SZÖLLŐSI-NAGY-NEMES Collection / 2 by szollosi-nagy-nemes collection

SzöllŐSiNagy – NemeS gyűjtemény collection

GEoMEtRIA

Gyűjtemények – a Vizivárosi Galéria, Budapest kiállítási sorozata (*katalógussal) Collections – an Exhibition Series of Vizivárosi Gallery, Budapest (*with catalogue

1997 Collection Mobil MADI Múzeum gyűjteménye 2002 Collection Mezei Ottó gyűjteménye 2003 Collection A Magyar Grafikáért Alapítvány gyűjteménye 2003 Collection Gross Arnold gyűjteménye 2003 Collection Váci Tragor Ignác Múzeum gyűjteménye 2004 Collection Németh István gyűjteménye 2005 / 2016 Collection Keppel Gyula gyűjteménye SzöllŐsiNagy – Nemes

2006 Collection Karvalits Ferenc gyűjteménye * 2007 Collection Somlói–Spengler Gyűjtemény * 2008 Collection Kozák Gábor gyűjteménye

gyűjtemény collection

2009 Collection Szép Péter gyűjteménye * 2010 / 2014 / 2016 / 2018 Collection Első Magyar Látványtár gyűjteménye 2011 Collection Vermes Júlia (Bázel) gyűjteménye 2014 Collection Novotny Tihamér gyűjteménye 2018 Collection Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény *

GEOMETRIA

Ébli Gábor szerk. / ed.

F e gy e l e m é s felfedezés Discipline & D i scov e ry

Válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény geometrikus anyagából Selected Geometric Works from the Szöllősi-Nagy–Nemes Collection

Tartalomjegyzék Table of Contents

| „Érezhetjük, tetszik-e, de a megértés hosszabb megismerési folyamattal következik be.” Nemes Judittal beszélget gyűjteményük konkrétművészeti anyagáról Ébli Gábor .............................................................................................................................................................. 10-13

| “We may experience a like or dislike for it, but real understanding can only come from a longer process of learning.” Gábor Ébli in conversation with Judit Nemes about the concrete art portion of their collection .............................................................................................................................................................. 32-36

| Kovács Anna Zsófia: Geometrikus kalandozások .............................................................................................................................................................. 54-57

| Anna Zsófia Kovács: Geometric Adventures ..............................................................................................................................................................82-85

| Publikációk a gyűjteményről | Publications on the collection ..................................................................................................................................................................100 7

8 9

PASQUET Claude: Superposition No 7/1-2-3, 1988, akril, vรกszon | acrylic on canvas, 50x50 cm

„Érezhetjük, tetszik-e, de a megértés hosszabb megismerési folyamattal következik be.” Nemes Judittal beszélget gyűjteményük konkrétművészeti anyagáról Ébli Gábor Mit jelent számotokra a konkrét művészet? Egy autonóm, nem az ismert (természeti) valóságra támaszkodó művészeti kifejezési forma. Saját jogon egyfajta rendet, sőt rendszert sugároz. A művész maga alakítja ki művei logikai szerkezetét, ami alapján dolgozik. A látásmódját ismerhetjük meg, ami szellemi erőfeszítést igényel, hiszen ezt a (közlési) nyelvet kell megtanulnunk ahhoz, hogy egy mű rejtettebb értelmét megtaláljuk. El kell lépnünk a beidegződésünktől, hogy egy műalkotást rögtön “értünk”. Érezhetjük, tetszik-e, de a megértés hosszabb megismerési folyamattal következik be. Ezért kell ennek a típusú absztrakt művészetnek még ma is megküzdenie az idegenkedéssel. Gyűjteményünkben nagy helyet foglalnak el a geometrikus / konstruktív / konkrét fogantatású művek, és az évek során érdekes térkép rajzolódott ki, mely országokban szeretik ezeket az irányzatokat. Németországban tevékenykedik a legtöbb művész ezen a területen, azután Svájc, Magyarország jön, illetve kevesebben Franciaországban és Hollandiában. LatinAmerikában szintén nagyon sokan művelik a geometrikus művészetet, bár sokan már Európában teljesítették ki művészetüket. Japánra is jellemző, hogy nagyon sok művész, aki ebben a felfogásban alkot, külföldön dolgozik, rendkívül precíz, finom kidolgozású műveket létrehozva. Kezdettől szisztematikus volt, vagy fokozatosan alakult ki, hogy ez a kollekció egyik fókusza? Gyűjtésünk iránya először egyáltalán nem a konkrét, geometrikus absztrakt irány volt. Az, hogy igényes műalkotásokkal szeretnénk körülvenni magunkat, egyértelmű volt. Sógornőmék régi népművészeti tárgyakat gyűjtöttek részint erdélyi rokonok révén, részint mert sógorom hidrológus volt, emiatt sokat járt vidékre, és mindig adódott valami, amit hazahozott. Egyszer például, amint egy Pécs környéki hidacska építésénél kocsijukkal

meg kellett állniuk, észrevették, hogy az elbontott kőhulladékban hever egy kőszent (ezeket a szobrokat védőfunkcióval felruházva rakták a hidak feljáratához), amit kis híján feldobtak a szemétszállító kocsira. Szerencsére kimentették onnan. Tőlük kerültek hozzánk szuszékok, székek, edények, még a hetvenes évek elején. Közben találkoztunk a jeles győri gyűjtővel, Kolozsváry Ernővel, megismertük a kortárs kollekcióját, és a beszélgetések vele ráirányították figyelmünket a „tűrt” kortárs művészekre. Tőle vettük az első Bálint Endre-képünket, A leláncolt Prométheuszt; a másodikat már Párizsban szereztük. Amikor a rendszerváltást követően András munkája révén Párizsba kerültünk, ugyanezt gondoltuk folytatni. Összeismerkedtünk Párizsban élő művészekkel, például Anna Márkkal és férjével, Czitrom Gáborral, akinek a nagybátyja volt az az orvos, aki nagyban segítette Bálint Endrét a párizsi ottlétekor. Kádár József már akkor több kint élő / élt magyar művésszel volt kapcsolatban, volt szép gyűjteménye, sok darabot tudtunk tőle megvenni, Etienne Hajdu, Hantai Simon, Etienne Beothy, mások műveit. Később Vera Molnarral, Lucien Hervével, Brodi Verával, Major Kamillal, Pierre Székellyel, valamint az akkor megözvegyült Madame Schöfferrel kerültünk ismeretségbe. Egyik helyzet adta a másikat, például Rozsda Endréhez Vera Molnar vitt el. Egy másik alkalommal megkértek, hogy a Szépművészeti Múzeum szállítóautóját vezessem el a Párizs környékén lakó Marta Pan házához. Marta férje, André Wogenscky korábban Le Corbusier munkatársa volt, igy a házuk maga is felért egy műalkotással, a kertben Marta hatalmas szobraival. Egészen Marta haláláig tartott a kapcsolatunk, nemcsak mi tudtunk tőle különleges műveket venni, hanem más magyarok (gyűjtők és múzeumok) is számíthattak jóindulatára. Nagyon megviselte viszont az, hogy amikor a francia kormány az újonnan demokratikus állammá vált Magyarországnak egy Marta Pan szobrot kívánt ajándékozni, 11

nem találtak (méltó) helyet neki… Végül a Duna című szobor a Grenoble-i múzeumba került. A magyar származású művészek jól ismerték a valaha Franciaországban élt festőket, szobrászokat is, így azok műveit is elkezdtük gyűjteni Henri Nouveau-tól Braun Veráig. Kialakult egy kollekció a francia földön élt magyar művészektől, de ez egy idő után nem volt tovább fejleszthető. Váltani kellett. Ennek jegyében született a geometrikus fókusz. Miért pont ezt az irányt választottátok? Megnyitókon, egyéb találkozásokkor megismerkedtünk francia és más külföldi művészekkel is, gyakran meglátogattuk őket műtermükben. Mivel ekkor már magam is intenzíven alkottam, elkezdtünk egymással műveket cserélni, s így az általam művelt geometrikus irányzat lett gyűjteményünk (egyik) fókusza. Egyre célzottabban nemcsak cseréltünk, hanem vettünk is ilyen nemzetközi műveket, tudatosan válogatva a korszakokból. Művészeknek egymás között természetes volt ez a csere és műtermi eladás, miközben egyébként a stúdióból eladás Franciaországban nem általános. További előny volt, hogy a művészeknek kritikus, határozott véleményük volt egymás tevékenységéről, rengeteget lehetett ebből tanulni, és ajánlottak is további művészeket, akiket érdemesnek véltek arra, hogy találkozzunk velük. Hol vannak kapcsolódási pontok az anyagban külföldi és magyar művészek között? 1992-ben készült Párizsban a Kádár József szerkesztette Parisiens Hongrois folyóirat különszáma Nicolas Schöffer munkásságáról. A lap munkálataiban magam is részt vettem. Adatgyűjtéskor Mme Schöffer elővette dossziéit, és mutatott egy levelet, amit Haraszty István írt, akinek jó kapcsolata volt Schöfferrel, voltak is Párizsban náluk látogatóban. A különszámból vittem példányt haza, és kispesti otthonukban két csodálatos embert ismertem meg. Később 12

Édeskééken keresztül számos további alkotót ismerhettem meg, például Bak Imrét, Nádler Istvánt, Deim Pált. Műveik beleillettek az addig Párizsban szerzeményezett geometrikus absztrakt és konkrét, konstruktív gyűjteményünkbe. Ez a párhuzam keltette fel a figyelmét Jean-Pierre Arnaud Angers-i kurátornak, akit Vera Molnar küldött hozzánk. Angers a város közepén lévő, III. Napóleon-korabeli épületet gyönyörűen rendbe hozatta és egy különleges kiállítással akarta felavatni az épületet. Így jött létre a kollekció bemutatkozása átfogó katalógussal 2002-ben. A szervezők a magyar-francia művészeti kapcsolódási pontokon túl azt is be akarták mutatni, hogy egy olyan házaspár, akik fizetésből élő emberek – ellentétben a franciaországi nagy gyűjtőkkel, akik generációkon keresztül családi vagyonból éltek – is lehetnek érdekes kollekciók tulajdonosai. Azt is fontosnak találták kiemelni, hogy a Vasfüggöny által elzárt ország művészei milyen saját utat jártak be, milyen természetességgel lehet műveiket “nyugati” alkotások mellé helyezni. Károly Róbert királyunk emlékén túl ez a kiállítás is hozzájárult, hogy Angers-ban érdekessé vált Magyarország, így megkérdeztek, hogy a Balaton-régióban melyik várossal köthetnének testvérvárosi szerződést. Veszprém történelmi múlttal rendelkező város volt, ezért ajánlottam. Nagyon pozitívan reagáltak a megkeresésre, felkészült csapatot küldtek a megbeszélésre is, létrejött a megállapodás, azóta is tart a jó kapcsolat a két város között. Hogyan kötődnek ezek a művek a gyűjteményetek egyéb fejezeteihez? A külföldön élt/élő magyar származású művészeket képviselő gyűjteményi egységünkben nincs egységes stílus, hiszen nem ez volt a rendezőelv; ezt önálló kiállításon tervezzük majd bemutatni. A most tárgyalt geometrikus, konkrét, konstruktív csoport mellett összeállt kinetikus és optikus művekből egy fejezet, időben Vasarely munkásságától a 2000-es években dolgozó Werner

Bauer-ig ívelve. Különálló a 2017-ben három kiállításon, mostani katalógus-sorozatunk első kötetével bemutatott fotógyűjteményünk. Jóval kisebb darabszámú az antik gyűjteményünk, görög, római, mezopotámiai és közel-keleti eredettel. Mécsesek, vázák, szobrocskák vannak közöttük, amelyeket a kilencvenes évek elején még árverésen, antik üzletekben lehetett venni. Van egy lezártnak tekinthető lakat- és kulcsgyűjteményünk, római ládakulcstól kezdve XVII. századi ablak- és ajtózárakig, benne egy afrikai, fából készült hombárzár is. Ebből valamennyi darab 2007-ben az Iparművészeti Múzeum kiállításán bemutatásra került. A már emlitett népművészeti kötődés is eredményezett jó pár butellát, népi üveget (pincetokba való üveget, üvegmécsest), gondolkodó széket, szuszékot, tálast. Érdekes darabok találhatók a főleg észak-afrikai és indiai népi (törzsi) ezüstékszer gyűjteményben is, ezek a főleg XIX. századi darabok is mind szerepeltek a Nyílt Struktúrák Egyesület 2011. évi, Ornamentika, szerialitás című kiállításán a Vasarely Múzeumban. Amikor Párizsból Delftbe költöztük, már volt pár darab XVII. században készült fali csempém, a színes virágosakat, valamint a kékkel rajzolt harcosokat gyűjtöttem. Ott létünkkor tovább tudtam fejleszteni a kollekciót, az ottani bolhapiacon még régi könyveket és katalógusokat is be tudtam szerezni, így követhetővé vált, hogyan változott a stilus, melyek a voltak a legérdekesebb témák (bibliai, halászattal, szörnyekkel, virágokkal, madarakkal, hadviseléssel kapcsolatos). Ezek ugyan sorozatban készültek, de egyedileg rajzolták őket, és meg lehet utólag is különböztetni a kiváló alkotókat az egyszerű másolóktól. Amikor a nagyon régi házak lebontásra kerültek, ezeket a csempéket óvatosan lefejtették a falról, s bár a legszebb darabok múzeumban vannak, odafigyeléssel lehetett okosan szerzeményezni. Összességében a tárgykultúrától a kortárs művészetig mintegy tízféle területen vagyunk, voltunk gyűjtőként aktívak. Innen nézve a geometrikus anyag csak egy

fejezet, mégis kiemelten kötődünk hozzá és rendszeresen fejlesztjük, már csak a matematikai érdeklődésünk, András mérnöki munkája miatt is. Itt említeném meg, ha valamilyen tárgy kerül a tulajdonunkba, akkor az azzal a területtel vagy azzal a művésszel kapcsolatos dokumentációt is beszerezzük, így tudjuk igazán elhelyezni térben és időben ezeket az alkotásokat. Komoly archívumunk van minden egyes művészről, akitől van valamilyen műtárgyunk. Hogyan viszonyul benned egymáshoz a művész és a gyűjtő? Kiegészítik egymást. A geometrikus kollekciónk azt a világot képviseli, amelyben magam is alkotok. Vannak határesetek is: ide sorolható-e például Günther Uecker gyönyörű, szögekről készült vak-nyomata, amit egyik gyűjtő baráttól kaptunk? Vagy Sunagawa pici fémtüskékből felépített köríve? Vagyis szem előtt kell tartani a gyűjtemény fejlődését és alapvetően az a mű kerülhet a gyűjteménybe, ami illik bele – egyúttal nyitottak vagyunk a távolabbról rokon darabokra. Szeretek kísérletezni, szívesen vásárolok fiatal, kezdő művésztől, a minőség dönt. A gyűjtés fegyelem és felfedezés kettőse. Egyszer egy figurális szobrot fogadtam el (ajándékba adták a gyűjteménynek), olyan szép, stilizált, éppen felröppenő, sötétzöld kőből faragott madár volt. Pár évvel később egy nálunk látogatóban lévő kanadai úr a talpán lévő krix-kraxból rögtön tudta, amit én nem, hogy az egyik leghíresebb eszkimó (nép)művész alkotása. Van egy “kívánságlistám”, kitől szeretnék még venni valamit, ugyanakkor arra is kell gondolni, hogy visszafelé az időben, nehéz gyűjteni, hiszen magasak az árak és egyre több a hamisítvány. Ezért is jobb kortársaktól vásárolni. Alapelvem, hogy egy művésztől, ha már van tőle alkotás, csak jobbat szabad venni. A raktár és a lakótér nagyságára is gondolunk, kitehető méretű alkotásokat keresünk. Időről időre mindig változtatjuk a művek elhelyezését otthonunkban, az új kontextus rendre más hangsúlyokat emel ki. Ettől (is) él egy gyűjtemény. 13

RUBENS Albert: XXII P 32, 2003-2007, akril, vászon | acrylic on canvas, 42x42 cm 14

BRANDT Andreas: Schwarz-Grüngrau, 1993, akril, vászon | acrylic on canvas, 54x33 cm 15

DEKKERS Ad: No. V, 1973, fametszet | woodcut on paper, 60x60 cm 16

MARK Anna: Cím nélkül | Without title, é. n. | n. d., márványpor, falemez | marble powder on plywood, 50x50 cm 17

NEMOURS Aurelie: N+H-2, 1998, szitanyomat | silkscreen print, 60x60 cm 18

NEMOURS Aurelie: Cím nélkül | Without title, 1965, akril, vászon | acrylic on canvas, 18x14 cm 19

BAK Imre: Cím nélkül | Without title, 1997, olaj, vászon | oil on canvas, 50x70 cm 20

BEOTHY-STEINER Anna: Cím nélkül | Without title, 1930, tempera, papír | gouache on paper, 30x30 cm 21

BONIES Bob: 02. II., 2002, akril, vรกszon | acrylic on canvas, 117x69 cm 22

BONIES Bob: Pagina Nr.3-2000, 2017, akril, vรกszon | acrylic on canvas, 100x100 cm 23

BEZIE Charles: Cím nélkül | Without title, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 75x75 cm 24

DE SPIRT Daniel: Cím nélkül | Without title, 1992, plexi, akril | acrylic on plexiglass, 36x36x5 cm 25

CSIKY Tibor: Cím nélkül | Without title, 1965, mahagóni relief | mahogany relief, 25,5x60,5 cm 26

CSIKY Tibor: Cím nélkül | Without title, 1965 mahagóni relief | mahogany relief, 19x23 cm 27

BOURMAUD Gaël: EB14, 2015, akril, vászon | acrylic on canvas, 65x81x6 cm 28

SAYLER Diet: Scarlet & Lemon, 1999, akril, falemez | acrylic on plywood, 23x31,3 cm 29

MORELLET François: Cím nélkül | Without title, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 75x75 cm 30

MORELLET François: Random distribution of 40.000 squares 50% white 50% black, 1961, szitanyomat | silkscreen print, 80x80 cm 31

“We may experience a like or dislike for it, but real understanding can only come from a longer process of learning.” Gábor Ébli in conversation with Judit Nemes about the concrete art portion of their collection What does concrete art mean to you? It is an autonomous form of artistic expression that does not rely on our known (natural) reality. It radiates a kind of order – or even system – in its own right. Concrete artists themselves formulate the structure based on which they work. We can catch glimpses into their way of seeing the world and its phenomena, but it takes some effort: we must first learn this language (of communication) before we can glean the hidden meaning of such a work. It requires us to step away from our deeply engrained conceit that we can instantly “understand” a work of art. We may experience a like or dislike for it, but real understanding can only come from a longer process of learning. This is the reason why this type of abstract art still struggles against feelings of aversion and reluctance. A large part of our collection consists of works of a geometric / constructive / concrete conception. Through the years, an interesting map has emerged in terms of which countries are more receptive to these tendencies. The country where the most artists are active in this area is Germany, followed by Switzerland and Hungary, and then France and the Netherlands. There are also a lot of artists that create geometric art in South America, although many of them have brought their art to full form in Europe. There are also a lot of Japanese artists creating their art in this vein working abroad, producing incredibly precise and intricate works. Has concrete art been systematically placed in the focus of the collection from the beginning, or has its central position been more of a gradual development? Initially, our collection efforts had a focus very different from concrete, geometric art. What was obvious even then was that we wished to surround ourselves with high quality artworks. My mother-in-law collected old folk art objects, partly by way of Transylvanian relatives, and partly

through my brother-in-law’s working as a hydrologist, which resulted in a lot of travels in the countryside; if he found something, he brought it home. Once, for instance, when they had to stop at the construction of a little bridge near Pécs, among the torn down debris, they noticed a stone statue of a saint (customarily placed at the entrance of a bridge for protection), which was about to be thrown onto the garbage truck. Luckily, they managed to salvage it. The wooden chests, chairs, dishes which were added to our collection in the early seventies were all from them. In the meantime, we met Ernő Kolozsváry, a prominent collector from Győr; we became familiar with his contemporary art collection and it was our conversations with him that directed our attention to the “tolerated” arts of our time. We bought our first Endre Bálint work – Prometheus Bound – from him; the second one we acquired in Paris. When, after the regime change, because of András’ work we ended up in Paris, we meant to continue along the same lines. We met artists living in Paris, including Anna Márk and her husband Gábor Czitrom, whose uncle, the doctor, gave a lot of help to Endre Bálint during his stay in Paris. At that point, József Kádár was already in contact with a number of Hungarian artists who lived – or had lived – in Paris, so he had an impressive collection and we were able to buy a number of works from him by Etienne Hajdu, Hantai Simon, Etienne Beothy, and others. Later, we made our acquaintance with Vera Molnar, Lucien Hervé, Vera Brodi, Kamill Major, Pierre Szekely, and the then recently widowed Madame Schöffer. One situation always led to another. For instance, it was Vera Molnar who took us to meet Endre Rozsda. On another occasion, I was asked to drive the transport vehicle of the Budapest Museum of Fine Arts to Marta Pan’s house, located in the vicinity of Paris. André Wogenscky, Marta’s husband, had previously 33

worked alongside Le Corbusier, so their house was in itself something of a work of art, especially with Marta’s gigantic sculptures in the garden. Our relationship lasted until Marta’s death; it was not only us that could purchase special artworks from her, other Hungarians (collectors and museums) could rely on her good will as well. She was rather upset though when the French government wished to gift one of her sculptures to the newly democratic state of Hungary, and they could not find a (worthy) place for it… In the end, the sculpture entitled Danube ended up in a museum in Grenoble. These artists of Hungarian descent living in France were also closely familiar with those painters and sculptors who came before them, so we began to collect works by such artists – from Henri Nouveau to Vera Braun. We had established a collection of works by artists of Hungarian origins who lived and worked in France. Past a certain point, however, this direction allowed for no way forward. It was then that we shifted our focus to geometric art. And why did you end up choosing this particular direction? At openings and other gatherings, we also met many artists who were French or some other nationality and often visited their studio. Since, by this time, I too was intensely involved in creating art, we began to exchange artworks – and, in this way, geometric art, which was also the direction I was pursuing in my own work, became one of the focal points of our collection. We became more and more purposeful in not only exchanging but also buying such art on an international level, consciously selecting works from various periods. To the artists, such exchange and studio purchases were a matter of course, while selling artworks straight out of the studio is not usual practice in France. As an added advantage, artists had definite, critical opinions of one another’s activities, from which 34

much could be learned, and they could also recommend to us additional artists worth meeting. Where are the points of connection between international and Hungarian artists within the material? A special issue of Parisiens Hongrois (edited by József Kádár) covering the oeuvre of Nicolas Schöffer came out in 1992 in Paris. I also participated in putting the publication together. During the data collection phase, Mme Schöffer took out her dossiers, and showed us an affectionate letter written by István Haraszty, with whom she had a good relationship– in fact, they visited them in Paris. I took a copy of the special issue to Budapest with me, and, in their home in Kispest, I got to know two wonderful people. Later, through the Harasztys, I met more artists, including Imre Bak, István Nádler, and Pál Deim. Their works fit well into the geometric abstract and concrete, constructive collection we had compiled in Paris. It was this parallel that sparked the attention of Angers-based curator Jean-Pierre Arnaud, who was sent to us by Vera Molnar. The city of Angers had a building in the centre (from the time of Napoleon III) beautifully renovated and wanted to inaugurate it with a special exhibition. This event, together with a comprehensive catalogue, was how the collection was introduced in 2002. The organizers, aside from the points of connection between French and Hungarian art, also wished to show how a married couple subsisting on their own salary – as opposed to the great collectors of France who, for generations, had lived off of inherited family wealth – could also be the owners of an interesting art collection. They also felt it important to highlight the paths of artists from countries that had been sequestered behind the Iron Curtain, and how organically their art could be juxtaposed with works created by “Western” artists. In

addition to the historical legacy of our King Charles I, of French origin, this exhibition also contributed to Angers’ rising interest in Hungary. So I was asked which region of Lake Balaton they could sign a twin city agreement with. I recommended Veszprém, a city with a prominent historical past. This interest was met with very positive reception on the city’s part; a highly prepared team was sent for discussing the details, the agreement was signed, and a friendly relationship has been cultivated between two cities ever since. How are these works connected to other chapters of the collection? The unit of our collection that represents artists of Hungarian origin who live, or lived, abroad can be characterized by no single style, nor was this an organizational consideration. We plan to present this material within the context of a solo exhibition soon. In addition to the geometric, concrete, constructive group, another chapter consisting of kinetic and optic works has come together, spanning from Vasarely’s oeuvre to Werner Bauer’s recent art. Our photo collection – which was presented in 2017 through three exhibitions and in volume I of the current catalogue series – constitutes an autonomous unit. Our antique collection consists of considerably fewer artefacts, originating from ancient Greece, Rome, Mesopotamia and the Near East. It contains lanterns, vases, and figurines, which could be obtained in auctions and antique shops in the early nineties. We also have a closed collection of locks and keys, containing everything from keys to an ancient Roman chest to window and door locks from the 17th century, even including the wooden lock of an African grain container. Some of these pieces were presented in 2007 at an exhibition of the Museum of Applied Arts in

Budapest. Our ties to folk art have also yielded quite a few earthenware flasks, folk bottles (rectangular wine and spirits bottles, glass lanterns) and plate display racks, as well as traditional wooden armchairs and chests. Our (mostly) North African and Indian folk / tribal silver jewellery collection contains some interesting pieces, primarily from the 19th century. These featured in the exhibition of the Open Structures Art Society at the Vasarely Museum in 2011. When we moved from Paris to Delft, I was already in possession of a few 17th century wall tiles – I had been collecting the ones with coloured flowers and fighters drawn in blue. While I was there, I managed to add to the collection; at the local flee market, I was even able to acquire some old books and catalogues that showed the changes in style over time and also revealed the most popular themes (mostly relating to the Bible, fishing, monsters, flowers, birds, or warfare). While these were created serially, they were individually drawn, and it is possible to retrospectively distinguish between the works of masters and those by simple copiers. When old houses were about to be demolished, these tiles were carefully stripped off the walls, and – although the most beautiful pieces ended up in museums – with a little resourcefulness, it was possible to acquire some. All in all, from object culture to contemporary art, we are active (or have been in the past) in ten different areas as collectors. From this perspective, the geometric material is only one chapter; still we have special ties with it and are constantly developing it – if for nothing else, then for our interest in mathematics and András’ engineering work. Whenever we acquire a particular object, we also obtain the documentation relevant to the given area or artist. This enables us to really position the work in space and time. For each artwork in our property, we have a substantial archive of the artist who produced that work. 35

How does the artist in you relate to the collector in you? They supplement one another. Our geometric collection represents the world within which I also create my own art. There are, of course, borderline cases as well, like, Günther Uecker’s beautiful relief print of nails, which was given to us by a collector friend, or Sunagawa’s arc built of tiny metal barbs. The development of the collection must always be kept in mind; only those works that are a good fit can become part of the collection, while we also remain open to works with a more distant kinship. I enjoy experimenting; I like to buy works from young artists who are just starting out – the quality of the artwork is the decisive factor. Discipline and exploration are the two pillars of collecting art. Once I accepted a figural sculpture (it was gifted to the collection); it was a pretty, stylized figurine of a bird taking flight, carved from a dark green stone. A few years later, from the scribble on the underside of 36

the figurine, a Canadian gentleman was immediately able to discern something I was not aware of: the little bird was the creation of one of the most famous Inuit folk artists. I have a “wish list” of the artists I would like to buy works from. At the same time, one needs to keep in mind that it is difficult to acquire pieces retrospectively, as prices are high and fake copies are on the rise. So this is another reason why it is better to buy from contemporary artists. In my opinion, as a basic rule, if we already have something by a particular artist in the collection, then the next work to be acquired from them should always be better. The dimensions of the storage and living spaces must also be considered; we seek out artworks that can be displayed within the given parameters. From time to time, we alter the way that the works are displayed in our home; a new context will always accentuate different aspects of the piece. This is (also) what makes this a living collection.

PAN Marta: Moebius-3, 2001, krómacél | chrome steel, 46x23x66 cm 37

ÉZSIÁS István: Hommage à Walter Gropius, 1980, acél | steel, 26x21x15 cm 38

PAN Marta: Cylindre, 1968, szétszedhető plexi szobor | detachable plexiglass sculpture, 14x6 cm 39

CLAISSE Geneviève: Opposition de phase, 2004, akril, vászon | acrylic on canvas, 40x40 cm

GLATTFELDER Hans-Jörg: 16 Triolen, 2011, akril, vászon | acrylic on canvas, 75x105 cm 41

CAHN Marcelle: Cím nélkül | Without title, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 16,5x12,5 cm 42

GÁLYOR Tibor: Tér-jel a Blaha Lujza térre, 2006, aluötvözet, zománc | enamel on aluminum-alloy, cca 55x75 cm 43

HOTTER Gerhard: LAROS, 2017, akril, MDF | acrylic on MDF, 60x60x9 cm 44

HAร SZ Istvรกn: Objekt 120818, 2012, kollรกzs, akril, MDF | collage, acrylic on MDF, 100x100x15 cm 45

HALÁSZ Károly: Szimmetria, 1998-91, akril, vászon | acrylic on canvas, 80x80 cm 46

MAROSAN Julius: Cím nélkül | Without title, é. n. | n. d., akril, vászon | acrylic on canvas, 50x150 cm 47

GLASS Ingo: Malevics kapuja, 2001, fém, zománc | enamel on metal, 56x56x0,6 cm 48

AGAM Jacov: Cím nélkül | Without title, 1980, szitanyomat | silkscreen print, 60,6x57,5 cm 49

STAUDT Klaus: Warten auf…, 2008, plexi, akril, fa | plexiglass, acrylic on wood, 40x40x5 cm 50

PROSI Henri: Découpé 384, 1995, akril, vászon, fa | acrylic on canvas on plywood, 40x40 cm 51

KONOK Tamás: Centrikus tér, 1980, olaj, vászon | oil on canvas, 47x61 cm 52

VERGHOUWEN Helen: Cím nélkül | Without title, 2014, korten acél | corten steel, 63x50x37 cm 53

Kovács Anna Zsófia: Geometrikus kalandozások

A Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény sok tekintetben atipikus kollekció. Összetett halmaz, amelynek alegységeit olyan különféle csoportok alkotják, mint a franciaországi magyar művészek munkái és a fotógyűjtemény; széles körképet mutat a nemzetközi geometrikus absztrakcióról, ugyanakkor ókori lámpások, régi kulcsok és zárak is szerepelnek benne. A technikai, műfaji, időbeli profiljukban különböző műcsoportok látszólag nem épülnek szervesen egymáshoz, de ne tévesszen meg ez a benyomás. Mindennek megvan a maga helye, a nyilvánvaló eltérésekkel szemben a rendezőelv igényessége, a hosszú évtizedek óta tanúsított következetes és nyitott gyűjtői magatartás az az állandó, amely egységben tartja a teljes válogatást. A nemzetközi konstruktív/konkrét művek e sokarcú együttes egyik kiemelt szeletét adják. A geometrikus absztrakt művészet különféle válfajaihoz tartozó alkotások (festmények, szobrok, grafikák) önálló és koherens szekciót alkotnak az összképen belül és a válogatás létrejöttét – a többi gyűjteményi egységhez hasonlóan – a párra jellemző kíváncsiság, felfedezőkedv kísérte végig. Végső soron a művészi kvalitás itt a döntő: a szín, a forma, a mögöttük reljlő gondolat határozták meg az egyes művek bekerülését, nem csupán a név vagy a művészeti mozgalmak és csoportosulások hívószavai. A gyűjtemény történetét, máig tartó alakulását mindvégig a személyes találkozások határozták meg. A házaspár a nyolcvanas évek végén költözött Párizsba, ahol a franciaországi magyarok sokszínű társaságát ismerhette meg – olyan különféle személyiségeket, mint Székely Péter, Pán Márta és Molnár Vera. Egyik ismeretség hozta a másikat, és ennek a baráti füzérnek a mentén haladtak tovább a maguk útján. 54

Párizst más csomópontok követték, így Hollandia is, ahol csakugyan sokáig éltek. A 90-es évek második felétől kezdve az ismeretségek láncolata döntően a geometrikus absztrakció nemzetközi színpadán épült tovább. Nem mellékes tényező, hogy saját munkássága révén Nemes Judit művészként közelíthette meg alkotótársait. A szakmabeliek bensőséges viszonyának köszönhetően olyan közvetlen bejárást nyerhetett a művészkörökbe, amely csak egyenlő felek között lehetséges. A műtermi látogatások, alkotói együttműködések kapcsán létrejött műtárgycserék fontos módját képezik a kollekció bővítésének: az alkotások túlnyomó része így, illetve vásárlás útján közvetlenül a művészektől került be a gyűjteménybe. A galériákban, árveréseken szerzett darabok viszonylag ritkák, a legtöbb esetben a megszerzett műtárgyak ezeknek az egyszeri találkozásoknak, vagy az évek során barátsággá érett ismeretségeknek a történetéről is tanúskodnak. Ezek az emberi és művészi kapcsolatok adják meg a gyűjtemény személyes, egyéni arculatát. Minden új szerzemény találkozást jelent egy művésszel, egy adott műtárggyal, és – főképpen – egy egyéni gondolkodásmóddal. Az alkotói módszer jelentőségére, a képalkotási szisztéma szerepére a Molnár Verával kötött – alapvető fontosságú – több évtizedes barátság világított rá. A Szöllősi-Nagy–Nemes páros gyűjtői megközelítésében a gondos utánajárás, az elméleti felkészültség elmaradhatatlan részét képezi az egyes darabok kiválasztásnak, ami azonban nem zárja ki a műélvezet ösztönös örömét sem: az esztétikai szempontok és a tudományos módszertan egyenlő mértékben járulnak hozzá a végső döntéshez. 55

Az alkotásokban végeredményként jelentkező látványt logikai játékok, matematikai számítások, vizuális kísérletek határozzák meg, amelyek számos formát ölthetnek – talán inkább ezen kérdéskörök mentén érdemes megközelíteni a gyűjtemény főbb csomópontjait, mint szigorúan vett művészettörténeti, stilisztikai szempontok alapján. A művekben olyan problémafelvetések öltenek testet, mint a rendszer és a véletlenszerűség viszonya, az űr és a forma párbeszéde, vagy az alakzatok, színek közötti kontrasztok. Úgyszintén a komoly – intellektuális gyakorlatként értelmezett – művészi játék eszközeit képezik a mértan, a számtan területéről átvett metódusok: szerialitás, kombinációk, permutációk, tükrözések. Sejtetett eltolásokkal, megtévesztő elmozdulásokkal operál például a brit Royal Academy tagja, John Carter, aki a kétdimenziós képalkotás és a plaszticitás közötti határokat feszegeti. Viktor Hulik Black and White című, több síkra épülő, mozgatható domborműve esetében a néző egyenesen a relief részévé válik: alkotórészeinek eltolásával saját akarata szerint módosíthatja a kompozíciót. Hasonló mozgalmasság, műfaji kétértelműség jellemzi azokat a műveket, amelyek a formázott vászon lehetőségeit kutatják. Gaël Bourmaud, Gerard Hotter, Bob Bonies, Henri Prosi és Albert Rubens eltérnek a klasszikus négyzetes vagy derékszögű képformátumoktól, a kompozíció kívánalmaihoz alakítják a hordozót. Prosi és Rubens művei teljesen elérő módon alkalmazzák a szabadon formált vásznat: Rubensnél a gyémántszerű alakzat a kompozíció átlós erővonalait hangsúlyozza, Prosi Découpé című 56

alkotásán a kivágások ezzel szemben ablakokat, kiugrókat képeznek, izgalmas játékot teremtve a festett kompozíció és az átszabott alap között. Az aszimmetria, a ritmustörés dinamikus lehetőségeit számos alkotás aknázza ki: ilyenek például Diet Sayler elbillent, átlós alakzatai, José Heerkens tökéletesen kivitelezett, mégis tökéletlen raszterszerkezete, vagy Julie Knifer finom ceruzarajza, amely a meander klasszikus mintáját gondolja tovább. Molnár Vera Brisure című harmonikus, mégis feszültséggel teli diptichonja a kettészakadás és az egybetartozás problémáját veti fel. A transzparenciával játszanak a gyűjtemény plexiből készült szobrai: Pán Márta Cylindre című, két egymásba illeszthető elemből álló kisplasztikája áttetsző és tiszta, akár egy csepp víz. A francia Daniel De Spirt színes élekkel töri meg alkotásainak felületét – az így kapott vonalrendszer a látogató mozgása, a fény és árnyék viszonyok függvényében módosul. A geometrikus absztrakció azonban nemcsak a formai vizsgálódásokat teszi lehetővé, hanem a színkísérletek kedvelt terepe is. Schwarz-Grüngrau című festményében Andreas Brandt a celadonzöld és a fekete összehangolásával a harmoniát, az egyensúlyt keresi. Mások ezzel szemben inkább a feszültség fokozását tűzik ki célul. Max Bill – a „svájci konkrétok” csoportjának nagy alakja – a szigorú képszerkesztést a legmerészebb színkontrasztokkal ötvözi, szabad utat engedve kolorista vénájának. Fontos megjegyezni, hogy a gyűjtemény építésében alapítói távol állnak mindenféle doktriner magatartástól. A MADI,

az Op Art, a kinetikus művészet, a konkrét és a konstruktív irányzatok különféle ágai békés együttélésben szerepelnek itt. A holland Ad Dekkers minimalista, két vonal derékszögű metszésére épülő papírmunkája remekül megfér Jacov Agam színgazdag, kápráztatóan komplex és játékos kompozíciói mellett. A nemzetközi spektrumú válogatásban egyaránt szerepelnek magyar (Bak Imre, Konok Tamás, Nádler István, Ézsiás István), francia (Charles Bézie, Yves Popet), német (Diet Sayler, Klaus Staudt), svájci (Rita Ernst, Nelly Rudin, Gottfried Honegger), holland (Helen Verghouwen, José Heerkens) és japán (Haruhiko Sunagawa) alkotók. Tekintve, hogy mind gyakorlati, mind elvi okokból elsősorban a kortársakat részesítik előnyben, a művek nagy része az elmúlt három-négy évtizedre tehető. Időbeli korlátok azonban nincsenek, és helyet kapnak a konstruktív / konkrét irányzatok első generációinak nagy képviselői is, mint Aurélie Nemours, Beothy-Steiner Anna, Marcelle Cahn vagy Jean Gorin – a legkorábbi művek az 1930-as évekből valók. A gyűjtők magát a geometrikus képalkotást sem értelmezik minden esetben szigorúan, hiszen számos olyan művet is birtokolnak, amelyek a különböző geometrikus műfajok határmezsgyéjén helyezkednek el: Lantos Ferenc, Csiky Tibor, Haruhiko Sunagawa alkotásai mind erről a szabad felfogásról tanúskodnak. Egy gyűjteménynél az is meghatározó, hogy létrehozói hogyan élnek együtt az alkotásokkal, miként teszik azokat hétköznapjaik részévé. Akinek volt szerencséje vendégeskedni a Szöllősi-Nagy–Nemes házban, tudja, hogy a hely nemcsak egy párnak, egy családnak, hanem

a művészetnek is igazi otthon nyújt. A falakon, a polcokon a művek elrendezésében elsősorban a személyes ízlés és arányérzék dönt. Nem tudományos, vagy művészeti irányzatok szerint alakulnak a csoportosítások – az határozza meg az látványt, hogy mely művek férnek meg jól egymás mellett, illetve hogyan illeszkednek a ház tereihez: nem múzeum ez, hanem valódi élhető környezet. Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit számára a műgyűjtés nem csupán élvezet, hanem kötelesség is. Szemükben a gyűjtemény dokumentálása, ismertetése, bemutatása is a művek sorsának fontos része: a műtárgyakhoz gazdag dokumentációs rendszer társul – cikkek, iratok, katalógusok –, amely lehetővé teszi az alkotások alapos megismerését. A gyűjtő páros szemében ugyanis a műélvezet öröme csak akkor teljes, ha kellő háttértudással párosul – a művészi szándék mély megértése nélkül a mű sem egész. Mindez szerteágazó művészetszervező tevékenységgel egészül ki: a nemzetközi kitekintésű Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) alapító tagjaiként Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit a társaság kiállításait rendszeresen támogatják műtárgy-kölcsönzésekkel, szervezőmunkával. A geometrikus absztrakció melletti elkötelezettségükről tesz tanúbizonyságot az is, hogy Nemes Judit kurátorként az irányzat párizsi és hollandiai képviselőitől egy-egy izgalmas válogatást is elhozott Budapestre az elmúlt években (Nemzetközi kortárs mesterek I. Párizsi kocka, 2011 és II. Holland kocka, 2013; Abigail Galéria), amint ugyancsak az ő kurátori válogatásában nyílik a galéria sorozatának harmadik állomása, ezúttal magyar alkotóktól, 2018 tavaszán. 57

SCHOONHOVEN Jan: Geprägte Strukturen, 004 Album, 1972, 1. lap | sheet, 60x50 cm 58

SCHOONHOVEN Jan: Geprägte Strukturen, 004 Album, 1972, 2. lap | sheet, 60x50 cm 59

DUBREUIL Jean-Francois: LQSI Le quoditien de Paris, 1990, akril, vászon | acylic on canvas, 91x138 cm 60

GORIN Jean: Cím nélkül | Without title, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 57x57 cm 61

HEERKENS José: Down with the wind, 2017, olaj, vászon | oil on canvas, 60x60 cm 62

CARTER John: Parallelograms – vertical divisions three areas, 2004, vegyes technika | mixed technique, 50x60 cm 63

KNIFER Julije: Cím nélkül | Without title, 1977, grafit, papír | graphite on paper, 51x59,5 cm 64

KORNISS Dezső: Cím nélkül | Without title, é. n. | n. d. olaj, vászon | oil on canvas, 30x30 cm 65

BILL Max: Cím nélkül | Without title, 1986, szitanyomat | silkscreen print, 59x52 cm 66

KOVÁCS Attila: Transitives Metaquadrat, 1977-80 No 1, 1985, tus, papír | India ink on paper, 50x53 cm 67

BILL Max: Cím nélkül | Without title, 1988, szitanyomat | silkscreen print, 59x52 cm 68

KOVÁCS Attila: Transitives Metaquadrat 1977-80 No 2, 1985, tus, papír | India ink on paper, 50x53 cm 69

BILL Max: Cím nélkül | Without title, 1989, szitanyomat | silkscreen print, 50x36 cm 70

KOVÁCS Attila: Transitives Metaquadrat, 1977-80 No.3., 1985, tus, papír | India ink on paper, 50x53 cm 71

LANTOS Ferenc: Kétszólamúság, 1979, olaj, tus, vászon | oil, India ink on canvas, 100x100 cm 72

TOMASELLO Luis: Objet plastique No 795, 1997, akril, fa | acrylic on wood, 50x50 cm 73

MOHR Manfred: P-412-C, 1988, akril, vรกszon | acrylic on canvas, 80x78 cm 74

LANTOS Ferenc: Terek hangja, 2000, olaj, vรกszon | oil on canvas, 75x75 cm 75

MAURER Dรณra: Overlappings 41, 2009, akril, fa | acrylic on plywood, 94x55 cm 76

MAURER Dรณra: Quod libet 48/A, 2001/2003, akril, fa | acrylic on plywood, 50x56 cm 77

STRUYCKEN Peter: Structuur-66, 1966, akril, plexi | acrylic on plexiglass, 100x100 cm 78

MÓDER Rezső: Time axes, é. n. | n. d., öntöttvas | cast iron, 74x30x8 cm 79

NÁDLER István: Cím nélkül | Without title, 2005, akril, papír | acrylic on paper, 70x50 cm 80

JOUËT Michel: BO237102, é. n. | n. d., alumínium, kemény zománc | aluminum, enamel paint, 30x30x30 cm 81

Anna Zsófia Kovács: Geometric Adventures

The Szöllősi-Nagy–Nemes Collection is, in many respects, an atypical collection. It encompasses a complex body of artworks with subunits as varied as the art of France-based Hungarian artists and a photography collection; it further offers a broad view of international geometric abstraction while also containing objects of material culture such as ancient lanterns, old locks and keys. Although these groups of artworks – varied in profile with regards to technique, genre and time of creation – do not seem organically related, one should not be misled by that impression. Everything has its own language, and, in contrast to the obvious disparities, a high standard of organisation, along with a consistent and open collector’s attitude, makes for a constant that renders the entire collection one unified whole. International constructive/concrete artworks constitute a prominent portion of this multifaceted assemblage. These works (paintings, sculptures, graphics), representing various kinds of geometric abstract art, create an autonomous and coherent set within the collection, which has been compiled by the couple in the spirit of their own curiosity and appetite for discovery. At the end of the day, artistic quality is the deciding factor: colour, form and the thoughts behind them – rather than merely the artist’s name or various buzzwords of art movements and groupings – determine whether a given work will be included within the collection. The history and (still ongoing) evolution of the collection have always been shaped by personal encounters. In the late eighties, the couple moved to Paris, where they became acquainted with a colourful company of Hungarian artists living in France, including such diverse personalities as Pierre Szekely, Marta Pan and Vera Molnar. One acquaintance led to the next, as they made their own path along these chains 82

of friendships. Paris was followed by other places – with their own set of converging artist connections – like the Netherlands, where they also lived for many years. As of the second half of the 90s, it was primarily on the international scene of geometric abstraction that they continued to forge their relationships. Not incidentally, Judit Nemes, as per her own work, could approach her peers as a fellow artist. As a result of her close relationships within professional circles, she could gain access to artist circles in a manner that is only possible between equal parties. The artwork exchanges that resulted from studio visits and artist collaborations comprise an important means of expanding the collection: this, in addition to making direct purchases from artists, is how the majority of the artworks have landed in the collection. Pieces obtained from galleries or auctions are relatively rare; in most cases, the acquired works are also a testament to stories of one-off meetings or acquaintances that, through the years, matured into friendships. It is these professional and private relationships that lend the collection its personal and unique tone. Each new acquisition signifies a meeting with an artist, with a given work of art, and – especially – with a unique worldview. The importance of the artistic method and the role of the image-making system were shed light on by the couple’s decades-long, defining relationship with Vera Molnar. To the Szöllősi-Nagy–Nemes duo, thorough inquiry and theoretical preparation play an indispensable role in selecting each new piece for their collection, which, however, does not mean forgoing the instinctive pleasures of enjoying art: the final decision is determined to an equal extent by both aesthetic considerations and scholarly methodology. The final appearance of the artworks is determined by games 83

of logic, mathematical calculations and visual experiments, which can assume many forms – and it is perhaps along these lines that the main points of convergence within the collection should be approached, rather than in accordance with art historical and stylistic points of consideration. The works explore such problematics as the relationship between systematic order and random chance, the dialogue between form and empty space, and the contrasts between shapes and colours. Methods borrowed from the fields of geometry and mathematics – such as seriality, combinations, permutations, mirroring – also serve to facilitate serious artistic play, interpreted as intellectual exercise. John Carter, member of the British Royal Academy, who pushes the boundaries between two-dimensional image creation and plasticity, for instance, operates with displacements and deceptive shifts. In the case of Viktor Hulik’s movable, multiplain relief entitled Black and White, viewers can become part of the relief: by shifting its components, they can alter the composition as they wish. A similar animatedness and genre-related ambiguity characterise those works that explore the possibilities of the shaped canvas. Gaël Bourmaud, Gerard Hotter, Bob Bonies, Henri Prosi and Albert Rubens move away from the classic rectangular or perpendicular image format, shaping the support to fit the requirements of the composition. The works of Prosi and Rubens utilise the freely shaped canvas in entirely different ways: in the case of Rubens, the diamond-like shape accentuates the diagonal field lines of the composition, while in Prosi’s work entitled Découpé, the excisions create windows or ledges, thereby making for an exciting play between the painted composition and the re-tailored base. 84

The dynamic possibilities of asymmetry and broken rhythm are drawn on by numerous works, including, Diet Sayler’s tilted, diagonal shapes, José Heerkens’ perfectly executed – nevertheless consciously imperfect – raster structure, or Julie Knifer’s fine pencil drawing, which elaborates on the classic pattern of the meander. Vera Molnar’s harmonic, yet tensionfilled diptych entitled Brisure raises the problematic of being split in two versus being as one. The sculptures made of plexiglass play on the effect of transparency: Marta Pan’s small sculpture entitled Cylindre, composed of two inter-connectable elements, are transparent and clear like a drop of water. French artist Daniel De Spirt breaks the surface of his works with colourful ridges – the resulting system of lines changes in response to the movements of its viewers and the shifting dynamics of light and shadow. Geometric abstraction facilitates not only formal analysis, however; it also favoured territory for colour experiments. In his painting entitled Schwarz-Grüngrau, Andreas Brandt seeks to find balance by harmonizing black and celadon-green. Others, in contrast, aim to intensify tensions. Max Bill – a prominent figure of Swiss concrete art – combines strict visual structuring with the boldest colour contrasts, thereby giving free reign to his colourist tendencies. It is important to note that, in building their collection, András Szöllősi-Nagy and Judit Nemes keep their distance from any kind of doctrine-based behaviour. Here, MADI, op art, kinetic art, and the various branches of concrete and constructive tendencies dwell in peaceful coexistence. Dutch artist Ad Dekkers’ minimalist work on paper, which builds on the perpendicular intersection of two lines, fits together

rather well with Jacov Agam’s colourful, mesmerisingly complex and playful compositions. This international collection of works include Hungarian (Imre Bak, Tamás Konok, István Nádler, István Ézsiás), French (Charles Bézie, Yves Popet), German (Diet Sayler, Klaus Staudt), Swiss (Rita Ernst, Nelly Rudin, Gottfried Honegger), Dutch (Helen Verghouwen, Bob Bonies, José Heerkens) and Japanese (Haruhiko Sunagawa) artists. As the collectors, for both practical and conceptual reasons, give preference to contemporary artists, the majority of works can be placed within the past three or four decades. There are no time restrictions, however; prominent artists of the first generation of constructive / concrete tendencies – like Aurélie Nemours, Anna Beothy-Steiner, Marcelle Cahn and Jean Gorin – are also represented, with the earliest works dating back to the 1930s. The collectors do not adhere to a strict definition of geometric image creation in every case either, as they possess a number of works that can be positioned on the frontiers of various geometric genres: the works by Ferenc Lantos, Tibor Csiky, and Haruhiko Sunagawa all attest to their liberal approach. When it comes to an art collection, the manner in which its creators live together with the artworks and make them part of their everyday life, is also of essence. Anyone fortunate enough to have visited the Szöllősi-Nagy–Nemes house knows that the space serves as true home for not only the couple and their family, but for art as well. On the walls and on the shelves, the works are arranged primarily in accordance with personal taste and a sense of proportions. Works are not grouped according to academic considerations or artistic tendencies; what matters is which pieces fit well together

and how they complement the spaces of the house. In this way, what is created is not a museum, but a real, liveable environment. For András Szöllősi-Nagy and Judit Nemes, collecting art is not only a passion but a duty as well. In their eyes, documenting, presenting – and relating information about – the collection are an essential part of the fate of the pieces: the art collection is accompanied by an extensive system of documentation – containing articles, records and catalogues – which makes gaining thorough knowledge about works possible. In the eyes of these collectors, the enjoyment of art can only be complete if it is paired with adequate familiarity with the relevant background material: without an indepth understanding of artistic intention, the artwork is not complete, either. All of the above is complemented with a diverse range of organisational activities in connection to exhibition making: as founding members of Open Structures Art Society, which operates from Budapest with an international perspective, András Szöllősi-Nagy and Judit Nemes regularly support its exhibitions by lending out artworks from heir collection and participating in the organisational activities. As a further testament to their commitment to geometric abstraction, in recent years, Judit Nemes, as curator, also brought two fascinating selections to Hungary from international representatives of the tendency: from Paris and from the Netherlands (International Contemporary Masters I: Parisian Cube, 2011 and II: Dutch Cube, 2013, Abigail Gallery, Budapest) with a third show of this series, in the same gallery, curated again by Judit Nemes, from Hungarian geometric artists, opening in spring 2018. 85

RUDIN Nelly: Vogel-I, 2008, szitanyomat-kollรกzs | silkscreen collage on paper, 32x72 cm 86

RUDIN Nelly: Vogel-II, 2008, szitanyomat-kollรกzs | silkscreen collage on paper, 32x72 cm 87

LOHSE Richard Paul: Komplementaere Gruppen durch sechs horizontale system [sic], 1950-1983, szitanyomat | silkscreen print, 28x28 cm 88

ERNST Rita: Cím nélkül | Without title, 1993, szitanyomat | silkscreen print, 70x70 cm 89

ROMPZA Sigurd: Farb-Licht-Modulierung, 2005, akril, fa | acrylic on wood, 32x16x16 cm 90

SUNAGAWA Haruhiko: Cercle 02-I, 2002, huzal, plexi, vรกszon | wire, plexi on canvas, 60x60x9 cm 91

Nagámi (NAGY Gábor Mihály): Cím nélkül | Without title, 1995, krómacél, fa | chrome steel, wood, 15x15x100 cm 92

MOSLEY Tom: Shadow box, 1999, Bristol karton, üveg | Bristol cardboard, glass, 33x33x6 cm 93

RIDELL Torsten: Cím nélkül | Without title, 2015, akril, vászon | acrylic on canvas, 150x50 cm 94

MOLNAR Vera: Transformation 15-75-179, 1975, akril, vászon | acrylic on canvas, 100x100 cm 95

MOLNAR Vera: Congruence aléatoire, 1973, akril, vászon | acrylic on canvas, 100x100 cm 96

HULIK Viktor: Black & White, 2007 akril, műanyag | acrylic on plastic, 50x50 cm 97

STAECHELIN Peter: Gelber, ocker, grün, gelb, 1985, akril, vászon | acrylic on canvas, 51x51 cm 98

POPET Yves: Cím nélkül | Without title, 1998, akril, vászon | acrylic on canvas, 60x60 cm 99

Publikációk a gyűjteményről Publications on the collection •

Arnaud, Jean-Pierre, ed., Artistes hongrois en France 1920–2000 autours de la collection Szöllősi-Nagy–Nemes, catalogue, Angers, Présence de l’Art Contemporain, 2002

•

Vámos Éva, Balance en deux, Beszélgetés Nemes Judith-tal, Balkon, 2002 / 8, 49-50.

•

Ébli Gábor, A magyar művészetet a nemzetközi kontextus méri. Beszélgetés Szöllősi-Nagy Andrással és Nemes Judittal gyűjteményükről, Balkon 2004 / 7, 15-19.

•

Faludy Judit, Rend és rendszer között, Európai Utas 2004 / 3, 33-39.

•

Berecz Ágnes, Egy gyűjtemény, sok történet, Műértő 2004 / 11, 7.

•

Hernádi Miklós, A Párizs-Budapest tengely, Új Művészet 2004 / 12, 36-37.

•

Ébli Gábor, Magyar műgyűjtemények 1945-2005, Budapest, Enciklopédia, 2006, 248-255.

•

Rácz Johanna, Élmény-gyűjtemény: Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit, Manager Magazin 2007 / 5, 78-81.

•

Ledényi Attila és Nagy Viktória, eds., Kortárs magángyűjtők, Budapest, 2007, Edge Communications, 70-71.

•

Ébli Gábor. Műgyűjtés – múzeum – mecenatúra. Esettanulmányok a jelenkori magyar gyűjtéstörténetből, Budapest, Corvina, 2008, 381.

•

Takács Gábor. Műgyűjtők Magyarországon a 18. század végétől a 21. század elejéig. Bibliográfiai lexikon. Budapest, Kieselbach, 2012, 333-334.

•

Nevelő Judit, A gyűjtés új iránya. Válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjteményből, Fotóművészet 2016 / 4, 92-101.

•

Ébli Gábor, ed., Találkozások. Válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény fotóanyagából / Encounters. Selected Photographs from the Szöllősi-Nagy–Nemes Collection / Rencontres. Sélection de photographies de la Collection Szöllősi-Nagy–Nemes, catalogue, Budapest, Vince, 2017 Faludy Judit, Megtestesülés. Válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény fotóanyagából, Új Művészet 2017 / 4, 12-15.

•

Beke László, Hídavatás. Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit „konkrét” gyűjteménye, Új Művészet 2017 / 10, 22-23.

A gyűjtemény | The collection

•

100

101

Fotójogok A szerkesztő és a kiadó mindent megtettek a fotócopyrightok felkutatása érdekében. A művek reprodukcióját az alábbi fotósok bocsátották rendelkezésünkre:

A Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény kiállításai (* katalógussal)

Karl Péter: 8, 9, 14, 15, 16, 18, 22, 25, 28, 29, 30, 31, 37, 38, 41, 40, 43, 45, 46, 48, 50, 51, 52, 53, 58, 59, 63, 66, 67, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 76, 77, 78, 80, 86, 87, 88, 90, 91, 93, 94, 97, 98. oldal Sarkantyu Illés: 17, 19, 20, 21, 24, 26, 27, 39, 47, 49, 60, 61, 64, 65, 74, 75, 79, 81, 89, 95, 96, 99. oldal Willem Kuijpers: 62. oldal

Exhibitions of the Szöllősi-Nagy–Nemes Collection (* with catalogue)

Képjogok A kötetben szereplő reprodukciók a jogtulajdonosok hozzájárulásával születtek. Az alábbiakban fel nem sorolt alkotások esetén a műalkotások reprodukálását a művészek engedélyezték. Beothy, Etienne ©Dufour-Beothy, Christine Archívum, 21. oldal Ad Dekkers ©Ad Dekkers örököse, 16. oldal Csiky Tibor ©Csiky Tibor örököse, 26 és 27. oldal François Morellet ©François Morellet örököse, 30 és 31. oldal A borító a 22. oldalon szereplő műalkotás reprodukciója. / Cover reproduces work of page 22. Szakmai koncepció és szerkesztés Ébli Gábor Grafikai tervezés

•

Présence de l’Art Contemporain, Angers (PACA), 2002 *

•

Centre Culturel de Hongrie, Paris, 2003

•

MűvészetMalom / Art Mill, Szentendre, 2004 *

•

MVM Galéria, Budapest, 2004

•

Iparművészeti Múzeum / Museum of Applied

Halász Gabi

Arts, Budapest (tárgygyűjtemény, az Értékmentő szenvedély: Műtárgyak magyar magángyűjteményekből

Fordítás

kiállítás részeként / collection of material culture, as

Rudnay Zsófia

part of the exhibtion The Noble Passion of Collecting: Art Works from Hungarian Private Collections), 2008 *

•

Vasarely Múzeum,

Budapest

(nem-európai

ékszergyűjtemény, az OSAS Ornamentika, szerialitás Kiadta

kiállítása

a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület / Open Structures Art Society, www.osas.hu

collection, as part of the OSAS exhibition Ornament,

részeként

non-European

jewellery

Seriality), 2011 * Nyomdai munkák

•

Budapest, 2017

Pauker Nyomda Budapest 2018 ISBN 978-615-5456-40-4

VOKE Vasutasok Széchenyi István Művelődési Háza,

•

Gregersen Art Point, Budapest, 2017

•

FUGA, Budapest, 2017 *

•

Régi Művésztelepi Galéria, Szentendre, 2017

•

Vizivárosi Galéria, Budapest, 2018 * 103

oF F

t o G EoME tRIA 0 2

col l e ct io n Szö ll Ő Si -N agy– N e m e S gy űjt e m é ny

o o