We Love Balaton 2019 Nyár-ősz HUN (Insider guidebook)

Page 1

GASZTRÓ TÚRÁK

INGYENES KIADVÁNY

FESZTIVÁLOK

térképpel

2 0 1 9 / N YÁ R – Ő S Z



GASZTRÓ TÚRÁK FESZTIVÁLOK

N YÁ R — Ő S Z

2019


BEVEZETŐ Mindenkinek van egy városa, sztorija, kedvenc kilátópontja, zarándokhelye, emléke, amitől a Balaton több lesz egy tónál. Idén is elkészítettük útikönyvünket, amelyben összegyűjtöttük a mi kedvenceinket. Nem a legeket kerestük: nem azt, hol a legfinomabb a lángos, és melyik borteraszról legszebb a kilátás – azért nem, mert ezek mind eldönthetetlen kérdések. Mi inkább a meghatározó helyi arcokat és a történeteket kerestük.

4

WE LOVE BALATON


Arra voltunk kíváncsiak, milyen nyomokat hagyott itt Jókai vagy Szinyei Merse, milyen titkokat őriznek a badacsonyi épületek, de a Festetics-kastélyhoz tartozó könyvtár elképesztő megmenekülésének is utánajártunk. Alaposan feltérképeztük az északi parti tanúhegyeket, bringás útvonalakat, de arra is adunk ötleteket, hol szórakozhatunk a gyerekekkel, és arra is vannak tippjeink, kihez térjünk be, ha megéheznénk. Hat régió, megszámlálhatatlan úti cél, és egy tó, amely évezredek óta itt áll egy csodás vidék közepén. Egy tó, ahova jó visszatérni, majd újra és újra felfedezni.

2019 / NYÁR — ŐSZ

5


TARTALOMJEGYZÉK

TARTALOMJEGYZÉK BALATON ÉS KÖRNYÉKE 10 dolog, amit nem szabad kihagyni a nyári Balatonnál ...........................10 Road Trip az északi parton egy hosszú hétvégére ......................................14 Road Trip a déli parton egy hosszú hétvégére .............................................16 7 sportesemény, amelyre benevezhetünk .....................................................18 7 kihagyhatatlan fesztivál az északi parton ..................................................20 5 déli parti fesztivál, ahol ott kell lenni .......................................................... 22 7 élő zenés buli a part közelében ..................................................................... 24 5 sétatúra, amelyre érdemes benevezni ........................................................ 26 7 gyerekeknek szóló program a környéken .................................................. 28 7 kertmozi, ahol új és klasszikus filmeket is vetítenek ............................. 30 5 jó fagyizó a Balatonnál ......................................................................................32 3 pékség, ahol érdemes kivárni a sort ............................................................ 34 3 piac, ahol helyi termelőktől vásárolhatunk ............................................... 35 7 balatoni rizling, amely szóda nélkül is felfrissít ....................................... 36 7 hely, ahol éjszaka is pezseg az élet ............................................................... 38 7 ígéretes új hely, amelyet ki kell próbálni ...................................................40 3 hely, ahol álljunk meg a Balaton kapujában ............................................. 42 5 hely a Balaton kapujában, ahova érdemes beülni .................................. 43

BALATONFÜRED, TIHANY ÉS KÖRNYÉKE Térkép ........................................................................................................................46 7 kihagyhatatlan látnivaló a környéken .........................................................48 7 különböző történelmi kor épületei ..............................................................50 3 hely a kultúra kedvelőinek ..............................................................................54 10 kihagyhatatlan étterem Füreden és környékén .................................... 56 5 pincészet, ahol érdemes bort kóstolni ........................................................ 58 Kovács Tamás-interjú ...........................................................................................60 Recept: bőrös jércemell kecskesajtrizottóval ............................................... 62 5 hely, ahol érdemes kipróbálni a süteményeket ......................................64 6

WE LOVE BALATON


TARTALOMJEGYZÉK

STRANDOK 7 strand az északi parton, ahol bármikor csobbannánk ...................68 5 jó hely, ahol strandolhatunk a déli parton ........................................70 7 szabadstrand a Balaton partján ............................................................. 72

A KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE Térkép ........................................................................................................................ 76 7 hely, amit ne hagyjunk ki a Káli-medencében ......................................... 78 7 eldugott hely a környéken .............................................................................. 82 3 borterasz, ahol megismerhetjük a környék borait ..................................84 5 termelő, akiket személyesen is felkereshetünk .......................................86 7 étterem, amelyet kár lenne kihagyni a Káli-medencében ................... 88 Zakar Kata-interjú .................................................................................................90 Recept: lecsó mangalicaszalonnával és tökkel ............................................ 92 ÉSZAKI PARTI TÚRÁK Tanúhegyek a Káli-medencében ..............................................................96 Tanúhegyek a Tapolcai-medencében ....................................................98 A Keszthelyi-hegység legszebb panorámái ........................................100

BADACSONY, SZIGLIGET ÉS KÖRNYÉKE Térkép ......................................................................................................................104 5 ikonikus épület Badacsonyban ....................................................................106 3 vár, amelyet látni kell ..................................................................................... 108 10 kihagyhatatlan gasztroélmény a környéken .........................................110 Laposa Bence-interjú .......................................................................................... 112 Recept: fogasfilé turbolyás burgonyakrémmel .......................................... 114 7 borterasz, ahonnan nem akarsz majd hazamenni ................................. 116 2019 / NYÁR — ŐSZ

7


TARTALOMJEGYZÉK

BICIKLITÚRÁK 5 bicikliút elképesztő panorámával.........................................................122 10 hely, ahol megpihenhetünk bringázás közben ............................ 124 5 látványos szakasz a bringakörúton kívül ......................................... 126

KESZTHELY, HÉVÍZ ÉS KÖRNYÉKE Térkép ...................................................................................................................... 130 7 hely, amelyet mindenképp nézzünk meg Keszthelyen........................ 132 Havasi Bálint-interjú ............................................................................................134 7 étterem, ahova érdemes beülni ...................................................................136 Recept: harcsapaprikás pirított túrós csuszával .........................................138 5 hely, ahol remek édességeket kapunk ......................................................140 5 különleges sportolási lehetőség a környéken ....................................... 142 5 kirándulóhely, ha nyugalmat keresünk .................................................... 144 5 dolog, amiért érdemes a Kis-Balatont is meglátogatni....................... 148 STRANDÉTELEK 7 balatoni sütöde, ahol finom halat ehetünk ......................................152 7 szuper hely, ha beach foodot keresünk ............................................ 154 5 hely, ahol érdemes lángosozni ............................................................ 156

8

WE LOVE BALATON


TARTALOMJEGYZÉK

BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖRNYÉKE Térkép ......................................................................................................................160 5 fontos látnivaló, ha megismernéd a környék múltját ..........................162 3 fonyódi villa egy századfordulós időutazáshoz ...................................... 164 10 hely, ahol érdemes enni .............................................................................. 168 Pohner Ádám-interjú ..........................................................................................170 Recept: tojássárgájás ravioli tárkonyos vajmártással ...............................172 7 hely, amiért érdemes megmászni a Kishegyet........................................ 174 3 hely, ahonnan látni kell az északi partot ...................................................176

SIÓFOK, ZAMÁRDI ÉS KÖRNYÉKE Térkép ......................................................................................................................180 5 hely Siófok környékén, amelyet látni kell ................................................182 5 hely, ahol fontos művészek múltját ismerhetjük meg ........................ 186 Nagy Viktor-interjú ............................................................................................. 188 5 különleges étterem a környéken ................................................................190 3 cukrászda, amelyet érdemes kipróbálni .................................................... 191 Recept: Lazio Pizza ...............................................................................................192 7 extrém program a környéken ...................................................................... 194

2019 / NYÁR — ŐSZ

9


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

A BALATON RÉGIÓI BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE KESZTHELY ÉS KÖRNYÉKE

BALATONBOGLÁR ÉS KÖRNYÉKE ton Bala

Kis10

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

BALATON KAPUJA BALATONFÜRED ÉS KÖRNYÉKE

n o t a al

B

2019 / NYÁR — ŐSZ

SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE

11


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

10 dolog,

AMIT NEM SZABAD KIHAGYNI A NYÁRI BALATONNÁL Próbálj ki egy számodra is új sportot! A SUP-tól a hegymászáson keresztül egészen a barlangászásig rengeteg lehetőségünk van új sportágak kipróbálására a parton és az egyre gyakoribb tömegsportrendezvényeken.

Pihenj egy eldugott balatoni strandon! Nyári napokon lehetetlen küldetésnek tűnik helyet találni a strandokon, de van néhány eldugott, kevésbé ismert partszakasz is, például Sajkodnál, Pálkövén vagy Balatonedericsen. 12

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

Keresd fel az igazán minőségi fagyizókat! Sorra hozzák el a díjakat, és néha kilométeres sor áll előttük, de ne csüggedj: a szigligeti Várkávézó a füredi Bergmann, a gyenesi Bringatanya vagy a máriafürdői Florida ízélménye kárpótol a várakozásért.

Ismerd meg a Balaton múltját városi sétákon! A Balatonnál is elérhetőek már a Budapestről ismert vezetett séták: Almádiban például a villasort fedezhetjük fel, Tihanyban pedig az apátság múltjába kirándulhatunk.

Bringázz a lankás Káli-medencében! Autóval is csodás, de bringával lehet igazán ráérezni a Káli-medence sajátos hangulatára, a dimbes-dombos utakon gurulva. A szelíd emelkedők után mindig következik egy lejtő, ami kellemesebbé teszi a tekerést.

2019 / NYÁR — ŐSZ

13


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

Mászd meg az egyik tanúhegyet! Ez már szinte kötelező eleme egy balatoni hétvégének: a Szent Györgyhegy, a Csobánc vagy épp a Hegyestű is könnyedén megmászható célpont akár kezdő túrázóknak is.

Ismerd meg egy művész balatoni múltját! Számos ismert művészünk kötődik erősen a Balatonhoz, így nem csoda, hogy több múzeum is őrzi emléküket. Jókai mellett Latinovitsnak, József Attilának, Krúdynak és Örkénynek szentelt hely is van a régióban.

Menj el egy világsztár koncertjére a Balaton partján! Van élet a Balaton Soundon túl is, például a Művészetek Völgyében, a Paloznaki Jazzpikniken vagy a kétnaposra duzzadó Balaton Pikniken is, melyet a Gömbkilátó lábánál tartanak. 14

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

Ismerd meg a tipikus balatoni borfajtákat! Hidd el, minden borászatnál értékelni fogják az érdeklődésedet. A csopaki rizling, a badacsonyi kéknyelű vagy a cserszegi fűszeres felfedezése közben a régióról is sokkal többet tudhatsz meg.

Járd be a 200 éve elhunyt Festetics György nevéhez fűződő emlékeket! Keszthelyen az utóbbi időben nagy figyelmet kapott a Festeticsek öröksége, több épületet felújítottak, ráadásul számtalan programmal emlékeznek meg a kerek évfordulóról.

2019 / NYÁR — ŐSZ

15


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

Road Trip

AZ ÉSZAKI PARTON EGY HOSSZÚ HÉTVÉGÉRE

16

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

PÉNTEK: Kezdjük a napot Balatonalmádiban egy bőséges reggelivel Veganeetánál. Innen rövid idő alatt Füredre érünk, ahol a Tagore sétány közelében bérelhetünk vitorlást. Délután a város új, fejlődő negyedének egyik éttermében, a Neked Főztemben pihenjünk meg, majd zárjuk a péntek estét az élettel és a jó helyekkel teli Blaha Lujza utcában.

SZOMBAT: Másnap irány a Kálimedence, ahol a Kopasz-hegy megmászása után nyugodt szívvel térképezhetjük fel a térség legjobb gasztrohelyeit. Ebédeljünk egyet a Zománcban, majd a Kő fagyi? zseniális ízei és a közeli pálkövei strandolás után a Káli-kapocsban vagy a Pegazusban is zárhatjuk az estét egy hűsítő fröccsözéssel.

VASÁRNAP: Az utolsó napot indítsuk egy kiadós sétával a badacsonyörsi Folly Arborétumban, ahonnan könnyedén megközelíthetjük a környék egyik legszebb teraszát, a Csendes Dűlőt. Innen ruccanjunk át Keszthelyre, sétáljuk körbe a felújított Festeticskastélyt és parkját, majd a Szépkilátónál, a Csóka Fészekben egy naplementés vacsorával búcsúzzunk a hétvégétől. 2019 / NYÁR — ŐSZ

17


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

Road Trip A DÉLI PARTON EGY HOSSZÚ HÉTVÉGÉRE

18

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

PÉNTEK: Kezdjünk délnyugaton, a Kis-Balatonnál, ahol megismerhetjük a környék gazdag élővilágát, majd kapjuk el a fenyvesi kisvasút egyik szerelvényét, és a Nagy-Bereket is fedezzük fel. A napot aztán zárhatjuk egy stílusos vacsorával Kéthelyen, a Kristinus Gasztro Műhelyben.

SZOMBAT: Hogy kipihenjük magunkat az aktív kezdés után, strandoljunk egyet a boglári Buborék Élményfürdőben, majd csemegézzünk a Pavilon étterem olasz fogásaiból. Kis szieszta után érdemes még úszni egyet a Balatonban, hogy lelkileg felkészüljünk az estére: a lellei Kishegy pincészeteinek bebarangolására és a borkóstolásra.

VASÁRNAP: Fogyasszunk el egy kései reggelit a Tiki Beach Bisztróban, majd küzdjünk meg a Zamárdi Kalandpark izgalmas akadályaival. Elindulás előtt még csobbanhatunk egyet a környék valamelyik szabadstrandján, majd vezessük le a hosszú hétvégét a siófoki Fish House halas vacsorájával.

2019 / NYÁR — ŐSZ

19


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

7 SPORTESEMÉNY, AMELYRE BENEVEZHETÜNK TOUR DE ZALAKAROS Igazi családbarát bringás megmozdulás, ahol együtt tekerhetjük le a 33 kilométeres távot, de a gyerekeknek még külön versenyt is rendeznek. 2019. június 21–23., Zalakaros; tourdezalakaros.hu BALATON-ÁTÚSZÁS Az esemény, amelynek az időpontja sohasem, de a távja mindig jól tervezhető. Az átúszás persze nem csak sportélmény, hiszen a körítés már inkább egy fesztivált idéz. 2019. június 29., Révfülöp; facebook.com/balatonatuszas

Balaton-átúszás

BALATON-ÁTEVEZÉS Az átúszás csoportos párja, ugyanis a 9 kilométeres versenyre SUP-pal, sárkányhajóval vagy 16 fős evezőssel is lehet nevezni. 2019. július 6., Fonyód; balatonatevezes.hu

20

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

NAPFELKELTE FÉLMARATON Egy baráti hangulatú verseny, amely rendhagyó módon egy hajóról indul hajnalban, majd a kikötés után a Káli-medencén keresztül egészen Szentbékkálla tetejéig, a Pegazusig vezet. 2019. augusztus 19., Szentbékkálla; facebook.com/ napfelkeltefelmaraton DŰLŐRE FUTUNK A jótékonysági rendezvény alaposan kinőtte magát az elmúlt években – többek között a nem mindennapi kilátás miatt, amely a Badacsony tetején várja a résztvevőket. 2019. augusztus 24., Badacsony; facebook.com/dulorefutunk SZIGLIGETI FÉLMARATON A futás kedvelőinek aligha kell bemutatni a hatalmasra duzzadt rendezvényt, amelyen 6, 9 és 21 kilométeren is kipróbálhatjuk magunkat az esti keszegsütés előtt. 2019. szeptember 14., Szigliget; futniszep.hu/mapei-szigligeti-felmaraton ULTRABALATON TRAIL A terepfutóverseny a Balaton-felvidék legszebb részein, például a Koloska-völgyben zajlik, egyéniben vagy csapatban is nevezhetünk. 2019. október 12.; ultrabalatontrail.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

21


VeszprémFest

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

7 KIHAGYHATATLAN FESZTIVÁL AZ ÉSZAKI PARTON EVERNESS FESZTIVÁL Jóga, spiritualitás, workshopok, spontán tánc és dobolás a vízparton: ha egy fesztiválon nemcsak a bulizást, hanem önmagunkat is keresnénk, az alsóörsi kempingbe érkező guruk között a helyünk. 2019. június 19–24., Alsóörs; evernessfesztival.hu VESZPRÉMFEST Caro Emerald a ballroom jazz és a tangó világába repít vissza, a UB40 alapítói pedig a reggae aranykorát idézik meg, az énekes-dalszerző Katie Melua másodszor érkezik Veszprémbe, és még a Rigoletto koncertváltozata is felcsendül. 2019. július 10–13., Veszprém; veszpremfest.hu KLASSZ A PARTON A komolyzenei koncertsorozat keretében neves előadóművészek és feltörekvő ifjú tehetségek lépnek fel a Balatonparti városok legszebb terein és templomaiban. 2019. július 12. – szeptember 15., Balaton-szerte; klasszaparton.hu VESZPRÉMI UTCAZENE FESZTIVÁL Ingyenes fesztivál, ahová a világ minden részéről érkeznek zenészek, és bármelyik sarkon kialakulhat egy spontán buli, hiszen a díszletet a belváros hangulatos terei és utcái adják. 2019. július 17–20., Veszprém; utcazene.hu 22

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

MŰVÉSZETEK VÖLGYE Pajták, malmok, szénabálák és rengeteg program: a legnagyobb hazai összművészeti fesztivál 2019-ben is tíz napra varázsol el minket könnyű- és komolyzenével, népzenével, vásárokkal, színházzal és még ki tudja, hányféle élménnyel. 2019. július 19–28., Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend; muveszetekvolgye.hu AUER FESZTIVÁL A Mendelssohn Kamarazenekar meghívására olyan művészek érkeznek Veszprém hangversenytermeibe, akik a klasszikus zenei élet főszereplőiként máskor a világ legjelentősebb koncerttermeiben lépnek fel. 2019. július 30. – augusztus 4., Veszprém; auerfesztival.hu

Paloznaki Jazzpiknik

PALOZNAKI JAZZPIKNIK Az apró falu három napra újra a jazz, a bor és a gasztronómia ünnepének színterévé változik. Idén augusztusban többek között Rick Astley, a The Jacksons és Maceo Parker koncertjét hallgathatjuk a pikniktakarónkról. 2019. augusztus 1–3., Paloznak; jazzpiknik.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

23


Balaton Sound (forrás: Rockstar Photographers)

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

5 DÉLI PARTI FESZTIVÁL, AHOL OTT KELL LENNI KULTKIKÖTŐ A kultúra ismét Balatonföldvár, Fenyves és Boglár szabadtéri színpadain köt ki színházi előadásokkal, önálló estekkel és koncertekkel. Többek között az Esőembert is műsorra tűzik. 2019. május–augusztus; kultkikoto.hu BALATON SOUND Immár 13. alkalommal tölti meg Zamárdi szabadstrandját a világhírű DJ-k és az elektronikus zene híveinek ünnepe. Néhány név a line-upból: Paul Kalkbrenner, Tiësto, Armin van Buuren, Marshmello és Rudimental. 2019. július 3–7., Zamárdi; balatonsound.hu SAMSARA A nagyszínpadon nyugodt chillzene szól, a helyszíneket az erdő rejti, és kecskék legelik simára a jógaszínteret. Hippiéletérzés egy hétig, ahol mindenki zenmosollyall éli meg a pillanatot. 2019. augusztus 3–11., Siófok-Töreki; samsarafestival.eu 24

WE LOVE BALATON


Samsara

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

Strand Fesztivál (forrás: Major Kata / Strand Fesztivál)

STRAND FESZTIVÁL A Balaton legnagyobb tűzijátékával és John Newman koncertjével startol a buli, hogy aztán négy napig hazai és slágerlistákat vezető világsztárok váltsák egymást a színpadokon. Fellép Steve Aoki, a Modestep és Anne-Marie is. 2019. augusztus 20–25., Zamárdi; strandfesztival.com B.MY.LAKE Az underground elektronikus fesztivál visszatért Zamárdiba. Nemcsak igazi nagyágyúk és a klubok kedvenc fellépői érkeznek, hanem a szcéna legújabb felfedezettjei is bemutatkoznak. Adam Beyer, Sven Väth, Pan Pot is itt lesz. 2019. augusztus 21–24., Zamárdi; bmylake.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

25


DJ a szőlőben

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

7 ÉLŐ ZENÉS BULI A PART KÖZELÉBEN DJ A SZŐLŐBEN A paloznaki Homola Pincészet lazább, fröccsözős, napon heverészős eseménysorozata, ahol kizárólag bakelitről megy a DJ-zés, mindig valamilyen plusztematikával. Minden hónapban, Paloznak; facebook.com/homolapinceszet KOMPKONCERTEK Ezen a nyáron a Quimby, Rúzsa Magdi és Majka koncertezik majd a Balaton közepén. Ha telt ház van, ne csüggedjünk, érdemes az interneten eladó jegyekre vadászni. 2019. június 7., 21. és szeptember 7., Tihany, Szántód; molnagyonbalaton.hu BËLGA ÉS KRÚBI A PLÁZSON Miután Krúbi és a Bëlga olyan szépen egymásra talált egy korábbi turnén, idén nyáron Siófokon is közösen lépnek fel, két generáció nagy örömére. 2019. június 8., Siófok; plazssiofok.hu 26

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

IVAN & THE PARAZOL A FRISSTERASZON Az idén új lemezt megjelentető Ivan & The Parazolt ilyen helyszínen elég ritkán lehet elkapni, szóval az egyedi hangulat garantált Badacsonyban. 2019. július 11., Badacsony; frissterasz.hu BOHÉM LÉGYOTT A Szent György-hegyen található Gilvesy Pincészet egész napos, éjszakába nyúló bulija, ahol elsősorban az ételeken és a borokon van a hangsúly, de estére a hangszerek, a DJ-pultok is felbukkannak. 2019. július 13., Hegymagas; gilvesy.hu BUDAPEST BÁR A KULTKIKÖTŐBEN A Budapest Bár földvári fellépése amolyan hagyománynak számít. Szokásukhoz híven ismét egy új felállásban érkeznek majd a Kultkikötőbe. 2019. augusztus 23., Balatonföldvár; kultkikoto.hu/budapest-bar-koncert

Kompkoncertek

BALATON PIKNIK Kétnaposra bővül a nyárbúcsúztató minifesztivál, ahol a Morcheeba és José González koncertje mellé a Balatoni Kör tagjai szolgáltatják majd a gasztronómiai élményeket. 2019. szeptember 13–14., Balatonboglár, Gömbkilátó; molnagyonbalaton.hu/programok/balaton-piknik-2019

2019 / NYÁR — ŐSZ

27


Vaszary-villa

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

5 SÉTATÚRA, AMELYRE ÉRDEMES BENEVEZNI A CSEND HANGJAI A Hosszúlépés. Járunk? rendhagyó sétáján naplemente után indulhatunk felfedezőútra a Tihanyi Bencés Apátság nagyközönség elől elzárt részeiben. A csendes, sötét termeken Ágoston atya vezet át minket. hosszulepes.org

Bizonyos sétákra csak előzetes bejelentkezéssel biztosíthatod a helyedet. Érdemes körülnézni a szervezők honlapján, ahol számos további programot kínálnak.

VESZPRÉM GEOPOLISZ – ÓVÓHELYBEJÁRÁSSAL Megismerhetjük a város geológiai múltját és megnézhetjük a Benedek-hegy gyomrába vájt légoltalmi óvóhelyet. A séta után biztosan más szemmel tekintünk a Séd-patakra, de még egy szimpla kőkerítésre is. turajo.hu 28

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

REFORMKORI SÉTÁK BALATONFÜREDEN A Vaszary-villától induló sétán nemcsak a történelmi épületek múltjáról tudhatunk meg izgalmas részleteket, hanem a reformkori fürdőváros ikonikus arcairól is hallhatunk anekdotákat. facebook.com/BalatonGuide EGY CSENDES FÜRDŐVÁROS BŰNÖS TITKAI A Festetics család által felvirágoztatott Keszthely „fekete krónikája” elevenedik meg a korabeli helyszíneken. Az idei séta témáját az 1890-es évek bűnügyi hírei adják. helikonkastely.hu/hu/informaciok/hirek/helikoni-setak

Villatúra

RÉGI VILLÁK NYOMÁBAN Az ingyenes, romantikus körsétán Balatonalmádi régi villáinak múltjába és jelenébe nyerhetünk betekintést. A sétatúrák a Tourinform-iroda elől indulnak július 5-től minden pénteken 18 órakor. balaton-almadi.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

29


Veszprémi Állatkert

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

7 GYEREKEKNEK SZÓLÓ PROGRAM A KÖRNYÉKEN TAPOLCAI-TAVASBARLANG A „kőtapogató” és a kúszóbarlang után jöhet a rövid, de felejthetetlen csónakázás a föld alatti tavon. Foglaljunk időpontot online, ha nem akarunk sokat várni! 8300 Tapolca, Kisfaludy Sándor utca 3.; bfnp.hu/hu/tapolcaitavasbarlang-latogatokozpont PANNON CSILLAGDA Hipermodern távcsövekkel fürkészhetjük az eget, eljátszhatjuk a holdra szállást, de lehet meteort tapogatni, mozizni az ultra-HD-s planetáriumban, és kipróbálhatjuk a katapultálást is. 8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 9.; csillagda.net BALATONBOGLÁRI KALANDPARK ÉS BOBPÁLYA Az 580 m hosszú bobpályán éles kanyarok és bukkanók növelik az adrenalinszintet, a kalandpark, a drótkötélpálya és a 10 m-es mászófal pedig bármelyik korosztálynak kihívás lehet. 8630 Balatonboglár, Kilátó utca 8.; balatonboglarbob.hu 30

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

ZOBORI ÉLMÉNYPARK Kötélpálya, beltéri csúszdapark, VR-autóverseny. Itt tényleg minden a gyerekek örömét szolgálja. És az új, 400 m hosszú hullámvasútról még szó sem esett. 8743 Zalaszabar; zobori.hu VESZPRÉMI ÁLLATKERT A Csimpánzvilágtól az Afrika-szavanna kifutón át a Dinóparkig rengeteg itt a látnivaló, tavaly óta pedig egy páviáncsapattal és rózsás kanalasgémekkel is gazdagodott az állatsereglet. 8200 Veszprém, Kittenberger Kálmán utca 17.; veszpzoo.hu FESTETICS IMRE ÁLLATPARK A 2,4 hektáros parkban őshonos állatokat és néhány vadfaj képviselőjét láthatjuk, többek között rackajuhokat és muflonokat is. A kisállat-simogató az egyik legnépszerűbb programjuk. 8360 Keszthely; facebook.com/ FesteticsAllatpark

Zobori Élménypark

DIÁSI JÁTÉKSTRAND A Balaton egyik legjobb strandja óriáscsúszdával, gyerekpancsolóval, játszótérrel és animátorok által levezényelt játékos programokkal. A napijegy ára a kedvcsináló csúszást és több játék használatát is tartalmazza. 8315 Gyenesdiás, Strand utca 3.; gyenesdias.info.hu/strandok/diasi-jatekstrand

2019 / NYÁR — ŐSZ

31


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

7 KERTMOZI, AHOL ÚJ ÉS KLASSZIKUS FILMEKET IS VETÍTENEK RÉVFÜLÖPI SZIGETI KERTMOZI A tópartról nézhetjük a hollywoodi filmeket, hiszen a mozi a strandon található, a víztől kőhajításnyira. Ha jókor érkezünk, még egy lángost is ehetünk mozizás előtt. 8253 Révfülöp, Sziget utca 3.; facebook.com/szigetikertmozi FÖVENYES KERTMOZI A strandtól a vasút választja el a Balaton talán leginkább gyerekbarát moziját, ahol aktuális kasszasikereket is adnak, heti egyszer pedig a művészfilmeké a főszerep. 8242 BalatonudvariFövenyes, Mozi utca 1.; facebook.com/fovenyeskertmozi

Balatonakali Kertmozi

ZAMÁRDI KERTMOZI Kutyásokat és bringásokat is szívesen látnak a helyben pattogatott kukoricával és digitális rendszerekkel üzemelő kertmoziban, ahol friss filmeket is vetítenek. 8621 Zamárdi, Kossuth Lajos utca 14.; facebook.com/Zamárdi-Kertmozi-239267316175987

32

WE LOVE BALATON


Fövenyes Kertmozi

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

CLUB ALIGA KERTMOZI Hatalmas, 600 fős fedett nézőtérrel rendelkezik a korábbi pártüdülő kertmozija. A könnyedebb filmeket preferálják, a büfében pedig sört is csapolnak. 8171 Balatonvilágos, Aligai út 1.; facebook.com/clubaligakertmozi BALATONAKALI KERTMOZI Adott egy 170 férőhelyes kertmozi, amely öt évtizede szolgálja a kultúrát, de a hagyományos mellett remekül megférnek a vadiúj filmek is. 8243 Balatonakali, Petőfi Sándor utca 2.; facebook.com/balatonakalikertmozi VONYARCVASHEGYI PANORÁMA KERTMOZI A vonyarci strand melletti mozi ötszáz fős nézőterén hollywoodi klasszikusokra izgulhatunk. A felújításon is átment helyszín méretes színpada más eseményeknek is otthont ad. 8314 Vonyarcvashegy, Fürdő utca 1. BALATONLELLEI KERTMOZI A 2016-os kertmozi-újranyitási hullámot Lellén is meglovagolták digitális képi és hangtechnikával. A mozi nagy előnye, hogy ha esik, a fedett nézőtér megóvja a közönséget. 8638 Balatonlelle, Hortenzia utca 1.; lellekertmozi.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

33


Bringatanya

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

5 JÓ FAGYIZÓ A BALATONNÁL VÁRKÁVÉZÓ Nincs szigligeti vártúra a Várkávézó minőségi alapanyagokból készülő fagyaltjai nélkül. Érdemes kipróbálni a mentes fagyikat és az olyan különleges ízeket is, mint a homoktövis vagy a sós karamella. 8624 Szigliget, Kisfaludy utca 26.; facebook.com/ SzigligetiFagylaltozo BRINGATANYA A Somogyi család nemzetközi és hazai díjesővel értékelt fagyicsodáiért az esős napokon is áll a sor a bicikliút mellett. Nincs bringás, aki nyeregben marad, miközben a 2018-as Év fagyija jelenti a kísértést. 8315 Gyenesdiás, Madách utca 45.; facebook.com/ Bringatanya KŐ FAGYI? A tulajdonosok olasz mesterektől tanulták a szakmát, a Levendula Portáról hozzák a fagyihoz a tejet, és nem spórolnak a gyümölccsel sem. A rozéfagyijuk kihagyhatatlan. 8282 Mindszentkálla, Petőfi Sándor utca 31.; facebook.com/Kő-fagyi-230405977456961 34

WE LOVE BALATON


Kő Fagyi?

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

FLORIDA FAGYIZÓ Olasz alapanyagok, Cserpes tejszín, rengeteg tapasztalat és maximalizmus: ez a recept a déli part egyik legjobb fagyizójában, ahol mesés ízekre és hosszú sorokra kell számítani. 8647 Balatonmáriafürdő, Rákóczi út 85.; facebook.com/floridafagyizo

Várkávézó

BERGMANN CUKRÁSZDA Legendásan finom fagylaltok a napfényes, elegáns teraszon: a Bergmannéknál tett látogatás alap, ha füredi nyaralásról van szó, ahogy a csokialapú, pörkölt mogyorós, meggyes Mozart fagyi is. 8230 Balatonfüred, Petőfi Sándor utca 64.; bergmanncukraszda.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

35


Búzalelke pékség

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

3 PÉKSÉG, AHOL ÉRDEMES KIVÁRNI A SORT BÚZALELKE PÉKSÉG A Szent György-hegy kevésbé ismert oldalán találjuk Kovács Bea maggal, zöldséggel, gyümölccsel vagy csokival összesütött különleges pékáruit. Vasárnap a káptalantóti piacon is érdemes őt keresni. 8284 Kisapáti, Bem apó utca 11.; facebook.com/ buzalelke PÉKLÁNY Egy tipikus újrakezdő pár sikersztorija: a kis pékséget ma már szinte kötelező meglátogatni Füreden. Az epres-mascarponés croissant-ért vagy a málnás ökörszemért is korán kell kelni. 8230 Balatonfüred, Szent István tér 3–5.; facebook.com/Peklany.Pekseg RÁCZ PÉKSÉG Klasszikus családi pékség a főúthoz közel, tönkölybúzás és rozsos kenyerekkel, kalácsokkal. A szendvicsekért is érdemes betérni az átutazóknak. 8648 Balatonkeresztúr, Iskola utca 23.; facebook.com/raczpek

36

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

3 PIAC, AHOL HELYI TERMELŐKTŐL VÁSÁROLHATUNK LILIOMKERT PIAC A termelői piacok királynője, ahol a házi sajtoktól a kézműves tárgyakon és a mentes sütiken át a frissen készült ételekig szinte mindent megkapunk. Reggel 8 körül érkezzünk, ha el akarjuk kerülni a tömeget. 8283 Káptalantóti, Petőfi utca; liliomkert.lapunk.hu TIHANYI PIAC PLACC Piac és közösségi tér a komp melletti területen, amely nemcsak a környékbeli termelők pultjainak és változatos kézműves termékeknek ad otthont, hanem az igényes konyhával dolgozó Balcsi Bistrónak is. 8237 Tihany, Tihany-rév; facebook.com/piacplacc

Fonyódi Piac

FONYÓDI PIAC Erős termelői felhozatalt és a környék legizgalmasabb figuráit találjuk a déli part legnagyobb piacán. A bolhapiacról is igazi kincsekkel és egyedi bútorokkal térhetünk haza. 8640 Fonyód, Gáz utca; fonyod.hu/hu/hasznos-informaciok/piac

2019 / NYÁR — ŐSZ

37


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

7 BALATONI RIZLING, AMELY SZÓDA NÉLKÜL IS FELFRISSÍT SABAR BORHÁZ – OLASZRIZLING BIRTOKBOR 2017 A Káptalantóti határában fekvő birtok három különböző területéről, eltérő talajról szüretelt alapanyagból készült. Kerek, jó arányú bor, némi maradék cukor még jobban kiemeli a gyümölcseit, igazán könnyen szerethető olasz. sabar.hu SZENT DONÁT BIRTOK – CSOPAK HEGYBOR 2018 Ebben a palackban a fajta szikárabb arcát ismerhetjük meg: visszafogott illat- és ízvilág, cserébe tiszta, egyensúlyos és elegáns. Inkább szól Csopakról, mint a fajtáról, elsősorban haladóbb borkedvelőknek. szentdonat.hu FOLLY ARBORÉTUM ÉS BORÁSZAT – BADACSONYI OLASZRIZLING 2017 Kivételes élmény a Kisörsi-hegyen található arborétumban, 100 éves fák árnyékában bort kóstolni. Ez a palack hozza a Badacsonyban elvártat: lendületes, tartalmas, citrusok és őszibarack a kortyban, a végén pedig mandulás fanyarság. follyarboretum.hu/boraszat

38

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

VILLA TOLNAY – CSOBÁNCZ OLASZRIZLING 2017 A pince válogatott olaszrizlingjéről van szó, 50 éves tőkék, visszafogott termésmennyiség, majd spontán erjesztés. Komoly, de kedves bor, a maradék cukor még jobban kiemeli a gyümölcseit, érdemes belőle későbbre is eltenni. villatolnay.hu BUJDOSÓ PINCÉSZET – BALATONBOR 2018 Bujdosóék a Balaton szerelmesei, a bor mellett a vitorlázás a másik szenvedélyük, ez a címkéiken is visszaköszön. BalatonBoruk igazi, könnyedre hangolt olaszrizling, ahol a gyümölcsök dominálnak a frissesség mellett. bujdoso.com HUJBER PINCÉSZET – BALATONBOR 2018 Hujberék borászata nagyszülői örökségből fejlődött szép lassan 18 hektáros birtokká Balatonbogláron. BalatonBoruk a mindennapok társa, épp olyan jólesik egy pohárral a vacsora mellé, mint fröccsnek a kánikulában. facebook.com/hujber.pinceszet UJVÁRI – OLASZRIZLING 2017 Ez a bor egy 1943-ban készített hordóban erjedt, de nem csak ettől érdekes. Sokkal inkább eszményi arányossága miatt, ami fehér húsú gyümölccsel, körtével, virágokkal is kiegészülve emlékezetes ízélményt ad. facebook.com/Ujvaribros 2019 / NYÁR — ŐSZ

39


Matróz

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

7 HELY, AHOL ÉJSZAKA IS PEZSEG AZ ÉLET KREDENC Füred egyik megbízható helye a Kredenc, ahol remek borokat és bisztróételeket fogyaszthatunk, miközben – a tulaj, Dobai András szavaival – átélhetjük a szubmediterrán hangulatot. 8230 Balatonfüred, Blaha Lujza utca 7.; kredencborbisztro.hu MATRÓZ Ha szombaton táncolós bulit keresünk Füred központjában, érdemes körülnézni a Matrózban – nem csak vitorlázók állnak majd sorba a pultnál. 8230 Balatonfüred, Écsy László utca 5.; facebook.com/ matrozbalatonfured KÁLI-KAPOCS A kocsma, ahol a helyiek és a bebírók együtt mulatnak. Főleg, amikor augusztusban megtartják a Punnany Massif „titkos” akusztikus koncertjét. 8282 Mindszentkálla, Petőfi Sándor utca 11.; facebook.com/Káli-kapocs-468264396606589 40

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

PEGAZUS A felsorolt helyek közül a legművészibb, ahol koncertek és DJ-szettek is akadnak, de egy pompás kortárs kiállításba is belefuthatunk. 8281 Szentbékkálla, Kossuth Lajos utca 39.; pgzs.hu BÁRMIKOR Sokkal fajsúlyosabb szórakozóhely, mint amire a nevében rejlő szóvicc alapján számítanánk. A Wesselényi strandba ékelődő klubban napközben fröccsözni lehet, este pedig beindul az élet és a parti. 8220 Balatonalmádi, Szent István sétány 4–6.; facebook.com/ barmikorbar PLÁZS SIÓFOK A siófoki buliszíntér még mindig nagyon erős, és az egyik leghangsúlyosabb árnyalat benne a Plázs. Klasszikus strandklub ez, ahol a homokban is táncolhatunk – sokszor kifejezetten minőségi koncertekre. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3.; plazssiofok.hu

Kredenc

PUB-LIK A déli part egyik legfontosabb bulihelye egész évben a földvári Pub-Lik. A vicces név egy komoly méretű és tágas terasszal rendelkező klubot takar, amely nyaranta jócskán tele van bulizókkal. 8623 Balatonföldvár, Rákóczi Ferenc utca 13.; pub-lik.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

41


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

7 ÍGÉRETES ÚJ HELY, AMELYET KI KELL PRÓBÁLNI MURCI Magyarország első natúr borbárjában a Szent Györgyhegyi Bencze-birtok borai mellett külföldi termelők tételeit is megkóstolhatjuk, a képeslapra illő panoráma mellé pedig bakelitről szól a zene. 8265 Hegymagas, 1054/19. hrsz.; facebook.com/ murciwinebar BORATÓRIUM BOR ÉS ITALBÁR Keszthely új borbárja nem a környékbeli borokra, hanem a hazai borvidékek ismertebb tételeire és néhány nemzetközi pincészetre koncentrál. Borkóstolókra, stand up- és slam poetry-estekre is sor kerül. 8360 Keszthely, Frech Miklós utca 2–4.; boratorium.hu

Boratórium

HABLEÁNY Az egykori Kishableány épülete újjászületett a Laposa család jóvoltából. Júniustól birtokközpont, borászat, gasztronómiai tér lesz itt, amely interaktív üzemlátogatásoknak is otthont ad majd. 8258 Badacsonytomaj, Park utca 26.; facebook.com/hableanybadacsony

42

WE LOVE BALATON


Tölgyes Kúria

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

SZÁLKA BISZTRÓ A Neked Főztem séfje, Horváth Csongor belevág legújabb, régóta várt szerelemprojektjébe, ahol 80%-ban édesvízi halak uralják majd a magyaros étlapot. 8241 Aszófő, Balaton utca 12.; facebook.com/szalkabisztroaszofo KÁLI-KAPOCS ABC A Kapocs szomszédjában nyíló ABC nemcsak egy klasszikus falusi bolt funkcióit látja majd el, hanem környékbeli termelők portékáit is kínálja helyieknek, betérőknek egyaránt. 8282 Mindszentkálla, Petőfi Sándor utca 11.; facebook.com/ Káli-kapocs-468264396606589 ZELNA BORBÁR ÉS VINOTÉKA A Zelna Borterasz júliusban Füred központjába költözik, és egész évben nyitva tart majd. Saját boraikon kívül környékbeli tételeket, hétvégén reggelire szánt tapasokat kínálnak, és itt lehet megkóstolni a borászat furmintpezsgőjét is. 8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca; zelna.hu TÖLGYES KÚRIA A több mint 120 éves, tavaly újjászületett, ősöreg tölgyfákkal körülvett kúria romantikus vacsorák és álomesküvők helyszíne. A konyha a magyaros ízvilágot modern technológiai eljárásokkal ötvözi. 8283 Káptalantóti, Riza, 082/2. hrsz.; tolgyeskuria.hu 2019 / NYÁR — ŐSZ

43


Fűzfői Szabadidőközpont

BALATON ÉS KÖR NYÉKE

3 HELY, AHOL ÁLLJUNK MEG A BALATON KAPUJÁBAN FŰZFŐI SZABADIDŐKÖZPONT Itt könnyedén eltölthetünk egy egész napot: csúszás a bobon, mászás a kalandparkban, lövöldözés a paintballpályán. 8175 Balatonfűzfő, Uszodai utca 2.; serpakalandpark.hu, balatonibob.hu, maximpaintball.hu/balatonfuzfo KENESEI MAGASPART A Soós-hegy egy természetbarátnak maga a csoda. Itt nyílik a csak néhány helyen előforduló tátorján, amelyet külön tanösvény mutat be, a hegyet pedig egy kilátó koronázza. 8174 Balatonkenese, Tátorján sétány VÖRÖSBERÉNYI ERŐDTEMPLOM Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy csak Erdélyben találunk régi erődtemplomokat. Az itteni ma a reformátusokat szolgálja. 8220 Balatonalmádi, Veszprémi út 105. 44

WE LOVE BALATON


BALATON ÉS KÖR NYÉKE

5 HELY A BALATON KAPUJÁBAN, AHOVA ÉRDEMES BEÜLNI LAVENDER TERASZ Az alaposan átgondolt étlap mellett nagy hangsúlyt fektettek a kertre is, ahol méretes tó és természetközeli asztalok fogadják a vendégeket. 8171 Balatonvilágos, Dózsa György út 75.; lavenderterasz.hu PÖRC A húsoké a főszerep Kenesén, ahol a bisztró mellett a régió egyik legjobb választékával bíró delikátboltját találják a húsimádók. 8174 Balatonkenese, Széchenyi út 1.; facebook.com/ porcbisztroesdelikat KENESE BISTRO Egy klasszikus csárdát gondoltak újra, ahol a régi díszletek modern étlappal és alapanyagokkal társulnak. 8174 Balatonkenese, Balatoni út 42.; facebook.com/kenesebistro VEGANEETA HOME Árvai Anita egy blogból varázsolt vega éttermet, amelyet messzi földről keresnek. Érdemes a naponta változó ebédjüket választani. 8220 Balatonalmádi, Baross Gábor utca 2.; facebook.com/veganhomeinbalatonalmadi THE RUSTY COFFEE BOX Végy egy szállítmányozási konténert, némi fantasztikus magasparti panorámát és a legszuperebb kávékat, és máris megkapod a Balaton-part egyik leglazább helyét. 8172 Balatonakarattya, Kisfaludy sétány. facebook. com/therustycoffeebox

2019 / NYÁR — ŐSZ

45


BALATONFÜRED ÉS KÖRNYÉKE A füredi régióban minden adott ahhoz, hogy egyszerre mediterrán és egyszerre exluzív vidéken érezzük magunkat. A térség mindig élen járt az eleganciában, ami a füredi villákban, a csopaki borászatokban és Tihany misztikumában csúcsosodott ki. Ez a vidék nem zár ki senkit: jól érzi magát, aki elképesztő panorámát keres, aki hosszasan elemezné az olaszrizling különböző évjáratait, de az is, aki elmerülne a régmúltban vagy a kortárs kultúrában.

46

WE LOVE BALATON


2019 / NYÁR — ŐSZ

47


BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

VILLA ROMANA

TAGORE SÉTÁNY

TIHANYI ŐSLEVENDULÁS APÁTSÁG

48

WE LOVE BALATON


BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

VASZARY-VILLA

TIHANYI APÁTSÁG

2019 / NYÁR — ŐSZ

49


Tamás-hegyi kereszt

BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

7 KIHAGYHATATLAN LÁTNIVALÓ A KÖRNYÉKEN VESZPRÉMI VÁRNEGYED Régóta nem funkcionál erődként Veszprém panorámában erős szíve, ellenben csodás 18–19. századi paloták és templomok együttese a negyed, ahol számos múzeumot is találunk. 8200 Veszprém, Vár utca; veszpreminfo.hu/record/ seta-a-varban TIHANYI BENCÉS APÁTSÁG Tihany örök szimbóluma az apátság, ahol I. András királyt is eltemették. A tapintható történelemhez látogatóközpont is jár, de a panorámában is gyönyörködhetünk. 8237 Tihany, I. András tér 1.; tihanyiapatsag.hu TAGORE SÉTÁNY A sétány egy Nobel-díjas indiai költőről kapta a nevét, aki Füreden történt gyógyulásának örömére ültetett el itt egy fát. Azóta sok híresség követte a példáját, az allé pedig Füred nyüzsgő helyszíne minden nyáron. 8230 Balatonfüred, Tagore sétány; turizmus. balatonfured.hu/latnivalok/tagore-setany-es-emlekfa-park 50

WE LOVE BALATON


BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

TAMÁS-HEGYI KERESZT A Kilátó utcai parkoló után csak egy meredek lépcsősor választ el minket Füred leglátványosabb panorámájától. A kivilágított kereszttől még este is mesés a kilátás. 8230 Balatonfüred, Kilátó utca; turizmus.balatonfured.hu KISERDŐ A Fenyves-parknak is hívott Kiserdő közepén állva sűrű erdőnek is hihetnénk a felújított, kondiparkkal, játszóterekkel, teniszpályákkal ellátott ligetet, amelyben egy kőszínház maradványai is megbújnak. 8230 Balatonfüred, Kiserdő KÜLSŐ-TÓ ÉS A LEVENDULÁS Az érintetlen vadvilággal és a környező levendulamezőkkel a háttérben ez a kráterben lévő Külsőtó olyan, hogy Attenborough professzor is elégedetten csettintene. 8237 Tihany, a bekötőút mellett; tihany.hu/index.php/hu/latnivalok/ termeszet

Tihanyi Bencés Apátság

ÖRVÉNYESI VÍZIMALOM A 19. század óta forog rendületlenül a malomkerék az ódon malomban. Aki a technikára kíváncsi, bejelentkezhet a malommúzeumba is. 8242 Örvényes, Szent Imre utca 1.

2019 / NYÁR — ŐSZ

51


BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

7 KÜLÖNBÖZŐ TÖRTÉNELMI KOR ÉPÜLETEI RÓMAI KOR – VILLA ROMANA BALÁCA Így festhetett egy villa a Balatonon, amikor még nem betonnal, hanem gyönyörű mozaikokkal díszítették a padlót. Interaktív kiállítás mutatja be, hogyan éltek itt a rómaiak. 8248 Nemesvámos-Baláca, külterület; balaca.hu KORA KÖZÉPKOR – BARÁTLAKÁSOK Az államiság hajnalán, a 11. században is éltek a barlangokban szerzetesek. Kevés barlanglakás maradt meg, ezek rövid túrával érhetők el. 8237 Tihany, Óvár-hegy

Jókai Mór Emlékház

ÉRETT KÖZÉPKOR – SZENT MIHÁLY-TEMPLOM A régi Papsoka falu fölé egy román stílusú, Árpád-kori templom tornyosult, amelyet vélhetően a törökök romboltak le. 8230 Balatonfüred, Régitemető utca;

52

WE LOVE BALATON


Szent Mihály-templom

BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

BAROKK KOR – SZALÉZIÁNUM A barokk időszak egyik jellemző épületében ma a veszprémi érsekség látogatóközpontját találjuk. Gyógynövénykertbe és gyertyaöntő műhelybe is betévedhetünk. 8200 Veszprém, Vár utca 31.; szalezianum.hu 19. SZÁZADI NÉPI ÉPÍTÉSZET – ARÁCSI ÓFALU Arács felső részén látható, milyen parasztházak jellemezték Balatonfüredet, mielőtt a turizmus erősödése átrajzolta volna a városképet. 8230 BalatonfüredBalatonarács; turizmus.balatonfured.hu/latnivalok/aracsi-nephaz 19. SZÁZAD VÉGE – JÓKAI MÓR EMLÉKHÁZ Jókai itt írta Az arany embert, és számos nyarat töltött a villa falai között. Az épület a 19. század második felében egymás után épülő villák jellemző példája. 8230 Balatonfüred, Honvéd utca 1.; kultura. balatonfured.hu/jokai-mor-emlekhaz MODERN HOTEL – ANNABELLA Az 1968-ban épült szálló már a 20. század második felére jellemző tömegturizmus maradványa. A szocializmus első balatoni luxushoteléért Ybl-díjat kapott Pázmándi Margit építész. 8230 Balatonfüred, Deák Ferenc utca 25. 2019 / NYÁR — ŐSZ

53


A TIHANYI BARÁTLAKÁSOK Majdnem ezer évvel az NSZK-s és NDK-s családok balatoni találkozói előtt is volt arra példa, hogy a keleti és a nyugati világ pont a Balatonnál ért össze. Az 1055-ben nősült I. András királyunk kijevi feleségével ugyanis bizánci, vagyis keleti keresztény vallású szerzetesek is érkeztek, akiket Tihanyban szállásoltak el. A szerzetesek egy része az Óvár hegyének bazalttufából kivájt barlangjaiban élt, puritán körülmények között, miközben a hegytetőn ekkor már állt a katolikus bencés apátság, ahova később magát Andrást is eltemették. Az együttélés évszázadokig tartott, pedig az 1054-ben történt nagy egyházszakadás azt eredményezte, hogy külön egyházként intézményesült a nyugati (katolikus) és a keleti (ortodox) kereszténység. A 14. századra elnéptelenedtek a barlanglakások, az újabb századok alatt jelentős részük beomlott. Ma három látogatható, ezeket egy kitáblázott, a kikötőből felkanyargó útvonalon érhetjük el. Az egyikben egy megemelt szentélyt, egy kőoltárt és egy sírhelyet is megtekinthetünk. Végül egy érdekesség: a régi időkben Orosz-kőnek, régiesen Vruzkunak, illetve Petrának is hívták a barátlakásokat (az utóbbi a barlang-monostorok görög neve).

54

WE LOVE BALATON


2019 / NYÁR — ŐSZ

55


BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

3 HELY A KULTÚRA KEDVELŐINEK VASZARY-VILLA A galéria, ahol népszerű hazai alkotók és világhírű képzőművészek művei egyaránt megfordulnak. Már a gyönyörű kertért is érdemes benézni. 8230 Balatonfüred, Honvéd utca 2–4.; kultura.balatonfured.hu/ Vaszary-villa LACZKÓ DEZSŐ MÚZEUM A főbb veszprémi múzeumok a Laczkó alá tartoznak, de a legnagyobb gyűjtemény az anyamúzeumé: kéziratok, érmék, ruhák, dokumentumok mesélnek a város múltjáról. 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1.; ldm.hu KOGART TIHANY A Vaszarynál kisebb és barátságosabb galéria került a kortárs épületbe, ahol a Borsos Miklósnak szentelt állandó kiállítás mellett izgalmas időszaki tárlatokba is ütközhetünk. 8237 Tihany, Kossuth Lajos utca 10.; kogarttihany.hu

56

WE LOVE BALATON


Vaszary-villa

BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

2019 / NYÁR — ŐSZ

57


Szent Donát Borkúria

BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

10 KIHAGYHATATLAN ÉTTEREM FÜREDEN ÉS KÖRNYÉKÉN SZENT DONÁT BORKÚRIA Idéntől elhagyják a Márga Bisztró nevet, de ez a konyhában semmilyen változást nem jelent. A lokalitás és a szezonalitás továbbra is kulcsszavak, teraszuk pedig még mindig az egyik leglátványosabb panorámát nyújtja. 8229 Csopak, Szitahegyi út 28.; szentdonat.hu/bisztro BISTRO SPARHELT A merész bisztró konyhája különösen szép tányérokat ad a parttól távolabb található „felső” városrészben. Minimáldizájn, rövid étlap, kiemelkedő minőség. 8230 Balatonfüred, Szent István tér 7.; sparheltbistro.hu NEKED FŐZTEM – BALATONFÜRED Zánkai gasztrokocsmának indult a projekt, majd jött a terjeszkedés. Következő lépésként Füred egyik új lakóparkjának alját vették be, rövid étlapjukat elegáns stílussal tálalva. 8230 Balatonfüred, Aranyhíd sétány 8.; facebook.com/nekedfoztembalatonfured 58

WE LOVE BALATON


BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

SZOMSZÉD KERTJE A filmekben a szomszéd kertje zöldebb, a valóságban finomabb. A Csopak tetején egy lepukkant kocsmát felújító Tóth Attila Latin-Amerikáig utazik receptekért, de aki a minőségi magyarosat keresi, azt is megkapja. 8229 Csopak, Kossuth utca 97.; facebook.com/szomszedkertje MORZSA BISZTRÓ ÉS KRIMÓ Füred bohém főutcáján, a Blahán található a bisztrós jellegű Morzsa, amely tavaly óta a kiváló ételei mellett roppant hangulatos emeleti kocsmájával is bódít. 8230 Balatonfüred, Blaha Lujza utca 9.; facebook.com/ morzsabisztro SÁFRÁNKERT VENDÉGLŐ Szezonális ételek jellemzik a Homolabirodalom gasztroközpontját a falu főutcájában. Ha a dijoni mustáros mangalica szimpatikus, kár lenne kihagyni a Sáfránkertet. 8229 Paloznak, Fő utca 1.; homolapinceszet.hu/safrankert-vendeglo PETRÁNYI PINCE ÉS BORTERASZ Már a megbízható olaszrizlingjeik és a kilátás is elég okot ad arra, hogy feljöjjünk Petrányiékhoz, de a házias konyhával dolgozó éttermük is hozzáad egy erős érvet. 8229 Csopak, Homokbánya utca 31.; petranyipince.hu PLAGE 18 Magyar tengerpart nincs, Tihanyban mégis olyan, mintha lenne. Vízparti nyugágyakból nézhetjük a vizet, az étteremben pedig színvonalas bisztróételeket kóstolhatunk. 8237 Tihany, Kenderföld út 18.; plage18.hu VÍGMOLNÁR CSÁRDA A volt molnárlak megmaradt ugyan magyaros csárdának, de a modern furfang is fontos helyet kap rendszeresen frissülő étlapjukon. 8229 Csopak, Kőkorsó utca 1.; vigmolnarcsarda.hu SZŐLŐSI KOCSMA Még több ilyen helyet látnánk szívesen, ahol remek magyaros ételek mellé kóstolhatunk minőségi helyi borokat. Balatonszőlősön ez mind lehetséges, ahol a Bortársaság alapítója álmodta újra a helyi kocsmát. 8233 Balatonszőlős, Fő utca 10.

2019 / NYÁR — ŐSZ

59


BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

5 PINCÉSZET, AHOL ÉRDEMES BORT KÓSTOLNI FIGULA PINCÉSZET A Figula Mihály alapította borászatot a család viszi tovább, a könnyed borok mellett pedig már testesebbekkel is csábítanak. Ha elkerülnénk a Meleg-hegyre való feljutást, parti borbárjukban is kóstolhatunk. 8230 Balatonfüred, Csárda utca 26.; figula.hu SÖPTEI PINCÉSZET ÉS ÉTTEREM A családi pincészetet két testvér vezeti, egyikük a díjnyertes olaszrizling borokért, másikuk az átlagon felüli konyháért felel. 8229 Csopak, Istenfia utca 5.; sopteipince.hu

Szent Donát Birtok

SZENT DONÁT BIRTOK Egy újabb megkerülhetetlen csopaki pincészet, ahol rizling, furmint és kékfrankos szőlőből készült bor kerül a palackokba. Ne lepődjünk meg, ha külföldi Michelin-csillagos éttermekben köszönnek vissza a boraik. 8229 Csopak, Szitahegyi út 28.; szentdonat.hu

60

WE LOVE BALATON


Homola Borterasz

BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

HOMOLA PINCÉSZET ÉS BORTERASZ Fiatal borászat, ahol profi hozzáállással készítik a borokat. Teraszukra a pazar kilátás és a DJ a szőlőben-bulik miatt is érdemes felmászni. 8229 Paloznak, 0534. hrsz. (Vincellér utca); homolapinceszet.hu

Jásdi Borterasz

JÁSDI BORTERASZ Ranolder János püspök birtoka Jásdiéknak hála újra megtelt borral és élettel. Üljünk le hozzájuk a teraszra, és bízzunk benne, hogy egy jó rizling mellett néhány sztorit is elcsípünk Jásdi Istvántól. 8229 Csopak, Arany János utca 3.; jasdipince.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

61


INTERJร

Kovรกc s

s รก m a T

62

WE LOVE BALATON


INTERJÚ

A HegyBor-sorozat a népszerű BalatonBor folytatása. Kovács Tamás, a Sze nt Donát Borbirtok tulajdonosa, a projek tet megálmodó Balatoni Kör tagja mesélt a terv ekről. WLBa: Miben más a HegyBor,

és mikor kóstolhatjuk meg?

KT: A sikeres borvidékek alap ja a következetes minőségés eredetvédelem. A HegyBor célja, hogy egy kisebb tájegység magasabb minőség et képviseljen. A Balatonnál minden hegynek megvan a term őhelyi karaktere, az olaszrizling ezt kiválóan közv etíti. Olyan helyi összefogásokat hívunk életre, amelyek kialakíthatják saját eredetvédelmi rendszer üket. A Balaton körül ilyen a hegy- és dűlőszintet már hiva talosan védő csopaki eredetvédelem vagy a káli és tihanyi borok helyi szabályozása. A Balatoni Kör célja, hogy hosszú távon háromszintű borpiramis men tén (Balaton–hegy–dűlő) lehessen definiálni a minőség i balatoni bort. A HegyBorok két hullámban kerülnek piacra május 21., az utolsó kóstoló után. Itt dől el, mi lehet HegyBor, amelyet a pincészeteknél és a borkereskedésekben lehet majd megvenni.

2019 / NYÁR — ŐSZ

63


RECEPT

64

WE LOVE BALATON


RECEPT

A SZE NT DON ÁT BOR KÚR IA

REC EPT JE:

Bő rö s jé rc em el l ke cs ke sa jt ri zo tt óv al és pa ra di cs om m al

A jércemellet megtisztítva tegy ük sóoldatba 45 percre, majd vegyük ki, és töröljük szár azra. Előmelegített serpenyőben, olívaolajon, kak ukkfűvel süssük meg mindkét felét pirosra 2-2 perc alatt. Ezután tegyük a jércemelleket 180 fokra előm elegített sütőbe 12 percre. A vajat olvasszuk fel lábasba n közepes lángon, és adjuk hozzá a vöröshagymát. Enyhén sózzuk, borsozzuk, és pirítsuk üvegesre. Adjuk hoz zá a rizst, pirítsuk tovább, és öntsük fel száraz fehérborral. Folyamatosan kevergessük, amíg be nem szív ja a bort. Ezután apránként, fél merőkanálnyi adagokban adjuk hozzá az alaplevet, főzzük lassan 15-2 0 percig. Ha elkészült, adjuk hozzá a kecskesajt felét resz elve, illetve a tejszínt, majd vajjal krémesítsük. Végül a megmaradt kecskesa jtot előmelegített serpenyőben pirítsuk meg, a rizottót halmozzuk tányérra, tegyük a felszeletelt jércemellet a tetejére a kecskesajttal, majd szórjuk meg felszeletelt paradicsomokkal.

2019 / NYÁR — ŐSZ

65


Arácsi Cukrászda

BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

5 HELY, AHOL ÉRDEMES KIPRÓBÁLNI A SÜTEMÉNYEKET ARÁCSI CUKRÁSZDA Még mindig új játékosnak számít a Füred csendes részén lévő, de pazar süteményeivel magát a szívekbe hamar belopó cukrászda. Csak annyit mondunk, hogy Arácsi-krémes és sült túrótorta. 8230 Balatonfüred, Arácsi út 132.; aracsicukraszda.hu BERGMANN CUKRÁSZDA Időutazás betérni bármelyik Bergmannba: a századfordulós berendezés és a hagyományos sütemények miatt a Monarchiában fogjuk érezni magunkat. 8230 Balatonfüred, Zsigmond utca 1. és Petőfi Sándor utca 64.; bergmanncukraszda.hu NAGYI KERTJE TEAHÁZ Kedves nevű és hangulatú hely, amely teázónak indult, de ma már ebédelhetünk is itt. Az elképesztő teraszuk mellett a süteményekért is érdemes megállni náluk. 8241 Aszófő, Remete utca 2.; nagyikertjeteahaz.hu 66

WE LOVE BALATON


Apátsági Rege Cukrászda

BALATONFÜR ED ÉS KÖR NYÉKE

KAROLINA KÁVÉHÁZ A hagyományos kávéházi élményt és a sietős-elvitelest is megkapja az ember a környék legismertebb kávézójában. A (márka)név a nagyitól ered, a sütik pedig saját készítésűek. 8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca 4.; karolina.hu

Nagyi Kertje Teaház

APÁTSÁGI REGE CUKRÁSZDA A Regében valóban apátsági termékeket fogyaszthatunk, így a diós-hársfavirágmézes Rege-tortát és Gellért atya gyógyteáit is megkóstolhatjuk. 8237 Tihany, Kossuth Lajos utca 22.; facebook.com/apatsagirege

2019 / NYÁR — ŐSZ

67


STRANDOK

Strandok Az utóbbi években nagyon sok balatoni strand újult meg, kapott fövenyes partszakaszt, sétányokat, játszótereket, sportpályákat és szabadtéri fitneszparkot. A déli parti fürdőzéshez továbbra is sekély víz és a tanúhegyek látványa jár, északon pedig még mindig meredekebb a part, hátunk mögött pedig a Balaton-felvidék dombjai néznek le ránk. Megmutatjuk a kedvenc fizetős strandjainkat, és az egyre fogyó szabadstrandokból is összegyűjtöttünk néhányat, ahol belépőjegy nélkül is színvonalas szolgáltatásokat találunk. Elő a felfújható gumimatracokkal, és irány a part!

68

WE LOVE BALATON


STRANDOK

2019 / NYÁR — ŐSZ

69


Vonyarcvashegyi Lidó Strand

STRANDOK

7 STRAND AZ ÉSZAKI PARTON, AHOL BÁRMIKOR CSOBBANNÁNK ESTERHÁZY STRAND ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ A gyönyörű, parkosított plázs, az élményfürdő és a tihanyi panoráma emeli ki a strandok közül a fürediek és az itt nyaralók kedvencét, ahol még ingyenes strandkönyvtár is van. 8230 Balatonfüred, Tagore sétány; balatonfuredistrandok.hu/eszterhazy.html RÉVFÜLÖPI SZIGETI STRAND Csaknem százéves strand sok árnyas fával, nagy játszótérrel, röplabdapályával és egy kis északi parti retró életérzéssel. A kertmozi és az esti fürdőzés itt alap. 8253 Révfülöp, Sziget utca 1.; revfulop.hu/magyar/balaton-szigeti-strand-revfulop SZIGLIGETI STRAND Az északi part egyik legszebb fekvésű és legfelkapottabb strandja. A kicsiknek külön sekély partszakaszt alakítottak ki, a bringásokat sok férőhelyes tárolóval várják. 8264 Szigliget, Soponyai út, 887/2. hrsz.; szigliget.hu/portal/index.php/ turizmus/szolgaltatasok/strand 70

WE LOVE BALATON


STRANDOK

VONYARCVASHEGYI LIDÓ STRAND Wakeboard- és vízisípálya, óriáscsúszda, fitneszpark és héthektáros zöldterület – nem véletlenül ez az egyik legnépszerűbb strand a régióban. A hosszú, homokos partszakasz csak ráadás. 8314 Vonyarcvashegy, Fürdő utca 1.; vonyarcvashegy.hu/strand SAJKODI STRAND Eldugott, kicsi strand a Tihanyi-félsziget nyugati oldalán, a forgalmas helyektől távol, amely azonnal rabul ejt. Fürdés előtt vagy után érdemes elindulni a zöldbe a tihanyi túraútvonalak egyikén. 8237 Tihany-Sajkod, Sajkodi sor 22.; facebook.com/ sajkodstrand FÖVENYESI STRAND Fövenyest a Kalóz strandbisztró tette fel az északi part kevésbé ismert helyeire vadászók térképére. A nyugodt, tágas strandon hatalmas fák adnak árnyékot, a fürdés után pedig jöhet a híres, újhullámos strandkaja! 8242 Balatonudvari-Fövenyes, Strand utca vége

Révfülöpi Szigeti Strand

PÁLKÖVEI STRAND Mintha egy korábbi érából maradt volna itt ez a nyugodt, eldugott strand Balatonrendes és Révfülöp között. A település házai és az Üdülőszálló között sétálva tényleg azt érezhetjük, hogy itt megállt az idő. 8254 Kővágóörs-Pálköve, Pálkövei utca

2019 / NYÁR — ŐSZ

71


Fonyód

STRANDOK

5 JÓ HELY, AHOL STRANDOLHATUNK A DÉLI PARTON LELLEI NAPFÉNY STRAND Mindent tud, ami a műfajtól elvárható: a hosszú, homokos partszakaszok és a játszóterek mellett élményfürdője is van szaunaházzal, három medencével és egy óriási hullámcsúszdával. 8638 Balatonlelle, Napospart utca 3.; facebook.com/ napfenystrand SIÓFOKI NAGYSTRAND Az ország egyik legnépszerűbb strandja, ahol néha azon gondolkozunk, ki maradt egyáltalán otthon. A játszóterek, a homokos part, a sekély víz és a pálmás plázs örök vonzerő. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3.; facebook.com/siofokinagystrand 72

WE LOVE BALATON


STRANDOK

BALATONFÖLDVÁRI KELETI STRAND Árnyékot biztosan találunk, a panorámát pedig a Tihanyi-félsziget uralja. A közeli Viharsarok Vitorlás Központban szörfdeszkára is pattanhatunk. 8623 Balatonföldvár, Somogyi Béla utca; balatonfoldvar.info.hu/ hu/vizes-kikapcsolodashoz/balatonfoldvar-keleti-strand FONYÓDI PANORÁMA STRAND 3,5 km-es strand homokos partszakaszokkal, kalózhajós játszótérrel és napozószigetekkel, első osztályú kilátással a Badacsonyra és a tanúhegyekre. Sokak szerint innen a legszebb az északi part. 8640 Fonyód, Fürdő utca; fonyodert.hu/strandok

Balatonmáriafürdő

BALATONMÁRIAFÜRDŐ KÖZPONTI STRAND A 20 ezer m2-es zöldterülettel bíró strandon gyepfoci-, streetball- és strandröpipályák csábítanak aktivitásra, ha a vízibicikliről ugrálást megunnánk. 8647 Balatonmáriafürdő, Gróf Széchenyi Imre tér 9.; balatonmariafurdo.hu/strandok

2019 / NYÁR — ŐSZ

73


Siófoki Aranypart szabadstrand

STRANDOK

7 SZABADSTRAND A BALATON PARTJÁN GÖDRÖSI SZABADSTRAND A hosszú, keskeny, lebetonozott partszakasz különös hangulatáért még a fürediek is átjárnak ide. Előttünk a csillogó víz, mögöttünk autók suhannak, csobbanás után irány egy árnyas kalandpark vagy a büfé! 8237 Tihany, Lepkesor (a Kalandsziget mellett) ÖRVÉNYESI PLATÁN SZABADSTRAND Több sportpálya, csúszda és egy lábtengópálya is van az eldugott, családias strandon, amelyet a 71-es útról levezető földúton haladva érünk el. Itt mindig lesz árnyékos hely a névadó platánok alatt. 8242 Örvényes, Fürdő utca ZAMÁRDI NAGYSTRAND Több mint 3 km hosszú, árnyas strand, amely zenei fesztiváloknak, többek között a Balaton Soundnak is otthont ad. Sétánnyal, büfékkel, pazar kilátással – futáshoz, bringázáshoz, sétához is tökéletes helyszín. 8621 Zamárdi, Margó Ede sétány; zamardi.hu/nagystrand 74

WE LOVE BALATON


STRANDOK

SIÓFOKI ARANYPART SZABADSTRAND A Szabadi-Fürdőteleptől majdnem Siófok közepéig érő, 4 km-es füves terület sokak számára még mindig az egyik legnépszerűbb szabadstrand. A szomszédos sétányon bárok, éttermek, bazárok sorakoznak. 8600 Siófok, Szent István sétány; facebook.com/aranypart BALATONBOGLÁRI PLATÁN SZABADSTRAND A 9,5 hektáron jutott hely bőven játszótereknek, büféknek, sportpályáknak és a Magyar Tenger Mesekertnek is. A strand ingyenes, de a Buborék Élményfürdő szolgáltatásai fizetősek. 8630 Balatonboglár, Platán tér 1. FONYÓDI KUTYASTRAND A Balaton első kutyás fürdőhelye igazi kutyaparadicsom, ahol 3000 m2-en strandolhatunk négylábú családtagjainkkal. Van stég, WC, szemetes és megfelelő méretű füves futkározórész is. 8640 Fonyód, Vitorlás utca; facebook.com/ kutyasstrand

Gödrösi szabadstrand

BALATONFENYVESI NAGYSZABADSTRAND Aki nem csak pihenni jár a strandra, itt rengeteg kikapcsolódási lehetőséget talál, a strandröpitől a szörfözésen át a vízben való kosarazásig. 8646 Balatonfenyves, Balatonpart utca

2019 / NYÁR — ŐSZ

75


A KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE Lenyűgöző geológiai képződmények, hihetetlenül gyönyörű táj, gazdag néprajzi örökség, friss, termelői alapanyagok. Akárhányszor erre járunk, mindig találunk egy új kedvenc helyet, egy eldugott kincset, felfedezünk egy új ízt, egy helyi alapanyagot vagy egy ásványos bort. A ráérős reggelik, apró múzeumok, mesébe illő farmok vidéke ez. Megmutatjuk, milyen könnyű első látásra beleszeretni.

76

WE LOVE BALATON


2019 / NYÁR — ŐSZ

77


KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

SZENTBÉKKÁLLA, KŐTENGER

TÓTI-HEGY

SALFÖLD

78

WE LOVE BALATON


KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

HEGYESTŰ

DÖRGICSEI TEMPLOMROMOK

KORNYI-TÓ

2019 / NYÁR — ŐSZ

79


Emberi Komédia-szoborcsoport

KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

7 HELY, AMIT NE HAGYJUNK KI A KÁLI-MEDENCÉBEN KŐTENGER A Pannon-tenger üledékéből felszínre került hatalmas, furcsa formájú köveket Szentbékkálla határában találjuk. Mintha egy óriás játszott volna itt a múltban. 8281 Szentbékkálla, a temető melletti földúton közelíthető meg; ingoko.hu SALFÖLDI PÁLOS KOLOSTORROM A Salföld-közeli erdő évszázadokon át rejtette a pálos szerzetesek virágzó kolostorát és templomát. Ma a Kárpát-medence egyik legszebb kolostorromja áll itt. 8256 Salföld, a bekötőúttól indul kitáblázott földút EMBERI KOMÉDIA-SZOBORCSOPORT Veszprémi Imre négy, acélcsövekből és mészkőből készült szobra a Kornyi-tó partjáról, egy dombról tartja szemmel az egész Káli-medencét. 8254 Kővágóörs, a falut Köveskállal összekötő út mellett 80

WE LOVE BALATON


KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

VELÉTEI PALOTAROM A gótikus palotát feltehetően a veszprémi püspök építtette a 14. században. A 7x7 m-es lakótorony nem egyházi célokat szolgált, romjai ma is állnak Szentbékkállától északra, a Veléte-hegyen. 8281 Szentbékkálla, a temető mellett balra SÓSTÓKÁLI TEMPLOMROM Óriási rétekkel határolva, egy kis földrakáson találjuk a 13. században épült, román stílusú templom romjait. Ma már csak az északi fal és a szentély nyomai fedezhetők fel. 8254 Kővágóörs, Köveskál felé haladva, a jobb oldali földúton TÖTTÖSKÁLI TEMPLOMROM A román stílusban épült, 12–13. századi festői rom az egyetlen nyoma annak, hogy itt valaha egy Töttöskál nevű falu állt. 8281 Szentbékkálla, a bekötőútnál álló keresztnél jobbra fordulva, át a kőhídon

Töttöskáli templomrom

DÖRGICSEI TEMPLOMROMOK Három Árpád-kori templomromot is találunk az apró faluban: a misztikus múltú Szent Péter templomot, a bazaltból épült kisdörgicsei templomot és a 22 méter magas alsódörgicsei romot. 8244 Dörgicse, Fő utca, Temetői utca, Diófa utca

2019 / NYÁR — ŐSZ

81


INGÓKŐ A Káli-medencében Salföldtől Kővágóörsig húzódik a „kőtengerek” lánca. Ezek a geológiai képződmények a Pannon-tenger üledékéből kerültek a felszínre, majd a szél bizarr formákat alkotott belőlük. Egykor az egész területet körbefogták, a helyiek pedig malomköveket vágtak belőlük. A legszebb kőhát Szentbékkálla határában maradt fenn. A hatalmas sziklákból és furcsa formájú, egymásra tolódott kövekből álló Kőtenger leglátványosabb alakzata az Ingókő, egy gigantikus méretű kőtábla, amely enyhén megbillen, ha a szélére állunk. Az ingókövek olyan szikladarabok, amelyeket keményebb kőzetüknek köszönhetően nem koptatott el a külső erők pusztító tevékenysége, és a környezetükhöz már csak egy kis felülettel kapcsolódnak. Ahogy múlik az idő, egyre kevésbé tudják megtartani a helyzetüket. A szentbékkállai Ingókő éppen ezért különleges: teljesen stabilan áll.

82

WE LOVE BALATON


2019 / NYÁR — ŐSZ

83


Neked Szabad

KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

7 ELDUGOTT HELY A KÖRNYÉKEN NEKED SZABAD Közösségi tér veteményeskerttel, művészeti és jógaprogramokkal, a parttól öt percre. Esténként a tábortűznél világutazók mesélnek, és akár mi is leverhetjük itt a sátrunkat. 8253 Révfülöp, Kacsajtosi út 15.; facebook.com/nekedszabad KIKÖTŐ Hegyi Zoltánék (ex-Sexepil) bohém, pajtából kialakított hostele külsős vendégek számára is kifogástalan reggelit kínál. Megcsodálhatjuk a kertet és a bukósisak-gyűjteményt is. 8286 Mindszentkálla, Jókai Mór utca 7.; facebook.com/kikotomindszentkalla PAJTA GALÉRIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ A Balaton-felvidék ikonikus találkozóhelye magyaros fogásokkal várja a betérőket. A Pajta egyben Török László fotográfus galériájaként is működik. 8256 Salföld, Petőfi utca 9.; facebook.com/pajta.galeria 84

WE LOVE BALATON


KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

PAJTA MÚZEUM Oltárczi Feri bácsi egy régi pajtában rendezte be a falusi életet, a szőlő- és földművelés eszközeit bemutató múzeumát. Kiderül, mi az a vonyogó, és mire használták a törekrostát. 8281 Szentbékkálla, Kossuth utca 13.; szentbekkalla.hu/h/pajtamuzeum.html KOVÁCSMÚZEUM Egy 3 évszázados ház pajtája ad otthont a műhelynek, ahol nemcsak megnézhetjük, hogyan dolgoztak 100 éve a kovácsok, hanem ki is próbálhatjuk magunkat az üllőnél. Előzetes bejelentkezéssel! 8274 Köveskál, Henyei út 32.; baligaleriamuzeum.com BOGNÁRMÚZEUM Kozsda Imre magángyűjteményében egy hajdani bognár saját készítésű eszközeit és a szőlőműveléshez, borkészítéshez használt régi tárgyakat láthatjuk. Szombatonként látogatható. 6121 Ábrahámhegy, Szilvádi-hegy

Kikötő

SALFÖLD Gyönyörűen felújított, hagyományos, hófehér parasztházak, rendezett porták és nyár közepén is nyugalom – nem csoda, hogy a hajdani nyaralók közül többen állandó lakosok lettek, annyira beleszerettek a mesébe illő faluba. 8256 Salföld; salfold.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

85


Sabar-dűlő Borház

KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

3 BORTERASZ, AHOL MEGISMERHETJÜK A KÖRNYÉK BORAIT PÁLFFY BORTERASZ A családi borászat 18 hektáron termelt borait és egyszerű, de ízletes ételeit kóstolhatjuk meg a panorámás teraszon. Ha szerencsénk van, Pálffyékkal is találkozhatunk – szívesen mesélnek a Fekete-hegy ódon pincéiről. 8274 Köveskál, Fő út 40.; palffypince.hu KÁLI KÖVEK Kilátás nincs, de van tágas, nyugis kert, ahol szénabálákon fekve, raklapbútorokon üldögélve kóstolhatjuk végig Szabó Gyula változatos, a vidék minerális ízvilágát hozó borait. 8274 Köveskál, Fő utca 11.; kalikovek.hu SABAR-DŰLŐ BORHÁZ A Balaton helyett a Káli-medence dombjai hullámzanak a háttérben, de mindez másodlagos, amikor dűlőszelektált olasz- és rajnai rizlingekkel kerülhetünk közelebb az „örömborozgatás” fogalmához. 8283 Káptalantóti, Sabari szőlő 2.; sabar.hu 86

WE LOVE BALATON


KÖVESS

MINKET ONLINE IS!

Ha kíváncsi vagy, merre indulj el a Balaton környékén, hol találod a legjobb borteraszokat, éttermeket, strandokat, piacokat, érdekelnek a tó körül zajló változások, és megismernéd a környék kulcsfiguráit, akkor kövess minket online is!

welovebalaton.hu


Kékkúti Kecskefarm

KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

5 TERMELŐ, AKIKET SZEMÉLYESEN IS FELKERESHETÜNK SUSANNE DAUCHER Pécselyen a „Mustár, ecet, chutney” feliratú házat keressük, de a káptalantóti piacon is megtaláljuk Susanne pultját, ahol a híres aróniaecet mellett fűszeres eceteket, édes mustárokat és különleges csatnikat kínál. 8245 Pécsely, Iskola utca 141. és a Liliomkert piac LEVENDULA PORTA Séta a levendulásban, házi szörpök és sajtok, vajkészítés és pazar reggeli a farm terményeiből a Keszthelyi család jóvoltából. Ideális hely, ha egy kis nyugalmat szeretnénk. 8254 Kékkút, Fő utca 18.; levendulaporta.hu KÉKKÚTI KECSKEFARM Gondor Tiborék a nevükön szólítják a 12 hektáron legelésző kecskéiket, tejükből pedig fűszeres sajtokat, sőt még „kecskefagyit” is készítenek, a klasszikusok mellett dió-, füge- és vörösborízben is. 8254 Kékkút (a Theodora-forrással majdnem szemben) 88

WE LOVE BALATON


Gyógynövény-völgy

KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

GYÓGYNÖVÉNY-VÖLGY Több mint 500-féle növény terem itt 7000 négyzetméteren. Már egy séta is felér egy terápiával, de az érdeklődők a növények felhasználásáról is sok újat tanulhatnak. 8251 Zánka, Fő utca 3–7.; gyogynovenyvolgy.hu

Nanett

NANETT Nanett kézműves lekvárjai, szörpjei és sütijei messze földön híresek. Mindent abból készít, amit dörgicsei kertje ad. Egészséges desszertjeit az akali strandon is megtaláljuk. 8243 Balatonakali, strand; facebook.com/nanettbonbon és /Nanett-Strandbüféje

2019 / NYÁR — ŐSZ

89


Fügekert

KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

7 ÉTTEREM, AMELYET KÁR LENNE KIHAGYNI A KÁLI-MEDENCÉBEN NEKED FŐZTEM GASZTROKOCSMA Bisztrókonyha Zánka „tetején”, a laza és az elegáns között. A szezonális fogások főleg helyi alapanyagokból készülnek, a vacsoránkhoz vagy a fröccshöz pedig a Káli-medence dombjai adják a hátteret. 8251 Zánka, Fő utca 7.; facebook.com/nekedfoztemzanka MI A KŐ Trombitás Tamás képzőművész-borász éttermében helyi ízeket és gondosan válogatott környékbeli borokat találunk. Kortárs alkotások között tesztelhetjük az ikonikus rozé kacsamellet. 8274 Köveskál, Fő utca 25.; mia-ko.hu KÁLI ART INN Mesébe illő kert rózsalugassal, felejthetetlen ízek és időtlen elegancia. Négyfogásos vacsoramenüt kínálnak, amelyen vegák és ételérzékenyek kérésére szívesen változtatnak. Külsős vendégként mindig előre be kell jelentkezni! 8274 Köveskál, Fő utca 6–8.; kaliartinn.hu 90

WE LOVE BALATON


KÁLI-MEDENCE ÉS KÖRNYÉKE

KŐVIRÁG A vidék ízei elvarázsolt kerttel, romantikával és rengeteg kreativitással fűszerezve. Érdemes a táblára írt ételek közül választani és egy isteni túrógombóccal megkoronázni az élményt. 8274 Köveskál, Fő utca 9/A; facebook.com/KoviragKoveskal TAGYON BIRTOK A Nivegy-völgy legfinomabb alapanyagait kínálják, de ez nem étterem: itt minden sokkal közvetlenebb a hagyományos vendég-vendéglátós viszonynál. A zöldségek a konyhakertből, a borok a saját pincéből érkeznek. 8272 Tagyon, Tagyon-hegy dűlő; tagyonbirtok.hu FÜGEKERT BED&WINE Szálláshelyként és reggelizőként indultak, de idén minden hétvégén egész napos hedonizmust – brunch jellegű ebédet és vacsorát – is kínálnak a tágas teraszon, az öreg fügefa árnyékában. Az újragondolt lecsójuk bakancslistás tétel. 8251 Zánka, Fő utca 30.; fugekert.com

Zománc Bisztrócska

ZOMÁNC BISZTRÓCSKA Ha nincs Balaton-felvidéki nagymamánk, aki házias vasárnapi ebéddel vár minket, akkor marad a vászolyi étterem a kredencekkel, a piros lábasokkal, a profin elkészített magyaros ételekkel. 8245 Vászoly, Vazul utca 8.; zomancbisztrocska.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

91


INTERJÚ

először egy Zakar Kata és Mészáros György aztán egy kékkúti házba szerettek bele, et 2003-ban köveskáli vendéglőbe, amely kel bővítettek. újranyitottak és szálláshelyek ismert Kővirág. Így született meg a ma már köz és a szálláshely Kata álmodta meg az étterem n megújuló belső tereit, és ő felel a gyakra étlapért is.

ed a Káli-medencében?

WLBa: Melyik a kedvenc hely

vagyok a Káli-medencében, ZK: Maga a tudat, hogy itthon ez legközelebb az boldogsággal tölt el. A szívemh en több mint 20 éve hisz áll, otthonomból látható része és a lenyűgöző hajnali ait nézem nap mint nap a változás , a Fekete-hegy és ánc Csob fényeket. Örök kedvencem a elhagyva kitárulkozó felé olcs persze a Balatonhenyét Kap , nem ritka, hogy hely li ebe rész, mert mindig csendes. Mes ókáli templomrom környéke piknikezni is ide jövünk. A sóst pedig csak egy gyors sétára tökéletesen kikapcsol, amikor nger” a megoldás. van idő, a kővágóörsi „Kiskőte

92

WE LOVE BALATON


INTERJÚ

Zakar

Kata

2019 / NYÁR — ŐSZ

93


RECEPT

94

WE LOVE BALATON


RECEPT

A KŐV IRÁ G REC EPT JE:

Le cs ó m an ga lic asz al on ná va l és tö kk el

A kápia paprikát faszénen feke tére sütjük, majd egy tepsibe tesszük és alufóliá val lefedjük. Az édes datolyaparadicsomokat félb evágjuk, megsózzuk, majd zúzott fokhagymával, kev és kakukkfűvel és vajjal 130 fokon 40 percig sütj ük. A szeletekre vágott vöröshagymát 1-2 óra alatt hide g zsírban, a legkisebb lángon, lassú tűzön konfitáljuk. A tojásokat 6 perc alatt megfőzzük, a forrás után rögt ön jeges vízbe tesszük őket. A vajtököt felszeleteljü k burgonyahámozóval. (A tök helyett cukkinit is has ználhatunk.) Gyöngyhagymát főzünk meg ecetes savanyítólében (az ízesítéshez: babér, koriand ermag, só, bors, cukor, ágacska kakukkfű), majd a levé ben hagyjuk kihűlni. Ezek után hagyományos lecs ót készítünk, amelyhez a vékony szeletekre vágott man galicaszalonnát hagymán megpirítjuk, hozzáad juk a paprikát, a paradicsomot, a fokhagymát , a fűszerpaprikát, a sót és a cukrot. Az egészet leturmi xoljuk, közben füstölt kolbászt és hideg vajkockáka t teszünk bele. A forró lecsókrémet összeforgatjuk a szeletelt vajtökkel, ez kerül a tányér aljára. Középre kerül a tojás, tetejére a mangalicaszalonna. A tojá s köré helyezzük el a sült kápiát, a sült paradicsomot és a gyöngyhagymát.

2019 / NYÁR — ŐSZ

95


ÉSZAKI PARTI TÚRÁK

Északi parti túrák A Balaton északi partja a hegyeivel, dombjaival, patakjaival, erdőivel, mezőivel ideális túracélpont. Az útvonalak egyre jobban ki vannak jelölve, a kéktúra Balaton-felvidéki szakaszának jelzéseit pár éve festették újra. Különleges

96

WE LOVE BALATON


ÉSZAKI PARTI TÚRÁK

képzettségre vagy tudásra nincs szükség, csak egy jó túracipő, pár túrabot és egy jó térkép kell, és már indulhatunk is a vadonba. Észak legkülönlegesebb hegyeit és kilátóit gyűjtöttük itt egybe, amelyek akár pár órás, rövid sétákhoz is megfelelnek, de összefűzve, egymás után megmászva már kihívást is jelenthetnek.

2019 / NYÁR — ŐSZ

97


ÉSZAKI PARTI TÚRÁK

TANÚHEGYEK A KÁLI-MEDENCÉBEN CSOBÁNC (376 M) A Csobánc tetején található várból láthatjuk az északi part egyik legszebb panorámáját. Gyulakeszi és Diszel felől is feljuthatunk a zöld, majd a kék sávos jelzést követve.

KOPASZ-HEGY (302 M) A Káli-medence másik ikonikus hegye Mindszentkálla fölé magasodik, egy erőt próbáló lépcsősoron lehet megközelíteni a falu felől.

98

WE LOVE BALATON


ÉSZAKI PARTI TÚRÁK

FEKETE-HEGY (369 M) Két faluból is meghódítható a rendkívüli vulkanikus hegy, amelynek a tetején álló Eötvös Károly-kilátóból a Káli-medence alján lévő kis tavak sokaságát láthatjuk. Köveskálról a kék kereszt, majd a kék háromszög, Balatonhenyéről a kéktúra jelzését kell követni.

HEGYESTŰ (337 M) Az egykori vulkánon zajlott bazaltbányászat miatt megszemlélhetjük, mi történt a kürtőben évmilliókkal ezelőtt. Monoszlóból érdemes felgyalogolni: választhatunk aszfaltutat, de a Mókus körút nevű útvonalat is. Hab a tortán, hogy a kéktúra is útba ejti a hegyet. 2019 / NYÁR — ŐSZ

99


ÉSZAKI PARTI TÚRÁK

TANÚHEGYEK A TAPOLCAI-MEDENCÉBEN SZENT GYÖRGY-HEGY (415 M) A leghosszabb nevű és legkülönlegesebb tanúhegyünk, amelynek szép nagy platója van 400 méteres magasságban. Bazaltorgonák, barlangok, pazar borok jellemzik a hegyet, amelyet Raposkáról, Hegymagasról és Kisapátiból is megmászhatunk a zöld, kék és piros sávos utakon.

BADACSONY (438 M) A legmagasabb tanúhegy egyben az egyik legfontosabb hazai borvidék központja. Badacsonytomajról és Tördemicről is több útvonal visz a csúcsra, a Bujdosók lépcsője a legizzasztóbb. A tetőn a Ranolder-keresztet és a Kisfaludy-kilátót is érdemes megkeresni. 100

WE LOVE BALATON


ÉSZAKI PARTI TÚRÁK

TÓTI-HEGY (346 M) A Gulácshoz hasonló hegy, csak alacsonyabb, kvázi kis testvér. Káptalantótiból a kék háromszög, a Tótiból Badacsonyba vivő úttól pedig a zöld sávos jelzés mentén induljunk el, hogy szenzációs kilátást kapjunk. Figyelem, a vége meredek!

GULÁCS (393 M) Az egyik legcsúcsosabb tanúhegy elbányászására tettek néhány kísérletet, de szerencsére nem vitték végig. Gyulakesziről induljunk a zöld sávos úton, majd a kék háromszög visz a hegytetőre. A kialudt vulkáni kúpra való feljutást nehezíti a meredek és köves terep. 2019 / NYÁR — ŐSZ

101


ÉSZAKI PARTI TÚRÁK

A KESZTHELYI-HEGYSÉG LEGSZEBB PANORÁMÁI BERZSENYI-KILÁTÓ (GYENESDIÁS – 369 M) Néha még az Alpokalját vagy a Mecseket is látni lehet innen, a látványért érdemes a vonyarcvashegyi vasútállomástól követni a piros jelzést az erdő mélyére. Ha máshonnan is kinéznénk, a Festetics-kilátót a piros jelzésen gyorsan elérhetjük, ez is Gyenesdiáshoz tartozik. KITAIBEL-KILÁTÓ (VONYARCVASHEGY – 225 M) 2002 óta mászható meg ez a viszonylag fiatal torony a Vas-hegy tetején. Vonyarc mellett a Keszthelyi-öböl panorámája adatik meg azon bátraknak, akik a zöld háromszöget követve felkúsznak ide a vasútállomástól.

102

WE LOVE BALATON


ÉSZAKI PARTI TÚRÁK

PADKŰI KILÁTÓ (VÁLLUS – 408 M) A hegység csöppnyi zsákfaluja, az erdőbe zárt Vállus fölött magasodik a kilátó. Ha nem Vállus felől, hanem Vonyarcról érkezünk, oda-vissza 10 kilométeres túrára számítsunk a zöld kereszt jelzésen, amelyről egy ponton le kell térnünk. A fiatal kilátóból még a déli part is látszik. BÉL MÁTYÁS-KILÁTÓ (BALATONGYÖRÖK – 221 M) Ha Györökön egy mászósabb kilátóra is vágyunk, akkor kövessük a sárga sáv, sárga kereszt, piros sáv útvonalat a faluból, és feljuthatunk a 2013-ban felújított panorámatoronyba, ahonnan pazar a kilátás.. SZÉPKILÁTÓ (BALATONGYÖRÖK – 140 M) A golfpályához közeli kilátót meglepő helyen, közvetlenül a 71-es főút és a bringakörút mentén találjuk, viszont cserébe a Badacsony melletti öböl és síkság és persze a többi tanúhegy is elénk tárul.

2019 / NYÁR — ŐSZ

103


BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE Ez a vulkánok és vulkanikus borok, a középkori várromok és apró pincészetek vidéke, ahol minden sarkon legendákba botlunk. Ide sosem jövünk túrabakancs nélkül, de a hegyi ösvények mellett a panorámás borteraszokért is rajongunk, ahol elbújhatunk a forróság elől. Persze azt is megsúgjuk, hol kínálják a legjobb falatokat a helyi borok mellé.

104

WE LOVE BALATON


2019 / NYÁR — ŐSZ

105


BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE

SZENT GYÖRGY-HEGY

LENGYEL-KÁPOLNA

SZIGLIGETI VÁR

106

WE LOVE BALATON


BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE

CSOBÁNC

GULÁCS

BADACSONY

2019 / NYÁR — ŐSZ

107


Tátika Étterem (forrás: Fortepan)

BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE

5 IKONIKUS ÉPÜLET BADACSONYBAN TÁTIKA ÉTTEREM Badacsony egyik jelképe késő modern stílusban, Callmeyer Ferenc tervei alapján épült 1962-ben. A függőleges osztás nélküli üvegfal igazi csúcstechnológia volt, aminek csodájára jártak. 8261 Badacsony, Egry József sétány KISFALUDY-HÁZ A 18. századi barokk présház tulajdonosa egykor Kisfaludy Sándor költő, Badacsony egyik leghíresebb hősszerelmese volt. Ma panorámás étterem és borterasz működik benne. 8261 Badacsony, Kisfaludy Sándor utca 28.; kisfaludyhaz.hu SZŐLŐSKERT ÉTTEREM Az egykori SZOT-étterem gyönyörű fekvésű, tájba simuló épületében a modern stílus a hagyományos Balatonfelvidéki anyaghasználattal találkozik. Korábban egy diszkónak adott otthont, most üresen áll. 8261 Badacsony, Római út

108

WE LOVE BALATON


Szőlőskert étterem

BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE

EGRY JÓZSEF EMLÉKMÚZEUM A „Balaton festője”, Egry József töltötte utolsó éveit ebben az 1941-ben épült, háromszintes villában, melyet faragott bazaltkőből emeltek, eredeti építészeti megoldásokat használva. 8261 Badacsony, Egry sétány 21.

Kisfaludy-ház (forrás: Fortepan)

HABLEÁNY Szálloda, étterem és szórakozóhely volt, amelyre szívesen emlékszik a balatoni nagyszülők generációja is. A Laposa Birtok központjaként éled újjá borászat és gasztronómiai tér formájában. 8261 Badacsonytomaj, Park utca 26.; kishableany.com

2019 / NYÁR — ŐSZ

109


BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE

3 VÁR, AMELYET LÁTNI KELL

Szigligeti vár

CSOBÁNC Egykor hősi harcok helyszíne volt, ma festői rom és a siklóernyősök kedvenc starthelye. Egy óra alatt felsétálhatunk ide, cserébe a környék egyik legszebb panorámája a jutalmunk. 8286 Gyulakeszi, Csobánchegy; csobancvar.hu

110

WE LOVE BALATON


BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE

SZIGLIGET A „Balaton várát” nemcsak a csodás kilátásért, hanem az itt szervezett koncertekért is érdemes meglátogatni. Szeptember 2-ig tart nyitva, majd felújítás miatt 2020-ig bezárják. 8264 Szigliget, Kisfaludy utca 20.; szigligeti-var.hu HEGYESD A 281 méteres magaslatra egy közepesen nehéz túraút vezet. Bár a 13. századi várból ma már az alapköveken kívül nem sok látszik, a kilátás és a nyugalom miatt mégis megéri felmászni ide. 8296 Hegyesd

2019 / NYÁR — ŐSZ

111


BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE

10 KIHAGYHATATLAN GASZTROÉLMÉNY A KÖRNYÉKEN ISTVÁNDY BIRTOK Kortyolod a kéknyelűt, gyönyörködsz a panorámában, miközben szürke marhák legelésznek a közelben. A teraszon Istvándyék házias, szó szerint helyi alapanyagokból készült menüje vár. Érdemes asztalt foglalni. 8283 Káptalantóti, Hegymög-dűlő; istvandy.hu SZŐLŐHEGY BISZTRÓ A St. Orban étterem utódja, ahol a helyi alapanyagokra épülő bisztrókonyha fogásait egy hatalmas szőlőlugas árnyékában tesztelheted. A kilátás és a túrógombóc is felejthetetlen. 8258 Badacsonytomaj, Kisfaludy Sándor utca 5.; facebook.com/ szolohegybisztro PAP WINES Papa Áron és párja, Karina permakultúrás kertjük terményeiből készítik el a mediterrán, az indiai és a közel-keleti konyha által ihletett vegetáriánus tapasaikat, melyekhez saját kézműves boraikat kínálják. Asztalt foglalni szükséges. 8265 Hegymagas, Szent György-hegy, 935/1; papwines.com VILLA KABALA Egy festőművész egykori mediterrán hangulatú villája ad otthont az étteremnek és a vendégháznak, ahol szinte rá sem ismerünk a hatalmas teraszon felszolgált, zseniálisan újragondolt magyaros fogásokra. 8264 Szigliget, Kamonkői út 40.; villakabala.hu BAKOS ATTILA CSALÁDI VENDÉGLŐJE Kiadós magyaros húsételek egy minimúzeumnak is beillő környezetben. A tulajdonos 25 éve viszi a helyet, és minden visszatérő vendégről tudja, hol szeret ülni, melyik a kedvenc étele. 8264 Szigliget, Iharos utca 4.; facebook.com/ bakosvendeglo SZÁSZI BIRTOK A Balatonra, a szigligeti várra és a Kabócás-dűlő szőlőire látunk, miközben a szűk gourmet-étlap szezonális fogásait élvezzük. Itt meg kell inni még egy pohár bort az öreg diófa alatt is. 8265 Hegymagas, 035/7 hrsz.; szaszipince.hu 112

WE LOVE BALATON


Istvándy Birtok

BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE

TILIA BORVENDÉGLŐ Vadak, halak és badacsonyi borok a hársfák árnyékában vagy a bazaltkövekkel kirakott pincében. Itt a vaddisznóhoz, a muflonhoz és a fácánhoz is találunk valamilyen ütős helyi bort, és a forróság elől is elbújhatunk. 8261 Badacsonytomaj, Római út 168–170.; hotelneptunbadacsony.hu BORBARÁTOK „Mértékkel újító” magyaros konyhát és a régi Badacsony romantikáját találjuk a központtól kicsit távolabb eső családi étteremben, amely borospince és panzió is egyben. A fogásokhoz kérjük a csaknem 130 éves Fata Pince borait! 8258 Badacsonytomaj, Római út 88.; borbaratok.hu KIKÖTŐ ÉTTEREM Ringatózó vitorlásokat bámulhatunk, miközben eszünk, és az sem baj, ha közelebb toljuk egy kicsit a vízhez az asztalt. Itt az étkezés nem a puccról, hanem a házias ízekről szól – ezek dominálnak az étlapon. 8264 Szigliget, kikötő; facebook.com/etterem.kikoto KISFALUDY-HÁZ ÉTTEREM Kisfaludy Sándor egykori barokk stílusú présháza magyaros étteremként és borteraszként él tovább. Akár túrázás után is betérhetünk ide, hiszen a ház Badacsony legmagasabb részén áll, ahonnan mesés a kilátás. 8261 Badacsonytomaj, Kisfaludy Sándor utca 28.; kisfaludyhaz.hu 2019 / NYÁR — ŐSZ

113


INTERJÚ

elyet, A régió rengeteg olyan kilátóh yiek is szeretnek túraútvonalat rejt, ahol a hel kicsit a kikapcsolni és kiszakadni egy ce borászt, a hétköznapokból. Laposa Ben a kedvenc Balatoni Kör elnökét kérdeztük „lelassulós” célpontjairól. yéken, ahol szeretsz WLBa: Melyik az a hely a körn kirándulni, feltöltődni? Badacsony vonzáskörzetében LB: Az egyik kedvenc helyem gyel-kápolna. Pont a Szent György-hegyen álló Len segítsen kiszakadni a elég messze van ahhoz, hogy et kell autóznom, ha egy hétköznapokból, de csak tíz perc szükségem úgy, hogy ne kis sétára, friss levegőre van is sok a jó ismerős, borász. fussak össze senkivel – igaz, ott Oroszlánfejű-kút, közben A kápolnától pár perc séta az mire visszaérek, kicsit belefeledkezem a kilátásba, és „újrabootol” minden.

114

WE LOVE BALATON


INTERJÚ

Laposa

Bence

2019 / NYÁR — ŐSZ

115


RECEPT

116

WE LOVE BALATON


RECEPT

A SZŐ LŐH EGY BIS ZTR Ó REC

EPT JE:

Fo ga s, tu rb ol yá s bu rg on ya kr ém sp ár gá va l és va jm ár tá ss al A fogast kifilézzük, leadagoljuk , majd 10 percre 10%-os sóoldatba tesszük. Meghám ozzuk és felkarikázzuk a burgonyát, majd felrakjuk főni annyi vízben, amennyi pont ellepi. Puhára főzzük. A turbolyát leforrázzuk és a burgonyával együtt letu rmixoljuk vaj és tejszín hozzáadásával, amíg szép zöld pürét nem kapunk. A spárgát és a fogast vajban megpároljuk. Ezt követően vajmártást készítünk: vajban párolunk egy kis hagymát, turbolyaszárat és a spárga héjá t. Felöntjük fél liter borral, és visszafőzzük szirupos állagúra. Leszűrjük, majd hideg vajkockát, tejszínt és citromlevet keverünk bele. Halbőrchipsszel tálaljuk : a hal bőrét filézésnél félretesszük, 130 fokos sütőben kiszárítjuk, majd forró olajban ropogósra sütjük. Érde mes a tálaláshoz hagyni egy kis nyers turbolyát, ugyanis intenzív, frissítő ízt ad az ételnek.

2019 / NYÁR — ŐSZ

117


Csendes Dűlő Szőlőbirtok

BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE

7 BORTERASZ, AHONNAN NEM AKARSZ MAJD HAZAMENNI CSENDES DŰLŐ SZŐLŐBIRTOK A fiatal családi borászat már Michelin-csillagos éttermeknek is szállít bort, a tavaly elkészült teraszukon pihenve, kéknyelűt kortyolva pedig egyszerűen megáll az idő. 8257 Badacsonyörs, Hegyalja út 69.; csendes-dulo.hu FOLLY ARBORÉTUM ÉS BORÁSZAT Béke, nyugalom, madárcsicsergés – ez az egyik legcsendesebb hely a Balaton körül, ahol évszázados fenyők alatt kóstolhatjuk a Folly család könnyű borait. 8257 Badacsonyörs, Kápolnavölgyi út 25.; follyarboretum.hu ISTVÁNDY BORMŰHELY A patinás villában kialakított borbárt a központban találjuk, így túráznunk sem kell a panorámáért. Élő zene vagy halk jazz mellett, kéknyelű pezsgővel koccinthatunk a naplementére. 8261 Badacsonytomaj, Római út 155.; istvandy.hu 118

WE LOVE BALATON


BADACSONY ÉS KÖRNYÉKE

FRISSTERASZ Laposáék borterasza laza közösségi hely és koncerthelyszín, ahol lehet borozni, meccset nézni, és a streetfoodvacsoráért sem kell messzebb menni a pultnál. 8261 Badacsonytomaj, Kisfaludy utca 1–3.; frissterasz.hu PLÁNE BADACSONY BORTERASZ Kötelező „nagy” borok és kisebb pincékből származó tételek, gasztrohétvégék, specialty kávé és rengeteg történet, olykor maguktól a borászoktól. 8261 Badacsonytomaj, Park utca 18.; facebook.com/planebadacsony VÁLIBOR Érdemes megkeresni az eldugott, badacsonyörsi birtokot, ahol gyönyörű kilátás tárul elénk, és mindig akad a borok mellé valamilyen finomság. Váli Péter budai zöldjét nem szabad kihagyni. 8257 Badacsonyörs, Major út 46.; valibor.hu

Válibor

NYÁRI PINCE A Szent György-hegy déli lankáin, a Badacsonyt és a Lengyel-kápolnát csodálva tesztelhetjük, milyen a Nyári család tolmácsolásában a kéknyelű, a rajnai rizling vagy a szürkebarát. 8265 Hegymagas, 881. hrsz.; nyaripince.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

119


120

WE LOVE BALATON


KÉKNYELŰ A kéknyelű egy ősi magyar szőlőfajta, amely a levél nyelének kékes-vöröses árnyalatáról kapta a nevét. Igazi kuriózum, ma már csak Badacsonyban terem. 2013-ban bekerült a hungarikumok közé is. Régen „úri szőlőnek” hívták, mert rengeteg törődést igényel, ugyanakkor a terméshozama alacsony – kevés bort adó szőlővel foglalkozni pedig „úri passziónak” számított annak idején. Csak női virágzatot hoz, ezért valamilyen porzó szőlőfajtát kell mellé telepíteni, rózsakőt vagy budai zöldet. Annak ellenére, hogy „nem könnyű eset”, egyre több pincészet palackoz kéknyelűt. A borászok szerint ugyanis ez a badacsonyi borok fejedelme, amely kifejezi a vulkanikus terroir sajátosságait. Különleges aromájú fehérbor és pezsgő is készül ebből a fajtából. A kéknyelű virágzását minden június első hétvégéjén megünneplik Badacsonyban.

2019 / NYÁR — ŐSZ

121


BICIKLITÚRÁK

Biciklitúrák A közelgő szezon első hírhozói általában a kerékpárosok, akik azonnal kirajzanak a Balaton környékén, ahogy 20 fok környékére emelkedik a hőmérséklet. A komoly bringások a tavaszt és az őszt preferálják, de azért a nem

122

WE LOVE BALATON


BICIKLITÚRÁK

túl forró nyári napokon is jókat lehet tekerni mind a Balaton-felvidéken, mind a déli parti síkon. Az csak hab a tortán, hogy folyamatosan fejlődnek a kerékpárutak, és hamarosan a már meglévő utak is megújulnak a Balatoni Bringakörút mentén. Látványos biciklisútvonalakkal és üdítő pihenőhelyekkel segítünk annak, aki nekivágna a környéknek két keréken.

2019 / NYÁR — ŐSZ

123


Világosi magaspart

BICIKLITÚRÁK

5 BICIKLIÚT ELKÉPESZTŐ PANORÁMÁVAL VILÁGOSI MAGASPART Ha a tó csücskénél indítjuk a körbegurulást, rögtön az egyik leggyönyörűbb szakaszt kapjuk: a meredek partfal tetején halad a kerékpárút Balatonvilágoson és Akarattyán. Innen jó időben az egész keleti medencét látni. ASZÓFŐ–ÖRVÉNYES A két parányi falut Tihany után érjük el, ha Keszthely felé tekerünk. Kettejük között kerékpárúton és egy szervizúton haladhatunk, pont olyan magasságon, hogy belátjuk a tavat Tihanytól szinte Balatonudvariig. BALATONEDERICS–BALATONGYÖRÖK Veszprém és Zala megye határát is átszeli az ember ezen a szakaszon, ahol szintén egymást érik a lélegzetelállító panorámák. Az egész csúcsa a Szépkilátó, de a golfpálya melletti szakasz is látványos, ráadásul a kerékpárút is remek minőségű. 124

WE LOVE BALATON


Aszófő-Örvényes

BICIKLITÚRÁK

A FONYÓDI LÖSZFAL ALATTI SZAKASZ Bármerről érkezzünk, üdítő, hogy a monoton üdülőtelepi utcák után a tóparton tekerhetünk, az egyik oldalon a Badacsonnyal, a másikon a tornyosuló hegyfallal.

Fonyód

RÓMAI ÚT BADACSONYBAN Badacsonytomajtól Lábdihegyig a Római úton tekerhetünk, amely párhuzamos a 71-essel, de feljebb fut, a hegy szoknyáján. A kilátás végig lenyűgöző, miközben kilométereken át szőlőtőkék között haladunk.

2019 / NYÁR — ŐSZ

125


Bor és Bringa

BICIKLITÚRÁK

10 HELY, AHOL MEGPIHENHETÜNK BRINGÁZÁS KÖZBEN A ZÖLD A helyért meg kell küzdeni egy kaptatóval Almádi fölött, de legalább felújított bicikliúton tekerhetünk le a nyugodt és zöld völgybe langallót enni és fröccsözni. 8225 Szentkirályszabadja, Vödörvölgy; facebook.com/zold1 VINO TERAZZA Mindegy, hogy legurulunk vagy feltekerünk a Csopak és Füred közötti dombon, épp útba esik ez az olaszos étterem, ahol a hangulatos kerthelyiségben ebédre vagy egy gyors frissítőre is megállhatunk. 8230 Balatonfüred, Germering utca 7; vinoterazza.hu IBOLYA BÜFÉ Régóta biztos pont ez a strandbüfé Bogláron, amely a bringával érkező vendégnek is törzshelye lehet. Lelkes tulajdonosok, szívvel-lélekkel összerakott házias ételek, más nem is kell. 8630 Balatonboglár, Kodály Zoltán utca 24.; facebook.com/ibolyabufe 126

WE LOVE BALATON


BICIKLITÚRÁK

BRINGAKALI Míg a fentebb említett helyek inkább gasztronómiailag és a felfrissülés szempontjából fontosak, a Bringakali szuper szervizhátteret és biciklisboltot nyújt az üdítők és harapnivalók mellé. 8243 Balatonakali, Vasút sor 2.; bringakali.hu PAZAR COFFEE Füred egyre inkább felfutó negyedén is áthasít a Bringakörút, így meg tudunk állni a menő kávézónál. Sütis Móni édességei, minőségi kávék, teák – chai, matcha – vár itt ránk. 8230 Balatonfüred, Aranyhíd sétány 6.; facebook.com/pages/ Pazar-Coffee-Company/1898160727126844 GURULÓ MOKKA A Guruló Mokka egy furgon, amely bárhol felbukkanhat. A törzshelye azért mégis Ábrahámhegy, és ha kinyílik a kocsi hátsó ajtaja, árad belőle a frissítő kávé és az üzemeltető pár kedvessége. Ábrahámhegy, Park utca 28.; facebook.com/groups/217414969020918 BALATON BÁR A Másik Bolt Balaton tavaly adta át a helyét az ArtBalaton Galériának és a bárnak. Szabadtéri pult, hangulatos terasz, környékbeli termelők borai, szörpjei várják a bringásokat, ha itt szusszannának egyet. 8242 Örvényes, Új utca 2.; facebook.com/ balatonbarkrumplee BOR ÉS BRINGA Valljuk meg, egy bringatúra alatt jóleshet egy hűsítő fröccs. A tikkadt vándor egy borászat kitelepülésén kaphatja meg ezt, de akár szervezett túráikon is részt vehet a pihenés után. 8623 Balatonföldvár, Nyugati strand; facebook.com/BoresBringa TEKERGŐ KERÉKPÁROS PIHENŐ A déli part legjobban felszerelt helye túra szempontjából. Miközben a csapat egyik fele az itt kapható kiváló izotóniás italokból frissít, a másik fele szerszámokat igényelhet a szereléshez. 8649 Balatonberény, Rózsa utca 1.; tekergobalaton.hu FENYVES YACHT CLUB Egy vitorláskikötő, ahol a bringásokra is figyelnek: bérléssel, műhellyel, vizesblokkal és pihenőhellyel várják a túrázókat, akik akár a minőségi éttermüket is kipróbálhatják. 8646 Balatonfenyves, Mária utca 1.; fenyvesyachtclub.hu/biciklikozpont 2019 / NYÁR — ŐSZ

127


Káli-medence

BICIKLITÚRÁK

5 LÁTVÁNYOS SZAKASZ A BRINGAKÖRÚTON KÍVÜL BALATONALMÁDI–VESZPRÉM Frissen befejezett útvonal, amelyre az almádi benzinkútnál térhetünk le. Kis utcákon jutunk el a Vödörvölgyig, onnan pedig a régi vasút vonalán kanyarog az aszfaltcsík Szentkirályszabadján át Veszprémig. Vigyázat, odafelé emelkedik! BALATONAKALI–VÁSZOLY–BALATONUDVARI Egy remek alternatíva a Pécselyi-medencében azoknak, akik unják a parti bringautat. Nagyrészt tökéletes aszfalton lehet tekerni, gyönyörű szőlőkön és erdőkön átkelni, izzasztó kaptatókat megmászni. A Vászoly–Balatonudvari közötti lejtőn legurulni felejthetetlen élmény. KÁLI-MEDENCE A dörgicsei útvonalhoz hasonlóan jó alternatívája a parti útnak. Érdemes már Zánkánál felmenni Köveskál felé, majd Káptalantóti után a több útvonal egyikén visszagurulni a partra. Köveskálon illik megpihenni, annyi jó étterem és borterasz van. 128

WE LOVE BALATON


Vászoly-Balatonudvari

BICIKLITÚRÁK

SIÓ MENTI KERÉKPÁRÚT A hangulatos Sió mentén Siófok centrumától tekerhetünk dél felé, mivel 13 éve létezik a 12 kilométeres kerékpárút. Ezen Siójutig jutunk el, majd a fejéri megyehatárnál ér véget az út.

Kőröshegy völgye

KŐRÖSHEGY VÖLGYE Az M7-es völgyhídja alatt vághatunk be mélyen a somogyi dombok közé Szántód felől. Legalább Kerekiig érdemes eltekerni, hogy megnézzük a várromot, de a bátrak Tab városát is útba ejthetik, ahonnan vissza lehet csorogni Zamárdiba.

2019 / NYÁR — ŐSZ

129


KESZTHELY ÉS KÖRNYÉKE Keszthelyen és környékén még ma is könnyen tetten érhető a Festetics család öröksége, de a régió nem csak kulturális szempontból számít izgalmas úti célnak. A Keszthelyi-hegység, Zala és a Kis-Balaton jobbnál jobb kirándulóhelyeket kínál, és itt találjuk a legsportosabb vagy épp a legcsendesebb strandokat is. Ha pedig a gasztronómiát nézzük, az utóbbi években megszaporodtak az olyan helyek, amelyek színvonalban már a Balaton élmezőnyét célozzák meg.

130

WE LOVE BALATON


2019 / NYÁR — ŐSZ

131


KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

HÉVÍZI-TÓ

FESTETICS-KASTÉLY

KIS-BALATON

BALATONI MÚZEUM

132

WE LOVE BALATON


KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

VONYARCVASHEGYI HALÁSZKÁPOLNA

SZÉPKILÁTÓ

2019 / NYÁR — ŐSZ

133


Szigetfürdő

KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

7 HELY, AMELYET MINDENKÉPPEN NÉZZÜNK MEG KESZTHELYEN FESTETICS-KASTÉLY ÉS PARKJA A város képeslap-nevezetessége, amely komoly felújításokon esett át az utóbbi években. Új szobát kapott a Festeticsek arcképcsarnoka, a mauzóleumot rekonstruálták, a pincét pedig bormúzeummá alakították át. 8360 Keszthely, Kastély utca 1.; helikonkastely.hu SZIGETFÜRDŐ A mesterséges szigeteket nemrég állították helyre eredeti, 19. századi formájukban. Mivel éjjel is ki vannak világítva, ideális díszletet biztosítanak egy hosszú, strandolós nap elbúcsúztatására. 8360 Keszthely, Balaton-part; keszthely.hu/ latnivalok/egyeb/szigetfurdo FŐ TÉR, SÉTÁLÓUTCA A Fő tér Keszthely szívét jelenti a városházával, a színházzal és persze Festetics György padon ülő alakjával. Az innen induló sétálóutca épületei pedig a város múltjáról árulkodnak. 8360 Keszthely, Fő tér és Kossuth Lajos utca; keszthely.hu/latnivalok/setaloutca 134

WE LOVE BALATON


KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

BALATONI MÚZEUM A balatoni ismeretek modernizált gyűjtőhelye, ahol szinte mindent megtudhatunk a tó és a környékén élők történetéről, egészen a római korig visszamenőleg. 8360 Keszthely, Múzeum utca 2.; balatonimuzeum.hu

Amazon Ház Látogatóközpont

AMAZON HÁZ LÁTOGATÓKÖZPONT 2016-ban adták át a régi fényében tündöklő, egykor szállóként funkcionáló épületet, ahol jelenleg a veterán autókat is bemutató közlekedési múzeum üzemel. 8360 Keszthely, Kastély utca 17–19.; helikonkastely.hu

KIS SZENT TERÉZ-BAZILIKA A 12. században alapított karmelita rend legnagyobb hazai temploma, melyet hosszú évtizedek tiltása után, 1989 óta gondozhat újra a karmelita közösség. 8360 Keszthely, Tapolcai út 1. ZSINAGÓGA A zsinagógát a Goldmark-ház udvarában találjuk. A tragikus sorsú épületet a kilencvenes években újították fel, és a mögötte megbújó, hangulatos kis bibliai kertet is akkor hozták létre. 8360 Keszthely, Kossuth Lajos utca 22. 2019 / NYÁR — ŐSZ

135


INTERJร

Hava si

t n i l รก B

136

WE LOVE BALATON


INTERJÚ

Havasi Bálint a 2000-es évek elejétől kutatja a nyugat-balatoni régiót, 200 5-től pedig a Balatoni Múzeum igazgatója ként vezeti a feltárásokat. WLBa: Mi volt a legizgalmasabb felfedezése, mióta a Balatonnál kutat? HB: Nem tárgyat vagy emléket mondanék, hanem egy jelenséget. Nagyon pozitív élm ény, hogy az ásatásoknak, feltárásoknak közösségformáló erejük van. A 13. század végén épült Rezi váránál 200 0-ben indultak meg a feltárások, és a folyamat sorá n a helyi lakosokból megszületett a Rezi Várbarát ok Köre, amely azóta is gondozza a várat, programoka t szervez, közösségi kertet, turistaházat hozott létre, azaz élettel töltötte meg a vár környékét. 2016-ban vágtunk bele a Göc seji Múzeummal közösen a Vállus melletti Szent Miklósforrásnál található pálos kolostor romjainak feltárásá ba. A közösség itt is az ügy mögé állt, fontosnak érezték, hogy többet tudjanak a helyről, és ezzel vonzóbbá tegy ék a települést. Az ilyen élmények miatt óriási fant áziát látok a közösségi kutatásban.

2019 / NYÁR — ŐSZ

137


Csóka Fészek

KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

7 ÉTTEREM, AHOVA ÉRDEMES BEÜLNI PURA VIDA PORT Mediterrán szellemiségű hely a keszthelyi kikötőben, ahol megfér egymás mellett a tapolcai pisztráng és a serrano sonka. A pizzájuk kiemelkedő, esténként pedig élő koncerteket is elcsíphetünk. 8360 Keszthely, kikötő; puravidaport.hu VITORLÁS BISZTRÓ Az átlag strandbüfékínálat tökéletes ellentétét hozza a Vitorlás, hiszen itt a hamburger helyett chilis babot, sertéspörköltet vagy fish and chipset is ehetünk a klasszikus hekk mellett. 8360 Keszthely, városi strand; facebook.com/ vitorlasbisztrokeszthely BOCK BISZTRÓ BALATON Vonyarcvashegy biztos pontja a panorámát is kínáló Bock Bisztró, ahol hangsúlyosak a zalai különlegességek a dödöllétől a tócsniig, és ahol a fogas is keszthelyi módra készül. 8314 Vonyarcvashegy, Helikon utca 22.; bockbisztrobalaton.hu 138

WE LOVE BALATON


KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

BRIX BISZTRÓ Újhullámos bisztró a Bonvital Hotel földszintjén, ahol a magyar fogások állnak a középpontban, de a kecskesajtos burger és a tonhalas wrap már Hévíz sokszínű közönségének szól. 8380 Hévíz, Rákóczi utca 16–18.; bonvital.accenthotels.com/hu/brix-bistro ÖREG HARANG Minimum ezért a helyért érdemes felmenni az Egregyi-dombra, és nem csak a kisvendéglő rangos díjai miatt. A Harangban komolyan veszik a helyi alapanyagok felhasználását, és beszélgetős, laza, egyedi fogadtatásra is számíthatunk. 8380 Hévíz, Zrínyi utca 181.; oregharang.hu CSÓKA FÉSZEK Szájhagyomány útján terjedt a környéken, hogy a Csóka Fészek konyhája felnőtt a kilátás szépségéhez. Minőségi gasztronómiát képviselnek, nyáron pedig a lazább, meccsnézős grillteraszt is bevetik. 8313 Balatongyörök, Szépkilátó; facebook.com/ csokafeszeketterem

Pura Vida Port

FARM INN FOGADÓ Egy eldugott csárda Zalában, ahol a konyhán már nyoma sincs a csárdahangulatnak. Minden aznap beszerzett szezonális alapanyagból készül egy német, de a magyar konyha fogásait kínáló séftől. 8782 Zalacsány, Örvényeshegy 20.; facebook.com/ farminnzalacsany

2019 / NYÁR — ŐSZ

139


RECEPT

140

WE LOVE BALATON


RECEPT

A CSÓ KA FÉS ZEK REC EPT JE:

Ha rc sa pa pr iká s pi rí to tt tú ró s cs u sz áv al A halcsontokat a finomra vág ott hagymával és a kockára vágott paradicsommal-papri kával, az összevágott fokhagymával, kb. 2 liter vízz el, sóval rakjuk fel főni. 40 percig lobogó vízben főzz ük, az elpárolgott vizet közben pótoljuk. Az utolsó 10 percben a forrásból levesszük, megvárjuk, amíg a zsír feljön a tetejére, és rászórjuk az őrölt paprikát, maj d további 10 percig főzzük. A mangalicaszalonnát kockára vágjuk és kipirítjuk. A szürkeharcsafilét nagyobb kockákra vágjuk, és kevés szalonnazsíron átpirítjuk. A szitán átpasszírozott sűrű hallével a harcsakockákat össz eforraljuk, amíg meg nem puhulnak és a lé ízlés szerint be nem sűrűsödik. A frissen kifőzött, gyúrt tésztánkat szal onnazsíron megpirítjuk. A harcsapaprikással tálaljuk , majd friss túrót és tejfölt rakunk rá, és megszórjuk a pirít ott szalonnapörccel.

2019 / NYÁR — ŐSZ

141


Promenád Kávéház

KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

5 HELY, AHOL REMEK ÉDESSÉGEKET KAPUNK MÓNISÜTI Már szinte mindenki ismerte Móni tortáit, amikor megnyitotta saját helyét. A gyereksarokkal is felszerelt cukrászda igazi menedék a könnyű krémes és a friss gyümölcsös sütik rajongóinak. 8315 Gyenesdiás, Madách utca 46.; facebook.com/monisuti JORDANICS CUKRÁSZDA A Jordanics fogalommá vált Keszthelyen, hiszen generációk óta tartják a minőséget a belvárosban. Náluk kapjuk a legjobb fagyit a sétálóutca környékén. 8360 Keszthely, Pethő utca 7.; jordanics.hu PROMENÁD KÁVÉHÁZ A világbajnok panoráma mellett a házias sütik és fagylaltok miatt vagy épp egy kiadós és egészséges reggeliért is érdemes itt letérni a 71-es útról. 8313 Balatongyörök, Felsőcsetényi utca 50.; facebook.com/Promenád-Kávéház-568362830185819 142

WE LOVE BALATON


Mónisüti

KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

PART CAFÉ & GRILL A belvárosi Partnak köszönhetően ki sem kell tennünk a lábunkat Keszthelyről, ha Sütis Móni tortáira vágyunk, de friss pékárut és grillezett szendvicseket is találunk itt egy kényelmes napkezdéshez vagy épp kora esti lazuláshoz. 8360 Keszthely, Bercsényi Miklós utca 65.

Tulipán Kávéház

TULIPÁN KÁVÉHÁZ Az egykori szálló helyén üzemelő Tulipán árnyas kertjében üldögélve, süteményt majszolva a világ összes gondjáról megfeledkezhetünk. Ráadásul korán kinyitnak, így akár a reggelit is a 19. századi környezetben fogyaszthatjuk. 8360 Keszthely, Erzsébet királyné útja 30.

2019 / NYÁR — ŐSZ

143


KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

5 KÜLÖNLEGES SPORTOLÁSI LEHETŐSÉG A KÖRNYÉKEN FOOTGOLF Igen, ez a foci és a golf szabályait ötvöző játék, amelyet a legnagyobb élmény közvetlenül a Balaton mellett húzódó pályán kipróbálni. Golfclub Imperial, 8313 Balatongyörök, Becehegy, Mandulás utca; footgolfpalyak.hu VÍZISÍ ÉS WAKEBOARD A Lidó strandon akár kezdőként, kortól függetlenül, oktató segítségével belekóstolhatunk a vízi sportokba, de a haladókat is modern sporteszközökkel várják. 8314 Vonyarcvashegy, Lidó strand; vonyarcvashegy.hu/strand TANDEMUGRÁS Egypercnyi szabadesés négyezer méterről egy tapasztalt ugróval összekötve: ezt kínálják a keresztúri reptéren, előzetes bejelentkezés után. 8648 Balatonkeresztúr, külterület; balatonhostels.hu/ repuelj-veluenk BÚVÁRKODÁS A Hévízi-tó alatt fekvő barlang csakis haladó vizsgával rendelkező búvárok számára nyitott. Főleg mivel a 40 méter mélyen lévő forrásbarlangba már bejutni sem olyan egyszerű. 8380 Hévízi-tó, multicolor.hu/Hevizibarlang/heviz.htm BARLANGÁSZÁS A balatonedericsi Csodabogyósbarlangba kezdő barlangászok is lejuthatnak, viszont kizárólag vezetett túrák során. A kúszós, küzdős út a gyönyörű cseppkőképződményekkel teli termeivel meghálálja a kitartó mászást. 8312 Balatonederics; csodabogyos.hu 144

WE LOVE BALATON


Wakeboard

KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

2019 / NYÁR — ŐSZ

145


Sztúpa

KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

5 KIRÁNDULÓHELY, HA NYUGALMAT KERESÜNK TÁTIKA VÁRA Zalaszántóról indulva egy félórás, meredek utakon vezető sétával érhetjük el a 13. századi várromot, ahonnan a szomszédos Rezi és Sümeg várai is látszanak. 8353 Zalaszántó, Keszthelyi-hegység SZENT MIHÁLY-KÁPOLNA A fenyőliget közepén fekvő épületet sokan halászkápolnaként ismerik, hiszen itt örökítették meg 40 halász megmenekülését a Balaton jeges vizéből. Útközben több piknikezőhelyen is letelepedhetünk. 8314 Vonyarcvashegy, Szent Mihály-domb SZTÚPA Már a zalaszántói Világosvárra vezető gyalogút miatt megéri ide eljönni, de a csúcson található, körbesétálható buddhista szentély mellett akár meditáción is részt vehetünk. 8353 Zalaszántó, Világosvár 13. 146

WE LOVE BALATON


Bazaltutca

KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

BURUCZKY FERENC-TANÖSVÉNY (BAZALTUTCA) Egy kevésbé ismert, de annál kalandosabb zalai útvonal, ahol akár 15 méter magas bazaltoszlopok között is találhatjuk magunkat. 8356 Nagygörbő, Kovácsi-hegy

Tátika vára

EGREGYI SZENT MÁRIA MAGDOLNA-TEMPLOM Az egyik utolsó fennmaradt Árpád-kori templom a Balatonnál, amelyet egy évszázadok óta használt temető vesz körül. 8380 Hévíz, Egregyi szőlőhegy

2019 / NYÁR — ŐSZ

147


148

WE LOVE BALATON


A FESTETICS-KASTÉLY KÖNYVTÁRÁNAK MEGMENTÉSE Tanulságos történet, hogy a Festetics-kastély értékeit bizony nem a helyiek, hanem egy szovjet főparancsnok mentette meg a II. világháború végén. A város lakossága ugyanis fosztogatni kezdte a Festeticsek által akkor már elhagyott kastélyt, így a néhány még szolgáló alkalmazott a megszálló szovjet csapatokhoz fordult segítségért. A szovjet városparancsnok végül elrendelte, hogy a könyvtári szárny ajtónyílásait falazzák be. A lefalazott helyiségek a könyvekkel és a kastély termeiből ide összegyűjtött műtárgyakkal csak így menekülhettek meg. A többi magyar kastélytól eltérően a műtárgyak, könyvek eredeti helyükön vészelték át a háborús időket. A nyílásokat csak később, 1946-ban bontották ki, és az épületrészben 1948-ban megnyílt a Helikon Könyvtár, amely a kastélymúzeum szerves része.

2019 / NYÁR — ŐSZ

149


Diás-sziget

KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

5 DOLOG, AMIÉRT ÉRDEMES A KISBALATONT IS MEGLÁTOGATNI KÁNYAVÁRI-SZIGET ÉS KILÁTÓ A kiemelten védett élővilágú sziget tanösvényét egy óra kényelmes sétával bejárhatjuk, a különleges fahídon pedig legalább egyszer kötelező áthaladni. A Balatonmagyaródról Sármellék felé haladó úton tábla jelzi. MATULA BÁCSI KUNYHÓJA A Tüskevár rajongói azt az egykor halászok által lakott kunyhót is megnézhetik belülről, amilyenhez hasonlóban a regény írása előtt Fekete István is vendégeskedett. (A kunyhót felújítják, várhatóan nyáron nyit ki.) bfnp.hu DIÁS-SZIGET A mocsaras terület kizárólag előzetes bejelentkezés után látogatható, de megéri, hiszen a Fekete István Emlékház mellett a sziget gazdag élővilágát is testközelből csodálhatjuk meg. A 76-os út Sármellék és Balatonszentgyörgy közötti szakaszáról letérve érhetjük el. bfnp.hu 150

WE LOVE BALATON


Matula bácsi kunyhója

KESZTHELY ÉS KÖR NYÉKE

BIVALYREZERVÁTUM A legnagyobb látogatható hazai bivalycsorda dagonyázását távcsővel, magaslesről, és ami a legjobb, egy kerítés mögül egészen közelről is megfigyelhetjük. 6831 Balatonmagyaród, Kápolnapuszta; bfnp.hu

Kis-Balaton Kutatóház

KIS-BALATON KUTATÓHÁZ Interaktív kiállítóhely a térség minden emlékével és tudásával, ahol a gyerekeket külön vízi játszótér várja, ráadásul a vezetett túrák is innen indulnak. 8392 Zalavár, Vársziget; kisbalaton.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

151


STRANDÉTELEK

Strandételek Több év is eltelt, mióta a beach food úttörői berobbantak a strandokra újhullámos, frissen és főleg helyi alapanyagokból készülő ételeikkel. Követőik száma és a strandételek palettája azóta egyre csak nő, mi pedig bemutatjuk a legígéretesebbeket. Újhullám ide vagy oda, a lángos és a sült hal marad az örök kedvenc a vízparti fogások között. Nem egyszerű az alapanyag beszerzése a balatoni halászati tilalom óta, de számos halsütő a pozitív példa arra, hogy így is fenntartható a jó minőség.

152

WE LOVE BALATON


STRANDÉTELEK

2019 / NYÁR — ŐSZ

153


Oszi bácsi keszegsütödéje

STRANDÉTELEK

7 BALATONI SÜTÖDE, AHOL FINOM HALAT EHETÜNK ASZÓFŐI HALSÜTŐ A Füred és Aszófő között feltűnő gigantikus gumihal jelzi a halsütőt, ahol klasszikus halételek készülnek a ponty–keszeg–harcsa–süllő univerzumban. Hosszú a sor, és kedves a kiszolgálás. 8241 Aszófő, a 71. sz. út mellett OSZI BÁCSI KESZEGSÜTÖDÉJE A legendás sütödében mi választhatjuk ki a halat, amely paprikás lisztbe, majd olajba kerül, aztán fehér kenyérrel és kovászos uborkával a tányérra. Süllőt kérjünk, ha nem vállaljuk be a keszeget. 8264 Szigliget, Soponyai út, strand KÁNYA ZOLI HALSÜTŐJE A tó egyik legnagyobb halételválasztékát találjuk a 71-es út mellett, a harcsagyrostól a fish&chipsen át a tulajdonos által füstölt makréláig és lazacig. A kilátás is mesés a teraszról. 8252 Balatonszepezd, Csuki tér 2.; facebook.com/ kanyazolihal 154

WE LOVE BALATON


STRANDÉTELEK

NÁDFEDELES HALSÜTŐ A klasszikusok – többféle halászlé, harcsapaprikás, sült halak, fogasfilé stb. – mellett harcsagyros és pontytepertő is készül itt, és a gluténmentes étrendet követőkre is gondolnak. 8638 Balatonlelle, Fogas utca 1.; facebook.com/ nadfedeleshalsuto JÓBARÁTOK HALSÜTÖDE Egész évben várják a sült hekkre, keszegre és halászlére vágyó tömegeket, a Jóbarátok a helyiek és a nyaralók számára egyaránt törzshely. A füstölt halakat és a kecsegét nem szabad kihagyni. 8220 Balatonalmádi, Lóczy tér 1.; facebook.com/ jobaratokhalsutode HALAS KARCSI BÜFÉJE Csibrák Károly csak frissen készített halakat kínál, így néha fél órát is várni kell, amíg elkészül a fogas, a sügérfilé vagy a ház egyik specialitása, a rántott haltej, de a tulaj sztorijait hallgatva repül az idő. 8621 Zamárdi, Mókus utca 1/A; facebook.com/ HalasKarcsiBufeje

Nádfedeles Halsütő

SIÓ HALSÜTŐ A környéken nyaralóktól a Balaton Sound közönségéig mindenki imádja a zsebkendőnyi helyet, ahol fogast, keszeget, pontyot és pisztrángot is készítenek sütve és főzve, filézve és egészben, olajban, tocsogás nélkül. 8600 Siófok, Vitorlás utca 1–3.

2019 / NYÁR — ŐSZ

155


Tiki Beach BIsztró

STRANDÉTELEK

7 SZUPER HELY, HA BEACH FOODOT KERESÜNK KALÓZ STRANDBISZTRÓ A „büféforradalom” egyik úttörőjénél néha büfésebb, máskor bisztrósabb a kínálat, a legendás Harcsa&Krumpli mellett kézműves burgerek, töltött lepények, saláták, levesek készülnek. 8242 Balatonudvari-Fövenyes, Strand utca 1.; kalozstrandbisztro.hu CODE ZERO A csopaki hajóállomás mellett karnyújtásnyira ülünk a víztől, miközben BBQ-húsokkal és hozzájuk passzoló köretekkel lakunk jól. 8229 Csopak Örkény István sétány 8-16.; facebook.com/ codezerobalaton/ A KONYHÁM Finom burgerek, pulled szendvicsek, tészták és vegán ételek lelőhelye, ahová reggelizni is beugorhatunk. Itt készült a 2018as „Év Strandétele”, a Gofcsi – a gofri és a tócsni szerelemgyereke. 8646 Balatonfenyves, Balatonpart utca 8.; facebook.com/akonyham 156

WE LOVE BALATON


STRANDÉTELEK

TIKI BEACH BISZTRÓ A hawaii szörfös életérzés találkozik itt isteni burgerekkel, házi galuskával és koktélokkal. Ami nélkül nem érdemes elhagyni a helyet, az a brutális nevű agyvelős pirítós és a Bahama Marci koktél. 8621 Zamárdi, Margó Ede sétány; facebook.com/ tikibeachbisztro MANGO BEACH A törzsközönség a pizzára és a mákos gubára esküszik, de érdemes szemezgetni a kéthetente változó, nyomokban ázsiai ízeket tartalmazó étlap fogásai közül is. 8313 Balatongyörök, Strand utca; facebook.com/MangoBeachPizzeria VILLA STRANDBISZTRÓ Egy nívós bécsi étterem balatoni gyökerű séfje és családja hívta életre ezt az álomprojektet, ahol a pulled porkba 13 órán át készülő sertéshús kerül. Burgereket, fish&chipset és finom koktélokat is kínálnak. 8638 Balatonlelle, Virág utca; facebook.com/strandbisztro

A konyhám

TERASZ Kocsis Bálint séf újhullámos büféje a strandról és az utcáról is elérhető. Elsősorban hideg levesek, saláták, burgerek, házikolbászok alkotják a kínálatot, de a vegák örömére húsmentes fogások is szerepelnek az étlapon. 8220 Balatonalmádi, Szent István utca 6.; facebook.com/teraszbalatonalmadi

2019 / NYÁR — ŐSZ

157


Széplaki Lángos-Büfé

STRANDÉTELEK

5 HELY, AHOL ÉRDEMES LÁNGOSOZNI SZÉPLAKI LÁNGOS-BÜFÉ Az Ezüstpart 35 éve megnyílt és azóta is töretlenül népszerű, világbajnok tésztát gyúró lángosozóját már a második generáció vezeti. Minden lángosrajongónak kötelező zarándokhely. 8609 Siófok-Balatonszéplak, Hungária utca 27/B; szeplakilangos.atw.hu RÉV BÜFÉ A révfülöpi móló ikonikus, kutya- és bringabarát helye, ahol közvetlenül a vízparton, hattyúkat nézve kérhetjük a sajtostejfölöst kora tavasztól késő őszig. 8253 Révfülöp, Halász utca 2. ZÁNKAI STRAND, LÁNGOSOZÓ „Ha egy tésztát bedagasztasz, az onnantól kezdve élő anyag” – vallja Styaszni Pál László, a legendásan finom zánkai lángos készítője. A kürtőskalácsot is érdemes kipróbálni, ha erre járunk! 8251 Zánka, Rákóczi út, strand 158

WE LOVE BALATON


Gyuri Lángosbüfé

STRANDÉTELEK

GYURI LÁNGOSBÜFÉ Lángi György tésztája több mint 15 éves rutinnal készül: a lángos széle ropogós, de nincs túlsütve, és nem tocsog az olajban. A mester szerint jó alapanyagokból és szeretettel kell csinálni, ez a titok. 8226 Alsóörs, Strand sétány; pelsocamping.hu/ gyuri-langos-bufe

Széplaki Lángos-Büfé

TIHANYI PIAC PLACC, LÁNGOSOZÓ Aki a legfinomabb csülkös lángosra vágyik, annak a PIAC placc felé kell vennie az irányt. A díjnyertes lángosból természetesen a hagyományos változatok is maradandó ízélményt szereznek. 8237 Tihany, Rév utca 2.

2019 / NYÁR — ŐSZ

159


BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖRNYÉKE Erdős dombok, szabadstrandok, minőségi borok, díjnyertes gasztroműhelyek, pazar panoráma és rengeteg látnivaló. A déli part távolabbi zugáról, a Balatonszemestől Balatonberényig terjedő szakaszról beszélünk, amely sokkal több egy egyszerű nyaralóövezetnél. Hogy miért, azt be is mutatjuk a kishegyi borászatoktól a fonyódi villákig.

160

WE LOVE BALATON


2019 / NYÁR — ŐSZ

161


BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

CSAVARGŐZÖS

VÁRHEGYI SZÉPLÁTÓ

FONYÓDI VILLASOR

162

WE LOVE BALATON


BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

GÖMBKILÁTÓ

SZENT DONÁT-KÁPOLNA

KISHEGY

2019 / NYÁR — ŐSZ

163


Csavargőzös

BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

5 FONTOS LÁTNIVALÓ, HA MEGISMERNÉD A KÖRNYÉK MÚLTJÁT CSAVARGŐZÖS A Balaton második legrégebbi hajóját látogatható minimúzeummá alakították, a tetejéről pedig elképzelhetjük, milyen lehetett, amikor még a tó vizét szelte. 8630 Balatonboglár, Móló sétány; csavargozos.hu BERZSENYI DÁNIEL EMLÉKHÁZ A leginkább csak tankönyvekből ismert költőt a múzeum jóval közelebb hozza, mint a becsomagolt életrajz. Levelei mellett még a pipakészletét is kiállították Niklán. 8706 Nikla, Berzsenyi Dániel utca 96.; niklainfo.hu KRIPTA-VILLA Fonyód nem mindennapi látványossága, amely egy tragikus okokból meghiúsult házasságnak állít emléket egy márványból készített hitvesi ággyal. 8640 Fonyód, József utca 16.; facebook.com/villakavezo 164

WE LOVE BALATON


Somogyvári Szent László Emlékhely

BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

SOMOGYVÁRI SZENT LÁSZLÓ EMLÉKHELY Az I. László király legendáit taglaló kiállításnál kezdjünk, ahonnan egy hosszú lépcső vezet az egykori bencés apátság romjaihoz és a kilátóhoz. 8698 Somogyvár, Kupavárhegy; facebook.com/somogyvariapatsag

Latinovits Zoltán Emlékmúzeum

LATINOVITS ZOLTÁN EMLÉKMÚZEUM A helyi temetőben nyugvó legendás színész előtt a teljes pályáját bemutató emlékházzal és szoborral tiszteleg Balatonszemes. 8636 Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky utca 52.; szemesimuvhaz.hu/latinovits-zoltanemlekmuzeum

2019 / NYÁR — ŐSZ

165


Márffy-villa

BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

3 FONYÓDI VILLA EGY SZÁZADFORDULÓS IDŐUTAZÁSHOZ VELICS-VILLA Az orvos, nyelvész és orientalista Velics Antal az elsők között építtetett egyszintes villát az 1897-es felparcellázás után a ligetes dombtetőn. Az itteni ingatlanokhoz partszakasz is tartozott, ahová saját szerpentin vezetett le. 8640 Fonyód, Bartók Béla utca 3. MÁRFFY-VILLA Márffy Emil katonaként megjárta a porosz–osztrák háborút, majd leszerelése után hazatért somogyi birtokaira, és gazdálkodni kezdett. 1898-ra épült fel faszerkezetes fonyódi villája. 8640 Fonyód, Bartók Béla utca 46–48. SZAPLONCZAY-VILLA A fonyódi fürdőélet és villasor atyja volt Szaplonczay Manó vármegyei tiszti főorvos. Nem meglepő, hogy az úttörő lokálpatriótának van a legrégibb villája itt, amelyet 1894-re építettek fel, és a mai napig jó állapotban van. 8640 Fonyód, Bartók Béla utca 24. 166

WE LOVE BALATON


már évek magazin rosról Balaton a fővá We Love kal szolgál részét többi formációk az ország Hungary jhogy ultunk, We Love , Toka meg a – Bükk és zületett ron, Mátra helyeit régió (Sop Pécs) legjobb időszakra. i és nyári-ősz Szeged -es a 2019 k össze

SZ R – Ő

BUDAPESTI KIADVÁNYUNK MÁR

ELÉRHETŐ A We Love Budapest szolgál online friss és magazin látnivalóiró megbízható már nyolc informáci éve szabadidős l, gasztronó ókkal a miai és fővár prog erre a tudás ramjairól. Nyom kulturális életé os ről, ra alapo tatott kiadv ányában a 2019-es zva ad tippeket és ötlet nyári–őszi eket időszakra.

INGYEN ES KIADV ÁNY

GAS ZTR Ó TÚR ÁK PRO GR AM OK

térképp el

2019

/ N YÁ R

– ŐSZ

2019

Budapesten vagy más hazai régiókban is jó helyeket keresel?

K TÚ RÁ RÓ GA SZT K RA MO PR OG

ENES INGY ÁNY KIADV

/ N YÁ R

– ŐSZ

Ingyenes budapesti és országos kiadványaink (angol és német nyelven is) segítenek megtalálni a legizgalmasabb programokat. Budapesti útikönyvünkben a Dunakanyart és Etyeket is bemutatjuk, országos kiadványunkban pedig Sopron, Tokaj, Debrecen, Szeged, Pécs, valamint a Mátra és a Bükk környékének különleges látnivalóit, programjait és vendéglátóhelyeit gyűjtöttük össze. 2019

Á / NY

SZ R – Ő

ORSZÁGOS KIADVÁNYUNK MEGJELENÉSE:

JÚLIUS


SZINYEI MERSE PÁL FONYÓDI NYARALÁSAI A ma Fonyód helytörténetét és néprajzát bemutató Velicsvillában vendégeskedett két nyáron keresztül, 1916-ban és 1917-ben Szinyei Merse Pál. A művész a leírások alapján hosszú órákon át tanulmányozta a Balaton színének változását vagy a hullámok fodrozódását, de csak nagyon kevésszer született kép a megfigyeléseiből. Annyira zavarta a parti szél, hogy még egy kis kabint is csináltatott magának, hogy nyugodtan dolgozhasson. Mivel már öreg szemével nem tudott minden apró részletet megfigyelni, sokszor unokája felnagyított fényképeit tanulmányozta. Összesen tíz képet festett Fonyódon, ezek közül sajnos épp az egyik legjobban sikerült alkotás lappang ismeretlen helyen. Annak ellenére, hogy a fonyódi kilátást mennyire uralja a Badacsony látképe, a képeken mégsem szerepel a legismertebb északi parti tanúhegy. A festővel együtt nyaraló unokájának leírásából tudjuk, hogy formátlan, pöffeszkedő koporsónak találta a hegyet, ezért kerülte annak megfestését.

168

WE LOVE BALATON


2019 / NYÁR — ŐSZ

169


BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

10 HELY, AHOL ÉRDEMES ENNI KISTÜCSÖK ÉTTEREM Csapody Balázs 25 éve építi nemzetközi hírű éttermét, ahol még a spárga és a ponty is biztosan a környékről jön, nyáron pedig kis túlzással sorszámot kell tépni. Ínyencek a Régiónk Ízei menüről válasszanak! 8636 Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky utca 25.; kistucsok.hu BL YACHTCLUB & APARTMENTS A lellei jachtkikötő megbízható vacsorahelyszín, akár szállóvendégek vagyunk, akár külsősként érkezünk. Idén ráadásul a BBQ-t is elkezdik tanulmányozni. 8638 Balatonlelle, Köztársaság út 36–38.; blyc.hu

Kristinus Gasztro Műhely

KEDVESEM BISZTRÓ Az egykori Mango nevet változtatott tavalyhoz képest, de a konyhájukért idén is érdemes a sétány felé venni az irányt, a túrógombócuk pedig még mindig kihagyhatatlan. 8636 Balatonlelle, Móló sétány; facebook.com/kedvesembisztro

170

WE LOVE BALATON


BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

VITORLÁS ÉTTEREM Átlagos balatoni étteremnek tűnik, de ha beülünk, egész más lesz a benyomásunk. Pont annyit és pont úgy újítanak, hogy a régi vendégeket se veszítsék el, és újakat is szerezzenek. 8638 Balatonlelle, Köztársaság út 14.; facebook.com/ vitorlasetterembalatonlelle ROCKBURGER A történet ott kezdődött, hogy egy srác megörökölt egy klasszikus balatoni borozót. Eltelt három év, azóta már visszajáró vendégek jönnek a Deep Purple-burgerekért. 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 194.; facebook.com/rockburgerofficial KRISTINUS GASZTRO MŰHELY Kiemelkedő konyhát találunk a kéthelyi borbirtokon, ahol egészen biztosan nem mindennapi tányérokat szolgálnak fel. Vacsora után még a bormozijukba is beülhetünk. 8713 Kéthely, Hunyadi utca 99.; kristinus.hu PALETTA BISZTRÓ Ha Bogláron a kikötőbe tévednénk, a Paletta biztos pont külsős vendégeknek és vitorlázóknak egyaránt. A szmókerben mindig készül valami, Bezerics Dani pedig folyamatosan újításokon töri a fejét. 8630 Balatonboglár, Kikötő utca 6.; facebook.com/PalettaBoglar PAVILON Ki sem néznénk a retró épületből, hogy itt milyen zseniális pizzák és tészták kerülnek az asztalunkra. Titkos kedvencünk, de évről évre egyre többen fedezik fel őket. 8630 Balatonboglár, Kodály Zoltán utca 45–49.; facebook.com/Pavilon115459625655098 MÁRTON CUKRÁSZDA Egy lellei legenda, ahova évtizedek óta tömegek zarándokolnak a minőségi süteményekért. Nem véletlenül. 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 241.; facebook.com/ martoncukraszdabalatonlelle GELETA CUKRÁSZDA Az élő bizonyíték arra, hogy egy város két remek cukrászdát is elbír, ráadásul egy főútvonal mentén. A klasszikus kínálat mellett ne lepődjünk meg, ha újhullámos süteményeket is találunk a pultban. 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 269.; facebook.com/ geletacukraszda 2019 / NYÁR — ŐSZ

171


INTERJÚ

Pohner

Ádám

172

WE LOVE BALATON


INTERJÚ

A Kistücsök 25 éves séfje a 12. helyet szerezte meg a 2019-es lyoni Bocuse d’O r szakácsverseny világdöntőjén a csapatával. Ked venc balatoni alapanyagairól kérdeztük. WLBa: Van olyan alapanyag a Balaton környékén, amely nemzetközi viszonylatban is meg állná a helyét – akár a Bocuse d’Or egyik alapanyaga ként? PÁ: Balatonfenyvesi angus mar ha, keszthelyi tokhal, balatonszemesi zöldspárga, bősz énfai vaddisznó, Fodor Lajos zöldségei Siófokról, és még sorolhatnám, mennyi jó alapanyag lelhető fel a Balaton környékén. Egyre több a jó konyha is, amely szezoná lis hozzávalókat használ. Vitathatatlanul fejlődik a körn yék gasztronómiája, így még fontosabbá válik, hogy ezekre az alapanyagokra építsenek a környékbeli éttermek, és akk or majd ez a folyamat önmagát generálja, fejleszti. Ha a fentiek között még nincs is olyan forrás, amely aká r a versenyt is elláthatná, biztosan meg fog jelenni egy ilyen előbb-utóbb.

2019 / NYÁR — ŐSZ

173


RECEPT

174

WE LOVE BALATON


RECEPT

A KIS TÜC SÖK REC EPT JE:

To já ss ár gá já s ra vi ol i, sp ár gá va l, bo rs óv al és tá rkon yo s va jm ár tá ss al Két tojássárgájából és 100 g lisztből tésztát gyúrunk. Hűtőben pihentetjük, majd vékonyra nyújtjuk és tojáskrémmel töltjük: 3 db 6 perces tojássárgáját 30 g vajjal összetörünk, sóval és cayenne-borssal ízesítjük. Köretnek 3 db zöldspárgát sós, citromhéjas vízben 2 perc alatt leforrázunk, lehű tjük, majd vajon átforgatjuk egy kis citromlével. Ezután tárk onyolajat készítünk: 20 g tárkonyt, 10 g petrezselym et, 10 g spenótot, 150 g olívaolajat és fél citrom héjá t 3 percig turmixolunk, majd 2 perc alatt kiforraljuk, és egy finom szűrőn át hagyjuk lecsöpögni. 100 g zöldborsót átkeverünk a tárkonyolajjal, majd sóval, cukorral, citromlé vel és citromhéjjal ízesítjük. Egy finomra vágott salottahagy mából, 2 dl fehérborból, 0,5 dl fehérborecetből és 100 g jeges vajból mártást főzünk, sóval és citromlével ízesítjük, majd az utolsó pillanatban 10 g tárkonyolaj at adunk hozzá. A tésztát megfőzzük és a zöldspárgáv al átforgatjuk vajon, a borsót langyosan tálaljuk.

2019 / NYÁR — ŐSZ

175


Pócz Pincészet

BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

7 HELY, AMIÉRT ÉRDEMES MEGMÁSZNI A KISHEGYET HEGYI CSÁRDA A csárdák kliséit messze elkerülő hely, ahonnan jó időben még a Badacsonyig is ellátni. Magyaros, modernizált konyhát visznek, saját bodzaszörpjük nyáron igazi megváltás. 8638 Balatonlelle, Kishegy-telep; hegyicsarda.hu MAJTHÉNYI PRÉSHÁZ A Szent Donát-kápolna melletti, a Konyári család által működtetett étteremben akár bárányt és fürjet is kifoghatunk, a minőségben biztosan nem csalódunk. 8638 Balatonlelle, Kishegy-telep, Panoráma utca; majthenyi.hu GARAMVÁRI PINCÉSZET Igazi borparadicsom, ahol a régióra jellemző összes fajtával találkozhatunk, de az igazi büszkeségük a kifinomult technológiával készülő pezsgő. 8638 Balatonlelle, Kishegyi utca 42.; garamvariszolobirtok.hu KONYÁRI PINCÉSZET A Konyári család egy gyönyörű, mediterrán hangulatú ligetben húzta fel látogatható pincészetét és a hozzá illő, szintén olasz stílusú vendégházát. 8638 Balatonlelle, Kishegy 176

WE LOVE BALATON


BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

BUJDOSÓ PINCÉSZET A Dél-Balaton egyik ismert borászcsaládjához már azért is megéri beugrani, mert helyi sztorikkal és túraötletekkel is tudnak szolgálni a borkóstoló mellett. 8638 Balatonlelle, Várszói út; bujdoso.com IKON BORÁSZAT Elsősorban a vörösborok kedvelői érezhetik igazán otthon magukat a különleges, erődítményszerű épületben, de a rozéés fehérborválaszték is tartogat kiemelkedő tételeket. 8681 Látrány, Szent Borbála utca 1.; ikonboraszat.hu

Ikon Borászat

PÓCZ PINCÉSZET Egy eldugottabb, de a Kishegytől elvárt minőséget hozó, néha még abból is kiemelkedő pincészet terasszal, ahova a kóstolóra mindenképp előzetesen jelentkezzünk be. 8638 Balatonlelle, Kishegy-telep 107/6; poczpinceszet.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

177


BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

3 HELY, AHONNAN LÁTNI KELL AZ ÉSZAKI PARTOT

Kishegy

SZENT DONÁT-KÁPOLNA A környék rejtett gyöngyszeme a Kishegy, és koronája az a kápolna, melyet 1758-ban szenteltek fel a szőlőművesek védőszentjének tiszteletére. 8638 Balatonlelle, Kishegy-telep; balatonlelle.hu/hu/kishegy

178

WE LOVE BALATON


BALATONLELLE, BALATONBOGLÁR ÉS KÖR NYÉKE

VÁRHEGYI SZÉPLÁTÓ 281 méter magasból kapunk teljes északi parti és belső-somogyi körpanorámát a 2011-ben teljesen újjáépített kilátóból. A lábánál tűzrakóhely és játszótér marasztalja a családokat. 8640 Fonyód, Várhegy utca; fonyodert.hu/kilatok

Krisna-völgy

GÖMBKILÁTÓ Egy piknikezésre alkalmas tisztás mellett magasodik a déli part egyik modern szimbóluma, amely a brüsszeli világkiállításra készült, végül kalandos úton a boglári Várdombra került. 8630 Balatonboglár, Kilátó utca; balatonikaland.hu/vardomb

2019 / NYÁR — ŐSZ

179


SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE A Balaton-part központjaként könyvelték el a Siófok–Zamárditengelyt, pedig a környék városai és falvai többet tudnak ennél. Ha egy kicsit elhagyjuk a nyüzsgő centrumokat, máris ismert művészek vagy épp vadmadarak és nádasok nyomában járhatunk. Siófok szezonon kívül ráadásul egy roppant élhető város, ahol augusztus 20. után sem áll meg az élet.

180

WE LOVE BALATON


2019 / NYÁR — ŐSZ

181


SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE

ZAMÁRDI SZABADSTRAND

SZÁNTÓDI RÉV

KŐHEGYI KILÁTÓ

182

WE LOVE BALATON


SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE

VÍZTORONY

SIÓFOKI STRAND

TÖREKI TAVAK

2019 / NYÁR — ŐSZ

183


Kőhegyi kilátó

SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE

5 HELY SIÓFOK KÖRNYÉKÉN, AMELYET LÁTNI KELL TÖREKI TAVAK Tavak lánca, erdők, nádasok, vízimadarak, háborítatlan természet és egy tanösvény – ki hinné, hogy ez a „matulai idill” Siófok zsúfolt központjától nem is olyan messze vár ránk? 8600 Siófok, Töreki utca KŐHEGYI KILÁTÓ Tágas panoráma tárul a szemünk elé, ha felsétálunk a kilátóba Zamárdiban. A helyi legenda szerint a közeli Szamárkőnél még Jézus is járt. 8621 Zamárdi, Kőhegy, Kilátó-dűlő; zamardi.hu/kilato HAJÓZÁSTÖRTÉNETI LÁTOGATÓKÖZPONT Eszméletlen panorámájú kilátó és interaktív kiállítás – ez a különleges épület a földvári partfal tetején maga a modern multifunkció. 8623 Balatonföldvár, Erzsébet utca 50.; balatonfoldvarikilato.hu 184

WE LOVE BALATON


Töreki tavak

SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE

SIÓFOKI VÍZTORONY A főtéren álló ikonikus víztornyot kívül-belül felfedezhetjük. Nyitott panorámateraszt, körbeforgó ülőhelyeket és kávézót is találunk a tetején. 8600 Siófok, Fő tér 11.; viztorony.com

Kereki vár

KEREKI VÁR 282 méter magasan trónol Fehérkő várromja. Már 1338ban említették egy oklevélben, több ostromot átélt, egyszer maga Kinizsi dúlta falait. A közeledő török hadsereg miatt robbantották fel. 8618 Kereki, Amáliapuszta

2019 / NYÁR — ŐSZ

185


186

WE LOVE BALATON


A KOMP A Balaton átlagosan 7,7 kilométer széles, de van egy pont, ahol mindössze 1 kilométer választja el egymástól az északi és a déli partot: a Tihanyi-szoros. Itt jár Szántód és Tihany között a komp, amelyen csak a tavalyi évben több mint egymillió utas kelt át. Hasonló átkelővel már a rómaiak is próbálkoztak, de azon a szerkezeten még csak pár ember fért el. A középkorban a tihanyi apátság egy vitorlás-evezős hajóval szállított embereket: Szántódról füstjellel jelezték, hogy valaki átkelne, ekkor átjöttek érte Tihanyból. A fejlődés a motorizációval indult el igazán: az első motoros kompot 1927-ben építették, és nyolc autót bírt el. A II. világháborúban felrobbantott kompot kibővítve építették újjá, így még két kocsit cipelhetett. 1961–76 között épült meg a mai négy hajó, a Kisfaludy, a Kossuth, a Széchenyi és a Baross – ezek már buszok szállítására is alkalmasak. A kompok téli és nyári menetrend szerint járnak, csak durva szélben vagy vastag jégtakaró miatt állnak le.

2019 / NYÁR — ŐSZ

187


SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE

5 HELY, AHOL FONTOS MŰVÉSZEK MÚLTJÁT ISMERHETJÜK MEG JÓZSEF ATTILA EMLÉKHÁZ A magyar irodalom egyik legfontosabb szereplője Szárszón halt meg. Szobrok mellett interaktív emlékházat is találunk itt, ahol a költő utolsó hónapját töltötte. 8624 Balatonszárszó, József Attila utca 7.; balatonszarszo.hu/jozsef-attila-emleke KÁLMÁN IMRE EMLÉKHÁZ Az operett atyja olyan műveket szerzett, mint a Csárdáskirálynő vagy a Marica grófnő. Szülővárosa személyes tárgyakkal teli emlékházat alapított a tiszteletére. 8600 Siófok, Kálmán Imre sétány 5.; emlekhaz.konyvtar-siofok.hu

188

WE LOVE BALATON


SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE

SIÓFOKI EVANGÉLIKUS TEMPLOM A finn testvérvárosról elnevezett parkban áll az organikus építész, Makovecz Imre temploma. Aki meg akar ismerkedni a 80-as évek Makovecz-stílusával, annak érdemes betérnie. 8600 Siófok, Fő utca 220. (Oulu park) KRÚDY-VILLA Krúdy Gyula egy siófoki villában töltötte az első világháború éveit, sőt itt szeretett bele későbbi feleségébe is. A ház ma panzióként üzemel. 8600 Siófok, Mártírok útja 4.

Siófoki evangélikus templom

VARGA IMRE SZOBRAI A város szülötte, Varga Imre jelentős életművet és jó pár szobrot hagyott maga után Siófokon. Érdemes végigjárni a fontosabbakat: Károlyi Mihály, Kálmán Imre képmásait és a Vénusz születése, a La Charogne című szobrokat. 8600 Siófok

2019 / NYÁR — ŐSZ

189


INTERJÚ

gláron is Balatonföldváron és Balatonbo ot, de a show nem felújítják a szabadtéri színpad tkikötő alapítóállhat meg. Nagy Viktort, a Kul vénysorozat igazgatóját kérdeztük a rendez jövőjéről. idei Kultkikötő, és mely WLBa: Miként fog működni az ri felhozatalból? előadásokat emelnéd ki a nyá , de a földvári munkákat NV: Mindkét helyszín megújul tjuk el, így a megszokott csak az idei évadunk után indí A boglári helyszín viszont et. nség helyszínen várjuk a közö ami reményeink szerint költözik – egyenesen a partra, ötősebb” hangulatot varázsol még szabadabb, még „kultkik rtoárunkat illeti, minden az előadások köré. Ami a repe i előadásokat, főleg a vidéki ház szín évben nagyon várom a y találkozások ezek, nehéz kőszínházak produkcióit. Nag például a Kecskeméti is konkrét darabot kiemelni, de éde című előadására és a besz ly Katona József Színház Kirá mberére is kíváncsi vagyok. Veszprémi Petőfi Színház Esőe

190

WE LOVE BALATON


INTERJÚ

Nagy

Viktor

2019 / NYÁR — ŐSZ

191


SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE

5 KÜLÖNLEGES ÉTTEREM A KÖRNYÉKEN EGY CSIPET NÁDAS El se hiszi az ember, hogy Siófok központjától távol, a Töreki erdőben találjuk ezt a csendes és idilli, minőségi bisztrókonyhával működő éttermet. Sok fűszer a saját kertjükből érkezik. 8611 Siófok, Töreki utca 40.; egycsipetnadas.hu DÉLI PART BBQ A húsimádók kedvence lehet ez a Sió-csatorna mellett található étterem. A házigazda nagyon komolyan veszi a barbecue-t, és ez a tányérokon is látszik. 8600 Siófok, Vámház utca 2.; facebook.com/delipartbbq MALA GARDEN Hotel és étterem egyben, sok csillaggal, magas minőségben, balinéz életérzéssel. A keletiesség azonban nem válik giccsé, ahogy az eklektikus thai–mexikói–magyar konyha sem okoz csalódást. 8600 Siófok, Petőfi sétány 15/A; malagarden.hu ROZMARING KISKERT VENDÉGLŐ És pizzéria! – a csendes mellékutcában megbújó kisvendéglő ugyanis nem kevesebbet, mint kitűnő olasz konyhát takar. 8600 Siófok, Akácfa utca 53.; facebook. com/rozmaring.pizzeria FISH HOUSE Legyen az a hal sós vagy édesvízi, kicsi vagy nagy, egyben vagy darabokban, tésztával vagy zöldségkörettel, mindet megtaláljuk Sóstó partjához közel. 8600 Siófok, Puszta-torony tér 1.; facebook.com/fishhousesosto.hu

192

WE LOVE BALATON


SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE

3 CUKRÁSZDA, AMELYET ÉRDEMES KIPRÓBÁLNI MANDARA CAFÉ A siófoki Mala Garden kis testvérében is a balinéz design uralja a belteret, de az újhullámos sütemények között hazai klasszikusokat is találunk. 8600 Siófok, Szent István sétány 15/A; malagarden.hu/mandara-cafe-lounge CAFÉ MELBA Legyen az olaszos fagylalt és kávé vagy osztrákos torta, a családi vonalon működő Melba kávézó a maximumot nyújtja, ráadásul kőhajításnyira Siófok főterétől. 8600 Siófok, Fő utca 172.; facebook.com/cafemelbasiofok

Café Melba

SZÉLCSEND Nem ismerünk a Balatonnál túl sok helyet, ahol a remek sütemények mellett házi levendulatermékeket is találunk. A Szélcsend ilyen hely. 8623 Balatonföldvár, Budapesti út 1.; facebook.com/ szelcsendkave

2019 / NYÁR — ŐSZ

193


RECEPT

A ROZ MA RIN G VEN DÉG LŐ

REC EPT JE:

La zi o pi zz a

l, vízzel készítjük Magyar lisztből, élesztővel, sóva . A tésztát – ztát atés a délolaszos, vékony pizz – meggyúrjuk el kézz n orúa szig hagyományosan és legyen, majd meleg többször is, hogy jó levegős es pizzához külön helyen kelesztjük. Minden egy ákat aztán kézzel pizz a lemérjük az adag tésztát, mában sütjük. afor pizz tis cen nyújtjuk, végül 30 y sok pestóval készül, A Lazio különlegessége, hog es ízét. A tésztára az adja a pikantériáját, különleg elt mozzarella resz rá l, paradicsomszósz kerü vízszegény gi, ősé min t, etel és vékonyra szel ük elektromos sütj meg n foko 350 Ezt ek. sonkaszelet el rajta. tünk terí sütőben. Ha kész, friss rukkolát nk a esü tépd t olyó llag Végül egy nagy mozzare tónk pes A l. tóva pes zöld k olju tetejére, és meglocs ból ezán ól, parm bazsalikomból, fokhagymáb és olívaolajból áll.

194

WE LOVE BALATON


RECEPT

2019 / NYÁR — ŐSZ

195


7 EXTRÉM PROGRAM A KÖRNYÉKEN

196

WE LOVE BALATON

Gokart Balaton

SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE


SIÓFOK ÉS KÖRNYÉKE

ZAMÁRDI KALANDPARK A balatoni kalandparkok egyik első fecskéje a zamárdi, ahol egy saját tó, kerti vasút és ugrótorony is van a különböző nehézségű kalandpályák mellett. 8621 Zamárdi, Siófoki út; zamardikalandpark.hu GOKART BALATON 400 méternyi aszfalt vár mindenkit, aki száguldani akar egyet felügyelt körülmények között. A biztonság az első, de traffipax nincs, előbújhat belőlünk a Forma–1-es pilóta. 8600 Siófok, Jégverem utca; gokartbalaton.hu BAMBOO SZIGET Aki kipróbálná a vízisít, a wakeboardot és a hasonló vízisportokat, majd leheveredne egy nyugágyra a parton, annak a Bamboo lesz a törzshelye. 8600 Siófok-Szabadifürdő, Csúszda utca 1.; bamboosziget.hu SUPPORT Itt bármikor deszkára pattanhatunk, és megküzdhetünk a Balaton hullámaival. A bátrabbak akár jógázhatnak is a vízen – ki mer bevállalni egy lefelé néző kutyát a deszka közepén? 8621 Zamárdi, Harcsa utca; supshop.hu/tag/zamardi SIÓFOK-KILITI REPÜLŐTÉR Még tériszony nélkül is nagy akaratpróba kiugrani egy Mi-8-as helikopterből, a kiliti reptérről felszállva azonban legyőzhetjük a félelmünket tapasztalt szakértőkkel, tandemben ugorva. 8611 Siófok-Kiliti, Szekszárdi út 1.; ugranijo.hu VIHARSAROK VITORLÁSKÖZPONT Kalózon és katamaránon is vitorlázhatunk, vagy szörfdeszkán lovagolhatjuk meg a hullámokat. Kedves oktatók várják a kezdőket és a profikat egyaránt. 8623 Balatonföldvár, Somogyi Béla utca (Keleti strand); multihulliganok.hu SIÓFOKI ÓRIÁSKERÉK Azoknak, akik tériszonnyal küzdenek, nincs szükségük ejtőernyőzésre önmaguk legyőzéséhez. Nekik épp elég extrém az 50 méteres kerék is, amelyet várhatóan a főszezon elején állítanak fel. 8600 Siófok, Petőfi sétány; siofokoriaskerek.hu

2019 / NYÁR — ŐSZ

197


A kiadvány tartalmát a We Love Balaton szerkesztősége készítette.

/we_love_balaton

welovebalaton.hu

/weheartbalaton

A magazin a We Love Publishing Kft. szellemi tulajdona. Másolása részben vagy egészben is szigorúan tilos. Csapatunk gondos figyelmet szentelt minden információ hitelesítésére, ezek között azonban adódhat változás, melyért felelősséget nem vállalunk. info@welovebalaton.hu Budapest, 2019

198

WE LOVE BALATON



A We Love Balaton online magazin már hat éve szolgál friss és megbízható információkkal a balatoni régió látnivalóiról, gasztronómiai és kulturális életéről, szabadidős programjairól. Nyomtatott kiadványában erre a tudásra alapozva ad tippeket és ötleteket a 2019-es nyári–őszi időszakra.

2 0 1 9 / N YÁ R – Ő S Z


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.