Egyhazkozsegi apostol 18-21

Page 1

Egyházközségi

Csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia hetilapja 18/21.

Az otthont nyújtó közösséget minden korban keresték az emberek. És ezt megtalálták, amikor az apostolok a kívülállók figyelmét az Egyház Krisztustól kapott értékeire irányították. A pogányságból megtértektől nem kértek többe a szükségesnél. (ApCsel 15,1-2. 22-29) Fontosnak tartották, hogy minden erőiket a Szentlélek működése alá rendeljék, mert ezáltal a szeretete Lelke járja át őket, ki újra meg újra fényt gyújt a sötétben és az igazság útján vezeti. (Jn 14,23-29) Ő az alapvető igazságra irányítja gondolatainkat, ami megvigasztal azért, hogy létezünk, és a kegyelem megadja a teljességet, a mennyországot a földön és a szívünkben. Ez Jézus jelenléte. (Jel 21,10-14. 22-23) Most az ő követe, Ferenc pápa látogat Csíksomlyóra. Az ő látogatását a lelki előkészületek mellett látványos attrakciók is megelőzik. Így a Szent Koronát ábrázoló virágkompozíció érkezik a Millenniumitemplom térre és a Szent László ereklye a Szent Kereszt templomba. Székelykaput állítunk a Salvator-domb lábához, fát ültetünk a pápa tiszteletére. A Virágko-

Először lép pápa szülőföldünkre rona emlékeztet II. Szilveszter pápára, aki országalapító Szent István királynak koronát küldött, s ezzel a függetlenséget biztosította. Az első magyar földön járó pápa, IX. Szent Leó 1052 augusztusában I. András király védelmében és az ország szuverenitása végett a Pozsonyt ostromló III. Henrik német-római császár táborába utazott, és a császárt visszavonulás-

2019. május 26.

ra, valamint a béketárgyalások felvételére bírta. A török veszély idején III. Calixtus segítségét a déli harangszóval együtt emlegetjük. Buda visszavételében elévülhetetlen érdemeket szerzett XI. Boldog Ince pápa. Őt nemzetünk Magyarország megmentője címmel ékesítette és szoborral is tisztelte meg. – Szent László király VII. Gergely pápát támogatta az Egyház belső megreformálásában és az invesztitúra harcban. A magyar egyház reformáját pedig az 1083-as fehérvári és 1092-es szabolcsi zsinatok által vitte jó végre. Harcaiban a könnyű lovas székelyek elszántságát jutalmazta. Templomaink falán ezért is örökítették meg László királynak vitéz lovasságát. A hazavédelmére Szűz Mária és Szent László nevének kiáltásával indultak, mert az ország és a keresztény hit védelmét László király a székelyekre bízta. Azóta egy évezred szállt el fölöttünk, s ma is őrizzük ezt a nagy kincset: Szent István hitét és a Nagyboldogasszony tiszteletét, melynek forrása a szentmise. – Ferenc pápa miséje megerősít őseink szent hitében és erényeiben, bátorít a kitartó reményben és megújít a krisztusi szeretetben. A tiszteletére emelt székelykapu, amelyen áthalad az élő Péter! Nálánál nagyobb nem tud jönni! Testvéreim, jöjjetek, és adjunk hálát e nagy kegyelemért Csíksomlyón, június 1-jén. A pápai szentmise végén felcsendülő himnusz jelezze köszönetünket és hálánkat: „Tartsd meg Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!” Dr. Darvas-Kozma József

„Magasztaljanak téged a népek Istenünk.” Zsolt 66,8.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.