WE LOVE BALATON POCKET GUIDE WINTER-SPRING / 2018-2019 (Hungarian)

Page 1

GASZTRÓ TÚRÁK PROGRAMOK

T É L —TAVA S Z

2 0 1 8 –2 0 1 9


BEVEZETŐ Ha megkérdeznénk száz embert, hogy mi jut eszükbe a Balatonról, valószínűleg elsősorban a strand, a nyár, a vízpart és a fesztiválok lennének a legnépszerűbb hívószavak. Nagyon sokáig valóban erről szólt a Balaton, de az utóbbi években egy lassú, mégis látványos változás kezdődött. Sok helyi vállalkozó elkezdett négy évszakos Balatonról, őszi-téli nyitvatartásról beszélni, cáfolva ezzel azt a tévhitet, hogy augusztus 20-a után megáll az élet a tó partján. Most már inkább arról van szó, hogy akkor kezdődik. A tömeg ugyanis elvonul, a tanúhegyek, a túraútvonalak, a látnivalók viszont nem mozdulnak, és azt tapasztaljuk, hogy ilyenkor sokkal nyugodtabb és élhetőbb a környék. Igaz, hogy a vasúti menetrend foghíjasabb, mint nyáron, és lehet, hogy kicsit többet kell keresnünk a nyitva tartó éttermeket, de az ilyenkor is kitartó vendéglátósok tényleg hosszú távban gondolkoznak, és minél többen vannak, annál jobban jár a régió. A téli, valamint a kora tavaszi Balatonra koncentrálva gyűjtöttük össze öt fejezetre bontva tippjeinket arra vonatkozóan, hogy merre érdemes felfedezni ilyenkor a környéket.

2

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

3


TARTALOMJEGYZÉK

TARTALOMJEGYZÉK

26

16

32

68

52

14

46

64

BEVEZETŐ (1-17)

AKTÍV (44-69)

Bakancslista: ezt a 10 dolgot csináld a Balatonnál télen..............................10 Road Trip egy hosszú hétvégére a Balaton északi partján..........................14 Road Trip egy hosszú hétvégére a Balaton déli partján............................... 16

7 várrom, amit érdemes felfedezni.....................................................................46 3 tanúhegy, amit egyszer meg kell mászni...................................................... 48 Puskás Zoltán-interjú.............................................................................................. 50 5 extrém túra az északi parton..............................................................................52 3 kilátó, amelyre télen is felmehetünk.............................................................. 54 3 izgalmas túra a déli parton................................................................................ 56 3 sport, amit a Balaton jegén űzhetünk.............................................................57 3 korcsolyapálya a Balaton környékén..............................................................60 3 hely, amit a Bakonyban fel kell fedezni......................................................... 62 3 barlang a mélység szerelmeseinek..................................................................63 3 vitorláskikötő, ahol egy téli túrán is kiköthetünk....................................... 64 Érdi Mária-interjú..................................................................................................... 66 7 könnyű túra a Balatonnál................................................................................... 68

LÁTNIVALÓK (18-43) 7 kihagyhatatlan látnivaló télen és kora tavasszal........................................ 20 7 balatoni hely, ami fontos művészek múltjához kötődik...........................22 3 múzeum a művészet rajongóinak................................................................... 24 7 fontos templom az Árpád-korból.................................................................... 26 Barkó Ágoston-interjú............................................................................................. 28 5 épület, ami a késő modern stílust idézi meg............................................... 30 5 hely, ahol a környék élővilágát is megismerhetjük....................................32 5 hely, ahol a gyerekek sem fognak unatkozni............................................... 34 5 különleges templom az északi parton............................................................36 3 eldugott északi parti látnivaló............................................................................38 3 sétány, amit nem csak a kilátás miatt érdemes felfedezni..................... 42 3 eldugott hely a déli parton, amit látni kell................................................... 43 4

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

5


TARTALOMJEGYZÉK

TARTALOMJEGYZÉK

72

98

94

86

120

102

114

134

GASZTRÓ (70-99)

ESEMÉNYEK (100-117)

10 jó étterem, ami télen is nyitva tart.................................................................72 5 piac, ahol nem csak nyáron vásárolhatunk...................................................76 7 remek cukrászda a Balaton környékén...........................................................78 5 étterem, amiért érdemes eltávolodni a parttól...........................................80 7 hely az északi parton, ahol télen is jót ehetünk.......................................... 82 5 étterem a déli parton, amit télen is nyitva találunk.................................. 84 3 pékség, ahol egész évben bevásárolhatunk................................................. 86 7 hely, ahol érdemes forraltborozni................................................................... 88 7 ajánlott balatoni bor a karácsonyi asztalra...................................................90 Borbély Tamás-interjú............................................................................................ 92 5 balatoni pezsgő, amivel érdemes köszönteni 2019-et............................. 94 7 borászat az északi parton, amit télen is nyitva találunk.......................... 96 5 borászat a déli parton, ahova télen is be lehet jelentkezni.................... 98

5 program, amitől megmozdul a környék.......................................................102 5 adventi vásár a Balatonnál............................................................................... 106 5 tipp, hogyan töltsd a szilvesztert................................................................... 108 Balassa Balázs-interjú............................................................................................ 110 3 program, amelyen jó balatoni borokat kóstolhatsz..................................112 4 gasztroesemény, amely a Balaton legjobb arcát mutatja...................... 114 5 program, amikor Veszprém éjjel is ébren marad...................................... 116

6

WE LOVE BALATON

PINEHÉS (118-135) 7 gyógyfürdő, ahol télen is megmártózhatunk..............................................120 5 vendégház, ahova jó elvonulni........................................................................122 Tóth Balázs-interjú..................................................................................................124 5 borászat, ahol kóstolhatunk és meg is szállhatunk..................................126 3 hely, ahol érdemes benevezni egy szaunaszeánszra...............................128 3 piknikhelyszín a déli parton, ha kisüt a nap................................................129 3 város, ahol érdemes wellness-szállodát keresni.......................................130 5 program, ha szeretnénk kikapcsolódni.........................................................134 2018—2019 / TÉL—TAVASZ

7


BEVEZETŐ

BEVEZETŐ

A BALATONI RÉGIÓ TIHANYI-APÁTSÁG

TAPOLCAITAVASBARLANG VÍZTORONY

SZIGLIGETI VÁR

HÉVÍZI-TÓ BALATONFÖLDVÁRI HAJÓZÁSI LÁTOGATÓKÖZPONT

Toplistáinknál az alábbi ikonokkal jelöljük, hogy a felsorolt helyek a Balaton melyik partján találhatóak. GÖMBKILÁTÓ

Északi parti helyszínek

Déli parti helyszínek

KIS-BALATON 8

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

9


BEVEZETŐ

BEVEZETŐ

Bakancslista EZT A 10 DOLGOT CSINÁLD A BALATONNÁL TÉLEN

Kóstolj forralt bort helyi borból! A forralt bor a téli balatoni rendezvények alapkelléke, amit recepttől függetlenül a jól csengő nevű pincészetek boraiból kérjünk!

Fedezd fel a várakat!

Ismerd meg a környék télen is nyitva tartó vendéglátóhelyeit!

A klasszikus és felújított célpontokon (Sümegen vagy Szigligeten) túl az eldugottabb romok (például a kereki vár vagy a Tátika) télen még különlegesebb túraútvonalaknak számítanak.

Aki a Balatonnál télen is nyitva tart, az szinte biztosan minőségi helyet visz, ezért a nyugodtabb, intimebb tél alatt ők is könnyebben megnyílnak a vendégek felé.

Próbálj ki egy téli sportot! Nem kell feltétlen Ausztriáig menni a síelésért, ahogy egy havazásban megejtett téli vízitúra is örök emlék lehet. Ha pedig befagy a tó, ne szalasszuk el a ritka lehetőséget korcsolyázásra vagy jégvitorlázásra.

10

WE LOVE BALATON

Gyógyfürdőzz a Balaton környékén! Akár a balatoni szilveszterezést vagy túrázást is lezárhatjuk egy termálfürdő meglátogatásával. Egy hajnali hévízi fürdőzést például kevés dolog múlhat felül ebben az időszakban.

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

11


BEVEZETŐ

BEVEZETŐ

Kezdd a tavaszt az egyik tanúhegy tetején!

Nézz be egy téli kiállításra! A veszprémi várnegyedbe vagy a füredi Vaszary Galériába már önmagában megéri elsétálni, de télen kortárs hazai fotókiállítást vagy a lengyel geometrikus irányzat műveit is elcsíphetjük.

Ünnepeld az új évet a Balatonnál!

A könnyebbtől a nehézig szinte minden típusú túrát megtalálhatunk a Szent György-hegyre vagy a Csobáncra vezető útvonalakon, ahonnan a teljes ébredő Balaton-felvidéket beláthatjuk.

Lehet, hogy nem mindenki képes az újévi Balatonba csobbanásra, ám a környék szilveszterkor az egyik legjobb arcát mutatja programokban és vendéglátásban egyaránt.

Nézd meg a márciusi mandulavirágzást! Kóstolj borokat helyben, a pincészeteknél!

Már-már kötelező program, amiről addig nem hiszed el, mennyire látványos jelenség, amíg személyesen nem láttad a rózsaszínbe öltöző fákat.

A ráérősebb téli napokon a borászoknak is több idejük van mesélni, ha saját filozófiájukról kérdezzük őket, ráadásul az újbort is elsők között tesztelhetjük ilyenkor. 12

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

13


BEVEZETŐ

BEVEZETŐ

Road Trip EGY HOSSZÚ HÉTVÉGÉRE A BALATON ÉSZAKI PARTJÁN

PÉNTEK: Kezdjük Balatonfüreden a napot a Pazar kávéjával, majd tegyünk egy kört a belvárosban, ahol egy időszaki kiállításra is beugorhatunk a Vaszary Galériába. Innen vegyük az irányt Tihany felé, ahol egy kiadós séta után foglaljunk asztalt Csopakon, ahol remek éttermek között válogathatunk. Este pedig érdemes a füredi Blaha Lujza utca felé venni az irányt, mert a Kredenc–Kedves Cukrászda–Morzsa Bisztró tengelyen mindig történik valami.

SZOMBAT: Másnap irány Veszprém, ahol a várnegyed és a Veszprémvölgy a város legszebb arcát mutatja ilyenkor. A délutánunkat szánhatjuk a Bakonyra, ahol időtől függően túrázhatunk Bakonybél közelében vagy felkereshetjük az eplényi sípályát. Este pedig a Káli-medence valamelyik éttermében és vendégházában pihenhetjük ki a sportos szombatot.

VASÁRNAP: Vasárnap induljunk a Balaton nyugati oldalára, ahol még időben érkezzünk meg a híres káptalantóti piacra, mielőtt felkapaszkodunk valamelyik tanúhegy tetejére. Hazaindulás előtt még Szigligeten, a strandon kialakított korcsolyapályán tegyünk egy kört, a Villa Kabala felkeresése után pedig a várból érdemes megnézni a naplementét. 14

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

15


BEVEZETŐ

BEVEZETŐ

Road Trip EGY HOSSZÚ HÉTVÉGÉRE A BALATON DÉLI PARTJÁN

PÉNTEK: Hol máshol is kezdhetnénk egy téli-kora tavaszi üdülést, mint a Balaton kapujában: másszuk meg a kenesei Magaspartot délelőtt, gyönyörködjünk a kilátásban, majd töltsük fel a szervezetünket energiával, vagyis hússal a siófoki Déli Part BBQ éttermében. A napot érdemes a zsúfoltságot már elfelejtett, csendes Siófok parkjaiban és sétányain tölteni, meg persze sétálni egyet a lehűlt vizű Balaton partján. SZOMBAT: Kezdjük a csípős szombati reggelt egy kis autózással Belső-Somogy hullámos tájain. Érdemes Somogyváron megnézni a Szent László Nemzeti Emlékhelyet, utána a somogyvámosi Krisna-völgyet is útba ejthetjük egy kis lelki feltöltődés erejéig. Az ilyenkor üres utakon gyorsan elérjük Szemest, ahol a Kistücsök téli választékában merülhetünk el, ebéd után pedig felfedezhetjük a közeli Balatonlelle borászatait.

VASÁRNAP: Fonyódnak és környékének a felfedezése ideális cél lehet a zárónapra: ha befagyott a tó, korizzunk egyet némi forralt borral kiegészítve, ha nem, akkor keressük fel a város nevezetességeit: kilátókat, parkerdőket, villákat, földvárat, kikötőt. Ezután lazításnak célozzuk be a déli part retró – de nagyon is szerethető – gyógyfürdőjét, Csisztapusztát, majd a hazautazás előtt együnk egy jót a lellei Vitorlás Étteremben! 16

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

17


LÁTNIVALÓK Megmutatjuk, miért érdemes visszajönni a Balatonhoz, ha már minden strandbejárót kiszedtek és egy lángosost sem találunk nyitva. Összegyűjtöttünk kihagyhatatlan és eldugott látnivalókat, de ajánlunk állatparkokat és izgalmas múzeumokat is, ahol a gyerekek sem fognak unatkozni. Ha nyáron elmaradt az Árpád-kori templomok és a titkos Balaton-felvidéki helyek felfedezése, akkor itt az alkalom, hogy ezeket bepótoljuk.

18

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

19


LÁTNIVALÓK

Tihanyi Bencés Apátság

LÁTNIVALÓK

HÉVÍZI-TÓ A világ legnagyobb természetes forrástava, termálvizének gyógyhatása világszerte híres. A tóra épült modern fürdőházban szaunaszeánszokkal és pezsgőfürdővel koronázhatjuk meg az élményt. 8380 Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1.; spaheviz.hu KIS-BALATON Matula bácsi nagyon örülne, hogy a Balaton nyugati öble újra „él” és igazi madárparadicsommá vált. A Kányavári-sziget és a KisBalaton Ház egész évben látogatható, a Diás-sziget csak szakvezetéssel. 8476 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság; bfnp.hu/hu/kis-balaton BENCÉS APÁTSÁG ROMJAI ÉS SZENT LÁSZLÓ NEMZETI EMLÉKHELY A kirándulást kezdjük a Szent László Nemzeti Emlékhely látogatóközpontban, innen több mint 300 lépcső megmászása után érjük el a romos állapotban is lenyűgöző apátságot és a somogyvári kilátót. 8698 Somogyvár, Kupavezér út BALATONFÖLDVÁRI HAJÓZÁSTÖRTÉNETI LÁTOGATÓKÖZPONT ÉS KILÁTÓ Interaktív kiállítás mutatja be a balatoni hajózás és vitorlázás történetét. Itt van a Balaton legmagasabb épített kilátója is: közel 70 m-es magasságból csodálhatjuk a tavat Akarattyától Keszthelyig. 8623 Balatonföldvár, Erzsébet utca 50.; balatonfoldvarikilato.hu

TIHANYI BENCÉS APÁTSÁG A csaknem ezer éve alapított apátságból gyönyörű a kilátás a Belső-tóra és a déli partra. Érdemes benevezni egy történelmi élménytúrára, ahol a kriptalátogatás után szerzetesi termékeket is kóstolhatunk. 8237 Tihany, I. András tér 1.; tihanyiapatsag.hu HEGYESTŰ Az ország egyik legérdekesebb geológiai képződménye, egy vulkán kürtőjének maradványa. Olyan, mintha egy másik bolygón járnánk. Ne felejtsünk el körülnézni a csúcsról! 8273 Monoszló, Hegyestű Geológiai Bemutatóhely; bfnp.hu

Kis-Balaton

7 KIHAGYHATATLAN LÁTNIVALÓ TÉLEN ÉS KORA TAVASSZAL

FESTETICS-KASTÉLY Magyarország harmadik legnagyobb kastélya, amelynek könyvtára filmbe illő módon menekült meg a második világháborúban. A franciakertben és a felújított lakosztályokban sétálva nem nehéz felidézni a főurak mesébe illő életvitelét. 8360 Keszthely, Kastély utca 1.; helikonkastely.hu 20

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

21


LÁTNIVALÓK

Latinovits Zoltán Emlékmúzeum

LÁTNIVALÓK

KRÚDY GYULA SZOBRA A Kossuth-díjas siófoki szobrászművész, Varga Imre alkotása egy hintón ábrázolja az írót, aki Siófokon nyaralt, a füredi szívszanatóriumban gyógyult, és novelláiban is megörökítette a száz évvel ezelőtti Balatont. 8600 Siófok, Jókai park FEKETE ISTVÁN EMLÉKHELY A Tüskevár világa nem csak a gyerekeket nyűgözi le: Matula bácsi kunyhója és az író emlékhelye is megér egy túrát a berekben. Szezonon kívül csak meghatározott időpontokban elérhető a program. 8360 Keszthely-Fenékpuszta, Diás-sziget; bfnp.hu JÓKAI MÓR EMLÉKHÁZ Az író és felesége, Laborfalvi Róza lakásmúzeumként működő egykori nyári villáját meglátogatni felér egy időutazással. Szinte látjuk, ahogy Jókai az íróasztalánál Az arany emberen dolgozik. 8230 Balatonfüred, Honvéd utca 1.; facebook.com/jokaimoremlekhaz

7 BALATONI HELY, AMI FONTOS MŰVÉSZEK MÚLTJÁHOZ KÖTŐDIK

LATINOVITS ZOLTÁN EMLÉKMÚZEUM A Balatonszemesen tragikusan elhunyt színészlegenda félbemaradt életművének állít emléket a gyűjtemény. Latinovits-rajongóknak kötelező. 8636 Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky utca 52.; szemesimuvhaz.hu/latinovits-zoltanemlekmuzeum

Fekete István Emlékhely

LIPTÁK-HÁZ Lipták Gábor író és felesége irodalmi szalonjában a kor legnagyobb művészei vendégeskedtek az 50-es, 60-as, 70-es években. Örkény István például itt fejezte be a Tótékat. A házat bejelentkezéssel látogatni is lehet. 8230 Balatonfüred, Petőfi Sándor utca 36.; forditohaz.hu

JÓZSEF ATTILA EMLÉKHÁZ A költő a kiállításnak otthont adó házból indult 1937. december 3-án élete utolsó sétájára. Az interaktív tárlat nem a versekre, hanem a költő személyére fókuszál, megrendítő részletekkel. 8624 Balatonszárszó, József Attila utca 7.; facebook.com/jaemlekhaz

SZEGEDY RÓZA HÁZ IRODALMI ÉS BORMÚZEUM Az 1795-ben épült parasztbarokk présház Kisfaludy Sándor és felesége, Szegedy Róza emlékét őrzi. Kóstoljunk meg egy ütős ürmösbort is, miközben élvezzük a kilátást a Badacsonyról. 8261 Badacsony, Kisfaludy Sándor utca 17.; szegedyrozahaz.hu 22

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

23


KOGART

LÁTNIVALÓK

KÖVESS

MINKET

3 MÚZEUM A MŰVÉSZET RAJONGÓINAK

ONLINE IS!

VASZARY VILLA Balatonfüred egyik legfontosabb múzeuma, járt már itt Picasso- és Robert Capa-kiállítás is. 2019. januárig a 20. század egyik fontos női alkotóját, Lesznai Annát mutatja be a „Ki látott engem?” című tárlatuk. 8230 Balatonfüred, Honvéd utca 2–4.; kultura.balatonfured.hu VASS LÁSZLÓ-GYŰJTEMÉNY Az egyik legnagyobb hazai gyűjtemény az európai és a magyar nonfiguratív-konstruktivista alkotók munkáiból. Egy tárlatnyi neoavantgárd, amit egy nem akármilyen cipész gyűjtött össze. 8200 Veszprém, Vár utca 3–7. KOGART A fővárosi KOGART balatoni kis testvére. Állandó kiállításának témája a tihanyi kötődésű Borsos Miklós életműve, és az időszakos tárlatokon is mindig jelentős alkotókkal találkozhatunk. 8237 Tihany, Kossuth Lajos utca 10.; kogarttihany.hu 24

WE LOVE BALATON

Ha kíváncsi vagy, hol találod a legjobb borteraszokat, éttermeket, strandokat, piacokat, emellett pedig érdekelnek a tó körül zajló változások, és megismernéd a környék kulcsfiguráit, akkor kövess minket online is!

welovebalaton.hu


LÁTNIVALÓK

Avasi templomrom

LÁTNIVALÓK

SZENT MÁRIA MAGDOLNA-TEMPLOM A 13. században épült templomot nem kímélték a történelem viharai, le is égett, de a többszöri felújítás megmentette az utókor számára. A templom fejezetét különleges, faragott állat- és emberfigurák díszítik. 8227 Felsőörs, Dózsa tér 3. DÖRGICSEI TEMPLOMROMOK Három templomrom a festői tájban: a misztikus múltú Szent Péter-templom, a bazaltból épült kisdörgicsei és a 22 méteres, romos falú alsódörgicsei templom triója megér egy kirándulást. 8244 Dörgicse AVASI TEMPLOMROM A román kori templomból mára csak az alapfalak és a 13. századi torony maradtak meg. Mindenképp megér egy sétát, hiszen közben élvezhetjük Szigliget nyugalmát. 8264 Szigliget, Réhelyi út

7 FONTOS TEMPLOM AZ ÁRPÁD-KORBÓL SZENT JAKAB RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM Egy renoválás során derült ki, hogy a templom egy 12. századi építmény maradványait rejti. A különös alaprajzú, nyugati toronypárral megépített templom minden bizonnyal valamely szerzetesrendünké volt. 8693 Lengyeltóti, Szent Erzsébet tér

Dörgicsei templomromok

SZENT MAGDOLNA-TEMPLOM Az Egregy településrészen található Árpád-kori, román stílusú kőtemplom a 13. század második felében épülhetett. Legfőbb ékessége a torony, amelyet nyolcszögű, „csürlős sisak” fed le. 8380 Hévíz, Egregyi úti temető

LÁTRÁNY-RÁDPUSZTAI TEMPLOMROM A román kori templomot többször is átépítették és kibővítették a századok során. Most koncertek, színházi előadások és esküvők vadregényes háttere, és egy régi temető is van a közelében. 8638 Balatonlelle, Árpád utca 53. MONOSZLÓI REFORMÁTUS TEMPLOM A 12-13. században épült templomot a 19. században egy klasszicista toronnyal is bővítették. Érdemes megkeresni a déli kapu fölötti domborművet, amely egy életfát ábrázol. 8273 Monoszló, Templom utca 6. 26

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

27


INTERJÚ

INTERJÚ

Barkó

A Tihanyi Apátság az utóbbi években „megnyílt” a látogatók előtt: élménytúráka t szerveznek, amelyeken betekintést engedn ek az apátság korábban nem látogatható terü leteire is, látható a Pogány Madonna, és átvetté k a kultikus Rege Cukrászdát is. A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum igazgatóját kérdeztük.

Ágosytaon at

WLBa: Milyen szerepe lehet a turizmus szempontjából egy bencés apátságnak a Bala tonnál? BÁ: Egyrészt óriási az érdeklőd és a ház lakói, a szerzetesközösség belső élete, „arculat a”, napirendje, életterei iránt. Másrészt mindig tudni kell meg újulni, egyre magasabb színvonalat, érdekesebb és érté kes élményeket biztosítani a látogatóknak. Az „apátsági élmény túra” kere tében szerzetesekkel is találkozhatnak a résztvevők. A 2018-as Múzeumok Éjszakájának fő attrakciója a Bujtor Balázzsal közösen tart ott apátságbejárás volt, a „Csend hangjai” és „Hajnal fényei” című, a Hosszúlépéssel együtt szervezett programjainkra több száz fős a várólista. A turizmus szervezésben az emberközelis ég, az egyedülálló élmények, a mod ern ember lelkivilága iránti érzékenység és a „konzerv atív” látnivalók 21. századi bemutatása, megkedveltetés e adják a vezérfonalat.

28

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

29


A tihanyi posta épülete (forrás: Fortepan)

LÁTNIVALÓK

Tátika Étterem (forrás: Fortepan)

LÁTNIVALÓK

A TIHANYI POSTA ÉPÜLETE A héjszerkezetes, retró, sci-fibe illő ikonikus épület 1962-től fogadja a Tihanyba érkezőket az öreg kikötőben. Anno idegenforgalmi hivatal és posta, később hajópénztár működött benne, ma lángosozó és kávézó van itt. 8237 Tihany, Hajóállomás

5 ÉPÜLET, AMI A KÉSŐ MODERN STÍLUST IDÉZI MEG

SZÁNTÓDI RÉV Egy argentin építész alkalmazta először a furcsa, sirályra emlékeztető tetőformát az 50-es években, ezt vette át a 60-as évek elején Dianóczky János, a vasbeton épület tervezője. Az itt kialakított váróterem ma is működik. 8622 Szántód, Tihany utca 6. SIÓFOKI VIHARJELZŐ OBSZERVATÓRIUM A késő modern stílus első, előremutató képviselője a tónál, mely 1956-ra készült el. A 2008-ban felújított „ufóépület” ma is jó állapotban van, és ellátja életbevágóan fontos feladatát – viharjelzést ad a régiónak. Udvarán egy Borsos Miklós-szobor áll. 8600 Siófok, Vitorlás utca 16. 30

WE LOVE BALATON

SZŐLŐSKERT ÉTTEREM Az egykori SZOT-étterem a hagyományos, Balaton-felvidéki anyaghasználat és a modern stílus találkozásának mintapéldája. A tájba simuló épület korábban étteremként és diszkóként üzemelt, ma üresen áll. 8261 Badacsony, Római út Szántódi rév (forrás: Fortepan)

TÁTIKA ÉTTEREM 1962-ben épült Callmeyer Ferenc tervei alapján a borkóstolásból visszatérő, vonatra, hajóra várakozó közönségnek. Függőleges osztás nélküli, különlegesen edzett üvegből készült fala akkoriban csúcstechnológiának számított. Ma Móló Terasz néven egy kávézónak ad otthont. 8261 Badacsony, Egry József sétány

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

31


LÁTNIVALÓK

LÁTNIVALÓK

Bivalyrezervátum

5 HELY, AHOL A KÖRNYÉK ÉLŐVILÁGÁT IS MEGISMERHETJÜK

BODORKA BALATONI VÍZIVILÁG LÁTOGATÓKÖZPONT Komplex bemutatóhely 17 akváriummal, ahol a Balatonban élő valamennyi halfajta képviselője előttünk úszik, a pár centiméteres szélhajtó küsztől az akár mázsásra is megnövő harcsáig. 8230 Balatonfüred, Tagore sétány; bodorka.info.hu BIVALYREZERVÁTUM Magyarország legnagyobb látogatható bivalycsordája él a Kis-Balaton környékén. Egy magaslesről és a drótkerítés mögül is megfigyelhetjük a sárban boldogan dagonyázó, 700 kilós állatokat. 6831 Balatonmagyaród, Kápolnapuszta; bfnp.hu FESTETICS IMRE ÁLLATPARK Egzotikumok itt nincsenek, de a gyerekek a kecskék, rackajuhok, libák, szamarak és őzek láttán is eksztázisba kerülnek. Simogatni is lehet a kisállatokat, ezért többórás programra készüljünk! 8360 Keszthely, Csapás út; facebook.com/FesteticsAllatpark KOLOSKA-VÖLGYI VADASPARK Őzek, muflonok, gím- és dámszarvasok, fácánok, fürjek és más madarak láthatók a magaslesről az erdő mélyén található, kéthektáros parkban. 8230 Balatonfüred, Koloska-völgy; balatonfured.info.hu VESZPRÉMI ÁLLATKERT Az ország egyik legjobb állatkertje félnapos program is lehet, annyiféle állatot láthatunk itt. A környékre jellemző récék, ludak és kecskék mellett olyan egzotikusabb fajtákkal is találkozhatunk, mint a bolíviai mókusmajom, a hópárduc vagy a pingvin. 8200 Veszprém, Kittenberger Kálmán utca 17.; veszpzoo.hu 32

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

33


Amazon Ház Látogatóközpont

LÁTNIVALÓK

Vadászati Múzeum és Történelmi Modellvasút-kiállítás

LÁTNIVALÓK

BALATONI MÚZEUM Az interaktív kiállításokon minden van, amihez a Balatonnak köze volt az elmúlt tizenötezer évben – a régészeti leletektől a hajómodelleken át a fürdőruhadivatig. A tó gazdag élővilágát egy akvárium is szemlélteti. 8360 Keszthely, Múzeum utca 2.; facebook.com/balatonimuzeum

5 HELY, AHOL A GYEREKEK SEM FOGNAK UNATKOZNI

VADÁSZATI MÚZEUM ÉS TÖRTÉNELMI MODELLVASÚT-KIÁLLÍTÁS Két kiállítás egy helyen. Ha a világrekorder trófeák nem is kötik le a kicsiket, Európa egyik legnagyobb terepasztala biztosan. 2,7 km-es sínhálózata van, ahol az állomások és a tájak a valódiak kicsinyített másai. 8360 Keszthely, Pál utca 1.; facebook.com/VadaszatiModellvasutKiallitas

PANNON CSILLAGDA Ki ne szeretné hipermodern távcsövekkel fürkészni az eget, planetáriumban csillagokat nézni, elcsípni egy napkitörést vagy eljátszani a Holdra szállást? Itt ér meteort simogatni vagy kipróbálni a katapultálást. 8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 9.; csillagda.net BALATONIBOB SZABADIDŐPARK Másfél kilométernyi száguldásra nevezhetünk be a fűzfői bobpályán: a Panorámapályán bepöröghetünk a 360°-os kanyarban, az Alagútpályán pedig villódzó fények növelik az adrenalinszintet sötétedés után. 8184 Balatonfűzfő, Uszodai utca 2.; balatonibob.hu 34

WE LOVE BALATON

BalatoniBob Szabadidőpark

AMAZON HÁZ LÁTOGATÓKÖZPONT A főúri utazások korát és azok eszközeit bemutató kiállításon unalmas vitrinbámulás helyett be lehet ülni egy zötykölődő hintóba, és bekurblizhatunk egy régi teherautót is. 8360 Keszthely, Kastély utca 11.

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

35


Vörösberényi református erődtemplom

LÁTNIVALÓK

Szent Mihály-székesegyház

LÁTNIVALÓK

VÖRÖSBERÉNYI REFORMÁTUS ERŐDTEMPLOM Az Árpád-korban épült, fallal körülvett templom csehsüveg boltozatos belső teréért érdemes kitérőt tenni. A Balaton Method című film egyik jelenetét is itt forgatták. 8220 Balatonalmádi, Veszprémi út 105.

5 KÜLÖNLEGES TEMPLOM AZ ÉSZAKI PARTON

URUNK MENNYBEMENETELE PLÉBÁNIATEMPLOM A sümegi templomról külseje alapján meg sem mondanánk, hogy belül mit rejt. Itt található ugyanis a neves osztrák barokk festő, Franz Anton Maulbertsch egyik híres freskóegyüttese. 8330 Sümeg, Bíró Márton utca 3.

Krisztus Király-templom

BADACSONYTOMAJ, SZENT IMRE-TEMPLOM Egész Európában két bazalttemplomról tudunk, ezek közül az egyik Badacsonytomajon található. Érdemes időpontot kérni és belülről is megcsodálni a neoromán stílusú templomot. 8258 Badacsonytomaj, Hősök tere 1.

KRISZTUS KIRÁLY-TEMPLOM „Vörös templomnak” is hívják a permi vörös kőből készült, neoromán stílusú, kéttornyú katolikus templomot, amely egy vendéglő helyén épült fel. Az oltárokat neves szobrászművészek alkotásai díszítik. 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

SZENT MIHÁLY-SZÉKESEGYHÁZ Magyarország legrégibb székesegyháza, a várnegyed ékessége, ahol a falak Árpád-koriak, az altemplom gótikus, az oltárok pedig barokk stílusúak. Itt őrzik az alapító, Gizella királyné ereklyéjét is. 8200 Veszprém, Vár utca 27. 36

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

37


LÁTNIVALÓK

3 ELDUGOTT HELY A DÉLI PARTON, AMIT LÁTNI KELL

Töreki-tavak

LÁTNIVALÓK

TÖREKI-TAVAK A Siófok határában folydogáló Cinege-patak és a mesterséges tavak vidéke még nyáron is a nyugalom szigete, télen pedig a csend birodalma. Egy 12 állomásos tanösvény vezet végig a 9 kilométeres útvonalon. 8600 Siófok, Töreki utca „ELTŰNT PUSZTÁK NYOMÁBAN” TANÖSVÉNY (KAKPUSZTA) A belső-somogyi Kakpuszta egykor csaknem ötszáz fős település volt, de a 70-es évekre elnéptelenedett és szellemfaluvá vált. Az elhagyatott házak romjai mellett sétálni egyszerre kísérteties és tanulságos élmény. 7561 Nagybajom (A tanösvény a mesztegnyői kisvasút kakpusztai állomásánál indul, Nagybajom felől is megközelíthető.) SZENT DONÁT-KÁPOLNA A Kishegy tetejére épült, „villáműző” szentről elnevezett apró barokk kápolnától gyönyörű kilátás nyílik az északi part tanúhegyeire. Téli balatoni bakancslistás program innen nézni a naplementét. 8638 Balatonlelle, Kishegy telep

38

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

39


GÖMBKILÁTÓ A balatonboglári Várdomb tetején – ahol ma már az esténként kivilágított, óriási gömb magasodik a Balaton fölé – a 60-as évek közepéig egy faszerkezetű kilátó állt. A ma is látható, 15 méter átmérőjű Gömbkilátót a székesfehérvári Fémmunkás Vállalat készítette (Kádár István mérnök tervei alapján), az 1950-es évek elején. A brüsszeli világkiállításon is bemutatkozott a magyar alumíniumipar remekműveként, majd a 60-as évek végén került mostani helyére. Az eredeti terv az volt, hogy üvegburkolatot kap, és egy panorámás kávézót alakítanak ki a belsejében, de végül üveglapok nélkül építették fel, mert az objektum nem bírta volna a természeti erők nyomását.

40

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

41


Tési szélmalmok

LÁTNIVALÓK

Tagore sétány

LÁTNIVALÓK

3 SÉTÁNY, AMIT NEM CSAK A KILÁTÁS MIATT ÉRDEMES FELFEDEZNI

3 ELDUGOTT ÉSZAKI PARTI LÁTNIVALÓ

SÉD-VÖLGYI SÉTAÚT Színes házak mellett, játszótereken és hidakon át, a viadukt alatt vezet az ország egyik legszebb sétánya, ami több mint 3 km hosszan követi a Séd patakot. Biciklivel és gyalog is végigjárható. 8200 Veszprém, Betekints-völgy

SZENT ISTVÁN KIRÁLY-KÁPOLNA Badacsonytomaj felett, az egykori bányászlakások helyén, bazaltkövekből épült a 2014-ben felszentelt, különös templom. Az oltárkép Udvardi Erzsébet, Kossuth-díjas néhai helyi festőművész munkája. 8258 Badacsonytomaj, Ibos Ferenc út

MALOM-TÓ MELLETTI SÉTÁNY A Batsányi térről indul, egy régi vízimalom mellett és a Tapolca-patak mentén vezet, fűzfák, szobrok, források mellett. Akkor a legromantikusabb, amikor a hidegben köd lebeg a tavak – télen is 18 fokos – vize felett. 8300 Tapolca, Batsányi tér

HÉVÍZI KIFOLYÓ Jó időben a Hévízi-tó meleg vizét elvezető csatornában csobbannak az ingyen gyógyvízre vágyók, télen pedig 10 km-es kenutúrán fedezhetjük fel a kifolyót, ahol soha nem hűl 10 fok alá a víz hőmérséklete. 8380 Hévíz, a kemping mellett

TAGORE SÉTÁNY A Balaton főutcája, ami ősszel és télen, a tömegek nélkül mutatja meg az igazi szépségét. A sétány folytatásánál alakul szép lassan Füred új gasztroközpontja, kávézókkal és éttermekkel. 8230 Balatonfüred, Tagore sétány

TÉSI SZÉLMALMOK A két, 19. és 20. században épült, holland típusú szélmalom közül a régebbi, a Helt-féle látogatható. A széljárta falu másik nevezetessége az uradalmi kovácsmester eredeti állapotában megőrzött műhelye. 8109 Tés, Táncsics Mihály út

42

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

WE LOVE BALATON

43


AKTÍV A Balaton vonzó, pihenős részét – a meghitt szállásokat, a pincészetek testes borait, az éttermek gőzölgő leveseit – akkor lehet igazán kiélvezni, ha előtte mozogtunk is. Ha befagy a Balaton, élezhetjük a korcsolyákat, leporolhatjuk a jégvitorlást, ha pedig enyhébb az idő, a túrabakancsot is elővehetjük, hiszen a tanúhegyeket télen és kora tavasszal is érdemes meghódítani. A sétától a vártúrákon át a síelésig számos ötletünk van, hol érdemes aktívan pihenni a Balaton környékén.

44

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

45


AKTÍV

Szigligeti vár

AKTÍV

KINIZSI-VÁR A nagyvázsonyi vár Mátyás király erős emberének, Kinizsi Pálnak volt a birtoka. A várat 2020-ig felújítják, de ettől függetlenül is megéri látni egyszer a szinte épen megmaradt tornyot. 8291 Nagyvázsony, Vár utca 9.; kinizsivar.hu SÜMEGI VÁR A Balaton-felvidék egyik legjobban megmaradt erődje, ahol a hagyományőrző lovagok egymásnak adják a kilincset. Akár egy nagy várlakomát is elcsíphetünk, de ehhez meg kell másznunk a meredek várhegyet. 8330 Sümeg, várkert; sumegvar.hu FONYÓDI FÁCÁNOS-VÁR A török idők emlékműve a Fácános, ami a végvári érában árkokkal övezett palánkvár volt. Nagy túrát nem igényel, csak egy könnyed séta szükséges a fonyódi Szent István utca végéig. 8640 Fonyód, Szent István utca; turizmus.fonyod.hu/latnivalok-23/ palankvar KEREKI VÁRROM A kereki várnak eseménydús történelme volt: ellenállt a töröknek, szerepelt királyellenes összeesküvésben, és őrizte a szántódi révet. Köveinek zömét mára elhordták, már csak a turisták ostromolják a panorámáért. 8618 Kereki, Amáliapuszta; kereki.hu

SZIGLIGETI VÁR A Balaton várához meredek domboldalon kell felmászni, de a túra még télen is megéri. A vár aránylag épségben átvészelte az évszázadokat, így az ember átérzi, milyen lehetett attól félni, mikor kel át a török a tavon. 8264 Szigliget, Kisfaludy utca 26.; szigligeti-var.hu CSOBÁNC VÁRA A tanúhegyek egyik legkülönlegesebbje a Csobánc, amelynek tetejét egy Árpád-korban épített vár romja koronázza meg. A labancnak ellenállt, a siklóernyősök ostromának és a túrázóknak kevésbé. 8286 Gyulakeszi, Csobánc hegy; csobancvar.hu

Fonyódi Fácános-vár

7 VÁRROM, AMIT ÉRDEMES FELFEDEZNI

REZI VÁR Az 1600-as évektől semmilyen hadi szerepe nem volt, de addig állta az ostromokat. Félelmetes, magas falai voltak, de az enyészet szép lassan elemésztette. Napjainkra helyreállították, látogatható, a vár alatti parkolóból lehet felsétálni. 8373 Rezi, Meleg-hegy; rezi.hu 46

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

47


AKTÍV

AKTÍV

BADACSONY A legmagasabb tanúhegyet bármelyik hétvégén érdemes útba ejteni. Megközelíteni nem nehéz, de a Bujdosók lépcsőjének 464 lépcsőfoka izzasztó kaland. Lefelé pedig már lehet a helyi borászoknál lazítani. 8263 Badacsonytördemic, Badacsony-hegy; badacsony.com

HEG Y, 3 TANÚ S ZER GY A MI T E E L L ME G K I MÁ SZN

SZENT GYÖRGY-HEGY A Szent György-hegyre érdemes Raposka felől, a Bazaltorgonák tanösvényen keresztül feljutni a fennsíkra. Innen látszik a Balaton és az egész Tapolcai-medence is, útközben pedig a híres bazaltorgonákkal is találkozunk. 8300 Raposka, az elágazástól balra; bfnp.hu/hu/tapolcai-medence-tanosvenyek GULÁCS A legkalandosabban megmászható Gulács meghódítása felér egy Everest-mászással. Ugyan serpára nem lesz szükségünk, de ha egy kicsit eltévedünk, máris meredek, omladékköves hegyoldalon kell egyensúlyoznunk. A panorámáért megéri. 8284 Nemesgulács

48

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

49


INTERJÚ

INTERJÚ

Pu ská s

Zoltá n

Park az ország egyik A Balaton-felvidéki Nemzeti it 2011 óta Puskás leglátogatottabb területe, am épül és szépül, és már Zoltán igazgat. A park azóta re több programot a hűvösebb hónapokban is egy tót is. kínál. Erről kérdeztük az igazga WLBa: Mit kínál őszre-télre a

látogatóknak a Nemzeti Park

?

a természet – négy évszakos. PZ: Nemzeti parkunk – akár énye a Balaton mellékén” nem Szlogenünk: „A természet élm ből érvényes. Ősszel a hajnali köd csak a nyári fürdőszezonban t min vala el, őkk túrja a szüretel kiemelkedő tanúhegyek kon a tájat. Sok programmal é ediv egy ik tesz a „téli berek” la Ház Látogatóközponttól várjuk látogatóinkat a Levendu a Kis-Balatonon és a Pannon a Tapolcai-tavasbarlangon, rlangig. Téli szakvezetések, Csillagdán át a Csodabogyós-ba nak, hisz a táj télen más geotúrák igény alapján is van nt. Különleges programok aspektusból más élmény t jele fény túrát tartunk Rezinél, is lesznek: novemberben Hold i Mikulás vár a Lóczydecemberben pedig barlang tt, visszatér. barlangban. Aki egyszer eljö

50

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

51


5 EXTRÉM TÚRA AZ ÉSZAKI PARTON TANÚHEGYEK TELJESÍTMÉNYTÚRA Évente párszor megrendezi a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület a tanúhegyeket felölelő túráját, ahol edzettségtől függően 10-50 km közötti távokból lehet mazsolázni. Rajt–cél: 8263 Badacsonytördemic, Hősök útja 12. (Faluház); bthe.hu

Cseszneki via ferrata

AKTÍV

Intersport Síaréna

AKTÍV

CSESZNEKI VIA FERRATA A via ferrata lényege, hogy sziklába ékelt fémtárgyak segítségével, kifeszített kötélen, karabinerrel biztosítva mászik az ember, és közben legyőzi a tériszonyát. Cseszneken ehhez még a vár látványa is társul. 8419 Csesznek, vár; viaferrata-csesznek.hu Az extrém túrák felszerelést is megkívánnak. A via ferratánál a túraszervezőktől is lehet bérelni beülőt, kantárt és sisakot, 2000 forint/fő ártól. Sífelszerelés Eplényben bérelhető, akár online is: léccel, bottal, cipővel és sisakkal 8800 forintra jövünk ki egy napra felnőttként. Az árak snowboard esetén ezzel megegyezőek.

INTERSPORT SÍARÉNA Ugyan nem klasszikus túra, amit a téli Eplény kínál, mégis nagy szó, hogy a Balatontól kicsit északra is lehet síelni, snowboardozni. A bakonyi pálya környékén a hagyományos túrázásnak is élhetünk, sőt ha sok a hó, akár a sífutóléc is felcsatolható. 8413 Eplény, Malomvölgyi utca 1.; siarena.hu

A KÉKTÚRA BALATONI SZAKASZA Nagyjából a 3. és a 6. szakasz között kanyarog az Országos Kéktúra a Balatonfelvidéken és környékén. Ha ezeket télen akarjuk letudni, rögtön extrém túra lehet belőlük. A terep nem mindenhol egyszerű, úgyhogy érdemes alaposan felkészülni. kektura.hu PANORÁMA KERÉKPÁRÚT Három éve táblázták ki először a látványos és néha kifejezetten nehéz, terepbringa után kiáltó bicikliútvonalat, ami Mencshelytől a Káli-medencéig húzódik. Lehetséges start: 8271 Mencshely 52

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

53


AKTÍV

AKTÍV

FÜLÖP-HEGYI KILÁTÓ A 2001-ben épült Millenniumi kilátó 360 fokos körpanorámát kínál annak, aki felmászik ide. Révfülöp központjától indulva egyórányi sétatúra a kilátó. 8253 Révfülöp, Mogyoró utca 15.; revfulop.hu/magyar/fulop_hegyi_kilato

ÓVÁRI MESSZELÁTÓ-KILÁTÓ Az almádi városházától indulva kell felmászni a domboldalra, hogy a közel 100 éves kilátóépületbe érjünk. Innen aztán az egész Fűzfői-öbölre rálátunk. 8220 Balatonalmádi, Öreg-hegy; balaton-almadi.hu/elmenyek/turazas/ovari-messzelato

BÉL MÁTYÁS-KILÁTÓ A 221 méteres Garga-hegyről remek kilátást találunk a tó és a tanúhegyek felé is a kilátóból. A vakmerő túrázók téli fagyban jönnek fel idáig a befagyott Balaton képéért. 8313 Balatongyörök, Garga-hegy; balatongyorok.hu/programok/kilatok

54

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

Fülöp-hegyi kilátó

3 KILÁTÓ, AMELYRE TÉLEN IS FELMEHETÜNK

WE LOVE BALATON

55


Korcsolyázás

AKTÍV

Kőszikla-szurdok

AKTÍV

3 IZGALMAS TÚRA A DÉLI PARTON

3 SPORT, AMIT A BALATON JEGÉN ŰZHETÜNK

NAGYBEREK A boldog békeidőkben itt még tutajon is lehetett utazni. Manapság kerékpárral, gyalog vagy kenuval is látogatható a természeti paradicsom. 8646 Balatonfenyves, Nagyberek; bfnp.hu/hu/nagyberekifeherviz-tt

KORCSOLYÁZÁS A téli sportok egyik legfontosabbjához nem árt némi egyensúlyérzék, de hamar bele lehet jönni. Ha pedig befagy a Balaton, nincs jobb, mint kimenni a korizásra megnyitott részekre és forralt borral csúszkálni.

KŐSZIKLA-SZURDOK A hat kilométeres túraútvonal egy homokkőperemű hasadékvölgyön keresztül vezet, a zalai Nagybakónak mellett. Rendes túracipőben a szurdok legmeredekebb – csak létrák hálóján át járható – részét is megmászhatjuk. 8821 Nagybakónak, Kősziklaszurdok; nagybakonak.hu/hu/tourism

JÉGVITORLÁZÁS Már a 19. századi Balatonon is jégvitorláztak az urak, manapság pedig a DN osztályú hajók kerülnek elő, ha befagy a tó. Ez a sport sem rakétatudomány, bár a vitorla és a kormányrúd helyes mozgatása rutint igényel.

ZSELIC A Zselic csendes és nyugalmas dombvidékén a Dél-dunántúli Kéktúra is áthalad. Itt annyira nincs fényszennyezés, hogy remekül látni a Tejutat, nem véletlen, hogy a Zselici Csillagpark is itt található. 7477 Zselickisfalud, 064/2. hrsz.; zselicicsillagpark.hu 56

WE LOVE BALATON

JÉGSZÖRF A klasszikus windsurfről könnyű a vízbe esni, és nehéz elindulni is vele, a jégen állva azonban stabil az ember. Ellenben koppanósat lehet esni, ezért védőfelszerelés ajánlott a maradandó élmények mellé.

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

57


BALATONÁTCSÚSZÁS Minden télen, amikor a Balatont is elérik a mínuszok, elindul a várakozás, vajon mikor fagy be végre a tó, hiszen felejthetetlen látvány, amikor tényleg kialakul a jégpáncél. Ilyenkor a strandok új szerepet kapnak, és fürdőzők helyett korcsolyázók lepik el a kijelölt pályákat. 2017 januárja annyira hideg volt, hogy még a Duna is zajlani kezdett, a Balatonon pedig vastag jég képződött. Így a Balatoni Kör szóvivője, Kardos Gábor és a vízimentők vezetője, Bagyó Sándor több aktív helyi szereplővel együtt kitalálta, hogy a nyári átúszás mintájára átcsúszást kéne tartani Fonyód és Badacsony között. Majdnem 8000 ember jelent meg korcsolyával és fakutyával, sikerült két órán át élőláncot alkotni a két part között, a parkolók pedig jobban megteltek, mint a nyári főszezonban.

58

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

59


Szigligeti jégpálya

AKTÍV

Télen is felfedeznéd Budapest és hat magyar régió legizgalmasabb helyeit? Ingyenes budapesti és országos kiadványainkkal (angol és német nyelven is) télen és kora tavasszal is megtalálod a legjobb helyeket, programokat és éttermeket. Budapesti útikönyvünkben a Dunakanyart is bemutatjuk, országos kiadványunkban pedig Tokaj, Debrecen, Szeged, Pécs, Sopron, valamint a Mátra és a Bükk környékének különleges részeit, éttermeit, programjait és arcait gyűjtöttük össze.

AZ ORSZÁGOS

A We Love Budapes t és a We már évek Love Bala óta friss ton mag és szolgál azin a fővárosr megbízható info indultun ól és a Bala rmációk k, hog kal tonról. ebből szüle y az ország több Idén útna k i részét tett meg is felfedezz amelybe a We Love n négy ük, Hungary régió (Sop útikönyv Debrece ron, Tok , n és Mát aj-Hegy és prog ra–B ükk) legj alja, ramjait gyűjtött obb hely ük össze a 2018-as eit nyárra.

KIADVÁNY MEGJELENÉSE:

3 KORCSOLYAPÁLYA A BALATON KÖRNYÉKÉN

DECEMBER

SZIGLIGETI JÉGPÁLYA Az északi part egyik legszebb falujában a strandra építenek egy koripályát, így nem gátolhat meg minket sem a fagy, sem a balatoni természetes jég hiánya. A tea forró, és még szauna is van. 8264 Szigliget, Soponyai út HÉVÍZI JÉGPÁLYA A termelői piac mellett állítanak fel egy szép nagy sátrat, ahol külön időszakban is lehet korit húzni. Mivel fedett a pálya, itt hóban, esőben, fagyban is lehet csúszkálni. 8380 Hévíz, Széchenyi utca, a termelői piacnál BL YACHTCLUB, BALATONLELLE Jégpálya, fűtött öltöző, büfé, forralt bor: ezek minden tél kellékei ebben a lellei kikötőben. Ne lepődjünk meg, ha hétvégenként egyéb programokat is találunk a pálya környékén. 8638 Balatonlelle, Köztársaság utca 36–38.

2018 / TAVA S

GA SZT RÓ TÚ RÁ K PR OG RA MO K

Ingyenes KIA DVÁ NY

Z — N YÁ R

2018 / TAVA S

BUDAPESTI KIADVÁNYUNK

A We Love Budapes szolgál friss t online magazin és megbízh már hét látnivaló ató info éve iról, gasz rmációk kal a fővá tronómi szabadid ai és kult ros ős prog erre a tudá ramjairól. Nyomta urális életéről, sra alap tott kiad ozva ad ványában a 2018–20 tippeket és ötleteke 19-es téli– tavaszi idős t zakra.

MÁR ELÉRHETŐ 2018–

2019 / T É L –T

INGYENE KIADVÁN S Y

GA SZT RÓ TÚ RÁ K PR OG RA MO K

térképpel

AVA S Z

2018–

60

WE LOVE BALATON

Z — N YÁ R

2019 / T É L –T

AVA S Z


Tapolcai-tavasbarlang

AKTÍV

Ciszterci műemlékkönyvtár

AKTÍV

3 HELY, AMIT A BAKONYBAN FEL KELL FEDEZNI

3 BARLANG A MÉLYSÉG SZERELMESEINEK

ZIRC Az ország egyik legmagasabban fekvő városa Zirc, ami a Bakony szakrális központja is egyben. Mindez főleg a cisztercieknek köszönhető, akik apátságot, templomot, arborétumot, romkertet és sört is adtak a csinos kisvárosnak. 8420 Zirc; zirc.hu

CSODABOGYÓS-BARLANG Ha létezik föld alatti kalandpark, akkor a bejárati bokorról elnevezett Csodabogyós ilyen. A kúszást és mászást egyaránt tartalmazó túrát csak tapasztalt vezetővel lehet végigjárni. 8312 Balatonederics, a 71-es főút mellett; csodabogyos.hu

BAKONYBÉL A Bakony mélyén található falu elképesztő sűrítménye a békés látványosságoknak: akad itt monostor, múzeum, csillagvizsgáló, és a közelben találjuk a Hubertlaki-tavat, amely az erdélyi Gyilkos-tó szakasztott mása. 8427 Bakonybél; bakonybel.hu

TAPOLCAI-TAVASBARLANG Tapolca alatt egy vízzel telt barlangrendszer terül el, így ezt a barlangot csónakkal tudjuk bejárni. A túra nem hosszú, ám annál szürreálisabb, a felszínen pedig egy interaktív látogatóközpont vár minket. 8300 Tapolca, Kisfaludy Sándor utca 3.; bfnp.hu/hu/tapolcai-tavasbarlang-latogatokozpont

KAB-HEGY A Bakony 599 méteres csúcsáról mindenkinek a tévétorony ugrik be, pedig az Úrkút melletti hegy többet tartogat. Például pazar túrázási, kerékpározási lehetőségeket, egy kilátót és sok vadat. 8409 Úrkút, Kab-hegy

62

WE LOVE BALATON

A KESZTHELYI-HEGYSÉG VADLÁNLIKAI Nagygörbő, Gyenesdiás, Rezi és Vállus is rendelkezik egy-egy Vadlánlikkal. Ezek néhány méter hosszú, nem túl mély járatok a Keszthelyi-hegységben. A monda szerint a bazaltbarlangok egy szerelmét szülei miatt elvesztett lányról kapták a nevüket. 2018—2019 / TÉL—TAVASZ

63


AKTÍV

AKTÍV

3 VITORLÁSKIKÖTŐ, AHOL EGY TÉLI TÚRÁN IS KIKÖTHETÜNK

FENYVES YACHT CLUB A vízkeringető rendszernek hála, télen sem fagynak be a hajók a fiatal, 2016-ban nyílt komplexumban, ahol hotel, étterem és bowlingpálya is található. 8646 Balatonfenyves, Mária utca 1.; fenyvesyachtclub.hu KENESE MARINA-PORT Litkey Farkas székhelye a kenesei kikötő, ahol még vitorlát is varrnak a védett helyen horgonyzó hajókra. Klubtagság előny. 8174 Balatonkenese, Kikötő utca 2.; kenesemarinaport.hu

Alsóörs Marina

ALSÓÖRS MARINA Aki luxusra szomjazik, annak érdemes itt hajót bérelnie, majd részt venni egy felső kategóriás vacsorán, amit a kikötő étterme nyújt. 8226 Alsóörs, Vasút utca 7.; alsoorsmarina.hu

64

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

65


INTERJÚ

INTERJÚ

Érd i

A Laser R hajóosztály egyik leg ígéretesebb hazai alakja még csak 20 éves, de má r számos ifjúsági Eb- és vb-címet tudhat magáé nak, megjárta a riói olimpiát, és a 2020-as tokiói játékokon is ott lesz. Ősszel sokat vitorlázik, de téle n is szállt már vízre a Balatonon, ahol a zordabb kör ülmények miatt résen kell lenni, de szerinte az élvezet kárpótol mindenért.

Mária

WLBa: Mik a tapasztalataid

a téli és a tavaszi vitorlázássa

l?

ÉM: Amikor elkezdtem komolya bban vitorlázni, annyi időt töltöttem vele a Balatonon, amennyit csak tudtam. Őssz el és tavasszal vannak a legjobb szelek, úgyhogy ezekben a hónapokban majdnem min dennap kimentem a vízre. Ráadásul többször is volt, hog y csak egyedül én voltam az egész tavon, ami elég külö nleges érzés. Télen egyszer vitorláztam a Balatonon, 2018 januárjában , amikor épp 15 fok volt. Nekünk , versenyzőknek eléggé veszélyes a hideg vízen vito rlázni, mer t a kis méretű hajóinkkal nagyon könnyen beborulhatunk. Egy nagy hajó n azér t jól fel tudunk öltözni, nyáron viszont alig van szél és nagyon zsúfolt a tó. Mindeze kért szeretem a nyugalmat, amit az őszi délutánok nyújtan ak a Balatonon.

66

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

67


AKTÍV

Tihany

AKTÍV

TIHANYI GEJZÍRKÚPOK A Tihanyi-félsziget földtörténetileg szenzációs hely: ahol most fákat és bokrokat találunk, régen ugyanott gejzírek törtek fel. A Lóczy Lajos-túraútvonal egyenesen a gejzírmező nyomaihoz vezet. Kiindulópont: 8237 Tihany-Sajkod, apáti templomrom; bfnp.hu/hu/tihanyi-felsziget-tanosvenyek KORNYI-TÓ A Káli-medence egyik ikonikus pontja az Emberi komédia szoborcsoporttal. Érdemes körbesétálni a tavat, számos madárfaj él a nádasban rejtőzve. 8254 Kővágóörs, Kornyi-tó; bfnp.hu/hu/ kali-medence-tanosvenyek KIS-BALATON Az ország legcsodálatosabb vízvédelmi rendszere, ami több szempontból is egy érintetlen ősparadicsom. Bizonyos részeire szigorúan tilos belépni, a Kányavári-szigetet érdemes egyedül is felfedezni. 8753 Balatonmagyaród, Kányavári-sziget; kisbalaton.hu

7 KÖNNYŰ TÚRA A BALATONNÁL KENESEI TÁTORJÁNOS Tanösvény visz végig a kenesei löszfal tetején a kultúrháztól. A túra előnye, hogy a Magaspart remek kilátást ígér, és közben megismerjük a híres növényt, a tátorjánt is, végül pedig felmászhatunk a Soós-hegyi kilátóba. 8174 Balatonkenese, Soós-hegy, Táncsics utca 24.

A szentbékkállai kőtengerhez nem vezet hosszú túra, és a legfontosabb geológiai képződmény a térségben. A legkülönlegesebb képződménye az Ingókő, amelyre ráállva ki lehet billenteni az egyensúlyából, és pár centit még libikókázhatunk is vele.

Fonyód

SZENTBÉKKÁLLAI KŐTENGER A Káli-medence legfontosabb geológiai képződménye a Pannon-tenger idejéből megmaradt látványos kőtenger, amiért mindössze 600 métert kell lesétálnunk a faluszéli temetőtől. 8281 Szentbékkálla; szentbekkalla.hu

FONYÓDI MAGASPART Nem megerőltető, de látványos panorámával kápráztató utat találunk a fonyódi löszfal tetején, a Szaplonczay sétányon. A jutalom: balról csodás villák és kilátók, jobbról a Badacsony látványa. 8640 Fonyód, Szaplonczay sétány; turizmus.fonyod.hu/ latnivalok-23/fonyodi-setak

ZALASZÁNTÓI SZTÚPA A Zalaszántó melletti dombon bújik meg ez az egyedülállóan spirituális hely a Keszthelyi-hegység északi tövében. A túra végén buddhista szentély, jó karma és egy kellemes erdei séta a jutalmunk. 8353 Zalaszántó, Világosvár 13.; sites.google.com/site/zalaszantostupa/ 68

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

69


GASZTRÓ Az utóbbi években egyre inkább azt látjuk, hogy a klasszikus értelemben vett „szezon” megszűnt. A tömeg ugyanis nyár után eltűnik, de ősszel, télen és kora tavasszal is egyre több pincészetet, színvonalas éttermet és cukrászdát találunk nyitva, legalább a hétvégéken. Összegyűjtöttünk nagyon jó magyaros és újhullámos éttermeket, elmondjuk, hol találunk ilyenkor is termelői piacokat, sőt az ilyenkor kötelező forraltborozások helyszíneiről sem feledkeztünk meg.

70

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

71


GASZTRÓ

Márga Bisztró

GASZTRÓ

NEKED FŐZTEM BALATONFÜRED A már branddé fejlődött Neked Főztem legújabb éttermében az alapanyagok minősége iránti megszállottság alap, a gasztrokocsmás ételek helyett viszont a szmókerben készült húsokra helyezik a hangsúlyt. 8230 Balatonfüred, Aranyhíd sétány 8.; facebook.com/ nekedfoztembalatonfured

10 JÓ ÉTTEREM, AMI TÉLEN IS NYITVA TART BOCK BISZTRÓ BALATON A budapesti Bock Bisztróban megszokott színvonal mellé gyönyörű balatoni kilátást és helyi borokat is kapunk. Az étlapon a környékbeli konyha fogásai és természetesen balatoni halételek is szerepelnek. 8314 Vonyarcvashegy, Helikon utca 22.; facebook.com/bockbisztrobalaton

Kővirág

PURA VIDA PORT Az eredetileg tapolcai étterem a keszthelyi kikötőbe költözött, és csavart egyet a kínálatán: a mediterrán fogások mellett burgerek és olyan különleges pizzák is készülnek, mint a narancs-currys, sütőtökös verzió. 8360 Keszthely, Vitorláskikötő 3795/17/B; facebook. com/puravidaportkeszthely

MÁRGA BISZTRÓ Az étterem helyi alapanyagokra és a Szent Donát Birtok kiváló boraira építkezik, a Balaton egyik legszebb kilátása pedig csak bónusz. A magasabb árkategória itt tényleg kiemelkedő színvonalat jelez. 8229 Csopak, Szitahegyi út 28.; szentdonat.hu/bisztro KISTÜCSÖK ÉTTEREM Sokan ülnek autóba csak azért, hogy itt ebédeljenek és kipróbálják a mindig szezonális, helyi hozzávalókon alapuló, egyszerű és érthető fogásokat. A rutinos vendégek az „éttermünk ajánlata” és a „régiónk ízei” közül rendelnek. 8636 Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky út 25.; facebook.com/ Kistucsoketterem 72

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

73


GASZTRÓ

Kristinus Gasztro Műhely

GASZTRÓ

KŐVIRÁG A vidék ízei és alapanyagai kreatív megközelítésben, ennek romantikájával fűszerezve. Ha randiznánk a Balatonnál, az elvarázsolt kertben foglaljunk asztalt, és a táblára írt ételkínálatból érdemes választanunk. 8274 Köveskál, Fő út 9/A; facebook.com/KoviragKoveskal MI A KŐ Kortárs művészet a falon, helyi ízek a tányéron, válogatott helyi borok a palackokban. A Káli-medence kihagyhatatlan gasztrocélpontja, ahol még néhány sztorit is elcsíphetsz a művész-borász tulaj Trombitás Tamástól. 8274 Köveskál, Fő utca 25. VÍG MOLNÁR CSÁRDA A csárda név ne ijesszen el senkit: a Víg Molnárban bevállalták, hogy máshogy néz ki a túrós csusza, és palacsinta helyett sajttorta van. A magyaros, de újító konyha rengeteg új törzsvendéget hozott. 8229 Csopak, Kőkorsó utca 1.; vigmolnarcsarda.hu Márga Bisztró

BISTRO SPARHELT Ilyen, amikor a termelők alapanyagai találkoznak egy profi séf kísérletező kedvével és a bisztróhangulattal Balatonfüred szívében. Rövid étlappal dolgoznak, amiről nem tudunk rosszul választani. 8230 Balatonfüred, Szent István tér 7.; bistrosparhelt.hu

Neked Főztem

KRISTINUS GASZTRO MŰHELY A kéthelyi birtok étterme rendszeresen átlagon felül teljesít. A séfek fantáziája végtelen, egészen meglepő és különleges fogások érkeznek a konyhájukból. 8713 Kéthely, Hunyadi utca 99.; kristinus.hu

74

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

75


Hévízi termelői piac

GASZTRÓ

Tihanyi PIAC placc

GASZTRÓ

TIHANYI PIAC PLACC Rendezett, egységes arculatú piac bisztróval, játszótérrel, őstermelőkkel és művészeti programokkal a komp melletti placcon, minden szombaton 8 és 14 óra között találjuk nyitva. 8237 Tihany, Tihanyrév; facebook.com/piacplacc

5 PIAC, AHOL NEM CSAK NYÁRON VÁSÁROLHATUNK Liliomkert

LILIOMKERT A termelői piacok királynője, ahol a hidegebb hónapokban lehet igazán élvezni a hely hangulatát, amikor nem hömpölyög a tömeg. Kézműves termékek és élelmiszerek, találkozások és forralt bor minden mennyiségben, vasárnap reggel 8-tól kora délutánig. 8283 Káptalantóti, Petőfi utca; liliomkert.lapunk.hu

BALATONFÜREDI TERMELŐI ÉS BOLHAPIAC A balatonfüredi vásárcsarnokban hétfőtől szombatig (6–17 óráig) a friss gyümölcsöké és zöldségeké, a termelői áruké a főszerep, szombat délelőttönként pedig régiségekre és más kincsekre alkudozhatunk a kinti bolhapiacon, 13 óráig. 8230 Balatonfüred, Malom köz

FONYÓDI PIAC A déli part legnagyobb és legizgalmasabb arcait felvonultató piacáról az őstermelők finomságaira és a bolhapiacok kincseire vadászók sem mennek haza csalódottan. Szerdán és szombaton van nyitva, 6–14 óráig. 8640 Fonyód, Gáz utca HÉVÍZI TERMELŐI PIAC Nagyon erős az őstermelői és a kézműves felhozatal, a fűszeres kecskesajttól a libakolbászon át az agyagtündérekig minden kapható itt. A bolhapiacrészlegen viszont csak régiségekkel találkozhatunk. Nyitva: kedden és szombaton 7–13, csütörtökön 12–18 óra között. 8380 Hévíz, Fő tér 76

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

77


GASZTRÓ

Karolina Kávéház

GASZTRÓ

APÁTSÁGI REGE CUKRÁSZDA A 2017-ben alapos ráncfelvarráson átesett cukrászdában reggelit és meleg ételeket is felszolgálnak. A legszebb hely egy téli forró csokihoz, és az ikonikus Bencés torta is kötelező. 8237 Tihany, Kossuth Lajos utca 22.; facebook.com/ApatsagiRege VILLA GRÉTA A bringacsengő formájú desszertek időjárástól és távolságtól függetlenül vonzzák a minőségi sütik rajongóit. A tulajdonosok egyik kedvencét, a kókuszos-karamellás sütit nem érdemes kihagyni. 8600 Siófok, Petőfi sétány 38.; facebook.com/villagretasiofok MÓNISÜTI Kövérné Kalmár Móni, vagyis „Sütis Móni” a nyáron végre megnyitotta régóta várt saját cukrászdáját, ami a rusztikus sütirajongók Mekkája lett. Naponta 15-féle torta készül, és a bio olasz kávé is ütős. 8315 Gyenesdiás, Madách utca 46.; facebook.com/monisuti PROMENÁD KÁVÉHÁZ A Szépkilátónál nyílt kávézó és cukrászda a ráérős reggelik, a panorámában gyönyörködős kávézások tökéletes helyszíne, házias, adalékanyagoktól mentes sütikkel és dizájnos, retró hangulatú belső térrel. 8313 Balatongyörök, Felsőcsetényi út 50.

BERGMANN CUKRÁSZDÁK Három generáció tudása találkozik a Bergmann cukrászdák süteményeiben. A jó alapanyagokon és a recepteken nem változtatnak, a krémesük emiatt továbbra is kihagyhatatlan. 8230 Balatonfüred, Petőfi Sándor utca 64. és Zsigmond utca 1.; bergmanncukraszda.hu KAROLINA KÁVÉHÁZ A névadó nagymama régi receptjei alapján készült házias süteményekért és a kávéház hangulatáért sokan órákat is képesek utazni, hogy aztán alig tudjanak választani a méteres kalács és a krémesek közül. 8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca 4.; facebook.com/karolinakavehaz

Apátsági Rege Cukrászda

7 REMEK CUKRÁSZDA A BALATON KÖRNYÉKÉN

ARÁCSI CUKRÁSZDA Füred központját el kell hagynunk értük, de a házi sütik, piték és a híres Arácsi-krémes miatt sok törzsvendég zarándokol az apró cukrászdába. 8230 Balatonfüred, Arácsi út 132.; facebook.com/aracsicukraszda 78

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

79


GASZTRÓ

GASZTRÓ

KREINBACHER BIRTOK A Somló lábánál található, tájba simuló kortárs épület újhullámos magyar konyhája Vas és Zala megyei ételeken alapul. Az étkezés ott esztétikai élmény is, a pezsgőkóstolás pedig egyenesen kötelező. 8481 Somlóvásárhely, Somló hegy, 909. hrsz.; facebook.com/kreinbacher.hu

REM, 5 É T TE T A MIÉ R ES É R D E M NI LOD ELTÁVO TÓL A PAR T

ZOMÁNC BISZTRÓCSKA Házias ételek profi szinten elkészítve, a nagyi piros lábasában tálalva. A resztelt máj, a madártej vagy a töltött paprika megér egy kitérőt a festői Vászolyba. Januárban és februárban zárva tartanak. 8245 Vászoly, Vazul utca 8.; zomancbisztrocska.hu FARM INN FOGADÓ A zalai dombok között megbújó étteremben az étlapot a szezon írja, a magyaros és nemzetközi fogások alapanyagai – mint a bivalyhús, a szürke marha vagy a mangalica – a környékről érkeznek. 8782 Zalacsány, Örvényeshegy 20.; farminnfogado.hu

Kreinbacher Birtok

PAJTA BISZTRÓ Az Őrség talán legjobb étterme. A többek között vadhúsból, hajdinából, tökből készülő hagyományos helyi ételek kifejezetten magas színvonalat ütnek meg. Itt a séf szedi a fenyőrügyet és savanyítja a gombát. 9941 Őriszentpéter, Templomszer 7.; pajta.hu

80

BONNE CHANCE Ha tényleg kíváncsiak vagyunk az ország egyik legjobb rántott húsára vagy a vendégek kedvencére, a sült sütőtökkrémlevesre, nem tarthat minket vissza a távolság. Itt egy kicsit elbújhatunk a világ elől is. 8887 Bázakerettye, Fő utca 72.; facebook.com/bonnechancerestaurant WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

81


GASZTRÓ

Bakos Attila Vendéglője

GASZTRÓ

ST. ORBAN ÉTTEREM Újrahangolt magyaros bisztró a Badacsony oldalában szőlőlugasos terasszal, tejfölben sült túrógombóccal, egyszerre hagyományos és modern ízekkel, Szeremley- és Laposa-borokkal. 8261 Badacsonytomaj, Kisfaludy Sándor utca 5.; storbanetterem.hu BORBARÁTOK Badacsony régi romantikája találkozik itt egy magyaros, mértékkel újító konyhával, ami tiszteletben tartja, de kicsit meg is csavarja a klasszikus ízeket. Az ételekhez kérjük az étteremhez tartozó Fata Pince borait! 8258 Badacsonytomaj, Római út 88.; borbaratok.hu BAKOS ATTILA VENDÉGLŐJE Ha magyaros ízekre és kiadós húsokra vágyunk egy hideg napon, Bakos Attila étterme lesz a tökéletes választás. A tulajdonos szívesen mesél a lassan negyedszázados vendéglő híresebbnél híresebb törzsvendégeiről. 8264 Szigliget, Iharos utca 4.; vendeglo.wixsite.com/bakos CSÓKA FÉSZEK A hely úgy váltott prémiumkategóriára, hogy közben maradt néhány felturbózott klasszikus is az étlapon, mint például a szuvidolt tarja. Emellett az ország egyik legszebb panorámáját csodálhatjuk a hatalmas üvegfalak mögül. 8313 Balatongyörök, Eötvös Károly utca 153.; csokafeszek.hu

VEGANEETA HOME A vegánok és az ételérzékenyek balatoni Mekkája, ahol finom vegán reggelit és ebédmenüt is kapunk. A húsimádó családtagoknak is érdemes nyitni egy kicsit és kipróbálni a helyet. 8220 Balatonalmádi, Baross Gábor utca 2/B; facebook.com/ veganhomeinbalatonalmadi

Csóka Fészek

7 HELY AZ ÉSZAKI PARTON, AHOL TÉLEN IS JÓT EHETÜNK

SZOMSZÉD KERTJE Street foodok, iszogatáshoz készült falatok és újragondolt klasszikusok is készülnek itt, így több generáció is megtalálja a kedvére valót. A burgert pedig „baconbe göngyölt szerelemnek” hívják. 8229 Csopak, Kossuth utca 97.; facebook.com/szomszedkertje MORZSA BISZTRÓ Ha egy gyors ebédet keresünk, irány a Blaha utcai bisztró. A food truckos múlttal rendelkező tulajdonos mestere a gyors, de minőségi fogásoknak. 8230 Balatonfüred, Blaha Lujza utca 9.; facebook.com/morzsabisztro 82

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

83


Rozmaring Kiskert Vendéglő és Pizzéria

GASZTRÓ

Anno Taverna Vendéglő

GASZTRÓ

ANNO TAVERNA VENDÉGLŐ A név olasz éttermet sejtet, de az étlapon többnyire hagyományos fogások szerepelnek. A miliő a 20. század elejére repít vissza, itt antik bútorok, lemezjátszók között élvezheted a klasszikus fogásokat. 8624 Balatonszárszó, Szóládi utca 1.; facebook.com/annotaverna

5 ÉTTEREM A DÉLI PARTON, AMIT TÉLEN IS NYITVA TALÁLUNK

DÉLI PART BBQ A tapasztalt pitmaster, Dzsozi jóvoltából méretes marhahúsrészek kerülnek elő a smokerből, az oldalastól a szügyig. A menetrend egyszerű: csütörtökön csak burgerek és napi ajánlatok, hétvégén BBQ. 8600 Siófok, Vámház utca 2.; facebook.com/delipartbbq

Déli Part BBQ

MALA GARDEN Téli zen és keleties hangulat, nemzetközi étlap magyar, ázsiai, olasz, spanyol és mexikói ételekkel. Buddha-szobrok figyelik, ahogy kikéred a tonhalsteaket vagy a thai cobb salátát. 8600 Siófok, Petőfi sétány 15/A; malagarden.hu

MANGO RESTAURANT & CAFE Tengeri és Balaton környéki halastavakból származó halak, valamint pizzák, magyaros és nemzetközi fogások alkotják a bisztró kínálatának gerincét, az ételeket pedig kizárólag helyi borok kísérik. És időnként híres zongoristák. 8638 Balatonlelle, Móló sétány; facebook.com/mangocafe.lelle

ROZMARING KISKERT VENDÉGLŐ ÉS PIZZÉRIA A déli part legjobb pizzája egy csendes széplaki utcában sül, gluténmentes változatban is, de a tengeri-halleves, a porchetta és a nutellás calzone is kötelező fogás. Itt minden kézzel készül, a slow food jegyében. 8600 Siófok, Akácfa utca 53.; facebook.com/rozmaring.pizzeria

84

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

85


GASZTRÓ

GASZTRÓ

3 PÉKSÉG, AHOL EGÉSZ ÉVBEN BEVÁSÁROLHATUNK PÉKLÁNY Zeliska Orsi maketingvezetőből lett a kovászos kenyerek megszállottja. Pékségében nemcsak ropogós kenyereket és isteni péksüteményeket kapsz, hanem egy mosolyt is, szombatonként pedig a Sparhelt bisztróig ér a sor. 8230 Balatonfüred, Szent István tér 5–7.; peklany.hu RÁCZ PÉKSÉG Rácz József délután kel, és éjszaka süti a kovásszal készült kenyereket, a nagymamaféle islert, a kalácsot, az igazi tejes kiflit és a „szaftos” zsemlét. Amíg pihen, a családtagok szorgoskodnak a pékségben. 8648 Balatonkeresztúr, Iskola utca 23.; facebook.com/raczpek

86

Péklány

BÚZALELKE Kovács Bea hetente négyszer nyitja meg a vevők előtt kisapáti pékséget, ahol a már legendás kenyereit és „pocakjait” kínálja. De csak annak jut biztosan, aki előző nap délig SMS-ben megrendeli az árut. 8284 Kisapáti, Bem apó utca 11.; facebook.com/buzalelke WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

87


GASZTRÓ

Kredenc

GASZTRÓ

NAGYI KERTJE TEAHÁZ Bár főleg az elképesztő teakínálatról és a mennyei sütikről híres a vidéki nagyi nappaliját idéző hely, hidegben az aszófői olaszrizlingből és vörösekből készült forralt borokat is ki kell próbálni. 8241 Aszófő, Remete utca 2.; nagyikertjeteahaz.hu ISTVÁNDY BORMŰHELY A hangulatos teraszról pokrócba burkolózva is mesés nézni a Balatont, a belső hőmérsékletet pedig a szürkebarátból készült forralt borral tarthatod fenn. És még csak túrázni sem kell a panorámáért. 8261 Badacsony, Római út 155.; istvandy.hu PLÁNE BADACSONY BORTERASZ Hagyományos forralt bort csak néha, a borcsoki nevű étcsokis, pikáns, vörösborral készülő italt viszont mindig megtalálod itt, amíg újra tavasz nem lesz. Garantáltan átmelegít. 8258 Badacsonytomaj, Park utca 18.; facebook.com/planebadacsony RÉTES BISZTRÓ ÉS FRÖCCSTERASZ Hidegben is mediterrán hangulatot csempész Tapolca főterére a reggeliző-rétesező-kávézó kerek asztalaival. Forró csoki és többféle friss, meleg rétes is segít felmelegedni, ha a forralt bor nem lenne elég. 8300 Tapolca, Fő tér 7.

7 HELY, AHOL ÉRDEMES FORRALTBOROZNI PAZAR COFFEE COMPANY Balatonfüred új gasztroutcáján sem maradunk forralt bor nélkül. Nem helyben készül, de ahogy a specialty kávézóban megszoktuk, ebben is ragaszkodnak a minőséghez. 8230 Balatonfüred, Aranyhíd sétány 6. KREDENC Amikor 10 fok alá zuhan a hőmérséklet, a Kredenc amúgy is széles italkínálatában megjelenik a forralt bor. Szentantalfai fehér- vagy vörösborból készül, és nagyon finom. 8230 Balatonfüred, Blaha Lujza utca 7.; facebook.com/kredencfured TÜNDÉRSZIGET A „bécsi stílusú”, gyümölcsökkel megpakolt forralt vörösbor mellett az idén olaszrizlingből is készül melengető ital. Enyhébb téli napokon a ház mesebeli udvaráról csodálhatod a Belső-tó panorámáját. 8237 Tihany, Kossuth utca 29.; facebook.com/ tundersziget.tihany 88

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

89


GASZTRÓ

GASZTRÓ

SZÁSZI BIRTOK – SZIGLIGETI OLASZRIZLING 2017 A Szászi Birtok kilátását itt most nem élvezhetjük, de helyette a bor intenzív grépfrútos, citrusos jegyeit igen, almával, mézzel és a fajtára jellemző mandulás kesernyével. Nem mellesleg biobor.

LOT T 7 A J Á N I B OR ON BAL AT S ON Y I C A K AR Á LR A A S Z TA

KÁLI KÖVEK BORÁSZAT – REZEDA OLASZRIZLING VÁLOGATÁS 2017 Szeretjük, amikor egy olaszrizling meglepetést okoz. A pincészet fehér húsú gyümölcsöket, virágot, gyógynövényeket, citrusokat és mineralitást felvonultató tételének ott a helye az ünnepi vacsoránál. JÁSDI PINCE – LŐCZEDOMBI OLASZRIZLING 2016 Dűlőszelektált tétel a szőlőfajta egyik mesterétől. Az érettebb gyümölcsök mellett a gyógynövényes, fűszeres jegyek dominálnak, a terroirt szépen megmutató, visszafogott, elegáns bor. VILLA SANDAHL – TIE MANIA 2016 A svéd tulajdonos rajnairizlingportfóliójának egyik alaptétele. Virágos, fűszeres illatú, ízben fehér barackot felvonultató könnyed bor, melyben a 6 gramm maradék cukor remekül ellenpontozza a fajtára jellemző élénkebb savakat. KISLAKI BORMANUFAKTÚRA – JÁNOSHEGYI KÉKFRANKOS 2015 Mi ezzel a borral vészelnénk át az ünnepi felhajtást, ezért ebből a könnyed, fanyar meggyes, csipkebogyós, fekete borsos, fűszeres aromájú, élénk savú kékfrankosból egy palack mindig legyen kéznél. GELLAVILLA – MERLOT–CABERNET FRANC–KÉKFRANKOS 2015 Ha a vendégeink vörösborkedvelők, ezt a palackot nyissuk ki nekik! Intenzív, fűszeres illatú, a ribizlidzsem, az áfonya és a kék szőlő mellett a korty kerek, a cuvée jól eltalált arányai igazán szerethetők. BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET – BADACSONYI OLASZRIZLING JÉGBOR 2015 Ha január 3-án hajnalban, dermesztő hidegben szüretelsz, akkor reméled, hogy ilyen lesz a végeredmény. A birsalmás, aszalt kajszibarackos, fűszeres bor gazdag, sűrű textúrájával minden karácsonyi süteményhez passzol.

90

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

91


INTERJÚ

INTERJÚ

Borbély

s á m a T

2010 óta vezeti a badacsonytom aji Borbély Családi Pincészetet, és többsz ör is jelölték a nívós Év Bortermelője díjra. A borász at egész évben nyitva tart: a díjnyertes olaszri zlingeket, a jégbort és a csak a badacsonyi borvid ékre jellemző kéknyelűt és a rózsakőt is érdem es megkóstolni náluk. WLBa: Milyen lesz a 2018-as évjárat, és milyen teendői vannak egy borásznak télen? BT: Sok csapadékot kaptunk az idén, több feladatunk volt a növényvédelemben. Korá n indult a szüret, de jó mus tfokkal érkeztek a szőlők a pincébe, így bízunk benne, hogy jó évjárat lesz ez az idei . Nem célunk, hogy Már ton-nap ra borunk legyen a piacon, de a tartályos boroknál már novemberben, decemberben indulnak a palackozások, a fahordós borokat pedig fino m seprőn tartjuk és felkeverjük . Időjárás tól függően indul a met szés, édesapámmal irán yítjuk a szakmai munkát a pincében és a szőlőben. A pincemunkák mellett kóstolókra, borvacsorákra járu nk, de azér t egy kis pihenésre és a családra is van idő.

92

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

93


GASZTRÓ

GASZTRÓ

TONI A L A B 5 IVEL M A , Ő G PEZS ES É R D E M NI TE KÖ S Z Ö N T 2 0 19 -E

KREINBACHER BIRTOK – PRESTIGE BRUT Egy Kreinbacher-pezsgő szinte kötelező szilveszteri kellék. A nagyobbrészt furmint és chardonnay házasításának komplexitása és eleganciája, az aromák és a szerkezet összhangja tökéletes pezsgőélményt nyújt. BENCZE CSALÁDI BIRTOK – GEMINI II 2013 EXTRA BRUT Négy év érlelés után került piacra ez az izgalmas tétel, amely a pincészet első kísérlete a pezsgőkészítés terén. Élénk savú, üde és eleven, a citrusosság mellett szép élesztős jegyeket is felvonultat. GARAMVÁRI SZŐLŐBIRTOK – OPTIMUM BRUT Hazánk egyik meghatározó pezsgőpincészetének tétele a Balaton déli partjáról. Az Optimum Brut pezsgőt sárga húsú gyümölcsössége, piskótás, virágos, kedves aromái és kerek savai teszik szerethetővé. LÉGLI SZŐLŐBIRTOK ÉS BORÁSZAT – PEZSGŐ MÉTHODE TRADITIONNELLE BRUT 2015 A furmint és a rajnai rizling rajongóinak figyelmét ne kerülje el ez a pezsgő, amely a két szőlőfajta erényeit remekül ötvözi. Lime, alma, fehér virágok, citromfű mellett élénk savak és élesztős aromák jellemzik. SZENT DONÁT BIRTOK – MAGMA ROSÉ BRUT 2014 A csopaki kékfrankos pezsgő simán felveszi a versenyt a pinot noirok visszafogottságával. A málna és a ribizli gyümölcsössége mellett citrusok frissítik, a finoman élesztős vonal harmonikussá teszi.

94

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

95


GASZTRÓ

Pálffy Pince

GASZTRÓ

PÁLFFY PINCE A Káli-medence panorámája bentről nem élvezhető, de kárpótolnak a rizlingek, a vörösek vagy a furmintok, amelyek egyre fontosabbak a pincészet életében. Pálffyék szívesen mesélnek erről és az új telepítésekről is. 8274 Köveskál, Fő út 40.; facebook.com/palffypince KÁLI KÖVEK Csak egy háznak tűnik a gasztrofalu főutcáján, pedig dűlőszelektált boraikat kóstolva kiderül, hogy itt többről van szó. Könnyed és komoly tételeket is találunk náluk, főleg fehéreket és rozékat. 8274 Köveskál, Fő utca 11.; kalikovek.hu MÁLIK PINCE Badacsony kevésbé ismert borait – kizárólag fahordós érleléssel készült zöld szilvánit, zeuszt, bakatort – is lehet kóstolni a hegy sziklái alatt található pincészetben. Télen csak bejelentkezéssel, nagyobb csoportokat fogadnak (8-10 fő). 8261 Badacsony, Tatay Sándor út 6.; malikpince.hu SZÁSZI BIRTOK A téli Balaton innen, a Szent György-hegy déli oldaláról az egyik legszebb. Nagyobb társaságokat (8 főtől) előzetes bejelentkezéssel egész évben várnak, és még szállást is foglalhatunk a birtokon. 8265 Szent György-hegy, 035/7. hrsz.; szaszipince.hu

JÁSDI BORTERASZ Csopaki olaszrizling, cabernet franc és cuvéek a legjobbak közül, plusz a Balaton keleti medencéjének látványa a teraszról. Ha szerencsénk van, maga Jásdi István mesél a borokról és a pincészetről. 8229 Csopak, Arany János utca 2.; jasdipince.hu

Káli Kövek

7 BORÁSZAT AZ ÉSZAKI PARTON, AMIT TÉLEN IS NYITVA TALÁLUNK

PETRÁNYI PINCE ÉS BORTERASZ Csopak családias arcát képviseli a hely, ahol nemcsak fehér-, hanem testes vörösborokat is kóstolhatunk pincéjük mélyén. Az étterem konyhája egyszerre házias és újító, a kilátás pedig mesés. 8229 Csopak, Homokbánya út 31.; petranyipince.hu FIGULA PINCÉSZET A füredi Meleghegyen található pincészetben a könnyű, gyümölcsös, friss tételek mellett kései szüretelésű, hosszan érlelt borokat is érdemes kóstolni. Figuláék örülnek, ha előre bejelentkezünk. 8230 Balatonfüred, Csárda utca 26.; figula.hu 96

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

97


Légli Szőlőbirtok és Borászat

GASZTRÓ

Bujdosó Pincészet

GASZTRÓ

LÉGLI SZŐLŐBIRTOK ÉS BORÁSZAT A borvidék egyik legfontosabb képviselője, Légli Ottó több mint 20 éve borászkodik, elismert boraihoz saját élesztőtörzseket használ. A Gesztenyés-dűlőből származó rajnaiját mindenképp érdemes letesztelni. 8630 Balatonboglár, Árpád utca 47.; leglibirtok.hu

5 BORÁSZAT A DÉLI PARTON, AHOVA TÉLEN IS BE LEHET JELENTKEZNI

GARAMVÁRI SZŐLŐBIRTOK Champagne-i eljárással készülő pezsgőikben ott van a balatoni terroir és a család sok évtizedes szakértelme is. Ha hideg van a borteraszhoz, a vinotékában lehet kóstolni, hétköznapokon. 8638 Balatonlelle, Kishegyi út 42.; garamvariszolobirtok.hu

Pócz Pincészet

BUJDOSÓ PINCÉSZET A 90 hektáron gazdálkodó borászcsaládnál mindenképp kóstolj valamilyen habzóbort vagy pezsgőt, és kérdezd meg őket másik szerelmükről, a Pannónia 70-es cirkálóról. Hétfőtől szombatig télen is nyitva vannak, 9–17 óráig. 8638 Balatonlelle, Várszói út; bujdoso.com

IKON BORÁSZAT Ha jobban szereted a vörösöket, vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy a Balaton vörös arcára, itt a helyed. Rozét, fehéret és csúcskategóriás borokat is kóstolhatsz a Konyári család jóvoltából. 8681 Látrány, 087/1/A hrsz.; facebook.com/IKONBoraszat

PÓCZ PINCÉSZET A tavaszig csak hétvégéken nyitva tartó Pócz Pince egy apró kincsesház a Kishegy oldalában, ahol a teraszról az északi part tanúhegyeiben lehet gyönyörködni. A Kokas-hegyi Chardonnay az egyik leghíresebb tételük. 8638 Balatonlelle, Kishegy, 0107/6. hrsz.; facebook.com/poczpinceszet 98

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

99


Fotó: MTI

ESEMÉNYEK A téli Balaton az igazi Balaton – halljuk egyre többet nemcsak az itt élőktől, de azoktól a programszervezőktől is, akik azt vallják, ilyenkor intimebb, titokzatosabb arcát mutatja a régió. Ez a programokon is érződik, hiszen ez az időszak a helyi szervezésű, a környék felfedezésére invitáló tematikus rendezvények időszaka. Ilyenkor találunk különleges borkóstolókat, jó hangulatú adventi vásárokat, merész vitorlástúrákat és különleges koncerteket, arról nem beszélve, hogy a környékre igazán hangulatos szilvesztert is szervezhetünk.

100

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

101


Spuri Balaton (forrás: futanet.hu)

ESEMÉNYEK

Hidegen Légió

ESEMÉNYEK

FONYÓDI KOLBÁSZFESZTIVÁL Fonyódon hagyomány a reggeli kolbásztöltőversenytől az esti retró koncertekig tartó fesztivál, ahol meglepő módon akár a Balaton alakját követő kolbászba is belekóstolhatunk. 2019. február 8–10., Fonyód

5 PROGRAM, AMITŐL MEGMOZDUL A KÖRNYÉK

BALATON MARATON ÉS FÉLMARATON Egyéniben és párban, hatod-, fél- és teljes maratont is lehet futni a téli Balaton partján, ahol a szervezők főleg a csoportban érkezőkre számítanak a többnapos futófesztiválon. 2018. november 24–25., start: Siófok HIDEGEN LÉGIÓ – TÉLI VITORLÁSTÚRA A BALATON KÖRÜL Tóth Balázs, a BL Yachtklub nyughatatlan vezetőjének őrült ötlete, a 4-5 napos téli vitorlázás a Balatonon egyszer már elég jól sült el, idén 20-30 hajóscsapattal vágnának neki a téli Balaton legjobb helyeinek. 2019. február 3–8., start: Balatonlelle 102

WE LOVE BALATON

Spuri Balaton (forrás: futanet.hu)

GARDA FESZTIVÁL A novemberi hétvége, amikor Tihany utcáin a nyári csúcsszezont idézi a tömeg. A 17. Tihanyi Gardália esti utcabáljára már illik úgy érkezni, hogy a füstölt és a kemencében sült halat is kipróbáltuk. 2018. november 16–18., Tihany; gardafesztival.hu

SPURI BALATON SZUPERMARATON A tavasz első igazán komoly tömegsportrendezvénye a Balatonnál, ahol a tókerülő 196 km-es távot akár négyes váltóban, napi 15-20 kilométer teljesítésével is megtehetjük. 2019. március 21–24., Start: Siófok; facebook.com/szupermaraton

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

103


A TIHANYI „LÁTOTT HAL” A garda (más néven kardoshal, kardkeszeg, gardakeszeg vagy balatoni hering) a pontyfélék családjába tartozó apró hal, amely csak néha éri el az 1,5 kg-os súlyt. Tihanyban fordul elő a legnagyobb mennyiségben, nem véletlen, hogy a garda a település címerében is szerepel. Hermann Ottó a 19. század végén írta le a tihanyi halászok évszázados gardafogási technikáját. A garda halászata, a „kótázás” komoly csapatmunkát igényelt. A gardák ősz végén hatalmas rajokban gyűltek össze a Balaton legmélyebb pontján, a Tihanyi-kútnál. Vonulásukat egy tapasztalt, jó szemű „hegyenjáró” halász figyelte meg valamelyik tihanyi dombról, fentről ugyanis a kékeszöld hátú halak úszó, sötét felhőnek látszanak. Amikor a halraj feltűnt, a hegyenjáró kiabálni kezdett, és hogy biztosra menjen, botra tűzte és magasra emelte a subáját. A halak mozgásának irányát is tudta így jelezni a társainak. Ha bőséges volt a zsákmány, a napon szárítva, besózva tartósították. A garda halászata – mint minden halászat – tilos a Balatonon, de a tihanyi Garda Fesztiválon minden évben bemutatják, hogyan történt annak idején a látott hal kifogása.

104

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

105


ESEMÉNYEK

ESEMÉNYEK

FOLLY ARBORÉTUM ÉS BORÁSZAT Forralt borral a kézben, évszázados fák közül csodálhatod a téli Balatont ezen a kivételes helyszínen. A vásárban helyi kézművesek kínálnak ötletes ajándékokat. Decemberi hétvégéken, 8257 Badacsonytomaj (Badacsonyörs), Kápolnavölgyi út 25.

5 ADVENTI VÁSÁR A BALATONNÁL ILLATOS ADVENT Veszprém múltidéző belvárosa az egyik leghangulatosabb adventi helyszín. A karácsonyi készülődést érdemes összekötni múzeumlátogatással vagy egy koncerttel a Hangvillában. 2018. november 24. – december 24., 8200 Veszprém, belváros

BALATONIKÖR ÉSZAKI ADVENTI GASZTRO PIKNIK Adventkor is lehet a háttérben a Badacsony: Balatoni KÖR-tag éttermek, borászatok, pálinka- és sörfőzdék települnek ki, és kézműves ajándékokat is beszerezhetsz a fa alá. 2018. december 8. 12:00–20:00, 8261 Badacsonytomaj (Badacsony)

40. ARANYCSENGŐ ADVENTI VÁSÁR Forró csoki és forralt bor biztosan lesz Siófok főterén, kiegészülve koncertekkel és gyerekprogramokkal. Már szinte hagyomány, hogy korcsolyázni is lehet a közeli jégpályán. 2018. november 30. – december 23., 8600 Siófok, Fő tér és Kálmán Imre Kulturális Központ II. BALATONI ADVENTI GASZTRO PIKNIK ÉS KARÁCSONYI VÁSÁR Az egyetlen karácsonyi vásár vitorlásokkal. A kötelező sült gesztenyeforralt bor kombó mellett korcsolyázni is lehet a műjégpályán, és ha az időjárás is kegyes, lezajlik a III. Mikulás Regatta. 2018. december 1–2., 8638 Balatonlelle, Köztársaság utca 36–38.

106

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

107


ESEMÉNYEK

ESEMÉNYEK

Újévi Csobbanás

VEGYÜNK KI EGY VENDÉGHÁZAT Ha időben kapcsolunk, számos balatoni vendégházat csíphetünk el egy-két éjszakára szilveszterkor, akár eldugottabb falvakban is. A tűzijátéktól, zsúfolt szállodáktól vagy zajos buliktól menekülőknek ez lehet a legjobb opció. SZILVESZTERI VACSORA ÉS BULI Ha az új évet nem egy vendégházban köszöntenénk, akkor különösebb tervezgetés nélkül is jól sülhet el, ha a nagyobb városok kínálatát átpörgetve (vérmérséklettől függően) valamelyik bulira vagy vacsorára kukkantunk be.

Gyalogtúra

SZILVESZTERI REGATTA A balatonlellei vitorlásverseny nem csak a vízre szállóknak izgalmas évzárás, a parton is elég aktív alkalmi szurkolótábor gyűlik össze. A regatta emellett családoknak is ideális, hiszen a gyerekeknek műjégpálya, a felnőtteknek pedig esti buli dukál.

5 TIPP, HOGYAN TÖLTSD A SZILVESZTERT GYALOGTÚRA A TÉLI BALATONNÁL Egyre több magányos túrázó bizonyította, hogy a Balaton Camino és a téli séta a partnál teljesen megtisztítja a szívet és az agyat. Az egyik tanúhegy megmászásával például nemcsak egészségesen, de emlékezetesen is indulhat az új év.

Ha szállást szeretnénk szilveszterre, érdemes időben foglalni, mert a balatoni vendéglátóknak ez a tél legforgalmasabb időszaka. A hotelek mellett érdemes a vendégházak között is körbenézni.

SZIGLIGETI ÚJÉVI CSOBBANÁS Aki szereti tiszta lappal indítani az új évet, annak a közel 0 fokos vízben való fürdőzés jó kezdet. A híres újévi fürdőzők – legutóbb 500 merész vállalkozó – a vízben elhelyezett karácsonyfáért harcolnak. A partról sem rossz nézni a nagy csobbanást. 108

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

109


INTERJÚ

INTERJÚ

a ss a l a B

Szigliget polgármestere évek óta a négy évszakos Balatonért dolgozik, az Újévi Csobbanás például a régió legnagyobb eseménye .

s z á l a B

WLBa: Miért fontos Sziglige

tnek a téli turizmus?

BB: Kilenc éve találtuk ki Szig ligeten azt a szlogent, hogy Egész évben Szigliget, és ehh ez azóta is tartjuk magunkat. Egyértelmű lett, hogy a nyá ri időszakban több vendéget már nem tudunk idecsábítan i. A strand téliesítése, a szau na és a korcsolyapálya felhúzá sa is ennek a koncepciónak a része. Egy szigligeti rendezvé ny nemcsak nekünk, de az egész régiónak jót tesz . Emellett az egész éves foglalkoztatás és nyitvatartás a munkaerő megtartása miatt is kulcsfontosságú. WLBa: Hogy formálódott ekk ora eseménnyé az Újévi Csobbanás? BB: 2011-ben kerestek meg az ötlettel, hogy szervezzünk esemény t a téli fürdőzés köré . Először ódzkodtam ettől, de azóta be kellett látnom, hog y sok „őrült” vevő erre. Az Újév i Csobbanás alapötletét az a mottó adta, miszerint ha vala ki az év első napján megfürdik a Balatonban, akkor egész évben egészséges marad. Elős zör 35-en már tóztunk meg, legutóbb már 500-an csobban tak, 3-4 ezer néző előtt.

110

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

111


ESEMÉNYEK

ESEMÉNYEK

3 PROGRAM, AMELYEN JÓ BALATONI BOROKAT KÓSTOLHATSZ VÖRÖS BALATON A balatoni borvidékek vörösborairól kevesebb szó esik – méltatlanul. Ebben a műfajban is akad kiemelkedő minőség a parton, amit mindig igazol Jásdiék évente visszatérő rendezvénye is. Érdemes sietni, mert tavaly két hét alatt elkelt az összes jegy. 2018. december 8., Jásdi Borterasz VINCE NAPI BORÜNNEP Füred szezonindító rendezvényén a környék legnevesebb pincészetei vonulnak fel. A séta közben felfedezhető faházas kitelepülések mellett ráadásul ezen a hétvégén a város több hoteljében és éttermében is különleges borvacsorát rendeznek. 2019. január 18–19., Balatonfüred, több helyszínen OLASZRIZLING SZERINTÜNK A balatoni borászok évindító rendezvényén minden a legnépszerűbb helyi fajtáról, az olaszrizlingről szól. A két fő helyszín, a Jásdi Borterasz és a Szent Donát Birtok mellett Füreden és Csopakon is bőven találunk kísérőprogramokat. 2019. február 2.

112

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

113


Badacsony

ESEMÉNYEK

DJ a szőlőben

ESEMÉNYEK

4 GASZTROESEMÉNY, AMELY A BALATON LEGJOBB ARCÁT MUTATJA

DJ A SZŐLŐBEN A Homola Pincészet télen is aktív a családias programok szervezésében, ahol a hideg ellen a cserépkályha mellett a bakelitről pakolt zene vagy a forralt bor segít a Halloween- és a Mikulás-tematika mellett. 2018. december 8., Homola Borterasz, 8229 Paloznak, Vincellér utca

DJ a szőlőben

BADACSONY GASZTROHEGY, HALAK A HEGYEN A halászati tilalom ellenére azért a Balatonon néhány helyen nem mondtak le a halételekről. Badacsony kilenc helyén a tokhaltól a sügérig a legkülönfélébb halaké a főszerep. 2018. november 23–25., Badacsony

BALATONIKÖR GASZTRO PIKNIK A „négy évszakos Balaton”-felfogást képviselő éttermek, borászok, termelők téli roadshow-ja, ahol nem üres frázis, hogy a környék legjobb ízeit kóstolhatjuk végig. 2019. február 23., Csopak

LELLEI GASZTRO FARSANG A téli vitorlástúra nyitóbulija, amely a környékbeli borászatok, cukrászdák, éttermek összefogásából jött létre. Aki a déli parton számít, az itt biztos kiállítja a portékáját. 2019. február 2., Balatonlelle, Rendezvénypark

114

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

115


Kiscsillag – Dalok párban

ESEMÉNYEK

Kowalsky meg a Vega 15 (forrás: www.kowa.hu)

ESEMÉNYEK

STUBBORN A SZIGONYBAN Kifejezetten izgalmas időszakát éli a hazai metál/hardcore színtér, többek között a Stubbornnak is köszönhetően. A Szigony amúgy is kötelező kör Veszprémben a műfaj híveinek. 2018. december 21., Szigony, Veszprém, Megyeház tér 2.

5 PROGRAM, AMIKOR VESZPRÉM ÉJJEL IS ÉBREN MARAD

PÉTERFY BORI & LOVE BAND - Péterfy Bori sosem áll meg, legyen szó színházról, filmről vagy zenéről. A színpadon mindig él, most éppen zenekarát és új dalait hozza el Veszprémbe. 2018. december 7., Expresszó Klub; expresszo.hu KISCSILLAG – DALOK PÁRBAN Lovasi András új, csendes-ülős műsort állított össze a Kiscsillagból ismert zenésztársaival együtt, ahol minden egyes témára két dalt húznak elő. 2018. december 20., Hangvilla; hangvilla.com 116

WE LOVE BALATON

PASO Big Band (forrás: Barta Imre)

KOWALSKY MEG A VEGA 15 Jól mutatja Kowáék népszerűségét, hogy két koncertet is adnak a veszprémi Expresszóban, ahol mindkét napon más-más vendégekkel ünneplik meg a zenekar 15 éves fennállását. 2018. november 23–24., Expresszó Klub; expresszo.hu

PASO BIG BAND A PASO megint teker egyet a ska műfaj bevett sémáin, és jazzimprovizációkra építve gondolja újra eddigi számait a Hangvilla nagytermében. 2018. december 28., Hangvilla; hangvilla.com

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

117


PIHENÉS A téli és kora tavaszi Balatonon a legjobb érzés, hogy az elmélyülős magányt akár a nyüzsgő nyári helyszíneken is átélhetjük: magunkban andaloghatunk a füredi Tagore sétányon, biciklizhetünk a nyugodt kerékpárutakon, szeles dombokon ücsöröghetünk, alattunk a panorámával. Ha pedig a vizet ilyenkor sem nélkülöznénk, hetente más gyógyfürdőt kereshetünk, miközben a fejlődő szaunakultúrával vagy a wellnesshotelek kényelmével is ismerkedhetünk.

118

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

119


PIHENÉS

Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő

PIHENÉS

IGALI GYÓGYFÜRDŐ Somogy híres fürdője a dombok közti Igal, ahol olajat kerestek, de 81 fokos, gyógyhatású víz tört fel. Azóta kültéri és beltéri medencék, valamint wellness-szolgáltatások épültek erre. 7275 Igal, Rákóczi tér 30.; igal.hu/Gyogyfurdo MARCALI VÁROSI FÜRDŐ ÉS SZABADIDŐKÖZPONT Méretes és igényes strandkomplexumot építettek a Balatonhoz közeli Marcaliban, ahol még gyógyvizes medencék is vannak. 8700 Marcali, Rózsa utca 2/A; marcali-furdo.hu GALERIUS ÉLMÉNYFÜRDŐ ÉS WELLNESS KÖZPONT Élményt és gyógyulást is ad a központ, ami kifejezetten babamama-barát. A gyógyvíz mozgásszervi, nőgyógyászati és urológiai betegségek kúrálására is alkalmas. 8600 Siófok-Szabadifürdő, Szent László utca 183.; galerius-furdo.hu KEHIDA TERMÁL GYÓGY- ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ Bőrnek és ízületnek egyaránt jót tesz a kehidai gyógyvíz. Itt is élményfürdő teszi izgalmassá a gyerekeknek a strandolást; a 94 méteres csúszdának nem tudnak majd ellenállni. 8784 Kehidakustány, Kossuth utca 62.; kehidatermal.hu

HÉVÍZI TÓFÜRDŐ A fürdőváros természetesen nemcsak a wellnessben erős, hanem a gyógyításban is. Ennek csúcsa az ősszel és télen is kültérben használható Hévízi-tó, a természet egyik hazai csodája. 8380 Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1.; spaheviz.hu

Hévízi Tófürdő

7 GYÓGYFÜRDŐ, AHOL TÉLEN IS MEGMÁRTÓZHATUNK

ZALAKAROSI FÜRDŐ A déli part legpatinásabb fürdője a karosi, ahol a család minden tagja kikapcsolódhat a gyógyvízben, a konditeremben, a szaunában vagy a vízi csúszdákon. 8749 Zalakaros, Thermál utca 4.; hellozalakaros.hu CSISZTAFÜRDŐ A gyógyuláson és a megnyugváson van a hangsúly az üdülőfaluban. Csiszta nemrég ráncfelvarráson esett át, jó hatású vize mellett akár egy ízületkényeztető masszázsra is benevezhetünk. 8695 Buzsák-Csisztapuszta, Fürdő tér; csisztafurdo.hu 120

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

121


Káli Art Inn

PIHENÉS

Fügekert

PIHENÉS

KÁLI ART INN Az egykori tiszti kaszinó a gasztrofalu ékkövévé vált, egy elvonulásra ideális vendégházzá, nem csak jegyespároknak. Antik bútorok, hatalmas kert és minőségi ételek színesítik az Art Inn kínálatát. 8274 Köveskál, Fő utca 6–8.; kaliartinn.hu VILLA KABALA A szigligeti vendégházban legszívesebben megállítanánk az időt, legalább addig, amíg kiélvezzük a Fölföldi család által készített reggelit és az örök panorámát. Szállás és étterem egyben. 8264 Szigliget, Kamonkői út 48.; villakabala.hu

PÁSKOM COTTAGE Lajoskomárom Siófok vidékének egyik legkedvesebb falva, ahol egy csinos vendégház épült wellnessházikóval, medencével, étteremmel és sok csenddel. 8136 Lajoskomárom, 3781. hrsz. (Ozorai utca); paskom.hu

Fürjes Udvarház

5 VENDÉGHÁZ, AHOVA JÓ ELVONULNI

FÜGEKERT – BED & WINE Ágy és bor – hirdeti nevében a zánkai Fügekert, amiben az a jó, hogy nem a világ végére vonulsz el, mégis világbékét találsz. Reggelijük messze földön híres. 8251 Zánka, Fő utca 30.; fugekert.com FÜRJES UDVARHÁZ Hajdu Attila, az FTC volt kapusa a pálya gyepe után most inkább a szőlővel foglalkozik, ami köré egy kifogástalan vendégházat épített Vászoly és Balatonudvari határában. 8245 Vászoly, Öreghegy, 1050/8. hrsz.; furjesudvarhaz.hu 122

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

123


INTERJÚ

INTERJÚ

Tóth

A balatonlellei BL YachtClub vez etője, a Balatoni KÖR alelnöke, aki a kezdetektől hisz a négy évszakos Balatonban. Szívügye, hogy a hagyományos értelemben vett szezon fogalm a megszűnjön, és legyen miért eljönni a déli par tra a mínuszokban is.

Balá zs

WLBa: Ha teljesülhetne egy kívánsága, mivel bővítené a téli Balatont? TB: Egy hajójárattal, mer t hajó zási szempontból is ki lehetne használni a téli Balatont. Leh etne menetrendszerinti vag y konkrét programokhoz igaz odó járat is. Összeköthetné például a balatoni települé seken a karácsonyi vásároka t. Célunk, hogy minél több emb er lássa meg a főszezonon kívüli Balatonban rejlő lehe tőségeket. Sok projektünk született ebből a törekvésbő l: a karácsonyi vásár, az Adv enti GasztroPiknik, a műjégpálya , a téli Vitorlás Verseny-soroza t vagy a Lelle-Boglár Tekergő, és már készül a Balaton első , vízre épített, fullpanorámás látványszaunája is, amiből egyenesen a Balatonba lehe t merülni. Szigliget is nyitott egy jégpályát a strandon, és az idén Badacsonyban is lesz karácsonyi vásár. Egyre több en érdeklődnek az őszi és a téli Balaton iránt. Kitolódott a szez on, már áprilisban tele volt a tó. A Balaton már régen nem egy júliusi-augusztusi sztori.

124

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

125


PIHENÉS

Borbély Családi Pincészet

PIHENÉS

SZAT, 5 BORÁ TOLÓS AHOL K MEG IS ÉS HATUNK ATUNK S Z ÁL L H

VÁLIBOR Megkóstolhatjuk a budai zöldjüket, sőt a Válilak nevezetű vendégházukban meg is szállhatunk. A hegy tetején találjuk őket, így szájtátós panoráma jár a borokhoz. 8257 BadacsonytomajBadacsonyörs, Major utca 46.; valibor.hu BENCZE CSALÁDI BIRTOK A Szent György-hegy kisugárzása, az itt termelt kéknyelű, a lenyűgöző kilátás, a vintage vendégház és Bencze István személyisége mind vendégmarasztaló. 8265 Hegymagas, Mókus körút; benczebirtok.hu

Télen a borászatoknál nincs tömeg, felmehetünk hozzájuk borkóstolóra, de érdemes odafigyelni rá, hogy nem minden borászat tud egyből fogadni minket. Érdemes telefonon vagy e-mailen bejelentkezni, és ha szerencsénk van, maga a borász tartja a kóstolót, és műhelytitkok mellett jó sztorikat is mesél majd.

VILLA TOLNAY A várral koronázott Csobánc tövében terül el a svájci borász, Philipp Oser birodalma. Egy borvacsora után meg is szállhatunk Tolnay Klári egykori villájának egyik szobájában. 8286 Gyulakeszi, Csobánc hegy 24.; villatolnay.hu

LISZKAY BORKÚRIA Egy elegánsabb kategóriát képvisel Liszkay Mihály borhotelje, ahol kilenc szoba közül választhatunk, hallgathatjuk a tulajdonos zongorajátékát és kóstolhatjuk a ház vörösborait. 8273 Monoszló, 48/2. hrsz.; liszkay.com BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET Bazaltkövek és díjnyertes borok, ezek jellemzik a Borbély Pincészetet Tomaj szélén. Eldugott hely ez, de kiválóan ki van táblázva, és a nemrég felújított vendégház miatt megéri itt megszállni. 8258 Badacsonytomaj, Káptalantóti út 19.; borbelypince.hu

126

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

127


Akarattyai Magaspart

PIHENÉS

Aura Hotel

PIHENÉS

3 HELY, AHOL ÉRDEMES BENEVEZNI EGY SZAUNASZEÁNSZRA

3 PIKNIKHELYSZÍN A DÉLI PARTON, HA KISÜT A NAP

ZENIT HOTEL BALATON A vonyarci szállót a szaunamesterek is ajánlják. 2011 óta tartanak itt szaunaprogramokat, és hozzáértően vezetik a szeánszokat. 8314 Vonyarcvashegy, Helikon utca 22.; hotelzenit.hu

AKARATTYAI MAGASPART A Balaton legkeletibb csücskén terül el Akarattya, amelynek Magaspartjáról elképesztő kilátás nyílik a keleti medencére. Érdemes andalogni a sétányon, és ha kedvünk van, az egyik vadregényes lépcsőn leereszkedni a partra. 8173 Balatonakarattya, Kisfaludy sétány

HOTEL ZENA A Zena egy luxus-boutique-hotel, de ha nem szállunk meg, akkor is élvezhetjük a magas szintű szolgáltatásokat. Napi felöntések, semmi zsúfoltság, megfizethető árak – mindez Hévíz közepén. 8380 Hévíz, Széchenyi utca 6.; zenaheviz.hu AURA HOTEL Ha olyan helyet keresünk, ahol csak szállóvendégként részesülhetünk jó szaunaélményben, akkor irány a füredi Aura. Itt nem kell tolonganunk, és akár fürdőruhában is szaunázhatunk. 8230 Balatonfüred, Munkácsy Mihály utca 5.; aura-hotel.hu 128

WE LOVE BALATON

FONYÓDI SZABADSTRANDOK Ilyenkor érdemes kihasználni, hogy ezeken a strandokon nem tolonganak az emberek, mert a vízpart közelében, a Balaton egyik legszebb panorámája mellett teríthetjük le a pokrócunkat. 8640 Fonyód CSIGA-TÚRA Az 1200 méteres túrától senki sem fog lihegni, ellenben tájékoztatást kapunk az erdő életéről, és még tűzrakóhely is van, ha a pikniket sütögetéssel toldanánk meg. 8749 Zalakaros, Parkerdő 2018—2019 / TÉL—TAVASZ

129


PIHENÉS

PIHENÉS

Balatonfüred

3 VÁROS, AHOL ÉRDEMES WELLNESSSZÁLLODÁT KERESNI HÉVÍZ Ha a hűvösebb évszakokat is fürdőzéssel képzeljük el, Hévíz lehet a fő célpont. A télennyáron meleg forrástó mellett számos hotel kínál szolgáltatásokat, a szaunától a sóbarlangig. 8380 Hévíz; heviz.hu/wellness-hevizen/wellnessfurdok ZALAKAROS Ugyan nincs olyan fürdőtava, mint Hévíznek, de Zalakaros is méltán népszerű azok körében, akik fáradt testüket akarják felfrissíteni. A nyugalmas zalai dombok között fekvő városkának pazar élményfürdője is akad. 8749 Zalakaros; zalakaros.hu/gyogy-es-elmenyfurdo-zalakaros BALATONFÜRED Füreden a wellness csak egy pillére a több lábon álló turizmusnak. A város ásványvízforrásai, a wellnesshotelek szolgáltatásai és a Szívkórház is a gyógyulás elsődleges célpontjává teszik Füredet. 8230 Balatonfüred; balatonfured.info.hu

130

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

131


SIÓ-CSATORNA Már az ókori rómaiak is próbálkoztak azzal, hogy vizet engedjenek le a Balatonból, így építettek egy kezdetleges csatornát. Ez aztán megsemmisült, a leeresztést részben elzárták, csak a túl magas vízállások idején csordult néha túl és folyt le a tó a Duna felé. A 19. század elején elkezdődött az újraásás, amit egyre több és jobb technikai megoldás követett, mire kialakult a mai állapot hajózsilipekkel, bukógátakkal, szabályozott, hajózható mederrel. A Sió fő funkciója manapság a vízszint kordában tartása, hisz megépítése előtt többméteres vízszintingadozások is előfordultak. Mára meg van szabva, mi a maximális balatoni vízállás, ami még nem veszélyezteti elöntéssel a part menti településeket, és ha több a befolyó víz, a Sión leeresztik. Nagyobb leeresztéskor pedig megindulhat a hajóforgalom is, a Balatonra szánt hajókat ekkor úsztatják fel a Dunáról. Száraz időszakban nincs leeresztés, 2000 és 2005 között például öt éven keresztül nem fordult elő, tél végén viszont akár napi 2,5 millió köbméter vizet is leengednek a tóból. Hamarosan a zsilipet is felújítják Siófokon, 2021-ig fejeződhetnek be a munkálatok.

132

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

133


Lovak a Balaton-felvidéken

PIHENÉS

Folly Arborétum

PIHENÉS

EGY NAP A KOLOSKA-VÖLGYI VADASPARKBAN Könnyedén eltölthető a füredi Koloska-völgyben egy teljes nap, ami kikapcsolhat. Van itt csárda, erdő, vadaspark és a közelben egy kilátó is. 8230 Balatonfüred, Koloska-völgy VITORLÁZÁS A TÉLI BALATONON A téli Balatonon vitorlázni utánozhatatlan élmény. Több kikötőből is lehet indulni, de érdemes alaposan felkészülni előre abból, hogyan lehet elkerülni a veszélyes helyzeteket.

NYUGALOMKÚRA BAKONYBÉLBEN Varázslatos katlanban terül el a bakonyi falu, ami kiválóan megfelel a slow life-nak: erdők, barlangok, múzeumok, kápolna, monostor, forrástó, csillagda és Cseh Tamás örök emléke. 8427 Bakonybél; bakonybel.hu

Koloska-völgy

5 PROGRAM, HA SZERETNÉNK KIKAPCSOLÓDNI

LOVAGLÁS A BALATON-FELVIDÉKEN Lóháton különleges élmény bejárni a Balaton-felvidéket, szinte mi is a természet részévé válunk. Balatonszőlősön, Nemesvitán, Balatonalmádiban vagy épp Salföldön is segítenek nekünk paripát találni ehhez. SÉTA EGY BÉKÉS ERDŐBEN Ha gyógyfürdőben lebegés helyett inkább páros lábbal állnánk a földön, érdemes a természet felé venni az irányt. Legyen az a Badacsony tetején található erdő vagy a Folly Arborétum, a több mint száz éves lombok és örökzöldek között sétálni felér egy jó masszázzsal. 134

WE LOVE BALATON

2018—2019 / TÉL—TAVASZ

135


A kiadvány tartalmát a We Love Balaton szerkesztősége készítette.

EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN:

/hellomagyarorszag /hellomagyarorszag hellomagyarorszag.hu A magazin a We Love Publishing Kft. szellemi tulajdona. Másolása részben vagy egészben is szigorúan tilos. Csapatunk gondos figyelmet szentelt minden információ hitelesítésére, ezek között azonban adódhat változás, melyért felelősséget nem vállalunk. info@welovebalaton.hu Budapest, 2018

136

WE LOVE BALATON


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.