18/38 Sáfárok, vagyonkezelők, intézők vagyunk. A Bibliánál maradva, a sáfár szavunk, talán a népet irányító kormányzó „šôphèt” szóból származik. Jézus Krisztus maga is „sáfár”, az Atya dolgainak „intézője”. Bűnösként is szeret, ezért is vállalt közösséget velük. Nem a bűneinket, hanem minket szeret és meg akar menteni. Ezt világosan tanítja a zúgolódó farizeusoknak és írástudóknak (elveszett juh, elgurult drachma és tékozló fiú) három példabeszédében. Ezek után tanítványaihoz fordult és nekik a „feljelentett sáfárról” szóló történetet mondja. (Lk 16,1-13) Ez a sáfár hűtlen, csaló és önző. Evilági távlatokban gondolkodik, Istenben
A sáfár számadása
nem hisz, ura vagyonát felelőtlenül kezeli, de cselekvésében következetes. Most, amikor tudja, hogy elveszik állását, ezért újabb lopással, ura kárára enged el mások adósságából, hogy azok az emberek megkedveljék őt, és később jót tegyenek vele. „Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hog y okosan járt el.” A világfia bűnös ember, de találékony és okos. A maga módszerei szerint járta útját. Csaló volt, és csalóként érte el a céljait. – Mit tanulnunk a sáfártól? Jézus azt mondja tanítványainak és nekünk, hogy a világosság fiaiként legyünk okosak, találékonyak és emberségesek, de nem a bűnben, hanem Isten dolgaiban. Legyünk emberségesek, de ne csalással és érdekből, hanem szeretetből segítsünk másoknak. A sáfár tudta, hogyha
2019. szeptember 22.
ura minden adósának – még ha csalással is – az adósságból elenged, azok viszonozni fogják szívességét. Ezért a világfiai – még ha önzően, érdekből is – felhasználják a másokon való segítés látszatát. Jézus arra tanít, hogy földi dolgainkat használjuk Isten- és a felebaráti szeretet gyakorlására. A jótékonyság által szerezzünk kincseket a mennyben. Mi hívő emberként korunk társadalmi és szociális problémáira – a szegényekkel szemben elkövetett szívtelenségekre (Ám 8,4-7) –, csakis Jézus tanítása szerint kereshetünk megoldásokat, válaszokat és az alapján cselekedhetünk. – Az igazán okos ember nem ragad le a földi dolgoknál, hanem mindig előre tekint, az örök élet és ítélet távlatában cselekszik. Ezt az előretekintést, Urunktól kell kérnünk ahhoz, hogy bölcsen meglássuk a megoldásokat, hasonlóan Pál apostolhoz, aki mindig az előtte lévő célt nézte: Isten „azt akarja, hog y minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére... Ezért kaptam a küldetést, hog y hírnök és apostol leg yek a pogányok tanítója hitre és igazságra.” (1Tim 2,1-8) Ugyanígy nekünk is meg kell értenünk saját utunkat, ami az örök életbe vezet. Ez a hit, a remény és a szeretet útja, amit Jézus jelölt ki számunkra. Ragaszkodjunk Őhozzá „az út, igazság és élethez”, aki elküldte az igazság Lelkét, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól. Vele már elkezdődöt az ítélet a világban, bár tökéletes beteljesedése dicsőséges visszatérésével valósul meg. Dr. Darvas-Kozma József
„Jézus szegénnyé lett értünk, hogy általa gazdaggá legyünk”. 2Kor 8,9.