Pilis-Dunakanyari Hírmondó 2017.04.

Page 1

lis/k lis kulturá á n o i g e R

özéleti lap, megjelenik 13 településen

2017. április

Ingyenes újság!

· Budakalász · Csobánka · Dunabogdány · Kisoroszi · Leányfalu · Pilisszentlászló · Pilisszentkereszt · Pomáz · Pócsmegyer · Szentendre · Szigetmonostor · Tahitótfalu · Visegrád

Szentendre megtelt!?

3

Húsvét a Skanzenben

5

Beiratkozni kötelező!

Költészet napján

Lelkünk virágai

Ilyenkor tavasszal ünnepeljük a magyar líra napját, melyhez idén Arany évforduló is társul. Versmondó gálák és versenyek, előadó estek, mesék és dalok szólaltatják meg, versekben őrzött emlékeit nagy irodalmárainknak. A negyedik oldalon mi is csokorba szedtük és ajánljuk figyelmébe lírára hangolódott olvasóinknak településeink programjait: Szigetmonostoron, Leányfalun, Szentendrén és Budakalászon – hol, milyen élményben részesülhetnek az egyik legnagyobb költőnk, József Attila születéséhez kötődő Magyar Költészet Napján, április 11-én.

„Ez a virágokkal és madarakkal teli kert, ahová egyikünk se lépett, mégis mindannyiunknak van emlékképe róla, a lelkünkben él. A zsidóknak és keresztényeknek egyaránt célja, hogy ezt az elveszett paradicsomot visszaszerezze, mert ott van a halhatatlanság” – mondta Kósa Klára a Magyarság Házában történt kiállításának megnyitóján. Minden művészet egyfajta hitvallás Kert kékkel és zölddel: a nyuga– fogalmazott ünnepi beszédében a lom, a világ közepe református lekipásztor, akit a keramikus művész dísztárgyai és a reformáció szellemisége közötti összefonódásról kérdeztünk, amiről az 5. oldalon olvashat.

Elkelt a Luppa-tó Pontosabban csak egy része, mégpedig az, amelyik a budakalászi önkormányzat tulajdona volt. Tavaly először nyitott ki a Luppa-strand, melynek népszerűségét a parkolóban sorakozó autók is mutatták. Az új tulajdonos tovább léphet a fejlesztésekben, ugyanis megvásárolt budakalászi rész mellett, az ehhez kapcsolódó földterületet is bérelni fogják a várostól. A városvezetők elképzelése szerint az eladott összegből az Omszkparkot fejlesztik majd, ahová eredetileg strandot terveztek. Most pedig gyalogjárdát építenek a tó köré, de szeretnék alkalmassá tenni a területet a csónakázásra, vízibiciklizésre, sőt kőkutat és zenés fényjátékot is álmodtak a parkba. Részeteket a 3. oldalon kereshet.

Dugig van a 11-es

6

Sátorbontás a Termálban

6

A hely szelleme – új találkozás – Kisorosziban kiemelkedő, érdemes írók alkottak egyfajta közösséget hosszú éveken át. Mészöly Miklósnak – akinek szülővárosában Szekszárdon már komoly helyi kultusza van, – második otthona Kisoroszi lett. Ezért a Mészöly Egyesülettel fontosnak találtuk, hogy az évtizedekig ide járó, időszakonként itt élő író munkáját, szellemiségét itteni látószögből is megközelítsük, felderítsük. Alapvető, hogy élő hagyományainkat elevenségükben, működőképességükben őrizzük meg, életben tartva inspirációs erejüket Mészöly Miklós és Polcz Alaine is. Egy hely története, a barátságaink története, a környezetünk története a mi történetünk – nem létezik önismeret ezek ismerete nélkül. Nem tudunk tovább lépni a mában, ha a hagyományainkat vitrinbe tesszük, és nem használjuk őket. Az a mérhetetlen és minőségi tapasztalat, amit Mészöly Miklós az írásművészetében ránk hagyott, folyamatos értelmezést kíván, azt, hogy párbeszédet folytassunk vele! A találkozás további részleteiért az 5. oldalra lapozzon.

Kinőtték Budakalászt A város központjában, közel a csattogó HÉV-hez és a zsúfolt utakhoz, fák árnyékában, szerényen áll a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár. Az épület nem hivalkodó, bár organikus stílusával igen megnyerő. És épp így nem kérkedik azzal sem, ami a falak között zajlik, pedig megtehetné. Programkínálatával, közösségi erejével biztosan az élmezőnyben lenne, ha meghirdetnék a „művházak” versenyét az országban. Cikkünk a kulturális intézmény idei terveiről a 4. oldalon.

Március 18-án újra elkezdte a munkát a Közút, a 11-es út budakalászi körforgalmánál. A forgalom elől elzárt terület mellett sávszűkítésekre is számítaniuk kell az autósoknak, elsőként a Budapest felől érkezőket, illetve a csomópontból Szentendre irányába kihajtókat érintik a korlátozások. Rövidebb időre azonban nagyobb fennakadások is lehetnek, ennek oka, hogy építőanyagot hoznak a munkaterületre, illetve az ideiglenes forgalomtechnikát építik ki. Tanácsos tehát időben elindulni, tekintettel arra, hogy a kivitelezés 2017. második negyedévében fejeződhet be. További információ a témában a 3. oldalon található.

Bolgár és Nemzetközi Konyha Szentendre, Dézsma utca 2/b. (a régi Művésztelepnél)

Nyitva naponta: 12–22 óráig Telefon, asztalfoglalás: +36 (20) 9100 899 facebook.com/hajósinas


2

XIV. évfolyam, április

VISSZAPILLANTÓ ÉS IDEI TERVEK Folyamatos fejlődésben

–  Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, óvodásainknak ezzel megteremtjük a helyben maradás lehetőségét. Iskola nélkül egy település kettétörik, közössége nem egész. Jó lesz újra látni gyerekeinket a nemzeti ünnepek műsoraiban, vagy a települési rendezvényeken. Az iskolával a tanoda is sokkal szorosabban tud majd együttműködni a jövőben. Az emeleten továbbra is osztályok lesznek, a földszintre tornaterem kerül. Tavasszal már az első osztályokba várják a jelentkezőket. Záró kérdésünkre, hogy mi lenne a legfőbb kívánsága erre az évre, a településvezető habozás nélkül az iskola sikeres újraindítását nevezte meg, hogy Csobánka 3400 lakója újra egységben, igazi közösségként tudja élni mindennapjait.

Kedves Olvasóink! Folytattuk a polgármesterek megkérdezését – ezúttal Pomáz, Csobánka és Pilisszentkereszt első emberének válaszait osztjuk meg arról, milyennek értékelik ők a mögöttünk lévő esztendő történéseit, melyek a településük folyamatban lévő eseményei, és milyen tervekkel indulnak 2017-ben?

Pomáz lakossága az 1970-es évek óta töretlenül növekszik, mostanra már a 18 ezer főt közelíti az itt élők száma. Évente 60-80 család választja otthonának a települést, ráadásul a CSOK hatására ez a folyamat intenzívebb is lett 2016-ban. Ez számos kihívás és feladat elé állítja a várost. Az önkormányzat 3-4 évente a helyiek véleményét is figyelembe véve tervezi fejlesztéseit, de igyekszik beruházásaival a jövő esztendőket is megalapozni. 2015 decemberében kapta az önkormányzat a hírt, hogy 400 millió forintot kap az államtól fejlesztésre. Ebből a tavalyi évben óvodaépítésbe kezdtek. A hamarosan nyitó intézményben hat csoportszoba lesz, mindegyikben 25 gyermeket tudnak fogadni. Egyelőre három csoport indul el, közöttük a jelenleg konténer épületekben elhelyezett gyerekeket is ide helyezik át. „A következő években várható Pomáz Alcsevica nevű városrészének beépülése – mondta Vicsi László polgármester. A város fejlődésének megfelelően kell férőhelyet biztosítanunk. Az új óvoda melletti üres területen bölcsődét is szeretnénk építeni.” A jelenlegi bölcsik teljes kapacitással működnek, de – gondolva a következő 5-8 évre – pályázott Pomáz a legkisebbeket ellátó új intézményre. Nincs férőhelyhiány a három suliban sem. A Mátyás Király Általános Iskola energetikai felújítására adott be pályázatot az önkormányzat. Tavaly ugyanebben az intézményben pályázati forrás segítségével megújult az udvari sportlétesítmény: a kézilabdapálya ízületkímélő rekortán burkolatot kapott. Habár az iskolák fenntartása és működtetése már az állam feladata, de a városi tulajdonú épületek korszerűsítését folytatná a településvezetés, amennyiben lesz pályázati lehetőség – emelte ki Vicsi László. A városlakók hamarosan használatba vehetik a megújult gyermekorvosi rendelőt. A beruházásra a Belügyminisztériumtól kapott 30 millió forintot Pomáz. Eddig két orvos tudott rendelni az épületben, mostantól már három számára lesz hely. Az intézmény egyébként energia takarékos lesz, akár az új óvoda. Az Ovinál ezzel akar az önkormányzat a környezettudatos gondolkodás felé nyitni. A tetőn földréteget helyeznek el, növényeket ültetnek bele, mely megakadályozza a kipárolgást. Nyáron így hűvösebb, télen pedig melegebb lesz a helyiségekben, ráadásul a közüzemi költségeket is csökkenti a módszer. Pályázatnak köszönhetően új fitness park is létesülhet nyáron, az önkormányzat azonban saját forrásból finanszírozza azt a gumiborítású futópályát, mely szintén a meleg hónapokra készülhet el. A Szelistye-sétány Tél utca felé eső részén 600 méteres, ellipszis alakú ösvényt alakítanak ki a sportolók számára. Pomáz tervei szerint a szentendrei bekötőút mellett kerékpárút is épülne, ehhez szintén forrást igényeltek, de nem érkezett még válasz a kérelemre. A helyi közvélemény kutatások azt mutatják, a lakosság leginkább az utak, járdák és a vízelvezetés fejlesztését tartja fontosnak. Két utca rendezésére szintén pályáztak. A tervek megvalósítását pedig vélhetően segíti majd az a forrás is, melyet Pest Megye kapott az államtól kompenzációként. Az úthálózat fejlesztése kiemelten fontos, hiszen Pomáz belterületének valamennyi ingatlanja elkelt. A polgármester elmondta, hogy emiatt már a Kőhegy oldalában kezdték beépíteni a tulajdonosok az egykori hétvégi házakat, nyaralókat. Lépéseket tett a település a HÉV-környékének rendezésére is. A jelenleg MÁVHÉV tulajdonában álló területre születhet megállapodás a közeljövőben. Ha az önkormányzat kezelésbe veheti az állomást és környékét, jelentős önerős beruházásokat terveznek. Arra is lehetőség nyílhat, hogy tehermentesítsék a környékbeli utcákat egy P+R parkoló megnyitásával. Ezt a régi teherpályaudvar területére képzelik el. Pomáz számára is jelenthet előnyt a szomszédos Budakalász elkerülő útja. Ennek nyomvonaláról, a megépülés idejéről azonban még nincs információ. Pomáz 2017-ben 3,2 milliárd forintból gazdálkodik, mintegy 300 millió forint jut saját beruházásokra. 13 millió forintos bizottsági és polgármesteri keret van a civil szervezetek, sportegyesületek, magánszemélyes támogatására. Egyre csökken viszont az az összeg, amelyet a Teleki-Wattay Kastély működtetésére kell fordítani: míg tíz esztendeje közelítette a 30 milliót a városi hozzájárulás, addig az önkormányzat cége számára már csak mintegy 7 millió forintot kell biztosítaniuk. Köszönhető ez a szálló fejlesztésének, a barokk étteremnek és a számtalan kulturális programnak is.

építették ki a településen. VEKOP-pályázaton kétcsoportos bölcsőde építésre adtak be támogatási kérelmet, a nyári nagy esőzések miatt pedig út és patakmeder helyreállításhoz vis maior forráskeretre 16 milliós igényt nyújtott be a testület. A szilárd burkolatú utak felújítását célzó pályázatról nyár elejére várható döntés.

Korszerűsítés és pályázatok idén is Több településrészen az ivóvízhálózat hiányzik, ezért az önkormányzat 13 millió forint önerőből a közszolgáltatóval közösen bővíti ebben az évben a vezetékrendszert. Intézményeik körzetében a köztereket, járdákat újítják fel. Várják az integrációs pályázatok megjelenését, amelyből idén kettőre is adnak be támogatási kérelmet a Csepp Tanodával közösen. Ezekkel elsősorban a helyi felnőtt cigány lakosság alapiskolai végzettségének megszerzésére szeretnének lehetőséget adni. A fővárosból kitelepülő lakosok száma egyre nő, infrastrukturális igényeiket az önkormányzat nem hagyhatja figyelmen kívül. A polgármester ugyanakkor türelmet is kért, hiszen ezeket a beruházásokat csak az adóbevételek terhére lehet elvégezni. –  Mint minden kistelepülésnek, nekünk is ezekkel a gondokkal kell szembe néznünk. A feladatalapú állami támogatás nem elegendő. Sok milliót fordítunk például az óvoda, a háziorvosi és gyermekorvosi ellátás, vagy akár az időskorúak házi gondozásának biztosítására. Iparterületeink nincsenek, évi teljes adóbevételünk alig éri el a 100 millió forintot. Ennek mindössze harmadát lehet korszerűsítésre, fejlesztésre fordítani. A keretet csak pályázatokkal tudjuk bővíteni, ám ezekből a régióban kevés érhető el.

Iskola a (lát)határon A szeptemberi tanévkezdés előtt a hírek gyakran szóltak a csobánkai általános iskolások elhelyezéséről. A miniszteri döntéssel véglegesen bezárt helyi intézmény diákjai végül a szomszédos Pomáz és Szentendre iskoláiba kerültek. A polgármester kiemelte, hogy a kényszerhelyzet megnyugtató rendezésében jelentős szerepet játszott a szentendrei pedagógusok támogató és befogadó hozzáállása. Ennek köszönhető, az azóta is folyamatban lévő tárgyalások eredményeként, hogy a csobánkai általános iskola szeptembertől újra megnyitja kapuit. Az átszervezés jelenleg is zajlik – tájékoztatott Winkler Sándorné, aki elmondta, hogy oktatási intézményük a szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola tagintézményeként felmenő rendszerben indul. A konstrukció abban lesz egyedülálló, hogy nulladik osztály is indul, a kevésbé jó képességű kisdiákok iskolai szintnek megfelelő fejlesztése érdekében. A Klebelsberg Intézményfenntartó Váci Tankerülete és az anyaintézmény igazgatója már felmérte az épület adottságait. A szükséges átalakításokat nyáron végzik el, az iskola ezt követően kapja meg a hiányzó felszereléOptikalász AD – 90x135mm seket is.

RAGYOGÓ TAVASZI AJÁNLAT AZ OPTIKALÁSZTÓL! Csodálkozzon rá a természet ébredésére vadonatúj szemüvegében!

Igazi közösségként élni…

Eredményesen gazdálkodik Csobánka A tavalyi évhez képest alig magasabb, mindössze 347 millió forintos költségvetésből gazdálkodó település fejlesztési kötelezettségeit elsősorban pályázati forrásokból tervezi megvalósítani. Ehhez már év elején közel 30 milliós tartalékot képeztek. Ipari tevékenységből származó adóbevételeik növelése természetvédelmi kötöttségeik miatt erősen korlátozott, az összeget ezért pályázati önrészként szeretnék gyarapítani. 2017-ben az egyik legfontosabb változást az általános iskola újra nyitásával szeretné elérni Csobánka. Winkler Sándor Józsefné polgármester a helyi közösség legnagyobb gondjának az iskola megszüntetéséből eredő elvándorlást, valamint a cigány lakosság aluliskolázottságát látja.

Gondolta volna, hogy ez a hirdetés most kereken 10 000 Ft-ot ér Önnek, melyet új szemüveg* vásárlásához használhat fel? Pedig így van! Csak vágja ki a kupont és hozza magával optikánkba! Várjuk jelentkezését INGYENES szemvizsgálatra, a 06 26 342 703-as telefonszámon! *Az ajánlat 40 000 Ft feletti vásárlás esetén érvényes! A részletekről érdeklődjön üzletünkben! Az akció időtartama: 2017. április 1- 30., az akció más kedvezménnyel nem összevonható.

Optikalász Optika Budakalász, Budai út 18. www.optikalasz.hu facebook.com/optikalasz

Tavaly is sokat végeztek

Új szemüveg 10 000-rel olcsóbban!

Energetikai felújítási pályázatát hiánytalanul lezárta a város vezetése. A közösségi ház, az iskola és az önkormányzat épülete külső homlokzati szigetelést, valamint új, korszerű nyílászárókat kapott. Nyáron saját erőből több utca közvilágítását vintezis creative studio ©2017

A Pilis-Dunakanyari régió 13 településének független lapja.  Alapítva 2004ben  Kiadó: Szólabda Stúdió  Főszerkesztő: Csatordai Katalin  Olvasószerkesztő: Dallos Nagy Kriszta  Munkatársak: Huszár Diána korrektor/szerkesztő riporter  Ferenczy Barbara PR-manager  Reklámfelvétel: a szerkesztőségi elérhetőségeken  Nyomdai előkészítés: KOCKA  Szerkesztőség levelezési címe: 2000 Szentendre, Duna-korzó 18. Mobil: 06(30)986-2737, E-mail: dunapress@t-online.hu; pilis.dunapress@gmail.com; www.dunakanyar.hu  Terjeszti a kiadói hálózat  Nyomda: Délkelet-Press Kft. ISSN 1786-1802

Közintézmények fejlesztése és új pályázati lehetőségek Az önkormányzat 2017-ben 380 millió forintos költségvetésből gazdálkodik. Köszönhetően a pályázatoknak, ez az összeg 25 százalékkal több, mint a tavalyi. Peller Márton, Pilisszentkereszt polgármestere elmondta, más kistelepüléshez hasonlóan fejlesztéseiket elsősorban ezekből a külső forrásokból tudják megvalósítani, a kiírásokat folyamatosan figyelik. A támogatások önrészéhez a költségvetésben megközelítőleg 15 millió forint tartalék adódik, beruházásokra és fejlesztésekre az idén az elnyert összegekkel együtt közel bruttó 60 millió forintot tudnak fordítani. Tavaly a három intézmény energetikai felújításán kívül, 28 milliót nyert a testület az óvoda rég elavult tetejének cseréjére és a konyha felújítására. Egy ugyancsak nyertes vis maior pályázatnak köszönhetően 6 millió forintból korszerűsítik az Erdősor utcát, és ekkora összegre kötöttek megállapodást egy nyertes tender révén az önkormányzati ügyintézés informatikai berendezéseinek modernizálására, a szabályozottság és működésfejlesztés kereteinek fejlesztésére, és az adatállományok migrációjának elvégzésére is. A pályázati keret magában foglalja az új központi rendszerekre történő áttérés során szükséges szakmai képzéseket is. Pilisszentkereszten 2137-en élnek. A lakosok egy része szlovák és német nemzetiségű, azonban a szlovák nemzetiség közel 30 százaléka a településnek. Ezért a falu óvodájában és iskolájában kultúrájuk megőrzésére nagy figyelmet fordítanak, mindkettő szlovák nemzetiségi intézmény. A polgármester fontosnak tartja, hogy a fiatalok jól érezzék magukat lakóhelyükön, s ragaszkodjanak településükhöz. Ezért a tavalyi intézményi energetikai pályázat segítségével a közösségi ház mellett az óvoda és az iskola épülete kapott új homlokzati hőszigetelést és korszerű nyílászárókat. –  A pályázatban a hivatal épületét is jelölhettük volna, mivel a KLIK kezelésébe átkerült iskola közüzemi költségei már nem terhelik a költségvetésünket, ám hogy 120 kisdiákunk komfortosabb körülmények között tanulhasson, az iskola épületére esett a választás – magyarázta Peller Márton. – Az iskolai élet működtetéséhez jelentős összeggel járulunk hozzá. Évről-évre támogatjuk a táborozások költségeit, sokat fordítunk informatikai eszközök beszerzésére, karbantartási felújítási munkálatokkal is segítjük, de ha éppen ajándékokat kell vásárolni egy-egy intézményi vetélkedő díjazottjainak, abban is pártoljuk iskolásainkat. A megvalósult beruházások mellett az önkormányzat több pályázata is döntés előtt áll. A testület két belterületi utcát jelölt ki felújításra, és tervezik kültéri fitness parkok telepítését is. Ezek közül az egyik a sportpálya mellé, míg a másik a hivatal mögötti játszótérre kerülne. – Nagy előrelépést jelentene, ha a bölcsőde pályázatunk nyerne. Az épületben két 12 fős csoportszoba kaphatna majd helyet a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségekkel együtt. A bírálatra már tavaly számítottunk, ám a döntés még várat magára. A településvezető hangsúlyozta, hogy a pályázatokkal kapcsolatos döntések ha meg is születnek idén, a szükséges előkészítő munkálatok miatt már csak a jövő esztendőben valósulhatnak meg. Arról is beszélt, hogy március 30-i határidővel adták be a Bethlen Gábor Alapítvány által kiírt testvértelepülési kapcsolatok ápolására fordítható támogatási kérelmet. A program keretében a XI. Pilisi Klastrom Fesztiválra hívják meg testvértelepüléseik képviselőit. A fesztiválnak a páratlan szépségű természeti és a történelmi környezetben fekvő ciszterci kolostor romjai mellett, a település határában található Klastrom-kert ad otthont. A kétnapos rendezvényen a helyi rendeletben szabályozottak szerint, az önkormányzat adományozta kitüntetéseket adnak át, amennyiben az idei évben jelöltállítás történne, de fellép a helyi tánccsoport, a Pávakör és a színjátszókör is. Az esti nagykoncerten Ferenczi György és a Rackajam szórakoztatja majd a közönséget. Pilisszentkereszt páratlan természeti értékeiről is nevezetes, közigazgatási területéhez tartozik a népszerű kirándulóhely, Dobogókő is. Ezt a területet 2014. évvégén az erős ónos eső okozta jegesedés jelentősen megrongálta, a faállományban helyreállíthatatlan károkat okozva. –  Nem csupán ez a természeti csapás nehezíti a dolgunkat. A helyi sípálya például már évek óta nem tud rentábilisan üzemelni az enyhe telek miatt. A hóágyúkra és pályafejlesztésre milliárdos nagyságrendű összeget kellene fordítania az üzemeltetőknek. A szálláshelyeken is több volna a látogató egy sportolásra alkalmas terület mellett. Ám mivel nem ez a helyzet, a turisták inkább csak kirándulni érkeznek hozzánk, a vendégéjszakák száma elenyésző. Bízom benne, hogy a közeljövőben arra is találunk pályázati forrást, hogy a Pilis hegység legmagasabb pontja igazi turistaparadicsommá válhasson – adott hangot reményeinek a településvezető. A polgármesterekkel az interjúkat készítették: Huszár Diána, Ferenczy Barbara és Csatordai Katalin


3

XIV. évfolyam, április

A 11-es út szentendrei szakaszán a forgalomirányító rendszerek modernizálása 2015 decemberében kezdődött meg. A korszerűsítés alapfeltétele a lámpák összehangolásának a zöldhullám érdekében. Annak idején tíz csomópontban végzett fejlesztést a Magyar Közút, tavaly pedig úgynevezett optimális forgalomirányítási rendszert vezettek be. Március elején ennek működését tesztelte a kora reggeli órákban Szentendre polgármestere. A városi honlap azt írja, hogy VerseghiNagy Miklós tapasztalata szerint akadálytalanul lehetett haladni a főváros irányába. Míg délelőtt Budapest felé, addig délután a Dunakanyar irányába haladóknak kedveznek a jelzőlámpák. Végleges zöldhullámot még nem tudtak kialakítani, ehhez ugyanis a jelzőlámpa nélküli átkelőket is át kell építeni. A közösségi oldalon gyorsan érkeztek a reakciók a polgármester bejegyzésére, szinte valamennyien negatív tapasztalatról számoltak be. „Én egyszer sem tudtam 17 év alatt ilyenbe bele-

Elkelt a Luppa-tó Egészen pontosan csak egy része, mégpedig az, amelyik a budakalászi önkormányzat tulajdona volt. A bányatavak Budapest felé eső oldalán a város mellett az Óbuda Zrt-nek van érdekeltsége. A terület eladásáról lakossági fórumot tartottak, ugyanis a helyiek tartanak attól, hogy a strand mellett fesztiválok helyszíne is lesz a terület. Ezzel kapcsolatban azonban megnyugtató választ adott a vállalkozó. Bényei Gábor, az Óbuda Zrt. képviseletében elmondta, olyan partnert kerestek, aki már bizonyított, és aki megfelelően karban tartja majd a tavat. Így esett a választás Gerendai Károlyra, akinek neve a Sziget-fesztivállal forrt össze az elmúlt években. Tavaly először nyitott ki a Luppa-strand, melynek népszerűségét a parkolóban sorakozó autók is mutatták a meleg nyári napokon. Most a társaság továbbléphet a fejlesztésekben, ugyanis megvásárolták Budakalász részét, továbbá az ehhez kapcsolódó földterületet is bérelni fogják a várostól. Ezzel 118 millió forint azonnali bevételhez jutott az önkormányzat, s az 5+5 évre kötött bérleti szerződés értelmében további 28 millió fut majd be részletekben a számlára. A városvezetők elképzelése szerint ebből az Omszkparkot fejlesztik majd, ahová eredetileg szintén strandot terveztek. Most pedig gyalogjárdát építenek a tó köré, továbbá szeretnék alkalmassá tenni a területet a csónakázásra, vízibiciklizésre,

futni” – írja az egyik kommentelő. A hozzászólók szerint a polgármester által készített videó még 7 óra előtt készülhetett, ugyanis később rendszeresen vannak dugók. Egy másik lakos a délutáni torlódásról tett fel képet a Facebookra. Nem javít a helyzeten, hogy március 18-án újra elkezdte a munkát a Közút a budakalászi körforgalomnál. A 2. számú építési ütemben a forgalom elől elzárt terület mellett sávszűkítésekre is számítaniuk kell az autósoknak, elsőként a Budapest felől érkezőket, illetve a csomópontból Szentendre irányába kihajtókat érintik a korlátozások – tájékoztatta a Közút az autósokat. Rövidebb időre azonban nagyobb fennakadások is lehetnek, ennek oka, hogy építőanyagot hoznak a munkaterületre, illetve az ideiglenes forgalomtechnikát építik ki. Tanácsos tehát időben elindulni, tekintettel arra, hogy a kivitelezés 2017. második negyedévében fejeződhet be. Addig talán érdemes megfogadni az egyik hozzászóló tanácsát: keressünk útitársakat! Ha kevesebb az autó, talán a dugó is kisebb lehet!

sőt kőkutat és zenés fényjátékot is álmodtak a parkba. A Luppán pedig bővíthetik a strandot, és többféle sportpályát is építhetnek. Fesztivál azonban nem lesz, ezt hangsúlyozta Gerendai Károly a fórumon. Azt már 2013-ban sejteni lehetett, hogy valami készül a Luppával, akkor módosította ugyanis az önkormányzat a területre érvényes szabályozást az Óbuda Zrt. megkeresésére. A vállalat 5 millió forintot fizetett ezért a városnak. Addig viszont nem kezdődhetett semmilyen fejlesztés a területen, amíg bányászati tevékenység folyt rajta. 2016 júniusában jogilag pont került a bányabezárásra és nyithatott a fürdőhely. A budakalasz. hu oldalon megjelent írás szerint az adás-vétel gazdasági előnyöket is jelent a városnak: munkahelyeket teremt, adóbevételt és turisztikai vonzerőt is növel. A strand a tavasz folyamán nyit majd valamikor, ahogy írják: „a tavalyinál lényegesen hosszabb, fehér-homokos vízparttal és eddig még sosem látott vízi és vízparti élményekkel és szolgáltatásokkal. Egy darabka ‘tengerparti’ karibi érzés, a fővárostól mindössze tíz percre, ahol vár a sportolás, a lazulás, a bulizás és a gasztronómia változatos világa.” A szlogen szerint „Budapest megérdemel egy saját tengerpartot”. Az árakról még semmit sem tudni, de annyi bizonyos, hogy a budakalásziak a tavalyi évhez hasonlóan 20 százalék kedvezményt kapnak lakcímkártyájuk felmutatásával. HD

Parkok reneszánsza a festők városában Megújult a Czóbel park, a Postás strand, új tereket, szerepet kapott a Posta előtti tér. A következő jelentős zöldfelület a tervek szerint a Kerényi park lesz, ahol új funkciókkal gazdagodhat a tér. Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere elmondta, hogy idén befejeződik a Posta előtt a Bizottság park kivitelezésének második üteme. A városvezetés tervei szerint a következő beruházás az egykori felvonulási tér területén, a Kerényi parkban lesz. A volt Kerényi Jenő Múzeum környezetének fejlesztése mintegy folytatása lesz a közeli Japánkert, a Czóbel Park tér- és parkláncnak, egyben északi párja lehet a belváros déli részén megvalósuló, Posta előtti Bizottság térnek. A korábbi múzeumépületet 2016 szeptemberétől a Kőhegy Alapítvány üzemelteti. Az Offline Center a fiatalok új közösségi helyszíne, amely tartalmas időtöltést kínál szórakozásra, beszélgetésre, tematikus napok szervezésére is. hirdetés_A6.pdf 1 2016.12.09. 19:23:06

C

M

Y

CM

MY

CY

CMY

K

A közös gondolkodás, közös tervezés még idén megvalósul, az építkezést 2018-ra tervezik. A projekt létrehozására együttműködési megállapodás jött létre Szentendre Önkormányzata és a BME Építészmérnöki Kar Rajzi és Formaismereti Tanszék között. Az együttműködés keretében új kommunikációs felület nyílik fiatal alkotókkal, a kar oktatóival, szakembereivel, kutatóival, és a térrendezés építészeti, művészeti kérdéseire új válaszok, megoldási javaslatok születhetnek. A hallgatók számára a tanulmányi rendbe illesztve, a tavaszi oktatási félévben jelenik meg a projekt, ezen kívül diplomatervezési feladatként, tudományos diákköri kutatási/művészeti vagy doktori témaként, illetve évközi és nyári workshopok, hazai és ne m z e t k ö z i művészeti alkotótáborok témájaként is feldolgozható.

Szentendre megtelt?! TÉR-HÍR • TÉR-HÍR • TÉR-HÍR • TÉR-HÍR • TÉR-HÍR • TÉR-HÍR • TÉR-HÍR • TÉR-HÍR • TÉR-HÍR • TÉR-HÍR

Dugig van a 11-es

„Ritkán adódó lehetőség Szentendrén” – hirdeti magát az a 48 lakásos társasház, mely a Radnóti utca végén épülhet fel. A beruházó honlapján örök panorámát ígér a városrészben, ahol a „rendkívül megnyerő külsejű lakóparkban magas műszaki tartalommal, energiatakarékos megoldásokkal” készülnek az otthonok. A helybéliek kifejezetten ellenzik az építkezést, és nem a területen elszaporodott csipkebokrokat féltik. Mint mondják, hiányozni fog a mostani panoráma, de indokaik ennél nyomósabbak: úgy tartják, így is túlzsúfolt már a városrész és az úthálózat, beleértve a kisebb mellékutakat, valamint a 11-es utat is.

Óvodát szántak a területre A Szmolnyica sétány szomszédságában lévő terület hasznosításával már 2009-ben foglalkozott a város vezetése. Az eredeti elképzelés az volt, hogy átadják a Magyar Baptista Egyháznak azzal a feltétellel, hogy óvodát építenek rajta a tervezett közösségi házzal együtt. Ez a gyakorlat nem egyedülálló a városban: 2009ben elsőként a Vasútsori Óvodát adták a Szentendrei Református Egyházközség fenntartásába, majd 2011-ben az evangélikusok kapták meg a Pannónia utcában lévő intézményt. A

baptistákkal tervezett megállapodás végül meghiúsult, pedig 2010-ben a tulajdonátadási megállapodást is részletesen tárgyalta a képviselőtestület. 2011-ben hivatalosan is belterület lett a szóban forgó ingatlan, melyet két évvel később értékesítésre jelöltek ki. A pályázat nyerteseként egy pomázi székhelyű cég, a DEZICO Ingatlanfejlesztő Kft. vásárolta meg 2016-ban. Szentendre több mint 241 millió forintot kapott az ingatlanért.

Virágokkal „gyógyítanak” A lakópark információs oldalán kiderül, hogy a beruházó elképzelése szerint 2017-ben, három ütemben 16-16 lakás épül majd fel 6-6 garázzsal kiegészítve Tikász Zsolt építész tervei alapján. Az építési engedélyeket megtámadták a lakók, ám ennél tovább is mentek. A megtisztított területen először óriási tiltakozó STOP táblákat helyeztek el, majd egy virágültetési akciót is kezdeményeztek. „A lakók által elültetett virágok kissé barátságosabbá varázsolták a lepusztított, kopár dombhát látványát. Akik nem tudtak eljönni, azok se nyugtalankodjanak! Az ő növényeiknek is maradt még hely. A tájseb gyógyítása folytatódik!” – olvasható a Szentendre Blogol facebook csoportban az egyik önkéntes bejegyzése. A területet azóta bekerítette a tulajdonos.

HIRDETMÉNY Pócsmegyer Község Önkormányzata eladásra kínálja a Pócsmegyer, Táncsics u. 2. szám, belterület 17. helyrajzi szám alatti, Duna-parti ingatlanát. Az ingatlan területe 631 m2, kivett lakóház és udvar megnevezésű. Az ingatlan vételára: min. 18 000 000 Ft Az ingatlannal kapcsolatban további információ Takács József műszaki előadótól személyesen, vagy a 26/814-847 telefonszámon kérhető. Vételi ajánlatok Pócsmegyer Község Önkormányzat Polgármesterének címezve, 2017 Pócsmegyer, Hunyadi út 6. címre, vagy a polgarmester@pocsmegyer.hu e-mail címre nyújthatók be. A vételi ajánlatok beérkezésének határideje: 2017. április 20. Az önkormányzat a legelőnyösebb vételi ajánlatot tevő javára dönt. Az önkormányzat fenntartja azon jogát, hogy a pályázatot indoklás nélkül eredménytelennek nyilváníthatja.

Hamarosan befejeződhet a mulcsüzem építése

Környezetbarát és energiatakarékos

A település évében, 2015-ben zárta Szigetmonostor a szlovák-magyar együttműködéssel megvalósított Klímapark projektet, amelyből a településen klímavédelmi beruházásokat végeztek el. Ezek egyike egy mulcskészítő és fabrikett előállító üzem, melyben ha felépül, nem pusztán a Szigetmonostor közterületein keletkező fahulladékot tudják hasznosítani, de vele az intézmények fenntartási költségeit is csökkenthetik. Molnár Zsolt polgármester tájékoztatta lapunkat, hogy az önkormányzat pályázatot írt ki az üzem tetőszerkezetének megépítésére. A beruházást saját költségvetéséből fedezi a falu, a kész üzemet pedig néhány hónap

múlva szeretnék átadni. Az is kiderült, hogy az üzem három különböző méretben állít majd elő faaprítékot. A legkisebb forgácsokat komposztálják, a nagyobb darabokat mulcsként, az ugyancsak a Klímapark projekt keretében telepített hat hektár erdő és a köztéri parkok talajjavítására használják. A közepes darabok pedig bri­kett­ál­ha­tók, vagyis préselt fűtőanyag készülhet belőlük. Az üzem átadását követő öt évben ötszáz tonna zöldhulladékot kell feldolgozniuk a berendezésekkel, ez évi száz tonnát jelent, melyet a tavalyi évben aprítékként teljesítettek. Az újonnan telepített erdővel együtt a jövőben is lehetséges ez. A keletkezett anyag hasznosságára vonatkozóan a Szent István Egyetem szakértőinek kutatása kimutatta, hogy a mulcs jelentősen növeli a kerti növények terméshozamát, és csökkenti a kártevők és kórokozók támadását. A település vezetése ezért szeretné, ha az itt élők is igénybe vehetnék a szolgáltatást zöldhulladékuk hasznosításához. Emellett biztatják a lakosságot a telkeken képződött mulcs és a komposzt használatára. – Az erdő fahulladék hozama most még alacsony, ezért az ELMŰ által a vezetékek közeléből levágott gallyakat, ágakat gyűjtjük be, és daráljuk le. Ám ha az üzem megkezdi működését, a fabrikett felhasználásával nem csupán újabb lépést teszünk a klímatudatosság felé, de a fűtési szezon kiadásait is csökkenteni tudjuk – foglalta össze a polgármester.


4

XIV. évfolyam, április

Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár Budakalász, Szentendrei út 9.

KIÁLLÍTÁS Április 7 – május 13. Kortárs magyar képzőművészek kiállítása – az óbudai T-Art Alapítvány anyagából. Megnyitó: április 10.18.00. Április 19-21. Testünk a csoda – interaktív vándorkiállítás. www.jatekostudomany.hu Csoportok bejelentkezését a felfoldi.barnabas@ koskarolymh.hu e-mail címre várjuk! PROGRAM Április 6.15:00A magyar költészet napja – Versmondó gala, a Kalász suli és a Telepi suli kmsével. Házigazda: Lutter Imre (Magyar Versmondók Egy.) 19:00 Tétova Óda – Radnóti Miklós megzenésített versei és részletek Gyarmati Fanni Naplójából. Km. Pomázi Zoltán és Ungvári Álmos. Április 7.17.00-18.30 Aprók tánca, Húsvéti kézműves foglalkozás. Április 8. 8.00-12.00 Ládafia garázsvásár. Április 8.20.00 Rockház 20:00 Pannónikum 21:30 Örökség együttes. Április 21. A Föld napja – Középpontban az Ember: előadások, interaktív foglalkozások, beszélgetések. Április 21.20:00 Hangfonó sorozat: Ella 100 – Let’s do it – koncert Ella Fitzgerald születésének 100. évfordulója alkalmából, Hedda Jazz ea. Km.: Gál Hedda – ének, Hoppál Mihály – nagybőgő, Haász Veronika – zongora. Április 23.12:00 Szent Korona Délutánok: Grál nap. Április 28.17.00 Német Nemzetiségi Nap – 18:00 Sváb Folk Kocsma. Május 1. Kevélyre fel! – családi túraverseny – Indulás a bemelegítést követően 10 órakor (Írásunk a 7. oldalon). Május 6.11.00-22:00 V. Kalászi Kocsi Fesztivál – Minden, ami keréken gurul!

Kinőtték Budakalászt A város központjában, közel a csattogó HÉV-hez és a zsúfolt utakhoz, fák árnyékában, szerényen áll a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár. Az épület nem hivalkodó, bár organikus stílusával igen megnyerő. És épp így nem kérkedik azzal sem, ami a falak között zajlik, pedig megtehetné. Programkínálatával, közösségi erejével biztosan az élmezőnyben lenne, ha meghirdetnék a „művházak” versenyét az országban. Népszerűségét mutatja, hogy sok rendezvényét nem csak a budakalásziak és a járás lakossága választja, alternatíva lett a budapestiek és a vidékiek számára is.

Közös(ségi) tervezés A Művelődési Ház munkatársai saját tapasztalataik mellett arra is koncentrálnak, hogy a közönség miként reagál a kínálatra. A nagyrendezvényeket kérdőíveken véleményezhették a résztvevők. Mindebből kiderült, nagy az igény a zenei és a színházi programokra – mondta el Benkó Attila intézményvezető. „Elindítottuk az Örömzene komolyzenei sorozatunkat, mely a RockHázzal együtt folytatódik 2017-ben is. A népzenéből táplálkozó, világ- és ethnozenével kiegészített Hangfonó is kedvelt lett, és szervezünk Folk Kocsmát is. Itt más népek zenéivel és táncaival lehet ismerkedni. Továbbfejlesztettük az idősebbeknek szóló Nosztalgia Táncesteket, már nem csak népszerű előadók, hanem kabaré, színházi programok is várják a közönséget. Zenei téren azonban még ennél is tovább léptek. Márciusban kétnapos volt az Elhallgatott Zenekarok Fesztiválja, májusban Egy húron pendülünk majd az akusztikus zene

képviselőivel, de latin dallamokat is tartogat még az év.

Ha kedd, akkor színház! A zene mellett a színházi produkciókra éhezik leginkább a Művelődési Ház közönsége, ezért ezt is erősítik idén. A visszajelzések pozitívak mind a művészek, mind a műkedvelők részéről. Talán a családias légkörnek és a kedvezőbb jegyáraknak köszönhetően – mondja Benkó Attila. Nagy sikere volt a Nézőművészeti főiskola című színházi szatírának. Májusban láthatja a közönség a Gyógyír északi szélre című darabot. De lesz majd kabaré, a Zeneiskola musicalgálával lép fel. S hogy miért éppen kedd estékre esnek az előadások? Mert a tapasztalat szerint sokkal több a program a hét második felében.

Aktív lesz a tavasz és a nyár Míg az elmúlt években a Kalászi Vigasságok és a Pilisi Kóstoló után elcsendesedett az intézmény, idén tovább tart majd a pörgés. Májusban a Kalászi Kocsi Fesztivál várja az autósport kedvelőit új helyszínekkel. Felvonulás indul, számos kiegészítő program és koncertek is lesznek május 6-án. A gyereknapon tündérek és manók között kalandozhatunk, júniusban pedig egy temperamentumos kubai nap lesz. Ezek mellett vélhetően a Gitárpárbajt is megtartják.

Színesedő állandó programok Három helyszínen rendszeresek a kiállítások a Művelődési Házban: a Galéria, a Kávézó és az emeleti folyosó terein vendégeskednek a művészek. Amikor pedig éppen üresek a tárlók, helyi művészek kapnak bemutatkozási lehetőséget. HuDi

Leány-Faluház Móricz Zsigmond út 124., Tel.:06/26) 383 454 Április 5., 12., 19-én 18.00-20.00 Kommunikációs blokkok újszerű megközelítése (1, 2, 3.) – vezeti Bérczi Sándor okleveles tréner – KONFLIKTUSKEZELÉS – a problémamegoldás képességének fejlesztése. NKA támogatással. Április 8. 17.00 Családi népi játszó- és táncház – vezeti Abonyi Zsófia és Urbán Márton néptáncoktatók. Április 11.10.00 A Költészet napja alkalmából „Arany mesék”, a Szekér Színház ea. 18:00 Aba-Novák Galéria: Cselei Tamás trió blues estje. 18.30 Péterfy Gergely, József Attila-díjas író megnyitja Patak Márta író, műfordító költészetnapi verskiállítását. Április 15.18.00 – Aba-Novák Galéria: TITKOS KERT Varga Zsófi grafikusművész kiállításának megnyitója. Megnyitja: Banga Ferenc, közreműködnek: Kökény Zsuzsanna és Madarász József. Április 21.18.00 „Vagyok, mert hiányzom Valahonnan” – Gérecz Attila a szabadság költője című vendégelőadás, a program támogatója 1956-os Pályázati Iroda. Április 28. 18.00 BRAZILOK című film vetítése, meghívott vendég a film rendezője, Rohonyi Gábor. Szervező az 1004. Szent Anna cserkészcsapat és a Faluház

Ne menj tovább barátom, kiálts rám! s fölkelek! Versmondó gálával tiszteleg a Magyar Költészet Napja előtt a Budakalászi Faluház. Délután 15 órától a Kalász Suli és a Telepi Iskola diákjai mondanak verset, 19 órától pedig Radnóti-est kezdődik. A különleges összeállításban a költő megzenésített versei, valamint Gyarmati Fanni Naplójának részletei hangzanak el. A Radnóti verseket zeneszerzőjük-előadójuk, a Bojtorján Együttes alapítója, Pomázi Zoltán ajánlotta olvasóinknak. „Iskolás éveimtől negyvenévnyi távolságra értettem meg, miről is ír, s amit olvastam tőle, az zene után kiáltott”- foglalta össze Radnóti költészete iránti vonzódását az előadóművész. Mint mondja, sokszor nem pusztán a mondanivaló nyűgözte le, a szerelmes versekben előforduló hasonlatok is nagy hatással voltak rá. „Olyan vagy, mint egy suttogó faág, ha rám hajolsz” Rejtelmes ízű vagy, olyan vagy mint a mák”. Ez legalábbis furcsa, ilyet senki nem mond, pedig nagyon találó! Aztán ott a Tétova óda, amely még a tárgyak reakcióit is leírja: „magától csendül egy üres vizespo-

hár”.” Ahogyan a zeneszerző fogalmaz: a versek okozta élmény után a többi már jött magától. „Meggyőződésem, hogy az olyan verseket, mint a Hetedik ecloga, vagy az Erőltetett menet a gyerekek nem értik, nem is érthetik meg, de azért helyes, hogy tanítják nekik. Majd megértik később, felnőtt korukban, amikor már másként tekintenek az életre, amikor már ők is szereztek tapasztalatokat és sérüléseket, sebeket, ha nem is úgy, mint Radnóti. Ezért is fontos, hogy a versek ilyen előadását – zenével, prózával, Gyarmati Fanni naplóbejegyzéseivel együtt – megismerje a közönség. Az adott történelmi környezetbe téve a verseketdalokat ugyanis, sokkal érthetőbbé válik minden. A budakalászi est időrendi sorrendben épül fel, a műsorban a szerelmes verseket egyre súlyosabb gondolatok, majd bejegyzések követik Gyarmati Fanni naplójából. Végül a közönség meghallgathatja a Hetedik eclogát, de elhangzik az Erőltetett menet, a Levél a hitveshez és a Nem tudhatom című versek megzenésített változata is. Dallos N.K.

Szigetmonostor Faluház Árpád u. 15. • Tel.: 06 26/393-073 • www.szigetmonostor.hu Április 8. 12.00-14.00 Huszárváró – Lovas ünnep a Szentendreiszigeten. XXVII. Tavaszi emlékhadjárat eseménye. Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata, mely az 1849-es dicsőséges Tavaszi Hadjárat útvonalait járja be, mintegy száz lovas hagyományőrző, javarészt huszárokkal március 28-tól május 23-ig. Helyszín: Nagyduna sétány és horányi Piac tér. Április 11. 17.00 Százszorszép – dr. Nádai Magda könyvbemutatója.”Sétálunk a balzsamos levegőjű erdőben. Bármerre nézünk, pompáznak a színes virágok, nyüzsög az állatvilág. Néhányukat névről felismerjük, sokukat nem. Ha ezt a könyvet fellapozzuk, legtöbbször kisegít, mert a közel 300 bemutatott élőlényével RENDHAGYÓ HATÁROZÓKÖNYV. Április 15. 9.00 Húsvéti vásár – Szabadság tér. A helyi termelők portékái mellett kézműves foglalkozások, állatsimogató, arcfestés. Április 15. 14.00-17.00 Nyitott Műhely. Húsvéti ajtódíszek és asztaldíszek készítése. Április 28. 10.00 A beszélő fa – ESZME és Mesebolt Bászínház ea. Április 29. 9.00 Szent György napi családi délelőtt – Játszóház, királylány és lovagképző foglalkozások, Hetedhét próba, Mesekuckó. Május 5. 19.00 óra Bródy János önálló műsora. Támogatójegy: 2000 Ft/fő

Vagyok, mert hiányzom Valahonnan Sikerrel indult az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára meghirdetett Sinkovits Imre pályázaton, a Szigetmonostor Faluház és a Zöldsziget Táncegyüttes. Az elnyert támogatás segítségével Gérecz Attila a szabadság költője című előadást öt településen – Pócsmegyeren, Tahitótfaluban, Kisorosziban, Leányfalun és Dunakeszin – mutathatja be az együttes. Gérecz Attila az ötvenhatos forradalom egyetlen költőáldozata, az öttusa-válogatott tagja volt. 1950-ben koncepciós perben börtönözték be több barátjával együtt. 1956. október végén a Nagy Imre-féle amnesztiával szabadult. Huszonhét éves volt ekkor. Egy hét szabad élet várt még rá… A börtönévek érlelték költővé, a váci börtönben talált ösztönző társakra. Költeményei túlélték az elhallgatás évtizedeit, mára egyre többen ismerik és szeretik verseit. Szigetmonostoron 1954es szökésekor elbújtatták, az előadás pedig most a közösség elé tárja értékes, megrázó életművét. Az est során elhangzik Hajnal Géza irodalomtörténész előadása, míg a Zöldsziget Táncegyüttes verssel, tánccal közelíti az életművet, s teszi átélhetővé a nem mindennapi fiatalember Vácott és Márianosztrán papírra vetett élményeit. Néhány vers Fehérváry Lilla zenéjével, a Szigeti Veszedelem Zenekar előadásában gazdagítja a műsort, melyben közreműködik a szigetmonostori Abajdóc Kórus, és a tahitótfalui Sziget Hangja Kórus is.

Százszorszép líra Ötvenharmadik könyvem bemutatója Szigetmonostoron éppen április 11-re esik, a KÖLTÉSZET NAPJÁRA. Örülök, hogy így lesz. Nagyobb figyelmet fordítok a könyv versidézeteire. Több évtizedes mániám, hogy a kiránduló ember gondolatban vagy suttogva lírai verssorokat idézve csodálkozzon a természet szépségeire. A „Szeresd a természetet” hangzatos szlogen a gyakorlatban csak lírai szavak keltette érzelmek segítségével sarkallhat természetvédő magatartásra. A poéták mesterei a lelket megrendítő hasonlatoknak. A természetre vonatkozókból bőven merítgettem, merítgetek a könyveimbe, mindenkor feltüntetve a költő nevét és a vers címét. A SZÁZSZORSZÉP képes kézikönyv erdőt járó gyerekcsoportoknak és családoknak ajánlott. TAVASZ-NYÁR – ŐSZ fejezetének 55 versidézetéből 15-öt példaként válogattam arra, hogyan színesítem lírával a prózai tartalmat. Magamban már sokszor megfogalmaztam: varázsszemüveget illesztek a kirándulóra. Nádai Magda

Arany-mesék Az idén 15 esztendős Leányfalui Szekér Színház két bemutatóval is ünnepel. Március 31-én láthatta a közönség Kisfaludy Károly: A kérők című darabját. Az alapító, Póka Éva a 18-19. századi irodalom szerelmese, a korszak gyönyörű nyelvezetét és stílusát adják tovább évről évre. Az idei esztendőben még kevés előadásuk volt, márciusban, nemzeti ünnepünkön viszont Koppenhágába, a magyar nagykövetségre kaptak meghívást. Egyedülálló műsoruk A forradalom előestéje címet kapta, és Petőfi Sándor feleségének, Szendrey Júliának szemszögéből mutatja be a kor hangulatát. Most pedig már a közelgő Költészet napjára készül a társulat. Április 11-én ismét bemutatójuk lesz, ezúttal Leányfalun, a Faluházban. Az Arany-mesékre elsősorban a gyerekeket és szüleiket várják, az élőzenével és tánccal tarkított előadás 10 órakor kezdődik majd. „Az arany szónak olyan sokrétű a jelentése, számos asszociációt elindíthat – magyarázza Póka Éva színművész. Mindjárt eszünkbe jut-

hat irodalmunk egyik kiemelkedő alakja, Arany János, akinek születésére is emlékezünk idén. Ugyanakkor az arany valamilyen nagyon értékes dolgot is magában foglal.” Ráadásul személyes indíttatás is vezérelte az előadás létrejöttét: a színház alapítójának három kedves verse adja a műsor gerincét. A bajusz György gazda története, A fülemile elbeszélő költemény két szomszéd vitáját írja le, míg a Pázmán lovag Mátyás király alakját eleveníti meg. A történeteket korhű dialógok és narrátor kötik ös�sze élő zenével kísérve. Póka Éva ugyanis azt tartja, a kettő összetartozik: lesz tehát koboz, gitár és több kisebb hangszer is. Minden évben készítenek gyermekműsort, mely missziójuk is. „Hiány van jó és minőségi gyermekműsorokból. Pedig a gyerekek nagyon értelmesek, pontosan értik nem napjaink nyelvezetét is. Tanulságos történeteket láthatnak gyönyörű mondatokkal, ami által remélem, az olvasáshoz is kedvet kapnak.” Huszár D.

Varga Zsófi titkos kertje NŐművészNŐ címmel folytatódik az Aba-Novák Galériában a női alkotók bemutatása. Áprilisban Varga Zsófival találkozhat a közönség, aki valóságos gyereksztárként hódította meg az ÉS értelmiségi olvasóközönségét, tette ismertté nevét. Varga Zsófi az ún. kisképzőben (Képző- és Iparművészeti Gimnázium) tanult a grafikai osztályban. Ezt követően nem jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, elmélyült önképzésbe fogott, minden erejét sokszorosító grafikai eljárások megismerésére és magas szintű művelésére fordította. Évek kitartó munkájával vívta ki helyét a magyar grafika kiváló művészeinek sorában. Napjainkra újabb lendületet vett alkotói pályája. Télen a Klebelsberg Kultúrkúriában gazdag anyaggal jelentkezett, az ott látható művek újabb válogatását mutatja be most Leányfalun a Galériában. Varga Zsófi kiállítása április 4-én,18:00 órakor kezdődik. Megnyitójára Kéri Imrét, a magyar sokszorosító grafikai egyik legjelesebb képviselőjét kérték föl, az eseményt Kökény Zsuzsanna és Madarász József fellépése gazdagítja.

A blues költészet is Újra blues estre várja látogatóit Leányfalun, a Faluházban működő Aba-Novák Galéria. Az áprilisi, éppen a költészet napjára eső klubesten a Cselei Tamás Trió lép fel. A Szentendrén nagyon kedvelt Vasárnap dél zenekar tagjaiból összeállt együttes februári estje zúgó tapssal ért véget, a közönség azóta is a visszavárta a csapatot a hagyományos „blueskeddre”. A fellépők szerint a blues maga is költészet, így örömmel várnak minden zene és versrajongót április 11-én, este hatkor.


5

XIV. évfolyam, április

Szentendrei Kulturális Központ

Duna-korzó 11/a. • T.: 06-26/312-657 • www.szentendreprogram.hu TAVASZI FESZTIVÁL PROGRAMJA – ÁPRILISBAN Április 4. 18:00, PMK (Pátriárka u. 7.) NINCS IDŐ GÓLÖRÖMRE – BÖDŐCS TIBOR önálló est. Április 4. 19:30, DMH Barlang (Duna-korzó 11/a.) BORBÉLY MŰHELY Jazz klub – Jazz a Kos jegyében. Április 6., 7. 19:00, PMK – JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL – Radnóti Színház előadása. Április 7. 20:00, DMH – Elevenkert: EURÓPA KIADÓ – koncert. Április 8. 10:00-13:00, DMH Húsvéti bütykölde – kézműves foglalkozás. Április 8. 11:00, PMK – ZENEBONA mesekoncert. Április 9. 10:00, PMK – ALMA együttes. Április 9. 18:00, Református Gimnázium Kápolna (Áprily L. tér 1.) VIRÁGVASÁRNAPI HANGVERSENY a Musica Beata Kórus és az Új Szentendrei Kamarazenekar koncertje. Április 11. 17:00, Városháza (Városház tér 3.) TAVASZKÖSZÖNTŐ koncert. Április 11. 19:00, Offline Center (Ady Endre út 6/b.) KÜLÖNBÉKE – Szabó Lőrinc, ahogy Adorjáni Bálint látja. Április 29-május 1. SZENTENDREI MAJÁLIS és SÖRFESZTIVÁL Duna korzó, Czóbel Park. JEGYVÁSÁRLÁS Tourinform Szentendre, Dumtsa Jenő u. 22. Telefon: 06-26/317-966; Online: szentendreprogram.hu és a jegy.hu oldalon. A helyszíneken kezdés előtt egy órával.

P’ART MOZI

Szentendre, Duna korzó 18. Április 6–12-ig FRANCIA FILMTAVASZ. Április 14. 17:30 P’ARTI DALOLÓ – Lázár Enikővel és Szepesi Zsuzsával. Április 18. 16:00 ARANY NAP A P’ART MOZIBAN. Április 27. 18:35 KITÜNŐK – Török Katalin sorozata. Vendég: Jermakov Katalin ékszerkészítő ötvösművész. Április 28. 18:30 EGY P’ARTON AZ ALKOTÓKKAL SOROZAT – 1945 magyar dráma 2017. Vendég: Török Ferenc a film rendezője, Szántó T. Gábor forgatókönyvíró. Beszélgetőtárs: Réz András esztéta. DunaP’Art Filmklub – LÉLEKMOZI SOROZAT – Április 4. 18:30 ÉRETTSÉGI román-francia-belga film (16). Április 18. 18:30 AZ ELJÖVENDŐ NAPOK francia-német dráma (16). Május 2. 18:30 HATÁRTALAN SZERELEM görög romantikus dráma. NYISD KI A SZEMED SOROZAT – Április 27. 19:00 ÉRETTSÉGI román-francia-belga film. CINEBOOK SOROZAT – Április 11. 18:30 HALÁL SZARAJEVÓBAN francia-boszniai film (16). Április 25. 18:30 PATERSON amerikai feliratos film.

Pest Megyei Könyvtár Szentendre, Pátriárka u. 7. Április 5. 18:00 Zsíros kenyér extrákkal – Vendég: Háy János író. Április 12. 18:00 Beszélgetés Grandpierre Attila csillagásszal. Könyvbemutató: Marte Huke: Természettörténet című kisregénye (Napkút Kiadó, 2017) Tor Eystein Øverås két esszéje (Napút folyóirat 2017. 4. szám) – a norvég íróházaspárral Bancsik Ágnes és Kovács Katáng Ferenc író, műfordító beszélget. A könyv a helyszínen megvásárolható, a szerzők szívesen dedikálnak. Április 26. 18:00 Könyvbemutató – S. Nagy János: Emlékképek Ónodi Béláról. Május 3. 18:00 Zsíros kenyér extrákkal – Vendég: Halász Margit író.

Művelődési Ház, Dunabogdány Kossuth u. • T.: 06-26/391-045 Április 22. 19:00 BorZsongás – zenés borkóstoló Borgasztronómiai kalandozás a zene birodalmának és a bor irodalmának határmezsgyéin. Rendezvényünkön a fehérborairól ismert Neszmélyi Borvidék pilisi lankáiról, Kesztölcről a Szivek Pince boraiból tart kóstolót Szivek György és Szivek Péter borász. Az esten borkorcsolyaként zenét és a bor irodalmának gyöngyszemeit tálaljuk a kiváló nedűkhöz. Részvétel csak előzetes asztalfoglalással lehetséges: T.: 06-30/689-4126, 06-30/472-9733. Április 23. 16:00, Művelődési Ház. NEMZETISÉGI DÉLUTÁN Fellépnek településünk nemzetiségi kultúrcsoportjai, valamint az óvoda, az iskola növendékei. Irodalmi és zenés kalandozásra hívják a látogatókat Dunabogdányban a költőfejedelem születésnapja alkalmából ARANY 200 címmel. Az utazás április 28-án, 18 órakor kezdődik, kalauza, Varsányi Viola lesz. Az esten bogdányi fiatalok szavalnak, zenélnek Pelva Gábor és barátai. Május 5. 18:00 óra, Művelődési Ház – Színház Gyermekeknek a MASZK Bábszínház ea.. MÁTYÁS KIRÁLY BOLONDOS BOLONDJA.

Lelkünk virágai – vallások tisztelgése a reformáció 500. évfordulóján A fenti címmel adott otthont Kósa Klára keramikus művész legújabb kiállításának a Budai Várban a Magyarság Háza. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjának alkotó munkájában immár fél évszázada elválaszthatatlan a művészet és a szakralitás. Kósa Klára tárlatának megnyitóján úgy fogalmazott: az évforduló tiszteletére egy maga kiírta művészeti pályázaton vett részt, melynek a „Híd a hatágú és a nyolcágú csillag között” címet adta. Az elnevezés a keresztény és a zsidó hitkultúra közötti kapcsolatot jelképezi. Hozzátette, a kiállítás címét az édenkertet ábrázoló központi alkotás adja, amely mindkét vallási kultúrában megtalálható elem. „Ez a virágokkal és madarakkal teli kert, ahová egyikünk se lépett, mégis mindannyiunknak van emlékképe róla, a lelkünkben él. A zsidóknak és keresztényeknek egyaránt célja, hogy ezt az elveszett paradicsomot visszaszerezze, mert ott van a halhatatlanság.” A megnyitón köszöntőt mondott nagytiszteletű Árvavölgyi Béla refor-

ben.(Megbízható hűtőgépek csak 100 évvel ezelőtt kerültek forgalomba). A sonka, amit tradicionális pácolással és füstöléssel tartósítottak, elég sokáig bírta, mire eljött a húsvét, nagyjából csak ez maradt a téli disznóvágásból. A kalács tepsiben sült kelt tésztaféle, amelyet a magyar hagyományok szerint ünnepekre készítenek. A 19. század végéig elkészítése azonos volt a házikenyérével, csak formájában különbözött tőle: ugyanolyan tésztából lyukasra alakították. A kenyérnél jobb minőségű búzalisztből készült. Újabban a kalács másféle tésztából készül: a dagasztáshoz tejet használnak, a tésztát tojással gazdagítják. A kürtőskalács kivételével a kalácsot kemencében sütötték, akár közvetlenül a

A lelkipásztor kiemelte a reformáció napjainkig tetten érhető hatásait. Ahogy fogalmazott, a reformátorok nélkül talán ma nincs igazi nemzeti kultúra, és a manapság természetesnek vett tudományos fejlettségi szint akár évszázadokkal később következett volna be. Mai világunk talán legnagyobb gyengesége az, hogy a középpont gyakran elveszik. Az Istennel kapcsolatban lévő ember eszmélkedése az, hogy tudatos életet él, és tudja, hogy mit miért tesz, (hogy világos legyen,) hogy mit vállal és mit nem. Ehhez kell egy középpont, amihez viszonyítani lehet és ez a hívő ember számára Isten. Európában most azt látjuk, hogy ha ez a középpont nincs meg, akkor egység sincs. Ehhez lenne érdemes tehát vis�szatérni, melyben segítség lehet a művészet. Kósa Klára „Lelkünk virágai” című kiállítása június 4-ig tekinthető meg a Budai Várban (Magyarság Háza, 1014 Budapest, Szentháromság tér 6). (Ferenczy)

A hely szelleme, avagy

Új találkozások a szigeten belüli szigeten Ebben a hónapban ismét Mészöly Miklósra emlékeznek Kisorosziban. A tavalyi, első rendezvény létrejöttéről, s a mostani, április 22-ei találkozóról Szkárosi Endre irodalomtörténészt kérdeztük. – Kisorosziban kiemelkedő, fontos, érdemes írók alkottak egyfajta közösséget hosszú éveken át. Mészöly Miklósnak – akinek szülővárosában, Szekszárdon már komoly helyi kultusza van – második otthona Kisoroszi lett. Ezért a Mészöly-hagyatékot gondozó Mészöly Miklós Egyesülettel fontosnak találtuk, hogy az évtizedekig ide járó, időszakonként itt élő író munkáját, szellemiségét itteni látószögből is megközelítsük, felderítsük. Első alkalommal, tavaly októberben természetesen Mészöly Miklós életművének egyes kérdéseit állítottuk előtérbe, hiszen évtizedekig alkotott a Szentendrei-szigeti faluban, s mivel a későbbi, más írókhoz, művészekhez is kapcsolódó rendezvények mind a szerzők és Kisoroszi kapcsolatát járják majd körül az eseménysorozatnak, melynek „A hely szelleme” címet adtuk. –  Kisoroszi vajon miért, mivel vonzotta annak idején az alkotókat? Azt reméljük, erre is fény derül rendezvénysorozatunk alatt, hiszen lehet,

hogy mindenkit egy kicsit más hozott ide, de egymásra találtak a helyiekkel, illetve második otthonukat itt kialakító kollégáikkal, barátaikkal. Az biztos, hogy Kisoroszi viszonylagos elzártsága, a szigeten belüli szigetsége nagy vonzerő, a Duna-parttal, a panorámában látható hegyekkel, sportolási lehetőségekkel. Biztos vagyok azonban abban, hogy mindez csak kitűnő adottság: a titok az emberekben rejlik. –  Mészöly Miklós miként kötődött a településhez? Kisorosziba már korábban is rendszeresen kijártak írók, művészek, mert megfogta őket a hely hangulata, de tény, hogy Mészöly és felesége, Polcz Alaine házat is vásároltak itt, amelyet eleinte hétvégi nyaralóként használtak. Majd egyre szívesebben tartózkodtak itt hosszabban is. Különösen Mészöly, aki azt a régi típusú „alkotói magányt” találhatta itt meg, amit Szekszárdon is úgy szeretett, ahol a szőlőjében voltaképp egy kis kalyibában lakott hetekig, hogy elvonulva alkothassa könyveit. Ha emberek közé vágyott, Szekszárdon ott voltak a szőlők és a szőlősgazdák, Kisorosziban a falu, a kocsma, a Dunapart. Részben már az ő vonzására kezdtek ide járni a hozzá képest fiatal írók, többen házat is vettek a közelében.

–  Íróként bárki véleményt formálhat róla, de akik találkoztak vele, milyen emberként emlékeznek rá? Kinek-kinek nyilván megvannak a külön élményei, amelyek az idők során – mint az az emberi kapcsolatokban oly gyakori – akár változhattak is. Az azonban biztos, hogy egy vendégszerető, beszédében és gondolkodásában rendkívül okos és kedves embert lehetett benne látni, akivel épp ezért nagyon jó volt beszélgetni. Szakmai dolgokról, emberiekről, bármiről. És sohasem lehetett olyasmit érzékelni nála, hogy „raboljuk az idejét”. –  Miért fontos, hogy minél többen „találkozzanak” ma is Mészöllyel? Alapvető, hogy élő hagyományainkat elevenségükben, működőképességükben őrizzük meg, életben tartva inspirációs erejüket is. Egy hely története, a barátságaink története, a környezetünk története a mi történetünk – nem létezik önismeret ezek ismerete nélkül. Nem tudunk tovább lépni a mában, ha a hagyományainkat vitrinbe tesszük, és nem használjuk őket. Az a mérhetetlen és minőségi tapasztalat, amit Mészöly Miklós az írásművészetében ránk hagyott, folyamatos értelmezést kíván, azt, hogy párbeszédet folytassunk vele!

–  Mi lesz a mostani rendezvény programja, kik lesznek vendégei? Ez alkalommal is a „hely szellemének” szenteljük a tervezett programsorozatot: vendégünk, előadónk és riportalanyunk lesz Nádas Péter, hiszen írói életművének egy része szintén a kisoroszi tartózkodás ideje alatt, még inkább annak sugallatai alatt formálódott. Szintén ez alkalommal lesz előadó Márton László, aki az egyik legjelentősebb életművet hozta létre a mészölyi próza mentén és után. Felkért vitapartner Bagi Zsolt, Kukorelly Endre, Szörényi László és jómagam leszünk. Az eseményt T. Balogh László Pulitzer-díjas fotóriporter fényképezi végig, a felvételekből különböző ös�szeállításokat teszünk majd közzé a magyar sajtóban, illetve a média különböző tereiben. DNK

Tojásfestés, locsolkodás, zöldág-járás A gyerekeket mesemondók szórakoztatják, de tapsolhatnak az Álomzug társulás: Békamenyecske, a Berbencés Vándorszín: Aranyszőrű bárány című előadásán, de a Makám Együttes vagy Bognár Szilvia-Csintekerintő gyerek-

Szindbád tányérján Ha húsvét, akkor étkeink szentháromsága kerül az asztalra: sonka-tojáskalács. Tormával, mustárral és friss zölddel. Ezek közül a tojás érthető, mint az(újjá)születés szimbóluma, de a sonka már nem ilyen egyértelmű. Sőt, logikátlan, ha jobban belegondolunk. Jézus zsidó volt, és a zsidó hagyományok szerint a disznóhús tisztátalan, nem szabad megenni. Vajon akkor miért ünnepeljük Jézus feltámadását tiltott étellel? A válasz profán: a húsvéti sonkának semmilyen vallásos alapja nincsen, egyszerű praktikus okok miatt úgy alakult, hogy tavasszal van a szezonja. A disznóvágások hagyományosan a tél elején voltak szerte Európában, mert a hús hűtése így volt megoldható nagyobb mennyiség-

mátus lelkipásztor, a tahitótfalui egyházközség vezetője, akit az általa képviselt egyház jubileumi ünnepére készült kiállítás ötletének létrejöttéről, valamint a keramikus művész dísztárgyai és a reformáció szellemisége közötti összefonódásról kérdeztünk. –  Kósa Klára, Tahitótfalu díszpolgára szoros kapcsolatot ápol a helyi református egyházközséggel. A reformáció legfőbb szellemi irányvonala a tiszta Kijelentés felfedezése, templomaink belső kialakítása a maga puri-

tán megjelenésével is éppen azt üzeni. Egy hívő művész alkotása is egyfajta hitvallás. Úgy gondolom, hogy amint Kósa Klára dísztárgyainak esetében is látható, ahol a tiszta üzenet megfogalmazása egy művész elsődleges célja, akkor ott művészete összetalálkozik a reformáció célkitűzésével. A művészet a puszta gyönyörködtetésen túl, ezen üzenetközvetítő mivoltában, a súlypontok kihangsúlyozásával megerősítheti az ember számára is, amit szívében lelkében a Bibliából tud. A vallások közös pontját pedig maga a Biblia adja. A zsidók ugyanúgy Kijelentésként kezelik a Bibliát, mint a katolikusok és mi protestánsok is. A kiállított képek mindegyikében a bibliai kijelentések kerülnek megformálásra valamilyen módon. A képekhez csatolt jelkép magyarázatok segítik a látogatókat a vallási fogalmak és az alkotás ihletésének alapgondolataival.

kemence fenekére téve, akár tepsiben vagy vaslábosban. A húsvéti hagyományos étrend része a kalács, amelyet a katolikus vidékeken (esetenként a sonkával együtt) a templomban szenteltettek. Mindenszentek ünnepére Szeged környékén „mindönszentök” kalácsa (kó­dus­ka­lács) néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában a koldusoknak adtak. Csallóközben szintén kalácsot osztottak a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak. A koldusnak szánt kalács, illetve alamizsna a halott megvendégelésének módosult, keresztényi változata. Schubert Árpád/ Dunabogdányi Híradó

Mindaz, ami a keresztény kultúrkör húsvéti hagyományaihoz kötődik, megjelenik a Skanzen Húsvét kétnapos rendezvényén április 16-17-én. koncertjein is. A Bogyoszlói udvarnál felépített színpadon fellép a Napra zenekar és koncertet ad Szalóki Ági is. A Skanzen bejáratánál hímes tojások vására és tojásdíszítési bemutató hívogatja az érkezőket. Az Alföldi mezőváros tájegységben többek között a Langaléta Garabonciások gólyalábas előadása, Babusgató – avagy ölbéli játékok babáknak és mamáknak, bárányszépségverseny, körhinta és Tojás Labirintus is várja a családokat. Utóbbi egy játékos felfedező kihívás, amelyben hat állomásra – Tojástánc, Zöldág-hordás, Virágnyelven, Tojásfejtörő, Tojáshéjazás, Kókányozás – látogathatnak el a gyerekek. A Kisalföld tájegységben húsvétvasárnap gyertyamártás lesz, hétfőn pedig BibLab – Mózes az ÚR vegyésze címmel interaktív hittanórán végezhetnek kémiai kísérleteket a résztvevők Raffai Balázs evangélikus hitoktató és kémia-

tanár vezetésével. Ezen a napon lesz még bábszínház és kézműves foglalkozások, amelyeken akár textil nyuszit is

készíthetnek az ügyes kezűek. A jelentkezők faraghatnak locsolóverset, és ismerkedhetnek a húsvéti népszokásokkal a Lajta Néptánc Együttes segítségével. Hétfőn emellett vödrös locsolkodás és locsolóbál is várja a látogatókat. A Nyugat-Dunántúl tájegységben Kígyók, békák távozzatok címmel nagyheti tisztítás, takarítás kezdődik, míg a Dél-Dunántúli tájegységben sárközi gyöngyfűzéssel múlathatják az

időt a látogatók. A tájegységekben népi játékokat is kipróbálhatnak a gyerekek, megtanulhatják mi is az a bilic­ ké­zés, métázás, vagy nyúldobás. Húsvét hétfőjén tojáskereső verseny is várja a kicsiket, a gyerekgazdaságban ugyanis Tikmony nyomozás kezdődik majd! A Bakony, Balaton-felvidék tájegységben ugyancsak húsvéti népszokásokat elevenítenek fel a szervezők, de lesz egy különleges kaland is, húsvéti titoktúrán vehetnek részt ugyanis kicsik és nagyobbak. A Felső-Tiszavidék tájegységben istentiszteletre gyűlhetnek össze a látogatók, míg a Felföldi mezőváros tájegységben Ugray György: Olvasó öregas�szony című szobrának avatásán is részt vehetnek. Az élményekben megfáradt látogatók sokféle finomsággal frissíthetik fel magukat, kóstolhatnak kenyérlángost, lekvárokat, mézet, aszalt gyümölcsöket, s válogathatnak a legszebb gyapjú és nemez, fa, kerámia vagy textilportékák között. (Skanzen Press)


6

XIV. évfolyam, április

A Szentendrén tíz éve működő VELTMED ügyvezetőjével, Papp Izabella egészség-tanácsadó természetgyógyásszal a központ új komplementer szolgáltatást nyújtó szakrendeléseiről beszélgettünk. A komplementer, azaz az egymást kiegészítő medicina célja, hogy a klinikai orvoslás mellett a betegek személyre szabott alternatív kezelési módot is választhassanak. A rendelőben dolgozó orvosok szakterületük ismeretei mellett a biorezonancia, a pszichoterápia, a kineziológia, az alternatív fizikoterápia vagy akár a kínai akupunktúra segítségét is igénybe veszik. Különleges újítás nálunk, a Svájcban és az angol királyi családban is elfogadott spagyrikus terápia, amelynek gyökerei a gyógyszertudomány kialakulását megelőző időszakra nyúlnak vissza. Az öt komponensű gyógymód adta komplex kezeléssekkel az egy évtizedes tapasztalatok alapján rövidebb idő alatt hatékonyabb gyógyulást, és a visszaesést jelentősen csökkentő eredményeket értek el az orvosok. –  A központ neve a tevékenységünket tükröző betűszóból ered. A Vitalitás, Egészség, Lélek–Test együtt számunkra ugyanis azt jelenti, hogy ha a test és a lélek egyensúlyban vannak, az egészséget és vitalitást hoz az életünkbe. Tudvalevő, hogy a betegségek önmagukban csupán egy állapotot jeleznek, a kiváltó ok felismeréséhez – ami a teljes gyógyulás záloga – szükség van a beteg életkörülményeinek, családi viszonyainak ismeretére, az őt ért traumák feltérképezésére – magyarázta Papp Izabella. – Orvosaink szakmájuk kiválóságai közé tartoznak, ugyanakkor nyitottak az alternatív, kiegészítő kezelések használatára is. Csapatban dolgozunk a kollégákkal, a konzíliumok során a vizsgálati eredmények figyelembevételével állítjuk össze a kezelési csomagokat, amelyet aztán a beteg döntése alapján végzünk el. Az egészségközpont március közepétől a gasztroenterológia, reumatológia, hepatológia, ultrahang és a pajzsmirigy ambulancia területén új szolgáltatásokat biztosít, kiegészítve a korábban már elérhető gyerekgyógyászati, foglalkozás-egészségügyi, nőgyógyászati és belgyógyászati szakrendeléseket. A központban beutaló nélkül munkanapokon és szombaton is egész nap igénybe vehető laborvizsgálatok mellett olyan genetikai vizsgálatokat is elvégeznek, mint a laktóz- és a lisztérzékenység szűrése. Ezeket – a gyakran rendkívül kellemetlen eljárásokkal ellentétben – a száj nyálkahártyájából vett mintaelemzéssel állapítják meg, ami nagy segítséget jelent, elsősorban a gyerekeknél. – A hozzánk forduló betegeknek első lépésként a nem egészen egy óra alatt elvégezhető MORA biorezonanciás diagnosztikai eljárást javasoljuk, megbízható, profes�szionális gyógyászati berendezéssel. Ez a vizsgálat feltérképezi a szervezet energiahelyzetét, így segít a tünetek okának megállapításában. A készülékkel azokat a gócpontokat keressük meg, amelyek a belgyógyászati, allergológiai, reumatológiai, bőrgyógyászati vagy akár nőgyógyászati betegségek hátterében állnak. Az eljárás nagyban hozzásegít a megelőzéshez, mivel a gyengeség, alvászavar, levertség, idegesség, ízületi panaszok és ehhez hasonló tünetek akár egy komoly betegség kezdetét jelezhetik. A szolgáltatások jelenleg teljes költségtérítéssel, de a fővárosi díjszabás közel feléért vehetők igénybe. Annak érdekében, hogy a szolgáltatás minél szélesebb körben legyen elérhető, a központ vezetése az Országos Egészségpénztár támogatását is kérelmezte, ami majd a jövőben további 30-40%-os térítéscsökkentést is jelenthet a betegeknek. Az intézmény vezetője hangsúlyozta: a VELTMED Egészségközpont minden tekintetben elhatárolódik a V-8 Szabadidőközpontban működő, időközben már megszűnt V-Med Orvoscentrum tevékenységétől. A megtévesztésre alkalmas hasonló nevű, ám kizárólag klinikai orvosi szolgáltatásokat kínáló, Európai Uniós támogatásból létrehozott cég felszámolását bár nem szakmai, hanem gazdasági nehézségek okozták, semmilyen ös�szefüggésbe nem hozható a Velt-Med Egészségközpont működésével. (A központot személyesen Szentendrén, a Bolgár utca 10. szám alatt, interneten pedig a www.veltmed.hu címen érhetik el az érdeklődők.)

Kis vétkek – nagy betegség Szentendre korszerű egészségügyi központjában hétköznap délelőttönként dr. Buczkó ­Mónika bőrgyógyász, koz­me­to­ló­gus és ne­mi­be­ teg­gyó­gyász, klinikai onkológus várja a betegeket. A szakrendelés a SZEI még felújításra váró melléképületében található. A vizsgálatra nem szükséges beutalót kérni, ám hogy ne kelljen hosszan várakozni, érdemes előre időpontot egyeztetni. Lapunkban a doktornővel betegségekről, tévhitekről és kezelési módszerekről beszélgettünk.

A bőrünk nem felejt Ez a mondat gyakran elhangzik, mégsem vesszük komolyan, ami nagy hiba, hangsúlyozza a szakember. A sok kis vétek ugyanis bűnné válik, vagyis a kialakult betegség egy idő után akár visszafordíthatatlan is lehet. Itt elsősorban az egyre gyakoribb bőrdaganatokról beszélt a szakorvos, amely basalioma vagy melanóma formájában jelentkezik. Míg előbbi áttétet nem okoz és műtéttel eltávolítható, a me­la­nó­má­ról ez nem mondható el. Rendkívül agresszív, gyors áttétekkel akár halálos is lehet. –  Kerüljük el a direkt napozást,

Nagy öröm volt, amikor a múlt évben a kapacitásnöveléskor bőrgyógyászt is találtunk a SZEI-be – nyilatkozta lapunknak Dr. Pázmány Annamária főigazgató, hiszen ez hiányszakma, azonban a magánszféra óradíjaival a közfinanszírozott egészségügy aligha tud versenyezni. Ma már nemcsak az egészségügyi dolgozók külföldre távozásával, de a magánpraxis elszívó erejével is számolni kell. Így jártunk mi is Szentendrén, ezért heti 3 alkalomra ismét bőrgyógyász szakorvost keresünk! használjunk még árnyékban is fényvédő krémeket. Fogadjuk el, hogy a szolárium is ártalmas a bőrnek. Hiába választjuk a bio változatot, vagy a csokicsöveket, ezek a berendezések még ha hetente vagy kéthetente járunk is oda, óriási UVA terhelést jelentenek. Ettől nem csupán tíz évvel látszik öregebbnek a bőrünk, de foltokat és akár daganatos elváltozást is okoz. Lehet évekig tünetmentes a páciens, de a rendszeresen kapott káros sugárzás hatása később jelentkezik. Nem bizonyított még, hogy táplálkozási szokásaink, vagy más, életmódunkkal összefüggő ok miatt, de az endogén, azaz atópiás der­ma­ titis, más néven alkati ekcéma tüneteivel is sokan küzdenek. Ez az általános gyulladásos állapot gyakran jelentkezik kiütésekkel, viszkető, hámló bőrpírral, s a tünetek folyamatosan jelen vannak. A szakorvos hangsúlyozta, sokan tévesen gondolják, hogy a bőr hidratáltságáért a bevitt folyadékmennyi-

Állami kitüntetést kapott Tahitótfalu díszpolgára! Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterétől Tahitótfalu Díszpolgára, az önkormányzat szociális bizottságának tagja, Kepler Erzsébet. A Szent István Király plébánia karitász és képviselő testülete egykori tagjának hithű katolikusként életcélja volt a rászorulók és elesettek támogatása.

Beszélgessünk! A világ valamennyi országában egyre nő a depresszióban szenvedők száma. Nincs kivétel, ez a betegség minden korosztályra kihat, megkeserítve a hétköznapokat, aláaknázva az emberi kapcsolatokat. Szélsőséges esetben öngyilkossághoz is vezethet, a felmérések szerint napjainkban ez a második vezető halálok a 15-29 évesek körében.

ség felel. A vízhiányos bőrt elsősorban megfelelő hidratáló krémekkel lehet hatékonyan kezelni!

Víz és szappan Egyre növekszik a fertőzéses megbetegedések száma is. Kórokozóik között vírusok és a baktériumok egyaránt vannak. Gyakori a test bármely részén, de leggyakrabban a tenyéren és a talpon megjelenő vírusos szemölcs. Régebben elsősorban a strandokon lehetett „hozzájutni”, de a szoláriumokban, edzőtermekben, kilincsekről, kapaszkodókról is gond nélkül beszerezhető. Kezelése hosszadalmas, kitartást igénylő, de otthon is elvégezhető feladat. Ki kell emelni még a körömgombát, amely szintén páradús, nedves helyeken terjed leginkább, de nem kis számban jelenik meg a korábban csak óvodás korúak körében terjedő ótvar is a felnőttek között. Buczkó Mónika felhívta a figyelmet, hogy a fertőzések terjedését a

megfelelő tisztálkodási szokások fékezhetik. Ám túlzásba vinni ezt sem szabad, mivel erősen szárítja a bőrt, és felborítja a savköpeny védekezőképességét. Elegendő a napi egyszeri alapos zuhanyozás, nem túl forró, inkább langyos vízzel és szappannal.

Mit gyógyít a bőrgyógyász? Amikor valakinek allergiára utaló elváltozás jelenik meg a bőrén, szinte azonnal bőrgyógyászhoz fordul, sokszor még a háziorvosnak is ez az első javaslata. Tudni kell azonban, hogy a bőrgyógyászat kizárólag az úgynevezett kontakt allergiát szűri, tehát ha a bőr valamilyen anyaggal érintkezve jelez intoleranciát. Tapaszos teszttel sokféle kiváltó okra fényt lehet deríteni, például szűrhető az érzékenység festékanyagokra, konzerválószerekre, kozmetikumok alkotószereire, vagy gumiszármazékokra. Az étel, vagy pollenallergia vizsgálatot azonban már allergológus, tüdőgyógyász vagy fül-orr-gégész szakorvos végzi. A kullancs kiszedése, vagy a csípés után a Lyme-kór kezelése sem bőrgyógyászati terület, annak ellenére, hogy a betegségnek vannak bőrtünetei. A súlyos lobos allergiás kiütések, de akár egy elfajult orbánc – ami már csak vénás antibiotikummal kezelhető – sem a szakrendelőbe való, hanem kórházi ellátást igényel – magyarázta el a bőrgyógyász. F.B.

Beiratkozni kötelező!

A településen mindenki által Csösze néniként ismert asszony 18 éves kora óta óvónőként dolgozott Tahitótfaluban és Szigetmonostoron. Hivatását gyakorolva ismerte meg a falu lakóit, rászorulóit, akiket nem csupán anyagiakkal, de kétkezi munkájával – betegápolással, takarítással is segített. A 79 éves kitüntetett megrendült egészsége ellenére a mai napig fáradhatatlanul tevékenykedik az egyházközösségben, súlyosan fogyatékos unokaöccsének erős támasza. Az elismerésre Erdős Attila plébániai kormányzó indítványára Sajtos Sándor, Tahitótfalu polgármestere terjesztette fel. A Pilis-Dunakanyari Hírmondó szerkesztősége nevében gratulálunk, és jó egészséget kívánunk Csösze néninek!

Március 1-én jelent meg a Szentendrei Járási Hivatal hirdetménye az iskolai beiratkozások időpontjával. Április 20-án, csütörtökön 8-19 óra között várják a szülőket és gyerekeket, de április 21-én, pénteken 8-18 óra közt is lehetőség lesz a megfelelő papírok leadására és bemutatására. Akinek a gyermeke elérte a tanköteles kort (idén a 2011. szeptember 31. előtt születettek a sorosak), akkor a lakó- vagy tartózkodási hely szerinti iskolába kötelező beíratni. Ellentétes esetben a szülő szabálysértést követ el. Akik nem azt az intézményt választják, ahová területileg tartoznának, ugyanezek a napok állnak rendelkezésre a beiratkozásra. Amit mindenkinek magával kell vinnie: a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és a lakcímkártyát, továbbá az iskolaérettséget igazoló dokumentumot. Pomázon három, Budakalászon egyelőre két intézmény fogadja a diákokat. A településen azonban még idén elkezdődik egy új suli építése is, mely a Patakpart Általános Iskola nevet viseli majd. 2018 szeptemberében pedig már élettel is megtelik az iskola. Budakalász iskolái egyébként is nagyon népszerűek, ezért idén különösen figyelnek arra, hogy valóban azokat a gyerekeket vegyék fel, akik nem csak lakcímkártyájuk szerint élnek a településen. Ezzel kapcsolatban a szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola is kér nyilatkozatot. A járási székhelyen öt állami intézmény veszi fel a diákokat kötelezően, de itt magániskolát is választhatnak, akárcsak Visegrádon. Az iskolák honlapjukon részletes tájékoztatást is adnak a leendő elsősök szüleinek.

Sátorbontás a Termálfürdőben Szeretnénk felhívni fürdővendégek figyelmét, hogy a leányfalui Termálfürdőben április 3-án, hétfőtől karbantartás és sátorbontás miatt az 50 m-es úszómedence nem üzemel. Egyéb szolgáltatásaink zavartalanul vehetők igénybe. Vendégeink előreláthatólag április 14-én, nagypénteken használhatják újból a már fedetlen 50 méteres strandmedencét. A termálkút időszakos karbantartási munkái miatt

fürdőnk április 6-án zárva tart. Nyitás: április 7-én, reggel 6 órakor. Időjárástól függetlenül, minden pénteken és szombaton 20-tól 24 óráig zenés éjszakai fürdőzésre várjuk látogatóinkat. A belépő egységesen 1.450 Ft. Aktuális programjainkról és az egyéb ajánlatokról érdeklődjön a 06-26/383-370-es telefonszámon, vagy látogasson el honlapunkra: www.leanyfurdo.hu!

u rd alf

o

Ám a depresszió megelőzhető és kezelhető. Világszerte sokan küzdenek ellene, 2016. október 10-én, a lelki egészség világnapján egyéves kampány indult legyőzésére, amelynek szlogenje: Beszélgessünk! A kampányhoz április 8-i Egészségnapján a V-8 Uszoda és Szabadidőközpont is csatlakozik Szentendrén. A rendezvényen Balázs Nelli pszichológus 9 és 12 óra között vár minden érdeklődőt és érintettet, hiszen minél többet tudunk erről a betegségről, annál nagyobb eséllyel indulhatunk harcba ellene!

m

lódni akar o rm á , inf sen minket a a s H öve n k .com/lea yfalu/ te k o r bo

www .fa ce

Egyensúlyban test és lélek!

Kapacitásnövelés – újdonságok a SZEI-ben 5.


7

XIV. évfolyam, április

Mindannyian csak turisták vagyunk ezen a bolygón A dalai láma, Tendzin Gjaco gondolatával soha ennyien nem vállaltak még közösséget Szigetmonostoron március 21-22-én, a Víz Világnapján megrendezett ÖKO-Szigeten. Idén ugyanis tizennégy település 15 iskolájából 52 osztály, csaknem 1100 diák és 70 kísérő tanár vett részt a rendezvényen. Az esemény központi témája, a víz mellett, a biodiverzitás veszélyes mértéket öltő csökkenése volt. Az esemény ünnepélyes megnyitóján az ÖKO-Sziget szakmai védnökét, prof. Vida Gábort képviselő Csányi Béla hidrobiológus, két Duna-expedíció vezetője kiemelte: a biodiverzitás csökkenése az ember őrületes tempójú bolygóátalakító tevékenységének következménye. Hozzátette: ezért hasznosak az olyan rendezvények, mint az ÖKO-Sziget, mert a fiatalok itt sok információt kapnak a környezet állapotáról, fenntarthatóságáról, és ötleteket, hogy mit tehetnek a helyzet javítása érdekében. Kőrösi Levente, a Földművelésügyi Minisztérium Ter­mé­szet­ meg­őr­zé­si Főosztályának helyettes vezetője kiemelte: a bolygó ökoszisztéma-szolgáltatásai hatalmas értéket képviselnek, amelyekre rendkívüli módon kellene vigyáznunk. Kitért az egyre csökkenő méhpopulációnak a növények beporzásában játszott pótolhatatlan szerepére, az erdők levegőminőség szabályozásában betöltött funkciójára, a vizek öntisztító, a talajok megújuló képességére. Ezek azonban csak akkor tudnak működni, ha az ember nem terheli olyan mértékben túl a természetet a különböző vegyi anyagokkal, hulladékokkal, amelyek káros hatásaival az már nem tud megbirkózni. A felnőtt generációk felelőssége, hogy megőrizzék a természet értékeit, és ne pusztítsák tovább azokat. A biológiai sokféleség csökkenésének megállítása összetett feladat, a legkülönbözőbb szinteken (ál­lamipar-me­ző­gaz­da­ság; helyi és nemzetközi összefogás) követel intézkedéseket. Magyarországon e tekintetben kiemelt feladat a vizes élőhelyek védelme.

Molnár Zsolt házigazda, Szigetmonostor polgármestere hangsúlyozta: a Szentendrei-sziget biztosítja Budapest ívóvíz készletének 70-80 százalékát. Ahhoz, hogy a víz tiszta legyen, a talajnak is

tisztának kell lennie, óvni kell tehát mindkettőt. Kiemelte: rajtunk, és csak rajtunk múlik, hogy megmarad-e a víz tisztasága, és ettől nem elválaszthatóan a biológiai sokféleség. Lőrinczi István főszervező, az Ökológiai Művelődés elnöke, az Outdoor Mission Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: az ÖKO-Szigeten rendszerben mutatják be a környezeti problémákat, mert azokat csak átfogóan gondolkodva lehet megoldani. A gyerekek a rendezvényen játékos formában, a tapasztalati tanulás formájában tesznek szert fontos környezetvédelmi ismeretekre. A szervezők korosztályokra szabottan alakították ki az ÖKO-Sziget kötött prog-

BOBPÁLYÁK

ramjait: az 1. és 2. osztályosok a helyi Madárbarát Park élőhelyeivel és lakóival ismerkedtek, majd kézműves foglalkozáson vettek részt. A 3-4-dikesek a Vízkelői Tanösvényt látogatták meg, ahol érdekfeszítő előadást hallgattak meg a hazánkban élő hüllőkről és kétéltűekről, ismerkedtek a helyi növényekkel és állatokkal. Az 5. és 6. osztályosok rövid előadást hallhattak a fajpusztulás okairól, majd megmenthettek kipusztulóban lévő jegesmedvéket, valamint védett állatokat gyűjthettek egybe játékos formában. A 7-dikesek a híres angol gazdasági modell, a Közlegelők tragédiája alapján kidolgozott szituációs társasjáték keretében maguk is megtapasztalhatták, hogy a mohóság miképpen vezet a természet pusztulásához, és annak megmentése érdekében milyen nehéz lemondani a már megszerzett javainkról, előjogainkról. A játék arra hívta fel a figyelmüket, hogy a bolygó megmentése érdekében összefogásra van szükség. A legnagyobbak a világ fajokban leggazdagabb élőhelyével, a korallzátonyokkal ismerkedhettek meg, majd helyi kézművesek vezetésével maguk is készíthettek korallokat. A kötött programok mellett számos szabadon látogatható kísérő elem gazdagította a rendezvényt, amelyet az ÖKO-Sziget szakmai partnerei biztosítottak. A programsorozaton megjelent az Országos Meteorológiai Szolgálat, az MTA Ökológiai Kutatóközpontja, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a WWF Magyarország és a CEEweb a Biológiai Sokféleségért. A szakmai partnerek a munkájuk során használt eszközöket, preparátumokat, víz- és egyéb mintákat, növényeket, őstengeri maradványokat mutattak meg a gyerekeknek, illetve izgalmas és érdekes játékokkal mélyítették el környezetvédelmi érdeklődésüket. Lőrinczi István

Ébreszd fel a tested! Idén igazi tavasz van, virágillattal, kellemes hőmérséklettel, méhecskedöngicséléssel. Minden a szabadba csábít. De ne csak a téli ruháinkat vessük le ilyenkor, rázzuk le a lustaság utolsó maradékát is. Csak körbe kell nézni, és máris mozdulni hív minket a környezet. Budakalászon is elhozza az április évről évre az első közösségi sportrendezvényt. A Tófutás egyébként is az egyik legnépszerűbb esemény a városban, melyre idén több újítással készült a szervező Kós Károly Művelődési Ház. Tanulva abból, hogy 6-700 versenyző nevez a programra, változtattak a regisztráció és a rajt menetén is. Az egyes korcsoportok és az egy, vagy kétkörös versenyzők időbeli eltéréssel rajtoltak. Szintén újdonság volt, hogy a gyerek, valamint a versenyen kívüli kísérők különféle sportszereket próbálhattak ki, a hölgyeket kényeztető sarok is várta.

Most először a tájfutásba is bele lehetett kóstolni. A szervezők rövid, közepes és hosszabb távot is kijelöltek, melyeket akár

sétálva is meg lehetett tenni. Idén a résztvevők a thai boksz mozdulataival is ismerkedhettek. Az Omszk-tó korábban is a futók kedvence volt, tavaly pedig átadták a kifejezetten sportoláshoz fejlesztett rekortán pályát, vagyis a speciális gumi felületű futóösvényt. Az önkormányzat lakossági kérésre februárban engedélyezte, hogy a fu­tó­ba­ba­

Tüzes szépségek seregszemléje Tahitótfalu önkormányzata és a Tegyünk együtt Tahitótfaluért civil alapítvány hetedik alkalommal hirdeti meg az országos diákalkotók tűzzománc biennáléját. A pályázat témáját a 130 éve született költő, Áprily Lajos műveiben megjelenő természetszeretet adja. A felhívásra általános- és középiskolák, művelődési házak, gyermekházak és intézmények alkotóműhelyei jelentkezhetnek. A díjazott alkotásokat június 9-10-11-én a 19. Tahitótfalui Eperfesztivál kiállítósátrában tekinthetik meg a látogatók. Minden alkotó vagy alkotóközösség egy művel, vagy legfeljebb öt elemből álló sorozattal vehet részt a versengésben. A pályaművek képek, zománccal díszített plasztikák vagy dísztárgyak lehetnek. Pályázni csak eredeti, más kiállításon vagy versenyen még nem szerepelt pályaművel lehet. Négy korcsoportban hirdetnek győztest. A 6-8, 9-11, 12-14 valamint a 15-18 éves alkotók legsikeresebb alkotásait, arany-, ezüst- és bronzéremmel jutalmazzák, a közös alkotások különdíjban részesülnek. A kiállítás abszolút győztese fődíjat kap, a felkészítők közül a legjobbnak oktatói díjat adományoz a szakmai zsűri. Az előzetes részvételi szándékot március 17-ig lehet jelezni a faluhaz@tahitotfalu.hu e-mail címen. A pályaművek beérkezési határideje 2017. május 19. A díjazott és kiállításra kerülő alkotások listáját 2017. június 1-től teszik közzé a www.tahitotfalu.hu honlapon. Bővebb felvilágosítás a 06-30/337-5527es és a 06-30/921-1013-as telefonszámokon kérhető.

www.bobozas.hu Nyitva az év minden napján

Visegrád-Nagyvillám, a 11 főútról 20/924-5961, 26/397-397 Sopron, a 84-es út mellett 20/433-3505, 99/334-266 Pályabérlés cégrendezvényekhez

FAKIVÁGÁS ALPINTECHNIKÁVAL VESZÉLYESSÉ VÁLT, KISZÁRADT FÁK KIVÁGÁSA

(döntés nélkül is, lebontással, anyagi felelősségvállalással)

• FÁK VISSZAVÁGÁSA, METSZÉSE • ELHANYAGOLT TELKEK, TERÜLETEK RENDBETÉTELE • BOZÓTIRTÁS, ZÖLD HULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSA • BOKROK, SÖVÉNYEK VISSZAVÁGÁSA • FÜVESÍTÉS, FŰNYÍRÁS, FŰKASZÁLÁS • KERTEK RENDSZERES FENNTARTÁSA, ÁPOLÁSA • KERTI BÚTOROK KÉSZÍTÉSE • AUTÓBEÁLLÓK, SZALETLIK ÉPÍTÉSE

TŰZIFA-ÁRUSÍTÁS

BÜKK, GYERTYÁN, TÖLGY ÉS AKÁC KUGLIBAN • HASÍTVA KAlODás TŰZiFA 1,7 m3-es, 1 m3-es

20 km-es körzeten belül ingyenes házhozszállítás!

Tel.: 06-20 927-7885 E-mail: gyongykertkft@gmail.com

ko­csi­val is használni lehessen a létesítményt, majd márciusban szintén a budakalásziak felvetésére az önkormányzat szavazott arról, hogy térköves sétányt épít a tó köré. Ezzel a sportolók és a víz körül sétálók számára is biztonságossá válik a kikapcsolódás. Két méter széles és 1100 méter hosszúságú lesz a járda, melynek költségeit a Luppa-tó eladásából finanszírozza az önkormányzat. A sétány építését a tavaszi tófutás után kezdik el, vélhetően egy hónap alatt készül el. Addigra pedig egy másik sportesemény várja a helyieket és környékbelieket: május 1–én a Kevélyre fel! családi túra-és futóverseny ad alkalmat a közös mozgásra. A bátrak rohamtempóban is nekivághatnak a NagyKevélynek, de egy csinos kis kaptató után a gyalog baktatókat is vendégség várja a célban. Az eseményről a Kós Károly Művelődési Ház facebook oldalán találják majd meg a részleteket. (H)

TErMOKiNG BT. 2021 Tahitótfalu, Kossuth L. u. 49.

REDŐNYÖK GYÁRTÁSA ÉS SZERELÉSE

FA- ÉS MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK GYÁRTÁSA, BESZERELÉSE RÉGI ABLAKOK TELJES FELÚJÍTÁSA

SZÚNYOGHÁLÓK

Tel.: 06 (30) 221-8954


8

XIV. évfolyam, április

Kishaszon gépjárművek a Renault Budakalásznál

Megbízható üzlettárs a mindennapokban! A francia gyökerekkel rendelkező, de mára egy nemzetközi nagyvállalatként működő Renault Csoport több mint 115 éves történelme a Nissan Csoporttal kötött együttműködés során sikerekben és innovációban gazdag múltra tekint vissza. Az általunk tervezett és gyártott személyautók és kishaszonjárművek a világ 128 országában vásárolhatók meg, ezzel a világ 4. legnagyobb autógyártói. A Reanault Budapest (Autó Triplex Kft.) 3 márkakereskedése piacvezetőként a 2016-os évben, az általa forgalmazott Renault és Dacia típusú kishaszon gépjárművekből és személyautókból 2270 új járművet értékesített. A gazdasági viszonyok változására reagálva a Renault felismerte, hogy a kis- és középvállalkozások működésében egyre nagyobb szerepe van a kishasznonjármű üzletágnak ezért a jövőben kiemelt területnek tekinti ezek értékesítését. A Master, a Trafic és a Kangoo a piaci környezet minden igényét igyekszik kiszolgálni, céljuk, hogy ügyfeleik a vásárlást követően is megkapják a megfelelő támogatást. Ehhez a Renault telephelyein hamarosan számos kishaszonjármű centrumot hoz létre ‘Pro+’néven, amely a régi és új tulajdonosok számára értékesítő- és szervizközpontként üzemel. A kiválasztott telephelyeket – közöttük a Renault Budakalász képviseletet – felszerelik a szükséges berendezésekkel, hogy a rendszeres karbantartásokat és a nagyjavításokat biztosítani tudják márkahű ügyfeleik számára.

A Master előnyös tulajdonságai A márka legsikeresebb haszonjárműve a Renault Master Furgon régóta stabil, standard modell. Legújabb változatai már nem csupán munkaeszközök, de a jelentős fejlesztésnek köszönhetően munkatársaknak is tekinthetők. A 3,5 tonna össztömegű jármű, amely határozott megjelenését az új designnak köszönheti, személyautós jogosítvánnyal vezethető. Kategóriájában az eladási számok alapján évek óta Európában vezető helyet tölt be. A rendkívül széles, mintegy 350 verzióból álló kínálatnak köszönhetően a MASTER furgon, duplakabinos fur-

gon, szimpla- és duplakabinos alváz, dobozos és billenőplatós felépítményekkel, mindenki megtalálja az igényeinek és foglalkozásának leginkább megfelelő gépjárművet. Legyen szó a kereskedelemben szükséges kisáruszállításról, vagy a csomagküldő szolgálatok flottaautóiról, de akár hűtőkocsira, vagy ha kizárólag személyszállításra alkalmas kisbuszra van szükség, a MASTER változatai egyaránt megoldást nyújtanak. A Renault MASTER valóban mindent tud a fuvarozásról, az egyes modellek 4 magassági és 3 hosszúsági verzióban érhetők el. Ös�szesen 12 féle rakodási kapacitást kínálnak, amelyek 8 és 22 m3 között változnak. A választék legújabb tagja a szimplakerekes hátsókerékhajtású L4 verzió. A 110 és a 125 lóerős dCi motorok mellett, a Twin Turbo 135 és 165 lóerős változatok (a kihasznált technológia eredményeképpen) erősebbek, de kevesebbet is fogyasztanak akár 1,5 literrel. A lehető legbiztonságosabb közlekedés érdekében a Renault MASTER-be a legújabb generációs ESC menetstabilizátor került, amely ráadásul az alapfelszereltség részét képezi. Ezt egészíti ki az emelkedőn elindulást segítő és a rakomány beszitálását gátló rendszer. A járműben a vezető kényelméről állítható kormány és ülésmagasság szabályozó gondoskodik. Az ergonomikus kialakítású utastér álló helyzetben akár mobil irodává alakítható, az elforgatható notebook asztal, az irattartók és a praktikus tárolóhelyek mind ezt a célt szolgálják. A „wide view” tükrök csökkentik a közlekedésbiztonságot veszélyeztető holtteret, a Tom Tom® navigáció pedig mindig biztonsággal vezet, bárhová is vigyen az út. Az új Master minden változata 5 tagadhatatlan előnnyel bír: robusztus formák, könnyű manőverezhetőség, gyakorlatiasság, biztonság és kényelmes utas kabin. Egy igazi megbízható üzlettárs a mindennapokban! Tesztvezetésére a Renault Budakalász honlapján, illetve telefonos időpontfoglalással lehet jelentkezni, hogy személyesen is megtapasztalja, az utolérhetetlen Renault-élményt. (x)

Renault Budapest Budakalász

Renault Budapest dél-pest

Renault Budapest kelet-pest

2011 Budakalász, József attila u. 77. tel.: +36 (1) 465-0000

1097 Budapest, könyves kálmán krt. 5. tel.: +36 (1) 476-3100

1173 Budapest, pesti út 16. tel.: +36 (1) 254-0404 renaultbudapest.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.