Erdélyi keresztény családok lapja
X. évfolyam 2. szám
2019. február
Csodálatos az Úr útja Muravidéki Értéktár 3. Az élet fája
Názáret a pénztárnál Tanúságtételek Álmos, szakrális király Boldogabb gyermek A (jó) vers (teológiai) üzenete Egyik ámulatból a másikba Katolikus fiatalok a mindennapokban
Szentatyánk látogatására készülve Megfejtések Viccek
látogatása a csíksomlyói Mária-kegyhelyre örömmel és hálával tölt el. Vis�szatekintve a közelmúltba úgy látom, hogy ennek a vigíliája már húsz éve elkezdődött, csak akkor nem vettük észre, mert a Déli-Kárpátok még oly magasak voltak, hogy a Szent II. János Pál pápa hozta fény nem tudta bevilágítani a nagy Erdélyt. Tíz évvel ezelőtt, főegyházmegyénk millenniumi ünnepségére XVI. Benedek pápa személyes megbízottját, Franc Rodé bíborost küldte el, aki 2009. szeptember 29-én, az egyházmegye „kőbevésett arculatában”, a székesegyházban tartott ünnepi, hálaadó szentmisén így fogalmazott:
„Egyházmegyétek nagyon régi. Történelme gyökerei visszanyúlnak az 1009-ik évre, amikor Szent István, Magyarország első királya összesen tíz egyházmegyét alapított, köztük letette az Erdélyi Egyházmegye alapjait is. Ez a helyi Egyház, hála a Szentlélek oltalmának, fennmaradt a váltakozó és súlyos történelmi megpróbáltatások és viszontagságok közepette is. Töretlenül és tisztán megtartotta hűségét az Úr Jézushoz és Egyházához.” Az utóbbi mondatban kiemelt töretlen és tiszta hűség egyszerre elismerést és biztatást jelentett. Január 10-én örömmel értesültünk Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról, amely az élet és a reménység, az egység és a tisztelet jele Erdély szétzilált világának. Június első hete is ezt tükrözi, mert 1-jén együtt leszünk a Szentatyával, 4-én a Nemzeti Összetartozás Napja átível az őseink pünkösdszombati fogadalmi búcsújába. Csodálatos lelki ringatás. Még négy hónap áll rendelkezésünkre, hogy lélekben felkészüljünk a Szentatya érkezésére. Igazán csak akkor tudjuk méltóképpen értékelni e látogatás felbecsülhetetlen jelentőségét, ha megismerjük a pápa egyéniségét és küldetését. Ha átelmélkedjük, ki jön hozzánk. Ferenc pápa a katolikus egyház 266. pápája, az egyház feje. 2013. március 13-án választották meg Péter utódává, azóta szüntelenül emlékeztet Isten végtelen irgalmára, megbocsátó szeretetére, az evangéliumi jó hír örömére, és elsőként mutat példát arra, hogy az egyház mindenki otthona.
Az egyház természetfeletti vallási közösség, melynek feladata az emberek üdvözítésének szolgálata. Alapítója Jézus Krisztus. Ő tizenkét apostolt választott, akiket – feltámadása után – különleges hatalommal ruházott föl. Megbízta őket, hogy vallása ügyeit az Ő nevében teljhatalommal intézzék annak érdekében, hogy a híveket Istenhez egyre közelebb vezessék; törvényhozó jogot adott nekik; saját főpapi, megszentelő hatalmában részesítette őket. Hogy egyháza szilárd alapon nyugodjék, Pétert tette meg alkotása megingathatatlan sziklaalapjává és híveinek legfőbb pásztorává. Szent Péter törvényes utóda és így egyházvezetői hatalmának birtokosa Róma mindenkori püspöke, mivel Szent Péter Rómában alapított egyházat, mintegy 25 évig ott működött, onnan irányította az egyház életét, ott halt vértanúhalált, s teste is ott van eltemetve. Ferenc pápa Szent Péter utóda a római püspökségben és ezzel az egész egyház feletti jogi felsőbbségben. Megszentelői, rendi hatalma püspöki hatalom. Hatalma az egész egyházra kiterjedő legfőbb és teljes joghatóságú hatalom, amely minden emberi felsőbbségtől független, és a hit és erkölcs dolgain kívül az egész egyház kormányzatára is vonatkozik. Ezzel az elsőbbségi főhatalommal szükségszerűen vele jár a legfőbb törvényhozói hatalom, amellyel minden más állami erőtől függetlenül mind az egész egyházra, mind annak egyes részegyházaira nézve törvényeket hozhat. Őszentsége egyúttal az egyház legfőbb tanítója, aki ha hit és erkölcs dolgában tanítószékéből ünnepélyesen szólva kinyilvánít valamit, szava tévedhetetlen. Ez a Krisztustól mérhetetlen hatalommal felruházott és roppant tekintéllyel rendelkező ember jön hozzánk. Személyében a kétezer éves egyház jelenben regnáló pápáját köszönthetjük, azt a pápát, akinek népközeli egyénisége és tevékenysége előtt néha érthetetlenül áll a világ. Emlékezzünk arra, hogy az Úr Jézus és később a jeruzsálemi keresztény közösség is imádkozott Péterért (Lk 22,32, ApCsel 12,5). Mit kívánhatnék jobbat, kedves Olvasó, mint hogy imádkozzunk a szentatyáért, hogy szolgálatát az Úrnak tetszően tudja végezni értünk és velünk Csíksomlyón, a főszerkesztő.
Az imaapostolkodás szándéka februárra: Imádkozzunk, hogy az emberkereskedelem, a 2
kényszerprostitúció és az erőszak áldozatait jó szívvel fogadjuk be és karoljuk fel társadalmunkban.
Fényképezte: Nagy Emil I. éves kispap
Az élet fája
a gyulafehérvári székesegyházban ben található, a Teremtés könyvének 2. és 3. fejezetében. A kígyó ráveszi Évát, hogy egyék és Ádámnak is adjon a jó és rossz tudás fájának gyümölcséből. Ezért az első emberpárt Isten kiutasítja az Éden kertjéből, és kerubot rendelt tűzes karddal annak megakadályozására, hogy az ember hozzáférjen az élet fájához és egyen gyümölcséből. Isten nem sújtja nyomban halállal az embert, időt enged neki, de a Szentírás költői módon utal erre is: „Visszatérsz a földbe, emelyből vétettél, mert por vagy és porba térsz vissza.” (Ter 3,19) A későbbi bibliai könyvben, a Bölcsesség 2,24 szerint már nemcsak az Éden kertjéből való kiűzést vonja maga után az első bűn, hanem a halált, amely a Sátán irigykedése által jött a világba. Az egyházatyák írásaiban lassan megjelenik bből a tizenkét domborműből most az elsőt ves�- a gondolat, hogy az ember a fa gyümölcse által esett szük szemügyre. Mit is ábrázol ez a dombormű? A fur- bűnbe, és vonta magára a halált. Fáról származik az csa elemek ellenére elég könnyen felismerhető, hogy a ember halála. Jézus keresztje a megváltás eszközévé bibliai bűnbeesést idézi fel. Egy fa áll a középpontban, vált, kereszthalálának és feltámadásának köszönhetőrajta egy aránytalanul nagy fejű kígyóval. A fán gyümöl- en, ahonnan a halál származott, onnan most az élet csök, egy lehulló gyümölcsre irányul a kígyó tekintete. A árad. fa azonban nemcsak gyümölcsöt, hanem egy ragyogó z a dombormű felidézi a bibliai bűnbeesést, de fénykoszorúban álló keresztet is „terem”. A dombormű alsó sarkában Ádám látható, akinek a lábai még a egyben összefoglalja a keresztény megváltástant is. A földben vannak, kezét imagesztusra kulcsolja, tekintetét fénylő keresztre imahódolattal tekintő Ádám kijön a keresztre szegezi. Egy lepelféle fedi Ádám jobb olda- sírjából, a halotti leplét leveti. Immár ehet az élet fálát, aki épp egy sírként értelmezhető kvadrátkövekből jának, a keresztnek a gyümölcséből, Jézus feltámadt testét veheti magához az oltáriszentségben. A feltákészült építményből emelkedik felfelé. madt Jézus Krisztus árasztja az emberre az életet! dombormű kiinduló pontja a Biblia első könyvéDr. Oláh Zoltán múlt évi ígéretemhez hűen folytatjuk a gyulafehrévári székesegyház bibliai jeleneteket ábrázoló domborműveinek bemutatását. Az egyetlen összefüggő sorozatot alkotó bibliai jelenetek ábrázolása a kanonoki stallumok hátlapjain látható. Összesen 12 stalluma (kanonoki széke) van a székesegyháznak, és mindegyik hátlapját egy bibliai jelenetet megörökítő, fából készült dombormű adja. A stallum a székesegyházhoz képest „nem régi”. Klobusiczky Ferenc (1741-1748) erdélyi püsök idejében Hoffmeyer Simon kolozsvári asztalos és szobrász 1744-ig készítette el az igényes domborműveket és a stallumok felett elhelyezett 12 apostol „mellszobrát”.
3
Két „gyöngyszemmel” búcsúzunk a Muravidék Értéktártól: Bántornya és Dobronak településekkel.
Muravidéki Értéktár 3. Bántornya Szűz Mária Mennybemenetele templom Bántornya nagyközség Muraszombat és Lendva közt félúton, a Lendva-patak partjánál terül el. A település egyik ékessége és legismertebb nevezetessége a román és a gótikus stílus jegyeit hordozó középkori templom. Feltehetően a Bánffy-család építtette, a tatárjárást követően. A szakrális épület legkorábbi részének a templom szentélyét tekinthetjük. A román stílusjegyek mellett markánsan megjelennek a gótikus átépítés jelei is. A templomot belülről Aquila János freskói ékesítik, amelyek 1380 és 1390 között készültek. A freskók közül a legértékesebb a Szent László-legenda falképsora, amely Tökmagolaj-készítés A kifejezetten tökmagolaj-készítés céljából vetett, héjnélküli tökmagfajták termesztése a Muravidéken csak az 1990-es évektől jelent meg a magángazdaságokban. Előtte a hagyományos, az állatok takarmányozására használt, úgynevezett disznótök magjából préselték az olajat. A tököt kimagozták, a magot pedig megszárították és félretették. Az így összegyűjtött tökmagot az újévi ünnepek után kezdték köpeszteni, azaz a héjától megfosztani. A tökmagköpesztés a hosszú téli estéken végzett népszerű közösségi munkának számított. Húshagyókeddre igyekeztek végezni. Ezután vitték a malomba, hogy 4
a Kárpát-medencében talán a legteljesebb módon őrizte meg a legenda minden egyes epizódját! Szent László volt valószínűleg az építtető Bánffy-család védőszentje. Aquila János a környék elismert mestere volt a XIV. században. A ma Ausztriához tartozó Regedén (Bad Radkersburg) született, több építkezésen vett részt, mire kitanulta a mesterséget. Festeni csak később kezdett, de hamarosan Nyugat-Magyarország számos templomát rábízták. Ma négy ország (Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Ausztria) osztozik életművén, leghíresebb képei a veleméri, nagytótlaki, mártonhelyi, bántornyai illetve az osztrák fölöstömi (Fürstenfeld) templomokban láthatók. (S. Lengyel László) húsvétra már legyen friss tökmagolaj. A közelben nagyobb tökmagolaj-malom Bántornyán működött, egy kisebb pedig Zalaszombatfán. A kész tökmagolajat előbb agyagkorsókban, később pedig nagy, zománcozott bádog olajoskannákban tárolták, ezután szűrték át pintes üvegekbe. Az üvegeket parafadugóval bedugták és még ruhával is körbetekerték, hogy minél kevesebb fény és levegő érje. Ezt követően a pincében vagy a kamrában tárolták, hogy ne avasodjon meg. A tökmagolaj egyedülálló, a régióra jellemző, több száz éves hagyománnyal rendelkező (gyógy)élelmiszer. Népi ételek fontos alkotóeleme és a hetési népi táplálkozás nélkülözhetetlen alapanyaga.
Dobronak
Lendva mellett fekszik Dobronak (szlovénül Dobrovnik). A falucska lakóinak száma ezer körüli, itt még a 90-es években is a magyarok voltak többségben. A gyerekek szlovén-magyar két tanítási nyelvű iskolába járhatnak, ezért a környéken mindenki beszél magyarul. A falu központjában álló Szent Jakab plébániatemplomról a 14. századból maradtak fent írásos emlékek. A ma álló templomépületet a templom és a plébánia kegyura, Esterházy (II.) Miklós herceg, az egyház és a hívők segítségével építette 1794-96 között. A kicsi falu nevét azonban - két okból is - sokan ismerik. Itt található Közép-Európa egyetlen orchideafarmja, és itt, nem messze terül el a hagyomány szerint gyógyító energiákkal rendelkező erdő, a Bakonaki-tó körül.
2007-ben hoztak létre egy 700 m2-es trópusi kertet, kifejezetten turisztikai céllal, ahol be tudták mutatni az orchideák eredeti élőhelyét is. Itt sok olyan növénnyel, gyümölccsel, fűszerrel ismerkedhetünk meg, amiket csak a boltok polcairól vagy a fűszeres zacskókból ismerünk. Van itt bors és kávé, vanília (tudták, hogy az is orchidea?), borsmenta, mimóza. Rengeteg, szobanövényként ismert virág is van a trópusi kertben, filodendronok, legyezőpálmák, vitorla-virág, flamingó minden színben, vízipálma, cikász, szobafenyő, papagájvirág… A trópusi növények között pedig ott vannak mindenfelé az itt nevelt, gyönyörű orchideák is. 2012-ben további üvegházakat építettek, így mára 40 000 m2-en folyik a termesztés, és így évente 2 millió cserép orchideát tudnak értékesíteni. Összeállította: Sárközi Sándor piarista Dobronak
Dobronak
Bántornya
Dobronak 5
Főegyházmegyénkben
advent első vasárnapján beléptünk a hivatások évébe. Ebből az alkalomból a gyulafehérvári szeminárium növendékei advent első vasárnapján plébániai közösségeket látogattak meg, ki-ki a lakhelyéhez legközelebb eső nagyobb közösségben töltött egy hétvégét, megismerve annak életét, tanúságot téve hivatásáról. Február hónap elején különösen is a megszentelt élet ajándékára tekintünk egyházunkban, hálát adva a meghívás kegyelméért és az abból fakadó életért.
Tanúságtételek „Meggyőződésem, hogy Istennek terve van mindannyiunkkal. A papi élet önátadás, hálaadás és felajánlás. Ezért hivatásérzésem mellett, hálából indultam el ezen az úton. A hivatásomat nevelőszüleimnek és két kispapnak köszönhetem, aki a hivatások hétvégéjén tanúságot tettek életükről. Számos közös tulajdonságot fedeztem fel egymásban, mint például az imádkozás, templom csendje, a szolgálat és az áldozás szeretete. Az élet tele van meglepetéssel, megpróbáltatásokkal, és tele van játékkal. Ezt az életet úgy képzelem el, mint egy nagy kirakóst, melynek darabjait Isten szétszórta és beosztotta minden napra. Csupán Ő tudja kirakni e kirakóst, hiszen a teljes képet is csak Ő ismeri. A kérdés az, mennyire vagyok nyitott, hogy e kirakós darabjait megtaláljam a kis dolgokban és a szürkének tűnő hétköznapokban, és bátor ahhoz, hogy felajánljam, odaadjam Neki és rábízzam teljes egészében?” (Gergely József, Csíkszentmárton) 6
Az alábbiakban három kispap tanúságtételéből olvashatnak részleteket, amelyeket a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia templomaiban osztottak meg a hívekkel.
„Hivatásom csíráját az isteni jelenlét határozta meg, hiszen mindig éreztem Isten gondoskodását és jelenlétét életemben. Még akkor is, amikor nem a hozzá vezető úton jártam. Azt, hogy Isten jelenlétét felfedezzem életemben, nagyszüleim tanították meg nekem életpéldájukkal, őszinte imáikkal, amiért mindig hálát adok Istennek. A legnagyobb vágyam, hogy Krisztushoz méltó pappá tudjak válni, teljesíteni tudjam azt a feladatot, amelyre meghívott, és Péter apostol példájára egyszerűen tudjam dicsérni az Urat. Jézus maga is az élet teljességére hív mindannyiunkat, azt szeretné, ha nemcsak félig adnánk neki magunkat, hanem egész szívünkkel, életünk teljes felajánlásával követnénk Őt. Ezért imádkozom minden nap, hogy ezt teljesíteni tudjuk mindnyájan, és mindenkit arra kérek, imádkozzon azért, hogy valódi Krisztus-követők legyünk.” (Bereczki Attila diakónus, Balánbánya)
A (jó) vers (teológiai) üzenete A vers nem mindenki „házi olvasmánya”. Igaz, a világhírű svájci ementáli keménysajt belsőjében található lyukakat sem az egér fúrta! Emberlétünk nemegyszer betonburok alatt rostokol. A látszat vasalt-beton-boltíve a Lét napsugarait kizárja énünk otthonából. Ilyeténképpen a Nap, a valódi Nap létünk bőrét nem melegíti. D(eus)-vitamin hiányban szenvedünk. Ha innen menekülni akarunk, át kell fúrjuk ezt a ránk nehezedő tömör, vaskos betonburkot. A vers ennek nem a „conditio sine qua non”-ja. Ez köztudott. A jó vers ennél sokkal szerényebb. Nem való neki az ilyenfajta brachiális erőket igénylő feladat. Valahogy nem is illik hozzá. Nem akar a vers az ember helyett dolgozni, sokkal inkább őt munkára bírni. A vers sosem fogja magától a betonburkot átfúrni, arra mindig is emberi kézre lesz szükség. Egy dologban viszont „világbajnok”: a betonon túli – ha úgy tetszik – transzcendens világ megsejtetésében. Teszi ezt olykor filigrán, máskor pedig mellbevágó képekben,
„Amint minden meghívás a Jóisten kegyelmének tudható be, így az én hivatásom is kegyelmi ajándék, mellyel építhetem az üdvösség útját itt a földön. Hivatásomról elmondhatom, hogy már gyermekkoromtól kezdve a ministrálások, otthoni misézések, imádságos élet révén elkezdődött bennem, a Jóisten közelségét megtapasztalva, az Ő szolgálatára való vágyakozás. Meghatározó éveket eltöltve a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban, a vallásos nevelés és oktatás révén egyre jobban megérlelődött bennem, hogy pap szeretnék lenni. Szemináriumi éveim során számtalanszor megtapasztaltam, hogy a Jóisten a tenyerén hordoz.” (Kerekes Péter, Csíktaploca)
kultúránk „harcterén” vajúdás közt megszült ikonikus beszéddel. Verset olvasva az ember ránevelődik léte törékenységére, s egyszercsak érzi, hogy a beton-kő„keresztként” vállára nehezedik. Az a beton-kő, amelyet közvetlen környezete – az önimádó látványkultúra – léte sírkamrája elé hengerített, útmenti súlyos „keresztként” lelkünk „ízlelőbimbóira” a feltámadás előízét varázsolja. A betonból prizmát akar szemünk elé állítani, amely az örök Nap fényét nem elnyeli, hanem színeire bontja, emberbaráttá töri anélkül, hogy azt széjjel zúzná s a sötétségbe kergetné. Én például méhzümmögéskor szeretek verset olvasni, mikor a kismadár pirinyó csőrével fészkét építi, amikor a szél a törékeny napsugár bátorítására a remény dalát zengi, s lelkem egy fán csüngve az eget fürkészi. Ilyenkor minden zaj, ricsaj és lárma térdre kényszerül, s a vakond meg a patkány álomra szenderül, a pipacs csendben vérzik, s bensőm az Igére éhezik. Ilyenkor – ebben a reményteli terhét-vesztett súlyos, lét-horderejű „idő-résben” minden verssorban a pillanatban megtestesült égi Atya Ámenje (vö. Jel 3,14) megmutatva arcát hozzám beszél, énekel. Dr. Diósi Dávid teológiai tanár 7
Ég és Föld között Istennel
Álmos, szakrális király
1
Álmos nevét Anonymus (és Bíborbanszületett Konstantin) hagyományozta ránk. Az almus szó latin jelentése jótékony, jóságos, áldásos, kegyes, tápláló, éltető, termékeny is lehet. Anonymus szerint egyenesen szent-et jelent. A legújabb kutatások fényében: Istentől kapott. Mikor született Álmos, milyen vérvonalból, és hányadik évfordulóját üljük 2019-ben?
5
Álmos vezér nevéhez fűződik az a híres szerződés amely megalapozta a magyarok első „alkotmányát”. Mi a megnevezése ennek a szerződésnek, hány vezér kötötte, hogy hívták őket a hazai hagyományban és mivel írták meg? Mi volt Álmos nagyfejedelem legnagyobb tette?
6 Álmos cselekedeteit áthatotta az isteni elrendelt-
ség és küldetéstudat, ezek megvalósításához rendelkezett az ehhez szükséges államférfiúi erényekkel, s a népet magával ragadó kisugárzással. A gyógyító, az égiek felé közvetítő, az igazságtévő erő az a képesség, az a karizmatikus tulajdonság, amellyel a tőle származó uralkodó-nemzetség legkiválóbb tagjai is rendelkeztek. Ezen tulajdonságok gyakorlását nevezzük „szakrális” uralkodásnak, királyságnak. Születését „égi” beavatkozás előzte meg, ahon- Ki volt az első és ki volt az utolsó ilyen magyar nan a nevét is kapta. Ez a történet mondává alakult, szakrális királyunk? amely a mai napig él a magyar köztudatban, a kisgyermektől az aggastyánig minden magyar ismeri. A Biblia is említ egy szakrális uralkodót, papkiMilyen mondáról van szó, és mit mond el? rályt. Hogy hívják, és ki adózott neki?
2
Csodálatos magyar nyelvünk feltérképezhető pusztán két szavunk alapján is. Az egyik az alkotó elem, a másik az állapotot kifejező alom. Összerakva az álom és alom szavakat az-os/ős toldalékkal, az Álmos név még mélyebb jelentéseit kapjuk. Melyek ezek?
3
7
4
8
Az „égi” beavatkozást két forrásból is, némi elÁlmos nevét a keresztény naptár is megjelöli. téréssel, ismerjük. Hogy hívjuk ezt a két hírfor- Mikor van ez a névnap a katolikus naptárban, és rást, melyik épül hazai hagyományokra a kettő mikor naptáron kívül? közül, ezért az ismertebb, és hányadik századÖsszeállította: Bakó Mária Hajnalka ból származnak? 8
Édes Istenem, kérlek, adj életemnek értelmet. Használj engem eszközként a te békédhez. Használd képességeimet, tehetségemet a szeretet kiterjesztéséhez. Felajánlom neked munkálkodásomat. Segíts emlékeznem: igazi feladatom szeretni a világot, hogy az újra egységes legyen. Köszönöm, Ámen.
„Most már egyre gyakrabban megpróbálom, hogy az emberekre tekintsek. Ezáltal a sorok nem lesznek rövidebbek, a találkozások is rövid életűek és töredékesek maradnak, mégis mindez valami nagyon szépnek a kezdete. Amikor otthon becsukom a szemem imádkozás közben, gyakran úgy jelennek meg a napközben látott arcok, mintha egyenesen Isten emlékezetéből érkeznének.”
Christ in der Gegenwart 52/2018
Názáret a pénztárnál Pénztáros egy chicagoi diszkontáruházban: ez Emily foglalkozása. Csak nagyon kevesen tudják róla, hogy szerzetesnővér. Az Evangélium Kistestvéreinek női közösségében él, mely közösség szabályzata Charles de Foucauld személyéhez vezethető vissza. Keresztény közösség és világi foglalkozás határozzák meg egyszerű életüket. Külsőleg csak a nyakában levő keresztről ismerhető fel, hogy keresztény. „A világban” című folyóirat 2018/207-es számában beszámolt már néhány hétköznapi történetről. A városnegyed egyetlen diszkont áruházában, ahol sok afroamerikai, latino és egyszerű fehér munkás vásárol, a „szokásos” nyomás nehezedik a pénztárosnőkre. „Teljesítmény, termelékenység és gyorsaság – ezek az előremozdító erők. Kevés személyzetet alkalmaznak, és nekik duplán kell teljesíteniük, méghozzá teljesen rugalmasan.” Egyik kolléganője, Marie segít neki egy kritikus pillanatban, amikor Emilynek el kell távolodnia a pénztártól, hogy az egyik vevőnek segítsen megkeresni egy terméket a hűtőhelységben. Ebben a feszült helyzetben mondja neki Marie: „Csak semmi stressz, kicsi. Ne feledd, ez itt csak egy munkahely, nem karrier!” Ez az eset vezette Emilyt arra a felismerésre, hogy fokozottabban a jelenben kell élnie.
Például, az a tizenhárom éves fiú, aki különben mindig csak mélyen hallgatva jön a pénztárhoz. Fizet és megy. Így történik ez majdnem naponta. Mégis egy nap nevet és azt mondja: „Na, akkor viszlát holnap.” Emily nővérnek ez olyan élmény, amelyet így nevez: „názáreti élet”, Jézus feltűnés nélküli élete gyerekként, fiatalként és felnőttként „elrejtve” városában az egyszerű emberek között. „Nap mint nap ugyanazokat az embereket látva, ott sarjad bennem a vágy a „Viszlát, holnap” után. Ott van a dadogós fiatalasszony, a hajléktalan férfi, aki mindig két kis süteményt vásárol, az idősebb hölgy, aki a szomszédságában lakó gyerekek számára készít süteményeket, a latino, aki megpróbál engem spanyolul tanítani, a transzvesztita, aki mindig olyan szomorúnak tűnik, és az asszony, aki a kérdésemre, „Hogy van?” elmeséli, hogy a fia nemrég halt meg túladagolásban. És ott van a mogorva öregasszony is, aki mindig elátkoz engem. A pénztárnál, úgy van az ember, mint ahogyan Krisztus is mondta magáról: „kiszolgáltatva az embereknek.” Fordította: Bács Béla János 9
Boldogabb gyermek Bagdy Emőke szerint az emberi élet legszubjektívebb érzelmi élménye a boldogság. Az elérésére törekvő vágy „kék madara” személyes életünkben időnként röppen csak elénk, ezek az öröm pillanatai, órái. Öröm mindaz, ami egy-egy vágy, törekvés, cél elérésével, ami egy hiány vagy akadály megszűnésével úrrá lesz rajtunk. Az ilyen öröm tartós fennmaradása a gyors hozzászokás és az érzelmi hőfokcsökkenés (hedonisztikus alkalmazkodás) miatt nem lehetséges. A boldogság alapélményei: a jóllét, a derű, a megelégedettség érzése és az élet értelmének megélése; a biztonság, az otthonosság, a meghittség, a „rendben vagyok” érzése, a boldogulás megélése. Hogyan lehetnénk boldogabbak? című könyvében írja:
„A mély öröm, a boldogság átélésének kétségbevonhatatlan bizonyossága mindig emberi kapcsolatokba ágyazódik, azokból ered és azok által képes fennmaradni. Rögvest bizonyítja ezt az állítást a személyes tapasztalat. Keressük csak meg magunk, mikor mertük azt mondani, hogy most boldog vagyok?” A legtöbbször ilyenkor olyan emlék bukkan fel, amikor a szeretteinkkel voltunk együtt, amikor pozitív megerősítésben volt részünk. A boldogságot nem lehet csak úgy odaadni a gyermekeknek, de nagyon könnyű őket megfosztani tőle. A boldogságra és boldogulásra való képességünk szempontjából nagyon meghatározóak a korai éveink, mert nagyon függünk környezetünk visszajelzéseitől. Életünk legérzékenyebb korszakában óriási szükségünk van a feltétel nélküli elfogadásra, szeretetre, és a felnőttek nyújtotta stabilitásra. A boldogságkutatók a kétezres évek elején fókuszba állították a boldogság egyik elemeként a reziliencia, vagyis a pszichés ellenállóképesség fogalmát. Ez egyfajta mentális alkalmazkodóképességet jelöl, ami segít alkalmazkodni a változásokhoz, és talpra állni bukások után. A rezilienciát szülői támogatással több oldalról lehet megerősíteni, fejleszteni:
Önbizalom
Jesper Juul dán családterapeuta írja: „Társadalmunkban elterjedt elképzelés, hogy a dicsérgetés erősíti az önbizalmat; ebből adódóan sokak egója vált egy túlfújt lufihoz hasonlatossá. Ez a lufi a legkisebb behatásra szétdurran.” Hasznosabb, ha értékelő dicséret helyett személyes reakciót adunk. Növelnünk kell a gyermekek bátorságát: öntudatosságát, kezdeményezőkészségét. Meg kell erősítenünk a kompetenciaérzésüket: bátorítani kell őket arra, hogy kontrollált körülmények között kockázatot vállaljanak, hogy gyakorolhassák megküzdési stratégiáikat, bejelölhessék határaikat.A problémaközpontú szemlélet helyett a célravezetőbb megoldásközpontú szemlélet, amelyben a szülői példa iránymutató lehet. 10
Optimizmus
Az „félig teli pohár” optimizmusa tanulható. Pozitív élményekre és hangulatokra kell összpontosítanunk, mert a valóságban velünk is történnek egyértelműen jó dolgok. Az élet apró örömeinek átélése már kisgyermekkorban hasznos lehet. A nagyobb célok kis célokra bontásával átláthatóbb, követhetőbb lesz egy tevékenység, s így a siker is jobban biztosított. Fontos, hogy kellemetlen dolgokra számukra megnyugtató magyarázatot tudjunk adni. Erre technika az átkeretezés (reframing) – amit jó, ha a gyermek is elsajátít: „Nem azért volt ma délután anya ideges, mert rosszul viselkedtél, hanem mert kifáradt a munkahelyén.” A skandináv országok az élen végeznek a boldogságkutatásokban; életszemléletük: a boldogság „az éppen elégre való törekvés”, az egyensúly megtalálása.
Türelem
A mai társadalomnak nem erőssége a türelem, pedig nélküle nincs kitartás sem. David Walsh a Nem című könyvében a nemet mondani tudás fontosságát hangsúlyozza: hiszi, hogy határokat kell szabnunk, időnként nemet kell mondanunk a gyermekeknek, mert meg kell tanítanunk rá, hogy a beteljesülésre érdemes várni.
Kudarctűrő képesség
Tanítsuk meg, hogy ne a szőnyeg alá söpörjék negatív érzéseiket, frusztrációikat, hanem fejezzék ki azt szavakkal: „Mindjárt felrobbanok!”„Az idegeimre ment!”, és azt, hogy hogyan vezetheti le azokat mozgással, amelyre időt kell hagynunk. Együttérzésünkről biztosíthatjuk, ha a „Bárcsak…” kezdetű mondatot használjuk. A társasjáték jól fejleszti az önkontrollt és a kudarctőrű képességet: a gyermeknek meg kell várnia, mikor kerül rá sor, és el kell viselnie, ha veszít.
Szociális kompetencia
Kutatások bizonyítják, hogy a minőségi emberi kapcsolatok, az értékes barátságok és a jól működő család jelentik a boldogságot. El kell sajátítanunk az asszertív magatartást: amikor egyenesen és nyíltan, önfeladás nélkül fejezzük ki érzelmeinket, félúton a pas�szivitás és az agresszió között. Legyen a gyermek kellőképpen önérvényesítő és mellette empatikus is. Az építő kommunikációt a szülők úgy tudják megtanítani gyermekeiknek, ha maguk is így beszélnek egymással és velük.
Tartalmas tevékenység
Hosszan tartó örömöt olyan tevékenység nyújthat, ami koncentrációt igényel és amiben elmerülünk. Ez az örömteli és a magával ragadó belefeledkezés, az áramlat (a „flow”), amikor magát a folyamatot végig élvezni tudjuk, azt a történést, aminek a részesei vagyunk, bármi is legyen belőle. Ha pedig a végeredmény is érték, az a legnagyobb élvezet. A tartalmas időtöltésekre példát adhatnak a szülőkkel való együttlétek, minőségi idők, amelyek során a gyermekek építik az érzelmi kötődésüket, így biztonságosabb érzés lesz számukra megnyílni, bátrabban tudják érzelmi állapotaikat megélni, megismerni. Koncz Mária Magdolna
11
fiatalok
a mindennapokban
Szerinted hogyan tudják a fiatalok megtalálni hivatásukat? A mai fiataloknak egyik legnehezebb dolog a hivatásuk megtalálása. Sok mindent kínál a mai világ számukra, sok csábító lehetőség van, amelyek zavaró tényezőként lehetnek jelen egy hivatását kereső fiatal számára. Éppen ezért fontos, hogy egy ilyen élethelyzetben levő személynek meglegyen az Istennel való kapcsolata, legyen imaélete, amely segít a tisztánlátásban. Emellett fontos a helyes önismeret, tudni, mik az erősségei, gyengeségei és vágyai. Sokszor nagy segítség a keresztény barátok őszinte véleménye. Ha ezeket összegezzük, egy szép képet kaphatunk arról, mi is a hivatásunk. Mi segít neked a nehéz/stresszes periódusokban? Régen nehezen tudtam kezelni az ilyen helyzeteket, mivel a magam erejéből próbáltam ezeket megoldani. Az évek során, ahogy többet imádkoztam és építettem Istennel a kapcsolatom, eljutottam arra a szintre, amikor imával kezdem a harcot a nehéz időszakokban. Nagyon jó érzés megtapasztalni azt, amikor már nem egyedül cipelem a terheket, hanem velem van Isten. Példaképként kire tekintesz? Számomra példakép Nick Vujicic, az ember, aki végtagok nélkül jött világra, és ennek ellenére egy kiteljesedett, istenközpontú, boldog életet él családjával. Példaértékű számomra, ahogy kiáll az emberek elé és tanúságot tesz életének minden részéről. Felemelő, megerősítő az a pozitív hozzáállása saját énjéhez, ahogyan észreveszi Isten apró megnyilvánulásait, áldásait a mindennapjaiban, annak ellenére, hogy neki végtagok nélkül mennyivel nehezebb, mint egy átlagembernek. 12
FIF programok februárban FIF lelkinap: február 23-24., helyszín Csíkszereda, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiuma. Részletek és jelentkezés nemsokára: www.facebook.com/fifoldal. Légy tűz! – ifjúsági dicsőítő-est sorozat: február 28., helyszín Kolozsvár, Mécses közösség terme.
Feladatok
Januári feladat-megoldás: Jézus névadásának napja: 8 nappal karácsony után (január 1-én) Februári feladat: Az újszülött Jézust (mint minden zsidó fiúgyermeket) születése után 8 nappal körülmetélték (ekkor adták neki a Jézus nevet), és jópár nappal később bemutatták a templomban (Istennek). Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén emlékezünk erre. Hogy megtudjátok, hány nappal karácsony után mutatták be Jézust a templomban, nem kell egyebet tennetek, mint az alábbi hiányos mondatokat kiegészíteni úgy, hogy igaz kijelentéseket kapjatok, s az általatok beírt számokat (vagy szavak számértékét) összeadni. óra hatvan percből áll. lába van a madárnak. személy van az egy Istenben: Atya, Fiú és Szentlélek. az evangélisták száma. a tucat fele. a szentségek száma. lába van a póknak. a fejére állított fél tucat. Ha kiszámoltátok, akkor azt is tudni fogjátok, mikor ünnepeljük ezt az eseményt. Írjátok meg nekem is (a napok számát és az ünnep dátumát)! (2-2 pont) Várom leveleitek! Katóca Email-cím: lorinczevakatalin@yahoo.com, postacím: Lőrincz Éva-Katalin, Márton Áron Főgimnázium, Márton Áron utca 80 sz., 530211, Csíkszereda, Hargita megye
Egyik ámulatból a másikba Újabb kalandok a Mese Birodalmában 14.
Amint Jóság királyfi megkötözte, s így ártalmatlanná tette a Fukarság palotáját őrző patkányfejű szörnyet, szabaddá vált az út a palotába. Beléptünk a hatalmas ajtón, s elindultunk megkeresni Kedvesség királykisasszonyt. A nagy előcsarnokból egy tucat ajtó nyílott, s középen egy lépcső vezetett fel a következő emeletekre. Hogy hamarabb menjen, mindegyikünk más-más ajtón nyitott be. Mikor a harmadik rend ajtón is benéztünk, (az oly gyakran hangosan töprengő) Mekegő (hátán Nyolccal) így kiáltott fel: - Milyen furcsa! Itt minden terem üres, pontosabban faltól falig csupa-csupa csukott szekrény! A többi teremben is? - fordult felénk kérdőn. - Igen. És sehol senki!- válaszoltuk. - De remélem - szólalt meg Jóság -, az egyikben mégiscsak megtaláljuk kedvesemet, Kedvességet! - Reméljük - mondták Alázat és Türelem -, de igyekeznünk kell, mert még rengeteg ajtó van e palotában (s bár nem mondták ki, de mindan�nyian tudtuk, arra gondolnak, Szelídség és Gyöngédség királylányok is még fogságban vannak…) Nekilódultunk hát a keresésnek. Összesen 364 ajtón néztünk be (mindegyikünk 52 ajtón, hiszen Mekegő és Nyolc együtt maradtak), de mindegyik szoba faltól falig, csukott szekrényből áll, és egyik teremben sem volt senki. Így érkeztünk el a középső toronyhoz vezető lépcsőhöz. A csigalépcső végén, az utolsó, a 365. szoba ajtaja előtt mindegyikünk fejében motoszkáló gondolatot ismét csak Mekegő mondta ki: - Mi lesz, ha ez a szoba is üres?
De nem volt üres! A szoba egyik sarkában egy székhez láncolva ült Kedvesség királykisasszony, a szoba másik felében pedig Fukarság éppen egy kulcsokkal teli szekrény ajtaját csukta majd zárta be, amikor beléptünk. (De még mielőtt becsukta volna, láthattuk, hogy a szekrény hátsó falán egymást érték a kisebb és nagyobb kulcsok százai. Mint kiderült, a szobák és termek szekrényeihez tartozó kulcsok voltak azok, valamint a szekrényekbe bezárt sok-sok kincsesládát nyitó-záró kulcsok). Amint Fukarság megfordult és meglátott minket, úgy meglepődött, hogy kiejtette kezéből a kulcsokat tartalmazó szekrény kulcsát, s az egyenesen Jóság királyfi lábai előtt landolt. - Ez az! - örvendeztünk. Jóság kezébe került az egyetlen dolog, amivel zsarolhatja Fukarságot. De amik ezek után történtek, attól az egyik ámulatból a másikba estünk. El tudjátok képzelni, mennyire meglepődtünk (úgy mi, mint Fukarság), amikor Jóság, zsarolás helyett visszaadta a kulcsot s azt mondta szelíden: - Kérlek bocsásd meg, hogy így rád ijesztettünk. Csak azért jöttünk, hogy magunkkal vigyük Kedvességet. (?) S még mielőtt Fukarság bármit is szólhatott volna, Kedvesség királykisasszony is megszólalt: - Kedves Fukarság, bocsásd meg barátaimnak, hogy így ránk törtek. És kérlek, hadd maradhassak palotád vendége még egy ideig! (Folytatás a következő lapszámban) 13
Vicces plébániai hirdetések
André Carrilho
Nem mindenki nyelvész, aki a hirdetéseket készíti, így előfordulhat, hogy olyan kétértelmű dolgot ír le valaki, amit észre sem vesz. Ilyen félreérthető, megmosolyogtató mondatokat gyűjtött össze a farsangi idő kezdetén olasz plébániákról az Aleteia portál. Kedves Hölgyek, ne feledkezzenek el a jótékonysági vásárról. Jó alkalom arra, hogy megszabaduljanak a lakásukat megtöltő felesleges dolgoktól. Hozzák el a férjeiket is! w Az önbizalom erősítésére létrejött csoport csütörtök este hét órakor találkozik a plébánián. Kérjük, a hátsó ajtót használják! q Az „Imádság és böjt” lelkigyakorlat részvételi díja tartalmazza az étkezések költségét is. s Péntek este hét órakor az oratóriumba járó gyerekek a plébánia nagytermében előadják Shakespeare Hamletjét. Kérjük a közösséget, vegyen részt a tragédiában! x A mai hittanóra témája: Jézus a vízen jár. A holnapi téma: Jézust keresve. o Csütörtök este babból készül a vacsora a plébánia nagytermében. Utána koncert. r
Matematika az irodában Okos főnök + okos beosztott = profit Okos főnök + buta beosztott = termelékenység Buta főnök + okos beosztott = előléptetés Buta főnök + buta beosztott = túlórázás
A könyvelő mondja a főnöknek: − Főnök, megcsináltam a negyedéves kimutatást! Tízszer is utánaszámoltam. − Nagyszerű. − Tessék, itt van mind a tíz eredmény! − A lányom meg a vejem foggal-körömmel harcolnak a megélhetésükért. − Olyan rosszul megy nekik? − Nem. A vejem fogorvos, a lányom pedig manikűrös.
A hatvanon felüliek kórusa egész nyáron szünetel, az egész plébánia hálás nekik. a
Könyvelő: − Ebből a fizetésből igazán nem ugrálhatok… Irodavezető: − Nem is balettáncosnak vettük fel!
A plébános meggyújtja a gyertyáját az oltáron álló gyertyáról. A diakónus meggyújtja a gyertyáját a plébánoséról, majd megfordul, és egyesével meggyújtja a híveket az első sorban. s
A roma felvételizik. − Nekem megvan ám instálom a nyolc osztályom. − Hogyan? − Három első, meg öt második.
A próféciáról szóló találkozó előre nem látható okok miatt elmarad. g
Miért nem megy az igazgató soha szabadságra? − Ne vegyék észre, hogy nélküle is megy a munka!
A plébániák közti kosárlabda-bajnokság következő meccse szerdán este lesz: Gyertek, szurkoljatok nekünk, miközben megpróbáljuk legyőzni Krisztus Királyt! b
A főnök maga elé csak megoldható feladatokat állítson. A megoldhatatlanokat hagyja az alkalmazottakra.
Kérem, adományaikat tegyék a borítékba, a halottakkal együtt, akikre emlékezni szeretnének.m 14
KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi keresztény családok lapja. Kiadja: Salus Communis Egyesület. Nyomtatás: Tipographic nyomda. Fővédnök: Tamás József segédpüspök. Főszerkesztő: Dr. Darvas-Kozma József. Szerkesztők: Balázs Tünde, Sárközi Sándor. Lapterjesztő: Sárig Annamária, Keresztes Enikő. ISSN: 2558-8389, Elérhetőség: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia M-Ciuc.
Keresztrejtvény Az én parancsom …“ (Jn 15, 12). A bibliai idézet befejező része a rejtvény vízszintes 1. és függőleges 12. számú soraiban van elrejtve.
Vízszintes: 12. „Hejj …-… kanász élet, ez aztán az élet/ ha megúnom magamat, magam is úgy élek“- kanásztánc. 13. Kutricák. 14. Folyó Bosznia-Hercegovina és Horvátország területén, melynek hossza 225 km. 15. A Noszty-fiú … Tóth Marival – Mikszáth Kálmán regénye. 16. Székelyudvarhelyi színész, rendező (Árpád). 17. Valamit áruba bocsájta. 19. Ész, elme. 20. Tűznyelv nyaláb! 21. Szónoki
emelvényt. 23. Holland sajtváros. 25. Két szó: Továbbá, …- Máni naptára, Bella István 1985-ben írt könyve és orosz rádiómárka. 27. A pénzérme hátlapja, ahol az érték fel van tüntetve. 29. Valamit teljes odaadással végző. 30. Értékes tulajdonságain, készségein. 32. Lenn. 33. Viszonylag kis időközökben ismétlődve. 34. Egy szelet orda! 35. Lőre. 37. Eme megnevezése. 38. 12 hónapból álló időszakom. 39. Táplálja. 41. Helység előtti különálló bejárati résszel kapcsolatos. 43. Mely személyre (hasonlít). 44. Élénken, mozgékonyan. 45. Jemeni, svéd és thaiföldi gkj. Függőleges: 1. Hidrogén vegyjele. 2. Leander. 3. Gyertyacsonk. 4. Román csillag! 5. A német ábécé utolsó betűje (ék. h.) 6. Elcsépelések-e. 7. Valóságos, valóban meglevő (ék. h.) 8. Félig ette! 9. Két szó: egyfajta ételízesítővel telítve és illetve, röviden. 10. Késnek vágó felülete. 11. A vizek városa. 15. Eme, az egyik oldalán lankás, a másikon meredekebb homokdombok vonulata. 18. Szalonnát lében rövid ideig főzne a névnapját január 12-én ünneplő férfi. 22. Görbület, kanyarulat, hajlat. 24. Kb. 20 cm hos�szú, karcsú, rövid lábú vörösbarna szőrű ragadozó emlősön (ék. h.) 26. Kisváros Jász-Nagykun-Szolnok megye Karcagi járásában. 28. A „Love Story“ című film egyik főszereplőjével kapcsolatos (O’ Neal). 31. Jegyzetel a kezébe adott eszközzel. 36. Mérgezi-e. 38. Ételébe, italába mérgező szert kever. 40. Kezd ernyedni! 42. A ruhát derékban át- vagy összefogó szövetből vagy bőrből készült pántja. 44. Földön kivüli lény, Steven Spielberg amerikai rendező hőse. Készítette: Korodi Zoltán, Tusnádfürdő
A januári keresztrejtvény
Vízszintes 1. Mert nincs elrejtve semmi, Függőleges 16. amire fény ne derülne. A januári lapszámból kimaradt helyes megfejtők (a nyomda ünnepi programja miatt): Kozma Éva – Gyergyóújfalu, Boros Klára – Csíkszentkirály, András Erzsébet – Lövéte, Osváth Mária – Vajdahunyad, Tamás Ágnes – Szentegyháza, Szabó Gabriella – Csíkszereda, Balázs Ferenc – Csíkszereda, Kedves Piroska – Csíkszereda, Fülöp Hajnal – Madéfalva, Róth Zoltán Vilmos - Csíkszereda. Helyes megfejtők: Darvas Veronika – Csíkszereda, Boros Klára- Csíkszentkirály, Fülöp Hajnal – Madéfalva, Frank Mária - Csíkszentkirály, György Ilona - Csíkszereda, Kedves Piroska – Csíkszereda, Kovács Edit - Szárhegy, Péli Szidónia – Csíkszereda, Szász József – Dés, Schlecht Károly – Erdőszentgyörgy, Tamás Mária - Csíkszereda.
Ég és Föld között Istennel
1. Szent László király és Adelhaid rheinfeldi hercegnő elsőszülött lánya, 1088-ban született 2. Priszka. 3. Könyves Kálmán. 4. Komneosz Jánoshoz, aki később bizánci császár lett II. (Komnéosz, Szép) János néven. 5. Az Eiréné (Irén) nevet kapta, jelentése: Béke, és az ortodox vallásra tért át. 6. Nyolc gyerekük született, négy fiú és négy lány. Alexios az elsőszülöttből társcsászár lett, akit halála után Mánuel (a negyedik fiú) I. Manuél bizánci császár követett a trónon. 7. Gyakran fogadott Magyarországról szentföldi zarándokokat, küldötteket. 8. Közvetített a Magyar Királyság és a Bizánci Császárság között. 9. Ő alapította Bizánc egyik legfőbb kolostorát, a Pan-
tokrator kolostort a vele egybeépített ötven ágyas kórházzal, amely a kor mintájául szolgált Európa számára. 10. II. János császár és Eirene/Piroska császárné ajándékot adnak át a kis Jézust tartó Máriának. 11. Az ortodox egyházban halála napján, augusztus 13-án, a katolikus naptárban január 18-án. Megfejtők: Kedves Piroska – Csíkszereda. A januári lapszámból kimaradt: Róth Zoltán Vilmos- Csíkszereda. *** A megfejtéseket február 15-ig várjuk! (Szent Kereszt Plébánia 530230 – Csíkszereda, Kossuth L. u. 38. Hargita megye) A megfejtők között könyveket sorsolunk ki! Szerencsés megfejtőnk: Kedves Piroska – Csíkszereda
15
Szentatyánk látogatására készülve Az Utolsó Vacsorán az Úr Jézus így szólt Szent Péterhez: „De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” (Lk 22,32) Azóta Szent Péter utódai, a pápák, ezt a szolgálatot teljesítik, amikor lelkipásztori útjaikon felkeresik a keresztény testvéreket és megerősítik őket hitükben. II. Szent János Pál pápa volt az első, aki ellátogatott Romániába (1999. május 7-9.), de látogatását csak Bukarestre korlátozták. Nagyon sajnálta, hogy nem jöhetett Erdélybe, ahol katolikus hívei többsége él. Megígérte, ha még egyszer országunkba látogat, feltétlenül Erdélybe is eljön. Azóta húsz év telt el. Ígéretét most Ferenc Szentatyánk teljesíti. A Szentszék Sajtóirodája 2019. január 11-én nyilatkozott: „Őszentsége, Ferenc pápa, elfogadva Románia elnökének, az állami hatóságoknak és a romániai katolikus egyháznak a meghívását, apostoli látogatást tesz az országban május 31-től június 2-ig azzal a céllal, hogy meglátogassa Bukarest, Jászvásár és Balázsfalva városait, valamint a csíksomlyói Szűz Mária-kegyhelyet. A programot a megfelelő időben közzéteszik.” Nagy öröm tölti el szívünket, hogy Szentatyánk hozzánk is eljön, Csíksomlyóra. A tervek szerint június 1-jén, szombaton a nyeregben szentmisét mutat be és szól hozzánk. Ez azonban csak akkor lesz biztos, amikor a látogatás programját a Szentszék Sajtóirodája közölni fogja. Mivel idén a csíksomlyói pünkösdszombati 453. fogadalmi búcsú június 8-án, szombaton lesz, egy héttel a pápalátogatás után (a ferences atyák ezt már meghirdették), ezért a csíksomlyói pápalátogatás napját – a feltételezett június 1-jét – is fogadalmi búcsúnak nyilvánítom, hogy a pápalátogatás zarándokai is eleget tehessenek az ősök fogadalmának. Jakubinyi György érsek