Filmmagazin2017augusztus

KEDVES OLVASÓK! A

zt hiszem filmes szempontból egy rossz szavunk sem lehet az idei nyárra, már csak azért sem, mert 2017 eddigi legjobb filmjeit (Dunkirk, Nyomd, bébi, nyomd, A majmok bolygója: Háború) pont ezen időszak alatt mutatták be a mozikban. Ráadásul az időjárás is

kegyes volt a nyaralókhoz, úgyhogy tényleg nincs okunk panaszkodni. A jó világnak azonban hamarosan vége, nemsokára itt a szeptember, kezdődik az ősz, az iskola, minden visszatér a régi kerékvágásba és a mozikban is megkezdődik az év végi hajrá. Csak győzzük kivárni!

Az év egyik legjobban várt filmje, vagyis a Szárnyas fejvadász folytatása október 6-án debütál, de úgy gondoltuk, hogy a várakozást enyhítendő összegyűjtünk nektek minden információt, amit csak tudni lehet róla. Jó szórakozást kívánok az ehavi FilmMagazinhoz!

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztők: Szabó Dániel (Szada), Pavlics Tamás (TomPowell) Munkatársak: Bacs Veronika, Bagi Levente, Fonyódi Noémi, Jánvári Márk (Paulkemp), Jancsó Orsolya, Jasinka Ádám, Kónya Sándor (Sanya08), Milányi Botond, Molnár Dávid, Nagy Zoltán, Nánási Anita, Pénzes László, Som Balázs, Török Tamás, Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Verebélyi Tamás (Guts1983), Veszják Borító: Jasinka Ádám Segítőink: Andrássy Judit (Big Bang Média Kft.) Bartók Anna (Fórum Hungary), Figeczki Annamária (InterCom), Pinczés Ádám (HBO), Pataki Andrea (UIP Duna Film) Elérhetőség: www.puliwood.hu, GameStar Plus, Issuu.com Email: filmmagazin@project029.hu és filmmagazin@hotmail.hu Következő számunk tervezett megjelenése: 2017. szeptember 15.

2 / FilmMagazin

EHAVI PREMIEREK

AUGUSZTUS 3.

A Setét Torony

Minden, minden

Ötven tavasz

AUGUSZTUS 10.

Bébibumm

Anyák elszabadulva

Az Emoji-film

Annabelle 2: A teremtés

AUGUSZTUS 17.

Pappa pia

4 / FilmMagazin

Egy kupac kufli

K. O.

R.A.I.D. - A törvény nemében

A mogyoró-meló 2.

Az ígéret

A szerencse háza

AUGUSZTUS 24.

Logan Lucky - A tuti balhé

Fiú a vonaton

Amityville - Az ébredés

Sokkal több mint testőr

AUGUSZTUS 31.

Stratton

Barry Seal - A beszállító

FilmMagazin / 5

HÁTTÉR

BARRY SEAL – A BESZÁLLÍTÓ Bár Tom Cruise a magánéleti dolgai miatt nem tartozik a kedvenc színészeim közé, azt azért meg kell hagyni, hogy elég jól alakítja a szerepeit.

Most éppen egy CIA által megbízott alakot játszik, akinek hihetetlen története csak Amerikában valósulhatott meg. Írta: Veszják

A

megtörtént eseményeken alapuló sztoriban Tom Cruise egy szélhámos pilóta, akit hirtelen felbérel a CIA, hogy részt vegyen Amerika történetének egyik legnagyobb titkos hadműveletében.

Csempész. Besúgó. Áruló. Hazafi. A nyolcvanas évek Amerikájának egyik leggazdagabb embere, akiről senki sem hallott. Határtalan vagányságával és kiapadhatatlan életörömével Barry Seal (Cruise), a TWA pilótája, déli szülővárosának igazi hőse.

A film alapja Barry Seal életének egy elég zűrös szakasza: a férfi ká-

6 / FilmMagazin

bítószer-csempész volt a ’80-as években, de piti bűnözőből egy idő után a CIA embere lett. Hogyan lesz egy sima „vállalkozóból”, aki a TWA légitársaság pilótája, korunk egyik legnagyobb botrányának kulcsfigura? Olyan alak, aki még a néhai Ronald Reagan kormányzását is megrengette? Miután a menő pilóta ládaszámra szállít Kalasnyikovot a kormány egyik titkos ügynökségének megbízásából (és kokaint a saját szakállára), kulcsfigura válik belőle, amivel egy vagyont keres.

Fegyvert cserél túszokra, részt vesz közép- és dél-amerikai drogbárók

magánhadseregeinek kiképzésében – Barry olyan mesebeli hőssé válik, aki a rendszer ellen dolgozik. S hogy tud-e nyugodtan aludni? Hát persze! Minden legális, ha a jó fiúknak dolgozol.

Seal megragadta a kínálkozó alkalmat – holott bármit csinált, illegális volt –, rengeteg pénzt keresett, és veszettül veszélyes életet élt.

Segédkezett a kormány kétes üzelmeiben, hogy felfegyverezzék a Nicaraguai Szabadságharcosokat (a kontrákat) a sandinisták ellen. A forgatókönyvíró, Spinelli meglátta benne a tipikus mozihőst, aki bármi-

A stáb forgatott Medellínben és más kolumbiai helyszíneken is, ahol a Barry Seal valóban megfordult, amikor a Medellín kartellnek dolgozott.

VAN AMI MÉG NEKI IS LEHETETLEN Tom Cruise-t lehet szeretni, vagy nem szeretni, de az mindenképpen elismerésre méltó, hogy a kaszkadőrmutatványait – éppenséggel az első Mission: Impossible óta – mindig maga csinálja. Ebbe pedig sokszor olyan mutatványok is beletartoznak, amelyek kapcsán még tapasztalt kaszkadőrök is simán leizzadnak, mint például rohangálás a Burj Khalifaán, vagy lógicsálás egy teherszállító gép oldalán. Most azonban egy kicsit elszámította magát. Ráadásul nem is valami extra látványos jelenet kapcsán. A Mission: Impossible legújabb része éppen Londonban forog, ahol a TMZ videója szerint Cruise biztosító kötelekkel átakart ugrani egyik épületről a másikra, de végül erősen nekicsapódott az oldalának. Utána feltápászkodik, tesz még pár lépést, de végül letérdel és csak nehézkesen tud visszasétálni. Persze ez a szakma óhatatlanul magával hozza az efféle baleseteket, sérüléseket, de talán intő jelként kéne tekinteni erre az 55 éves Cruise-nak, hogy ezt már nem csinálhatja a végtelenségig és át kéne adnia a stafétát.

re kapható csirkefogó: ha kell, drogot csempészik, fegyverrel kereskedik, miközben bonyolult motivációk hajtják.

A fent leírtak ellenére Seal annyira rokonszenves családapa – akinek láthatóan fogalma sincs arról, hogy sorozatosan súlyos bűncselekményeket követ el –, hogy nem lehet nem szeretni. „Az egyik legérdekesebb dolog Barryvel kapcsolatban, hogy sosem ártott senkinek, miközben a világ legnagyobb drogcsempésze lett – mondja Spinelli. – Azóta sem akadt, aki túlszárnyalta volna.” És hogy honnan jött a film ötlete?

2012-ben Doug Davison, a Quadrant Pictures producere filmötleteket keresett, amikor találkozott az akkor még viszonylag ismeretlen forgatókönyvíróval, Gary Spinellivel. Rövid bemutatkozás után Spinelli prezentált néhány történetkezdeményt, de nem aratott velük sikert. Már éppen menni készült, amikor említett még egy projektet, amin éppen dolgozott.

Nagy keletje van az igaz történeteknek, hiszen a legújabb filmek trendje szerint, mint például a Wall Street farkasa, és ez a film is inkább megfigyeli, bemutatja egy igazi gazember életmódját, nem ünnepli.

A film legfontosabb jeleneteit 2015. májusában vették fel Grúziában, majd dolgoztak még Cherokee, Clayton, DeKalb, Fulton, Gwinnett, Morgan és Pickens megyékben is.

Mostanában nem túl szerencsés Tom Cruise forgatásai, hiszen nem elég, hogy megsérült most készülő filmjében (lásd a mellékelt szövegdobozban, de ebben a filmben halálos baleset történt a stáb tagjaival.

Légibalesetben két ember Alan Purwin és Carlos Berl meghaltak, és egy másik tag, Jimmy Lee Garland is súlyosan megsérült.

Stáblista Rendező: Doug Liman Főszereplők: Tom Cruise, Domhnall Gleeson, Sara Wright Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2017. augusztus 31.

FilmMagazin / 7

HÁTTÉR

SZÁRNYAS FEJVADÁSZ 2049 35 év várakozás után végre minden rajongó könnybe lábadt szemmel tekint 2017. októberének elejére, hiszen folytatódik a filmes történelem egyik legnagyobb kultusszal övezett mozija, a Blade Runner, s az eddig látottak és hallottak alapján méltó módon a '82-es elődhöz. Írta: Paulkemp

T

alán nem esek túlzásba, ha szimplán kijelentem, hogy az Álomgyár egyik legjobban sikerült tudományos fantasztikus mozija a Szárnyas fejvadász. Remek alapanyagból (Philip K. Dick), kiváló rendezővel és színészekkel vitték vászonra a látomást, mely könnyedén égett bele mindenki retinájába. Hiszen a látvány és az azt szinte tökéletesen támogató hang olyan elegyet alkotott, mely talán filmes szempontból sokkal fontosabb volt, mint a Deckard és a repli-

kánsok története. Mindez 1982-ből, s hiába telt el 35 év, a látvány, a hangulat, minden egyes Vangelis hangocska tökéletesen a helyén van még a mai fülnek és szemnek is.

Dick („Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal”) tényleg csak alapanyag, melyet Ridley Scott vezényletével formázható agyagként kellett maguk elé képzelnie a gárdának, s olyan szobrot készítettek belőle, melyben valahol ott csillog a regény eszenciája, de egy teljesen új külsővel tündökölhetett a közön-

ség előtt. Bár a film nagyon nehezen nyerte el a végleges formáját, sőt nem is igazán tudjuk, hogy valaha megtörtént ez (nekem itthon ha jól számolom 5 különböző változat kapott helyett a polcomon: US Theatrical Cut – 1982; International Theatrical Cut – 1982; Director's Cut – 1992; The Final Cut – 2007 és egy workprint, mely nem Vangelis zenéjével lett keverve), viszont az biztos, hogy szinte egyetlen egy verzió sem záródik le egyértelműen, s szinte ordít a folytatásért.

FilmMagazin / 9

HÁTTÉR Minderre pedig 35 évet kellett várni, annak ellenére, hogy már 1999ben hozzákezdtek a munkához. Stuart Hazeldine ekkor írja meg az első folytatást, melyet K. W. Jeter The Edge of Human munkájára alapoz, ám ez a projekt lényegileg szerzői jogi viták miatt szinte azonnal egy feketelyuk mélyén landol. 9 évvel később maga Scott is elgondolkodik egy folytatáson, de azon túl, hogy a Metropolis címet viselné, és Travis Wright-tal írta közösen a történetet, túl sok minden más soha nem derült ki róla.

Egy évvel később, 2009-ben már arról cikkeznek, hogy Ridley és Tony Scott egy websorozatot fejleszt, amely 5-10 perces részekkel a Blade Runner előzménysorozata lenne, de finanszírozási problémák miatt ebből sem lesz semmi. 2011ben már Christopher Nolan-t emlegetik, mint a folytatás rendezőjét, de végül mégiscsak Scott jelenti be, hogy dolgozik a filmen, melyet leghamarabb 2013-ban kezdenek majd el forgatni. Scott szavai szerint egy folytatás lesz, melyben ugyan az eredeti szereplők közül senki sem fog feltűnni, ám ezt hamarosan ő maga cáfolja, nem egyértelműen, de erősen utalva rá, hogy Harrison Ford ott lehet a Blade Runner 2-ben.

2014-ben világossá válik, hogy Scott nem csak egy lufit fújt fel, s tényleg Decard-dal a gárdában dolgoznak gőzerővel a folytatáson, s nem sokkal később az is kiderül, hogy egy fiatal titán kerül a rendezői székbe, az a Denis Villeneuve, – Scott végül egyéb elfoglaltságai miatt engedte át a széket „fiatal” kollégájának, annak ellenére, hogy 2 évig dolgozott a szkripten – aki azóta nem egyszer bizonyította, hogy talán nem is lehetett volna nála megfelelőbb direktort választani a feladatra. Gondoljunk akár a Fogságban-ra (2013), a Sicario: A bérgyilkosra (2015) vagy az Érkezésre (2016), s képzeljük el, hogy ez a sor a Blade Runner-rel folytatódik. (S csak zárójelben, de ha minden igaz a Dune lesz a következő, s ezzel talán végre kaphat egy méltó feldolgozást Herbert zseniális regénye, melyhez remélem, hogy merítenek egy adaggal Jodorowsky terveiből!)

Tehát 35 év kellett, de végül a nagyközönség elé kerül a folytatás, melyet roppant mód úgy tűnik, hogy

10 / FilmMagazin

akárcsak a '82-es mozit, ezt is ereje teljében, karrierjük csúcsát élő filmesek készítettek. Villeneuve a rendezői székben, Ryan Gosling a főszerepben, Jared Leto (aki helyett most még azt mondom látatlanban is, hogy jobb lett volna az eredeti terv, vagyis David Bowie szerződtetése, ám ő végül nem élhette meg ezt a filmet) az antagonista szerepében (reméljük itt nem a Jokeres vurstlis énjét hozza, hanem a Mielőtt meghaltamban látható zsenialitást), aztán ott lesz Robin Wright Gosling főnökenként, Dave Bautista, akinek szerepe egyenlőre tisztázatlan, és persze Harrison Ford, de rajta kívül sokak kedvenc origami hajtogatója Edward James Olmos is rajt van a stáblistán.

Ráadásul Gosling nem elégedett meg a film főszerepével, az elsők között érkezett Budapestre, még a forgatás megkezdése előtt, s Villeneuve-vel közösen formálták saját képükre a könyvet. Ryan ráadásul nem csupán saját karaktere ecsetvonásait faragta magára, hanem az

egész narratíván együtt dolgozott a kanadai rendezővel. A színész nem csupán a rendezővel, de Forddal is igazán jól kijött többen is beszámoltak róla, hogy annak ellenére, hogy „Deckard” megérkezésekor valami különös hangulat szállta meg a helyszínt és a stábot, a két színész szinte a kezdetektől, mint két gyermekkori barát viselkedtek egymással.

A filmet végül 2016. júliusában kezdték el forgatni, s egészen novemberig folytak a munkálatok, többek között Budapesten is. S hogy miért pont a fővárosunkban, azon túl, hogy egyre trendibb (és minden bizonnyal olcsóbb) hazánkban forgatni? Villeneuve elsőre szinte mindent LA-ben szeretett volna leforgatni, de nagyon hamar kiderült, hogy az Angyalok városa túlságosan is modern ahhoz, hogy a Szárnyas fejvadász szürke, koszos világát megelevenítse a filmvásznon. Így igazán vonzóvá vált az ötlet, hogy a zöld hátteret egy kis Kelet-európai hangulattal vegyítse. A többi pedig szinte kézenfekvő.

Jared Leto-t Jean-Marc Vallée mutatta be Denis Villeneuve rendezőnek, aki a Mielőtt meghaltam forgatásán dolgozott együtt a színésszel.

LEHETETLEN FELÉRNI AZ ELSŐ FILMHEZ A film készítése közben Denis Villeneuve rendező elárulta, hogy kirázza a hideg, na nem a film minőségétől persze, hanem a gondolattól, hogy egy teljesen más Szárnyas fejvadászt készít, mint az eredeti. „Szögezzük le: az eredeti az egyik legjobb sci-fi, és az egyik legjobb film az elmúlt 50 évből.

Ami jelenleg kikészít engem, az az, hogy fogom a Szárnyas fejvadászt és a sajátommá formálom, és ez rettenetesen ijesztő. Az, hogy amikor nézem a napi felvételeket és rá kell jönnöm, hogy ez nem Ridley Scott-é, hanem az enyém, és persze más. Ugyanaz az univerzum, ugyanabban az álomban vagyunk, de az enyém, és fogalmam sincsen, hogy fognak az emberek reagálni rá, tényleg nem tudom. Saját életet él.”

FilmMagazin / 11

HÁTTÉR

>>

NAGYON

ÚGY TŰNIK, HOGY MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN ÉS TÉNYLEG EGY OLYAN FILMET FOGUNK KAPNI, MELYRE MEGÉRTE 35 ÉVET VÁRNI (NEM VAGYOK BENNE BIZTOS, DE TALÁN EZ LESZ A FILMVILÁG LEGHOSSZABB SZÜNETE EGY FILM ÉS A FOLYTATÁSA KÖZÖTT). << Majd még ebben az évben megerősítették, hogy a film címe Blade Runner 2049 lesz, majd szép lassan elkezdtek csepegni az információk, mely szerint R besorolású lesz a film (a meztelenség, a szexualitás, az erőszak és a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések miatt) csakúgy, mint a '82-es előzmény is, s nagyon úgy tűnik, hogy körülbelül két és fél órás játékidőre kell számítani. A zenét pedig Villeneuve eddigi elválaszthatatlan társa Jóhann Jóhannsson szerzi, aki eddig szinte mindig Vangelist jelölte meg példaképeként, így ez is ígéretesnek tűnik (főleg, hogy idén júliusban az is kiderült, hogy Hans Zimmer és Benjamin Wallfisch is besegített neki).

Az első képkockákat, már tavaly decemberben láttattuk, de ahhoz, hogy tényleg betekintsünk, egészen július közepéig kellet várni (bár igaz, hogy a hivatalos előzetes már májusban megjelent, s el is csepegtetett némi információt a történetről,

12 / FilmMagazin

de a júliusi 4 perces trailer volt az, mely tényleg beindította a hype-ot, legalábbis nálam). Ezek alapján pedig mindenki megnyugodhat, hiszen a film látványban és zenében tökéletesen követi a kultikus elődöt, s biztos, hogy ezekre egy pillanatra sem lehet panasz. Hogy történetében is felveszi-e a versenyt az már más kérdés, biztatóak az információk melyeket ki lehet hámozni az előzetesből, s abban is egészen biztos vagyok, hogy Villneuve nem most kezd el alibizni, de erre a kérdésre csak október 6. után tudunk majd őszintén válaszolni, addig is türelmet kérek.

Azért, hogy ne fordítsunk teljesen hátat a sztorinak, gyorsan említsük meg, hogy egyébként egy K tiszt nevű nyomozóról szól, aki szökött androidok (replikák) után kutat, de közben egy olyan, mindenkire veszélyt jelentő problémára lel, hogy végül belebotlik az előző film főhősébe, Rick Deckard-ba. A keresés

Az 1982-es film sztárja, Sean Young nem kapott szerepet a folytatásban, és ezen annyira megsértődött, hogy bojkottálja a filmet.

HAMAR KEZDTÉK A rendező elárulta, hogy Harrison Ford-dal már igen korán megkezdték a közös felkészülést, amikor még csak a film előkészületei zajlottak: „Ez egy hosszú forgatás, és már elkezdtem felkészíteni, de még nem kezdtük el a felvételeit. Harrison Ford, az egyik legnagyobb gyerekkori hősöm. Vele nőttem fel, úgyhogy találkozni vele, aki egy legenda számodra, és csupa szerénység, nagylelkűség, nyitottság és egyszerűség. Az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam.”

pedig kivezeti K-t a nagyvárosból, egyenesen a nukleáris pusztaságba, a poklot – mely még brutálisabb, mint Scottnál volt és már csupán a túlélés a cél a benne lakók számára – körülölelő narancssárgás szellem zónákba, melyet nyugodtan tekinthetünk a már ismert disztópia disztópiájának. Remélem mindez nem csak számomra igazán nyugtalanító.

Ami még biztos, hogy nem lesz a filmben narrátor, de a film tartalmáról ettől sokkal többet – konkrétan – nem tudunk (persze nyugodtan hámozgathatjuk a trailert, de ilyen feltételezésekben nem megyek bele, aki ilyesmit szeretne az biztosan könnyedén talál fejtegetéseket a net végtelenjében). A rendező viszont az egyik nyilatkozatában elmondta, hogy egy nagyon fontos, a rajongókat régóta foglalkoztató kérdésre választ fogunk kapni – kiderül végre, vajon Harrison Ford replikánsokra vadászó karaktere maga is repli-

káns-e, avagy sem: „Most, hogy a kerítés túloldalán vagyok, nem sok kérdésre válaszolhatok – mondta Villeneuve. – Amit mindenképpen el kell mondanom, az az, hogy imádom a rejtélyeket. Imádok árnyékban lenni. Imádom a kétségeket.

Szeretném megüzenni az összes rajongónak, hogy igen, foglalkozunk a rejtélynek a megoldásával. Magam gondoskodom róla.”

De hagyjuk magunk mögött egyelőre ezeket a dolgokat, és legyünk türelmesek, hiszen már csak szűk két hónapot kell várnunk, hogy a vetítőtermek sötétjébe bújva elmerülhessünk Villeneuve víziójában, melyet ő maga egyetlen szóval csak káoszként írt le, hiszen ne legyen kétségünk, hogy annak ellenére, hogy nem az ő kezében van a végső vágás joga (csak ahogy a Fogságbannál sem volt. mégis az ő verziója került a mozikba), teljes mértékben az övé lesz a film. Bár biztos, hogy Scott is ott lesz a sorok

között, de (talán szerencsére, lásd a két legutóbbi Alien mozitY) nem olyan hangsúlyosan,, s azt is reméljük, hogy a producerek tényleg megbíznak az ifjú direktorban és szabad kezet adnak neki a legfontosabb döntések meghozatalakor.

Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben és tényleg egy olyan filmet fogunk kapni, melyre megérte 35 évet várni (nem vagyok benne biztos, de talán ez lesz a filmvilág leghosszabb szünete egy film és a folytatása között).

Ehhez képest pedig a maradék két hónap szinte már semmi.

Stáblista Rendező: Denis Villeneuve Főszereplők: Harrison Ford, Ryan Gosling, Jared Leto Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2017. október 6.

FilmMagazin / 13

HÁTTÉR

LOGAN LUCKY – A TUTI BALHÉ Az idei nyárvégi szezont nem fémjelezte egyetlen igazán nagyszabású, lélegzetelállító, csillió dollárból forgatott és marketingelt dinoszaurusz sem, a stúdiók ezért a felszabaduló helyet kihasználva alacsonyabb költségvetésű, könnyedebb-mókásabb alkotásokat időzítettek erre az időszakra, mint amilyen a Sokkal több mint testőr, vagy éppen jelen cikkünk tárgya, a Logan Lucky. Írta: Kovácsné

A

z előbbi viszonylag lesújtó kritikák mellett egészen szép eredményekkel nyitott az Egyesült Államokban, míg az utóbbi kimondottan pozitív méltatások mellett az istennek se képes pénzt keresni, pedig híres rendező sztárokkal teleszórt filmjéről van szó. A nemzetközi irodalom telis-tele van elképesztően érdekes marketinges

14 / FilmMagazin

elemzésekkel azzal kapcsolatban, hogy ez miért alakult így, ehhez a témához viszont abszolút nem értek, ezért lássuk inkább, mit lehet konkrétan tudni a Logan Luckyról.

A történetben a kiskirályfi helyett Jimmy, a jobb napokat látott, örökre lesántult amerikai focista (Channing Tatum) és testvére, a félkezű kocsmáros Clyde (Adam Driver) kitalál-

ják, hogy elrabolják a Coca Cola 600 nevű NASCAR futam bevételét.

A fivéreknek azonban segítségre van szükségük – családjuk híres arról, hogy bármibe fognak, az balul üt ki. A sánta és a félkezű nyilvánvalóan nem is találhatna jobb társat, mint az épp a cellájában ücsörgő vidéki tahó mackóst, Joe-t (Daniel Craig), akinek a testvérei (Brian

Matt Damon is leszerződött a filmhez, azonban más projektjei forgatása miatt végül nem tudta vállalni a szereplést.

Gleeson, Jack Quaid, Riley Keough) szintén beszállnak a buliba. A terv tehát az, hogy Joe-t ki kell csempészni a börtönből, de ehhez előbb Clyde-ot be kell juttatni a börtönbe, szóval akkor majd ők ketten kijönnek együtt a börtönből, és meghekkelik a pénzszállító rendszert ésY á, bonyolult. Az a lényeg, hogy az egésznek a végén Joe-nak vissza

kell kerülnie a börtönbe, mint ha mi sem történt volna, a pénznek pedig be kell kerülnie a résztvevők zsebébe. A pénz nem kevés. A dolog bonyolultságához képest viszont nem is sok – nem milliókról beszélünk, egy Danny Ocean az ágyból nem kelne ki ennyiért. A dolgon nem sokat könnyít az sem, hogy a környéken felbukkan egy érdeklődő FBI

ügynök is (Hillary Swank).

A fim rendezője az a Steven Soderbergh, aki 2013-ban nyilvánosan bejelentette, hogy elbúcsúzik a filmkészítéstől. Nem ez volt az első alkalom, hogy a rendező ilyet mondott (ebből a szempontból Soderbergh egy egyszemélyes magyar rockzenekar), de ez volt az a búcsúbeszéde, ami a legnagyobb vihart

FilmMagazin / 15

HÁTTÉR

kavarta, mert olyan érveket hozott fel, melyek a mainstream filmkészítést az átlagos néző számára is egyre ellenszenvesebbé teszik (garantáltan nem originál, ezzel szemben viszont „biztonságos” történetek és érzelmek, kreatív, változatos vagy meglepő dolgok helyett milliméterre kimért nézői célcsoportok hátsó felének maximális orális méltatása, satöbbi). A „heist”, vagyis a kirablósátverős filmek műfaja nem idegen tőle (bár a darabolós horrortól eltekintve nem tudnék hirtelen olyan műfajt mondani, ami Soderberghtől idegen lenneY), gondoljunk csak az Ocean sorozatra (melynek legközelebbi darabja 2018-ban várható, bár immár nem az alapító atya rendezésében). A forgatókönyv egy bizonyos Rebecca Blunt legelső munkája, és a legendárium szerint úgy került a rendezőhöz, hogy a felesége az orra alá dugta, hogy na EZT nézd meg, fiam, ha jót akarsz. A legendárium ott sántít, hogy egyre inkább úgy tűnik, Rebecca Blunt egy nem létező személy, és a név vagy Soderbergh feleségét, vagy magát a rendezőt takarja (Soderbegthtől nem lenne idegen egy ilyen ötlet, sokszor dolgozott operatőrként és vágóként a saját filmjeiben, a stáblistán ilyenkor mindig álnevet használt).

A szerep eljátszásához Adam Drivernek meg kellett tanulnia egy ideig

16 / FilmMagazin

fél karral élnie. Nyilván a method acting annyira nem ment el extrém irányba, hogy a lelkes színész láncfűrésszel lecsapta volna a saját kezét, de a testére illesztett műkar használatát elég sokat kellett gyakorolnia, és a leghétköznapibb mozdulatok nagy részét is újra kellett tanulnia. (Driver szerint a legnehezebb feladata az volt, mikor fél karra martinit kellett kevernie.) Daniel Craignek a rendező szabad kezet adott saját karaktere megalkotásához. A végeredmény egybehangzó források szerint minimum meglepő. A hűvösen elegáns James Bondot nyugodtan el lehet felejteni (Craig el is akarja felejteni, mint egy nyilatkozatában kifejtette, inkább felvágná az ereit, mint hogy még egyszer a titkos ügynök bőrébe bújjon – ehhez képest lehet találgatni, hogy a pletykák szerint ki lesz 2019-ben a 007-es ügynökY) A színész peroxiddal kiszőkítette magát, rajzfilmeket idéző csíkos rabruhában masírozik, valami egészen elképesztő tetoválásokat töltött le magának az internetről, és olyan alsó-bivalybasznádi akcentussal beszél, hogy az összes nyelvész a csodájára jár. Driver és Craig egyébként olyannyira összehaverkodtak, hogy elkötöttek egy kocsit, és végighajtottak a Coca Cola 600 kb. 2400 méteres pályáján (az igazi versenyzőknek 400 kört, vagyis ösz-

szesen kb. 970 km-t kell itt megtenniük!) Sajnos az elköthető autók portfóliója a forgatás idején igencsak szegényes volt, ezért a két vállalkozó kedvű színész egy golfautóban volt kénytelen macsóskodni, melyet a dübörgő lóerők majdnem tíz km/ó sebességgel repítettek előreY Hiába volt az erőfeszítés, a tehetség, és a forgatást jellemző jó hangulat: a Lucky Logan valószínűleg azért muzsikál olyan gyengén, mert a közönséget elfelejtették felvilágosítani, mire ülnek be (vagyis hiába morog Soderbergh a marketingesekre, nekik is megvan a maguk szerepeY). A nép a cím, a rendező, a stáblista, a poszterek és minden egyéb alapján az Ocean’s Elevent várta, ehelyett ennek paródiáját kapta. Mindenképp érdekes lesz megnézni, de lelkiekben ne a Halálos iramban és az Olasz meló crossoverjére készüljünk. Hanem csak úgy egyszerűen egy Soderbergh filmre.

Stáblista Rendező: Steven Soderbergh Főszereplők: Daniel Craig, Channing Tatum, Adam Driver Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Hazai premier időpontja: 2017. augusztus 24.

KRITIKA

KELLEMES MEGLEPETÉS „Valóban öt csillag jár a látványért, mert minden egyes képkockán látszik, hogy hozzáértő kezek dolgoztak rajta és nem valami összecsapott munkát, hanem egy jól átgondolt képi világot próbáltak átadni nekünk. És ez bámulatosan sikerült. A rémisztő hangulatot a zene is tovább fokozza, még ha nem is túl emlékezetes módon. Viszont a hangkeverés telitalálat.” >> 26.

AMIT LÁTNI ÉRDEMES „Charlize Theronról csak ódákat lehet zengeni. Ahogy az italát hűvös tekintettel kortyolgatja, ahogy csak egy kabátot felvesz – ill. bármit le – vagy belép egy helyiségbeY annyira cool, hogy arra nem találtam magyar kifejezést vulgáris szavak használata nélkül. És akkor nem beszéltünk még arról a hihetetlen kemény zúzásról, amit ebben a filmben művel.” >> 32.

KESERŰ CSALÓDÁS „A Setét Torony minden sablonossága és gyermekded hülyesége mellett még unalmas is, amit elérni ebben a műfajban már-már bravúr kategóriába esik. King egyik legszeretettebb szériája a vásznon nem több mint egy fiatal srác végtelenül szürreális és blőd vergődése az egyik legszegényesebb fantáziavilágban, amit az elmúlt tíz évben láthattunk.” >> 24.

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTJAINK 0-10%: Valószínűleg ki fogsz menni a moziból (mert ugye mindenki a moziban nézi a filmeket...).

10-20%: Végignézed talán, mert kifizetted, de valószínűleg játszol alatta a kólásüveggel (mi hattyút szoktunk hajtogatni a jegyből, az is jó).

20-30%: Ha esik az eső, zárva a vidámpark, és nem adnak más filmeket, belefér, bár személy szerint jobban preferáljuk a sárpocsolyákban való szórakozást.

30-40%: Szintén már nézhető, de azért inkább valami mást tölts le... illetve töltsd el jobban az időd a moziban.

40-50%: Átlagos filmek, teljesen átlagosak... mondtuk már, hogy átlagos?

50-60%: Van bennük valami kicsi extra, annyira azok nem érdekesek, de itt már élvezhető egy alkotás, valamelyiket szeretheti is az ember, esetleg rétegfilmek. Ha 990 ft a boltban, érdemes beruházni rá.

60-70%: Érdekes, izgalmas filmek lehetnek, csak akkor válassz mást, ha van a több pontosok közül a kínálatban.

70-80%: Nagy hype, körüllengés, nem tökéletes, legendás filmek, de azért szeret ilyeneket nézni az ember, a DVD-vel is remek estéd lehet, ha pedig nem láttad, mindenképpen érdemes.

80-90%: Erősen karakteres, meghatározó film, DVD-n mindenképp ajánlott, garantáltan napokig kattogni fog rajta az agyad.

90-100%: Meghatározó, elsöprő alkotások, amelyek az életünkbe nagy változást vittek, amiket magunk is beszereztünk DVD-n, élvezet megnézni őket bármelyik nap bármelyik 1,5-3 órájában.

FilmMagazin / 17

KRITIKA

SOKKAL TÖBB MINT TESTŐR Sokkal több is lehetett volnaW Írta: Kovácsné / TomPowell

E

zzel a HIHETETLENÜL kreatív, az Erőszakikat kenterbe verő magyar címmel mi másról is lehetne szó, mint vattacukor könnyedségű (és az érthetetlen okokból közkedvelt édességhez hasonlóan kevés anyagból erősen felfújt jellegű) ún. „nyári vígjátékról”Y ÍGY KÉSZÜLT Az alapfelállás olyan egyszerű, mint egy deciliter konyhakész meleg víz elkészítése: adott a világ legjobb testőre (Ryan Reynolds), aki nem mellesleg rendmániás, és a világ legrafináltabb bérgyilkosa (Samuel L. Jackson), aki természetesen egy slendrián disznó. Esküdt ellenségei egymásnak. Erre nem pont az előbbinek kell az utóbbit elszállítani angolhonból Hágába, a Nemzetközi Bíróságra, hogy tanúskodjon egy kelet-európai diktátor (Az elnök különgépe óta kötelező jelleggel Gary Oldman) ellen? Dehogynem. Hőseink kb. a 48 óra alaphelyzetében találják magukat, meg kell vívniuk egymással, az üldözőkkel, a bérgyilkos feleségével (Salma Hayek), és a diktátorral is. Lövöldözés, robbanás, autós üldözés, elmés párbeszédek, móka, kacagás. Vagy nem.

A film forgatókönyvét Tom O’ Connor írta, akitől egyetlen egy másik filmet sikerült lenyomoznom, egy bizonyos Tüzes bosszú című alkotást, amely gyakorlatilag nyomtalanul tűnt el a mozitörténelem susnyásában. Nem túl biztató, főleg azért, mert a Tüzes bosszút még Bruce Willis se tudta megmenteni (bár ha valamit Bruce Willisnek kell megmenteni, akkor már nagy a bajY) A forgatókönyvet még 2011-ben úgy

18 / FilmMagazin

tartották nyilván, mint az egyik legígéretesebb soha meg nem valósult filmet, és bár a Skydance még ugyanebben az évben megszerezte a jogokat, 2015-ig nem nagyon történt semmi. 2015-ben pedig az történt, hogy valakinek az a zseniális ötlete támadt, hogy az eredetileg drámának szánt történetet mindöszsze két hét alatt dolgozzák át a ’80as és ’90-es éveket idéző komédiává. (’80-as éveket említettem volna?

Sétáljunk inkább vissza egészen 1968-ig, a Furcsa pár című klasszikusig, bár abban nagyságrendekkel kevesebbet lőttek és káromkodtak.)

Eddigre már a főszereplőket is leszerződtették, állítólag pont innen

jött az ötlet, hogy Reynolds meg Jackson majd mekkorát fognak durranni egymás társaságában (talán még nagyobbat, mint első közös projektjükben, a Turbó című rajzfilmben, hehehe). Mindketten azt nyilatkozták egyébként, hogy nagy ívben tesznek rá, hogy beskatulyázták őket – Samuel L. Jackson persze egy valamivel régebbi skatulyában lakik, mint Reynolds – ha a közönség alapvetően a véreskezű humorharoldot látja bennük, és ezért fizet, hát ők nem fogják senki örömét elrontani.

A Sokkal több mint testőrt eredetileg Jeff Wadlow rendezte volna, ő valószínűleg kiváló párost alkotott

KRITIKA volna az íróval, nem csak azért, mert ő rendezte a Kick Ass 2-t is, amit soha nem tudtam megbocsátani a világegyetemnek úgy általában, meg neki úgy konkrétan, hanem azért is, mert övé azon ritka filmek egyike (True Memoirs of an International Assasin), melyek 0%-ot értek el a Rotten Tomatoes-on, pedig szinte mindig van egy jólelkű kritikus, a legnagyobb talicska hígszékletben is felfedez valami érdekesetY Neki azonban a Netflix felé voltak kötelezettségei, ezért az utolsó pillanatban kiszállt a projektből, a helyét pedig Patrick Hughes vette át. Tőle a Feláldozhatók 3 lehet ismerős (a sorozat leggyengébb darabja), illetve egy viszonylag jól sikerült újkori western, a Red Hill.

A filmet Londonban, Szófiában és főleg Amszterdamban forgatták (eredetileg egyébként Lyon lett volna a forgatási helyszín). Amszterdammal kapcsolatban érdekes adalék, hogy Ryan Reynoldsot zsenge fiatalkorában egyszer utcai verekedésért rendőrileg kirúgták a holland

20 / FilmMagazin

fővárosból, most pedig nagyon örült, hogy újra visszatérhet oda (hogy a holland rendőrség mennyire örült, arról nem szóltak a hírek). Az alkotók fontosnak tartották kiemelni, hogy tudtukkal ez az első olyan Amszterdami helyszínen játszódó vicces film, ahol senki nem fogyaszt tévedésből drogot vagy ilyesmi.

A film zenéje A galaxis őrizőivel újonnan szárnyra kapó „szuszakoljunk be egy filmbe negyven könynyen dúdolható világslágert” vonalat követi, verbális humora pedig alapvetően a Samuel L. Jackson filmekben alapelemnek számító „motherfucker” szó körül forog. A zenei anyag kapcsán külön érdekesség, hogy mindkét sztár dalra fakad, Reynolds az All that She Wants című számot énekli el az Ace of Base -től, Jackson pedig a Hello-t Lionel Ritchie-től. (Utóbbit Jackson személyesen hívta fel, hogy engedélyt kérjen a dal használatára, bár azt elfelejtette hozzátenni, hogy az érzelmes sláger egy tömegverekedés aláfestő zenje lesz).

Az amszterdami forgatásról kikerült egy amatőr felvétel, melyen egy Porsche üldöz egy Smartot. Sokan hitték, hogy valóság, amit látnakY

>> HUGHES VALAMIVEL MAGABIZTOSABBAN RENDEZ AKCIÓKAT, MINT A THE EXPENDABLES 3 IDEJÉN (KEVESEBB CGI, DE TÖBB VÉR ÉS KÁROMKODÁS), DE AMI KARAKTERT SIKERÜL FELMUTATNIA, AZT ELSŐSORBAN A FŐSZEREPLŐINEK KÖSZÖNHETI. << ILYEN LETT A rendhagyó párosokat felvonultató buddy movie-kat meg kell becsülni, de még a közepeseket is, hiszen manapság ritkák, mint a fehér Batman. A Sokkal több mint testőr pedig ilyen téren pont a kettő között leledzik valahol félúton: bizonyos elemeiben magasan szórakoztatóbb, mint legtöbb társa, ugyanakkor mégis képtelen a középszerűségből érdemben kilépni.

A műfaj általában ott szokott elvérezni, hogy az alaphelyzeten és a főszereplő duón kívül nem fordítanak kellő energiát a film többi részére, legfeljebb az akciókra és bizonyos fokig ebbe a Sokkal több mint testőr is beletartozik. Pont ezért volt üdítő Shane Black tavalyi rendezése, a Rendes fickók, mivel a Halálos fegyver filmek atyja tisztában volt az alapszabályokkal, hovatovább, ő az akció helyett a jelenlegi mozis palettáról teljesen kikopott noirba helyez-

te el Russel Crowe és Ryan Gosling párosát. Emellett Blacknek a kisujjában van a szakma – forgatókönyvírás terén mindenképp –, így remekül tud dialógok mentén úgy karaktert festeni, hogy azok közben mindvégig szellemesek és érdekesek maradjanak.

A két főhős akárhol tűnjön fel Európa szerte (az öreg kontinens, mint helyszín, rettentő üdítően hat), akár egy vidéki kis elhagyatott úton, akár az autópályán száguldjanak egy teljesen idegen autóval, biztosan rájuk találnak és egy idő után már azzal sem foglalkozik a szkript, hogy az ilyen ordas nagy plot hole-okat megmagyarázza, vagy ha mégis (pl. hogy az aktuális áruló mi alapján értesíti a hollétükről a főgenyát), akkor azt is rettentő sután, de sokszor a megoldás is szó szerint ott terem a szereplők előtt.

Szerencsére a rendezés valamivel kiforrottabb a forgatókönyvnél. A film

FilmMagazin / 21

KRITIKA

NYERJ JEGYET A FILMRE Ha felkeltette az érdeklődésedet a film, és szeretnéd premier előtt megnézni, nincs más dolgod, mint felkeresni a Puliwood weboldalát, és részt venni a Puliwood és a Freeman Film közös játékában.

Nincs más dolgod, mint egy egyszerű kérdést megválaszolni, a helyes megfejtők között pedig három páros belépőt sorsolnak ki. Játékra fel!

ugyan jó 20 perccel hosszabb a kelleténél és érdemi akciót talán csak az amszterdami hajsza – valamint Reynolds azt követő bunyója egy konyhában és egy szerszámüzletben – mutatnak fel, nem ezek fogják megreformálni a műfajt. Azonban Hughes volt annyira eszes, hogy belátta, Jackson és Reynolds személyében igazi aduászok lapulnak a zsebeiben, ugyanis egyértelműen ők viszik el a hátukon a filmet.

Hogy ez mennyire nem egyértelmű érdem még manapság sem, arra pont a két színész korábbi hasonló próbálkozása a példa: Jackson a (magyar keresztségben borzalmas) Ki a faszagyerek?-kel, Reynolds pedig az R. I. P. D. – Szellemzsarukkal égette magát pár éve, Hughes viszont lényegében nem várt el mást, minthogy a szerepben hozzák magukat. Ez pedig ragyogó döntésnek bizonyult. Mert mit is várunk Jacksontól? Hogy legyen kemény, mint a kád széle, szórja a motherfuckereket sűrűn (itt még át is estek kicsit a ló túloldalára), és idézzen a Bibliából. Na és Reynoldstól?

22 / FilmMagazin

Hogy a kiskutyaszemeivel nézzen nagyokat, legyen egy kedvelhető, nagyra nőtt gyerek, a humora pedig nem kevés cinizmussal legyen átitatva. Done!

Ez olyannyira megtetszhetett Hughesnak, hogy a két másik nagy nevet is erre kérte. Salma Hayek mint temperamentumos, vad feleség valósággal lopja a showt férfikollégái elől, amivel csak az a probléma, hogy rettentő keveset van a vásznon, de amikor felbukkan, akkor szem nem marad szárazon. Megismerkedésük története Jacksonnal – Reynolds erre adott reakciójával – például a film egyértelmű csúcspontja. Gary Oldman viszont már annyira kimerítette a gonosz Pantheonját az évtizedek alatt, hogy gyakorlatilag egy az egyben elővette Az elnök különgépe terroristáját és rajta érződik a leginkább, hogy rutinból tolja az egészet. Ráadásul Hayekhez hasonlóan szintén keveset van jelen és a belépőjét hiába próbálják elképesztően kegyetlennek beállítani (bizonyos értelemben tényleg az), a végjátékig semmilyen módon nem

feszülnek egymásnak a főhősökkel, ez pedig az alulírt karakterét csak még inkább hátráltatja.

Ezzel együtt mégis egy kellemes, késő nyári limonádé kerekedett a Sokkal több mint testőrből. Hughes valamivel magabiztosabban rendez akciókat, mint a The Expendables 3 idején (kevesebb a CGI, de több a vér és a káromkodás), de ami karaktert sikerül felmutatnia, azt elsősorban a főszereplőinek köszönheti.

Lehet, hogy ez sokaknak kevés, de sajnos még így is több, mint amit manapság a műfaj jó része fel tud mutatni.

70% Stáblista Rendező: Patrick Hughes Főszereplők: Samuel L. Jackson, Ryan Reynolds, Salma Hayek Forgalmazó: Freeman Film Hazai premier időpontja: 2017. augusztus 24.

FilmMagazin / 21

KRITIKA

A SETÉT TORONY Stephen King legendás klasszikusa a vásznon sajnos már nem fest valami jól... Írta: Török Tamás

K

issé hihetetlen, hogy csak most kerül megfilmesítésre Stephen King azon hétrészes regénysorozatának első felvonása, mely a többivel egyetemben központi részét képezi az író életművének. A Setét Torony első filmadaptációja hosszas huzavona és számos nehézség árán készülhetett csak el, a probléma pedig nem az, hogy a végeredmény kifejezetten rossz lett, hanem hogy ez teljes fantáziátlansággal párosult.

King ötlete nem volt más, minthogy az általunk ismert és nem ismert világokat egyaránt egy, a Setét Torony névre hallgató mágikus épület védi, ami egymaga tartja távol a gonosz démoni erőket a halandó világtól. Ha a Torony ledől, a sötétség akadálymentesen, szabadon áramolhat be a mindenségbe, hogy az utolsó pislákoló fényt is kioltsa abból. Egy titokzatos, könyörtelen varázsló, akit csak a Fekete Ruhás-

24 / FilmMagazin

ként (Matthew McConaughey) emlegetnek, minden erejével azon van, hogy a gyermeki elme erejével romokba döntse a Setét Tornyot. Az eldőlni látszó háborúban nem sokan képesek felvenni a harcot a gonoszszal, ám az utolsó fegyverforgató, Roland (Idris Elba) és egy fiatalember, Jake (Tom Taylor) vállalkozik a világok megóvására. Én rendre kardoskodom a "könyv bezzeg úgyis jobb" és az ehhez hasonló megnyilvánulások ellen, lévén a filmeknek és az írott műveknek nagyjából annyi köze van egymáshoz, mint a festészetnek és a zenének. Azonban az, ahogy A Setét Torony megpróbálkozik egy már alaposan megírt világ vászonra vitelével, az több mint elrettentő példa.

A King által kigondolt alapkoncepció viszonylag egyszerű sémákat vesz alapul, viszont ha az ember jobban belegondol, rájöhetünk, hogy A Setét Torony óriási lehetőségeket rejt

magában, a filmes eszközök pedig alternatív utakat is megnyithattak volna a modern technológiával ötvözött fantasy világ számára. Erre a számos remek skandináv filmet megjárt író, Nikolaj Arcel rendezőként egyszerűen teljes kudarcot vallott nem hogy A Setét Torony világának megfilmesítésében, de még annak megalapozásában is. Hiába akartam optimista lenni, a végeredmény nem más, mint egy jobb esetben is tucat-fantasy, ami kizárt, hogy meghozza bárkinek is a kedvét a könyvsorozat elolvasáshoz. Ez pedig óriási hiba egy filmadaptáció esetében.

Fölösleges bármiféle körítés, A Setét Torony minden sablonossága és gyermekded hülyesége mellett még unalmas is, amit elérni ebben a műfajban már-már bravúr kategóriába esik. King egyik legszeretettebb szériája a vásznon nem több mint egy fiatal srác végtelenül szürreális

A filmben (akárcsak a könyvben) a rengeteg "easter egg" van elrejtve, amelyet a szemfüles Stephen King rajongók észrevehetnek.

MIT VÁR STEPHEN KING A FOLYTATÁSTÓL? „Megértem az érveket a PG-13 besorolás mögött. Teljes mértékben egyetértettem velük, mert én is azt szeretném, ha minél több emberhez jutna el a film. Szeretném, ha megismernék a harcos és a fiú közti dinamikát. Azt az apa-fiú kapcsolatot. Viszont örülnék neki, ha a következő film már R-es lenne.

A PG-13 egy biztonságos választás volt. Korábban az R-es besorolású alkotások esetében a stúdiók azt mondták, hogy ’Hát ez a film 20-30%-al kevesebbet fog keresni, mert kizárjuk a mozilátogatók egy csoportját.’ Mára azonban az olyan filmek, mint a Deadpool és a Logan megváltoztatták ezt."

és blőd vergődése egy idegen világban, ami az egyik legszegényesebb fantáziavilág, amit az elmúlt tíz évben láthattunk. A lebutított történet egy fokkal sem több, mint a "n+1 hős megmenti a világot a csúnya gonoszoktól", ami bőven megbocsájtható ebben a zsánerben, ha a körítés és a jobb esetben egyedi világ izgalmassága képes kompenzálni az érdemi cselekmény és a fordulatok teljes hiányát. A Setét Torony produkciója azonban a nulla felé konvergál. Próbáltam összeszedni, hogy mi az, ami ténylegesen a fantasztikus filmek műfajába tenné Arcel próbálkozását, de nem, az alibizésen kívül egyszerűen nincs semmi.

A film három főbb helyszínt vonultat fel, ahol Idris Elba elcseszett Van Helsing wannabeként (tény, nem rajta múlott) egy forgótáras pisztolylyal lövi szét a rémunalmas, néha szerencsére csak bűnunalmas dé-

monokat, amik még egy négyéves kisgyermek pulzusában sem okoznának kilengéseket. Őt követi a tizenéves Tom Taylor, aki a film első felében kifejezetten meggyőző játékot nyújt, aztán a néhány kifejezetten erős, és számos kínkeservesen rossz forgatókönyveket jegyző Akiva Goldsman teljesen elfeledkezett a kissrác karakteréről, aki onnantól kezdve nem több egy hűséges kiskutyusnál. Amíg a film egy ideig még úgy-ahogy egyben van, addig Matthew McConaughey a szadisztikus Fekete Ruhás bőrében meglepően erős kisugárzással bír, ám végül őt is ellepi az a szürke mocsár, amit Setét Toronynak csúfolnak. A film nem fájdalmasan rossz, sőt, aranyosan naiv a maga módján, viszont ahogy a néző megemészti az élményt, úgy jön rá, mennyire káros mindaz, amit A Setét Torony képvisel. A dán rendező meg sem próbált önálló filmet teremteni, pusz-

tán King könyveinek tartalmát csonkították meg, és húzta rá a megmaradt húscafatokat az átlag "agykikapcsolós" mozik sztenderdjének gerincére. Ami számomra hihetetlen, hogy 2017-ben képes úgy indulni valami ebben a zsánerben, hogy nincs egy minimálisan emlékezetes képi világa sem, vagy hogy Hans Zimmer tanítványa, Junkie XL is képes olyan aláfestést összehozni, amire soha senki nem fog emlékezniY Mindezekkel együtt A Setét Torony közel sem nézhetetlen, A Setét Torony nem próbál kárt tenni a néző agyában, A Setét Torony ezzel szemben bántóan középszerű és fantáziátlan. Mint mondtam, nem szeretem összevetni a könyveket az azokból készült adaptációkkal, Arcel filmje viszont nyugodtan letagadhatná, hogy bármi köze van Stephen Kinghez, és talán az is lenne a legjobb mindenkinek, ha megtenné.

45% Stáblista Rendező: Nikolaj Arcel Főszereplők: Idris Elba, Matthew McConaughey Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2017. augusztus 3.

FilmMagazin / 25

KRITIKA

ANNABELLE 2: A TEREMTÉS A démoni baba teremtése félelmetesebb lett, mint azt előzetesen gondoltuk volna. Írta: Bagi Levente

A

Démonok között egy olyan új és egyedi színt vitt a horror zsánerébe, amiben a stúdió gyorsan meglátta a potenciált és rögtön elkezdték beütemezni a film folytatásait és spin-offjait. Ezek közül elsőként az Annabelle érkezett meg, melyet látva jelentősen lankadt a lelkesedésünk és fele annyi elvárással ültünk be annak folytatására.

Legnagyobb meglepetésünkre azon ritka esetek egyikével találkoztunk, ahol a második rész fényévekkel jobb az elődjénél.

Ahogyan a cím is sugallja, Annabelle megteremtését ismerhetjük meg ebben az eredetsztoriban. A baba még mindig a frászt hozza ránk, valószínűleg jobban, mint vala-

26 / FilmMagazin

ha, és ez azért működik most különösen jól, mert érdekes és szerethető karaktereket helyeztek a veszély útjába a készítők. Charlotte nővér szerepében Stephanie Sigmant láthatjuk, aki egy csapatnyi árva lánynak próbál otthont találni. Szerencséjükre egy babakészítő és a felesége befogadja őket hatalmas házukba, ami csendesen és szinte teljesen üresen áll mióta lányukat évekkel ezelőtt elveszítették egy balesetben. Az új otthon okozta boldogság azonban hamar elszáll, amint egy titokzatos természetfeletti erő a legfiatalabb lányok egyikét, Janice-t (Talitha Bateman) veszi célba. Janice mellett mindig megtaláljuk legjobb barátnőjét, Lindát

(Lulu Wilson). Kettejük között már a barátságon is túlmenő testvéri szeretet alakult ki, amit a két fiatal színésznő kifogástalan kémiája bizonyít a nézők számára, így lehetetlen nem aggódni értük. A többi leányzónak lényegesen kevesebb szerep jut a történetben, de szépen asszisztálnak hozzá, miközben Janice és Linda lassacskán ráébrednek arra, hogy a házban valami nagyon nincsen rendbenY Ami magát Annabelle-t illeti, nem vicceltem akkor, amikor azt mondtam, hogy ennyire valószínűleg még sosem volt félelmetes. David F. Sandberg rendező kifejezetten kreatív kameraállásokat és megvilágítást használt ahhoz, hogy minden szőr-

Alicia Vela-Bailey a rendező, David F. Sandberg előző filmjében (Amikor kialszik a fény) is játszott.

2018-BAN JÖN A DÉMONOK KÖZÖTT MÁSIK SPIN-OFFJA Ha egy ötlet egyszer beválik, még sok-sok évig visszaköszön majd a vászonról – legalábbis azon új trend szerint, mely a Démonok között alkotóit is arra sarkallta, hogy nem egy, de legalább két spin-offot írjanak az eredeti műből/műhöz.

A Warner Bros. bejelentése szerint a The Nun 2018. július 13-án érkezik majd, mely történetesen péntek 13-a lesz, ami ideális egy horrorfilmhez. Bíznak abban, hogy ismét szerencsét hoz nekik a nyár, ugyanis a tavalyi Démonok között 2 is júniusban debütált, és 320 millió dollárt gyűjtött világviszonylatban.

A The Nun sztorijáról még semmi hivatalosat nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a hátborzongató apácadémonra (vagy démonapácára?) fókuszál majd, ami nagy sikert aratott tavaly a nézők körében. Valószínű, hogy az idén augusztusban megjelenő Annabelle 2-höz is szoros szálak fűzik majd. David F. Sandberg, az Annabelle 2 rendezője úgy jellemezte a közelgő filmet, mint az „ijesztő babás filmek Keresztapa II-jét”. Ha a The Nun és az Annabelle 2 beválik, akár egy új horroruniverzumot is építhetnek köré majd a jövőben.

szál felálljon a hátunkon ettől az élettelen tárgytól. A mitológia azon részét is remekül kiaknázták, hogy a babát nem egy szellem, hanem egy démon kerítette hatalmába, így nincs hiány azokból a rémisztő képsorokból, amelyek könnyen beleégnek az ember retinájába és nem hagyják nyugodtan aludni éjszakánként.

Valóban öt csillag jár a látványért, mert minden egyes képkockán látszik, hogy hozzáértő kezek dolgoztak rajta és nem valami összecsapott munkát, hanem egy jól átgondolt képi világot próbáltak átadni nekünk. És ez bámulatosan sikerült . A rémisztő hangulatot a zene is tovább fokozza, még ha nem is túl

emlékezetes módon. Viszont a hangkeverés az megint csak telitalálat. Érdemes ezt a filmet jó hangosan nézni, mert az idegtépő némaság és a legapróbb reccsenések robbanással felérő hangja közötti kontraszt biztosítja, hogy egy percet se unatkozzunk a vetítés alatt.

A film persze nem csillog minden pontján úgy, mint Annabelle homloka. A babakészítő (Anthony LaPaglia) és felesége (Miranda Otto) története szinte a semmibe vezet, ami nem is nagyon lehetett másképp, tekintve, hogy milyen kevés játékidő jutott nekik. LaPaglia és Otto alakításával nincs semmi baj, de miután az árvák a színre lépnek, különösen Linda és Janice, olyany-

nyira ellopják a showt, hogy a házaspár jóformán teljesen eltűnik az árnyékok közé. Ez főként azért sajnálatos, mert kulcsfontosságú szerepük van Annabelle teremtésében és habár az eredettörténet így sem lesz hiányos, szívesen ismerkedtem volna még ezekkel a karakterekkel.

Mindent latba vetve a Démonok között univerzum egy olyan filmmel lett gazdagabb, amire nagyon is büszke lehet. Ezenfelül A teremtés ügyesen összekapcsolja a szálakat az első résszel, amivel meghozza a kedvünket, hogy újranézzük a 2014es alkotást. Ami pedig a folytatások és spin-offok sorát illeti, végre van egy követhető példa arra, hogy hogyan lehet izgalmas filmet készíteni akkor, ha Ed és Lorraine Warren nincsenek a színen. Hát így.

80% Stáblista Rendező: David F. Sandberg Főszereplők: Stephanie Sigman, Alicia-Vela Bailey, Miranda Otto Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2017. augusztus 10.

FilmMagazin / 27

KRITIKA

MINDEN, MINDEN Semmi, semmiW Írta: Török Tamás

S

zégyen, nem szégyen, én az az ember vagyok, aki ha könnyed szórakozásra vágyik a moziban, akkor rendre szívesebben ülök be egy aranyos, néhány esetben kifejezetten okos és magával ragadó romantikus filmre, mintsem egy Jason Statham izzadtságával áztatott adrenalinbombára. Többek között ezen "jó szokásom" miatt is ültem be anno az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni című remekműre, ami nemhogy kínos, de még nyálasnak nevezhető pillanatokat sem okozott, egy annál jóval szívszorítóbb és maradandóbb élményt viszont igen. A Minden, minden névre hallgató romantikus young-adult regény filmadaptációja elé már az előzetesek láttán sem állítottam hasonló elvárásokat, az viszont alaposan meglepett, hogy még a visszafogott reményeket is sikerült alaposan alulmúlni.

Maddy (Amandla Stenberg) egy közel sem átlagos fiatal lány, akinek

28 / FilmMagazin

viszont minden álma, hogy az lehessen. A lassan felnőtté cseperedő tini egész életét bezárva töltötte, teljesen steril és elszigetelt körülmények között, lévén ritka immunbetegsége miatt a legkisebb baktériumok is halálos végkimenetelű betegségeket idézhetnek elő nála. A lány a körülményekhez képest egész tartalmasan éli életét, legalábbis szeretné ezt hinni, ám minden megváltozik, mikor az idilli kertvárosba, rögtön Maddy szomszédságába egy új fiú, Olly (Nick Robinson) költözik. Van egy olyan sejtésem, hogy már enynyiből mindenki tökéletes vázlatot tudna írni a forgatókönyvről, amivel nem is az a baj, hogy szüntelen a legnagyobb romantikus kliséket durrogtatja, de mindezt olyan lélektelenül teszi, hogy még az is előrelépés lenne a Minden, minden számára, ha azt nyálasnak nevezhetnénk.

A Minden, minden pontosan olyan, mint Maddy háza: végtelenül steril.

Nem olvastam az alapjául szolgáló

könyvet, de merem feltételezni, hogy fontos részét képezi mindaz, ahogyan Maddy a világról gondolkodik, pontosabban az, ahogy az élet után vágyakozik onnantól, hogy meglátta, és első látásra szerelembe esett a szomszéd sráccal. Nyilván ez sem forradalmi ötlet, mégis, a lehetőségek tárháza végtelen mind az írók, mind a rendezőhölgy számára, hogy esetleg valami olyat mondhassanak, amit nem hallunk akár minden második YouTube videóban. Erre a Minden, minden nem is próbál meg hatni a néző lelkére, egy percig sem szeretné, hogy akár csak elméleti síkon is azonosuljunk Maddy stagnáló, ám annál tragikusabb sorsával. Mindegy, engedjük el, a Minden, minden nem akar több lenni, mint egy kis butus young-adult film, van ilyen. Az viszont már nagyon durva, hogy ennél üresebb romantikus filmet keresve se találnánk az elmúlt évekből, ami azért igencsak nagy teljesítményY

Akit érdekel az eredeti mű, Nicola Yoon azonos című regénye hazánkban is kapható a GABO kiadó jóvoltából.

Maddy megformálóját, Amandla Stenberget a többség Az Éhezők Viadala Rue-jaként ismerheti, akinek a filmezésen kívüli munkássága egy kifejezetten tehetséges fiatal lány benyomását kelti, ám az ilyen alibi szerepek rendre negatív hatással vannak a feltörekvő színészek karrierjére. Nick Robinson, akit főszerepben elsősorban a 2013-as, remekül sikerült coming-of-age filmben, A nyár királyaiban láthattunk, hiába volt Stenberghez hasonlóan szimpatikus, a kettejük közti kémia meg sem közelítette azt a szintet, amit példának okáért Shailene Woodley és Ansel Elgort mutatott be pár éve.

Az ember nem két fülig szerelmes tinit, hanem két nagyon igyekvő fia-

tal színészt látott, akik próbáltak kihozni valamit a fájóan felszínes és tartalmatlan forgatókönyvből. Ami hab ezen a nem túl ízletes a tortán az a tény, hogy maga az alapkoncepció is csak kifejezetten rövid ideig képes fenntartani a néző figyelmét, onnantól a Minden, minden pedig meg sem próbálja visszaszerezni azt, így nagyon hamar ásítozás lesz a vége egy romantikus drámának címzett filmnek. Elszomorító.

Egy fantáziátlan biztonsági játék benyomását kelti a Minden, minden, aminek annyi "pozitívuma" azért van, hogy a végeredmény se nem fárasztó, se nem giccses, olyan kis jóindulatúan semmilyen, szóval, aki szívesen mozog a young-adult mű-

fajban, az egy próbát mindenképp tehet vele. Mindenesetre, ha létezik felejthető film, akkor az a Minden, minden, ami címével ellentétben sajnos semmit nem mond, semmit nem ad.

50% Stáblista Rendező: Stella Meghie Főszereplők: Amandla Stenberg, Nick Robinson Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2017. augusztus 3.

FilmMagazin / 29

KRITIKA

AZ ÍGÉRET Romantikus- és háborús dráma egy mára már elfeledett népirtás margójára. Írta: Török Tamás

A

z örmény népirtás (amire több helyen is az örmény holokausztként, vagy az örmény mészárlásként hivatkoznak) 1915 és 1917 között történt, aminek során vélhetően nyolcszázezren vesztették életüket az Oszmán Birodalom ifjútörök kormányának módszeres kitelepítése és lemészárlása során. Habár az örmény genocídiumot a mai napig többen nem ismerik el, ahogy maga Törökország kormánya sem, ez a tragikus esemény széles körben a modern történelem első szisztematikus népirtásaként van számon tartva. Az örmény emberek s kultúra a mai napig hordozza magában az áldozatok emlékét, Terry George rendező pedig most egy nagyszabású drámával szeretett volna emléket állítani az akkor elhunytak számára.

Elöljáróban annyit mindenképp elárulhatok, hogy roppant vegyesek az érzéseim Az ígérettel kapcsolat-

30 / FilmMagazin

ban. A film nem a dokumentarista művek zsánerében állt rajthoz, így értelemszerűen nem róható fel neki a tény, hogy Hollywood egy újabb olyan történelmi filmet termelt ki, amiben egy egész nép módszeres népirtása nem elég ahhoz, hogy az igazán hatásos legyen. Legalábbis ezt gondolják az Álomgyár írói, lévén Az ígéret centrumában egy olyan szerelmi háromszög áll, melyet főhősünk, az örmény patikus, Mikael Boghosian (Oscar Isaac), a mindenre elszánt amerikai újságíró, Chris Myers (Christian Bale) és az általuk szeretett hölgy, Ana Khesarian (Charlotte Le Bon) alkot. Az alapvetően nehéz szituáción nyilván nem segít a tény, hogy Mikael és Ana a többi örménnyel egyetemben állandó életveszélyben van, Chris pedig saját biztonságát is félretéve igyekszik tájékoztatni a világot arról, mi is zajlik az Oszmán Birodalomban.

Amiért Az ígéret végtére is sikeresen elkerülte a teljes kudarcot, mint szerelmi szállal vezényelt háborús dráma, az a meglepően korrekten felépített cselekmény, melyet a parádés színészi alakítások tesznek szórakoztató élménnyé, ha nem is maradandóvá. Mikael szinte minden tragédiát a saját bőrén is megtapasztal, amit ilyen időkben egy ember csak átélhet, Oscar Isaac pedig egyértelművé teszi, hogy a kiemelkedő alakítások mellett egy rendkívül megbízható színész, aki következetesen, garantált tehetséggel és kivitelezéssel kelt életre bármilyen karaktert vagy éppen sorsot, amit rábíznak. Mikael orvostanhallgatónak áll, szerelembe esik, munkatáborba hurcolják, majd menekülnie kell. Isaac-re hárul a feladat, hogy gyakorlatilag egymagának kelljen átadnia mindazt, amit egy teljes nép érzett akkor, és kritikus volt a film számára, hogy az egyre nevesebb

A film költségvetését az örmény származású milliárdos, Kirk Kerkorian finanszírozta, akinek szülei átélték a tragikus eseményeket.

színész ezt sikerrel abszolválja.

Az ígéret minden lassúságával együtt is korrekten működik, ám piszkosul hiányzik az a plusz a filmből, egy olyan megrázkódtatás, amit a befogadónak igenis éreznie kellene egy ilyen témát illetően. A gyönyörű fényképezés mellett mind a zenei aláfestés, mind a korhű jelmezek és díszletek meglepően magas minőséget képviselnek egy relatíve kisebb költségvetésű filmhez mérten, ám amennyire erősre sikeredett Mikael és Ana személyes drámája, magát az okot, amiért ez a film létrejöhetett, méltatlanul felszínesen mesélik el. Kicsit úgy éreztem, mintha egy olyan felfogás bújna meg a háttérben, hogy úgyis mindenki látott már zsidó holokausztot feldolgozó filmeket, na, ez ugyanolyan, csak örményekkel, kicsit korábban. Az ígéret szinte bedob az események

közepébe, így ha valaki nem tájékozott az örmény genocídiumot illetően, akkor bizony könnyedén bajban találhatja magát azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán miért történik ez az egész. Persze, a valóságban sem volt különösebb oka több mint félmillió ember kiirtásának, viszont ha Az ígéreten múlna, akkor nem biztos, hogy görbülne az a bizonyos jegy a töri vizsgán.

A film második felére egyértelműen Christian Bale játéka és karaktere tartja a szintet, aki bizony a háborún túlmenően is borzasztó igazságtalanságban részesül, ám Chris ennek ellenére végig csendben, szó nélküli tűri mindazt. A férfi eközben éjt nappallá téve segít minden létező eszközzel a menekülőkön, majd Az ígéret talán legmegrázóbb gesztusát is neki köszönhetjük, és az általa mutatott emberséget nagyon ritkán

látni egy ilyen romantikus történetben.

Az ígéret egy vizuálisan makulátlan, őszinte alakításokkal megfűszerezett alkotás, ami a jól megírt szerelmi szál ellenére sem képes mély nyomot hagyni a nézőben, ami mármár felháborító, lévén a cselekmény katalizátora a modern történelem egyik legkegyetlenebb eseménye.

65% Stáblista Rendező: Terry George Főszereplők: Christian Bale, Oscar Isaac, Charlotte Le Bon Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Hazai premier időpontja: 2017. augusztus 17.

FilmMagazin / 31

KRITIKA

ATOMSZŐKE Charlize Theron James Bondabb a James Bondnál. Írta: H. Kéri Anita

S

oha nem éreztem arra ingerenciát, hogy reakcióvideókat nézzek, pláne nem, hogy gyártsak, de az Atomszőke alatt lehet vicces lett volna venni a fejemet. Sokszor kaptam magamat azon, hogy furcsábbnál furcsább alakzatokat vesz fel az arcom az empátiától, amivel átéreztem az éppen hatástalanítás alatt álló dramaturgiai akadály fájdalmát.

Vagy akár Lorraine Broughton MI6 ügynökét (Theron), mert biza vele is szépen feltörlik a padlót párszor. David Leitch kaszkadőrből lett koreográfus és immár rendező olyan magas színvonalon csapatja az akciót Charlize Theronnal, hogy attól kiszakad a vászon. (Amúgy tényleg!) Az ügynök stílusa pedig olyan kifinomult, amelyet csak el lehet várni a brit korona szolgálóitól.

Lorraine Broughtont Londonban kihallgatják főnökei (Toby Jones, James Faulkner, John Goodman) a legutolsó megbízásáról; tíz nappal

32 / FilmMagazin

korábban a fal leomlása előtti, forrongó Berlinbe küldték egy megölt ügynökük után, akitől egy igen fontos ügynöklistát szereztek meg az oroszok. Külön utasítás, hogy ne bízzon senkiben. A helyszínen David Percival (James McAvoy) az ügynökség beépített embere az öszszekötő, aki kiskakasként uralkodik a maga szépen kialakított szemétdombján. A kémjátszma további szereplői Delphine Lasalle (Sofia Boutella), aki fényképezőgépével olvad be a város árnyékaiba, és a nyugatra vágyó ügynökük nyomában csaholó oroszok.

Mint kémfilm, nem mondanám, hogy kiemelkedne a zsánerből, a film közbenső szakaszában ki is bukkannak a hiányosságok, mert céltalanná válik a narratíva a londoni kihallgatás és a berlini kóborlások között ugrálva. Azonban a vibráló hangulat olyan szinten berántja az embert, hogy ezt alig lehet bánni, és mert úgyis olyan akciót kapunk, ami-

től szánk tátva marad. A nyolcvanas évek slágerei, a végtelenül eklektikus berlini (budapesti) környezet és emberek – punkok és kötött pulcsik – és a képregényből átszivárgó noir hangulat olyan pompás játékteret alkot, hogy abban élvezettel lubickolnak a remekül megalkotott karakterek.

McAvoynak annyira természetesen jól áll a szemtelen és cseppet sem rokonszenves szarkeverő figurája, hogy öröm nézni a felszabadultságát. Sofia Boutella gyorsan feledteti velünk a Múmiát, legyünk őszinték, nem csak finom játékával, de Charlize Theronnal közös, igencsak túlfűtött jeleneteikkel. Ahogy a Kingsmanben is, kevés vászonideje ellenére, mély benyomást tud tenni, jó úton halad a sztárrá válás felé.

Beköszön még a filmben Bill Skarsgård is, családjának újabb joggal felemelkedőben lévő színésztagja, akinek egyik keresztneve Istvan, mert nem csak ez a film fogant

Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, olvasd el az ehavi számunkban közölt háttércikkünket is!

MEGVALÓSULTHAT A JOHN WICK ÉS AZ ATOMSZŐKE CROSSOVERJE? Úgy tűnik, hogy David Leitch nem az "egyslágeres" rendezők közé tartozik, hiszen amilyen meglepetést szerzett az akció zsáner szerelmeseinek a John Wick című filmjével 2014ben, úgy három évvel később az Atomszőkével legalább ugyanakkorát durrantott. Kétségtelen, hogy a mára egyhangúságba fúló akciófilmek felhozatalában üde színfoltot képviselnek Leitch alkotásai, aki az akció szekvenciák tökéletesítése mellett érdekes karaktereket is képes volt teremteni a sokat látott közönség számára. Nem hiába, hogy a John Wick időközben trilógiává nőtte ki magát, hiszen az antihőshöz egyszerűen dukálnak a folytatások, melyek révén még többet megismerhetünk belőle.

Ha már adott két különálló, ám sikeres franchise (kezdeményezés), melyeknek viszont közös a gyökere, természetesen el is kezdődött a találgatás, hogy nem lehetne-e összehozni egy olyan filmet, melyben Charlize Theron és Keanu Reeves fikciós mestergyilkosai együtt apríthatnák a népet. Ezt a kérdést a Screen Rant munkatársai is Leitchnek szegezték, aki meglepő válasszal rukkolt elő: „Nagyszerű lenne!

Sokszor megkapom ezt a kérdéstY és természetesen szívesen megcsinálnám! Talán tudnánk találni egy olyan időszakot, amikor láthatnánk különböző változatait a karaktereknek, de a valószerűbb forgatókönyv az, hogy egy teljesen új projektben jönne létre a crossover. Tudják, amiben Charlize és Keanu egy időtérben mozognának, és szövetségre lépnének egymással, vagy éppenséggel akár egymásnak is eshetnének.” Ahogy Leitch is említi, az alapvető probléma a két franchise öszszeboronálásában az, hogy több mint 25 év eltérés van a két történet között.

Budapesten, de mint kiderült egy interjúból, ő is. (Bocs a bulvárért, de ezt túl érdekesnek találtam.)

Charlize Theronról csak ódákat lehet zengeni. A Mad Max – A harag útja előtt is tudtuk, hogy fejedelmi adottságai vannak tehetség és külcsín terén, de Furiosaként végképp megcsókoltuk a lába nyomát. Korábbi drámai sikerei mellett az Atomszőkével legendás akcióhősként is végképp bebetonozta magát. Ahogy az italát hűvös tekintettel kortyolgatja, ahogy csak egy kabátot felvesz – ill. bármit le – vagy belép egy helyiségbeY annyira cool, hogy arra nem találtam magyar kifejezést vulgáris szavak használata nélkül. És akkor nem beszéltünk még arról a hihetetlen kemény zúzásról, amit ebben a filmben művel.

David Leitch első önálló rendezése a film, a John Wickben való társrendezése után. És ha valamihez igazán ért, akkor az az akció. Szinte lehetetlenül hosszú jelenetekben vereti egymást szét színészeivel, de ehhez kellett az is, hogy a felkészülés elején kiderüljön Theron tehetsége ezen a téren (is). Nincs mit tagadni, a film legnagyobb kvalitása itt keresendő, mert amellett, hogy hihetetlen durva és nyers koreográfiákat alkotott meg a rendező, a kreativitás abban is megmutatkozik, ahogy a női főhősével bánik.

Régóta hangoztatott jogos kritika a női akcióhősök esetében, hogy hiába minden ügyesség, az eltérő

súlyok miatt a fizika igenis bekorlátozza a vékony csajok lehetőségeit. Lehet azonban most már egyre több példát látni arra, hogy a filmalkotók is figyelembe veszik ezt és olyan harcmodort alkotnak a hölgyeknek, amihez már nem kell szupererő a kivitelezéshez. Ha valahol, akkor itt bizony kimaxolták ezt, a magassarkútól kezdve a villanyrezsóig minden fegyver Broughton ügynök kezében, ha éppen kifogyna belőlük, akkor pedig bizony nyalogatja is a padlót rendesen, a sérülések is következetesek. Természetesen mindenbe bele lehet kötni, ha nagyon akarjuk, de a főszereplő nemétől függetlenül az egyik legreálisabban megkomponált bunyót kapjuk, ami valaha vásznon volt.

Az Atomszőke a nyár egyik kellemes meglepetése, amelyben a rendszerváltás inkább csak izgalmas háttér a ’80-as évek buliktól pörgő városában egy ikonikus akcióhős stílusos alázásaihoz.

80% Stáblista Rendező: David Leitch Főszereplők: Charlize Theron, James McAvoy, John Goodman Forgalmazó: Freeman Film Hazai premier időpontja: 2017. július 27.

FilmMagazin / 33

EXTRA

DÖBBENETES ÁTALAKULÁSOK A VÁSZNON „Színész és színész között is van különbség. Akad olyan aktor, aki szinte minden szerepét egyazon arccal, ugyanazokkal az eszközökkel játssza el, aztán van az a szakmabeli, aki minden filmben azon van, hogy más és más arcát mutassa a világ felé. Őket nevezzük igazi, nagybetűs színészeknek (persze nem lenézve azon társaikat, akik minimalista eszköztárral dolgoznak), ők átalakulásukkal mindig képesek meglepetést okozni és izgatottan várjuk a következő projektjüket, ahol ismét valami másba kezdenek.” >> 36.

SOROZAT: DOWNTON ABBEY „A szériát a leggyakrabban a szappanopera jelzővel szokták illetni, és noha van benne igazság, én ezt a besorolást mégis kicsit degradálónak találom, amiben leginkább az játszhat közre, hogy mára ez a szó az olcsóság szinonimája lett.” >> 42.

FILMKLASSZIKUS: AZ ÖTÖDIK PECSÉT „Bűn-e a bűn akkor, ha az elkövető nem ismer lelkiismeret furdalást? Hazudok-e akkor, ha nem ismerek lelkiismeret furdalást? Hazudok-e akkor, ha azt mondom, hogy inkább bűnhődök magam, mintsem hogy másoknak okozzak szenvedést?” >> 46.

FilmMagazin / 35

EXTRA

DÖBBENETES ÁTALAKULÁSOK A VÁSZNON Színészek, akik elképesztő átalakulásokon mentek keresztül egy szerep kedvéért.

Írta: Sanya08

S

zínész és színész között is van különbség. Akad olyan aktor, aki szinte minden szerepét egyazon arccal, ugyanazokkal az eszközökkel játssza el, aztán van az a szakmabeli, aki minden filmben azon van, hogy más és más arcát mutassa a világ felé. Őket nevezzük igazi, nagybetűs színészeknek (persze nem lenézve azon társaikat, akik minimalista eszköztárral dolgoznak), ők átalakulásukkal mindig képesek megdöbbenteni minket, mindig képesek meglepetést okozni és izgatottan várjuk a következő projektjüket, ahol ismét valami másba kezdenek. A továbbiakban öszszeszedtünk nektek 10 olyan színészt / alakítást, amelyek arra szolgáltak bizonyságul, hogy az adott színész / színésznő képes arra, hogy egy szerep kedvéért levetkezze manírjait és totális átalakuláson

36 / FilmMagazin

menjen át – ezzel kvázi tisztelegve Lee Strasberg (a "method acting" mesterének) emléke és hagyatéka előtt.

SYLVESTER STALLONE (COP LAND) Ha magunk elé képzeljük a nyolcvanas-kilencvenes évek legnagyobb akcióhőseinek egyikét, akkor egy tökéletesre kisportolt alakot látunk magunk előtt. Hatalmas izmokat, kockahasat, kemény tekintetet, amivel ketté szel egy betontömböt. Na, ezt a róla kialakult imázst akarta legalább egy film erejéig semmissé tenni Sylvester Stallone, amikor elvállalta a Cop Land főszerepét. Mivel szerette volna, ha a nézők ismét színészként tekintenek rá és nem egy élő akciófiguraként, a sztár hízókúrába kezdett és Freddy, a félénk, fél fülére süket és szűkszavú

seriff szerepének kedvéért 14 kilót szedett fel magára. Az eredmény önmagáért beszélt: Stallone pályafutása egyik legjobb alakítását nyújtotta a James Mangold által rendezett, Délidőt idéző zsarufilmben, mely egyébként nem kis szó, ha hozzávesszük, Robert De Niróval és Harvey Keitellel játszott egy vásznon.

Végre nem Sly-t, a sztárt láthattuk, hanem Sly-t a komoly színészt, aki nem fél a kihívásoktól és nem fél a kockázatoktól sem.

ROBERT DE NIRO (DÜHÖNG Ő B I K A) És ha már kockázatok, hát Robert De Niro aztán végképp nem arról híres, hogy kerülné őket. Pláne nem fénykorában és pláne nem akkor, ha épp Martin Scorsesével dolgozott együtt. A Dühöngő bika Jake LaMotta profi bokszolóról szól, akinek

Robert De Niro és Joe Pesci a Dühöngő Bika “üss meg” jelenetében valóban pofozkodik egymással, nem csak eljátsszák a dolgot.

karrierjét nagyléptékben veszi végig a film, de ami lényeges, hogy megismerjük őt magát, mint embert, akinek heves dühkitöréseinek levét általában saját közvetlen környezete itta meg. LaMotta szerepében De Niro pályafutásának egyik legdöbbenetesebb és legzseniálisabb átváltozását hajtotta végre: az idősödő, bokszolói pályafutása utáni LaMottát 27 kiló súlyfelesleggel játszotta el, ami lássuk be, tényleg nem semmi.

Főleg ha hozzávesszük, hogy a karrierje csúcsán lévő sportolót szálkavékony testalkattal formálta meg. Egy filmen belül ennyit változni, na, ez a nem semmi. Meg is lett az eredménye, máig Scorsese egyik legnagyszerűbb rendezéseként gondolunk a filmre, ami pedig De Nirót illeti, hát, ő is büszkén teheti ki a képzeletbeli polcra ezt az alakítást.

C AT E B L AN C H E T T ( I ' M N O T THERE – BOB DYLAN ÉLETEI) Oké, ez érdekes lesz. Emlékeztek még arra a 2007-es Todd Haynes-

FilmMagazin / 37

EXTRA

filmre, ami Bob Dylan életéről szólt és hat különböző korszakát mutatta meg a művésznek hat különböző színész segédletével? Az egyik szegmensben nem más, mint Cate Blanchett bújt az évtizedek alatt megannyi stílus- és külsőbeli változáson keresztül ment Dylan bőrébe – és tette azt úgy, hogy valószínűleg így utólag visszagondolva az ő alakítását tartja mindenki a legbravúrosabbnak (pedig volt itt Bale, Ledger, Gere is). Nem véletlen. A színésznő olyannyira parádés játékkal gazdagította a filmet, olyannyira magáévá tette Dylan beszédstílusát, kéz- és arcmimikáját, hanglejtését, hogy úgy kellett emlékeztetnünk magunkat a film során arra, hogy "álljunk meg egy percre", itt Cate Blanchett-et nézzük éppen. Ennyire átváltozott.

Ja és, mindehhez hozzá kell tennünk, hogy a filmben ugyanazt a

38 / FilmMagazin

szmokingot viselte, mint Dylan '65ben.

T OM CRUISE (T RÓPUSI VIH AR ) Sokan már épp kezdtek ráunni a mindig makulátlan mosolyt villantó Cruise-ra szcientológiai kirohanásai és egyéb publikus tevékenységei okán, pedig tudhatták volna jól, hogy a színész szerepválasztásai igen változatosak, szeret nagy nevekkel dolgozni (Spielberg, példának okáért) és szereti a művészi kihívásokat. Egyvalamit azonban egészen 2008-ig nemigen láthattunk tőle (talán az Interjú a vámpírral-beli szerepe kivételével), az pedig a fizikai átalakulás. Hát, a Trópusi viharban ezt is megkaptuk. Cruise a dagadt, kopaszodó, enyhén szólva trágár és bunkó stílussal rendelkező filmmogult, Les Grossman-t formálta meg,

akit azóta is Ben Stiller komédiájának egyik legjobb pontjaként emlegetnek sokan. A színész persze a fentebb felsorolt személyekkel ellenben nem hízott meg és nem is borotválta le a fejét kopaszra, de épp elég volt őt kipárnázni és kopaszparókát húzni a buksijára, máris ő lett az, aki szépen elküldte az anyjába (finoman fogalmazva) a túszejtőket a film egyik legemlékezetesebb jelenetében. Cruise ritkán vetkőzik ki ennyire magából – itt megtette, kitombolhatta magát kedvére a mi legnagyobb örömünkre. A karakter spin-off filmjét azóta is várjuk és várjuk. De hiábaY J AK E G Y L L E N H A AL ( É J J E LI FÉREG) Gyllenhaal-t már az Éjjeli féreg előtt is szerettük színészként, de igazán a gátlástalan, gerinctelen médiageci

Jake Gyllenhaal az Éjjeli féreg forgatásán annyira belelovalta magát a tükrös monológjába, hogy bemosott egyet a tükörképének.

KI VOLT LEE STRASBERG? Ahogy az a cikkben is megemlítésre került, Lee Strasberg-nek köszönhetjük az ún. method acting feltalálását, aki maga is színészként kezdte, de sovány és csúnya férfinak tartotta magát, ezért úgy gondolta, hogy elméleti szakemberként sokkal többre viheti. Amikor Konsztantyin Sztanyiszlavszkij 1923-ban a moszkvai Művész Színházzal az Egyesült Államokban vendégszerepelt, Strasberg élete gyökeresen megváltozott. Az ő manír mentes módszerüket fejlesztette tovább és oktatta tanítványainak, akik között ott volt Marlon Brando, James Dean, Al Pacino, Robert De Niro, de még Elie Kazan rendező is.

szerepében kezdtük el igazán tisztelni őt. A szerep kedvéért jó pár kilót leadott magáról, a forgatás alatt alig evett, de ez csak segített abban, hogy egyrészt ő még jobban alá tudjon merülni a karakterben, másrészt, hogy mi magunk is még ijesztőbbnek érzékeljük őt. Karikás szemek, beesett arc, vézna testalkat, mániákus tekintet – simán elhittük volna neki még azt is, hogy egy jó sztori érdekében a saját anyját is felkoncolná. Partnere René Russo egyébként aggódott is iránta, de azt is elismerte, hogy elképesztő átalakuláson vitte keresztül saját testét.

D U S T I N H O F F M AN N ( AR A N Y O S K ÁM ) Sydney Pollack 1982-es, ragyogó komédiájában Dustin Hoffman egy éppen munka nélkül maradt színészt formál meg, aki arra veteme-

dik, hogy női gúnyába bújik – hátha ilyen módon jobb esélye lesz arra, hogy szerepet kapjon. Érdekes alapvetés, még érdekesebb az, hogy mind Dustin Hoffman, mind pedig a Dustin Hoffman által játszott karakter meglehetős hitelességgel és átéléssel tette magáévá a női szerepet (mármint a női szerepben tündöklő férfi szerepet). Olyannyira, hogy a forgatás ideje alatt megviccelte José Ferrer színészt azzal, hogy Dorothy Michaels-ként mutatkozott be neki és megkérdezte, szeretne-e egy kis furulyázást. A színész értetlenül állt és nemleges választ adott neki, de pár pillanattal később a rendezői asszisztensre nézett és megkérdezte: "Ki ez az alja nőszemély?". Egy évvel később tudatta vele Hoffman, hogy ő bizony meg lett viccelve. A színész annyira elmerült a nőiségben, hogy olyankor

FilmMagazin / 39

EXTRA

tényleg teljesen más ember lett belőle, kollégái szerint jobb fej volt nőként, mint amilyen férfiként.

ROBERT DOWNEY JR. ( T R Ó P U S I V I H AR ) Azt hittétek kihagyjuk a method acting egyik legnagyobb figuráját, Kirk Lazarust? Az Aranyoskám után itt egy újabb példa a metamethodra, ismét egy színészt láthatunk, aki belebújik egy színész bőrébe, aki belebújik egy fekete bőrű karakter bőrébe. Na de úgy ám, hogy csúcsra járatja az átváltozás művészetét és orvosi úton egyenesen átfesteti a bőrét feketére, hogy aztán az alakítása tökéletes legyen.

40 / FilmMagazin

A szerepből persze ezek után az istennek nem esik ki. Mindig benne marad. De hát az igazán jó színész ismertetőjegye éppen ez, nem? Kirké mindenképpen. Ő pedig tényleg szakmájának egyik legjobbja.

RENÉE ZELLWEGER (BRIDG E T J O N E S N AP L Ó J A) Csak hogy a mozgóképen szereplő szingli hölgyek egyik legnagyobb alakja se maradjon ki, hát emlékezzünk meg Zellweger kisasszony színészi alakításáról is. A Jerry Maguire-ben népszerűségre szert tett színésznő az önsorsrontó életmódot folytató, két férfi között billegő és dönteni képtelen harmincas éveit

taposó nő szerepe kedvéért bizony fel kellett szednie néhány kilót – annak érdekében, hogy hitelesen formálja meg a bánatát csokiba fojtó Jones-t. Annyira jól sikerült a truváj, hogy azóta is a karakterrel azonosítjuk a színésznőt.

D AN I E L D AY - L E W I S ( V É R Z Ő O L AJ ) Daniel Day-Lewis napjaink egyik legjobb színésze. Pont. És amennyire remek aktor ő, olyannyira megválogatja azokat a filmeket, amikben szerepet vállal, így csak nagyon ritkán nyúl mellé és bukkan fel olyan felejthető munkában, mint amilyen mondjuk a Kilenc volt. De most ne is

Ha már a Batman szóba került, érdemes megemlékezni Heath Ledgerről is, akinek az átalakulása sokak szerint a halálához vezetett.

beszéljünk arról, beszéljünk inkább Paul Thomas Anderson mestermunkájáról, a Vérző olajról. Mely filmben Day-Lewis egy mizantróp olajbányászt alakít, aki fiával próbál szerencsét egy kisvárosban. Daniel Plainview félelmetes karakter, ezzel egybehangzóan a színész alakítása is félelmetes. A bajusz, a hanghordozás (amit régi hangfelvételek alapján, John Huston rendező hangját tanulmányozva dolgozott ki), a mozgás és minden arra utalnak, hogy amennyire tudott, elveszett a figurában. A rendező szerint nagyon a forgatási szünetekben sem szűnt meg Plainview lenni, az utolsó jelenet felvételekor pedig lényegében

halálra rémítette a partnerét alakító Paul Danót, mikor tényleg elkezdte hajigálni azokat a tekebábukat és a bowling-golyót. De mindez meg is látszik a végeredményen: ha valaki nem látott még filmet a színésztől és kíváncsi arra, mire képes, hát annak érdemes ezzel kezdenie. Csodálatos és egyben félelmetes, amit itt művelt színészet címszó alatt.

C H R I S T I AN B AL E ( A G É PÉSZ) Végezetül álljon itt pár sor Christian Bale-ről és embert próbáló átalakulásáról Brad Anderson filmjében, A gépészben. Bale egy álmatlanságban szenvedő gyári munkásként

28,5 kilót fogyott, hogy 54 kilósan álljon kamera elé. Ez az orvosok szerint meglehetősen veszélyes és kissé meggondolatlan vállalkozás volt a színész részéről, hiszen ezzel 9 kilóval csúszott le a táplálkozási szakértők szerint javasolt értékről. A hónapokig csak kávén és almán vegetáló színész számára az igazi kihívás csak ez után jött: visszaszedni a kilókat, melyektől megszabadult, pluszban pedig izmokat is növeszteni. A Batman: Kezdődik forgatása ugyanis záros határidőn belül kezdetét vette. Senki nem mondta, hogy a színészek élete fenékig tejfel, de Bale sikeresen abszolválta a feladatot.

FilmMagazin / 41

SOROZAT

DOWNTON ABBEY Ki mondta, hogy a mértéktartás nem lehet szórakoztató, érdekfeszítő és izgalmas? Biztosan nem az angolokW Írta: TomPowell

T

öbbször kifejtettem már, hogy mennyire oda vagyok a brit kultúráért. Mondhatni mindenre, amit a filmvilágnak és az egyetemes kultúrának adtak, vevő vagyok.

Sherlock Holmes máig megunhatatlan történeteit és Shakespeare-t éppúgy imádom, mint James Bond stílusosságát, Harry Potter komor felnövését, vagy a Doctor Who önreflexivitását a történelemre, és akkor még a Monty Python, Richard Curtis és a többiek legendás humoráról nem is beszéltem. Amikor azonban még a sikere csúcsán nekiálltam a Downton Abbey-nek, az első rész után kaszáltam. Túl lassúnak találtam, a központi probléma pedig éppúgy érdektelen volt számomra, mint a felvázolt karakterek.

Amikor a sorozat befejeződött, valamiért mégis késztetést éreztem arra, hogy ismét megpróbálkozzam vele, amelynek az lett az eredménye, hogy 6 nap alatt daráltam le mind a hat évadot.

A showrunner, Julian Fellows már a Gosford Parkban elvitte a nézőket a század eleji brit arisztokrácia és cselédség világába (Oscar-díj is lett

42 / FilmMagazin

érte a jutalma), a Downton Abbeyben pedig lényegében ezt az utat folytatta, csak a ’30-as évek helyett egy kicsit visszább utazott. A Crawley-család, valamint az őket körülvevő szolgahad történetébe 1912-ben, a Titanic elsüllyedésének másnapján kapcsolódunk be és végül 1925 szilveszterén intünk nekik könnyes búcsút, ez idő alatt pedig a történelem fontos fordulópontjainak és a társadalomra gyakorolt hatásainak lehetünk a szereplők által szem és fültanúi. Fellows pedig a már említett Gosford Parkhoz hasonlóan nem tesz alá-fölérendeltségi viszonyt, mindkét oldal és annak képviselői egyformán hangsúlyosak, kölcsönös kihatással vannak a másik életére.

A szériát a leggyakrabban a szappanopera jelzővel szokták illetni, és noha van benne igazság, én ezt a besorolást mégis kicsit degradálónak találom, amiben leginkább az játszhat közre, hogy mára ez a szó az olcsóság szinonimája lett. A Downton Abbey-t viszont mindennek nevezném, csak olcsónak nem, sem színészeit, sem megvalósítását te-

kintve. Elég, ha a részenkénti 1 millió fontos költségeket nézzük és a kézzel tapintható korhűséget, amelyben csak a leginkább szemfülesek, vagy szakavatottak – mint maga II. Erzsébet királynő – találnak bakit. Sokkalta inkább egy (közel) tökéletes korrajz, amelyben a Jane Austin összes találkozik a Napok romjaival. A történet – ellentétben a felvetett problémákkal – másodlagos, és ahogy sokszor egy-egy paródia rávilágít, mai szemmel nézve gyakorlatilag semmiségnek számítanak, amelyek megoldása van, hogy csak évadokkal később esedékes.

Karakterei (egyet leszámítva) típusfigurák ugyan, a helyenként túlcsorduló érzelmesség ellenére mégis végtelenül hitelesek, ami azt eredményezi, hogy egy virágkiállítás megnyitóján is képes izgulni az ember (nem vicc). A szigorú, atyáskodó komornyik, Carson (Jim Carter) oldalán a lényegesen anyáskodóbb Mrs. Hughes-szal (Phyllis Logan) éppolyan ismerős, mint az akaratos, magának mindent kiharcoló legidősebb nővér, Mary (Michelle Dockery). De említhetném a jóravaló szo-

Julian Fellowes elmondása szerint Hugh Bonneville, Brendan Coyle és Maggie Smith karaktereit egyenesen a színészekre írták.

SOROZAT balányt, Anna-t (Joanne Froggatt) és a titokzatos, de talpig becsületes Bates-t (Brendan Coyle) is, és egy ilyen úri konyha sem lehet teljes egy zsörtölődő, de aranyszívű szakácsnő nélkül, mint Mrs. Patmore (Lesley Nicol), vagy a keze alá dolgozó, szende Daisy (Sophie McShera) nélkül sem. Nem. Ezek a karakterek teljesen egyszerűek és pár szóval leírhatóak, tetteik általában jó előre borítékolhatóak és jobbára ezekben a szerepkörökben maradnak mind a hat évad alatt.

Amitől mégis életszerűnek, érdekesnek hatnak és működnek – azon túl, hogy bitang jó színészek keltik őket életre (elvégre mit várunk egy olyan stábtól, amelynek oszlopos tagja Maggie Smith?) – hogy milyen választ adnak a világ változásaira, amely sokszor a finom humort sem mellőzi. A női egyenjogúság, az I. világháború, a technika fejlődése, az ír felkelés, az arisztokrácia gyengülése és a munkásosztály megerősödése mind-mind kizökkenti ezeket a tradíciókba beleszületett embereket és az erre adott válaszaik a mai napig relevánsak tudnak maradni.

Eme egyszerű, mégis szerethető karakterisztikából viszont magasan kiemelkedik Thomas Barrow rétegelt figurája. Míg az összes többi szereplőnek meg kell tanulnia idomulni az őt körülölelő világ változásaira, addig a törtető, gátlástalan, meleg inas karaktere maga a megtestesült alkalmazkodás. Egy igazi túlélő, aki ambíciói oltárán képes mindenkit eltaposni és kihasználni, ha kell, még ha a legtöbbször bele is bukik ezekbe. A karakter álarca az évadok alatt azonban fokozatosan erodálódik és még az utolsó szezonban is képes izgalmakat és meglepetést okozni, ellenben a közönség kedvenc Anna-Bates páros a végére látványosan kifullad, minek után már nem tudnak újabb szörnyűséget írni számukra. Thomas figurája a bizonyíték, hogy a szexuális orientációt még egy ilyen, konzervatív sorozatban is lehet a narratíva és a karakterárnyalás fontos részévé tenni, (az egyébként hetero) Rob-James Collier pedig tökéletesen érzékelteti figurája komplexitását egy-egy vágyódó vagy éppen lemondó pillantással egy olyan korban, amelyben a másságot még a törvény bűntette. A producerek egyértelműen jól döntöt-

44 / FilmMagazin

tek, amikor az első pár rész közönségreakciói után a színészt nem csak egy évadra szerződtették, a sorozat ugyanis lényegesen kevesebb lenne nélküle.

Lényegében pont az ő karakterén érhető tetten a legjobban a széria hullámzó teljesítménye is. Míg az első három szezon kisebb-nagyobb megingásokkal ugyan, de követte az egy tragédia-egy öröm vetésforgót, addig a negyedik szezon látványosan nem tudott mit kezdeni a harmadik évad végén beállt hirtelen változással, avagy Matthew (az azóta kisebb sztárrá avanzsáló Dan Stevens) távozásával. Thomas addig szépen fokozatosan végigvitt karakterfejlődését dobták a kukába és ismét egy manipulatív szemétláda szintjére redukálták le, miközben a Daisy és az inasok közti szerelmi civódás feleslegesen el lett nyújtva, Mary új kérőivel és helyzetével pedig pár rész után látványosan nem tudtak mit kezdeni. Az érdemi történelmi háttér hiányát, amire mind fent, mind lent a szereplők reagálhattak volna, folyamatos melodrámával helyettesítették, utóbbiban pedig az Anna-Bates páros folyamatos versenyt futott Lady Edith kálváriájával.

Ezek után az ötödik szezon elkezdett magára találni: a karakterek sokkalta jobban egyensúlyba kerültek egymással, az előző évadban megkezdett drámai szálak levetették magukról a kényszeredettség láncát, a társadalmi konvenciók és az egyén ebből fakadó boldogtalansága ismét átérezhetővé vált és ahelyett, hogy a múltba révedt volna, elkezdett a sorozat a jövő felé tekinteni. A hatodik évad pedig egyértelműen ennek és a sorozatnak a betetőzése volt. Minden a könnyes búcsú felé tartott: Edith és Mary régóta esedékes vitája éppen ezért nagyot robbant, Tom (Allen Leech) több évadon végighúzódó identitás kérdésére is pont került, Bates-ék legnagyobb problémája végre a baba, a haladás és múltba révedés ezúttal Downton helyett a kórház és a betegellátás képében csapott össze, az újonnan csatlakozó Matthew Goode pedig üde színfoltja volt a szezonnak. És hiába a sorozatzáró epizód túlcsorduló negédessége, a szereplők már-már didaktikus kiszólása a néző felé életről és továbblé-

A széria epizódjait világszere 200 országban sugározzák, és 120 millióan követték, ezzel a PBS csatorna legsikeresebb sorozata lett.

LASSAN ELKEZDIK FORGATNI A MOZIFILMET A sorozat befejezése óta egyre többet szóba jövő Downton Abbey filmverzió most máregészen biztosan le lesz forgatva, írta nemrégiben a The Sun. Állításuk szerint a széria főnökei bekérették a stábtagokat, hogy álljanak neki az előkészületeknek. Ha minden jól megy, még idén szeptemberben megkezdődhet a forgatás. A nagyon népszerű, 6 évadot megélt brit sorozat átlagosan 10-12 millió nézővel számolt epizódonként, ami a szigetország szériái körében egy igen kiugró számnak számít.

Ennek fényében nem is volt kérdés, hogy Crawley-ék életét valamilyen formában folytatni kell. A filmet is ugyanúgy, mint a sorozatot, Julian Fellowes fogja felügyelni, aki már el is készítette a forgatókönyvet. pésről, ezek mind megbocsájthatóak, mert a néző ezen idő alatt – ha csak egy kicsit is – éppúgy a részesévé vált Crawleyék és a cselédek életének, amiért fájó szívvel hagyja el Downtont, hiszen karaktereiket akár a sírig is elkísérte volna.

Nem is csoda, hogy Hollywood már fel is figyelt a sorozat sztárjaira, és Dan Stevens (Matthew), Lilly James (Rose) vagy Hugh Bonneville (Lord Grantham) már el is indult a sztárrá válás útján, még ha ezek egyelőre olyan ifjúsági filmek is, mint a Paddington, a Hamupipőke, vagy A Szépség és a Szörnyeteg. A sorozat ereje nem a történetében rejlik, hanem az elbeszélésmódjában. Érzelmektől olykor túlcsorduló közege ellenére még mindig aktuális témákat feszeget, emellett nagyon sokat elárulnak a brit néplélekről. A magyar viszonyokhoz képest csodálatra méltó, ahogy képesek emelt fővel vereséget szenvedni, ha kell és ahelyett, hogy görcsösen ragaszkodnának a múlthoz, ha kemény harcok (ez esetben eszmecserék) árán is, de hajlandóak a változásra a nagyobb jó érdekében. Apróságnak hatnak ugyan, de nagyon is értékes drágakövek ezek egy nemes sorozat koronáján.

FilmMagazin / 45

FILMKLASSZIKUS

AZ ÖTÖDIK PECSÉT Fábri Zoltán klasszikusa még negyven évvel a bemutatója után is egy igazán elgondolkodtató és maradandó élmény. Írta: Török Tamás

A

z ötödik pecsét még 1976ban került bemutatásra, a háborús kontextusba helyezett, valamelyest kamaradarabnak minősülő filmdráma Sánta Ferenc azonos című regénye alapján készült. A történet 1944. decemberében játszódik, amikor Budapest a körülzárás határán van, és a mindennapos légiriadók mellett az egyszerű polgároknak a nyilasok terrorjától is rettegniük kell. A nehéz idők ellenére is összegyűl egy társaság a helyi kocsmában. A fogadó az egyszerű, ám annál rafináltabb Béla „kolléga” (Bencze Ferenc) tulajdonában van, a kis társaság maradékát pedig a cinikus, nehezen kiismerhető órás, Gyuricza Miklós (Őze Lajos); a bőbeszédű kultúrsznob, Király (Márkus László) és a mélyen vallásos asztalos, Kovács János (Horváth Sándor) alkotja.

46 / FilmMagazin

A film cselekményét nem egyszerű megfogni, lévén Az ötödik pecsét első fele egy kamaradrámához hasonlatosan végig a meghitt hangulatú kocsmában zajlik, ahol a karakterek jó pár cigaretta elfüstölése mellett ütköztetik véleményüket a háborúval, az emberi erkölccsel vagy éppen a marhaszegy megfelelő elkészítési módjával kapcsolatban.

Fábri az egyik legnehezebb filmes zsánerben tette próbára magát és színészeit akkor, s talán most, így 2017-re fogja fel igazán az ember, hogy milyen értékeket képvisel Az ötödik pecsét. Egy ilyen dráma nagyjából öt perc után kudarcot vallhat és veszítheti el a néző minden figyelmét akkor, ha a forgatókönyv, azon belül is a párbeszédek nem ütik meg azt a végtelenül magas mércét, amit ez a műfaj megkövetel.

Fábri írása és Sánta regénye azon-

ban olyan fantasztikusan megírt, végig pörgős és választékos gondolatokat ad a karakterek szájába, amit a magyar, de talán nemzetközi filmkészítés sem látott azóta.

Ami talán a legnagyobb bravúr, hogy ha esetleg létezik olyan ember, aki nem tudja semmihez kötni az 1944-es évszámot, szinte akkor is maradéktalanul képes lenne Az ötödik pecsét befogadására. Az embertelen idők pusztán felszínre hozzák mindazon gondolatokat, ami talán sokunk fejében megfogalmazódtak már korábban, Fábri filmje mindezeket pedig az elejétől a végéig hibátlanul felépítve formálja át olyan örökérvényű gondolatokká, ami a mesterkéltség és a giccs teljes mellőzésével teszi tisztába gondolatainkat. Az ötödik pecsét igazi erénye nem is az, amit mond, hanem ahogyan mondja mindazt. A téli éjszaka

Az ötödik pecsét Latinovits Zoltán utolsó filmszerepe. A legendás színész 1976. június 4-én hunyt el.

során bőven lesz időnk megismerni a négy (inkább öt) férfit, akiknek különbözőségeit egy Gyurica által felvázolt anekdota és erkölcsi dilemma hozza felszínre. Őze, Márkus, Bencze és Horváth mellett Dégi István és Latinovits Zoltán olyan erejű alakításokban részesítik a nézőt, aminek őszintesége borzasztóan hiányzik a mostani magyar filmiparból. Pontosan kitűnik, hogy a színészek egytől-egyig tisztában voltak azzal, hogy ez a film miért készül el. Az öncélú manírok helyett alázatos munka jellemezte a színészek játékát, amik együttesen mesélnek el egy olyan belső utazást, ami talán végig evidensnek hathat, a stáblista alatt mégis gazdagodunk valami megfoghatatlannal. A film Gyurica mesepéldázatát ülteti át a valóságba, amikor Latinovits Zoltán karaktere is képbe kerül, aki az ellenhatalmat képviseli. Az ötödik pecsét olyan bepillantásokat ad az elnyomó hatalmak eszméibe, ami mai szemmel (is) párját ritkítja.

Ezeket a jeleneteket a mai napig

IDÉZETEK A FILMBŐL Civilruhás: Bombát dobnak egy pártházra, bagatell ügy, mondom én. Telefirkálják a falakat, röpcéduláznak, bagatell ügy. Rálőnek egy testvérünkre, bagatell ügy. Miért? Mert elfogjuk az illetőket, felakasztjuk, vagy tarkón lőjük. Hányan vannak? Az ország lakosságának elenyésző töredéke, ezer, tízezer, húszezer? Előbb-utóbb elfogynak, gyönyörű hullák lesznek, tehát bagatell. Ami nem bagatell, az a többi, aki nem röpcédulázik, nem dob bombát, nem lövöldözik, hogy azokkal mi van, az az érdekes. Azok itt élnek, szuszognak, az igazi dolgunk velük adódik.

Gyuricza Miklós: Hazudik.

Keszei Károly: Hogyan mondta, kérem?

Gyuricza Miklós: Hazudik. (...) Hát lelépünk, Béla kollega.

Keszei Károly: Bocsánat! Miért mondta ezt nekem?

Gyuricza Miklós: Mert nem mond igazat. De ne csináljon belőle ügyet, mindenkivel előfordulhat. számos helyen idézik, hiszen Latinovits monológjai a ma napig aktuálisak.

Az ötödik pecsétről valójában nehéz filmkritikát írni, lévén Fábri Zoltán produkciója mára már egy olyan erkölcsi példázattá érett, amit nyugodt szívvel betehetnénk az iskolai tananyagba. Sajnos manapság elcsépelté válhatott ez az érvelés, de a film karaktereihez hasonlóan nálunk, a befogadónál is eléri, hogy jobban megismerjük magunkat. Evidens, hogy mi jó emberek vagyunk, ha inkább szenvedünk, mintsem

hogy szenvedtessünk? Bűn-e a bűn akkor, ha az elkövető nem ismer lelkiismeret furdalást? Hazudok-e akkor, ha nem ismerek lelkiismeret furdalást? Hazudok-e akkor, ha azt mondom, hogy inkább bűnhődök magam, mintsem hogy másoknak okozzak szenvedést? Ha elsőre egyszerű kérdésnek tűnnek ezek, akkor Az ötödik pecsét és annak egészen parádés színészgárdája tesz arról, hogy alaposan elgondolkodjunk mindezen. Hisz elvégre is, mindannyiinkban van egy kis Tomóceusz Katatiki, és Gyugyu. ne.

FilmMagazin / 47

KÖV. HÓNAP AZ Andrés Muschietti rendezésében kerül újra vászonra Stephen King egyik klasszikus regénye, a sokaknak álmatlan éjszakákat okozó Az. King regényeiben mindig baljóslatú Maine állam egy kisvárosában hét gyerek próbál megküzdeni az élet nehézségeivel, agresszív suhancokkal és a bohócbőrbe bújt szörnyeteggel (Bill Skarsgard). Reméljük sikerül kellő súllyal vászonra vinni a legmélyebb félelmeinket és szorongásainkat csokorba fogó regényt.

KINGSMAN: AZ ARANYKÖR A zseniális Matthew Vaugh (Kick/ Ass, Csillagpor, X-Men: Az elsők) életében először készít folytatást egy filmjéhez, mégpedig 2015 egyik legstílusosabb akcióvígjátékához, a James Bond-mozikat egyaránt kifigurázó és előttük meghajló Kingsmanhez. Természetesen visszatér Taron Egerton a fiatal titkos ügynök, Töki szerepében és miután felrobbantják a Kingsman főhadiszállását, Merlinnel (Mark Strong) együtt az USA-ba utaznak, a helyi szervezet, a Statesman és annak főnökasszonyának, Gingernek (Halle Berry) a segítségét kérve, hogy megállítsák az őrült Poppyt, akit az Oscar-díjas Julianne Moore formál meg. Hozzájuk csapódik még az egyik helyi ügynök, a beszédes nevű Jack Daniels (Pedro Pascal) is, valamint az újonnan csatlakozók között feltűnik Jeff Bridges és Channing Tatum is, de a legnagyobb kérdés az az, hogy Colin Firth miként tér vissza.

48 / FilmMagazin