Szomszédaink voltak (2015)

SZOMSZÉDAINK

VOLTAK

Szentendre zsidósága

Szomszédaink voltak – Szentendre zsidósága

A kép és szöveg összeállításában részt vett: :

Klein László, Száva Borbála, Vajda János Szerkesztette:

Rappai Zsuzsa Tervezte:

Kemény Zoltán Felelôs kiadó:

Magyar Izraeli Baráti Társaság kulturális egyesület

Szentendre-Dunakanyar Nyomtatta és kötötte:

Mega Kft – DEMAX Mûvek Nyomdaipari Kft

Minden

j og f e nnt a r t v a

©Magyar Izraeli Baráti Társaság kulturális egyesület Szentendre-Dunakanyar, 2015

ISBN 9-783950-33454-6-3

BÉKEIDÔ

Szomszédaink voltak Szentendre zsidósága A szentendrei zsidók mintegy két évszázados múltját bemutatni nem egyszerû feladat. Folytonos történet-e az övék az 1822-bôl ismert legkorábbi említés óta?

Vagy megszakadt 1944 nyarán, amikor az ország más részeihez hasonlóan helybeli „szomszédaik” közremûködésével összegyûjtötték, gettóba zárták, elhurcolták ôket a haláltáborokba, és a „gazdátlanná vált” lakások, üzletek az azokat maguknak igénylô lakosoké lettek?

Létezik még szentendrei zsidó? Vagy már csak Izraelben él túl a nyolcvanadik életévén, és hazalátogatásakor keresi a szentendrei gyerekkor nyomait, fényképeket mutatva a régi házról és a családról?

Annak tekinthetô, aki csak pár éve szentendrei, s Budapestre jár zsinagógába legalább a nagyobb ünnepeken? Ha semmit sem tud már a vallási szabályokról, ateista, csak a zsidó tudat van meg benne – vagy minden tradicionális elôírást betart?

Az utcán mellettünk elhaladók bármelyike lehet izraelita. Ez mindenki magánügye, az igazán fontos kérdés az, hogy mit tesz Szentendréért.

Több kísérlet után, pár lelkes szentendrei zsidó aktivista közremûködésével 2011ben alakult meg a Magyar–Izraeli Baráti Társaság, mint világi, kulturális egyesület. Eddigi tevékenysége során szervezett többek között filmklubot, beszélgetôs vitafórumokat, sóletvacsorát, kiállításokat, hanuka-ünnepségeket. A Szentendrérôl elhurcolt zsidók emlékét minden évben az áldozatok nevének felolvasásával tartja életben. Rendezvényei nyitottak, vallási 4

meggyôzôdéstôl, politikától függetlenül mindenkit szívesen látnak. A társaság nemcsak erôsíti a közösséget, hanem a város múltjának sokrétû feltárásában is aktívan közremûködik. A 2012-ben Pápán nyílt Elfeledett szomszédaink címû zsidó helytörténeti kiállítás csoportos felkeresése után határozta el a Magyar–Izraeli Baráti Társaság néhány lelkes résztvevôje, hogy szisztematikus levéltári és múzeumi kutatással kiegészíti Kertész Péter Cipôtalpbetét – Tórából címû, a szentendrei zsidók történetével foglalkozó, úttörô jelentôségû alapmûvét. S két év alatt majdnem ezer helyi zsidó életrajzi adatait és a város fejlôdésében betöltött szerepét tárták fel önkéntes munkával, olykor külföldi segítséget is bevonva. A kutatómunka során Szentendrén túl, a környékbeli településeken élt és halt zsidókról is sikerült adatokat találni, így néhány éven belül remélhetôleg újabb kiadványt nyújthatunk át az érdeklôdôknek.

1944-ig a szentendrei zsidók közt a számos kereskedô mellett volt több kisiparos, szôlôbirtokos éppúgy, mint egyszerû földmûves, virilis képviselô és szegényházi ápolt, HÉV-állomásfônök, kalauz, könyvkötô, orvos, fényképész, tanító, bába, telekkönyvvezetô, fuvaros, ügyvéd, hentes és mészáros, magán- és közhivatalnok, napszámos, pék, varrónô, raktáros, papírgyári munkás, hivatásos katona, kötszerész, rézmûves, asztalos, borbély, mérnök … és még sorolhatnánk, ugyanúgy mint nem zsidó szomszédaik között.

Együtt éltek.

5

A soá után csak pár zsidó tért vissza Szentendrére. A hitközség rövid vegetálás után megszûnt. A gondozatlan temetô egyik felét felszámolták, óvodát építettek a helyére. 1975-ben költözött a városba családjával együtt Kertész Péter Pulitzeremlékdíjas újságíró. Ô határozta el, hogy rendbe hozatja a megmaradt zsidó temetôt és feltámasztja a szentendrei zsidó közéletet. Elôször a sírok környékét hozatta rendbe, majd több lépcsôben újjávarázsoltatta a kerítést és a fôkaput. A kerítés terveit Jávor Piroska festômûvész készítette, a kivitelezô Kovács Endre díszmûkovács volt, a síremlékek helyreállításán Pap Lajos kôszobrász mester dolgozott, mindhárman szentendreiek.

A Szentendrérôl elszármazott Szántó György, egykori nagykereskedô a múlt század végén döntött úgy, hogy szülei egykori lakóházában zsidó emlékhelyet alakít ki. Ezt a tervet halála után fia, Szántó András fejezte be. A Szántó Emlék- és Imaház 1998-ban nyílt meg.

Élnek ma zsidók Szentendrén? Hitközség nincs, a zsinagóga és az izraelita elemi iskola Petôfi utcai épületét átépítették – de emléktáblái elôtt lehetôség van leróni a kegyeletet. Igen, élnek zsidók Szentendrén.

Alapvetôen Budapestrôl ide költözött családokról van szó, akik közül sokan vesznek részt aktívan a város közéletében.

Ez a kis kötet nemcsak azért született, hogy emléket állítson egykori zsidó polgártársainknak, hanem bemutassa sokszínû életüket, hétköznapjaikat és ünnepeiket, örömeiket és szenvedéseiket – azt, hogyan is éltek itt Szentendrén egykor a zsidók.

Kapcsolódva a Szántó Emlék- és Imaház ingyenesen látogatható új kiállításához, amelyben a témához kötôdô dokumentumok, fotók és tárgyak Szentendre helytörténetének részeként megtekinthetôek.

Klein László – Szegô András – Vajda János 2014. december Szentendre

H.László Magda

Emlékkönyv a XX. századból I. Az emlékkönyv Volt a nagyanyámnak egy öccse: Rosenberg Mór. Muci bácsinak hívtuk a családban. Ô volt a legkedvesebb rokonom. Nagyon jó ember volt, érdekelte az irodalom is. Minden hét szombat délutánján Budapestrôl hajóval kijött hozzánk Szentendrére és hétfô reggelig nálunk volt.

Nagyon sokat kártyáztunk, beszélgettünk.

Szava járása volt, hogy „nem szül gyáva nyulat Zsabinec párduca”. Kiderült, hogy ô Zsabinecben született, innen tudtam meg, hogy a nagyanyámék Morvaországból, Zsabinecbôl kerültek át Trencsénbe, illetve Orechora. Nagyon szeretett viccelôdni.

Kaptam tôle egy emlékkönyvet nyolc éves koromban.

Beleírogattak a gyerekek. Volt egy barátnôm, odaadtam neki, hogy rajzoljon bele. A könyv ott maradt nála, így maradt meg véletlenül. Akkor kaptam vissza, amikor hazajöttem a deportálásból. Csak a könyvet, mást nem. Volt nála sok minden, csak ezt adta vissza. Talán jobban örültem az emlékkönyvnek, mintha bármi mást kaptam volna

A család Családom a világ két tájáról, északról és délrôl érkezett Magyarországra. Apám felvidéki volt, Trencsénben született, a szülôk egy Trencsén melletti faluban, Orehon laktak és gazdálkodtak. A dédapám került elsôként oda Morvaországból, ô építette föl a nagy házat, 70 centis falakkal. Vastag falak kellettek, mert a Vág kiöntött, és 6

gyakran elárasztotta a házat vízzel. Dédapám 8 gyereket nevelt fel, ezek közül az egyik volt az én nagyanyám.

Nagyapám trencséni volt. Kisgyerek volt még, amikor meghalt az édesanyja, akit Rózának hívtak. Az édesanyja meghagyta neki, hogy egy Róza nevû lányt vegyen feleségül. Így vette feleségül épp a nagyanyámat, akit szintén Rózának hívtak.

Három gyerekük lett: a legidôsebb, Samu állatorvos, apám, Sándor, és a húga, Regina, aki 36 éves korában meghalt.

Apám Trencsénben, a piaristáknál járta a négy gimnáziumot, utána Pesten folytat7

az iskolaszéki elnök, általában orvos volt – elôször Weisz Ármin, tisztifôorvos. Magas, szép ember volt, ô adta az oltásokat is a gyerekeknek. Nagyon büszke voltam, hogy tízéves koromban egyedül mentem el a himlôoltásra. Megdicsért és mindegyikünk kapott egy szeletke csokoládét.

Amikor meghalt, a következô iskolaszéki elnök Dr. Óvári József lett, Szentendre igen szeretett és tisztelt orvosa. Nagyon áldozatkész volt, nem lehetett olyan rossz idô, hogy ne ment volna el beteghez, akár Szentlászlóra is. Biciklin járt, gyakran hóban, viharban tolta a biciklijét és gyógyította a betegeket. Fiával együtt Auschwitzba került a Sonderkommandóba, ott fejezte be az életét.

ta a Kereskedelmi Akadémián, ott is érettségizett, majd elment gyakornoknak az erzsébeti Len- Kender- és Jutagyárba. Ott dolgozott, egészen a válság idejéig.

Anyám tízgyerekes, délvidéki, horvát családból származott, ôk Lipikrôl kerültek fel Pestre. Apámmal már Pesten ismerkedett meg. A kommün alatt, 1919-ben kerültek Szentendrére. Ott is éltünk egészen a deportálásig. Én Budapesten születtem, 1919. május 19-én.

Iskola Az elemi iskolákat a szentendrei zsidó iskolában végeztem. Az iskola egy nagy épületben kapott helyet, ahol a templom, a kántor lakása, egy tanácsterem és az iskolaszolga lakása is volt. Az épületet egy keresztény iparos hagyta végrendeletileg a zsidó hitközségre. Itt lakott a tanító úr is. Minden lakónak volt egy kis kertrésze, 8

ezen kívül volt egy udvarrész, ahol mi játszottunk: egyik oldalon a fiúk, másik oldalon a lányok. Az iskola-terem akkora volt talán, mint két szoba. Húsz-egynéhányan lehettünk, nagyon kevés lány volt – hárman-négyen, ha voltunk. Nem csak zsidó gyerekek jártak az iskolába: volt katolikus, református, görög-keleti gyerek is. A tanítónak – Tolnai tanító úrnak – igen jó híre volt, ezért szívesen adták ebbe az iskolába a nem zsidó gyerekeket is.

A hétköznapok úgy teltek, ahogy egy osztatlan hatosztályos iskolában: a tanító úr kiadta az osztályok munkáját – egyik csoport írt, a másik csoport kiment felelni, a harmadik számtanpéldát csinált. A tanító úr nagyon ügyes volt, a gyerek nem csak a saját anyagát tanulta meg, hanem mindig ismételt is és elôre is tanult. Nem volt rossz ez az iskolatípus. Idônként jött

Az iskolai hétköznapok közé tartozott aszünetekben a játék az udvaron, idônként a kirándulás a Duna-partra. Negyedik elemista voltam, amikor elvitt bennünket a tanító úr Sztaravodára, ahol most a skanzen van. Akkor nem volt skanzen, csak a forrás és az erdô. Szülôk is jöttek velünk, a tanító úr pedig mindenféle játékot eszelt ki nekünk. Szaladni kellett, kanállal a kézben, a kanálban egy tojás. Aztán konzervdobozokat raktak egymás elé, és azon kellett lépkedni, az nyert, aki leggyorsabban

célba ért. Aztán volt, hogy szilvalekváros kenyér lógott kötélrôl, azt kellett minél elôbb megenni.

Az ünnepeket is szépen megrendeztük: például a hanuka esteket. Emlékszem arra is, hogyan tanított a tanító úr: például, amikor azt tanította, hogy hat nap alatt teremtette Isten a világot, akkor mindig hozzátette, hogy ezt ne úgy képzeljük, hogy ez hat nap volt, évmilliók voltak.

Aztán megtanította az izraeli himnuszt, és hanukakor is énekeltünk. Nekem nem volt hangom, úgyhogy év végén, amikor kihívott, hogy énekbôl vizsgáztasson, én csak tátogatni tudtam. Addig nem vette észre a tanító úr, de akkor megbizonyosodhatott, hogy semmi hangom nem volt. Azt mondta, hogy ez bizony szomorú. Így aztán engem a rossz jegy énekbôl egészen végigkísért. Negyedik polgáriban ugyan megadta a kedves nôvér a jelest, de melléírta, hogy ének elmélet. Addig mindig csak a ros�szabb jegyet kaptam.

Az elemi iskolában nyolctól tízig voltak egyben az órák, aztán szünet, majd megint órák. Ebédre értem haza, elég messze laktunk, húsz perc volt az út. Csütörtökönként délután is volt tanítás, ami tulajdon9

képpen játék volt, akkor kicsit németül is tanított a tanító úr.

Tolnai tanító úr sorsa tragikus volt.

Elvált és mint elvált ember került Szentendrére valahonnan Kelet-Magyarországról, Kárpátaljáról. Sajnos ivott a tanár úr.

Pesten egy italboltban megismerkedett az italbolt tulajdonosnôjével, akit aztán feleségül vett. Szép hozománya volt a nônek, nagyon szép házat tudtak venni. Minden rendben lett volna, de a házasság nagyon rosszul sikerült. Nem tudom, azért-e, mert a felesége nem volt intelligens, vagy azért mert ô ivott. Végül is a tanító urat azért küldték el az iskolából, mert ivott. Pestre költözött, kapott egy kis végkielégítést, nyitott egy írószerboltot. Én akkor már bejártam Pestre a gimnáziumba és ô valahol a közelben lakhatott, többször találkoztam vele. Hamarosan meg is halt májbetegségben. Tragikus sorsa volt.

10

Elemi után a polgáriba kerültem, az úgy nevezett érseki leányiskolába. Apácák tanítottak, nagyon jó volt, mert jól tanítottak, jó hangulat volt, fegyelem is és nagyon-nagyon tisztességesek voltak. Csak jót tudok mondani róluk. A polgári négy évig tartott, utána jött a pesti gimnázium.

Bár a gimnáziumban már csak jó és közepes tanuló voltam, a polgárinak és az eleminek én voltam a legjobb tanulója. A gimnáziumban nagy volt az ugrás. A németet úgy tudtam átvészelni, hogy apám könyörtelenül minden este leült velem tanulni. Sajnos a franciát nem tudta, azt már egyedül kellett átvennem. Matematikából jó voltam, fizikából nem, a latint szerettem, az irodalmat szerettem, történelembôl pedig volt egy nagyon szigorú tanárnônk, akirôl a diákok még színdarabot is írtak.

Nagyon-nagyon szigorú volt. Emlékszem, érettségikor sétált velünk az udvaron és

azt mondta: „Lányok, menjenek férjhez, ezt tudom maguknak tanácsolni!” Öngyilkos lett a háború alatt, öregkorában. Aztán volt egy nagyon híres tanár nénink, Arató Amália, Ami néni. Latint és franciát tanított. Két lábát vitte el a háború alatt a gránát, meg is halt. A matematikatanárunk eljött mindig a találkozókra, ugyanis a mi osztályunk minden évben találkozott, még a 62. évit is megtartottuk, de akkor már csak négyen-öten jöttünk össze. Svájcban volt egy osztálytársunk, aki ideutazott és találkoztunk valahol. Hát most már kevesen élünk, talán öten a negyvenhétbôl.

Orvos szerettem volna lenni, de ez nem sikerülhetett, így aztán a deportálás után esti tagozaton végeztem el a földrajz-történelem szakot. Nem volt könnyû: dolgoztam, kis gyerekem volt és esti egyetem.

Senkinek se tanácsolom, hogy segítô családi háttér nélkül csinálja végig. Sajnálom, hogy az orvosi nem sikerült.

A családunkból nagyon kevesen maradtunk meg. Két unokaöcsém maradt életben, az egyik orvos lett, a másik mérnökit végzett és aztán még elvégzett az orvosiból is két évet, úgyhogy ô most Vancouverben egy kutatóintézet igazgatója, egyetemi tanár. A másik is egyetemi tanár volt kint, de már nyugdíjban van, most telepedett vissza, haza.

Az orvosi pálya iránt megvolt a családban az affinitás: szegény nagyanyám arról volt híres a faluban, hogy ha rossz fekvésû volt a borjú, akkor ô azt meg tudta fordítani az anyaméhben. Mindig ôt hívták el, hogy fordítsa meg.

A város 1919-ben költöztünk ki Szentendrére.

Nagyon sok fiú volt, akik nem tudtak elhelyezkedni és ezek aztán mindent csináltak:

rosszalkodtak, néha loptak is. Apám mesélte, hogy este, amikor hazajött – akkor még villany sem volt ott az utcánkban – ezek a fiúk – lejtôs rész volt – lent elbújtak, kifeszítettek egy kötelet, és aztán nevettek, ha valaki elbotlott. De apámat annyira szerették, hogy mikor arra ment, akkor kiabáltak: „László bácsi, vigyázzon!”

Szentendrén úgy 60-70 zsidó család élt, sok gyerek nem volt egy családban. Csak a Kohn nevû zöldségesnek volt rengeteg gyereke, de általában egy vagy két gyerek volt.

A Kohnékon kívül még a Weiszéknél volt hat gyerek.

Hogyan éltek az emberek? Nagy szegénység volt… Kisebb válság volt a háború után, sok állástalan emberrel. Szentendre egyébként az ágyrajárók városa volt. Kiköltöztek az elszegényedett emberek, aztán ha el tudtak helyezkedni, akkor otthagyták Szentendrét. Voltak törzslakók: a mi utcánkban ilyen törzslakó volt, a Gernédel nevû sváb házaspár, akiknél elôször laktunk. Nagyon rendes emberek voltak, azt hiszem, Amerikából jöttek valami pénzzel, úgyhogy vettek egy házat. Volt egy kis lakásuk benne és két másik lakást berendeztek, amit kiadtak. Az egyikben mi laktunk. A bácsinak volt malma is, egy kis patak folydogált ott, aminek volt egy kis 11

esése, az hajtotta a malmot. Azon kívül a bácsi kovácsmester is volt. Tehát többféle módon próbáltak pénzhez jutni. Nagyon szeretett inni a bácsi, úgyhogy, amikor éjjel hazajött, fölébresztette a lakókat, énekelte, hogy „Én és a holdvilág….” Ezt énekelte az öregember.

A néni mindig sétálni vitt. Nem volt gyerekük – én akkor voltam kisgyerek, ott laktunk náluk négyéves koromig. Nekem a lelkemre kötötték, hogy nem szabad idegentôl ennivalót elfogadni, ez végigkísért egy életen át. A néninek volt szép szôlôje, és az egyik szobában ki volt terítve a szôlô.

Oda belopott engem, és megetetett velem egy fürt mosatlan szôlôt. A következménye olyan bélhurut lett, hogy majdnem rámentem kisgyerekként erre a szôlôevésre. Szegény néni aztán szánta-bánta bûnét.

12

Az a gyerekkori képem maradt meg, amit a néninek adtunk ajándékba. Amikor a deportálásból hazajöttem, a rokonaitól visszakaptam. A bácsi és a néni régen meghaltak, a ház a rokonoké lett.

Az utcában lakott még egy molnár, Gyengének hívták. Aztán ott volt a Hoecker néni, aki zöldséget termesztett, ôk is Amerikából jöttek vissza. Vettek egy darab földet és abból próbáltak megélni. Volt egy Wallner nevû úr, aki az Elektromos Mûvek tulajdonosa volt egy társsal. A cég akkor még magánkézben volt, és amikor a város megvette, ô nagyon sok pénzt kapott és az összes szántóföldet megvásárolta a környéken, beültette gyümölcsfákkal és a gyümölcsöt eladta Pesten. Tönkrement.

Aztán letelepedett, ugyancsak Pestrôl, egy házaspár, Fodorék, ôk is hoztak pénzt, gyönyörûen berendezkedtek, tehenészet-

tel foglalkoztak. Papám mondta a Fodor úrnak, hogy hallgasson rá, ne kezdjen itt semmibe. A válasz az volt, hogy neki nem tanács kell, neki pénz kell. Egy év alatt ô is teljesen tönkrement. Így ment ez a válság idején.

Zsidóság A szüleim nagyon zárkózottan éltek.

Apám vallásos volt. Ha otthon volt, reggel, délben, este imádkozott, templomba ment. Kóser háztartást vezettünk. Amikor a nagymamám hozzánk jött, akkor különösen így volt, akkor még húsvéti edényeket is vettünk. Vallásos szellemben neveltek, de nem vagyok vallásos. Az emlékek azért megvannak.

Az iskola épületében volt egy tanácsterem, azt hiszem, még megvan. Egy üzem van a helyén. Elöl volt a kántorlakás, azután a templom, azután következett egy bejárat: iskola, tanácsterem és a samesz lakása. A kántorunknak, Stern Bélának csodálatos hangja volt. Akkor nôsült meg, amikor odakerült hozzánk. Nagyon-nagyon nehezen született a kisgyerekük, akivel azután a kántorné velünk egy vagonban került Auschwitzba. A kántor úr visszajött és a pesti zsinagóga és temetô kántora lett.

A templomban volt nôi és férfi rész. Emlékszem, ha az egyik ablakon benéztem: ott ült apám. A tanácsteremben talán volt egy hosszú asztal. Az iskola berendezése régies volt: régi-régi padok, faragásokkal tele, nevekkel, névbetûkkel tele. Volt egy vaskályha, a falon történelmi képek, dobogó és oldalt volt egy kispad. Amikor feleltünk, vagy olvasni kellett, akkor arra a kispadra ültünk. Ha például az elsô osztályosokat kihívta a tanító úr, akkor ott olvastak. Elsôben nemcsak a latin betûket

tanultuk meg, hanem héberül is jól megtanultunk olvasni. A táblán kívül volt egy nagy-nagy számológép is, úgyhogy az egyszeregyet azt hiszem, mindenki, ma is, álmában is tudja. Aki még él. Kevesen élünk már.

Az iskolából él még Vass Juci – Vass Éva húga – Perlusz Lívia, Krausz Robi Amerikában él, Fürst Ernô, a Falk fiú, de ô késôbb járt, nem velem. Másról nem tudok, hogy élne…

Az ünnepeket a tanító úr mindig elmagyarázta. Ünnepély csak hanukakor volt.

Adott föl imát is otthonra, imádkoznunk kellett. Otthon tartottuk az ünnepeket, nagyon szép széderestéket tartottunk, apám tökéletesen tudta végigcsinálni. A háború után egyszer megkértem egy rokonomat, hogy hívjanak meg, de hát van különbség széder és széder között… Mindig volt nálunk egy kisfiú, egy gyerek, aki nehezen indult el, még 6-7 éves korában is nehezen járt. Apám nagyon megszerette ezt a gyereket és széderkor mindig nálunk volt. Ô is elpusztult. Perlusz Pistának hívták.

13

A Perluszok egyébként sokan voltak, mészáros család volt, három testvérnek volt a fôtéren mészárszéke, a negyedik testvér pedig fogtechnikus volt. Egy lánytestvérük is volt, kövér, elhízott. Egyikük fia volt Perlusz Pista, aki minden ünnepen nálunk volt, amikor csak lehetett. Internisták is jártak oda hittanra, ott laktak polgáristaként a református kollégiumban. Nagyon sok zsidó gyerek volt, legalább 20-25 polgárista volt ott internátusban és ezek átjártak hittanórára.

Vallásos családban nôttem fel, mégsem lettem vallásos. A férjem szerint, aki szintén nagyon vallásos református volt, született materialista vagyok. A Mikulást már két éves koromban sem hittem el. Azt sem hittem el, hogy a gólya hozza a gyereket, mindig figyeltem a macskákat, láttam, hogy kövérek. A mamám igyekezett valahova elrejteni én meg mentem és vártam,

hogy mikor fog megszületni a kiscica. De tisztelem a vallásosakat.

Apám nagyon vallásos volt, a férjem ugyanolyan vallásos. A férjem a halála elôtt ült a fotelben, ölében a görög meg a francia Biblia: összehasonlította a görög és a francia szöveget. Mikor összeházasodtunk, próbált nevelni: kezembe adott egy könyvet, elolvastam egy oldalt, aztán visszaadtam neki, nem szóltam semmit, ô se szólt semmit. Látta, hogy ez nem fog menni.

Az anyám áttért a zsidó vallásra, katolikus volt eredetileg. Kóser háztartást vezetett, megtanulta a brochékat, gyertyát gyújtott péntek este. Ennél jobban nem vett részt a vallásos életben. Sosem mondták nekem, hogy „Ne tedd ezt, mert megbántod a Jóistent, megbüntet”. Ilyen nem volt, sem apám, sem anyám nem mondott ilyet. Természetes volt, hogy nem szabad hazudni, becsületesnek kell lenni, nem

szabad más embert megbántani, másét elvenni, másnak ártani, más érzékenységét megbántani.

Közösségek Szentendrén a zsidó és nem zsidó emberek tartották valamennyire a kapcsolatot egymással. A mi szomszédunk egy Kovács Pál nevû külügyminiszteri tanácsos volt, mellettük pedig egy nyugdíjas tábornokorvos lakott. Köszönôviszonyban voltunk és napi beszélgetés volt a kerítésnél. Karácsonykor áthívtak megnézni a karácsonyfát, ez volt a kapcsolat. Amikor a fasiszta idôk kezdôdtek, a szomszédunk futárszolgálatot teljesített. Járt Prágában és amikor visszajött, átjött apámhoz, és négyszemközt elmondta, hogy mit hallott. Azt hallotta, hogy a németek kipróbálták a gázt cseh partizánokon és azt is hallotta, hogy ha a németek elfogják egy cseh partizán feleségét, akkor a mellét karddal vágják le.

14

Ezt mesélte el nekünk. Meg azt is, hogy Kassa bombázása álcázott bombázás volt.

Néhány hasonló dolgot elmondott, de igazi, szívbéli kapcsolat nem volt.

Elôfordult például, hogy az utcába költözött egy katonatiszt, talán alezredes. Az volt a szokás, hogy az új lakók vizitelnek a szomszédoknál. Mikor megtudták, hogy zsidók vagyunk, gyorsan visszafordultak.

A dolog érdekessége, hogy amikor mi már Auschwitzban voltunk, a szüleim már nem is éltek, akkor Szentendrén a zsidó származásúakat is összeszedték. Egy pincében voltak és ugyanennek az alezredesnek a felesége is ott volt, miután kiderült, hogy ô is zsidó. Nem egy olyan volt ott, aki megjátszotta az elôkelô keresztényt, és aztán kiderült, hogy zsidó. Ott a pincében aztán megismerkedhettek egymással.

Csak akkor kezdtem érezni, hogy megváltozott a helyzet, amikor a csillagot fel kellett tenni, addig nem éreztem. Ha akkor 15

a húgával. A blokovájuk, szintén váradi nô, gyûlölte ôket, mert annak idején, Váradon nagyon jómódú emberek voltak, így aztán nagyon rosszul bánt velük ott a blokkban.

Ez volt az utolsó alkalom, hogy Trudit láttam, azóta nem tudok róla semmit. Váradon az egyik legszebb ház Trudiéké volt, emléktábla van rajta, de hogy a két lánnyal mi lett, nem tudom. Kevés barátom volt, nem vagyok barátkozós ember. Mindenkivel jóban voltam az iskolában, de közeli barátom nem nagyon volt.

korábbi osztálytársammal találkoztam, elfordította a fejét. Azelôtt nem, addig volt kapcsolat, köszönés, beszélgetés. A sárga csillagig nem volt jele antiszemitizmusnak. A rendôr például, amikor megtudta, hogy mi fog következni, elment és figyelmeztette a zsidókat. Jóindulatú volt.

Járt velünk a zsidó elemi iskolába görögkeleti, katolikus, református is. Ôk külön jártak hittanórára valahová, mindegyik a saját felekezetéhez. A mi hittanóráink vasárnap délelôtt voltak, úgyhogy ez a más vallásúakat nem zavarta. Ezen kívül egyenlôség volt.

Barátság A polgáriban Erdélyi Juci volt a barátnôm, aztán volt egy barátnôm a gimnáziumban is, egy váradi lány, Trudi.

Auschwitzban találkoztam vele. A C lágerben, megérkezés után egy asszony adott egy pohár vizet. Kiderült, hogy váradi és ismeri a barátnômet, aki szintén ott volt a C lágerben, azt is megtudtam, melyik blokkban. Hamarosan elmentem a blokkhoz, hát ott volt Trudi barátnôm az édesanyjával és 16

Hírek az I. világháború idején

Kisgyerekkoromban apám, ha valakinek adni akart, mindig megkérdezte tôlem, adjon-e? Azért kérdezte, hogy rászoktasson, én pedig mindig mondtam, hogy igen, adjon. Hasonlóképpen, amikor leült az írógéphez és írt, akkor odahívott, megkérdezte, hogy mondanám, hogy írnám: gondolkodásra szoktatott.

Hôsi halál. Weinberger Dezsô hôsi halált halt a 19. gyalogezred katonájaként Konsk mellett. Három hónapja bizonytalanságban volt az özvegy, akivel másfél éve házasok, s hat hónapos gyermekük van. Folyó hó 17-én megjött a hír. (Szentendre és Vidéke, 1915. 4. sz.

Dr. Weisz Ármin orvos kérelmére (a hadi­ kórházban teljesített orvosi szolgáltatások dí­ jazása iránt): „A képviselôtestületi közgyûlés [..] a városi orvos kérelmét minden tekintet­ ben jogosnak és méltányosnak tartja. De mi­ után a város a hadikórházban teljesített or­ vosi szolgáltatások díjazására fedezettel nem rendelkezik s viszont a mai nehéz viszonyok között nemcsak hogy újabb anyagi megter­ helést nem vállalhat, de a legszükségesebb kiadásoknál is a lehetô legnagyobbfokú ta­ karékosságra van kényszerítve, indíttatva érzi magát arra, hogy a méltányos kérelem teljesítéséért a Nagyméltóságú m. kir. Hon­ védelmi Miniszter Úrhoz forduljon [..] a város tanácsa.” (A képviselôtestület 1915. december 18-i

Sokat sétáltam apámmal: elvitt Pestre,megmutatta a szobrokat. Sokat tudott. Tudta, hogy melyik ház mikor épült, melyik kinek a háza. Életem nagy ajándéka az apám és a második férjem. Ennél többet nem kaphattam az élettôl.

Elôléptetés. Dr. Krausz József szentendrei

ügyvéd, tartalékos hadnagy fôhadnaggyá lé­ pett elô. – Gratulálunk. (Szentendre és Vidéke,

Vitézségi

Hazafiság Komoly hazafias nevelést kaptam, de nem csak az iskolában, hanem otthon is. Apám húga Trianonba halt bele, nem tudta elviselni, hogy a Felvidék elveszett és ô ott kell, hogy maradjon. Az elemiben Tolnai tanító úr hazafias verseket, énekeket tanított.

Tulajdonképpen a magyar költôk, a versek hoztak haza: Petôfi, Arany, Vörösmarty.

Mehettem volna nyugatra is. Tudtam, hogy a szüleim nem élnek, hogy nehéz évek lesznek. Azt nem tudtam, hogy semmit nem találok, de hát az is bekövetkezett…

Kozma Ignác a galíciai harctéren tanúsított személyes bátorsága jutalmául Auffenberg tá­ bornoktól dicsérô oklevelet kapott s egyben káplárrá nevezték ki. (Szentendre és Vidéke, 1914.

43. sz. [okt. 25.] 3. o.)

Elôléptetés. Glatz S. Sándort fô­állat­or­vos­ sá léptették elô (katonai szolgálatát tölti).

(Szentendre és Vidéke, 1915. 4. sz. [jan. 30.] 3. o)

[jan. 30.] 3. o.)

1915. 8. sz. [febr. 28.] 3. o.)

Hôseink. Barna Jenô a 3-ik bosnyák ezred tartalékos hadnagya, aki mint zászlós küzdött a szerbek ellen, az ellenség elôtt tanúsított bátorságáért most megkapta a II. osztályú ezüst vitézségi érmet. A kitüntetett hôs fia Bra­ un Antal szentendrei bírósági irodatisztnek.

ülésének jegyzôkönyvébôl)

érem . Klein Sándor 29. gy.-e. tizedest, Klein József helybeli állomásfônök öccsét, az ellenséggel szemben tanúsított hôsies magatartásáért a hadsereg-parancs­ nokság a nagy ezüst vitézségi éremmel tün­ tette ki. (Szentendre és Vidéke, 1916. 1. sz. (jan. 2.) 3. o.)

(Szentendre és Vidéke, 1915. 37. sz. [szept. 19.] 3. o.)

Elôléptetés. Barna Imre 32. gyalogezred­ beli hadapródot, Braun Antal kir. járásbíró­ sági irodatiszt fiát a harctéren az ellenség­ gel szemben tanúsított vitéz magatartásáért zászlóssá léptették el. (Szentendre és Vidéke, 1916. 2. sz. [jan. 9.] 3. o.)

17

Fischer Jolán visszaemlékezése Szentendre zsidó polgárai Dédanyám Lengyelországból menekült. Abban az idôben Szentendrén éltek magyar zsidó családok. Jómagamét is beleszámítva lehettek vagy tíz-tizenketten.

Mindnyájan ôslakosok voltak, hiszen — ha a zsidó temetô sírköveirôl le lehetne olvasni, kiderülne — az 1800-as években, vagy még korábban kerültek Szentendrére.

A sírok fekvésébôl némi büszkeséggel azt állapíthattam meg, hogy az én családom a legrégibbek közül való, hiszen nemcsak a szüleim, nagyszüleim, de még a dédanyám is itt van eltemetve.

Persze mindezt nem kérkedésbôl mondom, mert mi dicsekedni való van abban, hogy dédanyám mint fiatal özvegyasszony (férjét megölték a kozákok) Magyarországra menekült, és — hogy, hogy nem — Szentendrén telepedett le. Egyik fia (nagyapám) fûszerüzletet nyitott Szentendrén (még szólok róla), és 1848-ban Kossuth buzgó híve lett. Emiatt aztán a forradalom után két évet börtönben ült - felesége nyolc gyerekkel maradt magára -, ennek ellenére

18

még kilencvenéves korában is Kossuthnyakkendôt hordott!

Emlékszem a kedves mindent tudó orvosunkra, akkoriban Stadtphyzikusnak mondták. Nem volt a napnak vagy az éjszakának olyan órája, hogy el ne ment volna, ha beteghez hívták. Amikor egyszer gombamérgezést kaptam, ott ült egész éjjel az ágyam mellett. Nem volt egyszerû a dolog, mégis, minden várakozás ellenére, meggyógyultam. Nem tudok meghatottság nélkül nézni Krausz ügyvéd úr házára sem, aki — saját érdeke ellenére — mindenkit lebeszélt a pereskedésrôl, minket is. Volt azután közöttük bádogos, bútorkereskedô, fûszeres, mészáros, borbély, és el ne felejtsem a lóorvost, no meg a telekkönyvvezetôt se!

Késôbb sokuk odaveszett, mert Csia Sándor kijelentette: a szentendrei zsidók ne számítsanak protekcióra. Az én családomat azért nem tudták a nyilasok deportálni, mert még idejében elhagytuk a várost. (5-6.o.)

Nagyapám temetése Nagyapámnak, mint már említettem, a Duna soron nagy fûszerboltja volt. Amikor a felesége meghalt, megvált az üzlettôl. Attól kezdve apám gondoskodott róla. Vett neki egy kis, kétszobás házat a fôutcában. A verandának tolós ablaka is volt, így, ha valaki elment elôtte, elhúzhatta az ablakot, és azon keresztül beszélgettek. Egyetlen kedvtelése volt, az olvasás. Kilencvenhárom éves korában újraolvasta az Aranyembert.- Mielôtt meghalok, újra elolvasom, mert nagyon szép könyv - mondta. Kilencvenöt éves korában egyszerû zsidó fûszeresként halt meg. Elôre megmondta, hogy hány éves koráig fog élni.

Csak három hónapot tévedett.

Temetésére nagy csomó ember gyûlt össze, bizonyára kíváncsiságból is. A családunk nem tudott ámulatából felocsúdni, amikor láttuk, ahogyan a katolikus, a református és a szerb pap a rabbival egy sorban vonult a temetési menetben. Engem az hatott meg legjobban, hogy a nagytemplom lélekharangja is megszólalt. Sajnos

az öreg errôl már semmit sem tudhatott.

Mindez 1910 körül történt. [1912. május 8-án halt meg. – KL] Úgy vélem, életében ô maga is hozzájárult ahhoz a megbecsüléshez, amiben temetésekor részesült.

Tudva volt, hogy az ô boltjából senki nem ment ki üres kézzel, akár volt az illetônek pénze, akár nem.

– Majd fizet, ha lesz mibûl – ez volt a szavajárása.

Van egy kedves emlékem róla. Nyolcvanadik születésnapján történt. Gondosan felöltözött, és bot nélkül (soha nem is láttam nála botot) végigtipegett a Duna-parton, fel a Görög utcán a Fô téri cukrászdába. Itt már várta a cukrászné finom habos kávéval, merthogy ôk egy napon és ugyanabban az évben születtek! Persze az eseményre mindenki „befizetett”: amerre elment, mindenütt meglebbentek a kis függönyök, az ablakok mögül fürkészô szemek kísérték az elhaladó öreget. (38.o.)

Fischer Jolán: Anziksz Szentendrérôl.

(Szentendre : Szentendrei Könyvklub, 2002.)

19

Mervó Sándor visszaemlékezése

hacsak a ruszkik el nem vitték. De ô azt mondta, hogy nem akarja, mert hát aztán valami baj lesz vele vagy eltûnik, és ha visszajön a Löwy, akkor nem tudja visszaadni – ô nem vállal ilyesmit.

(részlet)

Itt Szentendrén a nemzetiségekkel nem volt semmi probléma, hát a zsidókkal se volt semmi probléma sem, addig, amíg nem jött a Szálasi.

Emlékszem rá, hogy nagyanyám elküldött, hogy menj el a Czinnerhez és mondd meg neki, hogy küldjön nekem 10 mázsa szenet, de fizetni most nem tudok. Elmentem a Czinnerhez: Czinner bácsi a nagymama ezt üzente. Azt mondja: én nem kérdeztem, hogy tudtok-e fizetni vagy nem tudtok fizetni, mondd meg a nagymamának, hogy délután ott lesz a szén – és délután ott volt a szén. Akkor elmentem az öreghez, adott egy kis füzetet, beleírta, hogy ennyi mázsa szén ennyibe kerül; azt mondja, mikor jössz fizetni, ezt hozd magaddal. És ha fizettem 10 forintot, fizettem 10 forintot, nem mondta soha, hogy hát ez kevés. És minden zsidó boltossal ez így volt. Volt imaházuk nekik.

20

Nem volt semmi baj velük, mindenki tisztelte, becsülte ôket.

Végeredményben a két hentesüzlet zsidó volt, ugye a Lichtenstein zsidó volt, a zöldségesek zsidók voltak, a fakereskedô, szénkereskedô zsidó volt, a Hatschek zsidó volt. Hát mind zsidó volt, és nem hozták föl azt soha, hogy hát ez zsidó, itt ne dolgozzál, ne menjél ide, vagy itt ne vásárolj – soha nem volt ilyesmi.

Aztán én arra nem emlékszem, amikor összegyûjtötték ôket, hát megmondom ôszintén, hogy nem nagyon tekeregtem a városban, csak úgy hallottam, hogy összegyûjtötték ôket. De tudom, hogy például a nagybátyám, az édesapám húgának a férje jóban volt ezekkel mindegyikkel, azt úgy ismerték, mint a rossz pénzt mindenhol. Az jött haza és mondja, hogy a Löwy (az egy vaskereskedô volt) ide akart

adni egy dobozt, azt mondja, tele volt ékszerekke, meg pénzzel, hogy tegyem el.

De én nem akartam eltenni, azt mondja, és megharagudott rám a Löwy, hát most mit csináljak? Hát mondom, mit csinálj, hát ez van. Így volt. Aki elvállalta, az még jól is járt, mert annak megmaradt az egész,

De nem is tudtuk, hova viszik ôket, csak itt hajszolták akkor már ôket a nyilasok, amikor én a honvédségnél dolgoztam. A Városházától nem messze, a Legényegyletben volt a központja a gumiraktárnak. Ott voltam én az irodában, és akkor állandóan jöttek oda a nyilasok, hogy miért engedjük ki a zsidókat. Hát miért ne engednénk ki ôket? Oda volt tíz munkaszolgálatos beadva a gumiraktárba, de hát azokat is úgy kezelte az alezredes, hogy mindig fogott három-négyet: gyertek ki a telkemre (volt neki egy telke itt a patakparton), ott kapáljatok vagy csináljatok, amit akartok. Tehát próbálta védeni ôket….

A magyar társadalom a két világháború között – Családtörténeti életútinterjúk

21

Falk Béla visszaemlékezése (részlet)

Nagyapám saját magát abban a hirdetményben fôbohócnak nevezi. Mert ô ilyen víg kedélyû ember volt, ô volt a szervezô is, meg minden, a fôbohóc. Mert olyan bulit rendeztek, ahol bohóckodtak az emberek.

Nem is létezik ember, aki annyi mindent csinált, mint ô. Apám ahogy elmondta, két elemije volt a nagyapámnak, mert hát abban az idôben ez így sikerült. Többek között szobafestô volt a nagypapa. Az volt a fôfoglalkozása. Az egy olyan család volt, hogy az ô apja is, nagyapja, dédapja, végig, az egész család föl-le, mindenki festô volt. Még egy nô is volt köztük, aki szintén a szakmában dolgozott. Apám is az volt.

Apám öccse is, szegény az ottmaradt Borban. [..]

Nálunk meg az volt a helyzet, hogy az apám zsidó származású, a felesége, vagyis az anyukám meg keresztény. Nagyon jól megvoltak. Nem tudták, hogy reverzálist kellett volna kötni nekik, de az nem volt, így a törvény szerint én az apám vallását, a lányok pedig az anyjuk vallását követték, és a lányok még a zárdába is jártak. A kedves nôvérek tanították ôket.

– És Béla bácsi, meg az édesapja men�nyire voltak vallásosak?

– Semennyire. Egy keresztény asszony vezette a háztartást, ugye, inkább az ment nálunk. Karácsony, húsvét meg volt tartva a lányokon keresztül, azok fogva voltak az iskolában. Anyukám óbudai sváb lány volt. Zsidó a svábbal. Braunhäxlernek mondják az óbudai svábokat, és amikor

meghallotta a sramli zenét, majd elájult a gyönyörtôl. Benne volt a vérében, ugye.

Anyám barátnôjének rokonai voltak Szentendrén, és kijött vele. Anyám nagyon szép lány volt. Egyszer egy bálban, ott a zeneiskola helyén azt Dunapalotának hívtuk gyerekkoromban, maszkabál volt, anyám nem tudom, minek volt öltözve, apám meg indiánnak. Apám megnyerte a férfi versenyt, anyám meg a nôi szépségversenyt.

Gondolom, ez is közrejátszott. Nem tudom, hányban lehetett ez.

Az iskolába bekerülésem meg olyan volt, hogy ötéves voltam már, anyám azt mondta, ez jövôre megy már iskolába, hogy a közösségbe kicsit beleszokjon elvitt az óvodába. Csak egy óvoda volt Szentendrén a katolikus zárdában, ott minden gyere22

ket, akárkit fölvettek. Játszottunk, jött egy anyuka a gyerekével, és akkor a kedves nôvér engem odahívott, hogy gyere csak, add oda a kisfiúnak a játékot! Akkor találtam valami mást, megint jött egy másik, megint tôlem elvette, add oda a játékodat! És nem tetszett nekem ez, hogy tôlem mindig elveszi a játékom, nekem meg nincs. A gyerek, ugye, pici, ötéves. És ezt elpanaszoltam otthon anyámnak, hogy mit csinál a kedves nôvér. „Nem mész óvodába, itthon maradsz!” – anyám már tudta, hogy hány óra van. Éreztette már akkor [1931ben], hogy zsidógyerek vagyok. Anyám meg fölkapta a vizet, hogy az ô gyerekét megkülönbözteti, meg miért csinálja ezt. És akkor elment a zsidó iskolába anyám, és elmesélte ezt. Tolnai tanító bácsi nagyon rendes, végtelenül jószívû ember volt. Azt 23

mondta: „hozza ide azt a gyereket, jó lesz az itt! Hadd lássam!” Elvitt anyám. „Hû, hát ez egy stramm gyerek. Jóképû gyerek.

Beíratjuk az elsô osztályba.” Kérdezgetett, aztán azt mondta, ez egy értelmes gyerek. Ötéves voltam, és elsô osztályba járattak.

Jött a második, akkor már kezdtem egy kicsit csibészkedni. Egy alkalommal tavas�szal fogtam magam, ott laktunk a hídnál, akkor a Kucsera Ferenc utca sarkán. Egy öreg kis ház volt, ahol laktunk, közel a iskolához. És vele szemben volt egy kioszk, meg vécé. Fogtam a kis táskámat, és a vécébe betettem, és akkor: gyerünk a patakba! Csavarogni. A híd sarkán éjjel-nappal állt egy rendôr szolgálatban, négy óránként váltották egymást, és az kileste, hogy én mit csinálok. Rögtön odament, fogta a táskát, és bevitte anyámhoz. Elmondta, hogy láttam a gyereket, ahogy letette oda 24

a táskát, aztán elment. Szóltak apámnak, volt nálunk egy inas nálunk, annak: „Na, ugorj biciklire, keresd meg! Eredj utána!

Hol az a gyerek?” Jött utánam, én meg a Duna-parton mentem. „Gyere, gyere!” – kiabált, én meg szaladtam elôle. Jött biciklivel utánam, föl a töltésre, akkor leszállt a biciklirôl, fölhozta a töltésre. Amikor fönt volt, én meg lejöttem a töltésrôl. Közben apám meg a patakban keresett. Meglátott, és rám ordított: „Állsz meg rögtön!” Abban a pillanatban megálltam, persze, nem mertem továbbmenni. Nyomás haza.

Nôvérem otthon volt, elvitt az iskolába. A tanító már tudta, hogy mi a helyzet.

Fogott egy széket, betette az iskolatábla mögé, arra leüt, és odahívott, és kérdezgetett, hogy mi van, mért csináltad ezt.

Hát, mondom: „Tanító bácsi, mikor jó idô van, tavasszal nekem menni kell.” – „Na, jól van, fiacskám, akkor most megyünk, jó? Na, gyerekek, pakoljatok össze! Elmegyünk kirándulni.” Levitt minket a Postás-strandra. Amíg tartott a tanítás. Érezte, hogy a gyerekeknek kell valami.

Szüleimmel beszélt, azt mondta, hogy ne bántsák ezt a gyereket. Ez a tavasz varázsa. Biztos azért ment a gyerek, mert a szabadság benne van a gyerekekben. Mikor a második osztálynak vége lett, akkor jött egy új tanító, egy fiatal, a Lindenfeld Andor. Avval együtt vonultunk be a munkaszolgálatra. Lindenfeld Andor. Haj, de sok tenyerest kaptam attól! Rövid, de ilyen ujjnyi vastag botja volt. Nagyon keményeket tudott ütni. De aztán megedzôdött a kezünk. Aztán voltak ezek a jógyerekek, ugye, néha az is belecsöppent valamibe, az is kapott. De az, hogy jajgatott!! Nem volt hozzászokva. Az nekünk olyan öröm volt.

Készítette: Kende Tamás (2010. július 1.)

Újsághírek „A képviselôtestület június 28-i ülésén Perlusz László kérvényezte, hogy a villanyvilá­ gítás bevezetését halasszák el a vízvezeték- és csatornahálózat megépítése utáni idôre. „.. a közgyûlés, mely egy évvel ezelôtt igen nagy többséggel a villamosvilágítást szavazta meg, most ugyanolyan többséggel Perlusz indítvá­ nya mellett szavazott. [..] A villamosvilágítás ellenzôi különben gyôzelmüknek ne nagyon örvendjenek, mert a villamosvilágítás híve Weisz Dávid vezérlete mellett szintén munká­ ba álltak, ôk is aláírásokat gyûjtenek, s nincs kizárva az sem, hogy azok, kik Perlusz indítvá­ nyát aláírták, most Weisz Dávid indítványát is aláírják. [..] Annyira nem bíznak, hogy Szent­ endrén a jelenlegi viszonyok mellett valami létesül, hogy a legellentétesebb indítványo­ kat képesek aláírni és megszavazni, tudván, hogy az egészbôl úgysem lesz semmi.”

(Szentendre és Vidéke, 1911. júl. 2.)

A július 28-i képviselôtestületi közgyûlésen „sorra került Weisz Dávid és társainak rendkí­ vüli közgyûlést kérô ama beadványa, melyben határozatot provokálnak a villamosvilágítás haladék nélkül történô létesítése a Perlusz Lászlónak ama beadványa fölött, hogy a villamosvilágítás létesítését elôzze meg a víz­ vezeték s csatornázás létesítése. Hosszas és közben szenvedélyes vita után 20 szavazat­ tal 13 ellenében a villanyvilágítás elsôbbsége mellett döntött a közgyûlés.”

(Szentendre és Vidéke, 1911. júl. 30.)

„A villanyvilágítás kérdése Szentendrén holt­ pontra jutott. Három napon át tárgyaltak, a negyediken, amikor szavazni kellett volna, nem volt határozatképes a képviselôtestület.

(Szentendre, 1912. márc. 3.)

„Glatz Sándor állatorvos feljelentette majd­ nem az összes mészárosokat és henteseket a rendôrkapitánynál, hogy egyebek között a húst a piacon felállított sátraikban függve és nem fektetve tartják. A rendôrkapitány [..] kénytelen volt a mászárosokat és henteseket megbüntetni. [..] Néhány nappal késôbb meg dr. Péchy Henrik városi tiszti fôorvos arra való hivatkozással, hogy a törvény szerint a mészárszékeknek közegészségügyi szem­ pontból való ellenôrzése az ô hatáskörébe tartozik, tett feljelentést az egyik mészáros ellen, hogy a húst fektetve, és nem függ­ ve tartja. Szegény mészárosok most igazán nem tudják, hogy mit tegyenek.”

(Szentendre és Vidéke, 1913. szept. 21.)

(Elôléptetés. Glatz S. Sándort fôállatorvossá léptették elô (katonai szolgálatát tölti).

(Szentendre és Vidéke, 1915. 4. sz. [jan. 30.] 3. o.)

1919. szept. 17-én öngyilkos lett Bécsben. Az 1920. évi virilis-listán a 24. lett volna.

Oktatásügy, 1925: (róm. kat. fiú­ iskola létszáma: 178; róm. kat. lány­ iskola: 150; ref. fiú- és lányiskola: 48; g.kel fiú- és lányiskola: 15); izr. fiú- és lányiskola: 15 (állami fiú- és lányiskola: 127) Dr. Zsiska Pál: Iskolafaló városi kép­viselô­ testület c. cikksorozata újabb polgári iskola nyitásáról „kért 2000 K megadását vagy meg nem adását egy színtiszta magyar iskola kér­ désével összefüggésbe hozzuk. Szentendrén más iskola, mint magyar iskola nincs. A mi­ lyen színtiszta magyar iskolának tartja dr. Ve­

25

ress Sándor a polgári iskolát, olyan színtiszta magyar iskoláknak kell tartani a többi isko­ lákat. Gyôre Iván s Magdics Gál szentendrei róm. kath. tanítók, Lám Adolfné, Reisenberger Gusztávné izbégi állami elemi iskolai tanítók, Tóth Lajos ref. elemi tanító, Weisz Antal izr. tanító éppúgy és oly an hazafias szellemben tanítanak, mint a polg. iskolában. A mi pedig a magyarosítás körül szerzett érdemeket il­ leti, azt már meg fogja engedni dr. Veress Sándor úr, hogy e téren az elemi iskolák ta­ nítóinak több érdemük van, mint a polg. is­ kola tanerôinek, mert akik a polgári iskolába jönnek, azok már jól tudnak magyarul, míg az elemi iskolák alsó osztályaiban sok nem ma­ gyar anyanyelvû gyermeknek a magyar nyelv nehézségeivel kellvén megküzdenie, a tanító­ nak nehezebb a munkája, de ha eredményt ér el, nagyobb az érdeme.”

(Szentendre és Vidéke, 1914/4. sz. [jan. 25.] 2.o.)

„Beszéljenek különben a számok. A polgári iskolába a jelen tanévben tudtommal 98 nö­ vendék iratkozott be. Ebbôl katolikus 51, izra­ elita 17, szerb 15, református 15.”

(Szentendre és Vidéke, 1914/5. sz. [febr. 1.] 2.o.)

„1914. február 24-én a Pósch Károly-féle italmegfigyelô osztály hivatalos helyiségé­ ben az al- és fôbolondok éjjeli tárgyalására feltétlen megjelenjen. Meg nem jelenés esetén zenekarhatalommal elôvezettetik.

Karnevál herceg, Falk fôbolond elnök végre­ hajtó”+Farsangi meghívó vers.

(Ferenczy Múzeum, 77.1.105) (Egy évszázad krónikája : Szentendre 1990-1999 / összeáll. Sin Edit. Szentendre, 2000., 43-44.)

(Márc. 15. ünnepségek) … „ A szentendrei ref. elemi iskola, a szentendrei izr. iskola, a szent­ endrei kath. legényegylet, a szentendrei ker. munkásegylet stb. mind lerótták hazafias

26

kötelességüket s a saját kebelükben rendez­ tek hazafias ünnepélyt.”

(Szentendre és Vidéke, 1914/12. sz. [márc. 23.] 2.o.)

„Istentisztelet a szentendrei izr. templom­ ban. A szentendrei izr. hitközség Ôfelségé­ nekszületési évfordulóját f. hó 20-án d. e. 11 órakor ünnepelte meg hálaadó isteni tisz­ telettel, amelyre a szentendrei hivatalokat, testületeket is meghívta. Az Isteni tisztele­ ten dr. Kiss Arnold óbudai rabbi tartotta az ünnepi szónoklatot és mondott a magyar fegyverek gyôzelméért imát, Úgy az ünnepi beszéd, mint a könyörgô ima nagy hatást tett a jelen volt közönségre, amely egészen megtöltötte a templomot.

(Szentendre és Vidéke, 1914/34. sz.[aug. 23.] 2.o.)

„Dr. Krausz József ügyvéd irodáját f. évi júli­ us 16-án a Fôtérre, a Lichtenstein-féle házba helyezte át. (Szentendre és Vidéke, 1914/29. sz.

[júl. 19.] 2.o.)

„A pomázi orth. izr. hitközség f. hó 5-én tartotta a zsúfolásig megtelt izr. templom­ ban Ôfensége Ferenc Ferdinánd és neje, Hohenberg Zsófia hercegasszony tragi­ kus halála emlékére a gyászistentisztele­ tet. Az istentisztelet zsoltár eléneklésével kezdôdött, utána Róth Sámuel ottani ma­ gyar fôrabbi mondott szép magyar beszé­ det, melyben a trónörökös erényeit méltatta.

Magas szárnyalatú beszédében – mely nagy hatással volt a közönségre – kiterjedt arra a csapásra, mely a trónörökös halálával az or­ szágot érte. Beszéde végén szép imát mon­ dott szeretett királyunknak hosszú életéért.

Végre gyászima következett a trónörököspár lelki üdvéért.” (Szentendre és Vidéke, 1914/29. sz. [júl. 19.] 2.o.)

„Heller László az egész éjjel égô lámpák­ ra 28 f, a fél éjjel égôkre 15 f-res ajánlatot, Bandler Katalin az egész éjjel égôkre 29 f, a fél éjjel égôkre 15 f-res ajánlatot nyújtott be.

A közgyûlés egyhangúlag az eddigi vállalkozó­ nak, Heller Lászlónak az ajánlatát fogadta el.”

(Szentendre és Vidéke, 1914/47. sz. [nov. 29.] 2.o.)

„Perjéssy elôadja, hogy tudomása szerint a szénáskerben Weis Jakabnénak nagyobb mennyiségû fája van, amit drága pénzen árusít. Kérdi, nem vehetô-e át addig ez a fa, amíg a városnak lesz.” A Nemzeti Tanács ha­ tározata: amíg a város fáját nem szállítják be az erdôbôl, kölcsönképpen igénybe veszik Weisné fáját. (A képviselôtestület 1918. no­ vember 14-i ülésének jegyzôkönyvébôl) (Egy évszázad krónikája : Szentendre 1990-1999 / összeáll. Sin Edit. Szentendre, 2000., 54.)

Tanácsköztársaság alatt lefoglalt pénz, rekvirált vagyontárgyak: Fürst Samutól 10 000K; Heller Lászlótól 6000K; Lichtenstein Bernáttól 2000K; Per­lusz Lászlótól 20 000K; Weisz Dávidtól 10 000K; Weisz Lipóttól ebédlôszekrény, dívány, 4 szék, kis szekrény, kis asztal, mosdó, 2 ruhásszekrény, matrac;

Az izraelita hitközség kérvénye segély iránt. A képviselôtestületi közgyûlés [..] egyhangúlag elhatá­ rozza, hogy a szentendrei izraelita hitközséget iskola fenntartása cí­ mén egyszer s mindekorra öt mil­ lió korona segélyben részesíti. [..]

Tekintettel arra, hogy a városban lévô összes felekezeti iskolák hol állandó, hol egyszer s mindenkorra szóló segélyben részesülnek, és arra, hogy legutóbb a ref. polgári iskola is tekintélyes segélyben részesült, az egyenlô elbánás érvénél fogva a kért segélyt megadni kellett. (A képviselôtestület 1925. december 29-i ülésének jegyzôkönyvébôl) Weisz Sámueltôl 1 dívány, 4 szekrény, 5 ágy, 1 tükör, 5 asztal, 2 párna, 1 kredenc; özv.

Weinberger Dezsônétôl 1 q liszt, 20 kg cukor; özv. Lichtenstein Miksáné zálogház-­­ tulaj­donost zálogtárgyainak ellenéték nélküli kiadására kényszerítették; Goldberger Samutól 1000 K; Perlusz Gyulától 200 Koronát meghaladó értékû tégla; valamint borjúhúst, halat, lisztet, tengerit, mennyezetfa szállítását követelték, de a sértett megszökött; Lichtenstein Bernáttól 3 forgópisztoly; Glatz Samutól 4000 koronát meghaladó értékû bútor” Perlusz László például arra hivatkozva kért kártérítést a várostól, miszerint a rekvirálás során összesen 43 500 Korona értékû vagyoni kár érte.* Ez ügyben Szentendre város taná­ csa – elejét véve a várossal szemben indítan­ dó kártérítési perek tömegének – a kérelmet azzal az indoklással utasította el, miszerint: „A kommunista uralom direktoriumainak

27

A Krausz család A Csepelrôl bevonult Krausz Jenô (szül.: 1884. Zólyom) a losonci 25. közös gyalogezredben szolgált 1914-tôl 1918-ig, tartalékos fôhadnagyként Signum Laudis kitüntetést kapott, így ô és a vele egy háztartásban élôk mentesültek 1944-ben a deportálástól Szentendrén, ahová 1929 után költöztek. Lányával, Krausz Edittel (szül.: 1914. Csepel) 84 éves korában interjút készített Gyárfás Katalin, ebbôl az alábbi részlet: „Apuka 1914-ben a háború kitörésekor bevonult, katonatiszt volt. Érettségizett, hoch intelligens, több nyelven beszélt. [..] a 14-es világháborúban egy hôstettet vitt véghez. Ez Olaszországban történt, megbetegedett a parancsnok, ô átvette a csapatot és gyôztek. Apa úgy szerelt le, mint mûködése törvényesnek el nem ismerhetô, azok tagjai vagy végrehajtó közegei, minden erôszakos intézkedéseikért saját személyük­ ben és egyetemlegesen lévén felelôsek, így a kártérítés iránti kötelezettségük megál­ lapítása és annak a kérdésnek az elbírálása, hogy kik és milyen mértékben tartoznak a kárt [sic!] viselni, az illetékes bíróság hatás­ köréhez tartozik.” Az elutasító határozatba azonban nem nyugodott bele a kárvallott fé, aki polgári peres úton kívánta érvénye­ síteni követelését, kártérítési pert indított „ifj. Klemest Ferenc és társai” ellen. (A Pest­ vidéki Királyi Törvényszék iratai között a 10309/1920. fôlajstromszámú ügy iratai nem találhatóak) *Errôl az 1918. november 20-án elkövetett erôszakos cselekményrôl Perjessy Sándor (akkor nemzetôr parancsnok, késôbb a vörösôrség parancsnoka) is beszámolt a néptanács ülé-

28

fôhadnagy, ezért kapott magas kitüntetést.

Ezt még a nyilasok is elismerték. Közben persze féltünk, mert hallottuk, hogy vidéken összetépték a papírokat, és azokat is bevagonírozták. Mindig össze voltunk pakolva, szegény apa ezért kapott szívbajt talán, mert borzasztó volt nekünk egyedül itt maradni. Elôttünk vitték el kutyákkal a csoportot, volt köztük beteg meg tolószékes, mert ott volt a fotballpálya mellettünk, ahol összeszedték a zsidókat. Gondoltuk, hogy mi is talán sorra kerülünk. Hát csodálatos módon nem. Szegény öcsém bevonult, rá nem vonatkozott a rendelkezés. A kitüntetés, amit apa kapott, a Vaskoronarend, Magyarország második legnagyobb kitüntetése, Horthynak is volt. Apának volt még sebesülési érme, kisezüst, nagy-

sén, amelyet leszerelt nemzetôrök személyes bosszújának tulajdonított. Referátuma szerint ismeretlen tettesek többször belôttek a sértett házába az ablakon keresztül, két szarvasmarháját elvitték, levágták és húsát közfogyasztásra kimérték, annak bevételét pedig jótékony célokra fordították. FM TD 70.123.1 tétel 5. o. (Magyar Endre Lénárd: „Szentendre bolsevista számlája”, 2014., 121, 123-129.)

A legtöbb adót fizetôk névjegyzéke 1928. évre: … 3. Vészi József … 12. dr. Krausz József … 20. dr. Mándy István 21. Tescher Andor …

28. Szántó Lajos (A képviselôtestület 1927. december 31-i ülésének jegyzôkönyvébôl) (Egy évszázad krónikája : Szentendre 1990-1999 / összeáll. Sin Edit. Szentendre, 2000., 86.)

29

VÉSZKORSZAK „Elmentek és többé nem tértek vissza”. ezüst. Kijött egy rendelet, hogy akik ezt és ezt a kitüntetést kapták, azok, és a velük egy lakásban lévô hozzátartozók, kivételezettek. Ha én férjnél vagyok, nem vonatkozott volna rám.”

Krausz Jenô bátyját, dr. Krausz József ügyvédet (szül.: 1881. Újmogyoród) az elsô világháborúban tartalékos fôhadnaggyá nevezték ki a Szentendre és Vidéke hetilap 1915. február 28. számában közölt hír szerint. (De az Aranyalbumban ezt nem jelzik, lehet, hogy összekeverte a lap a testvérével.) Krausz József 1944 nyarán a zsidótanács elnöke volt Szentendrén. Ô, felesége (Putz Sarolta, szül.: 1893. Pomáz) és szintén ügyvéd fia, György (szül.: 1913.

Szentendre) nem élték túl a háborút, családi fényképük a Yad Vashem oldalán megtekinthetô.

Krausz Jenô az elsô világháború után kereskedéssel próbálkozott, szülei (Krausz Samu és Laufer Rozália) üzletét folytatva Csepelen, de az 1929-es lôszergyári rob30

banáskor teljesen megrongálódott az üzletük. Akkor Szentendrére költöztek, ahol Krausz József 1908 novembere óta lakott. Üzletük volt elôször Szentendrén is, majd az 1937-ben létrejött Szentendrei Papírgyár szállítási osztályvezetôje lett. 1944. április 4-én benyújtotta a Polgármesteri Hivatalhoz a HM-tól kapott igazolását a harmadik osztályú vaskoronarendrôl, hozzátéve, hogy „Az 1939. IV. t.c. 2.§. 3 pontja szerint pedig ez a mentesség alulírott Krausz Editre is kiterjed.” Az ügybuzgó hivatalnok válasza is fennmaradt a levéltári iratok közt: „Érdemleges elintézés elôtt felhívom kérelmezôt, igazolja, hogy a részére adományozott III. o. vaskoronarendet a kardokkal kapta-e meg, vagy anélkül. Kérelméhez csatolt 1940. nov.

15-én kelt igazolványból ez nem tûnik ki, viszont a mentessége csak ez esetben áll fenn.” (Dezsôffy Ferenc tanácsnok, 1944. ápr. 8.)

31

Szentendrei zsidóság a vészkorszakban Együttélés A zsidóság a XX. században a szentendrei lakosság közel négy százalékát tette ki.

A város központjában mûködtek boltjaik, az áldozatkész orvosok vagy az ügyes iparosok munkája révén látszólag közkedveltek voltak. A képviselôtestületbôl azonban már 1939 szeptemberében eltávolították a legtöbb adót fizetôk jogán bekerült hét zsidót. Dr. Óvári József orvos neve viszont még az 1944-es képviselôi nyilvántartásban is igen elôkelô helyen szerepelt a virilisták közt. Az 1939. és 1940. évi választói névjegyzékben az ún. második zsidótörvény számát (1939: IV. t.-c. 1.§.) bepecsételték a hatálya alá esôk nevei mellé, hivatalos rendelettel foglalták le a zsidók rádióit, a „társadalomra veszélyes” kerékpárjaikat, tiltattak el a dunai strandoktól, mozitól, éttermektôl. Az 1944. április 6-án készített összeírásból ismerhetjük meg a vészkorszakban Szentendrén élt izraeliták életkorát, foglalkozását, lakóhelyét.

Összegyûjtés Visszaemlékezôk szerint az izraelita vallásúként nyilvántartottak lakóhelyéül kijelölt gettó felállítását Pethô János polgármester késleltette, míg a Pest-Solt vármegyei alispán, a késôbb államtitkárként hírhedtté vált Endre László meg nem fenyegette. Május 24-én viszont már arról számolt be lelkesen az antiszemita Szentendre és Buda Környéke hetilap, hogy 57 családot 18 házba költöztettek.

32

33

H.László Magda

Elszállítás, meggyilkolás A kijelölt gettóból 1944. június 30-án a munkaszolgálatra be nem vonultatott zsidókat – fôként nôket, gyermekeket és idôseket – személyes értéktárgyaik elvétele után, az állomásról a monori téglagyárba szállították. Egy hétnyi erôszakos vallatás után indították tovább ôket marhavagonokban, melyekbe kilencvennél több embert kényszerítettek.

A napokig tartó úton sem víz, sem élelem, sem WC nem volt, hogy aztán az auschwitzi haláltáborokban fejezôdjön be 150 szentendrei zsidó polgár élete, közülük 1 évestôl 16 évesig 22 gyerek volt.

Kifosztás

Fallal nem volt elszigetelve a Jókai utca – Kert utca környéke, elhagyni azonban csak napi két órára lehetett az engedéllyel rendelkezôknek. Például a Papírgyár mint hadiüzem azt kérelmezte június elsején, hogy „a szentendrei lakos zsidó férfiak, részben erôsebb testalkatú nôk közül 20 munkás utaltassék ki gyártelepünkre”.

Mentességet a zsidókra vonatkozó rendelkezések alól csak az elsô világháborúban magas kitüntetést kiérdemelt Krausz Jenô és felesége, valamint velük lakó lányuk kapott. A nagyobb biztonságot jelentô fôvárosba menekülni csak keveseknek sikerült.

34

Korábbi lakásaik iránt tömegesen érkeztek az igénylések a Polgármesteri Hivatalba. Akárcsak 1944. április 20. után, mikor bezárni rendelték a zsidó tulajdonban lévô üzleteket, s konkurenseik kapva kaptak az alkalmon, hogy megszerezzék a Fô téri vagy a Dumtsa Jenô utcai üzlethelyiségeket. Mivel a kiutalásról döntést csak október 6-án hoztak, mit tagadjuk, elô-elôfordult az elhagyott ingatlanok kifosztása. Nyomozati jegyzôkönyvek rögzítik „zár alá vett” lábasok, használt nôi ruhák vagy mosófazék megtalálását az „elköltözött”-ként meghatározott tulajdonos szomszédjainál. A Petôfi utcai imaház ajtaját szintén többször felfeszítették.

Klein László - Vajda János

Emlékkönyv a XX. századból II. (folytatás a XX. oldalról)

Deportálás Anyámra a zsidótörvények eredetileg nem vonatkoztak volna, de áttért. A zsidótörvények után apám unokahúga hívott minket Pestre. Apám nem akart menni, azt mondta, hogy ha a többiek szenvednek, akkor mi is szenvedünk. Ezzel én is egyetértettem. Fel sem merült, hogy próbáljunk menekülni. A legtermészetesebb volt, hogy ha viszik a többi embert, akkor mi is megyünk.

Akkor már a vidékieket deportálták, már közeledett a dolog Pest felé, de errôl nem volt szabad beszélni, még egymás között sem.

Amikor június 29-én, délután jött a csendôr és összeírta a lakókat, akkor sem lett volna szabad beszélni, de akkor mi az Erdélyi Juci húgával, meg Perlusz Aladárral, hárman ös�-

Amikor jöttek a zsidótörvények, apám még bejárt Pestre. Akkor még nem fogtuk fel annyira tragikusan a dolgot. Apámnak a fônöke felajánlotta, hogy szerez hamis születési bizonyítványt. Háromféle vallású közül választhatott volna. Persze, apám hallani sem akart róla. Volt valaki, aki azt ajánlotta, hogy elrejti a holminkat, de azt sem vettük igénybe. Április volt, akkor már túl voltunk azon a bizonyos március 19-én. Egy ismerôstôl tudtuk meg, hogy bejöttek a németek. A munkát egyelôre folytattuk, én egy hadiüzembe mentem dolgozni. Munkásnadrágokat, vadász-zubbonyokat és nadrágokat varrtunk. Közben állandóan szólt a rádió.

Egészen addig elég tûrhetô volt a helyzet, amíg nem vittek minket ott Szentendrén a gettóba. Apám még innen a gettóból is bejárt Pestre dolgozni egy ideig. A zsidók próbáltak a gettóban nem tudomást venni a dolgokról.

35

hogy tudnám? A csendôr levette a puskáját és mellbe vágta. Így jutottunk el a monori pályaudvarra, ahol álltak már a vagonok, beszálltunk.

szebeszéltünk. Megállapítottuk, hogy ez azt jelenti, deportálni fognak bennünket és akkor titokban egy kis kosárba tettem holmit: amit a hadiüzemben kerestem pénzt, egy ollót, varrószerszámot, de nem beszéltem errôl még a szüleimmel sem. Másnap reggel négy óra után jött a csendôr, mondta, hogy van fél óránk a csomagolásra. Mindenki kapkodott.

Péntek volt, ennivaló nem volt, akkor lett volna kenyérsütés és valami élelemvásárlás hét végére.

Vittek bennünket. Nem tudtuk, mi lesz az úticél. Csak a fal mellett volt szabad menni.

Egy veknit dobtak oda nekünk, úgy mentünk a vagonnal Monorra, ott a téglagyárban a földön feküdtünk. Ez június 30-án volt. Monoron nagyon kezdetleges viszonyok voltak: a puszta föld és az akkor ásott kutak agyagos vize. A következô pénteken, egy héttel az elvitelünk után, a csendôrök az állomásra hajtottak bennünket. Nagyanyám 85 éves volt, kövér is és törôdött a sok munkától, alig tudott menni.

Akkor a csendôr odajött apámhoz, hogy vegye a hátára. Apám csak annyit mondott: 36

A vagon mindig zárva volt, borzalmas volt. Amikor elvittek Auschwitzba, 97-en voltunk a vagonban, nekem guggolnom kellett. Mindenki valahogy összehúzta magát és a csendôrök még egy kis rést sem engedtek a vagonajtón, azt is becsukták. Levegôhöz sem jutottunk. Háború idején 6 ló vagy 40 ember számára van egy vagon, mi 97-en voltunk. Egy vödör volt, annak a tartalmát a vagon kis ablakán kellett kiönteni. Egy vödör és 97 ember, el lehet képzelni, hogy mi volt ott.

már illegálisan kerültünk oda. Ezeket csak késôbb tudtam meg.

Június 30-án deportáltak, és július 9-én érkeztünk Auschwitzba, a nagymamámmal és a szüleimmel. Hajnal volt, vasárnap, láttuk a fényeket és éreztük a füstszagot.

Megállt a vonat, olasz beszédet hallottunk.

A csíkos ruhás rabok a vonat mellett olaszok voltak – késôbb megtudtuk, hogy ezek az úgynevezett Sonderkommando tagjai, akik egy ideig dolgoznak a deportáltak körül, meg a gázkamra tájékán, addig jól ehetnek, ihatnak, de pár hónap után ôket is kivégzik. Mindezt tudták is, úgy dolgoztak ott.

Kiszálltunk a vagonból, nagyanyámat nem vették le, ottmaradt, nem tudom, mi történt vele. Csak azt tudom, hogy a

barátnôm nagymamáját, aki szintén kövér volt, egyszerûen ledobták a vagonról.

Nem emelték, ledobták. Külön állították a férfiakat. Apámtól elbúcsúztunk. Anyámmal mentünk, anyám belém karolt és akkor Mengele azt mondta: délután úgyis találkoznak. Akkor anyám balra ment, én jobbra és nem néztem vissza, nem néztem vissza.

A fertôtlenítôbe kerültünk. Kaptunk egy inget meg egy ruhát. Én egy magyaros mintás fehér kartonruhát kaptam. Lenyírtak és aztán indultunk a lágerbe, én a C lágerbe kerültem. „Arbeit macht frei” volt a felirat.

Bekerültünk a blokkba, én a hármasba több szentendreivel együtt. Három emeletes magas priccsek voltak. Meg egy leszakadt priccs is. Nekem nem jutott a rendes pric�csen hely, úgyhogy elsô éjszaka azon alud-

Elérkeztünk Kassára, ahol a németek kinyitották a vagonajtót és bejött egy német katona. Azt mondta, ha van valami értékünk, azt adjuk oda, mert úgy is el fogják venni. Nagyanyámnál volt egy nagyon-nagyon régi ezüstpohár héber felirattal. Azt adta oda, amit addig nagyon-nagyon ôrzött és remélte, hogy azzal együtt fog hazatérni.

Akinek volt edénye, kapott valami levesfélét. Nekünk nem volt, nem ettem, azt tudom. Tulajdonképpen örültünk, amikor a németek átvettek a magyar csendôröktôl, akik nagyon kegyetlenek voltak. A németek legalább hagytak egy kis rést a vagonajtón, úgyhogy amikor átmentünk a Kárpátokon, éreztük a jó levegôt. Hajnalban érkeztünk Auschwitzba, mi voltunk az utolsó menet.

Horthy már leállította a deportálást, de a hatóságok végrehajtották, úgyhogy mi 37

tam. Elôzôleg beesett az esô, nedves volt a talaj. Hát ez volt az elsô éjszakám.

Késôbb aztán felkerültem a priccsre. Ha valaki meg akart fordulni, akkor szólt a többieknek, csak egyszerre tudtunk megfordulni. Ruhástul, cipôstül feküdtünk.

Hajnalban keltünk, úgy négy óra körül, akkor kezdôdött az Appel-állás. Ebben a lágerben volt 30 blokk, a mi blokkunkban ezer ember, talán a többiben nem volt an�nyi. Fölálltunk ötös sorokban, bizonyos távolságban, és jött a német és számlált, ellenôrzött. Amíg végigment a harminc blokkon, addig vigyázban kellett állnunk.

Utána vagy megkaptuk az ennivalót, vagy késôbb kaptuk meg, minden esetre akkor vissza kellett mennünk a priccsre. Nem igen lehetett mászkálni, vécére is általá38

ban úgy lehetett csak menni, ha csoportban vittek, egyébként nem. Feküdtünk a priccsen, késôbb már annyira fáradtak voltunk, hogy elaludtunk. Aztán jött az ételosztás: fazekakban vagy lábasokban kaptuk meg a levesnek nevezett valamit, kanál nem volt. Hárman-négyen kaptunk egy fazékkal és úgy kellett kiinni, ha volt benne egy darab krumpli azt kézzel kellett kivenni. Mosdási, kézmosási lehetôség alig-alig adódott.

Hat hétig nem tudtuk megenni az ottani ételt. Figyelmeztettek, hogy legalább a kenyeret és zulagot, a margarint vagy a lekvárt együk meg, a fôételt nem tudjuk egy ideig megenni, de utána olyan éhesek leszünk, hogy a földrôl is fölnyalnánk az ételt. Ez így is volt. Az ételben volt krumpli is, de volt benne csalán, tökmag, egy

kis faszén törmelék is. 6 hét után tényleg megettük. Annyira éhes lett az ember hat hét alatt.

Egy idô múlva néhányunkat elvittek a C láger folytatásában lévô B3-ba, ami úgynevezett megsemmisítô láger volt. Nem voltak ¬priccsek, és ebben a lágerben volt az a kórház, ahol a szüléseket levezették, a csecsemôket megölték és az anyákat a gázba küldték. A reggeli kávé itt nem érkezett meg. Egy reggel kiabálást hallottam, hogy menjünk kávéért. Jelentkeztem, hogy én is segítek a kondért cipelni. Meg is kaptuk a konyhán a több kondér kávét, de amikor beléptünk a mi lágerünk kapuján, jött a parancs, hogy ki kell önteni. Akkor rájöttem: nap, mint nap kiöntették a kávét, ezért volt hát, hogy nem kaptunk soha elég folyadé-

kot, úgyszólván semmi-semmi folyadékot.

Mindig mondom ma is a családomnak, hogy aki nem volt Auschwitzban, nem tudja mit jelent egy pohár tiszta víz.

Októberben visszakerültünk a C lágerbe. A 3. priccsen voltam a társaimmal. Ötös sorunk nagyon összetartott: rajtam kívül volt még két szentendrei, a Vera és a Bözsi, meg egy budakalászi és egy erzsébeti lány. Az öt közül hárman élünk. Vera Izraelben van, Edit pedig Pesten él. Gyakran kiabálták, hogy ”Transzport, transzport!”. Az egyik ilyen alkalommal beálltunk mi is. Mögöttünk egy másik ötös sor állt, Appelnál is mindig mellettünk álltak. Épp mögöttünk vágták el, 200 embert vittek, mi voltunk az utolsó öt. A másik öt erzsébeti asszony nem került be ebbe 39

a transzportba. Itthon tudtam meg, hogy egy se jött vissza közülük. Ha bekerültek volna, vissza tudtak volna ôk is jönni.

6-ig fél óra szünettel, vagy este 6-tól reggel 6-ig ugyancsak fél óra szünettel. A gyárban kézigránát alkatrészeket gyártottunk.

Kratzauba vittek, ez a szudéta vidéken van. Itt azonnal a jó levegô és a növényzet okozott – amennyire lehet – örömet.

Bekerültünk a lágerünkbe, egy kétemeletes, padlásteres épületbe. 200 magyar, 200 lengyel, 200 francia és néhány holland volt a lágerban. Azonnal feltûnt, hogy kaptunk egy leveses pléhedényt, kanalat és marharépa levest, ami felségesnek tûnt akkor.

Másnap már mentünk is a gyárba dolgozni. Aki tudott németül, az a géphez került, így kerültem én is a gépterembe, ahol 12 órát dolgoztunk vagyis reggel 6-tól este

Voltak jó mestereink és voltak, akik ros�szul bántak velünk. Én egy Maxell nevû német mesterhez kerültem, aki gyûlölte a zsidókat és amikor már nagyon beteg voltam akkor is dolgoztatott, sôt ebédszünetben szétszedette velem a gépet. Olyan kegyetlen volt, hogy a német felügyelônô jött oda és szólt neki, hogy hagyjon békében.

Amikor leszakadt a lábamról a cipô, odamentem az Unterschar Führerhez, aki a vezetô volt, öregember, civilben temetôôr ott a városban. Kértem egy másik cipôt. „Mezítláb születtél, így fogsz megdögöl-

40

ni!”, volt a válasz. Nem volt cipôm. Akkor már hó és sár volt, egy ronggyal kötöttem föl a leszakadt cipôtalpat. Persze a rongy hamar elszakadt, nem ért semmit. Közben olajkiütést kaptam az egyik lábujjamra.

Olaj cirkulált a gépben, csöpögött is. Nem volt mosakodási lehetôség, nem is kezelgettem, egyszerre csak észrevettem, hogy a lábszáramon van egy nagy tályog. De tovább jártam a gyárba, aztán egyszer csak már menni sem tudtam. Ketten támogattak. Az egyik társnôm bevitt a betegszobába, a doktornô felvágta a tályogot, csak úgy spriccelt a genny. Benn kellett maradnom a Revierben. Megmosdattak, az nagyon-nagyon jó érzés volt. Rendes priccsre raktak, ahol takaró is volt, meg alattam is

volt egy pokróc. Ott feküdtem magas lázzal és féltem attól, hogy hamarosan meggyógyulok, és túl gyönge leszek, ahhoz, hogy dolgozni tudjak. Nagyon magas volt a lázam. A zsidó doktornô – megérdemli, hogy megnevez¬zem: Klimkó doktornô – megállapította, hogy tüdôgyulladásom van. Kaptam egy priccset – addig ketten voltunk egy priccsen – és elkezdtek kezelni. Svájcból kaptak egy nagyon erôs gyógyszert, abból nekem tizenkettôt kellett naponta bevennem. Enni képtelen voltam a gyógyszer mellett.

Volt egy fôfelügyelônô, a helybéli pékné, aki állandóan látogatta a Reviert. Az egyik priccsen feküdt egy holland kislány, aki 41

annyira félt tôle, hogyha bejött, mindjárt elkezdett sikoltozni, az ágy tetejére ugrani. Ez a nô tudta, hogy mennyire fél tôle a kislány, és mindig azzal jött be: „Te már megértél a kéményre!”. Persze szegény gyerek annál jobban félt.

mint egy mese, hiszen kilenc éves korában elvesztette az otthonát. Az édesanyja még kiskorában megtanította harisnyát kötni, aminek nagyon jó hasznát vette, mert német nôknek kötött harisnyát, és olyankor kapott egy tányér krumplit, vagy egy tányér levest.

Három terhes nô volt a lágerben, egy magyar, egy lengyel és egy görög. Az említett német fôfelügyelônô beszélt velük.

Próbálta rábeszélni ôket, hogy csináljanak koraszülést, és akkor már másnap mehetnek dolgozni, máskülönben gázba kerülnek. A magyar és a lengyel nô beleegyezett, a görög azt mondta, hogy ô megtartja a gyerekét. A koraszüléseket levezették a magyar és a lengyel nôn és a két kis csecsemôt rátették a Revier közepén egy asztalra. Az asztalt paplannal takarták le, de a csecsemôk ruhátlanok voltak. A német felügyelônô figyelte, sztetoszkóppal hallgatta a gyerekek szívét, hogy meddig bírják, mikor fognak meghalni. Amikor a gyerekek még másnap is éltek, azt mondta, el kell ôket pusztítani. Az orvosnô tiltakozott, ô nem erre esküdött, ô nem öli meg a gyerekeket. Volt ott egy holland nô, az vállalkozott rá és injekcióval megölte a két gyereket. A két nô járt a gyárba a görög nôt pedig elvitték a mi lágerünkbôl. Felszabadulás után tudtuk meg, hogy Zittauba vitték, ahol szabályosan megszülte a gyereket és hazavitte Franciaországba.

Amikor aztán látták a németek, hogy vége fele jár a háború, akkor nagyon dühösek voltak. Minket okoltak mindenért.

De voltak rendes emberek is. Néhány lány önként vállalta, hogy dolgozik és ellenôrzi a mi munkánkat. Egy SS lánya dolgozott így a mi részlegünkben. Amikor az egyik társnômnek leszakadt a lábáról a cipô, a lány elhozta az apja SS tiszti cipôjét ennek a lánynak.

A mellettem lévô ágyon feküdt egy lengyel kislány, Bornstein Henriettának hívták. 1939-ben került gettóba, már1945-öt írtunk. Elvesztette az édesanyját. Hetedik éve volt már gettóban és lágerben, a teste dagadt volt. Nagyon összebarátkoztunk, meséltem neki Szentendrérôl, a házunkról, a kertünkrôl. Neki olyan volt mindez, 42

A Vajda-ház A Dumtsa Jenô utca 4. alatti házban lakott Vajda Lajos festômûvész, a kortárs magyar képzômûvészet egyik legnagyobb, napjainkig meghatározó alkotója. A tragikusan rövid életet élt mûvész a szentendrei festészet egyik legjelentôsebb képviselôje.

A Bükköspart 35. alatti házban lakott nôvére, Teri (Vajda Terézia), akit 14 éves Péter fiával együtt deportáltak.

A ház falán levô mártírtábla ennek állít emléket.

A szovjet hadsereg szabadított fel 1945. május 9-én.

Párizsban, a Notre Dame mögött, a deportált emlékmû közepén ég egy mécses, körülötte írás: „Elmentek és többé nem tértek vissza”. A kijáratnál, az ajtó fölött pedig egy másik: „Bocsáss meg, de ne felejts!”.

Legyen úgy.

A családi képek 1945 után Amerikából kerültek vissza. A deportálás után hazatérve László Magdának senkije, semmije nem maradt. Amerikában élô rokonai küldték vissza neki azokat a képeket, amelyeket az édesanyja küldött ki még békeidôben.

43

Valenti János interjú A zsidókkal sem volt semmi probléma, nagyon jó viszony volt velük is, míg nem jöttek a nyilasok. Voltak a Vas-lányok, nagyon szép zsidó lányok voltak, soha nem felejtem el. Nem volt itt semmi baj a zsidókkal, kereskedôk voltak, rendes emberek voltak. Azok között is van zsivány, és a keresztények között is van zsivány ugyanúgy. Én azt mondom, hogy rendes emberek voltak a zsidók, soha nem felejtem el ôket. Aztán itt is összeszedték ôket, ott volt a gettó a Kucsera-keresztnél, azzal szemben. Ott voltak összegyûjtve, és sárgacsillaggal kellett nekik járni, azzal voltak megbélyegezve. Aztán volt, aki zsidót bújtatott, mert aztán elvitték ôket Auschwitzba és Birkenauba. Nekem voltak pedig zsidó haverjaim, akikkel együtt jártunk, meztelenül fürödtünk a Pap-szigeten. A Kohn Lajos bácsinak a fiával, a Sanyival, meg a Pirivel; olyan idôsek voltak, mint én, jó stramm kölykök voltak. Mind elvitték ôket, soha nem jöttek többet vissza.

Most vannak itt más zsidók, de ezek aztán

44

betelepültek. De akik akkor voltak, azokra senkire nem emlékszek én, hogy visszajött volna. A Vas lányok,ôk Pesten vannak, a Vas Éva, meg a testvére, ô idôsebb, mint én, vele találkoztam itt. A zsidó temetônek volt az avatása, megcsinálták, mert bedobáltak oda rossz sparhelteket, lábasokat meg minden lomot. Volt egy ünnepély, a televízió is itt volt, és én a katolikus temetôben voltam és megyek arra, és látom, ott vannak.

Fogtam magam, aztán bementem, ott volt a polgármester is meg katolikus, református, zsidó papok. Én átláttam a temetôbe, bementem, és jön arra egy ember, mondja nekem:i tt senki nem volt zsidó temetésen.

De, mondom, én voltam, mikor temették a Goldbergert, itt voltam, mint gyerek a temetésen. Azt mondja, lehet hogy az én feleségem is itt volt. Kérdem,ki a maga felesége? Azt mondja, Vas Éva. Te Úristen, mondom, együtt voltunk fiatalok, nekik a Fô téren volt egyébként üzletük.

Odajött akkor az Éva is, és akkor beszéltünk egy kicsit.Pesten laknak most.

Jegyzôkönyvek

a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság 1945-1946. évi rögzítései Név: V. M. [Vas Miklós] Neme: férfi Születési hely: Szentendre Születési idô: 1897 Utolsó lakóhely: Szentendre Foglalkozás: kereskedô Fent nevezett elôadja a következôket: Kb. 200 volt a zsidók lélekszáma Szentendrén, 2 ügyvéd, 2 orvos, tisztviselôk, közalkalmazottak, kereskedôk és iparosok. Általában elég jómódúak voltak, egy sem volt köztük olyan, aki segélyre szorult volna és 35 család közül cca 25 a saját házában lakott. Szentendre egyébként híres nyilasfészek volt, már 1938-ban nyilas képviselôt választottak: Csia Sándort. A német megszállás után egymást követték a zsidóellenes intézkedések. Bezárták az üzleteket, leszerelték a telefonokat, be kellett szolgáltatni a kerékpárokat és a rádiókat. Aztán következett háromízben az összeköltöztetés és negyedik alkalommal be kellett vonulnunk a gettóba. Április elején megalakult a Zsidó Tanács, mert a hatóságok kijelentették, hogy csak a Zsidó Tanács embereivel hajlandóak tárgyalni.

Elôször a lehetôség szerint igyekeztünk minél több házat kijelölni a zsidók részére. Aztán újabb felsôbb rendelkezésre szûkíteni kellett a helyet. Petô János polgármester azt jelentette Endre Lászlónak, hogy alkalmas hely hiányában nem tudja megcsinálni a gettót. Ekkor Endre személyesen telefonált ki, hogy amennyiben 48 órán belül nem állítják fel a gettót, akkor felfüggeszti a polgármestert. Aztán megalakították a gettót olyan helyen, ahol leg-

alább két zsidó ház volt, az enyém is beleesett. A gettó a polgármester lakásának a tôszomszédságában volt. A gettóban elfogadhatóak voltak a körülmények. Egészen utolsó napig ki lehetett járni. Egyesek még utazási engedélyt is kaptak. Én május 23án bevonultam Vácra és a feleségem még június végén is meglátogathatott, mert volt utazási engedélye. Én nem voltam a gettóban.170 embert deportáltak a gettóból és kb. 30 került el részben mint munkaszolgálatos, részben Pestre költözött. Mindössze 8 munkaszolgálatos és 12 deportált tért vissza Szentendrére. Valamennyien fiatalemberek, csak egy 56 éves van köztük. Legtöbben a régi foglalkozásukat folytatják. A helybeli lakosság látszólag jól fogadta a visszatérô zsidókat, de tulajdonképpen nagy az antiszemitizmus.”

Név: V. M. [Vas Miklósné] Neme: nô Születési hely: Sátoraljaújhely Születési idô: 1904 Utolsó lakóhely: Szentendre Foglalkozás: háztartásbeli Koncentráció: Monor Gettó: Szentendre Fent nevezett elôadja a következôket: Május végén keletkezett a szentendrei gettó. Én magyaráztam meg Petô polgármesternek, hogy azon a helyen legyen a gettó, ahol mi lakunk, sikerült rávennem, mert ô is tudta, hogy az egész gettó nem fog sokáig tartani, mert úgyis deportálnak. A gettót sem kívül, sem belül nem ôrizték.Korlátoz45

va volt a szabad mozgás. Egyesek kijártak munkára a környezô falvakban lévô hadiüzemekbe. Kijárhattunk vásárolni és mindenki saját magának fôzött. Aránylag jól éltünk, mert akkor már nem spóroltunk, mert tudtuk, hogy deportálni fognak. Én biztosan számítottam rá, hogy elvisznek, de reméltem, hogy nekem sikerül megszöknöm. Pestre azért nem szöktem, mert biztosra vettem, hogy a pestieket is el fogják hurcolni. A gettóból nem szökött meg senki. Nekem utazási engedélyem volt és elmentem Vácra az uramat meglátogatni, aki ott volt munkaszolgálatos. Június 29én este megjelentek a csendôrök, körülzárták a gettót és azt mondták, hogy írják össze mindenkinek a nevét és a létszámról csináljanak listát, mert névsorolvasás lesz.

Mi ezt meg is csináltuk, 1/2 óra múlva jött egy csendôrôrmester, felolvasta mindenkinek a nevét. Megkérdeztük, hogy deportálnak-e. De ô azt mondta, hogy csak házkutatás lesz. Reggel megjelentek a csendôrök és a legdurvábban, brutálisan bántak el velünk. Azt mondták, hogy csomagoljunk, 50 kilós terhet vihetünk, 1/2 óra múlva megyünk. Az anyósom teljesen béna volt, kértem, hogy adjanak kocsifélét a számára.

Azt válaszolták, hogy vegyem a hátamra.

Kivittek a football pályára, ott a holmink felét elszedték és levetkôztettek anyaszült meztelenre, aztán hivatásos motozónôk vizsgáltak meg. Ezek és a nyilasok vették el a holmijainkat. Nemcsak az értékeinket tartották meg, de az élelmiszereink felét is.

Aztán bevagoníroztak és elvittek Monorra.

Egyszerre vittek el valamennyiünket, még a hadiüzembôl is kivették a munkásokat.

8 napig voltunk Monoron. 3 napig esett az esô, kint voltunk a szabadban, a téglagyár egy agyagos mélyedésében. Az árok szélén géppuskás csendôrök álltak. Néha riasz46

tó lövéseket adtak le. Semmi ellátásunk nem volt, mert bár fôztek, nem lehetett hozzájutni. Az ellátásról tehát rosszabbul gondoskodtak, mint Auschwitzban.

Volt itt valami kórháznak nevezett vacak odu, egy szörnyû pinceszerû hely. Sokan megôrültek, öngyilkosságok tömege történt.90-95 embert zártak egy vagonba és rettenetes 3 napos út alatt rengetegen megôrültek. Auschwitzba megérkezve láttuk a háttérben a krematórium lángjait, a piros fényt. Kivagonírozás után kettesével kellett felsorakoznunk, a betegeket és a férfiakat különtették. A betegeket autóval vitték el. Aztán következett a tulajdonképpeni szelektálás, a munkaképeseket a jobboldalra küldték, ezek kb. 16-40 kö-

zöttiek voltak, a baloldalra a gyermekek, az anyák és az idôsebbek kerültek. Két lányommal együtt Auschwitzban maradtunk. Október 7-én mindhármunkat transzportba választottak. A fürdôben volt még egy válogatás meztelenül és elôttem állt az én két kislányom. A két gyereket beválasztották, mikor Mengele meglátta a kislányomat visszahívta és elkezdett vele beszélni, megkérdezte, hogy hova való?

Nem-e spanyol (a kislányom ugyanis nagyon sötéthajú és szemû). A gyerek nem tudott válaszolni, mert nem tud németül és helyette én válaszoltam. Mengele ebbôl látta, hogy én vagyok a gyerek anyja és megkérdezte, hogy kinek göndör a haja ? talán a gyerek apjának? Azt feleltem, hogy igen és Mengele erre engem kivett a sorból. Így a gyerekeket elvitték és én még egy hétig visszamaradtam Auschwitzba.

Október 22-én transzporttal kerültem Birnbäumelba. Ott sáncmunkán voltunk egészen január 20-áig. Ekkor értesítés jött, hogy vigyenek tovább,mert jönnek az oroszok. 4 napon keresztül meneteltünk megállás nélkül, étlen-szomjan, istállókban háltunk. Ekkor már nagyon sokan megszöktek, mert a lengyel munkások - akikkel együtt voltunk Birnbäumelben - odaszóltak nekünk, hogy holnap itt lesznek az oroszok. Miután nem volt választásunk bátrabbak lettünk és miután 4 napig csak havat ettünk és jóformán meztelenek voltunk, bebújtunk egy kamrába. Másnap ott voltak a felszabadító oroszok. Cseh transzporttal sikerült hazajönnöm.

Név: L. A. [Lindenfeld Andor,

tanító a deportálás/háború elôtt]

Neme: férfi Születési hely: Kispest Születési idô: 1913 Utolsó lakóhely: Szentendre Foglalkozás: fakereskedelmi tisztviselô Gettó: Szentendre Fent nevezett elôadja a következôket: A német megszállás után tömörítették a helybeli zsidó lakosságot. De ez kevésnek bizonyult, mindjobban összeszûkítették a rendelkezésükre bocsájtott házakat. Ekkor azt hittük, hogy ezzel sikerül is megúsznunk és elkerülhetjük a gettót. Május vége felé mégis meg kellett csinálni a gettót. A gettónak nem volt parancsnoka. Nem is volt körülzárva. Egy házcsoportot jelöltek ki számunkra, melynek nem is volt kerítése. Ezeket a házakat természetesen kívül megjelölték csillaggal. Meglehetôsen enyhe volt itt a sorsunk. A zsidóság ügyeit a gettóban is a Zsidó Tanács vitte; ez volt hivatva minden ügyben érintkezni a hatóságokkal. Mindenki sajátmagát látta el, közös konyha nem volt. Korlátozva volt ugyan a szabad mozgás, de mindennap lehetett bevásárolni. A háziasszonyok úgy oldották meg, hogy ahol tûzhely volt, csoportosan fôztek. Meglehetôsen össze voltunk szorítva. Kb. 190 zsidó lélek volt ös�szetömörítve 6-7 házban. Ebben az idôben már megkezdôdött az ország határszélein a deportálás. A szabolcsiak és kassaiak deportálásáról hallottunk. Én nem gondoltam arra, hogy sor kerül a pesti zsidóság és a pestkörnyékiek deportálására. Június elején plakátok jelentek meg a bevonulásra vonatkozólag, így kerültem ki a gettóból június 5-én. Most 32 a zsidók lélekszáma Szentendrén, ebbôl 14 a munkaszolgálatos, 15 a deportált és 3 a kivételezett. A 47

vaskoronarendes Krausz Jenô kapott kivételezettséget családjával együtt, ôket nem hurcolták el.

Név: L. S. [Lichtenstein Simon] Név: Cs. V. Neme: férfi

Neme: férfi Születési hely: Szentendre

Születési hely: Debrecen Születési idô: 1900

Születési idô: 1926 Utolsó lakóhely: Budapest

Utolsó lakóhely: Debrecen Foglalkozás: kereskedô

Foglalkozás: asztalos Táborok: Buchenwald, Dachau

Táborok: Buchenwald, Dachau Fent nevezett elôadja a következôket: Alulírott Lichtenstein Simon Szentendrérôl vonultam be Vácra 1944 május 23-án. Ott voltam június 10-ig, majd onnan elkerültem Mosonmagyaróvárra elosztás végett,

48

ahol kb. 10 napot töltöttem. Onnan vis�szajöttem Budapestre a Fôvárosi Sörgyárba dolgozni, mint munkaszolgálatos, kb. október 25-ig, amikor egy alkalommal orvosi vizitre menet közben a villamosmegállónál katonai kíséret nélkül voltam és egy tizedes elfogott és miután nem volt katonai kísérô mellettem, elvitt a Váci úti Elô fogdába, ahol elvették tôlem összes értéktárgyaimat. Itt a fogdában 2 hétig voltam, kb. november 10-ig. Kikísértettek egy katonával a volt századomhoz a Maglódi útra, amelyet azonban már egy héttel elôbb Németországba vittek ki. Itt kerestem összes szerelvényeimet, amelyet valószínûleg magukkal vittek. Így azután az Aréna úti zsidó templomba adott át a katona. Onnan összeállítottak századokat és kijárunk dolgozni a Kôvágóhídra, Albertfalvára és kb. november 20-án elvittek Kápolnásnyékre sáncot ásni, ahol összetalálkoztam Csuvilina Viktorral, akivel végig azután együtt voltunk és akinek adatai a következôk:

CS.V: Bevonultam 1944 április 11-én Püspökladányba. Ott voltam május 12-ig.

Ezután elkerültem Jászberénybe, ott kiválogatták a szakmunkásokat és innen elkerültem Kerekudvarpusztára, onnan elvittek bennünket Sárszegre és itt összeállítottak egy szakmunkás századot, majd innen Pest mellé kerültünk Dorogra. Itt voltunk 3 hónapig és egy kôbányában dolgoztunk.

Onnan az egész századot felvitték a Weisz Manfréd gyárba Csepelre, ott voltunk kb.

1 1/2 hónapot, utána megint Pestre kerültünk, ahol összeállítottak egy századot és innen a fenti Lichenstein Simonnal voltam együtt. November 20-án közösen gyalog elindultunk a századdal Pesre Kápolnásnyék mellett lévô Aggszentpéterpusztára a német Todt szervezet felügyelete alatt sáncot ásni. Innen kb. december 1-én az oroszok elônyomulása után futva menekülni kellett be Kápolnásnyékre és onnan 7 napi gyaloglás után megérkeztünk Pestre az

Aréna úti zsidó templomba, ahonnan másnap 8-án délelôtt átkísértek az Albrecht laktanyába, ahol egyéb századokkal együtt elindítottak a Józsefvárosi pályaudvarra és bevagoníroztak bennünket azzal a tudattal, hogy Dunántúlra visznek bennünket dolgozni, csak a waggonírozás alatt, amikor már 2 napig álltunk, tudtuk meg, hogy nem munkára visznek Dunántúlra, hanem Németországba deportálnak.December 10-tôl egészen december 26-ig utaztunk Buchenwaldig. A waggonban 82-en voltunk férfiak és nôk vegyesen, tetvesen, mosakodás, víz és élelem nélkül. Útközben az élelmezés egyenlô volt a semmivel, sokat éheztünk, a vonatot kísérô német tiszt waggononként pénzt szedett össze azzal, hogy útközben élelmiszert fog részünkre vásárolni. Véleményünk szerint kb. 20.000 pengôt szedhetett össze a vasúti szerelvény utasaitól, de ezzel Bécsben ellépett. Útközben a csendôrök és a vasutasok egy kulacs 49

vízért 100 pengôt, egy falat kenyérért 200 pengôt kértek. Értékes karórámat egy kis kenyér és kb. 10 dkg szalonnáért cseréltük el és egyéb ruhanemûinket is kénytelenek voltunk egy csekély ennivalóért az ablakon keresztül kicserélni, miután a waggonokat az egész útvonalon csak kevés alkalommal egész rövid idôre nyitották ki. Szükségletünket sajnos a waggonban voltunk kénytelenek elvégezni, WC vödröt nem adtak. Teljesen összetörve érkez-

50

tünk meg Buchenwaldba.

Tudomásom van arról, hogy útközben a szökni próbáló egyéneket lelövöldözték, egyébként is igen sok halott volt a tömött waggonokban éhezés folytán, különösen idôsebbek és betegek pusztultak el. Weimarban és elôzôleg - ennek állomásnevére nem emlékszem - a nôket kiszedték, és a szerelvénytôl lekapcsolták. A Weimar mellett lévô Buchenwaldba csak férfiak érkeztek meg december 26-án. Buchenwaldban a waggonból való kiszálláskor az SS-ek sorakozóba állítottak és bekísértek bennünket a fertôtlenítôbe durva bánásmód mellett. Közben a meglevô szerelvényeinket elvették, ruháinkat, mindent. Itt a szokásos szôrtelenítés és fertôtlenítés után gyenge ruházatot kaptunk és bekísértek egy fabarakkba, ahol kb. 1500 ember volt. Fa-

priccseken, teljesen összeszorulva feküdtünk, fûtetlen helyiségben.

Naponta több órás sorakozók voltak, amikor is kezeink, lábaink teljesen lefagytak. A lagerben igen gyenge volt az élelmezés, a mosakodás és tisztálkodás szintén nagyon hiányos volt. Január 1-én orvosi vizit után összeállítottak egy u.n. 10. sz. vasúti brigádot, 2-án sorakozó után bewaggoníroztak bennünket egy vasúti szerelvénybe, waggononként 25 embert, az egész szerelvény 500 emberbôl állt. Ezek a waggonok voltak azután a tulajdonképpeni szállásaink.

Ezen vasúti brigádnak a rendeltetése az volt, hogy a front mögött lévô vasúti vonalakat használható állapotba hozzuk. Így azután elindultunk ismeretlen hely felé, pár napi utazás után megérkeztünk Offenburgba a francia határ mellé, ahol 2 hónapot töltöttünk nehéz munkával, állandó bombázás közepette, egészen április 18-ig. Azután különbözô németországi helységekben javítottuk a vasútvonalakat. A bánásmód igen rossz volt, élelmezésünk borzasztó gyenge, naponta 3 deci feketekávé és este a munka bevonulása után 6-7 óra között kaptunk egy levest, egy kis szelet kenyeret, kb. 1 1/2 dkg margarint, ez volt egész napi élelmezésünk. Igen sok alkalommal elôfordult, hogy kenyeret nem tudták feletteseink beszerezni, illetôleg részünkre kiadni.

A munka közben én Lichtenstein Simon igen súlyos beteg voltam, úgy hogy sok szenvedéssel kellett folytatni tovább a munkát. Németországban minden helyen, ahol dolgoztunk, miután állandóan a front mögött voltunk, alkalmunk volt hallani

a frontról a bombázásokat. Április 18-án gyalog elindultunk a Regensburg mellett lévô Undorf nevû faluból Dachauba, ahova április 27-én reggel érkeztünk meg. Egy beteg blokkba szállásoltak el és 2 napi ott tartózkodás után az amerikaiak felszabadítottak. Helyzetünk természetesen élelmezési szempontból javult. Barátommal mindketten a járvány folytán flekktífuszba estünk és 7 hetet töltöttünk kórházban, míg onnan gyógyultan kikerültünk.

Dachauban voltunk egészen szeptember 2-ig, ahonnan azután a hivatalos transzporttal megérkeztünk Budapestre. Jövô terveink sajnos nincsenek, mert minden itthon hagyott holmink odavesztek és itt állunk vagyontalanul.

51

Név: P. F. [Perlusz Ferenc] Név: R. S. Név: K. A. Neme: férfi Neme: férfi Neme: férfi Születési hely: Szentendre

Születési hely: Gyöngyös

Születési hely: Budapest Születési idô: 1921 Születési idô: 1913 Születési idô: 1918 Utolsó lakóhely: Budapest Utolsó lakóhely: Sashalom

Utolsó lakóhely: Budapest Foglalkozás: vízvezetékszerelô

Foglalkozás: üvegcsiszoló

Foglalkozás: kereskedô Gettó: -, munkaszolgálatos Gettó: -, munkaszolgálatos

Gettó: -, munkaszolgálatos

52

Fentnevezettek elôadják a következôket: 1942. 06. hónapban vonultunk be munkaszolgálatra. Egy hónapig dolgoztunk a Mármarosi havasokban; drótakadályokat húztunk fel a hegyekbe. Azután kivittek Oroszországba. Mindig a tûzvonalba vittek minket és a legelsôsorban dolgoztattak.

Az 1943. 01. havi nagy orosz áttörésnél a keret és a századparancsnok megszökött és bennünket ott hagyott. Három hónapig gyalogoltunk, teljesen szétszéledve.

Rettegtünk attól, hogy magyar honvédekkel találkozunk. Ezek lehúzták a ruhát a munkaszolgálatos zsidókról és minden ok nélkül beléjük lôttek. Egy falat kenyeret, ha megláttak egy zsidó kezében, akkor meggyilkolták. Örülhetett az, akit csak megvertek. Ha szállást találtunk valahol és bejött egy magyar honvéd, éjnek idején kikergetett az udvarra, –30 fokos hidegben, mert nem akart zsidóval egy fedél

alatt aludni. Az orosz parasztok nagyon jóindulatúak voltak. Adtak szállást, és ha nekik volt ennivalójuk, abból is adtak nekünk. Késôbb bekerültünk egy századba, ahol elég jól bántak velünk és amennyire mód volt rá, megvédtek a csavargó magyar honvédektôl. Ez elosztóhely volt és innen egy Ucica nevû faluba kerültünk.

Itt nagyon éheztünk. Itt mindenki átesett a tífuszon. Sokan haltak meg tífuszban és végelgyengülésben. Itt azután századokat alakítottak és elkerültünk Mohácsra. Végül 1944. 02. 18.-án leszereltek. Ekkor haza mentem a 6. hónapban azonban újból be kellett vonulnom. Védett századba kerültem, és Budapesten maradhattam 11. hó 28-ig.

Védett századokból kerültünk Kôszegre.

A téglagyárban laktunk. Cserépteteje volt, de olyan ritkán voltak a cserepek, hogy befolyt az esô, ha meg olvadt a hó az becsurgott és a sárban, a földön feküdtünk.

Eleinte a nyilasok nem engedték meg, hogy vízhez jussunk. Késôbb az SA emberek inkább megengedték. Tetvesek lettünk, fertôtlenítés nem volt. Sáncot ástunk, a legnagyobb hidegben, hóviharban is ki kellett vonulnunk munkára. A kosztunk nagyon kevés volt: reggel feketekávé, délben kb. 6 deci étel, néha leves, néha kissé sûrûbb fôzelék, 1/8 kenyér. Harmadnaponként 3-4 dkg száraz szalámi. Rettenetesen éheztünk. Naponta 25-30 halott volt, végelgyengülésben haltak meg. Akinek megfagyott a lába, vagy keze és nem tudott dolgozni, az fél adagot kapott. Tilos volt

kimenni a téglagyár falai közül. Egyetlen embernek sikerült kimenni a faluba, amikor kint dolgoztak. Nagyon veszélyes volt, mert agyonlôtték volna, ha megfogják.

Reggel, amikor kiléptünk a téglagyár kapuján, a nyilasok végigvertek. A németek ritkábban vertek. Házkutatásokat gyakran csináltak és minden értéket elszedtek tôlünk. - 02. hóban Fütelekre vittek egy gazdaságba, innen is kijártunk sáncot ásni.

Itt valamivel jobb kosztunk volt, és kicsit szabadabban lélegezhettünk. - 03. hó végén megkérdezték, hogy ki az, aki nem bírna ki 20 km-t gyalogolni. Aki jelentkezett, azt elvitték a nyilasok Bozsókra. Ôk maguk is kiszedték a sorokból azokat, akik nagyon gyengéknek látszottak, vagy nem volt cipôjük, vagy ruhájuk. Ezeket állítólag mind kivégezték Bozsókon. – Azután megkezdôdött a halálmarsch. Aki nem bírt lépést tartani, vagy kilépett, hátra maradt a sorból, azt kilôtték. Misenerz tetején kb. 200 embert agyonlôtt egy félkezû SS. Útközben csak néha adtak minimális ennivalót. Füvet, csigát ettünk. Manthausenben folytatódtak a szenvedéseink. Enni nagyon keveset kaptunk, verést annál többet. Teljesen legyengültek az emberek és végelgyengülésben sokan meghaltak. Továbbvittek Günskirchenbe. Borzalmas állapotok voltak. Azt a sok szörnyûséget, ami ott volt, nem lehet leírni. Halottak százai naponta az udvarban. Rengeteg tetû, borzalmas bûz és mindenekfelett éhség. Úgy éreztük, hogy már nem bírjuk sokáig. Szerencsére 05. hó 04-én felszabadítottak az amerikaiak.

53

Igazoló bizottsági jelentések (részletek) Pethô János volt polgármester: [..] Egy alkalomból a Papírgyárból Sónyi Oszkár felkeresett hivatalomban és közölte velem, hogy a gyár megindításán fáradoz­ nak, az azonban csak úgy történhetik meg, ha hozzájárulok, hogy zsidótôkével dolgozhassanak. Én ekkor kijelentettem, hogy nincs kifogásom ez ellen sem. Ekkor nagyobb zsidótôke hozzáadásával elkezdték a munkát, és Szentendre lakosainak ezáltal munkalehetôséget nyújtottunk.

[1937-ben nyílt meg a Papírgyár. Zsidó tisztviselôi 1944-ben Kovács Pálné, Korn­ feld Imre, Felner Tibor, Fellner Tiborné sz.

Stern Ibolya, Ónodi Klára, Sándor Alfonz fôkönyvelô voltak.] ... „Az elsô rendelkezés a zsidókérdéssel kapcsolatban, ami engem érintett, a gettó kijelölése, annak létesítése és a zsidók ös­s ze­költöztetése volt. Amikor a rendelkezést megkaptam, magamhoz kérettem az akkori zsidótanács elnökét, dr. Krausz József szentendrei ügyvédet, és közöltem vele, hogy ezt a rendelkezést kaptam. Ekkor kijelentettem neki, hogy én csepegek irántuk a jóindulattól, és hajlandó vagyok a gettó létesítését tôlem telhetôleg nekik megfelelôen intézni, és felhívtam ôket arra, hogy jelöljenek meg olyan lakást, mely számukra megfelelô, és én hajlandó vagyok a gettót azon a helyen megalakítom. [Sic! - KL] – Ügyész kérdésére: Én a „csepegek a jóindulattól” nem gúnyból mondtam, hanem annak jeléül, hogy kész vagyok mindent elintézni érdekükben. Én azt ki­z á­rólag jóhiszemûen mondtam. Kérdésre: A gettó haladéktalanul volt megalakítandó. Krausz József továbbá arra kért, hogy egy óra haladékot adjak a gettó kije-

54

lölésére. Mikor délután ígéretemhez híven bejöttem a hivatalomba, együtt találtam [a] zsidótanácsot. Itt több régi ismerôsömmel találkoztam össze, köztük, Vass Miklósné ônagy­s ágával. A gettót az ô javaslatukra a tôszomszédságomba helyezték el, és ak-­ ­ko­r iban engem ezért támadás is ért. – Ügyész kérdésére: A zsidótanács részére a gettó kijelölésére nem volt olyan javaslat, hogy a gettót ne azon a helyen, hanem a Lichtenstein féle házban alakítsák meg.

Ilyen kérelem nem volt. A gettót a zsidótanáccsal történt elôzetes megbeszélés után a Vass Miklós háza, Trux háza és a Singer háza között alakítottam meg. Ügyész: „Történt olyan irányban elôter­ jesztett kérelem, hogy a Pestre való utazást engedélyezze? – Igazolandó: Azt hiszem, igen, – volt egy papírgyári tisztviselô, aki az engedélyt meg is kapta. – Ügyész: Itt többen voltak idôsebb és beteges emberek, akiknek a Pestre utazást lehetôvé lehetett volna tenni. – Igazolandó: Hozzám ilyen kérelemmel többen nem fordultak, s ha ilyen kérelemmel többen fordultak [volna] hozzám, ezt én a többinek is lehetôvé tettem volna. – Kérdésre: Nekem a zsidó vagyonok összeírásából, illetve az elhurcolásokkal kapcsolatban semmiféle szerepem nem volt, ugyanis az ingóságok leltározását a pénzügyôrség, az elhurcolásokat pedig a csendôrség végezte. [..] elhagyott zsidó házakba gondnokokat kijelöltek, de a nyilas hatalomátvétel után nem tehettek semmit. [..] „Ügyész: Hallomásból tudomásom van arról, hogy október 15. elôtti idôkben kerékpárok, írógépek és más egyéb apró ingóságok eltûntek. Igazolan55

dó: én június 30-án átadtam a város vezetését. (1945. dec. 7.) [Zomborba helyezték át polgármesternek.]

– Dezsôffy Ferenc tanú: „Amikor ki­ élezôdött a politikai helyzet, behívatott magához és beszélgetni kezdett velem, holott tudta, hogy németellenes vagyok. Amikor Radó Sándor engedélyét felterjesz­tettük, az alispán megfenyegette, hogy nehogy próbáljunk ilyesmit tenni.” (1945. dec. 8.)

– Micskei Lajos tanú: „A zsidók a gettóba a rendelet szerint csak 50 kg poggyászt vihettek volna, azonban itt Szentendrén, amit akartak, odavihettek.” (1945. dec. 8.)

Micskei (Micskó) Lajos városi tiszt­viselô: állásvesztésre ítélték, a családtagokat meg­ illetô nyugdíj igényt érintetlenül hagyva a 1.080/1945 M.E. rendelet 20. & 4. pont alkalmazásával

1945. május 16.: „egy zsidónô elôadja, hogy ôt keresztény férjétôl el akarták választani, és felhívták, hogy a gettóban jelentkezzék. Ekkor felment Micskeihez, aki a városházán a zsidó ügyeket intézte és kérte lépjen érdekében közbe. Micskei a közbenjárást meg is ígérte, de ehelyett az történt, hogy ôt másnap elszállították a gettóba, ahová Micskei kiment utánna kíváncsiskodni, vajjon tényleg ott van-e?

– Micskei elôadja, hogy ô semmiféle zsidó üggyel nem foglalkozott. A zsidóknak a városból való elszállítása nem rá és nem a városra, hanem a rendôrségre tartozott.

A gyûjtôhelyen a város képviseletében és megbízásából volt kénytelen megjelenni az összegyûjtött értéktárgyak átvétele végett. – Elôadja még, hogy annyiban részt vett a zsidó vagyonok kezelésében, hogy 56

hatósági tanúként kb. 5–6 hétig a leltározásoknál jelen volt.”Hamis vallomást tett Starzsinszky polgármester visszaéléseirôl; igazoló levelet hamisított magának; fizetését messze meghaladóan költekezett, 5 szobás lakást bebútorozott az elmúlt években; szabálytalan kézbesítés. „Törzslapjában hadnagynak tüntette fel magát, hogy rendôrtiszti állást nyerhessen.” <-> rájöttek, elbocsátották. „A Bizottság megkérdezi Micskeit, hogy amikor a Szentendre–Budakörnyéke lap ellene meglehetôsen éles támadást intézett, indított-e ezért eljárást a lap ellen? – Micskey elôadja, hogy a polgármester neki azt mondta, nem szükséges ezért eljárást indítania. – Egyébként is most is mindenki ellene van.

– Ács István bizottsági tag megjegyzi: „Nem vagyunk maga ellen, csak népellenes viselkedésére akarunk rávilágítani.” dr. Szálas (Miskovits) Gyula: állásától és nyugdíjától megfosztják, utóbbi a családtagokra is kiterjed, Szentendre járásban és nagy Budapesten foglalkozásának gyakorlásától öt évre eltiltják (1946. jan. 2.) „Fenntartja-e azt a nyilatkozatban tett állítását, hogy a zsidó törvény végrehajtásával kapcsolatban nem volt semmi szerepe? Egy szerepem volt, mikor a deportált zsidókat szedték össze, Vass István jött hozzám, hogy ott vannak a csendôrök, és el akarják vinni a családjával együtt, kér, hogy csináljak valamit érdekében. Ekkor azt az intézkedést kaptam közbenjárásomra, hogy ha családjától elválik, itthon maradhat, ô azonban semmiképpen nem akart a családjától elválni, inkább elhagyta Szentendrét. Mint városi orvos utasítást kaptam, hogy a nôket vizsgáljam meg, hogy nem rejtettek-e el valami ékszert.

Nyolc óráig vizsgáltam, és azután otthagytam, mivel nekem rendelésem volt.

(1945. dec. 9.)

– Balogh László tanú: Szentendrén lengyel internáltak voltak, annak meg­á l­ la­pításával, hogy ki zsidó közülük, Mis­ kovits doktor úr volt megbízva, azoknak az internáltaknak a 70-80%-át, mint zsidókat vitték el. – Igazolandó: A lengyel internáltak megvizsgálását utasításra tettem, a vizsgálat során mellettem volt dr. Koronka Gábor is. – Tanú: Ezek közül so­k at meg lehetett volna menteni. – Igazolandó: Nem mertem megreszkírozni, mert nem egyedül voltam. „Amikor Pávay cukrász az üzletét a Falk nevû zsidó festôvel festette, igazolandó meg­kérdezte Pávaynétól, hogy miért zsidóval csináltatja, miért nem keresztény festôvel.” (Elismeri.)

„A barátság az utolsó percig fennállott köztünk. Csia Sándortól baráti meleg kézszorítással búcsúztam és ez a barátság köztem és közte mostanáig fennállott, részben Csia Sándor egyéni értéke volt számomra. [?] Csia Sándor, mint ember százszázalékos volt, mint politikus tévedett. Ez a két dolog volt, ami ellenem a fegyelmi eljárást megindította.” Ügyész: Még ma is antiszemita. – Igazolandó: Igen, de a politikát mindenkor szétválasztottam orvosi mûködésem során.

Amikor a betegágyhoz léptem, már nem volt elôttem más, mint beteg, aki szenved és várja a könnyebbülést.

Igazolandó kéri még Politzer Antal, Mül­ ler Jenô, Klein Antal, Fischer Zsigmond tanúkénti kihallgatását a zsidókkal szemben tanúsított viselkedésére vonatkozóan.

(1945. dec. 9.)

57

– Fehér Tiborné Kovács Magdolna tanú, htb, 36éves, gyermek nincs [!]: „1944. júliusában, a deportálás idején felkerestem Dr. Szálas urat azzal a kéréssel, hogy mentsen fel engem a gettóból, és kértem, hogy ha lehetséges az Új Szent János kórházba utalásomat, mivel fizikumom gyenge lett.

Szálas dr. beutalt az Új Szent János kórházba, ahol egész decemberig voltam, s így a deportálás borzalmaitól megmenekültem.

Az igazolandó azon kérdésére, hogy kért-e ellenszolgáltatást, a tanú válaszolja, hogy nem. Elôadja még, hogy amikor igazolandónál volt vizsgálaton, kérdezte, hogy mivel tartozik, az igazolandó érdek­ lôdött az anyagi viszonyok után, és amikor megtudta, hogy férje munkaszolgálatos volt, nem kért tôle semmit. Az igazolandó elôadja, hogy az általa kihallgatni kért tanút a tárgyalás idôpontjáról és a megjelenésre ô kérte fel. A tanú kérdésre elôadja, hogy amikor Szálas dr.-tól a beutalást kapta, dr. Óvári volt a háziorvosa.” (1945. dec. 17.) [<-> Terhes volt, azért kerülhetett a kórházba. László Magda visszaemlékezésében is szerepel, név nélkül. Unokahúga, Horváth Fatime 2014-ben elmondta, hogy az ô édesanyjánál, Kovács Sz(?)-nál, aki a FT Kovács Magdolna testvére – lakott az egyébként Szegeden élô testvér, a gettóból kijuttatva, Pesten megszülte a gyereket, de aztán kirakták a kórházból, és a kicsi meghalt.]

– Perlusz Lívia htb. hajadon, 22éves, Szentendre, Fô tér 20. „A tanúnak meg van arra [az oka], hogy haragudjon, de ez igazmondásában nem gátolja.” „A tanú elôadja, hogy behajtották egy bódéba, és az igazolandó az ujján lévô kö-­ tést levette, és megmotozta. Hetekig tartó fájdalmat okozott. A tanú kérdésre felel­vén, hogy ezt ugyancsak az összes lányok58

kal és asszonyokkal megtette. A motozásnál még jelen volt egy takarítónô, aki jelenleg a Váci Takarékpénztár fióknál van alkalmazásnál. [sic!] A fajgyûlölet érezhetô volt a tettében. A tanú szerint a lányoknak fôleg fájdalmat okozott. A fiatal lányok hetekig fájdalmat éreztek. Az igazolandó magatartásában érezhetô volt a zsidó faj elleni gyûlölet. A gettóból nem fordultak kéréssel az igazolandóhoz. Arra a kérdésre, hogyha tudták volna ennek ellenkezôjét, akkor megkísérelték volna-e az igazolandó segítségét, a tanú igennel válaszolt, mert akkor nem kellett volna a segítség. [??] Arra a kérdésre, hogy az igazolandóval kapcsolatban tud-e valamit, a tanú válaszolja, hogy csak azt az embertelen motozást a nôkkel szemben, amelyet az igazolandó használt. Kérdésre az igazolandó elôadja, hogy a motozás alatt belsô vizsgálatot ért, hogy nem-e rejtett el ékszert, tehát ez motozás és nem vizsgálat. A tanú szerint ezt orvosnônek kellett volna elvégezni, mivel nôi személyekrôl volt szó. Az igazolandó szerint nem volt orvosnô, azért nem lehetett. A tanú szerint nem volt a vizsgálat alkalmával a helyiségben lavór és víz. Mire az igazolandó válaszolja, hogy igen is volt és nem durvaságból tett faji gyûlöletbôl tette a vizsgálatot. Az igazolandó kérdése a tanúhoz, éreztettem-e valaha is a családjával szemben a faji gyûlöletet, vagy használtam-e durva bánásmódot. A tanú válasza, hogy nem, de köszönni elfelejtett.

Mire az igazolandó azt válaszolta, hogy a köszönés nincs paragrafushoz kötve. Kérdésre az igazolandó elôadja, hogy a gettóból nem fordult hozzá senki tanácsért, vagy segítségért, volt más orvos, aki a tanú szerint nem volt annyira nyilas orvos. Ez ellen tiltakozik, állítja, hogy ô mindig csak orvos volt és az általános magatartást nem

lehet paragrafusként elítélni, ô egyformának tekinti az embereket. Arra a kérdésre, hogy konkrét esetekrôl tud-e valamit az igazolandóval kapcsolatban, a tanú válaszolja, általánosságból és szerinte is az igazolandó nyilas volt, ezt ô maga sem tagadta, fôleg 1943-ban. (1945. dec. 17.)

– Bán Lászlóné Antal Ilona tanú: „Fiam 1942 novemberében Szentendrére vonult be munkaszolgálatra, az esküvôje napján valami iratot kellett beszereznünk dr. Szálastól [..] igazolandó azt mondta: „magát kiviszik Ukrajnába és fôbe fogják lôni. [..] egy mondatra emlékszem tisztán, hogy „kérem, a németeknek igazuk van, Magyarországon három éven belül minden zsidó a föld alatt lesz.” Ez sikerült is, menyem és unokám föld alatt van, fiam még nem került haza. Igazolandó tagadja az elhangzottakat. (1945. dec. 27.)

– Floch Albertné sz. Fried Vera, htb, 20éves, gyermektelen, lakik Bp., Horn Ede u. 9.

Kötelezô tífuszoltáskor a lakásukra hívat-

ták Szálast, „és eközben édesapámmal politikai eszmecserébe került, amelynek során egészen világosan emlékszem, azt mondta, hogy a németek biztos gyôznek, akkor Magyarországon az összes zsidókat ki fogják irtani, mire édesapám megkérdezte, mi lesz, ha nem gyôznek, erre az igazolandó azt felelte, hogy akkor is ki lesznek irtva, még pedig a nép dühe fogja kiirtani ôket. [..] többször saját szememmel láttam, hogy igazolandó zöldinget hordott, karlendítéssel köszönt és lakásának ablakában láttam a nyilaskeresztet.

Annakidején, mikor a zsidókat Szent­ endrérôl elhurcolták, én is közöttük voltam, az igazolandó engem is megvizsgált, illetve megmotozott, és ezt olyan brutálisan, szadisztikusan végezte, hogy utána hetekig tartó fizikai fájdalmaim voltak, eltekintve attól a lelki fájdalomtól, amelyet soha nem tudok elfelejteni. – [Igazolandó] A deportálási motozással kapcsolatban ismételten kihangsúlyozza, hogy azt parancsra teljesítette és azt más módon, mint ahogy ô foganatosította, eszközölni nem lehetett. A tanú igazolan59

dónak megismétli vallomását, igazolandó fenntartja vallomását. (1945. dec. 27.)

– Löbl Endréné sz. Reisz Szerén , kereskedô, 42éves, egy gyermeke van, lakik Pomázon, Hôsök tere 8. „igazolandó egy­ ízben, mikor az üzle­t ü[n]k volt és fizetett, patkóalakú pénztárcáját kinyitván, abba beleragasztva egy képet láttam, amelyiken egy zsidó arca volt, és ez volt ráírva: „ezeknek egy fillért sem”. Az igazolandó nyilas magatartása köztudomású volt, bár én magam nem tapasztaltam, de késôbb már nekem sem köszönt. [..] igazolandónak a tanú elôadja, hogy többízben is megfordult üzletükben, de nem emlékszik arra, hogy zsidó gyûlöletrôl, vagy izgatásról beszélt volna.” (1945. dec. 27.)

– Erdélyi Éva, htb, 22 éves, lakik Szentendrén, Levendula u. „Az igazolandóval szemben haragot nem táplál, de megvetést érez. Igazmondásban az nem befolyásolja.

Amikor Szentendrérôl a zsidókat deportálták, én is keresztül estem a testi motozáson. Rajtam azonban ezt nem az igazolandó foganatosította, hanem Magyar Imréné cipész felesége. Amikor engem mo­toztak, az igazolandó már nem volt ott, de fel kellett tételeznem, hogy a motozás módozataira és foganatosítására vonatkozóan a motozást végzô tôle kapta az utasításokat. Mint hogy abban a helységben,ahol a motozást végezték, nem láttam semmiféle fertôtlenítô lehetôséget, így egészségügyi szempontból is az igazolandóval, mint orvossal szemben kifogást emelek, mert így még az is megtörténhetett volna, hogy egyik motozott betegségét átvihette volna egy másikra. Az igazolandó kérdésre elôadja, hogy nem tud arról, hogy a motozást az ô távozása után ki foganatosította. Ô amikor óráját meg60

nézte, látta, hogy eljött a rendelés ideje, bejelentette a fôhadnagynak távozását, meg sem várva annak válaszát, elment, abban a hiszemben, hogy helyette majd egy másik – Várady Pál adóhivatali tanácsos: „közszolgálatban meghagyás mellett vezetô állásra alkalmatlannak mondták ki.” (jún.

1., 20. & 2/d.) „Felesége 1944. év tavaszán Kolossynéval együtt textilkereskedésre kapott iparengedélyt. Való igaz, hogy az üzlet zsidóüzlet volt, de azt nem kiigényelték, hanem dr. Krausz zsidóügyvéd, akinek személyes jóbarátja volt, közbejöttével Weisz Lipóttól közös megegyezés alapján kapták és vették át az üzletet, és azért a hatóságilag megállapított béren túlmenôen fizettek. [..] 1944. év ôszén pénzügyigazgatósági rendeletre részt vett három héten keresztül Boy Mártonnal együtt a zsidóvagyonok leltározásánál, de a leltározást Boytól függetlenül végezte. Mivel az egész megbízatás egyéniségével össze nem függött, kérte az alóla való felmentést, amit meg is kapott. (1945. máj. 24.)

– Dencsy Béla: Csia utóda lett a vitézek járási hadnagya tisztjében.

Vitézi telket kapott a Berger-féle földbôl, de állítása szerint visszaadta, mert nem tudta fizetni érte a törlesztéseket, 1925-tôl volt tagja a vitézi rendnek: „ha tudtuk volna, hogy ide jutunk, akkor én is kiléptem volna, de ezt hittük és bennünket félrevezettek.” (1945. május 29.)

(2138) Puppán János vasesztergályos, motor-, kerékpár-, varrógépkereskedô 1935 óta (szül.: Szentendre, 1895., nôs, Szentendre, Dumtsa J. u. 10., 1 szoba) „Az Igazoló Bizottság tényként állapította meg, hogy Puppán János igazolandó

az 1944. év folyamán, amikor a zsidó üzleteket rendelet folytán be kellett zárni, a rendôrôrszemnek jelentést tett arról, hogy a Löbl-féle kerékpár üzlet ajtaja nyitva van, és onnan Löbl embere csomagot vitt ki. Amikor a rendôrôrszem intézkedésre hajlandónak nem mutatkozott, igazolandó nem sajnálta a fáradságot, és jelentést tett a szentendrei rendôrségen. Az Igazoló Bizottság úgy találta, hogy Igazolandó bár a kisegítô karhatalomnak tagja volt, túlbuzgó és rosszindulatú eljárásával a magyar nép érdekeit sértette, s ezért ôt meg kellett feddeni.” (1945. jún. 1.)

– Varga Ferencné városi szülésznô: elôadja, hogy férjét mint rendôrt 1944. évi április 1-én zsidóvagyon rejtegetése miatt állásától felfüggesztették, és azért is, mert férje a zsidók összeszedése elôtt azokat errôl az akcióról elôre értesítette. Férje 1944 decemberében munkaszolgálatra vonult be és most Fogschaniban van fogságban. – Ki-

jelenti, hogy ô nem vett részt a zsidónôk sporttelepi motozásában. (1945. jún. 7.)

(3203) „Tekintetes Szentendre járási és városi Igazoló-Bizottságának, Alulírott Somogyi Béla budapesti /VII. Dohány u. 68. I.5./ lakos Modrovich Béla mérnök, szentendrei /Szt. László u. 154./ lakos ellen feljelentést teszek az alábbiak alapján. Modrovich Béla a felesége segítségével 1944. VII. 1.-én 11 éves Somogyi Iván nevû kisfiamat átadta a helybeli csendôröknek, akik gyermekemet a németeknek átadták, és azok Auschwitzba deportálták. A Szentendre, Szt. László út 154. sz. alatti zsidó lakásomat, amely le volt pecsételve, hogy a leánya részére megszerezze, /a hatósági nyomozó elôtt saját maga vallotta/ a nyilasokkal felnyittatta és a benne lévô ingóságaimat a nyilasokkal együtt eltulajdonította /hatósági házkutatás alkalmával egyrészét a lakásán megtaláltam/ a bútorom egyrészét, 4 kárpitozott széket, 1 asztalt, 1 sezlont a 61

leánya lakásán rejtett el, amiket ott meg is találtam. A feleségem ezüst-rókáját, perzsa galléros télikabátját a saját leányának ajándékozta. A feleségem és én deportálva voltunk és amikor feleségem aki a deportálásból elôbb érkezett vissza, az ingóságokat visszakövetelte, azt a választ kapta, hogy nincs semmink, mert a nyilasok mindent elvittek. A lakásomon lévô élelmiszert, / liszt, cukor, zsír, lekvár, dió, mák, konzervek, likôrök, szappan stb./ szintén el­tulajdonította és saját háztartásában felhasználta.A fentiekkel kapcsolatban a szentendrei rend­­ ôrségnél 613/1945.B.Ü. sz. alatt feljelentést tettem mely nyomozás alatt áll. Mindezeken kívül elôadom még, hogy a munkásokkal a legrosszabbul bánt, a Fônök által elrendelt szociális intézkedéseket nem hajtotta végre, a munkásokat a csendôrökkel tartotta állandó rettegésben és ez az ember nem szégyelte magát mindezekután jelentkezni a kommunista-pártba való felvételre.Kérem a tekintetes Igazoló-Bizottságot, hogy engemet személyesen meghallgatni szíveskedjék, tanúként pedig kérem kihallgatni az alább felsoroltakat:Sirschich Ferenc Sándor és Felesége, Juhász István, Kiss József, Szolga József, Kiss Sándor, Takács Sándor, szentendrei lakosok.

Tisztelettel: Budapest, 1945. június 24-én – Somogyi Béla Magyar Rendôrség Politikai Osztályának Alulírott Somogyi Béla /Dohány u. 68.

I.5. sz.a./ budapesti lakos feljelentést teszek Modrovits Béla mérnök szentendrei /Szt. László u. 154./ lakos ellen az alábbiak miatt.

A Csoknyai szerszámgyárban dolgoztam 1944. június 30-ig, amikor is a csendôrség feleségemmel együtt a szentendrei gettó deportálása alkalmával bennünket is elde62

portált. 11 éves fiamat, hogy megmentsem a borzalmaktól Modrovitséknál rejtettem el több egyéb ingóságaimmal együtt, akik megígérték, hogy visszaérkezésemig kisfiam gondját viselik, ugyanekkor 6.000 P. készpénzt is átadtam nekik. M. év júliusában Auschwitzban már értesültem arról, hogy Modrovitsék elutazásomat követô napon kisfiamat csendôröknek átadta és gyermekem hollétét azóta sem sikerült megállapítanom. Itt meg kell említenem azt, hogy a deportálásból, hogy a deportálásból csupán csak f. hó 12-én érkeztem vissza. Feleségem aki m. hó végén érkezett vissza azóta is keresi gyermekünket, de róla semmi megbízható adatot beszerezni nem állt módjában.

Deportálásomat megelôzôen Modrovitsnak az itt felsorolt ingóságaimat is átadtam megôrzés végett, / 1 ballonkabát, 3 drb. ffi öltöny, 1 ezüstróka/ valamint megkértem lezárt lakásomnak az ôrizetére és a legnagyobb megdöbbenéssel hallom feleségemtôl azt, hogy lakásomat kifosztva találta és az ôrizetre átvett tárgyak azon a címen, hogy a nyilasok tôle elrabolták nem hajlandó vis�szaszolgáltatni. Beszerzett információim alapján Modrovits ha nem is nyilas, de igen erôs szélsôjobboldali gondolkozású ember volt, kinek talán a fentiekhez hasonló egyéb bûncselekmény is terheli lelkiismeretét.

Tisztelettel kérem az ügy sürgôs kivizsgálását és vagyok tisztelettel Somogyi Béla kézírással a lapon: Feljelentô elôadja, hogy Modrovits a sárga csillagot örömmel felvarrta a gyermek ruhájára, nagyon valószínûnek tartja, hogy ô adta át a csendôrségnek. (aug. 27.): Somogyi Béla szerint önként adta Robikát csendôrkézre Modrovics Béla, a Csoknyay szerszámgyár ügyvezetô mérnöke, mikor Gyenesért mentek a csendôrök a gyárba.

63

Sirsics Sándor tanú (42éves), felesé­ge zsidó, feljelentették – látta a szomszéd kertbôl Somogyi Robikát elvinni, „Alsützbe” deportálták [Auschwitzba]

? [Modrovits Béla mérnök (Erdô u.

98.) Budakeszin március 28-án meghalt. (Értesítô, III/9. sz., 1950. május 1.

– Sónyi Oszkár papírgyári igazgató mellett tanúskodik Krausz Jenô (1945. júl. 2.)

– özv. Rauchmann Manóné (hadiözvegy->) kivételezett volt Tahitótfaluban, nem kellett csillagot viselnie, mégis Békásmegyerre vitték lányával (1945. júl. 10.)

– Kádár Gyula (Pócsmegyer) állítja: „a zsidókat pártfogásába és védelmébe vette”, pl. dr. Fodor Sándor ügyvédet, „kinek az internáló táborból nem rég visszatért feleségét kéri tanúként kihallgatni” (1945. júl. 28.)

– dr. Sümegy (Pfann) József ügyvéd igazolásánál Vass Miklós tanúskodik (1945. aug. 4.)

(1351) Lindenfeld Andor tanító – igazolva (1945. okt. 6.)

– Belopotoczky Lajosné sz. Almás Lenke tanítónô (férje nyilas volt): Beteg

kislányához 1944. jún. 19-én Óváry doktort hívta (a Weisz-féle házból). „Ha én olyan nyilas lettem volna, nem hívtam volna Óvárit a gyermekemhez. Teljesen megbíztam Óváriban. A behiv. tag elôadja [..] Miután elváltunk Óváritól, igazolandó azt a kijelentést tette: „fene egye meg a büdös nyilasokat, mert az ember a gyermekét sem gyógyíthatja azzal, akivel akarja.”

(1945. dec. 8.)

64

POMÁZ: 1946. jan. 14. Reisz Sándor : Budapesten rokkantként vonultatták be munkaszolgálatra jan. 18. Prager Jenôné sz. Reisz Róza , 37é, férjezett, gyermektelen, htb.

Boy Márton pénzügyi tanácsos ügyében

özv. Elsik Istvánné sz. Durst Mária , 54é,

htb, 1 gyerek, lakik Szentendre, Szt. Imre herceg út 8.: egy házban laknak 9 éve az igazolandóval, kérdezte korábban tudna-e munkát, 1944. év késô ôszén vagy karácsony elôtt szólt, hogy most van munka.

A szentendrei „városházán rendezni kellett az összehordott zsidó ingóságokat, ugyanis azok között volt nagyon sok, ami vizes volt, ezeket meg kellett szárítani és így aztán rendben visszarakni. Amikor ezeknek az ingóságoknak az árverésére került a sor, akkor megint üzentek értem, hogy jöjjek felügyelni, mert a nagy tolongásban esetleg eltûnnek dolgok, amiért vételárat nem fizettek.” (Ôk nem vettek semmit a lányával, és el sem vettek semmit.) – Boy „elôadja, hogy a Szentendre tanácstermében összeolvasott zsidó ingóságoknak tanúk által történt sortírozása alkalmával nem leltár készült, hanem csak leltárral történt egyeztetése és minôség és mennyiség szerinti átadási jegyzék készíttetett”.

A tanácsterembe vezetô folyosó ajtaja mindig zárva volt és lepecsételve, a pénzügyôrök nyitották fel és pecsételték le újra távozáskor. (1946. jan. 18.)

(2042) „Tekintetes Igazoló Bizottság!

Alulírott Floh Albertné sz. Fried Veronika 1.080/1945.M.E. számú rendelete 25 & 2. pontja értelmében kérem, hogy az alanti bejelentésem alapján Cikora Józsefné /Szentendre, Deák Ferenc u. 43./ 65

vegyeskereskedô igazolási ügyét újból tárgyalás alá venni szíveskedjenek.

Fentnevezett édesapám üzlet helységét és berendezését a nyilasok által történt kiárusításkor kiigényelte és meg is kapta.

Ennek dacára az üzlethelységet huzamosabb ideig nem nyitotta ki, csak mikor már nyilvánvaló volt az én hazaérkezésem és hogy az édesapám üzlethelységét én birtokba ne vehessem – mint egyetlen gyermeke –, ô kinyitotta illetve élt a nyilasoktól kapott jogával. Pontosabban a kinyitás 1945. május 1.-én történt. Ebbôl a késôi kinyitásból már magában véve is látható az a tény, hogy magatartása teljesen demokráciaellenes, hiszen anyagi többletet akart szerezni abból, hogy az édesapám 18 évi munkájának gyümölcsét ne az egyetlen megmaradt élô gyermeke, hanem ô, aki a nyilasoktól szerezte jogát, élvezhesse.

Tudomásomra jutott, hogy nevezett iga­zolásánál azt a bejelentést tette, hogy családunk bármelyik élô tagja megérkezésekor épen átveheti az ôt megilletô jogos tulajdonát. Az igazolásnál ezen bejelentése döntô volt és így, mint jó magyar demokratikus érzelmû honpolgárt a leigazolt kereskedôk soraiba iktatták.

Ezzel szemben az alábbi történt: Engem a nyilasok szüleimmel együtt elhurcoltak, hogy miken mentem keresztül, arról azt hiszem nem kell semmit sem írnom, vis�szatértem 1945. május 24-én auschwitzi haláltáborból, az elsô utam haza vezetett, ahol felszólításom ellenére nem voltak hajlandók a jogos tulajdonomat átadni. Majd azzal utasítottak el, hogy ha másik helységrôl gondoskodok az ô részükre, v. az illetékes bíróság visszaítéli, akkor átadják saját tulajdonomat.

66

Fentnevezettet hazaérkezésem óta több ízben kértem jogos tulajdonom átadására, de mindezideig a válasz rideg elutasítás volt.

Ezen eljárása illetve állásfoglalása teljes egészében demokráciaellenes vagyis kimeríti a népellenes cselekedet kritériumát, tehát tisztelettel kérem a nevezett igazolását újból tárgyalni és érdemben elbírálni szíveskedjenek.

Fenti kérelmemhez hozzáfûzni bátorko­ dom még azt, hogy iparigazolványt is kértem, melyet a szóbanforgó helységben, mint létfenntartást biztosító foglalkozást kívánom folytatni. Jelenleg rokonaim és a Joint támogatásából tengôdöm.

Kérésem ismétlésével vagyok teljes tisztelettel Budapest, 1946. február 15.

Floh Albertné – Valkó Lajos papírgyári tisztviselô: 1944. évben Tauszig Hugó vagyonát és értéktárgyai ôrizte és rejtegette „a nyilas uralom és német megszállás” alatt [?] „ugyanezen idô alatt öt zsidó személyt rejtegetett a lakásán” – állítja (1946. márc. 12.)

(170) Ellenbogen Ervin: MUSZ-os volt 1942. X. 27 – 1944. X. 19. közt, Szentendrén 1945. máj. 7-tôl rendôr (172) Preisinger Frigyes (1907): a rendôrségnél közérdekû munka (175) Feit Ábrahám (sz.: Szered, 1883., nôs, 3 gyerek, „schweizi középiskola” a végzettsége, gazdálkodó és magántanár, 3 hónapja a rendôrségnél): „mint zsidó származású vagy négyszer internáltak” (1945. febr.)

67

A Farkas család Két gyerek ott volt/élt Szentendrén a nagy­szülôkkel a deportálás elôtt, Farkas Péter és Iván.

Azt nem tudom, hogy állandó lakósok voltak-e Szentendrén vagy pedig csak Buda­ pestrôl oda menekültek.

A két gyereket egy református pap a Du­nán egy csónakban elbújtatta, a nagyszülôket sajnos elvitték és megölték.

Apám testvére, Farkas László, Péter és Iván apja a feleségével és a gyerekekkel 1945 és 1947 között kivándoroltak Izraelbe Cipruson keresztül.

Farkas László amikor elôször meglátogatott minket Budapesten 1965 körül elment Szentendrére és kereste a gyereket megmentô református papot, de az akkor már nem élt. Az adatait megszerezte és úgy tudom elintézett az emlékére egy fa ültetését a Yad Vasemben.

Farkas Iván katonatiszt volt Izraelben, s a 1967-es háborúban Jeruzsálem felsza­ baditásakor harcban halt meg. Jeruzsálemben a Herzl hegyen a Herzl sirja alatti harmadik-negyedik sorban van eltemetve.

Farkas Péter nyugdíjas hajóskapitány Izraelben él három gyerekével és sok unokájával.

Farkas László 1993-ban hunyt el.

68

Névsor

69

Reick Israel (cca. 1781. – 1853. Szentendre) Schonwald Isack (cca. 1790. Neustadtel – 1856. Szentendre) Schwarz Abraham (cca. 1791. Vörösvár – 1869. Szentendre) Weis Wolf (cca. 1794. Ung – 1875. Szentendre) Bandler Josepha (cca. 1796. Szentendre – 1868. Szentendre) Goldstein Antonia (cca. 1801. – 1873. Szentendre) Feuer Bernát (cca. 1807. – 1895. Szentendre) Schwártz Adolfné, Wellisch Julianna (cca. 1807. Óbuda – 1892. Szentendre) Wilheim Áronné, Abelesz Jozefa, magánzó / self-employed (cca. 1809. Vörösvár – 1885. Szentendre) Steiner Vilmos, alkusz, kereskedő / merchant (cca. 1810. Nyitra – 1891. Szentendre) Diesberger Jakob (cca. 1811. – 1873. Szentendre) Rein Mózesné, Schleifer Rozália (cca. 1811. – 1889. Szentendre) Goldschmied Lázár (cca. 1812. – 1885. Szentendre) Mandelbaum Leó, kereskedő / merchant (cca. 1813. – 1887. Szentendre) Fürst Josephina (cca. 1815 Vörösvár – 1855. Szentendre) Klein Farkasné, Goldschmied Rozália (cca. 1816. Pislung – 1894. Tótfalu) Fischer Salamon, magánzó / self-employed (1816. – 1912. Szentendre) Fürst Sámson, kereskedő / merchant (1816. Vörösvár – 1900. Szentendre) Kohn Jakab (cca. 1817. Óbuda – 1895. Bogdány) Rosenfeld Mózes, kereskedő / merchant (cca. 1817. – ?)

Diesberger Jakabné, Kohn Franciska (cca. 1819. Szentendre – 1884. Pest) Fischer Salamonné, Reick Rozália (cca. 1820. Bicske – 1898. Szentendre) Eiszlerné, Schreiber Johanna (cca. 1821. Pressburg – 1869. Szentendre) Weisz Jakab, magánzó / self-employed (cca. 1822. Szilas Balhás – 1902. Szentendre) Bandler Lipót, alkusz / salesman (cca. 1823. Pomáz – 1888. Szentendre) Bandler Simon, kereskedő / merchant (cca. 1824. Szentendre – ?)

Neuman Mór, kereskedő / merchant (cca. 1824. – 1885. Szentendre) Reick Simon (cca. 1825. Pest – 1868. Szentendre) Weisz Simon, kereskedő / merchant (1826. – ?)

Heifeld Michael (cca. 1827. Pomáz – 1875. Szentendre) Schwartz Carl (cca. 1827. Pomáz – 1868. Szentendre) Ullmann Emanuelné, Reick Betti, kereskedő / merchant (cca. 1827. Pest – 1893. Szentendre) Kramer Jakab, kereskedő / merchant (cca. 1828. – ?)

Spitzstein Jónás, kereskedő / merchant (cca. 1829. Nyitra – 1888. Szentendre) Bandler Lipótné, Kellner Ilona (cca. 1830. Pomáz – 1894. Szentendre) Lövinger Dániel, néptanító / teacher (cca. 1830. Kiskörös – 1897. Szentendre) Hartman Salamon, kereskedő / merchant (cca. 1830. Tinye – 1891. Pócsmegyer) Rosenberg Magdolna, bába / midwife (cca. 1831. – 1912. Szentendre) Schwartz Károlyné (cca. 1831. Vác – 1881. Szentendre)

70

Falk Jónásné, Lusztig Mária (cca. 1832. Vámos – 1902. Szentendre) Kandl Ábrahám, ács / carpenter (cca. 1832. Iklad – ?)

Weisz Márk, kereskedő / merchant (cca. 1832. – 1908. Szentendre) Weisz Simonné, Schwartz Julianna (cca. 1832. Vasvár – 1897. Szentendre) Grünfeld Franciska (cca. 1834. – ?)

Holländerné, Schwártz Karolin (cca. 1834. Szentendre – 1891. Szentendre) Hanak Hermina, Schulteis Nina (cca. 1834. Vörösvár – 1891. Szentendre) Greing Mórné, Zilzer Karolin, tanító özvegye / widow of a teacher (cca. 1836. – 1924. Szentendre) Kőnig Lázárné, Rupert Katalin (cca. 1836. Szemér – 1888. Szentendre) Marmorstein Izraelné, Stern Helén (cca. 1836. – 1928. Szentendre) Weisz Márkné, Feuer Rozália (cca. 1836. – 1913. Szentendre) Groszman Lipót, kereskedő / merchant (cca. 1837. Pomáz – ?)

Polacsek Cecilia (1838. Vác – ?)

Pollak Jakobné, Rein Caroline (cca. 1838. Babitz in Bahmen – ?)

Steiner Adolf (cca. 1838. Szentendre – ?)

Helfer Jakab, kereskedő / merchant (cca. 1839. – 1903. Szentendre) Friedmann Jakab, szabó / tailor (cca. 1839. Gombos – 1873. Szentendre) Koslovfski July (cca. 1839. Surány – ?)

Kőnig Lázár, kereskedő / merchant (cca. 1839. – 1916. Szentendre) Steiner Kati (cca. 1839. – 1873. Szentendre) Singer Miksa, szabó / tailor (cca. 1839. Nagykanizsa – 1904. Szentendre) Weisz Adolfné, Schleisinger Johanna (cca. 1839. Pomáz – 1901. Szentendre) Pollak Jakob, kereskedő / merchant (cca. 1839. Neuheusel – ?)

Rein Henrik, kereskedő / merchant (cca. 1839. – ?)

Rein Márk, kereskedő / merchant (1840. Bohmen – 1930. Szentendre) Krausz Heinrich, szabó / tailor (cca. 1840. – ?)

Lővinger Dánielné, Balogh Jozefin (cca. 1840. – 1930. Szentendre) Eiszner Ignatz (cca. 1842. – ?)

Fuchs Berta (cca. 1842. Szentpéter – ?)

Spitzstein Jónásné, Steiner Johanna (cca. 1842. Pest – 1903. Szentendre) Steiner Jakabné, Steiner Júlia (cca. 1842. Teleki – 1903. Szentendre) Fleischer Adolf (cca. 1843. Apostag – ?)

Fürst Filipp (cca. 1843. Vörösvár – 1869. Szentendre) Steiner Jakab (cca. 1843. Szentendre – 1891. Szentendre) Wilheim Hermanné, Rein Franciska (cca. 1843. – 1924. Szentendre) Wilheim Jakab (cca. 1843. – 1909. Szentendre) Fleischman Jószefné, Büchler Betti (cca. 1844. Becske – 1893. Tótfalu) Klein Mihályné, Weisz Rozália (cca. 1844. – 1919. Szentendre) Klein Simon (cca. 1844. Altofen – ?)

Mandelbaum Maria (cca. 1844. – ?)

Bornstein Sándor (1844. Eger – ?)

Goldschmidt József (cca. 1845. – ?)

Singer Miksáné, Rein Anna (cca. 1845. – 1915. Szentendre)

Wilheim Herman, kereskedő / merchant (cca. 1846. – 1922. Szentendre) Fürst Mór (cca. 1847. Szentlászló – ?)

Handl Tereze (cca. 1847. Újpest – ?)

Steiner Jakabné, Goldberger Rosalia Fany (cca. 1847. Topolcsan – 1875. Szentendre) Fürst Fanni (1848. Vörösvár – ?)

Fürst Ármin, kiskereskedő / merchant (cca. 1848. Vörösvár – 1901. Szentendre) Halász (Heller) Zsigmond, kereskedő / merchant (cca. 1848. Veszprém – 1906. Szentendre) Kellner Jakab (cca. 1848. – ?)

Schreher Ármin, gazdatiszt / overseer (cca. 1848. – 1909. Szentendre) Weisz Gerson Károly, kereskedő / merchant (1848. Szentendre – ?)

Fischer Lajos (1848. – 1915. Szentendre) Steiner Ignác, borbély / barber (1848. Szentendre – ?)

Greger Mária (cca. 1849. – 1853. Szentendre) Klein Simonné, Goldschmidt Regina (cca. 1850. Pomáz – ?)

Spitzer Roselin (cca. 1850. Visegrád – ?)

Fürst Hermanné, Fürst Anna (1850. Szentendre – 1933. Szentendre) Mandel Dezső, igazgató / director (1850. Nyírbátor – ?)

Rein Márkné, Hartmann Johanna (1850. – 1928. Szentendre) Bach Samuel (cca. 1851. – 1931.)

Fischer Ida (cca. 1851. – 1853. Szentendre) Steiner Ignácné, Schosthal Scharlotte (cca. 1851. Brünn – ?)

Heifeld Manó, kereskedő / merchant (cca. 1852. – 1907. Szentendre) Friedmann Jakabné, Rein Jozefin (cca. 1852. – 1908. Szentendre) Goldschmidt Józsefné, Stern Róza (cca. 1852. Pilisszentkereszt – ?)

Weinberger Ignác, rabbihelyettes / rabbi assistant (1852. Sátoraljaújhely – 1928. Szentendre) Kohn Jakabné, Steiner Rozália (cca. 1853. – 1909. Szentendre) Lővy Lajos, kiskereskedő / merchant (cca. 1853. Ócsa – ?)

Német (Deutsch) Reznár (cca. 1853. – 1923. Szentendre) Strompf Józsefné, Feigenbaum Betti (cca. 1853. – 1943. Szentendre) Spitzer Fülöpné, Arnuth Janka (cca. 1853. – 1912. Szentendre) Herrenhut Adolfné, Fischer Teréz (1853. – 1938. Szentendre) Rosenfeld Markusz (1853. Szentendre – ?)

Fischer Marie (1853. Szentendre – ?)

Német (Deutsch) Bernhard (1853. Szentendre – ?)

Ullman Israel (1853. Szentendre – ?)

Grünbaum Árminné, Hirsch Johanna (1853. – 1932. Szentendre) Falk Max (1853. Visegrád – ?)

Rein Barbara (1853. – 1855. Szentendre) Diesberger Joseph (1853. Pócsmegyer – ?)

Greger Ester (1853. Szentendre – ?)

Gröger Anna (1853. – 1855. Szentendre) Hernhut Adolf (cca. 1854. Hőgyész – 1894. Szentendre) Fischer Lajosné, Guth Hermina (1854. – 1918. Szentendre) Hauser Anna (1854. Szentendre – 1855. Szentendre) Perlusz Lászlóné, Zinner Franciska (cca. 1855. – 1939. Szentendre) Weisz Benő, kereskedő / merchant (cca. 1855. – 1895. Szentendre) Gröger Antónia (1855. Szentendre – 1855. Szentendre) Ullman Markusz (1855. Szentendre – 1856. Szentendre) Braun Joseph (1855. Pest – 1856. Szentendre) Hirschfeld Ignatz, mészáros / butcher (cca. 1856. Szekszárd – ?)

Kohn Rosalia (cca. 1856. Tótfalu – ?)

Fischer Henrik, magánzó / self-employed (1856. Szentendre – 1935. Szentendre) Neumann Ignác, samesz / shamash (1856. Vác – 1944. Auschwitz) Feinknapf Mór, kárpitos / upholsterer (1856. Pest – ?)

Halász Zsigmondné, Rozenzweig Fanni, szatócs / chandler (1856. Szentendre – ?)

Hartmann Manóné (cca. 1857 – 1940. Szentendre) Goldstein Mór, nyomdász / printer (cca. 1857. – 1908. Budapest) Grűnfeld Lázár, napszámos / day-labourer (cca. 1857. Bogdány – ?)

Mandelbaum Emil, kereskedő / merchant (cca. 1857. – 1892. Szentendre) Rosenfeld Henrik, posta- és táviroda főfelügyelő / head inspector (cca. 1857. – 1942. Szentendre) Schleisinger Bernátné, Fischl Ernesztin (cca. 1857. – 1926. Szentendre) Mayer Adolf, könyvkötő / bookbinder (1857. Vác – 1932. Szentendre) Schönhäuser Izsák Ignác, sörárus / beer merchant (1857. Szentendre – ?)

Friedman Salamon (cca. 1858. – ?)

Lilienthal Rosa (cca. 1858. – ?)

Neuman Ignáczné, Schwartz Johanna (cca. 1858. – 1893. Szentendre) Hartmann Manó, kereskedő / merchant (1858. – ?)

Kohn Jakab, kereskedő / merchant (cca. 1859. – 1914. Szentendre) Reick Cecilia (cca. 1859. Buda – ?)

Rosenblum Izrael, kereskedő / merchant (cca. 1859 Tarcal – ?)

Schwartz Lipót (cca. 1859. Kiskunfélegyháza – ?)

Lőwenbein Lipótné, Rosenberg Rozália (1859. Trencsén – 1944. Auschwitz) Pick József, kisbirtokos / small land owner (1859. Dorog – ?)

Neumann Lipót, illatszerkészítő / perfume maker (1859. Pest – ?)

Brattel Izidorné, Stiernheim Sidonia (1859. Pest – ?)

Rein Henrikné, Schwartz Fanny (cca. 1860. Kisoroszi – 1893. Szentendre) Perlusz László, hentes, mészáros / butcher (cca. 1860. – 1929. Budapest) Fürst Manó (1860. Szentendre – 1927. Szentendre) Lang Mihály, szabómester / tailor (1860. Vajkóc – 1938. Szentendre) Mandel József, festőmester / painter (1860. Nyírbátor – ?)

Perlmutter Izraelné, Heifeld Róza, magánzó / self-employed (1860. Szentendre – ?)

Weisz Sámuelné, Deutsch Franciska (1860. Székesfehérvár – 1936. Szentendre) Faragó (Friedman) Miksa, irodaigazgató / director (1860. – 1926. Szentendre) Gerő (Goldberger) Lipót, postaaltiszt / postal officer (cca. 1861. – 1913. Szentendre) Klein Adolf (cca. 1861. – ?)

Rónai (Rosenfeld) Gáspár (cca. 1861 – 1914. Szentendre) Rosenblum Izraelné, Sorger Mária (cca. 1861 Vörösvár – ?)

Szobek M. Pinkáz (1861. Szentendre – ?)

Gutfreund Wolf (1861. Bogdány – ?)

Fischer Artur (1861. Szentendre – ?)

Diesberger David (1861. Szentendre – ?)

Diesberger Leopold (1861. Szentendre – ?)

Friedman Nathan (1861. Szentendre – ?)

Heifeld Rudolf (1861. Szentendre – ?)

71

Fürst Julius (1861. Szentendre – ?)

Fleischman Moses (1861. Tótfalu – ?)

Spitzstein Moses (1861. Szentendre – ?)

Ehrenbren Rosie (cca. 1862. Pócsmegyer – 1870. Szentendre) Mandel Dezsőné, Kern Gizella (cca. 1862. Nyírbátor – ?)

Weisz Béla, kereskedő / merchant (cca. 1862. Bicske – 1906. Szentendre) Weisz Manó (cca. 1862. Újpest – ?)

Weisz Moritz (1862. Szentendre – ?)

Mandel Cecilia (1862. Szentendre – ?)

Kőnig Salamon, kárpitos / upholsterer (1862. Szentendre – ?) dr. Weisz Ármin, orvos / doctor (1862. Bálványos – 1927. Szentendre) Fischer Esther (1862. Szentendre – ?)

Feizel Rebeka (1862. Bogdány – ?)

Bandler Lotty (1862. Tótfalu – ?)

Heifeld Isidor, fakereskedő / wood merchant (1862. Szentendre – 1899. Poholitz) Bandler Lotty (1862. Szentendre – ?)

Diesberger Saly (1862. Szentendre – ?)

Spitzer Lajos, kereskedő / merchant (1863. Tököl – 1944. Auschwitz) Spitzer Lajosné, Weisz Karolin (cca. 1863. Szalka – 1944. Auschwitz) Rein Moses (1863. Szentendre – ?)

Friedman Teresia (1863. Szentendre – ?)

Spitzer Franciska (1863. Szentendre – ?)

Ehrntreu Rebeka (1863. Szentendre – ?)

Fürst Fany (1863. Szentendre – ?)

Mandelbaum Berta, magánzó / self-employed (1863. Szentendre – 1918. Szentendre) Neuman Hany (Jeni), magánzó / self-employed (1863. Szentendre – 1935. Szentendre) Heifeld Malvin (1863. Szentendre – ?)

Steiner Leny (1863. Szentendre – ?)

Fürst Heinrich (1863. Szentendre – ?)

Diesberger Salamon József, segédmunkás / unskilled labour (1863. Szentendre – ?)

Gutfreund Sigmund (1863. Bogdány – ?)

Fischer Rosa (1863. Szentendre – ?)

Heifeld Manóné, Deutsch Sarolta (cca. 1864. – 1905. Szentendre) Barta Ignác, magántisztviselő / private officer (1864. Abony – ?)

Eisendorfer Lipót, metsző / sachter (1864. Gégény – ?)

Schwartz Sándorné, Weinberger Fanny (1864. Sátoraljaújhely – 1934. Szentendre) Vajda Emil, járásbírósági tisztviselő / officer (1864. Németpalánka – 1941. Szentendre) König Bertha (1864. Szentendre – ?)

Diesberger Helena (1864. Szentendre – ?)

Fischer Salamon (1864. Szentendre – ?)

Spitzstein Michael (1864. Szentendre – ?)

Friedman Betti (1864. Szentendre – ?)

Weisz Lilli (1864. Bogdány – ?)

Pollak Moritz (1864. Szentendre – ?)

Greiner Friderich (1864. Szentendre – ?)

Bandler Móric, kereskedő / merchant (1864. Tótfalu – 1911. Szentendre)

72

Bandler Sarolta, magánzó / self-employed (cca. 1865. Tótfalu – 1904. Szentendre) Kohn Adolf, kereskedő / merchant (cca. 1865. Vörösvár – ?)

Skuteczky Ottó, vasúti állomásfőnök / stationmaster (cca. 1865. – 1913. Szentendre) Falk Bertalan, szobafestő mester / decorator (1865. Szentendre – 1939. Szentendre) Weisz Dávid, terménykereskedő, merchant (1865. Dág – 1931. Szentendre) Schwartz Vilmos, rövidáru kereskedő / haberdasher (1865. – 1944. Auschwitz) Izsák Jakab, szíjgyártó / saddler (1865. Gyulafehérvár – ?)

Groszmán Sámuel, kereskedősegéd / merchant assistant (1865. Derecske – ?)

Ehrenbren Samuel (cca. 1866. Pócsmegyer – 1870.)

Kozma (Knöszmacher) Izidor, kereskedő / merchant (cca. 1866. Pest – ?)

Lichtenstein Lajos, kereskedő / merchant (cca. 1866. Újpest – ?)

Worman Mózes (cca. 1866. Borech – ?)

Kőnig N. (1866. Szentendre – ?)

Neuman Berta (1866. Szentendre – ?)

Gutfreund Bertha (1866. Szentendre – ?)

Friedman Leopold (1866. Szentendre – ?)

Braun Antal, járásbírósági irodaigazgató / head officer (1866. Pest – 1940. Szentendre) Bandler Nina (1866. Tótfalu – ?)

Rein Gabriel (1866. Szentendre – 1869. Szentendre) Hartman Israel (1866. Szentendre – ?)

Pollak Amalia (1866. Szentendre – ?)

Goldschmidt Sigmund (1866. Bogdány – ?)

Bandler Heinrich (1867. Tótfalu – 1868.)

Enten Lázár Lajos, pék / baker (cca. 1867. Rózsás – ?)

Klein Áron, kovács / smith (cca. 1867. Pély – ?)

Rosenfeld Bernát (cca. 1867. Szentendre – ?)

Kellner Jakabné, Stern Mária (cca. 1867. Vörösvár – 1894. Szigetmonostor) Klein Adolfné, Steiner Netti (cca. 1867. – 1944. Auschwitz) Weisz Gusztáv, kereskedő / merchant (cca. 1867. – ?)

Bach Sámuelné, Steiner Léni, magánzó / self-employed (1867. Szentendre – 1937. Szentendre) Barta Ignácné, Klein Ilona (1867. Abony – 1932. Szentendre) Putz Árminné, Putz Szidónia, magánzó / self-employed (1867. Párkány – 1938. Szentendre) Vajda Emilné, Fürst Judit (1867. Zalaegerszeg – 1927. Szentendre) Fischer Salamon (1867. – 1870. Szentendre) Kohn Matilde (1867. – 1868. Szentendre) Fürst Josef (1867. Izbég – 1868. Szentendre) Lichtenstein Miksa, kereskedő, zálogos / pledgee (1867. – 1918. Újpest) Samuel Zsenni (cca. 1868. Pusztakovácsi – ?)

Schwartz Moritz (1868. Szentendre – 1868. Szentendre) Bermann Mór, mozdonyvezető / motorman (1868. Püspökladány – 1905. Szentendre) Goldschmidt Isidor (1868. Bogdány – ?) dr. Gyárfás Ferenc, földbirtokos / land owner (1868. Jászalsószentgyörgy – 1944. Auschwitz) Reichnizter János, magánhivatalnok / private officer (1868. Szombathely – ?)

Rein Fány (1868. Szentendre – ?)

Pollák Wilhelm (1868. Szentendre – ?)

Diamand Adolf (1868. Szentendre – 1873. Szentendre) Fischer Jeanett (1868. Szentendre – ?)

Schwartz Vilmosné, Reick Aranka (1869. Arad – 1944. Auschwitz) Falk Bertalanné, Marmorstein Netti (1869. Vágszerdahely – 1939. Szentendre) Braun Antalné, Spitzstein Róza Mária (1869. Szentendre – 1927. Szentendre) Kohn Rosalia (1869. Szentendre – ?)

Kőnig Moritz (1869. Szentendre – 1869. Szentendre) Rein Moritz, kereskedő / merchant (1869. Szentendre – ?)

Friedman Abraham (1869. Szentendre – 1869. Szentendre) Pollak Gesmina (1869. Szentendre – ?)

Fürst Josef (1869. Szentendre – ?)

Kovács (Klein) Sigmund (1869. Tótfalu – ?)

Oberlander Emilia (1869. Pócsmegyer – ?)

Weisz Adolf (1869. Szentendre – ?)

Braun Mór, esztergályos / turner (cca. 1870. Baracska – ?)

Goldschmied Elisabet (cca. 1870. Vác – ?)

Sonnenstein Josefina (cca. 1870. Óbuda – ?)

Münz Jakabné, Kohn Fanni (1870. Gara – ?)

Pick Józsefné, Sztancsek Magdolna (1870. – 1944. Auschwitz) Neuschloss Jenő, földbérlő / tenant farmer (1870. Nagyiklód – ?)

Kohn Leopold, gépész / machinist (1870. Szentendre – ?)

Bandler Jakob (1870. Tótfalu – ?)

Fischer Moritz (1870. Szentendre – ?)

Bandler Cecilia (1870. Tótfalu – ?)

Lővinger Adolf (1870. Szentendre – ?)

Diamant Fanni (1870. Szentendre – ?)

Pollak Gyula (1870. Szentendre – ?)

Kőnig Emilia (1870. Szentendre – ?)

Wilheim Sigmund (1870. Szentendre – ?)

Berger Lotti (1870. Pócsmegyer – ?)

Neuman Valér (1870. Bisse – 1955. Szentendre) Neuman Ignáczné, Lövinger Karola (cca. 1871. Szolnok – 1944. Auschwitz) Engländer (Fodor) Fülöp, szabó / tailor (cca. 1871. – 1919. Szentendre) Fischer Jenni (cca. 1871. Szentendre – ?)

Fürst Manóné, Denkstein Sarolta (1871. – 1926. Szentendre) Bermann Mórné, Steiner Róza, szatócs / chandler (1871. Szentendre – 1910. Szentendre) Grünwald Mór, bádogos / tinner (1871. Szentendre – ?)

Friedman Markusz (1871. – 1875. Szentendre) Holländer Jakab József, kereskedő / merchant (1871. – ?)

Weisz Lipót, kereskedő / merchant (1871. Szentendre – 1944. Auschwitz) Dr. Fodor Sándor, ügyvéd / lawyer (1871. Kecskemét – 1944. Auschwitz) Rein Adolf (1871. Szentendre – 1944. Auschwitz) Bandler Manó, szabó / tailor (cca. 1872. – ?)

Weisz Karolin (cca. 1872. – 1879. Szentendre) Izsák Jakabné, Reick Viktória (1872. Arad – ?)

Goldberger Samu, rőföskereskedő / haberdasher (1872. Nagykunmadaras – 1936. Szentendre) Méri (Weisz) Zsigmond, mérnök / engineer (1872. Nyitra – 1937. Szentendre)

Wilheim Leopold (1872. – 1873. Szentendre) Singer Hermina (1872. Szentendre – ?)

Singer Regina (cca. 1873. – 1897. Szentendre) Wilheim Moric (1873. Pócsmegyer – 1875.)

Schlostal Ludvika (1873. Szentendre – 1873. Szentendre) Kelner Regina (1873. Szigetmonostor – ?)

Weinberger Michael (1873. Szentendre – ?)

Spitzer Julius (1873. Szentendre – ?)

Goldberger Samuné, Spitzstein Ernesztin Malvin (1873. Szentendre – 1944. Auschwitz) Pollak Julianna (1873. Szentendre – 1873. Szentendre) Fürst Emanuel (1873. Pócsmegyer – ?)

Friedmann Lily (1873. Szentendre – ?)

Weichsler Salamon (1873. Bogdány – 1873.)

Diamand Salamon (1873. Szentendre – ?)

Rein Samuel (1873. Szentendre – ?)

Goldschmidt Regina (1873. Bogdány – ?)

Reisz Jenő (cca. 1874. – 1942. Szentendre) Rein Ilona (cca. 1874. Szentendre – ?)

Fischer Zsigmond, földbirtokos / land owner (1874. Bécs – cca. 1946 Szentendre) Fischer Julius (1874. Szentendre – 1875. Szentendre) Steiner Károly (1874. Szentendre – 1881. Szentendre) Hahn Lina (1874. Szentendre – ?)

Sonenschein Sándor (1874. Tótfalu – ?)

Grünwald Móricné, Fürst Fanni (1874. Izbég – 1944. Auschwitz) Steiner Malvine (1874. Szentendre – ?)

Wilheim Izabella (1874. Szentendre – ?)

Krámer Simon (1874. Pócsmegyer – ?)

Wilheim Hermina (1874. Szentendre – ?)

Kohn Rosalia (1874. Szentendre – ?)

László (Lővinger) Zoltán, telekkönyvvezető / administrator of land registers (1874. Szolnok – 1944. Auschwitz) Weisz Mathilde (1874. Szentendre – ?)

Ullman Lina (1874. Szentendre – ?)

Singer Sali (1874. Szentendre – 1875. Szentendre) Fleischman Sali (1874. Szigetmonostor – ?)

Kalmár (Weisz) Beni (1874. Szentendre – ?)

Singer Herman (1874. Szentendre – ?)

Hohter László, bádogos szerelő / tinner and fitter (1875. Vác – ?)

Weiszler Ignatz (1875. Bogdány – ?)

Heller László Lázár, bádogos és szerelőmester / tinner and fitter (1875. Vác – 1944. Auschwitz) Rein Hermine (1875. Szentendre – ?)

Fürst Leni (1875. Pócsmegyer – 1875.)

Német (Deutsch) Móric (1875. Pócsmegyer – 1875.)

Kohn Leni (1875. Szentendre – ?)

Hahn Berti (1875. Visegrád – ?)

Stener Dezső, tanár / teacher (1875. Szatmár -?)

Weisz Ignácz, fűszerkereskedő / grocer (1875. Poltár -?)

Kramer L. Mor (1875. Szentendre -?)

Hahn Sofie (1875. Bogdány – ?)

Goldschmidt Paulina (1875. Bogdány – ?)

Fischer Julie (1875. Szentendre – ?)

Fuchs Aranka (1875. Szentendre – ?)

Singer Fani (1875. Szentendre – ?)

Morgenstern Roza (1875. Szentlászló – ?)

Neuman Ignácné, Lőwinger Kati (cca. 1876. Szentbenedek – 1944. Auschwitz)

73

dr. Mandel Károly, ügyvéd / lawyer (1876. Somos – ?)

Rózenberg Sándor, gazdálkodó / farmer (1876. Verebély – ?)

Rein Eszter (1876. Szentendre – 1940. Szentendre) Garai Izsák, kávés / coffee seller (1876. Máramarossziget – ?)

Holländer Józsefné, Weisz Hermin (1876. Szentendre – ?)

Horváth Lajosné, Német Mária (cca. 1877. Szentendre – 1903. Szentendre) Lővinger Jolka (cca. 1877. – 1944. Auschwitz) Mefsinger Jakab, pálinkamérő / palinka seller (1877. Vágszered – ?)

Friedmann Malvin (1877. Budapest – ?)

Zinner Jakab Adolf, fakereskedő / wood merchant (1877. Galgagyörk – 1944. Auschwitz) Sommer Mórné, Révész Gizella (1877. Zalaegerszeg – 1944. Auschwitz) Barna Izsó, főállatorvos / head animal vet (1877. Csorna – ?)

Kohn Jakabné, Kohn Fáni, zsibárus / junk dealer (1878. Igazpüspöki – ?)

Weisz Dávidné, Weisz Ilona (1878. Székesfehérvár – 1944. Auschwitz) Tescher Andor, gyári főmérnök / head engineer (1878. – 1951.) dr. Buday-Goldberger Leó vezérigazgató / chief executive (1878. Budapest – 1945. Mauthausen) Singer Berta, női szabó / dressmaker (1878. – ?)

Lővinger Erna (1878. Szolnok – 1944. Auschwitz) Fürst Antónia (1879. Izbég – 1881. Izbég) Rein Berta (1879. Szentendre – ?)

Németh (Deutsch) Gizella, szabónő / tailoress (1879. Pócsmegyer – 1905. Bécs) Schweizer Oszkár (1879. Szentendre – ?)

Kozma Ignácné, Weisz Matild 1879. Szentendre – 1944. Auschwitz) Weisz Vilmos (1879. Szentendre – ?)

Wilheim Artur (1879. Szentendre – ?)

Fleischman Gyula (1879. Tótfalu – 1895.)

Ullman Terka (1879. Szentendre – 1879. Szentendre) Weiszberger Ferencné, Fürst Regina (1879. Dág – 1913. Szentendre) Hoffnung Ernestine (1879. Szentendre – ?)

Czobor (Fischer) Hugó (1879. Szentendre – ?)

Steiner Teréz (1879. Szentendre – ?)

Goldschmid Márkus (1879. Bogdány – ?)

Hahn Lipold (1879. Visegrád – ?)

Bárány Oszkár (1879. Szentendre – ?)

Hahn Debóra (1879. Bogdány – ?)

Sommer Mór, vasúti főkalauz / ticket collector (1879. Nagykanizsa – 1944. Auschwitz) Erdős (Valdman) Hugó (1879. Szentendre – ?)

Kohn Etel (1879. Budapest – 1879. Szentendre) Petersen Jánosné, Reiner Mária, magánzó / self-employed (cca. 1880. – 1938.)

Rauchmann Manó, tisztviselő / officer (cca. 1880. – ?)

Gajári Leó, szerszámgyáros / tool factory owner (1880. – 1941. Budapest) Fleischer Antal, gyári tisztviselő / factory officer (1880. Budapest – 1944. Auschwitz) Göndör Aladár, állami tanácsos / state councillor (1880. Eger – ?)

Hohter Lászlóné (1880. Vác – ?)

74

Schwartz János, szíjgyártó / saddler (1880. Csobánka – 1909. Szentendre) Weisz Árminné, Weisz Karolin (1880. Székesfehérvár – ?)

Weisz Lenke (1880. Józsefháza – ?)

Weiszberger Fülöp, bádogos / tinner (1880. Budapest – ?)

Heller Lászlóné, Heller Hermina (1880. Vác – 1944. Auschwitz) Löffler Zsigmond, kereskedő / merchant (1880. Szakolca – ?)

Balassa János, munkavezető / overseer (cca. 1881 – 1921. Szentendre) Weisz Márton (1881. Kisoroszi – 1881.)

Fürst Sarolta (1881. Pilisvörösvár – ?)

Neuschloss Jenőné, Perlmutter Irén (1881. – 1944. Auschwitz) Goldschmid Gizella (1881. Bogdány – ?)

Wilheim Róza (1881. Szentendre – ?)

Ullman Mariska (1881. Szentendre – ?)

Hahn Károly (1881. Visegrád – ?)

Fekete Lenke (1881. Szentendre – ?)

Delikát Etel (1881. Pócsmegyer – 1881.)

Diesberger Mária (1881. Szentendre – ?)

Kardos (Kohn) Lipót (1881. Szentendre – ?)

Dr. Krausz József, ügyvéd / lawyer (1881. Újmogyoród – 1944. Auschwitz) Fürst Sámuel (1881. Szentendre – 1881.)

Weisz József Lipót, fényképész / photographer (1881. Szentendre – ?)

Szántó Aladárné, Weisz Bianka, kereskedő / textile merchant (1881. Szentendre – 1944. Auschwitz) Steiner Pauline (1881. Szentendre – ?)

Hahn Lipót (1881. Pócsmegyer – ?)

Fleischman Julianna (1881. Tótfalu – ?)

Ehrenfeld János, lakatos / locksmith (1882. Nyírbátor – ?)

Erdélyi (Neumann) Henrik, főhadnagy / lieutenant (1882. Abrudabánya – ?)

Fleischer Antalné (1882. Abaújkér – 1944. Auschwitz) Vas Aladár, mérnök / engineer (1882. Székesfehérvár – ?)

Wolf Gyuláné, Kellner Eugénia (1882. Kostel – ?) dr. Bálint (Bleyer) Béla, ügyvéd/ lawyer (1882. – ?)

Schneider Arnold, sütő / baker (1882. Kópháza – ?)

Friedmann Ilona (1882. Budapest – ?)

Nagy Lajos (1882. Szentendre – ?)

Dékány (Grün) Jakab, magántisztviselő / private officer (1882. Fuksora – 1944. Auschwitz) Goldschein Zsigmond, fogtechnikus / dentist (1882. – 1974. Budapest) Schwarz Jakab Jenőné, Ungár Erzsébet (cca. 1883 – 1925. Szentendre) Barna Izsóné, Auszlander Ilona (1883. Kistelek – ?)

Hajdú Károly, gyári munkás / factory worker (1883. Nagykovácsi – 1944. Auschwitz) Kozma Ignác, rövidáru kereskedő / haberdasher (1883. Losonc – 1944. Auschwitz) László (Löwenbein) Sándor, magántisztviselő / private officer (1883. Trencsén – 1944. Auschwitz) Mandel Erzsébet (1883. Nyírbátor – ?)

Steiner Julius (1883. Szentendre – ?)

Weisz Lipótné, Krausz Ilona (1883. Zólyom – 1944. Auschwitz) Goldschmid Ilka (1883. Bogdány – ?)

Feit Ábrahám, földműves / tiller (1883. Szered – ?)

Fürst Regina (1883. Pócsmegyer – ?)

Kohn Ignác, asztalos / craftsman (1883. – ?)

Kellner Ernő (1883. Szigetmonostor – ?)

Kazár (Kellner) Pista (1883. Szigetmonostor – ?)

Glück Sándor, építész / architect (1883. – ?)

Hahn Lipót (1883. Visegrád – ?)

Fleischman Leonora (1883. Tótfalu – ?)

Német (Deutsch) Jakab (1883. Pócsmegyer – ) Weiszberger Ferenc, lakatos / locksmith (1883. Budapest – ?)

Hahn Manó (1883. Bogdány – ?)

Pollák Henrik (1883. Bogdány – ?)

Neuman Kálmán (cca. 1884. Szentendre – 1892. Szentendre) Neuman Mina (cca. 1884. Szentendre – 1892. Szentendre) Schőnfeld Aranka (cca. 1884. Buda – 1888. Szentendre) Krausz Jenő, fűszerkereskedő / grocer (1884. Zólyom – ?)

Tihanyi (Ungár) Márton, női kalapkészítő / hatmaker (1884. Balassagyarmat – ?)

Wilheim Fáni (1884. Szentendre – ?)

Rein Henrikné, Groszmann Gizella (1884. Pomáz – 1944. Auschwitz) Kőnig Nathan (1884. – 1885. Szentendre) Rein Henrik, divatárukereskedő / clothing store owner (1884. Szentendre – 1944. Auschwitz) Lőwy Albert, vaskereskedő / iron merchant (1884. Bán – 1944. Auschwitz) Lővy Mari (cca. 1885 Esztergom – 1888. Szentendre) Perlusz Ferenc, mészáros / butcher (cca. 1885 Szentendre – 1915. Szentendre) Fürst Samu, gazdálkodó / farmer (1885. Dág – 1944. Auschwitz) Neuman Károly (1885. Szentendre – ?)

Hartman Josefin (1885. Szentendre – ?)

Goldschmied Szidónia (1885. Bogdány – 1885.)

Merdler Eugénia (1885. Beszterce – ?)

Weinberger Dezső, műszerész / mechanist (1885. Siófok – 1915. Oroszország) Jelinek Antónia (1885. Pilisszentlászló – ?)

Schanrold Jani (1885. Szentendre – ?)

Eisler Ignátz (1885. Szentendre – ?)

Stern Kálmán (1885. Szentendre – 1885. Szentendre) Auspitz Josefin (1885. Szentendre – ?)

Fischer Zoltán (1885. Szentendre – ?)

Hahn Mária (1885. Bogdány – ?)

Hartman Johanna (1885. Szigetmonostor – 1885.)

Eliasz Izidor (1885. Szentendre – 1885. Szentendre) Winternitz Soma, gépszedő mester / typesetter (1885. Budapest – 1944. Auschwitz) Weisz Paula (1885. Szentendre – ?)

Gáspár (Glück) Ödön (1885. Leányfalu – 1944. Bergen Belsen) Weiszler Rosa (cca. 1886. Kisoroszi – 1891.)

Mandel Anna (1886. Nyírbátor – ?)

Tolnai Jenő, tanító / teacher (1886. Balassagyarmat – 1936. Budapest) Kertész (Tandler) Jakab (1886. Szentendre – ?)

Mautner Viktor (1886. Szentendre – ?)

Weinberger Ilona (1886. Balassagyarmat – ?)

Szántó (Rosenberg) Lajos, fakereskedő / wood merchant (1886. Törökszentmiklós – 1944. Auschwitz) Hartmann Sámuel (1886. Szentendre – ?)

Rosenfeld Sándor (1886. Budapest – ?)

Fischer Ferenc (1886. Budapest – ?)

Timár (Klein) József, HÉV felügyelő / train inspector (1886. Nyírbátor – 1944. Auschwitz) Fürst Samuné, Denkstein Margit (1887. Budakalász – 1944. Auschwitz) Neuman Ilonka (1887. Szentendre– 1888. Szentendre) Zinner Adolfné, Fischer Malvin (1887. Losonc – 1944. Auschwitz) dr. Baum Béla, ügyvéd / lawyer (1887. Simonvölgy – ?)

Kohn Katalin (1887. Budapest – ?)

Mandel András, tisztviselő / officer (1888. Nyírbátor – ?)

Szekeres Mihály, tűzhelylakatos / stovesmith (1888. Kalocsa – ?)

Weinberger Ida (1888. Szentendre – ?)

Wilheim Lajos (1888. Szentendre – ?)

Hartman Josef (1888. Pócsmegyer – 1888.)

Glück Jenő (1888. Szentendre – ?)

Katzburg Salamon, nyomdász / printer (1888. – ?)

Hahn Samu (1888. Szentendre – ?)

Kimár Károlyné, Putz Katalin (1888. Leányvár – 1956. Szentendre) Spiegel Czilli (1888. Szentendre – ?)

Singer Malvin (1888. Szentendre – ?)

Süszmann Margit (cca. 1889 Szentendre – 1899. Szentendre) László Sándorné, Szőke Margit (1889. Lipik – 1944. Auschwitz) Perlusz Jolán (1889. – ?)

Kőnig Manó, fuvaros / carter (1889. Szentendre – ?)

Müller Jenő, HÉV altiszt / vice-officer (1889. Pápa – ?)

Szeidler Miksa, vendéglős / innkeeper (1889. Vistuk – ?)

Weisz László (1889. Budapest – ?)

Guttentág Márton, szabó / tailor (1889. Csabrendek – 1944. Auschwitz) Göndör Aladárné, Grünhut Sarolta (1890. Recsk – ?)

Fischer Zsigmondné (1890. Budapest – ?)

Perlusz Gyula, hentes-mészáros / butcher (1890. Szentendre – 1943. Szentendre) Kohn Aranka (1890. Pilisszentlászló – 1893.)

Fischer Erzsébet Jolán (1890. Fiume – 1991. Budapest) Goldner Lajos, műszerész / mechanist (cca. 1891. – 1939. Szentendre) Barta Ferenc, illatszerkereskedő / perfume merchant (1891. Abony – 1944. Auschwitz) Haber Emma, virágkereskedő / merchant (1891. Karva – ?)

Wittenberg Manóné, Lichtig Gizella (1891. Budapest – ?)

Auspitz Nella (1891. Szentendre – ?)

Weisz Gyula (1891. Budapest – 1891. Szentendre) Hartman Lencsi (1891. Szentendre – ?)

Neuman Piroska (1891. Budapest – 1891. Szentendre) Neuman Jolán (1891. Szentendre – 1891. Szentendre) Weinberger Jenni (1891. Szentendre – ?)

Solt (Spitzer) Jenő, magántisztviselő / private officer (1891. Dömsöd – ?)

Politzer Antal, kalauz / ticket collector (1891. Csongrád – ?)

Grűn Gizella (1891. Budapest – 1891. Szentendre) Wormann Franciska (1891. Szentendre – ?)

Süsman Sándor (1891. Szentendre – ?)

Rosenfeld Miklós (1891. Budapest – ?)

Shtanger Regina (1892. Gelle – 1944. Auschwitz) Krausz Jenőné, Schein Vilma (1892. Zólyom – ?)

Szekeres Mihályné, Grünstein Friderika (1892. Budapest – ?)

75

Alberti Ervinné, Léderer Lujza (1892. Szentendre – 1944/1945.)

Grün Ilka (1892. Szentendre – ?)

Perlusz Jenő, hentes, mészáros / butcher (1892. Szentendre – 1930. Budapest) Fischer Miklós (1892. Szentendre – ?)

Fürst Pepi (1892. Szentendre – ?)

Weinberger Dezsőné, Braun Olga (1892. Szentendre – ?)

Weisz Kornél (1892. Szentendre – ?)

Dékány Jakabné, Berkovits Arabella (1892. Hátszék – 1944. Auschwitz) Weinberger Nándor (1892. Szentendre – 1892. Szentendre) Hartman Rosa (1892. Szentendre – ?)

Reiner Béla (1892. Budapest – 1893. Szentendre) Endrei (Perlmutter) Jolán (1892. Budapest – 1944. Auschwitz) Worman Selma (1892. Szentendre – ?)

Diamant Sándor (1893. Szentendre – 1893. Szentendre) Weiszler Rosa (1893. Szentendre – ?)

Krausz Józsefné, Putz Sarolta (1893. Pomáz – 1945. Auschwitz) Weisz Dezső (1893. Szentendre – 1894. Szentendre) Zipser Ilona (1893. Budapest – 1893. Szentendre) Kohn Margit (1893. Budapest – 1893. Szentendre) Grósz Erzsébet (1893. Budapest – 1893. Szentendre) Lichtenstein Bernát építésianyag-kereskedő / merchant (1893. Szentendre – 1945. Dachau) Schánberger Manó (1893. Budapest – ?)

Erdélyi Henrikné, Ellenbogen Melánia (1893. Gyulafehérvár – 1944. Auschwitz) Tiszavári Sándor, mezőgazda / tiller (1894. Kisvárda – ?)

Perlusz Aladárné, Popper Ilona (1894. Budakalász – 1944. Auschwitz) Weinberger Ida (1894. Szentendre – ?)

Perlusz Aladár, hentes-mészáros / butcher (1894. Szentendre – 1944. Auschwitz) Marosi (Neumann) Izidor, magántisztviselő / private officer (1894. – ?)

Neumann Bernát, magántisztviselő / private officer (1894. – ?)

Dr. Óvári (Oblath) József, orvos / doctor (1894. Óvár – 1944. Auschwitz) Marschall Frida (1894. Szentendre – 1894. Szentendre) Lőwy Albertné, Spitzer Ilona (1894. Dömsöd – 1944. Auschwitz) Weischler Mari (1894. Szentendre – ?)

Zai Antal, kőfaragósegéd / stonemason assistant (1894. Felsőbánya – ?)

Mandel Boriska (1894. Nyírbátor – ?)

Eisler Sándor (1894. Szentendre – 1894. Szentendre) Schwartz Géza (1894. Szentendre – ?)

Rein Terezia (1894. Pócsmegyer – 1896.)

Hartman Janka (1894. Pócsmegyer – ?)

Barna (Braun) Imre (1894. Szentendre – ?)

Kovács Márton (1894. Nagykikinda – 1945. Linz) Tolnai Ferencné, Rismann Eszter (1895. Nagycigányd – ?)

Wittenberg Manó, HÉV-kalauz / ticket collector (1895. Pesterzsébet – ?)

Weisz Ödön, kereskedő / merchant (1895. Szentendre – 1945. Sopron) Rein Lencsi (1895. Szentendre – ?)

Weinberger Ödön (1895. Szentendre – ?)

Kelemen (Kohn) István, kereskedő / merchant (1895. Szeghalom – ?)

76

Weisz Ibolya (1895. Szentendre – ?)

Hartmann Margit (1895. Szigetmonostor – ?)

Kádár (Kohn) Stefania (1895. Szentendre – ?)

Glück Rezsín (1895. Szentendre – ?)

Markovits Jenő (1895. Tahitótfalu – ?)

Perlusz Józsi (1895. Szentendre – 1895. Szentendre) Győri Géza (1895. Szentendre – ?)

Berger József (1895. Budapest – 1895. Szentendre) Lichtenstein Jolán (1895. Szentendre – ?)

Putz Ilona (1895. Pomáz – ?)

Falk Lajos, szobafestő / decorator (1895. Szentendre – ?)

Szántó (Schwarcz) Ferenc, magántisztviselő / private officer (1895. Szentendre – ?)

Szántó Lajosné, Berger Reska (1896. Pomáz – 1944. Auschwitz) Fried Izidorné, Weisz Frida (cca. 1896. Budapest – 1944. Auschwitz) Grűnwald Félix (cca. 1896. – 1935. Szentendre) Halászi Gyula, betűszedő / typographer (cca. 1896. – 1922. Szentendre) Barta Ferencné, Baumhorn Ilona (1896. Zsolna – 1944. Auschwitz).

Weisz Józsefné, Müncz Teréz (1896. Szenc – ?)

Grünfeld Lajos, kereskedő / merchant (1896. Szentendre – ?)

Perlundther Piroska (1896. Szentendre – 1896. Szentendre) Kőnig Manóné, Krausz Janka (1896. Zólyom – 1944. Auschwitz) Schwartz Ernő, rézműves / coppersmith (1896. Nyírbéltek – ?)

Bermann Jenő (1896. – 1908. Szentendre) Radó Sándorné, Braun Etelka (1896. Szentendre – 1944.)

Kohn Sándor (1896. Szentendre – ?)

Rein Nella (1896. Szentendre – ?)

Klein Lotta, munkás / worker (1897. Kisvárda – ?)

Solt Jenőné, Schwartz Tilda (1897. Szentendre – ?)

Falk Károly, kárpitos / upholsterer (1897. Szentendre – 1944. Bor) Radó (Rosenzweig) Sándor, magántisztviselő / private officer (1897. Illova – 1944. Auschwitz) Lichtenstein Béla (1897. Szentendre – 1920. Újpest) Stern Béla, rabbihelyettes, kántor / rabbi assistant (1897. Nádudvar – ?)

Hatschek Béla, fényképész / photographer (1897. Budapest – ?)

Weisz Margit (1897. Szentendre – ?)

Perlusz Béla, hentes-mészáros / butcher (1897. Szentendre – ?)

Tyroler Teofil (1897. Szentendre – ?)

Schwarz Frida (1897. Szentendre – ?)

Grünwald Samu, fakereskedő / wood merchant (1897. Szentendre – 1944. Auschwitz) Vas (Weisz) Miklós, kereskedő / merchant (1897. Szentendre – 1990. Budapest) Elbert Erzsébet (1897. Szentendre – ?)

Weisz Margit (1897. Szentendre – ?)

Klein Károly, gyári munkás / factory worker (1898. Egerlövő – ?)

Deutsch István, gazdálkodó / farmer (1898. Tápiószele – ?)

Tömör Salamon Imre (1898. Szentendre – ?)

Braun Irén (1898. Budapest – 1898. Szentendre) Fürst Lipót (1898. Szentendre – ?)

Keller Ibolyka (1898. Mátészalka – ?)

Steiner Tivadar (1898. Bécs – 1898.)

Klein Albert, géplakatos / fitter (1898. Nyírmada – ?)

Bauer Gyula, kereskedő / merchant (1898. – ?)

Falk Dezső (1898. Szentendre – 1900. Szentendre) Flesch László, magánhivatalnok / private officer (1898. – ?)

Weisz Erzsébet (1898. Szentendre – ?)

Braun Aranka (1898. Budapest – 1898. Szentendre) Klein Helén (1898. Nyírmada – ?)

Bermann Mihály (1898. Szentendre – 1944. Auschwitz) Weisz Gyula (1898. Szentendre – ?)

Fried Izidor, kereskedő / merchant (1898. Kékesvásárhely – 1944. Auschwitz) Rosenfeld Lívia (1898. Szentendre – ?)

Tyroler Tasziló (1899. Szentendre – 1900. Szentendre) Haass Etelka (1899. Szarvas – ?)

Vári (Weisz) Sámuel, kereskedő / merchant (1899. – ?)

Krausz Márton, kereskedelmi ügynök / salesman (1899. – ?)

Schwarcz Lipót (1899. Szentendre – ?)

Grün Gyula (1899. Szentendre – ?)

Perlusz Jenőné, Heller Ilona (1899. Szentendre – 1944. Auschwitz) Vas (Weisz) Tibor (1899. Szentendre – ?)

Ehrenfeld Pál, géplakatos / engine fitter (1899. Nyírbéltek– 1945. Budapest) Grűnwald Ferenc, magántisztviselő / private officer (1899. Budapest – 1945. Riensberg) Rosenfeld Béla, kereskedő / merchant (1899. Berzenke – ?)

Dr. Krámer Margit, orvos, fogorvos / doctor (1899. Kisfüzes – 1944.)

Ehrenfeld Jánosné, Blau Sára Záli (1900. Nyírbátor – ?)

Tiszavári Sándorné, Glück Erzsébet (1900. Beszterce – ?)

Liszk Erzsébet Cecília (1900. Budapest – 1900. Szentendre) Weisz Béla (1900. Szentendre – 1900. Szentendre) Braun Margit, postakezelő / postwoman (1900. Szentendre – ?)

Bárdi Imre, kereskedő / merchant (1900. Budapest – ?)

Goldberger Jolán (1900. Szentendre – 1924. Szentendre) Fürst Sándor, kereskedő / merchant (1900. Szentendre – 1944. Auschwitz) Bermann Sándor (1900. – ?)

Krausz László (1900. Budapest – 1900. Szentendre) Neumann György József, kereskedősegéd / merchant assistant (1900. – ?)

Lichtenstein Simon, festék és bazáráru kereskedő / merchant (1900. – 1976. München) Falk Elza, háztartási alkalmazott / domestic servant (1900. – ?)

Gelb Endre (1900. Szentendre – ?)

Perlusz Gyuláné, Mandel Olga, varrónő / dressmaker (1900. Tiszabő – 1944. Auschwitz) Fried Mór, bőrkereskedő / leather merchant (1900. Kékesvásárhely – 1945. Wels) Fodor Sándorné, Winterznitz … (1901. Budapest – ?)

Gyárfás Mihály, gazdálkodó / farmer (1901. Jászberény – 1945.)

Klein Károlyné (1901. Karansebes – 1944. Auschwitz) Steiner Edéné, Hajdu Edit (1901. Pilisszántó – ?)

Kelemen Géza, tisztviselő / officer (1901. Szeghalom – ?)

Schwartz Ernőné, Ehrenfeld Borbála (1901. Nyírbéltek – ?)

Dr. Vas (Weisz) István, orvos / doctor (1901. Szentendre – 1945. Auschwitz) Kőszegi (Kohn) Lajos, cipész / shoemaker (1901. Mezőtúr – 1974. Szentendre) Weisz Lajos (1901. Szentendre – 1943/1944. Szovjetunió)

Kohn Lajosné, Schváb Mária (1901. Mezőkövesd – 1944. Auschwitz) Stern Béláné, Gancz Lenke (1901. Nagybocskó – ?)

Breuer Ilona (1901. Kispest – ?)

Klein Jenő (1901. Szentendre – 1901. Szentendre) Tihanyi Mártonné, Spitzer Irén, női kalapkészítő / hatmaker (1901. Szentendre – 1944. Auschwitz) Grűnwald Ferencné, Fürst Anna (1901. Szentendre – 1944. Auschwitz) Engel Lajos, szűcsmester / furrier (1901. Budapest – ?)

Weisz Alajos (1901. Szentendre – 1943. Szovjetunió) Klein Olga, gyári munkás / factory worker (1902. Feldebrő – ?)

Lichtenstein Bernátné, Rosenberg Alice (1902. Budapest – 1944/1945.)

Löbl Endre, szerelő / repairman (1902. Kaposvár – 1945. Mauthausen) Stern Béláné, Elfenbein Szerén (1902. – 1944/1945) Bermann Ferenc (1902. Szentendre – ?)

Löbl Endréné, Reisz Szerén (1902. Pomáz – ?)

Sábor József, kereskedősegéd / merchant assistant (1902. Budapest – 1944/1945.)

Steiner Bernát (1902. Szentendre – ?) Óvári Józsefné, Goldberger Margit (1902. Szentendre – 1944. Auschwitz) Grünfeld Lajosné, Szántó Margit, magántisztviselő / private officer (1902. Székesfehérvár – 1944/1945.)

Weisz Riza (1902. Szentendre – 1902. Szentendre) Weisz Gyula (1902. Szentendre – ?)

Klein Albertné, Vajda Terézia (1902. Zalaegerszeg – 1944. Auschwitz) Hoffmann Pál Adolf, ügynök / salesman (1902. Budapest – ?)

Baár Dezső, kereskedő / merchant (1902. Németkér – ?)

Bandler Lenke (1902. Szentendre – ?)

Falk Béla, szobafestő / decorator (1902. Szentendre – 1920. Szentendre) Fürst Sándorné, Groszmann Irén (1902. Pomáz – 1944.)

Bornstein Ferdinánd, bornagykereskedő / wine merchant (1903. Neszmély – ?)

Fischer Berta (1903. Graz – ?)

Gyenes (Goldberger) Sándor, raktárnok / storekeeper (1903. Kecskemét – 1944/1945) Dénes Sándorné, Braun Hajnalka, irodasegédtiszt / officer assistant (1903. Szentendre – 1944.)

Kohn Mihály, napszámos / day-labourer (1903. Mezőtúr – 1944/1945.)

Tyroler Samu (1903. Szentendre – ?)

Fleischer József, vendéglős / innkeeper (1903. Abaújszántó – ?)

Dénes (Denkstein) Sándor, magántisztviselő / private officer (1903. Budapest – 1944.)

Springer Józsefné, Polgár Margit (1903. Szentendre – 1944/1945.)

Fürst Ármin (1903. – ?)

Holländer István, magántisztviselő / private officer (1903. Kiskunhalas – 1944.)

Komáromi Ilona, szabász / tailor (1903. Huszt –?)

Schwartz Herman, vasesztergályos / turner (1903. Nyírbéltek – ?)

Kádár Erzsébet (1904. Szentendre – ?)

Rusznyák Miklós (1904. Szentendre – ?)

77

Weisz Erzsébet (1904. Szentendre – ?)

Steiner Matild (1904. Bécs – ?)

Bandler Katalin Jozefina (1904. Szentendre – 1906. Szentendre) Weisz Ernő (1904. Szentendre – ?)

Tyroler Franciska (1904. Szentendre – ?)

Weisz Zoltán, kereskedő / merchant (1904. Szentendre – 1943.)

Klein Józsefné, Hlalpern Ilona (1904. Pesterzsébet – ?)

Vas Miklósné, Weinberger Erzsébet (1904. Sátoraljaújhely – 1973. Budapest)) Finkel Klara Anna (1904. – 1907. Szentendre) Diesberger Katalin Franciska (1905. Bécs – ?)

Weisz Ferenc (1905. Szentendre – 1905. Szentendre) Weisz Rózsa (1905. Szentendre – 1913. Szentendre) Holländer Irén (1905. Kiskunhalas – ?)

Rozenzweig Sándor, kereskedő / merchant (1905. Csév – ?)

Deutsch Istvánné, Riemer Margit (1905. Budapest – ?)

Grünwald Rezső, szabó / tailor (1905. Budapest – 1944/1945.)

Baár Dezsőné, Szántó Erzsébet, kereskedő / merchant (1906. Budapest – 1944/1945.)

Kádár Pál (1906. Szentendre – ?)

Weisz József (1906. Szentendre – ?)

Schwarcz Olga (1906. Szentendre – ?)

Holländer Áron, borügynök / wine merchant (1906. Szentendre – 1943.)

Neumann Miklós (1906. Szentendre – 1906. Szentendre) Pollák Franciska (1906. Moson – ?)

Weisz Gyula, kereskedő / merchant (1906. Szentendre – ?)

Weinberger Jozefin (1906. Szentendre – ?)

Weisz Elvira (1906. Szentendre – ?)

Rozenberg Dávid, hitközségi metsző / sachter (1906. – 1940. Szentendre) Krausz Magdolna (cca. 1906. – 1912. Szentendre) Weiszberger Jozefin (1906. Szentendre – 1906. Szentendre) Preising Frigyesné, Falk Mária, varrónő / seamstress (1907. Szentendre – ?)

Schwartz József (1907. Szentendre – ?)

Tyroler Jenő (1907. Szentendre – ?)

Altmann Tivadar (1907. Szentendre – ?)

Weinberger Friderika (1907. Szentendre – ?)

Tauber Záli (1907. Illova – ?)

Weisz Élias (1907. Szentendre – ?)

Weisz László (1908. Szentendre – 1944.)

Kohn Ernő (1908. Szentendre – ?)

Dorozs Györgyné, Zinner Ilona (1908. Almágy – ?)

Klein László, műasztalos / craftsman (1908. Szekszárd – ?)

Weisz Andor, kereskedő / merchant (1908. Szentendre – ?)

Klein Zsigmond (1908. Szentendre – ?)

Weisz László (1908. Szentendre – ?)

Herman Ernő, magántisztviselő / private officer (1908. Poroszló – ?)

Friedmann Józsefné, Sándor Katalin (1908. Nagyvárad – ?)

Rónai (Rozenberg )Margit (1908. Szentendre – ?)

Fehér Tiborné, Kovács Magda (1908. – ?)

Grünwald Sámuelné, Bloch Ilona (1908. Budapest – 1944/1945.)

Kozma Ernő, divatkereskedő / clothes shop assistant (1908. Szentendre – 1943. Stalino)

78

Steiner Ede, hegesztő műszerész / mechanician (1908. Dombóvár – ?)

Weisz Sámuelné, Fehér Erzsébet, bőrkereskedő / leather merchant (1909. Eger – ?)

Győri Ella (1909. Szentendre – 1909. Szentendre) Győri Klára (1909. Szentendre – 1909. Szentendre) Kritzler Sándor, szabósegéd / tailor assistant (1909. – 1943. Szentendre) Komáromi Ibolya (1909. Técső – ?)

Neumann László, magántisztviselő / private office (1910. Szentendre – 1943.)

Wohl Tiborné, Kozma Irén, gyári munkás / factory worker (1910. Szentendre – 1944/1945.)

Fleischer Józsefné, Weisz Márta (1910. Szentendre – 1944. Auschwitz) Rein Róza (1910. Szentendre – 1940. Szentendre) Weinberger Ármin (1910. Szentendre – ?)

Kohn Róza Borbála (1910. Szentendre – 1944/1945.)

Gerő Erzsébet (cca. 1910 – 1913. Szentendre) Fried Mórné, Fehér Irén (1910. Eger – 1944/1945.)

Gottlieb Gizella, háztartási alkalmazott / domestic servant (1910. Nagyvárad – ?)

Krausz Ödön, hivatalnok / officer (1910. – 1944/1945.)

Rózenberg Erzsébet (1911. Szentendre – ?)

Gál Andor, kereskedő / merchant (1911. Budapest – ?)

Müller László, pékmester / baker (1911. Udvard – ?)

Kohn Gábor, gazdasági kocsis / coachman (1911. Budapest – ?)

Breuer Zoltán, kereskedő / merchant (1911. Dunaföldvár – ?)

Weisz Kálmán (1911. Szentendre – 1943. Szovjetunió) Wohl Tibor, villanyszerelő / electrician (1911. Budapest – 1944/1945.)

Zinner Rózsa (1911. Dunabogdány – ?)

Kozma Miklós, textilkereskedő / textile merchant (1911. Szentendre – 1943.)

Bandler Márton (1911. Szentendre – ?)

Füredi (Führer) Pál, mérnök / engineer (1912. Budapest – ?)

Kohn József Lajos (1912. Szentendre – 1942.)

Spuller Berta (1912. Szentendre – ?)

Weinberger Sándor (1912. Szentendre – ?)

Lőwinger Hajnalka (1913. Szinérváralja – ?)

Weisz Alice (1913. Szentendre – 1913. Szentendre) Rein Sándor (1913. Szentendre – 1913. Szentendre) Zinner István Ödön, gazdálkodó / farmer (1913. Szob – 1945.)

Weisz Oszkár (1913. Szentendre – ?) dr. Krausz György, ügyvéd / lawyer (1913. Szentendre – 1944/1945.)

Lindenfeld Andor, tanító / teacher (1913. Kispest – ?)

Weisz Lipót, autószerelő / car mechanic (1914. Budapest – ?)

Barna Katalin Szerén (1914. Budapest – ?)

Kozma Róza (1914. Szentendre – ?)

Klein Edit (1914. Szentendre – 1914. Szentendre) Vas Istvánné, Jónap Ilona, gyógyszerész / pharmacist (1914. Balmazújváros – 1944. Auschwitz) Kellner Gyula, mezőgazdasági munkás / tiller (1914. – ?)

Krausz Edit, kereskedő / merchant (1914. Csepel – ?)

Krausz Zsuzsanna (1915. Szentendre – ?)

Weisz Klára (1915. Szentendre – 1944. Auschwitz) Sommer Erzsébet Karola, gyári munkás / factory worker (1915. Szentendre – ?)

Szekeres Géza (1915. Szentendre – ?)

Weisz Erzsébet (1915. Szentendre – ?)

Zinner Tibor, gazdálkodó / farmer (1915. Szob – 1945.)

Speier Paula (1915. Szentendre – ?)

Tyroler Károly, tisztviselő / officer (1915. Szentendre – 1944.)

Schwartz Béla, magántisztviselő / private officer (1916. Szeged – ?)

Boskovitz Fülöpné, Weisz Malvin (1916. Szentendre – ?)

Matézer János, mészáros / butcher (1916. Budakalász – ?)

Hahn Zoltán, gépszerelő / mechanic (1917. Kaposvár – ?)

Hermann Ernőné, Weisz Borbála (1917. Szentendre – 1944. Auschwitz) Grünstein Erzsébet (1917. Szentendre – ?)

Szekeres István (1917. Szentendre – ?)

Weisz Margit (1917. Győr – ?)

Liederhoffer Imre (cca. 1917 – 1919. Szentendre) Weisz Lipótné, Fürst Anna (1918. Szentendre – ?)

Mann Miklós (1918. – 1943. Marki) Tescher Árpád (1918. – 1945.? Szovjetunió) Kellner Gyuláné, mezőgazdasági munkás / tiller (1918. – ?)

Lőwy Miklós, kereskedő / merchant (1919. Budapest – 1944/1945.)

H. László Magdolna, varrónő / sewer (1919. Budapest – 2006.)

Földes Mihály, papírgép szakmunkás / skilled worker (1919. Budapest – 1944/1945.)

Szekeres György Pál (1920. Szentendre – ?)

Szántó Pál, fakereskedő / wood merchant (1920. Pomáz – 1977. Budapest) Perlusz István (1920 Szentendre – 1944/1945.)

Eisler Zsuzsánna (1920. Kisvárda – ?)

Krausz Róbert, elektroműszerész / mechanician (1920. Szentendre – 2006.)

Schwartz Béláné, Buchsbaum Berta Rozália (1920. Stebnik – ?)

Bálint Mária (cca. 1920 – 1926. Szentendre) Perlusz Ferenc vízvezetékszerelő / plumber (1921. Szentendre – ?)

Floh Albert, cukrászsegéd / confectioner assistant (1921. Budapest – ?)

Fleischer Edit (1921. Kisvárda – ?)

Kertész Sándor, napszámos / day-labourer (cca. 1921 – 1939. Szentendre) Fürst Ernő (1922. Szentendre – ?)

Falk Miklós (1922. Szentendre – ?)

Sternfeld László (1922. Szentendre – ?)

Zsarkó Klára Valéria (1922. Szentendre – ?)

Führer Pálné, Erdélyi Judit (1922. Budapest – ?)

Rein Edit (1922. Szentendre – 1944/1945.)

Gáspár Endre, gombkötő / button maker (1922. Budapest – ?)

Tiszavári Hedvig, gyári munkás / factory worker (1922. Kisvárda – ?)

Weisz Tibor (1922. Budapest – ?)

Földes Mihályné, Grünfeld Lívia (1923. Budapest – 1944/1945.)

Perlusz Lívia, kalapossegéd / hatter assistant (1923. Szentendre – ?)

Szántó György kereskedő / merchant (1923. Pomáz – 1997. Budapest) Karacsovszki György (1924. Szentendre – ?)

Feit Pál (1924. Szentendre – ?)

Pozsonyi György (1924. Szentendre – ?)

Schwartz Anna (1924. Szentendre – ?)

Ehrenfeld Éva Lili (1924. Szentendre – ?)

Erdélyi Éva, fodrász / hairdresser (1924. Budapest – ?)

Perlusz Ferencné, Elbogen Alice (1924. – ?)

Tiszavári János, asztalos / craftsman (1924. Kisvárda – ?)

Wolf Gábor, kertész / gardener (1924. Szeged – ?)

Ehrenfeld Erzsébet Klára (1925. Szentendre – ?)

Falk László (1925. Szentendre – 1944/1945.)

Fried Veronika, varrónő / seamstress (1925.. Budapest – ) Rein Erzsébet, női szabó tanuló – dressmaker assistant (1925. Szentendre – 1944. Auschwitz) Grünwald Edit, varrónő / seamstress (1925. Szentendre – 1944.)

Kohn József, napszámos / day-labourer (1925. Szentendre – ?)

Falk Béla, szobafestő / painter (1926. Szentendre – ?)

Ehrenfeld László (1926. Szentendre – ?)

Ehrenfeld Mária Klára (1926. Szentendre – ?)

Vas Éva (1926. Budapest – 2002. Budapest) Denkstein Márton (1926. Szentendre – 1926. Szentendre) Kohn Jenő, gyári munkás / factory worker (1927. Szentendre – 1945. Auschwitz) Falk Ervin (1928. Szentendre – ?)

Klein András, gyári munkás / factory worker (1928. Nagyvárad – 1944/1945.)

Vas Judit, tisztviselő / officer (1928. Budapest – 2011. Budapest) Ehrenfeld András Sándor (1929. Szentendre – ?) Óvári György (1929. Budapest – 1945. Auschwitz) Barta Judit, tanuló / student (1930. Szentendre – 1944/1945.)

Klein Péter, tanuló / student (1930. Budapest – 1944/1945.)

Löbl Róbert (1930. Kaposvár – ?)

Kohn Ferenc (1931. Szentendre – ?)

König István (1931. Budapest – 1944. Auschwitz) Tihanyi János (1931. Budapest – 1944. Auschwitz) Somlai (Singer) Vilmos (1932. Szentendre – ?)

Grűnwald Márta (1932. Szentendre – 1944. Auschwitz) Endrei Piroska Gyöngyike (1932. Budapest – 1944. Auschwitz) Falk Brankó (1932. Szentendre – ?)

Baár András (1933. Budapest – 1944. Auschwitz) Fried Róbert (1933. Szentendre – 1944. Auschwitz) Óvári László (1933. Budapest – 1944. Auschwitz) Somogyi Róbert (1933. – 1944. Auschwitz) Kohn Sándor (1933. Szentendre – 1944. Auschwitz) Barta Gábor László (1934. Szentendre – 1944. Auschwitz) Kohn Irén (1934. Szentendre – 1944. Auschwitz) Fürst Miklós György (1934. Szentendre – 1944. Auschwitz) Fürst Marianna Ágnes (1936. Budapest – 1944. Auschwitz) Gyárfás András (1936. Budapest – 1944. Auschwitz) Dorozs Szilvia Mária (1936. Budapest – ?)

Grünwald Judit (1936. Budapest – 1944. Auschwitz) Farkas Iván (1937. Budapest – 1967. Jeruzsálem) Steiner Rózsa (1937. Budapest – 1944. Auschwitz) Solt Pál György, jogász, bíró / judge (1937. Szentendre – ) Farkas Péter, ny. hajóskapitány / captain (1938. Budapest – ) Fried László (1938. Budapest – 1944. Auschwitz) Wohl Zsuzsanna Róza (1938. – 1938. Szentendre) Fleischer Judit (1938. Budapest – 1944. Auschwitz) Hermann György (1940. Szentendre – 1944. Auschwitz) Vas János (1941. Budapest – 1944. Auschwitz) Stern Róbert (1941. Budapest – 1944. Auschwitz) Tambor Miklós (1942. Szentendre – ?)

79