Vers

Mielőtt még bezáródott volna az ajtó, kiléptem, vissza peronra és hátra sem nézve elsétáltam. A kezemet benne a súlyos tárcával zsebre tettem és felsétáltam a lépcsőn közben hallottam, hogy a metró elindul. Felérve az utcára ugyanaz a tömeg fogadott. Hagytam magam elsodorni, míg az emberek el nem oszlottak az utcákon én pedig végre kaptam levegőt. Elővettem a lopott tárcát a zsebemből és kinyitottam. A műanyag betét alatt egy személyigazolványt találtam. Thomas Lengry. Nem nagyon érdekeltek az adatai, volt még benne néhány kártya, amiknek csak a tetejét láttam kikandikálni a zsebekből, de nem foglalkoztam velük. - Lássuk Mr. Lengry, mit tartogatsz számomra! - motyogtam az orrom alatt és kinyitottam a nagy zsebet, hogy kivegyem a készpénzt – Hm - akadtam meg, mikor egy kis sárga papírt találtam benne. Érdeklődve kivettem és széthajtogattam. Találkozzunk éjfélkor a régi óratoronyban! PS.: Hozd magaddal a tárcám Csupán ennyi állt benne. Felvont szemöldökkel újra ás újra elolvastam ezt a két sort, de hatodjára is ugyanaz állt a papíron. Ha a második sort nem írta volna oda, azt gondolhattam volna, hogy nem nekem szól. Azzal együtt azonban semmi kétség, hogy Mr. Lengry nekem szánta az üzenetet. Ki ez a férfi? Honnan tudta, hogy lopni fogok tőle? És mit akar tőlem? - járt az agyam. Régóta űzöm már a szakmát, de ilyen még soha nem fordult elő. Igazából hátborzongató belegondolni, hogy valaki előre kiszámolta, kit fogok kirabolni, mikor magam is csak akkor tudtam, amikor néhány perce megláttam. Ennyire befolyásólható lennék? Elég volt elhitetnie, hogy egy pénzes üzletember, aki nem foglalkozik a környezetével, én pedig már ugrottam is. Muszáj volt szemtől szemben találkoznom ezzel az emberrel, hiába a józanész azt diktálta, hogy nem éri meg. A kíváncsiságom győzött. Aznap este ott vártam a romos toronyban, a hátam mögött, a törött óralap repedésein keresztül beszűrődő fény bevilágította annyira a helyet, hogy nagyjából belássam, de akadtak sarkok, amik az árnyékba burkolództak. Egy hideg fuvallat átsöpört az öreg deszkák között, mire megborzongtam és szorosabban fogtam össze a kabátom. Újra megnéztem a telefonom kijelzőjét, ami szerint pár percem még volt éjfélig. Már legalább fél órája itt ácsorogtam, nem akartam, hogy a titokzatos alak előttem érjen ide és meglepjen. Inkább én terveztem rajta kapni bármilyen csapdát is készült nekem állítani. Azonban mikor ideértem, tüzetesen átnéztem minden zugot, de nem találtam senki és semmi gyanúsat. Idefent fagyoskodva kezdtem rájönni, hogy megkorra hülyeség volt eljönni. Mégis mire kéne számítanom? Egy senki vagyok, egy pitiáner zsebtolvaj… Léptek szakították félbe a gondolataim. Egyre közelebbről hallottam, ahogy az illető cipője a falépcsőkön dobog.

Önkéntelenül is hátráltam néhány lépést és az ujjaim a zsebembe rejtett kiskésre kulcsolódtak. A pulzusom az egekbe szökött, szabályszerűen éreztem a mellkasomban, ahogy dobog a szívem, a vér a fülemben lüktetett. El akartam szaladni, az egész szituáció és a helyszín százszor rémisztőbbnek tűnt, mint korábban. Gyorsan körbe néztem, hogy merre menekülhetnék, de csapdába estem. Ötven méter magasan voltam, az egyetlen járható út a lépcső volt, de azon épp az ismeretlen közelített. Mielőtt bármerre mozdulhattam volna, egy sötét alak jelent meg velem szemben. Lenyeltem a gombócot a torkomban és egy óvatos, feltűnés mentes mozdulattal előhúztam a kést. A hátam mögé rejtettem, eszemben sem volt provokálni. Tett előre egy újabb lépést, amivel kilépett a fényre. Ugyan az a férfi volt, akitől loptam délután, de most más ruhát viselt. Azonnal rájöttem, hogy óriási ostobaságot követtem el, mikor megláttam ismerős sötét öltözékét. Kabátjának két vállán a rendőrség címere díszelgett, az övén ott lógott a pisztolytok, arcán pedig elégedett mosoly terült el. Rohanni akartam, tudtam, hogy nincs hová, de azért meg akartam próbálkozni vele. A testem azonban nem engedelmeskedett. Földbegyökerezett lábbal álltam ott és néztem, ahogy a rendőrtiszt közeledik felém, ujjain a bilinccsel játszva. - Rendesen megnehezítette a dolgomat Miss Castillo. - szólalt meg mély hangján. A valódi nevem hallatán görcsbe rándult a gyomrom és megremegett a térdem. Ha eddig bármiben is reménykedhettem, most az is szertefoszlott. Nem egy egyszerű tolvaj voltam már, hanem valami sokkal rosszabb. - De megtaláltam! - mondta büszkén és már közvetlenül előttem állt. Eszembe jutott a kés, amit a kezemben szorongattam és előrántottam. Magam sem tudtam, hogy megölni vagy csak megsebesíteni akartam. A kétségbeesés vezérelt. Meglendítettem a karom, de mielőtt a közelébe ért volna a penge, megragadta a csuklómat és kicsavarta. Fájdalmamban felkiáltottam és a fegyver kiesett az ujjaim közül. - Riley Castillo - kezdte szigorú hangon és megfordított, hogy a hátam legyen felé. A kezemet nem engedte el, helyette a másikat is megragadta és megéreztem a bilincs hűvös fémjét a bőrömön. - Letartóztatom Mason Wright megöléséért! A bilincs kattant és minden reményem elszállt.

Május 5. Radnóti Miklós Születésnapja

ÉJSZAKA

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom, alszik a pókháló közelében a légy a falon; csönd van a házban, az éber egér se kapargál, alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály, kasban a méh, rózsában a rózsabogár, alszik a pergő búzaszemekben a nyár, alszik a holdban a láng, hideg érem az égen; fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.