Fontosnak és jónak tartjuk, hogy a tagság összetétele mind a foglalkozást, mind a végzettséget tekintve vegyes, meglehetősen széles skálát átfogó. Az alábbi táblázatok is ezt bizonyítják. 4. táblázat: A Magyar Kukorica Klub tagságának megoszlása tevékenység szerint, 2016 Sorszám
Megnevezés
Fő/jogi személy
%
1
termelő
49
39,8
2
kereskedelem
38
30,9
3
szolgáltató
4
3,3
4
kutató
5
4,1
5
szaklap
9
7,3
6
tudós
4
3,3
7
tanácsadó
5
4,1
8
gyártó
2
1,6
egyéb
7
5,7
9
123*
Összesen:
*Két fő esetében hibás regisztráció miatt nem pontosan behatárolható
Jelenlegi tagnévsorunkat tagsági minőség szerinti csoportosításban az alábbiakban közöljük: 5. táblázat: a Magyar Kukorica Klub Egyesület rendes tagsága. 2016. Sorszám
Név
Sorszám
Név
Sorszám
Név
1
Bacsa László Dániel
17
Dr. Szabó Balázs
33
Kovács Ádám
2
Barna József
18
Fábián Csaba
34
Kovács Ágnes
3
Baumühlner Károly
19
Földesi László Lajos
35
Kovács Péter
4
Békes Imre
20
Gáspár Andrea
36
Kulcsár Attila
5
Benedek Szilveszter
21
GOLLO, Michel
37
Kulcsár Ildikó
6
Billege István
22
Görhöny Gergely
38
Kurilla Orsolya
7
Bisztray Richárd
23
György Gergõ Dániel
39
Légrádi Melinda
8
Blum Zoltán
24
Hanzelik Pál
40
Légrádi Miklós
9
Bolyki István
25
Hartmann Imre
41
Lehõczné Kertész Edit
10
Czigány Tibor
26
Hegedüs János
42
Lengyel Józsefné
11
Danyi Viktor
27
Huszár László
43
Major Zoltán
12
Dr. Bódi Zoltán
28
Juhász Zoltán
44
Mátrai Tibor
13
Dr. Gyódi Péter
29
Justus Lilla
45
Miskucza Péter
14
Dr. Horváth József
30
Kapeller Zoltán
46
Mórocz Péter
15
Dr. Kupi Károly
31
Kiers Gerrit
47
Nagy Bence
16
Dr. Nagy Sándor
32
Kõnig Ferenc
48
Nyesõ Tamás
1
Kukorica Barométer Az 5. táblázat folytatása Sorszám
Név
Sorszám
Név
Sorszám
Név
49
Ötvös Tibor
60
Soltész Gyula
71
Török Tibor
50
Pájer Gyula
61
Szabó Kornél
72
Trenyik Tibor
51
Pájtli József
62
Szántó Zoltán
73
Varga Péter
52
Pecze Rozália
63
Szentes Gábor
74
Varsányi Miklós
53
Perczel Péter
64
Szieberth Dénes dr.
75
Vereczkey Katalin
54
Pintér János
65
Sziládi József
76
Vesztergombi Angéla
55
Rapi Attila
66
Takács András
77
Virág László
56
Sághi Zoltán dr.
67
Takács István
78
Vörös László
57
Sándor Ervin
68
Takács Lajos
79
Zeitvogel Zsolt
58
Schuiringa, Jan
69
Térmeg János dr.
80
Zubek Lajos
59
Simon Péter
70
Timár András
6. táblázat: A Magyar Kukorica Klub Egyesület tagsága – tiszteletbeli tagok, 2016 Sorszám
Név
Sorszám
Név
7. táblázat: A Magyar Kukorica Klub Egyesület tagsága – támogató tagok, 2016 Sorszám
Név
1
Borsos Csaba
14
Simon László
1
Agro Napló Kft.
2
Fodor Mihály
15
Szanyi István
2
Agro-Danubia Kft.
3
György Dániel
16
Tóth Szabolcs
3
AGROFÓRUM Kft.
4
Hegedűs Imre
17
Vavró Iván
4
Agroinform Kft.
5
Kardos Ferenc
18
Dr. Kálmán László
5
Bicskei Mg. Zrt.
6
Kovács Sándor
19
dr. Oláh István
6
Bólyi Agro Kft.
7
Pál Károly
20
dr. Csibor István
7
Dr. Szabó Kft.
8
Papp György
21
Dr. Gyulavári Oszkár
8
Euralis Vetőmag Kft.
9
Papp Mihály
22
dr. Pintér Zoltán
9
Gazdakör Kft.
10
Papp László
23
Dr. Sárvári Mihály
10
Gramen Kft.
11
Papp László ifj.
24
Prof. Dr. Jóri J. István
11
GSD Agrárprodukt Kft.
12
Perczel Mihály
25
Prof. Dr. Késmárki István
12
Kurilla 2000 Bt.
13
Sczaurski József
26
Prof. Dr. Menyhért Zoltán
13
Mezőhír Média Kft.
14
Naki Mg. Zrt.
15
Növény Zrt.
16
Quattro Bt.
17
Simon Kft.
18
Sumi Agro Hungary Kft.
19
Yara Hungária Kft.
Felelős kiadó és szerkesztő: dr. Szieberth Dénes • Kiadja: Magyar Kukorica Klub Egyesület • Design: Keresztes Felícia, Opal Média Kommunikáció Bt. • Agroinform Stúdió • Nyomda: Agroinfom Kiadó és Nyomda Kft. • Budapest, 2017. • ISSN 20-62-7807
2
Előszó
Előszó Visszatekintve a 2016-os esztendőre, ismét megállapíthatjuk, hogy a Klub történetének 11. éve is hagyott elegendő tennivalót az utána következőnek! Nem tétlenkedtünk: • Megrendeztük a III. Vetőnapot, amelyet felmérések, szemlék, termésbecslések követtek, majd az eredményeket ellenőrzött betakarítással állapítottuk meg • Tizedik alkalommal állítottuk be a Top20 Kisparcellás Hibridkukorica Fajtakísérleteket, s kiértékeltük az év során tett megfigyelések és mérések eredményeit • Megszerveztük a VIII. Kukorica Termésversenyt, a második legnagyobb regisztrált versenyzői létszámmal, és az eddigi legnagyobb eredményesen betakarított parcellaszámmal • Beállítottuk a kukoricahibridek csőbetegségekkel szembeni ellenállóság tesztjét, • Megbízásos feladatokat végeztünk, különösen nyári betakarítású termények terméstanúsítása terén • Egy 17 fős csapattal elutaztunk az Amerikai Egyesült Államokba szakmai tapasztalatszerzés céljából Örömteli hír, hogy a 2017. év az azt megelőzőhöz hasonló szerkezetű és nagyságrendű terveit immár kibővült, 130 fős tagság támogatásával és közreműködésével teljesíthetjük. Természetes, hogy az ember az új évet nem csak új tervekkel, hanem új, vagy megújuló reményekkel is kezdi. Abban reménykedünk, hogy bővül a tagsági aktivitás, élénkül az érdeklődés tevékenységeink, a Top20 kísérletek, a Termésverseny, a Toxikus csőbetegségek kutatása, a Terméstanúsítás és a Weblapunk tartalma, szolgáltatásai iránt! (4T+W). Hogy reményeink teljesüljenek, ebben az esztendőben az eddigieknél is jobban törekszünk arra, hogy megszólítsuk a tagságot. Belátjuk, hogy a munka és az életvitel átrendezi a hagyományos kapcsolattartási szokásokat. A szokások a változások örvényében való lebegéssé oldódnak. A folyamatos versenyképesség feltétele a haladás, s a haladás közege a kommunikáció. A kommunikációs térben az eligazodás alapelemei a tanulás és az alkalmazkodás. E téren nagyon el vagyunk maradva, nem csak saját hibánkból. Siránkozás helyett lássuk be azt is, hogy nyugati társaink maguk is többet tesznek azért, hogy versenyelőnyben lehessenek! A Kukorica Termésversenyt és a Top20 kísérleteket érintve elgondolkodtató, hogy 2016-ban nem értünk el kiugróan nagy terméseket egyik rendszerben sem! A terméseredmények sokkal kiegyenlítettebbek voltak minden eddiginél, s ez a 2014-ben tett megállapításunkat erősíti meg, miszerint legfőbb korlátunk a „stresszgazdag” környezet, amely alulról húz, felülről nyom. Akkor a környezeti tényezőkben kerestük a kiugró eredményeket behatároló tényezőt. Azóta erőteljesebben irányult rá figyelmünk a biológiai és technológiai összetevőkre. Ebben az a jó hír, hogy könnyebben változtathatók, mint a talajjal és időjárással kapcsolatos elemek. Erről a kiadványról: mindenkinek figyelmébe ajánljuk, mint egy olyan, a mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai összeállítást, amelynek célja, hogy egy közösség tevékenységének bemutatásán keresztül járuljon hozzá az Alapszabályban megfogalmazott jobb tájékoztatáshoz és a mezőgazdasággal foglalkozók tevékenységének általános elfogadtatásához. Ez úton köszönjük meg a velünk együttműködőknek, rendezvényeink előadóinak és szervezőinek, a ProZea Alap támogatóinak, tevékenységeink szponzorainak, magánszemélyeknek és végül, de nem utolsó sorban a hazai szaksajtónak a nyújtott segítséget, kifejtett munkát, anyagi áldozatot. Közreműködésükkel közös sikerekért dolgozunk! 3
Kukorica Barométer A Magyar Kukorica Klub Egyesület tevékenységének támogatói 2016-ban Szaklapok, amelyek különösen nagy szerepet vállaltak abban, hogy elérjük célközönségüket: Agrofórum, Agro Napló, Magyar Mezőgazdaság, AgrárUnió, Agroinform Online, Mezőhír 1. táblázat: A ProZea Alap támogatói, 2016. A ProZea Alap támogatói Támogató Simon Kft. BASF Hungária Kft. Bio-Nat Kft.
Székhely Nagyvenyim
Az együttműködés területei
Megjegyzés
Általános szakmai Kiemelt rendszeres együttműködés, támogató ProZea Kukorica Termésverseny Alapító
Együttműködési terület
Székhely
Monsanto Hungária Kft.
Budapest
Termésverseny, Top20, szakmai információcsere
Gárdony
„Optimum” kísérletek, Kukorica Termésverseny, Rendszeres határon túli támogató együttműködés
Saaten-Union Hungária Kft.
Lepsény
Terméstanúsítás, szakmai Rendszeres információcsere támogató
Syngenta Kft.
Budapest
Termésverseny, Top20, szakmai információcsere
Rendszeres támogató
Yara Hungária Kft.
Veszprém
Termésverseny, szakmai információcsere
Rendszeres támogató
Phylazonit Kft.
Nyíregyháza
Termésverseny, szakmai információcsere
Új támogató
Budaörs
Termésverseny, szakmai információcsere
Új támogató
Dalmandi Zrt.
Dalmand
Többéves szerződés, toxikus csőbetegségek
Rendszeres támogató
Metra Kft.
Szigetszentmiklós
Öntözés fejlesztése
Rendszeres támogató
Lepsény
Fiatal szakember program, Top20 kísérletek, Kukorica Termésverseny
Rendszeres támogató
Budapest
Top20 kísérletek, Rendszeres Kukorica Termésverseny támogató
Timac Agro Kft.
Általános szakmai Rendszeres együttműködés, támogató Kukorica Termésverseny
Pellérdi Gazdakör Kft.
Pellérd
ProZea Alapító
Rendszeres támogató
RAGT Vetőmag Kft.
Székesfehérvár
Top20, Kukorica Termésverseny, Toxikus csőbetegségek
Rendszeres támogató
Sumi Agro Hungary Kft.
Budapest
Általános szakmai együttműködés, Top20 kísérletek
Rendszeres támogató
Gárdony
Általános szakmai Rendszeres együttműködés, támogató Kukorica Termésverseny
Budapest
„Optimum” kísérletekben
Új támogató
Mezőfalvai Zrt. Mezőfalva
Általános szakmai együttműködés
Új támogató
Agroinform Online
Petőházi Tamás Budapest
Szervezetek közötti együttműködés
Új támogató
Magyar Mezőgazdaság szaklap
Szanyi István
Bonyhád
Általános szakmai együttműködés
Új támogató
Városföld
Speciális területen Új támogató szakmai együttműködés
Gramen Kft.
Takács Lajos
Nitrokémia Zrt. Balatonfűzfő
4
Termésverseny
Együttműködés szponzori megállapodás keretében Szervezet
Együttműködési terület
Székhely
Együttműködési terület
Axiál Kft.
Baja
Termésverseny, rendezvények
Termésverseny, rendezvények
Monsanto Hungária Kft.
Budapest
Termésverseny, rendezvények
Termésverseny, rendezvények
Nitrokémia Zrt.
Balatonfűzfő
Termésverseny
Termésverseny
Väderstad Kft.
Kápolnásnyék
Termésverseny
Termésverseny
Felajánlók Agro Napló szaklap Agrofórum szaklap Axiál Kft. Monsanto Hungária Kft.
Új támogató
Rendszeres támogató
3. táblázat: A Magyar Kukorica Klub Egyesületet tevékenységét szponzori megállapodással támogatók
Naki Mezőgazdasági Nak Zrt.
Szelekta Kft.
Megjegyzés
„Optimum” kísérletek
Rendszeres támogató
Monsanto Hungária Kft.
Szervezet
Budapest
Többéves szerződés, toxikus csőbetegségek
Mezőmag Agrárház Kft.
Általános szakmai együttműködés, információcsere, megállapodás keretében
Rendszeres támogató
Bóly
Bólyi Zrt.
2. táblázat: A Magyar Kukorica Klub Egyesületet tevékenységét együttműködési megállapodással támogatók
RAGT Vetőmag Kft. Syngenta Kft. Timac Agro Kft. Yara Hungára Kft.
10 éves a ProZea Alap
10 éves a ProZea Alap Alap a kukoricatermesztés fejlesztéséért Az alapító okirat keltezése 2007. március 14-e. az alapítók ekkor határozták el, hogy a Magyar Kukorica Klub Egyesület információs rendszerének kialakítását egy folyamatosan működő pénzügyi háttér megteremtésével segítik. Fontosnak látták, hogy a kereskedelmi kukorica hibridek gazdasági tulajdonságairól, termesztési értékéről a gazdák megbízható és piaci befolyás mentes információt kapjanak, s a terményt az elvárt haszonnal helyezhessék el a piacon. A közös európai piacgazdasághoz történő csatlakozás idején nem csak az ilyen jellegű szolgáltatás, de az információhasználathoz szükséges tudás is valódi hiánycikk volt.
A ProZea Alap létrehozói: Dr. Csibor István, az Agrofórum szaklap alapítója Simon László, a Simon Kft. tulajdonosa Hegedűs Imre, a Bicskei Mg. Zrt. vezérigazgatója Fodor Mihály a Mezőhír hírmagazin tulajdonosa Sczaursky József a „Pellérdi Gazdakör” Kft. vezérigazgatója Perczel Mihály a Quattro Bt. tulajdonosa
Növény Zrt., Szekszárd Simon Kft, Nagyvenyim Bicskei Mg. Zrt., Bicske Mezőhír Média Kft., Kecskemét Gazdakör Kft., Pellérd Quattro Bt., Martonvásár
Célkitűzés „A ProZea Alap (továbbiakban: Alap) célja, hogy támogassa olyan, a mezőgazdaság valamenynyi szereplője által használható információs rendszer létrehozását és működtetését, amely a beszállítói marketing érdekektől, valamint politikai és kormányzati szervezetektől független. Az Alap a megjelölt általános célon belül különösen támogatja egy fajtakísérleti és fajtainformációs rendszer, egy fajtaválasztási és fajtahasználati szaktanácsadási rendszer, egy regionális termés előrejelző, valamint egy piaci információs rendszer kialakítását.” (A ProZea Alapszabályából)
Megvalósulás A fajtakísérleti program indítását az elhatározáshoz képest (2006) egy évvel el kellett halasztani, de tartósnak és fenntarthatónak bizonyult. 2010-ben csatlakozott a kukorica toxikus csőbetegségeit kutató programhoz, s ma már vezeti azt. A fajtainformációs rendszer részben a fajtakísérletekre, részben a 2008-ban elhatározott és 2009-ben elindított Kukorica Termésversenyre épül. A kettő együtt szolgálja az „Év Kukoricája” Vándordíjért folytatott verseny értékelési alapját. A Top20 fajtakísérletek és a Kukorica Termésverseny a kiérlelt és közkincscsé tett számszerű termésbecslési módszer segítségével lehetőséget ad az adott évi hazai terméspotenciál időszakos és regionális előrejelzésére. A piaci információs rendszer a „nagy 5
Kukorica Barométer
vonulatokról”, világtendenciákról rendszeresen ad közléseket. A kezdetekben nem tervezett, de sikeresen elindított szakmai utazások a világpiaci alkalmazkodást, a technológia és a nemesítés fejlődésének gyorsabb megértését és befogadását segítik. Az eltelt 11 szezon alatt 112 befizetés érkezett, s a befizetések összege megközelíti a 40 millió forintot. Ez a pénz képezi azt a magot, amely a tevékenységekben kicsírázva együttműködésekben, szolgáltatásokban s a szponzori program keretében hozza a gyümölcsét.
A jövő A felgyorsult fejlődés követésének kényszere a tevékenység minden területén fejlesztéseket igényel. Úgy gondoljuk, akkor leszünk a jövőben is sikeresek, ha lépést tartunk az idővel, s a frissen termett közösségi tudást rövid idő alatt rögtön felhasználható információvá tudjuk alakítani. Nem feledkezünk el a tudás és különösen a korszerű gondolkodásmód fejlesztéséről sem. Ehhez aktív tagságra, a kapcsolatok építésére, szervezeti fejlődésre és a gazdasági háttér megerősítésére van szükség. Ezen dolgozunk!
✍
6
Termésverseny bemutatása és értékelése
A VIII. Kukorica Termésverseny bemutatása és értékelése A VIII. Kukorica Termésversenyt a korábbiakkal megegyező feltételekkel hirdettük meg. A részvételi döntések és az elektronikus regisztráció időbeni előrehozatala érdekében kedvezményt hirdettünk, amellyel a versenyzők zöme sikerrel élt. Hasonlóan jól működött a termésbecslésekkel kombinált ellenőrzési időpont bejelentés, jóllehet a termésbecslési módszer alkalmazása itt kevesebb sikerrel történt. Általános volt, hogy nem vették meg az elvárt 3 mintát, melynek következtében a termésbecslések megbízhatósága még nem volt kielégítő. A tendencia azonban már látszik: egyre inkább bízhatunk abban, hogy ezen a területen is jelentős lesz a fejlődés, s lesz egy termelői réteg az országban, aki megbízható becslést tud adni a várható termésre. Végül 65 versenyző 75 parcellát jelentett be a Termésversenybe. A 75 parcellából 53-nak termését takarították be oly módon, hogy az a Szabályzatnak minden tekintetben megfelelt. Ebből 3 parcella duplázás volt, ezért a szabályosan betakarított parcellák között felsorolásra kerülnek, de a versenyben nem vehetnek részt. További 6 eset területnagysággal szemben előírt vagy egyéb követelménynek nem felelt meg. A fennmaradó 13 parcellán nem történt meg az ellenőrzés. Egy esetben a versenyző szervezési problémák miatt nem tudta megvárni a késedelmesen érkező ellenőröket. A VIII. Kukorica Termésversenyben elért, a versenyparcellák teljesítménye alapján számolt termésátlag az eddigi legnagyobbnak bizonyult, jóllehet a győzelmet is jelentő maximum nem érte el az eddigi csúcsot. Sorrendben ez a harmadik. (A 17,77 tonnás második legnagyobbat is 2010-ben tanúsítottuk, Papp László gárdonyi versenyzőnél.)
1. ábra: Évenkénti eredmények összehasonlítása a Kukorica termésversenyben, 2009-20016
7
Kukorica Barométer
Eddig a Kukorica Termésverseny 8 éves története alatt összesen 422 sikeres, ellenőrzött betakarítás történt. Ebből 384 száraz művelésű és 21 öntözött parcellát Magyarország területén, 16 száraz és 2 öntözött parcellát Szerbia Vajdasági Autonóm Tartomány területén takarítottak be. A termésverseny-mozgalom erőteljesebb kiterjesztése a határos országokra 2016-ban sem járt a remélt sikerrel. Ennek következménye, hogy a száraz művelésű területeket a szervesen csatlakozó – csupán egy fényes drótkerítéssel elválasztott 4. Régióban vettük figyelembe, míg az öntözött területet a hazai öntözött parcellákkal versenyzők közé soroltuk. 1. táblázat: Regionális eredmények a verseny %-ában a minimumokkal és maximumokkal, 2016 Régiók
Parcellák száma
kg/ha
Verseny %-ában
Max t/ha
Min t/ha
Max/Min %
1
11
13836
97,3
15193
11985
126,8
2
9
15039
105,8
16891
13776
122,6
3
7
15481
108,9
17228
13992
123,1
4
9
12584
88,5
13804
10519
131,2
5
8
14786
104,0
16336
12315
132,7
Öntözött
9
14407
101,3
15990
12540
127,5
Országos
53
14218
100
17228
10519
163,8
A 2016. esztendő adta eddig a legnagyobb termést. Azt, hogy az időjárás általában is kedvezett a kukoricának, bizonyítja, hogy nem tapasztalhatók szélsőségek a termésekben. Nem dőlt meg a 2010-es maximum, nem nagyok az eltérések az egyes régiók átlagai között és viszonylag nem nagy a minimumok és maximumok közötti eltérés sem. 2. táblázat: A VIII kukorica Termésverseny fontosabb adatainak áttekintése, 2016 Megnevezés
m.e.
Mennyiség
Összes versenyző
fő
65
Összes bejelentet parcella
db
75
Ellenőrzéssel betakarított, sikeres
db
53
Tanúsított versenyparcella
db
6
Meghiúsult ellenőrzés
db
15
kg/ha
14 218
Átlagtermés
8
Átlagos szemnedvesség
%
21,2
Elért legnagyobb termés
kg/ha
17 223
Mért legkisebb termés
Kg/ha
10 519
Mért legnagyobb szemnedvesség
%
28,5
Mért legkisebb szemnedvesség
%
18,1
Termésverseny bemutatása és értékelése
2. ábra: A VIII. Kukorica Termésverseny betakarítás üteme, 2016
Az átlagosnál csapadékosabb és hűvösebb nyár késleltette a kukorica érési folyamatát. Most is, ahogy általában, a kukorica betakarítása nem csak a kukorica érésétől függ, hanem más körülmények is befolyásolják. 2016-ban ezek közül legjellemzőbbek az előző évi termények bentragadása és a lanyha terménykereskedelem voltak. A gazdák számos esetben hivatkoztak a magas szemnedvességre még akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a kukorica szemnedvessége nem csökken tovább. A magasabb szemnedvesség értékek egyébként a Dunántúl nyugati megyéiben voltak jellemzők. Mint általában, a kukorica betakarításának ütemét a napraforgó betakarítása és az őszi kalászosok vetése is lassította. Az ellenőrzés október 10-én indult és nagyon vontatottan haladt. Október hónap folyamán összesen 32 parcella ellenőrzése történt meg. Az első ellenőzrési naptól számolva 17 napon történt ellenőrzés. Egy adott napon a legtöbb 7 ellenőrzés volt (október 25.) október 24-én és november 16-én 6-6, november 3-án és 4-én 5-5, míg október 27-én és 28-én 4-4 parcellához szálltak ki az ellenőrök. Időközben számos parcella ellenőrzését lemondták, legfőképpen a parcella egészségi állapotára, vagy a talaj felázottságára, vagy a parcellákhoz vezető utak járhatatlanságára hivatkozva. Be kell azt is vallani, hogy két parcella sikertelensége részben az ellenőrökön múlott. Egy esetben, az előző betakarításnál történt időbeli csúszás, s az ellenőr csapat csak megkésve ért volna a helyszínre. Itt a versenyző nem volt abban a helyzetben, hogy visszatartsa az időre rendelt bérkombájnt. A másik esetben egyértelműen az ellenőr vétett hibát, s megköszönjük a versenyzőnek lojalitását! 9
Kukorica Barométer
Az ellenőrzések jelentős részét egyébként zömmel a NAK nonprofit Kft-jével kötött meg állapodás keretében falugazdászok végezték, az alábbi megoszlásban: Tisztán társadalmi ellenőrök
15
Tisztán falugazdászok
28
Társadalmi ellenőrök és falugazdászok közösen
11
A betakarított parcellák termésszintjének %-os eloszlása a VIII. Kukorica Termésversenyben, 2016
3. ábra: A termésverseny parcellák termésének %-os eloszlása 2016-ban
A 3. ábráról leolvasható, hogy a parcellák termésszint szerinti eloszlása a középérték köré tömörül, s kevés az attól negatív vagy pozitív irányban eltérő parcellák száma. Ez a jelenség a szárazabb időjárású évekkel összehasonlítva világosan mutatja, hogy a kedvezőtlen adottságú területeken a csapadékhiány, különösen, ha nagyobb hőmérséklettel is párosul, fokozottan rontja a termést. A Termésversenyben való részvételt alapvetően ösztönzés motiválja. Érthető, hogy az üzleti élet szereplői közül a vetőmag ágazat meghatározó. A hazai versenyben a nemesítési hátteret tekintve a részvétel nem reprezentálja a valós piaci helyzetet, de bízunk abban, hogy ez a helyzet gyorsan változik a jövőben. Abban is reménykedünk, hogy a kisebb piaci részarányt képviselő hibridek nemesítői is felismerik a versenyben rejlő lehetőségeket. Az alábbiakban a hibridek szereplését mutatjuk be. A felsorolást két csoportra osztva, a termésátlagok csökkenő sorrendjében mutatjuk be. Az első csoportban a 3 vagy annál több parcellán indult hibrideket tüntettük fel, míg a másodikban az ennél kevesebb parcellán szereplőket. A 3-nál több parcellával versenyeztetett hibridek átlagos termése mellett a legnagyobb mért termást is megmutatjuk, az adott termőhellyel együtt. 10
Termésverseny bemutatása és értékelése
3. táblázat: A VIII. Kukorica Termésversenyben betakarított versenyparcellák termésátlaga, a mért szemnedvesség és a legnagyobb elért termés Verseny-parcellák száma
Átlagos termés, t/ha
víz %
Legnagyobb termés kg/ha*
DKC4943
10
14908
20,3
17228
Nyírderzs
DKC5031
3
14789
19,1
16336
Nádudvar
DKC5141
11
14159
21,2
16549
Nyírderzs
DKC4751
8
13827
23,1
15087
Kimle**
DKC4717
3
13706
21,2
14743
Bakonybánk
Mexini
5
13236
22,0
15076
Murakeresztúr
DKC4151
1
15838
22,4
DKC4541
1
15620
22,1
KWS 2482
1
15494
20,3
DKC5830
2
15164
24,2
DKC5276
2
14792
20,5
P9903
1
14064
20,2
SY Ulises
1
14045
19,0
RGT Phileaxx
1
13992
21,0
Ds0747d
1
13776
25,4
SY Octavius
2
13415
24,0
P0412
1
13411
26,9
Hibrid
hely
*kettőnél több nevezett versenyparcella esetén; ** öntözött
Nincs más hátra, mint megköszönni a versenyzést mindenkinek, aki regisztrálta magát a VIII. kukorica Termésversenyre. Tudjuk, hogy mindenki végigdolgozta az időszakot akkor is, ha nem ért célba, mert az időjárás vagy más körülmény ebben akadályozta. Tudjuk, voltak, akik vagy a Szabályzat elégtelen ismerete miatt, vagy tévedésből „mellényúltak” és a terület előkészítése során végül az előírtnál kevesebbet hagytak meg ellenőrzésre. Voltak, akik az adminisztrációban tévedtek. Amikor az ellenőrök szigorúak, nem tesznek mást, mint védik a verseny tisztaságát, s azok érdekeit, akik szerencsésebbek, figyelmesebbek, pontosabbak voltak. De ilyen a verseny, s ha kukoricáról is van szó, a versenytisztasággal nem lehet kukoricázni! Köszönjük az ellenőröknek is, hogy tudásuk legjavát adták!
✍ 11
Kukorica Barométer Hova kerültek a díjak? A Kukorica Termésverseny során átadott díjak jutalmazottjai: helyek, hibridek, emberek és a rekordok A Kukorica Termésverseny folyamatosan termelődő adataira alapozva elindítottunk egy folyamatosan bővülő statisztikai kimutatást.
Miért lehetnek érdekesek ezek az adatok? A Kukorica Termésverseny eltelt 8 évében szerzett tapasztalatok alapján már készíthetünk olyan számsorokat, amelyek elemzése előbb-utóbb igazolhatja az eredeti célkitűzés helyes ségét, szakmai és társadalmi hasznosságát. A számok már most is beszédesek. Megmutatják, mi az egyes hibridek igazi értéke, hol vannak olyan termőhelyek, amelyekkel viszonylag nagy biztonsággal lehet indulni a versenyben, mely fajták azok, amelyek „nem csapnak be” bennünket, köthetők-e eredmények személyekhez, és még további számos kérdésre kaphatunk egy egyszerű véleménynél határozottabb választ. Ha már kellően sok adat áll majd rendelkezésre, kielemezhetjük őket, s választ adhatunk a „MIÉRT?” kérdésekre is! Fontos: minden eredmény mögött számos, a termőhelyre és termesztési módra, eljárásra vonatkozó részadat húzódik meg! Az alábbi táblázatokban bemutatjuk az országos I.–III. helyezések eloszlását különböző szempontok szerint. A határokon túli versenyzők esetében figyelembe vettük a Kárpátmedencei Nagydíjakat is. 1. táblázat: ,,Díjazott” helyezést (I.–III.) hozó hibridek a Kukorica Termésverseny történetében (helyezések száma) 2009–2016
12
Hibridek
I. – III. helyezés
Ebből I. helyezés
„Év Kukoricája”
Hibridek
I. – III. helyezés
DKC4943
4
2
2
DKC4964
1
DKC4795
3
1
DKC5007
1
DKC4995
3
1
DKC5031
1
DKC4490
2
1
DKC5190
1
DKC5170
2
DKC5276
1
DKC3511
1
DKC5830
1
DKC4590
1
P9911
1
DKC4717
1
1
1
1
Ebből I. helyezés
„Év Kukoricája”
1
2
Hova kerültek a díjak?
2. táblázat: „Díjazott” helyek a Kukorica termésverseny történetében 2009–2016 Helyszínek
Előfordulás
Ebből első
Nyírderzs
10
4
Gárdony
3
4. táblázat: Díjazott versenyzők (országos I–III. helyezés) a Kukorica Termésversenyben 2009–2016 Versenyző
1
előfordulás
Ebből első
Papp György
5
3
Papp Mihály
5
1
Borsos Csaba*
3
Papp László
2
György Dániel
1
Kovács Péter
1
Ifj. Papp László
1
Mikó Ferenc
1
Hajdúböszörmény
2
Bana
1
Cigánd
1
Dombóvár
1
Ivánc
1
Jánoshalma
1
Mátyásdomb
1
Mezőfalva
1
Murakeresztúr
1
Tóth Szabolcs
1
Tótszerdahely
1
Johann Gschier
1
Ifj. Kovács Sándor
1
Kardos Ferenc
1
Vavró Iván
1
Simon László
1
1 1 1
3. táblázat: Díjazott régiók a Kukorica Termésverseny történetében
20 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0
Régiók
Előfordulás
Ebből I.
3.
11
5
2.
8
1
Deák István
1
1.
2
1
Takács János
1
5.
2
1
Rabata Norbert*
1
4.
1
16,29
16,5
14,41
16,15
15,66
2014
2015
14,16
2010
1 1 1
*Kárpát-medencei Nagydíjak
18,36
2009
1
2011
2012
2013
17,23
2016
A Kukorica termésversenyben elért csúcstermések 2009–2016
13
Kukorica Barométer
2009 - 2016
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
Évek
A Kukorica Termésverseny története számokban – Magyarország, száraz művelés
14
Régiók Szempontok *
versenyparcellák száma régiós átlagtermés, kg/ha régiós maximumok, kg/ha régió átlaga az országos átlaghoz, % versenyparcellák száma régiós átlagtermés, kg/ha régiós maximumok, kg/ha régió átlaga az országos átlaghoz, % versenyparcellák száma régiós átlagtermés, kg/ha régiós maximumok, kg/ha régió átlaga az országos átlaghoz, % versenyparcellák száma régiós átlagtermés, kg/ha régiós maximumok, kg/ha régió átlaga az országos átlaghoz, % versenyparcellák száma régiós átlagtermés, kg/ha régiós maximumok, kg/ha régió átlaga az országos átlaghoz, % versenyparcellák száma régiós átlagtermés, kg/ha régiós maximumok, kg/ha régió átlaga az országos átlaghoz, % versenyparcellák száma régiós átlagtermés, kg/ha régiós maximumok, kg/ha régió átlaga az országos átlaghoz, % versenyparcellák száma régiós átlagtermés, kg/ha régiós maximumok, kg/ha régió átlaga az országos átlaghoz, % versenyparcellák száma régiós átlagtermés, kg/ha régiós maximumok, kg/ha régió átlaga az országos átlaghoz, % 8 éves régiós átlagtermés a 2016-os országoshoz
1
2
3
4
5
Országos átlag
4 12950 14119 112,8 6 8439 12424 70,6 18 12630 16288 103,8 12 10583 13054 104 7 11216 12574 102,5 9 13298 14772 100 8 10645 12616 97,6 15 13836 15193 97,5 79 11700 13880 99
10 11553 13558 100,6 27 12665 18362 106 24 11769 14300 96,7 12 8107 13223 79,7 12 9591 13484 87,7 15 13069 15326 98,3 13 12343 14697 113,2 17 14979 16891 105,6 130 11760 14980 98
4 12791 14405 111,4 6 11441 15470 95,8 6 12891 16132 105,9 9 12283 16496 120,7 8 11431 13505 104,5 12 13444 16154 101,1 6 10678 15657 97,9 10 15481 17228 109,1 61 12555 15631 106
3 7605 11904 66,3 4 12452 13221 104,2 8 11485 13925 94,4 3 10125 11931 99,5 4 11042 12441 100,9 8 12994 15549 97,8 9 10865 13149 99,6 14 12584 13804 88,7 53 11144 13241 94
4 11417 12753 99,5 6 12386 14343 103,7 11 12402 15714 101,9 12 10261 15224 100,9 12 11759 13632 107,5 8 13099 14370 98,5 8 9988 13405 91,6 10 14786 16336 104,2 71 12012 14472 101
25 11479 13348 49 11946 14764 67 12171 15272 48 10174 13986 43 10938 13127 52 13181 15234 44 10904 13905 54 14185 15890 394 11872 14441
136,0
136,7
146,0
129,6
139,7
138,0
Az Év kukoricája
Az „Év Kukoricája” 2016 DKC4943 Egymás után másodszor nyeri az „Év Kukoricája” címet! A DKC4943 2014-ben még nem szerepelt a Termésversenyben. A Top20 fajtakísérletekben főként kiváló szemnedvesség leadásával hívta fel magára a figyelmet. Továbbra is nagy erényének mutatkozik a termésstabilitás. Ezt igazolták vissza a 2015. év szélsőséges nyarát követő betakarítási eredmények is, mind a Top20 kísérletekben, mind a Kukorica Termésversenyben. Ebben az évben a Top20 kísérletekben lassabban indult a kezdeti fejlődése a megszokottnál, ezért ott nem a rá jellemző teljesítményt mutatta. A VIII. Kukorica Termésversenyben ismét a két legjobb országos eredményt mondhatja magáénak. Sikeres volt a regionális versenyekben is, ahol három első, két második és egy harmadik helyezést ért el. 2016-ban 11 hibridet jelentettek be az „Év Kukoricája” címért folyó versenybe, s az összes jelölés a Monsanto Hungary Kft.-től érkezett. A kiírás szerint annak a hibridnek, amely az „Év Kukoricája” címért indul, szerepelnie kell mind a Top20 Fajtakísérleti és Fajtainformációs Rendszerben, mind a Kukorica Termésversenyben. Ennek a feltételnek csak 3 hibrid felelt meg. Az „Év Kukoricája 2016” jelöltjeit a Vándordíj kiírásának megfelelően értékeltük. Az értékelési szempontok szerint mind a Top20 kísérletekben, mind a Kukorica termésversenyben elért pontszámok szerint az első helyre került. (A számítási rendszer a helyezési értékek abszolút formáját veszi figyelembe, így végül a legkisebb érték jelenti a legjobb helyezést.) Az „Év Kukoricája 2015” Vándordíj elnyeréséért versenyző hibridek és pontszámaik: Termésversenyben
Top20-ban
Összevont
Hibrid
1*
2
3
4
5
6
7
8**
9
DKC4943
14
1
1
1
1
2
1
-13
1
DKC5141
14
1
2
2
2
1
2
1,5
2
DKC4541
1
3
3
3
3
3
3
6
3
* A közönségszavazatot a parcellagyakoriság helyettesíti **A „Az Év Kukoricája” szabályzat szerint korrigált értékek
Jelmagyarázat (1-9): 1. Összes versenyparcella 2.
Termésversenyben parcellaszám szerint
3. Regionális és országos helyezések szerint 4. Regionális díjak szerint
5. Országos díjak szerint 6. Top20 –ban elért termés szerint 7. Top20-ban mért szemnedvesség szerint 8. Összes pontszám 9. Helyezési sorrend
✍ 15
Kukorica Barométer A VIII. Kukorica Termésverseny díjazottjai és helyezettjei, 2016 1. táblázat: A VIII. Kukorica Termésverseny országos versenyének díjazottjai és helyezettjei Országos sorrend
Nyilvántartási szám
Termés kg/ha
Szemnedvesség %
1
16-3-52
Papp György
DKC4943
Monsanto
szántással
17228
20,34
2
16-2-72
Deák István
DKC4943
Monsanto
szántással
16891
24,19
3
16-2-19
Takács János
DKC5830
Monsanto
szántással
16523
24,41
4
16-5-64
Nagy Sándor
DKC5031
Monsanto
szántás nélkül
16336
18,57
5
16-5-18
Kardos Ferenc
DKC4943
Monsanto
szántás nélkül
15997
20,19
Versenyző
Hibrid
Nemesítő
Verseny alkategória
2. táblázat: A VIII. Kukorica Termésverseny díjazottjai és helyezettjei, 1. Régió Régiós sorrend
Nyilvántartási szám
Versenyző
Verseny alkategória
Termés kg/ha
Szemnedvesség %
1
16-1-56
Takács András
DKC4751
Monsanto
szántás nélkül
15193
25,78
2
16-1-69
Kis Bertalanné
Sy Octavius
Syngenta
szántással
14845
24,67
3
16-1-67
Kis Bence Répcevölgye 2001 Kft.
DKC4717
Monsanto
szántással
14743
24,55
4
16-1-66
DKC5141
Monsanto
szántással
14737
25,65
5
16-1-68
Kis Bertalan
DKC4751
Monsanto
szántással
14078
24,50
Hibrid
Nemesítő
3. táblázat: A VIII. Kukorica Termésverseny regionális díjazottjai és helyezettjei, 2. Régió
16
Régiós sorrend
Nyilvántartási szám
Versenyző
Hibrid
Nemesítő
Verseny alkategória
Termés kg/ha
Szemnedvesség %
1
16-2-72
Deák István
DKC4943
Monsanto
szántással
16891
24,19
2
16-2-19
Takács János
DKC5830
Monsanto
szántással
16523
24,41
3
16-2-25
Pájer Gyula
DKC4541
Monsanto
szántás nélkül
15620
22,08
4
16-2-34
Kapeller Kft
KWS 2482
KWS
szántással
15494
20,28
5
16-2-70
Deák Tamás
Mexini
RAGT
szántással
15076
28,49
Díjazottak
4. táblázat: A VIII. Kukorica Termésverseny regionális díjazottjai és helyezettjei, 3. Régió Régiós sorrend
Nyilvántartási szám
Termés kg/ha
Szemnedvesség %
1
16-3-52
Papp György
DKC4943
Monsanto
szántással
17228
20,34
2
16-3-32
Papp Mihály
DKC5141
Monsanto
szántással
15838
22,40
3
16-3-27
György Dániel
DKC5141
Monsanto
szántással
15590
20,07
4
16-3-22
Láng Zoltán
DKC4943
Monsanto
szántással
15126
20,10
5
16-3-28
György Gergő Dániel
SY Ulises
Syngenta
szántással
14045
19,03
Versenyző
Hibrid
Verseny alkategória
Nemesítő
5. táblázat: A VIII. Kukorica Termésverseny regionális díjazottjai és helyezettjei, 4. Régió Régiós sorrend
Nyilvántartási szám
Termés kg/ha
Szemnedvesség %
1
16-4-59
Hergevica Kft.
DKC5830
Monsanto
szántással
13804
24,06
2
16-4-41
Vándor Tibor
Mexini
RAGT
szántás nélkül
13539
21,45
3
16-4-43
Agroland 2004 Kft.
DKC4717
Monsanto
szántás nélkül
13399
18,15
4
16-4-74
Rabata Norbert
DKC5031
Monsanto
szántással
12918
18,48
5
16-4-44
Ötvös Tibor
Mexini
RAGT
szántással
12683
20,56
Versenyző
Hibrid
Nemesítő
Verseny alkategória
6. táblázat: A VIII. Kukorica Termésverseny regionális díjazottjai és helyezettjei, 5. Régió Régiós sorrend
Nyilvántartási szám
Verseny alkategória
Termés kg/ha
Szemnedvesség %
1
16-5-64
Nagy Sándor
DKC5031
Monsanto
szántás nélkül
16336
18,57
2
16-5-18
Kardos Ferenc
DKC4943
Monsanto
szántás nélkül
15997
20,19
3
16-5-63
Nagy Csaba
DKC4943
Monsanto
szántással
15575
18,13
4
16-5-15
Kovács Sándor
DKC5276
Monsanto
szántás nélkül
14956
21,08
5
16-5-16
KOV-PERM Kft.
DKC5276
Monsanto
szántással
14628
19,93
Versenyző
Hibrid
Nemesítő
7. táblázat: A VIII. Kukorica Termésverseny öntözött kategória díjazottjai és helyezettjei Kategória sorrend
Nyilvántartási szám
Termés kg/ha
Szemnedvesség %
1
16-ö-08
Nyeső Tamás
DKC4943
Monsanto
15990
19,05
2
16-ö-06
Mészáros Csaba
DKC4943
Monsanto
15299
23,84
3
16-ö-03
Paprika Földműves Szövetkezet
DKC5031
Monsanto
15112
20,15
4
16-ö-42
Paár László
DKC4751
Monsanto
15087
24,62
5
16-ö-51
Dalmand Zrt.
DKC4943
Monsanto
14401
19,60
Versenyző
Hibrid
Nemesítő
17
Kukorica Barométer
8. táblázat: A VIII. Kukorica Termésverseny szántás nélküli kategória díjazottjai és helyezettjei Kategória sorrend
Nyilvántartási szám
Termés kg/ha
Szemnedvesség %
1
16-5-64
Nagy Sándor
DKC5031
Monsanto
16336
18,57
2
16-5-18
Kardos Ferenc
DKC4943
Monsanto
15997
20,19
3
16-2-25
Pájer Gyula
DKC4541
Monsanto
15620
22,08
4
16-1-56
Takács András
DKC4751
Monsanto
15193
25,78
5
16-5-15
Kovács Sándor
DKC5276
Monsanto
14956
21,08
Versenyző
Hibrid
Nemesítő
Kukoricabogár imágó (Diabrotica virgifera) (bal oldali kép) a bibe elfogyasztásával termékenyülési zavart okoz (jobb oldali kép), Mezőfalva
18
Eredmények
A VIII. Kukorica Termésverseny parcellánkénti eredményei, 2016 Szemnedvesség %
Termés kg/ha
Verseny a lkategória
Versenyző
Nemesítő
Hibrid
Nyilvántartási szám
Kategória sorrend
Régiós sorrend
Régió
Országos parcella sorrend
1. táblázat: A VIII. Kukorica Termésverseny parcellánkénti eredményei, száraz művelés
1
3
1
16-3-52
DKC4943
Monsanto
Papp György
szántással
17228
20,34
2
2
1
16-2-72
DKC4943
Monsanto
Deák István
szántással
16891
24,19
16-3-53
DKC5141
Monsanto
Papp György
szántással
16549
21,49
3
2
2
16-2-19
DKC5830
Monsanto
Takács János
szántással
16523
24,41
4
5
1
1
16-5-64
DKC5031
Monsanto
Nagy Sándor
szántás nélkül
16336
18,57
5
5
2
2
7
3
2
3
8
2
3
9
3
3
3
16-5-18
DKC4943
Monsanto
Kardos Ferenc
szántás nélkül
15997
20,19
16-3-32
DKC5141
Monsanto
Papp Mihály
szántással
15838
22,40
16-2-25
DKC4541
Monsanto
Pájer Gyula
szántás nélkül
15620
22,08
16-3-27
DKC5141
Monsanto
György Dániel
szántással
15590
20,07
10
5
3
16-5-63
DKC4943
Monsanto
Nagy Csaba
szántással
15575
18,13
11
2
4
16-2-34
KWS 2482
KWS
Kapeller Kft
szántással
15494
20,28
12
1
1
13
3
4
14
2
5
15
5
4
16
1
17
1
4
16-1-56
DKC4751
Monsanto
Takács András
szántás nélkül
15193
25,78
16-3-22
DKC4943
Monsanto
Láng Zoltán
szántással
15126
20,10
16-2-70
Mexini
RAGT
Deák Tamás
szántással
15076
28,49
16-5-15
DKC5276
Monsanto
Kovács Sándor
szántás nélkül
14956
21,08
2
16-1-69
Sy Octavius
Syngenta
Kis Bertalanné
szántással
14845
24,67
3
16-1-67
DKC4717
Monsanto
Kis Bence
szántással
14743
24,55
szántással
14737
25,65
5
18
1
4
16-1-66
DKC5141
Monsanto
Répcevölgye 2001 Kft.
19
5
5
16-5-16
DKC5276
Monsanto
KOV-PERM Kft.
szántással
14628
19,93
20
5
6
16-5-13
DKC5141
Monsanto
Baji László EV
szántással
14415
19,80
21
2
6
16-2-09
DKC4751
Monsanto
Szilvási János
szántással
14254
23,08
22
1
5
16-1-68
DKC4751
Monsanto
Kis Bertalan
szántással
14078
24,50
23
5
7
16-5-10
P9903
Pioneer
Czibere István
szántással
14064
20,23
Syngenta
György Gergő Dániel
szántással
14045
19,03
24
3
5
25
3
6
26
2
7
27
1
6
28
2
8
16-3-28
SY Ulises
16-3-33
RGT Phileaxx RAGT
Papp Mihály
szántással
13992
21,01
6
16-2-48
DKC5141
Dalmand Zrt.
szántás nélkül
13899
20,07
16-1-73
DKC5141
Monsanto
Mészáros Balázs
szántással
13845
24,59
7
16-2-49
DKC5141
Monsanto
ifj Farkas Károly
szántás nélkül
13822
20,80
Monsanto
19
Kukorica Barométer
Szemnedvesség %
1
16-4-59
DKC5830
Monsanto
Hergevica Kft.
szántással
13804
24,06
9
16-2-71
Ds0747d
DOW
Deák Tamás
szántással
13776
25,40
31
4
2
32
1
7
33
1
8
34
4
3
8
Versenyző
Nemesítő
Hibrid
Termés kg/ha
4 2
Verseny a lkategória
29 30
Nyilvántartási szám
Régiós sorrend
Kategória sorrend
Régió
Országos parcella sorrend
Az 1. táblázat folytatása
16-4-41
Mexini
RAGT
Vándor Tibor
szántás nélkül
13539
21,45
16-1-05
DKC4751
Monsanto
Szabó István
szántással
13461
25,36
9
16-1-58
P0412
Pioneer
Hartmann Farm Kft.
szántás nélkül
13411
26,91
10
16-4-43
DKC4717
Monsanto
Agroland 2004 Kft.
szántás nélkül
13399
18,15
35
1
9
16-1-12
DKC4751
Monsanto
Pintér Lajos
szántással
13384
22,62
36
1
10
16-1-55
DKC4717
Monsanto
Kovács Péter
szántással
12977
20,91
37
4
4
16-4-74
DKC5031
Monsanto
Rabata Norbert
szántással
12918
18,48
38
4
39
1
11
40
4
5
16-4-44
Mexini
RAGT
Ötvös Tibor
szántással
12475
19,07
41
5
8
16-5-38
DKC4751
Monsanto
Tomonicska Tamás
szántással
12315
19,19
42
4
7
43
1
12
44
4
8
45
4
9
11
16-4-60
DKC5141
Monsanto
Hergevica Kft.
szántással
12683
20,56
16-1-35
DKC5141
Monsanto
Valler Tibor
szántás nélkül
12510
21,39
16-4-65
DKC4943
Monsanto
Koller János
szántással
12052
18,80
12
16-1-57
SY Octavius
Syngenta
Hartmann Imre
szántás nélkül
11985
23,28
16-4-40
Mexini
RAGT
Tóth Kornél
szántással
11863
21,02
13
16-4-20
DKC4943
Monsanto
Kiss Viktor
szántás nélkül
10519
18,52
Hibrid
Termés kg/ha
Szemnedvesség %
16-ö-08
DKC4943
Monsanto
Nyeső Tamás
15990
19,05
2
öntözött
2
16-ö-06
DKC4943
Monsanto
Mészáros Csaba
15299
23,84
3
öntözött
16-ö-07
DKC5141
Monsanto
Nyeső Tamás
15160
18,55
15112
20,15
20
Verseny alkategória
Nyilvántartási szám
1
Versenyző
Kategória sorrend
öntözött
Nemesítő
Régió
1
Régiós sorrend
Országos sorrend
2. táblázat: A VIII. Kukorica Termésverseny parcellánkénti eredményei, öntözéses művelés
4
öntözött
3
16-ö-03
DKC5031
Monsanto
Paprika Földműves Szövetkezet
5
öntözött
4
16-ö-42
DKC4751
Monsanto
Paár László
15087
24,62
6
öntözött
5
16-ö-51
DKC4943
Monsanto
Dalmand Zrt.
14401
19,60
7
öntözött
6
16-ö-54
Mexini
RAGT
Dalmand Zrt.
13227
20,10
8
öntözött
7
16-ö-23
DKC4751
Monsanto
Baji László EV
12846
19,70
9
öntözött
8
16-ö-01
DKC5141
Monsanto
Héjja Testvérek Kft.
12540
19,73
Értékelések
Papp György önértékelője Az aszályos 2015-ös évi Kukorica Termésverseny megnyerése után, az őszi talajmunka elkezdése előtt úgy gondoltam, hogy ugyanazzal a táblával próbálok indulni újra a 2016-os termésversenyen. Ezért november 20-án 50 cm mélyen középmély lazítással kezdtem az őszi talajmunkát a DONDI RP5P típusú középmély lazítóval. Mivel a szármaradvány elég nagy volt, ezért december 9-én leszántottam KUHN MULTIMASTER 122 típusú ekével 32 cm mélyen, hogy a szármaradvány gyorsabban lebomoljon és a magágy tökéletes legyen. Aztán tavasszal a talaj elég nehezen kezdett el felmelegedni, így kicsit később kezdtem el a tavaszi munkát. Április 11-én elszórtam a Pétisót 600 kg/ha dózisban, AMAZONEN ZA-M 1500 típusú műtrágyaszóróval. Másnap a Pétisót bedolgoztam és így egyúttal elkészítettem a magágyat is, BUSA típusú forgókapás magágykészítővel, ami nagyon jól sikerült. A vetést ülepedett magágyba, április 17-én végeztem MONOSEM MONOBLOCK NG PLUS 4 típusú kukorica vetőgéppel. A fajtaválasztás a DKC4943-ra esett, mivel 2015-ben mind a kísérletekben mind a termésversenyben nálam a legjobban szerepelt. A vetéssel egy menetben sorba szórtam ki a 370 kg/ha CORN STARTER komplex műtrágyát és a 24 kg/ha mennyiségű PANNON STARTER POWER starter műtrágyát. Ilyen nagy adagú tápanyaghoz nagy tőszámmal, 84 000 tő/ha-ral vetettem, remélve, hogy a csapadék is meglesz hozzá. Szerencsére meg is lett, bár augusztusban kicsit szűkös volt mert csak 40 mm esett. Szerintem ezért állt meg 17 tonna körül a termés. A gyomirtásra nem kellett nagy gondot fordítani, mivel az én területeim elég tiszták, így csak május 30-án végeztem el egy ORDAX SUPER-es kezeléssel, GAMBETTI típusú szántóföldi permetezővel. Ezzel az egy kezeléssel a kukorica még betakarításkor is gyommentes volt. Az állomány a májusi megfelelő mennyiségű csapadéknak és a precíz munkának köszönhetően szépen fejlődött. Aztán még június 18-án, amikor még utoljára szántóföldi géppel bele lehetett menni, igaz, már a gép egy kicsit törte is a jó fejlettsége miatt, de úgy gondoltam a lombtrágya majd ezt kompenzálja, megszórtam 4 l/ha YARA VITA és 5l/ha Azospeed lombtrágyával. Az állomány elég szépen fejlődött, és ezután már nem láttam értelmét a további tápanyag utánpótlásnak. Sajnos virágzáskor kapott egy kis jeget ami a leveleit elég jól meghasgatta, igaz, később kinőtte, de azért a termésből egy kicsit szerintem ez is levett. A termés mennyiségét még a vetőmag minősége is befolyásolta, mert az elvetett 84 000 tőből, ami ki is kelt, betakarításkor csak 80 000 lett termő tő, ez amiatt van, hogy a vetőmag nem homogén, és az apróbb szemből kelőket a nagyobb szemből kelők elnyomják és azok van, amikor nem is hoznak csövet, hiába áll rendelkezésre a tápanyag. Betakarításkor észleltünk az állományban minimális kukoricabogár fertőzést, amire a jövőben nagyobb figyelmet kell-lesz fordítani, ha el akarjuk érni a maximális termést. Szerintem a megfelelő minőségű vetőmaggal és a bogarakkal szemben megfelelő védekezéssel a 20 tonnás termést is elérhetjük, ha a 2016-os évihez hasonló mennyiségű csapadék rendelkezésre fog állni valamikor a jövőben.
Nagy Sándor versenyterületének bemutatása A versenyterület érdekessége az elért eredmény tükrében, hogy az elmúlt 6 évben nem volt szerves trágyázva és NPK műtrágya sem volt kijuttatva az utolsó 3 évben. Azon egyszerű megfontolásból, mert a föld még osztatlan közösben van, és nem lehet tudni hová fogunk kerülni a jövőben. Az elővetemény (napraforgó) sem a legkiválóbb előveteménye a kukoricának, emiatt nem is szerettünk volna indulni ebben az évben a Magyar Kukorica Klub termésversenyén. Ezen gondolatunkon az igen kedvező időjárás tudott változtatni a nyári időszakban. A tenyészidőszak első heteit kivéve végig harmonikus volt a terület csapadékellátottsága. A kukorica állomány végig remek képet mutatott. A terület talajművelése és technológiája A napraforgó betakarítását követően az első művelet a tarlóhántás volt. Ezt követte az alapművelés, amely nálunk napraforgó esetében mindig forgatás nélküli művelést jelent, ezt a munkát sikerült még az őszi nagy esők előtt elvégezni, igen jó minőségben. Tavaszra a terület szinte asztal simaságú volt, így közvetlen vetés előtt kapott a terület egy sor kompaktort. A magágy készítést közvetlenül követte a vetés. A vetést nem igazán sikerült a legjobb minőségben elvégezni a vetőmag frakcionálás hibái miatt, elég heterogén magok voltak, zsákon belül is. E probléma miatt a kelés sem volt teljesen egyön-
21
Kukorica Barométer tetű a jó magágy ellenére sem (kb. 85%) és tőeloszlás egyenetlenségi gondok is jelentkeztek. Vetéssel egy menetben csak alacsony dózisban juttattunk ki nitrogént. A gyomok elleni védekezést a kukorica három leveles fejlettségi korában végeztük Lumaxal. Szerencsére 2 napon belül kapott a terület 15 mm bemosó csapadékot, így végig gyommentes, tiszta állományunk volt. Ebben az időszakban volt egy erős lehűlés a térségben, majd egy aszályosabb periódus, amikor is nem nagyon fejlődtek a növények. A tápkultivátorozást 7-8 leveles állományban végeztük. A nitrogén jelentős részét fejtrágyaként adtuk ki. Ezt követően május végétől jelentős csapadékot kaptunk a térségben többször is, ezt jól tudták hasznosítani a növények, mely megmutatkozott a hatalmas termésben is. A kiváló eredmény ellenére lehetett volna a termésünk még ettől is kiemelkedőbb, ha a fentebb említett problémák nem állnak fent. Ennek ellenére nagyon büszkék vagyunk az elért eredményeinkre.
György Dániel – gondolatok a kukorica termesztésről és a 2016-os évről 8 év telt el 2009 óta, mikor először indultam a Magyar Kukorica Klub által szervezett termésversenyen. 2009ben sikerült Országos 1. helyet elérnem, most 8 évvel később 1,3 tonnával jobb eredménnyel nem sikerült megismételnem ezt. 8 év alatt a gazdaságom üzemmérete nem sokat változott, 10%-kal nőtt. Sikerült létesíteni egy szárítótelepet, szakaszos üzemű mobil szárítóval. Rendelkezem az gazdaságomnak szükséges tárolókapacitással, így nincs eladási kényszerem, ami nagyban növeli a gazdaság eredményességét. 8 év alatt a technológiám sem változott nagymértékben. Szántunk, elmunkálunk, vetünk, gyomírtunk, műtrágyázunk, betakarítunk. Talán ami változott a gondolkodásomban az a kérdés. 8 éve mindig azt kérdeztem: Mennyit? Hogyan? Most 8 évvel később pedig azt kérdezem milyen minőségben? Egy jó alapművelet legyen az forgatásos vagy forgatás nélküli, egy keréknyommentes, tömörödés mentes magágy, egy pontos műtrágya kijuttatás, és a legfontosabb egy precíz vetés. El is értünk az első hibához, amit az elmúlt 8 évben elkövettem, újítgattam egy vetőgépet amit már kétszer le kellett volna cserélni. Az idei év tisztán megmutatta, a heterogén csöveket táblán belül a vetés nem elfogadható minősége okozta. Ezért a kukorica betakarítása előtt rendeltem egy Vaderstadt Tempo vetőgépet, ami számításaim szerint legalább 1 tonnával növelni fogja a hozamomat. 2016-ban minden adva volt egy kiugró eredményre. A versenyterületem technológiája röviden a következőképpen alakult. Az alapművelet, mint minden évben a szántás volt, amit sikerült jó minőségben elvégezni. 2015-ben a rendkívüli aszály miatt (jan. – szept. 100 mm csapadék esett a térségben) nem volt lehetőségem alapműtrágya kijuttatására. 2016-ban vetés előtt 2 q 27% pétisót dolgoztam be a talajba. A vetést a korábbi évek aszályos időjárása miatt korábban végeztem, amit a talaj hőmérséklete is engedett. Április 5-én vetéssel egy menetben kijutattam 1,5 q 16-27-7 összetételű yara komplex műtrágyát. A választott hibrid a DKC 5141 volt, amit 74000 tőszámmal vetettem el. A talajlakó kártevők ellen Kentaur 5 G talajfertőtlenítőt használtam sorkezelés formájában. A kukorica 3-5 leveles állapotában a Timac Agro által forgalmazott Fertiactyl Strater lombtrágyát használtam, aminek hatására robbanásszerű volt a kukorica fejlődése. Ezután sorközművelővel további 3 q 27%-os Pétisót jutattam ki a területre. A csapadék ellátás jó volt, megfelelő időben és mennyiségben. A betakarítási tőszám 57-61 ezer között alakult. A technológia során több hibát is elkövettem: –– a vetés minősége közepes volt –– a kijuttatott műtrágya mennyisége kevésnek bizonyult –– a kivetett tőszám alacsony volt A versenyterületem átlaga 15,59 tonna/ha (14,5% számolt nedvességgel) A versenyterületen betakarított kukorica átlagos nedvességtartalma: 20,1% Úgy gondolom mindenki látott már 300 grammos kukoricacsövet. Úgy gondolom mi, akik a versenyen indulunk, egy 70 ezres betakarítási tőszámot el kell, hogy érjünk. Mégis olyan messzinek tűnik az a 21 tonna/ha amivel tavaly egy külön versenyt és egy külön kihívást jelentett be a Magyar Kukorica Klub. Talán majd az idén vagy 8 év múlva.
22
Díjparádé
Díjparádé Országos díjak
I.
II.
II.
Regionális díjak
I.
II.
II.
Kategória díjak
I.
II.
II. 23
Kukorica Barométer
2016 2015
17,2
*
t/ha
2016,Nyírderzs
A körülmények „nem számítanak”...**
ÉN SZÁMÍTOK!
...
**A termesztés biotikus és abiotikus körülményei-tényezői pozitívan és/vagy negatívan is befolyásolják egy adott kukoricahibrid teljesítményét. „A körülmények nem számítanak kijelentés” a DKC4943 relatív teljesítményére utal, mellyel mindkét évben az élen végzett a Magyar Kukorica Klub termésversenyében.
DKC4943
A 2015, 2016-OS TERMÉSVERSENY ORSZÁGOS GYŐZTESE Forrás: Magyar Kukorica Klub; www.magyarkukoricaklub.hu *Az MKK termésverseny-szabály szerint mért adat.
www.dekalb.hu 24
Díjazottak
16-3-52 H:
DKC4943
Monsanto
2016
Papp György Nyírderzs
Országos
I.
Regionális
I.
Kg/ha:
17228
O %:
122,3
R %:
111,3
Ellenőrök: Percze István, Kárándi Orsolya, Makrai Csaba Tanácsadók: Vágner László Támogatók: Monsanto Hungária Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántással
Elővetemény:
kukorica
Vetés dátuma:
2016-04-17
Betakarítás dátuma:
2016-11-15
Vetett mag, db/ha:
84 000
Tervezett tő, db/ha:
80 000
2016-ban Nyírderzsen mértük a legnagyobb hektáronkénti termésátlagot a Kukorica Termésverseny ellenőrzött betakarításai során. A termés 17 228 kg volt hektároként. Versenyző által beküldött temésbecslés szerint a mintaterületen (13,33 méteren) 87 ezer csövet talált, ez azt jelenti, hogy az egy csőre jutó, 14,5%
szemnedvesség tartalomra átszámolt szemtermés 198 713 gramm. A versenyző által bemutatás céljára tört (válogatott) mintacsövek átlagos tömege szintén a fenti szemnedvesség tartalomra számolva 266,011 gramm volt. Ha úgy tekintjük, hogy ez a csőméret akár az egész táblán is elérhető lett volna, 23 143 kg/ha lehetett volna a termés. Még szorosabb odafigyeléssel a legjobb 10 átlagos cső egyenkénti szemtermése alapján Papp György akár 24 550 kg-ot is elérhetett volna. Van értelme kiszámolni a legjobbháromra is a „lehetett volna” termést? Szerintem igen, hiszen itt konkrét adatok bizonyítják, hogy a markunkban volt, csak nem fogtuk meg! Nos, a három legnagyobb cső adatával kalkulálva 26 588 kg-ot lehetett volna lehozni egy hektárról. Ez már közel van az amerikai 2003-as 27,3 t/ha-os öntözés nélküli rekordhoz. Most már csak az a kérdés, mennyit lehetne hozzáadni öntözéssel! (Vigyázat! Nem locsolásról beszélek, hanem egy víz- és tápanyag ellátási tevékenységről, ahol a kártevők és betegségek kizárása is részét képezi a programnak.)
25
Díjazottak Kukorica Barométer
Yara tápanyag-ellátási megoldások
Szaktanácsadók: Éri Ferenc kereskedelmi vezető tel.: +36 30 2772 556 e-mail: ferenc.eri@yara.com Gyuris Kálmán szaktanácsadó, Dél-Magyarország tel.: +36 30 3839 341 e-mail: kalman.gyuris@yara.com Tóth Milena szaktanácsadó, Dél-dunántúl tel.: 30 883 0731 e-mail: milena.toth@yara.com Dr. Térmeg János szaktanácsadó, Észak-Dunántúl tel.: +36 30 3498 084 e-mail: janos.termeg@yara.com
Tóth Gábor szaktanácsadó, Észak-Magyarország tel.: +36 30 6898 094 e-mail: gabor.toth@yara.com Kovács András kertészeti szaktanácsadó Kelet-Magyarország, tel.: +36 30 6898 095 e-mail: andras.kovacs@yara.com Szabari Szabolcs szaktanácsadó, Közép-Alföld, tel.: +36 30 964 9513 e-mail: szabolcs.szabari@yara.com Ügyfélszolgálat: +36 88 577 944
26 www.yara.hu • www.facebook com/YaraHungaria
Díjazottak
16-2-72 H:
DKC4943
Monsanto
2016
Deák István Murakeresztúr Képviseli: Deák Tamás
Országos
II.
Regionális
I.
Kg/ha:
16891
O %:
120,0
R %:
112,3
Ellenőrök: Túri Zoltán, Kostyova László, Kondor Gabriella Tanácsadók: Stéger Bence Támogatók: Monsanto Hungária Kft., Yara Hungária Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántással
Elővetemény:
kukorica
Vetés dátuma:
2016-04-24
Betakarítás dátuma:
2016-11-09
Vetett mag, db/ha:
78 000
Tervezett tő, db/ha:
71 000
2015. 11. 05-én felszántottuk a területet, majd 2016. 03. 28-án ásóboronával lezártuk. Ezt követően április 23-án kijutattuk a műtrágyát és megtörtént a magágykészítés és rá egy napra a vetés. A gyomirtást 05. 19-én elvégeztük, majd jött a sorközművelés 05. 28án. Utána már csak az esőt és a betakarítást vártuk.
27
Díjazottak Kukorica Barométer
16-2-19 H:
DKC5830
Monsanto Kg/ha:
16523
O %:
117,3
R %:
109
2016
Takács János Tótszerdahely
Országos
III.
Regionális
II.
Ellenőrök: Kostyova László, Kondor Gabriella, Túri Zoltán Tanácsadók: Stéger Bence Támogatók: Monsanto Hungária Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántással
Elővetemény:
kukorica
Vetés dátuma:
2016-04-03
Betakarítás dátuma:
2016-11-15
Vetett mag, db/ha:
74 000
Tervezett tő, db/ha:
74 800
Tótszerdahelyen és környékén gazdálkodom 21 éve, 265 ha-on, ebből 130 ha kukorica, 60 ha gabona, 40 ha szója, 35 ha krupli. Mindig törekedtem a maximumot kihozni a növények-
28
ből, és ezért igyekeztem mindent meg is tenni. A tápanyagutánpótláshoz szerves- és műtrágyát egyaránt használok. A szerves trágyát a szomszédos állattartóktól szerzem be. Földjeim jórészt barna erdőtalajon találhatóak, jó vízellátottságúak, köszönhetően a Mura közelségének. Kukorica általában nem kerül vissza maga után, igyekszem mindig olyan helyre rakni, ahol előző évben nem volt kukorica. A kukorica ősszel 35 t/ha istállótrágyát kapott, valamint 400 kg NPK 4:14:28, tavasszal vetéskor 140 kg NP 20:20 startertrágyaként, a tavaszi alapmunkákkal 300 kg ammóniumnitrátot, lombtrágyából pedig mikromix A kukorica levéltrágyát kaptak 2-szer 4 l/ha-os dózissal.
16-5-64 H:
DKC5031
Monsanto Kg/ha: 2016
Nagy Sándor Nádudvar
Országos Regionális
IV . I.
Kategória
I.
16336
O %:
116
R %:
130
K %:
84,2
Ellenőrök: Kárándi Orsolya, Percze István, Makrai Csaba Tanácsadók: Kökény Gábor Támogatók: Monsanto Hungária Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántás nélkül
Elővetemény:
napraforgó
Vetés dátuma:
2016-04-09
Betakarítás dátuma:
2016-11-15
Vetett mag, db/ha:
75 000
Tervezett tő, db/ha:
73 000
29
Kukorica Barométer
PÉTISÓ
Egyedülálló ! hatóanyagtartalom Tavaszi felhasználásra ajánlott műtrágyáink kukoricára Alap- és Startertrágya
Genezis NPK 4:17:30 +Zn Genezis NP 20:15 +Zn Genezis NP Gold Starter Mikrogranulátum NP 10:48 +Zn Genezis Pétisó 27N+7CaO+5MgO Genezis Nitrosol 30N
Kiegészítő trágya
Genezis Pétisó 27N+7CaO+5MgO Genezis Nitrosol 30N
300-400 kg/ha 100-200 kg/ha 15-25 kg/ha 400-600 kg/ha
100-200 kg/ha 100-200 kg/ha
Lombtrágya
Genezis-Pétisol P- és K-dús Genezis Kukorica levéltrágya Genezis Mikromix A - cink Genezis Nitrospeed Genezis Mikromix A - kukorica
4-6 l/ha 4-6 l/ha 3-4 l/ha 5 l/ha 3-4 l/ha
Genezis kukorica fajtasor Szentmártonkáta 2015, a kísérletben kihelyezett Pétisó kedvező hatásának és a benne található Mg és Ca tartalomnak köszönhetően minden vizsgált hibrid esetében jobb tápanyagreakciót tapasztaltunk. A granulált Pétisó nyújtott nitrogén hatóanyag leadása tovább táplálja a kukoricát nitrogénnel.
Üzemi technológia
Megnevezés Alap műtrágya Levéltrágya
Genezis technológia
Készítmény
Dózis kg/ha
Hatóanyag kg/ha
Készítmény
Dózis kg/ha
Hatóanyag kg/ha
AN34%
400
136/0/0
Pétisó
500
135/0/0
Keserűsó Voligop Nitrogénművek Zrt. által kijuttatott plusz NPK hatóanyag kg/ha
15 kg/ha 4 l/ha
Genezis kukorica
6 l/ha 0/0/0
Fajtasor terméseredmények (t/ha): FAO 320: Üzemi 7, Genezis 8 • FAO 360: Üzemi 8, Genezis 9,7 • FAO 370: Üzemi 8,3, Genezis 9,4 • FAO 370: Üzemi 7,6, Genezis 8,9 • FAO 380: Üzemi 8,3, Genezis 9,2 • FAO 390: Üzemi 7,7, Genezis 9,3 • FAO 390: Üzemi 7, Genezis 8,7 • FAO 420: Üzemi 6,8, Genezis 9,4
Keresse a Genezis Partnerhálózat üzletkötőit a részletekért és egyezzen meg velük!
GENEZIS PARTNERHÁLÓZAT | www.genezispartner.hu 30
Díjazottak
16-5-18 H:
DKC4943
Monsanto
2016
Kardos Ferenc Hajdúböszörmény
Országos Regionális
V. II.
Kategória
II.
Kg/ha:
15997
O %:
113,5
R %:
127,1
K %:
107,4
Ellenőrök: Kárándi Orsolya, Németi Sándor, Barna Péter Tanácsadók: Kovács László, Czibere Lajos Támogatók: Monsanto Hungária Kft., Nitrogénművek Zrt., Genezis hántottunk, majd kb. 600 q/ha szarvasmarhatrágyát szórtunk Termesztési mód: száraz ki, ezt nehéz tárcsával kevertük a talajba. Később, november Alapművelés: szántás nélkül elején közép-mély lazítóval végeztük az alapműveletet. Tavasszal Elővetemény: Kukorica hengerre szerelt simítóval, majd nehéz kombinátorral magágyat nyitottunk, és egy menetben baktérium trágyát juttatunk ki. Vetés dátuma: 2016-04-13 Április 13-án vetettük a DKC4943-as vetőmagot, valamint Force Betakarítás dátuma: 2016-11-15 talajfertőtlenítőt 12 kg/ha-os és Nitrosolt 250 kg/ha-os dózisVetett mag, db/ha: 71 500 ban adagoltunk. 4 leveles korban Principal Plus Gold vegyszerTervezett tő, db/ha: 65 000 rel gyomirtottunk. Később kétszeri alkalommal sorközművelést végeztünk, másodjára Nitrosol folyékony műtrágyát is juttattunk Előző évben is szerepelt ez a területünk a termésversenyben, ak- ki. 7 leveles korban Algafix növénykondicionálót és Genezis Mikkor 14,7 t/ha kukoricát termeltünk rajta. Betakarítás után tarlót romix levéltrágyát permeteztünk ki. 31
Kukorica Barométer
16-1-56 H:
DKC4751
Monsanto
2016
Takács András Szákszend
Regionális
I.
Kategória
IV.
Kg/ha:
15193
O %:
107,8
R %:
109,8
K %:
107,8
Ellenőrök: Varsányi Miklós, dr. Szieberth Dénes Tanácsadók: Takács István Támogatók: Monsanto Hungária Kft., Bio Nat Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántás nélkül
Elővetemény:
kukorica
Vetés dátuma:
2016-04-15
Betakarítás dátuma:
2016-10-25
Vetett mag, db/ha:
változó
Tervezett tő, db/ha:
változó
Megítélésem szerint az alkalmazott technológia egy átgondolt, a legújabb információkon és ismereteken alapuló, egymásra tudatosan épülő mozzanatokból állt. – Jövőbeni fejlődésem érdekében törekednem kell a legújabb, legértékesebb hibridek nyomon kö-
32
vetésére. – A versenytáblán lehetőleg legyen vetésváltás! – Vetőmagvakból a legjobb paraméterekkel bírók közül kell választani! – A talajművelésben 3-4 évenként be kell iktatni egy-egy szántást. – Tápanyag visszapótlásban folytatni kell a hígtrágya használatot, de mellette a késleltetve felszabaduló N formulációkat kell előnyben részesíteni (Pl N-Lock, Enzin) nagyobb dózisban! – Körültekintően kell meghatározni a tőszámot, figyelembe véve a hibrid gentotípusa által meghatározott reakciókat, a tábla potenciális képességeit, a tápanyag- és a vízellátás szintjét. – Egyebekben az eddigi gyakorlatot kell követni. A versenyparcellához tartozó teljes anyag a magyarkukoricaklub.hu/szakkönyvtár oldalon olvasható.
Díjazottak
16-1-69 H:
Sy Octavius
Syngenta Kg/ha:
14845
O %:
105,4
Bakonybánk R %: Képviselője: Ifj. Kis Bertalan
107,3
2016
Kis Bertalanné
Regionális
II.
Ellenőrök: Varsányi Miklós, dr. Térmeg János, dr. Szieberth Dénes Tanácsadók: Geiling János Támogatók: Syngenta Seeds Kft., Nitrogénművek Zrt., Genezis Program Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántással
Elővetemény:
őszi búza
Vetés dátuma:
2016-04-19
Betakarítás dátuma:
2016-10-27
Vetett mag, db/ha:
75 000
Tervezett tő, db/ha:
70 000
A versenyterület felszántására november 19én került sor a 200 kg/ha kálisó kiszórását követően. Ezt követte március 29-én a simítózás. A magágy-készítés előtt került sor a 8-30-0 NPK-
tartalmú műtrágya (150 kg/ha) és a Pétisó (450 kg/ ha) kiszórására. A vetésre április 19-én került sor Vaderstad Tempo vetőgéppel, 75 000 ezer mag/ ha-val, Sy Octavius fajtával. A vetéskor sor mellé 20 kg/ha Pannon Startert adagoltunk. A gyomirtás május 9-én Adengóval sikeresnek bizonyult, így nem volt szükség kiegészítő kezelésre. A terület sorközművelésére június 7-én került sor 100 kg/ha pétisóval kiegészítve. Ezen kívül történt még egy kiegészítő gomba- és rovarölő szeres kezelés Quilt Xcellel és Ampligoval július 1-én, valamint egy kiegészítő levéltrágya kezelés Wuxal Cinkkel és Azospeeddel. A betakarításra október 27-én került sor az egész család nagy megelégedésére szolgáló eredménnyel.
33
Nálunk minden a kukorica körül forog
Syngenta Kft. 1117 Budapest, Alíz u. 2. • Telefon: 06 1 488-2200 • Fax: 06 1 488-2201 www.syngenta.hu • info.hungary@syngenta.com • blog.syngenta.hu
34
Design: Opál Média
Kukorica Barométer
Díjazottak
16-1-67 H:
DKC4717
Monsanto Kg/ha:
14743
O %:
104,5
R %:
106,5
2016
Kis Bence Bakonybánk
Regionális
III.
Ellenőrök: Varsányi Miklós, dr. Térmeg János, dr. Szieberth Dénes Tanácsadók: Takács István, Papp Endre Támogatók: Monsanto Hungária Kft., Nitrogénművek Zrt., Genezis Program Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántással
Elővetemény:
őszi búza
Vetés dátuma:
2016-04-19
Betakarítás dátuma:
2016-10-27
Vetett mag, db/ha:
75 000
Tervezett tő, db/ha:
70 000
A területre kiszórtunk 200 kg/ha kálisót, majd nov. 20-án felszántottuk, ezt követte a simítózás már. 26-án. A magágyba
200 kg/ha 8-30-0 NPK műtrágyát és 450 kg/ha pétisót dolgoztunk be, majd ápr. 17-én következett a vetés DKC 4717-es fajtával 75 000 mag/ha-val. Sor mellé Force 1,5 G-t adagoltunk a kukorica elővetemény okán, 12 kg/ha dózissal. A versenyterületen a gyomirtást – a jó időzítésnek és a bemosó csapadéknak hála – „megúsztuk” egy Adengós kezeléssel. A sorközművelésre jún. 4-én került sor, 100 kg/ha pétisó „kíséretében”. Levéltrágyázásra két alkalommal került sor: először Genezis Kukorica 4l/ha-val, másodszor Genezis Mikromix-A Zn 3l/haval. Az eredmény a családunkban kiemelkedőnek számít, de bízunk a még jobb terméseredményekben a következő évek kukorica termésversenyein.
35
Kukorica Barométer
16-2-25 H:
DKC4541
Monsanto
2016
Pájer Gyula Regöly
Regionális
III.
Kategória
III.
Ellenőrök: Varsányi Miklós, Varga János Tanácsadók: Szemes Ákos Támogatók: Monsanto Hungária Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántás nélkül
Elővetemény:
Búza
Vetés dátuma:
2016-04-16
Betakarítás dátuma:
2016-10-24
Vetett mag, db/ha:
74 000
Tervezett tő, db/ha:
68 000
Társaságunk 1450 ha-on gazdálkodik Tolna megyében Regöly község határában. Ebből 500 ha-on termesztünk kukoricát. Termesztéstechnológia: Előveteménytől függően történik a talajművelés.
36
Kg/ha:
15620
O %:
110,9
R %:
103,9
K %:
104,6
Gabona után tarlóhántás, tarlókezelés általában vegyszeresen. Ősszel 35-40 cm mély forgatás nélküli talajművelés. Tavasszal egyenes tárcsával vetőágy készítés. Napraforgó és kukorica után szárdaraboló hengerrel szárzúzás és utána 28-30 cm mélyen alapművelés szintén szántás nélkül. Tápanyagutánpótlás: Precíziós gazdálkodást folytatunk 2011. óta. Talajvizsgálat és a kombájn által készített hozamtérkép alapján a növény igényeit és a tervezett termésátlagot figyelembe véve végezzük a tápanyagutánpótlást. Az alapművelés előtt kiszórjuk a P és K műtrágyát, tavasszal vetés előtt a N egy részét, a másik részét 6-8 leveles korban szántóföldi kultivátorozással egymenetben szórjuk. Vetéssel egy időben N és P tartalmú starter műtrágyát juttatunk ki. Egyedi gyártású lombtrágyát használunk, amelynek igen magas Zn tartalma van. Ezt a kukorica 6-8 leveles állapotában szórjuk ki. Vetés: Április második dekádjában talajhőmérséklettől függően, 73-75 ezer csíra/ha mennyiséggel. Gyomirtás: Általában a gyomviszonyok miatt korai poszt kezeléseket alkalmazunk. A technológia része az előrejelzésen alapuló kukoricamoly elleni védekezés június végén.
Ki mint vet... vetőnap, Dalmand
DĂjazottak
37
Kukorica Barométer
16-3-32 H:
DKC5141
Monsanto
2016
Papp Mihály Nyírderzs
Regionális
II.
Ellenőrök: Percze István, Kárándi Orsolya, Makrai Csaba Tanácsadók: Kökény Gábor, Vágner László Támogatók: Monsanto Hungária Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántással
Elővetemény:
kukorica
Vetés dátuma:
2016-04-18
Betakarítás dátuma:
2016-11-15
Vetett mag, db/ha:
85 000
Tervezett tő, db/ha:
82 000
Kukoricamoly (Ostrinia nubilalis)
38
Kg/ha:
15838
O %:
112, 0
R %:
102,3
Díjazottak
16-3-27 H:
DKC5141
Monsanto
2016
György Dániel Cigánd
Regionális
Kg/ha:
15590
O %:
110,6
R %:
100,7
III.
Ellenőrök: Percze István, Kárándi Orsolya, Makrai Csaba, dr. Szieberth Dénes Tanácsadók: Kökény Gábor Támogatók: Monsanto Hungária Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántással
Elővetemény:
búza
Vetés dátuma:
2016-04-05
Betakarítás dátuma:
2016-10-10
Vetett mag, db/ha:
74 000
Tervezett tő, db/ha:
70 000
„8 év telt el 2009 óta, mikor először indultam a Magyar Kukorica Klub által szervezett termés-
versenyen. 2009-ben sikerült országos 1. helyet elérnem, most 8 évvel később 1,3 tonnával jobb eredménnyel nem sikerült megismételnem ezt. 8 év alatt a gazdaságom üzemmérete nem sokat változott, 10%-kal nőtt. Sikerült létesíteni egy szárítótelepet, szakaszos üzemű mobil szárítóval. Rendelkezem az gazdaságomnak szükséges tárolókapacitással, így nincs eladási kényszerem, ami nagyban növeli a gazdaság eredményességét.” Teljes szöveg: 21. oldal. 39
Kukorica Barométer
16-4-59 H:
DKC5830
Monsanto Kg/ha: 2016
Dr. Vavró Iván Hergevica Kft., Jánoshalma
Regionális
I.
Ellenőrök: Varsányi Miklós, Varga János, Kutrovácz Ákos Tanácsadók: Papp Károly Támogatók: Monsanto Hungária Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántással
Elővetemény:
őszibúza
Vetés dátuma:
2016-04-15
Betakarítás dátuma:
2016-11-03
Vetett mag, db/ha:
72 000
Tervezett tő, db/ha:
65 000
Mikó Sándor termelési felelős
40
13804
O %:
98,0
R %:
89,2
Díjazottak
16-4-41 H:
Mexini RAGT
Kg/ha:
Regionális
13539
O %:
96,0
Vándor Tibor
R %:
87,5
Jánoshalma
K %:
98,0
II.
Ellenőrök: Varga János, Varsányi Miklós Tanácsadók: Ficsór Béla, Molnár Regina Támogatók: RAGT Vetőmag Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántás nélkül
Elővetemény:
napraforgó
Vetés dátuma:
2016-04-08
Betakarítás dátuma:
2016-10-28
Vetett mag, db/ha:
71 500
Tervezett tő, db/ha:
68 000
Családi gazdaságunk Bács-Kiskun megyei Jánoshalma és Kisszállás határában gazdálkodik 145 ha-on. A versenyre kiválasztott táblán az elővetemény napraforgó volt, amely betakarítása után ősszel 200 kg 8-24-24 NPK alapműtrágya kijuttatása és rövidtár-
csás alapművelés következett, amit 35-40 cm mély altalajlazítás követett. Tavasszal vetés előtt 20 nappal 200 kg karbamid műtrágya rövidtárcsával bedolgozva majd vetés előtt 2 nappal 125 kg 7-20-30 műtrágya kombinátorral bedolgozva, a verseny területre a RAGT Mexini hibridjét vetettük 2016. 04. 08-án 72 000 mag/ha tőszámmal. Vetéssel egy menetben 20 kg KITE starter műtrágya került kiszórásra. A gyomírtásra 2016.04.29-én került sor Python Dublo csomaggal, melyet kiegészítettem 2017.05.24.-én Samson Extra 6 OD egyszikű gyomirtóval. Az állomány sorközművelő kultivátorozásával egy menetben 2017.05.30-án 120 l/ha 30%-os Nitrosol kijuttatására is sor került. Úgy gondolom, hogy az első év mikor versenyeztem nagyon jól sikerült a versennyel sok hasznos tudást és új ismereteket szerzek, melyekkel remélem a következő évek még jobb terméseredményeihez nagymértékben hozzájárulnak.
41
Kukorica Barométer
16-4-43 H:
DKC4717
Monsanto Kg/ha: 2016
O %:
95,0
Agroland 2004 Kft.
R %:
86,5
Jánoska Attila
K %:
95,1
Tóalmás
Regionális
13399
III.
Ellenőrök: Kárándi Orsolya, Percze István Tanácsadók: Csanádi Zalán Támogatók: Monsanto Hungária Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántás nélkül
Elővetemény:
őszi búza
Vetés dátuma:
2016-04-05
Betakarítás dátuma:
2016-11-04
Vetett mag, db/ha:
73 000
Tervezett tő, db/ha:
73 000
A versenyre kiválasztott táblán az elővetemény búza volt, betakarítást követően tarlóápolást, majd ősszel középmély lazítást végeztünk. Tavasszal a területet
42
simítós hengerrel zártuk le, majd vetés előtt 300liter 28%-os nitrosol és 150 kg 8-24-24-es műtrágya került kiszórásra, amit azonnal be is dolgoztunk. A verseny területre a DKC 4717-es hibridet vetettük 04. 05-én, Vaderstad Tempo T vetőgéppel 73 000 mag/ha felhasználásával. Vetéssel egy menetben 100 kg/ha NP 20-20 es műtrágya került kiszórásra. Április második felében a -4, -5 fokos fagy eléggé visszavetette az állomány fejlődését. A gyomirtást 05. 04-én végeztük Calaris Pro gyomirtóval, 2l/ha dózissal. Kultivátorozáskor még 100l nitrosolt juttattunk ki. Sor került még lobtrágyázásra is a kukorica 10 leveles állapotában: Yara Vita Zintrac 700 - 1l/ha.
Díjazottak
16-5-63 H:
DKC4943
Monsanto Kg/ha:
15575
O %:
110,5
R %:
123,8
2016
Nagy Csaba Nádudvar
Regionális
III.
Ellenőrök: Kárándi Orsolya, Percze István, Makrai Csaba Tanácsadók: Kökény Gábor Támogatók: Monsanto Hungária Kft. Termesztési mód:
száraz
Alapművelés:
szántással
Elővetemény:
kukorica
Vetés dátuma:
2016-04-17
Betakarítás dátuma:
2016-10-16
Vetett mag, db/ha:
75 000
Tervezett tő, db/ha:
73 000
A kijelölt tábla előző évben is szerepelt a termésversenyben, nem sok sikerrel a kedvezőtlen időjárás és a sűrűre vetett állomány miatt. Ebből következik, hogy a versenyterület előveteménye kukorica volt, ami nem a legkedvezőbb a kukorica számára. Az idei évben nem is terveztünk indulást a termésversenyben megfelelő előveteményű tábla híján. Ezen döntésünk megváltoz-
tatásában Kökény Gábor Dekalbos területi képviselő segített, melyet ez úton is köszönünk neki az elért eredmény tükrében. A területet a kukorica betakarítása után NPK suspensió kijuttatásával, majd tarlóhántással készítettük elő az őszi alapművelésre. Az alapművelést november elején szántással végeztük el. A szántáselmunkálást télen, fagyon végeztük, Lemken rövidtárcsával. Magágykészítés közvetlenül vetés előtt kompaktorral történt. A vetést jó minőségben el tudtuk végezni. Vetéssel egy menetben Force talajfertőtlenítőt szórtunk és a növény korai fejlődéséhez elegendő nitrogént adagoltunk ki. Kelésünk egyöntetű, homogén volt a jól elvégzett vetésnek és megfelelően előkészített magágynak köszönhetően. A gyomirtást a kukorica 5-6 leveles állapotában Calaris proval végeztük. Sorközművelést a kukorica 7-8 leveles fejlettségi állapotában végezünk. A nitrogén túlnyomó részét kultivátorozással egy menetben juttattuk ki Nitrosol formában. Ezt követően a tenyészidőszak során többször jelentős csapadék hullott a versenyterületre.
43
Kukorica Barométer
• HATÉKONYSÁGNÖVELÉS • KÖRNYEZETTUDATOSSÁG
A BAJNOKOK STARTERTRÁGYÁJA NYESŐ TAMÁS, A VIII. KUKORICA TERMÉSVERSENY ÖNTÖZÖTT KATEGÓRIA
I.
HELYEZETTJE
A TIMAC AGRO INNOVATÍV TERMÉKE A TOP-PHOS, TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁSBAN, PEDIG A KUKORICA TERMÉSVERSENY TÁMOGATÓJA.
44
Díjazottak
16-ö-08 H:
DKC4943
Monsanto
2016
Nyeső Tamás Kengyel
Kategória
Kg/ha:
15990
R %:
108,0
I.
Ellenőrök: Kutrovácz Ákos, dr. Szieberth Dénes Tanácsadók: Kovács István, Lovász Ágota, Szilágyi László Támogatók: Monsanto Hungária Kft., Kite Zrt.,Timac Agro Hungária Kft. Termesztési mód:
öntözött
Alapművelés:
szántás nélküli
Elővetemény:
őszi káposztarepce
Vetés dátuma:
2016-04-06
Betakarítás dátuma:
2016-10-29
Vetett mag, db/ha:
78 000
Tervezett tő, db/ha:
73 000
Az őszi káposztarepce elővetemény betakarítását követően november 18-tól őszi mélyszántást végeztünk. Március 23-án 200 kg 46% nitrogén (Karbamid) és 100 kg 18% nitrogén (DAP) hatóanyag tartalmú műtrágyát juttatunk ki, melyeket kombinátorral és kom-
paktorral dolgoztunk be két menetben. A vetés április 6-án történt, hektáronként 78 000 szemet vetve. (A vetéssel egyidejűleg kijuttatásra került 10 kg/ha Kentaur és 135 kg/ha EF TOP 38 NP). 7 leveles állapotban 20 mm öntözővizet adtunk ki, amelyet az állomány gyomirtása előzött meg, DMA-6 gyomirtó szerrel. A kukoricatáblát a növények 7-9 leveles állapotában megkultivátoroztuk. Kultivátorozással egy menetben Nitrosol folyékony műtrágyát juttattunk ki 120 l/ha, egy héttel később pedig Karbamid műtrágyát 100 kg/ha dózisban. Június 8-án rovarölő permetezés történt Sumi Alfa rovarölő szerrel. Egyidejűleg kijuttatásra került Biofit Plant Feed Cink lombtrágya 4,5 l/ha dózisban és Fertiactil Starter gyökérstimulátor 3 l/ha dózisban. Június 17-én rovarölő permetezés Biscaya 240 OD rovarölő szerrel. Egyidejűleg kijuttatásra keült Yara Vita Zintrac (0,46 l/ha) és Yara Vita Zeatrel (1,86 l/ha) lombtrágya.
45
Kukorica Barométer
16-ö-06 H:
DKC4943
Monsanto Kg/ha: 2016
Mészáros Csaba Fajsz
Kategória
R %:
15299
103,5
II.
Ellenőrök: Varga Péter, Kutrovácz Ákos Tanácsadók: Palló Norbert Támogatók: Monsanto Hungária Kft. Termesztési mód:
öntözött
Alapművelés:
szántással
Elővetemény:
Fűszerpaprika
Vetés dátuma:
2016-04-18.
Betakarítás dátuma:
2016-10-25.
Vetett mag, db/ha:
75 000
Tervezett tő, db/ha:
75 000
2016-ban a Magyar Kukorica Klub termésversenyébe egy 10 ha-os területtel neveztem, amelyben az elővetemény fűszerpaprika volt. Az őszi mélyszántást követően 2016 januárjában, kihasználva a rövid fagyos időszakot
46
kijuttattuk az P-K alaptrágyát, ami 300 kg/ha 10-25-ös műtrágya volt, amely jelentős (21%) kéntartalommal is rendelkezett. Amint a talajállapot engedte, a szántás elmunkálást fogas kombinátorral végeztem, majd vetés előtt kiszórásra került 250 kg/ha Pétisó, melyet egy HEVA Tipp Roller crosskill hengerrel dolgoztam be. A választott hibridem a DKC4943-as volt, mely 80.000 szem/ha vetőmagnormával került elvetésre. A vetéssel egy menetben még kijuttatásra került további 300 kg/ha Pétisó, valamint 20 kg/ha DCM Startec startertrágya. Posztemergens gyomirtást végeztem Principal Plus Goldal május elején, melyet a sorok záródása előtt kultivátorozás követett. A tenyészidő folyamán négy alkalommal került sor vízpótló öntözésre, alkalmanként 20-25 mm vízadagot kijuttatva. Egy alkalommal került sor állománykezelésre, amikor is Ampligo 0,3 l/ha, Quilt Xcell 1 l/ha és Folicare Zn 3 kg/ha lett kijuttatva 400 l/ha lémennyiséggel. A betakarításra október közepén került sor egy esős időszakot követően.
Díjazottak
16-ö-03 H:
DKC5031
Monsanto Kg/ha:
2016
Matic Tosa
Paprika Földműves Szövetkezet R %:
15112
102,2
Horgoš
Kategória
III.
Ellenőrök: Varga Péter, Kutrovácz Ákos, dr. Szieberth Dénes Tanácsadók: Danyi Viktor Támogatók: Monsanto Szerbia Termesztési mód:
öntözött
Alapművelés: Elővetemény:
Petrezselyem
Vetés dátuma:
2016-04-13.
Betakarítás dátuma:
2016-10-19.
Vetett mag, db/ha:
89 286
Tervezett tő, db/ha:
88 000
A Paprika Földműves Szövetkezet a 450 ha-n gazdálkodik, melynek 90%-a öntözhető. Fűszerpaprika, levélpetrezselyem, spenót és ka-
por az elsődleges terményünk, de a vetésforgó miatt búzát és kukoricát is termesztünk. Sajnos a talajaink nehéz, kötött réti talajok. Ezt a hátrányt, a új technológiai elemekkel igyekszünk mérsékelni, pl. a 2016-os évtől ikersoros vetéssel termesztjük a kukoricát. A versenyparcella szintén kötött talajú, de a jobb kultúrállapotúak közül való, Linear Valmonttal öntözhető, amelyet a Tiszából táplálunk. Az erős kukorica moly és gyapottok bagolylepke fertőzés miatt állományban is védekezünk rovarkártétel ellen. 47
Kukorica Barométer A VIII. Kukorica Termésverseny parcelláin használt főbb géptípusok és gyártmányok A regisztrációhoz használt elektronikus rendszer lehetővé teszi, hogy a kivitelezésben alkalmazott főbb gépekről is áttekintést kapjunk. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert a gépek korszerűsége egyben az agrotechnika korszerűségét is jelzi. A regisztráció minősége ugyan még nem engedi meg, hogy messzemenő következtetések levonására alkalmas értékeléseket készítsünk, de a rendszer elfogadása, annak fejlesztése és az együttes tanulás máris felvillantja néhány lényeges következtetés lehetőségét. Először mégis tekintsük át a hibákat, korlátokat: •• A regisztrációs maszk jelenleg túl sok hibát, hiányosságot enged át, több helyen programozói beavatkozást is igényel (pontosabb kérdésmegfogalmazás, ahol lehet, előre megfogalmazott, választható válaszadás). •• A kérdések egy részét regisztrációs feltétellé kell tenni. •• Gyakran, különösen használt gépvásárlásnál elkallódnak a géptípus pontos megjelölését alátámasztó dokumentumok, adatok. •• Rendkívül gyorsan fejlődik a technika, itt-ott további részletekre lenne szükség a megfelelő elemzéshez. Ilyen és hasonló okok miatt nem tudtuk minden esetben pontosan meghatározni a gépek típusát, s ezért általánosításokra, vagy egyes adatok figyelmen kívül hagyására kényszerültünk – pl.: a vetőgépek pontos típusjelének megadása, talajművelő gépek gyártmányának megjelölése. Nem minden esetben azonos a feldolgozható adatok száma sem. Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a talajművelésben és vetésben kellően korszerű a gépösszetétel. Nem kell tehát azt feltételeznünk, hogy a munkaminőségért alapvetően a géppark felel. Nem kérdeztünk rá, s ezért választ sem kaptunk arra, hogy milyen idősek a gépek, milyen felszereltségűek, milyen gyakori a korszerű elektronika használata, mennyire épülnek be a precíziós gazdálkodás elemei a technológiába. A jobb tájékozottság és a hatékony tanács adás megszervezéséhez a jövőben rá kell kérdeznünk a tápanyag kijuttatás, növényápolás eszközeire, és a permetezőgépekre is. Mit láthatunk a talajművelésben? Örvendetesnek fogható fel, hogy a szántás nélkül művelt versenyparcellák aránya eléri a 30%-ot. Ez már elég nagy arány ahhoz, hogy a mutatók összehasonlíthatók legyenek. Örvendetes, hogy az ekehasználatban uralkodóvá váltak a váltva forgató ekék. Személyes tapasztalatom (statisztikailag nem megerősített), hogy ezzel együtt nagyon visszaesett az ősszel elmunkált szántások aránya. A magágynyitó gépek nagy változatosságban fordulnak elő. Ez önmagában nem baj, ám az a jelenség, hogy nagy részüknek „nincs típusa” (a regisztrációnál nem jelölték meg), arra enged következtetni, hogy kisebb figyelem irányul rájuk. Feltételezzük, hogy az igen gyakori típusjelzés nélküli „kombinátor” vagy „fogas” megjelölés mögött az itt feltüntetett márkanevek valamelyike húzódik meg. 48
Díjazottak
1. táblázat: A vizsgált versenyparcellák megoszlása művelési mód szerint Művelési mód
Parcella db
4. táblázat: A szántás nélküli művelési kategóriában alapművelésre használt gépek gyártmány szerinti megoszlása Gyártmány
Db
Szántással
51
Gaspardo
6
Szántás nélkül
23
Horsch
6
Összes
74
Vogel Noot
3
Dondi
2
IH
1
Ferro Flex
1
Simba
1
2. táblázat: A szántás nélküli művelési kategóriában követett alapművelési eljárások megoszlása a lazítás mélysége szerint Művelet mélysége
Parcella db
Mélylazítás
4
Közép-mély lazítás
16
Nem jelzett
3
Összes
23
3. táblázat: Szántásos alapművelésre használt eketípusok és gyártmányok Eke típus/Gyártmány
db
Ágyeke
5
Váltvaforgató eke
41
Lemken
12
Vogel Noot
10
Kuhn
6
Kverneland
5
Gregoire Besson
3
IH
1
Ovlac
1
Pöttinger
1
Rabe Werk
1
Regent
1
Összesen:
41
n.a.
3
Összes:
23
5. táblázat: A szántás nélküli alapműveléshez használt talajlazítók gyártmányai Gyártó
Db
Lemken
9
Väderstad
9
Frakomb
8
Kongskielde
5
Köckerling
3
Multiva
1
Horsch
1
He Va
1
Kühne
1
összesen
38
49
Kukorica Barométer
6. táblázat: Magágynyitók a VIII. Kukorica Termésverseny parcelláin Magágynyitók jellege
db
Kombinátor
42
Tárcsa
8
Ásóborona
5
Forgókapa
5
Szántóföldi kultivátor
3
Forgóborona
2
Fogas
1
Henger
1
Összesen:
67
7. táblázat: A beazonosítható, művelésbe vont magágynyitók gyártmánya Gyártmány
db
n.a.
24
Väderstad
10
Lemken
9
Frakomb
8
KRM
6
Kongskielde
5
Busa
3
Framest
1
He Va
1
Horsch
1
Köckerling
1
Kühne
1
Multiva
1
Storm
1
Vertikum
1
Vogel Noot
1
Összes:
74
50
8. táblázat: Különböző vetőgép gyártmányokkal vetett parcellák száma a VIII. Kukorica Termésversenyben A vetőgép gyártmánya
db
Monosem (különféle típusok)
21
John Deere (különféle típusok)
13
Kuhn Maxima
12
Väderstad Tempo (6 és 8 soros)
12
Horsch Maestro
3
Kwerneland (Optima Accord 8 soros)
3
MaterMacc (normál és ikersoros)
3
Agrion
1
Amazonen (ED-452-K)
1
Gaspardo (MTE)
1
Great Plains (ikersoros)
1
Massey Ferguson (556)
1
Nodet
1
White6103
1
Összesen:
74
Zöldpenész (Penicillium sp.) kukoricacsövön, Martonos
Agrotechnikai adatok
A VIII. Kukorica Termésverseny jellemző agrotechnikai adatai Ebben a kiadványban csak érintjük a tápanyaggazdálkodást, a gyomirtást és a növényvédelmet egy későbbi kiadványunkban fogjuk elemezni.
Vetésidő, termés, szemnedvesség Az 1. ábrán bemutatjuk a vetésidő dekádok szerinti eloszlását, a hozzá tartozó terméseredményekkel és betakarítási szemnedvességgel. Az ábráról leolvasható, hogy a legtöbb parcellát április középső dekádjában vetették el, míg az első és utolsó dekádra közel megegyező számú parcella vetése esett. A hektáronkénti termés a második dekádban volt a legkisebb, az elsőben a legnagyobb. Tegyük hozzá, a tendenciákra tekintettel kell lenni, de az események mindig egyediek. Dönteni mindig a tények ismeretében kell! A bármikori vetés esélyeit befolyásolják a talajviszonyok, az időjárás, a mag és hibrid. A legnagyobb átlagot a korai vetések adták, de a legnagyobb termés a klasszikus optimum táján vetett parcellából származik.
1. ábra: A versenyparcellák vetésének üteme a terméssel és szemnedvességgel, dekád bontásban, VIII. Kukorica Termésverseny
Tartalék a vetőmagban Nem érdektelen átgondolni az 1. táblázat adatait sem. A versenyzők 2016-ban átlagosan 75 ezer magot vetettek ki egy hektárra azzal a reménnyel, hogy ebből 72 ezer db termő tövet kapnak. A realitás az, hogy átlagosan mintegy 63 ezer cső termett, amely az első 10 legnagyobb termést adó parcellán lényegesen nagyobb (68778) volt, de még mindig nem érte el a tervezettet. A felsorolt számadatok tükrében megállapítható, hogy a VIII. Kukorica Termésverseny ellenőrzött parcelláin termett csövek termése átlagosan 22,57 dekagramm volt, míg 51
Kukorica Barométer
a legnagyobb 10 termést adó parcellán egy átlagos cső 23,64 dekagramm májusi morzsoltra számolt mennyiséget adott. A adatokból az is kitűnik, hogy jelentős tartalékok lehetnek még a vetőmag gazdálkodásban. Változatlan csövenkénti májusi morzsolt termés mellett 5000-rel megnövelve az ugyanannyi magból kelt termő tövek számát 1,12 tonnával növekedhetne a termés! Ehhez nem is kell változtatni a többi termésbefolyásoló tényezőn. 1. táblázat: A kivetett mag és a tervezett tőszám aránya a versenyparcellákon Vetett mag/ha
Tervezett tő/ha
Tervezett megvalósulási %
Számolt csövek száma db*
Tényleges megvalósulás %**
Átlag
75074
Maximum
89286
72004
95,9
63000
83,9
88000
101,1
87000
Minimum
60000
60000
89,6
51000
*Beérkezett termésbecslések alapján; **Vetett maghoz
Az „élvonal” A legjobb 10 szereplő adatait vizsgálva feltűnő lehet, hogy egyetlen öntözött parcellát találunk közöttük. Feltételezhető, hogy megfelelő öntözési és tápanyag szaktanácsadás igénybevételével még egy oly csapadékos évben is, mint a 2016-ik, öntözött parcelláknak kellene a vezető helyen szerepelni! Példának felhozom az USA Kukorica Termésverseny adatait: 2016-ban, amikor az USA-ban is rekordév volt, az öntözött/művelés nélküli kategóriában 521 bushel/acre-t (32,73 t/ha) takarítottak be, míg a legjobb nem öntözött eredmény 347 bu/acre volt (21,79 t/ha). Az igaz, hogy a korábbi, 2003-as, öntözés nélküli művelésben elért 27,3 tonna/ha rekordot az USA-ban is csak 2013-ban sikerült megdönteni, öntözéses termesztéssel. A szántás/nem szántás kérdése eldőlni látszik, mert a mért különbségeket a forgatás nélküli művelés eszközrendszerében és a gyakorlatban bekövetkezett fejlődés következtében nem lehet már a művelésmóddal összefüggésbe hozni. 2. táblázat: A 10 legnagyobb termést adó versenyparcella néhány fontosabb jellemzője Versenyző
Papp György
Kategória
Alkategória
Elővetemény
Vetés dátuma
Törés dátuma
Termés t/ha
Víz %
száraz
szántással
kukorica
4. 17.
11. 15.
17,23
20,34
Deák István
száraz
szántással
Kukorica
4. 24.
11. 9.
16,89
24,19
Papp György
száraz
szántással
kukorica
4. 17.
11. 15.
16,55
21,49
Takács János
száraz
szántással
kukorica
4. 3.
11. 15.
16,52
24,41
Nagy Sándor
száraz
szántás nélkül
napraforgó
4. 9.
10. 15.
16,34
18,57
Kardos Ferenc
száraz
szántás nélkül
Kukorica
4. 13.
10. 25.
16,00
20,19
Nyeső Tamás
öntözött
szántás nélkül
Repce
4. 6.
10. 29.
15,99
19,05
Papp Mihály
száraz
szántással
kukorica
4. 18.
11. 15.
15,84
22,40
Pájer Gyula
száraz
szántás nélkül
búza
4. 16.
10. 24.
15,62
22,08
György Dániel
száraz
szántással
búza
4. 5.
10. 10.
15,59
20,07
52
Agrotechnikai adatok
Szuboptimális előveteményhelyzet? Az elővetemények között, mint látjuk (3. táblázat), az indokoltnál gyakoribbnak tűnik a kukorica. Jóllehet az országos vetésterület aránya tükröződik benne, ez a verseny szempontjából nem jelent előnyt. Nem, még akkor sem, ha az első 4 parcella előveteménye kukorica volt, s a következő két kukorica közé is csak egy napraforgó, illetve egy repce tudott befurakodni. Azonnal feltehetnénk a kérdést, hogy lehet más? A válaszban pillanatnyilag odáig tudunk elmenni, hogy lehetne más, de ilyen. Tény, hogy a kukoricán, mint előveteményen is lehetne javítani, s az sem egyértelmű, hogy akár a búza, akár a repce jobb lehetne, mint egy jól kezelt kukorica. A többi lehetséges elővetemény olyannyira kis arányú a vetésszerkezetben, hogy csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a verseny érdekében erre a célra áldozzanak. 3. táblázat: Elővetemények a VIII. Kukorica Termésverseny versenyparcelláin Növény
Parcella db
Növény
Parcella db
Kukorica
28
Petrezselyem
1
Őszi búza
21
Paradicsom
1
Napraforgó
5
Zöldborsó
1
Szója
4
Őszi árpa
1
Repce
4
Őszi búza/zöldtrágya
1
Őszi árpa
1
Vöröshagyma
1
Borsó
1
Fűszerpaprika
1
Csemegekukorica
1
Mák Összesen:
4. táblázat: Átlagos felhasználás a főbb tápelemekből Hatóanyag felhasználás kg/ha
N
P
K
Átlag
134
25
33
1
Maximum
300
120
200
73
Minimum
15
26
7
Tápanyag – csak érintve Azt elég régóta tudjuk, hogy valami nincs rendjén ezen a területen. Hogy mi, azt csak akkor tudnánk megmondani, ha a talajvizsgálati rendszer mutatná ki a tényleges tápanyagigényt és azt igazolná vagy cáfolná a gyakorlati tapasztalat. Az összes tápanyagfelhasználás területén biztosan nincs egyensúly – hacsak nem keletkeztek a tápanyag gazdálkodás alapjait érintő új ismeretek a közelmúltban. Úgy gondoljuk, hogy az elkövetkező évek várhatóan alacsony termény-árai a tápanyag gazdálkodás terén is átértékelést igényelnek, s elengedhetetlenné teszik a racionalizálást. Ez adott esetben azt is jelenheti, hogy némelyik hatóanyagból növelni kell az adagot a gazdaságos termésszint eléréséhez. A műtrágya felhasználás szintjében nem mutatható ki lényeges változás. Részletesebb elemzést, amely a felhasználás módjában vagy ütemezésében történt változásokat lesz hivatott kimutatni, később végzünk.
✍
53
Kukorica Barométer Ki mint vet… vetőnap Vetési bemutató Dalmandon – 2016 A Magyar Kukorica Klub és a Dalmand Zrt. (Bonafarm Mezőgazdaság) Ki mint vet.. Vetőnap elnevezéssel közös vetőgép és vetési bemutatót tartott 2016. május 5-én. A bemutatón a résztvevő 5 vetőgép egységnek lehetősége volt egy parcellát kötelező előírások, s egyet a saját elgondolások szerint elvetni.
A kijelölt táblára jellemző adatok A tábla műveleti előtörténete
Talajvizsgálati adatok
Megnevezés
Elővetemény:
Adat
Megnevezés
őszi búza
Adat
Utolsó talajanalízis éve:
2014
Utolsó szántás éve:
2009
pH (KCl);
6,97
Utolsó szervestrágyázás éve*
2015
CaCO 3 m/m%;
5,54
Szerves anyag (Humusz) m/m%,
2,25
KA
41
NO3-N mg/kg;
30,9
P2O5 mg/kg;
58
K2O mg/kg
254
*évente
Talajművelés – vetés előkészítés Művelet
Eszköz
Dátum
Tarlóhántás
Väderstad Carrier
2015.08.01
Gyomirtó permetezés (hatóanyag)
glifozát
2015.09.09
Alapművelet
Gaspardo Diablo középmély lazító
2015.11.06
Magágykészítés
Frakomb kombinátor
2016.03.25
Gyomirtó permetezés (vetés előtt)*
glifozát
2016.04.05
*árvakelés és efemer gyomok ellen
54
Vetőnap
A Kukorica Klub vetőnapján vetést végző gépek munkaminőségének vizsgálata
1. ábra: A vetés napja: 2016. május 5.
A vizsgálat ideje: 2016. május 26-27. A vizsgálatot végezte: Hudoba Zoltán NAIK MGI
A vizsgált vetőgépek 1. táblázat: A vizsgált gépek fő jellemzői Típus
Vetőegység elve
Sorok száma
Sortávolság (cm)
Felszereltség
1.
Dekalb precíziós
Pneumatikus, szívó
4
75
Sávtisztító, mikrogranulátum kijuttató
2.
Monosem NX M
Pneumatikus, szívó
6
76,2
Műtrágya- és mikrogranulátum kijuttató
3.
Kuhn Maxima 2 TS 950
Pneumatikus, szívó
6
75
Műtrágya- és mikrogranulátum kijuttató
4.
Accord Optima PH 8 HD gépe + FlexCart
Pneumatikus, szívó
8
76,2
Műtrágya- és mikrogranulátum kijuttató
5.
John Deere ExactEmerge
Pneumatikus, szívó
16
76,2
Folyékony műtrágyakijuttató
55
Kukorica Barométer
2. ábra: Dekalb precíziós
3. ábra: Monosem NX M
4. ábra: Kuhn Maxima 2 TS 950
5. ábra: Accord Optima PH 8 HD gépe + FlexCart
6. ábra: John Deere ExactEmerge
A vizsgálat célja A vizsgálat célja az azonos körülmények között, azonos beállítási paraméterekhez igazodó, azonos sebességgel dolgozó vetőgépek munkaminőségi mutatóinak meghatározása kukorica vetésben.
A vizsgálat körülményei A vetőgépek munkájának minőségi ellenőrzésére a Dalmand Zrt. területén került sor, 2016. május 26-27-én, háromhetes kukorica növény állományban. Előírt tőszám: 73 000 tő/ha Előírt vetésmélység: 5 cm Munkasebesség: 8 km/h
56
Vetőnap
A vizsgálat módszere A vetőgépek munkaminőségi vizsgálatát az MGI VU-20:2003 számú vizsgálati utasításának a alapján hajtottuk végre. A minőségi mutatók megállapításához gépenként 4-4 10 m-es növénysor szakaszt használtunk fel.
7. ábra: A hosszirányú vetésegyenletesség mérése
8. ábra: A munkamélység mérése
Befejezett versenyparcella Császáron (Szabó István versenyző)
57
Kukorica Barométer
A vizsgálat eredménye 2. táblázat: A vizsgálat számszerű eredményei A mutatók megnevezése
Mértékegység
Munkasebesség: 8
(km/h)
A mutatók értéke A gépek sorszáma 1.
2.
3.
4.
5.
Vetésegyenletességi vizsgálatok Elméleti magszám
db/ha
73 000
73 000
73 000
73 000
73 000
A mérés alapján számolt magszám
db/ha
74 333
64 567
69 667
76 444
66 273
18,3
18,0
18,3
18,0
18,0
Átlagos magtávolság – minimális magtávolság – maximális magtávolság – szórás
cm cm cm %
17,86 5,93 44,48 41,83
20,18 4,00 48,54 37,96
19,16 7,23 42,6 35,35
17,07 3,58 38,18 35,39
19,57 7,75 43,30 32,51
Kettős vetések aránya
%
1,35
1,22
0,48
1,29
0,99
Magkihagyás aránya
%
3,59
1,22
2,87
3,00
1,49
Elméleti magtávolság
Az elméleti magtávolság ± 20%-án belül lévő magvak aránya
%
52,47
50,40
63,16
51,50
84,16
Az átlagos magtávolság ± 20%-án belül lévő magvak aránya
%
57,40
55,69
63,64
54,94
76,73
Beállított vetési mélység
cm
5,0
5,0
5,0
5,0
5,0
Átlagos vetési mélység
cm
5,2
6,9
3,9
4,2
5,6
%
85,00
15,00
50,00
69,23
74,36
%
87,50
87,50
97,37
100,00
82,05
Vetési mélységegyenletességi vizsgálatok
A beállított vetési mélység ±1,0 cm-es sávjában lévő magvak aránya Az átlagos vetési mélység ±1,0 cm-es sávjában lévő magvak aránya
Szakvélemény A szántóföldi vizsgálat munkaminőségi mutatói alapján megállapítható: –– 8 km/h munkasebesség mellett a vetőgépek mindegyikénél megfelelő a kettősvetések és a magkihagyások aránya (elvárt érték: max 5%). –– A magvak 60%-ának az átlagos magtávolság ±20%-án belül kell lennie. Ezt a követelményt a Kuhn Maxima 2 TS 950 és a John Deere ExactEmerge gépek teljesítették. –– Az átlagos vetésmélység ±1 cm-én belül elhelyezkedő magok száma akkor igazán jó, ha az eléri 95%-ot. Ezt szintén két gép, a Kuhn Maxima 2 TS 950 és az Accord Optima PH 8 HD teljesítette. –– Az előírt magszámhoz, és az előírt munkamélységhez igazodás mértékének megítélését az olvasóra bízzuk, mert a beállítások pontossága nem a gépet, hanem a kezelőt minősíti. (A mérési eredmények ábrázolása a teljes cikkben (www.magyarkukoricaklub.hu/ szakkönyvtár oldalon található.)
✍
58
Vetőnap
A Dalmandi bemutató tábla vetési minőségének értékelése A Vetőnap időpontjának meghatározásával egyidejűleg a szervezők úgy döntöttek, hogy a viszonylag késői vetésidő hatását egy vetésidő-vetésmélység parcellasorozattal ellenőrzik. A terv az volt, hogy a május 5-i dátumot megelőzően április 10-től 10 naponkénti vetéssel egy sorozatot állítanak be. A sorozat lényege, hogy a 10 napos vetésidőkülönbségeket egy 12 soros vetőgéppel, 3-3 soronként 1-1 cm különbséggel (5 cm-ről indítva) vetésmélység változatokat is beállítanak. A sorozat célja az volt, hogy valószínűsítsék az optimális vetésidőt a hozzá tartozó optimális vetésmélységgel, választ adva arra a kérdésre, hogy az aktuálishoz viszonyítva mikor és milyen mélységben lehetett volna az optimális vetés. Egyúttal az is cél volt, hogy legyen egy üzemi kontrollja a bemutató parcelláknak. A vetésidő-vetésmélység parcellákat mindig ugyanaz a 12 soros (típus: JD1775) vetőgép végezte. Az egységet precíziós vetésre felkészítették. Az üzemi adottságokhoz alkalmazkodva a 2. és 3. táblázatokban jelzett vetésidőket sikerült megvalósítani. 1. táblázat: A bemutatón részt vevő vetőgépek és jellemzőik (az MGI jelentésből átvéve) Típus
Vetőegység elve
Sorok száma
Sortávolság (cm)
Felszereltség
1.
Dekalb precíziós
Pneumatikus, szívó
4
75
Sávtisztító, mikrogranulátum kijuttató
2.
Monosem NX M
Pneumatikus, szívó
6
76,2
Műtrágya- és mikrogranulátum kijuttató
3.
Kuhn Maxima 2 TS 950
Pneumatikus, szívó
6
75
Műtrágya- és mikrogranulátum kijuttató
4.
Accord Optima PH 8 HD gépe + FlexCart
Pneumatikus, szívó
8
76,2
Műtrágya- és mikrogranulátum kijuttató
5.
John Deere ExactEmerge
Pneumatikus, szívó
16
76,2
Folyékony műtrágyakijuttató
Vetésidő és vetésmélység ellenőrző parcellák vetési minőségének értékelése Az ellenőrzést Bukovics Zsolt falugazdász végezte a Magyar Kukorica Klub megbízásából. Az adatfelvételezések időpontja: Vetésidő-vetésmélység parcellák: május 7. Kötelező parcellák: május 22. Szabadon választott parcellák: június 9. (adatpótlás, DEKALB vetőgép: június 14.) Az ellenőrzés módszere: Vetésidő-vetésmélység parcellák: növényszámlálás – a hiányhelyeken a hiány okának megállapításával. Amennyiben azt a drótféreg fertőzés következtében varjú okozta, a hiányhelyet
59
Kukorica Barométer
meglévő növényként számításba vettük. (A tényleges termőtőszámot a betakarítás előtt felvételezzük.) Kötelező és szabadon választott parcellák: Mintaterület hossza 3 m. Sorok száma a vetésmélységnél mintaterületenként 1, míg az eloszlás-egyenletesség ellenőrzésnél 3. A mintaterület kijelölése a tábla szélétől számítva 50 m-re történt. A felhasználásra szánt vetőmagot a Monsanto cég biztosította, az Év Kukoricája 2015 (DKC4943) vetőmagból. A vetőmag csírázóképessége 97% volt. (Ezt a körülményt mint hibatényezőt kell figyelembe venni, jóllehet itt az összehasonlításnál ennek nincs elsődleges szerepe – a hiba mindenkinél egyaránt fennállt.) Metodikai szempontból továbbra is felvethető a kérdés, hogy az elvárt 73 000 magra, vagy a 97%-os csíraképességre tekintettel 73 000-3%, azaz kikelt növényre kell-e értelmezni a vetési minőség elbírálását. Eredetileg ugyanis a bírálatot elvetett magra terveztük, de részint a „kaparásos” adatfelvételezés nehézsége, részint az MGI kikelt állományra vonatkozó felmérési metodikája miatt ezt megváltoztattuk. A vetésmélység egyenletesség értékeihez hozzá tartozik, hogy az alapműveléshez viszonyítva merőleges irányú volt a vetés, amely tény nem segítette az egyenletesség tartását. Ennek ellenére a vetésmélység tartása megfelelő volt, az átlagértékek tendenciája tartott a tervezetthez, s a szórás mértéke is elfogadható, 10% körüli, vagy az alatti, amely fél centiméter körüli abszolút eltérést jelent. (1. táblázat) Lényegesen kedvezőtlenebb a tőtáv-egyenletesség képe. (2. táblázat) Ha a szórás adatokat figyelembe vesszük, a magtávolság kiegyenlítettsége egyik parcellán sem volt elfogadható. Az április 25-i vetés pedig annyira hiányos volt, hogy kívül esik az értékelhetőségen. A parcellákat egyébként jelentős drótféreg kár is érte (a felmérésnél a varjak által kivájt helyeket a vetőgép munkája szempontjából nem vettük hibának). Valószínűsíthető, hogy a hibák egy része az átállás utáni vetésminőség ellenőrzésének elmaradásából fakadt. Feltehető, hogy az egyenetlen vetés jellemző a vetőgépre, s hasonló minőségben dolgozott az üzemi táblákon is. Érdekes és pillanatnyilag magyarázat nélküli megfigyelés, hogy míg a vetésidő-vetésmélység parcellákban jelentős volt a drótféreg fertőzés, addig a május 5-i bemutatón vetett parcellákban ugyanez nem volt tapasztalható. A jelenség azért különös, mert az elővetemény és a tábla kezelése azonos volt azt egész területen. (A „versenyterületen” kívül lehetett tapasztalni ugyan varjúkárt, de az más összefüggésben fordult elő.)
A bemutató parcellák vetési minőségének értékelése Mind a kötelező, mind a szabadon választott parcellákon a regisztrált vetőgépeknek 8 km/h sebességgel haladva, 73 000 mag/ha vetőmagfelhasználással, 5 cm mélyen kellett vetniük. (A nagyobb vetési sebességre tervezett gépek nem vállalták az alapműveléssel keresztben való haladást ennél nagyobb sebességgel.) Minden vetőgépnek legalább 16 sort kellett elvetnie. Az 5. és 6. táblázat felsorolási sorrendjét a 73000-es növényszám alaphoz hoz viszonyított, 20%-nál nagyobb %-os eltérések alapján soroltuk fel. 60
Vetőnap
Megjegyzés: Miután a DEKALB vetőgépnél a kötelező és szabadon választott parcellák elvetése során műszaki hibát fedeztek fel, lehetővé tettük, hogy mind a két parcellájuk vetését megismételjék a többi parcella után. A Dekalb vetőgépre vonatkozó felmérés ezeken a parcellákon történt. Kötelező parcellák A kötelező parcellákon a regisztrált vetőgépeknek 8 km/h sebességgel haladva, 73 000 mag/ha vetőmagfelhasználással, 5 cm mélyen kellett vetniük. (A nagyobb vetési sebességre tervezett gépek nem vállalták az alapműveléssel keresztben való haladást ennél nagyobb sebességgel.) minden vetőgépnek legalább 16 sort kellett elvetnie. Vetésmélység ellenőrzést nem végeztünk. A mintatér hossza itt is 3 m volt, minden parcellán 8 sor adatait vettük fel. Szabadon választott parcellák: 1. A szabadon választott parcellákon csak tőtávolság ellenőrzést végeztünk a már kikelt kukoricában. 2. A KUHN vetőgépet vontató Massey Ferguson traktorra front-magágykészítő gép volt felszerelve amelyet a gép képviselője külön parcellán használhatott.
Összefoglalás A bemutató elérte célját. Egy népes látogató közönség előtt mutathattuk be a hazai legfontosabb kukoricavetőgépek közül azoknak a munkáját, amelyek felvállalták az összehasonlítást. Megállapítások: 1. A jó talajállapot és a kedvező időjárás a vetés dátumától és mélységétől szinte függetlenül gyors és egyenletes kelést biztosított 2. A vetésidő-vetésmélység parcellákban jelentős drótféreg-varjúkár volt tapasztalható 3. A vetésidő-vetésmélység parcellák április 25-i szakaszát a továbbiakban valószínűleg gépbeállítási hiba miatt beállt minőségi hiányosság következtében nem értékeljük 4. A vetésmélység szórása annak ellenére, hogy az alapművelésre keresztben kellett vetni, nagyon kedvező, legalábbis a vetésmélység átlagokhoz viszonyítva. (l: 2. táblázat és az MGI jelentés, 2. táblázat) 5. Az előírt tőszám eltalálása (megközelítése) láthatóan nem volt könnyű 6. Az egyes vetőgépek között a tőelosztás egyenletességét figyelembe véve jelentős különbség volt tapasztalható. (Az MGI jelentésben a DEKALB vetőgép adatait az eredeti „kötelező” parcellában vették fel, így az ott található adatokat ennek megfelelően kell értékelni.) Az MGI által megjelölt 60%-os 20% eltérésen belüli értéket csak a JD 16 soros vetőgép teljesítette. a) JD 16 soros vetőgép: Megállapítható, hogy a 16 soros JD vetőgép adatai a legkiegyensúlyozottabbak és a legnagyobb mértékben elégítették ki a minőségi követelményeket. Az adatok még kedvezőbbek lehettek volna, ha az előírt tőszámot jobban megközelítik 61
Kukorica Barométer
b) A DEKALB vetőgép „korrekciós” parcelláiban mért adatok alapján a JD mögött a második legjobb értékelést kapta. Ha jobban megközelíti az előírt magszám-értéket, a mutatók még kedvezőbbek lehettek volna. c) A többi vetőgép munkaminőségét az előző kettőénél nagyobb tőeloszlás egyenetlenség jellemezte, jóllehet a kettős vetés és a magkihagyás kritériumainak megfeleltek.
Mellékletek 2. táblázat: A vetésidő-vetésmélység bemutató értékelő táblázata – vetésmélység – Dalmand, 2016. Vetés dátuma
Elméleti vetésmélység
Átlag
%-os eltérés
Szórás, cm
Szórás/átlag %
Szórás/előírás %
12. ápr.
5
5,8
15,7
0,58
10,01
11,58
12. ápr.
6
6,5
8,9
0,48
7,36
8,01
12. ápr.
7
7,0
-0,5
0,30
4,26
4,24
12. ápr.
8
7,5
-5,8
0,52
6,88
6,49
19. ápr.
5
5,6
12,3
0,46
8,25
9,27
19. ápr
6
6,2
2,8
0,25
3,99
4,10
19. ápr.
7
6,8
-3,0
0,62
9,13
8,86
19. ápr.
8
7,5
-6,7
0,87
11,59
10,82
25. ápr.
5
4,7
-5,7
0,61
12,97
12,22
25. ápr.
6
5,7
-5,1
0,48
8,44
8,01
25. ápr.
7
6,8
-2,6
0,68
9,99
9,73
25. ápr.
8
7,1
-11,5
0,66
9,38
8,31
3. táblázat: A vetésidő-vetésmélység bemutató értékelő táblázata – tőszám, tőeloszlás – Dalmand, 2016. Vetés dátuma
62
Átlag
Szem db/3m
Mag/ha
Szórás
Szórás/á%
Szórás/elm%
12. ápr.
5
19,9
15
65617
10,79
54,29
59,92
12. ápr.
5
17,4
18
78740
8,92
51,15
49,58
12. ápr.
5
18,6
16
69991
6,52
35,12
36,22
12. ápr.
6
17,1
16
69991
10,18
59,64
56,53
12. ápr.
6
20,6
13
56868
13,84
67,12
76,88
12. ápr.
6
17,8
17
74366
7,93
44,50
44,07
12. ápr.
7
17,7
16
69991
8,32
47,02
46,21
12. ápr.
7
20,1
14
61242
10,43
51,77
57,94
12. ápr.
7
17,1
15
65617
7,56
44,12
42,00
Vetőnap
Vetés dátuma
Átlag
Szem db/3m
Mag/ha
Szórás
Szórás/á%
Szórás/elm%
12. ápr.
8
21,2
14
61242
9,01
42,47
50,06
12. ápr.
8
18,3
16
69991
6,83
37,32
37,96
12. ápr.
8
16,8
17
74366
8,89
52,86
49,41
19. ápr.
5
21,5
14
61242
8,65
40,21
48,03
19. ápr.
5
22,2
13
56868
10,59
47,79
58,82
19. ápr.
5
18,9
10
43745
6,70
35,44
37,21
19. ápr.
6
22,1
13
56868
10,74
48,63
59,64
19. ápr.
6
23,0
13
56868
10,85
47,19
60,29
19. ápr.
6
21,1
14
61242
9,99
47,23
55,48
19. ápr.
7
22,3
13
56868
10,28
46,09
57,12
19. ápr.
7
21,4
12
52493
10,49
48,98
58,27
19. ápr.
7
26,6
11
48119
14,59
54,77
81,05
19. ápr.
8
18,9
15
65617
7,35
38,94
40,82
19. ápr.
8
19,1
15
65617
11,43
59,72
63,48
19. ápr.
8
21,5
14
61242
6,65
30,94
36,95
25. ápr.
5
19,3
15
65617
8,06
41,71
44,80
25. ápr.
5
22,7
13
56868
11,22
49,45
62,34
25. ápr.
5
16,8
14
61242
6,53
38,91
36,29
25. ápr.
6
20,9
14
61242
7,15
34,16
39,71
25. ápr.
6
24,6
11
48119
12,68
51,49
70,47
25. ápr.
6
21,4
13
56868
18,83
88,06
104,62
25. ápr.
7
24,8
12
52493
27,37
110,21
152,04
25. ápr.
7
42,4
7
30621
47,57
112,11
264,26
25. ápr.
7
27,4
11
48119
22,11
80,80
122,84
25. ápr.
8
38,9
7
30621
30,98
79,73
172,11
25. ápr.
8
48,0
6
26247
36,56
76,16
203,09
25. ápr.
8
48,5
6
26247
71,22
146,84
395,66
Jelmagyarázat a 4. és 5. táblázatokhoz: 1 Gép típus; 2 Számítás; 3 Átlagos magtáv, cm; 4 Kivetett mag, db/3m; 5 Eltérés az elméleti magszámtól, db/3m; 6 Kivetett mag/ha; 7 Eltérés az elméleti magszámtól, mag/ha; 8 A magtávolság szórása, cm; 9 A magtávolság szórása az átlag %-ában, %; 10 A magtávolság szórása az elméleti távolság %-ában, %; 11 Minimális magtávolság, cm; 12 Maximális magtávolság, cm; 13 Az elméletinél 20%-ot meghaladó mértékben kisebb távolságok aránya %; 14 Az elméletinél 20%-ot meghaladó mértékben nagyobb távolságok aránya %; 15 összes eltérés a követelménytől % (13+14)
63
Kukorica Barométer
4. táblázat: A bemutatón részt vett vetőgépek teljesítménymutatói a ,,kötelező” parcellákon, Dalmand, 2016. 1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
JD
Átlag
18,2
15,6
-1,1
68351 -4649
6,6
35,7
38,6
4,5
31,8
12,0
12,3
24,3
DEKALB
Átlag
16,7
17,6
0,9
77100 4100
5,7
33,4
33,4
8,0
31,5
34,5
8,9
43,4
Kverneland Átlag
16,5
17,1
0,4
74913 1913
6,1
36,9
35,9
3,5
28,5
30,4
13,3
43,7
Monosem2
Átlag
19,2
14,9
-1,8
66111 -6889
7,2
37,1
42,3
7,5
38,0
18,6
25,3
43,9
KUHN
Átlag
18,5
15,9
-0,8
69444 -3556
7,5
40,4
43,7
6,3
35,0
23,2
24,0
47,1
KUHN
Átlagok szórása
1,4
1,2
5452
1,4
6,1
8,0
3,3
5,5
9,2
6,1
6,3
DEKALB
Átlagok szórása
1,2
1,5
6588
3,1
15,0
17,9
3,3
13,0
4,9
7,4
8,9
JD
Átlagok szórása
1,2
1,3
5698
2,9
13,9
16,8
3,3
8,3
3,8
6,9
9,0
Monosem2
Átlagok szórása
1,2
1,0
4405
2,5
10,9
14,8
4,0
11,0
7,7
6,9
10,2
Kverneland Átlagok szórása
1,1
1,2
5452
1,3
6,1
7,8
3,2
5,9
11,4
7,0
14,6
5. táblázat: A bemutatón részt vett vetőgépek teljesítménymutatói a „szabadon választott” parcellákon, Dalmand, 2016. 1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
JD
Átlag
19,5
15,5
2,8
67804,0 -5196
5,7
28,4
33,1
12,4
33,5
5,1
12,5 17,6
DEKALB
Átlag
18,5
15,9
1,8
69444,4 -3556
5
28
30,7
9,1
30,5
14,1
13,8 27,8
KUHN
Átlag
17,8
17,1
1,2
74912,5
1913
5,0
27,8
29,2
8,9
29,5
15,2
13,2 28,3
Kverneland
Átlag
17,3
17,6
0,7
77099,7
4100
6,1
34,8
35,8
7,3
32,4
29,3
12,0 41,4
Monosem
Átlag
18,6
16,3
2,0
72222,2
-778
7,8
42,1
45,8
6,6
36,1
29,3
29,2 58,5
JD
Átlagok szórása
1,6
1,1
4676,5
2,8
12,9
16,6
4,1
9,4
4,9
8,1
8,8
DEKALB
Átlagok szórása
1,2
1,1
4925,6
2,0
9,1
11,8
3,9
6,7
6,2
8,7
10,8
Monosem
Átlagok szórása
1,2
0,9
3939,6
1,8
9,7
10,5
3,8
7,3
5,8
11,7 11,4
Kverneland
Átlagok szórása
2,0
1,7
7371,0
2,2
10,2
12,8
4,6
7,6
12,1
9,4
KUHN
Átlagok szórása
1,0
1,6
6792,0
1,1
4,6
6,2
5,0
7,5
10,7
10,5 20,0
11,6
Az adatokat a teljes cikkben ábrázoljuk (www.magyarkukoricaklub.hu/szakkönyvtár)
✍ 64
Vetőnap
Vetőnapi parcellák ellenőrzött betakarítása Talán így volt kerek a történet! Amilyen időjárási bizonytalansággal kezdődött május 5-én a Vetőnap, ugyanolyannal láttunk neki október 18-án a betakarításnak. A vetés előtti napon még esett, s amikor az utolsó parcellák termését törte a kombájn, már szemerkélt az eső. Közben a hűvös, kellemetlenül szeles időben haladt előre a betakarítás az 5 különböző márkájú vetőgép által elvetett parcellákban. Munkáját kitartó szemlélődők és ellenőrök kísérték figyelemmel. A két dátum közötti idő sem telt eseménytelenül. Megtörtént a vetés minőségi elbírálása, figyelemmel kísértük az állomány fejlődését, és termésbecslést is végeztünk. A részt vevő vetőgépeknek kétkét parcellát kellett elvetni. Az ún. kötelező parcellákon előírt feltételeknek kellett megfelelni, a szabadon választott parcellákban a forgalomba hozó dönthette el a beállítási lehetőségeket. Minden vetőgépet ugyanabból a vetőmag tételből származó vetőmaggal töltöttek fel, hogy az esélyek azonosak legyenek. A választott hibrid a 2015. „Év Kukoricája” (DKC4943) volt. Jóllehet verseny formájában hirdettük meg az eseményt, a vetési parcellákon nem volt mód az egyes vetőgépek „extra” felszereltségeinek használatára. Minthogy a teljes terület alap- és utókezelése (tápanyag ellátás, talajművelés, gyomirtás, növényápolás) is egységes volt, a hozzáadott teljesítmények értékelésére sem volt lehetőség. Ezeket a gépegységeket kísérő szakemberek mutatták be a gépek felvonulása során. A vetés egyszeri esemény volt. A parcelláknak nem volt ismétlése, így a tábla esetleges eltérő talajminőségéből, korábbi művelésből származó heterogenitását sem tudtuk kiszűrni. Saját vizsgálataink kitértek a szabadon választott parcellákra is. Ezek alapján a következő megállapításokat tettük: 1. A jó talajállapot és a kedvező időjárás a vetés dátumától és mélységétől szinte függetlenül gyors és egyenletes kelést biztosított 2. A vetésidő-vetésmélység parcellákban jelentős drótféreg-varjúkár volt tapasztalható 3. A vetésidő-vetésmélység parcellák április 25-i szakaszát a továbbiakban valószínűleg gépbeállítási hiba miatt beállt minőségi hiányosság következtében nem értékeljük* 4. A vetésmélység szórása annak ellenére, hogy az alapművelésre keresztben kellett vetni, nagyon kedvező, legalábbis a vetésmélység-átlagokhoz viszonyítva. (l: 2. táblázat és az MGI jelentés, 2. táblázat) 5. Az előírt tőszám eltalálása (megközelítése) láthatóan nem volt könnyű 65
Kukorica Barométer
6. Az egyes vetőgépek között a tőelosztás egyenletességét figyelembe véve jelentős különbség volt tapasztalható. (Az MGI jelentésben a DEKALB vetőgép adatait az eredeti „kötelező” parcellában vették fel, így az ott található adatokat ennek megfelelően kell értékelni.) Az MGI által megjelölt 60%-os 20% eltérésen belüli értéket csak a JD 16 soros vetőgép teljesítette. a) JD 16 soros vetőgép: Megállapítható, hogy a 16 soros JD vetőgép adatai a legkiegyensúlyozottabbak és a legnagyobb mértékben elégítették ki a minőségi követelményeket. Az adatok még kedvezőbbek lehettek volna, ha az előírt tőszámot jobban megközelítik b) A DEKALB vetőgép „korrekciós” parcelláiban mért adatok alapján a JD mögött a második legjobb értékelést kapta. Ha jobban megközelíti az előírt magszámértéket, a mutatók még kedvezőbbek lehettek volna. c) A többi vetőgép munkaminőségét az előző kettőénél nagyobb tőeloszlás egyenetlenség jellemezte, jóllehet a kettős vetés és a magkihagyás kritériumainak megfeleltek. Az augusztus 24-én tartott termésbecslési bemutatón 14,5 tonna körüli becslési eredmények születtek. A kukorica ekkor a viaszérés állapotában volt, a termést 300 gr ezerszem tömeggel számoltuk. A termésverseny ellenőrök oktatása alkalmával (szeptember 22.) végzett számszerű (morzsolásos) termésbecslés hasonló, de kissé nagyobb termésre utalt, 14,5 és 15,5 t/ha közötti eredményekkel. A becslés mindkét alkalommal a Magyar Kukorica Klub által kidogozott módszerrel történt.
Összefoglaló 1. A kelési és növényfejlődési eredményekből arra lehet következtetni, hogy a fejlett műszaki színvonalú vetőgépek a vetőmag elosztási és mélységtartási feladatnak egy csökkentett vontatási sebesség mellett jó minőségű, tápanyaggal ellátott talajon kedvezőtlen vetés-irány választás mellett is meg tudnak felelni 2. A bemutatón részt vett vetőgépek megfelelően alkalmazkodnak eltérő feltételekhez 3. A jól megválasztott hibrid és a jó minőségű vetőmag kisebb (nem súlyos) károsodásokat és hibákat kiváló időjárási feltételek mellett képes kiegyenlíteni 4. A korszerű vetőgépek az alapfeltételeknek nem nagy különbségekkel felelnek meg. A különbségek a szolgáltatásokban vannak, s a tervezésnek megfelelő agrotechnikai és környezeti feltételek között (pl.: talajfertőtlenítés, növénytáplálás, művelési mód, magágyminőség javítás, vetési sebesség megválasztás, gyomirtószer kijuttatás stb.) érvényesülnek.
*Végül betakarítottuk és megmértük az április 25-i vetés parcelláit is. Az eredményeket ott közöljük.
66
Vetőnap
Parcellába vetett sorok száma
Sortávolság m
Parcella szélessége m
Parcella hosszúsága m
Parcella területe m2
Betakarított nyers tömeg kg
szemnedvesség %
megállapított termés (14.5%) kg/ha**
Százalékos eltérés az átlagtól
Monosem NX M
6
16
76,2
12,2
289,9
3534,5
6160
23,6
1557,34
1,7
3
Kötelező
Kuhn Maxima 2 TS 950
6
16
75
12,0
291,2
3494,4
5940
23,3
1524,91
-0,5
Kötelező
Accord Optima PH 8 HD + FlexCart
8
16
76,2
12,2
289,7
3532,0
5720
23,0
1458,47
-4,8
Kötelező
John Deere ExactEmerge
16
16
76,2
12,2
289,2
3525,9
5940
23,3
1511,27
-1,4
Monosem NX M
6
16
76,2
12,2
289,2
3525,9
6000
23,3
1526,54
-0,4
Kuhn Maxima 2 TS 950
6
24
75
18,0
289,2
5205,6
8800
22,5
1532,31
0,0
Accord Optima PH 8 HD + FlexCart
8
16
76,2
12,2
289,4
3528,4
6020
22,4
1548,53
1,1
John Deere ExactEmerge
16
16
76,2
12,2
289,4
3528,4
6000
22,3
1545,37
0,9
4 5 7 8 9 10
Szabadon választott Szabadon választott Szabadon választott Szabadon választott
Vetőgép típusa
Kötelező
Parcella típusa
2
Parcella sorszáma
Csoroszlyák száma
A betakarítási bemutató eredményei, parcellánként és vetőgép típusonként
11
Kötelező
Dekalb precíziós*
4
16
76,2
12,2
289,4
3528,4
6080
22,5
1561,94
2,0
12
Szabadon választott
Dekalb precíziós*
4
16
76,2
12,2
289,4
3528,4
6080
22,9
1553,88
1,4
Megjegyzés: *A Dekalb precíziós vetőgép műszaki hibája miatt az értékelt parcellákat a vetési sor végén vetették el; ** a parcellák betakarítási termésátlaga 14,5% szemnedvességre átszámítva: 15,32 t/ha
17. ábra: Betakarítási eredmények vetőgép típusok szerint
67
Kukorica Barométer
6. táblázat: Adatok vetési dátum és vetési mélység szerint* Vetés- Parcellába mélység vetett sorok cm száma
Sortávolság m
Parcella Parcella Betakarított SzemParcella szélessége hosszúsága nyers tömeg nedves2 területe m m m kg ség %
Megállapított termés kg/ha
Parcella sorszáma
Vetés dátuma
1
12.ápr
5
3
76,2
2,3
290,1
663,2
1010
21,0
1407,80
2
12.ápr
6
3
76,2
2,3
290,1
663,2
1080
21,5
1494,58
3
12.ápr
7
3
76,2
2,3
290,1
663,2
1100
21,1
1531,31
4
12.ápr
8
3
76,2
2,3
290,1
663,2
1080
22,8
1471,09
5
19.ápr
5
3
76,2
2,3
290,1
663,2
920
23,4
1243,41
6
19.ápr
6
3
76,2
2,3
290,1
663,2
980
23,5
1321,62
7
19.ápr
7
3
76,2
2,3
290,1
663,2
980
23,3
1325,08
8
19.ápr
8
3
76,2
2,3
290,1
663,2
920
23,1
1247,74
9
25.ápr
5
3
76,2
2,3
290,1
663,2
960
23,5
1295,22
10
25.ápr
6
3
76,2
2,3
290,1
663,2
1100
23,7
1480,87
11
25.ápr
7
3
76,2
2,3
290,1
663,2
1140
23,6
1535,39
12
25.ápr
8
3
76,2
2,3
290,1
663,2
1060
22,6
1446,34
*Megjegyzés: A vetés egy 12 soros vetőgéppel történt, ahol a vetésmélységet 3 soronként állították be.
18. ábra: Betakarítási eredmények vetési dátum és vetésmélység szerint
68
Top20 Fajtakísérletek eredményei
A Top20 Fajtakísérletek értékelése és eredménytáblázatai, 2016 Összefoglaló táblák és a kísérleti helyek adatai A kísérletek tervezését és irányítását a Magyar Kukorica Klub Top20 Bizottsága dr. Szieberth Dénes szakmai irányításával végezte. A bemutatott eredmények 16 kísérleti helyen elvetett kisparcellás, négyismétléses, véletlen elrendezésű kísérletből származnak. Mindegyik helyen 18 korai érésű és 6 középérésű hibridkukorica fajtát vetettek el, az éréscsoportoknak megfelelően elkülönített kísérletekben. A középérésű kísérletben egy késői éréscsoportba tartozó hibrid információs jelleggel szerepelt. A 16 elvtett kísérletből 15-öt takarítottak be sikeresen, de az időjárási és talajviszonyok miatt 4 kísérlet adatai nem érkeztek be időben, ezek értékelésére később kerül sor. Az értékelést a MTA Mezőgazdasági Kutató Központ, Martonvásár Növénytermesztési Osztályának munkatársa, Arany Anikó végezte, Dr. Árendás Tamás osztályvezető irányításával. Az adatfeldolgozás módszertana a korábbiakhoz hasonlóan, Sváb János alapvető biometriai munkásságára épült. A magyarkukoricaklub.hu weboldalon található interaktív térkép tartalmazza a fajtakísérletekre jellemző adatokat, s lehetővé teszi kommentárok hozzáfűzését (1. ábra). A Magyar Kukorica Klub Egyesület a kísérleti tevékenységhez szükséges költségek jelentős részét támogatásokból fedezi, ezért a fejlesztésekhez szívesen fogad támogató összegeket, adományokat. Az adományozók nevét, amennyiben ehhez hozzájárulnak, a közlések alkalmával megemlítjük.
Kísérlet beállítási és érékelési szempontok A kísérletbe vont hibridek sorát részben a Top20 Bizottság döntése, részben a Fajtatulajdonosok bejelentései alapján állítottuk össze. Továbbra is hiányoljuk a termelői igényeket , hiszen a köztermesztésben számos hibrid szerepel hivatalos vagy független hazai ellenőrző adat nélkül. A termelői igényre és részvételre első sorban a vizsgált hibridválaszték kialakítása miatt volna szükség. Úgy tűnik, a kukoricatermesztés gazdaságossága még mindig elviseli az ismerethiányból származó termelési kockázatot. A kísérleteket az eredeti tervtől és a korábbi szokásoktól eltérően az értékeléskor a tervezett csoportsztenderdeket nem vettük figyelembe. A csoportsztenderdet így a csoportátlag képviseli. A DKC4943-at meghagytuk az átfutó sztenderd szerepben, s a csoportátlagot a korai csoportban két számmal jellemeztük. Itt nem részletezett okokból elhagytuk a tenyészidőt jellemző FAO-szám hazai módszer szerinti újraszámolását. Úgy gondoltuk, hogy ezekkel az intézkedésekkel kísérleteink jobban harmonizálnak a rendszerváltás után kialakult szabadabb vetőmag piaccal. Kárpótlásul hozzájárulunk ahhoz, hogy bárki elvégezze ezeket az elemzéseket az általunk közreadott adatok alapján, s ha új eredményre jut, megfelelő hivatkozással azt szabadon közreadja. 69
Kukorica Barométer
1. ábra: A Top20 kísérletek elhelyezkedése (Magyarország, Ausztria)
A kísérletek főbb általános jellemzői A kísérleteket 3 kísérleti kivitelezésre és kutatásra specializált céggel (AgResearch Kft. Bóly; Staphyt Franciaország és Argenus Kft., Pécs) és egy magánkivitelezővel (Augusztinyi Nagy András, Nyíregyháza) kötött megállapodás keretében folytattuk le. A vetőmagok begyűjtését, kiszerelését és kiszállítását az AgReseach Kft. végezte, és a fajtasorrendi utasítást is ők készítették el. A kísérletek kivitelezők közötti megoszlása az 1. táblázatban található. A fajtakísérletezésnél lehetőséget biztosítunk emelt szintű technológiák megjelenítésére oly módon, hogy a mezőgazdasági beszállítók részére ún. Optimum kísérletek kivitelezésére vállalkozunk. Az azonos helyen beállított, eltérő kezelésű kísérletek, jóllehet nem perdöntők, de a beszállítónak és a termelőnek egyaránt fontos kiegészítő információforrást jelentenek, és tárgyalási alapul szolgálnak. Az Optimum kísérletek az agrotechnikai célkísérletek eredményeit kiegészítik fontos általános és egyes hibridekre vonatkozó tapasztalatokkal. Az öntözéses változatokat azért állítjuk be, mert meggyőződésünk, hogy a vízzel való gazdálkodás már most is az egyik legfőbb korlát a kukoricatermesztésben. Az öntözéses kísérletekkel szeretnénk azt a meggyőződésünket is alátámasztani, hogy a vízzel való helyes gazdálkodás nélkül nem képzelhető el hatékony tápanyag gazdálkodás.
70
Top20 Fajtakísérletek eredményei
1. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek helyszínei és főbb jellemzői Kivitelező
Kísérleti helyszín
Típus
Megjegyzés
Értékelés
1
AgResearch Kft.
Bóly
Normál
2
AgResearch Kft.
Bóly
Optimum
Szerves starter kezelés*
3
AgResearch Kft.
Bóly
Öntözött
N kiegészítés
4
AgResearch Kft.
Cegléd
Normál
5
AgResearch Kft.
Cegléd
Optimum
6
AgResearch Kft.
Békéscsaba
Normál
7
AgResearch Kft.
Nagyigmánd
Normál
8
AgResearch Kft.
Dalmand
Normál
9
AgResearch Kft.
Makó
Normál
Gabonakutató****
10
AgResearch Kft.
Hajdúböszörmény
Normál
Monsanto****
11
Staphyt
Bruck/Leitha
Normál
12
Staphyt
Szerencs
Normál
Gyulatanya
Öntözött(*)
***
Gyulatanya
Öntözött(*)
*** ***
13 14
Augusztinyi N. András Augusztinyi N. András
15
Argenus Kft.
Szalánta
Normál
16
Argenus Kft
Szalánta
Optimum
Növényvédelmi kezelés**
N kiegészítés
meghiúsult
***
*Gramen Kft.; **BASF technológia; ***Megkésett betakarítás, későbbi értékelés, ****Cserekísérlet, (*) Nem az eredeti terv szerint végrehajtott öntözés és +N műtrágya kijuttatás
Az összevont értékelésben szereplő kísérletek főbb agrotechnikai jellemzői A kísérletek betakarításának késedelme nem tette lehetővé, hogy valamennyi kísérleti adat beérkezését megvárjuk a feldolgozáshoz. A késve beérkező kísérleti adatokat egy későbbi időpontban dolgozzuk fel és szintén közreadjuk. A 2016-ik esztendőre jellemző volt, hogy a többnyire gabona elővetemény ellenére nem volt tapasztalható jelentős drótféreg kártétel, de a kukorica elővetemény után sem tapasztaltuk súlyos kukoricabogár lárvakártételt. Ugyan mindenütt tapasztalható volt különböző erősségű kukoricamoly és gyapottok bagolylepke jelenlét, a fertőzés erőssége a kukoricára nézve kedvező időjárásnak köszönhetően sehol sem haladta meg a kritikus mértéket. A Lajta menti Bruck-ban (Ausztria) a kukoricamoly ellen Trichogramma fürkészdarazsakat helyeztek ki, sikerrel. Említésre méltó gombafertőzést csak Makón és Mezőfalván tapasztaltunk.
71
Kukorica Barométer
Alap-művelés**
N műtrágya, kg/ha
Vetés dátuma
Betakarítás dátuma
AgResearch Kft.
Bóly
Normál
1
1
150
04.21.
10.05.
2
AgResearch Kft.
Bóly
Optimum
1
1
150
04.21.
10.05.
3
AgResearch Kft.
Bóly
Öntözött
1
1
190
04.21.
10.05.
4
AgResearch Kft.
Cegléd
Normál
2
2
142
04.23.
10.17.
5
AgResearch Kft.
Cegléd
Optimum
2
2
142
04.23.
10.17.
6
AgResearch Kft.
Békéscsaba
Normál
1
2
82
04.30.
09.29.
7
AgResearch Kft.
Nagyigmánd
Normál
1
2
135
05.01.
10.25.
8
AgResearch Kft.
Dalmand
Normál
1
1
150
04.25.
10.25.
9
AgResearch Kft.
Makó
Normál
1
2
167
04.22.
09.23.
11
Staphyt
Bruck/Leitha
Normál
1
2
135
04.22.
10.14.
12
Staphyt
Szerencs
Normál
1
2
54
04.18.
09.18.
13
Augusztinyi N. András
Gyulatanya
Öntözött
3
2
91
04.27.
10.25.
14
Augusztinyi N. András
Gyulatanya
Öntözött
3
2
91
04.27.
10.25.
15
Argenus Kft.
Szalánta
Normál
4
2
135
04.23.
11.02.
16
Argenus Kft.
Szalánta
Optimum
4
2
135
04.23.
11.02.
Kivitelező
Típus
1
Kísérleti helyszín
Elővete-mény*
2. táblázat:A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek főbb agrotechnikai jellemzői
*1 = őszi búza; 2 = kukorica; 3 = burgonya; 4 = szója, **1 = szántás nélkül; 2 = szántással
Gyapottok bagolylepke (H. armigera) hernyója kukoricacsövön (Mezőfalva)
72
Gyapottok bagolyepke (Helicoverpa armigera) varjúmákon (Hybiscus trionum) táplálkozik, Dalmand
Top20 Fajtakísérletek eredményei
Versenyszint*
FAO szám
Nemesítő
Elismerő ország
Elismerés éve
Fajta neve
Szereplés jellege
Parcellakód
3. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica kísérletekben szereplő hibridek és fontosabb általános jellemzőik
MKK301
Versenyző
DKC3623
2012
AT
Monsanto
300
4
MKK302
Kihívó
P9074
2014
SK
Pioneer
310
3
MKK303
versenyző
DKC3939
2014
IT
Monsanto
330
4
MKK304
Versenyző
DKC4351
2015
HU
Monsanto
330
4
MKK305
Versenyző
DKC4555
2015
HU
Monsanto
350
4
MKK306
Versenyző
DKC4541
2014
HU
Monsanto
360
4
MKK307
Versenyző
Winxx
2012
HU
RAGT Vetőmag Kft.
370
2
MKK308
Kihívó
P9537
2015
HU
Pioneer
370
3
MKK309
Kihívó
P9486
2014
HU
Pioneer
370
3
MKK310
Versenyző
RH15018
(2016)
HU
RAGT Vetőmag Kft.
380
2
MKK311
Versenyző
DKC4717
2011
AT
Monsanto
390
4
MKK312
Versenyző
DKC4751
2015
HU
Monsanto
390
4
MKK313
Versenyző
SY Dartona
2015
EU
Syngenta Kft.
390
1
MKK314
Versenyző
SY Octavius
2013
EU
Syngenta Kft.
390
1
MKK315
Versenyző
RGT Exxaltan
2015
FR
RAGT Vetőmag Kft.
390
2
MKK316
Versenyző
LG30389
2014
SK
Limagrain Europe
390
1
MKK317
Kihívó
P9903
2014
FR
Pioneer
390
3
MKK318
Sztenderd
DKC4943
2014
HU
Monsanto
450
4
MKK401
Kihívó
P0023
2014
IT
Pioneer
420
3
MKK402
Sztenderd
DKC4943
2014
HU
Monsanto
450
4
MKK403
Versenyző
DKC5141
2014
FR
Monsanto
480
4
MKK404
Versenyző
RGT Lexxtour
2014
IT
RAGT Vetőmag Kft.
480
2
MKK405
Versenyző
Mexini
2014
IT
RAGT Vetőmag Kft.
480
2
MKK406
Versenyző
DKC5068
2016
HU
Monsanto
490
4
MKK407
Teszt
DKC5830
2013
IT
Monsanto
560
1
*1=közlési szint, termés-sorrendben; 2=gazdasági értékelés is; 3=komplex értékelés, 4=komplex értékelés+”Év Kukoricája” címért versenyben részvétel (amennyiben a Termésversenyben is részt vesz)
Az időjárás a szokásosnál hűvösebb volt, és a viszonylagos kiegyenlítettség volt rá jellemző. A Balaton–Polgár vonaltól északra kezdetben átmeneti csapadékhiány volt tapasztalható, amely ebben a térségben a kukorica növekedési ütemét visszafogta. A jelenség visszatükröződött a fajtakísérletek növényállományának magasságában. A Dunántúl nyugati területeit a többi országrészhez hasonlítva kezdettől fogva hűvösebb időjárás jellemezte. A nyár folyamán az ország több táján vonultak végig viharok, centrumukban bőséges csapadékkal, jéggel és viharkárral. A fajtakísérletekben a tenyészidőt jellemző folyamatosan kedvező 73
Kukorica Barométer
talajnedvesség hatására a kukorica szárának szilárdító szövetei megerősödhettek. A szártörés így ebben az esztendőben nem volt jellemző. Az aktív hő összeg vontatott akkumulálódása miatt az érés későbbre tolódott, a vízleadás szokásosnál lassúbb volt. 4. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek komplex táblázata, korai csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016 – Korai érésű hibridek csoportja Small plot comparative variety trials 2016 – Early maturity group
Fajták Nemesítő (* = Standard rövid fajta) neve
50 % nővirágzás vetéstől
Töréskori szemnedvesség
Szemtermés
Szárszilárdsági hiba
Bejelentett FAO szám*
Sorrend
Viszonyítás: csökkenő sorrend / descending
t/ha
%a
%b
%
elt. a
elt. b
nap
elt. a
%
elt. a
3,2
-14,5
450
1
DKC4943
Monsanto
15,34
107,4
100,0
19,80
0,43
1,93
78
1
2
DKC4751
Monsanto
15,04
105,3
98,0
20,57
1,20
2,70
77
0
4,7
-13,0
390
3
P9537
Pioneer
14,94
104,6
97,4
19,67
0,30
1,80
76
0
17,0
-0,6
370
4
P9903
Pioneer
14,87
104,1
97,0
20,09
0,72
2,22
78
1
10,7
-6,9
370
5
P9486
Pioneer
14,85
103,9
96,8
19,29
-0,07
1,42
77
0
2,6
-15,1
370
6
DKC4555
Monsanto
14,72
103,1
96,0
19,40
0,03
1,53
75
-1
14,2
-3,4
350
7
DKC4351
Monsanto
14,51
101,5
94,6
18,92
-0,45
1,05
77
0
13,8
-3,8
330
8
DKC4541
Monsanto
14,50
101,5
94,5
19,48
0,11
1,61
76
-1
5,7
-12,0
360
9
DKC4717
Monsanto
14,31
100,1
93,3
19,87
0,50
2,00
76
0
14,4
-3,3
390
10
RH15018
RAGT
14,24
99,7
92,8
20,32
0,95
2,45
77
1
28,0
10,3
380
11
P9074
Pioneer
14,18
99,2
92,4
18,11
-1,26
0,24
75
-1
17,4
-0,3
310
12
Winxx
RAGT
14,12
98,8
92,0
19,66
0,29
1,79
76
0
11,8
-5,8
370
13
LG30389
Limagran
13,79
96,5
89,9
19,25
-0,12
1,38
78
2
28,6
11,0
390
14
DKC3623
Monsanto
13,76
96,3
89,7
17,87
-1,50
0,00
76
0
4,6
-13,1
300
15
SY Octavius
Syngenta
13,75
96,2
89,6
19,53
0,16
1,66
77
1
48,2
30,5
390
16
SY Dartona
Syngenta
13,61
95,2
88,7
19,36
-0,01
1,49
78
2
54,1
36,4
390
17
RGT Exxaltan
RAGT
13,51
94,5
88,0
19,07
-0,30
1,20
76
0
34,2
16,5
390
18
DKC3939
Monsanto
13,14
92,0
85,6
18,39
-0,98
0,52
74
-3
4,7
-12,9
330
Átlag 1
14,29
100,00
-
19,37
0,00
-
76,53
0,00
17,66
0,00
Átlag 2
14,23
99,57
-
19,34
-0,03
-
76,46
-0,07
18,51
0,85
SzD5%
0,42
0,44
0,67
n.s
C.V. %
2,05
1,61
0,62
28,03
Helyek száma
12
12
6
9
Átlag 1 – csoportátlag az összes szereplő figyelembe vételével; Átlag 2 – csoportátlag az átfutónak számító DKC4943 nélkül; % a – átlag 1-hez viszonyított relatív mennyiség; % b – maximumhoz viszonyított relatív mennyiség; elt. a – átlag 1-hez viszonyított abszolút eltérés; elt. b - minimumhoz viszonyított abszolút eltérés
74
Top20 Fajtakísérletek eredményei
15.50
DKC4943 DKC4751 15.00
P9537
P9486
DKC4555
DKC4351 14.50
17.50
18.00
18.50
P9903
19.00
P9074
DKC4541
19.50
DKC4717 20.00
Winxx
14.00
20.50
21.00
RH15018
LG30389 DKC3623
SY Octavius SY Dartona 13.50
RGT Exxaltan DKC3939 13.00
2. ábra: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek termés-szemnedvesség diagramja, korai csoport, 2016
Pompás királylepke (Danaus plexippus) Chicago
75
Kukorica Barométer
5. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek termésadatai kísérleti helyenként, korai csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016
Small plot comparative variety trials 2016
Korai éréscsoport - Terméseredmények, t/ha / Early maturity group - Harvest results, t/ha
Dalmand
Bóly Normál
Bóly Öntözés + N
Bóly Optimum*
Mezőfalva
Cegléd Normál
Cegléd Optimum**
Makó
Békéscsaba
Szerencs
Átlag
Eltérés a Főátlagtól
DKC3623
15,61 12,35
14,35
13,25
14,02
13,44
16,33
13,15
13,03
13,22
13,15
13,24
13,76
-0,53
2
P9074
16,32 13,86
14,29
14,04
15,28
12,85
15,18
14,32
13,81
14,05
12,28
13,82
14,18
-0,11
3
DKC3939
15,43 11,95
13,00
12,56
12,88
12,73
14,70
12,59
13,09
13,03
12,43
13,28
13,14
-1,15
4
DKC4351
16,44 12,92
14,13
14,52
15,45
13,40
16,12
14,44
14,56
14,23
13,90
14,00
14,51
0,22
Bruck
1
Fajták
Nagyigmánd
Kísérleti helyek / Trial locations
5
DKC4555
16,08 13,90
14,58
14,21
15,77
13,85
17,33
13,60
14,16
15,28
13,90
14,03
14,72
0,44
6
DKC4541
14,97 13,23
15,57
14,51
15,16
13,87
16,15
14,06
14,29
14,84
13,90
13,48
14,50
0,21
7
Winxx
15,24 12,76
13,67
14,44
15,28
13,73
16,18
13,17
13,90
15,11
12,69
13,28
14,12
-0,17
8
P9537
15,91 14,50
15,36
14,10
16,04
14,44
15,72
14,18
16,08
14,65
13,69
14,61
14,94
0,65
9
P9486
15,55 13,93
15,20
15,72
16,14
15,51
15,32
13,39
15,07
14,57
14,85
12,96
14,85
0,56
10 RH15018
16,39 13,93
14,62
13,73
13,51
13,26
15,91
13,08
15,17
14,27
13,93
13,12
14,24
-0,05
11 DKC4717
16,21 14,12
14,24
13,85
14,49
14,28
14,97
13,50
14,32
14,51
13,27
13,96
14,31
0,02
12 DKC4751
16,31 13,78
13,86
15,78
16,03
15,51
16,53
13,69
15,54
15,11
13,76
14,58
15,04
0,75
13 SY Dartona 14,89 13,92
13,07
12,10
14,59
13,82
15,46
13,17
13,80
12,08
13,13
13,28
13,61
-0,68
14 SY Octavius 16,13 14,16
13,77
12,81
13,65
13,03
15,95
12,66
14,39
12,28
12,59
13,61
13,75
-0,54
RGT 15 Exxaltan
15,80 13,11
12,66
9,99
14,44
12,39
16,43
13,39
14,26
13,92
11,53
14,15
13,51
-0,78
16 LG30389
16,67 12,65
13,70
12,92
13,96
13,24
15,52
12,41
14,21
14,29
12,98
12,98
13,79
-0,50
17 P9903
15,76 13,74
15,24
14,97
16,45
14,74
16,27
13,78
15,67
14,77
14,77
12,31
14,87
0,59
18 DKC4943
15,99 13,86
15,40
15,71
16,71
15,77
14,81
14,28
16,02
16,42
15,44
13,68
15,34
1,05
Átlag 1
15,87 13,48 14,26 13,85 14,99 13,88 15,83 13,49 14,52 14,26 13,45 13,57 14,29
0,00
Átlag 2
15,87 13,46 14,19 13,74 14,89 13,77 15,89 13,45 14,43 14,13 13,34 13,57 14,23
0,03
Maximum 16,67 14,50 15,57 15,78 16,71 15,77 17,33 14,44 16,08 16,42 15,44 14,61 15,34 Minimum 14,89 11,95 12,66
9,99
12,88 12,39 14,70 12,41 13,03 12,08 11,53 12,31 13,14
SzD 5%
1,40
1,02
0,86
1,34
1,19
1,13
1,77
1,18
0,93
1,08
1,07
1,75
C.V. %
6,20
5,31
4,22
6,80
5,59
5,75
7,87
6,14
4,49
5,32
5,61
9,06
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft.; **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
76
Top20 Fajtakísérletek eredményei
6. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek szemnedvesség adatai kísérleti helyenként, korai csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016
Small plot comparative variety trials 2016
Korai éréscsoport – Szemnedvesség, % / Early maturity group – Grain moisture at harvest %
Nagyigmánd
Dalmand
Bóly Normál
Bóly Öntözés + N
Bóly Optimum*
Mező-falva
Cegléd Normál
Cegléd Optimum**
Makó
Békéscsaba
Szerencs
Átlag
Eltérés a főátlagtól
1
DKC3623
24,12
21,25
17,88
15,05
15,35
15,20
19,63
16,70
17,20
12,50
14,73
24,85
17,87
-1,50
2
P9074
22,68
21,68
18,18
15,80
15,98
15,90
20,00
17,65
17,30
13,35
15,08
23,70
18,11
-1,26
3
DKC3939
23,82
21,63
18,55
16,30
16,18
15,83
19,58
16,98
17,50
13,40
16,23
24,70
18,39
-0,98
4
DKC4351
23,44
22,23
19,53
16,63
17,25
16,73
19,58
18,10
18,63
14,50
16,38
24,05
18,92
-0,45
5
DKC4555
25,67
22,53
19,80
16,90
17,15
16,75
19,80
18,23
19,13
14,30
16,80
25,73
19,40
0,03
6
DKC4541
25,73
22,65
19,25
16,80
17,10
16,58
19,95
18,25
18,40
15,25
17,25
26,58
19,48
0,11
7
Winxx
24,72
25,10
20,70
17,53
17,43
16,80
20,03
18,05
18,93
14,35
17,10
25,20
19,66
0,29
8
P9537
22,50
23,38
19,75
17,23
17,88
17,48
20,38
18,80
19,33
14,75
17,73
26,85
19,67
0,30
9
P9486
24,79
22,75
19,08
16,93
16,70
16,53
21,63
17,23
18,58
15,00
17,40
24,95
19,29
-0,07
10
RH15018
23,49
23,43
20,68
17,78
18,63
17,50
19,83
18,43
19,90
17,05
19,38
27,80
20,32
0,95
11
DKC4717
25,87
23,23
20,18
17,13
17,50
17,03
20,95
18,20
18,65
15,75
17,05
26,88
19,87
0,50
12
DKC4751
26,00
24,68
21,15
17,85
18,63
17,93
20,83
18,48
19,40
16,10
18,20
27,58
20,57
1,20
13
SY Dartona
24,14
24,10
20,10
17,25
17,23
17,05
19,48
18,48
19,28
14,20
16,55
24,50
19,36
-0,01
14
SY Octavius
23,46
22,78
20,05
17,68
17,63
17,13
19,98
18,73
19,38
14,75
17,10
25,78
19,53
0,16
15
RGT Exxaltan
24,06
22,80
19,00
16,58
16,53
16,60
19,98
17,55
18,83
14,15
17,10
25,68
19,07
-0,30
16
LG30389
23,74
23,80
19,45
16,73
16,88
16,95
19,70
17,60
18,10
14,40
17,93
25,75
19,25
-0,12
17
P9903
26,07
22,88
19,85
18,15
17,85
17,83
19,83
18,15
19,28
15,50
18,50
27,25
20,09
0,72
18
DKC4943
25,00
23,33
20,50
17,55
17,73
17,43
19,40
18,38
19,13
15,20
17,70
26,33
19,80
0,43
Átlag 1
24,41 23,01 19,65 16,99 17,20 16,84 20,03 18,00 18,72 14,69 17,12 25,78
19,37
0,00
Átlag 2
24,37 22,99 19,60 16,96 17,17 16,81 20,06 17,98 18,69 14,66 17,09 25,75
19,34
0,08
Maximum 26,07 25,10 21,15 18,15 18,63 17,93 21,63 18,80 19,90 17,05 19,38 27,80
20,57
Minimum
22,50 21,25 17,88 15,05 15,35 15,20 19,40 16,70 17,20 12,50 14,73 23,70
17,87
SzD5%
1,55
1,04
0,70
0,73
0,56
0,56
n.s
0,74
0,83
0,94
0,66
4,32
C.V. %
4,48
3,17
2,52
3,01
2,30
2,35
7,91
2,90
3,13
4,51
2,71
11,80
Fajták
Bruck
Kísérleti helyek / Trial locations
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft. **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
77
Kukorica Barométer
7. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek szárszilárdsági adatai (Megdőlt tő %) kísérleti helyenként, korai csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016
Small plot comparative variety trials 2016
Korai éréscsoport – Megdőlt tő % / Early maturity group – logged plants %
Fajták
Nagyigmánd
Dalmand
Bóly Normál
Bóly Öntözés + N
Bóly Optimum*
Cegléd Normál
Cegléd Optimum**
Makó
Békéscsaba
Átlag
Eltérés a főátlagtól
Kísérleti helyek / Trial locations
1
DKC3623
0,00
3,72
5,95
1,70
6,23
0,83
0,00
10,66
4,29
3,71
-12,07
2
P9074
0,00
13,92
38,42
15,37
43,06
1,21
2,87
17,06
5,32
15,25
-0,53
3
DKC3939
0,00
2,91
13,16
5,46
11,85
0,00
0,00
0,40
3,69
4,16
-11,62
4
DKC4351
0,00
6,52
31,90
9,15
42,62
0,40
0,00
16,67
2,43
12,19
-3,60
5
DKC4555
0,00
8,32
40,06
19,09
28,57
0,77
1,67
8,51
6,34
12,59
-3,19
6
DKC4541
0,00
1,21
7,18
8,78
19,31
0,79
0,00
1,97
4,07
4,81
-10,97
7
Winxx
0,45
29,84
14,80
12,31
20,77
0,00
0,83
7,90
5,58
10,28
-5,51
8
P9537
0,85
29,84
25,29
18,98
26,24
2,19
0,43
22,81
7,49
14,90
-0,88
9
P9486
0,00
1,95
6,92
1,63
1,71
1,19
0,00
1,66
1,57
1,85
-13,94
10
RH15018
8,11
58,30
33,28
45,07
35,89
0,82
5,49
34,21
8,09
25,47
9,69
11
DKC4717
1,63
13,40
35,37
22,27
20,98
0,00
0,86
11,36
10,42
12,92
-2,86
12
DKC4751
0,00
3,29
5,98
6,20
11,20
0,85
0,00
3,36
6,20
4,12
-11,66
13
SY Dartona
36,59
68,03
90,85
66,85
67,91
21,83
27,92
72,90
13,76
51,85
36,06
14
SY Octavius
0,82
66,78
63,43
53,19
64,09
12,53
19,14
89,33
14,10
42,60
26,82
15
RGT Exxaltan
0,42
58,83
78,44
24,69
62,34
5,69
6,97
23,25
10,58
30,13
14,35
16
LG30389
2,42
44,23
60,19
32,19
36,42
5,03
8,83
23,42
15,07
25,31
9,53
17
P9903
0,00
28,57
8,12
7,43
12,79
2,08
2,00
16,18
4,99
9,13
-6,65
18
DKC4943
0,00
3,59
6,52
4,20
6,31
1,59
0,83
0,45
1,99
2,83
-12,95
Átlag 1
2,85
24,63
31,43
19,70
28,79
3,21
4,33
20,12
7,00
15,78
0,00
Átlag 2
3,02
25,86
32,90
20,61
30,12
3,31
4,53
21,27
7,29
16,55
0,67
Maximum
36,59
68,03
90,85
66,85
67,91
21,83
27,92
89,33
15,07
51,85
Minimum
0,00
1,21
5,95
1,63
1,71
0,00
0,00
0,40
1,57
1,85
SzD5%
n.s
n.s
n.s
n.s
n.s
n.s
n.s
n.s
n.s
C.V. %
149,70
69,62
58,90
58,68
67,48
118,27
114,50
49,42
35,47
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft. **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
78
Top20 Fajtakísérletek eredményei
8. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek komplex táblázata, középérésű csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016 – Középérésű hibridek csoportja Small plot comparative variety trials 2016 – Medium maturity group Viszonyítás: csökkenő sorrend / descending Nemesítő rövid neve
t/ha
%a
%b
%
elt. a
elt. b
50% nővirágzás vetéstől nap elt. a
1
P0023
Pioneer
15,37
103,2
100,0
21,71
0,44
1,54
78
0
11,3
2,6
420
2
Mexini
RAGT
14,97
100,5
97,4
22,49
1,23
2,33
79
1
8,0
-0,7
490
3
DKC5068
Monsanto
14,96
100,4
97,3
20,95
-0,31
0,79
76
-1
6,3
-2,4
480
4
DKC5141
Monsanto
14,86
99,8
96,7
20,77
-0,50
0,60
78
0
7,3
-1,4
450
Töréskori szemnedvesség
Szemtermés
Szárszilárdsági hiba %
elt. a
Bejelentett FAO érték
Fajták (* = Standard fajta)
Sorrend
5
DKC4943
Monsanto
14,83
99,5
96,5
20,17
-1,10
0,00
78
0
3,0
-5,7
480
6
RGT Lexxtour
RAGT
14,40
96,7
93,7
21,51
0,24
1,34
78
0
16,3
7,6
480
-
21,27
0,00
-
77,86
0,00
8,70
0,00
Átlag
14,90 100,00
SzD5%
0,45
1,00
0,68
n.s
C.V. %
2,41
3,74
0,70
26,55
Helyek száma
12
12
6
9
Átlag – csoportátlag az összes szereplő figyelembe vételével; % a – átlaghoz viszonyított relatív mennyiség; % b – maximumhoz viszonyított relatív mennyiség; elt. a – átlaghoz viszonyított abszolút eltérés; elt. b – minimumhoz viszonyított abszolút eltérés 15.6
15.4
P0023
15.2
DKC5068 DKC5141 20
20.5
DKC4943
15
21 14.8
Mexini 21.5
22
22.5
23
14.6
14.4
RGT Lexxtour
14.2
3. ábra: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek termés-szemnedvesség diagramja, középérésű csoport, 2016
79
Kukorica Barométer
9. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek termés adatai kísérleti helyenként, közép érésű csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016
Small plot comparative variety trials 2016
Középérésű csoport- Terméseredmények, t/ha / – Medium maturity group – Harvest results, t/ha
Bóly Normál
Bóly Öntözés + N
Bóly Optimum*
Mezőfalva
Cegléd Normál
Cegléd Optimum**
Makó
Békéscsaba
Szerencs
16,94 15,63 16,54 15,68 17,25 16,90 16,49 17,25 15,63 1,07 5,21
13,75 13,25 14,43 13,91 14,46 13,85 13,94 14,46 13,25 0,87 4,94
15,63 16,02 14,84 13,64 14,54 15,55 15,04 16,02 13,64 0,85 4,56
15,18 14,90 14,56 14,09 14,93 14,39 14,67 15,18 14,09 1,28 6,90
16,45 15,13 16,09 14,58 16,06 16,18 15,75 16,45 14,58 1,33 6,77
15,51 14,89 14,60 14,87 15,40 15,38 15,11 15,51 14,60 1,16 6,14
16,00 15,33 14,95 14,63 14,86 15,39 15,19 16,00 14,63 1,51 7,92
13,93 13,84 14,32 13,37 13,14 13,57 13,70 14,32 13,14 1,19 6,92
15,27 14,71 14,90 14,31 15,04 14,31 14,76 15,27 14,31 0,86 4,61
15,86 15,24 15,42 15,32 15,99 15,24 15,51 15,99 15,24 1,11 5,70
15,29 14,87 13,67 14,11 13,90 14,55 14,39 15,29 13,67 0,69 3,81
14,65 14,16 14,05 14,34 14,06 14,24 14,25 14,65 14,05 1,00 5,56
15,37 14,83 14,86 14,40 14,97 14,96 14,90 15,37 14,40
%
Dalmand
P0023 DKC4943 DKC5141 RGT Lexxtour Mexini DKC5068 Átlag Maximum Minimum SzD5% C.V. %
Átlag
Nagyigmánd
1 2 3 4 5 6
Fajták
Bruck
Kísérleti helyek / Trial locations – Dunántúl és Alföld
103,17 99,53 99,76 96,66 100,46 100,42 100,00
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft. **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
10. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek szemnedvesség adatai kísérleti helyenként, középérésű csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016
Small plot comparative variety trials 2016
Középérésű csoport- Szemnedvesség, % / – Medium maturity group– Grain moisture at harvest %
Bóly Normál
Bóly Öntözés + N
Bóly Optimum*
Mezőfalva
Cegléd Normál
Cegléd Optimum**
Makó
Békéscsaba
Szerencs
26,33 23,39 23,52 25,07 27,49 26,63 25,40 27,49 23,39 3,09 9,77
27,23 25,78 26,80 28,40 28,80 25,65 27,11 28,80 25,65 1,00 2,92
21,70 21,00 21,38 22,03 22,33 20,30 21,45 22,33 20,30 0,81 2,97
19,15 18,43 19,20 19,13 20,50 18,58 19,16 20,50 18,43 0,84 3,45
18,48 18,23 19,18 18,78 19,90 18,45 18,83 19,90 18,23 1,03 4,34
18,88 18,48 18,78 18,70 20,25 18,90 19,00 20,25 18,48 0,65 2,70
22,85 20,78 23,05 21,65 21,48 21,35 21,86 23,05 20,78 n.s 10,71
19,93 13,90 18,60 19,45 19,63 18,83 18,39 19,93 13,90 n.s 24,55
20,20 19,30 14,28 20,40 19,75 19,58 18,92 20,40 14,28 n.s 25,04
17,50 17,35 16,70 17,40 17,70 16,55 17,20 17,70 16,55 1,25 5,73
19,05 17,93 18,38 18,58 21,15 18,50 18,93 21,15 17,93 0,82 3,42
29,25 27,45 29,40 28,50 30,98 28,13 28,95 30,98 27,45 n.s 10,13
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft. **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
80
21,71 20,17 20,77 21,51 22,49 20,95 21,27 22,49 20,17
%
Dalmand
P0023 DKC4943 DKC5141 RGT Lexxtour Mexini DKC5068 Átlag Maximum Minimum SzD5% C.V. %
Átlag
Nagyigmánd
1 2 3 4 5 6
Fajták
Bruck
Kísérleti helyek / Trial locations – Dunántúl és Alföld
102,09 94,82 97,67 101,12 105,78 98,52 100,00
Top20 Fajtakísérletek eredményei
11. táblázat: A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajta összehasonlító kísérletek szárszilárdsági adatai (Megdőlt tő %) kísérleti helyenként, középérésű csoport, 2016 Kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek 2016
Small plot comparative variety trials 2016
Középérésű csoport - Megdőlt tő % / Medium maturity group - logged plants %
Bóly Normál
Bóly Öntözés + N
Bóly Optimum*
Cegléd Optimum*
Makó
Békéscsaba
Átlag
%
1 P0023
26,27
28,50
5,02
10,43
0,42
0,00
10,73
5,19
10,82
128,96
2 DKC4943
4,58
6,49
3,70
3,24
0,00
0,00
2,63
1,76
2,80
33,38
Fajták
Cegléd Normál
Dalmand
Kísérleti helyek / Trial locations – Dunántúl és Alföld
3 DKC5141
6,18
34,71
5,24
2,93
0,38
0,00
5,74
2,93
7,26
86,57
4 RGT Lexxtour
32,91
43,01
10,30
23,62
5,75
1,60
5,88
3,21
15,79
188,13
5 Mexini
10,28
18,82
6,62
7,14
0,00
0,00
16,71
2,04
7,70
91,78
6 DKC5068
2,86
25,49
4,73
7,92
0,00
0,40
4,32
2,07
5,97
71,18 100,00
Átlag
13,85
26,17
5,94
9,21
1,09
0,33
7,67
2,87
8,39
Maximum
32,91
43,01
10,30
23,62
5,75
1,60
16,71
5,19
15,79
Minimum
2,86
6,49
3,70
2,93
0,00
0,00
2,63
1,76
2,80
SzD5%
n.s
n.s
n.s
n.s
n.s
1,14
n.s
1,96
C.V. %
51,31
65,30
75,66
56,24
283,67
282,86
81,85
51,44
*Bóly Optimum: szerves mikrogranulátum startertrágya kezelés, Gramen Kft. **Cegléd Optimum: állománykezelés rovar- és gombakártevők ellen, BASF Hungária Kft.
81
Kukorica Barométer
Bruck
Mezőfalva
Bóly Öntözés + N
Cegléd Optimum
Dalmand
Makó
Bóly Optimum
Bóly Normál
Szerencs
Cegléd Normál
Nagyigmánd
Békéscsaba
Átlag
12. táblázat: Színes fajtaválasztási segédlet a Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek 2016. évi eredményei alapján, Korai csoport (%-os eltérés az országos átlagtól; a színtelen cellák adatai az átlag körül helyezkednek el, a színek 5%-os lépésekben változnak) Átlag t/ha
DKC4943
12
4
17
12
8
15
10
10
-4
-0
-3
8
7
15,3
DKC4751
16
16
12
9
-3
6
9
10
2
-4
-4
-4
5
15,1
P9537
20
10
12
13
8
3
1
-1
2
-1
2
-4
5
15,0
P9903
12
14
15
10
7
3
3
5
-14
-4
-4
3
4
14,9
P9486
10
7
13
5
6
2
9
10
-9
-6
-3
4
4
14,9
DKC4555
14
21
10
-1
2
7
-3
-1
-2
-5
-3
-3
3
14,7
DKC4541
4
13
6
0
9
4
-3
2
-6
-2
-7
-3
1
14,5
DKC4351
9
13
8
2
-1
-0
-6
2
-2
1
-10
-3
1
14,4
DKC4717
14
5
1
0
-0
2
-0
-3
-2
-6
-1
-7
0
14,3
RH15018
10
11
-5
6
2
-0
-7
-4
-8
-8
-2
-2
-1
14,2
Winxx
11
13
7
-3
-4
6
-4
1
-7
-8
-11
-11
-1
14,2
P9074
12
6
7
-3
0
-2
-10
-2
-3
0
-3
-14
-1
14,1
DKC3623
9
14
-2
-9
0
-7
-6
-7
-7
-8
-14
-8
-4
13,8
SY Octavius
9
12
-4
1
-4
-14
-9
-10
-5
-11
-1
-12
-4
13,7
SY Dartona
11
8
2
-3
-9
-15
-3
-15
-7
-8
-3
-8
-4
13,7
LG30389
7
9
-2
-1
-4
0
-7
-10
-9
-13
-11
-9
-4
13,7
RGT Exxaltan
10
15
1
-0
-11
-3
-13
-30
-1
-6
-8
-19
-6
13,5
DKC3939
5
3
-10
-8
-9
-9
-11
-12
-7
-12
-16
-13
-8
13,1
15,8
15,8
15,0
14,5
14,3
14,3
13,9
13,8
13,6
13,5
13,5
13,5
14,3
14,3
Fajták
Átlag 1 t/ha
82
Top20 Fajtakísérletek eredményei
Fajták
Bruck
Mezőfalva
Bóly Öntözés + N
Cegléd Optimum
Dalmand
Makó
Bóly Optimum
Bóly Normál
Szerencs
Cegléd Normál
Nagyigmánd
Békéscsaba
Átlag
13. táblázat: Színes fajtaválasztási segédlet a Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek 2016. évi eredményei alapján, Korai csoport (%-os eltérés a helyi átlagtól; a színtelen cellák adatai az átlag körül helyezkednek el, a színek 5%-os lépésekben változnak) Átlag t/ha
DKC4943
0,8
-6,4
11,4
10,3
8,0
15,2
13,6
13,5
0,8
5,8
2,8
14,8
7,4
15,3
DKC4751
4,9
4,4
7,0
7,0
-2,8
6,0
11,7
14,0
7,4
1,5
2,2
2,3
5,5
15,1
P9537
8,6
-0,7
7,0
10,8
7,7
2,8
4,0
1,8
7,6
5,1
7,6
1,8
5,3
15,0
P9903
1,0
2,8
9,7
7,9
6,8
3,6
6,2
8,1
-9,3
2,2
2,0
9,8
4,2
14,9
P9486
-0,5
-3,2
7,7
3,8
6,6
2,2
11,8
13,5
-4,6
-0,8
3,3
10,4
4,1
14,9
DKC4555
3,0
9,5
5,2
-2,5
2,2
7,2
-0,2
2,6
3,4
0,8
3,1
3,3
3,2
14,7
DKC4541
-5,8
2,0
1,1
-1,6
9,1
4,1
-0,1
4,8
-0,7
4,2
-1,8
3,3
1,5
14,5
DKC4351
-1,6
1,8
3,1
0,3
-0,9
-0,2
-3,4
4,9
3,1
7,0
-4,2
3,3
1,1
14,4
DKC4717
3,0
-5,4
-3,4
-1,4
-0,1
1,7
2,9
0,0
2,8
0,1
4,7
-1,4
0,2
14,3
RH15018
-0,8
0,5
-9,9
4,5
2,5
0,1
-4,5
-0,8
-3,4
-3,1
3,3
3,5
-0,7
14,2
Winxx
0,0
2,3
1,9
-4,3
-4,1
6,0
-1,1
4,3
-2,2
-2,4
-5,4
-5,7
-0,8
14,2
P9074
1,1
-4,1
1,9
-4,9
0,2
-1,5
-7,4
1,4
1,8
6,1
2,8
-8,7
-1,0
14,1
DKC3623
-1,9
3,2
-6,5
-10,2
0,6
-7,3
-3,2
-4,3
-2,5
-2,5
-8,4
-2,3
-3,7
13,8
SY Octavius
-2,0
0,8
-8,9
-0,9
-3,4
-13,9
-6,1
-7,5
0,3
-6,2
5,0
-6,4
-4,1
13,7
SY Dartona
0,6
-2,3
-2,7
-5,0
-8,4
-15,3
-0,5
-12,6
-2,2
-2,4
3,3
-2,4
-4,1
13,7
LG30389
-3,6
-2,0
-6,9
-2,2
-3,9
0,3
-4,7
-6,7
-4,4
-8,0
-6,2
-3,5
-4,3
13,7
RGT Exxaltan
-0,9
3,8
-3,7
-1,8
-11,2
-2,4
-10,7
-27,9
4,2
-0,8
-2,7
-14,3
-5,5
13,5
DKC3939
-5,7
-7,1
-14,1
-9,8
-8,8
-8,6
-8,3
-9,3
-2,2
-6,7
-11,4
-7,6
-8,3
13,1
Átlag 1 t/ha
15,8
15,8
15,0
14,5
14,3
14,3
13,9
13,8
13,6
13,5
13,5
13,5
14,3
14,3
83
Kukorica Barométer
Bruck
Bóly Öntözés + N
Makó
Mezőfalva
Bóly Optimum
Dalmand
Cegléd Optimum
Bóly Normál
Békéscsaba
Szerencs
Nagyigmánd
Cegléd Normál
Átlag
Átlag
14. táblázat: Színes fajtaválasztási segédlet a Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek 2016. évi eredményei alapján, Középérésű csoport (%-os eltérés az országos átlagtól; a színtelen cellák adatai az átlag körül helyezkednek el, a színek 5%-os lépésekben változnak)
P0023
12,0
10,4
6,5
7,5
4,2
4,9
2,5
1,9
2,6
-1,6
-7,7
-6,5
3,1
15,35
DKC5068
13,0
8,7
2,3
3,3
3,3
4,4
-3,9
-3,4
-2,3
-4,4
-7,0
-8,9
0,4
14,96
Mexini
12,1
7,9
7,4
-0,3
3,4
-2,4
1,0
0,3
-6,7
-5,6
-2,9
-11,8
0,2
14,92
DKC4943
8,2
1,6
2,4
2,9
-0,0
7,6
-1,3
0,0
-0,2
-4,9
-11,0
-7,0
-0,1
14,87
DKC5141
9,0
8,1
3,6
0,4
-2,0
-0,3
0,0
-2,3
-8,2
-5,7
-3,1
-3,8
-0,4
14,84
RGT Lexxtour
6,6
-2,1
2,9
-1,7
-0,1
-8,4
-3,9
-5,4
-5,3
-3,7
-6,6
-10,3
-3,2
14,42
Fajták
Átlag
16,40 15,75 15,51 15,19 15,11 15,04 14,76 14,67 14,39 14,25 13,94 13,70 14,89 14,89
Bruck
Bóly Öntözés + N
Makó
Mezőfalva
Bóly Optimum
Dalmand
Cegléd Optimum
Bóly Normál
Békéscsaba
Szerencs
Nagyigmánd
Cegléd Normál
Átlag
Átlag
15. táblázat: Színes fajtaválasztási segédlet a Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérletek 2016. évi eredményei alapján, Középérésű csoport (%-os eltérés a helyi átlagtól; a színtelen cellák adatai az átlag körül helyezkednek el, a színek 5%-os lépésekben változnak)
P0023
1,7
4,4
2,3
5,3
2,7
3,9
3,5
3,5
6,2
2,8
-1,4
1,7
3,1
15,35
DKC5068
2,6
2,8
-1,8
1,3
1,8
3,4
-3,0
-1,9
1,1
-0,1
-0,6
-0,9
0,4
14,96
Mexini
1,8
2,0
3,1
-2,2
1,9
-3,3
1,9
1,7
-3,5
-1,3
3,7
-4,0
0,2
14,92
DKC4943
-1,7
-3,9
-1,7
0,9
-1,5
6,6
-0,3
1,5
3,3
-0,6
-5,0
1,1
-0,1
14,87
DKC5141
-1,1
2,2
-0,6
-1,6
-3,4
-1,3
1,0
-0,8
-5,0
-1,4
3,5
4,6
-0,4
14,84
RGT Lexxtour
-3,3
-7,4
-1,3
-3,7
-1,6
-9,3
-3,0
-4,0
-2,0
0,6
-0,3
-2,4
-3,2
14,42
Átlag
16,40 15,75 15,51 15,19 15,11 15,04 14,76 14,67 14,39 14,25 13,94 13,70 14,89 14,89
Fajták
84
Top20 kísérletek termésstabilitása
A TOP20 kísérletek kukorica hibridjeinek termésstabilitása 2016-ban Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár A korábbi évekhez hasonlóan a 2016. év eredményei alapján is elemeztük a vizsgált hibridek teljesítményét eltérő termőhelyi reakcióik alapján. A 12 kisparcellás kísérlet egymástól különböző környezeti feltételeket biztosított a növények fejlődéséhez, ami lehetőséget adott arra, hogy széles teljesítmény intervallumban, megbízhatóan összehasonlítsuk a kukoricákat. A85már megszokott felépítésű ábrákon a TOP20 kísérletek hibridjeit tenyészidejük szerint kisebb csoportokba rendezve, 5-7 fajta teljesítményét együtt mutatjuk be. Csakúgy, mint az előző évek ábráink, ezeken is látható egy függőleges piros vonal (képzeletbeli vonalzó), amely a TOP20 kísérletekben az adott csoport 2016. évi országos termésátlagát mutatja. Újdonság ugyanakkor, hogy 2016-ban minden egyes ábrához egy táblázatot is csatoltunk, ami a grafikonokon megadott képletek alapján pontosan számszerűsíti, hogy a termőhelyi potenciál változásával a magunk mögött hagyott évjáratban miként módosult az egyes hibridek rangsorrendje az adott csoportban.
85
Kukorica Barométer
20
1. (FAO 300) y = 1,1441x - 2,3039 R = 0,8854 2. (FAO 310) y = 0,9192x + 1,247 R = 0,7244
19 18 17
3. (FAO 330) y = 0,8562x + 1,0798 R = 0,8382 4. (FAO 330) y = 0,8945x + 1,8805 R = 0,8461
Szemtermés t/ha
16 15
5. (FAO 350) y = 1,186x - 1,9035 R = 0,8984
14 13 12 11 10
TOP20 FAO 300-350 országos átlag = 14,04 t/ha
9 8 7
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
Környezeti átlag t/ha 1: DKC3623
2: P9074
3: DKC3939
4: DKC4351
5: DKC4555
1. ábra: Korai kukorica hibridek termésstabilitása. TOP20 kísérletek, 2016. FAO 300-350 1. táblázat: Korai kukorica hibridek termésstabilitás alapján meghatározott rangsorrendje TOP20 kísérletek, 2016. FAO 300-350 Termésszint t/ha
86
Hibridek rangsorrendje DKC3623
P9074
DKC3939
DKC4351
DKC4555
7,0-9,0
5.
2.
3.
1.
4.
9,1-11,7
5.
2.
4.
1.
3.
11,8
4.
2.
5.
1.
3.
11,9-12,9
4.
3.
5.
1.
2.
13,0-15,7
4.
3.
5.
2.
1.
15,8-16,7
3.
4.
5.
2.
1.
16,8-20,0
2.
4.
5.
3.
1.
Top20 kísérletek termésstabilitása
20
1. (FAO 360) y = 0,8773x + 1,7307 R = 0,7256 2. (FAO 370) y = 1,2764x - 4,4056 R = 0,8125
19 18
Szemtermés t/ha
17
3. (FAO 370) y = 1,0195x + 0,2099 R = 0,687 4. (FAO 370) y = 0,8786x + 2,0801 R = 0,5564
16 15
5. (FAO 380) y = 0,9483x + 0,385 R = 0,6631
14 13 12 11 10
TOP20 FAO 360-380 országos átlag = 14,55 t/ha
9 8 7
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
Környezeti átlag t/ha 1: DKC4541
2:Winxx
3:P9537
4: P9486
5: RH15018
2. ábra: Korai kukorica hibridek termésstabilitása. TOP20 kísérletek, 2016. FAO 360-380
2. táblázat: Korai kukorica hibridek termésstabilitás alapján meghatározott rangsorrendje TOP20 kísérletek, 2016. FAO 360-380 Termésszint t/ha
Hibridek rangsorrendje DKC4541
Winxx
P9537
P9486
RH15018
7,0-10,8
2.
5.
3.
1.
4.
10,9-13,3
3.
5.
2.
1.
4.
13,4-14,6
3.
5.
1.
2.
4.
14,7-15,4
3.
4.
1.
2.
5.
15,5-16,3
4.
3.
1.
2.
5.
16,4-17,9
4.
2.
1.
3.
5.
18,0-20,0
4.
1.
2.
3.
5.
87
Kukorica Barométer
20 19
1. (FAO 390) y = 0,7034x + 4,3848 R = 0,7735
18
2. (FAO 390) y = 0,8915x + 2,4777 R = 0,6149
Szemtermés t/ha
17 16
3. (FAO 390) y = 1,059x - 1,2594 R = 0,758
15
4. (FAO 390) y = 1,0333x - 0,8887 R = 0,7533
14
5. (FAO 390) y = 1,5066x - 7,7771 R = 0,694
13 12
6. (FAO 390) y = 0,9527x + 0,2224 R = 0,8471 7. (FAO 390) y = 0,8535x + 2,8403 R = 0,4835
11 10
TOP20 FAO 390 országos átlag = 14,12 t/ha
9 8 7
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
Környezeti átlag t/ha 1: DKC4717
2: DKC4751
3: SY Dartona
5: RGT Exxaltan
6: LG30389
7: P9903
4: SY Octavius
3. ábra: Korai kukorica hibridek termésstabilitása. TOP20 kísérletek, 2016. FAO 390 3. táblázat: Korai kukorica hibridek termésstabilitás alapján meghatározott rangsorrendje TOP20 kísérletek, 2016. FAO 390 Termésszint t/ha
88
Hibridek rangsorrendje DKC4717
DKC4751
SY Dartona
SY Octavius
RGT Exxaltan
LG30389
P9903
7,0-9,5
1.
3.
6.
5.
7.
4.
2.
9,6-10,1
1.
2.
6.
5.
7.
4.
3.
10,2-10,3
2.
1.
6.
5.
7.
4.
3.
10,4-13,7
3.
1.
6.
5.
7.
4.
2.
13,8-13,9
3.
1.
6.
4.
7.
5.
2.
14,0-14,4
3.
1.
5.
4.
7.
6.
2.
14.5
3.
1.
4.
5.
6.
7.
2.
14,6-15,1
3.
1.
5.
6.
4.
7.
2.
15,2-15,8
4.
1.
5.
6.
3.
7.
2.
15,9-16,2
5.
1.
4.
6.
3.
7.
2.
16,3-16,6
6.
1.
4.
5.
2.
7.
3.
16,7-19,9
7.
2.
4.
5.
1.
6.
3.
20.0
7.
2.
3.
5.
1.
6.
4.
Top20 kísérletek termésstabilitása
20 19
1. (FAO 420) y = 1,1006x - 1,0407 R = 0,9045
18
2. (FAO 450) y = 0,8894x + 1,6265 R = 0,6976
Szemtermés t/ha
17
3. (FAO 480) y = 0,8564x + 2,0839 R = 0,7553
16
4. (FAO 480) y = 0,7522x + 3,2163 R = 0,6938
15 14
5. (FAO 480) y = 1,2029x - 2,9927 R = 0,8588
13 12
6. (FAO 490) y = 1,1985x - 2,8932 R = 0,919
11 10
TOP20 FAO 420-490 országos átlag = 14,89 t/ha
9 8 7
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
Környezeti átlag t/ha 1: P0023
2: DKC4943
3: DKC5141
4: RGT Lexxtour
5: Mexini
6: DKC5068
4. ábra: Középérésű kukorica hibridek termésstabilitása TOP20 kísérletek, 2016. FAO 420-490 4. táblázat: Középérésű kukorica hibridek termésstabilitás alapján meghatározott rangsorrendje TOP20 kísérletek, 2016. FAO 420-490 Termésszint t/ha
Hibridek rangsorrendje P0023
DKC4943
DKC5141
RGT Lexxtour
Mexini
DKC5068
7,0-10,8
4.
3.
2.
1.
6.
5.
10,9-11,5
4.
3.
1.
2.
6.
5.
11,6-12,2
4.
2.
1.
3.
6.
5.
12,3-12,6
3.
2.
1.
4.
6.
5.
12.7
2.
3.
1.
4.
6.
5.
12,8-13,7
1.
3.
2.
4.
6.
5.
13.8
1.
3.
2.
6.
5.
4.
13,9-20,0
1.
2.
3.
6.
5.
4.
89
Kukorica Barométer Színes fajtaválasztó 2017-re A Kukorica Termésverseny résztvevőinek Versenyzésre nem teljesen ugyanolyan szempontok szerint választ az ember hibridet, mint gazdasági célú felhasználásra. A verseny céljára kiválasztott hibridnek engedményeket tehet pl. a vízleadásból, hiszen az elsődleges szempont a termésátlag. Akár többletkockázat is felvállalható, hiszen a „nagyot nem bukunk” elv alapján nagyobb tősűrűség is megengedett. Az sem olyan nagy baj, ha drágább a mag, hiszen bőven megtérülhet az ára. Nem szabad viszont engedni a betegség ellenállóságból, a szárazság és hőtűrésből és a növényvédő szerek iránti érzékenységből! Az alábbiakban általánosabban is áttekintjük a termésversenyre készülődés legfontosabb szempontjait.
Alapelvek: •• A versenyzés összetett folyamat, célszerű tanácsadókat és segítőket bevonni. •• A versenyszabályzat ismerete és betartása nélkül kevés esélye van a sikeres versenyzésnek, függetlenül a termőhely és a hibrid megválasztásától és az alkalmazott agrotechnikától. •• A versenyben a versenykiírás szerinti keretek között elérhető legnagyobb termést kell megcélozni, amely követelmény a célnak megfelelő döntéssorozat végrehajtása nélkül csak kis valószínűséggel teljesül. •• A nagy termést mindig az „adott körülmények” között kell elérni, amelyeket megváltoztatni nem tudunk. •• Mind az alkalmazkodás, mind a kihasználás legfontosabb tényezője a kiválasztott hibrid – kiváló vetőmag, megfelelő agrotechnika és sikeres növényvédelem vezethet a legjobbak közötti megmérettetéshez.
A versenyző teendői: •• •• •• •• •• •• •• •• ••
90
Regisztrálnia kell a magyarkukoricaklub.hu honlapon a IX. Kukorica Termésversenyre. Meg kell tanulnia a Versenyszabályzatot. Figyelemmel kell kísérnie a megjelenő tájékoztató anyagokat, hírleveleket. A versenyzésről való döntéstől kezdve fel kell vennie a beszállítói tanácsadókkal a kapcsolatot a termékek legjobb felhasználása érdekében. A versenyzésre alkalmas területet kell választania, amely megfelel a mérettel és alakkal szemben támasztott követelményeknek. A talajt már az elővetemény lekerülésétől kezdve a lehető legjobb karban kell tartani. A talaj tápanyag szintjét és tápanyag szolgáltató képességét versenyszintre kell hozni. Nagy termőképességű hibridet kell választani, meg kell ismerni tulajdonságait, a feltételekkel szemben támasztott igényeit, s azokat ki kell elégíteni. A növényállományt meg kell védeni károsítóktól.
Színes fajtaválasztó
A több parcellás versenyzés előnyei A verseny lehetőséget nyújt több parcella regisztrálására. A több parcellás versenyzésnek előnye, hogy saját parcelláink között osztjuk meg a kockázatot. Ha ismerjük, melyiken várhatunk száraz évjáratban nagyobb termést, s melyik használja ki jobban a nagyobb csapadékmennyiséget, célszerű a maximális ígérettel rendelkező hibridet vetni mindkét parcellába. Ha nagyjából azonos a regisztrált parcellák teljesítőképessége, akkor célszerű az egyiket maximális termésre, a másikat nagyobb kockázatviselésre felkészíteni.
A versenyhibrid kiválasztása a Top20 kisparcellás fajtakísérletek eredményei alapján Arra tekintettel, hogy a versenyparcellákat a kedvezőbb adottságú területeken választják ki, és a bizonyítottan nagy termésű hibrideket vetik el, a kísérletek közül és a hibridek közül is az átlagos és afelett teljesítők közül válogattunk. Nem állítjuk, hogy máshol, vagy más hibridekkel nem lehetett volna nagyobb eredményeket elérni, csupán azt, hogy a kiválasztott helyeken a kimutatásokban szereplő hibridekre a rájuk jellemző adatokat kísérletes körülmények között, tudományosan is elfogadott módszerekkel állapítottuk meg. Még megjegyezzük, hogy a kisparcellás kísérleteket is üzemi táblákban állítják be, azokon átlagos művelést folytatnak. Ezért nem meglepő, ha egy-egy versenyparcellán az itt bemutatottaknál nagyobb terméseredményeket érnek el. Az alábbi feldolgozásban számos önkényesen megválasztott szempontot követtünk és be nem vezetett módszert alkalmaztunk – ennek oka, hogy a téma megközelítésére még nem született általánosan elfogadott hazai módszer. Amennyiben bárkinek megjegyzése, jóváhagyó vagy ellenkező véleménye, kiegészítése, ellenvetése volna, a magyarkukoricaklub@ me.com elektronikus levelezési címen várjuk jelzését. A kiemelkedő teljesítmény eléréséhez a célnak megfelelő eszközök szükségesek, amelyek között szinte lehetetlen rangsort felállítani, ezért a hibridek között a legkedvezőbb körülményeket biztosító helyeken több év alatt elért terméseredmények és felmutatott tulajdonságok alapján kell válogatni. A versenyzés szempontjából az is fontos, hogy minél újabb hibridek között válgassunk, hiszen az újabbak nagy valószínűséggel nagyobb termőképességgel is rendelkeznek, vagy jobban érvényesíthető a termőképességük.
Módszertani megjegyzések A termésátlagok között nem az eredeti kísérletekben számolt szignifikancia értékek szerint tettünk különbséget, hanem az egyszerűség kedvéért a főátlagtól és a helyi átlagoktól 3%-os (a termésszintnek megfelelő mintegy fél tonnás), a maximumtól 5%-os (mintegy ¾ tonnás) eltéréseket tekintettük mértékadónak. Az adatok elrendezésekor a bevett vásárlási szokásoknak megfelelően a felülről lefelé és a balról jobbra rendezés elvét követtük, hogy megkönnyítsük a számértékekre alapozott válogatást. Az értékek összehasonlítását az eltérésszint csoportok szín-jelölésével segítjük. A cellaszínezést az Excel 2016 által felkínált „Feltételes formázás” lehetőségével oldottuk meg. 91
Kukorica Barométer
A főátlaghoz (af ) és a helyenkénti átlaghoz (ah) viszonyított eltéréseket (d) az eltérés mértékével jellemezzük: (d(af, ah)=x/x(af, ah)*100-100), míg a maximumtól (m) a százalék-értéket (d(m)=x/x(m)*100)
számoltuk.
Az itt következő elemzések szerves részének tekintjük a Kukorica Barométer 22. és korábbi számaiban megjelent, a témához kapcsolódó termésverseny, fajtakísérleti és időjárási értékelőket.
A kísérleti helyek és a hibridek kiválasztása értékelésre Első lépésben a hibrideket termésátlaguk szerint felülről lefelé csökkenő sorba rendeztük és elhagytuk az átlag alatt teljesítőket. (A középérésű csoportnál minden hibridet meghagytunk a kis hibridszámra tekintettel.) Ezután megállapítottuk az új fajtaösszetételű helyek kísérleti átlagait és balról jobbra csökkenő sorrendbe rendeztük őket. A következő táblázatokban és ábrákon a vizsgált hibridek kiválasztott kísérleti helyeken elért relatív teljesítményét mutatjuk be.
A korai csoport adatainak bemutatása versenyhibrid választási döntés támogatása szempontjából 1. táblázat: A Top20 kisparcellás fajtakísérletek átlag feletti helyszínein átlag feletti termést adó hibridek eredményei, 2016, korai éréscsoport, termésátlag szerint csökkenő elrendezés Hibridek
DKC4943 P9537 P9903 DKC4751 DKC4555 P9486 DKC4541 DKC4351 Winxx RH15018 DKC4717 P9074 Átlag
Bruck
Mezőfalva
Bóly Öntözés + N
Cegléd Optimum
Makó
Dalmand
Átlag
15,95 17,19 15,98 16,61 16,31 15,76 14,92 15,57 15,84 15,71 16,30 16,00 16,01
14,81 15,72 16,27 16,53 17,33 15,32 16,15 16,12 16,18 15,91 14,97 15,18 15,87
16,71 16,04 16,45 16,03 15,77 16,14 15,16 15,45 15,28 13,51 14,49 15,28 15,53
16,02 16,08 15,67 15,54 14,16 15,07 14,29 14,56 13,90 15,17 14,32 13,81 14,88
16,42 14,65 14,77 15,11 15,28 14,57 14,84 14,23 15,11 14,27 14,51 14,05 14,82
15,40 15,36 15,24 13,86 14,58 15,20 15,57 14,13 13,67 14,62 14,24 14,29 14,68
15,89 15,84 15,73 15,61 15,57 15,34 15,15 15,01 15,00 14,86 14,81 14,77 15,30
*Megjegyzések: Bruckban Trichogramma fürkészdarázzsal védekeztek a kukoricamoly kártételével szemben. Bólyban csepegtető öntözést és +N műtrágya kiegészítést alkalmaztak. Cegléden BASF technológiával védekeztek a gombabetegségek és rovarkártevők ellen. Makón és Dalmandon erős szélvihar sepert végig a virágzás időszakban.
92
Színes fajtaválasztó
Bruck
Mezőfalva
Bóly Öntözés + N
Cegléd Optimum
Makó
Dalmand
Átlag
2. táblázat: Százalékos eltérés az 1. táblázatban bemutatott helyszíneken elért terméseredmények főátlagától (a színek 3%-os lépcső szerint változnak. A zöld és árnyalatai a pozitív, a sárga, narancs és piros a negatív irányú eltéréseket jellemzik. Az átlag körüli adatokat tartalmazó cellák színezés nélküliek.)
DKC4943
4,3
-3,2
9,2
4,7
7,3
0,7
15,89
P9537
12,4
2,7
4,8
5,1
-4,2
0,4
15,84
P9903
4,5
6,4
7,5
2,4
-3,4
-0,4
15,73
DKC4751
8,6
8,0
4,8
1,6
-1,3
-9,4
15,61
DKC4555
6,6
13,3
3,1
-7,5
-0,1
-4,7
15,57
P9486
3,0
0,1
5,5
-1,5
-4,8
-0,6
15,34
DKC4541
-2,5
5,5
-0,9
-6,6
-3,0
1,7
15,15
DKC4351
1,8
5,4
1,0
-4,8
-7,0
-7,6
15,01
Winxx
3,5
5,8
-0,1
-9,2
-1,2
-10,6
15,00
RH15018
2,7
4,0
-11,7
-0,8
-6,7
-4,4
14,86
DKC4717
6,6
-2,1
-5,3
-6,4
-5,2
-6,9
14,81
P9074
4,6
-0,7
-0,1
-9,7
-8,2
-6,6
14,77
Átlag
16,01
15,87
15,53
14,88
14,82
14,68
15,30
Hibrid
P9486
Átlag
DKC4555
Dalmand
DKC4751
Makó
P9903
Cegléd Optimum
P9537
Bóly Öntözés +N
DKC4943
Mezőfalva
Hibrid
Bruck
3. táblázat: Százalékos eltérés az 1. táblázatban bemutatott helyszíneken elért terméseredmények helyenkénti átlagától (a színek 3%-os lépcső szerint változnak. A zöld és árnyalatai a pozitív, a sárga, narancs és piros a negatív irányú eltéréseket jellemzik. Az átlag körüli adatokat tartalmazó cellák színezés nélküliek.)
-0,4 7,4 -0,2 3,7 1,9 -1,6
-6,7 -1,0 2,5 4,1 9,2 -3,5
7,6 3,3 6,0 3,3 1,6 4,0
7,7 8,1 5,3 4,4 -4,9 1,3 -4,0 -2,1 -6,6 2,0 -3,8 -7,2 14,9
10,8 -1,1 -0,3 1,9 3,2 -1,7 0,2 -4,0 2,0 -3,7 -2,1 -5,2 14,8
4,9 4,6 3,8 -5,6 -0,7 3,6 6,0 -3,7 -6,9 -0,4 -3,0 -2,6 14,7
15,89 15,84 15,73 15,61 15,57 15,34 15,15 15,01 15,00 14,86 14,81 14,77 15,30
DKC4541
-6,8
1,7
-2,3
DKC4351
DKC4717
-2,7 -1,1 -1,9 1,8
1,5 2,0 0,2 -5,7
-0,5 -1,6 -13,0 -6,7
P9074
-0,1
-4,3
-1,6
Átlag
16,0
15,9
15,5
Winxx RH15018
93
Kukorica Barométer
P9903
93,9 93,4 93,2 93,0
92,2 91,4 86,1 89,9
Winxx DKC4541 DKC4351 RH15018 P9537 P9486 P9074 DKC4717 DKC4943
Átlag
91,8
90,6
90,7 88,4 87,6 86,4 85,5 15,87
99,2 90,9 92,3 94,1 92,0 16,01
91,0 92,5 94,9 88,2 87,5 89,1 77,9 92,5 93,1 88,1 83,6 96,4 15,53
88,2 87,2 85,2 87,2 85,6 82,1 82,3 84,5 84,0 81,1 83,7 94,8 14,82
84,1 80,0 87,9 78,9 89,8 81,5 84,4 88,6 87,7 82,5 82,2 88,9 14,68
81,7 89,7 90,4 80,2 82,4 84,0 87,6 92,8 86,9 79,7 82,6 92,5 14,88
átlag
95,8
Cegléd Optimum
94,1
95,4
Dalmand
100,0
DKC4751
Makó
Bruck
DKC4555
Hibrid
Bóly Öntözés + N
Mezőfalva
4. táblázat: Százalékos eltérés az 1. táblázatban bemutatott helyszíneken elért termés eredmények maximumához (a színek 5%-os lépcső szerint változnak. A zöld és árnyalatai 5%-on belüli, a sárga, narancs és piros az ennél nagyobb eltéréseket jellemzik.)
15,57 15,61 15,73 15,00
15,15 15,01 14,86 15,84 15,34
14,77 14,81 15,89 15,30
Középérésű csoport adatainak bemutatása versenyhibrid választási döntés támogatása szempontjából Mielőtt belemélyednénk a csoporthoz tartozó hibridek termésének részletesebb elemzésébe, érdemes megfigyelni, hogy a csoportátlag nem sokkal nagyobb, mint a koraiak átlag feletti hibridjeinek termésátlagából számolt átlag. (A korai csoport első 6 hibridjének átlaga éppenséggel nagyobb, mint a középérésűeké!) Ez azt a régi megfigyelést erősíti meg, hogy nálunk (Magyarországon) a koraiaknál hosszabb tenyészidejű hibridek terméspotenciál többletét nem tudjuk kihasználni.
94
Fuzáriumos fertőzés nyomán csírázó szem a csövön, Mezőfalva
Színes fajtaválasztó
16,00
15,51
15,63
16,02
DKC5068
16,83
16,18
15,24
15,39
15,38
15,55
15,76
Mexini
16,69
16,06
15,99
14,86
15,40
14,54
15,59
DKC4943
16,12
15,13
15,24
15,33
14,89
16,02
15,46
DKC5141
16,23
16,09
15,42
14,95
14,60
14,84
15,36
RGT Lexxtour
15,87
14,58
15,32
14,63
14,87
13,64
14,82
Átlag
16,40
15,75
15,51
15,19
15,11
15,04
15,50
átlag
15,86
Dalmand
16,45
Bóly Optimum
Mezőfalva
16,68
Bóly Öntözés +N
P0023
Hibridek
Bruck
Makó
5. táblázat: A Top20 kisparcellás fajtakísérletek átlag feletti helyszíneinek fajtánkénti terméseredményei, 2016, középérésű csoport, termésátlag szerint csökkenő elrendezés
*Megjegyzések: Bruckban Trichogramma fürkészdarázzsal védekeztek a kukoricamoly kártételével szemben. Bólyban az egyik kísérletben csepegtető öntözést és +N műtrágya kiegészítést alkalmaztak, a Bóly „Optimum” kísérletben a Gramen Kft. szerves starter műtrágyáját használták. Cegléden BASF technológiával védekeztek a gombabetegségek és rovarkártevők ellen. Makón és Dalmandon erős szélvihar sepert végig a virágzás időszakban.
Makó
Mezőfalva
Bóly Optimum
7,6
6,1
2,3
3,2
0,1
0,8
16,02
DKC5068
8,5
4,4
-1,7
-0,7
-0,8
0,3
15,76
Mexini
7,7
3,6
3,2
-4,2
-0,7
-6,2
15,59
DKC4943
4,0
-2,4
-1,7
-1,1
-3,9
3,4
15,46
DKC5141
4,7
3,8
-0,5
-3,5
-5,8
-4,2
15,36
RGT Lexxtour
2,4
-5,9
-1,2
-5,6
-4,1
-12,0
14,82
16,40
15,75
15,51
15,19
15,11
15,04
15,50
Átlag
átlag
Bóly Öntözés +N
P0023
Hibrid
Dalmand
Bruck
6. táblázat: Százalékos eltérés az 5. táblázatban bemutatott helyszíneken elért terméseredmények főátlagától (a színek 3%-os lépcső szerint változnak. A zöld és árnyalatai a pozitív, a sárga, narancs és piros a negatív irányú eltéréseket jellemzik. Az átlag körüli adatokat tartalmazó cellák színezés nélküliek.)
95
Kukorica Barométer
5,3
2,7
3,9
16,02
-1,8
1,3
1,8
3,4
15,76
átlag
2,3
2,8
Dalmand
4,4
2,6
Bóly Optimum
Mezőfalva
1,7
DKC5068
Bóly Öntözés +N
P0023
Hibrid
Bruck
Makó
7. táblázat: százalékos eltérés az 5. táblázatban bemutatott helyszíneken elért termés eredmények helyenkénti átlagától (a színek 3%-os lépcső szerint változnak. A zöld és árnyalatai a pozitív, a sárga, narancs és piros a negatív irányú eltéréseket jellemzik. Az átlag körüli adatokat tartalmazó cellák színezés nélküliek.)
Mexini
1,8
2,0
3,1
-2,2
1,9
-3,3
15,59
DKC4943
-1,7
-3,9
-1,7
0,9
-1,5
6,6
15,46
DKC5141
-1,1
2,2
-0,6
-1,6
-3,4
-1,3
15,36
RGT Lexxtour
-3,3
-7,4
-1,3
-3,7
-1,6
-9,3
14,82
16,40
15,75
15,51
15,19
15,11
15,04
15,50
Átlag
átlag
Dalmand
Bóly Optimum
Mezőfalva
Makó
Bóly Öntözés +N
Hibrid
Bruck
8. táblázat: százalékos eltérés a 5. táblázatban bemutatott helyszíneken elért termés eredmények maximumától (a színek %-os lépcső szerint változnak. A zöld árnyalatai az 5%-nál kisebb, míg a többi szín az ennél nagyobb eltéréseket jellemzi.)
DKC5068
100,0
96,2
90,6
91,5
91,4
92,4
15,8
Mexini
99,2
95,5
95,1
88,3
91,5
86,4
15,6
P0023
99,1
97,8
94,3
95,1
92,2
92,9
16,0
DKC5141
96,5
95,6
91,7
88,9
86,8
88,2
15,4
DKC4943
95,8
89,9
90,6
91,1
88,5
95,2
15,5
RGT Lexxtour
94,3
86,7
91,1
87,0
88,4
81,0
14,8
Átlag
16,4
15,7
15,5
15,2
15,1
15,0
15,5
Kombinált versenyhibrid választási segédlet Korábbi és a 2016. évi fajtakísérleti és termésverseny adatok felhasználásával segédletet készítettünk a IX. Kukorica Termésverseny résztvevőinek, versenyhibrid megválasztásához. Az itt következő összeállításban 2014., 2015. és 2016. évi adatok felhasználásával készült táblázatban adunk számot a kiváló eredményt elért hibridekről. A táblázatban eredeti módon, 2014., 2015. és 2016. évi teljesítményeikkel jellemezzük a hibrideket. Felhívjuk a figyelmet, hogy egyes korábbi kísérletekben és termésversenyekben elért teljesítmények is elérhetők honlapunkon.
96
Színes fajtaválasztó
A táblázatban szereplő hibridek mindegyike bő termőképességről tett tanúbizonyságot. Termésátlaguk kettő kivételével 16 t/ha feletti.
Fajtaválasztás összevont teljesítmények alapján 2014–2016 9. táblázat: A Top20 fajtakísérletekben elért eredményük alapján kiválasztott legsikeresebb hibridek 2014–2015–2016-ban Sorszám*
Év
Név**
Termés eredmény t/ha
FAO csoport
1
2014
P0216
17,58
500
2
2014
DKC4541
17,51
300
3
2016
DKC4943
17,23
400
4
2015
DKC4751
17,09
300
5
2014
DKC5007
17,02
400
A Top20 Fajtakísérletekben 2. legnagyobb eredményt érte el 2015-ben
6
2015
SY Octavius
16,83
300
A Top20 Fajtakísérletekben a 3. legnagyobb termést érte el 2015-ben
7
2014
DKC4717
16,78
300
Év Kukoricája 2014-ben, Kárpát-medencei, országos és regionális nyertes, a 6 lenagyobbat termő kísérleti helyből 5-ben első 2014-ben
8
2014
DKC4795
16,74
300
Kukorica Termésverseny Országos I. 2011-ben
9
2014
DKC5031
16,61
400
2014-ben 7-ből 4 helyen első a Top20 fajtakísérletekben
Jellemzés
A Top20 Fajtakísérletekben legnagyobbat termő hibrid 2014-ben, ugyanebben az évben 7-ből 3 kísérleti helyen az első Második legnagyobbat termő, 6 kiválasztott kísérleti helyből egyben első 2014-ben. Év Kukoricája, 2015- és 2016 ban, Kárpát-medencei és országos I. 2015-ben, országos I., országos II., regionális és Öntözött kategória nyertes 2016-ban Először szerepelt és a legnagyobb termést érte el a Top20 Fajtakísérletekben, 2015-ben, Régió I. 2016-ban
10
2016
DKC5830
16,52
400
Országos III.
11
2015
DKC5632
15,92
500
2015-ben Országos 4. a Kukorica Termésversenyben
12
2014
DKC5276
15,88
500
Év Kukoricája Vándordíj nyertes 2012-ben és 2013-ban, 6 éven keresztül Top20 Fajtakísérletek legjobbja
*Felsorolás a maximumok sorrendjében; **A felsorolásban csak olyan hibridek szerepelnek, amelyek neve mellett a kíséretekben kiváló eredményről számolhattunk be, vagy a kísérleti szereplésen kívül igazoltan, pl.: Kukorica Termésversenyben, más jelentős eredményt is elértek.
Jótanács új hibriddel versenyzőknek Felmerül a kérdés: szabad-e, érdemes-e kereskedő cégek fajtaajánlatait ellenőrzés nélkül elfogadni versenyzéshez, különösen akkor, ha teljesen új hibridet ajánlanak? A választ a következőkben fogalmazhatjuk meg: 1. A hibridek kereskedelmi élettartama egyre rövidül, tehát egyre kevesebb tapasztalatot szerezhetünk az új termékekkel kapcsolatosan – ezért az újat el kell fogadni, de sokkal több információt kell a vetőmag mellé kérni, mint egy régebbi, ismert hátterű hibridről. 2. Mindenképpen kérjük el a hibridről rendelkezésre álló összehasonlító kísérleti adatokat, a lehető legnagyobb részletességgel. Ezek származhatnak hivatalos és ellenőrzött kísérletekből (amilyen pl.: a Top20 is) és az ajánlattevő cég saját kísérleti hálózatából. 97
Kukorica Barométer
3. Kérdezzünk rá a hibriddel kapcsolatos kockázati tényezőkre – sűríthetőség, szárazság és hőstressz tűrés, gyomirtó szerekkel szembeni viselkedési tulajdonságok, optimális vetési talajhőmérséklet, kelési és korai fejlődési erély. 4. Győződjünk meg a betegségekkel szembeni fogékonyságról, különösen a szár- és csőfuzárium érzékenységről. Amennyiben nem kapunk kielégítő válaszokat, nem tanácsos „fejest ugrani”, s a hibridet versenyben kipróbálni. Bíztató válaszok esetén is jobban tesszük, ha második vagy harmadik parcellának jelentjük be! Amit minden újabb hibridről tudni kell, az elismerés éve és helye (ország). Miért fontosak? Minden országban más és más sztenderdekhez hasonlítják a hibrideket a regisztrációs kísérletekben, ezért, ha más országban ismerték el, nem tudhatjuk pontosan a termőképesség viszonyítási alapját. Változók a klimatikus és talajviszonyok. Eltérhet a tenyészidő meghatározásának módszere, de a besorolás rendje is. Ha tőlünk északra vagy nyugatra ismerték el a hibridet, valószínűleg nálunk rövidebb tenyészidejűnek mutatkozik, míg, ha délebbre, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a vártnál később érik. Az elismerés éve azért is fontos, mert ebből következtethetünk a hibridet ért évjárati hatásokra a vizsgálati évek alatt, így következtetni tudunk az időjárási stressz várható hatására. Mindenképpen kérjünk a hibridhez részletes termesztési és trágyázási tanácsot! Az alábbiakban tekintsük át, hogy a hazai termésversenyek során mely hibridek értek el legalább 13 t/ha terméseredményt. Az adatokat a terméseredmény szerint csökkenő sorrendbe rendeztük. (2016-ban, tekintettel a nagy számú 13 tonna feletti termésre, 14 tonnában határoztuk meg az alsó értéket.) 10. táblázat: A kukorica termésversenyekben 13 tonna (2016-ban 14 tonna) hektáronkénti termést meghaladó parcellák termés szerinti sorrendje a hibridek, a hely és a versenyzők feltüntetésével 2009–2015 Év
Országos sorrend
Régió
Hely
Versenyző
Hibrid
Termés kg/ha
2010
1
2
Enying
Mikó Ferenc
DKC4995
18362
2010
2
2
Gárdony
Papp László
DKC5170
17771
2016
1
3
Nyírderzs
Papp György
DKC4943
17228
2010
3
2
Dalmand
Tóth Szabolcs
DKC5190
16989
2016
2
2
Murakeresztúr
Deák István
DKC4943
16891
2016
3
3
Nyírderzs
Papp György
DKC5141
16549
2016
4
2
Tótszerdahely
Takács János
DKC5830
16523
2012
1
3
Nyírderzs
Papp György
DKC4490
16496
2010
4
2
Dalmand
Gyenei Ferenc
Superbia
16349
2016
5
5
Nádudvar
Nagy Sándor
DKC5031
16336
2011
1
1
Ivánc
Johann Gschier
DKC4795
16288
2014
1
3
Nyírderzs
Papp Mihály
DKC4717
16154
2011
2
3
Nyírderzs
Papp Mihály
DKC4964
16132
98
Színes fajtaválasztó
A 10. táblázat folytatása Év
Országos sorrend
Régió
Hely
2016 2016 2016 2011 2012 2015 2016 2016 2016 2014 2015 2016 2010 2012 2014 2014 2016 2014 2012 2016 2016 2014 2011 2016 2016 2016 2011 2016 2014 2016 2016 2014 2014 2016 2016 2014 2015 2014 2015
6 ö 7 3 2 1 8 9 10 2 2 11 4 3 3 4 ö 5 4 12 ö 6 ö 13 ö ö 4 14 7 15 16 9 10 17 18 11 3 12 4
5 ö 3 5 3 3 2 3 5 4 3 2 3 3 3 2 ö 2 5 1 ö 3 5 3 ö ö 1 2 3 5 1 5 1 1 1 4 2 4 2
Hajdúböszörmény Kengyel Nyírderzs Hajdúböszörmény Nyírderzs Nyírderzs Regöly Cigánd Nádudvar Jánoshalma Nyírderzs Mezőszilas Nyírderzs Nyírderzs Nyírderzs Murakeresztúr Fajsz Kapospula Hajdúböszörmény Szákszend Kengyel Nyírderzs Kengyel Tiszanagyfalu Martonos Kimle Chernelházadamonya Murakeresztúr Nyírderzs Földes Bakonybánk Hajdúböszörmény Nagyigmánd Bakonybánk Tompaládony Rém Mezőfalva Jánoshalma Murakeresztúr
Versenyző
Kardos Ferenc Nyeső Tamás Papp Mihály Kovács Sándor Papp Mihály Papp György Pájer Gyula György Dániel Nagy Csaba dr. Vavró Iván Papp Mihály Kapeller Kft Papp György Papp György Papp György Deák István Mészáros Csaba Szilvási János Kardos Csaba Takács András Nyeső Tamás Papp György Nyeső Tamás* Láng Zoltán Paprika Fm. Szövetkezet Paár László Bodorics Pál Deák Tamás Papp György Kovács Sándor Kis Bertalanné Kovács Sándor ifj. Körmendi Szilárd Kis Bence Répcevölgye 2001 Kft. Görhöny Gergő Simon László dr. Vavró Iván Deák István
Hibrid
Termés kg/ha
DKC4943 DKC4943 DKC5141 DKC5007 DKC4995 DKC4943 DKC4541 DKC5141 DKC4943 DKC5031 DKC4943 KWS 2482 DKC4964 DKC4590 DKC4795 DKC5222 DKC4943 DKC5222 DKC5276 DKC4751 DKC5141 DKC5007 DKC4608 DKC4943 DKC5031 DKC4751 Superbia Mexini DKC4717 DKC5276 Sy Octavius DKC5276 PHILEAXX DKC4717 DKC5141 P0216 P9911 DKC5276 DKC5632
15997 15990 15838 15714 15660 15657 15620 15590 15575 15549 15536 15494 15470 15463 15355 15326 15299 15268 15224 15193 15160 15150 15144 15126 15112 15087 15078 15076 15041 14956 14845 14788 14772 14743 14737 14721 14697 14690 14685
99
Kukorica Barométer A 10. táblázat folytatása Év
Országos sorrend
Régió
2011 2010 2016 2014 2014 2014 2016 2009 2016 2011 2010 2011 2015 2014 2011 2016 2010 2015 2014 2013 2009 2011 2016 2016 2016 2012 2014 2011 2011 2014 2011 2011 2011 2010 2011 2015 2014 2011 2011
5 5 19 13 14 15 20 1 ö 6 6 7 5 16 8 21 7 6 17 1 2 9 22 23 24 5 18 10 11 19 12 13 14 8 15 ö 20 16 17
5 2 5 2 5 5 5 3 ö 5 5 2 2 3 1 2 2 2 2 5 1 3 1 5 3 5 1 2 5 3 4 1 1 5 1 ö 5 2 2
100
Hely
Hajdúszoboszló Tornyiszentmiklós Földes Aba Debrecen Hajdúböszörmény Kamut Cigánd Damand Álmosd Létavértes Kapospula Murakeresztúr Nyírtelek Sárvár Dombóvár Gárdony Tótszerdahely Döbrököz Hajdúböszörmény Bana Nyírderzs Bakonybánk Kaba Cigánd Kokad Vámosszabadi Nak Létavértes Cigánd Jánoshalma Szákszend Szákszend Hajdúszoboszló Rábapordány Mosonmagyaróvár Nádudvar Gárdony Őcsény
Versenyző
Sóvágó Sándor Tersztenyák Károly KOV-PERM Kft. ifj Farkas Károly Kovács Sándor id. Kardos Csaba Baji László EV György Dániel Dalmand Zrt. Bacsa László Szima Sándor Szilvási János Deák Tamás Kovács József Baksa János Szilvási János Papp László Takács János Tóth Szabolcs Kardos Ferenc** Agrokópé Kft. Papp György Kis Bertalan Czibere István György Gergő Dániel Menyhárt-Farm Kft Bácsai Agrár Zrt Soltész Gyula Szima Sándor György Gergő Dániel Dr. Vavró Iván Hartmann Imre Takács András Sóvágó Sándor Takács Zsolt Paár László* Nagy Csaba Ifj. Papp László Izsák Kálmán
Hibrid
Termés kg/ha
DKC4795 DKC5143 DKC5276 DKC5031 DKC5276 DKC5276 DKC5141 DKC3511 DKC4943 DKC4995 DKC4964 DKC5190 RGT Lexxtour DKC5031 Surreal DKC4751 DKC4590 DKC5031 LG35.35 DKC5276 DKC5170 DKC4964 DKC4751 P9903 SY Ulises DKC5007 DKC5276 DKC5276 DKC4608 DKC4590 DKC5276 P9494 DKC4590 DKC5170 DKC4795 DKC4943 DKC5031 DKC4590 DKC5170
14640 14631 14628 14569 14526 14492 14415 14405 14401 14392 14343 14300 14290 14288 14273 14254 14249 14243 14197 14155 14119 14084 14078 14064 14045 14027 14007 13986 13971 13944 13925 13894 13865 13849 13845 13825 13813 13801 13727
Színes fajtaválasztó
A 10. táblázat folytatása Év
Országos sorrend
Régió
2015 2014 2014 2010 2011 2011 2010 2009 2011 2013 2014 2013 2011 2015 2010 2014 2010 2011 2011 2011 2010 2011 2009 2009 2015 2012 2010 2015 2013 2010 2014 2015 2012 2010 2014
7 21 22 9 18 19 10 3 20 2 23 3 21 8 11 24 12 22 23 24 13 25 4 5 9 6 14 10 4 15 25 11 7 16 26
2 1 2 3 1 2 2 2 4 3 2 3 3 5 5 2 2 1 1 2 2 5 2 1 2 2 4 ö 3 2 3 4 1 2 1
Hely
Lengyeltóti Szákszend Dombóvár Nyírderzs Kocs Gárdony Enying Gárdony Tóalmás Nyírderzs Lengyeltóti Gárdony Nyírmeggyes Kamut Álmosd Görcsönydoboka Fornád Mosonmagyaróvár Komárom Nagypeterd Nak Túrkeve NAK Lenti Dalmand Murakeresztúr Bácsbokod Hajdúböszörmény Cigánd Kaposvár Cigánd Rém Komárom Gárdony Szákszend
Versenyző
Légrádi Miklós Hartmann Imre Szilvási János Papp Mihály Schweighardt László Erdélyi Istvánné Kapeller Zoltán Oszkár Szelekta Kft Jánoska Attila Papp Mihály Légrádi Miklós Papp László Székely Tamás Baji László Bacsa László Kovács Miklós Pájtli József Pollreisz Péter Körmendi Szilárd Szabolcski Donald Soltész Gyula Juhász Zoltán Naki Mg. Zrt Bécs Róbert Tóth Szabolcs Deák István Schieber Markus Kardos Ferenc György Dániel Keresztesi István György Dániel Görhöny Gergely Körmendi Szilárd Papp László Hartmann Imre
Hibrid
Termés kg/ha
DKC4717 Mikolt DKC4717 DKC4964 DKC4490 DKC5276 KWS2376 DKC4490 DKC5276 DKC4995 DKC4717 DKC4795 DKC4995 DKC5276 DKC4964 DKC5222 DKC4795 DKC4795 DKC4590 DKC4964 DKC5276 DKC3511 DKC5276 DKC4964 RGT Lexxtour DKC5276 DKC5276 DKC4943 DKC4717 DKC5170 DKC4717 DKC5632 DKC4795 DKC4795 P9241
13717 13706 13690 13683 13633 13632 13607 13558 13558 13505 13492 13484 13407 13405 13398 13394 13385 13376 13322 13304 13296 13257 13248 13245 13229 13223 13221 13217 13175 13169 13167 13149 13054 13027 13009
*Öntözéssel; **Szántás nélkül
A bemutatott fajtaválasztási módszerről és annak továbbfejlesztéséről a magyarkukoricaklub. hu honlap Fórumában nyitunk szakmai vitát.
✍ 101
Kukorica Barométer A nagy termés nyomában – egy csoportos szakmai utazás margójára 2016. augusztus 28. és szeptember 4-e között 17-en vettünk részt a Magyar Kukorica Klub Egyesület által szervezett szakmai társasutazáson. Cél az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdaságának tanulmányozása volt. A részcélok közül legfontosabbaknak a gabonafélék világkereskedelmét, a precíziós gazdálkodással kapcsolatos legújabb fejlesztéseket és gyakorlati alkalmazásokat, a gazdaszervezetek tanulmányozását és a szaktanácsadási és farmerkapcsolati rendszerek működését jelöltük meg. A bizonyos mértékig már bejáratott program nem volt mindenkinek új, de az új tudni és látnivalók egyaránt vonzottak régi és új érdeklődőket. Kellemes volt látni az utazók között egyetemi hallgatókat, fiatal szakembereket, befutott, sikeres gazdákat, üzletembereket és családtagokat. Ami a legfontosabb, így együtt egy jó csapat jött össze! Az első napot, amelyet Washingtonban töltöttünk, elintézhetnénk azzal, hogy érdemes újra elolvasni az Agrofórum … számában megjelent cikket, amelyben hírt adtunk első utazásunkról. Akik ott voltak akkor is és most is, rájönnek a különbségre. Két évvel ezelőtt többet mondtak, most pedig többet hallottunk. Két évvel ezelőtt a támogatási rendszer lényegének megértése körül folyt a diskurzus, most sokkal inkább a reálfolyamatokról feltett kérdéseket elemeztük, mint az új nemesítési eljárások, a készülőben lévő új kereskedelmi egyezmények, a gabonakereskedelmi tendenciák és az Amerikai Kukoricatermesztők Szövetségének működése.
A Farm Progress Show (Boone, Iowa állam) Ezúttal szerencsénk volt. 3 nyitvatartási napból 3-at tölthettünk a kiállításon és kellemes időjárás segítette, hogy a legteljesebben használhassuk ki az időt. Hogy egy kiállítás miről szól, az nem csak a kiállítás tervezőitől és résztvevőitől függ, hanem attól is aki azt látogatja. Nekem sokkal inkább a koncepciók és elvek ragadták meg a figyelmemet, mint a kivitelezés, a gépek, eszközök, „kütyük”. Talajművelés Ekét nem láttunk a kiállításon, tehát a forgatásos talajműveléssel, szántás elmunkálással és más ide kapcsolódó művelettel sem kell foglalkoznunk. Ez nem azt jelenti, hogy odaát már senki sem szánt, csak azt, hogy a fejlődés más irányt vett. A 19. századig visszavezethető természet-, környezet- és talajvédelmmel kapcsolatos gondolkodás és cselekvés a 30-as évek 7-10 éven át tartó szárazsága után (Dirty Thirties = földes harmincasok) felerősödtek. Az aszályos időjárás hatására a takaró nélküli, felszántott talajt felkapta a szél és az Atlanti Óceánba rakta le. A Középnyugatról útra kelő porviharok útközben elborították a településeket, köztük New Yorkot és Washingtont. Sok millió 102
Szakmai út
hektár földről milliókat űzött el az ínség, s a maradék megértette, hogy tennie kell valamit a talajok védelméért. Amerika beledugta fejét a talajba, s mindent meg akar tudni róla. A kíváncsiság oka, hogy szeretnék kihozni belőle, amit csak lehet - büntetlenül. A talajról és használatáról való újszerű gondolkodás elvezetett oda, hogy a talajművelés a holisztikus szemléletű növénytermesztés integrált részévé vált. Így például a vető- és tápanyag kijuttató gépek átvesznek talajművelő feladatokat, de nagyobb szerep jut a biológiai anyagoknak és biostimulátoroknak is. A gazdák a szármaradványokat a célnak megfelelő minőségben dolgozzák fel és hagyják hátra. (Pl.: ha a kukoricaszár feladata, hogy megfogja a havat, vagy védje a hótlan télen a talajfelszínt, nem szecskáznak, úgy hagyják.) Ma már nehéz meghúzni a növénytermesztési folyamat korábban megszokott művelethatárait. Az egyes munkafolyamatok, vagy azok hatásának pótlása áthelyeződik a termesztés különböző fázisaiba vagy szétosztódik közöttük. A műveletekre egyre több feladat vár, s az elvégzett munka minőségének egyre nagyobb hatása van a termesztés végső kimenetelére. Pótlásra, korrekcióra alig van, vagy egyáltalán nincs lehetőség, ezért minden műveletet az optimumhoz legközelebbi állapotban kell végezni. Nem a kiállításon, hanem a vidéken átutazva láttuk, hogy a lejtőkön megoldott az erózió elleni védelem rétegvonalas műveléssel, vízfogó gyepsávokkal, talajtakarással. A gépek marketingje minden esetben tartalmazza a fenntarthatósági elemet, amely vonatkozik a talaj szerkezetének és termőképességének megőrzésére, a szélesebb értelemben vett környezeti hatásokra, majd csak ezután következik a használatra vonatkozó előnyök ecsetelése. Ez a dolog nyilván nem működne, ha nem létezne egy tudatosítási program, amely felkelti az igényt a környezetre, mint termékre. A munkagépek, köztük a talajművelő gépek legfőképpen robusztusságukkal, nagy területteljesítményükkel, összetettségükkel, a talaj szerkezetére való hatást tekintve kíméletességgel jellemezhetők. A nagy teljesítményt nem csak a munkaerő hatékonyság indokolja, hanem az is, hogy az optimális talajállapot időtartama szűk, az időjárás döntő befolyást gyakorol rá. A forgatás nélküli és a csökkentett művelésre megszámlálhatatlan változatot mutattak be. A változatok nagy száma magyarázható az eltérő talajadottságokkal, de nem elhanyagolható a gazdák hite sem, amit saját feltételeik minden mástól való különbözőségébe vetnek. Az új ötletek beválásának legfőbb titka maga a talaj, amely többé kevésbé autonóm rendszer, és képes az egymástól eltérő behatásokra ugyanazt a választ adni. Általános elv még, hogy a talajt az év lehető legnagobb hányadában takart állapotban kell tartani. A maradványoknak hangsúlyozott szerepe van a talajnedvesség megőrzésében, az erózió és defláció csökkentésében. Átalakulóban van a vetőágy fogalma. Az új talajművelési elvek szerint a talaj szerkezetének folyamatosan képesnek kell lennie a vetőmag befogadására. A vetőgép feladatává vált, hogy a problémás helyzeteket is megoldja. Ennek ugyan vannak fokozatai, de az új fejlesztésű vetőgépek vetőelemei egyre inkább alkalmasak a vetőágy készítésére a csökkentett talajművelés és a zéró művelés (No-Till) esetében is. Vetőágynak tekintik a meg nem művelt talajt is
103
Kukorica Barométer
abban az esetben ha az a helyes kezelés és taposásmentesség következtében „természetesen” befogadja a magot és felneveli a növényt. Közlekedés a talajon Szinte hadjárat folyik a talajok taposásának csökkentéséért. A hevederes járószerkezet megoldások már nem számítottak az újdonságok közé, korábbi útjaink során is találkoztunk velük. Változás annyi volt tapasztalható, hogy sokkal több munkavégző eszközt kínáltak ilyen megoldással, s törekvés, hogy a teljes talajon közlekedő gépsor járóhevederrel legyen szerelve. Összehangolják a munkaszélességeket és kapacitásokat. A szállító és munkavégző gépek teljesítményének összehangolásával is a talajtaposás csökkentését igyekeznek elérni. Erre példának lehet említeni a világ most először bemutatott legnagyobb kombájnjának magtartályát, amely megegyezik egy amerikai kamion szállító kapacitásával. Így feleslegessé válik a kiközelítő tartálykocsi, amely a kombájn mellett haladva párhuzamos nyomot tapos. A kamion a szilárd útburkolaton várakozik (minden termőtábla elérhető szilárd burkolatú úton), s a kombájn a teli tartályával megy ki átrakni terhét. A több mint 200 mázsa termény átürítése 2 percet vesz igénybe. (kép)
Tribine, a világ legnagyobb kombájnja. Több, mint 800 LE össz motor teljesítmény, 20 tonna feletti tartálytérfogat, 24 óra üzem tankolás nélkül
104
Szakmai út
Vetés, vetőgépek, vetőmag Az alig-művelés és a zéró művelés esetében a mélyműveléshez viszonyítva alapvető felfogásbeli különbségek merülnek fel. A talaj lazításáról a talajéletnek kell gondoskodni, s a műtrágyákat is csak a vetőcsoroszlya ütötte „résen” lehet lejuttatni a gyökérzónába. Ezért láthatjuk azt, hogy a vetőgépek egyre inkább átveszik a magágykészítő, növényvédő és tápanyag kijuttató berendezések szerepét, s a precíziós vetés igényével összhangban egyre fontosabb lesz a műtrágyák, egyéb termésfokozók és növényvédőszerek precíziós használatának megoldása. A hatóanyagok hatás-időzítésén túl a pozíciójuk is fontos a hatástalanság, a csírázásgátlás vagy csíramérgezés elkerülése miatt. A bemutatott gépválaszték, a talajművelésnél látottakhoz hasonlóan különböző gazdasági és szakmai elképzelésekre kíván választ adni. Kivitelre egyre robusztusabb gépeket, és egyre több vetőmonstrumot láttunk. Látszik rajtuk, hogy a szerkezeti felépítést nem egy-két évre és nem egy-két hektárra tervezik. A szerkezeti szilárdság fokozását elsősorban az indokolja, hogy a talajműveléstől és a növényi maradványok egyéb mechanikai kezelésétől kell a vetőgépeknek funkciókat átvenni. Jellemző, ahogy a direktvetőgépeket hirdetik: „Crust Booster” azaz kéregromboló. Részben a funkciók összetettségének növekedése is a talajművelési funkció átvételéből fakad. Egyre inkább a vetési műveletre koncentrálódik a növénytáplálás, kiegészítő magkezelés, talajkondicionálás és növényvédelem feladatainak ellátása. A birtoknövekedés, a vezérlés- és ellenőrzéstechnika lehetővé teszi a gépek munkaszélességének növelését. A vetőelemeknél egyre több a hasonló kivitel. Lehet, hogy tévedek, de úgy tűnt, hogy több gyártó a Precísion Planting szisztémájára alakítja a vetőelemeket. (Úgy tűnik, veszekedés is van kibontakozóban a precíziós vetőgépgyártás körül, mert az egyik legnagyobb gyártó szeretné megkaparintani a Monsanto leányvállalataként funkcionáló Precision Planting-ot. Attól tartanak, hogy az akvizíció felborítaná a vetőgépgyártó piac verseny-egyensúlyát.) A fejlesztésben első törekvés az egyenetlen magtávolság és a kettőzés elkerülése, akár nagyobb munkasebesség mellett is. A „normál” sebességű vetőgépeknél ezek az elemek egyszerűbbek vagy hiányoznak. Az egyik gyártónál bemutattak egy elektronikusan vezérelt precíziós permetező szerkezetet, amely érzékeli a mag helyzetét a vetőcsőben, s a talajra érkezéssel egy időben a mag alá „köp” egy csepp „elixírt”, amely a magból kelő csíranövényt serkenti, s a környezeti ártalmakat csökkenti. Amíg készültem az útra, cikkek seregében olvastam, hogy a köztermesztésben nem, vagy alig tudnak statisztikailag értékelhető különbségeket kimutatni a termés, a tőszám, és a tőelosztás összefüggésében. Ugyanez a megállapítás vonatkozik a változtatható tőállományra és az ikersoros vetésre is. Sokat gondolkodtam azon, hol lehet a kutya eltemetve, hiszen ezek a kérdések közvetlen kapcsolatban vannak a precíziós vetéssel, ill. precíziós gazdálkodással és annak ökonómiájával. A következő válaszokra gondolok: 1. a kukorica kompenzáló képessége jelentős. 2. a köztermesztésben sok az egyidejű korlátozó tényező, s ezek nem mindig additívak, így egy-egy faktornak a közvetlen hatását nem egyszerű kinyomozni. 3. nem precíziós vetésre előkészített vetőmag esetében a precíziós vetés fogalma értelmezhetetlen. 4. a vetéstől nem elválasztható kérdés a hibrid sem, tehát az is elképzelhető, hogy maga a hibrid is „ludas”.
105
Kukorica Barométer
Egy biztos. A FARM PROGRESS SHOW árusai leggyakrabban azzal dicsekedtek, hogy az ő vetőgépük nem érzékeny a vetőmag alaki és méret szerinti kiegyenlítettségére! (Ezt persze elfogadom – a gép nem!) A dolog miértje iránti kételyeimet talán magyarázza, hogy hazánkban a hibridkukorica vetőmagok használatának elterjedésekor, a ’70-es években Szabó, J., Menyhért, Z., Bálint, A., majd később Sárvári, M. és mások részletesen tárgyalták a kukorica vetőmag minőségének és használati értékének összefüggéseit. Nem valószínű, hogy ebben alapvető változások történtek. Lehet, hogy a fenti esetben egyszerű vásári fogásról van szó? A vetőmag mint minőségi fogalom azért felmerült a kiállításon. A Precision Planting egyik kereskedője a „legjobb minőségű” vetőmagot kínálta. Azt hirdeti, hogy a legnagyobb eredményt csak a legjobb minőségű maggal lehet elérni. Ők – a hirdetés szerit - garanciát vállalnak, hogy a vetőmagjaik 95% -os vagy afeletti csírázó képességűek. A vetőmagról való gondoskodás egy nagyon mélyreható és tudatos kezdeményezését is tapasztaltuk. A Monsanto bemutató területén látható posztersor bemutatta az Acceleron és a BioAg termékcsaládokat. Jellemzőjük a nagyfokú védelem gombák és állati kártevők (rovarlárvák, nematódák) ellen. Magától értetődő volt, hogy a kukoricabogár lárvát nem említették, s talán az is, hogy az eltérő rendelkezések miatt olyan megoldásokat is bemutathattak, amelyek alkalmazására Európában egyelőre nincs mód. Meg kell említeni még a vetőmag kezelésben a különböző mikrobiológiai eszközöket is. A következő évtől, 2017-től minden magkezelésben szerepelnek a gombák elleni védelmet nyújtó és a talaj tápanyag háztartására ható mikrobiológiai termékek. Növény és talaj A precíziós termesztés szempontjából érdekes volt a Syngenta sátorban látott bemutató. (A Syngenta Kft. segítségével előkészített programmal vártak bennünket.) Többek között azt mutatták be, hogy a különböző hibridek milyen gyökeret fejlesztenek eltérő talajokon. Szerintük a hibrideknek ezt a tulajdonságát is ismerni kell, amikor kiválasztjuk a termeszteni kívánt hibrideket. (kép) A demonstráció arra világított rá, hogy a menedzsment zónák kezelésének meghatározásakor nem csak a tőszám változtatására kell gondolni, hanem adott esetben a vetett hibridet is cserélni kell. Növényvédelem A genetikailag módosított hibridek elterjedése és a mono- vagy bikultúra miatt jelentősen eltér az Egyesült Államok növényvédelmi gyakorlata a miénktől. Más megközelítésben, más problémákkal kell a termelőnek megküzdenie. A kérdést a csoportból többen is behatóan tanulmányozták. A glifozát alkalmazás eltelt 2 évtizedében nem csak a termelők tanultak meg egysíkúan permetezni, hanem egyes gyomfajok is megtanulták, hogy a folyamatosan aluladagolt, a permetezés idejét tekintve is fegyelmezetlenül használt gyomirtó szerek mellett hogyan 106
Szakmai út
Különféle talajokhoz eltérően alkalmazkodó kukoricahibridek gyökérzete
kell kifejleszteni a rezisztens változatokat. A termelőknek most újra tanítják a preemergens permetezést, s a glifozát-kombinációkat. (A mezőgazdasági folyóiratokban elég sok esetben lehet egymásra mutogatásra utaló jelekkel találkozni!) Az alap természetesen még mindig a gifozát vagy glifozinát rezisztens hibrid (RR, vagy Libety Link) módosítás. A gondot a helyi disznóparéj és parlagfű fajok okozzák. Mint már említettem, a nemesítés többféle megoldással készül, hogy megoldást választ a valóban súlyos problémára. A legutóbbi lépés a glifozát és dikamba közös tolerancia beépítése szójába, hogy a glifozát rezisztens gyomokat visszaszoríthassák. A kettős tulajdonsággal rendelkező szója (Roundup Ready 2 Xtend) lehetővé teszi, hogy a rezisztens gyomokat a szója évben is féken tarthassák. Az ügy nem ment simán a környezetvédők tiltakozása miatt. Sokan emlékeznek még arra, hogy Iowa állam volt az USA legnagyobb szőlőtermesztője mindaddig, amíg a 2,4D mértéktelen alkalmazásával a kémiai kukorica gyomirtás meghonosodásának kezdeti szakaszában a szőlőt sikerült szinte teljesen kiirtani. Mindenesetre, ha nem akarnak lemondani a csökkentett vagy zéró talajművelésről, az állományban alkalmazott totális hatású gyomirtásról sem mondhatnak le. Azt hangsúlyozzák, hogy a olyan dicamba hatóanyagú permetezőszert fejlesztettek ki, amelynek alig van párolgása, így az aggodalmak nem indokoltak. 107
Kukorica Barométer
A rovarok elleni védekezésben is az egyik leghatásosabb eszköz a rezisztens kukorica. Visszaszorításuk a mono- Ill. bikultúrában, a szármaradványok felszínen hagyása és a forgatás teljes elhagyása mellett, kizárólag vegyszeres védekezésre alapozva nem lenne eredményes. Négy évvel ezelőtt engedélyezték a RIB (Refugee in a Bag) vetőmag keverékeket, amely úgy oldja meg a kukorica bogár lárva és a kukoricamoly rezisztenciájának megtörését, hogy 5%-nyi hagyományos magot kevernek a mindkét Bt toxint termelő hibrid vetőmagját tartalmazó zsákokba. Ezzel jelentősen javul a hatás és nincs szükség a 20% előírt menekülő területre. (A rendelet szerint mind azoknál a hibrideknél, amelyek csak az egyik módosítást tartalmazzák, az eredeti, 1996-tól érvényben lévő iránymutatás érvényes.) A moly elleni védekezés egyébként nagyon sikeres volt a Bt kukoricák alkalmazásával. Vannak vidékei a Corn Belt-nek, ahol erre hivatkozva javasolják a gazdáknak az olcsóbb, hagyományos nemesítésű mag vetését. A gombák elleni védelem kérdése viszont bonyolultabb, mint nálunk. Minthogy a rovarkártevők elleni védekezés nagyjából megoldottnak tekinthető, a csőbetegségekre kevesebb figyelmet kell fordítani – legalábbis szerintük. A csapadékosabb, párás időjárás miatt azonban a levélbetegségek elterjedtebbek, s törvényszerű a védekezés ellenük. Részben ennek is köszönhető, hogy általánossá vált a termésnövelő mellékhatással rendelkező strobilurinok használata. A kiállításon több vegyszergyártó is bemutatta növényvédelmi programját. Permetezéstechnika E területen is látványos a teljesítménynövekedés. A fejlődést egy szintén előre megszervezett látogatáson követhettük végig. A Hagie Mfg. gyártotta az első önjáró permetezőt 1947ben. Az elektronikus vezérléstechnika lehetővé teszi a sebesség növelését, a szórókeret automatikus vezérlését és a talajkövetést megadott magasságban. Az osztott tartály- illetve adagoló rendszer a mennyiség változtatása mellett a permetlé összetételének változtatására is lehetőséget ad. A gép két szivattyúval van felszerelve, s egyszerre két különböző kezelés elvégzésére képes, miközben a termális (hő) és ADVI (továbbfejlesztett digitális vegetációs index) érzékelők, valamint az előre elkészített térképek alapján változtatja a dózisokat. A különleges adapterek lehetővé teszik a magas növényállományok növényvédelmi kezelését és N műtrágya osztott kezelésére is lehetősége nyújtanak a kukorica előrehaladott fejlettségi stádiumaiban. Mint új dolgot említették a takarónövény (cover crop) magjának állományba történő vetését, speciális adapterrel. Ezzel lehetővé teszik, hogy mire a kukorica lejön a tábláról, már zöld legyen a tarló. A precíziós permetezést az Air Scout-tal közösen fejlesztik, s a gép elektronikája több hasonló megoldásra specializált rendszerrel is képes együttműködni. A Hagie Mfg. idén márciusban közös vállalattá alakult, s a termékek kereskedelmét a John Deere veszi át, míg a gyártás és a márkanév a Hagie-nél marad. Az üzletben a John Deere kínálata egy népszerű minőségi termékkel bővül, míg a Hagie permetezők vásárlói partnerköre kiszélesedik.
108
Szakmai út
Adatgyűjtés, adatkezelés, adatfelhasználás A Climate Corporation sátrában meggyőződhettünk arról, hogy a mezőgazdasági információ forradalomnak nem lesz vége, ezzel szemben egy állandó, s talán állandóan gyorsuló folyamatnak leszünk tanúi. Ami biztosnak látszik, hogy a mezőgazdaság az informatika segítségével az általános emberi tevékenységek komplexébe épül, s válik egyszerre profitot termelő, szociális, környezeti és környezetgondozó elemmé a társadalmon belül. A megfigyelés (érzékelés) és döntéshozatal helye egyre inkább a „felhők közé” emelkedik, s a végrehajtásban közreműködők sem lesznek mindig személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával azonosíthatók. Ennek egy máris működő szegmense a Climate Corporation, az emberi tevékenységek szinte minden területére kiterjedő adatkezelési és irányítási (döntéshozatali) rendszere, a Field View. A Field View-ról – legalábbis, amit megértettem vele kapcsolatban: A Geological Positioning System (GPS) segítségével tudjuk, hol vagyunk térben, azaz tudjuk, hogy a termőtábla mely pontján állunk vagy haladunk át a munkavégző géppel. Az informatika segítségével a ponthoz rendelhetjük a rá jellemző adatokat (klímaelemek, talajtulajdonságok, hidrológiai viszonyok, talajvizsgálati adatok, talajélet, termelési történet, a növényzet pillanatnyi állapota, stb.), amelyek megalapozzák az elemzéseket, s támpontot nyújtanak a döntésekhez (pl.: tápanyag, fajta, vetésidő, gyomirtás, optimális termőtő beállítás). Az adathalmaz folyamatosan fejlődik, az elektronikai rendszer pedig folyamatosan tanul. A folyamat megvalósításához megfelelő technikai felkészültség (hardver) szükséges, amely az egyik oldalon az info-kommunikációs eszközrendszerben, a másik oldalon a műveleti eszközrendszerben nyilvánul meg. De hogy is néz ki ez az egész rendszer közelről? A Field View nem más, mint a mező alapadatokból előállított virtuális, sokdimenziós panoráma képe. A „dimenziók” alatt azt kell érteni, hogy a mezőgazdasági terület, de akár tájnak is nevezhetjük, fizikai, kémiai, biológiai szempontból is komplex digitális kép formájában tárul elénk, s a képeket megközelíthetjük a termeszteni kívánt növény, a környezet- és tájvédelem, a védett vadfajok, vagy éppen ökonómiai szempontból, hogy boldogulni is tudjunk. A valóságban nem egy statikus állapotot, hanem egy folyamatot kell elképzelni, amely indul a legkülönbözőbb kapukon beérkező adattal. A kapuk lehetnek kézi adatbeviteli eszközök, maga az emberi beszéd, fényképek, és ma már egyre több területen veszi át az ember szerepét az adatbázissal közvetlen kapcsolatban lévő szenzorok (minőségi és mennyiségi tulajdonágok mérőeszközei) arzenálja. Az adattárolóba jutott adatokat szoftverek tömege dolgozza fel. Ezeket a szoftvereket tudományos kutatásokra épülő, s azok alapján létrehozott tudásbázisok segítségével fejlesztik, s a termelésből visszaérkező adatokkal tesztelik, korrigálják, „tanítják”. A bevitt, megszűrt adatok képezik az alapját a döntéstámogató rendszereknek. A feldolgozott adatokból áll elő az „eredmény” amely utasítás formájában közvetlenül avatkozik a termelési folyamatba, vagy megjelenik a termelő számítástechnikai eszközein adatok, tájékoztatók, tanácsok, vagy a következő lépésre vonatkozó döntés formájában.
109
Kukorica Barométer
Ez utóbbiak nagyon látványos és beszédes táblázatok, térképek, grafikonok, s igyekeznek érthetők, könnyen áttekinthetők lenni. A rendszer kiszolgálja az embert. Az adatbeviteli folyamat során a program eligazítást ad a lépésekről, míg az eredmények követhetők a traktor vezetőfülkéjébe beszerelt megjelenítőn, iPad-en, mobil telefonon, otthoni számítógépen. Az is kiderült: a Field View nem jótékonysági intézmény, hanem üzleti vállalkozás. A termelés fejlesztéséhez szükséges tudást és képességet meg lehet vásárolni adattároló kapacitás, eszközök és alkalmazások (App-ok) formájában. Szaktanácsadás, képzés Amikor az első nap végén erre a programpontra sor került, mindenki nagyon fáradt volt már. Talán annak örült volna a társaság, ha valahogy elhagyjuk, kihagyjuk, megszökünk előle. Azért azt éreztük, hogy nem lenne elegáns dolog lelépni. Végül mindenki meg volt elégedve, azok is, akik leplezve vagy leplezetlenül szundítottak egyet-egyet a beszélgetés alatt. Egy nagyon élvezetes, érdekes beszélgetés zajlott le. Alapos betekintést kaptunk a tanácsadás és továbbképzés rendszeréről, pénzügyi hátteréről, működéséről. Kiderült, a tanácsadási rendszert ugyan közpénzből tartják fenn, de ez nem jelent korlátlan „bérletet” a tudásanyaghoz való hozzáférésben. Egy bizonyos gyakoriságon túl az igénybe vevő számlát kap. Szaktanácsadásban, továbbképzésben mindenki részesül, a termelőhöz legközelebbinek az ellátók (pl.: gép, vetőmag, növényvédő szer, termésbefolyásoló és termésnövelő anyagok) területi képviselőit tartják. Ők vannak legközelebbi kapcsolatban a termelővel és a termelő tőlük informálódik első kézből. Viszont ők, az egyetemi tanácsadási rendszer e téren mégis a legfontosabb. Nem csak a farmert oktatják, hanem a területen mozgó képviselőket is. A termelő a tőlük megszerzett tudás birtokában tárgyal, s ha szükségesnek látja, hozzájuk fordul a kereskedőtől kapott információk hitelesítéséért. John Lawrence (az utóbbi 25 év egyik legnagyobb hatású agrárszakembere Iowában), az ISU Tanácsadási és Kapcsolattartási Intézetének dékánja ezt a helyzetet így fogalmazta meg: „Mi vagyunk a második elsők”.
Úton Csikágó felé Bevallom, fájt a fejem, mert a sok program-átszervezési manőverben nem mertem a beígért további farmlátogatásokat előre lekötni, s amit előkészítettem, már odaérkezésünk után lemondták. A kétnaposra tervezett kiállítás-látogatást 3 napra kellett bővíteni a lekötött programok teljesítése miatt, maradt egy teljes napunk, amit a Csikágóba vezető útra szántam. Kínálkozott az alkalom, hogy ezt használjuk ki. Egyébként is kiszúrtam már jó előre néhány NCGA versenyzőt az Intersate mentén (I-80-as autópálya), a kérdés csak az volt, ki fogad bennünket. Végül egy véletlen segített. A kiállítás Nemzetközi Sátrának bejáratában álldogáltam, tanácstalanságomat látva odajött hozzám egy ember és rám kérdezett, segíthetne-e valamiben (nem volt szakálla, és nem kért a hamubansült pogácsából). Hát persze, vágtam rá. Itt vagyok Magyarországról 17-ed magammal és szeretnénk egy jó farmot meglátogatni. Épp jó helyen járok, mondta, s intett, hogy kövessem. Az Iowai Farmerszövetség asztalánál kötöttünk 110
Szakmai út
ki. Intenzív telefonálások után jelentették, hogy a Csikágó felé vezető út mellett, kb. félúton, közel az Iowát Illinois-tól elválasztó Missisipi folyóhoz van egy farm, hajlandók bennünket fogadni. Látszott rajtuk, hogy valami nagy fogásról és szerencséről van szó. Látogatási díj fejenként ennyi, ebéddel annyi. Gondolkodás nélkül lefoglaltam. Este a szállodában mindjárt a számítógéphez ültem, hogy a Google Earth-ön lekáderezzem a helyszínt, mert eléggé gyanús volt a farm neve: Cinnamon Farm. Sohase gondoltam volna, hogy fahéjat termesztenek az USA-ban, elgondolkodtatott, hogy mit kezdünk hazai gazdákkal egy USA-bel fahéjfarmon – ha egyáltalán létezik ilyen. De hát végül is a lehetetlen lehetőségek országában vagyunk, nyugtattam magam! Az úton egészen odáig nem szóltam egy szót sem, csak behúzott nyakkal üldögéltem, s gondolkodtam, mit tesznek „ezek” velem, ha balul sül el a dolog. A meglepetés, mondhatni, több volt, mint kellemes! A „Cinnamon” a farmon tenyésztett Jersey tehenek fahéj színére utalt, s egy 2000 hektáron gazdálkodó család csoportos látogatások fogadására is kialakított látványkonyhájában találtuk magunkat. Kedvesek voltak és nyíltak, minden kérdésre őszinte választ adtak. Saját farmjuk működését gazdasági környezetükkel összehasonlításban mutatták be, bemutatva a gazdasági döntések hátterét is. John Maxwell – a gazda, miközben Johanna, a felesége és legkisebb lányuk a konyhában volt elfoglalva az ebéd készítésével – gazdaságuk fejlődését, szerkezetét, és az egyes kultúrák eredményességét magyarázta. Meglepett, hogy ez az egyáltalán nem szegény farm ilyen magas szinten foglalkozik idegenforgalommal. Évente 4000 vendéget fogadnak, akik a világ minden tájáról érkeznek. Gyorsan kiszoroztam: mintegy 120 000 $ plusz bevétel – úgy látszik, szorozni ők is tudnak! (Az ebéd is saját alapanyagból!) Mindaz, amit bemutattak, tökéletes összhangban volt azzal, amit elmondtak. Semmi urizálás, az aranygyűrű munkaközben sem esik le senkinek az ujjáról! A Család minden tagjának szerepe van a gazdálkodásban és a farm vitelében, a földeken, a teljesen automatikus, fejőrobottal dolgozó tehéntartásban, a sertéshízlalásban, a becsületkasszás boltban, a a farmot látogató vendégek kiszolgálásában. Az út hátralévő részében társasjátékot játszottunk. A csoport tagjai értékelték az út tapasztalatait saját szemszögből, azon frissiben. Élvezet volt újraélni a program egyes momentumait más-más megvilágításban. A beszámolók mindegyike azzal zárult, hogy a farmlátogatást tartja a csúcspontnak. Említettem már? A siker egyik legfontosabb kelléke a szerencse! Észre sem vettük, hogy megérkeztünk Csikágóba.
✍
111
Kukorica Barométer A GMO-k és a növényvédelem helyzete 2016-ban az USA-ban Egy amerikai tanulmányút tapasztalatai A Növényvédelmi Klubban 2016. november 7-én elhangzott előadás kivonata A Magyar Kukorica Klub 2016. augusztus végén a két évvel korábbi sikeres első utat követve ismét tanulmányutat szervezett az USA-ba. A fő cél az amerikai kukorica termesztés és a nagy termések tanulmányozása volt tavaly is. Ezúttal egy megnövekedett létszámú, 17 fős csoport vett részt az utazáson Dr. Szieberth Dénes elnök vezetésével. A csapat tagjai családi és nagyüzemi gazdálkodók, mezőgazdasági alapanyag ellátó cégek (műtrágya, vetőmag, növényvédő szer) vezetői, kísérő családtagok egyetemi hallgatók voltak. A program ezúttal is 3 fő pont köré szerveződött: Washington-ban (rövid városnézés után) az Amerikai Gabonatanács (USGC) és a Kukoricatermesztők Szövetsége vezetőivel (NCGA) tanácskozás, farm látogatás, valamint az USA egyik legjelentősebb mezőgazdasági kiállításának, a Farm Progress Show-nak a megtekintése volt Iowa államban. Az USA területéből (9,83 millió km2, tehát hazánknál mintegy 105-ször nagyobb), lakosságszámából (318 millió) és kedvező környezeti adottságaiból adódóan is a világ egyik legnagyobb kibocsátású és legintenzívebb mezőgazdaságát üzemelteti. Így például az Egyesült Államok a világ legnagyobb kukorica és szója termelője és exportőre is. Az ország GDP-je 18 560 Mrd USD, ami a magyar bruttó hazai termék kb. 150-szerese! A gazdálkodás szerkezetét meghatározza, hogy a rendkívül nagy kiterjedésű ország (K-Ny-i irányban kb. 5000 km, É-D-i irányban kb. 2 500 km, 3 időzóna) belső, kontinentális síkvidéki területei szántóföldi növénytermesztésre nagyrészt kiválóan alkalmasak. Illetve a lakosság nagy része a K-i és Ny-i tengerparti nagyvárosokban él. A belső államok hatalmas területére viszonylag kevés lakos jut, tehát alacsony a népsűrűség. Ezért nagy méretű gazdaságok alakultak ki, melyek átlagos mérete kb. 170 ha, de a csak szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó üzemek inkább 4-500 ha körüli nagyságúak. Rendkívül nagy gépekkel, néhány fő (gyakorlatilag a családtagok) művelnek nagy területeket. Az összes gazdaság (farm) száma mintegy 2,2 millió, melyek összesen 370 M ha területet művelnek. A kukorica és a szója után a legfontosabb szántóföldi kultúra az őszi búza (20,3 M ha, 7%-ot csökkent 2015-ről). A Farm Progress Show az USA egyik legjelentősebb mezőgazdasági kiállítása, melyet páros években az Iowa-i Boone-ban, páratlan években pedig kb. 500 km-rel dél-nyugatra, az illinois-i Decatur-ban rendeznek meg. A kiállításon szinte csak nagy gépek láthatók. Erőgépek esetében gyakori a 4-600 LE motorteljesítmény, a törzscsuklós kivitel, az iker kerekek, de még inkább a gumihevederes járószerkezetek alkalmazása. A gumihevederek használata
112
Növényvédelem az USA-ban
kombájnokon, egyéb járműveken, sőt pótkocsikon is terjed. A kombájnok vágóasztal szélessége gyakran 12 m, vagy 12 sor, de a 16 soros csőtörő adaptert is forgalmaznak, illetve láthattunk 24 soros kukorica vetőgépet is. Utunk során a kukorica övezet (13 állam, a Nagy Tavak-tól délre) kukorica termesztését tanulmányoztuk. Az összesen 37,5 M ha kukorica és 33,5 M ha szója vetésterület nagy része ezekben az államokban van. Az utóbbi években mindkét faj termőterülete növekedett. Véleményem szerint az e két növény termesztésére alapozott struktúra gazdasági értelemben rendkívül hatékonyan szervezett, nagyon intenzív. Ugyanis a kukorica több éves termésátlaga ekkora hatalmas területen 10 t/ ha körül van. Az országos rekordtermés 11 t/ha körül volt (2014). A termésszint a II. világháború óta folyamatosan növekszik. Érdemes megjegyezni, hogy a ’80-as évek végen még 7 t/ha ha körül volt, ekkor még Magyarország is képes volt elérni ezt a termés szintet. A közel 400 M t kukoricatermés kb. 50%-a bioetanol üzemekbe kerül, kb. 50 M t pedig exportra. Ezt a specializációt és professzionális, iparszerű termelést véleményem szerint a kényszer szülte, ugyanis a termelők nagy része szinte kizárólag csak e két növényfaj termeléséből él. Ezért a piaci áraknak (melyek jelenleg világszerte nagyon alacsonyak) rendkívüli módon ki vannak szolgáltatva. Alacsony terményárak mellett pénzügyi stabilitásukat úgy tudják megőrizni, ha egyre többet és egyre alacsonyabb fajlagos önköltségen termelnek. Ebben sokat segít a hatékony gépesítés, talán a GMO-k is és az egyre inkább általánossá vált precíziós/helyspecifikus gazdálkodás. Azonban a kemény versenyben csak a legjobbak maradnak talpon, a gyengébbek, rossz döntéseket hozó gazdák a nehéz években eladósodnak, tönkre mennek. Sajnos számos öngyilkosság is történik ilyen helyzetekben a kilátástalan pénzügyi helyzet miatt. Ennek eredményeként a sikeresebb gazdaságok egyre nagyobbak, tehát a termelés tovább koncentrálódik. Az általunk meglátogatott Cinnamon Ridge Farm kb. 2000 ha-t művel.
A GMO-k elterjedéséről A genetikailag módosított, génsebészeti úton előállított növényfajták/hibridek területe globálisan 1995 és 2015 között robbanás szerűen növekedett. A csúcspontot 2014-15-re érte el, amikor 28 országban 18 millió gazdálkodó közel 180 M ha-on termesztett génmódosított növényeket. Kezdetekben a GMO-k termesztése inkább a fejlett ipari országokban dominált (USA, Kanada, Ausztrália), de mára a vezetést már a fejlődő országok vették át (Dél-Amerika, Afrika, Ázsia): 113
Kukorica Barométer
Kukoricában, szójában és gyapotban a GMO-k aránya 2010 óta jóval átlépte a 75%-ot, ma már 90-95% körül van:
114
Növényvédelem az USA-ban
A már 20 éve tartó egyoldalú GM fajtahasználat kényelmessé tette a gazdálkodókat, egysíkúvá vált a növényvédőszer használat és számos rezisztencia probléma is jelentkezett. A hagyományos Bt event-ek (módosított gén konstrukciók) a vetésterület kb. 1/3-án mutatnak csak megfelelő hatékonyságot, a terület döntő részén a hatékonyság csökkent, vagy rezisztencia figyelhető meg:
A géntechnológiai válasz e jelenségre új hatásmódú event-ek fejlesztése (új toxinok termeltetése), illetve vetőmag keverékek készítése GM és konvencionális hibrid keverékéből. Ugyanis az ajánlott menedék sávokat a gazdálkodók gyakran nem vetették el konvencionális hibriddel, így az ellenállóvá vált egyedek kereszteződése a még érzékeny populációkkal nem valósulhatott meg. Például a Pioneer 2010-ben mutatta be először a 10% konvencionális hibriddel készített vetőmag keverékét (Optimum AcreMax). A Monsanto 5% hagyományos hibriddel RIB néven (refuge in bag) forgalmazza a saját vetőmag keverékeit. Ezekben az esetekben ugyanannak a kukorica hibridnek a konvencionális, tehát nem GM változatát keverik a zsákokba. Ha a gyomnövényekben kialakult glifozát rezisztencia globális helyzetét tekintjük, az esetek feltűnő többsége a legnagyobb GMO termesztő országokban fordul elő (USA, Kanada, Argentína, Brazilia), melynek oka RR hibridek/fajták termesztésével járó egyoldalú glifozát használat a gyomszabályozás során: 115
Kukorica Barométer
We e d
HRAC-Group involve d
Amaranthus hybridus
B/2 and G/9
Numbe r of re cords 1
B/2 and G/9
8
Cotton, Soybean, Corn
B/2; G9 and C1/5 B/2 and G/9 B/2; G/9 and E/14
1 1 1
Corn Soybean Corn, Soybean
Amaranthus plameri
Amaranthus rudi
Ambrosia artemisiifolia Ambrosia trifida Conyza canadensis Conyza sumatrensis
Lolium rigidum
Countrie s of re port
Corn, Soybean
Argentina
B/2 and G/9
3
Corn, Cotton, Soybean
B/2; G/9 and E/14; C1/5 B/2; G/9 and F2/27; C1/5 B/2 and G/9 B/2 and G/9 B/2; G/9 and E/14 B/2 and G/9 B/2 and G/9 B/2 and G/9 B/2 and G/9 B/2 and G/9
1 1 1 2 1 1 3 1 2 1
B/2 and G/9
3
B/2 and G/9 B/2; G/9 and O/4; C1/5 B/2 and G/9 B/2 and G/9 B/2; G/9 and A/1 B/2 and G/9 B/2; G/9 and A/1; K1/3 B/2; G/9 and A/1; C1/5; D/22 B/2; G/9 and A/1
1 1 1 1 1 1 1 1 1
Corn, Soybean Corn, Soybean Soybean Soybean Corn, Soybean Soybean Corn, Soybean Soybean Soybean, Wheat Corn, Soybean Spring Barley, Wheat, Canola, Corn, Soybean Cropland, Wheat Corn Wheat Wheat Spring Barley Whe at Wheat Pasture seed Wheat
Kochia scoparia
Lolium perenne ssp. Multiflorum
Crop involve d
United States Canada
United States
Canada United States Canada United States Canada United States Brazil Canada United States Argentina Chile Italy Australia Israel
Napjainkra globálisan a gyomfajok száma, melyek esetében glifozát rezisztencia leírásra került, megközelíti a 40-et:
116
Növényvédelem az USA-ban
A fenti, rezisztenciával kapcsolatos kihívásokra adott válaszok a Farm Progress Show-n bemutatott innovációkban is tetten érhetők: – Az őszi búzában továbbra sem engedélyezett semmilyen génmódosítás, bár Roundup Ready fajta már előállításra került. Ennek oka bizonyára az, hogy szabad elvirágzású fajtáknál a költséges géntechnológiai fejlesztések a visszavetés miatt nem térülnek meg. Erre jó példa a gyapot, mely esetében egyes fejlődő országokban (Brazília, India) évente visszatérő, komoly viták vannak a GM vetőmagot előállító fajta tulajdonosok és a termelők között a fizetendő licencdíj összegéről. – Event-ek összekapcsolása (stacked events): évek óta tendencia akár 3-4 event összekapcsolása (egyes esetekben 8 módosított gén is lehet) egy hibridben pl. RR+Bt+LL+dikamba tolerancia. Jelenleg a kukorica vetésterület mintegy 75%-án többszörösen génmódosított hibridet termesztenek (ez az arány 2006-ban még csak 15% körül volt). – Új hatásmódú inszekticid event-ek (Agrisure Duracade – Syngenta, Qrome – Pioneer, SmartStax Pro - Monsanto). – A RR kultúrákban a glifozát rezisztencia miatt a dikamba hatóanyag a reneszánszát éli. Jelentős gyártókapacitások épültek az elmúlt években és a felhasználás is robbanás szerűen növekedik. A kultúrnövényre biztonságos felhasználást új, dikamba tolerancia event-ek segítik szójában (pl. Xtendimax Vapor Grip – Monsanto) és kukoricában (pl. Enlist Duo-Dow) is. – A herbicid rezisztencia kezelésében egyre inkább előtérbe kerül az integrált szemlélet, tehát a glifozát és dikamba toleráns hibrid termesztése mellett a „hagyományos” (atrazin, s-metolaklór, mezotrion, tembotrion, izoxaflutol, tienkarbazon, de új HPPD-gátló, triketon hatóanyagként a biciklopiron) herbicidek is újra a technológiákba kerülnek. – Új génmódosítási eljárás a „genom szerkesztés” (Pioneer, 2016: CRISPR kukorica). Ez a hagyományos (EU) értelmezésben nem is GMO, hiszen külső élő szervezetből nem tartalmaz bevitt, idegen gént, hanem a kukorica genomját szerkesztik át. – Ilyen, szintén a hagyományos értelemben nem GMO-nak minősülő eljárás a „gén csendesítés”, tehát a gén interferencia jelenségének felhasználása (pl. a Monsanto RNAi technológia kukoricabogár ellen). Ennek során a kultúrnövényre (károsítóra) m-RNS-t juttatnak ki, mellyel a cél szervezet (Diabrotica) gén expresszió gátlása okozza annak pusztulását, nem pedig bevitt gén által történt toxin termelés. Meg kell jegyezni, hogy várhatóan a két utóbbi technológia éveken belül az USA-ban és globálisan is piacra kerül majd, melyre az EU jogalkotásnak is reagálnia kell, ha szigorú álláspontját e tekintetben fent akarja tartani. Hiszen hagyományos értelemben ezek nem GMO-k, viszont géntechnológiai eljárások, ezért kérdéses, hogy kereskedelmük és termesztésük tilos-e az EU területén? Érdemes azt is megemlíteni, hogy jelentős fogyasztói szerveződés figyelhető meg néhány szövetségi államban az élelmiszerek GMO tartalmának a csomagoláson való feltüntetésért, illetve egyes esetekben a GMO-k teljes betiltásáért is (az 50. államban, Hawai-on ez jelenleg bírósági perek tárgya, ugyanis a helyi törvényhozás korlátozni kívánta a GMO-k termesztését). 117
Kukorica Barométer
Trendek a kémiai növényvédelem területén A szintetikus, kémiai úton előállított növényvédő szerek engedélyezése az USA-ban is egyre szigorodik. Az EU-ban tapasztaltakhoz hasonló tendenciák figyelhetők meg, azonban néhány év késéssel. Ezért az engedélyezési folyamat gyorsabb, azonos időben benyújtott engedély kérelem esetén egy hatóanyag/készítmény az EU-nál akár 2-3 évvel korábban is piacra kerülhet. Napjaikban jelentős vitákat gerjeszt például a klórpirifosz korlátozása, esetleges betiltása. Érdekes, hogy a paraquat hatóanyag továbbra is engedélyezett, jóllehet a nagyszámú véletlen mérgezéses haláleset miatt a felhasználás szigorításra várható. A neonikotinoid inszekticidek, különösen az e csoportba tartozó csávázószerek az USA-ban is jelentős viták tárgyát képezik. E hatóanyagok korlátozása, esetleges betiltása az Egyesült Államokban is egyre inkább napirendre kerül. Sajnos a legújabb, diamid típusú, rianodin receptorra ható hatóanyagok pl. a cyazypyr (ciantraniliprol) is támadások célpontja, feltételezett méhekkel kapcsolatos kockázatai miatt. Új trend neonikotinoid csávázószer kombinációja biológiai készítménnyel (Poncho Votivo: klotianidin + Bacillus firmus I-1582). A neonikotinoid csávázást gyakran a diamid típusú készítmények váltják, pl. a klór antraniliprol (Lumivia) vagy a ciantraniliprol (Exirel, Verimark). Érdekesség, hogy a fluopiram hatóanyag, mely Európában kizárólag fungicidként engedélyezett, Amerikában nematicidként is használatos (Ilevo: szójában) szántóföldön, de pl. Honduras-ban banánban is. Itt érdemes megemlíteni, hogy régebbi SDHI-gátló fungicid nematicid használatára Európában is van példa: az iprodion-t banánban használták fonálférgek ellen a Kanári-szigeteken, de az USA-ban is engedélyezett. A kukoricában a fungicidek használata a levél betegségek ellen általános. Ezt a nagy termésekre való törekvés és a csapadékos éghajlat indokolja (a kukorica övezetben az éves csapadék mennyisége 1000-1200 mmm is lehet).
Említésre érdemes a méhek kérdése A méhpusztulások, a növényvédelem szerepe a méh populációk csökkenésében az USA-ban is kemény viták és bírósági perek tárgya. Olyannyira, hogy még Obama elnök is foglalkozott e problémával. A neonikotinoid inszekticideket számos támadás éri feltételezett kockázataik miatt a méhekre vonatkozóan. A Farm Progress Show legjelentősebb növényvédőszeres kiállítói szinte mindegyike kiemelten mutatta be a méhek kímélése érdekében végzett tevékenységét, ajánlásait. Több kiállító mézelő növények vetőmag keverékét is osztogatta. Azonban a méh populációk csökkenéséért véleményem szerint az Egyesült Államokban elsősorban nem a növényvédelem lehet felelős, hanem a vetésszerkezet és a tájgazdálkodás. Ugyanis Des Moines és Chicago között mintegy 500 km-t autóbusszal utazva feltűnt, hogy a kukorica övezetben a vidék arculata rendkívül szegényes. A jelentős mennyiségű éves csapadék miatt a gyepterületek dús növekedésűek. Az uralkodó kukorica és szója táblák mellett a tájat a zöld gyepek és erdők uralják. Azonban virágzó fák, bokrok, aljnövényzet, virágzó 118
Növényvédelem az USA-ban
útszéli társulások, akác, napraforgó vagy repce gyakorlatilag alig fordulnak elő. Ahogy lakott területeken is a füvet példásan kaszálják, a települések esztétikusak, jól gondozottak, de a zöld gyepen és fákon kívül virágzó dísznövényt alig látni. Tehát a méhek számára a mezőgazdasági területeken és a településeken sincs megfelelő mennyiségű táplálék. A fenntarthatóságot viszonylag gyakran emlegetik, de ez véleményem szerint inkább a gazdaságosságot és a fizetőképességet jelenti, tehát e fogalom inkább ökonómiai értelemben használatos. Véleményem szerint ez az igen intenzív és egyoldalú termelési szerkezet sem ökológiai, sem környezetvédelmi, sem vidékfejlesztési szempontból hosszú távon nem fenntartható. A jövő célja nem lehet a hozamok végtelenségig történű fokozása (a jelenlegi kukorica rekord 33,5 t/ ha) mindössze két növényfaj termesztése mellett, a környezetvédelmi szempontok háttérbe szorításával. Úgy gondolom, hogy idővel szemléletváltásra lesz szükség, ahogy ez Európában is megtörtént, hogy a fenntarthatóság ne csakis kizárólag a hozam növelésén, hanem a környezetvédelmen, a diverzifikáción, több lábon álláson, szövetkezésen, a tájgazdálkodáson, kézműves termékek előállításán és a vidéki turizmuson is alapuljon. Az általunk meglátogatott gazdaság előre mutató, példa értékű stratégiát választott: a nagy üzemméret mellett tejelő tehenészettel, kisebb saját sajtüzemmel és vegyesbolttal is rendelkezik. Ráadásul e mellett professzionális szakmai turizmus szervezést folytat: kis csapatunkat is beleértve az éves látogatószám 6000 körüli! Ugyan az előzőekben környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontból is kételyre okot adó példák is ismertetésre kerültek, de véleményem szerint a következő gondolatok az EU és Magyarország számára is követendők, de legalább megfontolandók lehetnének: – Az USA innovatív, technológia fejlesztéseket erősen támogató gazdasági környezete – A piacközpontú, intenzív gazdálkodás – Az integrált, rendszer szemlélet a gazdálkodás teljes folyamatában – A jól felépített szaktanácsadási rendszer – A biotechnológiai eljárások intenzív kutatása, felhasználása (gén szerkesztés, gén csendesítés) A fenti tényezők fokozottabb hazai alkalmazása – természetesen a fenntarthatósági és élelmiszer biztonsági szempontok figyelembe vételével – a hazai növénytermesztés versenyképességét jelentősen növelhetné. Dr. Nagy Sándor Fejlesztési tanácsadó, Közép-Európa ISK Biosciences Europe N.V.
119
Kukorica Barométer Magyarország időjárásának alakulása a 2015. október – 2016. szeptember időszakban Hoffmann Lilla, Kircsi Andrea Országos Meteorológiai Szolgálat
A 2015. október – 2016. szeptember közötti időszakban nem voltak ritkák az időjárási szélsőségek. Találunk példát rendkívül száraz és nagyon csapadékos hónapokra, több hónap is az 1901-től rendelkezésre álló adatsorok szélsőértékei között szerepel. 2016 nyara ugyanakkor megtörte a tavalyi évben tapasztalt nyári időszakok sorát: aszály helyett a megszokottnál több csapadék hullott, valamint elmaradtak a hőségriadók és a hőhullámos periódusok is. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan alakult hazánk időjárása a 2015. október – 2016. szeptember közötti időszakban.
Hőmérsékleti viszonyok A megszokottnál melegebb hónapokkal zárult a 2015-ös év (1. ábra), a november 1,8 °C-kal, míg a december 2,3 °C-kal adódott melegebbnek az 1981-2010-es sokévi átlagtól. Az újév első hónapja a normálhoz hasonlóan alakult, majd ezt követően tovább folytatódott a melegedés; a február különösen melegnek adódott, a hónap középhőmérséklete 5,6 °C volt. Márciusban és áprilisban szintén az átlagosnál melegebb volt az idő, májusban azonban kisebb visszaesés tapasztalható a középhőmérsékleti értékben. A nyári hónapok közül a június és a július mutatkozott melegebbnek, az augusztus egy kissé elmaradt az ilyenkor megszokottól. A legmelegebb hónap a július volt (országos átlaghőmérséklet: 21,8 °C), a leghidegebbnek pedig a január bizonyult (országos átlaghőmérséklet: -1 °C). A havi középhőmérsékletek átlagtól vett eltérései alapján (2. ábra) az elmúlt időszakra az igen jelentős pozitív anomália volt jellemző országos átlagban. A legnagyobb eltérés 2016 februárjában jelentkezett, ebben a hónapban +5 °C-kal volt melegebb a megszokottnál; a mérések 1901-es kezdete óta ez volt a legmelegebb február hazánkban (I. táblázat). Kiemeljük még a decembert, amikor +2,3 °C-os anomália adódott a normálhoz képest, amit a szeptemberi anomália érték követ, 1,9 °C-kal. A februári rekord melegen kívül figyelemre méltóak még az alábbi értékek: az idei volt a 11. legmelegebb szeptember, a 16. legmelegebb június, a 18. legmelegebb április, az óév utolsó hónapja pedig a 19. legmelegebb decembere volt a feljegyzések kezdete óta. Összességében a vizsgált 2015. október – 2016. szeptember közötti időszak 1,2 °C-kal adódott melegebbnek az 1981-2010-es átlagnál. A hőmérsékleti küszöbnapok jól reprezentálják (II. táblázat) az enyhe téli időszakot: zord napból mindössze 5-öt jegyeztünk az egyébként várt 10 (normál) helyett, fagyos napból a normál 95 helyett 64-et, és téli napból is jelentősen kevesebb adódott a sokéves átlagnál; 27 helyett csupán 13 nap. Az elmúlt évhez képest idén hűvösebb nyarat tudhatunk magunk mögött, 120
MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATÁNAK ALAKULÁS
1. ábra: Az országos havi középhőmérsékletek alakulása a 2015. október – 2016. szeptember időszakban, valamint az 1981-2010-es sokévi átlagok (interpolált adatok alapján)
2. ábra: Az országos havi és az időszakos középhőmérsékletek eltérése a sokévi (1981-2010-es) átlagtól a 2015. október – 2016. szeptember időszakban (interpolált adatok alapján)
csupán egy hőhullámos időszak volt, június 23-26 között. Hőségnapból 23-at jegyeztünk, ami megfelel a normálnak, forró nap azonban nem jelentkezett (normál: 2 nap). Nyári napból a szokásos 79 helyett 93 adódott. 121
Kukorica Barométer
I. táblázat: A 2015. október – 2016. szeptember időszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított legmelegebb időszakok sorában (interpolált adatok alapján)
Hónap Október November December Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember
Sorszám 74 28 19 54 1 29 18 51 16 26 55 11
II. táblázat: Hőmérsékleti küszöbnapok száma a 2015. október – 2016. szeptember időszakban Országos átlag
Normál
Maximum
Maximum helye
Minimum
Minimum helye
Zord napok száma (tn <= –10 °C)
5
10
14
Kékestető Zabar
0
Fagyos napok száma (tn <= 0 °C)
64
95
124
Zabar
30
Bp. Belterület Bp. Lágymányos
Téli napok száma (tx <= 0 °C)
13
27
45
Kékestető
5
Hajós
Nyári napok száma (tx <= 25 °C)
93
79
121
Kecskemét K-puszta
5
Kékestető
Hőség napok száma (tx <= 30 °C)
23
24
52
Kecskemét K-puszta
0
Forró napok száma (tx <= 35 °C)
0
2
4
Kecskemét K-puszta Körösszakál
0
A 3. ábra a szeptemberrel záródó, 12 hónapos időszak középhőmérsékletének területi eloszlását mutatja be. Az országos, területi átlag 11,5 °C volt. A magasabban fekvő területek kivételével a hőmérséklet mindenütt 11-12 °C körül alakult, a déli országrészben előfordultak olyan területek is, ahol az időszakos átlag elérte a 12-13 °C-ot.
122
MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATÁNAK ALAKULÁS
3. ábra: A 2015. október és 2016. szeptember közötti időszak középhőmérséklete
A vizsgált időszakban az egész ország területén meglehetősen melegebb volt az 1981-2010es normálidőszak átlagánál (4. ábra). A legkisebb eltérés a Duna-Tisza közén és a Viharsarok területén jelentkezett, de ezeken a helyeken is meghaladta az ilyenkor szokásos értéket. Ugyanakkor elszórtan az országban több helyen előfordult, különös tekintettel az Bakony és a Börzsöny egyes részein, valamint Tokaj környékén, hogy a különbség meghaladta a 2 °C-ot.
4. ábra: A 2015. október és 2016. szeptember közötti időszak középhőmérsékletének eltérése az 1981-2010-es sokéves átlagtól
123
Kukorica Barométer Csapadékviszonyok Az elmúlt időszak csapadékviszonyait 5. ábránkon mutatjuk be. A vizsgált időszakot alapvetően a szélsőségek jellemezték. A 2015-ös év utolsó hónapjai közül októberben jelentős csapadéktöbblet volt, országos átlagban a megszokott mennyiség két és félszeresét mértük (6. ábra). Ezt követően egy a szokásosnál szárazabb november és egy még szárazabb december következett jelentős csapadékhiánnyal, amely a 3. legszárazabb decembert eredményezte. A 2016-os év első két hónapja csapadékosabb volt a megszokottnál. Januárban több mint a másfélszerese, februárban közel háromszorosa hullott le a szokásos mennyiségnek, amely a legcsapadékosabb februárt eredményezte az adatsorok 1901-es kezdete óta hazánkban (III. táblázat). A tavaszi hónapok közül a március és az április adódott szárazabbnak a sokévi átlaghoz képest, és ezzel az idei lett a 10. legszárazabb április a mérések kezdete óta. Ezt követően júliusig egy csapadékosabb időszak következett; júliusban a csapadékmennyiség értéke meghaladta a 120 mm-t, ezzel a 2. legcsapadékosabb júliust eredményezve. Az időszak végére ismételten egy szárazabb periódus köszöntött be, augusztusban mintegy 10%kal, szeptemberben 40%-kal hullott kevesebb csapadék. Csapadék szempontjából az idei vegetációs periódus a sokévi átlagnak megfelelően alakult.
5. ábra: Az országos havi csapadékösszegek alakulása a 2015. október – 2016. szeptember időszakban, valamint az 1981-2010-es sokévi átlagok (interpolált adatok alapján)
A csapadékot jellemző küszöbnapok országos átlagait IV. táblázatunkban közöljük, az egyes hónapokra vonatkozó értékeket pedig 7. ábránkon szemléltetjük. A 2015. október – 2016. szeptember közötti időszakban nem sokkal a sokéves átlag felett alakult a csapadékos napok száma (normál: 115 nap; vizsgált időszak: 122 nap). A csapadék mennyiségére vonatkozó küszöbnapok számában is az tapasztalható, hogy a megszokottnál magasabb értékek szerepelnek. Az 1 mm feletti csapadékú napok száma a szokásos 85 helyett 89, az 5 mm feletti csapadékú napok száma 39 helyett 43 volt. A 10 mm feletti napi átlagos csapadékösszeg sokéves 124
MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATÁNAK ALAKULÁS
6. ábra: Az országos havi és az időszakos csapadékösszegek a sokévi (1981-2010-es) átlag százalékos arányában kifejezve a 2015. október – 2016. szeptember időszakban (interpolált adatok alapján) III. táblázat: A 2015. október – 2016. szeptember időszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított legcsapadékosabb időszakok sorában (interpolált adatok alapján)
Hónap Október November December Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember
Sorszám 6 94 113 10 1 73 107 43 45 2 64 83
átlaga 18 nap, a vizsgált időszakban ettől 6 nappal többet, 24-et regisztráltunk. Sokéves átlagban 5 napon szokott előfordulni 20 mm feletti napi átlagos csapadékösszeg, a vizsgált időszakban 8 ilyen nap volt. 30 mm feletti csapadékú nap a szokásos mennyiségben fordult elő (normál: 2 nap). A 22 zivataros nap is meghaladta az ilyenkor megszokottat (17 nap). A vizsgált időszakban a havas napok száma maradt el csupán a várttól, a szokásos 24 nap helyett mindössze 10 havas nap fordult elő hazánkban, mely jól jelzi az enyhe telet. 125
Kukorica Barométer
7. ábra: A különböző küszöbértékek feletti csapadékú napok száma (országos átlag) a 2015. október – 2016. szeptember időszakban IV. táblázat: A különböző küszöbértékek feletti csapadékú napok, zivataros napok és havas napok száma a 2015. október – 2016. szeptember időszakban
C sapadékos napok sz áma 1 mm feletti csapadékú napok sz áma 5 mm feletti csapadékú napok sz áma 10 mm feletti csapadékú napok sz áma 20 mm feletti csapadékú napok sz áma 30 mm feletti csapadékú napok sz áma 50 mm feletti csapadékú napok sz áma Z ivataros napok sz áma H avas napok sz áma
Országos átlag N ormál 115 122
89 43 24 8
85 39 18 5
2 0 22 10
2 0 17 24
A 8. ábrán a vizsgált 12 hónap csapadékösszegének területi eloszlását szemléltetjük. Országos átlagban mintegy 700 mm csapadék hullott, azonban térben nem egyenletesen oszlott el. Feltűnő a különbség az ország nyugati, délnyugati területei és a keleti, délkeleti régiói között. A Dunántúlon jellemzően 700 és 800 mm közötti mennyiség hullott le, bár a magasabban fekvő területeken, a Bakonyban és az Alpokalja egyes részein volt, ahol 900 mm-nél is többet jegyeztünk. A Dunától keletre többnyire 600-700 mm között alakult a csapadék mennyisége, de északkeleten és a Körös-Maros közén előfordult olyan terület, ahol a 600 mm-t sem érte el. 126
MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATÁNAK ALAKULÁS
8. ábra: A 2015. október és 2016. szeptember közötti időszak csapadékösszege
A sokévi, 1981 és 2010 közötti átlag százalékában a teljes vizsgált időszak alatt országosan 20%-kal több csapadék hullott, mint általában. A csapadék térbeli alakulását a 9. ábra szemlélteti, melyen változatos térbeli elrendeződés látható. 2015 októbere és 2016 szeptembere között Sopron környékén, Zala megyében és a Szatmári-síkságon a szokásos mennyiségnél valamivel kevesebb csapadék hullott, míg az ország középső részén és a Nagykunság területén 30-40%-os többlet jelentkezett. Összességében tehát elmondható, hogy a vizsgált időszakban, hazánk nagy részén a sokéves átlagot meghaladó mennyiségű csapadék hullott.
9. ábra: A 2015. október és 2016. szeptember közötti időszak csapadékösszege a sokéves (1981-2010-es) átlag százalékos arányában kifejezve
127
Kukorica Barométer
A talaj nedvességtartalma szempontjából fontos szerepet játszó, országos átlagban vett, 30 napos csapadékösszegeket mutatja a 10. ábra. Az adott dátumhoz tartozó érték az addig lehullott 30 napos összeget jelöli (az aznapi és a megelőző 29 nap csapadékának összegét). Az ábrán jól látható a november közepi, a december közepétől január elejéig tartó, a március végi május eleji, valamint a szeptember végi csapadékhiányos időszak. Csapadéktöbblet októberben, majd februárban és júliusban jelentkezett. Az aszály megfogalmazására számos definíció használatos (létezik mezőgazdasági, meteorológiai, hidrológiai aszály), az egyik ezek közül, melyet a 2011. évi CLXVIII. törvény 2. § 1. bekezdése tartalmaz: „az a természeti esemény, amelynek során a kockázatviselés helyén az adott növény vegetációs időszakán belül harminc egymást követő napon belül a lehullott csapadék összes mennyisége a tíz millimétert nem éri el”. Ezen definíció értelmezése szerint a 2015. október és 2016. szeptember közötti időszakban, országos viszonylatban 2015. november közepén rövid ideig, 2015. december végén és 2016. január elején hosszabb ideig tartó szárazság mutatható ki, azonban mezőgazdasági károkat ez nem okozott. A vegetációs periódus alatt bekövetkezett áprilisi száraz periódus országos átlagban nem felel meg a jogszabályi definíciónak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyes területeken nem jelentkezhetett ennek ellenére aszály. A 10. ábrán feltüntetett összegek országos átlagértékeket jelölnek.
10. ábra: 30 napos csapadékösszegek országos átlagban, a 2015. október – 2016. szeptember időszakban (az adott dátumhoz tartozó érték az addig lehullott 30 napos összeget jelöli)
Napfénytartam 2015 novemberétől egészen 2016 szeptemberéig egy kis megszakítással ugyan, de a megszokottnál több napsütést élvezhettünk, melyet a 11. ábra mutat be. Mindössze októberben és a februárban volt a szokásosnál kevesebb a napsütéses órák száma. A legnagyobb többlet novemberhez, szeptemberhez és áprilishoz köthető (12. ábra). Novemberben a napsütéses órák száma meghaladta a sokéves átlag másfélszeresét, míg szeptemberben és áprilisban 34% és 20%-os többletet regisztráltunk. A legkevesebb napsütés októberben és februárban volt, mintegy 20%-kal maradt el a szokásos értékektől. 128
MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATÁNAK ALAKULÁS
11. ábra: A napsütéses órák havi összegei 2015. október – 2016. szeptember időszakban, valamint az 1981-2010-es sokévi átlagok
12. ábra: A napsütéses órák havi és időszakos összegei az 1981-2010-es normál százalékában, a 2015. október – 2016. szeptember időszakra vonatkozóan
Az időszakos napfénytartamot ábrázoló térképünkön (13. ábra) – a domborzati hatások mellett – észak-déli irányú növekedés figyelhető meg. Míg az északi területeken 2000-2100 óra körüli összeg volt jellemző, addig a Dunántúlon és az Alföld középső részein már nagyobb értékek jelentkeztek (2200 óra). A déli, délkeleti megyékben előfordult, hogy a napsütéses órák száma meghaladta a 2300 órát, a Bakony magasabban fekvő területein pedig a 2400 órát. A legalacsonyabb értékek az Északi-középhegység magasabb részein jelentkeztek, ahol a napfényes időszak hossza néhol az 1900 órát sem érte el. 129
Kukorica Barométer
13. ábra: A napsütéses órák száma 2015. október és 2016. szeptember közötti időszakban
Talajnedvesség A 14. ábrán a talaj felső 1 méteres szintjében lévő három szelvény (0-20, 20-50 és 50-100 cm) talajnedvesség értékeit figyelhetjük meg országos átlagban, a 2015. október és 2016. szeptember közötti időszakra vonatkozóan (a hónapok utolsó napjain), valamint a sokéves átlagokat. A diagramon látható, hogy a tavalyi nyár után a vizsgált időszak kezdetén, októberben mindhárom talajréteg nedvessége jelentősen felülmúlja az átlagot. Az ezt követő száraz és nedvesebb hónapok váltakozása a 0-20 cm-es réteg nedvességén jól nyomon követhető. Jól látszik február és július hónapok csapadékbősége és több hónapban a száraz időjárás hatása. Különösen 2015. november-decemberben, 2016. március és április között, illetve nyár végén, augusztus és szeptember hónapokban. A márciustól júniusig tartó csapadékszegény időszakban a 20-50 cm-es rétegben is az átlag alá csökkent a talajnedvesség, és meglátszik a csapadékszegény szeptember is. A 20-50 cm-es talajrétegben leginkább a júliusi csapadéktöbbletnek volt jelentős hatása, a talajnedvesség értéke ekkor átlag felett alakult. A mélyebb rétegekben jobban megmutatkoznak a hosszabb távú tendenciák. Az 50-100 cm-es rétegben októbertől februárig a talajnedvesség folyamatosan növekedett, kezdetben jóval a sokévi átlag felett alakult, de januárban attól elmaradt. Február és június között az átlag ívét követte a talajnedvesség, ezt követően júliustól már ugyan csökkent a talaj nedvességtartalma, de így is az 1981-2010-es időszakban megszokottnál magasabb értékeket jegyeztünk. A csapadékban szegény szeptember az 50-100 cm-es réteg nedvességtartalmának alakulására is hatással volt, és a sokévi átlagtól ekkor már elmaradt. A 15. ábrán tizenkét térképet láthatunk, melyek a talajnedvesség országos eloszlását mutatják 2015 októbere és 2016 szeptembere között. A térképek a talaj felső 50 cm-ének
130
MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATÁNAK ALAKULÁS
14. ábra: A talajnedvesség országos átlaga a hónapok utolsó napján, a 0-20, 20-50 és 50-100 cm-es talajrétegben, a 2015. október és 2016. szeptember közötti időszakban, valamint az 1981-2010-es sokévi átlagok
nedvességtartalmát ábrázolják százalékban kifejezve. Az értékek megmutatják, hogy a talaj a telítettség eléréséhez szükséges nedvességnek mekkora részét tartalmazza. A 0-50 cm-es réteg nedvességtartalmának térbeli eloszlása jól tükrözi a csapadék mennyiségének és földrajzi eloszlásának hatását hónapról hónapra. Az októberi állapotot mutató térképen látható, hogy 2015 száraz nyarát követően a talaj felső rétegének nedvességtartalma országszerte a telítettségtől még elmarad. A bőséges októberi csapadék az Alföld középső területein és a Balaton térségében emelte a talaj nedvességtartalmát 90% fölé. Az ország nagy részén 80% felett volt a talaj felső 50 cm-es réteg telítettsége. A tavalyi év hátralévő részében kezdetben az Észak-Dunántúlon, decemberben már a Dunántúl egészén csökkent a talaj telitettségének mértéke. A csapadékos január eredményeként január végére szinte mindenütt újra teljesen telítetté vált a talaj, ami február végéig gyakorlatilag nem változott. Tavasszal a megszokottnak megfelelően fokozatos csökkenés indult meg országszerte. Május végére a KörösMaros közében már 40% alá csökkent a telítettség. Júniusban a lehulló csapadék pontosan a korábban csapadékhiányos területre koncentrálódott, így Békés megyében már újra 90% körüli talaj telítettség volt jellemző. Az észak-magyarországi területek júniusi száraz időjárása azonban nagyon alacsony (30% körüli) telítési értékeket eredményezett, főként a főváros térségében és Heves megyében. A kiemelkedően csapadékos július után az ország nagy részén fokozatosan helyreállt a talaj vízháztartása. A Dunántúlon és a Felső-Tisza vidéken elérte a talaj a teljes telítettséget. Az Alföld északi és déli területein azonban kisebb körzetekben 60% körül alakult. Az 1981-2010-es sokévi átlagtól elmaradó augusztusi és szeptemberi csapadék hatására, elég nagy területi változékonyság mellett, újra jelentősen csökkent a talaj vízkészlete. A Kisalföldön és az Alföld középső területén a telítettség 40% alá csökkent.
131
Kukorica BaromĂŠter
132
MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATÁNAK ALAKULÁS
133
Kukorica Barométer
15. ábra: Talajnedvesség százalékban kifejezve a hónapok utolsó napján, a 0-50 cm-es talajrétegben, a 2015. október és 2016. szeptember közötti hónapokban
134
MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATÁNAK ALAKULÁS
Összegzés A vizsgált 2015. október – 2016. szeptember közötti időszakban előfordultak meglehetősen enyhe hónapok, a legmelegebb februárról és a 11. legmelegebb szeptemberről számolhatunk be a mérések 1901-es kezdete óta. Az idei nyár a tavalyihoz képest egy kis változatosságot hozott abban a tekintetben, hogy csak egyetlen egy hőhullám volt június folyamán. Csapadék szempontjából meglehetősen szélsőségesen alakult az egyes hónapok időjárása. Októberben, februárban és júliusban jelentős csapadéktöbblet volt jellemző, olyannyira, hogy az idei volt a legcsapadékosabb február és a 2. legcsapadékosabb július 1901 óta. Decemberben, áprilisban és szeptemberben viszont nagyon száraz volt az időjárás, amely a 3. legszárazabb decembert és a 10. legszárazabb áprilist eredményezte a mérések kezdete óta. A vizsgált időszak napfényben gazdag volt, különösen a 2016. évi vegetációs periódus. A napsütéses órák száma 2016 folyamán – február kivételével – minden hónapban magasabb volt a megszokottnál, amely kedvező feltételeket teremtett a napfényigényes termesztett növényeink fejlődéséhez. A talaj nedvességtartalmának időbeli alakulása a legfelső talajrétegben (0-20 cm) a csapadék járásának megfelelően időben változatosan, azonban a 20-50 cm és 50-100 cm-es talajrétegben a sokévi átlaghoz hasonlóan alakult. A februári csapadéktöbblet csak a legfelső, 0-20 cm-es talajrétegre volt hatással, míg a júliusi csapadékos időjárás eredményeképpen a mélyebb talajrétegek is átnedvesedtek, és az átlagosnál magasabb értékeket mérhettünk egészen augusztus végéig. Az ország teljes területén a talaj telítettségi állapota 2016 januárjában és februárjában 100%-os volt a nedvesség szempontjából. A jó vízellátottság kedvezően hathatott a vegetációs periódus kezdetén a fejlődő növények számára. A tavaszi hónapok szárazságát követően a nyári csapadéktöbblet újra fokozatosan helyreállította a talaj vízháztartását országszerte. A nyárvégi, szeptemberi csapadékszegény periódus pedig segítette az érést, és nem akadályozta a betakarítást. Összességében a 2015. október és 2016. szeptember közötti időszak éghajlati viszonyai a gabonafélék és számos ipari növényünk számára kedvező feltételeket biztosított, amely rekord mértékű vagy átlagosnál nagyobb termést és hozamokat eredményezett Magyarországon.
✍
135
Kukorica Barométer A Magyar Kukorica Klub Versenykiírása a 2017. évi Kukorica Termésversenyre A Kukorica Termésversenyt (továbbiakban: Termésverseny) a Magyar Kukorica Klub Egyesület (MKK), 8152 Kőszárhegy, Kazinczy Ferenc utca 12. írja ki. A Termésverseny a Magyar Kukorica Klub Egyesület tevékenységi körébe tagozódik. A Termésversenyhez kötődő minden jog tulajdonosa és személyhez nem köthető jogkövetkezmények viselője a Magyar Kukorica Klub Egyesület. A Termésverseny felelőse: a Magyar Kukorica Klub Egyesület mindenkori elnöke.
A Termésverseny célja: A Magyar Kukorica Klub Egyesület célja a Termésverseny kiírásával, hogy rávilágítson a magyar és a környező országokban folytatott kukoricatermesztés lehetőségeire, népszerűsítse és elterjessze a legeredményesebb termesztési módszereket, hozzájáruljon a vidéki élet és a mezőgazdasági tevékenység jobb megismeréséhez, tekintélyének emeléséhez.
A Termésverseny tárgya: Maximális kukoricatermés elérése legalább 5, legfeljebb 10 hektáros területen
A Termésverseny lebonyolítása és ellenőrzése: A Termésverseny lebonyolítását a Versenybizottság végzi. A Termésverseny tisztaságát és a Szabályzat érvényesülését az Ellenőrző Bizottság ellenőrzi.
Értékelési kategóriák: A versenyt a Magyar Kukorica Klub Egyesület száraz és öntözött termesztési kategóriában hirdeti meg. A száraz termesztési kategóriában regionális és országos szintű versenyt, míg az öntözött kategóriában csak összevont országos szintű versenyt hirdet. Amennyiben a jelentkezők az itt feltüntetetteknél több, e termesztési kategória valamelyikébe besorolható művelési kategóriában (pl.: szántás nélküli, biológiai gazdálkodás, stb.) kívánnak indulni, s ehhez elegendő számú (országosan legalább 5) jelentkező van, további kategóriák szerinti országos szintű elbírálásra és eredményhirdetésre is sor kerülhet. A művelési kategóriák értékelési és díjazási szintje megegyezik a területi kategóriákéval. Erről a Versenybizottság a jelentkezések összesítése után dönt. Nagyszámú jelentkezés esetén a jelenlegi területi kategóriák finomítására is sor kerülhet (pl.: megyei szintű értékelés). Az egyes termesztési kategóriákat a Versenybizottság az alábbiakban határozza meg: Száraz termesztési kategória (a művelés módjától függetlenül): a versenyterület a termé szetes csapadékon kívül nem részesülhet semmiféle mesterséges vízellátásban (kelesztő öntözésben sem!), és a területen a tárgyévet megelőző évben sem folytattak öntözéses termesztést. 136
VERSENYKIÍRÁS
Öntözött termesztési kategória: minden olyan termesztési eljárást ide kell sorolni, amelyben akár a legcsekélyebb mennyiségű öntözővizet is felhasználták, vagy tárgyévet megelőző évben öntözéses művelést folytattak. A száraz termesztési kategória felosztása: Hagyományos művelési kategória: a talaj előkészítés bármely szakaszában ekét használtak. „Biológiai gazdálkodás” művelési kategória: valamely, hazánkban, vagy az EU-ban bejegyzett tanúsító szervezet által elfogadott termék termelésére irányuló eljárás. „AKG gazdálkodás”, vagy annak megfelelő, rendelettel szabályozott környezetgazdálkodási művelési kategória (továbbiakban AKG”): a gyakorolt termesztési módszer mindenben megfelel az AKG szabályozásnak és a versenyző a versenyterülettel szerepel is az AKG nyilvántartásban. Amennyiben a versenyzőt időközben kizárják az AKG támogatásból, automatikusan ki lesz zárva a versenykategóriából is. Forgatás nélküli művelési kategória: a teljes termesztési ciklusban (csak a versenybe bejelentett kukoricatermesztési ciklusra értendő!), az elővetemény tarlójának elmunkálásától a kukorica vetéséig csak forgatás nélküli műveletek szerepelhetnek a talaj megművelésében. Alacsony toxinszíntű kategória: bármely egyéb kategóriába is bejelentett, a bejelentéssel egy időben jelzett részvételi szándék alapján a betakarítás során folyamatos mintavétellel vett minták toxinszintje (DON, Fumonizin, Aflatoxin) alapján megállapított sorrend.
A területi kategóriák leírása: A versenyterület területi kategóriába sorolása a kijelölt terület földrajzi elhelyezkedése szerint történik! 1. Dunántúl – Észak: az M7-es autópálya nyomvonalától északra eső mezőgazdasági területek 2. Dunántúl – Dél: az M7-es autópályától délre eső területek 3. Alföld - Észak: az M3-as autópálya nyomvonalától északra, majd a görbeházi elágazástól Nyíregyháza felé a megyehatárig, s onnan a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék határvonalától északra eső mezőgazdasági területek 4. Alföld – Nyugat: az Alföld – Északtól délre és a Tiszától nyugatra eső mezőgazdasági területek 5. Alföld – Kelet: az Alföld – Északtól délre és a Tiszától keletre eső területek Határokon kívüli területek: 1. Szerbia 2. Románia 3. Ukrajna 4. Szlovákia 5. Ausztria 6. Szlovénia 7. Horvátország 137
Kukorica Barométer
Értékelési szempontok: Az értékelés a kilogrammban kifejezett, 14,5%-os szemnedvességre vetített hektáronkénti termés alapján történik. Két azonos terméseredménynél az alacsonyabb szemnedvesség tartalommal betakarított eredmény, amennyiben ebben is egyezőség áll fenn, a korábbi betakarítás élvezi a sorrendi elsőbbséget.
Eredményhirdetés: Az eredmények értékelése és kihirdetése Kárpát-medencei, országos és területi (pótkiírás esetén a területi kategóriákon belül technológiai) kategóriánként történik. Minden kategóriában az I–III. helyezettet díjazzák, illetve a I–V. helyezettek a helyezésük feltüntetését tartalmazó oklevélben részesülnek. A Termésverseny további résztvevői sorrendi besorolást nem tartalmazó, de a részvételt elismerő tanúsítványban részesülnek. Az országos helyezettek részére az országos összevont értékelés sorrendjében állapítják meg a helyezéseket, függetlenül a területi hovatartozástól és a területi kategóriában elért helyezéstől. A díjazások és helyezések megállapítása során itt is a fentiek szerint kell eljárni. A Kárpát-medencei díjazásokat és helyezéseket az összes sikeresen betakarított verseny parcella összevont értékelése alapján állapítják meg oly módon, hogy abban a részt vevő országok összevont legjobb eredményeit veszik figyelembe. Egy országból csak egy eredmény vehető figyelembe.
Versenyszabályzat: 1. A versenyben jelentkezés útján lehet részt venni. A Versenyző igénybe veheti tanácsadója és/vagy támogatója segítségét a jelentkezés során, de csak saját nevében jelentkezhet! Regisztráció után a versenyzés joga nem ruházható át. 2. Regisztráció a www.magyarkukoricaklub.hu honlapon, elektronikus úton történik. 3. A Versenyben rész vehet az a természetes személy vagy természetes személyek legfeljebb 3 fős csapata, vagy megnevezett felelős személy által képviselt gazdasági társaság, aki, vagy amely igazolni tudja, hogy a jelentkezésben megjelölt területen a kukoricatermesztést ő maga végzi, vagy a termesztés saját gazdaságában saját szakmai irányításával folyik, vagy foglalkoztatója őt nevezte, vagy megnevezte a versenyterületen folyó termesztés felelősének. 4. A Versenyben egy versenyző több versenyterülettel is részt vehet a) Amennyiben egy versenyző több versenyterületet nevez, azonos kategóriában (pl.: régiók, szántás nélküli) csak egy, a legjobb eredményt elérő versenyterülete alapján díjazzák b) Amennyiben egy versenyző több versenyterületet nevez, de azok eltérő díjazási kategóriákba tartoznak, az eltérő kategóriák szerint is díjazható 5. Versenyterület céljára bejelentett területenként egy, legalább 5 hektáros (50000 m2), azonos hibriddel elvetett, összefüggő táblát vagy táblarészt kell kijelölni. A területbe nem számítanak bele a „nettózás”-sal kieső területek - forgók, táblaszélek és a tábla többi részétől elválasztó sáv. 138
VERSENYKIÍRÁS
6. A versenyzésre a bejelentéskor a bejelentett nagyságú területet is magában foglaló legfeljebb 20 ha nagyságú, a betakarítandó területre vonatkozó egyéb kritériumokat szintén kielégítő táblarészt lehet kijelölni, amelyből a betakarítás előtt kimérik a tényleges versenyterületet. Az adatnyilvánosság a kijelölt táblarészre vonatkozik, ezért azt a betakarításig egységesen kell kezelni. 7. Sikeres (szabályos) a regisztráció akkor, ha: a) Az elektronikus regisztráció 2017. július 31.-én 24 óráig beérkezik b) Az elektronikus regisztrációval egyidejűleg a vetőmag eredetét igazoló okmány (számla, szállítójegy) és a vetőmagot tartalmazó zsák fémzárolási címke fénymásolata vagy fényképe beérkezik c) Amennyiben a versenyző nem az eredeti jogosultja a területhasználatnak, úgy a 3. pont szerinti igazolás beérkezik (postai küldeményben, e-mailes nyilatkozat formájában, eredeti nyilatkozat fénymásolata, e-mailben beküldve) d) A regisztráció tartalmazza mind a versenyzőre vonatkozó adatokat, mind a parcella valós térképi bejelölését, mind az agrotechnikai adatok valóságnak megfelelő bejegyzését e) A regisztráció időpontjára a nevezési díj beérkezik a verseny lebonyolításával megbízott Kukorica Klub Kft. (adószáma: 23437948-2-07, bankszámla száma: 1010295207946100-01003005) bankszámlájára 8) A regisztráció megerősítése: a) A regisztrációt a Versenybizottság annak beérkezésétől számított 8 napon belül megerősíti, s erről a versenyzőt elektronikus levélben értesíti b) A június 15-e előtt beérkezett regisztrációkat a Versenybizottság „Előregisztrációnak” minősíti, s ha a rögzített adatok egyébként kielégítik az adatközlési minimumot és megfelelnek az egyéb bejegyzésekkel, igazolásokkal szemben támasztott követelményeknek, véglegesíti 9. A regisztráció elutasítása a) A regisztrációt az elektronikus rendszer automatikusan elutasítja, ha az adatok feltöltése nem felel meg az adatfeltöltési minimum feltételeknek – erre vonatkozóan az elektronikus rendszer automatikus üzeneteket küld, és lehetőséget biztosít a módosításra b) A Versenybizottság elutasítja a regisztrációt, ha a szükséges mellékletek és/vagy a nevezési díj nem érkezik be az elektronikus regisztrációt követő 8 napon belül (a végleges jelentkezési határidő lejárta előtt az elutasított regisztráció megismételhető) 10. Ellenőrzés: a) A versenyterület betakarítása akkor értékelhető a termésversenyben, ha a betakarítás megfelelő szintű ellenőrzés mellett zajlott b) Versenyterület betakarításához ellenőrzés csak akkor biztosított, ha a Termésbecslés kalkulátor által, annak szabályos kitöltése után automatikusan beküldött adatok beérkeztek, s ezek alapján a Versenybizottság az ellenőrzést jóváhagyta. (Szabályos a Termésbecslés kalkulátor segítségével végzett termésbecslés, ha legalább 3 mintavétel adata 139
Kukorica Barométer
szerepel benne, az adatokat a kalkulátorban megadott mértékegységek szerint töltötték fel, s így a kalkulátor reális, átszámolást nem igénylő eredményt ad.) c) A betakarítás várható dátumát a napszakra utaló közeli időpont megjelölésével három nappal előre megkell jelölni. 11. A versenyterület betakarítása során a kijelölt területen a kombájn sávokat vág ki oly módon, hogy egy sáv kivágása után a sávszélesség kétszerese kimarad, majd a következő sávot takarítja be. Egy sáv szélessége egy kombájnnal történő betakarítás esetén a vágóasztal legfeljebb kétszerese lehet! Több kombájnnal végzett betakarítás esetén a kombájnok csak a teljes vágószélesség kétszeresének kihagyásával fordulhatnak vissza, maguk mellé nem fordulhatnak! Ha a betakarítandó terület nem haladja meg a 6 hektárt, legfeljebb 2 kombájn dolgozhat az ellenőrzött betakarításon! 12. Amennyiben 10 t/ha feletti megállapított termés esetén a termésbecslés és az első 1/3-ad megállapított termése között 10%-nál nagyobb a különbség, a betakarítást a következő 1/3 területen meg kell ismételni, és az lesz az elfogadott terméseredmény. (Ez esetben termésbecslésnek az első 1/3-ad betakarítását kell tekinteni, s ehhez kell megállapítani a szükséges ellenőrzés szintjét.) Amennyiben az első 1/3-ad rész terméseredménye meghaladja az eredetileg kért ellenőrzési szintet, a következő 1/3-ad rész betakarítását csak a szükséges ellenőrzési szint jelenléte mellett szabad megkezdeni. 13. A versenyregisztráció a versenykiírással azonos időben indul és tárgyév július 31.-én zárul. 14. A versenyben kizárólag a bejelentett versenyparcella elhelyezkedése szerinti országban engedélyezett módszerek, technológiai anyagok és vetőmagok használhatók. 15. Minden, a versenyterületen felhasznált anyag eredetét hitelt érdemlően kell igazolni. 16. Minden, a (kijelölt) területtel és technológiával kapcsolatos adat nyilvános. Az adatokat a verseny eredményének kihirdetésével egy időben közzéteszik 17. Jelentkezési határidő: 2017. július 31. 18. Betakarítási határidő: 2017. október 31. 19. A területmérés csak a Versenybizottság által elfogadott módszerrel történhet és a betakarított termés mennyiségét csak hitelesített mérlegen mérve lehet megállapítani. 20. A méreteket és mennyiségeket a Versenybizottság által oktatásban részesített és elismert (igazolvánnyal rendelkező) Betakarítási Ellenőr állapítja meg. 21. A betakarítás megtörténtét a betakarításról készült Betakarítási Jegyzőkönyvvel kell igazolni. A Betakarítási Jegyzőkönyvhöz csatolni kell a Területmérési Jegyzőkönyvet és a hivatalos, eredeti, a versenyző és az ellenőr által együttesen aláírt mérlegjegyeket. 22. Betakarítási dokumentumok beérkezési határideje: a) Az elektronikus dokumentumokat az ellenőr küldi be 24 órán belül b) A papír alapú dokumentumoknak a betakarítás dátumától számítva legfeljebb 5 nappal kell beérkezni. A dokumentumokat postán, ajánlott küldeményként kell beküldeni, vagy személyesen kell eljuttatni a Magyar Kukorica Klub Egyesület postacímére. (Postára adás legkésőbb a betakarítást követő 3. napon.) Az utolsó beérkezési dátum 2017. november 5. A határidőn túl beérkező dokumentumok által képviselt 140
VERSENYKIÍRÁS
versenyterületet a Versenybizottság automatikusan törli a versenyből, hacsak hitelt érdemlően nem bizonyosodik, hogy a dokumentumokat tartalmazó levél a postán késett vagy elveszett. Ilyen esetben a dokumentumokat a Versenyzőnél maradó példányok hiteles másolatával lehet pótolni. 23. Eredményhirdetés: legkésőbb 2017. november 30. 24. A Versenyző külön nyilvántartásban (a www.magyarkukoricaklub.hu honlapon elérhető, általa vezetett Versenynaplóban) rögzíti a benevezett terület adatait, valamint az ott folyó termesztési műveleteket. A Versenynapló a regisztráció alkalmával automatikusan jön létre. A Versenynaplót a Versenybizottság az adminisztrációs felületen folyamatosan ellenőrzi, s hiányosság esetén adatpótlást kérhet, illetve a Versenyzőt észrevételeiről értesíti. 25. A Versenyző elfogadja a szervező által felállított ellenőrző és szakmai bizottságokat az általa vezetett nyilvántartás (Versenynapló) megtekintésére. 26. Versenyző a jelentkezéssel egyidejűleg a Technológia Adatok című lap kitöltésével tanúsítja a nyilvántartásba vétel előtt a kukoricatermesztés érdekében tett technológiai lépéseket, s a közölt adatokat szavatolja. A Versenybizottság tagjainak (Ellenőrző Bizottság, Szakmai Albizottság) betekintési lehetőséget kell adni a Gazdanapló versenyterületre vonatkozó adataiba. 27. Versenyző a bejelentkezéskor megjelölheti, hogy mely szakterületen ki (magányszemély) vagy mely cég (jogi személy) szponzorálja, s ki a tanácsadója. Amennyiben a versenyző kéri, hogy a szponzor vagy tanácsadó neve fel legyen tüntetve az eredményközlő dokumentumokban és kiadványokban a saját neve mellett, a Jelentkezési íven meg kell jelölnie a szponzorálás módját (pl.: termék, pénz, tanulmányút, stb.), valamint a tanácsadási szakterületet. 28. Versenyző a nevezéssel egy időben befizeti a nevezési díjat. 29. A nevezési díjat a Versenybizottság állapítja meg. 30. A nevezési díj 2017-re megállapított összege: 100 000 (százezer) forint + Áfa, minden bejelentett versenyterületre. 31. Amennyiben az ellenőr/ellenőrök kivonulása után az ellenőrzés a versenyző hibájára visszavezethetően meghiúsul, a regisztrációs díj nem követelhető vissza. 32. Amennyiben a versenyző a regisztrációt 2017. augusztus 31. előtt visszavonja, 20% kezelési költség levonása mellett a regisztrációs díjat visszakérheti. 33. Amennyiben a versenyző a regisztrációt augusztus 31. után vonja vissza, a regisztrációs díjat 50% kezelési költség levonása mellett visszakérheti.
141
Kukorica Barométer
Kizárási feltételek: Amennyiben Versenyző megsérti a Versenyszabályzatot, a Versenybizottság kizárhatja a Versenyből. Kizáráshoz vezethetnek: •• A Versenynapló és a többi alapdokumentum vezetésének, kiállításának elmulasztása •• a közlések, bejegyzések valódiságának megkérdőjelezhetősége (Például, de nem kizárólag: a tett bejegyzések ellentétesek a Gazdanaplóba tett bejegyzésekkel) •• meg nem engedett anyagok használata •• a felhasznált anyagok eredetének bizonyítatlansága •• elvégzett technológiai lépések bejegyzésének elmulasztása •• olyan lépések bejegyzése, amelyeket nem végeztek el •• a területkijelölés megváltoztatása •• a terület méreteire vagy a betakarított termés adataira vonatkozó nem hitelesített változtatás Kőszárhegy, 2017. december 15. dr. Szieberth Dénes elnök
Kedvezmény-záradék: A Versenybizottság döntése alapján 2017-ben a regisztrációs díjból 20% kedvezményt adunk a július 1. előtt regisztrálóknak, s 20% pótlékot kérünk a július 31. után regisztrálóktól. (Amen�nyiben a Versenybizottság él a regisztrálási határidő legfeljebb 15 napos meghosszabbításának lehetőségével.) A kedvezmény megadásának technikai lebonyolítása: A Versenyző a regisztrációval egyidejűleg átutalja a megállapított regisztrációs díj összegét. Miután a szükséges dokumentumok a megadott határidőre beérkeztek, a Versenybizottság megállapítja a jogosultságot és gondoskodik a 20%-nak megfelelő összeg visszautalásáról. A kedvezmény megadásának feltétele a szabályos regisztráció. (L.: 7. pont)
142
Versenyszabályzat,
✍
FAJTAKÍSÉRLETEK
„Top20” szemes kukorica fajtakísérletek A Magyar Kukorica Klub meghirdeti „Jók a Jók Között”* – AgrInfo – Kísérleti Rendszer „Top20” kísérleti programjának keretén belül a „Top20 – 2017” kísérleteket, államilag elismert, elismerés előtt álló, és EU fajtajegyzékről bejelentett kukorica hibridek részvételével.
A „Top20” kísérleti program célja: A „Top20” kísérleti program lehetőséget kínál arra, hogy a szakmai közönség független forrásból is értesülést szerezhessen a kereskedelmi forgalomban beszerezhető fajták teljesítményéről, fontosabb termesztési és felhasználási tulajdonságairól, jövedelemtermelő képességéről és népszerűségéről. A Top20 kísérletek jelentősen hozzájárulnak a mezőgazdasági tevékenység versenyképességének javításához.
Miért „Top20”? Az értékelési szempontok szerinti első 20 fajtát a Klub a fajtabejelentővel történt előzetes konzultáció alapján részletesebben is elemzi, s a többitől megkülönböztető gazdasági tulajdonságait felsorolja. Az általános közlést követően az összevont értékelés alapján 20 első fajta külön táblázatban is szerepel. Az összevont értékelésből, külön szavazatokkal kerül megválasztásra az „Év Kukoricája”.
A „Top20” kísérleti program kategóriái: „Top20 Teljesítmény”: Országos kísérleti átlagtermés szerinti sorrendbe állítva megmutatja a fajták egymáshoz viszonyított teljesítőképességét. A közlés egyúttal tájékoztatást ad a helyenkénti, és a termőhely típusok és/vagy régiók szerinti terméseredményekről is. A statisztikai mutatók tájékoztatnak a kísérleti adatok megbízhatóságának szintjéről. „Top20 Gazdaságosság”: Figyelembe véve a terméseredményt, az átlagos értékesítési árat, a vetőmag beszerzési árát, valamint a szemnedvesség különbségek alapján számolt szárítási költség eltéréseket, becslést ad az adott fajta termesztésének relatív gazdaságosságára.
*”Jók a Jók Között”AgrInfo Rendszer meghirdetve: 2006. március 17-én, három részre tagozódik: AgrInfo Kísérleti Rendszer, AgrInfo Minőségtanúsítási Rendszer és AgrInfo Eredményközlő Rendszer. A rendszer 2009-ben kibővült a Kukorica Termésversennyel.
143
Kukorica Barométer
„Top20 Népszerűség” A Termésversenyben való szereplés gyakorisága, a „Top20” kísérletekben való szereplés és a közönségszavazatok alapján felállított sorrend határozza meg. A népszerűségi mutató hozzájárul az „Év Kukoricája” cím odaítéléséhez. „Top20 Komplex”, kiemelt kategória A kísérletekben felmutatott teljesítmény, a gazdaságosság, a vetésterületből kivett részarány és a közönségszavazatok alapján felállított sorrend. Ez a sorrend kibővül a Kukorica Termésversenyben elért eredményekkel (helyezések száma, összes előfordulás száma). Az „Év Kukoricája” elismerés A bejelentő pályázhat erre a címre. A pályázat előfeltétele mind a Termésversenyben, mind a Top20 kísérletekben való szereplés, hogy a teljesítményt megbízhatóan lehessen mérni. Az „Év Kukoricája” elismerést az a hibrid nyeri el, amely az elismerés „Értékelési Szabályzata szerinti feltételeket a legmagasabb szinten teljesítette.
Módszertani alapok:
•• A kísérletek összehasonlító jellegűek, elfogadott biometriai módszerekkel értékelhe-
•• •• ••
tők, a teljesítményeket összehasonlító fajtákhoz, a kísérlet átlagához és a kísérletek összevont értékelésében felmutatott eredmények alapján legjobbnak bizonyult hibrid teljesítményéhez viszonyítják. A Magyar Kukorica Klub meghatározza a kísérletekben használt összehasonlító fajtákat, melyek vetőmagját a kereskedelemben megvásárolja. A kísérletbe állítható fajták száma nem korlátozott. Amennyiben a fajtaszám meghaladja a 30-at, a kísérleteket érésidő szerinti fajtacsoportokra osztják. (Pl.: korai, középérésű. Szükség szerinti továbbosztás: Korai-FAO350 alatt, Korai-FAO350 felett stb.) A kísérletek beállítási és értékelési módszertana a „Biometriai Kutatások a Mezőgazdaságban (Sváb, J., 1981) c. munkán alapul.
Részvételi feltételek a „Top20 – 2017” kísérleti programban:
•• A kísérletben minden államilag elismert, valamint olyan fajta szerepelhet, amelynek legalább egy éves hazai vagy Európai uniós hivatalos (adott ország hivatalos fajtavizsgáló szervezete által kiadott) vizsgálati eredménye van (vetőmagja az EU szabályozás szerint legalább korlátozottan forgalomba hozható), hazai éréscsoport besorolási metodika szerint tenyészideje jól behatárolható, s e szerint a korai, vagy a középérésű csoportba tartozik. (A kísérletekben bejelentői igények alapján lehet igen korai, vagy késői fajtákat is vizsgálni, azonban ezek a fajták külön közlési csoportot alkotnak, és nem vesznek részt a kategória-versenyekben.) 144
FAJTAKÍSÉRLETEK
• A Kihívó Fajtákat a Magyar Kukorica Klub saját költségén szerepelteti a kísérletekben, vetőmagjukat a hazai kereskedelemben vásárolja meg.
• A bejelentő hitelt érdemlően igazolja, hogy a fajtához és a vetőmaghoz fűződő jogai
• • • •
tisztázottak (a bejelentő egyben a fajta tulajdonosa, vagy annak felhatalmazott forgalomba hozója). A vetőmag, vagy a fajta kezeléséből, kísérletbe állításából, az eredmények közléséből a Magyar Kukorica Klubra nézve korlátozások, vagy hátrányok nem származnak. A bejelentő hozzájárul, hogy a kísérletbe állított fajtáról minden, a Magyar Kukorica Klub által kiadott „Kísérleti, Értékelési és Eredményközlési Elvek” dokumentumában meghatározott adat korlátozás nélkül közölhető. A bejelentő késedelem nélkül megfizeti a bejelentéssel járó, szerződésben foglalt díjakat. A bejelentési díj összege 2015. évre 35 000 Ft/hibrid/kísérleti hely. Egy hibridet legalább 16 kísérleti helyre kell bjelenteni. A bejelentő 2017. március 1-ig bejelenti a fajtát, s a vetőmagot 2017. március 20-ig a Magyar Kukorica Klub által megadott címre eljuttatja. Bejelentő a bejelentéskor megjelöli, hogy a bejelentett fajta milyen szintű értékelési kategóriában szerepeljen, azonban adat és eredményközlési korlátot nem kérhet.
További részletek – versenykiírások, költségek, metodika, szerződés formula, bejelentőlap, nyilatkozat stb. a www.magyarkukoricaklub.hu weboldalról letölthető, vagy a magyarkukoricaklub@t-online.hu elektronikus postacímen kérhető. Kőszárhegy, 2017. 01. 11.
Kísérleti rendszerfelelős: dr. Szieberth Dénes 8152 Kőszárhegy, Kazinczy u. 12.
Valler Tibor és fia a versenyparcella betakarítása után, Bakonyság
145
Kukorica Barométer Szponzorok fóruma a különdíjak átadásával
A győztesek köszöntése
A Monsanto Hungária Kft. díjazottjai
A Syngenta Kft. díjazottja
146
A RAGT Vetőmag Kft. díjazottjai qvadrokoptert kaptak
Az Axiál Kft. díjazottja vásárlási utalványt nyert
A Magyar Mezőgazdaság Kiadó online folyóirat előfizetéssel okozott meglepetést
A Yara Hungária Kft. termékutalványt adott át
147
Kukorica Barométer
Danyi Viktor és Pajer Gyula pontos termésbecslésért részesültek elismerésben
Deákék (középen) segítőikkel, tanácsadóikkal és az ellenőrökkel örülnek az eredménynek
148