Egyházközségi
Csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia hetilapja 18/5.
„A názáreti ház iskola, tudniillik az evangélium iskolája, melyben elkezdjük megismerni Krisztus életét. Mert ezen a helyen tanuljuk meg először is azt, hogyan szemléljük, hallgassuk, elmélkedjük át és ismerjük meg behatóan, hogy milyen mély és rejtett erő van Isten Fiának ebben a legegyszerűbb és legalázatosabb s legszebb kinyilatkoztatásában. De remélhetőleg megtanuljuk lassanként utánozni is. Itt válik ugyanis számunkra világossá annak az útja-módja, hogy hogyan juthatunk el könnyen annak a felismerésére: kicsoda is Krisztus? Itt kiváltképp megértjük, milyen jól kell szemügyre vennünk mindent, ami az ő köztünk való lakozásával kapcsolatos, és annak mintegy keretét adja, tudniillik a helyszínt, a korviszonyokat, szokásokat, a beszédmódot, a szent szertartásokat, egyszóval mindent, amit Jézus felhasznált, hogy magát a világnak kinyilvánítsa. Itt minden beszél, mindennek jelentése van. Itt, ebben az iskolában, valóban tisztán látjuk, miért kell megtartania a lelki fegyelmet, ha valaki az evangélium tanítását akarja követni és Krisztus tanítványa kíván lenni”
Názáret titka – mondta Szent VI. Pál pápa 1964. január 5-én Názáretben tartott buzdításában. Názáretben minden beszél, mindennek jelentése van, s ez az ami bevezet Jézus 30 évi csendes életébe és nyilvános fellépésébe. Ez a titok jelen volt hallgatásában, csodátlanságában, mindennapi munkájában, amikor ekéket és jármokat készített Szent József-
2019. február 3.
fel. Szent Jusztinusz (+165), amikor Názáretben járt a második század elején, a názáretiek boldogan mutogatták azokat a tárgyakat, amiket Jézus faragott Szent Józseffel. Valóban mindazt csinálta, amihez nem kell egy Istennek lenni. És mégis csinálta, s nem csorbult meg isteni méltósága. Tudta, hogy ezzel is a megváltás munkáját végzi már itt a földön. Messiási műve kezdetekor a názáreti zsinagógában bejelentette: „Ma beteljesedett az Írás...” Csak annyit akart velük is közölni, mint a kánai menyegzőn édesanyjával, hogy az Ő működése az Atya akaratának teljesítése. Csak az a különbség, hogy a Szűzanya ezt megértette, és rábízta magát a mennyei Atya akaratára és Fia szavaira, mélyen hitt Fia szeretetében és a csodában. A názáretiek pedig meg akarták szabni, hogy mit és mikor tegyen az Isten. (Lk 4,21-30) Jézus hivatkozott a szareptai asszonyra és a szír Námánra, hogy megértesse velük, hogy nem az ember szabja meg, hogy mit tegyen az Isten. A hőzöngő názáretieknek égi jelet nem adott, ezért őt haragjukban kirángatták a városuk fölé, ott már tehetetlnek Jézussal szemben, aki áthaladt közöttük az Atya erejében. A szeretet nem erőszakos. A szerető Isten hívását követők bízhatnak Isten erejében. (Jer 1,4-5. 17-19) Ezt Szent Pál is megtapasztalta, erről vall a szeretet himnuszában. (1Kor 12,3113,13) Jézus, ma is az Atya akaratából egy darab kenyérnyi, názáreti önmagát adja az Oltáriszentségben. Dr. Darvas-Kozma József
„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny...” 1Kor 13,4.
Az Egyházban használt liturgikus öltözetek és könyvek A liturgiában az eltérő szolgálatokat a ruhák különbözősége is érzékelteti. A szentmisén használt ruhák: · A pap vagy koncelebrálók ruhái: miseing (alba) és stóla a miseruhával; · Diakónus ruhái: a miseing fölé maga előtt bal válláról jobb oldalra stóla és dalmatika; · Ministránsok ruhái: helyi használatban levő ministráns ruhák. Más alkalmakkor használt ruhák: A pap öltözéke: reverenda, karing, stóla, palást, esetleg birétum. A szentmisét vagy más szertartást végző püspök az előbb említett ruhákon kívül gyűrűt és kis viola pileolust, süveget (mitra) és pásztorbotot használ. A szentmisén használt stóla, miseruha és más alkalmakkor használt palást az időszaknak, és ünnepnek megfelelően más színű is lehet. Itt a színeknek is jelentőségük van. 1. Fehér (arany): A dicsőséget jelenti. Ezért a karácsonyi és húsvéti időben, Jézus, Mária és a nem vértanú szentek ünnepein használjuk. 2. Piros (arany): A megváltás, vértanúság színe. Virágvasárnap, Nagypéntek, Pünkösd, az Úr szenvedésének ünnepein, valamint a vértanúk ünnepeinek liturgikus színe. 3. Zöld (arany): Az évközi idő vasárnapjainak és hétköznapjainak színe. 4. Viola: A bűnbánat színe. Ezért Advent, Nagyböjt idején, számos helyen gyászmiséken is violát használnak a fekete helyett. 5. Fekete: A gyász kifejező színe. Temetéseken és gyászmiséken használja az Egyház. 6. Rózsaszín: A viola szint helyettesítheti. Advent III. és Nagyböjt IV. vasárnapján. Kék: Egyes helyeken még ma is szokásban van Szűz Mária ünnepein e szín használata.
Bérmálkozóknak Cél: Az ember megbecsülésére és szolgálatára elvezetni a bérmálkozásra készülőket. Amint láttuk, Istennel találkozhatunk az imádságban és a Szentírás olvasásában vagy hallgatásában. Megtapasztalásának egy harmadik módja az emberekben lehetséges. Ez a találkozási forma az Istennel talán a legközvetlenebb, de egyben a legnehezebb is számunkra. Hitre van szükségünk az imádsághoz, a Bibliában való jelenlétének elfogadásához, de nagy hitre Istennek az emberekben történő felismeréséhez is. 1. Isten jelenléte az emberekben hitbéli valóság. Isten megjelent a sátora előtt üldögélő Ábrahámnak, aki jutalomképpen megígérte, hogy gyermeke születik: Izsák – aki által teljesülni fog ígérete. (Ter 18). Az utolsó ítéletről tanítja Jézus: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Vagy a gonoszoknak: „Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.” (Mt 25,31-46) Gárdonyi Géza kedves novellája, Csordásék karácsonyja. Karácsony estéjén együtt ül a béres család és a 84 éves nagyapa, András, aki már nem tud elmenni az éjféli misére.
8. Istennel találkozni az emberekben
15 iSzentségimádás a 12 ös szentmise után 1645-ig iMa a minden szentmisék végén Balázs-áldás. iHittanórák szünetelnek a vakációban. iKeresztszülői felkészítő pénteken 1700-órától. iA Ft. Orbán László Találkozásra várva c. könyvének bemutatója a Kájoni János Megyei Könyvtárba február 6-án 1700 órától lesz. Szeretettel várják a híveket! kegytárgyüzlet iA 900-1400 óráig tart nyitva. Krisztus világa februári száma és Katolikus falinaptár kapható!
Ezért felolvastat magának a Bibliából és éppen az emmauszi tanítványok történeténél nyitják fel a Szentírást. Az öreg sehogy sem tudja megérteni, hogy a tanítványok hogyan nem ismerték fel Krisztust. Éjjel különös álma van, Tamás apostolt azt mondta neki, hogy másnap találkozni fog Krisztussal. Délelőtt semmi különös sem történt. Délután megvendégel egy koldust, majd egy idegen kisgyereken segít, aki eltörte a lábát. Régi ellenségével találkozik, akinek megbocsát. Elégedetlenül fekszik le, hisz az ígéret nem teljesedett be. Éjjeli álmában maga Krisztus jelent meg neki és a következőket mondta: „Te háromszor is találkoztál velem ma, de nem ismertél fel, pedig megvendégeltél, segítettél rajtam és ideadtad a te megbocsátó kezedet. Hát akkor hogyan ismerjenek fel azok, akik senkin nem könyörülnek, senkin nem segítenek, és az ellenük vétőknek meg nem bocsátanak?” 2. Isten emberi alakot öltött Jézus Krisztusban. A második isteni személy emberré lett, teljes emberi természetet, emberi lelket és testet vett önmagára. Fülöp apostol kéri Jézust, hogy mutasd meg nekik az Atyát, és Jézus azt feleli: „Aki engem látott, az Atyát is látta.” (Jn 14,8-9) Saul megtérése: Saul, Saul miért üldözöl? (ApCsel 9,4). 3. Az Egyház Krisztus titokzatos teste. Az Egyházat egy élő szervezet, az emberi testhez hasonló, melynek feje Krisztus, éltető lelke a Szentlélek. Amint az emberi testben minden tagnak más feladata van, csak így él, és így van az Egyházban is mindenkinek sajátos feladata. (Róm 12,3-8, 1Kor 12,12-27) 4. Kik képviselik különösképpen az Istent? a) A szentéletű és jóságos emberek. b) Az egyházi elöljárók. c) A szülők és elöljárók. Bennük Isten tekintélye valamint gondviselése jelentkezik előttünk. Halottaink d) A jótevők, mert Isten embereken keresztül segít minket. e) A Reketes Teréz 61 éves szenvedő és beteg emberek: Szent Erzsébetnek. f) Szegények és Gherman Teodor 65 éves nélkülözők. (2 Kor 8,15) g) A ránk szoruló emberek: Toursi Szent Márton és a koldus. (Jn 15,13) 700 Laczkó Brigitta, Antal Sándor/ Gáll Elek és szülei 5. Krisztus jelenlé1800 ifj. Bíró Márton Lajos (5. évf.) te bennünk, vagyis 700 Máthé Antal és Erzsébet (évf.)/ Gál Bálint és Ida úgy kell élnünk, hogy 1800 Bodó Béla (3. évf.) mások felismerhes700 Bajkó József (3. évf.)/ Oláh Árpád, Gizella 00 Mária Légió élő és elh. tagjaiért 18 sék bennünk Krisztus 700 Ávéd József (3. évf.)/ Becze Dénes, Piroska, Klára, József jóságát, türelmét, 1800 Fülöp Teréz (6 hetes)/ Pitlák Paula (6 hetes) tisztaságát, őszintesé700 Bakó László/ Derzsi Mária és testvérei gét és igazságosságát. 1800 Kerekes Ildikó (féléves) 700 Doináért/ Antal, András és Anna, Ungurán András, Éva D-K. József 730 Tankó Adalbert és a cs. h., Ardeleán György és a cs. h.
-folytatás a 2. oldalról-
Liturgikus könyvek Misekönyv. A Misekönyv a szentmise imádságait tartalmazza, amelyek a mise és az egyházi év egyes részeinek sorrendjében következnek. A helyes eligazodás érdekében jó ha tanulmányozzuk a bevezetést és a megfelelő magyarázatokat. Olvamányok könyvében (Lekcionárium) a szentmise olvasmányait, szentleckéit, az válaszos zsoltárokat, az alleluja-verseket, az evangéliumi részeket és a hívek könyörgését találjuk. Az evangélium kivételével minden részt a hívek is olvashatják. Az Olvasmányok könyvét az Ige asztalán, az ambón helyezzük el. Énekeskönyvünk a szentmisék énekeit tartalmazza. Dicsérjétek az Urat és a Szent vagy Uram énekeskönyvet használjuk.
1. Az egészséges fejlődéshez naponta mi szükséges? 2. Mi a közösségi ünneplés legszentebb formája? 3. Jézus mit olvasott fel a názáreti zsinagógában? 4. Mit jelentett ki Jézus? 5. Mit fejezünk ki letérselésünkkel? 6. Mit fejezünk ki térdhajtásunkkal? Helyes válaszok: 1. A jeruzsálemi ötöskereszt
Udarhely címerében. 2. II. Endre király hadjáratában vett rész Makó vitéz. 3. Ökumenikus imahét volt. 4. A Szentírásból helyes istenképet ismerünk meg. 5. A ministráns szolgálata teljes, ha ő maga is áldozik. 6. A négy evangéliummal.
Helyesen válaszoltak: Bartha Anita, Márton Norbert, Györgydeák Tímea, Olteán-Szabó Hunor Darvas Patrik, Kósa Ágnes, András Tas Előd, András Koppány Örs Csaba, Petres Hanna Pálma, Sipos Helga.
Angelo Vigano
Az Atyaisten
15 ... És felkínálja az emberiségnek az isteni életet Üdvösségünk kérdése nemcsak bennünket foglalkoztat, hanem először is Istent. A Szentírás számos tanúságából világosan látszik, hogy minden személy üdvösségének kezdeményezése az Atyától indul: az Atya maga az, aki megtervezi és teljessé teszi a személyek megtérését. • Az üdvösség „gazdálkodása”, amelyről Szent Pál beszél az Efezusiaknak, pontosan az Atya terve, hogy Krisztus által üdvözítsen minden embert, és szándéka szerint fogadott gyermekeivé tegye őket: „Krisztusban kiválasztott bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt bennünket, hogy fogadott gyermekivé legyünk Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint.” (vö: Ef 1,3-4) • Ennek a tervnek megvalósítására az Atya elküldi a Fiút: „Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, ... hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.” (Gal 4,4k) János apostol kijelenti: „Láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ Üdvözítőjéül.” (1Jn 4,14) • Azoknak, akik hisznek Istenben és a lelkiismeret szavát követve igyekeznek élni, megadatik, hogy találkozzanak vele és mindvégig élvezzék barátságát, minthogy a mennyei Atya „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,4). Semmi kétség: az Atya minden embert szeret, és az emberi élet változásait úgy irányítja, hogy mindenkinek felkínálhassa az üdvösséget.