Mielőtt még bezáródott volna az ajtó, kiléptem, vissza peronra és hátra sem nézve elsétáltam. A kezemet benne a súlyos tárcával zsebre tettem és felsétáltam a lépcsőn közben hallottam, hogy a metró elindul. Felérve az utcára ugyanaz a tömeg fogadott. Hagytam magam elsodorni, míg az emberek el nem oszlottak az utcákon én pedig végre kaptam levegőt. Elővettem a lopott tárcát a zsebemből és kinyitottam. A műanyag betét alatt egy személyigazolványt találtam. Thomas Lengry. Nem nagyon érdekeltek az adatai, volt még benne néhány kártya, amiknek csak a tetejét láttam kikandikálni a zsebekből, de nem foglalkoztam velük. - Lássuk Mr. Lengry, mit tartogatsz számomra! - motyogtam az orrom alatt és kinyitottam a nagy zsebet, hogy kivegyem a készpénzt – Hm - akadtam meg, mikor egy kis sárga papírt találtam benne. Érdeklődve kivettem és széthajtogattam. Találkozzunk éjfélkor a régi óratoronyban! PS.: Hozd magaddal a tárcám Csupán ennyi állt benne. Felvont szemöldökkel újra ás újra elolvastam ezt a két sort, de hatodjára is ugyanaz állt a papíron. Ha a második sort nem írta volna oda, azt gondolhattam volna, hogy nem nekem szól. Azzal együtt azonban semmi kétség, hogy Mr. Lengry nekem szánta az üzenetet. Ki ez a férfi? Honnan tudta, hogy lopni fogok tőle? És mit akar tőlem? - járt az agyam. Régóta űzöm már a szakmát, de ilyen még soha nem fordult elő. Igazából hátborzongató belegondolni, hogy valaki előre kiszámolta, kit fogok kirabolni, mikor magam is csak akkor tudtam, amikor néhány perce megláttam. Ennyire befolyásólható lennék? Elég volt elhitetnie, hogy egy pénzes üzletember, aki nem foglalkozik a környezetével, én pedig már ugrottam is. Muszáj volt szemtől szemben találkoznom ezzel az emberrel, hiába a józanész azt diktálta, hogy nem éri meg. A kíváncsiságom győzött. Aznap este ott vártam a romos toronyban, a hátam mögött, a törött óralap repedésein keresztül beszűrődő fény bevilágította annyira a helyet, hogy nagyjából belássam, de akadtak sarkok, amik az árnyékba burkolództak. Egy hideg fuvallat átsöpört az öreg deszkák között, mire megborzongtam és szorosabban fogtam össze a kabátom. Újra megnéztem a telefonom kijelzőjét, ami szerint pár percem még volt éjfélig. Már legalább fél órája itt ácsorogtam, nem akartam, hogy a titokzatos alak előttem érjen ide és meglepjen. Inkább én terveztem rajta kapni bármilyen csapdát is készült nekem állítani. Azonban mikor ideértem, tüzetesen átnéztem minden zugot, de nem találtam senki és semmi gyanúsat. Idefent fagyoskodva kezdtem rájönni, hogy megkorra hülyeség volt eljönni. Mégis mire kéne számítanom? Egy senki vagyok, egy pitiáner zsebtolvaj… Léptek szakították félbe a gondolataim. Egyre közelebbről hallottam, ahogy az illető cipője a falépcsőkön dobog.
Agy-A-Lap
43
