BSF magazine 2018

bsf magazine Magazine of the Budapest Spring Festival

almost 40 venues more than 100 programmes

BUDAPEST CARD the official cit y pass 6 490 HUF

2199 EUR

9 990 HUF

3299 EUR

12 990 HUF

4299 EUR

9 990 HUF

3299 EUR

15 990 HUF

5299 EUR

18 990 HUF

6299 EUR

WITH

• FREE one-time entry to the St. Lukács Thermal Baths • FREE entry to 17 museums • 2 FREE guided walking tours

FREE

PUBLIC TRANSPORT

as well as many additional events, services and experiences free of charge or at discounted rates, with savings between 10% and 50% for more information:

www.budapest-card.com

valid: 1 april 2018 – 31 march 2019

Following the winter season, with its abundant cultural offerings, comes the even more abundant spring: the Budapest Spring Festival, one of the most important arts festivals in Central Europe, opens the European festival season in 2018 for the 38th year, with a rich selection of programmes.

Outstanding figures from the international arts scene and the cream of Hungarian cultural life take to the stage in important venues in Budapest between 30 March and 22 April.

The varied programme reflects the diversity of genres that has become the hallmark of this festival: alongside large-scale concerts and classical chamber music, there are many operas, light music, jazz concerts, contemporary dance performances, folk dance shows, events related to theatre and the fine arts, as well as a host of family and special open-air events.

It is our belief that a festival becomes popular if the events speak as many people as possible. If it gives a comprehensive picture of the domestic and international performing arts scene, and also, since it is held in Budapest, if it represents the unique richness of the Hungarian capital’s cultural heritage. If the experience it engenders is not just about the twenty-four days of the Budapest Spring Festival. The preparation and expectation are just as much a part of it as the conversations following concerts, performances, and exhibitions, and it becomes a truly unforgettable memory if perhaps months later we think back to one or two decisive moments.

This is the dual purpose behind this magazine, the first in the history of the festival: we aim to help the experience of the festival linger in your memory, and provide interesting, exciting background information and interviews before the festival starts. Browse through the festival, draw closer to it, and take the festival experience with you, in the shape of this magazine.

Csaba Káel Chairman of the Executive Board CEO of Müpa Budapest

Teodóra Bán Member of the Executive Board Managing Director of Budapest Festival and Tourism Centre

Impressum BSF Magazine A free publication of the Budapest Spring Festival Published by Papageno Consulting Ltd. on behalf of the Budapest Spring Festival Founded by: Müpa Budapest Nonprofit Ltd. CEO Csaba Káel Publisher: Managing director of Papageno Consulting Ltd. E-mail: szerkesztoseg@papageno.hu Editor-in-chief: Marcell Németh Publication manager: Bernadett Bucs

With contributions from: Gábor Bóka, Kristóf Csengery, Endre Dömötör, András Greff, Tamás Jászay, Ferenc László, Dóra Melis, Dániel Mona, Leonóra Mörk, András Rónai, Katalin Szemere, Endre Tóth, Péter Varga, Zoltán Végső, Balázs Weyer English translation: Richard Robinson Photo of Csaba Káel and Teodóra Bán

by Szilvia Csibi.

Printed by: Pátria Printing House Co. CEO Katalin Orgován Printed in 15,000 copies

Last submissions: 6 March 2018 The event organizers reserve the right to change the performers, the programme and the price.

Budapest Spring Festival 30 March – 22 April 2018 www.btf.hu E-mail: info@btf.hu Telephone: +36 1 555 3000; +36 1 269 0470 Subsidized by:

Barely seven years old, a little girl in a small church in Oradea, in the St. Catherine estate started her career: she was playing Mary in the nativity play. Thanks to her stamina she strode confidently up the imaginary rungs of the opera world, until in 2016 she reached the highest possible: in the Metropolitan, New York, she was cast as Musetta in La bohème. Nowadays she accepts fewer roles, but she considers it an exceptional opportunity to appear on stage before a Hungarian audience.

An extremely talented soprano, Brigitta Kele sings the leading role in Ferenc Liszt’s oratorio The Legend of St. Elizabeth on the opening night of the Budapest Spring Festival.

Brigitta Kele’s story is a modern fairy-tale, whose roots go all the way back to Transylvania. “My father was a poor tailor’s mate with five children. It was no easy task, but finally I got from the ‘Ér [a river in Romania and Hungary] to the ocean’ as the saying goes” she recounts. No wonder she quotes from the poet Endre Ady: just like him, her life too was greatly influenced by Nagyvárad, how Hungarians call Oradea.

There were five children altogether, the “three sisters” and the twin boys, but only the girls had music in their veins.

“My elder sister was a cantor at church, and she was always encouraging me, sometimes demanding that I and my middle sister sing in the church, and actually it was there my career started. I had a considerable repertoire already when I was young, because many classical works are sung during

2

the Catholic services.” She started studying music relatively late, but her zeal and talent helped her over the obstacles: she completed her bachelor’s degree at the Faculty of Music at the University of Oradea, and gained her master’s at the Gheorghe Dima Music Academy in Cluj-Napoca.

“At the time I was living in Budapest with a friend. We earned money by delivering papers. I thought I would get a job as a freshly graduated singer, but I was so timid and inexperienced that I chose to commute between the two cities.”

She finally decided to move to Cluj-Napoca when she gained a place in the chorus of the Hungarian Opera of Cluj-Napoca.

She “stood out” in the chorus, as she puts it, and surprisingly quickly got roles in serious pieces. “Beginner singers aren’t usually asked to sing in big operas, though I wasn’t that

BRIGITTA KELE / Photo: Szilvia Csibi, Müpa Budapest

FROM THE HEART OF TRANSYLVANIA TO THE MET

March 30 | 7 pm Müpa Budapest – Béla Bartók National Concert Hall

LISZT: THE LEGEND OF ST. ELIZABETH young, I must have been 25, when I got my first such part.”

In spite of this she was perturbed at having started her musical training later than her contemporaries, but in retrospect she is pleased – she thinks she needed the “maturity” school leaving examination too in order for these roles to “find” her.

In 2011 she spent her seventh year as a member of the Hungarian Opera of Cluj-Napoca. She liked it there, but hankered after the international stage. “We knew it was expensive, for a singer at the beginning of their career going abroad to audition is almost impossibly burdensome financially. You have to fork out for the trip, the accommodation, and many places ask the applicants to pay an audition fee. I didn’t have the funds for that. But destiny had a hand in things.” The Düsseldorf Opera House was looking for new members for their company, and at the recommendation of a singer from Cluj-Napoca they came to recruit in the city.

After singing only two arias Brigitta’s voice convinced the scouts from Germany so firmly that they invited her over for a rehearsal, which was followed by a contract.

“Brigitta Kele’s story is a modern fairy-tale, whose roots go all the way back to Transylvania.”

From here on, her international career took off. After the first season in Düsseldorf she got a contract as a company member, and meanwhile she was appearing on stage in other countries too. In Paris she was cast as Nedda in Pagliacci, in Israel she sang Micaëla in Carmen, and she has performed in Avignon, Beijing, and Strasbourg. It was there that Eva Wagner, Artistic Consultant of the Metropolitan Opera, noticed her and was so taken by her performance that she offered her a contract for the “super stage”, for the 2016-2017 season.

Featuring: Brigitta Kele, Judit Kutasi, Albert Pesendorfer, Zsolt Haja – voice, Hungarian National Philharmonic, Hungarian National Choir (choirmaster: Csaba Somos), Zoltán Kodály Hungarian Choir School Children’s Choir (choirmaster: Borbála Sapszon, Ferenc Sapszon) Conductor: Zsolt Hamar

“It was fantastic to take part in such a production, and the audience were very enthusiastic. I played Musetta, and fortunately they were satisfied with me. Now I’m waiting for further developments. I’m often asked what it’s like to sing in New York after Oradea. I usually say that it’s special, but I don’t feel any basic difference between them.”

Now an international freelance, she has committed herself to a contract at the Hungarian Opera of Cluj-Napoca, which is where she had her roots. “After five or six years it’s good to have a rest. It’s tiring to live out of a suitcase, sleeping in a different room all the time. The consumer society has turned music life into a conveyor-belt existence.

And that wears people out – psychologically, and vocally”, she adds. This however, does not mean she is restricting herself as an artist, and the public can happily mark in their diaries the date 30 March, when Brigitta Kele can be heard in the leading role in the oratorio The Legend of St. Elizabeth at the opening concert of the Budapest Spring Festival, which each year concentrates on Ferenc Liszt’s oeuvre. “I’ve sung it twice before, but I’m pleased, because each time I feel it to be a challenge. It’s a dramatic role, a serious undertaking, which you have to experience.

As a Catholic the story and character of St. Elizabeth is very close to me. I hope my preparations are worthy of it!”

Dóra Melis

COLOURS FOR FIVE LINES Ferenc Liszt was inspired to write The Legend of St. Elizabeth while looking at a series of frescos, but he is not the only composer to be spurred to compose by looking at a work of art. A surprisingly large number of composers are affected by a perceptual phenomenon known as synaesthesia, whereby a stimulation leads to a second kind of sensation. Perhaps the best known example is Mussorgsky’s piano cycle Pictures at an Exhibition, for which the Russian composer was inspired by a posthumous exhibition of works by his painter friend Viktor Hartmann. Mussorgsky aimed to “repaint” Hartmann’s pictures in sound, on the basis of his own experience, and the most frequently performed orchestral arrangement of the work testifies to the orchestration skills of Ravel.

A more indirect influence can be found in the symphony Mathis, der Maler (1934) by Paul Hindemith, with music which was then also used in the opera of the same name. Its three movements symbolize the panels in the sixteenth-century Isenheim Altarpiece, and the symphony’s programme follows the life of the altarpiece’s painter, Matthias Grünewald. Rachmaninoff’s symphonic poem Isle of the Dead (1909) was inspired by a famous picture by Swiss Symbolist painter Arnold Böcklin, who made the particularly thought-provoking picture to a commission from a widowed patron. The execution was so successful that it inspired other artists apart from Rachmaninoff – indeed, by 1888 Böcklin himself had made five versions of his mystic work, and then added an antithesis entitled The Island of Life.

3

Though a few decades ago Herbert von Karajan, the conductor who long defined the profile of the Berlin Philharmonic, declared that women’s place was in the kitchen, not a symphony orchestra, there is no corner of classical music where they are not present. Nowadays more and more women are taking up the conductor’s baton, and two such world-famous artists, Mirga Gražinytė-Tyla and Emmanuelle Haïm appear at the Budapest Spring Festival.

A few years ago Vasily Petrenko thought it fit to say that an orchestra “reacts better when they have a man in front of them”, and that “a cute girl on a podium means that musicians think about other things”. The Russian conductor has doubtless countless times regretted giving voice to this conviction, though he subsequently tried to defend himself by saying this was not his personal opinion, but referred to the situation of his female colleagues in Russia.

She has remained the most famous woman conductor: her place in music history is not just as the first woman director of a US orchestra, but also because in 2013 she was the first woman to conduct the Last Night of the Proms in London.

In 2015 she founded the Taki Concordia Conducting Fellowship, which enables talented young women conductors to study for two years alongside Alsop, and to work with several orchestras for six weeks.

Whatever Petrenko was referring to, for a long time this profession did indeed seem unattainable for women. While in other areas of classical music the ratio of the sexes gradually evened out, in a 2014 list of the world’s leading conductors, only five of the 150 listed were women. In another survey also from 2014 of twenty leading orchestras in the United States, it was found that only one of them had a woman music director at the helm: Marin Alsop conducting the Baltimore Symphony.

Following in Alsop’s footsteps more and more women can take to the conductor’s rostrum. One, Mirga Gražinytė-Tyla from Lithuania hit the headlines when in 2016 at the age of 29 she was appointed chief conductor of the City of Birmingham Symphony Orchestra. This set her on the path of great predecessors such as Sir Simon Rattle and Andris Nelsons. She is the first woman to take the post in the history of the orchestra, and the third woman to do so in a leading

4

MIRGA GRAŽINYTĖ-TYLA / Photo: Frans Jansen

WHO WEARS THE TROUSERS?

April 2 | 7.30 pm Liszt Academy – Grand Hall

RUDOLF BUCHBINDER (piano) AND THE CITY OF BIRMINGHAM SYMPHONY ORCHESTRA Works by Wagner, Schumann and Beethoven Conductor: Mirga Gražinytė-Tyla April 3 | 7.30 pm Liszt Academy – Grand Hall

EMMANUELLE HAÏM AND LE CONCERT D’ASTRÉE British orchestra. Previously she worked at the Los Angeles Philharmonic, and as well as her work in Birmingham she is music director of the Landestheater in Salzburg, and committed to her career as a superstar in the international classical music world.

“... this profession did indeed seem unattainable for women.”

On 2 April she conducts the City of Birmingham Symphony Orchestra in the Liszt Academy, partnered by the legendary Austrian pianist Rudolf Buchbinder. The programme includes the Prelude to Wagner’s Tristan und Isolde and Schumann’s Piano Concerto, as well as Beethoven’s Fifth Symphony.

The other globally renowned woman conductor we can hear in Budapest during the festival is Emmanuelle Haïm from France. Haïm, who started out as a harpsichordist, is playing Italian cantatas with Le Concert d’Astrée, the orchestra she founded, at the Liszt Academy on 3 April. A feted interpreter of Baroque music, for a decade she accompanied William Christie and Les Arts Florissants on the harpsichord, and then began her conducting career in 2000 at the head of her own ensemble. With Le Concert d’Astrée she has appeared in many opera houses and concert halls in Europe, and Haïm’s name became more widely known when in 2001 she conducted Händel’s Rodelinda at the Glyndebourne Touring Opera. Today she is a recognized representative

Italian cantatas by Händel Featuring: Sabine Devieilhe, Marianne Crebassa – voice Conductor, featuring on harpsichord and organ: Emmanuelle Haïm

of the conducting profession, who although often referred to as a “pretty conductor girl” is recognized as having a “God-given talent”. Emmanuelle Haïm has directed worldfamous orchestras such as the Gewandhaus Orchestra in Leipzig, the Vienna Philharmonic, and is a recurrent guest at concerts by the Berlin Philharmonic. With Le Concert d’Astrée she has recorded several discs for the Erato label, owned by Warner, and the recordings have won several celebrated awards. Her most recent discs have been Mozart’s opera Mitridate re di Ponto, and Händel’s oratorio Il Trionfo del Tempo e del Disinganno. In Budapest too, they will be playing works by Händel in the Liszt Academy on 3 April: a trio sonata and three cantatas.

Hungarian women conductors have played a pioneering role in smashing the glass ceiling: Valéria Csányi conducted for the first time in 1988 in the Hungarian State Opera House, while Katalin Váradi directed many operettas and musicals in provincial theatres and even in the Budapest Operetta.

In recent years the Liszt Academy has produced artists such as conductor Andrea Daru, and conductor, composer, and pianist Ilona Dobszay-Meskó.

Leonóra Mörk

SOUNDS FAMILIAR Symphony Hall in Birmingham, the home auditorium of the orchestra of the 2 April concert, was voted the concert hall with the best acoustic in the UK in 2016, and it came seventh place on the global list. With a capacity of 2262, it was opened by the Queen herself in 1991, since when it has hosted each year about 270 events of classical and light music, jazz, dance, and theatre. The interior of the building was designed on the basis of the Musikverein in Vienna and the Concertgebouw in Amsterdam, while the acoustics of the hall are akin to those in the Müpa Budapest, because they were executed by the world-famous acoustics expert Russell Johnson, who is also responsible for the Béla Bartók National Concert Hall. This auditorium, which has outstanding acoustics (and includes Johnson’s hallmark, later used in the Müpa too, an enormous echo chamber and an acoustic canopy over the stage), saw the addition of a 6000-pipe organ in 2001. This instrument is the largest mechanical action organ in the UK today. Each year 12 thousand children and six thousand adults participate in the hall’s education and community programmes.

5

Photo: Manfred Esser

ANTIDOTE TO THE FALSE GLAMOUR After a long interval Sir Roger Norrington conducts again in Budapest. The eighty-three year old British conductor, known for his much discussed approach to performance, the first to record all Beethoven’s symphonies with the original tempo markings, conducts the Orchestra of the Age of Enlightenment in a Mozart programme. In an interview given to our magazine, he speaks of Wagnerian music from space, and his continued insistence on a pure string tone.

In 1978 you founded the London Classical Players, an orchestra playing on period instruments. The name suggests that in contrast to the practice of earlier historical ensembles, you concentrated on Classical works rather than Baroque.

We also began to experiment with the works of earlier composers. After Gabrieli and Monteverdi came Händel and Bach, and the series naturally continued with the Classical composers. As well as the question of instruments, we were concerned with things such as how big the orchestra should be, how the seating should be arranged, what kind of tuning we should use. Based on these considerations, we started playing Berlioz, Mendelssohn, Schumann, Brahms, and Wagner. I used the same principles when we worked on the symphonies of Bruckner and Mahler with the Stuttgart Radio Symphony Orchestra, and I was especially keen that the musicians should not use vibrato. Naturally, I am always happy to revisit Haydn, Mozart, and Beethoven.

6

Can Wagner be treated the same way as the others?

The same way, as Brahms, for instance. It’s exciting to hear Wagner on period instruments. The tempi are far, far more animated than what we have become accustomed to. In the 1990s we recorded a CD of Wagner excerpts: on this, the Prelude to Die Meistersinger sounds more like the overture to a comic opera. With this approach Wagner’s works sound like music, not like something that comes from another planet. I’ve never heard a singer whose performance of Wagner convinced me. The instrument of a singer is his or her own body, and the use of it is much more difficult to change.

You were one of the first to consistently insist on the metronome markings in the score in your Beethoven interpretations. Many folk questioned your solutions, because they felt that these markings were contradictory.

April 9 | 7.30 pm Müpa Budapest – Béla Bartók National Concert Hall

SIR ROGER NORRINGTON AND THE ORCHESTRA OF THE AGE OF ENLIGHTENMENT Works by Mozart Featuring: Roger Montgomery – horn

I don’t think I’m in a position to answer the question. For me it is entirely natural to choose the tempi on the basis of the markings in the score. A few weeks ago in Helsinki I conducted the Ninth, then the Eroica with the Stuttgart orchestra, in the way I always have done. In fact, if I listen to Beethoven symphonies on the radio, I find that others too are increasingly following the composer’s indications. There is much less slow, boring Beethoven to be heard today.

Vibrato is like a disease. Leopold Mozart, who published his violin method in 1766, wrote that some players use it all the time, and their hand shakes as though they had fever.

Then in the 20th century everyone began to use it: the problem with it is that it ruins the natural overtones, and results in a kind of false glamour, which I call “going Hollywood”.

The clarinets, trumpets, and horns do not use vibrato, mostly it is just the strings, to cover their false intonation.

The symphonies were recorded with the Stuttgart Radio Symphony Orchestra too, and released on CD. Is there a difference between the way you conduct a modern orchestra and one using period instruments?

Alongside two Mozart symphonies you are performing two horn concertos in the Müpa Budapest. In the latter the soloist will play on a period instrument, without valves. What makes these works interesting?

There’s no difference, it’s the sound that is slightly different. The tempi are the same, the gestures are the same, the interpretation matches too. The main thing is the basic concept of the music. Today 95 per cent of the orchestras I conduct are modern – that’s why it is such a pleasure to return to my old friends, the Orchestra of the Age of Enlightenment, and hear the sound of period instruments.

Because there are no valves on a natural horn, the player’s task is extremely difficult: he has to help the notes to sound by moving his right hand in the bell. This produces a very exciting sound, which I’m most fond of. Roger Montgomery, who also plays in the orchestra at the Royal Opera in Covent Garden, is a master of both the modern and natural horns.

Mozart wrote the C major Symphony in four days in Linz, and the B flat major is played less frequently, in spite of being a very fine piece. Of my forty favourite Mozart symphonies, these are the two I am most fond of.

“… it is such a pleasure to return to my old friends, the Orchestra of the Age of Enlightenment …”

You have a strong opinion on vibrato, which has made a mark on the sound of modern orchestras since the 1930s. Have your views changed?

Not in the slightest. I have conducted fifteen to twenty modern orchestras recently in various places in the world, from America to London, from Helsinki to Berlin, and they were all delighted to play with a straight tone.

This is very important not just in the case of Mozart and Beethoven, but also for Brahms, Wagner, and Mahler.

This is the basic language of the 19th century, and vibrato robs Classical music of its innocence. Joseph Joachim, who premiered Brahms’s Violin Concerto, in his 1904 book for soloists, wrote that if you constantly use vibrato, you show the world that you cannot play your instrument. He added that vibrato serves to substitute for “real emotion”, that should derive from a delicate handling of the bow, rather than the quivering of the left hand, which stops the strings.

Péter Varga

GOOD VIBRATIONS? “Something very personal and more or less instinctive” was what Simon Standage, a world-famous British violinist who often performs in Hungary, had to say about the musical effect in which the player produces periodic changes in the pitch and volume of the note. To this day the issue of vibrato sparks heated debate among string players. According to a study by Louis Cheslock and Carl Seashore, who studied the phenomenon, in producing vibrato some players use the finger and hand, while others tend to use the forearm or the upper arm, and it is considered artistic if the number of vibrations per second falls between 5 and 11. It became widespread thanks to the master teachers at the beginning of the 20th century, including the Hungarian Leopold Auer, who however did not cultivate excessive use of vibrato. And while Fritz Kreisler, whose playing pleased salon audiences, was turned down from the Vienna Philharmonic precisely because of his “excess” of vibrato, Heifetz, Milstein, and other pupils of Auer acquainted the world (heedless of their teacher’s protestations) with the ecstasy of constant vibration.

7

ANDRÉS OROZCO-ESTRADA / Photo: Werner Kmetitsch

A SELF-AWARE ORCHESTRA

A more colourful example of the ability of music to transcend cultures could hardly be found: Columbia, Uzbekistan, and Austria meet in Budapest, in the spirit of Beethoven, Bartók, and Stravinsky. An orchestra dear to our hearts, but once barred for decades from performing in the Hungarian capital, arrives in Budapest conducted by Andrés Orozco-Estrada, in partnership with the pianist Yefim Bronfman.

The Vienna Philharmonic give a concert in the Müpa Budapest on 6 April.

Much can be said of this legendary orchestra, founded in the Austrian capital in 1842: it maintains a close symbiosis with the symphonic orchestra of the Vienna State Opera; that it is the long-established, illustrious trustee of the most authentic Viennese musical traditions; that it has been conducted by the greatest conductors of every era, from Bruno Walter to Bernstein, from Furtwängler to Carlos Kleiber – and that despite its proximity to Hungary, during the decades of socialism Budapest audiences were not able to hear them. In recent times this has changed for the better: through the productive collaboration between the Müpa Budapest and the Vienna Philharmonic the orchestra is now a regular visitor to this concert hall, and it comes with a highly varied programme.

elected from the ranks of the orchestra, so that deciding everything jointly, they operate in democratic fashion.

This also means that the orchestra decides who they invite to conduct them. So if a conductor can direct the Vienna Philharmonic, it is a challenge indeed – and of course it can be a great springboard for a young conductor’s career to appear with the VPO, as it is now for Andrés Orozco-Estrada (1977), born in Medellín in Columbia. True, for nearly two decades he has been looked on as an „honorary Viennese”, because he graduated in Vienna, and ever since he has forged strong links with Austrian orchestras and the music life of Vienna, Graz, Klosterneuburg, while naturally also appearing in many other places worldwide, from London, to the Basque country, to Houston.

One thing less often mentioned is the orchestra’s proud autonomous set-up. The Vienna Philharmonic function not under a chief musical director, but the leading officers are

The concert’s soloist Yefim Bronfman was born in Tashkent as a Soviet citizen, but became Israeli-American, and is one of the most virtuoso pianists of our time, with amazing

8

April 6 | 7.30 pm Müpa Budapest – Béla Bartók National Concert Hall

YEFIM BRONFMAN (piano) AND THE VIENNA PHILHARMONIC Works by Beethoven, Bartók, and Stravinsky Conductor: Andrés Orozco-Estrada

stamina. Here too he plays two difficult works: Beethoven’s Piano Concerto No. 3 is a joy because it brings us a work that shows the Viennese Classical tradition, and Bartók’s Piano Concerto No. 2 because in this Bronfman shows his skill in a field he is generally considered to be at home: the most challenging works of the twentieth-century repertoire.

“… deciding everything jointly, they operate in democratic fashion.”

We should add that Bronfman was awarded a Grammy in 1997 for his recording of the three Bartók piano concertos.

The last item on the programme, Stravinsky’s Petrushka, is a real treat for both the orchestra and the conductor. With virtuoso solos, and orchestration that crackles and sparkles like fireworks, it is a work that straddles the border between the Russian tradition and the nascent modern style, with a marvellous richness of character.

Kristóf Csengery

“I performed a duo recital with Isaac Stern and also played Beethoven’s Piano Concerto No. 3 with the Franz Liszt Chamber Orchestra in 1991. This visit was particularly memorable since I met the great Annie Fischer.

I am always honored to be in this wonderful city.”

Yefim Bronfman

A PINCH OF DECADENCE

10 NATALIE DESSAY / Photo: Simon Fowler, Sony Classical

April 19 | 7.30 pm Liszt Academy – Grand Hall

NATALIE DESSAY (voice) AND PHILIPPE CASSARD (piano) IN CONCERT Works by Mozart, Schubert, Pfitzner, Chausson, Bizet, Debussy, and Gounod

A diva blessed with an enthralling coloratura, an authentic performer of the most difficult Mozart arias and bel canto opera roles, who has the whole world at her feet... Nothing would seem further from this singer, who is now preparing to appear in Budapest as an interpreter of the simplest of vocal genres, the song.

But there’s no mistake, it’s one and the same person, Natalie Dessay, who has retired from the opera stage but still sings in concerts. Before she took leave of the opera in 2013 opera directors were fighting for her – and even then she didn’t spoil us with frequent performances. Dessay has always been a self-aware artist: she took on roles rarely, so that she could give her utmost in them – and that is exactly what she did.

What is Dessay’s secret? What personality trait enabled her to blend styles and roles so distant from one another into a unified whole? Well, the pinch of decadence that the world at large likes to think is in the French character certainly has a role to play. This is what gives piquancy to her latest venture, the Schubert songs, also available on disc: alongside, or instead of, the typical Viennese flavours, we can see the familiar and less familiar songs from a different point of view – a feeling of homeliness is replaced by an exciting adventure, with a first class tourguide.

In Dessay’s first appearance in Hungary popular opera arias will flank a varied programme of more pensive songs

by Schubert, Pfitzner, Chausson, Bizet, and Debussy, and she will be accompanied by Philippe Cassard on the piano.

Gábor Bóka

“Before she took leave of the opera in 2013 opera directors were fighting for her …”

For many years she was unique in her mastery of a role seen as the crown of the coloratura repertoire: the Queen of the Night in The Magic Flute; after decades of lying forgotten one of the gems of French opera, Delibes’ Lakmé, was produced for her sake, and after the obligatory bel canto parts (mention must certainly be made of Donizetti’s Lucia di Lammermoor in French) she even sang Verdi’s Traviata. But to see Dessay as a sparkling prima donna would be to paint a one-sided image of her art: Debussy’s sorrowful, melancholy Mélisande was just as much one of her great roles as the others listed, even though this role, painted in pastel colours and almost constantly restrained, is very far from the character of a coloratura queen.

EDITOR’S TIP Kossuth and Ferenc Liszt Prize winner Hungarian soprano Andrea Rost and her daughter, Eszter Harazdy will evoke the most attractive figures of operatic literature, who are at the mercy of their emotions, often seem very fragile – and consequently appear very human. It is a point of interest that their accompanist will be pianist Miklós Harazdy, Eszter’s father and Andrea’s former husband.

April 19 | 7.30 pm Uránia National Film Theatre ANDREA ROST AND ESZTER HARAZDY IN CONCERT

THE FINEST MOMENTS OF A RIVETING CAREER Natalie Dessay’s discography is so rich that only a subjective selection can be made from it. The first place in our imaginary list goes to The Magic Flute with William Christie: a towering piece, and a towering interpretation. The other extreme is represented

by Entre elle et lui, a selection of Michel Legrand’s chansons, recorded with today’s famous French opera singers. And finally three Händel discs complete the picture: Alcina, again conducted by William Christie, then a disc of cantatas and Giulio Cesare conducted

by Emmanuelle Haïm. The latter, together with the early music group Le Concert d’Astrée which she conducts, will also be among the guests of the Budapest Spring Festival this year.

11

April 1 | 7.30 pm Liszt Academy – Grand Hall

ORFEO ORCHESTRA AND PURCELL CHOIR

Photo: Moha

Bach: Magnificat, BWV 243 Telemann: The Resurrection and Ascension of Jesus, TWV 6:6 Featuring: Zsuzsi Tóth, Marianne Beate Kielland, Eric Stoklossa, Miklós Sebestyén – voice Conductor: György Vashegyi

March 30 | 11 am Robert Capa Contemporary Photography Center

36TH HUNGARIAN PRESS PHOTO EXHIBITION The exhibition is on view between 30 March and 13 May.

IN PUBLIC IN AN INSTANT The crisis engulfing the press is deep, chronic, and global, but press photos are more and more fascinating every year – as evident in the Hungarian and world press photo exhibitions. For though the chattering classes may have good reason to take issue with the commonplace that a picture is worth more than a thousand words, the reason they do so is obviously because the visual preservation of a moment, a story, or a phenomenon is far more likely to arouse our interest, or even capture our memory, than any newspaper article. In the Photoriportage Section of the Hungarian Journalists’ National Alliance, entries were judged and prizes awarded on 29 March, and the pictures once more draw attention to the image: with fourteen categories, from news photos to photoreportage, true to a long-standing tradition, making the Budapest Spring Festival additionally a festival of (press) photography. What more fitting venue for the exhibition, which opens on Good Friday, the first day of the festival, than the Capa Center?

12

SPECIAL MOMENTS, FOR A BAROQUE ENSEMBLE At the heart of Easter lies the mystery of the resurrection of Jesus. This miracle can be experienced in the Liszt Academy’s Great Hall too, as conductor György Vashegyi and his ensembles, the Orfeo Orchestra and the Purcell Choir perform the oratorio The Resurrection and Ascension of Jesus by a composer even more prolific than Bach: Georg Philipp Telemann. Telemann wrote the work when he was 80, in the early 1760s.

He was admired by his friend and colleague Johann Sebastian Bach, whose Magnificat of 1723 relates a different moment in the liturgical calendar, one related to the Virgin Mary, and is also linked to the first year of Bach’s work in Leipzig. Once again, Vashegyi’s ensembles are joined by excellent solo singers from Hungary and abroad: as well as Zsuzsi Tóth and Miklós Sebestyén we will hear Norwegian mezzosoprano Marianne Beate Kielland, and German tenor Eric Stoklossa, who is familiar with both classical and contemporary repertoires. An ideal concert to celebrate Easter Sunday.

ween these two worlds, but using a looper, from the electric violin, electric cello, electric drums, bass guitar, and vocals they create a sound that is monumental, even when live, with numerous effects to colour it. The trio released their first major disc in 2015, (Loop Me Up), which is now followed by their second album Stardust, an Easter surprise. The eclectic “dancein-outer-space” feel is complemented with folksong arrangements and other engaging “song weldings” by Daft Punk, as well as compositions which are their very own, right down to the last atom. And what can we expect from this album launch on Easter Sunday (and also April Fools’ Day)?

According to cellist-bass guitarist Mihály Simkó-Várnagy “a new dimension of looping technique, ‘InFusioned’ with Hungarian stars.” These “InFused” Hungarian singers are truly outstanding: Kátya Tompos, Zita Gereben, Boggie, and Juli Horányi will be performing at the concert.

April 1 | 8 pm Uránia National Film Theatre – Ceremonial Hall

INFUSION TRIO: STARDUST ON THE TRACK OF THE BIG BANG InFusion Trio started in 2011, three trained musicians freshly graduated from the Liszt Academy, who were all equally at home in classical and pop music. Their songs lie somewhere bet-

INFUSION TRIO

April 3 | 5 pm Liszt Academy – Solti Hall

FROM LISZT TO BARTÓK • 4.1 Works by Wagner, Liszt, Schoenberg, and Bartók Featuring: Andrea Brassói-Jőrös – voice, Júlia Pusker, Lisa Romain, Kristóf Tóth – violin, Péter Tornyai – viola, Tamás Zétényi – cello, Balázs Demény, Júlia Hámos – piano, Classicus Quartet April 3 | 7.30 pm Liszt Academy – Solti Hall

FROM LISZT TO BARTÓK • 4.2 Works by Liszt, Ravel, Bartók, and Janáček Featuring: Réka Annus – voice, Ágnes Langer – violin, Tamás Zétényi – cello, Balázs Demény, János Palojtay – piano, Classicus Quartet April 7 | 5 pm Liszt Academy – Solti Hall

FROM LISZT TO BARTÓK • 4.3 Works by Liszt, Ravel, Debussy, Kodály, and Bartók Featuring: Réka Baksai, Éva Osztrosits – violin, Dénes Ludmány – viola, György Déri – cello, Balázs Rumy – clarinet, József Balog, Júlia Hámos, István Lajkó – piano, Classicus Quartet April 7 | 7.30 pm Liszt Academy – Solti Hall

FROM LISZT TO BARTÓK • 4.4 Works by Bartók, Ravel, Szymanowski, and Stravinsky Featuring: Szilvia Vörös – voice, Réka Baksai, Éva Osztrosits, József Rácz – violin, Dénes Ludmány – viola, György Déri, Tamás Zétényi – cello, Zsófia Bíró – flute, Balázs Rumy – clarinet, János Benyus – horn, Bálint Fábry – bassoon, József Balog, Mihály Berecz – piano

BARTÓK AND AN ERA OF CHANGES “Liszt touched on so many new possibilities in his works that we receive incomparably greater impetus from him than from Wagner” said Béla Bartók at his inaugural lecture at the Hungarian Academy of Sciences; listening to this series of four concerts by the Classicus Quartet, we can weigh up the veracity

of this respected opinion. From Liszt and Wagner, through the French Impressionists to the works of Bartók and his contemporaries, this concert series is actually a continuation of last year’s exciting programme given by the string quartet led by cellist Tamás Zétényi, which focused on the extraordinary effect of the First World War on chamber music. This time too, over twenty artists, including József Balog, János Palojtay, Júlia Pusker, and Péter Tornyai, and a select force of young Hungarian chamber musicians will demonstrate the rich variety of influences that stretch from Romanticism to the modern avant-garde.

If you attend these concerts, which aid the listener by following through themes and topics, in the Solti Hall in the Liszt Academy, you will be sitting within the walls of an institution that both formed and witnessed the changing musical era which inspired this series.

HENRIK SCHWARZ AND BUGGE WESSELTOFT Photo: Ben Wolf

the two pianos, one endowed with the producer’s electronics (connected to a computer, the piano shapes rhythms in real-time to its own sound), and on the other the jazz-musician improvises, in such a way that the resulting electronic jazz drifts almost towards contemporary music.

April 19 | 8 pm Pesti Vigadó – Ceremonial Hall

MIKLÓS LUKÁCS AND GUESTS Featuring: Edina Szirtes Mókus – violin, Mihály Dresch – fuhun, Béla Szakcsi Lakatos – piano, Kálmán Balogh – cimbalom

April 14 | 8 pm Akvárium Klub – Main HALL

HARPSICHORD MAGIC 4 × 2

HENRIK SCHWARZ & BUGGE WESSELTOFT

Miklós Lukács, an excellent cimbalom player from a musical family, has a wide range of interests, and his repertoire stretches from classical to folk music, jazz, and beyond. We can witness this variety when he presents the nuances of this wonderful instrument in the Pesti Vigadó, in a concert of four duos. In the four blocks of approximately half an hour each, we can listen to duos with Mihály Dresch, Béla Szakcsi Lakatos, Edina Szirtes Mókus, and Kálmán Balogh – and the evening promises to be colourful and exciting: “With Mihály Dresch we explore the world of our album Labyrinth; I’ve been playing duos with Béla Szakcsi Lakatos for more than ten years, so we play completely freely, which verges towards contemporary music. With Kálmán Balogh I perform material from the Cimbalom Duo albums, and in this line-up there is an emphasis on the folk music of Hungary and the neighbouring peoples. With the singer and violinist Edina Szirtes Mókus we play her songs and mine, and the programme tends towards popular music.

Scripted & Prepared Pianos

FUSION, ABSTRACTION, COMPLEXITY Henrik Schwarz, a German DJ-producer who draws on deep house style, has been active since the 1990s, and has appeared in numerous projects, giving his name to many powerful remixes (like the one made with Coldplay), and his DJ mixes are respected too (especially his DJ-Kicks from 2006), but in the 2010s his most outstanding work is with the Norwegian nu jazz pianist Bugge Wesseltoft. Wesseltoft, who has a jazz background, has also been active since the 1990s, and is an important figure in electronic nu jazz, then in its infancy. But since he met Schwarz the two of them have made several CDs and worked on many projects and live productions, perfecting their improvisations, that play on imperfection. Here the focus is on

13

Like the chili in hot chocolate, the tense silence before the starting pistol in athletics, a goodnight kiss before going to sleep, such is the frill on a shirt: decorative and extreme. Unlike the Renaissance, Baroque music does not claim to be in a state of perfect balance, and this is what renders it human. The freedom typical of Baroque music is made manifest in improvisation, and in later periods slowly died out, to be replaced by rules of composition and performance. The four concerts in the Jabot Festival conjure up a world familiar yet full of secrets, which speaks not of gushing emotions, but of intimacy: of our very selves.

Some researchers have claimed that Baroque music is not only beautiful; it is useful. This is the music most suitable for reaching a state of mental, physical, and emotional concentration in which we can ingest more information than normal. Baroque music usually has a pace of 50-80 beats per minute, and the brain responds to it by taking up the electrical patterns characteristic of the relaxed state, which according to some researchers facilitates activities like studying and reading. Baroque music helps to turn the cogs of the mind, and makes us more creative. In other words, the Coffee Cantata is more efficient than coffee – Baroque music is the new energy drink. According to reports, school classes that were conducted to a background of Baroque music enjoyed lessons more and found exercises less difficult. Why, indeed, would we not listen to a music which has such a good effect on our general well-being and our intellectual performance?

The performance style of music from periods prior to the 19th century has seen enormous changes over recent decades. After the Second World War, it was common

14

to disparage folk who put forward the “impossible” idea of performing Baroque music on authentic period instruments; now people get odd looks if they do otherwise. Since then our knowledge of contemporary performance practice has grown, giving greater freedom to musicians, and leading to more exciting, rousing, and – importantly – more courageous interpretations. It is not only the questions of instruments and technique that have benefited from research: another area of focus is that the performance be authentic in spirit.

In its time, Baroque music was often misunderstood.

People found it wild, and this is one of the characteristics that today’s audiences find so fascinating. Composers and musicians of the 17th and 18th centuries could “allow” themselves things that today, without credible sources, we can not reconstruct perfectly. But fortunately there are more and more early music ensembles who approach works with an awareness of the interpretative freedom enjoyed

by Baroque performers. A visit to our Baroque “music shop”, the Jabot Festival, shows us how many forms this productive period brought forth. Alongside the imaginary hit-lists

LUCIE HORSCH / Photo: Dana van Leeuwen

DOING JUSTICE TO THE JABOT

(members of the Bach and Couperin families, Byrd, Händel, Purcell, Telemann, and Vivaldi) we find the names of countless other masters, less familiar to the public but important nevertheless: Buxtehude, Castello, Frescobaldi, Froberger, and Sammartini.

“The Coffee Cantata is more efficient than coffee – Baroque music is the new energy drink.”

At the focus of the Jabot Festival is the repertoire of an unjustly neglected instrument, the recorder. The peculiar status of the former derives perhaps from its being an integral part of instruction in music schools, due to its simple construction, the ease with which it can be learned, and its register, which is close to that of the human voice. But in spite of the recent internet sensation of ear-splitting recorder-playing, we can hardly find an instrument with a more distinguished past, for in olden times it was played not by schoolchildren, but by kings, for whom the most famous composers wrote works for this very instrument. Though its descendant, the flute, is loved to this day, the time has come to give the recorder its due. Helping us to do so is the Dutch artist Anneke Boeke, known in Hungary for her masterclasses, who has mastered the Baroque recorder (or Blockflöte) and her amazing young compatriot, the 19-year-old Lucie Horsch, whose virtuoso playing has been compared by critics to birdsong. For two years, Horsch has been active in promoting her chosen instrument under the aegis of a leading record label.

The other irresistible instrument in the festival is the harpsichord. Though the piano has tried to overshadow it, the predecessor has not given way. In fact, it has proved its durability in songs by the Beatles and the Rolling Stones.

The concert by Zsombor Tóth-Vajna and Gergely Tóth-Vajna undertakes no less than to provide a cross-section of music written for keyboard by European composers from Couperin to Haydn, with the aid of the fortepiano. And if you tire

FASHION HISTORICISM Every era had its own oddities, and this goes for fashion too.

The first thing that springs to mind with the Baroque is a powdered wig, but this was also the time the jabot became widespread. The word jabot is French in origin, and refers to the breast of a bird, and for sure, the jabot recalls the bulging chest of fine songbirds. A decoration intended for distinguished men, of lace throughout or merely on the hem, the wearer fixed it to his neck or the collar of his garment so that it hung over the shirt. This frill on the chest, partially peeping out from behind the waistcoat, was a symbol of elegance, and had the benefit of concealing buttons. Later it was emancipated into a decoration for women’s blouses, and today is mostly seen only at court.

But we too aim to do justice to the jabot.

of these heavenly tones, hell is only a short ferry-ride away, for at the Jabot Festival the audience can expect Baroque music in the underworld too: Orpheus and his lyre, in other words the Belgian troupe La Cetra d’Orfeo, who have travelled several continents, launch the Jabot Festival on 7 April with their programme on the theme of love.

Dániel Mona

“The early music movement spread its wings in the middle of the last century, and its exponents, Brüggen, Harnoncourt, and Leonhardt, did intensive research into Baroque works that were lost in oblivion, in the depths of libraries. Perhaps they didn’t even suspect that they were creating a new musical language, which has since become familiar, one of whose sources and centres was the country I was born in: the Netherlands. I too had an important role in promoting the language of my maestros, when in the 1980s I came to Hungary at the age of 20. This was an important juncture in my career. These days many people speak this historic musical language fluently, so emphasis has shifted from knowledge of the rules to the way it is delivered, to playing full of joy. This music is like love: it is able to regenerate for ever.”

Anneke Boeke

Festetics Palace / Hungarian National Museum

JABOT FESTIVAL April 7 | 7.30 pm Festetics Palace – Mirror Hall LA CETRA D’ORFEO: AY AMOR! Works by Frescobaldi, Falconieri, Ortiz, Encina, Cererols, Santa Cruz, and de Ribayaz April 8 | 7.30 pm Festetics Palace – Mirror Hall ANNEKE BOEKE (recorder) AND THE ENSEMBLE CANTILENE Works by Merula, Cima, Buxtehude, Rosenmöller, Telemann, Händel, and Pepusch Featuring: Dávid Szigetvári– voice April 13 | 7.30 pm Hungarian National Museum – Ceremonial Hall LUCIE HORSCH (recorder) AND THE ANIMA MUSICAE CHAMBER ORCHESTRA Works by Castello, Sammartini, Debussy, Blavet, Bach, Yun, and Vivaldi Featuring: Aleksandra Nepomnyashchaya – harpsichord April 14 | 7.30 pm Hungarian National Museum – Ceremonial Hall KEYBOARD MAGIC Works by Picchi, Byrd, Frescobaldi, L. Couperin, F. Couperin, Purcell, Fischer, Froberger, J. S. Bach, Haydn, J. Ch. Bach, and Händel Featuring: Piano e Forte Duo

15

Let’s start with some random data. He’s been fascinated by computers since the age of seven, he has a degree in semiotics, and he’s not ruffled in the least if someone wants to discuss cognitive psychology with him. As a small boy he imitated John Travolta from Saturday Night Fever. He produced a ballroom scene for one of the Harry Potter films. Nearly fifty million people have seen the video clip he choreographed for Radiohead. Yes, we’re still talking about the same man: the technical daredevil of contemporary dance, Wayne McGregor, is coming to Budapest with the choreography he premiered last autumn.

Wayne McGregor is one of the outstanding artists in the international dance scene whose important works have been shown in Hungary shortly after the premiere. The series continues: for the fifth time the Trafó hosts the choreographer’s own company, formerly the Random Dance Company, now Company Wayne McGregor, with a work of out-and-out autobiographical inspiration. Don’t anybody think of mistyeyed, winsome nostalgia: in his Autobiography McGregor gives a synthesis of everything that he knows, thinks, and feels about dance and humankind. And of what he has discovered, this time through his own genome.

Curious and indefatigable, perhaps these two words describe McGregor’s character most succinctly. He was born in 1970 in Stockport near Manchester, and studied dance in Leeds and New York. At the age of 22 he founded his company, which still operates today. By the second half of the 1990s he was a sought-after choreographer, and perhaps more importantly, his style is unmistakeable, yet always causes surprise. Perhaps style is not the right word: rather, an ars poetica and a special relationship to the reality beyond

16

the stage, because from the very start McGregor has been radical and intrepid in his use of new technologies. For him, art and science are not mutually exclusive, but interdependent forms of communication that reinforce one another.

As he said in an interview: “I belong to a generation that already had a computer at home, and I never felt that technical devices were some kind of extra added value in my life or my works. New technologies are an integral part of my life, and thus of my choreographies.” Acknowledging no boundaries between genres, media and devices, McGregor has been involved with a whole series of exciting interdisciplinary projects.

His project of a few years back would not have been out of place in a sci-fi movie, when he made a choreography with a research team from the University of San Diego in a laboratory. During the project cognitive scientists archived every stage of the creative process: with images, sounds, text, and calculations they described and analysed how an idea is born, how it is transformed during rehearsals, and even how it escapes from the final version.

COMPANY WAYNE MCGREGOR / Photo: Andrej Uspenski

SCIENTIFIC, FANTASTIC DANCE

What we have described so far is an artist, contemporary through-and-through, who passionately wants to understand our world, which is determined by the continuous development of technology. But the essence of McGregor’s career is unpredictability. Since 2006 he has been the first resident choreographer of perhaps the best known ballet company in the world, the London Royal Ballet, to come from the contemporary dance scene. “Everybody carries their own physical history, so it doesn’t matter if you’ve trained in hip-hop or body-popping or classical ballet.

It’s all the same, really.”

The question arises how McGregor’s approach can be reconciled with the values of a company with such a great tradition, like the Royal Ballet. In an interview with the BBC the choreographer recalled that every company is composed of individuals, and he asked for (and got) free reign to experiment. For him, choreography is interaction: he is constantly learning from the dancers who have amazing technical skill, and working with them is a challenge even for him.

“If you go from a point of view where there are no rules, the audience shouldn’t necessarily know what to expect, and that’s a really healthy thing.”

“An algorithm determines the order of the scenes that evening.”

The discovery of new terrain is a life-long mission for McGregor. His new piece, Autobiography, is unique in its genre, because he used his own DNA as the startingpoint. Friends initially warned him off: who would want to know, for instance, if they had a propensity for Alzheimer’s disease? The final result showed nothing alarming, but even the first analysis provided him with 11 thousand pages of data. Following this the “landscape” of the genome took shape: rhythmic motfis, colours, and stories emerged from it.

On the basis of his mapped-out genome, McGregor made for his ten dancers 23 studies, one for each pair of chromosomes, each a few minutes long. After spending twenty-five years in dance world, he was curious about what traces this

April 17 and 18 | 8 pm Trafó House of Contemporary Arts

COMPANY WAYNE MCGREGOR: AUTOBIOGRAPHY

Concept and directed by: Wayne McGregor

EDITOR’S TIP There are two of them, one being active, the other passive, seemingly dead. They meet in an enforced but uncertain duet, in which one plays with the other, who lies about toneless, doing nothing, letting everything happen to him.

Raphaël is both a search for nuances in a subject that first seems black-and-white, and a tableau vivant of the desire that binds us together. (The performance is not recommended for audiences under the age of 18.)

April 12, 13 and 14 | 8 pm Trafó House of Contemporary Arts ALEXANDER VANTOURNHOUT & BAUKE LIEVENS: RAPHAËL time had left in his genetic code. “Body is a living archive.

Not as a nostalgia-fest but as an idea of speculative future.

Each cell carries in it the whole blueprint of your life, basically.” In short: Using his own genome, McGregor tells the story of his past, and predicts possible events in the future.

The special feature of this evening of dance is that no two performances are identical, because apart from the fixed opening and closing scenes, an algorithm determines the order of the scenes that evening, and who participates in which one. In theory there are 24,000 permutations: “It’s a struggle for the dancers, not knowing what they’re doing [very far] in advance, but then making meaning from it”, says McGregor. And if we are to trust his intuition, things aren’t going to stop there. In McGregor’s view: “Genetics and AI – it’s a massive field that’s going to explode over the next five years.”

Tamás Jászay

THE DIRECTOR’S GENES Epigenetics, or beyond and above genetics. This dynamically developing branch of research examines how the environmental factors impinging on parents are expressed in their offspring without the DNA sequence being changed. Imagine that a human life is a featurelength film. The cells are the actors, the DNA is the screenplay: it contains instructions for the actors how to play their characters.

The DNA sequence is the words in the screenplay, and combinations of these, or the genes, determine key events. If genetics is like screenplay writing, then epigenetics is analogous to directing. After reading the screenplay the director decides to omit or reinforce certain scenes, to curtail or to extend certain dialogues. Back to reality: everything about what we eat, where we live, how much we sleep, what sport we do, and thousands of other processes, all has an effect on the expression of genes, as a result of which some genes are “switched on” and other “go to sleep”. Genes “remember”: important events in the lives of parents or grandparents, war, starvation, radical changes in lifestyle, can show up even several generations later. Epigenetics examines this process and its consequences.

17

EASTER CELEBRATIONS FROM THE MEDITERRANEAN TO THE CARPATHIAN BASIN The general public regards the UNESCO world heritage convention as a kind of “Landscape, eras, museums” movement, but it’s not just romantic canyons and old monasteries that enjoy the protection of the programme. One of the organization’s less well known lists containing intellectual cultural heritage is a collection of humanity’s intangible achievements – customs, creation stories, crafts, and, particularly: music. Browsing through this list is like being let loose in our grandparents’ attic, rummaging through old stuff, and coming across many astonishing and moving things. This year the PONT Festival, which specializes in such “treasure hunting tours in the attic”, concentrates on the coastal regions of the Mediterranean Sea, and aims to present the customs of the Easter celebrations.

UNESCO was founded in 1946 as the cultural, educational, and scientific organization of the United Nations, with the aim of cooperation between peoples in these areas.

The inscription of protected cultural traditions did not start until 2009. The first two years saw 90 new items each, and since then the list has grown by about 30 cultural traditions a year, making its current total about 400 items. It includes Mongolian calligraphy, a Georgian method of making wine, and the Slovenian passion play, but most of the traditions listed are clearly musical, and often music forms part of the traditions whose reason for being on the list is not fundamentally musical.

This year’s additions to the list include the Greek rebetiko, the Western Balkan Kolo, the Irish uilleann pipes, and an Indonesian canoe-making technique. It is important to understand that these are not protected designations of origin similar

18

to those for Tokaj wine or Parma ham. These lists are basically moral protection, and lay an obligation upon the state submitting the nomination to safeguard these traditions.

The best-known Hungarian example is the “táncház” or dance house method, which is considered to be one of the best practices of safeguarding tradition worldwide.

Also on the UNESCO register are the Busó festivities at carnival time in Mohács, the folk art of the Matyó, and the Kodály concept.

The first PONT Festival was centred around the cultures of Turkic peoples of Central Asia, but in 2018 the focus will be on the traditions of the Mediterranean and Easter customs. What does this mean in terms of the music on offer?

For instance the Sardinian male choir, Andalusian flamenco, and Croatian bećarac. Customs from Hungary are also represented: Ági Szalóki’s concert of some material from her latest folk CD, Sára Tímár’s Reformist folk chants

ÁGI SZALÓKI / Photo: Ferenc Dif

BUNNIES AND MORE

March 30 – April 1 Várkert Bazár

PONT FESTIVAL and passion songs, and a joint programme with Romano Drom and the Berán Quartet combining Roma folklore with the sound of a classical string quartet.

The canto a tenore is a tradition of singing a cappella (without accompaniment) from the island of Sardinia, and is particularly linked to Easter. For Sardian male choirs Holy Week before Easter is the high point of the year, and they prepare all year for this occasion. The four singers of the choirs also represent four parts, which are called (from highest to lowest) boche, mesu boche, contra, and bassu. As in Corsica, in Sardinia too the male choirs have a sacred repertoire, linked to Holy Week, and a secular one. In the festival one of the most famous Sardinian male choirs of our times, the Cuncordu e Tenore de Orosei will present this tradition.

“For Sardian male choirs Holy Week before Easter is the high point of the year, and they prepare all year for this occasion.”

The bećarac can be found in South Baranya in Slavonia, a region of Croatia closest to Hungary. Of Turkish origin, the word bećarac means bachelor in Croatian. This music is dramaticized, and is provocative, full of flirtation and humour.

It is performed by a solo singer and choir, with an accompaniment provided by a tambura or a band of bagpipes. One of the most skilled performers of this is the Vujicsics Ensemble from Hungary, who know everything there is to know about Western Balkan traditions, and they will be performing at the PONT Festival.

Slightly farther from Hungary, along the Mediterranean coast, lies Andalusia, where we find one of the best known UNESCO-protected traditions, the flamenco. Its brisque tempo and staccato are full of tension, and it more often expresses pain than pleasure. Flamenco performers are at

least as much respected for their expressive performance, for living the music, as for their musical abilities. In flamenco the singing is usually accompanied by the guitar, but clapping is a basic, integral part of the music. The audience at the PONT Festival will be able to see an authentic trio. Just like the Sardinian tenores, as well as a concert the flamenco musicians too will be giving a workshop where we can learn from them. The organizers will give places to a limited number of applicants.

How fortunate it is that the UNESCO register seems to have been invented to be the basic material for an exciting family festival: there will be Croatian-style honey-cake making, a presentation of the Cremona violin-making (Stradivari), and the method of making gobelin-style rugs, Mediterranean folk tales will be told, there will be ham-tasting, egg-painting, a photographic exhibition, a Sicilian puppet show, street theatre on stilts – the varied programmes of the PONT Festival will be held in the usual venue, the Várkert Bazár.

Balázs Weyer

EDITOR’S TIP “Yet the air is wonderfully clean, the hills draw sharp, capricious lines against the sky, the silhouettes are firm, and there is an oddly individual quality to the colour patches and lineation of the ploughlands and hayfields.” With these poetic words Károly Kós, architect and writer, characterized the region of Kalotaszeg in Transylvania, and it was his powerful, authentic writing that served as the inspiration for the performance of the Duna Art Ensemble. The evening is guaranteed to be authentic, with singers from Transylvania also taking part.

April 12 | 7 pm Müpa Budapest – Festival Theatre DUNA ART ENSEMBLE: OUR LOVE, KALOTASZEG

“Of all my memories of the first dance festival meet on 28 March 1982, the clearest is when I was standing on the main stage of the arena with a clarinet in my hand, and without amplification, which had just been switched off, we started playing acoustic music for the enormous crowd that had gathered there for the Vujicsics dance house. There was no technical problem; somebody just decided to put an end to the programme – it had overrun. The [political] regime was already softening, and we sensed that somebody wanted to snatch away our right to speak, to make music, to sing, so of course I felt something of a hero. I don’t think I’ve ever played any of my instruments as loudly, as enthusiastically, as I did then.”

Mihály Borbély (Vujicsics Ensemble)

19

I HEAR AMERICA SINGING WALTER KOBÉRA / Photo: Armin Bardel

Composer, conductor, pianist, a passionate promoter of music, and an ebullient showman – Leonard Bernstein was all of these once. The Kennedy family adored him, President Nixon’s description of him is not fit to be printed, the FBI compiled a 700-page file on him, the expression “radical chic” was coined to describe him, and he was happy to embrace and kiss the women and the men he liked on the lips. Bernstein’s life and career is perhaps an open book: from the fateful substitution as conductor in 1943 (he filled in for Bruno Walter at a concert with the New York Philharmonic), through the worldwide success of West Side Story or even the Turkey Trot conducted and danced in Budapest, right to the last concert in August in 1990 in which he suffered a coughing fit.

Yet Bernstein the opera composer seems to be less well known even today. In fact we might easily feel that West Side Story overshadows almost every other stage work by Bernstein: the musicals, operettas, and operas. However, the overall picture is fast changing, and we live in a time of rediscovery of Bernstein: the centenary of his birth marks a special moment in this process, in Hungary too.

After Trouble in Tahiti produced as part of the Bernstein

Marathon at the Müpa Budapest, now the Vienna production of his last opera, A Quiet Place comes to Budapest on 9 and 10 April, with Neue Oper Wien giving the Hungarian premiere.

From his mid-20s right until his death, Leonard Bernstein was America’s favourite, and the pride of the nation: the first American-born conductor to conquer the world.

He understood and felt the American style: in his behaviour,

AVANT-GARDE FROM NEXTDOOR Le Grand Macabre, Paradise Reloaded (Lilith), The Nose – the cooperation between Neue Oper Wien and the Müpa Budapest in recent years has helped bring Budapest audiences into contact with the twentieth-century avant-garde and current contemporary music, and the critical reaction to the productions clearly marks the success of the enterprise. “The achievement is more than convincing” wrote Tamás Koltai in praise of a semi-staged premiere of Péter Eötvös’s opera, while of the previous year’s performance of György Ligeti’s opera János Malina enthused: “the effect was entrancingly and massively uniform”. In regard to their Vienna-Budapest production of Shostakovich’s youthful masterpiece the writer of these lines praised things such as the exemplary teamwork, and the musicality and acting prowess of the cast.

20

April 9 and 10 | 7 pm Müpa Budapest – Festival Theatre

BERNSTEIN: A QUIET PLACE Premiere by Neue Oper Wien

Featuring: Steven Scheschareg, Katrin Targo, Daniel Foki, Nathan Haller, Markus Miesenberger, Georg Klimbacher, Rebecca Blanz, Savva Tikhonov, Johannes Schwendinger, Veronika Dünser – voice, UMZE Chamber Ensemble, soloists of Wiener Kammerchor Libretto: Stephen Wadsworth Libretto adapted and reduced orchestration by: Garth Edwin Sunderland Director: Philipp M. Krenn Conductor: Walter Kobéra

his gestures, and his keen sense for publicity. But at the same time, in the words of Walt Whitman, he heard America singing, and thus even as the darling of the nation he became a tireless social critic of his homeland. And not only, or rather not primarily by what he said, but through his musical works for the stage. The hope and hopelessness of the oft-mentioned “American dream” was naturally powerfully shown already in West Side Story, and this made the musical a “progressive work” in the countries of the eastern bloc, including Hungary. But in other works Bernstein’s approach to this theme was if anything even bolder.

“… he again started to scratch at the surface of the collective illusion of the American dream.”

His existential and psychological approach to middle-class suburban life proved to be an even trickier problem, on the stage just as in reality. Trouble in Tahiti, composed in 1951–52 to his own libretto, shows a world of comfortably furnished private hells: family members become alienated from one another, and the baggage of mundane hopelessness is carted from one session with the psychoanalyst to the next. The musical style is a felicitous amalgam of traditional operatic solutions and popular-modern ideas.

Bernstein went back to this one-act opera at the beginning of the 1980s, when he again started to scratch at the surface of the collective illusion of the American dream. This was to be A Quiet Place, premiered in Houston in June 1983, which examined the fraying life of the family in the piece after thirty years. The opera, to a libretto by Stephen Wadsworth, has more resignation and sentimentality, and alongside practical social critique it provided the audience with a few plot twists worthy of soap operas. An audience which, it cannot be denied, gave a frosty reception to Bernstein’s last stage work at its world premiere in Houston. As the New York Times critic put it: “To call [the opera] a pretentious failure is putting it kindly.”

In spite of the flop, Bernstein had a special place in his heart for A Quiet Place right to his death. Thus, in the twice quickly revised opera he inserted and partly reworked material from Trouble in Tahiti, and in the mid-1980s the opera reached La Scala Milan and the Vienna State Opera. Yet the excitingly contradictory work that remained has only in recent years begun to enter the international repertoire. For instance, thanks to Kent Nagano, who is thoroughly committed to Bernstein’s opera, and in 2013 in the Berlin Konzerthaus, then in Dresden and Dortmund, at the helm of the Ensemble Modern, performed the work with a slightly altered structure and chamber-music orchestration. Since then he has performed it in Montreal at the 2014 Gay Pride, because with its audacity A Quiet Place links into queer themes.

This is the version that Neue Oper Wien, who by now have a tradition of collaboration with Müpa Budapest, will be bringing to the Budapest Spring Festival audiences, in a dramaturgy and orchestration revised by Garth Edwin Sunderland. An opera of restless novelty by a man born a century ago.

Ferenc László

EDITOR’S TIP Three gods arrive in China’s Szechwan province, to prove kind-hearted people still exist, but no one recognizes them.

They are finally taken in by Shen Teh, the needy prostitute, and the gods repay her kindness with a small fortune. Viktor Bodó – whose direction of Alfred Jarry’s Ubu Roi was nominated for the 2014 Faust, the most prestigious German theatre award – returns to Heidelberg now for the third time, for a production of Brecht’s parable, with Paul Dessau’s well-known music.

(Theatre performance in German with Hungarian surtitle.)

April 19 and 20 | 7 pm Katona József Theatre BRECHT: THE GOOD PERSON OF SZECHWAN

21

Fotó: Attila Nagy, Müpa Budapest

BAROQUE SOAP OPERA RELOADED Schematic plots spangled with flashy arias, opera as psychotherapy, and castrati, the pop stars of Baroque music, were the subject of our conversation with director Balázs Kovalik, who is presenting Artaserse, an opera by Hasse, with masters students from the Theaterakademie August Everding in Munich and the participation of the Hofkapelle München. The premiere will be given at the opening of the newly renovated Markgräfliches Opernhaus of Bayreuth, and a couple of days later the opera can be seen at the Budapest Spring Festival.

Why is Artaserse performed so rarely? Is it because Baroque music is less popular, or is it difficult to work with the piece?

The music is of high quality, and Metastasio’s plot has poetic value, but extremely trite. There are several dozen such works, and these libretti may have been set by as many as eighty or ninety composers. This work, with six characters, a love interest and a murder scene, had the same role in the Baroque as soap operas do today: it provided a series of easily intelligible scenes of intrigue. And it provided a platform for star singers, and for elevated, philosophical musings.

In those days folk treated opera differently from today: people would come and go during the performance, eat, drink, and chatter. The auditorium lighting was not dimmed, and it was something like a variety show. Why aren’t these operas performed today? Many of the works are no longer relevant. What’s more, all of them are long, and today’s audience would only sit through them at a festival.

22

What did you find exciting in a “soap opera” like this?

The premiere will be in the Markgräfliches Opernhaus in Bayreuth, where the renovated building will open with this performance. We felt it was an incredible opportunity when three years ago our Munich Academy was invited to do this.

In 1748 Artaserse was one of the operas performed at the opening, so the piece was a given. We tried to find out what made this story interesting back then: Darius, one of Serse’s [Xerse I of Persia] sons, is accused of murdering his father, and his brother Artaserse rashly condemns him to death, thus inheriting the throne. But the new king is troubled by whether his judgement was just, particularly when his best friend Arbace is accused by his own father (who is actually the real culprit). Meanwhile there are of course women, who are in love either with the condemned man, or with Artaserse…

What did you decide, what makes the piece interesting in 2018?

To this day musicologists and historians don’t actually know which of the Hasse operas performed at the inauguration, Ezio or Artaserse, the public saw first. In fact, in all probability they only performed excerpts from each work, because the celebrations, the banquet, dance, and merrymaking was more important. With this in mind, we used the pasticcio form popular at the time to construct a new story from Hasse’s two stage works and the only extant opera by Wilhelmine, daughter of King Frederick Wilhelm of Prussia, and wife of the Margrave of Brandenburg-Bayreuth. It was she who had commissioned the construction of the theatre. She was a multitalented person: she wrote, painted, composed, and as the first intendant of the new opera house she had a well-thought out concept behind the programmes for the celebratory event. All three works contain references to moments in Wilhelmine’s life: the self-sacrificing, loving sister, the hysterical arguments between her parents, the tyrannical father forcing his daughter to marry, who even condemns his own son to death. Her father married off Wilhelmine against her will to the Margrave of Bayreuth. Her brother, later Frederick the Great, was tormented and condemned to death, and by way of punishment had to watch the execution of his best friend. You might say that we are staging an exciting docu-opera.

“… the celebrations, the banquet, dance, and merrymaking was more important.”

Were the students taken on so they would be suitable for the roles in the performance?

Not in the least. In the entrance exams we were concerned not with the needs of the planned productions, but with the quality of the students as singers. Thus the vocal makeup of the class at present is not ideal for the performance of a Hasse opera. These works have many roles for castrato males, and deep female voices. We have selected the best of the arias that our students can perform most satisfactorily, or in which the extreme registers can be substituted by other voices, such as soprano, or mezzosoprano.

April 21 and 22 | 7 pm Müpa Budapest – Festival Theatre

HASSE: ARTASERSE Performance by Theaterakademie August Everding Featuring: Hofkapelle München Conductor: Michael Hofstetter Set: Csaba Antal Costumes: Sebastian Ellrich Director: Balázs Kovalik

Why were there so many castrato roles (who however mostly played male protagonists) if in the 18th century women were already allowed to sing on stage?

Small courts like Bayreuth could only make contracts with a few singers, and it was the job of local composers to write the opera for those voices. The cast of contemporary operas thus depended on the register of the singers in the company, and castrato singers were considered a rare treasure. Church choirs of children tried to conjure up the sound of angels.

This childlike tone can be preserved by castration, and folk were not bothered about whether the boy wanted to remain angelic to the end of his life. Not every castrato became famous, but the best were feted like pop stars. Today there is a misconception that the operation caused the castrati to become homosexual. This is incorrect. Although the operation altered the way they grew (they usually became tall and corpulent, while the head remained small), being so unusual brought them star quality, attracting to their beds many a lady-in-waiting or countess.

Katalin Szemere

“As a human being and as a director it was a wonderful experience to rehearse Mozart for four months. After Péter Oberfrank had conducted the three Mozart operas (twelve hours altogether), we all felt as though we were floating on air, and had fallen into a trance. I had been a teacher for ten years, and the performance was a huge achievement for me. Many of my students were performing. Many folk tried to persuade us to continue as a company, but this was not to be, so today we can look back on a fantastic festival production.”

Balázs Kovalik on Mozart Marathon, March 26, 2016 at Millenáris

23

YUJA WANG / Photo: Norbert Kniat

NATURAL BORN MARKETEERS Social media have left their mark on classical music too. Facebook, Instagram, and Twitter have quite a say in how a musician presents themselves. The upcoming generation of world stars seems to care little either for tried and trusted methods, or for our what we’re used to. Or are we dealing merely well tempered appearance?

“21 incredibly hot classical musicians you need to know” – though this seems like fictitious parody, this brazen challenge was actually used as a headline in a news medium some years ago. The article provided exactly what it promised: from cellist Stjepan Hauser to pianist Lang Lang it showed male exponents of classical music who are also graced with being easy on the eye. The article went on to say of the latter: “Screw all the stiff, straight-laced performers out there. You need a man that embraces his wild side, and Lang Lang does just that with his swaying body and waving arms.”

This obviously extreme yet telling example clearly shows how differently the public consumes classical music (and its performers) compared to even just a few years ago.

This change of tack is due not only to the media; increasingly the artists too are playing an active role in it. Because although the example referred to sounds more like counterproductive sensationalism, in actual fact it is not that atypical of a trend in which a deliberately built image conveyed with both still and moving pictures has a signifi-

24

cant role in classical music too, in terms of approaching the public. The practical implementation increasingly takes place in various social media, especially the three most popular: Facebook, Instagram, and Twitter.

Superstar Lang Lang for instance uses social media to build his brand, and he (or rather the team of professionals working for him) presents himself as a thoroughly luxury brand.

His social media pages are not limited to strictly promotional activities dedicated to performances and various releases, but neither do they offer the regular FacebookInstagram fare. He has no time for photos of food, or apparently sneak shots of “me watering the flowers in a tracksuit”: Lang Lang always appears in the smartest suits, on the stages of the most famous concert halls, flashing expensive wristwatches, in the company of filmstars and other famous folk. This might prompt us to reflect that in building an image reflecting material plenty and power, the modern exponent of classical music, which was once the privilege of the highest social classes, is doing nothing new.

March 31 | 7.30 pm Liszt Academy – Grand Hall

DANIIL TRIFONOV’S PIANO RECITAL A similarly well-honed physical appearance conveying a sense of high quality can be seen in Yuja Wang’s social media pages as well. A couple of years ago she too created a stir that went beyond the limits of the music press, when at a concert in America she came on stage in a daringly short, tight, loud orange designer dress. The young Chinese pianist, who at the Budapest Spring Festival will perform mainly twentiethcentury chamber works, including some Bartók, with Daishin Kashimoto and Andreas Ottensamer, later said of the event: “I simply gave of myself, and put on a dress that I would wear, say, to go to a club. I was 24 years old, and I just dressed the way people usually do at that age.”

Works by Mompou, Schumann, Grieg, Barber, Tchaikovsky, Rachmaninoff, and Chopin April 16 | 7.30 pm Müpa Budapest – Béla Bartók National Concert Hall

YUJA WANG (piano), DAISHIN KASHIMOTO (violin) AND ANDREAS OTTENSAMER (clarinet) IN CONCERT Works by Chopin, Debussy, Stravinsky, and Bartók

”... the momentray illusion of being close enough to reach out and touch.”

Bearing in mind that Rosalyn Tureck, the American pianist who made a name with her interpretations of Bach half a century ago was upset when a photographer dared to accentuate her legs in a portrait shot, we have to admit how much attitudes to the public portrayal of classical musicians have changed. Some are able to use this new situation and the opportunities afforded by social media in the service of their public image at an almost artistic level. One particularly adept at this is Anna Netrebko, who in the text-based world of Twitter concentrates just on promotion, but on her Instagram and Facebook pages she moves into a different gear altogether, and with regular pictures and videos creates an interesting diva figure. One who while eccentric, travelling the world in amazing clothes, as is traditionally expected of opera divas, is also startlingly intimate, in line with the new times. We see her in pyjamas or tobogganing: she gives her followers the momentary illusion of being close enough to reach out and touch.

at using it. The key is probably to be natural, well exemplified

by American composer Nico Muhly, who doesn’t mince his words on Twitter, and this is what brings him followers in droves. In his case even flooding his Instagram feed with pictures of his dog doesn’t seem like a cheap trick. Cleverly complementing all this he uses Facebook mainly to advertise concerts and to share reviews on them. But of course even people who hold true to the centuries-old notion that nothing should distract from music have much to gain in social media. This is how the pianist Daniil Trifonov, also performing at the Budapest Spring Festival, approaches the public, so it’s not surprising that his Instagram feed is timid, while on Facebook he exudes the same aura of top quality as Lang Lang, though far more indirectly: the numerous videos and photos almost never draw attention to his person, but confidently focus on exciting moments in concerts and rehearsals.

András Greff

For opera divas, who have always presented themselves as colourful personalities, this new, reinforced presence is of course welcome, but they are not the only ones gifted

STRENGTH IN NUMBERS In an imaginary competition for image-building between the artists in this article, the western world has nothing to be ashamed of alongside the Chinese pianists: after Lang Lang (479 thousand followers on Facebook, 181 thousand on Instagram, 285 thousand on Twitter), next is Anna Netrebko the Russian opera star of Kuban Cossack background (341 thousand followers on Facebook, 327 thousand on Instagram, 53 thousand on Twitter), and following close on her heels is Yuja Wang (153 thousand followers on Facebook, 57 thousand on Instagram, and 24 thousand on Twitter). Compared to them the somewhat more modest figures for Daniil Trifonov (38 thousand followers on Facebook, 6 thousand on Instagram, 7 thousand on Twitter) and Nico Muhly (13 thousand followers on Facebook, 9 thousand on Instagram, 80 thousand on Twitter), should be taken together with the figures for the British magazine Gramophone, one of the leading organs globally for classical music, which has about 60 thousand followers on Facebook. (Figures as of February 2018.)

25

PÉTER FRANKL AND ISTVÁN VÁRDAI / Photo: Gábor Kasza, Liszt Academy

REGARDLESS OF AGE Once a child prodigy who toured at the age of ten, Maxim Vengerov returns to the Hungarian concert platform with his students, and Péter Frankl makes chamber music with a cellist fifty years younger than him, István Várdai, in what promise to be two of the most exciting concerts in the Budapest Spring Festival. Does age, or perhaps a difference in age, affect the degree of mastery in chamber music? The short answer is a clear no. For a more detailed explanation, read on.

Whether or not we should seek the virtuosi of tomorrow in the child prodigies of today is of little relevance in terms of the quality of music-making. It is understandable that a talented “young pianist” friend of mine cannot stand it when the word “young” is used as a kind of epitheton ornans, and is thus linked to his name to make it more sellable. And agree we must, for though we are no longer always captivated by Youtube videos of children a few years old playing Chopin, the essence lies elsewhere.

I’ve often asked world-famous artists how they are able to create rapport with colleagues whom they have never met before, who speak a different mother tongue, studied in different schools, and with whom they only have a few rehearsals. The most common answer is that the language of music is universal, and fortunately, they speak it well.

26

That may be why violinist Maxim Vengerov, in an interview before his appearance in Budapest four years ago, referred to Mstislav Rostropovich as his musical father, who, though they shared a mother tongue, “taught not with words, or instructions, but through his sheer presence”. If he can, Vengerov also performs with his students, and the next such concert is on 3 April in the Ceremonial Hall of the Pesti Vigadó. Among those mentored by Vengerov, who teaches at the Menuhin Academy and the Royal Academy of Music, we find the Ulucan brothers and Richárd Rózsa, the Hungarian cellist who already played chamber music with Vengerov in 2016 in a concert in Istanbul.

Age and nationality are no barrier to musical dialogue, and many examples could be given, not just of masters and pupils, for even Sviatoslav Richter was not shy of playing

April 3 | 7.30 pm Pesti Vigadó – Ceremonial Hall

MAXIM VENGEROV (violin) AND HIS STUDENTS Works by Brahms, Mozart, Massenet, and Saint-Saëns Featuring: Maxim Vengerov, Aysen Ulucan– violin, Özcan Ulucan – viola, Richárd Rózsa – cello, Birsen Ulucan – piano, Franz Liszt Chamber Orchestra Concertmaster: Péter Tfirst April 21 | 7.30 pm Liszt Academy – Grand Hall

PÉTER FRANKL (piano) AND ISTVÁN VÁRDAI (cello) IN CONCERT Works by Mendelssohn, Schubert, Schumann, and Dohnányi

four hands with Zoltán Kocsis, who was much younger, in his twenties, not long after Kocsis was asked by Richter to take Maurizio Pollini’s place at the Soviet pianist’s festival in Tours. The only thing that counts in such cases is professionalism, which is definitive, and independent of age.

“The most common answer is that the language of music is universal, and fortunately, they speak it well.”

Neither then, should we be surprised that the 82-year-old Péter Frankl is able to make such an enchanting duo with the 32-year-old István Várdai. János Malina’s review of their Beethoven concert in 2015 spoke of an “artistic wonder without peer”, and on 21 April they can once more be heard in the Liszt Academy: this time they have selected Schubert’s Arpeggione Sonata and other rarely heard works from the cello and piano repertoire. We recommend them to everyone, regardless of sex, nationality, or age.

Endre Tóth

EDITOR’S TIP John Gay’s wildly popular piece from the first half of the 18th century employs grotesque humour, and wild characters to talk about the vulnerability that comes with poverty, villains large and small, and the complete dissolution of morality. The music includes English baroque songs of the period, popular and original melodies, and makes the piece stand closer to a musical than an opera. The Beggar’s Opera is a splendid opportunity for young actors to make a debut before a wider audience.

April 8 | 7 pm Trip Ship THE BEGGAR’S OPERA

27

EGYÉB HELYSZÍNEK

TRAFÓ

FŐVÁROSI SZÍNHÁZAK

ERKEL SZÍNHÁZ

URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ

PESTI VIGADÓ

VÁRKERT BAZÁR

BUDAPEST MUSIC CENTER

BUDAPEST JAZZ CLUB

A38 HAJÓ

AKVÁRIUM KLUB

ZENEAKADÉMIA

MÜPA

Hangversenyterem Liszt: Szent Erzsébet legendája

Március 30.

PÉNTEK

Húsvét a Várkert Bazárban!

Várkert Bazár PONT Fesztivál

Nagyterem Danyiil Trifonov

Március 31.

SZOMBAT

InFusion Trio

Terasz Kovácsovics Fruzsina

Nagyterem Orfeo Zenekar / Purcell Kórus

Április 1.

VASÁRNAP

Várkert Bazár Húsvét a Várkert Bazárban!

A38 Hajó Braids

Nagyterem Rudolf Buchbinder / City of Birmingham Symphony Orchestra

Április 2.

HÉTFŐ

Április 4.

SZERDA

Chopin University Big Band

Pesti Vigadó Maxim Vengerov

Terasz Antonia Vai akusztik

Solti Terem Liszttől Bartókig

Nagyterem Emmanuelle Haïm / Le Concert d’Astrée

Régi Zeneakadémia In memoriam Leoš Janácˇek

Pesti Vigadó Katti Zoób 2018

Terasz Apey

Fesztivál Színház FAMILIE FLÖZ: Hotel Paradiso

Április 3.

KEDD

Pesti Vigadó Kodály Vonósnégyes

Terasz NAGYEDi Bérczesi Robi KisHALL Cinemira

NagyHALL Tale of Us

Terasz Redbreast Wilson Barbi & Jancsó

Nagyterem Farkas Gábor

Hangversenyterem Yefim Bronfman / Bécsi Filharmonikus Zenekar

Április 6.

PÉNTEK

Újszínház Kulcsár János: Zserbótangó

Április 8.

VASÁRNAP

Festetics Palota La Cetra d’Orfeo

Újszínház Herczeg Ferenc: Bizánc

KisHALL Cinemira

Terasz José Padilla

Trip Hajó Koldusopera

Festetics Palota Anneke Boeke / Ensemble Cantilene

Újszínház Legyetek jók, ha tudtok

Cosima Soulez Lariviere

Pesti Vigadó Mari Izumi

KisHALL Cinemira

Terasz Iszkiri Zenekar Czeglédi Szabolcs Sallai & Szabó

Hangversenyterem Ákos 50

Április 7.

SZOMBAT

Solti Terem Liszttől Bartókig

Budapest Jazz Club A Magyar Jazz Ünnepe 2018

Április 5.

CSÜTÖRTÖK

Újszínház KI – Duo Montanaro

Újszínház Böjte Csaba és a színjátszó gyerekek

Terasz Járai Márk

Újszínház Szent Efrém Férfikar

Pesti Vigadó 14 Berlini Fuvolista

Terasz Magnus Maloy

Nagyterem MÁV Szimfonikus Zenekar / Honvéd Férfikar

Fesztivál Színház Neue Oper Wien

Hangversenyterem Hobo

Hangversenyterem Sir Roger Norrington /a Felvilágosodás Korának Zenekara Fesztivál Színház Neue Oper Wien

Április 10.

KEDD

Április 9.

HÉTFŐ

EGYÉB HELYSZÍNEK

TRAFÓ

FŐVÁROSI SZÍNHÁZAK

ERKEL SZÍNHÁZ

URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ

PESTI VIGADÓ

VÁRKERT BAZÁR

BUDAPEST MUSIC CENTER

BUDAPEST JAZZ CLUB

A38 HAJÓ

AKVÁRIUM KLUB

ZENEAKADÉMIA

MÜPA

Belvárosi Szent Mihály Templom Budapesti Tomkins Énekegyüttes

Fazekas István: Pilátus éjszakája

Újszínház Siposhegyi Péter: Halottak napjától Virágvasárnapig

Korcsolán Orsolya

Pesti Vigadó KOVÁCSKATI

Terasz Mörk Schpontan

Április 11.

SZERDA

Trafó Alexander Vantournhout & Bauke Lievens

Babits Mihály: Jónás könyve

Újszínház Verebes Ernő: Gerendák

Budapest Jazz Club Road Six Sax

Terasz KosziJanka Duó Szeder Duó

Fesztivál Színház Duna Művészegyüttes

Hangversenyterem Martha Argerich / Kremerata Baltica

Április 12.

CSÜTÖRTÖK

Fonó Budai Zeneház „Halljunk szót…!”

Magyar Nemzeti Múzeum Lucie Horsch / Anima Musicae Kamarazenekar

Trafó Alexander Vantournhout & Bauke Lievenl

Újszínház Teatr A: Moria

Pesti Vigadó Ittzés Gergely / Nagy Péter

A38 Hajó Chapelier Fou

Terasz Teddy Harpo Ersch

Április 13.

PÉNTEK

Papp László Budapest Sportaréna 37. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Magyar Nemzeti Múzeum Piano e Forte Duo

Trafó Alexander Vantournhout & Bauke Lievens

Pesti Vigadó Kórusünnep

Várkert Bazár DJ Bootsie Trio / Talamba

NagyHALL Henrik Schwarz & Bugge Wesseltoft

Terasz Kodachrome Noémo

Április 14.

SZOMBAT

Papp László Budapest Sportaréna 37. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Pesti Vigadó A Berlini Filharmonikusok Fúvósegyüttese

NagyHALL Jazzanova Live feat. Paul Randolph

Terasz Kiskalász Zenekar Barkóczi Noémi Muzsik és Volkova

Április 15.

VASÁRNAP

Petőfi Irodalmi Múzeum A 2018-as Fischer Annie-ösztön­ díjasok koncertje

Budapesti Vonósok

Budapest Jazz Club The Bad Plus

Terasz Lugosi Dani & Takács Vilkó

Hangversenyterem Yuja Wang / Dasihin Kashimoto / Andreas Ottensamer

Április 16.

HÉTFŐ

Trafó Company Wayne McGregor

Budapest Music Center Phronesis

Terasz Szivák x Wagner

Április 17.

KEDD

Petőfi Irodalmi Múzeum A 2018-as Fischer Annie-ösztön­ díjasok koncertje

Trafó Company Wayne McGregor

Budapest Bábszínház Mit keresett Jakab az ágy alatt?

Balázs Elemér Group

A38 Hajó Grandbrothers

Budapest Music Center Harcsa Veronika– Gyémánt Bálint Quartet

Terasz Fish! Deo Duo

Fesztivál Színház Feketetó

Április 18.

SZERDA

Terasz Demény Gergely Hangácsi Márton

Április 20.

PÉNTEK

Óbudai Társaskör Marin Marais 290

Katona József Színház Brecht: A szecsuáni jólélek

Rost Andrea / Harazdy Eszter

Pesti Vigadó Lukács Miklós

Terasz Ian O’Sullivan Kama

Nagyterem Natalie Dessay / Philippe Cassard

Április 19.

CSÜTÖRTÖK

Erkel Színház Verdi: Az álarcosbál

Terasz Barna Margit Frenk akusztik

Nagyterem Frankl Péter / Várdai István

Fesztivál Színház Theaterakademie August Everding

Hangversenyterem Kurt Elling

Április 21.

SZOMBAT

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Mozart: A varázsfuvola

Várkert Bazár Orchester Jakobsplatz München

Terasz Hahó Együttes Molnár Tamás Henri Gonzo

Solti Terem Ensemble Resonanz

Fesztivál Színház Theaterakademie August Everding

Április 22.

VASÁRNAP

btf magazin A B u d a p e s t i Ta v a s z i F e s z t i v á l k i a d v á n y a

közel 40 helyszín több mint 100 program

MIDORI

18I19

BÉCSI FILHARMONIKUSOK

SIR SIMON RATTLE

BARÁTI KRISTÓF

JULIAN RACHLIN

COLLEGIUM 1704

SIR JOHN ELIOT GARDINER LONDONI SZIMFONIKUS ZENEKAR

CATHERINE FOSTER

AKADEMIE FÜR ALTE MUSIK BERLIN

RÁNKI DEZSŐ

MÜPA BÉRLETEK

OLGA PERETYATKO

VÁRDAI ISTVÁN

VÁRJON DÉNES

PHILIPPE JAROUSSKY

MARISS JANSONS

MICHAEL TILSON THOMAS

GYENYISZ MACUJEV

Élmény!

Minden tekintetben.

mupa.hu

A kulturális programokban bővelkedő téli szezon után tavasszal még bőségesebb kínálat érkezik: Közép-Európa egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, a Budapesti Tavaszi Fesztivál 38. alkalommal, gazdag programkínálattal nyitja az európai fesztiválszezont 2018-ban.

A nemzetközi művészeti szcéna kiválóságai és a hazai kulturális élet legjobbjai lépnek színpadra Budapest jelentős helyszínein március 30. és április 22. között.

A változatos program a műfaji sokszínűséget tükrözi, amely a fesztivál védjegyévé vált: a nagyszabású hangversenyek és komolyzenei kamarakoncertek mellett számos opera, könnyűzenei és jazzkoncert, kortárs táncelőadás, néptáncprodukció, színházi és képzőművészeti esemény, valamint családi programok és különleges köztéri események sora várja a közönséget.

Hiszünk abban, hogy attól népszerű egy fesztivál, ha programjai minél több emberhez képesek szólni. Ha átfogó képet ad a hazai és nemzetközi előadó-művészeti szcénáról, valamint – fővárosi eseménysorozatként – reprezentálja Budapest szellemi örökségének páratlan gazdagságát. Ha a hozzá kötődő élmény nem csupán a Budapesti Tavaszi Fesztivál huszonnégy napjáról szól. A készülődés, a várakozás éppúgy hozzátartozik, mint a koncerteket, előadásokat, kiállításokat követő beszélgetések, és akkor válik valóban felejthetetlen emlékké, ha egy-egy fontos pillanatát akár hónapokkal később is örömmel idézzük fel.

A fesztivál történetének első magazinját is e kettős szándékkal hoztuk létre: az élmények megőrzéséhez szeretnénk hozzájárulni, valamint már az eseménysorozat indulása előtt szeretnénk érdekességekkel, interjúkkal és izgalmas információkkal szolgálni. Lapozzák végig a fesztivált, kerüljenek közelebb hozzá, és vigyék magukkal a fesztiválélményt ebben a formában is!

Káel Csaba A Budapesti Tavaszi Fesztivál operatív testületének elnöke, a Müpa vezérigazgatója

Bán Teodóra A Budapesti Tavaszi Fesztivál operatív testületének tagja, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője

Impresszum BTF Magazin A Budapesti Tavaszi Fesztivál ingyenes kiadványa Kiadja a Budapesti Tavaszi Fesztivál megbízásából a Papageno Consulting Kft. Alapító: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Káel Csaba vezérigazgató Felelős kiadó: A Papageno Consulting Kft. ügyvezetője E-mail: szerkesztoseg@papageno.hu Főszerkesztő: Németh Marcell Kiadványmenedzser: Bucs Bernadett

A kiadványban közreműködtek: Bóka Gábor, Csengery Kristóf, Dömötör Endre, Greff András, Jászay Tamás, László Ferenc, Melis Dóra, Mona Dániel, Mörk Leonóra, Rónai András, Szemere Katalin, Tóth Endre, Varga Péter, Végső Zoltán, Weyer Balázs Káel Csaba és Bán Teodóra fotóját Csibi Szilvia készítette.

Nyomdai kivitelezés: Pátria Nyomda Zrt. Orgován Katalin vezérigazgató Megjelent 15 000 példányban

A szerkesztés lezárult: 2018. március 6-án A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják.

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2018. március 30. – április 22. www.btf.hu E-mail: info@btf.hu Telefon: +36 1 555 3000; +36 1 269 0470 Fenntartók:

Alig hétévesen, egy aprócska nagyváradi templomban, a Szent Katalin-telepen kezdődött a karrierje: a betlehemesek között Máriát alakította. Kitartásának köszönhetően magabiztosan vette az operaszakma képzeletbeli lépcsőfokait, mígnem 2016-ban elérte a csúcsok csúcsát: a New York-i Metropolitanben megkapta a Bohémélet Musettájának szerepét. Mostanában kevesebb fellépést vállal, ám kivételes lehetőségnek tartja, ha magyar közönség előtt léphet színpadra. A rendkívüli tehetségű szoprán, Kele Brigitta a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjén Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumának címszerepét alakítja.

Kele Brigitta története modern tündérmese, melynek gyökerei egészen Erdélyig nyúlnak vissza. „Apukám szegény szabólegény volt öt gyerekkel. Nem volt egyszerű feladat, de végül csak eljutottam az »Értől az Oceánig«” – kezdi a mesélést az énekesnő, aki nem véletlenül idéz Ady Endrétől: a költőéhez hasonlóan az ő életében is meghatározó szerepet játszott Nagyvárad.

A családban öten voltak testvérek, a „három nővér” és a fiúikrek, de a muzikalitás a lányok vérében csörgedezett. „A nővérem kántor volt, aki állandóan bátorított, sőt néha követelte, hogy a középső lánytestvéremmel énekeljünk a templomban, ahol tulajdonképpen a karrierem kezdődött. Már egész fiatalon jelentős repertoárom volt, hiszen a katolikus szertartásokon számos komoly mű elhangzik.”

2

Az énekesnő aránylag későn kezdte meg zenei tanulmányait, azonban szorgalma és tehetsége révén sikerrel vette az akadályokat: az alapképzést a Nagyváradi Egyetem Zeneművészeti Karán végezte el, míg a mesterdiplomát a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte meg. „Akkoriban Pesten laktam egy barátommal. Abból éltünk, hogy újságokat szórtunk szét. Gondolkodtam, hogy elhelyezkedem frissen végzett énekesként, de annyira bátortalan és tapasztalatlan voltam, hogy inkább az ingázást választottam a két város között.” Akkor döntött végül a Kolozsvárra költözés mellett, amikor bekerült a Kolozsvári Magyar Opera énekkarába. Saját szavaival élve „kikandikált a kórusból”, és meglepő gyorsasággal komolyabb darabokban kapott szerepeket. „A kezdő énekesnők nem szoktak egyből nagy operákra

KELE BRIGITTA / Fotó: Csibi Szilvia, Müpa

ERDÉLY SZÍVÉBŐL A NEW YORK-I METROPOLITANBE

Március 30. | 19.00 Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

LISZT: SZENT ERZSÉBET LEGENDÁJA

felkérést kapni, bár én nem voltam már annyira fiatal, 25 éves lehettem, mikor az első ilyen munka megtalált.” Ennek ellenére sokáig zavarta, hogy a zenei képzést később kezdte el, mint kortársai, utólag viszont örül – szerinte az érettségére is szükség volt ahhoz, hogy ezek az előadások „ráleljenek”.

2011-ben hetedik évét töltötte a Kolozsvári Magyar Opera tagjaként. Ugyan jól érezte magát, de vágyott a nemzetközi porondra is. „Tudtuk, hogy költséges dolog, a kezdő énekeseknek egy külföldi meghallgatás szinte lehetetlenül nagy anyagi terhet jelent. Finanszírozni kell az utazást, a szállást, és sok helyen még a meghallgatási díjat is a jelentkezőnek kell állnia, erre pedig nem volt anyagi lehetőségem. Aztán a sors közbeszólt.” A düsseldorfi operaház épp friss tagokat keresett a társulatába, és egy kolozsvári énekes javaslatára eljöttek a városba toborozni. Brigitta hangja – mindössze két áriát énekelt nekik – annyira meggyőzte a német dalszínház képviselőit, hogy meghívták magukhoz egy próbára, mely szerződéssel zárult.

„Kele Brigitta története modern tündérmese, melynek gyökerei egészen Erdélyig nyúlnak vissza.”

Nemzetközi karrierje ettől kezdve szárnyra kapott. Az első düsseldorfi évad után társulati tagnak szerződtették, közben pedig más országok színpadain is bemutatkozhatott.

Párizsban megkapta Nedda szerepét a Bajazzókban, Izraelben Micaëlát énekelte a Carmenben, valamint fellépett Avignonban, Pekingben és Strasbourgban is. Utóbbi helyen figyelt fel rá a Metropolitan vezető művészeti tanácsadója, Eva Wagner, akit annyira meggyőzött a produkciója, hogy

Közreműködik: Kele Brigitta, Kutasi Judit, Albert Pesendorfer, Haja Zsolt – ének, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Borbála, Sapszon Ferenc) Vezényel: Hamar Zsolt

rögtön két szerződést is ajánlott neki a „legek színpada” 2016–2017-es évadára. „Fantasztikus volt részt venni ebben a produkcióban, a közönség is nagyon lelkes. Musetta szerepét játszottam, és szerencsére meg voltak velem elégedve.

Most a további fejleményeket várom. Sokan megkérdezik, hogy milyen érzés a váradi színpad után New York. Erre azt szoktam felelni, hogy különleges, de alapvető különbséget mégsem érzek köztük.”

A mostani helyzetét nemzetközi szabadúszóként jellemző énekesnő szerződéssel kötelezte el magát a gyökereit jelentő Kolozsvári Magyar Opera társulata mellett. „Öt-hat év után jól esik egy kis pihenés. Fárasztó dolog bőröndről bőröndre élni, és mindig új ágyban lehajtani a fejem.

A fogyasztói társadalom a zenei életet is futószalaggá változtatta. Ez lelkileg és hangilag is megviseli az embert” – teszi hozzá. Mindez azonban korántsem jelent művészi önkorlátozást, a magyar közönség pedig örömteli várakozással jegyezheti fel naptárába március 30-át, hiszen Kele Brigitta a Liszt Ferenc munkásságát évről évre napirenden tartó Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjén a Szent Erzsébet legendája című oratórium főszerepében hallható. „Kétszer is énekeltem korábban, de örülök neki, mert minden alkalommal kihívást érzek benne. Ez egy drámai szerep, komoly feladat, amelyet meg kell élni. Katolikusként pedig nagyon közel áll hozzám Szent Erzsébet története és lelkülete.

Remélem, méltóképpen fel tudok rá készülni!”

Melis Dóra

SZÍNEK ÖT VONALRA Liszt Ferenc egy freskósorozat megtekintése során nyert inspirációt a Szent Erzsébet legendája megírására, de korántsem ő az egyetlen zeneszerző, aki képzőművészeti alkotás által ihletetten fogott komponálásba. A komponisták körében meglepően gyakori mentális jelenség, a szinesztézia – azaz összeérzés – talán legismertebb példája Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraciklusa, amelyet az orosz zeneszerző barátja, Viktor Hartmann festőművész posztumusz kiállítása inspirált. Muszorgszkij saját vizuális élményei alapján, hangokkal kívánta „újrafesteni” Hartmann képeit, a mű leggyakrabban elhangzó zenekari átirata azonban Ravel hangszerelési zsenialitását is dicséri. Ennél közvetettebb hatásról tanúskodik a Paul Hindemith fő művének tartott Mathis, a festő című opera előfutáraként keletkezett, azonos című szimfónia 1934-ből. Ennek három tétele a 16. században készült isenheimi szárnyas oltár tábláit jelképezi, s a szimfónia programja az oltárkép festője, Matthias Grünewald pályáját követi végig. Rachmaninov A holtak szigete (1909) című szimfonikus költeményét Arnold Böcklin svájci szimbolista festő híres képe ihlette, aki egy megözvegyült mecénás megrendelésére készítette a kimondottan elmélkedésre szánt festményt. A küldetés annyira sikeres volt, hogy mások mellett Rachmaninovot is alkotásra sarkallta – sőt mi több, 1888-ban maga Böcklin is elkészítette az addigra már öt verzióban létező misztikus alkotásának Az élet szigete címmel ellátott antitézisét.

3

Míg néhány évtizeddel ezelőtt Herbert von Karajan, a Berlini Filharmonikusok arcélét hosszú ideig meghatározó karmester úgy nyilatkozott, a nőknek a konyhában, nem a szimfonikus zenekarban a helyük, addig ma már nincs a klasszikus zenének olyan területe, ahol ne lennének jelen. Mostanra a karmesteri pálcát is mind többen veszik a kezükbe, közülük két világhírű művész, Mirga Gražinytė-Tyla és Emmanuelle Haïm a Budapesti Tavaszi Fesztiválon is bemutatkoznak.

Vaszilij Petrenko néhány évvel ezelőtt azt találta mondani, hogy a zenekar „jobban reagál, ha egy férfi áll előttük”, továbbá hogy „egy cuki lány a pódiumon azt jelenti, hogy a zenészek másra gondolnak”. Az orosz karmester azóta nyilván százszor megbánta már, hogy a meggyőződésének nyilvánosan hangot adott, bár később megpróbált azzal védekezni, ez nem az ő személyes álláspontja, csak női kollégái oroszországi helyzetére utalt.

Akármire célzott is Petrenko, a nők számára sokáig valóban elérhetetlen álomnak tűnt ez a hivatás. Miközben a klasszikus zene többi pozíciójában lassan kiegyensúlyozottá vált a nemek aránya, egy 2014-ben a világ vezető karmestereiről készült listán 150 szereplő közül mindössze öt volt nő.

Egy másik, szintén 2014-es felmérésben pedig az Egyesült Államok húsz vezető zenekarát vizsgálták meg, és azt találták, hogy közülük mindössze egynek az élén állt női

4

zeneigazgató: a Baltimore-i Szimfonikusoknál Marin Alsop. Ő azóta is a leghíresebb női karmester: nemcsak egy meghatározó amerikai zenekar első női vezetőjeként írta be a nevét a zenetörténetbe, hanem azzal is, hogy 2013-ban először vezényelte nőként a híres londoni Proms többhetes komolyzenei programsorozatának utolsó estjét. 2015-ben létrehozta a Taki Concordia Conducting Fellowship névre hallgató ösztöndíjat, amely tehetséges fiatal női karmestereknek ad lehetőséget arra, hogy két éven át Alsop mellett tanulhassanak, és hat héten át több zenekarral is együtt dolgozhassanak.

Alsop példáját követve mára egyre több nő állhat fel a karmesteri pódiumra. Egyikük, a litván Mirga Gražinytė-Tyla akkor került fel az újságok címlapjára, amikor 2016-ban, 29 éves korában kinevezték a City of Birmingham Symphony Orchestra vezető karmesterének. Ezzel olyan nagy elődök nyomdokaiba lépett, mint Sir Simon Rattle és Andris Nelsons.

MIRGA GRAŽINYTĖ-TYLA / Fotó: Frans Jansen

NADRÁGSZEREPBEN

Április 2. | 19.30 Zeneakadémia – Nagyterem

RUDOLF BUCHBINDER (zongora) ÉS A CITY OF BIRMINGHAM SYMPHONY ORCHESTRA Wagner, Schumann és Beethoven művei Vezényel: Mirga Gražinytė-Tyla

A zenekar történetében ő az első nő, aki betölti ezt a posztot, és a harmadik nő a legfontosabb brit zenekarok ilyen tisztségében. Előtte a Los Angeles-i Filharmonikusoknál dolgozott, birminghami megbízatása mellett pedig a salzburgi Landestheater zeneigazgatója, és a nemzetközi klasszikus zenei élet szupersztár-pályafutásra hivatott szereplője. Április 2-án a Zeneakadémián is a City of Birmingham Symphony Orchestrát vezényli, partnere pedig a legendás osztrák zongoraművész, Rudolf Buchbinder lesz. Az est programján Wagner Trisztán és Izolda-előjátékán kívül Schumann Zongoraversenye és Beethoven 5. szimfóniája szerepel.

Április 3. | 19.30 Zeneakadémia – Nagyterem

EMMANUELLE HAÏM ÉS A LE CONCERT D’ASTRÉE Händel olasz kantátái Közreműködik: Sabine Devieilhe, Marianne Crebassa – ének Vezényel, valamint csembalón és orgonán közreműködik: Emmanuelle Haïm

„… a nők számára sokáig valóban elérhetetlen álomnak tűnt ez a hivatás.”

A másik világhírű női karmester, akit Budapesten hallhatunk a fesztivál ideje alatt, a francia Emmanuelle Haïm. A csembalóművészként indult Haïm és az általa alapított Le Concert d’Astrée olasz kantátákat játszik április 3-án a Zeneakadémián.

A barokk zene ünnepelt tolmácsolója egy évtizeden át kísérte csembalón William Christie-t és a Les Arts Florissants-t, hogy 2000-ben megkezdje karmesteri pályafutását saját együttese élén. A Le Concert d’Astrée-vel Európa számos operaházában és koncerttermében felléptek már, míg Haïm neve akkor vált szélesebb körben ismertté, amikor 2001-ben Händel Rodelindáját vezényelte a Glyndebourne Touring Opera előadásain. Ma már a karmesteri hivatás elismert képviselőjének számít, akit ugyan szoktak „szép karmesterlányként” emlegetni, de azt is elismerik róla, hogy „istenáldotta tehetség”. Emmanuelle Haïm olyan világhírű együtteseket irányított már, mint a lipcsei Gewandhaus Zenekara vagy a Bécsi Filharmonikusok, és rendszeresen visszatérő vendége a Berlini Filharmonikusok hangversenyeinek. A Le Concert d’Astrée-vel

jónéhány lemezt készítettek a Warner égisze alatt működő Erato kiadónak, és a felvételeik több neves díjat nyertek.

Legutóbb Mozart Mithridatész, Pontosz királya című operáját, illetve Händel Il Trionfo del Tempo e del Disinganno című oratóriumát rögzítették lemezre. Nálunk április 3-án a Zeneakadémián szintén Händel-műveket, egy triószonátát és három kantátát adnak elő.

A magyar női karmesterek egyébként úttörő szerepet játszottak az üvegplafon áttörésében: Csányi Valéria 1988-ban vezényelt először a Magyar Állami Operaházban, míg Váradi Katalin a Fővárosi Operettszínház mellett számos vidéki színházban irányított operett- és musical-előadásokat. A Zeneakadémiáról pedig az utóbbi években olyan művészek kerültek ki, mint Daru Andrea karmester vagy Dobszay-Meskó Ilona karmester, zeneszerző és zongorista.

Mörk Leonóra

ISMERŐSEN CSENG Az április 2-i hangverseny zenekarának otthonát, a birminghami Symphony Hallt 2016-ban az Egyesült Királyság legjobb akusztikájú koncerttermévé választották, a globális ranglistán pedig hetedik helyezést ért el. A 2262 nézőt befogadni képes intézményt 1991-ben maga a királynő nyitotta meg, azóta pedig évente körülbelül 270 klasszikus és könnyűzenei, jazz-, tánc- és színházi rendezvénynek ad otthont. Az épület belső terét a bécsi Musikverein és az amszterdami Concertgebouw mintájára alakították ki, a terem akusztikája pedig a Müpáéval áll rokonságban, hiszen megvalósítása a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem hangzásáért is felelős világhírű akusztikai szakember, Russell Johnson nevéhez fűződik. A kiváló hangzású auditórium – amelyben fellelhető Johnson védjegye, a később a Müpában is alkalmazott, hatalmas zengőkamrarendszer és a színpad feletti hangvető – felszereltsége 2001-ben egy 6000 sípos orgonával egészült ki. A hangszer ma az Egyesült Királyság legnagyobb mechanikus működésű orgonájának számít. Az intézmény oktató- és közösségi programjaiban évente 12 ezer gyerek és hatezer felnőtt vesz részt.

5

JOSÉ PADILLA

SZEVASZ, TERASZ! A szokatlanul dermesztő télutó után élénkebben csicseregnek a madarak, a nap már simogatja a bőrünket, jól esik újra kimozdulni a szabadba. Mi teheti mindezt még élvezetesebbé Budapest közepén? Ha április első három hetében az Akvárium Tavasz Terasz kora esti, ingyenes akusztikus koncertjein múlatjuk az időnket.

A szupersztár DJ neve összeforrt az ibizai chill outtal és a baleári poppal. Igen, április 7-én, szombat délután bizony José Padilla nyugizenél a belvárosnak. Vasárnap délelőttönként viszont a gyerekeké lesz a terasz, 8-án 11 órától az Iszkiri Zenekar mesésíti a modern világot, 15-én a Kiskalász Zenekar mutatja be állati állatos új lemezét, 22-én pedig a Hahó Együttes ökotudatos gyermekműsora lesz porondon.

Redbreast Wilson (6-án), aki autentikusan hozza a Mississippi torkolatvidékéről származó korai delta blues stílust. A Run Over Dogs-os Czeglédi Szabolcs (8-án) sajátokat kever feldolgozásokkal. A KosziJanka (12-én) projekt duóra csupaszítva mutatja be komplexen popos dalait. Teddy Harpo (13-án) egyszemélyes zenekarként hegmentesen hegeszt össze bluest, funkot, folkot. A Kodachrome (14-én) duó már nevével is arra utal, hogy Paul Simon dalait interpretálja.

Barkóczi Noémi (15-én) az egyik legtehetségesebb friss magyar dalszerző, de a fiatalokat képviseli még az instrumentális gitárzenét játszó Demény Gergely (20-án) és Barna Margit (21-én) dalszerző is. 22-én a Jetlag formációból is ismert Molnár Tamás zárja a délutáni műsorsávot, amelyben fellép még Ian O’Sullivan (19-én), a Pécsen élő ír orvos, akit persze a Mongooz And The Magnetből ismerhetünk. Zenekari társa, Magnus Maloy (10-én), a Pécsen élő norvég orvos már az este hét órai sávban zenél.

Este hétkor mindennap élvezhetünk koncerteket, de számos alkalom lesz, amikor napi két műsorral érkezik a fesztiválhangulat. Délután öttől ők játszanak majd: NAGYEDi (5-én) triphopos-soulos-jazzes projektje, aztán a fanyar humorú

Ebben az időpontban főképp kedvelt hazai popsztárok lépnek fel, akiktől nem idegen az akusztikus szólóműsor sem: Apey (4-én), Bérczesi Robi (5-én), a Blahalouisianát képviselő Barbi & Jancsó duó (6-án), a Felső Tízezerből

Április 1. és 22. között – húsvéthétfő kivételével mindennap – ismét szabadtéri fesztiválhelyszínné alakul az Akvárium Klub terasza. A Tavasz Teraszt Kovácsovics Fruzsina nyitja húsvétvasárnap délelőtt 11-kor gyerekeknek szóló műsorával, és a népszerű Fran Palermo gitárpop-zenekar frontembere, Henri Gonzo szólókoncertje zárja április 22-én. A kettő között a hazai popélvonal, feltörekvő dalszerzők és egy világhírű külföldi DJ adják össze a Budapesti Tavaszi Fesztiválon tavaly bemutatkozott, közkedvelt terasz programját.

6

és a Szabó Benedek és a Galaxisokból ismert Sallai & Szabó páros (8-án), a Halott Pénz-es Járai Márk (9-én), a Szeder Duó (12-én), a Muzsik és Volkova testvérpár (15-én), a Fish!

Deo Duo kétszemélyes felállása (18-án), a Mary Popkids-es Kama (19-én), Hangácsi Márton (20-án) vagy épp Frenk (21-én). Antonia Vai (3-án) ritkábban csíphető el akusztikban, a Mörk Schpontan (11-én) nevével is jelzi az improvizációs hangulatot, A Dalt megnyerő AWS frontembere, Ersch (13-án) szólóestje pedig külön aktuális. A feltörekvő Noémo (14-én) és Szivák x Wagner (17-én) mellett még egy igazán rendhagyó műsor is várható: 16-án a Lugosi Dani & Takács Vilkó páros teljes egészében előadja a Nirvana Unplugged In New York című akusztikus lemezének anyagát.

Dömötör Endre

Április 1–22.

Akvárium Klub

AKVÁRIUM TAVASZ TERASZ Április 1. | 11.00 Kovácsovics Fruzsina Április 3. | 19.00 Antonia Vai akusztik Április 4. | 19.00 Apey Április 5. | 17.00 NAGYEDi

| 19.00 Bérczesi Robi – Én meg az Ének Április 6. | 17.00 Redbreast Wilson

| 19.00 Barbi & Jancsó (Blaha akusztik) Április 7. | 17.00 José Padilla Április 8. | 11.00 Iszkiri Zenekar

| 17.00 Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs)

| 19.00 Sallai & Szabó Április 9. | 19.00 Járai Márk Április 10. | 19.00 Magnus Maloy (Mongooz And The Magnet) Április 11. | 19.00 Mörk Schpontan Április 12. | 17.00 KosziJanka Duó

| 19.00 Szeder Duó Április 13. | 17.00 Teddy Harpo

| 19.00 Ersch (Siklósi Örs, AWS) Április 14. | 17.00 Kodachrome

| 19.00 Noémo Április 15. | 11.00 Kiskalász Zenekar

| 17.00 Barkóczi Noémi

| 19.00 Muzsik és Volkova Április 16. | 19.00 Lugosi Dani & Takács Vilkó Április 17. | 19.00 Szivák x Wagner Április 18. | 19.00 Fish! Deo Duo (Krisztián & Matyi akusztik) Április 19. | 17.00 Ian O’Sullivan (Mongooz And The Magnet) 19.00 Kama (Mary Popkids) Április 20. | 17.00 Demény Gergely

| 19.00 Hangácsi Márton Április 21. | 17.00 Barna Margit

| 19.00 Frenk akusztik Április 22. | 11.00 Hahó Együttes

| 17.00 Molnár Tamás

| 19.00 Henri Gonzo (Fran Palermo)

7

Fotó: Manfred Esser

GLAMÚRHANGZÁS ELLEN VALÓ ORVOSSÁG Hosszú idő elteltével ismét Budapesten vezényel Sir Roger Norrington. A nyolcvanhárom éves, vitára késztető előadási elképzeléseiről ismert brit karmester, aki elsőként vette lemezre Beethoven összes szimfóniáját a szerző eredeti tempójelzései alapján, ezúttal a Felvilágosodás Korának Zenekara élén Mozart-programot dirigál. Magazinunknak adott interjújában az űrből jött Wagner-zene mellett arról is beszélt, hogy továbbra is ragaszkodik-e a puritán vonósszínekhez.

1978-ban alakította meg a London Classical Players elnevezésű korhű hangszeres zenekarát. A név azt sugallja, a korábbi évek historikus együtteseinek gyakorlatával ellentétben Ön ekkor már inkább a klasszikusokra koncentrált, nem a barokk szerzők műveire.

Mi is a régebbi szerzők műveivel kezdtünk kísérletezni.

Gabrieli és Monteverdi után Händel és Bach következett, és a sor természetesen a klasszikusokkal folytatódott. A hangszerek kérdése mellett olyan dolgokkal is foglalkoztunk, mekkora legyen a zenekar, hogyan alakuljon az ülésrend, milyen hangolást alkalmazzunk. E megfontolások alapján kezdtük el Berlioz, Mendelssohn, Schumann, Brahms és Wagner műveit játszani. Akkor is ezeket az elveket alkalmaztam, amikor a Stuttgarti Rádió zenekarával Bruckner és Mahler szimfóniáin dolgoztunk, és különösen figyeltem arra, hogy a zenészek

8

ne használjanak vibratót. Természetesen bármikor szívesen látogatok vissza Haydnhoz, Mozarthoz, Beethovenhez.

Wagnert ugyanúgy lehet kezelni, mint a többieket?

Ugyanúgy, mint például Brahmsot. Izgalmas a régi hangszereken hallgatni Wagnert. A tempók annyival, de annyival élénkebbek, mint amihez hozzászoktunk. A kilencvenes években készítettünk egy lemezt, amin Wagner-részletek szerepelnek: a Mesterdalnokok előjátéka sokkal inkább úgy hangzik ezen, mint egy vígopera nyitánya. Ilyen megközelítésben Wagner művei zenének hangzanak, nem olyasminek, ami egy másik bolygóról jött. Olyan énekest viszont még nem hallottam, akinek a Wagner-előadása meggyőzött volna.

Az énekesek hangszere a saját testük, aminek a használatát sokkal nehezebb megváltoztatni.

Április 9. | 19.30 Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

SIR ROGER NORRINGTON ÉS A FELVILÁGOSODÁS KORÁNAK ZENEKARA Az elsők között volt, aki Beethoven-interpretációi során következetesen ragaszkodott a kottában megadott metronómjelzésekhez. Sokan vitatták e megoldások helyességét, mert úgy vélték, ezek a jelzőszámok ellentmondásosak.

Nem hiszem, hogy én vagyok az illetékes e kérdés megválaszolásában. Számomra teljesen természetes, hogy a kottában található jelzések alapján válasszam meg a tempókat.

Néhány hete Helsinkiben vezényeltem a Kilencediket, azután a stuttgartiakkal az Eroicát, ugyanolyan módon, mint eddig.

Sőt, ha a rádióban hallgatok Beethoven-szimfóniákat, úgy találom, mások is egyre inkább a zeneszerző instrukcióit követik. Ma már kevesebb lassú, unalmas Beethovent hallani.

A szimfóniákat a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarával is felvették, és kiadták lemezen. Van-e különbség aközött, ahogy modern és régi hangszeres zenekart vezényel?

Semmi eltérés nincs, a hangzás az, ami némileg különbözik.

A tempók ugyanazok, a gesztusok ugyanazok, az értelmezés megegyezik. A zenéről alkotott alapvető elképzelés a fontos. Ma már kilencvenöt százalékban modern zenekarokat vezénylek – ezért is öröm visszatérni régi barátaimhoz, a Felvilágosodás Korának Zenekarához, és hallani a korhű hangszerek hangját.

„… öröm visszatérni régi barátaimhoz, a Felvilágosodás Korának Zenekarához …”

Határozott véleményt fogalmazott meg a vibratóról, amely az 1930-as évek óta rányomja bélyegét a modern zenekarok hangzására. Változtak a nézetei?

Egyáltalán nem. Tizenöt-húsz modern zenekart vezényeltem mostanában szerte a világban, Amerikától kezdve Londonon és Helsinkin át Berlinig, és mind örültek, hogy egyenes hangon kellett játszaniuk. Ez nemcsak Mozart és Beethoven, hanem Brahms, Wagner és Mahler esetében is nagyon fontos. Ez ugyanis a 19. század alapvető nyelve, a vibrato pedig megfosztja ártatlanságától a klasszikus zenét. Joachim József, aki Brahms Hegedűversenyét bemutatta, 1904-ben azt írta szólistáknak szóló könyvében: ha állandóan vibratózol, azt mutatod a világnak, hogy nem tudsz játszani a hangszereden. Azt is hozzátette, hogy a vibrato az „igazi érzés” helyettesítésére szolgál, aminek viszont a vonó elegáns kezeléséből kell származnia, nem a húrokat lefogó bal kéztől.

A vibrato olyan, mint egy betegség. Leopold Mozart, aki 1766-ban adta ki hegedűiskoláját, azt írta, vannak

Mozart művei Közreműködik: Roger Montgomery – kürt

játékosok, akik állandóan alkalmazzák, remeg a kezük, mintha lázasak lennének. Aztán a 20. században mindenki használni kezdte: az a gond vele, hogy tönkreteszi a természetes felhangokat, egyfajta hamis „glamúrhangzást” eredményez, amit én hollywoodizálásnak neveztem el. A klarinétosok, trombitások, kürtösök nem vibratóznak, inkább csak a vonósok, azzal fedik el a hamis hangokat.

Mozart két szimfóniája mellett két kürtversenyét is előadják a Müpában. Utóbbiakban a szólista korabeli, azaz billentyűk nélküli hangszeren játszik. Ezeket a műveket mi teszi érdekessé?

Mivel a natúrkürtön nincsenek billentyűk, a játékosnak nagyon nehéz a feladata, hiszen a jobb kezét a hangszer tölcsérében mozgatva kell segítenie a hangok megszólalását. Ezzel olyan izgalmas hangzás jön létre, amit nagyon szeretek. Roger Montgomery, aki a Covent Garden operaház zenekarában is játszik, a modern és a natúrkürtnek egyaránt mestere. A C-dúr szimfóniát Mozart négy nap alatt írta Linzben, a B-dúrt pedig ritkábban játsszák, annak ellenére, hogy nagyon különleges darab. A negyven kedvenc Mozartszimfóniám közül ez a kettő a legkedvesebb számomra.

Varga Péter

GOOD VIBRATIONS? „Nagyon személyfüggő és többé-kevésbé öntudatlan dolog” – jellemezte egy interjúban Simon Standage, a hazánkban is gyakran fellépő, világhírű brit hegedűművész azt a zenei effektust, amellyel a játékos a hangmagasság és hangerősség periodikus váltakozását idézi elő. A vibrato kérdése a mai napig parázs vitákat szít a vonósok körében. A jelenséget kutató Louis Cheslock és Carl Seashore tanulmánya szerint a vibrato létrehozásakor egyeseknél az ujj, a kéz, másoknál az alkar vagy a felkar mozdulata dominál, és művészinek akkor tekinthető, ha másodpercenkénti rezgésszáma 5 és 11 közé esik. Elterjedését részben a 20. század elején működő mestertanárok – mások mellett a magyar Auer Lipót – nevéhez kötik, akik ugyanakkor egyáltalán nem kultiválták a vibrato túlzott használatát. S míg a szalonok közönsége számára is tetszetős játékú Fritz Kreisler a Bécsi Filharmonikusokhoz épp a vibrato „túlzott” használata miatt nem nyert felvételt, Heifetz, Milstein és a többi Auernövendék megismertette a világgal – mesterük tiltakozása ellenére – az állandó vibrálás mámorát.

9

ANDRÉS OROZCO-ESTRADA / Fotó: Werner Kmetitsch

EGY ÖNTUDATOS ZENEKAR

Ennél színgazdagabb példát aligha találnánk a zene kultúrák felettiségére: Kolumbia, Üzbegisztán és Ausztria találkozik Budapesten Beethoven, Bartók és Stravinsky jegyében. Egy számunkra oly kedves zenekar érkezik Budapestre Andrés Orozco-Estrada vezényletével, Yefim Bronfman zongoraművész közreműködésével, amely egykoron évtizedekig nem léphetett fel a magyar fővárosban. A Bécsi Filharmonikusok április 6-án koncerteznek a Müpában.

Az osztrák főváros 1842-ben alapított, legendás zenekaráról sok mindent el szoktunk mondani: hogy szoros szimbiózisban él a Bécsi Állami Opera szimfonikus együttesével; hogy a leghitelesebb bécsi zenei hagyományok nagy múltú és fényes jelenű letéteményese; hogy Bruno Waltertől Bernsteinig és Furtwänglertől Carlos Kleiberig minden idők legnagyobb karmesterei vezényelték – no meg azt is, hogy bár nagyon közel van hozzánk, a Kádár-korszakban évtizedeken át nem hallhattuk. Az utóbbi időkben ez örömtelien megváltozott: a Müpa és a Bécsi Filharmonikusok termékeny együttműködése révén a zenekar immár rendszeres vendég a Komor Marcell utcában, a legváltozatosabb műsorokkal.

Amiről kevesebbet beszélünk: a zenekar büszke, önrendelkező létformája. A Bécsi Filharmonikusok nem főzeneigazgatói rendszerben dolgoznak, vezető tisztségviselőiket maguk közül választják meg, s így mindenről közösen határozva, demokratikus módon működnek. Ez azt is jelenti, hogy a zenekar dönti el,

10

kit hívjanak meg vezényelni. Így aztán ha egy karmester a Bécsi Filharmonikusokat vezényelheti, az fokozottan a megmérettetés helyzete – és persze hatalmasat lendíthet egy fiatal dirigens karrierjén, ha a Bécsiekkel léphet fel, mint most Andrés Orozco-Estrada (1977), a kolumbiai Medellín szülötte. Igaz, ő immár két évtizede „tiszteletbeli bécsinek” számít, hiszen itt végezte felsőfokú zenei tanulmányait, és azóta is erős szálak kötik az osztrák zenekarokhoz, Bécs, Graz, Klosterneuburg zeneéletéhez – miközben persze a világ számos más pontján is megfordul, Londontól Baszkföldön át Houstonig.

A koncert szólistája, a taskenti születésű, szovjet állampolgárból izraeli–amerikaivá lett Yefim Bronfman korunk egyik legvirtuózabb zongoristája, különleges állóképességgel.

Most is két nehéz művet játszik: Beethoven 3. (c-moll) zongoraversenyének azért örülhetünk, mert általa egy olyan mű is a programba került, amely a bécsi klasszikus

Április 6. | 19.30 Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

YEFIM BRONFMAN (zongora) ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK Beethoven, Bartók és Stravinsky művei Vezényel: Andrés Orozco-Estrada

hagyományokat képviseli, Bartók 2. zongoraversenyének pedig azért, mert ebben Bronfman azon a területen mutathatja meg tudását, amelyben a leginkább otthonosnak tartják: a 20. századi repertoár legnehezebb darabjaiban.

Hozzátehetjük: Bronfman a három Bartók-zongoraverseny lemezfelvételéért 1997-ben Grammy-díjat kapott.

„… mindenről közösen határozva, demokratikus módon működnek.”

A műsor befejező száma, Stravinsky Petruskája igazi jutalomjáték mind a zenekar, mind a karmester számára, virtuóz szólókkal, tűzijátékszerűen sziporkázó hangszereléssel, az orosz hagyomány és a születő modern stílus határvidékén egyensúlyozó mű rendkívüli karaktergazdagságával.

Csengery Kristóf

BÉRLETMEGÚJÍTÁS BÉRLETTEL RENDELKEZŐ NÉZŐINK RÉSZÉRE

2018. március 26–29.

ERKEL SZÍNHÁZ

BÉRLETVÁLTÁS ÚJ BÉRLETESEINK RÉSZÉRE

2018. április 3. – június 29.

OPER A ÉRTÉKESÍTÉSI CENTRUM

„1991-ben közös fellépésünk volt Budapesten Isaac Sternnel, valamint Beethoven 3. zongoraversenyét játszottam a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Ez az alkalom különösen emlékezetes maradt számomra, mert Fischer Annie-val is találkozhattam. Mindig megtiszteltetés visszatérni e csodás városba.”

Yefim Bronfman www.opera.hu | www.facebook.com/Operahaz

11

Március 30. | 11.00 Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Március 30. | 17.00 Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria

36. MAGYAR SAJTÓFOTÓ KIÁLLÍTÁS

ATA MESÉI Válogatás Ata Kandó gyermekfotóiból

A kiállítás megtekinthető március 30. és május 13. között.

A kiállítás megtekinthető március 30. és június 2. között.

A PILLANAT NYILVÁNOSSÁGA

EGY EMBERÖLTŐ GYERMEKARCAI

ORFEO ZENEKAR ÉS PURCELL KÓRUS Bach: Magnificat, BWV 243 Telemann: Jézus feltámadása és mennybemenetele, TWV 6:6 Közreműködik: Tóth Zsuzsi, Marianne Beate Kielland, Eric Stoklossa, Sebestyén Miklós – ének Vezényel: Vashegyi György

A gyermekek kerülnek majd a középpontba azon a kiállításon, amely a tavaly szeptemberben, néhány nappal 104. születésnapja előtt elhunyt világhírű fotóművész, Ata Kandó fotóiból kínál megindító válogatást. A magyar származású holland művésznő (született Görög Etelka) az 1930-as évek végén voltaképpen párizsi gyermekfotósként kezdte meg pályafutását, és ez a mindig hálás, de egyszersmind éppoly érzékeny és kockázatos tematika elkísérte hosszú életén át.

Venezuelai és perui gyermekek, az 1956-os forradalom után ausztriai menekülttáborokban élő magyar fiatalok, és éppen nem utolsósorban: Ata Kandó saját, a portrékészítés folyamatában egyenrangú alkotótársnak tekintett gyermekei lesznek majd láthatók a kiállított fotókon. Ata meséi – ez lesz a tárlat címe, hiszen a nagy fotós képein a gyermekek és a kiskamaszok igen gyakran a mesevilág és a mitológia varázsos hangulatától körülölelve jelennek meg.

Fotó: Részlet az Álom az erdőben cimű sorozatbol (1957)

Fotó: Moha

A sajtó válsága ugyan mély, tartós és világméretű, ám a sajtófotók mégis évről évre egyre lenyűgözőbbek – a hazai és a nemzetközi sajtófotó-kiállítások egybehangzó tanúsága szerint. Mert habár a betűk emberei okkal vitathatják is a közkeletű tételt, miszerint egyetlen kép többet érne ezer szónál, az azért nyilvánvalónak tetszik, hogy egy pillanat, történet vagy jelenség jól sikerült vizuális megörökítése valóban jóval könnyebben fölkeltheti az érdeklődésünket, sőt, rabul ejtheti az emlékezetünket, mint bármilyen újságcikk.

A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 36. Magyar Sajtófotó-pályázat válogatott, zsűrizett és március 29-én díjazott anyaga most újfent a képek felé fordítja majd a figyelmünket: tizennégy kategóriában, hírfotóktól a képriportokig, a rég kialakult hagyományokhoz híven ismét a (sajtó)fotográfia ünnepévé is avatja a Budapesti Tavaszi Fesztivált. A fesztivál legelső napján, nagypénteken megnyíló kiállítás színhelye méltóképp és stílszerűen a Capa Központ lesz.

Április 1. | 19.30 Zeneakadémia – Nagyterem

KITÜNTETETT PILLANATOK BAROKK EGYÜTTESRE A húsvét középpontjában Jézus feltámadásának misztikuma áll. Ez a csoda most a Zeneakadémia nagytermében is átélhetővé válik, hiszen Vashegyi György karmester és együttesei, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus a Bachnál is terjedelmesebb életművet alkotó barokk mester, Georg Philipp Telemann Jézus feltámadása és mennybemenetele című oratóriumát fogja megszólaltatni. A nyolcvanesztendős Telemann alkotása az 1760-as évek elejéről, párban a csodáló, barát és pályatárs, Johann Sebastian Bach 1723-as Magnificatjával, amely viszont a keresztény ünnepkör Szűz Máriához kötődő egyik kitüntetett pillanatát, egyúttal Bach lipcsei működésének első esztendejét idézi. Vashegyiékhez ezúttal is nagyszerű hazai és külföldi énekes szólisták csatlakoznak majd: így Tóth Zsuzsi és Sebestyén Miklós mellett a norvég mezzoszoprán, Marianne Beate Kielland, valamint a klasszikus és kortárs repertoárból egyaránt ismerős német tenorista, Eric Stoklossa is hallatni fogja a hangját ezen a húsvétvasárnapi, ünnepi hangulatúnak ígérkező koncerten.

Fotó: Nagy Attila, Müpa

12

INFUSION TRIO: STARDUST AZ ŐSROBBANÁS NYOMÁBAN Az InFusion Trio 2011-ben indult csupa Zeneakadémiát végzett, képzett zenésszel, akik mindhárman egyaránt jártasak a klasszikus és popzenében.

Dalaik szintén valahol e két világ között járnak át, de úgy, hogy eszköztáruk élén a looperrel élőben is monumentális megszólalásig építik fel az alapvetően elektronikus hegedűből, elektronikus csellóból, elektronikus dobból, basszusgitárból és énekből álló hangzást, amit számos effekt színesít. A trió 2015-ben adta ki első nagylemezét (Loop Me Up), melyet húsvéti meglepetésként követ most a Stardust című második album.

Az űrbéli báli eklektikát Daft Punk- és népdalfeldolgozások, egyéb szórakoztató „dalösszehegesztések” teszik teljessé – az atomjaikból felhúzott saját kompozíciók mellett. És hogy mit kínál a húsvétvasárnapi s egyszersmind bolondok napi lemezbemutató?

Simkó-Várnagy Mihály csellós-basszusgitáros szerint „a looptechnika új dimenzióját, »infusionizált« hazai sztárokkal”. Ezek az „infusionizált” magyar énekesek pedig tényleg mind kiemelkedők: Tompos Kátya, Gereben Zita, Boggie és Horányi Juli fog közreműködni a koncerten.

INFUSION TRIO

Április 10. | 19.30 Zeneakadémia – Nagyterem

Április 16. | 19.00 és 21.00 Budapest Jazz Club

„MIKOR MEGYEK GALÍCIA FELÉ”

THE BAD PLUS

Gyöngyösi Levente – Selmeczi György – Csemiczky Miklós – Vajda János – Orbán György: „Mikor megyek Galícia felé” – kantáta Közreműködik: Kun Ágnes Anna – ének, Oberfrank Pál – próza, MÁV Szimfonikus Zenekar, Honvéd Férfikar Vezényel: Strausz Kálmán

KOLLEKTÍV EMLÉKEZÉS A huszadik század ősbűne és végzetes katasztrófája volt az I. világháború, amely négy éven és négy hónapon át tombolt, tébolyba rántva és évtizedekre megmérgezve szinte egész Európa életét. Erről a kollektív tragédiáról, száz évvel a „Nagy Háború” utolsó esztendeje után annak a kantátának az újbóli megszólaltatásával fog megemlékezni a Honvéd Férfikar és a MÁV Szimfonikus Zenekar, amely négy éve a kórus kezdeményezésére készült el. A címével egy első világháborús magyar katonanóta kezdősorára utaló kantáta öt tételének megalkotására akkor öt, a kórusműfajok iránt kitüntetetten fogékony kortárs zeneszerző kapott fölkérést: Gyöngyösi Levente, Selmeczi György, Csemiczky Miklós, Vajda János és Orbán György.

A tételek szerzői az első világháborúhoz kapcsolódó szövegeket dolgoztak fel, és a siratótól a Te Deumig változatos közösségi megszólalások hangütését idézték meg. A kantáta előadásának karmestere ezúttal is, akárcsak a 2015ös, két részben megtartott ősbemutató alkalmával, Strausz Kálmán lesz.

Az együttes tagjai: Reid Anderson – nagybőgő, Orrin Evans – zongora, David King – dob

A JAZZES MÉLYSÉG TITKA Egy estén két alkalommal ejt ámulatba az ezredfordulón Minneapolisban alakult, jellemzően New York-i székhelyű The Bad Plus trió. A jazzrajongók a hiteles és korszerűen formabontó zenészeket szerették meg bennük, a poprajongókat pedig a lemezeiken bőven elszórt pop- és rockzenei feldolgozások húzták be az avantgárd jazz világába. A zongora–bőgő–dob felállású formációnak kezdettől az a trükkje, hogy hol az ABBA, hol a Nirvana, hol a Radiohead dalaiban mutatják meg az azokban rejlő jazzes mélységet, a klasszikus alaptrió-felállás pedig műfaji sztenderdektől kezdve saját szerzeményekig mindent egységes ihletettséggel ad elő. Az évi átlagosan 150 fellépést produkáló masszív koncertzenekar tavaly átesett egy 2018-tól érvénybe lépő váltáson: a zongorista posztjára a szintén nagyszerű Orrin Evans érkezett zenésztársai mellé, úgyhogy garantáltan friss megszólalással állnak majd színpadra.

Hogy tényleg mindenféle műfaji korlát nélkül – a neoklasszikustól az elektronikus tánczenén át a metálig terjed repertoárjuk – rántsák össze a nézőket egységes zeneszerető hallgatósággá.

Fotó: Shervin Lainez

Április 1. | 20.00 Uránia Nemzeti Filmszínház – Díszterem

13

Április 19. | 19.30 Zeneakadémia – Nagyterem

NATALIE DESSAY (ének) ÉS PHILIPPE CASSARD (zongora) KONCERTJE Mozart, Schubert, Pfitzner, Chausson, Bizet, Debussy és Gounod művei

Lenyűgöző koloratúrkészséggel megáldott díva, a legnehezebb Mozart-áriák és bel canto operaszerepek hiteles előadója, akinek lába előtt hever a világ… Látszólag mi sem áll távolabb attól az énekesnőtől, aki a legegyszerűbb vokális műfaj, a dal tolmácsolójaként készül budapesti bemutatkozására.

Pedig nincs tévedés: a kettő egy és ugyanaz a személy, az operaszínpadtól immár visszavonult, de koncerteken továbbra is fellépő Natalie Dessay, akiért 2013-as operai búcsúját megelőzően ölre mentek az operaigazgatók – s aki azelőtt sem kényeztette el a világot sűrű fellépéseivel. Dessay mindig tudatos művész volt: ritkán vállalt fellépéseket, hogy azokon a maximumot tudja nyújtani – s ezt a vállalását teljesítette is.

Hosszú időn át egyeduralkodó volt a koloratúrszoprán-repertoár koronáját jelentő Éj királynőjeként A varázsfuvolában,

14

a kedvéért vették elő évtizedes feledés után a francia opera egyik gyöngyszemét, Delibes Lakméját, s az obligát bel canto szólamokat követően (melyek között feltétlen említést érdemel Donizetti franciásított Lammermoori Luciája) egészen Verdi Traviatájáig jutott. Ám egyoldalú képet festenénk Dessay művészetéről, ha csak a csillogó primadonnát látnánk benne: Debussy bánatos-melankolikus Mélisande-ja éppúgy nagy szerepei közé tartozott, mint a korábban felsoroltak – pedig e pasztellszínekkel festett, majdnem végig visszafogott hangvételű szerepnél mi sem áll távolabb a koloratúrkirálynőségtől.

NATALIE DESSAY / Fotó: Simon Fowler, Sony Classical

EGY CSIPETNYI DEKADENCIA

EGY LEBILINCSELŐ PÁLYA LEGSZEBB PILLANATAI Natalie Dessay diszkográfiája olyan gazdag, hogy csak szubjektív módon lehet válogatni belőle. Képzeletbeli listánk első helyére a William Christie-vel rögzített Varázsfuvolát tesszük: emblematikus szerep, emblematikus tolmácsolásban. A másik végletet képviseli az Entre elle et lui című válogatás Michel Legrand sanzonjaiból, melyet korunk neves francia operaénekesei rögzítettek.

S végül az operai pályafutást keretbe foglaló három Händellemez: az Alcina, ismét William Christie vezényletével, majd egy kantátalemez és a Julius Caesar Egyiptomban Emmanuelle Haïm vezényletével – utóbbit az általa vezetett Le Concert d’Astrée nevű régizene-együttessel szintén a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégei közt köszönthetjük idén.

Hogy mi Dessay titka? Hogy egyéniségének mely vonásával tudta és tudja egységbe fogni az egymástól oly távoli stílusokat, szerepeket? Nos, az a cseppnyi dekadencia, amit a nagyvilág előszeretettel tart francia nemzeti jellemzőnek, minden bizonnyal szerepet játszik benne. Legújabb vállalkozásának, a hanghordozón is megjelent Schubert-dalprogramjának is ez adja a savát-borsát: a jellegzetes bécsies ízek mellett vagy helyett más nézőpontból tekinthetünk az ismert és kevésbé ismert dalokra – az otthonosság érzését izgalmas kaland váltja fel, első osztályú idegenvezetővel.

„… akiért 2013-as operai búcsúját megelőzően ölre mentek az operaigazgatók.”

Dessay első magyarországi fellépésén népszerű operaáriák keretezik az elmélyültséget igénylő, Schubert mellett Pfitzner, Chausson, Bizet és Debussy dalaiból összeállított, változatos programot, amelynek tolmácsolásában Philippe Cassard zongorista lesz segítségére.

Bóka Gábor

A SZERKESZTŐ AJÁNLJA A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Rost Andrea és lánya, Harazdy Eszter közös műsorukban az operairodalom legvonzóbb, érzelmeiknek kiszolgáltatott, gyakran igen törékenynek tűnő, éppen ezért végtelenül emberi alakjait idézik meg. A műsor érdekessége, hogy a két művésznőt Eszter édesapja, Andrea korábbi férje, Harazdy Miklós zongoraművész kíséri. Április 19. | 19.30 Uránia Nemzeti Filmszínház ROST ANDREA ÉS HARAZDY ESZTER KONCERTJE

15

Mint a forró csokiban a chili, a sportban a rajtpisztoly előtti feszült csend, az elalvás előtti jóéjtpuszi, az ingen a fodor: díszes és szélsőséges. A reneszánsszal ellentétben a barokk zene nem állítja, hogy minden egyensúlyban van benne – ez adja emberi vonásait. Az a fajta szabadság, amely a barokk zenére jellemző improvizálásban testesül meg, a későbbi korokban egyre inkább megszűnik, s helyét szabályok, zeneszerzői és előadói törvények veszik át. A Zsabó Fesztivál négy koncertje egy ismerős, ám titkokkal teli világot idéz meg, amely nem az érzelmek áradatáról szól, hanem a bensőségességről: rólunk.

Bizonyos kutatások azt állítják, a barokk zene nemcsak szép, hanem hasznos is. Ez a legalkalmasabb zene ugyanis arra, hogy mentálisan, fizikailag és érzelmileg olyan koncentrált állapotba hozzuk magunkat, hogy a szokásosnál több információt legyünk képesek befogadni. A többnyire percenkénti 50–80 mérőt tartalmazó barokk zene hatására az agyunk elektromos aktivitása az ellazultság állapotára jellemző mintázatot vesz fel, amellyel egyes kutatók szerint hatékonyabbá válnak olyan tevékenységek, mint a tanulás vagy az olvasás. A barokk zene felpezsdíti az agyat és kreatívabbá tesz minket. Más szóval: a Kávékantáta hatásosabb, mint a kávé – a barokk zene az új energiaital. Beszámolók szerint azok az iskolai osztályok, akiknek barokk muzsikát játszottak le a háttérben, jobban élvezték a tanórát, kevésbé érezték megterhelőnek a feladatokat. Miért ne hallgatnánk hát olyan zenét, mint amelyik ilyen jó hatással van a közérzetünkre és a szellemi teljesítőképességünkre?

16

A 19. század előtti korok zenéjének előadásmódja óriási változáson ment keresztül az elmúlt néhány évtizedben.

A második világháborút követően onnan indultunk, hogy megszólták azt, aki olyan „lehetetlen” ötlettel állt elő, hogy korhű hangszereken szólaltatna meg barokk műveket, s most ott tartunk, hogy arra nézünk furcsán, aki nem így tesz. A korabeli eladói gyakorlatról azóta szerzett, egyre bővebb tudásunk a korábbinál nagyobb szabadságot biztosít a muzsikusoknak, ez pedig izgalmasabb, figyelemfelkeltőbb és – lényeges a kifejezés – bátrabb interpretációkhoz vezet.

A kutatásoknak köszönhetően a hangszerek és a technika kérdésén túl az is fontos szemponttá vált, hogy az előadások szellemisége is korhű legyen.

A barokk zenét a maga korában gyakran nem értették meg, vadnak találták, és ez az egyik jellegzetessége, amely a jelenkor közönségét elbűvöli. A 17–18. század komponistái

LUCIE HORSCH / Fotó: Dana van Leeuwen

AHOL ZSABÓ, OTT AZ IGAZSÁG

és zenészei olyanokat „engedhettek meg” maguknak, amelyeket hiteles források hiányában nem tudunk tökéletesen rekonstruálni. Szerencsére azonban egyre több olyan régizenei együttes működik, amely a korabeli interpretációs szabadság ismeretében nyúl a művekhez. Ha ellátogatunk a barokk „zeneboltba”, más néven a Zsabó Fesztiválra, láthatjuk, hány megjelenési formát hozott létre ez a termékeny időszak. A képzeletbeli slágerlistások – a Bach és Couperin család tagjai, Byrd, Händel, Purcell, Telemann és Vivaldi – mellett számtalan, a köztudatban kevésbé forgó, ám jelentős mester – Buxtehude, Castello, Frescobaldi, Froberger és Sammartini – neve is felbukkan.

„A Kávékantáta hatásosabb, mint a kávé – a barokk zene az új energiaital.”

A Zsabó Fesztivál fókuszpontjában többek között egy méltatlanul mellőzött hangszer, a furulya, és annak szerteágazó repertoárja áll. Furcsa státusza feltehetően abból ered, hogy egyszerű felépítése, könnyű tanulhatósága és emberközeli hangterjedelme miatt a zeneiskolai oktatás szerves részévé vált. Pedig annak ellenére, hogy nemrégiben még a fülsértő furulyázás is komoly internetes karriert futott be, aligha találhatnánk ennél előkelőbb múltú hangszert, hiszen hajdanán nem a kisiskolások, hanem királyok játszottak rajta, akiknek a legnevesebb szerzők komponáltak műveket erre az instrumentumra. Jóllehet utódja, a fuvola a mai napig kedvelt, elérkezett az idő, hogy a furulya kapcsán is rendet tegyünk. Ebben segítségünkre lesz a hazánkban mesterkurzusairól is jól ismert holland művész, Anneke Boeke, a barokk furulya (blockflöte) mestere, valamint tüneményesen fiatal honfitársa, a 19 éves Lucie Horsch, akinek játékát virtuóz madárdalhoz hasonlította egy kritika. Horsch két éve a világ egyik vezető lemezcégének égisze alatt tevékenykedik hangszere népszerűsítéséért.

A fesztivál másik megunhatatlan slágerhangszere a csembaló. Bár a zongora próbálkozott kiszorítani, az előd nem hagyta magát, sőt, a Beatles és a Rolling Stones több számában bizonyította életrevalóságát. Tóth-Vajna Zsombor

DIVATHISTORIZMUS Minden kornak megvoltak a maga furcsaságai a divatban is.

A barokkról elsőre a rizsporos paróka juthat eszünkbe, de ekkoriban vált trenddé a zsabó is. A kifejezés eredetije, a francia jabot szó többek között madárbegyet jelent, és a zsabó valóban a szép énekesmadarak dülledt mellére emlékeztet. Az előkelő férfiaknak szánt, végig vagy csak a szegélye mentén csipkézett díszt a viselője úgy rögzítette a nyakához vagy ruhája gallérjához, hogy az az ingjére lógjon. A mellény mögül csak részben kikandikáló mellfodor az elegancia jelképe volt, és a gombokat volt hivatott elfedni. Később emancipálódott, és női blúzok dísze lett, manapság pedig leginkább a bíróságokon találkozni vele.

Ahol tehát zsabó, ott az igazság.

és Tóth-Vajna Gergely koncertje nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a fortepiano erejét segítségül hívva keresztmetszetet nyújt Couperintől Haydnig a korabeli európai szerzők billentyűkre írt zenéiből. Akit mindez nem pezsdít fel, cimborálhat akár az ördöggel is, mert a Zsabó Fesztivál vendégeit még az alvilágban is barokk zene várja: Orfeusz és az ő lantja, azaz a több kontinenst megjárt belga társulat, a La Cetra d’Orfeo, akiknek szerelmi témájú műsora indítja útjára április 7-én a Zsabó Fesztivált.

Mona Dániel

„A múlt század közepén szárnyat bontott régizenei mozgalom alakjai, Brüggen, Harnoncourt és Leonhardt intenzíven kutatták a könyvtárak mélyén, elfeledettségben fekvő barokk műveket. Akkor talán nem is sejtették, hogy egy új, azóta közismertté vált zenei nyelvet alkottak meg, melynek egyik forrása és központja szülőhazám, Hollandia volt. Mestereim új nyelvének népszerűsítésében én is fontos szerepet vállaltam, amikor a 80-as években – pályám meghatározó részeként – húszesztendősen Magyarországra jöttem. Manapság már sokan beszélik folyékonyan a historikusok nyelvét, így a szabályok ismereténél sokkal hangsúlyosabbá vált a megszólalás, az örömteli játék.

Ez a zene olyan, mint a szerelem: örökké képes megújulni.”

Anneke Boeke

Festetics Palota / Magyar Nemzeti Múzeum

ZSABÓ FESZTIVÁL Április 7. | 19.30 Festetics Palota – Tükörterem LA CETRA D’ORFEO: AY AMOR! Frescobaldi, Falconieri, Ortiz, Encina, Cererols, Santa Cruz és de Ribayaz művei Április 8. | 19.30 Festetics Palota – Tükörterem ANNEKE BOEKE (furulya) ÉS AZ ENSEMBLE CANTILENE Merula, Cima, Buxtehude, Rosenmüller, Telemann, Händel és Pepusch művei Közreműködik: Szigetvári Dávid – ének Április 13. | 19.30 Magyar Nemzeti Múzeum – Díszterem LUCIE HORSCH (furulya) ÉS AZ ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR Castello, Sammartini, Debussy, Blavet, Bach, Yun és Vivaldi művei Közreműködik: Alekszandra Nyepomnjascsaja – csembaló Április 14. | 19.30 Magyar Nemzeti Múzeum – Díszterem BILLENTYŰVARÁZS Picchi, Byrd, Frescobaldi, L. Couperin, F. Couperin, Purcell, Fischer, Froberger, J. S. Bach, Haydn, J. Ch. Bach és Händel művei Közreműködik: Piano e Forte Duo

17

COMPANY WAYNE MCGREGOR / Fotó: Andrej Uspenski

TUDOMÁNYOS, FANTASZTIKUS TÁNC

Kezdjük néhány random adattal! Hétéves kora óta lenyűgözik a számítógépek, diplomája van szemiotikából, és nem jön zavarba, ha valaki a kognitív pszichológiáról akar vele beszélgetni. Kisgyerekként John Travoltát utánozta a Szombat esti lázból. Báljelenetet készített az egyik Harry Potter-filmbe. A Radioheadnek koreografált klipjét már közel ötvenmillióan látták. Igen, még mindig ugyanarról az emberről beszélünk: a kortárs tánc technikás fenegyereke, Wayne McGregor tavaly ősszel bemutatott koreográfiájával érkezik Budapestre.

Wayne McGregor a nemzetközi táncvilág azon jeles alkotói közé tartozik, akiknek meghatározó munkái a bemutatót követően kisvártatva eljutottak hozzánk. A széria folytatódik: a Trafóban ötödik alkalommal lép fel a koreográfus saját társulata, a korábbi Random Dance Company, mai nevén Company Wayne McGregor egy mindenestül önéletrajzi ihletésű munkával. Senki ne gondoljon könnyes-mosolygós nosztalgiára: Autobiography című munkájában McGregor szintézisét adja mindannak, amit a táncról és az emberről tud, gondol, érez. És arról, amit felfedezett, ezúttal a saját genetikai állományán keresztül.

Kíváncsi és nyughatatlan: talán e két szóval írható le legrövidebben McGregor karaktere. 1970-ben született a Manchester melletti Stockportban, majd Leedsben és New Yorkban tanult táncot. 22 évesen hozta létre azóta is folyamatosan működő társulatát. A kilencvenes évek második felére jegyzett koreográfus, és ami talán ennél is fontosabb: stílusa összetéveszthetetlen, mégis mindig meglepetést okoz. Nem is feltétlenül stílus, inkább ars poetica és sajátos viszony ez a színpadon kívüli valósághoz, hiszen az új technológiákhoz

18

kezdetektől radikális bátorsággal nyúl McGregor. A művészet és a tudomány nála nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező és erősítő kommunikációs formák.

Ahogy egy interjúban beszél erről: „Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek már volt otthon számítógépe, és nem éreztem soha, hogy a technikai eszközök valamiféle extrát vagy hozzáadott értéket jelentenének az életemben vagy a munkáimban. Az új technológiák az életem, így a koreográfiáim integráns részét képezik.” A műfajok, médiumok, eszközök közötti határokat nem ismerő McGregor nevéhez izgalmas interdiszciplináris projektek sora fűződik.

Sci-fibe illő például egy néhány évvel ezelőtti vállalása, amikor a San Diegó-i Egyetem kutatócsoportjával közösen laboratóriumi körülmények között koreografált. A munka közben a kognitív kutatók a kreatív folyamat minden állomását archiválták: képpel, hanggal, szöveggel, számításokkal írták le és elemezték, hogyan születik meg egy ötlet, és a próbák során hogyan formálódik, változik, akár illan el a végső változatból.

Az eddigiekben a folyamatosan fejlődő technika által meghatározott világunkat szenvedélyesen megérteni akaró, ízig-vérig kortárs művész portréját vázoltuk fel. Ám McGregor pályájának lényege a kiszámíthatatlanság: 2006 óta a világ talán legismertebb klasszikusbalett-társulata, a londoni Királyi Balett történetének első olyan rezidens koreográfusa, aki a kortárs tánc világából érkezett. „Mindenki magával hordozza a saját fizikai történetét, és teljesen mindegy, hogy előtte hiphopot, breaktáncot vagy klasszikus balettet tanult.”

Adódik a kérdés, vajon hogyan egyeztethető össze McGregor szemlélete egy olyan, nagy hagyományokkal rendelkező együttes értékeivel, mint amilyen a Királyi Balett? Egy BBC-interjúban a koreográfus arra emlékeztetett, hogy minden társulat egyéniségekből áll, ő pedig szabad kezet kért és kapott a kísérletezéshez. A koreografálás számára interakció: a lenyűgöző technikai tudással rendelkező táncosoktól folyamatosan tanul, a velük való munka számára is kihívás. „Ha az a kiindulópontunk, hogy nincsenek szabályok, a közönség nem feltétlenül fogja tudni, mire is számítson, és ez igazán egészséges dolog.”

Az új területek felfedezése életre szóló küldetés McGregor számára. Új munkája, az Autobiography különleges önéletírás, amihez saját DNS-ét használta fel kiindulópontként.

Barátai óvták a kutatás elején: ki akarná tudni, hogy, mondjuk, hajlama van az Alzheimer-kórra? A végeredményben nem volt semmi riasztó, viszont már az első elemzés 11 ezer oldalnyi (!) adattal szolgált. Ezt követően a genom „tájképpé” alakult: ritmikus formák, színek, történetek rajzolódtak ki belőle.

„Egy algoritmus határozza meg a jelenetek aznapi sorrendjét.”

Feltérképezett génállománya alapján McGregor a 23 kromoszómapár mintájára 23 néhány perces etűdöt készített tíz táncosának. Huszonöt, a táncszakmában eltöltött év után az érdekelte, vajon milyen nyomokat hagyott ez az idő a genetikai kódjában. „A test élő archívum. Nem a nosztalgia,

Április 17. és 18. | 20.00 Trafó Kortárs Művészetek Háza

COMPANY WAYNE MCGREGOR: AUTOBIOGRAPHY Koncepció és rendezés: Wayne McGregor

A SZERKESZTŐ AJÁNLJA Ketten vannak: az egyik aktív, a másik passzív, halottnak tűnik.

Találkoznak egy kikényszerített, de bizonytalan duettben, melyben egyik játszik a másikkal, aki tónustalanul hever, és hagyja, hogy bármi megtörténjen vele. A Raphaël egyszerre a finom árnyalatok keresése egy olyan témában, ami elsőre fekete-fehérnek tűnik, és tabló a vágyról, ami egymáshoz köt minket. (Az előadás megtekintését 18 éven aluli nézőink számára nem ajánljuk.) Április 12., 13. és 14. | 20.00 Trafó Kortárs Művészetek Háza ALEXANDER VANTOURNHOUT & BAUKE LIEVENS: RAPHAËL hanem a jövőről való gondolkodás helyszíne. Minden sejtben jelen van az egész élet lenyomata.” Röviden: McGregor saját genetikai kódja segítségével mesél a múltról, és jósolja meg a jövő lehetséges történeteit.

A táncest különlegessége, hogy sohasem valósul(hat) meg kétszer azonos formában, hiszen a fix nyitó- és zárójelenettől eltekintve egy algoritmus határozza meg a jelenetek aznapi sorrendjét, illetve azt, hogy melyikben ki vesz részt. Elvileg 24 000 permutáció lehetséges: „Komoly küzdelem a táncosoknak, hogy nem tudják előre, mit fognak csinálni a színpadon, mégis jelentést kell létrehozniuk” – mondja McGregor. És ha hihetünk megérzésének, a történetnek még koránt sincs vége, hiszen úgy véli, „a genetika és a mesterséges intelligencia két hatalmas terület, ami a következő öt évben robbanni fog.”

Jászay Tamás

A RENDEZŐ GÉN(JE) Epigenetika, vagyis a genomon „kívüli”, a genom „feletti”. A dinamikusan fejlődő kutatási ág azt vizsgálja, hogy a környezeti tényezők szülőkre gyakorolt hatása hogyan fejeződik ki az utódokban anélkül, hogy a DNS szekvenciája megváltozna. Tegyük fel, hogy az emberi élet egy egész estés mozifilm! A sejtek a színészek, a DNS a forgatókönyv: utasításokat tartalmaz a szereplők számára arról, hogyan játsszák el karakterüket. A DNS-szekvencia a forgatókönyv szavait jelenti, és ezek kombinációi, vagyis a gének határozzák meg a kulcsfontosságú eseményeket. Ha a genetika tudománya olyan, mint a forgatókönyvírás, akkor az epigenetika a rendezéssel analóg. A forgatókönyvet olvasva a rendező dönt arról, hogy bizonyos jeleneteket kihagy vagy felerősít, hogy dialógokat rövidre zár vagy hosszabban fejt ki. Vissza a valóságba: mindaz, hogy mit eszünk, hol élünk, mennyit alszunk, mit sportolunk, és még ezer más folyamat a gének kifejeződésére is hatással van, aminek köszönhetően bizonyos gének „bekapcsolódnak”, mások „elalszanak”.

A gének „emlékeznek”: a szülők, nagyszülők életének fontos eseményei, háború, éhínség, gyökeres életmódváltás akár több generációval később is visszaköszönhet. Ezt a folyamatot és következményeit kutatja az epigenetika.

19

HÚSVÉTOLÁS A MEDITERRÁNEUMTÓL A KÁRPÁT-MEDENCÉIG Az UNESCO világörökségi egyezményét afféle „Tájak, korok, múzeumok”-mozgalomként tartja számon a nagyközönség, holott nem csak vadregényes kanyonok és régi kolostorok élvezhetik a program védelmét.

A szervezet kevésbé ismert, szellemi kulturális örökségeket tartalmazó listája az emberiség kézzel nem fogható teljesítményeinek – szokások, teremtéstörténetek, mesterségek és főleg: zenék – gyűjteménye.

Ezt a listát olyan böngészni, mint beszabadulni nagyszüleink padlására, és elszöszmötölni a régi cuccok között, ahol nagyon sok meghökkentő és érzelmes dologra bukkanhatunk. Az ilyen „kincsfelfedező padlástúrákra” szakosodott PONT Fesztivál idén a Földközi-tenger partvidékének hagyományaira koncentrál, és a húsvéti ünnepkör szokásainak bemutatására vállalkozik.

Az UNESCO-t 1946-ban az ENSZ kulturális, oktatási és tudományos intézményeként alapították meg, s célja a népek közötti együttműködés ezeken a területeken. A védett kulturális hagyományok listáját csak 2009-ben kezdték összeállítani. Az első két évben 90-90 tétel került fel a listára, amely azóta évente körülbelül harminc kulturális hagyománnyal bővült, és jelenleg csaknem 400 elemből áll. Van köztük mongol kalligráfia, grúz borkészítési módszer és szlovén passiójáték, azonban a legtöbb listázott tradíció kétségkívül zenei, és sokszor még azoknak is részét képezi a zene, amelyek alapvetően nem zenei vonatkozásuk révén kerültek a listára.

Az összeállításra idén került fel a görög rebetiko és a délszláv kóló, az ír dudajáték, valamint egy indonéz csónakkészítési módszer is. Fontos tudni, hogy nem a tokaji borhoz vagy a pármai sonkához hasonló, a használatot bizonyos területre korlátozó védjegyoltalomról van szó – a lista alapvetően

20

erkölcsi védettséget nyújt, és kötelezettséget ró a beterjesztő államokra, hogy gondot fordítsanak ezeknek a tradícióknak az ápolására. A legismertebb magyar példa a táncház, amelyet világszerte az egyik legjobb hagyományőrzési gyakorlatként tartanak számon. UNESCO-listás még a mohácsi busójárás, a matyó népművészet és a Kodály-módszer is.

A PONT Fesztivál első alkalommal a közép-ázsiai türk népek kultúrája köré szerveződött, 2018-ban pedig a Mediterráneum hagyományaira és a húsvéti szokásokra irányítja a figyelmet.

Mit jelent ez a zenei kínálatban? Például a szárd férfikórusokat, az andalúz flamencót, a horvát bećaracot. A magyarországi hagyományokat is különlegességek képviselik: Szalóki Ági koncertje legújabb népzenei lemezének anyagából, Tímár Sára református népénekei és passiódalai, a Romano Drom és a Berán Quartet közös, a roma folklórt a klasszikus vonósnégyes hangzásával elegyítő programja.

SZALÓKI ÁGI / Fotó: Dif Ferenc

A NYÚLON TÚL

Március 30. – április 1.

Várkert Bazár

PONT FESZTIVÁL

Szardínia szigetének kimondottan a húsvéthoz kötődő a cappella – azaz kíséret nélküli – énekes hagyománya a canto e tenore. A szárd férfikórusok számára az év csúcspontja a húsvéti nagyhét, egész évben erre az alkalomra készülnek. A kórusokban a négy énekes egyben négy szólamot is jelent, amelyek neve – hangfekvés szerint a magasabbtól a mélyebb felé haladva – boche, mesu boche, contra és bassu. Ahogy Korzikán, úgy Szardínián is létezik a férfikórusoknak egyházi, a nagyhéthez kötődő és szekuláris repertoárja. A fesztiválon napjaink egyik legnevesebb szardíniai férfikórusa, a Cuncordu e Tenore de Orosei mutatja be ezt a hagyományt.

„A szárd férfikórusok számára az év csúcspontja a húsvéti nagyhét, egész évben erre az alkalomra készülnek.”

Horvátország hozzánk legközelebbi részén, a szlavóniai Dél-Baranyában honos a bećarac. A török eredetű szó horvátul legényt, agglegényt jelent. Dramatizált zenéről van szó, amely provokatív, kacér és humoros. Szólóénekes és kórus adja elő, a kíséretet pedig tambura- vagy dudazenekar szolgáltatja.

Ennek az egyik legértőbb előadója éppen a magyarországi délszláv hagyományokról mindent tudó Vujicsics Együttes – ők is fellépnek majd a PONT Fesztiválon.

A Földközi-tenger partvidékén tőlünk kicsit távolabb, Andalúziában honos az egyik legismertebb UNESCO által védett hagyomány, a flamenco. Feszes tempója, staccatói sok feszültséget hordoznak, a témák is gyakrabban fejeznek ki fájdalmat, mint örömöt. A flamenco-előadókat is legalább annyira tisztelik expresszív előadásukért, az átéltségért, mint zenei képességeikért. A flamencóban leginkább gitár kíséri

az éneket, de a taps alapvető, szerves része a zenének.

A PONT Fesztiválon is autentikus triófelállást láthat majd a közönség. Ahogy a szárd tenorék, úgy a flamencozenészek sem csak koncerteznek, hanem tanulni is lehet tőlük workshopokon, amelyekre a szervezők korlátozott számban fogadják a jelentkezőket.

Szerencsére az UNESCO listáját mintha csak arra találták volna ki, hogy egy izgalmas családi fesztivál alapanyaga legyen: lesz mézeskalács-készítés horvát módon, bemutatják a cremonai hegedűkészítő-mesterséget (Stradivari!) és a francia Aubusson város híres, gobelinszerű szőnyegkészítési módszerét, mediterrán meséket mondanak, lesz sonkakóstolás és tojásfestés, fotókiállítás, szicíliai bábozás, gólyalábasok utcaszínháza – a PONT Fesztivál változatos programjai a megszokott helyszínen, a Várkert Bazárban várják a közönséget.

Weyer Balázs

A SZERKESZTŐ AJÁNLJA „De a levegő csodálatosan tiszta és a dombok szeszélyes vonalai élesek, a sziluettek határozottak, a szántók, a kaszálók színfoltjai, vonalvezetése ezen a szeszélyes területen egészen furcsán egyéni” – e festői szavakkal jellemezte Kós Károly építész, író az erdélyi Kalotaszeg vidékét, s az ő hiteles erejű írásai szolgáltak a Duna Művészegyüttes előadásának ihletet adó forrásaként is. Az est autentikusságát az Erdélyből érkező énekes adatközlők közreműködése is szavatolja. Április 12. | 19.00 Müpa – Fesztivál Színház DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES: SZERELMÜNK, KALOTASZEG

„Az 1982. március 28-i, első táncháztalálkozó emlékei közül legelevenebben az él bennem, ahogy a küzdőtéri nagyszínpadon állok, kezemben klarinéttal, s a pillanatokkal korábban elnémított hangosítás segítsége nélkül, akusztikusan muzsikálunk a Vujicsics-táncházra összegyűlt hatalmas tömegnek. Nem technikai hiba történt, hanem valaki úgy döntött, véget vet a hos�szabbra nyúlt programnak. Az akkori – már „puhuló” – rendszerben ezt mi úgy éltük meg, hogy belénk akarják fojtani a szót, a zenét, az éneket, s ettől persze egy picit hősnek éreztem magam. Olyan lelkesen, olyan hangosan talán soha nem fújtam egyik hangszeremet sem, mint akkor.”

Borbély Mihály (Vujicsics Együttes)

21

Fotó: Kiss Krisztina

NEM KÖNNYŰ KENYÉR Egyre kevesebb az olyan dal, dalszöveg, amit mindenki ismer. Az ötvenedik születésnapját jubileumi turnéval ünneplő énekes-dalszerző, Ákos a pályáján több ilyennel is büszkélkedhet, kezdve az „Induljon a banzáj, essen szét a ház” sorral, amelyet kívülről fújt a rendszerváltás idején kamaszkorát élő generáció.

Volt idő, mikor ha elhangzott: „helló”, jó eséllyel akadt valaki, aki folytatta: „helló, helló, újra itt vagyok”.

Az előbbi számmal robbant be 1989-ben a Bonanza Banzai, Kovács Ákos, Hauber Zsolt és Menczel Gábor szintipoptriója; utóbbi Ákos 1993-as első szólóalbuma, a Karcolatok sikerdala volt, amitől a kiadó alig háromezres példányszámot várt, ám átlépte a százezret is. A Kossuth-díjas zenésszel a Budapesti Tavaszi Fesztiválon dupla koncerttel induló „Ákos 50” koncertsorozat kapcsán beszélgettünk.

Már ezek a számok is mutatják, mennyire más kor volt az a zenében (is). Nem voltak kereskedelmi tévék, a kereskedelmi rádiózás gyerekcipőben járt. Ahogy Ákos mondja visszatekintve, „igaz, hogy kevesebb csatornán lehetett eljutni a közönséghez, viszont akinek sikerült az esélyt kicsikarnia, az rögtön több emberhez jutott el, mert a figyelmük nem volt ennyire szétforgácsolt”. Az énekes hozzáteszi, „az enyém igazi »alulról jött kezdeményezés« volt, se rokona, se ismerőse nem voltam senkinek”.

„... hangvételében hasonló, de merítésében talán merészebb...”

Azóta sok minden átalakult, „most több csatorna és több zene van, közte több rossz is”. A változásokhoz részben Ákos is alkalmazkodott, de mint mondja: „Ugyanolyan ódivatú módon írok dalt, készítek lemezeket, koncertfilmeket, mint korábban. A közönségünk nagy része ezt értékeli is, nem elégszenek meg például a csak letölthető formában megjelenő felvételekkel. Jómagam továbbra is albumokban gondolkozom, holott erről ma már alig van értelme beszélni.”

22

Ez az „ódivatúság” azt jelenti, hogy Ákos zenéjének középpontjában mindig a nagybetűs Dal állt. A köntös azonban gyakran változott: akusztikus hangszerekre épülő míves popzene vagy direktebb szintipop; netán keményebb, kiábrándultabb rock, vagy legutóbbi korszakában a „szintirock”.

2017-es Arany című lemezén a versek között klasszikus hatású zongoradarabok szolgálnak átvezetőként.

Az énekes-dalszerzőnek rengeteg arca van, de mint a pályafutása kezdetének harmincadik évfordulóját ünneplő „Ákos 50” turné plakátja mutatja, ezekből kirajzolódik egy egységes kép. „Remélem, valami olyasmit mutat az összkép, hogy sok mindenben kipróbálhattam magam, sok minden érdekelt, a forma változatossága pedig ébren tartotta a figyelmet és az érdeklődést – bennem és a közönségben is.

Mindeközben a lényegi, tartalmi rész nem változott, mert annak nem is szabad” – mondja Ákos.

Nem ez az első visszatekintő koncertje: tíz éve a „40”, majd a „40+” turnéval járta az országot. Miben különbözik ettől a Müpából induló „Ákos 50” koncertsorozat, túl azon, hogy nagyobb anyagból válogat? „A tíz évvel ezelőtti műsorunk vicces és hitetlenkedő összefoglalás volt, a mostani előadás hangvé-

Április 7. és 8. | 20.00 Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

ÁKOS 50 telében hasonló, de merítésében talán merészebb: főként azok fogják élvezni, akik nemcsak a slágereket, hanem a lemezek eldugottabb, ritkábban játszott dalait is ismerik”– mondja Ákos. – A próbák során sokáig formáltuk a műsort. Színházi, bensőséges koncert ígérkezik: a grandiózus nyitány most elmarad, kicsiben kezdünk, és a középtempóig is csak sokára épül fel a program. Akusztikus muzsikálás várható, amelybe kórus kapcsolódik be, új dimenziót adva az áthangszerelt daloknak.

A próbák után öröm látni a zenészek lelkesedését, ők is izgatottan várják, hogy a közönség számára is olyan hatásfokkal működik-e majd a repertoár, ahogyan ránk hat.”

Az egyik alapvető átalakulás Ákos pályakezdése óta az, hogy akkoriban, mint mondja, „a műfaj két alappillérét a hangfelvétel-kiadás és a koncertezés adta – azóta az internetes letöltés a kiadást lényegében kilőtte, így aki talpon szeretne maradni, az szinte csak a koncertezésre alapozhat”. Ezzel együtt Ákos továbbra is gondolkodik fizikai kiadványokban, közönsége pedig meghálálja ezt. A Slágerlisták.hu oldalon 2003-tól archiválják az éves összesítő listákat; két évet (2005, 2008) leszámítva Ákos legalább egy – de előfordult, hogy öt – kiadványa mindig ott volt a legkelendőbbek között.

2017 hatodik legnépszerűbb albuma az említett Arany volt – aligha van még ország, ahol egy kétszáz éve született költő verseiből készült hangoskönyv ilyen előkelő helyre kerülhetne.

Közönség nélkül egy énekes-dalszerző sem létezhet. Ákoséról ráadásul sokat lehet tudni, hiszen korábban számos felmérés készült róla. Ezek részleteiről is beszélt: „Kiderült, hogy változatos demográfiájú, üzenetekre nyitott a közönségem.

A többség a harmincas-negyvenes éveiben jár, de hozzák a gyerekeket is, és vannak köztük huszonévesek és idősek is szép számmal. Jó látni, hogy egy-egy előadásunknak komoly vonzáskörzete van, a koncertre a nézők kétharmada más településekről is elzarándokol.” A visszajelzésekből az is kiderül, hogy sokan Ákos dalai miatt ragadnak hangszert. Nekik azt üzeni: „Ez nem könnyű kenyér. Cserébe viszont szinte feldolgozhatatlan mértékű szeretetet kap az ember.”

WE BUDAPEST AKVÁRIUM KLUB BUDAPEST, ERZSÉBET TÉR 12.

BUDAPEST LEGNAGYOBB TERASZA 3 KONCERTTEREM ÉTEL • ITAL WWW.AKVARIUMKLUB.HU • f /AKVARIUMKLUB T /AKVARIUMKLUB • /AKVARIUMKLUB

Rónai András Kovács Ákos 1968-ban született Budapesten. A Bonanza Banzai tagjaként nyolc, szólóban tizennyolc stúdiólemezt jelentetett meg, emellett hangoskönyveket, koncert-DVD-ket, remixalbumokat és EP-ket, hat angol kiadványt, öt verseskötetet. Kiadványai közül tizenhat platina- (egyik dupla), öt pedig aranylemez lett.

Turnézott Magyarországon, magyarlakta területeken, fellépett Londonban, Párizsban, Barcelonában, Rómában, Amszterdamban.

Szerepelt több színdarabban, írt zenét színdarabokhoz, valamint a Terror Háza és a hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeum tárlataihoz. Számtalan szakmai elismerés birtokosa, 2012-ben Kossuth-díjat kapott. Négy gyermek édesapja.

23

Április 3. | 18.00 Klauzál 13 Galéria

Április 3. | 17.00 Zeneakadémia – Solti Terem

NAGY>ON

LISZTTŐL BARTÓKIG • 4.1

Nagy Fruzsina és Nagy Gergő jelmez- és fotókiállítása

Wagner, Liszt, Schoenberg és Bartók művei

A kiállítás megtekinthető április 3. és 20. között.

Közreműködik: Brassói-Jőrös Andrea – ének, Pusker Júlia, Lisa Romain, Tóth Kristóf – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló, Demény Balázs, Hámos Júlia – zongora, Classicus Quartet

„Az emberi test és a világ viszonya minden aspektusból érdekel, legyen az jelmez, maszk, smink, divat vagy látvány…” – fogalmazott napjaink egyik legizgalmasabb fiatal jelmeztervezője, Nagy Fruzsina, akinek érdeklődésében férje, a fotós és színházi grafikus Nagy Gergő is osztozik. A művészházaspár közös kiállítása most játékos, képzeletgazdag és inspiráló közelségben mutatja majd be a látogatóknak kettejük alkotásait. Történetmesélés és közismert arcok sora, meghökkentés és újraértelmezés, váratlan képzettársítások és színházi esték vizuális emlékei: ezek mind szerephez fognak jutni a Klauzál 13 Galériában, ahol arról is meggyőződhetünk majd, hogy – újra Nagy Fruzsinát idézve – „ez a túlcsorduló kreativitás”, e két karakteres alkotói egyéniség termékeny munkakapcsolata ma még alkalmasint nem is sejthető ötleteket és irányokat ígér a jövőre.

Április 3. | 19.30 Zeneakadémia – Solti Terem

LISZTTŐL BARTÓKIG • 4.2 Liszt, Ravel, Bartók és Janáček művei Közreműködik: Annus Réka – ének, Langer Ágnes – hegedű, Zétényi Tamás – cselló, Demény Balázs, Palojtay János – zongora, Classicus Quartet Április 7. | 17.00 Zeneakadémia – Solti Terem

LISZTTŐL BARTÓKIG • 4.3 Liszt, Ravel, Debussy, Kodály és Bartók művei Közreműködik: Baksai Réka, Osztrosits Éva – hegedű, Ludmány Dénes – brácsa, Déri György – cselló, Rumy Balázs – klarinét, Balog József, Hámos Júlia, Lajkó István – zongora, Classicus Quartet Április 7. | 19.30 Zeneakadémia – Solti Terem

LISZTTŐL BARTÓKIG • 4.4

HOBO

MEGHÖKKENTŐ FOTÓMESÉK

legre tehetjük. A Liszttől és Wagnertől a francia impresszionistákon át Bartók és kortársai művészetéig elvezető koncertsorozat tulajdonképpen folytatása a Zétényi Tamás csellista vezette vonósnégyes egy évvel ezelőtti, izgalmas programjának, amely az I. világháborúnak a kamarazenére gyakorolt rendkívüli hatását állította középpontba. Ez alkalommal is több mint húsz művész, köztük Balog Józseftől Palojtay Jánosig és Pusker Júliától Tornyai Péterig a magyar kamaramuzsikálás válogatott fiatal erői teszik érzékletessé a romantikától a modern avantgárdig elérő hatások dús változatosságát. A Zeneakadémia Solti Termébe ellátogatók ráadásul egy olyan intézmény falai között lehetnek részesei a hallgatót segítő tematika szerint összeállított koncerteknek, amely alma materként volt formálója s egyben szemtanúja a szóban forgó zenei korszakváltásoknak.

Bartók, Ravel, Szymanowski és Stravinsky művei

BORBÉLY ALEXANDRA / Fotó: Nagy Gergő

Közreműködik: Vörös Szilvia – ének, Baksai Réka, Osztrosits Éva, Rácz József – hegedű, Ludmány Dénes – brácsa, Déri György, Zétényi Tamás – cselló, Bíró Zsófia – fuvola, Rumy Balázs – klarinét, Benyus János – kürt, Fábry Bálint – fagott, Balog József, Berecz Mihály – zongora

24

Április 10. | 20.00 Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

HOBO: LÁTNOKOK, KÖLTŐK, CSAVARGÓK

BARTÓK ÉS A VÁLTOZÁSOK KORA

KÖLTÉSZETRŐL, NEM KÖZÉPISKOLÁS FOKON

„Liszt annyi újszerű lehetőséget pendített meg műveiben, hogy hasonlíthatatlanul nagyobb ösztönzést kaphattunk tőle, mint Wagnertől” – fogalmazott akadémiai székfoglalójában Bartók Béla, és a Classicus Quartet négy koncertből álló sorozatát meghallgatva akár e tekintélyes vélemény igazát is mér-

A magyar költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük.

Hobónál kevesen tettek többet a hazai popkultúrában a költő széles körű megismertetéséért, így vitán felül áll, hogy a Müpában tartandó április 10-i, előesti ünneplést a csaknem ötven lemeznyi életművet maga mögött

Április 11. | 20.00 Pesti Vigadó – Díszterem

KOVÁCSKATI SYMPHONIC LIVE Közreműködik: Koncz Tibor – zongora, Brass4 Fúvós Team, Kovács Kati Zenekara (zenekarvezető: Kolta Gergely), Monarchia Kamarazenekar Zenei vezető: Kalmus Pál

SZIMFONIKUS ZENEKAR A JÁTÉKSZERE Kovács Kati hatalmas, több mint ötszáz dalos repertoárjából válogatva állította össze első magyarországi szimfonikus koncertjének műsorát. A Symphonic Live a Pesti Vigadóban Kovács Kati zenekara mellett a Monarchia Kamarazenekar kíséretében szól majd. Az énekesnő természetesen sokszor szerepelt már itthon is különböző dalfesztiválokon nagyzenekari kísérettel, és arra különösen büszke, hogy Egerből indulva eljutott a világ számos rangos fesztiváljára, ahol szimfonikus együttessel léphetett fel, de mindig csak egy-két dal erejéig. „Énekeltem szimfonikusokkal Írországban, ott az a zenekar kísért, akik akkoriban az Eurovíziós Dalfesztiválokon játszottak.

Németországban James Last hatvantagú nagyzenekarával léptem fel.

Japánban, a tokiói Yamaha-fesztiválon pedig japánul adtam elő dalomat a helyi szimfonikusokkal, nagyon tetszett nekik a kiejtésem, vissza is hívtak. A Vigadóban is sokszor léptem már fel, de ez lesz az első teljes koncertem ilyen felállással. Egy énekesnek csodálatos, felemelő érzés, hogy szimfonikus zenekar is kíséri.”

Április 19. | 20.00 Pesti Vigadó – Díszterem

LUKÁCS MIKLÓS ÉS VENDÉGEI Közreműködik: Szirtes Edina Mókus – hegedű, Dresch Mihály – fuhun, Szakcsi Lakatos Béla – zongora, Balogh Kálmán – cimbalom

CIMBALOMVARÁZSLAT 4 × 2

HENRIK SCHWARZ ÉS BUGGE WESSELTOFT Fotó: Ben Wolf

Április 14. | 20.00 Akvárium Klub – NagyHALL

HENRIK SCHWARZ & BUGGE WESSELTOFT Scripted & Prepared Pianos

FÚZIÓ, ABSZTRAKCIÓ, KOMPLEXITÁS Henrik Schwarz, a deep house stílusból merítő német DJ-producer a kilencvenes évek óta aktív, számos projektben feltűnt, rengeteg erős remix viseli nevét (például amit a Coldplaynek készített), DJ-mixei is rangosak (különösen a 2006-os DJ-Kicks), de a tízes években leginkább a norvég nu jazz zongoristával, Bugge Wesseltofttal közös dolgai emelkednek ki. A jazz felől érkező Wesseltoft szintén a kilencvenes évek óta aktív, az akkoriban bontakozó elektronikus nu jazz jelentős alakja, ám amióta egymásra találtak Schwarzcal, azóta több lemezen és számos projekten, élő produkción át tökéletesítik a tökéletlenségre is játszó improvizatív műsorukat.

Ebben két zongora a főszereplő, az egyik a producer elektronikájával van megbolondítva – a számítógéppel ös�szekötött hangszer élőben létrehozott ritmusokat formál saját hangzására –, a másikon pedig a jazz-zenész improvizál, de úgy, hogy a létrejövő elektronikus jazz már a kortárs zene vizeire is átevez.

Lukács Miklós, a zenészcsaládból származó kiváló cimbalmos igen szerteágazó érdeklődésű, a klasszikustól a népzenén át a jazzig és tovább is terjed repertoárja. Mindennek a változatosságnak tanúi lehetünk, amikor a Pesti Vigadóban négy duófelállással mutatja be a csodálatos hangszer árnyalatait. A négy, nagyjából félórás blokkban hallhatjuk duópartnerként Dresch Mihályt, Szakcsi Lakatos Bélát, Szirtes Edina Mókust és Balogh Kálmánt – az est pedig egy színes, izgalmas programmá áll össze: „Dresch Mihály fúvóssal a Labirintus című lemezünk világát elevenítjük fel, Szakcsi Lakatos Bélával is már több mint tíz éve duózunk, vele teljesen szabad zenét játszunk, ami már a kortárs zene felé hajlik. Balogh Kálmánnal a Cimbalomduó-albumok anyagaiból adunk elő, ebben a felállásban a magyar és a környező népek népzenéje dominál.

Szirtes Edina Mókus énekes-hegedűssel pedig az ő és az én saját dalainkat játsszuk, ez a műsor a populáris zene irányába mutat.”

LUKÁCS MIKLÓS

tudó, sokoldalú művész vezetésére bízták. Zenekarával, a Hobo Blues Banddel már a második, 1982-es nagylemezen feldolgozták A hetedik című verset, aztán jött a Nagyon fáj, 1991-ben egy teljes nagylemez (Magyarország mes�szire van) József Attila-szövegekkel, és persze további költők is: Pilinszky, Ginsberg és mások. Földes László Hobo pontosan tudja, hogy kezdetben a költészet és a zene elválaszthatatlanok voltak, és munkásságával azon is dolgozik, hogy a rockzene megjelenésével ismét összeérő szálak továbbra is szorosak maradjanak. A műsor a szabadságról szól, a keretet József Attila szabadprózája, a Tanítások adja, de mellette számos költő és dalnok művei (Villontól és Petőfitől Tom Waitsen át Bob Dylanig) elevenednek meg jellegzetes Hobo-tolmácsolásban.

25

HALLOM AMERIKA DALÁT WALTER KOBÉRA / Fotó: Armin Bardel

Zeneszerző, karmester, zongorista, szenvedélyes zenei ismeretterjesztő és túláradó temperamentumú showman – ez mind Leonard Bernstein volt egykor. A Kennedy család imádta, Nixon elnök nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel illette, az FBI-nál hétszáz oldalas akta gyűlt össze róla, az ő jellemzésére alkották meg a „radical chic” kifejezést, és szerette megölelni meg szájon csókolni a számára kedves nőket és férfiakat egyaránt. Bernstein élete és pályafutása mondhatni nyitott könyv előttünk: sorsfordító 1943-as karmesteri beugrásától (Bruno Walter helyett fellépve a New York-i Filharmonikusok koncertjén) a West Side Story világsikerén vagy épp a Budapesten elvezényelt-eltáncolt Pulykagaloppon át egészen a legutolsó, köhögőrohamba fulladt hangversenyig 1990 augusztusában. És mégis, az operakomponista Bernstein mintha még ma is kissé árnyékban állna. Sőt, könnyen úgy érezhetjük, a West Side Story Bernstein szinte minden más zenés színpadi művét kitakarja valamelyest: musicalt, operettet és operát egyaránt. Az összkép mindazonáltal épp dinamikusan változik, hiszen Bernstein újrafelfedezésének korszakában járunk, és a születési centenárium alighanem e folyamat kitüntetett pillanatát jelenti Magyarországon is. A Müpa-beli Bernstein-

maratonon bemutatott Trouble in Tahiti után a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja így most az utolsó opera, az A Quiet Place bécsi produkcióját hozza el április 9-én és 10-én Budapestre, a Neue Oper Wien együttesének előadásában, magyarországi premier gyanánt.

Leonard Bernstein a húszas évei derekától egészen haláláig Amerika kedvence, sőt nemzeti büszkesége volt: az első

AVANTGÁRD A SZOMSZÉDBÓL Le Grand Macabre, Paradise reloaded (Lilith), Az orr, – a Neue Oper Wien és a Müpa együttműködése az elmúlt években a 20. századi avantgárd és a jelen kortárs zene operai különlegességeit segítette a budapesti közönség elé, és az így megszületett produkciók kritikai visszhangja egybehangzóan jelzi a kooperáció sikerességét. „Az eredmény több mint meggyőző” – méltatta Koltai Tamás Eötvös Péter operájának 2014-es, félig szcenírozott bemutatóját, míg Ligeti György operájának egy évvel korábbi megszólaltatásával kapcsolatban Malina János írta le az alábbi lelkes szavakat: „a hatás lenyűgözően és tömbszerűen egységes volt”. Sosztakovics fiatalkori remekművének bécsi–budapesti produkciójával kapcsolatban pedig e sorok írója recenziójában többek közt a példás csapatmunkát s a szereplőgárda muzikalitását és játékerejét dicsérte.

26

Április 9. és 10. | 19.00 Müpa – Fesztivál Színház

BERNSTEIN: A QUIET PLACE született amerikai karmester, aki meghódította a világot. Értette és érezte az amerikai stílust: magatartásában, gesztusaiban, a publicitás iránt jól kifejlett érzékével. De egyszersmind – Walt Whitman szavával – hallotta Amerika dalát is, és így vált dédelgetett kedvencként is hazája fáradhatatlan társadalomkritikusává. Méghozzá nem csak, pontosabban nem elsősorban a nyilatkozatai révén, hanem éppenséggel a zenés színpadi művei által. Az annyiszor és annyiféle felhanggal emlegetett „amerikai álom” reménye és reménytelensége természetesen már a West Side Storyban is erőteljes ábrázolást nyert – ez tette e musicalt „haladó művé” a korabeli keleti blokk országaiban, így hazánkban is. Ám egyéb darabjaiban Bernstein talán még ennél is merészebben nyúlt ehhez a kényes témához.

„… újra megkapargatta az amerikai álom kollektív illúzióját.”

A középosztályi lét és a kertvárosi élet egzisztencialista alapú és pszichologizáló megközelítése még érzékenyebb problémának bizonyult ugyanis: a színpadon éppúgy, akárcsak a valóságban. Az 1951–52-ben – saját librettójára – megkomponált Trouble in Tahiti a szépen berendezett magánpoklok világát mutatta: egymástól elidegenedő családtagokkal, s a pszichoanalitikushoz ülésről ülésre elcipelt hétköznapi reménytelenségek lajstromával. Valamint olyan zenei stílussal, amely szerencsésen elegyítette a hagyományosan operai megoldásokat és a populáris-korszerű ötleteket.

Bernstein ehhez az egyfelvonásos operájához nyúlt vissza a nyolcvanas évek elején, amikor újra megkapargatta az amerikai álom kollektív illúzióját. Ez volt az 1983 júniusában Houstonban bemutatott A Quiet Place, amely harminc év távlatából tekintett rá újra a darabbéli család széttartó életére.

A Stephen Wadsworth szövegét megzenésítő opera rezignáltabb, szentimentálisabb, s a praktikus társadalomkritika mellett némi szappanoperai mintázatú cselekménybonyolítást kínált a közönség számára. Mely közönség, minek tagadnánk, kedvezőtlenül fogadta Bernstein utolsó zenés színpadi művét a houstoni ősbemutatón. Ahogy a New York Times kritikusa fogalmazott: „Ha ezt az operát grandiózus bukásnak nevezzük, akkor még barátságosak vagyunk!”

A kudarc ellenére Bernstein mindhalálig szívügyének tekintette az A Quiet Place ügyét. Így a gyors ütemben kétszer is átdolgozott operába visszatekintés formájában beillesztette és részben újrafogalmazta a Trouble in Tahiti anyagát, s az opera még a nyolcvanas évek közepén eljutott a milánói Scalába és a Bécsi Állami Operába is. Az izgalmasan ellentmondásosnak megmaradó mű mégis jobbára csak a legutóbbi években kezd

A Neue Oper Wien bemutatója Közreműködik: Steven Scheschareg, Katrin Targo, Daniel Foki, Nathan Haller, Markus Miesenberger, Georg Klimbacher, Rebecca Blanz, Savva Tikhonov, Johannes Schwendinger, Veronika Dünser – ének, UMZE Kamaraegyüttes, a Wiener Kammerchor szólistái, Librettó: Stephen Wadsworth A szöveget átdolgozta, a kamarazenekari változatot készítette: Garth Edwin Sunderland Rendező: Philipp M. Krenn Vezényel: Walter Kobéra

beépülni a nemzetközi repertoárba. Például és kiváltképp a Bernstein operája iránt mélyen elkötelezett Kent Naganónak köszönhetően, aki 2013-ban a berlini Konzerthausban, majd Drezdában és Dortmundban is előadta az Ensemble Modern élén a felépítésében kissé átformált és kamarazenei hangszerelést kapó művet, melyet azóta többek közt Montréalban, az ottani Gay Pride 2014-es eseménysorozatán is elvezényelt – lévén az A Quiet Place merészségével jól illeszkedik a queer-tematikába.

A Müpával immár hagyományosan együttműködő Neue Oper Wien most ezt a változatot, Garth Edwin Sunderland dramaturgiai átdolgozásában és hangszerelésében fogja elhozni a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségének. A százesztendős nyughatatlan újdonságnak beillő operáját.

László Ferenc

A SZERKESZTŐ AJÁNLJA A történetben három isten érkezik a kínai Szecsuán tartományba, hogy bebizonyítsák, vannak még jószívű emberek.

Senki sem ismeri fel őket, csupán Sen Te, a szegény prostituált fogadja be őket, akinek az istenek kisebb vagyonnal fizetik meg jóságát. Bodó Viktor – akit Alfred Jarry Übü királyának megrendezéséért 2014-ben a legfontosabb német színházi díjra, a Faustra jelöltek – harmadik alkalommal tér vissza a heidelbergi társulathoz, hogy színpadra állítsa Brecht paraboláját Paul Dessau világszerte ismert zenéjével.

(Színházi előadás német nyelven, magyar felirattal.) Április 19. és 20. | 19.00 Katona József Színház BRECHT: A SZECSUÁNI JÓLÉLEK

27

Fotó: Nagy Attila, Müpa

BAROKK SZAPPANOPERA ÚJRATÖLTVE

Sztáráriákkal dúsított sablonsztorikról, pszichoterápiának beillő operákról és a barokk zene popsztárjairól, a kasztráltakról beszélgettünk Kovalik Balázs rendezővel, aki a Magyarországon eddig nem játszott Hasseoperát, az Artasersét mutatja be a müncheni Theaterakademie August Everding mesterszakos hallgatóival és a Hofkapelle München közreműködésével. A premiert a frissen felújított bayreuthi Markgräfliches Opernhaus megnyitóján tartják, pár nappal később az opera a Budapesti Tavaszi Fesztiválon látható.

Miért játsszák olyan ritkán az Artasersét? Ez a kevésbé népszerű barokk zenének szól, vagy nehéz a darabbal dolgozni?

A zene nagyon jó minőségű, Metastasio sztorija pedig költői, ám roppant sablonos. Ilyenből több tucat létezik, és ezeket a szövegkönyveket akár nyolcvan-kilencven zeneszerző is megzenésíthette. A hatszereplős, szerelmi szállal és gyilkossági jelenettel tarkított mű ugyanazt a műfajt képviselte a barokk korban, mint manapság a szappanoperák: könnyen felfogható intrikajelenetek sorozataként szolgált. Emellett teret adott sztárénekesek áriáinak és szép, filozofikus gondolatoknak is.

Akkoriban nem úgy néztek operát, mint ma: előadás közben jöttek-mentek az emberek, ettek, ittak, beszélgettek. A nézőteret nem sötétítették el, úgy működött, mint egy varieté. És hogy miért nem játsszák manapság ezeket az operákat? Sok mű elvesztette az aktualitását, ráadásul mindegyik hosszú, a mai közönség legfeljebb fesztiválon ülné végig.

28

Önnek mi volt izgalmas egy ilyen szappanoperában?

A bayreuthi Markgräfliches Opernhausban lesz a bemutató, ezzel az előadással nyílik meg a felújított intézmény. Óriási lehetőségnek éreztük, amikor három éve felkérték erre a müncheni akadémiánkat. 1748-ban az Artaserse volt az egyike az akkori megnyitón előadott két operának, a darab tehát adott volt. Azt kutattuk, miért lehetett érdekes akkor ez a történet, amelyben Serse (más néven Xerxész perzsa király – a szerk.) meggyilkolásával az egyik fiát, Dariust vádolják, akit testvére, Artaserse könnyelműen halálra is ítél, és így megörökli a trónt. Az újdonsült király azonban őrlődik az ítélet jogosságán, különösen akkor, amikor legjobb barátját, Arbacét vádolja meg annak apja – aki egyébként a valódi tettes. Közben természetesen jelen vannak a nők, akik vagy az elítéltbe, vagy Artasersébe szerelmesek…

Április 21. és 22. | 19.00 Müpa – Fesztivál Színház

Mire jutottak, mitől lesz érdekes a darab 2018-ban?

A zenetudósok és történészek ma sem tudják pontosan, hogy a nyitóünnepségeken elhangzott Hasse-operák közül az Ezio avagy az Artaserse került elsőként a nézők elé. Sőt, minden valószínűség szerint mindkét műből csak részleteket adtak elő, mert az ünneplés, a lakomázás, a táncmulatság fontosabb volt. Ebből kiindulva az akkoriban népszerű pasticcio forma segítségével új történetet konstruáltunk Hasse két zenedrámájából és a színházat építtető Wilhelmine – a porosz Frigyes Vilmos király lánya, a bayreuthi őrgróf felesége – egyetlen fennmaradt operájából.

HASSE: ARTASERSE A Theaterakademie August Everding bemutatója Közreműködik: Hofkapelle München Vezényel: Michael Hofstetter Díszlet: Antal Csaba Jelmez: Sebastian Ellrich Rendező: Kovalik Balázs

„… az ünneplés, a lakomázás, a táncmulatság fontosabb volt.”

Sokoldalú személyiség volt: írt, festett, zenét szerzett, és az új operaház első intendánsaként átgondolt koncepcióval állította össze az ünnepi esemény programját. Mindhárom műben Wilhelmine életének momentumait lehet felismerni: megjelenik bennük az önfeláldozó, szerető testvérhúg figurája, a szülők között zajló hisztérikus veszekedések, a lányát férjhez kényszerítő zsarnoki apa, aki saját fiát is halálra ítéli. Apja Wilhelminét akarata ellenére házasította össze a bayreuthi őrgróffal, és testvérét, a későbbi Nagy Frigyest gyötörte és ítélte halálra, akinek végül legjobb barátja kivégzését kellett büntetésből végignéznie. Mondhatni, egy izgalmas dokumentumoperát állítunk színpadra.

A növendékeket úgy vették fel, hogy alkalmasak legyenek az előadás szerepeire?

Egyáltalán nem. A felvételinél nem a tervben lévő produkciók igényeit vesszük figyelembe, hanem azt, hogy a hallgatók nagyon jó énekesi képességekkel rendelkezzenek. Így állhatott elő, hogy jelenleg az osztály hangösszetétele nem a legszerencsésebb egy Hasse-opera előadásához. Ezekben a művekben sok a kasztrált férfihangra, valamint mély női hangfekvésre írt szerep. Azokból az áriákból válogattuk össze a legjobbakat, amelyeket növendékeink a legmegfelelőbb formában tudnak előadni, valamint amelyekben az extrém lágék más – például szoprán, mezzoszoprán – hanggal helyettesíthetők.

Miért volt annyi kasztrált szereplő – aki leginkább mégis a férfi főhőst játszotta –, ha a 18. században már nők is énekelhettek a színpadon?

A kis udvaroknak – amilyen a bayreuthi is volt – csupán néhány énekes leszerződtetésére volt lehetőségük, a helyi zeneszerzőknek pedig az volt a feladatuk, hogy azoknak a hangjára írjanak operát. A korabeli operák szereposztása tehát attól függött, hogy milyen hangfekvésű művészekből állt a társulat, a kasztrált énekesek pedig ritka értéknek számítottak. A templomi gyerekkórusok az angyalok hangját próbálták megidézni. Ezt a gyerekhangot lehet megőrizni a kasztrálással, de azzal már nem foglalkoztak, hogy a fiúgyermek élete végéig angyal szeretne-e maradni. Nem minden kasztráltból lett híresség, de a legjobbakat a popsztároknak kijáró rajongás övezte. Manapság él egy tévhit, hogy a kasztráltak a műtét miatt homoszexuálissá váltak.

Ez tévedés. Az operáció megváltoztatta ugyan a növekedésüket, általában magasak, testesek lettek – miközben fejük kicsi maradt –, ám különlegességükből eredő sztárságukhoz hozzátartozott, hogy dőltek az ágyukba az udvarhölgyek és grófkisasszonyok.

Szemere Katalin

„Emberileg és rendezőként is csodálatos élmény volt négy hónapon át Mozartot próbálni. Miután Oberfrank Péter elvezényelte a három – összesen tizenkét órányi – Mozart-operát, mindannyian azt éreztük, a föld felett lebegünk, és transzba estünk. Akkori tízéves tanári pályafutásom hatalmas eredménye volt az előadás, a tanítványaim nagy része szerepelt benne. Sokan biztattak, hogy társulattá alakulva folytassuk, de ez nem valósulhatott meg, így ma egy fantasztikus fesztiválprodukcióra emlékezhetünk vissza.”

Kovalik Balázs visszaemlékezése a 2006. március 26-án a Millenárison megrendezett Mozart-maratonról

29

A legnagyobb előadóművészeket az állandó keresés és az általuk felkarolt ügyek is kiemelik a tömegből.

Az elhivatottságot elsősorban a kiteljesedő produkciók meghallgatásakor érezheti meg a közönség, hiszen a zene által a metatérben keltett hullámok olykor sokkal többet elmesélnek, mint a szavak. Korcsolán Orsolya hegedűművész, Ittzés Gergely fuvolista és Nagy Péter zongoraművész, e nemzetközi szinten is magasan jegyzett muzsikusaink két koncertje között a kapcsolódás a saját belső történetek, késztetések hangi megfogalmazásában kereshető; nem véletlenül tartják kiemelkedőnek nemrég meg jelent lemezeiket.

A 20. századi zenetörténelem nem lehet teljes a holokauszt során elpusztult zeneszerzők műveinek felkutatása és feldolgozása nélkül. Weiner László vagy Viktor Ullmann koncentrációs táborokban írt műveinek magyar vonatkozású interpretációtörténete van, és most a Dohnányi-növendék, Kuti Sándor vonósműveinek felfedezése pótol néhányat történelmünk hiányzó láncszemei közül. Hogy jó hetven év után méltó előadásban hallhatjuk a műveket, Korcsolán Orsolya kitartását dicséri. A hegedűművész a Deutsche Grammophon kiadónál megjelent Silenced című lemezen dolgozta fel a megtalált műveket: a Szólószonáta magába szippantó, pontszerű fókusza, olykor tördeltsége és a megélt fájdalmakat csodásan közvetítő előadása teljesedik ki a Duószonáta és a koncerten is elhangzó 2. vonósnégyes bartóki hangütésében, majd vezet el a triók klasszikus hangulatú megnyugvásáig. Kuti Sándor műveinek forrásértékű felvételei és bemutatása ezentúl viszo-

30

nyítási pont lesz, és a koncert során bizonyosan megérezzük, hogy Korcsolán Orsolya miért Kodály Zoltán és Weiner Leó egy-egy művét választotta reflexióképpen.

„Kuti Sándor vonósműveinek felfedezése pótol néhányat történelmünk hiányzó láncszemei közül.”

Ittzés Gergely hangszerének nem egy momentumát és nem egyetlen szerzőjét állította fókuszba, inkább tablószerűen gondolkodott, amikor elkészítette a Fuvolaszonáták nagykönyve című, hét lemezből álló sorozatát. A monumentális vállalkozás hatalmas erénye, hogy úgy ad közel teljes

KORCSOLÁN ORSOLYA / Fotó: Dömölky Dániel

A TÖRTÉNELEM SODRÁBAN

Április 11. | 19.30 Uránia Nemzeti Filmszínház – Díszterem

ELNÉMÍTVA KORCSOLÁN ORSOLYA KONCERTJE

20/5

Kuti, Kodály és Weiner művei Közreműködik: Jász Pál – hegedű, Juhász Barna – brácsa, Déri György – cselló Április 13. | 19.30 Pesti Vigadó – Díszterem

ITTZÉS GERGELY (fuvola) ÉS NAGY PÉTER (zongora) KONCERTJE „A fuvolaszonáták nagykönyve” – hétszeres lemezbemutató koncert Händel, Donizetti, Pilati, Poulenc, Hindemith, Schulhoff és Taktakishvili művei

képet a hallgatónak, hogy az egyik legjobb magyar fuvolista szubjektív szempontjai szerint csoportosított és – ami fontosabb – mesterien eljátszott művekkel találja szemben magát. A kilenc óra alatt megszólaló 34 szonáta annak ellenére abbahagyhatatlan hallgatnivaló, hogy a műforma és a fuvola–zongora hangszerelés adott kereteit nehéz áttörni: Ittzéssel ez sikerül, és mindvégig átérezzük a nagyívű gondolat és a legbensőbb szubjektum kölcsönhatásait. Vannak evidens és vannak meghökkentő, kánonon kívüli, ám ebben az előadásban mégis helyénvaló szerzőválasztások. A koncert során a nagy egészből szemezget különlegességeket Ittzés Gergely Nagy Péter zongoraművésszel az oldalán. Ezzel a koncerttel kétségkívül bővül és megváltozik a fuvoláról és talán a zenetörténelemről alkotott képünk is.

Végső Zoltán

A NÉP ORFEUMA Az Uránia Nemzeti Filmszínház épületét eredetileg nem filmszínháznak szánták 1890-ben, hiszen az első mozi csak hat évvel később épült Amerikában. Az első évtizedében orfeumként működő épületet a hamburgi születésű Schmal Henrik tervezte, és a mulató egyik első neve, az Alhambra egyben utalt is a gótika és az itáliai reneszánsz stíluselemeivel vegyes mór építészeti jellemvonásokra. Még a századforduló előtt – az MTA kezdeményezésére – mozgóképek bemutatására is alkalmassá tették az akkor már Uránia Tudományos Színház néven működő intézményt, amely színteret biztosított tetőteraszán az első magyar megrendezett film forgatásának, a mások mellett Blaha Lujza, Fedák Sári, Márkus Emília szereplésével 1901-ben bemutatott A táncznak.

A filmszínház később a német UFA filmgyár tulajdonában filmpalotaként működött, a háború után a Szovexport mozijaként szovjet filmeket vetített, majd a főváros tulajdonába visszakerülve máig az egyik legnépszerűbb és – az eredeti tervek szerint elvégzett 2002-es felújításnak köszönhetően – legszebb filmszínházunk, mi több, koncerthelyszínünk lett.

BMC jubileum 2018. május 4-6.

1093 Budapest, Mátyás u. 8. | +361 216 7894 | info@bmc.hu

www.bmc.hu

A

támogatója az

31

YUJA WANG / Fotó: Norbert Kniat

SZÜLETETT MARKETINGESEK A közösségi média a klasszikus zenét sem hagyta érintetlenül. A Facebook, az Instagram és a Twitter alaposan beleszól abba, ahogy egy zenész ma megmutatja magát. A világ-sztárok felnövekvő generációja látszólag fittyet hány a korábban bevett módszerekre, és a megszokásainkra is. Vajon jól temperált látszatról van szó csupán? „21 elképesztően dögös klasszikus zenész, akit ismerned kell” – bármennyire fiktív paródiának tűnik, a harsány felhívás egy létező médium valóságos anyagának főcíme volt néhány évvel ezelőtt. A cikk pontosan azt nyújtotta, amit ígért: Stjepan Hauser csellistától a zongorista Lang Langig mutatta be az olvasóknak a komolyzene mutatós felületi struktúrákkal megáldott kortárs férfi képviselőit. Utóbbiról például ez szerepelt a cikkben: „Felejtsd el a kimért, pókerarcú előadóművészeket! Olyan férfira van szükségünk, aki felvállalja a féktelenséget is – a ringó testtel és hullámzó karokkal muzsikáló Lang Lang pedig éppen ilyen típus.”

Ez a nyilvánvalóan végletes, mégis kifejező példa világosan megmutatja, mennyire másképp fogyasztja ma a közönség a klasszikus zenét (és előállítóit), mint akár néhány évvel ezelőtt is. Ebben a fordulatban pedig nemcsak a sajtó, hanem maguk a művészek is egyre aktívabb szerepet játszanak.

Mert persze az idézett példa mértéktelen bulvárossága már inkább kontraproduktívnak hangzik, valójában nem sokkal

32

lóg ki a trendből, mely szerint a tudatosan felépített, állóés mozgóképekkel egyaránt közvetített imázsnak a klasszikus zenében is jelentékeny szerepe van, ha a közönség megszólításáról van szó. A gyakorlati megvalósítás pedig egyre inkább a közösségi média különféle felületein – főleg a három legnépszerűbbön: a Facebookon, az Instagramon és a Twitteren – zajlik.

A szupersztárnak számító Lang Lang például határozott márkaépítésre használja a közösségi médiát, amelyen vérbeli luxusbrandként prezentálja önmagát (vagy még inkább prezentálja őt a neki dolgozó profi stáb). Közösségi oldalain nem csupán szigorú promóciós tevékenységre, vagyis a fellépések és a különféle kiadványok népszerűsítésére szorítkozik, ugyanakkor nem is a megszokott facebookos-instás tartalmakat kínálja. Nála tehát nincs helye se az ételfotóknak, se a „tréningruhában virágot locsolok” típusú, ellesettnek tűnő pillanatoknak: Lang Lang mindig szigorúan a legelegánsabb öltönyökben, a leghíresebb koncerttermek színpadán tűnik

fel méregdrága karórákat villantva, filmcsillagok és egyéb hírességek társaságában. Ez pedig eszünkbe idézheti: az egykoron a legfelsőbb társadalmi rétegek kiváltságának számító komolyzene modern képviselője által megteremtett, anyagi bőséget és hatalmat tükröző arculat biztosan nem nyit újabb fejezetet a zenetörténetben.

Hasonló típusú, átgondolt, a magas minőség érzetét a fizikai megjelenéssel is közvetítő építkezés figyelhető meg Yuja Wang közösségi oldalain. Pár évvel ezelőtt egyébként ő is áttörte a szaksajtó határait, amikor egy amerikai fellépésén egy azóta is emlegetett, merészen rövid és feszes, sikítóan narancssárga dizájnerruhában lépett színpadra.

A fiatal kínai zongoraművész, aki a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Daishin Kashimoto és Andreas Ottensamer társaságában főként 20. századi kamaraműveket, többek között Bartókot fog előadni, később ezt nyilatkozta az esetről: „Egyszerűen csak magamat adtam, és olyan ruhát vettem fel, amilyet, mondjuk, egy klubba is felvennék. Huszonnégy éves voltam, és éppen úgy öltöztem, ahogy abban az életkorban szokás.”

„... az érintésnyi közelség felvillanyozó illúzióját is felkínálja híveinek.”

Ha figyelembe vesszük, hogy Rosalyn Tureck, a Bach-interpretációkkal nevet szerző amerikai zongoraművész fél évszázaddal ezelőtt még kikérte magának, hogy egy fotós a lábait merészeli kihangsúlyozni egy portréanyagon, akkor könnyen beláthatjuk, mennyire megváltozott a klasszikus zenészek nyilvános reprezentációjára vonatkozó eszmény.

Vannak, akik ezt az új helyzetet és a közösségi felületek kínálta lehetőségeket már-már művészi színvonalon képesek nyilvános imázsuk szolgálatába állítani. Közülük is kiemelkedik Anna Netrebko, aki a Twitter szövegalapú világában inkább csak a promócióra szorítkozik, Instagramján és Facebook-oldalán viszont egészen más sebességre kapcsol, és sűrűn közölt képeivel és videóival hihetetlenül érdekes dívafigurát alkot meg. Olyat, aki egyfelől – az operadívákra vonatkozó hagyományos szerepelvárásnak megfelelően – extravagáns, és elképesztő ruhakölteményeiben beutazza a fél világot, másfelől viszont az új idők szavára hallgatva

Március 31. | 19.30 Zeneakadémia – Nagyterem

DANYIIL TRIFONOV ZONGORAKONCERTJE Mompou, Schumann, Grieg, Barber, Csajkovszkij, Rachmaninov és Chopin művei Április 16. | 19.30 Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

YUJA WANG (zongora), DAISHIN KASHIMOTO (hegedű) ÉS ANDREAS OTTENSAMER (klarinét) KONCERTJE Chopin, Debussy, Stravinsky és Bartók művei

meghökkentően közvetlen is. A művésznőt pizsamában vagy szánkózás közben is megfigyelhetjük: vagyis az érintésnyi közelség felvillanyozó illúzióját is felkínálja híveinek.

Az eleve élénk színekkel megrajzolt személyiségként elénk lépő operadíváknak persze jól állhat ez az újszerűen felerősített jelenlét, de nem csak ők tudják ügyesen alkalmazni.

A kulcs alighanem a természetesség, amit jól példáz Nico Muhly amerikai zeneszerző, aki igen ügyesen kamatoztatja a verbális közvetlenséget a Twitterjén, így nem csoda, hogy sokan követik, és tőle az sem tűnik olcsó fogásnak, hogy Instagramját elárasztja a kutyájáról készített képeivel.

Mindezeket ügyesen kiegészítve Facebookját inkább a koncertek hirdetésére, a vonatkozó kritikák megosztására használja. De persze azok is sokat nyerhetnek a közösségi médián, akik az évszázadok óta érvényben lévő felfogás szerint nem szeretnék, ha bármi is elvonná a figyelmet a zenéről. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon szintén fellépő zongorista, Danyiil Trifonov például ebből az alapállásból közelít a nyilvánossághoz, így nem meglepő, hogy Instagramját például eléggé bátortalanul használja, Facebookján viszont lényegében ugyanúgy a csúcsminőség ígéretét közvetíti, mint Lang Lang – csak sokkal indirektebb módon: a megannyi videó és fotó szinte sosem a személyére, hanem inkább a koncertek, próbák izgalmas részleteire irányítja rá magabiztos kézzel a figyelmet.

Greff András

SZTÁROM A SZÁMOM Ha a cikkünkben szereplő művészek közül dobogósokat kellene hirdetnünk a képzeletbeli imázsépítési versenyben, a nyugati világnak sem lenne oka szégyenkezni a kínai zongoristák mellett: Lang Lang (Facebookon 479 ezer, Instagramon 181 ezer, Twitteren 285 ezer követő) után a kubáni kozák felmenőkkel büszkélkedő orosz operacsillag, Anna Netrebko is tarolna (Facebookon 341 ezer, Instagramon 327 ezer, Twitteren 53 ezer követő), akinek nyomában ott jár Yuja Wang (Facebookon 153 ezer, Instagramon 57 ezer, Twitteren 24 ezer követő). A hozzájuk képest némileg szerényebb mutatókkal bíró Danyiil Trifonov (Facebookon 38 ezer, Instagramon 6 ezer, Twitteren 7 ezer követő) és Nico Muhly (Facebookon 13 ezer, Instagramon 9 ezer, Twitteren 80 ezer követő) számait ugyanakkor a világ vezető komolyzenei orgánumai között számon tartott brit Gramophone magazinéval együtt érdemes értelmezni, amelyet mintegy 60 ezer fő kísér figyelemmel a Facebookon. (A cikkben szereplő számok a 2018. februári állapotot tükrözik.)

33

FRANKL PÉTER ÉS VÁRDAI ISTVÁN / Fotó: Kasza Gábor, Zeneakadémia

ÉLETKORRA VALÓ TEKINTET NÉLKÜL A tízévesen turnéra kelt egykori csodagyerek, Maxim Vengerov tanítványaival tér vissza a hazai pódiumra, Frankl Péter zongoraművész pedig a nála ötven esztendővel ifjabb csellistával, Várdai Istvánnal kamarazenél az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál két legizgalmasabbnak ígérkező hangversenyén. Vajon befolyásolja-e a mesteri fokú kamarazenélést az életkor vagy éppenséggel a korkülönbség? A rövid válasz egyértelmű nem. Bővebb magyarázatként pedig ajánljuk rövid cikkünk elolvasását.

Hogy a csodagyerekek között kell-e keresnünk a majdani csodafelnőtteket, a zenélés minősége tekintetében nem sok relevanciával bír. Érthető például, hogy egy tehetséges „fiatal zongoraművész” barátom miért nem állhatja, ha a „fiatal” jelzőt mintegy epitheton ornansként, és ezáltal valamiféle jól eladható szóként kapcsolják a nevéhez.

Egyet kell értenünk, mert bár ma már a néhány évesen Chopint játszó gyermekek Youtube-videóin sem mindig akad meg a szemünk, a lényeg mégis másban rejlik.

Gyakran kérdeztem világhírű művészeket arról, hogy mimódon képesek megteremteni az összhangot olyan kollégáikkal, akikkel azelőtt soha nem találkoztak, akikkel más anyanyelvet beszélnek, más iskolákból jöttek, és mindössze néhány próba áll rendelkezésükre. A leg-

34

gyakoribb válasz az, hogy a zene nyelve univerzális, és azt szerencsére jól beszélik. Így történhetett az is, hogy Maxim Vengerov hegedűművész a négy évvel ezelőtti budapesti fellépése előtt adott interjújában a nála 47 évvel idősebb csellóművészre, Msztyiszlav Rosztropovicsra mint zenei apjára hivatkozott, aki – bár az anyanyelvük közös volt – „nem is szavakkal, nem is utasításokkal tanított, hanem a puszta jelenlétével”. Ha teheti, Vengerov is fellép tanítványaival, legközelebb április 3-án a Pesti Vigadó Dísztermében lehetünk ennek szemtanúi. A Nemzetközi Menuhin Akadémia és a Royal Academy of Music tanárának a koncerten fellépő mentoráltjai, művésztársai között ott találjuk az Ulucan testvéreket, valamint Rózsa Richárdot is, aki már 2016-ban együtt kamarazenélhetett Vengerovval egy isztambuli koncerten.

Április 3. | 19.30 Pesti Vigadó – Díszterem

MAXIM VENGEROV ÉS TANÍTVÁNYAI Brahms, Mozart, Massenet és Saint-Saëns művei Közreműködik: Maxim Vengerov, Aysen Ulucan – hegedű, Özcan Ulucan – brácsa, Rózsa Richárd – cselló, Birsen Ulucan – zongora, Liszt Ferenc Kamarazenekar Koncertmester: Tfirst Péter Április 21. | 19.30 Zeneakadémia – Nagyterem

FRANKL PÉTER (zongora) ÉS VÁRDAI ISTVÁN (cselló) KONCERTJE Mendelssohn, Schubert, Schumann és Dohnányi művei

Az életkor és a nemzetiség nem gátolja a zenei párbeszédet, erre hosszasan lehetne sorolni a példákat a mestereken és tanítványokon túl is, hiszen Szvjatoszlav Richternek sem derogált a nála jóval fiatalabb, akkoriban még csak húszas éveiben járó Kocsis Zoltánnal négykezest játszani – nem sokkal azután, hogy Kocsisnak Richter felkérésére Maurizio Pollini helyére kellett beugrania a szovjet zongoraművész tours-i fesztiválján. Ilyen esetekben a professzionalizmus az egyetlen, ami mérvadó, és ez életkortól független.

„A leggyakoribb válasz az, hogy a zene nyelve univerzális, és azt szerencsére jól beszélik.”

Ezért azon sem csodálkozhatunk, hogy a 82 éves Frankl Péter a 32 esztendős Várdai Istvánnal lenyűgöző duót képes alkotni.

Malina János kritikája 2015-ös Beethoven-koncertjükről mint „párját ritkító művészi csodáról” beszélt, április 21-én pedig ismét a Zeneakadémián hallhatók együtt: hangversenyükre ezúttal Schubert Arpeggione-szonátája mellé a cselló-zongora irodalom ritkán hallható műveit válogatták össze. Szeretettel ajánljuk mindenkinek: nemre, nemzetiségre és életkorra való tekintet nélkül.

Tóth Endre

A SZERKESZTŐ AJÁNLJA John Gay nagy sikerű, a 18. század első feléből származó darabja groteszk humorral és vadító alakok megteremtésével beszél a szegénység kiszolgáltatottságáról, a kis- és nagystílű gazemberségről, a morál totális felszívódásáról. Zenéje a korabeli angol barokk dalok, népszerű és újonnan írt dallamok segítségével formálódik inkább zenés játékká, mint operává.

A Koldusoperában pályájuk elején álló fiatal színművészek mutatkoznak be a nagyközönségnek. Április 8. | 19.00 Trip Hajó KOLDUSOPERA

FANTÁZIA DALLAM ÖSSZHANG ZENEAKADEMIA.HU FACEBOOK.COM/ZENEAKADEMIA.HU/ 35