1 minute read

A kitartást olimpiai bajnoki cím koronázta

Olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok kajakos, az SZTE Gazdaságtudományi Kar gazdálkodás és menedzsment szakán végzett 2015-ben. Ő Kárász Anna, akinek a karrierje a 2020-ról 2021-re halasztott ötkarikás játékokon ért eddigi csúcsára. A tokiói olimpián a női kajak négyesek 500 méteres versenyszámában, Kozák Danuta, Bodonyi Dóra és Csipes Tamara társaságában állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Az MVM Szeged VE versenyzője sportpályafutása példaértékű kitartásról és szorgalomról tanúskodik. A kajak-kenu hazánk egyik sikersportága, azon belül a női kajak szakág világszinten is a legerősebbek közé tartozik. Ezért aztán nehezebb bekerülni egy válogatott négyes hajóegységbe, mint azzal megnyerni egy olimpiát.

2014 fordulópontot jelentett Kárász Anna életében.

A szegedi U-23-as, azaz a 23 év alattiaknak megrendezett világbajnokságon már a Szegedi Tudományegyetem hallgatójaként győzött, és még abban az évben megszerezte élete első felnőtt világbajnoki címét is Moszkvában. A következő év februárjában átvette SZTE-s diplomáját. 2016-ban, a riói olimpia évében is kiváló formában versenyzett, a legjobbak között szerepelt, azonban az ötkarikás játékokra nem utazhatott el.

De Kárász Anna nem adta fel, és a komoly hullámvölgyeket, hátráltató tényezőket legyőzve, tovább harcolt álmai eléréséért. Kitartását végül siker koronázta, és olimpiai bajnoki címet nyert.

– Az egyértelmű volt, hogy szeretnék egyetemre menni, hiszen alapvetően mindig jól tanultam, és nem akartam volna sosem egyetlen lapra feltenni mindent – hangsúlyozta Kárász Anna. –Mivel jött a lehetőség, hogy a szegedi kajakos csapatban folytassam, az SZTE GTK-ra jelentkeztem. Amikor kiválasztottam a szakot, azt tekintettem fő szempontnak, hogy hasznos diploma lesz majd, ha egyszer el szeretnék indulni valamilyen civil pályán. A szegedi egyetemtől megkaptam mindenféle segítséget: nappali tagozaton, egyéni tanrenddel tudtam végezni a sulit. A szaktársaim, illetve a tanáraim is nagyon kedvesek és támogatók voltak a nehezebb időszakokban. Összehasonlítva azokkal a sporttársaimmal, akik más egyetemekre jártak, kiemelkedő az SZTE, nagyon jól kezelte ezt a helyzetet.

This article is from: