KÉRETLEN VALLOMÁSOK
A pokol házhoz jön Kis zEtnai utózatos a tavaly novemberi fesztiválhoz Deák Feri emlékének ajánlom ezt a hevenyészett kis jegyzetet (ő sokkal többet érdemelne ennél…) Nem tudtam válaszolni Fekete J. Jóska tavaly novemberben érkezett e-mailjére. Nem tudtam megszólalni. Egyszerűen leblokkoltam. Van ez így, kérem tisztelettel, jobb helyeken is… Lehet, hogy ez rossz fényt vet rám, mint íróra, de nem voltak használható szavaim. Gond… Gondolataim. Hacsak káromkodni nem kezdek, hacsak szitokszavak áradatát nem zúdítom a világra. Ellenkező esetben semmi… Hiszen megírta már ezt az életérzést Arany János is nagyon rég: „Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik. – Ajtó megől fehér galamb, Ősz bárd emelkedik.” A mi ősz bárdunk azonban immár nem emelkedik sehonnan, és meg sem szólal, végleg, végképp elnémult. Pedig Fekete J. Jóska is egyszerűen és röviden csak ennyit mondott: „Hosszú betegség után elhunyt Deák Ferenc veránkai pajtásunk. Szerdán 11 órakor lesz emlékülés tiszteletére a szabadkai Városháza dísztermében. Ő már második Gionunk után a csapatból. Csak, hogy tudjátok.” Tudjuk, Jóska, tudjuk, szavam eláll, és egy helyben toporog. Előkerestem azokban a napokban egy régi blogbejegyzésem, néhány évvel ezelőtti még, amelyet soha nem akartam kiadni. (Talán túl bizalmas is ahhoz…) Blog. Vagyis internetes napló. Napló. Kedves naplóm! Valahol itt van a helyzet fonákja elásva… Ez annyira mély, annyira személyes, annyira intim, hogy nem adja ki az ember senkinek. Vagy ha mégis megteszi, akkor bezzeg mindenkinek… (Hacsak nem tűnik mindez így egy kissé patetikusnak… De a fene rágja meg a szélét! Hát legyen patetikus, tomboljon a pátosz… Ha egyszer veránkai pajtásunk… Mondjuk úgy: eltávozott…) Belekürtöli az ember a nagyvilágba a világhálón a fájdalmát, mintha bárkinek, mintha mindenkinek bármi csekélyke kis köze is lenne hozzá… Mindenkinek elmondani, blogban megírni, hogy volt egy ilyen élményem, az bizony lényegét tekintve semmit sem jelent, egy feljegyzés csupán, amit – (vég)szükség esetén – bármikor visszakereshetek, de elmondani bárkinek, megvallani már kínos lenne, s vélhetően zavarba is jönnék. Nincs olyan mélyen beavatott ember, akivel ilyesmit megoszthatnék, még a legközelebbi sem, aki – utóbbi – ráadásul még meg is sértődik, ha ezt így bevallom neki… Van, amit csak mindenkinek lehet… 2004. január 21-én írtam blogomban:
Van egy versem, amiről a megírása óta nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Szabadkán, egy színházi bemutatón találkoztam Deák Ferenccel, aki nemrég költözött vissza a városba, s arról beszélt ott a színház előcsarnokában, hogy mióta hazaköltözött, nem történik vele semmi, olyan sivárnak érez mindent maga körül, mintha meghalni jött volna haza. Ez az élmény, ahogy ott az előcsarnokban hallgattam szavait, kiváltotta belőlem ezt a verset… Aztán, ahogy gondolkodtam róla, valahogy úgy tűnt, mintha túl érzelgős lenne… Nem is adtam hát le közlésre sehova… Meg aztán abban sem vagyok egészen biztos, hogy Deák Feri mit szólna hozzá, ha egy ilyen megjelenne. Ahogy a feleségem mondta minap: „Furcsa dolog nekrológot olvasni egy még élő emberről…” Hát, igen... Pereira declares... Pereira szerint... Mindegy, ha van egy jó kis véleményed róla, hát küldd 1 el nekem, s addig is olvasgasd érdeklődéssel ezt a verset, hátha te majd valami mást is meglátsz benne alkalom adtán... És aztán a vers következett abban a posztban: Halál Szabadkán Deák Ferenchez nem szeretném, ha úgy érezné, meghalni tért haza Szabadkára... sok van, mit szeretni, imádni tudtam benne, sok van, amiért rajongani is érdemes... sok van, benne, Szabadkában is, amit megvetek... a város csak város, mindenütt, akárhol is nézzük... csak város, tetemre nem hívható, s az emberek teszik benn mindazt, ami rossz, s azt is, ami jó... a városba életet is az emberek lehelnek... a városba életet – vagy: halált! – is az emberek lehelnek, s amilyenek ők, amilyenné tehetik, a város maga annak tükre csak ...nem egyéb több sem, s nem is kevesebb sok van, mi nyomasztó és terhes, sok van benne, mi kortalan hű érzékkel tép fel sebzett végtagot majd ápolja is, mit egyszer már eldobott 1
mailto: szpray@sksyu.net [eredeti lábjegyzet a blogból, de ez az e-mail cím ma már nem létezik; ha tényleg volna mondanivalód a versről, még ma is, ennyi idő távlatából, sokkal jobban jársz, ha a szpray@freemail.hu elérhetőségemen keresel…]
a város csak város, hát maradjon is az, élet vagy halál, minden csak úgy jellemzi azt, amennyire mi tesszük benne s azzá is lesz, ahogyan lépdelünk...: ha élet iránt, akkor élni fog ha életnek haránt, akkor már rég halott... s városok, ti, ne hagyjátok magatok, ne hagyjatok gyarló embereket fejetlenül kóborolni ott, hol már lépteinknek nincs helye, ne szabjatok oly irányt, mely vesztőhelynek nyit nyílt utat, kalandra hát, porondra bohóc, Gelsomina, nevetni kell... hol a sipkám? ma nem veszhet el... vagy mégsem? már rég elveszett... nem szeretném, ha úgy érezné, meghalni tért haza Szabadkára... nem szeretném, mert a városban még életet remél, az is, amit szeretek s imádok, az is, amiért rajongani érdemes, s az is, úgy bizony, amit ott benn megvetek... s talán mégis, egyetlen volnék, ki nem lát benne rémeket? volt, hogy a város kivetett magából, volt, hogy szapult s megvetett, volt olyan is, hogy oly örömmel várt, ahogy anya vár haza elveszettnek (halottnak?) vélt gyermeket... az érzékek kavarognak, megtéveszthetők, csapodárok is talán... csapodár anyagból gyúrt városok utcáján, terén, sétányán, korzóján, házán és falán... nincs egy porszemnyi hely sem, mely ne látna túl önmagán... így jó, a vesztőhelyek halált láthatnak csupán, a város több kell, legyen ennél, többedebb, s ezzel együtt több teher... Szabadka is... de így a jó, s ahogy élünk vagy halunk benne, csak arra jó...
arról szól és azt jegyzi fel, s a város tudja csak, benn elsődlegesen nem meghalni kell nem szeretném, ha úgy érezné, meghalni tért haza Szabadkára... ne legyen ez holt szezon, a halál: az életnek nem értelme, a vége csak, ne tekintsünk hát rá, mielőtt eljönne, annál hamarabb... ne készüljünk rá, s ne költözzünk hozzá, tagadjuk meg hisz a bohóc festett arca, krumpliorra, mosolya a halálban is megmarad, s nincs oly halál, mely letörölheti arcáról a vigyorát hát ne legyen, nem szeretném, ha úgy érezné, meghalni tért haza Szabadkára... nem Szabadka miatt, nem azért, amit szeretek s imádok benne, nem is azért, amiért rajongani érdemes, s azért sem, amit benne megvetek, csak az életért, ami jellemzi a várost, ahogy a bohóc a vasútállomás előtti park betonszegélyén állva integet, amíg nincs befejezve minden, addig távozva sem: elmenni nem lehet Könyvbemutatót tartottunk a zEtna tavalyi irodalmi fesztiválján Beszédes Pistával, Szögi Csabával, Tóbiás Krisztiánnal… Azt a Köd című verseskötetemet prezentáltuk a közönségnek, amelybe végül ezt a verset is besoroltam. Sajnos, az utóbbi időben nem beszéltem Deák Ferivel, nem tudom hát azt sem, hogy a könyv, a vers eljutott-e hozzá. Azt pedig végképp nem is sejthetem, hogy ha igen, ha tényleg olvasta, akkor vajon hogyan fogadta… Ne haragudj, Jóska, nem tudtam válaszolni arra az e-mailre. Azóta sem. Ma pedig már talán értelme sem lenne. „Csak, hogy tudjátok” – írtad. A pokol megint házhoz jött… Már tudjuk! Deák Feri pedig – aki alapító szerkesztője volt a lap Ifjú Műhely című, 1964 és 1969 között működő irodalmi rovatának, és azt 1966-ig gondozta is – nyugodjék békében! (Képes Ifjúság, 2012. március 28.)
KÉPEK: a01 – Deák Ferenc (1938–2011) a02 – Szabó Palócz Attila: Köd, zEtna, 2011 a03 – Könyvbemutató a zEtna Areális fesztiválján, 2011. november 3. – Szabó Palócz Attila, Beszédes István, Tóbiás Krisztián és Szögi Csaba a04 – Könyvbemutató a zEtna Areális fesztiválján, 2011. november 3. – Szabó Palócz Attila, Beszédes István, Tóbiás Krisztián és Szögi Csaba a05 – Könyvbemutató a zEtna Areális fesztiválján, 2011. november 3. – Szabó Palócz Attila, Beszédes István, Tóbiás Krisztián és Szögi Csaba
a06 – a03 – Könyvbemutató a zEtna Areális fesztiválján, 2011. november 3. – Szabó Palócz Attila és Beszédes István a07 – Könyvbemutató a zEtna Areális fesztiválján, 2011. november 3. – Szabó Palócz Attila, Beszédes István, Tóbiás Krisztián és Szögi Csaba a08 – a03 – Könyvbemutató a zEtna Areális fesztiválján, 2011. november 3. – Szabó Palócz Attila és Beszédes István