Filmmagazin2017október pub

KEDVES OLVASÓK! R

ég vártam már annyira filmet, mint a Hóembert, hiszen nagy kedvencem Jo Nesbø regénysorozata. Rendkívül pozitívak voltak az előjelek is, hiszen Martin Scorsese ült a produceri székben, a Suszter, szabó, baka, kém rendezője irányította a felvételeket, ráadásul

Michael Fassbender kapta a főszerepet. Éppen ezért értethetetlen, miért lett a végeredmény ennyire nézhetetlen katasztrófa. Szerencsére azért pozitív meglepetések is értek minket, a Szárnyas fejvadász 2049 például minden képzeletünket felülmúlta, ráadásul a címlapunkon

tündöklő Thor: Ragnaröktől is el vannak ájulva a külföldi kritikusok. A jövő hónapban egyébként minden szinten egymásnak feszül a Marvel és a DC, hiszen egymás után érkezik a moziba az új Thor és Az Igazság Ligája. Nem kis összecsapás lesz, az már biztos6

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztők: Szabó Dániel (Szada), Pavlics Tamás (TomPowell) Munkatársak: Bacs Veronika, Bagi Levente, Fonyódi Noémi, Jánvári Márk (Paulkemp), Jancsó Orsolya, Jasinka Ádám, Kónya Sándor (Sanya08), Milányi Botond, Molnár Dávid, Nagy Zoltán, Nánási Anita, Pénzes László, Som Balázs, Török Tamás, Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Verebélyi Tamás (Guts1983), Veszják Borító: Szabó Dániel (Szada) Segítőink: Andrássy Judit (Big Bang Média Kft.) Bartók Anna (Fórum Hungary), Figeczki Annamária (InterCom), Pinczés Ádám (HBO), Pataki Andrea (UIP Duna Film) Elérhetőség: www.puliwood.hu, GameStar Plus, Issuu.com Email: filmmagazin@project029.hu és filmmagazin@hotmail.hu Következő számunk tervezett megjelenése: 2017. november 17.

2 / FilmMagazin

EHAVI PREMIEREK

OKTÓBER 5.

Szárnyas fejvadász 2049

Borg / McEnroe

A négyzet

Hans Zimmer: Live In Prague

OKTÓBER 12.

HHhH - Himmler agyát Heydrichnek hívják

Hóember

4 / FilmMagazin

Happy End

My Little Pony - A film

OKTÓBER 19.

Űrvihar

anyám!

Aurora Borealis: Északi fény

Nyírjuk ki Gunthert

Négyen a bank ellen

Az igazi törődés

A kis vámpír

Dupla szerető

Dzsungel

OKTÓBER 26.

Fűrész - Újra akcióban

Suburbicon - Egy kis szelet mennyország

FilmMagazin / 5

HÁTTÉR

BOLDOG HALÁLNAPOT! „Köszi szépen, nem kérek belőle. Nem szeretem a haláli filmeket.” Első blikkre ez jutott eszembe a film címének hallatán, de öreg sajtómunkáshoz méltóan adtam egy esélyt a dolognak. Christopher B. Landon bevitt az időhurokba. Nem is bántam meg. Írta: Veszják

A

filmtörténetben számtalan olyan mozi készült, melyben a cselekmény néhány óra vagy nap leforgása alatt bonyolódik, a hős újra és újra végigéli ugyanazokat az eseményeket, és feladata az, hogy a folyamatosan átélt események tapasztalataival gazdagodván megszakítsa az ördögi kört. A filmek műfaja változatos: készült thriller, science-fiction és vígjáték is.

A Boldog halálnapot! azonban csavar egyet a bevált alapötleten.

Tree (Jessica Rothe) egy beképzelt teremtés, aki egyetlen embert szeret feltétel nélkül: saját magát.

6 / FilmMagazin

Miután a születésnapján felébred aktuális egyéjszakás kalandja, Carter mellett (Israel Broussard), kénytelen rájönni, hogy élete gyökeres fordulatot vesz. Mint minden nap, most is meghallgatja a szobatársa Lori (Roby Modine) és a diákkör elnöke, Danielle (Rachel Matthews) epés megjegyzéseit, aztán beleveti magát a diákok megszokott életébe.

Látszólag minden kerek, kerülgeti a szokásos aktivistákat az udvaron, flörtölget a tanárával, Gregoryval (Charles Aitken), mégis az a furcsa érzés vesz erőt rajta, hogy ezt a napot már átélte egyszer. Éppen

lezárná a bizarr születésnapot, amikor brutálisan meggyilkolja egy álarcos idegen6 aztán másnap újra ott ébred az egyetlen ember mellett, aki szintén hisz abban, hogy különös erők játékszerévé vált. Tree újra és újra átéli a rémes születésnapot, és félelmeit legyőzve egyre közelebb jut támadójához. Ha letépheti róla az álarcot, véget vethet a pokoljárásának, ám ha nem, örökre az eszement időhurok rabja marad.

Tree nem éppen a legszimpatikusabb diák a főiskolán: durva, elutasító és leereszkedő, figyelmen kívül hagyva az apja meghívását egy ét-

A film a Bloomhouse nevezetű produkciós cég munkája, aki idén már olyan remek filmmel is megajándékozott minket, mint a Tűnj el!.

terembe, eldobja a kapott szülinapi bögrét, és kapcsolatba kerül Gregory nevezetű professzorával A következő reggeleken viszont újra és újra Carter ágyában ébred fel az előző napi események ismétlődésével. Meggondolatlanul, újra életre kelti a napot, és elkerüli az alagutat, azonban a történések nem várt fordulatot vesznek. Carterrel szövetkezve azonban megpróbálják kihasználni az időhurkot és kitalálni ki a gyilkos.

Christopher Landon először forgatókönyvíróként bizonyított (Disturbia, Parajelenségek-sorozat), majd rendezni is kezdett saját műveiből (Parajelenségek: A megjelöltek, Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis idejére). A rendező régóta arról ismert, hogy távol tartja magát a szabványhorrorok kliséitől, társadalomkritikát fogalmaz meg, miközben szórakoztatja és meglepi közönségét. Amikor elolvasta a Boldog halálnapot! Scott Lobdell által írt forgatókönyvét, azonnal egy 1993-as klasszikus ugrott be neki: „Hiszen ez az Idétlen időkig horrorváltozata, csaptam a homlokomra – meséli a rendező. – Hogyhogy eddig még senkinek nem jutott eszébe? Azonnal tudtam, mekkora kincsre bukkantam, és beindult a fantáziám.”

„Ha egy történetben a hős mindig ugyanarra a napra ébred, nemcsak ő kerülhet csapdába, hanem mi is, akik a mesélők vagyunk – folytatja Landon. – Tehát megmutatjuk, mi az alapszituáció, hogy a hősnő és a közönség is megértse, miről van szó, aztán rögtön más irányban indulunk el. Tree próbálkozni kezd, hogyan cselezhetné ki a halálát, ezért kénytelen számára ismeretlen terepre keveredni, ami aztán számtalan meglepetéssel szolgál.”

A rendező nagy ötlete az volt, hogy a mostani történet hősnője a saját meggyilkolásának rejtélyét akarja megoldani. „A legtöbb kaszabolós koleszos filmben azt látjuk, hogy szépen sorban kinyírják a szereplőket – magyarázza Scott Lobdell forgatókönyvíró. – Akit kinyírtak, azzal többet már nem is találkozunk.

Izgalmasnak találtam, hogy a mi hősnőnk a saját megölésével van elfoglalva, ez ugyebár életbevágó fontosságú dolog számára. Lassan becserkészi a gyilkosát és igyekszik kimaxolni az utolsó napot, amely megadatott számára.”

Lobdell arra törekedett, hogy öszszetett karakterré tegye a hősnőt, aki alapjáraton undok kis béka, de ha ilyen maradna, a közönséget nem érdekelné, mi történik vele.

„Nekem is a könyökömön jön ki az a horrorklisé, hogy az ellenszenves csaj meghal a történet elején, a helyes csaj meg szembeszáll a gyilkossal – magyarázza Lobdell. – Jó poénnak találtam, hogy alkalmazzunk kettő az egyben megoldást, vagyis gyúrjuk össze az ellenszenves csajt a helyessel. Az undok Tree mindenféle akadályon átküzdi magát, és a végén már ő a helyes csaj, akit menet közben megkedveltünk.”

Hogy mi lehet a film sikerének titka? „A hősnőt minden egyes halálnapon könyörtelenül kinyírják, de nem tudja, hogyan. Chris bölcsen adagolja az információkat, eleget ahhoz, hogy mindenki féljen, de sosem szolgáltat annyit, hogy a néző előre tudja, mi fog történni. Ettől lesz olyan csontig hatolóan rémisztő és hatásos ez a film.” Nemsokára kiderül, tényleg ennyire hatásosra sikerült-e a végeredmény.

Stáblista Rendező: Christopher Landon Főszereplők: Jessica Rothe, Israel Broussard, Roby Modine Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2017. november 16.

FilmMagazin / 7

HÁTTÉR

Talán nem nagy blaszfémia, ha azt mondjuk: a Marvel Filmes Univerzumának egyik leggyengébb pontja és eddig kiaknázatlan lehetősége a Thor-széria. Írta: Sanya08

T

alán nem nagy blaszfémia, ha azt mondjuk a Marvel Filmes Univerzumának egyik leggyengébb pontja és eddig kiaknázatlan lehetősége a Thor-széria.

Alapvetően megvannak a maga perfekciói a karakternek és Chris Hemsworth alakításának, de Kenneth Branagh bevezető filmje után kellően kicsit pukkant az Alan Taylor által rendezett második rész ahhoz, hogy az ember elveszítse hitét a franchise-ban. Hiába volt kiváló adalékanyag a norvég istenség a Boszszúállók-filmekben és hiába volt ott mellette Tom Hiddlestone ármánykodó Lokiként, valahogy soha nem tudta kiváltani azt az egyöntetű lelkesedést a kritikusokból vagy a nézőkből, mint – teszem azt – Tony Stark első kalandja, vagy A galaxis őrzői két etapja. Hogy mégis miért

8 / FilmMagazin

élünk a gyanúperrel, hogy épp a harmadik lesz az, amit legtöbb rajongó a szívébe zár? Elég csak egy nevet mondani: Taika Waititi.

Ha még valaki nem hallott volna Taika Waititi-ről ezt megelőzően, talán még nem bűn, mindenesetre olyan hiány, amelyet mindenképpen pótolni kell. Az új-zélandi származású direktor ugyanis az egyik legkelendőbb exportcikke mostanában az országnak – ezen kívül pedig talán a legviccesebb is. Waititi ez idáig csupán három nagyjátékfilmet készített: a Boy címűt, mely egy Michael Jackson-rajongó srácról szól; a Hétköznapi vámpírokat, ami egy fergeteges kamu-dokumentumfilm vámpírokról; valamint a Vademberek hajszáját, ami amellett, hogy rettentő vicces road-movie, még helyenként meghatóbb és emberibb, mint a hollywo-

odi filmek nagy része. Történetesen ez utóbbi két film volt az, ami úgy istenigazából feltette a rendezőt a filmes térképre és konkrétan a Hétköznapi vámpírok bemutatójától datálhatjuk azt, hogy folyamatosan felfigyelünk arra, ha valami hírt hallunk az alkotó felől. Ám míg az imént felsorolt filmek álomgyári mércéhez viszonyítva meglehetős alacsony költségvetésből készültek el, addig most sokkal nagyobb összeget kapott a markába a habókos direktor, hogy vízióját vászonra vigye. Sok rendezőnek beletörött már ebbe a bicskája, elég, ha csak a közelmúlt filmjeit és azok készítőit nézzük: Josh Trank a Fantasztikus Négyessel sült be, Colin Trevorrowtól pedig a Star Wars kilencedik etapját vették el és készített helyette egy gyenge Jurassic World-öt.

HÁTTÉR

KOMOLY SZEREPET KAP HULK AZ ELKÖVETKEZENDŐ MARVEL FILMEKBEN Meglehet, hogy sosem látunk majd a Marvel Filmes Univerzum berkein belül egy szóló Hulk filmet Mark Ruffalo főszereplésével, de a stúdió cserébe tesz azért, hogy bőséggel kapjunk a zöld óriásból az elkövetkezendő produkciókban. Az bizonyára senki számára nem újdonság, hogy Hulknak fontos szerepe lesz a három héten belül érkező Thor: Ragnarökben, de a karaktert életre keltő színész elmondása szerint ez csak a kezdete egy történetszálnak, amit végigjár majd a következő három filmben. „Kevin Feige [a Marvel Studios elnöke] még korábban megkérdezte tőlem, hogyha forgatnánk önálló Hulk filmeket, akkor milyen sztorik lennének azok. Elmondtam, szerintem ez, ez, ez és ez, majd végül ez, mire azt felelte: Imádom. Akkor csináljuk meg a következő három filmben, kezdve a Thor 3-mal, majd a Bosszúállók harmadik és negyedik részével.' Szerintem nagyszerű ötlet volt, így hát most vagyunk ennek a trilógiának a kezdetén."

10 / FilmMagazin

Ugyanakkor a Marvel eddig ebből a szempontból nem lőtt igazán bakot, hiszen mind James Gunn, mind pedig a Russo-testvérek egy függetlenebb, szűkebb körből tettek egy nagy lépést a gigafilmek felé, és azt nem mondhatjuk, hogy balul sült volna el a dolog. Éppen ezért nem nagyon gyötörnek bennünket kételyek azt illetően, hogy ismét egy a nagyközönség számára relatíve ismeretlen csengésű rendezőt választottak valaki más helyett.

Az, hogy Waititit választotta Brand Winderbaum producer, már sokatmondó. Egyértelművé teszi, hogy vérfrissítésre volt szükség. Új utakra, új hangra, ami eltér az eddigiek-

A Ragnarök cím az északi mitológia egy olyan katasztrofális eseményére utal, amely számos skandináv isten halálával zárult.

től. James Gunn is hasonló funkciót töltött be A galaxis őrzői esetében, ehhez azt hiszem, nem nagyon fér kétség. „Szükségünk volt egy igazán menő filmrendezőre, aki a franchise-t egy új, merész irányba tereli” – nyilatkozott a producer ez ügyben.

Az pedig nem is volt kérdés már az első találkozás után, hogy az újzélandi figura megnyerő személyiségével és lelkes attitűdjével megnyeri a projektet. Ő meg értelemszerűen igent mondott a felkérésre, hiszen az ember legyen akármennyire kispályás (szigorúan hollywoodi mércével, hisz Waititi közel sem kispályás), egy ilyen ajánlatot egész egyszerűen lehetetlen visszautasítani.

Persze buktatók lehetnek: a rendező eddig nagyjátékfilmjeiben kerülte a számítógépes effektusokat, így fennáll annak a veszélye, hogy esetleg itt akadályba ütközik és úton -útfélen a sok technikai cucc között végül elhagyja saját hangját. Az előzetes híresztelések szerint azonban erről szerencsére kevéssé van szó.

Ami azt illeti, az interjúkból, forgatási riportokból leszűrtek alapján a hozzáállása irigylésre méltón laza – csak annyira veszi komolyan a dolgokat, amennyire kell. „Egy filmforgatásnak jó mókának kell lennie.

Nem igazi munka. Tud nehéz lenni, de lényegében beöltözünk, és más bőrébe bújunk” – így a rendező.

Árulkodó forgatási infó ezzel kapcsolatban az, hogy nem rendezői székből nézte az épp felvett jeleneteket, képsorokat, hanem egy kipárnázott kis kuckóban, mert ugye a kényelmet muszáj megteremteni. A digitális technológiának is inkább az áldásosságáról beszél, semmint arról, hogy mennyire mű: a New York Times egyik cikkében például arról áradozik, milyen jó volt, hogy utólag is lehetett korrigálni a felvett jelenetet úgy is, ha épp valami amúgy lelógott a képről. „Soha nem volt tervem, hogy nagy stúdiófilmeket készítsek. Nagyon boldoggá tett, hogy a magam stílusában rendezhettem a filmjeimet, mert sokkal

FilmMagazin / 11

HÁTTÉR

könnyebbek és gyorsabbak voltak.

Szóval meglepetésként ért ez az egész és kissé bizonytalan is voltam, mert bár néztem ezeket a filmeket és élveztem őket, de fogalmam nem volt arról, hogy miként készülnek. Másrészről pedig rájöttem, milyen jót szórakozhatok ezekkel az eszközökkel és játékokkal, valamint a stábbal, amit javasoltak. Úgy vélem, lehet művészetet gyártani stúdiókörülmények között. Csak megfelelő módon kell azt felöltöztetned.” Waititi pedig az előzeteseket nézve kétségkívül fel is öltöztette. A Thor: Ragnarök egyszerre tűnik egy nagyköltségvetésű science-fiction fantasy-nek és egy filmnek, amely magán hordozza a rendező kézjegyéül szolgáló szeretnivalóan hebehurgya humort és a karakterek közötti csodás összhangot. Pluszba pedig rájön ez a retrós, régi időket idéző hangulatiság és képi világ, mely a szivárvány összes színében pompázik. Pedig ha belegondolunk, hogy a Ragnarök maga nem jelent mást, mint a világ pusztulásának eljövetele6 A történet egy részének előzményeit (mely a Ragnarökre magára

12 / FilmMagazin

utal), már elhintették a Bosszúállók: Ultron korában, de némi emlékeztető álljon itt a biztonság kedvéért: Thort az Ultron elleni harc során szörnyű látomások gyötrik, melyek Asgard pusztulását jövendölik meg.

Pörölyös barátunk eztán felkerekedik és csapot-papot maga után hagyva elindul, hogy kiokosodjék a témát illetően (így pedig jól megúszta a Stark-Rogers csetepatét). Mindeközben apja Odin eltűnése is feltűnik neki, hiszen az ő helyét Loki vette át (magát Odinnak álcázva), így az ő keresésére is indul (társául szegődik a Creed-ből ismert Tessa Thompson által megformált Valkűr, aki kisebb-nagyobb változáson ment át a képregényekhez képest). Megint mindeközben: egy Héla nevű hölgyemény szépen fogja magát és letarolja Asgardot, hősünket pedig Lokival együtt száműzi, aminek következtében eljutnak egy bolygóra, melyen gladiátorküzdelmekkel szórakoztatják a népet.

A Sakaar nevű bolygón pörölyétől megfosztva a villám istene nem mással találkozik össze, mint a Hihetetlen Hulkkal, aki a küzdelmek egyik legfőbb attrakciójává nőtte ki

magát az idő folyamán. Hulkot az alkotók szerint (akárcsak Thort magát) olyan oldaláról ismerhetjük meg, amilyenről eddig nem szólt a fáma. A zöld behemót nem csak beszédesebb lett, de megtanulta még inkább uralni saját magát és zöld formájában is képes megőrizni hidegvérét (Thorral az előzetesek tanulsága szerint nem egyszer fog jóízűt cseverészni). Ezzel együtt persze ugyanúgy gyermeki énnel fog rendelkezni, így Thornak be kell majd vetnie mindent annak érdekében, hogy rávegye a bolygóról való szökésre. A híresztelések szerint egyébként a Chris Hemsworth és Mark Ruffalo közötti kémia annyira működött a forgatás alatt, hogy voltak, akik egyenesen az újkori Walter Matthau-Jack Lemmon párost vélték bennük felfedezni. Ez a baráti viszony persze nem újkeletű, a két színész már korábban megígérte egymásnak, hogy majd szerepelnek még együtt, egy filmben, mondjuk egy jó kis havermoziban. És lám, a Thor: Ragnarököt elsősorban úgy harangozták be, mint egy filmet, aminek nem kis buddy movie-vetülete lesz. Olyannyira, hogy az alko-

Chris Hemsworth edzője, Luke Zocchi elárulta, hogy a színész 10 kiló izmot szedett fel a felkészülés során

MÉG A RAJNOGÓKAT IS ÉRHETIK MEGLEPETÉSEK Szép lassan közelítünk a nagy fináléhoz, hiszen jövő májusban már érkezik is a Bosszúállók 3. kalandja, a Végtelen Háború, melyben végre Thanossal küzdenek meg a Marvel hősei. Előtte azonban még hátra van 2 film a Harmadik Fázisból, melynek következő filmje a Thor: Ragnarök lesz, amiről Taika Waititi, valamint a producer Brad Winderbaum árult el néhány érdekességet: „Nem öt perccel az Ultron kora befejezése után vesszük fel a fonalat. Néhány évvel később járunk. De hogy pontosan hol foglal helyet ez a film? Ezt nehéz elmondani. Az MFU idővonalán egymás hegyén hátán történnek a dolgok, különösen most, a Harmadik Fázisban. De nem annyira összefonódva, mint az Első Fázisban. Tehát a Thor: Ragnarök történhet a Polgárháború alatt, vagy a Hazatérés idején is – mondta Winderbaum a Screen Rant-nak.

– A Thor 3 legelső verzióiban először csak inspirációként szolgált nekünk a Planet Hulk. Fel sem merült bennünk, hogy bevonjuk Hulkot is a történetbe. Mi csak egy bolygó ötletét vetettük fel, ahol gladiátorviadalok folynak. Aztán az egyik beszélgetés során, amikor már valószínű volt, hogy ebbe az irányba megyünk el, felmerült a kérdés: Vajon beletehetnénk a filmbe Hulkot is? Ez rögtön megmozgatta a fantáziánkat, és azonnal a történet része lett ő is.” A film egyik új karakteréről, a Tessa Thompson által megformált Valkűrről is elárultak egy-két dolgot.

Valkűr egy asgardi menekült, aki Odin elit alakulatához tartozott, így nem ismeretlen Thor számára: „Míg Valkűr a képregényekben egy szőke hajú harcos, aki hagyományosan egy tipikus asgardi szuperhősnek számít, a filmben inkább egy katona. Odin elit-alakulatának, egy SEAL Team Six-hez hasonló csapatnak a tagja. Thor valóságosan rajongani fog érte, hiszen rengeteget történetet hallott róla, ráadásul egy gyönyörű nőről is beszélünk.”

tók egyenesen a műfaj egyik klaszszikusát, az Éjszakai rohanást emlegetik lépten-nyomon. Itt pedig meg kell jegyeznünk azt, hogy ezzel a – már az előzetesekben megpedzegetett – Thor-Hulk gladiátorjátékkal egy közismert és sokak által szeretett történetvonalat, a Planet Hulkot idézik meg (mely éppen 10 éve, 2007-ben került kiadásra). Ha már a rajongók legnagyobb bánatára egészestés Hulk-filmként képtelenek voltak tető alá hozni (röviden: az önálló, nagyjátékfilmes jogai Hulknak még mindig az Universal tulajdonát képezik, így a Marvel csak mellékszereplőként használhatja őt), hát megoldották a dolgot így. Vélhetően mindenki legnagyobb örömére.

Most azonban álljunk meg egy szóra és pótoljunk egy nagyon fontos, mi több, kulcsfontosságú információt, melyről eddig nem esett szó.

A film egyik fontos mellékszereplője nem más, mint Jeff Goldblum, akit az utóbbi időben nem sokat láthattunk mozivásznon (még a Grand Budapest Hotel-ből emlékezhetünk rá), viszont Waititi is érezte, hogy ez így nincs rendjén. A karakter, akit

megformál (Grandmaster) már első ránézésre (a színes hacuka, a kis szakáll, az ezüsthaj) instant közönség-kedvencnek tűnik. A színész, aki annak idején a többek között a Jurassic Parkkal lopta be magát a szívünkbe, ezt követően remélhetőleg reneszánszát éli majd. Vagy ha más nem, annyit nézzük újra jeleneteit, ahányszor csak tudjuk.

A nagy Goldblumon kívül Cate Blanchettet is megnyerte magának a direktor, aki extravagáns külleméhez és viselkedéséhez olyan punkdokumentumfilmekből szerzett inspirációt, mint a The Filth and the Fury.

Oscar-díjas gonosztevőből egyébként sem elég soha, hát még olyanból, akit Cate Blanchett formál meg – látható kaján örömmel.

Mindezeket összevetve és elnézve a frissen kijött kritikákat (melyek valóságos ódákat zengenek a filmről), nem lennénk meglepve, ha újabb kedvencünk születne, és megint elmondhatnánk egy Marvelfilmről, hogy „lehet, hogy néha beleesnek a sematizmus csapdájába, de ha eltalálják a dolgokat, akkor aztán NAGYON eltalálják”. A Jeff Goldblum legyen Veled, Kedves Olvasó!

Stáblista Rendező: Taika Waititi Főszereplők: Chris Hemsworth, Mark Ruffalo, Cate Blanchet Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2017. november 2.

FilmMagazin / 13

HÁTTÉR

ANYÁM!

Ezt a cikket bizonyára sokkal könnyebben meg tudtam volna írni, ha nem lennék a szokásosnál is elfogultabb mind a rendezője, mind a főszereplője iránt, de sajnos mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy Aronofsky-t a világ legtúlértékeltebb rendezőjének tartom (ezen belül is a Fekete hattyút a világ legtúlértékeltebb filmjének), Jennifer Lawrence-t pedig minimum ugyanennyire túltolt színésznőnek (bár lehet, hogy ez utóbbi csak az Éhezők viadalának köszönhető). A továbbiakban mindenesetre nagyon fogok igyekezni, hogy semleges hangot üssek meg, ha nem sikerül, akkor előre is elnézést. Írta: Kovácsné

A

filmben először megismerjük az anyát (Jennifer Lawrence) és párját, akit csak Ő-nek neveznek (Javier Bardem). Ő költő, de épp mélyponton van, hiába ad meg neki anya mindent, az ihlet csak nem akar jönni. Ihlet helyett megjelenik egy házaspár (Ed Harris és Michelle Pfeiffer), akiket a költő lelkesen üdvözöl, és azonnal a házába fogad. Anya nincs oda az ötletért, hát még amikor megjelennek a házaspár civódó gyermekei is (Domnhall Gleeson és Brian Gleeson). Anya egyszer csak bejelenti, hogy terhes, amitől egy csapásra megoldódnak az írói blokkal kapcsolatos problémák, viszont a helyzet rohamosan fokozódni kezd: a házban folyamatosan növekvő számú vadidegen ember jelenik meg, akik a költőt istenítik. A film egyre vadabb fordulatokat vesz és egyre jobban próbára teszi a néző gyomrát, míg el nem jut a mindent überelő 25 perces rémálomszerű végkifejletig.

Aronofsky-nak, mint oly sok modern művésznek, bevallottan az a célja, hogy mindenáron szakítson az uncsi hagyományokkal és meglepetést okozzon (saját szavait idézve: „Rendezőként olyasmit akarok adni az embereknek, amin el tudnak gondolkodni. Szerintem a mostani filmemről rengeteget és hevesen fognak vitatkozni, és ez benne a po-

14 / FilmMagazin

én”). Vannak olyan művészek, akik ebbe a törekvésbe csendben belebolondulnak, és az anyám! kritikáit elnézegetve lehet, hogy a rendező is elindult ezen az ösvényen. (Amire nyilván mindenki azonnal rávágja, hogy no de hát a zseni, meg az őrült, meg a kettő közötti hajszál6.)

Maga Jennifer Lawrence is azt nyilatkozta egyébként egy adott ponton, hogy a rendezőnek „komoly pszichológiai problémái vannak” és ugyan elsőre nagyon tetszett neki a film ötlete, de a konkrét forgatókönyvet elsőre a sarokba vágta.

Aronofsky a film születésével kapcsolatos interjúiban egy igencsak depressziós világképet vázolt fel (túlnépesedés, a természet pusztulása, mindent elsöprő emberi ostobaság, stb.) Végül nyomasztottsága odáig fokozódott, hogy egy heves alkotói roham keretében öt nap alatt megírta a forgatókönyvet.

Mindez azt az elméletet támasztja alá, hogy az anyám! a természet és az ember ambivalens viszonyának allegóriája. Ezenkívül (vagy ezen belül, nézőpont kérdése) létezik egy olyan komplexebb alelmélet is, hogy Lawrence az anyatermészet, Bardem az Isten, Harris és Pfeiffer pedig Ádám és Éva, utánuk meg ugye jön a komplett undok emberiség.

Egy még ennél is sokkal tovább bonyolított teória azt boncolgatja, hogy

A film forgatása 2016. június 13-án kezdődött Montrealban, és augusztus 28-án ért véget.

FilmMagazin / 15

HÁTTÉR

Lawrence karaktere voltaképp maga Szűz Mária. A film amúgy a jelek szerint annyira elmebeteg, hogy ezt is simán rá lehet húzni. A rendező az anyatermészetes magyarázatoktól nem zárkózott el. (Bár mondjuk nem volt olyan magyarázat, amitől elzárkózott volna, minél többet beszélnek a tébolyodott filmjéről, annál jobb6 izé, elnézést, ez most olyan nemsemlegesre sikeredett6) Természet ősanyánkra utalhat a film elhíresült plakátja is, ahol madaracskák és virágok közt Lawrence a sajt kivágott szívét nyújtja a nagyérdemű felé.

Egy másik népszerű elmélet szerint az anyám! egy feminista kiáltvány (ezt az elképzelést pl. maga Lawrence is megfogalmazta), és igazából arról szól, hogyan uralja el a házastársi kapcsolatot lassacskán az erőszakos, nyomulós férj, aki

16 / FilmMagazin

végül a feleséget teljesen elemészti.

A harmadik közkeletű magyarázat az, hogy a film Alkotói Folyamat és a Művész Küzdelmeinek bemutatása. Ebben is van ráció, hiszem erről szólt volna a Fekete hattyú is, (sőt, még a gyakorlatilag nézhetetlen Noé is hordoz ilyesfajta jegyeket). Az Alkotói Folyamat legfontosabb eleme magán a művészen kívül nyilván a múzsa, hímnemű művésznek pedig mi más lehetne a múzsája, mint a nő. Az igazi múzsa pedig az, aki mindent feláldoz a mű megszületéséért, ideértve végső soron a saját életét is. (A szívkitépős plakát párja az, amelyiken Bardem üldögél a lángok közt, kezében egy kristályos földgolyó-szerű izével, aminek fontos szerepe van a filmben. A múzsa a szívét adja, a művész meg addig tipródik, míg létre nem hoz valami értékes vagy annak vélt dolgot.

Vagy hát a női szív lágyabb, mint a férfiszív. Vagy valami.) Vannak arra utaló jelek, hogy a rendező a film elkészítse során nem bánt kesztyűs kézzel a saját múzsájával, aki végül a való életben is a barátnője lett, és az enyhe hányingerig isteníti azt a Szent Embert. Lawrence egy jelent során annyira lihegett (vagy nevezzük ezt elegánsan hiperventillációnak) hogy megrepedt a rekeszizma – a jelenetet pedig azonnal újravették, mert a rendezőnek nem tetszett (Aronofsky erről úgy nyilatkozott, hogy „jajdehogyis, nem úgy vót ám, hagytuk pihenni a művésznőt – amíg odébb tettük a kamerát”).

Ugyanide tartozik az a meglátás is, hogy a film azt az elmebeteg rajongást mutatja be, amit a modern ember a mesterségesen kreált héroszok (pl. a művészek) iránt érez, amikor a magánélet szentségét és a

Ez az első olyan Darren Aronofsky film, aminek a zenéjét nem Clint Mansell szerezte.

legalapvetőbb civilizáltsági szabályokat semmibe véve az előbbi átgázol az utóbbiakon. Ebben is van valami.

Az anyám! főszereplője mindenesetre tényleg az anya, a két órás film felében a szó legszorosabb értelmében csak Jennifer Lawrence arcát látjuk (ami számomra legalábbis nem túl vonzó perspektíva, mint szándékoltan undok bevezetőmben már említettem, Lawrence ANNYIRA szerintem nem jó színész). Matthew Libatique operatőrnek (Aronofsky állandó tettestársának) nem volt könnyű dolga.

Akárhogyan is, az anyám! nem összecsapott munka. Az addig ok, hogy a forgatókönyv szokatlanul rövid idő alatt született meg, de a forgatást hosszadalmas munkálatok előzték meg – pl. az egész filmet leforgatták díszletek, smink és min-

den egyéb nélkül, egy raktárépületben, ahol az alkotásban nagyon fontos szerepet játszó ház falait ragasztószalagból készült csíkok jelölték a padlón. A ház voltaképpen olyan nagy jelentőséget hordoz (bármi is legyen ez a jelentőség), hogy végül is építettek egy nyolcszögletű, minden célnak megfelelő házat (ahol a nyolc az megint csak egy nagyon allegorikus dolog az alkotók szerint, mert ez a tökéletes agy szimbóluma.

Ja, meg az élet, a világmindenség, meg minden.) Illetve mindjárt kettőt építettek, egyet a szabadban, egy réten, a nappali jelenetekhez, egyet pedig egy stúdióban, az éjszakaiakhoz. Lawrence szinte végig mezítláb szerepel a filmben, hogy ezzel is hangsúlyozza, milyen fontos a kötődése a házhoz (melyet a történet szerint egy korábban teljesen leégett épület romjaiból saját maga

NEM FOG MINDENKINEK TETSZENI Darren Aronofsky legújabb filmjét az amerikai nézőközönség olyan szinten lehúzta a CinemaScore-on, mint ahogy annak idején Steven Soderbergh Sol arisát. F-minősítést kapott, amely a legrosszabbnak számít az oldalon. Az már a kritikákból kiderül, hogy egy nem mindennapi, a hagyományos filmes narratívát és logikát nagy ívben kerülő, szürreális rémlátomást vitt vászonra Aronofsky, amely kompromisszumoktól mentes és komplex.

Elképzelhető azonban, hogy nem egy ember úgy ült be a moziba, hogy egy tisztelettudóbb horrorfilmet fog látni, amelynek történetesen nem más a főszereplője, mint Az Éhezők Viadala sztárja, Jennifer Lawrence. Lawrence óriási húzónévnek számít, így értelemszerűen sokakat bevonzz a moziba úgy, hogy nemigen néznek utána, mire is váltanak jegyet. Amikor pedig meglátták, csak értetlenkedve pislogtak a sötét moziteremben és nem tudták mire vélni a látottakat. Akár erre is visszavezethetjük a felháborodottság okát. Ugyanakkor itt meg kell jegyeznünk azt, hogy a CinemaScore-on B-osztályzatot kapott még Az Emoji-film is. Reagálva a nem túl hízelgő reakciókra, a Paramount stúdió közleményben fejezte ki véleményét ez ügyben, mely így néz ki: „Filmünk rendkívül vakmerő és bátor. Egy rendezőről beszélünk, aki legjavát nyújtja és egy színésznőről, aki szintén ezt teszi. Elkészítettek egy filmet, amit bátornak szántak.

Mindenki szeretne eredeti filmeket és mindenki élteti a Netflixet azért, amiért elmesélnek egy történetet, amit senki más nem szeretne elmesélni.

Ez a mi verziónk. Nem akarjuk, hogy minden filmünk biztonsági játék legyen. És teljesen rendben van, ha nem tetszik néhány embernek.” Ha kíváncsiak vagytok a mi véleményünkre, lapozzatok a 32. oldalra!

FilmMagazin / 17

HÁTTÉR

>> AZ EMBERNEK VAN EGY OLYAN BENYOMÁSA, HOGY AZOK, AKIK AZ EGEKBE MAGASZTALTÁK A FILMET, CSAK AZÉRT TETTEK ÍGY, NEHOGY VALAKI LEHÜLYÉZZE ŐKET, HOGY NEM ÉRTIK A SZIMBOLIKUSAN SZIMBOLISTA SZIMBOLÁKAT. << épít újjá, hogy a végén a ház megint csak a lángok martalékává váljon.)

A film tele van nagyon hosszú snittekkel, melyekben anya mászkál ebben a bizonyos házban, és találkozik a többiekkel. Ahogy Michelle Pfeiffer is megfogalmazta, mindenki folyamatosan attól rettegett, hogy elszúr valamit, vagy pláne a sok lépcsőzésben meg szaladgálásban elfelejti a szöveget, és akkor kezdhetik az egész tortúrát elölről.

A filmhez eredetileg az Érkezés eléggé bombasztik zenéjét jegyző Jóhann Jóhansson készített volna aláfestést, de több hónapnyi kísérletezés után a rendező végül úgy döntött, hogy mégse kell zene. A zene elvégre alanyi jogon nem értelmezhető, hiszen maga a megtestesült szimbólum, két szimbólum egy nyolcszögletű házban meg ugye nem fér meg.

Az embernek van egy olyan benyomása, hogy azok, akik az egekbe magasztalták a filmet, csak azért tettek így, nehogy valaki lehülyézze őket, hogy nem értik a Szimbolikusan Szimbolista Szimbolákat (na-

18 / FilmMagazin

gyon hasonló benyomások kerülgetik ugyanezt az embert, mikor az új Twin Peaks sorozatról olvasgat véleményeket).

Darren Aronofsky „álom-logikáról” beszél egy interjúban, ami „önmagában teljesen koherens, de ha megpróbáljuk szétbontogatni, akkor darabjaira hullik”. Ez egyrészt egy szép gondolat, másrészt viszont az arra hajlamosakból „aha-persze-hogyne” jellegű megnyilvánulásokat vált ki, főleg mikor harminckettedszer olvassa egy nyilatkozaton belül az „allegória” szakkifejezést. Akkor már inkább Javier Bardem vicces megjegyzése: „Fogalmam sincs, mi ez az egész6 Tudják, én nem is beszélek igazán jól angolul6”

Stáblista Rendező: Darren Aronofsky Főszereplők: Jennifer Lawrence, Javier Bardem Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2017. október 19.

KRITIKA

A HÓNAP FILMJE „A műfaj igazi szerelmesei, akiknek az egész Isaac Asimovnál kezdődik, mindig piros betűs dátumkén várják a pillanatot, amikor egy igazi sci-fi kerül a filmvászonra, ha pedig az előjelek pozitívak, akkor szinte örömtáncot lejtve indulnak a vetítőtermek sötétjébe. Valószínűleg nem csak én voltam a Szárnyas fejvadász 2049 kapcsán ugyanígy.” >> 20.

AMIT LÁTNI ÉRDEMES „Darren Aronofsky az emberi gyarlóságot és kegyetlenséget felkavaró, gyomorforgató, fájdalmasan idegtépő módon állítja szembe a tiszta szeretettel. Az anyám! minden másodperce gyűlölnivaló és megvetendő. Ezt a produkciót nem is lehet klaszszikus értelemben véve "élvezni". Nincs benne semmi, ami pozitívan, kedvesen szólna a nézőhöz.” >> 32.

KESERŰ CSALÓDÁS „Sajnos az, hogy a Hóember egy rossz film lett, kevésbé a rendező személyének tudható be. Sokkal inkább annak, hogy a forgatókönyvnek úgy nagyjából 10-15%-át nem tudta a stáb leforgatni, így lényegében egy csonka filmet láthatunk. Vagy ha stílszerű akarok lenni: az ígéretesen induló szép nagy hóemberből végül nem maradt semmi6” >> 24.

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTJAINK 0-10%: Valószínűleg ki fogsz menni a moziból (mert ugye mindenki a moziban nézi a filmeket...).

10-20%: Végignézed talán, mert kifizetted, de valószínűleg játszol alatta a kólásüveggel (mi hattyút szoktunk hajtogatni a jegyből, az is jó).

20-30%: Ha esik az eső, zárva a vidámpark, és nem adnak más filmeket, belefér, bár személy szerint jobban preferáljuk a sárpocsolyákban való szórakozást.

30-40%: Szintén már nézhető, de azért inkább valami mást tölts le... illetve töltsd el jobban az időd a moziban.

40-50%: Átlagos filmek, teljesen átlagosak... mondtuk már, hogy átlagos?

50-60%: Van bennük valami kicsi extra, annyira azok nem érdekesek, de itt már élvezhető egy alkotás, valamelyiket szeretheti is az ember, esetleg rétegfilmek. Ha 990 ft a boltban, érdemes beruházni rá.

60-70%: Érdekes, izgalmas filmek lehetnek, csak akkor válassz mást, ha van a több pontosok közül a kínálatban.

70-80%: Nagy hype, körüllengés, nem tökéletes, legendás filmek, de azért szeret ilyeneket nézni az ember, a DVD-vel is remek estéd lehet, ha pedig nem láttad, mindenképpen érdemes.

80-90%: Erősen karakteres, meghatározó film, DVD-n mindenképp ajánlott, garantáltan napokig kattogni fog rajta az agyad.

90-100%: Meghatározó, elsöprő alkotások, amelyek az életünkbe nagy változást vittek, amiket magunk is beszereztünk DVD-n, élvezet megnézni őket bármelyik nap bármelyik 1,5-3 órájában.

FilmMagazin / 19

KRITIKA

SZÁRNYAS FEJVADÁSZ 2049

Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? – így hangzott az eredeti kérdésfelvetés 1968-ban, a sci-fi irodalom egyik legkülönösebb alakjának tollából. 14 évvel később, kicsit más szemszögből, de ugyanúgy az emberi természetről Ridley Scott teszi fel saját kérdését Dick sorai között a mozivásznon, s ezzel megalkotja a filmet, melynek kultusza egy pillanatra sem halványult el az utóbbi három és fél évtizedben. Ez pedig Hollywood számára éppen elég indok volt, hogy zöld utat adjon a folytatásnak, mely lehetővé tette, hogy Denis Villeneuve is feltegye saját kérdését a nagy elődök által kijelölt úton. Írta: Paulkemp

20 / FilmMagazin

A filmet eredetileg Ridley Scott rendezte volna, azonban az Alien: Covenant és annak további folytatásai miatt lemondott a rendezésről.

T

ény, hogy manapság már nem készülnek igazán keményvonalas tudományosfantasztikus alkotások a celluloid szalagon, vagy ha mégis, azok nem az álomgyár végtelennek tűnő szalagjairól kerülnek a nagyérdemű elé. Éppen ezért volt igazán felüdítő élmény Villeneuve Érkezése, mely a műfaj olyan gyökereihez nyúlt viszsza, amik egyértelműen érdeklődés hiányában kihalófélben vannak. Kit érdekelne manapság a kritikusokon kívül egy Űrodüsszeia?

Minden bizonnyal nem a nagyközönséget, hiszen az időnként fel-fel bukkanó „mélyebb” tartalommal ellátott történetek (pl. K-Pax, Hold, A nő) bár megtalálják saját közönségüket, s szinte pillanatok alatt kultikus státuszba emelkednek, de rendre elbuknak a hollywoodi pénzügyi mérlegen. Helyettük a műfajt hosszú ideje vagy a fegyverek és a lenyűgöző látvány üres héja, vagy az ehhez még hozzácsapott szuperhősök pizsamái uralják (most nagyvonalúan tekintsünk el a Zsivány Egyestől és az egész Star Wars univerzumtól,

mivel ezzel az óriással ilyen összefüggésben nem nagyon érdemes foglalkozni). Ha csupán szórakozást keresünk, s megértjük, hogy mi is fontos a mamutvállalatokhoz hasonló stúdióknak, akkor kicsit elnézőbbek lehetünk a műfaj ilyen irányával szemben.

De a műfaj igazi szerelmesei, akiknek az egész Asimovnál (és had ne soroljam, hogy még kiknél) kezdődik, mindig piros betűs dátumkén várják a pillanatot, amikor egy igazi sci-fi kerül a filmvászonra, ha pedig az előjelek pozitívak, akkor szinte örömtáncot lejtve indulnak a vetítőtermek sötétjébe. Valószínűleg nem csak én voltam a Szárnyas fejvadász 2049 kapcsán ugyanígy, hiszen Villeneuve, Ryan Gosling és Harrison Ford nevei szinte olyan meggyőző erővel bírtak, hogy egy pillanatnyi kétely sem fogott el, hogy itt valami olyasmi készül, ami egy jó darabig az agyam különböző szegleteiből előbukkanva fog édesebbnél édesebb pillanatokat okozni.

S most, pár nappal a premier után könnyedén írhatom le, hogy nem

TOVÁBBI FORGATÁSOK MAGYARORSZÁGON Azt ugye mindenki tudja, hogy a Szárnyas fejvadász 2049-et Magyarországon forgatták, és úgy tűnik, hazánk kiállta a próbát, hiszen nem kizárt, hogy a jövőben még több álomgyári produkció készül majd nálunk..

Az új Terminátor filmnek van erre a legnagyobb esélye6

csalódtam túl nagyot, sőt mivel a legvalószínűbb az, hogy 35 évvel később ugyanazt a szintet már nem lehet megugrani, s mégis majdnem sikerült, akkor tényleg jöhetnek sorra az imént említett pillanatok. Hiszen elsőre nagyon úgy tűnik minden a helyén, legalábbis annyira, mint az első rész moziba került verziójánál. Minden egyes képkocka üvölti, hogy itt újra nem egy történet, hanem egy jövőképbe csomagolt érzés elevenedik meg, mely valójában nem is abba a távoli időpontban merül fel, hanem most bennem.

FilmMagazin / 21

KRITIKA

A kérdés lényegileg változatlan: Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? Azaz van e különbség Dick-Scott-Villeneuve replikánsai és a hús-vér emberek között, akik „természetes” módon látták meg napvilágot. A kérdés feltevéséhez természetesen ismét kell egy szárnyas fejvadász, K nyomozó, aki most egyértelműen replikáns, méghozzá egy új modell, akinek a legfontosabb feladata, hogy felkutassa és eliminálja a korábbi gyártmányokat, s közben rájöjjön, hogy talán az utolsó határ valószínűleg elmosódott, majd teljesen eltűnt ember és mesterséges ember között.

Mindez Tyler utolsó ajándéka volt a gyermekei számára, melynek csodáját már ő nem élhette meg, mint ahogy cégének összeomlását, majd későbbi felvásárlását és megújulását sem láthatta, s a nagy áramszünetet sem élhette át, mely egy új „tiszta lapot” nyitott a Föld történetében. Az új világ viszont furcsa és idegen. A zsúfolt utcák kakofóniája helyett egy kihalt világot kapunk, mely rozsdásabb, mint valaha, hiszen aki megtehette már régen elhagyta még a biztonságosnak ható metropolisokat is a gyarmatok kedvéért. Az egykori bölcső pedig a városok határain túl inkább emlékeztet egy nukleáris holokauszt utá-

22 / FilmMagazin

ni szeméttelepre, mint arra a világra, ahol fajtánk felcseperedett.

Mindez egyszerre lehangoló és felemelő, hiszen amilyen sötétnek mutatkozik ez a jövő, úgy nyílik egyre szélesebbre ez a világ előttünk, s látunk meg belőle egyre többet.

Csakúgy, mint K nyomozóból is, s nagyon hamar egyértelművé válik (ha nem lenne, akkor egy jó 25 méter magas hologram majd elmondja, vagy legalábbis erősen utal rá), hogy a megelevenedő terek tökéletes összhangban vannak K-val és érzelmeivel (vagy éppen fordítva, gondolom ez csupán ízlés és meggyőződés kérdése).

Kiüresedés, elszigetelődés, magány, mind egytől-egyig a mi modern társadalmunk rákfenéi, melyek hatványozottan nehezednek egy replikánsra, aki saját fajtájára vadászik, s egyetlen társa egy mesterséges intelligencia által vezérelt operációs rendszer (ugye ti is emlékeztek a már emlegetett A nő című filmre?), aki a tökéletes feleség hologramjában manifesztálódik (és az a szex jelenet, egyszerűen zseniális).

Vagyis tökéletesen úgy viselkedik, mint egy átlagos ember egy olyan világban, ahol semmi keresnivalója nem lenne már senkinek. De ő mégsem ember, hiszen a kiadott parancsoknak engedelmeskednie kell, a

RYAN GOSLING CSAK A SZKRIPT MIATT CSATLAKOZOTT A SZÁRNYAS FEJVADÁSZ 2049-HEZ Ryan Gosling egy At the Movies Malaysia nevű oldalnak adott interjújában tért ki arra, hogy mi volt a végső löket, mely eloszlatta a kételyeit a folytatással kapcsolatban. „Nagyon szerencsésnek mondhatom magma, hogy találkozhattam Ridley Scott-tal, míg éppen a forgatókönyv írásával volt elfoglalva. Így tudtam meg azt is, hogy a folytatást nemcsak jóvá hagyta, hanem aktívan részt is vett a készítésében.

Sőt, az eredeti forgatókönyvíró, Hamp-ton Fancher is besegített neki, amit bizakodóan fogadtam, majd a szkriptet az elkészülte után átdobták Harrison Fordnak, aki imádta. Ekkor már minden félelmem elszállt, hiszen ki vagyok én, hogy megmondjam nekik, hogyan is kellene a folytatásnak kinéznie?

Mind úgy érezték, hogy ez a történet helyes iránya, és nagyon izgatott lettem, hogy részt vehetek ebben.” Mi pedig örülünk, hogy a film elkészült!

Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, akkor olvasd el az augusztusi számunkban közölt 6 oldalas háttércikkünket is!

>> A SZÁRNYAS FEJVADÁSZ 2049 EGY IGAZI LÁTOMÁS, DE NEM CSUPÁN A RENDEZŐÉ, HANEM A HIPNOTIKUS LÁTVÁNYVILÁGÉRT FELELŐS ROGER DEAKINS OPERATŐRÉ IS EGYBEN. VITATHATATLAN, HOGY A ZSENIÁLISAN FÉNYKÉPEZETT ELSŐ RÉSZEN IS TÚLTESZ DEAKINS, S BÁR RÁFOGHATNÁNK MINDEZT A KOR ÉS A TECHNOLÓGIA FEJLŐDÉSÉRE, MÉGIS NEHÉZ CSUPÁN ENNYIVEL RÁLEGYINTENI. << feladatait végre kell hajtania, a szabad akarata illúziónak tűnik, hiszen ahogy eltér a protokoltól és nem képes hozni egy igen furcsa vizsgálaton az elvárt szintet, csupán kidobható ócskavas, de valami mégsem stimmel.

Lecserélhető, eszközszerű, statisztika – pontosan, mint akármelyikünk a kapitalizmus szemszögéből, biológiai gépek, akik meghatározott feladatokra alkalmasak, de közben álmodoznak, szeretnek, remélnek, boldogok, szomorúak, magányosak, s ha úgy tetszik lényegileg körbe is értünk. Végül is K, azon kívül, hogy nem anya szülte, emberibb az embernél, de tagadhatatlanul legalább ugyanolyan. Ezek után pedig nehéz nem az összes replikánst ugyanígy látni, s egy apró ugrással akár modernkori rabszolgatartásról beszélni, mely nem olyan idegen gondolat a karnyújtásnyira lévő mesterséges intelligenciák korában. Érzések, képek, hangulatok sokaságában sejlik fel, miközben K végül

Deckarddal karöltve bizonyosodik meg arról, hogy már egy jó ideje semmi különbség nincs ember és replikáns között. Sőt6 Mindezt pedig keretbe foglalják azok a csodálatos képek, melyek felett nehéz lenne elsiklani, hiszen a Szárnyas fejvadász 2049 egy igazi látomás, de nem csupán a rendezőé, hanem a hipnotikus látványvilágért felelős Roger Deakins operatőré is egyben.

Vitathatatlan, hogy a zseniálisan fényképezett első részen is túltesz Deakins, s bár ráfoghatnánk mindezt a kor és a technológia fejlődésére, mégis nehéz csupán ennyivel rálegyinteni.

Visszaolvasva a fenti sorokat, csak most eszmélek rá, hogy merengésem közben valami elmaradt: csupán foszlányok és azok is csupán utalások révén érhetőek tetten a történettel kapcsolatban. Hogy miért? Pontosan ugyanazért, amiért ha most kellene összeszednem, mit gondolok az első részről, szinte semmit sem tudnék hirtelen a törté-

netről mondani, hiszen lényegtelen, csupán ürügy, hogy olyan kérdéseket boncolgassunk, melyek már nem is az olyan távoli jövőben várnak ránk.

S végezetül, hogy tetszett-e? Igen.

Hogy ajánlanám-e másoknak? Nem mindenkinek. S mindenféle sértés, bántás nélkül, ha egy filmtől nem az az elvárásod, hogy hosszan elnyújtott képekkel operálva történetmesélés helyett érzéseket, gondolatokat, kérdéseket adjon át neked, akkor nem ez a te filmed.

95% Stáblista Rendező: Denis Villeneuve Főszereplők: Ryan Gosling, Harrison Ford, Jared Leto Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2017. október 5.

FilmMagazin / 23

KRITIKA

HÓEMBER

Hátborzongatónak kellett volna lennie, de csak katatón unalom jutott a Jo Nesbø híres regényéből készült filmnek. Írta: Sanya08

K

épzeljetek magatok elé egy hóembert. Kicsit toprongyos, láttatok már szebb kivitelezést, az orra csálé, a szeme nincs a helyén, foghíjas a lelkem. Ráadásul nincs is már annyi hó körülötte, sok a sár, látszik már a fű. Nincs szállingózó hó, mely megszépítené az összképet. Szomorú látvány, igaz?

Pedig tudod, ezen a hóemberen is dolgoztak, ebbe is munkát öltek és kicsivel több odafigyeléssel lehetett volna sokkal jobb is. Na, ilyen ez a film is.

Annyi helyen elcsúszott ez a film, hogy úgy istenigazából nehéz rámutatni, hogy melyik lehetett a definitív lehúzóerő. Éppen ezért, mielőtt rátérnénk a kritika lényegi részére, pár fontos részletet nézzünk meg. Jo Nesbø 2007-ben megjelent, azonos című regényével már egy ideje sze-

24 / FilmMagazin

mezget Hollywood, olyannyira, hogy egy ízben nem más, mint Martin Scorsese is szeretett volna filmet készíteni belőle. Hogy mégsem ő lett a befutó, nyilván betudható annak, hogy a rendező számára prioritást élvezhetett néhány egyéb projekt, de bizakodók lehettünk eztán is, hiszen a stáblistára, mint executive producer azért csak felkerült.

A végeredményt megnézve könnyű lenne csuklóból lereagálni, hogy „bezzeg, ha ő került volna a rendezői székbe, akkor nem lett volna a végeredmény ekkora fiaskó”, de a helyzet az, hogy ez nem ilyen egyszerű. Mert lássuk be, a film rendezője, Tomas Alfredson sem számít kispályásnak, ha valamivel, hát első nemzetközi sikerével, az Engedj be! című sajátos hangvételű, költői vámpírmozijával ezt bebizonyította.

Ahogy azt is bizonyította pár évvel később, hogy az sem okoz neki akadályt, ha angol nyelven kell forgatnia, hiszen a John Le Carré azonos című regénye alapján készült Suszter, szabó, baka, kém című kémfilmje sem volt kicsi teljesítmény. A konszenzus szerint híven tükrözte az író regényeinek szellemiségét annak szárazságával és intellektusával együtt. Nem, sajnos az, hogy a Hóember egy rossz film lett, kevésbé a rendező személyének tudható be.

Sokkal inkább annak, hogy – amint arról napvilágot láttak a napokban különböző hírek – a forgatókönyvnek úgy nagyjából 10-15%-át nem tudta a stáb leforgatni, így lényegében egy csonka filmet láthatunk.

Vagy ha stílszerű akarok lenni: a szép nagy hóemberből végül nem maradt semmi6

A film forgatási munkálatai 2016. január 18-án kezdődtek meg Norvégiában. A stáb forgatott Drammenben, Oslóban és Bergenben is.

FilmMagazin / 25

KRITIKA

>> ÉREZHETŐ

SZÁNDÉKUK VOLT AZ ALKOTÓKNAK AZ, HOGY EGY LASSABB SODRÁSÚ THRILLERT TEGYENEK LE AZ ASZTALRA, DE AZ EREDMÉNY INKÁBB LETT UNALMAS, LAPOS ÉS MONOTON, SEMMINT IGAZI, BŐR ALÁ MÁSZÓ, HIDEGRÁZÓS MUNKA. <<

A történet szerint Harry Hole, az alkoholista nyomozó saját szakállára elkezd detektívmunkát folytatni egy különös sorozatgyilkosság ügyében, mely áldozatai olyan anyák, akik vagy egyedül nevelik gyermekeiket, vagy nem ápolnak túl jó viszonyt az apával. Harry Hole-nak társa is akad egy fiatal, titokzatos rendőrlány személyében, aki lelkes ugyan, de legfőbb tulajdonsága, hogy6 valamit titkol, és sokszor furán viselkedik.

Mindeközben néha kapunk egy flashback-jelenetet, amelyben láthatjuk Val Kilmer önmaga kínos árnyékát. Ja, és úgy mellesleg a gyilkos lépten-nyomon hóembereket épít, mert nyilvánvalóan van rá ideje. Lehetett volna ez jó is, nem a sztorin múlott. Nem is azon, hogy egyes panelek annyira kopottak mára, hogy akár a zsáner önnön paródiájának is fel lehet őket használni (ó, hányszor láttunk már alkesz detektívet!). A probléma ott van, hogy van egy váz, aminek a tartalma teljesen üres és semmitmondó. Na meg ott, hogy igazából rettentő unalmas az egész.

Kezdve rögtön a karakterekkel, akik – ahogyan a film maga – üresen kongó, lélektelen vázak csupán.

Hiába klasszis színész Michael Fassbender és hiába öleltük keblünkre Rebecca Ferguson-t Tom Cruise oldalán a Mission: Impossible – Titkos Nemzetben, itt a szerepükkel csak keveset tudnak kezdeni, kibontakozásra képtelenek. Tétlenül téblábolnak a cselekmény során, ráadásul úgy, hogy a Fassbender által megformált Harry Hole megle-

26 / FilmMagazin

pő módon csak kevéske érdemi munkát végez. Ami időt eltölt azt vagy elissza, vagy azon sopánkodik, hogy nevelt fiának egy újabb programjáról maradt le. Ja és cigarettázik, persze. [közben épülnek a hóemberek] Rebecca Ferguson feladata picit izgalmasabbnak mutatta magát tisztes távolságból, de a forgatókönyv rendesen kigáncsolja őt is úgy, hogy nemigen tud érvényesülni. Az őt érintő fordulat akár lehetett volna meglepő, hovatovább izgalmas is, de részemről nem váltott ki semmit, csak egy unott vállrándítást.

De nem csupán velük bánt mostohán a film. Az olyan kiválóságok, mint amilyen J. K. Simmons, Charlotte Gainsbourg, Toby Stephens, illetve Val Kilmer is képtelenek igazán kibontakozni. Simmons-nak egyéb szerepe nincs, csak hogy egy

gigászi vörös hering szerepében tetszelegjen (épp csak nem volt a homlokára írva, hogy „vörös hering vagyok”), Gainsbourg-nek alapból keveset adott a forgatókönyv, Stephens épp hogy csak felbukkan, Kilmerre szegénykére pedig rossz ránézni – ennek azonban nyilvánvalóan komolyabb okai is vannak, a színész ugyanis mostanában egészségileg gyengélkedik.

A Hóember mindezen túl képtelen igazi izgalmat csiholni. Érezhető szándékuk volt az alkotóknak az, hogy egy lassabb sodrású thrillert tegyenek le az asztalra, de az eredmény inkább lett unalmas, lapos és monoton, semmint igazi, bőr alá mászó, hidegrázós munka. A felesleges történetelemek szerepeltetése mellett rendre kiütköznek problémák, melyek egyes szereplők moti-

Michael Fassbender mindössze két nappal az Assassin's Creed forgatása után kezdte meg a felvételeket.

ÉRKEZIK AZ ÚJ HARRY HOLE TÖRTÉNET Jo Nesbø Harry Hole-sorozata nem ismeretlen a hazai olvasóközönségnek sem, hiszen a skandináv krimik robbanásakor többek között ezek a kötetetek is megjelentek magyarul. Ráadásul Nesbø könyvei itthon is szép sikert arattak, így nem meglepő, hogy a Hóember premierjéhez időzítve (a pontos dátum: 2017. november 7.) érkezik a külföldön már kapható, Szomjúság című új Harry Hole kötet, amit a rajongóknak érdemes lesz majd bezsebelni. vációit teszi kérdőjelessé. Példának okáért hiába érezteti velünk sokszor a film, hogy Hole és a sorozatgyilkos között van valami szorosabb kapcsolat, valahogy hiteltelennek tűnik.

Hiába olvassa a neki címzett levelet, ezen kívül nincs az égvilágon semmi, ami alátámaszthatná ezt. Miért ŐT pécézte ki? Mi volt az ok? Mi a kapocs? Eltűnt. Nincs. Egyéb problematikus aspektusok közé sorolható Harry teljesen inkompetens és felesleges nyomozói csoportja (ezekben a jelenetekben szinte önmaga paródiájává válik a film, annyira nulla szerepük van), valamint az, hogy a gyilkos kilétére bárki rájöhet idő előtt, aki látott már életében 5-6 krimit. Mondanom sem kell, utána pedig még annyi izgalmat sem biztosít a film, mint alapból. Ó, és ami a hóembereket illeti, azokat akár nyu-

godtan el is hagyhatták volna, mert a kutya nem vette őket figyelembe és a film se foglalkozik nagyon velük. Szegény elkövető pedig egész biztosan rendkívüli energiát fektetett abba, hogy ilyen mód hozza a frászt az áldozatokra.

Mégis, inkább lehet sajnálni ezt a filmet, mint haragudni rá. Dion Beebe kompozíciói sokszor nagyon találók és pontosan átadják azt a csontig hatoló zimankót, ahogy Marco Beltrami dallamai sem bántják a fület, hozzák azt a szintet, amit megszokhattunk tőle. Ezek mind emlékeztetnek minket arra a színészekkel együtt, hogy csupa-csupa tehetséges ember dolgozott ezen a filmen, az eredmény pedig így még fájóbb. Olyan nagyon jó lett volna, ha gazdagabbak lettünk volna egy újabb kiváló filmmel a thriller zsáne-

rében. Nem kellett volna forradalmi film, elég lett volna egy olyan, ami működik. A francba is, talán elég lett volna, ha elegendő időt hagynak a rendezőnek arra, hogy az egész forgatókönyvet leforgassa. Így szegény Hóember már azelőtt elkezd olvadni, hogy odaragaszthatnánk a foga helyére a kávészemeket.

45% Stáblista Rendező: Tomas Alfredson Főszereplők: Michael Fassbender, Rebecca Ferguson Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2017. október 12.

FilmMagazin / 27

PORTRÉ

TOMAS ALFREDSON „A filmgyártásban az a legfantasztikusabb, hogy elképzelsz valamit, majd két év múlva az elképzelésed pontosan materializálódik celluloid formában.” Írta: Guts1983

T

omas Alfredson svéd származású filmrendező 1965. április 1-jén született Svédországban, Lidingö szigetén, amely település az ország 290 községének egyike. Édesapja a néhai Hasse Alfredson, komikus, édesanyja pedig Gunilla Alfredson színésznő. Tomas már fiatalkorában hozzászokott ahhoz apja révén, hogy korosztályától eltérő bánásamódban részesüljön. „Akkoriban kevés számú embernek volt köztulajdona, és ő egy volt közülük” – emlékszik vissza Thomas az apjára. Mivel az apja ritkán tartózkodott otthon, így Tomast javarészt édesanyja nevelte fel. „Minden nyáron részt vettem Hasse produkcióiban, így valószínűleg ez volt az egyetlen módja, hogy együtt lehessünk.” Tomas gyakran kisebb szerepekben volt látható a népszerű svéd komikus duó, a Hasse & Tage alkotásaiban, apjával és Tage Danielssonnal. Ilyen mű volt többek között az 1971-es, Danielsson által rendezett vígjáték-dráma, az Apple War, amelyben egy grófot formált meg, és amelynek forgatókönyvét apja jegyezte, valamint látható volt benne kisebb szerepben a svéd színészóriás, Max von Sydow is.

Rendezői karrierje a Svéd Filmintézetnél kezdődött, ahol asszisztensként dolgozott. A TV4 televíziós csatorna létrehozásában vett részt, ahol a szórakoztató részlegen tevékenykedett. Legnagyobb sikere a francia gyökerekkel rendelkező Fort Boyard játékshow svéd adaptációja volt, a "Fångarna på Fortet". Később

28 / FilmMagazin

a Sveriges Televisionnél dolgozott, ahol olyan sorozatokat készített, mint az Ikas TV-kalas gyermekeknek szánt széria, Ulrika Christina Elisabeth Nord, svéd származású színésznővel a főszerepben, aki Alfredson 2008-as Engedj be! című filmjében is feltűnt a vásznon. Nord elmondta, hogy Alfredson lehet, hogy „csak 25 éves, de rendkívül értelmes.” 1994-ben a Bert című televíziós produkciót készítette el, amely svéd írók regénysorozatán, a Bert Diariesen alapult, amely a népszerű tinédzserekről szóló könyvsorozat. A sorozatból 1995-ben elkészült az egész estés változat is, Bert: The Last Virgin címmel, Alfredsont pedig egy nívós Guldbagge Awards-díjra jelölték a Legjobb rendezés kategóriában.

1999-ben csatlakozott a Killinggänget nevű svéd vígjáték csoporthoz. „Láttam, hogy viccesebbek, mint a többiek, és kissé alaposabbak is” – nyilatkozta anno Alfredson.

Az első együttműködése a csapattal négy játékfilmet eredményezett.

Ilyen volt az 1999-es svéd vígjátékdráma, a Screwed in Tallinn, amely mockumentarysta, azaz ál-dokumentumfilmes stílusban készült. A film egy olyan svéd agglegényekből álló csoportról szól, akik busszal odautaznak Észtországba annak reményében, hogy megtalálják barátnőiket. A 2004-es Kétféle barna című alkotásban négy különböző történetet láthat a néző, amelyek viszont semmiféle kapcsolatban nem állnak egymással. Közös témá-

FilmMagazin / 29

PORTRÉ

EDDIGI MOZIS RENDEZÉSEI

Négyféle barna (2004)

Hóember (2017)

30 / FilmMagazin

Engedj be! (2009)

Suszter, szabó, baka, kém (2011)

ja az árulás, főleg a gyermekek elárulása a szülők által. A produkciót négy Guldbagge- díjjal jutalmazták, köztük Alfredsont a Legjobb rendezés kategóriában.

A svéd szerző, John Ajvide Lindqvist 2004-ben publikálta világhírű bestsellerét, az Engedj be! című vámpír-horror regényét. A könyv elolvasása után Alfredson elhatározta, hogy vászonra adaptálja a művet, és el is jutott Lindqvisthez: „40 körül lehettem, amikor találkoztunk. Ő már ismert, kedvelte a korábbi munkásságomat, így nagyon jól tudtunk együtt dolgozni.” A mű fiktív története 1980-ban játszódik Svédországban. A cselekmény kereszttüzében egy 12 éves zaklatott kisfiú áll, aki egy titokzatos gyermekvámpírral alakít ki barátságot. A rendezés mellett Alfredson Dino Jonsäterrel közösen jegyezte a filmet. Az Engedj be! 2008. január 26-án debütált a Göteborgi Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Alfredsdon megnyerte a fesztivál Skandináv Filmdíját. Továbbá öt Guldbagge-díjat is nyert, köztük egyet ismét a Legjobb Rendezés kategóriában. A produkciót számos más honorálásban is részesítették. Ilyen volt többek között az Alapítók díja a Legjobb narratíva

kategóriában a Tribeca Filmfesztiválon, de a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Legjobb idegennyelvű film elismerését is megkapta, a 2010-es BAFTA-díj (Legjobb nem angol nyelvű film) jelöléséről nem is beszélve.

Mire a film a hivatalos, október 28-ai svéd nyitányát megkezdte, már nemzetközi sikerré vált, és több, mint 40 országnak adták el a filmjogokat. A 29 millió svéd koronából (nagyjából 4,5 millió dollár) készített alkotás végül több, mint 11 millió dollárt kasszírozott, és az ítészek is pozitívan nyilatkoztak róla.

Az Engedj be! munkálatait köszönhetően Alfredson hivatalosan is bejelentette, hogy nem készít több filmet a „belátható jövőben.” Azt állította, hogy elfáradt a svéd film- és televíziós iparággal szemben, amelyet "erővel, bátorsággal és megfontoltsággal" tartott. Számos ajánlatot kapott hollywoodi producerektől, de „nem voltam hajlandó elhagyni otthonomat, családomat, és kollégáimat, akiktől függök a jobbért.” Aztán 2009. márciusában mégis bejelentette, hogy részt vesz egy nagyobb volumenű nemzetközi projektben.

Júliusban Alfredson aláírt az angol szerző, John Le Carré 1974-es kémregényének, a Suszter, szabó, baka,

kémnek a megfilmesítésére. A történet origójában egy néhai rendkívül intelligens kém áll, akit az angol hírszerzés visszahív annak apropóján, hogy segítsen nekik felkutatni egy kettős ügynököt, aki beépülve a falaik közé óriási veszélybe kívánja sodorni Angliát. Az igazi sztárparádé (az angol trió, Gary Oldman, Tom Hardy, Colin Firth) közepette forgatott alkotás ismételten mindkét síkon, azaz rentábilisan és kritikailag is sikeresen teljesített, és három Oscar nominálást (Legjobb férfi alakítás, Legjobb filmzene és a Legjobb adaptált forgatókönyv kategóriákban), valamint két BAFTA elismerést (Legjobb brit film, Legjobb adaptált forgatókönyv) is bezsebelhetett.

2012-ben megerősítették, hogy Alfredson megszerezte a filmadaptációhoz való jogokat a néhai svéd írónő, Astrid Lindgren 1973-ban publikált Oroszlánszívű testvérek című gyermek-fantasy regénye kapcsán. Alfredson végzi ismételten a direktori munkálatokat, míg a forgatókönyvért Lindqvist felel majd. Azóta nagy a csend a projekt háza táján, azonban a Hóember sajtókörútja után vélhetőleg neki is állnak a film forgatásának, hogy hamar kiköszörüljék a csorbát6

FilmMagazin / 31

KRITIKA

ANYÁM! Egy film, amit nem lehet szavakkal leírni. Egy film, amit gyűlölni fogsz[ és imádni. Írta: Török Tamás

D

arren Aronofsky eddig sem arról volt híres, hogy könynyed, kis röhögcsélős filmeket készített volna, gondoljuk itt a Rekviem egy álomértre, vagy éppen a Fekete hattyúra. A nemzetközi sajtó még ezek fényében is teljesen megőrült az anyám!-tól, annak marketingesei pedig már örömmel idézik a negatívabb volumenű véleményeket is. Szóval alapos elvárásokkal ültem be az év legmegosztóbb filmjére, ám Aonofsky agymenésére lehetetlen feladat felkészülni.

Adott egy író (Javier Bardem), aki életének azon szakaszában van, amikor kiapadt az ihletek forrása, így egy hatalmas házban igyekszik ötletet meríteni, amire nem lett volna lehetősége gyönyörű múzsája (Jennifer Lawrence) nélkül. A nyugalmas mindennapokat egy váratlan vendég zavarja meg, aki feleségével az oldalán gyakorlatilag meghívatja magát a gótikus házba. Az író lelkese-

32 / FilmMagazin

dik, szerelme viszont háttérbe szorul, és pusztán óriási türelmének és odaadásának köszönhetően képes tolerálni a nagyon hamar abszurddá váló eseményeket. Az anyám! gyakorlatilag egy színházi darab és egy szépirodalmi mű szerelemgyermeke, melynek minden jelenete egyetlen légtérben kap helyett. Amikor az ember azt hinné, hogy az újabb és újabb szereplők megjelenése, a totális káosz kialakítása és annak állandó fokozása nem lenne elég, Aronofsky műve nem hogy nem vesz vissza, de csak tetézi az egészet. Nem kell sok, és máris egy olyan élmény közepén találjuk magunkat, ami idegileg kikészít, megdöbbent, taszít és undorral tölti meg lelkünket. Horrorfilmeket megszégyenítő módon szorongunk majd két órán keresztül, ez pedig talán a film legnagyobb erénye.

A cselekmény többnyire a kamaradrámák eszközeit idézi meg egy

bizonyos pontig, mindezt olyan állandó lelki terror és érzelmi leépülés társaságában, ami nem csak magát a nézőt, de a film egyetlen „normális” karakterét is teljesen maga alá gyűri. Jennifer Lawrence a fény a sötétben, az egyetlen reményt hozó, emberséges eleme a filmnek, akinek fájdalmait olyan erővel éljük át mi magunk is, amire ritkán kerül sor a moziban. Aronofsky pszichothrillere garantáltan nem működött volna így, ha a főszerepet nem a való életbeli párjára bízza. Jennifer Lawrence munkásságát számomra egy hatalmas kérdőjel jellemzi, mióta átvehette az aranyszobrocskát, ám most olyan bődületes magabiztossággal bizonyította be, hogy Hollywood jelenleg egyik legkiválóbb színésznőjéről beszélünk, amit egyhamar nem felejt el az ember. A film lehengerlő fényképezésének közepén rendre Lawrence áll, aki a rengeteg közeli kameraállás miatt szó

Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, akkor olvasd el az ehavi számunkban közölt 6 oldalas háttércikkünket is!

szerint is a hátán viszi a filmet, az egész összhatás pedig egy olyan fojtogató, kilátástalan (film)élményt eredményezett, melyhez nagyon ritkán volt „szerencsém" az életem során.

Az anyám! képes megújulni a kétórás játékidő során, néha egészen döbbenetes, szürreális és szinte felfoghatatlan események zajlanak le a szemünk előtt, amik technikai szempontból is elismerésre méltóak.

Mégis, a film a nagy része alatt az volt az érzésem, hogy elegem van az egészből, és nem látom az értelmét annak, hogy Aronofsky embereket ilyen eszközökkel kínozzon.

Nem véletlenül kerülöm, hogy kimondjam, miről is szól valójában ez az egész, lévén magam sem tudom igazán. Minden, ami az író házában történik metaforája valaminek, amit, ha szerencsések vagyunk, képesek leszünk érzelmileg befogadni és felfogni, ám mindazt szavakba önteni már nem. Az anyám! talán egy-

szer próbál segíteni a megértésben, a befejezéssel, ami viszont a cselekmény többi pontjával ellentétben sejthető, és nem is igazán hatott rám annyira, mint azt megelőzően minden más.

Darren Aronofsky az emberi gyarlóságot és kegyetlenséget felkavaró, gyomorforgató, fájdalmasan idegtépő módon állítja szembe a tiszta szeretettel. Az anyám! minden másodperce gyűlölnivaló és megvetendő. Ezt a produkciót nem is lehet klasszikus értelemben véve "élvezni". Nincs benne semmi, ami pozitívan, kedvesen szólna a nézőhöz. Ám eltelik pár óra, pár nap a film után, majd hirtelen történik valami. A véres, mocskos felszín alatt megpillantjuk, megérezzük azt, amit Jennifer Lawrence oly kínkeservesen igyekezett elmesélni nekünk. Darren Aronofsky és az anyám! a lehető legszomorúbb és legembertelenebb eszközökkel mutat rá valami őszintére, valami gyönyörűre. Lehetetlen

jól megfogalmazni mindezt, sokan szimplán utálni fogják, vagy végig sem nézik a filmet. Én pedig egy ilyen élményt nem is feltétlenül szeretnék ajánlani senkinek, számokba átültetni pedig még kevésbé tudnék.

Azonban ha egy alkotás garantáltan nem ereszti el a befogadót, megeshet, hogy akár egy életen át sem, és képes egy olyan élményt nyújtani, mely lehet negatív, pozitív, de szavakkal nem leírható6 akkor az talán már maga a művészet.

85% Stáblista Rendező: Darren Aronofsky Főszereplők: Jennifer Lawrence, Javier Bardem Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2017. október 19.

FilmMagazin / 33

KRITIKA

20. SZÁZADI NŐK Férfivá érni. Írta: Sanya08

V

annak filmek, amik nem arra törekszenek, hogy elmeséljenek egy történetet. Egyes filmek inkább csak történéseket mutatnak be. Érzéseket, érzelmeket, amik valamit mélyen megmozgatnak bennünk. Karaktereket ismertetnek meg velünk, akik közel kerülnek hozzánk, és akik egytől-egyig mind más-más szemléletmód képviselőiként állnak előttünk. Mike Mills legújabb filmje pontosan ilyen.

Jamie (Lucas Jade Zumann) tinédzser. Mint minden tinédzsernek, neki sem könnyű. Meg kell találnia azt az utat, ami a felnőtté váláshoz vezet, ez az út pedig nem mentes a problémáktól. Itt van először az anya, Dorothea (Annette Bening), aki sajátos módon igyekszik nevelni fiát – ehhez pedig albérlőitől (Elle Fanning és Greta Gerwig) kér segítséget. („Nem kell férfi ahhoz, hogy férfit neveljek a fiamból.") Aztán ott van a fűvel-fával összefekvő Julie (Fanning), aki folyton ott lebzsel

34 / FilmMagazin

Jamie-nél, de az istennek nem akar vele lefeküdni, hiába nyomulna rá a fiú. Mondom, nehéz dolog tinédzsernek lenni. Arról nem is beszélve, hogy a méhnyakrákkal küzdő Abigail (Gerwig) hatására olyan zenei ízlést sajátít el, amellyel kitűnik osztálytársai közül és rögtön az agresszorkodás áldozatává válik. Érdemes tudni, Mills ezzel a filmmel egyfajta memoárt hozott létre – emlékek gyűjteményét, amelyben nem csak bizonyos karakterek köszönnek vissza saját életéből, de konkrét tárgyak is, hiszen több mindent kölcsönadott saját magának a forgatáshoz. Az igazán szép azonban az, ahogyan mindenki által befogadhatóvá és átélhetővé teszi saját emléksorozatát. Jamie történetével nem csak gyerekkoráról beszél, de mindeközben a felnőtté válás örök és rendkívül hálás témáját is pedzegeti úgy, hogy cseppet sem hat klisészerűnek vagy elhasznált panelekből épültnek. A három nő

közti generációs különbségek egyrészt tanulságosak, rendkívül szórakoztatóak, pontos látleletet adnak, másrészt telítve vannak őszinteséggel, megértéssel, empátiával az adott korszak képviselői iránt. Nem számít, jöhetsz a nagy depresszióból, lehetsz millenáris, vagy szabadelvű, fiatal művészlélek, ez a film szeret téged és nem ítélkezik, nem teszi egyik fölé a másikat. Jamie mind a hármójuktól elsajátít valamit, amitől gazdagabb lesz.

A 20. századi nők ezzel együtt korunkra vonatkozólag is rengeteg tanulsággal szolgálhat, hiába datálható a cselekmény a hetvenes évekre. Egy olyan korban, amely táptalajul szolgál töméntelen mennyiségű szexista megnyilvánulásnak, nőgyűlöletnek és nem egyszer a férfiasságról alkotott kép kimerül abban, hogy mennyire tudják egyesek uralni a női nemet, egy ilyen, a filmben láttatott szemléletmód gyógyírnak minősülhet. Ahogy a filmben is meg-

A külső jelenetek ugyanannál a családi háznál forgatták, ahol Annette Bening egy korábbi, Kés, villa, olló című filmjét is.

fogalmazódik, nem attól lesz valaki férfi, hogy bántja a másikat és habzó szájú üvöltözést bömböltet a magnójából, hanem attól, hogy megpróbálja megérteni, elfogadni a másikat és érez, gondolkodik és legalább egy kicsit megpróbálja átérezni, milyen lehet a másik nem számára. Jamie ezt megteszi (szinte hallom: "feminista-propaganda"), feminista irodalmat olvas, ismerkedik a női nemmel, de ugyanezt teszi maga a film is. Megismer, elfogad, szeret. Nyitott szemmel és nyitott szívvel jár.

Elragadó, karakterekből építkező, emberi humora csak még többet dob a film nívóján. Laza szerkezetű, de telis-tele van emlékezetes, apró, de annál emlékezetesebb momentumokkal (az egyik ilyen Abigail önfeledt tánca és saját maga portréjául szolgáló tárgyfotóinak képe) és színészekkel, akik oltári nagyot alakítanak. Annette Bening láncdohányzó, sziklaszilárd jellemű, de kiismerhetetlen anyafiguráját csendes intenzitással kelti életre (hol maradt az a francos Oscar-jelölés?!), Greta Gerwig a tépelődő, szorongó Abbie szerepében a film egyik legüdítőbb húzása, míg Elle Fanning csak tovább bizonyítja (a Csábítás után), hogy helye van a szakmában. Laza, pimasz és koraérett kiscsajt formál meg, akinek szintén kijut néhány jelenet, amire szívesen emlékezhetünk vissza. Hogy egyet említsek a

sok közül: kiváltképp pompás az, amelyben épp Jamie-nek demonstrálja, miként kell férfiasan, lazán cigarettát szívni. De nem szabad ám megfeledkeznünk Billy Crudup-ról sem, akinek morózus hippifigurája szívesen látott adaléka a filmnek.

Megannyi pazar alkotást láthattunk már a felnőtté válás témakörében és igazán nehéz újat mondani, vagy másként mondani fel a dolgokat, hogy frissnek hasson a végeredmény, de Mills-nek szerencsére sikerült. Személyes hangvétele ezen sokat segít, ahogy szokatlan premisszája is. Nem hinném, hogy a közeljövőben nagyobb költségvetésű stúdiófilmekre adná a fejét a rendező, de erre nincs is szükség. Hasonló, saját emlékeiből erőteljesen építkező mozgóképeket azonban nagyon szívesen néznék még. Bármit. Ha a következő feleannyira lesz szívmelengető, mint ez volt, már jól jártunk.

90% Stáblista Rendező: Mike Mills Főszereplők: Lucas Jade Zumann, Annette Benning Forgalmazó: Bontonfilm Hazai premier időpontja: Csak DVD-n, október 20-tól

FilmMagazin / 35

KRITIKA

A LEGO NINJAGO FILM Amikor elsősorban a gyerekek kockulnak. Írta: TomPowell

A

nnak idején egy főiskolai tanárom mondta, hogy a világ lehető legjobb játéka a LEGO és már akkor is mélységesen egyet tudtam érteni vele. Hogy miért?

Nem, nem azért mert jobb jegyre hajtottam (tökéletesen elégedett voltam az év végi 4-esemmel), hanem mert magam is úgy gondoltam és gondolom a mai napig, hogy a piacon fellelhető játékok közül a LEGO-ban rejlik a legtöbb kreativitás, amit a felnőttek éppúgy élvezhetnek, mint a kisebbek, hiszen megadatik az a szabadság, hogy AKÁRMIT építs a színes kis kockákból. És ez a fajta alkotás olykor nagyon hiányzik az olyan gyermeklelkű felnőtteknek, mint én. Pedig (szégyen, nem szégyen) én még 17 éve-

36 / FilmMagazin

sen is legóztam. No, persze akkor már nem a sárkányokkal és varázslókkal indítottam offenzívát az űrállomás ellen, hanem egyszerűen csak építettem (általában valamely filmes helyszínt reprodukáltam), alkottam és ez önmagában kikapcsolt. 3 éve Chris Miller és Phil Lord A LEGO kalanddal lényegében tökéletesen alkotta újra ezt a sokrétű élményt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, így lényegesen több volt, mint egy termék csatolt, az eladásokat növelő mozgókép. Bő fél éve A LEGO Batman: A film pedig ehhez mérten, már-már túlontúl a felnőtteket vette célba a Sötét Lovag legendáriumára tett kikacsintásokkal és popkulturális utalásokkal. Ideje volt, hogy most elsősorban a kisebbek-

nek kedveskedjenek. És ebben nincs is semmi rossz: ez a játék elsősorban még mindig nekik készül. Talán manapság már (paradox módon) pont ez a kreatív játék a bevételei nagy részét különböző franchise-ok termékeiből (Star Wars, Marvel, DC) szakítja, azért még mindig futja tőlük valami eredetire. Már az én időmben (az említett 17 éves korig) voltak szamurájos, ninjás készletek, azonban jóval ezután jött ezek továbbgondolása, a Ninjago, amely lényegében a Power Rangers koncepciójával vegyítette a harcosok mitológiáját. A siker nem is maradt el és animációs sorozat is készült a fiatal harcosok kalandjaiból, amelynek lényegében egyenes ági folytatása ez a film.

A Lego Ninjago-hoz készült egy rövidfilm The Master címmel, melyet a Gólyák előtt vetítettek a mozik.

Nem kell megijedni! A LEGO Ninjago film így is megáll a lábán és nem hagyta otthon azt a profán szellemiséget, ami a korábbi filmeket jellemezte. A Warnert rengeteg mindenért lehet szidni az elmúlt években, de meg kell hagyni, hogy a Bolondos Dallamok szellemiségét nagyon jól tudják kamatoztatni az egyre terebélyesebb terepasztalukon.

Mert ahogy A LEGO kalandnál nyíltan ki lett mondva, addig a Batmannél, vagy itt inkább már csak sejtetik, hogy az aktuális mozi tényleg olyan, mintha gyerekek szabadultak volna be a játékboltba és az ő, cinizmustól mentes, naiv kis lelkük gördítené a sztorit, amelyben egy a játszótérre tévedt macska nem megzavarja a szórakozást, hanem annak részévé válik. Itt például adva van egy a Darth Vader-Luke Skywalker alapján íródott apa-fiú kapcsolat, amelyben idősebb Garmadon folyton megakarja hódítani Ninjago városát, míg fia, Lloyd (inkognitóban) a társaival együtt ennek megakadályozásán küszködik. Egészen addig, amíg a fiú el nem szabadít egy veszedelmes szörnyet, ezért kénytelen összefogni apjával, hogy megmentsék a várost és ez idő alatt természetesen jobban megismerjék egymást és bepótolják azt, amit a négykarú apukával elmulasztottak 16 év alatt. Érdekes egyébként, hogy az apahiány és ennek a személyiségre gyakorolt hatása mennyire visszatérő elem, ahogy az is, hogy sokszor ez a generációs különbség két ellentétes oldalra sodorja a feleket. Nem kell feltétlenül a Star Warsra gondolni, elég megnézni (és ez most kisebb spoiler annak, aki nem látta) az idei A galaxis őrzőit, amelyben apa és fia labdázása éppen úgy a főhős személyiségfejlődésének, hiánypótlásának a része.

Csakhogy míg James Gunn nem felejtkezett meg ez idő alatt a többi hőséről sem, addig a Bob LoganCharlie Bean-Paul Fischer rendező trió jóformán másra sem koncentrált, így a csapat többi tagja jóformán csak színes kis díszletként funkcionál. És míg a kis lurkó, aki a rajzfilmsorozat révén tisztában van a karakterjegyekkel, addig a gyanútlan szülő legfeljebb a színükről, vagy a képességeikről jegyzi meg a többi kis kockafigurát.

De legalább az említett apa-fia viszony működik. Már az önmagában bátor, hogy egy animációs filmben a főhős szülei elváltak (persze ez az érdemi konfliktus alapja is), ami alapból közrejátszik a kirekesztettségében6 már ha az önmagában nem lenne elég, hogy az egész város félve gyűlöli az apja miatt, mert az minden nap offenzívát indít ellenük (még ezzel foglalkozó külön hírcsatornájuk is van). Viszont ott van az emlegetett fater, Garmadon, aki már most simán a film közönség kedvence lesz és ha Batman magasságába nem is ér, nagyon közel áll hozzá a sötét lelkületű, egoista, sokszor értetlen figura.

Az animáció még mindig temérdek apró gaget rejt, viszont közel sem annyira kreatív, mint elődei (hogy mást ne mondjak: itt a víz már animált, nem LEGO kockából van) és a humor is jobbára mellőzi a felnőt-

teknek szánt utalásokat – ha csak Jackie Chan röpke személyes és szinkronbéli jelenlétét nem számítjuk ide –, viszont az infantilizmustól is messze van. Sőt, ami poént a felnőtteknek szánnak, az rendre betalál és még mindig igazi csupa szív kis tanmese ez. Messze nem tökéletes, de azért szórakoztató matinévé áll össze6 pont, mint két kicsi LEGO.

70% Stáblista Rendező: Charlie Bean Eredeti hangok: Dave Franco, Jackie Chan, Olivia Munn Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2017. szeptember 21.

FilmMagazin / 37

KRITIKA

EGYENESEN ÁT Az 1990-es Egyenesen át remake-je még a vártnál is rosszabbul sikerült... Írta: Török Tamás

A

Julia Roberts, Kiefer Sutherland és Kevin Bacon fémjelezte Egyenesen át modern feldolgozásával kapcsolatban az volt a legnagyobb félelmem, hogy az alapkoncepció, tehát a halál közeli, vagy éppen az azutáni élmények teljes elbagatellizálásban részesülnek, a film pedig ezzel párhuzamosan válik egy középszerű agymenéssé. Niels Arden Oplev rendezése (aki egyébként az eredeti, 2009-es Tetovált lány dirigálásáért is felelt) egy olyan kaotikus, bármilyen mértékű rációt vagy átgondolt tervezést nélkülöző élményt nyújt, amihez mérten három éve Luc Bessonnak minimum járt volna a doktorátus a Lucy-ért, ami szintúgy nem nevezhető különösebben okos filmnek. Az Egyenesen át a francia rendező produkciójával szemben azonban nem vonultat fel semmit, ami legalább élvezhetővé tenné a bő másfél órás játékidőt.

38 / FilmMagazin

Az alapfelállás nem változott: adott egy csapatnyi (teljesen inkompetens és infantilis) orvostanhallgató, akik egyik pillanatról a másikra úgy döntenek, hogy ők márpedig kiderítik, mi történik a halál beálltát követő percekben. A fiatalok úgy kapnak rá a túlvilági sétára, mint a drogra, lévén az élményt követően agyuk őrületes fordulatszámra pörög fel, aminek természetesen később mellékhatásai is lesznek. Lehetne elemezgetni a film gondolatait, de pusztán időpazarlás lenne mindkét félnek: a halál és annak minden rejtélyével kapcsolatos misztikumot gyakorlatilag 5 perc alatt lezavarják, ezt követően pedig a film műfaja se nem sci-fi, se nem dráma, hanem egészen felfoghatatlan módon – legjobb esetben is – egy B kategóriás horrornak felel meg. Oplev filmje következetesen lett percről-percre rosszabb és vesztette el identitását, már ha egyáltalán volt neki.

Aki idáig eljutott a cikkben, annak valószínűleg nincsenek már hiú reményei azt illetően, hogy az Egyenesen át bármilyen szinten is tudományos motivációval közelítené meg az élet utáni lét kérdéskörét.

Azonban egészen döbbenetes volt látni, hogy Oplev mennyire nem látott potenciált a témában, érezhetően nem is feltételezték, hogy ez a film képes lesz bármi érdemit mondani a nézőknek. Miután túlestek az áltudományos maszlagokon – ahol még a film egész élvezhető – az egész produkció átcsapott egy sértően idióta bulis filmbe, amit időrőlidőre megzavart néhány vérszegény jumpscare-rel fűszerezett, tragikomikus, horrornak szánt stílusgyakorlat.

"Meghalnak" – bepiálnak – frászt kapnak; ennek a hármasnak a szellemében zajlott a cselekmény, amire a pár nagypofájú, totálisan antipatikus orvostanhallgató nyomta rá a teljes kudarc bélyegét.

A film 27 évvel az eredeti, azonos című produkció után került a mozikba, úgyhogy még egy kis időt igazán rászánhattak volna6

A színészgárdából egyértelműen Ellen Page számít a legnagyobb névnek, aki ezzel szemben semmivel sem nyújtott többet a többieknél, sőt, furcsa mód egyedül neki jutott számottevően a legkevesebb játékidő a csapatból. Személyes megjegyzés, de simán el tudom képzelni, hogy a forgatás felénél rádöbbent, hogy okosabb lenni otthagyni az egészet a francba. Egyedül a mexikói Diego Lunát tudnám kiemelni, aki nemcsak hogy egyedüliként kapott elviselhető, már-már szimpatikus karaktert, de még olykor játszani sem volt rest. Az Egyenesen át elsősorban a karakterek egy-egy, legnagyobb személyes tragédiáját hozza elő a halál közeli élmények segítségével, amiket a fiatalok felháborítóan sekélyes és önző módon rendeznek el, ezt a film egyetlen nyálas, még annál is klisésebb gondolattal igyekszik jóvátenni, összességében viszont még az a kevés üzenet is, amit az Egyenesen át közvetíteni akart, frusztrálóan kelle-

metlen ízt hagy a néző szájában.

Az amatőr módon kapkodó és ritmustalan forgatókönyv ellenére a filmet mégis az menti meg a fatális élvezhetetlenségtől, hogy legalább a technikai oldaltól nem fogunk még külön idegbajt kapni. A koncepcióhoz mérten látványból nem sokat kapunk, viszont ahol az nélkülözhetetlen, ott kifejezetten egyben vannak a képek: az álomszerű, bizarr "túlvilági" jelenetek hozzák azt a hatást, amit egyébként végig elvárna az ember ettől a filmtől, a fényképezés meg úgy alapvetően is képes lett volna arra, hogy egy értelmes forgatókönyv megtámogatásával valami stílusos legyen a végeredmény. Nathan Barr zenéje volt az, amit szintén nem túl sokszor, de maradéktalanul volt lehetőségem élvezni. Egyedüliként ragadta meg azt az örökérvényű misztikumot és annak minden emberfeletti vonatkozását, mely eredendően érdekessé és indokolttá tudta volna tenni az Egyenesen át újragondolásának

létezését.

Attól tartok, hogy az Egyenesen át még a témában teljesen laikus nézők számára is egy faék egyszerű, alapvetően buta, néhol pedig egy elkeserítően nevetséges film benyomását fogja kelteni. Amennyi potenciált rejt magában az érdekfeszítő téma, egy legalább annyira üres B kategóriás horrort kaptunk a Tetovált lány rendezőjétől, ami az EKGnkat ha kisimítani nem is fogja, a vérnyomásunkra egyértelműen negatív hatással lesz.

20% Stáblista Rendező: Niels Arden Oplev Főszereplők: Nina Dobrev, Ellen Page, Keifer Sutherland Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2017. szeptember 28.

FilmMagazin / 39

48 / FilmMagazin

EXTRA

30 SZÍNÉSZ, AKI A DC ÉS A MARVEL FILMJEIBEN IS SZEREPELT „Egyrészt megcsípni egy blockbuster fő-, vagy jelentős mellékszerepét biztos anyagi bevétel, pláne akkor, ha egy szériáról van szó, másrészt a színész ázsiója is megnőhet, amelyet használhat arra, hogy számára kedves, kevésbé megtérülő filmeket részesítsen előnyben. De olyan is akad, akinek nagy visszatéréséről adhat számot, vagy csak egyszerűen jó mulatságnak tartja egy ilyenben szerepelni, így érthető, hogy nem csinálnak problémát abból, hogy melyik képregény vállalat logója látható az adott film előtt.” >> 42.

SOROZAT: STAR TREK DISCOVERY „Ez lesz az első Star Trek sorozat, ahol a fő karakterünk nem egy űrhajó, vagy űrállomás kapitánya lesz, hanem a USS Shenzhou első tisztje, Michael Burnham (Sonequa Martin-Green), aki egy Spock lightként feszít a föderációs egyenruhában.” >> 50.

FILMKLASSZIKUS: IDÉTLEN IDŐKIG „Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a szerelem mindennek a katalizátora, hisz Phil hiába kedveli meg kolleganőjét, Ritát (Andie MacDowell), minden, amit tesz a hölgyért, az semmissé válik másnap6 vagyis aznap reggelre.” >> 52.

FilmMagazin / 41

EXTRA

30 SZÍNÉSZ, AKI A MARVEL ÉS A DC FILMJEIBEN IS SZEREPELT Miből – vagy pontosabban kiből – lesz a cserebogár? Összeszedtük a nagy csapatváltókat. Írta: TomPowell

A

z, hogy jelenleg a képregényadaptációk a virágkorukat élik, nem is kérdés. Hogy ebből egyelőre a Marvel jött ki győztesen, az sem. Miközben azonban a rajongók rendre késre menő harcokat folytatnak abban, hogy melyik világ is a jobb, szórakoztatóbb, komorabb (megfelelő jelző mindenki saját szájíze szerint aláhúzandó), a színészek ebből nem csinálnak problémát. Egyrészt megcsípni egy blockbuster fő-, vagy jelentős mellékszerepét biztos anyagi bevétel, pláne akkor, ha egy szériáról van szó, másrészt a színész ázsiója is megnőhet, amelyet használhat arra, hogy számára kedves, kevésbé megtérülő filmeket részesítsen előnyben. De olyan is akad, akinek nagy visszatéréséről adhat számot, vagy csak egyszerűen jó mulatságnak tartja egy ilyenben szerepelni, így érthető, hogy nem csinálnak problémát abból, hogy melyik képregény vállalat logója látható az adott

42 / FilmMagazin

film előtt. Most összeszedtük azokat a színészeket és színésznőket, akik mind a Marvel, mind pedig a DC filmes adaptációinak a berkeiben feltűntek, vagy fel fognak tűnni az elkövetkezendő években.

MICHAEL KEATON: BATMAN, BATMAN VISZATÉR (DC) / PÓKEMBER: HAZATÉRÉS (MARVEL) Kivel is kezdhetnénk a sort, mint magával a Denevéremberrel. Michael Keaton gyakorlatilag a fent felvázolt esetek mindegyikébe beleillik: Tim Burton 1989-es klasszikusa a kitörési lehetőséget jelentette a számára a komikusi szerepkörből (volt is érte első körben több ezer felháborodott levél a Warner jussa), és egy egyszerre érzékeny, ugyanakkor hősies oldalát mutathatta meg.

Amellett biztos anyagi megtérülést is jelentett a számára, habár közel sem járt olyan jól, mint Jack Nicholson, aki élete üzletét kötötte meg azzal, hogy a bevételből való

részesedésért vállalta el Joker szerepét. Ugyanakkor Keaton híres arról, hogy nem a pénz az elsődleges szerepvállalásaiban és simán nemet mondott 15 milliós fizetségére a Mindörökké Batman kapcsán. Ezt követően eltűnni látszott a süllyesztőben, majd két éve visszatért egy igazi, karrierje előtti tisztelgésként felfogható szereppel a Birdman képében, nyáron pedig ismét szárnyalt, de ezúttal a gótikus Gotham őrangyala helyett New Yorkra és Pókemberre jelentett fenyegetést.

B E N AF F L E C K : D AR E D E V I L – A F E N E G Y E R E K ( M AR V E L ) / B AT M AN S U P E R M AN E L L E N , AZ I G AZ S Á G H AJ N AL A. . . É S T O V ÁB B I AL K O T ÁS O K ( D C ) De nem ő az egyetlen denevérgúnyás pasas, aki oldalt váltott. Igaz, Affleck esetében a fordított előjel igaz. A Daredevilt – különösen a sorozat fényében – mindenki igyek-

Sokáig kérdéses volt, hogy Ben Affleck szerepelni fog-e Az Igazság Ligájában, végül a rendezői széket is felajánlották neki.

szik elfelejteni, még Ben Affleck is, és csak arra emlékezni, hogy (volt) feleségét, Jennifer Garnert ott ismerte meg. A Batman Superman ellent ugyan nem szerette a kritika, azonban Affleck minden eddiginél komorabb és fenyegetőbb Batmane megnyerte magának a közönséget, és ha van valaki, amiatt még van bizodalom a Warner kaotikus univerzumépítését illetően, akkor az a Sötét Lovag.

C H R I S E V AN S : F AN T AS Z T I K U S N É G Y E S 1 - 2 ( M AR V E L ) / VESZTESEK BOSSZÚJA (DC/VERTIGO) / AM ERIKA K AP I T ÁN Y - T R I L Ó G I A ÉS B O S S Z Ú ÁL L Ó K - F I L M E K ( M AR V E L ) Képregényadaptáció fronton Evans elég sajátos pályát írt le: kezdte a sort Johnny Storm, azaz a Fáklya megformálásával a 2005-ös és 2007 -es Fantasztikus Négyes filmekben, amelyekben (ironikus módon Robert Downey Jr. Vasembere előtt) sikeresen bizonyította, hogy egy hős mennyire lehet laza és élvezheti a szuperléttel járó előnyöket. A Vesztesek bosszúja a feledés homályába

vesző alkotás, amelyben egy hasonlóan könnyed, de szuperképességektől már mentes figurát hozott és egy kis kitérőt számítva a Scott Pilgrimben való felbukkanását, mint az egyik gonosz ex, a következő megálló leghíresebb szerepe, a becsület mintaképe, Amerika Kapitány volt, akit Evans a kezdeti, naiv hősből mára egy a modern kor értékrendjét megkérdőjelező, az elvek helyességében kételkedő, tépelődő hőst faragott.

R Y AN R E Y N O L D S : P E N G E – S Z E N T H ÁR O M S Á G , XM E N K E Z D E T E K : F AR K AS ( M AR V E L ) / Z Ö L D L ÁM P ÁS ( D C ) / D E AD P O O L ( M AR VEL) Azonban Evanshez hasonlóan Ryan Reynoldsot sem kell félteni, ha a két rivális közötti ingázást kell nézni.

Sőt, mi több: övé az egyik leglátványosabb. A harmadik, felejthető Penge-filmben ő volt a laza beszólások, valamint a(z elsősorban) női nézőknek szánt kipattintott izomzat első számú felelőse Hannibal Kingként. Az X-Men kezdetek: Farkas béli Deadpoolját fogjuk fel egy rossz

viccnek (ő is ezt teszi), a Zöld Lámpást pedig egy látványos ballépésnek, amelyekből dédelgetett gyermeke, Deadpool képében nyugodt szívvel űzhet pofátlanul gúnyt, ami sok-sok évnyi hősies küzdelem után egyértelmű megtérülés a számára.

TOMMY LEE JONES: MINDÖ R Ö K K É B AT M AN ( D C ) / AM E R I K A K AP I T ÁN Y : AZ E L S Ő B O S S Z Ú ÁL L Ó ( M AR VEL) Kedvenc bulldog képű Oscardíjasunk is a két fronton való színészkedés egyik mintapéldánya.

Ugyan Joel Schumacherrel a Mindörökké Batmanét megelőzően már a nagyszerű Az ügyfélben dolgozott együtt, Jones alakítása idomult ahhoz a csiricsáré látványvilághoz, amit a rendező hozott magával felváltva Burton gótikáját. Egy tőle szokatlanul harsány alakítást tett le az asztalra a hasadt személyiségű, de inkább csak látványos kosztümökben parádézó Kétarcként, amellyel ugyan "méltó" párja volt Jim Carrey ripacskodásának (akivel ki nem állhatták egymást), de méltatlan ahhoz a szuggesztív jelenléthez, amit a

FilmMagazin / 43

EXTRA

színészlegendától megszoktunk.

Másfél évtizeddel később, az amerikai nemzet büszkeségében kételkedő Chester Phillipsként már azt hozta, amit vártunk tőle: egy a marcona külseje és szúrós megjegyzései ellenére is szerethető karaktert.

JON F AV R E AU : MINDÖ R Ö K K É B AT M AN ( D C ) / D AR E D E V I L – A F E N E G Y E R E K , V AS E M B E R - T R I L Ó G I A, P Ó K E M B E R : H AZ AT É R É S ( M AR V E L ) Nagy valószínűséggel senki sem gondolta volna annak idején, hogy a Mindörökké Batman egyik, akkor még neve nincs (és sudár alkatú) pár mondatos szereplője bő egy évtizeddel később a filmipar egyik legnagyobb üzleti vállalkozásaként indítja be az akkoriban még igencsak balszerencsés Marvel szeke-

44 / FilmMagazin

rét. Igaz, hogy ehhez rendezői, és mellékszereplői munkák sokasága vezetett, mint például a fent már szintén taglalt Daredevil vicces és morgolódó haverjának szerepe.

Igaz, Happy Hoganként is hasonló szerep jutott neki, de Vasember harmadik kalandjában a poénkodáson kívül legalább dramaturgiai funkciója is volt, ami a Pókember: Hazatérésről már nem feltétlenül mondható el.

en ezt látta benne, ezért állította – inkább formailag – a mutáns csapat élére, majd tette meg Superman egyfajta szerelmi riválisává, akiért megértjük, hogy miért is vonzódik annyira Lois Lane, de tudjuk, hogy az Acélemberrel szemben esélye sincs. Persze, hogy hogyan folytatódott volna ez a szerelmi háromszög, sosem tudjuk meg, de talán jobb is így.

J AM E S M AR S D E N : X - M E N TRILÓGIA ( M AR V E L ) / S U P E R M AN V I S S Z AT É R (DC) Ugyan az inkább szépfiúként elkönyvelt Marsden az utóbbi időben kezd ebből a szerepkörből kitörni (lásd. Westworld), jobbára mégis a daliás kiállásának köszönheti a karrierjét (amiből remekül űzött gúnyt a Bűbájban). Bryan Singer is vélhető-

H AL L E BERRY: X-M ENF I L M E K ( M AR V E L ) / M AC S K AN Ő ( D C ) És akkor maradjunk a mutánslét után a DC világában szerencsét próbált színészeknél, akik közül Halle Berry járt rosszabbul. Míg az XMenek oldalán egy volt a számtalan karakter közül, Oscar-díja után a színésznő úgy gondolta, hogy különálló hősként is megállja a helyét.

Ahogy az a lenti képen is látható, Josh Brolin minden nap több órát töltött az edzőteremben, hogy kellően felkészült legyen Kábel szerepére.

Ehhez viszont nem ártott volna elolvasnia a forgatókönyvet (vagy amit annak hívtak), mivel a Macskanő hiába az egyik legkultikusabb antihős, ahhoz lényegében semmi köze nem volt, amit a közönség lefitymáló véleménye, valamint a szakma részéről egy Arany Málnadíj jellemzett. Utóbbi esetében Berry legalább volt annyira jó fej, hogy személyesen átvegye, méghozzá az Oscar-díjával a kezében.

T I M R O B B I N S : H O W AR D , A K AC S A ( M AR V E L ) / Z Ö L D L ÁM P ÁS ( D C ) Ha van olyan, akinek a jelenléte abszolút rossz óment jelenthet egy-egy képregényfeldolgozás esetében, akkor Tim Robbins a mintapéldánya neki. Persze 1986-ban még teljesen más szelek fújtak, pláne egy olyan feltörekvő színész számára, mint

Robbins. Minden idők egyik legkínosabb feldolgozásának tartják a Howard, a kacsát (állítólag még a producer George Lucas is le akarta vetetni a nevét a producerek közül, ami azért már valami), amely mind a Marvel adaptációk közül, mind a Lucasfilm részéről a legalacsonyabb értékelésű mozi, de ez még fiatalkori botlásnak elnézhető. Viszont úgy fest 2011-re nem lett bölcsebb a színész és elvállalta a Zöld Lámpás egyik fontosabb mellékszerepét.

Közel sem volt annyira kínos, mint a Tim Robbins fiaként eldeformálódott Peter Sarsgaard alakítása, ugyanakkor Robbins tehetsége túlmutat azon, minthogy egy ilyen panelekből összetákolt, sótlan figurát kelljen játszania, amilyen Robert Hammond szenátor.

J O S H B R O L I N : J O N AH H E X

( D C / V E R T I G O ) / A G AL AXIS ŐRZŐI, B O S S Z Ú ÁL L Ó K - F I L M E K , D E AD P O O L 2 ( M AR V E L ) Egyesek szerint jó ötletnek tűnt, hogy a nem csak karizmatikus megjelenésű, de tehetséges színészre rábízzanak egy kevésbé ismert képregénykaraktert, de mint tudjuk, nem nekik lett igazuk, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a csekély, 45 millió dolláros költségvetéséből 11et keresett vissza. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Jonah Hex nem Brolinon múlott, hiszen papíron kezdetben jól mutathatott a halálból visszatérő, égett arcú antihős a vadnyugaton (habár a színész utálta a szkriptet), de majd minden, ami lehetett, félresikerült. Szerencsére azóta a Marvel meglátta a legnagyobb intergalaktikus gazfickót, Thanost a színészben, akivel végre va-

FilmMagazin / 45

EXTRA

lahára a Bosszúállók szemtőlszemben is megmérettethetik magukat és reméljük nem lesz a karakter füstje nagyobb, mint a lángja. Emellett most már a mutánsok univerzumát is erősíti Kábelként, hiszen jövőre Deadpool az ő idegeire fog menni, vélhetően a mi legnagyobb örömünkre.

M I C H AE L F AS S B E N D E R : 3 0 0 , J O N AH H E X ( D C ) / X MEN ELŐZMÉNY-TRILÓGIA ( M AR V E L ) És ne távolodjunk el annyira a Jonah Hextől, hiszen akkor még talán senki sem gondolta volna, hogy a korábban a 300 spártai egyik "hatos-csomagolású", Stelios névre keresztelt harcosa a mutánsok híres -hírhedt vezérének a fiatalkori megfelelőjét játszhatja el emlékezetesen, miközben egy generáció meghatározó színészikonjává is válik.

Michael Fassbender kétségtelenül élvezettel játszotta az őrültet John Malkovich oldalán Jonah Hex ellenében, de Magnetoként sikerült tovább árnyalnia az Ian McKellen által már zseniálisan megalapozott és

46 / FilmMagazin

eljátszott figurát (ami nem kis szó), mindamellett hogy a két idősík figurái Az eljövendő múlt napjaiban egyszerre voltak jelen.

N AT AL I E P O R T M AN : V, M INT VÉRBOSSZÚ (DC / VERTIGO) / THOR 1-2. ( M AR V E L ) Portman az a színésznő, aki a szemünk előtt nőtt fel érett színésznővé, de ha a képregényfilmekben való közreműködését nézzük, előbb bökünk az Alan Moore klasszikusából készült adaptációra, mint a két Thor mozira, amelyekben Portman látványosan nem találta a helyét.

Persze utóbbin nincs is mit csodálkozni, hiszen az első rész esetében csak Kenneth Branagh-val akart együtt dolgozni, a másodikból pedig nem sokon múlott, hogy kiszálljon, amikor a rendezőnő, Patty Jenkins dobbantott a produkció éléről. A harmadikban már benne se lesz. Az viszont kétségtelenül egy életre belénk ég, ahogy zokogva leborotválják gyönyörű hajkoronáját az utópisztikus Angliában, de persze alakítása is kellően érzékeny, ahogy a

A V, mint vérbosszú forgatásakor Natalie Portman nagyon várta, hogy leborotválják a haját,elmondása szerint már régóta megakarta tenni.

karakterén keresztül nem csak egy nő, hanem egy elnyomott társadalom öntudatra ébredését is láthatjuk.

H U G O W E AV I N G : V , M I N T VÉRBOSSZÚ (DC / VERTIG O ) / AM E R I K A K AP I T ÁN Y : AZ ELSŐ B O S S Z Ú ÁL L Ó ( M AR V E L ) Ha pedig már V-nél tartunk, akkor Hugo Weavingről is ejtsünk szót, mert ő talán egy leheletnyivel jobban jött ki a dologból, mint Portman.

Igaz, hogy Guy Fawkes maszkos anarchistaként egyszer sem látjuk az arcát, de alakítása ennek ellenére is elegáns és érzékeny egyszerre, míg Amerika Kapitány legnevesebb ellenfeleként az öt tonna smink és CGI alatt is fantasztikusan idézi meg a klasszikus Indiana Jones és Bond-gonoszok alakját, a túlzott teatralitás lehetősége nélkül.

DOUG JONES: B AT M AN V I S S Z AT É R ( D C ) / A F AN T AS Z T I K U S N É G Y E S É S AZ E Z Ü S T U T AZ Ó ( M AR V E L ) A jobbára testével játszó, rengeteg smink és testprotézissel teleaggatott színészt elsősorban Guillermo del Toro kedvenceként, főleg Faunként, vagy (a képregényeknél maradva) Abe Sapiensként ismerjük. Ugyan Hellboy sem a DC, sem a Marvel berkeibe nem tartozik, Jones már kipróbálta magát a komorabb világban is, hiszen ő volt Pingvin egyik bohóca, a Batman visszatérben, de ennél kétségtelenül híresebb szerepe volt az Ezüst Utazó a Fantasztikus Négyes második kalandjában. A sors iróniája, hogy a karaktert eljátszhatta ugyan, de a hangját nem ő kölcsönözte neki6 L AU R E N C E F I S H B U R N E : A F AN T AS Z T I K U S NÉGYES ÉS AZ EZÜST U T AZ Ó ( M AR V E L ) / AZ A C É L E M B E R , B AT M AN S U P E R M AN E L L E N : AZ I G AZ S Á G H AJ N AL A ( D C ) Hanem az egykori Morpheus, aki az elmúlt években megbízható karakterszínésszé avanzsált. Egyik ilyen visszatérő szerepe Perry White-é a DC épülő (és talán most már szépülő) univerzumában. Míg az Acélemberben karaktere némi sajtóetikai és szakmai kérdéseket is felvetett Lois Lane-nel szemben, addig a folyta-

tásban inkább már csak egysoros beszólások jutottak neki. Nem csoda, hogy az Igazság Ligájában éppen ezért nem kívánt szerepelni.

AD E W AL E AK I N N U O Y E - AG B AJ E : T H O R – S Ö T É T V I L ÁG ( M AR V E L ) / Ö N G Y I L K O S O S Z T AG ( D C ) Már az se semmi, hogy ilyen névvel Hollywoodban sikerült karriert csinálni, az meg pláne, hogy két filmes univerzum tagja is az ember, még ha ez ki is merül egy agyonsminkelt rosszfiú képben. A Thor második részében ő volt a sötét elf, Algrim megformálója, aki valószínűleg nagyobb vászonidőt kapott, mint az aktuális rosszfiú, Malekith, azonban a tavalyi Suicide Squad – Öngyilkos Osztag számtalan vesztese közé ő is felsorakozott, hiszen karaktere és jelleme kimerült a külsejében. Talán majd a folytatásban másképp lesz.

T AO O K AM O T O : F AR K AS ( M AR V E L ) / B AT M AN S U P E R M AN E L L E N : AZ I G AZ S ÁG H AJ N AL A ( D C ) Itt se beszélhetünk feltétlenül szerencsés átigazolásról. Míg az eléggé felemás Farkasban egy viszonylagosan jól felépített női karaktert kapott, akibe érthető, hogy a Jean Grey halála után megzuhant Logan miért zúg bele, addig a Batman Superman ellenben Lex Luthor szótlan, jobbára csak szúrósan néző asszisztensnőjét alakította, aki főnöke bombasztikus tervének az áldozatául esik.

DJIMON HOUNSOU: CONS T AN T I N E – A D É M O N V AD ÁS Z ( D C ) / A G AL A X I S Ő R Z Ő I ( M AR V E L ) Hounsouról az Amistad, de leginkább a Véres gyémánt óta tudjuk, hogy kiváló színész, de jobbára még is csak feledhető mellékszerepekben tengődik. A galaxis őrzői erre például jó példa, ellenben a majd 10 évvel ezelőtti Constantine boszorkánymestereként több teret (és karaktert) kaphatott Keanu Reeves oldalán.

I D R I S E L B A: V E S Z T E S E K BOSSZÚJA (DC / VERTIGO) / A SZELL EM LOVAS: A BOSSZÚ EREJE, THOR-FILM E K ( M AR V E L ) A Lutherként elhíresült színész is

FilmMagazin / 47

EXTRA

végigjárta a különböző oldalakat képregényfronton, a minőségről nem is beszélve. A Vesztesek boszszúja robbantás szakértőjére valószínűleg nem nagyon emlékszünk, Nicolas Cage második égését pedig igyekszünk elfelejteni, a Marvel univerzum karizmatikus Heimdalljaként viszont nem lehetett rá panasz. Ettől függetlenül volt rá, leginkább a bőrszínét illetően, mely szerint nem hiteles egy szivárványhidakkal, jégóriásokkal és sötét elfekkel tarkított világban.

Z O E S AL D AN A: V E S Z T E SEK BOSSZÚJA (DC / V E R T I G O ) / A G AL A X I S Ő R Z Ő I ( M AR V E L ) A fent már sokszor emlegetett Vesztesek bosszúja a képregényfilmek rajongóinak már csak azért is lehet vicces, mert egy csapatban tudhatja magát Amerika Kapitány, Heimdall és Gamorra (hogy Bruce Wayne apukájáról ne is beszéljünk). Sok szót már nem is érdemel, ellenben az intergalaktikus zsiványok első női tagja igen, hiszen Gamora a zord külső ellenére érző szívet takar, Saldana pedig karrierje során lassan a színskála minden árnyalatában látható lesz, ha így folytatja.

N E D B E AT T Y : S U P E R M AN 1 - 2 ( D C ) / AM E R I K A K AP I T ÁN Y ( M AR V E L ) Ha az ember elmondhatja magáról, hogy az egyik legfoglalkoztatottabb mellékszereplő, akkor nincs azon mit csodálkozni, hogy kétfajta szuperhősfilmben is feltűnik. Az 1990-es Amerika Kapitány joggal merült feledésbe, de az első két Superman-feldolgozásról azért még kellemes emlékek élnek az emberben, amelyekhez Beatty is hozzájárult a maga harsányságával Gene Hackman Lex Luthorja oldalán, mint Otis.

J.K. SIMMONS: PÓKEMBER-TRILÓGIA (M ARVEL) / AZ I G AZ S ÁG L I G ÁJ A ( D C ) Ha pedig már közkedvelt karakterszínészeknél tartunk: Simmons okkal menetelt a menybe a Whiplash szadista tanáraként és vált a filmtörténelem részévé, sokan mégis Peter Parker házsártos főnökeként, valamint Pókember legfőbb kritizálójaként emlékeznek rá elsősorban.

48 / FilmMagazin

Novemberben először tűnik fel a Sötét Lovag legfőbb szövetségese, azaz Gordon felügyelő szerepében.

Hogy ez is lesz annyira maradandó, mint J. Jonah Jameson karaktere, azt még meglátjuk.

C H I N H AN : A S Ö T É T L O V AG ( D C ) / AM E R I K A K AP I T ÁN Y : A T É L K AT O N ÁJ A ( M AR V E L ) Ki hinné, hogy az általában könynyednek elkönyvelt Marvel és a komornak titulált DC világa mennyire közel tud kerülni egymáshoz, azonban Amerika Kapitány második, lényegesen komolyabb darabja erre az élő példa. Talán ezért is jutott egy kisebb epizódszerep A Sötét Lovag egyik kulcsszereplőjének: míg Lauként a maffia pénzét igyekezett tisztára mosni, mígnem Joker őt is kicsinálta, addig A Tél Katonájában Yenként jutott neki egy kisebb szerep. A TV-s fronttal kiegészülve azonban a színész filmográfiájában a DC világa vezet, hiszen a Zöld Íjász több epizódjában is feltűnt.

JOSHUA

HARTO:

A

SÖTÉT

L O V AG ( D C ) / V AS E M B E R ( M AR V E L ) Azonban Han mellett A Sötét Lovag egy másik kulcsszereplője is feltűnt mindkét világban, ráadásul egyazon évben (2008-ban). Viszont ha kettőt pislogunk, akkor Harto jelenéseiről könnyedén lemaradhatunk a Vasember egyik elemzőjeként, míg Mr. Reese-ként egy igazi tenyérbe mászó, mégis szánalmas kis figurát játszott, aki hiába próbálta megzsarolni Bruce Wayne-t, Lucius Foxnál tovább nem jutott hozzá.

D AV I D D AS T M AL C H I AN : A S Ö T É T L O V AG ( D C ) / H AN G Y A ( M AR V E L ) És még mindig A Sötét Lovag! Ráadásul mindkét esetben egy szórakoztató mellékfigura. Míg Christopher Nolan klasszikusában egy Arkhamból szökött őrültet játszik, akit az egyre inkább labilis idegzetű kerületi ügyész, Harvey Dent próbál meg sajátos módszerekkel szóra bírni, addig a Hangyában szintén egy bűnöző csapat tagjaként láthatjuk. Igaz, a hangvétel itt már könynyedebb, Dastmalchiannak pedig

Zoe Saldana maga döntötte el A galaxis őrzői forgatásakor, hogy inkább make-upot visel számítógépes színezés helyett.

jutott egy emlékezetes poén a Titanicról és arról a bizonyos gyémántról.

T E R E N C E S T AM P : S U P E R M AN 1 - 2 ( D C ) / E L E K T R A ( M AR V E L ) Az kétségtelen, hogy Stamp egy igazi ikon, akinek leghíresebb szerepe Zod tábornok, már csak tekintélyt parancsoló kisugárzása miatt is és a "Térdre Zod előtt!" azóta is szállóige. Ilyen szépek már nem mondhatók el a Daredevil spin-offjának szánt, bődületesen rossz Elektra esetében, amelyben a hősnő mesterét alakította. Azért a kiképzés során párszor őt is térdre kényszerítette... ne persze nem úgy.

P AR K E R P O S E Y : P E N G E – S Z E N T H ÁR O M S ÁG ( M AR V E L ) / S U P E R M AN V I S S Z ATÉR (DC) A színésznőt inkább arcról ismerjük, semmint a nevéről, így talán fel sem tűnhetett, hogy két, nem feltétlenül emlékezetes képregényfeldolgozásban is helyet kapott. A harmadik Pengében szemfogait villogtatta,

vagyis nem a hős csapat szövetségeseként tűnt fel, míg Bryan Singer Supermanjében a Kevin Spacey alakította Lex Luthor hebehurgya, de valahol mégis jóravaló oldalbordáját, Kitty Kowalsky-t formálta meg.

Utóbbira azért szívesebben emlékezünk.

C AL L AN M U L V E Y : AM E R I K A K AP I T ÁN Y : A T É L K AT O N ÁJ A ( M AR V E L ) / B AT M AN S U P E R M AN E L L E N : AZ I G AZ S ÁG H AJ N ALA (DC) Ha az embernek olyan acélos arcéle és szúrós tekintete van, mint Mulveynek, akkor gyakran találhatják meg a marcona rosszfiú szerepek. Ez így is történt, mind a Tél Katonájában, amelyben Jack Rollins ügynököt alakította látszólag a S.H.I.E.L.D., valójában azonban a HYDRA kötelékeiben, míg Batman és Superman csatározásában a Luthornak dolgozó maffiózót, Anatoli Knyazevet formálta meg. De persze egyik esetben sem járt jól.

MICHAEL

CLARK

DUNCAN:

D AR E D E V I L – A F E N E G Y E REK ( M AR V E L ) / ZÖLD L ÁM P ÁS ( D C ) A néhai, jóravaló óriás Duncan szokatlan szerepvállalása volt a bűncézár Kingpin megformálása, de küllemében ő felelt meg a leginkább a leírtaknak, eltekintve a bőrszíntől, de azon nem rugóztak anno annyit.

Duncan a film kevés pozitívumának az egyike volt, a Zöld Lámpásban viszont már csak Kilowog hangjaként tűnt fel, azonban ez is kevés volt (mindkét esetben) az üdvösséghez.

T AI K A W AI T I T I : Z Ö L D L ÁM P ÁS (DC) / THOR: R AG N AR Ö K ( M AR V E L ) És még egy kicsit maradva a Lámpásoknál van egy friss versenyző is: A Zöld Lámpásban Waiti volt Hal Jordan viccesnek szánt, sokszor kételkedő barátja, míg a most készült és általa rendezett Thor: Ragnarökben is feltűnik egy kisebb szerep erejéig. Igaz, ezt valószínűleg észre sem vesszük, mivel a Korg nevű sziklaszörny teljes egészében CGI lesz.

FilmMagazin / 49

SOROZAT

Tizenkét év telet el azóta, hogy a televíziók képernyője a legvégső határra, az űrre nyílott, s nyugodtan bevallhatjuk így egy tucat év távlatából, hogy az Enterprise közel sem hozta azt a színvonalat, amit a Gene Roddenberry által elindított szériától elvárhatnánk. Hogy a legújabb Star Trek sorozat ezen változtat-e, még kérdéses, de az új űrszekér igazán jó irányban indult a csillagok végtelenjében. Írta: Paulkemp

A

Discovery első ránézésre – annak ellenére, hogy minden ellene szólt keletkezése közben (Fuller és antológiakoncepciója nagyon gyorsan a kukába került, de erről majd később) – igazán pofásnak tűnik. Mind vizualitásban, mind tempóban sikerült elérnie, hogy a mai kor és a mai fiatalok számára se legyen valami őskori lelet, de közben a dicső múltat se kelljen szembeköpnie. Egyszóval: három rész után nagyon úgy tűnik, hogy minden rendben, de ki tudja hová jutunk még el az évad végére.

Ami biztos, hogy az Enterprise 5 éves küldetése előtt járunk az időben és a fő csapásvonalat a Föderáció és az éppen újjá alakuló Klingon Birodalom konfliktusa fogja adni.

Főszerepben a Discovery és legénysége, legalábbis a 3. résztől, hiszen a két részes pilot alatt lényegileg a

50 / FilmMagazin

közelében sem kerülünk még a névadó űrhajónak. Helyette a USS Shenzhou fedélzetén járhatjuk az űr végtelenjét, mely teljesen véletlenül belebotlik T’Kuvma álcázott klingon hajójába, aki éppen azon ügyködik, hogy egy ködös jövendölés sorai mentén összehívja a 24 „nemesi ház” fejeit és új egységbe forrassza őket.

Hogy ebből mi lett volna, azt soha nem tudjuk meg, ami viszont biztos, hogy egy klasszikus, ám mégis egy fontosabb történetszálra felfűzött sorozatot kaptunk, ami kissé talán furcsán hat az elődök erős szerializáltsága után. De – hangsúlyozom – egyelőre nagyon jól áll neki. Ahelyett viszont, hogy elmélkednénk a múlton és a jövőn, nézzük inkább meg azt, ami előttünk van és vegyük sorra a Discovery legénységét.

Ez lesz az első Star Trek sorozat, ahol a fő karakterünk nem egy űrhajó, vagy űrállomás kapitánya lesz, hanem a USS Shenzhou első tisztje, Michael Burnham (Sonequa MartinGreen), aki egy Spock lightként feszít a föderációs egyenruhában, és nem csak azért, mert Spock apja, Sarek nevelt fel a vulkánon, miután a szülei meghaltak egy Klingon támadásban. Sőt, ez elsőre nem is biztos, hogy mindenkinek egyértelmű lesz, de ha valaki látta az Original Series első részeit, akkor nem kell magyarázni a hasonlóságot Michael és Spock között, ha pedig nem, akkor legyen elég annyi, hogy a két karakter jelleme (melyet erősen befolyásol a földi és a vulkáni kettőség örök harca – érzelmek vs. logika), kisugárzása, hozzáállása megtévesztően hasonló. A hölgy ezenfelül elmondhatja magáról,

hogy ő az első földi, aki sikeresen befejezte a „Vulkáni Egyetememet” (Vulcan Learning Center and Vulcan Science Academy), s onnan került egy föderációs űrhajó legénységének soraiba. Spoilereket elkerülve csak annyival folytatnám, hogy Michael elég furcsa körülmények között köt ki végül a névadó Discovery-n, ahol Gabriel Lorca kapitány (Jason Isaacs) alatt szolgálhat. Ezen a hajón egy új fajjal is megismerkedünk, a Kelpienekkel.

Saru (Guillermo del Toro kedvenc "szörnyszínésze", Doug Jones) pontos kilétéről sem fednék fel semmit egyelőre, hiszen biztos olvassák ezeket a sorokat olyanok, akik nem látták még a sorozatot, de annyit el kell, hogy áruljak a Kepienekről, hogy érzékelik a halált és annak közeledtét. De ha már itt tartunk, említsük meg a másik oldalt is, a Klingonokat, hiszen a már említett nagy tervekkel rendelkező, T’Kuvma (Chris Obi), és a számkivetett Kol (Kenneth Mitchell) nélkül nem robbant volna ki a háború az emberiség vezette Föderáció és a Klingonok között.

Három epizód mögöttünk és még egy tucat előttünk (bár amikorra ezek a sorok az olvasók elé kerülnek ez az arány már jócskán változni fog), s egy ilyen bíztató kezdet után talán az is elképzelhető, hogy egy tényleg jó és modern Star Trek sorozatnak örvendezhetünk. Mely nagyon jót tenne a műfajnak, hisz bár ott a Térség, de igazából a televíziózás történetében az elmúlt évek elég ínségesek voltak az űroperák szerelmeseinek.

FilmMagazin / 51

FILMKLASSZIKUS

IDÉTLEN IDŐKIG A kilencvenes évek tele voltak remek vígjátékokkal, ám az Idétlen időkig még azok közül is kiemelkedik. Írta: Török Tamás

1

993-ben Harold Ramis egyegy szellem elkapása között gondolt egyet, és megírta, egyben meg is rendezte az Idétlen időkig címre hallgató romantikus vígjátékot, amiben Bill Murray garantálja, hogy rekeszizom ne maradjon mozdulatlan. Érdekes jelenség, ahogy távolodunk a kilencvenesek évektől, úgy válnak egyre látványosabbá azok a stíluselemek, azok az erények és szeretni való tulajdonságok, többek között az Idétlen időkignek is, melyeket anno talán nem is értékeltünk igazán. Manap-

52 / FilmMagazin

ság viszont, ahogy egyre kevésbé találjuk szembe magunkat ilyen kellemes, egyben roppant kreatívan megírt vígjátékokkal, kezdjük el csak igazán értékelni azokat.

Phil (Bill Murray) egy már tapasztalt időjósként keresi a kenyerét, ám az évek során jókora mennyiségű cinizmus rakódott a férfira, az emberiknél pedig csak azt utálja jobban, hogy minden télen el kell látogatnia Punxsutawney kisvárosába, hogy beszámolhasson arról, megpillantotta-e már saját árnyékát a helyi mormota. Nyilván a tavasz nem jöhet el

e jeles esemény nélkül, Philnek pedig a hócipője tele van azzal, hogy negyedik éve kell zsinórban elviselnie a kisváros negédes, ámde ártalmatlan naivitását. A mogorva időjós nem is vágyik másra, minthogy minél hamarabb túlessen az egészen.

A férfi a mormota napja utáni reggel arra ébred, hogy ismét a tegnap eseményeit éli újra. Majd újra, és újra. Phil eleinte hasznot kovácsol magának a helyzetből, aztán hamar ráeszmél, hogy életét ettől fogva ebben az unalmas és eseménytelen mókuskerékben kell leélni.

A film forgatása alatt Bill Murray-t kétszer kellett beoltani veszettség ellen, mert a mormoták többször, súlyosan megharapták.

Az Idétlen időkig mindig is egy olyan film volt számomra, amit ha valamikor elcsíptem a tévében, akkor garantáltan ott ragadtam előtte.

Ez főleg annak az alapkoncepciónak köszönhető, amit nem hogy a zsáneren belül, de még a sci-fik nagyja sem tudott olyan szórakoztató és jól átgondolt formában vászonra vinni, ahogy azt Harold Ramis tette. A film, ahogy maga Phil is, gyakorlatilag ugyanazokat a köröket járja másfél órán keresztül, Phil rendre újraéli a mormota napjának eseményeit, mi pedig végigkövetjük mindazokat a változásokat és változtatásokat, melyek ebben a nem mindennapi szituációban történnek. A mai napig végtelen mód leköti a figyelmem, ahogy Phil igyekszik másképp és másképp megélni ugyanazon egyetlen átkozott napot, próbálja a lehető legjobban kihasználni idejét és szórakozni, a depresszió viszont elkerülhetetlen.

Bill Murray magához hűen, zseniálisan és piszkosul szórakoztatóan alakítja Philt, aki tény, egy fiktív karakter, a film koncepciója mégis kirántja őt ebből a szerepből, hiszen

mindannyian csak feltételezni tudjuk, hogy hogyan viselkedne valaki egy ilyen felfoghatatlan helyzetbe, ezáltal Phil „kísérleti alanyként” éli meg a cselekményt. A helyszín adott, az események szintúgy, az egyetlen változó pedig a kisváros életében egyedül a férfi maga, aki igyekszik megfejteni a helyzet miértjét. A jókedv és humor forrása szinte egyedül Phil imádni valóan cinikus és mogorva karaktere lesz, akit Bill Murray a már jól ismert, mégis megunhatatlan módon keltett életre. A frappánsan megírt párbeszédek jelentik az Idétlen időkig lelkét, amiket eleinte Phil gúnyos hangneme táplál, ám ahogyan haladunk előre az időben6 mármint, ahogy egyhelyben toporgunk, úgy Phil számára elkerülhetetlen a változás.

Nem lehet ugyanazon emberként leélni egyetlen napot több százszor, hiszen akkor végképp nem lenne értelme az életnek. A rendre visszatérő jelenetek miatt tökéletesen végig tudjuk követni a Philben végbemenő változásokat, melyek a kezdeti humoros hangvételnél mélyebb

tartalmi vonatkozást is kölcsönöznek a film számára. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a szerelem mindennek a katalizátora, hisz Phil hiába kedveli meg kolleganőjét, Ritát (Andie MacDowell), minden, amit tesz a hölgyért, az semmissé válik másnap6 vagyis aznap reggelre. A film legnagyobb drámáját képezi mindez, ami külső szemlélőként talán továbbra is egész szórakoztató, ám ha Phil helyébe képzeljük magunkat, az Idétlen időkig egy jóval komolyabb alkotássá válik, mint azt a magyar címe sugallja.

Pont emiatt szeretem annyira Ramis vígjátékát. A hangulat, a humor, Murray karaktere és maga a koncepció végig jól átgondoltan, zökkenőmentesen működik, s képes egyszerre több műfajban is helytállni. Egy film, ami szüntelenül mosolyt csal az arcunkra, majd jó érzéssel tölti meg szívünket, és talán még mond is nekünk valamit mindarról, amit mindennapjaink során nem feltétlenül veszünk észre. Elvégre is, a való életben nekünk nem jár több próbálkozás6

FilmMagazin / 53

KÖV. HÓNAP

AZ IGAZSÁG LIGÁJA Lassan, alig pár hét múlva a mozikban Az Igazság Ligája, az elmúlt évek egyik legnagyobb kérdőjele.

Hiszen a Batman Superman ellen, az Öngyilkos Osztag negatív megítélése alaposan aláássa a film megítélését már most. Ugyanakkor ott van a jól sikerült Wonder Woman, valamint a tudat, hogy Zack Snyder művét végül Joss Whedon rázta gatyába. Szóval sok fog múlni azon, hogy a Warner és a DC milyen mértékben tudott stílust váltani és menynyire sikeresen.

GYILKOSSÁG AZ ORIENT EXPRESSZEN A Gyilkosság az Orient expresszen talán a krimi királynőjének a leghíresebb műve, és egyben a belga mesterdetektív, Hercule Poirot (a főszerepben Kenneth Brannagh) leghírhedtebb esete. Brannaghnak rendezőként viszont nem csak a történet kultstátusza miatt kell nagyot villantania, hanem hogy a „Ki a tettes?” kérdéskört is izgalmasan tálalja a mai generációnak, hovatovább ne valljon szégyent Sidney Lumet 1974-es Oscar-díjas mesterművére.

Annyi bizonyos, hogy előbbi esetében a vizualitással próbálja feldobni a régimódi sztorit (legalábbis a hangulatos előzetes szerint), ami már Sherlocknak is bevált, míg utóbbiéban ahhoz hasonlatosan rangos szereplőgárdát tudhat magáénak.

54 / FilmMagazin