Varga Csaba Új állapot és új esélyek Közép-Európában Számtalan ellenerő és ellentörekvés ellenére ebben a században létrejön az egységes földi civilizáció és kultúra, ami belülről nézve igen bonyolult, sokszintű, sokrétegű differenciált struktúra lesz. A világhatalmak ráadásul már gyorsabban halnak meg, mint öregapáink. Történelmileg ezért elsőként a kibővített koncepciójú tudásvezérelt kor teszi lehetővé, hogy akár Magyarország, akár egy másik közép-európai ország tényleges régióközponttá váljon. Ám a Közép-Európa régió már csak az új globális-kontinentális térben lehet középhatalom, és Közép-Európában Magyarországnak bármilyen „középhatalmi” státusza akkor lehet, ha az új (már legalább poszt-szocialista és poszt-kapitalista, sőt tudás- és tudatközpontú) világba való átvezetésben kulcsszerepet tölt be. Magyarország ismét két világ határán áll. A régi (a még nem poszt-szocialista és nem posztkapitalista) Magyarországról Hankiss Elemér meglehetősen pontos és egyáltalán nem goromba látleletet rajzolt1. Az új, vagy a lehetséges (már legalább poszt-szocialista és posztkapitalista) Magyarországról Hankiss Elemér még csak részben vázolt fel átfogó, hosszú távú víziót. A két állapot közötti sodró erejű, spontán, tervezetlen, egyszerre lokális, nemzeti és globális átvezető folyamatról kevés információ vagy tudás demonstrálódik társadalmi tudatunkban. Ebben a cikkben így csak arra vállalkozhatunk, hogy az új Magyarország vízióhoz, s egyben az új közép-európai esélyek megfogalmazásához járuljunk hozzá. Először néhány – helytelenül evidensnek látszó – fogalmat és folyamatot érdemes újra tisztázni. 1. Az ezredforduló utáni új világállapotban mit is érthetünk Magyarországon? 2. Az új globális-lokális világszerkezetben miképpen definiálható a hatalmi, s a középhatalmi státusz? 3. A gyorsan változó európai kontinentális struktúrában mi lehet a régióközpont és ennek feladata, és ebből következően mit is tegyünk? Vegyük sorba a feltett kérdéseket. (1) Hogyan értelmezzük – az új század elején - Magyarországot? Már egyetlen európai ország sem határozható meg csak a korábbi ipari kor vagy a késői pénz-kapitalizmus összetett 1
viszonyai közötti hagyományos politikai, katonai, vagy gazdasági „hatalomként”. A Magyarország körüli globális-kontinentális erőtér (jellege és szerkezete) a hetvenesnyolcvanas évek óta alapvetően megváltozott. Az új világszerkezet egyrészt felfelé ismét kinyílik a globális szint feletti univerzális-transzcendens irányba, másrészt a globális-nemzetilokális szinteken horizontálisan egyre inkább hálózati jellegűvé is válik, harmadrészt alulról elkezdett újraszerveződni a lokális, ezen belül kistérségi, s mikrotérségi szint, s végül az egyén soha nem látott mértékben, minden szinten potenciálisan cselekvőképes lehet. Miben hoz mindez újat? A klasszikus nemzetállam az elmúlt századokban belül igyekezett integrálni, és kifelé elsősorban csak védekezett, különösen, ha agresszív nagyhatalmak támadták. Közép-Európában azonban a dualista osztrák-magyar monarchia már megmutatta a nemzetállam feletti, országok közötti, szubrégiós együttműködés kitágult otthonosságát és a korlátozott „unió” előnyeit és persze aktuális hátrányait is. Most Magyarország egyrészt egy kontinentális – szintén korlátozott - unió önálló tagja, másrészt részben valóságosan és részben virtuálisan integrálódik a globális térbe, miközben a kontinentális és a globális szint működése gyökeresen megváltozik. A belső differenciálódást jelenleg a nemzetállami szint ugyan többször még tudatosan lassítja, ám ennek ellenére a régiók, kistérségek autonómiája talán elérhető lesz. Magyarországnak tehát belül párhuzamosan integrálni és a részeket, a régiókat önállósítnia kell, ám egyúttal kívül – mint önálló résznek – támogatnia kell a többszintes (kontinentális, globális és univerzális) integrálódást, ám a kontinentális szint változatlanul szintén őrizni akarja autonómiáját. Számtalan ellenerő és ellentörekvés ellenére ebben a században létrejön az egységes földi civilizáció és kultúra, ami belülről nézve igen bonyolult, sokszintű, sokrétegű differenciált struktúra lesz. Ezt az új világszerkezetet kellene jobban értenünk ahhoz, hogy Magyarország jelenlegi szerkezeti szerepeit, valamint funkcionális és szubsztanciális helyét, továbbá már meglévő és potenciális esélyeit számba vegyük. Magyarország tehát már nem csak egy belül és befelé létező állam és társadalom, s így programot kellene kidolgoznia nemcsak belső feladataira, hanem külső szerepeinek ellátására is. Keserves szellemi lecke lesz ez sokaknak, mert a kiindulópont nem lehet más Közép-Európában sem, mint az, hogy minden vallás, minden nemzet, minden kultúra egyenrangú és egyformán fontos. Nem folytathatjuk azt a barbárságot, hogy gúnyolódunk Mohamed prófétán, vagy bármelyik vallás istenén, sőt például felfedezhetjük majd, hogy nálunk – a törökkor miatt - jól ismert dervisek többsége magas rangú szufizmust képviselt. 2
Ebben az új világrendben tehát Magyarország jelene és jövője legalább négy szinten definiálandó: globális, kontinentális, nemzeti (vagy szűkebben: állami) és lokális szinten, avagy Magyarország középhatalmi szerepei, esélyei nemcsak nemzetállam szinten és pusztán országként értelmezhetők. Kitérő 1. Kérem (liberális, szocialista és konzervatív) gondolkodó barátainkat, hogy a világszerkezet transzcendens síkjának tartalmáról és feladatairól ne a késői ipari kor vallás és/vagy egyházellenes korszelleme szerint ítélkezzenek. Elérünk oda, hogy az anyagiracionális világ és a transzcendens világ nem fordítható szembe és nem játszható ki egymással. Kitérő 2. Az új, egyszerre globális-lokális, állami és társadalmi világszerkezetet ne csak az anti-globális mozgalmak szemüvegén át nézzék. A valóság-kulisszák mögött létrejövő új világállapot nem azonosítható be az egyik részelem, a globális, pénzpiac-központú globális gazdasággal, vagy annak ellentmondásaival és gyakori drámai következményeivel. (2) A második kérdés: mi lehet ma a középhatalmi szerep? A 19-20. századi ipari kor világának hatalom-típusú, hatalom-központú uralmi, vagy szelídebben irányítási rendszerének dominanciája csökken. Az alapvetően katonai-politikai eredetű, és ebből következően gazdasági-technológiai hatalom-gyakorlás módja önmagában egyre kevésbé realitás az új globális-lokális térben. (Ha ez nem így lenne, a hőn szeretett Szovjetunió még ténylegesen létezne, nálunk bőven virágozna a végén már félig liberalizált puha diktatúra, vagy az USA pusztán katonai-politikai eszközökkel győzhetne az irakiak lelke és kultúrája felett is.) A klasszikus hatalom – minden új látszat ellenére – mindenekelőtt katonai vagy pénzügyi erő érvényesítésként egyre nyilvánvalóbban alkalmazhatatlan, vagy legfeljebb korlátozottan vethető be. Ebben az új században a hatalom (vagy akár a világhatalom) nem egyszerűen már országok, kultúrák meghódításának, gazdasági potenciálok megszerzésének agresszív képessége. Nem beszélve arról, hogy a ténylegesen magas rangú szakrális hatalom jellege pedig kizárja az ilyen földi hatalomgyakorlást. Nincs mindebben egyébként semmi eget-rengető újdonság. Akármelyik részleges, vagy majdnem totális világhatalom történetét vizsgáljuk, kezdve az ókori, egy-két kontinensre kiterjedő birodalmaktól, befejezve az elmúlt száz évben megismert, részleges vagy totális globális világhatalmakkal, egyik sem írható le pusztán katonai, gazdasági erőforrás koncentrációként, vagy területi egyesítésként. A világhatalmak ráadásul már gyorsabban 3
halnak meg, mint öregapáink. Ma minden racionális és központosított főhatalom, vagy középhatalom kénytelen felismerni, hogy most és holnap a hatalmi szerep és eljárásmód nem lehet ugyanaz, mint az elmúlt századokban. (Kegyetlen igazság ez, de a 2001. szeptember 11-i terrortámadás ezt a tudatosulást is szimbolizálja.) Közép-Európában az állami hatalom már főként csak elosztási hatalom, a média-hatalom legalizálásával. Az Európai Unió – mint klasszikus gazdasági-politikai hatalom-koncentráció, és mint az egyik globális demokrácia-minta – már így is jórészt versenyképtelen. Ázsia nagy területű és népességű kvázi-világhatalmai (Kína, India) feltehetően ismét vesztesek lesznek, ha az euroatlanti hatalomépítés tegnapi elveit és technológiáit importálják és gyakorolják majd. Klasszikus hatalom-modellként sokszorosan tilos Magyarországnak bárhol, így különösen Közép-Európában hatalmi, vagy középhatalmi szerepről gondolkodni. Ha tenné is, nem sikerülne. A poszt-klasszikus - gazdasági-pénzügyi - hatalom modellből kiindulva Magyarország akarhat valamit a Kárpát-medencében, de bármilyen ilyen elképzelése csak rövid távon kamatozhat valamit. Egy-egy ország területi nagysága, gazdasági teljesítménye és kulturális potenciálja viszont önmagában már nem teremt sem hatalmi, sem középhatalmi esélyeket. Van egy rosszabb hírünk is: a magyar politikai elit országon belül egyelőre gyakran változatlanul hatalmi szerepekben és hatalmi törekvésekben gondolkodik, mert például a rejtett, nem nyilvános hatalmi játszmák, sőt a leplezett hatalmi eszköz-készletek segítségével már csak ideig-óráig lehet nyerni. Magyarországon ma annyi demokratizálás történik, hogy az egy pólusú hatalmi-gazdasági fölény megosztása lassan végbe megy. Ezért a rendszerváltás előtti,
különböző
kapitalista-államkapitalista
hatalmi
rendszerek
evolúciós
jellegű
megváltoztatása erre a századra marad. És itt vagyunk igazán bajban, mert a régi és új hatalom-birtokosok új megegyezést csak akkor fogadnak el majd, ha egyrészt az új világszerkezetben nem marginalizálódnak, másrészt a presztízs-hatalmuk egyáltalán nem csökken, legfeljebb szintén megosztódik. És itt figyeljünk fel az alapvető problémára: sem a globális világ, sem Európa, sem Magyarország nem tudja, nem látja, hogy mi lehet az új hatalmi rendszer (ami új típusú hatalom és új típusú rendszer, s ami a világszerkezet szintjein nagyjából egyszerre jön létre; olyan új „hatalom”, ami nem elsősorban katonai, nem politikai és nem pusztán gazdasági dominanciájú). Ma egyszerre van integrált hatalmi-koncentráció és elképesztő hatalmi-vákuum, intenzív hatalom-erősítés és minden régi hatalom-típus szétmálása. A konklúzió egyértelmű: a földi civilizáció és kultúra a 4
régi módon, így a régi hatalmi-irányítási szisztémákkal nem menthető meg. Nem folytatható tovább az, mint ahogy azt Freud már megfogalmazta, hogy minden civilizációs haladás ára az ember belső lényének további elfojtása. Az igazi dráma ma a megoldási alternatívák hiánya. Kitérő 3. A „hatalom” jelenlegi tartalma részben az információ-hatalom, az innovációkreativitás hatalom, a mentális (vagy lelki) hatalom, vagy például a spirituális-hatalom. (Ha a hatalmat a régi értelemben definiáljuk, akkor a hatalom szó mindenhol idézőjelbe teendő.) Ez akkor is igaz, ha a poszt-klasszikus hatalmak gyakran az új „hatalom”-javakat a régi hatalmuk átmentésére használják. Kitérő 4. Végül is két lehetőség van: a globalizálódott világ – éppen jellege miatt - globális katarzis keretében omlik össze és akár pusztul el, vagy gyökeresen új tartalommal, új módon és a világszerkezet minden szintjén megváltozik. Ennek az univerzális új korszak első lépcsőfokának szerintünk a tudás és tudatfejlesztő kor a lehetséges neve. A magyar hangadó értelmiségi csoportok többsége lebecsüli, olykor lenézi és sokszor pusztán új látszatnak minősíti az információs korszak eddigi eredményeit. Lelkük rajta. Mindenesetre a régi középhatalom vágyunkat és programunkat (és ezzel együtt ezt a fogalmunkat) nyugodtan a nagyapák sublódjának alsó fiókjába dobhatjuk. Ezzel párhuzamosan pedig neki láthatunk a más típusú hatalomban (vagy nem klasszikus-posztklasszikus hatalomban) gondolkodó, országok közötti-feletti, szubregionális térségre is alkalmazható víziónk kidolgozásának. (3) A harmadik kérdés így hangzott: az új európai kontinentális struktúrában mi lehet a régióközpont és ennek feladata, s ebből következően mit is tegyünk? Ha az új világszerkezetben egyaránt középszint a nemzetállam és a több nemzetállamot átölelő (szub)régió, akkor először is vizsgáljuk meg, hogy a két középszint között mi a különbség? A választ bonyolítja, hogy Magyarország esetében a közép-európai szubrégió belső övezete nagyjából azonos a határokon átnyúló nemzettesttel, s ráadásul az információs korban KözépEurópában is gyorsuló tempóban születik meg és önálló életre kell a virtuális Kárpát-medence vagy a digitális szubrégió. Nincsenek még kiérlelt válaszaink. A határokon átnyúló nemzettest ugyanúgy virtuális valóság, mint amilyen az információs társadalom határok fölötti virtuális világa. A magyar nemzettest és a racionális tértest (lásd: Közép-Európa államai-társadalmai) megkettőzésével 5
létrejövő közép-európai információs-tér azonos természetű poszt-valóság, avagy társadalmi tudatállapot, ám meglehetősen eltérő tartalmú kollektív tudatminőség. Mi az azonos hát, s mi a különböző? Mindössze annyiban azonos, hogy egyaránt a virtuális kollektív tudatminőség generálja és garantálja a nemzetet és a digitális információs teret is. Miközben a nemzet változásához képest az internetes világ fejlődése egyelőre kevésbé intenzíven hat vissza a hazai és közép-európai tudatállapotokra. Az egyik különbség az, hogy a nemzet sokkal inkább tértől-időtől független „valóság”, mint a digitális tudástér, s a cybertér jobban a racionális világhoz kötött; a másik különbség az, hogy a nemzeti tudat homogénebb, mint a közép-európai virtuális tudástér, noha a magyar nemzettest is sokrétűen kötődik a szomszédos népekhez és kultúrákhoz. Az igazi különbség talán az, hogy a virtuális tudásvilág azért erőtlenebb, mert maga a teljes Közép-Európa is új fejlemény (hiszen nem azonos az egykori Osztrák-Magyar Monarchiával, vagy a korábbi, hatalmilag összetartott szocialista államszövetséggel sem). A nemzet és a mögötte meghúzódó magyar történelem nagyon messzi múltra néz vissza, míg az egységes, szerves, világhatalmaktól megszabadult Közép-Európa - nemcsak Kelet-Közép-Európa! - nagyon friss fejlemény, és rövid múltja miatt még nem tudatosulhatott eléggé szubregionális tudatként. Ha a közép-európai régióközpontot elsődlegesen tudatformaként és másodlagosan ténylegesen létező valóságként értelmezzük, akkor egyrészt evidens, hogy a hatalmi szerep erősítése vagy szűkebben az irányítás megszerzése elsősorban a tudatállapot befolyásolásában mehet végbe. Ez azonban nem politikai vagy gazdasági hatalom, hanem információs vagy szellemi, tehát virtuális „hatalom”. És most jutottunk el az állításomhoz: történelmileg elsőként a kibővített koncepciójú tudásvezérelt kor teszi lehetővé, hogy akár Magyarország, akár egy másik közép-európai ország tényleges régióközponttá váljon. De ez már a megkettőzött, a valóságos és virtuális Közép-Európa, amely növekvő arányban információs (vagy egyre inkább tudás- és tudatközpontú) szubrégió. És pillanatnyilag az csak másodlagos fejlemény, hogy a virtuális közép-európai tudatállapot milyen nemzeti, állami, vagy szubrégiós intézményekben vagy szervezetekben testesül meg. Ma még szinte semmilyenben, de ennek nem szükséges okvetlenül így maradnia. Kitérő 4. (Egyúttal rövid összefoglaló és jövővízió.) Nincs hely bővebb kifejtésekre, csak rövid, pengeként vágó, tőmondatos utalásokra. 1. A jelen nem engedi látni, hogy a jövő milyen gyorsan közeledik felénk, avagy az idő már nem évszázadokban lépked. Ne tételezzük fel, hogy a két világ közötti átlépéshez újra száz vagy ötven év kell. 2. A tér nem választható 6
el az időtől, s a tér jellemzői szintén rohamléptékben változnak, így az univerzális téridőben Közép-Európa valóságos mozgásának gyorsasága már fényévekben mérendő. 3. KözépEurópa (egésze, vagy egy kisebb tömbje, például a Kárpát-medence) egységes információskommunikációs térré szerveződik. Ha a történelem nem torkollik valamilyen krízisbe, ez a köztes tér húsz éven belül tudástérré válik. 4. Közép-Európa egyaránt kötődik majd a Nyugatot képviselő és a Keletet képviselő államszövetségekhez (noha az Ázsia és Európa közötti államszövetségek végső alakulata még nem jött létre). 5. A tágan vett Közép-Európa több vallású (kereszténység, judaizmus, iszlám, stb.), egyszerre differenciáltabb és egységesebb spirituális térré szerveződik. 6. A globális gazdasági térben a csak részben elkülönülő közép-európai gazdasági övezet nem autonóm, de nem is alávetett gazdaság: új típusú versenyképessége növekedhet, erős lokális gazdasága lehet és tudásipara átlagon felülivé válhat. 7. Az ezeket a tényleges, intézményes folyamatokat befolyásoló KözépEurópa tudat megerősödhet, a korábbi előítéletek helyett a régi-új tartalmak (új tudatminőségek) vezérelhetik. Ez a feltétele annak, hogy a Közép-Európában az elmaradt államreform, sőt hatalomreform megkezdődjön. Számos pontot felsorolhatnék meg. (Az új típusú) Magyarország csak akkor lehet (új típusú) középhatalom, ha a mai Magyarország a két világ határán – tétovázás nélkül és időben – átlép. Van azonban egy új téridő-probléma: Közép-Európa a középkor vége óta szükségképpen követő magatartást folytatott, folyamatos késettségét és lemaradottságát igyekezett behozni a fejlett világnak mondott Nyugat-Európa másolásával. Erre utoljára 19891990-ben volt szüksége. Az új globális-lokális térben egyébként is a haladók és lemaradók közötti fáziskésés egyre kevésbé meghatározó. Magyarország tehát szigorúan és vitathatatlanul abban érdekelt, hogy egyrészt önmagán belül, másrészt közvetlen környezetével - a szűkebb vagy tágabb Közép-Európával - az egyik újat akaró, ezért modellkísérleteket, modellfejlesztéseket vállaló ország-országcsoport legyen. Ez lehet most a kardinális felismerés. (Ezt a törekvést már a konzervatívok is vállalhatják, hiszen most már nem a modernizációval, hanem a modernizáció utáni korszakkal kell közösséget vállalniuk.) Bolygónk világa, különösen világtudata egyszerre, mindenhol (minden kontinensen), azonos intenzitással, s közel egyforma minőségben most sem változtatható meg. A régi világ az ezredforduló környékén még homogenizálta a hasonló fejlettségű államokat, ám az új korszakba való átlépés kényszere, intenzitása, koncepcionáltsága várhatóan ismét szétzilálja a közép- vagy az élmezőnyben lévő államokat. Minden lépéshez más személyes és kollektív 7
tudatállapot emelés lesz szükséges. Minden tudatos ország-jobbításhoz más társadalom és már a társadalom által is kikényszertített, új állam igényeltetik. Minden változáshoz más intézmények, szervezetek és cselekvési technikák kellenek majd. Az induláshoz talán elég lenne néhány elszigetelt, de koncepcionális modellkísérlet, amelyet viszonylag könnyen prioritásai közé sorolhat egy új állami magatartás. Minderre nem vagyunk felkészülve. Nem elsősorban az állami akarat, s nem a pénzügyi forrás, hanem az új tudatállapot hiányzik, pedig Közép-Európának nekünk kellene új eszméket, új víziókat sugároznunk. (A program már most kidolgozható lenne, amelyre akár azonnal összeállhatna egy szellemi csoport.) Eddig Közép-Európára nézhettünk úgy, mint a ragyogónak látszó – tőlünk elvett - múltunk emlékére. Vagy pillanthattunk úgy rá, mint régi dicsőségünk és nagyságunk elvesztőjére. Aztán sulykolhatták azt belénk, hogy ez a térség közös ideológiai akol és közös államkapitalista politikai-gazdasági rendszer. Figyelhettünk mostanában úgy Közép-Európára, mint új piacra s posztpiacra és új gazdaságként integrálható szubrégióra. Végül lassan tudatosul bennünk, hogy a Kárpát-medence maholnap jórészt egységes és új mozgásteret teremtő tudástér és médiatér lesz. Attól pedig egyelőre messze vagyunk, hogy legalább a V4 országok együttműködésének gyökeres fejlesztését megtervezzük. Ha van vagy lesz új társadalmi tudatunk, talán ráeszmélünk, hogy Közép-Európa mi vagyunk, sokkal több ez, mint egy külső, más, tőlünk független övezet. Régióközpont csak együtt lehetünk. Közép-Európa régió már csak az új globális-kontinentális térben lehet új tartalmú középhatalom, és Közép-Európában Magyarországnak – időjelbe tett – bármilyen középhatalmi státusza akkor jöhet létre, ha az új (már legalább poszt-szocialista és posztkapitalista, sőt a tudás- és tudatközpontú) világba való átvezetésben kulcsszerepet tölt be. Egyelőre még nem olyan nagy baj, hogy ezt most még kevesen értik. Jegyzet 1
www.talaljuk-ki.hu
8