Kortárs magángyűjtők 2011

KORTÁRS MAGÁNGYÛJTÔK

2011 BALOGH IMRE BATHÓ TIBOR DOMBRÁDI OLIVÉR GOLOVICS LAJOS JURECSKÓ LÁSZLÓ KEPECS GYÖRGY KOVÁCS ANDREA ÉS ANDRÁS

$ YLOÃJEDQ DQQ\L V]ËSVËJ YDQg g DPHO\ ËOHWUH V]ÕOÕ ËUWËNHW WHUHPW

KURDY FEHÉR JÁNOS ALEXANDRA MANEA ÉS KOVÁCS GÁBOR MOLNÁR MIHÁLY PÁNSZKY GYULA

$] ( 21 D NXOWÜUD ËV D PÝYËV]HWHN PHFËQÃVD

RÁTFAI ATTILA THANHOFFER IMRE VIRÁG JUDIT ÉS TÖRÔ ISTVÁN ZIMÁNYI LÁSZLÓ

ZZZ HRQ KX

VÁLOGATÁS JELENTÔS MÛVÉSZETI GYÛJTEMÉNYEKBÔL

www.ersteprivatebanking.hu

Tel.: 06 1 428 4090

A mai világban is vannak idôtálló értékek. Mi a pénzügyekben alkotunk maradandót.

DR. ROSE MAGÁNKÓRHÁZ A FŐVÁROS SZÍVÉBEN

RENDELŐ, KÓRHÁZ, SZÜLÉSZET 28 SZAKTERÜLET PROFESSZIONÁLIS FELSZERELTSÉG VÁRAKOZÁSMENTES ELLÁTÁSI RENDSZER

Dr. Rose Magánkórház - Budapest V. Széchenyi tér 7/8. (Roosevelt tér 7/8.)

Telefon: +36 (1) 377 6737 - www.drrose.hu

KORTÁRS MAGÁNGYÛJTÔK 2011 VÁLOGATÁS JELENTÔS MÛVÉSZETI GYÛJTEMÉNYEKBÔL

EDGE COMMUNICATIONS 1061 BUDAPEST, HEGEDÛ U. 9.

(1) 239 0007 INFO@EDGE.HU WWW.EDGE.HU WWW.EDGE-ART.HU

FÔSZERKESZTÔ: LEDÉNYI ATTILA LAPIGAZGATÓ: OLÁH ZSUZSA SZERKESZTÔ: SOMHEGYI ZOLTÁN LAYOUT: ZIMMERMANN ZSOLT TERVEZÉS, TÖRDELÉS: KEREKES ORSOLYA, OLÁH ANDREA KÉPFELDOLGOZÁS: FEKETE JÁNOS

KIADTA AZ EDGE COMMUNICATIONS. FELELÔS KIADÓ: LEDÉNYI ATTILA NYOMDA: PAUKER NYOMDA KFT. ISBN 978-963-06-7320-4

A CÍMLAPON: RÉSZLET BERNÁT ANDRÁS OBJEKTUM NO. 602 CÍMÛ FESTMÉNYÉBÔL.

A

mûgyûjtésnek nincsenek elôírt szabályai, ezért nincs két egyforma magángyûjtemény sem. Ha – pusztán a példa és tapasztalatszerzés kedvéért – ellátogatunk a római Galleria Doria Pamphiljbe, a milánói Museo Poldi Pezzoliba, a párizsi Musée Jacquemart-Andréba, a berlini Sammlung Hoffmannba vagy a berlini Borosgyûjteménybe, akkor egészen eltérô kollekciókat látunk. Amíg az egyik több évszázados családi gyûjteményt mutat be korhûen berendezett – pontosabban a korból származó eredeti berendezés megtartásával kialakított – termekben, addig a másik egy alig néhány éves vagy legfeljebb évtizedes múlttal bíró és a barokk helyett tisztán kortárs mûveket felvonultató tárlatként jelenik meg.

Eltérôek a gyûjtemények, sokfélék a gyûjtôi profilok, egyben azonban mindenképpen megegyeznek: a mûtárgyak és – rajtuk keresztül – maga a mûvészet iránti szenvedély elsôrendû közös nevezô. Ez a szenvedély pedig nem csupán átsüt, hanem gyakran meg is fertôz. Egy igazán jó gyûjtemény megismerése után gya-

SOMHEGYI ZOLTÁN: A GYÛJTÔ SZENVEDÉLYE kori élmény, hogy az ember ösztönösen maga is gyûjteni akar. Ezzel is magyarázható, hogy Magyarországon is egyre többen ismerik fel a mûvészet varázsát, és kezdenek mûalkotásokat gyûjteni. A hazai magánkollekciókban talán épp nincsenek Caravaggio-festmények, mint a Pamphilj-palota termeiben, vagy Frank Stellaassemblage-ok, mint Erika Hoffmann berlini loftjának nappalijában, de sok tucat hazai és külföldi gyûjtemény megtekintése és össze-

hasonlítása után örömmel jelenthetem, hogy a nagy gyûjteményeket meghatározó legfontosabb jellemzô viszont az itthoni gyûjtôkben is megvan: a magával ragadó szenvedély. Tegyük hozzá: szerencsére. Ugyanis ez az, amit semmiképpen sem lehet(ne) mással pótolni.

Ez a szenvedély a nemzetközi példákhoz hasonlóan számos hazai gyûjtô esetében is sok mindenre kiterjed: a puszta vásárláson kívül a mûtárgyak felkutatására, dokumentálására, az alkotók különbözô módokon való támogatására, a gyûjteményt bemutató kiállítási lehetôségek folyamatos keresésére, a kollekció valamilyen formában történô megörökítésére és nem utolsó sorban a tanulásra: a gyûjtô saját választott területén sokszor a mûvészettörténetbôl diplomázott szakembert is zavarba ejtôen alapos ismeretekkel rendelkezik. Fontos leszögeznünk tehát, hogy a gyûjtôt a szenvedélye definiálja, nem pedig a birtokában lévô mûtárgyak piaci értéke. Rengeteg pénzzel is lehet ugyanis rossz, vagy akár végtelenül unalmas gyûjteményt építeni. Ami azonban még fontosabb: egy lelkes gyûjtô nem pusztán hatalmas anyagi áldozatok árán tud izgalmas és autentikus világot építeni maga köré, ha szenvedélyes érdeklôdéssel, kíváncsisággal és örömmel végzi tevékenységét. Ezt láthatjuk ennek a magazinsorozatnak az oldalain éppúgy, mint a gyûjtést, mint életformát ünneplô, és a mûvészet iránt érdeklôdôket összefogó eseményeken, a kiállítások megnyitóin, a preview-kon, a tárlatvezetéseken és nem utolsósorban a mûvészeti vásárokon is. Ahogy a gyûjtemények, úgy ezek a rendezvények is számtalan vonatkozásban különbözhetnek, más lehet a szervezési vagy marketingstílus, a fókuszba állított profil, a dekorációs háttér, de a jelenlévôk érdeklôdése és szenvedélye azonos. Amikor ellátogatok egy vernisszázsra vagy mûvészeti vásárra, akkor Dubaitól Párizsig, Berlintôl Isztambulig, New Yorktól akár Budapestig nyelvtôl, vallástól és társadalmi státusztól függetlenül ugyanazokat a szenvedélyes, azaz a szenvedélyüknek hódoló embereket látom. Azokat, akiknek örömet okoz az, hogy mûvészettel és a magukhoz hasonló szenvedélyû emberekkel találkozhatnak.

(A szerzô mûvészettörténész, mûvészeti tanácsadó és szakíró.)

6

M

indig örömmel, reménykedéssel és némi megnyugvással olvasom és hallgatom az azokról az emberekrôl szóló történeteket, akik abban lelik örömüket, hogy kedvtelésbôl vagy megszállottságból olyan értékeket hoznak létre, vagy olyan értékek életben tartásának szentelik idejüket és vagyonukat, amelyek nem pusztán a saját életüket, hanem a körülöttük élôk mindennapjait is kellemesebbé, értékesebbé és tartalmasabbá teszik.

Most, amikor a csak nem múló gazdasági nehézségek, megszorítások és áldozatok közepette komoly, felelôs, családos üzletemberek, tanárok, jogászok a kedvünkért hajlandóak a hétköznapi küzdelmet felfüggesztve a mûvészet szépségérôl és fontosságáról, a mûtárgyak csodájáról, a festmények és szobrok rájuk, családjukra, gyermekeikre és barátaikra gyakorolt jótékony hatásáról vallani, most aztán még nyilvánvalóbbá válik, mik is a valóban fontos célok a világban. Ezek a történetek és a bennük fôszerepet játszó emberek segítenek megérteni, hogy kevés dolog lehet annyira lényeges, mint a harmónia, a szépség, aligha adhat bármi más annyi erôt és energiát, mint a valódi értékek örökkévalóságába, minden krízisen átívelô hatalmába vetett hit, a számítás és racionális megfontolások nélküli szenvedély.

Nemrégiben került a kezembe egy érdekes anekdotára tett utalást is tartalmazó írás. A legenda szerint a világháború idején a brit kormány valamely ülésén a kabinet egyik tagja azt javasolta, hogy mivel a háború veszélyére és terheire tekintettel minden erôforrást a harcra kell fordítani, ezért szüntessék meg a kultúra állami támogatását. „Rendben – válaszolta erre Winston Churchill –, de akkor miért is harcolunk voltaképpen?”

Valóban. Mi végre az erôfeszítés és küzdelem, ha közben szem elôl tévesztjük a célt? A magazinunkban megszólaltatott magángyûjtôk és gyûjtô-házaspárok különbözô megfogalmazásban ugyan, de voltaképpen valamennyien nagyon hasonlóan határozzák meg a mûgyûjtés, a mûtárgyak közelségének lényegét. Az öröm és harmónia forrásaként, a teljesség elérésének eszközeként,

vagyis a boldogság megtalálásához leginkább megfelelô közegként mutatják be a mûvészetet és a mûvészet különféle megjelenési formái, képei vagy akár hangjai által megteremtett környezetet.

Márpedig régóta tudjuk, hogy a boldogság keresése az emberi társadalom egyik legalapvetôbb mozgatórugója. Nem véletlen, hogy már az Egyesült Államok közel negyed évezreddel ezelôtt írásba foglalt Függetlenségi Nyilatkozata is az ember elidegeníthetetlen jogaként szögezi le az élet és szabadság mellett a „boldogság keresésének” jogát is.

LEDÉNYI ATTILA: A BOLDOGSÁG KERESÉSE

Néhány évtizeddel késôbb pedig Gustave Flaubert – immár Európában – egyenesen közvetlen összefüggésbe hozza a mûvészetet a boldogsággal, amikor nagyjából úgy fogalmaz, hogy „a boldogság az, ha a mûvészetbe zárod magad, és semmi más nem számít”.

Ez utóbbi tétellel talán néhányan vitába szállnának, mindazonáltal elgondolkodtató, mennyire egybecseng ezzel a valóban talán kissé szélsôségesnek és leegyszerûsítônek tûnô kijelentéssel az, ahogy a következô oldalakon még csak nem is szépírók, hanem mindannyiunkhoz hasonló férfiak és nôk nyilatkoznak a mûvészet rájuk és környezetükre gyakorolt varázsáról, és ahogyan magazinsorozatunk immár több mint száz szereplôje is megtette ezt.

Márpedig ha ennyien állítják ugyanazt, az már legalábbis gyanús. Nem is javaslunk hát mást, mint hogy – ha még nem tette meg – tegyen ön is egy kísérletet a mûvészettel, esetleg a mûgyûjtéssel. Sorozatunkat mindenesetre addig is folytatjuk, és alkalomadtán önnek is szívesen szorítunk majd benne helyet.

(A szerzô kommunikációs és mûvészeti tanácsadó, az EDGE Communications igazgatója.)

7

Hétfô–péntek: 6:30—22:00 Szombat–vasárnap: 8:00—20:00

1066 Budapest, Ó u. 43—49.

Telefon: 06 1 354 0540 Mobil: 06 70 555 7225 E-mail: broadwayfitness@gmail.com Web: www.broadwayfitness.hu

$5%25(6&(1&( '(6,*1 25$ ÃŽ72 ::: &+5,672)/( &20

3$9,//21 &+5,672)/( ² %8'$3(67 /É=É5 8 ² 7(/

Szatmári gergely: Pepsi, 100 × 120 cm, lambda print, alu dibond, ed.: 5, 2009

…több mint galéria …több mint kiadó H–1114 Budapest, Bartók Béla út 25. • info@raday-galeria.hu • www.raday-galeria.hu

17 0 7 Ó T A

Közép-Európa vezető aukciós háza immár Budapesten is

Több mint 40 szakterület, 70 szakértő és több mint 300 év tapasztalat Palais Dorotheum, Dorotheergasse 17, 1010 Bécs, Ausztria Tel. +43-1-515-60-570, client.services@dorotheum.at A Dorotheum Budapesten: OREX Palais, 1062 Budapest, Andrássy út 64. Ötvös Dóra, +36-20-545-98-56, +36-1-413-3740, otvos.dora@orex.hu www.dorotheum.com

Dorotheum International: Budapest, Düsszeldorf, München, Milánó, Róma, Firenze, Brüsszel, London, Párizs, Prága, Tel Aviv, Verona, Zágráb

Hetey Katalin: Íves ritmusok (1989–2005)

BALOGH IMRE (1959) Közgazdaságtant tanult, majd abból is doktorált. Több mint két évtizede dolgozik az MKB Banknál különbözô pozíciókban, jelenleg üzleti vezérigazgató-helyettes.

A MÛNEK HATNIA KELL

12

B

alogh Imre irodája bármely szakfolyóiratban helyet kaphatna, ahol olyan elegánsan és jó ízléssel berendezett üzleti környezetet mutatnak be, ahová az ügyfelek és munkatársak is örömmel jönnek vizuális kényeztetésre már az ott látható mûtárgyak miatt is.

Mûvészetet szeretô közegben nôtt fel. Édesanyja szívesen utazott, a nagyobb külföldi utakra elôre felkészültek, a múzeumokat és történeti emlékhelyeket gondosan végigjárták. Balogh Imre már akkor gyakran mûvészeti könyveket bújt, de arról álmodni sem mert, hogy a számára akkoriban legkedvesebb korszakokból, mint az itáliai reneszánsz vagy a 19-20. század fordulója, akár saját mûvei lehetnek egyszer. Érdeklôdését fokozta, amikor hozzá került az MKB Bank gyûjteményépítésének felügyelete. Rubovszky Éva, a gyûjtemény kurátora révén egyre több galériába, aukcióra jutott el, ahol a banki gyûjteményen kívül feleségével közösen „saját használatra” is vásárolt mûveket.

Ezek eleinte 19. századi magyar és osztrák tájképek illetve klasszikus avantgárd alkotók festményei voltak.

Fokozatosan fordult a kortárs felé. A váltás oka, hogy egyrészt egyre kevésbé talált már számára izgalmas mûvet a klasszikus kínálatban, másrészt pedig kifejezetten vonzza a kortárs felfedezésének olykor kockázatos, de izgalmas világa, ráadásul „a kortárs mûvészet jobban szól a ma emberéhez, hiszen ihletet az aktuális korszellembôl merít, és a modern vizuális környezetbe is jobban beleillik”. Ezért irodájában sûrûn, de nem zsúfoltan rendezve jelennek meg többek között Aknay János, Halmi-

Szabó Franciska: Aki nincs itt (2009)

Horváth István, Hencze Tamás, Konok Tamás, Klimó Károly, Bullás József, Maurer Dóra, Nádler István absztrakt festményei, Mayer Éva giclée nyomatai, Halász Péter lightboxai, Mulasics László nagyméretû táblaképe, Várnai

Gyula lentikuláris triptichonja, vagy Baditz Gyula, Rajcsók Attila, Gáyor Tibor és Hetey Katalin szobrai. Fontos számára, hogy a mûvek megfelelô környezetbe kerüljenek, önértékükön kívül jó összhatást mutassanak. Ezért nem 13

Gáyor Tibor: Tér-jel a Blaha Lujza térre (2005) Szurcsik József: East Village (2003)

szeretne „raktározó” gyûjtôvé válni, a puszta birtoklásvágy nem motiválja.

Hitvallása szerint „a mûvész azért alkot, mert hatni akar, a mû csak akkor él, ha látják és értékelik”. Minden darabnak gonddal keres megfelelô helyet, ahol a tárgy a látogatót vagy az ott élô családtagot „megszólíthatja”. Talán ezért is tartja magát inkább megfontolt, mint ösztönös gyûjtônek, bár végül mindig a személyes viszonyulás adja a döntô lökést a választáshoz. Ha egy mû megérinti, rendszerint sokat töpreng azon, hogy be kerüljön-e a kollekcióba, ha teheti, többször is visszatér, és ismételten megvizsgálja, „tartós maradt-e a szerelem-elsô-látásra”. Ezért is szeret galériában vásárolni, ahova újra betérhet, szemlélôdhet. Bár szívesen ismerkedik meg a mûvésszel, sôt, kifejezetten vonzza a személyes viszonyulás lehetôsége, a galériát fontos, megkerülhetetlen intézménynek tartja mind az ígéretes mûvészek felkutatása, felépítése, mind pedig hazai és külföldi képviseletük szempontjából. Különösen lényegesnek véli, hogy a magyar mûvészet utat talál-

14

jon a nemzetközi megmérettetéshez, így örömmel látja, amikor nemzetközi kontextusban mutatkozik együtt hazai és külföldi alkotó.

Gyûjteményét igazán tudatosan az elmúlt két évben kezdte építeni. A tudatosság elsôsorban az újabb mûvek kiválasztása mögött meghúzódó koncepciót jelenti, lefedve a kezdô mûvészektôl a középgeneráción át az „élô klasszikusok” minél szélesebb körét. Stílusok szempontjából a domináns nonfiguratív mellett az embert és/vagy tájat idôtlenné absztraháló, valamint a groteszk illetve politikai – akár aktuálpolitikai – reflexiót hordozó mûvek érdeklik. A technikák esetében pedig kezd eltávolodni az olaj-vászon képektôl, más technikájú mûveket egyre nagyobb arányban emel be a gyûjteménybe. Ez elsôsorban szobrokat - nem feltétlenül csak kisplasztikákat - jelent, hiszen „fogynak a szabad falak, de vannak még szabad terek”, és megjelennek C-printek, objektek, lightboxok és papírmunkák is.

Ámos Imre: A festô félelme (1940)

B

athó Tibor büszke gyûjteményének „széles merítésére”. Ezzel nem csupán arra utal, hogy a leghagyományosabb osztályozási módok szerint kategorizált, azaz például figuratív és absztrakt mûvek, klasszikusok és kortársak, fiatal alkotók és idôsebb mesterek, festmények, grafikák és szobrok is megtalálhatóak benne, hanem egy ritkábban látható kategóriapárt is fontosnak tart megemlíteni: az elismert, kanonizált mesterek mellett naiv vagy naivnak titulált alkotókat, jórészt cigány festôket is gyûjt. A hazai gyûjtôk között, ha nem is egyedülálló, de feltétlenül ritka, hogy egy klasszikus gyûjteménybe naiv festôk is bekerülnek. Ugyanakkor érdemes felfigyelni ezekre az alkotókra is, hiszen a mûvek „egészen különleges hangulatot, kiforrott képi világot, expresszív megjelenést és határozott színeket vonultatnak fel”. Ráadásul a képek ismertsége és elismertsége is folyamatosan nô, ezért a kortárs mûvészet szociológiája illetve közgazdaságtani vonatkozásai iránt érdeklôdôk számára is érdekes esettanulmányt jelentenek.

Azonban nem csupán ezen szempontok alapján kezdett gyûjteni. Az ezredforduló környékén vette elsô képeit, és a kezdeti szakaszban sok segítséget és ta nácsot kapott a szintén Szolnokon élô gyûjtôtôl, a magazinsorozatunkban korábban már bemutatott Nagy Gyu lától. Sajnos nem tudta elkerülni a mûgyûjtésbe elôször belekóstolgató kezdô gyûjtô gyermekbetegségét, azaz olykor ôhozzá is került kétséges hitelességû mû, esetében a klasszikus avantgárd mestereitôl. Az elkeseredés helyett azonban gyors tanulással igyekezett megszerezni azt a szakismeretet, amivel

BATHÓ TIBOR (1966) Szolnokon és környékén különbözô vállalatok vezetésében vett részt, az utóbbi idôben elsôsorban vendéglátóipari vállalkozásokat igazgat.

SZÉLES MERÍTÉS

15

Balázs János: Önarckép madarak között (1975) El Kazovszkij: Oszlopos szent (Kék Vénusz) (é.n.)

a buktatókat sikeresen elkerülheti, ezért büszkén vallja, hogy néhány év után már nem került a gyûjteménybe vitatható eredetiségû alkotás.

Ugyanakkor figyelmét talán épp ez is a kortársalkotókra irányította, így a gyûjteményben jelenleg az 1960-as és 70-es évek mellett nagy számban találunk az elmúlt években készült munkákat is. A régebbi gyûjteményrészlegbôl érdemes megemlíteni például Ámos Imre remekmûvét vagy Tóth Menyhért egészen korai tájképét, amely színvilágán és kompozícióján kívül tematikája miatt is atipikus, és a mûvész jellegzetes, hatvanas-hetvenes évekbeli mûveit ismerôk számára is meglepetés, ezért jól kiegészíti a klasszikus korból származó mûvek sorát. Bathó Tibor egyébként a legnagyobbak közé sorolja Tóth Menyhértet, nem véletlen

16

Oláh Jolán: Fürdés (é.n.)

tehát, hogy korai mûvén kívül még számos késôbbi munkát is összegyûjtött az alkotótól, hogy így a gyûjtemény méltóképpen reprezentálja a mester teljes életmûvét. Szintén nagy számban találunk Kokas Ignác legerôsebb periódusából, az 1970-es évekbôl tájképeket.

Mellettük az elmúlt évtizedek expresszív és szürreálisba hajló tendenciái is feltûnnek, többek között El Kazovszkij, Földi Péter, Lóránt János, Sváby Lajos mûvei.

A geometrikus alapokról induló alkotók munkáit is megtaláljuk, például Konok Tamás finom ritmusú képeit vagy Deim Pál több alkotását, köztük egy érdekes „önreflektív” mûvét: a „Kiállítás” címû alkotáson a mûvész saját tárlatát festette meg, ahol a jellegzetes deimi figurák vagy bábuk figyelik a festménybe festett Deim-festményeket.

Bathó Tibornak hangsúlyozottan nem célja, hogy kizárólag a leghíresebb alkotókat gyûjtse, nevetve emeli ki, hogy nála „a nagymesterek kis mûvein kívül kismesterek nagy mûvei is megvannak”, arra utalva ezzel, hogy folyamatosan változó érdeklôdési körébe sok minden belefér. A súlypontok egy-két évente változnak, ami olykor mûvektôl való megválást

is eredményez, de az is elôfordul, hogy egy korábban fontosnak tartott alkotó nagyszámú mûvébôl csak néhányat tart meg. A legkülönlegesebbnek azonban a kollekció naiv alkotókból álló részlegét tartja. Balázs János, Oláh Jolán, Balogh Balázs András és Péli Tamás festményei Bathó Tibor megítélése szerint „nem csupán önértékük miatt tarthatnának számot nagyobb figyelemre, hanem a hazai cigányság magyarországi, sôt, európai integrációja szempontjából is különös jelentôségük van, hiszen a kultúra közös nyelvünk és kincsünk”.

17

Jakatics-Szabó Veronika: A szobor fotózása (2007)

DOMBRÁDI OLIVÉR (1965) Nyomdamérnökként végzett, majd pénzügyi és számviteli diplomát szerzett. Jelenleg a Pátria Nyomda elnöke.

EGYÜTTMÛKÖDÉS A MÛVÉSZEKKEL

18

D

ombrádi Olivér már gyermekkorában kapcsolatba került a képzômûvészettel, ám legfôképpen annak alkalmazott ágával.

Családi hagyomány, szülôi, sôt nagyszülôi indíttatás is segítette pályaválasztásában, amikor nyomdaipari mérnök lett. Eleinte a nyomdai munkák mellett a legkülönfélébb alkalmazott grafikai feladatokat is sikerrel oldotta meg, emellett pedig könyvborítók tervezésével is foglalkozott. A pályakezdés elsô éveit követôen azonban válaszúthoz ért, felmerült a kérdés, hogy munkája mûvészi vonalát erôsítse-e inkább, vagy tevékenységébe elsôsorban a gazdasági területet kapcsolja be. Úgy érezte azonban, hogy mûvészeti területen nem tudna saját igényeinek és magas elvárásainak megfelelô szintre eljutni, így végül a gazdasági irányba mozdult el: másoddiplomáját már pénzügyi-számviteli területen szerezte.

A képzômûvészet iránti érdeklôdése azonban továbbra is megmaradt, bár az ezzel való intenzívebb foglalkozás kibontakozásának lehetôsége váratott magára. Egészen addig, amíg 2008-ban, immáron a Pátria Nyomda elnökeként egy festômûvész keresett nála munkát. Dombrádi Olivér úgy érezte, hogy méltatlan lenne, ha egy képzômûvészt gyakorlati vagy legfeljebb alkalmazott mûvészeti területen foglalkoztatna, ezért inkább speciális feladattal bízta meg: arra kérte, hogy felhasználva a nyomdai kapacitásokat, ajánljon neki olyan alkotókat, akiknek szükségük lehet bármiféle nyomdai termékre, annak számításba vételével, hogy cserébe majd a kiválasztott mûvész felajánl néhány alkotást a leendô Dombrádi-gyûjteménybe.

Osgyányi Sára: Tûzoltó Street I. (2008)

A néhány hónapos tanácsadói munka oly mértékû sikerre vezetett, hogy azóta is rendszeresen érkeznek az újabb és újabb feladatok, megkeresések.

Az elsô lépések óta a gyûjteményépítésnek ez a speciális módja már „önjáróvá” vált, a gazdasági receszszió ellenére minden hónapban több ilyen jellegû együttmûködést is sikerült létrehozni, ráadásul a legszélesebb értelemben, hiszen az alkotóknak a legkülönbözôbb típusú nyomdai termékekre van szükségük: a legtöbben ugyan kisebb-nagyobb katalógust, monográfiát vagy leporellót szeretnének, de van, hogy kisebb volumenû feladatok érkeznek, meghívókra, szóróanyagokra vonatkozik a megbízás. Érdekes módon egy alkalommal még „mûalkotás” létrehozásában is szerepet kellett vállalnia a gyûjtônek: Uglár Csaba képzômûvész Social címû installációjához egy raklapnyi nyomtatott „Social-bankjegyre” volt szükség. A nyomda ezt a feladatot is megoldotta.

Az együttmûködési lehetôség iránti érdeklôdés oly mértékben megnôtt, hogy a gyûjtô az utóbbi idôben egyre gyakrabban kényszerül visszautasítani egy-egy megkeresést. Ugyanakkor a gyûjtemény fiatal kora ellenére máris közel kétszáz mûvet foglal magában. Ami a különbözô mûvészgenerációknak a kollekcióban való reprezentációját illeti, az

együttmûködés jellegébôl következôen elsôre azt gondolnánk, hogy inkább a pályájuk elején járó fiatal mûvészek munkái találhatóak a gyûjteményben.

Ezzel ellentétben viszont sokszor középgenerációs vagy idôsebb mesterek is szívesen élnek a kooperáció lehetôségével, így többek között Bánki Ákos, BorsosLôrinc Lilla, Fürjesi Csaba, Gyarmati Zsolt, Jakatics-Szabó Veronika, Kaci Simon, Kis Márta, Kovács Budha Tamás, Sara Berti, Verebics Ágnes és Verebics Katalin munkái mellett Egyed László, Márkus Péter vagy Nádler István alkotásai is szerepelnek a gyûjtemény mûtárgylistáján.

A kollekció további bôvülésének irányát ma már elsôsorban a személyes tényezô befolyásolja: egy-egy együttmûködési megkeresés elfogadása leginkább a gyûjtô egyéni ízlésétôl függ. Dombrádi Olivér leginkább a figuratív irányzato19

Kiss Márta: Vendégség I. (2007)

kat kedveli, technikák szempontjából pedig a festmények száma a legnagyobb a gyûjteményben, ezt követik a grafikák és kisebb számban a szobrok. A mûkereskedelmi viszonyokra, a pénzre fordítható értékre azonban nem fektet hangsúlyt a gyûjtô, nem kíván kizárólag „nagy neveket” gyûjteni, hiszen elsôsorban nem befektetésként gondol mûgyûj-

20

tôi tevékenységére. Természetesen reméli, hogy a fiatal mûvészek közül minél többen a késôbbiekben nem pusztán esztétikai, hanem akár mûkereskedelmi érték alapján is jó választásnak bizonyulnak. Ha azonban mégsem, már az a tudat is elégedetté teszi, hogy amikor szükség volt rá, segíteni tudott egy alkotónak.

Nádler István: Hommage a Malevics (1985)

GOLOVICS LAJOS (1952) Televíziós újságíróként dolgozott, majd mûvészettörténet szakot végzett. Több elméleti és kritikai folyóiratot szerkesztett, galériák és vásárok létrehozásában is közremûködött, az ezredfordulótól kezdve pedig internet-alapú mûkereskedelem-elmélettel és mûvészetmenedzsmenttel foglalkozik, amelynek a www.artmarketing.hu teremt fórumot. A mukincs.com szakportál és adatbázis alapítója.

SZENVEDÉLY ÉS MENEDZSMENT

G

olovics Lajos gyûjteményének jellege sajátos paradoxont hordoz. Elsô ránézésre teljesen heterogénnek tûnhet, ugyanis a kollekcióban szereplô alkotókat felfogásmód, technika, stílus vagy akár generációs párhuzam tekinte-

tében nem köti össze semmi. Egy igen fontos szempontból mégis egységes a mûvek csoportja: a gyûjtôt mindegyik alkotóhoz személyes élmény és barátság fûzi. Minden mû mögött „hús-vér” mûvész van, akivel együtt dolgozott, vagy valamilyen fontos eseményen vettek közösen részt. Számára így ezek 21

Bak Imre: Merlin terv (1991) Mata Attila: Szoborterv (2005)

a mûalkotások elsôsorban személyes tárgyak, amelyek valamilyen mágiát hordoznak magukban. A mûvészek napokat, heteket, vagy hónapokat gondolkoztak és dolgoztak rajtuk, érezni, hogy ott a kezük nyoma. Ezért Golovics Lajos számára – amikor saját gyûjteményérôl van szó – nem az az elsôdleges, hogy a mûvész mûkincspiaci helyzete éppen aktuálisan milyen, az anyagi értékrangsort ugyanis felülírja a barátság, amely alapján minden alkotás egyaránt jelentôs. A kollekcióban többek között Barcsay Jenô, Lossonczy Tamás, Kandó Gyula, Nádler István, Deim Pál, Bak Imre, Hajdú László, Wahorn András, ef Zámbó István, Aknay János és F. Farkas Tamás mûvei szerepelnek.

Az alkotásokkal való együttélés a gyûjtô számára ugyanúgy magával a mûvésszel való közvetlen kapcsolatot is jelenti, mintha épp az illetô mûvész mûtermében lenne.

Golovics Lajos gyûjtôtevékenységével valójában családi hagyományokat követ, hiszen családjában megszokott volt a mûtárgyak ismerete, szeretete és gyûjtése. Az elsô saját mûtárgyaihoz 22

kapcsolódó történetek mindmáig meghatározó élményt jelentenek számára.

A gyûjteményt útjára indító elsô mûvet, ifj. Koffán Károly egy szénrajzát még az 1970-es években, egy televíziós mûsor kapcsán kapta a mûvésztôl. Akkoriban a leendô, még fôiskolás gyûjtô a Magyar

Csorba Simon: ARC-Harc XXIV (1987) Hajdú László: Vitális mezôk (1984)

Televízióban riporterként egy vetélkedômûsorban dolgozott Vitray Tamás keze alatt, és az adás egy részének helyszíne volt Koffán Károly mûterme. A másik ilyen mû Halász Károly Magasles-sorozatának egy darabja. Az 1980-as évek elején Budapesten rendezett a mûvésznek egy kiállítást, és ennek kapcsán kapta tôle ajándékba.

A magángyûjtemény szubjektivitása azért is nagyon érdekes, mert Golovics Lajos mûkincspiaci szakértôként viszont éppen a semleges és objektív mûtárgypiaci analízisekre törekszik. Több évti-

zedet töltött el azzal, hogy megértse a piac mûködését, és valamilyen kézzelfogható segédeszközt hozzon létre.

Ennek az eredménye a www.mukincs. com oldal és adatbázis, ahol erre a célra mûvészettörténészekkel, matematikusokkal, közgazdászokkal és statisztikusokkal együttmûködve alakított ki egy rendszert, amelynek nagy részét nyilvánossá is tette.

Munkája során természetesen kiterjedt kapcsolatokat ápol a mûvészeti élet szereplôivel. A galériák szerepét fontosnak tartja akkor is, ha gyûjtôként általában nem rajtuk keresztül vásárol,

bár aukciósházakban igen. Kollégáival és nem szakmabeli barátaival is szívesen beszélget mûvekrôl és mûvészetrôl, számára fontos a véleményük még akkor is, ha esetleg nem mindenben értenek egyet. Ezekben a beszélgetésekben kifejezetten az izgatja, hogy beszélgetôpartnere miért gondolja másként, milyen információk alapján különbözik véleménye az övétôl. A személyes diskurzusok jelentôsége mellett fontosnak tartaná azt is, hogy a hazai képzésben és gyakorlatban is sokkal nagyobb szerepet kapjon a mûvészeti menedzsment. Megfogalmazása szerint azért is „szükség lenne egy profi, a klasszikus és az online marketinget és a mûvészetet is ismerô menedzserrétegre, hogy a magyar mûvészet eredményesebben jelenjen meg a nemzetközi színtéren”.

23

JURECSKÓ LÁSZLÓ (1954) Nógrád megyei származása révén palócnak vallja magát. Mûvészettörténetet, történelmet és népmûvelést tanult. A nyolcvanas években a Miskolci Galéria munkatársa volt, 1990 óta pedig Kishonthy Zsolttal közösen a Missionart Galéria társtulajdonosa. Igazságügyi szakértô.

BARÁTOKAT GYÛJTENI

J

urecskó László mind gyûj teményének kezelésében, mind pedig az arról vele folytatott beszélgetésekben egymástól elkülönítve kezeli a régi és a kortárs szekciót, és valójában a régit tekinti egységesebbnek, „klaszszikus” értelemben vett kollekciónak.

Ezen belül is a legteljesebb egy kétszáz darabot is meghaladó aktrajz-gyûjtemény. Egyedülálló mûtárgy-együttesrôl van szó, amely széles-, sôt, már-már teljes körûen mutatja be a 19. és 20. szá-

zad fordulójától a második világháború utáni idôszakig terjedô magyarországi mûvészet legkiválóbb alkotóinak munkásságát. A 20. század elsô évtizedeit illetôen érdemes megemlíteni, hogy például a Nyolcak mûvészcsoportból Czigány Dezsôn kívül minden alkotótól van rajza, de az 1920-as évek és a Római Iskola több neves alkotója – Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Korb Erzsébet, Molnár C. Pál – is szerepel a gyûjteményben. A rajzok gyûjtése nem meglepô, hiszen Jurecskó László a Miskolci Galériában végzett munkája

Boromisza Tibor: Cséplô oláh munkások (1912) 24

Gaál József: Marszüasz (1999) Patkó Károly: Álló akt (1923)

révén rendszeresen részt vett a Miskolci Grafikai Biennálé szervezésében, így érthetô a szenvedély. Megítélése szerint ezek a mûvek esztétikailag sokszor legalább olyan értékesek, mint az olaj-vászon festmények, ráadásul alkotójuk technikai-mûvészi felkészültségérôl még hitelesebben árulkodnak. Nem a korai munkákat, fôiskolai tanulmányokat, hanem a már kiforrott mûvészek alkotásait keresi. Kollekciójának ezt a különleges alkotórészét, amelyet a közeljövôben több magyarországi múzeumban is szeretne bemutatni, néhány kisebb egység egészíti ki: aktnyomatok (például Derkovits Gyulától, Kondor Bélától, Perlrott Csaba Vilmostól vagy Mund Hugótól), valamint mûvészönarcképek, aktszobrok illetve néhány nagybányai festmény (Boromisza Tibor, Nagy Oszkár, Klein József munkái). Ez utóbbiak, a késô nagybányai alkotók leginkább úgy kerültek a kollekcióba, hogy a Missionart Galériának a kilencvenes években fô tevékenysége a mûvészettörténetileg jelentôs mûvésztelep alkotóinak bemutatása volt, így a két galériaalapító „elkerülhetetlenül” beleszeretett néhány festménybe, amelyeket aztán elosztottak egymás között, illetve némelyik közülük a Missionart közös tulajdonát képezi.

Ami Jurecskó László kollekciójának kortárs részét illeti, itt szinte szó szerint elmondható, hogy „a barátait gyûjti”.

Nem az aktuális mûtárgypiaci trendeket nézi, nem a mûvész elismertségét vagy a kép materiális értékét, hanem azoktól a mûvészektôl igyekszik gyûjteni, akikkel személyesen is jó viszonyt ápol. Amíg a klasszikus alkotásokat aukciókon, galériában vagy galériás kollégától vásá25

Lux Elek: Táncosnô (1930 körül) feLugossy László: Kecskeérzet (1992)

rolta, addig a kortárs mûveket gyakran közvetlenül a mûvésztôl szerzi be, sôt, olykor a mûvész kifejezetten neki készít alkotást, ahogy tette például Gaál József vagy feLugossy László. Szabados Árpád pedig litográfiáit „egyediesítette” számára, azaz a sokszorosított grafikai alkotásokat felüldolgozva a gyûjtô számára egyedivé tette. A kortársak közül több olyan mûvésztôl van mûve, akinek a Missionart Galériában is volt kiállítása.

Köztük például Bánki Ákos, Verebics Katalin, Verebics Ágnes, Almási Aladár, Szurcsik József, Swierkiewicz Róbert vagy Kopasz Tamás volt az, akiknek a galériával való együttmûködése aztán mûveiknek a gyûjteménybe kerülését is eredményezte.

Az alkotásokhoz való ennyire közvetlen viszonyulás ahhoz vezetett, hogy Jurecskó László „képtelen szelektálni”, és semmit sem akar raktározni, hiszen úgy „nem tud élni a mû”. Budapesti és miskolci lakásában mindent kirak a falakra, és a régi képtárakra emlékeztetô módon kerettôl keretig érnek a mûvek. Ez egyesek szerint túl erôs vizuális impulzus, de számára épp ez a magángyûjtemény legjobb tulajdonsága. Megfogalmazása szerint „olyan jó hazamenni, és fáradtan beülni a képek közé, hiszen körbenézve mindig találni új aspektusokat”.

Mindezek ellenére szívesen bocsát belôle a köz rendelkezésére, ennek a cikknek a megjelenésekor is három tárlaton vannak kölcsön a gyûjtemény darabjai.

26

F. Farkas Tamás: Penrose piramis (1979–1989–1998)

K

epecs György a tárgyak megszállottjának vallja magát. Otthona zsúfolásig tele tárgyakkal, részben klasszikus értelemben vett mûtárgyakkal, gyûjteményét azonban különlegessé teszi, hogy ezek mellett megszámlálhatatlanul sok olyan tárgy is a birtokában van, ami a hagyományos, Európa mûvészetét a középpontba állító felfogás szerint nem lenne mûalkotásnak tekinthetô. Ezek az eredetileg „használati” tárgyak a világ minden tájáról származnak, köztük afrikai varázsmaszkok, délkelet-ázsiai kultikus szobrocskák, dél-amerikai eszközök. Ugyanakkor nem a szokásos „turistagiccsekrôl” van itt szó, amelyek pusztán a dicsekvés vagy emlékezés lehetôségét szolgálják. A gyûjtô számára sokkal nagyobb jelentôséget hordoznak ezek a mûvek, hiszen egy-egy ország kultúrájának részét képezik. Márpedig Kepecs György szereti, ha minden meglátogatott helyszín szokásairól, hiedelemvilágáról vagy mûvészetérôl tudósít legalább néhány tárgy. Ezért aztán határozottan igyekszik is elkerülni, hogy a mûveket ajándékboltokból legyen kénytelen beszerezni, és komoly hangsúlyt fektet azok autentikusságára. Nevetve mondja el, amint látja maga elôtt, hogy „ebben táncolt valaki”, mielôtt a birtokába került, és közben egy valóban igen szuggesztív afrikai maszkot mutat.

Lelkesedése érthetô módon átragad a gyûjteményt szemlélôre is.

KEPECS GYÖRGY (1947) Mérnökként végzett, majd közgazdaságtudományból szerzett doktori fokozatot. Vezetô pozícióban dolgozott különbözô cégeknél Németországban, Svájcban majd az Egyesült Államokban. Jelenleg Budapesten él.

A TÁRGYAK MEGSZÁLLOTTJA

27

Gyôri Márton: Izzó táj (2011) Makláry Kálmán: A szív hídjai (2005)

A „klasszikus” mûtárgyakat ugyanilyen érdeklôdéssel figyeli. Fiatalon is kereste a mûvészeti értékeket, de az igazi áttörés akkor még váratott magára. Bíró Lajos egyik debreceni tárlata viszont revelatív hatással volt rá, és ezt követôen vált egyre érzékenyebbé a kortárs mûvek iránt. Folyamatos önképzéssel haladt stílustól stílusig. A 90-es években kezdett el mûalkotásokat vásárolni, a szokásos gyûjtôi korszakot, a klasszikusokat – Nagybánya, avantgárd – átugorva rögtön kortársakat. Eleinte figurális mûvek, majd a tanulás és érzékenység finomodása révén absztrakt alkotások is a birtokába kerültek. Fontos számára, hogy a mû hordozzon egyfajta „avantgárd hangulatot”. Ezzel a furcsának hangzó megfogalmazással utal arra, hogy a mûnek jellegzetesen, jelentôségteljesen és egyben elôremutatóan kell a máról szólnia. Érdeklôdik a régi mûvészet iránt is, jó néhány alkotót szeret, a látásmódjának

28

leginkább megfelelô munkákat mégis a kortársmûvészeknél találja meg.

Talán ezzel is magyarázható, hogy nem általánosan gyûjt. Néhány magyar alkotóval kapcsolatban valóban úgy érzi, hogy gyûjtôje az illetô mûvésznek: többek között Szikora Tamás, F. Farkas Tamás, Ottó László, Zoltán

Szikora Tamás: Doboz-ház (2009) Zoltán Sándor: A festô ifjúsága (Hommage a Delvaux) III (2009)

Sándor és Gyôri Márton tartozik ide.

Mindegyikôjüktôl a tucatot is meghaladó mû van a kollekcióban, ami a mûvészek eddigi életpályája szempontjából reprezentatívnak mondható. Több mûvésztôl – köztük Váli Dezsôtôl, Bartl Józseftôl, Makláry Kálmántól, Nemes Judittól, Bondor Csillától – is rendelkezik négy-öt alapvetô mûvel. Az absztrakton kívül a gyûjtemény másik fontos területét a szürreális és olykor groteszk-ironikus képek sora jelöli ki.

A humoros vagy akár társadalomkriti-

kus alkotások között pedig sok külföldit találunk.

Kepecs György ugyanis nem csupán egzotikus használati eszközöket szerzeményezett hosszú utazásai alatt, hanem festményeket is. A kollekció nemzetközi anyagába grúz, bolgár, orosz, lengyel, iráni, vietnámi, mexikói és uruguayi mûvészek munkái is bekerültek.

A mûtárgyak gyûjtésén kívül szenvedélye a „mûvészek gyûjtése” is: minden olyan alkotóról, akinek mûve a birtokába került, igyekszik portréfotót is szerezni. Elmondása szerint „olyan jó nézegetni azokat, akiktôl mind van mû a gyûjteményben”. A portrésorozatot számítógépén külön mappába rendezi. Ezt a ragaszkodást látva érthetôvé válik az is, hogy még soha nem vált meg mûalkotástól, és nem is gondol arra, hogy befektetési céllal gyûjtsön.

Inkább korlenyomatokat keres a világ minden pontjáról.

29

NEMZETKÖZI KORTÁRS KÉPZÔMÛVÉSZETI VÁSÁR MAGYARORSZÁGON 2011. október 27-30.

Budapest, Millenáris Park

LEGYEN KORTÁRS! További tájékoztatás látogatóink és kiállítóink részére: info@artmarketbudapest.hu www.artmarketbudapest.hu www.facebook.com/ArtMarketBudapest

AMB_135x195 mm.indd 1

A HIRDETÉS MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA A

13.5.2011 18:55:33

A HIRDETÉS MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA A

erdész galéria & design www.galleryerdesz.hu

Sam Havadtoy, Fehér László, Hencze Tamás, Nádler István, Ottó László, Fajó János, Paizs Péter, Konkoly Gyula, Filep Sándor, André Kertész, Tóth György, Kasza Gábor, Taubert László, Sipos Barbara, Zsakó István, Kocsis Miklós, Ef. Zámbó István, Dobos Tamás, Gyarmathy Tihamér, Mattis-Teustch János, Mezei Gábor, Gáspár György, Lukácsi László, Sipos Balázs, Bohus Zoltán, Lugossy Mária, Regős István, Kassák Lajos, Scheiber Hugó, Vajda Lajos, Vajda Júlia, Bálint Endre, Anna Margit, Ámos Imre, Korniss Dezső, Bortnyik Sándor, Moholy-Nagy László, Fe Lugossy László, Wahorn András

h-2000 szentendre bercsényi u. 4. | tel.: +3626 317 925 www.galleryerdesz.hu | art@galleryerdesz.hu

A HIRDETÉS MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA A

BAK IMRE: Helyzetek II.

KONKOLY GYULA: Najádok

…több mint galéria …több mint kiadó H–1114 Budapest, Bartók Béla út 25. • info@raday-galeria.hu • www.raday-galeria.hu

A HIRDETÉS MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA A

A HIRDETÉS MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA A

WWW.MISSIONART.HU

A HIRDETÉS MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA A

A HIRDETÉS MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA A

A HIRDETÉS MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA A

1054 Budapest, Aulich u. 4-6. t/f: +36 1 302 7882 m.: +36 30 857 8310 info@nextartgaleria.hu www.nextartgaleria.hu nyitva: kedd-péntek: 12-18h szombat: 10-14h hétfő szünnap

ALBERT ÁDÁM Never take a trip alone A HIRDETÉS MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA A

Hallgatói Ösztöndíj Programjaink

Pályakezdô Programjaink

További értékmentô és értékteremtô Programjaink

Amadeus Plakát Pályázat Fundamenta Alkotói Ösztöndíj – Budapest Mûgyüjtôk – Amadeus Díja Erste Alkotói Ösztöndíj – Pécs Amadeus Diákszállás Amadeus Alkotóház Alkotóház Szoborkertje és Könyvtára Union Rezidens Program Amadeus Kôszobrász Mûhely MKE Diplomakatalógus Program Commerzbank Restaura Program Commerzbank Galéria Amadeus Katedra Díj Amadeus Köztéri szobor projekt

Az Amadeus Mûvészeti Alapítvány és együttmûködô partnerei a hazai kortárs képzômûvészet elkötelezett támogatói. Csatlakozzon hozzánk, számos további ötletünk vár megvalósításra és támogatóra!

Király Gábor: Hárman (2003)

KOVÁCS ANDREA (1964) ÉS ANDRÁS (1961) András építômérnökként végzett, jelenleg a Budapesti Mûszaki Egyetemen oktat.

Felesége, Andrea a Külkereskedelmi Fôiskola elvégzése után néhány évig külkereskedelmi területen dolgozott, majd második gyermekük megszületése után a legszebb hivatást választotta, fôállású édesanya lett.

RENDHAGYÓ SORREND

40

K

ovács Andrea és András ma már gyûjtônek vallja magát: a velük készült interjú idôpontja elôtt néhány hónappal megérkezett hozzájuk néhány olyan alkotás, amit már nem tudtak sem otthonukban, sem nyaralójukban elhelyezni, ezért a mûtárgyak egyelôre esetleges cserére vagy a férôhely bôvülésére várnak. Eredetileg nem állt szándékukban klasszikus értelemben gyûjteni, fôleg nem felhalmozni, de az évek során a megszeretett és megszerzett alkotások kinôtték a rendelkezésre álló helyet – felfogásuk alapján márpedig ez már egy valódi gyûjtemény ismertetôjegye.

Ahogy az alkotások kollekcióvá alakulása, ugyanúgy a mûvészetkedvelô házaspár gyûjtôvé válása is észrevétlenül és szinte véletlenül történt. Gyûjtôbarátjuk, a magazinsorozatunk korábbi számában is bemutatott Németh István ismertette meg ôket az elsô néhány mûvésszel, akiktôl azóta rendre visszatérve vásárolnak alkotásokat. Kifejezetten fontos számukra, hogy jól ismerjék a gyûjtött mûvészeket, a velük való találkozások, beszélgetések ugyanúgy részét képezik a gyûjtés folyamatának, mint maga a vásárlás aktusa. Annak is örülnek, ha egy-egy mûvész aztán másokat ajánl a figyelmükbe, akár generációkon is átívelve. Ennek a folyamatnak a keretében Drabik István szobrász például Rabóczky Judit mûveit mutatta meg a házaspárnak, mostanra pedig már mindkettôjüktôl tekintélyes mennyiségû mûvet tudhatnak magukénak. Ezekbôl az ismeretségekbôl gyakran barátságok is születnek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy nem alkalmi és egyszeri módon gyûjtenek: kevés az olyan

Rabóczky Judit: Kettôs Carlo (2007) Gaál József: Bello Brutto (2007)

kortárs alkotó, akitôl csak egyetlen mû lenne a gyûjteményükben. A leginkább reprezentatív válogatás Király Gábor képeibôl állt össze, egyik ingatlanjuk például szinte a fiatal festô „magánmúzeumának” is tekinthetô, kizárólag az ô festményei kerültek az ottani falakra.

Szintén tekintélyes összeállítás található a gyûjteményben Tóth Menyhérttôl, Gaál Józseftôl és Kárpáti Tamástól is.

A gyûjtemény története a technikák egymásra épülése szempontjából is rendhagyó, hiszen a „szokványos” gyûjtési sorrend alapján a kezdô gyûjtô elôször grafikákkal és festményekkel kezdi megalapozni a kollekciót, és amikor elfogy a képek számára rendelkezésre álló falfelület, akkor jön a harmadik dimenzió meghódítása, azaz szobrok vásárlása és beállítása a térbe. Kovács Andrea és András esetében ez bizony éppen fordítva történt, eleinte jórészt plasztikák iránt érdeklôdtek, mígnem otthonuk minden lehetséges szegletébe – sôt, még a kertbe is – szobrászati alkotások kerültek. És csak ezt követôen kezdett a festmények aránya is növekedni a gyûjteményben.

A házaspár véleménye szerint „a mûvészettel való foglalkozás a mindennapok részét kell, hogy képezze”. Meglátásuk szerint „az értelmiségi léthez a mûvészetek legalább egy – de lehetôség szerint minél több – ágával való foglalatoskodás is hozzátartozik, márpedig ha elvárjuk, hogy valaki bármilyen vezetô pozícióban jó döntéseket hozzon, ahhoz értelmiséginek kell lennie”. De nem csupán papír és hivatalos végzettség alapján, hanem azáltal is, hogy értelmiségi tulajdonságokkal rendelkezik, vagyis „mûvészetszeretô vagy akár mûvelô, nyelveken beszélô, testileg-lelkileg önmagát képzô személyiség kell legyen az illetô”. A gyûjtôházaspár számára a mûvészetekkel való foglalkozás már fiatal korban teljesen természetes volt, András gyermekkórusban énekelt, és szívesen zongorázik, a család nemcsak a képzômûvészetekhez vonzódik, 41

Drabik István: Pár (2009)

hanem rendszeresen járnak koncertekre és operába is. Friss házasként, amint megtehették, mûalkotást vásároltak, az elsô festményük Újváry Lajos egy tájképe volt. Akkor természetesen még nem gondolták, hogy évekkel késôbb a fiatal alkotók lelkes támogatóivá válnak. Ami pedig külön öröm számukra, hogy nem csupán három gyermekük nôtt bele a kortársmûvészet szeretetébe, hanem barátaik közül is egyre töb-

42

ben kezdenek „megfertôzôdni”, növekvô számban érdeklôdnek az alkotók iránt, a gyûjtôházaspárnál tett látogatásaik alkalmával gyakran beszélgetnek a falakon látható alkotások esztétikai értékeirôl, sôt, olykor Kovácsék tanácsai alapján a gyûjtôvé válásra is egyre inkább hajlanak. A házaspár tehát alappal reméli, hogy saját életmódjuk egyre több ismerôsük számára is vonzó és követendô példává válik.

Sara Berti: Vízben elhajló (2008) KURDY FEHÉR JÁNOS (1964) Magyar irodalom és irodalomelmélet szakon végzett, majd néhány éves nyugat-európai tartózkodást követôen Magyarországra visszatérve kommunikációs szakemberként dolgozott többek között a Hill & Knowlton illetve a barátaival közösen alapított Avantgarde Group ügynökségeknél. Kommunikációs feladatai mellett aktívan foglalkozik mûvészettel, költeményeket és mûvészetelméleti esszéket ír.

MANIPULÁCIÓT BLOKKOLÓ VÉDÔFAL

K

urdy Fehér János már böl csészhallgatóként is az avantgárd irodalom, a mûvészetelmélet és a kortárs képzômûvészet iránt érdeklôdött. A nyolcvanas évek végén az akkori Német Szövetségi Köztársaságba emigrált, ahol egy felszabadultabb, nyitottabb és képzômûvészetileg „pörgôbb” világba érkezett.

Galériákat, köz- és magángyûjteményeket látogatott, és – hol szellemi, hol fizikai munkával megkeresett – pénzét arra költötte, hogy mindig ott igyekezzen lenni, ahol állandóan meghatározó mûvészeti események történnek. Ebbôl a szempontból Nyugat-Berlin számá-

ra lenyûgözô és meghatározó élményt jelentett. Megfogalmazása szerint „úgy tûnt, az oroszok csak azért kerítették körbe a várost, hogy védett kertet biztosítsanak a mûvészet burjánzó új növényi rendjeinek; még az ellenzéki politizálás is egyfajta új formavilágként tündökölt a maga underground layout-jával, szitanyomataival és xerox univerzumával, a fogyasztói társadalom ravasz mémjei pedig beteges sápadtságot kaptak a kreuzbergi punkok éjszakai tüzeinél”.

Ugyanitt találkozott a kortárs mûgyûjtéssel mint életformával, illetve az ezt különbözô indíttatásból mûvelô gyûjtôkkel. Számára úgy tûnt, hogy ezek a gyûjtôk úgy gondoltak megszerzett 43

Milorad Krstic: Liberté (é.n.)

Minyó Szert Károly: Messzelátó (2007)

kincseikre, mint egyfajta adekvát társadalomkritikai akcióra, amelyet ügyesen, de polgári módon, azaz vásárlással tudtak kivitelezni. A mûtárgyakkal együtt egyfajta kritikai státuszt is vásároltak maguknak, amely sokkal fontosabbnak tûnt számukra, mint a tárgyak valós piaci értéke.

Szintén fontos tapasztalat volt, hogy meg figyelhette az új mûvészeti (világ) rend születését, legfôképpen a mûvészet és pénz kortárs kapcsolatát, a medialitás, a marketing, az internet szerepének növekedését. Nem véletlen tehát, hogy hazatérve kommunikációs tanácsadó lett, vállalati- és kríziskommunikációs feladatok mellett a mûvészeti kommunikációban is próbára tette képességeit.

Ezen kihívások során testközelbôl figyelhette meg, hogy „a kortársmûvészet már nem tárgyszerûségében és kritikai attitûdjével lett jelenvalóvá, társadalmi ható-

44

erôvé vagy polgárpukkasztóvá, hanem az életviteli, fogyasztói és világnézeti trendalkotás alkímiai konyhájába húzódott, ahol a mûvészek a társadalmi dizájnerek, fogyasztási pszichológiát mûvelô szakácsok, életstílus szomöliék és saját hírnevükkel jól gazdálkodó házfônökök magasan fizetett új rendjét alkották”.

Botond: Schlaf (2002)

Mindezen ismeretekkel, tapasztalatokkal és ideákkal felfegyverkezve elérkezettnek látta az idôt, hogy maga is képeket gyûjtsön. Nem feltétlenül és azonnal sokat, nem is módszeresen, viszont a számára legfontosabbnak tûnô mûvészektôl, akiknek a mûtárgyakban rögzített világlátása a legeredetibb és egyben a legmegrázóbb volt. Ezek a mûvek számára „a manipulációt blokkoló védôfalat képeznek” a fogyasztói információáradatnak és a tömegkommunikációnak a magánszférába való behatolása ellen.

Ezért is fontosak számára többek között (Kardos) Botond acél és mûanyag szobrai, kamionponyvára festett és ragasztott reliefje, amelyek mindig az autentikus

személyiségre és felelôsségvállalásra figyelmeztetik. Érdemes kiemelni a gyûjteménybôl még néhányat a Kurdy Fehér János számára leginkább meghatározó darabok közül. Milorad Krstic 20. századot felölelô vizuális dadaista manifesztuma tárgyainak segítségével „a szellemi búvópatakok medreit tartja figyelemmel”, Minyó Szert Károly fotómunkáiban „a történelem történetekbôl épülô világa világít”, Sara Berti vízbe lépô figuráját „az olasz reneszánsz kortárs aktualizálásáért”, St. Auby Tamás képeit poétikusságukért kedveli, Baranyai Levente óriási mûve pedig „a globális világunkat kiadó információs nézôpontot demonstrálja” a gyûjtônek.

45

ALEXANDRA MANEA (1975) ÉS KOVÁCS GÁBOR (1962) Alexandra professzionális szinten foglalkozik íjászattal, komoly sikereket ér el a legnagyobb hazai és nemzetközi versenyeken, emellett pedig saját sportegyesületét vezeti. Gábor közlekedésmérnökként végzett a Budapesti Mûszaki Egyetemen, jelenleg informatikai cégét igazgatja. Két gyermekükkel Szekszárdon élnek.

KIVÁRNI A LEGJOBBAKAT

K

ovács Gábor elmondása szerint „rossz érzés volt, amikor elvitték a Keserüképet”, majd az interjú készítésekor megmutatja nappalijának egyik elegáns szegletét, ahol a tekintélyes kép lógott, és ahova most ideiglenesen egy másik – egyébként szintén igen kvalitásos – alkotást helyezett el. Szerencsére nem eltulajdonításról van szó, hanem egy magángyûjteményben lévô mûal-

kotás életében elôfordulható egyik legünnepélyesebb eseményrôl: nagyszabású nemzetközi bemutatóra, Keserü Ilona képzômûvész a Pozsony melletti Danubiana Múzeumban megrendezett retrospektív kiállítására kérték kölcsön a mûvet. Ez feltétlenül nagy öröm és a gyûjtô tevékenységének, kvalitásérzékének és a gyûjtemény rangjának elismerése, ráadásul a mûvész iránt érdeklôdôk számára is ritka pillanat, hogy egy egyébként nem közgyûjteményben lévô

Keserü Ilona: Marilyn és a tenger (1987) 46

Haász Katalin: Társulás (2008) Bak Imre: Palladio (1983)

alkotást megtekinthetnek. Alexandra Manea és Kovács Gábor számára nyilván mégis úgy hiányzik a mû, akár egy hosszabb útra indult közeli családtag.

Valójában a gyûjteményükbe tartozó minden mûtárggyal hasonló viszonyban vannak, és ez a lelkesedés áll a kollekció építésének hátterében is.

Kovács Gábor eleinte kevésbé kacérkodott a mûgyûjtés gondolatával, de a képzômûvészet azért már fiatal korától kezdve elkísérte. Szülei rendszeresen vásároltak képügynököktôl, és jó ízléssel nem a legkönnyebben fogyasztható „vaddisznós-naplementés” mûveket, hanem jó nevû, fôleg a két világháború közötti magyar alkotók munkáit. A mérnök végzettségû gyûjtô számára a hatás és affinitás sokáig passzív maradt, majd az ezredforduló után kezdett aktívan érdeklôdni a kortárs magyar festészet iránt. Felesége szintén bátorította erre, hiszen Németországban felnôve számára is természetes volt, hogy otthonukat kortárs mûalkotásokkal ékesítsék.

Alexandra Manea nyilvánvalónak tartja,

hogy „a szép személyiség kialakulásához elengedhetetlenül fontos magának a szépségnek a látványa, a szép környezet megteremtése”, ezzel arra is utal, hogy gyermekeik vizuális kultúrájához is a leglényegesebb adaléknak tekinti, hogy

47

Bernát András: Objektum No. 387 (2005)

otthon milyen környezetben nônek fel.

Házuk építésénél is döntô szempont volt, hogy a mûalkotások a lehetô legjobb helyet kapják, pedig ez olykor a már meglévô tervek átalakításával is járt.

A gyûjtés kezdeti lépéseinél sokat segítettek a gyûjtôházaspárnak Gyárfás Péter ügyvéd-mûgyûjtô tanácsai. Viszonylag hamar meghatározásra került az a mûvészkör, amely azóta is a kollekció fô profiljának számít: a közép- és idôsebb generáció magyar nonfiguratív mesterei. A geometrikus absztrakt alkotók közül például Bak Imre több jelentôs korszakából is találunk a gyûjteményben munkákat, így például az egyik 1983-as fômûvet, amely Hegyi Lóránd „Avantgarde és Transzavantgarde” címû könyvének is címlapjára került. Hencze Tamás, Konok Tamás vagy Maurer Dóra esetében is több évtized választja el a gyûjteményben lévô legkorábbi és legkésôbbi mûveket. A festôi gesztusra építô alkotók közül Bernát András,

48

Bullás József és Nádler István munkáit emelhetjük ki.

A fô gyûjtési irány mellett olykor azért „becsúszik” egy-egy olyan mû is, amely nem feltétlenül illeszkedik bele az eredeti koncepcióba, ezeket a – jórészt figuratív – mûveket Kovács Gábor leginkább befektetési céllal illetve késôbbi cserealapként tartja a gyûjteményben. Ennek ellenére akár csere, akár eladás révén eddig nem sok mûtôl váltak meg. A gyûjtôházaspár alapelve, hogy inkább keveset, de az életmû szempontjából reprezentatív mûvet gyûjtenek, és ha valakitôl szeretnének egy alkotást, akár éveket is türelmesen várnak, amíg felbukkan a legmegfelelôbbnek tartott darab. Amíg eljön ez az alkalmas pillanat, addig is figyelemmel kísérik a mûvész pályájának alakulását, és a hazai lehetôségek mellett – interneten keresztül – a külföldi aukciókon is figyelik az adott mûvész esetleg épp ott megjelenô alkotásait.

Filp Csaba: Törökfürdô (2006)

MOLNÁR MIHÁLY (1961)

M

olnár Mihály szerint a gyûjtés olyan folyamat eredménye, amely során a „laikus” figyelmét felkelti egy szép könyv, egy izgalmas kép vagy éppen egy furcsa tárgy, amit késôbb a már gyûjtôi „vadász” énünk meg is vásárol. Így lesz a „hógolyóból olyan lavina, amely aztán hosszú évekig a felfedezés örömével sodorja a gyûjtôt mûvésztôl mûvészig”. Ezzel magyarázza Molnár Mihály, hogy nála a gyûjtés sosem befektetés, vagyonképzés célját szolgálta.

Kezdetben galériákban, aukciókon 20. századi magyar festôk Itáliában készült tájképeit vásárolta, többek közt Fáy Gyôzô, Schéner Mihály, Demjén Attila, Molnár C. Pál, Szegedi Molnár Géza, Gaál Ferenc és a Párizs mellett élô Fehér György képei kerültek be gyûjteményé-

Már a Multicont Logisztikai Zrt. egykori vezetôjeként is fiatal képzômûvészeknek rendezett kiállításokat Andrássy úti irodájában.

Napjainkban a Pepper Art Projects kezdeményezés létrehozójaként aktívan tevékenykedik a kortársmûvészet népszerûsítésében.

GYÛJTÔBÔL MENTORRÁ VÁLNI

be. A kortársmûvészet felé való fordulása leginkább a véletlennek köszönhetô: lányának rajztanára révén ismerkedett meg az élesdi mûvésztelep néhány alkotójával, így hamarosan már Kondor Attila, Filp Csaba és Sütô Róbert képeit gyûjtötte. Filp esetében az általa újra felfedezett csendélet-festészet témája ragadta meg. Kondornál – aki a Sensaria Társaság alapító tagjaként is ismert – „a fátyolos tájak misztikus terei” ragadták meg, Sütô munkáira pedig a mûvész egyetemi évei alatt figyelt fel, megérintette ôszinte látásmódja, „ahogy vásznain a természet intimitását kutatta”.

49

Sinkó István: C.D.F. variációk (2009) Tenk László: Vihar elôtt (2004)

Ezekben az években a gyakori mûterem-látogatások, mûvésztelepeken lezajlott és a kiállításokat követô beszélgetések alakították érdeklôdését, pallérozták ízlését. A mûvészekkel való személyes kapcsolat azóta is fontos szerepet tölt be vásárlásainál.

Cégének irodájában – amely egykor a budapesti kávéházi és mûvészeti élet egyik centruma, az Andrássy úti Japán kávéház kártyaszobáinak is helyet adott – rendezett kiállítások további mûvészeket vontak látókörébe és ezáltal gyûjteményébe is: így Pálfi Balázs, Pap Gitta, Horváth Roland, Makhult Gabriella képei is beépültek a kollekcióba. A gyûjtés során örömmel fedezte fel, hogy egyik-másik üzleti partnere szintén erôsen „fertôzôdött” kortársmûvészettel.

A magazinsorozatunk korábbi számaiban bemutatott jelentôs gyûjtôknek, Völgyi Miklósnak és Kugler Flóriánnak köszönhette Kohán Angéla, majd az idôsebb nemzedék kiváló alkotói (Tenk 50

László, Vilhelm Károly) munkáinak felfedezését. Fiatalkori szenvedélye a rajz mûkedvelô gyakorlása, tanulása. Ennek kapcsán ismerkedett meg a Magyar Nemzeti Galériában szervezett foglalkozásokon Sinkó István, a sokoldalú képzômûvész, mûvészeti író és pedagógus festményeivel.

Külföldi útjain a programban nemcsak a múzeumok, hanem a kortársgalériák, gyûjtemények is állandó programként szerepeltek. Így többek között a kínai kortársmûvészet néhány érdekes darabja is tulajdonába került. Ezek a képek, bár más kulturális, társadalmi közegben készültek, mégis remekül megférnek a magyar munkákkal.

Az elmúlt években mûvészekkel, gyûjtôkkel és barátaival folytatott beszélgetések kapcsán egyre inkább felismerte, mennyire kevés embernek igazán fontos a mûvészet, fôként a kortárs képzômûvészet. Annak ellenére, hogy

Pálfi Balázs: Mester és Margarita (2010) Sütô Róbert: Magtár (2007)

a mûvészetbe profi galériák jelentôs idôt, pénzt fektetnek, az ágazat mégsem tudta kiheverni az állami források elapadását. Bosszantotta továbbá a mûvészek „idealizmusa” és a közönség közönye. Ezért elhatározta, hogy egyfajta közvetítô, mentor szerepet magára vállalva non-profit alapon segít a „felek egymásra találásában”. 2010 ôszén létrehozta a Pepper Art Projects nevû civil kezdeményezést és alapítványt. Célként a kortársmûveknek a megszokottól eltérô módon történô népszerûsítését és alkotóik munkafeltételeinek biztosítását jelölte meg. Úgy látja, hogy a közben eltelt idô során a magánemberektôl, cégektôl és alapítványoktól tapasztalt

jóindulat, figyelem igazolja elgondolásának helyességét.

51

PÁNSZKY GYULA (1973) 1996-ban jogászként végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, majd egy nemzetközi ügyvédi irodában helyezkedett el. 2004 óta saját irodáját vezeti.

MÛVÉSZET A MINDENNAPOKBAN

efZámbó István: Muzikális kígyó almával (2006) Lelkes Márk: Szélistennô (2007)

P

ánszky Gyula számára a gyûjtés legfôbb motivációja a szépség szeretete.

Ezt tekinti a leginkább meghatározó szempontnak, és emellett gyakorlatilag minden mást másodlagosnak.

A mûvészet életének mindennapjait is meghatározza: szereti és élvezi, ha szép tárgyak veszik körül, különösen fontos számára, hogy milyen környezetben él és dolgozik. Ennek a közegnek a biztosítására gyûjt neki tetszô és általa értékesnek tartott mûveket. A szó klasszikus értelmében tehát nem tartja magát gyûjtônek, mert nincs benne az a gyûjtési szenvedély, amelynek célja, hogy egységében koherens, maradan52

El Kazovszkij: További adalékok az utolsó állat és a ruméliai csillag történetéhez VII (1993)

dó, összefüggô gyûjtemény jöjjön létre. Jelentôsebb szempontnak tartja azt, hogy a mûvészetek – különösen a szépirodalom, a zene és a képzômûvészet – olyan harmóniát biztosítsanak számára, amelyet máskülönben legfeljebb csak a természet nyújthat. Nem véletlen, hogy a mûvészet mellett ez a másik nagy szenvedélye, rendszeresen fut, kirándul, utazik. Mindemellett ügyvédi irodájának kiemelt szakterületei közé tartozik a média- és reklámjog, valamint a szellemi alkotások

joga, azon belül is a szerzôi jog, ezért a mûvészet sajátos módon munkájának is szerves részét képezi.

Ami a gyûjtôi tevékenység kezdeteit illeti, az egyik legjelentôsebb, mindmáig meghatározó impulzust az jelentette, amikor egyetemi évei alatt a múlt század egyik legjelentôsebb gyûjtôje, Kolozsváry Ernô lánya volt a barátnôje. Amikor elôször járt a magángyûjtô gyôri lakásában, egészen új világ tárult elé. Az élmény annyira magával ragadta, hogy szinte az összes képet és szobrot

53

Schéner Mihály: Geometrikus edifikáció (é.n.)

Nádler István: Nr. 6 (2005)

még most, sok év távlatából is fel tudja idézni, ráadásul ezek ma már egytôl egyig klasszikusnak számító mûvészek legjobb mûvei közül kerültek ki. Több olyan alkotó munkájával is ott találkozott elôször, akik aztán saját kollekciójában is helyet kaptak.

Majdani gyûjteményének elsô darabja El Kazovszkij képe volt, amelyet a mostani cikk megjelenését öt évvel megelôzôen egy aukción vásárolt. Már elsôre nagy hatással volt rá senkihez és semmihez nem hasonlítható, határozottan egyedi stílusával. Ezt a mûvet azután további jelentôs magyar festôk munkái követték, többek között Gyarmathy Tihamér, Nádler István, Schéner Mihály, Mulasics László, Deim Pál, és efZámbó István alkotásai. A festmények mellett kisplasztikai alkotások is a kollekció részévé váltak, a klasszikusok közül Ferenczy Béni egy alkotását, a kortársaktól pedig Lelkes Márk és Sara Berti munkáit emeli ki szívesen.

A kollekció – talán éppen azért, mert Pánszky Gyula elsôdleges célja nem egy hagyományos gyûjtemény összeállítása, hanem az inspiratív és esztétikus környezet elemeinek kiépítése – változó intenzitással bôvül, elsôsorban a rendelkezésre álló helyek és felületek által

54

meghatározott módon. Mivel eddig még egyetlen akvizícióját sem bánta meg, nem is nagyon szabadul fel, hanem inkább egyre fogy a hely ahhoz, hogy nagy számban érkezhessenek újabb alkotások. Otthona mellett az ügyvédi iroda falai is remekmûveknek biztosítanak méltó helyet.

Pánszky Gyula tehát a mindennapok részének tekinti a mûvek élvezetét, és reméli, hogy „a kortárs vizuális kultúra itthoni fellendülése már nem sokat várat magára”. Annál is inkább, mert véleménye szerint „számos olyan alkotó van, aki bôven megérdemelne nem csupán itthoni, hanem nemzetközi elismertséget is”. Ugyanakkor úgy látja, hogy a mûvészek közül sokan a gyors siker reményében a nyugati trendek másolóivá válnak, ami hosszú távon semmiképpen nem segíti elô az egyéni, karakteres magyar mûvészet nemzetközi színtéren való elismertetésének további esélyeit.

Szikora Tamás: Lábas doboz (1988)

S

ok mûgyûjtô esetében a kollekció létrehozása nem teljesen elôzmények nélküli, esetenként családi hagyományokat vagy baráti ajánlásokat követ, esetleg fokozatos felkészülés és tanulási folyamat elôzi meg az elsô mûalkotások megvásárlását. A szokványos esetekhez képest Rátfai Attila gyûjtôtevékenységének kezdete egy klasszikus véletlennek köszönhetô. Az ezredforduló környékén „épp arra sétált”, amikor a budapesti Centrális Galériában az Arte aukciósház készítette elô árverési kiállítását.

Az egyik véletlenszerûen megpillantott alkotás már a kirakaton keresztül annyira megragadta a késôbbi gyûjtôt, hogy azt rögtön meg is vásárolta. Ez az elsô mû Veress Pál alkotása volt.

Habár gyakran történik meg az, hogy egy majdani nagy kollekciót megalapozó elsô néhány alkotás eleinte csak lakásdekorációként jelenik meg, és a számszerinti növekedés jó ideig stagnál, Rátfai Attila esetében ez nem így történt, a frissen megvásárolt Veress-mû nem sokáig maradt magányos. Ugyan a néhány évvel korábban elhunyt mûvészt már nem ismerhette személyesen, özvegyével azonban jó kapcsolatba került, ami nem csupán újabb mûalkotásoknak a kollekcióba emelését tette lehetôvé, hanem a hosszas beszélgetések során egy teljességgel új világ nyílt meg a leendô gyûjtô elôtt. Folyamatosan és gyorsan tanult, nagy érdeklôdéssel vetette bele magát az elmúlt fél évszázad mûvészetének tanulmányozásába, amit nem csupán könyvekbôl, szakfolyóiratokból és múzeumokból ismert

RÁTFAI ATTILA (1969) A budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett a 90-es évek elején, majd a michigani Ann Arbor Egyetemen szerzett doktori fokozatot 2000-ben. Számos külföldi kutató és tanulmányút után ismét Magyarországon kezdett dolgozni, jelenleg a Central European University tanára.

A MÛVÉSZ KÉZNYOMA

55

Schmal Károly: Csúszda (1999) Bondor Csilla: Záróra (2010)

meg, hanem Veressné Deák Éva elbeszélései által szinte személyes közelségbe került jó néhány képviselôjével is. Ez aztán azt is eredményezte, hogy ma már a Veress Pál mûvészi törekvéseivel szoros kapcsolatokat mutató Papp Oszkár több mûve is a kollekció részét képezi. A két mûvész barátságára és együttmûködésére utal egyébként az is, hogy gyakran együtt állítottak ki „Kettek” címmel. Veress Pál képein „ôsi világok, archaikus képzetek kissé szürrealisztikus megidézésével találkozunk”, különösen azokon, ahol a formák „a bálványok közvetlenségével és expresszivitásával tûnnek ki”. Anyagukban is különleges salakreliefekrôl van szó, ahol a színek és kétdimenziós formák mellett a relief-hatásnak, a vastag anyagrétegeknek külön hangsúlyuk lesz. Ez a kísérletezés, amely nem csupán a formai, hanem a technikai viszonylatokra is kiterjed, szintén összeköti Veress mûveit Papp

56

Oszkáréival: nála is gyakran találunk különleges felületi eljárással született munkákat, például zománcképeket.

Hajdú László: Kis fény (1999)

Legtöbb gyûjtôtársához hasonlóan Rátfai Attila is eleinte ösztönösen vásárolt, különösebben határozott koncepció nélkül, de a mûtárgy-együttes heterogén összmegjelenését látva egyre jobban érezte, hogy mely irányokba szeretné továbbépíteni a gyûjteményt. Egyes alkotásoktól ennek következtében meg is vált, hogy helyettük másokkal erôsítse a törzsanyagot. Azt is felismerte, hogy nem feltétlenül a nagyszámú mûtárgyhalmazra kell koncentrálnia, hanem érdemes inkább megfontoltabban haladni, hogy egységesebb és a gyûjtô ízlését összességében jobban kifejezô kollekció jöjjön létre. Amikor az elsô Veress- és Papp-képek bekerültek a gyûjteménybe, talán még Rátfai Attila sem tudta, hogy a bennük – és rajtuk – meg-

határozó anyagszerûség lesz az egyik legfontosabb összekötô elem a kollekció érettebb és nagyobb mennyiségû mûvet felvonultató szakaszában. A formálódó gyûjteményben már egyértelmû, hogy a fiatalabb alkotók esetében is azokat a mûveket keresi, akiknél a redukált, gyakran konstruktív formavilág mellett gazdag és változatos anyaghasználat és felületkezelés jelenik meg, ahol – úgy is mondhatjuk – szinte érezni a mûvész keze nyomát. Ez az, ami a látszólag egymástól távoli képi világú alkotók – például Bernát András, Fukui Yusuke, Hajdú László, Schmal Károly és Schmal Róza vagy Szikora Tamás – mûveit összeköti, és koherenssé, összefüggôvé segít tenni az egyébként érdekesen sokrétû kollekciót.

57

T

THANHOFFER IMRE (1955) Eredeti végzettsége rádió-tv mûszerész, de közel két évtizede egy autó márkakereskedés tulajdonosa és vezetôje.

RÁCSODÁLKOZNI A MÛVEKRE

58

hanhoffer Imre nem tartja magát „fókuszáló” típusú gyûjtônek, nem koncentrál egyetlen szûk korszakra vagy festôi irányzatra, klaszszikus mûvek mellett gyûjteményének jellemzô alkotóeleme a középgenerációs kortársak számos alkotása.

A kollekció megalapozásához több szálnak kellet összefonódnia: nem rendhagyó módon már gyermekkorában is megjelent a gyûjtôi hajlam, hiszen bélyegeket gyûjtött, késôbb pedig ennek egyfajta folytatásaként érmeket. Szintén az általános, tehát még nem feltétlenül a képzômûvészeti gyûjtôvé válást erôsítette, hogy örökség útján egy igen tekintélyes, hatezer darabos exlibris gyûjtemény került a birtokába. Ez már szinte automatikusan a sokszorosított grafika felé irányította figyelmét, és elmélyülten kezdett az exlibrisek alkotóival foglakozni.

Mûvészeti lexikonokból képezte magát, késôbb pedig már rézkarcokat, linómetszeteket is vásárolni kezdett illetve cserélt exlibrisekre. Ugyanakkor a képzômûvészettel kapcsolatos egyik legfontosabb élményforrást, a színek intenzív erejét hiányolta a legtöbb esetben monokróm grafikákból, így érthetô, hogy az olajfestmények iránt kezdett érdeklôdni.

A ceglédi gyûjtô baráti meghívásra ment el a városban élô egyébként világhírû fotómûvészhez, akirôl tudta, hogy festménygyûjteménnyel is rendelkezik. A falakon látható kiváló alkotások sokasága nagy hatással volt rá. Elsô festményét, egy Xantus Gyula-mûvet is vele cserélt el egy fényképezôgépért.

Akkoriban a mûkereskedelemben sok hamisítvány cserélt gazdát, ezért kezdô gyûjtôként a szükséges szaktudás megszerzése elôtt biztonságos beszerzési

Bertalan Albert: Párizsi utca (1930) Szurcsik József: Ketten (2011)

forrást választva kereste a lehetôségét, hogy közvetlenül a mûterembôl vásároljon. A könyvekben látható mûveik stílusa alapján választva kortárs festômûvészeket telefonos egyeztetés után látogatott meg. Ez nem csupán arra adott lehetôséget, hogy jelentôs menynyiségû alkotás közül választhatott a formálódó gyûjteménybe, hanem arra is, hogy a mûvészek életfelfogását és saját munkáik értelmezését meghallgatva sokat tanuljon a képzômûvészetrôl.

A folyamatos ismeretszerzés biztosítja a haladást, ebben Baranyó Sándor festô-

mûvész fia, a festô-restaurátor Szigethi Imre is segítségére volt, aki a mûvészet tanulmányozásának hagyományos formái, a mûvészeti könyvek, folyóiratok, múzeumok és galériák látogatása mellett mûtárgyszakértôként is „élesítette” a gyûjtô szemét. A galériákban és aukciókon pedig a szintén sok gyûjtôre jellemzô „vadászösztön” született meg benne, és ez segítette abban, hogy a számára legfontosabb alkotásokra rátaláljon.

A festmények közül leginkább az erôs színekkel megalkotott, expresszív mûveket kedveli. Nem akar kizárólag a „nagy

59

Gerzson Pál: Fényjáték (1990) Kernstok Károly: Asszonyok a vízparton (1909)

nevekre”, híres mûvészekre koncentrálni, számára a leglényegesebb szempont, hogy a jó szakmai tudással kivitelezett, átgondolt koncepció mentén születô alkotás egyéniséget és befektetett munkát tükrözzön. A kollekció így saját gyûjtôi szenvedélyének alakulásáról is szól.

Meggyôzôdése, hogy „aki csak a saját ízlését vásárolja, az nem fog haladni”, azaz ha egyazon típusú mûvek jelennek meg egy mûtárgy-együttesben, az olykor arra is utalhat, hogy a gyûjtô nem tudja vagy nem meri meghaladni korábbi felfogását és ízlésvilágát. Ezzel szemben Thanhoffer Imre fokozatosan bôvíti a gyûjtött mûvészek körét. Gyûjtôként vallja, hogy „nagyszerû dolog kiváló mûvészeti alkotások között élni, újra és újra átgondolni egy-egy mû mondanivalóját figyelembe véve elkészülése korának politikai és gazdasági környezetét is, hiszen a mai ember rengeteg infor-

60

mációval rendelkezik ugyan, de sokszor nincs ideje gondolkodni a mûveken”. Így a magángyûjtemény egyik legfontosabb elônyének azt tartja, hogy folyamatosan biztosítja a mûvekkel való újra találkozás, rácsodálkozás lehetôségét.

Birkás Ákos: Fej (1998)

VIRÁG JUDIT (1953) ÉS TÖRÔ ISTVÁN (1952) Judit az Eötvös Loránd Tudományegyetem mûvészettörténet és francia szakán végzett, 1988 óta a hazai mûkereskedelem aktív szereplôje. Igazságügyi festménybecsüs. István a magyar irodalom, történelem és finnugor szakok elvégzése után üzletemberként dolgozott. 1997 óta közösen ketten vezetik a Virág Judit Galériát és Aukciós házat.

A

Virág Judit–Törô István házaspár esetében a mûgyûjtés kapcsán szinte szó szerint „szakmai ártalomról” beszélhetünk. Nevük nemcsak a 19. századi, a századfordulós, a két világháború kö zötti klasszikus avantgárd mûveket gyûjtôk számára, hanem egyre inkább a kortárs mûvek iránt érdeklôdôk számára is ismert, hiszen immáron két évtizede folyamatosan szerveznek nagy sikerû aukciókat és kiállításokat. Számos jelentôs hazai kollekcióban találunk az árveréseikrôl származó mûveket. Törô István a festmények mellett a Zsolnaykerámiák rajongója is, valamint kiemelkedô éremgyûjteménnyel is rendelkezik.

A gyûjtôházaspáréhoz mérhetô jelentôségû kollekció megalkotása feltétlenül

A MÛVÉSZET FOLYAMATOS nagyfokú tudatosságot igényel, amely viszont nem csupán Törô Istvánra jellemzô. Virág Judit számára is meghatározóan lényeges, hogy gyûjteményüket átgondolt koncepció mentén építsék.

Meggyôzôdésük, hogy „a mûvészet egyik legfontosabb jellemzôje a folyamatosság”. Egy mûalkotás mindig elválaszthatatlan az elôzményeitôl, illetve azoktól a késôbb megszületô mûvektôl, amelyeket elôkészít. Ez az egyetemes, idôben és térben is szerte61

Radák Eszter: Ezek naivok vagy vendégszeretôk? (2008) Bak Imre: Megszabadulás (1986)

ágazó folyamat az, ami a gyûjtôházaspárt a leginkább érdekli, és ez irányítja a kollekció bôvítését, sôt, még annak bemutatását is: a gyûjtemény klasszikus része nem különül el élesen az „élô klasszikus” vagy akár a legfiatalabb korosztály mûveit tartalmazó egységektôl.

Ugyanúgy, ahogy a Virág Judit Galéria kínálatában is együttesen szerepelnek a Képzômûvészeti Egyetemrôl az elmúlt években kikerült alkotók azokkal, akik már évtizedek óta a pályán vannak.

Az 1990-es évek derekán a 20. század elejérôl származó magyar festményekkel alapozták meg kollekciójukat, majd fokozatosan haladtak elôre a gyûjtött idôszakokban. A kortársak gyûjtésénél fontos állomást jelentett, amikor az ezredforduló után galériájuk is intenzívebben kezdett foglalkozni ma élô és fiatal alkotók munkáival. A 2001-ben megrendezett elsô kortárs kiállítás után 2007-tôl sûrûbben szervezték meg mai alkotók egyéni és csoportos tárlatait, amit a klasszikusok után egyre gyakrabban a legújabb mûvészet irányába

62

forduló gyûjtôi, vásárlói ügyfélkörük is üdvözölt.

A mûvészet folyamatosságának hangsúlyozásából következik, hogy a házaspár nem is akarja élesen szétválasztani a kortársakat a már nem élô mûvészektôl sem, és az összefüggések miatt olykor a kollekció kortárs egységéhez sorolják egyes már nem élô mûvészek mûveit is. Barcsay Jenô, Gyarmathy Tihamér és Csernus Tibor 1950-es és 1960-as években létrejött mûvei például közvetlen elôkészítôi az Iparterv-generációnak, amelynek több fontos alakjától, többek között Hencze Tamástól, Bak Imrétôl és Nádler Istvántól is találhatóak alkotások a gyûjteményükben. A fiatalabbak kö zött pedig szintén sok olyan alkotótól birtokolnak mûveket, akiknek a galériával is kapcsolata van. Ilyen például Korodi Luca, Radák Eszter, Haász Katalin, Gábor Áron vagy Bernát András.

Virág Judit fontosnak tartja a hazai mûkereskedelmi állapotok fejlôdését, fejlesztését,

Gyarmathy Tihamér: Sors (1950)

a gyûjtôi kultúra még szélesebb körû terjesztését is. Ennek lényeges eleme a galériák fontosságának elismertetése, hogy mind a gyûjtô, mind a mûvész

bôl kizárólag galériában vagy vásárokon vásárol, nem mûterembôl. A mostani cikk megjelenésének hónapjaiban pedig újra aktivizálják galériájuk kortárs kíná-

ebben lássa a mûkereskedelem egészséges mûködésének zálogát. A házaspár is, nyilván hacsak nem épp saját mûvészük alkotása iránt érdeklôdik, meggyôzôdés-

latát is, így nagyon valószínû, hogy hamarosan magángyûjteményükben is újabb kortárs alkotók mûalkotásai jelennek meg.

63

ZIMÁNYI LÁSZLÓ (1950) Ügyvezetô-tulajdonosként dolgozik családi vállalkozásában, amely vadászöltözékek és -lábbelik nagykereskedésével foglalkozik.

Halász Károly: Pop-art tanulmányok IV (1968)

Z

EGYRE SÛRÛSÖDÔ GYÛJTEMÉNY

64

imányi László tudatos gyûjtônek tartja magát, mert újabb mûvek kiválasztásánál határozott koncepció mentén dönt és cselekszik: elsôsorban az Európai Iskola utáni, azaz legfôképpen az 1960-1985 közötti periódus progresszív magyar festôinek és szobrászainak mûveit keresi. A tudatosság és a viszonylag szoros – és szorosan be is tartott – alapelv ellenére még nem biztos benne, hogy összegyûjtött mûtárgyait már „valódi” gyûjteménynek minôsítheti-e.

A gyûjtemény kifejezés számára magasztos fogalom, nem tudja eldönteni, hogy a kollekció „eléri-e egyszer ezt a magas szintet, hiszen az igazi gyûjtemény maga is mûalkotásnak tekinthetô”.

Számára a mûvészet az élet sója, kisgyermek kora óta érdekli annak legtöbb ága,

Molnár Sándor: Dél (1962) Tót Endre: Régi szép idôk (1968-1970)

szereti a zenét, sokat olvas irodalmi és mûvészeti munkákat, a képzômûvészet is fiatalon érintette meg. Gyermekként ugyan kevés mûtárgy vette körül otthonukban, de egy idôs parasztembert ábrázoló portré mindig nagyon tetszett neki. Ennek a képnek a hatását azóta is motiváló tényezôként emlegeti. Az élet furcsasága, hogy csupán néhány hónappal a mostani cikk megjelenése elôtt derült ki a képrôl, hogy neves alkotó, méghozzá Glatz Oszkár festette.

A gyûjtés számára egyszerre szórakozás, ember- és világismeret, sôt, megfontolt építkezés, szakismeret és szerencsés esetben még jó befektetés is. Bár ô maga nem tartozik a kifejezetten befektetôi szándékú gyûjtôk közé, megítélése szerint az invesztíciós gyûjtés már meghatározó eleme a mai képzômûvészeti piacnak. Mûvelôinek ugyanaz a szerepük, mint azoknak, akik részvényekbôl építenek portfoliót, azaz a tehetség mellett magas fokú tudás, mondhatni

szaktudás kell hozzá. Viszont nem mindenki képes jól csinálni, hiszen a befektetés során a tárgyak nemcsak materiális értékek hordozói, hanem esztétikai kvalitások is kapcsolódnak hozzájuk, ezért valójában kétféle értékrend koordinátájában kell folyamatosan tudni meghatározni a mûvek értékét. Ezért is véli Zimányi László, hogy minden gyûjtô számára fontos és hasznos lehet, hogy eladással is próbálkozzon, mert ezzel igen lényeges tapasztalatot szerezhet a vásárlásaihoz is.

Maga is igyekszik a legteljesebb mértékben követni a hazai és nemzetközi mûtárgypiac aktuális viszonyait.

Meglehetôs rendszerességgel jár kiállításokra, aukciókra, galériákba és múzeumokba, de kutatásai során kifejezetten fontos segédeszköz az internet is.

Mindemellett még egy lényeges módon próbál naprakész információt és tapasztalatot szerezni a gyûjtés és mûkeres65

Konkoly Gyula: Mûtermi csendélet (1959) Schaár Erzsébet: Fal (1968)

kedelem legfontosabb trendjeirôl: szeret személyes kapcsolatot kialakítani a hasonló terepen mozgó gyûjtôtársakkal.

Ezek az ismeretségek és barátságok aztán nemcsak az információ-, hanem nem ritka esetben még a mindkét fél számára örömteli mûtárgycsere szempontjából is jelentôséggel bírnak. A mûvész-gyûjtô kapcsolatról viszont vegyesek a tapasztalatai. Igazi élményt jelent például Csáji Attilával és Nádler Istvánnal beszélgetnie, más esetben viszont még a mûvész képét is egy idôre a szekrénybe dugja, hogy ne emlékeztesse létrehozója személyiségére.

Gyûjtôként nagyon fontos tapasztalattal szolgál számára a nemzetközi mûtárgypiac megismerése, figyelemmel kísérése.

Számos hazai mûvészrôl úgy véli, teljes joggal lehetne a nemzetközi kínálat érdemi szereplôje. Ugyanakkor a hason-

66

ló kvalitású mûvészek egybevetésénél sokszor úgy tûnik, hogy a nemzetközi „kitörést” éppen a hazai mûtárgyak irreális árazása is hátráltatja.

A kortárs piac megfigyelése ellenére Zimányi László megmarad a kollekció fô magja, a hatvanas-hetvenes évek bôvítésénél. Stílusok tekintetében ez többféle mûvet is magába foglal, de mindegyiket összefûzi a korszakra jellemzô kirobbanó erejû változtatási szándék.

A festmények (például Hantai Simon, Gyarmathy Tihamér, Lakner László, Konkoly Gyula, Bak Imre, Tót Endre, Swierkiewicz Róbert, Tóth Menyhért, Nádler István, Csernus Tibor, Erdély Miklós, Pauer Gyula, Molnár Sándor alkotásai) mellett arányaiban szinte azonos súllyal szerepelnek szobrok is, legfôképpen Vilt Tibor és Schaár Erzsébet munkái, ezeket pedig fotó és grafikai anyag egészíti ki. A gyûjtô megítélése szerint „a mûfajok közötti arányok tovább finomodhatnak, ahogy a gyûjtemény bôvül és kvalitásában sûrûsödik”.

MÛVÉSZET & MINÔSÉG MAGAZINSOROZATUNK A PAUKER NYOMDÁBAN KÉSZÜL.

PAUKER NYOMDAIPARI KFT. 1047 BUDAPEST, BAROSS U. 11-15., TEL.: 272-2290 NYOMDA@PAUKER.HU, WWW.PAUKER.HU

EDGE Communications 1061 Budapest, Hegedû u. 9. (galéria bejárat a Paulay Ede utcáról)

(1) 239 0007; info@edge.hu

napi gazdaság

Szabó Franciska: Reggel van, cím nincs (193x145, olajvászon, 2008)

A Napi Gazdaság elkötelezett támogatója a művészeteknek!

Napi Gazdaság – Ahol üzlet lesz a hírből

A KORTÁRS MAGÁNGYÛJTÔK 2011 MAGAZIN TERJESZTÉSÉBEN TÁMOGATÁST ÉS PARTNERI SEGÍTSÉGET NYÚJTOTT:

KÖSZÖNETET MONDUNK A MAGAZIN, A MÛGYÛJTÉS ÉS A MÛVÉSZET TÁMOGATÓINAK.

A 2011 májusában megjelent Kortárs magángyûjtôk 2011 címû magazin ingyenesen került terjesztésre Magyarországon részben országos gazdasági napi és hetilapok, mûvészeti magazinok mellékleteként, részben pedig a magazinban szereplô gyûjtôk, a kiadvány támogatói és partnerei, valamint a kiadó saját kapcsolatain keresztül.

Az EDGE Communications az érdeklôdôk számára a magazinból korlátozott számban kész további példányokat biztosítani.