EGYHAZKOZSEGI APOSTOL

Page 1

Egyházközségi

Csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia hetilapja 18/20.

Ferenc szentatyánk látogatására készülünk. A Szentlélek kísérje találkozásunkat, hogy megerősítsen őseink hitében és erényeiben – ahogy azt 1876-ban az alfalvi hívek kérték a somlyói Salvator kápolna elé állított kőkeresztbe vésve. Pünkösd látványos csodája, hogy szélzúgás közben, lángnyelvek alakjában a Szentlélek leszáll az apostolokra. Eltelnek kegyelemmel, különféle lelki adományokkal, majd elindulnak, hogy hirdessék az evangéliumot a szélrózsa minden irányában, és megkereszteljék azokat az embereket, akik befogadják Őt. A Szentlélek erejétől eltelve és indíttatva Pál és Barnabás Kis-Ázsiába ment missziózni. Útjuk végén visszaindultak Antiochiába, ahonnan annak idején elindultak. Útközben „erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert »sok szorongattatás közepette kell bejutnunk az Isten országába«”. Az egyházak élére kézrátétellel elöljárókat rendeltek és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek. (ApCsel 14,21b-27)

Megerősítsen őseink hitében Pál apostol az Egyház hierarchiáját úgy építi, hogy a helyi egyházközségek, az apostolok és a helyi vezetők kölcsönös kapcsolatban vannak egymással. Megérteti velük, hogy egyes egyházközségek csak akkor tölthetik be kovász szerepüket, ha olyan kapcsolatban vannak egymással, melynek tartalma a szeretet. Ha így élnek, akkor bennük is működik

2019. május 19.

a Szentlélek. Az apostoli életet példával és kapcsolatteremtéssel, igehirdetéssel és kisugárzással kell megjeleníteni. Az apostoli élet célja az az állapot, amikor az ő népe leszünk, amikor maga az Isten lesz velünk és „letöröl szemünkről minden könnyet.” (Jel 21,1-5a) Végső célunk megismerése és megismertetése a hit által a Szentlélek műve és sokféle adományának működése bennünk, ami különböző erényekben, szerzett jó tulajdonságokban és hivatások teljesítésében nyilvánul meg. A keresztény élet kulcsszava Krisztus szeretete, amit mértékgyanánt adott nekünk: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,31-33a 34-35) Krisztus Lelke és az Oltáriszentség vétele egyesíti. Az emberek sokféleségét az Egyházban, még pedig egy testté, egy életté. A földi élet után testi arcunkat elveszítjük, majd a föltámadáskor a Szentháromságos Isten új arccal ajándékoz meg bennünket, amelyen az ő vonásai tükröződnek és ez örökre a miénk marad. Ferenc pápa mondta: „Isten szeretett gyermekei vagyunk, akik az Egyház nagy családjában gyűltek össze. … Itt születik és fejlődik a keresztény életünk, mindenekelőtt a liturgiának köszönhetően, amely elvezet Isten szavának befogadására és a szentségi élet kegyelmébe…, hogy Isten tanúi lehessünk.” A Szentlélek mellettünk várakozik, hogy ennek megvalósulását beteljesíthesse bennünk. Ezáltal válunk apostolokká, akikre a világ vár. Ebben akar megerősíteni. Dr. Darvas-Kozma József

„Íme, újjáalkotok mindent!” Jel 21,5.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.