Varga Csaba
A globalizáció metafilozófiája Nyitány A globális világ és a folyamatos globalizáció értelmezhetetlen, s ráadásul értelmetlen az abszolútum (a felső rendű világ/tudat) és az abszolútum (a közép és alsó világra irányuló) folyamatos teremtése, valamint az ellenkező irányú, alulról felfelé ható, az abszolútum megközelítését célzó emberi önteremtés nélkül. Ez oda-vissza kapcsolat, ám a kiindulópont nem kétséges. Mondható erre a (talán meghökkentő) nyitányra, hogy az indító kérdésfeltevés ugyan kardinális, de elvileg kezelhetetlen és tudománytalan. Ellenérvéként legyen elég egyetlen idézet: „Ha a modern kozmológiának van átfogó tanulsága, az az a felismerés, hogy a fizikai világ eseményei a háromdimenziós térben és időben nem leírhatók.”1(A. Koestler, 1959) A nyitány felfogható annak elutasításának is, hogy „...az Egész már nem a teológiának, a metafizikának, az univerzalizmusnak és a kozmopolitizmusnak az a bizonyos egésze, hanem gazdasági, technikai, politikai megmunkálás tárgyává lett Egész.”2 (R. Safranski, 2003) A globalizáció metaelméletének egyik nem titkolt célja az, hogy kimutassa az új globalizáció és az Egészkeresés összefüggését, avagy konzekvensen érzékeltesse, hogy az egyre globalizálódó világ szükségképpen újra felfedezi az Egészt, s az egész tudatát sugárzó univerzális kollektív tudatot. A globális világsík, vagy általában a világ léttartama és különösen hol-léte kétséges. Egyelőre tekintsünk el attól, hogy egyáltalán létezik-e tőlünk független, a megfigyelő számára objektívnek tekinthető világ, s most lehetőleg azt a dilemmát se exponáljuk, hogy a fenomén (a jelenség) típusú világ csak bennünk, a személyes tudatban érzékelhető és értelmezhető. Tételezzük fel, hogy a látható-láthatatlan világ, s pillanatnyi-történeti alakzata, a globális és lokális világ egyszerre létezik kint (a földi civilizációban), az egyes ember életében (lokális világában), bent (a személyes tudatunkban), sőt a földi civilizáció kollektív tudatában is. A globalizáció így párhuzamosan négy szinten megy végbe, avagy minimum négyszintes globalizáció ez, amely mind a négy szinten külön-külön is értelmezhető. A globalizáció vizsgálatához elengedhetetlen, hogy a megfigyelő és értelmező személyiség – Nietzsche követelménye szerint – eleve ironikusan szemlélje a külső-belső történelmet, de ne vegye eleve tudomásul önmagát és a világtörténetet, avagy dolgozza ki magát belőle, s kerüljön a történelem fölé.3 Ez egyébként az Egészkeresés feltétele.
1
Arthur Koestler, 1959: The Sleepwalkers, (Hutchinson). Magyarul: A. Koestler: Alvajárók, (Európa Könyvkiadó, 2007). 773. o. 2 Rüdiger Safranski, 2003: Wieviel Globaliserung verträgt de Mensch? (Carl Hanser Verlag München Wien). Magyarul: Mennyi globalizációt bír az ember? (Európa Könyvkiadó, 2004), 71.o. 3 A történelem metaelméleti felfogása szerintünk minimum két mozzanatot tartalmaz: a) az elemzéskor egyaránt kinti (személyes tudaton kívüli) és benti (személyiségen/tudaton belüli), egyaránt anyagi-intézményi és kollektív tudati állapotú, egyaránt fenti (transzcendens) és lenti (földi, civilizációs), egyaránt pozitív és negatív, egyaránt üres és telitett, egyaránt szent és profán, egyaránt üdvtörténeti és üdvtagadó (nihilista) történelmet tételezünk fel; b) az elemzés konklúziójaként azonban nem tartózkodunk az állásfoglalástól, az alternatívák közötti választástól, avagy a metaelmélet gyakorlati (világi, anyagi, racionális) alkalmazásától.
1