

YOUCOACH.HU
FOOTBALL DIGITAL TECHNOLOGIES
A technológiát a módszertan szolgálatába állítani. Ez a YouCoach küldetése, ami egy edzők által megálmodott, edzőknek szóló szolgáltatás. Hiszünk a kutatásban, a tanulásban és az összevetésben; azért dolgozunk, hogy gazdagítsuk az edzői mesterség felé fordulók futballkultúráját. Szakemberekből álló csapatunknak köszönhetően bármely korosztálynál hasznosítható, minőségi tartalmakat osztunk meg, teszünk elérhetővé. 2013-ban határoztuk el, hogy nemes célt tűzünk ki magunk elé: a világhálóra visszük mindazt, ami eddig csak papír alapon volt elérhető, vagyis közkinccsé tesszük a futballedzők mindennapi munkájához nélkülözhetetlen tartalmakat és eszközöket.
E-könyveket, online videókat és kurzusokat magába foglaló, digitális termékeink széles választéka, valamint az Olaszországban nemzeti szinten kiemelkedő, profi futballklubokkal fennálló együttműködés tette a YouCoach.hu-t szilárd hivatkozási ponttá minden szenvedélyes edző számára, akik folyamatosan keresik az új ötleteket és értesülni akarnak a legújabb edzésmódszerekről. Továbbá megalkottuk a YouCoachAppot, egy weben keresztül, bármely eszközről elérhető alkalmazást, ami egyszerűbbé teszi az edzők és futballklubok munkáját a pályán kívül és belül, segítséget nyújtva a legáltalánosabb tevékenységekben: a gyakorlatok összegyűjtésében, az edzések megszervezésében és megosztásában, a mérkőzések és játékosok statisztikáinak elemzésében. A YouCoachApp olyan digitális asszisztens, amely révén az edző értékes időt spórolhat meg, és saját munkájának minden pillanatát ellenőrzés alatt tarthatja. Köszönjük, hogy termékeink egyikét választotta, kellemes olvasást kívánunk!
A YouCoach csapata Kövess minket továbbra is a www.youcoach.hu weboldalon!




A SZERZOK
A YouCoach olyan edzőkből, erőnléti edzőkből, kapusedzőkből, pszichológusokból és sportvezetőkből álló technikai csapatot hozott létre saját berkein belül, amelynek tagjai profi és amatőr kluboknál dolgoznak. A tapasztalatok sokfélesége több szempontú megközelítést tesz lehetővé, így igyekszünk praktikus és operatív tanácsainkat elméleti magyarázatokkal alátámasztani. Ily módon próbálunk meg megosztani egy-egy gondolatot: tisztában vagyunk vele, hogy nem vagyunk az abszolút igazság birtokában, viszont hozzá kívánunk járulni a futball módszertanának fejlődéséhez, alakulásához. Figyelmünk sok témára kiterjed az alaptechnikáktól kezdve a felnőtt futball világáig azzal a céllal, hogy a technikai-taktikai aspektusokat a fizikai-mentálisakkal ötvözve a futballistát a maga teljességében vizsgáljuk. Olvasóinknak is köszönhető, hogy a YouCoach csapata folyamatosan fejlődik, hiszen ők is részt vesznek a kutatómunkában, és azzal a céllal hoznak új ötleteket, hogy a modern futballedző gyakorlati igényeihez egyre jobban igazodó szolgáltatást tudjunk nyújtani. Stábunk a tapasztalati sokféleség, a vitára való nyitottság és a nyílt hozzáállás elveire épül: a jelent és a múltat tanulmányozva akarunk a jövőbe nézni, hogy véletlenül se veszítsük szem elől a futballvilág nagy kirakósának egyetlen darabját sem.
Az első csapat és az U18-as korosztály téli felkészítése
BEVEZETÉS
Az utánpótlás bajnokságokban a téli pihenő gyakran olyan periódus, amikor a fiatalokkal elmélyültebben, precízebben és nyugodtabban lehet dolgozni, mivel az iskolai szünet időpontja is részben ekkorra esik. Mivel olyan sportolókról van szó, akik általánosságban aktívak a nap nem beosztott (edzések, meccsek, stb.) időszakaiban is, fontos, hogy az edzésalkalmak során törekedjünk az előző hónapokban elért fizikai kondíció megtartására vagy fejlesztésére (amennyiben ezzel kapcsolatban gondok adódnak). Ezért a következőkben felvázolt edzések főleg rövid, de mérsékelten intenzív erőnléti tartalmat kaptak, amikbe fontos megelőző jellegű gyakorlatok illeszkednek (core stability, mozgásérzékelés, ízületi mozgékonyság, excentrikus erő). Jelen írásra rátérve és a fizikai szempontot vizsgálva, négy hetet terveztünk meg, hetenként három edzéssel és heti egy mérkőzéssel, amelyek során az erőnléti és koordinatív paramétereket igyekszünk fejleszteni. A típusfeladatokat változatosan és célzottan osztottuk el az egyes edzések és a heti szintű edzésterv szintjén is. Az erőnléti aspektuson felül mindig jelen van egyfajta megelőző jellegű edzésmunka, ami alapvető fontosságú ebben az életkorban, amiben a fiatalok szervezete még fejlődésben van és a fizikai problémák is gyakoriak. A könyv tartalmait illetően, az első edzésalkalmaktól kezdve megfelelő intenzitással és visszafogott terheléssel dolgozunk, ezt a téli szünet kifejezetten korlátozott időtartama is indokolja, mivel ily módon a fáradtság nem rontja jelentős mértékben a teljesítményt.
A technikai-taktikai célok szempontjából az első és második hét edzéseit úgy szerveztük, hogy az edzésalkalmak legelejétől (a kisjátékoknak köszönhetően mind funkcionális, mind szituációs technika terén) technikai jellegű munkát próbáljunk végeztetni, hogy aztán a játék egy aktív fázisára (labdabirtoklási fázis) fókuszáló gyakorlatok következzenek. Ez alatt az első két hét alatt olyan edzésmunka zajlik, ami a játék felépítését, a labdatartást és a szituáción alapuló támadásépítést szolgálja, végül a második hét a támadás befejezésére koncentráló gyakorlatokkal zárul.
Az első csapat és az U18-as korosztály téli felkészítése
A harmadik hét technikai-taktikai gyakorlatai szinte kivétel nélkül a védekezési és a védelem megszervezését érintő készségek stimulációjára és megerősítésére épülnek egyénileg (páros együttműködéssel), valamint a csapatrészek szintjén is, amivel a csapat működését alakítjuk.
A negyedik, egyben utolsó hét a szünet időszakában átvett elvek egyfajta átismétlése, és a bajnoki mérkőzés előkészítésének, valamint az idény edzésprogramjának folytatása jegyében „típushétté” alakul.
Nota bene: a leírt technikai, szituációs és/vagy taktikai gyakorlatokhoz megjelölt résztvevőszám nem feltétlenül öleli fel a teljes keretet; ilyen esetben (ha túl kevés játékos vehet részt) az edzés megszervezésénél meg kell dupláznunk a gyakorlatokat, vagy olyan kiegészítő, technikai tevékenység-palettával készülni, amivel lefoglaljuk a gyakorlatban közvetlenül nem érdekelt játékosokat.
16 / Az első csapat és az U18-as korosztály téli felkészítése
SZERVEZÉS
A játékosokat fejenként egy tornaszőnyeggel állítsuk fel a középpálya körének vonalán, és kérjük meg őket, hogy feküdjenek hasra a szőnyegen.
/ Az első csapat és az U18-as korosztály téli felkészítése

LEÍRÁS
Az edző jelére a játékosok köredzésbe kezdenek, ami három kör core stability gyakorlatot foglal magába. A képeken látható gyakorlatok végrehajtása során a pozíciókat 30 másodpercig tartjuk, a gyakorlatok között pedig 10 másodpercet pihenünk; az adott kör végén, a következő kör előtt 30 másodpercet pihenünk.


• 1. állomás: a játékos hason fekszik, hasát és lábait a talajra támasztja, majd testét vízszintben tartva megemelkedik, talpával és alkarjával tartva magát stabil helyzetben.
• 2. és 3. állomás: a játékos oldalfekvésben könyökére támaszkodik, majd elemelkedik a földtől; megpróbálja lábai és feje között átlós vonalban megtartani magát, stabilitását pedig lábaira és alkarjára támaszkodva megőrizni; a 2. állomáson jobb könyökén támaszkodik, míg a 3.-on a bal könyökén.
• 4. állomás: a játékos a hátán fekszik, fejét, vállait és hátát a földön nyugtatja, innen emeli fel medencéjét és hátát, vállaitól térdeiig átlós vonalat tartva; egyensúlyát a talajon támaszkodó vállaival és lábaival biztosítja.
Minden állomáson fontos, hogy a sportoló a teljes sorozat alatt stabilizáló mozgások nélkül tartsa meg testhelyzetét; ezért mindenképp meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a játékos aktiválja core izomzatát, megtartva testrészei egyenességét, mélyen és kontrolláltan lélegezve.

SZABÁLYOK
• A játékosnak a sorozat teljes időtartama alatt meg kell tartania a kért testhelyzetet
• A játékosnak meg kell próbálnia stabilizáló mozgás nélkül megtartani testhelyzetét
Az első csapat és az U18-as korosztály téli felkészítése
EDZÉSHELYZET
FELSZERELÉS
• Tányérbóják
7 megkülönböztető mez
Labdák
SZERVEZÉS
•
•
Labdatartás
ELŐKÉSZÍTÉS
Játéktér: 40×30 méter Játékosok száma: 14 Sorozatok száma: 2 sorozat, egyenként 7 perc időtartammal, 2 perc passzív pihenővel a sorozatok között
34 / Az első csapat és az U18-as korosztály téli felkészítése

• A gól csak akkor érvényes, ha a labdát a kiskapun történő áthaladás után egy társ átveszi (példa az ábrán)

• A gólszerzést követően nem szakad meg a játék, folyamatos marad, és a labdás csapat megpróbál egy másik kapura gólt szerezni
• Nem lehet újra gólt lőni arra a kapura, ahol előzetesen a pontszerzés történt
• A sorozat végén az a csapat nyer, amelyik több pontot gyűjt
SZABÁLYOK
• A kiskapuk egyikén a társnak adott passz ér gólt
VARIÁNSOK
1. A kiskapukra történő befejezés csak akkor érvényes, ha előtte a csapat négy, megszakítás nélküli passzt adott anélkül, hogy az ellenfél labdába ért volna
EDZŐI FELADATOK
• Ne korlátozzuk az érintésszámot, viszont fontos, hogy a két csapat a lehető legnagyobb sebességet próbálja tartani a labdatartás alatt
• Labdabirtoklási háromszögek kialakítása, amelyek elősegítik az ellenfél elkerülését, mintegy bezárva őt ezekbe a háromszögekbe
• Helyezzünk hangsúlyt a negatív átmenetekre adott reakcióra: a labdabirtoklás elvesztése után a labdához legközelebbi játékos letámadja az ellenfelet, miközben társai közelednek saját ellenfelükhöz
• Figyeljünk a játékosok közötti mindenkori távolságra
• A labda fogadásánál figyeljünk a test orientációjára: a játékosnak mindig a pálya nagyobb része felé kell nyitnia
• Ösztönözzük a „leadás + továbbfutás” alkalmazását: miután a játékos leadta a labdát egyik társának, továbbfut, hogy másik szabad területet foglaljon el, ahol újra átveheti a labdát
• Ideális minimum létszám: a labdavivő rendelkezésére kell állnia adott számú segítő csapattársnak, akik biztosítják, hogy az átadás bármelyik pillanatban megtörténhessen (legalább egy passzolási lehetőség előre és hátra)
• A labdabirtoklóhoz legközelebb lévő játékosnak el kell döntenie, hogy mit tesz (közeledik vagy mélységben tör előre), társainak pedig ennek megfelelően kell mozogniuk
• Késztessük a játékosokat arra, hogy végezzenek ellenmozgást a szabadulás és az azt követő labdaátvétel céljából
Az első csapat és az U18-as korosztály téli felkészítése
EDZÉSHELYZET
FELSZERELÉS
ELŐKÉSZÍTÉS
SZERVEZÉS
Készítsük elő a munkaállomásokat a következők szerint.
• Első állomás: helyezzünk el egy padot, egy tornaszekrényt vagy más, 30-40 centiméter magas sporteszközt, valamint – 1,5 méter távolságra – öt darab, 10 centiméter magas gátat 1 méteres közökkel. Az utolsó gáttól 3 méterre helyezzünk el egy tányérbóját, és tőle 5 méterre egy másodikat is
• Második állomás: helyezzünk el egy padot, egy tornaszekrényt vagy más, 30-40 centiméter magas sporteszközt, valamint – 1,5 méter távolságra – négy darab, 50-70 centiméter magas gátat 1 méteres közökkel. Az utolsó gáttól 3 méterre helyezzünk el egy tányérbóját, és tőle 5 méterre egy másodikat is
68 / Az első csapat és az U18-as korosztály téli felkészítése

LEÍRÁS
Osszuk el a játékosokat a két állomás között, de ne vonjuk be az edzésmunkába a hát-vagy térdproblémákkal küzdő játékosokat és azokat, akik sérvvel küzdenek vagy küzdöttek.
• Álljunk fel a padra, lépjünk le róla (ugrás nélkül), és a leérkezés lendületét használjuk fel az öt, nyújtott lábbal végzett, dinamikus felugrás közül az első kivitelezéséhez; az utolsó gátat elhagyva 3 méteren keresztül gyors szökdelés következik előre az első tányérbójáig, majd a tányérbóját elérve maximális sebességgel sprintelünk 5 métert
• Álljunk fel a padra, lépjünk le róla (ugrás nélkül), és a leérkezés lendületét használjuk fel az öt, robbanékonyan végzett felugrás közül az első kivitelezéséhez, az ugrásoknál térdeinket húzzuk fel minél jobban a mellkasunk felé; az utolsó gátat elhagyva 3 méteren keresztül gyors szökdelés következik előre az első tányérbójáig, majd a tányérbóját elérve maximális sebességgel sprintelünk 5 métert Végeztessünk mindkét állomáson öt sorozatot, 45 másodpercenkénti újraindulással (az időt számítsuk onnan, hogy a játékos leszállt a padról). Az állomások között 2 percet pihenünk.
VARIÁNSOK
1. Növeljük a sorozatok számát, egyúttal csökkentsük a felugrásokét
2. Csökkentsük a sorozatok számát, egyúttal növeljük a felugrásokét
EDZŐI FELADATOK
•
1. gyakorlat:
• Biztassuk arra a játékosokat, hogy robbanékonyan ugorjanak fel, a lehető legnagyobb, függőleges irányú erőt kifejtve a gátakon történő átjutáshoz, valamint csökkentsék a minimumra a talajérintések idejét
• Kérjük meg a sportolókat, hogy az ugrás fázisában használják karjaikat mozdulataik koordinálásához és támogatásához
• Figyeljünk a térd mellkashoz húzásához a gátak átugrásának pillanatában
• Biztassuk a játékosokat, hogy az ugrások utáni szökdelést és sprintet is gyorsan teljesítsék
•
2. gyakorlat:
• Biztassuk arra a játékosokat, hogy robbanékonyan ugorjanak fel, a lehető legnagyobb, függőleges irányú erőt kifejtve a gátakon történő átjutáshoz, valamint csökkentsék a minimumra a talajérintések idejét
• Kérjük meg a sportolókat, hogy az ugrás fázisában használják karjaikat mozdulataik koordinálásához és támogatásához
• Figyeljünk a lábak felhúzva tartására a gátak átugrásának pillanatában
• Figyeljünk a térd mellkashoz húzásához a gátak átugrásának pillanatában
• Helyezzünk hangsúlyt a kitámasztásra, támaszkodjunk a talpunk elülső részére
• Biztassuk a játékosokat, hogy az ugrások utáni szökdelést és sprintet is gyorsan teljesítsék
Az első csapat és az U18-as korosztály téli felkészítése
SZERVEZÉS

LEÍRÁS
Játszassunk három, egyenként 40 másodperces labdatartási blokkot:
1. az elsőt kézzel;
2. a másodikat lábbal, szabad érintésszámmal;
3. a harmadikat lábbal, két érintéssel.
A játékosok minden blokk végén 40 másodpercet pihennek.
EDZŐI FELADATOK
• Kiváló technikai bemelegítő gyakorlat a meccs közben előforduló, különböző technikai és taktikai elemek gyakorlásához, amit használhatunk progresszív bemelegítésként edzésen vagy meccs előtt
• A gyakorlat hasznos bemelegítési fázisban, valamint az izmok és a szív-és érrendszer működésének élénkítése szempontjából
• Hasznos bemelegítő gyakorlat a játékosok pszichológiai és fizikai aktiválásához
Az első csapat és az U18-as korosztály téli felkészítése

