Fókuszban NATO 2019/2.

FÓKUSZ BAN 2019. 2. szám ingyenes kiadvány

A kiadvány megjelenését a NATO Public Diplomacy Division támogatta.

Interjúk

Évfordulók

Modern problémák

NATO – 70 ⁄ 20

FÓ KUSZ BA N NATO – 70 ⁄ 20

2019. 2. szám ingyenes kiadvány

Minden jog fenntartva. A kiadványban található cikkek az Antall József Tudásközpont tulajdonában állnak. Jelen kiadvány a jogtulajdonos írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, sem elektronikus, sem mechanikai eljárással, ideértve a fénymásolást, számí­ tógépes rögzítést és adatbankban való felhasználást!

TARTALOMJEGYZÉK

6 Köszöntők

5

NATO és védelem

90

A NATO a propagandában és a popkultúrában

92

Fagyos hangulat a NATO északkeleti Bevezető

6

frontján – Az Operation Trident Juncture

Idővonal

8

2018 hadgyakorlat

A NATO-haderők számokban (2017)

9

Magyarország NATO-csatlakozási évfordulójának diskurzusa

Interjúk

10

103

7 Magyarország és a NATO

Interjú Sztáray Péter biztonságpolitikáért

100

felelős államtitkárral

12

Magyar részvétel a NATO missziós

Interjú Nagy Zoltán nagykövettel

17

műveleteiben

Interjú Ben Hodgesszel, az Amerikai Egyesült

Magyarország hozzájárulása a NATO

Államok Európában Állomásozó Szárazföldi

működéséhez

106 108 115

Erőinek korábbi parancsnokával, a Center for European Policy Analysis tudományos munkatársával

Kettős évforduló

22

26

Szövegezés hosszú távra – A washingtoni szerződés születése

8 Az Antall József Tudásközpont

120

Az AJTK bemutatása

120

Kül- és biztonságpolitikai konferencia

122

Új köteteink

124

Antall József Summer School 2019

125

28

A NATO az iránykeresés évtizedében

35

Vendégszerzőink és szerzőink

126

Antall József és a Nyugat

40

Képek és ábrák jegyzéke

128

Magyarország NATO-csatlakozása

46

9 Következő szám Európai védelem ma

52

Kiberbizonytalanság – A NATO szerepe

Heisei era

a kibervédelemben

54

Afganisztán tanulságai

60

A NATO déli kihívásai – Koherens stratégia híján

67

A NATO régi-új szerepe és az orosz percepció

73

Egy érdekházasság, túl a gyémántlakodalmon – Németország helye és szerepe a NATO-ban

79

Egy cél, két út? – Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia NATO-csatlakozásának esélyei

85

132

In Focus: Japan—The legacy of the 132

KÖSZÖNTŐK

Kedves Olvasó!

Szerkesztői köszöntő

Idén kettős évfordulót ül az Észak-atlanti Szer­ ződés Szervezete: a washingtoni szerződés 70., hazánk csatlakozásának 20. évfordulóját. Ahogy minden évforduló, ez az alkalom is egyszerre ünnep és lehetőség a mérleg megvonására. Ezzel a kettős céllal készült magazinunk 2019/2. száma.

A hidegháború során a NATO elsősorban az európai kontinens katonai védelmét volt hivatva szolgálni – akár konvencionális erőkkel, elrettentéssel vagy rakétavédelemmel. A NATO sikeresen alkalmazkodott az új kihívásokhoz a hidegháború után is, az 1990-es években is megőrizte legitimációját, sőt, a közép-kelet-európai országok integrációját is megkezdte. A NATO jelenleg új kihívások előtt áll: fokozódtak az államközi feszültségek, megnőtt a kibertér fontossága, a „keleti kihívás” pedig kiegészült a „déli kihívással”.

Európa védelme átalakult – de még mindig ez a legfontosabb feladat.

Magyarországnak a szövetségben betöltött szerepe, akárcsak a NATO-nak hazánk védelmében való jelentősége, kiemelten fontos terület, különösen a Zrínyi 2026 program végrehajtására gondolva. A NATO nemcsak „vas és acél”, hanem politikai és társadalmi forma, ami meghatározó szerepet játszott Nyugat-Európa 70 és KözépKelet-Európa 20 évében.

Ezt a NATO-t, az emberek alkotta, politika formálta, társadalmunk számára létfontosságú szervezetet kívánjuk bemutatni, a problémákra ugyanúgy hangsúlyt fektetve, mint a közösség és biztonság élményére. Tisztelettel ajánlom évfordulós kiadványunkat olvasóink figyelmébe.

A NATO kettős évfordulója kiváló alkalom a magyar think tankek számára, hogy elgondolkodjanak, milyen szerepet is tölt be életünkben a transzatlanti szövetség. A megváltozott környezetben a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a nem katonai jellegű tevékenysé­ gekre, és ezt a jelen magazin cikkei is kiválóan mutatják. A NATO nemcsak a katonaság, hanem a nagypolitika vonatkozásában is fontos tényező, egyes döntések ugyanis jelentős, védelempolitikai értelemben vett hatásaikon túl az államok általános kétoldalú külpolitikai kapcsolatait is nagymértékben befolyásolni tudják.

Remélem, hogy a magazin olvasói betekintést nyernek a NATO napirendjén jelenleg szereplő korszerű problémákba. A hitelesség fenntartásához fontos, hogy megértsük szövetségeseink nézőpontját, és erőforrásainkhoz mérten támogassuk a közös erőfeszítéseket. Szerencsénk volt, hogy sikerült interjúk formájában magyar és nemzetközi civil és katonai szakértőket megszólaltatnunk, és hogy ők közvetlen tapasztalataikat nyíltan megosztották az olvasókkal.

Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt a kiadványt, aki érdeklődik hazánk védelme, a globális problémák és az európai védelem jövője iránt.

Stepper Péter – szerkesztő

Baranyi Tamás Péter – főszerkesztő KÖSZÖNTŐK

5

2

BEVEZETŐ

IS

CA

USA

ATLANTI-ÓCEÁN

MEXIKÓIÖBÖL

NATO-TAGOK 1949 1952 1955 (és 1990) 1982 1999 2004 2009 2017

PARTNERORSZÁGOK BÉKEPARTNERSÉG GLOBÁLIS PARTNEREK ISZTAMBULI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KEZDEMÉNYEZÉS MEDITERRÁN DIALÓGUS

6

BEVEZETŐ

CO

SE FI

NO DK NL GB BE DE

IE

FR CH

EE LV LT BY PL CZ SK HU HR

PT

ES TN MA

RU

IT

KZ

UA

MN

RO BG

GR

TM

TR

FÖLDKÖZIÉGEITENGER TENGER

DZ

IQ

MT

EG

KG

UZ

JP

TJ

KR

AF KW BH QA

PK

MR AE ET

INDIAIÓCEÁN

AU

NZ

LEGFONTOSABB MŰVELETEK ÉS MISSZIÓK REYKJAVÍK: ICELAND PEACETIME PREPAREDNESS NEEDS TALLINN, RIGA, VILNIUS: BALTI LÉGTÉRELLENŐRZÉS LJUBLJANA, PODGORICA, TIRANA: LÉGTÉRELLENŐRZÉS SZARAJEVÓ: KFOR ÉGEI-TENGER: MENEKÜLTEK FÖLDKÖZI-TENGER: OPERATION SEA GUARDIAN ADANA, KAHRAMANMARAS: NATO LÉGVÉDELMI TÁMOGATÁS BAGDAD: NATO KIKÉPZÉSI TÁMOGATÁS KABUL: RESOLUTE SUPPORT MISSION ADDISZ-ABEBA: SEGÍTSÉG AZ AFRIKAI UNIÓNAK

ÖSSZESEN kb. 20 000 FŐ BEVEZETŐ

7

IDŐVONAL

1949

A NATO MEGALAPÍTÁSA

1950

A NATO-TANÁCS MEGBÍZOTTJAINAK ELSŐ ÜLÉSE LONDONBAN

1951

A SZÖVETSÉGES HATALMAK LEGFELSŐBB FŐHADISZÁLLÁSA A PÁRIZS MELLETTI ROCQUENCOURT-BA TELEPÜL

1952

LORD ISMAYT KINEVEZIK A NATO ELSŐ FŐTITKÁRÁVÁ

1966

FRANCIAORSZÁG KILÉP A SZÖVETSÉG INTEGRÁLT KATONAI SZERVEZETÉBŐL

1992

A NATO SEGÍTSÉGET AJÁNL AZ ENSZ-NEK A DÉLSZLÁV HÁBORÚBAN

1999

A NATO ENSZFELHATALMAZÁS NÉLKÜL LÉGITÁMADÁSOKAT INDÍT KOSZOVÓBAN

A NATO KÖZPONTJA A BELGIUMI CASTEAU-BA KÖLTÖZIK

A NATO DÉL-AFGANISZTÁNBAN ÁTVESZI AZ USA VEZETTE KOALÍCIÓTÓL A PARANCSNOKSÁGOT

A NATO EGYSÉGEKET VEZÉREL ÉSZAK-KOSZOVÓBA; A NATO LÍBIAI SZEREPVÁLLALÁSA

A NATO KIDOLGOZZA A KELET ÉS A NYUGAT KÖZÖTTI KOOPERÁCIÓRÓL SZÓLÓ TERVÉT; A NYUGATI RÉSZEKKEL EGYESÜLŐ KELET-NÉMETORSZÁG A NATO TAGJA LESZ

A MEDITERRÁN DIALÓGUS BEINDÍTÁSA; A BOSZNIAI SZERB ERŐK BOMBÁZÁSA, MAJD AZ ENSZ DÖNTÉSE NYOMÁN BÉKEFENNTRTÓ ERŐK BOSZNIA-HERCEGOVINÁBA VEZÉNYLÉSE

A NATO INTÉZMÉNYI KAPCSOLATOT KEZD AZ EURÓPAI UNIÓVAL; A HATÉKONY BEGYŰJTÉS FEDŐNEVŰ MŰVELET KERETÉBEN NATO-CSAPATOK MACEDÓNIÁBA VEZÉNYLÉSE; ELSŐ ÍZBEN KERÜL SOR AZ 5. CIKK ALKALMAZÁSÁRA

2011

1990

1995

2001

2010

BEVEZETŐ

A NATO ÉS A VARSÓI SZERZŐDÉS ÁLLAMAI KÖZÖTT MEGINDULNAK A TÁRGYALÁSOK A HAGYOMÁNYOS ERŐK CSÖKKENTÉSÉRŐL

A BÉKEPARTNERSÉG PROGRAM MEGINDÍTÁSA; NATO-ERŐK AZ ENSZ ÁLTAL KIJELÖLT REPÜLÉSMENTES ZÓNÁT MEGSÉRTŐ SZERB GÉPEK LELÖVÉSÉVEL TÖRTÉNETÜK SORÁN ELŐSZÖR KEZDENEK FEGYVERES HARCBA

2006

EGYETÉRTÉS SZÜLETIK ARRÓL, HOGY EURÓPA FÖLÉ RAKÉTAPAJZSOT KELL VONNI

1973

1994

2004

A NATO ÁTADJA AZ EUFOR-NAK A BOSZNIAI BÉKEFENNTARTÓ FELADATOKAT

8

1967

2002

OROSZORSZÁG FELFÜGGESZTI KATONAI EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT A NATO-VAL

2014

AZ UKRÁN VÁLSÁGRA VALÓ TEKINTETTEL A NATO FŐTITKÁRA BEJELENTI, HOGY A NATO ÉS OROSZORSZÁG KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉST FELFÜGGESZTI

OROSZORSZÁG ELSŐ ÍZBEN VESZ RÉSZT AZ ÉSZAK-ATLANTI EGYÜTTMŰKÖDÉSI TANÁCSON

1997

PÁRIZSBAN ALÁÍRJÁK A NATO ÉS OROSZORSZÁG KÖZÖTTI MEGÁLLAPODÁST

AZ OROSZORSZÁGOT A SZERVEZET ÁLLANDÓ TÁRSULT TAGJÁVÁ TEVŐ NATO–OROSZORSZÁG TANÁCS FELÁLLÍTÁSA; A NATO HADAT ÜZEN A TERRORIZMUSNAK, ÉS EGY ESETLEGES IRAKI BEAVATKOZÁSHOZ A TAGÁLLAMOK HOZZÁJÁRULÁSÁT KÉRI

2008

1991

2003

A NATO AFGANISZTÁNI SZEREPVÁLLALÁSÁNAK KEZDETE; TAGÁLLAMI VITA A NATO KÖZEL-KELETI SZEREPVÁLLALÁSÁVAL KAPCSOLATBAN

2009

FRANCIAORSZÁG VISSZATÉR A NATO INTEGRÁLT KATONAI PARANCSNOKSÁGÁBA

2016

A NATO BEJELENTI, HOGY AZ ÉGEI-TENGEREN BEAVATKOZIK AZ EMBERCSEMPÉSZEK TEVÉKENYSÉGÉNEK MEGAKADÁLYOZÁSA ÉRDEKÉBEN

A NATO-HADERŐK SZÁMOKBAN (2017) VADÁSZBOMBÁZÓ/ CSATAREPÜLŐGÉPEK/ ELFOGÓ VADÁSZREPÜLŐGÉPEK NATO: 2307 USA EURÓPÁBAN: 136

VEGYES LÉGIEZREDEK NATO: 8 USA EURÓPÁBAN: ---

HARCI REPÜLŐK NATO: 2537 USA EURÓPÁBAN: ---

REPÜLŐDANDÁR-HARCCSOPORT NATO: 1 USA EURÓPÁBAN: 1

TELJES AKTÍV ÁLLOMÁNY NATO

1 856 057 USA EURÓPÁBAN

VEGYES LÉGIDANDÁROK NATO: 18 USA EURÓPÁBAN: 2

HARCI HELIKOPTEREK NATO: 430 USA EURÓPÁBAN: 48

HELIKOPTEREK NATO: 3301 USA EURÓPÁBAN: 137

63 400

SZÁLLÍTÓ/TÁMOGATÓ/ TENGERALATTJÁRÓELHÁRÍTÓ HELIKOPTEREK NATO: 2871 USA EURÓPÁBAN: 89

KÖNNYŰGYALOGOS DANDÁROK NATO: 12 USA EURÓPÁBAN: ---

VEGYES GYALOGOS ZÁSZLÓALJAK NATO: 15 USA EURÓPÁBAN: ---

VEGYES ZÁSZLÓALJAK NATO: 18 USA EURÓPÁBAN: ---

VEGYES DANDÁROK NATO: 23 USA EURÓPÁBAN: ---

VEGYES EZREDEK NATO: 12 USA EURÓPÁBAN: 1

GÉPESÍTETT LÖVÉSZDANDÁROK NATO: --USA EURÓPÁBAN: ---

HARCKOCSIK NATO: 7101 USA EURÓPÁBAN: 200

GÉPESÍTETT GYALOGOS DANDÁROK NATO: 13 USA EURÓPÁBAN: ---

PÁNCÉLOZOTT DANDÁROK NATO: 16 USA EURÓPÁBAN: --PÁNCÉLOZOTT CSAPATSZÁLLÍTÓK ÉS GYALOGSÁGI HARCJÁRMŰVEK NATO: 24 265 USA EURÓPÁBAN: 200

TÜZÉRSÉGI EZREDEK NATO: 13 USA EURÓPÁBAN: --PÁNCÉLOZOTTDANDÁRHARCCSOPORT (ROTÁCIÓS) NATO: 1 USA EURÓPÁBAN: 1

TÜZÉRSÉGI, ILL. HARCKOCSIZÓ ZÁSZLÓALJAK NATO: 6 USA EURÓPÁBAN: ---

TÜZÉRSÉG/AKNAVETŐK NATO: 19 272 USA EURÓPÁBAN: 100

BEVEZETŐ

9

3

10

INTERJÚK

INTERJÚK

INTERJÚK

11

INTERJÚ SZTÁRAY PÉTER BIZTONSÁGPOLITIKÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRRAL Baranyi Tamás Péter – Budapest, 2019. március 26.

Honvédséget, hogy a NATO úgy értékelt bennünket, hogy már készek vagyunk a csatlakozásra. A szervezet tagsági meghívásáig az 1990-es első választáshoz képest összesen hét évre volt szükség, ami, azt gondolom, nem hosszú idő ahhoz képest, hogy milyen szintről indultunk.

Sztáray Péter államtitkár

Huszonöt éve foglalkozik kü­lönböző beosz­ tásokban az Észak-atlanti Szerződés Szer­ vezetével. Az első kérdésem az lenne, hogy miként látta annak idején hazánk NATOcsatlakozását. Mik voltak a legfontosabb kihívások, és mennyiben sikerült ezeknek megfelelnünk?

1990 után óriási átalakuláson mentünk át, új külpolitikai orientációt alakítottunk ki, és ez párosult azzal, hogy át kellett alakítani a szer­ vezetet egy kommunista néphadseregből egy demokratikus honvédséggé. Óriási kihívás volt ennek az emberi, személyi, technikai feltételeit megteremteni, különösen az akkori honvédség állapotát tekintve. Ahhoz képest, hogy milyen lemaradásban voltunk, meggyőző­désem, hogy elég gyorsan sikerült – részben legalábbis – felzárkózni, és olyan szintre hozni a Magyar 12

INTERJÚK

Most többes évfordulót ünneplünk, egy­ részt az észak-atlanti (más néven washing­ toni) szerződés aláírásának 70., más­részt hazánk csatlakozá­ sának 20. évfordulóját.

Hogyan vonná meg az azóta eltelt évek mérlegét?

Egész tömören fogalmazva ez egy sikertör­ ténet. Három fő pillérét látom a magyar NATOtagságnak. Az egyik a politikai elem, amiről elmondhatjuk, hogy a tagságunk egy viszonylag széles hazai politikai konszenzuson nyugszik.

Volt egy népszavazás is, ami ezt megerősítette, és az elmúlt húsz esztendőben egy nagyjából egyenes vonalú egyenletes mozgást végeztünk, mint egy nagy hajó, kitérők nélkül, egyértelmű NATO-elkötelezettség jellemezte a magyar hozzáállást. A másik elem a műve­leti hozzájárulásunk, ami szintén nagyon fontos. Az erőnkhöz képest relatíve komoly hozzájárulást nyújtunk a NATO különböző béketámogató műveleteihez.

Nagyjából ezer főt tartunk egy időben külföldi műveletekben, ez mindenképp elismerést vált ki a szövetségesek körében. A harmadik pillér a költségvetési elem. Azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt húsz évben voltak sikeresebb és kevésbé sikeres időszakok is, de a mostani kormány döntései alapján elindult egy nagyon jelentős fejlesztés. Ennek az egyik eleme, hogy 2024-ig – ahogy a NATO-ban megegyeztünk – Magyarország el fogja érni a 2%-os GDP-arányos védelmi költségvetési szintet, sőt azt gondolom,

hogy ez hamarabb is bekövetkezik. Ezzel párosul a másik elem, egy nagyon jelentős technikai fejlesztés. Erre nem volt példa a rendszerváltoztatás óta, sőt talán előtte is csak nagyon kivé­ teles pillanatokban, békeidőben semmiképp, úgyhogy azt gondolom, hogy ez egy nagyon komoly eredmény.

A transzatlanti kapcsolatok izgalmasan alakulnak manapság. Sokan vádolják a Trump-adminisztrációt azzal, hogy meg­ gyengítette a szövetséget, mások ugyan­ akkor azt mondják, hogy az talán sosem volt még ennyire erős. Ön szerint valóban új korszakról beszél­ hetünk, vagy ez inkább egyfajta média által generált feszültség, és a szövetség nagy­ jából ugyanúgy működik, mint korábban?

A biztonságpolitika történetét is szoktuk nagy korszakokra osztani, vagy korszakváltásokat jelölünk ki. Hogyha így veszem, akkor az 1989/90-es változás, a hidegháború vége ilyennek tekinthető. Ugyanígy a 2001. szep­tember 11-i terrortámadások pillanata is egy biz­­ton­ság­ politikai korszakváltás, és bizonyos szempontból 2014 is, amikor az Iszlám Állam felbukkant, és egy nagy területre kiterjesztette a befolyását, illetve amikor Oroszország annektálta a Krímet.

Azt gondolom, hogy ehhez képest a Trumpkorszak nem számít egy külön időszaknak, talán azt elmondhatjuk, hogy történt egy részleges korszakváltás azáltal, hogy a védelmi költségvetések és a teherviselés kérdése ennyire a középpontba került.

KIALAKULT EGY NAGYON TORZ HELYZET AZÁLTAL, HOGY A VÉDELEMRE FORDÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSI PÉNZEK ARÁNYA NAGYON ELTOLÓDOTT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK IRÁNYÁBA.

A szövetségesek közötti tehermegosztás ügye nagyon régre visszanyúló kérdés.

Tulajdonképpen már a Kennedy-korszak idején fontos téma volt az Atlanti-óceán két partja közötti kapcsolatokban. A kérdés Obama elnök alatt is végig terítéken volt, de a mostani helyzet érezhetően egy kicsit más. Jól látom, hogy jelenleg némileg ko­ molyabban kell venni ezt a témát?

Kialakult egy nagyon torz helyzet azáltal, hogy a védelemre fordított költségvetési pénzek aránya nagyon eltolódott az Egyesült Államok irányába. Már körülbelül 75% vagy ezt meghaladó

volt az amerikai védelmi költségvetés az összes többi NATO-szövetségeséhez képest. Ez nem pusztán egy gazdasági kérdés, hanem egy nagyon komoly politikai ügy, hiszen ha egy közös védelmi szervezetben vagyunk, akkor elvárható minden szövetségestől, hogy a maga erejéhez képest megfelelőképpen hozzájáruljon a közös feladatokhoz és a saját védelméhez is. Az a különbség, hogy Donald Trump elnök ezt minden korábbi amerikai adminisztrációnál és elnöknél határozottabban és egyenesebben fogalmazta meg, ami hangnemében mindenképpen szokatlan volt, de tartalmát tekintve mindenesetre

Sztáray Péter és Ilir Meta albán köztársasági elnök ta­lálkozója Tiranában 2018 októberében

INTERJÚK

13

lom, hogy Ázsia jelentő­ségét nem szabad alábecsülni, de az USA európai jelenléte hosszabb távon is egy fontos globális biztonságpolitikai tényező marad.

Szijjártó Péterrel a Közel-Keletről szóló kétnapos nem­ zetközi konferencián, Varsóban 2019. február 14-én

legitim. Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy elindult ez a folyamat, az európai szövetségesek zömük­ ben elkezdték növelni a védelmi költségvetéseiket, védelmi képességfejlesztések zajlanak az Európai Unión belül is. Ez a kettő összeadva segíti, hogy a transzatlanti viszonyban a bizalom erősödjön.

Az elmúlt nagyjából tíz évben az Egyesült Államokban gyakran felmerült az Ázsia felé fordulás (Pivot to Asia), és ezzel összefüg­ gésben gyakran emlegetik Európa relatív súlyvesztését az amerikai külpolitikában.

Amennyiben ez tényleg valós folyamat, az nyilván a NATO-t is érzékenyen érinti, de lehetséges, hogy ebben az esetben inkább csak egy retorikai fordulatról van szó. Mit gondol, mennyire valós ez a váltás?

A 21. századot valóban számos politológus Ázsia évszázadának aposztrofálja vagy nevezi.

Ez 2014-ig mindenképp így volt, azóta azonban bekövetkezett egy változás, egyfajta reneszánsz a NATO hozzáállásában. A NATO azóta elvégezte azokat a feladatokat, amelyeket a bővítések kapcsán elmulasztott, tehát kiterjesztette az infrastruktúrát és a jelenlétét az új tagországok területére, illetve számos olyan lépést tett, amely a déli kihívásokkal, fenye­ getésekkel szemben vértezi fel. Ilyen értelemben a NATO megerősödött, és ha jobban megnézzük, akkor látjuk, hogy az amerikaiak európai jelenléte is bizonyos mértékig hangsúlyosabbá vált azóta. Azt gondo14

INTERJÚK

Az elmúlt egy-két évben fontos téma volt az európai közös hadsereg ügye. Ez korábban teljesen irreális elképzelés volt, most viszont elkezdtek egy kicsit reálisabban is beszélni róla az európai politikában, és ezzel össze­ függésben létrehozták az Európai Védelmi Alapot. Ezt kezdetben övezte némi bizony­ talanság, hogy vajon mennyire lesz kedvező a NATO számára. Voltak olyan hangok, amelyek szerint nem annyira, ám érzésem szerint ezek azóta elhallgattak. Mi Magyar­ ország álláspontja? Az Európai Védelmi Alappal kapcsolatban kialakult a PESCOegyüttműködés, és bizonyos projektekben hazánk is részt vállalt. El tudná mondani, hogy pontosan mit vállaltunk, és milyen úton haladunk ebben az együttműködésben?

Magyarország határozottan támogatja az euró­ pai védelem fejlesztését. Úgy gondoljuk, hogy mindez akkor megy jó irányba, hogyha a védelmi képességek fejlesztése nagyjából összehangoltan folyik a NATO-ban és az EU-ban, hiszen egy honvédségünk van, nem tudjuk az erőinket megosztani. A PESCO egy nagyon jó eszköz arra, hogy szorosabb együttműködést folytassunk, és emiatt Magyarország három prioritási területet is megjelölt. Az egyik a logisztikai együttműködés, a másik a kibertér, a kiberfenyegetések kezelése, ami a 21. század egyik legkomolyabb kockázata. A harmadik pedig az ún. katonai mozgékonyság, aminek a lényege az, hogy az együttműködő országok, a szövetségesek jogi és fizikai akadályok nélkül tudják mozgatni az erőiket egymás területén. Ez is egy kiemelt terület, és egy nagyon fontos feltétele annak, hogy hatékonyan tudjunk fellépni akár békeidőben, akár egy konfliktus esetén.

Ezenkívül vannak más projektek is, amelyekben megfigyelőként részt veszünk. Az Európai Védelmi Alap pedig egy elég komoly, 13 milliárdos költségvetési csomagot jelent a következő pénz­ügyi időszakra. Azt gondolom, hogy relatíve kis tagországként Magyarországnak egyfelől

az az érdeke, hogy a kutatás-fejlesztési képességeit integrálni tudja az európai vérkeringésbe, másrészt pedig az, hogy egy földrajzilag kiegyensúlyozottabb védelmi ipari helyzet alakuljon ki Európában.

Hogyan viszonyul a Zrínyi 2026 terv a védelmi minimum támasztotta követelményekhez?

A Zrínyi 2026 terv komplex csomag, amely ös�szefoglalja az irányokat és történelmi léptékkel mérve is jelentős, minden területre kiterjedő fejlesztésről van szó. Az egyik eleme maga a védelmi költségvetés GPD-arányos megnövelése. Erre megvan az évekre lebontott, kialakított tervünk, ezenfelül pedig a kormányzat az egész honvédségre kiterjedő technikai fejlesztésbe kezdett. A Zrínyi 2026 tervnek nagyon fontos szerepe van abban, hogy már 2024 előtt, a NATO-ban vállalt időpont előtt elérjük ezt a bizonyos 2%-os GDP-arányos védelmi költségvetési arányt. Hogyha a többi szövetséges is hasonlóképpen tesz, akkor azt gondolom, hogy az mind a NATO-t, mind az EU-t erősíteni fogja védelmi területen.

Melyek a most Magyarország előtt álló leg­ fontosabb biztonságpolitikai kihívások, és hogyan kezeli ezeket hazánk?

Kiemelném a déli irányból érkező kihívásokat.

2015-ben megtapasztaltuk, hogy mit jelent az, amikor határainkon ellenőrizetlenül tömegek vonulnak át, anélkül, hogy betartanák a jogszabályainkat, és elfoglalják a közterületeket. A tömeges és kontrollálatlan migráció nagyon komoly biztonsági kockázat, és ez összefügg a déli irányból érkező egyéb kihívásokkal, mint a szélsőségesség, a terrorizmus stb. Vannak más kockázatok is, hiszen látjuk, hogy keleti szomszédunk keleti határain lényegében egy állóháború folyik, és ez sem megnyugtató. Magyarországnak ezzel is foglalkoznia kell, és a NATO-n belül valóban mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a szervezet meg tudja erősíteni a keleti határait. Érzékelhetők már Magyarországon például a kiberfenyegetettség hatásai?

A kiberfenyegetettség egyre nagyobb mértéket ölt, akár a civil infrastruktúrával szemben, akár

MAGYARORSZÁG HATÁROZOTTAN TÁMOGATJA AZ EURÓPAI VÉDELEM FEJLESZTÉSÉT. ÚGY GONDOLJUK, HOGY MINDEZ AKKOR MEGY JÓ IRÁNYBA, HOGYHA A VÉDELMI KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSE NAGYJÁBÓL ÖSSZEHANGOLTAN FOLYIK A NATO-BAN ÉS AZ EU-BAN. katonai vonalon. Már kialakult egy nagyon szoros együttműködés a NATO-ban ezzel kapcsolatban, és az EU-ban is folyik ilyen munka. Lényeges, hogy Magyarország is továbbfejlessze a saját kormányzati kibervédelmi képességeit, és nemzetközi együttműködésben is szerezzen tapasztalatokat, illetve partnerei, szövetségesei révén megerősítse magát.

Ha meg kellene nevezni, hogy mi a Magyar­ ország vagy a Magyar Honvédség előtt álló legfontosabb kihívás az elkövetkezendő években, akkor mit jelölne meg?

Nagyon lényeges kérdés, hogy a védelmi költségvetés növelését, illetve a technikai fejlesztést be tudja-e fogadni a Magyar Honvédség. Ennek vannak műszaki, technikai elemei, de van egy humánerőforrás eleme is. Rendkívül fontosnak INTERJÚK

15

A LEGMÉLTÓBBAN AKKOR TUDJUK MEGÜNNEPELNI A KETTŐS ÉVFOR­­DU­LÓT, HA AZ AKTUÁLIS VITÁKAT ÉS KÉRDÉ­SEKET A SZÖVETSÉGESI EGYÜTTMŰKÖDÉS SZELLEMÉBEN RENDEZZÜK, ÉS A LEGMEGFELELŐBB MÓDON VÁLA­SZO­LUNK A KIHÍVÁSOKRA. tartom, hogy az utánpótlást biztosítsuk, és minél több fiatalt tudjunk arról me­g­győzni, hogy érdemes csatlakozni a Magyar Honvédséghez, mert ezen keresztül lehet bizonyítani a hazaszeretetet, és a szakma egy kiszámítható életpályát biztosít. Enélkül nagyon nehezen fogja tudni eltartani az új képességeket a honvédség.

Melyek a NATO-politikánk küszöbön álló legfontosabb találkozói?

Két eseményt emelnék ki. Az Egyesült Államok meghívására áprilisban Washingtonban lesz egy külügyminiszteri találkozó, amely a NATO hetven­ éves évfordulóját ünnepli meg, valamint áttekinti a transzatlanti napirenden lévő kérdéseket.

A másik legalább ilyen fontos esemény pedig egy állam- és kormányfői szintű találkozó lesz az év vége felé, amelynek szintén az a feladata, 16

INTERJÚK

hogy a transzatlanti viszonyban jelent­kező külön­ böző kérdéseket megvitassa, és megerősítse a szövetségben az összetartást, a kohéziót.

A húszéves évforduló alkal­ mából itthon is lesznek fontos politikai és szakmai események, amelyekre most készülünk. Összességében úgy vélem, a legméltóbban akkor tudjuk meg­ünne­ pelni a kettős évfordulót, ha az aktuális vitákat és kérdéseket a szövet­ ségesi együttműködés szellemében rendez­ zük, és a legmegfelelőbb módon válaszolunk a kihívásokra.

INTERJÚ NAGY ZOLTÁN NAGYKÖVETTEL Stepper Péter – Brüsszel, 2019. április 3.

Nagy Zoltán nagykövet

Régóta dolgozik a Külgaz­da­sági és Külügy­ minisztérium biztonságpolitikai témákat érintő területein, jelenleg pedig Magyaror­ szág brüsszeli Állandó NATO Képviseleté­ nek misszió­vezetője. Hogyan ér­té­kelné ha­ zánk NATO-beli tevékenységét?

Magyarország immár két évtizede a NATO elkötelezett és megbízható tagja, amely kezdettől konstruktívan vett részt a NATO-n belüli konszenzusépítésben, és teljeskörűen bekapcsolódott a NATO képességfejlesztési folyamatába és válságkezelő tevékenységébe. A tagság húsz éve alatt persze sokat tanultunk és fejlődtünk, ahogy a NATO maga is folyamatosan alkalmazkodott a változó biztonságpolitikai környezethez.

Magyarország különösen hamar a mély vízben találta magát. Emlékezetes, hogy a szövetség a magyar csat­lakozás után alig tizenkét nappal indította meg első éles hadműveletét a volt Jugoszláviában, amelynek a NATO-tagállamok kö-

zül akkoriban Magyarország volt az egyetlen szomszédja. Kijelenthetjük, hogy hazánk sikerrel vette a tűzkeresztséget, és úgy volt képes megfelelni a szövetségi kohézió és szolidaritás követelményének, hogy közben kiállt a vajdasági magyarok érdekei mellett is. Azóta bekapcsolódtunk a koszovói, macedóniai, afganisztáni és iraki válságkezelő műveletekbe is, és idén – 2015 után másodszor – négy hónapig ismét ellátjuk a balti országok légtérrendészeti feladatait is. A hatékony műveleti részvételnek természe­ tesen feltétele a kor színvonalán álló, megfele­ lően kiképzett és felszerelt haderő. Ezt szolgálja legújabban a két évvel ezelőtt elindított Zrínyi 2026 program, amely – a NATO haderőfejlesz­ tési célokra építve – a Magyar Honvédség teljes megújulását célozza, mind technikai értelemben, mind humánerőforrás tekintetében. Hazánk jó úton halad afelé is, hogy teljesítse a védelmi költségvetés növelésével kapcsolatos vállalását, és akár a kitűzött 2024-es céldátum előtt a GDP 2%-ára növelje védelmi kiadásait.

Hét évvel az alapkőletétel után, 2018-ban új helyre költözött a NATO-székház Brüsszel­ ben. Mennyiben változtatja meg az állandó képviselet életét az új helyszín?

Parkinson óta tudjuk, hogy a tökéletes székház fel­ építése egy szervezet számára általában a hanyatlás kezdetét jelenti. Bízom abban, hogy ez alól a NATO kivételt jelent. Az előző szék­ házban az eredetileg tervezett öt év helyett mintegy ötven évet töltött a szövetség, így ideje volt már a meglehetősen rossz állapotban lévő épületből az út túloldalán álló új székházba költözni.

2018 májusában költöztünk át, és kezdjük lassan be­lakni az új épületet, amelynek különlegessége, hogy felülről nézve két egymásba kulcsolódó kézhez hasonlít. Ez a szövetség egységét, az értékközösséget és összetartozást hivatott jelképezni. Az új székház is megőrizte a régi INTERJÚK

17

HAZÁNK JÓ ÚTON HALAD AFELÉ IS, HOGY TELJESÍTSE A VÉDELMI KÖLTSÉGVETÉS NÖVELÉSÉVEL KAPCSOLATOS VÁLLALÁSÁT, ÉS AKÁR A KITŰZÖTT 2024-ES CÉLDÁTUM ELŐTT A GDP 2%-ÁRA NÖVELJE VÉDELMI KIADÁSAIT. sajátosságát, hogy egy épületkomplexumon belül található mind a 29 tagállam nemzeti delegációja, a NATO civil titkársága és katonai törzse, továbbá a konferenciatermek, amivel a NATO egyedülálló valamennyi nemzetközi szervezet között. A NATO-központ szinte egy kisebbfajta város, amelyen belül elérhetők a legfontosabb szolgáltatások, és egy minden igényt kielégítő szabadidőközpont is, így a kollégáknak gyakorlatilag ki sem kell lépniük az épületből.

Mindez ugyancsak a tagállamok kohézióját erősíti. Ugyanakkor az épület alapterülete közel 80%-kal nagyobb az előző épületénél, ami elsősorban a közlekedőterületek növekedéséből adódik, így nagyobbak a delegációk és üléstermek közötti távolságok, és a munkatársaknak jóval többet kell gyalogolniuk. Sajnos így ritkábban fordul elő az is, hogy a szűk folyosókon a külföldi kollégákkal összetalálkozva spontán 18

INTERJÚK

beszélgetésbe elegyedünk. Ezért a tökéletlenségért azonban bőven kárpótol, hogy valóban minden tekintetben 21. századi munkakörülmények között dolgozhatunk, hiszen mind az épület, mind az üléstermek modern technológiával felszereltek. Különösen nagy a minőségi ugrás a magyar Állandó NATO Képviselet esetében, hiszen az előző székházban az 1999 után csatlakozott tagok valamennyien ideiglenes konténerépítményekben kerültek elhelyezésre; ehhez képest most mi is a többiekével megegyező körülmények között dolgozhatunk, a legmodernebb technikával és két nagy tárgyalóteremmel felszerelve.

A Brüsszelben megrendezett államfői csúcs előtt nagy várakozással szemlélték az európai államok Donald Trump amerikai el­ nök NATO-politikáját. Mennyiben változtak a NATO jövőjével kapcsolatos várakozások a republikánus kurzusváltással?

Az ellenkező híresztelések ellenére a transz­ atlanti kapocs erős, a kulcskérdésekben a szövetség egységes, Amerikában pedig hagyo­ mányosan kétpárti konszenzus övezi a NATO tevékenységét. Ezt demonstrálják a közelmúlt intézkedései, ezen belül is elsősorban a NATO védelmi és elrettentési berendezkedésének meg­ erősítése 2014 – azaz a Krím illegális annexiója és a kelet-ukrajnai válság kirobbanása – óta.

Trump elnök stílusa markánsan eltér elődjeiétől, ugyanakkor nyílt kiállása a méltányos transzatlanti teherviselés mellett pozitív irányban változtatta meg az európai védelmi költségvetések dinamikáját. Megjegyzendő, hogy a változások szükségességét nem Trump elnök találta ki. Az Egyesült Államok európai jelenlétéhez kapcso­ lódó teherviselés dilemmája az 1960-as évek eleje óta jelen van a NATO-ban, a GDP-arányosan 2%-os védelmi költségvetés célját pedig 2014-ben, tehát még Barack Obama elnöksége alatt közösen fogadták el a NATO-tagállamok.

A célt tehát nem Trump elnök fogalmazta meg, csak sokkal következetesebben számon kéri azt az európai partnereken. Ennek is köszönhető, hogy megállt a védelmi költségvetések csökkenő tendenciája, és mára a tagállamok többsége – így Magyarország is – hiteles tervekkel rendel-

kezik arra nézve, hogy 2024-re elérje a 2%-os arányt. Az elmúlt két évben az európai szövetségesek összességében 41 milliárd dollárral növelték védelmi költségvetésüket, és 2020 végéig ez a szám 100 milliárdra nő. Természetesen egy családon belül vannak viták, amelyeket meg kell beszélni, és amelyekkel kapcsolatban közös nevezőre kell jutni; nincs ez másként más multilaterális szervetekben sem. Fontos azonban, hogy a hasonlóan gondolkodó társadalmaink biz­ tonságát érintő kérdésekben végső soron mindig egyetértésre jutunk, mert ez az egység adja a külső ellen­felekkel szembeni erőnket. Ez a jelenlegi amerikai adminisztráció alatt sem változott, Trump elnök néha provokatívnak tekinthető kijelentései pedig csak a „családi vitákat” teszik színesebbé, és motiválják a többieket a cselekvésre.

Sokat hallani a Zrínyi 2026 fejlesztések kap­ csán a magyar haderő képességfejlesztési terveiről, ugyanakkor az eszközökön kívül a sikeres védelemhez személyzetre is szük­ ség van. Magyarország mennyire képes felkészült szakembereket delegálni a kü­ lönböző NATO-pozíciókba, a nemzetközi személyzetbe, a kiválósági központokba vagy akár a parancsnokságokra? Hány fős személyzettel dolgozik jelenleg a magyar állandó képviselet Brüsszelben?

Az Állandó NATO Képviselet Magyarország egyik legnagyobb diplomáciai képviselete. Az integ­rált képviselet a Külgazdasági és Külügy­ mi­ nisz­ té­ rium, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnokságának ki­küldött­jeiből áll; a három intézmény nagyjából egyenlő arányban delegálja az összesen 54 munkatársat, akik a politikai, védelempolitikai és katonai részleg állományában végzik munkájukat. Az integrált képviselet egységes politikai irányítását a nagykövet látja el, de a csapat sikerének titka a kollégák kiváló egyéni szaktudása, a részlegek szoros együttműködése és végső soron a magyar érdekek következetes képviselete.

A képviselet mellett a mintegy ezerfős NATO Nemzetközi Titkárságon és ötszáz fős Nemzetközi Katonai Törzsben is dolgozik körülbelül egy tucatnyi magyar. Ezenkívül a NATO működését

támogató ügynökségekben és háttérintézmények­ ben is jelen vagyunk szakértőinkkel. Egy szövetséges tagállam „beágyazottságát”, rálátását a belső folyamatokra és érdekérvényesítő képességét rendkívüli módon segíti, ha minél több szakértővel rendelkezik az apparátusban, így ezt a számot mindenképpen növelni szeretnénk.

A NATO parancsnoki struktúrájában ugyan­ akkor nehezen lehetne tovább javítani a teljesítményünkön, hiszen a Magyarország által betöltendő körülbelül kétszáz posztot már most is gyakorlatilag hiánytalanul betöltöttük, amivel a tagállamok szűk elit köréhez tartozunk. Ezenfelül néhány fővel jelen vagyunk a különböző kiválósági központokban is, amelyek közül az egyik, a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ 2009 ősze óta Budapesten működik.

A NATO SZERVE­ZET­ KÉNT MINDIG JELENTŐS FIGYELMET FORDÍTOTT A MEGFELELŐEN HANGOLT STRATÉGIAI KOMMUNIKÁCIÓRA, ENNEK JELENTŐSÉGE AZONBAN AZ INTERNET ÉS KÜLÖNÖSEN A KÖZÖSSÉGI MÉDIA KORÁBAN SOKSZO­ ROSÁRA NŐTT. INTERJÚK

19

AZ ELLENKEZŐ HÍRESZTELÉSEK ELLENÉRE A TRANSZATLANTI KAPOCS ERŐS, A KULCSKÉR­DÉSEK­ BEN A SZÖVETSÉG EGYSÉGES, AMERIKÁBAN PEDIG HAGYOMÁNYOSAN KÉTPÁRTI KONSZEN­ ZUS ÖVEZI A NATO TEVÉKENYSÉGÉT. Mi szükséges ahhoz, hogy egy biztonság­ politika iránt érdeklődő fiatal pályakezdő eljusson a NATO-ba? Milyen végzettséggel kell ehhez rendelkezni, és hol érdemes munkahelyekre pályázni?

Ahhoz, hogy valaki a NATO-ban dolgozzon, alapvetően két út vezet. Az egyik, ha valaki a magyar kormány képviseletében dolgozik a NATO-ban, amihez nyilván a küldő kormányzati intézmények egyikében kell dolgozni és a pályázati folyamatot sikeresen teljesíteni.

A másik út csatlakozni a NATO nemzetközi civil apparátusához – ami egyébként lehetséges kormánytisztviselőként, de akár az „utcáról” is.

Megjegyzem, hogy meggyőződésem szerint a nemzeti érdekeket nemcsak a magyar kormány kiküldöttjeként, hanem a civil apparátusban is lehet képviselni, bár a szakmai etika ott elsősorban a szervezethez való lojalitást várja el.

20

INTERJÚK

Az itt dolgozó fiatalok rendszerint magasan képzettek, kiváló iskolákkal, koruknak megfelelő háttértapasztalattal. Alapkövetelmény a magas szintű nyelvtudás a NATO két munkanyelvéből, de legalább az egyikből (ami tapasztalatom szerint inkább az angol), ezen túlmenően fontosak az alapos ismeretek a NATO-ról, a szövetség aktuális tevékenységéről. A konkurencia tehát igen erős, és az álláshelyeket nem nemzeti kvóták szerint osztogatják, hanem egyéni érdemek alapján, szakmai versenyben kell őket elnyerni.

A jó hír azonban, hogy a versenyben mindenki egyenlő feltételek mellett vehet részt, és az állások minden tagállam fiataljai előtt nyitva állnak.

A pályázható álláshelyek a NATO honlapján aktualizálva megtalálhatók. A fentiek mellett lehetséges a részvétel a NATO gyakornoki programjában is, sőt – hogy egy kis reklámot csináljak magunknak – a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is van gyakornoki programja, és a külföldi gya­ k ornoki tapasztalat a magyar Állandó NATO Képvi­seleten is megszerezhető. Érdeklődés esetén általános tájékoztatással, jó tanácsokkal képviseletünk munkatársai is szívesen állnak rendelkezésre.

Sok szó esik az álhírek korában a pro­ paganda és tájékozatlanság kártékony hatásairól, amelyek egy-két tagállamban a transz­ atlanti szövetség népszerűségét is megtépázták. Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy növekedjen a NATO-ba vetett bizalom?

A NATO szervezetként mindig jelentős figyelmet fordított a megfelelően hangolt stratégiai kommunikációra, ennek jelentősége azonban az internet és különösen a közösségi média korában sokszorosára nőtt. Ennek elsődleges oka az információáramlás felgyorsulása, a tájékozódási szokások radikális átrendeződése és az álhírterjesztés tömeges megjelenése. Ha egy szervezet erről nem vesz tudomást, vagy nem alkalmazkodik, menthetetlenül lemarad, és a legjobb szándék esetén is hiteltelenné vagy irrelevánssá válik. Nem elegendő a jó termék, ami jelen esetben a tagállamok és az állampolgárok biztonsága, azt megfelelően el is kell tudni adni. A NATO a tagállamok polgárainak biztonságát tűzte ki

céljául, valamennyi látványos és kevésbé látványos tevékenységével ezen dolgozik nap mint nap. Ehhez kapcsolódóan mindig szem előtt kell tartanunk, hogy az üzeneteink azokhoz is eljussanak, akik kevésbé tájékozottak a szervezet tevékenységéről vagy kevésbé fogékonyak a biztonságpolitika iránt. A NATO-val kapcsolatos tájékoztató munka természetesen megoszlik a szervezet apparátusa és a tagállamok között.

Az apparátus elsősorban az egységes politikai üzenetek megfogalmazását végzi, amelyeket a szervezet kiemelkedő eseményei és a NATOfőtitkár tevékenysége kapcsán kommunikál. Ez a tevékenység azonban csak abban az esetben lehet sikeres, ha kiegészül a tagállamok saját tájékoztató tevékenységével, ami alkalmazkodik az adott tagállam igényeihez, a biztonság helyi percepciójához, az állampolgárok NATO-val kapcsolatos érdeklődéséhez és a fogadó közeg egyéb jellemzőihez. A kommunikációs eszközök megválasztása kulcskérdés: míg a politikai véleményformálók és döntéshozók megdolgozására egy szakmai konferencia lehet a megfe­ lelő eszköz, a fiatalok megszólítására sokkal alkalmasabb egy népszerű internetes portál igény­bevétele.

vezetőkkel emlékeztünk csatlakozásunkra, és tekintettük át a magyar NATO-tagság ered­ ményeit és aktuális feladatait. Itt, Brüsszelben, a NATO-székházban pedig egy egész napos ren­dezvény keretében együtt ünnepeltünk a szin­ tén 1999-ben csatlakozó Lengyelországgal és Cseh­országgal. A NATO-ban emellett fotókiállítás nyílt a tíz, tizenöt és húsz éve csatlakozott közép- és kelet-európai tagállamok NATO-csatlakozással kapcsolatos történelmi pillanatairól, ami egész áprilisban nyitva áll a NATO-székház nyilvános területén. Ezek a büszkeség és az ünneplés pillanatai, de helyüket hamar átveszik a napi feladatok. Köszönjük, hogy ehhez a munkához a civil szférától is támogatást kapunk!

Hogyan készül az Állandó NATO Képviselet a washingtoni szerződés 70., hazánk csat­ lakozásának 20. évfordulójára? Lesznek-e Brüsszelben ezzel kapcsolatos kiemelt rendezvények?

A 70. évfordulós események már megkezdődtek, és a rendezvények egész évben folyamatosan zajlanak mind Brüsszelben, mind a tagállamokban. Ennek egyik kiemelkedő állomása volt az április 3–4-én megrendezett külügyminiszteri találkozó, amelyre a washingtoni szerződés alá­ írásának 70. évfordulóján került sor, részben az aláírás helyszínén, a jubileumi év zárásaként pedig Londonban találkoznak a NATO-tag­ államok állam- és kormányfői.

Magyarország húsz évvel ezelőtt, március 12-én csatlakozott a szervezethez – ezt a kerek évfordulót többféle módon megünnepeltük.

Budapesten az Országház adott otthont annak a nemzetközi konferenciának, amelyen külföldi előadókkal és hazai kormányzati és parlamenti INTERJÚK

21

INTERJÚ BEN HODGESSZEL, AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK EURÓPÁBAN ÁLLOMÁSOZÓ SZÁRAZFÖLDI ERŐINEK KORÁBBI PARANCSNOKÁVAL, A CENTER FOR EUROPEAN POLICY ANALYSIS TUDOMÁNYOS MUNKATÁRSÁVAL Stepper Péter – Bukarest, 2019. április 18.

nyos kutatóval dolgozhatok ismét együtt, akikkel korábban, még egyenruhásként is dolgozhattam. Tudományos munkatársként a CEPA-s beosztásomban a számomra legfontosabb két feladatra figyelhetek: az amerikai–európai és amerikai–NATO kapcsolatokra.

Frederick Benjamin „Ben” Hodges tábornok

Ön igen szerteágazó katonai karrier sikerei után csatlakozott a Center for European Policy Analysis (CEPA) csapatához. Hogyan sikerült beilleszkednie a civil és tudomá­ nyos környezetbe? Közvetlenül és átfogó módon is ismerve a leginkább releváns biz­ tonságpolitikai kérdéseket, hogyan látja a szakpolitikai és a katonai megközelítés közti különbségeket?

A haderő után a CEPA csapatába valójában nem volt túlzotton nehéz feladat beilleszkednem. Az a megtiszteltetés ért, hogy sok olyan döntés­ hozóval, diplomatával, újságíróval és tudomá22

INTERJÚK

Jelenleg újra kell gondolni a transzatlanti szövetségről alkotott elképzeléseket, és a NATO-hadgyakorlatok legfőbb tanulságai szintén ezt a szándékot erősítik. Ön szerint melyek azok az eredmények, amelyek meg­ erősítik a NATO védelmi képességeit, és mely szempontok lehetnek aggasztóak?

Meggyőződésem, hogy a NATO gyors adaptá­ ciója nagyon sok aspektusból sikeresnek mondható. Természetesen még sok a tennivaló is.

Az észak-atlanti szerződés aláírásának 70. év­ fordulója alkalmából Washingtonban járt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. Inspiráló volt hall­ gatni a kongresszusban tartott előadását, ebben ugyanis kiemelte: a tagállamok számos pozitív irányba mutató döntése és pozitív irányú tevékenysége jó jelnek tekinthető a szolidaritás szempontjából. Nagyon elégedett vagyok a NATOhadgyakorlatok minőségével és összetettségével, mivel mindkettő folyamatosan javul, és egyre magasabb szintet ér el. Legfőbb aggodalmam az orosz fenyegetettségről alkotott né­zőpontok eltérő jellegéből fakad, mert még mindig vannak, akik az Oroszországi Föderációt nem tekintik veszélyforrásnak, ez pedig gond. Másrészt viszont problémát jelenthet a szövetség kohé­ ziójával kapcsolatos folyamatos feszültség is.

A gyengeségből fakadó lehetőséget a Kreml mindig megpróbálja kiaknázni.

Mostanában komoly viták zajlanak a NATO jövőjével kapcsolatos amerikai tervekről.

Egyesek szerint a Trump-kormányzat politi­ kája elbizonytalanította a szövetségeseket, mások viszont úgy gondolják, manapság erősebb, de kevésbé egyenlőtlen teher­ megosztással párosuló amerikai elkötele­ zettségnek lehetünk tanúi. Mi az ön állás­ pontja ezzel kapcsolatban?

Amíg kezdetben aggodalommal szemléltem a kormányzat által közzétett, az Egyesült Államok elkötelezettségével kapcsolatban sokakat elgondolkodtató tweeteket és üzeneteket, ma már teljes mértékben bízom az USA és Trump támogatásában, figyelembe véve a NATO-nak nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulás emelését, az amerikai csapatok európai állomásoztatását, és azt, hogy Washington töretlenül támogatja a NATO-főtitkár kiváló munkáját. Emellett a kongresszus egyöntetűen stabil támogatása is megnyugtató jel. Emiatt tehát egyáltalán nem aggódom. Szerintem van még jó pár másik olyan szövetséges tagállam is, amelyik szintén tehetne többet azért, hogy megerősítse a NATO irányába tett elkötelezettségét.

Az elmúlt években az európai közös hadse­ reg ötlete ismét előkerült, és sokan ezt hátrányosnak ítélik a NATO szempontjából.

Hogyan lehetne megtalálni a szintézist a fejlődő európai haderő és a transzatlanti szövetség között?

Az EU védelmi erőfeszítései kiegészítik a NATO tevékenységét. Fontos, hogy együtt dolgozzunk.

Ugyanakkor szerintem az európai hadseregről való gondolkodás nem több puszta időpocsékolásnál. Nincs rá szükség: a NATO már eleve biztosítja a kollektív védelmet a tagjainak. Az európai államok továbbra is szabadon folytathatnak multilaterális, bilaterális vagy akár egyoldalú műveleteket Észak-Afrikában vagy bárhol, ahol szeretnének. Ráadásul amíg az európaiak nem akarnak komolyan nekiállni a nehéz légi szállítási, hírszerzési és logisztikai képességek fejlesztésének, addig az európai haderő csupán

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKNAK MOST MINDEN KORÁBBINÁL NAGYOBB SZÜKSÉGE VAN ERŐS EURÓPAI SZÖVETSÉGEKRE, A NATO ERŐS EURÓPAI PILLÉRE PEDIG MINDKÉT NAGYHATALMI KIHÍVÓT ELRETTENTHETI. illúzió. A legtöbb európai vezető, akivel eddig beszélgettem, hasonlóan gondolkodik erről, és érti, hogy nem segít, ha a kérdéssel kapcsolatban állandó vita folyik. Mindezt leszámítva viszont az EU komoly és megfelelő képességekkel rendelkező regionális hatalom, és így hozzájárulhat a biztonság és a stabilitás kiépítéséhez. Az EU védelmi bizottságának és katonai törzsének vezetősége elsőosztályú szakértőkből áll. A NATO számos területen együttműködhet az Európai Unióval. Kifejezetten sok potenciál van a katonai mobilitás és az interoperabilitás fejlesztésében.

Remélem, hogy mindannyian elegendő energiát fordítunk majd erre.

Sokak szerint az USA számára elérkezett az unipoláris pillanat vége, és jelenleg egy multipoláris világ van születőben. Ebben pedig Oroszország és Kína állnak a hatalmi vetélkedés új fókuszpontjában. Ön hogy látja, hogyan viszonyul a NATO ehhez a vál­ tozó hatalmi környezethez?

INTERJÚK

23

REALISZTIKUS HADGYAKORLATOK ÉS A PÉNZÜGYI TEHERVÁLLALÁSRÓL SZÓLÓ KÖTELEZETT­ SÉGEK TELJESÍTÉSÉT CÉLUL KITŰZŐ POLITIKAI AKARAT – EZEK A FŐ ALKOTÓELEMEI A KÉSZENLÉTI NATO-NAK. Az USA nemzeti biztonsági stratégiája azt mondja ki, hogy újra visszatértünk a nagyhatalmi versengés korszakába. Az Oroszországi Föderáció és a Kínai Kommunista Párt világossá tette, hogy nem tiszteli a szuverenitást, és nem akar a korábbi szabályrendszerek és nemzetközi intézmények keretei között működni. Oroszország Ukrajnával és Grúziával szemben erőszakot alkalmazott, és kelet-európai agresszív viselkedésük, illetve az Asszad- és a Maduro-rezsim számára nyújtott támogatásuk mind világos jele annak, hogy mik a szándékaik. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne kellene kapcsolatokat keresni az oroszokkal. Az orosz nép mindenkinél jobban szenved az országukat rabságban tartó kleptokráciától, és ebben a helyzetben az elrettentés, valamint a párbeszéd kettős feladata jelenti a NATO számára a legfőbb feladványt. Kína folya­ matos lopásai a technológiai fejlesztések területén, nemzetközi jogba ütköző területi igényei a Dél-kínai-tengeren található tényleges és mesterséges szigetek ügyében és az „Egy övezet, 24

INTERJÚK

egy út”-kezdeményezés okozta afrikai és ázsiai függőségi rendszer kiépítése alááshatja az európai stabilitást és biztonságot, ha nem figyelünk rá oda kellőképpen. Kína már most is befolyást vásárolt magának Európában, és ez szerencsétlen fordulat. Remélem, hogy nem lesz igazam, de akár tettleges konfliktusba is sodródhatunk Kínával a következő évtizedben. Az Egyesült Államoknak most minden korábbinál nagyobb szüksége van erős európai szövetségekre, a NATO erős európai pillére pedig mindkét nagyhatalmi kihívót elrettentheti.

Mit tehetnek az egyes tagállamok, hogy erősítsék a szövetséget? Mit kell tenniük a készenléti képességeik növeléséhez?

Realisztikus hadgyakorlatok és a pénzügyi teher­ vállalásról szóló kötelezettségek teljesítését célul kitűző politikai akarat – ezek a fő alkotóelemei a készenléti NATO-nak. A gyorsaságra is hangsúlyt kell fektetnünk: Először is hamar fel kell ismernünk, hogy mire készülnek az ellenségeink, ehhez pedig jobb hírszerzésre, megfelelő indikátorokra, riasztási képességekre és információcserére van szükségünk. Másodszor fel kell gyorsítanunk a döntéshozatalt, szélesebb mandátumot adva a Szövetséges Hatalmak Legfőbb Európai Parancsnoksága (Supreme Allied Commander Europe, SACEUR) számára. De emellett szükség van a politikai vezetők bevonásával megtartott döntéshozatali gyakorlatokra is. Végül pedig a csapatösszevonásokat időben meg kell tudnunk valósítani, hogy gyorsabban tudjunk mozgósítani, mint az oroszok. Ez utóbbihoz muszáj fejlesztenünk a katonai mobilitást, és szükségünk van egy „katonai Schengen” felállítására is.

Az ön véleménye szerint a globális, sokkal inkább intervencionalista vagy az Európaközpontú területi védelemre összpontosító NATO-felfogás a követendő inkább?

A figyelmünket a kollektív védelem megerősítésére kell összpontosítanunk, ez pedig általánosságban véve egy transzatlanti központú felfogás. Ezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy le kellene becsülnünk a területen kívüli (out-of-area) NATO-műveletek értékét.

Napjainkban számos olyan új kihívás jelent meg, amelyet nem lehet katonai eszközök­ kel kezelni. Hogy látja a katonai eszközök szerepét a terrorizmus, a migráció, a hibrid hadviselés, a kibertámadások és a propa­ ganda elleni harcban?

Az orosz és a kínai vezetők dezinformációs és kibertámadásokat folytatnak ellenünk, illetve minden rendelkezésükre álló jogi és gazdasági eszközt bevetnek, hogy a biztonságunkat alá­ ássák. Tisztában vannak ugyanis azzal, hogyha hagyományos eszközökkel támadnák meg a NATO-t, akkor teljes kudarcot vallanának.

A szövetségesek ugyanis jól képzettek, és készen állnak, hogy koherens válaszokat adjanak bármilyen támadásra. Szóval egyrészt fenn kell tartanunk a készültséget, másrészt pedig tudnunk kell reagálni az új kihívásokra is. Azzal párhuzamosan, hogy a kibervédelemre fordítjuk a figyelmünket, a kibertámadási képességeinket is fejlesztenünk kell. Az elrettentés viszont kizárólag akkor működik, ha a kormányzat és a társadalom közös erőfeszítése áll mögötte, és csakis azok a társadalmak ellenállóak, amelyek bíznak saját kormányaikban, erős intézményeket (stabil médiát, jogrendszert és választási rendszert) tartanak fenn, és átlátható működésükkel elérik, hogy kevésbé legyünk sebezhetők az orosz propagandával szemben. A Nyugat sikertörténete sokkal vonzóbb, mint az, amit az oroszok és a kínaiak ajánlani tudnak; ha ezt a nyugati értékrendet megéljük, akkor nem kell tartanunk a dezinformációs kampányoktól. A korrupt kormányok és a csalárd üzleti gyakorlatok viszont sebezhetővé tehetnek minket a Kremllel és a Kínai Kommunista Párttal szemben.

mány nyilatkozatával arról, hogy nem kívánjuk tovább alkalmazni a Moszkva által már évekkel ezelőtt felrúgott szerződést. Az orosz narratíva, miszerint ők csak az amerikai lépésekre reagáltak, nevetséges, és egyetlen valamirevaló politikai vezető, újságíró és kutató sem gondolhatja komolyan, hogy ezzel lerázhatják magukról a felelősség terhét.

Mit gondol a NATO népszerűségéről, főként az amerikai és európai fiatalok körében?

Ha teljesítjük is a 2%-os pénzügyi hozzá­ járulást, modernizáljuk a katonaságot, és leépítjük a bürokratikus vízfejet, építhe­ tünk-e jó hadsereget jó toborzás nélkül?

Hogyan lehetne növelni a haderő népsze­ rűségét?

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember átlátja, a NATO révén jobb helyzetben és nagyobb biztonságban van – még akkor is, ha egy átlag állampolgár nem is érti mélységében az egész szövetség működését. Világos, hogy a civil vezetőknek jobb munkát kell végezniük, amikor azt próbálják elmagyarázni, miért is áll érdekünk­ ben, hogy a NATO erős és koherens maradjon.

Nem véletlen, hogy a NATO-csatlakozásra váró államok egymásnak adják a kilincset, miközben a Moszkva vezette szövetséghez senki sem akar önként csatlakozni. A mi értékeink vonzóbbak.

A Nyugat szabadságot, biztonságot, stabilitást és lehetőségeket kínál, míg az orosz vezetés csak függőséget és elnyomást.

Mit gondol arról, hogy az USA és Oroszor­ szág is felmondta az INF-szerződést? Ez egy új hidegháború előszele vagy csupán az újragondolt normalitás állapota az ame­ rikai–orosz kapcsolatokban?

Oroszország lényegében már öt évvel ezelőtt felrúgta a szerződést, mivel ekkortól kezdett el az abban foglaltak értelmében tiltott eszközöket fejleszteni. Sok európai szövetségesünk tudott erről, mégsem reagált rá semmit. Most viszont az egész szövetség egyetértett az amerikai korINTERJÚK

25

4

KETTŐS ÉVFORDULÓ

SZÖVEGEZÉS HOSSZÚ TÁVRA – A WASHINGTONI SZERZŐDÉS SZÜLETÉSE Baranyi Tamás Péter

1949-ben az Egyesült Államok végleg új kül­ po­litikai szerepre tért át. Ennek körvonalai már 1944–1945 fordulóján felsejlettek, de a washing­ toni szerződés elfogadásával váltak igazán véglegessé. A NATO létrehozásának 70. évfor­ dulóján ennek a radikális váltásnak a hátterét, a szerződés szövege és tartalma körüli feszültségeket, valamint mindennek a későbbi NATOvitákra gyakorolt hatását vizsgáljuk meg.

Az Egyesült Államok és Európa a második világháború végén egészen új helyzettel találta szemben magát. Az USA szilárd meggyőződésévé vált, hogy az európai kontinens biztonsága szorosan összefügg a saját biztonságával,1 illetve

George F. Kennan, a NATO-ra vonatkozó tervek legfőbb ellenzője 28

KETTŐS ÉVFORDULÓ

azt is felismerte, hogy az oroszokkal való együttműködésről korábban szőtt elképzelései nem tarthatók a gyakorlatban. Az amerikaiak egyre inkább belátták, hogy az európai kontinens fenyegetés alatt áll – ugyanakkor abban is egyetértettek, hogy ennek okát nem feltétlenül a Vörös Hadseregben, mint inkább a nyugateurópai kommunista pártok tevékenységében kell keresni. Ez vezette az amerikai döntéshozókat a George F. Kennan nevével fémjelzett „feltartóztatás” politikájának elfogadása felé.2 A Marshall-segély képében a gazdasági gon­ dokkal és a társadalom kimerültségével küszködő Nyugat-Európa számára érkező nagyszabású gazdasági segítség hatalmas hozzájárulást jelentett a stabilitás megteremtéséhez. Az európai újjáépítés folyamata már zajlott, amikor a kelet-európai események és a szovjetek egyre mérsékeltebbé váló együttműködési szándéka nyomán a biztonsági kérdések is megjelentek Európa politikai térképén.3 Ahogy Theodore Achillesnek, a szerződés egyik szövegezőjének a visszaemlékezésében olvashatjuk, az amerikai politikai gépezet gyorsan reagált: „Az észak-atlanti szerződést a fejemben valamiképp mindig a csónakházi punccsal fogom összekötni. [1947. december 31-én] egy kissé álmos délutánon az asztalomnál ültem, amikor közvetlen főnököm, Jack Hickerson, az Európai Ügyek Irodá­jának igazgatója a csónakházi puncs­ tól meglehetősen spiccesen az irodámba lépett, és azt mondta: »Az sem érdekel, ha a kusza szövetségeket George Washington ideje óta eredendő bűnnek is tartjuk. Le kell tárgyalnunk, hogy tető alá hozzunk egy békeidőbeli katonai szövetséget Nyugat-Európában – méghozzá gyorsan.« »Rendben, mikor kezdjük?« – kérdeztem, mire ezt válaszolta: »Már el is kezdtem, de innentől a te gyereked. Láss hozzá!«”4

Az 1948-as brüsszeli szerződés aláírói (bal szélen Paul-Henri Spaak, aki 1957-ben a NATO második főtitkára lett)

SZÖVETSÉGRE LÉPHET-E AZ USA? A NATO megalapításához tehát két fontos összetevő kellett: az európai országok védelmi együttműködési hajlandóságának biztosítása, valamint az amerikaiak „benntartása” a kontinensen. Az európaiakat ekkoriban már nagyon aggasztotta a szovjet magatartás, de Ernest Bevin brit külügyminiszter első megkeresését az amerikaiak még elutasították. Bár a hivatalnokok egy része már támogatta a transzatlanti szövetséget – nem kis részben Clarence Streit Union Now című, népszerű könyvének hatására –, a kül­ ügyminiszter, George C. Marshall ennél óvatosabb volt. Ő ugyanis azt szabta feltételként, hogy az európaiak először egymás között mutassák meg a szolidaritásra és a közös védelemre való képességüket.5 Az európaiak pedig fokozatosan el is mozdultak az amerikaiak által kívánt irányba: 1947. március 4-én Nagy-Britannia és Franciaország megkötötte a dunkirki szerződést. Ebben ugyan a „német veszély” ellen ígértek támogatást egymásnak, de valójában már a szovjet fenyegetés járt az eszükben.

1948. március 17-én aláírták a brüsszeli szerződést, ebben pedig London és Párizs mellett már Belgium, Hollandia és Luxemburg is a szerződő felek között volt. A létrejövő szervezetet Nyugati Uniónak (Western Union, WU) nevezték. Az

európai hatalmak védelmi egységbe tömörülése tehát 1948-ra adott volt, ám a szovjet fenyegetéssel szemben még így sem képviseltek meg­ felelő katonai erőt.

Az Egyesült Államok történeti hagyományai abban az értelemben mindenképpen izolacionisták, hogy az ország békeidőben soha nem lépett katonai szövetségre más államokkal, különösen pedig európaiakkal, hiszen az európai politikába való beavatkozástól már csak a Monroe-elv miatt is ódzkodtak. Felmerült tehát a kérdés: ha valóban védelmi szövetségre lépnének európai országokkal, azt milyen jogi háttérrel tehetnék meg. Európai és amerikai államférfiak sokáig a riói paktumhoz hasonló szövegben gondolkoztak, vagyis az 1947. szeptember 2-án aláírt Amerika-közi kölcsönös segít­ ségnyújtási egyezmény precedensére kívántak támaszkodni. Ez nem egy formális szövetség volt, hanem egy olyan, az ENSZ alapokmányának 52. cikke szerint értelmezhető regionális együttműködés, amely a pánamerikai szolidaritás és a Monroe-elv jegyeit is magán viselte.6 Ez a kérdés egyáltalán nem szimbolikus jellegű volt: egy, az ENSZ védnöksége alatt működő szer­ vezet nem lehetett volna katonai szövetség, ugyanakkor az ENSZ Biztonsági Tanácsának hatálya, tehát potenciálisan szovjet vétóhatalom KETTŐS ÉVFORDULÓ

29

Az 1949 és 1953 között az USA külügyeiért felelős Dean G. Acheson

alá esett volna. Egy katonai szövetség létrehozása nem lett volna kitéve az intézményi vétó lehetőségének – azonban el kellett fogadtatni az amerikai törvényhozással.

George F. Kennan a kollektív védelem elvét már annak igen korai szakaszában ellenezte. Úgy vélte, ez csökkenti az USA mozgássza­ badságát, tovább ronthatja a szovjet–amerikai viszonyt, miközben az egész elképzelés alapjául szolgáló premissza megfordítása – vagyis például annak feltételezése, hogy adott esetben Luxemburg fogja majd megvédeni az Egyesült Államokat – egyenesen nevetséges. Kennan ellenvetései nyomán a „válaszcsapás” helyett7 egy sokkal fino­ mabb nyelvezettel megfogalmazott körülírás került be végül az 5. cikk szövegébe. Eszerint a válaszadó fél „egyénileg és a többi Féllel egyet­ értésben azonnal megteszi azokat az intézkedéseket – ideértve a fegyveres erő alkalmazását is –, amelyeket a békének és biztonságnak az északatlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart”. Kennan nemcsak a jogi nehézségek miatt, hanem stratégiai megfontolásból is ellenezte az eredeti szöveget, hiszen úgy vélte, nem feltétlenül a támadás helyén lehet a legjobban csapást mérni az ellenségre.8 A „riói formulának” ebben az esetben is a korábbihoz hasonló fontossága volt. Az előzőekben 30

KETTŐS ÉVFORDULÓ

már láttuk, hogy ez a formula egyrészt a szovjet vétó miatt volt meghatározó, másrészt viszont azért, mert az ENSZ támogatottsága ekkoriban még igen erős volt az USA közvéleményében.9 Fontos szempont volt az is, hogy a formula nem jelentett teljes kötelezettségvállalást arra, hogy szövetségeseinek megtámadása esetén Washing­ tonnak általános háborút kelljen indítania – csupán szoros stratégiai egyeztetést tett kötelezővé.

Sokan úgy gondolták, az „automatikus háborúba lépés” nem csupán stratégiailag nem helyes, de jogilag is veszélyes, hiszen érvénytelenítené a szenátus hagyományos jogköreit: az európaia­ kat összekötő brüsszeli szerződés IV. cikkének kötelező jellegével szemben a riói paktum 3. cikk így tehát plusz értékkel bírt.10 Az USA szenátusának külügyi bizottsága tüze­­ tesen megvizsgálta a kérdést, mielőtt azt sza­ vazásra bocsátották volna. A meghall­ gatáson a főbb támogatók egy, a külügyminisztériumban készült tájékoztató anyagra támaszkodva igyekeztek a szerződést „új generációsként” beállítani, vagyis olyannak, ami nem hasonlít azokra a régi, ódivatú európai szövetségi rendszerekre, amelyek már több világégéshez vezettek. Warren Austin szenátor például így nyilatkozott a külügyi bizottság előtt: „Az öreg veterán, a hatalmi egyensúly, az Egyesült Nemzetek létre­ho­zásával megkapta az obsitot. Az Egyesült Nemzetek népeinek e szervezet keretében a nem­zetközi szintű béke és biztonság megteremtése, a hatékony kollektív intézkedések érdekében tett egyesített erőfeszítései azt is jelentik, hogy a béke erői kerültek túlsúlyba. S ezzel a hatalmi egyensúly öregembere nyugdíjba vonulhatott.”11 Megállapodás született arról, hogy a NATO valójában nem is háborús vagy védelmi szövetség, hanem a béke szövetsége, így nem irányul senki, csakis az agresszió ellen. Ahogy Dean G. Acheson amerikai külügyminiszter a Szovjet­unióra célozva fogalmazott: „Azt hiszem, hogy annak az országnak, amely azt tartja, hogy a szer­ződés őellene irányul, eszébe kellene, hogy jusson a bibliai figyelmeztetés: A bűnös akkor is menekül, ha senki sem üldözi.”12 Az USA békeidőben hivatalosan nem kötelezhette el magát katonai szövetségekben. Bár a külügyi bizottság a szenátus elé utalta a szö-

vetség kérdését, hivatalosan is „fel kellett oldani” a szövetségektől való távolmaradás amerikai formuláját. Ennek az akkor igen ódivatúnak tűnő hagyománynak a fellazítását Arthur H. Vandenberg republikánus szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, mellesleg az 1948. évi amerikai elnökválasztás egyik befutó jelöltje végezte el. Vandenberg 1948 júniusában határozati javaslatot nyújtott be a kongresszushoz, ennek értelmében pedig lehetővé vált volna az USA számára, hogy békeidőben is képes legyen permanens katonai szövetséghez csatlakozni.13 Henry Kissinger Diplomácia című könyvében leírja, valójában milyen nehéz is volt meggyőzni az amerikai törvényhozókat arról, hogy az USA békeidőben is részt vehessen egy perma­ nens szövetségben.14 Végül az USA szenátusa 1948. június 11-én 82 : 13 arányban megszavazta a Vandenberg-határozatot, és ezzel lehetővé vált, hogy az USA is részt vállalhasson az európai védelmi szövetségben.

KI VÉD MEG KIT? Természetesen a szerződés elfogadása az amerikai elit körében sem ment egyszerűen. Az észak-atlanti szerződés kritikusai arra hivatkoztak, hogy ez elmérgesítheti az USA viszonyát a Szovjetunióval (minden országban „új Pearl Harborokat” teremthet), a liberális internacionalisták úgy gondolták, az USA ezzel visszatér a kollektív biztonságról az erőpolitikára, egyes konzervatívok szerint pedig feleslegesnek és provokatívnak tartották a szerződést.15 Ez utóbbi álláspontot képviselte George F. Kennan is, mivel úgy vélte, a NATO feleslegesen tereli el a gazdasági újjáépítésről a figyelmet, és félő, hogy tovább ronthatja a helyzetet a szovjetekkel szemben.

Nem támogatta a katonai szövetséget, helyette inkább eseti alapon megítélhető, de kiterjedt katonai segítségnyújtási programot látott volna szívesen. A katonai szövetség megvalósulása esetén pedig inkább a „súlyzókoncepciót” látta volna szívesen: eszerint a NATO-nak egy európai

Arthur H. Vandenberg szenátor (jobbra) Gerard Ford képviselővel (későbbi elnökkel) 1949-ben KETTŐS ÉVFORDULÓ

31

A NATO alapokmányának 1949-es aláírása

és egy amerikai szárnya is lett volna, ez pedig nagyobb mozgásteret teremtett volna az USA számára.16 Bár a Vandenberg-határozat után ezek az ellenérvek már nem estek akkora súllyal a latba, a szövegezés szintjén minden egyes szóért komoly csatákat kellett vívni. Mindez ráadásul nyáron történt, amikor szinte teljesen kiürültek a kormányépületek. Kennan emlékirataiban így írta le az ezt követő időszakot: „Az atlanti paktum tulajdonképpeni tárgyalásait elhalasztották, ha jól emlékszem, az 1948. őszi választások utánra. (Nekem ekkoriban úgy tűnt, hogy mindig mindent elhalasztottak, vagy azért, mert közeledtek a választások, vagy azért, mert úgy gondolták, a nemrég lezajlott választások nemsokára változásokat fognak hozni a kormányzati kinevezésekben.)”17 Természetesen a halasztásnak voltak pozitív hozadékai is, hiszen meg lehetett beszélni a szer­ ződés részleteit, át lehetett gyúrni a nyelvezetét, és el lehetett kezdeni az előkészítő munkát a többi tagállam parlamentjében is. Ezekben a hónapokban titkos munkacsoport látott munkához Washingtonban. Erre Theodore Achilles így emlékezett vissza: „Július elejétől szeptember elejéig minden munkanap találkoztunk. Ez még a légkondicionálás elterjedése előtt volt, 32

KETTŐS ÉVFORDULÓ

úgyhogy levettük a zakót, és úgy dolgoztunk.

Legtöbben már eleve tegeződtünk, a többiekkel pedig harmadnapra már szintén pertuba kerültünk. Semmit nem írtunk le. A NATO szellemisége ebben a munkacsoportban született meg, és Derick Hoyer Millar, a brit követ adta meg az alaphangot. Egy nap ugyanis egy nyilvánvalóan nonszensz dologra tett javaslatot. Ezt többen a leghatározottabb módon meg is mondtuk neki, és együtt kiokoskodtunk egy sokkal jobb megfogalmazást. Derick azt mondta, idézem: »Ezt az utasítást kaptam. Rendben, akkor elmon­ dom a külügynek, hogy felvetettem a kérdést, de ti lelőttétek, úgyhogy próbáljanak meg máshogy gondolkozni.« Meg is tette – innentől kezdve pedig ezt a rendszert követtük.”18 Kérdésként merült fel továbbá, hogy ki vehetne részt ebben a szövetségben, és hogy az Egyesült Államok pontosan milyen felelősséggel tartozna a tagok biztonságáért. George F. Kennan így emlékszik vissza a szövetségi tagságról folytatott vitákra: „A szövetség elsődleges céljáról való meggondolásaim mellett javasoltam: nehogy az legyen a politikánk, hogy részvételre bátorítunk olyan országokat, amelyek tulajdonképpen nem az észak-atlanti térség részei. Ez az elv, ha elfogadják, természetesen kizárta volna Görögországot és Törökországot, és talán még Olasz-

országot is. Ez azért volt fontos, hogy még a látszatát is elkerüljük bármi olyasminek, amit a szovjet vezetők az országuk elleni agresszív bekerítő mozdulatnak tekinthetnek.

Igaz, hogy a görög és török rezsimek antikommunisták voltak. De veszélyes precedensnek tartottam, hogy ezt és csakis ezt szabjuk a szövetséghez való csatlakozás feltételéül. Nem lehet­ tek alkalmasak a tagságra – főleg nem a török kormány –, már csak azon az alapon sem, hogy nem egyeztek a nézeteink a demokráciáról és az egyéni szabadságról. Valóban, ezt aligha említhetjük kritériumként, ha Portugália felvételére gondolunk. A tagság egyetlen józan feltétele a földrajzi helyzet. Ez volt az egyetlen, ami nem félreérthető, és világosan bemutatható úgy, hogy a feltételnek kizárólag védelmi dimenziói vannak.

A mai napig nem látom más okát Görögország és Törökország felvételének, mint azt a mi oldalunkon vagy inkább bizonyos kormányzati körök oldalán jelentkező igényt, hogy katonai támaszpontokat tartsunk fenn náluk; és nagyon sajnálatosnak tartom, hogy engedtünk ezeknek az impulzusoknak.”19 Amikor azonban a már eleve egyeztető Ka­ nada, USA és az európai ötök (Nagy-Britannia, Franciaország és a Benelux államok) kiegé­ szültek Olaszországgal, el kellett dönteni, hogy mi legyen a gyarmati területek sorsa. Nyilvánvaló volt, hogy nem lehet minden tengerentúli területet egy­ féleképp kezelni: az ún. atlantióceáni lépőkövek, így például az Azori-szigetek más elbírálás alá estek, mint Francia-Afrika.

Azonban voltak vegyes esetek is: Algéria ugyanis a francia alkotmány értelmében az ország szerves része volt, bár sem biztonsági, sem kulturális szempont­ ból nem tartozott Franciaországhoz. A franciákon kívül egyébként is minden európai hatalom beleegyezett abba, hogy a NATO nem jelentheti a gyarmati uralom fenntartásának eszközét. Végül az a megállapodás született, hogy Algéria alkotmányos jogaira való tekintettel a szerződés hatálya alá esik, míg a többi gyarmati terület nem. A lépőkövek szintén a szerződés hatálya alá estek, ám itt kénytelen volt veszteséget is el­köny­velni a szövetség: Írországot hatalmas lépőkőnek tekintették, ám az írek csak a hat ulsteri megye visszaszol-

John Dewey „Jack” Hickerson, az Európai Ügyek Iro­d á­ jának vezetője

gáltatása után lettek volna hajlan­dóak csatlakozni a NATO-hoz, így végül nem született megállapodás velük.20 Az utolsó simítások megtétele során sor került a szövegezés további finomítására és a preambulum megírására. Achilles visszaemlékezése szerint a főszövegező, Jack Hickerson az „omahai tejesemberhez” próbálta igazítani a szerződés nyelvezetét: „[Jack úgy vélte,] a szerződés legyen rövid, egyszerű és rugalmas, hogy minél nagyobb szabadságot biztosítson a szervezet kialakítása, fejlődése és az előre nem látható helyzetekhez való alkalmazása során. Idejekorán találkozott egy újságírói megjegyzéssel, miszerint a szerződéseket olyan nyelven kellene megfo­gal­mazni, hogy az omahai tejesember is megértse. Ezután bárki bármilyen javaslatot tett valami komplikált nyelvi fordulatra, Jack mindig figyel­mez­tette az omahai tejesemberre, így ő lett a felelős a szerződés stílusáért. A szövegezés Hickerson egyszemélyes alakítása volt.”21 A pream­bulum megfogalmazását a szövegezési munka legvégére tartogatták, és már előre minden aláíró féltől kértek be ötleteket, hogy mi álljon a dokumentum elején. A végleges forma ismert, de említésre méltó a holland javaslat, amit Eelco van Kleffens KETTŐS ÉVFORDULÓ

33

nagykövet jegyzett. Eszerint a bevezetés rend­ kívül rövid lett volna, mivel csak annyit tartalmazott: „Kedves Joszip!”, Sztálin elvtársra utalva.22 Mindez természetesen ellentmondott a szerződés senki ellen nem irányuló szellemi­ségének, úgyhogy nem került be a szövegbe. De Sztálin emlegetése még akkor is jogos, ha elhisszük, hogy a NATO születésétől fogva egy senki ellen nem irányuló, a hagyományostól eltérő jellegű szövetség. A hidegháború elején Sztálin legfőbb stratégiai reményét ugyanis azt a lenini tétel képezte, hogy a kapitalizmus belső feszültségei felszínre fognak bukkanni, és a Nyugat soha nem lesz egységes. John Lewis Gaddis szavaival azonban Sztálin „tudományos elmélete összeütközött azzal az érzelmi valósággal, hogy a kapitalisták – és még más kommunisták is – jobban féltek a Szovjetuniótól, mint a kapitalisták egymástól. Kennan azt mondta, innentől kezdve az amerikaiaknak nincs más dolguk, mint várni, hogy egy szovjet vezető felismerje ezt a tényt, felhagyjon az ország forradalmi-imperialista ambícióival, és átformálja a Szovjetuniót a nemzetközi rendszer elégedett tagjává.”23 A történelem mindezt, még ha sokkal később is, de alaposan igazolta.

6

Lawrence S. Kaplan: NATO 1948. The Birth of the

Transatlantic Alliance. Rowman & Littlefield Publishers, New York, 2007. 22.

7 Interview with Theodore Achilles, 35.

8 Interview with Theodore Achilles, 35.

9 Karl K. Schonberg: The evolution of American attitudes toward the Atlantic alliance: Continuity and change from the Washington treaty to NATO enlargement. European Security.

2000/4. 5.

10 Kaplan, 116, 205–206.

11 Henry Kissinger: Diplomácia. Panem-Grafo, Budapest, 1994. 443.

12 Kissinger, 445.

13 Fischer Ferenc: A kétpólusú világ, 1945-1989. Dialóg Campus kiadó, Budapest–Pécs, 2014., illetve Molnár Anna: Az Európai Unió külkapcsolati rendszere és eszközei. A külkapcsolatoktól a kül-, a biztonság- és védelempolitikáig.

Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018. 45–49.

14 Kissinger, 441–445.

15 Schonberg, 5–7.

16 Kaplan, 115–117.

17

George F. Kennan: Memoirs. Atlantic-Little, Brown,

Boston. 1967. 413.

18 Interview with Theodore Achilles, 28–29.

19 Kennan, 411.

20 Interview with Theodore Achilles, 58–62.

21 Interview with Theodore Achilles, 37–38.

22 Interview with Theodore Achilles, 57.

23 John Lewis Gaddis: Grand Strategies in the Cold War. In:

HIVATKOZÁSOK

The Cambridge History of the Cold War, Vol. 2. Crises and Détente. Szerk: Melvyn P. Leffler – Odd Arne Westad.

Cambridge University Press, Cambridge, 2010. 7.

1

Michael J. Green: By More Than Providence. Grand

Strategy and American Power in the Asia Pacific since 1783.

Columbia University Press, New York, 2017. 194–197., illetve John Lukacs: A második világháború öröksége. Európa Kiadó, Budapest, 2011.

2 Melvyn P. Leffler: The emergence of an American grand strategy. In: The Cambridge History of the Cold War, Vol. 1.

Origins. Szerk.: Melvyn P. Leffler – Odd Arne Westad.

Cambridge University Press, Cambridge, 2010. 72–73.

3 Andrew M. Johnston: The construction of NATO’s medium term defence plan and the diplomacy of conventional strategy, 1949–50. Diplomacy & Statecraft. 2001/2. 79–84.

4 Oral History Interview with Theodore Achilles. Truman Presidential Library and Museum. <https://bit.ly/2KWMyh6 > Hozzáférés: 2019. április. 1. 8–9.

5 Interview with Theodore Achilles, 12–13.

34

KETTŐS ÉVFORDULÓ

A NATO AZ IRÁNYKERESÉS ÉVTIZEDÉBEN Hevő Péter

A Mihail Gorbacsov nevével fémjelzett szovjet átalakulás hatására az 1980-as évek második felében a keleti blokk államainak többségében elindult egyfajta destabilizáció, amelynek egyik ikonikus pillanata a berlini fal leomlása volt. Az 1989–1990-es közép- és kelet-európai események gyors alakulásán túl azok békés lefolyása is sokakat meglepett. „A megosztottság és a feszültség kora Európában véget ért. […] Európa megszabadult a múlt örökségétől”, állt az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet tagjainak államfői által elfogadott Párizsi nyilatkozat az új Európáért című dokumentumban.

A NATO hidegháborús győzelmét talán semmi sem szimbolizálhatná jobban a Varsói Szerződés 1991. július 1-jei prágai felbontásánál, illetve a Szovjetuniónak még ugyanazon év decemberében végbement szétesésénél.

Egyik legfőbb céljának elérésével a NATO gyakorlatilag elveszítette legitimációs bázisát, és sokakban felmerült a kérdés: van-e értelme vagy egyáltalán létjogosultsága továbbra is fenntar­ tani a katonai szövetséget, vagy hidegháborús ellenfelével, a Varsói Szerződéssel együtt meg kellene szűnnie? A korántsem alaptalan kérdés ellenére a tagállamok egységesek voltak a további fennállás szükségességét illetően, hiszen egy olyan óriási, bürokratikus intézményről volt szó, amely bár elsősorban a szövetség territó­riu­ mának védelmére szolgált, a konfliktusok megol­ dásában politikai funkciókkal, transzatlanti viszony­ latban pedig integráló erővel is bírt. Az akarat tehát megvolt, már csak a valódi tartalom hiányzott. Ehhez azonban a NATO „szerencsé­ jére” néhány nagyra törő diktátor és eszkalálódó polgárháborúk sora biztosította a muníciót – gondoljunk csak például Kuvait Irak általi megszállására vagy a balkáni helyzetre.

Miután a Szovjetunió és befolyási övezete szétesett, a világ különböző pontjain létrejött hatalmi vákuumokban egy sor új kockázati tényező

Izland 3700

Norvégia 36 000

Egyesült Királyság 320 000 NSZK, Dánia, Benelux államok 1 084 200

Szovjetunió 2 900 000

NDK, Lengyelország, Csehszlovákia 1 060 000 Magyarország, Románia, Bulgária 480 000

Franciaország 500 000

Portugália 200 000 Spanyolország 9000

Olaszország 410 000 Görögország, Törökország 670 000

A NATO és a Varsói Szerződés tagállamai és csapatainak száma az 1970-es években

jelent meg: regionális középhatalmi törekvések, etnikai válságok, tömegpusztító fegyverek ellen­ őrizetlen elterjedése, a nemzetközi terrorizmus előretörése. Ehhez a helyzethez alkalmazkodni kellett, és el kellett felejteni a hidegháború idején megfogalmazott stratégiai koncepciókat, miközben szükségessé vált a szövetség politikai és stabilizáló szerepének erősítése, valamint a nukleáris háborúkra felállított haderők átszervezése is. Ebben a folyamatban – az 1990-es évekre levetítve – lényegében az 1991-es római stratégiai koncepció volt a kiindulópont, a végpont pedig a NATO fennállásának 50. évfordulója apropóján megtartott washingtoni csúcstalálkozó; 1999. április 24–25-én ugyanis ez utóbbin fogad­ ták el a szervezet új, átdolgozott és módosított stratégiai koncepcióját. A két időpont között eltelt közel egy évtized alatt a szövetség a következő területekre helyezte a hangsúlyt, és ezek kapcsán alakultak ki a legélesebb viták: KETTŐS ÉVFORDULÓ

35

1. A szövetségen belül az „európai vonal” növelése, illetve ezzel együtt az Egyesült Államok tehermentesítése.

2. Terjeszkedés és bővítés Közép- és KeletEurópa irányába, együttműködés a szövetséggel határos államokkal.

3. Az ENSZ, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet/Európai Bizton­ sági és Együttműködési Szervezet (EBEÉ/ EBESZ) mandátumai adta lehetőségek kihasználása, vagy – ha a helyzet úgy kívánja – akár ezen mandátumok nélkül is beavatkozás bizonyos területeken.

A következőkben a fenti három téma mentén követjük végig, hogyan alakult át a NATO, és hogyan tért új utakra a negyven éven át megszokottakhoz képest.

UNCLE SAM ELENGEDI EURÓPA KEZÉT? A hidegháború utáni egyik legfontosabb lépés az egykori ellenséggel való formális kibékülés volt.

1990 nyarán a NATO tagállamainak állam- és kormányfői különböző találkozókon a Szovjetuniónak és a kelet-európai országoknak „a barátság és együttműködés kezét” nyújtották. Az 1990. júliusi londoni nyilatkozat felvetette, hogy amennyiben a szovjet csapatok kivonulnak Kelet-Európából, és a kívánt módon csökkentik fegyverzetüket, a NATO is átalakítja az Európában állomásoztatott haderejét. Ennek eredményeképp egy évvel később lefektették a haderők átalakításának új irányvonalait. Ennek legfőbb elemei így foglalhatók össze: a hagyományos erők méretét a lehető legalacsonyabbra csökken­ tették, és az azonnali és gyorsreagá­lású alakulatokra, valamint a szövetséges csapatok szorosabb együttműködésére helyezték a hangsúlyt.

A leszerelési láz a többi között a nukleáris fegyverek tekintetében volt a legszembetűnőbb, hiszen nukleáris hadászati eszközeinek mennyiségét az Egyesült Államok például két hullámban összesen 70%-kal csökkentette.

Az 1991. novemberi stratégiai koncepció kie­mel­ ­ten fontosnak tartotta az önálló európai védelmi képesség, identitás és a többnemzetiségű európai katonai struktúrák létrehozását. Emögött érez­hetően az Egyesült Államok abbéli elgondolása állt, hogy a Varsói Szerződés megszűné­­36

KETTŐS ÉVFORDULÓ

A NATO 1991-es római értekezlete

sé­vel eljött az ideje a transzatlanti szövetségen belüli erőviszonyok, jogok és kötelességek átgondolásának, a kártyák újrakeverésének.

A lépések tétje az volt, hogy a viszonylag nyugodt Európában az amerikaiakat némiképp teher­ men­tesítsék, úgy, hogy támaszpontjaik közben továbbra is a kontinensen maradhassanak. Ez tehát még nyomokban sem hasonlított az első világháború utáni „visszavonulásra”, az 1920-as, 1930-as évek jól ismert izolacionizmusára.

Az is felmerült, hogy a már évtizedek óta lé­nye­gé­ben fantomszervezetként működő Nyugat-európai Uniót (NYEU) újjáélesszék. Ennek érdekében főként a franciák és a spanyolok kardoskodtak. Ahogyan azonban az lenni szokott, hamarosan megjelentek az európai önállósodás ellenzői is. Ők voltak azok, akik szerint az európai biztonság- és védelmi politika, valamint a szoros transz­ atlanti szövetség egymással párhuzamosan nem létezhetnek, tehát a NATO európaizálódása egyben annak gyengítését is jelentené.

A következő években az európaiak igyekeztek eloszlatni ezeket a félelmeket, a NATO védelmi költségeihez való hozzájárulásuk folyamatosan nőtt – az amerikai szkepszis azonban továbbra is érez­hető maradt. Ennek leküzdésében jelentett nagy előrelépést az Észak-atlanti Tanács 1996-ban elfogadott CJTF (Combined Joint Task Force)-koncepciója, eszerint ugyanis az európaiak a szö­ vetség perifériáján jelentkező konfliktusokat az amerikaiak nélkül is rendezhették. Ez lénye­gé­ben kompromisszumos megoldásnak tekinthető, hiszen látszólag kialakult az európai védelmi identitás, ez azonban nem ásta alá a transzatlanti kapcsolatokat, mivel a NYEU

bevetéseihez és a szövetség integrált fegyveres erőinek használatához a NATO tanácsának áldá­ sára is szükség volt. A számtalan erőfeszítés ellenére a Nyugat-európai Unió végül sikertelen próbálkozás maradt, és önállóan soha nem indított katonai akciót, tehát a NATO-nak nem kellett tartania egy új konkurens felemelkedésétől.

KELETI EXPANZIÓ – HÁBORÚ NÉLKÜL Amikor Mihail Gorbacsov a legendás 1990. júliusi kaukázusi tárgyalásokon Helmut Kohlnak áldását adta az újraegyesített Németország NATO-tagsá­ gára, az nem csupán a német egyesülési folyamat szempontjából számított kulcspillanatnak, de ha úgy nézzük, a NATO keleti terjeszkedésében is áttörést jelentett. A keleti blokk államai közül az egykori NDK találta magát elsőként a másik oldalon, még ha csak az NSZK-ba olvadásának egyik mellékhatásaként is. Egy évvel később, épp a Szovjetunió szétesésének pillanatában, 1991. december 20-án tartotta meg a NATO az Észak-atlanti Együttműködési Tanács alakuló ülését, ezen pedig elfogadták a „párbeszédről, partnerségről és együttműködésről” szóló nyilatkozatot. A Varsói Szerződés egykori tagállamai számára ez már többet jelentett a ko-

rábbi nyilatkozatoknál, és az 1992 márciusától következő hónapok során az egykori szovjet tagköztársaságok is bekerültek az említett tanácsba. Innentől kezdve már sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb a szervezet keleti terjeszkedése is bekövetkezik.

Annak ellenére, hogy az Észak-atlanti Tanács 1994. decemberi zárónyilatkozatában hivatalosan „várta és üdvözölte” a szervezet keleti bővítését, ennek nem minden tagállam örült. A franciák aggodalommal tekintettek az elhamarkodottnak gondolt keleti terjeszkedésre, mivel úgy gondolták, az nem szüntetné meg a régió instabilitását, csak új problémákat teremtene, akár a szervezeten belül is. Németországban pedig az orosz érdekekre igyekeztek tekintettel lenni, és a Kohlkormány inkább elengedte volna a bővítés ügyét, ha annak a megbízható orosz partner elveszítése lett volna az ára.

A Clinton-kormány végül mégis végigvitte aka­ ratát nem túl lelkes partnerein, illetve a tiltakozó Oroszországon, noha a bővítés kockázatairól, költségeiről és várható eredményeiről még az Egyesült Államokban is megoszlottak a véle­ mények. 1995 szeptemberében lefektették az új tagok belépésének feltételeit, majd miután

Az 1991-ben megalapított Észak-atlanti Együttműködési Tanács utódjaként 1997-ben létrehozott Euro-atlanti Partnerségi Tanács tagállamai KETTŐS ÉVFORDULÓ

37

A NATO 50. évfordulóján tartott washingtoni csúcstalálkozó

Oroszországot igyekeztek némileg kompenzálni, a Vladimír Mečiar vezette Szlovákia nélküli viseg­ rádi államok meghívást kaptak a csatlakozásra.

Egy Bill Clintonnak címzett nyílt levélben számtalan amerikai értelmiségi, politikus és magas rangú tiszt – köztük Sam Nunn, Robert McNamara és Paul Nitze – tiltakozott a bővítés ellen, de 1999-ben Csehország, Lengyelország és Ma­ gyarország végül felvételt nyert a szervezetbe, a folyamat pedig a következő évtizedben sem állt meg. A történészek körében a mai napig vita tárgya, hogy a NATO megszegte-e ígéretét, illetve hogy 1990-ben a nyugat-európai és az amerikai politikusok részéről elhangzott-e egyáltalán bármiféle ígéret vagy utalás azzal kapcsolatban, hogy az egykori keleti blokk államait nem csalogatják a szervezetbe. Mindenesetre a mai orosz politikai elit kommunikációjában visszatérő elem a NATO indokolatlan és számukra fenyegető keleti expanziója, amely rendszerint a Nyugat szavahihetőségének kétségbe vonásával párosul. ÚJ KORSZAK AZ OUT-OF-AREA POLITIKÁBAN A NATO 1990-es években lezajlott átalakulásának talán leginkább látványos eleme a szervezet 38

KETTŐS ÉVFORDULÓ

saját területén kívül végrehajtott bevetéseinek mind gyakoribbá válása volt. Ebben a folyamatban a második öbölháborúnak nevezett 1991-es fegyveres konfliktus játszott fontos szerepet, ugyanis Szaddám Huszein „megleckéztetése” során a Szovjetunió meglepően együttműködőnek bizonyult, az Irak ellen alakult koalíció pedig gyors és hatékony fellépést tudott felmutatni.

A győzelem hatására sokakon egyfajta hurráoptimizmus lett úrrá, és szinte irreális elvárások születtek az ENSZ jövőbeni szerepét illetően. Az új világban olyan globális kollektív biztonsági zónát képzeltek el, amelyben a világszervezet különböző eszközökkel minden, a rendszernek vagy a rendszer mechanizmusainak ellenszegülő tagra nyomást gyakorolt volna, a NATO pedig egyfajta segédszervezetként funkcionált volna.

Az említett tényezők ellenére egy ideig nem tör­ tént elmozdulás a NATO korábbi out-of-area politikáját illetően, mivel a szervezeten belül és kívül is sokan úgy gondolták, hogy semmi szükség sincsen a szövetség feladatainak újradefi­ niálására, illetve akciórádiuszának kibővítésére.

A tagok egy része attól tartott, hogy az új mis�sziók gyengítenék a NATO-n belüli kohéziót, mások pedig attól féltek, hogy a túlzott szerepválla-

lás rossz hatással lenne a Szovjetunió, annak felbomlása után pedig az egykori nagyhatalom utódállamainak belpolitikai folyamataira. 1992 és 1995 között azonban kiderült, hogy igenis számolni kell a szövetséges területen kívüli akciókkal, és az ezektől való ódzkodástól és részleges elutasítástól mindössze hét évnek kellett eltelnie odáig, hogy a NATO az évezred végén több ezer katonát állomásoztasson Bosznia-Hercegovinában, valamint oroszlánrészt vállaljon a Jugoszlávia elleni erőteljes légicsapásokban is.

Erre a folyamatra nagy hatással volt a délszláv háború, hiszen az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 1992-től kezdve egyre inkább belekeveredett a boszniai krízisbe. A számtalan elhibázott terv, lassú döntéshozatal és a be nem avatkozás következtében olykor népirtásig fajuló konfliktus hatására az ENSZ presztízse néhány év leforgása alatt komoly károkat szenvedett. Az 1995-ig terjedő időszakban a NATO szerepe a balkáni helyzet kezelésében egyre inkább nőtt (a szövetség vállalta, hogy az Adrián haditengerészeti megfigyelést végez, Bosznia-Hercegovinában pedig ellenőrzi a repülési tilalmi zónákat), az ENSZ megfelelő kényszerítő eszközeinek hiányát látva pedig békefenntartó missziójának olyan új formát adott, hogy az a háborúba való belenyúlás révén ki tudja csikarni a békét.

A szervezet alapítása után negyvenhat évvel, 1995 szeptemberében indította meg első katonai intervencióját, ekkor ugyanis légitámadásokat intézett a boszniai szerb erők ellen, ezzel pedig jelentősen hozzájárult a daytoni egyezmény megszületéséhez. A boszniai háborúban való viszonylag sikeres részvétel után a NATO eljutott a teljesen független out-of-area politi­ káig: ez az egykori Jugoszlávia ENSZ-mandátum nélkül, 1999 márciusában végbemenő bombázásában csúcsosodott ki. A korábbi reményekkel szemben tehát az évtized végére a NATO nem a világcsendőr ENSZ egyik segédseriffjének jelmezét öltötte magára, hanem sokkal inkább a lejáratódott világszervezet helyét átvéve a nyugati világ egyetlen komolyan vehető és megfelelő kényszerítő eszközökkel rendelkező szövetségévé vált, amely – ha érdekei úgy diktálták – akciói során az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásához sem feltétlenül ragaszkodott.

ÖSSZEGZÉS Talán nem volt olyan ember a világon, aki a NATO fennállásának 40. évfordulóján, 1989 áprilisában megjósolhatta volna, hogy a szervezet a következő tíz évben milyen elképesztő, radi­ kális átalakuláson megy keresztül. Hiszen akkor még az USA mellett saját szövetségesi rendszerét dominálva a Szovjetunió is ott állt szuper­ha­ talomként – ám a keleti blokk hamarosan ös�szeomlott, a Szovjetunió pedig tizenöt országra esett szét. Annak ellenére, hogy Németország újraegyesült, az új német állam nem jelentett valódi kockázati tényezőt, így az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom, a NATO pedig a legerő­sebb katonai szövetség. Oroszország fokozatosan elveszítette befolyását Közép- és Kelet-Európában, a NATO pedig elérkezettnek látta az időt a „vörös vonal” át­lé­ pé­ sére, és új tagok felvételével belekezdett a keleti terjeszkedésbe. Mindemellett a poszthidegháborús korszak új kihívásaira válaszul megfogalmazta átdolgozott stratégiáját, majd a hadsereg átszer­ v ezését rögtön tesztelhette is a szövetség perifériáján, a Balkánon. A délszláv háborúban való kezdeti óvatos fellépését 1995-ben olyan offenzív politika váltotta, amely­ ­nek komoly szerepe volt a boszniai konfliktus lezárásában. Az ekkor nyert bizalmi tőke hatására végül az sem járt komolyabb követ­kez­mé­nyek­ kel, hogy 1999-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalma­zása nélkül, tehát a nemzetközi jog szempontjából igencsak ingatag talajon állva, légicsapásokat indított az egykori Jugosz­ lávia ellen.

KETTŐS ÉVFORDULÓ

39

ANTALL JÓZSEF ÉS A NYUGAT Nyári Gábor1

Antall József politikájának meghatározó eleme volt, hogy Magyarországot – és a szovjet iga alól felszabaduló közép-európai régiót – mind politikai, mind gazdasági értelemben fel kívánta zárkóztatni a Nyugathoz. 1991 végére a világ úgy tekintett Magyarországra, mint egy stabil, nyugati típusú demokráciára. Ebben nagy szerepe volt a miniszterelnöknek, mivel ő felszólalásai és intézkedései mellett hivatalos látogatásokat tett Németországban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Hollandiá­ ban, Olaszországban, a Vatikánban, az Európai Parlamentben, az Európa Tanácsban és a brüs�szeli NATO-központban is.2 AMERIKAI–MAGYAR KAPCSOLATOK Az Egyesült Államok szerette volna kihasználni a keleti blokk szétesését, és megerősíteni pozícióit a kelet-közép-európai térségben. Az amerikai külügy Magyarországot, Lengyelországot és Csehszlovákiát tekintette a régió demokratikus szempontból leginkább fejlett országainak, így velük kívánt szorosabb politikai, gazdasági és katonai szövetséget kialakítani, és nekik kívánt komolyabb támogatást nyújtani.3 Magyarország térségen belüli vezető szerepét jól mutatta, hogy Antall volt az első kormányfő, aki 1990 októberében hivatalos látogatást tehetett az Egyesült Államokban. Zwack Péter washingtoni nagykövet már az út szer­vezésekor feljegyezte: „Az Egyesült Államokban kialakuló új Magyarország-képet és a kétoldalú kapcsolatok pers­ pek­tíváit nagymértékben befolyásolja az a jelen­ tős politikai út, amelyet hazánk a parlamenti választások óta az USA által is elismerten megtett […] Miniszterelnökünk külföldi láto­g atásait, különösen a küszöbönálló amerikait annak a bizonyítékaként értékelik, hogy Magyarország kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik a nyu­ gati világgal és az USA-val. [...] Úgy tekintik, hogy […] a kelet-európai országok között Ma40

KETTŐS ÉVFORDULÓ

gyarország tette meg a legnagyobb utat. Emellett hazánkat még az emberi jogok élharcosaként is kezelik.”4 Az – elsősorban gazdasági és támogatási – részletekről a két fél szakpolitikusai egyeztettek, míg Antall számára az elvi és koncepcioná­ lis ügyek tárgyalása maradt. Az 1991. október 18-án George H. W. Bush amerikai elnök és közte lezaj­lott találkozó mérföldkő volt a magyar–amerikai kapcsolatok újrarendezésében.

A két ország közötti, szinte az egész 20. századot végigkísérő feszült, több esetben ellenséges viszony barátivá alakult. Bush és Antall több kedvezményt tettek egymás országa felé; ezek közül a legjelentőseb­b ek az amerikai gazdasági segítségnyújtásról, a kelet-középeurópai térség felzárkóztatásáról, valamint a két ország polgárainak jelentős utazási kön�nyítéseiről szóltak. 5 A legfontosabb jelzés azonban az volt, hogy Bush az egykori keleti blokk országainak vezetői közül Antallt fogadta elsőként, Magyarországot fejlett nyugati típusú demokráciaként kezelte, ráadásul a két vezető kezdettől fogva barátian viszonyult egymáshoz. A jó személyes és politikai kapcsolat Antall egész kormányzása alatt megmaradt, és az ekkor lefek­ t etett alapok a mai napig meghatározóak.

Azt azonban nem tudhatjuk pontosan, hogy Bush gesztusa mennyiben szólt Antall sze­m élyé­n ek, Magyarország akkori állapo­tának, illetve men­ nyiben köszönhető korábbi, 1989. július 11–13. közötti látogatásának. Bush volt az első olyan amerikai elnök, aki hivatali ideje alatt Magyarországon járt, rövid látogatása pedig két meghatározó momentumot is tartalmazott. Kevésbé ismert, hogy az elnök a Vasas pasaréti sportpályáján négy kilométert kedélyesen együtt futott az ott edző magyar fiatalokkal,6 továbbá a tiszteletére rendezett fogadások alkal­ mával találkozott MSZMP-s és ellenzéki veze-

George H. W. Bush Antall Józsefnek küldött üdvözlőkártyája

tőkkel is, Antall-lal azonban ekkor még nem.7 Az ikonikus pillanat pedig az volt, amikor a Kossuth téren több ezer ember előtt széttépte előre megírt beszédét, és spontán szavakkal szólt a tömeg­ hez.8 Nyilvánvalóan ezek a személyes élmények is befolyással voltak Magyarországgal kapcso­ latos politikájára.

Mindemellett Bush és Antall közeli kapcsolatát jól mutatja két forrás: A State Department, vagyis az Egyesült Államok külügyminiszté­ riuma nem sokkal Antall amerikai útja után felajánlotta, hogy a magyar miniszterelnök Washington­ b an részesüljön gyógykezelésben, illetve hogy ugyanebből a célból amerikai szakorvosokat küld Budapestre. 9 Ezenkívül Bush 1993. január 13-án, hivatali leköszönések időszakában személyes hang­ v ételű levelet is írt a miniszterelnöknek:

„Kedves József! […] szeretném megköszönni együttműködését és az elmúlt években nekem nyújtott hatal­mas támogatását […] Egymás mellett álltunk számos nehéz történelmi helyzetben: Magyar­ország át­ala­ ­kulásának kezdetén, az Öbölháborúban, a Szov­­ jetunió összeomlásakor és most, a volt Jugosz­ lávia válságánál és a szomáliai éhezés idején.

Ezen események során az Ön határozott kiállása, őszinte és bölcs taná­csai nélkülözhetetlenek voltak számomra és az egész világ számára […] fáradhatatlan energiával és elhivatottsággal új magaslatok felé vezette Magyarországot […] Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ezen jelentős átalakulás során segítséget nyújthattam Önnek. Ez volt elnökségem egyik legemlékezetesebb élménye.

A lehető legjobbakat kívánom Önnek, barátom.”10 KETTŐS ÉVFORDULÓ

41

MAGYARORSZÁG AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEKHEZ VEZETŐ ÚTON Antall az Egyesült Államok mellett folyamatosan nagy figyelmet fordított Nyugat-Európára is.

Egy Németországban tartott előadásán már az 1990-es választások előtt kifejtette a legfőbb magyar célokat és lehetőségeket az európai integrációval kapcsolatban: „A magyar politikában egyetértés van a tekintetben, hogy rögtön a választások után lépjünk be az Európa Tanácsba. Ennek előfeltétele, hogy szabad választásokat rendezzünk. A legszorosabb kapcsolatokra, a legszorosabb viszonyra törekszünk az Európai Közösséggel. Nézetünk szerint 1992 után az Európai Közösség bővítése és Magyarország csatlakozása következhet.”11 Antall jól látta, hogy Magyarország felzárkóztatásának kulcsa a két vezető nyugat-európai állammal, Franciaországgal és az NSZK-val – később pedig az egyesült Németországgal – való kapcsolatokban rejlik.

A miniszterelnök – bár igyekezett minden vezető politikussal jó kapcsolatot kialakítani – elsősorban Helmut Kohl kancellárban lelt harcos­ társra és barátra. Annak, hogy Antall leginkább az NSZK-val kereste a jó viszonyt, több oka van, és ezek között nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberi tényezőt sem. A kormányfő történész­ ként tisztában volt a magyar–német kapcsolatok múltjával, a geopolitikai és gazdasági viszonyokkal, de a német orientációban ezenkívül az is jelentős szerepet játszhatott, hogy Antall kitűnően beszélt németül, számos tanulmánya jelent meg ezen a nyelven, és orvostörténészként is jó kapcsolatot ápolt német kollégáival, miután 1974-től kezdődően rendszeresen utazott az NDK-ba.12 A Külügyminisztériumon belül pedig már 1990 májusában létrejött egy német munkacsoport azzal a feladattal, hogy Magyarországot felkészítse a két német állam egyesítésére.13 Antall és Kohl ugyancsak 1990 májusában találkozott először, nem sokkal később pedig a miniszterelnök személyes hangvételű levelet írt a kancellárnak. Ebben, miután gazdasági segítséget kért a német politikustól, Antall a következő sorokkal búcsúzott tőle: „Végül örömmel ismételhetem meg, hogy berlini megbeszéléseink alapján már be is jelenthettük 42

KETTŐS ÉVFORDULÓ

Horváth István nagykövet úr kettős akkreditá­lá­ sát Bonnon kívül Berlinben, és ezzel kifejezésre juttathattuk a két német állam egységes kezelését a magyar diplomáciában. Bízunk benne, hogy ezzel jó precedenst teremtettünk más államok részére is.”14 Magyarország és az újraegyesülő Németország vezetői hamar ráébredtek, hogy a két államnak mekkora szüksége van egymásra. Németország­ nak szüksége volt arra a nemzetközi elismerésre, amelyet Magyarország elsők között biztosított számára, a magyar gazdaságnak pedig szüksége volt az erős felvevőpiacra. A Parlamentben 1990 decemberében elmondott beszédében Antall külön is méltatta az NSZK-t: „Van egy olyan ország – a Német Szövetségi Köztársaság –, amelyik egy virágzó gazdaság mellett is, a hozzá csatolódott keleti tartományok­ kal, világossá tette, hogy még a jómód és gazdagság, a hatalmas gazdasági potenciál esetén is micsoda titáni feladatokat jelent a keleti tartományok talpra állítása, működőképessé tétele, a tulajdonviszonyai átalakítása, a beruházások biztosítása, a nem működő intézményrendszer és infrastruktúra átalakítása! És mindez egy olyan hatalmas gazdasági erővel, amilyen Kelet-KözépEurópa minden más térségében hiányzik; egy olyan Németországgal, amelyik azt is megteheti, hogy gyors segélyben részesítheti a szovjetunióbeli éhező tömegeket!”15

Antall József és Helmut Kohl

Antall József José María Aznar spanyol (bal szélen), Jacques Chirac francia (középen) és Václav Klaus cseh politikus (jobbról a második) társaságában 1993-ban

Kohl és Antall időközben közeli barátságba ke­ rültek egymással. A kancellár 1992. április 8-án Antall 60. születésnapja alkalmából írt levelében a következő üzenetet küldte a miniszterelnöknek: „Remélem és kívánom Neked, hogy az átalakulás e történelmileg kiemelkedő időszakában továbbra is változatlan energiával és sikerrel tudd szolgálni országodat.”16 Kohl még bő egy évtizeddel Antall halála után is meleg szavakkal emlékezett meg egykori kollégájáról és barátjáról, kiemelve a miniszterelnök német újraegyesítésben játszott szerepét: „Mi, németek, azt is nagyra értékeljük, hogy Antall József Németország újraegyesítését kezdettől fogva feltétel nélkül támogatta. Az ő nagyjelentőségű személyes hozzájárulását a német egység újrateremtéséhez nem felejtettük el. Úgy tartjuk meg őt emlékezetünkben, mint a demokrá­ cia és a szabadság szenvedélyes harcosát, mint nagy magyar hazafit és mint meggyőződéses európait. Mindazért, amit tett, és amire törekedett, köszönettel tartozunk neki, és megőrizzük emlékezetünkben.”17 Bár nem volt ennyire szoros a kapcsolat, Antall jó viszonyt ápolt François Mitterrand francia köztár­ sasági elnökkel is. Amikor Mitterrand

1990. január 18–19-én Magyarországon járt, egy villásreggeli során találkozott Antall Józseffel és több más ellenzéki politikussal is. A megbeszé­ lésen szóba került a határon túli magyar kisebbség helyzete is. Nem ismert, hogy pontosan miről egyeztetett Mitterrand és Antall – akit ekkor Párizsban a politikai elit jelentős része már a következő magyar miniszterelnökként kezelt –, de a délutáni sajtótájékoztatón nagy meglepetésre a köztársasági elnök felszólalt a magyar kisebbségek ügyében. Erre a francia küldöttség egyik tagja így emlékezett: „Túlzás nélkül merem állítani, hogy a sajtóértekezleten »diplomáciai bomba« robbant. A Fran­ cia Köztársaság elnöke »Magyarország számára különösen fájdalmasnak« nevezte a nemzeti kisebb­ ség kérdését, mivel az országot, tette hozzá, »mindkét világháború után megfosztották területének kétharmadától«. Francia államfő szá­ jából hasonló kijelentés még sohasem hangzott el. Mitterrand szavai világszerte nagy feltűnést keltettek.”18 A német és a francia kijelentések alapján Ma­ gyarország komoly támogatásra számíthatott az Európai Közösségekhez való csatlakozás során.

Mind a német, mind a francia fél látta, hogy KETTŐS ÉVFORDULÓ

43

a térség friss demokráciái közül Ma­gyar­országé a vezető szerep, így a sikeres közös európai jö­vő­ höz – és a térségen belüli minél nagyobb gaz­ dasági és politikai befolyás megszerzéséhez – Antallt kell meggyőzni.

Antall pedig jól taktikázott, tudta, hogyan lehet élni a nyugati támogatás előnyeivel, és hogyan lehet ezt az egész kelet-közép-európai térségre érvényesíteni. Magyarország és a tér­ ség céljait pontosan kifejtette kormány­ p rog­ ramjában: „Mind a lakosság jövőbe vetett bizalmának erősítése, mind a demokratizálódási folyamat felgyorsítása sürgeti a nyugat-európai integrá­ ciókhoz fűződő kapcsolataink elmélyítését. Az Európai Közösséggel törekszünk a […] társulási szerződésre, amely eddigi együttműködésünk hajtóerőit szilárdabb alapokra helyezi, figyelembe veszi az együttműködő országok eltérő fejlett­sé­ gét, bekapcsolja a magyar gazdaságot a regio­ nális kutatási, fejlesztési programokba, erőforrásáramlásokba, politikai párbeszédbe, és nyitva tartja a későbbi teljes jogú csatlakozás lehető­ ségét. Ebből a szempontból fogadjuk örömmel az Európai Közösség dublini csúcsértekezletének üzenetét az új típusú társulás lehetőségeiről, amelyről az elmúlt hónapokban annyiszor szól­tunk mi, magyarok. Intézményes alapokra kíván­ juk helyezni a magyar és az EFTA-, tehát a sza­bad­ kereskedelmi országok kapcsolatait, serkent­jük az ország felzárkózását általában az európai gazdasági térséghez.”19 Az Antall által meghirdetett program pedig nyugat-európai támogatással már 1990-ben meg­ indult. Magyarország 1990. november 6-án lett az Európa Tanács tagja, 1991. december 16-án Lengyelországgal és Csehszlovákiával együtt alá­ írta az Európai Közösségekhez való társulásról szóló szerződést20 1993. március 29-én pedig Genfben szabadkereskedelmi megállapodást kö­tött az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagállamaival.21 Ezekkel a lépésekkel indultak meg azok a folyamatok, amelyek végül Magyarország 2004-es Európai Uniós csatla­ kozásához vezettek.

Antall József a rendszerváltoztatás utáni első szabadon választott miniszterelnökként teljes erőbedobással vetette bele magát a külpolitiká44

KETTŐS ÉVFORDULÓ

Antall József Manfred Wörner NATO-főtitkár társaságában a NATO brüsszeli központjában 1991. október 28-án

ba, munkájában pedig egyre súlyosbodó betegsége is csak kis mértékben hátráltatta. Bár intézkedéseivel sokan nem értenek egyet, és még túl frissek ahhoz az események, hogy objektív történészi értékítélet születhessen róluk, az kimondható: Antall indította el Magyarországot az „európai úton”. Munkásságának jelentőségét legjobban talán barátja, Helmut Kohl német kancellár foglalta össze: „Mióta 2004. május 1-jén a Magyar Köztársaságot kilenc másik közép-, kelet- és dél-európai országgal együtt felvették az Európai Unióba, gyakran gondolok barátomra, Antall Józsefre, Magyarországnak a második világháború óta első alkalommal szabadon választott miniszterelnökére. Hivatali ideje alatt, 1990 és 1993 között Antall József nemcsak arról gondoskodott, hogy Magyarország döntő lépésekre vállalkozzék a de­ mokrácia és a piacgazdaság megteremtésében, hanem magát az országot is bátran és nagy körültekintéssel kormányozta az Európai Unió irányába. Az ő vezetése alatt Magyarország már 1990 novemberében az Európa Tanács tagja lett, egy évvel később pedig csatlakozási szerződéssel kapcsolódott az akkori Európai Közösséghez, végül 1993-ban belépett az európai szabadkereskedelmi övezetbe (EFTA). Ezzel megtörténtek az első lépések, amelyek megelőz­ ték a 2004-es belépést. Ezt Antall József sajnos már nem élhette meg. Hogy Magyarország ma az Európai Unió 25 tagországának egyike, ez – többek között, de elsősorban – az ő érdeme.”22

HIVATKOZÁSOK

miniszterelnöki éve alatti magyar–német kapcsolatokról lásd bővebben: Horváth István: Az elszalasztott lehetőség.

1 A források összegyűjtésében közreműködött Rapali Vivien

A magyar–német kapcsolatok, 1980–1991. Corvina Kiadó,

Regina és Molnár Ferenc.

Budapest, 2009. 166–308.

2 Jeszenszky Géza: Antall József, a külpolitikus. Valóság.

18

2003/12. 63.

Mitterrand elnök második budapesti útja, 1990. január 18–19.

3 Sáringer János: Iratok az Antall-kormány külpolitikájához

Archivnet. 2009/3. <https://bit.ly/2S20EMj > Hozzáférés:

és diplomáciájához. I. kötet. Veritas – Magyar Napló,

2016. február 16.

Budapest, 2015. 46.

19 Antall József: Modell és valóság. III. kötet. Országgyűlési

4 Sáringer (2015), 31. Zwack Péter amerikai magyar nagykö-

felszólalások; esszék Antall Józsefről. Antall József

vet feljegyzése az Amerikai Egyesült Államokban tett előké-

Tudásközpont, Budapest, 2015. Dr. Antall József kijelölt

születekről Antall József fogadására. 1990. augusztus 30.

miniszterelnök előterjeszti kormánya programját, az ország-­

209–210.

gyűlés 1990. évi tavaszi ülésszakának 5. ülésnapja. 1990.

5 Sáringer (2015), 47–53.

május 22. 843.

6 Elnöki kocogás a Vasas-pályán. Magyar Nemzet. 1989.

20 A társulási szerződés az 1994. évi I. törvénnyel lépett

július 13. 3.

életbe.

7 Bush megbeszélései. Népszava. 1989. július 13. 4.

21 Az 1993. március 29-i genfi szabadkereskedelmi meg­

8

állapodást az 1993. évi LXXXIII. törvény léptette érvénybe.

Bush magyarországi látogatásának eseményeiről és

hátteréről lásd bővebben George Bush – Brent Scowcroft:

Garadnai Zoltán – Schreiber, Thomas: François

22 Kohl, 326.

Átalakított világ. Antall József Tudásközpont, Budapest, 2015. 134–138.

9

Sáringer (2015), 41. Rejtjeltávirat Washingtonból. Az

Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának felajánlása Antall József gyógykezelésére. 1990. november 9. 246.

10 Debreczeni József: A miniszterelnök. Antall József és a rendszerváltozás. Osiris Kiadó, Budapest, 1998. 212.

11 Antall József: Modell és valóság. II. kötet. Politikai beszédek, interjúk itthon és külföldön. Antall József Tudásközpont, Budapest, 2015. A politikai helyzet Magyarországon az 1990. március 25-i választások előtt. Bonn, 1990. február 28. 570.

12 Kapronczay Károly: Antall József és az orvostörténelem. In: Az orvostörténész, művelődéstörténész és tudományszervező Antall József írásaiból. Szerk.: Kapronczay Károly – Gazda István. Magyar Orvostörténelmi Társaság – Semmel­w eis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár – Magyar Tudománytörténeti Intézet, Budapest, 2002. 21–22.

13 Sáringer (2015), 54.

14 Sáringer (2015), 47. Antall József baráti hangvételű levele Helmut Kohlnak. 1990. június 8. 270.

15 Torda Endréné (szerk.): Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1990. Külügyminisztérium, Budapest, 1990. Antall József miniszterelnök beszéde az országgyűlés időszakán. 337.

16 Kohl szövetségi kancellár levele Antall Józsefnek. 1992. március 27. Másolat Jeszenszky Géza birtokában.

17 Helmut Kohl: Előszó. In: A politikus Antall József az európai úton. Szerk.: Jeszenszky Géza – Kapronczay Károly – Biernaczky Szilárd. Mundus Kiadó, Budapest, 2006.

326–327.; A rendszerváltoztatás időszaka és Antall első KETTŐS ÉVFORDULÓ

45

MAGYARORSZÁG NATO-CSATLAKOZÁSA Varga Gergely

MAGYARORSZÁG A NATO FELÉ FORDUL Martonyi János külügyminiszter a Magyar Kormány képviseletében Csehországgal és Lengyelországgal együtt 1999. március 12-én írta alá a NATO-csatlakozásról szóló dokumentumot.

Alig tíz évvel korábban, a demokratikus átmenet kezdetén sokak szerint elképzelhetetlen volt, hogy Magyarország tíz éven belül a nyugati szövetségi rendszer tagja lesz. Magyarország számára a szövetséghez való csatlakozás azonban még az 1990-es évek elején, a demokratikus átalakulás és a Szovjetunió összeomlása után is kevésbé tűnt valószínűnek, a NATO bővítéséről szóló döntéshez ugyanis hosszú, rögös, több lépcsős út vezetett.

Először Magyarországon és a környező országokban kellett egyértelműen megfogalmazódnia annak az elképzelésnek, hogy hosszú távon

mind­annyian a nyugati szövetségi rendszer tagjai között képzelik el a jövőjüket. Az azonban, hogy a NATO kiterjeszti-e védőernyőjét a kelet-középeurópai térségre, alapvetően a NATO vezető hatalmainak, mindenekelőtt az Egyesült Államoknak a döntésén múlt. Az 1990-es évek elején tehát a fő kérdés az volt, hogy a NATO, élén az Egyesült Államokkal, meg kívánja-e nyitni kapuit az újonnan demokratizálódott európai államok előtt. Végül, de nem utolsósorban a bővítésről szóló elvi döntés után egy további folyamat révén meghatározták, hogy mely országok, milyen felté­ telek mellett és ütemben csatlakozhatnak a szövetséghez. Jelen elemzés e fenti történeti ívet, Magyarország NATO-csatlakozási folyamatának legfontosabb mérföldköveit kívánja bemutatni.

A rendszerváltoztatás éveiben, 1989–1991 folyamán a magyar társadalom politizáló közvé-

NATO-gyűlés Washingtonban 1999. április 24-én, alig egy hónnappal a kelet-közép-európai államok csatlakozási szerződéseinek aláírását követően 46

KETTŐS ÉVFORDULÓ

leményében és a meghatározó politikai pártok között korántsem volt konszenzus afelől, hogy Magyarország helye a NATO-ban van-e. Ebben az időszakban több alternatíva is megfogalma­ zó­ dott a magyar biztonságpolitika lehetséges jövőképét illetően, figyelembe véve az átmeneti időszak geopolitikai realitásait és a magyar történelmi hagyományokat is. Még különösen az átmenet elején olyan elképzelés is jelen volt a közbeszédben, amely a Varsói Szerződés (VSZ) átalakítását és a Szovjetunióval való viszony megújításának lehetőségét vetette fel. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy ekkor még több, jelentős létszámú szovjet csapat állomáso­ zott az ország területén, és a Szovjetunió váratla­ nul gyors széthullását sem lehetett előre jelezni.

Tekintettel azonban arra, hogy a magyar társa­dalom túlnyomó többsége – különösen az 1956-ban szerzett tapasztalatok után – a szovjet érdekszférából való kikerülést tekintette a rendszerváltoztatás talán legfontosabb céljának, és hogy az 1990 tavaszán hatalomra kerülő jobb­közép kormánykoalíció is a szovjet szálak minél koraibb elvágását preferálta, valójában ez az elképzelés hamar lekerült a napirendről. Ebbe a keretbe volt illeszthető az a magyar törekvés is, miszerint Magyarországot minél előbb ki kell léptetni a Varsói Szerződésből, illetve lehe­tőség szerint a szervezetet is meg kell szüntetni. Antall József miniszterelnök kezdeményezése nyomán a magyar diplomácia ebben a tekintetben sikerrel járt, mivel a VSZ 1991. februári budapesti tanácskozásán döntés született a szövetség katonai szervezetének megszüntetéséről, a nyár folyamán pedig a teljes szervezet felbomlott.

Belpolitikai tekintetben reálisabb forgatókönyv­ nek látszott az, ha regionális biztonsági együttmű­ ködést alakítunk ki a környező, hasonló méretű közép-európai államokkal. A magyar külpolitikai vezetés nem egy jelentős lépést tett annak érde­ké­ ­ben, hogy ezt megerősítse. 1989-ben Magyarország Ausztriával, Olasz­országgal és Jugoszláviával létrehozta az 1992-től a Közép-európai Kezdeményezéssé át­alakított Quadragonalét. A fő csapásirány a magyar külpolitika területi dimenzióját illetően azonban inkább az 1991-ben Csehszlovákiával és Lengyelországgal közösen életre hívott visegrádi együttműködés volt. Egy

Jeszenszky Géza az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsot létrehozó brüsszeli konferencián 1991. december 29-én. A szervezet kezet nyújtott a Varsói Szerződés egykori államainak, illetve az éppen ezen a napon megszűnt Szovjetunió utódállamainak

komolyabb biztonságpolitikai szervezet feltételei azonban nem voltak adottak. Egyrészről a nyugati országok nem igazán támogatták a kelet-közép-európai térség országainak közös fellépését, egységes érdekérvényesítési törekvéseit.

Másrészről döntő tényezőnek bizonyultak a térségben ekkoriban fel­színre kerülő nemzeti törekvések, illetve a szomszédos nemzetek irányába megmutatkozó bizalmatlanság is, ezek ugyanis akadályát képezték bármilyen komolyabb intézményesített regionális biztonságpolitikai együttműködés kialakításának.

A magyar társadalomban és a politikai vezetés egy részében a már említett 1956-os tapasztalatokra is tekintettel népszerű volt a semlegesség gondolata. Az 1991–1992 folyamán végbemenő geopolitikai események azonban egyre inkább háttérbe szorították ezt a lehetőséget, és mind erőteljesebben fogalmazódott meg a nyugati szö­vet­séghez való csatlakozás igénye. A Szovjetunióban 1991. augusztus 19-én lezajló puccs­ kísérlet komoly aggodalmat váltott ki a térség országaiban azzal kapcsolatban, hogy a megelőző évek kedvező geopolitikai folyamata akár vissza is fordulhat. Magyarország biztonsága szempontjából pedig meghatározó jelentőségű volt az 1991–1992-ben kirobbanó, illetve kiszélesedő délszláv háború. Mindemellett ekkorra már az is világossá vált, hogy sem az Európai KETTŐS ÉVFORDULÓ

47

Közösségek (EK), sem az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) nem lesz alkalmas arra, hogy a közép-európai országok biz­ tonsági igényeit megfelelő módon kielégítse. Az éppen ekkor, 1993-ban Európai Unióvá alakuló EK ugyanis inkább az integráció mélyítésével volt elfoglalva, az EBEÉ pedig lassú és nehézkes volt, és egyik szervezet sem tudta kezelni a mélyülő délszláv válságot.

A fenti folyamatok eredményeként a magyar külpolitikai vezetésben 1991–1992 fordulójára egyértelművé vált, hogy Magyarország stratégiai célja a NATO-csatlakozás. A visegrádi országok 1992. májusi csúcstalálkozóján pedig a részt vevő államok képviselői egységesen is kijelentették, hogy céljuk a teljes jogú NATO-tagság elérése.

A magyar vezetés részéről ezt követően a NATOtagság szükségessége komolyan már nem kér­ dő­­ jeleződött meg, és ez az 1994-ben lezajlott kormányváltást követően sem változott. A fő kérdés azonban az volt, hogy a nyugati hatalmak nyitottak lesznek-e a szövetség biztonsági garanciáinak kiterjesztésére, milyen feltételeket fognak majd támasztani a jelentkezőkkel szemben, és Magyarország teljesíteni tudja-e majd azokat.

NYUGATI VITÁK A NATO-BŐVÍTÉSRŐL A hidegháború végének egyik legjelentősebb fej­ leménye, a német újraegyesítés egyben a NATO bővítését is eredményezte. A nyugati hatalmak, élükön az Egyesült Államokkal, olyan komoly és váratlan sikerként tekintettek arra, hogy Németország NATO-n belüli egyesítésére szovjet beleegyezéssel került sor, hogy semmivel sem kívánták veszélyeztetni az elért eredményeket. A NATO további keleti bővítése tehát nem volt napirenden, az sem a NATO-tagállamokban, sem a szovjet uralom alól felszabadult közép-európai országok­ ban nem fogalmazódott meg. A nyugati országokban az elkövetkezendő években a külpo­ litikai prioritás egyértelműen a Szovjetunióban lezajló békés átmenet támoga­tása, majd a Szovjetunió felbomlását követően az oroszországi demokrácia nyugati érdekek men­tén történő konszolidálása volt. Az 1993-ban hatalomra kerülő Bill Clinton elnöksége első időszakában alap­ vetően folytatta George H. W. Bush ez­ irányú politikáját, és igyekezett Borisz Jelcin orosz elnök48

KETTŐS ÉVFORDULÓ

1949 1952 1955 1982 1990 1999

A NATO-bővítés folyamata a kelet-közép-európai országok 1999-es csatlakozásáig

kel kialakított személyes kapcsolatán keresztül Orosz­ország nyugati orientációját és sérü­lé­keny­ nek tűnő demokratikus átalakulását támogatni.

A Clinton-kormányzat felé a NATO bővítésének vágyával megfogalmazott első erőteljesebb üzenetek a már korábban említett közép-európai országok részéről érkeztek. Az amerikai kormány álláspontjának módosulása 1993–1994 folyamán fokozatosan ment végbe.

Az amerikai vezetés egyrészt egyre inkább úgy értékelte, hogy a kibővített és modernizált NATO megfelelő választ jelenthet a globalizált világ kihívásaira, másrészt a NATO bővítését és Orosz­ ország Nyugathoz való integrációját inkább egymást kiegészítő folyamatként látta. Emellett úgy értékelte, a NATO-tagság biztosítékot jelent arra, hogy a kelet-közép-európai országok demokratikus berendezkedése megszilárduljon, és a térség – a Nyugat-Balkánt is mélybe taszító – múltbeli nemzeti-etnikai konfliktusait meghaladja.

A Clinton-kormányzat attól is tartott, hogy bővítés és új feladatok nélkül a NATO létjogosultságát veszti, miközben a szövetséget továbbra is az amerikai külpolitika egyik olyan sarokkövének tekintette, amely Európában biztosítja a békét és az amerikai befolyást.

A fent vázolt folyamatok eredményeként 1993-ban már egyre inkább érzékelhetővé vált, hogy a közép-európai országok többre vágynak az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsban való rész­vételnél, és az amerikai kormányzat víziója is az volt, hogy aktívabbá teszi a NATO és a térség

államai közötti partnerséget. A szövetség kibő­ vítéséről szóló döntés azonban ekkor még sem az Egyesült Államokban, sem pedig nyugat-európai szövetségeseiben nem érett meg. Ilyen körülmények között született meg 1993-ban a Békepartnerség (Partnership for Peace, PfP) program gondolata. A szervezet 1994-es elindítását követően arra törekedett, hogy gyakorlati együttműködést alakítson ki a NATO és partner­ országai között, továbbá a részt vevő államoknak a haderőátalakítás és -modernizáció terén is támogatást nyújtott. Magyarország az elsők között csatlakozott a PfP-hez, és a csat­­la­­kozás rendkívül hasznosnak bizonyult a magyar–NATO kapcsolatok elmélyítéséhez. Ám a program az abban részt vevő, NATO-tagságra aspiráló országok, így Magyarország számára sem volt elegendő.

Az amerikai elnök környezete mellett a nyugat-európai országok közül elsőként Németország vezetése tette magáévá a bővítés szükségességének gondolatát. A térséggel közvetlenül határos Németország számára stratégiai fontosságú volt, hogy az ott található államok szervesen integrálódjanak a nyugati intézményekbe, és elkerüljék a 20. század során végzetesnek bizonyult rivalizálást. Ugyan a Helmut Kohl vezette kormány sokáig csak kétértelmű nyilatkozatokat tett az ügyben, a háttérben egyre inkább a többi szövetséges állam meggyőzésén dolgozott.

Az amerikai vezetést a boszniai háborúra irányuló, növekvő amerikai figyelem és az amerikai belpolitikai szempontok – vagyis a NATO-bővítést szorgalmazó republikánus többségű képviselőház –, illetőleg a közép-európaiak részéről érzékelhető nyomás egyre inkább a NATO-bővítés előkészítésének irányába lökték. 1994 második felére az amerikai kormányzat lényegében eldön­ tötte, hogy szorgalmazni fogja a NATO bővítését.

Annak érdekében, hogy mindez a saját elkép­ zelései szerint valósulhasson meg az amerikai vezetésnek két irányba kellett még lépéseket tennie: az európai szövetségesek és Oroszország irányába. Az 1994 végén a NATO-tagállamok konszenzusra jutatottak azzal kapcsolatban, hogy bővítési tanulmányt fognak készíteni, ezzel pedig lényegében eldőlt a kérdés – a cél tehát már sokkal inkább a pontos kritériumok és

a menetrend meghatározása lett. Ezzel párhuzamosan Oroszországgal kapcsolatban a NATO– orosz kapcsolatok új alapokra helyezését tűzte ki célul a szövetség.

A TAGSÁGI FELTÉTELEK TELJESÍTÉSE A NATO-bővítési tanulmány 1995 szeptemberében jelent meg, és nagy vonalakban meghatározta azokat az alapelveket, amelyeket a majdani új tagoktól várt el a szövetség: a meglévő NATOkötelezettségek elfogadása, a haderő NATOkövetelményeknek megfelelő átalakítása, a piacgazdaság és a demokratikus kormányzás stabilizálása, illetve a haderő civil kontrollja.

A Horn-kormány már hivatalba lépésétől kezdve folytatta elődje euroatlanti integrációs politikáját, és ezen belül a NATO-tagság elérése egyre inkább prioritást kapott. Ez különösen az ország felkészültségére vonatkozó washingtoni kritikákra adott válaszokban volt tetten érhető. 1994–1995 fordulóján még egyáltalán nem volt biztos, hogy Magyarország Csehországgal és Lengyelország­ gal együtt az elsők között csatlakozhat a szö­ vetséghez. Az előbbi állam ugyanis a reformok előrehaladott állapota és az ország relatív fejlettsége, utóbbi pedig mérete és stratégiai jelentősége miatt tűnt biztos befutónak. Magyarország esetében azonban a reformok megakadása és a szomszédjaihoz fűződő viszonyának a magyar kisebbségek helyzetével összefüggő rendezetlensége komoly aggodalmakra adott okot, elsősorban Washingtonban. Ráadásul a kormányzó pártok elkötelezettségével kapcsolatban is merültek fel kérdések.

A Horn-kormány a reformigényekre az 1995 elején meghirdetett stabilizációs csomaggal, a szomszédsági politika tekintetében pedig a Szlovákiával és Romániával való tárgyalások felgyorsításával válaszolt az alapszerződés megkötése érdekében. Szlovákiával 1995 tavaszán, Romániával pedig 1996-ban sikerült lezárnia a vonatkozó tárgyalásokat, és megkötnie a két ország kapcsolatait rendező alapszerződést.

A fentiek mellett igen komoly lökést adott Magyarország tagsági esélyeinek a délszláv háború lezárására irányuló NATO-törekvések aktív támo­ gatása. Az 1995. évi boszniai NATO-beavatkozással és a háborút lezáró daytoni békeszer­ KETTŐS ÉVFORDULÓ

49

A visegrádi országok vezetői a NATO 1997 júliusában Madridban rendezett kormányfői szintű értekezletén (balról jobbra: Václav Havel cseh köztársasági elnök, Aleksander Kwaśniewski lengyel köztársasági elnök, Horn Gyula magyar miniszterelnök)

ződéssel világossá vált, hogy a NATO komoly békefenntartó erővel fog megjelenni a NyugatBalkánon, Magyarország pedig logisztikai szempontból központi szerepet játszhat a műveletek végrehajtásában. A taszári bázisnak a NATO ren­delkezésére bocsátásával, a vonatkozó törvényi és katonai-technikai feltételek rendkívül gyors biztosításával, valamint az IFOR részére történő felajánlásokkal Magyarország erőteljesen demonst­rálta, hogy a NATO elkötelezett szövetségese kíván lenni. Ahogy a Budapesten ekkor szolgálatot teljesítő Donald Blinken amerikai nagy­ követ fogalmazott, a taszári bázissal „a NATO csatlakozott Magyarországhoz”. 1995–1996 for­ dulójára a haderőreform nehézségei ellenére úgy tűnt, Magyarország az elsők között csatlakozhat majd a NATO-hoz.

A pontos csatlakozási menetrendet azonban a NATO vezető tagállamai határozták meg. Az 1996-os oroszországi elnökválasztás komoly be­ folyással volt a bővítési folyamat ütemére, a nyugati vezetők ugyanis egyrészt nem kívánták 50

KETTŐS ÉVFORDULÓ

a gyors bővítéssel az orosz nacionalista erőket helyzetbe hozni, másrészt pedig a szövetség éppen első jelentős területen kívüli békefenn­ tartó missziójának sikeres lebonyolítására fókuszált Bosznia-Hercegovinában. Noha Oroszország továbbra is ellenezte a bővítést, Borisz Jelcin 1996 nyarán történt újraválasztása révén lehetővé vált, hogy a NATO egyedi partnerségi viszonyt alakítson ki az országgal. Így hosszas diplomá­ ciai tárgyalások eredményeként 1997 májusában sor került a NATO–Oroszország alapokmány alá­ írására. A NATO-nak Oroszország felé a bizalom­ építés jegyében tett gesztusaival a bővítéssel kapcsolatos orosz aggodalmakat ugyan nem sikerült eloszlatnia, ám az orosz vezetés számára némileg megkönnyítette, hogy a keserű pirulát le tudja nyelni.

A NATO KAPUJÁBAN 1996–1997-re a NATO-csatlakozás fókusza egyre inkább arra irányult, hogy a szövetség előtt Magyarország hitelesen bizonyítsa: katonai értelem­

Az újonnan csatlakozott országok miniszterelnökei 1999. március 16-án a NATO brüsszeli központjában tartott ünnepség keretében szervezett sajtótájékoztatón (balról jobbra: Jerzy Buzek lengyel miniszterelnök, Miloš Zeman cseh miniszterelnök, Javier Solana NATO-főtitkár, Orbán Viktor magyar miniszterelnök)

abban, hogy a politikai elkötelezettség demonstrálása és a szükséges alapkövetelmények teljesítése elegendő lesz ahhoz, hogy Magyarország bekerüljön a bővítés első körébe.

Ez így is történt, ugyanis a NATO 1997. júliusi madridi csúcstalálkozóján Csehország és Lengyelország mellett Magyarország is meghívást kapott a szövetség tagjai közé. A hivatalos csatlakozási dokumentumokat ünnepélyes keretek között 1999. március 12-én írta alá a három visegrádi ország külügyminisztere Missouri állam Independence nevű városában, a Harry S. Truman nevét viselő elnöki könyvtárban. A csatlakozással a magyar politika rendszerváltoztatás utáni egyik fő stratégiai célkitűzése, vagyis a NATO biztonsági garanciáinak megszerzése teljesült, ám ez korántsem jelentette azt, hogy ezzel a magyar biztonságpolitika számára a boldog békeidők korszaka köszöntött volna be. A NATO-tag­ sággal azonban Magyarország intézményesen is be­ kap­ csolódott abba a nyugati szövetségi rendszer­ be, amely már hosszú évtizedek óta hozzájárult Európa békéjéhez és stabilitásához, és amelynek máig meghatározó szerepe van a transzatlanti térség biztonsága szempontjából.

ben is felkészült a tagságra, és tevőlegesen hozzá tud járulni a szövetség feladataihoz. A boszniai magyar műszaki kontingens szerepvállalásának igen pozitív visszhangja volt, ám a misszió még inkább feltárta azokat a hatalmas hiányosságokat, amelyekkel a Magyar Honvédségnek az átalakulás során szembe kellett néznie. Az 1990-es évek többnyire jelentős létszám- és eszközleépítéssel teltek a honvédség számára, így a technikai modernizációra és az új típusú biztonsági kihívásokra való felkészülésre igen kevés erőforrás maradt. A Horn-kormány mind a védelmi költségvetés emelése, mind pedig a NATO-műveletek számára felajánlott magyar erők tekintetében meglehetősen ambiciózus vállalásokat tett a NATO felé, ám ezek teljesítésével az ország folyamatos lemaradásban volt. Ezzel együtt a bővítésről szóló döntés végső soron alap­ vetően politikai jellegű volt, így bízni lehetett KETTŐS ÉVFORDULÓ

51

5

EURÓPAI VÉDELEM MA

KIBERBIZONYTALANSÁG – A NATO SZEREPE A KIBERVÉDELEMBEN Krasznay Csaba

A közvélemény ma már heti rendszerességgel szembesül olyan hírekkel, amelyek országok által elkövetett kibertámadásokat mutatnak be.

A politika világszerte kiemelten kezeli a kibertéri fenyegetéseket, és Magyarországhoz hasonlóan jellemzően nemzetbiztonsági kihívásként hivatkozik rájuk. Ennek megfelelően az egyes belbiztonsági szervezetek, így elsősorban a titkosszolgálatok és a rendőrség, illetve gyakran az ezek mellett működő országos kibervédelmi ügynöksé­ gek feladatkörébe tartozik a kritikus információs infrastruktúrákat és online teret használó állampolgárokat és intézményeket fenyegető veszélyek elhárítása. Mégis kiemelt figyelem kíséri a katonai szervezetek, így különösen a NATO kibertéri tevékenységét, dacára annak, hogy a katonai erő felhasználása az ötödik műveleti térben számos kérdést vet fel.1 A „kiberbizonytalanság” már a definíciók szint­ jén megmutatkozik. Amíg a sajtó például meglehetősen gyakran és szabadon használja a kiber­ támadás fogalmát, a nemzetközi jog alapján sokkal szűkebben lehet értelmezni azon cselekményeket, amelyek katonai műveleteket implikálhatnak a kibertérben. A NATO Észtországban működő Kibervédelmi Kiválósági Központja (NATO Cooperative Cyber Defence Centre of Excellence, NATO CCD COE) 2008-ban kezdte meg azt a munkát, amelynek során ajánlásokat tett a nemzetközi jog alkalmazására a kibertérben. Ennek eredménye lett az ún. Tallinn Manual, azaz Tallinni kézikönyv. A kötet első kia­ dása 2013-ban, második kiadása pedig 2017-ben jelent meg. A Tallinni kézikönyv a nemzetközi jogforrások alapján törekszik a kibertámadás definiálására, ez pedig alapvetően különbözik attól, ahogy a közvélemény érti ezt a fogalmat. A kézikönyv 92. szabálya az alábbi megfogalmazást hasz­ nálja: „Egy kibertámadás olyan kiberművelet, 54

EURÓPAI VÉDELEM MA

A Tallini kézikönyv második kiadása (2017)

legyen az akár támadó, akár védelmi jellegű, amely alapján személyek sérülése vagy halála, illetve objektumok megrongálódása vagy megsemmisülése megalapozottan várható.”2 Olyan incidens, amely megfelelne a fenti fogalomnak és bizonyíthatóan állami szereplő állna mögötte nem ismert a szakirodalomban. Történtek ugyan olyan kártékonykód-fertőzések (például a NotPetya-kampány), amelyek esetén a témával foglalkozó kutatók álláspontja szerint a katonai válaszadásra is lehetőség lett volna, eddig azonban nem született olyan politikai döntés, amely akár a fizikai térben történő kinetikus csapást, akár a kibertérben történő informatikai válasz­ adást irányzott volna elő egy kibertámadásra adott válaszként.

A NotPetya-kampány viszont éles jelzés volt azzal kapcsolatban, hogy mind nemzeti, mind szövetségi szinten fel kell készülni a kibertérben

lezajló támadásra adandó katonai válaszadás le­ hetőségére. A NotPetya 2017 júniusában söpört végig Ukrajnán, és később több ország attribúciója szerint is az orosz kormányzat utasítására történt, illetve az orosz katonai titkosszolgálat hajtotta végre azt. Célpontjai között megtalálható volt a csernobili erőmű, a kijevi repülőtér, valamint Ukrajna egészségügyi ellátórendszerének informatikai infrastruktúrája is. Feltételezve, hogy ezeket a célpontokat a támadó szándékával megegyezően jelölték ki, nem pedig a kártékony kód járulékos veszteségeinek tudható be a fertőzés, a Tallinni kézikönyv szerkesztőjének véleménye szerint az ekkor lezajlott műveletek már támadásnak minősíthetőek. Bizonyos jogértelmezés szerint a megtámadott létesítmények, különösen pedig a repülőtér kettős felhasználásúnak is minősíthető, a legtöbb érintett infor­ma­ tikai rendszer azonban megkérdő­jelez­he­tet­lenül civil használatú volt, és nem szolgált katonai célokat, így az incidens akár a háborús bűncselekmény kategóriájába is tartozhatna.3 A NotPetya elnevezésű kártékony kód pedig akár kiberfegyvernek is nevezhető. A kód egyébként harmadik országokban is kifejtette már hatását: a dán Mærsk globális logisztikai szolgáltató például napokig működésképtelenné vált miatta, így a támadó ezeknek a külső aktoroknak a sem­ legességét is megsértette. A Tallinni kézikönyv 103. szabálya szerint egyébként a kiberhadviselés eszközei a kiberfegyverek és a hozzájuk tartozó kiberrendszerek, módszerei pedig azok a kibertaktikák, technikák és eljárások, amelyekkel az ellenséges tevékenységet végrehajtják. Mindez a fenti példában is kiválóan végigkövethető, hiszen a NotPetya nemcsak egy „közönséges” kártékony kód volt, hanem bevetése gondos műveleti tervezésre vall.

A nemzetközi jogászok azt is kiemelik, hogy a háború, így a kiberháború fogalma is idejét­múlt a nemzetközi jog fogalmai alapján, ugyanis a múlt század közepétől a négy genfi egyezménnyel párhuzamosan megjelent a fegyveres konfliktus szóhasználat. A humanitárius jog szem­ ­pontjából tudniillik lényegtelen, hogy a hadviselő felek betartották-e a hadüzenet formai kö­ve­tel­ ményeit, vagy sem. A kiberháborút tehát inkább kibertérben történő fegyveres konfliktusnak kell

A NotPetyával rokon vírus, a Petya nyitóképernyője

A kihívás új, de ennek ellenére a biztonságot továbbra is fenn kell tartani

hívni, így különböztetve meg azt a nemzetközi jog szempontjából a békeidőben végrehajtott kibertéri műveletektől.4 A kiberháború, kibertámadás és kiberfegyver szavak értelmezése segíthet megérteni, miért nem egyértelmű a NATO szerepe a kibertérben.

Ezek a szavak elsősorban a köznyelvben használatosak, a katonai terminológia a nemzetközi joghoz kapcsolódik, így sokkal szű­kebb intézkedési kereteket ad a katonai szervezetnek. Ez azért is megnyugtató, mert ha egy tisztán inforEURÓPAI VÉDELEM MA

55

matikai úton megvalósuló támadást a szó jogi értelmében is támadásnak minősítenének, az jogalapot adna a NATO-nak az észak-atlanti szerződés 5. cikkének alkalmazására.

A világ először 2007-ben szembesült azzal, hogy milyen hatásai lehetnek egy összehangolt kibertámadásnak. Ekkor támadták meg ugyanis Észtországot, Európa egyik leginkább digitalizált országát, válaszul egy szovjet hősi emlékmű eltávolítására. Mivel Észtország ekkor már a NATO tagja volt, felmerült az 5. cikk alkalmazásának lehetősége is. Politikai akarat azonban nem volt ennek érvényesítésére. A NATO-ban azonban mind vezetői, mind operatív szinten megkezdődött annak vizsgálata, milyen indokok és inciden­ sek lehetnek azok, amelyek kiválthatják a kollektív védelem alkalmazását még abban az esetben is, ha csak tisztán kibertéri incidensről van szó, a fizikai térben pedig semmi sem történik. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete folyamatosan elemzi a kibertérben végrehajtott offenzív tevé­ keny­ségek lehetőségét, de pontosan a nem­zet­ közi jog és a politikai akarat hiányosságai miatt a 2010-es években elsősorban csak a saját információs rendszereinek védelméről intézked-

hetett, a kollektív védelem eljárásrendje pedig ez idő alatt nem kristályosodott ki. Egy 2016-ban készült kutatói elemzés tökéletesen bemutatja, hogy milyen döntéseket kellene meghoznia a NATO-nak a bizonytalanságok eloszlatása érdekében. Ebben a szerzők az alábbi javas­ la­tokat tették: • A NATO ismerje el a kiberteret mint a katonai műveletek lehetséges területét. Ez a döntés a 2016-os varsói csúcson megtörtént. Tálas Péter ezt így foglalja össze: „Az állam és kormányfők azzal, hogy a kibervédelmet a NATO kollektív védelmi feladatai közé sorolták, az operatív hadviselés területét pedig kiterjesztet­ ték a kibertérre is, lehetővé tették, hogy egy tagállama elleni koordinált kibertámadást a NATO a szövetség egésze elleni támadásnak tekintsen. Deklarálták azt is, hogy a NATO támogatni fogja a kiberhadviselés fenyege­ téseinek elhárításával és a kibervédelemmel össze­függő kutatásokat, illetve a tagállamok védelmi iparának együttműködését e téren.”

• Meg kell különböztetni a békeidőre szóló, informatikai védelemre vonatkozó feladatkört a katonai műveletekre és a kollektív védelemre

A kibertámadások elleni felkészülést szolgáló, Cyber Coalition elnevezésű gyakorlat 2018-ban 56

EURÓPAI VÉDELEM MA

Mikk Marran észt (jobbra) és Ash Carter amerikai védelmi miniszter (jobbról a második) találkozója a NATO tallinni kiberközpontjában 2015-ben

szóló mandátumtól, és meg kell vizsgálni egy olyan megállapodás létrehozását, amely bármilyen kibertérből érkező fenyegetés esetén szabályozza a tagállamok számára a képességek teljes spektrumának elrettentés és védelem céljából való felhasználását.

• A NATO hozzon létre olyan doktrínát és eljá­-­ rás­rendet, amely lehetővé teszi a kiber­képes­ sé­ gek katonai műveletekben történő hasz­ nálatát.5 A szervezet elkezdte ugyan a képességfejlesztést, de továbbra sem egyértelmű, milyen reakciót szülne egy komoly hatással rendelkező, kibertérből érkező támadás. Figyelembe véve azokat az Ukrajnában végrehajtott kibertéri műveleteket, amelyek legalábbis a határán vannak annak, hogy kibertámadásnak lehessen őket minősíteni, ez korántsem megnyugtató. A NATO jelenleg az alábbi szervezetein keresztül igyekszik válaszokat adni a kibertér kihívásaira: • NATO Cyber Operations Center: Ez lesz a köz­ pontja a szervezet offenzív képességeinek.

A hetvenfősre tervezett központ Belgiumban

kap helyet, és a NATO kiberelrettentési tevékenységének zászlóshajója lesz. Teljes kapacitását 2023-ra éri el.

• NATO Computer Incident Response Capability (NCIRC): Az informatikai védelem központja, Monsban, Belgiumban, a SHAPE keretein belül működik. Ez a szervezet a NATO belső rendszereinek operatív kibervédelmét valósítja meg.

• The NATO Communications and Information Agency: Brüsszelben, Monsban és Hágában van a székhelye, feladata a NATO-műveletekben használt információs rendszerek összekapcsolása és védelme.

• NATO Cyber Range: Az észtországi Tartuban kiépített infrastruktúra életszerű körülmények között teszi lehetővé a kibervédelem operatív oktatását és gyakorlását.

• NATO Cooperative Cyber Defence Centre of Excellence: A már említett, Tallinnban működő tudományos és oktatási központ, ahol tanfolyami rendszerben történik az oktatás.

• The NATO Communications and Information Academy: A portugáliai Oeirasban, állítják majd EURÓPAI VÉDELEM MA

57

fel 2019-ben, feladatkörében civilek és katonák oktatása szerepel.

• NATO School: A szervezet a németországi Ober­ a mmergauban működik, és részben a kiber­biztonság stratégiai vetületeinek oktatásával foglalkozik.

• NATO Defence College: Rómában működik, a NATO stratégiai think tankje, így foglalkozik a kiberbiztonság politikai-stratégiai kérdé­sei­ vel is.6 Bár egyértelmű nyilatkozatok nincsenek, a NATO a kibervédelmi gyakorlatai során legalább vizsgálja az 5. cikk érvényre juttatásának lehetőségét. Az egyik legfontosabb gyakorlat a Locked Shields, amely az egyes NATO-tagországok kiberbiztonsági együttműködését teszteli egy szimulált kibertáma­dás során. Minden évben olyan forgatókönyvvel jelentkezik, amelyben nem pusztán az operatív védelemre, hanem a jogi-politikai válaszadásra is fel kell készülni, beleértve a kollektív védelem lehetőségét is. A nyilvánossággal megosztott in­for­mációk alapján míg a 2016-os gyakorlaton nem került sor az 5. cikk alkalmazására, a 2017-es gyakorlaton az egyik részt vevő csoport olyan módon volt képes a tevékenységét alakítani, hogy a gyakorlat végeredményeként kérelmezni tudták a NATO beavatkozását.7 A fokozódó kibertéri kihívások és a gyakorlatok eredményei teszik lehetővé, hogy a katonaiszakmai felkészüléssel párhuzamosan a politikai támogatást is megadják a NATO tagországai, és a „kiberbizonytalanság” helyett az egyértelmű elrettentés jelenjen meg, ne csak a szavak, hanem az operatív képességek szintjén is. Kis lépésekkel ugyan, de évről évre tovább merészkedik az a po­ litikai állásfoglalás, amelyet az aktuális csúcs­ta­lá­l­ kozó után tesznek közzé. A 2018-as brüsszeli csúcs zárónyilatkozata például reagál mind­ azokra a változásokra, amelyek a kiberteret műveleti területté nyilvánító 2016-os varsói csúcs óta történtek. Így különösen érdekes megvizsgálni az alábbi pontokat: • „Képesnek kell lennünk olyan hatékonyan működni a kibertérben, ahogy tesszük azt a levegőben, a szárazföldön és a tengeren, így megerősítve és támogatva a szövetség általános elrettentési és védelmi szempontjait.” Ez a rész utal arra, hogy a kibertérben NATO-szin58

EURÓPAI VÉDELEM MA

ten is szük­séges az offenzív képességeket fejleszteni, egyben a védelmi szemszögű megközelítés mellé az elrettentés is felzárkózik.

A nyilatkozat továbbá kiemeli azt a tényt, hogy a katonai műveleteket a kibertérben is végre lehet hajtani, megerősítve ezzel a 2016-os állásfoglalást.

• „Egyetértettünk abban, hogyan integráljuk a szuverén kiberképességeket a szövetség műveleteibe és misszióiba, amelyeket önkéntesen ajánlanak fel a szövetségesek, erős politikai felügyelet keretében.” Ez egyben azt is jelenti, hogy továbbra sincsen egyértelmű poli­tikai állásfoglalás arról, mikor lépi át egy kibertámadás a közös védelem kezdeményezésének határát, de a tagországok készek magas politikai szinten megvizsgálni a válaszadás lehetőségét, amennyiben ez szükséges.

• „A NATO védelmi mandátumának megerősítése mellett eltökélt szándékunk képességeink teljes körének felhasználása, beleértve ebbe a kiberképességeket is a kiberfenyegetések teljes spektrumának elrettentésére, kivédésére és válaszadásra, ideértve azokat is, ame­lyeket hibrid kampányok részeként hajtanak végre.”

Ez fontos üzenet Oroszország felé, hiszen a NATO jelzi, nem hagyja annyiban a kiber­tá­ madásokat, még azokat sem, amelyek a hibrid hadviselés részeként nem érték el a fegyve­ res beavatkozás szintjét. A teljes ké­pes­ségek emlegetésével elvileg lehetővé teszik a hagyományos, kinetikus válaszadást is.

• „Az egyes szövetséges tagállamok szükség esetén megfontolhatják a kártékony kibertevé­ kenységek attribúcióját és a koordinált válasz­ adást, az attribúciót szuverén nemzeti előjogként elismerve.” Miután az Egyesült Államok, ezt követően pedig több másik ország is hivatalosan élt az attribúció lehetőségével, vagyis azzal, hogy egy bizonyos országot nevesítsen egy kibertámadás elkövetésével kapcsolatosan, a katonai szövetség állást foglalt azzal kapcso­ latban, hogy elismeri az attribúciót mint szuverén jogot, de ezzel egyelőre nem kíván szövetségi szinten élni.

• „Megerősítjük elkötelezettségünket abban, hogy mindenkor a nemzetközi jog, így az

ENSZ alapokmányának, a nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok keretében cselekszünk, amennyiben ezek alkalmazhatók.”

A NATO ezzel kijelöli azt a nemzetközi joganyagot, amelyet érvényesnek tart a kibertérben, ahogy tette azt 2014-ben is. Ugyanakkor meghagyja azt a kiskaput, hogy bizonyos esetekben ezek a keretrendszerek nem lesznek alkalmazhatók a virtuális térben.8 Összességében tehát a NATO felismerte és le­ hetőségeihez mérten kezeli is az ötödik do­m én, tehát a kibertér kihívásait. Ezek a lehe­tőségek azonban korlátozottak. Jamie Shea, a NATO nemrég nyugállományba vonult új típusú kihí­ vásokért felelős főtitkárhelyettese ezt így fog­ lalta össze: „Mivel a NATO szinte minden területen függ a nemzeti képességektől – hiszen nincsenek közös tulajdonú eszközei (az AWACS légi jármű kivételével) –, a képessége, hogy a kiber­ téri domén­ b en működjön, attól függ, sikerül-e ambició­zu­sabb kapacitáscélokat meg­ hatá­ r oz­ nia a tagállamai számára, és ösztö­ nöznie őket az azonosított hiányosságok le­ küzdésére.” 9 A nemzeti képességfejlesztések elindultak, de a védelmi célú fejlesztéseken túl a valódi elrettentés képessége és hiteles bemutatása rövid távon erősen kétséges.

5 Matthijs Veenendaal – Kadri Kaska – Pascal Brangetto: Is NATO Ready to Cross the Rubicon on Cyber Defence? NATO CCDCOE, Policy Brief. 2016/június. <https://bit.ly/2Rpbfk4 > Hozzáférés: 2019. január 29. Tálas Péter: A varsói NATOcsúcs legfontosabb döntéseiről. Nemzet és Biztonság. 2016/2.

97–101.

6

NATO: NATO Cyber Derence. Factsheet. 2018. feburár.

<https://bit.ly/2omTh6b > Hozzáférés: 2019. január 29.

7 Jose Miguel Calatayud: Locked Shields: The world’s largest cyber-war game. Aljazeera. 2017. június 18. <https://bit. ly/2RkfayR > Hozzáférés: 2019. január 29.

8

Brussels Summit Declaration. NATO. Press Release.

2018. július 11. <https://bit.ly/2N6IwyP > Hozzáférés: 2019. január 29.

9

Jamie Shea: NATO: Stepping up its game in cyber

defence. Cyber Security: A Peer-Reviewed Journal. 2017/1–2.

165–174.

HIVATKOZÁSOK 1 A cikkben ötödik műveleti térként (fifth domain of operations) hivatkozunk a kibertérre, hasonlóan a nemzetközi szakirodalomhoz. Ez azonban az USA meghatározása, a NATO termino­ lógiában a kibertér csak a negyedik műveleti terület.

2 Michael N. Schmitt (szerk.): Tallinn Manual 2.0 on the International Law Applicable to Cyber Operations. Cambridge University Press, Cambridge, 2017.

3 Michael N. Schmitt – Jeffrey Biller: The NotPetya Cyber Operation as a Case Study of International Law. EJIL: Talk!

Blog of the European Journal of International Law. 2017. július 11. <https://bit.ly/2RZHJ9R > Hozzáférés: 2019. január 29.)

4 Michael N. Schmitt – Liis Vihul: The Nature of International Law Cyber Norms. In: International Cyber Norms. Legal, Policy & Industry Perspectives. Szerk.: Anna-Maria Osula – Henry Rõigas. NATO CCD COE Publications, Tallinn, 2016. 23–48.

EURÓPAI VÉDELEM MA

59

AFGANISZTÁN TANULSÁGAI Wagner Péter

BEVEZETŐ Az afganisztánit az Egyesült Államokban a leghosszabb háborúnak nevezik, ez pedig jól mutatja, hogy mi a különbség egy békefenntartó misszió (így pl. az 1999-ben indított koszovói misszió) és a 2001-ben megkezdett afganisztáni válságkezelő misszió között. Az USA és vele a NATO fordulópont előtt áll, hiszen afgán felkelőkkel folytatott tárgyalások 2019-ben értek el először átütőnek tűnő eredményeket.

Egy NATO-ról szóló magazinban Afganisztán tanulságairól írni nagy kihívás. A máig tartó – igaz megváltozott fókuszú – misszióból részben annak komplexitása, részben a benne résztvevők nagy száma miatt annyiféle tapasztalatot lehet levonni, ahány szempontból vizsgáljuk. Így eshet meg, hogy amíg az egyik nézőpontból sikeresnek, addig a másikból kudarcnak tekinthető a szerep­ vállalás. Persze ezzel a hozzáállással nem kívánjuk az erőfeszítéseket és az eredményeket relativizál­ ni, csak az akarjuk érzékeltetni, mennyire szerteágazóak lehetnek a tapasztalatok attól függően, hogy afgán kormányzati szempontból, a tagországok közvéleménye felől, az amerikai nagyhatalmi érdekek perspektívájából vagy egy európai tagállam biztonságpolitikai prioritásai irányából közelítjük meg azokat.

Az NATO afganisztáni szerepvállalása egy olyan korszakban vette kezdetét, amikor a területen kívüli műveletek számítottak a normának. A stratégiai kommunikáció mindvégig kiválóan működött, így a sikereket felnagyították, a kudarcokat pedig háttérbe szorították. Minél több idő eltel­ té­ vel tekintünk azonban vissza a 2000-es és 2010-es évek erőfeszítéseire, annál kevésbé látszik eredményesnek Afganisztán, illetve az afgán lakosság szempontjából a nyugati országok áldo­ zatvállalása. A NATO saját szempontjai természetesen mások voltak, és a magazin tematikájának megfelelően ez az elemzés is elsősorban ebből a perspektívából vizsgálja a kérdést.

60

EURÓPAI VÉDELEM MA

Az írás első fele áttekinti a 2001 óta tartó afganisztáni konfliktust, kiemelten foglalkozva a NATO változó szerepével és útkeresésével. Az elemzés második fele pedig a NATO katonai és politikai szempontjai alapján keresi a tanulságokat az afganisztáni szerepvállalás kapcsán.

A NATO AFGANISZTÁNBAN: BEVONULÁS ÉS SZEREPKERESÉS Az észak-atlanti katonai szervezet megjelenése a közép-ázsiai országban nem volt magától érte­ tődő. Bár ma már talán természetesnek gondoljuk, hogy a misszió létrehozása egyfajta közös, kimunkált stratégiai döntés következménye volt, a valóságban – mint annyiszor – a szövetség meg­ jelenését az érdekek és a kényszer motiválta.

Amikor az USA megtámadta Afganisztánt, az uralkodó tálib mozgalom olyan gyorsan omlott össze, hogy ekkor még sem a rivális afgán csoportoknak, sem a nemzetközi közösségnek nem volt terve a politikai átmenettel kapcsolatban.

Végül az első ilyen tervről 2001 decemberében az ENSZ irányításával (de az USA befolyása mellett) sikerült megegyezni Bonn városában. Ekkor ugyanis a különböző afgán csoportok képviselői­ nek sikerült megállapodnia az ország jövőjéről.

Az ún. Bonn–Petersberg egyezmény elsősorban a demokratikus intézményrendszerek kialakításának menetrendjéről szólt, de egyik függeléke egy ENSZ-mandátummal rendelkező nemzetközi katonai erő létrehozását is tartalmazta.1 Ez lett az a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (International Security Assistance Force, ISAF), amely 2002 elejétől kezdte meg működését Kabulban és környékén.

A 4500-5000 fős misszióban főleg európai országok vettek részt, mivel az USA érdemben nem küldött erőket. A NATO ekkor még sem­ milyen érdemi szerepet nem játszott sem Afganisztánban, sem az ISAF-ben. Ennek a legfőbb oka valószínűleg az volt, hogy az amerikai veze-

A NATO ISAF-ek és PRT-k elhelyezkedése Afganisztánban (2009-es állapot)

tés nem is akarta bevonni a szövetséget a helyzet kezelésébe. A Bush-adminisztrációnak fenntartásai voltak azzal a kialakuló gyakorlattal szem­ ben is, hogy az USA minden jelentős nemzetközi válság után – így például Boszniában, Koszovóban és Kelet-Timorban – főszerepet vállalt az államépítésben és a békefenntartásban.2 Az afganisztáni helyzet átlátásában zavaró tényezőként hatott, hogy mindeközben a Bushkormány épp a fentiek ellenkezőjét kommu­nikálta, mivel retorikája a demokrácia terjesztését és az államépítést helyezte középpontba. A középázsiai ország szempontjából a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a hangzatos kijelentések ellenére az ISAF nem bővíthette jelenlétét a fővároson túlra, holott erre nyilvánvalóan szükség lett volna, az amerikai erők létszáma pedig szerény (kb. 10 000 fő) maradt, miközben a NATO sem kapott nagyobb szerepet az itteni rendezés során.

A NATO végső színre lépéséhez kényszerhelyzetek sorozata vezetett el. A hivatalos narratívába is bekerült érv szerint az ISAF vezetését ellátó

(egyébként NATO-) országok számára megterhelő volt a hathavonta történő váltás, míg a katonai szövetségnél rendelkezésre álltak a vezetésirányí­ tás folyamatos biztosításához szükséges képességek és kapacitások.3 Emellett azonban legalább ennyire fontos érv volt az is, hogy a Bush-adminisztráció egyre kevesebb figyelmet és katonát tudott szentelni Afganisztánnak, mivel a 2003 márciusában megindított iraki invázió kötötte le az erőforrásait.

Ezért aztán 2003 augusztusában az afganisztáni államépítés a NATO „ölébe hullott”, így ez az időpont lett a szövetség hivatalos szerep­válla­lá­ sának kezdete. Valójában az USA már korábban megkezdte az államépítés nemzetköziesítését (vagy ha úgy tetszik: kiszervezését) azáltal, hogy a szükséges humán-, katonai és pénzügyi erő­ források mozgósítása helyett minél több orszá­ got (beleértve a nem NATO-tagokat is)4 próbált megnyerni az afganisztáni missziónak. Egy Ko­ szo­vóhoz hasonló, az egész országra kiterjedő békefenntartó misszió helyett Afganisztán terü­ le­tén 2003 és 2006 között ún. Tartományi ÚjjáEURÓPAI VÉDELEM MA

61

építési Csoportokat (Provincial Reconstruction Team, PRT) alakítottak ki. Az USA csak a legveszélyesebb és legkényesebb, kelet-afganisztáni tartományokat „tartotta meg”. A többi, majd két tucatnyi helyszínen főként NATO-országok hozták létre a Tartományi Újjáépítési Csoportokat, ezek pedig jelentős fejlesztési forrásokkal rendel­ kezve próbálták az adott tartományban a kormányzat ellenőrzését kiterjeszteni.5 Mivel a PRT feladatáról az elmúlt években a legkülönfélébb definíciók láttak napvilágot, érde­m es idézni az eredeti, az ISAF által elfogadott verziót: „…to assist The Islamic Republic of Afghanistan to extend its authority, in order to facilitate the development of a stable and secure environment in the identified area of operations, and enable Security Sector Reform (SSR) and reconstruction efforts.”6 Ezek szerint a feladatuk nem a fejlesztések végrehajtása, hanem azok támo­g atása és elősegítése volt, ezt pedig néhány ország esetében nem értették, vagy félreértelmez­ték. 7 Mivel ez a különbség a PRT-k indulásakor nem kapott megfelelő hangsúlyt, utóbb jelentős konfliktusokhoz veze­ tett a segélyszervezet és a katonai szervezetek között. A fegyvertelenül dolgozó és semle­g e­ sen eljáró fejlesztési szer­v ezetek számára életveszélyt jelentett, amikor a fegyveres katonák, gyakran hírszerzési céllal, kifejezetten a kormány oldalán próbáltak meg lényegében hasonló fejlesztési vagy segélyezési progra­m okat végrehajtani. 8 Szintén gyakran ad félreértésre okot a PRT-k és az ISAF-misszió kapcsolata. A közkeletű állás­ pont szerint ez utóbbiak egy olyan NATO-mis�sziót jelentettek, amelyben a kabuli főparancsnokság a regionális parancsnokságon keresztül irányította az egyes Tartományi Újjáépítési Csoportokat. A valóságban azonban komoly korlátok között működött, hiszen számos esetben (köztük a magyar PRT esetében is) az ún. nemzeti megkötések eleve kizárták, megtiltották bizonyos feladatok végrehajtását. Ilyenek voltak például a kábítószer-ellenes műveletekben való részvétel vagy az, hogy az egységeik elsőként nyissanak tüzet támadás esetén (ez utóbbi egyben azt is kizárta, hogy adott katonai egység támadó műveletekben vegyen részt).9 62

EURÓPAI VÉDELEM MA

Bár ezek a megkötések első pillantásra apróságnak tűnhettek, a valóságban a helyszínen óriási jelentőségük volt akkor, amikor már harcolni kellett az újjászerveződő tálibok ellen. Az ilyen helyzetekben mutatkoztak meg annak a há­ tulütői, hogy az ISAF kabuli főparancsnokságáról nem (vagyis csak elvben) lehetett egyik vagy másik PRT-t arra utasítani, hogy műveleteket indítson az ellenség ellen. Ez viszont az adott Tartományi Újjáépítési Csoport és a küldő ország negatív megítéléséhez vezethetett.10 Mint a későbbi évek során világossá vált, ha az ISAF fegyveres műveleteket akart indítani, akkor arra olyan külön katonai erőt (harccsoportokat) kellett felállítania, amelyek az adott tartományban működő PRT-ktől függetlenül (de persze tevékenységüket velük koordinálva) működtek.

A NATO mint katonai szervezet ereje ezekben a gyakran többnemzeti, a tálib felkelők ellen közösen harcoló alakulatokban mutatkozott meg.

AZ OBAMA-STRATÉGIA ÉS A KIVONULÁS Az afganisztáni válságkezelő misszió előrehaladtával egyre világosabbá vált, hogy a folyamatok rossz irányba tartanak. A biztonsági helyzet folya­ matosan romlott, a kormány befolyása visszaszorulóban volt, és sem az ISAF, sem azon belül a PRT-k nem jelentettek hatékony megoldást vagy támogatást. Bár a váltás szükségét mindenki érezte, az egyetlen érdemi lépés az ISAF létszámának fokozatos növelése volt. Erre válaszul azonban az ellenállás is hasonló mértékben nőtt.

Az érdemi változásról végül nem a NATO döntött, hanem Barack Obama elnök beiktatása után az amerikai kormányzat. Az új Afganisztán-stratégia komplex volt: egyrészt újradefiniálta a célokat (demokráciaépítés helyett a terrorizmus, illetve az al-Káida elleni harc), másrészt a kivonulásra konkrét céldátumot (egészen pontosan 2016. december 31-ét) jelölt ki.

A szövetségen belül minden további döntést ennek rendeltek alá, és a 2010-es lisszaboni NATO-csúcson a tagok gyakorlatilag csak átvették az új tervet, illetve alkalmazkodtak az új amerikai elvárásokhoz és célokhoz. Az afgán demokrácia támogatásának háttérbe szorulása, valamint a biztonsági helyzet javításának prioritása a Tartományi Újjáépítési Csoportokat feles-

legessé tették, így ezeket 2012 és 2014 között felszámolták. Ezzel párhuzamosan viszont megnőtt a kiképzési és mentorálási tevékenység, valamint megtörtént az afgán hadsereg és rendőrség mennyiségi és minőségi bővítése.11 Ezek az erőfeszítések kezdetben sikeresek voltak, és 2010 és 2012 között javult az ország biztonsága.

Ahogy azonban megkezdődött az ISAF-erők kivo­ nása, illetve átkerült a felelősség az afgán erők kezébe, úgy erősödött vissza a tálibok ellenállása. Így végeredményben a NATO és az USA kudarcot vallott. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy 2016-ban Obama elnök nem tudta kivonni a térségből az amerikai erőket.

Az ISAF helyét 2015-től átvette az Eltökélt Tá­ mo­gatás (Resolute Support Mission) kb. 12 000 fővel és főként stratégiai szintű mentorálásra koncentráló feladatkörrel. A misszió a mai napig működik, és Donald Trump ugyanazokkal a dilem­ mákkal kénytelen szembesülni, mint a korábbi elnök. Ha kivonja a nemzetközi erőket, nagy valószínűséggel előbb-utóbb összeomlana a 2001 óta építgetett afgán demokratikus rezsim. Ezzel Washington óriási tekintély- és bizalomvesztést lenne kénytelen elkönyvelni. Ugyanakkor, ahogy azt a 2010-es évek bebizonyították, katonailag nem lehet legyőzni az afganisztáni ellenállást.

2012-ben kb. 500 000 nyugati és afgán katona, illetve rendőr harcolt a tálib mozgalom ellen, hiába.

Meglepő módon – és a más relációkban (pl. Kíná­ val, Iránnal, Oroszországgal szemben) tapasztalt harcias, kardcsörtető hozzáállástól eltérően –, a republikánus kormányzat 2018–2019-ben komoly eredményeket ért el a tálibokkal való tárgyalások során.

Bár kivonulási menetrendről egyelőre nincs szó, és rengeteg még a megválaszolatlan kérdés, szemmel láthatóan elindult a bizalomerősítés, és ez megmutatkozik az amerikai és a tálib vezetés egyre magasabb szintű találkozóiban, valamint a tárgyalások mind konkrétabb napirendjében is. 2019-ben elvi megállapodás született a négy fő vitás kérdésről, márciusban pedig az első két témában (a kivonulás menetrendje és a terrorszervezetek elleni fellépés) elkészült egy megállapodástervezet.12 Ezek már önmagukban olyan fejlemények, amelyekre nem volt példa a megelőző tizennyolc évben.

AZ AFGANISZTÁNBAN SZERZETT TAPASZTALATOK A lassan két évtizede tartó konfliktus tanulságai több szinten jelentkeznek. A NATO mint katonai szervezet szempontjából ez volt az első olyan meg­ mérettetés, amely igazán próbára tette a legtöbb tagország katonai képességét. Először fordult elő, hogy a NATO hosszabb időn keresztül fegyveres harcot folytatott egy ellenféllel. Persze ez így önmagában nem igaz, hiszen már Koszovó kapcsán is háborúban állt az észak-atlanti szövetség – ráadásul egy másik állammal –, ám ez a NATO szempontjából egy olyan „biztonságos” légi háború volt, amelyet katonailag dominálni tudott, és amelyben kis létszámú erő (pilóták) bevetésével jelentős pusztítást tudott elérni.

Afganisztán abban az értelemben volt a NATO első szárazföldi háborúja, hogy itt a szervezet egyik lényegi elemét, a többnemzeti katonai együtt­ működést sikerült harci helyzetben kipróbálnia.

Addig nem fordult elő, hogy például észt, dán és brit katonák napi szinten együtt harcoljanak, amerikai légi támogatással a hátuk mögött. Bag­ lán tartomány magyar PRT-jében horvát és mon­ tenegrói katonák is szolgáltak, és amikor 2010 után felerősödtek a harcok, a magyar katonák az amerikai különleges erők és a Bundeswehr egységeit támogatták. Még ha egy-egy nemzet katonái egyedül is harcoltak néhány tartományban, a többnemzeti koordinációt, az állandó egyeztetést, a közös parancsnokságokat mind először próbálta ki a NATO folyamatos harci hely­ zetben.13 A NATO szervezetének működése szem­ pontjából az ISAF katonai értelemben egyetlen esetben sem szenvedett vereséget – ám amint az a felkelésekkel kapcsolatban közismert, ettől még el lehet veszíteni egy háborút.

Katonai értelemben persze Afganisztán a NATO gyengeségeire, képességhiányaira is rámutatott. Az észak-atlanti szövetség korábban egy terület­v édelemre fókuszáló szervezet volt, emiatt pedig az amerikai, a brit és a francia haderő kivételével az összes tagország hadserege, logisztikai ellátási képessége ennek megfelelően volt (van) paraméterezve. Az Európától 4000-4500 km-re fekvő Afganisztán elérése, az ott állomásozó – ráadásul 2003 és 2012 között egyre növekvő számú – katonai erők ellátása EURÓPAI VÉDELEM MA

63

Az Eltökélt Támogatás (Resolute Support Mission) komoly logisztikai kihívást jelentett, amelyhez vagy az amerikai haderő tartalékait kellett igénybe venni, vagy a civil légi szállítási piacról kellett kapacitá­s okat beszerezni. Az újonnan csatlakozó kelet-európai országok gyakran nem is rendelkeztek stratégiai szállítókapacitásokkal.

Nem a Magyar Honvédség volt az egyetlen olyan fegyveres erő, amely a civil piacról bérelt charterjáratokkal oldotta meg a ka­tonák váltását, és a partner­ országok vagy ukrán cégek ALBÁNIA AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK AUSZTRÁLIA AUSZTRIA AZERBAJDZSÁN

135 8475 300 17 120

teherszállító repülőgépeivel végezte az anyagok, áruk, illetve fegyverek mozgatását.

A háborús helyzet kritikus katonai képességek hiányára is rávilágított, elsősorban az európai szövetségesek között. Ennek oka részben az eltérő műveleti környezetben,14 részben az ala­ csony ambíciószintben,15 részben pedig az 1990-es évek elejétől megindult haderő-modernizációk elodázásában (elmaradásában) keresendő. Egy gyakorlati példával élve hiába volt a Luftwaffe Nyugat-Európa egyik legmodernebb légiereje, még így is kihívást okozott számára, hogy elegendő mennyiségű (egészen pontosan hat darab) nehéz szállítóhelikoptert állomásoztasson Afganisztánban. Papíron a német légierőnek több mint kilencven darab ilyen helikoptere volt hadrendben, ám az 1990-es évek során ezek közül csak hatot szereltek fel elhárító rendszerekkel és alakítottak át úgy, hogy alkalmasak legyenek forró klimatikus körülmények, illetve az időjárás miatt korlátozott látási viszonyok között, valamint éjszaka történő repülésre. Hiába volt Afganisztánban az ISAF északi katonai régiójában működő

GÖRÖGORSZÁG

12

OLASZORSZÁG

895

GRÚZIA

870

ÖRMÉNYORSZÁG

121

HOLLANDIA

160

PORTUGÁLIA

193

HORVÁTORSZÁG

106

ROMÁNIA

733

IZLAND

3

67

SVÉDORSZÁG

29

BELGIUM

82

LENGYELORSZÁG

BOSZNIAHERCEGOVINA

63

LETTORSZÁG

42

SZLOVÁKIA

36

50

SZLOVÉNIA

8

BULGÁRIA

159

LITVÁNIA

CSEHORSZÁG

357

LUXEMBURG

DÁNIA

155

MAGYARORSZÁG

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

1100

MONGÓLIA

ÉSZAK-MACEDÓNIA

47

MONTENEGRÓ

ÉSZTORSZÁG

39

NÉMETORSZÁG

FINNORSZÁG

24

NORVÉGIA

303

SPANYOLORSZÁG

2 93 233

TÖRÖKORSZÁG ÚJ-ZÉLAND

16

UKRAJNA

13

29 1300 54

ÖSSZESEN

A Resolute Support Missionben részt vevő nemzetek csapathozzájárulásai 2019 márciusában 64

EURÓPAI VÉDELEM MA

593

17 034

európai országoknak (vagyis Németországnak, Norvégiának, Svédországnak, Finnországnak, Tö­ rökországnak és Magyarországnak) együtt több száz katonai szállítóhelikoptere, ha azok nem voltak alkalmasak a bevetésre, vagy a költségek csökkentése érdekében a részt vevő országok nem akarták megfelelő számban modernizálni és kitelepíteni ezeket az eszközeiket.16 Ha a NATO-t mint politikai szervezetet vizsgáljuk meg Afganisztán kapcsán, némileg eltérő tapasz­ talatokról számolhatunk be. Köldöknéző módon sikernek tekinthetjük a szervezet működését, hiszen a politikai konszenzust mindvégig sikerült fenntartania, és ma is hallani azt az álláspontot, amelyet 2008-ban és 2010-ben hallhattunk: együtt megyünk be, együtt jövünk ki. Ha voltak is érdemi politikai viták az afganisztáni misszió értelmét illetően, azt sikerült a zárt ajtók mögött tartani.

Ahogy azt az elemzés első felében már igyekeztem megvilágítani, a legtöbb tagországnak és a NATO-nak mint kollektív szervezetnek nem nagyon volt önálló véleménye az afganisztáni jelenlétről. Ebből a szempontból a misszió nem szólt másról, mint a szövetségesi elköteleződés USA felé történő bizonyításáról azáltal, hogy szinte minden tagállam küldött valamilyen katonai erőt, képességet a közép-ázsiai országba.

A NATO úgy módosította afganisztáni jelenlétének irányát, ahogy azt az USA tette. A szövetség tagjai a legtöbb esetben követő magatartást folytattak, és utólag visszatekintve nyilvánosan nem volt jele semmiféle stratégiai előregondolkodásnak. Washington kilépési (exit) stratégia nélkül ment be Afganisztánba, a többi tagország pedig vakon követte. Bár a szakértők régóta állították, hogy a konfliktusnak csakis diplomá­ciai megoldása létezik, ez mindaddig nem volt téma, amíg az amerikai vezetés nem kezdte el szintén ezt hangoztatni.

KONKLÚZIÓ Afganisztán, egészen pontosan a NATO afganisz­ táni szerepvállalása olyan, mint az a gombóc, amely megakadt a delikvens torkán: se lenyelni, se kiköpni nem tudta a szervezet magából addig, amíg Washington el nem döntötte, hogy hajlandó érdemi tárgyalásokba bocsátkozni a tálib felke­ lőkkel. Még ha sikeresek is lesznek a tárgyalá-

sok, és az USA (vele együtt pedig a NATO) méltó módon távozhat is az országból, az mindenképp nagy presztízsveszteség lesz a világ legerősebb katonai szövetsége számára, hogy nem tudott győzedelmeskedni néhány tízezer szegényesen felszerelt, nagyrészt írástudatlan afgán felett.

Ment­ségükre legyen mondva, hogy nem ők az elsők, akikkel ez megesett, és a kudarcban nyilvánvalóan számos külső tényező is közrejátszott (itt elég csupán pl. Pakisztán szerepére utalni).

Bárhogy is, az egyik legfontosabb tanulságot annak a régi igazságnak az újbóli felfedezése kell, hogy jelentse, amely szerint mielőtt beavatkozunk valahol, nagyjából legyünk tisztában azzal, mit akarunk elérni, és mikor vonjuk ki a csapa­ tainkat.17 Az észak-atlanti szövetségnek 2013 és 2014 között volt egy rövid éve, amikor már szinte teljesen véget ért az ISAF működése, és még nem történt meg Oroszország krími agressziója.

Az akkor hivatalos kommunikáció azt hang­ súlyozta, hogy most egy időre elég volt az ex­­pe­ díciós műveletekből, miközben a kimerülés (fatigue) egyre több kontextusban jelent meg Afganisztánnal és a NATO-val együtt említve.

A 2013-as elkép­ ze­ lések az Afganisztánban meg­szerzett több­nem­­zeti együttműködéssel járó tapasztalatok megőr­ zéséről szóltak, ezt azonban felülírták a Krím félszigeten lezajlott események. A NATO Orosz­országra való újrafókuszálása egy pillanat alatt háttérbe szorította a prioritási listán az afganisztáni feladatokat, és csak remélni lehet, hogy idővel sikerül majd befejezni a missziót. A tanulságok utána még egy évtizedig kitartanak majd, hogy aztán a döntéshozók következő gene­ rációjával minden feledésbe merüljön, és készen álljunk az egykori hibák ismételt elkövetésére.

HIVATKOZÁSOK 1

Agreement on Provisional Arrengements in Afghanistan

Pending the Re-estabilishment of Permanent Government Institutions. 2001. United Nations. 2001. <https://bit.ly/ 2QOIeT3 > Hozzáférés: 2019. április 13.

EURÓPAI VÉDELEM MA

65

2 James Dobbins [et al.]: America’s Role in Nation-Building

térdre kényszerítik a tálib ellenállást, miközben az ellenzék

From Germany to Iraq. Rand Cooperation, Santa Monica,

felső és középvezetőit igyekeznek tárgyalóasztalhoz ültetni

2003. 133.

és átállítani, illetve a táliboknak menedéket adó Pakisztánt

3

is megpróbálják magatartása megváltoztatására rávenni.

ISAF’s mission in Afghanistan (2001–2014) (Archived).

NATO. 2015. szeptember 1. <https://bit.ly/2GWNX5o >

12 A kivonulásért és a tálib mozgalom elismeréséért cserébe

Hozzáférés: 2019. április.13.

azt várja Washington az ellenzéktől, hogy a) ne adjon mene­

4

Ausztrália, Új-Zéland, Svédország, Finnország, Jordánia

déket terrorszervezeteknek, mindenekelőtt az al-Káidának,

vagy a szövetségi tagságra aspiráló kaukázusi és balkáni

hiszen az Iszlám Állam helyi szervezetével egyébként is harc-

országok is csatlakoztak az ISAF-hez.

ban áll; b) fogadja el a fennálló politikai rendszert és annak

5 Wagner Péter: A NATO és Magyarország szerepvállalása az

alkotmányos rendjét, és ennek megfelelően működjön a jövő-

afganisztáni válságkezelésben. Külügyi Szemle. 2007/tavasz.

ben. Az USA–tálib tárgyalásokról lásd pl.: Dan De Luce: U.S.,

95–121.

Taliban peace talks produce draft deal on 2 issues, Trump

6 „…az Afganisztáni Iszlám Köztársaság támogatása hatalma

envoy says. NBC News. 2019. március 12. <https://nbcnews.

kiterjesztésében azzal a céllal, hogy elősegítse az azonosított

to/2TRg8rP > Hozzáférés: 2019. március. 13.

műveleti körzetekben a stabil és biztos környezet kialakítását,

13 Nem vitatva, hogy hasonló tapasztalatok előfordulhattak

illetve hozzájáruljon a biztonsági ágazat reformjához (Security

a NATO boszniai vagy koszovói szárazföldi szerepvállalása

Sector Reform, SSR) és az újjáépítés érdekében tett erőfeszí-

során is, a lényegi különbségnek Afganisztán esetében a fo-

tésekhez.” Vö. ISAF Provincial Reconstruction Team (PRT)

lyamatosan fennálló háborús körülmények, a tűzharcok, ös�-

Handbook. Appendix 7 to Annex F: Non-Governmental

szecsapások tartós, akár napokig tartó eseményei számítot-

Organization – Guidelines for the Interaction and Coordination

tak. Ennek jó példája a magyar PRT területén három napon

of Humanitarian Actors and Military Actors in Afghanistan, Key

keresztül folyó 2010-es, ún. shahabuddini csata. Lásd:

Actors.

Wagner

Public

intelligence,

[s.

l.],

2009.

250–251

Péter:

<https://bit.ly/2UA5PJE > Hozzáférés: 2019. április 13.

2012/1–2. 70–93.

7

A

shahabuddini

csata.

Hadtudomány.

A PRT feladatát a magyar kormány képviselői általában

14 Szemben a tipikus európai földrajzi és klimatikus viszo-

vagy a civil lakosság támogatásában, vagy Baglán tartomány

nyokkal, Afganisztán 3000-4000 méter magasságban fekvő

biztonságának szavatolásában látták. Mindkettő messze túl-

területei és általánosan forró éghajlati viszonyai számos szá-

mutatott a magyar (vagy bármilyen más ország) PRT-jének le-

razföldi harceszköz és helikopter esetében fedték fel azok

hetőségein, ám közben hamis elvárásokat keltett a hazai köz-

alulmotorizáltságát.

véleményben. Lásd pl.: Dravecki-Ury Ádám: „Az egész ország

15 A brit és francia hadseregek kivételével az európai haderők

büszke önökre”. Honvédelem. 2013. március 28. <https://bit.

csak papíron voltak felkészülve teljes spektrumú, magas

ly/2UB1kPa > vagy Wagner Péter: Fejlesztések Baglanban és

intenzitású fegyveres konfliktusok megvívására. Afganisztán

általában. Biztonságpolitika és terrorizmus. 2007. október 30.

esetében kezdetben a szövetségesek nem készültek arra,

<https://bit.ly/2Zglj4r > Hozzáférés: 2019. április 14.

hogy valódi háborút kell majd vívniuk, később pedig hiába volt

8 A katonai szervezetek ugyanakkor értetlenül álltak azelőtt,

meg a szándék az adaptációra, a haditechnikai támogatás

hogy a háborús helyzetben miért vannak jelen nem kormány-

ehhez csak lassan, illetőleg korlátozottan állt rendelkezésre.

zati szervezetek is. Úgy gondolták, hogy ilyen veszélyes kör-

16

nyezetben nemzetközi részről csak a nemzetközi katonai

a NATO-n belül, és visszatérő témája volt a NATO-csúcs­

erőknek szabad tevékenykedniük.

találkozóknak. A témáról lásd: Wagner Péter: Helikopterhiány

9 Wagner Péter: Mit csináljunk Afganisztánban? Gondolatok

az afganisztáni nemzetközi műveletekben. Sereg Szemle.

a lisszaboni NATO-csúcs kapcsán. Szempont. 2010/1. 3–14.

2010/április–június. 57–69.

10 Mint például Magyarország és a magyar PRT esetében.

17 A nyugati stratégiai gondolkodásban ennek egyik utolsó

Lásd pl.: NZ troops had to help ineffective colleagues –

megjelenési formája a Caspar Weinberger amerikai védelmi

WikiLeaks cable. NZ Herald. 2010. december 7. <https://bit.

miniszterről elnevezett doktrína volt, amelyet épp a vietnámi

ly/2XergNm > Hozzáférés: 2019. április 13.

háború hasonló tapasztalatai szültek.

11 Az amerikai stratégia lényege az volt, hogy a jelentősen megnövelt katonai erővel (egy év alatt további 50 000 amerikai és 10 000 ISAF-tagok által biztosított katona, valamint a 100 000 fővel megnövelt afgán biztonsági egységek révén) 66

EURÓPAI VÉDELEM MA

A helikopterhiány annak idején nagy viharokat vert

A NATO DÉLI KIHÍVÁSAI – KOHERENS STRATÉGIA HÍJÁN Restás Bianka

Az elmúlt évek során az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation, NATO), figyelembe véve a déli irányból tapasztal­ ható problémák összetettségét, egyre határozot­ tabban fogalmazta meg egy koherens, átfogó, a déli kihívásokra fókuszáló stratégia kidolgozásának igényét. A NATO keleti és déli szárnyát érintő biztonsági kockázatok egyértelműen befolyásolják a NATO-tagországok biztonságpercepcióját, ezáltal pedig próbára teszik a szövetség kohézióját, és nehezítik az eltérő irányokból érkező fenyegetések hatékony kezelését célzó egy­séges stratégiák kidolgozását. A keleti és déli kockázatokból és fenyegetésekből fakadó eltérő biztonságpercepciók1 és tagállami érdekellentétek a szövetség számára lényeges kihívást jelen­ tenek, és hosszú távú megoldásokat igényelnek.

A koherens, kommunikálható, a déli irányból érke­ ző fenyegetések kezelését célzó stratégia kialakítását számos egyéb tényező is nehezíti. Az elemzés célja, hogy rávilágítson néhány olyan, az elmúlt évek NATO-csúcstalálkozóin született döntésre és kezdeményezésre, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a déli irányból érkező kihívásokat a szövetség a jövőben hatékonyabb és átfogóbb módon legyen képes azonosítani, elemezni és kezelni.

A DÉLI RÉGIÓ ÉS A MEDITERRÁNEUM BIZTONSÁGI KÖRNYEZETE A déli régió, illetve a Mediterráneum olyan meglehetősen összetett biztonsági környezetet alkot, amelyben a különböző helyi és regionális kon­f­ liktusok és problémák könnyen átgyűrűzhet­nek egyik térségről a másikra. A szubszaharai Afrika és a Száhel-övezet biztonsági kihívásai például egyértelműen hatnak az észak-afrikai térség biz­ tonsági környezetére. Ennek egyik legszem­­be­tű­­ nőbb példája a gyenge vagy nem létező határ­

ellen­­őrzés és az ebből eredő biz­tonsági koc­ká­za­ ­tok. A déli problémák említésekor mindenek­előtt azt érdemes tisztázni, hogy a NATO megközelíté­ sében a déli régióhoz a következő térségeket szo­ kás sorolni: a Közel-Kelet, Észak-Afrika, a Szá­helövezet és a szubszaharai Afrika. Az elmúlt évek tapasztalatai egyre inkább azt mutatják, hogy az euroatlanti térség biztonsága mindinkább össze­ kapcsolódik a Mediterráneum biztonsági kérdéseivel, attól gyakorlatilag elválaszthatatlan. Ennek következtében az olyan transznacionális kihívások és fenyegetések, mint a terrorizmus, a mig­ rá­ció, a szervezett bűnözés és az emberkereskedelem világos, koherens déli stratégiát igényelnek, ezzel együtt pedig a térség államaival való hatékony együttműködést.

A VARSÓI CSÚCS – A DÉLI FENYEGETÉS ÉS A STABILITÁS KIVETÍTÉSE A 2016-ban megrendezett varsói csúcson megjelenő témakörök és döntések a stabilitás kive­ títése (projecting stability) elnevezésű koncep­ cióba sorolhatók, ez pedig a hidegháború óta a szövetség fontos politikai célját képezi.

Figyelembe véve a terrorizmus, a migráció, illetve a különböző hibrid fenyegetések okozta kockázatokat, a varsói csúcs alkalmával számos tagország arra ösztönözte a NATO-t, hogy foglalkozzon Európa védelmi kérdéseivel, ezt pedig tovább erősítette a szervezet 360 fokos védelemről szóló biztonságpolitikai megközelítési elve. A stabilitás kivetítése feladatkörbe ezért a szövetség összegyűjtött minden olyan teendőt, amely összefüggésben van ezzel a témakörrel.

A déli kérdés tekintetében ide sorolhatók többek között az Afganisztánban, a Földközi-tengeren és az Ádeni-öbölben folytatott műveletek és missziók, az ISIS ellen küzdő koalíció támogatása vagy az EU tengeri határainak védelme. A csúcs EURÓPAI VÉDELEM MA

67

A stabilitás kivetítése a NATO-tagországokkal szomszédos régiók és országok biztonságára utal, és azt fejezi ki, hogy nem elegendő kizárólag a NATO határainak és területének védelmére összpontosítani, hanem szükséges a kívülről érkező fenyegetéseket és veszélyeket is kezelni. Ezt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a következőképpen fogalmazta meg: „Ha meg akarjuk védeni a területünket, stabilitást kell sugároznunk a határainkon túl is. Minél stabilabb helyzet van a szomszédjainknál, annál nagyobb biztonságban vagyunk.” 2 A stabilitás kivetí­ tése koncepciónak lényeges elemét képezi a szomszédos régiók és országok helyi erőinek nyújtott támogatás további fokozása kiképzéseken és tanácsadáson keresztül.3

elemét képezik a szövetség azon partnerségi erőfeszítéseinek, amelyek a mediterrán régió és a Közel-Kelet távolabbi országai felé irányulnak, és amelyek így jelentős segítségfelajánlási programot jelentenek az arab világ számára.

A VARSÓI CSÚCS – FOKOZOTT EU–NATO EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS A MIGRÁCIÓ KEZELÉSE Varsóban kulcsfontosságú megegyezés született a NATO és az Európai Unió között. Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár által aláírt közös nyilatkozat stratégiai partnerségként definiálja a múlt­ ban a biztonság és a védelem területén gyakran rivalizáló két szervezet közötti viszonyt, és a korábbiakhoz képest jóval szorosabb együttműködést tűz ki célul a jövőre nézve. A közös nyilatkozat konkrét együttműködési területeket jelöl alkalmával a résztvevők kiemelték, hogy a szer- meg; ezek közül kiemelendő a szélesebb és vezet különös jelentőséget tulajdonít a gyengén összehangoltabb tengeri fellépés a migráció és működő államok (Afganisztán, Irak, Líbia) támo- az embercsempészet közös kezelése céljából, gatásának; ez az afgán modell alapján a kikép- a Földközi-tenger középső térségének ellenőrzésre, a segítségnyújtásra és a tanácsadásra zése, illetve a szervezet biztonsági és védelmi terjed ki. Az utóbbival kapcsolatban a szövetség képességeinek konkrét programok révén történő hangsúlyozta, hogy célja a térségi partnerálla- rugalmassá tétele a keleti és a déli partnerek mok (Kuvait, Jordánia, Tunézia) bevonása, illetve irányába, beleértve a tengeri képességeket is.9 a MENA-országokkal4 történő kapcsolatok fej- Az együttműködés egyik gyakorlati példája lesztése.5 A stabilitás kivetítése koncepcióval, a NATO-flotta tevékenysége az Égei-tengeren. illetve azon logikával összefüggésben, hogy Ennek célja a Frontex, az Európai Határ- és PartEurópa biztonsága szorosan összekapcsolódik védelmi Ügynökség (European Border and a Mediterráneum stabilitásával és biztonsá­ - Coast Guard Agency) és a tagországi (első­sor­ gával, lényeges kiemelni a Mediterrán Dialógus ban a görög és török) parti őrség munkájának (Mediterranean Dialogue)6 jelentőségét. A NATO támogatása a felderítési tevékenységen keresz1994-ben indította el ezt a kezdeményezést, ame­ tül, illetve a nemzetközi jelenlét által. A NATO ezen lyen keresztül a szövetség legfőbb célja, hogy a tevékenységen keresztül hozzájárul a nemzethozzájáruljon a térség stabilitásához és biztonsá­ közi közösség azon törekvéseinek a megvalósígához, illetve előmozdítsa a felek közötti kölcsö- tásához, amelyek célja az illegális kereskedelem nös megértést és együttműködést.7 A Mediterrán és az illegális migráció leküzdése.10 Európa, Dialógus mellett kiemelendő az Isztambuli Együtt­ valamint a Mediterráneum biztonsági kihívásai működési Kezdeményezés (Istanbul Cooperation több területen lényegesen összekapcsolódnak: Initiative, ICI) szerepe is. Ennek célja a Közel- ennek egyik legnyilvánvalóbb példája a tengeri Kelet többi országával való együttműködés elő- biztonság kérdése.11 Az Égei-tengeren, illetve mozdítása, kezdve a Perzsa-öböl Menti Együtt- a Földközi-tengeren tapasztalható migrációs ten­ működési Tanács (Gulf Cooperation Council, GCC) denciák következtében a tengeri megfigyelés és tagjaival.8 A Mediterrán Dialógus és az Isztam- ellenőrzés garantálása Európa déli országai szábuli Együttműködési Kezdeményezés lényeges mára különös prioritást képeznek, hatékony keze­ 68

EURÓPAI VÉDELEM MA

Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének találkozója az EUNAVFOR MED Sophia művelet helyi szakembereivel Lampedusa szigetén 2016-ban

lésük pedig nemzetközi összefogást és együttműködést igényel. Ezen a területen a NATO és az EU közötti kooperáció gyakorlati példája a NATO Operation Sea Guardian (OSG)12 elnevezésű művelete, amely azzal a céllal jött létre, hogy a Földközi-tengeren együttműködjön az EUNAVFOR MED Sophia művelettel az embercsempészet és a migráció elleni fellépésben és a tengeri határok védelme érdekében.

A fokozott operatív együttműködés és koordináció a tengerpolitikai kérdésekben tehát kiemelt prioritássá vált a két szervezet között, és az új földközi-tengeri együttműködés tekintetében a két szervezet kiemelte, hogy azt a felek a már meglévő, az Égei-tengeren folytatott együttműködés sikerére építik.13 A fokozottabb kooperáció mögötti alapvető logika az volt, hogy egy erősebb NATO és egy erősebb EU együtt még erősebbek lesznek, ezáltal pedig nagyobb biztonságot tudnak nyújtani Európában, illetve a határokon túl.

Az új stratégiai célokat a hibrid fenyegetések elleni közös harc, a tengeri együttműködés javítása, a tömeges migráció elleni közös fellépés, a kiberbiztonság erősítése, továbbá a koherens, komplementer és interoperábilis védelmiképesség-fejlesztések képezték.14

A BRÜSSZELI CSÚCS ÉS A DÉLI CSOMAG A NATO 2018-as brüsszeli csúcstalálkozójának kiemelt céljai voltak az elrettentés és védelem erősítése, a biztonság javítása a déli régióban, illetve a terrorizmus elleni harc folytatása. A döntések közül két „határozatcsomag” emelhető ki: a Készenléti Kezdeményezés (NATO Readiness Initiative, NRI) elnevezésű program a keleti fenye­ getéssel kapcsolatban, illetve a déli–délkeleti stratégiai iránnyal kapcsolatos biztonsági helyzetre reagáló Déli Csomag (Package on the South) nevű intézkedési terv. A csúcstalálkozó lényeges témakörei voltak a déli stratégiai irányból érkező veszélyek és fenyegetések, a Déli Csomagban pedig a szövetség „összegyűjtött” min­ den olyan teendőt, amely összefüggésben van a biztonság déli régióba való kivetítésével.

A cso­magnak lényeges részét képezik a Balkánon (Ko­sovo Force, KFOR), Afganisztánban (Resolute Support Mission, RSM) és a Földközi-tengeren folytatott műveletek és missziók; új kiképzési feladat indítása Irakban; az ISIS ellen fellépő koalíció támogatása; a rakéta- és kibervédelem; a hibrid hadviselés elleni harc; valamint a déli régió biztonsági kérdéseivel való intézményes foglalkozás. A brüsszeli csúcstalálkozó alkalmával EURÓPAI VÉDELEM MA

69

is kiemelték a stabilitás kivetítése koncepció fontosságát, hangsúlyozva, hogy ,,[a] szövetség a stabilitás kivetítésével és a biztonság területen kívüli növelésével hozzájárul a NATO általános biztonságához is.”15 A Déli Csomag kiemelt célja, hogy a szövetség hatékonyabban tudja kezelni a délről érkező veszélyeket és fenyegetéseket, hozzájáruljon a régióban zajló nemzetközi válság­ kezeléshez, továbbá segítse a regionális partnere­ ket a nemzeti ellenállóképességük növelésében, különös tekintettel a terrorizmus elleni harcra, illetve a védelmi képességek fejlesztésére.16 A csúcstalálkozón lehetőség nyílt az EU és a NATO közötti együttműködés továbbvitelére is. Az EU és a NATO 2018. július 10-én, a csúcstalálkozót megelőzően új közös nyilatkozatot írt alá. Ez a 2016. júliusban a lengyelországi NATOcsúcstalálkozón aláírt korábbi együttes nyilatkozat célkitűzéseire épül.17 A déli kihívásokkal ös�szefüggésben hangsúlyozandó, hogy a NATO kiemelt figyelmet szán az Afrikai Unióval való együttműködés szerepének is. A két szervezet közötti kooperáció 2005-ig nyúlik vissza, a szövetség azonban 2016-ban, a varsói csúcs alkal­ má­val fejezte ki, hogy elkötelezett az együttműködés erősítése, a déli irányból érkező fenyegetések hatékonyabb, közös kezelése irányában.18 A NATO DÉLI INFORMÁCIÓS KÖZPONTJÁ­ NAK TEVÉKENYSÉGE A brüsszeli csúcs alkalmával a felek bejelentették, hogy a NATO Déli Információs Központja (NATO Strategic Direction South, NSD-S Hub) – amelynek létrehozását 2016-ban a védelmi miniszterek kezdeményezték – teljes egészében működőképessé vált.19 A központ létrehozásának ötlete része volt annak az irányváltásnak, amely a NATO-t a nehezebben beazonosítható déli veszélyek kezelése érdekében a déli irány felé fordította.20 A központ 2017 szeptemberében állt fel, és a nápolyi parancsnokságon működik azzal a céllal, hogy a biztonsági kockázatok hatékonyabb felismerése és kezelése érdekében közelebb hozza egymáshoz a szövetségeseket, a partnereket, illetve a térséggel foglalkozó szakértőket. Ezzel párhuzamosan a központ a térségben (a Közel-Kelet, Észak-Afrika, a Száhel-övezet és a szubszaharai Afrika) rejlő lehető70

EURÓPAI VÉDELEM MA

ségek felismerésére is törekszik, továbbá igyekszik partneri kapcsolatok kialakítására a tudo­ má­nyos élet szereplőivel, kutatóközpontokkal, egye­temi intézményekkel, nemzetközi szervezetekkel, nem kormányzati és civil szervezetekkel, valamint olyan egyéb nem katonai szereplőkkel, amelyek a térségben jelen vannak, vagy a régiót illetően mélyebb ismeretekkel, tapasztalattal ren­delkeznek. A Déli Információs Központ létrehozása a stabilitás kivetítése koncepció részét képezi, és összekapcsolható azzal a gon­dolattal, amely szerint a térségben jelen lévő országokkal történő hatékony együttműködéshez szükség van a helyi folyamatok mélyebb ismeretére.21 A központ fő tevékenységét a 3C (Connect, Consult, Coordinate) hármas jelszó fejezi ki leginkább, és kiemelt céljának tekinti a térségben zajló folyamatok és problémák mélyebb meg­ értését, elemzését, az információmegosztást, továbbá a kihívások időben történő felismerését, előrejelzését és azok átfogóbb kezelését. A központ az általa összegyűjtött és elemzett infor­ mációk révén, illetve a térség instabilitá­ sának

A világoskék színnel jelzett sáv a világ egyik leginstabilabb zónájának számító Száhel-övezetet jelöli. A NATO Déli Információs Központjának célja, hogy a jövőben az észak-afrikai és a közel-keleti kockázatok mellett a térségből érkező kihívásokat is képes legyen haté­ konyabban azonosítani, illetve kezelni

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (balról a harmadik) látogatása a NATO Déli Információs Központjában 2018-ban

hátterében álló tényezők jobb megértése által segítséget nyújthat a politikai és katonai döntéshozók számára is a térséggel kapcsolatos stratégiák kidolgozásában. A Hub további célja, hogy hozzájáruljon a NATO déli szárnyon foly­ tatott tevékenységeinek összehangolásához, szink­ronizálásához és az ott történő konfliktusmegoldáshoz, miközben átfogó megközelítéssel optimalizálja az erőforrásokat és maximalizálja a hatékonyságot. A központ eddigi tevékeny­sé­ gét egyelőre nehéz lenne értékelni. Jelenleg az látható, hogy egyfajta soft power tevékenység­ gel erősítheti a NATO kooperatív biztonsági céljait, és hozzájárulhat a 2. cikk szerinti „békés és baráti kapcsolatok” fejlesztéséhez.22 A létrehozott központban rejlő potenciál mindenképpen nagy, ahhoz azonban, hogy hosszú távon is látható eredményeket legyen képes felmutatni az szükséges, hogy jól meghatározott céljai és eszközrendszerei, világosan definiált hatásköre legyen, illetve hogy megfelelő együttműködést alakítson ki a térség államaival és a helyi szereplőkkel.

KÖVETKEZTETÉSEK Az elmúlt években a NATO egyre több alkalommal kommunikálta, hogy elkötelezett egy koherens, átfogó déli stratégia kialakításának irányába.

Figyelembe véve a közel-keleti, az észak-afrikai, valamint a szubszaharai térség és a Száhel folya­ matainak összetettségét és azok kiszámít­ha­tat­ lan és instabil jellegét, egy déli irányú stratégiának konkrét, célzott és megfelelően kidolgozott meg­ közelítést kell alkalmaznia. A térséggel összefüg­ gő döntések meghozatalában kulcsfontosságú lehet az olyan jellegű kezdeményezések szerepe, mint a Déli Információs Központ, amely segítheti a régióban zajló történések megértését, illetve a lehetséges jövőbeli konfliktusok és kihívások kiváltó okainak feltárását, hatékonyabb kezelését. Ez utóbbi folyamatban kiemelt jelentősége van a központ megfigyelői és elemzői funkciójának. A NATO-tagállamok politikai akaratának és egyetértésének hiánya azonban könnyen alááshatja a kitűzött célok elérését. A NATO egységét próbára teszik a tagok eltérő biztonságpercep­ ciói és a nemzetállami érdekek közötti különb­ ségek. E probléma pedig az egységes, koherens és jól működő stratégiák kialakításának is egyértelmű akadálya. A szövetség déli régióval kapcsolatos stratégiájának kialakításában lényeges szerepe lehet azoknak az államoknak (például Olaszországnak), amelyek a déli irányból érkező kihívásokat közvetlenül tapasztalják. A NATO keleti és déli irányú stratégiája közötti egyensúly EURÓPAI VÉDELEM MA

71

kiegyensúlyozottabbá tételének a cikk szerzője szerint számos feltétele van. Ezek közül mindenekelőtt kiemelendő a NATO déli államainak megfelelő összefogása, együttműködése és a szövetség hatékonyabbá tétele annak érde­ kében, hogy a jövőben a tárgyalási és döntés­ hozatali folyamatokban nagyobb súllyal és érdekérvényesítő szereppel bírjanak. Bár a holisztikus megközelítést alkalmazó, átfogó déli stratégia iránti elkötelezettség elméletben már megfogalmazódott a NATO részéről, annak gyakorlati megvalósulása (vagy ha úgy tetszik, fokozatos fejlődése) még várat magára, és figyelembe véve a térség problémáinak összetettségét, az ennek megvalósításáig vezető út minden bizonnyal meglehetősen rögös lesz. Ebben a fo­ lyamatban lényeges szerepe lesz a régió országai részéről tanúsított együttműködési szándéknak is, ám ebben a tekintetben idáig igencsak vegyesek a tapasztalatok.

gében: Algéria, Egyiptom, Tunézia, Marokkó, Mauritánia, Izrael, Jordánia.

8 NATO (2018).

9 Tálas Péter: A varsói NATO-csúcs legfontosabb döntéseiről.

Nemzet és Biztonság. 2016/2. <https://bit.ly/2ByL9WN > Hozzáférés: 2019. január 25.

10 NATO (2018).

11 Lesser–Brandsma–Basagni–Lété.

12 Operation Sea Guardian. NATO. 2018. június 27. <https:// bit.ly/2GDNIKF > Hozzáférés: 2019. február 1.

13

Európai Tanács (sajtóközlemény): EU–NATO együttmű­

ködés: A Tanács következtetéseket fogadott el az együttes nyilatkozat végrehajtása céljából. Európai Tanács. Az Európai Unió Tanácsa. 2016. december 6. <https://bit.ly/2UZV3s3 > Hozzáférés: 2019. február 4.

14 Szenes (2016).

15 Vö. a csúcson kiadott nyilatkozat 50. pontját. <https://bit. ly/2N6IwyP > Hozzáférés: 2019. február 7.

16 Szenes Zoltán: Transzatlanti „Super Bowl”. Hadtudomány.

2018/3–4.

<https://bit.ly/2N1UZVI

>

Hozzáférés:

2019.

január 8.

17

Európai Tanács: NATO-csúcstalálkozó, Brüsszel, 2018.

július 11-12. Európai Tanács. Az Európai Unió Tanácsa.

HIVATKOZÁSOK

<https://bit.ly/2DwZqnc > Hozzáférés: 2019. február 7.

18 NATO (2018).

19 Vö. a csúcson kiadott nyilatkozat 27. pontját. <https://bit.

1 A keleti országok biztonságpercepcióját és stratégiai terve-

ly/2N6IwyP > Hozzáférés: 2019. február 7.

zését egyértelműen befolyásolja Oroszország magatartása,

20 Szenes (2018).

míg a déliek esetében több figyelem összpontosul a Közel-Kelet,

21 DI Alessandra Giada Dibenedetto: NATO’s Hub and the

Észak-Afrika, a Száhel-övezet és a szubszaharai Afrika irá­

Alliance’s Engagement Towards The South. Centro Studi

nyából tapasztalható kihívások kezelésére.

Internazionali. 2018. augusztus 2. <https://bit.ly/2tjklVZ >

2 Szenes Zoltán: Meglepetések nélkül. A varsói NATO-csúcs

Hozzáférés: 2019. február 9.

értékelése. Biztonságpolitika.hu. 2016/augusztus. <https://

22 Szenes (2018).

bit.ly/2GosMbc > Hozzáférés: 2019. február 12.

3 NATO: NATO Summit Guide. NATO Public Diplomacy Division, Brüsszel, 2018. <https://bit.ly/2DBiIYI > Hozzáférés: 2019. február 10.

4 A MENA mozaikszó a közel-keleti és észak-afrikai (Middle East and North Africa, MENA) országokra utal.

5 Szenes (2016).

6

Ian Lesser – Charlotte Brandsma – Laura Basagni –

Bruno Lété: The Future of NATO’s Mediterranean Dialogue.

Perspectives on security, strategy and partnership. The German Marshall Fund of the United States. 2018/június. <https://bit.ly/2Opc4t6 > Hozzáférés: 2019. január 25.

7 A Mediterrán Dialógus célja a következő hét, nem NATOtagországgal történő együttműködés a Mediterráneum térsé-

72

EURÓPAI VÉDELEM MA

A NATO RÉGI-ÚJ SZEREPE ÉS AZ OROSZ PERCEPCIÓ Jójárt Krisztián

BEVEZETŐ Hetven évvel a NATO megalapítása után a szövetség fő küldetésévé ismét az orosz fenyegetés feltartóztatása vált, ezt pedig Moszkva Ukrajna elleni agressziója provokálta ki. Ezzel összhangban a NATO más lépések mellett többnemzeti zászlóaljakat telepített a Baltikumba és Lengyelországba annak érdekében, hogy biztosítsa az orosz fenyegetéstől leginkább tartó tagországait a szövetség kollektív biztonsági garanciáiból eredő kötelezettségek maradéktalan végrehajtásáról.

Miközben az orosz propaganda mindezt egyértelműen fenyegetésként értékeli, a valóságban a NATO régi-új szerepének Moszkvában ennél jóval árnyaltabb a megítélése. A jelen cikk1 amellett érvel, hogy noha a hidegháború vége óta most először került Oroszország újra a NATO „célkeresztjébe”, az orosz vezetés ezt valószínűleg nem bánja. E látszólagos paradoxon megértése érdekében fontos annak megismerése, hogy miként is látja a Kreml az őt körülvevő világot.

AZ „ÚJ JALTA” Vlagyimir Putyin világnézete a reálpolitika klas�szikus felfogásában gyökerezik. Eszerint a világot a nagyhatalmak véget nem érő, zéróösszegű játszmák során osztják fel újra és újra egymás között.2 E logika szerint csakis a nagyhatalmak élveznek teljes szuverenitást, a kisebb országok – különösen a katonailag gyengék – a nagyhatalmak alárendeltjei. Erről a felfogásról tanús­ kodik Vlagyiszlav Szurkovnak, a Kreml egyik fő ideológusának szuveréndemokrácia-elmélete is. Szurkov szerint a világon csupán két szuverén demokrácia létezik, az Egyesült Államok és Orosz­ ország. Ugyanis míg Kína valóban szuverén, aligha nevezhető demokráciának, az Egyesült Államok szövetségesei pedig ugyan demokráciák, de nem tekinthetők szuverénnek.3 Moszkva reálpolitikai megközelítése a nyugati liberális értékrenddel nem összeegyeztethető. Ezért a kapcsolatok

normalizálását célzó törekvések mindaddig kudarcra lesznek ítélve, amíg a Nyugat nem ismeri el, hogy a balti országok kivételével a posztszovjet térség Oroszország kizárólagos érdekszférája – vagy amíg Moszkva nem hagyja maga mögött régi birodalmi reflexeit. Putyin „új Jaltáról” szóló víziója azt bizonyítja, hogy a második eshetőségre belátható időn belül kevés esély mutatkozik.4 Eközben viszont Nyugaton felerősödtek azok a hangok, amelyek megkérdőjelezik a liberális univerzalizmusnak mint az amerikai külpolitikát vezérlő ideológiának a helyességét.5 Részben már Barack Obama elnök külpolitikai nézetrendszere is a liberális megközelítés finom kritikáját jelentette.6 Donald Trump személyében viszont az Egyesült Államok olyan elnököt választott magának, aki példátlan módon utasítja el a liberális univerzalizmust mint az amerikai külpolitikát irányító értékrendet. Trump a nemzetközi kapcsolatokban a pragmatizmust, mindenekelőtt pedig az Egyesült Államok (vélt) gazdasági érdekeit helyezi előtérbe. Ez utóbbiakat a Trump-adminisztráció asszertív módon igyekszik is érvényre juttatni mind Washington ellen­ felei, mind pedig szövetségesei relációjában.

Noha Trump is az erő nyelvén beszél, politikája mégis élesen szemben áll George W. Bush demokráciaterjesztő külpolitikai gyakorlatával: ez utóbbi ugyanis orosz olvasatban azt jelen­ tette, hogy az Egyesült Államok kénye-kedve szerint váltja le szuverén országok politikai rezsimeit, ha azok nem illenek bele Washington demokráciaértelmezésébe.7 Dmitrij Trenyin, a Carnegie Moscow Center igazgatója úgy véli, azok a szakértők, akik szerint az orosz elnök új oroszbarát külpolitikai gyakorlatot vár Trumptól, félreértik Putyin gondolkodásmódját.8 A józanabb orosz szakértők már Trump beiktatása előtt is csekély valószínűséget jósoltak annak, hogy az Egyesült Államok Oroszország-politikája radikális változáson megy majd EURÓPAI VÉDELEM MA

73

Donald Trump és Vlagyimir Putyin 2018-as helsinki találkozója

keresztül, mivel látták ennek strukturális korlá­­t­ait.9 Azt követően, hogy ebben a kérdésben az amerikai kongresszus szűk korlátok közé szorította az elnök hatáskörét, a legoptimistább hangok is végképp elhalkultak. Ezért sokak számára érthetetlen, Putyin miért tanúsít továbbra is kifejezetten kooperatív magatartást Trump irányába, ahogy az a helsinki csúcstalálkozón is megfigyel­ hető volt. Trenyin szerint azonban logikus, hogy a Kreml kivár, hiszen az itteni vezetők nem az orosz–amerikai kapcsolatok új alapokra helyezé­ sét várják az amerikai elnöktől. A realista külpolitikai iskola visszatérése a Fehér Házba ugyanis önmagában is haszon az orosz politikai vezetés számára, hiszen az orosz magatartást is a reálpolitika vezérli. „Ez azt jelenti, hogy minden hatalmi egyenlőtlenség és érdekkülönbség ellenére a Kreml és a Fehér Ház most ugyanazt a nyelvet beszéli. És most már szóba állnak egymással.”10 Ez pedig lehetőséget ad Moszkva számára, hogy érdekszféráját Washingtonnal elismertesse.

Moszk­va érdekszférája ugyanis egyébként is mar­ ginális jelentőségű az amerikai érdekek szempontjából, ráadásul az USA egyértelműen Kínára tekint globális kihívóként, nem pedig Orosz­ országra.

Más okokból, de szintén az orosz érdekszféra implicit elismerésének irányába hat az, hogy a NATO visszatért eredeti küldetéséhez, vagyis 74

EURÓPAI VÉDELEM MA

Oroszország már említett feltartóztatásához.

A kollektív védelem garanciáinak megerősítése a tagországok viszonylatában történik, lévén ezek a garanciák a NATO-n kívüli államokra nem vonatkoznak. A helyzet paradoxonja, hogy a balti országok és Lengyelország érthető félelmei ellenére Moszkvának minden bizonnyal nincsenek területi ambíciói ezekkel az államokkal szemben.

Azon országok viszont, amelyek ellen Moszkva nagy valószínűséggel ténylegesen alkalmazna katonai erőszakot abban az esetben, ha túlságosan eltávolodnának az érdekszférájától (mint például Fehéroroszország), kívül esnek az északatlanti szerződés által nyújtott garanciákon.

Vagyis miközben a szövetség fizikai jelenlétével – szükséges és indokolt módon – a NATO perifériáján megerősítette biztonsági garanciáit, lépésével Moszkva számára nemcsak azt nyomatékosította, hogy földrajzi értelemben meddig terjed a szövetség védelme, hanem implicit módon azt is, hogy mettől tovább nem. Noha a NATO a retorika szintjén továbbra is nyitott a bővítésre, a tagállamok jó részéről a szavakon túl kevés hajlandóság mutatkozik arra, hogy Grúziát vagy Ukrajnát teljes jogú tagként felvegyék a szövetségbe. Nem beszélve arról, hogy a Moszkva által a két ország területén generált befagyott, illetve még aktív konfliktus ki is zárja a teljes jogú tagságot.

Annak, hogy a NATO fókuszába ismét az orosz fenyegetés feltartóztatása került, van egy további haszna is Moszkva számára. Mégpedig az, hogy ezzel az észak-atlanti szerződés akarat­ lanul is nagyhatalmi szereplővé emelte az egyébként gazdaságilag stagnáló és az éves GDP tekintetében Spanyolországgal egy súlycsoportban lévő Oroszországot. Ez pedig egybeesik Putyin elnök azon céljával, hogy így vagy úgy, de a világpolitika alakításának megkerülhetetlen sze­ replőjévé váljék. Ráadásul a nagyhatalmi büszkeség jó visszhangra talál az orosz népesség egy jelentékeny részében is, ez pedig a legitimitását az orosz gazdasági növekedés kifulladását követően egyre inkább a birodalmi nosztalgiára építő putyini vezetés számára szintén fontos.

Európai Unió (EU) Eurázsiai Gazdasági Unió (EaEU)

Dél-amerikai Nemzetek Uniója (UNASUR)

Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN)

Kína Amerikai Egyesült Államok India Japán Németország

Oroszország

Egyesült Királyság

Brazília

Franciaország

Indonézia

Oroszország gazdasági ereje összehasonlítva a világ többi országával, illetve jelentősebb országcsoportjával (vásárlóerő-paritáson mért GDP az IMF 2018-as adatai alapján)

KEZELHETŐ KIHÍVÁS Az orosz stratégiai dokumentumok az alábbi öt fő fenyegetést határozzák meg a NATO-val kapcsolatosan: 1. A NATO erőpotenciáljának növekedése.

2. Globális funkcióknak a nemzetközi jog megsértésével járó felvállalása.

3. A tagországok katonai tevékenységének aktivizálódása.

4. A szövetség további bővülése.

5. A szövetség katonai infrastruktúrájának Orosz­ ország határaihoz való közeledése.

Míg a NATO földrajzi bővüléséről sok szó esik, az kevesebb figyelmet kap, hogy miként is értékelték az orosz szakértők a szövetség ezredfor­ dulón lezajlott feladatbővülését, illetve a globális funkciók felvállalását. A NATO out-of-area műveletei, pl. Jugoszlávia 1999-es, az ENSZ Bizton­ sági Tanácsának felhatalmazása nélküli bombázása mind aggodalommal töltötték el Moszkvát.

Ennek az átalakulásnak köszönhetően immáron hiteltelenné vált az a nyugati érv, miszerint a NATO pusztán védelmi szövetség. A NATO „mostanra egy harcot vállaló alakulattá vált, pedig a hidegháború alatt még nem az volt” – jegyzi meg Fjodor Lukjanov orosz külpolitikai elemző.11 Az orosz fenyegetés ellensúlyozása a missziós képességek helyett a területvédelmi potenciál fejlesztését teszi szükségessé. Egy, a Valdaj Klub által készített igen átfogó – és meglepően józan – elemzés szerint Oroszország feltartóztatásának előtérbe kerülésével nem valószínű, hogy a NATO a globális rendőri szerephez is vissza fog térni.

A mintegy ötvenegy szakértő megkérdezésén alapuló stratégiai előrejelzés azt valószínűsíti, hogy az európai katonai képességek nem fognak számottevően erősödni, ezzel összefüggésben pedig az Egyesült Államok az európai biztonság garantálásának továbbra is aktív szereplője marad.12 Miközben Washington célja továbbra is a szövetség földrajzi korlátok nélküli, globális szerepének erősítése, szakértők szerint a jövőben – Oroszország feltartóztatása mellett – Európa közvetlen szomszédságának, a Földközitenger térségének és a Közel-Kelet egy részének – vagyis az európai biztonságra közvetlen veszélyt jelentő kihívások kiindulópontjainak – stabilizálása fog előtérbe kerülni.13 Azért cserébe, hogy Európa a jövőben is az Egyesült Államok által garantált biztonság „fogyasztója” marad, az európai tagországok politikai lojalitásukról biztosítják Washingtont annak globális céljaival kapcsolatban. Tehát a 2000-es évek kiszámíthatatlan és – az orosz percepció szerint – agres�szív, a nemzetközi joggal nem mindig összhangban zajló NATO-beavatkozásainak Oroszország feltartóztatásával történő felváltása valószínűleg elfogadható tranzakció az orosz vezetés szemszögéből. A feltartóztatás politikáját Moszkva ismeri, és az számára olyan kiszámítható keretEURÓPAI VÉDELEM MA

75

Kanada 20,6 Egyesült Királyság 47,2 Franciaország 57,8

Amerikai Egyesült Államok 610

Oroszország 66,3 Németország 44,3 Olaszország 29,2

Dél-Korea 39,2 Törökország 18,2

Szaúd-Arábia 69,4

Kína 228

Japán 45,4

India 63,9

Brazília 29,3

Ausztrália 27,5

A katonai kiadásokra legtöbbet költő országok 2017-ben (milliárd amerikai dollár, 2017-es áron számolva)

rendszert jelent, amellyel már megtanult együtt élni. Ráadásul annak jelenlegi változata relatíve puha, katonai eleme csupán másodlagos jelentőségű, és orosz szakértők szerint inkább csak az információs nyomásgyakorlás eszközét hivatott kiegészíteni. Úgy látják, a jelenlegi katonai egyensúly mindkét fél számára elfogadható, sőt, a védelmi minisztériumok számára kifejezetten kényelmes is, hiszen erre hivatkozva növelhetik részesedésüket az állami költségvetésből. 14 A puha feltartóztatás abban az esetben változhat meg, ha a NATO a jövőben növeli az Oroszországra nehezedő nyomást. Ehhez három tényező együttállása szükséges: 1. Az Egyesült Államok aktív részvételének megőrzése az európai biztonsági ügyekben.

2. Az Egyesült Államok szövetségeseinek megnövekedett katonai-stratégiai potenciálja.

3. A nagyhatalmi vetélkedésből eredő fenyegetettségérzés megszilárdulása.

A fenti három tényező együttes bekövetkeztére azonban az orosz szakértők szerint relatíve kevés esély van, mivel az Egyesült Államok európai szövetségeinek védelmi költései nem hatékonyak, Washington pedig sok más régióban kénytelen megosztani erőforrásait. 15 Úgy vélik, hogy hosszú távon is fennmarad a fel­ tartóztatás jelenlegi, puha formája, amelyben 76

EURÓPAI VÉDELEM MA

a katonai erő szerepe másodlagos. Helyette a felek a status quo fenntartásának társadalmi és gazdasági költségeit kívánják növelni annak érdekében, hogy a másik fél politikai akaratát megtörjék. 16 SOFT POWER FÉLELMEK Az orosz katonai és politikai elitet, úgy tűnik, jobban foglalkoztatják a Nyugat és a NATO puha hatalmi képességei, mint annak klasszikus értelemben vett katonai potenciálja. Orosz hadtudományi gondolkodók munkái és a legfelsőbb katonai vezetés nyilatkozatai arról tanúskodnak, hogy Moszkva aggodalommal szemléli a Nyugat dominanciáját az információs befolyás és a soft power terén. Az orosz elit úgy véli, az Egyesült Államok és szövetségesei új típusú háborút viselnek mindazon országok ellen, amelyek nem a nyugati érdekeknek megfelelő politikát folytatnak. Ez az új típusú háború 90%-ban a propagandára épül, és csupán 10%-ban alkalmaz hagyományos értelemben vett katonai eszközöket.

Célja a fennálló politikai rezsimek megdöntése a belső elégedetlenség szításával, a lakosság politikai vezetés elleni mobilizációjával. Az orosz politikai és katonai vezetés ennek gyakorlati példáját véli felfedezni a színes forradalmakban, az arab tavasz, illetve a 2013–2014-es ukrajnai for-

radalom eseményeiben, legújabban pedig Ve­ne­ zuelában. Az orosz vezetés azért tekint fenye­ getésként minderre, mert az általa – tévesen – a Nyugatnak tulajdonított rezsimváltások részben a Moszkva kizárólagos érdekszférájának tekintett térségben (Kirgizisztán, Grúzia, Ukrajna), részben pedig más, számára fontos országokban (Líbia, Venezuela) zajlottak le. Az orosz veze­ tés attól is tart, hogy a Nyugat adott esetben ugyanezt a vélt hadviselési módot képes lenne a putyini vezetéssel szemben is alkalmazni.

Mindezzel összefüggésben egy orosz hadtudományi gondolkodó, Alekszandr Bartos úgy véli, hogy a NATO terrorellenes küzdelme és a partnerországok stabilitását és szuverén fejlődését célzó programjai valójában a nemzeti elitek befolyásolását, a színes forradalmak előkészítését és a Nyugat számára nem kívánatos rezsimek megdöntését célozzák.17 Orosz szakértők szerint a nyugati értékeknek a nemzeti sajátosságokat nem figyelembe vevő terjesztése más tényezőkkel párosulva a stabi­ litás erodálódásához vezetett. Logikus módon azonban a liberális univerzalizmus hanyatlásával a nyugati értékek terjesztése háttérbe fog szorulni. Mindeközben az illiberalizmus Európán belüli megerősödésével kapcsolatban az orosz várakozások óvatosnak tűnnek. Egyrészt a Valdaj Klub már idézett stratégiai előrejelzése szerint az illiberális országok terjedése nem feltétlenül fogja automatikusan a NATO gyengülését eredményezni. Mint a tanulmány – feltehetőleg némi cinizmussal – megjegyzi, Washingtonnak „gazdag tapasztalata” van a nem demokratikus Ukrajna, 2004: NARANCSOS FORRADALOM

Líbia, 2005: CÉDRUSOS FORRADALOM

Kirgizisztán, 2005: TULIPÁNOS FORRADALOM

Grúzia, 2003: RÓZSÁS FORRADALOM

A 2003 és 2005 között zajló, az orosz érdekszférát sértő színes forradalmak

szövetségesekkel való együttműködésben.18 Más­ részt, ahogy azt – az egyébként fentebb már idézett és a NATO iránti szimpátiával aligha vádolható – Alekszandr Bartos megjegyzi, Oroszország jelenleg nem érdekelt a NATO megszűné­ sében. Ennek oka pedig az, hogy a szövetség fontos szerepet tölt be az európai biztonság garantálásában, hiszen megkönnyíti az együttműködést a máskülönben „saját egoista érde­ keiket követő” államok között.19 A NATO hiánya feltehetőleg újra teret nyitna az európai kontinens nagyhatalmi vetélkedésének, ez pedig a gaz­ daságilag gyenge Oroszország számára aligha lehet érdek. ÖSSZEGZÉS Miközben az ukrajnai háború lépéskényszerbe hozta a NATO-t, a feltartóztatás stratégiájának visszatérése valószínűleg nem zavarja az orosz vezetést. A liberális univerzalizmus mint az Egye­ sült Államok külpolitikai cselekvését meghatározó ideológiai keret erodálódása a realista megközelítés térnyerését eredményezi, ez pedig megfelel az orosz érdekeknek. Az értékalapú, az állami szuverenitást háttérbe szorító, az emberi jogok és demokratikus értékek terjesztését zászlajára tűző amerikai külpolitikát Moszkva mély gyanakvással követte. A pragmatizmus visszatérése Putyin számára siker, hiszen az lehetőséget ad az orosz érdekek elfogadtatására. Washington számára ugyanis a Moszkva által csak „közel külföldként” emlegetett térség egyébként is másodlagos jelentőséggel bír. Azzal, hogy a NATO visszatért az orosz fenyegetés feltartóztatásához, Oroszországot nyíltan nagyhatalmi státusszal ruházta fel. Ez pedig a putyini vezetés számára kifejezetten kedvező fejlemény, hiszen az orosz állam pusztán gazdasági teljesítőképességét figyelembe véve erre a státuszra aligha aspirálhatna. Ugyanakkor a szövetség területvédelmi fókusza, kiegészítve a liberális univerzalizmus háttérbe szorulásával, várhatóan azt eredményezi, hogy a NATO részéről mind a képesség, mind pedig a hajlandóság megszűnik majd a távoli expedíciós műveletek végrehajtására. Ezeket a műveletek Moszkva szuverén kormányok megdöntéseként és a nyugati befolyás kiszélesítéseként értelmezte, miközben azok egyrészt sokszor közvetlen orosz gazdasági és EURÓPAI VÉDELEM MA

77

politikai érdekeket is sértettek, másrészt pedig jelentősen csökkentették az orosz rezsim biztonságérzetét. Ennek a puha feltartóztatáson alapuló stratégiával történő felváltása ellenben ismert és kiszámítható játékszabályokat jelent Moszkva számára.

12 Igor Isztonyin – Irina Bolgova: Будущее HATO: Buduscseje NATO: isztocsnyiki neopregyeljonnosztyi i vozmozsnije szcenarii razvityija. Valdai Discussion Club. 2018. október. <https://bit. ly/2OdjEaG > Hozzáférés: 2019. március 12. 44.

13 Isztonyin–Bolgova, 42.

14 Isztonyin–Bolgova, 48.

15 Isztonyin–Bolgova, 46.

16 Isztonyin–Bolgova, 46.

17 Alekszandr Bartos: Gibrigyizacija NATO kak ugroza nacio-

HIVATKOZÁSOK

nalnoj bezopasznosztyi Rosszija. Vesztnyik AVN. 2018/1.

18 Isztonyin–Bolgova, 40.

19 Bartos, 2018

1 A cikk a Nemzeti Kutatási, Innovációs és Fejlesztési Hivatal támogatásával, az 129243-as számú, „Hagyomány és rugalmasság Oroszország biztonság- és védelempolitikájában” nevű projekt keretében valósult meg.

2 Alekszandr Goltsz: Determinants of Russian Foreign Policy: Realpolitik, Militarism and the Vertical of Power. DGAPkompakt. 2018/szeptember. 9.

3 Sz. Bíró Zoltán: Oroszország és a posztszovjet térség biztonságpolitikája, 1991–2014 (III.). Nemzet és Biztonság.

2014/5. 35.

4 Lásd Putyin elnöknek az ENSZ 70. Közgyűlése előtt elmondott beszédét: 70th session of the UN General Assembly.

Kremlin.ru. 2015. szeptember 28. <https://bit.ly/1LYNtBV > Hozzáférés: 2019. március 13.

5 A liberális világrend válságáról és a nagyhatalmi politika vis�szatéréséről csak az elmúlt évben három ismert amerikai külpolitikai gondolkodó könyve jelent meg (John Mearsheimer: The Great Delusion. Liberal Dreams and International Realities; Stephen Walt: The Hell of Good Intentions. America’s Foreign Policy Elite and the Decline of U.S. Primacy; Robert Kagan: The Jungle Grows Back. America and Our Imperiled World).

6 Jeffrey Goldberg: The Obama Doctrine. The U.S. president talks through his hardest decisions about America’s role in the world. The Atlantic. 2016/április. <https://bit.ly/1rxfg9B/ > Hozzáférés: 2019. március 12.

7 Fjodor Lukjanov: Putin’s Foreign Policy. The Quest to Restore Russia’s Rightful Place. Foreign Affairs. 2016/május–június.30–37.

8

Dmitrij Trenyin: Why Putin Isn’t Sweating the Midterms.

Politico. 2018. november 6. <https://politi.co/2um1QkB > Hozzáférés: 2019. március 12.

9 Fjodor Vojtolovszkij: Szlucsitszja li «perezagruzka» po Trampu. MGIMO. 2016. november 23. <https://bit.ly/2UHzcFY > Hozzáférés: 2019. március 12.

10 Trenyin.

11 Lukjanov.

78

EURÓPAI VÉDELEM MA

EGY ÉRDEKHÁZASSÁG, TÚL A GYÉMÁNTLAKODALMON – NÉMETORSZÁG HELYE ÉS SZEREPE A NATO-BAN Hevő Péter

Németország katonai szövetségeinek összeállítása és partnereinek kiválasztása során a 20. század első felében nem túl szerencsés döntéseket hozott. A hidegháború elején a korlátozott szuverenitású NSZK első kancellárja, Konrad Adenauer mindent, még a német újraegyesülést is hajlandó volt alárendelni a nyugati integrációnak. A számtalan rendszert át- és túlélt idős politikus levonta a két világháború tanulságait, és úgy gondolta, Németország jövője kizárólag egy nyugati szövetségi rendszerben képzelhető el, mivel anélkül az ország ismét teljesíthetet­len álmokat kergetne, és veszélyes „különútra” (Sonderweg) tévedhetne. Bár a belépés elé nem várt akadályok gördültek, és a tagság vállalása később sem volt mindig feszültségektől mentes, Bonn a NATO-val hosszú távú megoldást válasz­ tott, és immár több mint hatvan éve a szövetség egyik legszilárdabb tartópilléreként szolgál.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének 1949. áprilisi felállítása röviddel megelőzte az NSZK születését, így értelemszerűen a fiatal állam nem lehetett annak alapító tagja. 1949-re a második világháború emlékét már némileg hát­­ térbe szorította az új világégéstől való félelem, éppen emiatt a NATO nem elsősorban a németek ellen, hanem a Szovjetunió megállítása érdekében jött létre. Ahogyan a szövetség első főtitkára, Lord Ismay akkoriban megfogalmazta: tagjai az oroszokat „kint”, az amerikaiakat „bent”, a németeket pedig „lent” kívánták tartani.

Adenauer szemében a nyugati egyenjogúsítás fontos eleme volt az újrafegyverkezés, az viszont nem volt világos, hogy ez milyen keretek között történjen, és hogyan tegyék a megszálló hatalmak szemében elfogadhatóvá. Hiszen bármen�nyire is terjeszkedett a bolsevizmus Nyugat-Európa felé, sokaknak még mindig összeszorult a gyomra arra a gondolatra, hogy a német kato-

„A [NATO] bajtársai a mi szövetségeseink” – Az NSZK NATO-csatlakozását népszerűsítő plakát az 1955 utáni időszakból

nák kezébe ismét fegyvert adjanak. Adenauer minden bizonnyal meggyőző tudott lenni a tárgyalóasztalnál, de a NATO-tagokat valószínűleg nem ő, hanem egy külső tényező, a koreai háború ébresztette rá arra, hogy Európában is kitörhet hasonló konfliktus, mint a felosztott ázsiai félszigeten. Márpedig Nyugat-Európát atomfegyverek bevetése nélkül sem a brit, sem a francia hadsereg nem lett volna képes megvédeni az óriási szovjet szárazföldi erők ellen – így célszerűnek tűnt, hogy komoly szabályozás és intézményi keretek között a nyugatnémet hadsereget is felEURÓPAI VÉDELEM MA

79

A végül nem ratifikált Európai Védelmi Közösségbe tartozó államok

állítsák. Az 1950-es évek elején a kérdés tehát már nem úgy hangzott, hogy szükség van-e nyugatnémet fegyveres alakulatokra, hanem hogy azok felállítása milyen szövetségen belül történjen meg.

Washingtonban megoszlottak a vélemények: míg a védelmi szakemberek elsősorban az NSZK NATO-tagságát támogatták, a külügyminisztérium két legyet akart ütni egy csapásra, és a közös európai hadsereg felállításával egyszerre próbálta az európai integrációt erősíteni, valamint a német alakulatokat felügyelni. Mivel az egész ügyre különösen érzékeny franciák inkább az utóbbi elgondolást támogatták, első körben a vegyes nemzetiségű egységekből álló Európai Védelmi Közösség (EVK) tervével próbálkoztak. Bár a németek nem pont így – erős francia irányítás alatt álló kisebb német egységek szintjén – képzelték el az újrafegyverkezést, a Bundestag megszavazta az EVK-tervet. Így a kezdeményezés végül nem az amerikaiakon és nem is a németeken bukott meg, hanem az azt kiötlő franciákon: 1954 augusztusában a francia nemzetgyűlés – valószí­nűleg a Điện Biên Phủ-i csata okozta sokk hatása alatt – leszavazta a szerződést. A kellemet­ len helyzet végül Anthony Eden brit külügyminiszter diplomáciai bravúrjainak köszönhetően oldódott meg, ő ugyanis kihasználva a korábbi lendületet maratoni tárgyalások után, 1954 októ80

EURÓPAI VÉDELEM MA

berében tető alá hozta a párizsi szerződéseket.

Ennek része volt az NSZK NATO-ba történő meghívása, akár­csak az 1948-as brüsszeli szerző­ dés átalakítása, ez pedig lehetővé tette a németek bevonását a Nyugat-európai Unióba (NYEU).

A szerződéscsomag zsenialitása abban rejlett, hogy általa az euroatlanti biztonsági rendszerben évtizedeken át egyszerre kaptak helyet az amerikai, a francia, a brit, a német és a nyugateurópai érdekek.

Tíz évvel a németek második világháborús kapitulációja után, 1955. május 5-én az NSZK vis�szanyerte szuverenitását, és a Nyugat-európai Unió, majd négy nappal később a NATO tagja lett. A hidegháborús viszonyok miatt ez természetesen nem azt jelentette, hogy Bonn teljes mértékben fellélegezhetett volna. A megszálló hatalmak továbbra is fenntartották maguknak a jogot, hogy a NATO parancsnoksága alá tar­ tozó csapatok mellett saját, nemzeti kontingenseiket is az NSZK-ban állomásoztassák. Maga az NSZK NATO-ba való belépése is bírt némi diszkriminatív jelleggel. Az új nyugatnémet hadseregnek, a Bundeswehrnek nem lehetett önálló vezérkara, és nem rendelkezett sem önálló stratégiai, sem taktikai szervező kapacitásokkal. 1954 októberében úgy állították fel a NATO integrált parancsnoksági struktúráját, hogy a Bundeswehr minden bevethető csapatát a szövetségnek rendelték alá, és azokat háború esetén német tisztek operatív ügyekben önállóan nem vezethették.

Emellett a parancsnoki kulcspozíciók amerikai és brit kézben maradtak, tehát a Bundeswehrt már a születése előtt szűk korlátok közé szorították, még ha mindez az EVK-tervnél egy árnya­

Az NSZK felvétele a NATO-ba az 1955 májusában Párizs­ ban megrendezett konferencián

A NATO fennállásának 20. éve alkalmából rendezett katonai parádé a Nürburgringen 1969-ben

lattal enyhébb is volt. Később a NATO a gesztusok szintjén igyekezett kedvezni a németeknek, így azok az 1960-as évek végétől mind magasabb tisztségeket tölthettek be, sőt 1988-ban Manfred Wörner a szervezet főtitkári rangját is elnyerte.

Mivel az NSZK önállóan képtelen lett volna megvédeni magát a szovjet túlerővel szemben, az 1950-es és az 1960-as években az előbb említett korlátokkal szemben nem bontakozott ki komolyabb társadalmi ellenállás, inkább a nyugatnémet politikai elit próbálta a mozgásterét bővíteni. Ennek egyik neuralgikus pontja a leginkább Franz Josef Strauss védelmi miniszter által erőltetett atomfegyverkezés volt. Bár a Bundeswehr rendelkezett nukleáris fegyverek hordozására alkalmas eszközökkel, köztük rakétákkal, a nukleáris robbanó­töltetek felett továbbra is az amerikaiak rendelkeztek, tehát a „piros gomb” lenyomásához való jogot nem akarták kiadni a kezeik közül. Strauss az amerikaiakat megkerülve próbálkozott egy, a franciákkal közösen indított kutatási programmal is, de ez sikertelen maradt, így az 1960-as évek végére az ügy lekerült a napirendről. Az NSZK nem lett atomhatalom, és kénytelen volt a NATO nukleáris fegyvereire és szövetségesei jóindulatára bízni magát.

A Strauss-féle atomhatalmi álmok letörése mel­ lett volt még néhány olyan helyzet a hidegháború alatt, amikor Bonn-nak keserűen kellett szembesülnie azzal, hogy kié is az utolsó szó a szövetségben. A berlini fal felépítése és a prágai tavasz elfojtása alatti heves nyugatnémet reak­ ciókat az amerikaiak kíméletlenül lehűtötték, és egyértelművé tették, hogy nem tűrnek meg

magánakciókat a szervezeten belül. A NATO 1979. decemberi kettős határozata pedig olyan társadalmi ellenállást váltott ki, amelyre a korábbi évti­ zedekben tapasztaltak alapján kevesen számítot­tak. Az ekkor felerősödő nyugatnémet békemozgalom ugyanis szervezettségét és méretét tekintve is messze felülmúlta a korábbi hasonló jellegű próbálkozásokat, és egy olyan zöld pártot indított útjára, amely a mai napig jelen van a német parlamenti életben, sőt hét éven át kormánypártként tevékenykedett. Helmut Schmidt kancellár az 1980-as évek elején ragaszkodott a hidegháborús paritáshoz, vagyis ahhoz, hogy ha Kelet-Európában SS–20-as szovjet rakéták állomásoznak, akkor az egyensúly fenntartása, ezáltal a béke biztosítása érdekében az NSZK területén is szükség van Pershing II rakétákra.

A kancellár végül belebukott az ügybe, de utódja, Helmut Kohl is ezt a politikát képviselte, egészen addig, amíg az évtized végén Európát el nem érte a leszerelés szele.

A német egyesülési folyamat hirtelen felgyorsulása alighanem a NATO-tagok többségét is meglepte, és az a kilátás, hogy egy olyan új nagyhatalom születhet, amely akár ismét a saját képére formálhatja Európát, sokakban ellenérzést váltott ki. A szellemet nem lett volna bölcs döntés visszazárni a palackba, ezért inkább olyan biztosítékokat kellett a rendszerbe építeni, amelyek garantálták az aggódó tagállamok biztonságát. Ennek egyik legfontosabb eleme Németország NATO-ban tartása volt. A két Németország és a második világháborús megszálló hatalmak között zajló kettő plusz négyes tárgyalások így nemcsak az újraegyesítés, hanem a szövetség

Tiltakozás Halléban az Egyesült Államok rakétáinak Nyugat-Európába történő telepítése ellen 1983-ban EURÓPAI VÉDELEM MA

81

BALTITENGER

ÉSZAKITENGER

NDK

CSEHSZLOVÁKIA

FRANCIAORSZÁG AUSZTRIA

Az Egyesült Államok NSZK-ban állomásozó egységei 1987-ben

szempontjából is sorsdöntőnek bizonyultak, hiszen az az új állam semlegessé válásával az egyik legfontosabb tagállamát, ezzel együtt egy későbbi keleti bővítés esélyét veszítette volna el.

Helmut Kohlnak végül – némi fájdalomdíj fejében – sikerült a szovjeteket maga mellé állítania, és így az NDK lett a Varsói Szerződés katonai szövetségének első olyan tagállama, amely a hidegháború után a NATO-ban találta magát. Tegyük hozzá, a nyugatnémet pártok között sem volt konszenzus a kérdést illetően, mivel ekkoriban a Zöldek nagy többsége és a szociáldemokraták egy jelentős kisebbsége is a szövetségből való kilépést követelte.

1990. október 3-án új korszak köszöntött be az NSZK és a NATO kapcsolatában. Az 1980-as évek végén még 900 000 külföldi katona állomásozott német földön, ám ezek az újraegyesítéssel elveszítették korábbi funkciójukat, és legkésőbb 1994-ben ki kellett vonulniuk. Persze ez a határidő elsősorban a szovjetekre vonatkozott, hiszen 1993 márciusától új szerződések biztosították a nyugati partnerek katonáinak németországi jelenlétét – jóllehet ezek értelmében korábbi 82

EURÓPAI VÉDELEM MA

létszámuk a töredékére csökkent. A NATO nagy­ szabású átalakítása természetesen maga után vonta a Bundeswehr reformját is. A hidegháborús berögződések és doktrínák érvényessé­güket veszítették, és már nem a kelet felől leselkedő veszélytől kellett a leginkább tartani. Az általános leszerelésnek elsősorban a nukleáris fegyverek „estek áldozatul”, de az amerikaiak megnyugtatták a német kormányt, hogy nem szállítják el vagy semmisítik meg az összes ilyen jellegű német földön állomásoztatott fegyverüket. A csökkenés mégis szembetűnő: az Egyesült Államok 1981-ben 5832 taktikai atomfegyvert tartott Nyugat-Európában, közülük a legtöbbet az NSZK-ban. Ez a szám az 1990-es évek közepére 400-ra csökkent, a WikiLeaks és más források szerint pedig manapság csak a bücheli légi támaszponton állomásozik 20 darab atomfegyver (egészen pontosan B61 típusú nukleáris bombák).

Németországnak a kettő plusz négyes egyezmény alapján le kellett mondania az ABCfegyverekről, a félmilliós Bundeswehrt pedig 1994. december 31-ig 370 000 főre kellett csök­ ken­tenie. Ez utóbbi előírást a németek még túl is teljesítették, és ebben nemcsak demográ­ fiai okok, hanem a NATO új irányelveiből adódó reformok is szerepet játszottak. A Bundeswehr esetében ez azt jelentette, hogy a könnyebben mobilizálható, válságreagáló, ún. KRK-csapatok (Krisenreaktionskräfte) szerepe megnőtt a számbelileg sokkal nagyobb fő védelmi erőkkel, az eredetileg nagy területek védelmére és visszafoglalására kiképzett HVK-egységekkel (Hauptverteidigungskräfte) szemben. A másik hívószó a nemzetköziesítés volt: ez egyértelműen azt a célt szolgálta, hogy minimálisra csökkentsék a német

Az Egyesült Államok utolsó Európában állomásoztatott nukleáris tölteteinek otthont adó bücheli légi támaszpont

Afganisztánban járőröző német békefenntartók

külpolitika „militarizálódásának” esélyét, és elejét vegyék az ezzel való vádaskodásnak. A Francia– Német Dandárt már 1989-ben felállították, de emellett a Bundeswehr szinte minden Németországgal szomszédos nyugati állammal összekötötte csapatai egy részét, így többek közt a hollandokkal, a belgákkal, a dánokkal, sőt a britekkel, a spanyolokkal és a lengyelekkel is.

Bár a NATO keleti bővítése az NSZK stratégiai érdekeit szolgálta, az oroszok érzékenysége miatt a Kohl-kormány ebben a kérdésben sokáig nem foglalt nyíltan állást, csak amikor már a folyamat előrehaladott fázisba került. Csehország, Lengyel­ ország és Magyarország 1999-es csatlakozása azt jelentette, hogy Németországot a katonailag semlegesnek tartott Svájcon, Svédországon és Ausztrián kívül már csak kizárólag NATO-tagálla­ mok vették körül. Ilyen kedvező helyzetben béke­ időben még a bismarcki szövetségi rendszer csúcs­pontján, az 1880-as években sem érezhette magát a német állam, hiszen még akkor is volt legalább egy ellenséges érzületű szomszédja, Franciaország. Ugyanakkor a hidegháború utáni korszakban számos új, az instabilitásból eredő és a korábbiaknál sokszínűbb, illetve kiszámítha­ tatlanabb kockázati tényező is megjelent.

Ahogyan az 1990-es években a NATO egyik fő súlypontja az új out-of-area politika lett, Németországban is rendkívül heves viták zajlottak a Bundeswehrnek a szövetségi területen kívüli bevetéseiről. A kérdés valójában túlmutatott

a hadsereg feladatainak meghatározásán, és elsősorban a teljes szuverenitását visszanyerő egyesített Németország új nemzetközi szere­­pé­ nek vállalásáról szólt. A vitában fontos tám­ pontot adott a Szövetségi Alkotmánybíróság 1994. július 12-i döntése, ez ugyanis kimondta, a Bundeswehr külföldi bevetéseinek nincsenek alkotmányjogi akadályai, és ez nemcsak az ENSZ és EBESZ misszióiban való részvételre értendő, hanem a NATO és a NYEU hadműveleteire is. A németek természetesen nem ugrottak rögtön a mély vízbe, és amolyan hozzászoktatásként a Bundeswehrt eleinte békefenntartó („kéksisakos”) missziókba küldték, és majd csak a délszláv háború súlyosbodásának árnyékában vettek részt olyan békét kikényszerítő („harci”) bevetésekben, amelyekben a NATO már közvetlenül is érintett volt. Ez a folyamat csúcsosodott ki 1999-ben a koszovói háború kapcsán, amikor Németország a második világháború óta először vett részt teljes értékű harci szövetségesként egy háborúban, egészen pontosan a Jugoszlávia elleni légi csapásokban. Két évvel később, a 2001. szeptemberi terrortámadások a NATO történetében először váltották ki az ún. szövet­ ségi esetet, és ennek következményeként Németország is részt vett a George W. Bush elnök által meghirdetett „keresztes hadjáratban”.

A Bundeswehr afganisztáni bevetése a hadsereg eddigi legdrágább vállalkozása lett; 2001 óta összesen 90 000 német katona vett benne részt, EURÓPAI VÉDELEM MA

83

és egy friss tanulmány szerint visszatekintve az akciót több mint negyedük feleslegesnek és eredménytelennek tartja. Ráadásul a háborús részvétel során mind az elesett német katonák, mind az áldozatul esett civil afgánok száma kifejezetten magas volt, így megítélése a német társadalmon belül kétes.

Az ezredforduló utáni első évtizedben szinte megszokottá vált az, hogy Németország a Bun­ deswehr katonáit a világ különböző pontjain állo­ másoztatja. 2009 októberében a külföldön szolgáló német katonák száma 7600 főt tett ki, az afganisztáni német kontingens pedig 2011-ben érte el legmagasabb létszámát. A német katonák száma ekkor ugyanis 5400 főre emelkedett Afga­ nisztánban, így a briteké és amerikaiaké mögött az övék lett a harmadik legnagyobb ottani kontingens. Persze ez nem azt jelenti, hogy Németország mérlegelés nélkül minden bevetést elvállalt volna, hiszen például az Irak elleni 2003-as háborúra vagy a líbiai NATO-beavatkozásra is határozott nemet mondott, jóllehet mindkét döntése után bőséges kritika érte. Manapság a Bundeswehr tizenhárom misszióban több mint 3000 katonával van jelen, és ezek közül a kato-

STRATAIRMEDEVAC

KFOR

Németország 41 katona

nák közül majdnem minden második a NATO bevetésein teljesít szolgálatot. Ez az arány néhány évvel ezelőtt még 80% volt a NATO javára, de mivel a németek fokozatosan mind a koszovói, mind az afganisztáni kontingensüket csökkentették, a mérleg nyelve átbillent az ENSZ és az EU bevetéseinek irányába. Ez egyébként nem német sajátosság, más országok csapatainál is megfigyelhető, sőt a franciák például már korábban is jórészt nem a NATO színeiben indított bevetésekre koncentráltak. Összegzésképp megállapítható, hogy bár az NSZK-nak a hidegháború alatt a NATO-ra elsősorban a saját védelme és a nyugati integráció szempontjából volt szüksége, majd az 1990-es évek első felében csak nehezen indult be az out-of-area akciókra való átállás, az ezred­ forduló óta már Berlin is kiveszi a részét a nemzetközi felelősségvállalásból, és a szövetség poli­ t ikai, valamint katonai tevékenységének egyaránt fontos szereplőjévé vált. A NATO-t tehát már régóta igen nehéz Németország nélkül elképzelni, miközben a katonai szövetséghez való tartozás a németek identitásának is egyik fontos eleme lett.

Koszovó 479 katona

Counter Daesh Szíria 279 katona

Földközi-tenger 203 katona

UNAMA

Afganisztán 1 katona

Sophia

Földközi-tenger 91 katona

MINURSO

Nyugat-Szahara 4 katona

Resolute Support Afganisztán 973 katona

Sea Guardian

Iraki kiképzőegység

UNIFIL

Irak 137 katona

Libanon 126 katona

UNAMID

Szudán (Darfur) 8 katona

Atalanta

MINUSMA

Afrika szarva 21 katona

Szenegál, Mali 879 katona

EUTM Mali Mali 138 katona

UNMISS

Dél-Szudán 16 katona

A nemzetközi missziókban bevetett német katonák 2017-ben (összesen 3374 fő) 84

EURÓPAI VÉDELEM MA

EUTM Somalia Szomália 8 katona

EGY CÉL, KÉT ÚT? – BOSZNIA-HERCEGOVINA ÉS ÉSZAK-MACEDÓNIA NATO-CSATLAKOZÁSÁNAK ESÉLYEI Dobrowiecki Péter, Horvát Dianna

BOSZNIA-HERCEGOVINA ÉS A NATO „Meghoztuk a döntésünket: készen állunk arra, hogy elküldjék számunkra az éves nemzeti programjukat. Azonban hadd döntsék el ők, mikor kívánják azt elküldeni – mi készen fogunk állni, mikor ők is készen állnak.” Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ezekkel a szavakkal írta le Bosznia-

Hercegovina NATO-csatlakozásának jelenlegi álla­potát azt követően, hogy a szervezet külügyminiszterei 2018. decemberi megbeszélésükön úgy döntöttek, felajánlják Szarajevónak, hogy nyújtsa be a tagság elnyeréséhez szükséges politikai, gazdasági és katonai reformokat ös�szefoglaló éves nemzeti programját. A látszólaHORVÁTORSZÁG Sz

áv

a

a

áv

Sz

Szerb Köztársaság SZERBIA

Szerb Köztársaság HORVÁTORSZÁG

Bosznia-hercegovinai Föderáció Buško tó

ADRIAI-TENGER

Ramsko tó

Szarajevó

Jablaničo tó

MONTENEGRÓ

Bosznia-Hercegovina térképe EURÓPAI VÉDELEM MA

85

gos előrelépés ellenére a brüsszeli megbeszélés eredményeit egyaránt sikerként értelmezhették a szervezetben való tagságot támogató bosznia-hercegovinai bosnyák és horvát, illetve az azt ellenző szerb politikai vezetők is. Előbbiek szerint Stoltenberg szavai a tagállamok Bosznia-Hercegovina NATO-tagsága melletti elkö­ telezettségét mutatják, míg utóbbiak számára a bejelentés megfogalmazása újabb jele volt annak, hogy az ország különleges politikai és közigazgatási berendezkedéséből adódóan továbbra is sikeresen lehet majd gátolni a csatlakozási folyamatot.

A Jugoszlávia felbomlását kísérő polgárháború részeként az 1992 elejétől Bosznia-Hercegovina területén is dúló véres harcoknak az 1995. decem­ ber 14-én az amerikai Wright-Patterson Légibázison megkötött daytoni békeszerződés (teljes nevén általános keretmegállapodás a békéért Bosznia-Hercegovinában) vetett véget. A szerződés értelmében Bosznia-Hercegovinán belül két politikai entitás jött létre: az ország kicsivel több mint felét kitevő Bosznia-hercegovinai Föderáció, amelyet bosnyák és horvát többségű kantonok alkotnak, valamint az egyetlen közigazgatási egységet alkotó Szerb Köztársaság.

A közös állam élén a három nemzetiséget kép­

viselő egy-egy elnökből álló közös elnökség áll, ennek vezetését pedig a három elnök között nyolc­havonta rotálják. 2018. november 20. és 2019. július 20. között ezt a pozíciót a Szerb Köztársaság korábbi miniszterelnöke és elnöke, az ország NATO-tagságát vehemensen elutasító Milorad Dodik töltötte be.

Bosznia-Hercegovina 2006-ban csatlakozott a NATO Békepartnerség (Partnership for Peace) programjához, majd két évvel később az Egyéni Partnerségi Tagsági Akcióterv (Individual Part­ ner­ship Action Plan) elfogadásával tovább mélyült a szervezettel való együttműködésük.

A NATO-aspiráns országok Adriai Chartájához (Adriatic Charter) való 2008. decemberi csat­lako­ ­­zással, valamint a NATO Tagsági Akcióter­vének (Membership Action Plan, MAP) a felajánlásával úgy tűnt, megnyílt az út Bosznia-Hercegovina NATO-csatlakozásának felgyorsítása előtt. Az ak­ ­cióterv aktiválásának legfontosabb előzetes feltétele ugyanakkor az állam különböző entitásai között megoszló katonai ingatlanok helyi szintről szövetségi szintre való emelése volt. Ez a kérdés azonban erősen megosztja a két entitás politikai vezetőit – ezáltal pedig gátolja a tagsághoz szük­ séges további reformok végrehajtását. A boszniai szerb politikusok szerint az egykori Jugoszlávián

Egy boszniai szerb tank éppen áthatol az észak-bosnyák határon, 1993. január 8.

86

EURÓPAI VÉDELEM MA

belül közös tulajdonnak számító ingatlanok jelen­ legi tulajdonosa az ingatlan birtokosa. Ezzel szemben a másik oldal Bosznia-Hercegovina államot tartja a jogos tulajdonosnak, hiszen az utódlási tárgyalások során is ez az állam jelent meg jogalanyként. A vitában az elmúlt nyolc évben nem történt érdemi előrelépés, és a szövetségi alkotmánybíróság határozata ellenére a Szerb Köztársaság a mai napig megtagadja a területén lévő huszonhárom kérdéses ingatlan tulajdonjogának az átadását.

A vita hátterében valójában a Szerb Köztársaság politikusai és a szövetségi kormányzat közötti, a NATO-csatlakozással kapcsolatos konf­liktus áll. A csatlakozást ugyanis a Bosznia-hercego­vi­ nai Föderáció lakosainak túlnyomó többsége tá­ mogatja, míg a Szerb Köztársaságban a lakosok kevesebb mint fele örülne neki. Emellett a vezető boszniai szerb politikusok is ellenzik a szervezethez való csatlakozást. Ennek meg­aka­­dályozására a Szerb Köztársaság parlamentje – az akkori köztársasági elnök, Dodik javasla­tára – 2017-ben elfogadta az entitás katonai semlegességéről rendelkező határozatot. Az ország NATO-tag­ ságát ráadásul Oroszország is elutasítja, miközben ezzel az állammal az elmúlt évtizedek során különösen szoros kapcsolatot épített ki Dodik és pártja. Moszkva a kezdetektől fogva vehemensen tiltakozott a nyugat-balkáni államok NATOcsatlakozása ellen, így egyáltalán nem véletlen, hogy Vlagyimir Putyin elnök és Szer­ gej Lavrov külügyminiszter röviddel azok nyilvánosságra kerülését követően felemelte a szavát a brüs�szeli határozatban foglaltakkal szemben.

A NATO külügyminisztereinek decemberi dön­ tésével a szövetség fontos lépést tett BoszniaHercegovina jövőbeni tagságának elérése felé.

A NATO Tagsági Akciótervének részét képező tanácsadói és támogató program aktivá­lásával, valamint a nemzeti program benyújtásának lehetőségével a NATO külügyminiszterei lehetőséget adtak a csatlakozási folyamat folytatására, ugyanakkor a vitás ingatlanok kérdésének végleges rendezése elkerülhetetlen lesz a terv elfogadásához. Mindez azt jelenti, hogy a boszniai szerbek de facto vétója egyúttal BoszniaHercegovina NATO-tagsággal kapcsolatos remé­ nyeinek a végét is jelentheti.

Milorad Dodik bosznia-hercegovinai szerb politikus

ÉSZAK-MACEDÓNIA ÉS A NATO Észak-Macedónia NATO-csatlakozásának folyamata még az 1990-es évek második felében vette kezdetét, viszont az ország NATO felé vezető útján történelmi és politikai kérdések is akadályt jelentettek. A jövőbeli csatlakozás egyik sarkalatos pontja pedig éppen az ország nevének pontos meghatározása volt.

Történelmi tényezők Észak-Macedónia NATO-hoz való csatlakozásának folyamata még 1995-ben kezdődött a korábban már említett Békepartnerség program keretén belül. Vagyis pontosan abban az évben, amikor a NATO békefenntartó erőinek boszniahercegovinai missziója is elkezdődött. A Balkánon ekkoriban még több helyen fegy­ve­res konfliktusok folytak. Észak-Macedónia az egyetlen olyan volt jugoszláv tagköztársaság, amely konf­lik­tus­ mentesen távozott a föderációból. A dél-balkáni ország számára viszont egy másik, közvetlenül a függetlenség kikiáltása után kialakult vita jelentett fejfájást: a Görögországgal folytatott jól ismert névvita. Az Athén és Szkopje között kirobbant ellentét fő oka abban a dilemmában keresendő, hogy egy ország felveheti-e egy tágabb földrajzi régió nevét, ha maga az ország annak csupán egy részét foglalja el.

A felek sokáig nem tudtak közös nevezőre jutni, ennek következtében pedig Görögország az elmúlt években akadályozta Észak-Macedónia NATO- és EU-csatlakozásának folyamatát. A két ország közötti viszonyt majdnem három évtizeden keresztül, 2018 júniusáig a feszültség jelleEURÓPAI VÉDELEM MA

87

Aléxisz Cíprasz görög (balra) és Zoran Zaev macedón miniszterelnök a Preszpa-egyezmény aláírását követően a görög– albán–észak-macedón hármas határnál fekvő Preszpa-tónál

mezte. Ekkor azonban Zoran Zaev macedón és Aléxisz Cíprasz görög miniszterelnök történelmi jelentőségű megállapodásra jutott, és aláírta az ún. Preszpa-egyezményt. Ennek értelmében az országot ezentúl Észak-Macedóniának hívják – ahhoz viszont, hogy ez a döntés hatályba lépjen több jogi lépést is meg kellett tenni. A 2018. júliusi brüsszeli NATO-csúcstalálkozón a szövetségesek üdvözölték a névkérdés megoldását előrelendítő megállapodást, és meg­ hívták Szkopje kormányát, hogy kezdje el a csat­ la­ kozási tárgyalásokat. Ennek fő feltétele a megállapodásban foglaltak teljes körű implementálása volt mind a macedón, mind a görög fél által. Erre végül 2019 elején került sor, ekkor ugyanis szűk többséggel ugyan, de a görög parlament is elfogadta az Észak-Macedónia elnevezést. Ezt követően mind a 29 NATO-tagállam aláírta a csatlakozási jegyzőkönyvet, ezzel pedig utat nyitott az előtt, hogy Észak-Mace­ dónia váljék a szövetség 30. tagjává. ÉszakMacedónia NATO-csatlakozási folyamata várha­ tóan 2019 derekán veszi kezdetét, azt követően, 88

EURÓPAI VÉDELEM MA

hogy az összes NATO-tagország ratifikálja a fent említett jegyzőkönyvet, így a várakozások szerint 2020-ban a balkáni ország az észak-atlanti szövetség teljes jogú tagjává válhat.

A NATO és Észak-Macedónia kapcsolatai a Preszpa-egyezményen túl Észak-Macedónia 1999 óta része a NATO koráb­ ban már említett Tagsági Akciótervének. Ebben jelenleg Bosznia-Hercegovina, Grúzia és Ukrajna vesz részt, eleinte viszont kilenc ország – Albánia, Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia és az akkor még (az 1995-ös ENSZ-megállapodás értelmében) Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságnak nevezett ország – volt benne a csatlakozásra váró országokat a NATO-tagság felé vezető úton segítő MAP-programban. A fenti országok közül ma már mindegyik tagja a NATO-nak – Észak-Macedónia kivételével. Észak-Macedónia ezenkívül 2000 óta tagja volt a vilniusi tízek néven is ismert vilniusi csoportnak. Mindennek ellenére a NATO 2008-as bukaresti csúcstalálkozóján elmaradt

az ország NATO-tagsági meghívása, azt ugyanis Görögország a fent említett névvita miatt megvétózta.

A külpolitikai feszültségeken kívül ÉszakMacedóniát belpolitikai válságok is sújtották, ezért 2011 és 2013 között a NATO katonai műveletei révén volt jelen az országban. A szám szerint három NATO-misszió az ország biztonsági erői és az albán fegyveres lázadók között 2001-ben kitört konfliktus rendezését tűzte ki célul. A konfliktusnak az ún. ohridi megállapodás vetett véget 2011. augusztus 13-án. Ezután került sor a NATO első, egy hónapos, Hatékony Begyűjtés (Essential Harvest) elnevezésű műveletére, amely az albán szélsőségesek önkéntes fegyverletételét szorgal­ mazta. Közvetlenül ezután vette kezdetét a három hónapos Amber Fox névre hallgató misszió, hozzájárulva az országban tartózkodó nem­zetközi megfigyelők védelméhez. A sort végül az Allied Harmony nevű misszió követte, az előzőhöz hasonló célkitűzésekkel. 2002-ben felállították a NATO szkopjei központját. Ez 2012-től összekötő irodaként működött tovább. A katonai és polgári személyzetből álló iroda tevékeny­ sé­ ge sokszínű: egyrészt népszerűsíti és ismer­teti a NATO tevékenységeit, másrészt támogatja a régióban zajló NATOmissziókat. Észak-Macedónia és a NATO több szinten is együttműködik egymással. Észak-Macedónia a többi között része a DEEP (Defence Education Enhancement Programme) névre hallgató NATO-programnak is. Ennek célja a védelmi oktatás fejlesztése, ezzel egyúttal az ország védelmi reformját is elősegítve. 2002 és 2014 között a macedón csapatok részt vettek a NATO vezetése alatt Afganisztánban működő Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erőben (International Security Assisting Force, ISAF), valamint az ország 1998 óta része a NATO Tudomány a Békéért és Biztonságért (Science for Peace and Security, SPS) elneve­zésű programjának is.

Az Essential Harvest NATO békefenntartó misszió

erre az útra Bosznia-Hercegovina is rálépett, így az ország 2010 óta NATO-tagjelölt, illetve emel­ lett potenciális EU-tagjelölt is. A két entitásra osztott ország, amely az alkotmány által meghatározott három államalkotó nép otthona, viszont más kihívásokkal is küzd. Ahhoz, hogy Bosznia-Herce­govina folytatni tudja az euroatlanti integráció felé vezető útját, előreláthatólag alkotmánymódosításra lesz szüksége, amelynek részeként már több politikai oldal felvetette a day­t oni békeszerződés módosításának szük­ sé­ges­ségét. Egyelőre még nem világos, hogy az országban élő bosnyák, horvát és szerb közösségek képesek lesznek-e rendezni a közeljövőben a kialakult patthelyzetet, követve a pozitív macedón–görög példát.

ÖSSZEGZÉS Szlovéniát, Horvátországot és Montenegrót követően Észak-Macedónia a negyedik olyan volt jugoszláv tagköztársaság, amely az észak-atlanti szövetség tagjává válhat. Amint láthattuk, EURÓPAI VÉDELEM MA

89

6

NATO ÉS VÉDELEM

A NATO A PROPAGANDÁBAN ÉS A POPKULTÚRÁBAN Baranyi Tamás Péter

A történelem talán összes politikai-katonai szövetsége közül az Észak-atlanti Szerződés Szervezete a legérzékenyebb a közvélemény támogatására. Ennek legfőbb oka, hogy ÉszakAmerika és Európa a világ két legdemokratikusabb berendezkedésű és leginkább transzparens politikai kultúrával rendelkező térsége. Ezért sokatmondó annak a popkultúrának a vizsgálata, amellyel az európai és amerikai közönség a szövetség fennállásának évtizedeiben találkozott – és amelyet természetesen nagyrészt maga ez a közönség hozott létre.

A SZÜKSÉGES VÉDELEM A NATO megalakulásakor a szövetséggel kapcso­ latban a tagországok lakosságának általános értékelése pozitív volt: az egyértelműnek látszó szovjet veszély és az amerikai Marshall-segély szállítmányainak Európába érkezése olyan hangulatot teremtett, amelyben a transzatlanti szolidaritást sem a háború emlékei, sem a nemzeti rivalizálások nem kezdték ki.1 A Nagy-Britanniában folytatott közvélemény-kutatásokból az a kép rajzolódik ki, hogy a szigetország lakói viszonylag konzisztens módon támogatták a NATO-t, és a szervezet fontosságáról az 1950-es évek folyamán az angol társadalomban konszenzus volt.2 Ezért mondta a NATO második főtitkára, Paul-Henri Spaak, hogy minden európai városban szobrot kellene állítani Sztálinnak, hiszen ő „hozta össze” a NATO-t, és az európai védelmi egység a szovjet fenyegetés miatt jött létre.3 Igaz, az egység ekkor sem volt teljes: Reykjavíkban például zavargások törtek ki, amikor a törvényhozás kimondta, hogy az ország csatlakozik a katonai szervezethez.4 A széles körű támogatás ellenére már 1949-ben létrejött a szerve­ zet Információs Szolgálata (NATO Information Service, NATIS), jóllehet csak 1950 őszén vált operatívvá. Célja az volt, hogy a tagországokban felvegye a kesztyűt a szovjet ellenpropagandá92

NATO ÉS VÉDELEM

val szemben, ez ugyanis a szervezetet háborús uszítóként és az amerikai imperializmus eszközeként mutatta be. A NATIS-nak legelőször azzal a dilemmával kellett szembenéznie, hogy a tagországok féltek, az új szerv tevékenysége nem lesz összeegyeztethető az egyes tagországok nemzeti köztájékoztatásával.5 A koreai háború idején különösen fontos volt, hogy a nyugati demokráciákat pozitív színben tüntessék fel, hiszen ebben az időszakban az erő­ ­teljes nyugat-európai fegyverkezés és a NATO szervezetének megalakulása a keleti blokk propa­gandájának céltáblájává vált. A helyzetet tovább rontotta, hogy a szovjetek dél-koreai támadásról és a nyugatiak posztgyarmati mészárlásairól szóló narratíváját a nyugati értelmiség egy része is átvette. Ez utóbbira jó példa Picasso Mészárlás Koreában című festménye.

A keleti blokk a „béketábort” állította szembe a kardcsör­gető, imperialista Nyugattal: 1950-ben

Így látta a NATO magát: a NATO mint angyalok, a NATO ellenségei mint ördögök gyülekezete

Prágában a munka ünnepén nemcsak pénzes­ zsákokkal és Coca-Colával ábrázolták a Nyugatot, hanem a béketábor jelképesen a NATO-t is eltemette.6 Az amerikaiak ugyanebben az időszakban a világ­szerte bemutatott hollywoodi filmek hatásában bíztak: egy, az Egyesült Államok In­for­ má­ciós Szol­gálata (United States Information Service, USIS) által 1961-ben végzett nagyszabású felmérés azt mutatta, hogy a világ filmpiacá­ nak 50–90%-át a nyugati parti produkciók uralják, a legtöbb ember Amerikáról alkotott képét pedig alapvetően befolyásolják az azokban látottak.7 Sztálin halála után és a Szovjetunió megújuló békeoffenzívái nyomán új követelmények merültek fel a NATO nyilvánosságával szemben: kívá­ na­tos volt felülemelkedni a magyarázkodó stíluson, a kizárólag reaktív anyagokon és min­ denekelőtt a katonai ügyek kizárólagosságán.

Viszonylag ter­ mészetesen adta magát, hogy ha nem a katonai védelmi aspektusra, akkor a Nyugat egységére, az atlanti közösségre kell helyezni a hangsúlyt, kerülni kell a NATO betűszót és más katonai rövidítéseket, illetve az európai életformára, nem pedig az európai védelemre kell koncentrálni. Pár­huzamosan azzal, hogy a szovjet propaganda folyamatosan „amerikai imperializmusként” támadta a NATO-t,

A NATO-t népszerűsító amerikai bélyeg 1952-ből

Franciaországban pedig kibon­takozott a gaulleizmus, annak hangsúlyozása is fontossá vált, hogy a tagországok szuverén európai országok, és önszántukból csatlakoztak a szövetséghez.

A NATIS kisfilmjeiben szerepelt, ahogyan Eisenhower tábornok a washingtoni szerződés alá­ írása előtt körbeutazza az európai fővárosokat, sőt, életképeket is vágtak be az egyes városokból, például a hagyományos öltözetben korcsolyázó holland lányokról vagy a Vespákon robogó olasz fiatalokról.8 NEM ÉRÜNK RÁ HÁBORÚZNI A gaulle-izmus jelentette fenyegetés már de Gaulle 1958-as memoranduma óta ott lebegett a szövetség felett. Bár azt várhatnánk, hogy mindez ártott a szövetség legitimációjának, hiszen egy nagy európai ország is fellépett az ellen, hogy amerikai csapatok állomásozzanak a területén, a franciák döntése valójában pont az ellenkező hatást érte el. Spaak főtitkár meg­ győződéséhez híven úgy pozicionálta a NATO-t a franciákkal szemben, mint a szervezetet, amelyik nem kér a hagyományos nagyhatalmi politikából, és nem is veheti be Franciaországot a fő döntéshozók közé, hiszen a NATO-ban ilyenek nincsenek, mivel az továbbra is a tizenötök demokratikus fóruma.9 A tény, hogy Franciaország végül kivonult az észak-atlanti szerződés katonai szervezetéből, és hogy emiatt a NATO főhadiszállását is át kellett helyezni Párizs közeléből Brüsszel mellé, természetesen nem használt a szövetségesek hangulatának: sokan nem bíztak abban, hogy a belga főváros alkalmas lesz a feladatra, egyesek előre tartottak a provinciális­ nak ítélt Brüsszel vásárlási lehetőségeitől, a kelet-európai sajtó pedig igyekezett a saját propagandacéljaira felhasználni a költözés jelentette hatalmas logisztikai problémákat.10 A köl­tözést az európai filmipar is megörökítette: a Jean-Paul Belmondo főszereplésével 1969-ben vetített Le Cerveau (magyarul A nagy zsákmány) cselek­-­ mé­nye szerint tizennégy NATO-tagország „titkos pénzügyi alapját” vasúton viszik át Párizs­ ból Brüsszelbe, ez pedig több bűnözői csoport figyel­mét is felkelti. Alfred Hitchcock ugyancsak 1969-es Topaz (magyarul Topáz) című művében pedig még a párizsi főhadiszállás van a célkeNATO ÉS VÉDELEM

93

resztben: a megtörtént események alapján írt történet szerint a szovjet hírszerzés egy belső informátor segítségével a NATO párizsi irodáit a padlástól a pincéig lehallgatta. Ez utóbbi filmben tényleg a szovjetek jelentik a NATO ellenfeleit, de ezúttal is inkább a hírszerzési drámán, és nem a katonai konfrontáció lehetőségén volt a hangsúly.11 Az új kihívások azonban új válaszokat is eredményeztek: nemcsak a szövetség struktúrája újult meg, hanem a szervezet politikai szerepének értékelése is. Az 1960-as években indult reformfolyamat az 1967-ben publikált Harmel-jelentésben öltött testet. Ez ugyanis leszögezte, hogy a szövetség célja nemcsak katonai, hanem politikai, szándéka pedig nemcsak az elrettentés, hanem az enyhülés folyamatának biztosítása is.

Mindez már a NATO 1960-as években kiadott anyagaiban is tükröződött: ezekben egyre több figyelmet fordítottak arra, hogy kidomborítsák, a szervezet a békés egymás mellett élés elvének a híve, és ismét leszögezzék, a védelmi költségvetés fokozása a keleti propagandával ellentétben egyáltalán nem gátolja a gazdasági növekedést és a szociális vívmányok kiterjesztését. Sőt, a NATO anyagainak többségében ekkor már tudatosan kerülték a szovjet megnevezést is, helyette oroszokról beszéltek, őket pedig az enyhülés vagy détente szellemében gyakran sem­leges vagy éppen pozitív színben tüntették fel. Magát a szervezetet ekkor kezdték el az európai egységesülési folyamat organikus részeként láttatni.

A Europe: Two Decades című rövidfilm üzenete szerint a NATO létrehozása közvetlenül vezetett el a kontinens vitáinak elcsendesedé­ séhez, a gazdasági csodához és az Európai Közös Piac megalakításához. Egy másik kisfilm, az 1964-es The Changed Face of Europe a berlini falat felvillantva így fogalmazott: „Nekünk azonban nincs időnk a háborúra; el kell érnünk a vonatot! Ha ők odaát nem tudnak csatlakozni, az nagy baj, mert Európa gyorsan halad, és félő, hogy hátramaradnak. Bár szeretnénk, hogy ők is jöjjenek, mi együtt így is maximális sebességgel haladunk.”12 Ekkor már nyoma sem volt a közbeszédben a harmadik világháborúnak, az elrettentésnek vagy a katonai doktrínának – a NATO az európai életmódot, jólétet és biztonságot jelentette.

94

NATO ÉS VÉDELEM

Az 1960-as évek egy másik nagy változásnak is teret adott: már nemcsak a NATO és a tagországok kormányai jelentették a szövetség számára a publicitást, hanem maga a szervezet is része lett az európai popkultúrának. A James Bond-regényekből készült egyre gyakoribb film­ adaptációk egyikében megfigyelhetjük a NATO szerepének és pozíciójának átértékelését. Az 1965-ös Thunderball (magyarul Tűzgolyó) című thrillerben a NATO egyik bázisáról eltűnik egy bomba, a szervezetet pedig megfenyegeti egy nemzetközi terrorista csoport, a SPECTRE (magyarul FANTOM), hogy amennyiben az északatlanti hatalmak nem fizetnek busás váltságdíjat, a bombát egy nagyobb európai városra dobják, esetleg akár háborút is kiprovokálva ezzel.

A 007-es ügynök végül a brit és az amerikai haditengerészet segítségével felszámolja a szervezetet, és visszaszerzi a bombát.13 A jelenség kapcsán egyszerre figyelhetjük meg azt a folyamatot, ahogy a közvélemény a NATO-t egyre inkább politikai funkcióban látja, és azt, ahogy a hivatalos köztájékoztatás mellett az organi­ kusan fejlődő popkultúra is elkezdi alakítani a szövetségről alkotott képet. Ez természetesen a szövetségre is visszahatott, hiszen egy 1971-es NATO-oktatófilm már egy másik James Bondfilm, az 1963-as From Russia with Love (magyarul Oroszországból szeretettel) egyik képsorával indított.

RAKÉTAVÁRÓ BULI Az 1960-as évek második felétől a nyugati közvélemény is egyre megosztottabbá vált a hidegháborúval kapcsolatban: a vietnámi háború elleni tüntetésekből sok helyen az Egyesült Államok egész politikájával, az amerikaiak európai jelenlétével szembeni állásfoglalás lett. Mindez hozzá­ adódott a nyugat-európai fiatalok már egyébként is meglévő elégedetlenségéhez, hogy aztán az 1968-as diáklázadásokban csúcsosodjon ki.14 A fiatalok körében növekvő elutasítottságára adott válaszként és az 1967-es Harmel-jelentés óta kodifikált új szerepének köszönhetően a NATO még inkább a szervezet kooperatív jellegét állította előtérbe. Eszerint az elrettentés csak egy a szövetség számos dimenziója közül, és az európai egységfolyamat támogatása, illetve

Amerikai diákok tiltakozása a vietnámi háború ellen a Pentagon előtt 1967-ben

a Varsói Szerződéssel való együttműködés az európai biztonság és a fokozatos leszerelés ügyé­ ben sokkal fontosabb nála. Ezt a korszakot a világpolitikában az USA Vietnámból való kivonulása és az európai biztonsági konferenciával kapcsolatos előkészületek jellemezték. A helsinki értekezletben kicsúcsosodó európai enyhülés korábban nem látott mértékben csökkentette a feszültséget Európa két oldala között.15 Ez azonban természetesen csak újabb kihívások elé állította a NATO-t, mivel felvetődött a kérdés: Ha valóban csökken a feszültség a kontinensen, akkor tényleg szükség van a katonai szövetség további fenntartására? Nem véletlen, hogy a szö­ vetséghez hagyományosan nagyon pozitívan viszonyuló brit közvéleményben is éppen 1975 az az év, amikor történelmi mélypontra, 59%-ra esett azok száma, akik úgy vélekedtek, hogy a NATO létfontosságú a szigetország védelme szempontjából.16 Az enyhülés azonban nemcsak a NATO-ra hatott, hanem a Kremlre is – itt pedig úgy találták,

hogy egyre kevésbé vannak hatással a nyugati közvéleményre. Ezen a kibontakozó „eurorakétaválság” változtatott: a szovjetek az 1970-es évek végén vezették be elavult rakétáik helyett az új SS–20-as típusokat, és ezzel nagyban csökkentették volna a NATO elrettentési képességét. A nyugati szövetség erre válaszul kettős határozatot fogadott el: eszerint a NATO hajlandó az európai kontinensen tartott rakéták számának kölcsönös csökkentésére, de ha ebbe Moszkva nem egyezik bele, amerikai Peshing II rakétákat telepítenek Nyugat-Európába.17 A korábban már divatjamúlt békemozgalom új erőre kapott az új amerikai rakéták érkezésének kilátásba helyezése nyomán. Bár az összlakosság csak mintegy 0,5-2,5% százaléka vallotta magát békeaktivistának, a mozgalmat jól szervezett, nagy hatású társadalmi csoportok látványos akciói jellemezték, ez pedig jelentősen befolyásol­ ta a közvéleményt, különösen az NSZK-ban.18 A nyugati közvélemény megnyerése érdekében a keleti blokk országai koordinált stratégiát dolgoztak ki 1979. december 13-i, tihanyi ülésükön.

A következő évek szovjet propagandája abból indult ki, hogy az európai szövetségesek nem szí­ ­vesen támogatják a rakétatelepítéseket, és ezért nem a kelet–nyugati ellentéteket kell fokozni, hanem a NATO-tagországok közötti feszültségekre kell rájátszani.19 A nyugat-európai fiatalok körében igen népszerű lett a militarizmus elleni fel­ lépés, az antinukleáris tüntetések látogatása.

A híres történész, az 1980-as évek egyetemi életéből tory punk mentalitásával kitűnő Niall Ferguson szerint az akkori kampuszokon az

Nyugatnémet diákok 1968-as tüntetése az Egye­s ült Államok és a vietnámi beavatkozás ellen NATO ÉS VÉDELEM

95

Katonák gyakorolják a Pershing II kezelését valószínűleg Dél-Németországban

„eurorakéták” támogatása volt a leginkább rendszerellenes tett. Éppen ezért ő és egy barátja az átlagvélemény elleni kiállásként „rakétaváró bulit” szervezett: ezen egy stilizált pezsgősüvegből nukleáris gombafelhő „lövellte ki” a parafadugót.

Amikor azonban a fokozódó szovjet nyo­ másra a Reagan-kormányzat határozott választ adott, az NSZK-ban pedig megbukott a rakétatelepítést csak félszívvel támogató Schmidtkormány, a közvélemény hangulata is gyorsan megfordult. Az új nyugatnémet kancellár biztosította a tüntetők által megszállt rakétatele­ pí­ tési területeket, és világossá tette, hogy egy tapodtat sem hátrál. A rakéták telepítése után a hidegháború közvélemény-formálásának utolsó nagy szovjet offenzívája véget ért. 20 A hidegháborús feszültség azonban természetesen még az évtized végéig megmaradt.

A gyakran kis hidegháborúnak nevezett időszakban egymást követték a nagy nemzetközi feszültséggel terhes események, amelyek közül kiemelkedik a NATO Able Archer ’83 elnevezésű hadgyakorlata. Ez szokatlanul reálisra sikerült: az elpróbált riasztási szinteket a szovjet hírszerzés valódinak vette, ezért tényleges készültségbe helyezte az NDK-ban és Lengyelországban állomásozó csapatait. A hadgyakorlat végével a fenyegetés megszűnt, és végül az évtized második felében éppen a Reagan-kormányzat tett döntő lépéseket a hidegháborús struktúrák felszámolása felé.21 A feszültség képzete azonban mélyen beivódott az évtized popkultúrájába: a brit Sting Russians címmel írt dalt a hidegháborús hangulat ellen, 96

NATO ÉS VÉDELEM

Részlet a MicroProse 1983-as NATO Commander című videójátékából

Részlet a MicroProse 1988-as Red Storm Rising című videójátékából

Részlet a Cinemaware 1986-os SDI című videójátékából

a német Nena híres 99 Luftballons című slágere pedig valójában egy véletlenül megindított nukleáris támadást elevenít fel. A filmekben reneszánszukat élték a hidegháborús kémtörténe­tek és a katonai vészhelyzeteket szimuláló cselekmények. Előbbiek közül fontos az az 1983-as James Bond-film, az Octopussy (magyarul Polipka), amelyben világosan megmutatkoznak a friss feszültségek. A „főgonosz” viszont ekkor már nem a Szovjetunió, hanem az ebben az időszakban toposszá avanzsált, feletteseivel szembemenő „őrült tábornok” volt. Ebből a vonulatból az 1990-es The Hunt for Red October (magyarul

Vadászat a Vörös Októberre) tengeralattjárós dráma emelkedik ki. Az évtized nagy újdonsága volt a videójátékok megjelenése – az aktuális nemzetközi eseményeket pedig természetesen ezekben is feldolgozták. Az 1983-ban kiadott NATO Commander alaptörténete szerint a játékosnak Nyugat-Németországban kellett fel­ készülnie a Varsói Szerződés csapatainak támadására, és irányítania a többnemzetiségű erőket.

Ebben az esetben is szembeötlő, hogy a világháborús videójátékoktól eltérően a cél tulajdonképpen nem az ellenfél legyőzése volt, hanem az, hogy időt lehessen nyerni a diplomáciai ren-

Amerikai csapatok Nyugat-Németországban egy 1983-as hadgyakorlat során NATO ÉS VÉDELEM

97

dezés érdekében.22 A reagani csillagháborús terv ihlette 1987-es SDI-ban az űrben kell levadászni a szovjet rakétákat. Egy évvel később a Red Storm Rising szintén a Vörös Október történetét dolgozta fel, Tom Clancy bestseller történetét felhasználva, amely a filmes feldolgozás alapját is képezte. A cselekmény végtelenül bonyolult, a cél pedig a háború elkerülése. A gyanakvó, bár egyre nyitottabb nemzetközi együttműködés hangulatát azonban leginkább a Tetris sikere mutatja: az orosz fejlesztő által készített játék minden idők egyik legsikeresebb videójátékává vált Amerikában és Európában is.23 ISMÉT ÚJ KIHÍVÁSOK Az eddigi mintázatból is látszik, hogy a NATO információs szolgálatának békésebb időszakokban az irrelevancia, feszültebb időszakokban pedig a militarizmus vádja ellen kellett védekeznie. A hidegháború vége nem változtatott radiká­ lisan ezen a képleten: a virágzó 1990-es években a „békeosztalék” társadalmaiban az érdeklődés hiánya, a koszovói és más missziók tekintetében pedig a bizonyos körökben ismét felmerült „ame­ rikai imperializmus” vádja okozott problémákat.

2014-ben azonban ez is megváltozott: a világ bizonytalanabbá válásával, a Krím orosz annexió­ jával, a kelet-ukrajnai háborús helyzettel egyre több európai és amerikai tekintett egyre inkább pozitívan a NATO tevékenységére.24 Az új körülmények azonban új fenyegetést is hordoznak: az újra felfedezett és 2014 óta az európai közbeszédet sok tekintetben uraló orosz dezinformációs kampányt. Természetesen nem könnyű a NATO struktúrájával fellépni a dezinformáció ellen, mert a kettő viszonya aszimmetrikus egymáshoz képest. Hogy csak egyetlen szempontot emeljünk ki, a dezinformációs kampány célja a gyengeségekre való rávilágítás, az ellentétek szí­ tása. Ugyan ez ellen védelmet nyújthat a gyengeségek elismerése, azonban később magát az elismerést is ugyanúgy felhasználhatják dezinfor­ mációs céllal.25 Ebben az új helyzetben ismét fontossá vált a NATO megfelelő pozicionálása. Ezt a szer­ v ezet részéről a Nyilvános Diplomácia Részleg (Public Diplomacy Department, PDD) koordinálja. Nincs könnyű dolga az itt dolgo98

NATO ÉS VÉDELEM

zóknak, hiszen egy alap­v etően védelmi katonai szö­v etség tevékenységét kell az emberek számára érthetővé és érzékelhetővé tenni. Az egyszerű üzenetekre épülő dezinformációt nem lehet úgy ellensúlyozni, hogy közben a NATO nem tör ki a szigorúan technokrata katonapolitikai nyelvezet és a szakpolitikai érdek­ lődésű közön­s ég burkából. Az emberek elérése külö­ nösen fontos egy olyan alapvetően békés időszakban, amikor a honvédelem nem éppen a legvonzóbb pálya a fiatalok számára. Az évről évre megrendezett NATO Futás az egyik olyan rendezvény, amellyel a szervezet igyekezett a fiatalok felé nyitni.

George F. Kennan szerint a dezinformáció elleni legjobb ellenszer a saját társadalmunk egész­sége és jóléte, és sokan ma is úgy vélik, ez a NATO információs stratégiájának alapja.26 Emel­lett természetesen az sem mindegy, hogy mennyire népszerű a szövetség a jelenkori pop­ kultúrában. A hidegháború vége óta ráadásul jórészt a NATO-val, valamint az általában vett nagy nemzetközi politikával kapcsolatos kérdések is kikoptak a populáris kultúrából. Ez a tendencia azonban nemrég ismét fordulni látszott: az 1980-as évek retrója iránti nosztalgia mintha erre a területre is érvényes lenne. Nem kis népszerűségre tett szert például a 2013-ban indult The Americans (magyarul Foglalkozásuk: amerikai) című sorozat. Ez minden korábbinál hitelesebb képet igyekszik nyújtani az 1980-as évek kis hidegháborújáról. De a mozifilmek közül is meg lehet említeni a 2015-ös Bridge of Spies (magyarul Kémek hídja), a 2017-es Atomic Blond (magyarul Atomszőke) vagy a komolyabb hangvételű 2018-as lengyel Zimna wojna (magyarul Hidegháború) című alkotásokat. A 2015-ben indult Deutschland ’83 (magya­ rul Volt egyszer két Németország) című sorozat a már említett Able Archer ’83 hadgyakorlat idején játszódik Nyugat-Németországban, és szintén törekszik arra, hogy a korabeli sze­ replőket, helyszíneket és témákat hitelesen jelenítse meg.27 A NATO mint kooperatív biztonsági szervezet és mint az európai egységfolyamat egyik hajtóereje az új pop­kulturális retróhullám egyik nyertese, ez pedig a jövőben még a szövetség javára is válhat.

HIVATKOZÁSOK

19 Wettig, 90–95.

20 Robert S. Boynton: Thinking the Unthinkable: A Profile of

1

William Hitchcock: The Marshall Plan and the Creation

Niall Ferguson. The New Yorker. 1999. április 12. 43.

of the West. In: The Cambridge History of the Cold War.

21 Beth A. Fischer: Reagan külpolitikai fordulata. A hideg­

Vol. 1. Origins. Szerk.: Melyvn P. Leffler – Odd Arne Westad.

háború vége. Antall József Tudásközpont, Budapest, 2017.

Cambridge University Press, Cambridge, 2010. 159–170.

180–192.

2 Ben Clements: British Public Opinion on Foreign and Defence

22 M. Evan Brooks: War In Our Time. A Survey Of Wargames

Policy, 1945-2017. Routledge, London, 2019. 74–76.

From 1950–2000. Computer Gaming World. 1994/január.

3 Jamie Shea: How did NATO survive the Cold War? NATO’s

194–212.

transformation after the Cold War from 1989 to the present.

23 Ryan Lambie: 10 Unique Video Games from the Cold War.

NATO. Utolsó frissítés: 2016. december 6. <https://bit.ly/

Den of Geek! 2013. szeptember 17. <https://bit.ly/2W5HGHp

2F6EFjc > Hozzáférés: 2019. március 12.

> Hozzáférés: 2019. március 12.

4 Einar Benediktsson: At Crossroads: Iceland’s Defense and

24

Security Relations, 1940–2011. Strategic Studies Institute.

The Chicago Council on Global Affairs. 2014. szeptember 2.

2011. augusztus 18. <https://bit.ly/2T82JH6 > Hozzáférés:

< https://bit.ly/2u46xPP > Hozzáférés: 2019. március 12.

2019. március 12.

25 Rihards Kols: NATO Must Meet Russia’s Hybrid Warfare

5 Linda Risso: ‘Don’t Mention the Soviets!’ An overview of the

Challenge.

Hugh Daalder: American Public Opinion on NATO.

short films produced by the NATO Information Service between 1949 and 1969. Cold War History. 2009/4. 501–502.

6 Krakovsky, 225–228.

7 Wagnleitner, 268–271.

8 Risso, 502–508.

9 Anne Locher – Christian Nuenlist: NATO Strategies toward de Gaulle’s France, 1958–1966: Learning to Cope. In: Globalizing de Gaulle. International Perspectives on French Foreign Policies, 1958–1969. Szerk.: Christian Nuenlist – Anna Locher – Garret Martin. Lexington Books, Plymouth, 2010. 85–88.

10

Baranyi Tamás Péter: „Brüsszel valahol félúton van az

Északi-sark felé.” – Költözés NATO-módra. Napi történelmi forrás. 2017. szeptember 19. <https://bit.ly/2F3daqv > Hozzáférés: 2019. március 12.

11

NATO in Cold War Spy Thrillers. NATO. <https://bit.

ly/2O3DV2d > Hozzáférés: 2019. március 12.

12 Risso, 508–509.

13 NATO in Cold War Spy Thrillers.

14 Baranyi Tamás Péter: A hatalmi erőegyensúly és az 1968-as párizsi diáklázadások. Világtörténet. 2018/4. 651–665.

15 Jussi Hanhimäki: Détente in Europe, 1963–1975. In: The Cambridge History of the Cold War. Vol. 1. Origins. Szerk.: Melyvn P. Leffler – Odd Arne Westad. Cambridge University Press, Cambridge, 2010. 213–218.

16 Clements, 74.

17 Gerhard Wettig: The last Soviet offensive in the Cold War: emergence and development of the campaign against NATO euromissiles, 1979–1983. Cold War History. 2009/1. 81–84.

18 Benjamin Ziemann : A quantum of solace? European peace movements during the Cold War and their elective affinities.

Archiv für Sozialgeschichte. 2009. 361–362.

NATO ÉS VÉDELEM

99

FAGYOS HANGULAT A NATO ÉSZAKKELETI FRONTJÁN – AZ OPERATION TRIDENT JUNCTURE 2018 HADGYAKORLAT Csepregi Zsolt

Amióta léteznek emberi közösségek, a fegyveres készültséget fenntartó, erősítő vagy éppen az első ránézésre nem nyilvánvaló hiányosságokat feltáró harci gyakorlatozás meghatározta a politikai entitások – legyenek azok törzsek, városállamok vagy birodalmak – életét. A katonai potenciál maximalizálása különösen nehéz szervezési feladat a katonai szövetségek esetében, mivel ilyenkor szükség van a különböző vezényleti nyelvű, képességű és katonai kultúrával rendelkező közösségek csapatainak összehangolására és hatékony erővé fejlesztésére, illetve a ter­ mészet minden vetületét, az anyagot és a szellemet is átszövő entrópiával szembeni állandó küz­ delemre. A valaha volt legnagyobb és leg­erősebb állandó (tehát nem egy hadjáratra vagy háborúra létrehozott) katonai szövetség, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) minden évben kü­ lönböző hadgyakorlatokon teszteli a tagállamok együttműködési képességeit. A gyakorlatokhoz általában változatos terepet, azaz potenciális hadszínteret választanak a szövetség sokszínű földrajzi területén, a sarkkörtől kezdve a lengyel síkságon át az anatóliai fennsíkig. Az összetett természeti körülmények (ideértve a szövetség transzatlanti jellegéből eredő tengeri szállítás és hadviselés komplikációit) ugyanis szükségessé teszik, hogy a NATO minden olyan lehetséges terepen, ahol vagy ahonnan a tagállamok szuverenitását és területi épségét veszély fenyegetheti, gyakorlatokat végezzen.

A hadgyakorlatok nem csupán olyan techno­k­ rata eljárások, amelyek a katonai erők objektív ütőképességét és készültségét hivatottak növelni, hanem diplomáciai jelzésértékkel is bírnak. Nehéz különbséget tenni egy hadgyakorlatra összehívott, akár több százezer katonát felölelő erőcso100

NATO ÉS VÉDELEM

Az Operation Trident Juncture 2018 logója

portosítás és egy hadüzenet nélküli invázió között, főleg abban az esetben, ha a gyakorlat egy magát fenyegetve érző szomszédos ország határa mellett zajlik, vagy ha olyan tevékenységet szimulálnak a hadgyakorlat során, amely agres�szióra készíti fel az adott erőket. Természete­sen bizalomerősítő lépésekkel csökkenteni lehet a had­gyakorlatok fenyegető jellegét (már persze ha ez cél): így például be lehet azokat jelenteni, meg lehet osztani a terveket a szomszédokkal, vagy katonai megfigyelőket lehet tőlük hívni.

A hadgyakorlatok katonai és diplomáciai hatásait így minden egyes esetben mérlegelnie kell a döntéshozóknak, tekintetbe véve a nemzeti, illetve szövetségi érdekeket is.

A fent vázolt szempontok alapján tehát különösen érdekes a NATO 2018. október 25. és november 7. között lezajlott Operation Trident

Juncture (TRJE18) elnevezésű hadgyakorlata.

Ez egy meg nem nevezett ellenséges hatalom Norvégia ellen végrehajtott agressziójának vis�szaverését volt hivatott szimulálni. A gyakorlatra mintegy ötvenezer katona érkezett Norvégiába, minden fegyvernemből, 31 ország (a 29 NATOtagállam, valamint Svédország és Finnország) haderejéből. A TRJE18-cal kapcsolatban a hír­ adások előszeretettel hangoztatták, hogy a hidegháború lezárultát követően ez volt a legtöbb katonát megmozgató NATO-hadgyakorlat. Annak, hogy 2018 végén a NATO északkeleti szárnyán ilyen nagyszabású kiképzési misszióra került sor, természetesen a megváltozott nemzetközi környezet az oka, különös tekintettel az Oroszországi Föderáció Grúzia és Ukrajna ellen elkövetett agressziójára. Norvégia geopolitikai helyzete tökéletes terepet nyújtott a nagyszabású had­gyakorlatnak, mivel földrajzi elhelyezkedése kritikus fontosságú a transzatlanti szövetség számára. Norvégia ellenőrzi ugyanis az egyetlen olyan tengeri kijáratot, amelyen keresztül az orosz hadiflotta reális esélyekkel törhetne ki az Atlanti-óceánra, megzavarva a NATO amerikai és európai szárnyának logisz­tikai össze­ kötte­tését. Az ország ugyancsak kiemelten fontos szerephez jutna, amennyiben Skandinávia semleges országai ellen vagy azokon keresztül történne orosz fegyveres agresszió, különös te-

ELNEVEZÉS

ÉV

TRJE18

2018

ELNEVEZÉS

ZAPAD-2017 SZÖVETSÉG

SZÖVETSÉG

NATO

HELYSZÍN

NORVÉGIA

OROSZORSZÁG FEHÉROROSZO.

A hatvantonnás amerikai Abrams tank dacol az elemek­­kel Norvégiában

kintettel arra, hogy Finnországban és Svédországban is komoly belpolitikai vita zajlik az esetleges NATO-csatlakozásról. Stratégiai fekvése mellett ugyanakkor a több tízezer katona, az ezres nagyságrendű harcjármű (tankok, önjáró tarac­kok, ágyúk és páncélozott csapatszállítók), valamint a 250 harci repülőgép nem jelenlett közvetlen fenyegetést az Oroszországi Föderációra nézve, így az itt rendezett hadgyakorlat tökéletesen közvetítette a NATO politikai üzenetét.

A szervezet jelezni tudta, nem kívánja tovább rontani az orosz féllel kapcsolatait, de képes arra, hogy szövetségeseit megvédje, jelentős koalíciós had­erejét mozgósítsa, Oroszország tengeri kijáratait pedig blokkolja. A gyakorlatra mindemel-

ÉV

ELNEVEZÉS

VOSZTOK-2018

2017 HELYSZÍN

FEHÉROROSZO./ ÉNY-OROSZO.

ÉV

2018

SZÖVETSÉG

OROSZORSZÁG

(KISEBB KÍNAI KONTINGENSSEL) HELYSZÍN

SZIBÉRIA/TÁVOL-KELET MOZGÓSÍTOTT KATONÁK SZÁMA

50 000

ELNEVEZÉS

ZAPAD-81 SZÖVETSÉG

MOZGÓSÍTOTT KATONÁK SZÁMA

MOZGÓSÍTOTT KATONÁK SZÁMA

300 000

13 000

ÉV

1981

SZOVJETUNIÓ – VARSÓI SZERZŐDÉS

HELYSZÍN

NDK, LENGYELORSZÁG, NYUGAT-SZOVJETUNIÓ (KALINYINGRÁD)

MOZGÓSÍTOTT KATONÁK SZÁMA

100-150 000

A NATO és Oroszország (illetve a Szovjetunió) jelentősebb hadgyakorlatai NATO ÉS VÉDELEM

101

A USS New York hazatér az Atlanti-óceán védelmezését szimuláló hadgyakorlat után

lett nem egy olyan kényes helyszínen került sor, mint Len­gyelország vagy Románia, ez ugyanis egyértelmű fenyegetést jelentett volna az oroszok számára, felidézve a napóleoni és hitleri inváziók rémképét.

A NATO hadgyakorlatát érdemes a kortárs orosz gyakorlatok kontextusában tárgyalni, ezekből ugyanis jól látható az orosz fél kettős üzenete (lásd az ábrát a 101. oldalon). A limitált méretű Zapad (Nyugat) és a gigászi erőket moz­ gósító Vosztok (Kelet) hadgyakorlatok közül az utóbbi jól mutatja, mire is lenne képes Oroszország a helyzet eszkalációja esetén. A NATO mindenesetre a TRJE18-cal jelezte, hogy hadseregei és a szövetség egésze nem csupán területen kívüli missziós műveletek elvégzésére képesek, hanem – amennyiben rákényszerítik – egy, a konvencionális hadseregekkel vívott háború esetén akár a hideg­ h áborús viszonyok közötti időszakra jellemző méretű erőket is képes megmozgatni. A nemzetközi aréna viszo102

NATO ÉS VÉDELEM

nyait tekintve a következő években is mindkét oldalon folytatódni fognak a készültség fenn­ tartását szolgáló nagysza­bású hadgyakorlatok.

Paradox módon azonban a had­­ gyakorlatok levezénylésének bevett koreográfiája is hozzátartozik a nagyhatalmak és a katonai szövetségek közötti diplomáciai párbeszédhez.

MAGYARORSZÁG NATO-CSATLAKOZÁSI ÉVFORDULÓJÁNAK DISKURZUSA Debrenti Á. Félix

Az elmúlt hetekben, hónapokban sok szó esett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéről, valamint arról, hogy hazánk számára milyen előnyöket és hátrányokat jelent a katonai szervezetben való tagság. Magyarország húsz­ éves csatlakozási, valamint a szervezet hetven­ éves alapítási évfordulójával szinte minden hazai sajtóorgánum foglalkozott, és számos konferencián, előadáson és kerekasztal-beszélgetésen boncolgatták a témát a szakértők. És hogy milyen konklúziót vonhatunk le az elmúlt időszak diskur­ zusaiból? Meglátásom szerint azt, hogy a NATOtagság kérdése továbbra sem polarizálja jelentősen a magyar társadalmat, éppúgy, ahogy a magyar politikusokat, pártokat, jobb- és baloldalt sem. A jelentős támogatottság következtében a viták fókuszában nem is a tagság kérdése

és az ezzel járó transzatlanti elköteleződés áll, hanem sokkal inkább a Magyar Honvédség fejlettsége, modernizációja.

A NATO-tagság magas hazai támogatottságának okai az 1990-es években keresendőek.

A Szovjetunió felbomlását és a Varsói Szer­ződés szétesését követően a NATO jelentette Magyarország számára a „nyugatiasodás” elő­szobáját – politikai és katonai integráció tekintetében mindenképp. Ezt felismerve Antall József, az ország rendszerváltoztatás utáni első demokratikusan megválasztott miniszterelnöke jelentős lépésekkel támogatta a folyamat felgyorsítását, valamint ösztönözte a Magyar Atlanti Tanács megalapítását. Az évtized közepére pedig a magyar társadalom számára is egyértelművé vált a NATO jelentősége; ezt jól bizonyítja a kérdéssel

NATO ÉS VÉDELEM

103

kapcsolatban 1997 során megtartott népszavazás is: magas, 49,24%-os részvételi arány mellett kimagasló, 85,33%-os támogatottsággal csatlakoztunk a NATO-hoz. E magas támogatottság – noha azóta csökkent – továbbra is jelentős, így érthető, hogy a politikai vezetés sem kérdőjelezi meg azt.

Azonban a nyugati integráción túl gazdasági értelemben is sokat nyertünk a NATO-tagsággal – és ezzel kapcsolatban is általános az egyetértés –, hiszen míg 1990-ben 120 000 fős haderőt tartott fenn az Antall-kormány, addig mára ezt az állományt közel negyedére csökkenthettük.

Ahogy Szenes Zoltán volt vezérkari főnök is felhívja rá a figyelmet: „…a NATO-tagság nélkül sokkal nagyobb hadsereget kellene fenntartanunk, Magyarország ezzel jól járt, hiszen a megspórolt pénzeket nem katonai jellegű célokra lehetett fordítani.”

A szakértők mindazonáltal abban is egyetértenek, hogy a honvédséget érintő problémák pont a túlzott spórlásban mutatkoztak meg: a honvéd­ ségtől elvont források következtében máig nem tudtuk érdemben kiállítani a NATO-csatlakozáskor felajánlott közepes dandárt. A 2001-es Gripenflotta beszerzését leszámítva pedig az elmúlt két évtized során nemcsak a harci eszközök moder-

nizálása, de még azok szinten tartása is rendkívül korlátozott mértékben zajlott.

A NATO-tagállamokra jellemző alulköltekezésre a 2000-es évek elején jelentősen csökkenő fenye­ getettségpercepció, valamint az észak-atlanti szerződés sokat emlegetett 5. cikke adott okot.

A Szovjetunió felbomlásával megszűnt a keleti fenyegetés, ez pedig a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak csökkenésével járt együtt. Azonban a fenyegetettségpercepció terén továbbra is nagyok a különbségek a tagállamok között – han­ goztatja Tálas Péter, a Stratégiai Védelmi Kutató­ intézet igazgatója. A „soft atlantisták” – így például Magyarország – esetében a fenyegetettség érzése alacsony, szemben a „kemény atlantistákkal” – vagyis a balti államokkal és Lengyelországgal. Ez utóbbiak ugyanis (főleg geopolitikai okokból) jobban törekednek arra, hogy az elvárásoknak megfeleljenek, és nagyobb mértékben támaszkodnak az Egyesült Államokra. A 2014-es ukrán válság rávilágított, hogy a keleti fenyegetés újból valóságossá vált, illetve hogy a szövetség haditechnikai fejlesztése sürgető feladat. „Az orosz beavatkozás sok tekintetben pozitív hatással lett a NATO-ra” – véli Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, aki szerint ezáltal „[e]gyrészt ismét elő­ke­rült a kol-

3,5 1988–1994

3,4%

?

3,3% 3,2%

nincs adat

3,0

$

3,1%

3%

3% 2,9%

2,9% $

2,6% 2,5

2,5%

2,5%

2,4%

$

2,4%

2,4% 2,2%

2,2% 2,1%

2,1%

2,0

$

1,9% 1,9% 1,8%

1,5 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017

A magyar költések változása a NATO-csatlakozás következtében (katonai költések a kormányzati költések arányában) 104

NATO ÉS VÉDELEM

lektív védelem, ami sokkal inkább megfogható, társadalmasítható, mint a hazától négyezer kilométerre a terrorizmus ellen és a demokrácia felépítése mellett harcolni. Másrészt a közeli fenyegetés nem egy terrorszervezettől érkezett, hanem egy nukleáris fegyverekkel és egy hatalmas hadsereggel rendelkező államtól. Ez azért kulcsfontosságú, mert a NATO régi kritikájára is választ kínált: a tagállamoknak végre volt miért felhagyni a spórolással és a lakosság számára is indokolható lett, miért kell végre költeni egy működőképes hadseregre.”

A Krím elcsatolása, valamint a meggyengült amerikai vezetés miatt lényegesen nagyobb a felelősség a többi tagállamon, ennek következtében pedig sürgetőbbé vált a haderők fejlesztése, hiszen az észak-atlanti szerződés 3. cikke azt is kimondja, hogy a tagállamok „fenn­ tartják és fejlesztik egyéni és kollektív védelmi képességüket fegyveres támadással szemben”.

Ugyanakkor Wagner véleménye szerint „a haderő modernizációja nem fegyverkezési versenyt jelent, hanem a képességek helyreállítását”.

Az tehát nem vitatott, hogy szükség van a Magyar Honvédség képességeinek fejlesztésére, így az sem meglepő, hogy a kormány a Zrínyi 2026 program keretén belül jelentős mértékben korszerűsíteni kívánja az ország haderejét. Ugyan­ akkor a megváltozott retorikában érezhetővé vált a szövetségbe vetett bizalom csökkenése – vagy legalábbis ennek a látszatnak a fenntartásával a kormány számára könnyebb megindokolni, hogy miért fordít súlyos ezermilliárdokat a honvédségre. „A mostani haderőfejlesztés célja, hogy bármilyen irányból érkező katonai támadást el tudjon hárítani a honvédség a NATO segítsége nélkül” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

A jelentős beruházásokból adódóan a viták a megvásárolandó harci eszközökre is kiterjedtek, hiszen a kormány azt tervezi, hogy a Zrínyi 2026 program keretében a következő hét év során több mint 3500 milliárd forintot költ majd el.

Azonban e politikai döntések a NATO általános hazai megítélését nem befolyásolják, sőt, Tálas Péter szerint a haderőfejlesztések követ­ keztében a NATO támogatottsága nőni fog az elkövetkezendő években. A modernizáció pedig nemcsak Magyarország, de a szövetség közös

CSEHORSZÁG

80,5% 12,7% LENGYELORSZÁG

82,5% 4,7% MAGYARORSZÁG

75% 11,6% SZLOVÁKIA

50,5% 30,5% MARADÁS

KILÉPÉS

A NATO támogatottsága Magyarországon és a térség országaiban

erejét is növeli, így a NATO a jövőben bármely agresszorral szemben felkészültebben léphet fel.

A szövetség előtt álló kérdések a jövőben a már jelenleg is rendkívül szoros együttműködés – közös parancsnokság, közös gyakorlatok, haditechnikai harmonizáció, információmegosztás – további mélyítésének irányában hathatnak, amire jó példa lehet a közép-európai hadosztály-parancsnokság létrehozása is.

NATO ÉS VÉDELEM

105

7

MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

MAGYAR RÉSZVÉTEL A NATO MISSZIÓS MŰVELETEIBEN Tóth Bálint

A magyar katonák már több mint százhúsz éve vesznek részt különböző nemzetközi válságke­ zelő műveletekben a világ minden táján. Napjainkra NATO-tagállamként a missziós feladatvállalás már hazánk nemzetközi szerepvállalásának egyik legfontosabb feladata lett. Az egyre jobban felkészített és a szövetség stratégiájához igazodó Magyar Honvédség egyre több katonával egyre fontosabb és önállóbb feladatokat hajtott és hajt végre. A szerepvállalások növelése ezzel együtt pótolhatatlan tapasztalatot nyújtott a katonák számára, a honvédség pedig számos új képességgel bővült.

MIÉRT VESZ RÉSZT MAGYARORSZÁG KÜLFÖLDI KATONAI MISSZIÓKBAN? Bár Magyarország a rendszerváltoztatás után ép­ pen a szomszédos Jugoszláviában zajló délszláv háború következtében ismerte fel, hogy a kizárólag az ország határainak és területének védel­mére alapozó stratégia már nem lehet hatékony, igazán az ország NATO-csatlakozása növelte meg a missziós szerepvállalást. A tagságból fakadó szövetségi feladatok teljesítésénél ugyanis nemcsak a sokszor emlegetett washingtoni szerződés 5. cikkében megfogalmazott kollektív védelemhez, hanem az ezen kívüli válságreagáló műveletekhez is hozzá kell járulnia a tagállamoknak. Ez utóbbiak pedig a kétpólusú világrend megszű­ nésével egyre inkább előtérbe kerültek a NATO katonai feladatrendszerében. A válságreagáló mű­veletek célja a béke megőrzése, a vál­ságok teljes körű megelőzése és kezelése, illetve a biztonság és stabilitás biztosítása a szövetség felelősségi területén belül és kívül egyaránt.1 A fentiek értelmében a Magyar Honvédségnek a honvédelmi törvény által is előírt egyik fő feladatát a nemzetközi szervezetek által irányított nemzetközi béketámogató, válságreagáló és hu­ 108

MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

manitárius feladatokban történő részvétel jelenti.2 Az országgyűlés döntése alapján a műveleti ambíciószint 1000 fő, azaz egy időben ennyi magyar katona vehet részt nemzetközi műveletben. Jelenleg négy földrész tizennégy országában szolgálnak magyar békefenntartók, döntően NATO-vezetésű missziókban.

A BALKÁNI MISSZIÓK Az 1992 és 1995 között zajló boszniai háborút lezáró daytoni békemegállapodás megszületésével az új államalakulatban megkezdődhetett a békés rendezés. Az ENSZ Biztonsági Tanácsá­ nak jóváhagyása után egy többnemzeti Békemegvalósító Erőt ([Peace] Implementation Force, IFOR) hoztak létre a NATO irányításával.

Az 1995. december 16-án indult misszióban a NATO-tagállamok mellett a szövetségen kívüli országok is részt vettek, így Magyarország is meghívást kapott. A biztonsági helyzet javulá­ sával 1996. december 12-től az IFOR helyére annak jogutódjaként a Stabilizációs Erők (Stabilisation Forces, SFOR) léptek.

Hazánk három területen támogatta az IFOR/ SFOR-missziót. Ezek közül az első az átvonulás biztosítása volt az IFOR-, majd az SFOR-csapatok számára, a második pedig, hogy Magyarország befogadó nemzeti támogatást nyújtott az átmenetileg itt állomásozó szövetséges erőknek.

Végül a harmadik a csapat-hozzájárulás volt, így ennek keretében egy 462 fős műszaki kontingens települt ki a horvátországi Okučani melletti táborba, hogy 1996. február 2-tól megkezdje munkáját. A misszió során a magyar katonák összesen 22 hidat építettek, majd üzemeltettek, és többek között a mostari Öreg híd újjáépítésében is részt vettek. Helyreállítottak 65 kilométernyi vasútvonalat és 27 kilométernyi közutat, illetve tűzszerész feladatokat is elláttak, de az IFOR/

Amerikai SFOR-egységek a balkáni missziókat támogató Magyarország taszári légibázisán 1998 májusában

SFOR Barátságos Arca programon belül a honvédek önként is segítettek több munkálatban.3 A Magyar Műszaki Kontingens 2002. április 30-ig működött, majd a bázisán létrehozták a Ma­ gyar Katonai Szállító Szakaszt, ez pedig 2004-ig látta el feladatát. A Magyar Honvédség a fen­ tieken túl törzstisztek biztosításával is segítette az SFOR-parancsnokság munkáját. A kedvezőbb biztonságpolitikai helyzet következtében az SFORművelet 2004-ben véget ért, így jelenleg már az Európai Unió vezette EUFOR Althea művelet zajlik Bosznia-Hercegovinában, és ebben termé­ szetesen magyar katonák is részt vesznek.4 1998-ban egy újabb konfliktus tört ki a Balkánon: ennek során a többségében albánok lakta Koszovóban albán fegyveres csoportok és szerb katonai és rendőri erők csaptak össze, ezért a NATO 1999. március 24-étől kezdődően légicsapásokkal állította meg a már etnikai tisztogatásig fajuló háború továbbfolyását. A szerb csapatok kivonásával június 20-án kezdetét vette a NATO-vezetésű békekényszerítő művelet a Ko­ szovói Nemzetközi Biztonsági Erők (Kosovo International Security Force, KFOR) végrehaj­ tásában.

Magyarország a koszovói békerendezéshez a területén átvonuló erők biztosításával, a befogadó nemzeti támogatással és csapatok küldésével járult hozzá. A Magyar Honvédség ideig­ lenes katonai szervezeteként létrehozták az MH Őr- és Biztosító Zászlóaljat (MH ÖBZ), amelybe az önkéntesség elve alapján lehetett bekerülni.

Az MH ÖBZ 1999. július 27-én éjféltől került a KFOR főparancsnoksága alá 324 fővel, és Pris­ tinában kezdte meg működését. A kontingens

Az MH EUFOR Kontingens tizenötödik váltásának műveleti területen tartózkodó katonái MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

109

Magyar egységek a KFOR egyik képességbemutató gyakorlatán

feladata a KFOR-főparancsnokságnak és a főparancsnokság harcálláspontjának közvetlen biztosítása, őrzés-védelem, személyek szállítása és kísérése, járőrözés, tömegkezelési feladatok végrehajtása, illetve ellenőrző-áteresztő pontok felállítása és működtetése volt.5 Szintén az MH ÖBZ állományába voltak sorolva, de attól teljesen függetlenül dolgoztak az MH Megelőző Egészségügyi Laboratórium tagjai és a KFOR parancsnokságán szolgáló törzstisztek.

2006 januárjában egy 152 fős MH KFOR század­ dal bővült a magyar részvétel, ez pedig a KFOR Többnemzeti Alkalmi Harci Kötelék – Nyugat zászlóalj egyik századaként Pejëbe, szerb nevén Pećbe települt. 2008-ban ismét változás történt, miután szeptember 1-től megkezdte mű­ködését az MH KFOR zászlóalj, egyúttal kivonták a térségből az MH ÖBZ-t és az MH KFOR századot.6 Mindez új fejezetet jelentett a koszovói szerepvállalásban, hiszen a Magyar Honvédség önálló felelősségi területtel, a KFOR Többnemzeti Har­c­ csoport – Nyugat zászlóalj részeként átvette a szlovénokkal kiegészült egység vezetését. Feladatuk az eddigi egységekéhez hasonlóan az őrzés-védelem, járőrözés, a visszatelepített szerb enklávék védelme, továbbá a KFOR-parancsnok­ ság részére harcászati tartalék biztosítása volt.

2011 elején a zászlóalj befejezte feladatát, és a honvédek a továbbiakban a pristinai Slim Lines elnevezésű táborban folytatták missziós szolgálatukat a portugál vezetésű KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj harmadik századának része110

MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

ként. Az alegység felelősségi területe egész Koszovóra kiterjed, és elsősorban tömegkezelési feladatokra, illetve ún. jelenlétfenntartó járőrözésre volt alkalmazható.7 A zászlóalj még ebben az évben bevetésre került az észak-koszovói krí­ zis alatt: a szerb lakosok által emelt úttorlaszokat bontották el, és ennek során két magyar katona is könnyebben megsérült.8 Azóta a biztonsági helyzet javult, de a KFOR jelenlétére még továbbra is szükség van az országban. Hazánk koszovói jelenlétében újabb jelentős lépésnek számított, hogy 2017 áprili­s ában Magyarország a kivonuló portugáloktól átvette a zászlóalj vezetését és annak teljes fel­a datrendszerét. A misszió jelenleg is tart: idén februártól a 2006-tól számított MH KFOR kontingens 20. váltása kezdte meg működését. 9 A Balkánon az eddig felsoroltakon túl a hon­ véd­ség részt vett a NATO albániai (AFOR) és macedóniai műveleteiben is. Előbbinél a ko­szo­ vói menekültek ellátásában egy 35 fős köz­ egész­ ségügyi, járványügyi felderítő és elemző csoport segített 1999. április és szeptember között, míg Macedóniában 2002-től 2003-ig az MH Őr- és Biztosító Szakasz a szkopjei NATO-parancsnokság védel­mét látta el.10 AZ IRAKI MISSZIÓ 2003-ban az USA–Nagy-Britannia koalíció Irak ellen indított háborúja a Szaddám Huszein vezette rezsim bukását eredményezte. A háború

után az ország stabilizációja és újjáépítése érdekében a koalíciós erők a partnerországokat, így többek között Magyarországot is felkérték a rendezésben való részvételre. Ekkor, 2003 augusztusában egy magyar szállítózászlóalj kezdte meg a működését egy lengyel vezetésű hadosztályon belül. A szállítózászlóaljat 2004 decemberében vonták ki az országból.

Irakban ezt követően is szolgáltak magyar katonák, azonban immár egy NATO-irányítású misszióban. 2004 júniusában az új iraki vezetés felkérte a NATO-t, hogy nyújtson segítséget az iraki biztonsági erők kiképzésében. Ennek céljából indult el december 16-tól a NATO Iraki Kiképzési Misszió (NATO Training Mission-Iraq, NTM-I), amelyhez hazánk is csatlakozott.

A misszióban kezdetben 18 törzsbeosztású és kiképzőtiszt szolgált, 15 fő a katonai tanácsadó és összekötő csoportban (Military Advisory and Liaison Team, MALT) a bagdadi Al Rustamija kiképzőbázison, illetve 3 fő törzsbeosztásban a bagdadi kiképzőparancsnokságon.11 Előbbiek feladatához tartozott a kiképzés, oktatás, tanács­ adás, és a katonai felsőoktatás újraindításának segítése mellett a bázis őrzését adó iraki zászlóalj vezetése is.12 2007-től iraki kérésre a NATO

meghosszabbította az NTM-I-t, így a magyarok is maradtak, de 2008-tól már csak három törzstiszt dolgozott kiemelt beosztásban. Végül 2011. szeptember 15-én a Magyar Honvédség befejezte misszióját.13 AZ AFGANISZTÁNI SZEREPVÁLLALÁS A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra vá­ laszul az USA októberben hadműveletet in­­dí­tott Afganisztánban a területén lévő terrorista köz­pon­ tok felszámolása és a terroristákat támo­gató tálib vezetés elűzése céljából. A sike­res hadművelet után megszületett a Nemzet­közi Biztonsági Köz­ reműködő Erő (International Security Assistance Force, ISAF), hogy az új afgán kormányt Kabulban és környékén támogassa a biztonság fenntartásában. 2003. augusz­tus 11-én a NATO átvette az egész misszió irá­nyí­tását, műveleti területe pedig lassan az egész országra kiterjedt.

Bár Magyarország már 2001-ben határozatot hozott a terrorizmus elleni harc támogatásáról, csak 2002 végén született döntés egy kisebb létszámú kontingens kitelepüléséről. Így 2003 végéig két törzstiszt, egy hadműveleti tiszt, egy sajtótiszt és egy egészségügyi csoport teljesített szolgálatot Afganisztánban.14

Az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingense több, a reptér közelében található iskolának is támo­ gatást nyújtott MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

111

Később a magyar jelenlétet növelve 2004. augusztus 4-től Kabulban a Többnemzetiségű Dandár alárendeltségében egy 132 fős könnyűgyalogszázad is megkezdte szolgálatát.

A század feladata a felderítés, megfigyelő- és ellenőrző-áteresztő pontok működtetése, a közrend és biztonság gyalogos és gépjárműves járőrökkel való fenntartása, továbbá az ún. civil-katonai együttműködési tevékenység volt.

Emellett napi huszonnégy órában készenlétben állt egy gyorsreagálású raj és két kutató-mentő osztag is az előre nem tervezett feladatok végrehajtására. A kontingens 2006. szeptember 5-ig működött; ekkor a kijelölt erőit és eszközeit átadta a megalakuló Magyar Honvédség Tar­ tományi Újjá­ é pítési Csoportnak (Provincial Reconstruction Team, PRT).15 A szövetségesek hamar felismerték, hogy a ka­ tonai győzelem nem elég, ezt követően ugyanis a stabilizációnak és az újjáépítésnek párhuzamosan kell folynia. A PRT-k feladata ezért elsődlegesen az afgán központi kormányzat befo­ lyásának kiterjesztése, a biztonságos környezet megteremtése, és ezzel párhuzamosan a humanitárius segítségnyújtás, valamint az újjáépítés elősegítése lett. Mindez teljesen új volt a honvéd­ ség számára, így az önálló PRT felállítása helyett Magyarország 2006. október 1-től Hollandiától vette át az általuk működtetett, Baglán tartomány­ ban lévő PRT-t.

Az újjáépítési csoport nem volt harcoló alakulat, ennek ellenére a magyar járőröket és a tábort többször is támadás érte, ez pedig sajnos veszteségekkel járt. 2008-ban rögtönzött robbanószerkezet végzett a negyedik váltás két tűzszerészével, míg 2010-ben egy hazainduló konvoj elleni támadásban szintén két honvéd vesztette életét. A magyar Tartományi Újjáépítési Csoport velük együtt összesen hét katonáját vesztette el szolgálatteljesítés közben.

Az utolsó csoport 2013 márciusában hagyta el Afganisztánt. A hat év alatt a PRT tizenhárom váltást élt meg, és több mint 2500 katona szolgált benne. Polgári feladatai során többek között kórházat, utakat, hidakat, iskolákat és mecsetet is épített, emellett számos kutat is fúrt, míg az oktatás területén közel 400 projektje volt. 16 112

MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

Magyar katonák segítik a helyi erők kiképzését Afganisztánban

Az újjáépítés mellett az ISAF számára az is fon­ tos volt, hogy az afgán biztonsági erők önállóan is képesek legyenek majd az ország biztonságának garantálására, ezért különböző mentorcsoportokat hoztak létre. Ilyenek voltak a Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportok (Operational Mentoring and Liaison Team, OMLT), amelyek együtt mozogtak a támogatott afgán alakulattal, elvégezték kiképzésüket, és a harci bevetéseiket is támogatták.

Magyarország 2008 végén döntött egy legfeljebb 30 fős tanácsadó kontingens Afganisztánba küldéséről. A magyar OMLT a következő év áprilisának végén kezdte meg működését Bag­ lán tartományban, ahol az amerikai Ohiói Nemzeti Gárdával közösen végezte egy afgán zászlóalj kiképzését. A magyarok eleinte a fegyverek karbantartására és használatára, illetve alap­vető katonai ismeretekre oktatták az afgáno­kat, majd ezután következett a szakasz-, a század-, végül a zászlóaljszintű feladatok gyakorlása. A kiképzésen túl biztosították az ISAF-erőkkel tör­ténő kapcsolattartást, műveleti tanácsokat adtak, és részt vettek az ellenállókat felszámoló műveletekben.17 A támogatott afgán alakulat 2012-ben szerezte meg a combat ready (harckész) minő­ sítést, így a magyar OMLT 2013-ra átalakult, és 2014-ig Katonai Tanácsadó Csoport (Military Advisory Team, MAT) néven folytatta tovább tevékenységét.18 A tanácsadásból a légierő is kivette a részét, így a szolnoki helikopterbázis állományából 2010-től az MH Mi–35 Légi Kiképzés-támogató Csoport-

ban (Air Mentor Team, AMT) az Mi–35-ös, 2011-től az MH Mi–17 Légi Tanácsadó Csoportban az Mi–17-es helikopterek afgán személyzetét képez­ ték ki. Az MH Mi–35 AMT 2013-ban fejezte be tevékenységét, míg az Mi–17 AMT utolsó váltása jelenleg is Afganisztánban van.

A Magyar Honvédség egyik új képessége révén 2009-től az MH Különleges Műveleti Csoport (KMCS) is megkezdhette működését az országban. A Vardak tartományba települt egység fő feladata az afgán különleges erők kiképzése, tevékenységük mentorálása volt az amerikai vezetésű 10. Többnemzeti Különleges Műveleti Harccsoport részeként. A KMCS az OMLT-hez hasonlóan számtalan éles bevetést teljesített; a leggyakoribbak az ún. kill or capture (megölni vagy elfogni) műveletek vol-

tak. Ez a körözött ellenálló személyek, tálib vezetők elfo­gását jelentette.19 2012 novemberében átalakult a magyar különleges műveleti erők afganisztáni részvétele, így ma MH Különleges Műveleti Kontingens (MH KMK) néven végzik tovább a feladataikat.

A fentieken kívül az alábbi főbb kontingen­ sekkel erősítette a Magyar Honvédség a NATO afga­ n isztáni misszióját: MH Magyar Katonai Egészségügyi Kontingens (2003–2004), a Kabul Nemzetközi Repülőtér biztosítását és működtetését ellátó csoport (ez utóbbi 2008 októbere és 2009 áprilisa, valamint 2010 októbere és 2011 áprilisa között végezte a mun­ káját), továbbá a magyar alakulatok logisztikai kiszolgálását a mai napig végző MH Nemzeti Támogató Elem.

KFOR

EUNAVFOR MED Sophia

Koszovó

Földközi-tenger (Olaszország)

EUFOR Althea

Bosznia-Hercegovina

EUMM Georgia Grúzia

UNFICYP Ciprus

Resolute Support

Afganisztán

UNIFIL

Libanon

IRAK

MINURSO

Nyugat-Szahara

EUTM Somalia

EUTM Mali

Szomália

Mali

MINUSCA

Közép-afrikai Köztárság

NATO-missziók EU-missziók ENSZ-missziók Irak

A Magyar Honvédség békefenntartó és válságkezelő missziói 2016-ban MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

113

2014 végén befejeződött a NATO irányította ISAF küldetése: innentől kezdve az afgán biztonsági erők őrködnek az ország rendje felett.

Ezzel együtt egy új misszió – az Eltökélt Támoga­ tás (Resolute Support Mission, RSM) – kezdődött azzal a feladattal, hogy az afgánokat továbbmentorálja az addig elért biztonsági szint tartós fenntartása érdekében. Természetesen a Magyar Honvédség is részt vállal az RSM-ben, így – ahogy az előbbiekben is volt már szó róla – egy leg­ feljebb 50 fős Különleges Műveleti Kontingens, egy legfeljebb 13 fős Légi Tanácsadó Csoport, egy 30 fős Nemzeti Támogató Elem és egy legfeljebb 30 fős Biztosító Szakasz jelenleg is Afganisztánban tevékenykedik.20 Az eddigiek alapján kijelenthető, hogy a NATOmissziók során a Magyar Honvédség megerősödött, és a szerepvállalások jelentős változásokat is elősegítettek a haderőn belül. A boszniai békerendezésben történt részvétel például komoly szerepet játszott abban, hogy nem sokkal később hazánk is a szövetség tagja lehetett. De a mis�sziók erősítették az önkéntes haderőre történő áttérést is, hiszen a honvédelmi törvény hagyományosan nem engedélyezte a sorkatonák külföldi szolgálatát, ezzel pedig nem volt lehetőség arra, hogy szervezetszerű, homogén alegységeket tudjunk felajánlani, miközben a biztonságpolitikai kihívások is egyre inkább megkövetelték a válságreagáló műveletekben való részvételt.

Szintén a missziók hozadéka volt az új képességek és technikai eszközök megjelenése, a tűzszerészrobotoktól kezdve a tömegkezelési vagy éppen a pszichológiai hadviselési eljárásokig.

Persze egyéni szinten is mutatkozott képességfejlődés. Ezek közül a legfontosabb a harci tapasztalok megszerzése, a parancsnoki állomány önállóságának növekedése, az aktív nyelvhasználat, az alegységen belüli összekovácsoltság, illetve az együttműködési képesség fejlődése volt. Természetesen sok hiányosság is a felszínre került, elsősorban a technikai eszközök és a kiképzés szintjén, ezeket pedig orvosolni kellett.

A NATO-missziók pozitív hozadéka mellett Ma­ gyarország számára továbbra is fontos, hogy a vál­ ságreagáló műveletekben való részvételével támo­ gassa és megőrizze mind a nemzeti, mind a regio­ nális, mind a globális stabilitást és biz­tonságot.

114

MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

HIVATKOZÁSOK 1

Crisis management. North Atlantic Treaty Organization.

Utolsó frissítés: 2018. február 27. <https://bit.ly/2U0p4I3 > Hozzáférés: 2019. február 18.

2

Földesi Ferenc – Kiss Zoltán – Isaszegi János (szerk.):

A Magyar Honvédség negyedszázada. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2016. 170.

3 Holló József (szerk. biz. elnöke): A honvédelem négy éve, 1998–2002. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2002. 69–70.

4 Földesi–Kiss–Isaszegi, 190.

5 Holló, 70.

6 Szabó Béla: Az EU felé félúton? Magyar Honvéd. 2011/1. 28.

7 Szűcs László: A jelenlét fenntartása – Koszovóból jelentjük.

Honvedelem.hu. 2012. május 25. <https://bit.ly/2IuK1te > Hozzáférés: 2019. február 18.

8 HM Sajtóiroda: Feladat-végrehajtás közben megtámadták a magyar kontingenst Koszovóban. Honvedelem.hu. 2011. november 24. <https://bit.ly/2GBFvaP > Hozzáférés: 2019. február 18.

9 Galambos Sándor: Külszolgálatra indulnak. Honvedelem.hu.

2019. február 1. <https://bit.ly/2Rs8HC5 > Hozzáférés: 2019. február 18.

10 Kiss Zoltán László: Magyarok a békefenntartásban. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2011. 119–120.

11 Fapál László (szerk. biz. elnöke): A honvédelem négy éve, 2002–2006. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2016. 130.

12 Szabó Béla: Járatlan úton. Magyar Honvéd. 2011/1. 50.

13 Kálmánfi Gábor: Befejeződött a haderő iraki szerepválla­ lása. Honvedelem.hu. 2011. szeptember 28. <https://bit.ly/ 2EnzqME > Hozzáférés: 2019. február 18.

14 Kiss, 129.

15 Kiss, 132.

16 Földesi–Kiss–Isaszegi, 194–196.

17 Kiss, 136.

18 Varga Krisztián: A Katonai Tanácsadó Csoport befejezte az afgán nemzeti hadsereggel utolsó közös műveletét. Honvedelem.hu. 2013. február 17. <https://bit.ly/2XgPxTK > Hozzáférés: 2019. február 18.

19

Szlankó Bálint: Maximum nulla áldozattal. Athenaeum,

Budapest, 2011. 303.

20 Horváth Miklós (szerk.): Magyarország hadtörténete IV. 1919-től napjainkig. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2018. 495.

MAGYARORSZÁG HOZZÁJÁRULÁSA A NATO MŰKÖDÉSÉHEZ Stepper Péter

Hazánk a NATO-csatlakozással tagjává vált a világ legerősebb védelmi képességeivel rendelkező értékközösségnek. Ez korántsem jelentette azonban azt, hogy 1999-ben a csatlakozási szer­ ződés aláírásával elértük volna a célt, ami után már nyugodtan hátradőlhetünk, bízva a transz­ atlanti szövetség erejében és védőernyőjében.

A tagság szükséges és észszerű velejárója, hogy folyamatos fejlesztésekkel kell biztosítanunk a Ma­ gyar Honvédség (MH) szakszerű és korszerű hozzájárulását az európai védelemhez. A biztonsági környezetben ugyanis csak egy dolog biztos, az pedig a folyamatos változás. Ebben a változó erőtérben kell meghatároznunk az MH feladatait, és gondoskodnunk róla, hogy ezek ellátásához mindig rendelkezésre álljon megfelelő mennyiségű és minőségű technikai és humánerőforrás.

A MAGYAR HONVÉDSÉG FELADATAI A 2002-es védelmi felülvizsgálat átfogóan írta le a magyar haderő feladatait, és ezt csak kisebbnagyobb mértékben módosították 2010 után.

Ha felsorolásszerűen akarjuk bemutatni a haderő feladatait, akkor annak szavatolnia kell, hogy Magyarország képes a washingtoni szerződés 5. cikke alapján indított kollektív védelem biztosítására, a határbiztosításra és a befogadó nemzeti támogatás ellátására. Az out-of-area műveletek ellátása érdekében az MH alkalmas kell, hogy legyen békeműveletekben, valamint vál­ság­ kezelésben való részvételre, illetve a terrorizmus elleni harcra. A feladatok között szerepelnek a békepartnerségi (Partnership for Peace, PfP) gyakorlatok, a fegyverzetellenőrzési feladatok ellátása, a humanitárius segítségnyújtás és az információszerzés. Emellett az MH támogatja a polgári hatóságok munkáját, a felelős légtér­ ellenőrzést és frekvenciagazdálkodást, továbbá protokolláris feladatokat lát el. Ennek megvalósít­

hatósága érdekében úgy határozták meg a haderő ambíciószintjét, hogy az észak-atlanti szerződés 5. cikke szerinti (és az EU-s) műveletekre mindig álljon rendelkezésre legalább egy, rotáció­ ban nem érintett dandár vagy egy, rotációban biztosított zászlóalj. Fontos követelmény, hogy álljon készenlétben legalább két zászlóalj (max.

1200 fő) béketámogató műveletekre és többnemzeti erőkifejtésre. A 2000-es évek közepén politikai vállalásként a magyar kormány elhatározta legalább 4 darab Gripen vadászgép, 2 darab egészségügyi helikopter, illetve légtérfelügyeletet ellátó erők fenntartását. Ezeken túlmenően a réskitöltő (ún. niche) képességek terén kiemelkedtünk egy hídépítő zászlóalj és egy víztisztító század működtetésével, ezek mellett pedig rendelkezésünkre állt egy katonai ren­dészzászlóalj is. A területi vélelem és a NATO-műveletekben való részvétel központi feladatként jelent meg a 2012-es nemzeti biztonsági stratégiában is.

Mindemellett a politikai vezetés biztosítani akarta, hogy a Magyar Honvédség részt tudjon venni nagy intenzitású műveletekben. A V4-együttműködés keretében léteztek tervek közös robbanószerkezet-megsemmisítő (Explosive Ordnance Disposal, EOD) és vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (Chemical, Biological, Radiological and Nuclear, CBRN) védelmi képességek fejleszté­ sére és közös beszerzési projektekre, valamint közös légvédelmi fejlesztésekre is. Ezekből végül kevés valósult meg a regionális együttműködés keretében, de még sok potenciál van a visegrádi orszá­gok közös haderőfejlesztésében.1 PÉNZÜGYI TEHERVISELÉS A magyar védelmi költségvetés 2010-ben 281 milliárd forint volt. Ez 2018-ra nominális értéken 444 milliárd forintra nőtt. GDP-arányosan nézve ez 2010-ben a GDP 1%-át tette ki, jelenMAGYARORSZÁG ÉS A NATO

115

leg pedig az 1,1%-át jelenti, vagyis 2024-re még mérsékelt gazdasági növekedést feltételezve is meg fogja haladni az évi 800 milliárd forintot.2 A védelmi költségvetések összehasonlításából kiderül, hogy hazánk a 29 NATO-tagállam között a 23. helyen áll, a fejlesztésekre fordított összeg tekintetében viszont már az előkelőbb 18. helyet foglalja el. 2017-ben 10 NATO-tagállam védelmi költségvetése sem haladta meg a GDP 1%-át, ám Magyarország már ekkor évente a bruttó hazai össztermékének 1,4%-át honvédelemre költötte. A költségvetés aránya kapcsán sem kirívó a tételek eloszlása. Míg Németország 10%-ot költ hadieszközökre, 50%-ot személyi és szervezeti költségekre, addig ez az arány Magyarország esetében 15%, illetve 45%. Egyedül Románia és Bulgária esetében költenek 30% felett hadieszközökre, de ennek a magas számnak a hátterében a még mindig nagy számban használatban lévő hidegháborús szovjet fegyverrendszerek (pre­

MH 25. KLAPKA GYÖRGY GÉPESÍTETT LÖVÉSZDANDÁR

cíziós tüzérségi eszközök, harckocsik, 4. generációs vadászgépek, légvédelmi eszközök stb.) folyamatban lévő lecserélése állhat. Magyarorszá­ gon az aktív katonai állomány 26 500 fő, ebből 10 300 fő a szárazföldi csapatokhoz, 5900 a légi­ erőhöz tartozik, az összhaderőnemi kötelék létszáma pedig 10 300 fő. A tartalékos állomány összlétszáma 44 000 fő, ebből 8800 fő tartozik a légierőhöz, a többi pedig a szárazföldi erőkhöz.3 A katonák átlagos illetménye 2012-ben a tiszti állomány esetében havi bruttó 389 522 forint, az altiszti állomány esetében bruttó 191 157 forint, a legénységi állomány esetében pedig bruttó 137 425 forint volt. Az illetmény a honvédelmi kiadások növekedésével együtt szintén emelkedett, hogy a beszerzések mellett humánerőforrásoldalról is biztosítsa a haderő felkészültségét, és a katonai pálya vonzóvá váljék a fiatalok számára.

A honvédelmi kiadások növekedésekor azt is érdemes szem előtt tartani, hogy miként alakult

MH 2. VITÉZ BERTALAN ÁRPÁD KÜLÖNLEGES RENDELTETÉSŰ EZRED

MH 59. SZENTGYÖRGYI DEZSŐ REPÜLŐBÁZIS

MH LÉGI VEZETÉSI ÉS IRÁNYÍTÁSI KÖZPONT

MH PÁPA BÁZISREPÜLŐTÉR

MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS

BGFE

24 MH 24. BORNEMISSZA GERGELY FELDERÍTŐ EZRED

MH 93. PETŐFI SÁNDOR VEGYIVÉDELMI ZÁSZLÓALJ

MH 1. HONVÉD TŰZSZERÉSZ ÉS HADIHAJÓS EZRED

MH 5. BOCSKAI ISTVÁN LÖVÉSZDANDÁR

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG

MH GÖRGEI ARTÚR MH 43. NAGYSÁNDOR JÓZSEF VEGYIVÉDELMI HÍRADÓ ÉS VEZETÉSTÁMOGATÓ EZRED INFORMÁCIÓS KÖZPONT

MH 37. II. RÁKÓCZI FERENC MŰSZAKI EZRED

MH 64. BOCONÁDI SZABÓ JÓZSEF LOGISZTIKAI EZRED

MH 12. ARRABONA LÉGVÉDELMI RAKÉTAEZRED

MH CIVIL–KATONAI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉS LÉLEKTANI MŰVELETEK KÖZPONT

A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága alá tartozó egységek 116

MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

MH 54. VESZPRÉM RADAREZRED

Az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj (utóda az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár) tagjai bemutatják a 9K111 Fagot működését Táborfalván

az adott ország gazdasági teljesítőképessége.

Magyarország esetében a védelmi kiadások négy­ szer akkora mértékben növekedtek, mint a gazdaság teljesítménye, míg Németország esetében a GDP emelkedéséhez viszonyított haderőfejlesztés „csak” kétszeres volt. Másrészt viszont a hagyományos nagyberuházó Egyesült Államok esetében a haderőre fordított kiadások a gazdasági teljesítményhez arányosítva csökkentek, vagyis az ország a növekvő GDP dacára sem vállalt nagyobb terheket magára. Ezt persze annak fényében kell értelmezni, hogy míg az USA így is a legnagyobb részét, 70-75%-át fedezi a NATO-haderő anyagi költségeinek, addig Né­ met­ ország komoly pénzügyi tartalékai ugyan lehetővé tennék, hogy az ország elérje az elvárt 2%-os küszöböt, de Berlin nem siet ennek a teljesítésével. Magyarország a vele azonos fejlettségi szinten levő országokkal összehasonlítva jól teljesít ebben a mutatóban.

RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ALAKULATOK ÉS HADITECHNIKAI ESZKÖZÖK A haditechnikai eszközök és járművek tekintetében a magyar haderőnek rendelkezésére áll 30 darab T–72 típusú harckocsi, 120 darab BTR–80A

és 260 darab BTR–80 típusú páncélozott harc­ jármű. A műszaki mentőalakulatok számára szál­ lító járműként rendszeresítve van az MT–T Enyej univerzális lánctalpas vontató T–64-es harckocsi alapjára fejlesztett BAT–2 változata, illetve a BMP–1-es és T–55 ARV, valamint a MTU–55 és BLG–60 mérnöki és hídvető járművek. Rendelkezésre áll továbbá 24 darab K90 CBRN Recce típusú vegyvédelmi jármű. Páncéltörő képességek terén rendszeresítve van a 9K111 Fagot és Konkurs félautomata vezetékes parancs­ közlő távirányítású páncéltörő rakétarendszer, míg tüzérségi képességek terén rendelkezésre áll 18 darab 152 mm-es D–20 vontatott tarack­ ágyú, továbbá 51 darab 80 mm-es és 50 darab 120 mm-es aknavető. Az MH állományában van még PBR járőrhajó és Neštin-osztályú MSR 4 aknamentesítő folyami hajó is.

A légierő egy vadászrepülő-századnyi JAS 39 C/D Gripent (12 darab együléses és 2 darab kétüléses verzió) lízingel Svédországtól, amelyek a lízingidőszak lejártát követően magyar tulajdonba kerülnek. Merevszárnyú eszközök terén rendelkezésre áll 1 darab An–26 szállítógép, 2 darab Zlín Z-242L és 2 darab Zlín Z-143LSi oktató- és futárre­pülőgép. Magyar felségjel alatt, MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

117

de nemzetközi személyzettel működik a pápai NATO reptéren 3 darab C-17 szállító repülőgép.

Helikopterképesség terén bevethető egy század Mi–24 támadóhelikopter, illetve egy század Mi–8 és Mi–17 szállítóhelikopter.4

gatni. Magyarország emellett vásárolt 2 darab Dassault Falcon 7X futárgépet. Nagyjavításon és fejlesztésen esett át két Eurocopter AS 350 Écureuil kiképzőhelikopter, amit a honvédség 2016-ban vett át a légimentőktől. Az Mi–8-as és Mi–17-es gépek régóta húzódó cseréje is lassan A NATO FELÉ TETT, 2014 UTÁNI POLITIKAI esedékessé válik, ezért 20 darab H145M VÁLLALÁSOK típusú Airbus könnyű harci helikoptert, majd 16 A 2014 utáni vállalások között szerepel egy darab H225M típusú többfunkciós Airbus heli20 milliárd forintos beruházás a stratégiai légi- koptert vásárolt a Magyar Honvédség. Jelenleg szállítási képesség fejlesztésére Pápán. Egy a felújított Mi–8-as és Mi–17-es helikopterek lövészszázadot küldtünk Litvániába, 2015-ben látják el azokat a feladatokat, amelyeket az új pedig balti légtérvédelmi feladatokat láttunk el. helikopterek vesznek majd át. A szerződés Emellett vállaltuk ukrán katonák egészségügyi előnye, hogy külön lehetett megvásárolni az ellátását a Honvédkórházban, kelet-ukrajnai alapgéptípust, így az később szabadon bővít­ aknamentesítési feladatokat és egy NATO-ös�- hető lesz az ún. HForce fegyverrendszerrel. Ez szekötőtiszt Kijevbe küldését. Továbbá 100 000 a koncepció igazodik a modern haderő kihívádolláros anyagi támogatást nyújtunk a NATO saihoz, tehát csak olyan eszközökre költünk, kibervédelmi központjának. 2015 októberében amelyekre valóban szükség van, legyen szó született döntés arról, hogy Magyarország is akár harci feladatok ellátásáról vagy katasztró­ vállalja, hogy a területén felállítsanak egy NATO favé­delemről.

Erőket Integráló Elemet, vagyis egy kis lét­ A 2018-as év legnagyobb mértékű beszerzési számú parancsnokságot Székesfehérváron. tételét minden bizonnyal a harckocsik jelentették.

A 1273/2016 (VI. 7.) kormányhatározatban vég- A magyar kormány 44 darab Leopard 2A7+-os leges vállalást tettünk a 2%-os költségvetés harckocsi és 24 darab PzH 2000-es önjáró pán2024-ig való eléré­sére. Fenntartottuk vállalásun- célos tarack beszerzéséről döntött, de ezeken kat az ISIS elleni műveletben 200 fővel. Új válla- kívül kiegészítésként érkezik még 6 darab műlásként az MH törzstiszteket küldött a NATO szaki mentőjármű és 12 darab kiképzésre haszIraki Kiképzési Missziójába, szakértőket a NATO nálható Leopard 2A4-es harckocsi is. A most nápolyi informá­ c iós központjába, és emelte megvásárolt 24 darab PzH 2000-es önjáró pána kiképzők számát Afganisztánban. A cél az célos tarack 155 mm-es ágyúival együtt ezek 1000 fős műveleti ambíciószint megtartása volt. komoly tűzerőt biztosítanak a hadsereg számára.

Emellett vállaltuk, hogy nemzetközi együttmű- Az önjáró nehéztüzérségi képesség fejlesztése ködésben közép-európai hadosztály-parancs- mellett a páncéltörők cseréje is esedékes, nokságot állítunk fel 2022-ig.5 2019–2024 között Carl Gustaf M4 modern, svéd gyártmányú, hátrasiklás nélküli gránátveA 2017 UTÁNI, ÚJ HADIIPARI BESZER­ZÉSEK Az elmúlt években folyamatos fejlesztések és beszerzések követték egymást annak érdekében, hogy a magyar haderő lassan, de biztosan leépítse a korábbi időszak szovjet eszközparkját, és helyette gazdaságosan üzemeltethető, korszerű, NATO-kompatibilis megoldáso­ k at találjon. A magyar kormány vásárolt 3 darab Airbus A319-es szállítógépet, amely katonai és civil személyzet szállítására is alkalmas, de hadiA Leopard 2A7+ harckocsi anyagot csak korlátozott mértékben képes moz­ 118

MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

tők váltják majd a korábban rendszeresített RPG-7 eszközöket.

Az Airbus kapott megbízást arra is, hogy légvédelmi rakétavezetési rendszert (Surface-to-Air Missile Operations Center, SAMOC) telepítsen a Magyar Légierő számára. A létesítmény lehetővé teszi a földi telepítésű légvédelem (Ground Based Air Defence, GBAD) valós adatokon alapuló koordinációját az ország egész területén.

A német–francia beszerzéseken túl a magyar hadiipar is fejlődésnek indult, hiszen a cseh licenc alapján készült CZ P–07 és P–09 típusú pisztolyokat, CZ 806 BREN 2 típusú gépkarabélyokat és CZ SCORPION EVO 3 típusú géppisztolyokat ugyan nem egy az egyben itthon gyártják, de importált alkatrészekből Kiskunfélegyházán szerelik őket össze.6 MŰVELETI HOZZÁJÁRULÁS A NATO-csatlakozás óta az egyik legfontosabb, Magyarország által a szövetségen belül tartósan felmutatott eredményt a műveleti feladatokhoz való hozzájárulásunk jelenti. Ez dicséretes, mivel sokszor túlmutat az ország gazdasági teljesítőképességén. A jelenlegi cél a korábbi 1000 főben meghatározott missziós ambíciószint fenntartása.

A 23 950 főnyi, aktív, hadra fogható alakulatokból álló Magyar Honvédség műveleti vállalása a többi európai NATO-tagállammal összehasonlítva ambiciózusnak mondható: ez a teljes haderő 4%-át jelenti, a részt vevő katonák pedig többféle műveletben is szolgálatot teljesítenek.

Ezek közül az elmúlt időszakban kiemelkedett Afganisztán, a Nyugat-Balkán és az ISIS elleni globális koalíció (ezekkel a műveletekkel kapcsolatban részletesebben lásd lapunk Tóth Bálint által jegyzett cikkét a 108. oldalon). 2002 és 2005 között az MH állomány 0,2%-a vett részt az afganisz­táni ISAF-misszióban, ám ez a szám a romló biztonsági helyzettel és az általános csapatnövelési trendekkel összhangban 1% körülire nőtt a 2006–2014 közötti időszakra. Az afganisztáni kivonulás, az ISAF vége és az RSM (Resolute Support Mission) új fordulóján a részvétel 0,4%-ra csökkent. A KFOR-misszióban a honvédség állományának 1,1%-a vett részt 2002 és 2017 között. A jelenleg kiemelt fontosságú műveletek közül Magyarország szerepet vállal

a Balti Légtérvédelmi Műveletben, hozzájárul a NATO Reagáló Erők (NATO Response Force, NRF) és Azonnali Rea­ gálású Erők (Very High Readiness Joint Task Force, VJTF) fejlesztéséhez. ÖSSZEFOGLALÁS A változó biztonsági környezetben a haderőnek képesnek kell lennie arra, hogy reagáljon a változásokra, vagyis a területi védelem újbóli igényére és a NATO out-of-area műveletektől a készenléti képességek irányába való újbóli elmozdulására.

Ehhez komoly segítséget jelentenek az elmúlt évek hadiipari beszerzései és a 2026-ig folya­ ma­ tosan növekvő honvédelmi költségvetés.

Másrészt hazánknak továbbra is hasznos fela­ datokat kell ellátnia a NATO-műveletekben. Az ISAF-misszió végével és az afganisztáni csapatcsökkentéssel nagy kérdés, hogy hol lesz szükség az MH szerepvállalására, de ha megszületik a politikai döntés a csapatok bevetéséről, akkor felkészült, képzett, korszerű eszközökkel rendelkező alakulatoknak kell tudniuk hozzájárulni a transz­atlanti térség biztonságához.

HIVATKOZÁSOK 1 Szenes Zoltán – Siposné Kecskeméthy Klára: NATO 4.0 és Magyarország. 20 év tagság – 30 év együttműködés.

HM Zrínyi Nonprofit Kft. – Zrínyi Kiadó, Budapest, 2019.

2 Szenes–Siposné.

3

International Institute for Strategic Studies: The Military

Balance. Routledge, London, 2019.

4 The Military Balance.

5 Szenes–Siposné.

6

Nyulas Szabolcs: Új fegyverek a magyar katonáknak.

Honvedelem.hu. 2018. december 11. <https://bit.ly/2RPvhp9 > Hozzáférés: 2018. április 15.v

MAGYARORSZÁG ÉS A NATO

119

8

AZ ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

Az Antall József Tudásközpont tízéves fennál­ lása alatt számos rendezvénysorozatot és konferenciát hívott életre, amelyek egyaránt szóltak a felső­ok­tatásban tanulóknak, valamint a hazai és nem­zetközi szakmai közönségnek. A tehetség­ gondozás mint antalli gondolat és a különböző tudományterületeken megvalósuló hiánypótlás a Tudásközpont szakmai tevékenységének alap­ vetései. A budapesti székhelyű AJTK egy think tank szervezet, amely olyan nemzeti, regionális és nemzetközi viszonylatban releváns témákban végez kutatási tevékenységet, mint a visegrádi együttműködés, az USA és Kína jövőbeni szerepe, a Közel-Kelet, a biztonságpolitika, a fenntartható fejlődés, valamint a technológiai és társadalmi innováció.

A három nemzetközi irodára (EU-V4, Transzatlanti kapcsolatok, Ázsiai és afrikai kapcsolatok), három tematikus irodára (Biztonságpolitikai iroda, Fenntartható fejlődés iroda, Tehetséggondozás iroda), a két hazai egyetemi városban, Pécsett és Győrött létrehozott, valamint a 2015-ben megalapított brüsszeli irodára épülő munka legfőbb célja az országon belüli és országok közötti intézményi kapcsolatok bővítése, valamint a szakmai együttműködések elmélyítése nem-

zetközi konferenciák, workshopok, közös kutatások és előadás-sorozatok révén.

Az AJTK Könyvműhely gondozásában megjelenő kötetek a politika- és társadalomtudomány iránt érdeklődőknek teszik magyarul is elérhetővé a közelmúlt és napjaink legnagyobb hatású gon­ dolkodóinak és közéleti személyiségeinek üzene­ tét. Az AJTK könyvkiadási tevékenysége magában foglalja szakmai publikációk megjelentetését, tudományos igényű, elsősorban a biztonság­ politika és a nemzetközi kapcsolatok területén hiánypótló politika- és társadalomtudományi mű­ vek közreadását, valamint egyetemi szakkönyvek közzétételét.

Az önéletrajzi sorozatban a hidegháború időszakának emblematikus alakjai (Ronald Reagan, George Bush, Margaret Thatcher és Helmut Kohl) vallanak azokról a sorsfordító évekről és döntésekről, amelyek máig meghatározzák az életünket. Szakkönyvsorozatunk a 21. századi politikai, társadalmi és gazda­ sági élet meghatározó jelenségeire reagálva a nemzetközi kapcsolatok és a geopolitika, a politikatörténet, a közgazdaságtan és a pszichológia legújabb eredményeit felhasználó írásoknak ad teret.

Az AJTK szakmai tevékenységének leg­ nagyobb szabású rendezvénye a think.BDPST kon­ ferencia, amelynek célja, hogy Magyar­ or­ szág is felkerüljön a nagy regionális konferen­ ciák (GLOBSEC, krynycai gazdasági fórum, Prague European Summit) térképére azáltal, hogy hazánk rendezi meg a régió legnagyobb, átfogó innovációs fórumát, előmozdítva ezzel a gazdasági, a kormányzati és a tudományos élet képviselői közötti szorosabb párbeszédet.

Az esemény a Külgazdasági és Külügyminisz­ térium társszervezésében és a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósul meg.

A Tudásközpont 2019-ben hetedik alkalommal rendezte meg a névadójáról elnevezett Antall József Nyári Egyetemet, amelynek elsődleges célja a visegrádi együttműködés erősítése és láthatóvá tétele az oktatás területén. A kéthetes programra minden évben 30-35 mesterképzésben, illetve PhD-képzésben tanuló diák nyer részvételi lehetőséget. A közép-európai tanulmányok iránt érdeklődő hallgatók számára az esemény lehetőséget biztosít tudásuk elmélyíté­ sére, a V4-es régió és Magyarország közelmúltbeli történelmének megértésére. A nyári egyetem ideje alatt a résztvevők a sokszínű szakmai

programok mellett számos kulturális eseményre is ellátogathatnak, aminek fő célja az interkulturális párbeszéd elmélyítése.

Az Antall József Tudásközpont fontos küldetésének tekinti a tehetséggondozást és a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolati háló kialakítását. Ennek jegyében rendezi meg évről évre a Dunai Regattát, amelyen egyre több hazai egyetem vesz részt, 2018-ban 18 magyar és a V4-ek egyetemeinek csapatai mérkőztek meg egymással nyolcas evezős és sárkányhajós futamokban. A Dunai Regatta célja a tehetséggondozás mellett a Duna sokszínű használata és Magyarország imázsának építése.

KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI KONFERENCIA A GEOPOLITIKA ÉS A TRANSZATLANTI SZÖVETSÉG JÖVŐJE Az Antall József Tudásközpont 2018. december 4-én rendezte meg az Amerikai Egyesült Államok és a NATO világpolitikai szerepét, illetőleg a geo­stratégiának a 21. századi átalakuló világrendben játszott jelentőségét elemző rendezvényét. A minden évben megtartott budapesti Kül- és Biztonságpolitikai Konferencia keretében megszervezett eseménynek a Magyar Tudományos Akadémia adott otthont, támogató partnerei a Danube Institute, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi irodája és a NATO Nyilvános Diplomácia Részlege voltak. A konferencián előadott Dr. Martonyi János, Magyarország volt külügymi­ nisztere, Steven M. Shepro altábornagy, a NATO katonai bizottságának elnökhelyettese, Miriam Lexmann, a Nemzetközi Republikánus Intézet brüsszeli irodájának igazgatója, Dr. Baranyi Tamás Péter, az Antall József Tudásközpont kutatási vezetője, Dr. Ludger Kühnhardt, a Bonni Egyetem Center for European Integration Studies igaz­ ­ga­tója, valamint Dr. Gerald Brettner-Messler, az Osztrák Köztársaság Honvédelmi Minisztériumá­ nak külügyekért felelős tanácsadója. A záró­elő­ adást Dr. George Friedman, a Geopolitical Futures elnöke és alapítója tartotta. A konferencia során a szakértők előadásaikban elemezték a transzatlanti szövetség előtt álló feladatokat és kihívásokat, az Egyesült Államok külpolitikai prio­­ri­tá­sait, az új biztonságpolitikai problémákat és Európa ezzel kapcsolatos politikai válaszait, valamint a nemzetközi kereskedelemben érzékelhető turbulenciák szélesebb összefüggéseit is.

A BALKÁNI BÉKE MEGTEREMTÉSE – MEG­ OLDÁSOK ÉS NYITOTT KÉRDÉSEK Az Antall József Tudásközpont szervezésében 2019. november 26-án kerül megrendezésre a „Kül- és Biztonságpolitika Konferencia 2019: A balkáni béke megteremtése – megoldások és nyitott kérdések” elnevezésű nemzetközi konferencia. A rendezvény a NATO PDD és a KonradAdenauer-Stiftung támogatásával valósul meg.

122

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

A szakmai konferencia célja a nyugat-balkáni országok biztonsági helyzetének feltérképezése, különös tekintettel az uniós bővítésre és Magyar­ országra nézve. A térségben uralkodó bizonytalanság és a lehetséges konfliktusok elkerülésében fontos szerepet játszik a NATO, az Európai Unió, valamint a V4-országok, amelyek kulcsfon­ tosságú integrációs, stabilizációs, reform és konf­ liktusmegoldó tapasztalatokkal rendelkeznek.

Ma­gyarország ezen a téren szerzett tapasztalatai fontosak a közvetlen szomszédságában levő országok biztonságpolitikai helyzetének a megoldásában. A regionális együttműködésnek komoly szerepe van abban, hogy a nyugat-balkáni országok számára egy stabil jövőkép alakuljon ki, ugyanis az európai biztonság egyik alapvető eleme a Nyugat-Balkán sikeres euroatlanti integrálása. Ehhez megfelelő választ kell adni a térség­ beli kihívásokra, s így a biztonságpolitikai kérdésekre is. Tudományos vizsgálódásunkat abban a biztos tudatban hajtjuk végre, hogy a szóban forgó régió múltbeli, jelenlegi és jövőben várható dinamikáinak megértése és a megfelelő nemzeti stratégiák kidolgozása elengedhetetlen a középeurópai államok és a transzatlanti szövetség egésze számára.

Annak érdekében, hogy a releváns think tank­ek is hozzájáruljanak a biztonsági kérdések orvo­so­ lásához, szükség van egy hosszú távú és megvalósítható stratégia kidolgozására. A rendezvény során nyugat-balkáni és magyarországi think tankekből érkező szakértők fogják elemezni egy kerekasztal-beszélgetés keretében az Európai Unió és a Nyugat-Balkán közötti kezdeményezé­ sek alapjait és hiányosságait, és tesznek javaslatokat a kapcsolatok fejlesztésére. A találkozó célja egy közös szakpolitikai dokumentum megalkotása, amelyben a többi között a térség jelenlegi társadalmi helyzetének feltérképezése, valamint a nyugat-balkáni térségben tevékenykedő kutatóintézeti kapcsolatok előmozdítása és egy­úttal az EU és a Nyugat-Balkán kapcsolatokban rejlő lehetőségek, közös kutatási projektek elindítása szerepel majd.

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

123

ÚJ KÖTETEINK

Henry Kissinger: Fehér házi éveim

Szálkai Kinga – Baranyi Tamás Péter – Szarka E. Luca (szerk.): Biztonságpolitikai Corvinák

„Könyvem óhatatlanul az én szemüvegemen keresztül látott és láttatott történelem – annak leírása, amit én láttam, gondoltam és tettem…” Így vall Henry Kissinger arról az emlékiratról, amelynek három kötete 1968 novemberével kezdődően dolgozza fel a Nixon-kormány nemzetbiztonsági, külügyi, diplomáciai mindennapjait, stratégiáit, egészen az 1973-as vietnámi békekötésig. Mindezek hátterében végig ott munkálnak a belföldi történések, hivatali harcok, amelyeket a szerző úgy képes felvillantani, hogy az adott időszak – természetesen a fenti idézet alapján – saját szemüvegén keresztül látott teljességét ábrázolja.

Kissinger több mint tíz éve tanított a Harvard Egyetemen, amikor felkérést kapott, hogy legyen nemzetbiztonsági tanácsadó Richard Nixon mellett. Elvállalta a feladatot, és ezzel – ebben a szerepében, majd később külügyminiszterként is – megosztó alakja óriási hatást gyakorolt mind az Amerikai Egyesült Államok, mind az egész világ történelmére. Memoárja izgalmas, lebilincselő olvasmány, ami azt is igazolja, hogy ez a nagy formátumú ember nemcsak politikusként, hanem íróként is jelentőset alkotott.

A közel ezeroldalas könyv olyan tanulmányokat fog össze, amelyek globális és regionális biztonságpo­ litikai kérdéseket járnak körbe, bemutatva azokat az elmozdulásokat, amelyek a 21. századi világunkat alakítják.

Az első kötetben az energiabiztonság, a terroriz­ mus, a kényszervándorlás tárgyköréből olvashatók tanulmányok, majd olyan írások következnek, amelyek a Föld egyes térségeit érintő biztonsági témákat tárják az olvasó elé. Feltérképezik például az Európai Unió lehetőségeit, a kontinensek, orszá­ gok területi vitáit, válaszaikat a nukleáris fegyverkezésre, a gazdasági és demográfiai tendenciákra, válságokra és nagyhatalmi befolyásra egyaránt.

A második kötet a nemzetközi biztonsági intézményeket veszi sorra, tárgyalja történelmi hátterüket, stratégiájukat, működésüket, zárásként pedig szót ejt Magyarország biztonságpolitikájáról az 1990-es választásokat megelőzően, a rendszerváltoztatás után, illetve a NATO és a V4-ek kötelékében.

A könyv a 2008-ban megjelent Biztonságpolitikai Corvinák című kiadványt tartja mintájának, szándéka szerint összefoglaló mű a biztonsági tanulmányok iránt érdeklődő alap- és mesterszakos hallgatóknak. Célkitűzése, hogy tankönyvként is megállja a helyét, és a későbbi kutatásokhoz is alapot szolgáltasson.

124

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

A 2019-ben hetedik alkalommal megrendezésre került Antall József Nyári Egyetem hazai és nemzetközi szakértők bevonásával a visegrádi együttműködést érintő legfontosabb nemzet­közi kihívásokkal foglalkozik, különböző összefüggésekben vizsgálva azokat. A tudás bővítése mellett a résztvevők különféle kulturális rendez­ vényeken keresztül ismerhetik meg a középeurópai szellemi értékeket és egymás kultúráját is.

A 2013 óta minden évben megszervezett Antall József Nyári Egyetem egy népszerű és elismert oktatási program a régióban, amely Közép-Európával és a vele szomszédos államokkal foglalkozik. A két hét során a résztvevők azokat a politikai-társadalmi, gazdasági és jogi folyamatokat ismerhetik meg, amelyek a régió jelenének és jövőjének alakításában nagy szerepet játszanak. Előadások, szemináriumok, szimu­ lációs játékok, panelbeszél­ ge­ tések és egyéb interaktív programok várják a felvételt nyert diákokat annak érdekében, hogy minél több módszer segítségével tudják bővíteni tudásukat, miközben olyan képessé­geiket is fejlesztik, mint a vitakészség, érveléstechnika vagy előadásmód.

A 2019-es nyári egyetem a visegrádi együttműködés államainak regionális és nemzetközi szervezetekben betöltött szerepét vizsgálta. Abból kiindulva, hogy ebben az évben ünnepeljük a V4-es országok uniós csatlakozásának 15., valamint a NATO-szerződés aláírásának 70. évfordulóját, nagyszerű lehetőség kínálkozott arra, hogy megvitassuk és újragondoljuk a visegrádi

országok szerepét ezekben az együttműködésekben. Mivel 2019-ben Szlovákia tölti be az EBESZ elnökségi pozícióját, a nyári egyetem nagyban fókuszált az együttműködés biztonság­ politikai jelentőségére. A közép-ázsiai régió, valamint a Nyugat-Balkán orszá­ gaiban zajló folyamatok is kiemelt figyelemben részesültek.

Továbbá az olyan meghatározó események, mint a brexit vagy az EP-válasz­ tá­ sok régióra gyakorolt hatásai szintén elemzésre és meg­ vitatásra kerültek. A kulturális programok keretén belül a diákok tanulmányi kirándulásokon vehettek részt, mú­ zeu­ mokba látogathattak el, és kiállításokat tekinthettek meg. Továbbá felfedezhették Budapest kulturális örökségeit, egy nemzetközi esten pedig megismerhették egymás kulturáját és szokásait.

A 2019-es nyári egyetemen 35 kiemelkedően tehetséges fiatal vehetett részt, 22 különböző országból, akik a nemzetközi kapcsolatok, illetve más társadalomtudományok területén értek el sikereket, illetve munkájuk során a közép-európai régióval foglalkoznak.

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

125

SZERZ

Ő

ÉG

SZERZ

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

D

Hevő Péter Történész, PhD

VEN

IN K

IN K

VEN

ÉG

Ő

D

A NATO az iránykeresés évtizedében Egy érdekházasság, túl a gyémántlakodalmon – Németország helye és szerepe a NATO-ban

kutatója, az ELTE BTK óraadó tanára

Jójárt Krisztián A Stratégiai Védelmi Kutatóintézet és a Center for

A NATO régi-új szerepe és az orosz percepció

European Policy Analysis külső munkatársa

Krasznay Csaba Nemzeti Közszolgálati Egyetem, adjunktus

Nyári Gábor Történész

Tóth Bálint Történész

Varga Gergely A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója

Wagner Péter A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója

126

ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

Kiberbizonytalanság – A NATO szerepe a kibervédelemben

Antall József és a Nyugat

Magyar részvétel a NATO missziós műveleteiben

Magyarország NATO-csatlakozása

Afganisztán tanulságai

E R ZŐI N

RZ

SZ

E

Kutatásvezető

IN K

Történész, PhD

Ő

Baranyi Tamás Péter

SZERZ

ŐINK

K

SZ

Interjú Sztáray Péter államtitkárral Szövegezés hosszú távra – A washingtoni szerződés születése A NATO a propagandában és a popkultúrában

Csepregi Zsolt Nemzetközi kapcsolatok szakértő, MA Nemzetközi igazgatóhelyettes A Biztonságpolitika Iroda vezetője

Debrenti Á. Félix Nemzetközi kapcsolatok szakértő, BA Projektkoordinátor

Dobrowiecki Péter Történész, doktorjelölt Az EU–V4 Iroda vezetője

Horvát Dianna Újságíró, BA, Európai tanulmányok szakértő, MA Nemzetközi kapcsolatok referens

Restás Bianka Nemzetközi kapcsolatok szakértő, MA Nemzetközi kapcsolatok referens

Stepper Péter Nemzetközi kapcsolatok szakértő, PhD Nemzetközi kapcsolatok referens

Fagyos hangulat a NATO északkeleti frontján – Az Operation Trident Juncture 2018 hadgyakorlat

Magyarország NATO-csatlakozási évfordulójának diskurzusa

Egy cél, két út? – Bosznia-Hercegovina és ÉszakMacedónia NATO-csatlakozásának esélyei

Egy cél, két út? – Bosznia-Hercegovina és ÉszakMacedónia NATO-csatlakozásának esélyei

A NATO déli kihívásai – Koherens stratégia híján

Interjú Nagy Zoltán nagykövettel Interjú Ben Hodges tábornokkal Magyarország hozzájárulása a NATO működéséhez ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT

127

KÉPEK ÉS ÁBRÁK JEGYZÉKE Borítók

weergave/detail/q/id/a8b3bafe-d0b4-102d-bcf8-003048976d84,

Forrás: https://www.nato.int/cps/en/natohq/photos_138736.htm,

szerző: Noske, J.D. / Anefo, jogállás: közkincs.

licenc: https://www.nato.int/cps/en/natohq/68162.htm.

Fejezetválasztó fotók 3., 4., 6. fejezet. Forrás: Shutterstock.

Az 1949 és 1953 között az USA külügyeiért felelős Dean G. Acheson.

For rás:

ht tps://commons.wik ime dia.org /wik i /File:D e a n _G._

Acheson,_U.S._Secretary_of_State.jpg, jogállás: közkincs.

5. fejezet. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:

Arthur H. Vandenberg szenátor (jobbra) Gerard Ford képviselővel (ké-

A-10_Thunderbolt_II_Shark_Face.JPEG, szerző: Lee Schading,

sőbbi elnökkel) 1949-ben Forrás: Gerald R. Ford Presidential Library:

jogállás: közkincs.

AV82-31-0008 / https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Michigan_

7. fejezet. Forrás: https://pixabay.com/photos/turbine-aircraft-

Senator_Arthur_Vandenberg_welcomes_Congressman_Gerald_R._

motor-rotor-590354/, licenc: https://pixabay.com/service/license/.

Ford_Jr._-_NARA_-_7064468.jpg, jogállás: közkincs.

2

A NATO alapokmányának 1949-es aláírása. Forrás: National Archives and Records Administration. Office of Presidential Libraries.

Harry S. Truman Library/https://commons.wikimedia.org/wiki/File:

BEVEZETŐ

Photograph_of_President_Truman_signing_the_document_implementing_the_North_Atlantic_Treaty_at_his_desk_in_the_Oval..._-_

Térkép (NATO-tagok, -partnerországok, -műveletek). Szerző: AJTK/

NARA_-_200163.jpg, szerző: Abbie Rowe, jogállás: közkincs.

Mérész Adrienn.

John Dewey „Jack” Hickerson, az Európai Ügyek Irodájának vezetője.

Idővonal. Szerző: AJTK/Mérész Adrienn.

A NATO-haderők számokban. Szerző: AJTK /Mérész Adrienn.

Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:John-d-hickerson. jpg, jogállás: közkincs.

Az adatok forrása: https://carnegieendowment.org/2018/01/25/ rethinking-danger-of-escalation-russia-nato-militar y-balance-

A NATO az iránykeresés évtizedében

pub-75346.

A NATO és a Varsói Szerződés tagállamai és csapatainak száma az 1970-es években. Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/

3 INTERJÚK

File:NATO_Uk%C5%82ad_Warszawski.svg, szerző: madgreg, jogállás: közkincs. Fordítás és új design: AJTK/Mérész Adrienn.

A NATO 1991-es római értekezlete. Forrás: NATO Photo, Ref. no 13445/6, https://www.nato.int/pictures/database/large/b00622.jpg,

Interjú Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős állam­t itkárral

licenc: https://www.nato.int/cps/en/natohq/68162.htm.

Az interjúban szereplő képekért köszönet Sztáray Péter államtitkár úr titkárságának.

Az 1991-ben megalapított Észak-atlanti Együttműködési Tanács utódjaként 1997-ben létrehozott Euro-atlanti Partnerségi Tanács

Interjú Nagy Zoltán nagykövettel

tagállamai. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Euro-atlanti_

Az interjúban szereplő fotót Nagy Zoltán nagykövet úr bocsátotta

Partners%C3%A9gi_Tan%C3%A1cs#/media/File:EAPC_member_

rendelkezésünkre.

states.svg, szerző: Smurfy, jogállás: közkincs.

Interjú Ben Hodgesszel, az Amerikai Egyesült Államok Európában Állomásozó Szárazföldi Erőinek (USAREUR) korábbi parancsnokával, a Center For European Policy Analysis tudo­ mányos munkatársával Frederick Benjamin „Ben” Hodges tábornok. Forrás: https:// commons.wikimedia.org/wiki/File:Frederick_B._Hodges_OCP.jpg, szerzője: United States Army, jogállása: közkincs.

4 KETTŐS ÉVFORDULÓ

ht tps://c ommons.w ik im e dia.org /w ik i / File:N ATO_ Summit _ in _ Washington_April_1999.jpg, szerző: Helene C. Stikkel, jogállás: közkincs.

Antall József és a Nyugat George H. W. Bush Antall Józsefnek küldött üdvözlőkártyája. Forrás: Antall Péter magángyűjteménye.

Antall József és Helmut Kohl. Forrás: Antall Péter magán­ g yűjteménye.

Antall József José María Aznar spanyol (balról az első), Jacques Chirac francia (középen) és Václav Klaus cseh politikus (jobbról a má-

Szövegezés hosszú távra – A washingtoni szerződés születése

sodik)

George F. Kennan, a NATO-ra vonatkozó tervek legfőbb ellenzője.

magángyűjteménye.

Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:George_ F._ Kennan_1947.jpg, jogállás: nem esik szerzői jogi oltalom alá.

128

A NATO 50. évfordulóján tartott washingtoni csúcstalálkozó. Forrás:

társaságában

19 9 3 - b a n.

Fo r r á s:

Antall

Pé te r

Antall József Manfred Wörner NATO-főtitkár társaságában a NATO brüsszeli központjában 1991. október 28-án. Forrás: NATO Photo, Ref.

Az 1948-as brüsszeli szerződés aláírói. Forrás: Nationaal Archief /

no: 13433/5, https://www.nato.int/pictures/database/large/b00620.

http://www.gahetna.nl/collectie/afbeeldingen/fotocollectie/zoeken/

jpg, licenc: https://www.nato.int/cps/en/natohq/68162.htm

Magyarország NATO-csatlakozása

Afganisztán tanulságai

NATO-gyűlés Washingtonban 1999. április 24-én, alig egy hónnappal

A NATO ISAF-ek és PRT-k elhelyezkedése Afganisztánban (2009-es

a kelet-közép-európai államok csatlakozási szerződéseinek aláírását

állapot). Forrás: https://www.nato.int/isaf/docu/epub/maps/graphics/

követően. Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File: NATO_

afganistan_prt_rc.pdf, licenc: https://www.nato.int/cps/en/nato-

Summit_in_Washington_1999.jpg, szerző: R. D. Ward, jogállás:

hq/68162.htm.

közkincs.

Az Eltökélt Támogatás (Resolute Support Mission). Forrás: https://www.

Jeszenszky Géza az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsot létrehozó

nato.int/nato_static_fl2014/assets/pictures/stock_2015/20150127_sg_

brüsszeli konferencián 1991. december 29-én. A szervezet kezet nyújtott

report-2014-map_rdax_775x549.jpg, licenc: https://www.nato.int/cps/

a Varsói Szerződés egykori államainak, illetve az éppen ezen a napon

en/natohq/68162.htm.

megszűnt Szovjetunió utódállamainak. Forrás: NATO Photo, Ref. no: 13564/6, https://www.nato.int/pictures/database/large/b00639.jpg, licenc: https://www.nato.int/cps/en/natohq/68162.htm.

A NATO-bővítés folyamata a kelet-közép-európai országok 1999-es

A Resolute Support Missionben részt vevő nemzetek csapathozzájárulásai 2019 márciusában. Az adatok forrása: https://www.nato.int/nato_ static_fl2014/assets/pdf/pdf_ 2019_03/20190305_ 2019-03-RSMPlacemat.pdf.

csatlakozásáig. Forrás: ht tps://commons.wikimedia.org/wiki/ File:History_of_NATO_enlargement.svg, szerző: User:Patrickneil/glenta-

A NATO déli kihívásai – Koherens stratégia híján

mara, licence: CC BY-SA 3.0. Új design: Mérész Adrienn.

Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének

A visegrádi országok vezetői a NATO 1997 júliusában Madridban rendezett kormányfői szintű értekezletén. Forrás: NATO Photo, Ref. no: 16206/12, https://www.nato.int/pictures/database/large/b00795.jpg, licenc: https://www.nato.int/cps/en/natohq/68162.htm.

Az újonnan csatlakozott országok miniszterelnökei 1999. március 16-án a NATO brüsszeli központjában tartott ünnepség keretében szervezett sajtótájékoztatón (balról jobbra: Jerzy Buzek lengyel miniszterelnök, Miloš Zeman cseh miniszterelnök, Javier Solana NATO-főtitkár, Orbán

találkozója az EUNAVFOR MED Sophia művelet helyi szakembereivel Lampedusa szigetén 2016-ban. Forrás: https://www.flickr.com/photos/ eeas/26529880616, szerző: European External Action Service, licenc: CC BY-NC 2.0.

A világoskék színnel jelzett sáv a világ egyik leginstabilabb zónájának számító Száhel-övezetet jelöli. Forrás: https://commons.wikimedia.org/ wiki/File:Sahel_orthographic_map.jpg, szerző: Flockedereisbaer, licenc: CC BY-SA 3.1 DE.

Viktor magyar miniszterelnök). Forrás: NATO Photo, https://www.nato.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (balról a harmadik) látogatása a NATO

int/pictures/1999/990316/b990316r.jpg, licenc: https://www.nato.int/

Déli Információs Központjában 2018-ban. Forrás: https://www.flickr.

cps/en/natohq/68162.htm.

com/photos/nato/31116830837, szerző: NATO North Atlantic Treaty Organization, licenc: CC BY-NC-ND 2.0.

5

A NATO régi-új szerepe és az orosz percepció Donald Trump és Vlagyimir Putyin 2018-as helsinki találkozója. Forrás:

EURÓPAI VÉDELEM MA Kiberbizonytalanság – A NATO szerepe a kibervédelemben

http://www.kremlin.ru/events/president/news/58017/photos/54673, licenc: http://en.kremlin.ru/about/copyrights.

A Tallini kézikönyv második kiadása (2017). Forrás: https://www.flickr.

Oroszország gazdasági ereje összehasonlítva a világ többi országával,

com/photos/ministeriebz /42201818354, szerző: Ministerie van

illetve jelentősebb országcsoportjával (vásárlóerő-paritáson mért GDP

Buitenlandse Zaken, licenc: CC BY-SA 2.0.

az IMF 2018-as adatai alapján). Forrás: https://commons.wikimedia.org/

A NotPetyával rokon vírus, a Petya nyitóképernyője. Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:2017_Petya_cyberattack_screenshot.jpg, szerző: ismeretlen, jogállás: közkincs.

A kihívás új, de ennek ellenére a biztonságot továbbra is fenn kell tartani.

Forrás: https://www.nato.int/cps/en/natohq/photos_138736.htm, licenc: https://www.nato.int/cps/en/natohq/68162.htm.

A kibertámadások elleni felkészülést szolgáló, Cyber Coalition elnevezésű gyakorlat 2018-ban. Forrás: https://shape.nato.int/news-archive/2018/nato-holds-cyber-coalition-2018, szerző: Brett Dodge, licenc: https://shape.nato.int/term_of_use.

wiki/File:GDP_PPP_2018_Selection.svg, szerző: Aeroid, licenc: CC BY-SA 4.0. Fordítás és új design: AJTK/Mérész Adrienn.

A katonai kiadásokra legtöbbet költő országok 2017-ben (milliárd amerikai dollár, 2017-es áron számolva). Adatok forrása: https://twitter.com/ sipriorg/status/991527840297443328, szerző: SIPRI, licenc: méltányos használat.

A 2003 és 2005 között zajló, az orosz érdekszférát sértő színes forradalmak. Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Color_ revolutions.svg, szerző: Eshko Timiou, licenc: CC BY-SA 4.0. Fordítás és új design: AJTK/Mérész Adrienn.

Mikk Marran észt (jobbra) és Ash Carter amerikai védelmi miniszter

Egy érdekházasság, túl a gyémántlakodalmon – Németország

(jobbról a második) találkozója a NATO tallinni kiberközpontjában 2015-

helye és szerepe a NATO-ban

ben. Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Mikk_Marran_

„A [NATO] bajtársai a mi szövetségeseink” – Az NSZK NATO-

with_SecDef_Ash_Carter,_2015_(6).jpg, szerző: Master Sgt. Adrian

csatlakozását népszerűsítő plakát az 1955 utáni időszakból. Forrás:

Cadiz, jogállás: közkincs.

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Helmuth_Ellgaard_NATO.jpg, szerző: Helmuth Ellgaard/Holger.Ellgaard, licenc: CC BY-SA 3.0.

129

A végül nem ratifikált Európai Védelmi Közösségbe tartozó államok.

B 3 % D 1% 8 0 % D 1% 8 7 % D 0 % B A% D 0 % B 8 % D 0 % B E % D 1%

Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:European_Defence_

8 2 _ % D 1% 8 1% D 0 % B F % D 0 % B E % D 1% 8 0 _ -17. 0 6 . 2 0 1 8 , _ %

Community.png, szerző: Sisyphos23, licenc: CC BY-SA 3.0. Új design:

D 0 % 9 F % D 1% 8 0 % D 0 % B 5 % D 1% 8 1% D 0 % B F % D 0 % B 0 - _

Mérész Adrienn.

(42853678821).jpg, szerző: Влада на Република Македонија, jogál-

Az NSZK felvétele a NATO-ba az 1955 májusában Párizsban megrende-

lás: közkincs/CC BY 2.0.

zett konferencián. Forrás: Bundesarchiv, B 145 Bild-P098967, https://

Az Essential Harvest NATO békefenntartó misszió. Forrás: http://www.

commons.wikimedia.org/wiki/File:Bundesarchiv_B_145_Bild-098967,_

army.cz/scripts/detail.php?id=6401, szerző: army.cz/Cseh Védelmi

Aufnahme_der_Bundesrepublik_in_die_NATO.jpg, szerző: ismeretlen,

Minisztérium, licenc: CC BY-NC-SA 3.0 CZ.

licenc: CC BY-SA 3.0 DE. A NATO fennállásának 20. éve alkalmából rendezett katonai

6

parádé a Nürburgringen 1969-ben. Forrás: Bundesarchiv, B 145 Bild-F029235- 0 037,

ht tps://commons.wikimedia.org/wiki/File:

Bundesarchiv_B_145_Bild-F029235-0037,_N%C3%BCrburgring,_

NATO ÉS VÉDELEM

Bundeswehrparade_zum_NATO-Jubil%C3%A4um.jpg, szerző: Lothar

A NATO a propagandában és a popkultúrában

Schaack, licenc: CC BY-SA 3.0 DE.

Így látta a NATO magát: a NATO mint angyalok, a NATO ellenségei mint

Tiltakozás Halléban az Egyesült Államok rakétáinak Nyugat-Európába történő telepítése ellen 1983-ban. Forrás: Bundesarchiv, Bild 183-1983-

ördögök gyülekezete. Forrás: https://www.nato.int/cps/en/natohq/photos_138736.htm, licenc: https://www.nato.int/cps/en/natohq/68162.htm.

1021-031, https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bundesarchiv_

A NATO-t népszerűsító amerikai bélyeg 1952-ből. Forrás: https://en.wi-

Bild_183-1983-1021-031,_Halle,_Friedensmanifestation.jpg, szerző:

kipedia.org/wiki/File:NATO_3c_1952_issue_U.S._stamp.jpg, szerző:

Friedrich Gahlbeck, CC BY-SA 3.0 DE.

Charles R. Chickering, licenc: közkincs.

Az Egyesült Államok NSZK-ban állomásozó egységei 1987-ben. Forrás:

Amerikai diákok tiltakozása a vietnámi háború ellen a Pentagon előtt

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Cold_War_units_in_West_

1967-ben. Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/File:Vietnam_War_

Germany.png, szerző: Ron Mihalko, jogállás: közkincs.

protestors_at_the_March_on_the_Pentagon.jpg, szerző: Frank Wolfe,

Az Egyesült Államok utolsó Európában állomásoztatott nukleáris tölte-

licenc: közkincs.

teinek otthont adó bücheli légi támaszpont. Forrás: https://de.wikipedia.

Nyugatnémet diákok 1968-as tüntetése az Egyesült Államok és

org/wiki/Datei:B%C3%BCchel_Fliegerhorst.jpg, szerző: Stahlkocher,

a vietnámi beavatkozás ellen. Forrás: Stiftung Haus der Geshichte/

licenc: CC BY-SA 3.0.

https://www.flickr.com/photos/132468467@N06/16474725704/in/

Afganisztánban járőröző német békefenntartók. Forrás: https://www. flickr.com/photos/29456680@N06/3769079248, szerző: Ryan Tabio, licenc: CC BY 2.0.

A nemzetközi missziókban bevetett német katonák 2017-ben (összesen 3374 fő). Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:

album-72157651767368156/, szerző: Ludwig Binder, licenc: CC BY-SA 2.0.

Katonák gyakorolják a Pershing II kezelését valószínűleg DélNémetországban. Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/ File:Pershing_II_on_EL.jpg, licenc: közkincs.

Auslandseins%C3%A4tze_der_Bundeswehr.svg, szerző: Alexrk2, licenc:

Részlet a MicroProse 1983-as NATO Commander című videójátékából.

CC BY-SA 3.0. Fordítás és új design: AJTK/Mérész Adrienn.

Forrás: NATO Command (kép az eredeti játékból), licenc: méltányos használat.

Egy cél, két út? – Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia NATO-csatlakozásának esélyei Bosznia-Hercegovina térképe. Forrás: Shutterstock.

Egy boszniai szerb tank éppen áthatol az észak-bosnyák határon, 1993. január 8. Forrás: Shutterstock.

Milorad Dodik bosznia-hercegovinai szerb politikus. Forrás: Shutterstock.

Aléxisz Cíprasz görög (balra) és Zoran Zaev macedón miniszterelnök a Preszpa-egyezmény aláírását követően a görög–albán–északmacedón hármas határnál fekvő Preszpa-tónál. Forrás: https:// commons.wikimedia.org/wiki/File:%D0%9F%D0%BE%D1%82% D 0 % B F % D 0 % B 8 % D 1% 8 8 % D 1% 8 3 % D 0 % B 2 % D 0 % B 0 % D 1% 9 A% D 0 % B 5 _ % D 0 % B D % D 0 % B 0 _ % D 0 % B 4% D 0 % B E % D 0 %

Részlet a MicroProse 1988-as Red Storm Rising című videójátékából.

Forrás: Red Storm Rising (kép az eredeti játékból), licenc: méltányos használat.

Részlet a Cinemaware 1986-os SDI című videójátékából. Forrás: SDI (kép az eredeti játékból), licenc: méltányos használat.

Amerikai csapatok Nyugat-Németországban egy 1983-as hadgyakorlat során. Forrás: https://de.wikipedia.org/wiki/Datei:M113_during_ Reforger_%2783_in_Stockhausen_(Herbstein)_Germany.JPEG, szerző: Jim Pearson, licenc: közkincs.

Fagyos hangulat a NATO északkeleti frontján – Az Operation Trident Juncture 2018 hadgyakorlat Az Operation Trident Juncture 2018 logója. Forrás: a hadgyakorlat hiva-

B 3%D 0 %B E%D 0 %B 2%D 0 %B E%D1% 8 0 %D 0 %B E%D1% 8 2 _%

talos logópakkja.

D 0%B7%D 0%B 0 _%D 0%B C%D 0%B 0%D 0%B A%D 0%B 5%D 0%

A hatvantonnás amerikai Abrams tank dacol az elemekkel Norvégiában.

B 4 % D 0 % B E % D 0 % B D % D 1% 8 1% D 0 % B A % D 0 % B E - % D 0 %

130

Forrás: https://www.dvidshub.net/image/4871351/trident-juncture-

18-us-marines-advance-folldal, szerző: Averi Coppa, jogállás:

hu/documents/10181/1202209/Infojegyzet_2017_49_MH_missziok_2.

közkincs.

pdf/ab17dc18-6ce7-47e2-99b9-1b4638cf3bf0.

A NATO és Oroszország (illetve a Szovjetunió) jelentősebb hadgyakorlatai. Adatok és design: Csepregi Zsolt/Mérész Adrienn.

Magyarország hozzájárulása a NATO működéséhez A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága alá tartozó

A USS New York hazatér az Atlanti-óceán védelmezését szimuláló

egységek. Szerző: AJTK/Mérész Adrienn. Képek forrása: https://

hadgyakorlat után. Forrás: Shutterstock.

hu.wikipedia.org/wiki/MH _5._Bocskai_Istv%C3%A1n_L%C3% B6v%C3%A9szdand%C3%A1r#/media/File:Insignia_Hungary_Army_

Magyarország NATO-csatlakozási évfordulójának diskurzusa

Brigade_5th.svg, https://hu.wikipedia.org/wiki/MH_25._Klapka_

Az 1997. november 16-i NATO-népszavazás eredményei megyénként.

Gy%C3%B6rgy_L%C3%B6v%C3%A9szdand%C3%A1r#/media/

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Nepszav_1997_eredm.

F i l e:M H _ 25._ K l a p k a _ G y %C 3%B 6 r g y_ G%C 3% A 9 p e s%C 3%

PNG, szerző: Beroesz, licenc: CC BY-SA 2.5.

A D t e t t _ L % C 3 % B 6 v % C 3 % A 9 s z d a n d % C 3 % A1 r _ c % C 3 % ADmere.PNG, https://hu.wikipedia.org/wiki/MH_24._Bornemissza_

A magyar költések változása a NATO-csatlakozás következtében (kato-

Gergely_Felder%C3%ADt%C5%91_Ezred#/media/File:Insignia_

nai költések a kormányzati költések arányában). Forrás: SIPRI Military

Hungary_Army_Regiment_24th_BGFE.svg, https://honvedelem.hu/

Expenditure Database. Data for all countries 1949–2017, licenc: méltá-

files/images/szervezet/107895/200x200@repbazis_1344321848.jpg,

nyos használat. Design: Mérész Adrienn.

https://hu.wikipedia.org/wiki/MH_12._ Arrabona_L%C3%A9gv%

A NATO-támogatottsága Magyarországon és a térség országaiban.

Forrás: Forrás: Dominika Hajdu – Katarína Klingová – Miroslava Sawiris: Generation Trends. Central Europe: Mosaic of Perspectives. GLOBSEC, Pozsony, 2019. 22. Design: Mérész Adrienn.

C 3 % A 9 d e l m i _ R a k % C 3 % A 9 t a e z r e d # / m e d i a / F i l e : M H _12 . _ Arrabona_L%C3%A9gv%C3%A9delmi_Rak%C3%A9taezred_c% C3%ADmere.jpg, https://honvedelem.hu/files/images/szervezet/ 107891/200x200@helibazis_1344321964.jpg. https://honvedelem.hu/ files/images/szervezet/107907/200x200@radarezred_1344321322. jpg, https://hu.wikipedia.org/wiki/MH_43._Nagys%C3%A1ndor_J%

7 MAGYARORSZÁG ÉS A NATO Amerikai SFOR-egységek a balkáni missziókat támogató Ma­g yar­o rszág taszári légibázisán 1998 májusában. Forrás: NATO Photo, Ref. no: 16531-9a, https://www.nato.int/pictures/database/large/b00681.jpg, licenc: https://www.nato.int/cps/en/natohq/68162.htm.

C 3 % B 3 z s e f _ H % C 3 % A D r a d % C 3 % B 3 _% C 3 % A 9 s _ V e z e t % C3%A9st%C3%A1mogat%C3%B3_Ezred#/media/File: Insignia_ Hungary_Army_Regiment_43rd.svg, https://honvedelem.hu/files/ images/szer vezet/107892/200x200@petofiv v_1344321937.jpg, h t t p s : // h o n v e d e l e m . h u / f i l e s / i m a g e s / s z e r v e z e t / 10 7 8 8 9 / 200x200@szentes_1344322003.jpg, https://honvedelem.hu/files/ i m a g e s /s z e r v e z e t /1079 0 2 /2 0 0 x 2 0 0 @ l v i k _13 4 5 4 0 0 818 .j p g, h t t p s : // h o n v e d e l e m . h u / f i l e s / i m a g e s / s z e r v e z e t / 10 7 9 0 8 / 20 0 x 20 0 @c ke l m k _13 4 4 320 9 4 0.j p g,h t tp s:// h o nve d e l e m.h u /

A z MH EUFOR Kontingens tizenötödik váltásának műveleti

files/images/szervezet/107903/200x200@gavik_1344321470.jpg,

területen tartózkodó katonái. Forrás: http://www.bocskaidandar.hu/

https://honvedelem.hu/files/images/szervezet/107905/200x200@

new/index.php/hirek/misszios-hirek/498-hazatert-a-tizenotodik-valtas,

papa_bazisrep_1344321411.jpg, https://honvedelem.hu/files/images/

szerző: Kovács György törzsőrmester. A képért köszönet az MH 5.

szervezet/107890/200x200@boconadi_1344321984.jpg, https://hu.

Bocskai István Lövészdandárának és Csehiné Sárkány Beáta

wikipedia.org/wiki/MH_2._vit%C3%A9z_Bertalan_%C3%81rp%

hadnagynak.

C3%A1d_K%C3%BCl%C3%B6nleges_Rendeltet%C3%A9s%C5%

Magyar egységek a KFOR egyik képességbemutató gyakorlatán.

Szerző: Csehiné Sárkány Be áta hadnagy. A képért köszönet az MH 5.

Bocskai István Lövészdandárának és Csehiné Sárkány Beáta hadnagynak.

Az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingense a reptér több, a reptér közelében található iskolának is támogatást nyújtott.

Forrás: http://www.bocskaidandar.hu/new/index.php/hirek/misszios-hirek/72-magyar-segitseg-afgan-iskolaknak, szerző: Búz Csaba főhadnagy. A képért köszönet az MH 5. Bocskai István Lövészdandárának és Csehiné Sárkány Beáta hadnagynak.

Magyar katonák segítik a helyi erők kiképzését Afganisztánban. Forrás: http://w w w.bocskaidandar.hu/new/index.php/hirek /misszios-hi-

B1_Dand%C3%A1r#/media/File:MH_2._vit%C3%A9z_Bertalan_% C3%81rp%C3%A1d _ K%C3%BCl%C3%B6nleges _ Rendeltet% C3%A9s%C5%B1_Ezred_c%C3%ADmere.jpg. Jogállásuk: közkincs/ méltányos használat.

Az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj (utóda az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár) tagjai bemutatják a 9K111 Fagot működését Táborfalván. Forrás: https:// commons.wik imedia.org /wik i/File:9K111_ FAGOT_120 mm _of_ the_34th_Hungarian_Special_Forces_Battalion.jpg, szerző: Isaac A. Graham, jogállás: közkincs.

A Leopard 2A7+ harckocsi. Forrás: https://www.flickr.com/photos/ ambbrescia/6713926623/, szerző: AMB Brescia, licenc: CC BY 2.0.

rek/77-magyar-katonak-is-segitik-a-kikepzest, szerző: Csoma Ferenc zászlós. A képért köszönet az MH 5. Bocskai István Lövészdandárának és Csehiné Sárkány Beáta hadnagynak.

A Magyar Honvédség békefenntartó és válságkezelő missziói 2016-ban.

Szerző: AJTK/Mérész Adrienn Az adatok forrása: http://www.parlament.

131

Magazinunk következő, 2019 szeptemberében megjelenő száma Japán modernkori politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életét kívánja át­ fogóan bemutatni, különös tekintettel az idén áprilisban lemondott korábbi, valamint a májusban megkoronázott új császár közötti szimbolikus különbségre. Mérlegre kerül a „békealkotmány”, illetve az új korszak Japánja, s a fenti témákon túl bemutatjuk az ország jelenkori biztonságpolitikai kihívásait és nemzetközi kapcsolatait is.

A kelet-ázsiai régió évről évre változó erőegyensúlya Japánt is erősen érinti, és ahogy Hirohito császár 1988-as halála, úgy Akihito császár idei lemondása is alapvető változásokat indít el a szigetországban. Ahhoz, hogy megtörjük a múlt században kialakult és azóta is népszerű, Japánról és a japánokról kialakított sztereotípiákat, alapvető fontosságú, hogy megértsük az Akihito császár uralkodását jellemző Heisei-kort.

Az 1990-es években állandósuló politikai vákuum nagyban hozzájárult, hogy az ország „gazdasági csodából” recesszióba, majd az „elveszett évtized” pangásába süppedjen, miközben nyomasztó súlyként nehezedett rá a ketyegő demográfiai bomba és a régióbéli kapcsolatok negatív alakulása. De vajon mi lett a politikai vákuummal? Melyik szomszédos államok hidegültek el Japántól, és miért?

Hogyan sikerült az országnak a deflációs spirálból kivergődnie? Magazinunk következő száma ezekre és sok más kérdésre is választ kíván adni.

IN FOCUS Japan—The Legacy of the Heisei Era

Geopolitics

Economy

Society

IMPRESSZUM

Antall József Tudásközpont Cím: 1093 Budapest, Czuczor utca 2.

Web: www.ajtk.hu Telefon: +36 20 310 8776 E-mail: ajtk@ajtk.hu

Kiadó: Antall Péter, igazgató Főszerkesztő: Baranyi Tamás Péter Szerkesztő: Stepper Péter Szerkesztőségi koordinátor: Pál Zsombor Szabolcs Korrektor: Mihály Zita Layout: Kiss Gergely Borító, grafikai tervezés és tördelés: Mérész Adrienn

KÖVETKEZŐ SZÁM

Culture

A Fókuszban számai elérhetőek a Tudásközpont honlapján: www.ajtk.hu/fokuszban.

A magazin ingyenesen letölthető a honlapon történő regisztrációt követően.

KAPCSOLAT

132

2019. 3rd Issue Free of Charge

IN FOCUS

IN FOCUS: JAPAN—THE LEGACY OF THE HEISEI ERA

Japan—The Legacy of the Heisei Era

KÖVETKEZŐ SZÁM

ANTALL JÓZSEF KNOWLEDGE CENTRE

9