Multifunkcionális agrárium by Janos Palotas

MULTIFUNKCIONÁLIS AGRÁRIUM

SZERKESZTETTE

MUCSI IMRE

TUDÁS ALAPÍTVÁNY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2015

MULTIFUNKCIONÁLIS AGRÁRIUM SZERKESZETTTE MUCSI IMRE

MULTIFUNKCIONÁLIS AGRÁRIUM

SZERKESZTETTE MUCSI IMRE

TUDÁS ALAPÍTVÁNY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2015

© Tudás Alapítvány, 2015 A kiadvány az „Agricultural Youngstairs Oriented Ultimate Training Handbook – AGRI-YOUTH” című, 2013-1-TR1-LEO05-47516 számú Leonardo da Vinci-projekt támogatásával jelent meg (http://www.agri-youth.eu & http://tudasalapitvany.hu/projektek/agri-youth) Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány a szerzők nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért Szerzők Prof. Dr. Kemal Çelik Prof. Dr. Ergün Demir Massimo Canalicchio Maciej Dymacz Wioletta Czernatowicz Prof. Dr. Mucsi Imre Javier Morales Luque Rodica Pana Andreea Micu

Lektorálta Palotás János Felelős kiadó Simon Ferenc Tudás Alapítvány Komplett kivitelezés „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN 978-963-89188-5-7

TARTALOMJEGYZÉK I. Élelmiszer-feldolgozás a vállalkozásokban és közvetlen értékesítés (Kemal Çelik – Çanakkale Onsekiz Mart University, Ergün Demir – Balıkesir University, Törökország)..................................................7 II. Biomassza és megújuló energiaforrások a mezőgazdaságban (Massimo Canalicchio – Confederazione italiana agricoltori dell’Umbria, Olaszország).............................................................29 III. Biotermények és a biodiverzitás megőrzése (Maciej Dymacz, Wioletta Czernatowicz – Association of Regional Initiatives Development “Lacjum”, Lengyelország)......................39 IV. Ökológiai gazdálkodás az állattenyésztésben (Mucsi Imre – Tudás Alapítvány, Magyarország)..........................67 V. Agroturizmus és szolgáltatások (Javier Morales Luque –Asociación Agraria Jóvenes Agricultores Granada, Spanyolország)...............................................................85 VI. Agroturizmus és bemutató mintagazdaságok (Rodica Pana, Andreea Micu – Center for Promoting Lifelong Learning, Románia).......................................................................97

I. ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS A VÁLLALKOZÁSOKBAN ÉS KÖZVETLEN ÉRTÉKESÍTÉS

A VÁLLALKOZÁSOKBAN TÖRTÉNŐ ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS Ma Európát erős feszültség jellemzi. Ez a probléma a globális és a helyi dolgok között feszül. Egyrészt azt látjuk, hogy Európa nyugtalanul az erősebb politikai egyesülés felé halad, ami már jelentkezik az egységes piacban, a kereskedelem és a munka szabadságában, és ezen a hatalmas piacon a nemzetközi, európai és nemzeti nagyvállalatok versenyeznek a piaci részesedésért. Másrészt látjuk a nemzetek, régiók és lokalitások Európáját, melyek nagyon különböznek történelmükben, kulturálisan, nyelvileg és erőforrások tekintetében; melyben az emberek büszkék a különbözőségekre és arra, ami különlegessé teszi őket; és amelyben a helyi gazdaság sokfélesége, a kisvállalkozások milliói vannak. Az értéknövelt élelmiszert előállító vállalkozások többnyire részt vesznek élelmiszer-feldolgozásban is. Ez lehet, hogy csak az élelmiszer egyszerű feldolgozása azzal a céllal, hogy a termék közvetlenül eljusson a fogyasztóhoz. De lehet, hogy ez egy bonyolult, nagy léptékű feldolgozói és gyártói vállalkozás. A feldolgozás birtoklása vagy ellenőrzése lehetővé teszi a gazdának, hogy feljebb jusson az élelmiszer-ellátó láncolaton. A feldolgozás az első lépés ahhoz, hogy a gazda saját maga által irányított integrált élelmiszer-ellátó láncolatot hozzon létre. A vállalkozásban történő élelmiszer-feldolgozás lehetőséget teremt a gazdának, hogy képes legyen: • javítani gazdasága életképességén; • felépíteni mezőgazdasági vállalkozását; • munkahelyeket teremteni; • a vásárlóknak egészséges, friss helyi élelmiszert adni.

Az értéknövelt mezőgazdaság és a vállalkozásban történő feldolgozás Az értéknövelt mezőgazdaság kifejezés legáltalánosabban azokra a feldolgozási eljárásokra vonatkozik, melyek növelik az elsődleges mezőgazdasági áru értékét. Arra is utalhat, hogy egy bizonyos termelési eljárással (pl. bioélelmiszerelőállítással) a termék gazdasági értéke magasabb lesz. Ez történhet még regionális márkás termékek árusításával, mert ez is növeli a tetszést és a hajlandóságot a vásárló részéről, hogy többet fizessen az ilyen termékért, mint a hasonló, de nem megkülönböztetettért. Ez az elgondolás teret nyert a kisgazdaságokról szóló vitákban arra az aggodalomra válaszul, hogy folyamatosan csökken az élelmiszerek piaci értéke. Az értéknövelt mezőgazdaság lehet az eszköz a gazdálkodók számára, hogy nagyobb piaci részesedést szerezzenek az élelmiszerpiacon. Ebbe az elgondo-

lásba beletartozik a közvetlen árusítás, a feldolgozó létesítmények gazdálkodók által való tulajdonlása, a nagyobb belső értékű termékek termelése (pl. hagyományos gabonafélék, bioélelmiszerek, hormonmentes marhahús, szabadon tartott csirkék), melyekért a fogyasztók hajlandók többet fizetni, mint a hagyományos – nagy tételben – előállított árukért. Az értéknövelt mezőgazdaságot sokan jelentős vidékfejlesztési stratégiának tekintik. A kis mennyiségű biotermékek feldolgozása, a nem hagyományos gabonatermelés, az agroturizmus, a bioüzemanyag: mind példák az értéknövelő projektekre, melyek vidéken új munkahelyeket teremtenek.

Mi az élelmiszer-feldolgozás? A legtöbb gazdaságban termelt élelmiszert, mint például a gyümölcsöt, zöldséget és más állati termékeket közvetlenül el lehet adni a vevőknek vagy a piacokon. A gazdaságban – az élelmiszer-feldolgozás során – az élelmiszer-biztonság jelenti legtöbb esetben a fő problémát. Közös a felelőssége a termelőknek és a feldolgozóknak, hogy a fogyasztó asztalára kerülő termék tápláló és olyan szennyeződésektől mentes legyen, melyek betegséget okozhatnak. A biztonságos élelmiszer maximális megelégedettséget adhat a fogyasztónak.

A gazdaságban történő feldolgozás Minden élelmiszert fel kell dolgozni valamilyen módon fogyasztás előtt. Még a friss kerti zöldséget is le kell mosni és meg kell hámozni. Az élelmiszer-feldolgozásnak több szintje van: 1. Első lépések: • Betakarítani a termést, levágni az élőállatot, megfogni, megölni a vadat és a halat. • A nyers élelmiszert darabolni, tisztítani, csomagolni, hűteni a vevő számára, közben megőrizni a nedvességtartalmat, és megelőzni a kórokozók elszaporodását. 2. Másodlagos feldolgozás: A másodlagos feldolgozás egy lépéssel tovább halad: egy sor új élelmiszer jön létre a konzervtől és fagyasztott zöldségektől kezdve a teljesen elkészített vacsorákig (kisütött kenyér, sajtok, tej, csokoládé, keksz, előkészített húsok és sok más termék). A másodlagos élelmiszer-feldolgozás fő módszerei: • Hevítés: A pasztörizálás során legalább 72 °C-ra melegítik a terméket 15 másodpercig, hogy elpusztítsák a legtöbb kórokozót, aztán gyorsan lehű-

•

• • •

tik 5 °C-ra. Az így tartósított étel azonban nem teljesen steril, hűtés szükséges, és a szavatossági idő is korlátozott. A sterilizálás során 120 °C-ra vagy még magasabb hőfokra hevítik a terméket pár másodpercig (ettől a legtöbb kórokozó és inaktív enzim elpusztul), majd gyorsan lehűtik. A sterilizálás megnöveli a szavatossági időt, nem kell utána hűteni a terméket addig, amíg a csomagolást meg nem bontják. Hűtés: A hűtéstől vagy fagyasztástól az ételben az enzimek inaktívak maradnak, a mikrobák sem szaporodnak. A hatásosság érdekében az egész szállítás, a bolti és otthoni tárolás alatt fenn kell tartani a hűtést. Mivel az étel szobahőmérsékleten megromlik, a hőmérséklet-ellenőrzés alapvető fontosságú. Szárítás: Ezzel stabil élelmiszert lehet előállítani, mivel az étel víztartalma lecsökken, ebben a környezetben pedig a mikrobák nem tudnak szaporodni. A következő termékeknél használják ezt az eljárást: tejpor, levespor, tészta, hús, hal, burgonyaszirom, gabonapelyhek stb. A gazdaságban a gazdák többféle eljárással száríthatják a gyümölcsöt és zöldséget (pl. természetes módon: napon vagy árnyékban). Füstölés: Ezzel a módszerrel szárítják az ételt, valamint plusz ízt is adnak neki. Főleg hal- és hústermék esetén használják. Fermentáció: A folyamat során a mikrobák alkoholt és savat állítanak elő, melyek konzerváló hatásúak. Tipikus példák: joghurt, sör, bor, sajt, szalámi és némely tejitalok. Adalékanyagok: Az élelmiszer-adalékanyagok szintén fontos szerepet játszanak a tartósításban. A só jól ismert adalékanyag, mellyel zöldséget, húst, halat lehet tárolni.

Vannak olyan adalékanyagok, melyek savat képeznek, amivel megakadályozzák az étel romlását. Az antioxidánsok akadályozzák a zsírok és olajok avasodását, az emulgeálószerek és a stabilizáló szerek stabil elegyeket hoznak létre, melyek nélkül a hozzávalók, mint az olaj és a víz, szétválnának.

A gazdaságban történő élelmiszer-feldolgozás előnyei Az élelmiszer-feldolgozás az élelmiszer-alapanyagok olyan kezelése, melynek során ezek tulajdonságait azzal a céllal változtatják meg, hogy az élelmiszer tartós és jobb minőségű vagy funkcionálisan hasznosabb legyen. A gazdaságban történő élelmiszer-feldolgozás olyan tevékenység, melyet a gazdaságban végeznek a saját maguk által termelt élelmiszerrel. Ez a fajta élelmiszer-feldolgozás fontos piaci lehetőség, és sok előnye van, mivel:

• a közvetítő kiiktatása miatt növeli a mezőgazdasági termelő részesedését a haszonból; • javítja a gazdaság jövedelmezőségét és életképességét; • a vevő könnyebben jut friss, egészséges élelmiszerhez; • a helyi mezőgazdaságot fejleszti; • munkahelyeket teremt; • segíti a közösségi kultúrát és konyhát; • javítja az életminőséget és az adóbevételeket; • csökkenti az élelmiszer utaztatását, ezzel energiát takarít meg. A gazdaságban történő élelmiszer-feldolgozás szabályozása bonyolult, zavaros és időigényes, mert a vevőknek joguk van a biztonságos élelmiszerhez. A közvetlenül a farmról való vásárlás nem csökkentheti az élelmiszer-biztonságot, ezért a gazdálkodó felelőssége, hogy ismerje és betartsa az előírásokat. Ugyanakkor a kormányzatnak abban van felelőssége, hogy védje az élelmiszerellátást: innovatív, költséghatékony élelmiszer-biztonsági rendszereket, technológiákat és szolgálatokat építsen ki, illetve támogassa a piacon megjelenő termékek sokféleséget. Az irányító hatóság és a gazdálkodó együttes felelőssége azért fontos, mert az élelmiszer-biztonsági hibák könnyen emberi tragédiákhoz vezethetnek. A gazdálkodóknak azzal kell erősíteniük a regionális élelmiszer-ellátó rendszert, hogy bővítik a közvetlen gazdaságból való árusítás lehetőségeit, kiküszöbölik az akadályozó tényezőket. Ennek érdekében a szabályok nagyobb átláthatóságára van szükség a törvényhozás minden szintjén. Sem a politikai különbségek, sem a bonyolult szabályozás nem akadályozhatja a gazdákat és a fogyasztókat az élelmiszer-biztonság javításában. A vállalkozásban történő élelmiszer-feldolgozás szabályait úgy kell megalkotni, hogy segítse a vidéki vállalkozásokat és a vidéki gazdaságot. Ezeknek a szabályoknak, irányelveknek a változatosságot és a versenyt kell segíteniük az élelmiszer-feldolgozó piacon anélkül, hogy veszélyeztetnék az élelmiszerbiztonságot. Akár állattenyésztésről, akár tejtermelésről van szó a kis volumenű élelmiszer-feldolgozás nagyon fontos mind a mezőgazdaságnak, mind a helyi konyhaművészetnek. Tudnunk kell azonban, hogy továbbra is a törvényi szabályozás szabja meg a biztonságos élelmiszer-feldolgozás módszereit. A piachoz való hozzáférés nem függhet attól, hogy hogyan és hol dolgozták fel az élelmiszert, hanem csak attól: biztonságosan tették-e azt.

A vállalkozásban történő élelmiszer-feldolgozás rendszerei Számos feldolgozási mód alkalmazható a fenntartható közösségi léptékű élelmiszer-feldolgozásra. Ezek: • (főzésre vagy fogyasztásra) kész, feldolgozott élelmiszerek; • konzerválás és palackozás; • egységcsomagolás, húsfeldolgozás. A kész, feldolgozott ételek jól illenek a helyi piacokhoz, előállításukhoz általában kisebb értékű berendezésekre van szükség, mint más feldolgozott élelmiszereknél, és jó árat lehet kapni értük. Jól lehet konzerválni és palackozni a magas savtartalmú ételeket, de a legkeresettebbek az előre elkészített konzervált vagy palackozott áruk. Ilyenek a levesek, pörköltek és szószok. Érdemes foglalkozni a csirke kis mennyiségű alkalmi feldolgozásával a gazdaságban vagy azon kívül is. Általában az ipari feldolgozó üzemek jövedelmezősége lineárisan növekszik az üzem méretével együtt. Ezért egyesülnek és vertikálisan is integrálódnak a vállalatok az élelmiszeriparban. Azonban van arra is bizonyíték, hogy a kisvállalat, a kisgazdaságban történő feldolgozás is életképes, hiszen a gazdák alacsonyan tudják tartani költségeiket azzal, hogy a gazdaság dolgozóit és saját konyhájukat használják. Ha a kis feldolgozók növelni akarják értéknövelt termékeik eladását, váratlan nehézségekbe ütközhetnek. Ez azért van, mert már túl nagyok a kézi feldolgozáshoz, az alacsony rezsijű termelési módhoz, de a nagy feldolgozókkal még nem tudnak versenyezni. Egyetlen kivétel ebben az ún. „készételek” előállítása, mely középméretben is jól jövedelmezhető lehet. A gazdálkodó által irányított feldolgozás: • Általában a gazdálkodók a legkisebb bevételt akkor érik el, ha termékeiket élelmiszer-feldolgozóknak adják el. Ez azért van, mert a feldolgozók költségeiket a legalacsonyabb szinten akarják tartani, hogy versenyben tudjanak maradni a nagyon kis haszonnal működő élelmiszer-piacon. • Egyik stratégia ennek leküzdésére a gazdálkodó által végzett feldolgozás. Európában egyre több gazdálkodó alapít a termelők által tulajdonolt feldolgozó szövetkezeteket, hogy biztosítsa piacát és a jobb árakat. • Más gazdálkodók a kis méretű feldolgozásnál maradnak. Egyes esetekben néhány termelő együtt vásárol feldolgozó gépeket, tároló, mosó és osztályozó eszközöket.

Lehetőség a feldolgozó létesítmények diverzifikációjára Egyre nő az igény a különböző méretű hús- és baromfifeldolgozó-eszközökre, a hordozható feldolgozó gépekre, a biofeldolgozásra és a többek által használt feldolgozó konyhákra. A biofeldolgozással kapcsolatos törvények Az EU-szabályozás szerint a következő műveletek végzésekor jogilag igazolni kell a biominőséget: • A bioként piacra szánt elsődleges mezőgazdasági termékek termesztése és előállítása során. • A bioként piacra szánt feldolgozatlan mezőgazdasági termékek csomagolása és címkézése esetén. • Az emberi fogyasztásra szánt és mezőgazdasági eredetű összetevőket is tartalmazó biotermékek feldolgozása, csomagolása és címkézése esetén. • Emberi fogyasztásra szánt biotermékek importálása az EU-n kívülről (legyenek azok akár feldolgozatlan mezőgazdasági termékek, vagy olyan termékek, melyeknek egy vagy több összetevője mezőgazdasági eredetű). Példák az ilyen tevékenységekre: • Kiskereskedők, nagykereskedők, elosztók, csomagolók (és állati takarmányüzemek), akik/amik a végső felhasználó által nem látható módon bioeredetű anyagokat aprítanak, csomagolnak, újracsomagolnak, -címkéznek vagy más módon feldolgoznak. • Biotermékek gabona-nagykereskedői, amikor a terméket kiöntik a konténerből, és a nagykereskedő biotermékek részére fenntartott raktáraiban tárolják. • Olyan termelők, akik a gazdaságban kis mennyiségben végzik biotermékeik feldolgozását, csomagolását. • Tejbegyűjtő vállalkozók. • Márkatulajdonosok, akik a szerződött félnek alapanyagot szállítanak, hogy a nevükben dolgozzák fel azt. • Biogyümölcsök, -zöldségek és más -élelmiszerek csomagolói és előcsomagolói. A minőség és a biztonság biztosítása a feldolgozás során Az élelmiszer-feldolgozók modern minőségirányítási rendszerekre támaszkodnak, hogy biztosítsák az általuk előállított termékek minőségét és biztonságát. A három kulcsfontosságú rendszer:

• Jó Mezőgazdasági Gyakorlat (Good Agricultural Practice: GAP): Ezek olyan feldolgozási eljárások, melyek már bizonyítottan hosszú ideje állandó jó minőséget és biztonságot nyújtanak. • Veszélyelemzés és Kritikus Ellenőrzőpontok (Hazard Analysis and Critical Control Points: HACCP): Míg a hagyományos minőségellenőrzési módszerek a végtermék minőségére koncentráltak, a HACCP arra figyel, hogy az előállítási folyamatban kiküszöbölje a hibákat, ne csak megnevezze azokat. • Minőségbiztosítási sztenderdek: A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO 9000) és az Európai Szabványok (ES 29000) által megállapított sztenderdekhez való ragaszkodás biztosítja, hogy az élelmiszer-feldolgozás, a vendéglátás és más élelmiszerrel kapcsolatos tevékenységek megfeleljenek az előírt és jól dokumentált előírásoknak. Ezeknek a programoknak a hatékonyságát független szakértők rendszeresen felmérik, hogy fenntartsák a fogyasztói bizalmat a termelő minőségbiztosítási eljárásai iránt.

Környezetvédelem A minőség és biztonság mellett a feldolgozók állandóan figyelnek arra, hogy minimalizálják termékeik és az előállítás környezeti hatásait. Ezért törekszenek arra, hogy csökkentsék a szennyezőanyagok kibocsátását a levegőbe, vízbe és földbe; a csomagolás során újrahasznosított anyagokat használnak, valamint csökkentik a csomagolóanyagok súlyát.

A feldolgozás előtt és után Az élelmiszerek minősége a nyersanyagok, a szállítás, a raktározás és az árusítás minőségétől függ. Ezért az élelmiszer-feldolgozók minőségbiztosítási rendszerei (pl. az ISO 9000) a folyamatos minőségbiztosítás érdekében foglalkoznak a termelővel (egyéni gazdákkal, a nyersanyagok nagykereskedőivel), a szállítókkal, a közvetítőkkel és a kiskereskedőkkel is. Általában a feldolgozók tájékoztatják a beszállítókat a nyersanyagokkal kapcsolatos követelményekről, és technikai segítséget is nyújtanak nekik, hogy az alapanyagok megfelelő minőségűek legyenek. Ezenkívül a szállítási pontokon minőségellenőrök is segítenek abban, hogy a szabályoknak mindenben megfeleljenek. A feldolgozók a szállítóknak, nagykereskedőknek és kiskereskedőknek is nyújtanak technikai segítséget, így biztosítják azt, hogy a hőmérsékletre, nedvességtartalomra és más körülményekre vonatkozó előírásokat betartsák, továbbá a szavatossági időt is figyelembe vegyék.

A termék minősége attól is függ, hogy betartották-e a betakarítás, raktározás és az esetleges feldolgozás előírásait. A betakarításnak, az állatok vágásának olyan időpontban kell történnie, hogy az megfeleljen az agrokemikáliákra és az állatgyógyszerekre vonatkozó előírásoknak. Az élelmiszert az előírásoknak megfelelő hőmérsékleten és páratartalomban kell tartani, valamint olyan helyen kell raktározni, melyet erre a célra terveztek és használnak. Az állatokkal kapcsolatos tevékenységeknek (pl. a nyírásnak és a vágásnak) meg kell felelniük az állat-egészségügyi és -jóléti szabályoknak. A betakarítással és a farmon való feldolgozással kapcsolatos jó gyakorlatokhoz tartozik az is, hogy a betakarítás előtti megfelelő szünetet és visszatartó időszakot tartsák be, valamint a termékek kezelése tiszta és biztonságos körülmények között történjen. A mosáshoz az előírt tisztítószert és tiszta vizet kell használni; a raktározást higiénikus, előírt környezetben kell elvégezni; a termékeket tiszta és megfelelő anyagba kell csomagolni; továbbá minden faj esetén humánus vágás-előkészítést és vágást kell alkalmazni betanított dolgozókkal, felügyelet mellett és megfelelően karbantartott eszközökkel.

Betakarítás, a gazdaságban történő feldolgozás és tárolás A termék minősége attól is függ, hogy betartják-e az előbbiekben felsorolt szabályokat a következő munkafolyamatok során: • betakarítás, • tárolás, • és feldolgozás (ahol ez megtörténik).

Az élelmiszer megóvása csomagolással Az élelmiszer-csomagolás az élelmiszerek tartósításának és biztonságosságának fontos része. Garantálja, hogy az élelmiszer legjobb állapotában érkezzen meg a vevőhöz. A csomagolás nemcsak egy egyszerű doboz, hanem egy olyan rendszer, melynek segítségével a szállítás, a kis- és nagykereskedelmi, valamint az otthoni tárolás során megőrizzük a termék biztonságát és minőségét. A feltételek teljesítése a következők segítségével érhető el: • A szavatossági időt maximáljuk azzal, hogy nem engedünk a termékhez vízpárát, levegőt és mikrobákat. Igaz ez fordítva is: a csomagolás bent tartja a nedvességet, a gázokat, melyek szintén tartóssá teszik az élelmiszert. • Fontos információkat jelentetünk meg a címkén (márkanév, szavatossági idő, összetevők, hűtési vagy főzési előírások, receptek stb.), hogy a vevő biztonságosan tárolhassa és használhassa fel a terméket otthonában.

• A csomagolás bontatlansága bizonyíték arra, hogy nem nyúltak bele/hozzá, tehát a termék sértetlen, egészséges, fogyasztható. • Az íz elveszítésének megelőzése, védelem a külső szagok ellen. • A vonalkód a csomagoláson beazonosítja a gyártás idejét és helyét, ami lehetővé teszi a feldolgozóknak, szállítóknak és kereskedőknek, hogy nyomon kövessék a terméket. Ez fontos a leltározás és a kockázatok felismerése szempontjából.

Hosszú távú ajánlások a gazdaságban történő élelmiszer-feldolgozás számára A vállalkozásban történő élelmiszer-feldolgozás során – az élelmiszer-biztonság növelése érdekében – a következő változtatásokat kell végrehajtani a gazdaságban: • A sokféleség támogatása az élelmiszer-feldolgozás terén és a tevékenység volumenében. • Többféle élelmiszer-biztonsági előírás alkalmazása, hogy ezek megfeleljenek a különféle termelőknek, termékeknek, termelési eljárásoknak és termelő egységeknek. • Egyre több mobil ellenőrzési forma alkalmazása a feldolgozás során a mobil feldolgozó egységekhez, a szezonális munkákhoz és a nagyon kicsi feldolgozókhoz. • Az innováció elősegítése a nagyon kicsi, nagyon fejlett technológiájú élelmiszer-biztonsági megoldások terén. • Hordozható élelmiszer-biztonsági rendszerek alkalmazása a gazdaságban vagy a piacon való használathoz. • Környezetbarát élelmiszer-biztonság. • Az élelmiszer-biztonság ökológiai lábnyomának csökkentése. • Bioélelmiszer-biztonsági sztenderdek kidolgozása. • Nem szennyező élelmiszer-biztonsági rendszerek kidolgozása. • Élelmiszer-biztonsági rendszerek a talaj védelmében és az erózió megállítására. • Élelmiszer-biztonsági rendszerek az energiatakarékosság érdekében.

KÖZVETLEN ÁRUSÍTÁS Manapság a legtöbb élelmiszer a gazdaság kapujától a fogyasztóig egy olyan hatékony rendszeren keresztül jut el, mely – a feldolgozási és elosztási költségek alacsonyan tartása érdekében – használja a méretgazdaságosság és a specializáció elvét. A gazdaságból való közvetlen árusítás alapja az eladó és a vevő között kialakuló bizalmi kapcsolat. A közvetlen árusítás lehetővé teszi, hogy a termelő felelősséget vállaljon minőségi termékének – különböző módon történő – vevőhöz juttatásáért (pl. ilyen a termelői piac, a kapuban történő árusítás stb.). A közvetlen árusítás azt jelenti, hogy a termelő jobban részt vesz termékének a végfelhasználóhoz, azaz a fogyasztóhoz való eljuttatásában, mint a hagyományosan csak termék-előállítással foglalkozó gazdálkodó. A hagyományos termékárusítás (pl. a nagykereskedőnek való eladás) módjaitól eltérően a közvetlen árusítás nagyobb kontrollt tesz lehetővé a termelő részére (pl. azt, hogy ő lehet az ár diktálója, nem pedig az elfogadója). A legtöbb termelő annak szenteli az idejét, amit a legjobban ismer: elülteti, neveli és betakarítja a termést, és a feldolgozást, árusítást az agrárkereskedőkre hagyja. Az utóbbi időben azonban a közvetlen fogyasztóknak való árusítás egyre népszerűbbé válik a gazdák körében. A közvetlen termelői marketing új kapcsolatot hoz létre a városi fogyasztó és a vidéki élelmiszer-termelő között. Azzal segíti a vidéki gazdaságot, hogy alternatív marketingcsatornákat nyit. Ma már a népesség egyre kisebb része él vidéken, nem is gyakran járnak arra, ezért az új rendszer oldja a vidékkel szembeni előítéleteket, és javítja a hagyományos élelmiszer-alapanyag lakossági felhasználását. Számos oka van a közvetlen gazdaságból történő árusítás iránti érdeklődés megnövekedésének: • Elégedetlenség a hagyományos úton beszerzett termékek árával. • A termelői ár gyakran csak kis töredéke a kiskereskedelmi árnak. • Az árak – amit a közvetlen eladással érnek el – magasabbak, mint a nagykereskedelmi árak. • A termelők értékelik a vevőkkel kialakított kapcsolatot, valamit azt, hogy azonnal visszajelzést kapnak a termék minőségéről. • A vevők értékelik a friss minőségi árut, valamint azt, hogy támogathatják a helyi termelőket.

A gazdaságból való közvetlen árusítást érintő fogyasztói trendek A fogyasztói preferenciák és a piaci trendek naponta változnak, mivel változnak az igények a természetes és a biotermékek iránt. A fogyasztók tudni akarják, honnan jön a termék, hogyan termelik azt és kik a termelők. Egyre több egész-

ségtudatos vásárló hajlandó többet fizetni olyan élelmiszerért, melyről azt hiszi, hogy friss, tápláló és egészséges. Másokat az érdekel, hogy a régióra jellemző helyi ételeket egyenek, melyek a lehető legfrissebbek. Igény mutatkozik a régimódi hagyományos ételek iránt is, melyeket ínyenc módon főznek meg. Ezek a fogyasztói igények a gazdaságból való közvetlen árusítás motorjai. A fogyasztóknak még fontosak: • kényelem – ízletes ételek fogyasztása utazás közben; • család – családbarát tevékenységeket akarnak, amiben mindenki részt vehet; • közösség – támogatják a helyi üzleti világot; • egyensúly – egyensúlyt akarnak a család és a munka között; • eredetiség – az egyszerű dolgokat keresik az életben; • biztonság – olyan emberekkel akarnak üzletet kötni, akiket ismernek és akikben megbíznak. Az új piacok iránt érdeklődők csoportjai, miközben a fogyasztók a kényelmet, egészséget, a kellemes ízt és a jókedvet keresik: • babyboom-nemzedék (a Ratkó-generáció Magyarországon), • egyének, • vegyes családok, • egészségjavítás iránt érdeklődők (pl. fogyás), • etnikai ételek iránt érdeklődők (pl. ázsiai, olasz), • organikus termékek iránt érdeklődők, • tanulók, • nyaralótulajdonosok, mókakeresők. A tendenciák azt mutatják, hogy legtöbb vásárló ragaszkodik a hagyományos, nem közvetlen kereskedelemhez. Bár a kényelem fontos szempont, az utóbbi időben az is látszik, hogy bizonyos csoportokban megrendült a bizalom a tömegtermelt áruk iránt. Ennek oka lehet, hogy a kereskedelmi lánc nem átlátható, egyre több a botrány (veszélyes fűszerek, toxikus paprika, dioxinszennyezett baromfi, BSE stb.) és az új technológiák riasztják a vevőket. Válaszképpen a mai fogyasztó olyan ételt keres, mely: • biztonságos, nem káros az egészségre; • eredete biztos, termelője valós; • ízletes; • termelése környezetbarát, és az állatjólétet is figyelembe veszi. Mind a hazai, mind a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy a fogyasztók választásában fontos a régió (mely ország, mely vidékéről származik az áru) és a termék organikus volta. Az ilyen tevékenységben való részvételhez újfajta mar-

keting-beállítódás kell, és az, hogy akarjunk azzal a vevővel szoros kapcsolatot létesíteni, aki termelőtől akar vásárolni. Az első lépés a piaci személet elsajátítása, hogy létrehozhassunk és fenntarthassunk egy közvetlenül a termelő által működtetett termékértékesítési vállalkozást. Kezdjük azzal, hogy a következő kérdésekre válaszolunk: • Szoktam-e vagy tudok-e olyan terméket termelni, amit a vevők közvetlenül a termelőtől vennének meg? • A családtagjaim és/vagy alkalmazottaim érdeklődnek-e az iránt, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek a vevővel a kereskedésemben? • A gazdaságom olyan helyen van-e, ahol elég sok potenciális vásárló megfordul? • Értem-e azokat a vevőket, akik a közvetlen árusítás alanyai lehetnek? • Mik a helyi szabályok, törvények, melyek arra vonatkoznak, hogy egy gazdaság a termelés mellett átáll a közvetlen árusításra is? • Milyen vevő-kiszolgálási stratégiát alkalmazhatok, hogy hűséges vásárlóim legyenek? • Érdeklődöm-e a kiskereskedelem és a piacozás iránt, jártas vagyok-e benne? • Hogyan teszem vonzóvá a portámat, hogyan lehet ott parkolni, van-e nyilvános WC? • Feliratokkal, táblákkal, átalakításokkal milyen képet fogok kialakítani termékeimről és gazdaságomról? Hogyan valósítom ezt meg? • Mi a kockázatkezelési és esemény-bejelentési tervem váratlan eseményekre (pl. sebesülés, tűz, termékkárosodás, lopás stb.)? • Értem-e a fontosságát egy átfogó üzleti terv megalkotásának, mely biztosítja a végiggondolt a finanszírozást, az emberi erőforrásokat, a társadalmi felelősséget, a termelést és a marketinget?

A közvetlen árusítás típusai A közvetlen árusítás hatásos módszer arra, hogy rugalmas, költséghatékony vállalkozást vezessünk. A közvetlen árusítás azt jelenti, hogy egy független elárusító közvetlenül adja el a vevőknek termékeit vagy szolgáltatásait, gyakran a vevő otthonában vagy munkahelyén. A hagyományos közvetlen árusítási módok: házalás, vendégségszervezés és vásárlói hálózatok. Sok országban a termelők közvetlenül adják el termékeiket, és sok ilyen országban rendeletekkel szabályozzák ezt a tevékenységet. A gazdák sokféle közvetlen eladási formából választhatnak. Árulhatják termékeiket saját boltjukból, katalógusból vagy kiszállíthatják boltoknak, éttermeknek. Az eddig említetteken kívül a közvetlen eladási csatornák a következők: gazdaságban való árusítás, út menti standok és helyi piacok, ahol saját szezonális termékeiket árulják a

gazdák. Az utóbbi években egyre több biopiac kap szerepet a közvetlen árusítás szektorában. A közvetlen árusítás leggyakrabban a gyümölcstermelőknél fordul elő. Ennek a tevékenységnek egyik formáját „szedd magad”-nak hívják, amikor a vevők szedik le és szállítják el a terméket. A közvetlen árusítás egy másik módja, amikor a termelők mobil boltokból árulják termékeiket, tehát a termelők szállítják a városi fogyasztókhoz a terméket. A termelők, akik közvetlen árusításra szánják el magukat, az alapján választhatnak az árusítás módjáról, hogy milyen termékeik, jártasságaik vannak, és hogy miként juthatnak piacra. A közvetlen termelői árusítás legnépszerűbb típusai: • gazdaságon belüli tevékenységek (pl. út menti standok, termelői piacok, boltok, „szedd magad”, közösség támogatta mezőgazdaság); • gazdaságon kívüli tevékenységek (pl. egy vagy több termelő piacon való közös részvétele elárusítóként); • interneten való árusítás, postai utánvétel, közvetlen kiszállítás szaküzletekbe és éttermekbe. A közvetlen árusítási stratégiák nagyon sokfélék lehetnek. A megfelelő csatornák a piac szükségleteitől és jellegétől függnek. Fontos kutatást végezni a piaccal kapcsolatban, és több csatornát is kipróbálni, mielőtt egy módozat mellett elköteleznénk magunkat. A többféle árusítási csatorna csökkenti a kockázatot, növeli a bevételt, és a nehezen eladható cikkeket is hasznosíthatja. Mivel egyre nő az érdeklődés a helyi termékek iránt, a közvetlen árusítás hasznos stratégia lehet.

A közvetlen árusítás gazdaságon belüli és azon kívüli módozatai 1. Termelői piacok: A termelői piac azt jelenti, hogy számos termelő rendszeresen összejön egy helyen a helyben termelt gyümölcs, zöldség és más termék fogyasztóknak történő eladása érdekében. Ilyen piacokat gyakran tartanak hétvégenként városi környezetben és sok kisebb településen, ahova a vásárlóknak el kell utazniuk. A piac megfelelő környezetet biztosít a termelőknek, hogy közvetlenül a fogyasztóknak adják el mezőgazdasági és más – mezőgazdasággal kapcsolatos hozzáadott értékű kézműves – termékeiket. Legyen az biotermék, biodinamikus vagy hagyományos, a termelői piacon kapható friss áru sok lelkes és hűséges vásárlót vonz. Egy-egy stand a piacon nagyon kis befektetést igényel. Kell egy asztal, egy fedél, csomagolóanyag, jelzés arra vonatkozóan, hogy ki a termelő, mi a termék és az árjelzés. A költségekhez tartozhatnak a következők: a stand díja, felszerelés, csomagolás, biztosítás, kereskedői munka, szállítás és tárolás. A hirdetési költségek általában alacsonyak, mert közösen oldják meg a termelők, és álta-

lában a stand árába beszámítják a piac üzemeltetői. Az embereket odavonzza a piacon vásárolható árukínálat. Néhány jó tanács a piacozó gazda számára: • Fontolja meg, hogy ad-e kóstolót a vevőknek ízletes árujából. • A jó árujelzés nagyon fontos. Világosan jelezze az árut nevét, árát és minden egyéb – a vevő számára fontos – információt adjon meg. • Sok vevőt érdekelnek fényképek a gazdaságról, a családról. 2. Szövetkezetek, gazdaszövetségek: A szövetkezetek és szövetségek olyan szervezetek, melyeket hasonló érdekcsoportba való emberek birtokolnak és üzemeltetnek. Szövetkezetet olyan emberek alapíthatnak, akik ugyanazt termelik, és együtt szeretnék piacra dobni terméküket. A nagyobb termékmennyiséggel olyan piacokra is be tudnak jutni, ahova külön-külön nem tudnának. A szövetkezet csomagolhatja, tárolhatja és szállíthatja is az árut. 3. Termelői boltok: A termelői boltok lehetnek szezonálisak vagy egész évben nyitva tartók, amelyek az áruházak alternatíváját nyújthatják a vevőknek. A siker gyakran a helyi piac alapos kutatásán és a termékeken múlik, illetve azon, hogy ki tudnak-e alakítani egy hűséges vevői kört. Termelői boltnak az számít, amelyben olyan friss helyi árut árulnak, amit a saját vagy közeli földeken termeltek vagy neveltek. 4. Termelői standok: Többféle módja van a temelői standok működtetésének, kezdve az egyszerű, önkiszolgáló standoktól a nagy út menti attrakciókig. Önkiszolgáló standok esetén egyszerű, világos utasításokat írjunk a vevőnek az áru mellé. Szükség van egy lehetőleg zárható, réssel ellátott dobozra is a fizetéshez. A siker kulcsa ennél a módszernél: hűtés (frissen tartja az árut), jól olvasható, figyelemfelkeltő útbaigazító táblák a nyitvatartási idő megadásával, könnyű megközelítés a főútról és bőséges parkolóhely. 5. Út mentén, a gazdaság kapujában: A közvetlen árusítás legegyszerűbb módja, mely kis befektetést igényel. Lehet csak egy utánfutó, de akár egy jól felszerelt kis házikó is a bekötő út elején. 6. Szedd magad: Az 1970-es években volt nagyon népszerű, de mind a mai napig alkalmazott módszer. Sokan oktatással és turizmussal is összekapcsolják, megcélozva ezzel az iskolai csoportokat vagy a családokat, vagy pedig különleges piaci szegmenseket, mint a vállalati piknik, a filmgyártás stb. A termelői bolt működtetésekor meg lehet fontolni azt is, hogy megengedjük a vásárlóknak, maguk szedjék le a termést, és egy „szedd magad”gazdaságot működtetünk. A termelői bolt és a „szedd magad” a vásárlót a kapuig hozza el, amivel munkát és szállítást spórol meg nekünk, és kiiktatja a közvetítőket is. Számos tényező befolyásolja a „szedd magad” életképességét, pl.: • elhelyezkedés, • megközelíthetőség és parkolási lehetőség, • helyi rivális,

• megfelelő épületek, • szezonális és eladható helyi áru folyamatos megléte. A helyi hatóságnál meg kell győződni arról, hogy a termelői bolt megfelel-e a szabályoknak. Új épülethez vagy egy régi épület bolttá alakításhoz építési engedély kellhet. A „szedd magad” olyan terményekhez való, melyeket könnyű szüretelni, és könnyen megállapítható a termés érettsége. Az apró gyümölcsök, a zöldségek, a tök és a karácsonyfa a leggyakoribb szeddmagad-termények. A „szedd magad” jó módszer a betakarítási költségek csökkentésére, de sok időbe kerülhet az emberek hatékony irányítása: a fizetési és betakarítási módozatok megbeszélése, a terepen való útbaigazítás, az alapos betakarítás megvalósítása. 7. Közösségi mezőgazdaság: A közösségi mezőgazdaság olyan marketingrendszer, ahol a vásárlók „részvényeket” vesznek egy gazdaság terméséből. Egy meghatározott összeget fizetnek be a szezon elején, amivel biztosítják a farm induló tőkéjét. Ezután minden vásárló hetente kap egy adag terményt. A terményt vagy kiszállítják a vevőnek, vagy egy adott helyszínen adják át, vagy a termelőhöz kell menni érte. Ezt a fajta eladási módot csak olyan tapasztalt gazda alkalmazza, aki jól ismeri a termési ciklusokat. Elméletileg a termelő és a részvényes között egész szezon alatt megoszlik a termelési kockázat. Gyakorlatilag azonban a termelőnek folyamatosan kell szállítania a heti adagokat, ha meg akarja tartani vevőjét a következő szezonra is. Egyszerűen fogalmazva: a közösségi mezőgazdaság olyan egyének közösségéből áll, akik megígérik, hogy támogatnak egy gazdaságot, amivel a gazdaság jogilag vagy lelkileg a közösség gazdaságává válik, ahol a termelő és a vásárlók közösen támogatják egymást, megosztják az élelmiszer-termelés kockázatát és hasznát. A tagok vagy részvényesek előzetesen rögzítik, hogy fedezni fogják a gazdaság működtetésének és a termelő fizetésének költségeit. Ezért a tenyészidőszakban megkapják a részüket a gazdaság terméséből, valamint azt az érzést, hogy újra kapcsolatba kerültek a földdel. A tagok a kockázatokat is viselik, beleértve a rossz idő vagy a károkozók miatti gyenge termést. 8. Éttermekbe, menzára, boltokba szállítás: Ehhez a módszerhez előzetes felmérés és elkötelezettség szükséges, de lehetővé teszi, hogy a gazda szélesebb körben megismertesse terményét. Elősegíti a helyi termékek népszerűsítését a kis boltokban, éttermekben, helyi eseményeken, fesztiválokon. Az egymással versenyző éttermek különlegességet próbálnak kínálni, ezért kihasználják a vendégek érdeklődését a helyi és bioételek iránt. Jó piac lehet a gazdáknak, ha iskolai menzáknak, idős otthonoknak, kórházaknak, börtönöknek szállítanak termékeket. A felnőtt és gyermekkori elhízás egyre növekvő problémája miatt a döntéshozók egyre nagyobb figyelmet fordí-

tanak az egészséges ételek felszolgálására mind az iskolai, mind a munkahelyi menzákon. A helyi gazdaságok előnyben vannak a friss és ízletes élelmiszerek biztosítása terén, ami lehetővé teszi, hogy növekedjen a friss gyümölcsök és zöldségek fogyasztása ezeken helyeken. Az iskolai „termőföldtől a menzáig” c. programok gyakran beépülnek az iskolai tanmenetbe „mezőgazdasági és táplálkozási ismeretek” címén, valamint iskolai tevékenységek is kapcsolódhatnak hozzá, pl. az iskolai kertek gondozása. A boltokba és az éttermekbe való szállítás nagykereskedők segítségével történik, de ha a gazdaság jól szervezett és folyamatosan tud szállítani szezonális élelmiszereket, akkor közvetlen munkakapcsolatban is állhat ezekkel a vásárlókkal. 9. E-kereskedelem, internet, online (közvetlen) rendelés: Az internetes eszközök fejlődése lehetővé teszi, hogy elektronikus úton indítsunk közvetlen árusítást, melyet internetes marketingnek hívnak. Ez a fajta marketing új lehetőségeket nyújt a közvetlen eladási módok fejlesztésére. Ha valaki ilyen módon kívánja eladni termékeit, szüksége lesz alapos háttérkutatásra a tevékenység beindításához, továbbá informatikai fejlesztésekre. Sikeres marketing esetén kialakulhat vásárlói hűség a termék iránt, amit nem korlátoz az idő, a tér vagy a földrajzi környezet. Meg kell említeni még az új „közvetlenül a termelőtől” elnevezésű online vásárlói hálózatokat, melyek már sok európai országban működnek. Katalógusok alapján vagy interneten át történő megrendelés jó módszer széles vásárlói közönség eléréséhez. A weboldalakon nagyszerűen be lehet mutatni a gazdaságot, a vásárlást is könnyen és gyorsan le lehet bonyolítani, miután a vevő megismerte a termékeket. A legjobb postai úton küldhető termékek azok, melyek hosszan elállnak, könnyen csomagolhatók és szállíthatók. Azonban van lehetőség növények, friss virágok, húsok és más termények szállítására is. Az ilyen marketingnél fontos a hatékony szervezés, a vevőkről, a katalógus címzettjeiről szóló adatbázis folyamatos karbantartása és a rendelések pontos intézése. Egy már népszerű katalóguson vagy internetes áruházon keresztül történő árusítás csökkentheti a szervezési időt és munkát, de kisebb lesz az ár, amit a termékért kapunk, és lehet hogy a nevünk sem jelenik meg az árun. 10. Ajándékkosarak: Ezt a megoldást a gazdabolt mellett vagy önállóan alkalmazhatjuk. Mivel mind az ajándékkosár, mind a postai küldés a visszatérő ügyfélre alapoz, amely akár évekig tartó kapcsolat lehet az eladó és a vevő között, jelentős bevételt hoz. Kicsiben kezdjük, a létező vásárlói szokások bővítésére ajánljuk az ajándékkosarat vagy a postai küldést. Az ajándékkosár azoknál a termékeknél a leghatásosabb, melyeket szépen fel lehet díszíteni. Gyakran az ár nem is olyan fontos, mint a minőség és a különlegesség. A postai úton szállított termékek általában nem romlandók, könnyen csomagolhatók és szállíthatók. Mindkét szolgáltatáshoz jó minőségű árura, csomagolásra és vásárlói kiszolgálásra van szükség.

11. Agroturizmus: Úgy is ismerik, hogy tanyasi turizmus, és egyre népszerűbb módja annak, hogy vásárlókat és nagyobb jövedelmet szerezzenek a gazdaságnak. A turistákat manapság „tudáskeresőknek” is tartják, és sokan az otthonukhoz közeli célok iránt érdeklődnek, ahol a tanyasi élet autentikus élményeit keresik. A turizmus leggyorsabban fejlődő ágai: a kulturálisörökség- és az ökoturizmus. Mindezek miatt lehet sikeres az agroturizmus. Számos módon lehet turizmust hozni a gazdaságba: ilyen a „szedd magad”, a lovaglás, a szállásadás, bemutatók, aratási ünnepek tartása. Úgy tűnik, az emberek hajlamosak fizetni olyasmikért, amik pár éve még nevetségesesek lettek volna, pl. tehénfejésért, vagy a dáliaültetvény gyomlálásáért.

Közvetlenül a gazdaságból történő árusítás általános szabályai és az idevonatkozó törvények A közvetlenül a gazdaságból történő árusítás túlmegy az elsődleges termelésen, amit ezért gyakran hozzáadott értékű mezőgazdaságnak neveznek. A közvetlen árusítás vállalkozásába való belevágás előtt legyünk tisztában azzal, hogy milyen irányítási gyakorlatokhoz, szabályokhoz kell igazodni. A közvetlenül a gazdaságból való árusítás legfontosabb mozzanatai: Igazolás: A gazdapiac kritériuma, mely szerint csak akkor lehet engedélyt kapni a gazdapiacon való árusításra, ha a friss áru olyan területről származik, amit helyinek határoznak meg. Címkézés: Minden kis- vagy nagykereskedelmi forgalomba kerülő árunak viselnie kell címkét a csomagolásán. Ebbe beletartoznak a termelői piacon, interneten, éttermeknek, boltoknak árusított feldolgozott élelmiszerek, és ide tartoznak az előcsomagolt, aprított, konzervált, sütött és fagyasztott áruk is. Biotermékek bizonyítványa: A bio-mezőgazdaság egy ökológiai termelésirányítási rendszerként határozható meg, ami fenntartja a biológiai sokféleséget, a biológiai ciklusokat és a talaj biológiai aktivitását. Az ökológiai termelésben csak minimális biogazdaságon kívüli terméket használhatnak fel; megújítja a termelést, fenntartja, elősegíti az ökológiai harmóniát. Ökocímkék: Nemcsak „biocímke” létezik, hanem sok más ökológia címke is, mellyel a biotermékeket reklámozni lehet. Az ökológiai címke egy olyan pecsét vagy logó, amely valamilyen különleges állítást tesz a termékről. Általában két típusa van. A termelési alapú címkék arról szólnak, hogy a termék bizonyos ökológiailag fontos termelési követelménynek megfelel. A hely alapú címkék azt jelzik, hogy a termék bizonyos régióból származik. Az ökológiai címkék gyakran nem biztosítanak magasabb árat, de nagyobb piaci részesedést eredményezhetnek.

Kóser: A „kóser” egy héber szó változata, mely megfelelőt jelent. Akkor neveznek egy terméket kósernek, ha a zsidó törvények betartásával készült. Kóser lehet étel, ital vagy eszköz is. A kóser ételeket a helyi vagy nemzeti kóser testület minősíti, és az ő logójukat kell viselniük a termékeknek. Néhány kóser ételekre vonatkozó szabály: • A kagyló tiltott. • Csak páros ujjú kérődző lehet kóser étel alapanyaga. • Nem lehet keverni a húsokat és a tejtermékeket. • A tejtermékek és húsok elkészítésénél használt tárgyakat alaposan el kell mosni, mielőtt másra használják azokat. • Az állatokat rituálisan kell levágni. • Csak azok a halak kóserek, melyeknek van uszonyuk és pikkelyük. • Az élelmiszer előállítását kóser megfigyelő ügynökség vagy ortodox rabbi ellenőrzi. Az ellenőrzéseket általában havonta tartják. Halal: A „halal” arab szó, mely törvényest vagy engedélyezettet jelent. Ezt az étkezési előírást a muszlimok tartják be. A muszlim országokba küldött élelmiszert halal-bizonyítvánnyal kell ellátni. Ennek díja több tényezőtől függ: a termék típusától, az érintett áru marketinginformációjától. Minden étel halalnak minősül, kivéve a következők: • Sertés és melléktermékei. • A nem megfelelően levágott, vagy már a vágás előtt elpusztult állatok. • Olyan állatok, melyeket nem Isten nevében vágtak le. • Alkohol és bódítószerek. • Ragadozó állatok és madarak, földi állatok (pl. kígyók, gyíkok). • Vér és vértermékek. • Olyan ételek, melyek a fentiekkel szennyezettek. • A zselatint, enzimeket, emulgeálókat stb. tartalmazó élelmiszerek lehetséges, hogy nem minősülnek halalnak.

Élelmiszer-biztonság, -szolgáltatás és -feldolgozás, az EU élelmiszerhigiéniás szabályai Az élelmiszer-biztonsági szabályok vonatkoznak mindenkire, aki ételek kiszolgálásával vagy feldolgozásával foglalkozik gazdaságában (pl. étkezőhelyek a farmon, pékáruk és/vagy lekvárok árusítása). A különböző szektoroknak különböző előírásaik lehetnek. Aki nyers ételt szeretne felszolgálni vagy feldolgozni, annak alapfokú higiéniai képzésre és bizonyítványa lesz szüksége. A főnököknek magasabb szintű képzés kell, és középfokú bizonyítvánnyal kell rendelkezniük. Az élelmiszer-feldolgozásban érintett minden dolgozónak szüksége lesz

a HACCP ismeretére. Ez egy megelőző élelmiszer-biztonsági módszer, mely a megfelelő gondosságon és jó nyilvántartáson alapul. Az EU élelmiszer-higiéniai szabályai minden élelmiszerrel foglalkozóra vonatkoznak, akik az élelmiszerláncba beletartoznak. A szabályok alapján a kötelességek az üzleti tevékenység nagyságától és típusától függenek, de a legtöbb élelmiszer-vállalkozásnak regisztrálnia kell minden telephelyét az illetékes hatóságnál. A húst és hústerméket, tojást, tejet és tejterméket, halat és halterméket előállító vállalatok telephelyét a helyi hatóságnak kell engedélyeznie. Ma is léteznek különleges higiéniai szabályok a tej- és tojástermelésre, de a termelőknek követniük kell a jó higiéniai és irányítási eljárásokat, hogy az élelmiszerbiztonsági kockázatot kontrollálhassák. Az elsődleges termelőknek nem kell a HACCP-rendszert alkalmazniuk.

A közvetlen árusítás jogi szabályai A 852/2004/EC és 853/2004/EC számú EU-rendelkezések szabályozzák az élelmiszerek előállításának és szállításának higiéniai feltételeit. Ezek a rendelkezések megteremtik a tagországok számára a feltételeket, hogy saját szabályozást alkossanak a helyileg előállított és szállított élelmiszerekre az Európai Unió tradicionális és rugalmas elvei alapján. A 1151/2012 számú EU-rendelet, mely a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek minőségi előírásairól szól, 2013 január 3-án lépett hatályba. Az 55. cikkely szerint a Bizottságnak 2014. január 4-ig jelentést kell küldeni az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak arról, hogy egy új címkézési módszerrel hogyan segítik a helyi gazdákat és a közvetlen árusítást. Ez a jelentés arra koncentrál, hogy a gazdák a címkék segítségével új hozzáadott értéket adjanak az áruikhoz, és hogy figyelembe kell venniük más kritériumokat is, mint például a széndioxid- és a hulladék-kibocsátás csökkentését (rövidebb elosztási láncolatok útján). Végül a jelentés, ha szükséges, megfelelő törvényhozási javaslatokkal is elő fog állni egy helyi gazdálkodási és közvetlen árusítási címkézési módra vonatkozóan. Ez a jelentés a helyi gazdaságok és a közvetlen árusítás társadalmi-gazdasági és környezeti vonzatait is meg fogja vizsgálni, és megfogalmazza a lehetőségét annak, hogy bevezessenek egy EU-szintű címkézési eszközt. Más vonatkozó kérdések a közvetlen árusítással kapcsolatban: • szabadalmak, védjegyek, copyright regisztrációja; • emberi erőforrások; • marketingszabályozás; • adózás; • övezeti besorolás, belső szabályok; • feliratok; • közegészségügy.

Irányelvek a közvetlen árusítást végző gazdák számára: • Ismerje az árusított élelmiszerek élelmiszer-biztonsági előírásait! • Álljon kapcsolatban az élelmiszer-biztonsági felügyelettel és ellenőrökkel! • Legyen naprakész az élelmiszer-biztonsági szabályzatban! • Tudja meg, hogy kinek van ítélkezési joga az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban minden egyes piacon, ahol árul! • Legyen előrelátó az élelmiszer-biztonsági szabályok betartásában! • Alkosson élelmiszer-biztonsági előírásokat saját gazdaságában és feldolgozó üzemében! • Tanítsa meg családjának, dolgozóinak és vevőinek az élelmiszer-biztonsági eljárásokat! • Népszerűsítse az élelmiszer-biztonságot a piacokon, ahol árul! • Jól őrizze meg élelmiszer-biztonsági engedélyeit és bizonyítványait! • Legyen mindig kész az élelmiszer-biztonsági ellenőrzésre!

II. BIOMASSZA ÉS MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK A MEZŐGAZDASÁGBAN

MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK HASZNÁLATA A GAZDASÁGOKBAN A mezőgazdaságnak stratégiai szerepe van a megújuló energiaforrások (Renewable Energy Sources = RES) használatának növelésében, az energiatakarékosságban és a fosszilis energiaforrások használatának csökkentésében. Továbbá a RES használatával pénzt lehet megtakarítani, az energia eladásával pedig pénzt lehet keresni. Ezért a megújuló energia és a mezőgazdaság győztes kombinációt alkot. A szél-, a nap-, a biomassza-energiát örökké elő lehet állítani, így a gazdálkodók hosszú távú bevételhez juthatnak. A megújuló energiát a gazdaságban a hagyományos energia helyett lehet használni, vagy el lehet adni. A biomassza energianövényekből és szerves hulladékokból származik. Nagy mennyiségben lehet energiatermő növényeket termeszteni. Ma a kukorica a leginkább elterjedt ilyen növény, de az őshonos fűfajták vagy a gyorsan növő fafajok, pl. a nyárfa, a fűzfa valószínűleg népszerűbb lesz a jövőben. Ezek az évelő növények kevesebb törődést igényelnek, mint az egynyáriak, így olcsóbban lehet termelni őket. Energia a mezőgazdaságban: • A gazdaságok általában energiafogyasztók, de az energiatermelésben is szerepet játszhatnak. • Fogyasztóként a mezőgazdasági láncolatba energiát visznek be (fosszilis üzemanyagok, olajok, műtrágyák, energia az elektromos rendszerből). • A termés utáni maradékok, a fanyesedékek, az állati hulladékok és más hasonló anyagok, melyek a biomasszát alkotják, komposztálásra vagy energiatermelésre hasznosíthatók. • Energiatermelőkként a gazdák hozzájárulhatnak a mezőgazdasági lábnyom csökkentéséhez, és a biomasszából, valamint a vízből, napból és szélből alternatív energiát állíthatnak elő.

A hagyományos fűtőanyagok használata és a lehetséges kellemetlenségek A benzin, gázolaj és a propángáz használata általános a gazdaságokban a traktorok és áramfejlesztők meghajtására. Ezek a rendszerek ott adnak energiát, ahol szükség van rá, mégis vannak hátrányaik is: • az üzemanyagot szállítani kell, el kell hozni a benzinkútról, elvinni az áramfejlesztőhöz, ami sokszor messze van, és rossz utakon közelíthető meg; • a motor zaja és a kipufogó szaga zavarhatja az állatokat; • az üzemanyag sokba kerül, kiömölhet, és akkor szennyezi a talajt;

• a motort és az áramfejlesztőt karban kell tartani, ami időbe, pénzbe kerül, és – mint minden gép – elromolhatnak, alkatrész kell hozzájuk, amit nehéz beszerezni. Biomasszafajták az agroenergiához: • termények, • élőállatok termelik, • favágó vállalatoknál keletkezik, • élelmiszer-maradék agroturizmusból, • közparkok és kertek gondozásából származó biomassza. Típusuk alapján: • terménymaradványok, • élőállat hulladéka, • nyesedék és fabiomassza, • élelmiszer-laboratóriumok és -konyhák melléktermékei. Energiafajta a biomasszából A nyersanyagok, a maradványok típusától és az átalakítási folyamattól függetlenül, három fajta agroenergia létezik: • elektromosság, • hő, • bioüzemanyag (biodízel, bioetanol, biogáz). A különböző energiaformákat külön vagy együtt is elő lehet állítani. A végtermék megnevezése azért fontos, mert a agrárenergia-politika nem a termelésre, hanem a bioenergia-termékre ad ösztönzőket.

A biomassza használata Európában A megújulók 24,2%-ot (798,7 TWh) tesznek ki az EU nettó energiatermelésében. Ennek a megújuló energiának 18,7%-a biomasszából származik. Az EU a világ legnagyobb pellet-előállítója (a teljes termelés 50%-a).

Agroenergiák: biomassza A gazdák többfajta nyersanyagot termelhetnek a biomassza előállításához: • egynyári növények (cirok, kukorica, kenaf), • évelő növények (bogáncs, nád, nyár, akác), • nyesedékek.

Ezt a nyersanyagot aztán termokémiai módszerrel át lehet alakítani üzemanyaggá (bioolaj, -szén, -gáz) vagy hővé, ami aztán elektromosságot termel. A gazdák ugyanezeket a nyersanyagokat (kukorica, cirok, fűfajták, cukorrépa) azért is előállíthatják, hogy biológiai átalakítással termeljenek energiát (erjesztés és emésztés), azaz etanolt vagy üzemanyaggázt. A gazdaságban magolajokat is termelhetnek (napraforgó, repce, porsáfrány, szójabab) és fizikai-kémiai eljárással (sajtolás vagy észterezés) üzemanyag-olajat vagy biodízelt állíthatnak elő. Az üzemanyag-olajat át lehet alakítani elektromossággá vagy hővé.

Újdonságok a nyersanyagok agroenergiai felhasználásában Az újabb irányzatok szerint a nyersanyagok agroipari felhasználása elmozdult az intenzív energiatermő növényektől az élelmiszer- és élőállat-, valamint a fakitermelési maradékok felhasználása irányába. A gazdaszövetségek, a környezetvédelmi szakemberek és a mezőgazdasági döntéshozók az intenzív energiatermelő növények helyett a hulladékok fenntartható használatát támogatják, és a megművelhető földeket élelmiszer-termelésre szánják. Ezenkívül a napenergiát, a fotoelektromos üzemeket, a szélerőműveket is újragondolják a vidéki táj, a természeti helyek és örökségek szempontjából. Az európai intézmények kiadványai a hulladék újrahasznosítását fenntarthatóbbnak tartják, mint az energianövények termesztését az élelmiszer-növények helyén.

Biogáz A biogáz egy olyan gázelegyet jelent, mely a szerves anyag oxigénhiányos környezetben történő lebomlása során keletkezik. Olyan alapanyagokból állítható elő, mint pl. trágya, kommunális szemét, növényi anyagok, szennyvíz, zöld hulladék, ételmaradék. Fő előnyei: • A megújuló energia többféleképpen hasznosítható formája: elektromosságot és hőt is nyújt. • A káros metánkibocsátást csökkenti. • CO2-közömbös. • A források környezetbarát megőrzése. Anaerob emésztés bioemésztőben: • Az emésztőbe víz és hígtrágya keveréke kerül. • Naponta friss hígtrágyát adnak hozzá az előző napi adagok pótlására, amit a baktériumok elkezdtek emészteni. • Először a szerves anyagot bontják le a savtermelő baktériumok. • Aztán a melléktermékeket a metántermelő baktériumok bontják le.

Az anaerob emésztők: • Lehetővé teszik, hogy a nagy állattartó telepek és élelmiszer-feldolgozók egy társadalmi problémát kezeljenek. • Menedzsment-intenzívek. • A gazdaságosság azon nyugszik, hogy csökkennek a költségek (a szennyvíz eltávolítása stb.), és az előállított gázt üzemanyag-vásárlásra vagy elektromosság előállítására lehet használni. A biogázüzem fő jellegzetességei: • Felhasználóbarát rendszer. • Az üzemegységek egyedi irányítása és az irányítási paraméterek dokumentálása. • Távoli hozzáférés az irányítórendszerhez. Az anaerob emésztésnek két fő terméke van: • A fermentált anyag, ami a biológiailag lebomló alapanyag anaerob emésztése után marad. Savképzéssel és metánképzéssel jön létre, különböző folyamatok által. • A biogáz, ami az oxigénhiányos helyen történő szerves anyag lebomlásából keletkező gázelegy. Olyan alapanyagokból állítható elő, mint pl. mezőgazdasági hulladék, trágya, kommunális szemét, növényi anyagok, szennyvíz, zöld hulladék és ételmaradék. A kis gazdaságok, melyeknek mérete nem engedi meg a saját üzemet, megosztozhatnak egy központi üzemen társulás útján. Az olyan gazdálkodók, akiknek a farmja messze van a többi vállalkozástól az utóbbi időben érdeklődnek a megvásárolható kis-közepes méretű üzemek iránt, melyek megoldhatják alacsony energiaigényüket. A biometán az új lehetőség: • A biometánt a biogázból nyerik, miután azt megtisztították a széndioxidtól (CO2) és más felesleges gázoktól. • A biometán hasonló a metánhoz, csővezetéken szállítható vagy közvetlenül felhasználható üzemanyagként.

AGROENERGIA, MULTIFUNKCIONÁLIS VÁLLALKOZÁSOK ÉS KÖZÖS MEZŐGAZDASÁGI POLITIKA Az 1980-as évek óta a gazdálkodók gazdaságukat a turizmus szolgálatába is állították: hagyományos ételeket kínálnak, oktatást végeznek, szabadidős tevékenységet ajánlanak. Ezeket a szolgáltatásokat, melyek eltérnek a hagyományos mezőgazdasági termeléstől, multifunkcionális tevékenységnek hívják, a gazdák jövedelmét hívatottak emelni, és a fenntartható mezőgazdaság új gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi víziójához tartoznak. Ebben a keretben indult a 2000-es évek elején a Közös Agrárpolitika (Common Agricultural Police = CAP) reformja, mely többé nem az élelmiszer-termelés támogatásáról szólt, hanem a függetlenedést elősegítő intézkedésekről, hogy innovatívabb, versenyképesebb, fenntarthatóbb mezőgazdaság jöjjön létre. Ez az új támogató rendszer ösztönzi az üvegházgázok kibocsátásának csökkentését, elősegíti a megújuló energiaforrások hasznosítását. A CAP 2014-2020 is ezeket a célokat hangsúlyozza, a „zöldülést”, azaz a fenntartott legelőket, a vetésforgót, az intenzív termelés csökkentését. Ezért az agroenergia beleillik a környezetbarát mezőgazdaság koncepciójába, mert felhasználja a növénytermesztés és az állattenyésztés a maradékait, melléktermékeit. A Közös Agrárpolitika és a zöld intézkedések: • az EU 1307/2013 számú rendelete meghatározza a gazdálkodóknak történő közvetlen kifizetés szabályait a Közös Agárpolitika keretein belül. A zöld intézkedések három alapeleme: 1. A termelés diverzifikációja: legalább két termény termesztése, ha a gazdaság művelhető területe meghaladja a 10 ha-t, és legalább három, ha meghaladja a 30 ha-t; a fő terményt a megművelhető terület 75%-ára korlátozza, valamint a két fő terményt a terület 95%-ára. 2. Állandó legelő fenntartása (nemzeti és regionális szinten is). 3. A 15 ha-nál nagyobb gazdaság megművelhető területének legalább 5%-át fenn kell tartani ökológiai fókuszterületként (a táblák széle, sövények, fák, ugar, tájképi helyek, biotópok, puffercsíkok, erdők). Az agroenergia-termelés nem helyettesítheti az élelmiszer-termelést, de mint minden más multifunkciós tevékenység, az üzleti terv része lehet. A gazdálkodók haszna a következő: • az energia árának megspórolása, akár extra bevétel annak eladásából; • a gazdaság hulladékának felhasználása;

• a gazdaság környezeti teljesítménye javul a „zöld” kifizetésnek megfelelően („zöldülés”); • az üvegházgázok kibocsátásának csökkenése a gazdaságból. Az agroenergia lehetőséget nyújt az energiaszámla csökkentésére, és többletbevételt nyújthat a gazdaság költségvetésében, valamint hozzájárul a gazdaság üvegházgáz-kibocsátásának csökkentéséhez. Ezeket a hatásokat kell együtt figyelembe venni az üzleti terv megalkotásakor egy táblázatkezelő eszköz segítségével, mellyel számolni is lehet: • xsl-mátrix, melybe az energiatermelés fix és változó költségeinek adatait visszük fel; • xsl-mátrix, melybe az energiatermeléshez szükséges tervezett beruházások adatait visszük fel; • xsl-mátrix, melybe az energiatermelés várható bevételei kerülnek; • xsl-mátrix, melybe a befektetés megtérülése és a nullszaldós állapot kerül; • a végső eredmények összevonása egy általános üzleti tervbe, beleértve a gazdaság vagyonának, a kölcsön árának, a profitnak és a veszteségnek az egyenlegét. Nyersanyagok a bioüzemanyag előállításához: • A bioüzemanyagok (rövidítés a „biomassza-üzemanyagok” helyett) olyan folyékony üzemanyagok, melyek helyettesítik a hagyományos nyersolajtermékeket (a benzint és a gázolajat). • Közéjük tartozik az etanol és a biodízel (zöld olajtermékek), melyeket mezőgazdasági termékekből és maradékokból vagy másfajta növényi alapú biomasszából gyártanak. • Az etanolt, melyet jelenleg erjesztett cukortartalmú terményekből állítanak elő (pl. kukoricából, cukornádból vagy cukorcirokból), tiszta formájában járművek hajtására lehet használni, de leginkább benzinadalékként használják, hogy növeljék az oktánszámot, és csökkentsék a jármű károsanyag-kibocsátását. A biodízelt, melyet átészterezéssel olajokból és zsírokból állítanak elő, szintén használhatják tiszta hajtóanyagként, de inkább dízeladalékként alkalmazzák, hogy csökkentsék a részecskék, a szénmonoxid és a szénhidrátok szintjét a dízel-meghajtású járművekben. • Az etanol előállítható a következőkből: fa, fafeldolgozás mellékterméke, papír, takarmánykukorica, kipréselt cukornád, rizs- és búzaszalma, köles stb. • A biodízel olajos magvakból készül, pl. szójabab, kukorica, napraforgó, gyapotmag és repce. • A hamarosan megjelenő új technológiák gazdaságossá teszik a növényi rost etanollá való átalakítását. Az olyan mezőgazdasági és erdésze-

ti maradékok (hajtások, levelek, ágak) egy része, melyeket jelenleg elégetnek vagy otthagynak a mezőn, a jövőben hasznosíthatók lesznek a bioüzemanyag-előállításában.

Napenergia Sok mezőgazdasági igényre az alternatív válasz a napenergia. A modern, jól tervezett, egyszerűen karbantartható napenergia-rendszerek a szükséges energiát szolgáltathatják akkor és ahol szükség van rá. Ezeket a rendszereket az egész világon tesztelték, költséghatékonynak, valamint megbízhatónak bizonyultak, és ma már sokfelé növelik a mezőgazdaság produktivitását. A napenergia fűtésre való hasznosítása szintén könnyen elérhető, tiszta és takarékos megoldás. Általánosságban kétfajta napenergia-rendszer létezik. Az egyik a napenergiát egyenárammá alakítja át, a másik hővé. Mindkét megoldásnak sok felhasználási lehetősége van a mezőgazdaságban: könnyebbé teszik az életet, és a gazdaság termelékenységét is növelik. A klasszikus megoldás az üvegházak fűtése napenergiával. Ez lehetővé teszi a korai vagy késői zöldség vagy gyümölcs termesztését. A fotoelektromos panelek a legáltalánosabb megoldások a napenergia elektromos hasznosítására, de lehetőleg olyan helyre kerüljenek, ahol nem zavarják a környezetet és a vidéki tájat. A napfény által generált elektromosságot fotoelektromosnak is hívják (photovoltaic = PV). A fotoelektromos energiát napelemek állítják elő, melyek a napfényt egyenárammá (direct current = DC) alakítják. A PV-modulban lévő napelemek félvezető anyagokból készülnek. Amikor a napfény besugározza az elemet, az atomok elektronokat bocsátanak ki energia formájában. Elektromos vezetőket helyeznek az anyag pozitív és negatív pólusához, ami lehetővé teszi az egyenáram létrejöttét. Ezt az elektromosságot helyben fel lehet használni, hogy meghajtson valamit (pl. egy vízpumpát), vagy el lehet raktározni, és az elektromos hálózatba is be lehet táplálni. Ezért az áramért az áramszolgáltató magasabb árat fizet a rendes árnál, mert az állami ösztönzők a Kyotói Protokoll céljaihoz igazodnak.

Szélenergia-áram Más megújuló energiahordozók is használhatók a mezőgazdaságban. A szélenergia-rendszerek áramot szolgáltatnak, melyet közvetlenül fel lehet használni, vagy akkumulátorokban lehet tárolni. Ezek a rendszerek nagyon megbízhatóak ott, ahol sokat fúj a szél. A rendszerek nagyon költséghatékonyak és megbízhatóak lehetnek a gazdaság, valamint a lovas tanyák áramellátását illetően, de a kritikus pont a tájképre való hatás, valamint a zaj erős szélben.

Konklúzió: • Az agroenergia nem homogén szektor, hanem folyamatok, termékek, szektorok, technológiák keveréke, melyeknek hatása és előnye más-más lehet. • Sok lehetőség van: használható az élőállatok hígtrágyája, lehet növényeket ültetni erre a célra, fotoelektromos eszközöket lehet a tetőre szerelni, fotoelektromos parkok létesülhetnek a megművelhető földeken. • Figyelmesen kell értékelni az előnyöket és a hatásokat az üzleti döntés előtt. • A gazdaszövetségek adhatnak először is tanácsot, de utána jobb, ha speciális vállalatok és szervezetek segítségét kérjük.

III. BIOTERMÉNYEK ÉS A BIODIVERZITÁS MEGŐRZÉSE

A BIOGAZDÁLKODÁS ÉS A FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDASÁG Az egyik különbség a hagyományos és a biogazdálkodás között abban áll: másképpen tekintenek arra, hogy a növények miként jutnak hozzá az ásványi anyagokhoz. A bevétel-kiadás elvét Liebig magyarázta el híres könyvében, „A kémia alkalmazása a mezőgazdaságban és az élettanban”: „…ha a gazda hosszú távon biztosítani akarja a magas hozamot, akkor pótolnia kell máshonnan azokat a tápanyagokat, amik nincsenek meg az istállótrágyában, mivel ezeknek az anyagoknak korlátozott a mennyisége a talajban. […] Ha nem gondoskodik a gazda a pótlásról, akkor eljön az az idő, amikor a föld már nem tud többé teremni” (Liebig, 1865). A biogazdaságban a növényeket a talaj táplálja, amelyből a növény kivonja a tápanyagokat, így a talaj az éghajlattal együtt az a két feltétel, amiket számításba kell venni. Az ilyen rendszerben a talaj egy törékeny elemnek számít, amiről gondoskodni kell, amit védeni kell, hogy fenntartsuk hosszú távú termékenységét és stabilitását. A talaj termékenysége egy általános fogalom, amely azt fejezi ki, hogy a talaj mennyiben képes elősegíteni a növények növekedését. Ez a biogazdálkodási elgondolás a Tanács 2092/91/EGK rendelete és a 834/2007/EK, valamint a 889/2008/EK rendelet óta azt jelenti, a talaj termőképességét úgy kell fenntartani, hogy szerves anyagokat viszünk bele, nem pedig szintetikus kémiai műtrágyákat. Ebből következik: ahhoz, hogy fenntartsuk és javítsuk a talaj termőképességét, a következő mezőgazdasági gyakorlatokat kell elvégezni: • a szántás csökkentése; • megfelelő locsolás, hogy csökkenjen az erózió és a talajveszteség a szárazság idején; • a növénytakaró vagy a termés maradványainak földön hagyása, hogy csökkentsük az eróziós folyamatokat; • szerves anyag termőföldbe juttatása komposzt, trágya hozzáadásával vagy zöld növények (pl. hüvelyesek) elásásával.

A talaj termékenysége és a növényválasztás A talaj a biogazda legfontosabb erőforrása. Ha jól kezeli, megfelelő állapotban maradhat a termelékenység szempontjából. Amennyiben az a kikötés, hogy a biogazdaságban nem használnak műtrágyát, a következőkön alapulhat a termelékenység fenntartása a biotermelési módokban: • vetésforgó, • fedőnövények, szalma elásása, • növényi és állati maradványok komposztálása, • tápanyagok maximális visszaforgatása,

• a talaj struktúrájának fenntartása, • olyan növények alkalmazása, melyek megkötik a nitrogént. Érdemes megjegyezni, hogy a víz jelenleg (és még inkább a jövőben) a termelés fő korlátja lesz, ezért a víz megfelelő használata és védelme alapvető fontosságú a biotermelésben és a fenntartható mezőgazdaságban. Ebben a kontextusban a vízgazdálkodás a következő lépéseket teheti: • a megőrzés eszközeit javítja, • olyan fajokat használ, melyek tűrik a szárazságot, • az öntözést kis mennyiségben végzi, • a növények és a víz helyes kezelése, hogy csökkenjen a párolgási és elfolyási veszteség.

A növények kiválasztásának általános elvei Amikor valaki biogazdálkodásra adja a fejét, fontos a következőket számításba vennie: • a nagyon specializált minőségi piac helyzetét; • olyan fajtákat kell választania, melyek versenyezni tudnak a gyomokkal; • olyan fajtákat kell választania, melyek ellenállnak a gyakori betegségeknek; • korai fajtákat kell választania azokon területeken, ahol későn érnek a növények, hogy csökkenteni lehessen a növény-egészségügyi beavatkozásokat; • a meghatározott fajtákat szekvenciálisan kell nevelnie, hogy egymás utáni lépcsőzetes szüret legyen, hogy a munkát optimalizálni lehessen, és hogy hosszabb ideig lehessen a piacon lenni; • vetésforgó esetén figyelembe kell vennie az előző és a következő növények hatásait.

A növényválasztás eldöntésének tényezői: • • • • •

a gazdaság helyzete és piacoktól való távolsága, a piac igényei, a talaj típusa, a gazdaság specifikus jellemzői, a helyes vetésforgó fontos a hatékony biogazdaság szempontjából.

Vetésforgó A vetésforgó, ami alapja a biotermesztésnek, lehetővé teszi, hogy a biodiverzitás az egész forgás alatt jelen legyen. Elkerülhetetlen, hogy fenntartsuk a talaj ter-

mőképességét, és hogy elkerüljük azokat a növény-egészségügyi problémákat, amik az egyetlen faj ismétlődő termesztéséből fakadnak. Lehetővé teszi még: • a talaj termékenységének visszaállítását; • különböző gyökérszerkezetű növények használatát, ami biztosítja, hogy a talaj megtartsa struktúráját, miközben különböző rétegek lesznek feltárva; • a növények felváltva történő telepítését, melyek megkötik a nitrogént (lóhere, lucerna), és amelyek igénylik azt (gabona); • megelőzni az erózió okozta károkat (a felszínen és alatta), mert fenntartjuk a növénytakarót ameddig csak lehet (egész éven át); ehhez tartozik a zöldtrágya és a talajtakaró növények vetése; • több lehetőséget nyújtani a gyomirtásra; bevezetni az ún. tisztító növényeket, pl. azokat, melyek a gyökérre telepszenek, és így a gyomirtás kön�nyen elvégezhető; • a járványok és a betegségek hatásainak minimalizálását; • a különböző családokból származó növények behozatalát azzal a céllal, hogy megelőzzük a járványokat és betegségeket, melyek a talajban lakoznak; • csökkenteni a tevékenységek növényekre gyakorolt hatását azáltal, hogy szerszámokkal végezzük azokat; • csökkenteni azt a kockázatot, mely egy meghatározott növény elégtelen viselkedésével kapcsolatos; • jobban kihasználni a gépekre és felszerelésre történt befektetéseket.

A vetésforgók megoszlása A biovetésforgó, különösen párás klímák esetén legalább 3-4 év évig tart, és a lágyszárú/lóhere növénytakarón alapul. Időről időre – és rövidebb időszakaszokra – a vetésforgóba beiktatják a legeltetést. A fedő növények között vannak a hüvelyesek, amik nitrogént szintetizálnak és táplálékul szolgálnak az állatoknak, amiknek a trágyája újrahasznosodik. Ez lehetővé teszi még a gyomok, fertőzések és betegségek esélyének a csökkentését is. A biogazdaságban az állatok ideális módon kiegészítik a növényeket, mert folyamatosan újrahasznosodnak a tápanyagok és a szerves anyagok is. Amikor vetésforgót tervezünk, a következőket kell figyelembe vennünk: • a gazdasági életképesség, • a különböző növények talajtani klimatikus adaptációja, • a technikai tudás szintje, • a megfelelő gépek hozzáférhetősége.

Figyelembe veendő tényezők a növényválasztásnál:

• a növények hajlama a fertőzésre és a betegségekre, • a növények reakciója a maradványtermékenyítésre (előző növényekből), • a növények trágyaigénye (szerves anyag),

• a vetésforgó gazdasági életképessége, • a növények klimatikus adaptációja, • vannak-e szakértők a biotermeléshez és a gépekhez.

A táplálékigények kielégítése Minden fajnak ki kell választani a megfelelő helyet a vetésforgóban. Figyelembe kell venni, hogy a talaj termőképessége magas a legeltetés után (fűfélék, here), és ez jó eredményt fog hozni az olyan növények, mint a gabonák és burgonya esetében, ezért a legeltetés után különféle növényeket javasolt termelni. A szerves talajjavítók használata nagyon fontos, mert ezek nitrogént, foszfort és káliumot nyújtanak, de más-más mennyiségben és különböző arányokban. Ezenkívül még javítják a talaj struktúráját is, növelik tápanyag- és vízmegtartóképességét (humusztartalmuk miatt). A talajjavítókat vagy a zöldtrágyát (gyökeret, takarmányt) olyan növényeknél kell használni, melyek nagy mennyiségű tápanyagot vonnak ki a termőföldből. Úgy lehet leginkább kihasználni a takarmány maradék táperejét, hogy fedő- vagy zöldtrágyaként hasznosítjuk megelőző növényként. Vannak olyan növények, pl. a keresztes virágúak levelei, melyeknek magas a tápanyagigényük.

Mikroelemek Vannak meghatározott mennyiségű más tápanyagok is, melyek kis mennyiségben szükségesek (kg/ha- vagy g/ha-onként), és ezeket mikroelemek hívjuk. Ilyen pl. a vas, a nátrium, a klór, a szelén, a kobalt, a mangán, a réz, a cink, a bór, a jód, a szilícium és a molibdén. Ezek legtöbbje hozzáférhető a növények számára a szerves anyagokban, de bizonyos körülmények között hiány léphet fel belőlük (ha a talaj pH-ja magas). Ezek nehézfémek, és nagy mennyiségben fitotoxikusok lehetnek.

Fontos tápanyagok Ezekből hektáronként több száz kg szükséges. Három közülük (szén, hidrogén és oxigén) megvan a légkörben, míg hármat (nitrogén, foszfor, kálium) adni kell a növénynek, a maradék három (magnézium, kalcium és kén) általában szükséges mennyiségben megvan a talajban. A talajban lévő anyagok hozzáférhetősége nagyban a talaj pH-jától függ. Az 5,7-6,2 pH általában elfogadható a legelők esetén, de függ attól, hogy milyen fűfajok alkotják a legelőt, és hogy milyen növények vesznek részt a vetésforgóban. Másrészt viszont a lucerna optimális fejlődéséhez enyhén bázikus talaj szükséges.

A NÖVÉNYEK TÁPANYAGELLÁTÁSA ÉS A BIOGAZDÁLKODÁS TECHNIKÁI A biomódszerrel termelt növények tápanyagellátása olyan rendszeren alapuljon, mely a lehető legjobban fenntartható, más szóval a talajból kivett ásványi elemek legnagyobb részét vissza kell juttatni. Logikus, hogy a növények visszafordíthatatlanul kivonnak anyagokat a talajból, így a visszajuttatás nem lehet teljes, de mégis hatékonyabb, mint a hagyományos gazdálkodás esetén. A talaj tápanyagegyensúlyának kompenzálására legalább két tápanyagot be kell juttatni, ezek: a foszfor és a kálium. A növények tápanyagellátásának tervezésekor nem szabad elfelejteni, hogy minden növénynek más igénye van, pont ezért kell a vetésforgót alkalmazni. Kiindulásként meg kell vizsgálni a talaj foszfor-, kálium- és pH-szintjét, és ha szükséges, a biotermelés elkezdése előtt optimalizálni kell a szinteket. A biogazdaságokban – csakúgy, mint a termelési folyamat más részeiben (növény-egészségügyi védelem, gyomirtás) – a talajjavítók hatékonyságát az IPNS-rendszerrel (Integrated Plant Nutrition System = IPNS – Növénytáplálás Integrált Rendszere) optimalizálják. Az IPNS azzal próbál maximális hatékonyságot elérni a növények tápanyagellátásában, hogy jobb kapcsolatot teremt a tápanyagok mezőgazdasági és nem mezőgazdasági forrásai között. Úgy próbál fenntartható mezőgazdasági termelést elérni, hogy a talaj termőerejét jobban kihasználja. Ezekben a rendszerekben kisebb az igény a műtrágyák iránt, mivel elegendő mennyiségű, jól időzített növényi tápanyagot nyújtanak, és – amen�nyire lehet – a művelés során csökkentik a vesztéségét ezeknek a tápanyagoknak. A IPNS átvétele együtt jár azzal az eséllyel, hogy a műtrágyák használatának jövedelmezőségét növeljék (FAO, 1993).

A biogazdálkodásról A tápanyagok az állatok és termékeik (trágya, szalma, takarmány), valamint a termékek útján jutnak a talajba. Mindezt az optimális vetésforgó is elősegíti.

A talajról A növény-/talajrendszerben a tápanyagokat a növény a talajból felszívja, ami aztán visszajut a talajba, amikor a növény elpusztul. Ebben a ciklusban szerepet játszanak még a talajban élő mikroorganizmusok, a fauna, a víz és a gázok. A nitrogén, a foszfor és a kálium másképpen cirkulál a talajban és az állatokban, mert kémiai jellegük más. Ez befolyásolja azt, hogy a tápanyagokat hogyan kell kezelni annak érdekében, hogy maximális visszaforgatást és visszatartást érjünk el.

A termékenység kezelésének módozatai A termékeny talaj optimális mértékben képes növényeket táplálni. A legtermékenyebb talajok mélyek, lazák, jó vízelvezetők, megfelelő struktúrában elegendő tápanyaggal és szerves anyaggal rendelkeznek. Ezekben a talajokban intenzíven tevékenykednek a mikrobák és a gerinctelenek, amivel biztosítják a tápanyagok optimális felszabadulását a növények fejlődése érdekében. A legjobb talajok ugyanolyanok, mint a hagyományos művelés esetében, kivéve azt, hogy a bioművelésben a műtrágya használata nem engedélyezett. Ezért aztán a szükséges tápanyagok megléte érdekében a vetésforgó alapvető fontosságú. Művelési rendszerek: • vetésforgó, • takarás hüvelyes fajokkal, • zöldtrágya, • fedőnövények. A trágya és a talajjavítók beszerzése: • ugyanabban a gazdaságban állítják elő (szilárd és folyékony), • szerves trágya és talajjavító vásárlása, • növények. Mivel műtrágyát nem szabad használni, alapvető fontosságú, hogy a növény igényeinek megfelelő természetes tápanyagokat szerezzünk be.

Nitrogén a talajban A nitrogén a levelek növekedéséhez és a fotoszintézishez szükséges. A biotermelésben szerves formában fordul elő, aminek át kell alakulnia ammóniává vagy nitráttá, hogy a növény fel tudja venni. A legérdekesebb szempontok, utalással a fellelhetőség formáira és a funkciókra, az alábbi táblázatban láthatók. Formája a talajban

Nitrogén a szer- Ammóniás nitves anyagban rogén (NH4+)

Nitrát (NO3-)

A mikroorganizmusok általi átalakítás a talajban Elérhető a növény számára

Nem

Ritkán

Igen

Légköri veszteség

Nem

Ammóniagázként

Nitrogén- és nitrogénoxid-gáz

Elfolyási veszteség

Nem

Igen

A nitrogén előfordulási formái a talajban és a mikroorganizmusok általi átalakítása

Nitrogénellátás A trágyában (csakúgy, mint a komposztban vagy másban) a nitrogén főleg szerves formában van jelen, és ammóniává vagy nitritté kell átalakítani, hogy a növények hasznosítani tudják. Vannak olyan növények, mint pl. a hüvelyesek (lóhere, lucerna, bab, borsó), melyek képesek megkötni a légköri nitrogént, ezért, ha bevonjuk a lóherét vagy más hüvelyes növényt a vetésforgóba, a talaj nitrogénszintje megfelelő szintre emelkedhet műtrágya alkalmazása nélkül is. Ez a folyamat a rhizobiumnak ismert baktérium miatt zajlik, mely a hüvelyes növények göbeiben található. A szimbiózis során a baktérium nitrogént hoz a növénynek, a növény pedig adja neki a megfelelő tápanyagot. A vetésforgó következő növényei hozzájutnak a göbökben lévő nitrogénhez a következő két év alatt, mivel nem az összes nitrogén szabadul fel azonnal. Egy vegyes lóherefedés egy hektáron kb. 160 kg nitrogént tud lekötni, bár ez a mennyiség függ a hüvelyes növények korától, a klimatikus feltételektől stb. A humusz mennyisége függ attól, hogy a növény melyik részét hasznosítják. Ez látható az alábbi táblázatban szereplő fajok esetén. A humusz mennyisége a felhasznált növényrész függvényében

Egy hektárnyi növényre eső humusz-kilogramm

Búzaszár és -gyökér

300-600

Búzagyökér és eltemetett pellet

600-1200

Árpaszár és -gyökér

200-500

Árpagyökér és eltemetett pellet

400-1000

Kukoricagyökér és -szár

400-800

Kukoricagyökér és eltemetett levél

800-1200

Céklalevél és -nyak

500-800

Zöldtrágya

300-700

A humusz mennyisége a növény hasznosított részének függvényében A nitrogén tekintetében fontos, hogy emlékezzünk néhány szabályra (az előnyöket optimalizáljuk, a veszteséget kerüljük el): • Oldható és gáz formában elveszhet. • A veszteség pótolható a hüvelyes növényeknek köszönhetően. • Ezek a növények felszabadítják a nitrogént, ami elérhetővé válik a növények számára, de ez el is veszhet. • Amikor télen a föld fedetlen, sok nitrogén elveszik (pl. vízszivárgás miatt).

• A problémát nem az okozza, hogy az egész mennyiség hiányzik, hanem az, hogy a kivétel nincs egyensúlyban a bevitellel. • A nitrogént könnyebb pótolni, mint a foszfort és a káliumot.

A nitrogén körforgása füves és lóherés réten Az egyik legfontosabb mozzanat a nitrogén közvetlen megkötése a rhizobium baktérium által a lóhere gyökereiben. Egy másik mozzanat, amit érdemes megemlíteni, a baktériumok működése a talajban, melynek során szerves anyagból (komposztból) nitrogént nyújtanak a nem hüvelyes növényeknek. A kimosódás nagy károkat okozhat a nitrogénellátás szempontjából, ami az esőktől és az öntözéstől függ.

Foszfor a talajban (P2O5) A növények a talajban lévő foszfort csak foszfát (P2O5) formában tudják hasznosítani. A foszfátra azért van szükség, hogy a magvak kicsírázzanak és a gyökerek nőni tudjanak. A talajban lévő foszfát több mint 90%-a olyan formában van jelen, amit a növény nem tud hasznosítani, mert más ásványokkal (trikalciumfoszfát, vas- és alumíniumvegyületek), szerves anyagokkal alkot vegyületet. A foszfátszintet a növények maradványaival lehet fenntartani, valamint foszfortartalmú kövek hozzáadásával. A biotermelésben ez az egyetlen foszfor-hozzáadási forma, eltekintve a foszfáttól, ami általában engedélyezett. A foszfortartalmú kövek hozzáadása a hagyományos termesztésnek is elfogadott technikája, de itt is csak hónapokkal vagy évekkel később tudják a növények ezt hasznosítani. A foszfát jobban hasznosul, ha a talaj pH-ja 5,5-6,6 között van, de a legtöbb talaj esetén nem ez a helyzet. Pl. a Földközi-tenger medencéjében a pH-érték általában 8 fölött van, az aktív mésztartalom pedig több mint 7%. A foszfátion sokkal kevésbé mobilis, mint a nitrogén, és a gyökérzet közelében kell, hogy legyen. A mycorrhiza gomba, ami a növények gyökerén él, nagyon hasznos, mert gombafonalai sokkal nagyobb mennyiségű talajt tudnak behálózni, mint a növény saját gyökerei. A foszfát rövid távú elérhetősége problémát okozhat, mivel a foszfát alapú talajjavítók (foszforos kövek stb.) hosszú távon hatnak csak. A foszfor nem veszik el szivárgással vagy gáz alakban, de az erózió a foszfort is veszélyezteti, különösen, amikor a talajjavítók felhalmozódtak. A sztenderd talajelemzés csak a növény számára elérhető foszfort mutatja ki, a létező tartalékokat nem.

Kálium (K2O) A kálium ellenőrzi a víz egyensúlyát a növényekben, és segít a védelemben is. Szükség van rá a szénhidrátok szintézisében is, legyen az akár keményítő, akár cukor formában. Természetes védelmet nyújt a járványok és betegségek ellen. A biotermesztés során valószínűleg a káliumot legnehezebb kezelni a tápanyagok közül. Az agyagos földek nem különösen hátrányosak, mert lehetővé teszik a kiegyensúlyozott vetésforgó alkalmazását, és a legtöbb növény számára megfelelő mennyiségű kálium van bennük. A legnagyobb probléma a homokos talajokkal van, amelyekben általában káliumhiány van. A szalmában jelentős káliummennyiség van, és – az újrahasznosított trágyával együtt – nagyon fontos a biogazdálkodás számára a homokos talajok káliumhiányának pótlására. Bizonyos növények sok káliumot igényelnek, mint a burgonya vagy a leveles zöldségek, a szalma itt is káliumforrás lehet. Ha ezeket a növényeket nagy mennyiségben termelik, a veszteséget vissza kell pótolni. A foszforhoz hasonlóan a kálium se nagyon mobilis a talajban, de inkább, mint a foszfor, ezért jó gyökérzetű fajtákkal lehet leginkább kinyerni a káliumot a talajból. A következőket kell figyelembe venni: • Ugyanolyan ütemben kell pótolni a káliumot, ahogy fogy. • Nagy mennyiségű kálium veszhet el kimosódással azokból a halmokból, melyekben a kálium talajjavítókat tárolják. • A kálium tartalmú kövek hosszú távú ellátást biztosítanak káliumból.

A tápanyagok kivonása a talajból A kivont tápanyag függ a növényfajtától, mint látható a táblázatban, és ezért ki kell számolni ennek mértékét, hogy megtervezhessük a komposzt és a trágya adagolását. Tápanyag-kilogramm friss anyag-tonnánként

Termelés

Kivont kg tápanyag / ha

P2O5

K 2O

per ha

P2O5

K2O

Árpamag

7,8

5,6

Árpaszalma

1,5

12,6

Búzamag

7,8

5,6

130

Búzaszalma

1,3

9,3

Zab

8,0

6,0

Burgonyagumó

1,0

5,0

126

180

Fű silózásra

1,4

4,8

160

144

Szalma

4,8

16,0

7,5

120

Borsómag

8,8

10,0

144

1,0

4,0

Sárgarépa

Különböző növények által kivont tápanyagok súlyra és hektárra lebontva

Zöldtrágya A zöldtrágyát és a takarónövényeket gyakran összetévesztik. A kettőt más-más okok miatt termesztik, de hasonló előnyeik vannak. A takarónövények egész télen át a földben vannak, amikor a talaj különben puszta lenne, főleg azért, hogy megakadályozzák a nitrogén kimosódását. A következő növénynek maradéknitrogénnel szolgálnak. A zöldtrágya egy zöld növény hasznosítása, főleg hüvelyesé, amit azért termesztenek, hogy tápanyagforrásként be lehessen juttatni a földbe. Általában tizenkét hónapig vagy tovább él. A zöldtrágya előnyei közül a következőket érdemes megemlíteni: • Szerves anyagot nyújt. • Ha hüvelyes, akkor nitrogént bocsát ki a levegőbe, amit a növények hasznosítanak. • Növeli a tápanyagok hozzáférhetőségét (foszfor, kálium stb.). • Javítja a talaj struktúráját. • Csökkenti a nitrátok kimosódását. • Kiküszöböli a gyomokat. • Csökkenti a járványok és betegségek okozta gondokat azáltal, hogy a növények egymásutánjába szünetet visz. • A következő növényeket lehet zöldtrágyának tekinteni: lóhere, vörös lóhere, borsó. • Lehetséges fedőnövények: angolperje, takarmányrepce, mustár (elpusztulhat télen) és takarmányretek. A növények maradványai fontos mennyiségű humuszt adnak, amikor lebomlanak. Növénymaradvány-fajta

A humusz kilogrammja egy hektárnyi növényenként

Búzaszár és -gyökér

300-600

Búzagyökér és eltemetett pellet

600-1200

Árpaszár és -gyökér

200-500

Árpagyökér és eltemetett pellet

400-1000

Kukoricagyökér és -szár

400-800

Kukoricagyökér és eltemetett levél

800-1200

Céklalevél és -nyak

500-800

Zöldtrágya

300-700

Növénymaradványokból alakult humuszmennyiség

Vetés/palántázás Bizonyos parcellákon az átültetésnek előnyei lehetnek: • Kevesebb idő alatt jut el a növény a palántázástól a betakarításig. • Korábbi betakarítás. • A terület kisebb ideig foglalt, így egy évben két termés is lehet. • A termés biztosabb, mivel a csírázás és a hajtatás problémái ki lettek küszöbölve. • A gyomok elleni harc hatékonyabb, mert a területet a gyomoknál gyorsabban növi be a növény. Fő hátránya ennek a rendszernek a növényenkénti magasabb költség, amiért ezt főleg a zöldségtermesztésben alkalmazzák. Nagyobb területeken az átültetést gépesíteni kell, amiért be kell fektetni a gépek vásárlásába vagy bérlésébe, ami nem mindig lehetséges. A különböző fajok és fajták vetésére vagy átültetésére a legjobb idő a szélességi foktól és a klímától függ, valamit a speciális klimatikus feltételektől és a talaj vízháztartásától. A táblázatban található adatok csak példák arra, hogy milyen fontos kiválasztani a vetés megfelelő idejét. Növény

Javasolt vetési időpont

Túl korán

Túl későn

Tavaszi zab

Március/április

Gyom / kevés növény

Kis termés

Őszi búza

Október

Betegségek / gyomok

Kevés növény, kis termés

Burgonya

Április/május

Alacsony hatás / fagykár

Kis termés, betegségek

Répa

Május

Gyengeségek, tökéletlen fejlődés

Kis termés, tökéletlen fejlődés száraz talajban

Póréhagyma

Április

Tökéletlen fejlődés

Kis termés

A vetés ideje különböző növények esetén

Vetési sűrűség és a palánták távolsága (átültetés) A vetési sűrűség és a palánták távolsága egymástól alapvető fontosságú, hiszen a hozam ettől a változótól függ annak ellenére, hogy más tényezők, mint a faj, fajta, talaj-előkészítés, talajhőmérséklet és a környezeti feltételek is befolyásolják a növények m2-enkénti számát és hozamát. Ezért a következőket kell figyelembe venni: • Termésveszteség a túl sok és a túl kevés növény miatt is előfordulhat. • A sűrűbb vetés miatt az alacsony gyomok nehezebben fejlődnek. • A nagyobb magvú növényeket (kukorica stb.) mélyebbre kell vetni a talajba, mint amelyikeknek kisebb a magja (fűmag, közönséges tippan, csenkeszfű, lucerna, lóhere). Ezt azért kell így tenni, mert a kisebb magnak sokkal kisebb tartalékai vannak, és ha mélyebbre vetnénk őket, a csirázás után nem jutnának el a felszínig. Ezért ezeket – morzsalékos talajba – a felszínhez közel kell vetni. • A nagyon korai vagy nagyon késői magokat, vagy a rossz körülmények között lévőket sűrűbben kell vetni, mintha optimális talajba vetnénk őket, mivel kisebb százalékban hajtanak ki. • A kötött típusú talajokon, ahol nem megfelelő a talajstruktúra és alacsony a szervesanyag-tartalom, kéreg alakulhat ki, ami jelentősen kevesebb hajtáshoz vezet, ha a talaj nincs megforgatva. • Az ehető zöldségek bizonyos fajaiban (hagyma, saláta stb.) a vetés sűrűségének változtatásával más-más méretekhez juthatunk: minél nagyobb a sűrűség, annál kisebb a méret. • A sűrűség és így az elvetett magok mennyisége a fajta függvénye, a fajtára pedig jellemző a mag mérete, így a fajta határozza meg a sűrűséget. • A legtöbb növény esetében az az ideális helyzet, ha a növények között a sorokban és a sorok között is egyforma távolság van (négyzetes elrendezés). Ez lehetővé teszi, hogy elég hely legyen a növényeknek a fejlődésre, habár ez lehetővé teszi a kis gyomok növekedését is. • A vetés és palántázás gyakorlatában azonban ez a minta nem mindig alkalmazható. Azonban a sorok közti távolság csökkentése 18 cm-ről 13 cm-re a gabonák esetében előnyös. Sok zöldség- és gabonafajta esetében a sorokat gyomirtásra használják, ezért a sorok közti távolságnak lehetővé kell tennie ezt a műveletet. Az egy sorban lévő növények távolságával állítják be az igényelt méretet. Az alábbi táblázatban példát lehet látni néhány fajnál a magok ajánlott sűrűségére.

Vetőmag-mennyiség (kg/ha)

Növény/m2

Távolság (cm)

Tavaszi zab

200-300

400-500

18 × 1,2 – 12 × 2

Tavaszi árpa

200-300

350-450

18 × 1,5 – 12 × 2

Őszi búza

250-300

250-400

Burgonya

1000-1500

4-10

Növény

A magok mennyisége és sűrűsége bizonyos növények vetésében

Betakarítás A betakarítás az a folyamat, aminek különleges jelentősége van az olyan termények esetében, melyek megsérülhetnek, ha nem helyesen szüretelik őket. Ilyenek pl. bizonyos gyümölcsök és zöldségek (alma, barack, szőlő, paradicsom stb.) Mások esetében a betakarítás nem olyan fontos, mivel a termést könnyű kezelni (burgonya, dinnye, sárgarépa, bab, articsóka stb.) A betakarítás fizikai folyamatán kívül a legjobb pillanatot kell eltalálni, mely a következőktől függ: • a faj és a fajta, • a termény úti célja és a piac/fogyasztó igényei, • a szállítás módja, • a csomagolási rendszer.

A betakarítási folyamat eltérései miatt a terményeket a következő kategóriákba lehet sorolni Gabonák A gabonákat akkor kell betakarítani, amikor a szemek megkeményedtek. Azonban bizonyos növények esetén és nedves éghajlat alatt nehéz elérni azt a páratartalmat, mely lehetővé teszi a megfelelő tartósítást, ezért mesterségesen kell szárítóban szárítani őket (kukorica, napraforgó stb.).

Gyökérnövények és zöldségek A gumókat azonnal be kell takarítani, amikor a héjuk kialakult. A betakarítás időpontját a következők befolyásolják: • Bizonyos betegségek jelenléte a leveleken (baktérium, gomba), melyek eljuthatnak a gumókig, amik komoly kárt okozhatnak még a földben vagy betakarítás után.

• A termés fajtája. A korai fajták jobban illenek a biotermeléshez, mert hamarabb betakarítják őket, minthogy pl. a burgonyafertőzés kialakulhatna. A korai fajták értékesebbek annak ellenére, hogy a termés és az íz elmarad a későbbi fajtáktól.

Tartósítás és raktározás A helyes tartósítás lehetőségét nemcsak a betakarítás körülményei befolyásolják, hanem olyan tényezőkön is múlik, melyek a növény fejlődése idején jelentek meg. Sok esetben ezek a tényezők megszabják a tartósítás hosszát. Ezen tényezők közül a következőket érdemes megjegyezni: • éghajlat: hőmérséklet, relatív páratartalom, eső, fény, szél stb.; • tápanyag-ellátottság; • öntözés; • járványok és betegségek; • az érettség foka a betakarításkor. A zöldségek és gyümölcsök, valamint a gabonák esetében a következők megfontolandók: • higiéniai intézkedések a termények kezelése során, • szellőztetés raktározáskor, • megfelelő hőmérséklet raktározáskor, • elegendő tér, • a raktározás időhossza, • a feldolgozás eszközeinek megléte, • a piaci igények tervezése. Ahogy a betakarítás is különböző módon történik a különböző növények esetén, valamint ahogy a növények különböző részeit fogyasztják, ilyen formán a raktározás szerint is két fő csoportba lehet osztani őket:

Gyökérnövények Ezeket akkor kell raktározni, amikor – a földből való eltávolításuk után – megszáradtak. A raktár legyen hűvös, de ne legyen benne fagypont alatti hőmérséklet. Jól szellőző legyen, hogy megelőzhetők legyenek a betegségek. A burgonya az a gumó, amely az egész történelem során a legfontosabb növény volt, sok országban az élelmezés alapját adta, különösen háborús konfliktusok idején.

Zöldségek Ezeket lehet raktározni: • rövid ideig (néhány napig) értékesítés előtt, hogy a túlzott kínálatot elkerüljük, vagy hogy meghosszabbítsuk a kínálati időt hiány esetén; • hosszú távon (több hónapon át), hogy kiterjesszük az értékesítés időszakát. A betakarított zöldségeket a betakarítás után azonnal hidegben kell tárolni. A raktározás ideje attól függ, hogy a levél melyik részét akarjuk hasznosítani. Például a leveles zöldségeknél (saláta, göndör saláta, mángold stb.) a raktározási idő korlátozott, míg más növényeknél, mint a tök, a retek vagy a répa ez az időszak sokkal hosszabb. A kettő közötti növények azok, melyeknek a termése az ehető részük (paradicsom, paprika, uborka, padlizsán vagy cukkíni).

A burgonya mint példa Példaképpen itt következnek a burgonya raktározásának legfontosabb jellemzői. A burgonya raktározása általában könnyű, alapvetően a raktár hőmérsékletén és relatív páratartalmán múlik. A szezonközépi vagy késői fajták egészen 10 hónapig eltarthatóak. Ehhez az kell, hogy a gumó ne legyen sérült, ne legyen a húsában elváltozás és ne legyen zöld. Minél nagyobb a szárazanyag fajsúlya és tartalma, annál jobban lehet eltartani. Az első két hét alatt 15 °C-os hőmérsékleten jól szellőztetve kell tartani, és olyan relatív páratartalmon, mely elősegíti a sérülések begyógyulását. Ezután a hőmérséklet a fajtától és a felhasználási céltól függ. Ha a cél a közvetlen fogyasztás, a legjobb hőmérséklet 4-5 °C, de ha ipari felhasználás a cél, akkor 7-10 °C között kell tárolni. A relatív páratartalmat 85% körül kell tartani, hogy a súlyvesztést elkerüljük. A raktár jól szellőztethető legyen, ne legyen fény benne, mert attól megzöldül a burgonya.

A BIOÉLELMISZER FELDOLGOZÁSA A bioélelmiszer feldolgozása és a HACCP A bioélelmiszer feldolgozása csakúgy, mint a hagyományos élelmiszeré alá van rendelve a HACCP (Hazard Analysis and Critical Control Points = Veszélyelemzés és Kritikus Ellenőrzőpontok) előírásainak. A HACCP folyamatos minőség-ellenőrzést biztosít, hogy a problémák és az eltérések kiderüljenek, mielőtt még a terméket kiszállítanák. Ezért a HACCP gyorsabb és konzisztensebb minőség-ellenőrzést nyújt az élelmiszer-feldolgozás során, mint a késztermék véletlenszerű ellenőrzése. Az összes HACCP-előírást be kell tartani a biztonságos, egészséges élelmiszer-előállítás érdekében. A HACCP minden munkafolyamatot leellenőriz az elsődleges előállítás után: feldolgozást, gyártást, csomagolást, raktározást, elosztást, kezelést, árusítást. A fő higiéniai előírások a következők: • Biológiai veszély: bármilyen biológiai anyag szennyezése okozhatja (penész, toxinok nyersanyagokból, felszerelés stb.). • Kémiai veszély: bármilyen kémiai anyag szennyezése okozhatja (nehézfémek, peszticidmaradványok, reagens maradványok, tisztítószerek stb.). • Fizikai veszély: bármilyen fizikai anyag szennyezése okozhatja (nyersanyagokból vagy gépekből származó faszilánkok, műanyag, fém, üveg). A HACCP-folyamat a kritikus ellenőrzési pontokon alapul. Azokon a pontokon történik az ellenőrzés, amelyeknél fontos valamilyen veszélyt kiküszöbölni vagy elfogadható szintre csökkenteni. Ezek a gyártás során előforduló fázisok (vagy területek), ahol kockázat mutatkozik, vagy kockázatot vettek észre egy korábbi megfigyelés során. Megelőző vagy javító intézkedéseket lehet tenni azért, hogy a termékek biztonságát és egészségességét megőrizzük. A HACCP elvei hét, a Codex Alimantariusból származó, elven alapulnak: 1. elv: végezz kockázatelemzést; 2. elv: határozd meg a CCP-ket (kritikus pontok); 3. elv: határozd meg a kritikus szinteket; 4. elv: állíts fel egy rendszert a CCP-k megfigyelésére; 5. elv: javító intézkedéseket tégy, amikor a megfigyelés azt mutatja, hogy valamely CCP nincs rendben; 6. elv: javítsd ki a folyamatot, hogy a HACCP-rendszer helyesen működjön; 7. elv: dokumentálj minden folyamatot, hogy garantálni lehessen a HACCP elveinek és alkalmazásának betartását. Még ha egy külső szakértő készít is egy HACCP-kézikönyvet, nagyon fontos, hogy a megfelelő személyt válasszuk ki a belső ellenőrzésre, az egyes kritikus

pontok felügyeletére és az egész folyamat felügyeletére. Az összes ilyen személyt ki kell képezni, mielőtt betöltenék felelősségteljes pozíciójukat. A HACCPkézikönyvet a szakértő a gazdaság vagy vállalat rendelkezésére fogja bocsátani, melyben lépésről lépésre le lesz írva a feldolgozás folyamata a nyersanyagtól a kész élelmiszerig. A termékleírás a következő jellemzőket tartalmazza: • csomagolás leírása, • eltarthatóság (lejárati idő), • összetétel, • fizikai, kémiai struktúra, • feldolgozás, kezelés, • tápanyag-adatok, • tárolási feltételek, • elosztási módszer. A felhasználási módot is jelezni kell, pl., hogy milyen fogyasztónak van szánva (a biovásárló nem akar maradványokat találni az élelmiszerben). Javaslatoknak is szerepelnie kell a kiszolgáltatott csoportok részére (pl. alkalmas-e csecsemőknek, laktózérzékeny vagy lisztérzékeny személyeknek). A HACCPkézikönyvben van egy folyamatábra, hogy meg lehessen nevezni a kritikus pontokat az egyes fázisokban.

HACCP-folyamatábra

Ezen az alapon a következőként alakul az egyes CCP-k megfigyelési folyamata: • Adatgyűjtés és értékelés a javító intézkedések véghezvitelére kijelölt személy által. • Javító intézkedések végrehajtása, amilyen gyorsan csak lehet. • Minden feljegyzést alá kell írnia a megfigyelést végző személyeknek és az őket ellenőrző személynek. A HACCP-tervet rendszeresen ellenőrizni kell a következők szerint: • hivatalos, belső auditálási terv; • tanúsítvány; • ügyfelek panaszainak elemzése; • dokumentáció. A HACCP dokumentáció tartalmazni fogja ezeket: A gazdaság/gyár leírása a következőkkel: • név, cím, engedélyszám, tevékenységfajta; • a tulajdonos adatai; • a tevékenység leírása, pl. feldolgozás és/vagy eladás, munkahelyi szervezet és munkaleírás. A feldolgozó terület leírása: • a gyár tervrajza a feldolgozási lépésekkel a divíziók között; • takarítás (beosztás, eszközök, folyamatok); • karbantartási terv, a szennyeződések megelőzésére, féregirtás. Általános előírások a feldolgozó területeken: • a falak és a padló könnyű takarítása; • megfelelő világítás és szellőzés; • rendszeres féregellenőrzés és féregirtás, külön helyiség a mosdóknak és a takarító eszközöknek. A feldolgozó eszközök leírása: • az eszközök leírása a feldolgozás lépéseivel a divíziók szerint; • takarítás (beosztás, eszközök, eljárások); • karbantartási terv a szennyeződések megelőzésére, féregirtás. Gépek és eszközök tisztítása: • részletes tisztítási terv a szokásos takarítási tevékenységekhez; • a különleges tisztítási tevékenységek részletes leírása, ha a munka hos�szabb ideig megszakad; • milyen eszközöket használnak az egyes fázisokban. 58

A dolgozók irányítása: • személyes higiénia és a HACCP eljárásaira való kiképzés.

A biogazdálkodás és a visszakereshetőség

A biogazdálkodásba való átmenet alatt termett árukat is – megfelelő jelzéssel – bioként lehet címkézni, kivéve az állati termékeket (tojás, tej, hús stb.). Az átmeneti időszak hossza a terméktől függ: • a zöldségeket bioként lehet árulni 24 hónap átmenet után a vetés előtt; • az állandó legelőket biotakarmányként lehet hasznosítani 24 hónapos átmenet után; • a legelőktől eltérő állandó ültetvényeket három évvel az átmenet után lehet bionak nevezni az első betakarítástól számítva. A 834/07-es EK-határozat (23. cikk, 4a bekezdés) kötelezővé teszi az Európai Unió biologójának használatát az előre csomagolt, Európában készült bio-élelmiszerek címkéjén. A címke használata nem kötelező a nem előre csomagolt és az Európán kívüli országokból származó biotermékek esetén. Az EU-biologó reprodukálásának technikai feltételeit 271/2010es EU-rendelet XI. függeléke tartalmazza minden európai nyelven. (Lásd: http://ec.europa.eu/agriculture/organic/eupolicy/logo_en). A 834/07-es EK-rendelet szerint nemzeti vagy magánlogó is használható a címkén az európai mellett. A legleterjedtebbek Európában a következők: Az „Agricolture Biologique” (AB-France) a Mezőgazdasági, Élelmiszer-ipari, Halászati és Vidékfejlesztési Minisztérium tulajdona, és nagyon népszerű Franciaországban. Így könnyű összekapcsolni az európai logóval. A francia szabályozáshoz is meg kell felelni hozzá, ami némi különbséget is tartalmaz az állattenyésztés terén. A bioborok esetén kötelező hozzátenni: „Vin des raisins biologiques.” Információ itt: www. agencebio.org. A „Biosiegel” a hivatalos jelzés Németországban a bioélelmiszerre. Nem kötelező a használata, de kiegészíthető az európai logóval. Kérvényt kell küldeni a BioSiegel jogosító központba, ha valaki jogosult akar lenni a logó használatára. Lásd: www.bio-siegel.de.

Japán Mezőgazdasági Sztenderdek (Japan Agricultural Standards = JAS, japán piac). Ez a tanúsítvány kötelező a bio módon előállított nyers zöldségek és a feldolgozott bioáruk Japánba való exportjához; nem kötelező állati eredetű termékek és takarmányok esetében. A tanúsítvány nem kötelező, ha a japán importőr JAS-tanúsítvánnyal rendelkezik. Kanadai Biorezsim (Canada Organic Regime = COR, kanadai piac). A COR-t 2009 júliusában vezették be, és 2011 júliusától kötelező használni a kanadai piacra szánt biotermékek esetén. Két kategória van: • „bio” (legalább 95 súlyszázalékban bio), • „tartalmaz x% bioösszetevőket” (70 és 90% között). Az egész szállítási láncnak COR-tanúsítottnak kell lennie. Egy Kanada-USA egyezmény alapján a COR-tanúsítvánnyal bizonyos feltételekkel be lehet jutni az USA piacára is. Nemzeti Bioprogram (National Organic Program = NOP, USA piaca). A NOP-tanúsítvány kötelező az USA-ba bevitt biotermékhez. Négy kategória van: • „100% bio”; • „bio” (legalább az összetevők 95%-a); • „készült bioösszetevőkkel” (legalább 70% bioösszetevő); • „kevesebb mint 70%-ban bio” (olyan termékeket takar, melyek kevesebb mint 70%-ban tartalmaznak bioösszetevőket). Svájci piac: a BioSuisse-tanúsítvány egy magán bio-termelőszövetkezet tanúsítványa. Szigorú szabályokat követelnek meg a termelőktől, beleértve a környezeti fenntarthatóságot, pl. nem szabad légi úton szállítani a nyers biotermékeket, és a Svájcban nem kapható bioösszetevőket a lehető legközelebbi helyről kell beszerezni.

A BIOÉLELMISZER MARKETINGJE ÉS ÉRTÉKESÍTÉSE Marketing, biogazdálkodás és bioélelmiszer A marketing minden üzleti tevékenységben az az eszköz, melynek célja az eladás és a bevétel javítása. A marketing akkor kezdődik, amikor a piac igényei alapján eldöntik, hogy mit termesszenek. A piac ebben az esetben azokra a személyekre és szervezetekre utal, akik igénylik a termékeket fogyasztásra, továbbárusításra, vagy feldolgozásra. A sikeres marketing kulcsa a piac jó ismerete. Hagyományosan a gazdák és tanácsadóik arra koncentrálnak, hogy növeljék a gazdaság termelését, aztán keresik meg a piacot, ahol eladhatják a termékeket, és nem azt termelik, amit a piac akar. A jó marketingstratégia azt jelenti, hogy a gazdának nem a piacra termelésre kell koncentrálnia, hanem arra, hogy azt termelje, amit a célközönség akar. Fontos lépés az, amikor eldöntik, hogy a piaci igények szerint fognak termelni, mivel ezzel elköteleződnek a vásárlók speciális igényeinek (pl. a termék típusa, mennyisége és minősége). Ezek a stratégiai célok: • megérteni a marketing fontosságát; • megérteni, hogy hol találhatók releváns információk a piaci lehetőségekről, árakról és minőségi előírásokról; • megérteni a piaci igényeket a minőségre, sztenderdekre vonatkozóan, és azt, hogy hogyan teljesítsük ezeket a sztenderdeket; • felismerni, hogy kik vesznek részt a biomarketingben, és tudni, hogy milyen lépések vezetnek a biopiac megszervezéséhez; • megtanulni, hogy hogyan mérjük fel a biotermékek marketingpotenciálját; • megtanulni, hogy hogyan fejlesszünk ki egy marketing-elgondolást, hogyan határozzuk meg a marketingstratégiát és hogyan alkalmazzuk a marketingtechnikákat; • megérteni, hogy a biopiac fejlődését hogyan lehet elősegíteni (nem csak egyéni szinten); • meghatározni, hogy a biotanúsítvány mikor hasznos, és tudni, hogy hogyan lehet hozzájutni.

A biotermékek marketingje A piacra termelő biogazdák ismerni akarják a piaci potenciált és azt, hogyan juthatnak ki a biopiacra. A biogazdák legfőbb törekvése, hogy a legjobb minőségű biotermékért a legjobb árat kapják, és ehhez bizonyos technikákra van szükségük. A termékek bioként való árusításához a gazdaság tanúsítására is szükség van. Azt a döntést, hogy a gazdaság termékeit bioként tanúsítsák, azzal a lehetőséggel kell ös�szekötni, hogy a gazdaság terményeinek megfelelő részét magas áron bioként fog-

ják árusítani. A magas árnak legalább a tanúsítási költségeket kell fedeznie. Akkor lehet a tanúsításért folyamodni, amikor az egész gazdaságot vagy egy erre kijelölt részét biomódszerekkel irányítják. A biosztenderdektől függően van egy 1-3 éves átmeneti időszak. Ez idő alatt, a sztenderdtől függően, a gazdaság termékeit vagy nem bioként, vagy átmenet alatt álló gazdaság biotermékeként lehet forgalmazni. Az exportpiacok legtöbb vásárlója azonban olyan biotermékeket akar vásárolni, melyek az átmeneti időszakon túljutott gazdaságokból származnak. A biotermékek marketingje személyes kezdeményezőkészséget igényel. A hazai vagy a nemzetközi piacok eléréséhez a gazdáknak kommunikálniuk kell termékeik értékét a helyi kereskedőknek és fogyasztóknak. Ebbe beletartozhat az, hogy meghívják őket a gazdaságba, ahol elmagyarázzák nekik a biotermelés elveit, rámutatnak a biomódszerek előnyeire a természet és termék minősége szempontjából. A kereskedők és a fogyasztók akkor vásárolják meg a bioterméket, ha az rendelkezik a nemzeti biotanúsítási szerv tanúsítványával. A helyi áruházak kérhetnek igazolást arról, hogy egy helyi bioszövetség tagja a biogazda, hogy meggyőződjenek a termelő elkötelezettségéről a bioagrikultúra iránt. Abban az esetben, ha a termelő egy kereskedő segítségével külföldön kívánja értékesíteni biotermékét, más szabályoknak is lehet, hogy meg kell felelnie. A biotermékeket rendszerint a helyi piacokra szánják, mivel a helyi igény meghaladja a kínálatot. Ebben a helyzetben van lehetőség a termelés bővítésére, hogy az állandóan növekvő igényeket kielégítsék. Bizonyos esetekben még a helyi piacok fogyasztói is fenntarthatóan termelt állati eredetű termékeket igényelnek, pl. tojást, tejet, húst. Ezért van lehetőség arra, hogy magas áron, fenntartható módon előállított vagy biotermékeket dobjanak piacra. De azt a döntést, hogy tanúsítványt kérnek a biotermékekre, elsősorban arra kell alapozni, hogy van-e piaca annak, illetve hogy a kereskedők hajlandóak-e elősegíteni a fenntartható módon előállított állati termékeket fogadni.

A biotermékek minőségi követelményei Az ellátási lánc kezelése az egyik kulcskérdés a biopiac fejlesztésekor bármilyen – helyi, régiós, nemzeti vagy nemzetközi – szinten. Alapvető tényezők: a hatékonyság és a minőségbiztosítás, ezekre különösen oda kell figyelni. A minőségfejlesztésben kulcskérdés a minőségbiztosítási rendszer bevezetése az egész ellátási láncolat alatt. Ehhez tartozik a nyersanyag minősége, a beszerzés ellenőrző rendszere, a feldolgozás minősége, a csomagolás és a raktározás. A marketingszervezeteknek és a termelőknek is alkalmazniuk kell a Teljes Körű Minőségirányítást (Total Quality Managament = TQM), hogy a termék minősége folyamatosan fennmaradjon. A különböző piacoknak különböző előírásaik vannak a biotermékek minőségére, tanúsítványára és dokumentációjára. Ezért a biovállalkozás és a hozzátar-

tozó marketingtevékenység megtervezésének folyamatában a termelőnek el kell döntenie, hogy melyik piacra akar termelni. Ennek része megtudni azt, hogy milyen releváns előírások vannak az egyes országokra, és mik a piaci lehetőségek. A fogyasztók speciális minőséget várnak el a speciális áruktól. Ezért alapvető fontosságú a biovállalkozás során ismerni a minőségi elvárásokat, és alkalmazni is azokat a termék megtervezésekor, illetve a marketing során. Ugyanakkor a termelőknek ezt a minőségét az egész termelési láncolat alatt biztosítania kell. A minőség többféle szempontra utal, melyek meghatározzák a termék piacra vihetőségét. Ezek: • Élelmiszer-biztonság: nincs benne maradvány és szennyezőanyag. • A termék tápértéke, vitamin-, antioxidáns-, többszörösen telítetlenzsírsavstb. tartalma. • Nincs benne adalékanyag és színezék. • Természetes íze és szaga van. • Külső megjelenés: szín, egészségesnek látszik (nincs hiba rajta, nem beteg). • Megfelelő csomagolás: kiállítható, higiénikus csomagolás a fogyasztói piacra. • A termék környezeti előnyei a természeti erőforrások és a klíma vonatkozásában. • Az ellátás folyamatossága. • Kommunikációs szolgáltatások, pl. címkézés, minőséginformáció. • Biotanúsítvány a minőségről.

A biopiac eltérése a többi piactól Vállalati célok: A gazdasági célokon kívül, mint az eladás és a bevétel mértéke, az ökológiai és szociális aspektusokat is figyelembe kell venni. Ez azt jelenti például, hogy az energiával takarékoskodjunk és forgassuk vissza, a gazdasági és a kereskedelmi vállalat dolgozóinak legalábbis tisztességes bért kell adni és a haszon tisztességes osztalékát az üzleti partnereknek. Ezeket a szempontokat méltányolják a fogyasztók, és emelik a termelő hitelességét. Szállítási korlátozások: A biokereskedelemben fontos az élelmiszer-mérföldek száma és a szállítás széndioxid-kibocsátása. Van olyan magán biosztenderd, pl. a Termőföld Szövetség (Egyesült Királyság) és a Bio Suisse (Svájc), mely nem engedi meg a légi szállítást. A szállított árukat csak olyan peszticidekkel és tisztítókkal szabad lefújni, melyeket engedélyeztek a bioárukra. Csomagolás és címkézés: A csomagoláson nem lehetnek olyan peszticidek, színezőanyagok, oldószerek vagy tisztítószerek, melyek szennyezhetik a biotermékeket. A biotermékeket azon szabályok szerint kell címkézni, melyeket abban az országban hoztak, ahol az árut eladják.

Biotörvények és -sztenderdek: A termelőknek és a kereskedőknek bizonyos szabályokat be kell tartaniuk, ha biotermékeket akarnak árulni és címkével ellátni a piacon. A bioszabályozásnak és -sztenderdeknek a fő célja az, hogy szabályozzák a termelést (a gazdaságban), a feldolgozást (élelmiszeripar) és a kereskedelmet. A biotermelés magánsztenderdjeit biotermelő szövetkezetek állították fel először, ezeket a tagoknak kellett betartaniuk. Az első ilyen magánsztenderdek és -címkék a következők voltak: Demeter (nemzetközi), Bioland és Naturland (német), Bio Suisse (svájci), Nature et Progress (francia), Soil Association (angol). Az utóbbi évezred kilencvenes évei óta több mint kilencven kormány fejlesztett ki és léptetett hatályba biotermelése vonatkozó szabályozást. Kormányszinten létezik szabályozás az Európai Unióban, az USA-ban (NOP), Japánban (JAS), Svájcban és más országokban. Nemzetközi szinten a Codex Alimentarius Bizottság (CAC) ad ki egy kiadványt „Kézikönyv a biotermékek termeléséhez, feldolgozásához, címkézéséhez és marketingjéhez” címmel, és a nemzeti kormányok erre alapozzák törvényeiket. A nemzetközi magánszektorban az IFOAM-normák1 tartalmaznak olyan globális bioszabványokat, melyeket a biomozgalom képviselői elfogadtak. Ezek a sztenderdek útmutatást adnak az irányítási elvekhez, a mezőgazdasági termékek előállításához, a szállításhoz, raktározáshoz, valamint felsorolják a megengedett anyagokat.

Piaci lehetőségek

A piaci lehetőségek keresésének folyamatában a legfontosabb annak a tisztázása, hogy egy üzleti ötlet hogyan hozhat kézzelfogható hasznot valamely fogyasztói csoport számára. A „marketinggondolkodás” szerint ennek alapja egy „marketing-elképzelés”, mely egy fogyasztói csoport által elismert értéket kapcsol azokhoz a költségekhez, melyek az adott áru előteremtésekor felmerülnek. A termelők számára akkor lesz ez érdekes, ha egy áru fogyasztók által elfogadott értéke magasabb az előállításáénál. Ez a helyzet sok biotermelő esetében, de természetesen az igényeket külön-külön kell elemezni a biogazdálkodásba való átmenet tekintetében. Módszertani értelemben, a marketing-elképzelést öt „P” határozza meg, mely mind arra vonatkozik, hogy a fogyasztók végső soron hogyan értékelnek egy árut (magyarul csak az utolsó kezdődik P-vel): • Termék: egy innovatív, jó minőségű termék a siker alapja. • Hely: Az a hely, ahol árulják a terméket nagyon fontos abból a szempontból, hogy a célközönség ismerje a terméket, és meg is tudja venni. Fontos IFOAM = International Federation of Organic Agriculture Movements – Biogazdálkodás Világszervezete

gondoskodni arról, hogy a terméket könnyű legyen megtalálni a boltban, azon a polcon legyen, ahol logikailag lennie kell. • Ár: Minden áru termelési és marketingköltségeket is tartalmaz. Azonban a fogyasztói ár sokkal több, mint ezek lefedése, és arra való, hogy elképzeljük, mennyi értéke van ennek az árunak a fogyasztók számára. Az ár a vásárló számára azért fontos, hogy segítse megérteni, mennyit ér a termék. Ezért azt úgy kell meghatározni, hogy tudatában vagyunk annak: a vásárló mennyit hajlandó fizetni érte. • Csomagolás: Sok esetben a vásárló a csomagolást veszi észre először az áruval kapcsolatban. A csomagolásnak nem csak vonzónak kell lennie, hanem optimális módon azt kell közölnie, hogy az áru mit ajánl, hogyan elégíti ki a fogyasztó igényét. Ebben az értelemben a csomagolásnak a rajta lévő címkével egyértelmű hierarchikus rendben kell mutatnia, hogy mik azok a tulajdonságok, amik a legfontosabbak a vásárlónak. • Promóció: Olyan sok termék van mindenfelé, hogy a fogyasztónak nincs ideje keresgélni és információkat kutatni. Ezért fontos a promóció, ez segíti elő, hogy a célközönségnek megfelelő módon bemutassuk a terméket: a megfelelő időben, a megfelelő helyen és a legjobb módon, hogy a vásárló megérthesse a neki ajánlott értékes tulajdonságokat. Fontos, hogy jól elhelyezett, elérhető üzeneteket nyújtsunk, mely megérteti a vásárlóval, miért előnyös az áru számára.

IV. ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSBEN

Az Európai Unió Tanácsának 834/2007 sz. rendelete és a Bizottság 889/2008 EK-rendelete magában foglalja a szarvasmarhafélék, a lófélék, a sertés, a juh és kecske, a baromfifélék és a méhek, valamint az akvakultúrában tartott állatok ökológiai tartásának követelményeit. Az állatok elhelyezése és tartása során az állatjóléti szempontok elsőbbséget élveznek. Az ökológiai gazdálkodásban az állatok tarthatók szabadon, épület nélkül, amennyiben az éghajlat kedvező. Az ökológiai rendszerben tartott állatok tartásának meg kell felelnie az állatok fejlődési, élettani és viselkedési igényeinek, valamint az optimális állatsűrűségi feltételeknek. Az állattartó épületeket úgy kell kialakítani, hogy az biztosítsa a természetes szellőzést és fényt. A szálló por koncentrációja, a hőmérséklet és a páratartalom az állatok számára ártalmas szint alatt kell, hogy maradjon. Az épületeken belül az állománysűrűséget úgy kell kialakítani, hogy az biztosítsa az állatok kényelmét, jólétét, jó közérzetét, továbbá figyelembe kell venni az állatfajok viselkedési jellegzetességeit is. Az állatok épületeiben a padozatnak csúszásmentesnek, kb. felének tömörnek kell lennie. Az állattartó épületek a bent tartózkodó állatoknak kényelmes, almozott, száraz, tiszta, tömör fekvő-, illetve pihenő helyet biztosítsanak. A borjakat egy hetes koruk után tilos egyedi ketrecben tartani. A sertéseket a vemhesség utolsó szakasza és a szoptatási időszak kivételével csoportosan kell tartani, és lehetővé kell tenni számukra a turkálási lehetőséget. A baromfit tilos ketrecben tartani, számukra kifutót, a víziszárnyasok számára szabad vízfelülethez való hozzáférést kell biztosítani. A pihenőhelyen almozott padozatot, megfelelő mennyiségű ülőrudat, a ki- és bejáráshoz elegendő számú nyílást biztosítsunk a fajok szerinti optimális állatsűrűség mellett. A kedvező időjárás és talajállapot esetén folyamatosan biztosítani kell az állatok számára a szabadban tartózkodást. A szabadban való tartózkodás során is figyelembe kell venni az optimális állatsűrűséget, hogy a talaj ne károsodjon, ne érje túllegeltetés, túlzott taposási kár, erózió, vagy a használt felület túlzott trágyaterhelése. A trágyaterhelés ne haladja meg a 170 kg/ha/év határértéket. Az állatszállítás idejét a lehető legrövidebb időre kell korlátozni, a fel- és lehajtás során elektromos ösztöke, a szállítás ideje alatt nyugtatószerek nem használhatók. Az állatok csonkítása (pl. szarvtalanítás) nem végezhető, herék, illetve petefészkek eltávolítása megfelelő szakemberrel is csak bizonyos esetben alkalmazható. Az állatok mesterséges termékenyítése engedélyezett, de a szaporodást elősegítő hormonok alkalmazása tilos. Az ökológiai állattartásban a betegségek megelőzésének kiemelkedően fontos szerepe van. Ezt elősegíti a szakma szabálya szerinti tenyésztési rendszer, a tartási gyakorlat, a jó minőségű és mennyiségű takarmány, az állatok mozgásigényének kielégítése, a megfelelő állatsűrűség stb. A betegségek megelőzésére tilos kémiai úton előállított szintetikus készítményeket, antibiotikumokat alkalmazni.

Figyelmet kell fordítani az állattartó épületek tisztántartására, az EUengedéllyel rendelkező fertőtlenítők használatára. Az esetlegesen előforduló megbetegedések esetén az állato(ka)t elkülönítjük és homeopátiás vagy fitoterápiás készítményekkel kezeljük. A hiánybetegségeknél ásványi anyagot, vitaminokat, nyomelemeket adagoljunk.

Az ökológiai állatállomány kialakítása, pótlása Az állatállomány első alkalommal történő indítása olyan nem ökológiai gazdaságból származó emlősállatokkal történhet, amelyeket elválasztásuk után már biomódon tartanak. Koruk és súlyuk szerint: a borjak, bivalyborjak és csikók 6 hónaposnál fiatalabbak, a bárányok és kecskegidák 60 napos kor előttiek, a malacok 35 kg-nál kisebb súlyúak legyenek. Ha az ökológiai állomány tenyészállat-utánpótlásra szorul, akkor a bekerülő hímivarú-, illetve még nem ellett nőivarú állatokat kezdettől fogva biomódon kell tartani. A nőivarú állatok ökológiai állományba kerülésének aránya szabályozott. Évente legfeljebb a felnőtt lovak, illetve a szarvasmarha nőivarú állományának legfeljebb 10%-a, a tenyészsertések, a juh és a kecske állományának legfeljebb 20%-a lehet. Amennyiben az ökológiai állományban 10 db-nál kevesebb a ló vagy szarvasmarha, illetve 5 db-nál kevesebb a sertés és a juh, kecske, akkor csak 1 állat kerülhet be állományfrissítés gyanánt. E szabályozás alól kivételt képez, ha az állatállomány jelentősen bővül, fajtaváltásra kerül sor, vagy veszélyeztetett létszámú az állomány. Külön szabály érvényesül a baromfik esetében: a csibe, pipe legfeljebb 3 napos lehet vagy legfeljebb 18 hetesek a tojók, ha a felnevelésük során ökológiai takarmányozásban és állat-egészségügyi kezelésben részesültek. Ha a gazdaságban egy időben már átállt, illetve átállás alatt lévő állomány is van, akkor el kell különíteni a bio- (átállt) és az átállás alatt lévő állományt, és arról pontos nyilvántartást kell vezetni. A takarmánytermesztésben a növénytermesztésre megadott átállási szabályokat kell alkalmazni, azzal a különbséggel, hogy az átállási időszak a legelő és a szabadtéri területek (kifutó, karám stb.) nem növényevő (sertés, baromfi) állatfajok esetében egy évre csökkenthető, sőt a kifutó, karám átállási időszaka még fél év is lehet, ha ezeket a területeket nem kezelték az előző évben az ökológai termesztés során nem engedélyezett szerekkel. Az átállási időtartamok a következők: a húsként hasznosított szarvasmarhafélék és lófélék esetében 12 hónap (legalább élettartamuk háromnegyed része); a sertések és a kistestű kérődzők esetében 6 hónap; valamennyi állatfaj tejtermelése esetében 6 hónap; a húsként hasznosított baromfik esetében 10 hét (amennyiben 3 napos korukban már ökológiai nevelésben részesültek); a tojás-

termelésben tartott baromfi esetében 6 hét. Az átállási időszak során tenyésztett állatok és az előállított állati termékek sem viselhetnek ökológiai termékmegjelölést. Az ökológiai állattenyésztésben és -tartásban szükséges minimális férőhelyek ALAPTERÜLET ZÁRT HELYEN (az állatok számára rendelkezésre álló nettó alapterület) Minimális élősúly (kg)

m2/egyed

100-ig 200-ig 350-ig 350 felett

1,5 2,4 4,0 5, legalább 1 m2/100 kg

1,1 1,9 3,0 3,7, legalább 0,75 m2/100 kg

Tejelő tehenek

4,5

Tenyészbikák

Kiskérődzők

1,5 juh/kecske 0,35 bárány/gida

2,5 0,5

7,5 koca

2,5

50-ig 85-ig 110-ig 110 felett

0,8 1,1 1,3 1,5

0,6 0,8 1,0 1,2

40 napos koron túl és 30 kg-ig

0,6

0,4

2,5 nőivarú 6 kan*

1,9 8,0

Tenyész- és hízószarvasmarha- és lófélék

Kocák legfeljebb 40 napos malacokkal

Hízósertések

Malacok Tenyészsertések *

ALAPTERÜLET SZABADBAN (mozgást lehetővé tevő terület a legelőn kívül)

Amennyiben a kutricákat természetes fedeztetéshez is használják: 10 m2/kan

ALAPTERÜLET ZÁRT HELYEN (az állatok számára rendelkezésre álló nettó alapterület)

Állatok Ülőrúd hossza darab-száma cm-ben egyem2-enként denként

Tojótyúk

Húsként hasznosított baromfi (rögzített elhelyezés)

10, legfeljebb 21 kg élősúly/m2

Fészek 7 tojótyúk fészkenként vagy közös fészkek esetén 120 cm2/ egyed

20 (csak gyöngytyúk esetén)

16*, mozgó Húsként baromfi-ólakhasznosított ban legfelbaromfi (mozjebb 30 kg gó elhelyezés) élősúly/m2

ALAP-TERÜLET A SZABADBAN (a rotációban egyedenként rendelkezésre álló terület m2-ben kifejezve) m2/egyed

4, feltéve, hogy a 170 kg N/ha/ év határérték túllépésére nem kerül sor 4 brojlercsirke és gyöngytyúk esetén, 4,5 kacsa esetén,10 pulyka esetén,15 liba esetén; az összes említett faj esetében a 170 kg N/ha/év határérték túllépésére nem kerülhet sor 2,5 feltéve, hogy a 170 kg N/ha/ év határérték túllépésére nem kerül sor

* Abban az esetben, ha az épületek alapterülete nem haladja meg a 150 m2-t

A baromfik elhelyezése és tartása Tilos a ketreces tartás! Az épület padozatának 1/3-a tömör és szalmával, fűrészporral, homokkal vagy tőzeggel almozott legyen. A tojóházakban a tojótyúkok által használt területen legyen elegendő nagyságú rész az ürülék fogadására.

A baromfitartó épületben az alábbi állománysűrűség tartható: • 4 800 csirke; • 3 000 tojótyúk; • 5 200 gyöngytyúk; • 4 000 kacsa; • 2 500 kappan, liba vagy pulyka. Az egyes húshasznú baromfik épületének alapterülete nem haladhatja meg az 1600 m2-t. Az épületek megvilágításában a természetes fényt 16 órára kell kiegészíteni, és 8 óra időtartamban éjszakai sötétséget kell biztosítani. Húsra értékesítés esetén lehetőleg lassú növekedésű fajtákat javasolt tartani, ha nem lehetséges, akkor az alábbi időtartamok után lehet értékesíteni: • csirke esetében 81 nap; • kappan estében 150 nap; • pekingi kacsa esetében 49 nap; • pézsmakacsa tojó esetében 70 nap; • pézsmakacsa gácsér esetében 84 nap; • Mullard- (tőkés) kacsa esetében 92 nap; • gyöngytyúk esetében 94 nap; • pulyka (kakas) és pecsenyeliba esetében 140 nap; • pulyka (tojó) esetében 100 nap. Az ökológiai tartásban élő állatok épületből való kijutásának szabályai • a szabadtéri területek részben fedettek legyenek; • megfelelő éghajlat és talajviszonyok esetén a szarvasmarha-, lófélék és a kis kérődzők számára a legelőt folyamatosan biztosítani kell; • az előzőleg felsoroltak a legeltetési szezonok között télen istállóban kötetlenül tarthatók; • az egy évesnél idősebb bikák legelőn vagy karámban is tarthatók; • a hústermelésre tartott szarvasmarhák életük utolsó 3 hónapjában épületben is tarthatók; • a baromfiknak élettartamuk több mint harmadrészét szabadban kell tölteniük; • a baromfik kifutójának nagyobb részét növényzetnek kell borítani; a berepülő madarak ellen védőhálóval védekezünk; az állatok számára könnyen megközelíthető etetőket, itatókat kell elhelyezni; a megfelelő növényborítottság érdekében legalább 4 hétnek kell eltelnie a két kifutóhasználat között.

Takarmányozás A szarvasmarha-, lófélék és kis kérődzők esetében – a legeltetési időszakot kivéve – a takarmány legalább 60%-ának a saját ökológiai növénytermesztésből kell származnia. Ha ez nem lehetséges, akkor más, hasonló termesztési feltételekkel rendelkező gazdaságból szabad pótolni. A sertés és baromfik esetében a takarmány legalább 20%-ának a saját ökológiai termesztésből kell származnia. Ha ez nem lehetséges, akkor más, de ökológiai növénytermesztési termékből szabad kiegészíteni. Az állatokat folyamatosan olyan mennyiségű ökológiai minősítésű legelő-, szálas- vagy abraktakarmánnyal kell etetni, hogy minden fejlődési, illetve termelési életszakaszban kielégítse az igényeket. A sertés és a baromfik napi takarmányadagjában szálastakarmánynak, friss vagy szárított tömegtakarmánynak (vagy szilázsnak) kell lennie. A kényszertáplálás, azaz a kacsa- és libatömés tilos! A hagyományosan termesztett, előállított növényi és állati eredetű takarmányanyagok közül a fűszerek, a gyógynövények és a melasz minden faj esetében használhatók, ha • ökológiai nem áll rendelkezésre; • ha kémiai oldószerekkel nem érintkezett; • ha évente a mezőgazdasági eredetű takarmányok szárazanyag-tartalmának 1%-át nem haladják meg. A hagyományosan termesztett fehérjetakarmányok a sertés és a baromfi takarmányában akkor használhatók, ha a gazdálkodók nem tudnak kizárólag ökológai termesztésből származó takarmányt beszerezni. E kiegészítő takarmány az évi etetett takarmány szárazanyag-tartalmának 5%-át nem haladhatja meg. A napi takarmányadagban a hagyományos takarmány engedélyezett aránya a szárazanyag-tartalom legfeljebb 25%-a lehet. Ha a termelt takarmány megsemmisült, szennyeződött vagy kivételes időjárási viszonyok, katasztrófa stb. miatt időszakosan nem lehetséges az állatok ökológiai minősítésű takarmánnyal való ellátása, akkor a hatóság engedélyezheti meghatározott időre a hagyományosan termesztett takarmányok etetését. A takarmányozásban a só tengeri só és durva kősó formátumban használható.

Állategészségügy A legfontosabb feladat a betegségek megelőzése. Ez megfelelő fajtaválasztáson, jó nevelési-tartási gyakorlaton, kiváló minőségű takarmányon, állatmozgatáson, megfelelő állatsűrűségen, valamint jó higiéniás tartáskörülményeken múlik. Tilos a kémiai úton előállított szintetikus állatgyógyászati készítményeket és antibiotikumokat megelőző (preventív) kezelés céljára használni. Tilos növeke-

dés- vagy termelésfokozó anyagok (így antibiotikumok, kokcidiosztatikumok és egyéb mesterséges növekedésserkentő anyagok) használata, valamint a hormonok és hasonló anyagok szaporodásszabályozásra vagy más célokra (az ivarzás kiváltására, szinkronizálásra stb.) való használata. Az istállókat, ólakat, karámokat és az állattartás egyéb építményeit, berendezéseit és eszközeit hatékonyan kell tisztítani, majd fertőtleníteni, az állatok közötti fertőzés terjedése és a betegséghordozó szervezetek felszaporodásának megakadályozása érdekében. A trágyát (ürüléket, vizeletet, almot) és az állatok előtt ott maradt vagy kiömlött takarmányt szükség szerinti gyakorisággal el kell távolítani, hogy a rossz szagok ne vonzzák oda a rovarokat, rágcsálókat. Az állatok környezetének tisztítására és fertőtlenítésére csak az ökológai állattartásban engedélyezett anyagok, eljárások alkalmazhatók. A rágcsálóirtók csak csapdában használhatók. Az állatok környezetében rovar és más károsítók ellen, valamint a növényvédelemben csak az engedélyezett szerek alkalmazhatók. Baromfik esetében az állatcsoportok váltása között az épületeket teljesen ki kell üríteni, az épületek teljes belső felületét, berendezéseit ki kell takarítani és fertőtleníteni. Szükség esetén ugyanez vonatkozik a kifutó(k)ra is, majd azok időnkénti pihentetésére, hogy a növényzet regenerálódjon. Ha a betegség(ek) megelőzése érdekében végzett intézkedések ellenére az állatok megbetegszenek vagy megsérülnek, akkor egészséges társaiktól elkülönítve el kell kezdeni kezelésüket. A kezelés során előnyben kell részesíteni a gyógynövény alapú termékeket, a nyomelemeket, az ökológiai állattartásban felhasználható ásványi eredetű takarmány-alapanyagokat, homeopátiás anyagokat. Amennyiben ezek a kezelések nem eredményesek, akkor az állat szenvedésének vagy kimerülésének elkerülésére az állatorvos a szakma szabályai alapján végezze a gyógykezelést. Meghatározott betegségek elleni vakcinázás, meghatározott betegségektől kötelező mentesítések során végzett kezelések és az élősködők elleni védekezés egyaránt lehetséges az ökológiai állattartásban.

ÁLLATFAJOK Szarvasmarha Az ökogazdálkodású állattenyésztésben egyik legfontosabb állatfaj a szarvasmarha. Fontos, mert tejet, húst és talajerőt pótló szervestrágyát állít elő. Mindkét, tej- és húshasznosítású állatok épületigényének legjobban megfelel a három oldalról zárt, déli oldalra nyitott, mélyalmos istálló. Ehhez szorosan hozzáépül a szilárd burkolatú kifutó, fedett etetőtér, önitató. A tejelő állomány

fejése külön fejőhelyen történik. Fontos, hogy a takarmány kiosztása és a trágya eltávolítása gépi vontatással történjen. A húshasznosítású és a növendék állatok az év legnagyobb részét legelőn töltsék. Az optimális állatsűrűségre alapozott legelőn legyen elegendő etetési és itatási lehetőség, árnyékolást biztosító pihenőhely. A szakaszolt legelőhasználattal elősegítjük a gyepállomány regenerálódását. A legeltetéses tartásmód a húshasznú marháknál lehetőleg a tél kivételével a szabadban történjen. Amikor a legeltetés lehetetlenné válik, a tejhasznú állatokhoz hasonlóan, épületben adagolt szilázs- és abraketetést, illetve szénakiegészítést alkalmazzunk. Kedvező étrendi hatású a takarmányrépa, cukorrépa és a tök etetése. A melléktermékek közül a leveles kukoricaszár, árpaszalma, a különböző ipari törköly, szeszgyári moslék stb. jó kiegészítője a fű-, illetve a lucernaszénának. A húsmarhák fajtájuk szerinti korban és a takarmányozás mennyisége, minősége szerint érik el a kívánt húsminőséget, mely a vágóhídra kerülésüket jelenti, ahol az állatvédelmi előírásnak megfelelően a biohús előállítása megtörténik. A tejhasznosítású állományban különleges figyelmet kell fordítani az élettani szakaszokra, így a borjú felnevelésére (választás, súlygyarapodás), a vemhesítésre, a vemhesség időszakára, az ellésre való előkészítésre, az ellésre és az ellés utáni élettani történésekre, majd a laktációra és újravemhesítésre. Ezzel zárul a „nagyciklus”, melynek évenkénti ismétlődése biztosítja a gazdaságos ökológiai tehenészet fennmaradását. A laktációban termelt tej már önmagában is biominősítéssel kerül kereskedelmi forgalomba. A tej további feldolgozása során készül a joghurt, kefír, tejföl, túró és a sajtféleségek, melyek szintén magas minőségű humán táplálékot biztosítanak. Az állategészségügyben a kötelező védőoltások, a diagnosztikai vizsgálatok, a szaporodással kapcsolatos teendők (méh- és petefészek-masszázs, -kezelések), a tőgyegészség, az állat- és élelmiszerhigiénia biztosítása, a parazitózisok elleni védekezés, a szállítás és forgalmazás azok a munkák, melyekre különös figyelmet kell fordítani. Az ökológiai szarvasmarha-tartásban fontos teendő minden történés, beavatkozás dokumentálása, mely az állatok egyedi megjelölésén alapul! A bioprogramtól eltérő tevékenységek az ökológiai rendszer fennmaradását veszélyeztetik!

Sertés Az XX. században, majd napjainkig a sertésnemesítést a gyors növekedésű, intenzív hústípusú sertésfajták uralják. Az új fajták húsának íze, minősége és eltarthatósága azonban sokat romlott. Az eredményeket intenzív-zárt tartástechnológiában, gyógyszer és hozamfokozók segítségével, szermaradványos takarmányokkal érték el. Egyre gyakrabban mutatnak ki a sertések húsából, feldolgozott készítményeiből szermaradványokat. Egy időben eltűntek a kereskedelemből a kedvelt, jó minőségű, hosszú ideig eltartható ún. száraz sertéshús-készítmények. Mindezekkel a problémákkal nem találkozunk az ökológiai sertéstartásban, ezért a hagyományos tartásmódban jelentős változások lesznek tapasztalhatók a jövőben.

Az ökológiai sertéstenyésztésre főként a fajtatiszta tenyésztés a jellemző, amikor saját fajtán belül párosítunk, vigyázva a rokontenyésztés elkerülésére. A rokontenyésztés hatására romlik a szervezeti szilárdság, az állat ellenállóképessége, romlanak a termelési mutatók (vemhesülési eredmények, született malacok száma, újravemhesülési gyakoriság stb.), valamint a húsminőség és -mennyiség. Az eredmények további javítása érdekében újabban alkalmazzák a haszonállat-keresztezést is, mely jól kihasználja a hibrid állatoknál jelentkező heterózishatásból adódó jobb ellenállóképességet és a fogyasztók által egyre jobban kedvelt, kevésbé zsíros szalámit. Az ökológiai tartásra legalkalmasabbak az őshonos sertésfajták, mint pl. Magyarországon a mangalicafajta (melyet egyre több országban alkalmaznak a sajátjuk keresztezésére) és annak hústípussal történő fajtakeresztezése. Az ökológiai tartásmódban élő sertések húsa, húskészítményei lényegesen több omega-3 aminosavat tartalmaznak, mint az intenzív tartásban nevelkedett állatokéi. Az ökológiai sertéstartás alapszabálya, hogy az állat közérzete a legjobb, tartásmódja a legtermészetszerűbb legyen, mely a gazda számára jövedelmező gazdálkodást biztosít. Az ökológiai sertéstartásban tilos a kocák kötött tartása. A fiatal kanmalacok fizikai kasztrálása kellő szakértelemmel, a legkisebb szenvedés okozásával és a higiéniai szabályok betartása mellett engedélyezett. A bármilyen korcsoportú sertésegyedek olyan férőhellyel rendelkezzenek, hogy marakodás nélkül ehessenek, ihassanak és pihenhessenek. A hízó- és kocaszálláson természetes szellőzést kell biztosítani. A nyári hőségben az állatok vízpermettel való locsolása mellett a 0,1 m/ sec légmozgás az elfogadott. A téli hideg ellen szalmabálával való hőszigeteléssel lehet védekezni. A rosszul szigetelhető épületekben a téli fialtatást kerüljük, mert a mesterséges fűtés az ökológiai sertéstartásban nem engedélyezett. Az ökológiai tartásban lévő sertés életének nagy részét a legelőn tölti. A sertés ott érzi jól magát. Szabadon járkálhat, természetes takarmányát legelheti, akkor és ott pihenhet, ahol akar. Ehhez az optimális körülményhez tartozik a legelő higiéniájának folyamatos biztosítása, amit a mérgező és a szúrós növények folyamatos irtásával és a gyeptakaró védését szolgáló legelő szakaszolásával lehet elérni. Gyepkezeléssel lehet elérni, hogy a legelő és túrkáló sertést sem fizikai, sem mechanikai sérülés, mérgezés, parazitás fertőzés ne érje. Általában a jóllakott sertés turkál, ezért annak mérséklésére ajánlatos – a legelő jó állapotának megőrzése érdekében – a reggeli és az esti órákban való legeltetés. A dagonyázás kedvenc tevékenysége az állatoknak, ezzel hűsölnek, védekeznek a paraziták, legyek ellen. A dagonyázó helyet mesterségesen ajánlatos kialakítani. A meleg vagy esős időjárás ellen jó védelmet nyújt az ún. „kutyaól” vagy más néven a vándoroltatható kunyhó.

Ha az ökológiai sertéstartás rendszerében a hizlalás utolsó 3 hónapját épületben végzik, akkor az állatok kényelmét, tisztaságát és a környezetvédelmi előírásokat a mélyalmos istállók képesek kielégíteni. Az állatok 30-50 db-os falkákban, 1,2-1,5 m2 egyedi férőhelyen, napi 0,5-1 kg szalma önalmozásával a téli nagy hideget is jól viselik. A szalmaalomhoz adagolt faforgács és biomasszahulladék komposzttrágya készítésére is alkalmas. A sertések takarmányozására az általános részben leírt feltételeknek megfelelő minden takarmány alkalmas. A sertéstartást – a hizlalás kivételével – legelőre kell alapozni! A nem legeltetésre alapozott sertéstartás esetén is folyamatosan biztosítani kell szálas takarmányt, friss vagy szárított szénát/füvet, esetleg szilázst. Állati eredetű takarmány-alapanyagok csak akkor etethetők, ha megfelelnek az ökológiai állattartás feltételeinek. A jó minőségű és optimális mennyiségű takarmányok etetése feltétele a betegségek megelőzésének. Az ökosertés vágása 120 kg-os élősúly és 9 hónapos életkor elérése után történhet (a mangalicasertések optimális vágási súlya 180 kg 1,5 éves korban). A vágást megelőző állatszállítás az állatvédelmi törvényben előírtaknak megfelelően történhet. Tilos fájdalmat okozó, kényszerítő eszközök használata. Az állatszállításnál fontos az egyedi azonosítási lehetőség alkalmazása. Az ökotermék feldolgozása csak a szabványban megengedett eljárásokkal és adalékanyagok felhasználásával történhet. A hús és feldolgozott termékeinek tartósítása sózással, füstöléssel vagy pácolással történik. Az ökosertésekből származó hús, sonka, szalámi, egyéb húskészítmények keresettek mind a hazai, mind az exportpiacokon.

Baromfi Az iparszerűen, intenzív nevelési rendszerben előállított, bizonyítottan gyenge minőségű baromfiipari termékeket az élelmiszer-piacról még nem tudták kiszorítani az ökotermelésben nevelt baromfik termékei. Ennek oka, hogy az intenzíven nevelt baromfi olcsón a tömegélelmezés uralkodó élelmiszerévé vált. A fajtamegőrzési programok eredménye, hogy léteznek még az őshonos, vagy kettős hasznosítású tyúkfajták, a parlagi pulykafajták, a gyöngytyúkok és a víziszárnyasok. E fajták húsa sokkal egészségesebb élelmiszertermék, mint az intenzív nevelésben részesülteké. Ugyancsak igen ízletes és különleges húsminőségű a szabad tartásos tanyasi baromfi, illetve annak tojása. Az ökológiai baromfitartásból származó termékek magasabb árfekvéssel adhatók el, és értékesebb minőséget is képviselnek. A kereskedelem évente egyre nagyobb men�nyiségű, különleges igényeket is kielégítő, márkázott védjegyű, ökológiai rendszerben nevelt és tartott baromfitermékre, illetve -tojásra tart igényt. Ezzel is bővül a minőségi baromfitermékek mennyisége és exportválasztéka.

Az őshonos baromfifajták általában lassú növekedésűek, ezért az ökotenyésztésbe kerülésük után gyakran cseppvér-keresztezést alkalmaznak a gyorsabb növekedésű és izomdúsabb fajtákkal. Ezzel az eljárással kiválaszthatók azok a hibridek, melyek legeredményesebben tenyészthetők és tarthatók az ökológiai termelési rendszerben. A baromfiágazat ökológiai gazdálkodása jelentősen hozzájárul a mezőgazdasági termelési rendszerek egyensúlyának fenntartásához, a talaj szervesanyagtartalmának növeléséhez és a növények tápanyag-igényének kielégítéséhez. A parlagi baromfifajok elősegítik a talajelőkészítést, a gyommentesítést, a kártevők irtását és a talaj trágyázását. Az ökológiai baromfitenyésztésben az állatok csonkítása (csőrkurtítás, körömvágás stb.) tilos! Az állatok ivartalanítása (kappanozás) – speciális termékek előállítása esetén – megfelelő szakember által és a rendszer feltételeinek betartásával engedélyezett. Az ökológiai gazdálkodás szabályzata szigorúan előírja az egyes baromfifajok vághatóságának időpontját (lásd általános részben). A napos állatok kizárólag csak engedéllyel rendelkező ellenőrzött keltetőkből szerezhetők be, ha a preventív állat-egészségügyi kezelést elvégezték. Az ökológiai baromfitartás célja nem a maximális hozam elérése, hanem különleges minőségű, hagyományos ízű rostdúsabb termék előállítása. Ezt csak kifutós szabadtartással és hagyományos táplálék biztosításával érhetjük el. Ezért az állatok számára állandó zöld növénytakaróval rendelkező, szabadon kapirgálást biztosító természetes talajú kifutót kell biztosítani. Egészségkárosító, visszafordíthatatlan hizlalási módokat (pl. tömés) tilos alkalmazni. Az ökológiai rendszerben tartott baromfikat lehetőleg ökológiai rendszerben termesztett takarmánnyal etetjük. A hiányzó takarmánynak legfeljebb 30%-át pótolhatjuk az átállás időszakában lévő növénytermesztésből. Ha az átállásból származó takarmány a saját gazdaságból történik, akkor az arány legfeljebb 60%-ra emelkedhet. A hizlalási időszakban a takarmánynak legalább 65%-át gabonafélékből kell összeállítani búza, kukorica, árpa, zab összetételben. A napi takarmányadagot ebben az esetben is ki kell egészíteni az ökológiai gazdálkodásban előállított friss vagy szárított szálas takarmánnyal. Az állatok elhelyezését az adott faj biológiai igényéhez kell igazítani. A baromfiól kifutóját a ragadozók elleni védelem miatt kerítéssel és/vagy védőhálóval veszik körül. A víziszárnyasok számára könnyen megközelíthető és a létszámhoz méretezett vízfelületű tavat vagy más átfolyó jellegű folyóvizet szükséges biztosítani. A rendszerben jól alkalmazhatók a vándorólak is, amikor újabb legelőterületre telepítjük át az állományt. A kifutókban és a legelőkön elegendő létszámú etető és itató edényzetről gondoskodjunk. A tojótyúkok esetében a természetes fényt pótoljuk mesterséges megvilágítással, azaz a 16 órás világos időszakot 8 órás sötét pihenő idő kövesse.

Az állat-egészségügyi szabályzatban előírtak szerint minden távozó baromficsoport után az üres épületet és kifutót alaposan ki kell takarítani, és az engedélyezett készítménnyel fertőtleníteni szükséges. A legelőváltást akkor alkalmazzuk, amikor a növényzet még képes újrasarjadni és megújulni, valamint a nap a talajfelületet képes fertőtleníteni. Az ökológiai tartásban nevelt baromfik vágása csak az EU-normáknak megfelelő és exportminősítéssel rendelkező vágóhelyeken történhet. Ugyanitt lehetséges a csomagolás és az esetleges tárolás is. A termékeket ökológiai eredetet jelző védjeggyel kell ellátni. Az ökológiai rendszerben tartott baromfikat a telephelyen elhelyezett hivatalos naplóban kell nyilvántartani, melyet az ellenőrző személy bármikor megtekinthet, a tapasztaltakat pedig véleményezheti. A naplónak az alábbi információkat kell tartalmaznia: • az üzembe érkezett állatokat fajonkénti bontásban; • ugyanez a távozáskor; • az állatveszteség létszáma és oka napi bontásban; • betegségmegelőzések, kezelések és állatorvosi beavatkozások részletes megjelöléssel; • a takarmányozási rendszer és rendellenességének részletes információja.

Ló Az ökológiai gazdálkodás nem hagyhatja ki a lovat se. Az alapelv ebben az esetben is az, hogy a lovat védett, élettani, magatartási és viselkedési normáinak, igényének megfelelően tartsák lehetőleg bokszban, lekötés nélkül. Amennyiben szükséges lekötni, akkor is legyen elegendő mozgási lehetősége, hogy zavartalanul lefekhessen és felkelhessen, takarmányhoz, ivóvízhez juthasson. Az ápolás és gondozás faji sajátosságának megfelelően történjen. A patkolást, patakezelést kényszerítő eszköz (ún. pipa) nélkül végezzék. Az állatok napi rendszeres mozgatásáról gondoskodjanak. A takarmányozás kiváló minőségű réti szénára alapozódjon. Kiegészítése lehet lucerna, kaszált fű, zöld leveles kukoricaszár, takarmányrépa vagy cukorrépa. Abrakként a zabot szereti a ló legjobban. Legeltetés minden évszakban, minden korcsoportban szükséges. A legelőn – hasonlóan más állatfajhoz – gondoskodjanak fás, árnyékolt pihenőhelyről és itatási lehetőségről. Lovaglás, kocsiban hajtás csak a szerszámok és emberi hatás okozta sérülés nélkül történhet. Különös figyelmet igényel, ha a kanca csikóval rendelkezik. Az állat-egészségügyi beavatkozások közül leggyakoribbak a fog- és pata-, valamint a parazitózis elleni kezelések, melyeket kellő türelemmel és fájdalommentesen kell végezni.

Az elmaradt jártatás által okozott, izommerevedéssel járó betegségnél azonnali megállás és a farizomzat masszázása szükséges az állatorvos érkezéséig. Az emésztőszerv rendellenes működése a „kólika” betegségben jelentkezik, amikor a jártatás mellett állatorvosi kezelést is vegyünk igénybe.

Juh A juh az ökológiai rendszerben való tartásnak az egyik legjobban alkalmazkodó faja. Élete – a hizlalás idején kívül – a legelőhöz kötődik az év legnagyobb részében. A juh ökogazdálkodásban való részvétele egyben a környezetvédelmet is szolgálja. A rendszerben való részvétel esetén szarvtalanítás és bármilyen jellegű csonkítás, illetve a lekötéses tartás tilos. Az állatok csak kötetlenül, szabadon tarthatók úgy, hogy mind az épületben, mind a legelőn biztosított legyen akadálymentes hozzáférésük az etetőkhöz és az itatókhoz. Hizlalás céljából 3 hónapig tartható épületben az állat. A legelőn árnyékolt pihenőhelyeket kell kialakítani, meg kell oldani az eső, a szél, és a napfény elleni védelmet. Az állatállomány évenkénti tenyészszelekciójával folyamatosan növelhetjük az anyajuhok tejtermelését, ikerellési hajlamát és báránynevelő képességét. A rendszer engedélyezi mesterséges termékenyítés végzését. Az embrió-átültetés és más mesterséges beavatkozás viszont tilos. A növényevő állatok közül a juhot célszerű leghosszabb ideig legelőn tartani, takarmányát gyepre alapozni. Szükség esetén kiegészítő melléktermék-takarmány adagolása lehetséges. A juhok legelőjének a kb. 10-15 cm-re növő, 15-20% pillangós növényt tartalmazó aljfüvek a legalkalmasabbak. Az állatok takarmányozásában csak ökotermesztésből származó szálast és gabonát használjunk. A takarmányozásban különbséget kell tenni a juhok korcsoportja és élettani (pl. vemhesség, laktáció stb.) igénye között. A juhok ökológiai tartása során is mindent dokumentálni kell: az épületben és legelőn tartás, a legelőváltás, az állatok esetleges tartózkodási helyváltoztatása, születés, korcsoport jellegű váltás, hizlalás, értékesítés, vágási minősítés stb. mind-mind feljegyzésre kerüljön. Az ökológiai rendszerből származó vágott állatok húsa és készítményei márkázott termékként jelenjenek meg az élelmiszer-kereskedelemben.

Kecske Ökológiai állattartásra ajánlható a német őzbarna, a szánentáli, az alpesi és a búr kecskefajták. A kecskét legelőn és épületben kötetlen módon tarthatjuk. A kecsketartásban az állatoknak minden esetben biztosítani kell elegendő mozgási lehetőséget. Az állatokat tartósan meg kell jelölni, és az eseményeket részlete-

sen dokumentálni kell. A termelési adatok (napi tejtermelés, tejzsír-, tejfehérje-tartalom), a tenyésztési adatok (ellési időpont, szaporulat, ivar, a fedeztetés ideje, a fedező bak száma stb.) nyilvántartása a fajta tenyészértékének növelését biztosítja. Az ökológiai kecsketartásban fontos, hogy csak a teljesen ökogazdálkodásra átállt üzemből származó tej, tejtermék és hús tekinthető bioterméknek. A kecske legelés során a változatos növényflórát kedveli, ezért takarmányozását nagyobb részt legelőre, lehetőleg bokros-fás, vegyes fű- és pillangós növényflórájú gyepre kell alapozni. A kecske napi takarmányadagja – szárazanyagban számított – legalább 60%-ának szálas takarmányból kell állnia. A vegyszermentes lombot zölden és szénaként is etethetjük. A kecske ökotakarmányát a legeltetési időszakban 6-8 féle takarmány alkossa. Az ökológiai tartásmódban élő kecske teje, húsa, faggyúja és tejtermékei (vaj, kefír, joghurt, zsendice, orda, sajtok és túrók) mind-mind márkázott, kiváló minősítésű, egészséges, könnyen és jól emészthető emberi táplálék. A termékeket sok esetben gyógyszerek kiegészítőjeként is fogyasztják.

Méh A méhészetben a termékeket károsító vegyszerek részben exogén, részben endogén eredetűek. A kaptáron kívüli szennyeződés forrásai az ipar emissziói (füstgázok, por), a közlekedésből származó nehézfémek (ólom, kadmium) és az agrártevékenységből növényekre, állatokra kerülő vegyszerek (peszticidek, műtrágyák). A kaptáron belüli, a méhész által használt, védekezést szolgáló anyagok (főleg akaricidek) még jobban terhelik a méhészeti termékeket (méz, propolisz). A bioméhészet fontos feladata, hogy a káros kémiai hatásokat megszüntesse, vagy legalább minimalizálja. Az exogén mérgezésektől az izolációs távolság betartásával lehet védekezni, amely minimum 3,5 km-es sávot jelent a szennyező helytől. Savas eső ellen a méhész nem védekezhet, annak gyengült hatása csak a növényen keresztül érvényesülhet. A kaptáron belül alkalmazott baktérium-, gomba- és atkaellenes szerek nagymértékben szennyezhetnek. Méhlegelőnek a fák és növények virágai szolgálnak. A kedvező mézgyűjtés érdekében a kaptárban tartózkodó méheket nagy területű virágzó növénykultúra közelébe telepítik, ahol a nektár és a virágpor gyűjtése miatt csak röviden kell nem exogén szennyezett területekre repülniük. A méhcsaládoknál kaptárbontásra csak jó időben kerülhet sor, amikor a kitakart fiasítás nem fázik meg, és a kijáró méhek többsége már kirepült. A bioméhészek nem zsákmányolják ki a méhcsaládokat, ha szükséges az élelem kiegészítése, akkor mézes lépekkel oldják azt meg. A méh sok vizet fogyaszt. A bioméhészek zeolitdarabokat tesznek az itatóvízbe, melyre a méhek ráállhatnak, abból lecsíphetnek és nyomelem-igényüket is kielégíthetik.

A bioméhészek a méhatka ellen illóolajokkal, szerves savakkal (hangyasav, ecetsav, tejsav) és hőkezeléssel védekeznek. Tanácsok a méhészeknek: • mellőzzék az anya korlátozását anyaráccsal; • tilos az anya szárnyainak csonkítása; • a túlzott mézelszedés nem okozhatja a család élelemhiányát; • fiasítással vegyes mézes kereteket ne pörgessen ki; • a bioméhész méze nem tartalmaz sem cukrot, sem más idegen anyagot. A bioméz és a bioméh-termékek a legegészségesebb táplálékai az emberiségnek!

V. AGROTURIZMUS ÉS SZOLGÁLTATÁSOK

AZ EU JOGSZABÁLYAI AZ AGROTURIZMUSRÓL Nincs különálló törvény Európában az agroturizmusról és a falusi turizmusról, ennek szabályozása az államok kezében van, és – pl. Spanyolország esetén – a régiókéban. Ennek ellenére az európai uniós szabályok között találhatók speciális utalások: • A termékek minőségéről és eredetéről, külön szabályokkal az eredettanúsítványokról, az élelmiszer-biztonságról és a vásárlói garanciákról. • A gazdák változatos tevékenységének elősegítéséről, különösen a Vidékfejlesztési Program alapjainak segítségével, amit a CAP 2. oszlopával indítottak el. • A táj és természet védelméről a védett területek külön szabályozásával (ilyen pl. a „Nature 2000”-hálózat). Mindenesetre fontos megjegyezni, hogy a turizmus szabályzói általában csak a tipikus turisztikai tevékenységekről szólnak, pl. a szállásról vagy szabadidős tevékenységekről. Más szabályok vonatkozhatnak az oktatási élményekre, a mezőgazdasági terményekre, az eladásra vagy a szórakoztatásra, és ezek országonként nagyon különbözhetnek egymástól. A vidéki régióknak a táj és a terület a fő erőforrásuk. Fontos, hogy a gazdák lehetőséget nyújtsanak a látogatóknak ezek maximális kihasználására. Sokfajta tevékenységet szervezhet a gazda vagy a közeli gazdák csoportja a turisták számára. A leggyakoribbak ezek közül: • uszoda; • lovaglás, lovas kirándulás; • más helyi tevékenységek (pl. minigolf, tenisz, gyerekjátékok); • túrázás, hegymászás, evezés, más sportok; • tematikus mezőgazdasági kirándulások; • városnézés, múzeumlátogatás, más kulturális helyek. Bizonyos esetekben szükség van megfelelően képzett munkatársakra (olyan tevékenységek esetén, mint a lovaglás, úszás). Ezenkívül sok tevékenységet külső, specializált vállalatok szolgáltathatnak vagy nekik kell szolgáltatni. Sok vendégre a reggeli van a legnagyobb hatással az agroturizmusban. A reggeliztetés esetén ajánlatos a következőket figyelembe venni: • A kézi vagy helyben előállított termények használata alapvető fontosságú. • Ízletes ételeket kell felszolgálni. • Kemping vagy apartman esetén kellemes lehet a vendégeknek, ha a reggelit egy közös helyen kapják, vagy valamilyen helyi ételt fogyaszthatnak saját sátrukban, szobájukban.

További lehetőség az éttermezés, a teljes ellátás és a főzés. Minden esetben fontos, hogy helyi ételeket és saját recepteket használjunk, mert ez adja a megkülönböztetett értéket. A gazda termékeit kóstolóval és közvetlen árusítással is reklámozhatja. Sok gazda, különösen a borászok, létesítenek egy kóstolóhelyiséget a gazdaságukban. Ezt minden kényelemmel ellátják a vendégek részére, van helye a kiállításnak, a minta-előkészítésének és a mosogatásnak. A kóstoló ezekben a formákban folyhat: • napi tevékenység a vendégek számára, a bolthoz kapcsolva; • külön szervezve csoportos látogatóknak; • különleges kóstolási események szervezése. Sok gazda eladási pontokat jelöl ki gazdaságában, ahol reklámozza és árulja saját termékeit vagy más gazdákéit is. Ezenkívül, hogy növeljék a kínálatot és az eladást, sok gazda belevág a nyersanyagok feldolgozásába: tésztát, lekvárt, szószokat és más kézműves termékeket állít elő. A sikeres eladási ponthoz elengedhetetlen a jó marketingstratégia ezért helyes, ha: • tanúsítvánnyal rendelkező élelmiszert árulnak, • sokféle terméket árulnak, • a termékeket közvetlenül, brosúrákkal vagy más információs utakon mutatják be, • lehetőséget adnak a kóstolásra. Az agroturizmus egyik célja, hogy lehetőséget nyújtson a hagyományokkal való ismerkedésre, méghozzá gyakorlati módon. Sok agroturizmusban érdekelt gazda bemutatókat, rövid tanórákat szervez a vendégeknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt: • bor, méz vagy más termék kóstolása; • hagyományos ételek és kenyér készítése; • élelmiszer-ipari termékek hagyományos (kézi) előállítása; • előadás a természetről, növényekről és állatokról. A szállás típusa függhet a rendelkezésre álló területtől, a gazdasági épületektől. Fő típusok: • bérelt szobák a gazda házában, • bérelt apartmanok különálló házban, • kempingnek felszerelt terület, • speciális szálló. Az épület és a bútorok stílusa legyen egyszerű, illeszkedjen a környezethez. Fontosak a gazdaság tevékenységével kapcsolatos interakciók a vendégekkel. A

gazda helyi alapanyagokból készült reggelit ad vagy – bérelt apartman és kemping esetén – házi készítésű termékeket ajánl a vendégeknek.

A fő készségek Az agroturizmust a legegyszerűbb módon is lehet végezni, de sok különféle tevékenységeket is lehet kombinálni. Ezért az, hogy a gazdáknak milyen professzionális készségekre lesz szükségük, attól függ, milyen tevékenységeket ajánlanak a vendégeknek. Az agroturizmus három készségszintjét szokták megkülönböztetni: 1. Alapszint: a gazda a szállást tudja biztosítani. 2. Haladó szint: a gazda többféle szolgáltatást nyújt. 3. Specializált szint: speciális tevékenységeket is szolgáltat (oktatás, társadalmi segítség, lovagolás stb.). Egy több szolgáltatást felölelő tevékenység irányításához négy további fontos készségre van szükség: 1. az étkeztetés irányítása: beleértve a struktúra és a készletek kezelését, a higiéniai szabályokat, a főzést, a helyi hagyományok ismeretét; 2. haladó kommunikáció: az internet, a közösségi hálózatok és más alkalmazások haladó ismerete, melyek hasznosak a marketingtevékenységhez; 3. kereskedelmi marketing: a személyzetnek tudnia kell kóstolókat, közvetlen árusítási eseményeket szervezni; 4. területi marketing: a személyzetnek tudnia kell információt adni a környék nevezetességeiről és a lehetséges kirándulási célpontokról. További készségek is szükségesek lehetnek, ha a menedzsment speciális eseményeket szervez, például: 1. Lovaglás és kirándulások: az instruktornak jó szakmai készségekkel kell rendelkeznie, hogy teljes biztonsággal meg tudja tanítani a lovaglást. 2. Oktatási tevékenység: ebben az esetben a képzés végzőjének biztosítania kell a résztvevők teljes körű biztonságát. 3. Az uszoda kezelése: nagy medencék esetén a szabályok előírják vízimentő alkalmazását is. 4. Szociális jellegű segítségnyújtás: ha ilyen tevénységet végeznek az agroturizmus keretében, akkor ahhoz minden esetben szakképesített dolgozók alkalmazására van szükség.

A szezonális igények kielégítése:

• Nyújtsunk a vendégeknek ajánlatokat és tevékenységeket egész évben. • Tegyük változatossá a célokat: ajánljunk más szolgáltatásokat (pl. bemutató mintagazdaságokat) ősszel és télen vagy hétfőtől péntekig.

A sokféle szolgáltatás irányítása:

• A többféle szolgáltatással változatossá tehetjük ajánlatunkat, de akkor szükség van olyan személyzetre, amelyik sok mindenhez ért; sok gazda úgy oldja meg ezt a kérdést, hogy bevonja családtagjait, és köztük osztja meg a feladatokat.

Ha az agroturizmussal foglalkozó gazdaság távoli, nehezen megközelíthető helyen van, akkor kiemelt figyelmet kell fordítani a szolgáltatások megismertésére a célközönséggel: • A jó marketing alapvető fontosságú a vendégek megszerzéséért folytatott versenyben. Szerencsére az internet fejlődése segíti az agroturizmus hatékony marketingjét, ezért fontos, hogy a gazdák reklámozzák gazdaságukat – az útikönyveken kívül – a világhálón is. • Sok térségben az agroturizmus azért marad elszigetelt, mert a területet rosszul reklámozzák; a gazdáknak a helyi intézményekkel és vállalkozásokkal együtt kell megszervezniük a területi reklámokat.

Marketing-mérföldkövek

1. A célközönség beazonosítása során minden csoport esetén listázd ki, hol és hogyan tudod elérni őket. 2. Határozd meg, hogy hol helyezed el reklámaidat. Egy gazdaságban töltött nap emlékezetes élményt nyújt a kirándulók számára, ezért először azokra a médiumokra koncentrálj, melyek a gazdaságtól egy napi autóúton belüli célcsoportokat érik el. Sűrűn lakott központokat (városokat) érdemes megcélozni. 3. Sajtókiadványok és naptárok: ne fizess a hirdetésért, ha ingyen is megkaphatod a médiafelületet. 4. Hirdess szelektíven, hogy megismerjék a neved. A hirdetés drága, ezért válaszd meg, hogyan és mire költöd a pénzed. 5. Vedd fel a kapcsolatot a helyi turistairodával. 6. Építsd fel marketingképedet és -jelenlétedet. Idetartozik a logó és az egyedi arculat kialakítása, ami bemutatja, mi mindent tudsz ajánlani. 7. Gazdaságodat különféle ingyenes kiadványokban is hirdeteted: turistairodák között, helyi weblapokon stb. 8. Vegyél részt közösségi eseményeken. 9. Jelzőtáblák kitétele nagyszerű befektetés a vállalkozás reklámozására.

10. Végül: az egészet egységes tervvé kell változtatni. Mindazokat a stratégiákat, amikkel reklámozni akarod magadat, marketingtervvé kell szervezni, mely a következőket tartalmazza: az elérendő célcsoport meghatározása, hol és hogyan lehet elérni őket, az éves promóciós és reklámterv, kapcsolati lista, aminek segítségével a farm neve bekerül a köztudatba. Ősszel és télen az egész következő év marketingtevékenységét meg kell tervezni.

Területi marketing: privát stratégiák 1. Ajánlatok egyesítése Közös tematikus útvonalak reklámozására hálózatok kiépítése ajánlatos: részvétel szövetségek munkájában, csatlakozás internetes szolgáltató központokhoz. 2. Termékek és szolgáltatások cseréje Egyetlen gazdaság ajánlata sem tudja lefedni az ügyfelek összes igényét. Úgy lehet megoldani ezt a problémát, hogy a gazdaságok hálózatokat hoznak létre: a hálózat tagjai pedig közösen ajánlanak minden igényt kielégítő terméket és szolgáltatást a vendégeknek.

Területi marketing: közösségi-magán stratégiák

(A helyi önkormányzat, turistairodák és más személyek bevonása) Fontos, hogy a vendégek érezzék: olyan helyen vannak, ahol az emberek büszkék hagyományaikra. Az agroturizmusban érintett szereplők sokat tehetnek szűkebb környezetük megismertetéséért: 1. A terület promóciója: kézikönyvek, útikönyvek, weboldalak és más eszközök létrehozása, melyekkel javítani lehet a környék népszerűségén. 2. Turisztikai útvonalak: gyalogösvényeket, -útvonalakat lehet létrehozni, melyek érintik a helyi természeteti értékeket, a helyi múzeumokat, bemutatják a helyi hagyományokat stb. 3. Társadalmi és kulturális események: fesztiválok, vásárok, koncertek, kiállítások stb. szervezése.

Bevételi források:

1. Belépődíj: Belépődíjakat szednek a különféle eseményeken és tevékenységeken, a túrákon, a gazdaság meglátogatásakor csakúgy, mint ahogy belépődíjat kell fizetni a vidámparkban, a múzeumban és a sporteseményen. 2. Túradíj: A túradíj lehetővé teszi, hogy a látogató egy hozzáértő idegenvezető (vagy legalább egy útikönyv) segítségével megismerje a gazdaság szolgáltatásait.

Az a turista, aki kifizeti ezt a díjat, olyan információkat szeretne kapni, olyan helyekre szeretne eljutni, amit más látogatók nem kapnak meg, ahová más látogatók nem jutnak el. A díjért cserébe a gazdaság egy jegyet vagy egy jelvényt bocsát a látogató rendelkezésére, ami jelzi: ezek azok a fizető vendégek, akik részt vesznek a túrán. Az önálló túrák általában ingyenesek, de a csoportos túrák igénybe veszik a dolgozók munkaidejét, ezért díjkötelesek. 3. Friss termékek árusítása. 4. Feldolgozott termékek árusítása. 5. Kézműves termékek, ajándékok árusítása. 6. Tevékenységi díj: Néhány példa a tevékenységi díjakra, amit fel lehet számolni: 1 € (kb. 300 Ft) egy marék ropogtatnivalóért, amit a kecskének adhatnak; 15 € (kb. 4500 Ft) egy rövid lovagolásért stb. 7. Tanítás / készségfejlesztési díj: Oktatás családoknak, akik először vásárolnak lovat. Oktatás, hogyan készítsünk lekvárt, gyümölcsszörpöt, bort, sajtot vagy süssünk kenyeret stb. 8. Kóstolási díj. 9. Felszerelés bérbeadása / területfoglalási díj: A gazdaság helyiségeinek kiadása tánceseményekre, oktatásra, esküvőre, családi találkozókra, születésnapi bulikra és más eseményekre. 10. Kiállítási díj: Attól függően, hogy milyen szintű a kiállítás, a gazdaság által beépített, használt eszközök és anyagok költségeit is fel kell számolni ugyanolyan árban, mint más hasonló helyeken. 11. Szállás a gazdaságban. 12. Étkeztetés.

Az agroturizmus az emberekért van – a látogatók igényeit kell szolgálnia Nagyon fontos beazonosítani, hogy milyen fogyasztót szeretnénk behozni a gazdaságunkba. Alapvető, hogy tudjuk, kit akarunk odacsábítani, és aztán úgy kell kialakítani a vállalkozást, hogy az ő érdeklődésüket kiszolgáljuk. A hirdetések legyenek szelektívek, hogy a kívánt csoportot érjék el. Minden közönségnek más-más igénye és elvárása van, ezért közönségspecifikus stratégiára van szükség ahhoz, hogy el is jöjjenek.

Nyitás előtt: • • • •

győződjünk meg arról, hogy az útjelző- és a parkolótáblák jól láthatók; ellenőrizzük a mosdók felszereltségét; söpörjük el a szemetet a látogatói területeken; a frissítőket és az árut ellenőrizzük (ha van ilyen).

A nyitva tartás alatt:

• minden látogatót mosollyal fogadjunk; • legyen egyértelmű, ki tartozik a gazdasághoz; • tudhassák a látogatók: megválaszoljuk kérdéseiket a gazdaságról vagy a tevékenységekről, amiért jöttek; • a látogatók általában utasításra várnak, de van olyan is köztük, aki azt hiszi, tudja, merre menjen és mit csináljon a gazdaságban; • ragaszkodjunk a meghirdetett nyitvatartási időhöz; • figyeljünk a látogatók építő kritikájára.

A szereplők Sok szereplő van minden területen, akik értékes támogatást nyújthatnak: • Speciális szövetségek: sok gazdákat képviselő vagy turizmussal foglalkozó szövetség speciális promóciót nyújt az internet segítségével, és bizonyos esetekben képesek foglalásokat is szervezni. • Szaktanácsadók: a gazdák számára segítséget nyújtanak a menedzsmentben, üzleti terveket bonyolítanak, eligazítást adnak a jogi szabályozásról, új ötleteket, lehetőségeket javasolnak. • Képzők és képző intézmények: az ismeretek folyamatos frissítése, karbantartása, továbbképzéseken való részvétel alapvető fontosságú az agroturizmus jó menedzseléséhez. • Mentorok: ez a szereplő általában egy szomszéd gazda (akinek nagy tapasztalata van már); közreműködése nagyon hasznos, mert lehetőséget nyújt a tapasztalatok összehasonlítására (más, tapasztalt vállalkozók gyakorlati tanácsait érdemes követni egy szolgáltatás indításakor). • Helyi intézmények: sok helyi önkormányzat erősen reklámozza saját faluját, városát, ezzel fontos közös szolgáltatásokat tudnak nyújtani, amik hasznosak a gazdáknak.

A siker fő összetevői

• Értékeld az idődet és a tehetségedet, valamint a családtagjaidét, akik segíteni fognak. • Alaposan tervezd meg a tevékenységeket a nyitás előtt. • Kezdd kicsiben, várd meg a reakciókat, és minden évben bővülj egy kicsit. • Tudd, milyen vendégkört akarsz elérni, és hogy ők mit várnak el tőled. • A reklámot a közönségre szabd. • Ajánlj valami látnivalót, tennivalót és vennivalót. • Tűzz ki bevételi célokat, hogy mérni tudd a fejlődést, kövesd nyomon a költségeket és a bevételeket.

• • • •

Vonzó táj és kulturális örökség. Könnyű hozzáférés a termelői piacokhoz. Önállóan birtokolt gazdaságok. A helyi fejlesztési és turistaszervek segítsége a marketingben és a helyi infrastruktúra biztosításában.

A látogatók elvárásai Azok, akik meglátogatják a gazdaságot, nem gazdálkodók, és keveset tudnak a gazdaságokról általában. Mégis a legtöbb látogató elvárja a következőket: • A gazdasági terület tiszta és jól karban tartott legyen. • Legyen a gazdaságban nyilvános mosdó és toalett. • A parkolót könnyű legyen megtalálni, kényelmes parkolást biztosítson. • A látogatói létesítmények legyenek biztonságosak és minden látogatónak hozzáférhetőek (különösen kisgyerekeknek, idősebb felnőtteknek és rokkantaknak). • Lehessen bankkártyával fizetni, különösen, ha nincs a közelben ATM. • A gazdaság elégítse ki a látogatók elvárásait a szolgáltatások színvonalával.

A gazdaság önmagáról kialakított képe A gazdaság azt a képet mutassa, amit a látogató elvár. A nem gazdálkodók gyerekkoruktól kezdve gondolatban egyenlőségjelet tesznek a piros cserepes istállók, a legelő állatok, a kék overállok, a vasvillák és a gazdaságok közé. Sok fizető turista olyan úticélt keres, amely ezt a képet igazolja, hogy első kézből láthassa. Azok az agroturisztikai célpontok, melyek kielégítik ezt az igényt, sok turistát fognak vonzani. Azonban kevés modern gazdaság tükrözi ezt az ikonikus képet, ezért rögtön az elején tisztázni kell, hogy a működés nem olyan, mint a tündérmesében. Úgy kell reklámozni a gazdaságot, mint egy modern, hatékonyságra törekvő vállalkozást, mely a modern technológiát és a régi gazdálkodási elveket ötvözi.

Kezdje egy tervvel Amikor kiválasztott néhány megvalósíthatónak látszó agroturisztikai tevékenységet, ami illik erőforrásaihoz, gazdaságának tevékenységéhez, és amihez van ideje is, akkor először írjon egy listát a tennivalókról. Ha ez kész van, keressen valakit, aki átnézi ezt önnel – például egy utazási irodában dolgozó személyt vagy egy üzleti tanácsadót, vagy egy eseményszervezőt.

Határozzon meg egy indulási dátumot, aztán haladjon visszafelé a listán. Írjon fel minden szükséges erőforrást és elvégzendő feladatot. Vonjon be prominens figurákat a tervekbe, mert az jó reklám, és felhívja a figyelmet az új vállalkozásra. Tervezzen halk megnyitást, nem nagy csinnadrattával, hanem egy kisebb tevékenységgel egy adott célcsoportnak, hogy kipróbálja ötleteit. Szakítson időt a vendégek visszajelzéseire, hogy mit szeretnének még látni, csinálni, tanulni, vásárolni a gazdaságban. Lassú lépésekkel fejlessze a vállalkozást, de ne feledkezzen el a nagy elképzelésekről sem. Fontos, hogy elérendő bevételi célokat tűzzön ki maga elé.

VI. AGROTURIZMUS ÉS BEMUTATÓ MINTAGAZDASÁGOK

AGROTURIZMUS Az agroturizmust úgy lehet definiálni, hogy az nem más, mint emberek utazása szennyezetlen, látványos helyen elterülő vidéki favakba, tartózkodásuk legalább 24 óráig tart, helyi ételeket fogyasztanak, és bekapcsolódnak a vidéki életformába a maga teljes komplexitásában. Olyan települések tudják magukhoz vonzani az ez iránt érdeklődő turistákat, melyeknek hosszú történelmi múltja van, épületeik a régióra jellemző tipikus építészeti stílust hordoznak, az embereknek sajátos életmódjuk, hagyományaik, szokásaik vannak. A turistákat leginkább az vonzza, hogy legyen lehetőségük pihenni egy csendes, nem zsúfolt helyen, mely kielégíti az ökológiai igényeket is. Az agroturizmus térbeli megszerveződését a koncentráció-diszperzió kettőssége jellemzi: • Az étkeztetés, a szállás, a zöld falvak és üdülőhelyek koncentrációja. • Széttagozódott tevékenységek (gyalog- vagy lovas ösvények, horgászat, vízi turizmus) a vidéki területeken. A turistafalvak festői vidéki települések, melyek gazdasági és kulturális erősségekkel rendelkeznek, szennyezetlen környezetben terülnek el, és megőrzik kulturális mintáikat (szokások, munkaeszközök, népviselet, ételek). Számos kifinomult módszerrel lehet osztályozni ezeket a falvakat funkcionalitásuk szempontjából, egyúttal felvázolva a turizmus alapvető elemeit. A következő típusú falvakat tudjuk megkülönböztetni: • táj- és klímafalvak; • turistafalvak téli és/vagy vizes sportlehetőségekkel; • gyógyfürdős falvak; • pásztorkodó turistafalvak; • történelmi, művészeti és építészeti emlékekkel rendelkező falvak; • népi hagyományokkal rendelkező falvak; • művészeti és kézműves-iparral rendelkező falvak.

Az agroturizmus alapvető összetevői: • • • •

Ökológiai tényezők: növényvilág, állatvilág, ökoszisztéma. Fizikai tényezők: természeti erőforrások, tér és létesítmények. Kulturális tényezők: hagyományok, nyelv, régió, szokások, kultúra. Társadalmi tényezők két szempontból tekintve: • A vendéglátó szempontjából: az összes tényező, ami az életszínvonalával kapcsolatos. • A látogató szempontjából: az összes tényező, ami az életszínvonalával és tapasztalataival kapcsolatos.

A fenntartható agroturizmus elvei:

• A környezet nagy, fenntartható érték az agroturizmus számára; meg kell őrizni a jövő generációknak. • A turizmus pozitív tevékenység, ami hasznot hajt a környezetnek, a helyi közösségnek és a látogatónak. • Kapcsolat a környezet és a turizmus között. Ezt lehet úgy fejleszteni, hogy a környezet támogatja a hosszú távú turisztikai tevékenységet, de a turizmus fejlesztése nem vezethet a környezet károsításához. • A turisztikai tevékenység fejlesztése úgy, hogy tiszteletben tartsa az adott hely jellegzetességeit (környezeti, szociális, gazdasági, kulturális). • A turizmus fejlesztésének célja egyensúlyt tartani a turisták és a helyszín, valamint vendéglátók szükségletei között. • A turisztikai ipar, a kormányok, a környezetvédő szervezetek, a nemzetközi intézmények célja, hogy tiszteletbe tartsák ezeket az elveket, és a végrehajtásukért dolgozzanak.

Az agroturizmus fenntartható turizmussá válásának előfeltételei: • • • •

a vendéglátó közösség kultúrájának és jellegének védelme; a táj és az élőhelyek védelme; a vidéki gazdaság támogatása; hosszú távon életképes turisztikai ipart fenntartani a pozitív turistaélmények elősegítésével; • partnerség kialakítása a turizmus befektetői, a helyi hatóságok és a helyi lakosság között; • ellensúlyozni az erős turisztikai fejlődést a diverzifikált vidéki gazdaság által.

Fenntartható stratégiák a turizmusban:

• A vidéki gazdaság felvirágoztatása a mezőgazdasági termékek iránti keresletnövelés és a tőkebefektetések által. • Alacsony termelékenységű földek használatának és feljavításának elősegítése, ami lehetővé teszi a területek természetes növénytakarójának megőrzését. • Speciális menedzsment alkalmazása. • Azon értékek kiválasztása, melyek a fenntartható turizmus alapjai lehetnek. • A befektetők irányítása és bátorítása. • A hosszú távú turizmus feltételeinek biztosítása. • A természet megőrzése és a kulturális örökség fogalmainak bevonása a turizmus fejlesztésének stratégiájába. • A turisták ökológiai oktatása.

100

• Minden természeti és kulturális vonás feltérképezése, melyek a turisztikai potenciál alapjául szolgálhatnak, és az összegyűjtött adatok elemzése.

A helyi turisztikai potenciál felmérése – a fenntartható fejlődés előfeltételei Két bevezető fázis tartozik ide:

• a meglévő turizmus elemzése, • a kereslet, a kínálat, a verseny és a piaci trendek értékelése.

Az elemzés eredményein alapuló diagnózis lehetővé teszi: • hogy megnevezzék a terület erősségeit és gyengeségeit; • hogy meghatározzák a lehetőségeket és a kockázatokat; • hogy határozzanak a lehetséges turisztikai fejlesztésekről.

Az agroturizmus három alapvető komponense:

• A falu a környezetével (természetes, épített) és a kapcsolódó turisztikai erőforrások alkotják az agroturizmus keretét és forrásait. • Az agroturisztikai szolgáltatások (és ajánlatok) alternatívát nyújtanak minőségben, eredetiségben és sokszínűségben a hagyományos ajánlatokkal szemben. • Azok, akik a falvakban élnek – a gazdálkodók –, szervezik, vezetik az agroturisztikai tevékenységeket.

Az agroturisztikai tevékenység sikere akkor garantált, ha minőségi szolgáltatást nyújt. A minőség fogalma a turisztikai tevékenység minden komponenséhez kötődik: versenyképes szolgáltatások nyújtása, az agroturizmus termék-meghatározásának kiteljesítése, a turisták védelme, változatos ajánlatok a tartalom és forma tekintetében is, amik személyre szabottak, és a terület sok részét érintik. A szolgáltatások jó minőségét a vállalkozóknak kell biztosítaniuk, az ő felelősségük az ellátás, a hálózatépítés, a környezetvédelem. Az agroturizmus fő céljai mellett az olyan célok, mint a természetben töltött vakáció, a forgalom, a szennyezés csökkentése stb. lehetővé teszik, hogy a mezőgazdasági vállalkozók jó gazdasági eredményeket érjenek el a vidéki turizmus által. A partnerségben (a gazdálkodók maguk közötti, valamint a helyi önkormányzattal és helyi szervezetekkel kötött szövetsége) a szakszerűség és a kreativitás kell, hogy az agroturizmus fő szempontjai legyenek. Ökológiai és gazdasági elveken nyugvó gazdasági tevékenység kontextusában az agroturizmus a vidéki turizmus komponense lehet, közvetlen hatással a helyi turisztikai erőforrások kiaknázására, a település és a vidéki közösség gazdasági és társadalmi fejlődésére, a vidéki lakosok életszínvonalának emelésére, valamint a természetes

101

környezet megvédésére. Az EU országaiban a vidéki turistaszállások számos problémát okoznak: • Sok európai régióban a vidéki lakosság elöregszik, létszáma csökken, ezért a helyi fejlesztések és gazdasági erőfeszítések az agroturizmus területén csökkennek. • A parasztházak építése és renoválása a turisták fogadása érdekében az optimális szállásigényeket célozza meg, ami közös igénye a helyi turistaszervezeteknek, de vannak olyan épületek is, melyek nem alkalmasak a turizmus számára. • A turizmus termékeinek újracsoportosítása egy címke alatt (azzal a céllal, hogy közös stratégiával reklámozzák a globális és falusi turisztikai termékeket a központi turisztikai szervezetek) oda vezethet, hogy a turizmus közönségesebbé válik a vidéki vendégfogadási struktúrák rovására, a falvak egységesedésével. Jelenleg, ahhoz hogy egy otthon vagy más ingatlan a turistaforgalomba bekerüljön vidéki panzió címén, az egyén lehet: • személyként felhatalmazott; • családi szövetségként felhatalmazva; • kereskedelmi vállalatként felhatalmazva. A tevékenységének folytatásához a vidéki panziónak a következő közművekkel kell rendelkeznie: • áram; • víz; • csatornázás (közüzemi vagy saját); • fűtés (szilárd, folyékony vagy gáz alapú fűtőanyaggal), hogy a turisták számára a helyiségekben télen is legalább 18 fok legyen; • háztartási hulladékot megsemmisítő rendszer. Ahhoz, hogy turistafaluvá váljanak, minden közösségnek minimálisan a következő feltételeket kell kielégítenie: • a helyszín természetes festői táj, szennyező források nélkül; • elérhetőség úton, vasúton, folyón vagy levegőből; • általános infrastruktúra: vízellátás, elektromos áram, fűtés, csatornázás, kommunikáció; • élő hagyományok, népi hagyományos értékek: népi építészet, kézművesség, folklór, múzeum, hagyományok; • gazdag turisztikai erőforrások megléte, amiket ki lehet aknázni különféle vakációs tevékenységek során; pihenés, séta a szabadban, ásványvíz, könnyű túrázás, hegymászás, úszás és vízi sportok, kulturális tevékenysé-

102

gek, részvétel kulturális eseményeken a faluban, hagyományos gazdasági tevékenységekben való részvétel; • az egyszerű vagy bonyolult módon biztosított magas komfortfokozatú háztartások megléte: folyóvíz, vízvezeték, fürdőszoba, az osztályozásnak megfelelő komfortfokozat. A turistafalu értékét emelheti: • fürdő létesítése: ásvány- és termálvíz, sós tó, tengerpart, terápiás iszap és gáz; • értékes régészeti maradványok, építészeti, művészeti, történelmi emlékek megléte; • megfelelő technikai keretek: utak, sétányok, csatornázás; • szociális, kulturális, kereskedelmi, egészségügyi, kulturális és sportlétesítmények megléte. Az okok, amik miatt a turisták vidéken töltik a szabadságukat: • A természethez való visszatérés mindenki számára szükséges, függetlenül a kortól, nemtől, a társadalmi-szakmai státusztól az egészség, a fizikai és spirituális jóllét szempontjából. • Ragaszkodás és odatartozás egy különleges csoporthoz egy vidéki területen: patriarchális család, helyi közösség, munkacsoport, folklórcsoport. • A tudás, a megértés, a leltározás, a fejlődés olyan motivációk, melyeket sikeresen ki lehet aknázni a turizmus keretében. Az utazás során új, változatos ismeretekre lehet szert tenni, valamint készségeket is el lehet sajátítani, amik kielégítik a turista szakmai igényeit. • Esztétikai motivációk, melyek a természetesség, a tisztaság, a harmónia, a rend, a festői tájak látványának igényéből fakadnak. • A kíváncsiság a népi vendéglátás, a főzési szokások, a rituálék, a kézművesség iránt turisták sokaságát arra készteti, hogy a kellemes, egyedülálló emlékek miatt következő nyaralását is ilyen szolgáltatást nyújtó helyen töltse. • Pihenés, friss bioételek fogyasztása, foglalkozásterápia azoknak, akik egészségesen akarják tölteni a szabadságukat. • Vadászat, halászat, hegymászás, túrázás mind űzhető egyéni vágyak és elképzelések szerint. A vidéki turizmus jövőjének biztosítása érdekében fontos, hogy kijavítsuk az egységesítő politika hibáit. Elsődleges feladat a turizmus lehetőségeinek jövőbeni fejlesztése, a vidéki közösségek életképességének, gazdasági és társadalmi fejlettségének javítása.

103

BEMUTATÓ MINTAGAZDASÁGOK A bemutató mintagazdaságok / iskolakertek / tankertek (didaktikai farmok) igen elterjedtek az Európai Unió különböző országaiban. Néhány példa az internetről: • http://www.alrocol.com/eng/didactic-farms.html, • http://www.agriturvalbella.it/our-didactic-farm.html, • http://www.agriturismosozzastru.com/en/didactic-farm. Háromfajta bemutató gazdaságot különböztetünk meg: • nyitott farmok; • oktatófarmok; • iskolai farmok. Magyarországon az iskolakertek, a szakképző iskolák tanüzemei töltenek be hasonló funkciókat. Jelen tanulmányunkban az iskolai gazdaságok EU-beli gyakorlatát összegezzük. *

A bemutató mintagazdaság nem más, mint egy vidéki háztartás, ahol a tanulók képzést kaphatnak az iskolaidő alatt. Elvárás velük szemben, hogy meglegyenek a megfelelő anyagi erőforrások, amelyek biztosítják a szakmai kompetenciák kialakításának feltételeit. Ezek a gazdaságok a tanyai berendezkedés olyan modelljei, melyek megmutatják a vidéki élet fejleszthető sokféleségének és fenntartható fejlődésének perspektíváját.

A bemutató mintagazdaságok lehetséges összetevői:

• a hagyományos gazdaság növény- és állatvilága: növények, állatok, zöldségek, gyümölcsök tisztán oktatási célzattal; • a terület legjelentősebb zöldségeinek termesztése, valamint más növényeké is (gyógynövények, dohány, komló, pórsáfrány stb.), valamint takarmánynövények az állatok számára, gyümölcsök, virágok; • a gazdaság tevékenységének megfelelő autóparkoló és mezőgazdasági felszerelés, gépesítési ágazat, amibe beletartozik a javító és karbantartó műhely; • állattenyésztési ágazat, beleértve a baromfit, méheket, selyemhernyót, halat és a régió kisállatait; • állatitermék-feldolgozó ágazat: húsfeldolgozás, konzerválás stb.; • agroturizmus / agroturisztikai panzió; • nem mezőgazdasági ágazatok: hagyományos kézművesség és szakmák; • más kísérleti ágazatok.

104

A gazdaságban intenzív vagy biotermelés is folyhat: üvegházak, öntözött földek, ipari növények, gyógynövények stb. A gazdaságban könyvelést vezetnek a pénzügyi, gazdasági tevékenységekről, a bevételekről és kiadásokról, amihez a (fenntartó) iskola bankszámláját használják (a mezőgazdasági szövetkezetek szervezésének elvei és formái szerint). A mintagazdaság tanári karának struktúrája: • a gazdaság vezetője: egy szakmérnök vagy mérnök, aki az iskola igazgatójának vagy igazgatóhelyettesének van alárendelve; • technikus: a gazdaság vezetőjének van alárendelve; • az agroturisztikai panzió adminisztrátora: az iskola igazgatójának vagy igazgatóhelyettesének van alárendelve; • közgazdász (könyvelő): a főkönyvelőnek, az igazgatónak vagy az igazgatóhelyettesnek van alárendelve; • szak- és betanított munkások, akik az ágazatban dolgoznak a rájuk vonatkozó szabályok szerint; • őrök. A bemutató mintagazdaság tevékenysége termelési terven alapszik, melyet a gazdaság vezetője dolgozott ki, és az iskolaszék hagyott jóvá. A gazdaság vezetője a szaktanárokkal együtt biztosítja a gazdaság minden olyan egységének működőképességét, amely szükséges a szakképzéshez, a tantárgyakhoz és a modulokhoz. A tanulók az oktatófarm munkájában a szaktanárok felügyelete és irányítása alatt vesznek részt. Az iskola a szakemberek és a dolgozók közreműködésével mezőgazdasági munkát és szolgáltatásokat végezhet harmadik féllel együtt, beleértve a technikai tanácsadást is. A mintagazdaságok fejlesztésének az a célja, hogy folyamatosan javítsák a gyakorlati oktatási feltételeket a képzési előírások szerint.

105