Novella

A szokásos helyemen álltam, a forgalmas metró lejárattal szemben, egy kapualjban. A hideg márványkőnek döntöttem a hátamat és zsebre dugott kézzel kémleltem a tömeget. Az emberek többsége munkából igyekezett haza, üzletasszonyok és üzletemberek lökdösték egymást, hogy minél hamarabb elérjék úticéljukat. Aktatáskájuk mélyén laptopok, tabletek, esetleg mobiltelefonok bújtak meg, de tapasztalatból tudtam, hogy utóbbiakat inkább a kabátzsebükben tartják, hogy hívás esetén azonnal felvehessék. A bluetooth-os headset sem ritka náluk, mára már senki nem néz furán, mikor egy szembejövő magában beszél. A sok elegáns öltözék között kicsit kitűnt az én ezeréves, kissé már megkopott fekete kabátom és a piros sapkám, de senkinek nem szúrtam szemet. Annyira el voltak foglalva a saját dolgukkal, hogy az sem tűnt volna fel nekik, ha talpig rózsaszín szőrmében állok itt az út szélén. Egy magas férfire tévedt a tekintetem. Szürke ballonkabátot viselt, amit nem gombolt be, a bal kezében egy fekete laptoptáskát lóbált, a jobban pedig a mobilját tartotta a füléhez. A feje tetején sötétbarna haja már elkezdett kikopni, a negyvenes-ötvenes éveiben járhatott. Épp a lépcső felé igyekezett, de egy idősebb néni feltartóztatta lassú lépteivel. Még egyszer utoljára mélyen beleszívtam a cigarettámba, a földre dobtam és a bakancsom talpával rátapostam. Miközben az orromon keresztül kiengedtem a füstöt, megigazítottam magamon a sapkát és a férfi nyomába eredtem. Gyakorlott mozdulatokkal slisszoltam át az emberek között, míg le nem értem a megállóba. Ügyeltem rá, hogy ne veszítsem szem elől a szürke kabátot, de arra is, hogy ne legyek túl feltűnő. A peron szélén állt meg, továbbra is heves beszélgetést folytatott a telefonján, látszólag teljesen elfeledkezve a környezetéről. Jómagam néhány lépéssel odébb álltam meg, remélhetőleg pont ott, ahol a szerelvény egy másik ajtaja lesz, amikor megérkezik. A nap ebben a szakában sűrűn jártak a vonatok, alig néhány perc múlva be is futott egy. Láttam, hogy a férfi megmozdul, fel akart szállni. Itt volt az alkalom! Bunkó módjára benyomakodtam az ajtón, amint az kinyílt, fittyet hányva a leszállni kívánókra. Átverekedtem magam az utasok között, oda, ahol a kiszemeltem készült belépni. Amikor mellé kerültem, gyakorlott mozdulatokkal benyúltam a zsebébe és megragadtam a pénztárcáját, majd kiemeltem. Az egész nem tartott tovább két másodpercnél, annyi ember állt körülöttünk, hogy a fickónak fel sem tűnt, hogy valaki hozzáért. Írta: Jescheta Dóra