Olvass bele A macska mondja meg! című mesekönyvbe

© BOOOK KIADÓ, 2019 Minden jog fenntartva.

A BOOOK Kiadó a könyv egészét és tartalmát tekintve is minden jogot fenntart.

A könyv egészét vagy bármely részét tilos reprodukálni, másolni, adatrögzítő rendszerben tárolni, illetve más módon felhasználni, elektronikus úton vagy fénymásolatban közölni a Kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül.

A szöveg Bíró Zsófia és a BOOOK Kiadó szellemi tulajdonát képezi.

Kiadja a BOOOK Kiadó Kft., 2019 web: www.boook.hu facebook: www.facebook.com/boookkiado instagram: @boookpublishing youtube: BOOOK Publishing e-mail: info@boook.hu Szerző: Bíró Zsófia Művészeti vezető: Sólymos Ágnes Eszter Grafikai tervezés: Auth Attila Borítóterv és illusztrációk: Rátkai Kornél Szerkesztő: Németh Luca Anna Korrektor: Fehér Ildikó Kiadóvezető: Széplaki Péter Szerkesztőségvezető: Illés-Zsupos Ildikó PR-vezető: Németh Luca Anna Készült a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben, 2019-ben.

ISBN 978-615-5417-52-8

„S olykor ha merengve csak ül s elréved macskád, Nos, annak okát is elárulom én: Mámoros eszmék töltik a csöppnyi agyacskát…”

(T. S. Eliot: A macska neve, Tótfalusi István fordítása)

Pontosan kilenc órakor, 12 perccel azután, hogy megtörtént a kezdőrúgás, 47 darab macska ücsörgött, fetrengett, billegette magát az Opelek, Skodák, Suzukik tetején. Ott volt mindenki a környékről, de még a szomszédos kerületekből is, mert ha valaki úgy dönt, hogy összehívja a bandát, akkor ott nagy dolgokról van szó. Ott volt Vacak, a nagy vörös-fehér kandúr, aki rettegésben tartotta az összes lánymacska-tulajdonost a környéken, mert a lánycicák ellenállhatat­lan­nak tartották Vacakot, úgyhogy a jelenlévők nagy része ugyanolyan vörös-fehér bundában trónolt a kocsik tetején, mint ő, és joggal szólították Vacakot apunak. Aztán ott volt a fekete-fehér Elza, aki a gazdái szerint négy éve nem szállt le a konyhaablak alatti radiátorról. Hagyjuk meg őket ebben a hitben. Eljött Lujzi, a perzsa szépség a második emelet 6.-ból, egész éjjel mosakodhat majd, mert a gazdái szívinfarktust kapnának, ha meglátnák ilyen pókhálósan. Itt van Sanyi is, aki csak félig perzsamacska, ha egészen az lenne, Alexnek hívnák, ezért aztán állandóan kisebbrendűségi érzése van. Lebotorkált a negyedikről Gizi néni is, aki élete első néhány évét falun töltötte, és soha nem tudott megbarátkozni a városi lakással, ahová a gazdájával költözött, akinek súlyos betegsége tette szükségessé az áttelepedést. Még Blanka is eljött, pedig mindannyiuk közül őt vették a legtöbb pénzért, olyan sokért, hogy még biztosítást is kötött rá a gazdája – a környék legnagyobb 11

élelmiszerbolt-hálózatának tulajdonosa, aki a tetőtér két szintjéről is élvezte a kilátást, és nem ám közönséges macskaeledellel, hanem tonhalkonzervvel etette Blankát. Eljött Miku, a hírhedt elméjű, akinek egy igazi költő és tudós a gazdája. Rengeteget járnak külföldre, ahová előadni hívják különféle egyetemekre. Mivel Miku folyton az íróasztalon heverészik, mert ott van a legmelegebb, a számítógép mellett, szinte észrevétlenül megtanult néhány nyelvet a gazdájával együtt, és minden mást is, amivel éppen foglalkozott, úgyhogy Miku nyugodtan elmehetett volna bármelyik egyetemre tanítani. Vagy akár fordíthatott volna. Miku az egyetlen, aki nem azért nézi az ismeretterjesztő csatornákat, hogy álmélkodjon, hanem hogy kijavítsa őket.

Itt volt a fekete Timur, aki mindig mindenről tudott, csak éppen róla nem tudott senki semmit. Nem tudták, hol lakik, kié lehet, ki eteti, néha fölbukkant, hogy aztán hetekre eltűnjön. Állítólag négy-öt kuckója is volt, és sokan állították, hogy ha úgy akarja, mind az öt helyen egyszerre ott tud lenni! Végül Rumli bá is előbicegett elnyűtt, poros bundájában a pincéből, ahol állítólag már kétszáz éve él, de száz éve egészen biztosan, látta Széchenyit a Dunába esni, és a reumáját még az 1838-as nagy pesti árvíz idején szerezte. Amiről ő nem tud, az nincs is. Kezdődhet a nagygyűlés!

Ivánka egy Mercedes kisbusz tetején ült, mozdulatlanul, nehogy leszédüljön, így volt a legmagasabban, itt mindenki látta. Eléggé izgult, még soha nem beszélt ennyi macska előtt, azt se tudta, hogyan szólítsa meg őket, annyifélék voltak. Kedves Cicuk? Vacak hangosan röhögni fog, és kikéri magának a lecicuzást. Drága barátaim? Hát van itt néhány, akit kifejezetten szívesen kapna el valamelyik háztetőn egy kis barátságtalan testedzésre, ha verekedős lenne, de hát nem az. Tisztelt egybegyűltek? Ilyet meg épelméjű macska nem mond. Most már nem volt mit tenni, mégse intézhette el annyival a nagygyűlést, hogy a piacon akciós a sós hering.

12

13

– Kedves… ti! Csapjunk a tápba! Biztosan ti is észrevettétek már, hogy egyre több az éjjeliszekrényeken a gyógyszeres üvegcse, fiola, doboz, tégely…

– Igen, igen – vágott a szavába egy cirmos a szomszéd utcából –, egyre több mindent kell lelökdösnünk… – ekkor valaki nyakon vágta, úgyhogy elhallgatott.

– Valóban, ez is egy probléma… – mondta Ivánka, de mielőtt folytathatta volna, Sanyi vette át a szót: – A másik meg az, hogy rettentő büdösek.

– Ez is igaz, de én most mégsem ezért hívtalak össze benneteket.

Ki tart otthon gyereket?

A macskák ezen a kérdésen annyira meglepődtek, hogy akadékoskodni is elfelejtettek, csak fölemelték a mellső mancsukat, egy-két kivétellel.

– Mink fölnőttet tartunk otthol, de elég beteges – jegyezte meg Gizi néni.

– Akkor tegye föl a mellsőjét, aki tart otthon bármit, ami beteges!

– tett engedményt Ivánka, ám azonnal rájött, hogy hiba volt, mert elszabadult a pokol: – Sánta kutya annak számít?

– A papagájunknak üldözési mániája volt, de már megettem!

– A mi hörcsögünk nem is arany!

– Nekünk meg a halunk nem! Teljesen ehető!

– Nálunk fakul a kanári!

– A mi kutyánknak büdi a szája!

– Ne szagolgasd.

– Nem szagolgatom!

– Akkor honnan tudod?

– Ott van az orrom előtt, amikor alszik!

– Együtt alszotok?

– És ha igen? Fini meleg a bundája.

14

– Engem folyton ver a törpenyúl!

A káosznak Radar vetett véget, amikor a röhögéstől elsodorta a farkával a társaság egy részét, és azt mondta: – Ha megenném azt a sok hülyeséget, amit itt összehordtok, megvesznék tőle. Ivánka, fiam, menj haza Marcihoz, ezek semmiben se fognak neked segíteni. Szűk hozzá az agyuk.

Ivánka kezdett elkeseredni. Miért is gondolta, hogy majd pont ez a nagyszabású akció fog sikerülni, amikor neki soha semmi nem sikerült még? Hogy is tudna Marcin segíteni egy ilyen girhes, lapátfülű, bandzsa kismacska, aki mindig a csukott ablakon próbál beugrani? Szerencsére Radar is ugyanerre gondolt, úgyhogy besegített egy kicsit Ivánkának: – Ide figyeljetek, bundás népség! Ki szereti a tonhalat?

Erre a varázsszóra hirtelen csönd lett, és minden macskamancs a magasba lendült.

– Kitől kapjátok a tonhalat?

– Senkitől, ki szoktam kukázni!

– A gazditól!

– Én ellopom előle!

Radar érezte, hogy egy kicsit elszúrta a dolgot, úgyhogy gyorsan helyesbített: – Ki veszi a tonhalat?

Ebben mind egyetértettek, kivéve Rettenetes Ivánkát, aki azt kiáltotta: – A Jóisten!

A többiek azonban tudták a helyes választ: – A gazdi!

– Ki adja nektek a tonhalat, amikor a gazdi nem néz oda?

– A kisgazdi! – ordították kórusban és nagy egyetértésben a macskák, hiszen a legfőbb szövetségesükről volt szó. A legtöbb macska a gyerekeket még a tonhalnál is jobban szereti, még ha ügyesen titkolja is. Ivánka érezte, hogy végre nyerésre állnak.

15

– Kinek nem szed gyógyszert a kisgazdija?

Erre már senki nem tette föl a mancsát, mert legalább C-vitamint vagy multivitamint mindenkinek szedett a gazdája, és a macskáknál az már gyógyszernek számít.

– Ti mikor kaptok gyógyszert?

– Ha betegek vagyunk!

Lassan kezdett derengeni a macskáknak, miről is van szó. Csak nagy sokára szólalt meg Sanyi: – Akkor a kisgazdik folyton betegek?

– Na nem mindegyik, és nem mindig – mondta Radar, hogy egy kicsit megint segítsen Ivánkának –, de azért elég sűrűn.

– Pedig nem is esznek romlott halat…

– Kukából…

– Tornazsákban felejtett szalámis szendvicset…

– Múlt heti verebet…

– Elütött galambot…

– Rigót… – sóhajtoztak a macskák, és egyre többen nyalogatták a szájukat.

16

– Sárgarigót…

– Az egészséges, sok benne a C-vitamin! – szólt közbe valamelyik jól értesült macska.

– Nádirigót…

– Hol szerzel te itt a város közepén nádirigót?

– A vidéki rokonoktól!

– Aztán ott vannak a döglött egerek…

– Meg az élők…

– Meg a kifolyt tej a közért előtt. Mégse vagyunk betegek…

– Marcinak tejet éppenséggel nemhogy a földről, de egyáltalán nem szabad innia – sóhajtott Ivánka, amin a társaság egy része megdöbbent, a gyengébb idegzetűek kicsit el is szédültek, néhányan viszont egyetértően bólogattak: – Az enyémnek se szabad.

– Tej nélkül élnek? – vinnyogták néhányan.

– Bizony, még sajtot se ehetnek.

Ettől a hírtől azok a macskák lettek rosszul, akik nem tudták elképzelni az életet sajt nélkül.

– Az enyém csak kecsketejet ihat.

– Az enyém nem mehet kirándulni meg nyári táborba, mert tüsszög, és úgy köhög, hogy majdnem megfullad – panaszkodott Elza.

– Tisztára, mint az enyém! – mondták legalább tizenöten.

– Az enyém meg nem ehet kiflit. Vagyis ehet, csak nem mindegyiket – mondta Sanyi.

– Marci se. Csak spéci kenyeret meg zsömlét meg ilyesmiket ehet, olyat, amiből kiszedték a… azt. Azt a dolgot, ami betegít.

Rettenetes Ivánkának, aki aztán tényleg nagyon szerette a gyerekeket, lassan fény gyúlt az elméjében: – Esznek a gyerekek halat?

– Igen – felelték neki.

17

– És madarat?

– Azt is szoktak. Nem olyan kicsiket, mint mi, meg nem is nekik kell megfogni, de azért esznek.

– És egeret?

– Nem hinném – felelte Vacak.

– Ide figyeljetek! – kiáltott boldogan Ivánka. – Ha a gyerekek mindent esznek, amit mi, akik egészségesek vagyunk, kivéve az egeret… akkor az egérnek nagyon egészséges dolognak kell lennie!

Gyűjtsünk a gyerekeknek egeret! Én mostantól soha többé nem eszem meg egyet sem! Mindet nekik adom!

A többiek azonban sejtették, hogy nem ez lesz az igazi megoldás.

– Ivánka, te vagy a legjobb szívű kajla macska a megyében, de attól félek, hogy se a tej-, se a liszt-, se a virágpor-allergiát nem lehet egérrel gyógyítani – ábrándította ki Radar.

– Ahá, szóval már próbálták… – szomorodott el Ivánka, mert nem volt több ötlete.

– Bezzeg a mi időnkben nem volt ennyi betegeskedés! – csóválta a bajszát Gizi néni. – Még hogy egy gyerek ne ihasson tejet!

– Mert a Gizi néni idejében még nem antibiotikumozták agyon a teheneket – mondta Miku, aki egészen eddig úgy csinált, mintha aludna.

– Mit nem csináltak? – kérdezték a macskák egyszerre.

– An-ti-bi-o-ti-ku-moz-ták – ismételte meg Miku.

– Hát így már sokkal érthetőbb – mondta Vacak, aki nem szerette, ha valaki valamiben jobb, mint ő. – Beszélsz végre érthetően, vagy abbahagyod ezt a felvágós nyivákolást?

– Úgysem értenéd – felelte Miku, aki egy kicsit tényleg öntelt volt. De hát melyik macska nem az? Az antibiotikumok működése tényleg nem egyszerű dolog, de annyira azért nem bonyolult, hogy egy átlagos értelmi képességű macska ne tudná fölfogni. Miku azonban nem tartotta Vacakot átlagos értelmi képességűnek, mivel senkit sem tartott annak.

18

– Ne nyalogasd a hátsódat, ha velem beszélsz! – fújt Vacak, és lassan, laposkúszásban megindult Miku felé, hogy testharccal oldják meg a problémát.

– Cicaharc? – kérdezte megvetően Miku.

– Sok a füled, öcsi? – és ugrottak is, hogy a legősibb módszerrel döntsék el, ki az okosabb. Már a levegőben voltak, kinyújtott karmokkal, de nem érték el egymás orrát, mert ebben a pillanatban valami náluk nagyobb erő mindkettőt elkapta a tarkójánál, úgyhogy most ott csüngtek kölyökmacskapózban Peti kezében, és se kiabálni, se harcolni nem tudtak tovább.

– Na de uraim! – mondta Peti. – A tettlegesség a gyöngék fegyvere.

Az antibiotikum gyógyszer. Elpusztítja a baktériumokat, amik a betegséget, tüdőgyulladást, szamárköhögést, skarlátot okozzák.

A macskák lassan kezdtek magukhoz térni a döbbenetből.

– Nagyon nem szép dolog hallgatózni – nyöszörögte Vacak nem túl meggyőzően, mert időközben Peti a hóna alá csapta őt is meg Mikut is, és most az állukat vakargatta.

– Hát először is, ti gyűléseztek a sátram mellett. Higgyétek el, én is sokkal szívesebben nézném a meccset, de az ismert okok miatt éppen nincs tévém. Se. Egyébként… – mondta elgondolkodva – igazatok van.

A macskák teljesen tanácstalanok voltak. Igaz ugyan, hogy nagyon szerették Petit, aki mindig megosztotta velük azt a kevés ennivalóját, amije volt, vakargatta a hasukat, állukat, fülüket, amikor csak akarták, kiszedte a bogáncsot a bundájukból, és egyáltalán, mindig nagyon kedves volt velük, de hát a nagygyűlésen még soha nem volt ember! Ilyet még Rumli bá se hallott, pedig őt még Petőfi Sándor is megsimogatta egyszer a Pilvaxba menet. Nagy volt a csönd.

– Rumli bá, most mi legyen? – kérdezte Sanyi. – Látta a nagygyűlést.

– Igen, látta – szólalt meg nagy sokára Rumli bá. – Na és? A nagygyűlésnek csak azok előtt kell rejtve maradnia, akik nem méltók rá.

19

Sokan vannak. Peti a barátunk. Ivánkát mindig leszedi a fáról, ha nem tud lejönni. Gizi nénit fölviszi az emeletre. Engem meg le a pincébe.

Pedig sose kérjük rá. Nagy dolgok ezek. És különben is, tud rólunk egy csomó titkot, amit egyikőnk se árult el neki.

Lujzi fölugrott egy Opel tetejére, hogy pont Peti szemébe tudjon nézni. Olyan közel hajolt hozzá, hogy majdnem összeért az orruk, és azt kérdezte: – Honnan tudod a titkainkat?

– Könyvekben olvastam.

– Miféle könyvekben? – vallatta tovább a sárga szemű Lujzi.

– Hát például Weöres Sándoréban. Meg Thomas Stearns Eliotéban – válaszolgatott türelmesen Peti, és csak egy egészen kicsit mosolygott.

Miku kihasználta a tanácstalan csöndet: – Költők. Nekem is van egy otthon. Weöres Sándor a kedvencem – ásította Miku. – Csak a műfordításai három kötetet tesznek ki. És akkor még ott vannak a versei is, még három kötet. Hat egyforma vastag könyv. Nem szúr, nem nyom. Ezen tudok a legjobban aludni – de nem folytathatta, mert mielőtt Vacak odaért volna, Sanyi már lelökte a motorháztetőről.

– Rumli bá! Hallja ezt? A titkaink csak úgy benne vannak mindenféle könyvben!

– Hát azért mindenfélének nem nevezném. Kevesen tudtak annyit rólunk, mint a Sanyika bácsi. „Ugyanúgy hívták, mint engem…” – gondolta magában meghatottan Sanyi.

– Na de benne vannak a könyvekben! Bárki olvashatja!

– Ne izguljatok. Bárki olvashatja, de úgyse fogja érteni. Már csak azért sem, mert ott van az orra előtt – nyugtatta őket Rumli bá. – Ki van ez próbálva. Úgy lehet a legjobban elrejteni a dolgokat, például a titkainkat is, ha elöl hagyjuk őket. Ott senki nem keresi. Mindenki valami 20

vadregényes titokra vágyik, ami után kutatni kell, csakhogy ez nincs elrejtve… Pontosabban az van elrejtve, hogyan lehetsz képes megérteni, de az aztán nagyon. Mert azt a képességet, amivel megérted, magadban kellene keresni, az ilyesmit viszont nem nagyon szeretik az emberek.

Na mit szóltok? Milyen jól eldugta a titkainkat a Sanyika bácsi? Én adtam neki az ötletet.

– Rumli bá költőkkel bandázott? – kérdezte álmélkodva Lujzi.

– Maradjunk annyiban, hogy költőkkel is – felelte önérzetesen az öreg macska. – De hagyjuk most a történelmet, azért vagyunk itt, hogy segítsünk a kisgazdiknak. Úgyhogy Petit tiszteletbeli macskává fogadom, és ha túltettétek magatokat ezen a megrázkódtatáson, akkor végre munkához is láthatnánk.

– Köszönöm a bizalmat. Igyekszem jó macska lenni – ígérte Peti.

– Hagyjuk a nagy szavakat – legyintett Rumli bá. – Térjünk vissza az antibiotikumhoz. Miku, beszélj!

– Hát én csak annyit tudok a dologról, hogy a tehenek is betegesebbek mostanában, mint a Gizi néni idejében, és ezért sok gyógyszert adnak nekik. És gondolom, egy beteg tehénnek a teje is… beteg… És aki azt megissza, az is beteg lesz! – vágta ki büszkén Miku.

– Akkor lehet, hogy nem is a kisgazdik megmentésével kéne kezdeni, hanem a tehenekével! – kiáltotta Ivánka, aki mindenképpen szeretett volna valakit megmenteni, lehetőleg minél többeket, és lehetőleg még ma.

– Attól tartok, ez nem ilyen egyszerű. Bárcsak elmagyarázná ezt nekünk valaki! – sóhajtott színpadiasan Rumli bá. – Ugye, milyen jó is lenne, Peti fiam, ha lenne itt egy zöldvegyész vagy kajakémikus vagy mi is a te foglalkozásod? Ha már egyszer macskává fogadtunk.

– Biomérnök – nevette el magát Peti. – Tényleg nem egyszerű.

Mennyi időnk van a meccs végéig?

Sanyi bekandikált a földszinti lakás ablakán: – Félidő! És 0 : 0, úgyhogy akár hosszabbítás is lehet!

21

– És mikor vagy biomérnök? – kérdezte Ivánka. – Amikor hazamész, miután végeztél a hajléktalankodással?

– Igazából a hajléktalankodás előtt voltam biomérnök – komorodott el Peti.

– Akkor most már nem vagy az? – kíváncsiskodott tovább Ivánka.

– Hivatalosan nem. Úgy értem, nem dolgozom sehol biomérnökként.

– Miért nem? Ha egyszer az vagy!

– Maradjunk annyiban, hogy vannak, akik nem szeretik a bio­ mérnököket.

– Az biztos. Az én gazdim például kifejezetten utálja őket – szólt közbe Blanka, akinek a gazdáját csak Multi Mamaként emleget­ ték, mert egy hatalmas élelmiszer-áruházlánc tulajdonosa volt. – Hal­ lot­tam, amikor tegnap azt mondta: „Pont egy biomérnök hiányzik még nekem.”

– Ez azt is jelentheti, hogy szeretne egyet, nem? – kérdezte Ivánka.

– Nem – mondta mindenki.

– Biztos, hogy nem – sóhajtott Peti, úgyhogy Ivánka kénytelen volt belenyugodni.

– És mit csinál egy biomérnök, édes fiam? – kíváncsiskodott Gizi néni. – Bütyköli a ződet?

– Tulajdonképpen igen – felelte Peti. – Például azt vizsgáljuk, milyen hatással van a vegyi anyagokkal szennyezett környezet a benne élő állatokra és növényekre. Aztán megpróbáljuk valahogy megtisztítani a földeket, a vizeket meg a levegőt a szennyezéstől, hogy újra úgy lehessen ezeket használni, mint régen.

– Szóval most rosszul használják őket – foglalta össze Lujzi.

– Pontosan! – válaszolta Peti. – Biztosan észrevettétek, hogy mostanában ti is jobban szeretitek az élő egereket, mint a döglöttet.

– Bizony – helyeseltek a macskák. – A döglöttet alaposan meg kell vizsgálni, mert van, amelyiktől rosszul leszünk.

22

74

Azt hitted, a macskák nem látnak tovább a saját tonhalkonzervüknél?

Pedig amikor az áruházak polcai kétes eredetű, rossz minőségű élelmiszerektől roskadoznak, amikor a kisgazdik hasa fáj, a bőrük kiütéses, és nem ehetnek meg akármit, akkor már csak a macskák segíthetnek! Nagy tervvel telik meg a sok macskaagyacska: kerüljön egészséges étel a hasakba!

Rettenetes Ivánka és csapata a mancsába veszi a dolgokat. Egy biomérnöknek újra lesz munkája, Ilka néninek házi cicája, a félelmetes Multi Mamának pedig érző szíve.

Bíró Zsófia meseregénye nemcsak macskákkal van tele, hanem számos hasznos táplálkozási tudnivalóval is. Kiderül, mi a glutén, mi történik egy laborban, és jó-e, ami bió. A macska mondja meg! szórakoztatva segíti a tudatosabb, egészségesebb táplálkozást, hogy a gyerekeket később se etethessék meg bármivel.

macskák, gyerekek, palacsinta, szupernagyi, szupermarket, biomérnök, humort szabályozó anyag (E210), fűszerek (szeretet, izgalom)

ISBN 978-615-5417-52-8

Allergéninformáció: nagy mennyisé­gű macskaszőrt, nyomokban hasz­ nos tudnivalókat és mozgalmas ese­ mé­nyeket tartalmaz. A termék tejet, tojást és zellert fel nem használó nyomdában készült.

Mi­nő­sé­gét a világ végezetéig meg­őr­ zi. Kinyitás után elolvasandó, a köny­ ves­polcon örök időkig tárolható.