Tippek-trükkök

Zeltl B Ak F Nyk Pez Se

Szöveg és képek: Suhayda László rovat szponzor:

Az ízeltlábúak csoportja nagyon népes és változatos. Sok közülük érdekes életmódot folytat, másoknak furcsa, meglepő a testfelépítése, megint mások a szépségükkel, színeikkel hívják fel magukra a figyelmet… Nem csoda, hogy viszonylag sokan érdeklődnek az említett állatok iránt, és közülük számosan fényképezik is őket.

Én is szívesen töltöm az időmet egy-egy rovar, pók fényképezésével, ha kedvező körülmények közt elém sodorja a szerencse. Nem vagyok igazi „szakértő”, nincs egy általam kiválasztott faj vagy csoport, amit megkülönböztetett figyelemmel követek, és csak azokat fényképezem. Ritka, hogy célzottan egy adott fajt keresek, legtöbbször a véletlen hozza elém a „modelleket”.

Nem egyszerű ezekről az állatokról igazán jó képeket készíteni, de az eszközeink sokat fejlődtek az elmúlt időszakban, technikai szempontból egyre könnyebb a dolgunk. Az újabb gépekkel magasabb érzékenységgel fényképezhetünk, folyamatosan javul az optikák minősége, egyre jobban használható az autofókusz, nagy segítséget jelent a jól működő stabilizátor, és a digitális képfeldolgozás lehetőséget ad a focus stacking alkalmazására…

Több gyártó kínál jó képminőségű 100500-as, vagy hasonló átfogású, kisebb fényerejű objektívet. Ezek közgyűrű alkalmazásával nagyon jól használhatók nagyobb rovarok (szitakötők, lepkék, nagy bogarak) fényképezésére is. Közepes, vagy kisebb méretű állatokhoz legalább 1:1es leképzés, de sokszor 2-szeres nagyítás is szükséges, aszerint kell felszerelést választani. Az apróbbakhoz különleges eszközök kellenek, nagyító objektív vagy fordítógyűrű, és közgyűrű.

Bármit is fényképezünk, az egyik sarokpont: a fény mennyisége, a megvilágítás minősége. Fokozottan igaz ez az apróságok fényképezésénél. Nagyon gyakran valamilyen világító eszközt kell használni, hogy a nagyobb nagyítású képeket bemozdulás nélkül el tudjuk készíteni. A „gyári” megoldás a makrovaku. Jól használható eszközök, de viszonylag drágák, és a fényes rovarokon, szemeken, (mivel két reflektora van általában a makrovakunak) dupla, természetellenes fényfoltokat kelt. Az apró ízeltlábúaknál (320 mm-es tartomány) a „profik” legtöbbször saját maguk barkácsolta eszközt használnak. Az objektív elejére, nagyjából a frontlencse síkjába, egy 20-30 cm átmérőjű diffúz ernyőt kell szerelni, ezt villantja meg a gépvázra felhelyezett általános célú rendszervaku. Az ernyő ne nyúljon az objektív alá, mert a kicsi témák esetén sokszor az objektívet le kell érinteni, hogy megfelelő perspektívát kapjunk! (Esetleg, ha nem tudtam elég érthetően leírni, neves rovar- és pókfotósok munka közbeni képeit érdemes keresni a neten.) Némileg bonyolultabb megoldás egy kis softboxot készíteni a rendszervakura, amit a frontlencse síkjához lehet állítani.

Ezeknek a barkácsmegoldásoknak több előnye is van. Nincs a szemekben a természetellenes, dupla csillanás, a nagyon erős diffúz fény szép, részletgazdag színes képeket eredményez, az állat környezetét is természetesebben világítja meg, mint a makrovaku.

A mai technikának van egy komoly hátránya is, amit a diffrakció jelensége okoz. Nem lehet a rekeszt tetszés szerint használni, mert a szűkebb rekesznyílások mellett a diffrakcióból adódóan képminőség romlás következik be. Legtöbbször 8-as rekeszértéknél megjelenik a minőségromlás, de nagyobb nagyításnál már 5,6-os rekesz mellett is határozottan látható.

Statikus témáknál (pl. reggel, ledermedt rovaroknál) ellensúlyozza az előbbi problémát a fókuszsorozat készítésének lehetősége (focus stacking). Az esetenként sok (akár 100-nál is több) képből összeillesztett felvételen a teljes állat minden részlete éles lesz. Fontos, hogy a sorozat képei teljesen azonos megvilágítás mellett, egyforma beállításokkal készüljenek. Az élességi sík mozgatását jobb, ha nem a fókuszgyűrű forgatásával, hanem a gép, vagy a téma elmozdításával oldjuk meg (ehhez szinte elengedhetetlen egy precíz beállító sín.) Aki ilyen technikával egy érdekes felépítésű ízeltlábúról tud jól sikerült képet készíteni, az biztos sikerre számíthat!

Sok ízeltlábú nem látható tavasztól őszig folyamatosan. Mind meghatározott, fajra jellemző ciklus szerint él. Aki kicsit komolyabban szeretne foglalkozni ezekkel a lényekkel, annak érdemes legalább alapszinten megismerni az adott faj vagy csoport életmódját. Sok közülük csak az év egy rövid időszakában látható, ez a faj rajzási időszaka. Az egyes fajoknak jellemző az élőhelyigénye is, meghatározott klímájú, adott növényzettel borított területeken képesek csak megélni. Minél ritkább egy faj, annál speciálisabbak az igényei. Ha ismerjük az állat rajzási idejét és élőhelyigényét, megfelelő helyen és időben keresve nagyobb eséllyel találkozhatunk vele…

Sok faj fényképezésére a reggeli és a naplemente körüli időszak lehet eredményesebb. Amellett, hogy a fényviszonyok többnyire kedvezőbbek, a reggeli hűvösben még kevésbé mozgékonyak ezek az állatok, sokszor mozdulatlan dermedtségben vannak. Ha harmat is van, az még különlegesebbé teheti a felvételt (az erős, közvetlen napsütés legtöbbször csúnya, kontrasztos, helyenként kiégett képet eredményez.) A késő délutáni időszakban, ha sikerül alkalmas helyen rátalálni egy rovarra, amely az éjszakai pihenőhelyén van, szerencsénk lehet. Gyakran vonakodnak elhagyni helyüket, így lehetőségünk nyílhat képek készítésére. Nem mellékes az sem, hogy estére többnyire lecsendesedik, megszűnik a szél. Általában az egy fajhoz tartozó egyedek viselkedése is nagyon különböző lehet, vannak, amelyek kevésbé félénkek, mint a többiek.

Sokszor kis mélységélességgel fényképezünk, nem ritkán a diffrakció kényszere miatt. Ez a háttér és a környezet elmosódottsága szempontjából legtöbbször előnyös, viszont fontos, hogy az állat szeme nagyon kis mélységélesség mellett is éles legyen a felvételen!

Ha már a háttér szóba került: a háttérre, a környezetre pont olyan figyelmet kell fordítani, mint a fő témára! Hiába fényképeztük le kifogástalanul az állatot, ha a környezet, a háttér, kusza, káoszos, oda nem illő… a képünk legfeljebb dokumentációs célra lesz alkalmas…

Talán megtehetem, hogy két nagy csoportra osztom az ízeltlábúakról készült képeket (is). Az elsőbe, ha lehet így fogalmazni, a klasszikus képeket sorolom. Az ilyen felvételek hagyományos módon mutatják ezeknek az állatoknak a szépségét, érdekességét, esetleg valamilyen viselkedését. Nagyon sok hasonló jellegű képet láthatunk, és sok közülük egészen kiváló. Ha „klasszikus” képeket készítünk, igencsak igyekezni kell! A nagyon erős mezőny miatt csak a hibátlan képekkel számíthatunk sikerre.

A másik csoportba azokat a képeket sorolom, amelyek valami helyzetből adódóan, vagy egy ötlet alapján szokatlan megoldásokat alkalmaznak. Ezek a képek az újszerűségük miatt sokszor nagyon hatásosak, de azért ebben az irányban is van buktató. Nagyon hamar át lehet lépni a természetesség határát! A „túlagyalt” képek erőltetettek, mesterkéltek, természetellenesek lesznek…