Szép helyek BUDAI HEGYSÉG

Szöveg és képek: Krivánszky Árpád

A Budai hegység a Dunántúli középhegység része, északról a Pilis, nyugatról a Zsámbéki medence, délről Törökbálint, Diósd és Érd, keletről a Duna határolja. Legmagasabb csúcsa az 559 méteres Nagy Kopasz. Legnagyobb arányban a felszínét mészkő és dolomit alkotja. Kisebb része a Fővároshoz tartozik, de innen a hegység többi része is könnyen megközelíthető. Növényzete fajgazdag és egyedszámban is jelentős. Több védett, illetve szigorúan védett területe van, mint pl. a Sas-hegy, a Budai Tájvédelmi Körzet, a Szénások Természetvédelmi területe. A természetfotós minden évszakban talál itt bőven megörökíteni való témát, e cikkben a tavasziakat veszem sorra.

Tágas, nagy lélegzetű tájképekre a főváros területén levő kilátókból, kilátópontokról nem lehet számítani, hacsak nem afféle „városi” tájképekre vágyunk, tele épületekkel. A budaörsi Kopárokra felkapaszkodva azonban kisebb, sziklás tájrészletek megörökítésére azért adódik lehetőség. Más a helyzet a Fővároson kívüli, északabbra fekvő kilátópontoknál. A Nagykovácsi melletti Nagy-Szénás csúcsáról akadálytalan a körkilátásunk, hasonló a helyzet a Nagy-Kopasz tetejével, ahová kilátót is építettek. Alkonyattájt éppen a kevésbé lakott, vagy épületek nélküli tájrészletekre nyílik szép kilátás, meg lehet dolgoztatni a teleobjektívünket. Tavasszal gyakran változatos felhőzet ékíti a tájat, sokszor a felhőlyukakon áttűz a Nap, szép fénypászmákat rajzolva. Drámai zápor-, zivatarfelhőkkel is találkozhatunk, a sötét háttérrel éles kontrasztban állnak a virágzó bokrok, fák, néha az ég is megdörren. Rügyfakadáskor, a zsenge levelek kibomlásakor egymáshoz közeli, szép, pasztell árnyalatok jelennek meg a fotóinkon. A bevezetőben már említettem, a terület növényvilága rendkívül gazdag. Márciusban a néhány, kis helyen előforduló téltemető már elvirágzott, hóvirágokkal viszont gyakran lehet találkozni, nem virágszőnyegként, inkább elszórtan. Látványos virágszőnyeget az odvas keltike és néhol a salátaboglárka alkot az erdők alján. Előfordul még jelentős számban a bogláros szellőrózsa, és - számomra - újdonságként a zöldes virágzatú kisvirágú hunyor.

Bővelkedik a terület nyitottabb és zártabb rétekben, sziklagyepekben. Ezek előkelő virágai márciusban a leánykökörcsin, a fekete kökörcsin, a tavaszi hérics és az apró nőszirom, de kevésbé „nemes”, ugyanakkor látványos fajok is virítanak a gyepfoltokban, sziklák tövében. Az említettek közül az első kettő ellenfényben a legszebb, amikor a külső lepellevelek és szárak szőrei csillognak, a napfény uralkodó színének megfelelően.

Áprilisban-májusban se szeri, se száma a látványos virágoknak, felsorolni is hosszú lenne. A számomra legkedvesebbeket emelem ki, ilyen a kosborfélék családjába tartozó tarka kosbor, az erdőszéleken hosszú száron lengedező erdei szellőrózsa, vagy épp a talajlakó hazai orchidea fajok közé tartozó fehér madársisak.

Az emberi települések közelsége miatt a terület nem igazán gazdag nagyvadakban, csak elvétve találkoztam egy-egy őzzel, rókával. Néha megpillantottam fűben elsurranó siklót, fotót róla nem, viszont gyíkokról sikerült készíteni óvatos megközelítéssel, amikor kora reggel, vagy éjszakára készülődve a sziklákon napozva gyűjtenek energiát. Kora tavasszal a nünüke táplálkozását figyelhetjük meg. A levelek, hajtások mellett előszeretettel falatozik a virágfotósok egyik kedvenc növénye, a leánykökörcsin szirmaiból.

A lepkefauna is nagyon gazdag a Budai hegységben, egyes fajok áttelelt példányai már az első virágok nyílásakor megjelennek. Hosszú lenne a puszta felsorolásuk is, néhány nagy kedvencemet emelem ki: a kardoslepkét, kis apollólepkét és a gyönyörűséges hajnalpír lepkét. Némelyik faj könnyen fotózható, mert lustán repülő, sokszor megülő, míg mások gyors, cikázó mozgásúak, megörökítésükre inkább hajnalban és estébe hajló időben van mód. A megülő lepke sokszor nem a legszebb pozitúrában helyezkedik el. Ilyenkor óvatos megközelítés után elkészíti a fotós a „biztonsági” felvételt (hátha elrepül), majd megpróbál javítani a helyzeten. A hajnalpír lepke színes szárnyfoltja először nem látszott, de a szárnyát finoman, alulról egy hosszabb fűszállal megérintve előtűnt a narancsos szárnyrész, melyről a faj a nevét kapta.

A természetfotózásnak mindenki olyan felszereléssel hódol, ami a rendelkezésére áll. Az egyes részterületei közül talán a tájfotózás a „legdemokratikusabb”: egy nagylátószögtől a kisebb teléig terjedő tartományú zoommal is jó eredményeket lehet elérni. Persze, jól jön egy „igazi” teleobjektív, tele-zoom is. Ha az jó kezdő fényerővel (f/2.8, f/4) rendelkezik, akkor egy közgyűrűsorral kiválthatja a makroobjektívet is, persze kisebb használati kellemetlenségek árán.

Kies tájakat, izgalmas makró témákat, fotós ihletet és szép fényeket kívánok!