Vanicsek Péter
Szín/kavalkád K a r n e v á l
m á l t á n
é s
g o z ó n
Ez az album egy hatalmas esésnek köszönheti létét... Egy forgatás helyszínéről tartottunk hazafelé a máltai éjszakában, amikor elbotolva egy kis járdaperemben a teljes felszerelésemmel egyetemben óriásit puffantam a betonon. A kikötő aligfényeiben ijedtem nézegettem, hogy a kamera objektívjét kezelő balkezemen lévő kisujjam fura csavarral kificamodott. Oké, tudom-tudom, hogy egy riport elkészítésének körülményei nem tartoznak az olvasóra. Mégis úgy érzem, hogy ezúttal ez az előzmény része a történetnek. Merthogy sérült ujjam miatt videokamerát hetekig nem vehettem a kezembe. Épp ezért a tartalékba, magánfotókhoz nálam lévő kis Canon kompakt fényképezőgépet vettem magamhoz. Egy fotós úgysem állja meg, hogy ne fényképezzen, ha lát valamit. Soha nem hittem volna, hogy egy mobiltelefon méretű készülékkel olyan minőségű képek készíthetők, hogy azok majd egy albumba vagy kiállításra kívánkoznak, s messze felülmúlják a fotósok álmait jelentő egykori filmes csúcsgépek képességeit és tudását. Még életemben nem hallottam a máltai karneválról. A brazilról igen, a velenceiről igen, de hogy Máltán is rendeznek ilyet, arról nem tudtam. Pedig nem egy mai marketing-guru fejéből pattant ki, hogy össze kellene hozni egy vendégcsalogató, tarka-bar-
ka színes rendezvényt február elejére, hogy előszezonban töltsék kicsit az ilyenkor még vendégre váró szállodákat. Sokkal régebbi, immár 5 évszázados múltra visszatekintő rendezvényről van szó. Az első karneválokat a XV. századtól kezdődően rendezik a szigeten, de igazán a Máltai Lovagok megérkezése nyomán, 1535-től erősödött meg a hagyomány. Több mint 200 éven keresztül fesztivál csak a fővárosban, Vallettában volt. Mára a karnevál mélyen beleívódott Málta kultúrájába és életébe. S ez nemcsak afféle egy napos kis parádé. Majd egy héten át, öt napon keresztül folyik a dáridó a sziget majd minden sarkában. Sőt nemcsak Máltán, de a hozzá tartozó másik, kisebb szigeten Gozón is áll a bál ilyenkor, csak az sokkal spontánabb, “népibb” karnevál. A karnevál szó eredetére több változatot is ismerünk. A legvalószínűbb forrás az olasz carne vale szavak ös�szevonása, ami annyit tesz, hogy búcsú hústól. A karnevál ugyanis az utolsó lehetőség, hogy a húsvéti nagyböjt előtt még egyszer adózzanak az asztali örömöknek. És adóznak is! Elképesztő, mennyi időt, energiát, pénzt fektetnek a máltaiak ebbe az ünnepsorozatba. Esténként ezrek vonulnak az utcákon mindenféle tiri-tarka maszkokban, s közben a szűk középkori utcákon lassan araszolnak a hatalmas feldíszített, traktor vontatta
kocsik, a carruk. A carru nem teljesen helyi hagyomány, máshol is lát ilyet az ember, olyasmi ez mintha a debreceni Virágfesztivál virágautóit a berlini Love Parade kamionjaival mixelték volna. Üvölt a zene a hangszórókból, és a 4-5 méter magas tarka felépítményen fiatal emberek táncolnak, integetnek, buliznak. Az alapanyag itt a ragasztott, színezett papírmasé. Persze ez megtévesztő lehet, mert korántsem könnyű kis hajtogatott kreálmányokról van szó. Vastagon átitatva ragasztóval és festékkel olyan kemények és szilárdak, mintha gipszből öntötték volna ki az egészet. És jóllehet az emberábrázolást korántsem merném a görög-római szépségeszmény kései kiteljesedésének nevezni, de épp grandiozitásuk és tarkaságuk miatt mégiscsak lenyűgözőek. Teljesen érthető, hogy az alkotók meg akarják mérni magukat: kreativitásukat, szaktudásukat, esztétikai érzéküket. Úgyhogy a magamféle jövevénynek meglehetősen érthetetlen lefolyású versenyben egymás után érkeznek a fesztivál főterére a különböző kategóriákba sorolt, tarka kocsik, hogy aztán szétnyílva, felemelkedve megmutassák a bennük rejlő koncepciót teljes egészében. Elképesztő, ahogy egy kis traktor vontatta kocsira olyan felépítményeket és mechanikát építenek, amely, akár 10 méter magasba tud emelkedni, s mindez még hagyján, de a szerkezet tetején
egy körhinta pörög s azon még ülnek emberek is. A vetélkedés az egész ünnepséget áthatja. Öt napon át minden délután karneváli formációs táncokat láthat az ember, amelyben a máltai iskolások és főiskolások mérik össze tánctudásukat. A jersey és neoprén anyagokból komponált táncruhák, bár talán a ruha itt nem legmegfelelőbb kifejezés, inkább maszkról, felépítményről van szó, néha egész szürreális méreteket ölt. Az egyik kedvenc fellépő ruhám a London nevezetességei előtt tisztelgő kompozíció volt, amelybe beleépítették a Big Bent, egy emeletes busz elejét és a jellegzetes vörös brit telefonfülkét is. S ebben nemcsak vonultak, de táncoltak is. Komoly teljesítmény! Az igazi sztár persze a Máltai Sólyom volt, amely egy régi történetre vezeti vissza eredetét. A Máltai Lovagok annak idején évente egy sólyommal fizettek a sziget bérleti díja gyanánt a spanyol királynak. Annak ellenére, hogy a karnevált már öt évszázados múltra tekint vissza, az a legbájosabb benne, hogy teljesen élő hagyomány. A sok ezer ember az utcákon nem valami kényszeredett unalommal vesz részt a forgatagban, hanem már 1-2 éves korától ebbe nő bele. Még a kocsiban ülő kisgyermekeket is kifestik az anyukák, ha mást nem egy hetyke kis cicabajuszt kerekítenek nekik. Figyelem a fellépőket, a ruhákat,
a zenéket s meglep, mennyire magabiztosan és gátlás nélkül adaptálnak, építenek be bármilyen “nyersanyagot” az előadásba. Miközben ízig-vérig máltai a produkció, valahogy mégis multikulti hangulata is van az egésznek. De nem behódolnak vagy feloldódnak a világkultúrában, ez ugye a kisebb nemzetek állandó szorongásának tárgya, hanem mindvégig megőrzik máltai identitásukat. S ahogy észrevettem, beszélgetőtársaim kifejezetten szeretnek máltaiak lenni. Pedig Málta rengeteg hatás alatt állt történelme során. Olasz, a spanyol, az arab és az angol kultúra keveredik itt. A máltai nyelv arab eredetű, de mindenki beszél angolul. Az iskolában ezt a két nyelvet tanulják. Az angol a mindennapi kommunikációt szolgálja, a mívesen bonyolult máltai pedig a kulturális hagyományőrzést. Kihagyhatatlan az alternatív fesztivál a szomszédos Gozón. Málta tulajdonképpen 3 sziget, a névadó mellett található a jóval kisebb és gyakorlatilag lakatlan Camino és a hagyományőrző, csendes, de autentikus Gozo. Ez utóbbi sziget nagyjából félórányi hajóútra van Máltától, s természetesen van saját karneválja. Spontánabb és bizarrabb a főrendezvénynél. S valószínűleg közelebb áll az egykori szabályozatlan festekhezhez. Az a bizonyos érzelmi szelep, amel�lyel a polgár ilyenkor kiengedi a gőzt
a fejéből itt nemcsak ereszt, de egyenest sípol is. Halálfejes csontvázak, kedélyes vizihullák és barátságos kísértetek kavarognak itt a tömegben, míg pár elszánt fickó bele nem biciklizik a tömegbe. Egy a hasbafürészelt ember kedélyesen meglegyinti őket egy háromlábú székkel, majd hagyja őket menekülni. Kicsit odébb Pavarotti sétálgat “dábljú” Bush-al, majd csatlakozik hozzájuk Hófehérke. Bár a törpék távolléte némi letagadhatatlan hiányérzetet hagy bennem. Azon gondolkodom, hogy a egykori lovagok, akik meglepően jól dokumentáltan maguk is eléggé kicsapongó, mediterrán fűtöttségű életet éltek, alighanem alaposan beleborzonganának, ha a mai karnevál forgatagába cseppennének. A vallásos révületet nem igazán találom, inkább a jókedvűen felszabadult buli hangulatát érzékelem mindenütt, a kocsikról a legfrissebb house-zene üvölt, a fiatalok, fiúk-lányok vegyesen mintha csak egy diszkóban beszélgetnének, s a tömeg véges végig hullámzik az utcákon. Szóval nem egy ájtatos körmenet. S ekkor rádöbbennek, tényleg nem az: vagy fél tucat kajlán vihogó, egymás vállát csapkodó spermium jön szembe velem a zsúfolt utcán és boldog szabadsággal pózol a kamerának... Vanicsek Péter
(Köszönet a Máltai Turisztikai Hivatalnak)
Ez az album egy hatalmas esésnek köszönheti létét... Egy forgatás helyszínéről tartottunk hazafelé a máltai éjszakában, amikor elbotolva egy kis járdaperemben a teljes felszerelésemmel egyetemben óriásit puffantam a betonon. A kikötő aligfényeiben ijedtem nézegettem, hogy a kamera objektívjét kezelő balkezemen lévő kisujjam fura csavarral kificamodott. Oké, tudom-tudom, hogy egy riport elkészítésének körülményei nem tartoznak az olvasóra. Mégis úgy érzem, hogy ezúttal ez az előzmény része a történetnek. Merthogy sérült ujjam miatt videokamerát hetekig nem vehettem a kezembe. Épp ezért a tartalékba, magánfotókhoz nálam lévő kis Canon kompakt fényképezőgépet vettem magamhoz. Egy fotós úgysem állja meg, hogy ne fényképezzen, ha lát valamit. Soha nem hittem volna, hogy egy mobiltelefon méretű készülékkel olyan minőségű képek készíthetők, hogy azok majd egy albumba vagy kiállításra kívánkoznak, s messze felülmúlják a fotósok álmait jelentő egykori filmes csúcsgépek képességeit és tudását. Még életemben nem hallottam a máltai karneválról. A brazilról igen, a velenceiről igen, de hogy Máltán is rendeznek ilyet, arról nem tudtam. Pedig nem egy mai marketing-guru fejéből pattant ki, hogy össze kellene hozni egy vendégcsalogató, tarka-bar-
ka színes rendezvényt február elejére, hogy előszezonban töltsék kicsit az ilyenkor még vendégre váró szállodákat. Sokkal régebbi, immár 5 évszázados múltra visszatekintő rendezvényről van szó. Az első karneválokat a XV. századtól kezdődően rendezik a szigeten, de igazán a Máltai Lovagok megérkezése nyomán, 1535-től erősödött meg a hagyomány. Több mint 200 éven keresztül fesztivál csak a fővárosban, Vallettában volt. Mára a karnevál mélyen beleívódott Málta kultúrájába és életébe. S ez nemcsak afféle egy napos kis parádé. Majd egy héten át, öt napon keresztül folyik a dáridó a sziget majd minden sarkában. Sőt nemcsak Máltán, de a hozzá tartozó másik, kisebb szigeten Gozón is áll a bál ilyenkor, csak az sokkal spontánabb, “népibb” karnevál. A karnevál szó eredetére több változatot is ismerünk. A legvalószínűbb forrás az olasz carne vale szavak ös�szevonása, ami annyit tesz, hogy búcsú hústól. A karnevál ugyanis az utolsó lehetőség, hogy a húsvéti nagyböjt előtt még egyszer adózzanak az asztali örömöknek. És adóznak is! Elképesztő, mennyi időt, energiát, pénzt fektetnek a máltaiak ebbe az ünnepsorozatba. Esténként ezrek vonulnak az utcákon mindenféle tiri-tarka maszkokban, s közben a szűk középkori utcákon lassan araszolnak a hatalmas feldíszített, traktor vontatta
kocsik, a carruk. A carru nem teljesen helyi hagyomány, máshol is lát ilyet az ember, olyasmi ez mintha a debreceni Virágfesztivál virágautóit a berlini Love Parade kamionjaival mixelték volna. Üvölt a zene a hangszórókból, és a 4-5 méter magas tarka felépítményen fiatal emberek táncolnak, integetnek, buliznak. Az alapanyag itt a ragasztott, színezett papírmasé. Persze ez megtévesztő lehet, mert korántsem könnyű kis hajtogatott kreálmányokról van szó. Vastagon átitatva ragasztóval és festékkel olyan kemények és szilárdak, mintha gipszből öntötték volna ki az egészet. És jóllehet az emberábrázolást korántsem merném a görög-római szépségeszmény kései kiteljesedésének nevezni, de épp grandiozitásuk és tarkaságuk miatt mégiscsak lenyűgözőek. Teljesen érthető, hogy az alkotók meg akarják mérni magukat: kreativitásukat, szaktudásukat, esztétikai érzéküket. Úgyhogy a magamféle jövevénynek meglehetősen érthetetlen lefolyású versenyben egymás után érkeznek a fesztivál főterére a különböző kategóriákba sorolt, tarka kocsik, hogy aztán szétnyílva, felemelkedve megmutassák a bennük rejlő koncepciót teljes egészében. Elképesztő, ahogy egy kis traktor vontatta kocsira olyan felépítményeket és mechanikát építenek, amely, akár 10 méter magasba tud emelkedni, s mindez még hagyján, de a szerkezet tetején
egy körhinta pörög s azon még ülnek emberek is. A vetélkedés az egész ünnepséget áthatja. Öt napon át minden délután karneváli formációs táncokat láthat az ember, amelyben a máltai iskolások és főiskolások mérik össze tánctudásukat. A jersey és neoprén anyagokból komponált táncruhák, bár talán a ruha itt nem legmegfelelőbb kifejezés, inkább maszkról, felépítményről van szó, néha egész szürreális méreteket ölt. Az egyik kedvenc fellépő ruhám a London nevezetességei előtt tisztelgő kompozíció volt, amelybe beleépítették a Big Bent, egy emeletes busz elejét és a jellegzetes vörös brit telefonfülkét is. S ebben nemcsak vonultak, de táncoltak is. Komoly teljesítmény! Az igazi sztár persze a Máltai Sólyom volt, amely egy régi történetre vezeti vissza eredetét. A Máltai Lovagok annak idején évente egy sólyommal fizettek a sziget bérleti díja gyanánt a spanyol királynak. Annak ellenére, hogy a karnevált már öt évszázados múltra tekint vissza, az a legbájosabb benne, hogy teljesen élő hagyomány. A sok ezer ember az utcákon nem valami kényszeredett unalommal vesz részt a forgatagban, hanem már 1-2 éves korától ebbe nő bele. Még a kocsiban ülő kisgyermekeket is kifestik az anyukák, ha mást nem egy hetyke kis cicabajuszt kerekítenek nekik. Figyelem a fellépőket, a ruhákat,
a zenéket s meglep, mennyire magabiztosan és gátlás nélkül adaptálnak, építenek be bármilyen “nyersanyagot” az előadásba. Miközben ízig-vérig máltai a produkció, valahogy mégis multikulti hangulata is van az egésznek. De nem behódolnak vagy feloldódnak a világkultúrában, ez ugye a kisebb nemzetek állandó szorongásának tárgya, hanem mindvégig megőrzik máltai identitásukat. S ahogy észrevettem, beszélgetőtársaim kifejezetten szeretnek máltaiak lenni. Pedig Málta rengeteg hatás alatt állt történelme során. Olasz, a spanyol, az arab és az angol kultúra keveredik itt. A máltai nyelv arab eredetű, de mindenki beszél angolul. Az iskolában ezt a két nyelvet tanulják. Az angol a mindennapi kommunikációt szolgálja, a mívesen bonyolult máltai pedig a kulturális hagyományőrzést. Kihagyhatatlan az alternatív fesztivál a szomszédos Gozón. Málta tulajdonképpen 3 sziget, a névadó mellett található a jóval kisebb és gyakorlatilag lakatlan Camino és a hagyományőrző, csendes, de autentikus Gozo. Ez utóbbi sziget nagyjából félórányi hajóútra van Máltától, s természetesen van saját karneválja. Spontánabb és bizarrabb a főrendezvénynél. S valószínűleg közelebb áll az egykori szabályozatlan festekhezhez. Az a bizonyos érzelmi szelep, amel�lyel a polgár ilyenkor kiengedi a gőzt
a fejéből itt nemcsak ereszt, de egyenest sípol is. Halálfejes csontvázak, kedélyes vizihullák és barátságos kísértetek kavarognak itt a tömegben, míg pár elszánt fickó bele nem biciklizik a tömegbe. Egy a hasbafürészelt ember kedélyesen meglegyinti őket egy háromlábú székkel, majd hagyja őket menekülni. Kicsit odébb Pavarotti sétálgat “dábljú” Bush-al, majd csatlakozik hozzájuk Hófehérke. Bár a törpék távolléte némi letagadhatatlan hiányérzetet hagy bennem. Azon gondolkodom, hogy a egykori lovagok, akik meglepően jól dokumentáltan maguk is eléggé kicsapongó, mediterrán fűtöttségű életet éltek, alighanem alaposan beleborzonganának, ha a mai karnevál forgatagába cseppennének. A vallásos révületet nem igazán találom, inkább a jókedvűen felszabadult buli hangulatát érzékelem mindenütt, a kocsikról a legfrissebb house-zene üvölt, a fiatalok, fiúk-lányok vegyesen mintha csak egy diszkóban beszélgetnének, s a tömeg véges végig hullámzik az utcákon. Szóval nem egy ájtatos körmenet. S ekkor rádöbbennek, tényleg nem az: vagy fél tucat kajlán vihogó, egymás vállát csapkodó spermium jön szembe velem a zsúfolt utcán és boldog szabadsággal pózol a kamerának... Vanicsek Péter
(Köszönet a Máltai Turisztikai Hivatalnak)
m ar sax l o k k – h al ász fal u
m ar sax l o k k – h al ász fal u
w at e rfro n t
w at e rfro n t
Val l e t t a é s a h áro m váro s
Val l e t t a é s a h áro m váro s
v al l e t t a – h áb o r ús e ml é kmû
v al l e t t a – h áb o r ús e ml é kmû
val l e t t a
val l e t t a
b arakka ke rt
b arakka ke rt
k é k abl ak –
go z o
k é k abl ak –
go z o