancia, hogy a szemüveget saját, számítógép vezérelte modern csiszológépünkkel helyben, s nem egy központi műhelyben készítjük.
Leány-Faluház, Ravasz László Könyvtár Móricz Zsigmond út 124. • Tel.: 06-26/383-454 December 2. 17.00 Aba-Novák Galéria „Fej és vitorla” Matzon Ákos, Munkácsy-díjas festőművész kiállítását megnyitja Galambos Ádám, csellón közreműködik Szontagh Márton. December 9. 18.00 A Leányfalui és a Dunabogdányi Zeneiskola növendékeinek koncertje. December 10. 9.30 AVIVA torna kurzus. Az Aviva módszer egy strukturált, beavatkozás-mentes és mérsékelt erősségű gyakorlatsor, melynek terápiás hatása van a test medence, csípő és alhasi területére, megoldást nyújthat, ha babát szeretne, és ha különféle nőgyógyászati problémáknak (PCOS, mióma, ciszta) kíván valaki búcsút inteni. Tréner: Balázs Andrea. Regisztrálás: andrea@ yoganutrition.com vagy 06-30/221-2868. 16.00 Barangolás a magyar népzene világában. Hungarikum: cimbalom, Szabó Dániel cimbalomművész előadása. 17.00 Családi népi játszó- és táncház 18.00 Adventi gyertyagyújtás a Faluház előtt, vendéglátó: Aba-Novák Galéria 19.00 Táncház felnőtteknek. December 12. 10.00 Jazzadventi Jazzterlánc – Bolba Éva adventi műsora óvodásoknak. December 14. 11.00 – 14.00 Love Your Belly tréning. A LoveYourBelly kifejezetten a rectus diastasis (szétnyílt hasizom) rehabilitációjára, vagyis összezárásra alkalmas módszer. Gyakorlásával elkerülhetőek sérvműtétek, a szétnyílt hasizom kezelésére szolgáló háló beültetés is. Tréner: Balázs Andrea Telefon: 06-30/221-2868. December 15. 18.00 Karácsonyi koncert – Hornyák Andrea és Bolba Lajos rendezésében. 19:00 „Sweet home Leányfalu” Rák Béla estje a Galéria Bluesklub Leányfalu-Ház szervezésében az Aba-Novák Galériában. December 17. 16:00 Barangolás a magyar népzene világában: Szabó Dániel cimbalomművész előadása. 18.00 Adventi gyertyagyújtás a Faluház előtt, vendéglátó: 1004. Szent Anna cserkészcsapat. 18.30 Árvácska Gyermek Színjátszókör előadása: Melyiket a kilenc közül? December 30. 18.30 Forgasd ide, oda is, Lángoljon a szoknya is! Táncház / néptánc tanulás a 13-18 éves gyerekeknek, Urbán Márton néptáncoktató vezetésével, ahol Szék és a Mezőség táncaival ismerkedhetünk meg.
A jövő a nőké az Aba-Novák Galériában A Leányfalu-Házban működő galéria életében fordulópontot jelent 2017. A szervezők hetedik kiállítási évükre tesznek pontot január 22-én, amikor a Magyar Kultúra Napjára megnyílik Berki Viola kiállítása. A tárlat munkacíme: „Képíró”. Az alkotó életművének jeles darabjait Kiskunhalason, a helyi múzeumban őrzik, a leányfalui kiállítás létrejöttében az ottani kollégák is segítenek. A Berki
Minőség és barátságos kiszolgálás, elérhető áron!
Viola tárlat után grafikusok, festők, textilművészek és szobrászok – Nádas Alexandra, Bálint Ildikó, Varga Zsófi, Bényi Eszter, Gulyás Andrea, Sz.Varga Ágnes (Kabo), Péreli Zsuzsa, Aba-Novák Judit, Szanyi Borbála – mutatkoznak majd be a galériában. A kiállítótér helyet ad „Nőfestőnő” címmel egy válogatásnak is. Saphir Dezső már több sikeres kiállítást szervezett az alkotó nők munkáiból. A gyűjteményéből készülő újabb bemutató bizonyára ezúttal is sokakat vonz majd az Aba-Novák Galériába.
TŰZIFA-ÁRUSÍTÁS
BÜKK, GYERTYÁN ÉS TÖLGY • KUGLIBAN 2300 Ft/mázsa • HASÍTVA 2500 Ft/mázsa AKÁC KUGLIBAN 2500 Ft/mázsa • HASÍTVA 2700 Ft/mázsa ÁGFA 1500 Ft/mázsa
KALODÁS TŰZIFA 1,7 m3 -es 28 000 Ft, 1 m3 20 000 Ft 20 km-es körzeten belül ingyenes házhozszállítás!
FAKIVÁGÁS ALPINTECHNIKÁVAL
VESZÉLYESSÉ VÁLT, KISZÁRADT FÁK KIVÁGÁSA (döntés nélkül is, lebontással, anyagi felelősségvállalással) • FÁK VISSZAVÁGÁSA, METSZÉSE • ELHANYAGOLT TELKEK, TERÜLETEK RENDBETÉTELE • BOZÓTIRTÁS, ZÖLD HULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSA • BOKROK, SÖVÉNYEK VISSZAVÁGÁSA • FÜVESÍTÉS, FŰNYÍRÁS, FŰKASZÁLÁS • KERTEK RENDSZERES FENNTARTÁSA, ÁPOLÁSA • KERTI BÚTOROK KÉSZÍTÉSE • AUTÓBEÁLLÓK, SZALETLIK ÉPÍTÉSE
Tel.: 06-20 927-7885 E-mail: gyongykertkft@gmail.com
December hónapban minden vásárlónknak a „TÖK JÓ KEDVEZMÉNYEK” mellett egyedi Optikalászos meglepetéssel kedveskedünk! EXTRA meglepetés! A hirdetés felmutatója szintén választhat meglepetést, a készlet erejéig!
kalasz_81.indd 13
voltam a születésénél, és igaz, hogy kamaszkorba lépett, de több tennivaló van vele, mint egy átlagos gyerekkel! Az egyedi igények teljesítése miatt sok a feladat, hiszen a látásvizsgálattól kezdve a szemüveg elkészítéséig minden helyben készül. Szeretnénk, ha mindenki pontosan azt kapná, amire vágyik, így a vevőink sok időt töltenek nálunk, szinte családias a hangulat.
Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár
Budakalász, Szentendrei út 9. • www.koskarolymh.hu KIÁLLÍTÁS December 1-15. A palóc régió viselete. A kiállítás a Világörökség magyar helyszínei című előadássorozat kísérő rendezvénye. PROGRAMOK December 8. 19.00 Budakalászi Irodalmi Estek sorozatban: Barczikay Lilla Bátyám könnyei című könyvének bemutatója. Az ifjú írónő népszerű, Anyám teremtményei című regényének szintén nagy sikerrel debütált folytatása! Beszélgetőtársa: Barcza Katalin. December 9. 17.00-18.30 Karácsonyi Aprók tánca. December 10. 14.00 Szent Korona Délutánok: Szent tér, szent idő. További információ: 06-30/389-3091. December 10. 16.00 Harmadik adventi gyertyagyújtás a Kárpátok őre szobor előtti téren. December 10. 20.00 KKMH RockHáz – Hungarian Pink Floyd Show. A koncert az NKA támogatásával valósul meg. December 11. 17.00 A Kalász Művészeti Iskola Adventi hangversenye. December 16. 19.00 „Karácsonyi varázs” – a Kalász Művészeti Iskola magánének szakos növendékeinek ünnepi koncertje. A műsorban ismert könnyűzenei, karácsonyi dalokat és musical részleteket hallhatunk. A belépés díjtalan! December 17. 8.00-12.00 Ládafia garázsvásár gyerekeknek, szülői felügyelettel. (Szülőmegőrző a kávézóban). Jelentkezés a 06-70/3317183-as telefonon. December 17. 16.00 Negyedik Adventi gyertyagyújtás a Kárpátok őre szobor előtti téren. December 17. 19.00 A Cuki Presszó karácsonyi meglepetés koncertje – sztárvendégekkel! December 21. 18.00 Az örömzene szárnyán – ajándék koncert Karácsony fényei címmel. Komolyzenei ünnepi koncert énekhang és hárfa tolmácsolásában. Vendégművészek: Kertész Mónika és Anasztazia Razvalyeva. NKA támogatással. December 27-28-29. XI. Szent Korona Konferencia – a részvétel mind a három nap ingyenes! További információ: Dr. Varga Tibor, 06-30/389 3091.
BOLDOG KARÁCSONYT és ÉLESLÁTÁSBAN GAZDAG ÚJ ÉVET kívánunk!
Optikalász csapata
2016. 12. 02. 23:45:17
A látásvizsgálat precíz folyamatánál kezdődik minden lényeges. Ez az alapja a jó és viselhető szemüvegnek. Ebben a folyamatban tényleg megismerjük a vevőnket, a szokásait, azt, hogy milyen célra készíttet szemüveget. Ehhez ajánljuk a lencséket is. Természetesen lehet látni boltban vásárolt „eldobható” szemüvegekkel is, de igazán jól látni csak a személyre szabott és optikai lencsével ellátott szemüveggel fog az ember. – Ez az Optikalász titka, amellyel többet nyújthat másoknál? A személyes odafigyelésnek nincs párja. A látásvizsgálat nálunk annyi ideig tart, ameddig szükséges. Az is igaz, hogy a jól hangzó, csábító akciókkal nehéz versenyezni a kicsiknek, de a személyes kapcsolat, a figyelem, a tisztelet az emberek és a szakma iránt, sokakat mégis elhoz egy ilyen szaküzletbe. Jó munkához idő kell, és az elmúlt 15 évünk igazolja, hogy jó munkát végzünk. Ezért a bizalomért dolgozunk, és a legjobb reklám számunkra, hogy a legtöbb vásárlónk személyes ajánlás alapján jön hozzánk. A szakmai hátteret, a barátságos kiszolgálást és az állandóságot Pálfi Andrea kolléganőm képviseli, aki szinte a kezdetektől az Optikalásznál dolgozik. A computeres látásvizsgálatot Bod Krisztina és Keresztes Aranka végzi. Számos szolgáltatással várjuk a hozzánk fordulókat, így POLAteszt vizsgálattal, kontaktlencse illesztéssel, gyermekszemészettel vagy éppen fotókidolgozással, hogy csak néhány fontosabbat említsek. Üzletvezető látszerészként kicsit több a felelősségem és sokat kell azon dolgoznom, hogy mindenki elégedetten távozzon az Optikalász Optikából, de ez édes teher! (x)
6
XIII. évfolyam, december
Tornaszoba újévre Élhető és komfortos város megteremtésére törekszik Budakalász, ezért a legkisebbekre is sok időt, energiát és pénzt fordítanak. Az elmúlt években bölcsődét építettek, felhúztak egy óvodát a Szalonka utcában, korszerűsítették a Telepi Óvodát, most pedig a Nyitnikék Óvoda Pomázi úti épületén a sor. Az intézmény udvarában két különálló épületben vannak a csoportszobák. Itt nemrég kazánt cseréltek, de szigetelést is kaptak a házak egy pályázatnak köszönhetően. Jövő év elejére az ovi nagy vágya is teljesülhet, az eddig hiányzó tornaszobát saját forrásból építi fel az önkormányzat 2017 elejére. A mini csarnok 160 négyzetméteres lesz, hozzá mosdók, közlekedő és egy kisebb raktár is tartozik majd. A munkálatok során elsőként lebontották azt az épületet, ahol korábban mezőgazdasági gépeket tároltak. A kivitelezőt szeptemberben választotta ki a városvezetés, mintegy harminc millió forintból a szentendrei H.Conzept Kft. építi a termet. További 20 millió forintot költ majd az ovira az önkormányzat, ugyanis mindkét épület udvara is megújul. Rogán László polgármester azt is bejelentette, a jövő évi költségvetésbe az építkezéssel érintett terület rendezését, burkolását is bele kell kalkulálniuk. Az óvoda területén egyébként egy ovi-foci pálya is működik, mely az első ilyen létesítmény volt a térségben. Budakalászon minden évben egyre több kisgyerek születik, de az újonnan beköltözők között is sok a többgyermekes család. A fejlesztésekre ezért is nagy szükség van. A Budai úton álló régi bölcsődét is helyre fogják hozni, ehhez forrást is nyert a testület. A harminc milliós támogatáshoz közel tízmilliót tesz még hozzá az önkormányzat. A Vasútsori Óvodát sem zárják be, a tervek szerint egy újabb pályázat segítségével, három új csoportszoba épülhet itt, és ez az intézmény is kaphat egy tornaszobát.
Óvodanegyedet tervez Bogdány Szebb és biztonságosabb környezetben játszhatnak majd a bogdányi gyerekek a jövőben. A Német Nemzetiségű Óvoda udvarán álló hinták köré ugyanis korszerű gumiburkolatot fektettek a korábbi, homokos felület helyére. A beruházás közel hárommillió forintba került, a fejlesztéshez szükséges pénzt a Dunabogdányi Óvodáért Alapítvány gyűjtötte össze. A kivitelezésben – fizetséget nem kérve – helyi vállalkozók segítettek. Az udvari fejlesztéseket a leendő „óvodanegyed” elképzeléshez igazítva végzik a településen 2002 óta. A Dunabogdányi Német Nemzetiségű Óvoda rendkívül népszerű, nem is tudnak minden beiratkozni vágyót fogadni. Az épületekre azonban ráférne a korszerűsítés. Ennek terveit a Puhl és Dajka Építész Iroda készítette el, négy épületrésszel számolnak a jövőben. A projekthez jelentős összegre van szükség. Májusban pályázatot adott be a település a Széchenyi 2020 program felhívására, mely a „Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése” címet viseli: s lehetőséget ad többek között új épületek építésére, férőhely-bővítésre, felújításra is. Dunabogdány 250 millió forintra pályázott. Eredményt még nem hirdettek, de ekkora összeg elég lenne a tervek megvalósítására.
SÉTÁLJ BE AZ EGÉSZSÉGÉRT! VILÁGSZINTŰ DIGITÁLIS MAMMOGRÁFIA SZENTENDRÉN A legmodernebb SIEMENS készüléken ingyenes mammográfia vizsgálat áll rendelkezésre beutaló esetén. A direkt digitális rendszer olyan pontos képalkotást tesz lehetővé, ami a korai szakaszban észlelhető, kóros elváltozások felismerését is biztositani tudja. Várakozás nélkül, de esetleg értékes időt nyerve. Cím: Szakorvosi Rendelő 2000 Szentendre, Kanonok u. 1. Telefonszám: 06 20 234 54 52 Időpont egyeztetés: keddtől-péntekig 12.00-14.00 között Online foglalás: huniko.hu/elojegyzes
Orvosi rendelőjének felújítására 24 millió forintot nyert Tahitótfalu. A szakminisztérium kedvező döntésének hírét november elején kapta meg a település. „Több funkciót is betölt a három külön helyrajzi számon elhelyezkedő épület” – tájékoztatott Sajtos Sándor polgármester. „A pályázat ugyanakkor kizárólag az egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények korszerűsítésére ad lehetőséget. Ám itt található a fogorvosi rendelő, valamint az épület egyik részét egy biztonsági szolgáltató cég bérli tőlünk. Az épületegység ezekre eső homlokzati felújítása, a költségvetés terhére vállalt önrészünket növeli, amely így 1,2 millió forint helyett 5 millió forintra növekszik.” A beruházás a két háziorvosi, és a gyermekorvosi rendelő energetikai felújítását foglalja magában, ami homlokzati szigetelést, nyílászárócserét és a tető megújítását jelenti. A rendelők belső terét is modernizálják, cserélik a burkolatokat, a vizesblokkokat akadálymentesítik, a betegvárók bútorai is megszépülnek. A fejlesztéshez kapcsolódóan a háziorvosok sorszám kiadó berendezés beszerzését is indo-
A fül-orr-gégészet és a proktológia között A gasztroenterológia magyarul nem más, mint gyomor- és béltan. Kórképei a tápcsatornától a végbélig tartó szakasz, a hasnyálmirigy, a máj, és az epeút rendszer betegségeit írják le. – A gasztroenterológiai szakterület egyre növekvő „népszerűsége” egyértelműen a civilizációs hatásoknak köszönhető – magyarázza Dr. Huszár Sándor főorvos. – Ezek sok esetben nem jelentenek életveszélyt, de a mindennapokat nagyon megnehezíthetik. A problémák döntően a mozgáshiányra, az iparilag előemésztett, túlfinomított, előkezelt, sok adalékanyaggal dúsított élelmiszerek fogyasztására vezethetők vissza. Számos, a laikusok által is ismert betegség okoz puffadásos, görcsös tüneteket, de vezető helyen állnak a tápcsatornai daganatos megbetegedések is, amelyek száma az elmúlt évtizedben megduplázódott. A média és a társadalmi közbeszéd ezért egyre nagyobb figyelmet fordít a szakterülethez kapcsolódó betegségek szűrésére. A gyomor- és béltükrözés az emésztőrendszerben keletkezett elváltozások diagnosztizálásához mindenképpen szükséges. A néhány perces vizsgálattal megelőzhető, hogy egy kezdődő szervi elváltozás maradandó, gyóSzorongással, félelmekkel, előítéletekkel szembesültek azok a csobánkai gyerekek, akiknek a 2015/2016-os tanév végén el kellett hagyniuk a helyi iskolát. Az intézmény bezárásakor még nem lehetett tudni, merre tovább. Végül mindenkit elhelyeztek, a legtöbben szentendrei sulikba járnak. Őket iskolabusz szállítja reggel és délután. Sorozatunk második részében a Csobánkai Tanodát kerestük fel, ahol 35 diáknak segítenek a mentorok.
Hátránnyal indulnak Az alsó tagozatosoknál kevéssé lehet lemaradásról beszélni. A Templomdombi Általános Iskolába járó elsős kislány ugyanolyan esélyekkel indul, mint bárki más. A Tanoda önkéntes tanító nénije és kolléganője személyre szabott tantervvel szép eredményeket ért el a legkisebbeknél. A felsősök esetében azonban jelentős a hátrány a délutáni felzárkóztatás ellenére is. Mint azt a pedagógusok írják: „A gyerekek többsége két-három évvel van lemaradva a tananyagban, alapismereteik sok tárgyból hiányosak. Mindezt nem tükrözték a bizonyítványba került jó jegyeik, így az idáig „jó tanuló” gyerekek komoly iskolai kudarcnak vannak kitéve.” Az új sulikban nem pusztán a követelmények magasabbak, hanem az
Húszezer embernek segíthet majd koltnak látják, erről az önkormányzat a jövő évi költségvetés pontosabb ismerete után dönt. Jelenleg a tervezési szakasz zajlik, ezt majd a közbeszerzési eljárás követi. A munkálatok a jövő év második negyedévében kezdődhetnek meg. „Nagyon időszerű volt a rendelőnk rendbetétele. Az évek során a működéshez szükséges kisebb-nagyobb javításokat ugyan elvégeztük, ám a most rendelkezésre álló 30 millió forintból hatékonyabban működhet az intézmény, amelynek belső tere is megújul. Tisztában vagyunk vele, hogy a jelenlegi helyszín nem túl szerencsés, sem az autós, sem a gyalogos forgalom szempontjából. A hídról levezető útkanyarban a parkolás nem biztonságos, ezt a problémát is kezelnünk kell.” A polgármester elmondta még, hogy terveik között régen szerepelt az intézmény felújítása vagy áthelyezése. „A rendelő térségben elfoglalt központi helyzete, a falu határán túli felelősséget és kötelezettséget is ró ránk. A Szentendrei-sziget települései szárazföldi úton csak a Tildy Zoltán hídon kö-
zelíthetők meg, de Leányfalu, Dunabogdány és még Visegrád lakóinak is közelebb vagyunk, mint a következő város. A településünkön tervezett fejlesztéseket ezért a környező lakossági
igényekhez is igyekszünk igazítani. Ezt a szándékot erősítendő, a testület 2,5 millió forintot hagyott jóvá egy új egészségügyi központ tervezésére. A rendelőintézet Tahi településrészen kapna helyet, a régóta tervezett tűzoltóőrs és mentőállomás épületegyütteséhez kapcsolódva, a 11-es főúton, a híd közvetlen közelében. Ide helyeznénk át a gyermekorvosi és a háziorvosi rendelőket, valamint a védőnői szolgálatot is.
Kapacitásnövelés – újdonságok a SZEI-ben 2.
Gasztroenterológia és a civilizáció A gasztroenterológiai rendelés újabb két alkalommal bővült a Szentendrei Szakorvosi Rendelőben (SZEI). A szakterületen dolgozó orvosok munkáját, a hatékonyabb diagnosztikát és kezelést a korábbi lapszámunkban bemutatott dietetikus segíti. Az életmóddal és táplálkozási tanácsadással foglalkozó szakember mellett további lehetőségeket ad újabb három laboratóriumi vizsgálat. A gasztroenterológiai betegségek tüneteiről és azok kezeléséről dr. Huszár Sándor főorvost kérdeztük. gyíthatatlan megbetegedéssé váljon. Az endoszkópos vizsgálatok mellett a gasztroenterológiai tünetek kivizsgálását segítik a képalkotó eljárások is, mint a röntgen, a CT, az MR, és a laboratóriumi tesztek. – A SZEI-ben ősz óta duplájára nőtt az endoszkópos vizsgálati és konzultációs lehetőségek száma. Emellett a pontos diagnózis felállítását három új laboratóriumi eljárás is segíti. Vérből az ételintoleranciák szűrhetőek, a speciális székletvizsgálat a teljesen más, tüneteit tekintve mégis hasonló irritábilis bél szindrómát (IBS), és a gyulladásos bélbetegséget derítik fel. Új diagnosztikai eszköz a gyomor- és nyombélfekély, valamint a rák kialakulásáért felelős helicobacter fertőzést kimutató kilégzési teszt is.
A betegnek mindig igaza van! – Szerencsére az emésztési problémákkal jelentkező betegek nagy része nem szervi beteg. Panasz esetén mégis érdemes felkeresni a rendelőt. A diagnózis felállítása után a dietetikus is hasznos étkezési tanácsokkal segíthet a pácienseknek, csakúgy, mint az ételintoleráns betegeknek. Nagyon jó eredményeket lehet elérni a Stanford Egyetem által kifejlesztett FODMAP diétával, amely kifejezetten a szénhidrát emésztési és felszívódási zavarban szenvedőknek és IBS betegeknek nyújt hatékony megoldást. A savtúltengéstől szenvedők esetében pedig, például ha a beteg dohányzik, a leszokás után akár teljesen meggyógyulhat.
Az intézményben több szakorvosi rendelés is helyet kapna. A tárgyalásokat már megkezdtük az ÁNTSZ járási hivatalával, valamint a szentendrei rendelőintézet igazgató főorvosával. Dr. Pázmány Annamária örömmel fogadta a kezdeményezést, hiszen így a SZEInek egy Budakalászhoz és Pomázhoz hasonló kihelyezett központja nyílna meg. A tervezett épület mérete lehetővé teszi, hogy az alapellátást nyújtó rendelések mellett magánpraxisok is helyet kaphassanak. A telek földhivatali megosztását már elvégezték a tervezett rendelőintézet megépítéséhez. A terveket várhatóan decemberben benyújtják, hogy ha a pályázati támogatás elérhetővé válik, az önkormányzat már engedéllyel tudjon indulni. Amennyiben a település megkapja a szükséges összeget, a tűzoltóőrs és mentőállomás, valamint az egészségház a Dunakanyar országosan is egyedülálló komplexuma lehet. A polgármester kiemelte, hogy az intézmény – a már működő Kormányablakhoz és a központi orvosi ügyelethez hasonlóan – a körzet közel 20 ezer fős lakosságát szolgálhatná majd. (F.B.) Sajnos egyre gyakoribbak és egyre fiatalabb korosztálynál jelentkeznek a nem fertőzéses gyulladásos bélbetegségek. Kialakulásukra a tudomány még nem képes kielégítő választ adni. Az előírások betartásával, és a gyógyszerek szedésével szerencsére szinte tünetmentes életet lehet élni ezekkel is.
Nem minden kóros, ami annak tűnik – Ne felejtsük el, hogy felnőttkori krónikus betegségeink jelentős része fiatal szervezetünk ellen elkövetett bűneinkből ered. Az évtizedeken át tartó egészségrombolást, ha egyáltalán vis�szafordítható, akkor sem lehet javítani hónapok alatt. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a rendszeres szűrővizsgálatok szükségességét! Egy korai stádiumban felismert polip eltávolítása után például nem tud rosszindulatú daganattá fejlődni, de lényeges, hogy meghatározott időközönként ezt ellenőrizze a szakember. A közeledő karácsonyi ünnep előtt azt tanácsolnám, mindenki egyen és igyon kedve szerint, de mértékkel! Bíztatásként mondhatom, ha ebben az időszakban bárkinek olyan emésztési problémája jelentkezne, amit korábban nem tapasztalt, az valószínűleg nem kóros. (Feb)
Csobánkai gyerekek nyomában 2.
Már le is járt a tanulási idő? – Ne már! osztálylétszám is. Ez bizony külön nehézséget jelentett az első időben a kis létszámú csoportokból érkezőknek. Az alsósok beilleszkedése zökkenőmentesebb volt, a felsősöknél azonban gyakoriak a tanároktól érkező negatív visszajelzések is. Az új befogadó, támogató környezet ellenére is sok kudarc éri a csobánkai diákokat. A 2016/2017-es tanév kezdete előtt egyedül a Templomdombi Iskola kereste fel a Tanodát tanácsokért, a többi befogadó intézményt az önkéntesek kérték közös beszélgetésre. A tanári karokkal folytatott egyeztetéseken a gyerekek családi helyzetéről, a cigány közösség szokásairól és a tanodai együttműködés tapasztalatairól is szóltak. Az augusztusi feszült légkör után megnyugvást hoztak a megbeszélések a tanodások számára is, érezve, a gyerekek jó helyre kerültek.
A Tanodások nyertesei az iskolabezárásnak A szakemberek minden nehézség és kudarc ellenére úgy látják, mindenkire jó hatással van az új iskolai környezet. „Tanulási motivációjuk megnövekedett, sokkal kiegyensúlyozottabbak és nagyon együttműködőek. Mi és tanodásaink egyértelmű nyertesei lettünk az
iskolabezárást követően kialakult helyzetnek” – teszik hozzá a pedagógusok. A Tanodában évről évre egyre többen vannak, a kezdeti 7-8 fős létszám mára 35-re duzzadt. Öt olyan új diák is van,
akik korábban nem jártak ide a bezárt suliból. A gyerekeknek 26 önkéntes segít heti rendszerességgel. Az idei „tanév” nehezen indult, hiszen át kellett szervezni a délutáni foglalkozásokat. Októberben tudták elkezdeni a munkát, de úgy tűnik, bevált az új rend. Ez évtől már nemcsak hétköznap áll nyitva a Tanoda, hanem szombatonként is. Délelőttönként kézműves-foglalkozás várja a kicsiket, a nagyok délután angol és német tanfolyamon vehetnek részt. A Tanoda négy esztendeje működik Csobánkán, alapítója Lovász Eszter
óvónő, Bakó Boglárka kulturális antropológus, valamint helyi roma családok és segítők. 2013 szeptemberétől a Csepp Esélyegyenlőségi Alapítvány égisze alatt működnek, de 2015-ben Csodaműhely Egyesület néven egy szervezetet is létrehoztak, hogy segítsék és bővíthessék a tanoda szolgáltatásait. A csodamuhely. wordpress.hu oldalon mindent megtalálnak az önkéntesekről, a működésről, de ugyanitt blogot is vezetnek a mentorok. Horlai Sára önkéntes a nehézségekről is sokat ír, de elismeri, hogy sok a pozitív élmény is a tanév kezdete óta: „…csak pislogok, hogy hova lettek a dekoncentrált gyerekek, a tanodai konfliktusok és a nem volt házi – gépezhetek?” A Csobánkai Tanodát az érdeklődők a facebookon is megtalálják, fotókat is láthatnak a mindennapokról, és egy kis gyerekszájat is olvashatnak:”Már le is járt az egy óra tanulási idő? Ne már!” „Ígérd meg, hogy segíteni fogsz! Nagyon nehéz a suli, és nem szeretnek megbukni semmiből félévben.” A motiváció tehát megvan, a mentorok készen állnak a további feladatra, segíteni pedig sohasem késő! (Huszár)
7
XIII. évfolyam, december
Parti tervek Tahitótfaluban A Dunakanyar parti szakaszai egyedülálló szépségű természetvédelmi területek. A növény- és állatvilág ezernyi különleges fajt rejt. Ezeket a területeket számos település úgy alakította át, hogy minél több turistát csábítsanak ide, s a helyieknek is öröme teljen bennük. Leányfalu központjában kerékpárutat, a labdarúgó pálya mellett pedig játszóteret épített ki az önkormányzat. Dunabogdány szabad strandja is sokakat vonz, nyáron az evezőssportok kedvelői és a fürdőzők is szívesen látogatják. Tavasszal Szigetmonostor és Kisoroszi is fejlesztette a part menti övezetet, lassan mélyülő kavicsos partú strandjaik korszerűsítésével. „Mi sem szeretnénk lemaradni, ezért a jövő évben kihasználatlan partszakaszaink fejlesztésére nagyobb hangsúlyt fektetünk” – mondta el a település polgármestere, Sajtos Sándor. „Nyáron a településen élők vetették fel a Tahiban a hídfőtől dél felé húzódó partvonal ligetesítésének ötletét. Az egész terület gazos, bozótos, a
burjánzó növényzet aljában felgyűlt a hulladék. A kemping alatt húzódó területen strandfoci pálya és játszótér is volt egykoron. A szintén elhanyagolt kemping területén néhány éve vendéglátó egység nyitott, amely nem csak a helyiek, de a fővárosból érkezők kedvelt pihenőhelyévé is vált. Ligetesítési tervet készítettünk, melyet a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság, a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park képviselőivel közös bejáráson egyeztettük. A növényzet ritkításához és a veszélyes fák kivágásához erdőrendezési terv is készül. A Kormányhivatal jóváhagyása után a munkát tavaszig el tudjuk végezni. Bízom benne, hogy az így megszépült, vízparti kikapcsolódásra alkalmas
Duna-part az evezősöknek is kedvelt kikötőjévé válik. A rendezés részeként pályáztunk meg két, egyenként hét erőgépből álló szabadtéri sportparkot. Amen�nyiben tervünket siker koronázza, az egyiket a szigeti településrészen a futballpálya mellett helyezzük el, a másikat pedig a régi játszótér helyére telepítjük.” A polgármester hozzátette, hogy Tótfalun, a szigeti partszakasz fejlesztésén is dolgoznak, hiszen már tavaly, a gát megépítésénél kiépítették az elektromos közművet a Duna irányába. A szigeti hídfő lábánál fekvő területet néhány évtizede még a falu strandjaként tartották számon. A környezetvédelmi, népegészségügyi és más hatósági szabályozások azonban csak szigorú feltételekkel engedélyezik egy szabad strand létrehozását. A testületnek szándékában áll azért is tenni, hogy a közeljövőben a partszakasz újra Tahitótfalu strandja lehessen. (F)
„Nagy célhoz nagy szív kell!” A címben szereplő gondolat James Ramsey Ullmanntól származik. Az amerikai író és hegymászó sokat tudott a sportról, s alighanem ő is úgy gondolná, a KÓPÉ-knál szív, tehetség és szorgalom is van elég a sikerekhez és a nagy célokhoz… Szeptemberben új edzővel kezdte az idényt a KÓPÉ-UVSE 2006-os korosztálya, valamint a felnőtt együttes. Németh Zsolt, a száznegyvenötszörös válogatott, EB-aranyérmes, világkupa-győztes, mára visszavonult vízilabdázó elmondta, jól érzi magát mindegyik csapattal, munkájukkal is elégedett, akkor is, ha eredményeik nem mindig mutatják a kitűzött célokat. A vízilabda népszerű sportág hazánkban, nem csak a szurkolók, de a sportolni vágyók körében is. Az elmúlt években közel duplájára nőtt a nevezések száma a Magyar Vízilabda Szövetség bajnokságaira, így
nem is könnyű eligazodni a versenyek között. Az LSU-10 Budapest Baby Bajnokságban a KÓPÉ is két gárdával indul. A legkisebbek versenyén az A csoportban KÓPÉ UVSE, míg a B csoportban KÓPÉ Vízilabda Kft. néven szerepelnek. Az előbbi együttesben öt rutinosabb, régebben játszó kisgyermek is van, míg utóbbiban a kezdők ízlelgetik a versenylétet. Ha az alapszakasz végén mindkét csapat a felsőházban végez, akkor a kópésok egymás ellenfelei lehetnek a rájátszásban. A hazai mérkőzések helyszíne Leányfalu.
Önnek mi jut eszébe a korcso160956_toborzohirdetes_final_outl.indd 1 lyázásról? A kipiruló arcok a téli hidegben? A fojtott kuncogás a puffanó fenekek hallatán? Igazi közösségi élmény? Egy izzasztó hokiedzés? Most mindegyiket alkalma lehet átélni, ugyanis decemberben a térség két jégpályája is megnyit, az árak hasonlóak, korcsolyát pedig mindkét helyszínen bérelhetnek.
Elő a korikkal!
Elégedett vagyok a fiúkkal Ősztől megváltozott a felnőtt férfi csapat összetétele, miután több kulcsjátékos is távozott. Helyüket az utánpótlásban jól teljesítő vízilabdázókkal töltötték fel. Németh Zsolt szerint a fiata-
lok motivációja példaértékű, de elégedett az idősebb játékosok munkájával is. Összességében ez az összetétel jellemző az OBI/B Osztályú Országos Bajnokságra. A második legrangosabb erőpróbán sok a nagy csapatokba törekvő játékos, de magas azok száma is, akik az élvonalból már kiöregedtek, ám nem szeretnék abbahagyni az intenzív vízilabdázást. Az edző hangsúlyozta, komoly presztízse van ennek az osztálynak is, nincsenek előre lejátszott meccsek, tulajdonképpen bármelyik csapat képes legyőzni a másikat a találkozókon. KÓPÉ Dunakanyar néven játszanak a hazaiak, jelenleg a nyolcadik helyen állnak. A cél azonban a középmezőny lesz tavasszal. Addig a játékosok még jobban összecsiszolódnak, s érkezik egy most még hiányzó balkezes vízilabdázó is. „Elégedett vagyok a fiúkkal, tisztességesen dolgoznak. Vannak kisebb-nagyobb hibák, de az idősebb játékosokban is látom azt az akarást, amivel eredményeket lehet elérni” – emelte ki Németh Zsolt. -hd-
„Te is más vagy, te sem vagy más” sukat, motiváljuk őket az egészséges és sportos életmódra, valamint elősegítsük a fogyatékkal élők elfogadását, társadalomba való beilleszkedésüket. A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy mindenki jól érezze magát, és kellemes emlékkel távozzon. Ezért az eddigi gyakorlattól eltérően a leigazolt úszók, triatlonosok és vízilab-
Untitled-1 1
2016. 11. 29. 11:23:00
Suhanjunk együtt!
Az elmúlt harminc évben a mozgásművészetek (karate, tai chi, tánc, jóga, nordic walking) tanulmányozása régi útitársam. A mozgás mindig sokat segített abban, hogyan legyek egyensúlyban, harmóniában önmagammal és környezetemmel, s a mai – számomra – gyors tempót követelő, teljesítménycentrikus világban. Tapasztalataimat ötvöztem a nordic walking, azaz a sportos gyaloglás oktatásával, amellyel szívesen ismer-
tetek meg minden kezdőt! Ezzel a hatékony, örömteli mozgásformával szeretném átadni az érzést, hogy „a természet a valódi otthonunk”. Az egészségmegőrző mozgásforma az izmok 90 százalékát átmozgatja, segít az ideális testsúly elérésében és megtartásában, az állóképesség növelésében. A botok helyes használatával kevesebb terhelés éri a csípő, a térd és a boka területét, a karok munkája abban segít, hogy több oxigén, életerő jusson a szervezetbe. Az edzés bemelegítéssel kezdődik, 4-8 kilométert gyalogolunk változatos terepen és útvonalakon, közben erdőgyakorlatokat is végzünk. Az edzést levezető nyújtással zárjuk. Az érdeklődők folyamatosan csatlakozhatnak hozzánk. Nordic walking gyaloglóedzést heti háromszor a Pilisben, egyszer a szentendrei Duna-parton, és kétszer a Hármashatár-hegyen tartok. Szívesen vállalok egyéni Nordic
dások versenyen kívül álltak rajthoz, ezzel is szabad teret engedve az amatőröknek. A versenyen közel háromszázan vettek részt, közülük harmincan voltak a sérüléssel élők. Nagyon örülünk ennek a számnak, mert az idei évben igyekeztünk minél többet tenni az integrációért! Vasárnap zajlott a manók versenye, melynek főszervezője Mattesz Csilla, a Vízipók Egyesület elnöke és csapata volt. Összesen 56 óvodás indult. Köszönjük a segítséget a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulóinak, akik önkéntes munkájukkal járultak hozzá – a kezdeti technikai nehézségek ellenére – a verseny lebonyolításához. Köszönet az együttműködésért a Magyar Úszó Szövetségnek, a Magyar Triatlon Szövetségnek és a Magyar Vízilabda Szövetségnek. Végül, de nem utolsó sorban köszönjük szponzorainknak a sok-sok értékes ajándékot, melyek minden gyereknek és felnőttnek örömet szereztek. Támogatóink az Avon Cosmetics Hungary Kft., a Dark Sun Szolárium Stúdió, Fülöp Zsolt, a Hoppá Grafikai Stúdió Kft., Ivancsics Ilona és Színtársai, a KÓPÉ UVSE, a Lyreco, a Manta Swim Kft., az Oxxo Racing Team, a Pólóbár, a Postáslido Sportcentrum, a Skanzen, az Unix Autó Kft. és a Vízipók SE voltak. K. J. oktatást is, ahol elsajátíthatók az alaptechnikák, melyeket közösen gyakorolunk a személyes szempontok szerint. A szükséges Nordic botokat néhány alkalommal szívesen biztosítom. Akinek kérdése van, kérem, hívjon vagy írjon! Suhanjunk együtt mielőbb!
160956 bgm5.com
Ép és sérüléssel élő sportolók vehettek részt november végén a Vizes Nyolcas Uszoda hagyományos erőpróbáján. A hetedik V-8 Kupa Integrált Úszóversenyről Drégely Miklóst kérdeztük. A létesítmény igazgatója elmondta: a viadal fő célja, hogy a helyi és a kistérségben élő gyerekek és felnőttek felmérhessék tudá-
igazolványt, vagy 5000 forintot letétbe helyezzenek. Óvodák és iskolák szervezett csoportjainak kedvezményes lehetőségük is van, sőt, buszos szállításra is felkészült az üzemeltető. Aki igényli, oktató segítségét is kérheti. A pálya mérete 14x28 méter.
Szokott helyszín a Postáslidó Forró teával és kávéval is hangolódhatnak a csúszkálásra Szentendrén. Baráti találkozók, közös nevetések, vagy edzések helyszíne is lehet egészen február végéig a Postáslidó műjege. A pálya a hét minden napján nyitva áll, a jegyárak péntek délután két órától vasárnapig magasabbak, ekkor a gyerekek 800 forintért, a felnőttek 1000 forintért léphetnek be. A legkedvezőbb ajánlat hétköznap reggel 8 és délután 14 óra között van, ekkor 400, illetve 600 forint a jegy. Korcsolyát 600 forintért lehet bérelni, feltétele, hogy a vendégek valamilyen fényképes
KözösJég Budakalászon Nem véletlen a hely neve, ugyanis közösségi összefogással nyithat ki a Lenfonó HÉV megállónál a jégpálya. 2013-ban kezdett a helyi cserkészcsapat dolgozni a műjégért, az önkormányzat mellett pedig számos támogatóra találtak. Tavaly már műanyag
Diákok a Nagy-Villámon
A tanórák közé is kerülhet a sportág „Rég volt jó tél, nagyon várjuk, hogy megérkezzen!” – mondta Gotbrod Rezső, a visegrádi sípálya üzemeltetője. Egészen biztosan várja a havat az a közel negyven kisgyerek is, akik október óta ingyen tanulnak síelni a Nagy-Villámon, hogy élesben is kipróbálhassák magukat. Nem kell azonban hó az alapok elsajátításához, elegendő egy műanyag borítású pálya is. Ez már az ötödik év, hogy az Áprily Lajos Általános Iskola diákjai jelentkezhetnek a délutáni foglalkozásokra. A visegrádi iskolához tartozó Kisoroszi tagintézményből is vannak gyerekek a tanfolyamon, ahol nem pusztán szakképzett oktató várja őket, de felszerelést is kapnak. A szülőknek így csak az utazásról kell gondoskodniuk. Gutbrod Rezső szerint a húsz talál-
kozó elegendő arra, hogy a fiatalok egy kezdő, kék pályán biztonsággal elboldoguljanak: megtanulnak kanyarodni, megállni, liftezni. A visegrádi centrum pedig arra is alkalmas, hogy a későbbiekben a diákok akár szülők nélkül is használhassák a lejtőket. Minden útvonal ugyanoda fut be, ráadásul a teraszról jól belátható a terep, nem vesztik szem elől a gyerekeket. Az idei évben fejlesztették a műanyag pályát, ezért haladó csoportot is tudtak indítani. Az üzemeltető szerint a havas közegbe való átszokáshoz minimális idő, körülbelül fél óra szükséges. Az eddigi tapasz-
palánkot is építettek, és rolbát tudtak 2016.09.27. 8:53:50 vásárolni, idén pedig további fejlesztésekkel várják a jégre vágyókat. A pályát 17,5x30 méteresre bővítették, a hűtőcsöveket végleges betonágyazatba helyezték. Ráadásul készült egy sátoralap is, ami a jövőben lehetővé teszi, hogy be is fedjék a jeget. Továbbá 220 új korcsolyacipőt és egy jó minőségű élező gépet is tudtak vásárolni pályázati pénzből. A bérlés ára hétköznap 250, míg hétvégén 500 forint. Hétfőtől péntekig délelőttönként kevesebbért lehet a pályán siklani, mint egy budapesti vonaljegy ára, a hétvége azonban itt is péntek délután két órakor kezdődik. A tanítási szünetben a hétvégi árszabás érvényes, a gyerekeknek ekkor 600, a felnőtteknek 800 forint a belépő. A pályát jégkorongozásra, családi vagy céges rendezvényre is ki lehet bérelni. A nyitás időpontja egyelőre még nem ismert, annyi azonban bizonyos, hogy még Karácsony előtt lehetőség lesz a korizásra. Az érdeklődők a Műjégpálya Budakalászon facebook oldalon is tájékozódhatnak. talatok szerint az ingyenesen tanuló gyerekek mintegy harmada vissza is jár. Az Áprily diákjainak és tanárainak ráadásul nem kell jegyet váltaniuk a síeléshez a felek közötti megállapodás értelmében. Sőt, az iskola azon egykori diákjai is kapnak 50 százalék kedvezményt, akik itt tanultak siklani a korábbi tanfolyamokon. Egyelőre iskolán kívüli foglalkozásként ismerkednek a gyerekek a síeléssel, de a hosszabb távú terv az, hogy tanórai keretek között tudják elsajátítani. A tanfolyam októberben indult és egészen karácsonyig tart. Gutbrod Rezső elmondta, előkészítő tárgyalásokat folytatnak több önkormányzattal is hasonló program indításáról. -D-
8
XIII. évfolyam, december
www.bobozas.hu
BOBPÁLYÁK
ÁLLÁSAJÁNLAT: BIZONYÍTVÁNNYAL ÉS GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ÚSZÓMESTEREKET KERESÜNK! 2017. JANUÁR 15-i KEZDÉSSEL.
epek alatt ü nn K KEDV is z ES A RJ U VÁ DÉGEINKET ! N VE
Érdeklődni Bíró Györgynél lehet +36-20/942-7226; mtmabirogyuri@gmail.com
Sopron, a 84-es út mellett 20/433-3505, 99/334-266
Visegrád-Nagyvillám, a 11 főútról 20/924-5961, 26/397-397
Nyitva az év Pályabérlés cégrendezvényekhez minden napján
Új
Renault MEGANE
Technológia a siker útján
Már 4
0% THM-mel 399 000 Ft-tól 5 év garanciával
Renault Crédit 0% THM - Az ajánlat a 2016.10.01. után megkötött vevői szerződésekre érvényes, visszavonásig. A Renault Crédit finanszírozási ajánlat, változó kamatozású, forint alapú konstrukció, THM 0%, minimum önerő 35%, maximális futamidő 48 hónap, mely egyedi hitelképesség vizsgálat függvényében érvényes. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Az ajánlat nyíltvégű pénzügyi lízing konstrukcióban is elérhető céges ügyfelek számára, mely 48 hónap esetén a bruttó vételárra vetített minimum 10%-os kiemelt utolsó törlesztő részletet tartalmaz. A tájékoztatás nem teljes körű. A részletekért keresse fel hivatalos Renault márkakereskedőjét. A Renault Crédit finanszírozást az UniCredit Leasing Hungary Zrt. nyújtja. A garancia 5 év vagy 100 000 km, a kettő közül hamarabb elért érték erejéig. Renault MEGANE és MEGANE Grandtour vegyes fogyasztás: 3,7-6,4 l/100 km; CO 2 -kibocsátás: 95-144 g/km NEDC-ciklus szerint. A feltüntetett üzemanyag-fogyasztás, illetve CO 2 -kibocsátás a mindenkor hatályos szabályok által előírt mérések eredményei. A feltüntetett ár az új Mégane Berline Life 1.6 kezdőára használtautó beszámítás esetén. A képen látható autók illusztrációk.
renault.hu
Renault Budapest DEALER NEVE KFT. Budakalász VÁROS, UTCA TEL.: 0036 123 456u. 789 201112., Budakalász, József attila 77. tel.: +36 (1) 465-0000 WWW.DEALER WEBCÍM.HU
Renault Budapest dél-pest
Renault Budapest kelet-pest
1097 Budapest, könyves kálmán krt. 5. tel.: +36 (1) 476-3100
1173 Budapest, pesti út 16. tel.: +36 (1) 254-0404
REN Megane Print_2016_OKT_297x210_Dealer.indd 1
TŰZIFA AKCIÓ! Gyertyán, Tölgy, Bükk, Akác hasítva, szállítva, ömlesztve
2300 Ft/mázsa
17/10/2016 11:07
TERMOKING BT. 2021 Tahitótfalu, Kossuth L. u. 49.
REDŐNYÖK GYÁRTÁSA ÉS SZERELÉSE
FA- ÉS MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK GYÁRTÁSA, BESZERELÉSE RÉGI ABLAKOK TELJES FELÚJÍTÁSA
SZÚNYOGHÁLÓK +36 (30) 503 3124 tuzifa2023@gmail.com
renaultbudapest.hu
Tel.: 06 (30) 221-8954