Pilis-Dunakanyari Hírmondó 2016.01.

Page 1

s/közéleti lap, megjelenik 13 településen i l á r u t l u k , lis Regioná

2016. 1-2.

Ingyenes újság!

· Budakalász · Csobánka · Dunabogdány · Kisoroszi · Leányfalu · Pilisszentlászló · Pilisszentkereszt · Pomáz · Pócsmegyer · Szentendre · Szigetmonostor · Tahitótfalu · Visegrád

Nagy álmok, bezáró múzeumok

3

A magánytól az összetartozásig

4

Farsang, fánk fesztivál

Egy mű – két alkotás Születésnapi p’arty a P’artban A minisztérium pályázatán kizárólag önkormányzatok indulhattak, és a kiírás meglévő mozik fejlesztésére szólt. A hivatal felajánlotta helyiségként a lepusztult pártházat, mint a város egyetlen erre alkalmas épületét. A mozi nevét – P’art Mozi – is ennek köszönheti, hiszen a pártház, a parton art mozivá alakult. Igyekeztünk egy olyan műsorstruktúrát összeállítani, amely bár művész, de nem réteg mozi. Arra törekedtünk, hogy a mozgóképpel együtt élő színvonalas társművészetek, mint a zene, a képzőművészet, minden korosztály számára megjelenjenek a progra mba n, célunk egy kulturális közösségi tér megteremtése volt. Ezt tükrözte a szlogen is, „több mint mozi”. – Amikor a mozit átvettem tudtam, hogy az alapítók koncepcióját tovább kell vinnem, kezdésként filmklubokat indítottunk. Azóta számos tematikus sorozattal gazdagodott a kínálat. A digitalizáció pedig lerövidítette a filmek átfutását, szinte már a premierrel egy időben, elérhetők számunkra is az új alkotások. A Szentendrei P’Art Mozi tíz évéről szóló interjúnkat a 2. oldalon olvashatják.

Az újragondolt Czóbel kiállításon a látogatók most szó szerint betekinthetnek egyes múzeumi művek háta mögé, ahol átfestve, elrejtve másik mű is szunnyadt. Több, a raktár mélyéről előkerült, eddig az állandó kiállításon nem szereplő kép is látható a felújított szentendrei múzeumban. Az eddigiektől eltérően nagyobb hangsúlyt kapnak majd Czóbel grafikái, amelyeknek tudományos feldolgozására a Ferenczy Múzeumi Centrum 2016-ban önálló programot indít.

Czóbel: Szentendrei templom és Párizsi utca – ezek nem a kétoldalas festmények

A Szentendrén letelepedő művész munkái – aki a modern magyar képzőművészet meghatározó egyénisége volt – a legnagyobb hazai közgyűjtemények mellett a világ több nagy múzeumában megtalálhatóak. A felfrissült Czóbel házról a 4. oldalon írunk.

Költséges és veszélyes …érthetetlen, amikor az ember ex cathedra megtudja, aki Budapestet északi irányban tervezi elhagyni kerékpárral, annak egy kiemelten túlterhelt, két számjegyű főúttal párhuzamosan kell – kamionok, teherautók, kígyózó kocsisorok kipufogó gázát nyelve, olykor balesetveszélyes körülmények között – tekernie majd a dunamenti EuroVelo6 magyarországi torkolatánál.

5

Ki vagyok én? Ki vagy Te?

5

2016 Leányfalu Éve Néha csak egy esemény táplálta kicsi lendület kell ahhoz, hogy sok, évek óta dédelgetett terv megfogalmazódjék és támogatást találjon. Ilyen alkalom Leányfalun az idei év, amelyben postai irányítószámunk megegyezik a naptári évvel. Fókuszba kerülnek a település szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak rejtett „kincsei”-t feltáró programok, melyekkel nem csak a falu lakosságát, hanem a környező településeken, sőt a távolabb élőket is szeretnénk megszólítani. A Leányfalu Éve programokból a 4., 5. és a 8. oldalon csemegézhet.

Koboldok és blues Az Aba Novák Galéria is a kulturális élvezetek egész arzenálját kínálja már a Leányfalu Évének kezdetén, hiszen a Dunán innen című kiállításuk Kiss Ilona művészkönyveinek, a Duna vonzásában született grafikáinak a tárlata még javában tart,

Kerékpárral a Szentendrei-szigeten

De érdekesség az is, hogy a kerékpárút létesítése sok helyütt lehetetlen, vagy rendkívül költséges műszaki megoldással kivitelezhető a 11-es út mentén. A szigeti kerékpárút közérdek, a 11-es főút mentén megvalósulóra íróasztalnál született a döntés? Az érdekvitáról (melyből kihagyták az érintettek egy részét) szóló cikkünket a 3. oldalon találja.

TÚRISTACSOPORTOK ÉTKEZTETÉSE

Pistyur Imre: Bagoly

miközben J.L.Hooker zenéjére csábítanak a Galéria közelmúltban beindult Bluesklubjába. Az „örömkoncentrátum”, azaz a Pistyur-kövek pedig február végén varázsolják mosolyközponttá a kicsinyke kiállítóteret. Részletek a programról az 5. oldalon.

Borverseny

❧ Álmodja meg, mi valóra váltjuk! ❧ Esküvőjének szervezése a mi ajándékunk! ❧ Modern, látványos fénytechnikánkkal, az Ön ízlésének megfelelő hangulatot teremtünk! RENDEZVÉNYTEREM ❧ Esküvők, keresztelők ❧ Szülinapi partik, családi események ❧ Céges rendezvények, osztálytalálkozók szervezése

Udvaros Csárda, Pomáz, Mártírok útja 1–3. T.: +36 (20) 570-1361 ❧ info@udvaroscsarda.hu ❧ www.udvaroscsarda.hu

Tízedszer hívja a borgazdákat Dunabogdány a február 6-ai megmérettetésre, ahol direkt termő szőlőből (noah, othello, concord, delaware, stb.) készült borok is részt vehetnek, és külön kategóriában díjazottak lehetnek. Ugyanezen a napon, ugyanitt Kolbászversenyt is hirdet a település! Részletek a 7. oldalon.

Idén Tahitótfalu ad otthont a Dunakanyar egyik legegyedibb hangulatú kézműves ünnepének, amelyen a régióban élő és alkotó kézműves mesteremberek és a térség művészeti iskoláinak zenei tehetségei mutatkoznak be. A vidék minden szegletéből érkező kiállítók alkotásai versenyre is kelnek. A vásári forgatagban megismerhetik az alkotás örömét, vagy ha arra támad gusztusuk, a Dunakanyar ezernyi ízét is megkóstolhatják. Ha jelentkezni szeretne, vagy csak a programról érdeklődne – lapozzon az 5. oldalra.


2

XII. évfolyam, január

Rögös út az ötlettől a megvalósításig –  A ZOOM Mozgókép és Médiaműhely Alapítványt öten hoztuk létre 2003-ban a szentendrei mozgókép fejlesztésére a régióban. Akkorra ért el a helyi igény és a pályázati lehetőség arra a szintre, hogy nekiláthattunk a munkának. Egy városi civil szervezet felmérése ugyanis megmutatta, hogy bár a helyben lakók elsődleges kívánsága egy uszoda, második helyen mozi létrehozását sürgetik. Így három dologra tudtunk alapozni. Egyrészt a felmérés eredményére, másrészt ebben az évben került bele a Nemzeti Alaptantervbe a mozgókép- és médiakultúra tantárgy, harmadrészt pedig elterjedtek az óriás plázamozik – amelyek a helyi kis filmszínházak létét veszélyeztetették. Mindez arra ösztönözte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát, hogy pályázatot írjon ki art mozik fejlesztésére – mesél a kezdetekről az alapító Szondy Andrea. –  Szentendrén az 1990-es évek elején privatizálták a helyi mozit, és hamarosan meg is szüntették, vendéglátó egységgé alakult az intézmény. Ettől fogva a Pest Megyei Könyvtár óriási, négyszáz fős nagytermében heti két alkalommal vetítettek filmeket, igencsak elavult technikával. Ezt a hiányt szerettük volna pótolni egy mozi megteremtésével, amely az alapítványunk elsődleges célja volt. A minisztérium pályázatán azonban kizárólag önkormányzatok indulhattak, és a kiírás meglévő mozik fejlesztésére szólt. Így az akkori önkormányzattal együttműködési megállapodást kötöttünk, s elkészítettük a pályázati anyagot. A hivatal felajánlotta helyiségként a lepusztult pártházat, mint a város egyetlen erre alkalmas épületét. A mozi nevét – P’art Mozi – is ennek köszönheti, hiszen a pártház, a parton art mozivá alakult. Első körben 16,5 millió forintot nyertünk, amely a 35%-os önrésszel elegendőnek bizonyult az épület vetítőteremnek szánt helyisége kialakítására, valamint a mozi berendezéseinek megvásárlására. A székek, a büfé és a kisterem álom maradt, de a vetítéseket és médiaműhely előadásokat így is megkezdtük. Két évig működött így félkészen az intézmény, amikor élve egy újabb pályázati lehetőséggel, és a szponzorok felajánlásaival ki tudtuk alakítani a ma is látható nézőteret, a büfét és a kistermet pedig az alapítvány saját pénzből építette meg.

Megnyit a P’art Mozi Az ötlet születése után alig három évvel, 2006 januárjában nyitottuk meg az elkészült mozit. A 26 ezres

Születésnapi p’arty a P’artban a Duna p’arton Lapunk hasábjain az eltésnapi partyját 2016. jamúlt évben – a szentendrei nuár 16-án tartották. Az P’Art Mozi 10 éves fennálünnepségen megjelentek lásának apropóján, hat rémindazok, akiknek szívszes sorozatban emlékezügye a filmszínház, részt tünk a szentendrei mozgóvettek sorsának alakulásákép történetéről. Hosszú út ban, vagy mostani alakítói vezetett idáig, míg a régi annak. Az ünnepi esemény lepusztult pártház kulturákapcsán beszélgettünk a Péter, Klötzl Ildikó, Paraszkay György és művész mozi egykori alapílis fellegvárrá alakult. A Schramkó Szondy Andrea tójával, Szondy Andreával jubileumi évforduló számos kulturális eseménnyel és programmal szórakoz- és az őt követő Klötzl Ildikóval, aki hatodik éve vetatta a látogatókat, záró rendezvényét, a mozi szüle- zetője és művészeti irányítója az intézménynek. kisvárosnak igyekeztünk egy olyan műsorstruktúrát összeállítani, amely bár művész, de nem réteg mozi. Törekedtünk arra, hogy a mozgóképpel együtt élő színvonalas társművészetek, mint a zene, vagy a képzőművészet minden korosztály számára megjelenjen a programunkban, de helyi civil szervezetek is lehetőséget kaptak rendezvényeik tartására. Célunk egy kulturális közösségi tér megteremtése volt, nem csupán egy filmvetítésekre épülő struktúra. Ezt tükrözte a szlogen is, „több mint mozi”. Az évek folyamán azonban az állami támogatások egyre csökkentek, a pályázatból eredő üzleti terv

betartása egyre nehezebbé vált, már a működés is veszélybe került. Ekkor döntöttem úgy, hogy megkeresem a városvezetést. Hamarosan megszületett a megállapodás, a működő mozi 2009-ben, az alapítvány összes ingóságával átkerült önkormányzati tulajdonba, a Kulturális Kht. kezelésébe. Az új tulajdonos kérésére a heti műsortervtől eltérően havi programterv elképzelést és komplett üzleti tervet is készítettem az üzemelte-

A Pilis-Dunakanyari régió 13 településének független lapja.  Alapítva 2004-ben  Kiadó: Szólabda Stúdió  Főszerkesztő: Csatordai Katalin  Olvasószerkesztő: Dallos Nagy Kriszta  Reklámfelvétel: a szerkesztőségi elérhetőségeken  Nyomdai előkészítés: KOCKA  Szerkesztőség levelezési címe: 2000 Szentendre, Duna-korzó 18. Mobil: 06(30)986-2737, E-mail: dunapress@t-online.hu; www.dunakanyar.hu  Terjeszti a kiadói hálózat  Nyomda: Délkelet-Press Kft. ISSN 1786-1802

tésre és az átadáskor a megfelelő igazgató személyére is javaslatot tettem, amelyet a hivatal elfogadott.

A vég egy új kezdet – Korábban a MOKÉP-nél, majd egy művészeti intézmény vezetőjeként dolgoztam. Andrea 2008 decemberében keresett meg a mozi vezetői pozíciójának lehetőségével. Gondolkodásra sok idő nem maradt, hiszen alig két hét múlva, 2009 januárjában már meg-

kezdtem a munkát – emlékszik vis�sza Klötzl Ildikó, a P’art Mozi jelenlegi vezetője. –  Amikor a mozit átvettem programok már nem nagyon voltak, és a látogatottság is erősen lecsökkent. De tudtam, hogy az alapítók koncepcióját tovább kell vinnem, így arra törekedtem, hogy a filmek vetítése mellett kulturális, művészeti programok is legyenek. Kezdésként négy filmklubot indítottunk. Az egyik népzenei témával foglalkozott, Szomjas György rendezé-

P’art Mozi

Szentendre, Duna korzó 18. T.: 26/777-010 www.partmozi.hu Február 5. 18.30 EGY P’ARTON AZ ALKOTÓKKAL SOROZATA LOVASÍJÁSZ színes, magyar dokumentumfilm 2015 (115’); A vetítést követően Kaszás Géza rendezővel Schramkó Péter beszélget. (Előzetes jegyvásárlás ajánlott!) Február 10. 18.30 A HÁZASSÁG HETE – 45 ÉV (95’) főszereplő: Charlotte Rampling és Tom Courtena Vetítést követően a Szabados házaspárral Sergő András filmkritikus beszélget. Február 25. 18.35(!) óra KITŰNŐK – Vendég Zászkaliczky Ágnes orgona- és festőművész. A P’Art Mozi és Török Katalin 2016-ra tervezett KITŰNŐK című, vetítéssel kísért beszélgetés sorozata tíz olyan, többnyire fiatal szentendrei hölgyvendéget kíván megszólaltatni a tudomány, a művészetek, az önépítő kreativitás területéről, akiknek különleges hivatása, sokoldalúsága, életvezetése reflektorfényt érdemel. Február 28. 10.00 MOZIBAZÁR – Rembrandttól a parafadugóig (a P’Art Mozi Baráti Körrel közös rendezvény). Február 9. 18.30 óra DunaP’Art Filmklub: LÉLEKMOZI SOROZAT – A SZÜFRAZSETT színes, feliratos, angol film (106’); Rendező: Sarah Gavron.

Szentendrei Kulturális Központ Duna-korzó 11/a • Tel.: 26/312-657 www.szentendreprogram.hu Február 2. 19.30 DMH Barlang (Dunakorzó 11/a) JAZZ KLUB – BORBÉLY MŰHELY Házigazda a Borbély Műhely: Borbély Mihály – szaxofon, Tálas Áron – zongora, Horváth Balázs – bőgő, Baló István- dob. Vendég: Lukács Miklós – cimbalom • Február 3. 19:00 Városháza díszterme (Városház tér 1-3.) KELEMEN KVARTETT KONCERT • Február 6. 18:00 Móricz Zsigmond Gimnázium (Kálvária u. 16.) • VÁROSI JELMEZBÁL Február 27. DMH Barlang (Duna-korzó 11/a) • ELEVENKERT KONCERTEK 20:30 Junkie Jack Flash; 22:00 Kiscsillag • Facebook.com/elevenkert

sében a ’Mu­zsi­kus­porték’ címmel vette kezdetét. A másik ’Lélekmozi’ címmel, Tanner Gábor filmesztéta vezetésével a vetítések utáni kötetlen beszélgetésekkel zajlik. A ’Magyar Lélek’ sorozat spirituális tartalmakkal, mint például a sámánizmus témakörével foglalkozott, és szerveztünk egy ’Tinédzser klubot’ Lámpás címen, amit ma Schramkó Péter vezet. Ez utóbbi volt a legnehezebb, hiszen a filmek akkoriban még két hónapos késéssel kerültek műsorra nálunk, a fiatalok ezeket már a fővárosi mozikban előbb láthatták.

Apartman a kultúrának –  Azóta több tematikus sorozattal jelentkeztünk. Török Katalin vezetésével ’Szentendre legendás festőiről’ tartottunk előadássorozatot, amely az írónő hasonló című kötetében megjelent művészeket mutatta be a közönségnek. A nagy sikerre való tekintettel ezt még három hasonló téma követte, a ’Valamikor régen várostörténeti sorozat’, mely Szentendre kortörténetét mutatta be, majd havi bontásban a ’Rendhagyó Kalendárium’ sorozat következett, amely a helyi szokásokról és hónapokhoz köthető szentendrei hagyományokról szólt. Idén februártól, havi rendszerességgel – szintén Török Katival – szentendrei fiatal alkotó nőket mutatunk be, akik jelentőset és különlegeset alkottak vagy hoztak létre a sorozat címe: KITÜNŐK. Három éve működik nagy sikerrel az

„Egy P’arton az alkotókkal”, ahol az új magyar filmek bemutatója után a film alkotóival folytathat a közönség kötetlen beszélgetést. Februárban az érdeklődők a Gondolj rám, és a Lovasíjász című premier filmeket láthatják. Népszerű még a ’Mesterportrék sorozat’ is, ahol a szentendrei

művészek beszélgetős esteken kerülnek közel hozzánk. A ’Filmpiknik’ kedvelt, havi egy estéjét is megtartjuk. Itt neves közéleti szereplők vagy művészek kedvenc filmjük vetítésével egybekötve amolyan művészeti ’batyusbuli’ keretében házigazdaként látják vendégül a nézőket.

A digitalizáció – A mozi tagja az Art Mozi Egyesületnek, ami fontos, hiszen érdekvédelem és pályázatok tekintetében erős szervezet. Évente átlagosan 2-3 pályázatot írnak ki art moziknak, melyek szakmai és infrastrukturális témájúak. Az egyik ilyen tendernek köszönhetjük a mozi digitalizálását is. 2012 februárjában volt az első digitális vetítés, az átállást egy nap alatt oldottuk meg. A gépházból a két 35mm-es vetítőgép helyére a vezérlőpult került, így különböző adathordozókon kapjuk a kópiákat programozott indítókulccsal, és most már projektoros kivetítéssel kerülnek a filmek a vászonra. Ez a technológia jelentősen lerövidítette a filmek átfutását, hiszen a premierrel akár egy időben, vagy egy-két napos késéssel elérhetőek az alkotások. Tavaly is nyertünk egy fejlesztési pályázatot, a keretösszeget nagyobb háttértárolók megvásárlására fordítjuk, hogy a népszerűbb filmeket meg tudjuk őrizni a későbbi vetítésekhez.

Jelen és a jövő terve –  Ötleteink, elképzeléseink vannak bőven! Csak hát, kevés a műsoridő – közli aggódva Ildikó, aki a hétköznap esti ’csak’ két filmvetítést, a nézők munka utáni behatárolt szabadideje miatt kevésnek tartja. – Hétvégén több vetítés is van, ilyenkor a szélesebb körben is érdeklődésre számot tartó sikerfilmeket forgatjuk le. A közönség egyre távolabbról érkezik hozzánk, már nem csupán a helyi lakosságnak nyújtunk szórakozást, de jönnek nézők az egész kistérségből, sőt, a Megyeri híd megépülésével a Duna bal parti településeiről is. Ez nagyban köszönhető annak, hogy ma már az interneten lehet jegyet foglalni, reméljük hamarosan lehetőség lesz kártyás fizetésre is. Igyekszünk személyesebb hangulatot teremteni és az egyéni kéréseket is teljesíteni, hogy a látogatók valóban otthonosan érezhessék magukat nálunk. A filmklubok és szakmai napok megrendezéséhez pályázatok útján szerzünk forrást, saját bevételeink mellett az önkormányzat a költségvetés terhére is komoly támogatást nyújt a mozinak. Csak/FB

Feltölt és felüdít a Kelemen Kvartett A nemzetközi sajtó, mint az utóbbi idők „legfelvillanyozóbb vonósnégyesét” emlegeti a 2010-ben alakult Kelemen Kvartettet. A művészi kifejezésmódjáért és életteli összjátékáért magasztalt együttes játszott már hazánkban, de fellépett Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Horvátországban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában is. A vonósnégyes tagjai kiváló mesterektől tanultak s az elmúlt években számtalan neves művésszel dolgoztak együtt. A nagy, nemzetközi vonósnégyes versenyekről háromszor tértek haza eddig első helyezésekkel és fődíjjal, 2013-ban pedig „beugrással” debütáltak a londoni Wigmore Hallban, ahová a koncert sikerét követően négy koncertre hívták vissza őket. A Kelemen Kvartett azóta is olyan neves koncerttermekbe kapott felkérést mint a New York-i Carnegie Hall vagy az amsterdami Concertgebouw. A rangos nemzetközi díjjal elismert fiatal vonósnégyes február 3-án, és március 9-én ad koncertet Szentendrén, a Városháza dísztermében. Műsoraikban Haydn, Bartók, Beethoven, Bach és Debussy műveket játszanak majd. Koncertjeikre jegyek a szentendrei Tourinform irodában, illetve a jegy.hu és a szentendreprogram.hu oldalon vásárolhatók.


3

Költséges, logikátlan és veszélyes

Kihagynák a Szentendrei-szigetet az EuroVeloból Bizonyára ismerősen cseng a régi vicc, amikor az apuka elviszi kisfiát az állatkertbe, a kicsi életében először rácsodálkozik a tevére és megkérdi mi az? A hivatalnok apuka némi gondolkodás után – hogyan is tudná a kislegénynek röviden elmagyarázni mit lát, annyit mond: – Tudod ez tulajdonképpen egy ló, amit egy bizottság tervezett az íróasztal mellett ülve. – Ez juthat eszébe annak, aki évek hosszú egyeztetési folyamatát végigkísérve arról értesül, hogy az EuroVelo 6 kerékpár útvonal a Dunakanyarban visszavonhatatlanul a 11-es számú főút mellé kerül. A két változatelemzés egyike ez a tervezet volt korábban is, azonban a másik a Szentendrei-szigeten vezető gerincutat vázolta. A kerékpársport és a hozzá kapcsolódó turizmus hazánkban is népszerű, a drótszamarak reneszánszukat élik. Családok, nagyobb társaságok egyre gyakrabban választják a szabadidő eltöltésének ezt a módját. A munkás hétköznapokon számítógép, íróasztal mellett görnyedő dolgozók kiszabadulva a város benzingőzös autótengeréből nyeregbe pattannak és hegyet-völgyet bejárva élvezik a mozgás örömét. Talán ezért is annyira érthetetlen, amikor az ember ex cathedra megtudja, aki Budapestet északi irányban tervezi elhagyni kerékpárral, annak egy kiemelten túlterhelt, két számjegyű főúttal párhuzamosan kell – kamionok, teherautók, kígyózó kocsisorok kipufogó gázát nyelve, olykor balesetveszélyes körülmények között – tekernie. Érdekesség továbbá, hogy a kerékpárút létesítése sok helyütt lehetetlen, vagy rendkívül költséges műszaki megoldással kivitelezhető. Néhol fizikailag sincs hely, hiszen a főút a Pilis és a Duna közé szorítva halad. Így csak ártérben épülő felüljárókkal lehetne a helyhiányt orvosolni, továbbá a hegyi patakokat is több helyen hidakkal kell átívelni.

zése és jelek szerint helyszíni bejárás nélkül született meg a nyomvonalra vonatkozó döntés. A szigeti EuroVelo 6 gerincút változatelemzése, valóban két hidat feltételezett. Ezek kerékpáros és gyalogos hidak lennének, tehát nem közúti autós hidakról beszélünk. Az egyik Visegrád és Kisoroszi között, a másik pedig Szigetmonostor és Szentendre között valósulna meg. Ez összességében kétszer másfél milliárd forint költséget jelentene, ami kétséget kizáróan magas összeg. Ugyanakkor a kettő közül az egyik – a miénk – állami kötelezettségként szerepel, mivel az M0-s Megyeri híd végleges használatba vételi engedélyének feltétele a közúti híd! Ha minden kötél szakad, akár az északi hidat a kompközlekedéssel ki lehetne váltani, ugyanakkor a délit mindenképpen meg kell építeni. A kerékpáros gerincút jó apropója lett volna a megvalósításnak, ezzel mondjuk úgy, két problémát lehetett volna megoldani egy költségből. Fontos megjegyeznem, hogy a kiválasztott változat erősen kétséges, hiszen a korábbi megbeszélések – amelyek több mint tíz éve zajlanak, megmutatták – hogy a jelenleg érvényben lévő jogszabályok miatt a Duna jobb partján húzódó útvonal megvalósulását bürokratikus elvek miatt is időigényessé, sőt szinte lehetetlenné teszik. Szinte biztos, hogy ezek kiküszöbölése magasabb költséget eredményez, mint egy levegős, szép környezetben húzódó útvonal, ahol nem akadályozzák a megvalósítást a tulajdonviszonyok, a földrajzi és az épített környezeti adottságai. Monostornak rendkívüli szüksége van erre a hídra! Mivel a Megyeri hídról a lehajtót – szintén elsősorban a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve nem kaptuk meg – zsáktelepülésként a munkába és az iskolába járás igen nehézkes. Naponta munkaidőben hat Volán járat közlekedik a szigeten, hétvégén ugyanakkor csak egy! Tekintettel arra, hogy a sziget egésze kiemelt vízbázis-védelmi terület, az autós forgalom erősen szennyezi a környezetet. Íróasztalnál született a döntés? Másképpen viszont közlekedni nem lehet. Ezért a Pest megye önkormányzata a mostani uniós prog- kerékpározás a tömegközlekedés egyik alternatívája ramozási ciklusban rendelkezésre álló forrásokat te- is lehetne. A szigeti változat vesztesei, Dunabogdány kintve egyeztetésre hívta össze január közepén az és Leányfalu rendelkezik már jól kiépített kerékpárérintett önkormányzatokat. Szabó István elnök arról úttal. A két településnek ebben az esetben biztosítatájékoztatta a polgármestereket, hogy a VEKOP 4 ni kellene útjainak bekötését a gerincútba. Leányfaprioritás lehetőséget ad a Pest megyei szakasz megépí- lunak már csupán a falu északi határától a tahitótfalui tésére, a projekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Tildy hídhoz kellene bekötni, Dunabogdány pedig Zrt., mint kedvezményezett kezelésében történik a Kisoroszi átkelőhöz, illetve északi irányban szintén majd. A 11-es főút melleta tahi hídhoz csatlakozti nyomvonal kizárólagos na. Leányfalu ezen kívül megvalósíthatóságát alátáa pócsmegyeri réven is masztandó, a szigeti polkapcsolódna a szigethez. gármesterek erre az egyezA polgármesterek tanácstalanok, hiszen a tetésre már meghívót sem közösségi cél szem előtt kaptak! Molnár Zsoltot Szigettartása mellett saját telemonostor polgármesterét pülésük érdekeit is képviselniük kell. A tervezés és kérdeztük arról, hogyan EuroVelo vélekedik a kialakult helyaz egyeztetések tovább zetről. folynak, a következő ta–  Örvendetes, hogy a megyei önkormányzat ös�- lálkozó ebben a témában február közepén várható. szefogja és mentorálja a programot. Ugyanakkor sé- A Szentendrei-sziget nélkül. relmezem, hogy a szigeti polgármesterek megkérdePdunapress-info/B

Új év, új honlap Beütve a www. buda ka lasz.hu webcímét, teljesen megváltozott oldal fogadja majd Önöket. Letisztult látvány, mi­ni­ma­ lis­ta stílus, kellemes színek, modern kép köszön vissza. Egy újabb lépés a város arculatának megújításában – Budakalász vezetése ugyanis arra törekszik, hogy kommunikációs felületein egységes megjelenést mutasson. Ezt szolgálja a tavaly kiírt logó- és szlogenpályázat is, melynek eredményét már a honlap tetején is láthatja a látogató. Természetesen nem véletlenül harmonizál mindez a Budakalászi Hírmondó stílusával sem. A városi oldal megújulása régi terve az önkormányzatnak. Korábban még a kistérségi társulás keretében építettek fel honlaprendszert, melynek köszönhetően a települések internetes megjelenése sokban hasonlított egymáshoz. Budakalászon igyekeztek az elmúlt években ezt fejleszteni, de már akkor látható volt, újra kell gondolni a városi weblapot. Ennek köszönhetően most nemcsak a külső megjelenést, de a tartalmat is átszerkesztették, hogy átláthatóbb legyen a

rendszer. Három kiemelkedő esemény, hír jelenik meg elsőként nagy méretű képekkel kísérve, alatta néhány aktuális információ és városi esemény kap helyet. Legfelül pedig négy menüpontban kereshetünk információt. A Városunk menüpontban Budakalászt ismerhetik meg a nevezetességektől az alapítványokon és egyesületeken át egészen a település díjazottjaiig. Az Önkormányzat menüpont azoknak segít, akik a képviselő-testület munkájáról, vagy a nemzetiségi önkormányzatok életéről szeretnének többet tudni, de a választásokkal és pályázatokkal kapcsolatos információk is ide kerültek. Az Ügyintézés alatt mindent megtalálnak, ami a Polgármesteri Hivatal mindennapjaival kapcsolatos, így a szükséges elérhetőségeket és nyomtatványokat is. Az Intézmények pontban pedig informálódhatnak többek között az óvodákról, iskolákról, de innen tudhatják meg azt is, hogy az Egészségházban milyen rend szerint vannak szabadságon a háziorvosok. Rogán László polgármester a honlap köszöntőjében arra is felhívja a figyelmet, hogy az új oldal a korszerű kívánalmaknak is megfelel, így olvasható mobil eszközökről is, egy jó kereső egészíti ki, valamint minden információ megosztható a népszerű közösségi oldalakon. Mindezek mellett pedig hírlevélre is feliratkozhatnak a városlakók. HuDi

TÉR-HÍR • KISTÉRSÉGI HÍREK  TÉR-HÍR • KISTÉRSÉGI HÍREK  TÉR-HÍR • KISTÉRSÉGI HÍREK  TÉR-HÍR • KISTÉRSÉGI HÍREK  TÉR-HÍR • KISTÉRSÉGI HÍREK

XII. évfolyam, január

Kultúr „ciki” Szentendrén „Túlmisztifikált ügy”, „kudarc”, sőt egyenesen „ciki”, hogy ismét nem talált megfelelő személyt Szentendre a Kulturális Kft. vezetésére a városi ellenzéki képviselők szerint. A januári képviselő-testületi ülésen kellett volna dönteni az új ügyvezetőről, ám a pályázatot eredménytelennek nyilvánították. Hiába tett engedményeket a képviselő-testület, mindös�sze ketten jelentkeztek a posztra, ráadásul sem a szentendrei, sem a pilisszentlászlói jelölt pályázata nem felelt meg a kiírásnak. Ezért a külön erre a célra felállított szakmai bírálóbizottság feladat nélkül maradt. Egy esztendőn belül a negyedik ügyvezetőt keresik Szentendrén a Kulturális Központ élére. Annak az intézménynek a megfelelő ügyvezetőjét nem sikerül megtalálni, aki többek között a híres Szentendrei Tavaszi Fesztivál és az országosan is jól ismert Szentendrei Nyár és Teátrum lebonyolításáért és szakmai színvonaláért is felelne. A választás után a város új vezetése menesztette a Kulturális Kft.-t és a Ferenczy Múzeumot is irányító Kálnoki-Gyöngyössy Mártont, akinek a helyére 2015 márciusában először ideiglenesen, majd májustól megbízott ügyvezető igazgatóként került Csató Kata bábrendező. A szentendrei színházi szakembert októberben tessékelték ki a székből arra hivatkozva, hogy megrendült benne a bizalom. Akkor számos újság, online lap is arról cikkezett, hogy az ügy hátterében az áll, hogy Csató Kata kilépett a Vidnyánszky Attila vezette színházi szövetségből. Ideiglenesen aztán a Polgármesteri Kabinet kommunikációs vezetőjét, Solymosi Helénát bízták meg az intézmény

irányításával és döntöttek az új pályázat kiírásáról. Novemberben arra hivatkozva, hogy szélesebb körből tudjanak meríteni, a képviselő-testület a középfokú nyelvvizsgát, mint a pályázat előfeltételét, alapfokúra módosította. Mégsem sikerült megtalálni a megfelelő jelöltet, ezért újabb pályázat jön, addig pedig marad a vezetői székben a kommunikációs vezető, aki nem rendelkezik a szükséges szakmai kompetenciákkal. – Erre Magyar Judit hívta fel a figyelmet. Az ellenzéki politikus éles kritikát fogalmazott meg, mikor azt mondta az ülésen: „Nem sikerült újra pozícionálni Szentendrét kulturális téren, én úgy látom, hogy egyre inkább lefele csúszik a város ebben az ügyben, minthogy felfelé ívelne. Úgy gondolom, hogy nagyon direkt módon szól bele a politika abba, amibe a szakmának kéne beleszólnia.” Holló István, a Jobbik képviselője a kulturális alpolgármesteri poszt szükségességét is megkérdőjelezte a tanácskozáson, már nem először. Kubatovics Áron, a TESZ tagja pedig így fogalmazott a könnyített pályázat eredménytelensége kapcsán: „Szerintem ez ciki a városra nézve.” A kritikákra a város vezetése mindössze néhány mondatban reagált csak. Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester szerint a város polgárai nem érzékelik a háttérben zajló „viharokat”, az idei programokat is előkészítették, megkötötték a szükséges megállapodásokat, sikertelenségről tehát az ő olvasatában csak akkor lehet beszélni, ha a lakosság elégedetlen. Verseghi-Nagy Miklós polgármester pedig elégedett a kulturális élet pozíconálásával és színvonalával is. (Forrás: Szentendre Város Önkormányzatának 2016.01.21-i képviselőtestületi ülése)

Megújul a múzeumi rendszer Szentendrén

Nagy álmok / bezáró múzeumok

Az első igazán szembetűnő változás, hogy a Ferenczy Múzeum idén januártól már Ferenczy Múzeumi Centrum néven működik tovább. Az intézményt vezető Gulyás Gábor szerint erre azért volt szükség, mert a Ferenczy-család hagyatékát őrző Pajor-kúriának és az intézménynek ugyanaz volt a neve, ami félreértéseket szült. 2016-ra nagyszabású terveket nyújtott be a fenntartó önkormányzatnak az igazgató. Az elképzelések többek között tartalmazzák az Art Capital képzőművészeti fesztivált és biennálét, melyet augusztus végétől október közepéig rendeznének meg több mint félszáz helyszínen a városban. A februártól újra látogatható, megújult Czóbel Múzeum mellett főként a MűvészetMalomra, a Képtárra és a Ferenczy Múzeumra szeretnének koncentrálni. Lesz idén ef Zámbó és Aba-Novák kiállítás is, de külföldi kortárs művészek alkotásai is láthatók lesznek Szentendrén.

Átalakulás-veszteségekkel Az impozáns elképzelések mellett azonban jelentős áldozatai is lesznek az átalakulásoknak. A városháza melletti Hagyományok Háza bezár – meghatározatlan időre –, a benne működő babagyűjteményt visszakapják az adományozók. Kubatovics Áron, a TESZ képviselője ezt rossz döntésnek tartja, hiszen ismert szentendrei állandó kiállításról van szó. Ám ennél ismertebb múzeumok kapui is zárva maradnak, élen a város lokálpatriótái által is nagy becsben tartott, Barcsay Jenő örökségét bemutató tárlattal. Az indoklás szerint ez a múzeum addig, míg nem sikerül felújítani, maximum alkalmi jelleggel nyit ki. Ugyanez vonatkozik a Vajda Múzeumra, a Kmetty- és az Ámos Imre-Anna Margit Múzeumra is. Szintén a szerkezeti átalakulás indokán válik meg több kis múzeumtól a Centrum. Április 1-től a Szőnyi István Emlékmúzeum (Zebegény), Gorka Múzeum (Verőce) és Blaskovich Múzeum (Tá-

Tervrajz nyomtatás, digitalizálás Tartsa egykézben mérnöki, műszaki dokumentációit, tervrajzait! ♦ építészeti, földmérési, gépészeti tervrajzok, dokumenumok színes digitalitzálása, nyomtatása A/0 méretig és fölötte, ♦ CAD, PDF, JPG állományok nyomtatása A/0 méretű tervrajz nyomtatása csak 270 Ft! szkennelése csak 135 Ft! Alfa Copy Studió 1111 Budapest, Kruspér u. 10/a. Mobil: +36-30-575-5118 e-mail: alfacopy2014@gmail.com

piószele) működtetése a Magyar Nemzeti Galéria, valamint a Nemzeti Múzeum hatáskörébe kerül. A kevesebb kiállítóhely kevesebb munkatársat is kíván, így létszámleépítés is lesz 2016-ban. Valójában éppen a költségek csökkentésének igénye indította el az átalakulási folyamatot. Mióta Pest megyétől megkapta a működtetői szerepkört Szentendre, jelentős forrásokat kellett az állami támogatás mellé adni, legutóbb a tavalyi év végén szavaztak meg több százmillió forintot a „lyukas” költségvetés befoltozására.

Reformtörekvések kereszttűzben A januári képviselő-testületi ülésen tanácskoztak Gulyás Gábor „reform” elképzeléseiről a városvezetők, a tervezet számos vitát váltott ki. Magyar Judit képviselő szerint nem látszik az előterjesztésből, hogy pontosan milyen költségeket tudna a város megtakarítani az átalakulással, ezért vitára alkalmasnak találta a tervet, de elfogadásra nem javasolta. Kubatovics Áron is kezdeményezte a napirendről való levételt. A Jogi, Vagyonnyilatkozat-vizsgáló és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke azt is hozzátette, nem kaptak egyértelmű választ Gulyás Gábortól a bizottsági ülésen, hogy a dunakanyari kis múzeumok működésére kapott több mint százmillió forinttól elesik-e Szentendre, ha átadja a gyűjtemények gondozását. A képviselő nehezményezte azt is, hogy a múzeumigazgató vezetői pályázatában még egyáltalán nem írt a szentendrei kis múzeumok bezárásáról. Az ellenzék felvetései ellenére a többségben levő fideszes képviselők megszavazták az intézményvezető átalakítási tervét és felhatalmazták a polgármestert, hogy aláírja a Ferenczy Múzeum alapító okiratának módosítását, valamint arra is, hogy elkészítse a terv végrehajtásához szükséges további fenntartói intézkedésekről szóló előterjesztéseket. (Forrás: Szentendrei Önkormányzat Testületi Ülés 2016.01.21.


4

XII. évfolyam, január

Évszázadok kincseit ismerhetik meg a látogatók

Pályázatok Leányfaluról A település, amelynek irányítószáma is 2016 – egész éves programsorozattal készül a 2016-os évre. A kínálatban több érdekes pályázat is szerepel.

A hónap fotója – FOTÓPÁLYÁZAT A szervezők várják a Leányfalu épületeiről, épületrészleteiről, egyedi kulturális és természeti értékeiről, kevésbé ismert „kincseiről” készült felvételeket. Nevezési díj nincs, nevezni azonban csak saját készítésű, digitális, illetve hagyományos papír alapú képpel lehet. Előbbiek nem lehetnek 1MB-nál nagyobbak, utóbbiak mérete 13x18 cm. Egy pályázó havonta legfeljebb 7 fotót nyújthat be. A havonkénti beadási határidő minden hónap 25-e, a pályaműveket a konyvtar.leanyfalu@gmail.com címre várják a szervezők. A beküldött fotókat Leányfalu honlapján is közzéteszik, belőlük képeslapot, postabélyeget és 2017-es naptárt is megjelentetnek. Azokat a pályázókat, akik januártól folyamatosan küldik a felvételeket, Anna-napi, ingyenes hajózással jutalmazza a település!

Leányfalu eredetmondája IRODALMI PÁLYÁZAT A pályázatra olyan írásokat várnak a szervezők, amelyek a monda fogalmának megfelelően jelenítik meg a település keletkezéstörténetét, különös tekintettel Leányfalu nevére, földrajzi, természeti értékeire, hegyeire, tavaira, patakjaira, forrásaira. Terjedelme legfeljebb öt A/4-es oldal lehet, 12-es betűnagysággal. Gyermekmunkák esetében a terjedelem 10 éves korig maximum két oldal. A pályázatok beadási határideje április 30. A legjobb munkák megjelennek a helyi sajtóban, íróikat Anna-napi ingyenes hajózással jutalmazzák. Bővebb információt a pályázatokról a Ravasz László Könyvtárban (Móricz Zsigmond út 124., Tel: 580-035; 06-70/3363837, e-mail: konyvtar.leanyfalu@gmail.com) kaphatnak az érdeklődők.

Leányfalu – TÁRSASJÁTÉK PÁLYÁZAT Mi az: izgalmas, kreatív, szórakoztató és Leányfaluról szól? Egy új társasjáték, amelynek megszületését várják és kérik a településen. Családi, gyermek-, fejlesztő- és parti játékok prototípusai készíthetők a játékszabályok részletes leírásával. A zsűri elbírálása után a nyertes munkát legyártatják a településen, és indulhat a játék…! A beadási határidő február 28. Bővebb információt a Faluházban (Móricz Zsigmond út 124., Tel: 06-70/632-3363) kérhetnek a pályázni kívánók. A szervezők korhatár nélkül minden Leányfalun lakó, vagy Leányfalut szerető pályázót szeretettel várnak!

Új tárlat a megújult múzeumban

Egy mű – két alkotás

Több, a raktár mélyéről előkerült, eddig az állandó kiállításon nem szereplő kép is látható február 5-től az Újragondolt Czóbel című kiállításon Szentendrén. A látogatók most szó szerint betekinthetnek egyes múzeumi fő művek háta mögé, ahol átfestve, elrejtve másik mű is szunnyadt. A Barki Gergely kurátor által megálmodott tárlat a Ferenczy Múzeumi Centrum több száz darabos Czóbel-gyűjteményére épül, de mások mellett a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, a kecskeméti Katona József Múzeum és a párizsi Julian Akadémia is kölcsönöz művet a kiállításra. A Czóbel művészetét feldolgozó riport- és dokumentumfilmek mellett interaktív információs pult is segíti az életmű teljesebb megismerését. A tervek szerint az állandó kiállítás egy része időről időre megújul majd: a bekerülő minitárlatokban az eddigiektől eltérően nagyobb hangsúlyt kapnak Czóbel grafikái, amelyeknek tudományos feldolgozására a Ferenczy Múzeumi Centrum 2016-ban önálló programot indít.

Egy fontos művész Czóbel Béla a modern magyar képzőművészet meghatározó egyénisége, aki szinte pályája kezdetétől, kortársai által is elismerten alakította a magyar festészet fejlődését és hagyta ott névjegyét az európai modernizmus több centrumában is. Már huszonhárom évesen kiállított Párizsban, a Függetlenek Szalonjában, alapító tagja volt a magyarországi Nyolcak csoportjának, de később részt vett a berlini Brücke csoport munkájában is. Jelentős egyéni tárlatokat rendeztek a műveiből Párizsban, Berlinben és New Yorkban. 1940-ben Szentendrén telepedett le. A legnagyobb hazai közgyűjtemények mellett a világ több nagy múzeumában megtalálhatóak munkái.

Egy különleges múzeum A tárlat most teljes egészében megújult. A múzeum anyagából válogatott művek mellett hazai és külföldi gyűjteményekből származó alkotások is bekerültek a kiállításba – ez utóbbiakat hosszú távú letétbe vette a múzeum. Kívül-belül megújult maga az épület is: a statikai megerősítés, a tetőszerkezet rekonstrukciója és a homlokzat felújítása mellett a belső térben új falak is épültek. Korszerű világítási és biztonsági rendszert alakítottak ki a múzeumban, amelynek a belső kertje is megszépült.

2016 Leányfalu Éve

Néha csak egy esemény táplálta kicsi lendület kell ahhoz, hogy sok, évek óta dédelgetett terv megfogalmazódjék és támogatást találjon. Ilyen alkalom Leányfalun az idei év, amelyben postai irányítószámunk megegyezik a naptári évvel. Leányfalu önkormányzata, kulturális és oktatási intézményei, civil szervezetei a település polgárainak aktív közreműködésével egész éves gazdag rendezvénysorozattal készülnek erre a különleges, soha vissza nem térő alkalomra. Fókuszba kerülnek a település szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak kevésbé ismert, rejtett „kincsei”-t feltáró programok, rendezvények, melyekkel nem csak a falu lakosságát, hanem a környező településeken, sőt a távolabb élőket is szeretnénk megszólítani. Már januártól indultak a pályázatok – Hónap fotója 2016, társasjáték készítésére és Leányfalu eredetmondájának megírására szólító felhívások – mindegyik korhatár nélkül. Az iskolában máris nagy az érdeklődés ezekre. Megsokszorozza energiáinkat, hogy a tervezett programok egy részére sikerült állami támogatást is nyerni. Így lett most realitássá olyan Egy sikeres pályázatnak köszönhetően állíthatta színpadra Jókai Mór ritkán játszott darabját, A debreceni lunátikust a leányfalui Szekér Színház, melynek bemutatóját – nem véletlenül – a Magyar Kultúra Napjára tették, ami egyben a megújult Leányfalu-Ház születésnapjának hatodik évfordulója is. A társulat tagjai boldogan kezdtek a munkához, amelyre azonban – a pályázatban előírt bemutatóig – mindössze egy hónapjuk volt. A négy hétbe szerencsére mégis belefért a színészek egyeztetése, a jelmez és díszlettervek elkészítése, a színmű egyfelvonásosra kurtítása, az eredeti dalok szövegének és kottájának előkerítése és betanítása. Az egy órás vidám, zenés darabot Leányfalu nézői láthatják először a Faluház színpadán. Póka Évát, a társulat vezetőjét a színházról és az új darabról is kérdeztük. – Egyelőre két gyerekdarabunk van repertoáron, és hat felnőtt, ám én szüntelenül darabkeA Pest Megyei Könyvtár (Szentendre, Pátriárka u. 7.) címadó sorozatának idei első vendé ge Tolvaly Ferenc lesz, január 29én, pénteken 18 órakor. Tolvaly Ferenc erdélyi származású író 1974-ben, 17 éves korában hagyta el szülőföldjét, és költözött családjával Németországba. Közgazdaságtant és filozófiát tanult. Rendszeresen tartott előadást világszerte az erdélyi magyarság sorsáról, a falurombolásokról. Tanított a müncheni Filmfőiskolán, producer, játék- és reklámfilmeket készített. 2011-től a Magyar PEN Club elnöke. Több regénye és filmje után

települések képviselőinek meghívása, fogadása, melyek nevében a leány vagy asszony szó szerepel. Régen tervezzük azt is, hogy a római őrtorony köré szervezett programmal, tábori foglalkozásokkal, színielőadással emlékezünk a régmúltra, vagy a közösség által ismert, elismert asszonyokra gondolunk, leszármazottaik segítségével. Végre elkészítjük méltán kedvelt helytörténeti sétáinkhoz azt a tanösvényt, melyet vezetés nélkül is bejárhat minden itt lakó és idelátogató. Szándékunk felidézni kosztümös szereplőkkel az első hajó érkezését is. Izgalmas lesz a Móricz-kertben Koltai Róbert előadásában látni a Móricz Zsigmond 1925-ös naplója alapján készült, nagy sikerű Naplószilánkokat. Különleges órákat ígér a megkapó hangulatú a Sorgvilla is. Most sem maradnak el azonban a korábbi évek állandósult programjai: kiállítások, hangversenyek, irodalmi hajók. Érdemes lesz ebben az évben figyelemmel kísérni az eseményeket, programokat a honlapon, facebookon, hirdetőtáblákon, sajtóban, a faluház, könyvtár és múzeum ajánlóiban Leányfalun. Bedő Szilvia, Jékely Endréné

Félreértés, cselszövés, szerelem

A debreceni lunátikus

resésben vagyok. Legyen magyar, legyen vidám, s feleljen meg annak a közönségnek, akihez eljuttatjuk. Ne legyen öt-hat szereplőnél több a színpadon, mert olykor tánccal, és természetesen élő zene kíséretével is kell számolnunk. A díszlet legyen egyszerű, könnyen szállítható és összeállítható. Vesszőparipám a tiszta és autentikus jelmez, de amit a legfontosabbnak tartok, hogy a műveket szépen, plasztikusan beszélő színészek adják elő. Olyanok, akik ha kell, súgnak, díszleteznek, és mint az igazi, régi vágású csepűrágók, vállalják az időjárás viszontagságait is. –  A leányfalui Szekér Színház 14. évadát indította ezzel a Jókai darabbal. Már 10-12 előadás szervezés alatt van. A vajdasági és erdélyi vendégszereplés, a váci viga-

lom, Komárom, a Margitszigeti Romkert, Gyál, Kisoroszi. Azt hiszem ezt már nem lehet abba-

hagyni. Lelkes kis társulatunk tagjai igen sok neves, nagy kőszínháznál dolgoznak, de mindig boldogan sietnek próbáinkra, mert a jó hangulat, az emberség és a színház iránti szeretet nálunk még megtalálható. –  S hogy miért pont ez a darab? A Szekér Színház csak magyar írótól, s csak igazi magyar történetet

Zsíros kenyér extrákkal a PMK-ban 2005-ben írja meg az El Camino-t, melyről filmet is forgat. 2006-ban a keleti vallások szent hegyéhez, a Kailászához utazik, útjáról filmet forgat és regényt ír. 2007-ben az iszlám szent helyeiről készít filmet és jelentet meg regényt Boszporusz felett a híd címmel. 2009-ben mutatják be 40 nap lélekúton című, a belső zarándokútról szóló művét. 2012-es indiai útján a hinduizmust tanulmányozza, 2013-ban jelenik meg az erről szóló Benáresz a kapu című regénye. 2015-ben jelent meg lélekregényeinek zárókötete Lélekhez a kulcs címmel. A Pest megyei Könyvtárban tartott találkozó témája ez a regény lesz.

Nők-hagyomány-művészet

Tükröm-tükröm

Kiállítással, vásárral, felnőtt játszóházzal hívják az érdeklődőket március 5-11-ig a Leányfalui Közösségi Házba. A rendhagyó rendezvényre a szervezők már most várják az alkotókedvű jelentkezők pályázatait! A Tükröm-tükröm – középpontban a tükör – című felhívásra olyan A/4-es méretűek művek készülhetnek, amelyeken tükör, és körülötte bármilyen textillel kapcsolatos (szövés, fonás, hímzés, csipkeverés, varrás, kötés, horgolás) díszítés található. A közönség és a zsűri választja ki a legszebb alkotásokat, amelyek díjat kapnak majd. A pályázatra jelentkezni a nokmuveszet2016@gmail.com címen február 7-ig lehet. A kész munkák beérkezési határideje február 27. Az egy hetes eseménysorozaton számos program szórakoztatja a vendégeket. Március 5-én és 6-án 12-18 óráig az alkotók maguk mutatják be műveiket s mesélik el a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Ezen a két napon felnőtt játszóház is lesz, ahol hagyományos és modern kézműves technikákkal, többek között a gyöngyfűzéssel és selyemfestéssel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A játszóházra február 5-ig lehet jelentkezni a nokmuveszet2016@ gmail.com címen. https://www.facebook.com/nokmuveszet)

A program szervezői szeretettel várják az érdeklődőket az olvasóterembe, ahol – a hagyományokhoz híven – zsíros kenyérrel és teával vendégelik meg a látogatókat.

Irodalom és kultúra A rendezvénysorozat következő vendégei a Pomázon élő Döbrentei Kornél író, költő és felesége, ­Petrás Mária népdalénekes, keramikus lesz február 23-án, kedden 18 órakor. Döbrentei Kornél 1946-ban született Pest­szent­im­rén. Kis kitérő után – volt segédmunkás, raktáros, tengerész – 1972től újságíró, 1991-től a Hitel folyóirat rovat ve z etője, irodalmi szerkesztője. Döbrentei Kornél minden verssorából, mondatából sugárzik magyarságtudata, a hazáját óvó-féltő lelkiség. A beszélgetésen szó lesz arról is, hogy a költészet és az irodalom milyen szerepet tölthet be kultúránkban a 21. században, hogy a költőknek, íróknak vajon részt kell-e vállalniuk a jelen idő alakításából, vagy inkább arisztokratikus távolságban kellene élniük a történelemtől. Döbrentei Kornél felesége, Petrás Mária a Magyar Művészetért és Príma Primissima díjas népdalénekes, keramikus. Szülőfalujában, a moldvai Diószénben járta ki az elemi iskola tíz osztályát, a Magyar Iparművészeti Főiskolát már Magyarországon végezte. 2001 óta lakik Pomázon. Énekesként szóló-

választhat. Társulatunk karakterei is nagyban meghatározzák a darabválasztást. –  Talán nem tudja mindenki, hogy mit is jelent a darab címében szereplő ’lunátikus’ kifejezés. –  A lunátikus szó alvajárót, azaz holdkórost jelent. Ez persze a darab folyamán teljesen világossá válik. Az is egyértelmű lesz, hogy a debreceni kollégium egy szerelmes, minden hájjal megkent, éles eszű diákja koordinálja és kezében tartja a darabot, amelynek során az egész város összevész, hogy van, vagy nincs lunátikus. Ez a színmű tele van félreértésekkel, helyzetkomikumokkal, szerelmi cselszövésekkel. A többi legyen titok. Mindenkit szeretettel várunk a „2016 Leányfalu Éve” rendezvények sorában megvalósuló bemutatóra, valamint a többi helyszínre is! -dnkban is, de a Muzsikás együttessel is gyakran fellép. Biblikus témájú művészetében, domborműveiben, szobraiban a csángó falvak imái és énekei elevenednek meg.

A magánytól az összetartozásig Pál Ferenc római katolikus pap, mentá lhigiénés szakember előadására várják az érdeklődőket február 8-án, hétfőn 18 órakor. Pál Ferenc papi pályafutásának kezdetétől heti rendszerességgel tart hittanórákat, előadásokat a pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében. Az előadások tematikája a közösségi és családi konfliktusoktól, a személyes lelki egyensúly kérdésein és a párkapcsolati‑, házassági problémákon át a transzcendenciához fűződő kapcsolat problematikájáig terjed. Előadásaira jellemző egyrészt a strukturáltság és az érintett szakirodalom használata, másrészt a standup comedy-ből ismert közvetlen, humoros történetek mesélésére építő stílus. Pál Ferenc több kötetet is publikált, és számtalan pszichológiai témájú kiadvány társszerzője volt. Sokan próbálták már megfejteni, mi a „Pál Feri-jelenség” titka, mi az, ami annyira vonzó a mondanivalójában, hogy mindig telt házas előadásokat tart. Ráadásul napjainkban, amikor a hit, a vallások iránti közömbösségre panaszkodnak az egyházban. Mindenesetre Pál Ferenc rendkívül érdekes ember. Érdemes őt hallgatni.


5

XII. évfolyam, január

Mit rejt a könyvtár?

Hamvas – összes ajándékba A Hamvas Béla Alapítvány közreműködésével Hamvas Béla életművét átfogó kiadványsorozatot kapott Dunabogdány könyvtára, tudta meg lapunk Palkovics Tibortól, az Alapítvány elnökétől. A Hamvas Béla életművét kutató és hagyatékát gondozó filozófus egyben a köteteket megjelentető Medio Kiadó vezető munkatársa is. Az életműsorozat jelenleg a 28. kötetnél tart, s már készül a következő kötet, amely Hamvas Béla szatirikus írásainak gyűjteménye lesz Nehéz nem szatírát írni címmel. A teljes életműsorozat 36-37 kötetet foglal majd magában, köztük az 1930-tól 1963-ig terjedő időszakból több kötet esszé, irodalmi, filozófiai, esztétikai tárgyú tanulmányok, elemzések és bírálatok, valamint válogatott fiatalkori írásainak gyűjteménye is szerepel. Az összkiadást 2018 végére, Hamvas halálának 50. évfordulójára szeretné lezárni a kiadó.

Ki vagyok én? és Ki vagy Te? Az író sokáig tiltott-mellőzött alakja volt a hazai filozófiai-irodalomi életnek, munkásságát az utóbbi időszakban fedezik fel újra, s teszik

fel sokan a kérdést, ki is volt valójában Hamvas Béla? Palkovics Tibor szerint ez a legnehezebb, ugyanakkor a legalapvetőbb kérdés is Hamvassal kapcsolatban. – Ezzel a kérdéssel a hamvasi életmű középpontjába kerülünk, mert ő maga is ezt a mindenkiben benne rejlő „ki vagyok én” kérdését kutatta egy életen át. Közvetlenül vagy közvetve ez valamennyi művének a hátterében meghúzódó egyik alapkérdés. Ugyanakkor, mint tudjuk, egy sok évezredes kérdés is – elegendő csupán az ókori Görögországra, a delphoi Apollón-templom kapujára vésett „Ismerd meg önmagad!” közismert parancsára gondolni, vagy épp a legkülönfélébb ősi kultúrák irodalmában a lélek túlvilági utazásának leírásai alkalmával folyton előkerülő „Ki vagy Te?” kérdésére. Vagyis ez az ember végső önazonosságára vonatkozó örök kérdés. És mindig ezt az örök kérdést, az emberi lét és élet alapkérdéseit, valamint az ezekre megfogalmazott válaszokat kutatta Hamvas, akkor is, amikor az ősi szellemi hagyományokról és művészetekről írta magával ragadó és gyönyörűen megformált esszéit, de akkor is, amikor regényeit, elbeszéléseit vagy filozófiai tanulmányait fogalmazta. Palkovics Tibor, mint Hamvas Béla műveinek ismerője, rendszerezője, azt vallja, a hamvasi gondolatok megértése semmiféle bölcseleti előképzettséget nem igényel. Semmi másra nincs szükség, mint benső igényre és a saját végső kérdéseink iránti szomjúságra. A szakember az íróval ismerkedőknek első olvasásra a Babérligetkönyv, az Arkhai, A bor filozófiája, A láthatatlan történet, a Silentium, a Titkos jegyzőkönyv és az Unicornis című írásokat ajánlja. Liebhardt András

Szigetmonostor Faluház

Dunán innen-Dunán túl Idén Tahitótfalu ad otthont a Dunakanyar egyik legegyedibb hangulatú kézműves ünnepének, amelyen a régióban élő és alkotó mesteremberek mutatkoznak be. A díjmentesen látogatható kiállítás és vásár a sportcsarnokban és a Népházban kap helyet. A Szigetmonostor Faluház és Tahitótfalu Népház közös szervezésében február 27-én, a Dunakanyar ifjú népművészei és a térség művészeti iskoláinak zenei tehetségei is bemutatkoznak. Eljönnek a szentendrei Vujicsics Zeneiskola, az esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola, a szigetmonostori Zöldsziget Körzeti Általános Iskola, valamint a tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola diákjai. A kézműves kiállítás és vásár keretében a Dunakanyar minden szegletéből érkező kiállítók alkotásai versenyre is kelnek. Kósa Klára keramikusművész elnökletével szakmai zsűri választja ki és díjazza a legkiemelkedőbb alkotásokat a kerámia –, kő –, fa –, bőr –, üveg és fémből készült tárgyak, a csuhé és szalma, textil és nemez, valamint a papír és egyéb természetes anyagból előállított művek közül. A játszóház mellett az alkotás örömét is megismerhetik a gyerekek a „Bütykölde” foglalkozásokon, szakavatott mesteremberek segítségével. A hazai gasztronómia szerelmesei számára is különleges esemény lesz a kézműves vásár, hiszen a Dunakanyar ezernyi ízét kóstolhatják meg az érdeklődők a nap folyamán. A jó hangulatról a Görömbő kompánia Mesébe szőtt tánc – táncba szőtt mese című előadása és a Kerek zenekar családi táncháza gondoskodik. A régióban élő kiállítóknak a VI. Dunakanyar kézműves kiállítás és vásárra 2016. február 20-ig lehet jelentkezni a faluhaz@szigetmonostor.hu

Árpád u. 15. • T.: 06-70/374-0541 • www.szigetmonostorfaluhaz.hu Február 5. 16.30 Nyitnikék Óvoda – Maci csoport Farsang. Szervező: Nyitnikék Óvoda. Február 9-13. Alma7 az egészségért. Szervező: Nyitnikék Óvoda. Február 11. 16.30 Nyitnikék Óvoda farsang. Február 13. 9.00-12.00 Családi kézműves játszóház, Farsangi játszóház. Február 13. 19.00 Farsangi operett és sanzon gála. Pesti Operett Társulat énekesei és táncosai. Vendég: Benkóczy Zoltán. Február 19. 10.00 Batyu színház – Ravaszdi mester. Február 20. 20.00 Retró buli – Farsang farka. Február 27. 9.00-16.00 VI. Dunakanyar Kézműves Kiállítás és Vásár. Helyszín: Tahitótfalu Népház. Szervező: Szigetmonostor Faluház és Tahitótfalu Népház. Február 27. 18.00 Csürrentő moldvai táncház. Február 28. 10.00-18.00 Magonc Tábor és koncert. Óbudai Waldorf Iskola gyermekzenekara. Szervező: Lányi György – Téka Együttes vagy a program@tahitotfalu.hu e-mail címeken. Részletes programok és további információ: www.szigetmonostor.hu és www.tahitotfalu.hu. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, Dunán innen, Dunán túl! Kovács Attila Szigetmonostor Faluház

Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár

Farsang, fánk, fesztivál

KIÁLLÍTÁSOK: Január 8 – február 14. Kiállítás Simon Gyula és a helyi Képzőművész kör alkotásaiból. Február 18 – március 18. Nem létező tárgyak kiállítása. Kíváncsi arra, hogy hogyan néz ki az, amikor a kocka el van vetve, vagy a lóhalálában? Van arról halovány lila fogalma, hogy hogyan nézhet ki egy kezesbárány vagy egy telefonbetyár? Jöjjön el, és tekintse meg a szellemes alkotásokat, amelyek valójában egy-egy magyar szólásmondás vagy képes kifejezés megjelenítései. Február 19 – március 17. Régi esküvői fotók kiállítása. Megnyitó: február 19. 18.00. Február 20. 10.00-17.00 IV. Esküvő kiállítás. – Minden egy helyen, ami egy tökéletes esküvő megszervezéséhez kell! A Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. RENDEZVÉNYEK: Február 4. 19.00 Örömzene – új koncertsorozat. Első alkalommal Vámosi-Nagy Zsuzsa és Anne Marshall, Holdfény című fuvola-zongora hangversenyét élvezhetjük. Február 5. 19.00 Magyar vándor – rendkívüli utazók élménybeszámolói c. sorozat: Harkányi Árpád és Zárug Zita 4 év alatt kerékpárral kerülte meg a Földet, élménybeszámolójuk befejező része Amerikáról szól… Február 12. 18.00 Borklub: Ezúttal a Zalai Borvidéken „barangolunk”, ahol a nagyrádai Cezar Winery-t mutatjuk be. Február 12. 17.00-19.00 Aprók Tánca. Vámos László és tanítványai néptáncot tanítanak. Február 12. 19.00 Budakalászi Irodalmi Estek: „A morgástól a disztichonig” Vendégünk Szabó T. Anna költő és a Táncreakció zenei formáció. Február 13. 8.00-12.00 Ládafia vásár: garázsvásárunkon bárki adhat-vehet barátságos árakon! Jelentkezni február 2-ig, a 26/340-468-as telefonon. Február 13. 20.00 Rockház: Kiss Forever Band. Fennállásuk 20. évfordulójára. Február 19. 19.00 Hangfonó sorozat: a Trans-Formation együttes koncertje. Pozsár Eszter jazz-szaxofon előadóművész zenéjét a jazz világában szokatlan hangszer-összeállítás jellemzi. Február 19. 17.00 Levendula kör: „Otthon, édes otthon…” családias hangulatú alkotóműhely: praktikus tárgyakat, pl. üzenőtáblát készítünk. Február 20. 14.00 Szent Korona délutánok Mátyás király és a szentkorona témában. Február 20. 21.00 Nosztalgia tánczenék partyja: ABBA! Jegyelővétel 06-30/419-9397. Február 26. 17.00 „A Karacsay kódex – ahogy ismerik, és a valóságban” – Dr. Mandics György, írás- és művelődéstörténész előadása. Bálok: Február 6. Lenvirág néptáncegyüttes bálja; Február 7. Zeneiskola farsangja; Február 27. Szerb farsang.

A Pilisszentkereszti Szlovák Önkormányzat ízes, színes, illatos rendezvénye 2016 óta minden évben egyre népszerűbb. Olyannyira, hogy tavaly már nem pusztán a régió, de az ország határát is átlépve nemzetközivé nőtt a hagyományőrző program. Február 6-án, a kilencedik találkozón a Pilis környéki községek szlovák, német, szerb nemzetiségi, valamint magyar farsangbúcsúztató népszokásaival találkozhatnak a résztvevők. A műsorban fellép az érsekújvári Matičiarik Folklór Együttes, valamint ismét lehetőséget kapnak a bemutatkozásra ifjú énekes és táncos tehetségek. Az idei sztárvendég Delhusa Gjon. A koncertek és a folklórműsor mellett lesz farsangi felvonulás, játszóház, múltidéző, tréfás vetélkedők fiataloknak, lovaskocsizás, táncszínház, fúvószenekari koncert, jó hangulat, és persze fánk minden mennyiségben! Idén is megrendezik a legjobb farsangi fánk versenyét. A jelentkezők a hagyományos és különleges fánk kategóriában nevezhetnek. A rendezvény érdekessége, hogy a nap folyamán élő kapcsolatot teremtenek a szervezők a nagykanizsai VIII. Országos Farsangi Fánkfesztivállal. Az egész napos rendezvény alatt büfé és kirakodóvásár üzemel, a BIA TV pedig idén is élőben közvetíti a rendezvényt. Jelentkezni a gluck.roza@gmail.com e-mail címen lehet. Részletekért keressék Facebook oldalunkat – Fánkfesztivál Pilisszentkereszt.

www.koskarolymh.hu

Művelődési Ház, Dunabogdány Kossuth Lajos út 93. Tel.: 26/391-045

FEBRUÁR 5. 18 óra Leutenbach – Dunabogdány 25. – filmvetítés a partnerkapcsolat elmúlt 25 évéről. Az esten Hartmut Lämmle, községi díszpolgár kisfilmje kerül bemutatásra. FEBRUÁR 6. 18 óra X. Borverseny – Dunabogdányi Német Nemzetiségi Önkormányzat. FEBRUÁR 9. 19 óra Farsangtemetés – batyubál. Vidáman búcsúztatjuk és temetjük a farsangot, a vígasság tart, míg éjfélt nem üt az óra. Jöjjön, aki csak bírja, mert kezdődik a böjt! Közreműködik: Bogdaner Singkreis, Pogdane Puve. (Kertbarát Körrel közös rendezvény). Diafilmvetítés Szerdánként 18 óra és 19 óra között a Művelődési Ház Zenetermében.

Koboldok, vajákosok és blues A Pilis-Dunakanyari Hírmondó megjelenésekor már túl leszünk a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett „Dunán innen” c. kiállításunk megnyitóján, ám e sorok írásakor még csak reményeinket fogalmazhatjuk meg, hogy Kiss Ilona grafikái és művészkönyvei sok érdeklődőt csaltak a leányfalui Aba-Novák Galériába. Kiss Ilonát régi vonzalom köti a Dunához, a Dunakanyarhoz és benne Leányfaluhoz. Ilona már galériánk első évében volt kiállítónk, a Művészkönyv Triennálét és a BIBÓ SZÁZ csoportos tárlatokat is erősítette alkotásaival. Most is nagy örömmel fogadta el felkérésünket, régebbi munkái mellett erre a kiállításra külön linónyomatokkal készült. Kiállítása február 20-ig látogatható. Január 12-én megnyílt a Galéria Bluesklub Leányfalu-Ház. – Már az első összejövetelre annyian jöttek el, hogy azonnal kinőttük a galéria terét! Muddy Watersnek szenteltük első klubestünket, sok zenét hallgattunk, az élményt számos állóképpel és néhány videóval is fűszereztük. Februári találkozónk 9-én, este hat órakor lesz, amikor is John Lee Hooker zenéjét járjuk körbe. A világhírű blues gitárosénekes után a remek zenéken túl gazdag képanyag és számos videó maradt, így izgalmasnak és élvezetesnek ígérkezik a program. Már most hírt adunk február 27-én, délután öt órakor nyíló „Részben az egész” című kiállításunkról, amelyre Pistyur Imre, Szentendrén élő Munkácsy-díjas szobrász hozza el gyönyörűséges köveit. Török Katalin művészeti író vezeti be a kiállítást, majd Négyesi Katalin csellójátéka társul a szobrokhoz. Akik követik a Szentendre-szerte ismert művész munkásságát, azok tudják, hogy valóságos örömkoncentrátum egy-egy Pistyur-kő. Mosolyogtató, szeretni való, bumfordiságukban is vonzó figurákkal népesíti be Pistyur Imre a teret. Szokás mondani – Leonardo után szabadon – hogy a szobrászok egy nagyobb kőtömbből lefaragják a fölösleget és kibontják a benne lakozó szobrot. Pistyur köveiben koboldok, vajákosok, mosolyközpontok lakoznak. Az Aba-Novák Galéria (a Leányfalu-Házban) szeretettel várja programjaira a képzőművészet- és blueskedvelőket!

Leányfalu-Ház Móricz Zsigmond út 124. Tel.: 06-26/383-454 Február 5. 20.00 Trambulin-Leányfalui Junior Kör / a Leányfalui Civil Egylet tagja. Ingyenes program a legapróbbaktól, az óvodásokon és kisiskolásokon keresztül, a nyolcadikos korosztály számára ajánljuk! Február 6., 19.00 Keresztény bál – jegyek vásárolhatók a Szent Anna plébánián. Február 7. 7.00–21.00 Túrafüggő Érem(l)első Teljesítménytúra a Túrablog szervezésében. Jelentkezni lehet: info@turafuggo.hu Február 9. 18:00 Galéria Blues klub Leányfalu-Ház: John Lee Hooker zenéje. Február 13. 16.00 NAVIGARE NECESSE EST, avagy, mese az Előre álló hajóról című fotókiállítás megnyitó, és zenés irodalmi est. Dömötör László verseihez Tóth Ego István és V. Molnár Imre készítették a fotográfiákat. Közreműködnek: Kovács Bálint (gitár), Bálint Péter (didgeridoo), Máthé Dániel (didgeridoo). 17.00 HANGOK ÉS SZÍNEK – Rák Béla gitárművész kortárs komolyzenei előadása. Takács Jenő zeneszerző halálának 10. évfordulója tiszteletére, NKA támogatással. „Az ő művei alapján találták meg az utat a kortárs zene világába széles e földön a hangszertanulók nemzedékei. De nemcsak az ifjak számára alkotott Takács Jenő (1902-2005) maradandót: op.60-as Zongoraversenyével, vagy az op. 44-es Ének a Teremtésről című kantátájával méltó követője példaképeinek, Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak.” (Christian Heindl). Február 20. 16.00 Korhatártalanul – könyvbemutató és beszélgetés Endrei Judittal új könyvéről. Háziasszony: Horváth Judit, pszichológus. 18.00 Világhírű kortárs zeneszerzők improvizációs estjei (II.) közreműködik Rák Béla gitárművész – (NKA). Február 27. 17.00 Aba-Novák Galéria: Részben az egész” – Pistyur Imre, Munkácsy-díjas szobrászművész kiállítása. Megnyitja: Török Katalin művészeti író, közreműködik: Négyesi Katalin (cselló). A kiállítás 2016. 03. 19-ig látogatható. 17.00 Családi, népi játszó- és táncház az (NKA) – népművészeti sorozat. A gyermekprogramok után felnőtt táncház. INDULÓ ÁLLANDÓ PROGRAMOK: Kezdő SALSA csoport hétfőnkét 18.30-tól, további információ: www.bailar. hu. Női tánc február 3-tól, szerdánként 10 órakor a Faluházban. További információ: adok.marietta@gmail.com


6

XII. évfolyam, január

Zeneközpontú intézmény Szentendrén – száz kicsi ovisnak –

Kimaradt az ügyelet – emelték az óradíjat

Ügyelet – csak sürgős esetben!

A Dunakanyar északi régiójában az orvosi ügyeletet 20-30 éve a háziorvosok saját hatáskörben, belső megállapodással, készenléti ügyelet formájában látták el. 2003-ban azonban pályázatot írtak ki a központi ügyelet felállítására, melynek bázisát Tahitótfaluba helyezték. A nyertes pályázatot dr. Bazsa Márta, Szigetmonostor volt háziorvosa nyújtotta be. A szigeti négy (Kisoroszi, Tahitótfalu, Pócsmegyer, Szigetmonostor) valamint a jobb parti három (Visegrád, Dunabogdány, Leányfalu) településsel keretszerződést kötött az ügyeletvezető hasonlóan az OEP finanszírozás módjához a lakosságszám alapján arányos hozzájárulással, de településenként más és más fejkvótával. Később a hét település önkormányzati társulást alakított, és tavaly, egységes fejkvótával módosították a keretszerződést. Idén újabb fordulat történt, mert 2015 decemberében kiderült, hogy az ünnepi időszakban a térség 11 napra ellátás nélkül maradt. A Tisztiorvosi Szolgálat

A háziorvosi ügyeleti rendszerről – az alapellátás más területeihez hasonlóan – a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. A helyhatóságok tehetik ezt saját döntésük vagy a háziorvosokkal való megállapodás alapján, de megoldhatják külsős megbízással is. A testületek dolga eldönteni azt is, hogy az ügyeletet milyen formában és mely szolgáltatóval kívánják működtetni. felszólította az önkormányzatokat, hogy tegyenek lépéseket a helyzet rendezésére. Az ügyben dr. Sajtos Sándort, Tahitótfalu polgármesterét, a Dunakanyari Önkormányzati Társulás elnökét kérdeztük. – Örömmel mondhatom, hogy egy évek óta húzódó problémára találtunk polgármester társaimmal megnyugtató megoldást. A tavalyi keretszerződés módosítás értelmében havonta egységes 24 Ft/fő összeggel támogatta az ügyeleti rendszer fenntartását minden önkormányzat. Ez 5,5 millió forint éves hozzájárulást jelentett. Sajnos kiderült, hogy a finanszírozás nem elegendő, az ügyeletet adó orvosoknak nem sikerül megfelelő óradíjat fizetni. A polgármesterek előterjesztésére a testületek elfogadták a

Tanulni most sem késő! Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2016 márciusától immár a nyolcadik félévvel folytatódnak a Zsigmond Király Főiskola és a Szentendrei Önkormányzat együttműködésével indított szenior képzések Szentendrén. A kurzusok továbbra is az Aranykor Központ emeleti tantermeiben (Dunakorzó 18.), míg a számítástechnikai tanfolyamok az II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban lesznek. Az ismeretanyag tematikáit folyamatosan töltjük fel, ezért kérjük az érdeklődőket, hogy többször látogassanak vissza az oldalra! Jelentkezni az Aranykor Központ információs irodájában, a 06-30/692-4746-os telefonszámon, vagy a korkozpont@gmail. com emailcímen lehet. A tandíj kurzusonként tízezer forint. A torna kivételével minden tanfolyam hét, egyenként kilencven perces találkozóból áll. A tavaszi félévre a következő kurzusokat hirdetjük: angol és olasz nyelv, időstorna, geopolitika-geokommunikáció, művészettörténet, jóga, ayurvéda, asztrológia, gyógy-szerek. Emellett hallgathatnak divattörténeti előadásokat, megismerkedhetnek a híres divattervezők életével és bepillanthatnak a Biblia vagy a Talmud titkaiba is. Szeretettel várjuk Önöket képzéseinken, hiszen tudják: Tanulni sohasem késő!

fejkvóta 50 Ft-ra való emelését, így éves szinten az önkormányzati hozzájárulást 11,5 millió forintra tudtuk emelni. Ezzel egy időben a településvezetők – az emelt óradíj ismeretében – megállapodtak a helyi háziorvosokkal, akik bekapcsolódtak az ügyeleti ellátó rendszerbe. Ilyen módon a rend februártól helyreállt.

Csak indokolt esetben! Egy lényeges félreértést azonban tisztázni kell- hangsúlyozza a polgármester. – Az ügyelet sürgősségi ellátást nyújt, a háziorvosok munkaidején túl, délután négy órától másnap reggel nyolc óráig, valamint hétvégén és ünnepnapokon. Tehát ez nem a háziorvosi ellátást helyettesítő szolgáltatás. A törvény rendelkezése alapján a rendszeresen sze-

dett gyógyszerek felírásáért, vagy a régóta fennálló panaszokkal kapcsolatos kontrollvizsgálat elvégzéséért hozzájuk fordulókat nem köteles az ügyeletes orvos ellátni. Főként nem úgy, hogy a beteg házhoz hívja este az orvost. A probléma ugyanis ilyenkor nem elsősorban az, hogy valaki feleslegesen veszi igénybe a szolgáltatást, hanem hogy abban az időszakban részben ellátatlan marad a terület. Megtörténhet, hogy olyanok kényszerülnek várakozni az orvosra, akiknek akár az életébe kerülhet a kezelés késése, vagy elmaradása! Kérjük tehát mindenkitől, hogy csak akkor vegye igénybe az éjszakai ügyeletet, amikor a probléma valóban halaszthatatlan! ORVOSI ÜGYELET: 2022 Tahitótfalu, Visegrádi út 12. (Tildy híd hídfő). Munkanapokon 17:00-07:00-ig; munkaszüneti napokon folyamatosan. Telefon: 06-26/387-030. –  feb –

Eldöntöttem: pályázok! Vállalkozók számára kínál hasznos információkat az a fórum, amelyre február 10-én, Dunabogdányba várják az érdeklődőket. A Művelődési Házban Strommer Dávid Széchenyi Programiroda igazgató „Pályázatok a KKV-k számára a Közép-Magyarországi régióban”, valamint Pinczés-Kovács Magdolna pályázati tanácsadó „Eldöntöttem, pályázok! Gyakorlati tanácsok pályázók részére” címmel tart előadást. Az eseményen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az info@dunabogdany. hu email címen, a név, cégnév, cím és vállalkozási tevékenység megküldésével lehetséges. A jelentkezők további információkat Kránicz-Kammerer Zsófiától kaphatnak, a 06-26/391-025-ös telefonszámon.

12 éve

latáb az olvasók szolgá

an!

Legyen a Pilis-Dunakanyari Hírmondó olvasója 2016-ban is! Következő lapszámunk március 4-én jelenik meg.

www.dunakanyar.hu/PilisDunakanyarHírmondó 160 ezer online olvasóval

elke! m az üzlet l á l k e r ó VÁLASSZA a Pilis-Dunakanyar régió Aj

ÁLLÁSHIRDETÉS A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. munkatársakat keres az alábbi munkakörök betöltésére: ács, kőműves, burkoló, festő • gépkocsivezető, gépkocsi szerelő • parkoló őr • parkfenntartó, kertész, útjavító egyéb fizikai munka Jelentkezését várjuk az alábbi elérhetőségeken: Levelezési cím: Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. 2000 Szentendre, Szabadkai u. 9. E-mail: allas.vsz@szentendre.hu Önéletrajzát személyesen is leadhatja a VSZ NZrt. portáján a fent megadott címen, munkaidőben 8.00-16.00 óráig.

TŰZIFA-ÁRUSÍTÁS

BÜKK, GYERTYÁN ÉS TÖLGY KUGLIBAN 2200 Ft/mázsa • HASÍTVA 2400 Ft/mázsa AKÁC KUGLIBAN 2300 Ft/mázsa • HASÍTVA 2500 Ft/mázsa

kulturális-közéleti lapját: Reklámfelvétel a +36 30/986-2737 számon és a dunapress@t-online.hu címen

Elkészült az Egres úti tagóvoda, ezzel nyolcra nőtt a száma a Szentendre fenntartásában működő óvodáknak. A városban folyamatos volt a férőhely hiány az elmúlt években, mintegy félszáz kisgyermeknek nem is tudtak helyet adni. Most ez a helyzet is megoldódik, ugyanis a Pismány városrészben épült intézmény száz kicsit tud fogadni a jövőben, a nyitás után egyelőre még jóval alacsonyabb a létszám. A nyolcadik ovi működése azt is lehetővé teszi, hogy a többi tagóvoda magas csoportlétszámait csökkenteni lehessen. Az Egres útra járó gyerekek nevelésében nagy hangsúlyt fektetnek majd a zenére, a hangszerekkel való ismerkedésre. A négy csoportszobás intézmény építését 2014-ben kezdték el, a kivitelezést végző vállalkozó azonban félbehagyta a munkát, ezért új pályázatot kellett kiírni. Az épületet tavaly az év utolsó időszakában tudták befejezni. A város 196 millió forint uniós forrást nyert a beruházáshoz, de jelentős önerőre is szükség volt, legutóbb 2015 októberében szavazott a képviselő-testület további 12 millió forint befektetéséről. Jelenleg 36 gyermek jár az Egres úti oviba, de amint teljes létszámmal működik majd az intézmény, számolni kell közlekedési problémákkal is. A városvezetés ezért a 2016-os költségvetésben a közeli híd kapacitásának növelésére, az Egres út egy szakaszának szélesítésére és forgalomtechnikai változások bevezetésére is szán pénzt. Addig pedig alternatív útvonalak kijelölésével és forgalmi rend változással teszik lehetővé a biztonságos közlekedést. -hd-

Mesés lett a Mesesziget A kisoroszi óvoda alig néhány hónap alatt kívül-belül újjászületett. A település szeptemberben nyert a KEOP energiakorszerűsítési pályázatán, ahol az összesen 76 millió forintos támogatásból több közintézmény hőszigetelését is elvégezhették. A külső, homlokzati korszerűsítés mellett a régi, nagy hőveszteségű tetőszerkezet is megújult, a hiányos cserepek helyére újak kerültek, a hőszigetelt tető korszerű külsőt kapott. A munkálatok még javában tartottak, amikor októberben újabb pályázati támogatást nyert a falu. A kilenc millió forintból az épület eddig üresen álló tetőterében új tornaszobát építettek, az emeletre vezető lépcsőt pedig a földszint megemelésével kényelmesebbé és szélesebbé tették. – A felújítások ideje alatt óvodásaink a művelődési házban kaptak helyet, de pár hét múltán örömmel vették birtokba az új ovit – mondta el Nádasdy Csontos Elek polgármester. Az immár teljesen felújított és korszerű épületen utolsó simításként lecserélték a régi Óvoda feliratot. Az intézmény ma már a Fekete István Mesesziget Óvoda nevet viseli.

Kedves Szentendrei Hölgyek és Urak! Szeretettel várunk mindenkit – családdal, barátokkal, kollégákkal együtt – a Szentendrei Városi Jelmezbálra, amelyet az egykori „Purger” (polgári) bálok szellemében szervezünk – február 6-án 18.00 órakor a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, amelynek a tornatermét erre az alkalomra bálteremmé varázsoljuk. Legyen ez egy igazi városi bál, városi jelenléttel, városi összefogással. • Jegyeket a Tourinform irodában lehet venni, asztalfoglalás és további információ: a rendezveny@ szentendre.hu e-mail címen, illetve a 06 20 318 9358 és a 06 30 872 6248 telefonszámon. A 10 fős asztalokat baráti társaságok, egyesületek, cégek közösen összeállva foglalhatják, kérésre feltüntetjük az asztaltársaság nevét. További információk: www.iranyszentendre.hu

TERMOKING BT. 2021 Tahitótfalu, Kossuth L. u. 49.

KALODÁS TŰZIFA

1,7 m3 -es 28 000 Ft, 1 m3 18 000 Ft 20 km-es körzeten belül ingyenes házhozszállítás!

FAKIVÁGÁS ALPINTECHNIKÁVAL

VESZÉLYESSÉ VÁLT, KISZÁRADT FÁK KIVÁGÁSA (döntés nélkül is, lebontással, anyagi felelősségvállalással) • FÁK VISSZAVÁGÁSA, METSZÉSE • ELHANYAGOLT TELKEK, TERÜLETEK RENDBETÉTELE • BOZÓTIRTÁS, ZÖLD HULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSA • BOKROK, SÖVÉNYEK VISSZAVÁGÁSA • FÜVESÍTÉS, FŰNYÍRÁS, FŰKASZÁLÁS • KERTEK RENDSZERES FENNTARTÁSA, ÁPOLÁSA • KERTI BÚTOROK KÉSZÍTÉSE • AUTÓBEÁLLÓK, SZALETLIK ÉPÍTÉSE

Tel.: 06-20 927-7885 E-mail: gyongykertkft@gmail.com

REDŐNYÖK GYÁRTÁSA ÉS SZERELÉSE

FA ÉS MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK GYÁRTÁSA, BESZERELÉSE RÉGI ABLAKOK TELJES FELÚJÍTÁSA

SZÚNYOGHÁLÓK

Tel.: 06 (30) 221-8954


7

XII. évfolyam, január

Igazi strand lehet a Postás Strandból Most még a fogunk is vacog a hidegben, ám Szentendrén már a nyári enyhülésen gondolkodnak. A városvezetés ugyanis a Postás Strand újratervezésére indított konzultációs sorozatot. Minden alkalommal a helyszínen várják az érdeklődőket, de az interneten is lehet kérdőívet kitölteni. A jelenleg közösségi térként és sportcentrumként üzemelő területen sokan napoznak és fürdenek nyáron. Utóbbival azonban egyelőre tilosban járnak. A konzultációs sorozat éppen azért indult, hogy a személyes találkozók és a városlakókkal való beszélgetések után az önkormányzat felvázolhasson egy „álomverziót” a strand átalakítáMinden esztendőben Szentendre az első állomása a Futapest Klub Egyesület versenysorozatának. Január 10-én rendezték volna a versenyt a tervek szerint, az időjárás azonban közbeszólt és a jeges utak miatt a szervezők elnapolták az eseményt. Ennek ellenére több futó is eljött Szentendrére, így számukra egy edzést tartottak. Közel két évtizede rendezik meg a szentendrei Futapestet, ahová a mintegy kéttucat helyi sportoló mellett profik is jelentkeznek, valamint az ország számos pontjáról, így Miskolcról és Kiskunhalasról is érkeznek. Január 31-én, az új versenynapon ismét cipőt húzhattak azok,

sára. A tervek véglegesítését február közepére tervezik. Az interneten kitölthető kérdőívben többek között rákérdeznek arra, hogy a szentendreiek milyen gyakran, mely hónapokban, és milyen céllal látogatják a Postás Strandot, valamint, hogy elégedettek-e jelenlegi állapotával. Továbbá arra kérik a helybelieket, írják le, mit tartanak a terület értékeinek, problémáinak, mit

látnának, vagy éppen nem látnának szívesen itt a jövőben. A konzultációval kapcsolatban a külön erre a célra létrehozott facebook oldalon is tájékozódhatnak az érdeklődők. Eddig már több százan követik ezen a fórumon a fejleményeket. Van olyan hozzászóló, aki szerint természetes szépségében kellene megőrizni a területet, de olyan is, aki arra figyelmeztet, hogy a Duna-part

Év eleji Futapest akiket nem zavar a hideg, akik a futás megszállottjai, de azok is, akik csak ki szeretnék magukat

próbálni, netán újévi fogadalmuknak tesznek eleget. A tapasztalt futók mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy a hűvös időben

még nagyobb szerepe van a bemelegítésnek és a viselt ruházatnak, cipőnek. A versenyek minden alkalommal a Barcsay Jenő Általános Iskolától indulnak, a többség előre szokott nevezni, de a későn észbe kapóknak a helyszínen is lehetősége van a regisztrációra. Korhatári megkötés tulajdonképpen nincs is, hiszen a 6 évesektől egészen a 99 évesekig bárki benevezhet, ha egészségi állapota megfelelő. Gondolnak a profikra és a bátrabbakra is, az ő távjuk 11 kilométer hos�szú, míg a kicsiket, a kevésbé

védett terület, így a stand kiépítése komolyabb költségekkel járhat. Azt a problémát is felvetették az internetezők, hogy inkább az illegális szemétlerakást kellene jobban ellenőrizni és tisztán tartani az ártéri erdőt. A térség természetes vizei közül kevés helyen lehet legálisan fürdőzni, Pócsmegyeren a Pázsit-tó és Dunabogdányban az étteremnél kiépített strand azonban alkalmas a mártózásra. Szentendre mellett Budakalászon is évek óta gondolkodnak egy strand nyitásán. Ott azonban az Omszk-tó egy részét szeretnék biztonságos fürdőzésre alkalmassá tenni, jelenlegi állapotában ugyanis az veszélyes, és éppen emiatt tiltott is. edzetteket a 4 kilométeres pálya várja. Természetesen ne felejtsük el, hogy terepfutó versenyről van szó, így mindkét kategória versenyzőinek több energiára van szüksége: míg a hosszú távon futóknak 330 méteres szintkülönbséget kell leküzdeni, addig a rövidebb távon ez mindössze 80 méter. Hogy a helyieket mozgásra serkentsék, a szentendrei diákok számára ingyenes a verseny, de a városban élő felnőtteknek is jár 20% kedvezmény a nevezési díjból. A rendezvényt Szentendre Önkormányzata és a Czibulka János Menedékház támogatja, a Kőhegyen frissítőállomás is várja a futókat. A télen lesz még a környéken Futapest verseny Pomázon és Pilisszentkereszten is. (huszár)

Szentendrén és Budakalászon is karcolhatjuk a jeget A télhez hozzátartozik a gőzölgő tea, a meleg pokrócba burkolózás, a hosszú esték, és kicsit a bezárkózás is, gondolatainkba és otthonunkba egyaránt. A szürke napokat csak ritkán színesíti egy-egy melengető fénynyaláb. Talán éppen ezek miatt kell mégis dacolni a melankóliával és közösségbe menni. Sőt, mozogni! Egy kellemes séta, az újévi fogadalmat követő edzések, vagy akár a síelés, csúszkálás is segíthet, feltölthet, lendületet adhat. A korcsolya sercenése, a gyerekek vidám csivitelése, a puffanó popók hangja a jégen…Ha felidézzük a közös délutánt, minderre jókedvvel emlékezünk majd vissza. Szóval elő a korikkal, és az sem baj, ha nincsen saját! Már az elmúlt években is sokan látogatták a szentendrei Postás Strand műjegét. Itt délelőttönként főként ovisok és iskolások, délután pedig már az idősebb korosztály is karcolja a jeget. A bátortalanoknak lehetőségük van arra, hogy oktató segítségével tegyék meg az első tétova mozdulatokat. Hétfőtől csütörtökig olcsóbbak a gyermek és a felnőtt jegyek is, de péntektől vasárnapig sem kell nagyon mélyen a zsebünkbe nyúlni. Este már a profibbak bérelhetik a jeget kispályás jégkorongmeccsekre. A műjég mérete 14x28 méter, korcsolyát pedig széles méretválasztékban lehet kölcsönözni. Január 17-én közösségi összefogással nyílt meg a térség új korcsolyapályája Budakalászon, a Lenfonó HÉV állomás mellett. Létrejöttét a városi cserkészcsapat kezdeményezte, hosszú távon ők is működtetik majd, ám a terveket a város önkormányzata is támogatta 5,7 millió forinttal. Emellett számos helyi és környékbeli család nemcsak anyagi, fizikai erejével is segített. Ez a pálya kicsit nagyobb a szentendreinél, 15x30 méteres, árai valamelyest olcsóbbak, pénteken, szombaton és vasárnap itt is többet kell egy picit fizetni. Budakalászon azonban lehetőség van bérlet váltására is, mely felnőttek és gyerekek esetében is tíz alkalomra szól. Esténként szintén bérelhető a pálya csapatok számára. Fűtött melegedővel, öltözővel és büfével várják a csúszkálókat. Korcsolyakölcsönzés is van, de közösségi oldalukon is felhívják a figyelmet rá, hogy a zsúfoltabb időszakokban nem mindenkinek tudnak saját méretében cipőt biztosítani. HD

Babaúszás Dunabogdányban

Tizedszer rendeznek versenyt

A sportág alapjait három hónapos kortól sajátíthatják el a kicsik a település általános iskolájának tanuszodájában. A gyerekeket minden szombat délelőtt várják a játékos, mondókás foglalkozások. Az érdeklődők Szirmay Mercédesz oktatótól kaphatnak további információkat a 06-20/969-5052-es telefonszámon, vagy a mercedesz.szirmay@gmail. com e-mail címen. A február 6-án induló programról – amelyre a környéken élők is jelentkezhetnek – a www.babauszas-babaklub.hu oldalon is tájékozódhatnak a szülők.

Jó bornak is kell a zsűri!

A kerek évfordulót ünneplő dunabogdányi eseményre ezúttal is csak saját készítésű nedűkkel nevezhetnek a jelentkezők. Fajtatiszta és vegyes kategóriában is vörös és fehér borokat várnak a szervezők. Ám arra is felhívják a versenyzők figyelmét, hogy a megmérettetésen direkt termő szőlőből (noah, othello, concord, delaware, stb.) készült borok is részt vehetnek, és külön kategóriában díjazottak lehetnek. A nevezés feltételként két, 7,5 dl-es, dugóval lezárt bort kell leadnia a jelentkezőknek. Az üvegen csak a borfajta megnevezését és az évjáratot szükséges feltüntetni. A palackok február 5-én, 18 órától 20 óráig adhatók le a Művelődési Ház Könyvtárában. A borokat három tagú zsűri értéke-

li, az eredményhirdetés február 6-án, szombaton történik a nagyközönség előtt. Aki nem kortyolni, inkább harapnivalóval pályázna, ezúttal megteheti, ugyanis kolbászversenyt is hirdet a település. A bírák elé szánt egy pár kolbászt ugyanott és ugyanabban az időben adhatják le a jelentkezők, ahol a borokat, s az eredményhirdetés is február 6-án lesz. A vidám eseményre a Művelődési Házban (T.: 0630/472-9733) lehet jelentkezni. Annyi bizonyos, akár nyernek a résztvevők, akár sem, a tizedik borfesztiválon mindenki jól mulathat majd. A hangulatot a Csolnokról érkező Krigli Band is emeli. Német Nemzetiségi Önkormányzat

≈Gyógyúszás≈ 18-t

99 évól, e

ELADÓ-KIADÓ ÜZLETHELYISÉG ELADÓ vagy hosszú távra KIADÓ Tahitótfalu, Tahi Újtelep településrészen, 11-es főút mellett, közvetlenül buszmegállónál, jó parkolási lehetőséggel, több mint húsz éve működő vendéglátóegység. Gázfűtés, beépített hűtőpult, külön raktárhelyiség, kerthelyiség, parkoló

korig s

A munkája miatt mozgásszegény életmódot folytat? Ezért fáj a dereka, a háta, rosszul alszik, rossz a vérkeringése? Próbálja ki felnőtt gyógyúszó foglalkozásainkat! Keddenként 9–10 óráig, szerdánként 19–20 óráig és péntekenként 10.30–11.30-ig. Minden hónap utolsó szerdáján este ½ 8–½ 9-ig orvosi ellenőrzésen vehetnek részt a szakosztály tagjai, természetesen térítés nélkül. V-8 USZODA ÉS SZABADIDŐKÖZPONT • 2000 Szentendre, Kálvária út 16/c Telefon: 06 26 300-200 • v8@szentendre.hu • www.v-8.hu

Érdeklődni a 06 (20) 207-6828 vagy a 06 (20) 610-0404 telefonszámon lehet Eladási ár: 15 900 000 Ft Bérleti díj: 90 000 Ft/hó + rezsi

„Otthon végezhető munka! CD lemezek csomagolása stb. érd: 06-90-60-36-07 (www.audiopress.iwk.hu 635 Ft/min, 06-209104517)”


8

www.bobozas.hu

XII. évfolyam, január

BOBPÁLYÁK

MINDEN ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI TERMÉK EGY HELYEN! 2000 Szentendre, Szentlászlói u. 13/b info@peringer.hu 06/20/945-2115 • 06/30/530-4844

DÍJTALAN FELMÉRÉS, SZAKTANÁCSADÁS! KÉSZÍTÉS, JAVÍTÁS!

Sopron, a 84-es út mellett 20/433-3505, 99/334-266

Visegrád-Nagyvillám, a 11 főútról 20/924-5961, 26/397-397

Nyitva az év Pályabérlés cégrendezvényekhez minden napján

Napellenző

Alu-, műanyag redőny Garázsredőny • Télisátrak Szúnyogháló • Napellenző Szalagfüggöny • Vászonroló Reluxa • Harmonikaajtó Minőség  Garancia

ENERGIAMEGTAKARÍTÁS REDŐNYÖKKEL!

Télisátrak


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.