SzöllŐsiNagy – Nemes gyűjtemény collection
03
párizs paris
Fotรณ: LUGOSI LUGO Lรกszlรณ
SzöllŐsiNagy – Nemes gyűjtemény collection
03
párizs paris
Ébli Gábor szerk. / ed.
p á r i z s p
a
r
i
s
Franciaországi magyar művészek a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjteményből Hungarian Artists in France from the Szöllősi-Nagy–Nemes Collection
TartalomjegyzĂŠk Table of Contents
| Magyar, francia, európai. ................................................................................................................. 24-27 Szöllősi-Nagy Andrással beszélget a franciaországi magyar művészet gyűjtéséről Ébli Gábor | Hungarian, French, European. . ....................................................................................................... 38-41 András Szöllősi-Nagy in conversation with Gábor Ébli about the collecting of Hungarian artists living in France | Pócs Veronika: Kiutazók és emigrálók ............................................................................................ 52-55 | Veronika Pócs: Travelers and emigrés.............................................................................................. 68-71 | Publikációk a gyűjteményről | Publications on the collection ............................................................85 | A gyűjtemény katalógusai | Catalogues of the collection . .................................................................87 7
RIPPL-RÓNAI József: Cím nélkül | Untitled, 1919, papír, tus | Indian ink on paper, 20x28,3 cm
CZÓBEL Béla: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., papír, kréta | chalk on paper, 50x40 cm
RETH Alfred: Honfleur, 1911, papĂr, ceruza | crayon on paper, 20x14 cm
PRINNER Anton: Cím nélkül | Untitled, 1930, rézkarc | etching, 19x30 cm
NOUVEAU Henri: Cím nélkül | Untitled, 1949, karton, tempera | gouache on cardboard, 45x30 cm
TIHANYI Lajos: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., akvarell, papír | watercolour on paper, 20x16,5 cm
BÁLINT Endre: Kőmadár | Stone Bird, é.n. | n.d., karton, vegyes technika | mixed technique on cardboard, 13,5x13,5 cm 14
BÁLINT Endre: Halállovas | Horseman of the Apocalypse, 1958, papír, tempera | gouache on paper, 36x33 cm
ROZSDA Endre: Cím nélkül | Untitled, 1947, biszkvit tégla, olaj | oil on kaolin brick, 14x26 cm 16
FRANK Magda: Cím nélkül | Untitled, 1955, papír, vegyes technika | mixed technique on paper, 21x32 cm 17
MARK Anna: Cím nélkül | Untitled, 1976, relief, vegyes technika | relief, mixed technique, 30x30 cm MARK Anna: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., vegyes technika, préselt fa | mixed technique on fibreboard, 50x50 cm 18
MARK Anna: Cím nélkül | Untitled,1975, relief, vegyes technika | relief, mixed technique, 30x30 cm 19
MOLNAR Vera: Hypertransformation, 1974, szitanyomat | silkscreen print, 50x50 cm 20
MOLNAR Vera: Hypertransformation, 1976, akril, falemez | acrylic on plywood, 78x78 cm 21
BEOTHY Etienne: Cím nélkül | Untitled, 1937, karton, tempera | gouache on paperboard, 17x25 cm 22
BEOTHYNÉ STEIN Anna: Cím nélkül | Untitled, 1930, karton, tempera | gouache on paperboard, 30x30 cm 23
Magyar, francia, európai. Szöllősi-Nagy Andrással beszélget a franciaországi magyar művészet gyűjtéséről Ébli Gábor
24
A rendszerváltást követően huszonöt éven át az UNESCO-nál dolgozott: a párizsi központban a Nemzetközi Hidrológiai Program főtitkáraként, majd Delftben a szervezet hollandiai egyeteme rektoraként; ma is a Víz Világtanács igazgatósági tagja. Kihasználva e nemzetközi lehetőségeket, feleségével, Nemes Judit képzőművésszel egyetemes merítésű műgyűjteményt hoztak létre a kortárs geometrikus tendenciákból, Max Bill, Julije Knifer, Jésus Rafael Soto, Manfred Mohr és más vezető alkotók munkáiból. A gyűjtemény külön is összpontosít a franciaországi magyar művészek – Hantai Simontól Reigl Juditon át Pán Mártáig – bemutatására. A húzónevek mellett figyeltek a kevésbé ismert emigráns alkotókra is (Mathias Liptay, Stephan Kilar). Ugyancsak átfogó a magyarországi válogatás a klasszikusoktól (Vajda Lajos, Korniss Dezső) az élő klasszikusokon (Bak Imre, Nádler István) át a fiatalabb generációkig (Boros Tamás, Marafkó Bence). Miután hazaköltöztek, elindították a jelen kiállítás- és katalógussorozatot. 2017-ben az első kötet három kiállítással egybekötve a fotóanyag, 2018-ban a második katalógus két tárlattal együtt a geometrikus művészet köré szerveződött. A mostani, harmadik kiadvány franciaországi magyar alkotókra koncentrál, a katalógus kettős címének jegyében: az emigráló művészek az ismereteik alapján elképzelt Párizsba indultak, majd ott egy ettől hol kevéssé, hol nagyon eltérő Paris-ba integrálódtak.
Budapesten a hetvenes években mik voltak az első gyűjteményi tételeitek? A kezdeti darabok Barta Lajos légies szobortervei voltak, melyeket tőle kaptunk kamaszkorunkban. Tőle kaptunk apró Rozsda Endre munkákat is az Európai Iskola korszakából. Az első formális gyűjteményi tételt, Bálint Endre munkáját Kolozsváry Ernőtől vettük kezdő mérnöki fizetéseimből. Később társult egy Ország Lili mű, akihez egyetemista koromban jutottam el, és vittem neki néhány nyomtatott áramkört. Inspirációt adott, hogy a hatvanas évek közepén Judittal részt
vettünk a rákosligeti MűvészetBarátok Köre hivatalosan kiállításnak nem nevezett tárlatainak előkészítésében Tóth Tibor vezetésével. Tóth tanár úr bemutatónak hívta az eseményeket, amihez nem kellett engedély, mert csak a hét végén voltak láthatók. Így ismertük meg Bálint Endre, Gyarmathy Tihamér, Szabó Ákos, Frey Krisztán, Csáji Attila és még sok „tűrt” művész munkáit. Azután betiltották a bemutatókat, Tóth Tibort elbocsátották. Nem is gondolhattunk arra, hogy gyűjteményünk legyen. A váltás a nyolcvanas évek végén jött, amikor munkám miatt Párizsba költöztünk. 25
Párizsban hogyan változott a gyűjtői szándékotok? Egy UNESCO-s magyar kollégám megismertetett minket a közelmúltban elhunyt Kádár Józseffel, aki Párizsban élt már akkor pár évtizede. Igényes gyűjteménye volt a magyar népművészettől Szenes Árpádig és Hantai Simonig. Ő ismertetett össze számos Párizsban élő jelentős magyar művésszel – Molnár Verával, Márkus Annával (Anna Mark), Lucien Hervé fotóművésszel és sokakkal, akik kézről-kézre adtak minket. Kiindulva Kádár azon szólásából, hogy „emberek, azt kell gyűjteni, amit lehet”, a huszadik században Franciaországban élt vagy élő magyar művészek fellelhető munkáinak összegyűjtése volt a koncepciónk. A kilencvenes évek elején a magyar gyűjtőket és galériásokat ezek még nem érdekelték. Sokat jártunk a Drouot árveréseire, és Kádártól is számos munkát vettünk. Akkoriban sokat jártam New Yorkba is, ahol megismerkedtem Müller Miklós professzorral, vele közeli gyűjtőtársi és baráti kapcsolatba kerültem. Tanultuk a gyűjtést. Mindig igyekeztünk részletesen utána olvasni a dolgoknak, mielőtt megszerzésükbe kezdtünk volna. Soha nem vásároltunk első impresszió vagy impulzus nyomán. Így kerültek a gyűjteménybe Réth Alfréd, Étienne Béothy Frank Magda, Major Kamill, Henri Nouveau (Neugeboren Henrik), Nicolas Schöffer, Pierre Székely és mások munkái. Voltak ezek között felfedezések, például Szittya Emil és Lengyel-Braun Vera, akik soha 26
nem lettek a magyar művészeti kánon részei. Rövid idő elteltével a fotóművészet is elkezdett érdekelni minket – ismét hangsúllyal a Franciaországban élt vagy élő magyar művészekre. Így jutottak a gyűjteménybe Paul Almassy, Rogi André, Brassaï, Lucien Hervé, Ergy Landau, Somlósi Lajos, Miskolczi Emese és Sarkantyu Illés művei, valamint néhány Párizsba sodródott fénykép Sugár Katától és Hevesy Ivántól. Akkori fő célkitűzésünk egy magyar-francia kulturális híd felépítéséhez való hozzájárulás volt: megmutatni, hogy a XX. századi politikai rendszerek ellenére is többé-kevésbé működő kapcsolat létezett az itthoni és a franciaországi magyar művészek között. A kapcsolódási pontok feltárásához harmadik fejezetként magyarországi alkotók – mint Csiky Tibor, Deim Pál, Gáyor Tibor, Maurer Dóra és Lantos Ferenc – munkáit is elkezdtük gyűjteni. Mely művészekhez alakult ki szorosabb személyes kapcsolatotok is? Párizsban meghatározó lett a barátság Molnár Verával. Először a férje, Molnár Ferenc, a pszichológus-esztétává váltott festő halála után találkoztunk, Lucien Hervéék párizsi otthonában. Hervét érdekelte, mi történik az UNESCO-ban, mivel a Breuer Marcell tervezte székház építését végig fotózta, így meghívott bennünket, engem Vera mellé ültetett. Verával mindkettőnk számára izgalmas
témáról, tudomány és művészet kapcsolatáról beszélgettünk, különös tekintettel a véletlen szerepére. A vacsora végén megjegyezte, hogy fáj a háta, és nem bírja az ő jóléte számára oly fontos Perrier ásványvizes palackokat felcipelni a lakásába. Másnap két tucat Perrier üveg társaságában megjelentem rue Halle-i lakásán. Akkor jártam először a műtermében. Megdöbbentően izgalmas munkákat láttam. Pimasz lévén, tüstént kritizáltam néhány munkájának a keretezését, meg hogy spárgán lógnak. Svéd munka, de csináld meg jobban, ha ekkora szád van – jött a riposzt. Így lettem évekig Vera keretezője („keretlegénye”, illetve „részeges keretezője”, ahogy hivatkozott új beosztásomra), s így kezdődött gyűjteményünkben a Vera Molnar kabinet kialakulása, ami mára kollekciónk legfontosabb és legszámosabb része. Vera hatására nagyon sok minden megváltozott az életünkben. Gyűjteményünk letisztult, köre konzisztensebb lett és nemzetközi. Vera idén lett 95 éves. Naponta nyolc órát dolgozik, hihetetlenül friss munkákat kiadva a kezéből. Mekkorát változott érzésetek szerint e művészek pályája azzal, hogy – különböző motivációból – Franciaországban telepedtek le? A változás csak abban jelentkezett, hogy jobb intézményi, piaci körülmények közé kerültek, vagy esztétikailag is más utat választottak?
Ha itthon maradnak, arra a sorsra jutnak, mint az itthon maradottak – elszigetelés és tiltás lesz osztályrészük. Ez ugyanúgy érvényes a harmincas évek Vásárhelyi Győzőjére, mint Verára a háború után, vagy az 56-ban kimenekültekre. Nem hinném, hogy a jobb intézményi környezet lett volna Párizsban a meghatározó, hiszen sokuk szegényesen élt, inkább a szabad alkotói légkör és a nemzetközi inspiráció határozták meg sokuk művészi pályáját. A magyar, emigráns magyar vagy francia identitás nem volt téma. Magyarkodni sose magyarkodtak, és persze a franciáskodást sem űzték vastag magyar akcentussal. Vera egyszer mondta, hogy ő európai, amibe Magyarország éppúgy beletartozik, mint Franciaország, tehát nincs miről beszélni. Így a kint élő művészeknek nem is volt kifejezett magyar közössége. Mind a szó jó értelmében individualista volt – független alkotó ember, aki a maga tehetségéből és erejéből élt meg. Ez az elején nem ment könnyen, de zömében megteremtették a maguk környezetét minden tekintetben. Találkozások sokszor voltak, ám mindig tisztelve a másik magán zónáját. A francia ismerőseiket, a nemzetközi gyűjtőiket nem is nagyon érdekelte, ki honnan érkezett Párizsba. Mi is felismertük a nemzeti perspektíva szűkösségét, és nemzetközi gyűjtés felé váltottunk, immár esztétikai alapon, a konstruktív, kinetikus és konkrét művészetet követve. Mára gyűjteményünk nagyjából nyolcvan százaléka külföldi munka. 27
HANTAÏ Simon: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 79x65 cm 28
29
MAJOR Kamill: Cím nélkül | Untitled, 1987, vegyes technika, papír | mixed technique on paper, 68x47 cm
30 BRAUN Vera: Échafaudage | Állványzat, 1950 körül | around 1950, olaj, farostlemez | oil on fibreboard, 50x32,5 cm
MAJOR Kamill: Akkád írás | Akkadian writing, 1984-1994, falemez, kollázs, fa relief | collage, wooden relief on plywood, 87x153 cm 31
32 CSATO Georges: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., karton, egyedi technika | individual technique on cardboard, 30x23 cm
HERVÉ Lucien: La mort | A halál, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 45x55 cm 33
34 HAJDU Etienne: Cím nélkül | Untitled, 1975, papír mélynyomat | blind print, 36x27,5 cm
35
HERVÉ Lucien: Cím nélkül | Untitled, 1945, szitanyomat | silkscreen print, 49,5x65 cm
HAJDU Etienne: Cím nélkül | Untitled, 1975, tusrajz, papír | Indian ink on paper, 64x42 cm 36
PAPP Tibor: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., papír, tinta | ink on paper, 50x30 cm 37
Hungarian, French, European. András Szöllősi-Nagy in conversation with Gábor Ébli about the collecting of Hungarian artists living in France
38
Following the fall of Communism he worked at UNESCO for twenty-five years: first in the organization’s headquarters in Paris as Secretary General of UNESCO’s International Hydrological Program, then as Rector of UNESCO’s post-graduate school in Delft, the Netherlands. Capitalizing on living abroad, he and his wife, artist Judith Nemes, created a universal collection of contemporary geometric tendencies ranging from Max Bill, Julije Knifer and Jésus Rafael Soto to Manfred Mohr. At the beginning their collection was especially focused on artists of Hungarian origin living in France, such as Vera Molnar, Simon Hantaï, Judit Reigl or Marta Pan. In addition to these well-known international masters of Hungarian origin, they also paid attention to lesser-known émigré artists, such as Mathias Liptay or Stephan Kilar. The couple also has an encompassing selection from Hungarian classic modernism (Lajos Vajda, Dezső Korniss) to living classics (Imre Bak, István Nádler), all the way to the younger generations (Tamás Boros, Bence Marafkó). On returning to Hungary, they initiated the current series of exhibitions and catalogues. Shown in three exhibitions, photographic works came to be presented in volume I in 2017. Volume II, in 2018, includes geometric art, exhibited in two locations. The current volume III has in its focus Hungarian artists living, or having lived, in France. The double title of the catalogue refers to the city’s Hungarian spelling, Párizs, which émigré artists departed for, contrasted with the French spelling of Paris, reflecting their integration into a city different from their initial ideas.
Which pieces became the first works in your collection in the Budapest of the 1970s? The very first ones were ethereal sculpture designs by Lajos Barta, which we received from the artist during our teenage years. We also received from him small works by Endre Rozsda, from his European School period. The first formal piece of our collection was by Endre Bálint, which we purchased from Ernő Kolozsváry from my first salary as an engineer. We later obtained a piece by Lili Ország, whom I had got to know as a university student when I brought a few pieces of printed circuit boards to her. Along with Judith we were greatly inspired by preparing exhibitions during the
sixties under the supervision of Tibor Tóth. Organized by the Circle of Friends of Art in the leafy suburb of Budapest called Rákosliget, where we both grew up, these exhibitions were labelled presentations in order to evade censorship. Open only during the weekends, the events required no formal permit. This is how we both became exposed to the works of Tihamér Gyarmathy, Ákos Szabó, Krisztián Frey, Attila Csáji and other artists just about tolerated by the regime. Eventually this series was banned, with Tibor Tóth fired. In this setting, we couldn’t even hope to ever have a collection. This all changed at the very end of the 1980s, when we moved to Paris for my new job. 39
How did your intention to collect art change in Paris? A Hungarian friend at UNESCO introduced me to József Kádár, an artist who has recently passed away. At that point he had been living in Paris for decades, and had an extensive collection, ranging from Hungarian folk art to works by Árpád Szenes and Simon Hantaï. He introduced us to a number of significant Hungarian artists living in Paris: Vera Molnar, Anna Mark, the photographer Lucien Hervé, and many others, who introduced us to even more artists. Kádár, also known as Le K’dar, had a saying that “you have to collect what you can”. So we decided on artists of Hungarian origin living, or having lived, in France during the 20th century. Collectors and galleries from Hungary were not yet interested in these artists during the early nineties. We frequented auctions held at Drouot and purchased numerous works from Kádár. At the time I often went to New York for UN meetings where I got to know Professor Miklós Müller, a world-class biologist and an art collector himself; we became close friends. From all these sources, we learnt a lot about collecting art. We always try to read up a great deal on the artworks before considering their purchase. We never buy anything based on a first impression or on an impulse. Step by step, the collection was enriched by works from Alfred Reth, Étienne Béothy, Magda Frank, Kamill Major, Henri Nouveau (Henrik Neugeboren), Nicolas Schöffer, Pierre Székely and others. We also made some proper discoveries, such as Emil Szittya and Vera Lengyel40
Braun, who had never become parts of the Hungarian art canon. After a while we also became interested in photography – once again with an emphasis on artists of Hungarian origin living, or having lived, in France. This is how our collection was expanded by the works of Paul Almassy, André Rogi, Brassaï, Lucien Hervé, Ergy Landau, Lajos Somlósi, Emese Miskolci and Illés Sarkantyu. We also have some photographs by Kata Sugár and Iván Hevesy, great classics, which had somehow wandered to Paris. Our aim at the time was to contribute to the construction of a cultural bridge between Hungary and France, to demonstrate that despite the differences in political systems of the 20th century, a relationship of sorts between artists in Hungary and France functioned to a certain extent. To discover these points of contact, we also started collecting works of artists living in Hungary: Tibor Csiky, Pál Deim, Tibor Gáyor, Dóra Maurer and Ferenc Lantos, for instance. With which artists in Paris did you have closer connections? We became very good friends with Vera Molnar. The first time we met was shortly after her husband had passed away – François Molnar had worked as a psychologist and an aesthete, after being a painter. We met Vera at the Paris flat of Lucien Hervé. Hervé was interested in what was going on at UNESCO, since the headquarters building had been designed by Marcell Breuer and Hervé had taken a huge amount of shots during its
construction. He invited us to dinner and seated me next to Vera. She and I had an exciting conversation on the connection of science and art, especially on the role of randomness therein. At the end of dinner she remarked that she had a bad back pain that prevented her from carrying her favourite bottles of Perrier sparkling water to her flat. Next day I showed up at her flat in rue Halle with a dozen bottles of Perrier. That was my first time seeing her atelier – with surprisingly exciting works. Being cheeky as I am, I remarked how badly some of her works were framed, and that they were hanging on a twine. It’s a Swedish job, but if you have such a big mouth on you, why don’t you do it better, she responded. Thus I became her frame maker for a number of years, and this was the debut of our Vera Molnar cabinet, which by today has become the most important and most numerous part of our collection. Many things changed in our life as an effect of getting to know her. Our collection became more streamlined, more consistent and more international. This year Vera is 95 years of age. Every day she works for eight hours, producing incredibly fresh pieces of art. In your opinion, how much did the career of these artists change by moving to France? Is that change imputable to being placed in a better institutional and financial environment, or did they also move into a different aesthetic direction? If they’d stayed in Hungary they would have had the same fate as those who did stay: isolation and exclusion
from the official art scene. This applies to Győző Vásárhelyi, later Victor Vasarely in France, of the 1930s to the same extent as to Vera after WWII, or to those who fled the country after the 1956 Hungarian revolution. I don’t think that a better institutional environment in Paris made a significant impact, as many of these artists lived in dire circumstances in France, too. Free atmosphere of creation and international inspirations had a more significant impact on their artistic career. The identity of being Hungarian, Hungarian émigré or French did not matter. They did not beat on the drum of being Hungarian, nor did they speak French with a heavy Hungarian accent just to make a point. Vera once said that she was European, which included Hungary as much as it did France, and that was that. As such, the Hungarian artists living in France did not have a community of Hungarian artists living in France. They were all individualists, in the positive sense of the term. They were independent creators who made a living of their own talents. Initially this was not easy, but for the most, they eventually created their own environment. They often met one another, but always respected the individuality of others. Their French acquaintances and their international collectors were not really interested in how one had ended up in Paris. We, too, came to recognise the narrowness of a national perspective, and shifted to collecting internationally, following constructive, kinetic and concrete arts. Today around eighty percent of our collection is from international artists. 41
JOLÁTHY Attila: Kristályképző | Creating crystals, 1995, szitanyomat | silkscreen print, 56x49 cm 42
KONOK Tamás: Cím nélkül | Untitled, 1984, olaj, vászon | oil on canvas, 23x26 cm 43
HETEY Katalin: Cím nélkül | Untitled, 1992, szitanyomat | silkscreen on paper, 54x42 cm 44
HETEY Katalin: Hommage à Pátkai, 1987, szitanyomat | silkscreen print, 43x38 cm 45
46 SCHÖFFER Nicolas: Hommage à Bartók, 1979, szitanyomat | silkscreen print, 64x46 cm
SCHÖFFER Nicolas: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 60x80 cm 47
KADAR Joseph: Cím nélkül | Untitled, 1985, falemez, akril | acrylic on plywood, 143x43 cm 48
KADAR Joseph: Cím nélkül | Untitled, 1985, falemez, akril | acrylic on plywood, 87x75 cm 49
VASARELY Victor: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 39x37 cm 50
VASARELY Victor: Hommage à Bartók, 1979 (fekete-fehér változat | black and white variation), szitanyomat | silkscreen print, 42x38 cm 51
Pócs Veronika
Kiutazók és emigrálók
F
t o
F
F o
t
t
t
o
F
F
F
o
t
oF
t
Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit a kulturális misszióként is felfogható gyűjteményépítést a Párizsba emigrált honfitársak laza közösségének megismerésével, az ő szellemi támogatásukat élvezve kezdhették el. Találkozásaikkor, személyes történeteik elbeszélése mellett, rendszerint előkerültek a családi relikviák, fotóalbumok, dokumentumok, egy-egy ajándékozott vagy cserélt munka, melyekből a gyűjtemény koncepciózus bővítéséhez is szükséges információkhoz jutottak, és amelyek összességéből a modern magyar művészek egy alternatív, külföldön íródott története körvonalazódott.
Az ott élő művészbarátok közül Lucien Hervé és felesége, Judit, Rozsda Endre, Fejtő Ferenc és Rózsi, Anna Mark és férje, Czitrom Gábor, illetve a fiatalabbak közül Major Kamill szerepe volt meghatározó a magyar származású oeuvre-ök felkutatásában. Ez a szinte archiváló szemléletű válogatás, amellyel egy-egy feledésbe merült életmű alkotásait Szöllősi-Nagyék a gyűjteményükbe emelték, egy képi antológia létrehozásaként is értelmezhető. Ez a személyes érdeklődésből, értékmentési motivációkból is eredő gyűjtői ars poétika valamelyest pótolja az állami gyűjtemények hiányosságait, hiszen a magyar múzeumok csak rövid periódusok erejéig – például a hetvenes évek elején Passuth Krisztinának köszönhetően – igyekeztek állományukba szisztematikusan beemelni a XX. századi emigrált magyar művészek alkotásait. A századfordulót követően, az újabb jelentős Párizs felé irányuló művész-kivándorlási hullám a húszas évek közepére, végére tehető. A gyűjteményben többek között Étienne
Beöthy (Beöthy István), Sigismund Kolos-Vary (Kolozsváry Zsigmond) vagy Nicolas Schöffer (Schöffer Miklós) képviseli ezt a hullámot. Többségük nem politikai okokból kifolyólag, kényszerűségből költözött a francia fővárosba, hanem tanulmányaik folytatása vagy munkalehetőség reményében. Emigrációjuk részben pozitív élményekkel indult, talán ezért is igyekeztek a hazájukhoz fűződő szoros viszonyt életük végéig fenntartani. Többen kapcsolatot kerestek a hazai művészekkel, és elősegítették párizsi bemutatkozásukat. A második világháborút követően Étienne Hajdu vagy Arpad Szenes az Európai Iskola elnevezésű budapesti művészcsoportot Párizsból támogatták főként festékkel, nyugat-európai kiadványokkal, és több 1945 és 1948 között Magyarországon megrendezett csoportos kiállításon is igyekeztek részt venni. Kiemelkedő gesztus Victor Vasarely és Anton Prinner részéről, ahogyan Kassák Lajos párizsi kiállításainak (1960, 1963) megvalósítását befolyásos kapcsolataik révén segítették. 53
A gyűjteményben található korai absztrakt munkákhoz tartozik Réth Alfréd Honfleur ceruzarajza 1911-ből, illetve az említett Anton Prinner – vagy ahogy Vallauris-i barátja, Pablo Picasso hívta, eredeti nevére (Prinner Anna) és identitására utalva, „Monsieur-Madame” – 1930-ban készített, geometrikus vonalrendszerekből komponált rézkarca is. Teljesen absztrakt mű Tihanyi Lajos gouache képe, amely az életmű egészében ritkábban előforduló kompozíciós struktúra egy érdekes példája. Az igazi kuriózumot talán mégis a kalandos életű, Kassák Lajos társaságában Párizsba „kigyalogoló” Szittya Emil (született Schenk Adolf) cím nélküli, expresszív koloritú, fél-absztrakt olajképei jelentik. Ezek a művek jól példázzák, hogy a párizsi non-figuratív irányzatokkal milyen kvalitásos módon tartott lépést egy-egy ott alkotó magyar művész. Ugyanez figyelhető meg a harmincas években az Abstraction-Création csoporthoz tartozó Martyn Ferenc vagy Henri Nouveau munkáin és a francia földön nagyobb elismertséget szerzett Étienne Beöthy 1937-es tempera képén. A magyarul hosszú évekig megszólalni nem hajlandó, mégis időskorában szülővárosának, Kalocsának egész múzeumi gyűjteményre való kollekciót adományozó Nicolas Schöffer életművét Szöllősi-Nagyék a művész özvegyével és párizsi 54
hagyatékának gondozójával, Eléonore-ral való személyes kapcsolaton keresztül ismerték meg. Schöffernek egy op art hatású kompozíciója és a magyar népművészet letisztult, absztrakt formajegyeiből inspirálódott Hommage à Bartók 1979-es szitanyomata, illetve egy kinetikus szobra is bekerült a kollekcióba. Az egy generációval fiatalabb, az absztrakt és a szürrealista művészettel való kísérletezést feladni nem akaró és Magyarországot a negyvenes évek végén vagy 1956-ban elhagyó alkotóktól – mint Hantai Simon, Márk Anna, Reigl Judit, Pátkai Ervin, Frank Magda, Kilár István vagy Lipthay Mátyás – szintén kiváló munkák kerültek a gyűjteménybe. Hantai még szerepelt az Európai Iskola Fiatalok kiállításán, mielőtt olaszországi útját követően 1949-ben Párizsba emigrált. Étude című, 1970-es szitanyomatán a fehér formák és a sötétebb színnel kitöltött alakzatok organikus egésze a művész emblematikus, „hajtogatási” eljárással készített műveihez kötődik. Az olykor mélységet is adó fekete-fehér vagy kék-fehér színek formai kölcsönhatásai vibráló hatású, eleven ritmusú felületet hoznak létre. Hantai kvázi tanítványával és alkotótársával, az eredetileg pécsi kötődésű Major Kamillal a gyűjtőpáros régi barátságban van. Cím nélküli papírmunkáján a festéket lazább, spontán módon vitte fel, hogy a felületet expresszív
vonalkonstrukcióval töltse ki, amelyben benne van a „firkálás” grafikai jellege és a gesztusszerű nyomhagyás is. Az Akkád írás képén a pszeudo-írás eszközeihez nyúlt, amelyet a régi kultúrák örökségének pusztuló, feledésbe került „ősi tudása” iránti erős vonzalma ihletett. Amint Hantai és Major, úgy Anna Mark művészetében is kiemelt szerepet kap az eleven matériát láttató, textúrával kísérletező képalkotás, ahogyan a felületre tapadt és ragadt matéria olykor domborúvá alakul. Képeiket olykor ez a módszer reliefszerűvé teszi, a felületi síkok minimális kontrasztját finom kiemeléssel látják el, a vájatok, anyagcsomók szintén hangsúlyt kapnak, míg a „tisztán”, érintetlenül hagyott részek kiegyenlítik a kép egészét. A gyűjteményben szereplő alkotók közül többen egyes munkákon, vagy ugyanazon műhelyben, közösen dolgoztak. 1969-1973 között Étienne Hajdu mellett kivitelezőként működött a hozzá hasonlóan erdélyi származású Victor Roman (Román Viktor) is, aki abban az időszakban készítette a gyűjteménybe tartozó organikus formájú gyertyatartó-szobrát. Román igen jóban volt Pátkai Ervinnel is. A betonszobrairól híres, kivételes tehetségű szobrász, Pátkai, szintén olyan emigrált magyar volt, aki a honfitárs művészekkel szorosabb összeköttetésben kívánt maradni. Major Kamilt például felkérte, hogy poliészterből
készült plasztikáinak elkészítésénél segédkezzen azokat üregelni. Összességében megállapíthatjuk, hogy a Párizsban élő magyar származású művészek többségének komoly igénye volt a közös hazából elszármazott szellemi társaikkal kapcsolatot tartani. Azok az emigráns alkotók, akik politikai okokból, gyakran az életben maradásért, addigi magyarországi egzisztenciájukat hátrahagyva kényszerültek életüket Párizsban újrakezdeni, természetesen nem viszonyultak egységesen pozitív módon szülőföldjükhöz. Egyeseknél a névváltoztatás sem kizárólag a francia nyelvi környezet által megkívánt beilleszkedési kísérlet volt, inkább a feledéssel, hallgatással bevont újrakezdés, egy új identitás felépítésének jelzőtáblája. Paris vagy Párizs nem mindig jelentette ugyanazt a lehetőségekkel teli centrumot a magyar származású művészek számára, mint itthonról azt elképzelték, de életművük, hagyatékuk, még ha sok esetben csak poszthumusz megbecsüléssel is, de például éppen Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit gyűjtői aktivitásának is köszönhetően, már bizonyosan a magyar művészettörténethez elengedhetetlenül hozzákapcsolódó örökséggé vált. 55
KALLOS Paul: Soleil rouge | Vörös nap, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 65,2x49 cm 56
KALLOS Paul: Templom | Temple, ĂŠ. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 66x50 cm 57
KOLOS-VARY Zsigmond: Cím nélkül | Untitled, 1973, színezett rézkarc | coloured etching, 51x36 cm 58
59
KOLOS-VARY Zsigmond: Hommage à Bartók, 1979, szitanyomat | silkscreen print, 61x44 cm
SZITTYA Emil: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., karton, olaj | oil on fibreboard, 30x40 cm 60
SZITTYA Emil: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., karton, olaj | oil on fibreboard, 30x40 cm 61
SZITTYA Emil: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., papír, vegyes technika | mixed technique, 37x27,5 cm 62
SZOBEL Géza: Kompozíció okkerben | Composition in ochre, é. n. | n. d., pasztell, papír | pastel on paper, 81x65 cm 63
VAJDA Julia: ĂœlĹ‘ figura | Seated figure, 1980, szitanyomat | silkscreen print, 45x45 cm 64
VAJDA Julia: Cím nélkül | Untitled, 1979, papír, tempera | gouache on paper, 10x6,4 cm 65
66 BEOTHYNÉ STEIN Anna: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 32x40 cm
FEJTÖ Rózsi: Cím nélkül | Untitled, é. n | n. d., olaj, vászon | oil on canvas, 32x40 cm 67
Veronika PĂłcs
Travelers and emigrĂŠs
The fruit of their long-term cultural mission, the Hungarian-French section of the, today much broader, collection amassed by András Szöllősi-Nagy and Judit Nemes took its origins by their stepwise integration into the loosely knit network of Hungarian artists immigrated to Paris. During their meetings the artists recollected family stories, brought out family relics, photo albums, documents, works of art that were gifted or exchanged, and slowly the collectors assembled sufficient information to form a concept for their collection, at the same time acquiring an outline of modern Hungarian art born in France.
Among these new artist friends Lucien Hervé and his wife Judit, Endre Rozsda, Ferenc and Rózsa Fejtő, Anna Márk and her husband Gábor Czitrom, as well as Kamill Major from the younger generations, played a significant role in locating oeuvres of Hungarian origin. Assuming the role of an archivist, the collectors also saved the products of otherwise forgotten artistic careers along with documentation, thus creating a visual anthology. The collection is founded on personal interests and on a motivation of preserving cultural values, making up for the shortcomings of Hungarian public collections, since political hindrances for long prevented Hungarian museums from focusing on the works of 20th century Hungarian emigré artists, with the notable exception of the campaign in the early 1970s initiated by art historian Krisztina Passuth. In the 20 th century, a significant wave of artist emigrés came to Paris in the second half of the 1920s. This wave is represented in the collection by Étienne Beöthy,
Sigismund Kolos-Vary and Nicolas Schöffer, among others. Most of them did not leave Hungary for political reasons. Their intention was to continue their studies or find work. Their emigration partially started with positive experiences, which is why most of them continued to keep in touch with their country of origin until the end of their lives. Many of them sought contact with artists living in Hungary, and helped to introduce them in Paris. Following the Second World War, Étienne Hajdu and Arpad Szenes supported from Paris a group of Budapest artists called the European School with art supplies and Western European publications, as well as by trying to participate jointly with them in as many group exhibits as possible in Budapest between 1945 and 1948 before the Iron Curtain came down. An exceptional gesture of support came from Victor Vasarely and Anton Prinner in making use of their influential connections to arrange the Paris exhibits of Lajos Kassák in 1960 and 1963. 69
Early abstract works in the collection include Honfleur by Alfréd Réth, a pencil drawing from 1911, as well as a geometric line design copperplate engraving from 1930 by Prinner, who was referred to by a notable friend from Vallauris, Pablo Picasso, as “Monsieur-Madame”, alluding to his/her name of birth, Anna Prinner. The gouache painting by Lajos Tihanyi is a fully abstract work, an interesting example of his compositional structure. A true curiosity of the collection is the series of untitled, expressively colored, semi-abstract oil paintings by Emil Szittya (born Adolf Schenk), who accompanied Hungarian literary giant Lajos Kassák in his emigration to Paris. These works are perfect examples of how Hungarian artists living in Paris kept up the qualitative pace with the non-figurative trends of the city. The same could be observed in the 1930s in the works of Ferenc Martyn and Henri Nouveau, both of whom belonged to the Abstraction-Création group, as well as in the 1937 watercolors by Étienne Beöthy. Taking a very different stance, Nicolas Schöffer in Paris refused to speak Hungarian for decades. However, as he aged, he eventually donated a museum’s worth of his works to the city of Kalocsa, his birthplace. The Szöllősi70
Nagy couple was personally acquainted with his widow and the caretaker of his legacy, Eléonore. Their collection now includes an op art composition by Schöffer, a kinetic statue, as well as a 1979 silkscreen print, Hommage á Bartók, inspired by the clean and abstract forms of Hungarian folk art. Some excellent pieces feature in the collection by the following generation of younger artists, who continued the experiments in abstract and surreal art, leaving Hungary either at the end of the 1940s, or in 1956, mostly for political reasons: Simon Hantai, Anna Mark, Judit Reigl, Ervin Pátkai, Magda Frank, István Kilár or Mátyás Lipthay. Hantai still participated in an exhibit of the European School called Fiatalok (Youth) before moving to Paris in 1949. His 1970 silkscreen print Étude shows an organic ensemble of white forms and darker filled shapes, using the artist’s emblematic “folding” method. The black and white or blue and white colors provide depth and a vibrant, living rhythm to the surface. The collecting couple also has a decades’ long friendship with a quasi-student and fellow artist to Hantai, Kamill Major, originally from the city of Pécs. His untitled work
on paper shows a loose, spontaneous painting that fills the canvas with expressive line constructs and includes both graphic patterns of scribbles and gestures of leaving marks. In his other work (Akkadian writing), Major employed the toolset of pseudo-writing, inspired by his attraction to the “ancient knowledge” of old cultures being slowly forgotten and disintegrating. Similar to Hantai and Major, the experimental picture formation of living material also plays a significant role in the art of Anna Mark, where the material adhering and sticking to the surface bulges out. This method results in a relief-like appearance in their works. The minimal contrasts of the surface planes are subtly enhanced, the grooves and knots of the material are emphasized whereas the parts left “clean” and untouched balance out the entirety of the pictures. A number of the artists featured in the collection have worked together or collaborated in the same workshop. Between 1969 and 1973 Étienne Hajdu was accompanied by Victor Roman, also from Transylvania, who created the organic-shaped candle holder now in the collection. Roman also had a good relationship with Ervin Pátkai. Known for
his concrete statues, this exceptionally talented sculptor was another emigré who liked to keep close contact with other Hungarian artists. For example, he asked Kamill Major for his help when making his polystyrene statuettes. For the most, the artists of Hungarian origin living in Paris had a significant desire to keep in touch with other Hungarian intellectuals even though those who had to leave Hungary for political reasons, abandoning all their possessions, and struggling to make a living in Paris, did not all positively relate to Hungary at large. Having to restart their lives in Paris, many of them changed their name, which wasn’t simply dictated by a desire to be accepted in a new linguistic environment, but more the sign of the construction of a new identity surrounded by oblivion and silence of their past. Paris or Párizs did not always mean the same center for opportunities to all artists of Hungarian origin as they had imagined before setting off on their journey from Hungary. But their oeuvres and their legacy have by now become integral part of Hungarian art history, in no small part thanks to the collection of their works held by András Szöllősi-Nagy and Judit Nemes. 71
CZÓBEL Béla: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., papír, szén | charcoal on paper, 32x28 cm 72
CZÓBEL Béla: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n .d., papír, szén | charcoal on paper, 50x40 cm 73
BARTA Lajos: Cím nélkül | Untitled, 1964, ceruza, papír | pencil on paper, 30x40 cm 74
BARTA Lajos: Cím nélkül | Untitled, 1964, ceruza, papír | pencil on paper, 19x14 cm 75
76 SZENES Árpád: Hommage à Bartók, 1979, szitanyomat | silkscreen print, 50x32 cm
SZENES Árpád: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 35x55 cm 77
78 NAGY Pál: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., szitanyomat | silkscreen print, 50x40 cm
LOSSONCZY Tamás: Cím nélkül | Untitled, 1945, papír, tempera | gouache on paper, 30x46,5 cm 79
MARTYN Ferenc: Hommage à Bartók, 1978-79, szitanyomat | silkscreen print, 50x32,5 cm 80
MARTYN Ferenc: Cím nélkül | Untitled, papír, olaj | oil on paper, 36x25 cm 81
REIGL Judit: Cím nélkül | Untitled, 1958, szitanyomat | silkscreen print, 60x40 cm 82
SZÉKELY Pierre: Cím nélkül | Untitled, 1972, kőnyomat rizspapíron | lithograph on rice paper, 51x51 cm 83
lakás | home, Paris, 2001
Marta PAN, Saint-Rémy-les-Chevreuse, 2006
Imola GEBAUER, Lucien HERVÉ, Judit HERVÉ, Paris, 2003
Ferenc FEJTŐ, Paris, 2004
Vera MOLNAR, Oliver BOTAR, lakás | home, Paris, 2006
Anna MARK, Illés SARKANTYU, Château Ratilly, 2007
84
Publikációk a gyűjteményről Publications on the collection
•
T. Sz., Magyar művészek Franciaországban. Válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjteményből, Műértő 2002 / 6, 23.
•
Vámos Éva, Balance en deux. Beszélgetés Nemes Judith-tal, Balkon 2002 / 8, 49-50.
•
Lamothe, Nicole, L’Art et L’Europe – Á la découverte de l’art dans les Centres Culturels européens, Univers des Arts No. 83, octobre 2003, 36-37.
•
Ébli Gábor, A magyar művészetet a nemzetközi kontextus méri. Beszélgetés Szöllősi-Nagy Andrással és Nemes Judittal gyűjteményükről, Balkon 2004 / 7, 15-19.
•
Faludy Judit, Rend és rendszer között, Európai Utas 2004 / 3, 33-39.
•
Muladi Brigitta, Le Pont – Híd. Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit gyűjteményének kiállítása a szentendrei MűvészetMalomban, Új Művészet 2004 / 10, 3.
•
Berecz Ágnes, Egy gyűjtemény, sok történet, Műértő 2004 / 11, 7.
•
Török Katalin, Akiknek a műgyűjtés intellektuális szenvedély, Szentendre és Vidéke 2004 / 37, 6.
•
Ébli Gábor, Leletmentés és szellemi installáció. Beszélgetés Nemes Judittal és Szöllősi-Nagy Andrással franciaországi magyar gyűjteményükről, Műértő 2002 / 12, 8.
•
Román József, Le Pont – Híd. Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit gyűjteménye Szentendrén, Magyar Hírlap 2004. október 9-10., 21, 23 és 25.
•
Hernádi Miklós, A Párizs-Budapest tengely, Új Művészet 2004 / 12, 36-37.
•
Ébli Gábor. Magyar műgyűjtemények 1945-2005. Budapest, Enciklopédia, 2006, 248-255.
•
Rácz Johanna, Élmény-gyűjtemény: Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit, Manager Magazin 2007 / 5, 78-81.
•
Ledényi Attila és Nagy Viktória, szerk., Kortárs magángyűjtők. Budapest, 2007, Edge Communications, 70-71.
•
Ébli Gábor. Műgyűjtés – múzeum – mecenatúra. Esettanulmányok a jelenkori magyar gyűjtéstörténetből. Budapest, Corvina, 2008, 381.
•
Takács Gábor. Műgyűjtők Magyarországon a 18. század végétől a 21. század elejéig. Bibliográfiai lexikon. Budapest, Kieselbach, 2012, 333-334.
•
Andrási Gábor et al., eds., Kortársak: gyűjtők és művészek. Hazai és nemzetközi munkák magángyűjteményekben, 2010-2014, az Új Budapest Galéria kiállításának i-book katalógusa, 2015, https://issuu.com/budapestgaleria/docs/kortarsak_gyujtokes-muveszek
•
Nevelő Judit, A gyűjtés új iránya. Válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjteményből, Fotóművészet 2016 / 4, 92-101.
•
Faludy Judit, Megtestesülés. Válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény fotóanyagából, Új Művészet 2017 / 4, 12-15.
•
Beke László, Hídavatás. Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit „konkrét” gyűjteménye, Új Művészet 2017 / 10, 22-23.
•
Szentandrási-Sós Zsuzsanna, Összetett gyűjtői tapasztalat. Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit gyűjteménye, Műértő 2018 / 4, 4.
•
Jankó Judit, Generációk közti kölcsönhatások. Beszélgetés Nemes Judittal, Új Művészet 2018 / 3, 14-17.
•
Ébli Gábor, Magángyűjtés vagy intézményesülés? Beszélgetés Szöllősi-Nagy Andrással, Art Magazin 2018 / 7, 42-47. 85
János BÉR, Anna MARK, Château Ratilly, 2007
lakás | home, Paris, 2008
többek között | among others: Di SUVERO, SOTO, VÉRAME, AGAM, ARMAN, Valencia, 1997
Gábor CZITROM, Anna MARK, Ferenc FEJTŐ, Paris, 2010
Miklós MÜLLER, Vera MOLNAR, lakás | home, Paris, 2007 86
Ingo GLASS, István HARASZTY, Éva HARASZTY, Dóra MAURER, Tibor GÁYOR, lakás | home Budapest, 2006
Hans-Jörg GLATTFELDER, Paris, 2006
A gyűjtemény katalógusai Catalogues of the collection
•
Arnaud, Jean-Pierre, ed., Artistes hongrois en France 1920–2000 autours de la collection Szöllősi-Nagy–Nemes, Angers, Présence de l’Art Contemporain, 2002
•
Sarkanytu, Illés, ed., Le pont – Híd. (H)unok Párizsban. Válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjteményből, CD-ROM, 2004. A szentendrei MűvészetMalomban rendezett kiállítás katalógusa (Jean-Pierre Arnaud és Vincent Baby francia, továbbá Bán András, Berecz Ágnes, Ébli Gábor és Faludy Judit – a kiállítás kurátora – magyar nyelvű szövegeivel). CD-ROM catalogue of the exhibtion of the collection in the ArtMill in Szentendre, with essays in French by Jean-Pierre Arnaud and Vincent Baby as well as texts in Hungarian by András Bán, Ágnes Berecz, Gábor Ébli and Judit Faludy, curator of the show.
•
Ébli, Gábor, ed., Találkozások. Válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény fotóanyagából / Encounters. Selected Photographs from the Szöllősi-Nagy–Nemes Collection / Rencontres. Sélection de photographies de la Collection Szöllősi-Nagy–Nemes, Budapest, Vince, 2017
•
Ébli, Gábor, ed., Fegyelem és felfedezés. Válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény geometrikus anyagából / Discipline and Discovery. Geometric Works from the Szöllősi-Nagy–Nemes Collection, Budapest, OSAS, 2018 87
Manfred MOHR, Paris, 2008
Eléonore Schöffer, Paris, 2003
Sigurd ROMPZA, Neunkirchen, 2006)
József MARTIN, Joseph KADAR, Centre culturel de Hongrie, Paris, 1997
Pierre SZÉKELY, Paris, 1991
többek között | among others: Claude PASQUET, Yves POPET, Jean-Pierre MAURY, Walter STRACK, Roland ORÉPÜK, Antonia LAMBELÉ, Garcia ROSSI, Charles BÉZIE, Jean-Francois DUBREUIL, BOLIVAR, Château de Tours, 2007 88
PAN Marta: Henger | Cylindre, 1968, plexi | plexiglass, 14x6 cm 89
90 SZABÓ László: Ragyogó élet | Splendid life, é. n. | n. d., bronz | bronze, 40x22x14 cm
SZร KELY Pierre: Pรกrizs-Budapest, 1982, bronz | bronze, 15,5x22x12 cm 91
KILAR Stefan: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., fa | wood, 28,5x14x8 cm 92
LIPTAY Matthias: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., márvány | marble, 13x18x3,5 cm 93
PATKAI Ervin: Cím nélkül | Untitled, 1974, bronz | bronze, 15x15x30 cm 94
95
ROMAN Viktor: Cím nélkül | Untitled, é. n. | n. d., bronz | bronze, 30x20x5 cm
Fotójogok A szerkesztő és a kiadó mindent megtettek a fotócopyrightok felkutatása érdekében - ez olykor a leggondosabb eljárás ellenére sem sikerül. Kérjük ezért azokat a jogtulajdonosokat vagy megbízottaikat, akiknek jogigényét eddig nem elégítettük ki, hogy forduljanak a gyűjtemény tulajdonosaihoz. A művek reprodukcióját az alábbi fotósok bocsátották rendelkezésünkre: Sarkantyu Illés, kivéve Szöllősi-Nagy András 84., 86., 88. oldal Képjogok A kötetben szereplő reprodukciók a jogtulajdonosok hozzájárulásával készültek. Az alábbiakban fel nem sorolt alkotások esetén a műalkotások reprodukálását a művészek engedélyezték. Beothy, Etienne ©Dufour-Beothy, Christine Archívum Pátkai Ervin ©Pátkai Ervin örököse Schoffer, Nicolas ©Eléonore Schöffer Szakmai koncepció és szerkesztés Ébli Gábor fordítás Szöllősi-Nagy Dániel Grafikai tervezés Halász Gabi Copyright ©Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény, Ébli Gábor, Pócs Veronika, 2019 Kiadta a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület, www.osas.hu Borítókép HANTAÏ Simon: Étude, 1970, szitanyomat | silkscreen print, 74x65 cm Nyomdai munkák Pauker Nyomda Budapest 2019 ISBN 978-615-80659-9-3
A Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény kiállításai (* katalógussal) Exhibitions of the Szöllősi-Nagy–Nemes Collection (* with catalogue) • Présence de l’Art Contemporain, Angers (PACA), 2002 * • Centre Culturel de Hongrie, Paris, 2003 • MűvészetMalom / Art Mill, Szentendre, 2004 * • MVM Galéria, Budapest, 2004 • Iparművészeti Múzeum / Museum of Applied Arts, Budapest (tárgygyűjtemény, az Értékmentő szenvedély: Műtárgyak magyar magángyűjteményekből kiállítás részeként / collection of material culture, as part of the exhibition The Noble Passion of Collecting: Art Works from Hungarian Private Collections), 2008 * • Vasarely Múzeum, Budapest (nem-európai ékszergyűjtemény, az OSAS Ornamentika, szerialitás kiállítása részeként / non-European jewellery collection, as part of the OSAS exhibition Ornament, Seriality), 2011 * • VOKE Vasutasok Széchenyi István Művelődési Háza, Budapest, 2017 • Gregersen Art Point, Budapest, 2017 • FUGA, Budapest, 2017 (katalógus sorozat / catalogue series volume I.) • Régi Művésztelepi Galéria, Szentendre, 2017 • Vizivárosi Galéria, Budapest, 2018 (katalógus sorozat / catalogue series volume II.) • Biblia Múzeum, Budapest, 2019 • Bartók 32 Galéria, 2019 (katalógus sorozat / catalogue series volume III.)
97
co l l ecti on
Sz öl lö s i-N agy– N e m e s gy űjt e m é ny |
paris 0 3
