ERDÉLYI LEXIKON
SZERKESZTETTE : DR. O S V Á T K Á L M Á N
O
R
A
D
E
A
1928
N A G Y V Á R A D
SZABADSAJTÓ KÖNYV- ÉS LAPKIADÓ RT. SATU-MARE (SZATMÁR
ELŐSZÓ Az előszó nem őszinte műfaj. Utólag irják a kész könyv elé. Igen, lia volna bátorságom elmondani: mi az, amit terveztem és mi az, amit ezennel átadok . . . Csak a cime maradt épen. Maradhatott, mert ezt a könyvet már első komoly kjtervelésénél is — csak kegyeletből neveztem lexikonnak. A komolytalan tervezgetések ősködében, akkor még komolyan gondoltam magam is, hogy I s m e r e t t á r t fogok szerkeszteni, az Erdélyről való valamennyi ismeretek foglalatát, de az első lépések, már az első tájékozódások meggyőztek, hogy tervszerű, hosszabb lejáratú kollektív munka végzésére és elvégzésére nem alkalmas a mai idő. És e felismeréstől kezdve az utolsó tollvonásig már tudtam, hogy ami a nagy tervből egy ember munkaerejével megvalósítható, az csak egy szerény E r d é l y i S z ó t á r , nem több. Ha kétszer ekkorára és sokszorosan jobbra sikerül ez a könyv, akkor sem lehetett volna más és több, mint egy kis erdélyi ábécé, első-bevezetés a mai Erdélybe. így ahogy én megcsinálni tudtam, annak is — szótárnak is — hiányos. Lesznek, akik nemcsak hiányosságát, hanem itt-ott kiütköző szubjektivizmusait is hibáztatni fogják. Ezeknek mondom: szótárt irván sem tehettem másként; mert ha találkoztam erdélyi szavakkal, melyek a háború utáni idő bábeli zavarában szint
váltottak, megfakultak, valőrt változtattak, — eredeti jelentésüket kötelességem volt helyreállítani. A hiányosságokért önigazolással nem élek. Vádolnom is kellene, inig védekezem. S végül: abból is háramlik haszon, ha inegállapitják: mennyivel jobb szótárt lehetett volna szerkeszteni. Mert amit minden előmunkálat nélkül „lehetett volna", mennyivel inkább l e h e t ezután.
Oradea—Nagyvárad, 3928 Október Dr. Osvát Kálmán.
U. i. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik az Erdélyi Lexikont adatszolgáltatással segítették. Számos adatért vagyok hálás M o 11 e r Károly tanárnak és O 1 a s z Péter jezsuita atyának. A nagyszebeni D e u t s c h e s K u l t u r a m t és u. o. az A s t r a titkársága lekötelező módon tájékoztattak. A n t a l t f y Endre több hosszabb-rövidebb essai-je, melyeket az erdélyi román irodalom vezető embereiről és vezető eszméiről irt, megtisztelése szerény mim kásságomnak. K e l e m e n Vilmos nagyváradi bankigazgató a Lexikon közgazdasági címszavait állította össze s ezzel csak tetézte mindig mellettem álló baráti szívességét és anyagi áldozatkészségét, amellyel lehetővé tette az Erdélyi Lexikon elkészülését, ugyanakkor. amikor mások —• áldozatra közvetlenebbül kötelezettek — részéről csupa non possumus jött válaszul. Oradea—Nagyvárad, 1928 Október Dr. Osvát Kálmán.
Tรถbb
ERDร LYI
LEXIKON
tiszteletet!
A.
A.
A Nap Temesvárt megjelenő Bánáti Orsz. Izr. Iroda elnöke időszaki lap, a romániai katholi- megalapítása óta. Elnökhelyettese kus nőmozgalom hivatalos lapja. a Szigligeti Társaságnak. Az ErAbramescu Nicolae egyetemi ta- délyi Bankszindikátus igazgatósánár iufinitesimal-geometriát ad elő gi tagja. a kolozsvári egyetem természetAdorján Emil dr. * 1874-ben tudományi fakultásán. Nagyváradon. Jogi tanulmányoAcademla de Agriculturá (L. kat folytatott Budapesten és Berlinben. Budapesti egyetemi évei Gazdasági Akadémia). Academia de Inalte Studii Co- alatt parlamenti gyorsíró is volt. merciale Industriale Cluj (L. Tizenöt évig ügyvédi gyakorlatot Kereskedelmi és Ipar-Akadémia folytatott Nagyváradon, ahol úgy az ügyvédi közéletben (h. kamarai Kolozsvár.) \ rai elnök), mint a politikai mozAcs Ferenc festő * 1880-ban. galmakban szerepet játszott. MeTanulmányait Münchenben és rész ós sikeres vállalkozása volt: Nagybányán végezte. BudapesSas Passage építése: a méreteiten, Münchenben és Bukarestben i ben is impozáns épület révén kiállított képeit sajtó és közönség Nagyvárad régi piactere is sokat elismeréssel honorálta. nyert városias jellegében. AdorAdler Adolf dr. ügyvéd és lap- ján magánkönyvtára igen gazdag szerkesztő, * 1854-ben, meghalt Nagyváradon megjelent magyar1927-ben. Nagykároly város poli- nyelvű nyomtatványokban. A régi tikai és társadalmi mozgalmaiban Váradot ábrázoló rézmetszetgvüjévtizedeken át szerepet játszott. teménye is értékes. Fiatal korá1893-tól a „Nagykároly és vidéke" ban irt két humoros-novellás köszerkesztője volt. í tete: ..Komoly pillanatok" és ..OliAdorján Ármin ügyvéd * 1867- via bosszúja". Mindkettő „Leanben Nyírbátorban. Középiskolát, der" álnéven. jogot Nagyváradon végzett. Ady-kultusz. Erdély -zárt és Ugyanott folytat ügyvédi gyakor- 1019-ig erősen konzervatív társalatot. Közéleti szereplése újság- dalmi összetétele okozta, hogy írással kezdődik. Később a városi Ady Endre költészetének hatása törvényhatóság munkájában is az itteni közönségre később surészt vesz. Komolyan aktív mű- gárzott ki. mint Magyarországon. ködést fejt ki a neolog izraelita Ady költészete Erdéív szélesebb hitközség- életében, melynek éve- rétegeit 1919 és 1927 között hódíken át elnöke, ö teremti meg a totta meg. Ebben az időben az erzsidó fiuárvaházat. Az Erdélyi és délyi napilapok kifejlődésével is
Ady több tér nyilt Ady megtárgyalására, propagálására. Alig van város, ahol Ady-estélyeket ebben az időben ne tartottak volna. Az első években Tessitori Nóra és Zala Béla szavalóművészek járultak hozzá az Ady-kultusz megerősítéséhez, önálló Ady-estélyeikkel, városról városra járva. Nagy érdeklődést keltett és szenvedélyes vitákra adott alkalmat az az Adyestély, amelyen 1924-ben Nagyváradon Tarnóczv Lajos bihari esperes Ady Endrét igazi forradalmár mivoltában ismertette. Legszélesebb körök érdeklődését is felhívta végtil Makkai Sándor püspök „Magyar fa sorsa' cimü könyve, mely Magyarországon is feltűnést keltett. íróink és hírlapíróink többizben felvetették az Ady-költészet intézményesebb népszerűsítésének kérdését. 1919 február 19.-én, még a gr. Károlyi Mihály rezsimje idején Nagyváradon a városháza dísztermében ünnepélyes külsőségek közt megalakult az „Ady Endre Irodalmi Társaság". Az alakuló gyűlésen határozták el, hogy Ady Endrének Nagyváradon szobrot állítanak s nevéről uccát keresztelnek el. E tervek megvalósítását a csakhamar bekövetkezett impériumváltozás hiúsította meg. bár a/. Ady-ucca kérdése többizben szóbakerült a román többsépü városi tanácsban is. A szoborügv a magvar 'társadalom lassú leszegényedése következtében kilátástalan. Maga az Ady Endre-Társaság többszöri kísérletezése mellett sem kapott működési engedélyt.. 1922hrn néhány román és magyar író és intellektuel kezdeményezésére olyirányu lépések történtek, hogy a társaság működését a matryarromán megértés jegyében indítsák
Ady-kultusz el. Az akció meghiúsult. Országos jelentőségű eseménnyé nőtte ki magát 1924 nyarán Ady szüleinek, Ady Lőrincnek és Pásztor Máriának Zilahon és Érmindszenten (a költő szülőhelyén) megtartott aranylakodalma. Az ünnepség Zilahon kezdődött julius 20-án. A református templomban istentisztelet volt, melyen Szombati Szabó István mondott beszédet. Majd Ady-matiné következett. A kultuszminisztérium képviseletében Jon Minulescu államtitkár mondott köszöntőt. hangsúlyozva, hogy Ady lángelméjéből részt kér magának Románia is. mert Adyt adoptált gyermekének tekinti. Az ünnepségeket Érmindszenten folytatták. Ady Lőrinc kúriáján leleplezték az erdélyi magyarság áldozatkészségéből emelt emléktáblát. A leleplezés előtt Nagy Sándor kollégiumi igazgató, a költő volt tanára tartott beszédet, majd egymásután helyezték koszorúikat az emléktáblára': Tabéry Géza Nagyvárad város. Kuncz Aladár a „Nyugat", Janovics Jenő az erdélyi magyar színészek. Nagy Lajos az erdélyi magyar újságírók, Harsányi Miklós a nagyváradi színészek és Bach Gyula a Temesvári Arany János Társaság nevében. 1927 végén jelent meg „Ha hív az acélhegyü ördög . . . " címmel, Fehér Dezső összeállításában és kisérő konferanszával egy vaskos kötet: Ady Endre nagyváradi ujságpublicísztikájának válogatott darabjaiból. 1928 tavaszán heves ujságpolémiák folytak erdélyi napilapokban az Ady-kérdés körül, jórészt ama nyilatkozatok által kiváltva, amelyek a. budapesti szellemi élet hivatalosai részéről tétettek Ady ellen s az erdélyi irodalom advzmnsa ellen. T. A.
Ady
( 9 )
„Albina"
Ady Mariska (L.) * 1889-ben Ha- szerelem) Dan román ifjú, híres dadon, Szilágy megyében. Atyja papok ivadéka és Ella bárónő szetestvérbátyja volt Ady Endre aty- relmének elbeszélése, az erdélyi jának. Budapesten tanítónői képe- faji gvülölségek területére vezet. sítést szerzett. ,,Sok ború. kevés Ugyanebben a kötetben van Agárderii" címmel Í908-ban novellás- biceanu leghíresebb két rajza: Fekönyve jelent meg. 1924-ben „Én feleaga és Luminitií. Előbbi egy az őszben járok" cimmel verses szegény fuvaros asszonynak és kötetet adott ki, melynek 1925-ben Bátor nevü lovának megható története. A szegény asszony rendre második kiadása is megjelent. Agárbiceanu Jon. román no- eltemeti férjét, gyermekeit s a vévella- és regényíró, * 1882-ben, gén eladja Bátort is, hogy a kafeldíszítse utolsó Cenade nevű alsófehérvármegyei i pott pénzen községben. Elvégezvén a teologiát leánykájának koporsóját. A „Lua budapesti tudományegyetemen. minita" egy mindenkitől elhagyott 1906-ban pappá szentelik. Buciumi töpörödött nanókáról beszél, ki aztán orlatí lelkész. Még 1902-ben szörnyen fél a pokoltól s nincs Oct. Gogával és Oct. Tásláuanu- más vágya, mint hogy halála pil»al Budapesten megalakítja a „Lu- lanata előtt gyertyát gyújthasson. ceafárul" irodalmi folyóiratot. Egyszerre ugy érzi, hogy teste 1918-ban átköltözik Szebenbe a megkönnyül s mintha szárnyak „Patria" laphoz, majd a lap szer- emelnék ég felé. Hirtelen a gyerkesztését Kolozsvárt folytatja. tya felé nyul, hogy meggyújtsa, Mint újságíró, a román nemzeti de a gyertyás csupor felborul. párt politikai céljainak erős har- Ugy ijed át szegény „baba Máia" cosa, de 1927 derekán a ,.Patriá"-t a másvilágra biztató gyertyavilág és a pártot is elhagyja. Jelenben nélkül. az Astra- közművelődési társaság Antal ff? Endre irodalmi titkára. Agárbiceanu a Agrárreform (1. Földreform). román modern elbeszélő irodalom Agrár Takarékpénztár rt., Maegyik legkimagaslóbb alkotó egyé- rosvásárhely. # 1896. Az 1927 nisége. Mint erdélyi iró havasok december 31-iki mérlegben felrögéhez tapadt némán szenvedő ( tüntetett alaptőke: 20 millió. Tarparaszti sorsok, apostoli lelkű pa- talékalapok 18,132.860.— Az igazpok és tanítók megrajzolásában i gatóság elnöke: Bürger Albert. erős realizmusával, mély emberi j Vezérigazgató: Tischler Márton. Csíkszereda. Gyergyóérzésével, de legkivált formájának Fiókok: hóditó primitívségével határozot- szentmiklós. Gyulafehérvár, Matan elkülönzik a Kárpátokon túli roshéviz. Marosludas, Nagvenyed. Radnót. Sepsiromán irodalom franciás hagyo- Kézdivásárhely, mányaitól. Van négy regénye. Ar- szentgyörgy, Székelyudvarhely. hangelii. Casnici? lui Petrescu. „Albina" Institut de Credit í;í Povestea unei vieti és Legea tru- de Economii S. A. (Albina Takapuluí. Jelentékenyebb novellás kö- rék és Hitelintézet) Nagyszeben. tetei a Nuvele de la tara, Din # 1872. Az 1927. december 31-iki clasa cultá és DouS iubiri. Ez mérlegben feltüntetett alaptőke: 50 utóbbi kötet vezető novellája, millió. Tartalékalapok: 42.840.589. melyről a kötet is címeztetett (Két Az igazgatóság elnöke: Dr. Die
Alexa
< 10 )
Antaltt'y
Beu. Vezérigazgató: loan Vátá- számgép. 120 HP. 67 munkás. íjianu. Fiókok: Brassó, Dicsőszent- Gyárt: 1500 tonna acélkábelt (főmárton, Kolozsvár, Lúgos, Maros- ként petroleumvállaltok részére). Audru Sever dr. * 1889-ben. A vásárhely. Medgyes, Temesvár. Alexa Ferenc örm. kath. plébá- forradalom idején kezd politikával nos, * 1890 okt. 27.-én Szamosuj- foglalkozni. 1921-ben a Liberális v á r i Theologiai tanuhnányait Ró- Pártba lép. Rövid ideig Biharmemában a Propaganda papnöveldé- gye prefektusa. 1922-ben liberális ben végezte. Pappá szenteltetett programmal képviselő, de mandá1914 junius 7.-én. Az erzsébetvá- tumáról még az évben lemond. rosi örmény katholikus hitközség 1926-ban a Néppártba lép be. plébánosává 1917-ben neveztetett 1927-ben a megyei tanács elnöke ki. Kisebb liturgiái müveken kivül lesz. Nagyváradon folytat ügyvéd! egy ezer szóból álló kis örmény- gyakorlatot. magyar szótárt állított össze. Anglo—International Bank Ltd. Ál George Vasile erdélyi román fiókja, Nagyvárad. # 1917. Igazköltő, * 1895 Sángeorge Bai köz- gatók: Szigeti Pál és Friss József. ségben Naszódmegyében. BukaAntal Áron * Csikdánfalvón restben jogot hallgatott és színi- 1881 okt. 20. Budapesti és kolozsakadémiát végzett. 1920-tól a ma- vári egyetemeken végzett tanulrosvásárhelyi M. B. P. igazgatója. mányok után történelem-latin Önállóan megjelent Pámíint (Föld) szakra tanári oklevelet nyert. cimü verskötete, Cluj 1923. Ma- 1908-ig a Státus brassói főgimnágyarból románra fordított több ziumánál, 1908-tól a csíkszeredai verset, Petőfitől, Adytól. Babits- főgimnáziumnál tanárkod ik. Megtól, sok verset Szép Ernőtől s Jó- jelent művei: Köderdő mellől, elkainak nehénv regényét. Munka- beszélések. A török diák, ifjúsági társa a Gándirea, Societatea de regény (Minerva kiadás). Mfiine, Cosinteana és Vointa laAntal Márk mathematikus 5 1 poknak. Az Astra Mv. tagozatá- 1880-ban. Tanár volt Budapesten, nak igazgatója. majd pestvidéki tankerületi főAmbrózv Andor báró temesme- igazgató. Szerkesztette tizennégy syei földbirtokos * 1878 VI—27. éven át a Középiskolai MathemaTemesgvarmatán. Gazdasági aka- tikai Lapokat : az Internacionális démiát. végzett Keszthelyen. Két Mathematikai Reform-bizottság tagés fél évig az Egyesült Államokban ja. A forradalom idején a közokt. konzulátusi szolgálatban áll. Im- minisztériumban vezetője volt a périuinváltozás óta Temesgvarma- tantervi ügyosztálynak, hol több, tán gazdálkodik. Az Orsz. Magyar később megvalósult, pedagógiai rePárt élénk mozgású Temes-Toron- formot készített elő. 1920. augusztál megyei tagozatának elnöke. A í tusában jött Erdélybe. Itt évekig romániai ág. ev. zsinatpresbiteri a Tarbut Orsz. Zsidóiskola Egyeegyházkerület főfelügyelője. sülét igazgatója, ez intézmény Ancora Romána kábelp-yár (Fab- megszűnéséig. A Minerva Bizt. rioA de cablouri de otel S! A. Bra- j társaság mathematikusa Kolozssov—Bartolomeu). Központja Bu- | várt. karest. Alaptőke 20.000.000 lej. InAnt-?lffv Endre. író és műfordító, vesztált tőke 483.710 a. 1. 28 szer- • * 1877 február 3-án Ratosnya köz-
Angelescu
( 11 )
Arad-Csanádi Tl>ji
ségben, Marostorda vármegyében. mányi fakultásán. Mint helyette* Tanult a gyulafehérvári kath. az általános matematika tanszékét teologiai intézetben, a kolozsvári is betölti. egyetemen s a kairói ,.Azhar" moAngelufá Teodor egyetemi tanár hamedán főiskolán. Keleten töltött felsőbb algebrát ad elő a kolozséveiből hosszabb idő esik konstan- vári egyetem természettudományi tinápolyi tartózkodására is. Visz- szakán. szatérve tanári pályára lép, meÁprity Lajos lírikus. * Brassólyet Budapesten kezd meg, majd ban 1887 XI—14. Tanult Parajdon. Marosvásárhelyre kerül, hol hosz- Székelyudvarhelyt, Kolozsvárt, az szabb időn át, mint a kereskedelmi 1900 év nyarán PÍrisban. 1923-ban iskola tanára működik. 1924 óta Dijonban végez tanulmányokat. ugyanott az A. Papiu Ilarian ro- Előbb a nagyenyedi ref. koll6g mán lyceumban tanárkodik. Ez ban. 1927-től a kolozsvári ref. kolutóbbi évekre még egy hosszabb légiumban tanárkodik. Ez utóbbi külföldi ut esik, egy évet London- működésével egyidejűleg az Elban is tölt. Irodalmilag: magyar lenzék irodalmi szerkesztője. Az irodalomtörténeti tnaulmánvokkal erdélyi irodalomban az impériiunindul. Könyve jelenik meg: Petrő- évek elején tűnt fel s szinte kez«:zi Kata Szidónia életéről és mun- dettől vitatlan kedvence a közfinkáiról. Azután visszatér a Kelet . ségnek és kritikának. Az itthoni tanulmányozásához és az Iszlám siker megszerzi számára a budavilágáról több tanulmányt tesz pesti érdeklődést és a bemutatkoközzé. Fordit arabból, törökből, zás lehetőségét, amit nyomon köperzsából, verset, prózát vegyesen. vet komoly elismerés. Sikerrel muÉvek munkáját rejti az Ezeregy- tatkozik be budapesti podiumon éjszaka - ' művészi fordítása (kéz- ! és 1928 tavaszán a Kisfaludy Táriratban). Modern nyelvekből is je- saság tacjául választja. Lírája n«in lennek meg műfordításai. A buda- : minden fuvallatra zeng, de érinpesti Studium kiadóvállalat Világ- tetvén. bámulatosan tisztán intoirodalmi Lexikona részére az arab nál. Kevés vers. de maradéktalaés perzsa részt ő irta meg. Az Er- nul vers amit tőle kaptunk. Indítdélyi Lexikon román irodalmi cik- tatása legtöbbször nem elsődleges, keit nagyobbrészt A. irta. Nem hanem literáris élmény, néha kevésbé értékes sokoldalú tanitói ötlet, mit kulturált agya termel ís működése. Zenetörténeti konfe- miből gyengébb hangszer csak ötranszai, munkás-szabadiskolákon letverset hozna ki) de Aprilv tultartott történeti előadásai sok év énekli az Ötletét. Méltotóitól sokat óta változatlanul vonzzák hallga- hangoztatott 'Tdélyisésréuek nintóit. Alkalmi beszédeinek tiszta csen elhatározó befolyása poéaifogalmazását nem tudják elhomá- sére. lyosítani a — néha túlzottan alkalArad-Csanádi Gazdasági Takamazott — dekoratív elemek. Mint rékpénztár rt. Arad. # 1889. Az politikai elme a bátor és helytálló 1927 december 31-iki mérlegben progresszívek közé tartozik. feltüntetett alantőke: 10 millió. Angelescu Aurél egvetemi tanár Tartalékalap: 4.078.322.— Az igaza függvények elméletét adja elő a gatóság elnöke: Purgly László. Vekolozsvári egyetem természettudo- zérigazgató: Földes Soma. Fiókok:
vAraüana'-
( 12 >
Borosjenő, Borossebes, Csermő, Pécska^ Aradon Mosóczy telepen, Kisjenö, Nagyzerind, Nagyszentmiklós. Az intézet az 1928. mire. 18-án megtartott közgyűlésen a Kisjenői Takarékpénztár rt.-val való fúzió kapcsán alaptőkéjét 10 millió lejről 16 millió lejre emelte M ..Aradana" Societate Comercialá .-i Industrialá pe Acfiuni, Arad. # Í919. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke 7.500.000 Tartalékalapok: 1.453.732. AB igazgatóság elnöke: Dr. Eugen ^oetina. Vezérigazgató: Ioan Tatu. Aradi Általános Takarékpénztár rí-. Arad. Alapíttatott: 1911. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 25 millió. Tartalékalapok: 15 004.111.— Az igazgatóság elnöke: Hegyi Albert. Vezérigazgató: Faragó Rezső. Az intézet 1928. március 4-én tartott közgyűlésén az alaptőkének 25 millió leiről 40 millió leire való felemelését határozta el. Aradi Filharmónia Egyesület alakult 1890-ben. Fennállása alatt 141 önálló zenekari hangversenyt rendezett.. Többnyire nem profesz-zionátusokból álló 75 tagu zene3;ar és 54 tagi) vegyes énekkar felet* rendelkezik. Aradi Kereskedők Takarék és Hitelszövetkezete, Arad. # 1902. Aa 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 5 millió lei. Tartalékalapok: 627.094— Az igazgatóság elnöke: Hegvi Albert. Vezérigazgató: Faragó Rezső. Érdekközösségben az Aradi Általános Takarékpénztár rt-gal. Aradi Kölcsey Egyesület alapíttatott 1881-ben. Társadalmi egyesülés a közműveltség terjesztésért'. a magyar nyelv ápolására, irodalompártoló sra és a tudományok
Aradi Kultúrpalota
népszerűsítésére. Rendezett irodalmi felolvasásokat, képkiállitásokat; könyvtárt és más gyűjteményeket alapított, évkönyvet adott ki. Az 1913-ban felépüít Kultúrpalota megnyitásakor minden értékét átadta Arad városának: 3804 tárgyból álló ereklvemuzeumát, 273 képet, 2791 régiségtárgyat. 236 darabból álló városi muzeumát. 45.000 kötetből álló könyvtárát. Imperiumváltozás után évekig küzdött jogi személyiségének elismertetéséért, amit 1928 tavaszán sikerült elnyernie. Működését akkor újra fölvette. A régi vezetőség lemondott (Baross Lajos elnök ez időben meghalt) s a tisztújításon Krenner Miklóst választották az Egyesület elnökévé. Aradi Közlöny politikai napilap alapíttatott 1885-ben. A régi magyar szabadéi vüpárt orgánuma volt. Impériumváltozás óta a romániai magyarság hivatalos képviseletét támogatja. Főszerkesztője: Stauber József, fel. szerk.: Réti József. Aradi Központi Takarékpénztár rt., Arad. # 1907. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 6 millió. Tartalékalapok: 948.916.— Az igazgatóság elnöke: Kisjolsvai Szabó Zoltán. Vezérigazgató: Deutsch Károly. Aradi Kultúrpalota Muzeuma alakult 1881-ben. Gyűjteményei eredetileg az aradi Kölcsey Egyesület tulajdonai voltak s az egyesület 1912-ben ajándékozta azokat Arad városának. (E gyűjtemények jegyzékét lásd : ..Aradi Kölcsey Egyesület" cimszó alatt). 1920 óta az erdélyi muzeumok felügyelősége hatáskörébe tartozik. Ez időtől Különösen a könyvtár gyarapodása ielentős. (A Xenopol könyvtár 2200 kötete s a munkaügyi minisz-
Aradi Polgári Tkp.
( 13 )
térium ajándéka 1567 kötet.) Aradi Polgári Takarékpénztár rt., Arad. # 1888. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 32.250.000.— Tartalékalap: 25,056.066.— Az igazgatóság elnöke: Schill József. Vezérigazgató: Weissenburger Ferdinánd. Fiókok: Almáskamarás, Ujarad, Ujbessenyő, Csanád, Elek. Angyalkut, Glogovác, KÍ8ŐSZ, Garabos, Temeshidegkut, Nagyjécsa, Lippa, IJjfalu, Orczyfalva, Ujpanát, Pankota. Perjámos, Szentmárton, Szentanna. Szépfalu, Máriafölde, Nagyősz, Réthát. Zádorlak. Az intézet az 1928. jan. 29-én megtartott rendes közgyűlésen az alaptőkének 32,250.000.— leiről 80 millió leire való felemelését határozta el. Ugyanezen közgyűlésen kimondották,' hogy a 7.200.000 lei alaptőkéjű Német-Szerb-Csanádi Takarékpénztár rt.-gal és a 2.1 millió lei alaptőkéjű Világosi Takarékpénztár rt.-gal fuzionálnak, illetve ezen intézeteket magukba olvasztják. Aradi róm. kath. gimnázium, alakult 1919-ben az addig működött Bibics-alapi kir. kath. főgimn. tanári testületéből és növendékeiből, a Consiliu Dirigent 12642 és 16889—919 sz. engedélyével, nyilvánossági joggal, fiu- és leánytagozattal. 1922 május 2.-án a Secretariatul General megvonta az intézet nyilvánossági jogát, minek következtében a leánytagozata megszűnt s az 1919-ben ezerkétszáz növendékes iskolának 1927l>en csak 143 növendéke maradt. Az iskolafenntartó egyházközség uj épület emelésével (a régi Bibicsalapi épületet az állam a maga számára foglalta le) igyekezett a nyilvánossági jog feltételeinek eleget tenni, de a nyilvánossági jogot
Arany János Társaság
ezideig nem kapta vissza. Aradi Vasöntöde r. t. (Industria. de Fier din Arad.) Alaptőke 200.000 lej. Inv. töke 285.000 a. J. 72 szerszámgép, 95 HP. 120 munkása Gyárt: 3000 tonna vas- és fémöntvényt, mezőgazd. gépek-, motorok-, vasúti jármüvek-, téglaprésekhez. Aradi Viktor szociológus-iró. * 1883-ban Pankotán (Arad m.) Tanult Temesvárt s a budapesti Tudomány Egyetem filozófiai karán. 1919 óta Erdélyben él. önállóan megjelent kötetei „Cathariua Doamna Noastra" (Budapest 1913), „Magyar kulturképek" (Budapest), a torockói „Négyszázéves Per" (Budapest), „Hazaárulásom törtenete". Sok cikke jelent meg a Huszadik Században, melyeket Erdélyi Viktor névvel szignált. 1926-ban inditja meg Kolozsvárt „Jövő Társadalma" cimü • havi folyóiratát, szegényes eszközökkel, de tökéletes szellemi felkészültséggel és imponáló bátorsággal vezetve azt, az 1927 év végén következett betiltásig. Folyóiratát változó cimmel: Bukarestben kísérli kiadni, majd ismét Kolozsvárt. Intranzigenciája sok animozitást és sok megbecsülést is fordított feléje. Aradmegyei Takarékpénztár rt.. Arad. Alapíttatott: 1870. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 13,500.000.— Tartalékalapok: 11,059.475.— Az igazgatóság elnöke: Jellinek József. Vezérigazgató: Fodor Gyula. Fiókok: Battonya és Elek. Arany János Társaság. Székhelye: Temesvár. Alapították 1903-ban: Dr. Szentkláray Jenő csanádi kanonok, Szabolcska Mihály és Lendvai Miklós vármegyei főjegyző. Az alapszabályok Aranv János-kultuszt, irodalom-
Acany-kuitusz
( 14 )
Ardelean
ós nyelvművelést (délvidéki irók f ban is megjelent Kolozsvárt Kiss é í művészek révén) könyvkiadást, Ernő magyarázataival. évkönyv-kiadást, pályatételek ki Arany Muzeum Szalontán 1885itawsét, továbbá művészeti kiállítá- ben nyílt meg. Az „Arany Emléksok rendezését- irták elö. A válto- egyesület" alapítása. A csonkatozott politikai és földrajzi viszo- rony több szobájában van elhenyok uj alapszabályok készítését lyezve. Arany bútorai, könyvei, tették szükségessé, de a célkitűzé- kéziratai, ruhái, képei, diplomái a sek csak annyiban változtak, hogy kincsei ennek a szerény muzeuma délvidéki jelleg már nem hang- nak. *úlyoz tátik. Ezidőszerinti vezetői: Archimedes (Fabrica de balante .'ároKsy Dezső elnök. Jörgné- sí inasini. turnátoria de fier íji Draskóczv Ilma és Uhlyárik Béla metál S. A. R.) Cluj. Alaptőke 2 alelnökök. Faragó János főtitkár. millió lej. beruházott tőke 134.000 A társaságnak három szakosztálya van: irodalmi, képzőművészeti arany lej. 41 szerszámgép, 24 HP. és zenei szakosztály. A társaság 148 "munkás. Gyárt 5700 darab impérium alatt való működése klf. mérleget és ezekhez vas- és néhány felolvasó ülés rendezésére fémsúlyokat. Archív des Yereins für síebenszorítkozott. Némi kontaktust erdélyi irodalmi egyesületek kö- bürgische Landeskunde, tudomázött. Az ..Arany-kultusz" terjesz- nyos folyóirat, megjelenik évente tése terén sem kezdeményező mun- háromszor Nagyszebenben, mint kát. nem végzett sem másoldalról a Yerein f. siebenb. Lande6k. váigyekezett teremteni maga és más lasztmányának kiadványa. Az erjövő kezdeményezésekbe be nem délyi kutatás eredményeit tudokapcsolódott, legújabban közzé- mányos feldolgozásban adja. a legkomotett programmjában Arany János- szász tudományosság muzeum létesítését s egy temes- lyabb organuma. Köréje és az vári magyar népkönyvtár felállí- ugyanazon egyesület kiadásában megjelenő „K o r r e s p o n d e n z tását ígéri. Arany-kultusz Erdélyben. A b l a t t " köré csoportosul az erdélyi Nagyszalontán évtizedek előtt szász szellemi élet idősebb nemzealakult Arany Egyesület, az déke. Ardelean lustin ügyvéd és hírArany János Társaság Temesvár volnának hivatva az Arany-kul- lapíró * Chisindia községben 1865 tusz ápolására és terjesztésére, a 11-27. Gimnáziumi éveit részben költő relikviáinak további gyűjté- Budapesten töltötte, ahol 1884-ben sére pedig a Szalontai Arany Mu- elhagyva az iskolát színésznek zeum vállalkozott. Számottevő szerződött el s két évig a budaArany-irodalomról — az 1918 és pesti Népszínháznál működött. Ez1928 közötti évtizedből — nem le- után Nagyváradon jogászkodik s het beszélni. Toldi ós Toldi Esté- egyben hírlapírói működése is je olcsó népies kiadásban kiadat- kezdetét veszi. A magyar lapok tak 11923. illetve 1924-ben) előbbi: közül az Aradi Közlönyben és a Antalffy Endre, utóbbi: Osvát Nagyváradi Hírlapban dolgozott. Kálmán bevezetésével. Toldi az 1892-ben indítja meg hiressé vált román élclapját. a „Vulturul"-t. első erdélyi kiadást követőleg 1924-ben még egy (iskolai1) kiadás- melvbe ötletes karikatúrákat is
Ardeleana
( 15 )
Astra,
rajzolt. 1919-ben Nagyvárad kor- ' mánybiztosa, 1920-ban képviselő. 1922-ben Nagyvárad prefektusa, mely állásában a kisebbségekkel szemben is tanúsított tapintatával népszerűséget szerez. Ardeleana Takarék és Hitelintézet, Szászsebes. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett | alaptöke: 5 millió. Tartalékalapok: 1.475.776. Árkossy Jenő ref. lelkész * 1889-ben Mezőbándon. Gimnáziumot Marosvásárhelyt, theologiát Kolozsvárt, egyetemet ugyanott ós Berlinben végzett. Jelenleg (1928) ref. lelkész Nyárádszeredán. az erdélyi ref. egyházkerület tanácsbirája s az Országos Magyar Párt intézőbizottságának tagja. Hirlapi cikkeket ir egyházi és kisebbségi kérdésekről. Önállóan megjelent müve: Magvarország sok buzgalmából 1861-ben, Nagyós Erdély uniója (1916). szebenben alakult. A társaság proArnhold Béla. festő, korábban grammja felöleli tanulmányok, kumarosvásárhelyi, jelenben aradi tatások támogatását, irodalmi turajztanár. * 1887-ben Sopronban, dományos és művészeti közleméahol középiskolai tanulmányait is nyek kiadását, községi könyvtárak végezte. Művészi kiképzését a bu- és népházak létesítését. Tanulmádapesti képzőművészeti Főiskolán nyi ösztöndijakat oszt. rendez etnyerte. Fest interieurben elhelye- nográfiai, földművelési, kertézett alakokat, aktokat és tájképe- szeti, ipari és művészeti kiállításoket. Mindig tisztán vallott natura- kat; gondoskodik ismeretterjesztő lizmusa művészetének legmegkü- előadásokról a legtávolabb eső lönböztetőbb vonása. 1919-ben Ma- falvakban is. Az erdélyi román rosvásárhelyt. 1928-ban Aradon nép gazdasági megerősödését néprendezett műveiből kiállításokat. bankok és szövetkezetek felállítáEgy pár képe Amerikába került. sával támogatja. Kulturális intézAstra, teljes nevén „Asociatiu- ményei közül legkimagaslóbbak a nea (transilvaná) pentru literatura kb. 30.000 kötetet számláló nagyrom&ná §i cultura poporului ro- szebeni központi könyvtár s ugyanmán" (Erdélyi román irodalmi és ott az 1905-ben alakított Astranépmüvelődési társaság) Andreiu muzeum. Állandó kiadványai: az íjaguna. Alex. Sterca. Sulutiu ér- immár 60-ik évét élő ..Transilvasekek, továbbá Timoteu Cipariu nia" havi folyóirat és a ..Bibliqteca tudós, George Baritiu publicista. pop. Asociatiunei", 155 kiadványVasile Pop. Jacob Bologa és má számmal. Jelenlegi fejlettségében
Astra Muzeum
( 16 )
Averescanus paktum
az Astra 151 kerületre (despar{i- I vashordót és különféle tartányománt) oszlik. Ezek közül Erdélyre kat, 400 tonna különféle öntvényt. 138 kerület esik. A kerületek ke- Javít a C. F. R. számára mozdobelében működő ügynökségek nyokat és vasúti kocsikat. Mint (agenturá) száma 800 megszerve- vagengyár, Románia legszámottezett, 250 szervezésben lévő ügy- vőbb vállalata. Igazgatóságának nökség. Községi népkönyvtárainak élén Sapira (Bueure§ti) áll, a gyár száma elérte a 320Ö-at. Az Astra technikai vezetését Vigyázó Lászmostani elnöke: Yasile Goldiíj, al- ló gépészmérnök, mint igazgató elnökei: Dr. Octavian Rusu, Dr. látja el (1. o.). A vasúti kocsioszGheorghe Préda. A. E tály mühelyfőnöke: Reiter Iván mérnök. Astra Muzeum Nagyszebenben. Asztalos Sándor hirlapiró * 1890 G. Baritiu az Astra Egyesület titkára már 1865-ben propagálta azt ben Nagyváradon. Iskolái végezaz eszmét, hogy össze kell gyűj- tével magántisztviselő lett, később teni román folklorisztikus anya- ujságiró. Már egész fiatalon erős got, román föliratokat és okleve- aktivitással szerepelt a munkásleket. A muzeum felállítása vég- mozgalomban. Háború előtt ós Budapesten, legesen 1897-ben határoztatott el alatt Nagyváradon, s 1905-ben épült föl és nyílt meg háború után Kolozsváron és Tehirlapnagy nemzeti ünnepségek köze- mesvárt professzionátus pett. Az Astra muzeumnak követ- iró, legutóbb — évek óta — a Tekező osztályai vannak: etnográ- met-vári Hirlap egyik szerkesztőfiái 15214 tárggyal, régiség osz- je. Társadalomtudományi és krititály 3808, ipari 860, egyházi 845, kai iiásai jelentek meg folyóiraművészeti 430, gazdasági 380, is- tokban. néhány verse, novellája „erkolai 1200 és természettudományi napilapokban. A specifikus osztálya 29304 tárggyal. A könyv- délyi" irodalommal szemben szitár 28540 kötet. Néprajzi muzeuma gorú kritikai álláspontot foglalt különösen gazdag és érdekes. Var- el és konjunkturális értelemben rottasok, szőttesek. famunkák használva a szót: „trianoni irodaminden erdélyi román területről. lombnak nevezte el. Képtárában különösen sok SmigAvarescanus paktum, választási helski kép van. A muzeum már amelyet Ava.szűknek mutatkozik a gyűjtemé- kartell-egyezmény, rescu Jíéppárt-ja (ill. az Avarescn nyek számára. kormány) kötött az Országos Ma Astra, vagongyár (azelőtt Weit- gvar Párttal az 1926-os parlamenti zer János vagongyára) Arad. (Prí- választásokra. Támogatásának elma Fabrica Romána de Vagoane lenértékéül a M. P. a c s ú c s a i (1. o.) foglaltadsi Motoare S. A. R.) Alaptőkéje p a k t u m b a n 200,000.000 lej (1928-ban ujabban nak kormányprogrammá emelésen emeltetik) invesztált tőke 4.029.273 kivül kikötötte: az elbocsátott mar arany lej. 632 szerszámgép, 4141 [gyar tisztviselők és közalkalma/HP. '2400 munkás. Gyárt: 600 db. zottak visszahelyezését ill. nyűg vasúti személykocsit, 3000 vasúti díjazását- vagy végkielégítését, a teherkocsit, 500 db. vasúti tar- kisebbségi iskolák számára államtánvkocsit. 800 tonna gőzkazánt, i segély megállapítását s bizonyos
Averescu paktum
( 17 )
A veresen paktum
összegben azonnali kiutalását, a nácsok által betöltendő három csikmegyei Magánjavak ügyéneK szenátorság szintén az 0. M. P.-t igazságos és sürgős megoldásáig illeti. A választások az 0. M. P. is, a kisajátítás alá nem vonható huszonnyolc hivatalos magyar jetárgyak és értékek visszaadásai. löltjét juttatták mandátumhoz, ű« Elvi megállapodások között szt. az egyezményben biztosítottnak repeltek: minden román állampol- vélt egyéb erkölcsi és vagyon, gár arra való joga, hogy nemzeti- kedvezményekből csak igen kevés ségét maga állapítsa meg, és az valósult meg, a kormány — a fe iskoláztatásra vonatkozó más ki- lülkerekedett sovén áramlatokra kötések. Ezzel szemben a M. P. hivatkozással is — elzárkózott a* teljes erejével támogatja a Néppárt egyezmény ezen részének teljesílistáit, viszont kiköti 11 vármo tése elől s az 0. M. P. az üléssza* gyében összesen 15 kamarai és io végén is sikertelenségéről számolszenátusi magyar jelölt garantála- hatott be a magyar választó törne. sát, azonkívül Csík- Udvarhely- és ; geknek. (L. Magyar politikai mo* Háromszék vármegyékben a Ta- i galmak.)
£ í
Erdélyi Lexikon
Baciu Aurél * 1886 II-2. Szásznádason. Kolozsvárt tanult, ügyvédi oklevelet Marosvásárhelyt szerzett. Az egyesülés után összehívott első parlamentben képviselő, Averescu 1926 évi kormányzása idején szenátor. A marosmegyei néppárti szervezet elnöke. A mv. Ügyv. Kamara elnöke. Bakkay Béla nyelvtanár, iró » 1886-ban Körösmezőn. Leánygim. náziumi tanár Szatmáron. Verseit „Göncölszekér", verses regényét „Bianca" cimen jelentette meg cu álló kötetekben. Erdélyi lapokba dolgozik. Bakó Ignác szatmári mérnök, * 1869. Háború előtt az államvasutak főmérnöke volt. Néhány évig szerepet játszott a szatmári Magyar Párt-ban s a szatmári városi politikában. Bakóczi Károly tanár, műfordító * 1883. A székelyudvarhelyi gimnázium tanára. Irt irodalmi tanulmányokat. megirta Fülöp Áron életrajzát (1923) s német költőkből sokat fordított erdélyi lapokba (Zord Idő stb.). Bálán Joan dr. főegyházmegyei kanonok * 1880-ban Teiu$ községben. Theologiát a budapesti egyetemen végzett. Doktorátust Bécsben szerzett. 1909-ben bukaresti plébános. 1920-ban kanonok. Müvei: Limba Cártilor Biserice§ti, 1915. — Viata lui Isus, 1921. — Noul Testament 1925. Kéziratban: Viata Sfántului Pavel. Közre-
működött a Convorbiri Literare. Revista Catolicá stb. folyóiratokban. Bálán Nicolae dr. Erdély metró politája, a szenátus jogszerinti tagja. Gyulafehérvár és Nagyszeben érseke (1. bővebben Mitropolia Ardealului). Balázs Andrá6 unitárius lelkész, egyházi iró, * 1880-ban. Székelyderzsi lelkész és az „Unitárius Szószék" szerkesztője. Balázs András dr. státusi kano| nok-előadó * 1869 XI-18. Kászonimpéren. Theologiát a bécsi egyetemen végzett; 1903-ban tordai plébános, 1917-től Gvulafehérvárt kanonok. 1921-től az Erdélyi Róm. kath. Státus előadója, prelátus. E minőségében a Státus anyagi és iskolai ügyeit vezeti. Számos cikke és tanulmánya jelent meg a kisebbségi iskolákról, önálló publikációja: az erdélyi róm. kath. Státus fontosabb jogtörténelmi okmányai. Balázs Ernő volt szenátor brassói mérnök * 1875 VII—31. A háí borús évek alatt SepsiszentgyörI gyön volt városi mérnök. Az impérium első éveiben sok hangos és politikai színnel aláfestett hírlapi polémia központjában állt. 1922-ben szenátor lett. de nem magyarpárti programmal, hanem ! ..pártonkívüli" volt. Az első impériumévek hangulatában ezt a disszidens politikai szereplést szigorúbban Ítélték meg. 1928-tó!
Balázst'alvi érsekség
( 19 )
magánmérnök Brassóban. Balázsfalvi érsekség, lásd Gör. kr.th. román érsekség. Balázsfalvi főgimnázium (gör. kath.) a legrégibb román középiskola. Alapjait Inocentiu Micu . Klein) püspök vetette meg. aki 1738-ban Fogarasról Balázsfalvára tette át egyházmegyéjének székhelyét Az iskola 1754-ben nyilt meg. Eleinte két gimnáziumi osztályból állott, 1784-ben öt osztályú, 1831-ben hét, 1850-ben teljes nyolc, osztályú főgimnázium volt. A román rezsim alatt az osztályok legnagyobb része párhuzamos lett, ugy hogy 1928-ban a balázsfalvi főgimnázium 13 osztálylyal működött. A román kultura szempontjából ennek az iskolának nagy jelentősége volt. 1848 előtt az egyetlen román főiskola volt s az akkori román intelligencia itt nevelkedett. Az ötvenes évek után is jelentős része a román kulturális elemnek ebből az iskolából került ki, ahol az egyház gondoskodott róla, hogy kétszázon felüli tanulónak kenyere legyen. Tanárai közül a kiválóbbak voltak: Sincai, P. Maior, S. Micu Klein, Cipariu, Barnutiu, Baritiu stb. A nemzeti öntudatra való jó hatása nemcsak Erdély határain belül volt érezhető, hanem a Kárpátokon kivüli román fejedelemségekben és később a román királyságban is mutatkozott. Balázsfalváról indult ki az úgynevezett latinos iskola, mely a nyelvre •és a nemzeti öntudatra nagv hatassál volt Az 1894-ben uj sz'árnyiiyal kibővült iskola már nehezen bírja el a megszaporodott osztályokat. Gazdag könyvtár és jól berendezett, iskolai muzeum. laboratórium segítik az elméleti okta-
Balogh
tást. Az egyházi fönnhatóságnak, mint a magyar, ugy a román uralom alatt nehéz harcai voltak az iskola felekezeti jellegének megtartásáért. A főgimnáziumnak husz tanára van, igazgatója Caliani Augustin. Bálibanu Virgil dr. gherlai püspöki titkár, * 1901 II—14. Középiskolái után előbb jogi. majd theo logiai tanulmányokat végez (Roma). Visszatérve püspöki titkár és szentszéki jző. Az egyházmegye, könyvnyomda és könyvkereskedő vezetője, a Curierul Cresjtin nemhivatalos részének szerkesztője. Balla Béla festő polgári foglalkozások egész során ment végig, mielőtt művészi pályára lépett. Aradon s Nagybányán' dolgozik. Ismertebb képei: „Krisztus hegvi beszéde". — „Szimfónia aranyban". — „Búcsúsok". Balla Böske irónö. * 1902. márc. 17.-én. Regényt és verset ir. 1923ban a Keleti Újság novellapályázatán első dijat nyert. Megjelent kötetei: Szinek-hangulatok, verskötet (1923), Vihar a pusztában, kis regény (1923) és Uri kamaszok, (szimpátikus szempontokból nózett társadalmi képek.) (1926). Balogh Arthur volt egyetemi tanár, hirlapiró * Abonyban 186* 111-18. Jogitanulmányait Budapesten végezte, u. o. 1898-ban az alkotmányi és kormányzati politikából habilitáltatott. Í904-ben ezen szakok nyilvános rendkívüli tanára a kolozsvári egyetemen. 1906-tól ny. r. tanár. A Magyar Tudományos Akadémiának 1905től levelező tagja. Szaktudománya terén jelentős irodalmi munkásságot fejtett ki, ugy önálló buvárlati eredményekkel. mint tankönyvekkel sürün jelent meg a
Balogh
( 20)
Balogh
lornmon. Belletrista jellegű iro- ] gvar egyházakat Genfben, a malalrui működése is sokoldalú, uapi ^ánoktatási törvény ellen l)eadott • •s hetilapokban számos szépirodai-1 peticio ügyében. 1926-ban Kolozsnii és ismeretterjesztő -cikke jelent [ megyében szenátorra választották. Balogh Elek ügyvéd, • 1881-ben Felvinczen. -Tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte. 1906-" ban Tordán irodát nyit. 1920-baii az Egyesült Kisegítő és Takarékpénztár rt. vezérigazgatója. 1927l)en m. p. programmal kamar;ü képviselő. A tordai ref. egyház főgondnoka, a városi állandó választmány tagja. Balogh Endre iró * 1884-ben Mezőpagocsán, meghalt 1924-ben Kolozsvárt. .logot végzett, ügyvéd lett Marosvásárhelyen. Publicista, és belletrista mutatványokkal az uj impérium első éveiben lép fel (ekkor már negyven év körül jár). Krett és ízes ez a késő első termés. Alig öt évre terjedt irói pályája s ez az idő is súlyos betegmeg s ilyen zsánerű müveit — név séggel terhes. ..Hajótöröttek" c. nélkül — önálló kötetekben is ki- Kolozsvárt megjelent novellásköadták. (Többnyire kulturhistoriai tete az erdélyi irodalom legjobb érdekességekről.) Regényeket for- darabjaiból tartalmaz néhányat, ditott olaszból, franciából. Tanári közöttük egy kis-regényt. Az erállásától való megválása után in- délyi kritika inkább csak halála kább a publicisztika mezején moz- után értékelte. A budapesti Napgott. Szerkesztője volt a kolojs- keletnek dolgozótársa volt. Egy vári l;jság oolitikai napilapnak, posthumus kötete is megjelent é s ő b b az Ellenzék munkatársa. ..Most irok Neked" cimmel. sűrűn szereplő vezércikkírója. ImBalogh Ernő geológus * 1882périumváltozás után önállóan l>en Erdőhegyen (Arad m.) Középrriegjelent müvei: ..Románia uj iskolát Debrecenben, egyetemet alkotmánya" Kolozsvár 192.1. — Kolozsvárt végzett, ahol tanári l.es droits des ininorités et la dé képesítést nyert. 1907—14 a kofense de ces droits en Roumanie. lozsvári egyetem földtani intéze((íenéve 1925). — Széchenyi eni ténél tanársegéd. Háború után a lékezete (Emlékbeszéd). A romá Marianum tanára. Ásványtani és niai Magyar Párt állandó képvise- geológiai dolgozatai jelentek meg lője a nemzeti kisebbségek nem- a Muzeumi Füzetekben és a szezctközi kongresszusain, ahol refe- beni Verein f. Naturw. kiadváuyairátumai több izben termékeny vi- ban. Természettudományi ismerelára vezettek. Képviselte a ma-. tek népszerűsítésével is foglalko-
Balogh
( 21 )
Balica Agrara
r.ik: kb. 50 ilyen tárgyú cikke és lógiai Egyesület tulajdona volt. egy könyvecskéje jelent meg. (A mely intézmény most ..Bánsági Föld köpönyege, M. Nép Könyvt.) Történelmi és Régészeti EgyesüBalogh István festő * 1890. let" nevet viseli. Temesvár szerb Nagyváradon. Két évig jogot megszállása idején meglehetősen hallgatott a nagyváradi akadé- nagy értékű muzeumi tárgyak mián. Művészeti tanulmányait szállíttattak el, különösen képek. Münchenben kezdte 1911-ben, A néprajzi gyűjteményben román, folytatta Rómában és Budapes- szerb és magyar anyag egyforten. Kiállításokon résztvett Vára- mán van képviselve. A régiségmintegy 30.00* don, Budapesten, Kolozsvárt. gyűjteményben 1913 óta kiállítást nem rendezett, darab pénz: érem és papírpénz mert sajátos körülményei foly- van, 17.000 prehisztorikus tárg> tán nem tud kellő reprezentatív- i (római, egyiptomi, középkori, moanyagot összegyűjteni. Érdekesek es ern és ereklyetárgyak). Gazdag értékesek u. n. egypéldányos a művészeti osztálv: 19 szobor. könyvillusztrációi, melyekkel je- 463 festmény, több mint 2000 rajz lentős sikereket is ért el (A „Fio- és metszet, arcképek stb. A könvvretti" 72 miniatűrrel. Ady négy tár 14.000 kötetből áll. A Bánsági* kötete: Uj versek, Vér és arany, Muzeum természetrajzi osztálya •Szeretném ha szeretnének és Min- mintegy 1300 darabból áll; nem a, den titkok verseiből, Babits: Her- muzeum tulajdona, csak felügve<:zeg hátha megjön a tél is stb.). letc alatt áll. Felváltva Váradon és NagybáBánáti Hitelbank rt.. Temesvár. nyán dolgozik. A7. 1927. december 31-iki mérlegBanater Deutsche Zeitung, Te- ben feltüntetett alaptőke: 5 milmesvári napilap. # 1918-bau lió. Tartalékalapok: 1,457.080.—. ..Schwabische Voíkspresse" címBanatia fiúnevelő intézet Timimel s nevét a romániai németség ; ?oara. 1926. szeptember 1. óta miiujjászervezkedésével egyidőbeu | ködik. A római kath. német polváltoztatta meg. Szerkesztője Ró- gárság részvényjegyzéseiből husz bert Reiter. millió lei költséggel épült. Célja Banater Landwirt, gazdasági he- a kath. német középiskolai ifjak 'ilap, megjelenik Temesvárt, Blas- I nevelése. Növendékek száma 1927kovich Ferencz prelátus szerkesz- i 28-ban: 235. Ebben az épületben : van elhelyezve az r. k. német tatésében. Banater Zentralbank A. G.. nítóképző intézet s a vele kapcsoZsombolya. Alapíttatott: 1880. Az latos gyakorlati elemi iskola, to1927. december 31-iki mérlegben vábbá az 1926-ban alapított piis'eltüntetett alaptőke: 5 millió. i pöki líceum. A Banatia igazgatója _1 artalékalapok: 2,109.152.— Az Nischbach József. 'gazgatóság elnöke: Johann BucliBanca Agrara S. A.. Cluj. »er. Ügyvezető-igazgató: Leon- # 1920. Az 1927. december é d Walzer. 31-iki mérlegben feltüntetett alapBánáti Muzeum Temesváron, tőke: 55 millió. Tartalékalapok : alapíttatott 1872-ben. A Délma- 50.253.165.— Az igazgatóság elSyarországi Történelmi és Archeo- nöke: Dr. Octnvian Prie. Vezér-
Banca Agricola
( 22 )
igazgató: Aurél Esea. Fiókok: Belényes, Lippa. Temesvár. Az intézet." közvetlen megalapítása, után, királyi deerétum alapján privilégiumot kapott az agrár reform végrehajtásának financirozására Erdély területére, mely privilégiumot a liberális kormány 1923l>an rendeleti uton megszüntetett. A bank jogainak érvényesítése érdekében kártérítési keresetet adott be az állam ellen s a hosszú ideig húzódó per 1927. év elején egyezséggel ért véget, melyet a törvényhozás is szankcionált. Ezen egyezség alapján a bank az államtól 65 millió lei kártérítést kapott egyösszegben, melyből 25 millió leit rendes tartalékalapja növelésére. 31 millió leit eredeti hivatásának megfelelő organizáció és adminisztráció invesztíciójának amortizálására, 4 millió leit nyugdijalapok dotálására és 5 millió leit a tisztviselők segitő-alapja javára fordított. Banca Agricola, Lúgos. # 1928. máj. 28. Alaptőke: 5 millió. Banca Aurora, (Násáud) Naszód. # 1873. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 5 millió. Tartalékalapok: 3,123.471.— Az igazgatóság elnöke: Teofil Tanco. ügyvezető-igazgató: Leon Bancu. Banca Centralá pentru Industrie í;i Comert S. A., Kolozsvár. Alapíttatott: 1918. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 50 millió. Tartalékalapok: 19.641.100.— Az igazgatóság elnöke: Valentin Porutiu. Vezérigazgató: Jonel Comsa. Fiókok : Arad, Beszterce, Gyulafehérvár, Hátszeg Nagyszeben, Torda. Banca Centrala Banateana de Credit sí Industrie, Temesvár.
Báuffy
# 1922. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 5 millió. Tartalékalapok: 2.250.000.— Az igazgatóság elnöke: Ioanichie Neagoe. Vezérigazgató: Valeriu Cárié. Fiókok: .Nagyszentmiklós, Oravica. Banca Cetátenilor Táranilor din Tare Barsei, Codlea, Feketehalom. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 5.250.000. Tartalékalap: 2.025.376. Banca Creditül Banateana, Lugoj. # 1921. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 10 millió. Tartalékalapok: 1,904.861.— Az igazgatóság elnöke: George Dobrin. Ügyvezetőigazgató: Coriolan Novac. Banca Generala a Judefului Arad S. A., Arad. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 6 millió. Tartalékalapok: 500.000.— Banca Oasia S. A. Nagyszeben. Az 1927. december 31-iki' mérlegben feltüntetett alaptőke: 20 millió. Tartalékalapok: 2,011.636.— Bánescu Nicolae egyetemi tanár. a kolozsvári egyetem filozoílai fakultásán bizantinologiát ad elő mint rendes tanár. 1920—21ben a fakultás dékánja volt; 192324-ben az egyetem rektora. 1927ben Eftimiu kísérlete után B-t nevezték ki a kolozsvári Komán Opera és Nemzeti Színház igazgatójává. Bánffy Ferencz báró kolozsborsai földbirtokos * 1869-ben Apanagyfaluban. Katonai akadémiát végzett, tiszt lett 1888-ban. 1896 óta birtokán gazdálkodik. Az erdélyi sajtó irodalom és művészet igaz érdeklődő, áldozatokat is szívesen hozó barátai közé számithatja.
Bánffy
( 23 )
Bányai
Bánffy Miklós gróf, * 1873 de- den politikumtól távol, csak irocember 30-án Kolozsvárt. 1906- dalmi és irodalompolitikai műköban kolozsvári főispán, 1910-ben désének él. Csatlakozott az Erdélyi Helikonhoz, résztvett annak szervezésében, maga is szerepel felolvasó ülésein és nevének vonzó ereje: irodalommal szemben eddig közömbös rétegeket is megmozgatott. Bánffy Miklós gróf irodalompolitikai működésétől — ha tájékozódása az erdélyi szellemi mezők felett teljesebb lesz és szeretetét disztinkció teszi hatályosabbá — még fokozott eredmények várhatók. Erdélyi irodalmi működéséből máig — néhány (invencióról és nagy kulturáról tanúskodó) novellán kivül — egy regényt ismertünk meg, mely „Reggeltől estig" cimmel a Szépmíves Céh sorozatában jelent meg (1927). A regény története szinte üvegbura alatt — minden szociális országgyűlési képviselő, az össze- vonatkozástól mentesen — játszóomlás után pedig, 1921—1922. dik le, mégsem érdektelen. A bura években külügyminisztere volt alatt vonagló két pár ember nem Magyarországnak. Pályafutásának tudja szimpátiánkat megszerezni többi nevezetes dátumai már nem (s ez valószínűségük ellen tanúspolitikai, hanem művészi sikerek, kodik). Sokat kell gondolnunk a melyeket Kisbán Miklós álnéven kézre, mely mozgatja őket, de ért el. Első színdarabja, a „Nap- mindig elismeréssel, hogy- a kéz legenda" Budapesten, a Nemzeti milyen bravúrral dolgozik. Egyéb Színházban került szinre s ha nem müvei: Haldokló Oroszlán (novelis hódította meg, legalább tiszte- lák, 1913.) Az erősebb (Nemzeti lettudó várakozásra kényszeritette Szinh. 1918) és Maskara (Renaisa kritikai közvéleményt. Egyéb sance Szinház 1926). darabjai közül a „Nagyúr" az, Bányai János tanár geologus, * mely dacolni látszik a gyors fele- 1886-ban Kézdivásárhelyen. 1908déssel. Irodalmi komolyságával ban tanár lesz, 1912—13-ban állaszemben — bár jogtalanul — némi mi ösztöndíjjal külföldre megy, gyanút keltett művészeti poiiglot- tanulmányozza a természettudotizmusa. B. irói működését, mely mányi methodikát. 1917-től iskolarajzoló, díszlettervező és rendező igazgató. A budapesti Földtani munkássággal is párosult, éppen Intézet munkatársa. Geologiában ez a sokoldalúság keverte a mű- főleg ásványvizekkel, földgázzal vészi kedvtelés gyanújába. 1926- és aranytartalmu ércekkel foglalban visszatért Erdélybe, hol minkozott, önállóan megjelent tudo-
Barabás
( 24 )
Bárbat
mánvos művei ezen tárgykörök-! mi emlékek közlésével, önálló bcD mozognak. Számos népszerű- művei: Fráter György életrajza. — I. Rákóczi Gvörgy és a Porta. sitő és gazdasági cikk szerzője. Barabás Andor dr. * 1880-ban j "(Levelek és okiratok.) A BlaNagyborosnyón. Háromszékmegyé- gay-család oklevéltára. A Franben szolgabíró volt, később árva- gepán-család oklevéltára 2 kötet széki ülnök. Impériumváltozásnál (Thallóczy Lajossal), önálló köteállásából távozik és gyarmatáru- tekben adattak még ki: A római kereskedést nyit. A sepsii rel. szent birodalmi gróf Telekv csaegyházmegye főjegyzője, a sepsi- Iád oklevéltára 2 kötet (Középkori szentgyörgyi Magyar Párt alél- oklevelek). — Zrinyi Miklós a sziníike. getvári hős életére vonatkozó leBarabás Béla. albisi. ügyvéd, velek és okiratok 2. köt. — A gróf politikus * 1858. december 12-én Zichy család okmánytárának hat Aradon. A magyar országgyűlésen első kötetéhez készített regesta26 évig volt képviselő. 1901-ben kötet. — Barabás Samu a háromNagyvaradon Tisza Kálmánnal székmegyei Papolcon él nyugalszemben választották meg. 1907- mas visszavonultságban. ben a magyar delegáció elnöke Barát Móricz tanár, festő * volt, 1917-ben Arad város főis- i 1880-ban. A budapesti képzőművépánja. Az impérium átvétele óta szeti főiskolán tanári oklevelet az aradi Magyar Párt, elnöke, szerez, onnan Münchenbe megy. 1926-ban aradmegyei szenátor. Az Grafikai tanulmányokat is folvOrszágos Magyar Párt intézőbi- tat, majd Berlinben dolgozik. A zottságának tagja. Aradon ügy- nagyváradi fa- és fémipariskolávédkedik s a városi politikában is ban tanári állást tölt be. Mint fesíészt vesz. tőnek különösen aktkompoziciói Barabás Miklós (árkosi) unit. keresettek. Háború előtt Budapeslelkész * 1902. márc. 22.-én Veres- ten több izben állított ki. háború patakon. Teologia és Tanárképez- Után Erdély nagyobb városaiban de elvégzése után előbb székely- rendezett műveiből kiállításokat. keresztúri tanár, majd 1924-től melyek közül legnagyobb sikere Nagyenyed székhellyel unit. kör- marosvásárhelyi kiállításának volt. lelkész. Szervező és missziós munBárbat Virgil egyetemi tanár ka mellett történeti tanulmányo- szociológiát ad elő a kolozsvári kat, életrajzokat közöl, verseket is egyetem filozofiai fakultásán. ir. ..Lángok és Tüzek" cimmel 1924—25-ben a filozofiai fakultás 1 verskötete jelent meg; Barabás dékánja volt. Ebből az évből ered Ábelről életrajzi munkája van szép gyümölcsöket hajtó kezdesajtó alatt. ményezése: az Extensiunea UniBarabás Samu nyug. orsz. levél- versitarS alapítása is. Ez intéztárnok. a M. Tud. Akadémia tagja. mény keretében Erdélv nagyobb * 1855 XI-14. Papolcon. Történet- városaiban 1924 és 1927 között írói pályafutása a mult század érdekes társadalmi jellegű felolvanvolcvanas éveiben kezdődött, a j sásokat tartott, a nők szerepéről. ..Századok" és „Tört. Tár"-ban irt' az ifjúság jogairól és kötelessékönyvismertetésekkel és történei-' geiről a mai társadalomban, stb.
Barbu
( -'5 )
Bárd»>
Barbu Aca de — erdélyi szár- gyar Színház 1921). Sajnos az ermazású operaénekesnő. a kolozs- délyi színházi viszonyok mellett, vári Komán Opera tagja, a bécsi hosszabban ez sem volt műsoron Musikakartemie-t. végezte, operet- tartható. Kevésbé szines. de lelkitehez ment. Komoly sikerei vol- történésben gazdagabb: ..Taposó tak a Tbeater an der Wienben. malom" c. eddig elő nem adott 1921-ben jött Kolozsvárra. Fide- darabja. Líráját valami praktikus lio, Tosea, Álarcosbál operákban bölcselő hang jellemzi. Megjelent kötetei: Bálványok. bilincsek, aratta legnagyobb sikereit. Barbul Eugen dr. a cluji Egye- Tevan 1912. — Silvio lovag, Nap temi Könyvtár igazgatója. * Sza- kelet, 1921. — Mi lesz velünk V mos-Lippón 1873 1-23. Egyetemet Kadima 1924. — Taposó malom, végzett és két évig tanárkodott I Voggenreiter 1925. — Szinrekerült Budapesten majd u. o. az Egyet. drámái az emiitetteken kivül: Könyvtárban volt könyvtártiszt, Halál és még több. — Csoda. — később könyvtárőr. 1920-ban a Professzor ur. —• Citera. — Lucián cluji E. K. igazgatója lett. Szat- Blaga „Zamolxe" c. verses miszínármegvei mandátummal három ' tériumát. magyarra fordította. cikluson át kamarai képviselő Bárdos Imre ügyvéd * Törökvolt. Szerkesztette a Szent-lőrinci becsén 1876-ban. Középiskoláit Céllövészeti Lapok I-II évfolya- Nagyváradon, az egyetemet Bu1 mát és a „Cél" c. társ. és közg. dapesten végezte. 1906—1918-ig folyóiratot Budapesten (I-IV. évf.). tagja volt Nagyvárad város törÖnállóan megjelentek: ..Avasvidéki vényhatósági bizottságának. Az román nyelvjárás" (Bp. 1900) „Fe 11925 évi első választásokon a vájezetek a román irodalom törté- ros nagy tanácsába választatott netéből (Bp. 1910) és ..Román tör- ellenzéki listán. Az Erdélyben ténetírás 1830-ig" c. művei. megindult zsidó nemzeti mozgaBarcasági Szász Muzeum 1908- lomban 1924 óta vesz részt s az ban alapította öt brassói polgár. Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség Eredeti címe: Vereinigung Kron- körösvölgyi körzetének és nagystadter Sammler volt. 1913-ban a váradi csőportjának elnöke. líceumi muzeummal egyesült. Van Bárdos László hirlapiró * 1897. prehisztorikus osztálya 5000 Háború alatt a Pesti Hírlapban tárggyal, történelmi osztálya 1700 cikkei és versei jelentek meg. Hátárggyal, néprajzi osztálya 1500, ború után a Tavasz. Magyar Szó, és természetrajzi osztálya 1800 Napkelet hozták verseit. Mint újtárggyal. ságíró nagyváradi napilapok köteBárd Oszkár drámairó. * 1898 lékében dolgozott. Riportjai még V-6. Naszódon. Orvosi oklevelet a Brassói Lapokban és Ellenzékszerzett s Galgón körorvos. Előbb ben jelentek meg. versekkel, később drámákkal jeBárdos Péter * Magyarfenesen lentkezett az erdélyi irodalomban, 1864-ben. Négy gimnáziumi oszmelynek szinte egyetlen színpad- tály végzése után mesterségre képes drámairója. Legnagyobb ment. majd kisebb birtokot szeSzínpadi sikere ..Silvio lovag" c. rezvén gazdálkodik. Az impérium darabjának volt (kolozsvári Ma- első éveiben tűnik fel az erdélyi
Barla
( 26 )
Báthori
közéletben, mint a kisgazda érdé- őszinteség erejével ható verseikek szószólója és képviselője s ről. a szélesebb közönség csak azóta siirün szerepel laphasábokon 1927-ben megjelent reprezentatív és politikai gyülekezetekben. Irt kötetének (Haj, Rózsafa) megjelekét kis népies színdarabot. nése óta figyeli. Az Erdélyi HeliBarla Hugó építőmester, mérnök kon tagja, sikerrel szerepeit a bu* 1892-ben. Vasbeton mnukában karesti bemutatkozón, a nagy rospecializálta magát s ebben inten- mán lapok előkelő kritikusai örziv statikai tudományos mun- vendve és meglepetéssel vették kásságot is fejtett ki. Több na- tudomásul. gyobb gyár (Sodronyipar, Renner Bartalis Sándor a romániai vas, gyár uj épületei, Tordai Üveg-I fém- és vegyipari munkások szögyár stb.) és szanatórium építését vetségének főtitkára, * 1884-ben. vezette. Kiadás előtt álló műve: Kolozsvár város tanácsosa, az 0. A magas építészet leggazdaságo- Sz. és a Romániai Szociáldemoksabb vasbeton megoldásai. rata Párt Országos Vezetőségének Baross Lajos, bellusi, * 1867-ben tagja. A Munca fogyasztási és Makón. Budapesten jogi fakultást teimelési szövetkezet és a Munés kereskedelmi szaktanfolyamot kás Bank igazgatósági tagja. Szervégzett. Az Országos Központi keszti a vas- és fémmunkások Hitelszövetkezet jogtanácsosa volt, szak'apját. majd az aradi Andrényi cég vezeBartha Lajos aranyosgyéresi tését vette át. Cikkekben vámpo- ref. lelkész * 1864. Magyarujfalulitikával és szövetkezeti ügyekkel ban. Tanult Nagyenyeden és Berioglalkozott. 1915-től 1928-ig a linben. A tordamegyei függetlenKölcsev Egyesület elnöke. Meg- ségi pártnak szóvai és tollal harhalt 1928-ban. ~ cos tagja volt. Megyéje magyarBársan Zaharie román iró és párti mozgalmainak egyik vezeszinész * Brassóban 1879-ben. Er- tője. Theologiai munkálkodásában délyben háború előtt is népszerű modernebb, szabadabb irányzatot ama színházi staggionek révén, 1 követ. amelyeket városról városra vezeBarza Ferencz dr. hírlapíró * tett. A Kolozsvárt felállított Nem- 1894-ben. Újságírói állomásai „Tizeti Színháznak ő lett az első szántul", „Szabadság" és „Nagyigazgatója. Az irodalomban előbb váradi Friss Újság", melynek feversekkel lépett fel (Poezii) majd j tios szerkesztője, színdarabokat irt és fordított. ImBáthori Ferencz tanár, tud. utapériumévek alatt Kolozsvárt Tran- zó * 1860 V-8. Balkányban. Budadafirii Rosi c. darabjával aratott pesti egyetemen nyelvészeti és sikert. irodalmi tárgyakat hallgatott, taBartalis János * 1893-ban. Al- nulmányait a bécsi és kolozsvári sókosályon lakik és gazdálkodik, egyetemen folytatta. 1896-tól a Első versei a Nyugatban jelentek nagyváradi felsőkereskedelmi ismeg. Impériumváltozás óta a na- kola tanára. Beutazta csaknem gyobb erdélyi lapok hozzák ver- egész Európát, Egyiptom és Páséit. A komoly kritika mindig i lesztina egy részét. 1904 nyarán megbecsüléssel emlékezett az a Norvégia legészakibb részén
Battyaneum
C -'7 )
Bauxit
lakó lappok közé indult, nyelvé-1 ezek az ellenséges államokat aluszeti és etnográfiai adatgyűjtés míniummal elláthassák. A némecéljából. 1905-ben megismétli út- tek fürgesége csakhamar segített ját és az Enare tó vidékén lakó ezen a hiányon. Az osztrák korfinn-lappok közt tölt két hónapot. ír auynál történt interventio révén, Még három lappföldi utat tesz a egyiészt egy német, másrészt egy legilletékesebb budapesti tudomá- svájci csoport a bihari bauxitok nyos egyesületek támogatásával jórészének birtokába jutott. Megetnográfiái tárgyakat és fonográ- alakult a Magyar Aluminíumércfon fölvett lapp-dalokat gyűjtvén bánya és Ipari R. T. Budapest, a Magyar Nemzeti Muzeum szá- amely Német-Magyar Ált. Hitelmára. önállóan megjelent művei: bank érdekeltség, továbbá a MaFinn és lapp-mesék (fordítások). gyar Bauxit R. T., amely a — Utazásaim a lappok földjén. svájci Alumínium Industrie A. —• Nagyváradtól Madridig. 1924- fí. Neuhausen és a Pesti Keresk. ben Jorga szabadegyetemén ro- Bank érdekeltsége volt. E két csomán nyelven ismertette lapp-földi port, részben az osztrák-magyar utazásait. kormány segítségével, megszerezBattyaneum, gróf Battyány Ig- te a kis Kuxengesellschaft-ok és nácz erdélyi róm. kath. püspök magánosok összes jogait, úgy alapította. Maga a muzeum ki- hogy csakhamar számos bánya és csiny és nem jelentős, könyvtára néhány ezer zártkutatmányi jotr azonban gazdag és kézirat gyűj- birtokosaivá váltak. Tőkeerősek teménye nagyon értékes. Hatal- lévén, intenzív termelésbe fogtak mas kézirat gyűjteményének több és a háború alatt igen nagy promint fele a XVI. század előttről fitot értek el a szállítások révén. való. Legrégibb darabja a „Codex A Wiener Bankverein-nak és a aureus" a carolingi időből. Más pozsonyi kábelgyárnak is voltak nagy értéke a Lukács-evangélium, zártkutatmányi jogai, de terülevalószínűleg a IX. századból. Szá- tükön a bányatermelés nem fejmos más értékes kézirati kincsen lődött ki. (Az utóbbiak jogai a hákívül őriztetnek a Battyaneum- ború után elvesztek.) A román ban ritka, első kiadások, közöttük impérium mindkét nagy bánya*ok illusztrált kiadás. Értékes ne- ipari R. T.-t romanizálásra kötevezetessége még a 600 külömböző lezte. A német-magyar csoport kiadást magában foglaló biblia- a Marmorosch-Blank érdekeltséggyűjtemény. gel karöltve megalapította 1921Bauxit. Az erdélyi bauxitokat ben az Aluminia S. A. részvénykb. e század eleje óta ismerik, de társaságot, csaknem egyidőben eza háborúig ipari célokra alig mél- zel a svájci csoport, amelyben tatták. sőt alaposan át sem kutat- a Pesti Keresk. Bank közben érigen csökkentette. o k . A bányatermelés kifejlődésé- dekeltségét n ek . a háború adott lökést. Fran- Bauxita néven romanizált. Előbbi ciaország nemcsak Németország- több millió svájci frank értéknak nem szállított többé bauxitot, ben értékesítette a bányákat. Az megtagadta a szállítást a új román bányatörvény a külföldi svájci gyáraknak is, nehogy részvénytársaságok jogutódjainak
Bauxit
( 28 )
Bede
igen sok gondot okozott és a jo-, ret adni a jövőben, vagy pedig a mintájára írok validálása mindezideig nem háborús gazdálkodás történt meg. Ilyen körülmények csak a nyersanyagexportig jut között, évek óta általában szüne- megint el az üzemesités prote! a termelés a bihari bauxitbá- i grammja. Baziliták, alapitójuk Nagy szent nyákban, bár néhány izben nagyobb szállítások történtek. Köz-, Vazul egyházatya. Erdélyben a tan ujabb leletekre is bukkantak 18. század első felében több házat legtekintélyesebb a és megalakult egv Robur nevü nyitottak. franeo-romáh érdekeltség is,' bíaji (balázsfalvi) zárda volt, hol amely kisebb területek felett ren- a gimnáziumot is vezették. Ezek delkezik, amelynek azonban a a román baziliták lassanként kitransportviszonyai kevésbbé ked- haltak. helyükbe lépni az újonnan vezőek. továbbá e területek még szervezett és szigorított Szent Vaigyekszik. melynek nincsenek egészen átkutatva. Te- zul rend kintve, hogy a bauxit-telepek kö- egyetlen háza eddig a bikszádi zelében magas szolgáltató képes-' zárda, ahol a rend ujoncházat is "égfl hydroelectromos mü létesí- nyitott. Saját egyházi folyóiratuk tése lehetséges, az iparosítás min- van, nvomda felállítását, is tervbe den egyébb kelléke, szén. föld- vették.' gáz. szóda, olcsó munkaerő renBechnitz Sándor iró * 1888 IIdelkezésre áll, Erdélyben előbb- 18. Vingán. Jogi doktorátust utóbb nagyméretű iparnak kell szerzett. 1910-től Temesmegye tb kifejlődnie, amely ugy a nemzet- főjegyzője volt. Háború után újgazdasági mérleg, mint a munka- ságíró lett. belinunkatársa a tealkalom szociális vonatkozásai kö- mesvári Déli Hírlapnak. E lapba vetkeztében nemcsak a bauxit- és más erdélyi valamint, budapesti vidékre. de az egész országra lapokba művészeti és irodalmi döntő horderejű lehet. A késede- kritikákat és tanulmányokat irt. lemnek kizárólag gazdaságpoliti- .Megjelent néhány novellája is, mekai okai vannak. B i z o n y o s lyeket kulturhistóriai színezésük az. h o g y E r d é l y r e k e d - tesz érdekessé. írásai mind Flavezőbb volna a h e l y - neur álnév alatt jelennek meg. színi iparosítás, mint a Becski Andor a Studio kolozsnyersanyag exportja é s vári művésztársaság vezetője. * külföldön való f ö l d o l - ; 1898-ban. Erdélyi napilapokban és g o z á s a. Erdély szempontjából folyóiratokban jelentkezett proigen nagy kár lenne, ha az utóbbi gresszív szellemű írásokkal. Verálláspont jut győzelemre, abban sei önálló kötetben is megjelentek a gazdasági harcban, amely a (Cluj 1923). banxit-kérdésben előbb-utóbb ki Bede László * 1875-ben. megfog törni. Az erdélyi bauxittele-. halt 1928-ban. Mint fiatal ref. lei1>ek fölött, a romanizálás dacára, kész négy évig gr. Tisza István jelenleg javarészt az u. n. Bauxit- fiának nevelője volt. Később taTrust disponál. A jövő bizonyta- nári oklevelet, szerzett a budapesti lan. vájjon e gazdasági lehetőség egyetemen. Két évet — a refsok ezer családnak fog-e kenve konvent megbizásából — Észak-
.Bega"
( 29 )
amerikában töltött, az amerikai j magy. ref. misszió szervezése céljából. Visszatérve Máramarosszigetre, a ref. főgimnázium igazgatója lett, 1910-től haláláig a ref. egyházközség lelkésze ugyanott. Amerikai tapasztalatairól és oktatásügyi kérdésekről mintegy húsz terjedelmesebb közleménye jelent meg napilapokban és egyházi közlönyökben. „Bega" malom r. t. Temesvár. Alaptőke 10,000.000 lei. Invesztált tőke 891.940 a. 1. — 600 HP. — 90 munkás. — Évi kapacitás 36000 tonna. Békés Dezső orvos * Budapesten 1882. Oklevelét 1902-ben szerezte. 1907—11. a budapesti kir. m. tud. egyet. I. sz. szemklinika tanársegéde. 1911—18 a békésgyulai közkórház szemorvosa. 1918-tól a temesvári közkórház szemésze. Orvosirodalmi téren, kazuisztikán kivül, összefoglaló közleményeket publikált a szemizombénulásokról, a retinitisről, könnymirigygyuladásról stb. és feldolgozta a budapesti klinika hályogoperálásait 1900—1910 között. Béldi Kálmán gról' zsibói földbirtokos, * 1882-ben Báld kolozsmegyei kisközségben. Az erdélyi magyarság legjobban megalapozott kulturegyesületének az Emkének elnöke. Aktiv részt vesz az erdélyi kisebbségi politikában, a szilágymegyei Magyar Párt elnöke. A kolozsvári "Mezőgazdasági Hank igazgatósági elnöke. ^Belényesi gör. kath. gimnázium. # 1828-ban Vulcan Sámuel n.-vá-
Beadiaer
gyarország román intelligenciájának nagy része ebben az iskolában szerezte műveltségelemeit. Az 1851—53. évben nyolcosztályura átszervezett főgimnázium tannyelvéül a Bach-kormány a német nyelvet rendelte, ami ellen ugy a tantestület, mint a püspöki egyházmegye tiltakozott, s a román tanítási nyelvet követelte. E követelésnek a magyar kormány tett eleget 1870-ben. Az intézetet a Vulcan, Erdélyi Vazul, Papp János, Gojdu, Zsiga Miklós, Darabont, Radu-alapítványok gazdagították, s juttattak az ifjúságnak tandíjmentességet, ösztöndijakat, menzát 1928 julius 1-én az egész románság ünnepelte az alapítás 100 éves fordulóját, román egyházi és világi főemberek, és Berthelot tábornok jelenlétében. Benamy Sándor (Ben Ami) hírlapíró * 1899-ben. A modern világotjáró típus képviselője az erdélyi zsurnalisztikában. Dolgozott Párisban, Kolozsvárt, Bukarestben. Hosszabb utazásokat tett Keletre is. Hosszabb ideig munkatársa volt az Uj Keletnek és szerkesztette a Nagyváradi Naplót. Könyvei: Történet három ágyról (regény 1923.). — Európától Ázsiáig, 1925. — Uj Palesztina, 1926. — Egyiptom, 1926. Bendiner Nándor, zongoraművész, a satu-marei városi zenekonzervatórium igazgatója, * Temesvárott 1880-ban. Felsőbb tanulmányait a budapesti tudományegyetemen és a Zeneművészeti Főiskolán végezte, hol tanári oklevelet kapott és a Ferencz József nyerte el. Külföldön, éKirály-dijat zet 18HS g Ö r ' k a t h " P ü 8 P ö k - A z i n t Frankfurtban. Berlinben és Wei. mint algimnázium 4 osztanulmányait, rff'yal működött, ez évben 6 osz- marban folytatta mint D'Albert és később Busoni ™yuvá fejlesztették. A régi Ma-
Bene
( 30 )
Berde
tanítványa. Európa nagyobb vá- kötete jelent meg. Benedict N. Norbert a Turul cirosaiban sikeres koncerteket adott. 1911-ben a satu-marei városi ze- pőgyár vezérigazgatója * 1871-ben nekonzervatorium igazgatója lett. Znaimban. Pályáját mint a möd1921-től a román kormány egye- lingi cipőgyár gyakornoka kezdte. temi tanári rangban véglegesítet- Ez a gyár alapította 1900-ban Tete. Elismert pedagógus. Jeles já- mesvárt a Turul cipőgyár r. t.-ot tékosok egész sorát képezte ki. és B. is itt nyert elhelyezkedést. Előadóművészeiét a külföldi kri- Pár év múlva a Turul igazgatója, tika melegen méltányolta. később vezérigazgatója lesz. A Bene Ferencz dési ügyvéd * Turul cipőgyár -— vezetése alatt 1875 VI-5. Sepsiszentgyörgyön. A — európai relációban ismert nevü református közéletben helyileg és vállalattá fejlődött. Igazgató elországosan is szerepet játszik. nöke a Bánáti Keztyügyár r. t.Publicisztikai munkát végzett a n a k ; a Bánáti Gyárosok Szövetrégi ..Kolozsvár" és „Erdélyi Hir-; ségének társelnöke. Bérczy Lajos tanár, iró * 1875adó" szerkesztőségeiben. A szol. nokdobokai „Vármegyei Közélet- ben Aradon. 1899. tanári oklevelet nyert. Az aradi róm. kath. főgimet két éven át szerkesztette. Benedek Elek iró * 1859 szept. názium tanára. Tárcái és novellái •'íO-án. Középiskolát az udvarhelyi i külömböző szépirodalmi- és napikollégiumban végzett, a budapesti i lapokban jelentek meg; az Aradi Újság főmunkatársa, egyetemen tanárnak készült, majd Magyar ujfágiró lett. Több napi és heti 1922—1928 az aradi Kölcsey Egyelapot szerkesztett. írói munkássá- sület főtitkára. 1925-től az" Országának eredménye 150 kötet könyv, gos Magyar Párt aradmegyei és nagyrészt ifjúsági müvek. Főbb aradvárosi tagozatának főtitkára. müvei: Testamentum, Nagy ma-j Berde Amál (Dóczvné) festőműsivárok élete, Sziv könyve. Kata- vésznö * 1886. Kackón. Tanult lin., Huszár Anna. Magyar mese- Münchenben. Magyar mesterei és mondavilág stb. Csaknem min- Kéthi és Thprma voltak Nagybáden könyve több kiadást ért. Az nyán. Figurális és tájfestészetet impérium-változás első évei óta művel, speciálisan erdélyi motíKisbaconban Udvarhely megyében vumokkal. Kiállítási sikerei volél és szerkeszti az utódállamok- j tak Münchenben, Bukarestben, Koban erősen elterjedt „Cimbora" lozsvárt, Nagybányán. cimü gyermekujságot. Élénk konBerde Juliánná Mária (Dr. Rotli taktust tart fenn a fiatal erdélyi Jenőné) * 1889 II—5. Kackón irodalommal. különösen annak Szolnok-Doboka megyében. Közép..székely" szárnyával, mellyel több iskolát Nagyenyeden, egyetemi izben fáradságos felolvasó kör- tanulmányokát Kolozsvárt és utat is tett. Münchöhben végzett. 1920-ig a Benedek Ferencz orvos, hírlap, Bethlen kollégium tanára volt. iró * 1900-ban. Nagyváradon foly- 1921-től Marosvásárhelyt az állami iskola tanára. tat orvosi gyakorlatot, ugyanott felsőkereskedelmi állandó cikkírója a Nagyváradi Verssel köszöntött be az irodalomNaplónak. 1919—22 közt 3 vers- ba s irodalmi pályáját végig ver-
Berde
( 31 )
Bernády
sek szegélyezik, mégis szinte ki- Megjelent művei: Versek. 1912, zárólag elbeszélőül ismeri az er- Bpest. Atheneeum. — Bacsányiné, délyi közönség s veszi tudomásul 1912, Kolozsvár. — Az Örök Film, 1917, Athenaeum. — A Tükör, Rina kincse, Vizén Hold, Enyedi Történetek (kis novellás kötetek): — Haláltánc. Regény 1924 Bpest. Athenaeum. — A Szent Szégyen. Regény 1925 Mvásárhely. — "Romuald és Andriana, Regény, 1926. Pozsony. — Télutó, novellák. 1928 Minerva kiadás. Sajtó alatt: Seherezáde Himnusza (Versek). A Zord Idő fennállásáig annak irodalmi főmunkatársa, az Ellenzék, a Pásztortűz s a budapesti Napkelet rendes munkatársa. Berky József kisgazda, a kolozsvári Gazdasági Egyesület elnöke. E minőségében némi szerepe volt politikai megmozdulásokban is. Bernády György dr. * 1864 IV10. Bethlenben. Szolnok-Doboka vármegyében. Érettségit tett MaaL erdélyi kritika. Holott B. irodaimának nem dekoratív eleme a vers, hanem — talán legjelentősebb — belső értéke: női lírája. (Prózájában a magát felszabadító Ember lírája szól). Mint elbeszélő' — máig — a novellában ért legmagasabbra. Berde gazdag kulturája regényeiben is megveszteget, de sem Romuald és Andriana színei, sem A Szent Szégyen nemes haragú vindikációja s talán a Haláltánc svájci napfényben szikrázó szépségei sem vetekednek ,,Szegénv kicsi Jula" szenvedéseivel. Ez a legszerencsésebb novellisztikus müve (1920) egyéb novelláinak is — a Télutó kötetben közölteknekí magasan — felette áll. Nvelvi művészetivel és alapos tanulmányodat hasznosító irodalom-elméleti rosvásárhelyen, egyetemi tanul*-s irodalom-politikai működésével! mányait Kolozsvárt és Budapesten erdélyi kultura egvik biz-! végezte. 1889-ben gyógyszerésztos,to pillérét kell látni benne. doktori oklevelet szerzett. Jogot
Bernády
( 32 )
Betegli
is hallgatott s letette az állam- és | mokratikus intellektuaiizmus i» jogtudományi államvizsgákat. (mégis inkább) Bernádyban látta 1896—1900 orsz. gyül. képviselő. volna hozzávetőleges képviseletét. 1900—1912 Marosvásárhely polgár- A szintén erősnek mutatkozó elmestere, az ezután következő öt lenpárt mást akart, illetve Berévben a város főispánja volt. nádyt semmiképen nem akarta , 1912-ben székelyföldi iparfejlesz- Jósika örökében látni és B. még tési min. biztossá neveztetik ki). választás előtt visszalépett. PártErdélynek Romániához történt kötelékben maradt 1927-ig, a vákapcsolása után, 1922-ben a nyá- lasztások utáni időig, amikor álrádszeredai kerület, 1926-ban Ma- landóan vallott liberális orientárosmegye képviselője a román ka- ciója a helyzetet elmérgesitette s marában. 1926-tól ismét Marosvá- B. a Magyar Pártból kilépett. (L. sárhely polgármestere. 1917-ben az még: Országos Magyar Párt.) Több udvari tanácsosi cimet, 1922-ben a brosúrája és számos hírlapi cikke Komán Koronarend parancsnoki jelent meg. jelvényét kapta. — Impérium előtt Bertram Brúnó nagyváradi previselt városvezetői tisztségeiben montrei paptanár, mathematikus * nagyarányú középitkezések (Kul- Nagykikindán 1881 IV-16. Jászon túrpalota, iskolák, vízmüvek, asz- és Budapesten végzett tanulmáfaltozás stb.) kezdeményezése és nyai után utazásokat tett: Olasz-, véghezvitele utján nagyban emel- Német-, Franciaországban, Angliáte Marosvásárhely városi jellegét, ban és Amerikában. Irt: matheviszont frappirozó munkaképessé- matikai és fizikai értekezéseket, gével presztízst és hatalmat, mun- utileveleket: a Nord Capig, tokalehetőségek nyújtásával nagy- vábbá Newyorktól San Francisszámú híveket szerzett a maga koig tett útjairól. A premontrei számára. Helyi tekintély ebben az gimnázium működésének felfügidőben, de közéleti opportunizmu- gesztése óta rendi számvevő. sának, tekintetnélküli akaratérvéBesztercei Hitelbank rt., Besznyesitésének, (s főleg azért, mert terce. # 1906. Az 1927. december a szellemi tényezők magukat mel- 31-iki mérlegben feltüntetett alaplőzve és háttérbe szorítva láthat- tőke: 5 millió. Tartalékalapok!.: ták) akadtak szigorú kritikusai 1,308.019 Az igazgatóság elnöke: éppen a szellemi kultura szóvivői Herczeg Kálmán. Vezérigazgató: között. Impériumváltozás után a Mitller Gusztáv. kisebbségi politika terén látjuk, Betegh Miklós Erdélynek volt előbb önálló akciókkal, később a kormánybiztosa, * 1868 1-10. Kopolitika hivatalos vezetői között, lozsvárt és Budapesten végzett 1927 óta ismét disszidensül. Báró tanulmányai után közigazgatási Jósika Samu halála után néhány fályára lép; gyorsan emelkedő páhónappal az elnöki szék végleges lyát fut be Torda-Aranyos várbetöltésénél szélesebb körök nyi- megyéöen; 1910-ben e megyének latkoztak meg Bernády vezérsége főispánja. 1914-ben a háborús Ermellett; a sok csalódáson átment 1 dély kormánybiztosa lett. Az ui polgárság effektív eredményt re-1 impérium alatt csak társadalmi mélt Bernády rutinjától s'a. de- 1 szervek vezetését vállalta. Elnöke
Bethlen
( 33 )
Biblioteca „Astra"
az Erdélyi Katholikus Népszövet- kolozsvári egyetemen, amelynek ségnek; "bankok és iparvállalatok bölcsészeti karán classica philologiát ad elő (görög filologia). 1925igazgatósági elnöke. Bethlen Balázs gróf cs. és kir. ben az Extens. Univ. keretében kamarás * 1864 V1II-8. Kolozs- Aradon tartott előadást Sf. Atavárt. A budapesti műegyetemen nase cel Mare címen. Bianu Jenő dr. az erdélyi állammérnöki oklevelet szerzett. Letette az államtudományi és jog- biztonsági hivatal vezérföfelügyetudományi államvizsgákat is. Ba- lője, * 1888 november 7-én Fageross Gábor alatt a közmunka és ten. Előkelő régi román nemesi közlekedésügyi minisztériumban családból származik. (Nagybátyja szolgált. 1892-ben a marosludasi Bianu Joan, a román Akadémia főválasztókerület orsz. gyűl. képvi- könyvtárosa, román tanára volt Másik selővé választotta. E minőségében Károly extrónörökösnek. a közlekedésügyi bizottság elő- nagybátyja Bianu Vasile szenátor.) adója és a véderő bizottság tagja Középiskoláit szász, magyar és volt. 1910-ben Szolnokdoboka fő- román gimnáziumokban végezte, ispánja. háború kitörése után ugy Kolozsvárt és Bécsben jogot hallezen vármegyének, mint Beszter- gatott, Marosvásárhelyen ügyvédi ce-Naszódnak kormánybiztosává vizsgát tett. A jogi irodalom teneveztetett ki, állását 1917 nya- rén működött; cikkei az Erdélyi ráig töltötte be. Az erdélyi ref. Jogi Közlönyben jelentek meg á értékéről és megegyházkerület igazgató tanácsosa, tanúvallomások ítéléséről, általában a kriminolóegyházmegyei főgondnok. giának pszihológiai és pszihotehBethlen György gróf az Orsz. nikai részéről. Jelenleg is (1928) Magyar Párt elnöke. * 1888 IX-1 ilyen irányú nagyobb munkán dol-'3. Gimnáziumot a budapesti m. gozik. Ujságiró is volt, Erdélyből kir. Ferencz József nevelőintézet- is tudósított német lapokat. Hivaben végzett. Jogot Pozsonyban és talát 1918 óta megszakítás nélkül Kolozsvárt hallgatott. Államtudo- tölti be, bár Bukarestből több ízmányi doktorátust tett s az 1908— ben magasabb pozícióval kínálták. 1911 években a kolozsvári gazda- A kisebbségi kérdés alapos ismesági akadémián is oklevelet szer- rője és feladatának vallja az erzett. Kolozsmegye törvényhatósági délyi nemzetek békés együttélésébizottságának 1913-ban választott nek kiépítését. tagja lett s a megyei közéletben Biblioteca „Astra" a nagyszeélénk szerepet játszott. A Magyar Pártnak 1924. óta alelnöke, 1926. beni kultúregyesület vállalkozása, okt. 10-től pedig elnöke. Két cik- történelmi és kulturhistóriai müluson át (1926 és 27-es választá- vek sorozatos kiadása. A vállalat sok) kamarai képviselő. Irt mező- Puscariu kitűnő „Istoría literaturii gazdasági, agrárpolitikai és politi- románé" c. munkájával indult s kai cikkeket. Az erdélyi agrár- 1927-ig megjelent tizenegy kötetéreforminal bővebben foglalkozott ben igen értékes adatokat szolgál(lásd még: Országos Magyar Párt tatott a román kultura ismeretéhez. A 11. kötet az erdélyi hírlapcímszó alatt). Bezdechi ÍJtefan rendes tanár a irodalom monográfiája Lupas tolErdélyi Lexikon
Biblioteca Centralá
( 34 )
Bilinszky
Kálmán. Vezérigazgató: Szemere Iából. Biblioteca Centralá, a gyulafe- Miklós. Fiók: Nagykároly. 1928. hérvár-fogarasi román unitus fő- március 4-én megtartott rendes egyházmegye Központi Könyvtára közgyűlésen az alaptőkének 60 Balázsfalván. 1727-ben alapítta- millió leire való felemelését hatátott. Maior Gergely püspök idejé- rozták el. Ezen tőkeemeléssel kapben sok könyvet kapott a bécsi csolatban érdekeltséget vállalt ae császári könyvtárból. Időközben intézetnél a National Securitys majdnem az összes balázsfalvi fő- Corporation Ltd. London trösztpapok és tudósok e könyvtárnak társaság, mely cég ezen bekaphagyományozták könyveiket. csolódás folyományaként Gordon Könyvállománya ötvenezren fe- Holmes és Richárd Sefton Turner delegálta fenti lül. Latin, görög és szláv kódexei vezérigazgatóit vannak. Birtokában vannak a ro- bank igazgatóságába. A Biharmán irodalmi „latinos iskola" megyei Takarékpénztár és Gazdafőbb munkásainak becses kézira- sági Bank 1928. augusztus 31-én tai, Cipariu Thimotheus hires! magábaolvasztotta a Nagykárolyi könyvtára. Románia legnagyobb önsegélyző Népbankot, mely intégyűjteménye keleti kéziratokból zet, mint a Biharmegyei Takarékés könyvekből. A könyvtár kata- pénztár és Gazdasági Bank fiókja logizálva van; levéltári része fel- fog tovább működni. dolgozás alatt. Könyvtárosa: A. ..Bihoreana" Institut de Credit Lupeanu. Si Economii S. A. Nagyvárad. # Biharmegyei Orvos-Gyógysze- 1898. Az 1927. december 31-iki rész és Természett. Egyesület. # mérlegben feltüntetett alaptőke: 1868-ban. Megalakulása idején a t 5,138.810. Tartalékalapok: 856.936. ' akkori Magyarországban a buda Az igazgatóság elnöke: Dr. Nicopesti mellett alig 2-3 tud. orvos- lae Zigre. Vezérigazgató: George egyesület működött. Alakulásától Dumitrescu. Fiókok: Margitta, kezdve 60 éven át, kiváló orvos Élesd, Tenke, Nagyszalonta, Beléegyéniségek vezetése mellett min- nyes. dig a legkomolvalb orvosi törekBikszádi zárda, bucsujáróhely vések szolgálatában állott. A há- Szatmármegyében, Avas vidékén. borút követő első két évben szü- 1925 óta a szigorított baziliták vinetelnie kellett, de megujulva selik gondját a kegyhelynek. régi erővel vette fel a munkát. Bilinszky Lajos pedagógus. * 1928 nyarán ünnepelte 60 éves 1868-ban: a bécsi egyetemen tafennállásának jubileumát s ez al- nult. hol mint pazmanita végezte kalomból 20 orvosi tanulmány, a theologiát. 1891-ben theologiai tartalmazó emlékművet adott ki. doktor lett. 1893-ban a ferencrendi (,.Do I g o z a t o k " Oradea, 1928.) nővérek nagyszebeni intézetének Biharmegyei Takarékpénztár és igazgatója lett. hol szervezte a Gazdasági Bank. Nagvvárad. # polgári leányiskolát, tanitónőkép1872. Az 1927 december 31-iki zőt, polg. iskolai tanárképzőt és mérlegben feltüntetett alaptőke: 24 f. kereskedelmi iskolát. Pápai kamillió. Tartalékalapok: 14 465.314. marás, címzetes prépost. MegjeAz igazgatóság elnöke: gróf Tisza lent müvei: Lönhard Ferencz püs-
Billés Herbert
( 35 )
pök élete. — A nagyszebeni tanés nevelőintézet története. — Több tankönyv. Billes, Herbert & Co. posztógyára, Cisnádie (Szebenmegye). Alaptöke 2.025.000 lei. Invesztált töke 31 0.000 a. L — 760 orsó. 15 mechanikai szövőszék. — 157 HP. — 70 munkás. — Gyártmányai: posztó, pokróc, durvaposztó és takarók 100 tonna évi mennyiségben. Billitz Sándor a Mundus-Borlova vezérigazgatója, * 1862-ben Gyulán. Régebben a Wiener Bankveréin faszakértöje volt. Mai állását 1912 óta tölti be. Biráescu Traian hirlapiró. * 1889-ben. 1910—1913 a Románul aradi, majd külömböző bukaresti napilapoknál működik. 1919—1925 a Bánátul Románesc alapitója és szerkesztője, 1926-ban a Nadejdea főszerkesztője, majd direktora. Önálló tanulmányokat irt román nyelven a Bánság etnográfiái kérdéseiről, a bánsági román népesedés problémájáról és a valutáris kérdésről. Több bukaresti napilap és folyóirat levelezője. Biró György hirlapiró * 1902ben. A „Nagyvárad" munkatársa. Belletrista irásai jelentek meg. -őszutó" cimmel könyve 1921-ben Nagyváradon. Bíró István tanár, * 1878-ban Baróton. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és külföldön végezte. Székelyudvarhelyi tanárkodása idején élénk részt vett a megye e s a város közéletében. Ezidőbeu napilapok és folyóiratok hozzák a cikkeit; 1908-ban a Magvar Nyelvtudományi Társaság tagja. Impériumváltozás után még egv ideig tanarkodik. megírja a brassói ref. egyház töténetét (1924). 1925 óta
Bitay
gazdálkodik s a Baróti Takarékpénztár rt. vezérigazgatója. Biró Lajos tanár * 1877-ben Zetelakán. Kézdivásárhelyen, később Székelyudvarhelyen • tanárkodik. Számos hivatalos és társadalmi tisztséget viselt. 1906—1913 szerkesztette a Székely 1 Hírlapot. A „Székely Közélet" munkatársa. „Kriza és a Vadrózsák" címen tanulmányt irt. Biró Venczel dr., történetíró. * 1885 Vffl-9. A Kegyes Tanitórend tagja, 1908 óta kolozsvári kath. gimnáziumi tanár, majd igazgató. Tudományos kutatásainak területe Erdély történelme. Főművei: Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése (M. T. Akadémia pályadija). — Erdély követei a portán. — Irt számos kisebb monográfiát: Béldi Pál felkelése. — Vass József történetíró életrajza. — Márki Sándor életrajza stb. Az erdélyi katholieizmus története cimü gyűjtőműbe több fejezetet irt. Egyetemi magántanári képesítést nvert. A Szt. István Akadémia tagja s az E. I. T. is tagjává választotta. Bitay Árpád nyelvész, müforditó, * 1896 VIII-20. Budapesten. Tanári oklevelének megszerzése után előbb a gyulafehérvári kath. gimnáziumban, később a Marianum leánygimnáziumában tanárkodott. 1925-ben főgimnáziumi igazgató és a Státus tanulmányi előadója. 1927—28 tanulmányi utakat tesz Berlinben és Bécsben végez lingvisztikai tanulmányokat. Széles körre terjedő munkásságot fejt ki a magyar-román nyelvi, irodalmi és művelődéstörténeti kapcsolatok kutatása körül. Ezen munkájának, valamint forditó és irodalomismertető munkásságának — sui generis értékén tul — van a mai 3-
P'aea
( •"•fi )
lördélyben bizonyos közéleti és politikai jelentősége. Ilyen irányú publikációinak nevezetesebbjei: A román irodalomtörténet összefoglaló áttekintése, Gyulafehérvár 1922. — Istoria Literaturii Románé, Cluj 1924 és 1925. — Az erdélyi románok a protestáns fejedelmek alatt. —• Maurit-iu Jókai (Cluj 1925. Kristóf Gy. munkájának és néhány Jókai novellájának fordítása) Gyulafehérvár Erdély művelődéstörténetében, Kolozsvár 1926. — A moldvai magyarság, Ko. iozsvár 1926. — Sok művet fordított magyarról románra, köztük Liliomfit is, románból magyarra novellákat és Jorga két drámáját fordította. Az úgynevezett „kulturközeledés" szolgálatában állanak Valenii de Munte-ben (Jorga szabadegyetemén) évente tartott szabad előadásai is. Blaga Lucián erdélyi román költő és essai-iró. * 1895-ben, Lancrám (Lámkerék, Langendorf)
Blaga
községben, Sibiu vármegyében; tanulmányait Brassóban és Wienben végezte. A wieni egyetemen filozofiai doktorátust is szerzett. Mint ujságiró működik. Részt vett a „Gándirea" irodalmi folyóirat alapításában. Jelenben a genfi román követség sajtóreferense. Lucián Blaga, mint költő, P o e m e1 e 1 u m i n i i (Ed. Cosánzeana. Sibiu, 1913) é s P i e t r e p e n t r u t e m p 1 u 1 m e u (Ed Cosánzeana. Sibiu, 1919) cimü két költeményes kötetével bátran és mindjárt kezdetben széleskörű figyelmet keltve tárt kaput a román költészetben a modern impresszionizmusnak. Fiatalsága mellett is egész sereg utánzója akadt. P a t> i i prof et u1ui (Ardealul, Cluj. 1921) cimü verskötete még inkább megerősítette pozícióját, mint a modernség vezéréét. Minden különösebb világnézeti eredetiség nélkül való, erősen intellektuális karakterű versei tartalmilag legtöbbször egy-egy hasonlatra, minden gondolati keret nélkül odavetett érzéki képre egyszerüsülnek. A hódító elem költészetében a verselés hagyományos . zenei elemeivel szakító, sok uj képet és nyelvszépséget felvető szabad formájú s/.óniüvészete. Lucián Blaga több drámát is irt, melyek a cluji Ardealul kiadásában jelentek meg. Egy még kiadatlan drámájának, a Mesterül M a n o l e-nak tárgya a számos román változatban is élő Kőmives Kelemen legenda. Több kötetnyi essaije és tanulmánya is jelent meg, melyek között legjelentősebb a F i 1 o z o f i a stilului (Cultura Na(ionalá. 1924). Német nyelvű tárcairásait, a Prager Presse közli. Anlalffy
Endre
Blaskovits
( 37 )
Blaskovits Ferenc nagyprépost * 1864-ben Aninán. 1887-ben theologiai tanár lett a temesvári papneveldében. 1891-ben megalapította a „Délvidéki Földmivelők Gazdasági Egyesületét" ,mely később ..Sváb Gazdasági Egyesület" névvel a román Bánátra és Arad megyére szorítkozva nyolcvankét fiókegyesülettel, 6500 taggal működik. Blaskovits alapítása a Sváb Központi Bank r. t. is. 1896-tól két cikluson át az orcifalvi kerület Apponyi párti képviselője. Az impérium átvételének évében tiz hétig Fogarason internálva volt. 1926—27-ben a román szenátus tagja. Közgazdasági alapításaival erőteljesen szolgálta a sváb parasztság gazdasági fejlődését. ..Dek l-andbote" és ..Banater Landwirt" címen gazdasági lapokat szerkeszt. A romániai németség politikai és ku'turális vezetésében jelentős szerepet visz. Külön röpiratként megjelent két tanulmánya: Wie ist d'^r Geldkrise abzuhelfen? Temesvár 1925; Wirt8chaftlic.he und Fiuanzielle Lage RumSniens 1927. •Stuttgart. Blatt Miklós szemorvos * 1892tcn. Kolozsvárt végzett, járt ktilíüldi szemklinikákon. Marosvásárhelyt űzi magángyakorlatát. A ••Deutsche Ophtalmologische Gesellschaft" és a „Societatea Romána de Oftalmologie" rendes tagja. Tudományos dolgozatai megjelentek a Graefe Archív stb. néwev és magyar szaklapokban. Valamennyi 1918—28 között. Bledea Vasile dr. * 1889 Nagyváradon. Forradalom idején sodródott a politikába, a belényesi nemzeti gárdát szervezte meg. A cséfai kerületben nemzeti párti programmal képviselő lesz, de Lascu
Bocsánczy
javára lemond. 1926-ban a Nemzeti Pártból kilép, a liberálisokhoz csatlakozik. Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank vezérigazgatója, * 1873-ban Dósén. Kereskedelmi akadémiát végezvén
Kciozsváit. pályáját a Pesti Magya- Kereskedelmi Banknál kezdte meg. 1899-től ennek az intézetnek kiküldöttje az Erdélyi Bank és Takarékpénztárnál. 1912 óta a Ko'ozsvári Takarékpénztár és Hitelbanknál működik, 1913-ban u. o. vezérigazgató, 1925-ben alelnökvezérigazgató. Ezt az intézetet helyi jelentőségről országos jelentőségűvé emelte. A Monarchia összeomlásakor mintegv hatszáz hitelszövetkezet az OKH. kötelékéből kiesvén, ezeknek megmentése érdekében nagy munkát végzett. Intézetének érdekkörébe több pénzintézet és nagyobb iparvállalat tartozik, melyeknek igazgatásában aktiv szerepet visz. A kolozsvári szinpártoló egyesület elnöke, az
Ború
( 38 )
Bogdan-Duicá
és Temesvárt erdélyi róm. kath. státus igazgató Marosvásárhelyt hosszabb időn sikerült — nehéz tanácsosa. Bocu Sever nemzeti parasztpárti politikai és pénzügyi viszonyok politikus már a régi Magyarorszá- mellett is — magyar színészetet gon vezető szerepet játszott az ak- állandósítania. A marosvásárhelyi kori román Nemzeti Párt mozgal- tanügy két legnehezebb évében a maiban. A pártnak egyik legharco- szisztematizált társadalmi támogasabb publiciszta-egyénisége volt. tást jórészt Bodor vezette. .Jelentőségét a pártéletben máig Boga Lajos dr. tanár, természetmegőrizte. A bánsági nemzeti pa- rajzi szakíró, * 1885 nov. 30-án rasztpárti tömegek sok tempera- Marosvásárhelyt. Egyetem, doktori mentummal fűtött vezére ma is. (1. oklevél Kolozsvárt. 1916—1925 Függelék.) években az Erdélyi Muzeum állatBodenkreditanstalt in Hermann- tárának segédőre ill. őre. 1920— stadt (Nagyszebeni Földhitelinté- ; 21-ben a ref. theologiai fakultás zet). # 1872. Az 1927. december tanárképző intézetében állatrend:!l-iki mérlegben feltüntetett alap- szertant adott elő, a polgáriiskotőke: 60 millió. Tartalékalapok: lai tanárképző főiskolának pedig 34.985.738. Az igazgatóság elnöke: 1920-tól rendes tanára volt az isI). Friedrich Walbaum. Vezérigaz- kola bezárásáig. Ma a csíkszeredai gató: Dr. Félix Schullerus. róm. kath. gimnázium természetBodor Pál (lécfalvi) * 1873 aug. rajz tanára. Irt: néhány önálló 5-én Kolozsvárt. Iskolái után előbb biologiai kutatásról beszámoló éra Pesti Magyar Kereskedelmi tekezést, növénytani és általános Banknál, később a Magyar Agrár biologiai tankönyvet középiskolákés Járadék Banknál működött nak és hirlapi cikkeket. 1913-ig, mikor is ez utóbbitól a Bogdan-Duicá Gheorghe irodaMarosvásárhelyi Agrártakarék- lomtörténet-iró, egyetemi tanár, * pénztárhoz delegáltatott. Többévi 1865-ben. Kitűnő tanulmányai jesikeres vezérigazgatói működés ' lentek meg Eminescu, Titu Maio(fiókhálózat kiszélesítése, ipari és rescu, Alexandri, Alexandrescu, P. kereskedelmi vállalatok létesítése) Maior, Gh. Lázár, Bárnu^iu stb. után Bodornak kolliziói támadtak irók és tudósokról, válogatott feaz időközben részvénytöbbség-tu- jezete valamennyi a román irodalajdonossá lett „Romcomit"-tal s lomtörténetnek. Szigorú szempontú bár még 1925-ben sikerült az Ag irodalomkritikái a „Convorbiri lirár részvénypakettjét visszaszerez- terare", „Luceafárul", .,Ramuri u , nie, s az Agrár alapitójának, Bür- 1 ger Albertnek kezére játszania, „Viata romána" folyóiratokban é« mégis elkedvetlenedve az intézet- napilapokban jelentek meg. A Kotől távozott s ma Budapesten a lozsvári Egyetem bölcsészeti faSchwartzer szanatórium és a ína- kultásán a modern román irodajjaalapitotta Siesta szanatórium el- lom történetét adja elő. 1925-ben nöki tisztében vezeti e két inté- az irodalomtörténeti nemzeti dijat zetet. Erdélyi működéséből legem- is kapta. Krassó megyei liberális lékezetesebb: impériumévek alatti szenátor. A román Akadémia tagszinhazmentö akciója, amellyel ja (1919). 1919—20-ban a kolozsv. egyet. bölcsészeti fakultásának
Bohn
( 39 )
dékánja volt, 1927—28 az egyetem rektora. Bohn téglagyár Zsombolya-Pályaudvar. Alaptőke: 4,000.000 lei. Invesztált tőke: 100.000 a. L — •150 munkás. — Gyártmányai: tégla, iedőcserép. Boilá Romul egyetemi tanár és publiciszta. Az alkotmányjogot adja elő, mint rendes tanár a koiozsvári egjetem jogi fakultásán. Elénk és harcos publiciszta, vezércikkei többnyire a Nemzeti Parasztpárt kolozsvári orgánumában, a „Patria"-ban látnak napvilágot. Hallgatói számára irt tankönyve: Dreptul constitu(ional román. Kisküküllö megye mandátumával a szenátus tagja. Bokor Márton kalotaszegi ref. egeres * 1884-ben. A kalotaszegi politikai mozgalmak megindulása ideién intenzív részt vett a pártalakításban. Jelenleg (1928) a Magyar Párt kalotaszegi tagozatának
Borbély
alelnöke s az orsz. intézőbizottság tagja. Nyomtatásban néhány egyházi beszéde és politikai cikke jelent meg. Bölöni Zoltán (nagybölöni) ügyvéd * 1877-ben Bánffyhunyadon. Középiskolát Kolozsvárt, egyetemet u. o. és Budapesten végzett. Ügyvédi oklevelet 1903-ban nyert A Zilahi Függetlenségi és 48-as Pártnak és az Erdélyi Szövetsége nek szilágymegyei elnöke volt. 1905—16-ig a zilahi „Független Újság" felelős szerkesztője és kiadótulajdonosa. Jelenleg az Országos Magyar Párt szilágymegyei tagozatának ügyvezető elnöke; egyházkerületi képviselő, a Középszolnokmegye Zilahi Takarékpt. jogtanácsosa. Borbély István dr. irodalomtörténeti szakíró ós kritikus * 1880ban Torockón. A kolozsvári unitárius kollégium tanára, ez idő szerim igazgatója. Irodalmi munkásságát unitárius-egyháztörténeti tanú imány okkal kezdte, magyar irodalomtöiténeti vizsgálódásokkal és kritikai dolgozatokkal folytatta. A nevét emlegetetté leginkább azokkal a kritikai cikkeivel tette, amelyeket a háború utáni Erdély irodalmi és más kulturmozgalmairól irt, részben a magaszerkesztette folyóiratban (Erdélyi Irodalmi Szemle) részben napilapokban isE bírálataiban és referátumaiban a „történeti erdélyi közszellem" őreként jelentkezik és erkölcsi, művészi, politikai, néha társadalmi szempontoknak is sajátságos öszszekeverésével Ítélkezik az erdélyi irodalom balszárnya felett. Sokoldalú munkásságot fejt ki kulturegyesfiletekben. önállóan megjelent müvei többek közt: A magyar irodalom története 3 kötet. —
Borgói
( 40 )
Boros
Bevezetés a modern szépirodalom rendiek története, Kolozsvár 1927. tanulmányozásába. — Heltai Gás- Az Erdélyi Lexikonnak adatokkal pár. — Az unitárius hitelvek tör- szolgált. Boros Gvörgy unitárius püspök, ténete. — Torockó története 1848— 49-ben. — Sajtó alatt: Az unitá- * 1855-ben TÖrdátfalván Udvarrizmus. hely megyében. Tanulmányait * Borgói papírgyár (Industria de kolozsvári gimnáziumban és a theoHártie din Bargáu) Borgóprund — logia akadémián kezdte és LondonKözpontja Kolozsvár. Alaptőke ban fejezte be a Manchester New í 0 000.000 lei. Invesztált tőke ; Oollegeben. 1879-ben lett theolo603.500 a. 1. — 185 HP. — 60 mun- giai tanár Kolozsvárt s újjászerkás. — 1200 tonna évi termelés. v e z t e az intézetet. 1910-ben az uniBorom issza Tibor szatmári r. k. tárius egyház Főtanácsa főjegyzőpüspök * 1840-ben Kalocsán, meg- vé választotta. Ferencz József püshalt 1928-ban. Theologiai tanulmá- pök halála után 1928-ban a tordai nyait Kalocsán és Rómában a né- zsinaton unitárius püspökké vámet-magyar intézet növendéke lasztatott, mely állásában a román gyanánt végezte. Előbb tanítónő kormány megerősítette. Az angol képző tanár Kalocsán, majd jános- és magyar egyházi irodalomban kifalvi plébános, heövizi apát, kalo- fejtett munkásságáért a cambridcsai prelátus kanonok s a magyar- gei (Amerika) Harward egyetem országi Kath. Szövetség alelnöke. tiszteletbeli tudorrá avatta. Egyhá1906-ban szatmári püspök. Közcé- zát több izben képviselte Aneliában. lokért nagy anyagi áldozatokat ho- háromszor Amerikában. Több for zott. 1928 júliusában halt meg Szat- ditott művön kivül megjelent tollából: Dávid Ferenc theologiája, máron. Boros Fortunát ferencrendi ta- Brassai Sámuel életrajza és szánár. iró, * 1895-ben. Szent Ferenc mos más tanulmány. Alapította és rendjébe lépett 1911-ben. Theolo- negyven éven át szerkesztette az giát tanult Vajdahunyadon. filozó- Unitárius Közlönyt. fiát a szegedi egyetemen, hol dokBoros Györgvné (B. Gy. unitátorált is. Irodalmi munkásságának rius püspök felesége) * 1864-ben gerince: A ferencrendiek kolozs- Kolozsvárt. Komoly karitatív művári levéltári anyagának feldolgo- ködést fejtett ki, különösen a Dázása. Apróbb szétszórtan megjelent vid Ferenc Egylet Nőszövetségécikkeken kivül „Az erdélyi katho- ben. melynek vezetője. licizmus múltja és jelene" cimü Boros Ioan cimz. püspök, ptts kollektív kötetben két fejezetet irt pöki helynök (Lúgos) * 1850 XII— -A protestáns fejedelmek kora" és 27. Nagykárolyban. U. o. és Be„A ferencrendiek Erdélyben" cí- lénvesen gimnáziumot, Bécsben men. Vezeti a rendi ház történe- theologiát végzett. 1873—1880. a tét. önálló munkái: A csiksomlyói közp. pü8p. kormányzóságnál van. harminckét Confrater, Kolozsvár 1887—97. zábránvi plébános, 1910. 1922. — A csiksomlyói kegyszo- püspöki helynök. 1911 káptalani bor története, Kolozsvár 1924. — nagyprépost," 1923 c. püspök. KüFajunk veszedelme. — Szent Fe- lömböző társad, egyesületek elnörenc élete. — Az erdélyi ferenc- ke, a Muzeumegyesület igazgatója,
Börtsök
t 41 )
Bota
az Astra tört. bizotts. tagja. A Estilap" munkatársa, a „PénzviTört. Emi. Bizottsága egyik alel- lág" főszerkesztője. Társadalmi és nöke. A vármegyei tanács elnöke. kultúrpolitikai cikkeiben a tényeVallásos műveken kivül megje- ket és lehetőségeket fanyar józanlent: A Temesvári gör. kath. pa- sággal sorakoztatja a képzelgések rochia monográfiája. — A Lugosi ellen. Böszörményi Emil a romániai Románok Egyesülése. — Történeti feljegyzések. — Tanulmányok. — szociáldemokrata párt országos vezetőségének tagja, ügyvéd. * 1889Egyházi beszédek. Börtsök Samu festőművész * ben. Intenzív részt vett a szociál1881-ben Tápió-Szelén. Középisko- demokrata diákmozgalmakban ; a lát Budapesten, festészeti tanulmá- Galilei-kör alapításában is része nyokat Nagybányán, Párisban és volt. A forradalom bukása után a sajtóban Münchenben végzett. Első kiállítá- szociálista emigrációs sa 1907-ben a budapesti Műcsarnok- I dolgozott. 1921 óta ügyvéd Nagyban volt: azóta kiállításait Kolozs- váradon s a szociáldemokrácia olvárt, Nagyváradon és Aradon ren- dalán dolgozik a munkásérdekek dezte. Művészi pályája szorosan érvényesüléséért. összeforrt Nagybányával: a NagyBöszörményi Lajos * 1849 junius bányai Festők Társaságának ala- 16. Pár évig gimnáziumi tanár pítása óta (1902) alelnöke s a Nagy- Nagyszalontán, 1873-tól ref. lelkész bányai Festőiskolának 1907 óta (negyven év óta Nagyszalontán). egyik vezetője. Kiállításainak szép Fontosabb egyházi kérdések megsikerei voltak. Sokszáz képe van vitatásában hirlapilag is részt vett. magántulajdonban, s több festméBöszörményi Sándor dr. az Ugir nye magyar, egy képe román ál- kerületi ügyv. igazgatója * 1887 lami tulajdonban. VI—18. Biharpüspökiben. Jogi éveBorza Alexandru a rendszeres nö- inek végeztével ügyvédjelölt volt vénytan rendes tanára a kolozsvá- s több budapesti lapba gazdasági ri egyetem természettudományi la cikkeket irt. „Balassi Menyhárt kultásán. Az Extensiunea Universi- árultatása" c. tanulmányt irt 1913tará szűkebb választmányának tag- íian. Erdélyi működése" alatt, lapja. Az intézmény keretében több j cikkeken kivül a Kereskedelmi és városban tartott* tudományos elő- Iparkamara. 1927-es diszkiadványáadást. (Ocrotirea naturii. — Taine- lian („Erdély és a Bánság ipara és természeti kincsei") az erdélyi le florilor.). Bozsák Mihály és Fia, vasbutor munkáskérdésről irt tanulmányt* és drótszövetgyár (Fabrica de tesá- Több, szociálpolitikával foglalkozó fciri sji ímpletituri de sármá, fabri- egyesület vezetőségi tagja. Bota Gheorghe a nagyváradi II. ca de mobile de Fier, Timi^oara) In veszt, töke 220 000 a. 1. 44 szer- tankerület főigazgatója.' városi taszámgép. 30 HP. 120 munkás. nácsos * 1889. IV—19. Arpatak *'_yárt: 120 tonna vasdrótszövetet, községben. Jogi, bölcsészeti és <50 tonna nemesebb drótszövetet, irodalmi tanulmányokat végzett és tanári oklevelet szerzett. A la50 tonna vasbutort. Böszörményi Andor ügyvéd, hir- pokban és folyóiratokban közölt wpiró * 1884-ben. A ..Nagyváradi publicisztikán kivül megjelent mű-
Botez
í 42 )
vei: Epigrame. — Kabulé. — l'uncte de vedere. —• Sajtó alatt: „Religie í;í caracter" tanulmánya. Versek, szétszórtan lapokban. Sűrűn. tart szabadegyetemi előadásokat. A Coroana Romána de Rásboiu és a Rasplata Muncii p. Invátámánt I. oszt. birtokosa. Botez A. Mihail orvoskari egyetemi tanár a kolozsvári egyetemen. Az általános és kísérleti kórtan tanszékét tölti be. U. o. az általános kórtani intézet igazgatója. Az Extensiunea UniversitarS szűkebb választmányának tagja. Ez intézmény keletében sűrűn tartott intellektuálisok számára magas nívójú előadásokat, amelyek témájukat mindig az orvostan és a társadalomtudomány határterületeiről vették. Botfalui cukorgyár, központja Brassó. Alaptőke 12,000,000 lej. — :!fi08 HP. 1700 munkás. — Maximális kapacitása 24 óránként 1200 tonna c.-répa. Boti§ dr. Tivadar gör. kel. theologiai tanár * 1873-ban Nagyfeketepatak (Valea Neagra Bihai megye). Középiskoláit Nagyváradon és Nagyszebenben, a theologiát Aradon és Czernovitzban végezte. Mint theologiai tanár az aradi gör. kel. romáin theologiai intézetben működik, melynek rektora is. Az aradi egyházmegyei szentszék tb. tanácsosa, egyházmegyei zsinati képviselő, az „Astra" aradi fiókjának elnöke. 1917—21-ig a „Biserica §coala" szerkesztője volt. Akadémiai dijat nyert müve: „Istoria seoalei normálé (preparandiei) §i a Institutului teologic ort. román din Arad". (Arad 1922.) Bozdog Ioan dr. tanár, publiciszta, * 1891 VIH—4. Frca de
Brandsch
Cámpie községben. Theologiát végzett Balázsfalván, bölcsészetet Kolozsvárt hallgatott. Marosvásárhelyi középiskolai tanár. U. o. az Ugorul és a Mure^ul c. lapokat iniciálta s e város román szellemi életében egyébként is szerepet visz. A Cultura Cre§tina-ban sűrűbben találkozunk publicisztiká1jával, itt-ott bukaresti napilapokban is ir. Brandesz D. ékszerárugyár (Fabrica de juvaericale, Arad) ezüst ékszereket gyárt 700.000 gramm, arany ékszereket 80,000 gramm mennyiségig. Brandsch Rudolf erdélyi szász politikus, a Romániai Németek Szövetségének elnöke. * 1880 VII—22. Medgveseu. II. o. járt
gimnaziumba. főiskolai tanulmányokat pedig Marburgban, Kolozsvárt, Berlinben és Jenában végzett. Tanár volt, majd iskolaigazgató. 1910—18 között magyar orsz. gyűlési képviselő. 1919-től megszakítás nélkül román kamarai képviselő. A német kisebbségi problémákat, nemzetközi szempont-
Branisce
( 43 )
ból tárgyaló írásai füzetekben és folyóiratok hasábjain jelennek meg. Nemzetközi összejöveteleken képviseli az erdélyi német kisebbséget. Elnöke az európai német népkisebbségek csoportjának. Kiadásában jelent meg Szebenben „Deutsche Politische Hefte" maga6szinvonalu folyóirat: egyik kiadója a Wienben Braumüllernél megjelenő „Nation und Staat" cimu folyóiratnak is (megindult 1927. szeptemberben Jákob Bleyer, Hu dolf Brandsch, Paul Schiemann, Johannes Schmidt-Wodder kiadásában). Branisce Yaleriu dr. publiciszta és politikus * 1869-ben Nagysinken, meghalt 1928. január 1-én Lu goson. Kulturális pályafutását mint gimnáziumi tanár kezdte Brassóban 1891-ben. Két évvel később a szebeni ,,Tribuna" szerkesz tője. majd Temesvárra megy és dr. C. Diaconovich társaságábai. alapítja a „Dreptatea" napilapot. 1894-ben 24 rendbeli izgatással vádolva. biróság előtt áll, két évi államfogházra és pénzbüntetésre itélik. 1896-ban kegyelmet kap. újra tanár lesz Brassóban, onnan Csernovitzba megy és a „Patria" lapot alapitja. Az osztrák hatóságok üldözése elől ismét a Bánságba megy. 1901-ben véglegesen I.ugoson telepszik meg. Itt busz éven át szerkeszti a „Drapelul" c. lapot az impérium átvételéig, amikor is B. a Consiliu Dirigentben a kultusz-reszort vezetője lesz. A kormányzó-tanács feloszlatása után alig játszik már politikai szerepet, egyizben még szenátor, egyébként — betegsége miatt is — a közszerepléstől visszavonul. Valeriu Branisce a román nemzeti eszmének szóval és tollal egyik legálhata-
Brassói Lapok
tosabb harcosa volt s mint újságíró egyik legjobb képviselője a román zsurnalisztikának. Több politikai tanulmányt irt, így: Mocioni Sándorról, Brediceanu Coriolánról. Branisce Victor szerkesztő * 1874ben. Katonai pályára készült, majd jogot és bölcsészetet hallgatott Budapesten és Csernovitzban. Ez utóbbi helyen 1897—99 a „Patria" szerkesztője. 1900-ben Bukovinából politikai agitációk miatt kiutasították s akkor két évig német nyelvet tanit lakiban. 1903-tól a Gazeta Transilvaniei szerkesztője, később főszerkesztője. Politikai cikkíró, de többször szerepel lapja tárcarovatában is. \z Astra központi bizottságának (Brassó) tagja. Megyei tanácsos. Brassói Általános Kereskedelmi Bank rt-, Brassó. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 5 millió. Tartalékalap: 1.060.679. Brassói Lapok politikai napilap. # 1894-ben. 1918-ig helyi jellegű újság, ez év végén egycsapásra erdélyszerte olvasottá lesz. A hirtelen politikai változástól frappirozott magyarság ennek a lapnak optimisztikus felfogásában megkapta azt a narkotikumot, melyet abban az időben kivánt és keresett. A brassói újság sikerrel versenyzett a kolozsvári — zsurnalisztikailag akkor még előbb álló — laptársaival. (Bár a nyugati liatárszél nagyvárosaiban igazi népszerűségre sohasem tett szert.) Az impériumévek közepén visszaesni látszott. de ujabban — munkatársi gárdájának teljes átszervezése óta — ismét a legelterjedtebb erdélyi lapok egvike. Főszerkesztője Szele Béla. kiadói Grünfeld Vilmos, Grüufeld Samu és Kahána Bernát.
Brassói Népbank
( 44 )
Brassói Népbank r t , Brassó. # 1905. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 15 millió. Tartalékalapok: 6.300.000. Az igazgatóság elnöke: Simay <íerő. Vezérigazgató: Bartlios Béla. Fiókok: Csernádfalva és Homoródkőhalom. Brassói rom. kath. főgimnázium, alapíttatott 1837-ben; eleinte szűkösebb eszközökkel, majd 1882ben az erd. r. k. Státus tulajdonúba kerülvén modern szertárakkal és gazdag könyvtárral felszerelten működik, 14, részben egyházi tanár vezetése alatt. Nyilvánossági joga van. Bratu Gheorghe a difefrenciálés integrál-számitás tanára a kolozsvári egyetem természettudományi fakultásán. Ugyanott mint Miplinitor csillagászatot is előad. 1ÍK23—24-ben a fakultás dékánja voltBrázay Emil novellaíró és szerkesztő, budapesti napilapokban megjelent novellákkal indult. 1920i l között Temesvárt Pán KönyvTár címmel mintegy 20 füzetből álló belletrisztikus sorozatot adott ki; nagyobbrészt nyugateurópai írók novelláinak fordításai s néhány erdélyi írónak novellái jelentek meg ebben a sorozatban. B. novellagvüjteménvei: „L ó r i, a v ö r ö s m é r e g " , 1920. — „S ör e n s e n D ó r a , a s z e r e t ő m'', 1920. — „S z e r z ő!" (Valamennyi Temesvárt, Pán-kiadásban). — Társadalmi és szépirodalmi hetilapja „A Toll" cimen jelenik meg Temesvárt. Brediceanu Caius dr. politikus * 1879-ben Lúgoson. Iskoláit u. o., Ssebenben, Bucuregtiben és Bécsben végezte. Ügyvédi oklevelet szwzett. Románia meghatalmazott
Bretan
minisztere volt a béke-konferenciákon. A Nemzeti- illetve Nemzetiparasztpárt programmjával háron. ízben kamarai képviselővé választották. 1927-ben Rio de Janeiroi követté nevezték ki.,Irt: jpolitfkai vezércikkeket j í v n ^ Brediceanu Tiberiu dr. zeneszerző, a Consiliu Dirigent v. osz tályfőnöke * 1877 IV—2. Lúgoson. Jelentős szerepe volt a KOIOZKvan Román Opera és Nemzeti Szinház felállításában. Főbb müvei : ,,Etnografikus zenei költemény" (bemutatva 1905). — La sezátoare — A fonóban (1908). — Seara Maré —- Karálcsonyeste (Opera. 1924 Kolozsvár). — Tíz kötet dal és ének, öt kötet táncmű. A folklorés zene gyűjtésére és kiadására rendelt bizottság elnöke. Az Albina ügyvezető igazgatója. Bretan Miklós operaénekes, zeneszerző * Naszódon 1887-ben. Jogot végzett Kolozsvárt közbeír Farkas Ödönnél tanult éneket és zeneszerzést. Rövidebb ideig az Astra ösztöndijával Bécsben, majd öt éven át állami ösztöndijjal a pesti Zeneakadémián tanul, hol énekből művészi oklevelet nyer. 1922-ig magyar színpadokon möködött, ez idő óta a cluji román opera tagja és főrendezője. Mint zeneszerző magyar (Mikes, Vén cigány, Ady-dalok), német (I^enau, Heine) és román (Co^buc, Eminescu, Goga) szövegekre irt dalaival és két operájával (Esticsillag, Gólem) ért el helyi relációkon messze túlmenő sikereket. Mint előadóművész Mephisto, Jago, Scarpia szerepeiben érdemelte ki a ko molyabb kritikai méltánylást. Rendezői működésének művészi eredményei: Fidelio, Álarcosbál, Bolygó Hollandi stb. operák románnyelvü
Brinzeu
( 45 )
előadása. Kisebbségi operaelőadások és koncertek szives és szivesenlátott vendége s ugy e réven, mint egyéb művészi megnyilatkozásai által a román-magyar szellemi együttműködés tévékeny munkása. Brinzeu Nicolae dr. gör. kath. kanonok * 1883 VIII—17. JiuCoroesti községben. 1910—17 között plébános Vulcanban, 1917—£0 esperes Nagykomlóson. 1920—21 főszentszéki jegyző, majd kanonok Lúgoson. Főbb müvei: Chestii contimporane (1910) Despre apostolii (1925). Több egyházi folyóirat szerkesztője volt. 1920—27 a „Sionul Románesc" lugosi félhavi közlönyt szerkesztette, napilapok közül a ..Drapelul" és .,Albina"-ban fejtet*, ki irodalmi működést. Bródy Miklós dr. operai karmester * 1877 III—30. Nagykárolyban. Budapesten folytatott egyetemi tanulmányaival egyidőben a Zene akadémiát is látogatta, ahol Kössler tanítványa volt a zeneszerzésszakon. 190Í óta karmester. Pécs, Pozsony, Graz, a budapesti Népszínház — Vig opera — voltak állomásai, mielőtt Kolozsvárra keJült (1910). 15 év múlva megvált a Magyar Színháztól és a kolozsvári Román Opera karmestere "•tt. Művei: A. B. C. — Operette '1903 Pécs). — Thamar 3 felv. opera (1922 Kolozsvár). — Egy vonósnégyes, egy zenekari suite, s «k dal, ujabban több a mai erdé'yi költőnemzedék szövegeire, zongora és hegedű darabok. 1900-ban **gy férfikarra irt művel Debrecenóén, 1926-ban egy karral Kolozsvárt pályadijat nyert. Mint sakkMester több nemzetközi versenyen Szerepelt sikerrel, 1900-ban Wienben "•ásodik lett Maróczy után. 1902-
Brukenthal Muzeum
ben Hannover, 1908-ban Düsseldorf; ban nyert dijat, az 1912. nemzetközi levelezési versenyen első dijat nyert, az 1927. romániai bajnokságon második lett.
Brukenthal Sámuel
Brukenthal-Muzeum. Báró Brukenthal Sámuel (1721—1803) alapítása. Az alapító rendelkezése szerint, családjának férfiágon való kihalása esetén gyűjteményei a nagyszebeni evangélikus gimnázium birtokába jutnak. 1872-ben halt meg báró Brukenthal Hermann gyermektelenül s ekkor nemcsak a gyűjtemények, hanem (az alapító unokaöccsének pótrendelkezése értelmében) a család szebeni palotája is a gimnázium birtokáb! jutott. A gyűjtemények magukba foglalják. 1. a könyvtárat, melynek kereken 120 ezer kötete van, közöttük 270 inkunabulum 320 kötettel. A leg régibb mű Aquinoi Tamás egy kommentárja, Petrus Lombardus
Brukénthal Muzeum
( 46 )
negyedik könyvéről 1469-ből. nyomatott Mainzban Petrus Schöffer által. Különösen értékesek a könyvtár tizennyolcadik századbeli gyűjteményei, melyek teljességükkel tűnnek ki. Nagy súlyt helyez a könyvtár az erdélyi német irodalom termékeinek lehetőleg hiánytalan összegyűjtésére, s emellett különös gondot fordit történeti, nyelvtudományi és theologiai művekre. 2. A kézirat gyűjtemény, amelyben a Brukénthal féle házi és családi archívum is őriztetik. Legértékesebb darabjai az u. n. Brukénthal Breviárium a tizenötödik század második feléből, egy nagy folio Antiphonarium a tizenötödik századból, az Altenberger Kódex, népiét országos és városi törvény gyűjtemények a tizenötödik századból és egy 1398-ból származó...Summa de irinitate" legrégibb papir-kézirata a Brukentha] Múzeumnak. 3. A képgyűjteményben ma 1401 festmény van. túlnyomó részben Brukénthal saját szerzeményei. A legértékesebb képek: Jan van Evek Egy ismeretlen mellképe: Hans Memling, Olvasó férfi és Olvasó asszony: Dávid Teniers. Keresztelő János: Bronkhorst. Ringyó és keritőnő: Breughel, A bethíehemi gyermekgyilkosság : Philips de Koninck Holland tájkép. A német festők közül Lukas Kranach, Madonna a gyermekkel, az olasz művészetből pedig egy Tizian: Szent Katarina eljegyzése és egy Lorenzo Lotto: Szent Hleronymus. 4. A régészeti gyűjteménynek római osztályában különösen nevezetes egy sorozat Mithraea. 5. Az éremgyüjtemény melyet Brukénthal különös gonddal rendezett, különösen az erdélyi numismatika részében gazdag. Már
Büchler
a muzeum későbbi kibővítéseihez tartoznak: 6. az erdélyi szász ötvösművészeti gyűjtemény Sebastian Hann mester kitűnő darabjaival; 7. az egyházművészeti gyűjtemény és 8. a folklorisztikus gyűjtemény, amely újonnan állitatott föl és 1928-ban nyilt meg a nyilvánosság számára. V. ö. Das Báron Brukenthalische Museum. Festschrift. Hermanstadt W. Krafft 1921. Büchler Pál nyelvész * 1877 január 25-én Bácstóvároson. Középiskolai tanulmányait Kalocsán, egyetemi tanulmányait Budapest
és Halle a. S. végezte. Tanuimányuton járt Londonban is. Tanári oklevelet szerezvén, Marosvásárhelyt előbb a kath. főgimnázium, majd a városi iskola tanára. Különleges tanulmányának tárgya az indogermán nyelvészet, valamint az angol nyelv és irodalom. Az erdélyi szel-
Buday
( 47 )
lemi élet legvisszavonultabb. de egyik legértékesebb képviselője. Publicisztikával most nem foglalkozik, de a Zord Idő fennállása idején még avatott és alapos hozzászólásával kapcsolódott be a kultúrpolitika aktuális problémáiba. önálló művei: Régi esetvégződések Homérosznál, Bp. 1907. — Manu törvényei Bp. 1915. — Lefordította, tudományos bevezetéssel és szakszerű jegyzetekkel látta el Goethe Reineke Fuchs-eposzát: ez a müve 1928-ban még kiadatlan. Buday János petro^enii plébános * 1867-ben. Kisebb dolgozatokon kivül megírta a hunyadi főesperes ség történetét. 1909-ben főesperes. 1923-ban pápai kamarás lett. Bürger Albert sörgyára Marosvásárhely. Invesztált tőke 56.500 a. 1. — 428 HP. — 170 munkás. — 150.000 hl. évi kapacitás. Bürger Albert, boroskrakkói * 1861-ben Vajasdon, Alsófehérmegyében. Kereskedelmi akadémiát végzett Budapesten és Grázban. 1886ban átvette a Jeney-féle sörgyárat s azóta modernizálva üzemben tartja. Több más iparvállalatnak és mezőgazdasági üzemnek is részese. 1889 óta tagja Marosvásárhely tvh. bizottságának, a Kereskedelmi éó IparKamaiának 12 éveii át (román impérium alatt is öt évig) elnöke volt, a székely ipan akcióban "'ezetőszerepet vitt. Im
Burzenlander Bank
;>ériiiri)valtozás után az újonnan alakult gyáripari érdekképviseletekben doigozik. az Ugirnak alelnöke. 1927-ben liberális lisztán szenátorrá választották. Burzenlander Bank A. G. (Barcasági Bank rt.) Brassó. # 1899. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 30 millió. Tartalékalapok: 9,926.513. — Az igazgatóság elnöke: Dr. Oskar Tellmann. Vezérigazgató: Hugó Beer. Az 1928. junius 12-én megtartott rendkívüli közgyűlésen elhatározták. hogy a Hermannstádter Allgemeine Sparkassa nagyszebeni pénzintézettel fuzionálnak.
c
Carmen Cipőgyár, mint részvényCapesius Bernhard Kari dr. erdélyi szász iró * 1889. Nagysze- társaság 1925-ben alakult meg. In benben. Germanisztikai tanulmá- vesztált tőkéje 200 000 arany lei. nyokat végzett Jenában, Berlinben, — 25 HP. 300 munkással dolgozik, Budapesten. 1912-ben a nagyszebe- elsősorban női luxuscipőt gyárt, mennyiségben. ni gimnázium tanára lett, 1924-től 115000 pár évi a bukaresti ev. gimnázium igazga- Gyártelep és iroda Nagyváradon. Casa de Pástrare Industrie de tója. Lirája bölcselő lira, a lét titEconomie, Szelestye £ kainak megoldását kereső, és líri- Credit kus marad akkor is, mikor drámát 1884. Az 1926. december 31-ik'i mérvagy regényt komponál. Legéret- legben feltüntetett alaptőke 5 miltebb művének 1923-ban irt „lm lió. Tartalékalapok: 1,802.186. altén Land" c. regényét ismerte el Az igazgatság elnöke: Nicolae a kritika. Egyéb művei: „Der Comfja. Vezérigazgató: Constantin schöne Tod", Abendlied, 1919. — Hertia. Fiókok: Szászsebes, Szer„Irrfahrten", Erzáhluug, 1920. — dahely. „Casa Noastra'' S. A. Institut ..Das Schneekind" vígjáték, 1921. — „Brandung" dráma, 1921. — Mun- pentru Bancá, Comert si Industrie, katársa a Klingsor-nak, S. I). Ta- Szatmár. # 1920. Az 1927. decemgeblattnak és Bukarester Tage- ber 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 50 millió. Tartalékalapok: blattnak. Capidan Teodor dr. nyelvész * 20 millió. Vezérigazgató: Dr. Octal'orlepe községben (Macedónia) vian Popp. Fiókok: Érmihályfalva, 1879 április 15. Középiskolákat Bu- Nagybánya, Nagykároly, Máramacure^tiben, egyetemet Lipcsében rossziget. Cátuneanu C. Ion egyetemi tavégzett. A cluji egyetemen a román nyelvészet tanára. Elsősoi nár. A római jogot adja elő a koban a román nyelv balkán-vonat- lozsvári egyetem jogi fakultásán. kozásainak kutatója. Megjelent Hallgatói számára irt tankönyve. müvei: „Megleno-Romanii, istoria Curs elementar de drept román. Cele Trei Cri§uri, román közgraiul lor" 3 kötet, 1925—26. — „Románii Nomazi" 1927. — „In- művelődési egyesület. # 1920-ban tluen(a slavá in limba romána" (A Nagyváradon Bacaloglu ezredes veRomán Akadémia dijával kitüntet- zetése mellett. Három szakosztálya ve) 1926. — ,-Raporturile linguisti- van (a három Körösről elnevezve) ce albano-románe" 1924. — „Ra-, s az egyesület ezekben a szakoszporturile linguistice slavo-rom&ne" tályokban fejti a városok és a falvak kultúrájának emelését célzó 1926.
,Cetalea"
( 49 )
működését. Az egyesület két folyóiratot ad ki: az egyiknek cime: „Cele Trei Criíjuri" irodalmi és művészeti illusztrált folyóirat, a másiké,, Cele Trei Cri^uri pentru popor" néplap a falusi lakosság igényeihez mért tartalommal. „Cetatea" Banca Economicá Comercialá S. A., (Cetatea Gazdasági és Kereskedelmi Bank rt.) Brasse. # 1910. Az 1926. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 15 millió. Tartalékalapok: 5,708.943. — Az igazgatóság elnöke: Alex. Vaida-Voevod. Vezérigazgató: Ioan losif. Fiókok: Bucarest, Szamosujvár, Kolozsvár, Székelyudvarhely, Kőhalom, Maroshéviz. Chirilá Traian * 1899. Székudva ron. Az „Ardealul Economic" (Erdélyi Közgazdaság) c. kétnyelvű közgazdasági hetilap szerkesztőtulajdonosa s a „Lemnul—Holzzeitung szerkesztője. Chovan Richárd zongora-pedagogus (néhai Chovan Kálmán fia) * Wienben 1883. A budapesti Zeneakadémián nyert tanári oklevelet. A marosvásárhelyi zeneiskolának alapításától kezdve tanára, 1923-tól igazgató-helyettese. Előadó művészetével Marosvásárhelyt és Kolozsvárt rendezett hangversenyein aratott sikereket. Zongoradarabokat irt. Ciaclan Virgil dr. ügyvéd * 1886. J o g i doktorátust és ügyvédi oklevelet szerzett és 1918-ig Budapesten ügyvédkedett. 1918-ban a nemzeti tanács elnöke Pécskán, 192".ben Marosvásárhelyt vármegyei prefektus volt, azután ügyvéd N agyváradon. Cionizmus. A politikai cionizmus eszméje, mely a realitások via Balfour-deklarációval (1917 nov. 2.) jutott, Erdélyben a Erdélyi Lexikon
Cionizmuf.
Monarchia összeomlását követő időkben kapott világos formulázást, ha ténybeli megvalósulása nem is mutatott mindjárt világos kontúrokat. A frontokról visszajövő zsidóság első tömörülései még nem hangoztattak par excellence zsidó nemzeti célokat, hanem életés vagyonvédelmi összebuvások voltak, s egy kevéssé: a levegőben uszó wilsoni eszmék krisztallizációi. Létrejöttek tisztán zsidó karhatalmi alakulatok, Máramarosban zsidó nemzeti tanács is alakult. Lehetett e mozgalomban valami általánosan ösztönszerű, inert aránylag hamar, 1918. nov. 20-án, megalakult az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség is. Ez a máig fennálló alakulat nem formulázott mindjárt cionisztikus célokat, ugylehet azért, mert tömegesebb és kevésbé tétova csatlakozásokra számithatott, ha az akkoriban még nem kellemes zöngéjü „cionizmus"-t nem hangsúlyozza ki. Maga a nemzeti kisebbségül való szervezkedés — a román impérium első idejében — kellemesnek tűnhetett sok olyan zsidónak is, aki minden zsidó ideológiától régen eltávolodott már, de erkölcsi és személyi integritását védelmezettebbnek látta a románoknak sem kellemetlen zsidó nemzeti alakulatban, mint magyar nemzeti alakulatban. De ez a konjunkturális társaság részben nem ponderált, részben nem is sokáig időzött a Zsidó Nemzeti Szövetségben, éppencsak addig, mig ez elérkezettnek látta az időt, hogy a zsidó nemzeti mozgalom gerincéül félreérthetetlenül a cionizmust jelölje meg és lobogójául Palesztinát tűzze ki. Ez nem jelentette a belpolitikai mozgalom feladását. Az Erdélyben élő zsidóságnak ama ré4
Cionizmus
( 50 )
Ciupe
sze, amelyet a „vallási zsidóság" gát nem veszélyeztetik némely szenem elégített ki, (s még kevésbé repvivőinek politikai nyegleségei. az asszimiláns zsidóság magyar- (V. ö. Marton Ernő: A zsidó nempárti politikai orientációja) hanem zet Erdélyben.) Ciorogariu Román nagyváradi ora tizenötmilliónyi zsidó nemzet részéül vallota magát s nemzetül todox román püspök * 1852 XII—6. akart élni Erdélyben is — a par Kománpécskán. Középiskoláit Araexcellence cionista munka mellett don, Hódmezővásárhelyt és Po belpolitikai szervezkedésbe is fo- zsonyban végezte. 1873-ban a nagygott és néhány év alatt éreztetni váradi jogakadémiára iratkozott be, tudta jelenlétét ugy a várospoliti- de már a következő évben theolokai mint az országos politikai küz- giai növendék lett. A theologia eldelmekben. A legutóbbi időkben végzése után külföldi egyetemek fiegy Országos Zsidó Néppárt ala- lozófiai fakultásain tanult (Lipcse, kítása is szóba került s az inicia- Bonn) élettant, filozofiát és sémi tiva éppen az Erdélyi Zsidó Nem- nyelvtudományt. Visszatérve az zeti Szövetség kebeléből indult ki. aradi theologia tanára lett, mely Maga a Palesztina-munka meglehe- állásában — kisebb megszakítással tősen intenzív. A két nagy Palesz- — 1900-ig működött. Ez időtől egytina-építési alap: a Keren Kaje- házi karriert futott be, melynek meth (földvásárlási alap) és a Ke- csúcsán 1921-ben az újonnan szerren Hajjeszód (országépitő alap) vezett nagyváradi egyházmegye erdélyi kuratoriumai jelentékeny püspöke lett. Működése alatt nyilt összegeket tudnak beszállítani az meg Nagyváradon a theologiaalapok központjaiba. Kulturális té- akadémia (1923) és az internátus ren az erdélyi zsidó nemzeti moz- (1924) s kezdte meg működését a alom ujonnan-létesitett elemi és püspöki nyomda. Felsőbb helyről a özépiskolákat, zsidó sportegyesü- „Resplata muncii pentru biserica leteket, intenziven működő leány- cl. I." és a Román Koronarend főegyesületeket s mindezekben né- tisztségével tüntették ki. Publiciszmi hebra'zálási eredményeket tud tikus téren is működött, hosszabb felkutatni. A Cionista Világszer- ideig a Tribuna munkatársa volt. vezet k'küldötteinek meglehetősen 1919-ben a .Tribuna Bihorului"-ba sürti vizitjei, az erdélyi szervezet dolgozott. Évekig szerkesztette a» §coala" c. lapot. 1927jólszerkesztett napilapja, az Ujke- , Biserica let. állandóan ébrentartják az ér-', ben jelent meg sok vitára alkalmat deklődést. A mozgalom jövőjét adott könyve , Zile Tráite" cimen, illetőleg — tekintettel arra. hogy melyben memoárszerü feljegyzéseit az effektiv cionizmus világhatalmi adta közre. tendenciák függvénye — jóslásoCitron & Co. bőripari üzem Mt> kat kockáztatni nem lehet, de ép- dia?. Invesztált tőkéje 1,350.000 a. 1. pen olyan kevéssé lehet, bár nem-] 535 HP. — 350 munkás. — Gyárt cionista oldalról van rá hajla talp- és különféle bőröket évi 1025 mosság, letagadni vagy lekicsinyel- tonna mennyiségben. ni azt az erdélyi cionizmust, amelyCiupe Aurél festő * 1900 V. 16. nek létét munka és áldozatkészség Lúgoson. Tanult Nagybányán Rébizonyítják s amelynek komolysá-. tinél, Bucuregtiben Mirea tanitvá-
f
Ciura
( 61 )
Com$a
nya volt. Három évig Párisban a ! máine" (A holnap társadalma) szo•lulien Akadémián, majd Rómában ciologiai folyóirat tulajd. és tanult. Erdélyben több kiállítási igazgatója. 1918 óta több értékes rendezett. Rendes kiállítója és 1927 társadalomtudományi tanulmányt óta sociétaire-je a bukaresti híva és történeti essay-t irt. 1917-ben talos tárlatnak. Képeiből a maros- összeállította az utolsó 100 év rovásárhelyi és bukaresti muzeumok mán irodalmának anthologiáját. vásároltak. 1926 óta a kolozsvári Megjelent müvei: FrámAntirile Scoala de Belle Arte tanára. unui an (Sibiu 1919% I.upta pentru Ciura Alexandru erdélyi román democraiic ín Románia dola actnl iró * Abrudban 1876-ban. Blajon, Unirii incoace (lirasov, 1921). Douá •Sibiiuban és Budapesten tanult. ! sáptam/ini in Cehoslovacía (Cluj. Résztvett Budapesten a „Lticeafü- 1926). Criza d<"nocratiei in Rom. • rul1' alapításában, napilapok közül nia (Cluj, 1926). Revolufia din 1918 L'nirea Ardealultii cu Románia a „Tribuna"-ba és „Románul"-ba dolgozott. A komoly irodalmi kri- 'Cluj. 1926). Sociografie románeatika igen jelontős stilisztát tisztel .-;ca (patn: pláíi: Margina, Almáj, lií^iu.-j). benne. Kedvenc műfaja a feuille- Va§cüu ton. Megjelent Írásai: Visuri treCodarcea I. Corneliu, erdélyi rocute. — lcoano. — Aduceri-aminte. mán hirlapiró * 1894-ben. Jogot — Amintiri. — Foiletoane. — Tu- végzett Kolozsvárt. Dolgozott a dományos müve: Educatia vechi- ,,Constiinta Románeascá". „Tar11 lor Elini. Noastrá", „Cuvántul", „Ideea NationahV- stb. lapoknál és folyóiratoknál. A „Natiunea" főszerkesztője. Az erdélyi és bánáti román I ujságiró szindikátus főtitkárának ' választotta. Coltor Ioan dr. • 1886 IX—25. Balázsfalván. Rómában tanult, l. O.i-ban tanár a balázsfalvi theol. akadémián. 1918-ban a békekonferencián delegátus. Négy cikluson át kamarai képviselő. Irodalmi munkásságot 1910 óta fejt ki az , „Unirea Románul", „Cuvántul", „Patria", „Cultura Cre^tina" é* ugyéb lapokban. Com$a Gy. Gergely dr. aradi ortodox román püspök * Felsckomána községben 1889 V—13. Jogtudományi doktorrá avattatott 1915. Clopotel Ion Budapesten, hittudományi doktorClopojel Ion publiciszta * 1892 rá 1925-ben a bukaresti egyeteXI—22. A Nemzeti-Parasztpárt er- men. Ez évben lett aradi püspök. délyi pártorgánumának a Pátriá- Müvei (román nyelven): A román nak igazgatója, s a „Societate de prédikáció története (1921). — 4*
Connerth
( 52 )
Cristea
Szentbeszédek az év összes vasár- lami népoktatás, a földadó emelénapjaira, — Szentbeszédek az év se, a mezőgazdasági kamarák újösszes egyházi ünnepeire. — „A jászervezése ügyében tartott bebölcsőtől a halálig 4 ' gyászbeszédek szédei, az ezeket szabályozó törés egyéb alkalmi prédikációk. — vényjavaslatok tárgyalása idején. Conservatorul de Musicá Arte „Nemzetért és hitért" 40 beszéd a baptisták ellen. — Több apróbb fü- Dramaticá. Az átvett zeneiskolából zet. — Népmissziókat kezdeménye- szervezték s egyben szinészképzőzett és propagandát fejt ki a bap- vel is bővítették Bársan vezetése tisták ellen. — „Az ortodox ke- alatt. A Conservatorium igazgatója resztény könyvtára" cim alatt hit- dr. Bena Ágost zeneszerző. Itt műterjesztő könyvecskéket ad ki. A ködik Ana Voileanu zongoraművállalatnak eddig 24 füzete jelent vésznő és Ionel Crísjan, aki éneket tanít. meg. Consum közgazdasági hetilap, Connerth Arthur besztercei ügyvéd, erdélyi szász politikus * 1882- alapították 1920-ban Székely János, ben Besztercén. Jogi tanulmányait Rados Mór és László Arnold. MaKolozsvárt, Münchenben és Páris- gyar és román szöveggel jelenik ban végezte. 1919-től 1927-ig há- meg Kolozsvárt, közel ötezer pélrom izben választatott a beszter- dányban. Felelős szerkesztő Petrucei kerület képviselőjéül. 1926—27 ca György. Cotru? Aron román iró * 1891Nagyküküllőmegye szenátora. A következő cikluson pedig Naszód- ben IIai?ag községben (Szeben m.) megye képviselője. A „Román Csil- Balázsfalván és Brassóban tanult, majd két évig a bécsi egyetem lagrend" tisztje. Connert Fritz erdélyi szász gaz- bölcsészeti fakultásán folytatott ta(laság-politikus, * 1883 julius 28. nulmányokat. 1913-ban a Románul Tanulmányait Hohenheimban és aradi lap szerkesztőségébe lép, kéMagyaróváron végezte, ö t évig a sőbb a Gazeta Transilvaniei szerföldvári földmivesiskola tanítója kesztőségében dolgozott. Megjelent Sárbátoarea Mortii és igazgatója, 1911-től 1919-ig a verskötetei: brassói tejgazdasági szövetkezet (1914—15) Neguri Albe (1920), Roigazgatója. 1919 óta vezérigazgató- ma nia (1922), Versuri (1925. Roja az erdélyi szász gazdasági szö- mán írók egyesülete diját nyerte). vetkezetnek, főszerkesztője a Nagy- In robia lor "(1926). Strigát pentru szebenben megjelenő ..Landwirt- depárte§i (1927). Jelenleg a „Báschaftliche Blátter für Siebenbür- nátul" folyóirat szerkesztője. „Cri?ana" Takarék és Hitelintégen" cimü szaklapnak. 1917 májusában a vidombáki kerület pótvá- zet, Brád. # 1891. Az 1926. decemlasztáson a magyar parlamentbe ber 31-iki mérlegben feltüntetett küldi, 1919-től megszakítás nélkül alaptőke: 5 millió. Tartalékalapok: román kamarai képviselő. Mezőgaz- 2.550.000. — Az igazgatóság eldasági kérdésekről sok közleménye nöke : Cornél Lázár. Ügyvezetőjelent meg. Kamarai beszédei kö- igazgató Ion Ghi$a. Fiókok: Gurazül jelentősebbek: az erdélyi ag- honc. Nagyhalmágy. rárreform, az egyenes adók "egysé- 1 Cristea Miron, román pátriárka, gesítése, az erdőgazdaság, az ál- a Régens Tanács tagja, egyházi
Cristea
( 53 )
író. * 1868-ban. a Mureíj megyei Toplita Romána községben, mint jómódú parasztszülők gyermeke. A theologiát Sibiiuban, a filozofiát
Csáki
letve I. Mihály trónöröklésekor alakult Régens Tanács tagjává is kinevezik s ezzel pályafutása a végső csúcsra jut. Szédületes emelkedését ugy is tekinthetjük, mint megtisztelését a régi Erdély sok kiváló román egyházférfia emlékének, kik az itt lefolyt román politikai és kulturális küzdelmekben mindig előljáró harcosok voltak. Cristea Miron, mint egyházi iró is tevékenykedett. Művei: Iconografia cre§tineascá (a sibiui gör. kel. székesegyház restaurálása alkalmából) és Predici. Magyar nyelven közzétett egy nagyobb irodalomtörténeti tanulmányt Eminescu i és Munkái cimen. A.
Budapesten végezte. Egyházi pályáját. mint Román Miron sibiiui metropolita titkára és theologiai tanár kezdte meg. 1901-ben szerzetesi fogadalmat tesz s érsekje iránt való hálából szerzetesi névül a Miron nevet választja. 1909-ben már karánsebesi püspök, s tiz év múlva 1919-ben már Karánsebesből egyenesen a bukaresti primás-mitropolitai székbe kerül. 1925-ben, mikor a romániai ortodox egyház elszakad a keleti pátriárkátustól és önálló egyházbirodalommá lesz. Cristea Miront emeli az uj váltó, lás az önállósult román gör. kel. egyház pátriárkái méltóságába. A Ferdinánd királv halála után, il-
Csáki Copony Grete szász festőmüvésznő * Brassóban 1893 X—12. Tanult Drezdában, Berlinben, Münchenben, Budapesten ós Párisban. 1927 óta a berlini művésznők egyesületének tagja. Szívesen festi a parasztot asszonyával és különösen gyermekével, színei frissek, erőteljesek. Németországban rendezett tárlatain sikereket ért el 6zén és kréta-rajzaival. Szebeni és brassói kiállításain is sok elismerést szerzett: 1928-ban Berlinben rendezett kiállitást. Csáki Richárd dr. erdélvi szász kulturpolitikus * 1886 IV—4. Nagyszebenben. Egyetemi éveit Berlinben, Bonnban. Königsbergben és Kolozsvárt töltötte. 1910—20 tanár a nagyszebeni evangélikus gimnáziumban. 1920-ban felállítja a romániai német kulturhivatalt (1. o.) melynek azóta élén áll. Felolvasó körutat tett Németországban. Estlandban, Luxemburgban. Három éven át (1919—21) kiadója volt az „Ostland" cimü folyóiratnak, 1925ben ugyancsak ..Ostland" cimeu
Csanád-egyházmegye
( 54 )
Csergő
alapit folyóiratot, mely nemcsak az j piaristák, minoriták, ferencrendiek, erdélyi szászok, hanem az anya- és több rendbeli szerzetesnők. Az országon kivül élő németek vala- egyházmegye nevezetesebb iskolái: mennyijének szellemi életét figye- a hittudományi főiskola, piarista li. Irodalmi kiadványai: „Honterus főgimnázium Temesváron, róm. János német müvei'4 (1912 magyar kath. főgimnázium Aradon, nyolc nyelven). — Jenseits der Wáldei osztályos leánygimnázium Temes(Éine Sammlung aus acht Jahr- várt, tanitó- és tanítónőképző inkunderten deutscher Dichtung in tézet. u. o. Internátusok közül legSiebenbürgen 1915). — „Prolegome- nevezetesebb az 1926-ban felépült na zu einer Geschichte der deut- Banatia, Temesvár-Gyárváros. schen Literatur in Siebenbürgen. Csécsi-Nagy Imre * 1862 11—22. 1921." — A romániai Német Aka- Aradon működik mint ref. lelkész démikus Szövetség elnöke. 1886 óta. Megírta az aradi ref. egyCsanád-egyházmegye. melynek ház történetét (1897) és kötetben lélekszáma a háború után több adta ki beszédeit. Versei debremint kilencszázezer volt. kétszáz- ceni. aradi és budapesti lapokban ötven plébániával, a trianoni bé- jelentek meg. keszerződés folyományaként háCsefó Sándor * 18^l-ben Rozsrom részre szakadt. A magyar részen maradt 33 plébánia, román nyón. 1914 óta az udvarhelyi ref. területen lt'ti, Jugoszláviához csa- kollégium tanára, ké-öbb igazgatoltak 67 plébániát. Az egyházme- tója volt. 1926—27 (a fiugimnázium gye püspöke dr. Olattfelder Gyu- megszűnvén) az Udvarhelyre vitt la a román kormánytényezőkkel tanítóképző igazgatója lett. Gimtörtént nézetösszeütközései miatt náziumi használatra fizikai és kékénytelen volt székhelyét Temes miai tankönyveket irt. Cseh Andor eszperantista, róia. várról az egyházmegye magyar területére, Szegedre áttenni (1923). A kath. lelkész * 1895-ben. Erdélyi másik két terület apostoli kor- városokban, majd Bukarestben és mányzókat kapott. Román terüle- Ploie§tiben eszperantó tanfolyamoten Pacha Ágoston székesegyházi kat. tartott. 1924-ben az Eszperantó központja kanonok, lebedoi felszentelt püs- Világszövetség genfi t»ök nyert, kinevezést. Az apostoli titkárául hivta meg s ebben a mikormányzó székhelye Temesvár, itt nőségben egész Európát beutaztavan a székes káptalan nyolc ka- 1926-ban Edinburghban a Nemzetnonokkal, s ugyanitt van a püs- közi Eszperantó Egyetemen előpöki papnevelde is. Ezen admi- adássorozatot tartott az e. nyelv aisztratura katholikus hívőinek oktatásának módszeréről. Csekme Ferencz * 1860-ban. Gerszáma körülbelül 460 ezer; a többség német, kevesebb magyar és nyeszegi ref. lelkész. Apró novelvan néhány szláv és román nvelvü i lisztikus dolgait „Képek a paroplébánia is. A 160 plébánia 8 • fő- chiáról" c. kötetekbe gyűjtötte. esperessógre és 16 esperesi kerüCsergő Benedek * 1893 III. 21. letre oszlik. A világi papok száma • Szárhegyen. A Marianum pap220. Az egyházmegye fönnható- 11 anára. Cikkei kath. folyóiratoksága alá tartozó szerzetes-rendek. 1 ban jelentek meg, a „Mária Kon-
Csergő
( 55 )
gregáció" c. folyóirat szerkesztője. Csergő Tamás * Szárhegyen 1888 XII—28. Tanári pályára ment e működött Kézdivásáfrhelyen, Nagykárolyban ós Marosvásárhelyen, 1923-tól kizárólag újságírással foglalkozik. Több cikke és tanulmánya jelent meg a „Zord idő"-ben, .TPási.iGrtüz"-ben és „Hirnök"-ben. A Petőfi centennárium alkalmából „Petőfi emléksorok" címmel érdekes könyvet •szerkesztett. Csernák Béla * 1875 XII—25. Tanult Debreczenben és Baselben. 1918-tól nagyváradi lelkész. A kilályhágómelléki ref. egyházkerület lelkészi főjegyzője. Kisebb egy háztörténelmi tanulmányt s egy kötet egyházi beszédet adott ki önálló kötetben. A „Református Hiradó" szerkesztője. Cserny Rózsi irónő * 1887-ben. Irt meséket, kisebb elbeszéléseket és könyvbirálatokat. Katholikus lapok munkatársa. Csifó Salamon unitárius theol. tanár * 1865 VIII—1. Kolozsvári tanulmányai után a „Manchestei New College" növendéke volt. 1910-től tanár a kolozsvári unit. theol. akadémián. Hosszabb ideig tartózkodott külföldön s 1893-ban Turinban Kossuth Lajost meglátogatta. E látogatásról több napilapban beszámol. Főbb művei: A nőnevelésről. — Háromszék vármegye története. — Bibliai történetek I. II. Ezenkívül számos cikke magyar és angol lapokban. Csíkos Antónia festőművésznő * Debrecenben 1887-ben. Első utmntatásokat a művészetben Bosznay Istvántól kapott. 1904-től 1908-ig Deák Ébner Lajostól tanult. Hosszabb időt töltött Berlin, ben Párisban és Görögországban.
Csíkszeredai r. k. fgm.
l'J09 óta a nagybányai kolónia tagja. Tájkép-festő, de sikerei voltak portrait-műveinek is. Iparművészeti munkái erős dekoratív érzékről tanúskodnak. Csiksomlyói ferencrendi kolos tor alapításának éve 1400-ra vihető vissza. Valószínűleg a moldvai husszitizmusnak köszöni létét. Védőbástyául állították Erdély keleti szélére, nehogy a husszita mozga lom átcsapjon a székelyek közé is. A kolostor mostani alakjában a XVIII. század második felében épült ki, mely század nemcsak a rendnek, de a kolostornak is vt« rágzási kora. A legjobb erők itt vannak összpontosítva. Sok szenvedésnek volt kitéve a szabadságharc alatt és után. Hazafias magatartása miatt elveszíti a gimnáziumot. Az erdélyi katholikusoknak nem volt tanitóképzőintézetük s Haynald püspök felszólítására megszervezik a csiksomlyói tanít® képzőintézetet (1858). A" XX. szazad elején elveszítik összes intézeteiket. Ma a csiksomlyói búcsú révén nevezetes gyűjtőpontja a székelyföldi katholicizmusnak. A templom rontott reneszánsz stílben épült 1804—1826 között. A rendháznak 4 pap, 26 papnövendék és 3 segédtestvér tagja van. Házfőnöke: P. Takács Gábor. Csíkszereda! r. kath. főgimnázium. Alapításának pontos idejét nem lehet megállapítani. Bizonyos, hogy a Szent-Ferencrendi atyák alapították Csiksomlyón a XVII. század közepén és vezették 1774-ig. Ekkor a Catholica Commissió vette át az intézet felügyeletét és gondozását; de a tanítást ezután is kizárólag a szerzetesek végezték 1852-ig; 1853-tól 1900-ig szer . zetesek, egyházmegyei papok ós
Csillag
( 56 )
világi tanárok; 1901-től csak egy házmegyei papok és világi tanárok. A Catholiea Commissió helyébe 1866-ban a Katholikus Státus lépett, mely jelenben is fenntartja. — A régi épület az idők követelményeinek nem felelvén meg, a státus, mint főtanhatóság az intézetet Csíkszeredába helvezte át és részére 1909—1910-ben palotaszerü épületet emelt. 1927—28 tanévben az intézetben 248 növendék volt. A gimnáziumnak gai. dag szertára, különösen gazdag tojás- és csigagytijteménye van. Csillag Imre műfordító * Kecskeméten 1861. Technikai tanulmányokat végzett, hosszabb ideig a .V. A. V. mérnöke volt, Műfordításai közül Poe „Holló"-ja a Nyugat 1918. évfolyamában jelent meg. Kiadatlan műfordításai Faust I. és II. rész. — Iphigenia. — Tasso. — Több fordítás franciából és modern németekbőL Csúcsai paktum, az Averescu Néppárt-ja és az 0. Magyar Párt között (ez utóbbinak félhivatalos közlései szerint: csak a pártvezetöség n é m e l y t a g j a i k ö z ö t t ) létrejött poliikai egyezmény, mely nevét Octavian Goga csúcsai kastélyában lefolytatott előzetes tárgvalásokból nyerte, 1923 októberében szövegeztetett. Ennek az egyezménynek szövegét az 0. M. P. nem hozta nyilvánosságra, közlések némely részleteiről a Néppárt oldaláról történtek. Lényege, hogy a Néppárt kiegészíti politikai programját bizonyos kisebbségi követelésekkel, viszont az O. M. P. teljes támogatását adja a kiegészített néppárti program megvalósításához és illetve politikai akcióit e program keretein belül hajtja végre. Az egyezmény szorosabb összemüködést sti-
Csűrös
pulál a két párt között, s a két párt parlamenti működésében is bizonyos egységet állapit meg. Az egyezmény, mely olyan időben köttetett, mikor az Averescu párt ellenzékben volt s mire kormányra jutott, már fel is mondatott, gyakorlati érvényben tehát pillanatig sem volt: elsőbb is választási egyezményt foglal magában kölcsönös egymást támogatásra az egyes v. kerületekben, későbbi időre (a lajstromos választások idején) pedig közös lista felállítását. A kisebbségi követelésekből az egyházi autonómiák biztosítását, az egyházak önadóztatási jogának elismerését, kisebbségi iskolák felállításának, nyilvánosságának, tannyelvmegál lapitásának jogát, egyes kultúrintézmények működésének engedélyezését, a magyar nyelv használhatásának kiterjesztett mértékben elismerését közigazgatásban és igazságszolgáltatásban öleli fel; az agrárreform végrehajtásának igazságosabb szabályozása, az eddigi sérelmes intézkedések revíziója, az egyesületek és részvénytársaságak működésének szabatosan körülírandó feltételei (mindennemű diszkrecionális jogkör megszüntetése, az esküt nem tett tisztviselők ügyének rendezése s a kivételes intézkedések megszüntetése egészítenék ki továbbá a néppárti programot, a melyet így az O. M. P. teljes egészében a magáénak vall és e program keretein kivül eső pártpolitikai akciókban nem vesz részt. Csulay Lajos * 1866 IX—3. Közigazgatási pályán működött, 1911től Hunvad vármegye h. alispánja volt impériumváltozásig. A Magyar Párt hunvadmegyei tagozatának alelnöke, a vármegyei tanács tagja. Csűrös Emilia * 1897 X—5. Ta
Csüry
( 57 )
Cziffra
nitónöképzőt végzett Nagyenye- I gyűlés. Az 1706. és 1707. kuruc den, verseket, novellákat irt er- országgyűlések története. — Küdélyi napi- és hetilapokba. lönböző adatok Háromszék kulturáCsüry Bálint nyelvész, a M. T. lis történetéhez. — A Székely Mikó Akadémia levelező tagja, * 1886 Kollégium ötvenéves története.) Curierul Cregtin, a gherlai gör. II—13. Egriben Szatmár megyében. Egyetemi tanulmányokat Kolozs- kath. Egyházmegye hivatalos lapja, várt végzett. U. o. "1919-től a Ref. | # 1919-ben. Kollégium tanára. A magyar nyelCuvántul Adevárului hitszónokvészet hangtani és jelentéstani ré- lati és pasztorális román folyóirat. szében búvárkodik. Cikkei, tanul- Szerkesztője: P. Augustin Pop bazimányai a Magyar Nyelvben. Ma- lita szerzetes. Kiadóhivatala Bicsad gyar Nyelvőrben s az Erdélyi Iro- ímánástirea). Megjelenik minden dalmi Szemlében jelentek meg. két hónapban 5 iv terjedelemben. önálló müvei: Teleki József gróf, Czeglédy Miklós * 1876 Dicsőmint nyelvész (Budapest 1909). — szentmártonban. Kolozsvárt és Bu Az ige (Bp. 1911). — A nyelvtudo- dapesten jogászkodott s mint ügymányi ismeret elméleti vizsgálata véd Kovásznán telepedett le, ahol (Besztercebánya 1913). — A sza- a 48-as párt elnöke volt. Háború mosháti nyelvjárás mondathanglej- után Nagyváradon nyitott irodát, tése (Budapest 1926). — A képzők politikailag a Magyar Párt demoéletéből (1928). kratikus szárnyán helyezkedett el. Csutak Vilmos a Székely Mikó Politikai cikkeit 1919-től a NagyKollégium igazgatója, * Zágonban váradi Naplóban tette közzé. Az 1878 XI—6. Mint tanár 1903-ban Újságíró Szervezet ügyésze. Czell Frigyes és Fiái (Dr. Czeli kezdte működését ebben az intézetben, melynek 1916-tól igazga- Vilmos csoport) sörgyára Cluj: tója. 1918-tól a Székely Nemzet* Invesztált tőke 753.750 a. 1. - Muzeumnak is igazgatója (ez in- 177 HP. — 105 munkás. — Évi tézmény közvetlen vezetése, gon- kapacitás 70.000 hl. sör. dozása " és tudományos munkássá- Cziffra Kálmán dr. * Nagyvára gának irányítása évtizedek óta t> don 1874. Tanulmányai végeztével Mikó-Kollégium tanárainak fel- — 1896-ban — közigazgatási páadata). Irodalmi munkássága ön- lyára lépett. Volt szolgabíró, vm. álló levéltári kutatások eredmé- aljegyző és 12 évig a biharkeresznyeit nyújtja és közlései főleg tesi járás főszolgabirája, később Háromszék megye, az erdélyi ref. a berettyóujfalusi kerületben 1916egyház és a Rákóczy szabadság, ban orsz. képviselővé választották. harc történelmi eseményeire vo- 1916—17-ben Nagvvárad város fo Impérium változás natkoznak. Ezek a közlések rész- ispánja volt. ben önálló füzetekben, részben a után: az Országos Magyar Párt kollégium értesítőiben az E. M. E. közp. int. biz. tagja s a nagyvájubiláris emlékkönyveiben és az radi Kath. Népszövetség elnöke-. Erdélyi Irodalmi Szemlében jelen- Közgazdasági téren: a Biharme tek meg. (Háromszék fölkelése a gyei Takarékpénztár ü. v. elnöke Rákóczy szabadságharc elején. — s ez intézet érdekeltségébe tartozó Az 1704. fejedelemválasztó ország- iparvállalatok igazgatósági tagja.
D. Dacia-üzem (Pascu Aurél et Co.) Vajdahunyadon) vasöntöde. Inveszt. tőke 52.600 a. I., 11 szer számgép. 20 lóerő, 150 munkás. Gyárt: 450 tonna vasúti féktuskót, 450 tonna vasúti kocsiagytokot. 450 tonna vasúti kocsifémágyat tr külőnf. gépöntvényeket. Dálnoki Nagy Lajos, Aradvártnegye ny. alispánja, * 1862-ben Miskolcon. Legelső versei a Fővárosi Lapokban jelentek meg. Két verses vígjátékát (Harag, egy felv. — A pletyka, két. felv.j Budapesten adták elő. 1923—1928-ig öt kötet jelent meg költői müveiből, valamennyi Aradon. Fordított Paul Géraldytól (Toi et Moi) és Paul Verlaine-től. Dan Sever román nemzeti párti politikus * 1885-ben Mócs községben. 1906 óta munkatársa az erdélyi román lapoknak és Iorga bukaresti folyóiratainak. 1910-ben a „Gazeta Transilvaniei" igazgatója. 1914-ben a „Nemzeti Komité" titkára Aradon és a „Románul" vezetője. (Goldis helyett). Románia hadüzenete után internálva Sopronban. 1919-ben a „Consiliu Dirigent" kiküldöttje a bukaresti pénzügyminisztériumban. Ugyanez cv végén nemzeti párti programmal kamarai képviselő (Moci-i kerület) s azóta állandóan az. A parasztpárti fúzióig a párt titkára. 1927-ben Stirbev kormányában államtitkár.
Darábant §tefan ügyvédkamarai dekán * 1882-ben. A szatmári városi és megyei tanács tagja; főtitkára a Nemzeti Parasztpárt szatmári szervezetének. Darvas Simon hirlapiró * Budapesten 1892-ben. Pályáját a Független Magyarországnál kezdte, majd a Világ munkatársa lett. 1920 elején kerül Erdélybe, az Uj Kelet ni unkatársa, majd az ötórai Újságnál dolgozik, később, évekig a Keleti Újságnál. Ez a lap, — zsurnalisztikailag — a legjobb formát Darvas szerkesztése alatt mutatja. A K. U-tól megválván a Pallas könyv és lapterjesztő vállalkozás vezetője lesz, melyet hozzáértésevei kulturjelentőségre emel. Sas László társaságában Kék sugár fantasztikus regényt irt, mely német és angol fordításban is megjelent. Dávid György ref. egyháztörténeti iró, * 1889-ben. Theologiát és egyetemet Kolozsvárt végzett. Doktorátust Szegeden szerzett. 1923—24-ben román és francia nyelvet tanított a Kuun kollégium, ban. Számos tanulmányt tett közzé a magyar protestantizmus történetéből. Irt azonkívül tankönyveket, román-magyar, magyar-román szótárt és fordításokat- közölt román és francia írókból. Dávid István ügyvéd, zeneszerző, * Kézdivásárhelven 1884-ben. Nép szerit i ;délyi dalszerző, néhány
Dávid
( 59 )
Déli
Hírlap
pedig a Magyar Párt főtitkárának választják. Társadalmi- és sportegyesületekben is tevékenykedik. Debreceni István * 1887-ben. Theologiát végzett Debrecenben, 1925 óta szatmári ref. lelkész. Szerkeszti a királyhágómelléki egyházkerület hivatalos lapiát. Két í:ütetben kiadott egyházi beszédein kivül irt irodalomtörténeti cikkeket Arany Jánosiéi és megirta a nagyszalontai Arany Emlékegyesület történetét. A szatmármegyei Magyar Párt egyik alelnöke. Degenfeld Miksa dr. gróf * 1884ben Erdőszádon. A szilágy-szolnokmegyei ref. egyházmegye főjegyzője. Maga tartja fenn az erdőszádai és s/.amoscikói ref. népiskolákat. Dékáni Kálmán történetíró, * 1875 XI—28. meghalt 1925 X—v. A marosvásárhelyi Ref. Kollégium tanára volt s a Teleki Theka főkönyvtárosa. 1912-től magántanár ..A középkori magyar történelem forrásai" tárgykörből. Magántanári működése alatt s később az egyetem Szegedre költözése után Brassai Sámuel is állandóan Marosvásárhelyt la* Dávid Ferencz Egylet. Alakult kott s tanárkodott. Főbb müvei 1884-ben. Boros György kezdemé- illetve kiadványai: Einhard. Nagy nyezésére. Első elnöke Brassai Sá- Károly élete. — Bél Mátyás földmuel volt. Rendezett előadássoro- rajza. — Ocskay László. — Kazatokat. 1887 óta kiadja az Unitá-I zinczy, Széphalom és házidolgaim, rius Közlönyt és számos füzetet. c. följegyzései, stb. — Az impérium Szervezte az unitárius nők szövet- évei alatt publiciszta működést i» ségét. ifjúsági köröket. Elnök gróf fejtett ki, aaei kesztette a SzékelyHorváth-Tholdi Rudolf. A tagok föld c. napilapot és értékes tanulszáma 2380. mányokat irt a ..Zord Idő"-be. Déli Hírlap, gazdaságpolitikai Deák Gyula, a Romániai Orszáos Magyar Párt központi főtit- napilap. 1925 szeptemberben alapíára, * 1885. Kolozsvárt. A világ- totta Várnay Elemér dr. és Vnháború kitöréséig Kolozsvárt ügy- chetich Endre dr. Független ortrávédi prakszist folytatott, impérium, num, mely nehéz körülmények! el változás után 1922-ben a Magyar megküzdve. most már jelentős olSzövetség, annak feloszlatása után vasótábort mondhat a magáénak.
dala budapesti kiadásban is megjelent (Dalaim, Bárd 1913. — Csukaszürke sapka, Bárd 1916). A zenei kultusz terjesztésében eredményesen vesz részt, dalárdák szervezésével és a magyar zenéről tartott felolvasásaival. 1928-ban mint előadó is sikerrel mutatkozott be Kolozsvárt.
f
Demeter
( 60 )
Deutsches
Kulturamt
Demeter Róbert festő * Magya ' don. Alaptőke 6,250 000 lei. — Inrón. Művészeti tanulmányait a bu vesztált tőke 523,560 a. 1. — 110 dapesti Képzőművészeti Főiskolán HP. — 300 munkás. — Évi gyártvégezte. Tagja volt a Benczui mány 304,000 pár cipő. Dési Hitelbank rt., Dés. # 1891. mesteriskolának is. Először portréval jelentkezett a budapesti Mű- Az 1927. december 31-iki mérlegcsarnok kiállításain. Marosvásár- ben feltüntetett alaptőke: 5 millió. helyre költözvén egyideig rajz- Tartalékalapok: 1.325.360. Az igaztanár, később a kultúrpalota őre gatóság elnöke: Dr. Torma Miklós. volt. Az erdélyi magyar társasáp Vezérigazgató: Móric Sándor. Az kedvelt arcképfestője. Jelenleg intézet 1928. febr. 18-án tartott (1928) Gyergyószentmiklóson van rendes közgyűlésén az alaptőkéműterme. Mint állatfestő is kiváló. nek 5 millió leiről 10 millió leire Demian Tasi festő * 1899-ben. való felemelését határozta el. Deutsch Ernő dr. brassói főPárisban tanult, 1919—1925-ig. 1926-ban kinevezik a cluji festő- rabbi * Pápán 1886. Theologiai és iskola tanárává. Ugyanott tem- bölcsészeti tanulmányokat végzett plomfestészeti műhelyt nyitott. Wienben és Prágában. 1912-ben 1925-ben a bukaresti tárlaton férfi- karánsebesi. 1924-ben nagvszentportréval dijat nyert. Résztvett a iniklósi. 1927 óta brassói főrabbi. „G&ndirea" román művészeti fo- Magyar és németnyelvű kritikai cikkei zsidó folyóiratokban, szólyóirat alapításában. Dénes Sándor szerkesztő * 1880- noklatai önálló füzetekben is megban. Újságírói pályáját Debrecen- jelentek. Deutsche Politische Hefte, poliben kezdte, hol Ady Endrének szer kesztőségi- és lakótársa volt. 1908 tikai folyóirat alapította 1921-ben óta a Szamos felelős szerkesztője. Rudolf Brandsch. Havonta, némelyMegjelent könyvei: Szines ripor kor kéthavonta jelent meg igen tok. — Egy komitácsi újságíró értékes kisebbségpolitikai publifeljegyzései. (Harctéri riportok). cisztikával. Állandó melléklete volt: — Újságot irok. — Mindez írásai- ..Mitteilungen für Kenntnis des tírossrumanien". ban kedves, könnyed kronikőrnek Deutschtums in A folyóirat szerkesztését. Dr. Rumutatkozik. Dénes Sándor ügyvéd * 1881- dolf Spek végezte. Munkatársai a ben. Nagyváradnak mult század- legalaposabb szász publiciszták és végi lüktetőbb szellemi életében a kisebbségi kérdések németorszáirodalom és újságírás felé sodró- gi ismerői voltak. 1928 tavasza óta dik, ott van a „Holnap" bölcsőjé- nem jelent meg. Deutsches Kulturamt (in Rumanél. maga is ír: cikket, novellát, egyfelvonásos színdarabot. „Az nien) jórészt az erdélyi szászok álügyész" c. darabja Nagyváradon tal felállított, és vezetett, de a került színre, hadifogságában írt nagyromániai egyetemes németség ..Betlehemes játék"-át a Nemzeti érdekeit szolgáló kultúrintézmény, Színház művészei játszották az mely Nagyszeben székhellyel, de Urániában. Háború után ipari vál- a legvégső német diaszpórákig érő Működését lalatai abszorbeálják érdeklődését. rádiusszal működik. Derby S. A. cipőgyár Nagyvára- 1922 márc. 1-én kezdte meg avval a
Deutsches
Kulturamt
Deutsek
( 61 )
céllal, hogy őrzője és védelmezője legyen a nagyromániai németség valamennyi kulturjavának, hogy élessze és erősítse mind az itt élő németek összetartozását, hogy dolgozzék ezeknek kulturális egyszintreemelésén, s hogy végül tartsa fönn a szellemi összeköttetést az anyaországgal. Hat évi működése alatt a D. K. d'erekasan eleget tett minden vállalt feladatának, alig van az országban német település, mely valamilyen formában evvel az intézménnyel kulturális kapcsolatba ne lépett volna, a magasabb szellemi régiókban pedig majdnem nélkülözhetetlenné vált kulturakcióival: elsősorban szünidei főiskolai kurzusaival. Rövid pár év alatt 150.000 német könyvet helyezett ki német falvakba, gondoskodván egyben kellő metodikáról, hogy a kis népkönyvtárak megőriztessenek s a szükséghez képest bővíttessenek. Segített az intellektuálisok kinzó könyvszükségletén is. A legdrágább német tudományos műveket is kölcsönképpen tudja eljuttatni bármely messze és izoláltan élő intellektuálisnak is. Szeptember első két hetében tartatni szokott felsőbb tanfolyamai a németországi tudományos világ kitűnőségeit gyűjtik Szebenbe, akik minden évben egy-egy speciális ismeret-ág sokoldalú megvilágítását adják Románia minden részéből összesereglett német tanároknak és egyéb intellektuálisoknak. Központi helyiségében olvasóterem áll rendei kezésre. Többszáz németországi és külföldi németnyelvű lappal és folyóirattal. Ugyanitt kartoték vezettetik lehetően pontos feljegyzésekkel erdélyi német személyiségekről és intézményekről. Egyik
legfontosabb szerepe ébrentartani a romániai német törzsekben a nagynémetséggel való szellemi együvé-tartozás öntudatát és táplálni is ezt az öntudatot felmutatható komoly munkaeredményekkel. A D. K.-nak ugy személyes propaganda-utak, mint folyóirata: az „Ostland" révén sikerült fokozott érdeklődést keltenie Németországban a Romániában élő németek kulturmunkája iránt, ami német szellemi előkelőségeknek mind sürübb látogatásában és német kultúrintézményeknek a D. K.-val mind elmé.'yülőbb kapcsolataiban nyilvánnl meg. Jórészt a Kulturamt munkájának köszönhetők az 1927-es „Erdélyi Népművészeti Kiállítás" berlini sikerei is. A D. K. vezetője: Dr. Richárd Csáki (V. ö. TátigkeitsBericht 1922—27.)
Deutsek Qé'*
Deutsek Géza a Magyar Néppárt titkára, ügyvéd, » 1892-ben. Egye-
..Déva"
(
62 )
Dieues
temet Kolozsvárt végzett, 1922 óta dó liceuni - igazgatója lett. ..Városügyvédi gyakorlatot folytat Bánffy- tudomány' cimen a székesfővárosi liunyadon. 1928-tól Kolozsvárt. statisztikai hivatal kiadásában naNeve a „Zord Idö" hasábjain tünt gyobi- tanulmánya jelent meg. Váfel először, hol versekkel szerepelt. rosi kérdésekről cikkek, felolvasáPolitikailag az 1924 decemberi bras- sok r.agy számmal. Diamant Izsó a Sodronyipar rt. sói nagygyűlésen vonja magára a figyelmet, viharos és ellenséges at- vezérigazgatója. * 1886-ban. Banmoszférában támadja a Magyar kok közreműködésével 1920-ban Párt vezetőségét. Azóta állandóan alapította a Sodronyipar részvénj mint a kalotaszegi frakció egyik társaságot, ezt megelőzőleg a Vágujhelyi Szeggyár vezetője. Cikkei, vezére szerepel. „Déva" Kereskedelmi és Iparbank tanulmányai, — gazdasági és üzemrt., Déva. # 1922. Az 1927. decem- vezetési problémákról — a napiber 31-iki mérlegben feltüntetett sajtón kivül: „Petróleum", „Alpialaptőke: 5 millió. Tartalékalapok: nistische Monatszeitschrift", „Fie507.371. — Az igazgatóság elnöke: rul", „írom", „Korunk" folyóiraConstantán Burmán. Vezérigazgató: tokban jelentek meg. Az Ugir cluji Komulus Cicei. — Az intézet 1928. kerületének ü. v. alelnöke. március 20-án megtartott rendes Dicsőszentmártoni Altalános Hiközgyűlésén az alaptőkének 10 mil- telbank Dicsőszentmárton. # 1917. lió leire való felemelését határoz- Az 1927. december 31-iki mérlegta el. ben feltüntetett alaptőke: 5 millió. Dévai Muzeum a Hunyadmegyeii Tartalékalapok: 1,860.000. — Az Történelmi és Régészeti Egylet ala- igazgatóság elnöke: Csató Gábor. pítása 1880-ban. A régiségi osztály Vezérigazgató: Révész Mór. Fió1882-ben keletkezett, amikor Tor- kok: Balázsfalva, Székelvudvarma Károly elkezdte a várhelyi ása- hely. i ásókat.. Az etnográfiai osztályt Diénes Jenő lásd: Ikafalvi. Kuun Géza gróf és Kemény Vilma Dienes László társadalom-tudobárónő gyarapították jelentékeny niányi és filozófiai iró, * 1889-beu. adományokkal. Különös régészeti Jogi doktorátus és két párisi tabeccsel birnak a sarmisegetuzai nulmányév után tiz évig könyvtáMithras templom felírásai és relief- ros volt Budapesten a Székesfővájei. 1919-ben a I). a megye tulajdo- rosi Könyvtárban. 1920-ban került nába ment át. Erdélybe s évekig a Keleti Újság Dévai Takarékpénztár rt. Déva. munkatársa volt. 1920-ban megin# 1883. Az 1927. december 31-iki dítja Kolozsvárt a Korunk havi fomérlegben feltüntetett alaptőke: 5 lyóiratot. melynek szerkesztő kiamillió. Tartalékalapok: 1.265.249. dója. Irt: könyvészeti, könyvtárAz igazgatóság elnöke: Dr. Apáthy tudományi szakcikkeket, társadaÁrpád. Ügyvezető-igazgatók: Ari- lomtudományi tanulmányokat a tony Sándor és Gál Nándor. Huszadik Században, 1923-ban peDéznai Viktor tanár * 1884-ben. I dig Művészet és Világnézet cimmel Temesváron működött 1907-től mint i esztétikai és irodalmi tanulmányoállami főreáliskolai tanár. Impe- kat tartalmazó könyve jelent meg rlumváltozás után a temesvári zsi- Kolozsvárt. Sorozatos előadásai, a
Dirna
( 63 )
Dózsa
misztikáról nagy közönséget von- talani prépost. Elismert szónok és zottak. 1928 közepe óta Berlinben egyházi iró. Müvei: „A r b o r e l e van. v i e t i i", „C u r 8 c o in p 1 e c t Dima A. Gheorghe egyetemi ta- d e t n v á ( á t u r i" és „§ t i i n ( a nár, a cluji egyetem természettu- m . l n t u i r i i d e v e c i " . Dömötör Gizella (Mund Hugóné) dományi fakultásán a kísérleti fizika rendes tanára. 1927-ben jelent festőmüvésznő * 1897-ben Buda meg a Baccalaureatus-ról irt, sze- pesten. Deák Ébner Lajos tanítvámélyes tapasztalatokon felépült, nya volt. Műcsarnoki kiállitásokoii sok adatot feldolgozó tanulmánya. többször vett részt, egy rajza a Dobrescu Aurél dr. * 1885-ben Szépművészeti Muzeum tulajídonáHenigen (Alsófehérm.) Orvosi ta- ban van. Utóbbi években expresnulmányokat végzett Grácban, szionista irányban kísérletezett. Genfben, Bécsben. Budapesten. Donáth László ref. lelkész, noGrácban a ,.Carmen Sylva", Bu- vellaíró * 1883-ban. írásai a Zord dapesten a „Petru Maior" egyesü- Időben ós más erdélyi lapokban jeletek elnöke volt. 1910-től a brassói lentek meg, 1927-ben a Temesvári közkórház orvosa. 1919-től megsza- Hírlap novellapályázatán első dikítás nélkül a Kamara tagja (Nem- jat nyert. 1928-ban Humoros Esezeti Parasztpárt progr.) Örvosiro- tek cimmel kötete jelent meg Kodalmi közleményei bel- és külföldi lozsvárt. folyóiratokban jelentek meg, önálló orvosi müve: ,.Boalele nervoase $i mentale tratamentul lor" (8. kiad. Komán Akadémia jutalomd.) — Megírta és kiadta az agrárreform, a közigazgatási törvény és a választói törvény kommentárját. Közéleti működésé a N. P. Párt akcióival esik egybe, a melyekben heves temperamentuma és agitatív szelleme többnyire az intranzigen»ek oldalára viszi. Domahldy Klemér * 1861-ben. A királyhágómelléki ref. egyházkerület főgondnoka. A régi rezsim alatt volt: főszolgabíró, képviselő és Debrecen főispánja. Impériumváltozás után egy cikluson át szeDózsa Endre nátor. Domide Octavian dr. püspöki hely-1 Dózsa Endre iró ősi székely prinök * Santon. Rómában szerzett mőr családból származik (Dóeaa theol és filozof. doktorátust. Volt György unokatestvérének, Ádámszemináriumi prefektus, theol. ta- nak egyenes ágon leszármazottja). nár. 1923-ban pápai prelátusi ci- * 1857-ben Poka községben. Köe met kapott, 1924-től a gherlai egy- igazgatási pálvára lépett, 1884-ben házmegye püspöki helvnöke és káp- főszolgabíró, 1901-től 1918-ig Ko-
Drágán
( 64 )
lozs megye alispánja. Közben 1896—1901-ig a tekei kerület orsz. képviselője. Nagyobb munkáit háború előtt irta: Tied a hatalom (regény 2 kötetben Bp. 1899.) Tin<minte (3 kötet Bp. 1903.) Czinka Panna (2 kötet Kolozsvár 1913.). Impériumváltozás óta irói működésének súlypontja publicisztikára esik (Keleti Újság, utóbb Ellenzék). Elnöke az Erdélyi Irodalni Tár saságnak, melynek konstruktivitását, — néha fölös aggodalommal is —• védelmezi. Memoárszerü Írásai — Régi jó és zord időkből címmel — 1928-ban jelentek meg. 1906 óta cs. és k. kamarás. Drágán Nicolae egyetemi tanár, a cluji egyetem filozofiai fakultásán a román nyelv és irodalom tanára (II. tanszék.) 1923—24-ben a fakultás dékánja volt. Az Extensiunea Universitará választmányának tagja 8 az intézmény keretében „Nyelv és történelem" „A ro mán irodalom kezdetei" „Régi egyházi könyveink irodalmi jelentősée" cimü előadásokat tartott Erély nagyobb városaiban. Drágoi Ioan egyetemi tanár, a •cluji egyetem orvosi fakultásán a szövettan és az embriologia rendes tanára. Dragoi V. Sabin zeneszerző, a temesvári Zenekonzervatórium igazgatója, * 1894 Seliste-n. (Arad m.) Konzervatoriumot Kolozsvárt végzett, zeneszerzési tanszakot a prágai Akadémián. 1925 óta konzervat. igazg. Temesvárt, ahol a Dacia kórust alakította meg. 1921—1927 huszonhárom zenemüvet irt, dalokat, zongoradarabokat, vegyes kart, egyházi zenemüvet s a „NápaBta" operát. Nagy folklorisztikus anyaggyűjtést végzett román nép-
f
Draskóczy
dalokból. A Nápasta 1928. V—30án került bemutatóra Bukarestben nagy sikerrel s a fejlődésnek induló román operai irodalom gazdagodását látják benne. Ujabban készülő műve: ,.D-na Chiajna" opera. Dragomir Silviu egyetemi tanár, a cluji egyetem bölcsészeti fakultásán a délkeleteurópai népek történetének tanára. 1925—26-ban a takultás dékánja volt. 1916-ban (ei időben még a szebeni „Seminarul Andreian" tanára volt) a Román Akadémia 1. tagja lett. Az Extensiunea Universitara választmányának tagja; ez intézmény keretein belül tartott előadásai: „Doi martiri ardeleni: I. Buteanu Const. Romanu" „Ideálul daco-roman in miíjcarea dela 1848—49." stb. A szláv nyelvek kitűnő ismerője (Moszkvában is végzett tanulmányokat), nagy nyelvi és történeti felkészültséggel foglalkozik a román nép múltjával. Publikációi: „Desrobirea religioasá a romanilor ardeleni in s. XVIII." — „Vlahii din Serbia in sec. XII—XV." — „Originea románilor din Istria" stb. Munkatársa volt a Luceafárul, Telegraful Román s más lapoknak. A háború alatt Bálán mostani metropolitával néplapot szerkesztett. Háború után önálló kutatások alapján megirta Avram Iancu és Ioan Buteanu életrajzát. 1928 májusában — Vasile Párvan helyére — a Román Akadémia a tört. szakosztály rendes tagjává választotta. Draskóczy Ilma, irónő. * Máramarosszigeten, lakik Temesvárt, hol a Temesvári Hirlap rovatvezetője. Verseit a régi Magyarország igényesebb lapjai is közölték, két verskötete Budapesten (Versek. Singer és Wolfner 1906. Melódiák.
Dreher-Haggenmacher
(
tv
u. o. 1911) egy pedig Temesvárott 1925-ben jelent meg. Irt még novellákat és népszerűsítő irodalmi cikkeket. Az Arany János Társaság alelnöke. 1928-ban a városi tanács tagja. Dreher—Haggenmacher sörgyár r. t. Nagyvárad. Alaptőke 7.000.000 lei. Invesztált tőke 274.502 a. 1. — 480 IIP. — 104 munkás. — Évi kapacitás 300,000 hl sör. Dsida Jenő lírikus * Szatmáron 1907-ben. 1926-tól jogi tanulmá-
Erdélyi Lcxihon
Dura
nyait végzi a kolozsvári egyetemen, egyidejűleg a Pásztortűz technikai szerkesztője. Valamenynyi erdélyi s néhány budapesti lap hozza sűrűn megjelenő verseit, melyek itt-ott eredeti talentumra figyelmeztetnek. Dura, galvánelemgyár R. T. Timiíjoara, alaptőkéje 4 millió, inveszt. tőke 37.500 a. 1. 31 szerszámgép, 10 lóerő, 54 munkás. Gyárt: 1 millió elektromos zseblámpa elemet, 50.000 galvánelemet.
E. Kdelmanti Menyhért orvos 4 1862 XII—25. Nagyváradon. Tanári pályára készült, földrajzzal és geológiával foglalkozott, majd orvosi szakra tért, diplomát szerzett s 1880-től orvosi gyakorlatot űz Nagyváradon. 1905—1917-ig az állami gyermekmenhely ig. főorvosa volt. A gyermekvédelem érdekében kiterjedt irodalmi és társadalmi propagandát fejtett ki, cikkei a magyar orvosi és közegészségügyi folyóiratokban jelentek meg, s szociális munkájának eredménye az anya és esecsemővédelem megszervezése Nagyvá-Tadon. az ..Anyák iskolája" és a Gyermektanulmányi Társaság létesítése. Eder Hans szász festő * 1883 IV—12. 1902—11 Münchenben tanul, 1912—13 egy bécsi festőiskola vezetője, 1914—18 tábori-festő a harctéien. Háború után két évtől eltekintve állandóan Brassóban él. 1911—13 sikerrel állított ki a műn cheni , Secessio"-ban. Kollektív kiállítást 1918-ban rendezett Budapesten, hol két képe állami tulajdonba került. A düsseldorfi nemzetközi kiállításon a brüsszeli Modern F éptár számára vásárolnak képet tőle, 1925-ben a román állam vásárolja meg ..Megfeszittetés" cimü kot ipozicióját. Az utóbbi években bibliai tárgvu kompozíciókkal szerezte meg a kritikai elismerést. Eftimiu Victor román iró, drámaköltő * 1886-ban Albániában. A magyar kisebbségi szinházi és iro-
dalmi élettel már az impérium első éveiben érintkezésbe került, darabjait magyarra fordították ÉB erdélyi színpadokon bemutatták. 1927 őszén a kolozsvári Román Opera és Nemzeti Színház igazgatójává nevezték ki. Ebben a tisztségében nagyarányú tervet dolgozott ki az erdélyi román szinházi kultura emelésére, Kolozsvárról kiinduló rendszeres staggionekkel akart sorozatos előadásokat rendezni a határszéli erdélyi városok színpadán (Teatrul de Vest). Ez a terve azonban tárgyi akadályokba ütközött s pár hónapi működés után E. visszatért Bukarestbe. Gazdag drámaköltészetében a legkülömbözőbb témákat dolgozta fel, dramatizált népmeséket, irt történelmi drámákat ( S t r á m o ? i i — ősök), feldolgozott klasszikus tárgyakat (P r o m e t e u, T h e b a i d a) és feldolgozta a M e s t e r ü l M a n ó i é és a D o n J ü a n motívumot. Színes, gazdag fantázia, sok akció és bőven ömlő lira jellemzi, rendszerint versekben irt darabjait. Megjelent több novelláskötete (Stambul börtöneiben K é t i d e g e n ) , néhány regénye (Egy k o m é d i á s t r a g é d i á j a — M u r u z o f h e r c e g n ő ) és egy verskötete (A m a g á n y v e r 8 e i). Égly Sári festőművésznő, * 1°02 Nagybányán. 1916 óta Thorma János és Réti István tanítványa. 1925—27 Párisban tanul. 1920 óta
( 67 ) kiállít Nagybányán; önálló kiálli-1 tást 1923-ban rendezett Nagyváradon. A Nagybányai Festők Társaságának törzstagja.
Eisenring
feltüntetett alaptőke: 5 millió. Tartalékalapok: 4,806.434. — Az igazgatóság elnöke: Varga Dénes. Vezérigazgató: Dr. Balogh Elek. Egyetemi Könyvtár la Kolozsvári Egyetem könvvtára) mai könyv. I anyaga közel "VIOO . OO kötet, amely -izám az E. K. régi anyagából, a>. Erdélyi Muzeum Egyesület könyvtárából és az 1919—1928 évek szaporulatából adódik össze. (120.000 kötet uj szerzemény.) Az E. K. függeléke az ugyanazon épületben elhelyezett népkönyvtár, mely az ifjúság és a nagyközönség számára áll nyitva. A könyvtár igazgatója Dr. Eugeu B a r b u 1. Tudomás nyos személyzetéhez tartozik még: három főkönyvtáros, hat könyvtárnok, két aikönyvtárnok, egy arhivárius. Az E. K. fölött az ellenőrzést az egyetemi szenátus nevében egy bizottság gyakorolja. Elchner Sándor * 1877-ben. Filozófiát tanult, mielőtt kereskedelmi pályára lépett, 18 éven át BudapesZfrfer Hant Eder Hant ten, 17 év óta Nagyváradon működik a La Roche és Darvas r. t. köLgyesftlt Bank és Takarékpénztár telékében. előbb mint kereskedelrú, Nagyvárad. # lüöi). Az 1927. m i - . utóbb mint vezérigazgató. A« dceeipber 31-iki mérlegben feltün- Erdélyi Fatisztviselők Egyesületétetett alaptőke: 30 millió. Tarta- „ e k elnöke a nagyváradi "Kereskelékalapok: 13,000.676. — Az igazga ( l e l m i 6 s i p a r kamara alelnöke. A toság ülnöke: Iosif M. Pincas. Ve- Nagyváradi Hitelbank igazgatósázérigazgató: Dr. Popper Ákos. Fi- rjának elnöke, ók: Margitta. Az 1927. julius 11-én Eisenring. bánsági német Iparomegtartott rendkívüli közgyűlésen 80 j,. és Kereskedők Szövetsége, # az alaptőkének 60 millió leire való ,í)24-ben. Alapitója H o l l i n g e r felemelését határozták el. Az uj i>é t e r volt. E szövetség keretében részvények a kibocsátási feltéte- alakult 3,000 000 lej alaptőkével leknek inegfelelően 1928. julius Eisenring Textil-osztály rt. s a* 26-ig kerültek jegyzés alá, mely Eisenring Kreditzentrale rt., mely időpontig a tőkeemelés keresztül- azonban két év múlva beleolvadt vitetett. a Román-Német Bank rt.-be. A szöEpyesiilt kisegítő és Takarék- vétség hivatalos lapja ugyancsak pénztár rt., Torda. # 1904. Az Eisenring cimmel jelenik meg Hol1927. december 31-iki mérlegben linger szerkesztésében.
Eisler
<: 6 8
Eisler Mátyás főrabbi * 1865 Pátyon (Pest m.). Budapesten és Berlinben tanult. 1891-ben lett kolozsvári főrabbi. 1893—1918-ig a sémi nyelvek magántanára volt a kolozsvári egyetemen. Mintegy 200 cikke, tanulmánya jelent meg a sémi nyelvészet, a zsidó történet és irodalomtörténet köréből. A 5. E r d é l y i és B á n á t i R a b b i E g y e s ü l e t elnöke és a H i t k ö z s é g e k S z ö v e t s é g e Ors z á g o s I r o d á j á n a k ügyv. elnöke. Elekes Domokos * 1889. Gyakorló ügyvéd Székelykereszturon. Gondnoka a keresztúri-köri unitárius egyházkörnek. Napilapok és egyházi lapok cikkírója. Elekes Miklós orvos * 1893 IX— 3. 1920—1926 a kolozsvári elmeklinikán tanársegéd. Számos dolgozata az elme- és idegkórtan, valamint az agyszövettan köréből megjelent francia és olasz szaklapokban. valamint napilapokban. E témakörből előadás-sorozatot is tartott. A kolozsvári P á l y a v á lasztási Tanácsadó pszihotehnikai vezetője. Elfér Aladár, belgyógyász * 1876ban Hevesen. Középiskoláit a miskolci ref. kollégiumban, az orvosi egyetemet Budapesten végezte. Orvosdoktorrá avatása után báró Korányi Sándor mellett dolgozott, majd hosszabb külföldi tanulmányutakon a legnevesebb chemikusok mellett végzett orvoschemiai tanulmányokat, Kolozsvárra 1905-ben került Purjesz Zsigmond belklinikájára, hol asszisztens, majd adjunktus lett, később, mint rk. tanár a belgyógyászati diagnosztika előadásával bízatott meg. Imperium-változás óta orvosi gyakorlatot folytat, mint belgyógyász diag-
)
Első Karánsebesi
noszta. Több külföldi orvostársaság tagja. Dolgozatai az orvosi chemia és belorvostan köréből jelentek meg. Ellenzék politikai napilap, alapította Bartha Miklós, és az ő szerkesztésében indult meg Kolozsvárt 1880-ban. 1895-ben Bartha Miklós mint a lap főszerkesztője szerepel, felelős és laptulajdonos: Magyari Mihály. 1917—18-ban szerkesztő' dr. Poltz Radó, 1918 VI. 18-tól f. szerkesztő dr. Dobó Ferenc, 1920 X. 2-től ugyanő főszerkesztő, mig felelős szerkesztő dr. Grois László. 1925 X. 2-től Sulyok István jegyzi a lapot, mint felelős szerkesztő, 1926 X. 31-től dr. Somodi András. Ugyanezen időtől a főszerkesztői ügykört Dr. Grois László tölti be, ténylegesen szerkeszt Kunz Aladár, az irodalmi melléklet szerkesztője Aprily Lajos. Egyike az országos relációban is jelentékeny erdélyi lapoknak. Magyar kisebbségi alapon áll, állásfoglalásai pártszemponttól függetlenek. Külpolitikai megvilágításai és kultúrpolitikai eszmefölvetései értékesek. Heti irodalmi mellékletével gyakori megnyilatkozási lehetőséghez juttat néhány értékesebb erdélyi irót és költőt. Első bánáti ezüstnemü gyár (Prima Fabrica Banateana de Obiecte de Arg'nt, Timi^oara). Alaptökéje 3 millió lej. Inv. töke 53,488 a. 1. 12 szerszámgép. 25 HP. 37 munkás. Gyárt 2600 kg. ezüstevőeszközt asztali ezüst tárgyakat, vázákat. csillárokat. E'ső Karánsebesi Takarékpénztár rt., Karánsebes. # 1876. A* 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 5 millió. Tartalékalapok: 3,252 005. — Az igazgatóság elnöke: Szana Zsigmond. Vezérigazgató: Carol Schwab. Ér-
E l s ő r. a c é l k é s g y .
(
69
)
Engelberg
dekközösségben a Temesvári Bank E m k e m e g a l a p í t á s a é s n e gyedszázados működése", és Kereskedelmi rt.-gal. Első román acélkésgyár (Simon Kolozsvár 1910.) Endre Károly lírikus. * 1893-ban Redtenbacher Linz a. Dv. S. p. A. Ocna Sibiu). Központja Szebenben. Temesváron. U. o. a Kereskedők Alaptőke 7.5 millió, inv. tőke Egyesülete titkára. Az erdélyi iro100.000 a. 1. 53 szerszámgép, 75 HP. dalmi élettől bizonyos — maga64 munkás. Gyárt 180 tonna kést óhajtotta — különállásban és polgári keresetforrásokra kényszerülós villát. Emke (Erdélyi Magyar Közműve- ve is a csatolt területek egyik leglődési Egyesület) székhelye Kolozs- erősebb költői egyénisége. 1922-ben vár. Működése 1884 december 27-én Budapesten megjelent „A z e mindult meg. Célja társadalmi uton b e r a k i j á r v a j á r " c. versköErdély magyarsága közt a népneve- tete és még inkább azóta irt vera csillagok lés és népjólét terjesztése. A nagy sei „ E m b e r politikai változás előtt e nagysza- a l a t t " c. kötetben még kiadatlan, bású céloknak megfelelő működést szonett-ciklusa stb.) a gondolat elis fejtett ki: felsőbb iskolai tanulók ragadtatott költőjére és idegesen számára fenntartott kollégiumnak, kényes nyelvművészre mutatnak. az algyógyi földműves-iskolának, Energia, elektrótechnikai r. t. (S. százakra menő alsóbb iskoláknak, A. R. p. intreprinderi electrotechninépkönyvtáraknak felállításával és ce chimice §i mecanice) központja nagyszámú történelmi és irodalmi Bukarest. Alaptőkéje 17.000.000 lej. műnek kiadásával. Az Emke létesí- Temesvári üzemében beruházott tőtette Erdélyben az első ipar-, fo- ke 26.604 a, I. 24 szerszámgép, 80 gyasztási- és hitelszövetkezeteket. HP. 60 munkás. Előállít: 300 db. Szabályozólag folyt be az erdélyi dynamot, 800 electromotort, 50 földbirtokviszonyok és a hitelügy transformatort és 800 kommutátort. szervezésének kérdésébe. Az er- Kolozsvári üzemében a beruházott délyi ipar fejlesztése érdekében t. 28,795 a. I. 130 szerszámgép 180 nemzetiségi külömbségtevés nélkül lóerő, 170 munkás. Gyárt: 32 drb. honi iparpártoló mozgalmakat is erősáramú elektromos gépet. 500 teszervezett. Ingó vagyonát a háború lefonkészüléket. 10.000 távirókészüalatt hadikölcsönökbe fektette, in- lékalkatrészt, 500 elektro jelzőkégatlanait (mintegy h^t-omszázezer szüléket. holdat) az agrár-reform folyamán Engelberg Dezső dr. ügyvéd, * vesztette el. Jogi személyiségét 1894 október 27-én Szarvason. megszerezte, de módosított alapsza- Előbb tanító volt. 1923-ban igazgabályai jóváhagyásához még nem ju- tója a marosvásárhelyi hétosztályu tott hozzá s igv működése megbé- zsidó felső népiskolának, mely aknított. Elnöke i'fj. gr. B é l d i Kál- kor egyetlen ilyszerü intézete volt mán. alelnökei: br. J ó s i k a Gá- az országnak. Egyidejűleg mint újbor és dr. S á r k á n y Lajos, alel- ságíró is több lapnál dolgozik. .Ironök-főtitkár: pákéi S á n d o r Jó- dalmilag . Elszórt Kalászok" c. verzsef. főpénztárosa: B o e s á n e z v seskönyvével (1920) lépett ki. A László, ügyésze: dr. K 1 u m á k Já- • Kelet Színpada" c. könyvében nos. (V. ö. p. S á n d o r József: „A z (1928J négy egyfelvonásosát adta
Erber
( 70
)
E f d . Gazd.
Egyl.
ki. A zsidó nemzeti mozgalomban amivel a nagyközönség és a nagy bankok bizalmát kívánja erősíteni. agilisan szerepelt. Erber Dezső * 1883-ban Debre- Központi irodát tart fenn DicsőTagintézeteihez cenben. Előbb a M. A l t . H i t e l - szent mártonban. bank főintézetében dolgozott. küldött nyomtatott körleveleinek 1023-tól a nagyváradi Hitelbank- — 1928 juniusban — már 140. száma ment szét. 1926-ban 119 fiók igazgatója részvénytársaságot és 95 szövetkeErdélyi Bank és Takarékpénztár zetet számolt tagjai között rt., Kolozsvár. # 1894. Az 1927. amelyeknek összes alaptőkéje december 31-iki mérlegben feltünte- 358,996 450 lejt, tartaléktőkéje tett alaptőke: 40 millió. Tartalék- 188 837.290 lejt tett ki. Az E. B. alapok: 9 millió. Az igazgatóság el- első elnöke dr. Popper Ákos von, nöke: D. N. Cbrissoveloni. Vezér- kinek hamaros lemondása után igazgató: Hargittay Bertalan. Fió- dr. Gyárfás Elemért választották kok: Brassó. Nagyszeben, Nagyvá- elnökül. Társelnökök: Bocsánczy rad, Torda, Marosvásárhely, Szász- László, Ferenczy Gyula és Hargitrégen. Érdekközösségben a Banca tay Bertalan bankigazgatók. < 'hrissoveloni S. A., Bucure?ti és a Erdélyi és Bánsági Kereskedői l'esti Magyar Kereskedelmi Bank, Egyesületek Szövetsége Oradea Budapest, intézetekkel. # 1927 október 23-án. Működést Erdélyi Bankszindikátus. # 1922 területe Erdély és a Bánság. 1928. december 10. Oradeán. Az erdélyi őszig 54 egyesület csatlakozott. A». kisebbségi magyar bankoknak és intézmény országos érdekű keresszövetkezeteknek érdekképviselete, kedelmi kérdésekben együttműkömoly k. b. megfelel a szász Revi- dik a Sfatul Negustoresc bukasions Verband s a román Solidari- resti központjával, közös intézőtatea intézményeknek. Az összes bizottság utján. Elnök: Dr. M. Leon bankokat közösen érdeklő erkölcsi egyetemi tanár, képviselő, ti. e.: és anyagi ügyekben közös elhatá- Kun Richárd, főtitkár: dr. Fried rozásokat és közös eljárásokat ki- János, titkár: Ivan Petruca. Bucudolgozni és végrehajtani. Ehhez re§ti. képest keretében valamennyi maErdélyi Gazdasági Egylet # gyar intézetet akarta egyesíteni, 1844-ben. Működési köre kiterjed de a bánsági bankok az alakulás- az egész mai Erdélyre. Szakosztáhan nem vettek részt s bár ezirá- lyai tudományos "és gyakorlati nyu tárgyalások azóta is többiz. munkásságot- fejtenek ki a gazdaben voltak, máig sem léptek be az sági élet és gazdasági tudás szintE. B.-ba. Eddigi akcióiból emlé- jének emelésére. Az egyesület mokezetesebbek: a Banca Na(ionalá- dern gazdasági eszközök bemutatól élvezett visszleszámitolási hi- tásával, termelési kísérletekkel, tutelek emelésére irányított mozga- dományos felolvasásokkal, leglom. ankétje és tiltakozása az elő- újabban tanulmányi kirándulákészületben lévő Banktörvénnyel sokkal is szolgálja céljait. Az iroszemben. Elhatározta és keresztül- dalmi szakosztály eddig 60 darab viszi a 10,000.000-n aluli alaptő- gazdasági szakmunkát adott kikéjű intézetek kötelező revízióját, Hivatalos lapja az „Erdélyi
Erdélyi
Helikon
(
G a z d a " . Elnöke báró J ó s i k a Gábor. Erdélyi Helikon. Kemény János br. meghívására 1926 júniusában erdélyi irók és költők számottevő csoportja gyülekezett összfi Marosvécsen s a csoport tagjai — megtárgyalván az erdélyi irodalmi élet intellektuális és szociális viszonyait — i r ó i m u n k a k ö z ö s s é g alapítását határozták el. Erdélyi Helikon néven létrejött, s z a b a d t á r s u l á s az övék. jórészt könyveik kiadására és Írásaik másnemű elhelyezésére irányuló célzatokkal, de általánosabb érdekű, Erdély egész szellemiségét érintő törekvéseikkel is. Évente egyszer tartott összejöveteleik eredménye eddig: szorosabb kapcsolat létesítése az Erdélyi Szép mives Céhvei (1. o.), a „Helikon" folyóirat alapítása, s a legutóbbi •íyülés határozataként: irodalmi előadás-ciklusok rendezése és klasszikus magyar irók olcsó kiadása. A Helikon-egyesülés — elsősorban a megerősödött Szépmives Céh kiadványai révén — kétségtelen eredményeket ért el az irodalmi érdeklődés ébrentartásával. A kivülmaradtak részéről kezdetben heves támadások érték, de ezek a támadások megszűntek, amint, az idők folyamán nyilvánvaló lett, hogy a Helikon nem vindikálja az erdélyi irók összeségének képviseletét. Erdélyi Hírlap, aradi napilap. # 1917-ben Aradi Hírlap cimmel. MaTarországon akkor erős nekilendülésnek indult demokratikus és radikális áramlat orgánumaként. Programm-cikkeit Jászi Oszkár és Goldiij László írták. Felelős szerkesztője Sulik Kálmán volt, főszerkesztője (ma is) Zima Tibor.
71
)
Erdélyi L
T.
1919HŐ1 cimét Erdélyi Hirlap-ra változtatta. Intranzingensen harcol a magyar kisebbségi jogokért, de nem annyira dogmatikus, mint a kisebbségi hivatalos orgánumok és a demokrácia nagyon megfogyatkozott férőhelyeinek egyike. Felelős szerkesztője M a j o r Béla, főmunkatársa K r e n n e r Miklós. Erdélyi Hitelbank rt.. Arad. # 1^0. Az 1927 .december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 30 millió. Tartalékalapok: 25,838.833. — Az Igazgatóság elnöke: iltői Adlcr Andor. Vezérigazgató: Fejér Gábor. Fiókok: Brassó, Déva. Erdélyi Irodalmi Társaság. # 1888-ban, nemzeti irányú szépirodalmi értékek védelmére és párt fogására. Első elnöke gróf K u u n Géza volt. 1912 óta D ó z s a Endre áll az E. I. T. élén. Imperiumváltozás után átdolgozott alapszabá Ivókkal működött tovább. A Magyarországon élő tagjait részint tiszteletbeli, részint kültagokká minősitette át. Kiadványai: öt kötet É v k ö n y v Ferenczi Zoltán szerkesztésé-ben, 1912-től néhány évfolvani E r d é l y i L a p o k (szerk. Kisbán Miklós. Kovács Dezső, Kiss Ernői I' e t e 1 e i I s t v á n e l b e s z é l é s e i I.—II., S e b e B i Samu elbeszélései, L o v a s s y Andor elbeszélései, S e p r ő d i János: Ere deti székely dalcfk és az E. I. T. almanachja. 1921. A társaságnak, rendes tagjai, tiszteletbeli tagjai és kültagjai vannak. Számotvetett a társaság az utóbbi évek alatt kivirágzott uj erdélyi irodalommal is, annak legtöbb és legfőbb képvise löit bevonván a tagjai közé. A tag állományok uj nevekkel történt felfrissítése azonban mindezideig nem eredményezte a társaság szellemi életének megújhodását, sem ter-
Erfié'.yi
(
'1
)
Erdélyi m. színházak
me.ésének Várt meggazdagodását, j gatóság elnöke: gróf Teleki Artúr. Évenként 12—14 leiolvasó ülést Ügyvezető-igazgató: Bari Andor, tart. 1925-ben (br. Bánffy Ferenc Erdélyi kiállítás Berlinben. 192Í adimányából) 30.000 lei pályadijat tavaszán az erdélyi német Kulturt,űzött ki erdély történetének meg- amt kezdeményezésére a német írására, 1926-ban \Jakabffy Elemér birodalom központi pedagógiai :nademányából) 5000 leit egyfelvoná- tézete (Zentralinstitut für Erzienosra. 1928-ban (a kultuszminiszté- hung und Unterricht) berlini kiálrrum 30.000 leies hozzásegitésével) litási helyiségében pedagógiai célromán költőkből összeválogatott zattal Erdélyi népművészeti kiálmagyar nyelvű lirai antológiát i litást rendezett, melyre a három adott ki, Bitay Árpád, Kristóf j erdélyi nép meghívást kapott. A György és Kádár Imre szerkesztő- \ kiállítás 1927 III. 17. nyílt meg sévaL és április 7-ig tartott. A román Erdélyi Kálmán hírlapíró * Ab- részt az Astra. a szász részt a Kulrudbányán 1896-ban. A budapesti J turánit, a magyart egy ad hoc biegyetemen bölcsészeti előadásokat /.ottság rendezte, melynek elnöke hallgatott. 1921-ben szerkesztője j Sulyok István lapszerkesztő volt, volt az első romániai szoc. dem. aki a kiállítás folyamán is képvinapilapn&k: a K ii z d e 1 e m-nek. selte a magyar érdekeket Berlin1923-ban „ U j u t a k o n " címmel ben. A kiállítás (amely az erdélyi szocialista tanulmány sorozatot kisebbségi magyarság első nemadott ki. ,;etközi szereplése volt), nagy síErdélyi Kárpát-Egyesület alakult kerrel járt. 1811-ben. Célja a turistaság, a népErdélyi Leszámítoló és Pénzválrajz, a fürdő és az idegenforgalom tó Bank rt., Kolozsvár. # 1922. előmozdítása volt. Hivatásának lát- Az 1927. december 31-iki mérlegben ta az erdélyi hegyvidékek szépsé- feltüntetett alaptőke 10 millió. Targeii.ek kultuszát". Muzeumát, a talékalapok: 1.567.704. — ÜgyveK á r p á t M u z e u m o t . 1902-ben ;:ető-igazgató: Ritók Lajos. A Corendezték be. Mátyás király szü- misia Economica Speeiala 1928. julőházában; gazdag táj- és néprajzi lius havában tartott ülésén az alapgyüiteménye van. Szakkönyvtára tőkének 10 millió leiről 20 millió niinregy ötezer kötet. 1919 óta az leire való felemelését engedélyezte, egyesülőt nagy küzdelmet folytat Erdélyi magyar színházak. Á háalapízabályainak jóváhagyásáért, borús évek alatt, az erdélyi magyar Működése, ha szűkebb keretek kö- színjátszás — legalább külső kezött is, ez idő alatt sem szünetel, reteiben — erősen fejlődött, az Elrn ke dr. Szádeczkv Gyula, veze utolsó évben 11 magyar szintártőségének többi tagjai: Xantus .Iá- sulat működött. 1919 tavaszán hinos, Merza Gyula, Roska Márton, re járt. högv a Consillu Dirigent Tul( gdy János, Orosz Endre. .-^/.eptembertől kezdve minden konErdéiyi Kereskedelmi és Hiter- cessziót. bevon. Sajtóakeióra és potank rt.. áros vásárhely. # 1870. lítikai közbenjárásra azonban a Az.1927. december 31-iki mérlegben kultuszminisztérium valamennyi feltüntetett alaptőke: 5 millió. Tar-1 koncesszió érvényességét egy év talékalapok: 2.592.816. — Az igaz- tartamára meghosszabbítottá. A kö-
E r d , m. s z í n h á z a k
(
)
Erd. munkás mozg.
vetkező években mind kevesebb, ró szükségletei, s nem utolsó sorelőbb kilenc, majd nyolc, legvégül ban az Erdélyben élő nagy szinészhat koncessziót adott ki a kor- tömegek életösztöne, egyes kötemány. A magyar színjátszás egj'éb- lességtudó emberek akciói és csoként is sulvos helyzetbe jutott, A portosan kivitt szinházmentő akgazdasági válságok, a színház kö- ciók —• ha üggyel-bajjal is — a zönségét alkotó magyar elem egy- legújabb időkig, mindig kiverekedi észének repatriálása, a magas tek átmeneti létlehetőségeket. — ielőbb 32, utóbb 26%-os) látvá- Ami a szinész-szervezkedéseket ilnyossági adó, kapcsolatban a szin- leti. az uj éra kezdetén a magyar házkultura generájis válságával, színészek az ,.Erdélyi és Bánsági alapjaiban renditette meg az erdé- Magyar Színészek Egyesületé"-t lyi magyar szinmüvészetet. Mind alapították meg, ami azonban hakevesebb lett az olyan város, mely mar felbomlott s a színészek az Oregymaga teljes szezonon el tudta szágos Színész Szindikátusba léptartani társulatát, a színházigazga- tek be. — Külföldi színészek ventók 2, 3 sőt több várost kerestek dégszereplése esetről-esetre miniszfel társulataikkal, s a rövid sze- teri engedélytől volt függővé téve. zonok is sokat szenvedtek előre A társulatok műsorán a sikert, aranem láthatott esetlegességek miatt. tott magyar drámai müvek, néhány .V színtársulatok gazdaságos szer- régebbi és ujabb román iró drámai vezkedését megnehezítették részben munkái, budapesti színházak opea nagyobb városok közönségének rett slágerei, ritkán világklasszinemcsökkent igényei, részben a kusok, még ritkábban a magyar koncessziók kiadásának késedel- színpad tradiciós darabjai szerepelmessége — (sokszor a szinházi sze- tek. — Az erdélyi dráma — nem zon megkezdésének terminusáig). sok sikert ígérő — termékei sem A szinész-utánpótlás — megfelelő a közönség, sem a színházak" réiskolák hiányában — megakadt, széről nem részesültek különösebb külföldi színészek csak külön mi- gyengédségben. — A gazdasági niszteri engedéllyel voltak szerződ- helyzet javulása, enyhültebb politethetők. A létküzdelemben fáradt tikai légkör, előmozdíthatnák az erigazgatók s a létfenntartásukban délyi magyar színészet prosperitásokszor veszélyeztetett színészek sát, de organikus fejlődést itt is .nindkevésbé felélhettek meg az uj csak az európai szinházkultura gehelyzetben a reájuk háruló fokozott nerális emelkedése biztosithatna. knlturfeladatoknak. Erdélyben a Erdélyi Miklós színigazgató, * színháznak többnek kellett lennie,, 1869 V. 22. E!őbb színész, később mint szórakozó helynek, viszont az rendező . volt. működött Szegeden. erdélyi közönség már-már a Szó- Pécsett. 1906—1921 Nagyváradon rakozó helyekről is elszokott. Egy- színigazgató. 1926-tól 1928-ig újból egy literálisabb velleitásu színigaz- Nagyváradon, ez utolsó évben a gató komoly próbálkozásai inkább nagyvárad-szatmári kerület igazgacsak nyom jelezték'az utat. amelyen! tója. a kultura és a színház találkozhatErdélyi munkásmozgalom, önnak. Tradíciók, a nagyobb váro- állóan csak Magyarország feldarasoknak mégis csak kielégítésre vá- bolása és főleg a magyar kommün
fcrd. munkás mozg.
(
74 )
Erd. munkás mozg.
letörése után jelentkezik. A ma- cionáléhoz tartozó szaktanács és az gyarországi munkásmozgalomtól, Egységes Szakszervezetek Orszá amely ideológiailag már a háború gos Szaktanácsa, mely utóbbi «. folyamán és ténylegesen az össze- munkásság mozgalmának baloldaomlás után jobb és balszárnyra lán áll. Többizben történtek kibomlott, éppen ezt a kettősséget sórlotek a két frakció egységesíkapta az erdélyi munkásmozgalom tésére, ami azonban minden látörökségül. Erdélyben is kezdettől szat szerint csak ugy történhetnék megvolt — ha nem is mindjárt meg, ha a szakszervezeti mozgalom jzemmelláthatólag — a mérsékel- mindkét oldalon teljesen függetletebbek és radikálisabbak külön nittetnék a politikai mozgalomtól. csoportosulása. Az 1920 okt. 21-én Az „egységesek" ugyan mutatnak kitört és letöréssel végződött álta- hajlandóságot, hogy belépjenek az lános sztrájk (amely az általános amszterdami szakszervezetekbe, de politikai jogokon tul főleg a fe- nem vállalják, hogy azzal egyidenyegetett sztrájkjogért folyt) egy- jűleg a politikai pártba is belép-előre megbénította a munkásság- nek. Viszont az amszterdamiak félnak ugy a jobb, mint a bal olda- tik szakszervezeteiket az oda belát. (A szakszervezetek lerombol- vouuló s az övékkel ellentétes balva hevertek, a politikai mozgalom ! oldali ideológiától. Mindkét csoporpedig annyira elerőtlenedett. hogy : tosulásnak vannak egymáshoz kömáig sem birt felocsúdni.) A ka- | /.felébb eső (a mérsékelteknek bal. tasztrofális letörés után lassú tem- a radikálisoknak jobboldali) árpóval elsőbb is a szakszrvezeti nyalatai, melyeknek találkozása munka kezdődött meg. A csopor- eleve nem mondható kizártnak. A tok megalakultak, szövetségekbe munkásság kettészakadása káro•ömörültek, de hiányzott az egysé- san érezteti magát a parlamenti ges központi irányítás. Az 1922- képviseltetésben. mert külön lisz•ben Nagyszebenben tartott orszá- ! tákkal vonulván a választási küzgos szakszervezeti kongresszus Or- delembe, (szociáldemokraták — szágos Szakszervezeti Tanácsot , Városi és Falusi Dolgozók Blokkja) alakított, amelyben túlsúlyra a mér- [ az utóbbi két választáson egyik sékelt elemek kerültek. A mun- csoport sem tudta elérni az uj tör kásmozgalomnak (világszerte ész- vény előírta minimális két percentrevehető) divergens kettőssége jét az összes szavazatoknak s így azonban Erdélyben is megbontot- a romániai munkásságnak a parta az uj kereteket. Már az 1923-as lamentben nincs képviselete (1919 kolozsvári kongresszuson éles for- novemberi választáson a szociális mában törtek ki az ellentétek, a táknak 7 mandátum jutott a Rekifejezettebben baloldali szövetsé- gátban. Nagyrománia első Averesgeket (famnnkás-, bőripari-, ruhá- cu kormánya idején 19 szociálista sati- stb. szövetséget és több kamarai képviselő ós három szocicsoportot) kiválásra és különállás- álista szenátor ült a parlamentben, ra kényszeritették s azóta két or- ezekből 5 kamarai képviselő és 2 szágos szaktanács vezeti a romá- szenátor erdélyi volt.) A szociáldeniai ill. erdélyi munkásság moz- mokraták magyarnyelvű sajtóorgalmát: az amszterdami Interna- gánuma u R o m á n i a i N é p s z a -
Erd. Muzeum
( 75 )
v a hetilap, német nyelvű napilapjuk a temesvári A r b e i t e r Z e i t u n g . A munkásság kulturszinvonalának emeléséről . . M u n k á s o 11 h o n"-ok létesítésével és munkásszabadiskolák szervezésével történik (az adott lehetőségeken belül) gondoskodás. A tőke és munka küzdelmének a háború után világszerte j o b b felé tolódott sánszai Erdélyben (illetve Komániában) is hátrányosan hatottak a munkáspoziciókra. Erdélyi Muzeum Egyesület. Alapításának gondolata 1791-ig nyúlik vissza, a Magyar Nyelvművelő Társaság gyűjtő kezdeményezéséig. Többrendbeli célhoz nem vezetett kisérlet után 1856-ban gróf M i k ó Imre veti meg alapját kolozsvári 10 holdas belső telkének, a rajta lévő épületnek és gazdag muzeumi anyagnak adományozásával. Általános tárgy- és pénzmegajánlások követték a példát s igy a muzeum társadalmi utón létrejött. Az egyesület első kidolgozott alapszabályai erdélyi magyar muzeumot kívántak létesíteni. Azonban az osztrák abszolút kormány nem engedélyezte a magyar jelleg külön kifejezését: ellenben megengedte, hogy az egyesület, maga határozzon alakuló közgyűlésén nyelve és ezzel jellege fölött. 1857 az erdélyi osztrák főkormányzó jelenlétében megtartott közgyűlés •">83 titkos szavazattal a magyar Szervezeti és kormányzati nyelv mellett nyilatkozott. Az E. M. E. igy nyelvében ós szervezetében teljesen magyar társadalmi egyesület lett és 1864-ben már teljes szervezetében működött. A muzeumalapitás és fenntartás mellett eleje tői fogva a tudományos m ű k ö d é s t is felvette programm-
Erd. Muzeun.
jába. Havonta tartott tudományos ülései anyagát a B T a s s a i Sá muel által szerkesztett É v k ö n y vekben már 1861-től kiadta. Utóbb folyóiratokat indított s 1918-ig öszszes kiadványai meghaladták a 150 kötetet. Az egyesület tagjai az 1867-iki kiegyezés után megapadtak, anyagi ereje két nagy cél szolgálatára nem volt elég s igy midőn 1872-ben a második magyar egyetemet Kolozsvárt felállították, ennek az E. M. E. gyűjteményét évi 5000 forintért ötven évre ugy adta bér be, hogy a helyiségekről és a tisztviselői kar nagyobb részéről az egyetem gondoskodott. A szerződést aztán 1895-ben azzal újították meg, hogy az mindaddig fennálL, mig Kolozsvárt a m. kir. Ferencz József Tudomány-Egyetem fennáll." Ez a megoldás biztosította a gyűjtemények tudományos kezeié sót, de az egyesület anyagilag alig gyarapodott, gyűjteményeire nem tudott a haladó tudományosság követelményeinek megfelelő nagyobb áldozatokat hozni. Az egyetemi ta nár-gyüjteményi igazgatók körében mind erősebb lett a mozgalom a tudományos szakosztályok megszüntetésére, a gyűjtemények államosítására. Azonban az Egyesület néni mondott le a kettős cél szolgálatáról és a gyűjtemények államosításának a gyűjteményi igazgatók és személyzet által 1907 ben keresztül erőszakolt ajánlatát a magyar vallás és közoktatásügyi minisztérium sem tette magáévá, sőt 1908-tól 1918-ig tetemes állam segéllyel mozdította elő a gyüjte ruények szaporítását s kisebb ösz szegekkel támogatta a szakosztályok tudományos működését is. Igy érte az Egyesületet az 1918-iki forradalom és az impérium váltó-
Erdélyi Muzeum
t 78 )
Erd. Ref. Egyházk.
zás. A nagyszebeni Román Kor- időtől a működés tempója valamimányzótanács 1919. májusában és vel fokozottabb. (1928-tól az előszeptemberében a román állam, il- adások a M i n e r v a könyvtár fületve a kolozsvári román egyetem zeteiben jelennek meg.) Akadtak használatára átvette a magyar ál- olyan törekvések, amelyek a E. M. lamtól kezeltetett muzeumi gyűj- E.-t részben taginvázió, részben teményeket, de elismerte azokhoz gyűjteményei elvétele révén a maaz Egyesület tulajdonjogát. Az E. gyar művelődés szolgálatitól elM. E. — mint magánjogi szerződő vonni igyekeztek, de a román mélfél — az átvétel jogosságát nem is- tányosság és józanság — remélmerte el, de a használat szabályo- hetőleg — lehiggasztja a túlzó zására tárgyalásokat kezdett, majd irányzatot s az E. M. E. tovább 1921. december 29-én ujjá alakul- teljesítheti vállalt hivatását. Erdélyi Muzeum Egyesület Muva, elnökévé Ábrárafalvi U g r ó n Istvánt, alelnökévé gr. T e l e k i zeuma. Az összes gyűjteményekben Arvédot és dr. P a p p Józsefet vá- mintegy 100.000 tárgy van. Négy lasztotta s az uj vezetőség 1922. nagy osztálya van a múzeumnak: e:lején uj bérszerződésre tett aján- 1. Régiség osztály, amely hét allatot a román kormánynak. Azóta osztályból áll: egyiptomi, történoannak elintézését többször sürget- lemelőtti, római, középkori, mote, 1926-ban uj tárgyalást folyta- dern, etnográfiái és éremtani altott, de a bérszerződés ügye még osztályból. 2. Növénytani osztály, függőben van. Az egyesület egye- 3. Állattani osztály, 4. Ásvány és düli számottevő jövedelmi alapjá- földtani osztály, amely didaktikus, ul Wass Ottilia grófnő által ha- tudományos vizsgálatokra szolgáló gyományozott kolozsvári ház ma- és technológiai alosztályokra oszradt. Ennek bevételeiből sikerült lik A muzeumban rengeteg műtöraz alaptőkét 1928-ig legalább név- téneti ritkaság van: legértékesebb értékben a régi összegre felgyüj- darabja a. régiségosztályban elheteni. Azonban ez a régi széleskörű lyezett: ,.Apahidai kincs". Könyvmunkásság folytatására elégtelen tárának 179.000 kötetből álló gyűjs az Egyesület (szellemi munkásai- teménye van, mely az egyetemi ból is sokat elveszítvén), működé- 173.00Ó kötetes könyvtárral .(az sét csak megcsökkent erővel és ujabb szaporulat nélkül) egy helyieredménnyel folytathatja. Ez a mű- ségben van elhelyezve. ködés szakosztályi előadások tarErdélyi Néppárt (Kalotaszeg) alatásában nyilvánult meg. 1920—-1925 kuló gyűlését 1921 junius 5-én tara bölcsészeti és természettudomá- totta Bánffyhuriyadon. Szervezője nyi szakosztály több előadássoro.! Kós Károly volt. Mint a Magyar zatot rendezett (népszerű és tudo- Szövetség tagozata alakult, de már' mányos • előadások) az orvosi sz. politikai aktivitást hirdet s jelszaosztály egyideig Orvosi Hetilapot va volt: Erdély az erdélyi nemzeis adott ki. 1925-ben — a régi el- teké. nökség kénytelen lemondása után Erdélyi Ref. Egyházkerület. Az — gr. Wass Béla lett az E. M. E.| impérium változás Nagy Károlyt elnöke, alelnökei br. Mannsberg találta az Egyházkerület püspöki Sándor és Torma Miklós-lettek. Ez széké . Harcos, erős egyénisége,
Erd. Ref.
Egyházk.
(
77 •)
melynek a békeidők szűkebb akcióterületén a belső egyházi adminisztráció. tudományos működés és szónoki katedra nyújtottak kiélési alkalmat, — most a küzdelmes tennivalók torlódó sokaságával találta szemben magát. Az egyetemes magyar ref. egyházzal az összeköttetés — máról holnapra —• megszakadt. (A nagyszebeni Kormányzó Tanács már a legelső hetekben a Budapesttel való minden összeköttetés megszakítását követelte.) Az októberi forradalom és a hirtelen átalakulás zavarai, melyek az egyházmegyék belső életében is dezorientációt teremtettek, s károsan hatottak ki ugy az egyházi, mint az iskolai fegyelemre, a kormányrendeletek mihamar meginduló lavinája az Egyházkerületet nehezen s csak részleteiben megoldható feladatok elé állitották. Főbenjáró elhatározások váltak szükségessé, melyek az Egyházkerületi Közgyűlés kompetenciáját igényelték, de ennek összehívását a gyülekezési tilalmak lehetetlenné tették. Intézkedéseinek megtételében a püspök csak lelkiismeretére és kevésszámú papi és világi segédletére támaszkodhatott 1921-ben — hosszas Huzavonák után — a közgyűlés összehívása végre engedélyeztetett. De az addig eltelt idő alatt az agrárreform végrehajtása már megia dúlt, az iskolákért kezdett naro már javában lángolt s az első közgyűlés már anyagi és morális veszteségek fait accomplijával állt szemben. És végig az impérium évein az Egyházkerület a védelem attitűdjében állott, a belső építőmunka végzésére (bár szükségessége minden igazgatótanácsi — és közgyűlésen hangsulyoztatott s a lehetőségnyujtotta keretek közt
Erd. Ref. Egyházk.
folyt munka ezen a téren is), alig maradt idő és erő és teljesen hiányzott a kellő nyugalom. — Egyházközigazgatási téren mint a legnehezebb (máig sem megoldott) feladat, a Romániai Egyetemes Ref. egyház megalkotása jelentkezett A tiszántúli egyházkerület Romániához csatolt egyházmegyéinek egyrésze — központ és vezérlet nélkül maradván — arra kérte az erdélyi egyházkerületet, hogy felettük a főhatóságot átvegye. Másik része az egyházmegyéknek, élükön a bihari egyházmegyével, önálló egyházkerületté szervezkedést sürgetett. A bukaresti kultuszminisztérium valamennyi királyhágóntuli egyházmegyének az E. R. E. adminisztrációja alá vételét kívánta. Az egyházkerület ideiglenes érvénnyel eleget tett a kérelmező egyházmegyék óhajtásának, de elvi álláspontja az volt, hogy a Királyhágón túli egyházmegyéknek önálló szervezkedését lehetővé kell tenni, mert ..a többszázados különállás folytán elütő alkotmány és szervezet kizárja az egységbefoglalást.'" Egy magasabb egységnek a Romániai Egyetemes Ref. Egyháznak megteremtését azonban szükségesnek tartotta és előmunkálta az erdélyi egyházkerületet. A zsinat összehívására — a közben megalakult új Egyházkerülettel összedolgozva — az intézkedéseket megtette és a képviselőket mindkét oldalon meg is választották. Fontos közigazgatási intézkedés volt még az Őromániai Egyházmegye megszervezése. — Az elemi, középfokú és magasabb iskolázás terén alig megoldható feladatok vártak az Egyházkerületre. A magyar állami iskolák átvétele folytán a tanulók ezrei maradtak iskola nélkül s az
Erdélyi Rel. Egyházk.
{ 78 )
Erdélyi Ref. Egyházk.
(filozofia-pedagogia, Egvkiznak. ha négy évszázados'] mányszaka ne>e'ó hivatásáról lemondani nem i klassz, és modern filologia, törtétermészettudo akart, nevelési eszményeit felál- nelem-, földrajz, matematika, társadadozás nem akarta, meg kellett men- mány, tenie a magyar iskolát. A bezárt lomtudomány), 37 előadó tanárral. iskolák helyébe ujakat nyitott, an- Elnöke Dr. Márki Sándor, alelnöke nál is inkább, mert a Consiliu Di- Dr. Bartók György volt. Hallgatóirigens kultuszreszortjának főnöke, nak száma ez év mindkét szemeszDr. Braniíjte Valeriu szerint a kor- terében 190 volt. (Két és fél évi mány programmja: a nemzeti ki- működés után működési engedéseblsVjek kulturigényeit a fe- lyét a kormány azzal az indokláslekezeti iskolák utján elégíteni ki. sal vonta meg, hogy a tanárképAz erdélyi egyházkerület a ma- zés az egyetemek feladata.) Az elegyar impérium alatt — magánjogi mi és középiskolák szabad műköszervődéssel — állami kezelésbe dése elé is csakhamar akadályok adott iskoláira nézve ezt a szer- tornyosultak. Braniíjte Valeriu megződést az impérium változással meg értőbb felfogását a néppárt és lisziinli ek tekintette és jelentette ki, berális kormányok kultuszminisztea volt állami tanítókból megszer- reinek az a jogi felfogása váltotta vezte tanítói karát s 1920—21 év- fel, hogy a román államnak, mint a ben 174 felekezeti népiskolája he- magyar állam jogutódának a szerlyett 173 iskolája működött, a ré- ződéses viszonyú iskolák épületeigi 21.7 helyett 609 tanerővel. Uj ben is állami iskolákat kell felálközépiskolákat is állított fel: a fiu- lítania. Az ezen iskolaépületekben gimnaíiumok számát. 7-ről 11-re, a elhelyezkedett felekezeti népiskoleánygimnáziumok számát 0-ról láknak ki kellett vonulniok. Meg2-re, a tanítóképzőkét 1-ről felelő más helyiség nem mindig 3-ra. a lelsőkereskedelmi iskolákét akadt s egyébként is szigorú kri1-ről iV re, a polgári iskolákét 1-ről tériumok érvényesültek az alkal15-re sjaporitotta, ugy hogy ösz- masság megállapítása körül, a volt szes középiskoláinak száma 37-re állami tanitók egy jó része — az emelke lott. Ez iskolák tanáraiul esküt letéve — az uj állami iskoa megszűnt m. állami iskolák ta- láknál helyezkedett el, a felekezenárai alkalmaztattak, természetesen ti iskolák száma lecsökkent. Súa bizinytalan helyzetre tekintettel; lyos helyzet elé állította az egycsak ideiglenes jelleggel. A ma- házkerületet az az állami követegyar fí ukolai oktatás terén (ami- lés is, hogy a felekezeti iskolák nek inaugurálása a kolozsvári tanszemólyzetének az államiakéval egyetem átvétele és a magyar ta- egyenlő fizetést adjon, mig az isnári kar succrescentiájának, a jö- kolák államsegélye egyre késett. vőre n'jzve fenyegető elapadása Nehezítette a helyzetet a megfelelő folytán vált szükségessé) a Tanár- tankönyvek hiánya is, uj tankönyképezde jelzi az Egyházk. munkás- vek íratása és kiadása csak successága nyomát. A Ref. Theologiával sive vált lehetségessé. Az újonnan (némi adminisztratív) kapcsolatban alakult középiskolák jórésze is el1920—21 tanévben kezdte meg mű- senyvedt az iskolarendeletek állíködését a Tanárképezde hat- tudo- totta tantervi és nyelvi nehézségek
Erd. Ref. Egyházk.
( 79 )
Erdéiyi román irodalom
következtében. A régi több évszá- mélyítését, a belmis8ziói munkálazados kollégiumok életére is rásu- tok széles frontu beindítását, a paplyosodott a kétnyelvű oktatás, a képzés reformját. (Nem „szövetkemásvallásu tanulók és magántanu- zeti boltosokat", hanem misszionálók felvételének eltiltása (Anghe- riusokat akar.) Utóda, Makkai Sánlescu iskolarendeletei), az abszol- dor. akire jórészben Nagy Károly váló és illetve baccalaureatusi vizs- örökségének végrehajtása maradt, ga. a . Magánoktatási Törvény" épp oly intranzigens a református életbeléptetése (M. 0. 1925 XII. 22). lelkiélet tennivalói körül, az egyA szászvárosi Kuun kollégium ház célját: önmagában jelöli meg. uyilvánossági joga megvonatott, az („Az egyház — egyház! A reformáönnek következtében elnéptelene- tus egyház — református egyház!") dett liceumi tagozatot az egyház- Függvény-jellegét el nem ismeri. — kerület beszüntette. A zilahi kol- A legutóbbi — csak relatíve nyulégium is elvesztette nyilvánossági godtabb — két év folyamán a hitjogát, a kolozsvári leánygimnázium védelem terén is intenzivebb munnyilvánossági jogát csak 1928-ban ka foiyt: nagy figyelemmel a szekkapta meg. A koedukáció eltiltása ták (különösen baptisták és advenis súlyosan nehezedett a ref. inté- tisták) terjeszkedésére, a reverzálisetekre. Az iskoláiért harcoló egyh. sokra, stb. Nagy számmal alakultak kerület helyzetét még válságosabbá református ifjúsági egyesületek, sűtették az anyagi bajok. Az agrár- rűn tartattak ifjúsági konferenciák, reform végrehajtása során számos ref. kulturestélyek. Az ujabb évek egyházközség anyagi bázisa ren- eredménye még: a Ref. Nőszövetdült meg, a Bethlen kollégium ala- ség országos megszervezése. — Főpítványi ingatlanai is kisajátittat- leg morális hatásában nagyjelentőtak, de — általábsn is — a birto- ségű volt a külföld református vikos elem általános elszegényedése lágának szünetlen érdeklődése az az egyházi intézmények tápterüle-i erdélyi hittestvérek sorsa iránt. Az tét csökkentette le. Mindazonáltal Északamerikai Egyesült Államok •íz egyházkerület mintegy 500.000 presbiteri egyházainak és a Presbih-.vének önmegadóztatása lehetővé teri Világszövetségnek képviselői tette a romok felett uj élet fakadá-j többször megjelentek Erdélyben, sát nagy számban épültek uj is- küldőik pedig szolidaritásukat kolák, felépült a kolozsvári leány- anyagi segélynyújtással is biztosígimnázium s a tanári és tanitói, tották. karok bár szegényes, exisztenciája j Erdélyi román irodalom. A XIX. biztosíttatott. — A református élet század elején egy hirtelen magárabelső erőinek kifejlesztése, a védel- eszméléssel uj tartalmat és formát men tul fennmaradt erőkkel, ezek- hódit a román nemzeti öntudat. A ben az években sem szünetelt. Nagy faj és nyelv latin eredetének gonKároly , a magyarság Erdélyben dolata lesz úrrá a lelkeken s envaló megmaradhatásának egyetlen nek az uj megvilágosodásnak tetbiztosítékát az öntudatos, entuzi- szetős igazságával egyedül és kiazmusig fokozott vallásos életben" záróan Erdély ajándékozta meg a látta. Mint elodázhatatlan szüksé- román faji közösséget. M a n i u gességet hirdeti a vallási élet el- (S a m u i 1) M i c u-K l e i n (megh.
Erdélyi r o á n
irodalom
(
)
E r d é l y i r o m á n irodalom
1816) G e o r g e $ i n c a i (megh. dományos szintre emeli. Szerinte 1816) és P e t r u M a i o r (megh. a régi latin vulgáris nyelv s a mai 1821.), három erdélyi görög katho- román népnyelv között felszívódott likus pap, idegenben: Budán, Bécs- idegen, nem-latin szavak megléte ben, Rómában, a magyar testőrif- az egyetlen különbség. A román jakéval sokban azonos körülmé- nyelv visszalatinositása tehát a nyek között szegődnek fajuk tör- legsürgősebb philologiai feladat. ténelmi jogainak és örökségének A purifikáció jelszavával lépnek elméleti harcosaivá és egyben a a kezdeményező triász nyomába, román nyelv pallérozóivá. S a m u- mint a közönségesen „Erdélyi isil M i c u és G e o r g e í? i n c a i koládnak (§coala ardeleaná) neveközösen szerkesztett román nyelv- zett latinista áramlat második szatana, az E l e m e n t a l i n g u a c kaszának. az „etimologizmus"-nak Trebonius d a c o-r o m a n i c a e s i v e v a 1 a- képviselői A u g . c h i c a e (Vindobona, 1780) az el- (megh. 1881), aki T e n t a m e n ső philologiai igazolása a román c r i t i c u m i n o r i g i n e m e t nyelv latin eredetének. Ezt köve- f o r m á m r o m a n a e (Wien, 1840) tik íjincai fironica R o m á n i- c. könyvében minden tárgyi adat l o r !ji a a l t o r n e a m u r i — A nélkül, tisztára fantáziából próbálR o m á n o k é s m á s n e m z e - ja rekonstruálni a régi román nyelt e k k r ó n i k á s k ö n y v e (Rész- vet, továbbá egy tudós balázsfalletek Ja§i, 1843: Buda, 1844: teljes vi kanonok, T í m o t e i u C i p a kiad. Ja?i 1853: 2-ik kiad. Buc. r i u (megh. 1887) ki hálára köte1886) és Petru Maior I s t o r i a lező munkát végzett azzal is, hogy pent ru iuceputul R o m a - elsőnek tanulmányozta a román (Crestomatie n i l o r in D a c i a — A r o m á - dialektusokat analecte literare. nok dáciai s z á r m a z á s á - sau n a k t ö r t é n e t e (Buda, 1812) c. Blaj. 1858), a román nyelvészeti könyvei, mint a románság erdé- és történelmi kutatások szolgálalyi folytonosságának első tudós ki- tára pedig folyóiratot alapit. (A rfejtése, szemben a S u 1 z e r- és h i v a p e n t r u fii. ? i i s t. Blaj. E n gel-féle elméletekkel, kik Dá- 1867). Nyilván uiagvar orientálisciában annak idején a római elem ták példáján felbuzdulva, lóháton teljes megszűntét, illetve a román- Konstantinápolyba megy. honnan ságnak a magyar honfoglalás után nagy mennyiségű keleti kézirattal való letelepedését vitatják. M i c u és könyvvel tér vissza. Kár, hogy és § i n c a i nyelvtana s a tőlük ez a valószínűen érdekes tudomáés P e t r u M a i o r-tól elkezdett nyos anyag a balázsfalvi könyvnagy román szótár ( L e x i c o n tárban átkutatlan hever. Hasonló u e B u d a . 1825) még a klasszikus nekilendülés viszi tovább az elkezlatin nyelvből igyekszik levezetni dett román történeti kutatásokat az élő román nyelvet. Ezt a téves is, erdélyi szellemben s nagyobbákoncepciót hamarosan megjavítja ra Erdélyben élő vagy Erdélyből P e t r u M a i o r , aki a latin vul- elszakadt emberek szorgalmából. gáris nyelvet jelöli meg a mai ro- A-s imént emiitett A u g . T r e b. mán nyelv őséül és ezzel a román L a u r i a n 3 kötetben megirja a (Istoria ;,hilologiai kutatást komolyabb tu- románok történetét
E r d é l y i r o a i á n irodalom
(
öl
)
Erdélyi román
irodalom
R o m a n i l o r ) , a 48-as mozgal- ] mondottakhoz foghatóan rohamos mak után lakiba szakadt A1. és tüneményszerű. Ha a latinság Papiu llarian a románok gondolata páratlan tevékenységre történetét Dáciában ( I s t. R o m . is tüzelt historikusokat és nyelvéi n D a c i a S u p e r i o a r á , 1 8 5 1 - szeket. magára a szépirodalomra 1 8 5 2 ) ; a mindig Erdélyben ma- úgyszólván hatás nélkül maradt. radt hires publicista és közgazda- A 48-as események forgatagában sági szakférfiú, G e o r g e B a r i - , az ismeretlenségből felvetődött t iu pedig I s t o r i a T r a n s i l - A n d r e i u M u r e § i a n u, a rov a n i e i c. könyvében a románok mán Rouget de l'Isle, k i t egyébtörténetét az utolsó két század fo- ként gyönge költőt, egyetlen verlyamán. A latinság gondolatából se, a „D e ? t e a p t á -1 e l l o n ú igy hajt ki és terepélyesül meg egy n e", igazi cimen R S s u n e t (Ria gazdag, de inkább lelkes, mint szi- dó) tett híressé, az etimológizmusgorúan tudományos nyelvészeti és tól érintetlenül hagyott ősi engetörténeti irodalom, mely — bár délyi nyelven szólal meg. Utána az hasztalanul — megkísérli egy egész XIX. sz. második felében, el újonnan megformált irodalmi nyel-i egészen a század 2 utolsó évtizevet is felkínálni az összes román- déig, Erdélyben, szépirodalmi téren ságnak. Ezt a Balázsfalvárói szét- ntm töiténik °emmi nevezetes. A sugárzó s kevés hatásában csak! politika lesz az uralkodó plánéta Erdélyre határolodó irányzatot a az erdélyi románság szellemi éleszépirodalomra nézve sokkal ter- tének égboltozatán. A század demékenyítőbb hatással váltják fel a rekáig inir egy ebész sereg poliMoldovában támadt nyugati szel-; tikai Hp működik: a G h e o r g h e lemil megújhodás s a hamarosan B u rí \ i u alapította „G a z e t a felvirágzott népies irány. Azok- T r a n s i 1 v a n i e i" és oa i a nak a román férfiaknak a so- p e n t r u m i n t e " (1838) Brassórában, akik a tudományoknak ban, Balázsfalván C i p a r i u lap Erdélyben meggyújtott fáklyáját) ja, az „ 0 r g a n u 1 1 u m i n á r i i"; átviszik a régi királyságba s ott Szebenben A n d r e i u § a g u n a lelik meg apostolkodásuk szaba- nyomdájának kiadásában a „T edabb területét, külön hely illet meg l é g r a f u l R o m á n". A komoegy szebeni orthodox papot, lyabb elméleti publicisztika is kiGheorghe Lazár-t (megh. váló művelőkre talál A1. P a p i u 1823), ki Brukenthal báró támo- 11 a r i a n-ban és G e o r g e B a r i gatásával Bécsben mathematikát tiu-ban. 1848 május 2-án mondja is tanult s később, mint politikai- ei a balázsfalvi kathedrálisban hilag megfenyegetést s önérzetében res beszédét az Unió ellen S i m iis megsértett ember — állítólag o n B á r n u elcsapott balázsfalnagy tudománya miatt nem lehe- vi tanár, 4fi éves ujra^leák a szetett" bánáti püspök — Bukarestbe beni jogakadémián. Ez a beszéd, telepszik s elsőnek tanit a régi ki- mint rethorikai mű egyedül áll a rályságban algebrát, mérnöki tudo- román irodalomban. Ha nem is be mányokat és filozofiát román szélne önmagáért a Deák Ferenc nyelven. A szépirodalom életbeszök- Felirati Javaslatáéval összemer kenése Erdélyben korán sem volt a bető erőteljes és méltóságos felErdélyi Lexikon
Erdélyi r o á n
irodalom
(
)
E r d é l y i r o m á n irodalom
épitése, végzetszerű hatása sorol- rabeli és mostani magyarok. S1 aná a legszerencsésebb szónoki al- v i c i is, C o ? b u c is elhagyják kotások közé. Az erdélyi román Erdélyt, hogy a nagyobb romau kulturális mozgalmaknak, mint ál- ! hazában egy termékeny megújholandó erőfeszítésnek megszervezé- dás vezérei legyenek, de hatásuk se és programmositása ezenközben a szülőprovinc.ában tovább él ab hova-tovább m.nd szükségesebbnek ban az új irógenerációban, mely után még mindig a mutatkozik. Ezt a feladatot vál- távoztuk lalja magára az 1861-ben megala- T r i b u n a aegise alatt felrajzik. kult A s t r a kultúregyesület (1. Az áldás nem annyira a versirók ott), mely mai napig fennálló fo- által fakad, kik, mint M a r i a Sán-Petlyóiratán, a „Transilvania"-n ki- C i o b a n , I. M o ^ a . vül az irodalom hathatósabb tá- r e a n u 1 (Z. Bársan), E1 e n a d i n mogatása céljából irodalmi titka, A r d e a l , A u r é l C i a t o stb. ságot is szervez. A T r a n s i l v a - nagyobbára Coijbuc-utánzók. Az n i a folyóirat azonban átfogó pro- új értéket egy sereg prózaíró adja grammja miatt sem nyújthatott meg az erdélyi irodalomnak. ígékellő támogatást a szépirodalom- retes talentumu novellaírók az ernak. A nép szélesebb rétegeitől is délyi román paraszt alakjával 8 elszigetelte tudományos színvo- a paraszti élet friss rajzával tárgynala. Az elevenebb és harcosabb ban és formában is újszerűség és irodalmi élet inkább a „ T r i b u - eredetiség hozói. A legkiválóbb n a p o p o r u l u i " körül csopor- nevek ebben az elbeszélő generáRetegatosult, amelynek hasábjain hirte- cióban: I o a n P o p len két nagy név ragyog fel: a n u 1, paraszti typusok mesteri I o n S l a v i c i - é és a G h e o r - megrajzolója, I o a n P o p o v i c i g h e C o § b u c - é (megh. 1918.). A B & n & f e a n u l (megh. 1893.), ki prózaíró S 1 a v i c i és a költő iparosok életéből fest találó képeC o s b u c művészetre emelt nép es ket ( D i n V i a t a m e s e r i a i j í Oni nyelvezetében most már hódítóan l o r , Buc. 1896.), V i r g i l vonul be Erdély a Kárpátokon \ i u (,D e t o a t e". S c h i t e g i tuli román irodalomba. S I a v i c i n u v e 1 e, Brasov, 1897.), E n e a (Schite umorisú j medret ás a prózának és e té- H o d o $ ren egy sikeres áramlat elindítója t i c e. Caran?ebe§, 1897.), I. R u s( M o a r a di'n lesz a régi királyságban is (V1 á- s u ( J i r i a n u l h u t. á, S a d o v e a n u , S a n d a v a 1 e Sibiiu, 1894.), M a r g a r é A1 d e a stb.), C o $ b u c pedig új t a M o l d o v a n ( D i n t a i n e l e és friss szépségekkel győz az v i e \ i i, Sibiiu, 1893.) A1. C i uE m i n e s c u-utánzók színtelen r a — Simin, I. D o 1 e a n (megh. pesszimizmusán. C o ^ b u c , a le- 18P6.) és mások. Itt kell megemlííró és idillikus versek mestere, tenünk még egy egész sereg er ugyanakkora művészettel hódítja délyi írót. kik, mint a fenti P o p magáévá a balladát is. (B a 1 a d e K e t e g a n u l és E n e a I l o d o $ , i i d i 1 e Buc. 1893), mint Arany továbbá G r i g o r e S i m a a l l u i ános, és egészen bizonyos, hogy I o a n . I o a n K ő v á r y , D o m e Arany János művészetének nem t i u D o g a r i u, A n d r e i u B a r Sofroniu Liuba, volt kisebb csodálója, mint a ko- s e a n u,
5
Erdélyi román
irodalom
(
M
)
Erd. r . k .
egyházra.
A u r é l I a n a stb. stb., részben csak G o g a alapította és szerkeszaz erdélyi román folklorisztikai tette, immár közel egy évtizedes o a s t r 3, Clujon, a szerkincsek összegyűjtésével és köz- T a r a lésével, részben azoknak átdolgo- kesztő körül csoportosuló egy nézásával nagyban hozzájárultak a hány fiatal irónak, — nagyobbjánépnyelvben gyökerező erdélyi ra erdélyieknek — eléggé szelleirodalmi nyelv külön karakteré- mes találkozó helye. — Most, hogy nek kiformálásához. Moldován a világháború következtében a Gergely az erdélyi román-magyar i régi Románia és a Kárpátokon infolklore kölcsönhatásait vizsgálta nen fekvő provinciák szellemi élesok tudományos eredménnyel, de te egymáshoz közelebb ömlött s a román tudományos közvéle- erdélyi származású román irók ménynek kevésbé rokonszenves könnyebben vehetik az érvényesüirányban. — A Tribuna a kilenc- lés útját az ország fővárosa felé; venes évek elején még tartja ve- amikor ezer meg ezer tényező zető pozícióját. Szerkesztője. S. szükségképen termi meg nyelvi és Albini pályadijak kitűzésével irodalmi megnyilatkozásokban is serkenti a fiatalokat, G h. B o g - a kiegyenl ; tődést román krit'kud a n-D u i c a pedig kritikai cik- soktól sűrűn felvetett kérdés, hogy keiben ugyancsak a T r i b u n a Erdély irodalmi hozománya az edbástyájáról intéz támadásokat az digi felismerések szerint mennyiEminescu-utánzók ellen. De a ki- ben külön jellegű s mennyiben lencvenes évek lejártán a lap el- jelent az összes román irodalom lankad és utána lohad az erdélyi javára meggazdagodást? D o b r o irodalom is. Az ernyedés azonbai. g e a n u-G h e r e a hűvösebb mélnem tart sokáig. 1902-ben új éit> tatásával szemben H. S a n i e 1 e tet hoz egy egészen váratlan hely- v i c i ( L i t e r a t u r a d e p e s t e ről (Budapestről) való elindulás. m u n \ i) és E. L o v i n e s c u (LiA r d e a l u l u i , CriBudapesti diákok, O c t . G o g a e» t e r a t u r a O c t . T á s l á u a n u más társak- tice Vol. V.) kisérlik meg kimu. kal, A g á r b i c e a n u v a l és A i tatni az erdélyi román irodalom C i u r á v a 1 megalakítják a L u- külön értékűségét. Főérdemét a c e a f f i r u l (Hajnalcsillag) c. fo- román karakterek tökéletesebb fellyóiratot a Franklin-Társulat nyo- ismerésében és ábrázolásában s a másában. Kevés idő múlva a L u- paraszti osztály lelkének eddig c e a f á r u 1 szerkesztősége Slbiiu legteljesebb művészi kifejezéséber* ba költözik és a folyóirat az uj l á t j á k . Dr. AntaVfy Endre erdélyi irodalmi törekvések vezető Erdélyi róm. kath. egyházme organuma lesz. Három élő erdélyi gye, területét az országhatárok tehetség bont szárnyat s jut tel- valtozása nem érintette. Hiveine* jes kifejlődésre a L u c e a f á r u l száma közel 400.000, kik tulnyohasábjain: G o g a (1. ott). A g á r - niórészben magyar anyanyelvűek. b i c e a n u (1. ott) és L i v i u R e- A püspökség és a káptalan szén b r e a n u (1. ott). A Luceafárul helye Gyulafehérvár. A káptalan Bukarestben szűnik meg, hová an- 10 kanonokot számlál, (köztük a nak idején az Erdélyt elhagyó mindenkori kolozsvári plébánost,. G o g á t követte. Az azóta ugya.. A gyulafehérvári hittudományi is-
Erdélyi r. k. státus
( 84
)
E r d . Méhész E g y .
ko ának 50 középiskolát végzett lí)26-ban városi tanácsos, átmenenö\ endéke van. Az egyházmegye tileg primar. Nagyváradon folytat '7 liugimnáziumának: 1895, a ma- ügyvédi gyakorlatot. Erdélyi Szemle 1915-ben alapíliaiumi leányg.-nak 460 körüli no vendéke van. Egyéb intézetek: 1 totta és szerkesztette 1920 vétan tóképző (Csíkszereda), 1 taní- géig: S. Nagy László. Ez évtől tónőképző (Nagyszeben), két női kezdve a Minerva kiadásában felsőkereskedelmi iskola (Kolozs- Pásztortűz cimmel jelenik meg. í á r . Nagyszeben) egyházzenei is 1928-tól S. Nagy László újból ezlola (Kolozsvár), 18 polgári iskola, zel a cimmel indított folyóiratot. Erdélyi Szépm.ves Céh. Alapí213 elemi népiskola. Erdélyi róm. kath. státus (az tották 1924-ben: Kádár Imre, Kós <>6s; es erdélyi katholikusokat kej> Károly, Ligeti Ernő, Nyirő Jóv iselő intézmény) feje az erdélyi zsef, Paál Árpád. Zágoni István. püspök. Széles "alapokon nyugvó A vállalkozás erdélyi magyar irók tiinácskozó szerve az évenként könyveinek — művészi l'ormábau összegyűlő s t á t u s g y ü l é s , — kiadására alakult. Könyvei aine yre Erdély uj uralom alá ke amatörkiadásban és egyszerűbb riilé-te óta — státusjövedelmejv kiadásban jelennek meg (évenként csökkenése és az állami ískolapo mintegy 12 kötet) legalább egy kiadványsorozat átvételére lilik* miatt — súlyos állásfogla- évi lások terhe hárult. A státus-gyü- magukat kötelezett előfizetők szalés tagjai kétharmadrészben vi- mára. A Céh elsősorban regényclágiak, egyharmadrészben egyhá- í ket ad ki, csak kisebb számban ziak Vannak tagjai hivatalból novellákat és verseket, mert ki(s'.éleskáptalan, főesperesek, ka- sebb terjedelmű művek megjelenmarai képviselők, szenátorok, főbb tetésére az irók rendelkezésére tisztviselők stb.) s vannak válasz- állnak napilapok és folyóiratok. tolt tagjai. Választói jogosultsága 1926-ban a vállalkozás a Helikon van az esperes kerületeknek, az (1. o.) íróinak tulajdonába ment át 5000 lelket meghaladó egyházköz- s mint betéti társaság működik. s é g n e k stb. 24 tagu igazgató- Az erdélyi Szépmíves Céhnek 500 tanái s intézi a folyóügyeket s van amatör előfizetője (úgynevezett, egy, a püspök által kinevezett ál- pártoló tagja) és 600 egyszerű előlandó referens (jelenleg dr. B a- fizetője van. Kolozsvárt irodát 1 á z f András). A státus székhelye tart fenn. A Céh igazgatója K ó s ezidí szerint Cluj, ahol saját paío- Károly, lektora K o v á c s László. t á j l t in vannak elhelyezve hivaErdélyi Tudósító kath. hetilap, tal >s helyiségei. # 1918-ban, megjelenik Brassó«ir lélyi Sever dr. nagwáradi ban. Szerkeszti Veress Ernő. ligwéd. * 1884 VII. 2. Jogász, Erdélyrészi Méhész Egyesület, ko a óta résztvesz a román Nem- az Erdélyi Gazdasági Egyesüket zeti Párt mozgalmaiban. A forra- szakosztálya volt, 1880-ban önálló dalom kitörésekor tagja a szü- egyesületté alakult. Hivatalos lapkel-bkörü bizottságnak (Lazai ja a ..Méhészeti Közlöny". Az Aure', Pap Coriolan, Zigre Miklas., egyesület elnöke br. J ó s i k a Ra.lu Jacob, Ciordas János és E.). Gábor!
Erdős
( 85
)
Érettségi
Erdős Iván hírlapíró * Kar- ciára, mint harmadik tárgy a klaszcagon 1897 XI. 13. Tanári pályá- szikus és modern szekciókban forra készült, de az egyetemi évek dítás latinból románra, a reál szekután újságíró lett. 1927-től a Nagy- ciókban pedig szakiskolai feladat. váradi Estilap szerkesztője. Cik- Az írásbeli feladatok sikeres megkei és tanulmányai a politika és oldása alapján bocsátják a jelöltet a kultura történelmének alapos is- szóbeli vizsgálatra. A vizsgálat szóbeli tárgyai: román nyelv és meretéről tanúskodnak. Erdős Mátyás dr. * 1888-ban. irodalom, hazai történelem, RomáJogot és zeneiskolát végzett. 1918- nia földrajza, alkotmánytan és köztól járásbiró Arad megyében. 2,*. igazgatási jog, végül francia nyelv ne8zerzeményei: Műdalok (Népsze- és irodalom. Ezek mellett a tárgyak rű Zeneműtár Budapest) M e l o - mellett a klasszikus szekció növendrámák (Klöckner kiadás). i dékei megvizsgáltatnak még a la„R o c o c o idill" daljáték, tinból é6 görögből, a reál szekció„ S z é p k o v á c s n é" 3 felv. dai beliek mathematikából és kémiá'átók, erdélyi magyar és román ból, a modern szekció és a leányÍ:öltők verseire irt dalok. Sajtó liceumok növendékei kémiából és természetrajzból. Ez utóbbi tárgy alatt: Ady-versekre irt dalok. Ereklye Muzeum Kolozsvá' egyikét a miniszter a középiskolák alakult 1892-ben. A függetlenségi tanrendjének valamely más tárgyáharc idejéből érmek, ereklyén, val is helyettesitheti. A latin-, tör proklamációk, képek, kéziratok, ténelem- és földrajzvizsga nyelve könyvek és 48—49-es hirlapok román, a francia vizsga nyelve francia, a többieké román vagy vaőriztetnek benne. Érettségi vizsgálat (examen de lamelyik kisebbségi nyelv a vizsbacalaureat). A középiskolai érett- gázó nemzetisége szerint. A legkiségi vizsgálatot Romániában a sebb sikeres érdemjegy 6. Javító középiskolai és felsőbbiskolai ok- vizsgálat nincs. Bukás esetén mintatásról szóló törvény 18-ik sza- denkor a teljes vizsga megismétkaszának Il-ik bekezdését és 19-ik lendő. Az uj középiskolai törvény, és 71-ik szakaszainak egész terje- mely a középiskolák osztályainak delmét módosító póttörvény sza- számát 8-ról 7-re szállította ie. terbályozza. (Közölve M o n i t o r u l mészetesen az érettségi vizsgálatot Oficial 54-ik számában. 1925. is megfelelően módosítani fogja. A márc. 8.) E törvény intézkedése román érettségi vizsga rendszer elaz érettségi vizsgálatot kiveszi az len ugy szakkörök részéről, mint a egyes középiskolák munkarendjé- kisebbségi és román sajtóban is ből" és évről-évre 6—6 középiskolai éles kritikák hangzottak el. Kéttanárból és 1—1 egyetemi tanárból ségtelen. hogy ez a rendszer azzal összeállított iskolaközi vizsgáló bi- a képtelen intézkedésével, hogy zottságok elé utalja oly módon, alig serdült ifjak szellemi képeshogv vidékek szerint legalább 100 ségeinek s egész belső egyéniségéjelöltre essék egy-egy bizottság. A nek megítélését a növendéket jobvizsgálat írásbeli és szóbeli részből ban ismerő intézetbeli tanár helyett 411. Az írásbeli vizsga tárgyai: ro. idegenek pillanatnyi impressziójára mán nyelv, fordítás románból fran bizza és azzal is, hogy a növendé-
Erőss
( 86 )
Extensiunea
kek Ítélőképességének s gondolko- B o h u s Károly, felügyelője Báró dásbeli önállóságának keresése he- Ambrózy Andor. 2. Brassómegyei lyett egy encyklopedikus ismeret- magyar esperesség 12 egyházköz. anyag meglétére helyezi a fősúlyt, séggel; esperese N i k o d é m u s z széles támadási felületet nyújt. Ki- Károly brassói lelkész, felügyelő (Hosszufalu). sebbségi iskolákban végzett tanu- dr. P a p p Endre lókkal szemben a román nyelv is- 3. ötvárosi esperesség 4 egyházMaterny meretének intranzigens követelése községgel; esperese Nagyvárad, felügyelője paedagogiai szempontból képtelen- Imre, ség és kizár minden komolyabb S z 1 á v y Dezső (Szatmár). igazolást. Extensiunea Universitará (NépErőss József * 1868 X. 26. Csík- egyetem). 1924 október 10-én alaszeredán. A k'ézdi vásárhelyi kath. kult B á r b a t Virgil. í j t e f á n e t gimn. tanára. Uj könyvei: „V e n e- c u - G o a n g á Flórian és néhai z i a , F i r e n z e , R ó m a " , zárán, B o g r e a Vasile kolozsvári egyedok- és tanulmányut, 1910. — temi tanárok kezdeményezéséből. ,,Á g y u ö n t ő G á b o r Á r o n " ifj. Alapításának célja volt, hogy a tuszínjáték, 1912. — „A s z é k e - domány képviselői a román értelmiséggel eleven kontaktust nyerl y e k t ö r t é n e t e " 1913. Északnyugati Újság nagykárolyi jenek, terjesszék és népszerűsítsék hetilap, # 1913-ban. Több évi fenn- a tudományos ismereteket, ameállás után megszűnt, majd 1928-bai. lyek segítségével könnyebben lehet újra megindult. Főszerkesztője dr.j megoldani a román nép nagy és neÉgely Imre. laptulajdonos a Köl- héz kulturális, szociális és gazdacsey Nyomda r. t. Katholikus jel- : sági problémáit. Ezeket a célokat az E. U. Erdély és a Bánság centrulegü újság. maiban tartott előadásokkal, népEvangélikusok (erdélyi magyar) szerű tanfolyamokkal, nyári tanfoegy szuperintendencia alá csopor- lyamok szervezésével, kulturális és tosítva, melynek székhelye Arad. : szociális publikációk széleskörű Szuperintendens: F r i n *t Lajos terjesztésével kívánják szolgálni. Arad, felügyelő: báró A m b r ó z y Költségeit az E. U. a Vallás és Andor Temesgyarmatán, másodfel- Müvészetügyi Minisztérium támoügyelő Joszáshelyi P u r g l y Lász- gatásából fedezi. Tevékenységéről ló (Sofronya, Arad megye). Az egy- az évente megjelenő ,.B u 1 e t i házközségek 3 esperességbe kebe- n u l E x t e n s i u n i i"-ben száleztettek: 1. B á n á t i e s p e r e s - 1 mol be, amelyben az elmondott » é g. 9 egyházközséggel: esperese konferanszokat is közreadják.
1F. vesztált tőke 439.000 a. 1. — 82 HP. — 600 munkás. — Gyárt gyapjú és selyem kötött-szövött árukat. Falus Lajos dr. A középiskola elvégzése után hirlapiró lett. majd az aradi Kereskedelmi és Iparkamara szolgálatába lépett, mely intéz ménynek a háború után titkára lett. Sűrűn tartott gazdasági ós irodalmi jellegű előadásokat. Ai aradi Kölcsey Egyesület egyik alelnöke. Falussy Árpád nyug. főispán • 1865 111—15. Budapesten volt ügy véd 14 évig, 1906—1910 Szatmár megye és Szatmár város főispánja, 1910—18 orsz. képviselő. Az Orsz. Közm. Tanács, melynek igazgatója volt. 1911-beu kiadta ,.A nemzetiségek helyzete Magyarországon ós külföldön" c. munkáját. Politikai szereplése alatt a „Magyarország" munkatársa volt, visszavonulása óta a „ S z a m o s " - b a ir közg. cikkeket. Készülőben: „Pusztuló Fabricius Testvérek kazángyá- k ú r i á k " c. munkája. Az érmira (Fabrica p. constructiuni de fiei, liályfalvai járás magyar párttagoaparate cazane s. p. a. Sibiu) zatának elnöke. Alaptőkéje 8 millió, beruházott tőFamília, románnyelvü illusztrált ke 143.269 a. 1. 51 lóerő, 85 mun- irodalmi folyóirat. Megjelenik kás, 25 szerszámgép. Gyárt: 800 Nagyváradon, ahol ugyanezen a tonna kazánt és vasszerkezetet, 30 nyelven Iosif V u l c a n ugyanilyen tonna rézarmaturát, 80 tonna ke. i cimü irodalmi lapja is megjelent. resk. öntvényt. Tradiciós szász' A F. a Vulcan-féle lap folytatásáipartelep. nak tekinti magát és számai „IL Fabrica de impletituri $1 Trico- Sorozat" jelzéssel jelennek meg tage S. A. Arad, köt-szövött áruk 1926 óta. Szerkesztője Mihail S a gyára, alaptőkéje 15,000.000 lej, in-1 m a r i n e a n u , munkatársai erFábián László ügyvéd * 1874-ben Bodos községben (Háromszék m.) Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte 8 ügyvédi vizsgát is ott tett. 1898—1911-ig Budapesten volt hivatala s ez idő alatt résztvett valamennyi erdélyi vonatkozású po litikai és társadalmi mozgalomban; elnöke volt a pesti Székely Casinonak és Székely Társaságnak. 1911-ben Barótra költözve ügyvédi irodát nyit és ott folytatja közéleti tevékenységét, mint külömböző jótékony és politikai egyesületek elnöke és ref. egyházi főgondnok. Ma ezeken a tisztségeken kivül még a Magyar Párt háromszékmegyei tagozatának alelnöke. Hirlap irói működést is fejt ki. Budapesti tartózkodása idején szerkesztője volt a Vasutasok Országos Szövetsége hivatalos lapjának: ujabban a Baróton megjelenő „Erdővidéki Hirlap" szerkesztője.
Faragó
(
88 )
Fáskerti
délyi és regáti költők és publicis 1 ográfiái studiumokat. A marosvásárhelyi felső ker. iskola tanára. A ták. Faragó János theologiai tanár, Kemény Zsigmond Társaság titká* 1889 jul. 14. Aracs (Torontál m.) ra. Müvei: A z e r d é l y i v a j d á k Filozofiai és hittudományi kikép- i g a z s á g s z o l g á l t a t á s i h a zését a svájci Fribourg-ban nyerte. t á s k ö r e az első erdélvi unió 1919-ben a csanádi hittudományi fő- (1437) előtt (Bp. 1912). — A Franiskola tanára lett (Temesvár) ahol cé' ,.L e g é n i é l a t i n " forditá6a a B ö l c s e l e t e t és a S z e n t - (kiadatlan). — A d a t o k B e t h írás tudományt adja elő. l e n G á b o r k ü l p o l i t i k á j á Tagja az A q u i n ó i s z t. T a m á s h o z (kiadatlan). .tud. társaságnak (Budapest) és az Farcádi Sándor Áron * FarcáArany János T á r s a s á g - don 1889 XII—23. Állami, később n a k (Temesvár.) Tudományos fo- vármegyei hivatalnok volt. 1920lyóiratokban közölt bölcseleti, dog- ban jelentkezett a Zord Időben matikus, erkölcstani és jogi cikke- megjelent meglepően egyéni hanken kivül önállóan is jelentek meg gú verseivel. 1923-ban „ V e r s e k", füzetei: két kisebb müve Szt. Ta- 1926-ban „ F e n y ő a H a r g i t á n másról (1924. 1927) s egy terjedel- cimmel jelent meg kötete. mesebb történeti müve a csanádi Farkas István. * 1874-ben. Szt. Imre intézetről (1925). Négy Gyógyszerészi oklevelet szerzett éven át folyóiratot adott ki. az és ezen a pályán is működött. Ké E g y h á z i S z e m 1 é -1. sőbb gyógyáru nagykereskedést Faragó Rezső ujságiró * 1887 nyitott. 1927-től a nagyváradi KeX—23. Nagylakon. A régi Magyar- reskedelmi Csarnok elnöke. A Keország töbii városában ujságirós- reskedő Testületek Orsz. Szőv. kodott, a V. H. 0. Sz.-nek igazga- kezdettől társelnöke. Farkas Mózes nagyiparos, * tója volt. 1913-ban magyar állami ..hirlapirók utazási ösztöndijával" 1881 1—14. Huszton. Ügyvédi okbeutazta Európát és „H é t o r s z á- levelet szerez 1907-ben, de inkább g o n k e r e s z t ü l " c. kötetében a nagyipari élet vonzza figyelmét. számolt be tapasztalatairól. Nagy- Atyja cipészmühelyében. majd civáradon működött: előbb mint egy pőüzletében e szakmának gyakorreggeli lap. később mint a „Nagy- lati részét még fiatalon elsajátítván, a bőriparban keres érvényeváradi Estilap" szerkesztője. Faragó Rezső pénzintézeti igaz- sülést, résztvesz 1910-ben a Ren pató * 1878. Hirlapiró volt Aradon. ner Testvérek és Társai Bőrgyár Az Aradi Közlönynek belső mun- Részvénytársaság alapításában. E vezérkatársa. később cikkírója volt. hatalmas iparvállalatnak 1911-től az Aradi Általános Taka- igazgatója. A romániai gyáriparorékpénztár v. igazgatója. 1926-ban sok tömörülésében, az Ugir-ban a városi tanács tagja. Verskötete aktivan vezetöszerepet visz. Fáskerti Tibor ujságiró, * Arajelent meg Budapesten (1920). Farczády Elek dr. tanár * 1890 don 1899-ben. 1919 óta irr novel•IV—9. Budapesti Egyetemi tanul- lákat. tanulmányokat, a Keleti mányok után Párisban is végzett Újságba, Napkeletbe, Korunkba és Társadalmába, önállóan történelmi, diplomatikai és pale- Jövő
Faut
( 89
)
Fekete
megjelent müve: D é l i b á b (Re- l l y i H i t e l b a n k-nak vezérigazgény 1921). Lakóhelyén, Aradon a gatója. Bel- és külföldi lapokban gyakran jelentet meg közgazdasávárosi politikában is szerepelt. Aradi Faur Zsófia * 1865 Déván. Ta- ! gi cikkeket. 1928-tól az Egyesület alelnítónői oklevelet nyert 1884-ben. K ö l c s e y 30 évi működés után 1914-ben nöke. Fejér Gerő dr. székesegyházi ment nyugdíjba Budapestre, hol közjótékonysági akciókban vett kanonok * Szépvizen 1869 I—1. részt. 1917-ben II. oszt. polg. hadi Papi működését 1891-ben kezdte. érd. kereszttel tüntették ki. 1919- 1911-ben átveszi a gyulafehérvári vezetését, de még töl Timi?oarán fejt ki humanitá- gimnázium rius működést. 1926-ban a városi ugyanez évben Kolozsvárra kerül tanács tagja lett. 1927-ben a mun- mint státusi referens. Itt kilenc kanélküliek fölsegélyezésére veze- éven át dolgozik a státus anyagi 1920tett akciót. Több szaktanulmánya helyzetének szilárdításán. népoktatási lapokban jelent meg. ban politikai nézeteltérések miatt Fehér Dezső, a „ N a g y v á - elhagyta ezt az állását és Gyular a d i N a p l ó " főszerkesztője, új- fehérvárra vonult vissza mint széságírói pályáját Budapesten kezd- kesegyházi kanonok. Tagja volt te : hol a „ B o l o n d 1 s t ó k" se- az Országos Közoktatási Tanácsgédszerkesztője és több napilap nak és Alsófehér megye törvénymunkatársa volt. U. o. a Városli- hatósági bizottságának. Széleskögeti Színkörben S7inrekerült egy rű irodalmi működést fejtett ki vígjátéka is. Nagyváradi újságírói (versek, publicisztikák, egyházi és pályafutása 1889-ben kezdődik a (egyházpolitikai iratok). A r. k. ..Nagyvárad" c. napilapnál, amely I státus gyűléseken rendszerint erős nek előbb munkatársa, később fe- ••llenzéki hangot üt meg. lelős szerkesztője. 1898-ban alapítFekete Andor ügyvéd * 1883ja a N a g y v á r a d i N a p i ó-t, han Marosvásárhelyt. Budapesten amelynek ma is főszerkesztője. folytatott egyetemi tanulmányaiBelle'trisztikai munkálkodásának val egyidöben a ..Független Manyomjelzői: . . K a l e i d o s z k ó p ' gyarország", később a „Pesti és „ H ö l g y e k é s U r a k " c. Napló" riportere volt. Mint ügykötetek. Nagy szolgálatot tett az véd Marosvásárhelyt telepedett le, Adv-kutatásnak 1927-ben kiadott résztvett az ügvvéd-közéleti moz..Ha h í v a z a c é l h e g y ü ör- ; galmakban. a várospolitikában, s d ö g . . . " c. kötetével, amelyben megalapította Szász Ödön társasáAdy Endre váradi publicisztikáját gában a „ N a p i ó", később a kezdte közölni. E mű folytatása „ S z é k e l y N a p l ó " c. lapokat. „A V é r V á r o s a " cimmel jele- Impériumváltozás után a magyarnik meg. Tabéry Gézával együtt párti politika és a városi kommua román impérium első évében a nitás közt oszlik meg közéleti te..Magvar Szó" c. folyóiratot ad- vékenysége. Az 0. M. P. központi ta ki.' bizottságának tagja. Fekete András dr. * 1886 VII— Fejér Gábor * 1878-ban Tokajban. A nyugati határszél egyik 20 Vulkán (Hunyadmegye). Kézdilegerősebb bankjának, az E r d é- vásárhelvi ügyvéd. Két cikluson
Fekete
(
át vi it kamarai képviselő, mint a (román) Néppárt tagja. Jelenleg Háromszék megyei tanácsának tagja, gyakorló ügyvéd. A Kézdivásárhelyen megjelenő „ S z é k e l y (J j s á g"-nak hosszabb időn át szerkesztője volt. Fekete Mihály színész * 1884 XII—31 Csongrádon. Színészi p<< iyájának állomásai voltak: Temesvár, Pécs, Pozsony, Kolozsvár. A
kolozsvári Magyar Színháztól 1923 ban megválva színigazgatói koncessziót kért és kapott a kultuszkormánytól. Több éven át igazgatta a marosvásárhelyi, temesvári, aradi színházakat. Megirta a t e m e s v á r i s z í n é s z e t t ö r t é n e t é t (1911) és irt két színdarabot. (T e m e s v.á r m e g v é t e l e . — B a k ó c.). Színészi működéséből különösen emlékezete-sok kolozsvári sikerei, melyeket klasszikus és modern drámákban aratott. Ugyanott mint rendező is
'JO )
Fekete
excellált. Később, színigazgatói pályáján, a mind súlyosabbá vált viszonyokkal is sikeresen birkózott szervező ereje. Finom tollal •rt rajzai „C s o n g r á d" cimmel jelentek meg Temesvárt „A Toll" folyóiratban. Fekete-Nagy Béla Kolozsvár v. h. polgármestere * 1869. Kolozsvárt. Egyetemi tanulmányai idejében egy-egy semestert Párisban ós Londonban tölt. Kolozsvár törvényhatóságához kerül és huszonöt évig mint, tanácsos és helyettes polgármester szolgál. A város pénzügyi rendezésében, a tisztviselői státus ujjárendezésében, a közvágóhíd, az elektromos müvek létesítésében jelentős szerepe volt. 1916-ban megvált állásától. Főszerkesztője volt a „Közgazdaság" c. heti lapnak. Nagyobb tanulmányai jelentek meg Erdélv közgazdasági helyzetéről (1923.). A Prágai Magyar Ilirlap romániai tudósítója volt. A Háztulajdonosok Szövetségének elnöke. A kolozsvári Nemzeti Kaszinó igazgatója. Fekete Tivadar iró és hirlapiró * 1894 Pécsett. Néhány filozofiai szemeszter után újságírói pályára lépett s dolgozott rövidebb ideig budapesti, szegedi. nagyváradi, kolozsvári lapokban, az aradi lapoknak hosszabban is belső munkatársa volt. Jelenben (1928) temesvári lapoknak állandó cikkírója. Pár hosszabb utazásáról (Svájc, Olaszország, Páris) szines riportokban (Keleti Újság) és nyilvános előadásokon számolt be. Önállóan megjelent kötetei: Genovéva hercegnő bőre (Novellák Temesvár 1923) Szerelmes Kert (Modern román költökből Arad 1'25.) É n e k k é t h a l o t t i
Fémes
(
)
Ferencz
m a s z k r ó l (Versek 1926 Arad) velő intézetben egy magyar uni D o n J ü a n (Victor Eftimiu drá- tárius teologus részére alapítványt mája, verses fordítás 1925. Arad), legyenek, melyet ma is élvez egy Irt operett szöveget is (M i s s háza. 1859-ben elfoglalta tanár' M o n t e c a r l o ) melyet — Ür-: székét a kolozsvári kollégiumnál: ményiné zenéjével — több erdélyi 1861-ben az egyházközség rende.« városban előadtak. Ezeket és más lelkésznek választotta meg. Ebben műveit: verseket, novellákat stb. az évben, több társával együtt, a a közönség s itt-ott a komolyabb ina is megjelenő, Keresztény Magkritika is elismeréssel fogadta. vető c. folyóiratot alapította, melyFémes László * 1893-ban Nagy- uek több éven át szerkesztője volt. váradon. Irt kisebb müvelődéstör- Folyóiratokban évről-évre számosténeti vonatkozású cikkeket. Egy dolgozata jelent meg. Ünnepi alvigjáték kísérletét a nagyváradi kalmakkor mondott egyházi beszinház mutatta be 1928-ban. szédei közül is sok jelent meg Ferch Franz festő * 1908-ban nyomtatásban. Főbb munkái : Hogároson. Tanult Drezda. Stutt- U n i t á r i u s K á t é . Tizenegyegart, München miívésziskoláiban. dik kiadás. Kolozsvár 1927. MegjeVonzzák a monumentálisabb kom-'lent német nyolven is. U n i t á poziciók, sváb történelmi jelene- r i u s K i s T ü k ö r . Harmadik tek (A bevándorlás stb.). kiadás. 1900 Kolozsvár. Megjelent Ferencz József (kilyéni) unitá- német nyelven is. A v a l l á s k ü 1rius püspök. * 1885 aiig. 9-én, Al- f o r m á i n a k befolyása a paréten, a régi Belső-Szolnok vár- h i t é l e t r e . Kecskemét 1876. megyében. meghalt Kolozsvárt H i t t a n . Unitárius középiskolák 1927-ben. Iskolai tanulmányait számára Kolozsvár 1902. Az ame1855-ben az unitáriusok kolozs- rikai unitárius hitbölcsész E. V. vári kollégiumában végezte, Channing dolgozatainak az átfllteugyanazon évben lelkésznek szen- tésében (VI. Kötet) mint fordit<teltetett fel s két évig a kolozs- résztvett. ..Emlékeimből" c. füzetét vári unitárius egyházközségben 1925-ben adta ki az (Jnitáriur mint segédlelkész, kollégiumban Könyvtár. 12 füzetből álló Napk' pedig mint helyettes tanár szol- maradt utána kéziratban. Dávre gált 1857-ben icndes tanárnak • Ferenc első unitárius püspök liaválasztatott meg. de mielőtt ez lálának háromszázados évfordulóállását elfoglalta volna, egyháza ján 1879-ben egyházi és iskolai céáltal külföldre küldetvén, egv lókra 10.000 forintott gyűjtött é* évet a göttingai. egy félévet pe- adott át alapítványul egyházának, dig a berlini egyetemen töltött. Régebbi kitüntetései mellett 1922 Kzután nagyobb körutat tett Bel- ben I. Ferdinánd román király giuwban, Hollandiában és Fran-;a Román Koronarend Főtisztjének ciaországban. Innen Angliába nevezte ki. ment, hol Londonban az angol Ferencz József dr. ügyvéd * 1878unitáriusok évi gyűlésén egyhá- han Kolozsvárt. A magyar egye zát képviselte s befolyt arra. temi évek után hosszabban időzött hogy bitsorsosaik a Londonban. Német-, Angol- és Franciaország most Oxfordban levő lelkészne han. közgazdasági tanulmányokat
Ferencz-Mihály
( 92 )
Ferencrendiek
végezve az ottani fakultásokon, kört keres és talál magának: népftub auspiciis Regis tett doktorá- missziók tartását. Néhány jeles hittus és ügyvédi vizsga után Kolozs- szónokuk rendre járja a katholikus várt telepszik meg mint ügyvéd. községeket; a missziós munka HáA J o g i L e x i k o n n a k munka- romszékben kezdődött, de már a társa volt. Közügyekben élénk határszélekig kiterjedt. — A kathorészt vesz: a Magyar Párt ügyé- likus sajtóélet terén is mozgékosze, a kolozsvári unitárius egyház- nyak a ferencrendiek. P. Tréfán község főgondnoka. A G a z d a - Leonárd a csiksomlyói kájonis á g i é s H i t e l s z ö v e t k e z e - nyomda mintájára még 1906-ban t e k sz. igazgatója, a szövetkeze- felállította a kolozsvári Szent Boti eszmét napilapokban, folyóira- naventura nyomdát. Ez a nyomda jelentőségében a forradalom után tokban propagálja. Ferencz-Mihály Zsigmond (körö- kezd nyerni. A lecsatolt részeknek si és barátosi) * 1877 Mezőmadara- ez volt az egyetlen működő kathoson. A kolozsvári egyetemen foly- likus nyomdája. Tréfán Leonárd tatott tanulmányai befejeztével szerkesztésében 1920-ban megindul Marosvásárhelyt "ügyvédi irodát .,A Hirnök" c. katholikus szépironyitott. 1901-től tagja a megyei dalmi folyóirat. Ugyancsak a Botvh. bizottságnak. 1908-tól h. tiszti naventura nyomdából kerül ki a főügyész. 1912-től az ügyvédi és katholikus népi-folvóirat, a ..Kabirói vizsg. bizottság tagja, a in.- tholikus Világ" több mint 15.000 vásárhelyi közig, tanfolyamon a példányban. Tréfán Leonárd lapja a büntetőjog tanára volt. Impérium-) . Szent'Kereszt" is, 32.000 példányváltozás után közéleti működésének ban jelenik meg negyedévenként. súlypontja a ref. egyházi és isko- Az erdélyi ferencrendiek kevés kilai tigyekre esik, 1924-től a marosi vétellel mind magyarok s legnaegyházmegye főgondnoka. egyli. k. gyobb részük a Székelyföldről kefőtörv8z. biró és zsinati képviselő. rül ki. Kezdetben bizalmatlanul viFerencrendiek. Erdélynek Romá- seltetett a rend iránt az államhataniához való csatolása nem jelen- lom, megvont minden segélyt, tett a rendtartomány testében fel- melyből azelőtt fentartotta magát. darabolást. de a külföldtől való el- Egyes rendházak és személyek álzárás, az állani részéről eddig ki- landó felügyelet alatt állottak. kedélyek lecsillapodásával utalt illetékek megvonása, anyagi- A lag megviselte éppen akkor, ami- a helyzetben javulás állott be s ma kor erejére nagy szükség lett vol- a rendtagok működését semmi sem na. Iskoláit egyelőre nem adja fel, zavarja. A huszonhét rendházban iüt ujabb (s még magasabb fokú) 172 rendtag a következőképen osziskolákat nyit meg, de nem birja lik meg: 67 felszentelt pap. 50 papsokáig. Az állam iskolapolitikája növendék és 55 testvér. A rend nem nézi jó szemmel a felekezeti élén áll az időről-időre megválasziskolát, a magyarságnak száma is, tott rendtartományfőnök (provincianyagi teherbírása is csökken, az ális) kit három évre a r rendtartoiskolák lassanként elnéptelenednek. mány őre (custos), négj tanácsosa A rend. mely eredettől fogva sem (deflinitores), titkára és a guardian speciálisan tanitórend, uj munka-! cimet viselő házfőnökök választa-
Ferenczy
( '->3 )
Ferenczy
nak. A harmadik három évre már modern művészetek wieni (1925) és nem választható sem ő, sem a ta- leipzigi (1927) nemzetközi kiállítánácsa. Jelenlegi rendtartomány főnök: P. Sándor Vitális. Fernczy Géza ügyvéd * 1866ban (Udvarhely m.). Gimnáziumot Székelykereszturon és Kolozsvárt, egyetemet és keresked. akadémiát Kolozsvárt végzett; ügyvédi vizsgát Marosvásárhelyt tett. Volt a .'íagyar Curia ügyvédi tanácsának I birája. 1905—1910-ig képviselő, az I igazságügyi bizottság előadója a magyar parlamentben, 1926—27 évben a román szenátus tagja. Jelenleg a Magyar Párt elnöki tanácsának tagja és (1920 óta) az unitárius egyház főgondnoka. Irodalmi tevékenységet is fejt ki. 1903—1906-ig az „Erdővidék" c. lap főszerkesztője volt. Jogi, társadalmi, egyházi tanulmányok kerülnek ki tolla alól s az Unitárius Irodalmi Társaság igazgatója. Több pénzintézet, keresked. vállalat és jótékony egyesület elnöke ill. igazgatója. sán. Számos műve van külföldi maFerenczy Gyula bankigazgató * gántulajdonban is. Ferenczy Valér festőművész, 1868 VI—12-én Kolozsvárt. 1895-től a Mezőgazdasági Bank vezérigaz- édesatyja Ferenczy Károly oldalán gatója. Közgazdasági tevékenysége nevelkedett festővé. A Nagybányai mellett élénk részt vett és vesz Ko- Festőiskolának megalakulása óta lozsvár közéletében. A tvh. bizott- törzstagja volt s nyaranta mindig ságnak több cikluson át. tagja volt Nagybányán is dolgozott. 1927 8 a régi 48-as függetlenségi párt- őszén kilépett a Nagybányai Festők nak int. biz. tagja. Jelenben (1928) Társaságából s lemondott a festőa Keresk. és Iparkamara alelnöke.'; iskolában betöltött tanári tisztségéFerenczy Noémi festő- és kép- >ől. Budapesti és külföldi kiállításai szövő-művésznő * 1890-ben Szent- mellett 1922-ben Kolozsvárt, 1923endrén, Ferenczy Károly fes- ban Nagyváradon rendezett kollektőmüvész leánya! Iskolába nem tiv kiállítást. Ugy festésben, mint járt. A képszövés teknikáját Páris rézkarcban elsősorban figurális mii ban tanulta. Minden gobelinjét ma- veket alkot (arcképek, aktok). Graga szövi saját kartonjai szerint, fikai téren: címlapokat, ex librisemelyek szintén művészi értékűek ket tervez. Legújabban a színes s több van belőlük a budapesti rézkarcot műveli. Müvei közül: Szépműv. Muzeum tulajdonában, édesanyja arcképe a Szépmüvésze Kiállított többizben Budapesten, aI ti Muzeumban, Fraknói Vilmos
Ferentiu
( 94 )
Pinta
arcképe a Nemzeti Muzeumban van. palota gondnoka. Első jelentősebb Ugyancsak m. állami tulajdonban tanulmánya 1912-ben a budapesti „E t h n o g r a p h i a" 6-ik füzetémintegy huszonöt grafikai műve. Ferenjlu Ágoston szatmári pol- ben kezdődik „ B e s z t e r c e v i cigármester, * 1872. Jogi tanulmá- d é k i r o m á n b a b o n á k " nyok után lépett a városi admi- men s folytatódik az 1913 évfolyam nisztráció kötelékébe, 1902-ben. Az 1, 3—6 füzetein keresztül. E tanulimpérium átvétele után primar lett mányról Dr. Szulika Szilárd az s azóta megszakítás nélkül a város „E t h n o g r a p h i a" 1914-iki évólén álL Városvezetői működésé- folyamában nagy elismeréssel nyihez kapcsolódik a Főtér parkírozá- latkozik. 1915-ben a „ C o n v o r b i sa s a vízvezetéki mű részleges ki- r i L i t e r a r e" utolsó füzetében közli „B a s m e i n v e r s u r i " c. építése. Feketeerdői Üveggyár R. T. (Pá- tanulmányát. 1924-ben teszi közzé durea Neagrá) # 1850. Alaptőkéje. a Bukarestben megjelenő „Dacia 6 millió lej. Invesztált töke 642.800 recherches et découvertes archéarany lej. — 73 HP. — 470—500 ologiques eu Roumanie" folyóiratmunkás. — Gyárt különféle (pré- ban Felfalu vidéki ásatásainak „Le dépot en séit, fúvott) üvegárut, ujabban vil- 1 eredményét lanyvilágitási cikkeket évi 250 va b r o n z é d e S u s e n i " cimen £on kapacitással. A Biharmegyei 1928-ban a Revista de Istorie-ben „H r i s o a r e D o m n e s t i" ciTakarékpt. érdekkörébe tartozik. Fiedler István apostoli kormány- men, a Daco-Romania V. kötetézói helynök, * 1871 XI—14. Nagy- ben pedig „Contribu(iuni Bibiliobecskereken. Papi pályáján 1894 grafice" cimen jelentet meg tudooktóberében indult 8 volt segédlel- mányos értékű tanulmányokat, az kész, hittanár, a papnevelő intézet utóbbit éppen C o r e s i első könylelkiigazgatója, resicai plébános, véről (1558). Megalapítója és szerutóbb kanonok és apostoli kor- vezője a tárgu-mure?i régészeti és mányzói helynök a csanádi egyház néprajzi muzeumnak. megyében. Finta Gerő * 1889-ben Tordatur Filimon Aurél Vasile, régész, községben (Torda-Aranyos vm.). •bibliographus és irodalomtörténeti Középiskoláit Tordán és Nagyenyekutató, * 1891 márc. 6-án Monor den, egyetemi tanulmányait Budahelységben, Nás&ud megye. Kö- pesten és Kolozsvárt végezte s tazépiskolai tanulmányainak befeje- nári oklevelet szerzett. 1915-től zése után Budapesten végzett ré- 1927-ig működött mint a székelygészeti tanulmányokat, majd Ber- udvarhelyi ref. collegium tanára. únben hallgatott régészeti tanfo- Költeményeivel 1919-ben lép előlyamot. 1913-ban a bukaresti „Mu ször a nyilvánosság elé; azóta álzeul de Etnografie Artá na(iona- landóan ir erdélyi szépirodalmi laiá"-nál kap assistensi elhelyezkt pokba, főleg a ,.Pásztortüz"-be. Öndóst, 1914-ben pedig a muzeum tit- álló verskötetei: A f á k (Székely kárja lesz. 1918-ban mint katona udvarhely 1923) és P a c s i r t a Marosvásárhelyre kerül s a háború s z ó (Kolozsvár 1927). A Kemény befejezése után ott is marad mint Zsigmond írod. Társaság és az Erkönyvtáros, majd mint a Kultúr- délyi írod. Társaság tagja.
Finta
( 95 )
„Flóra-
Finta Zoltán * 1896 IV—7. Nagy- N e m z e t i S z ö v e t s é g elnöke. ajtán. Néhány orvosi szemesztert E minőségében egyfelől a cionista hallgatott Kolozsvárt, mielőtt (1921) célok, másfelől a zsidóság belpoliújságíró lett. Kolozsvári lapok tikai megszervezése érdekében dolcikkírója, majd egy magyar nép- gozik. lap szerkesztője. Később a TemesFischer Tivadar * 1881 XII—6 vári Hírlap belső munkatársa volt. Münchenben. Iskoláit erdélyi maUjságnexusaival egyidőben verse- gyar intézetekben járta. Jogi taket is kőzőlt heti- és napilapok- nulmányai végeztével előbb Gyuban, verskötetet 1926-ban adott ki lafehérvárt, később Kolozsvári Temesvár ,,Bort, Búzát, Békesse- ügyvédkedett. Erdélyi relációban get" címmel. Tudatosan érdes for- a nevét a világháború után kezdik mák, sajátosan fanyar íz s az egye- ismerni, amikor élére áll az erd. netlen. elégedetlen, lázadáshoz-közel zsidó nemzeti mozgalomnak, kezlélek hamar felhívták a figyelmet deményezi a Zsidó Nemzeti Szöpoézisére s az irodalmi egyesületek vetség felállítását s annak elnöke (a Helikon is) közösségükbe von- lesz. Tisztét 1923-ig viselte. A mozták F.-t. Legújabban ismét Ko- galom keretébe vágó cikkeit az lozsvárt él, az Ellenzék s az írod. U j K e l e t hozta. Gyakorló ügyfolyóiratok cikkírója. véd. Fleischer Sándor hirlapiró * 1898Fireza Gheorghe dr. püsp. titkár * 1887 Hobic-Urihányon. Filozofiát ban Cséffán. A k.-vári egyetem orés theologiát Rómában tanult. 1917- vosi fakultásának hallgatója volt, ben theol. tanár. 1924-ben püspöki mielőtt ujságiró lett. A „Nagyvátitkár lett Lugojon. Irt több önál- rad" munkatársa, politikai és tárlóan megjelent egyházi müvet (A r- sad. riportok irója. mele credin(ei. — U n i r e a Fluerás János • 1882-ben Kerü d e 1 a 1 700.) s több füzetet a .,Sá lősön (Arad megye). 1903-tól 1918 f i e 1 u m i n á sorozat számára. ig Budapesten élt. abol kezdettől Fischer József ügyvéd * Csen fogva résztvett a szocialista párt ger községben 1883. Tanulmányai mozgalmaiban. 1918-ban az erdélyi elvégzése óta Szatmáron folytat K o r m á n y z ó t a n á c s tagja lett. ügyvédi gyakorlatot. Mint háború Jelenleg a romániai Szociáldemokelőtt, ugy most is résztvesz a vá- ratapárt vezetőségének tagja és az rospolitikában, az állandó választ országos szakszervezeti tanácsnak mány tagja, a helyi magyar párt- elnöke. Hosszú ideig volt a szoci nak s a zsidó kulturális és huma- álista ,.A d e v e r u l"-nak. majd a S o c i a l í s t a"-nak nitárius mozgalmaknak egyik ve- . . T r i b u n a felelős szerkesztője. hetője. „Flóra'" Stearingyertya és SzapFischer József kolozsvári ügyvéd * 1887 december 15-én. Ügyvé- pangyár K. T. Oradea, alaptőkéje di oklevelet szerzett Budapesten. A 5 millió lej. — 36 HP. — 120 mun Jogtudományi Közlöny munkatár- kás. — Teljesítő képessége llx» sa volt. Kolozsvárt hat éven át az vagon gyertya, 200 vagon szappan. E g t i 1 a p o t szerkesztette. 1919 15 vagon nyersglicerin. Tényleg* óta a nemzeti alapon szervezkedő sen e mennyiségnek mintegy felét zsidóság egyik vezetője. A Z s i d ó állítja elő. — Biharnwgyei Taka
Fogarascher Vorschussverein
( 96 )
Földgáz
somlyón. Tanítóképzőt, gimnáziurékpónztár érdekkörébe tartozik. Fogarascher Vorschussverein A. mot és jogi egyetemet végzett. JeG. (Fogarasi Elölegezési Egylet) lenleg mint felekezeti (rom. kath.) Fogaras. # 1898. Az 1927 decem- tanitó működik. Lírai verseket és ber 31-iki mérlegben feltüntetett kisebb novellákat ir Erdély kathoalaptőke 5 millió. Tartalékalapok: likus szellemű lapjaiba s az ameri1,640.000. — Az igazgatóság elnö- kai „Holy family"-be, amelynek ke: A. Nehrer. Vezérigazgató: Gre- megbízásától jelenleg regényen dolgozik. Több verskötete, néhány ger N. Folberth Ottó dr. phil. iró * 1896 iskolai tankönyve és Liziői kis Medgyesen, tanulmányait a világ- Szent Teréz élete c. könyve önállóháború után kezdi Budapesten és an jelentek meg, ez utóbbi két kifolytatja Berlinben, Párisban, Hei- adást ért meg. Földgáz. Az erdélyi földgázmedelbergben és Kolozsvárt. Jelenleg tanár a medgyesi szász líceumban. zők kiaknázására 1916-ban alakult Szépirói termelése eddig: egv kö- meg a Magyar Földgáz Rt. (Ungatet vers („Sterne ím Tag" 1927) és risc.lie Erdgas Ges.) A vállalat szétszórtan megjelent novellák. El- 27.000.000 korona részvénytőkéjéső tudományos munkájában két ből 4 000.000 korona névértékű nagy misztikust hasonlít össze 4000 drb. részvényt a magyar ál(„Meister Eckehart und Laotse" lam kapott mig 23.000 drb részMainz 1925), de kutató munkájának vényt egy konzorcium vett át, legfontosabb területe mihamar a melynek élén a Deutsche Bank álnagy erdélyi szásznak, Stephan lott, részt vett benne a Pesti MaLudvig Rothnak élete és munkás- gyar Kereskedelmi Bank, Hitelsága lesz. 1924-ben adja ki Roth- bank, a Gázizzófény, az Anglo breviáriumát (Stürmen und Stran- Bank stb. is. A részvénymajoritást dén, ein St. L. Roth—Brevier, Stutt- a Deutsche Bank tartotta. Az UEG gart). Ugyanez évben jelenik meg: 50 évre kapott koncessziót, azzal „Liebesbriefe St. L. Roth - s 1924, a feltétellel, hogy a földgázt több Media?. 1927 óta folytatólagosan városba bevezeti. A háború kimenejelennek meg: ,.St. L. Roth: Gesam- tele a tervek javarészének kivitemelte Schriften und Briefe'' (Bra§ov lét meghiúsította 8 a román állam és Berlin). Eddig két kötet. Fol- 1919-ben zár alá vette a vállalatot. berth élénk szószólója és úttörője 1923-ban a társaság likvidálását a három erdélyi nemzet kulturkö- rendelte el s egyúttal megalapítotzeledésének. A brassói „Klingsor", ta 160,000.000 alaptőkével (Kolozsvár igazgatósági székhellyel) a Soállandó munkatársa. Fö'des Imre grafikus * 1881-ben ' cietate Na(ionalá de Gaz Metan-t Budapesten. Tanult u. o. a minta- (Sonamet), amelyben 125.000.000 rajziskolában. Berlinben és olasz aporttal maga az állam szerepel, városokban. 1921 óta Erdélyben él; 35,000.000 leit pedig a magántöke előbb a Sonnenfeld grafikai üzem, jegyzett le. Az UEG előbb román, majd a temesvári , Helikon" művé- később nemzetközi fórumok előtt szi vezetője. Nevét művészi p l a - perelte a román államot, majd egyezkedési tárgyalások indultak k á t j a i tették közismertté. Földes Zoltán * 1884-ben Csik- meg, és folynak a felek között. Az
Fölsírt-í'orm
(97
l"EG magyar részvényesei közvetlenül a Sonamet-tel bocsátkoztak tárgyalásokba pakettjük átvételére vonatkozólag. Jelenben ez a két társaság aknázza ki az erdélyi medencének ezt a hatalmas energiaforrását, a Souamet a 8ármá§el és C!op§a Micá. mig az UEG a Bázna ós íjiáros vidéki kutakat. Összesen mintegy 50 szonda volt az utóbbi két évben üzemben. A Sonamet termelése 130,000.000 köbméter, az HEG termelése 115.000.000 köbméter volt 1926-ban. Utóbbinak Medgyes és Dicsőszentmárton, előbbinek Torda. Aranyosgyéres. Marosujvár és környéke az ellátási területe. Hatalmas iparvállalatok létesültek az olcsónak mutatkozott s a mai fogyasztást még messze túlhaladó mértékében kielégíteni képes földgáz hasznosítására, de a földgáztársaságok befektetéseikre való hivatkozással sürü áremelésekkel mind hangosabb panaszra késztetik a nagyfogyasztó iparvállalatokat. Érdekeik megvédésére a i'öldgázfogyasztók szindikátusba tömörültek, melynek székhelye Medgyesen van. Erdély iparosítása terén, földkincseinek helyszínen való íeldolgozása s egy nagy kémiai ipar megteremtése terén hatalmas szerep várakozik a földgázra, ha az állami iparpolitika rokonszenvesebb szemmel fogja nézni Erdély indusztriális fejlődését. A csőhálózatok kiépítése több ipari központ leié tervbe van véve. A marosvásárhelyi fővezeték 1928 tavaszán készült el. Földreform. Egy gyökeres agrárleform elvi deklarációja már 1917lien lakiban felvétetett Románia alkotmányába. A háború végén és huboru után egyébként is a levegőben volt és Középeurópa keletén Erdílyi Lexikon
)
Földreform
minden országban projektáltatott egy nagyobb arányú, a népi elégületlenséget levezetni képes, a régebbi szociális igazságtalanságokat jóvá igazitó birtokreform végrehajtása. Erdélyre vonatkozólag a Gyulafehérvári Határozatok V. art. 3. pontjában találkozunk már radikális agrárreform kötelező Ígéretével, melynek céljául ez a határozat a termelés liatványozását és a szociális egyensúlyt jelöli meg. A gyulafehérvári Nemzetgyűlésből kiindult Nagy Nemzeti fanács (Marele Sfat) 3911 sz. alatt decret lege-t készített elő a reformról és az Í921 julius 23-án szentesitett agrártörvény is a fenti határozatra és rendelettürvényre utal, mikor az államnak a földbirtok kisajátítására vonatkozó jogát megállapítja. Az erdélyi földreform célja (art. I. 1. bekezdés) a falusi parasztbirtok, községi erdők és legelők szaporítása és kiegészítése, a nemzeti ipar fejlődésének előmozdítása, kulturális, gazdasági, szociális és testnevelési érdekek kielégítése volt. Az államnak törvényben kimondott kisajátítási joga a földbirtok tulajdonjogára vonatkozott és hatályos tekintet nélkül a tulajdonos kilétére, a tulajdon jogi természetére és a földbirtok jellegére. A törvénynek rendelkezése értelmében kisajátítható földterületek 191b dec. 1. napjától kezdve a tulajdonos szabad rendelkezése alól elvonottaknak tekintendők. A törvény egyik alapelve, hogy egészben kisajátítandó minden megművelhető földterület, amely közérdekű célt szolgáló jogi személyek, „távollevők' és családtalan gyógyithatatban elmebetegek tulajdonát teszik. Természetesen a törvény kivételeket is statuál, külömböző kategó-
Földreform
( 98 )
riákat állit fel ugy a kisajátítás helytfoghatósága, mint annak mérve tekintetében, figyelembevéve a tulajdonos minőségét és foglalkozását, a földbirtok szerzésének időpontját, a földbirtok helyi fekvését és a földigénylök számát. A magántulajdonos által müveit földbirtokokból olyan helyeken, ahol a földigénylők száma nagy, havaso kon 50, hegyeken 100, sik területen 200 kat. holdat meghaladó rész — olyan helyeken, ahol közepes a földigénylők száma síkságon 300 kat. holdat meghaladó rész — ahol pedig a jogosultak igényei ki voltak elégítve 500 kat. holdat meghaladó rész esik kisajátítás alá. Olyan esetben, amidőn sem a földtulajdonos. sem annak szülei nem hivatásos földmivelők, — a földbirtoknak már 10 kat, holdat meghaladó része is kisajátítható. Az állam kisajátítási joga a kisajátított birtok tartozékát tevő vizjogra, vámjogra és egyéb jogokra, va lamint a terület földalatti részére is kiterjed. Gyér lakosságú vidékeken uj községek alakítása által telepítések eszközlendők, az ezzel felmerülő költségeket az állam előlegezi. Minthogy a törvény egyik célja községi erdők és legelők létesítése I1L szaporítása és kiegészítése. — evégből bizonyos határok között a közbirtokosságok és va gyonközösségek legelőit, kaszálóit s illetve erdőségeit az eddigi tulajdonosoktól elvonja. (E törvényes rendelkezés következtében a volt naszódi második román határőrezredhez tartozó községek erdőségei és legelői oly községi erdőkké ül. legelőkké változnak áv. amelyek használatára az ill. községek minden lakosa jogosult.) A kisajátítást végrehajtó hatóságok:
Földreform
első fokon a járási kisajátítási bizottság, másodfokon a megyei kisajátítási bizottság, végső fokon az agrárbizottság. A földhözjuttatás akként történik, hogy a kisajátított földbirtokokat felparcellázzák és meghatározott részekben a földművelőknek adják el bizonyos sorrendben, amely sorrendet a háborúban való résztvétel, rokkanttá válás, családi állapot és életkor állapítanak meg akként, hogy az igényjogosultság első rendjében a háborúban rokkantakká vált helybeli gazdasági cselédek és munkások, esetleg ezek özvegyei és családtagjai állanak. Az egyes osztályrészek a föld minősége szerint hét holdig terjedhető területtel bírnak. Ezeken kívül a kisajátított földbirtokból házhelyek is alakithatók. Telepesi jutalékok 16 holdig is terjedhetnek. A kisajátított földrészek árát felerészben a földmivesek, felerészben az államkincstár fizeti meg a földtulajdonosoknak, akik a vételárat a törvény szerint vagy készpénzben, vagy ötszázalékos kamatozású járadékcímletekben kapják meg. A kisajátítási ár az 1913 évbeli értéket nem haladhatja tul. A földhözjuttatás tényleges végrehajtásáig a kisajátított földet az állam haszonbérbeadás utján értékesiti és a haszonbér összege, melyet a megyei kisajátítási bizottság állapit meg, a földtulajdonost illeti. Messze kihatású rendelkezése a törvénynek, hogy a kisajátítási eljárás csak egyszer ejthető meg, s annak befejeztével a törvénynek a kisajátításra vonatkozó összes rendelkezéseid hatályukat vesztik. — Ezen törvény beterjesztését kisérő előadói javaslat csupa egészséges szociális szempontot hangsúlyoz ki a törvény rendelkezéseinek
Fóris
( !» )
Fráter
•gazolasára, így többek közt, hogy hogy a tudományos címszavak mel1. a földet el kell venni azoktól, lett a közgazdasági élet argója is akik csak k ö z v e t v e v a n n a k feltalálható benne. Szerkesztette a é r d e k e l v e a m e z ő g a z d a - kolozsvári kereskedelmi kamara s á g i t e r m e l é s b e n : 2. a föld kiadványát: I n d u s t r i a §i b o nem szolgálhat járadékul, termeié- g á t i i 1 e n a t u r a 1 e d i n A r si eszköz, mely azoknak adandó, d e a 1 s i B a n a t, 1927. akik termelnek vele. 3. az extréFranyó Zoltán műfordító és pubmen kis birtokot ki kell egészíteni, licista. * 1887-ben Kismargittán, de azért minden földbirtok-katego- Aktiv tiszt, volt 1907—1910. 1910riának megvan a szerepe a gazda- tői ujságiió. budapesti lapokba Az sági fejlődésben; 4. a tulajdonok Est. A Hét. Nyugat dolgozott. H.iforgalmát szabaddá kell tenni, ép i ború után Bécsben ,,Die Stunde" pen a fejlődés érdekében stb. — munkatársa ós keleti nyelveket tade a törvény végrehajtása során nul az egyetemen. Erdélybe visszaszociális szempontokon kivül eső, í térve EstiLloyd cimmel napilapot főleg az erdélyi kisebbségeket- su- szerkesztett Temesvárt. Később lyosan érintő tendenciák is érvé- „Géniusz" cimmel havi revüt indinyesültek. melyeknek jóvátételét a tott Aradon, melynek kritikai éle felebbviteli fórumoknál eddig csak i a ..speciálisan erdélyi" irodalom elkis mértékben lehetett elnyerni s len irányult. Egy szezonban a tefőleg a határőrvidéki vagyonokat mesvári színház igazgatója volt. ért sérelmek egy békülékenyebb at- Erdélyi irói működéséből legjelenmoszféra jóvátételére várnak, tősebbek művészi fordításai. Egész Egyébként az erdélyi agrárreform kötet Kilke verset fordított mának gazdasági és szociális kihatá- gvarra s nagyon sok darabját a rosai az eltelt idő rövidsége miatt is mán lírának magyarra és németre, niég fel nem mérhetők. Egy erős Az ujabb években Goethe forditáromán középbirtokos osztály kifej- sához fogott, e munkájából Herlödése valószínűnek látszik. A ki- mann und Dorothea több énekét és sajátitásnak és birtokbahelyezés- Faust több jelenetét már nyomtanek végleges statisztikai képe még'tásban láthattuk. 1911—1926-ig timeg nem íajzolható, a reform vég- zenhárom kötet prózai és verses rehajtása még nincs befejezve, a fordítása egy politikai tanulmánya kisajátítás is még folyik, a birtok- és két háborús prózája jelent meg. hahelvezési eljárás is. Ezidőszerint Fráter Béla dr. (Fráter Loránd igen jelentős birtoktestek mint ál-1 fivére) * 1870 l—27. Jogi tanullami rezervák kezeltetnek. Hiányokat végzett, ügyvéd lett. Fóris Lajos dr. hírlapíró * 1886- cikkeket irt jogi szaklapokba s ban. Margittán. Biharmegyében, megírta a szövetkezeti jog kom1912-ben ügyvédi diplomát szer- mentárját. 1918 óta, nem folytat zett, a háború után Erdélybe k»~ I ügyvédi gyakorlatot, leányvári birrült, újságíró lett. kezdettől a ko-1 tokán tartózkodik s népdal-költélozsvári F.llenzék közgazdasági > /.ettel foglalkozik. Az utóbbi évek munkatársa. 1927-ben „Gyakorlati alatt sokszor lépett pódiumra, gorGazdasági Lexikon"-t adott ki. donka kísérettel előadva magaGyakorlati használhatóságát emeli, | szerzésű dalait, Ismertebb szerze-
Fren^iu
V 100 )
Fiilöpp
menyei: A f o n ó b a s z ó l a n ó - | ben a magánhangversenytermében t a . — N e m v a g y o k m á r a k i rendezett koncertek révén is jelenv o l t a m . — S z o m o r ú a n v á r - tős szerepet játszik. Erdélyt járó f a e r d ő . — K ö d l e p t e b e a szólisták kedvelt kísérője. Fried Ábrahám dr. az erdélyi n a g y S z a m o s t . — Nem volt a m é n r a b l ó s o h a stb. Ma- zsidó nemzeti mozgalom propagágyar motivumu daljátékon dolgozik. lója. Már a háború alatt, egyetemi ' Fren{iu Valeriu Traian dr. nagy- cionista mozgalmat szervezett Buváradi gör. kath. román püspök. * dapesten. 1918 óta a máramarosi 1*75 április 25-én Reíjita-n. Közép- mozgalmat vezeti, résztvett mint iskoláit Blaj-on, theologiai tanul- delegátus a XIV. és XV. cionista mányait Timiijoara-n, Budapesten I világkongresszusokon. "és Wienben végezte. Előbb a lu- i Fried János dr. a Nagyváradi gosi püspökségi irodában mükö- Kereskedelmi Csarnok főtitkára. * <!ik, 1904-ben esperessé lett kine- 1880 VIII—31. Rövid ideig ügyvédvezve Oráqtia-ra, majd 1912-ben Ha kedik, 1910—18 titkár a Kiskerestegre vicáriussá, hol még az évben kedők Társulatánál, ennek megkapja lugosi püspökké való kine- szűnése. illetve beolvadása után a vezését. Itt működik 1922-ig, mi- Csarnok főtitkára. Több országos kor kinevezik Oradea-Mare-i püs- jellegű akciót vezetett, részben pökké. Mint lugosi püspök befe- kezdeményezett. A Kereskedő Tesjezi a papnevelde épületének épí- tületek Országos Szövetsége ügyv. tését, megnyitja a theologiát. majd főtitkára. megalapítja Lugos-on az első gör. Friedrich Testvérek gépgyára. kath. román tanitónőképzőt. Ora- Temesvár (Fabrica de Ma-sini íji todea-Mare-n szintén befejezi a pap- pitorie de tontá) beruházott tőkéje nevelde épületének építését, meg- 210.000 arany lej. 24 szerszámgép. nyitja a theol. Akadémiát, átszerve- 76 HP. 64 munkás. Gyárt kb. 100 zi az egyházmegyei tanítóképzőt és tonna téglaprést és keresk. öntvéfejleszti a beiusj-i középiskolákat nyeket. Ezenkívül: gépjavítások. és internátusokat. A hitélet fejleszFrint Lajos evang. superintentésére megszervezi a misszió tár- dens, * 1850-ben. Tanulmányait Busulatot, bevezeti a papok lelkigya- dapesten, Selmecbányán, Pozsonykorlatait, a beiu§-i internátusok ban és a hallei egyetemen végezte. vezetését a román rítusra áttért Ag. hitv. evang. lelkész, majd esassumptionista szerzetesek-, és peres lett, Jelenleg Aradon él s Notre Daine nővérekre bízza. 1927- mint a romániai zsínatpresbyteri ben az érseki páliummal tünte- ev. egyház superintendensének, hatik ki. tásköre Románia valamennyi maFreund Leó zongoraművész és gyar evangélikusára kiterjed. zenepedagógus * 1892 Nagy topo- K o n f i r m á c i ó i K á t é - t adott lyon. Művészeti tanulmányait ki, írásai megjelenek folyóiratokWienben végezte, 1918 óta Erdely- ban is, külön füzetekben is. ben, Temesvárott él. Mint zongoraFülöpp Béla dr. * 1863-ban; a művész nemcsak mai hazájában, Szőnyi-féle intézetben nevelkedett, hanem külföldön is sikerrel mutat- első ásványtani ismereteit itt szekozott be. Temesvár zenei életé- rezte. Jogász éveket Budapesten
Fülöpp
( 101
)
Furnica
és Lipcsében töltött. A háború i lyes ásvány-gyűjteménye van, ameelőtt két cikluson át volt Lippa'lyet külföldi gyűjtőmunkák is száképviselője függetlenségi program-, montai :anak s amelyet még állanmal. Károlyi Gyula gróf szegedi i dóan gyar&pit. Könyvgyűjteménye első minisztériumában közlekedés- nem nagy. de luxuskiadásokban ügyi miniszter volt. Az impérium-; gazdag. évek alatt Erdélyben lakik TemesTurnica Cassa- de Economie S. várt, egyizben szenátorrá is vá-'A., Fogaras. # 1883. Az 1927. delasztják magyarpárti programmal.; cember 31-iki mérlegben feltünteA Magyar Párt temesvári tagoza- tett alaptőke: 7.978.280. Tartaléktának Í926-ig elnöke volt, azóta alapok: 3 millió. Az igazgatóság csak gyűjtő-szenvedélyének él. elnöke: Andrei Micu. ÜgyvezetőEurópai viszonylatban is tekinté-| igazgató: Matei Jiga.
G. Gaál Alajos orvos * 1889 VIII— natórium elnöke. A temesvári Or21 Ditrón. Gyakorlóorvos Gyer- v o s o k C l u b j á - n a k egyik alagyószentmiklóson s a ..Székely pitója és elnöke. Szó" politikai hetilap szerkesztője. Gabos .lenö ügyvéd * 1883-ban Kisebbségpolitikai téren a székely- Aradon. U. o. irodája van. Keleti ség gazdasági ügyeivel foglalko-: Ujság-ban, Erdélyi Hirlap-ban stb. zik. Kisebb — önállóan megjelent megjelent cikkei akut társadalmi — tanulmányában feltárta a gyer- kérdésekkel (gyermekvédelemmel, gyói székelység elszegényedésének munkásjóléti intézkedésekkel) és okait és rámutatott a felemelke- közgazd. problémákkal foglalkozdésnek — iparosítás utján Iehetsé- nak. („Erdélyi Ipar"-ban is.) ges — útjára ( . , J e g y z e t e k Gábriel József, a bánsági munG y e r g y ó g a z d a s á g i c s ő d - kásmozgalmak egyik vezetőembere jéhez"). * 1862-ben Temesváron. Tanult Gaál Gábor publiciszta * 1893- nyomdász. Évtizedek óta vesz részt ban Jászfelsőszentgyörgyön. Fő- a bánsági munkás mozgalmakban, gimnáziumi tanár volt. Háború 1 Kvekig a pártnapilap „Arbeiter után emigrációban élt s a bécsi Zeitung" szerkesztője volt. 1920-,J ö v ő" munkatársa volt. A lap ban Temesváron szenátorrá vámegszünése után évekig német- lasztották s mint ilyen 1922-ig müországi filmvállalatok dramaturgja, ködött a román parlamentben. Vá1926-ban kerül Erdélybe, hol a Ke- rosi tanácsos s az állandó választleti Újság. Uj Kelet 'és Korunk ál- mány tagja. 1891-ben a temesvári landó cikkírója. Szociologiai és nyomdászok negyvenéves. 1911kulturtörténeti megvilágításai éli- ben hatvanéves történetét adta ki. resztöhatással vannak az erdélyi 1928-ban jelent meg tollából a kritikai szellemre. Néhányszor bánsági munkásmozgalom 50 éves mint előadó is sikerrel szerepelt története, mely objektivitásával a kolozsvári és erdélyi podiuino- nem szociáldemokrata munkások kon. F i Io zo f ia i o l v a s ó - elismerését is megnyerte. (Fünfzigk ö n y v e kiadásra vár. jáht ige Geschichte der Banater ArGabor Livius * Felsőcsertésen beiterbewegung. Temesvár 1928). (Hunyad ni.) 1889. Diplomáját a Gál Kelemen pedagógiai iró * bp. egyetemen szerezte u. o. spe- 1869 XII—27-én Szentgelicén. 1893 ciális gynekologiai kiképzését. Te- óta a kolozsvári unitárius kollemesvárt mint nőorvos-szüiész mű- ;rit;m tanára, 1900—1925 igazgatóködik. az ottani bábaképző int. ja. 1911—18 a Keresztény Magrető igazgató-tanára. A ,.P a r k" sza- szerkesztője. Esztétikai, filozofiai
Gálfi
Gara
( 103 )
értekezései az Erdélyi Muzeum. Athenaeum, E. Philoiogiai Közlöny, Magyar Paedagogia. E. I. Szemle folyóiratokban jelentek meg. Különösen értékesek voltaiv az impériumváltozással kapcsolatos iskolai kérdések megvilágításai a Keleti Újságban. Önálló müvei: B r a s s a i m i n t filozof u s, Kolozsvár 1899. U j a b b i r á n y o k a p e d a g ó g i á b a n , Kolozsvár és Sárospatak 1911 és 1912. A j ó t a n á r (Kuncz Elek emlékezete) Kvár. 1916. B r a s s a i küzdelmei a magyartalanságok e l l e n , Kolozsvár 1927. Gálfi Lörincz * Sinfalván. A kolozsvári unitárius theologiai aka démián. az oxfordi Manchestei College-ben ós a kolozsvári Tudomány Egyetemen tanult. Az unitárius Theol. Akad. uj-testamentumi tanszékét tölti be. Egyházi folyóiratokban irt értekezésein kivül megjelent müvei: L e g k ö z e l e b b Jézushoz. — A jelenkor Jézusa. — Krisztustan a XX. s z á z a d b a n . — A v a l l á s o k j ö v ő j e . — A három első evangéliumhoz ir magyarázatokat. Gallas Nándor szobrász * 1893 I—21. Tanult a budapesti Iparm ű v é s z e t i F ő i s k o l á n , melynek a háború kitöréséig ta nársegéde is volt. Hétévi hadifogságából két évet a moszkvai Kép zőmüvészeti Iskolán töltött. 1921 óta Temesvárt él (1923-ban Németországban végzett akadémiai tanulmányokat.) Kubisztikus törekvéseken át fejlesztette ki művészet é n e k m a m á r ö n á l l ó f o r m a n y e l vét. Isnieitebb művei: .Az élet". — „Zsákhord ó". — ..K ubisztikus figur a". — Az 1928 évi bukaresti kiállításon
. G r o t e s z k T á n c o s n ő"-jével a 15000 lejes dijat nyerte.
Gallas Nándor
Gallovich Károly * 1875 1—29. Aradon. Verseket, novellákat irt a Pesti Napló, Nyugat, Népszava, Magyarország c. lapokban. Tüzimádók c. négy felvonásos drámát is irt. A magyarországi ellenforradalom idején szabadságvesztésbüntetésre ítélték a tanács-köztársaság megbízásából teljesített irodalmi működése miatt. Azóta Erdélyben él, de a nyilvánosság előtt nem szerepel. Galvani, galvánelemgyár Timiíoara. gyárt 1.200.000 zseblámpaelemet, 40.000 galvánelemet. Gané Titu a gyermekgyógyászat tanára a cluji egyetem orvosi fakultásán. Gara Ákos iró * 1877 Nagyváradon. Nagyváradi napilapok mun katársa volt, majd Budapestre kerülvén a/, ottani napi- és hetila
Gara
( 104 )
Gazdasági
pókba dolgozott. Versek, irodalmi i volt, hivatalnokoskodott. Később és szinházi cikkek irása mellett nagvenyedi főjegyző, majd megyei intenziven műveli a gyermekiro- főjegyző lesz. 1902-től nyugdíjban, dalmat. Meséskönyveket és gyer- gazdálkodik. Közben résztvesz a meklapokat ad ki. 1918-ban a nagy- politikai és egyházi közéletben. váradi Munkásujság szerkesztője, nagvenyedi Bethlen Kollégium főfmpéiiumváltozás után a kolozs- gondnoka, ref. zsinati képviselő, s vári sajtó munkása, hetilapot szer- 1906—10 magyar orsz. gyűlési képkeszt s a Keleti Újság cikkírója. viselő. Alsófehérmegye monográA gyermekekhez Erdélyben is hü fiájában a megye földrajzát irt* marad, mesedélutánokat rendez Megjelent tőle még A.-K e h é rturisztikai leszámukra. Megjelent könyvei: n e g y e Gyöngyök gyöngye, ifjúság. Bpest í r á s a . Pallas. — Jó Gorilla. — A csodá Gazdasági Akadémia Kolozsvárlatos csokoládésziget. Kolozsva. ; Monostor) # 1869-ben. Előadó ter— A kabaréköltészetnek is tehetsé- meivel. muzeumával és laboratoges művelője. toriumaival megnyílt 1873-ban. TuGara Ernő ujságiró * 1894-ben. lajdonképeni iskolából és gazdaAz újságírást 1912-ben a „Nagyvá- ságból áll. Az Akadémia felsőbb radinál kezdte. Háború utáii öt tanintézet jellegével bír, melyből • víg a ..Keleti Újság" munkatársa. diplomás gazdászok kerülnek ki Igyideig e lap bukaresti tudósító- (Inginer-Agronom). 1921—22 tanja volt. Cikkei, főleg színes riport- évtől ugyanazon szabályzat intézjai több erdélyi lapban jelentek kedései alá esik. mint a Herástreau-i felsőbb gazd. iskola. A kimeg. Garda Kálmán dr. * 1868 II—3 képzés négy évig tart, a negyedik Nagyenyeden. 1894-től ügyvéd u. évet állami, vagy magángazdaságo., 1905-től impériumváltozásig Al- ban kell a jelöltnek töltenie. Az só-fehér megye főügyésze volt. első elméleti év az alapvető ter1920-tól alelnöke a Hangya Szö- mészetrajzi ismereteknek, a második a gazdasági vonatkozású rendvetkezetek központjának. Gáspár Gyula iigvvéd * 1873 szeresebb növény- és állatismereés 111—28 Nagyváradon.'1928-ig Szi- teknek. agriculturchemiának lágysomlvón ügyvédkedett. Hábo- kertgazdaságnak, a harmadik a rú előtt a megyei közigazgatási j gazdasági gépeknek, a technolóagrárpolitikának, erdőbizottság tagja" és a szilágysági giának. Munkapárt elnöke volt. Impérium- gazdaságnak és jogi ismereteknek változás után a sz.-somlvói Ma- van szánva. Beiratkozni a G. A.-ra gyar Párt-tagozat ügyvezető alel- az egyetemeken megkövetelt képenöke. Jogirodalmi működést a bün- sítéssel lehet. Gazdasági, Ipari és Kereskedeltetőjog terén fejtett ki (A Jog. — Jogtudományi Közlöny). 1928-tól mi Bank rt., Dés. # 1923. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltünNagyváradon. Gáspár János földbirtokos, ny tetett alaptőke: 10 millió. Tartalékvm. főjegyző * 1849 III—7. Jogot alapok: 5.255.500. Az igazgatóság végzett s 1873—1880 atyja mellett, elnöke: General Tráian Mo§oiu és ki AlBÓfehérmegvében tanfelügyelő Bemard Simonis de Dudezeele.
üazeia Transilvaniei ügyvezető-igazgató: Dux Móric. 1928 év folyamán alaptőkéjót 29 millió leire emelte fel s Szamosujváron fiókot nyitott. Gazeta Transilvaniei politikai napilap, a Nemzeti Paraszt Párt brassói orgánuma. # 1838-ban Gheorghe Baritiu. Utána a lap igazgatói, időrendben, lacob Mureijianu. Dr. Aurél Mure?ianu. Dr. Voicu Nitescu. Jelenleg szerkesztő bizottság vezetése alatt áll a lap. 1884-től' naponta. 1926-tól hetenként háromszor jelenik meg. A G. T. a románság legrégibb politikai lapja. Főszerkesztője Victor Branisce (1. o.), felelős: Ioan Brotea. Gea Krayer gvógyszer-vegyé szeti gyár Timi^oara. alapt. 6 millió lej. inveszt. tőke .35.375 a. 1. 11 HP. — Gyárt különféle különlegességeket. Geml József, Temesvár nyűg. polgármestere * 1858 Temes-Rékáson. A városi közigazgatás szolgálatába lépett 1884-ben és 1914ben Temesvár polgármestere lett. A román impérium nyugdíjazta 1920-ban. Irodalmi működéséből legméltóbbak az említésre ..Emlékiratai", melyek a háborús Temesvár. az októberi forradalom, az u. n. ,.bánáti köztársaság" és a szerb megszállás idejéből igen érdekes adatokkal szolgálnak. ( E m l é k i r a t o k 1914 VI. 15.—1919 IX. 4. Helikonnyomda Timiijoara). Egyéb kortörténeti írásai: M a c k e n s e n T e m e s v á r o t t (1916) és A l t T e m e s v a r (1928). Gherlai püspökség (1. Szamosujvári gör. kath. román püspökség.) Ghibu Onisifor egyetemi tanár * 1883-ban Sáli$te, "szebenmegyei községben. Theologiát Nagyszebenben, filozofiát és irodalmi studiimokat Bucurestiben. Budapesten,
Giszkalay Strassburgban és Jénában végzett. Tanárkodott a szebeni szemináriumban. lmpériumváltozás utón a Consiliu Dirigent kultusz és köz okt. szakosztályának vezértitkára volt. A kolozsvári egyetem filozofiai karán az I. pedagógiai tanszéket tölti be. 1905—1927 években mintegy 40 publikációja jelent meg, melyeknek javarésze tanügyi kérdésekkel foglalkozik. Élénk vitá T kat idéztek elő 1923—24-ben a z erdélyi katolicizmusról közzétett irásai. Nagy aktivitás*, fejt ki az A s t r a keretében, melynek központi-bizottsági tagja (főleg Básárabiával foglalkozik). Az Aeademia Romána levelező tagja. Legújabb müvei: C e a d i n t á i u statisticá a invátámántului din R o m á n i a i n t r e g i t á 'Cluj, 1925. Bibi. socialá si econo. micá IV.) — D e l a B a s a r a b i a r u s e a s c á l a B a s a r a b i a roma n e a s c á (Vol. 1. Cluj. 1926.) Ghidicnescu Vladimír a cluji egyetem bölcsészeti fakultásán a pedagógia tanára (II. tanszék). Az Kxtens. Univ. keretében tartott felolvasásai: Oameni de caracter, Ideea de muncá educa(iá cetiteneascá, Elementele culturii románesti ifi unificarea lor. Ghiulea Nicolae a társadalompolitika tanára a cluji egyetem jogi fakultásán. Giszkalay János iró * 1886-ban. Erdély uj éveiben mint cionista propagandista tttnik fel előadásaival és verseivel. A kolozsvári Uj Keletnek évekig belső embere, volt. Verses kötetei: Pogány Hiob. — U j p r ó f é c i á k . — Gus Chalav látomása. — Prózái: T á m á r , regény. — J ö n ni fog m é g e g y Kippur napja. elbeszélések. — B a t
Giuglea
( 10b
)
Goga
Séba, regény. — Irt- néhány egy- budapesti állatélettani intézetben dolgozik és különösen tápanyag felvonásost . Giuglea George a cluji egyete- analízisekkel és tápérték megállamen a R o m á n F i 1 o 1 o g ia ta- pításokkal foglalkozik. 1918-ban a Természettudományi Szövetség elnára. Glasner Akiba kolozsvári orth. nökségének tagja. 1920-ban adegyetem izr. kerületi főrabbi, * 1885-ben Ko- junktus a kolozsvári lozsvárt. Atyja a neves Glasner gyógyszertani intézeténél, résztMoses volt. 1922 óta tölti be ko- vesz az intézet tudományos berenlozsvári állását. U. o. a nyilv. rab- dezésében. organizálja a növendébi-iskola igazgatója. (Ez a rabbi- kek gyakorlati munkálatait. 1925orvosnövendékek iskola G. házában működik. Aki ben ugyanott nála végez, köteles Bukarestben a számára fizikát ad elő. Kémiai és Niemerover főrabbi vezetése alatt fiziko-kémiai önálló vizsgálatainak inüködő rabbikópzön vizsgázni.) eredményeit magyar, német és franIrt: T a l m u d i é r t e k e z é s e - cia nyelven tette közzé. k e t ós templomi hitszónoklatokat. (íoga Octavian, román költő és Glasul Minorita|ilor, a „Magyar politikus, * 1881-ben. Ráfjiuariban. kisebbség" (1. o.) háromnyelvű mel- Középiskoláit Szebenben és Brasléklapja. sóban, egyetemi tanulmányait BuGlondys Vietor dr. erdélyi szász dapesten és Berlinben végezte. Még filozofiai iró * 1882 XII—7. Tanulmányait Grác'iban. Wienben. Mar burgban, Strassburgban. Csernovitzban végezte. 1907-től 1922-ig Csernovitzban mint lelkész és tanár működött, 1919—1922 a filozofia magántanára volt a Csernovitzi egyetemen. 1922 brassói evangélikus lelkész. Uj müvei: ,.D i e A 11K i n h e í t s l e h r e S p i n o z a s". 1916. — „Ü b e r K o m p o n e n ten und P r o j e k t i o n e n der E ni p f i n d u n g". 1919. — ..E i nf ü h r u n g in d i e E r k e n n t n i s t h e o r i e " I. TheiI 1922. — „Das P r o b l e m d e s r e l i g i ö s e n D e t e r m i n i s m u s". 1927 — Sajtó alatt: ,.Z u r P r o b 1 e ni atik des christl. Gottesg 1 a u b e n s'". Goetz Irén (Dienes László felesége) * 1889-ben. A budapesti egyetemen tanult kémiát és mathematikát, u. o. doktorátust is szerzett. mint diák 1902-ben. Pesten. AgárÁllami ösztöndíjjal egv évet Mme biceanuval és másokkal megalapítCurie-nél töltött. 1912-től 1920-ig a ja a ..'.ticeafárul" irodalmi folyó-
Goga
( 107
)
Gojdu
Szabadegyetem
iratot, melynek további évfolyamai dést. Második színdarabja a bukaSzebenben jelennek meg 1921-ig, a resti Nemzeti Színházban szinrekefolyóirat megszűntéig. A háború rült (1928) Mesterül Manole a ro. előtt tevékeny részt vett az „Ast- mán népköltészetben is élő ICöinira" kebelében is. mint annak iro- ves Kelemen ballada-motívum modalmi titkárja. Meleg költői barát- dern feldolgozását adja. Publicisztiság fűzte Ady Endréhez. Goga Oc- kai téren különösen politikai laptaviannak, mint költőnek helyét er- jának. a Tara Noastra hetilapnak délyi volta szabja meg a román iro- hasábjain fejtett ki intenzivebb dalomban. A román akadémiától működést. Jórészt itt megjelent megkoszorúzott o e z i i" (1905) cikkeit gyűjtötte össze M u s t u l és később ..Ne c h e a m á p á - c a r e f i e r b e c. kötetében (Bucum a n t u 1" (1909) c. versköteteivel resti. 1927), melynek több darabjáő az erdélyi román irredenta első ban — a napi események fölé emelköltője, a leszámolás, a „bosszú" hogy a román élet mai zajlása, zűrlátnoki idézője. Sikerében nyelvé- kedve fogalmazza azt a gondolatot, nek uj zengése, hangjának elégikus hogy a román élet mai zajlása, zűrlágysága mellett kétségtelenül zavar csak érési, tisztulási folyamat nagy része volt politikai szenti- („mint ha forr a must"). — Mint mentalizmusának is. Lirája fejlődé- politikus a Néppártban játszik első sének innenső szakaszát jeleníti rangú szerepet. Ez a párt erdélyi Goga meg ..1) i n u m b r o z i d u r i l o r " térhódítását nagyobbrészt c. verskötete. Ennek verseiben csatlakozásának köszöni. Az 19^)subjektivizmusának nem egy hang- as Averescu-kormánvban kultuszja Eminescuval, sőt Adyval is ösz- miniszter. 1926—27-ben belügymiszecseng. Negyedik verskötete: niszter volt. Az erdélyi magyar C á n t e c e f á r á t a r á , Románia kisebbségi politikával mint az issemlegessége idején irt költemé- meretes „csúcsai paktum" egyik nyeit- adja. 1925-ben a Nemzeti díj- létrehozója került közelebbi érintA. E. jal jutalmazták. A Román Akadé- kezésbe. mia tagja. Összes költeményei a Gojdu líceum Nagyvárad legnéCultura Nationalá vállalatban je- pesebb középiskolája, az impérium lentek meg. Politikai tendenciája átvétele után nyitotta az állam a emelte irodalmi eseménnyé közel a volt reáliskola épületében. A preháború előtt Goga első színmüvé- montrei gimnázium bezárása óta nek a „D o ni n u 1 N o t a r"-nak bu- magyar szekciója is van. Harminckaresti előadását. Ebben a darab- nyolc rendes és óraadó tanár műjában minden különösebb drámai ködik az intézetben N e j Teodor érték nélkül érezhetően Caragiale igazgató vezetése mellett. hatása alatt, egy erdélyi renegát Gojdu Szabadegyetem, a G. líromán jegyző alakját festi meg egy ceum tanári karából alakult 1924— magyar iskola szerinti választási 25-ben kulturális előadássorozatok küzdelem keretében. Másfelől Pe- tartására úgy az értelmiség, mint tőfi fordításaival és az Ember Tra- a nép számára. Az E x t e n s i ugédiája románra átültetésével (Tra- n e a U n i v e r s i t a r á konferengédia omului) érdemesen szolgálta cier-k kiküldésével támogatja. Háa matrvar-román szellemi közele- rom év alatt 70 tudományos elő-
Gokler
( 108
r.dást tartott Nagyváradon. 40 előadást falvakon. Gokler Antal * 1859 Zsombolyán. Tanitó volt, majd polg. isk. igazgató 1925-ig. A „ T e m e s v á r i D a 1 á r d a" karnagya és a .,R omániái Magar Dalosszöv e t s é g " főkarnagya. Gokler Gyula hirlapiró * 1882ben Zsombolyán. Pécsett jogászkodott, 1902 óta ujságiró (Temesvári Hirlap, Délmagyarországi Közlöny) A D é l i H i r l a p szerkesztője. Golclberger Ede kolozsvári orvos. 1928-ban megjelent D y n a m i s c h e P a t h o l o g i e und Pharmak o l o g i e d. S y p h i l i s c. munkája. Goldi$ Yasile román politikus * Seleu§ községben Arad megyében 1862 nov. 25.-én. Középiskoláit Aradon végezte. A budapesti és bécsi egyetemek filozofiai fakultásán történeti és latin nyelvi tanulmányokat folytatott, A budapesti mintagimnáziumban töltött egy év után Karánsebesre, majd Brassóba nent tanárnak, mely utóbbi helyen tizenkét évig maradt. 1900-ban consistoriumi titkár lett Aradon, hol nagybátyja, losif Goldii; püspök volt. Russu íjirianu társaságában magas fejlettségre emelte a „Tribuna" c. lapot, (mely előbb „Tribuna Poporului" néven jelent meg s csak a szebeni „Tribuna" megszűnése után vette át annak nevét). Goga. Lupas. Ghitá Pop, Sever Bocit voltak e magas nivóju lap munkatársai. Később a „Románul'' igazgatója volt. annak 1916-ban történt betiltásáig. Lapjaiban kiterjedt publicisztikai munkásságot í ejtett ki s a haladottabb eszmék hívének mutatkozott. Tekintélyes szerepet, játszott a régi magyarországi román Nemzeti Párt vezető-
C-öldner
ségében, s a háború végső napjaiban s az októberi forradalom idején fellángolt s az egyesülésre vezetett nemzeti mozgalmak minden fázisában az élen találhatjuk. Goldi$ szövegezte az 1918 október 12-i nagyváradi gyűlés deklarációját, mely a nemzeti élet teljességét követeli a románok részére. Tagja lett az ott megválasztott hatos bizottságnak is. Goklis szövegezte a no?. lO.-i huszonhat vármegye feleit inipériumot követelő ultimátumot is, és a Jászival folytatott aradi tanácskozásokon is igen jelentőt szerepet játszott. A Gyulafehérvári Nemzetgyűlés után megalakult kormányzótanácsban a közoktatásügy vezetője volt. Avarescu tábornok 1926—27-es kormányában a ku'iusztárcát vállalta. Ebben a minőségben ő folytatta le a Szentszékkel a konkordátumtárgyalásokat, amelyek eredménnyel is végrődtek (bár a konkordátum még nem rí.tifikáltatott). Több történelmi művet irt. többek közt „Istoria ur.iversalá 3 Vol. — sok tanköny* f t s egy magyar nyelven megjelent tanulmányt: A nemzetiségi kérdés (1912). A nagyszebeni Asociatiunea Culturalá elnöke. Göldner Károly v. táblai tanácselnök * 1861-ben Marosvásárhelyt. Ennek a váiosnak táblájánál működött mint biró, később mint tanácselnök 1919-ig: akkor az impériumvált. folyományaként állását voszíutte. 1920-tól ügyvédi gvakorlatot folytat Marosvásárhelyt. A szakirodalomban a gyakorlat által felvetet vitás kérdések tárgyalásával szerepelt. Egy sikerült Goethe-fordítását a „Zord Idő" közölte („A természetről"). A marosi ref. egyházm. tanácsosa, a kollégium gondnoka.
Gcláschmiedt
R.
( 109
Goltischmíedt K. malomépitó vállalat (Fabrica de Ma$ini ?í Mori Bra?ov) invesztált töke 250.000 a. 1. 29 szerszámgép, 43 lóerő. 75 munkás. Gyárt 69 tonna különféle malomipari gépet és gépek javításával foglalkozik. Goidzieher Albert az aradi Városi Zenede igazgatója * 1883-ban: ügyvédi gyakorlatot folvtatott 1909—1920-ig. Vezeti az Aradi Filharmónia Egyesület ügyeit. Kisebb zongoramüveket és dalokat irt. Göllner Elemér festő. * 1898-ban N'agyenycden. Egy nagybányai tanulmányór után két évet Párisban tóit. Kompozíciói erős francia hatásokat mutatnak. Ónálló kiállítást rendezett Nagybányán két ízben és Nagyváradon. A Nb. Festők Társ. törzstagja. Gombos Benő * 1865-ben Óbecsén. Iskolái végeztével magántisztviselő}. pályára ment, majd általános kereskedelmi ügynökséget nyitott. Közéietileg már impériumv áltozás előtt szerepelt, ez időtől a Magyar Párt keretében a zsidóknak a magyarságban való megmaradásáért és az erdélyi cionizmus eller. harcol. Cikkei a Magyar Kisebbség-ben és erdélyi napilapokban jelentelt meg. Az O. M. P. központi ellenőre. Gönczy Lajos dr. református' theologiai tanár * Székelyudvarhelyen -'1889-ben. Előbb gyulafehér vári. majd dési lelkész. 1926-tól ny. r. tanár a Theologián. Művei: A z é r z e l e m p r o b l é m á j a , Kolozsvár 19Í4. — Az ö s s z e h a sonlító vallástörténeti m ó d s z e r alkalmazásainak kérdése, Gy.-fehérvár 1918. — I s t e n h a t a l m a s k e z e a l a t t (beszédek). Kolozsvár 1927. — A ref.
G. kath. román érsekség e g v h á z k u l t u s z a , Kolozsvár 1! 27. Görög .loachim * 1862 11—23 SzainoKiíjváron. meghalt 1928-ban Gyergvószentmiklóson. Theologiát
végzett Gyulafehérváron, magyarlatin szakból tanári képesítést szerzett Kolozsvárt. Gyergyószeutmiklósi örmény szertartású plébános volt. 1917-től címzetes kanonok, az örmény szertartású magyar katholikusok püspöki biztosa az erdélyi egyházmegyében. A kisebbségi magyar politikai életben mint a gyergyói magyar párt vezetője játszott szerepet nagy szónoki készséggel. Az 1926-os választásokon szenátor lett Gör. kath. román érsekség Bfllázsfalván. Hivatalos elnevezése: ..Mitropolia greco-catolicá romána de Alba-lulia sji Fágaras". Ennek az elnevezésnek a magyarázata onnan származik, hogy Gyulafehérvár volt az unió inegalapitójának. Ata-
G. kel. Theol. Akadémia
( 110 >
Groza
nasie Anghelnek és elődeinek szék- Szatmár város fejlesztési prohelye, a Fogaras név pedig azért grammja eredményeiben, fűződött hozzá, mert ide helyeztet>rimm Petre az angol nyelv és tett át Atanasiu Anghel utóda s irodalom tanára a cluji egyetem a püspökség Dioecesis Fogarasien- filozofiai fakultásán. Az Extens. sis név alatt szerepelt 1853-ig. mi- Univ. keretében a z a n g o l álkor is a régi gyulafehérvári érsek- k o t i n á n y r ó l és 3 h a k e sség helyreállítása elhatároztatott, p e a r e - r ő l tartott előadásokat. Ehez az érsekséghez tartoznak a Grintescu Ioan a cluji egyetem nagyváradi, szamosujvári és lugosi természettudományi fakultásán az püspökségek. Az első román gör. Á l t a l á n o s N ö v é n y t a n renkath. érsek Alexandra Sterca Sulu- des tanára. tiu (1850—1867). Utódai dr. Joai. Grois László dr. az E l l e n z é k Vancea (1868—1892). dr. Victor Mi- <lirektora. * 1890-ben Kolozsvárt, halyi (1893—1918) és dr. Vasile Stt- tanulmányai végeztével az impéciu"(1918—). A gör. kath. román rium átvételéig a kolozsvári törérsekség (maga a főegyházmegye) vényszéknél szolgált. 737 egyházközségből, 637 filiáiisGroza Potm dr. néppárti politiból áll,* 252 lelkésszel, 520.000 lé- kus. * 1884 BScia. községben, Déva lekszámmal. A felekezeti elemi is-'mellett. Gimnáziumot a szászvárosi kólák legnagyobb része már az ál- Kun kollégiumban egyetemet Bulam kezébe ment át. A seminárium- dapesten és Németországban vég•ban 150 papnövendék tanul, a főegyházmegye négy középiskolájában (egy fiu és egy leánygimnázium, egy fiu és egy leány tanítóképezde) összesen 1300 növendék tanul. Az érsekséghez egy szerzetesi- és egy apácakolostor is tartozik. Gör. kel. Theologia-Akadémia Kolozsvár # 1924-ben a cluji g. kel. püspökség lelkész-szükségletének képzésére. A tanszemélyzet 7 tanárból s egy előadóból áll. Vizsgák a II. s IV. év végén, és külön képesitő-vizsga. Goschi Mátyás mérnök * 1888 XII. 15. Műegyetemi tanfolyamok után az államépitészeti hivatal szolgálatában állott 1913—1925 években. Ez időtől Szatmár város főmérnöke. Építési tervei dijat nyertek: a kolozsvári Szamos vasbeton- zett. Háború előtt is résztvett a híd pályázatán és a craiovai „Pala- román nemzeti mozgalmakban, tul administrativ" pályázatán. Utób-j Krassószörényben választott mebi években jelentős része volt a- gvebi*ottsági tag volt. Ugyanéi
Grundmann
és
Zoltán
( Hl
időtől, máig az erdélyi ort. egyház sir,("tufának és nemzeti kongreszszu sának választott képviselője. 1919-ben az erdélyi Nagytanács (Marele Sfat) tagja, majd négy cikluson át kamarai képviselő. Az erdelyi román nemzeti párt hivatalos vezetósegével szemben 1919-től kezdje ellenzéki álláspontot foglalt e'. Averescu első kormányában Erdély miniszterévé neveztetett ki ugyanabban később közlekedési miniszter volt. A második Averescu kormányban előbb közmunka-miniszter, később újból Erdély minisztere. Két izbeni minisztersége között az Ugir társelnöke ós az Erdélyi Faegyesület elnöke volt. Az 1927-es kamarai választásokon kibukott. Több hitelintézet és iparvállalat elnöke, a legfőbb agrár-bizottság tagja. Grundmann és Zoltán lakatosáru gyár (Fabrica de fierárie S. A. Arad)." Alaptőke 10 millió lej. invesztált tőke 212.500 a. 1. 65 szerszámgép. 35 lóerő, 100 munkás. Gyárt 2 millió darab ablakvasalást, 40.000 darab ajtóvasalást és 300.000 darab zárat. Gruzda János festő, * Tövisen 1885-ben. Képzőművészeti főiskolát végzett. Leginkább tájképeket fest. Kiállított Budapesten és Kolozsvárt. lakik Zalatnán. Gulácsy Irén (P.) * 1891 IX—9 Lázárföldön. Nagyváradon lakik 1913 óta. irodalmi működését 1919ben kezdte. Alföldi tárgyú tájszójásos novellákkal jelentkezik az impérium átvétele utáni idők erdélyi irodalmában, nem sokkal utóbb drámákkal és regényekkel vonja magára előbb az erdélyi, utóbb a magyarországi iróvilágnak figyelmét. Már első két regényével
)
Gulyás
(Förgeteg. — Hamueső.) közönségsikert is arat, 1927-ben megjelent három kötetes történeti regényével, a F e k e t e v ő l e g é n y e k-kel pedig, ennek egymást követő kiadásaival szinte rekordszerű sikert ér el az össz-magyar nyelvterületen. Gazdag meseszövő képesség teszi kedveltté elbeszélő müveit B mig első két regényében szociális meglátásának reálitásával. addig a Fekete vőlegényekben történelmi árnyakat megelevenítő sorsverte emberekké formáló, teremtöképességével lep meg. Ugy szociális tárgyú müveit, mint történelmi regényének sikerét nagyban segítette az aktualitás, amelybe kapcsolódtak. Az idő fogja eldönteni G. I. eddig irt regényeinek irodalmi sorsát, az ezután irandókét pedig — várhatólag —• az írónő komponáló művészetének fejlődése és mondanivalóinak türelmesebb kiérlelése. Népies novelláinak ujabb gyűjteménye „A t a Tis z á n " cimmel jelent meg (Szépmives Céh 1928). Gulyás Károly tanár és iró * Debrecenben 1873-ban. A budapesti rajztanár-képzőben nyert oklevelet. A marosvásárhelyi ref. kollégium tanára. 1907-től a gróf Teleki könyvtár könyvtárosa. Számos irodalmi és mütörténeti tanulmányt irt az Uránia, Művészet. Zord Idő, Pásztortűz. Magyar Nyelv stb. folyóiratokban. munkatársa a Cimbora képes gyermeklapnak. „ G r ó f Teleky Sámuel levelezése, k ü l f ö l d i mathematik u s o k k a 1" és „ B o l y a i F a r kas zenés zeti dolgozat a i" c. Írásai a Math. és Phvs. La pok 1910. évfolyamában jelentek meg. Kedves gyermekkönyve: Bagoly Bandi lakodalma.
(iu.icse.
( 112
Gyalui
verses madármese Marosvásárhely varhelymegye). Tanár volt Tordán 1928. Illusztrált mese- és más és a kolozsvári unitárius kollégiumban. Impérium változás után a könyveket. Guncser Nándor festő és grafi- Magyar Nép c. képes heti néplap kus, * 1886-ban, tanult a Képző- főszerkesztője és ez a munkássága, művészeti főiskolán Budapesten ÖS valamint irodalmi működése végaz Academia di belle arti-n Fi- leg elvonják a tanári pályáról. Hárenzében. Művei: Tájképek és raj- rsul kötet novellát, egy regényt zok erős humorérzékkel. Kiállított és számos történelmi, néprajzi cika budapesti Nemzeti Szalonban és ket irt. Novelláinak egyrésze csak Műcsarnokban. Erdélyben is ren- jóizü magyarsággal feldolgozott dezett kiállításokat. Kiadványai: ötlet vagy történelmi anekdota, de A p u k a l e v e l e i a h a r c t é r - egynéhánya magasan ezek felett r ő 1, Légrády kiadás Budapest álló lélekrajz. Torockói bányász1915. — G r a n d C i r c u s G u n - regénye érdekes meséjü történelmi c s e r Kolozsvár 1925. — Közölt regény-kisérlet. Müvei: ö s i röszatirikus politikai lapillusztráció- g ö n (novellák) Kolozsvár 1921. 2 kiadás. — F ö l d n é p e (elbeszélékat. sek) Berlin Voggenreiter, 1924. — Guttmann Miklós, jelenleg Nagy- R é g v o l t , i g a z v o l t (tört. elváradon élő zongoraművész ós ze- beszélések; Marosvásárhely 1924. neszerző. 1876-ban született Buda- — V a s k e n y ó r e n (tört. regény) pesten. Gobbi Henrik tanárnál, Kolozsvár 1925. 2 kiadás. A „Pászmajd Várkonyi Béla és Rosofszky tortűz" megbízott szerkesztője. Sándor tanárnál tanult. Dalait pesGyalui Farkas dr. a kolozsvári ti koncerttermekben Burián kama- Egyetemi Könyvtár nyug. igazgaraénckes, Lindh Marcella stb. éne- tója, * 1866 november 24-én. Egye kelték. egy csellókompozicióját temet Kolozsvárt és Budapesten FMdessy Auold mutatta be. Szá- végzett, 16 éves korától dolgoziK mos koncerten szerepelt. Játszott kolozsvári és budapesti lapokban. Tőtössy Béla tanár pesti műegye- 1891-ben egyetemi könyvtártiszt. temi zenekarával s a Waldbaüer vc uósnégyessel. Nagyváradon az 1900-ban könyvtár-tudományi szakidegenből jövő vendégművészek, ra habilitálják s tizennyolc éven át énekesek s instrumentalisták zon- tart előadásokat az egyetemen. gorakiséretét ő szokta ellátni. Da- 1911-től a kolozsvári Egyetemi lai és kisebb zongorakompoziciói Könyvtár igazgatója. 1926-ban — nyomtatásban is megjelentek. Hely- a korhatár elérése címén — nyugbeli és más erdélyi városok lap- díjazzák. Irt több elbeszélés-kötejaiba is ir zenekritikákat, zene- tet, regényt, szak-technikai és töresztétikai és történelmi tanulmá- téneti ismertetést külföldi könyvnyokat. 3000 kötetre menő kotta- tárakról (1900). E munkájában az gyűjteménye és zenei szakkönyv- j építendő egyetemi könyvtár épütípusát meghatározza. tára, — a magángyűjtemények kö- letének Nyugdíjaztatván három kötetet kizött — emiité8reméltó. i tevő memoárjait fejezi be. Az ElKolozsGvallai Domokos iró és szerkesz- | lenzékben „A r é g i tő * 1880 VIII—4 Benczéden. (Ud- v á r" címen az általa személyesen
Gyárfás
( 113 i
ismert elhalt kolozsvári kitilnőséírek portréját rajzolja. Gyárfás Elemér * 1884 VIII. 27. Borzáson. Felsőbb tanulmányokat Kolozsvárt. Budapesten és a Sor-' bonne-on végzett. A háború kitö-
Gyergyai
legti ( E r d é l y i B a 11 k s z i n d ik á t u s) munkát végez. Szorgalnias irodalmi működést is fejtett ki: egyházjogi, pénzügyi és erdélytörténelmi művek közrebocsátásával. A Komán Koronarend tisztikeresztjének tulajdonosa, az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja. Gazdasági érdekképviseletek tisztségeit viseli. Gyenge János dr. * 1880 V. 20. Nagyváradon. Felsőkereskedelmi is. kólát végzett 1898-ban. Hosszabb ideig Buda|>esten szegényes körülmények között élt. Tanulmányait iijból felvévo a kolozsvári egyn. temre és a ref. theologiára iratkozott. Több községben volt lelkipász tor, nagyzerindi állásált 1920-fcan , a nagyváradi Zsidó Liceum tanári állásával cserélte fel, amelyben 1927-ig működött. Ez évben nagyváradi (réti körzeti) lelkész lett. 1028-ban egyházkerületi /elsőségével viszályba keveredett s ez megérlelte egy régebbi gondolatát, az egyházkerülettől elszakadt s híveivel szabad egyházzá szervezkedett, réséig ügyvéd volt Dícsőszentmár- megalapítván a független presbitonban s résztvett a megye poli- teriánus evangéliumi egyházat, tikai életében. 1917—1918' Kiskü- mely önkéntes tagokból áll, kik felküllő megye főispánja volt. A foi- ajánlásaikkal gondoskodnak a/, radalom idején a Vármegyei Nem- egyház szükségleteinek ellátásáról, zeti Ttanács elnöke. Impériumválto-j Átmenetileg kérte a kormánytól zás után vezetőszerepet visz a ki- azon jogok megadását, melyeket a íebbségi magyar pártpolitikában, baptisták és adventisták élveznek, az 1926 és 1927 évi választásokon Miniszteri rendelettel ezek a jogok Csikmegyében szenátorrá választ- az uj egyház részére biztosíttattak, ják. Parlamenti működése alatt leg- A romániai ref. egyházak vezetőitőbbször egyházkulturális és köz- uek kérésére a kultuszminiszter eligazgatási törvényjavaslatok tár- tiltotta a presbiteriánus egyház gyalásánál szólalt fel. Az erdélyi lelkészeit a palást viselésétől, hikath. életben, mint a S t á t u s veit pedig a „református" név haszigazgató-tanácsosa s az E. K a t h . nálatától. N é p s z ö v e t s é g alelnöke vesv Gyergyai Árpád orvos * 1881 IV. részt. Közgazdasági téren részben 27. Kolozsvárott. U. o. orvosi és magánjellegű, részDen közéleti jel- műtői oklevelet szerzett. Külföldi Erdélyi Lexikon
György
( H4 )
Győri
egyetemeken speciális orr-, fül- és lyi magyarság szellemi életének gégeorvostani tanulmányokat vég- nyilvánulásait. értékelő összefoglazett az 1905—10 évek között. Ezen lásaiból a művészi szempont, sokszakmákból 1912-ben magántanár- szor a reverencia hiányzik. A rá habilitáltatott, 1916-ban ny. rk. P á s z t o r t ű z és az E r d é l y i tanár, 1919-től. a klinikák átvétele I r o d a l m i S z e m l e szerkesztőóta magángyakorlatot folytat. Ér- je, a S z t . I s t v á n A k a d é m i a deklődését már kezdetben az orr- rendes tagja. Győri Ernő iró * 1893-ban Bugarat és fülkürt vizsgálati módszerei kötötték le; ezen a téren uj dapesten. Erdélyben az első imvizsgáló eljárásokat („direkt mód- périumévek alatt tűnik fel, de már szer") vezetett be és ezen vizsgá- akkor többéves irói mult van mölatok véghezvitelére szükséges esz- götte. Munkatársa volt a „Nyuközöket szerkesztett. A rostacsont- g a t i n a k . „ Á l d o t t l e g y é l T e " sejtek, felső állcsontüreg és közép- c. 3 felvonásos színjátéka jelent fül átvizsgálására szolgáló készü- meg a Modern Könyvtárban (1912) lékét, valamint „lágyszájpadot elő- és Somlyó Zoltán társaságában húzó kampó"-ját külföldi tud. egye- több filmdrámát is irt. Újságírói sületekben is bemutatta (1911 ill. kezdetei is budapesti tartózkodá1921-ben). 1921—24 között több uj nak idejére esnek. Erdélyben a Keműtéti eljárását és a kivitelükhöz leti Újság munkatársa lesz és 1 makonstruált eszközök leírását kö- rad öt évig. A „színes riport ' az zölte. Számos magyar, német, fran. a műfaj, amelyben az erdélyi köcia. angol folyóiratban közölt zönség érdeklődését és szimpátiácikke foglalkozik uj vizsgáló és ját felkelti. 1924-ben „ I s t e n é s műtéti eljárásainak leírásával. A N ő " c. verskötetet ad ki tőle a szakirodalom sűrűn és behatóan „Haladás", 1928-ban „A D é l K e foglalkozott Gy. újításaival. Nem- r e s z t j e A l a t t " címen regényt zetközi kongresszusokon több elő- a „Brassói Lapok". Prózájában és adást tartott. A bécsi laringologiai versében igaz tehetség érezteti maj gát a sokrétű modorosság alól. társaság levelező tagja. György Lajos volt tanárképző Nem kellően értékelt embere az er int. igazgató, szerkesztő, * 1890 délyi irodalmi köztudatnak. Marosvásárhelyt. Több évi tanulGyőri Illés István hírlapíró * mánvutat tett Német- és Francia- 1892 Zilahon. 1913—19 Budapesten országban. Az összehasonlító iro újságíró. Ezidőtől Erdélyben előbb dalomtörténet müvelője. összeáll! ..Gyilkos" támadóélü társadalmi totta az impériumévek e r d é l y i hetilap, később a ..Commerz", köz m a g y a r i r o d a l m á n a k b i b - gazd. hetilap szerkesztője. „H ál i o g r á f i á j á t (Kolozsvár 1925, b o r u s n o v e l l á k ' 1 cimmel Bu1926) és beszámolt a romániai ma- dapesten, „ G é n e r M a n c i k a r gyar időszaki sajtó öt esztendejé- r i é r j e" cimen Kolozsvárt jelent ről (1919—1923). Az e r d é l y i meg kötete. „S z u 11 á n a" c. opem a g y a r s á g s z e l l e m i é l e t e rettjét több erdélyi színpad bemuc.- könyve (Bpest 19271 német és tatta. francia nyelven is megjelent. SzorGyőri (Mikes) Imre hírlapíró * galmasan figyeli és jegyzi az erdé- Budapesten 1900 február 9-én. Uj-
Gyulafehérvári
Hat.
( H5
)
Gyulafehérvári
Hat.
ságirói pályáját Budapesten kezdi, maga kebeléből választott egyének Bécsben, majd Erdélyben folytatja. utján kapja, hogy lélekszámaráRiportjai, interjúi, színes cikkei nyának megfelelően legyen képvihosszabb időn a Keleti Ujság-ban selve a törvényhozó testületekben jelentek meg, dolgozott még az Er- s a kormányzatban. — 2. Valadélyi Hirlap-ba és Bácsmegyei Nap- mennyi vallás egyenjogúsága és ló-ba is. Jelenleg (1928) a B r a s - teljesen autonom vallási szabadsága. — 3. Tiszta demokrácia a közs ó i L a p o k belső munkatársa. Gyulafehérvári Határozatok. 1918 élet minden vonalán. Általános, dinov. 21-én jelent, meg a ..Romá- rekt, egyenlő, titkos, községenkénnul"-ban az aradi Nemzeti Tanács ti. proporcionális választójog mindfelhívása, mely december l-re nem- két nembeli huszonöt évet betöltött zetgyűlésbe szólítja Erdély román egyének számára. — 4. Teljes sajnépét Alba-Iuliára. „A történelem tó-, egyesületi- és gyülekezési szatettekre hiv minket..." A gyűlést badság; a gondolatok szabad termegelőző tanácskozásokon a ro- jesztése. — 5. Gyökeres agrárremánság vezetői között beható és form, valamennyi tulajdon, különöizgalmas viták folytak az előter- sen a nagybirtok összeírása. Ez jesztendő határozati javaslat felett, összeírás alapján, amennyiben a amely vitának a Goldi?-szerkesz- hitbizományok megszüntettetnek, s tetteszöveg szolgált alapul. A vég- a latifundiumok szükség szerinti legesen megállapított szöveget is inegkisebbitésének joga is kimonGoldiij terjesztette elő a nemzetgyű- datik, lehetővé válik majd a palésen. Az egyhangúlag elfogadott raszt számára, hogy magának lehatározatok első pontia kimondja, galább akkora birtokot szerezzen, hogy Erdély, Bánság és Magyar- amekkorát családjával megdolgozország valamennyi románjainak ni tud. Ennek az agrárpolitikának nemzetgyűlése mind e románoknak alapelve egyfelől a szociális egyen, éá az általuk lakott területeknek sulv helyreállítása, másfelől a ter. Romániával való egyesülését hatá- tnelés fokozása. — 6. Az ipari munrozza. Különösen hangsúlyozza a kásság részére biztosittatnak azok nemzetgyűlés a román nemzetnek j a jogok és előnyök, amelyek száelidegenithetlen jogát az egész Bán- mukra a leghaladottabb nyugati, ságra, melyet a Maros, a Tisza és ipari államokban törvényileg mega Duna zárnak körül. A második állapittattak. — A negyedik ponton pont a fentemiitett területek provi- a nemzetgyűlés annak a kívánsázórikus autonómiáját mondja ki az gának ad kifejezést, hogy a békeáltalános választójog alapján meg- kongresszus a szabad "nemzetek alakult Oonstituante összeüléséig. olyan közösségét alkossa meg, A harmadik pont az uj román ál- amelyben a jog és a szabadság a lám felépítésének alapelveiül az nagy és kis nemzetek számára alábbiakat jelöli meg: 1. Teljes egyaránt biztosítva van s hogy a nemzeti szabadság az összes együtt lakó népek számára. Kiemeli min- 'övőben a háború mint a nemzetden népnek arra való jogát, hogy Íközi viszonylatok rendezésének eszoktatását, közigazgatását és jog- köze kiküszöböltessék. Az ötödik szolgáltatását a maga nyelvén, a pontban a Monarchia igája alól felszabadult Bukovinát, a hatodikban 8»
Gyulafehérvári
( 11
)
Gyulafehérvári
.
az ezen iga alól felszabadult többi három tagja belépett a királyi kornemzeteket üdvözli a Nemzetgyű- mányba: Vajda-Voevod, Goídi§ és lés. A hetedikben hódolattal meg- Pop Ciceo. — A Gyulafehérvári hajlik a nemzet szabadságáért vé- Határozatok deklarálásuktól kezdrüket áldozott románok előtt. A ve máig a kisebbségi politika álnyolcadikban az egyesült hatal- landó hivatkozási pontjai s a kimaknak küldi köszönetét és cso- sebbségi publicisztika sohasem mudálatát fényes küzdelmükért. A ki- lasztja el, hogy — a párisi kisebblencedik pontban kimondja, hogy ségi egyezmény mellett — a GyuErdély, Bánság és Magyarország lafehérvári Határozatokra is rámuromán nemzete ügyeinek vezetésé- tasson, mint követeléseinek jogforvel egy nagy Román Nemzeti Ta- rására és szüntelenül követeli azoknácsot" (Sfat National Román) ala- nak végrehajtását. A Nemzeti Párt kit. amely teljes joggal fogja kép- politikai jogászai e határozatoknak viselni a román nemzetet a világ szintén jogforrás jellegét vélelmeösszes nemzeteivel szemben s meg- zik (Romul Boila, stb.), mig más teszi mindazokat az intézkedéseket, román jogászok a Gyulafehérvári amelyeket e nemzet érdekében Határozatoknak csak első pontját, szükségesnek t a r t — A rezolució az egyesülésre vonatkozó pontot közfelkiáltással való elfogadása vélelmezik az alkotmányjog szemután Vajda-Voevod a nagy Nemze- pontjából jogforrás jeliegével bíti Tanács 130 tagu lisztáját terjesz- rónak: mert bár a vonatkozó deti elő, mely elfogadtatik és kiegé- cret lege a Határozatokat tudomásul szittetik a munkásság 20 képviselőjével és a két román egyház kép. veszi, de az 1920 január 1-én pubviselőivel. — A nemzetgyűlést kö- likált Legea de Unire (Egyesülési vető másodnapon ülésbe gyűlt a Törvény) csak az egyesülésre voNagy Tanács és kebeléből tizenöt natkozó pontot emeli jogerőre. Kütagu Kormányzó Tanácsot (Consi- lönösen sok vitát idézett fel a Gy. liul Dirigent) alakított Iuliu Maniu H. harmadik pontjának első be elnöklete alatt, Erdély provizórikus kezdése, mely az együtt lakó nékormányzására. — A Consiliu Di- nek teljes nemzeti szabadságát derigent székhelyül Sibiiut választot- klarálja s a Nemzeti Pártot, melyta. Hivatalos lapjában a Gazeta Ofi- nek politikai programmja magába eialií-ban manifesztumot intézett foglalja a Gyulafehérvári HatároErdély népéhez, hogy megszakítván zatokat, sok támadás is érte emiatt minden magyar összeköttetést, ki- politikai ellenfelei részéről. Ez a zárólag a Sibiiuból jövő intézke- pont szerintük a kisebbségek podéseknek engedelmeskedjék. Az litikai személyiségének elismerését egyesülésről szóló aktát küldöttség jelentené, ami az egységes román vitte Bukarestbe. A Gyulafehérvári állam eszméjével ellentétben áll. A Határozatokat tudomásul vevő és pont megszövegezését a közjog a Consiliu Dirigent hatáskörét szempontjából sen tartják helytálrészletező két decret lege decem- lónak, precíznek. Egyébként is fenber 11-ről volt keltezve. A máso- ti okadatolással csak az egyesüdik decret lege negyedik artikulusa lésre vonatkozó határozatot fogadértelmében a Consiliul Dirigent I ják el az élő jog körébe tartozónak, mig az u. n. a l a p e l v e k szerin-
Gyulafehérvári
V.
Muz.
( 117 )
tűk a történelemre, a politikára és a publicisztikára tartoznak. A viták során a Nemzeti Párt részéről az alapelvek értelmezését Iuhu Maniu a Funda^ia Carol-ban 1924ben tartott konferenciájában precízebben kísérelte meg, a nemzeti szabadság és a nemzeti autonómia közötti finomabb ktllömbségtevéssel. Gyulafehérvári Városi Muzeum, alakult 1886-ban az Alsófehérme-
G y u l a f e h é r v á r i V . Muz.
gyei Régészeti és Természettudományi Egyesület kezdeményezéséből. Mintegy 19.000 régiségi, művészeti, etnográfiai tárgy van a muzeumban elhelyezve. A természetrajzi gyűjtemény 6000 darabból álL Értékei közül említésre méltó a római oszlopfő gyűjtemény, Belvederei Apolló és Orticoli Jupiter fejének másolata, az Apullumi Aphrodité és egy szatír bronzszobrai.
H. Haáz Ferenc Rezső festő és nép- | Expresszionista versekkel lépett fel rajzi gyűjtő * Szepesbélán 1883- a háború utáni erdélyi szász iroban. Képzőművészeti főiskolát vég- dalomban, amelynek közönsége zett. Székely néprajzi gyűjteményt azonban még nem tudta értékelni alapított, melynek anyagát az 1927 ezeket a verseket. Hajek. mint kölévi berlini ..Erdélyi Népművészeti tő több méltánylást nyert NémetKiállítás" keretében bemutatta. Ké- országban, hol különösen erdélyi pei többnyire székely tárgyúak, motivumu balladáit fogadta meleg néprajzi szempontból is figyelem- elismerés. Verseken kivül novelláreméltók. kat, irodalomtört. és zeneesztétiHaják Károly hegedűművész, ze- kai tanulmányokat irt; állandó neszerző * Budapesten 1885. Hege- munkatársa: .,Die Literatur". ..Der dütanszakot végzett a Zeneakadé- Türmer", ..Musik" folyóiratoknak. mián. A marosvásárhelyi zenekon- Főbb művei: ,,Das T o r d e r Zu. zervatorium tanára. Főbb müvei: k u n f t " (versek, 1920). — ..Der V o n ó s n é g y e s . — S z i m f ó - t o 11 e B r u s s" (novellák 1923). — n i a nagy zenekarra (Bpesten is be- D i e M u s i k , i h r e G e s t a l t e r mutatva 1928-ban). — D a l o k solo u n d V e r k ü n d e r u n t e r d. énekhangra és férfikarra. S a c h s e n 1927. — B a 11 a d e n Hajdú Frigyes temesvári ügyvéd, u n d L i e d e r , 1926. — Több iropublicista * 1874 VIII. 6. Balká- dalomtört. tanulmány. Hajnal László lirik'us * 1902 XII. nyon. 1905—1910 a facseti választó kerület orsz. képviselője volt. Az 31. Békéscsabán. 1920—27 Erdélyerdélyi magyarpárti politikától ben a kolozsvári napilapok cikkhosszabb ideig távol tartotta ma- írója és novellistája. Versei sűrűn gát. az ujabb években ismét aktiv. jelentek meg erdélyi lapokban, Publicisztikáját többnyire a Te- később a budapesti Est-lapokban, mesvári Hírlapban teszi közzé. Te- Színház és Társaságban, ötletes, mesvár városi politikájában élénk virtuóz verstechnikája sokszor csak részt vett, az állandó választmány erőltetett megkötöttség, de nemegyedüli magyar tagja (1928). kevésszer organikus, zengő szárnvHajek Egon dr. erdélyi szász iró csapás. — Verskötetei: S z o l g a * 1888 nov. 6-án. Egyetemi tanul- é n e k e 1920, Marosvásárhely. — mányait Berlinben. Kielben és Bu- I l y e n v a g y o k . Kolozsvár 1924 dapesten végezte, hol filozofiai dok- — M a g á n y o s é j s z a k a , Mvátorátust is nyert. 1913-ban tanári sárhelv 1925. — Regénye: L ó r i állást vállalt Brassóban. 1925-től éi. Lapkiadó-kiadás 1926. — Kólelkész Brassó-Szentmártonhegyen. c o s (Novellák). Cluj—Rádió 1921.
Hajós
( 119 )
Hangya-szövetkezetek
Hajós Károly festő * 1887 XII. |volt. Gyakorlatilag a bankszakmá21. Pécsett. A Képzőművészeti Fő- ban működött mint elismert elméiskolán rajztanári oklevelet szer- leti és gyakorlati adminisztrátor. zett. A marosvásárhelyi áll. fa- és Nem nagy terjedelmű, de irodalfémipari iskola tanára. Portréiból miságában tiszta publicisztikája a és genre-képeiből többizben rende Zord Időben és más erdélyi lapokzett kiálitást, a bukaresti Salonul ban közöltetett. Oficial tárlatán is részt vett. Halász Sándor dr. a . , S z a b a d Haladás Kath. Társadalmi és s a j tó" r. t. igazgatója. * 1892-ben irod. hetilap. # 1926-ban. Megje- Szatmáron. Egyetemi évei alatt és lent előbb Nagykárolyban, 1928 után a S z a m o s munkatársa volt, áprilistól Szatmáron. Szerk.: M a majd a lapvállalat tehnikai vezetését vette át s ugy a nyomdai, mint n y á k József. Halász Gyula, publiciszta, * 1871 a kiadói üzemet nagyobb teljesítő Csetényben (Veszprémmegye). 1896- képességre fejlesztette. iialmágyi Samu tanár és iró * tól a brassói áll. főreáliskola tanára (egy évi szabadsággal Páris- 1880 Alsószentmihályon. Előbb Diban). 1919-ben a román áll. líceum- ' csőszentmártonban polg. isk. igazmá alakult intézetben francia- gató, 1925-től a székefyudvarhelyi nyelvtanár. 1888 óta újságíró, az állami fiuliceum tanára. Prózai ÍráEgyetértés. Pesti Napló, Pesti Hii- sai szétszórtan lapokban jelentek lap, Brassói Szemle, Brassói Lapok meg. önálló füzetben csak: ,.A d y munkatársa. Ez utóbbi lap belső E n d r e m a g y a r s á g a é s madolg. társa, vezércikkírója. Könv g y a r o s s á g a". Három verskövei: S z a j n a p a r t j á n (versek). tete közül kettőben háborús verés — Petőfi é s B é r a n g e r . — seit adta ( M é g e g v s z e r G o n d o l a t o k a z e m b e r t r a m i n d i g . 1914. —- H a d a k u t g é d i á j á b ó 1 (Athenaeum). — A j á n. 1916) a hadi izgalom, a hadi Brassói Turitaegyesület elnöke. fáradtság líráját. 1923-ban megjeHalász József * 1874-ben Székes- : lent „U t a m" c. versgyűjteménye fehérvárt, meghalt 1928-ban Ma- személyesebb, őszintébb, egyszerosvásárhelyt. Nagykészültségü rűbb. Halmai Árpád újságíró, * 1899, szociológus, a munkáskérdés alapos ismerője volt. Hatalmas akció- a Nagyváradi Friss Újság munkaképességgel vett részt a munkás- társa. Hangya-szövetkezetek. A világság testi és lelki jólétét célzó minden mozgalomban. Az antialkoho- háború végén a Magyarországból lista mozgalom erdélyi megindító- kiszakított területen 6Ő2 ,.Hangya" ja. A marosvásárhelyi Munkás Ott- szövetkezet volt. Hogy e szépen hont ő teremtette meg. 1918 novem- fejlődüti iwgyas/.iá&i szövetkezeti ber 16-án marosvásárhelyi kor- hálózatot a széthullástól megmentmánybiztos-főispánná nevezték ki sék, szükséges volt egy uj romás 1919 január 16-án az uj rezsim niai központ alapítása. E célból tőle vette át e hivatalt s alakítot- Nagvenyeden 1920 junius 3-án 433 ta prefekturai tisztséggé. Az erdé- ..Hangya" szövetkezet uj központi lyi magyar kulturmozgalmaknak szövetkezetet alakított, melynek elsok tekintetben motorikus ereje ső elnöke Lészay Ferenc, első ve-
Hangya-szövetkezetek
( láO )
Ha(ieganu
zérigazgatója pedig, kinek a leg- éspedig a nagycnvedi, székelyudnagyobb érdeme volt az uj alaki- 1 varhelyi és sepsiszentgyörgyi satásban, Rohav László volt. Az uj ját tulajdont, képező épületekben, központ hivatása a kötelékébe tar- Vezérigazgatója: Rohay László tozó és az elszakított terület min- 1928. március hóban meghalt. Igaz 1 den részén, főként azonban Arad. tratóságának tagjai: Dr. Asztalos Aranyos. Bihar, Maros, Háromszék. Kálmán egyben a központ ügy Udvarhely megyékben levő falusi védje. Báró Bánffy Ferencz, Baszövetkezeti boltokat áruval ellát- lázs Ferencz rom. kath. kanonok, ni, azok üzletvitelét ellenőrizni és Dr. Dresler Béla, Dr. Ferenczy irányítani. Az első évben sikerült. Géza az unitárius egyház főgondközel egy millió lei alaptőkét ösz- noka. Dr. Garda Kálmán alelnök, szehozni túlnyomó részben maguk- Gróf Teleki Aretur, Ürmösi József, tói a szövetkezetektől, mely alap- Zathureczki Gedeon, tőke 1927. végén 7,429.000.— leire Harcsár Géza szatmári tigyvéd emelkedett. Áruforgalma ugyan- * 1870. 1918 előtt a várospolitika ezen idő alatt 36.203.907.20 leiről és a ref. egvház foglalkoztatták 132,000.000.— leire emelkedett. Ma- közéleti érdeklődését. A királyguk a falusi „Hangya" szövetke hágómelléki ref. egyházkerület vazetek is erősödtek és fejlődtek az judó kezdeteinél slirtin felbukkant uj központ mellett. Mig 1920-ban a neve. Ez egyházkerületnek világi „Hangya" szövetkezetek alaptőké- főjegyzője is. Városa magyarpárti je 5,386.434 lei 82 bani volt, ugyan, tagozatának volt alelnöke. A ref. az 1926 végén 21.473.094.— leire j középiskolákban a jogi és közgazemelkedett. Tartalék tőkéik 1920- dasági ismeretek elemeit adta elő. ban 4.214.(544 lei 20 bánit tettek, „Hargita" Csíkszeredai r t , Csikinig 1926 végén ugyanezen cimen szereda. # 1920. Az 1926 decem14.102.601 lei 29 bánit mutattak ber 31-iki mérlegben feltüntetett ki. E számok az ugyanazon idő- alaptőke: 5,021.250.— Tartalékalaben folytonos pénzértéktelenülés pok: 366.544.— Az igazgatóság elszámbavételével is jelentékeny fej- nüke: Octavian Vasu. Yezérigazlődést igazolnak, mi a tényleg ki- gató: Octavian Receanu. fizetett és kiadott vásárlási visv. Hargitay Bertalan, az E r d é l y i szatéritésre tekintettel még bizo- I ' a n k é s T k p t . ügyvezetője, nyosabb. A „Hangya" központ * 1881 Élőpatakon. Középiskola neve: ..Hangya" Szövetkezetek után a Pesti Magyar Keresk. Bank. Központja, mint Termelő, Értéke- tisztviselője lett." Háború alatt a sitő és Fogyasztási Szövetkezet, nagyváradi és aradi fiókokat szerműködési területe a Magyarország- vezte. Az Erdélyi Bank és Tkpt. ból Romániába kapcsolt, terület, nacionalizálása alkalmával ez intéTisztviselőkara 140 szakképzett zet vezérigazgatói teendőinek elláember központi, raktártisztviselők, tásával bízatott meg. 1928-ban az ellenőrök és segédtisztviselők. Rak-! igazgatóságba választatott. Pénztárai vannak Nagyenyeden, Szat- ügyi cikkeket irt folyóiratokba s máron. Nagyváration, Aradon, Tor- 1911—13 között Sopronban péna dán. Marosvásárhelyen, Székelyud- ügyi szaklapot szerkesztett, varhelyen és Sepsiszentgyörgyön. Hatieganu Iuliu dr. orvostanár
Hátszegi
( l-l
7
Hegedűs
* 1885. Középiskolát Blajon. egye- tengelyt, a hozzávaló perselyekkei. temet Cl ujon végzett, 1908-tóÍ a, Fontos szerepet töltött be az ez belgyógyászati klinika asszisztense irányú import csökkentésével. Hegedűs Nándor, publiciszta, * volt 1919-ig. Ez évben egyetemi tanár és a klinika igazgatója lett. Az 1884-ben Nagyváradon. Tanári pá.,Astra'- orvosi és biopolitikai osz- lyára készült, a budapesti egyetályának elnöke. A Román Koro- tem filozófiai fakultásán végezte narend parancsnoki jelvényének birtokosa. Román, francia, magyar, német és lengyel szakfolyóiratokban megjelent orvosirodalmi cikkeiben több uj vizsgálati módszert közölt, önállóan megjelent müve: .,S i f i 1 i 8 n 1 v i s c e r a 1 raedic a 1". Hátszegi (Zuckermandel) Ernő hirlapiró. Hátszegen 1904-ben. l'árisban ujságiróakadémiát és k»> reskedelmi tanfolyamot végzett. <' a r a s s o Emil francia Íróval együtt Ady verseiből többet francia nyelvre fordított,. ( A d y : P o é s i e s. a d a p t é e s par E. Zuckermandel et E. Carasso. Edition Iievue „Aujourd'hui", Paris 1926.) Eredeti versei 1927-ben jelentek meg: O l v a s t a m a c s i 11 a g o kb a n (Kolozsvár Kultura kiadás). A kolozsvári Uj Kelet belső muni i n íi ^ í katársa. i V Havaj, Miklós dr. a szatmári Filharmóniai Társaság igazgatója. * tanulmányait. Érdeklődése és haj1873-ban. Irt több hegedű- és zon landóságai az újságírás területére gora darabot, két vígjátékot. A vitték. Nagyváradon több napilap szerkesztője volt, 1918 óta a -NagySzamos zenei cikkírója. Hedrich Hans dr. erdélvi német- várad" főszerkesztője. Huszonnyolcpárti politikus * 1889 V. 3. Szász- éves korában választott tagja bogácson. Jogot tanult a debreceni Nagyvárad tvht. bizottságának s jogakadémián. Berlinben, Heidel- az marad a háború végéig. Az uj bergben és Budapesten. 1919 óta impérium elején a kinevezett va ügyvéd Medgyesen. 1922-től kiskü- rosi tanács szinügyi é» pénzügyi bizottságának tagja lesz s éles. küllőmegyei kamarai képviselő. Heifstos tengelygyár (Uzine de szavú védelmezője; — különösen — fier iji osii Di'ciosánmartin) betéti a magyar színház érdekeinek. Az társaság. Dolgozik 11 szerszám Orsz. Magyar Párt biharmegyei géppel, 120 HP. (földgázzal), 65 tagozatának alelnöke. Lapjának munkással: gyárt 200 tonna kocsi- majdnem kizárólagos vezércikk-
Hegyi
( 122
)
Hevesi
írója. A „Nagyvárad" első oldalá- mannstadter Alig. Sparkassa alapnak (évszámra névtelenül irt) tőkéjét 100 millióról 150 millió leire „Megjegyzések" rovata ritka na- emeli fel. Az intézet Központja pon marad el. Magas mértéket álló Szebenben marad s a fuzionált inpar excellence publiciszta, fegyel- tézetek, valamint azoknak fiókjai, mezett tollvezetéssel, tárgyismeret- mint a Hermannstadter Alig. Spartel és szigorú tárgyhozragaszkodás- kassa fiókintézetei folytatják műsal. A közelmúlt évtizedek magyar ködésüket. Igy a Hermannstadter politikai életének, de a háború Alig. Sparkassanak következő heelőtti román nemzeti mozgalmak- lyeken vannak fiókjai: Lovrin, nak is — publicisztáink között — Marosvásárhely, Medgyes, Temeslegalaposabb ismerője és — irás vár. továbbá a fuzionálás követtudása mellett — ez a tájékozott- keztében: Brassóban, Besztercén, ság ad szuggesztív erőt politikai Aradon, Nagydisznódon és Szentvéleménynyilvánításának. Ezt a annán. A koncentrációs müveletek szuggesztív hatást itt-ott gyengíti kapcsán tárgyalás alatt van a HermannstSdter Allgemeine SparHegedűs halk szkepszise. kassa részéről a Schassburger VeHegyi Lili (Vértes Oszkárné) reinigte Gewerbe und Hypothekei. * 1887 Muraharasztiban. Mint ope- bank és a Szászvárosi Takarékrett-énekesnő működött Szeged, pénztár rt. fuzionáltatása is. A Temesvár. Pécs színházaiban. 1924- Hermannstüdter Allgemeine Spartől — Milánóban végzett tanulmá- kassa 1928. junitts havában kérnyok után — mint opera-énekesnő vényt terjesztett a Comisia Econovendégszerepelt nagyobb színpado- miea Speciala elé, melyben alapkon. tőkéjének 200 millió leire való felHelikon lásd Erdélyi Helikon. emelésének engedélyezését kérte. Hermannstadter Allgemeine Spar„Hermes" Bank és Kereskedelmi kassa i n S i b i u (Nagyszebeni Általános Takarékpénztár) Nagyszeben. rt., Temesvár. # 1919. Az 1927. # 1841. Az 1927. december 31-iki december 31-iki mérlegben feltün mérlegben feltüntetett alaptőke: tetett alaptőke: 8 000.000.— Tarta50.000.(100.— lei. Tartalékalapok: lékalapok: 1.300.000.— Az igazga34.863.558 — lei. Az igazgatóság el- tóság elnöke: Dr. O b á d e a n u. nöke: Dr. Hans Ottó R o t h . Ve-' Vezérigazgató: W e i n b e r g Pál. zériga/.frató: Hans B e r g l e i t e r . Hess Victor mérleggyár (Prima Az 1928. jan. 11-én megtartott fabrica. de balan(e §i bascule du» rendkívüli közgyűlésen az alaptő- Románia). Székhelve Sibiu. Magánkének 100 millió leire való feleme- cég. Beruházott tőke 100.000 ar. 1. lését határozták el. Az 1928. juniuw, 30 szerszámgép. 20 HP. 75 munkás. 12-én megtartott rendkívüli köz- Gyárt: 5000 asztali mérleget, 200 gyűlésen a Burzenlánder Bank A. hidmérleget és 300 állomási hídG-. Mediaseher Bank A. G. és Ver- mérleget. einigte Bistritzer Sparkassen Hevesi Piroska (Pfeiffer Alpénzintézetekkel való fúziót mon- frédné) zongoraművésznő * Ungvádották ki s egyben elhatározták, ron, zeneakadémiát végzett Buda hogy a fúzióval kapcsolatos rész- pesten. Továbbképezte magát Bervények átvétele céljából a Her- linben. Koncerteket adott Berlin-
Helicon
( 123 )
ben, Budapesten. 1924-óta Erdélyben él, Kolozsvárt minden évben egységes stilusu ciklusos-koncerteket rendez. E város zenei életében. mint pedagógusnak is jelen tős szerepe van. Helicon nyomdai müintézet Temesvár, 84 munkással dolgozik. — 45 H P .
Hexner Béla vegyészmérnök * LiptÓ8zentmiklóson 1885-ben. Műegyetemet végzett Charlottenburgban és Breslauban. Asszisztens korában az aetherikus olajok szinte zisét illető vizsgálatokat végzett. 1911-ben az isocytralt állította elő. Impériumváltozás után több ipari üzem alapításában vett részt, majd vegyész- és kohómérnöki irodát nyitott. Publikációi: A z i s o c y tr á l r ó l (Term. T. Közi. 1913) É tdély bányakincsei. Erdély szénbányászatának nemzetgazd. fontossága. (Kolozsvári Keresk. és Iparkamara kiadása.) Több nemzetgazd. cikk. Hienz Hermann dr. szemináriumi tanár * 1886 IX. 16. Mártonhegyen. Lingvisztikával és irodalomtörténettel foglalkozott. A D e u t c h e s K u l t u r a m t könyvtárosa Nagyszebenben. Megjelent művei: M agvarországi Klingsor a m o n d á b a n . Bp. 1909. 6Es c h i c h t e der deutschen S p r a c h e m. B é r ű e k s. a u c h der
Sibenbürg.
-
Hirschler
dék volt, majd ujságiró lett. 1921— 28 a Nagyváradi Napló szerkesztője volt, ez évben Budapestre távozott. Irt novellákat és szindara bokát is ( B ú j ó c s k a 4 felv. Korda Bélával együtt), melyek ko zül többet a nagyváradi szinház előadott, a kolozsvári irodalmi olimpiászon egyfelvonásossal szerepelt. Hinléder Fels Ákos sz.-udvarhelyi ügyvéd * 1879 IX. 25. Városa magyar-párti tagozatát szomszédsági viszony alapján szervezte 1926ban. A Katholikus Népszövetség egyik székelyföldi vezetője. A Keleti Újság politikai cikkírója. Hirschler József dr. * 1874 II. 17. l'jpesten. A budapesti piaristáknál végzett gimnáziumot. A bécsi Pázmáneumban, később a római collr-gium tíermanieo-Hungaricumban
SSPIIBÍ-
s c h e n. Hermannstadt 1927. II. Auflage. — K l e i n e S t u d i e n "nd Beitriige zur siebenbürg. deutschen Literaturgeschichte (Arch. f. S.ebenbíirg. Landeskunde Bd. 42.) összeállította Románia német b i b l i o g r á f i á j á t az impérium évek alatt. Hilf László hírlapíró * 1892-ben Nagyváradon. Sziniiskolai növen-
tanult teologiát. Hét évig volt Rómában, ahol a szaktanulmányok mellett művészettörténeti tanulmányokat is végzett. U. o. teologiai és filozofiai doktorátust szerzett. Papi pályáját a kolozsvári plébáni-
Hodács
( 124 í
Horváth
án kezdi, majd az egyetemi hall- Marosvásárhelynek. 1915-ben nyuggatók szemináriumának igazgatója djba ment. Politikai vénával nagy lesz. 1906-ban kolozsvári plébános. publicisztikai tevékenységet fejtett Széleskörű szervező munkásságá- ki, a Keleti Újságnak, Ellenzéknek, nak legmonumentálisabb eredmé- Zord Időnek, stb. cikkírója volt. nye a M a r i a n u m (1. o.) megte- Hoffer Géza a Romániai Szoc. remtése. Nevéhez fűződik a P r o - Dem. Párt erdélyi pártvezetőségév i d e n t i a n y o m d a felállítása nek titkára. A Munkásszervezetek s még több egyházkulturális intéz- Országos Tanácsának erdélyi titmény kialakulása. Az ujabb évek- kára. a pártlap szerkesztője. Hollinger Péter, a temesvári ben több zarándokutat szervezett, Irt: művelődéstörténeti tanulmá- ..Eisenring" alapitója * 1881-ben. nyokat, érdeklődésének tárgya — Középiskolát, majd jogi és technielsősorban — az egyházművészet. kai tanulmányokat végzett; 1900 Önállóan megjelent tanulmányai: A óta foglalkozik újságírással. Inipészent mise R ó m á b a n . riumváltozás után több nyomdaN a g y S z e n t S e r g e l y i d e - vállalat tulajdonosa és vezetője j é b e n . — A k e r e s z t a z e g y - volt. 1924-ben alapította az Eisenház művészetében. — ring szövetséget, melynek elnöke S z e n t J e r o m o s . — V i t a be- s melynek hetilapját is szerkeszti. a r, a. — A XXVI. e u c h a r i s z - A svábok Volksgemeínschaftjával tikus kongresszus Ró- harcba keveredett, mert a „Népm á b a n . — A g y e r m e k J é - közösség" partikuláris szervezetzus az e g y h á z m ű v é s z e t - nek látta az Eisenringet. A keresb e n . — A s z e n t k e r e s z t ú t kedelmi és ipari érdekképviseletek e g h á z t ö r t . é s e g y h . m ű v é - vál. tagja s a Temesvár-városi áls z e t i s z e m p o n t b ó l . — Ro- landó választmány tagja, m a i t a n u l m á n y o k , I. A VaHonterus-gimnázium („Honterust i k á n II. S z e n t P é t e r t e m- schule") 1544-ben a szászok reforp 1 o m a R ó m á b a n (gazdagon mátora: Johannes Honterus illusztrált diszművek). alapította. Első rektora a humaHodács Ágoston műfordító r. k. nista Valentin Wagner volt. A plébános * 1879. Egyházi folyóira- szász közélet sok jeles emberét tokba dolgozott, önálló kötetekben nevelte ez az iskola, mely az orregény- és novella-fordításai jelen szág egyik legszebb iskolaépületéHatalmas tek meg németből és franciából, ré- ben van elhelyezve. szint saját, részint a Sz. István könyvtára különösen kéziratokban Társulat, s a kvári „Szent-Bonaven ; gazdag. 1927 óta az iskola élén túra' kiadásában. 1912-től plébá- Adolf M e s c h e n d ö r f e r (a költő) áll. nos Kisiratoson. Hofbauer Aurél * 1867 Világo Horváth Henrik műfordító c» son. meghalt 1928 Marosvásárhelyt. kritikus. * Kolozsvárt 1877-ben. Jogi képzettséggel előbb várme- Egyetemi tanulmányokat végzett gyei szolgálatba lépett s szolga- Budapesten, Lipcsében, Berlinben, bíró lett Maros-Tordában, majd vá- Strassburgban és Parisban. Tanárrosi szolgálatba ment át s főjegy- kodon Lippán, Nagyváradon, Buzője. később polgármestere lett dapesten, ehelyütt " könyvtártiszt
Horvát
( 125 )
Hunyadi-nyomda
is volt. Jelentős érdemei vannak a Maré (Nagynyulas községben) papi magyar költőknek és Íróknak a né- családból. Szászrégenben. Marosmet kulturérdeklödésbe való bevi- vásárhelyt és Blaj-on tanult, majd tele körül; fordította Ady, Babits, Rómába kerül a Propaganda FideKosztolányi stb. verseit, Móric*. hez, s megszorzi a filoz. és theol. Zsigmond több regényét, Kemény doktorátust. 1919-ben pappá szenZsigmond munkáit. Szomoryt, Gár telték. Mint püspöki titkár, szentdonyit stb. Panait Istrati K y r a széki jegvző, és theologiai tanár K v'r a 1 i n a regényét H. fordította Lúgoson működött. Később — hámagyarra. A Brassói Lapok iro- ború alatt — Bécsben lelkészkedett. 1917-ben (32 éves korában, dalmi és művészeti kritikusa. Horvát L. József dr. ügvvéd po- püspökké nevezték ki. nagybátyjálitikai iró, * Zentán 1873-ban. Ok- nak. Hossu Vazulnak gherlai püslevele megszerzése után Karánse- pöki székébe. Ez idő óta intenzív Itesen folytatott gyakorlatot. 1904- belmissziós munkát végzett, egytől kezdve kiterjedt publicisztikai házmegyéjének 749 faluját kivétel működést fejtett ki; lapokban, fo- nélkül meglátogatta, istentisztelelyóiratokban megjelent számos cik- tet is tartva mindenütt. Jogszeken kivül nagyobb politikai tanul- rinti tagja a Szenátusnak s e tesmányokat is irt: „ P o l i t i k a i tületben a gör. kath. egyházi érdet a n u 1 s á g o k", Budapest Grill kek erős harcosa (különösen az uj parlamenti Károly 1904. — A v á l s á g é s a k u l t u s z t ö r v é n y román k é r d é s . Lúgos 1909. - vitáiban vitt eredményes szerep A bánsági lapokban verseket is lése emlékezetes). irt. 1928-ban repatriált. Kőtárán Victor dr. ügyvéd * Horváth Árpádné. borsodi, a Bi- 1885 VIII. 8-án Siria (Világos). harmegvei kath. Nőegylet elnök- Ügyvéd lett Budapesten 1913-ban. nője, » 1873 ÜL 3. Szociális téren irodát Aradon nyitott. Elénk részt husz év óta dolgozik. 1926-tól a! vesz a Nemzeti Parasztpárt életéKatholikus N ő s z ö v e t s é g ben: az aradmegyei párt alelnöke. elnöke. Hotel CentraL Az Erd. R. K. Horváth Lajos dalszerző, tanító- Status tulajdona, a S z o c i á l i s képző tanár Sz. Kereszturon * 1883. N ő v é r e k T á r s u l a t a bérli és Verses-könyve jelent meg „S z é- vezeti, jövedelmével e Társulat kelyek a v i l á g h á b o r u - célját szolgálja. b a n'* cimmel 1915-ben. Irt müdaloHunvadv Sándor hírlapíró * kat s egy népszínművet zenésített. 1892. X. 2-án Kolozsvárt. Iskoláit Horváth Tholdy Rudolf gróf • Budapesten járta. Erdélybe az első 1870-ben. A katonai akadémiát Bécs- impériumévekben került s az Eluujhelyen. magasabb lovasiskolát lenzék belső munkatársa lett. A Bécsben végzett. Több urlovas ver- komor tónusu erdélyi újságírástól seny dijat nyert. 1902-ben a katonai könnyed hangjával külömbözik el. pályáról marosnémetii birtokára va- Táreaszerü írásai finomak, sokszor nul't vissza. A D á v i d F e r e n c i humorral gazdagok. Az E r d é l y i H e l i k o n egyesülés tagja. K g y 1 e t elnöke. Hunyadi-nyomda Temesvár 42 Hossu Iuliu dr. gherlai gör. kath. román püspök * 1885 I. 30. Milaeui. munkással dolgozik. 24 HP.
I.
lacob Ioan dr. * 1876 Peste- j U n i u n e a M a g h i e r á . u . o. Sólyomkö községben. Jogot vég- 1924. — H o t á r a r i l e A d u n á zett s ügyvédkedéssel foglalkozott. ' r i i N a t. d. A 1 b a J ú l i a , u. o. Impériumváltozás idején a Nem- ] 1924. — S a j t ó a l a t t : N e c e s izeti Párt tagja volt, de 1920-ban t á t i 1 e a d m i n i s t r . a l e A r Avarescu Néppártjába lépett és a d e a 1 u 1 u i. párt programltjával két cikluson Ikafalvi Diénes Jenő * 1876-ban. át volt kamarai képviselő. Az er- Jogi-tanulmányai mellett iparműdélyi agrár-törvény előkészítője s vészeti iskolát is végzett Budaparlamenti előadója volt. Publicisz- pesten. Irodalommal 1899 óta fogtikái is jelentek meg az Agrártör- lalkozik, több lap munkatársa, vényről s az agrárreform főbb kér- 1914—16-ig a S z é k e l y Ú j s á g déseiről ( R e f o r m a a g r a r á . szerkesztője volt. Három ifjúsági O r g a n i z a r e a p r o p r i e t á t i - könyvet, egy regényt és egy no1 o r). Jelenleg (1928) Feketebáto- velláskötetet adott ki. ron gazdálkodik. Ilosvay Lajos szatmári kanonok lacob Iosif jogi iró * 1882 Só- plébános * 1861. VI—1-én. Pappá lyomkőn. Jogi tanulmányokat vég- szentelése után Nagybányán, Mázett. 1919-ben főszolgabíró Nagy- ramarosszigeten működött. 1923-tól szalontán, 1919-ben Nagyvárad és szatmári székesegyházi lelkész. A Biharmegye prefektusa lett. Ezt a ! hitéletre vonatkozó elmélkedéseit tisztséget 1926-ban másodszor is | és beszédeit több kötetben adta ki, viselte. Jogirodalmi művei a meg- szerkesztette a S z i g e t é s V i nagyobodott Románia közigazga- d é k e és K a t h o l i k u s É l e t c. tási és közjogi (főleg kisebbségi) lapokat. problémáival foglalkoznak. Ezeket Imecs Béla (T.) iró és hirlapiró az írásokat nemcsak a romániai * 1896 Gyergyószentmiklóson. A szaksajtó, hanem a kisebbségi la- világháborúban rokkanttá lett. pok is élénken kommentálták. A .Havasalji csokrosrózsa" c. novelbiharm. néppárti tagozat alelnöke. láskötete a székely nép szociális A nagyváradi „ T r i b u n a 1 ' igaz. viszonyaiból fest —• olykor — gatója. Megjelent müvei: P r o b - balladaszerü képeket. Hirlapi, tárléma Ad mini8trativá a irányú cikkel érdekes, bár statului román i n t r e g i v , sadalmi kevésbé csiszolt irások. Oradea Mare 1923. - P r o b l e n u Imecs Kl-nő (imecsfalvi) * 1856 constitutionalá a stat. r o m . i n t r e s.. u. o. 1923. — II—3. Csikszentmártonban. TanulC h e s t i a M i n o r i t & t i l o r ? i ;: mányainak végzése után 1908-ig gazdálkodott. Háromszék megye
Illteti
I n d u s t r i a de P e t r o l S . A.
tv. hatósági bizottságának 1898-tól nyokkal foglalkozott. Elméletileg tagja. A sepsii ref. egyházmegye s gyakorlatilag foglalkozott a színgondnoka. Az előpataki gyógyfür- házi rendezés művészetével. 1923dő birtokosai szövetkezetének tól a kolozsvári Magyar Színház egyben a fürdőhelynek is igazgató- dramaturg rendezője. Jubiláris alja. Megirta É l ő p a t a k történetét kalomból megirta dr. Janovits Je(Székely-társaságok szövetsége jző- nő életrajzát s a kolozsvári Magyar Színház történetét. Színdarabkönyve 1913.) Imets Izra Károly ferencrendi bá dolgozta át Tabéry Géza társaházfőnök-lelkész Déván. * Osiktus- ságában ennek S z a r v a s b i k a c. nádon 1884 okt. 28-á|ii. Középis- regényét. Inczédy Ödön dr. * 1878 VI. 2. koláit Csiksomlyón, Gyulafehérváron és Erzsébetvároson végezte. Gyulafehérvárt. 1917—18 alispán 1901 jan. 8-án a ferencrendbe le- volt Alsófehérvármegyében, 1926pett. Pappá szentelték 1907 jun. ban. a gyergyószentmiklósi nagy 26-án Gyulafehérváron. 1915-be^ gyűlésen az Orsz. Magyar Párt ügyjogtudományi doktorrá avatták a vezető alelnökévé választatott. A kolozsvári tudomány egyetemen. párt részéről vezeti az Orsz. DjákTanulmányokat és verseket irt segélyző akciót. Az E. R. K. Status budapesti és vidéki lapokba. 1919 igazgató tanácsosa. A R. M. D a őszén H a j d ú Istvánnal megala- l c * s z ö v. elnöke. pítják Marosvásárhelyen a ,.S z éindustria Bank rt.. Nagvvárad # k e 1 y f ő 1 d" c. napilapot, mely-1906. Az 1927 december 31-iki mérnek mint egyik szerkesztője 1923-ig legben feltüntetett alaptőke: 10 vezércikkeket irt. millió. Tartalékalapok: 949.981. Imre Lajos dr. theologiai tanár, Az igazgatóság elnöke: Dr. AdorEmil. Vezérigazgató: Dl. pedagógiai iró, * 1888 XI—4. Hód- ján mezővásárhelyen. Theologiai tanul- Fleischer György. Az 1927 évi közmányokat végzett a kolozsvári és gyűlésen az alaptőkének 10 millió heidelbergi egyetemeken. 1914—21 leiről 25 millió leire való felemelélelkész Kolozsváron, 1921 óta ta- sét határozták el. Industria Lanei S. A. Tiini^oara. nár a kolozsvári Theologián. Irodalmilag és gyakorlatilag a ref. if- Alaptőkéje 60 millió lej, invesztált júság nevelésével foglalkozik. Mű- tőke 3,617.000 arany lej. — 21.00o vei: A g y e r m e k v a l l á s a . — orsó, 200 mehanikai szövőszék, 545 A f a l u k u l t u r á j a . — V e z é r - egyéb gép. — 1800 HP. — 1500 f o n a l az ifjúság gondozásához munkás. Gyárt különféle posztó(Bp. 1921). — A f a l u m ű v e l ő - árut, fonalakat, trico és szalagárut d é s e (Bp. 1922). — A m a g y a r 4000 tonna mennyiségben. Industria de Petrol Or?ova-Tile ref. l e l k i p á s z t o r eszmén y e . — A v e z e tő le ön y v e. — agd S. A. (köbpontja Bucuresti) Fordításai: Esti órák. — Az igazi petroleumfinomitó. Orsovai üzeméétet utján. — Szerkeszti Az U t és nek invesztíciója 126.000 a. 1. — 555 HP. — 210 munkás. — GyártI f j ú E r d é l y lapokat. Imre Sándor, dramaturí rendező, mányai: benzin, petróleum, moto. * 1891 december 26-án. Jogot vég- rína, olajok, aszfalt. A telegdi fizett s közben esztétikai tanulmá- nomító invesztíciója 968.000 lej. —
Industria
Textilá
( 128
)
Irodalmi
társaságok
328 HP. — 180 munkás. — Gyárt- szellemiség az évtizedek folyamán mégiscsak kitermelt valami imponmányai: m. f. Industria Textilá Aradana S. A. derabilet: ami presztízshez volt haalaptőke 27.150.000 lej, invesztált sonlatos és az uj idők beköszöntétőke 3,820.000 arany lej. — 19000 sével mint ilyen lett volna hasznoorsó. 788 mehanikai szövőszék. — sítható. Az impérium első éveiben 1600 HP. — 1750 munkás. — Gyárt az irodalmi társaságok jogi szemépamutfonalat, vásznat 3800 tonna lyisége a hatóságok részéről vita tárgyává tétetett és évek teltek, kapacitással. lndustria Textilá S. A. (azelőtt míg elismertetett, s ez intézmények Josif Weiss) Timisoara, alapt. 3 akadálytalan működése megindulmillió lej, invesztált tőke 87.000 a. hatott. Ez időre Uj-Erdélv fiatal L — 80 mehanikai szövőszék. — szellemisége irodalomban, sajtóban 120 HP. 160 munkás. — Gyárt or?zágosjelentőségüt produkált. Az erdélyi irodalmi társaságoknak vásznakat. feladat kínálkozott : Irodalmi társaságok. A mai Er- nagyszerű délynek öt működő irodalmi-társa- presztízsükkel és főleg i n t é z sága van: a kolozsvári Erdélyi Iro- m é n y e s j e l l e g ü k e i megtedalnfi Társaság, az aradi Kölcsey remteni az uj erdélyi szellemi kulEgyesület, a nagyváradi Szigligeti íura létének és fennmaradásának Társaság, a temesvári Arany Já- anyagi alapjait. Ennek a kulnos Társaság és a marosvásárhelyi túrának mindene megvolt, fiatalcsak Kemény Zsigmond Társaság. Ezek sága, ereje, kedvelt-sége, közül országos jelleget csak az E. megszervezett közönsége nem volt. 1. T. vindikál magának, részben Az I. t. feladata kézenfekvő volt tradíciói révén, részben mert tag- és évtizedes nexusaikkal, a tagáljai Erdély egész területéről rekru- lományuk zömét alkotó tekintélyetálódnak (bár ez utóbbi kritérium sebb városi intellektualisok jóindua Kemény Zsigmond Társaságnál latú segítségével könnyen kivihető. is fennáll). A régi, gazdagabb lehe- Nem egy irodalmi folyóiratot meg tőségek között egyik-másik igen lehetett volna menteni, nem egy hasznos munkát végzett könyvtá- könyvkiadás sikerét biztosítani s rak és egvébb gyűjtemények felál- nem egy üres előadóterem szégyelításával, regionális népköltészeti nét elhárítani. A kellő áltruizmus gyűjtésekkel, népkönyvtárak szer- hiányzott-e, vagy a szimpátia a fiavezésével. Legtöbbjénél már az tal erdélyi irodalommal. — tény, alapszabályok sem hangsúlyozzák a hogy ez a segitőmunka elmaradt. par excellence „irók" tömörítésé- A vezetőségükben legújabban meg-u nek célzatát, s valamennyije kez- újult „ K ö l e s e y" és „ K e r n é n y dettől fogva: egy-egy város egész irányú működés, de előbb-utóbb szellemi életének képviselete kí- Erdély minden részéről leginkább vánt lenni, társadalmi kulturtestü- remélhető ilyen „irodalmi" társalet, a művelődés minden ágát (az ságának rá kell eszmélnie, hogy irodalmat is) befogadó keretekkel, 1 igazi hivatását téveszti és mutízek a keretek — természetesen — lasztja, ha nem teljes erejével szetátongtak, de mégis csak megvol- gődik az uj erdélyi kuItura szoltak s a közöttük elhelyezkedett gálatába.
Irgalmas-Rendházak
( 129
Izsáki
Irgalmas-Rendliázak állanak: Te- nulmánycikke jelent meg magyar mesvárt (1737), Nagyváradon (1667) folyóiratokban, többnyire vitázó i s Szatmáron (1834). éllel, a magyar prózai stílusnak is, Isac Aurél ügyvéd * 1848-han teljes birtokában. 1920 óta e r d é Koc^aniban. Német egyetemeken l y i m ű v é s z e t i f e l ü g y e l ő , tanult, hazatérve előbb közigazga- (1924-től a kultuszminisztériumba tási szolgálatba lépett (Kolozs m.) beosztva). A hivatalos kultúrpolimajd ügyvédi irodát nyitott s több tika adta keretek közt a kisebbországos hirü perben, többek közt ségi színjátszással szemben is szóa M e m o r a n d u m - p e r b e n is hoz juttatta humánumát. Az szerepelt. 1920-ban nemzetipárti . . A s t r a " müv. szak. titkára, a programmal szenátor volt. A ko- P e n - C 1 u b tagja. lozsvári ügyvédi kamarának volt ivánvi Ferencz hírlapíró * 18?8 dékánja, ezidőszerint ugy ennél az XI. 9. Kolozsvárt. 1913 óta hírlapintézménynél, mint az Országos író. Rövidebb ideig a miskolci Reg< gyvéd Szövetségnél tiszteletbeli geli Hirlap és a Nagyváradi Napló, állásokat tölt be. hosszabb ideig a N a ' g y v á r a d Isac Emil román iró * 1889 munkatársa volt. Novellái jelentek máj. 17. Kolozsvárt. .logi tanul- meg napi és hetilapokban. mányokat végzett a kolozsvári Izraelita Hitközségek Szövetsége egyetemen. 1911-ben egyfelvonásos színmüvét, Az i f j ú a p á c á-t (Erdély-Bánáti) 1922 aug. 31-én ala(Maira cea tinárá) mutatta be a kult. A keretei közé csoportosult bukaresti Nemzeti Színház. Me- kongresszusi és statusquoante hitrészebb hangjára felfigyelt az iro- községek egyházi érdekképviselete. dalmi közvélemény, mely eleinte Kötelességei közé sorozza, befelé: némi meglepetéssel fogadta, ké- a hitélet mélyítését, kifelé a hitközfóbb rokonszenvvel kisérte Isac ségek és az iskolák védelmét, a zsiujhangu költői megnyilatkozásait. dó diákok segélyezését. Szerve: Az Országos I ' o e z i i (Bucuresti, 1913) és Po- E r d é l y - B á n á t i I r o d a (Kolozsvár p m e ' i n P r ó z a (Oradea. 1923) c. I z r a e l i t a lirai gyűjteményei erős, egészsé- székhellyel). ges érzésű, de korának fájdalmát Izsáki Margit színművésznő, s együttérezni tudó költőre mutat- 1900-ban Budapesten. Sziniakadétak. Irodalmi jegyzetei I m p r e - miát végzett. 1917 óta Kolozsvártól s i i, A r d e a 1 u 1 e, N o t i t e 1 e-s a Magyar Színházban klasszikus és m e 1 e és C a r t e a u n n i o m r. modern drámai szerepeket játszik. külön kis kiadványokban jelentek 1928-ban Budapesten a Dybuk főmeg. Iláboru előtt román kultu- szerepében sikerrel vendégszererális kérdésekről több érdekes ta- pelt.
Erdélyi Lexihoa
J.
Jacobi Emil. * 1882-ben Magyar- 1927. A Petőfi Társaság lirai ver* köblösön. 1925-ben a R o m á n i a i ' pályázatán dijat nyert. Z s i d ó k S z ö v e t s é g e kolozsJakabffy Elemér a . . M a g y a r vári fiókja elnökéül választotta. K i s e b b s é g" szerkesztője * Í8811927-ben — e minőségében — libe- ! 'nen. Tanulmányai végeztével tiz rális lisztán biharmegyei szenáto. evig gyakorló ügyvéd, 1910-t'".? lett. Jacobi Kálmán volt főispán, ipar vállalati igazgató, 1881. III—17. S : Kolozsvárt. Jogi tanulmányaival egyidőben munkatársa több napilapnak. 1909-ben a kolozsvári, 1913ban a temesvári M u n k á s b i z t o s i t ó P é n z t á r igazgatója. 1918. novembertől 1919. márciusig Temesvár főispánja. Május 2-án Semendriába internálják. ahonnan négy hónap után szabadul. Egy ideig ismét munkáspénztári igazgató, majd a T u r u l cipőgyárba lép be, melynek 1926-tól igazgatója. Irodalmilag szociálpolitikával foglalkozott. Munkás-jóléti intézményeket szervezett ( c s e c s e m ő és a n y a v é d e l e m , t u b e r k o l ó z i s d i s p e n s a i r e ) , ugy munkáspénztári. mint iparvállalatveze- 1918-ig orsz. gyül. képviselő, szátői működése alatt. j mos törvényjavaslat előadója és » Jakab Géza hirlapiró * Kolozs- Delegáció tagja. Az erdélyi kisebbvárt 1904-ben. Budapesten elvé- ségi közéletben mint egy par exeelgezte a Közgazdasági Egyetem há- lence „kisebbségi" folyóirat szerrom évét. Előbb az Újság, később kesztője lép fel 1922-ben. létesítvén a Keleti Újság munkatársa. Versei Sulyok István társaságában, a Maerdélyi és budapesti lapokban je- gyar Kisebbség-et s egy évvel kélentek meg. Kötetei: E r d é l y i sőbb annak melléklapját a román> u t a k o n , Studium 1927 és A 1 m o német és francia nyelven írott d i k a g y o p á r . Minerva Oluj ,.G 1 a s H 1 M i n o r i t á t i 1 o r"-t
Jakobi
( 131 )
Járossy
1924-ben neve alatt jelenik meg az szerkesztő * 1883. Tanult a kolozs..Erdély Statisztikája" cimii mun- vári egyetemen, hol államt. doktoka, melynek kiadásáért hadbírósági rátust szerzett. Volt városi tisztvieljárás "folyt ellene. 1927-ben a ka- selő, később a S t á t u s titkára marai választásokon bekerül, de a lett. A kolozsvári „Ellenzék"-nek Német Párttal kötött választási 1907—1910-ig munkatársa volt. Hámegegyezés értelmében mandátu- ború után a konzervatív sajtó orgámáról annak javára le kellett mou- numaiban szerepel. A ..H i r n ö k" daria Mint kiküldött szerepelt a fel. szerkesztője. Két kötetnyi vergenfi kisebbségi kongresszusokon. set. öt kötetnyi prózát irt. Az Erd. Jakobi József orvos * 1882. Az írod. Társaság tagja. Janovics Jenő dr. színházigazegyetem elvégzése után kórvegytani tanársegéd volt, majd Janesó gató * 1872 XII—8. Ungváron. SziMiklós belldinikáján tanársegéd.' ni-Akadémiát végzett Budapesten. Kolozsvárt üz belgyógyász-gya- Színészi állomáshelyei Miskolc. Makorlatot. Az országos zsidó kórház rosvásárhely, Szolnok. Zilah, Dés, egyik propagátora. dolgozatai a majd Temesvár és Buda voltak. szerződött heígvógyászát, és az orvosi kémia 1896-ban Megyerihez Kolozsvárra. Ittmüködése alatt fiköréből jelentek meg. Jakubek István jezsuita egyház- lozófiai doktorátust szerzett az jogász, * 1885. XII—26. Szászré- egyetemen. 1902—05 szegedi színgenben. 1915—1925 az egyházi jog igazgató, 1905-ben a kolozsvári és egyháztörténelem tanára a gyu Nemzeti Színház igazgatójává nelafeliérvári theologiai főiskolán. vezték ki. 1919-től a kolozsvári 1927 óta, mint hitszónok országos M a g y a r S z í n h á z a t vezeti. A működést fejt ki. Résztvett az „Er- megnehezedett viszonyok között is délyi Katholikus Egyház Múltja és igyekezett színházát a régi nívóJelene" c. munka szerkesztésében. ján fenntartani és kötelességeinek Jámbor Ferencz hirlapiró. * 1889. ugy a színházi kultura tradícióiIV—6. Budapesti és kolozsvári val szemben (klasszikus előadá•'gyete'meken orvosi pályára ké- sok), mint az ifjúság nevelésével szült. majd ujságiró lett. A ko- szemben (ifjúsági előadások rendelozsvári Uj Kelet segédszerkesztője. zése) eleget tenni. A kulturközelePublicisztikai működésével és pro- dést román színművek előadásával pagandájával vezetőszerepet visz a>.; szolgálta, a társulatát Bukarestben erdélyi cionista mozgalomban: en- is bemutatta. Némi szinházvédelnek az eszmei és politikai irány- mező ujságpublicisztikája és néhány jelent '-atnak közeli és távolabbi célkitű- Shakespeare-konferansza meg. Régebbi művei: C s i k y G e r zéseit tisztán fogalmazza meg. Jándi Dávid festő * 1893. Ján- g e l y é l e t e é s m ű v e i (két ködon. thormának és Réthinek a ta- tet). — A m a g y a r d r á m a i r á nítványa. jórészt Nagybányán él. n y a i . Sokfigurás kompozícióinak nyugJárossv Dezső pápai t. kamarás, 'alanul csoportosított alakjai és zeneesztétikus. * 1882-ben. 1906" ő s szinei sajátságos egyéni jel- tól székesegyházi karnagy Temeseget adnak müveinek. váron. 1910-ben az O r s z á g o s Jánossy Béla (P.), státusi titkár. Z e n e a k a d é m i á n az egyházi
Jávor
( 132 )
zene tanára lett. Széles terjedelmű munkásságot fejtett ki a zenei irodalom terén, zeneesztétikai méltatásokat irt: G r i e g-ről (1907), B r a h m s-ról (1908), R i m s k yK o r z a k o v - r ó l (1909). Az ujabb években kisebb tanulmányokat irt Schubertről, Beethovenről, Chopinről, Lisztről. B é c s i Z e n e i Kép e k cim alatt 1928-ban jelent meg füzete. Az egyházi zene ismertetése terén is dolgozott. A temesvári Arany János Társaság elnöke, a Szent István Akadémia tagja. Kiadásában és szerkesztésében megjelenik a Z e n e i S z e m l e és az E g y h á z i Z e n e m ű v é s z e t c. folyóirat. Jávor Béla iró és hirlapiró. a Keleti Újság munkatársa. Belletrisztikájából önállóan megjelent: „H ár o m 1 e á n y", kis regény, Brassó 1924. — . , K r i z a n t é m", regény, Kolozsvár 1924. Jávor József hirlapiró erdélyi működése alatt előbb a Keleti Újság munkatársa (bánsági szerkesztő), később a Brassói Lapok munkatársa volt. Speciális tevékenységi köre: a közgazdasági riport. Jeddy Sándor iparművész * 1890-ben Marosvásárhelyt. Iparművészeti főiskolát végzett, egy évig Párisban tanult. Kozma iparművész tanítványa. Főként székely népművészeti motívumokkal dolgozik. Erdély egyik legismertebb mftbntor tervezője. Eredeti terveiből sok került kivitelre, többnyire magánkézbe. néhánya városok és közintézmények birtokába. Jekelius Erich dr. geologus, a Barczasági szász Muzeum főtitkára * 1889. Hosszufaluban. 1913—1919 a budapesti földtani intézetnél működött, 1920-tól a bukaresti földt.
J e z s u i t a rend
int. geologusa. Erdély külömböző területein g. felvételekkel foglalkozik. Szervezi a Barczasági szász Muzeumot, szerkeszti ennek évkönyvét és a Barczaság összefoglaló monográfiáját. Számos apróbb cikkein kivül, tizenkét nagyobb tudományos közleménye jelent meg a geologia, palaeontologia és zoologia területéről román-, magyar-, német- és francia nyelvű tud. folyóiratokban. A szerkesztésében indult, 10 kötetre tervezett Das B u r z e n l a n d c. monográfiának egy kötete: K r o n s t a d t . I. T e i l megjelent 1928. Jelen Gyula, csejthei * és lakik Kolozsvárt, ügyvédi oklevelet szerzett s a háborúig gyakorlatot folytatott. Impérium változás óta megmaradt földbirtokán gazdálkodik, s általa alapított iparvállalatok vezetésével foglalkozik. Nagy tevékenységet fejt ki az egyesületi élet terén. Elnöke a kolozsvári Nemzeti Kaszinónak és a Kvári Kath. Népszövetségnek. A Kolozsvári Takarékpt. és Hitelbank igazgatósági tagja. Jeney Elek dr. * 1859. Husz évig Nagyenved tiszti főügyésze s a Bethlen kollégium jogtanácsosa volt. 1908-tól a területi változásig árvaszéki elnök, az ujabb években társadalmi tisztségeket visel, a nagyenyedi ref. egyház főgondnoka. Jezsuita rend. Erdélyben a jezsuita rend (helyreállittatása után) 1858-ban lép fel, amikor Szatmáron átveszi a püspöki konviktus vezetését. A rend tagjai missziókon kivül lelkigyakorlatokat vezetnek. konferenciákat tartanak stb. 1924 óta a csernovici, bukaresti és szatmári rendházak önálló romániai rend-tartományt alkot nak, melynek főnöke Szatmáron
Jó Barát
(133 )
Jósika
állomásozik. Ugyancsak 1924-ből cégjogi perek, kereskedelmi társuvaló a Szentszék privilégiuma, latok feloszlása, stb. Harmadfokú mely szerint azok a gör. kath. if- bíróság a Királyi Táblának megjak. akik a jezsuita rendbe lépnek, felelő Curtea de Apel, több megyére a keleti ritust megtarthatják. Á egy. Végső és legmagasabb fórum rcndbelépők száma (magvarok, ro- a legfelső Semmitőszék (Bukarestmánok, németek, lengyelek) szapo-, ben), mely a törvények alkotmányrodik. Az ujoncéveket Szatmáron ' szerűsége felett is itél. Erdélybeu töltik s itt fejezik be esetleg még van 116 járásbíróság, 22 törvénybe nem fejezett középiskolai tanul- szék és 4 Curtea de Apel. — Rományaikat. A bölcsészetet Krakkó- j mánia uj területein a régebbi álban, a theologiát a belgiumi En- lami hozzátartozóságból hozott ghien-ben hallgatják. polgári és büntető perrendtartások Jó Barát ifjúsági folyóirat, 1925 vannak érvényben. Bár az 1925őszén indult meg Kolozsvárt. A ben alkotott ,.gyorsított eljárás" katholikus középiskolai ifjúság (procedúra acceleratá) ezen perlapja, szerkeszti dr. R ó z s a Jó- rendtartások érvényét sok dologzsef. Példányszáma mintegy három- ban szűkítette, nem lépett még teljesen életbe és átdolgozás alatt ezer. Jodál Gábor székelyudvarhelyi is áll. Egyébként az egységesítő ügyvéd * 1882-ben Bonyhán. Vá- eljárás folyamatban van s a bún rosában szerepet játszik, ugy a tető perrend terén már léptek is magyar pártélet, mint az ügyvédi változtatások érvénybe. Különle közélet terén és a vármegyei ta- ges közigazgatási bíróság felállítánácsban. Az Országos Magyar sát az alkotmány kizárja. Közigazgatási visszaélések a rendes l'árt intézőbizottságának tagja. Jogszolgáltatás. Első fokú bíró- bíróságok által biráltatnak el. ság a járásbíróság (régebben jude. (,.Lege pentru contenciosul admil átoria de ocol, ujabban: judecá- nistrativ Mon. Of. 284—1925") Az toria ruralá, judecátoria mixtá, ju- 1927 április 29-éről bélyegtördecátoria urbaná, utóbbi csak na- víny szabályozza az illetékeket. Jordáky Lajos * 1886-ban Kogyobb törvényhatósági városokban). A járásbírósághoz azok az lozsvárt. A G r a f i k a i M u n k á '•setek tartoznak, amelyeknél ezen s o k S z ö v e t s é g é n e k alelnöke, bíróság illetékessége kifejezetten a Romániai Népszava szerkesztője, kiköttetett, továbbá bérleti perek, a Szociáldemokrata Párt Országos munkásszerződési viszonyokból Vezetőségének tagja. eredő perek, nőtartási stb. és vaJósika Gábor báró v. cs. és kir. gyoni perek 50.000 lejig. — Má- kamarás, az E r d é l y i G a z d a sodfokú bíróság a törvényszék (Tri- s á g i E g y l e t elnöke. Világi elbunal) a megye székhelyén. A nöke az erdélyi rom. kath. státusTribunalnál ügyvédi képviselet nak. a Gazdasági és Hitelszövetkekötelező. Részben másod, részben zetek Szövetségének igazgató-elelső fokon ítél. Közvetlenül illeté- nöke. Kolozsvárt lakik. kessége alá tartoznak 50.000 lejen Jósika János báró, * 1888 V—21. felüli peres ügyek, válóperek, Középiskolát a kalksburgi jezsuiegyéb családi állásból folyó perek, táknál, egyetemet Angliában, gaz-
Jósika
( 134
)
Justh
dasági akadémiát Kolozsvárt vég- i d a n i m o n o s t o r o k a c s a n áBp. zett. Élénk részt vesz a magyar ; 11 i e g y h á z m e g y é b e n , Die B e z i e h u n g e n politikai mozgalmakban, az 0. M. P. 1926. Diözese intézőbizottságának tagja, Szilágy- d e r T s c h a n a d e r Kongremegyében két izben kamarai kép- z u r P r o p a g a n d a viselővé választatott. Az Erdélyi g a t i o n. Roma 1926. — D 11 der Tschanader Kereskedelmi r. t. ügyvezető igaz- S t i f t é ím Mittelalter, gatója. a Keleti Újság r. t. elnöke. D i ö z e s e Jósika Samu báró * Kolozsvárt Münster i. VV. 1927. Julier Vilmos orvos * 1873-ban 1851-ben, meghalt 1923-ban. Atyja Jósika Lajos, anyja gróf Bethlen Székelvhidon. Budapesten végzett dolgozott. Adél volt. Gimnáziumot a kalocsai s a Taufer-klinikán jezsuitáknál, egyetemet Budapes- 1901-től N a g y v á r a d o n operaten végzett. A "regényíró Jósika teur nőorvos. a Biharm. Közkórunokáját Jósika Irént vette fele- ház t. b. főorvosa. Jumanca Iosif, a romániai szoségül. 1885-ben Kolozsmegye és Kolozsvár város főispánja lesz, s ciáldemokrata párt főtitkára. * marad lK-8-ig. 1892-ben a kolozsi 1893-ban Fólia községben (Temes kerület kéltviselője. Pár évvel ké- megye). Nyomdászatot tanult s e sőbb belügyminiszteri államtitkár. -zakmában dolgozott, 1906-tól BuAtyja halála után az erdélyi rom. dapesten. 1913-ban a magyarorszákath. státus világi elnökévé vá- gi szoc. dem. párt román központi lasztják, de az egyházpolitikai vi- bizottságának tagja. Szerkesztője ták idején — a javaslatok mellett volt a párt románnyelvü lapjának, fogialvan állást — leköszön. 1895- az „Adevérul"-nak. "1918-ban Flue. hen a magyar kormány tagja rassal együtt, mint az erdélyi mun(„személye körüli" miniszter), 1910- kásság képviselői, a Cons'iliu Diben a főrendiház elnöke. Az impé- rigent-be hivattak. riumváltozással végleg visszateleJusth Jánosné. necpáli. szentpülve Erdélybe, a M a g y a r S z ö - bellusi Baross Katinka * Budapesv e t s é g n e k lett elnöke, ennek ten 1897 szept. 30-án. Iskolai tafeloszlatása után a M a g y a r nulmányát Budapesten, NémetorP á r t elnöki tisztét töltötte be. szágban. Angliában végezte. 1913Juhász Ernő festő * 1889-ben. l>an nőül vette dr. Justh János Iparművészeti főiskolát végzett. orsz. képviselő (utóbb csanádi fő1912-ben az Akadémián Zemplényi ; Ispán). A forradalom kitörésekor növendéke volt. Tájképeket, akto- férjével Tornyára vonult vissza s kat, kompozíciókat, akvarelt fest. a tornyai kastély levéltárának iroJuhász Kálmán dr. történész, t. dalmilag érdekes részét: J u s t h k. plébános, * 1892-ben Alibuná- Z s i g m o n d iró n a p l ó j e g y ron. Tanulmányait a Pazmaneum z e t e i t rendezi sajtó alá. Tárcaban. majd a cs. és kir. felső pap- novellái, kritikái budapesti, erdélyi képző intézetben (Augustineum) és és csehszlovákiai lapokban jelenték a bécsi Történelmi Intézetben vé- meg. Arad város és megye társagezte. Müvei: 81. K o 1 o m a n, dalmi életében, különösen "a kisebbLinz 1916. — A l i c e n t i a t u s i ségi n ő e g v e s ü l e t i m o z g a l i n t é z m é n y , Bp. 1921. — H a j - m a k élén értékes szerepet visz.
K . Kabos Ármin * Nagy váradon l pitója. 1927-ben, mikor a K. U. 1806. Erdélyi közéleti szereplése a ' ( I . o.) uj tulajdonba kerülvén poliTemestorontál-megvei Magyar, tikai irányát megváltoztatta. Kál'ártban és közgazdasági érdek- dár Imre kilépett és M a i V i l á g képviseletekben folyt le. Kisebb- címen uj napilapot indított. 1928 ségi és közgazdasági problémákról elején az Erdélyi Hétfői Hírlapot sok cikket irt a Keleti Újság. Te- indítja meg. Literáris mozgalmakmesvári Hírlap. Temesvarer Zei- ban — az utóbbi tiz év alatt — tung stb. lapokban. Összegyűjtött mindig ott találjuk. Szerkesztője cikkei: „ L e v e l e k a f i a m h o z " volt a Napkeletnek, egyik alapíc, könyvében jelentek meg. tója az Erdélyi Szépmives Céhnek Kabdebo Erna * 1886 XII. 19. s irodalmilag is erősen tevékeny Brassóban. 1923-ig a leánygimná- hirdetője a román-magyar kulturzium nyelvtanára volt Marosvásár- közeledésnek. Verseitől eltekintve helyt, ez időtől a „Liceul Unirea" első komoly irodalnti kísérlete tanára ugyanott. Irt novellákat ,.N á s z r e p ü l é s" cimü rcgcnye, (Zord idő) s néhány ötletes egyfel- melynek kompozíciója figyelemrevonásost, melyeket több erdélyi méltó. Igen jelentős Kádár Imre színpadon bemutattak (összegyűjt- újságíró-közéleti működése, e nemű ve: „ § z i n p a d " Marosvásárhely aktivitásának a kisebbségi sajtó 1922). munkásai sokszor hasznát látták. Kacsó Sándor hírlapíró * 1901 i A Kisebbségi Újságíró Szindikátus H. 21. Verseket és novellákat irt elnöke. Megjelent művei: I d e g e n erdélyi lapokba. Mint hírlapíró a K a t o n a . — A S z á z e g y e d i k . Keleti Újság. Újság, Brassói La- — B u j d o s ó é n e k (versek). — l>ok kötelékében dolgozott. Ke-' N á s z r e p ü 1 é s (regény), raény János báró 30 ezer leies diKahána Ernő orvos * 1890 XII. ját K. kapta meg az első Helikon ! 2. Diplomája elnyerése után a összejövetelen. Novelláskötete 1927- l.echner klinikán dolgozott. Háton jelent meg: „U t o 1 j á r a m é g ború után gyakorló orvos. (1925® e g k a p a s z k o d u n k". | tői) Brassóban. Megjelent művei: Kádár Imre hírlapíró * 1894-benj A f r e u d i z m u s u t á n . 1924. — j^omároniban. Jogi egyetemet és Sok cikk és tanulmány napilapokkeleti Akadémiát végzett. 1920-tól ban és szociologiai folyóiratokban PJint ujságiró Erdélyben működik, az individuál pszihología (Adler) "ét éven át a K e l e t i I' j s á g eszmeköréből. írásaiban az indiv ezetö munkatársa; e lap politikai viduál pszihologia eredményeinek magatartásának is egvik megálla- alkalmazási lehetőségeit keresi a
Kajoni
nyomda
( 136
nevelés és munkásmozgalom terén. Kajoni nyomda. A kajoni nyomdát egy Kajoni János nevezetű ferencrendi szerzetes állította fel 1675-ben Csiksomlvón. A könyvsajtó kezdetleges felszerelésű, de egyetlen katholikus nyomda volt a XVII. században Erdélyben. Eredeti alakjában egy századig működött. 1784-ben átalakításon ment keresztül. Azután még másfélszázadig töltötte be hivatását. Most. egész felszerelésével mint régiséget őrzik a k o l o z s v á r i f e r e n c rendi kolostorban. Kakassy Endre hirlapiró * 1903 V. 15. Marosludason. Bukaresti és kolozsvári egyetemeken jogot hallgatott, azután ujságiró lett és 1926tól a K e l e t i Ú j s á g bukaresti szerkesztője. Kimerítő tudósításai, interjúi és portréi, — sajtóhasábokon — a magyar közönség számára először engedtek némi bepillantást a Regát politikai életébe. Napilapokban szórványosan közölt verseiben szimpatikus férfilíráját adta. Kálmán Oszkár, gyakorlati köz gazdász * Kisszabadkán (Zalamegye) 1880. Felsőkereskedelmi iskolát és Keleti Akadémiát végzett. 1899-ben a magyar kormány ösztöndijával Eszakafrikában (Tunisz, Tripolisz és Abesszínia) tanulmányozta a magyar kiviteli kereskedelem előmozdításának gyakorlati eszközeit. (Sorozatos jelentéseit- a K e r e s k . M u z e u m hivatalos lapja közölte.) 1900-ban hasonló küldetésssel Déloroszországban jár s egy évet tölt ott. Majd 14 éven át tölti be a Keresk. Muzeum levelezői tisztjét Bukarestben. honnan csak a világháború kitörése szólítja el. 1919— 1921 Marosvásárhelyt, megalapított
Kalotaszegi
frakció
kiv. és behoz, részvénytársaságot, igazgat. 1925—1927 a nagyváradi Moskovitz Ipartelepek Rt. ügyv. igazgatója, a Keresk. Csarnok is-3 kolabizottsági elnöke, az Ugir ko-i lozsvári ker. igazgatóságának! szakoszt. elnöke. Jelenleg az E l s ő i Földgázüzemű Üveggyár' Rt. Medgyes ügyv. igazgatója s aJ ..Romániai Hitelezői Védegylet' 1 ] igazgató választmányának tagja. Kalotai Gábor hirlapiró * 1903-3 ban. Sziniakadémiára járt. Tanult szinházi rendezést Berlinben és volt tt. o. filmgyárnál segéd rendező.] Bejárta Európa majd minden nagyobb városát s e helyekről tudó-] sitotta lapjait. Erdélyben a T e m e s v á r i H í r l a p o t . 1927-től e lap belső munkatársa. Kalotaszegi frakció. Bánffyhunvad néhány intellektuális férfia, K ó s Károly építőművész Sztánáról, B á r d o s Péter kisgazda Magyarfenesről. kiegészülve néhány rokonértelmü kolozsvárival (P a á I Árpád, Z á g o n i István, stb.) alkották azt az egyesülést, mely Kalotaszegi frakció néven, sokáig és sokszor szerepelt az erdélyi ma-} gyar kisebbségi politikában, a hivatalos Magyar Párttal szembenj mindig bizonyos ellenzéki színezettel. A kalotaszegiek nevéhez füző-3 dik a romániai magyarság első politikai pártjának az Erdélyi Néppártnak (1. o.) megalakítása és általában a passzivitás áttörése. A frakció különállása a Magyar Párttól, a brassói nagygyűlést követő 1925 február 1-én Bánffihunyadon tartott kalotaszegi nagygyűléstől kezdődik. Ezen a nagygyűlésen élesen elitélték a magyar párt vezetőségét. amely Brassóban a frakció szónokait, akik számon kérték a Párt működését, ezen köte-
K andia
( 137 )
Karácsonyi
lességük teljesítésében meggátolta. lyi színpadokon mégis erős és jólAz ellentétek később sem enyhül- eső meglepetésként hatott 1927-ben tek, az 1926-os választások után a megjelent regénye: P j o t r u s k a . i'rakció szűkebb vezetősége a Ma- (Kolozsvár, Szépmives Céh), amely gyar Pártból kilép s kapcsolatot egy napról a másikra bevitte a nekeresve a magyarság többi elége- vét az erdélyi köztudatba. Egy videtlenjeivel hozzáfog a R e f o r m - déki magyar újságíró életét, szenc s o p o r t (1. o.) megszervezéséhez. vedéseit ós győzelmes szerelmét váKandia, csokoládégvár Timisoa- zolta fel ösztönös biztonsággal, sokra R. T. Alaptőke ÍO.OOO.OW) lej. lélekkel. Az erdélyi írói termelésInvesztált tőke '586.710 a. 1. — 138 ben ritka érték: Karácsony humoTavaszi 11P. —• 240 munkás. — Gyárt cso- ra is. — Novelláit 15a l l a d a c. kötetében gyűjtöm koládét, cukorkát, konzervet. Kapatán Márton örmény katholi- össze (Marosvásárhely 1926). Karácsonyi János történetíró, c. kus plébános * Szamosujvárt 1871ben. Örmény történelmi és etno- püspök * 1858 XII. 15-én Gyuláu. gráfiái cikkeket irt különféle lapok- < iimnáziumot Nagyváradon, theoban, örmény nyelvből fordításai is logiát Budapesten végzett. Törtéjelentek meg. Az Ö r m é n y M u - nelmi forrás-kutatásait, Magyarországon, Bécsben Münchenben. Róz e u m igazgatója. Kapussy Imre dr. * 1886-ban mában folytatta. 1882—89-ig se. Szászrégenben. A marosvásárhelyi gédlelkész volt, 1889—98 theologikereskedelmi iskola tanára voit, ai tanár, hat évig biharpüspökii impériuniváltozás után lemondott, plébános, 1904—1906 a budapesti •leles cikkei jelentek meg (Zord Idő Tud. Egyetemen az egyháztörténeés más lapok) a közgazdasági ne- lem tanára. 1905 óta kanonok nagyvelésről és szociológiai problémák- prépost a nagyváradi róm. kath. ról. Erdélyben a „S a n d e r s o n" egyházmegye káptalanában. A M. iskolatípus előharcosa. Erdélyből T. Akadémia r. tagja. Kulturális távozván Győrött reálgimnázium, és társadalmi egyesületek agilis tanár. vezetője, a Szigligeti Társaság elKara Mihály szobrász * 1886-ban nöke. Nagyszámú, önálló kutatáMűvészi tanulmányokat végzett Bu- son alapuló történelmi tanulmányt, dapesten és Firenzében. Magyaror- nemzettörténelmi és egyháztörtészági szoborpályázatokon több nelmi monográfiát irt, melyek a dijat nyert. Jelentősebb munkái korabeli magyar történetírás leg(háboruelőtti dekoratív munká- felső szintjén állanak. Érdeklődésélatokon kivül) F e r d i n á n d nek tárgyai elsősorban a magyar k i r á l y szobra. M á r i a k i r á l y , nemzet történetének első korszan é s z o b r a (mindkettő Oradeán). kai. az ős-történet és a honalapí1925-ben Bene-Merenti-renddel tün- tás, a keresztény Magyarországmegalakulása. A székelyek eredetették ki. Karácsony Benő iró * 1888 IX. 7. téről szóló munkáját 1905-ben :ulGyulafehérvárt. Novellákkal, hu- ta ki a M. T. Akadémia. Hus/. évmoros tárcaszerü Írásokkal lépett vel később ebhez a témájához újföl, egy színdarabját, is — ..V á 1 á s ból visszatért, uj adatokat és u j u t. á n" cimmel — előadták erdé- szempontokat, boesájtván közre A
Károly
Kath. Népszövetség
v/.ekelyek régi történetéhez. Egyéb ! ..1) i k t á t o r é s a H a l á l " c. kis ujabb müvei: A m a g y a r n e m- színdarabját bemutatták Aradon és - e t ö s t ö r t é n e t e . — A m a - különös sikerrel Nagyváradon, s y a r n e m z e t h o n a l a p i t á - „ F e l a m a g a s b a " cimmel kis - a. — A m a g y a r n e m z e t á t - regénye jelent meg Brassóban. Szát é r é s e a n y u g a t i k e r e s z - mos novellát irt erdélyi lapokba, t é n v s é g r e . — S z e n t FeKárpát Muzeum. 1899-ben határencz rendjének történe rozta el az Erdélyi Kárpát- Egyesüt.e M a g y a r o r s z á g o n 1 7 1 1 - let egy erdélyi központi etnograi g. (I—II. kötet.) fiai muzeum létesítését. KönyvtáKároly József Irén fizikus, pre- iának alapját H e r m á n Ottó vemontrei tanár. * 1854 TII. fi. Göncön, tette meg. Megnyittatott 1902 okA nagyváradi premontrei főgimn.v tóber 12-én. Kolozsvár város szer/.ittmban tanított 1880—1922-ig, a ződésileg Mátyás király szülőhákolozsvári egyetemen mint magáii- /.át engedte át a muzeum elhelyetanár 1906—1918-ig és a nagyvára- /.ésére. Ez a szerződés 1920-ban ledi jogakadémián 1912—19. Főbb járt s a város avval a feltétellel publikációi: A H e r t z - f é l e h u l - ingedte át az épületet továbbra is, I á m o k á t h a t o l á s a a z e l e k - ha a gyűjtemény román etnográt r o l y t e k e n (A M. Tud. Aka- fiai tárgyakkal a népesség szánidémia III. osztálya kiadásában arányának megfelelően kiegészit1904.). — Z u r D e m o n s t r a t i - tetik. Az etnográfiai gyűjtemény <> ti d e s g e g e n s e i t i g e II E in- 0856 darabból áll. Régiségtárgyaifi u s s e s zweier F u n k e n - nak száma 888: a könyvtár 321!> s t r e c k e n. Annalen der Physik könyvből és 65 térképből áll. Két und Ohemie. 1897. Több kísérleti szoba: Mátyás királyra vonatkozo közlemény a Mathematikai és Fi- emlékeket őriz. zikai Lapokban s a nagyváradi főKatholikus Népszövetség (Erdé-rimnáziumi értesítőiben megjelent lvi Római) alakult 1921 junius 14dolgozatok. ' én Kolozsvárt. Ideiglenes elnökké Károly József hirlapiró * Ara- akkor dr. F a r k a s I>ajos egyetedon 18á> VIII. 28. Több aradi lap mi tanárt választottók meg. í r kötelékében dolgozott, az Aradi demleges szervezkedő működést Közlönynek négy évig szerkesz- l i e t e g h Miklós elnöksége alatt tője volt. Egyéb állomásai: Nagy-j fejtett ki, Z o m b o r y László igazvárad és Budapest. Megjelent mii-' gató vezetése mellett. Zombory levei: M a g y a r m i n i a t ű r ö k mondása után S z i l á g y i M. DóN'ovellák saját kiadás 1926). — A /.sa premontrei tanár választatott n a g y f o r d u l a t (regény saját elnökké, aki 1926 április óta vezeti kiadás 1927). — Sok tárca "erdélyi a K. N. ügyeit. A Szövetség az e» lapokban. délyi katholikusok szociális és gazKároly Sándor hirlapiró * Ara-j dasági tömörítésén dolgozik. Széles don 1894 III. 27. Munkatársa volt terjedelmű sajtópropagandával s a az Aradi Közlöny, Arad és Vidéke, kath. egyházközségek vezetőinek függetlenség. Csabai Napló cimü! személyes propagandájával 1928-ig iapoknak. Jelenleg az E r d é l y i 105 szervezetet alakított több mint H i r l a p munkatársa. 1927-ben irt 20 ezer taggal. A bánsági németek
Kath. Népszövetség
Kecskeméti
vezetői rövid ideig benne voltak a Katona Béla hirlapiró * 1891 VI. mozgalomban, de ugy Muth Gás- 12-én Gyöngyösön. Jogász korában pár, mint Blaskovits prelátus csak- a Báesmegyei Naplót szerkesztette, hamar kiléptek a vezetőségből, jogi abszolutóriumát megszerezvén mert ugy vélik, hogy a sváb nemzeti végleg újságíró pályára ment. A szervezkedés intenzitása szenvedne Budapesti Hírlap, később a Pe«ti egy egyidejű másirányu szervezke- Hirlap munkatársa. 1916-ban a dés miatt. Nagyváradi Napló, 1918-ban a Kathollkus Nőszövetség (Koma- N a g y v á r a d szerkesztője, lm niai) alakult 1926 augusztus 1-én. periumváltozás után az azóta meg Céljául tűzte a nőknek szociális </.ünt Szabadság, majd a Nagy vámunkára való nevelését, a szociális radi Kstilap felelős szerkesztője, védelmet s a háziipar fellendítését. hminau újból a Nagyváradhoz tért. Vezeti a Szövetségi Tanács. Az Ő r i e n t — R a d i o nagyváradi Katholikus szervező munka. A» körzetének igazgatója, az V j s á gerdélyi katholikus életben az egye- i r ó K l u b ügyvezető elnöke, sületi mozgalmak erős fellendülése Kecskeméthy István ref. theol. tapasztalható. A Ferencrendiektől tanár, * Pakson 1864 I. 81. Tanult szervezett „Szent K e r e s z t Nagykőrösön ós Budapesten. Szász H a d s e r e g e " és a Katholikus Károly mellett püspöki titkár volt, Népszövetség széles területü hit- majd lelkész Budán és Pakson, kééleti és szociális szervezetek, egy söbb nagvenyedi tanár. 1895-től a céllal, de sokszor egymást keresz- kolozsvári ref. theol. fakultás tatező útkereséssel. Intenzív, de az nára. A koalíció alatt Justh-pártí előbbiektől független munkát fejt képviselő volt. lm|>eriumváltozás ki a Katholikus Nőszövetség. A után a magyar kisebbségi mozgat katholikus irodalomnak is két fo- inakban a demokratikusabb frakkusza van: a V a s á r n a p és a ció oldalán áll, a Magyar Néppárt. H í r n ö k . Akaiinak hangok, ame- kétizbeni alakulásakor a vezetők Ivek -a két sajtóvállalkozás egy- közt szerepel. Szerkeszti a ..K i s ségesítését kívánják. A hitélet mé- t ü k ö r " c. hetilapot, melyben a lyitését zarándoklatok rendezése kereszténységnek az egyházban vavel is óhajtják szolgálni a katholi- ló elnyárspolgáriasitása ellen barkun vezetők. 1928-ban két központ- col. Több tudományos és népszerű hói is indult ki (Kolozsvár és Arad) egyházi munkát irt, kommentáru ilyen irányú kezdeményezés. Nvug- kat ó- és uj-testamentumi tejeze i.ilanitják és akciókra késztetik az tekhez. sok cikket és tanulmányt erdélyi katholicizmust az egyke x egyházi és világi lapokban. 1908 móg inkább a szekták terjedése, ban irt tárcacikke: „Kel f e d e Rlónk részvétel mellett szoktak le- z o m K u 11 s á r A n il r á n t " zajlani a „kath. nagygyűlések", évekkel később hivatkozás tárgya Az 1927 év elején komolyan sz». volt abban a vitában, mely 1928 esett katholikus magyar napilap lé- ban a szamosujvári bölcselkedő hi tesitéséről. Erdély minden részében vatottsága vagy hivatatlansága fe igen jelentős nvomdavállalatok lett megindult, vaunak a katholikusok kezében. Kecskeméti Lipót * 18tt5 Kecs »'.ámra nézve hat. keméten. Négy gimnáziumi osztályt
Kecskeméti
( 140 )
Kecskeméti
a háború utáni idő bontotta ki, amikor anélkül, hogy templomi szószékéről távozott volna, sulvos nemzetéleti, egyházéleti és vallási kérdésekben kellett állást foglalnia, amit — messze kihatással — meg is cselekedett. A hirtelen erőrekapott zsidó nemzeti mozgalommal szembehelyezkedett. A zsidóság számára egyelőre — mondja K. —nincs más történeti forma, csak a vallás. Meg tudja érteni a zsidó nemzeti mozgalmat, mint az államon belüli nemzeti szervezkedést és ugy is mint vágyódást Palesztinára, de nem tudja másnak látni, mint szent tömegbetegségnek, a szenvedő zsidó időleges ellágyulásának. Mert a zsidó nép hivatását nem abban látja, hogy nemzet legyen. sokkal magasabb hivatást lát a számára (amely hivatást ezredévek óta teljesiti is), azt, hogy az Egy Isten népe, az emberiség népe legyen. Az utópiás nemzeti létért s még egy valóságosért sem adna cserébe a zsidó végtelenséget. Nem tiltakozik az ellen, hogy PalesztiKecskeméti Lipót nában a zsidóknak egy otthona leBerlinben is töltött. 1890-töl meg- gyen, de ez csak: a zsidó embersészakítás nélkül a nagyváradi kon- gesség ügye. Azt sem fogadja el, gresszusi hitközség főrabbija. 1921- hogy a zsidóságnak a héber a nemnen a budapesti hitközség főrab- zeti nyelve. Csak rövid ideig — bivá választotta, a választást K. e. v o l t . És még kevésbé nemzeti is fogadta, de már a következő hó- nyelve a zsidóságnak a zsargon. napban — anélkül, hogy állását el- • Ez sohasem is volt. A zsidónak van foglalta volna — lemondott. Első anyanyelve s ez az a nyelv, amelykönyve 1887-ben jelent meg „Z s i- lyel a kulturáját szerezte. A héber <1 ó k ö l t ő k b ő l " cimen müfordi- szent nyelv marad előtte mindig, tásokkal. Irodalmi munkásságának de nem nemzeti nyelv. — Kecskegerincét bibliai tanulmányok te- méti Lipót tanulmányai a próféta szik, elsősorban: a prófétaság. Eb- ságról —• organikus összefüggést ből a tárgykörből öt kötete áll mutatnak vallott nemzetéleti megnyomtatásra készen, az első kötet győződéseivel: prófétanépszerepet — .1 e r e m iá s p r ó f é t á r ó l — látja a zsidóságnak minden népek sajtó alatt. Kecskeméti Lipót, köz- között. — Az orthodoxiáról és neoéleti egyéniségét teljes egészében lógiáról való gondolatait 1913-ban a piaristáknál járt, négyet a budapesti Rabbiképző alsó tanfolyamán. Budapesti tanulmányok után egy filozófiai és theologiai évet
Kelemen
( 141
)
K e m é n y Zs. T á r s a s á g
adta ki . . E g y z s i d ó v a l l á s sokrétű gárdája változatossá tette v a n - e , t ö b b - e ?" cimmel Nagy- a lapot, s a haladottabb városi VJ'I radon. „V a 11 á. s i z s i d ó s á g polgárság a maga progresszív eszé s n e m z e t i z s i d ó s á g " cirnü méinek orgánumát látta a K. U.kötetében pedig templomi beszédei ban. 1927-ig a szerkesztésben anynvi változás esett, hogy a kilépett jelentek meg 1922-ben. Kelemen Lajos történetíró levél- 'L á go n i István helyére S z á s z táros. * 1877 IX. 30. Tanári ok- Endre került s a technikai szerlevelet szerzett a kolozsvári egye- kesztést D a r v a s Simon vette át. temen. 1902—1908 a kolozsvári Váratlanul érte és frappirozta a köEgyetemi Könyvtárnál dolgozott.a zönséget, hogy 1927 nyarán Weiss következő tíz évben tanár az uni- Sándor eladta a K. U.-t egy kontárius kollégiumban, 1918-tól levél- zorciumnak, mely magyar egyházi táros a kolozsvári egyetem és az és politikai tényezőkből alakult. A Erdélyi Muzeum levéltáránál. Ez Magyar Párt baloldalán helvezkeutóbbi egyesületnek tizenöt éven dett újság: hivatalos organuma lett át a titkára volt s levéltári és ré- a párnak. A felelős szerkesztő s a giségtári gyüjtőmunkásságában je- munkatársak nagyobb része meglentékeny része van. Nagy orien- maradt a lap kötelékében, szemé tációjával sokat használt a vezeté- lyi változások csak a belpolitikai rose alatt álló intézményekhez fordu- vatok körül estek s ez időtől a lap ló irodalmi embereknek is. Kü- hasábjain a kisebbségpolitikai és lömböző folyóiratokban főleg csa- egyházközéleti tudósítások jóval ládtörténeti, művészet- és művelő- több teret foglalnak. (Lásd még: déstörténeti cikkeket irt. Szerkesz- „Napisajtó" cimszó alatt). tette a V. br. D á n i e l c s a l á d Kemény János báró * 1902-ben. U j a b b a d a t t á r á t (1912). Ki- Az impériumévek elején tiz más adta H e r m á n v i D i e n e s J ó - fiatal iróval közösségben vers- és z s e f e m l é k i r a t a i t (1925). novellakötetet adott ki. Később az Kelemen Vilmos * 1888 Marosuj- Ellenzéknél jelentek meg novelváron. Kereskedelmi iskolát, vég- lisztikus Írásai. 1926 nyarán. k» zett. gyakorlati pályáját a N a g y- lozsvári iróbarátaival történt megv a r a d i H i t e l b a n k n á l kezdte beszélések után vendégül hívott s ennek az intézetnek 1925-ben marosvécsi kastélyába mintegy 30 igazgatója lett. Munkatársa az Er- főnyi irótársaságot, amely Erdélyi Helikon néven mint szabad írói ködélyi Lexikonnak. Keleti Újság politikai napilap, zösség ott megalakult s azóta évenelső száma 1918 december 25-én je. te K. kastélyában rendezi évi gyii lent meg. Kiadója a Lapkiadó r. t.., léseit. Évente egy- egy sikeresebb első szerkesztője S z e n t m i k l ó s - helikoni mű vagy méltó irói pálya s y József volt, aki nagyvárosias jutalmazására 30.000 leies dijat tüz zsurnalisztikát produkált az adott ki, melyet a Helikon egyeteme itél keretek közt. 1919-től a lap direk- oda. 1927-től a Kemény Zsigmond tora W e i s s Sándor, szerkesztője Társaság elnöke. Kemény Zsigmond Társaság # Zágoni István lett. A belső és külső adminisztrációt erős kézzel ve 1876-ban.' Székhelye Marosvásárzette az uj igazgató, a redakció hely. Tagjait írókból, újságírókból.
Képzőműv. Iskola
142
kulturkéraések iránt mélyebben érdeklődő lateinerekből rekrutálta. A Társaság összetétele az impérium évek közepéig meglehetősen konzervatív volt. Uj alapszabálya 1924-ben erősíttetett meg s ez időtől az uj erdélyi irodalom képviselői sorra bekerültek. 1928-ban tisztikarát is felújította, elnöke báró Kemény János lett. Képzőművészeti Iskola Kolozsvárt # 1925-ben. Kettős célja van: a) művészi kiképzés festészeti és szobrászati téren b) rajztanár képzés. A kiképzés tartama négy középiskolás növendékeknek 3 előkészítő év és négy évi felsőbb tanulmány. Érettségivel rendelkezőknek: négy év. A K. I. igazgatója Alexán, dru P o p festőművész. Kerekes Manó kereskedelmi iskolai tanár * 1883-ban .Sátoraljaújhelyen. 1906 óta Nagyváradon tanárkodik. A Polgári Radikális Párt nagyváradi szervezetének titkára volt. Propaganda előadásokat tartott. Henry George eszméiről. Cikkeket irt az Urániába. Világba stb.. önálló brosúrái: I s k o l a i t a k a r é k p é n t á r . 1907. — B e r z e viczy Gergely közgazdas á g i m ű v e i . —- 1914-ben szerkesztette ,.A progresszív e s z m é k t e r j e s z t é s e " cimü könyvet. Kereskedelmi és Gazdasági Bank r t , Temesvár. # 1891. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 20 millió. Tartalékalapok 9,740.000. Az igazgatóság elnöke: Totis Rudolf. Vezérigazgató: Lázár Livius. Kereskedelmi és Ipar-Akadémia Kolozsvárt. # 1902-ben. A város, a Keresk. és Iparkamara és az állam tartották fenn. 1920-tól, mikor román vezetés alá került, az állami
K e r e s k és I p a r k .
költségvetésbe van beállítva. Felsőbb tanintézet, mely egyrészt a kereskedelmi és ipari ismeretek ' közlését (tudományos módon) vállalta, másrészt kereskedelmi, ipari gyakorlati pályákra és némely közgazdasági jellegű közhivatali funkciókra készít elő. Három évfolyama van. Az első két évet követő nyári szünidőben a tanulók vagy banküzletben. vagy ipari üzem keretében gyakorlati tevékenységet tartoznak kifejteni. A harmadik évfolyamnak két szekciója van: ipari és bankári. Harmadik (fakultatív) szekciója is van az Akadémiának: kereskedelmi iskolai tanárok képzésére. Ez a „pedagógiai szekció", j mely elméleti és gyakorlati kurzusokból áll. A kolozsvári felső kt« resk. iskola e tanárképzésben mint az Akadémia mellé rendelt szeminárium vesz részt. Az A.-ra felsőkereskedelmi iskola végbizonyítványa, vagy liceumi érettségi jogosít. A főiskola rektora C i o r t e a Aurél. Kereskedők Bankja (volt Friedmann bankház) Temesvár. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 10 millió. Kereskedelmi és Iparkamarák újjászervezéséről szóló 1924-iki törvény 1925 őszén lépett életbe. — Ez uj törvény szerint a kereskedelmi minisztérium kereskedelmi és iparkamarát létesíthet minden megyében. — A kamaráknak tagja minden a kerületükben bejegyzett vagy iparigazolvány alapján legalább egy éve működő kereskedő vagy iparos. — Az összes tagok közgyűlése négy évenként egy a kamarák nagyságához képest 20—80 tagból álló igazgató-tanácsot, választ, még pedig kategóriák szerint, amelyeknek számát, valamint az egyes kategó-
Keresk. és Ipark.
( 143
Ker. Nemzetv. Ligs
iákba választandó tanács-tagok rén, vámügyekben, adóügyekben számát szintén négy évenként a stb. a közgazdasági kérdések tanuradatgyűjtés. cégek minisztérium királyi rendelettel ál- mányozása, lapítja meg. —• Az intézmény ve- nyilvántartása, kereskedelmi szozctésében a tanácsot a legteljesebb kások egybegyűjtése, évi jelentések hatáskör illeti meg. — A választott készítése a kerület közgazdasági tanácstagokon kivül hivatalból tag- helyzetéről, kereskedelmi és ipari jai a tanácsnak a kamara választói célokat szolgáló intézmények létenévjegyzékében szereplő képviselők sítése, mint utak, kikötők, szabadés szenátorok parlamenti mandátu- kikötők és vámszabadraktárak. inuk idejére, az 1919 utáni volt el- közraktárak, árucsarnokok, vásánökök, akik a kamarai elnöki tisz- rok. piacok, szakiskolák, tanfolvatet legalább 5 évig egyfolytában vi- mok stb. — A kereskedelmi és iparsfelték, a kerületbeli tőzsdék elnö- kamarák központi szerve a Bukakei, a szakoktatás egy delegátusa, restben székelő Kereskedelmi es a Banca Nationala (Nemzeti Bank) Iparkamarák Szövetsége, amelynek igazgatója, a termelő szövetkezetek szervezete egyforma a kamarákéegy kiküldöttje és a mezőgazdasá- val s a kamarák elnökei választgi kamara egy kiküldöttje. — A ják vezetőségét. Feladata ös6ztanács egy elnököt és két alelnököt hangba hozni a kamarák által fonválaszt. — A kormánynak joga van, tosabb kérdésekben a kormánynak hogy ott, ahol a közgazdasági élet adott véleményeket és a kamarák irányítása magasabb állami érdeket működését- egy irányba terelni, képez, a választandó tanácstagok Keresztény Nemzetvédelmi Liga számát megváltoztathassa. A ka- (Liga Apárárii Nationale Cre?tine) mara folyó ügyeit egy igazgatóság' nem speciálisan erdélyi, hanem orintézi, amely áll az elnökből, a két szágos szervezet, mely 1925-ben alelnökből, a kormány által dele- alakult a jasii, cluji, gherlai és gált egy tanácstagból és a kamara aradi helyi keresztény nemzetve titkárából, ez utóbbinak azonban delmi szervezetekből. Elnöke A. O. i-sak tanácskozási joga van. — A C u z a ja§ii egy. tanár, aki müveikamarák jövedelmei a következők: ben évtizedek óta hirdeti az anti1 % pótadó a kerületükben lévő ke- szemita doktrínákat. A L A N Creskedők ós iparosok megadózta- nak Averescu kormánya idejen iandó jövedelmei után, valamint a mintegy 10 tagból álló parlamenti kamara által kiállított okmányox képviselete is volt. Programja szeután szedhető s a minisztérium ál- rint nemzeti ós keresztény alapoi. tal évről-évre megállapított dijak. áll. A keresztény minoritásokkal — A kamara titkárát királyi dekré- szemben lényegesen más magatartummal a minisztérium, többi tiszt- tást tanusit. mint a zsidó minőn viselőit az igazgatóság nevezi ki. tással szemben, amelyet destrukValamennyi kamarai tisztviselő tívnak tart állítólagos nemzetközi köztisztviselő. — A törvény szerint szervezkedése miatt. A LANC proa kamarák főbb feladatai a követ- pr.ganda lapjai közül ismertebbek kezők: Vélemény adás a kormány- az A p á r & r e a N a t i o n a l a és Romflneasnak és hatóságoknak közgazdasági az „ I n f r á t i r e a kérdésekben, törvényalkotások te- c á".
Keresztes
( 144
)
Kimm
Keresztes István ügyvéd, Sepsi- bekerült s az állandó választmány -z.entgyörgyön * 1887. A sepsi ref. tagja. -gyházmegye ügyésze és a SepsiKézdivásárhelyi kath. főgimnátzentgyörgyön megjelenő ,,S z é - zium eleinte mint 4 osztályú alít e 1 y N é p" cimü időszaki lap fe- gimnázium működött a minorita, elős szerkesztője. Lékey Endre né- rendi szerzetesek vezetése alatt, ven ir költeményeket. 1899-ben nyílt meg az V. osztály s Keresztes Jenő besztercei bank évről-évre uj osztály nyilván meg, igazgató * 1879-ben. A besztercei 1902—03-mal már VIII. osztálya is Központi bank és Kereskedelmi r. működni kezd. Az iskola ma az t. igazgatója. A magyar politikai és erd. r. kath. státus fennhatósága kultúrpolitikai mozgalmakban élénk és vezetése alatt működik. Növenrészt vesz, a helyi magyarpárti ta dékei száma: 212. Könyvtárában gozat elnöke. A nagvsajói ref. egy- egy kötet iskolai dráma van. Ezen házmegye főjegyzője. Íratnák nyomtatásban nem jelenKeresztes Károly dr. ügyvéd tek meg. Sepsiszentgyörgyön * 1891-ben. Az Kézdivásárhelyi Takarékpénztár impérium változás előtt sepsi-járási rt., Kézdivásárhely. 1873. Az szolgabíró volt. A M. P. háromszéki 1927 december 31-iki mérlegber, tagozatának főtitkára, a Székely feltüntetett aiaptőke 5 millió. TarMuzeum igazgatóválasztmányi tag- talékalapok: 2.003.834. Az igazgaja. A Székely Mikó kollégium elől- tóság elnöke: Dr. Török Andor, járósági tagja ós jogtanácsosa. Egy- Vezérigazgató: Ifj .Jakab István, ideig felelős szerkesztője volt Kiáltó Szó. 1920 végén megjelent S z é k e l y N é p cimü lapnak. Ze röpirat, melyet K ó s Károly, Z ánei kompozícióval is foglalkozik, goni István és P a á l Árpád írtak Szerzeményei közül egy hegedű- s amely — mint az első részlete fantáziája a leipzigi Mayer cég ki- sebben megokolt felszólítás a polip adásában jelent meg. ..Á 1 o m o r- tikai passzivitás abbanhagvására s z á g" eimen 2 felvonásos daljá- a politikai sajtóban megjelenése tékot irt székely zenemotivumok- óta sokszor idéztetett, kai. Kibédi Sándor, családi néven Kertész Jenő dr. kolozsvári ügy- Ilabka Sándor. * 1897 III. 3. Volt véd * 1884 XI. 22. Társadalompoíi- artista, fodrász, cirkuszi céllövő, tikai megmozdulásokban már a há- mig 1921-ben B a r t a Lajos iró íelboru alatt baloldali színekkel sze- fedezte nem közönséges írói tehetrepelt. A kolozsvári nemzeti tanács ségét. Élete ez időtől sem sokkal egyik titkára volt. Egy évi inter- nyugalmasabb, apró vidéki lapok nálása után még rövid ideig részt- munkatársa és kolozsvári lapok vett az országos politikai életben cikk-, vers- és novella irója. Megmint szociálista. két izben képvi- jelent könyvei: í g y akarom selö-jelölt is volt. A községi poli- 1924. D i a d a l m a s é l e t 1924, tikálmn a polgárság minél akti- T e n g e r z u g á s 1926. ö r v é n y vabb részvételét egyengeti és köz- e. regénye 1928-ig még kiadatlan, ségi szociálpolitikát sürget. Az Kimm Kritz erdélvi szász festi. 1926-os kolozsvári községi válasz- * 1890 I. 12. Brassóban. 1909—1913 táson (mint a Zsidó Blok jelöltjei a budapesti Szépművészeti Akadó
Kinsky
( 148 )
K irály hágómelléki
mián Balló tanár mellett tanult. I adminisztráció felvétele céljából 1!>15—18-ig hadiszolgálatot tett 1920 december 14-re összheivta. Ez tlí>19—1920 a román hadseregben). a közgyűlés kimondotta a kerület Elsősorban portré és figurális festő megalakulását, azonban ekkor még (olajfestmények és szénrajzok), a szatmári, nagybányai és békésujabban a tájkép iránt is érdeklő- bánáti egyházmegyék az Erdélyi dik (szén). 1914-ben „ K e t t ő s Református Egyházkerület általuk p o r t r é-jával Nadánvi dijat ka. kért főhatósági adminisztrációja pott „ F e k v ő a k f ' - j á é r t 800 ko- alatt állottak. Minthogy a kerület rona állami ösztöndíjban részesült. egységes adminisztrációjának kér(L. még: „Szász kultura" cím- dését rendezni kellett, a volt T» szónál. szántuli EgyházkerületKinsky Jenő dr. vegyészmérnök hez tartozó egyházmegyék törvé* 1884. Temesvárt. Tanulmányok: nyes képviselői 1921 évi junius 7-én a charlottenburgi és karlsrtihei mu kimondották, hogy az uj egyházegyetemen. 1918-ig Németország- kerület végleges megalakítása tát ban működik. 1919-től a mai „Ta- gyában szükségesnek tartják az egyházmegyék meghallgatását. Az nara" Vegyipar r. t. vezetője. Királyhágómelléki Református egyházmegyék vélemény-nyilvániEgyházkerület. A Királyhágómel- tása után 1921 augusztus hó 16-án léki Református Egyházkerület a Nagyváradon tartott egyházkerülerégi magyarországi T i s z á n t ú l i ti alakuló közgyűlés egy értelem Református E g v b á z k e r t S - ntel kimondotta, hogy a T i s z á n EgyházI e t-nek a trianoni békeszerződés- t ú l i R e f o r m á t u s sel Romániához csatolt területén k e r ü 1 e t-től Romániához csatolt maradt békés-bánáti, bihari, érmel- területen levő egyházmegyék véle léki. máramaros-ugocsai, nagyba mény-nyilvánitása alapján „K t Refornyai, nagykárolyi, nagyszalontai, r á l y h á g ó m e l l é k i szatmári csonka egyházmegyéiből m á t u s E g y h á z k e r ü l e t " elalakult. Geografiailag tehát azon a nevezéssel uj egyházkerületet alaterületen fekszik, amit Románia kit. s ennek megszervezését elhn földrajzában, mint Erdélyen kivül tározván elrendelte a püspöknek, fekvő részeket Máramarosnak. Kő- az egyházkerületi főgondnoknak, a rös-vidéknek és Bánátnak nevez- tanácsbiráknak. a jegyzőknek és a nek. Az ezen területen maradt képviselőknek megválasztását. Pflk. '•sonka egyházmegyék képviselete . pökké választatott S u l y o k I s t1920 évi október hó 20-án Nagy- v á n. főgondnokká P o'm a h i d > váradon tartott értekezlete meg- E l e m é r , egyházkerületi főjegybízta S u l y o k I s t v á n bihar» zővé S o l t é s z E l e m é r , lelkészi esperest és D o m a h i d v E l e - jegyzővé N a g v V i l m o s , világm é r nagykárolyi egyházmegyei főjegyzővé Dr. H a r c s á r G é z a . gondnokot, az ideiglenes kerület világi jegyzővé pedig Dr. V á r a megszervezési munkálatainak elő- <1 y M i k 1 ó s. Az igy megalakult készítésével és megindításával. E egyházkerület működése elé azon 'negbizás alapján az ideiglenes el- ban igen sok akadály gördült. A nökség a kerületi közgyűlést az j vallás és művószet'ügyi miniszelőirt szervezkedés megejtése és az térium az egyházkerület törvényes Erdélyi Lexihon
10
K irály h á g ó m e l l é k i
( 146 )
Királyhágómelléki
megalakulását csak egy előzetesen kot hivatalába be nem iktatta. tartandó zsinat után volt hajlandó Majd S u l y o k I s t v á n püspök elismeri, és jó ideig mint „ p ü s - 1926 május 16-án Dr. P a c l i í j e p ö k n é l k ü l m a r a d t e s p e - • a n u Z e n o kultuszminiszteri v& r e s s é g e k e t " tartotta nyilván, | /.érigazgató jelenlétében a hűség-, bár G o g a O c t a v i a n vallás és esküt letévén őt és D o m a h i d v j művészetügyi miniszter az önálló E l e m é r főgondnokot az 1926 év megalakulást egyelőre tudomásul junius hó 23-án Nagyváradon tarvette. Az egyházkerület és az ál- tott rendkívüli egyházkerületi közlam közötti jogviszony hosszadal- gyűlés a hivatalukba beállította. mas elvi vitájában az egyházkerü- Ezen idő óta az egyházkerület : let kezdettől fogva a megalakulás ügyeit teljes törvényes jogköréfeltótlen jogosságának és törvé- j ben a püspök és a főgondnok innyességének álláspontján volt. Az | tézi, kiknek e munka végzésében áílamkormány részéről azonban «. a központi tisztviselői kar áll se. kerület végleges elismerését a kul- gitségükre. Az egyházkerület végtusztörvény meg nem létével indo- leges elismerése a kormány részékolták. Hogy a megalakulás vég ről azonban még ez ideig nem törleges elismerésének semmi néven tént meg. A Királyhágómelléki nevezendő akadálya ne legyei. Református Egyházkerület főhatóS u l y o k I s t v á n mint megvá- sága alá 2 teljes nyolc osztályú (Máramalasztott püspök és I > o m a h i d y fiu f ő g y m n á \ z i u m E l e m é r mint megválasztott fő- rossziget és Szatmár), 1 felső tairányú gondnok állásukról az 1923 évi gozatában kereskedelmi április hó 11-ik napján Nagyvára- f e l s ő l e á n y i s k o l a (Szatmár), don tartott közgyűlésen lemondot- 2 négy osztályú t a n í t ó n ő k é p tak s az egyházkerület ügyeinek z ő i n t é z e t, (Szatmár és Nagyváintézését „egyházkerületi elnökség" rad), s egy négy osztályú p o l vette át, s magát az adminisztrációt g á r i l e á n y i s k o l a "(Nagy vár C s e r n á k B é l a vezette K o n - rad) tartozott. Ezek közül ma csak r á d G é z a egyházkerületi titkár a szatmári r e f o r m á t u s fősegítségével. Az egyházkerületi el- g y m n á z i u m . a szatmári renökség újból elrendelvén a püspök f o r m á t u s f e l s ő l e á n y é s és fogondnok választásra a szava k e r e s k e d e l m i i s k o l a és a zást, ismételten S u l y o k I s t - nagyváradi r e f o r m á t u s p o l v á n t választották püspökké és g á r i 1 e áln y i s k o 1 a működik D o m a h i d y E l e m é r t főgond- összesen 41 tanárral. A máramarosfőgymnokká. L e p a d a t u vallás és mü- szigeti r e f o r m á t u s a kormány bezávé8zetügyi miniszter Sulyok náziumot István püspökké választását ratta, a szatmári és nagyváradi tanítónőké p 1926 évi március havában elfogadta r e f o r m á t u s és aprobálta, az 1926 évi április hó z ő i n t é z e t e k pedig elnéptele22-én tartott egyházkerületi kö» nedés miatt beszüntették működégyűlés azonban, minthogy a kul- süket Az egyházkerületi főhatótuszminiszter a püspöki hüségeskü sága alá tartozik ezen kivül 143 kivételét későbbi időre halasztotta elemi iskola, amelyben 217 tanit" sem a püspököt, sem a főgondno- működik. A kerülethez 182 egy- J
Kisch
( 147 )
Kiss
ázközség tartozik. melyben ' pályázatán első dijat nyert és a -•>8.959 refonnátus lélek él. Az terv kivitelére is megbízást kapott. egyházkerület középiskoláiba Kiss Demetriu ügyvéd * 1854 X. !.'26—27-ben 452. az elemi iskolá- 28. Jogi tanulmányait Budapesten ba pedig 12.346 tanuló járt. végezte. Ügyvédi gyakorlatot foly Klsch Gustav Oswald dr. egy. tat Nagyváradon, ahol az ügyvédi tanár * 1866 ÜL 26. Besztercén. Kamarának alelnöke, később elnöGermanisztikai tanulmányokat vég- ke. Egy cikluson át szenátor volt. ett Lipcsében, Tübingenben, Bu- 1923-ban mint pápai kitüntetést a .laitesten, Berlinben. Zürichben. A Nagy Szent Gergely lovagrend p* cluji egyetemen a n é m e t n y e l v ranesnoki tisztét nyerte. e s i r o d a l o m r. tanára. A germ. Kiss Klek dr. unitárius theol. dészeminárium igazgatója. A Román kán »1888 V. 28. A Theologiai Aka Koronarend parancs, jelv. birto- démia hallgatója 1910—13 s közkosa. Tudományos működést, az ben nyelvi szakos tanárjelölt. 1913összehasonlító nyelvtudomány területén fejtett ki, elismerésre méltó eredményeket különösen az e r d é l y i s z á s z d i a l e k t u s o k kutatásában ért el. A tudományos irodalomban többször hivatkozott művei: l ) i e B i s t r i t z e r M u nd a r t v e r g 1. m. d. m o s e I f r a n k. (Beítrüge z. Geschichte d. 8pr. und Lt. Bd. XVIII. 2. 1893). "gyéb müvei: A l t r o m a n i s c h e I. e h n w ö r t e r ím Síebenbürg. — M o s e l f r á n k i s c h e n 'Korresp. Blatt 1904). — „ V e r g l . W ö r t e r b. d. N ö s n e r und u i o s e l . f r . — 1 u x e m b. M u nd a r t , mit Karte der Urheimat d. '>. Siebenb. Deutschen (Archív d. V. f. siebenb. Iydsk. Bd. 33) s még ••zámos. a nyelvelemekre vonatkozó kutatás bel- és küif. folyóiratokban, „Festschriff-ekben. Sajté alatt: „ S i e b e n b ü r g e n im 15-ig a Manchester New Collegel ' i c h t e r d e r S p r a c h e ein ben ösztöndíjas hallgató. Hazatér Beitrag zur Kulturgeschichte der ve lelkészkedik. mig 1921-ben K *rpatenlánder" 1928 (Leipzig). theol. tanár lesz. Főbb művei: A 7. Ktech Róbert építészmérnök * é r t e l m i éB e r k ö l c s i n e v e Nagyszebenben 1897 III. 18. Tech- l é s v i s z o n y a I—II, 1917. — A "ikai főiskolát Charlottenburgban k e r e s z t é n y s é g h e l y e a v i y égzett. Ezidöszerint Berlinben él. l á g v a l l á s a i k ö z ö t t (Ford. »hol több tervpályázaton sikert ért 1923). — Az i s t e n i t ö r v é n y a Reichskanzlei újjáépítési terv- ' l t j a . 1924. — B u d li i z ni u s é s 13-
Kiss
( 148
Klein
római jogban. Gesetzes-J a u s l e g u n g und u n g e s c h r i e - ^ j b e n e s R e c h t , Jena 1911. Kiss Mór dr. nyug. egyetemi tanár. szakiró * Kolozsvárt 1857 V. 12. Jogtudományi doktorátust szer. zett 1876-ban s két évvel később a római jogból habilitáltatott. _Négy évig a nagyszebeni jogakadémia tanára, 1884-ben a kolozsvári egye-1' tem pandektajogi tanszékére nevezik ki. Volt rektor s három izben dékán. 1919-ben nyugalomba vonult. Főbb művei: Á r ó m a i v é g r e n d e l e t 1876. — R ó m a i jogi praktikumok kéziKiss Ernő unitárius kollégiumi k ö n y v e (Budapest 1883). — J o gtanár, * Makón 1868-ban. 1901 óta ü g y l e t i o b l i g á t - i ó k (1902). a kolozsvári unitárius kollégium — A j o g r ó l á l t a l á b a n , Butanára. Tanulmányutakat tett dapest Singer és Wolfner, 1905 I. Olasz-, Németországban és az Egye- kötet. A r ó m a i j o g r e n d s z e sült Államokban. Több irodalomtör- r e, 1916. — Nyugalombavonuláténeti tanulmányt irt. az Egyet. sa óta az E r d é l y i S z e s z g y á Phil. Közlönybe! az Erdélyi Muze- r o s o k S z ö v e t s é g é - n e k igaz-' umba. a Magyar Shakespeare Tárba gatója. stb. Önállóan megjelent főbb mu Klein Miksa ügyvéd * 1882 X. 23. vei: M i k s z á t h K á l m á n (1910) Ügyvédi irodáját először Désen nyiS z e m e r e B e r t a l a n (1912). A totta meg, hol újságszerkesztéssel Petőfi centennárium alkalmából ki- is foglalkozott. Az ottani szociáladta P e t ő f i ö s s z e s k ö l t e - demokratapártnak elnöke volt. Háményeit (Dicsőszentmárton. ború után Kolozsvárt a Zsidó Nem1922).' Magyarázatokkal adta ki zeti Szövetség keretében a cionista A r a n y T o l d i j á t (Kolozsvár propaganda szolgálatába áll és kez-j 1923). Lefordította O c e i o n i la- deményezi az E r d é l y i Z s i d ó tin irodalomtörténetét és C r o e e J o g v é d ő I r o d a felállításátEsztétikáját (Budapest 1914). 1925-ben a regáti zsidószervezet, az Kiss Géza dr. volt egyetemi ta- ! (Jniunea Evreilor Rontani tábonár * 1882 Nagyszebenben. A nagy- rába megy át. mert az országosan váradi jogakadémiának nyolc éven, szervezett védelmet jobbnak talála debreceni egyetemnek öt éven át ja. Dolgozott a zsidó kultura tervolt tanára. 1919 juniusától Kolozs- jesztése terén is, a cluji Tarbutvárt lakik. Az 1922-ös választáso- liceumnak öt évig elnöke volt. kon kamarai képviselőnek, 1927Klein József festő * 1896-ban, ben szenátornak választották meg dolgozott Kecskeméten, Budapefl liberális programmal. Művei: A ten. Nagybányán, leginkább jogalkalmazás m ó d s z e - utóbbi művésztelep hagyományai" r é r ő l . — I n t e r p r e t á c i ó a nevelkedett. Kiállításokat r e n d é -
K e r e s z t é n y s é g (Ford. 1925). — E r d é l y i k u l t u r á l i s k é rd e s e k , 1927. — A Pásztortűz és a Christian Life munkatársa. Kiss Ernő (zilahi) ügyvéd * 1851ben. (Atyja z. Kiss László Középszolnok megye főjegyzője az 1848 pozsonyi Országgyűlésen Wesselényi Miklóssal egvütt Középszolnok megye követe volt.) 1877—80 között Zilah főjegyzője, azután s ma is gyakorló ügyvéd. Kulturmozgalmakban vett részt. A ref. egyházi életben s a magyar pártmozgalmakban ma is dolgozik.
I
Klein
( 149
Kocsán
7.ett Nagybányán, Kolozsvárt, Ara- akadémián végezte. Hangszerei: a zongora ós az orgona. Sepsiszentiion. Klein Kari Kurt dr. szász iroda- györgyön a katonai tisztiképző islomtörténet-iró. * 1897 V. 6. Fe- kola és a szimfonikus zenekar karhéregyházán. Tanulmányait Debre- mestere, a nőegyleti énekkar karcenben és Kolozsvárt végezte, the- nagya és tanitónőképzői zenetanár. fis ologia mellett germanisztikával fog- Zeneművei: R h a p s o d i a lalkozott. 1923-ban a ia?ii ev. egy- m o l l és S c h e r z o . V e g y e s házközség papja lett, 1926-ban az k a r o k . ottani egyetemen német nyelv és Klingsor erdélyi német folyóirat, irodalomból habilitálták. A modern első száma megjelent 1924 ápriliszász irodalomra vonatkozólag ki- sában, alapitotta dr. H. Z i 11 i c h, tünö források K. monográfiái. Szá- aki kezdettől fogva szerkeszti is. mos kisebb terjedelmű tanulmá- Az erdélyi szászok fiataljait egyenyán, cikkén, bírálatán kivül, ön- síti ez a brassói havi folyóirat, állóan megjelent főbb művei: D ie amely tág horizontja mellett kolileutsche Dichtung S i e-1 lektív erdélviséget is hirdet. b e nb ü r g e n s ím Ausgange des Kloess Hermann szász iró * 1880 19 und im 20. Jarh. (G. Fischer Je- IX. 26 Medgyesen. Egyetemi tanulna 1925). — O s t l a n d d i c h t e r mányokat Marburgban, Kolozsvárt, 'Klingsor Verlag Kronstadt 1926) Kielben, Berlinben, Jenában végTiz éiő erdélyi szász iró portréja. zett. Theologia mellett elsősorban — A Teutseh-szerkesztette szász germanisztikával foglalkozott. 1908kulturhistóriában összefoglaló iro- ban tanár lesz a nagyszebeni tadalomtörténeti tanulmányok. — nítóképzőn. 1912-ben lelkészi álB e i t r á g e z u r G e s c h. d. P r o - lást vállal. írói pályáját lírai vert e s t a n t i z m u s i n d. M o l d a u sekkel kezdte, melyek megjelenéI. Bukarest 1924, II. Hermann- sük ideién az irodalmi közvélemény stadt 1927. — B e z i e h u n g e n elismerésével találkoztak. (Unsere M a r t i-n 0 p i t z e n s z u m R u - Liebe. Gedichte, 1913). Később majdnem teljesen a drámairodam a n e n t u m (Krafft 1927). Klein Viktor a Gyapjuipar r. t. lomhoz pártolt. Drámai művei: D i e r a u t von Urwegen. - Z w e i ügyvezető igazgatója. * 1884 Kés- B Völker. — Untergang. — márkon. Kereskedelmi iskolát vég- D ie N a c h f o í g e C h r i s t i . — e t t , felsőbb textil szakiskolán át- T o t e n t a n z. — Josef der Tráujárni oklevelet nyert, gyakorlati ki- mer. — Frau Balk. — Klöss líráképzésben pedig Németországban, jának és drámájának — német bí^ngüában és Amerikában részesült. rálóinak megállapítása szerint — Evekig volt külföldi textilgyárak nincs földi illata, legkevésbbé pealkalmazottja. 1914-től a t e m e s - dig az erdélyi szász föld illata érv á r i G y a p j u i p a r r. t. ügyv. zik rajta. •Sazgatójá. A bánsági GyáriparoKocsán János '* Nagyváradon sok Szövetségének, több iparvállalat és ipari érdekképviselet (Ugir) 1872 111. 22. ítélő táblai biró volt Nagyváradon 1923-ig, mikor poli'gazgatósági tagja. Klincka József karmester. * 1889. tikai magatartása és publicisztikai 'enei tanulmányait a prágai zene- működése miatt állásától megválni
Koleszár
( 150
)
Kolozsvári Egyetem
kényszerült. Azóta ügyvédkedéssel j átvétel után 1919 novemberében,! és közügyekkel foglalkozik. 1926- személyileg teljes újjászervezéssel! ban magyar párti programmal sze- indult meg az oktatás és a tudomá-| nátor. Jogi szakirodalmi munkás- nyos munka Romániának most már ' ságából emlékezetes, hogy K. kez- negyedik egyetemén. A hallgatók | deményezte a birák titkos minősí- száma (rendkívüli hallgatókat is be-l tésének eltörléséért indított moz- leértve) az első évben 1869 volt és | galmat. 1922-ben jelent meg: A fokozatos szaporodással (csakj v á l a s z t o t t b í r ó s á g i e l j á - 1923—24-ben némi visszaeséssel)! r á s s z a b á l y a i (Nagyvárad). AI 2712-re emelkedett az 1927—28 tan- i biharm. és nagvv. magyar párt-ta-| évben. A jogot hallgatók száma j gozat elnöke. . volt a legnagyobb kezdettől fogva, Koleszár Jenő bánffyhunyadi utána az orvos-gyógyszerész faügyvéd * 1887 Bánffyhunvadon. kultás hallgatói jöttek, majd sor-j 1921 óta vett részt az erdélyi m. . rendben a bölcsészeti s legkisebb politikai mozgalmakban, a Reform- számmal a természettudományi csoporthoz tartozott, 1926-ban elv- szak hallgatói következtek. A Ko. barátaival együtt kilép a Magyar lozsvári Egyetemnek négy fakulPártból s a Magyar Néppárt felál- tása van: 1. Jogi (Facultatea de lításán dolgozik. Drept si Stiinte de Staí) tizennégy Koleszár László orvos. * 1888 X. tanszékkel. A kurzus négy éves. A 8. Kolozsvárt. Doktorátust, és mű- három első év végén alapvizsga tetői oklevelet a kolozsvári egyete- endő le, sikeres vizsgák után a men szerzett (Makara klinika), fiil-. hallgató absolutoriumot kap. Toorr- és gégészeti tanulmányait kül- vábbi három „szigorlat" szükséges' íöldi klinikákon folytatta. Mintegy a jogi doktorátus, ill. csak további harminc orvosirodalmi dolgozatá- kettő a politikai doktorátus elnyeban, tnelvek közül több a M a g v a r réséhez. — 2. Orvosi és gyógyszeSebészt, á r s a s á g kiadványa- részeti fakultás (Facultatea de Meként jelent meg. jórészt a felső diciná §i Farmacie) huszonkét tanlégutak és a fül sebészetében szer- székkel (utóbb még két tanszék: a zett tapasztalatait dolgozta fel. de bakteriológiáé és húgyszervek se-j közölt általános kórtani tanulmá- bészetéé is rendszeresittetett). Ezen nyokat is. valamint uj eljárásokat, -i fakultáson a rendes tanárok mel(eszköz-leírásokat), csonttörések ! Iptt tizenegy magántanár működik. kezelésénél. Az Erdélyi Muzeum \ kurzus hat évig tart s minden Egyesületben sorozatos előadásokat év végén vizsga letétele kötelező. iártott orvosi kérdésekről a nagy- \ hatodik év után két. vizsga van közönség számára. A Magyar Se- (I. Közegészségtan, törv. orvosbész Társaság igazgatóságának tan. pszihiátria. neurologia. H. tagja, a kolozsvári M a g y a r Z e - I Gyermekgyógyászat, szülészet n e k o n z e r v a t o r i n m ügy ve- nőgyógyászat, belorvostan. sebé; zet/5 elnöke. szet). A gyógyszerészek
Kolozsvári Egyetem. A Consiliu Dirigent 1919 májusában vette át a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemet és hat hónappal az.
egyetemi
kurzusa három év. Minden év végén vizsga s a harmadik vizsg® után lehet jelentkezni a gyógyszerészi képesítő vizsga letételére. —'
Kolozsvári ferencrendi
( 151 )
:(. Bölcsészeti fakultás (Facultatea <le Litere íji Filozofie) huszonhat tanszékkel. Ez a fakultás kétféle oklevelet szolgáltat ki: a) Képesítő oklevelet, mely vagy általános bölcsészeti képesítés, vagy szakképesítés (filozofia, ókori filozofia, modern filologia, történelem), b) bölcsészetdoktori oklevelet. A licenciátushoz legkevesebb három évi tanulmány szükséges. Akik doktorátust is akarnak szegezni, két évi iskolai gyakorlatot kell felmutatniok. — 4. Mathematikai és természettudományi fakultás (Facultatea de .Stíinte) húszon két katedrával, öt szekciója: a mathematikai. a fizikai, a kémiai, a természetrajzi és a földrajzi. A licenciátusi fok eléréséhez három vagy négy év szükséges a választott szakma szerint, a doktorátushoz két évi iskolai gyakorlat és részvétel a fakultás szemináriumainak vagy laboratóriumainak szakszerű munkálataiban. — Az egyetem első Rectora Sextil P u e a r i u volt. 1927—28-ban B o g d á n - D u i c á Gheorghe volt a Rector és előterjesztésére 1927 október 18-án kelt rendelettel a Kőházadban (1486—1520). A XVIII. F e r d i n á n d I." nevét kapta. Kolozsvári ferencrendi kolostor a művészeti emlékek közé tartozik. Eredetileg a domokosrendiek ''intették a XIV. század végén és a XV. század elején és fokozatosan fejezték be a század végén. Ugy a kolostor, mint a templom '•sucsives stílusban épült, de szabadokon keresztül sokszor cserélt gazdát és sokszor nyúltak hozzá avatatlan kézzel. A reformáció után üresen állott, mig az unitáriusok meg nem kapták és iskolának át nem alakították (1608). Az uni-
Kolozsvári lparm. Muzeum
táriusok 1693-ban adták át a jezsuitáknak, kiktől a ferencrendiek 1725-ben kapták meg. Az unitáriusok és jezsuiták a szép gótikus termeket lefaragtatták. beboltozták. A sok átalakítás megviselte, alakjából kivetkőztette. Tréfán Leonárd házfőnök kezdi a bárok stílű kolostornak visszaadatni gótikus jellegét. A virágzó gótikának nagyon szép kifejezője a nagy terem, a késői gótika fejlődését mutatja a sekrestye a földszinten. Az emeleten az oratoríum, ebédlő, a feljáróval szemben lévő folyosók ablakai és a nyugati oldalon elhelyezett cellák ablakai mutatják a réginek alakját. A templom teljesen elveszítette gótikus jellegét, csak a szentély külső alakjából és ablakából következtethetünk a XIV'. század emlékeire. (A ferencrendiek Kolozsváron a XV. század második felében telepedtek le előszöi. A mostani farkasutcai templomot a ferencrendiek építették a XV. században (1486—1520). A XVIII. században ós a jelenben a kolostor a ferencrendíeknek szellemi központja volt. Hittudományi főiskolájának színvonala vetekedett a külföldi hasonló színvonalú főiskolákkal. L. Ferencrendiek. Kolozsvári Iparművészeti Muzeum, a Kereskedelmi és Iparkamara gyűjteményéből keletkezett s 1888-ban mint ipartechnologiai muzeum nyílt meg. Mai elnevezésével 1896 óta működik, iparművészeti tárgyak, szakkönyvek és modellek gyűjtésén tul kiállítások és előadások rendezése voltak céljai. 1919-ben átvette a Consiliu Dirigent s azóta a neve: M u z e u 1 S c o a l e i S u p e r i o a r e d e Ai t e s í M e s e r i L 1921-ben erdélyi román etnográfiai kiállítást rendez-
Kolozsvári Keresk. Bank
( 152 )
tek benne. 5000 kiállított tárggyal. A muzeum gyűjteményei: 459 szőnyeg. 367 bútor. 574 agyag és ma jolika tárgy, 370 fémmunka. 276 gipsz diszitmény. 99 porcellán tárgy, 300 famunka, 556 himzés és szövés, famunkák. bőrtárgvak. üveg ós kőtárgyak. Kolozsvári Kereskedelmi Bank rt., Kolozsvár. # 1885. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltün tetett alaptőke: 10 millió. Tartalékalapok: 4,663.112. — Az igazgatóság elnöke: báró Jósika Gábor. Vezérigazgató: Weisz József. Fiókok: Mócs. Zilah. Az intézet 1928 április 27-én megtartott közgyűlésén az alaptőkének 10 millió leiről 20 millió leire való felemelését határozta el. Érdekközösségben a Ko lozsvári Takarékpénztár és Hitelbank rt.-val. Kolozsvári Kereskedelmi Hitelintézet, Kolozsvár. # 1904. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 10 millió. Tartalékalapok: 1.040.000. — Az igazga. tóság elnöke: Betegh Miklós. Vezérigazgató: László Gyula. Kolozsvári ref. Kollégium (elemi iskola, fiu főgimnázium, fiuinternátus). Mint elemi iskola alakult, de 1621-ben középiskolai rangja van. Kgyideig theologiája is volt. Egykori igazgatója Apácai Cseri János volt. Az intézetnek Apácai korában' alapított, könyvtára van, mely 60 ezer kötetből áll. A könyvtár "gazdag régi magyar nyomtatványokéin, kéziratai közül' érdekesebbek: Az A p á c a i A l b u m és L o r á n t f y Z s u z s a n n a fejedelemasszony s z a k á c s k ö n y v e . Kolozsvári róm. kath. főgimnázium, # 1579-ben. Főiskolai jellege volt (Báthori egyetem). E jellegét a protestáns fejedelmek alatt el-
Kőmives
Nagy
vesztette, de később megint főiskolává fejlődött s mint ilyen működött 1850-ig, azóta középiskola. Gazdag termeszétrajzi gyűjteménye és könyvtára van. Az iskolaépület mai formájában száz éves, hozzátartozik egv barokk stilü művészi templom (épült 1718—24) és kb. % tanuló részére alkalmas konviktus. Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank rt.. Kolozsvár. # 1894. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 42.500.00. — Tartalékalapok: 42.472.854. — Az igazgatóság elnöke: U g r ó n István. Vezérigazgató: Bocsánc z y László. Fiókok: l)és. Dicső8zehtmárton. Gyulafehérvár. Marosvásárhely. Nagyvárad.
KSmives Nagy Lajos
Kőmives Nagv Lajos hirlapiró * Budapesten 1886 VIII. 16. Néhány Budapesten töltött egyetemi év után 1907-ben került Kolozsvárra, hol előbb az Újság, később a Ko-
Kirujáti
( 153 )
lozsvári Hirlap. impériumváltozás í után a K e l e t i Ú j s á g belső munkatársa. Évek során át az erdélyi politika vezetőiről egyházi emberekről közölt lélekrajzai műtermi riportjai a K. U. egyik legismertebb és elismert Írójává tették. A d y - c i k k e i , melyeknek anyagát Zilahon gyűjtötte össze, megjelentek az A d y M u z e u m I. kötetében. Komjáti Károly zeneszerző, * Budapesten 18%. Tanulmányait a ilagy. Kir. Zeneművészeti Főiskolán végezte 1911—15-ben. (Zongora és zeneszerzés.) A háborúig, mint zenetanár működött a budapesti Zenekonzervatóriumban. 1920-ban korrepetitor a berlini Staats-Oper néL Majd újból Pesten: a Vidám Színpad zenei vezetője, később az Apolló Kabaré igazgatója. 1927— 28-ban a nagyváradi szinház karnagya. Müvei: Vonósnégyesek. — Z o n g o r a - t r i o . — H a l o k Ady, Kosztolányi, Babits verseire (.Bárd 1915). — S a m u m . Szimf. költemény (1916). — K ór i s t a 1 á n v. operett (Városi szinház 1918). — P i l l a n g ó f ö h a dn a g v. operett (Király szinház 1918). — H á r o m a t á n c , operett (Király szinház 1923). — Több egyfelvonásos opera s még számos dal: uj erdélyi költők verseire is. Kondor László, hirlapiró. * 1895 l'écsett. Állandó munkatársa volt nagyváradi napilapoknak és szerkesztője a „Film Riport"-nak. 1928ban Budapestre történt eltávozásáig. Erdélyi lapokba továbbá a ..Mult és Jövő", valamint a pozsonyi „Tűz" cimfi folyóiratokba verseket és novellákat irt. önállóan megjelent füzete: „ O k a i - e a zsidók a drágaságnak" (Budapest 1918).
Konkordátum
Konkordátum. Az egyesitett Ro mánia első Averescu kormányának kultuszminisztere Octavian G o g a 1920-ban kezdte meg a Szentszékkel a tárgyalásokat annak az egyez ménynek megkötésére, mely egyfelől a román állam, másfelől a latin-, görög és örmény szertartású katholikus egyházak viszonyát volt hivatva rendezni. A Bratianu kor mány kultuszminiszterei : előbb ('onst. B a n u. majd A. Lapedat.u folytatták s az 1926-ban újból élni került Averescu kormány minisztere G o 1 d i s befejezte ezeket a táigyalásokat. A végleges szöveg megállapittatott, de ratifikálása elhalasztatott a „k u 11 u s z t ö r vén y" letárgyalása utáni időre. A kultusztörvény tárgyalásának napjaiban 1928 márciusban G o 1 d i § indíttatva érezte magát. hogy nyilvánosságra hozza a Konkordátum teljes szövegét. Az egyezmény első pontja leszögezi, hogy bármilyen szertartású katholikus vallás szabadon gyakorolható Románia egész területén. A gcrr. szertart. katholikusok a nagyva. radi, lugosi, szamosujvári püspökségek mellett még egy püspökséget kapnak é s z a k o n , az Állati, és Szentszék által közösen megállapítandó városban. A r. k. érsekség székhelye Bucuresti, a püspökségek székhelye: Gyulafehérvár, Temesvár, Szatmár és Iasi. A s z a t m á r i és nagyváradi püspökségek egyesítve lesznek aeq ue pr inc ipal i t e r . A Konkordátum ratifikálásával megszűnik a nagyváradi püspökség apostoli kormányzósága és a szatmári püspökség jurisdictiója alá kerül a nv. püspökség területe. Az örmény egyház részére Szamosujvár székhellyel legfelsőbb
Konrádi
( 154
Könyvimport
egyházi fórum létesíttetik. Románia torrá avatták 1898-ban. az álegyetlen része sem függhet egyhá- talános kór- és gyógytanból mazi lag valamely külső hatóságtól és gántanárrá habilitálták 1906-ban a romániai egyházi hatóság hatáskö- kolozsvári Tudomány Egyetemen. re sem terjedhet tnl az állam hatá- Nagv orvosi-irodalmi működést fejrain. A püspököket és koadjutoro- tett ki. közleményeiben önálló kóra román állampolgárok közül neve élettani vizsgálatainak eredményeizik ki (kivételnek csak az állam és ről számol be, különösen sokat fogSzentszék megegyezése esetén van lalkozott a v e s z e t t s á g k ó r helye). A szentszék tudomására t a n á t illető kísérletekkel és hihozza a kormánynak, hogy kit aka t giéniai vizsgálatokkal. Imperiumpüspökké kinevezni s a kinevezés változás utón a kolozsvári bőrgyócsak akkor történik meg. ha a meg- gyászati klinika serologiai laboraegyezésnek politikai akadálya tóriumának vezetője, a . M e n t ő nincs. A püspökség átvétele előtt E g y e s ü l e t igazgatója. a püspök (megállapított szövegű) Kónya Kálmán mérnök. * lHi6 esküt tesz a királyra, alkotmány- ban. 1927-ig a M. Á. V.-nál szolra és törvényekre. A püspökök tel- gált, akkor nyugdíjba ment s most jes szabadságot kapnak tartomá- Nagyborosnyón gazdálkodik. A nyuk kormányzására, az általános Székely Mikó kollégiumnak és sepérdekű rendelkezéseiket a kult. mi- sii ref. egyházmegyének főgondnisztérium tudomására kell hoz- noka. A magyar kisebbségi mozniok. Az állani elismeri az egyhá- galomban részt vesz, elnöke a sepzak jogi személyiségét a közjog ér- si-járási magyar tagozatnak. telmében. Az állam részéről való Könyvimport. Az impérium átelbánás ugyanaz, mint más jogo- vétele után való időben a külföldi sult. egyházakkal szemben. A gör. könyvek importjának nem volt kath. román egyházak püspökei semmi különös akadálya. 1922-ben és a bukaresti r. k. érsek jogsze- azonban váratlanul olyan intézkerinti szenátorok. Püspökségközi déseket léptettek életbe, amelyek Patrimonium Sacrum alkottatik. nemcsak a magyar könyvek, hamelyet a megyés püspökök tanácsa nem a többi külföldi irodalmi terigazgat. A katholikus egyháznak mékek behozatalát is lehetetlenné joga van elemi és középfokú isko- : tették. E rendelkezések indítóok a Iákat fenntartani a közokt. minisz- állítólag az volt, hogy a magyar ter felügyelete és ellenőrzése mel- könyvekben irredenta irányú röplett. A szerzetes rendeknek is jo-, lapokat csempésztek be. melyek guk van iskoláik nyelvét megálla- miatt bűnvádi eljárás is indult pítani. Az egyezmény alkalmazása egyes magyar könyvkereskedők körül felmerülhető egyenetlensége- ellen. Az import-akadály elhárítáket Állam és Szentszék közösen si- sa végett Erdély és Bánát magyar mítják el. A konkordátum ratifiká- könyvkereskedői egyesületbe tölás után azonnal érvénybe lép. (A mörültek és sikerült legalább ratifikálás 1928 őszéig nem történt annyit elérniök. hogy a kormány meg.) 1924-ben import cenzúrát léptetett Konrádi Dániel orvos, egyetemi életbe amely máig is fennáll s magántanár. * 1871-ben. Orvosdok- amelynek értelmében a behozni
Kóra
Körber
Kós
( 156
szándékolt könyveket, előzetesen bemutatni kell s csak akkor hozhatók be. ha a cenzúra nem talál bennük kifogásolni valót. Dacára a cenzúra életlveléptetésének. az 1924 és 1925 években nem állhatott helyre a zavartalan könyvárusi forgalom Erdély és a külföld között, mert az importot kizárólag három cég. nevezetesen: a nagyváradi Rigler, a marosvásárhelyi Révész Béla és a Brassói Lapok könyvosztálya bonyolíthatta le s emiatt a monopoliumszerii alakulás miatt az egészséges verseny nem fejlődhetett, ki. A normális állapot. csak az 1926 év kezdetével •illót t helyre, mely időtől kezdve ha cenzúra mellett is — de valamennyi. politikai szempontból kifogás alá nem eső külföldi könyv zavartalanul behozható. Ennek következményeképpen az utóbbi (1926. 1927 és 1928) években a magyar könyvek importjr hatalmasan fellendült. Ma már ez az üzletág annyira szervezve van. hogy egyrészt az árak teljesen azonosak a magyarországi rendes boltiárakkal, máferészt pedig részletüzlet alapon is a békebeli évekhez hasonló arányban fejlődött ki a magyar könyvek elhelyezése. Magyar könyvek után sorrendben a német köny. vek importja, a francia, s az angol könyveké következik. Kóra Körber Nándor grafikus iparművész, * 1897 VI. 6. Művészeti kiképzését Budapesten nyerte. Korradalom után Erdélybe került és évekig Erdély és a Bánság legtöbbet foglalkoztatott illustrátora (napilapok, hetilapok, folyóiratok). Sok könyvet illusztrált. Karikatúráit. 1924-ben kötetben adta ki (Tem e s v á r i P a n o p t i k u m ) . Végzett szinházdiszitést. festett tem-
plomi freskókat is. Legújabban kompozíciói és portréi láthatók. Korunk, szociológiai és irodaimi havi folyóirat; első száma 1926 februárban jelent meg D i e n e s László szerkesztésében és kiadásában. A kort mozgató eszméket, a politikai, művészeti, társadalmi irányzatokat, az egymással harcoló világnézeteket, az uj idők tudományos megismeréseit kívánja a magyar nyelvterületek közönségének bemutatni. Kolozsvárt szerkesztik, de munkatársai minden magyar nyelvterületről kerültek. Ismeretterjesztő szerepét hasznosan betölti, politikai irányításra — ma — nem vállalkozhatik.
B s Károly
Kós Károlv építész, grafikus es iró. * 1883 Temesváron. Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte. Tanulmányúton volt nyugati országokban: háború alatt a magyar kultuszkormány a konstanti-
Kósa
( 156
Kovács
nápolyi Tudományos Intézet tagja- g o n . — N a g y v á r a d v á r o s ként Törökországba küldte. Művé- f e j l e s z t é s i p r o g r a m j a . szi képzeletére a székely népi mű- Előadója volt a magyar városok vészet volt hatással. Ismertebb polgármesterei kongresszusának. A épit. müvei: a budapesti állatkert, Román Mérnökök Orsz. Egy. vápavillonjai. a sepsiszentgyörgyi radi szakosztályának elnöke. Székely Nemzeti Muzeum, Ref. temKovács Dezső, a kolozsvári Ref. plom Kolozsvárt. Az impérium első Collegium igazgatója, novellaíró, * •'•veitől politikával is foglalkozik. 1866-ban Magyarláposon. Egyetemi A kalotaszegi megmozdulás, a Ma- hallgató korában az Erdélyi Hírgyar Néppárt alakulása elsősorban adó munkatársa volt. 1890 óta műa K. nevével indult. A R e f o r m - ködik a ma vezetése alatt álló rec s o p o r t is részben Kós körül formátus iskolában. Mint író egy csoportosult. Népi alapra épült Ma- régebbi derűsebb korszaknak a mai gyar Pártot, népiszükségleteket ki- fiatal irók között is szívesen látott elégítő, reális, erdélyi politikát kö- képviselője. Könyvei: T r i f o l i u m vetelt. (lásd még: Magyar politikai (Bede Jóbbal és Fekete Nagy Bé•nozgalmak.) Megjelent könyvei: lával), A p r ó komédiák. K t g i K a l o t a s z e g , 1909. — A p o s t o l o k é s c s a v a r g ó k . S z t a m b u l (Franklin, 1918). — — B a l l a g m á r a v é n d i á k . K n e k A t t i l a k i r á l y r ó l . — — E tárca- és novella-gvüjteméErdély k ö v e i . — V a r j ú nyeken kivül „A d r á m a é s r e n e m z e t s é g . — A Szépmives g é n y h a t á r a i " cimen tanul< 'éh igazgatója, a kiadott könyvek mányt tett közzé. nagyobb részének illusztrátora. Kovács Dezsöné, * Déván 1875. Kósa Béla dr. * 1876 Kispetri Az Erzsébet Nőiskolában szerzett kolozsmegyei községben. 1919-ig polg. isk. tanári oklevelet s husz ügyvédi gyakorlatot folytatott Tas- évig a kolozsvári állami tanítónőnádon, jelenleg u. o. a magyar képző tanára volt. Az erdélyi mapárt-tagozat elnöke s a T a s n á"d i gyar nők kulturális mozgalmának Takarékpénztár elnökigaz- egyik vezetője, pedagógiai és népnevelési cikkeket irt. gatója. Kovács Kálmán unitárius tanár, Köszeghy József, zabari * Kőkuton 1868-ban. Budapesten műegye- püspöki titkár. * 1883-ban. Egyik temet végzett s négy évig a magv. alapitója az E r d é l y i I r o d a l kir. kultúrmérnöki hivatalnál dol- mi S z e m l é n e k s két éven át gozik. később az államépitészetnél, kiadója is. Kisebbségi magyar majd a M. Á. V. igazgatóság épí- ügyek agilis munkása. Kovács Lajos brassói unitárius tészeti főosztályánál működik. 1902 óta Nagyvárad város főmérnö- lelkész, * 1882-ben. Elnöke az ke. Ez utóbbi minőségében háború Egyetemes Unitárius Lelkészkörelőtt jelentősebb városrendezési és nek. Angolból fordította és kiadta városegészségügyi munkálatokat I. M. Savage: A k e r e s z t é n y c. vitt keresztül. Kiadott fontosabb s é g f e j l ő d é s t ö r t é n e t e publikációi: A k ö z ú t i s z o l g a munkáját (1927). Kovács László iró. * 1892-ben lat reformja. — A mérnök poziciója M a g y a r o r s z á - Uerendkereszturon (Torda-aranyos
Kovácsy
( 157
Középisk. reform
megye). Tanári pályára készült, de általános műveltséget közvetítsen, hadbavonulása félbeszakította ta- ezt pedig csak a humán- és reálnulmányait. Novellái, essai-i, kri- tárgyak együttesen képesek megtikái jelentek és jelennek meg a adni. A törvény a középiskolai okkülömbözö erdélyi napi- és hetila- tatást két szakaszra osztja, alsó pokban. önálló kötete ezideig szakasza: a három osztályú gimnincs. Jelenleg az E r d é l y i názium, felső szakasza: a négy oszS z é p m i v e s Céh l e k t o r ? ! . tályú tulajdonképeni liceum. A háK. irta a Céh antológiájának be- rom osztályú gimnázium, mely a vezetését. népiskolák felső osztályaihoz haKovácsy Albert közjegyző * 1875- sonlítható, s amelybe a népiskola ren Brassóban, 1900-ban ügyvéo hetedik osztályának elvégzése után Székelyudvarhelyen. Ennek a vá külömbözeti vizsgával átlépni \r> rosnak 1906-ban országgyűlési kép- lehet, — nemcsak a felsőbb, liceális viselője lesz. 1908-ban Marosvásár- osztályokra készit elő. hanem belőle a tanuló gyakorlati szakiskohelyre nevezik ki közjegyzőnek. Kovásznai Gábor dr. * Angya- lákba is mehet. Aki a liceális oszloson (Háromszék ni.) 1887-ben. tályokban akarja folytatni tanulJoghallgató korában a Pesti Hirlap mányait, a három osztály elvégzése munkatársa volt. 1917-ben Sepsi- után vizsgálatnak vettetik alá. A szentgyörgy h. polgármestere. 1926- négyosztályu tulajdonképeni liceum elvégzése után a baccalaureában polgáimesterré választják. Kövér Erzsébet * Aradon. Tani- tusi vizsgát kell letenniök azoknak, tónői oklevelet szerzett Budapesten, akik egyetemi tanulmányokat akarKót verskötete jelent meg 1924— nak folytatni. (Ez uj tanulmányi 1926 Az E. I. T. tagja. ! rend szerint egy előkészítő év is Kövér Gusztáv mérnök, államt. áll a baccalaureátus és az egyetem doktor * 1898-ban. Az O. M. P. in- között s az egyetemre való felvétel té7őbizottsági tagja, a Biharvár- még külön felvételi vizsgához is megye szervezésével megbízott bi- van kötve.) A minden év végén zottság elnöke. kötelező osztályvizsga, a harrnaKözépiskolai reform. 1928 május dik osztály után való kis érettségi 28-án tették közzé a középfokú ok- és a baccalaureátus a minél erősebh tatásról szóló törvényt (Legea pen- -selejtezést célozza; a törvény szeríru Inviítámántuí Secundar) kesztője az ipari előkészítő iskolák mely 1898 óta először reformálta látogatottságához képest tul nagygvökeresen a román középfokú ok nak találja a tudományos pályára látást. Az uj törvény a nyolcosz özönlők számát s az ezekre előkétályu középiskola helyébe a hét szitő elméleti iskolák számát is. osztályú középiskolát teszi s a há- Azért is a törvény hetedik artikn romtagozódásu (klasszikus, mo- lusa ilyen elméleti középiskolák dern. reál) liceum helyébe az egy- felállítását a jövőre a Consiliul *éges líceumot állítja. A törvény l'ermanent hozzájárulásától és a e legfőbb intézkedéseit a törvény- közoktatási miniszter engedélyétől szerkesztő avval indokolja, hogy a teszi függővé. — Az állami középlíceum hivatása nem az, hogy spe- 1 iskola tanítási nyelve a román ciális kiképzést adjon, hanem, hogy nyelv. Jelentős számú kisebbségi
Közgazasi
( 158
lakosságtól lakott területen e kisebbségnez tartozó növendékek számára külön kisebbségi nyelvű szekeió á 11 i t h a t ó. de csak az esetben. ha gimnáziális osztályonként 30. liceális osztályonként legalább 25. az illető kisebbséghez tartozó tanuló jelentkezik. De ezekben is a román nyelv, a román történelem, a rontán földrajz és alkotmánytan rnmán nyelven tanítandó. Az uj rendszerű középiskola tantervét az 1928-as törvény csak nagy vonaIrkban állapítja meg. kijelölve a tantárgyakat. megjelölése nélkül az osztálynak s az óraszámnak, amelyben tanítani kell. Ugy az alsó. mint a felső osztályokra nézve két csoportba osztja a tantárgyakat: a) irodalmi és tudományos anyag; b) művészeti nevelés és testi ügyes8 é g gyakorlatai. Fiuk és leányok tanterve között csak ez utóbbiakban van eltérés. A latin és francia nyelv kötelező. A francia nyelven kivit! még egy modern nyelv tauulása kötelező, az iskola választása szerint az angolé vagy a németé.! Tekintettel arra, hogy a reform a' gyakorlatba csak az 1928—29 év elején lépett, tapasztalatokról beszámolni még nem lehet. A kisebbségekre sulvosodó nehézségeket ennek a törvénynek főleg a tanerők minősítését illető dispoziciói nővélik. Közgazdasági Bank rt.. Temesvár. # 1905. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltüntetett alap tőke: 7.500.000. — Tartalékalapok: 6.500.000. — Az igazgatóság elnöke: Szana Zsigmond. Vezérigazgató: Nyiri Jenő. Érdekközösségben a Temesvári Bank és Kereskedelmi rt.-gal. Közigazgatási reform. 1926 január elsejével az egész Románia
)
Közigazgatási
reform
területére egységes uj közigazgatási törvény lépett életbe „Torvény a közigazgatás egységesitéséi öl" cimen, mely gyökeresen átalakitotta az eddigi közigazgatási rendszert s amely hatályon kivül helyezte az eddig Erdélyben érvényben levő 18ti6. évi XXI. és XXII. törvénycikket. Az uj törvény szelleme a francia közigazgatás nyomdokain halad, sőt annak teljes átvétele. A közigazgatás szervezetének felépítése és szabályozása azonos a francia közigazgatás rendszerével és éppen ezért az eddig Erdélyben érvényben levő és inkább a német rendszer felé hajló közigazgatási rendszer gyökeres átalakulását eredményezte, Az uj törvény átveszi a megye rendszerét, fenntartja a járást ós felosztja a megyét községekre. A légi magyar rendszer ismert kis községet, nagy községet, rendezett tanácsú várost és törvényhatósági joggal felruházott várost, mely nincs alávetve a megyei jurisdikeiónak. Az uj törvény megkülön böztetett falusi és városi községeket. A városi községek ismét kétfélék. megyei székhelyű és nem megyei székhelyű városok. A megyei székhelyű városok közül azok, melyek lakosságuk száma és gazdasági és kulturális fontosságuk folytán az állani általános fejlődésére nagy befolyással vannak, ktilön törvény folytán „municipiumokká" nyilváníttattak és kivétettek a megye fennhatósága alól. Ezek a városok tehát abban a helyzetben vannak, mint a volt magyar törvényhatósági joggal felruházott városok. A megye feje a prefectus, mely állás megfelel a magyar főispánnak. A prefectus ezeti minőségében gyakorolja mindazon ha-
Közigazgatási reform
( 15!) )
Kiskört, melyet eddig az alispán mint a megye első tisztviselője gyakorolt, ugy hogy a régi magyar vármegyei autonomiai rendszerben kialakult választott alispáni állás autonomikus jellege és jogköre megszűnt. A jelenlegi alispán csak helyettese a prefectusnak. a prefectusi iroda igazgatója és csak átruházott hatáskörben járhat el, mig állását kinevezés és nem választás utián a kormánytól nyeri. A járás leje a pretor, mely állás megfelel a magyar főszolgabírónak, hatásköre azonban mindinkább kevesebb lesz. Kinevezés utján töltik be. A község feje a primar. melyállás megfelel a régi községi bírónak. városokban pedig a polgármesternek. Az uj törvény nem ad megkülömböztető eimet a városok polgármestereinek még a municipiumokban sem és ugyanez az elnevezésük mint az egyszerű falusi biroknak. A primari állásnál már érvényesül az autonomia. ugyanis a primart a községi tanács választja. Municipiumokban a primari állás betöltésénél ugyanazon elv érvényesül. mint a magyar törvény szerint a budapesti székesfővárosi polgármesteri állás betöltésénél, nevezetesen a községi tanács által kijelölt három egyén közül egyet a belügyminiszter erősit meg. A municipiumi primarnak tehát egyformán kell bírnia a község bizalmát ésvi kormány bizalmát is. Az autonomia szerve a megyei tanács és a községi tanács. Ugy a megyei tanács, mint a községi tanács tagjai részben választás, részben kinevezés folytán kerülnek be. A választott tanácsosok száma nem lehet több, mint maximum 36. ugy a megyei tanácsban, mint a legnagyobb község, tehát egy municipi-
Közigazgatási reform
unt tanácsában is. A választott tanácsosok az összes tagok számának háromötödét képezik, mig kétötöd rész. mint hivatalbóli tag kinevezés. illetve delegálás utján nyer mandátumot. A községi tanácsban ezen két elemen kivül még vannak női tagok is, kiket nem a lakosság, választ, hanem a községi tanácsot, kitevő két elem. a választott és kinevezett tanácsosok választanak (cooptálnak). Ezeknek a száma azonban maximum 7. A megyei tanács elnökét saját maga választja tagjai sorából ellentétben a régi magyar törvény intézkedésével, hol a megyei tanácsüléseken, illetve akkori kifejezés szerint :t megyei törvényhatósági bizottsági üléseken a kormány által kinevezett főispán elnökölt. A megyei tanács választott tagjai az általános, egyenlő titkos, lista szerinti választás utján választatnak a kisebbségi lista (mi alatt nem a népkisebbségi, hanem a kisebbségben maradt lista értendő) kötelező képviseletével. Választó mindazon férfi, román állampolgár, aki 21. életévét betöltötte és legalább egy éve a megyében lakik. A választás lista szerint történik, egyéni jelölések nem lehetségesek. A pártokba vagy csoportokba tömörült 50 választó jelöli a listán levő egyéneket a megyei választásra nézve. Egy egyénnek két listán szerepelni nem lehet, tehát a lista győzelmétől függ végérvényesen az arra felkerült egyén megválasztása. A választás kerületenként történik, a már elkészített és minden évben megújítandó választási jegyzék alapján. A választásokon bírók töltik be az elnöki tisztet. A megválasztott tanácsosok ha a választás ellen 10 nap alatt nem ada
Közigazgatási
reform
( 160 ) •
tik be panasz, vagy az elutasittatik, megalakulnak és esküt tesznek. A megalakulásnál részt vesznek és ugyancsak esküt tesznek a .jogszerinti kinevezett tagok, kik állanak az egyház, iskola, közegészségügy, földmüvelésügy, ipar és kereskedelem és munkaügy egy egy képviselőjéből, kiket a belügyminiszter erősit meg. A megyei tanácsnak hivatalból tagja a városok polgármestere és két tanácsosa, inig a városok tanácsában hivatalból tag a megyei tanács által delegált 2—7 tanácsos. A törvény tehát eltörli a virilizmust azaz a legtöbb adó fizetés elve alapján bekerült tanácstagokat és megszünteti a megyei tisztviselők szava /.ati jogát is, ez utóbbiak, mint szakértők és referensek kötelesek részt venni a tanácsüléseken és a hozzájuk intézett kérdésekre felvilágosítást adni. A régi magyar törvény szerint működött, megyei törvényhatósági bizottság helyébe, melynek száznál is több tagja volt, lépett a maximum 36 választott és 21 hivatalból kinevezett tagból álló megyei tanács. A megyei tanács a törvény szerint 5 bizottságra oszlik. mindenik legalább 5 és legfeljebb 8 taggal, mely bizottságok a következők: 1. Közgazdasági, 2. Közmunkaügyi. 3. Gazdasági. 4. Kulturális, 5. Közegészségügyi Bizottság. Ezen bizottságok re"feren-| seiből alakul ki a megyei állandó választmány, melynek elnöke a prefectus s amely helyettesíti a megyei tanácsot akkor, amikor az nem ülésezik és javaslatot tesz a megyei tanácsnak. Ezen szerv meg volt a magyar impérium idején is „tanács, mint állandó választmány" cimen és állott a megye főtisztviselőiből. Ezen állandó választmány
Közigazgatási
reform
tagjai fizetést kapnak és tisztviselőknek tekintetnek. A község autonómiája a községi tanács kezében van. A községi tanács tagjai szintén választott és kinevezett tanácsosok, ugyanazon elvek alapján, mint a megyei tanács tagjai. A választott, tanácsosok száma a legkisebb községben 9 és a legnagyobb községben 36 lehet. A kinevezett, úgynevezett hivatalbóli tagok ugyanazon szaktestületek képviselői, mint a megyei tanácsnál. A választás itt is az általános, egyenlő titkos választójog alapján lista szerinti szavazással történik a kisebbségben maradt lista kötelező képviseletével, amennyiben az a szavazók számának egyötödét elnyerte. A községi tanács ülésein a primar elnököl. Igvanez áll a municipiumokra is, ahol a régi magyar közigazgatási törvény szerint a főispán elnökölt, mint a kormány bizalmi embere. Az uj törvény szerint az által, hogy a primart a választott három tanácsos közül a belügyminiszter erősiti meg, ezen elv annyiban nyer kifejezést, hogy a megerősített primar egyúttal a kormány bizalmi embere is. A községi tanácsból is hiányzik a virilis elem és töröltetett a községi tisztviselők szavazati joga is, ez utóbbiak ép ugy, mint a megyénél kötelesek az ülésen megjelenni és kívánatra felvilágosítást adni. A községi tanács delegál a folyó ügyek elintézésére egy ..állandó választmányt" mely áll kis községekben 3 tagból, városokban pedig 5—7 tagból. Ezen állandó választmány tagjai csak választott tanácsosok lehetnek. Ezen uj intézmény folytán megszűnik a régi városi tanács, mely 6 évre választott. tisztviselőkből állott s
Közigazgatási
reform
( 161
Közigazgatási
reform
melynek tagjai voltak az 1886 évi megye nem veszi fel a maga költXXI. t.-e. alapján a polgármester, ségvetésébe a különféle törvények főjegyző, tanácsosok, főügyész, által reá rótt kötelezettség folytán rendőrfőkapitány. Ezen intézmény beiktatandó kiadásokat, ugy a Mifolytán tehát minden intézkedés a niszter jogosult azokat hivatalból laikus elemek kezébe megy át és béirni. A megyei és községi tanács a tisztviselői tanács hatásköre el- egész működését a Belügyminiszter töröltetik. Az állandó választmány ellenőrzi ugy központilag, mint a tagjai egy-egy ügyosztály ellenőr- maga szervei által. A prefectus aki zésével vannak megbízva, fizetést a kormány bizalmi embere is, részt kapnak, köztisztviselőknek tekin- vehet ugy a megyei, mint a köztetnek és lemondásuk fölött a bel- ségi tanács ülésein és ott. felszólalügyminiszter határoz. A tisztvise- hat s észrevételeiről közvetlen jelők az uj törvény folytán végrehaj- lentést tehet. A Belügyminiszter jotó szervei a tanács állandó választ- gosított ugy a megyei, mint a közmány és polgármester határozatai- ségi tanácsot, a törvény által előirt nak és közvetlen a községi titkár esetekben feloszlatni. Ezen joga a (volt főjegyző) felügyelete alatt ál- centrális hatalomnak szintén franlanak. kit. a községi tanács választ. cia mintára lett meghonosítva és Falusi községekben az uj törvény a magyar törvényhozásban nem elismeri a régi jegyzői állásnak volt. ismeretes. A feloszlatás okai megfelelő „notar" állását, melyet háromfélék: 1. Ha a tagok szám* a prefectus tölt be, ellentétben a felénél kevesebbre redukálódván, a régi magyar törvény intézkedésé- községi tanács nem képes működvel, mikor is a községi jegyző va- ni. Ugyanez a megyei tanácsnál is. lasztás utján nyerte állását. Az au- 2. Ha a tanács átlépvén törvényes tonómia a törvényben többé-ke- hatáskörét, politikai jellegű hatávésbé ki van domborítva, azonban rozatot hoz, vagy a közrend és álkülönbözik a régi magyar törvény- lamérdek ellen ténykedik. 3. Ha a hozástól a tekintetben, hogy sem tanács rosszhiszemüleg komproa municipiumoknak, sem a megyei mitálja a közigazgatás érdekeit. A tanácsnak bármiféle politikai jel- feloszlatás a megyei tanácsokra és legű határozatot hozni vagy felira- a municipiumbeli tanácsokra nézve tot beterjeszteni ilyen értelemben királyi rendelettel, a többi községi tiltva van és természetesen meg- tanácsokra nézve prefectusi rendeszűnt. a megyének azon joga. hogy , lettel történik. A feloszlatási rena meg nem szavazott újonc és adó deletben kiírandó az uj választás kiállítása, illetve behajtása ellen re- és addig is ideiglenes tanács (Cozisztálhasson. Az autonom szervek misia interimare) nevezendő ki. A önállóan határoznak, azonban fon- feloszlatás ellen panasz emelhető a tosabb kérdésekben, mint pl. költ- közigazgatási bíróságot pótló kiráségvetés, szabályrendelet, ingatlan lyi Ítélő Táblánál, melynek hatáv agyon vétele és eladása, közszál- rozata ellen felülvizsgálati kérelemlitás stb. a belügyminiszternek kell mel lehet élni a legfőbb Semmitőa végső szót kimondani s a megyei székhez, mely ha ugy találja, hogy illetve községi tanács határozatait a Miniszter."illetve Prefectus nem jóváhagyni. Ha a község, illetve törvényes indokok alapján oszlatErdélyi Lexikon
U
Központi
Bank
( 162)
Kristóf
ta fel a tanácsot, ugy azt régi jo- i pos történelmi és politikai ismeretei gaiba visszahelyezi még akkor is, és — ihletett óráiban — elragadtaha a már megválasztott uj tanács tott tollvezetése a legmeggyőműködésben van, melynek műkö- zőbb erdélyi politikai iróvá teszik. dése ez által automatice megszű- Gyakorlati politikai útjára a reform-csoport (1. o.) élén indult, ez nik. (S. I.) Központi Bank, Váltóüzlet és Ke- alakulat rövid szereplése alatt is reskedelmi rt., Temesvár. # 1920. tiszteletet szerezve politikai egyéAz 1927 december 31-iki mérlegben niségének és szónoki művészetének. napimunka-teljesitményei feltüntetett alaptőke: 5 millió. Tar- Nagy talékalapok: 1,027.773. — Az igaz- mellett fontos és jelentős társadalgatóság elnöke: Rudolf Albrecht. mi pozíciókat is vállalnia kellett: Ügyvezető-igazgatók: Nemes Hugó a Magyar Újságírók Szervezetének, az aradi Kölcsey Egyesületnek, az éb Mátrai Dezső. Kühlbrandt Ernst műtörténész * aradi Ujságiró Klubnak elnöke. 1857-ben Brassóban. A Honterus- Régebben megjelent müvei: N e m gimnázium rajztanára volt. Műve: z e t i k i r á l y s á g e s z m é j e . — „Die evangelische Stadtpfarrkirche M a r t i n u z z i I. kötet (1903). — P e t ő f i (Arad 1923). in Kronstadt, 1898. 1927. Krenner Zoltán dr. v. királyi közKraft & Drotleff nyomdaüzem Nagyszebenben. 158 munkás. — 49 jegyző. ügyvéd, * Aradon 1879 november 26. Korán szerepel a közHP. " Krassói Takarékpénztár rt.. Lu- életi pályán, huszonkilenc éves kogos. # 1879. Az 1927 december 31- rában választott tagja a városi tör iki mérlegben feltüntetett alaptőke: vényhatósági bizottságnak. Ügyvé10 millió. Tartalékalapok: 7,802.481. di működését főleg bűnügyi védel— Az igazgatóság elnöke: Dr. Bre- mekben fejti ki. Önálló jogi mundiceanu. Vezérigazgató: Grünbaum kája „A s é r t e t t f é l a f e l h a talmazási b ü n p e r e k be n." Soma. Krattsz Ilonka (Litteczkiné) gra- 1913-ban lippai közjegyző lesz:az fikus, * Temesvárt. Dolgozni kü- impérium változás óta Aradon lönösebb előkészítő oktatás nélkül ügyvéd. Tagja a Magyar Párt rekezdett. Grafikáiból Temesvárt form-csoportjának. Kristóf György * 1878. Tófalván rendezett kiállítást. Krenner Miklós dr. publiciszta, * (Maros Torda megye). 1903—1922-ig 1875 VI. 18 Garamberzencén (Bars a szászvárosi ref. kollégium tanámegye). Felsőbb tanulmányait a ra volt, 1922-ben a kolozsvári egyekolozsvári egyetem bölcsészeti ka- temen a magyar irodalom tanára rán végezte. Déván tanárkodon, lett. 1904—1925 között számos iromajd négy évig a háborúban volt dalomtörténeti, esztétikai és életmint népfölkelő százados. 1919-ben rajzi tanulmányt irt. Az impérium szegedi főigazgató, 1919—25-ig évei alatt többször megjelent nyilaradi kath. főgimnáziumi tanár, vános pódiumon, irodalmi társasá1925-től újságok és folyóiratok gok hívására, előadásokat tartva, munkatársa. Négy évi publiciszti- általános vagy nemzeti kulturkérkai intenzivebb működése tollát a désekről. (Marosvásárhely, Nagylegbecsültebbek egyikévé tette. Ala- várad). Az uj erdélyi irodalom ér-
Kristóf
( 163;
Krüzselyi
tékelését napilap cikkekben, de ön- természetérzése a tájképhez viszi, álló tanulmányban is megkísérelte. de számos genre-képe és portrétaA Petőfi centennárium alkalmából uulmánya tanúskodik emberlátása Petőfitanulmányokat adott ki. a mellett is. Törzstagja a nagvbájubiláris Jókai évben ...I ó k a i j nvai festökoloniának és egyik veé l e t e é s m ü v e i " (Kolozsvár /.otője a nagybányai festőiskolának. 1925) c. könyvét, irta. Az E. I. T. Kronstadter A'dgemeine Spari'j a Kemény Zsigmond Társasa^ Uassa in Kronstadt (Brassói Aitavalamiht a Magyar Irodalomtörté- lános Takarékpénztál Brassó. # neti Társaság tagja. A ref. egvh:» 1835. Az 1927 december 31-iki mérzi közéletben, mint egyházkerületi iegben feltüntetett alaptőke: képviselő vesz részt. Háború előtt ")0.007.000. — Tartalékalapok : megjelent fiatal tanárkorabeli ta- :15,227.792. — Az igazgatóság elnulmányaitól eltekintve s a már uöke: l'orr Emil. Vezérigazgató: emiitett ujabbakon kivül megjelent Eder Hans. 1928 junius »?-án inegKristóf összeállításában egy anto- tartott, rendkívüli közgyűlésén a logia élő erdélvi novellisták müvei- Siebenbtirgische Handels und lnből ( E r d é l y l e l k e . Berlin 1924) dustrie Bank B r a s s ó és Transylvas részben az ő szerkesztésében je-; nia Banca pentru Oomert- sí In lent meg 1928-ban az E. I. T. ro- dustrie Bucarest. pénzintézetekkel mán lirai antologiája. Jókai Mór- elhatározott fúziót a Comisia Ecoról irt könyvét Bitay Árpád román uomica Specialá jóváhagyta. A funyelvre fordította. z.ióval kapcsolatosan a Kronstadter Krlstóf-Krausz Albert festő * Allgemeine Sparkassa 50.007.090, 1892-ben. Müépitészeti oklevelet alaptőkéjét 100 millió leire emelte szerzett a müncheni műegyetemen, lel s az. uj emisszióból 40 millió hol Theodor Fischer tanítványa lei névértékűt a beolvadó két íntévolt. Alint festő, ugyancsak Műn- z.et részvényeinek becserélésére •chenben az Akadémián s különbö- használta fel. A Kronstadter Allző magániskolákban dolgozott. Ha- gemeine Sparkassa 5 millió leit ború -után Temesvárt él, főleg mint jegyzett a Kézdivásárhelyi Kisegiportré-festő. Kiállításokat erdélyi tő Takarékpénztár rt. 1928. évi városokban és Bukarestben r e n d é - részvénykibocsátásából s ezen érzett. Mint építész a legmodernebb dekeltségvállalásával nevezett baniíányok felé orientálódik. kot érdekkörébe kapcsolta. Krizsán János festőművész. * Krüzselyi Erzsébet * 1875 III. 21. 1886 Kapnikbányán. Gyermekkorát Máramarosszigeten. Gvermekkoráés-"ifjúságát Nagybányán töltötte, ban sulvos szembaj és teljes halPálvafutása egy beesik a nagyba- 1 lás-hiány sújtja, ami okozta, hogy uyai szabadfestőiskola megalapitá- iskolába nem járhatott, önképzéssának idejével. Tanulmányait 1905 - sel haladt. 1896—1900 között.'atv1907-ben müncheni stúdiumaival iának segédkezett a „Máramaros" gazdagítja. Első jelentősebb szereji c. lap szerkesztésében. Eleinte verlése Münchenben volt. ahol a set és novellát, később csak verseKunstvereinban állított ki. Állandó ket- irt. vidéki és budapesti lapokkiállítója volt a budapesti Mücsar- ba. 1897—1928-ig több verskötete jenoknak és a Művészháznak. Erős lent. meg. ezekből kettő az impérium
ír
Kubán
( 164 )
óvek után: „ H a n g t a l a n L i r á n" (1924 Máramarossziget) „Ö r ö k c s e n d d e l - K ö d ö n á t " (1928 Budapest,). Ez utóbbiról Keichard Piroska irt szimpatikus sorokat a Nyugat folyóiratba. 1928 március 27-én a „Fáklya" Budapesten szerzői estet rendezett. K. E.-nek harmincéves iráskodása emlékéül. Az Erd. írod. Társ. és a Kemény Zsigmond Társaság tagja. Kubán Endre hirlapiró * 1877. A háború előtti években több budapesti lapnak volt munkatársa. Temesvárra kerülvén, előbb a Temesvári Hirlap. majd a Déli Hirlap belső munkatársa. Dolgozik még jugoszláviai és csehszlovákiai magyar lapokba. Tehetséges gyermekiró, a „Gyermekújság" szerkesztője. Könyvei : S z i v e k s z a v a . — G y e r m e k versek. — Kacag ó k á d e n c i á k . —• Több mesekönyv. Kudzsiri és Kiskapusi vasmű r. t. (Uzinele metalurgice din Copíjamica fji Cujir). Invesztált tőke 2,934.921 a. 1. Két hengermű. 1360 HP. 490 munkás. Gyárt: 8000 tonna különféle speciál acélt, szerszámacélt, acélöntvényeket és hengerelt vasárut. Kulturközeledés. A legmerevebb politikai szembenállások idején, az impériumévek elején került forgalomba ez a szó, mely — erdélyi jelentésében —• a román és magyar kulturák közeledésére illetve köz e l í t é s é r e használtatott. Mindkét oldalon csak a legkevesebbek részéről szerepelt őszinte értelmi kíváncsiság ebben a dologban, mar gyar intellektuálisok — a kiuttalan helyzetben — valami utópiás modus vivendit láthattak benne. Gyakorlati kivitele ügyefogyottan indult, hiszen a kulturák egymás
Kulturközeledés
megértésének legelemibb feltétele hiányzott: az erkölcsi szabadság. Ahogy útnak indították — modern román versek magyarra fordításával — csak a művelődés élén ál-, lók csemegéje lehetett, de még ezeknek sem (nemhogy szélesebb rétegeknek!) napi kenyere. Szinházirodalmi téren való folytatásában — román darabok ötletszerű szinrehozatalában — pedig kiütközött az elkényszeredett devóció. Kilátási, sabbá a K.-re való törekvések akkor váltak, mikor általánosabbá lett az a meggyőződés, hogy a ,.megértés"-t tneg kell előznie a „megismerés"-nek, a mindenoldalú, a geográfiai, néprajzi és szélesebben-kulturális megismerésnek s hogy az eligazodásnak mint a politikában ugy a kulturában is. elengedhetetlen föltétele a terepismeret. A szakmák országos szervezkedése, a kongresszusok, az utazási kedv föllendülése is lépést jelentenek a cél felé. Irodalmi és művészeti téren is — a legutóbbi időkben —1 a kapcsolódás intenzivebb. A kolozsvári Magyar Szinház bukaresti vendégjátékai, a Helikon bukaresti szereplése, a kultuszminisztérium támogatásával az E.I. T. kiadásában megjelent román költőantológia, a magyar képzőművészek sikeres szereplése a Salonul Oficial-ban, magyar és román lapok kölcsönös kulturreferátumai, magyar tanárok részvétele lorga Válenii de Munte-i szabadegyetemén — ha eddig nem is reveláltak még csak kedvezőbb atmoszférát sem — járhatóbb utakra és örvendetesebb lehetőségekre mutatnak. Komán versek magyarra fordításával intenzivebben foglalkoztak: Áprily Lajos. Berde Mária, Fekete Tivadar, Kádár Imre, stb. A román iroda-
Kun
( 165)
Kuncz
loin ismertetését szélesebb alapo- neon végzett. Négy évig az Eötkon űzi Bitay Árpád. Színpad szá- vös-kollegium tagja volt. Tanárkomára több darabot fordított Kádár dott a VI. ker. főgimnáziumban. Imre. Feltűnően kevesen foglalkoz- Franciaországi tanulmányútján éri nak román prózai müvek fordítá- a háború, öt évig internálva volt. tanái sával, ami pedig érthetően sokkal Visszatérve újból pesti szélesebb rétegek figyelmét irányí- 1923-ig. Akkor Erdélybe jön, az taná a román irodalom felé. A E l l e n z é k munkatársa, később mérleg másik serpenyőjébe Octa- szerkesztője lesz (e lap irodalmi vián öoga Madách fordításán kívül mellékletének első szerkesztője). csak elszórt versfordítások esnek, Háború előtti írásaiból ,,N y u köztük I'etre A. George Ady- és' g a t"-beli (e lapnak 1908-tól 'főPetőfi fordításai. — 1928 nyara munkatársa) cikkei és tanulmáóta Nichifor C r a i n i c iró, v. kul- nyai, „ T o l d i F e r e n c z " (1907), tuszállamtitkár a kisebbségi írók- „ T h ö k ö l y a f r a n c i a i r o d a nak a román írókkal közös P e n l o m b a n " (1914) önállóan megjeC 1 u b-ba tömörülését szorgalmazza, ilent müvei és műfordításai emléKun Richárd * 1873 XII. 25. kezetesebbek. Erdélyi működése Reáliskolát végzett s utána a bu- alatt kötete nem jelent meg, de dapesti Keresk. Akadémia szak- elkészültek több kötetnyi novellái tanfolyamát. Timisoaran a Mező- és fogságbeli „ F e l j e g y z é s e i". novellája, tanulmánya, gazdasági Ipar r. t. igazgatója. A Néhány temesvári kereskedelmi és ipar- kritikai cikke az Ellenzékben, kamara alelnöke, több kereskedelmi Pásztortüzben. Helikonban jelent érdekképviselet vezetője. 1927-ben meg. firdeme az Ellenzék irodalmi megszervezte az E r d é l y i é s mellékletének megszervezése, ami B á n s á g i K e r e s k e d ő i E g y e vei az erdélyi irodalom és az ujabb sületek S z ő v e ts é g é t . a magyarországi irodalom népszerű melynek ügyvezető elnöke. A te- sitéséhez nagyban hozzájárult. Ez mesvári Uoyd Társulat egvik igaz- a passzív de eredményes irodalompolitika az igazolása K.-nak azokgatója. Kuncz Aladár iró, * 1886 Ara- kal szemben, a kik harcos fellépédon. Főiskolai tanulmányokat a sét várták a burjánzó irodalmi kobudapesti egyetemen és a Sorbon-1 molytalanság ellen.
La Roche és Dcrvas Egvesült 1896-ban Megyeri Dezső KolozsErdőipar r. t., NagyváraiI. #"1907- várra szerződteti s azóta (Megyeri, ben. Társvállalatok: Nagyváradi Bölönyi, Janovics direkciója alatti Erdőipar r. t., Nagybáródi Erdő- 'megszakítás nélkül a kolozsvári kitermelési r. t.. Kőrösvölgyi Fa. magyar színház tagja. Anyaszereipar r. t. Mind a négy vállalat kö- peit közönség és kritika elismeré-i zös vezetés alatt áll és alaptőkéik, sétől kísérve alakítja, lankadatlan tartalékokkal együtt 28.7 millió leit művészi kötelességtudással. Láday István jogi iró * 1873tesznek ki. Ipartelepeik: Mezőtelegd, Élesd. Lonka. Szilágynagy- ban, besztercei származású, régi erfaln. Gyári hajtógépek lóereje: délyi családból. A büntetőjogi iro1100 HP. Vasutak: eca 130 km. dalom terén ismert név ínég Erhosszú iparvasut. egy siklópálya, délyben való megtelepedése előtt. minden állomáson iparvágány. Kolozsvárt űzött ügyvédi gyakorGördülő-anyag: 10 mozdony. 165 lata mellett kiterjedt és jelentős drb. 10 tonnás iparkocsi. Fűrészek, jogi szakirodalmi működést, fejtett összesen 15 Gatter. hozzátartozó ki román, magyar és német szakhasábjain. Főbb müvei: kör-inga és szalagfűrészekkel. Ja- lapok kriminavítóműhelyek: 3 mozdony- és wag- A f i a t a l k o r ú a k gon-javitóműhely. Erdőségek: cca l i t á s a (francia nyelven). — Az 10.000 kat. hold erdő és cea 8.000 o s z t r á k p o l g á r i t ö r v é n y - : kat. hold talaj. Főbb termelési k ö n y v k o m m e n t á r j a . 3 köTelekágak: tűzifa, vasuti-talpfa, tölgy- tet. (román nyelven). és bükk-fürészáru, faszén. Export- k ö n y v i j o g I. és II. kiadás (roterületei: Magyarország, Csehszlo- mán n vei ven). vákia. Olaszország. Németország, Lakatos Aladár * 1891-ben AraSvájc, stb. Elnök: Dr. La Roche don. Irt. közgazdasági és társadaAlfréd, Basel. Vezérigazgató: Eich- lomtudományi cikkeket napilapokner Sándor. ban s ilyen tartalmú előadásokat is Laczkó Aranka drámai színésznő tartott. Az A r a d i Á l t a l á n o s Kassán született, színész család le- T a k a r é k p é n z t á r ügyv. igaiszármazottja. Iskoláit Kassán és gatója. Lakatos Ferencz Ottó v. minoPécset járta. Korán lépett színpadra, a nyolcvanasévek vidéki rita rendfőnök * 1865-ben. Előbb hittanár Nagvbánvá"' magyar színészetének majd minden főgimn. állomásán megfordult. Tagja volt 1907—1918-ig rendfőnök ' 1918-tól a Thalia szinészszöve'tkezetnek is, Aradváros plébánosa. Irt: .,Szentamelynek Ditroi volt a művezetője. b e s z é d e k " ^ (1895) s kisebb egyb*
Lakatos
( 167)
dolgozatokat, vezércikkeket lapokba. Középiskolák létesítésében és fejlesztésében (Nyírbátor, Gödöllő, Szilágysomlyó) szerzett érdemeket. A III. oszt. vaskorona rendet kapta. Lakatos Imre publiciszta. * 1882-ben. Orvosi doktorátust szerzett, de orvosi gyakorlatot nem
Lányi
gorú gondolatfűzés teszik nagyon becsessé. Nyugodt előadás és előkelő konzervatizmus jellemzi külföldi (elsősorban francia) írókat ismertető revue-cikkeit. Lakatos Sándor dr. a m a r o s vásárhelyi Gváriparos S z ö v e t s é g titkára" * 1886. Marosludason. A nagyipari szervezkedés országossá tételében fejtett ki munkásságot, igy az U. G. I. R. létrejöttének előmunkálataiban is szerepe volt. Mint ezen szerv egyik előadója, 1923 óta több gazd. és szociális törvényjavaslat kritikáját készítette el az Ugir részére. Ugyancsak szakreferensi minőségében vett részt a Nemzetközi Munkaügyi Iroda 1928-as genfi kongresszusán. A marosvásárhelyi városi tanács tagja. Láncgyár — Temesvár ( Fabrica de Lanturi S. A.) alaptökéje 2 millió, beruházott tőke 112.552 a. 1. 59 szerszámgép, 165 HP. 114 munkás. Gyárt: 1272 tonna láncot, ujabban sörétgyártásra is berendezkedett. Vezérigazgatója: D r e c h s l e r Vilmos. Lányi Ernő ifj. zeneszerző, satumarei ügyvéd, * 1886 IV. 1. Szabadkán. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte, ahol a Nemzeti Zenedének is nöfolytatott. 1907-től Párisban élt, vendéke volt. Zenei kiképeztetését mint francia napilapok és folyóira- főleg édesapjától, id. Lányi Ernőtok munkatársa. 1922-ben tért visz- től nyerte. Mint komponista 1916sza külföldről. Előbb Marosvásár- ban tünt fel. mikor egy modern helyt élt, majd 1925-ben Kolozs- dalciklusát nagy sikerrel mutatták várt telepedett meg s az .,E 11 e n- be Budapesten. Invencióval irt két Í é k" szerkesztőségébe lépett, mint Ady-dala („Jöttem a Ganges partkülpolitikai munkatárs. E lap ha- jairól" és a „Ködbefult hajók") — sábjain megjelenő, külpolitikai ese- a Petőfi „Szeptember végén" c. ményeket glosszáló Írásait, vala- versére irt lyrai jelenete, továbbá mint folyóiratokban ( K a l a u z , Lányi Sarolta, Kosztolányi, Ig11 e 1 i k o n) közölt nagyobb tanul- notus, Szép Ernő, Somlyo Zoltán, mányait sok tárgyismeret és szi- stb. versekre szerzett dalai és kar-
Lápedatu
( 168)
László
kompozíciói budapesti kiadóknál lokat, melyek Leipzigben és Budajelentek meg. A szatmári Filhar-, pesten jelentek meg. A marosvámoniai Társaság egyik alapitója és sárhelyi városi zeneiskola zongoravezetője. tanára. László Dezső gvergvószentmikLápedatu Alexandru egyet, tanár, a történelem tanára (románok tör- lósi ügyvéd * 1883-ban. A világténelme) a kolozsvári egyetem filo- háború után Csikmegye gazdasági zofiai fakultásán. 1927-től kultusz- ügyeinek rendezésében tevékenyminiszter. Az Extensiunea Univer- \ kedett és a Csikmegyei Magánjasitará tiszt, elnöke. A Román Aka- vak visszaszerzése érdekében mint démia történelmi szakosztályának kiküldött járt el. Két cikluson keresztül volt a román parlamentben tagja (1918). (1. m. Függelék.) ..Lapkiadó" r. t. nyomdaüzem Csikvármegye képviselője. László Endre a T r a n s i l v a Kolozsvár. 110 munkással. — 25 n i a Bank 11. T. vezérigazgatója. Hl*. Lascu Demeter dr. * 1875. Roj- * 1882. Impériumváltozás előtt a t.on (Bihar-m.) Három izben volt Törökkanizsai Kerületi Takarékkamarai képviselő; 1927-ben ellen- pénztár igazgatója és az ott alapíjelölt nélkül szenátor. Több évti- tott Villamos r. t. vezetője volt. zedes publicisztikai működése alatt 1921-ben elfoglalta a gyulafehérromán lapokon kivül irt a régebbi, vári Takarékpénztár vezérigazgaprogresszív szellemű magyar la- tói pozícióját. Ezen intézet, mely pokba is: ..Világ". ,.Huszadik Szá- cógét Transilvania Bank r. t.-ra zad", „Szabadgondolat" stb. Több változtatta. 1928 évben magábaparlamenti beszéde megjelent. K e l - olvasztotta az Erdélyi Gazdasági lemetlen idegenek be- Bankot és székhelyét Kolozsvárra ö z ö n l é s e R o m á n i á b a . — A tette át. Az egyesült intézet ügyv. román n e m z e t i s z u v e r é- alelnökévé választották. Az erdélyi róm. kath. státus igazgató tanácson i t á s é s a N é p l i g a , stb. László Arnold hírlapíró. * 1880 sa. Az Erdélyi Bankszindikátusnak IX. 7. Sárváron. Háború előtt szer- revizora és igazgatósági tagja. kesztette a Soproni Szemle, PaLászló Ferenc dr. * 1873-ban, rasztujság. Föld Népe. Világsza- meghalt 1925-ben. A Székely Mikóbadság c. lapokat. 1920-tól a C o n- KGlIégium tanára s a Székely Mus u tn. R u m & e n i s c h e r L I o v d zeum igazgatóőre volt. Tudomáés B u 1 e t i n u 1 egyik vezetője. nyos munkásságának legértékesebb László Árpád zeneszerző és zene- részét az erősdi (Háromszék vm.) pedagógus * Módoson 1864-ben. praemvkenaei-kori östelep feltáráBudapesten nyert zenetanári. Wien- sa, az ásatás eredményének kiállíben a conservatoriumban művészi tása és feldolgozása teszi. Ez a oklevelet. Oompositioban A. Dvo- munkásság gazdag anyagot szolgálrak egyedüli magyar tanítványa tatott Délkelet-Európának őstörtévolt. Járt concertt.urnén Ameriká- nelméhez és külföldi kutatók fiban. majd Troy-ban három évig gyelmét is felkeltette. Ásatásaira tanároskodott, miközben zongora- vonatkozó önállóan megjelent munelőadói és zeneszerzői művészetét, kái: N é g y e z e r é v e s k u l t u is űzte. Irt zongoramüveket és da- r a e m l é k e i Háromszék-
Lazar
Leszarni toló-bank
vármegyében (Sepsiszent- j gi pályára tért. A közéletben ugy györgy 1!)11). — F e s t e t t e d é - is mint a bunyadmegvei 48-as párt n y c k a z e r ö s d i é s o 11 s z e - elnöke, ugy is mint a magaalapimi t e l e p e k r ő l (Budapest 1912). totta „Déva és Vidéke" c. lap szer— Á s a t á s o k a z e r ő s d i ő s - kesztöje élénk részt vett már hábot e l e p e n I. rész (Kolozsvár 1914). ru előtt. — Később „Hunyadvár— Számos ismertető közlemény la- megye" c. lapját szerkeszti. Önállópokban. an három dolgozata jelent meg: Lazar Aurél Nemzeti-Farasztpár- Z a r á n d o k o l á s Rákóczi ti politikus. * 1872 VIII. 27. Tanul- s í r j á h o z " , ,,A z s i d ó s á g " éa mányait Nagyváradon és Budapes- „A J ö v ő u t j a " . — Cikkeket irt ten végezte. 18 éves kora óta vesz a Brassói Lapok ba, az Ellenzékrészt az erdélyi román nemzeti po- be. az Újságba, a Keleti lljságlitikában. 27 éves korában bent van ba, a Magyar Kisebbségbe. Az a Nemzeti Komitéban a román Országos Magyar Párt Dévai Tanemzeti mozgalom vezérei közt. gozatának elnöke. 1906-tól a vármegyei törvényhatóLendvai Jenő * 1883. A temessági bizottság tagja, imperiumvál- vári Kereskedelmi és iparkamara tozás után ugy Nagyvárad város, lőtitkára, a Bánáti Gyárosok Szö mint Biharmegye tanácsának tem- vétségének titkára, a „ K e l e t i peramentumosan harcos tagja. Az L l o y d " közgazdasági szaklap főimperiumváltozást megelőző ta- szerkesztője. A Keleti Akadémiát nácskozásokban jelentős szerepe lludapesten, a jogot Budapesten és volt. Erdély 1918 évi ideiglenes Kolozsvárott végezte. Közgazdasákormányában az igazságügyi re- gi és szépirodalmi közleményei tr> szórt főnöke. Az uj éra, alatt több inesvári és budapesti lapokban jeizben kamarai képviselő. Az lentek meg. „ T e m e s v á r v á r o s A s t r a Kultúregyesület, n.-váradi k ö z g a z d a s á g i l e í r á s a " c. és biharm. körzetének vezetője. könyvét a „Közgazdasági Szemle" Lazarescu Vasile dr. a nagyvá- adta ki. radi gör. kel. román teologiai aka Leon (íheorghe egyetemi taná>, démia tanára. Szerkeszti a nváradi pénzügytant adja elő a kolozsváegyházmegyei folyóiratot, a Legea ri egyetem jogi fakultásán. Tan Romáueascá-t. Egyházirodalmi könyve: C u r s e l e m e n t a r d e munkái a d o g m a t i k a köréből i d r e p t f i n a n c i a r . jelentek meg. Az akadémián is & Lestyán Endre dr. nagyvárad-uj dogmatikát adja elő. városi plébános * 1877 SzékelyhiLégrády István könyvkereskedő, don. Hosszabb ideig mint th. tanár * Temesvárt 1878 VIII. 6. Szakis- működött. 1913 óta plébános Nagy mereteit Wienben, Leipzigban sze- váradon. 1923-ban c. prépost, 1925 rezte. A kisebbségi magyar mozgal- ben pápai prelátus lett. 1920-ban makban szervezési munkával és alapitotta és azóta szerkeszti az publicisztikával vett részt. Az O. „Őrszem" hitbuzgalmi hetilapot. Az M. P. közp. int. b. tagja. egyházmegyei Oltáregyesület iga/g. Leitner Mihály dévai ügyvéd * s a Kath. Kör alelnöke. 1868. A budapesti Orsz. ItabbiképLeszámitoló-bank rL, Temesvár, tó Intézet növendéke volt, majd jo- # 1906. Az 1927 december 31-iki
Ligeti
170)
Litteczky
mérlegben feltüntetett, alaptőke: 24 zett és bankpályára lépett. 1917 óta millió. Tartalékalapok: 10,750.000. Dicsőszentmártonban ól, 1920 óta a — Az igazgatóság elnöke: Ing. Vic- Kiiküllövölgyi Keresk. és Iparbank tor Bláíjian. Vezérigazgató: Kubit- v. igazgatója. Cikkei — Erdélyben — a Keleti Ujság, Ujkelet. Korunk sek Oszkár. Ligeti Ernő, iró és hírlapíró * és a Jövő Társadalma c. lapokban 1891 II. 1<» Kolozsvárt. Háború előtt jelentek meg. Önálló két kötete: ,,A a Nagyváradi Naplót szerkesztette, t á r s a d a l m i g a z d a s á g di(Dicsőszentmárton hadiszolgálata végeztével a Keleti n a m i k á j a" keletUjság szerkesztőségébe lépett, e 1925) és ..A z e r k ö l c s lap irodalmi és külpolitikai rovatá- k e z é s e é s f e j l ő d é s e " címen nak vezetője. Az ujerdélyi irodalmi j jelent, meg (Kolozsvár 1927). MindMozgalmak irányításában — lap- két tanulmány: egy társadalmi reja nagy publicitása révén — tekin- former jóhiszemű állásfoglalása. törvények téljes része volt. Közéleti szerepét Fizikai és biologiai a progresszív társadalmi megmoz- uralmát véli bizonyítottnak a tárdulások istápolásában találta men. sadalmi élet tényeiben és sok opIrodalmi cikkeiben az erdélyiség, timizmussal — ennek a belátásnak politikai Írásaiban a polgári de- terjedésétől várja az ember örök mokrácia mellett tesz hitet. Két boldogságát, a jobb jövőt. kötet verse — e poémák retorikai Lindner Ármin a temesvári zengése dacára is — a tisztultabb L 1 o y d T á r s u l a t igazgatója. hangú erdélyi lírát gazdagítja. No- Háború végéig városi tisztviselő vellái és regényei (jórészt az erdé- volt; tanácsosi rangban a pénzügyi lyi polgári világ rajzai) nyugodt és gazdasági osztály vezetője volt. vonalvezetésükkel és mesterségbeli Háború alatt a közélelmezést szerkészségükkel külömböznek el az vezte. Városi hivatalától megválifjuerdélyi lelkendezéstől és rapszo- ván. a Városi Takarékpénztár igazdiától. Mondanivalóban leggazda- gatója lett s mikor ez a Tiniisianagabb elbeszélő müve eddig: a ..Kék ba beolvadt, ennek az intézetnek Barlang" c. kétkötetes regénye. temesvár-belvárosi fiókját vezette 1924-ben kiadott politikai portréi mint igazgató. A Lloyd bíróság anekdotaszerüek. Megjelent kötetei: tárgyalásain gyakran visz elnöki - , M a g á n v o s a n e z e r t a v a s z , szerepet. k ő z ö t t " 1914. ..Én j ó t a k i i Litsek Zoltán dr. lugosi ügyvéd, t a m " 1924 (Versek). „ A s s z o n y " * 1884 Macsorán. Ügyvédi vizsgát (novellák). ..B e 1 v e d e r e". ,,í f- tett Budapesten. 1909 óta folytat j i t ó s z ii z". ,.F öl a b a k r a", gyakorlatot. 1913 óta vm. ügyész. „A k é k B a r l a n g " I—II (Re- Az erdélyi irodalmi és művészeti gény). „ E r d é l y v a l l a t á s a " törekvések mellett. — a legküzdel(politikai portrék). „P á n e u r ó - mesebb években — támogatóiam p a i m o z g a l o in". Novellái kö- állt-. Az Erd. Lexikont adatgyűjtészül többet németre és románra sel segítette. A L. T. V. E. sportfordítottak. egyesület elnöke. Ligeti Sándor, társadalomtud. iró, Lftteczky Endre festő, a budapesbankigazgató * 189(1 Kaposvárott. ti képzőművészeti Főiskolán kezdÁllamtudományi doktorátust szer- te és külföldön fejezte be tanulmá-
Lloyű-biróság
(
171,
Lugosi
Népbank
nyait. 1906-tól a Nemzeti Szalon- ! M.-Vásárhelyen működik. Cikkei az ban több izben állított ki. 1918 óta erdélyi szombatosokról, az őskeFelsőbányán dolgozik. Az uj im- reszténység és zsidóság viszonyápérium alatt Erdély nagyobb váro- ról magyarorsz. és erd. évkönyveksaiban rendezett kollektív kiállítá- ben. folyóiratokban jelentek meg. sokat. Több képe van állami és Kiadott egy „ B i b l i a i törtéegyéb közhatósági tulajdonban. n e t"-et, egy tanulmányt R. S iLloyd-biróság. A temesvári Lloyd ni o n 1. J ó c h á j é l e t é r ő l és társulat bíráskodási jogát az 1870 szentírás magyarázatáról. Fordíévi II. törvénvcikk. valamint az totta M. Nordau ..D r. Koli n ' c. 1912 LIV. 24-ik szakasza állapítják drámáját. meg — s miután ezen törvények | Lugosi gör. kath. püspökség, (lujoghatálya Nagyrománia alkotmá- 1 goj-i). # 1853-ban IX. Pius által, nyának 135. szakasza értelmében j a gyulafehérvári, fogarasi és nagyfenntartatott. — a társulat válasz- váradi egyházmegyékből vett. rétott bírósága törvényes alapon há- szekből. Magában foglalja Hunyadborítatlanul tovább működik. Ha- megyét. a Bánságot. Arad várost. tásköre, tekintet nélkül a felek lak- Eddig 7 püspöke volt, beleértve helyére, kiterjed mindazon ügyek- mai püspökét l)r. Nicolescu Sánre, melyekre nézve az 1881. LIX.! dort (1922—). Híveinek száma kb. 94. §. értelmében illetékességgel 100.000. Az egyházmegye 16 espebir. Tagjai a Lloydtársulat választ- resi kerületre oszlik. Van 5 kanományának tagjai, kizárólag román nokból álló káptalana. egyházmeállampolgárok. Megalakulása min- gyei konviktusa (megnyílt 1910den egyes ügy tárgyalására akként ben) és gyönyörű palotával rendeltörténik, hogy a felek mindegyike kező papnevelője, nieiv 1914-ben a választmány tagjai sorából egy. nyílt meg, de 1919-lten ideiglenesen esetleg két birót választ s ezek vá- 1 beszüntette működését. Fontosabb lasztanak egy elnököt. Nyelve ki- alapok: az egyházmegyei papok záróiig az állam nyelve: román.! nyugdijalapja, (vagyon kb. 1 milMinden beadvány esak ezen a nyel- lió lei), a Hosszú püspök által léteven adható be. a tárgyalások kizá- sített. rendelkezési alap (kb. rólag csak ezen a nyelven folynak.; 1.200.000 lei), a Frentiu püspök Állami ellenőrzés alatt áll, ameny-1 által alapított, segélyalap (1 millió nyiben a törvénynél fogva, a fel-1 lei alapítványi tőkével). Van együgyeleti hatóságot a Curtea de' házmegyei missió egylete, nieiv Apel föelnöke gyakorolja. Ez a bí- élénk működést, fejt ki s kiadváróság alapos lelkiismeretes (minde- nyaival hézagot, pótol. Az egyháznekfelett pedig gyors) ítélkezésé- megyei iskolák az elemi népoktavel mintaképe lett a kereskedelmi tás államosításával mind beszünigényeknek megfelelő szakbiróság- tették működésűket. Egyházmenak s mint ilyen közmegelégedésre gyei hivatalos lapja ..Sionul Roműködik. inánesc." Lugosi Népbank rt., Lúgos, jp Lővy Ferenc dr. marosvásárhelyi rabbi * 1869. Teologiát és egye- 1883. Az 1926 december 31-iki temet. Budapesten és Berlinben vég- mérlegben feltüntetett. u.<iptőke: 6 zett. Előbb Nagyatádon, 1903 óta millió. Tartalékalapok: 12.708.441.
Lukáts
172
Lupeanu-Melin
Az igazgatóság elnöke: Dr. Antal ' nára. Az 1926—-27-beli rövid életű közegész Imre. Vezérigazgató: Tauszk Jenő. Averescu-kormányban Lukáts Jenő aradi gyermekor- ségügyi miniszter volt. Lupaíj, mint vos * 1883 Budapesten. 1910-ben történész, az erdélyi románság, az Aradvárosi Gyermekkórház fő- különösen az erdélyi román egyorvosa lett. Az Aradi Anya- és házak múltjának érdemes kuta-Gyermekvédő Szövetség igazgató tója. Főműve: „M i t r o p o 1 i t u 1 főorvosa. Humanitárius és műve- A n d r e i S a g u n a" (ed. I. Sibiu, lődési mozgalmak első sorában áll. 1909 ed. II. 1911), ezenkívül még Liikö Béla orvos * 1883 Szat- egy sereg közleménye és akadémiai máron. A budapesti egyetemen értekezése egyháztörténeti kérdészerzett orvosi és sebészeti diplo- sekről és híres román egyházi férmát. Tanársegéd volt Tlianhoffer fiakról. Magyar nyelven is jelenbonctani intézeténél, sebészetben tek meg tanulmányai és tudomáHerzl és Réczey tanárok mellett nyos hozzászólásai („A z e r d. g ö r. specializálta magát. Budapestről a k e l . e g y h. é s v a 11 á s u n i ó szatmári kórház sebészi állásába | a XVIII. s z. f o l y a m á n " . Bpest, ment. ennek a kórháznak (ma ál- 1904; „B a r i t i u G y ö r g y , a z lami kórház) igazgató-főorvosa. e r d . r o m . h í r l a p í r ó d , m e gHáború alatt a VII. hadtest ta- a I a p i t ó j a", Bpest, 1915: ,.B á nácsadó sebésze volt. Bonctani, ál- r ó í j a g u n a A n d r á s . Észrevétalános kórtani és sebészi dolgoza- telek a Budapesti Szemle 432 és tai magyar és német, szakfolyóira- 453 számaiban megj. közleményekre" 1915. Legújabban megjelent tokban jelentek meg. Lumina csillárgyár (Prima fau müvei: „S t u d i 1 § i c o n f. i s t.", rica romána de candelabre si már- Buc. 1928. „E p o c e 1 e p r i n c i furi nietalice S. A. Timisjoara). p a 1 e i n i s t o r i a R o m á n i Alaptőkéje 10,000.000 lej. Invesz- I o r", Cluj 1928. Lupeanu-Melin Alexandru balázs tált tőke: 134.610 a. I. 24 szerszámgép. 23 HP. 65 munkás. falvi líceumi tanár * 1887-ben. KiGyárt: 36 tonna külömb. csillár, terjedt munkásságot fejtett ki a falikar és a világit, szakin, vágó népies irodalom terén, nagy számmal jelentek meg népies elbeszélő fémcikkeket. Lupa$ dr.. Ioan, román történet- és dramatizált írásai, néhány foríró. * 1880-ban Sáliíjtén. Kgyetemi dítása is. Dolgozott a Luceafárm, tanulmányokat Budapesten és Ber- Kamuri, Cosinzeana folyóiratoklinben végzett, theologiai tanár ba. A blaj-i „ K ö z p o n t i K ö n y v volt. a szebeni „Andreian" papi t á r" vezetője. Az „U n i r e a P oszemináriumban, majd sálistei fő- p o r u I u i" néplap igazgatója s az esperes, jelenben a kolozsvári ..Astra Gulturalá" közp. ig. tanáegyetemen a nemzeti történelem ta- csának tagja.
M. Macalik Alfréd festő * 1889 Bécsben. Tájképet, csendéletet, portrét fest, résztvett 1920-ban a kolozsvári erdélyi kiállításon: Nagyváradon önálló kiállítást, is rendezett. Mael Ferenc (családi nevén: Izmáéi) * Marosvásárhelyt 1890. Imperiumváltozás előtt, számtiszt volt a m. földmivelési minisztériumban. Versiró-munkatársa az erdélyi kath. hitbuzgalmi folyóiratoknak, a ..Hírnök" állandó belső munkatársa. Három verskötete jelent meg (Álmok 1909. — Pirkad az égalj 1926. —-Missa solemnis 1926) s egy kis regénye: „Putifárné" cimmel 1924. Magánoktatási törvény (Legea asupra ínvátamántului particular) 1925 december 22-én publikáltatott a Monitorul Oficialban. Ez a törvény a „magániskola" kategóriáját a" felekezeti iskolára is kiterjeszti és igy — az adott erdélyi iskolaviszonyok mellett — rendelkezései elsősorban a felekezeti iskolára vonatkoznak. Előfutárai voltak e törvénynek az 1923-ban kibocsátott 100.088 é s 100.090 s z. iskolarendeletek, melyek közül az első a felekezeti elemi Iskolákkal, a második a felekezeti középiskolákkal szemben állított fel súlyos didaktikai és igazgatási követeléseket. E rendeletek elvi álláspontján megmaradva az 1925<>s törvény mig elvileg elismeri a (elekezetek és más „magánjellegű" jogi személyiségek iskolafenntart-
hatási jogát, egyben tovább építi a hivatalos kultúrpolitika programmját.- Az 5. artikulus szerint valamennyi magániskola a közokt. minisziter felügyelete és ellenőrzése alá helyeztetik. Magániskolák létesítéséhez osztályonként 10. elemi iskolánként legkevesebb 20 tanuló jelentkezését. írja elő (art. 2.) Az Írásbeli érintkezés a magániskolák és a hatóságok között — közvetlen. Magántestület csak óvodát, elemi iskolát, és középiskolát létesíthet, tanítóképzőt és egyetemi jellegű főiskolát nem. — Magánóvodák és elemi iskolák köteleseit a/, állami tantervet betartani. — Magániskolák tannyelvét (ha növendékeinek anyanyelve nem az állam nyelve) az iskola fenntartó állapítja meg; ezen iskolákba csak olyan növendékek vehetők fel. akiknek anyanyelve az iskola előadási nyelve (art. 35.). — Zsidó magániskolák előadási nyelve a román vagy a héber. — Szerzetesrendek és kongregációk magániskoláinak nyelve a román nyelv. — Bármily legyen a magániskola előadási nyelve: a román nyelv, a román történelem, a román földrajz román nyelven adandó elő az elemi iskola III. osztályától kezdve, a szabályzat által megállapított óraszámban. — A felekezeti tanitó személyzetnek ugyanolyan fizetést kell biztosítani, mint az állami tanerőknek (art. 30.). — Magániskola
Magieru
( 174)
Magyar
folyóirat-irodalom
Magyar Általános Hitelbank bármilyen alapokat, segítséget, adományt, külföldről csak a miniszté- fiókjai: B r a s s ó : # 1905. Igazrium tudtával és engedélyével és gatók: Engel József és llllmann közbenjöttével fogadhat el. — A lióza. N a g y v á r a d : . # 1905. miniszter azoknak a magániskolák- Igazgatók: Erber Dezső és Kardos nak. amelyek a törvényelőirta fel- Sándor. T e m e s v á r : # 1903. tételeknek eleget tesznek, nyilvá-j igazgatók: Löbl Hugó és fíruber nossági jogot adhat. Ezen iskolák-. László. ban a vizsgáztatás az iskola, illet-' Magyar Bálint rk. plébános, iró, ve az iskola tanárainak kezében * 1886 XI. 23. Pátyod szatmármevan. a miniszternek joga van bi- gyei kisközségben. Egyetemet végzottságot küldeni e vizsgálatok- zett. Mai, szaniszlói plébániájának hoz s a delegátusok egyike elnö- elfoglalása előtt Ungváron műkököl. A baccalaureatusi vizsga a dött, mint káplán, hittanár és szerminiszter által delegált bizottság kesztő (..Határszéli Újság"), Erelőtt történik, a középfokú okta- délybe telepedése óta a Pásztortűz, tásról szóló törv. rendelkezései sze- a Hirnök és a \'asárnap munkarint tart. 66.). — A magánoktatási társa, eikkei közül a csehszlovák törvény tárgyalása alatt illetve tör- Írókkal foglalkozók a legérdekevénnyé válása előtt az egyházi ha- sebbek. Önálló verskötetei (összetóságok és a kisebbségek politikai sen öt) mind impériumváltozás képviseletei a törvények keretén előtt jelentek meg. Közülök egy a belül minden lehetőt elkövettek a budapesti „Élet" kiadásában, egy M. szigorú rendelkezéseinek enyhí- a Szent István Társulatnál. E g j tésére. de nagyon kevés, majdnem inüforditáskötete is megjelent semmi eredménnyel. A törvény ..Francia költők" cimmel (Szatmár életbeléptetése óta a képviseletek 1912). erőfeszítése a végrehajtás módozaMagyar folyóirat-irodalom. Ertainak enyhítésére irányul. dély — impériumi évek alatt inMagieru Andrei (Crisanul) dr. dult — folyóiratai többségükben * 1891-ben Satura u községben olyan keretek voltak, melyeket (Arad m.) a eernauti-i theologiai szerkesztőik csak üggyel-bajjal, egyetemen tanult, tanári képesí- nem egyszer kinos megalkuvások tést. nyert. 1914—17 a beim-i (belé- árán, tudtak betölteni. Erdély ironyesi) gör. kel. internátus veze- dalma nem tudta kitermelni a havi tője. 1918—21 években Nagyvára- nyolcvan oldal revue-anvagot, sok don gör. kel. szentszéki titkár, esetben a heti tizenhat oldal cau1921—26 az egyházi ügyek refe- serie-anyagot. krónikát vagv pubrense. 1926-ban e. püspök (arhie- licisztákat sem. És annál kevésbe, rul) és püspöki helynök. A nagy- inert alig egy-kettő kivételével váradi orthodox Theologia Akadé- ; ezek a heti, kétheti vagy havi közmia igazgatója s az újtestamentum lönyök mindig csak egy-egy vátanára A Legea Románeascá első ros, sokszor csak egy-egy baráti szerkesztője volt. Munkatársa több kör lapjai voltak. Indulásuk sze' román irodalmi folyóiratnak. Meg- rint talán nem mind. de végeredirta az újtestamentum teljes kom- ményben valamennyi. Nagyvárad indult, szinte egy pillanatban, a mentárját.
Magy. folyóirat-irodalom
( 175;
..Magyar Szó"-val és a „Tavasz"szal. Jeles tehetségeket és laptöltelék-dilettantizmust vegyesen revelált- mind a kettő. Korai végéig mind a kettő Nagyvárad lapja maradt. Utánuk a „Zord Idő" következett: a marosvásárhelyi Írócsoport lapja. Inkább a publicisztika kétheti közlönye volt, mint szépirodalmi lap, de bármennyi teret vettek el maguknak a szerkesztő politikai és társadalmi glosszái, súlyos gondokat, okozott, és nem is mindig méltóan sikerült, a szépirodalmi hasábok betöltése, nem annyira vers, mint elbeszélő anyag hijján. A kolozsvári „Napkelet" — anyagilag is jobban felszerelten — országos pretenciókkal indul, megjelenési helyének központi fekvése jobb reményekkel is kecsegtetett, legszűkebb szerkesztői gárdája is már jelentős folyóirat-anyagot reprezentált, fizetőképes mivoltában hosszabb tanulmányokat is írathatott. mégis aggodalmak voltak minden száma körül — iutra et extra muros. A ..Pásztortűz" — nem osztván előzői sorsát a rövidéltüségben — a geneYális vélelmet meghazudtolni látszik. Immár respektábilis időre tekinthet vissza s olvasótábora erdélyszerte — a történelmi Erdélyt értve — kiépült. írógárdája is népes. Magyarázata ez örvendetes kivételnek talán az, hogy egyrészt kiadójának volt anyagi kitartása a kezdet és a folytatás nehézségeinek leküzdésére, s igy elérhette azokat az éveket, amelyekben a sok laphulla termékenyítő hatása már megmutatkozik: más részt a régebbi években világnézeti vitáktól hangos szellemi Erdély elcsendesedett, az irodalmi életben is van egy kis, fáradt
Magy. folyóirat-irodalom
i reuga Dei. Mindez, s még hozzá a szigorú nemzeti szempontok érvényesítése, a családias nívó őrzésé a szerkesztésben, érthetővé t o z i k győzelmét a folyóiratok hosszútáv-versenyén. Az 1928-ban indult „Helikon" a mintegy harminc irótagot egyesítő Szépmives Céhet vallván kiadójául, belletrista részében jó kilátásoknak örvendhet, s országszerte való elterjedését is biztosítani látszik a Szép.mves-könyveknek már megszervezett olvasótábora. Szociológiai folyóirat kettő indult az utóbbi erdélyi evek alatt: szinte egy időben a ..Korunk" és ..A jövő társadalma", mindkettő havi folyóirat. Előbbi a liberálisabb szellemű polgárságban, utóbbi inkább a munkásságban találta meg olvasóközönségét. „A jövő társadalma" politikai inlézkedés következtében szüntette be megjelenését.) — A művészeti lapok közül Járossy Dezső „Zenei Szemle" és „Egyházi Zeneművészet" cimü lapjai Erdély nagyszámi' zenekedvelő közönségénél és zenei intézményénél változatlanul meglelik fenntartó közönségüket. — A kolozsvári ..Művészeti Szalon" luxuriózus kiállítású folyóirat.erős kezekben van. — A hitbuzgalmi vallásos folyóiratok — közöttük a szépirodalmi ..Hirnök" és „Vasárnap" — szoros kapcsolatban az Erdélyben erősen fellendült beimissziós munkásággal, ügyes adminisztrációtól is támogatva, meglehetős példányszámban jelennek meg. — Közgazdasági lapok tul nagy számban indultak, közülük a kevésbé komolyak eltűntek. Néhány komolyabb orgánum erős alapon áll. (L. még: ..Magyar irodalom". ..Riportlapok" és a folyóiratok saját címszavai alatt.)
Magyar
irodalom
( 176)
M a g y a r irodalom
Magyar irodalom. Százával meg- nak. megbecsülendő értéket jelenjelent, novelláskönyvek, regények, tenek, függetlenül szerepük ad hoc versgyűjtemények adnak feleletet politikumától. Az elismerés túlzáa kérdésre: van-e Ujerdélynek ma- sai (amit szívesen tür ez az. irogva- irodalma? Szűkebb értelme- dalom) és a fölösleges összehasonzésben is — a leltári lomot elta- lítások, melyeknek hibájába maga karítva — marad vissza annyi li- is beleeset*, pillanatnyilag zavarteratura, amennyiből pompás má- ják az áttekintést, de végül sem s idik garnitnrája telnék bármely téveszthetik az ítéletet. Talán ke. kisebb nemzeti irodalomnak. Egy- vesebb az irónk, mint amennyinek egy erdélyi iró már ma sem. az er- híre száll, talán szerényebb talendélyi irodalom is csak ideiglene-. tumok, mint, aminőknek hazai és sen elégedhetik meg ennyivel, de; magyarországi sajtóban kolportálaz irodalom története — másfél tattak, s talán nem is éppen abmilliónyi életközösség irodalomter- ban a rangban szolgálják Erdélymelésének egyetlen évtizedéről ben az irás művészetét, amelynek (első évtizedéről) — elégedetten distinkcióit viselik, de vannak, itt jegyezheti fel sikerlapjaira. Sem a vannak, dolgoznak és müvük: irotávoli, sem a közeli erdélyi mult dalom. Van-e sajátos erdélyi tarirodalma ehhez a megmozduláshoz talma ennek az irodalomnak? Emsemmivel nem járult. Az ujerdélyi bere, tája? S a sors. mely uralkoirodalom nem épült a fejedelmi Er- dik ember és táj fölött — sajátos dély tradícióin, s a tiz év alatt sze- erdélyi sors-e? írván pedig e sajárepet játszott irók közül alig egy- tos erdélyi sorsot, a szellem sajákettőnek a neve (Berde, Tabéry) tos erdélyi formákba öltözik? Irovolt háború' előttről ismerős. Egy- dalomként jelentkezvén: ..Erdélyi egy észrevétlen maradt verskötet, IrodáIom"-e? Ez a kérdés — áltafolyóirat-munkálkodás, vagy env- lánosságban. Az aktuális kérdés nyi sem állt, a többi mögött. Nem pedig az: anyagában és formájáegészen tiz év alatt tekintélyt ban más-e, mint a magyarországi keltő extenzitásu irodalmi élet bon- magyar irodalom? Felfedezték és takozik ki, életrevalóság örvende- hibának ítélték az elkülömbözést tes színeiben. Akik elindították, Budapesten, felfedezték és erényt most is élén állnak töretlen erő- látnak benne itthon. De ugy itt, vel, egész sereg ujonérkezettel a mint odaát vannak olyanok is. akik nyomukban. Súlyos oeuvre-t ma nem fedezik föl ezeket a külömbsem jelentenek a kötetek, melyek ségeket, mert. — nem keresik, s mögöttük állnak, de komoly és'ér- ha mégis figyelmeztetve lesznek, dekes tehetségeknek egész sorát állásfoglalás előtt szigorú ténymutatja fel az erdélyi magyarok vizsgálatot tartanak. Szini Lajos irodalma. Néhány meglettebb irónk és Tamási Áron folklorisztikus érmár feladatvállalásaival, néhány dekességeiből, de még Nyirő Jófiatalunk első regény-kisérletüknek zsef súlyosabb tanúvallomásából alig tétovázó jóvégrevitelével és sem hoznak generális Ítéletet. A — mindkét generációból —• olyan világnézeti oldalról kárhoztatott versekkel, amelyek nagy verskul- (Ravasz László) vagy védett (Makturákban is meglepetéském hatná- kai Sándor) „erdély'iséget", az itt
Magyar
irodalom
(
)
Magyar
irodalom
élő irodalom gyengébb nemzeti- | más oldalról elgáncsolják. Egy-két ségét, vagv erősebb „bumanum"-át jobbszemü. tekintélyt is élvező krioda utalják ahová való: a publi- tikusnak hivatott emberünk —• cisztika bizonyithatatlanságai kö- hallgat, vagv — másról beszél. A zé. Ellenben megállapítják, hogy a hitbuzgalmi literatura is szervezőmagukról legtöbb életjelt adott dött s az irodalmi társaságokban írók nagyobbik fele: (Gulácsy Irén. I lábát megvetette. A toll hivatottja Markovits Rodion. Tabéry Géza, lebeg ég és föld között. A földön Bárd Oszkár, Karácsony Benő, Ká- patkányok rémitik. az égen Akadár Imre, Olosz Lajos. Szombathy- ! démiák. — A decentralizált maSzabó, Bartalís. Endre Károly, Or- gyar irodalom tovább decentralimos Iván, Molter Károly még erő- zálta magát, a végletekig. Van szakosan sem vonultatható föl: er- nagyváradi Írócsoport, némi kordélyiség mellett valló tanúnak. S taktusban Kolozsvárral, van tea számszerűen kisebb félből is ki- mesvári Írócsoport, minden kon válogathatom Ligetit, Berde Má- taktus nélkül, vannak legkisebb alkalomszerűen riát. Szentimreyt, Áprilyt, ha mel- egyszemélyim. lőlük politikai suite-jiiket elkerge- mindig újra felfedezendő iró-diastem, értvén e suite alatt nemcsak poráink s van városunk — Ko. embereket, hanem kedvenc ideoló- lozsvár —- minden szerkesztőségégiákat. Maradnának erdélyiekül: ben önállóan szervezkedett csoportReményik, Tompa. Makkai, Gyal- tal. Legalább egy veszély: a nilay és — a székelyek. Tagadha- vellálódás veszedelme nem fenyetatlanul érdekes szinek. sajátosan geti az erdélyi magyarok irodalerdélyi tartalmak. A vita eldöntet- mát. l)e fenyegetik a klikk-rendlen s függőben marad. — Függet- szer veszedelmei; a hazug szó s a. lenül e vitától s mint eldöntésére hazug hallgatás. — A Háború és a alig alkalmas dokumentumot so- Béke óriásfantómjaival viaskodott kan hangsúlyozták az ujerdélyt Erdélyben is az emberek képzelete. magyar irodalom sajátos eticízmu- Minden nap uj szenzációkat hozott, sát. Az erdélyi irások felett komor a. régiek emésztetlenül feküdték depressziós atmoszféra lebeg, csat- meg a lelkeket. A „világtörténeim? tanások, dörejek hallatszanak, pró- ség" súlya nyomta az elméket, de féták lelke szól. Ez a jelenség csak a kortársi jelentékenység érzését kisebb részben irodalmilag deter- is felébresztette. Ünnepi komolyminált, jórészben: kezdőirodalmak ság óráján született az erdélyi mabátorkodó monumentalizmusa. Vil- gyar irodalom. Máig megőrzött relámai a publicisztikából csapnak torikus manirját a bölcsőből hozta. át. Fiatalságából ered az a már is Jelszavak szálltak: ..Kis nemzet sok zavart, anarchiát eredménye- csak kultúrájában nőhet naggyá!" zett visszássága, hogy benne a kri- s a másik: „A dolgok nem mehettikai szellem hajléktalan s helyén nek úgy tovább, mint a háború vak dühvel vagdalózik az iroda- előtt mentek!" A nemzeti motívumlompolitikái demagógia. A fiatal mal egyenrangban a szociális újjá'ró alig számithat rá. hogy müvét születés motívuma. Muló akcidensészreveszik, de a beérkezett min- tiek tünt az Európára borult fekedig tarthat tőle, hogy egy vagy I teség. Kevert típusok jelentek meg Erdélyi Lexikon
1t
Magyar
irodalom
( 178)
(a nemzeti létformák és szociális életformák pretendensei) m i n t a politikában, az irodalomban is. A politika hamarosan elvetette a kettősséget. Az irodalom tovább őrizte. Az emigránsokban segítőtársat kapott az irodalmi progresszió. A politika akkor ébredt rá, hogy irodalom is van mellette. És bár az emigránsok a kettősséget is vállalták s lettek heroldjai magyarságnak, sőt erdólyiségnek, a politika ellenszenve — előbb paszsziv, majd aktiv ellenszenve — működni kezdett. Felosztotta és megosztotta az irodalmi tábort. Egy oldalra sorozta az emigránsokat és egyéb nem ,.bodenfest" elemeket, a másik feléből — a vérszerinti erdélyiekből — a maga irodalmi táborát szervezte meg. „Világnézeti" harcok indultak a két fél között. És kisebb-nagyobb hevességgel, lohadva s újra lobbanva, de szüntelen ma is tartanak. A harc tempója változó, de a materiális győzelem véges végig változatlanul a konzervatív nemzeti politika táboráé. A harcállásokat nem lehet tisztán áttekinteni, mert a lehengerelt és ájult progresszió katonái közül — fáradtkényszerüen — vagy minden-mindegy cinizmussal, többen, szemközti had (és egyéb) állásokban helyezkedtek el, mint — egyelőre — nem kombattáns elem. Az ütközetek állásáról csak a győztes fél ad ki bulletineket (a világnézeti háború megszűnését jelenti mind). A gyengébb félnek nincsen fóruma (L. Magyar folyóiratok és napisajtó). — Az elaprózásig ment decentralizáció és a politikai megoszlottság a gazdasági szervezkedést lehetetlenné teszi. Redakcióbeli vagy hivatali elhelyezkedés nélkül Erdély alig egy-
Magyar
irodalom
két Írójának jutott holmi szűköt, egzisztencia. A könyvkiadás lehetősége, legtöbbek számára, utópia vagy a „sajátkiadás" torz valósága. A Helikon kiadóvállalatában — egyetlen kivétellel — csupa kebelbeli könyv jelent meg. A „Minerva" (1. o.) elsősorban tanköny veket, ismeretterjesztő és népszerű irasokat ad, belletrisztikus művek kiadásában nem csak irodalmi szempontok döntenek. Néhány erdélyi iró könyve Budapesten talált kiadót. A versirók közül Endre Károly, Reményik Sándor, Áprily Lajos, a regényírók közül Berde Mária, Tabéry Géza, Gyallay Domokos, Gulácsy Irén, Szabó Mária, Markovits Rodion jutottak ily módi-n magyarországi közönség elé. Előkészítés alatt van a Szépmíves Céh könyveinek párhuzamos budapesti kiadása (Athenaeum). Egyéb budapesti bemutatkozások a Napkelet folyóiratban és Hídban estek, nem számítva néhány napilapban megjelent verset, tárcaszerfl közleményt és szórványos podiumi szerepléseket. Az erdélyi olvasóközönség érdeklődését" ebből az irodalomból csak az elbeszélő művek tudják lekötni. Jelentősebb közönségsikere volt Gulácsy Irén (Fekete vőlegények). Karácsony Benő (Pjotruska), Tabéry Géza (Szarvasbika). Makkai Sándor (Ördögszekér), Markovits Rodion (Szibériai garnizon) regényeinek. A novellisták közül Ligeti, Berde, I Nyirő ostromolták sikeresebben a napilapolvasók közönyét. A vers- | írók közül Reményik és ÁprilJ I vonzanak közönséget pódiumi sze- J repléseikkel. Színpadi műfajokban Bárd Oszkár. Gulácsy, Tabéry, Karácsony Benő. Molter Károly, Marót Sándor, Károly Sándor és Ni-
Magyar Kisebbség
( 179)
Magyar Néppárt
kodémusz Károly próbálkoztak ! ből is évente 12—15 ezer kerül olegy-két estében kimerülő érdeklő- vasókezekfce. dés mellett. Az erdélyi közönség Magyar Néppárt. A kalotaszegi —• tiz év után is — inkább habitü- magyar politikai megmozdulás észerü ..benfentességgel" mint szervezett országos alakuláshoz szomjas vágyakozással várakozik vezetett a Kolozsvárt 1922. január az irodalmi sajtó termékeire. (Az 15.-én tartott gyűlésen. A szerveirók méltatását 1. a személyi cim zés munkáját Kolozsvárt Kós Kászavaknál, a nem emiitett prózát roly, Zágoni István és Cseh József „Publicisztika" cimszónál). ácsmester végezték. A Magyai Néppárt megalakulása után egy Magyar Kisebbség kétheti folyó- hónapra a konzervativebb elemek irat, mely Lúgoson jelenik me& uj pártot alapítottak Magyar NemJakabffy Elemér, Sulyok István és zeti Párt ciuien. Az 1922. márciusi Willer József szerkesztésében. Az politikai választásokra a két párt utódállamok, elsősorban az erdélyi közös vezérlő bizottságot alakított magyar kisebbség életnyilvánulá- és sikerült bevinnie a kamarába sainak adatgyűjteményét adja és Bernády Györgyöt, Sándor Józsenémi, kétheti távolságban lehiggadt fet és Zima Tibort, a szenátusba publicisztikát. A lap körül komoly Pál István prelátust és Fülöpp BéÍrógárda tömörül, de benne nincs lát. A Treuga Dei csak a választáminden szin képviselve s ezért a sok idejére tartott, azután újból lap sem tárta fel eddig hiánytala- megindult a harc a két párt könul a magyarságnak — különösen zött. A Magyar Néppárt szervező belső — küzdelmeit. Melléklapja is munkája — az ellenáramlat miatt van a Magyar Kisebbség-nek: is — lassan haladt. Megindultak a ..Glasul Minoritá(ilor", mely ru tárgyalások a két magyar párt mán, német, francia nyelven írott egyesítésére, ami október 21.-én cikkekben igyekszik a kisebbségi meg is történt. A két párt eltörekvések iránt, nemzetközi relá-, nöke közös kiáltványt intézett a cióhftn is, érdeklődést kelteni. A magyar néphez, bejelentve a dec. -Magyar Kisebbség" 1922 végén, a 28.-iki kolozsvári nagygyűlést, meGlasul Minoritá(.ilor. melyet Ja- lyen a két párt Magyar Párt néven kabffy egyedül szerkeszt, 1923-ban egyesült. A pártok egyesülésének indult meg. egyik feltétele volt a vezetésben a Magyar Nép, képes hetilap, meg- paritás megtartása és az egységes jelenik Kolozsvárt a Minerva ki- pártnak demokratikus kiépítése. adásában. Főszerkesztője: Gyallay Az uj vezetőségből azonban csakDomokos. A lap, mely a magyar hamar kimaradtak vagy háttérbe falu kulturális és gazdasági érde. szorúltak a régi Néppart emberei, keit igyekszik szolgálni, 1921 no- akik a szervezéssel sem voltak vemberében indult, hamar legyűrt megelégedve s úgy látták, hogy a pár más népies vállalkozást s ma Magyar Párt vezetősége nem tud 19000 példányban jelenik meg. a magyar nép igazi képviseletekép Heti kiadványán kivül e vállalko- kialakulni. A Néppárt- elégedetlenzás kis népies füzeteket (szavaló- sége a pártvezetőséggel szemben könyvek sto.) bocsát közre s ezek- folyton nőtt, ez az elégedetlenség if
M a g y a r pol. m o z g .
(180)
pedig a brassói nagygyűlésen, 1924. december 14.-én — bár fojtottan — meg is nyilatkozott. A régi Néppárt politikai programmját valló politikusok a párt keretén belül tovább folytatták a harcot a pártvezetésnek demokratikusabb irányba terelésére. A belső küzdelem 1927. nyarán nyilt szakadásra vezetett, és újból életre kelt a régi Magyar Néppárt Kecskeméthy István dr. teológiai tanár elnöksége mellett. A Magyar Néppárt kiáltványt intézett a* magyar néphez és hozzákezdett a szervezkedés munkájához. (Lásd: Magyar politikai mozgalmak.) Magyar politikai mozgalmak. Az erdélyi magyarok politikai mozgalmainak utolsó tiz évi történelméből nem a detailok fontosak, hanem azok a külső és belső feltételek, amelyek között ezek a mozgalmak elindultak és célhoz értek vagy derékon törtek. — Földrajzi és politikai konstellációk hozták magukkal, hogy Erdély magyarjai jót és rosszat —• századokon át — mindig Nyugatról vártak, a tekintetük ritkán fordult Kelet felé. Románia földrajzát, gazdasági berendezkedését, politikai tendenciáit, kulturáját, társadalmi küzdelmeit: a műveltebbek közül is csak kevesen ismerték. A Trianonban jogerőt nyert, de már 1918 végén de facto bekövetkezett változások olvan politikai küzdelem elé állították az erdélyi magyarokat, amelyet nemcsak elégtelen fegyverzettel, hanem ismeretlen terepen is kellett megvívniok. A magyar politikai megmozdulások tétovaságát, egyéb faktorok mellett: a z ismeretl e n t ő l v a l ó f é l e l e m determinálta. És a hibák, mulasztások,
M a g y a r pol. mozg.
melyeket ez a politika 10 év alatt elkövetett (az eredménytelenségek is), a terepismeret hiányával is magyarázhatók. Hogy Erdélyben magyarok száz évek óta románok kai testközelben éltek és a kétoldali ismeretkötésre bőven volt alkalom, — igaz; de egyfelől ezek az ismeretségi alkalmak évszázadokon keresztül elhalasztattak és elszalasztattak, másfelől az az ismeretlenség, amellyel most szembekerültek, a régi-királvság felől rémitett, afelől a Románia felől, amelynek embereivel, intézményeivel, mentalitásával szemben maguk az erdélyi románok is tájékozatlanul álltak. Az útkeresés nehézségeit még öregbítette bizonyos erkölcsi dezorientáció. Egyfelől: az erdélyi magyar egyben európai magyar is volt, aki a háborúból kinzó társadalmi kérdések sokasigát hozta haza, s másfelől: egv viágösszeomlás robajával a fülében, itthon finomabb hangokra is keklett neszelnie: az uj impérium beköszöntésével felmerülő i m p e r a t í v u s z o k r a , csupa egymásnak ellentmondó szózatokra, amelyek mind komor kötelességteljesitésre szólították: önmagával, családjaval, nemzetével, uj hazájával és régi hazájával szemben. Október szele is érintette Erdélyt, olyik területét a márciusi forradalom is végigseperte. Sok súlyos háborús és háboruutáni behatás fbküdte meg feldolgozatlanul azt a lelket, mely íme átmenet nélkül — erkölcsi és politikai képességét meghaladó — súlyos problémák elé állíttatott. Mit kell tennie? Kell-e tennie egyáltalán valamit? Tanácstalanul és vezető nélkül állott, másfélmilliomodmagával is egyedül és öntudati fokához mért éíes-
M a g y a r pol. m o z g .
(181
séggel fogalmazott kinzó kérdéseket, tehetetlen passzivitással várva az idők múlását. (Tiz év gondterhes mindennapjának takaró rétegei alatt ma is él ez a tanácstalankodó lélek.) Szkeptikusan fogadta a tömörülésre, szervezkedésre hivő szózatokat. De azért tömörült. szervezkedett, megalakult ..Magyar S z ö v e t s é g"-gé, utóbb „ O r s z á g o s Magvar P á r t"-tá. És teljesiti becsülettel állampolgári és kisebbségpolitikai kötelességeit, erejéhez mérten védelmezi törvényekben gyökeredző jogait és intézményeit, résztvesz a választásokon, paktumokat köt és kooperál, termel, kereskedik és ipart üz, van irodalma, színházasajtója, de mind e látszólagosait intendált gesztusok mögött, hiába keresné bárki az intenciót, a holnapon túlnéző gondolatot. A z e r délyi magyarságnak n i n c s p r o g r a m j a . Eddig jelentkezett politikai pártjainak, egyéb tömörüléseinek, pártonkívüli extraturázóinak egyike sem ajándékozta meg ilyesmivel. Valamennyien, a komolyak csak éppenugy mint a komolytalanok, taktikai müveletekbe ölnék a magyar energiák összességét Nem kétséges, hogy szükséges az a védelmi munka, amelyet az egyházi és iskolai intézmények meg. tartásáért, az agrárreform sérelmes végrehajtási tényeinek revíziójáért, az elbocsátott tisztviselők jogi helyzetének helyreállításáért és egyes polgári sérelmek jóvátételéért a magyar képviseletek kifejtenek, de éppoly kétségtelen, hogy mindez nem pótolhatja a jj^gy stratégiai müveleteket. És bármily szükséges szerv egy jólműködő N é p i r o d a, egy nép
M a g y a r po
mozg.
!nem tud lelkesedni karitatív ideálokért. Az erdélyi magyar politikai mozgalmak éppen céltalanságukkal aránytalanul sok népi energiát fogyasztanak és a kis taktikai müveletek, még sikeres véghezvitelük esetén sem tudnák lecsapolni a mindjobban kiütköző elégületlenséget, felfrissíteni a mindinkább elhatalmasodó reménytelenséget és fáradtságot, talajtalanná tenni a mindsürübb diszszidentizmust. (De az Országos Magyar Párt belső ellenzékeként működő Reformcsoport (1. o.) s az 0. M. P. ellenében létesült Magyar Néppárt (1. o.) sem érhetnek eí komoly eredményeket, míg tarsolyukban csak demokratikusabb pártszervezést hoznak és másirányu taktikát, de népi aspirációkat kielégítő programmal maguksem rendelkeznek.) Egyetlen erdélyi magyar politikai elgondolásról sem tudunk eddig, amely a tüneti kezelésen túlemelkedett volna, egyetlen célkitűzésről sem. mely a h o z z á v e z e t ő járható u t a k a t i s kijelölte volna, egyetlen szervezési akcióról sem, mely halott s z e r k e z e tnél egyebet eredményezett volna. A sok szorgalmat és energiát fölemésztett. szervezések a magyarság nagy csoportjai felett r e n delkező lehetőséget juttattak a vezetőknek, (és e csoportok votuma parlamenti és községi választások idején fegyelmezetten rendelkezésre áll) de semmi nem történt a nemzeterők organikus szervezése körül s az erdélyi magyarság ma is még: atonikus izomtömeg, megmozdulása: villamosgombnyomásra kiváltódó reflexmozdulat. Senki nem mutatott rá azokra a célokra, amelyeknek el-
M a g y a r pol. m o z g .
(182)
érésére az erő önnevelés utján megszerezhető, a n e m z e t n e v e 1 é s gondolatát nem prédikálta s nem példázta senkisem. A sportszerű politikai ügyeskedés példái bőven láthatók, de nincs egyetlen, holnapon túlnéző, materiális esetlegektől független, a magyar erőket á l l a n d ó f e s z ü l t s é g b e n t a r t ó és organikus erőfeszítésekre stimuláló gondolat. — A sziik horizontok rutiniéi — kizárólagossági jogot pretendáló hangosságukkal — okozzák, hogy komolyabb gouvernementális képességű magyar elmék kényszerűen parlagon hevernek s a folytonos visszk. szorittatásban idestova magukban való hitüket is elvesztik. Kisebbségi nép politikájának legfontosabb területén, a kultúrpolitikában sem azoknak a szavát hallani, akiknek hozzáértése, horizontja ínég menteni tudná, ami menthető, hanem mindenhezértő politikusok szimplex hangosságát s a kisebbségi politika uj tudományára ma gukat specializált elmék dilettantizmusait. A szellemi fórumokkal, főiskolákkal nem rendelkező erdélyi magyarság átörökölt szellemi javai meg fognak semmisülni avval a generációval, amely ma még e javaknak letéteményese, ha a hivatalos erdélyi magyar politika elintézettnek véli a kultura ügyét egy-két sikeres iskolanyilvánossági-jog-mentő akcióval. Sem a jóindulatú sajtó, sem a szegényes eszközökkel dolgozó irodalom nem képes pótolni a kultura megszervezésének azokat az eszközeit, melyeknek előteremtésére csak a mozgásbahozott magyar energiák összessége volna elég. — önismeret, altruizmus és nem kizárólag ad hoc célokat szemmeltartó or-
Mao
ganikus szervező munka inaugurálhatnak szerencsésebb és eredményesebb erdélyi magyar politikát. (L. még: a politikai címszavakat.) Magyary Pál. a temesvári róm. kath. papnevelőintézet Rektora, * 1857 junius 8-án. Baján. Theologia* tanulmányokat Bécsben a Pazmaneumban s az egyetemen végzett. 1888-ban Temesvárt szemináriumi lelki igazgató, 1893-ban theologiai tanár. 1917 székesegyházi kanonok és a szeminárium Rektora. 1925ben pápai prelátus. Ugy theologiai jártassága, mint legszélesebbkörfl nyelvi és kulturhistóriai ismeretei révén Csanádegyházmegye egyik legtudósabb papját tiszteli bennt. Kiadványai közül „Mária Radna története" 1903-ban az „Örökimádás története Osanádegyházmegyében" 1912-ben jelent meg. Szívesen foglalkozik fordításokkal. Galderonnak román fordításánál közreműködött. Mai Világ kolozsvári napilap # 1927-ben, a Keleti Ujság uj irányítás alá kerülése idején. Főszerkesztője Kádár Imre, felelős: Seres József. Maior Augustin egyetemi tanár, az e l m é l e t i és alkalmaz o t t f i z i k á t adja elő a kolozS; vári egyetem természettudományi karán. Az Extensiunea Universitará keretében .,A világegyetem szerkezete" címen tartott e l ő a d á s t . Maior Iuliu tanár és l a p s z e r k e s z t ő * Szászrégenben 1886 V I I — 1 3 . Theologiát tanult Blajon (Balázsfalván). A budapesti tudományegyetemen latin-német nyelvi és irodalmi tanulmányokat folytatott s tanári oklevelet, szerzett. A blaji tanítóképző, később az ottani főgimnázium tanára lett. Lupeanu
Majláth
(
Alexandru tanárral együtt alapította az „Unirea Poporului" c. néplapot s annak szerkesztője. Népies iratokat is kiadott a „Cártile , bunului Cre?tin" c. kiskönyvtárban. Majláth Gusztáv Károly gr. erdélyi püspök, * 1864. Középiskoláit részben mint magántanuló, részben, mint a pécsi cisztercita főgimnázium és a budapesti II. ker. kath. főgimnázium növendéke végezte. Egyetemi éveit a strassburgi, budapesti és bécsi egyete meken töltötte. 1887—1895 tauulmányi felügyelő az esztergomi papnevelőben. 1895—97 h. plébános Komáromban, 1897 — erdélyi püspök. Egyházmegyéje minden i hitközségét ötször látogatta meg püspökségi ideje alatt. A városokat évenként felkeresi. Sokat fog lalkozott a katholikus ifjúság ne-, velésének kérdéseivel. Az erdélyi róm. kath. státus feje, az évi közg vihetek és igazgatótanácsi havi ülések állandó vezető elnöke. Major Béla, szerkesztő * 1900 X—28 Magyarpécskán. Az Aradon megjelenő ..Erdélyi Hirlap" (1. o., felelős szerkesztője és cikkírója. Makkai Domokos gyergyószentmiklósi ügyvéd * 1896-ban. Az uj impérium első évében jelent meg néhány publicisztikai közleménye, többek közt „Erdélyi Káté" cimü füzete, többé-kevésbbé helyes elgondolásokkal az erdélyi magyarság követendő politikája felöl. Tagja az Orsz. Magy. Párt közp. intézőbizottságának, de reformcsoportbeli velleitásokkal. Makkai Sándor erdélyi református püspök * 1890-ben* Nagyenyeden. Középiskoláit az enyedi, kolozsvári, sepsiszentgyörgyi kollégiumokban járta, felsőbb" tanulmá-
Mattkai
nyokat a kolozsvári theologián és a kvári egyetemen végzett. 1912ben nagyenyedi segédlelkész, 1912—1915 vailástanár Kolozsvárt,
két évig vajdakamarási lelkész, 1917-ben Sárospatakon, 1918-ban Kolozsvárt theologiai tanár, 1922ben (Ravasz László távozása után) ref. püspökhelyettes, 1926-ban N'agy Károly utódjaként az erdélyi ref. egyházkerület püspökének, választják. Ugyanez évtől jogsze rinti szenátor. Gazdag irodalmi (s részben szépirodalmi) működéit előzi meg választását s az uj püspök, — mintha csak aggodalmakat kivánna leszerelni — már beköszöntőjében élesen, szinte jelszavasán hangsúlyozza vallási és egyházi intranzigenciáját. (Az Egyház—Egyház! A református Egyház—református Egyház!) Nem áll meg a jelszavaknál, lankadatlanul építi ki egyházának védőberendezéseit, nagyarányú egyháztársadalmi intézményeket hoz létre, elszántan védi iskoláját, hirdeti és
Maksay
( 184)
állja a harcot más legális egyhá- ! zak és szekták hódítási törekvései ellen. Papsága élén intenzív beimissziós munkát végez, népe ifját, öregét, kálvinista öntudatra hozza. Hatalmas eszköze: élő szava is, szines konferenciái. Theologiai. et kölcsfilozofiai terjedelmes munkássága és szépirodalmi kezdetei már figyelmessé tették rá Erdélyt, mikor első, nagyobb érdeklődést keltett könyve: Ö r d ö g s z e k é i c. regénye megjeleni (Cluj—Kolozsvár 1925). Egy „erkölcstelen" testvérszerelem izzik e történelmi regény előterében — a háttérben borús történelmi film pereg — a szinek szépek, a szavak is, de (a Makkai viziója nem lehetett teljes és éber aggyal pótolta a hiányt) az egész: nem ad életes szuggesztiót. így is egyike az erdélyi irodalom hivatkozhatóságainak. Mar püspök, mikor kiadja M a g y a r fa s o r s a cimü Ady-értékelését. Ez a könyv értelmesebb (talán indokoltabb is) és lelkesebb lélekkel lelkezett, mint. a legtöbb Ady-' kommentár, de mondanivalójához túlméretezett (kissé el is késett) ez a vallomás. A körüle verődött lárma azok hangjából tevődött össze, akik hivatali kötelességüknek vélik. hogy állítsanak, vagy tagadjanak valamit. Legújabb regénye: „Á g n e s". folytatásokban jelenik meg a kolozsvári ..Helikon" folyóiratban. A vécsi Helikon báró Kemény János 30000 lejes dijával 1927-ben M. munkásságát kivánta jutalmazni, ki azonban a dijöszszegről Tessitori Nóra javára lemondott. Maksay Albert ref. theol. tanár * Sopronban 1897 VI—7. Lelkészi oklevél után amerikai tanulmányutat tesz. A kolozsvári theol. fa-
Maniu
kultáson az újszövetségi tárgyakat adja elő. Szaktanulmányai magyar és angol theol. lapokban jelentek meg. A P á s z t o r t ű z munkatársa. „ C s e n d d a l a i " címen 1927-ben verskötetet adott ki. Malai Titus. theologiai tanár, lapszerkesztő * 1893-ban Les köz ségben (Naszód megye). Theologiát Budapesten és Bécsben végzett. A szamosujvári gör. katb. theologián a filozófia és a szociológia tanára. 1920—22 években a kultuszminisztériumba volt beosztva a kath. kultuszok igazgatóságához. Szerkeszti a gherlai (szamosujvári) egyházmegyei lapot. a „Curierul Creítin"-t. Doktrinér antiszemita, a cuzista liga tagja s a liga programrajának elkészítésében része van. Maniu Cassius egyetemi tanár, jogbölcseleti iró * 1807 julius 27én Szilágysomlvón (Simleul-Silvaniei). Irodalmi működése publicisztikával kezdődött (1897), politikai cikkei miatt a váci államfogházban kétizben szenvedett el hoszszabb fogságot. Jelenben a cluji Ferdinánd Egyetem jogi fakultásán a P o l i t i k a ny. r. tanára. Mint helyettes a jogbölcseletet is előadja. Főbb művei: P o litica. — Cultura Spiritului. — Cultura Constiintei. — Ideálul National. — P r o g r a m ?i p a r t i d p o 1 i tic non organizator ?i c o n c e n t r a t o r . — R o l u l sí chemarea tinerimei cu S t u d i i a c a d e m i c in evolu^iunea politica a na( i u n e i. Maniu luliu román államférfi * 1873 január 8. Simleul Silvaniei — Szilágysomlyón. Alsó iskoláit a zilahi ref. gimnáziumbab
Maniu
( 185
Maniu
járta. Jogi tanulmányokat Ko- volna, korosztályával együtt Ma lozsvárt, Bécsben. Budapesten niu is hadbavonult s mint tüzér végzett s a .,Petru Maior" ifjú- ségi megfigyelő szolgált a háború összeköttetései sági szövetségben vezető szerepet végéig. Külföldi vitt. Lelki adottságai és családjá- lehetővé tették a számára, hogy nak politikai tradíciói már korán még az összeomlás tényleges bea közélet emberévé determinálják. következte előtt szervezze az er1897-ben. huszonnégy éves korá- délyi román nemzeti erőket, sőt ban (Vajda-Voevoddal együtt (tag- a Bécsben állomásozó román kaja a magyarországi román Nem- tonai egységekből némi katonai zeti Párt v é g r e h a j t ó b i z o t t - erőt is szervezett, mely a román s á g á n a k és abban a nvilt küz Nemzeti Tanácsnak már rendelkedelemben, amelyet 1903-ban — a zésére állhatott. Még a Károlyi passzivitás feladásával — nem- kormáaiy araili tárgyalásai előtt zeti jogaikért kezdtek a románok, nyiltan beszélt Jászai Oszkárral. kezdettől a célig az élen visz sze Aradon pedig Maniu volt az. aki repet. 1906-ban bekerült a magyar a „nvilt elszakadás" sorsdöntő parlamentbe és kinevezés nélkül szavát kimondta. A gyulafehéris mihamar feje lesz nem csak a vári nemzetgyűlés után a Consiliu román parlamenti csoportnak, ha- Dirigent elnökévé Maniut válasznem a kollaboráló nemzetiségi totta s ami eredményt a súlyos csoportoknak általában. A ma. konszolidációs feladatok megoldágvar iskolapolitika, a választói sában. a háborús dezorganizáció, jog és a közös hadsereg szolgálati a forradalmi frenezis. az egyfelől nyelve a támadási pontjai, de túlfűtött nacionálizmus, a másfesztratégiai tervei már ebben az lől kétségbeesett kisebbségi pszihe. időben tnessze tul mennek ezeken atmoszférájában mégis elérni lea taktikai célpontokon. Mikor a hetett, nem kis részben Maniu érbalkán hábortt kimenetele s a Mo- deme. Az erdélyi ideiglenes kornarchia sorsdöntő uj politikai mány megszűnése után Maniu az orientációja halaszthatatlanná tet- immár egységes birodalom polititék Magyarország számára, hogy ' kai életének egyik vezéregyénibelső politikáját nyugvópontra sége. annak dacára, hogy a végres régi perét a nemzetiségek- hajtó hatalom de facto vezérletekel jó végre és nyugvó pontra még nem volt a kezében. Leghozza. Maniut nem találta felké- többször csak kényes politikai születlenül Tisza István békeaján izlése gátolta, hogy sarkalatos lata. A magyar miniszterelnökkel programmpontjaiból engedve vefolytatandó 'tárgyalásokra kikül- gye át a kormányzatot. A Maniu dött tizes bizottságnak s az ebből közéleti egyéniségével szimpatialakult szűkebb hármas bizottság- záló közvélemény is nem egyszer nak Teodor Mihalival. Valeriu tanácstalankodó lélekkel és kérBraniscevel együtt luliu Maniu is dező szemmel nézte ez államférfi tagja volt. És első sorban az ő habozónak és határozatlannak vélt intranzigenciája gátolta meg a egy-egy gesztusát. És lehet vitatmegegyezés létrejövetelét. 1916- kozni felette, hogy ha adott alkabac bár felmentését biztosíthatta lommal a kormányelnöki széket,
Máramarosszig. Kult p.
(186
Marianum
akár megkötött akcióképességgel nok. pápai prelátus, (1. o.) 1910-ben. iskolaépülete megelfoglalja, vájjon közéleti egyéni- Ucca felőli ségének súlya és ereje nem para- nyílt 1911 szept. 1-ón, az udlizálhatta volna-e áldásosán né- varra néző internátus épülete elmely megkötöttségeit. Viszont két- készült 1916 szeptemberében. A ségtelen, hogy igy hatalom nélkül Marianum a kolozsvári róm. kath. mint. pusztán erkölcsi kvantitás is, Egyházközség tulajdona; elsőfokú az elmúlt évtizedben fix pontja egyházi hatósága a kolozsvári róm. voit Erdély és az egész román bi- kath. Iskolaszék, másodfokú egyrodalom közéleti tisztaságot áhitó házi hatósága az erdélyi róm. kath. elemeinek. A nemzeti kisebbségek püspök. Az uj magánoktatási a gyulafehérvári pontok elkötele- törvény értelmében állami főhatózettjét látják Maniuban, ö maga ságai: a kolozsvári tankerületi Fő1924-ben tartott és közzétett elő- igazgatóság és a Közoktatásügyi adásában, melyet a kisebbségi kér- Minisztérium. A Marianum több isdésről tartott, finom distinkciók- kolát egyesit magában; ezek a köban szegezte le a kisebbségek- vetkezők: elemi leányiskola négy hez tartozó állampolgárok politi- osztállyal a Mi-Asszonyunkról nekai és kulturális jogait illető ál- vezett szegény iskolanővérek veláspontját. az ország érdekének zetése alatt; női felső kereskedelminősítve, hogy ez a kérdés ai> mi iskola, fennáll 1911 óta. négy igazságosság ós erkölcsi szabad osztálya van; róm. kath. leányság szellemében oldassék meg. gimnázium, fennáll 1911 óta, I— (V. ö. Dr. V. Tilea: ..1 u 1 i u VIII. osztályából az alsó tagozat M a n i u , a Deutsche Politische párhuzamos. Mindezek az iskolák Hefte 1927 évi 4-5-6 számaiban és nyilvánossági joggal birnak és maOlopotel: R e v o l u t i a d i n 1918 gyar tannyelvüek. A modernül beEditura Revistei ..Societatea de rendezett internátus 160 tanuló befogadására alkalmas, vezetője az Máine" Cluj 1926.) Máramarosszigeti Kultúrpalota Intézet főnöknője: S a r k a d i M. Muzeuma 1914-ben került mai he- Fidólisz. A Marianum tanári testülyére. 1873-ban keletkezett s az lete részben egyháziakból, részben azóta megszűnt Máramarosi Mu- világi tanárokból áll. A kolozsvázeum Egyesület tulajdona volt. ri róm. kath. Egyházközség a Mi281 régészeti, 1200 természetrajzi Asszonyunkról nevezett szegény rendjével kötött tárgya és kisebb könyvtára van.' iskolanővérek Képei közül értékes egv Hollósy szerződése alapján e rend szerzetes nővéreit is alkalmazza. Az intézet kép. (Huszt vára). Mária Kongregáció, hitbuzgalmi belső vezetése az iskolanővérek keképes havi folyóirat, a romániai zében van. — Az emiitett iskolákongregációk hivatalos közlönye. kon kivül még a következő tagozaMegindult 1924 február 1-én. Fele- tai vóltak a Marianumnak: polgári lős szerkesztő és kiadó: Csergő leányiskola (1918—1922). mely a gimnáziummal egyesült; női keresBenedek. szaktanfolyam (1911— Marianum róm. kath. leányneve- kedelmi lő intézet Kolozsvárt (Cluj). Ala- 1923); háztartási iskola (1911— pította Dr. Hirschler József kano- 1923); tanitónőképző (1919—1922);
Marinescu
( 187)
Marosv. Leszám.-bank
polgári iskolai tanárképző intézet aprobálták. De elfogadta és iro(1920—1923); zeneiskola (1919— dalmunk nyereségéül könyvelte a 1923), mely jelenleg is fennáll a ko- csak literáris szempontokat honolozsvári róm. kath. plébánia épü- ráló kritika is. A kompozíció hiáletében mint ..Egyházi zeneiskola". nyosságaival, ismétlődésekkel, sok Az intézetnek 1911—1927 között szor modoros pacifizmusával is ki235 tanára és 15.552 növendéke békít előadásának friss élményszevolt. Tanárai között az utóbbi er- rüsége, tiszta és meleg szivközelsédélyi évek sok számottevő tudósát ge, egy-egy tragikusan mély víziója. (Á hős édesanyja remekül láés művészét találjuk. Marinescu Constantin egyetemi tott és rajzolt epizódalak.) Az első tanár, általános történelmet ad elő kiadás pár hónap alatt elfogyott, a kolozsvári egyetem filozofiai fa- második kiadásban Budapesten jelent meg (1928). M. regényét k uitásán. Markovits Manó dr. * 1879 Hatvany Lajos németre fordította. Inándon. Jogot végzett. 1913-ban Marosvásárhelyi cukorgyár rt. Csanád vármegye főispánjává ne- alaptőkéje a tartalékokkal 56 milvezték ki, mely állásából 1917-ben lió lej. Invesztált töke 1.640.000 a. nyugalomba vonult. Az impérium, 1. — 768 H. P. Maximális kapaciévek kezdete óta Nagyváradon él s tás 600 tonna répa. mint alelnök vesz részt a Magyar Marosvásárhelyi Kultúrpalota Párt nagyváradi és biharmegyei ta- Muzeuma. Mintegy 100 értékesebb gozatának vezetésében. A nagyvá- kép s egy húszezer kötetes könyvradi Katholikus Kör világi elnöke. I tár van elhelyezve a Kultúrpalota Markovits Rodion iró és hirlap- i két emeletén. Az impérium évei iró, * 1884-ben a Szatmármegyéhez alatt a könyvtár magyar része alig tartozó Kisgércén. Jogi tanulmá- szaporodott, román részét 1893 könyokat végzett, ügyvédi vizsgát tetnyi adományával Trancu-laiji tett, de nem űz gyakorlatot. A miniszter gazdagította. Román szatmári „Szamos" napilapnak bel- néprajzi tárgyak gyűjtése is meg ső munkatársa és a Keleti Újság indult. A Kultúrpalotában e gyűjszatmárvidéki szerkesztője. „ E l s ő teményeken kivül a Városi Zene találkozásom B a l t a z á r - iskola, a Városi Mozgószinház és képzőművész műterme r a l " cimü 1925-ben megjelent no- egy-két vellás kötetére alig figyelt föl a, nvert elhelyezést. kritika (s még kevésbé a közönség), Marosvásárhelyi Leszámitolóbank csak kevés elfogulatlanok merték megállapítani, hogy a már nem fia- rt.. Marosvásárhely. # 1900. Az tal „kezdő"-nek van mondanivaló- 1927. december 31-iki mérlegben ja. Annál hangosabb siker jutott feltüntetett alaptőke: 6 millió. Az részül ,,S z i bé r i a i G a r n i z o n " ] igazgatóság elnöke: bisztrai Farcimü 2 kötetes riport-regényének kas Imre. Vezérigazgató: Réder (1927), mely először, mint a Keleti Ferenc. Fiók: Szászrégen. Az intéÚjság folytatásos regénye jelent zet 1928. március 11-én megtartott közgyűlésén a 6 millió lei alaptőmeg. Nagy és szigorú ellenőrzés ! kének 10,500.000 leire való feleme alatt íródott ez a regény, a volt. lését határozta el. hadifoglyok ezrei figyelték és —j
Marosv. petrol.
188 )
Marthy
Marosvásárhelyi petroleumfíno- tőkeemelés 1928. augusztus 31-ig mitó R. T. Alapt. 2 millió lej. — keresztülvitetett. Marosvécs (Bráncoveneíjti) kis98 HF. — 80 munkás. — Feldolg. képessége 12.000 tonna. — Gyárt- község neve, irodalmi csengést kamányai: Benzin, petróleum, moto- pott. a mai Erdélyben. Kemény János báró (1. o.) a marosvécsi várrina. olajok, aszfalt. ban látja vendégül — 1926 óta Marosvásárhelyi Ref. Kollégium évente nehánv napi a — azokat az többszázados ( # 1557) intézmény. Írókat, akik az éppen általa összeFenntartója az erdélyi ref. egyház- hozott ..Helikon" irói csoporthoz kerület. A kollégiumhoz tartozik : tartoznak. Ezeken az összejövetefőgimnázium tiz osztálya, elemi leken tárgyalják és állapitják meg iskola négy osztálya, internátus és egy-egy következő évié a Helikon konviktus 160 növendék részére. irodalom-politikáját és kulturproKönyvtára gazdag unikumokban. grammját. Itt döntenek a Kemény Igazgatója (1028) Nagy Endre. János báró évi 30.000 lt jnyi megMarosvásárhelyi róm. kath. fő- ajánlása felett is. adván ezt az év gimnázium. A kapcsolatos inter legjobb könyvének, esetleg tanulnátussal együtt a jezsuiták alapi- j mányi segélyül körükhöz közelebb tották (az előbbit 1704—8. az utób ' álló fiatal irónak. bit 1712-ben) és vezették a rend j Marót Sándor iró és hírlapíró * eltörléséig 1773-ig. 1773—1868 kö- 1884. julius 4. Aradon. Iskoláit zött a Cath. t'omissio fönnhatósá- Aradon és Budapesten végezte. ga alatt. volt. 1873-tól az Erd. róm.! 1904-től újságíró. Előbb Aradon, kath. Státus vette át. Az iskolát majd Debrecenben dolgozik. 1918az erdélyi róni. kath. tanulmányi tól Nagyváradon, hol a „Szabadalap. a finevelőt az ösztöndij-alap ság" szerkesztője, annak megszűtartotta és tartja fenn. Az iskola néséig. Ez időtől a „Nagyvárad" 1848 előtt teljes intézet volt, 1852— felelős szerkesztője. Színdarabokat 1870 közt négy osztálvu. 1870— és novellákat irt, Ö r ö k t ü z c. 1898 között hatosztályú. 1898-tól darabját Aradon. E g é r f o g ó c. nyolcosztályu intézet lett. Keg- darabját Nagyváradon és Kolozsutóhb (1928) a gimnázium tanulói- várt. mutatták be. Novelláiban nak létszáma 243, a finevelőé 102. erős valóságérzéke eredeti módon Marosvásárhelyi Takarékpénztár ölelkezik bő fantáziájával. Megje1927. december 31-iki mérlegben lent kötetei: S z i v á r v á n y . — néző ember. — feltüntetett alaptőke: 12 millió. A b e f e l é Halál. (Nagvvárad Tartalékalapok : 11.700.000.- - Az N i n c s igazgatóság elnöke: gróf Haller 1924.) Marthy Pál festő * 1880. I. 14. György. Vezérigazgató: Harmat h Sándor. Fiókok: Beszterce. Szász- Tanult 1898—1902 években a burégen. Nyárádszereda. Az intézet dapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1928. évben tartott közgyűlésén az Főgimnáziumi rajztanár Marosváalaptökének 12 millió leiről 20 mil- sárhelyt. Müvei javát akvarell lió leire való felemelését határozta munkák adják, hangulatos tájrészel. mely határozatot a Comisia letek. genre-képek. 1902-ben a MűEconomica SpecialS jóváhagyta. A csarnokban is kiállított, háboril
Martineseu
( 189
Medgyesi Nyilatkozat
után bukaresti és erdélyi kiállítá- Berlinben végezte. Az expresszionista irány szélső képviselője. sokon szerepelt. Martinescu Gheorghe orvos, Festményein kivül nagy sikereket egyetemi tanár g y ó g y t a n t és i ért el rajzaival, festett faszobraig y ó g y s 7. e r i s m é t ad elő a jval és lino-metszeteivel. Kollektív kolozsvári egyetem orvosi fakul- kiállításokat rendezett több ízben tásán. A gyógyszertani intézet Budapesten, Berlinben, Bukarestben s egyszer Párisban (1925). Buigazgatója. Marton Ernő hirlapiró. * 1896 dapesten A Ma kiállításán is szeV. 17. Jogi tanulmányainak be- repelt. végzése után a közigazgatási páMayer Antal a nagyváradi lat. lyán működött. 1918 végén a zs. szert, egyházmegye apostoli kornemz. mozgalom vezetőivel alapít- mányzója". * 1870' XII. 5. Hittudo ja az Uj Keletet, azóta irányítja mányi iskolát Nagyváradon, káe lapct. A nemzeti zsidó közélet- nonjogi és paleográfiai tanulmáben Erdélyben is jelentős szerepet nyokat a budapesti egyetemen vi,v. Tagja a Zsidó Nemzeti Szö- végzett. 1892-ben Schlauch Lőrincz vetség szűkebb intézőbizottságá- biboruok udvari papja lesz. Különnak. 1922-ben publikált A z s i d ó féle tisztségeken át a bibornok álnemzeti mozgalom Er- landó kísérője útjaiban. Schlauch d é l y b e n e. füzetében felfejti a Lőrincz püspök utódai mellett háború utáni zsidó nemzeti meg- mint titkár működik s az egyházmozdulás motívumait. kormányzatban gazdag tapasztaMarton Manó újságszerkesztő * lati ismereteket szerez. 1911-ben a 1874-ben Kaposváron. Hírlapírói Szt. József Intézet, kormányzását pályáját a „Pécsi Napló"-nál kezd- bízták reá. 1922-ben székeskáptate. Nevezetesebb állomásai még: lani kanonok. 1923-ban apostoli „Nagyvárad", „Uj Nagyvárad" és kormányzói helynök (Bjelik ap. „Nagyváradi Estilap", melynek ma korm. idején), 1925-ben pápai preis főszerkesztője ós társtulajdono- látus. Bjelik Imre fsz. püspök hasa. felénk, iniciativ szellem, akit lála után apostoli kormányzóvá azonban betegsége már évek óta nevezték ki. gátol benne, hogy lapjának vezeMayer József. Az Arbeiter Zeitésében intenzív részt vegyen. tung szociáldemokrata német nyelMartonossy György. (Martonfal-1 vű napilap szerkesztője, a romápárt orsz. vezetőségének vi) ügyvéd Déván, * Berekszó niai községben. Hunyad m. 1889. Tag- tagja. Medgyesi Nyilatkozat. A Gyula ja Déva város tanácsának, a dévai ref. egyház gondnoka, az Erdélyi fehérvári Nemzetgyűlés határozaRef. Egyházkerület tanácsbirája. tából megalakult Nagy -Nemzeti az Országos Magyar Párt hunyad- Tanács ill. az ebből kikülönült Kormányzótanács (Consiliul Dirimegyei tagozatának titkára. Mattis Teutsch János szász fes- gént) székhelyet foglalván Nagytő, szobrász és grafikus, * Brassó- szebenben, pozitív tájékozódást ki ban 1884 VIII. 13. Tanulmányait vánt szerezni a szászok állásponta budapesti iparművészeti iskolán, ja felől és sürgette csatlakozó elMünchenben. Párisban (3 évig) és határozásukat. A szászok óhajtá-
Medgyesi Nyilatkozat
( 190 )
Kának jobban megfelelt volna, hogy bevárják a békekonferencia határozatát, de ugy az események. (Szebenbe dec. 16.-án bevonultak a román csapatok), mint a helyben székelő Consiliul Dirigent amelynek eminens érdeke volt, hogy a szász csatlakozás pozitívuma a kezében legyen, sürgették az elhatározást. Nem utolsó motívuma volt a gyors határozatnak az sem, hogy a szászok véleménye szerint itt egy nagy történelmi folyamat végső etapjával álltak szemben, s hogy az Erdélyben számban túlsúlyban élő románok egyesülési vágyának útjába állni amúgy sem lehet. A szász Nemzeti Tanács átadta tehát a Kormányzótanácsnak-azokat a feltételeket, amelyek mellett a csatlakozást kimondani hajlandó. A Consiliul Dirigent azonban kijelentette, hogy nem is tárgyal a feltételekről, mig a szászság magát Nagyrománia irányában el nem határozza, hiszen a Gyulafehérvári Határozatok amúgy is fedik elvileg a szász követeléseket s a végrehajtás felől majd azután is tárgyalhatnak. 1918 dec. 27.-én kelt dekrétummal Ferdinánd király átvette az uralmat Erdély felett és kinyilvánította annak egyesülését Romániával. Ezen körülmények között hívták össze a kibővített, központi bizottságot. 1919 január 8.-ára Medgyesre, végleges állásfoglalás céljából. Ott beható tanácskozás után egyhangúlag elfogadták azt a nyilatkozatot. amely Erdély szász népének Románia királysághoz való csatlakozását kimondja s mig testvéri üdvözletét küldi a román népnek és szerencsekivánatait nemzeti ideáljainak beteljesedéséhez, egyben — a népek önrendel-
Medgyesi Alt Tak.
kezési jogának elvén állva — kifejezi azt a várakozását, hogy nemzeti és politikai egységét az uj államban megőrizheti és fejlesztheti. Erre garanciát a gyulafehérvári Nemzetgyűlés határozataiban l á t amelyek kimondják, hogy minden nép a maga nyelvén és a maga fiai által nyeri igazgatását, tanítását- és jogszolgáltatását, törvényhozásban és kormányban a maga számerejének megfelelő képviseletet kap. egyházában és iskolájában pedig autonom rendelkezési jogot. Reméli és kívánja, hogy az uj államban élő német néptársai is a szászok mintájára csatlakozni fognak és elvarja, hogy a neki járó jogokban a többi németek is részesülnek, valamint, hogy Románia valamennyi németjeinek népi és politikai öszszetartozósága elismertetik. Tudatában elhatározása jelentőségének e naptól fogva a szász nép magát a román birodalomhoz tartozónak, fiait és lányait ez állam polgárainak tekinti. — A «• Medgyesi Nyilatkozatot küldöttség vitte Bukarestbe és adta át a királynak és a minisztériumnak. A szászon. 1919 november 6.-án Segesvárt tartott Nagygyűlése az ott elfogadott Szász Népprogramm bevezefőjében megerősíti és megismétli a szászoknak Romániához való ünnepélyes csatlakozását Medgyesi Általános Takarékpénztár rt., Medgyes. # 1906. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 10 millió. Tartalékalapok: 2,750.000.— A® igazgatóság elnöke: Weisz József. Vezérigazgató: Dr. Heilper Lajos. Fiók: Erzsébetváros. Az intéze* 1928. április 16-án tartott közgyűlésén az alaptőkének 10 millió lei-
j
J
i
,
] J j j
Medgyesi földgfiz. iiveggy.
( 191
Meschendörfer
röl 20 millió leire való felemelését Kárpát Egyesület 1892-ben jegv határozta el. zőjévé, 1894-ben főpénztárosává Medgyesi földgázüzemű üveg- választotta. 190S—1908 években gyár 1. Prima fabrica de sticla cu az ..Erdély" honismertető folyógaz metán. iratot szerkesztette. Része volt a Mediascher Bank A. G., (Med- kolozsvári Kárpát-muzeum és a gyesi Bank rt.) Medgyes. # 1862. szamosujvári Örmény-muzeum alaAz 1927. december 31-iki mérleg- pításában. Irodalmi hajlandóságai ben feltüntetett alaptőke: 15 mil- nem szakmabeli terekre is elvitlió. Tartalékalapok: 7.169.518. Az ték, irt verseket, műfordítással is igazgatóság elnöke: Dr. Kari foglalkozik, ö r m é n y k e r e s z t Oberth. Vezérigazgató: Dr. Dör- cimmel tanulmánya jelent meg. schlag Conrad. Fiókok : Arad, Meschendörfer Adolf erdélyi Nagydisznód, Nagyszeben. Szent- szász iró * 1877 V. 8. Brassóban. anna. Az 1927. évi közgyűlésen az Kereskedelmi akadémiát végzett. alaptőkének 25 millió leire való felemelését határozták el. Az 1928. junius 12-én megtartott rendkívüli közgyűlésen elhatározták, hogy a' Hermannstádter Allgemeine Spar- j kassa nagyszebeni pénzintézettel i fuzionálnak. Megyeri Ferencz mérnök * 1882. Alapította a „Delta" Épitőrészvénytársaságot Nagvváradon. Merkler Károly * 1888-ban VI. I 9. Kereskedelmi iskola végzése után a Gyapjuipar r. t. kötelékébe lépett, 1920-tól igazgató. A belső organizációban és kereskedelmi vezetésben vesz részt. Szerkesztésében Temesváron textilszaklap jelenik meg. A Román Koronarend lovagja. azután érettségit tett a HonterusMeru{iu Vasile, egyetemi tanár, gimnáziumban. Német és magyar a leíró földrajzot adja elő a ko- egyetemeken nyelvi és irodalmi lozsvári egyetem természettudo tanulmányokat folytatott s hazajőve tanár lett a Honterus-gimna mányi karán. Merza Gyula turisztikai szakíró ziumban. 1913-ban a brassói leány* Kolozsvárt 1861. A kolozsvári, gimn. tanára, de más középiskolák majd a bécsi egyetemen orvosi és vezetését, is vállalta egyidejűleg. gazdasági kollégiumokat hallga- 1927-től a Honterus-iskola rektoévekben ,.K a rtott. A turisztika művelésére adta ra. 1907—1914 1 cimmel félhavi illuszmagát. Európaszerte tanulmányoz, p a t h e n ' ta a kiránduló helyeket, idegen- trált folyóiratot adott ki, erdélyi forgalmi intézményeket, nép és írók ós művészek közreműködésétájrajzi muzeumokat. Az Erdélyi vel. Ebben a folyóiratban megje-
Metalloglobus
( 192 )
Metz
lent regénye: ..Le n o r e " román Hatvan HP. 86 munkás. Termel nyelvre is lefordíttatott. (Könvv- 5.000.000 különféle fémdobozt és alakban 1900-ban, N. Szebenben. , 7000 db. cim- és reklámtáblát. W. Krafft Verlag, uj kiadása 1928 Weisz Manfréd gyárak alapítása. őszén.) 1919-ben jelent meg leg- Igaz g.: Singer Árthur. műszaki ismertebb munkája: ,.M i e h a e 1 igazgatója Szontag Gusztáv géWeiss, S t a d t r i c h t e r v o n pészmérnök. K r o n s t a d t" dráma 5 felvoMetz Albert zeneszerző. * 1868násban (II. kiad. 1921). Egyéb ban Havadtőn (Maros m.). Iskolai müvei: „ V o r t r á g e ü b e r K u l - tanulmányait a marosvásárhelyi t u r u n d K u n s t" (Brassó, 1906), ref. kollégiumban végezte, azután „ K l e i s t H e n r i k m i n t p r ó - a budapesti Nemzeti Zenede nöz a í r ó " (Brassó. 1906). Kiadta a vendéke lett. Zenei tanulmányai ,.Karpathen" korán elbunvt költő- befejezése után a Magy. Kir. Opejének E d u á r d S c h u 11 e r u s- raháznak tagja és a Nemzeti Zenak verseit, bevezetéssel és jegy- nedének tanára lett. majd a budazetekkel. Sajtó alatt egy négyfel- pesti Filharmonikus Társaságnak vonásos uj színmüve. —• Meschen- választmányi tagja. 1895-ben Tóth dörfer jelentőségét az erdélyi Lajos társaságában megirta „Napszász irodalomban szerkesztői és pal és éjjel" c. balletjét, mely kritikai működése állapítja meg. az operaháznak éveken át müElső volt aki a korabeli tekintélyt- sordarabja volt. Közben nagyobb élvező szász irodalmároknak a • szabású zenekari müveket, vonósszemükbe vágta dilettantizmusu- négyeseket. magyar népdal-egyvekat s az uj művészet számára ös- legeket irt. 1902.-ben jelent meg vényeket nyitott. Az ..öregek" ha- két. kötetben hegedüiskolája, ragosan hördültek fel a fiatal melyben a hegedű pedagógiának Meschendörfer kíméletlen kritikája új irányt adott. A hangszer négy ellen (s a barc, amelyet ez a tá- alaphangjából indult ki és a G-dur madás felidézett, még ma sem ült hangnemre épített gyakorlatokkal el teljesen). Kétségtelen, hogy a leegyszerűsítette a kezdönövendék „Karpathen" révén és nyomán egy ujjrakási nehézségeit. Iskolája 15 uj. művészibb éra kezdődött a kiadást ért meg. 1907.-ben mutatta szász irodalomban. Maga Meschen- be a budapesti Népszínház „Cserdörfer ugy regényével (az első keszleány" c. operettjét. Ugyanmodern szász regény) mint drá- azon évben dr. Bernády polgár májával tisztes helyet foglal el mester meghívására elfoglalta a ebben az uj irodalomban. (V. ö. Marosvásárhelyt alapítandó Zene Kari Kurth K l e i n : Ostland- konzervatórium igazgatói állását. dichter). Megszervezte az iskolát, melynek Metalloglobus S. A. Oradea már öt év múlva tizennégy tanára (Fabrieá de Articole de Fier §i és ötszáz növendéke volt. UgyanMetál). Alaptőke 1 millió lej. Be- ott megalakította a Filharmóniai ruházott töke 100.000 arany lej. Társaságot 75 zenekari taggal, ve91 különféle szerszámgép, közte zénylete alatt. Vásárhelyt irta „Don egy fémlemezlithográf gép (kom- .luan a háremben" c. vigoperáját. plikált lithografiai munkához). Karnagya volt a marosvásárhelyi
Metzger
( 193)
Ref. Dalárdának, mely vezetésével az 1923 évi kolozsvári Országos Dalosversenyen elsÖ dijat nyert. Halála előtt néhány héttel a Romániai Magyar Dalosszövetség első dijjal koszorúzta meg az azóba népszerűvé vált Ballada c. dalát. Meghalt 1925 jul. 27.-én. Metzger Márton temesvári főesperes plébános, * Temesváron 1876 1. 2., pappá szentelték 1899 jan. 18-án. Állomásai: Makó, Arad, Karánsebes. Temesvár Józsefváros voltak. Az impériumévek alatt nagy erőre kapott, bánsági katholikus mozgalom egyik vezető embere. Metzner Lajos festő. * 1890 VI. 22. Münchenben. Párisban tanult, elsősorban a figurális érdekli. Impresszionizmuson, expressziónizmuson át ösztönszerűleg halad az u j naturalizmus felé. Kiállítások: Nagyvárad, Arad. Temesvár. Mezey Mihály dr. ref. lelkész. * 1882 Kolozsvárt- 1901-ben állami tanító lett. Elvégzi az egyetem jogi fakultását s a segesvári kir. tan felügyelőséghez nyer beosztást. A .,Család és Iskola" tanügyi lap szerkesztője volt. Az impérium átvétele után beiratkozott a theologiára. 1922-től a magyarláposi ref. egyházközség papja. Ir aktuális •'ikkeket ós tanulmányokat, beszédeket a „Református Szemle", „Az Ut" stb. folyóiratokba. Népiskolai olvasókönyveket is szerkesztett Mezey Zsigmond zeneesztétikus, * 1885 XII. 12. Jogi és zenei tanulmányokat. végzett 1913-tól az aradi zeneiskola igazgatója. Megjelent müvei: A muzsika lelke, Arad 1924. — A zene története, Arad 1927. — Zenetörténeti és zeoeeszt tanulmányai folyóiratokErdélyi Lexikom
Michail
ban. Négy dala 1928-ban Temesvárt jelent meg. Mezőgazdasági Bank és Takarékpénztár rt.. Kolozsvár. # 1894. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 20 millió. Tartalékalapok: 11 millió. Az igazgatóság elnöke: Ifj. gróf Béldi Kálmán. Vezérigazgató: Ferenczy Gyula. Fiókok: Dós, Zsibó. Bethlen. Az 1928. március 24-én megtartott rendes közgyűlésen az alaptőkének 20 millió leiről 40 millió leire való felemelését határozták el. Mezőgazdasági kamarák, a mezőgazdasági termelés képviseletei, melyeknek felállítását, organizációját és ügyvitelét külön törvény szabályozza. Minden megyében egy mezőgazdasági • kamara állíttatott fel. (E kamarák szövetségének központja: Bukarestben.) Törvényszerinti céljuk a mezőgazdaság, állattenyésztés és erdőgazdaság érdekeinek szolgálata tegyszersmind a hatóságok tanácsadó szervei). Tizenhét választott és tizenegy kinevezett tagból alakulnak. A választók: mezőgazdák, állattenyésztők. akiknek legalább három hektár földjük van és diplomás gazdasági szakemberek. A m. kamarákba a földmivelésügyi minisztérium is delegálhat egy megbízottat, azonkívül öt tanácskozó tag még kooptálható. A k i nevezett tagok nagy száma hozza magával, hogy ezekben a testületekben a politika is szerephez jut. Michail Dumitru egyetemi tanár, k l i n i k a i s z e m é s z e t e t ad elő a kolozsvári egyetem orvosi fakultásán. A szemészeti klinika igazgatója. 13
Mi hali
( 194)
Minerva
Mihali Teodor dr. ügyvéd, ro- ben, Velencében, Budapesten állímán politikus * 1855-ben Prislop tott ki. Elsősorban a tájkép ér(Kisbuny) községben. Középisko- dekli. Vannak művei a Szépműláit Nagybányán és a kolozsvári vészeti Muzeumban, Fővárosi Mukatholikus gimnáziumban, jogi ta- zeumban és magángyűjteményeknulmányait a kolozsvári egyete- ben. Gr. Andrássy Dénes dij nyermen végezte. 1884-ben ügyvédi tese kct izben. Millenisták, népszerű néven hiirodát nyitott Désen. U. o. alapította a „Someíjana" pénzintézetet, vők, egy Erdélyben a század első melyet mint igazgató vezetett. éveiben gyökeret vert amerikai 1890-ben a román nemzeti párt szekta követői. Marosvásárhelyt .végrehajtó ,.komité"-jának tagja és a nvárádmenti falviakban. Kolett. Résztvett a „Memorandum" lozsvárt, elszórtan máshol is vanszerkesztésében s tagja volt a kül- nak híveik. Alapitójuk K. T. Rusdöttségnek, mely azt Bécsbe vitte. sel, aki 1916-ban halt meg. Azt taKét évi államfogházra Ítélték, ami- nította, hogy az egész világot ből 1% évet Vácon le is ült (1894— megrázó katasztrófa, szociális vál1895). A román politikai aktivitás ság és gazdasági összeomlás fogkezdetével, 1905-ben Nagy-Ilonda ják megelőzni Krisztus térfoglaláképviselője lett a magyar parla- sát. Russel alaptanait tárgyaló mentben s ezt a kerületet 1918-ig müve Amerikában többmillió "pélképviselte. Budapesten a nemzeti- dányban forog közkézen. A milleszolgálja a „Watshségi képviselők klubjának elnöke nizmust volt. Az egyesülés után Solnoc Tower" folyóirat is. amely „őrmegye prefektusa lett. később torony" cimmel Kolozsvárt is parlamenti képviselő s az ..egysé- hosszabb ideig megjelent. A számgesítő bizottság" elnöke. Ez idő belileg nem nagy erdélyi csoport szerint Kolozsvár primárja (1928). hatalmas könyvforgalniat teremMikes Alfréd építész * 1892-ben. tett. Russel hétkötetes alapvető Kolozsvárt több tervpályázaton el- művének fordításán kívül sok bibliakritikai művet is kiadtak. ső dijat nyert. Mikes Ödön festő * Nagyvára-j Minea Ioan egyetemi tanár, don 1878-ban. Első oktatást a mű- i d e g k ó r t a n t ad elő a kolozsvészetben Karlovszky Bertalantól vári orvosi fakultáson. Minerva Irodalmi és Nvomdai kapott. Hollósy iskolájában tanult 1895—99-ig. Járt Olaszországban, Műintézet R. T. Kolozsvár! 1920és Firenzében másfél évet töltött, ban alakult 750.000 lei alaptöké1906-ban a nagyváradi ipariskolá- vel (Ma 4 és fél millió). Eleinte ban rajztanári állást vállal. Táj- csak nyomdai vállalat, de csakhamar könyv és lapkiadással is kezd kép- és csendélet-festő. Mikola András festő * 1884 III. foglalkozni s ma már ezt is nagy14. Jogi tanulmányok után kez- ban műveli. Lapjai: Magyar Nép, Irodalmi Szemle; dett festészettel foglalkozni. Szo- Pásztortűz, Magyar Nép rosan a nagybányaiakhoz tartozik, könyvsorozatai: Könyvtár, a festőiskolának 1927-től vezetője Könyvtára, Minerva B az N. F. T. elnöke. A „Szinyei Pásztortűz könyvtár, Magyar IfjúVerse Pál Társaság" tagja. Berlin- sági Könyvtár. Mint tankönyvki-
Minorita Kultúrház
( 195)
Moldovan
adó a legnagyobbak között áll. gépházával és papirraktárával. Ol.Szépirodalmi és tudományos mű- dalt van a 100 személyt befogadó vek is nagyszámmal jelentek meg kisterem és azon tul a főbejáró, kiadásában. Közvetve — a Lapki- melyen keresztül sokszínű máradó R. T.-nál fennálló érdekeltsé- ványból művésziesen kirakott hallge révén — a Keleti Újsághoz is ba jutunk. Tölgyfával burkolt vasköze van. tehát az erdélyi magyar- beton lépcső az első emeleti nagyság sajtóbeli irányításának jelen- terembe (modern hangverseny- és tus eszközeivel rendelkezik. Tisz- előadóterem) vezet, melyet félkörteletreméltó teljesítményei mellett ben hét méter magas, szines. ólomis sajnálatos, hogy írói és kiad-; karikás üvegablakok világítanak ványai megválasztásában világné- ineg. A mennyezet és a falfestések zeti (kizárólagossági) szempontok mintái ókeresztény motívumokból vezetik — ugyanakkor — ami- vétettek. A másodemeleti páholyok kor az erdélyi irók jókora és homlokzata felett a minorita rend nemutolsó kontingense mégmindig történelmi alakjait Uirich Géza fesromantikus kiadói tervekben vesz- tette meg. A M.-at Mons. Angelo M. tegeti inagát, nem remélhetvén be- Dolci bukaresti pápai követ szenfogadást sem a Minerva lapkiadás, telte fel és adta át rendeltetesének sem a Minerva könyvkiadás fe- 1927 junius 6-án. Az épület ideája dele alatt. A vállalat extenzív Wild Endre dr. v. minorita rendfőfejlődést mutat, alaptőkét kétszer uöktől származik, aki az építkeis emelt, a diesöszentmártoni Er- zést kezdettől fogva vezette és mai zsébet nvomdát magábaolvasztot- napig az intézménynek első igazta. Az idei mérleg (1928) 4.500.000 gatója. lei alaptökét. 500.000 lei elsőbbsé Minovici Nicolae egyetemi tanár, gi kötvényt mutat ki. Vezérigaz- t ö r v é n y s z é k i orvostant gató; l)r. Vékás Lajos. ad elő a kolozsvári egyetem orvosi Minorita Kulturház Arad város fakultásán. katholikus társadalmának kulturMisoga László operettszinész * központja. Építette az erdélyi konventuális minorita rendtartomány, 1896 Budapesten. Rákosi sziniiskorendalapitója „assisi szent Ferenc lát végzett. 1919-től Erdélyben. boldog elköltözésének (1226) hét Nagyvárad. Arad. Temesvár. Maszázados jubileuma emlékére" rosvásárhely bzinpadain játszik. szinészegyéniség, 1926—27-ben. Az épület terveit Szeretetreméltó Iravuros operett-táncos. Szömörkény Rezső és Frick .József Moara Marc Timiijoreaná (Temesműépítészek készítették, belső kiképzése Weil József mérnök mü- vári Mümalom). Alaptőkéje 40 milve. A kétemeletes gyönyörű épü- lió lej, invesztált tőkéje 1 millió let a minoriták telkén, erős beton lej. — 1316 HP. — 195 munkás. — alapokon nyugszik s nemes egy- Évi maximális kapacitás 90.000 szerűségével imponál. Közepe fél- tonna. Moldovan luliu orvos, egyetemi kór alakú apsziszban domborodik ki- Földszintjén a Vasárnap (L o.) tanár, egészségtant és szociális hiirodalmi és nyomdai műintézet giéniát ad elő a kolozsvári egyenyert elhelyezést szedőtermeivel. tem orvosi fakultásán. Az Extensiti*
Moll
( 19« )
unea Universitará választmányi tagja. Moll Elemér tervező műépitész * 1886-ban Sopron-Sájon. Műegyetemet végzett Budapesten, hol tanársegéd is volt Petz Samu középités tani tanszéke mellett. 1910 óta Kolozsvárt működik. 1910—19-ig mint városi mérnök, azóta mint önálló tervező és épitő-vállalkozó. Ujabb tervezései közül közismert a kolozsvári ref. leánygimnázium. Készítette a kolozsvári uj vágóhíd és vásárcsarnok terveit is, melyek azonban még nem épültek meg. Kolozsvári napilapokba és művészeti folyóiratokba épitöművészeti szakcikkeket irt. Molnár Dénes dr. ügyvéd * 1879 V. 9. Középiskoláit Brassóban, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, hel ügyvédi oklevelet is szerzett. Kézdivásárhelyt ügyvédkedik 1916-ig. 1918—22 között Kézdivásárhely polgármester. Azóta ismét ügyvéd. Publiciszta munkássága a kisebbségi jogok érvényesítése terén mozog. Református egyházi és magyarpárti politikai ügyekben meglehetős aktivitást fejt ki. Molnár Kálmán prelátus kanonok, szenátor * 1868 II. 16. Verespatakon (Alsófehér m.) Theologiát Nagyváradon végzett. 1898-ban a debreceni .,Terezianum" igazgatója lett, mely állását 22 éven át töltötte be s az intézet újjáépítésével szerzett érdemet. Gróf Széchenyi Miklós nagyváradi püspök — az impériumváltozás idején — Nagyváradra hívta, hogy román nyelvtudásával az egyházi kormányzat segítségére legyen. Ez idő óta Nagyváradon dolgozik, 1923-ban székesegyházi kanonok és egyh. megyei tanfelügyelő. 1924-ben gá-
Molter
borjáni c. apát, 1925-ben pápai prelátus. 1927-ben szenátorrá választották Udvarhely megyében. Molter Károly publiciszta * 1890 Óverbászon. A budapesti egyetem filozofiai szakán folytatott tanulmányait külföldi utakon egészítette ki; darabig hirlapiróskodott,
majd tanári állást vállalt a marosvásárhelyi ref. kollégiumban, melynek egyik erőssége ma. Publicisztikai hajlandóságainak a Marosvásárhelyt megindult „Zord Idő" nyújtott alkalmat a kibontakozásra. Erdély differenciálódó szellemi élete mihamar kinövesztette e lap és más helyi lapok kereteiből. Kritikai véleményeit, különösen könyvbirálatait. melyeket most többnyire az Ellenzékben közöl, méltán várja érdeklődéssel iró és olvasó. A kritikátlan — 8 mi roszszabb még — pszeudokritikával, parlagi hetvenkedéssel. filozopterbölcseséggel, olykor rosszhiszem-
•Mcnay
( 197)
Mühlbacher Sparkassa
Morvay Zoltán * 1875-ben Debmel kialakított „Irodalmi Közvélemény" rendszerint megkapja kor- recenben. Középiskolából nyomrektúráját Molter mérsékletében, dászmesterségre ment s beutazta precíz mérlegében és — tisztessé- Európa nagy részét. Debrecenben gében. Csak szeretetreméltósága Rudnyánszkv Gyulával a „Csokovezeti néha — akkor sem veszélyes nai Lapok"-at szerkesztette. Erdély— túlzásokra. Belletrisztikus kísér- ben, hol mint a marosvásárhelyi letei: a par excellence kritikus tol- Révész nyomda vezetője él a „Tü lak szokásos magaszórakoztatásai. kör" c. élénk hetilapot szerkesztet(„Majdnem hősök" cimü kötetének te. Irt számos színdarabot és meegyes darabja majdnem művészet.) sélő kedvről tanúskodó regénvt A közelmúlt és a jelen német iro- (Troubadur és társai. Októberi Fel dalmának — essaykkel és fordítá- legek stb.) A marosvásárhelyi színészet körül nagy érdeme, hogy a, sokkal — kitűnő közvetítője. Monay Ferenc dr. minorita. * közönség megszervezésével biztosí1878 XÍI. 22. Nagybányán. Rómá- totta — a legkritikusabb időben — ban végzett theologiai tanulmá- a magyar színház exisztenciáját. nyok után felszenteltetett 1901-ben. Moskovits József dr. nagybirto Szilágysomlyón gimnáziumi tanár, kos és gyáriparos * 1867 Nagyvákésőbb noviciusok magistere, majd radon, meghalt 1927 XI 4. u. o. Felaradi plébános, 1918—22 rendfő- sőbb tanulmányait Nagyváradon, nök, 1922—•24 assistens generális Kolozsvárt és Budapesten végezte. Kómában. 1924-ben ismét rendfő- Közéleti szereplése korán kezdőnök. lemondása után újból aradi dött. 1901-ben tagja a v. tvh. biplébános. Jelenben (1928) római zottságnak, 1910-ben a Gyosz. gyóntató a Szt. Péter Bazilikában. nagyváradi elnöke. 1912—1919-ig a Kiadványai: Szent F e r e n c Keresk. és Iparkamara elnöke. Im ö s s z e s m ü v e i (1906), S z e n t periumalatti közéleti megnyilatko B e s z é d e k (1905), R ó m a i l e - zásaiban, beszédeiben bátor emberv e l e k (1922), E z ü s t ö s O l t á r nek és bátor magyarnak mutatko(1924), K i s i m a k ö n y v (1927). zott. Közgazdasági vezérelve: a keroskedelem és ipar szabadsága, az Szerkesztője a rendi névtárnak. Móricz Miklós hírlapíró * 1880- állami beleszólás minimumra csökban. Pályáját a (régi) Magyar Hir- kentése volt. A földreform birtokai •apnál kezdte 1908-ban. Gazdasági egy részétől megfosztotta s az áléidekképviseletek szolgálatában talános gazdasági válság egyébb gyakorlati gazdasági ismereteket ; vállalatait sem hagyta érintetlenül, szerzett, közben pedig közgazdasá- de inkább lelki, mint vagyoni ösz gi, statisztikai és társadalmi cikke- szeomlás adott öngyilkos fegyvert ket, írt magyar folyóiratokba. Er- kezébe 1927 november 4-én. Mühlbacher Sparkassa A. G., délyben a „Brassói Lapok" hasábjain tűnik fel éleshangu publiciszti- Szászsebes. # 1896. Az 1927 de kájával és szokatlanul teoretikusan cémber 31-iki mérlegben feltünte vezetett „közgazdasági" rovatával. tett alaptőke: 10 millió. TartalékCgy közgazdaságban, mint társa- alapok: 2,528.432. — Az igazgatódalmi cikkeiben bizonyos spirituá- ság elnöke: Johann Schöpp. Vezérigazgató: Leibli Emil. lis irányzat szószólója.
MülJer
MüUer
( 198)
Müller Arnold dr. természetrajzi iró * 1884 VI. 22. Szászrégenben. Tanulmányi évek Kolozsvár, Berlin, Kiel, Jena, Bécs, Heidelberg főiskoláin. Tanulmányutak (állattani és földrajzi szempontból) európai országokon kivül Palesztinában. Szíriában. Egyiptomban is. 1908tól a nagyszebeni Brukénthal gimnázium természetrajztanára. Az Erd. Természettudományi Társulat: Verhandl. u. Mitteil. des Siebenb. Ver. f. Naturw. évkönyvének szerkesztője. Ezekben az évkönyvekben jelentek meg referátumai és önálló kutatásokon alapuló tanulmányai, melyeknek legtöbbjében romániai rovarfajtákkal foglalkozik. Müller Friedrich, történetíró * 1884 Hosszuaszón. Egyetemi éveit I.ipcsében. Wienben. Berlinben. Kolozsvárt töltötte. Tanára volt a brassói Honterus gimnáziumnak, később a segesvári ág. ev. tanítónőképző igazgatója. 1922-től a nagyszebeni ev. konzisztórium iskolaügyi tanácsosa. 1928-tól az egyházközség papja. Művei: A n agyobb Gellért-legenda keletkezése és f o r r á s a i (Századok 1913 és 1915). — D i e S i e b e n b . S a c h s e n u. i h r L a n d (Stuttgart, 1922). - L e h r buch der Geschichte des Königreichs Rumánien (Hermannstadt 1921). — D i e Geschichte unseres Volkes (Hermannstadt, 1926). — írásait sokszor Friedrich Müller Langenthal névvel szignálja. Müller Georg Ed. dr. * 1866 X. 28. Jenában. Budapesten. Berlinben tanult, a Schleiermacher-alapitvány ösztöndijával 1891—02 Rómában volt. Ezidőtől kezdve a szebeni szász nemzeti arhivum szolgálatában áll mint .szaksegéd, titkár, ar-
hivárius, s 1923-tól mint az intézet igazgatója. A román Koronarend lovagja, a rostocki phil fakultás díszdoktora. Művei: I J r k u n denbuch zur Geschichte d. ü e u t s c h e n i n Siebenb ü r g e n, Bd. II. (1897) Bd. III. (19011. — E n t s t e h n g der Stühle des Königs und des Stuhlrichter-amte» (1906) — G r a f e n d o s m é d i a scher Provinzialverband e s (1907).— T ü r k e n h e r s c h . i n S i e b e n b . (1923). — G r a f e n des K r o n s t á d t e r Provinzialverb. (1925). — Ursprüngl. Recht, s l a g é d. R u m á n e n ím S a c h s e n l a nd e (1912). — S á c h s i c h e N at i o n s - U n i v e r s . (1928).
Maiiét Hermann
Müller Hermann erdélyi szász publiciszta, kolozsvári ügyvéd * 1882-ben Marosvásárhelyt. Tanulmányait magyar és német egyete-
Müller
( 199)
meken végezte. 1910-ben Nagyszebenben irodát nyitott. Hazai és külföldi német újságokba politikai és kBzjogi cikkeket irt. Nagy feltűnést, keltett 1926-ban publikált Das a u t o n o m e S i e b e n b ü r g e n timii füzete, melyben Erdély teljes autonómiáját követeli. Kolozsváit folytat ügyvédi gyakorlatot s kulturális működést a ..Miscare Social Economicá" keretében fojt ki. Müller Hermanné Dósa Lili az ..Artes Sííinyegipar" iparművészeti vállalat tulajdonosa. Szociális, kulturális <8 jótékonysági intézményekben visz szerepet. Mint városi tanácsos magyar kulturális érdekeket védelmezett a kolozsvári városi tanácsban. A kézzel csomózott szőnyegsíövés perzsa technikáját M. honosította meg Erdélyben. Mund Hugó festő * 1892 VÜI. 25. Szentmargitán. Középiskolát Kolozsvárt Képzőművészeti Akadémiát Bndapesten végzett. Ferenczy Károly tanítványa volt. Éveken keresztül Nagybányán dolgozott s oda ujból-ujból visszatér. Résztvett több izben a budapesti Műcsarnok kiállításain, Erdélyben nagyobb városokban sikeres kollektív kiállításokat rendezett. Tájképei és figurális művei közül, valamint rajzaiból, igen sok van erdélyi magántulajdonban. Egy képét a Szépművészeti Muzeum vásárolta meg. Hlasztm. tagja a ,.Magyar Képzőmii vészek Egyesületének", a Nagybányai Festő Társaság törzstagja. Jelenleg (1928) Nagybánván dol-
gozik.
Mundus-Borlova (Mundus és Borlova-Armenisi Faipar r. t.) Karánsebesi és örménvesi üzemeiben 900 munkást foglalkoztat. HP. 475.
Művészeti Szalon
Fakitermelő üzemek, gőzfürész ós furnirgyár tartoznak hozzá. Fakitermelése évente 6000 vagon. Muschong & Co szénsavgyár Buziás, inveszt. tőkéje 116.392 a. L — 495 HP. Muth Gáspár dr. ügyv. Temesvárott, a bánáti német-sváb népközösség elnöke. * 1876 jan. 15-én Lovrinban (To'rontál m.). Középiskolai tanulmányait a szegedi és nagybecskereki piaristagimnáziumokban, jogi tanulmányait a budapesti és részben a genfi és párisi egyetemeken végezte. 1901 óta gyakorló ügyvéd Temesvárott. A háború előtti időkben a bánáti függetl. és 48-as pártnak volt alelnöke. Az 1918-iki októberi forradalom idejében megalakult sváb nemzeti tanácsnak tagja, majd ügyvezető elnöke. Az 1918 dec. 8-án Temesvárott megtartott bánáti németsváb nemzetgyűlésen az általa előterjesztett manifesztum alapján a német-sváb nép teljesen uj német-nemzeti iránvu politikai orientációt tett magáévá. Ezen uj irány ma már az egész sváb nép egyöntetű politikai hitvallása. Az 1920 évi országgyül. választások alkalmával sváb autonomista pártprogrammal képviselő lett. 1921 év márc. 13-án a két táborban állott svábság a Deutsch-Schwábische Volgsgemeinschaft (német-sváb népközösség) név alatt egy egységes szervezkedésben egyesült. Ennek ügyvezető elnöke ma is Muth Gáspár dr. Művészeti Szalon, képes havi folyóirat, indult 1926-ban. dr. Hirschler József főszerkesztő és Kende János szerkesztő vezetése mellett. Gazdagon illusztrált, inkább ismeretterjesztő folyóirat, a kalsszikus művészi irányok szolgálatában.
Muz. felügy.
( 200)
Muzeumok felügyelősége (Inspeetoratul General al Muzeelor din Cluj). A bukaresti kultuszminisztérium alá tartozó felügyeleti szerv, mely az erdélyi muzeumok magasabb szempontú ellenőrzését kapta feladatul. Az ország muzeumai közt a kapcsolatok megteremtése, az
Muz. felügy.
anyagi hiányok pótlása, uj muzeumok felállítása stb. esnek munkakörébe. A külföldre szállított muzeumi kincsek leltárának pontos összeállítása, különösen az Erdély múltjára vonatkozó muzeumi tárgyak revindikálása ennek a <zerv- f nek hatáskörébe utaltatott.
N. Nádejdea (Reménység) román | jelent „Cirkusz" c. regénye, melynyelvű politikai hetilap, megjelenik , ben a háború okozóit és a háboTemesvárt, mint a Temes-Torontál,- rús frazeológiát brutálisan egészsémegyei nemzeti liberális párt hi- ges tiszteletlenséggel neveti és nevatalos organuma. # 1919-ben. vetteti ki, éppoly kíméletlenül ke (mikor is még ,.Bánátul" cimmel zelve az égieket, mint a föld liszhetenként jelent meg). Nevét 1921 - tespofáju hatalmasait, — váltott ki ben változtatja ,.Nádejdea"-ra s szélesebb érdeklődést, (jórészt an naponként jelenik meg 1923-ig. nak a kis hírlapi harcnak folyomáMajd heti háromszori, később két- nyaként, amely körülötte a jóer szeri megjelenés következett. 1928- kölcsök védelmezői és az. irodaltól hetilap. Szerkesztője B i r á - miság „őrei" között lezajlott). Az Aradi Magyar Párt napilapját, az e s c u Traian. „Nádlácaná" Institut de Cre- Aradi Magyar Újságot pár évig dit §i Economii, Nagylak. # 1897. N. szerkesztette. Nagy Emma lírikus * Mezőtúron, Az 1926 december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptöke: 6 millió. Tar- a kevés tiszta hangok egyike a hátalékalapok: 2,231.405. — Az igaz- ború utáni első évek erdélyi irogatóság elnöke: Nicolae Chicin. dalmában. Marosvásárhelyt tanított Ügyvezető-igazgató: Auretiu Pet- egy ref. leányközépiskolában s a Zord Idő gárdájának erőssége volt. roviciu. Nagy Dániel iró * 1888-ban. Az Egészséges lázadása —- versbeu és erdélyi irodalomban már budapesti prózában — igen rokonszenvessé sikerek presztízsével startolt. „Bör- tette irodalmi megjelenését. Matönök bús lakója" c. regénye a gyarországba távozván, (kellő kriNyugat-ban jelent meg folytatások- tikai támogatás hijján) röstellni ban. Erdélyi évei alatt irt müvei- látszik természetességét: annyi csinek nagyobb része még kiadatlan náltság és tanultság között. Megj. és a nyomtatásban megjelentek könyvei: „A v e r s e i m " , M.-Vá( N o v e l l á k , 1922. — P i r o s sárhely 1920. — „ M e g k ö t ö z f r a k k , regény, Arad 1922. — Ár- ve", Mezőtúr. 1924. Nagy Endre gazdaegyleti titkár, v á k , regény, Arad 1924.) — e mindig erőteljes irások. sajátos ki- szakíró, * 1883 Kutyfalván. Gazdaadói és kolportázsviszonvaink mi- ságtanintézetet végzett, majd álatt alig kerültek a belsőbb Erdély lamtudományi doktorátust szerzett, olvasóinak kezébe. Csak 1926-ban öt évi gyakorlati működés után (a Szépmives Céh kiadásában) meg- a Szamosmegvei Gazdasági Egylet
( .'02)
Nagy
titkára lett. A Désen megjelenő a'kecskeméti müvésztelepen töltötEgyleti Értesítő szerkesztője. Ön- j te. Képeit, rajzait Kolozsvárt és állóan megjelent műve: A c u k o r - ! Brassóban, rézkarcait Zürichben, répa termelése (Erd. Gazd. E. kiadása 1926). A széki ref. egyházmegye világi főjegyzője. Nagy Hyula (Szőkefalvi) matematikus * 1887 ápr. 11-én Erzsébetvároson. Egyetemi tanulmányait * kolozsvári egyetemen végezte. U. o. tanári oklevelet szerzett. Helyettes tanár volt Privigyén. Rózsahegyen és Csiksomlyón. az 1910—12 | tanévekben pedig rendes tanár Csíkszeredán. Az 1911—12 tanévet azonban szabadságon töltötte és Göttingában mathematikai tanul- ; mányokat folytatott. 1912 szeptembere óta a kolozsvári Marianum-' nál működik. A kolozsvári egyetemen a mathematikából magántanári képesítést szerzett. 1918-ban a budapesti Szent-István Akadémia rendes tagja lett, 192(j-ban a budapesti Mathematikai és I'hysikai Társulat a Kőnig GyuATagt> Imre la jutalommal tüntette ki. N. dolgozatai a mathematika különböző ágaira esnek: algebrai gör- fametszeteket. Firnzében állított bék és függvények arithmetikai tu- ki, mind növekvő sikerrel. Müveilajdonságai. algebrai görbék geo- ben erő és őszinteség van. Nagy István festő * Csikntindmetriai és realitásai tulajdonságainak vizsgálata. 6ikbeli és térbeli szenten 1873-ban. A csíkszeredai görbék és felületek topologiai tu gazdásziskolába járt. azt otthagylajdonságai és algebrai egyenletek i va Kolozsvárt tanítói oklevelet Két évig falusi tanító is gyökeinek helyzete. Legutóbbi vizs- szerzett. Egy budapesti lapnak küldött gálatai a maximális indexű sik- volt. rajzokat s e réven felkerült a min. görbékre és felületekre, s azok jel- tarajziskolába. Két évi tanulás lemző számainak meghatározására után külföldre megy, Münchenben vonatkoznak. Ezek a jellemző szá- és Párisban dolgozik, azután viszmok függetlenek attól, hogy a szamegy Erdélybe. Hosszú évekig görbe vagy felület algebrai vagy alig jelent meg kiállításokon s nem algebrai. 1923-ban valósággal frappirozta Nagy Imre festő * 1893 VII. 25. Budapest művészi köreit gyűjteméZsögöd községben. Tanulóéveit a nyes kiállításával. Tájai és embebudapesti rajztanárképző iskolán » rei v:.l;;t:ii nagy komolysággal a
Nagy
( 203)
Nagy
sors nyelvén beszélnek. Legjobban II. 6. Kolozsvárt. A Minerva Iro. favorizált kifejező eszköze a pasz- dalmi és Nyomdai Müintézet. egyik tell. 1927-ben Budapesten, 1928-ban alapitója és ügyésze. Nagy László"(S) hirlapiró * Kolozsvárt 1894 VIII. 4. A kolozsvári egyetemen jog- és gyógyszerészethallgató volt. 1914-től hivatásos ujságiró, dolgozótársa több erdélyi napilapnak és szerkesztett » több hosszabb-rövidebb életű hetilapot. Jelentőségre az erdélyi szellemi életben ..Erdélyi Szemle" cimü irodalmi lapjával tett szert. Ez a lap. melyet nagy áldozatkészséggel hosszú éveken át vezetett s változott cimmel ma is vezet, az elsők között nyitott alkalmat az ..erdélyi irodalom" jelentkezésére. S. Nagy László maga is költő, versei F e h é r u t a k o n (1913), V é r e s m e z ő k ö n (1914), K é s ő k ö s z ö n t é s címekkel jelentek meg s pretenciótlan őszinte hangjukkal sok szimpátiát szereztek. A Jókai centennárium évében J ók a i s z e r e l m e i cimmel jelent meg füzete. Unitárius egyháztanáNígy István csos. az Unitárius Irodalmi Tár.-aKolozsvárt rendeztek gyűjtemé- ság titkára. nyes kiállítást müveiből. Nagy Oszkár festő * 1895-ben. Nagy Jenő ügyvéd és földbirto- Tanult a nagybányai, kecskeméti kos * 1872 XI. 16. Székelykeresz- és szolnoki művésztelepeken. turon. Bölcsészetet és jogot hall- 1921-ben utazási ösztöndijat nyer gatott Kolozsvárt. 1901-ben ügy- A p a é s f i a c. képével s két védi oklevelet nyert és Csikszent- évet Olaszországban tölt 1923-tól •uártonban irodát nyitott. A ma- ismét Nagybányán él. Felsőbányai gyar éra alatt részt vett a törvény- tartózkodásának több érdekes hatósági életben. A kisebbségi po- kompozíciója témáit köszönheti. • litikának — megyéjében — szerNagy Sándor tanár, lapszerkeszvező munkása volt, az 0. M. P. tő. * Szatmáron 1875 VI. 14. Tarészéről pedig résztvett a csúcsai nári oklevelet. Kolozsvárt szerzett paktumot megelőző brassói tárgya- 1897-ben. szakmája: fizika és maláson. A Székely Nemzeti Muzeum tematika. Egyévi nagyenvedi ta* alelnöke. A közigazgatás reformja nárkodás után került Zilahra. hol óta alelnöke a megyei tanácsnak. ma is működik. Modern nivóra Nagy László dr. az erd. róm. emelte a Wesselényi kollégium fikath. Státus jogtanácsosa. * 1889 zikai szertárát s felállította (az el-
Nagy
( ?04)
Nagybányai festőiskola
1913-ban sők között) az iskolai mozit. Tu- (A N ő n e v e l é s r ő l ) dományos folyóiratokban több ta. jelent meg Nagyváradon. Nagybánya politikai hetilap, # uulmánya jelent meg, önállóan: az Elektromos v i l á g i t á s-ról 1902.-ben. Szerkesztő és kiadó szóló. Sajtó alatt van U j v i l á g K rizsán P. Pál. f e l é cimmel a relativitásról irt Nagybányai Festőiskola alapítátanulmánya. Szerkeszti a „Szi- sa Hollósi Simon nevéhez fűződik. lágyság" hetilapot (melyben Ady 1896-ban a Münchenben élő maelső versei megjelentek). Adynak gyar mester nyári kirándulásra ifjúságától végig benső barátja volt, az 1924-es zilahi és érmina- j szenti Adv-napok rendezését ő vállalta. Ez alkalomból adta ki A d yE m l é k f ü z e t-ét. Nagy Sándor a szászvárosi kollégium volt igazgatója * 1877-ben. Nyelvészeti és irodalomtörténeti dolgozatai sürün jelentek meg 1904—1917 között Budapesten. EK délyben megjelent művei : Gróf Kuun Géza élete és munkássága. Szászváros, 1920. — Jókai. Brassó. 1925. — A Kuun kollégium meg- vitte iskoláját Nagybányára. Nészüntetése után Budapestre köl- hány festő barátja. Ferenczy Kátözött. roly. Grilnwald Béla. Réthi István Nagy Sándor dr. * 1878 I. 29. és Thorma János kisérte. A kiránFeketeardón. 1904 óta Erdődön dulás meg is ismétlődött, a már folytatott ügyvédi gyakorlata mel- elismert művészek közül is mind lett résztvesz az egyházi és poli- többen, köztük Csók István is, tikai közéletben. A szatmárme- frekventálták a kis erdélyi város gyei magyar párttagozat ügyv. et- gazdag változatú terepét, tiszta nöke. a ..Magyar Kisebbség" cikk- levegőjét. A város intelligens magyar lakossága szivesen fogadta Írója. Nagy Vilmos, református egy- a művészeket, értékelte a kolonia házkerületi tanügyi előadó * 1875 erkölcsi értékét és Nagybánya vámájus 13 Székesfehérvárott. 1912-; ros iskolát, műtermeket építtetett ig Debreczenben tanárkodik. 1912 müvészvendégeinek. Thorma, Réthi, tői a nagyváradi Református Ta- Ferenczy, Grünwald tanítottak az nítónőképző igazgatója ezen inté- iskolában s a nagybányai iskolázet megszűnéséig: 1925-ig. 1926 nak mind nagyobb Ilire szállt, a tól kezdve a Királyhágómelléki mesterek és tanítványok képe» csak óriási .,irodalmi" siReformátus Egyházkerület tan- előbbarattak, de rövidesen győzött ügyi előadó tanácsosa. Felelős akert magyar pikturában az uj irány, szerkesztője a Királyhágómelléki az érzéssel teli elmélyedő terméReformátus Egyházkerület hivata- szetfestés. Nem volt ez s z i g o r ú los közlönyének a „Reformátusok változhatatlan program, Nagybal.apjának". Terjedelmesebb műve
Nagyb. Festők Társ.
( 205)
Nagy- Németszövetség
nya az uj művészetben sem ismer! lával az elnöki tisztet Thorma Jádogmát, az iskolában az őszinte- nos (1917—1927) töltötte be : 1927 sóg és a szabadság uralkodott. Az ; szept.-től Mikola András a Társaelső mesterek, ki előbb, ki később, rág elnöke. Nagybányai Hitelbank rt., Nagyeltávoztak, végűi az alapítók kó> zül csak Thorma maradt, aki bánya. Az 1927. december 31-ik» 1902—1927-ig vezetője volt az is- mérlegben feltüntetett alaptőke: 5 kolának. Ebben az évben Mikola millió. Tartalékalapok: 176.000.— András, Börtsök Samu. Krizsán Vezérigazgató: Hirsch Jakab. Nagybányai Városi Muzeum János veszik át a fiatalok vezetését. A román kormány az állami, 1900-ban alakult. A gyűjtemények művészeti iskolák növendékeit, a bányaigazgatóság, városi levélcsoportosan küldi ki. hogy mii-' tár és az egyházak adományaiból, vészi oktatást kapjanak a nagy valamint magánosok hagyományaibányai iskola tanáraitói. művészi; ból szaporodtak. A Muzeum. amely ihletet merítsenek a már több év- 1 már 1905-től zárva van (személytizedes tradíciókból. Az iskola i zethiány. túlzsúfoltság) mintegy mindenki részére nyitva áll, az 4000 régiség, 1600 természetrajzi. oktatás ingyenes. A Művészet szak- 1100 művészeti és 900 néprajzi mára már nem jelentheti azt. amit tárggyal rendelkezik. A prehistocsak egyszer jelenthetett: a meg rikus gyűjteményt kivéve, a többi ujhodást, de — kulturhistóriai osztályoknak városi és megyei nagy feladatát befejezvén is — a jellege van. nemcsökkenő számmal sereglő műNagyenyedi Kisegítő Takarékvészek számára még nagyon so- pénztár rt., Nagyenyed. # 1871. káig nagyon sokat jelent. Az 1927. december 31-iki mérlegalaptőke: 5.2 Nagybányai Festők Társasága. ben feltüntetett Nagybányán élő festőművészek millió. Tartalékalapok: 8.041.328.— szervezete. Az 1906-tól Nagybá- Az igazgatóság elnöke: Gáspár nyán működő festők között a János. Vezérigazgató: Szigeti Béla. szervezkedés szükségessége akkor Fiók: Marosujvár. Nagyenyedi lakatosárugyár (Famerült fel, amikor Nagybánya városa állandó festőiskola céljára brica de lacatu§erie $i constr. S. épületet és bérműtermeket emelt' p. A. Aiud). Alaptőkéje 750.000 (1911-ben). A társaság első elnöke lej, invesztált tőke 106.000 ar. lej. Ferenczy Károly volt. 1912-ben 56 szerszámgép, 50 HP. 100 munnagyszabású retrospektív kiállí- kás. Gyárt: 200 tonna épületvasatást rendezett a társaság Nagy- lást és lemezárugyártó gépeket. Nagykároly és" Vidéke hetenbánya város támogatásával, amely kiállítás beszámolt, arról a komoly ként kétszer megjelenő lap. J± és termékeny munkásságról, me- 1883-ban. Nagykárolyi Megyei Muzeum lyet 1906-tól Nagybányán a művészek kifejtettek s amely megmu- 1901-ben alakult, kevésszámú rétatta, hogy ez a kicsiny, de kul- giség és természetrajzi tárgyból. turszempontból jelentékeny város, 4000 kötetnyi könyvtárral. Nagyromániai Németszövetség. megérdemelt otthont nyújtott művészeinek. Ferenczy Károly halá- A romániai Németek e g y s é g e s
Nagyszalontai Takarékp.
( 206 i
n e m z e t ü l való megszervezéséig is a kulturális autonomia eléréséig kívánalmaik és elérendő céljaik munkálására az összes németek egy szövetségbe tömörülnek 11919), melynek hivatalos címe: v erband der Deutschen i n G r o s s r u m á n i e n . A települési területeknek megfelelően ez n szövetség egyes országrrészi altagozatokra oszlik — G a u — melyeknek legfőbb képviselete a Néptanács. Erdélyben a nagyszebeni Néptanács. a Bánság. Arad és Szatmár képviseleteként pedig » német-sváb néptanács működik. Ugyanígy vannak néptanácsai a bukovinai és beszarábiai német településeknek is. Ezek a néptanv csok a települési területek németjeinek legfőbb p o l i t i k a i képviseletei. A néptanácsot a népközösség képviselői (a helyi bizottságok ill. ezekből alakult köri bizottságok) választják. Nagyszalontai Takarékpénztár rt.. Nagyszalonta. # 1869. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 5 millió. Tartalékalapok: 2.450.000.— Az igazgatóság elnöke: Sternthal Artui. Vezérigazgató: Csáky György. Nagyszebeni Fegyvermuzeum a» Újkor elejéről származó német fegyverek, török fegyverek és erdélyi fegyverek gyűjteménye . # 1872-ben. a szász comesek zászlói és erdélyi fejedelmek zászlói is itt láthatók. Nagyszebeni Kárpát Egyesület Muzeuma 1880-ban alakult." Etnográfiái gyűjteményeket őriz. 1920 óta a Brukénthal Muzeum kezelésében van. Nagyszebeni Természettudományi Muzeum 1848-ban alapította a Siebenbürgiecher Verein fttr Na-
Nagyváradi Friss Újság
turwissenschaften. Adományok és vásárlások utján gyorsan gyarapodott és 1895-ben saját épületében helyezkedett el. Állattani, növénytani. ásványtani, néprajzi osz tálya van. 10.000 kötetből álló könyvtára és laboratóriuma van. Az állattani osztály 900 nagyrészt erdélyi emlőst és madarat foglal magába. A növénytani osztály különösen erdélyi herbáriumokban gazdag, néprajzi osztályának idegenföidrészi exolikumok a nevezetességei. Nagyvárad, Erdély legrégibb magyar napilapja, alapította 1870ben H ü g e 1 Ottó könyvkereskedő. Éveken át I v á n v i Ödön. utána F e h é r Dezső, később S a s Ede szerkesztette. A háború előtti néhány évben M a r t o n Manó vezetése alatt jeles ujságiró gárdája volt a Nagyváradnak. A lap 1918ban a Sonnenfeld Adolf r. t. tulajdonába ment át. Főszerkesztője ez évtől kezdve H e g e d ű s Nándor. Impériumévek alatt magas nivóju publicisztikát produkált, a kisebbségi politikában szigorúan magyarpárti állásfoglalással (lásd még Napisajtó). Nagyváradi Agrár Takarékpénz tár rt.. Nagyvárad. # 1910. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptöke: 12 millió. Tartalékalapok: 10.400.000.— Az igazgatóság elnöke: .lohn Th. Florescu. Vezérigazgató: Dr. Demetrovits Elek. Fiók: Margitta. Nagyváradi Friss Újság, napilap. H a l á s z Lajos és B o r o s Jenő alapították 1899-ben. 1916ban vette át P á s z t o r Ede. ki addig is szerkesztette. Munkatársai: Dr. B a r z a Ferencz, Dr. Z o l t á n Jenő, M a r k o v i t s Krnő, H a l m a i Árpád.
Nagyv. gör. k. r. püsp.
( 207 \
Nagyváradi gör. kath. román püspökség. A XVII. század végén 15iharmegyében is megindul a Rómával való egvsülésnek mozgalma Eleinte a biharmegyei egyesült románok a váradi róm. kath. püspök fönnhatósága alatt állottak, de miután a Szentszék 1748ban a románok részére a váradi r. k. püspök mellé sufragan püspöknek kinevezi Meletie Kovácsot, mozgalom indul az önálló román püspökség felállításáért is. 1777ben meg is alapítják az OradeaMare-i önálló gör. kath. román püspökséget. 1777-től 9 püspök követte egymást. A püspöki szék betöltője 1922-től Valeriu Traian Krentin (1. o.). A püspökségnek értékes könyvtára van, levéltárában ott vannak Samuil Micu Klein. I'etru Maior és Gh. Sincai müveinek kéziratai. Az egyházmegyének 163 plébániája van, Bihor, Arad, Sátmar és Sálaj megyékben. Nagyváradi gör. kath. székesegyházi káptalan. # 1776 julius 26-án Mária Therézia királynő által, az egyházmegyével egyidejűleg. Hivatása: az egyházi törvényekben előirt székesegyházi templomi szolgálatok elvégzése, a püspöki tanácsban (Consistorium) előadói hivatal ellátása és az egyházmegyei alapok és alapítványok kezelése. Tagjainak száma: 6 valóságos és 6 tiszteletbeli. Jelenleg, valóságos tagjai: Dr. Radu Jakab nagyprépost, pápai prelátus: Dr. Micula§ György ált. püspöki helynök, pápai prelátus; Stan Illyés; Támáian Péter; Dr. Pop Gergely pápai titkos kamarás és Magyar Ágoston szemináriumi kormányzó. Tiszteletbeli tagok: Gera Sándor nagykárolyi püspöki külhelynök
Nagyv. Keresk. Csarnok
és Muresjian György kismajténvi plébános. Nagyváradi gör. keleti román püspökség, 1920-ban állíttatott fel, illetve restauráltatott a XVII. szá •/adban még fennállott intézményből, melynek utolsó püspöke Efrem Beniamin 1695-ben halt meg. Ez időtől csak vicariatus volt Nagyváradon. Az utolsó vicarius (és egyben az első püspök) C i o r o g a r i u Román volt. A püspökség mellett 1923-ban létesült a lelkészképző akadémia (Academia de Teologia ortodoxa romána) négyéves tanfolyammal, melyre a baccalaureátus jogosit. Az intézet igazgatója Dr. A. M a g i e r u (1. o.). 1928 végén kántorképző iskolát is szerveztek. Püspökségi nyomda is működik az egyházmegyében Nagyvárad székhellyel. 1926-ban állíttatott fel a Caminul l'reofesc (papi otthon). Az egyházmegye hivatalos lapja a Legea Románeascá. Nagyváradi Hitelbank rt., Nagyvárad. # 1903. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alap tőke: 6 millió. Tartalékalapok: 1,727.772. Az igazgatóság elnöke: Eichner Sándor. Ügyvezető-iga* gatók Grosz Ignác és Kelemen Vilmos. Az intézet az 1927. november 28-án megtartott rendkívüli közgyűlésen az alaptőkének 6 millió leiről 18 millió leire való felemelését határozta el. Nagyváradi Kereskedelmi Csarnok 1869-ben alapíttatott kettős jelleggel, részben mint termény és gabona csarnok, részben mint a kereskedők érdekképviselete. Hoszszu ideig Reismann Mór volt. az elnöke. 1918—27-ig Popper Ákos, 1927-től Farkas István. Alapszabályszerint teendőin t.ul a Csarnok
Nagyv. lat. szert püsp.
( 208)
Nagyv. Leszámítoló b.
legérdemesebb teljesítménye a fiu-1 három internátus fiunövendékek és leány- felsőkereskedelmi isko- főleg a középiskolai ifjúság részélák. valamint kereskedelmi tanonc- re Nagyváradon, f) Római kath. iskola fenntartása. 1888-tól mű- Legényegylet szépen felszerelt ottködnek ezek az iskolák s az honnal, hol a legények bent is ujabb évek változott és nehéz lakhatnak Nagyváradon, g) Elagkörülményei között csak fokozott gottak részére a „Szent László áldozattal voltak fenntarthatók. Menedékház" és „Apostolok-Háza" Mint termény és gabonacsarnok a Nagyváradon, h) Az iparostanonc háborús évek óta nem működik, otthon épülete már meg van s beenergiáit a kereskedelmi és keres- rendezés alatt áll, i) Három óvoaa kedői érdekek állandóan szüksé- Nagyváradon szt. Vince nővérek ges védelme köti le. vezetése alatt. Püspöki főhatóság Nagyváradi lat. szert püspök- ellenőrzése alá tartoznak a követség. Az impérium változás (mely- kező szerzetes rendházak: Prenek következtében az egyházme- montrei rendi kanonokok rendháza, gyéből 32 plébánia Magyarország Kapucinus Atyák és Irgalmasrend területére esett. Romániában ma- háza Nagyváradon. Szt. Orsolyaradt 52 plébánia) gróf Széchényi rendnek egy, Paulai Szt. Vincéről Miklós püspököt, találja az egy- j nevezett nővéreknek három háza házmegye élén, ki 1923. december Nagyváradon, ez utóbbiaknak egy 1-én meghalt. Budapesten és elte- rendháza Szentjobbon és Bélfemették az általa épített orosházai nyéren, Szt. Ferenc nővérek háza: róm. kath. plébánia templomban. Szilágysomlyón. Hasonlóképen a Ú Szentsége még 1923. december főhatóság alá tartoznak: a Bihar8-án Bjelik Imre ny. tábori püs- megyei közkórházban, a nagyvápök, tassói fölszentelt püspök, radi elme és gyermek kórházban nagyváradi kanonokot állitotta az és Szent-József intézetben működő egyházmegye élére mint apostoli Szent Ferenc rendi nővérek is. A kormányzót aki e minőségben püspökség könyvtára közel 36.000 1927. május 9-én bekövetkezett kötet, mely négy nagy teremben haláláig működött. Utódjául Mayer a püspöki palotában van elhelyez.Antal pápai prelátus, apát, kano ve. Nagy könyvtára van a Kápnokot nevezte XI. Pius pápa az talannak is, valamint tekintélyes egyházmegye apostoli kormányzó- könyvtárral rendelkezik a Theolojává. A püspöki főhatóság alá giai Akadémia is, mely szintén * tartozik: a) Theologiai Akadémia püspöki palotában nyert elhelyea lat. szert, papnövendékek szá- zést és a papnövendékek theolontára, b) egy róm. kath. tanítónő- giai szakképzettségét van hivatva képző a szt Orsolya-rendi zárdá- előmozditani. Az egyházmegye híban és egy óvónőképző az Imma veinek száma Romániában: 70.000. culata intézetben Nagyváradon, c) Nagyváradi Leszámitolóbank r t . három róm. kath. polg. leányiskola Nagyvárad. # 1899. Az 1927. Nagyváradon és egy Szilágysom- december 31-iki mérlegben feltünlyón mindegyik internát.ussal szer- tetett alaptőke: 7,500.000.— Tarzetes nők vezetése alatt, d) 67 talékalapok: 1,600.000.— Az igazelemi iskola a megye területén, e) gatóság elnöke: General Traiafl
Nagyv. Muzeum
( 209
Nagyv. L'jságirókiuh
Mogoiu. Vezérigazgató: Klein An- ni tói és papi pályára készülő kondor. viktorok számára. Oimnázista nöNagyváradi Muzeum. (A bihat vendékei 1919-ig a premontrei főmegyei ÓB nagyváradi régészeti gimnáziumba. képezdészei a nagy* és történelmi egylet muzeuma.) # váradi gör. kath. tanítóképzőbe 1872. Épülete közadakozásból jártak. 1914-ben theologiai szemiemeltetett 1872-ben. Leltára: 14 nárium is létesült; 1922 októberéezer régiség, 1369 etnográfiái ilen theologiai főiskola is. 1928tárgy, 824 műtárgy. Könyvtára ban növendékeinek száma; 80 mintegy 8 ezer kötet. Nevezetes- gimnazista. 150 tanítóképzős. 64 ségei: a l'serny Bélától elrende- kispap (30 a lugosi egyházmezett ősrégészeti gyűjtemény; ro- gyéé). Igazgatója (1928; Magyar mai és magyar pénzgyüjteménv ; Ágoston kanonok. Theologiai taa XIX. századbeli magyarság' pol- nári kara: Uubic Ferencz. Dr. gári életére vonatkozó emlékek: Chirvaiu László. Dr. Fluerá? Mikértékes festmények Schlauch kar- lós. Barna (iyörgy és Dr. Táutu lelkiigazdinális hagyatékából; magyar és Ludovic, ki egyben román néprajzi gyűjtemény. Kivá- gató is. lóan értékes része a muzeumnak Nagyváradi Ügyvédi Kamara, az Ipolyi "hagyaték, amelyben ér- hivatalos neve: Baroul Advocatftékes XV. és XVI. századbeli lor Oradea. ujjászerveztetett 1923olasz és német festmények, gobe- ban az ügyváitestület egységesílinek és szőnyegek, fegyvergyüj téséről és szervezetéről szóló törteménv. sok majolika és porcellán vény alapján (Mónit. Ofic. No. tárgy, hímzések és régi ékszerek 251.). K kamara magában foglalja nagy számmal vannak. Az Ipolyi Biharmegye minden ügyvédjét és gyűjtemény a keresztény művé- ügyvédjelöltjét. Cgyvédtagjainak szet fejlődését mutatja be. száma 241 (ebből Nagyvárad 185 Nagyváradi Napló, napilap, ala- ügyvéddel szerepel), ügyvédjelölpitotta Fehér Dezső 1898-ban. lm- tek száma 45. A kamara decanja périumváltozás előtt a legjobb Dr. Dem. Kiss. Nagyvárad. Szenevű magyar publiciszták voltak gények, özvegyek, árvák és hadie frissen, szabadelvű szellemben rokkantak számára a kamara jogvezetett lapnak hosszabb rövidebb segélyző irodát állított fel. melyideig dolgozótársai. Az uj érában nek vezetője Dr. Romul Pop nagyis progressziv szellemben harcol j váradi ügyvéd. Ügyvédek fegyela kisebbségi érdekekért. 1920-ban mi ügyeiben öttagú fegyelmi ta* iap tulajdonjogát Fehér Dezső- nács ítélkezik. től egy részvénytársaság szerz. ; Nagyváradi Ujságiróklub. 1924 meg. 1928-ban a lap érdekközös- óta áll fenn. 1926-ban költözött ségoe lép a „Nagyvárad'' c. napi- mai helyére Erdély egyik legelelappal. Főszerkesztője ma is Fe-1 gánsabb klubhelyiségébe. (Földszinbér Dezső, aki mint felelős szer- ti és emeleti termeinek kiképzése, belső díszítése: Spiegel Frigyes kesztő is jegyzi a lapot. Nagyváradi szeminárium (gör. műve). 36 hivatásos újságíró alapíkath.) 1792-ben Darabantb Ignácz tása, akik mint törzsalapitók a Püspök idejében állíttatott fel ta- Klubnak jogi személyiséget bizto14 Erdélyi Lexikon
Napisajtó
( 210;
sitottak. Látogató tagjainak száma 600. Napisajtó (magyar). A háború előtti Erdély közéletének és kulturális életének fókusza Kolozsvár volt és szerencsés konstellációk a mai (Bánságot, Körösvölgyét, Északnyugat-Romániát is magába ölelő) trianoni Erdélyben is vezető szerephez juttatták. Á Consiliu Dirigent, némely speciális erdélyi relációjú közhivatalok, konzulátusok, és utievélkirendeltségek kolozsvári elhelyezkedése, nem utolsó sorban a kolozsvári egyetem vitathatatlanná/l tette Kolozsvár „központiságát". Erdély közélete ott sűrűsödött, a periferiák tekintete oda fordult, a közéleti elhatározások hirét mindenki onnan várta és Kolozsvár egyszeriben sajtóközpontja lett Erdélynek. A háború előtti és alatti legelterjedtebb orgánum az „Újság" volt (tisztes szerepét az ujerdélyi életben is őrizte), de vezető szerepre és Erdélyben azelőtt elképzelhetetlen országos jelentőségre az újonnan keletkezett Keleti Újság, a régi, még Bartha Miklós alapította Ellenzék és a zsidó nemzeti politika szolgálatában álló Ujkelet emelkedett. Erdély többi napilapjai, bár közöttük előkelő zsurnalisztikái tradicióju orgánumok (nagyváradi, aradi lapok) is voltak, meg sem kísérelték a kilépést lokális kereteikből (jórészt határszéli helyzetük és szigorúbb cenzurájuk miatt nem) kivéve a Brassói Lapokat (1. o.), mely mindjárt kezdetben országos olvasóközönséget nyert, ezt a mai napig megtartotta. Politikai sulyuk (ami alatt inkább esak erdély-közéleti suly értendő) természetesen •főleg az országosan elterjedt orgánumoknak van, bár egyes határ-
Napisajtó
széli lapok publicisztikája legalább is tartja a versenyt amazokéval és egyéb rovataik nivóját és példányszámaikat tekintve sem az a reláció áll itt fenn a „vidéki" és „országos" lapok között, mint pl. Budapest és a magyar vidék lapjai között. Valamennyi erdélyi magyar napilap kisebbségpolitikára van beállítva; intenzivebb parlamenti szereplésünk megindulásáig a sajtó egyedül végezte a politikai kontrollszolgálatot 8 ha nem is hivatalosan és megbízásból és nem is mind egyforma buzgalommal de egy-két kivétellel valamennyien az 0. M. P. politikáját támogatják. Sajnos ez az egyhúrú kisebbségpolitika meglehetősen szürkévé unalmasitja az erdélyi napisajtót, nempolitikai munkatársait is a politikum kihangsúlyozására kényszeríti, sokszor kritikai őszinteségük megnyilvánitásában is akadályozza. Hírszolgálata valamennyi erdélyi magyar napilapnak országosan szervezett, a mi alatt megint csak Erdélyt kell érteni, mert bár jelentősebb s főleg a kisebbségeket érdeklő parlamenti eseményekről és parlamentenkivüli zajosabb bukaresti akciókról valamennyien beszámolnak, de egyébként az égési erdélyenkivüli és bukarestenkivüli Románia kivül esik a sajtó érdeklődésén (ami külömben ugy az erdélyi szász, mint az erdélyi román sajtóról is megállapítható). Az országosan olvasott nagyobb lapok példányszáma 10—12.000-re tehető, aránylag kis szám a „vidéki" lapok 6—7000-es példányszáma mellett. És — általánosságban — az utóbbiak gazdasági helyzete látszik biztositottabbnak, mégis csak kevésbé költséges szerkesztőségükkel és adminisztrációjukkal. — Bár az
Napisajtó
( 211)
erdélyi magyar napisajtó jelentősége emelkedett az utolsó 10 évben. a gyökerestől változott helyzet és a gazdasági válság áldozatokat is követelt: megszűnt Nagyvárad régi liberális organuma, a S z a b a d s á g , az A r a d é6 V i d é k e , a régi Kolozsvár legelterjedtebb lapja. az Ú j s á g néhány más kisebb jelentőségű lap. Impérium alatti alapitások: a Keleti Újság (pár nappal Kolozsvár megszállása előtt) az Ujkelet, a temesvári Déli Hirlap s 1928-ban a Mai Világ, mely a Keleti Újság (1. o.) uj helyzetbe kerülése után a progresszió orgánumaként indult. Mindez orgánumoknak, ujaknak és régieknek, az Erdélyre végevárhatlanul ránehezedett gazdasági krízisek mellett a p o l i t i k a i c e n z ú r á t elvisel-, niök kellett (a határszéli lapoknak kezdettől megszakítás nélkül, a többieknek is évekig és Ferdinánd király halála óta újból). A hosszan tartó cenzúra a fehér foltokon kivül egyébb — testi szemmel észre nem vehető — károkat okozott. Egyfelől: a kielégítetlen közönség neheztelése és vádja a lapokra nehezedett; másfelől: a szüntelen kényszerű óvatoskodás és devóció kedvezőtlenül befolyásolta az újságíró pszihét is, magát az újságírást is, hangját, őszinteségét, bátorságát olyan területeken is, amelyek a cenzor piros ceruzájától "gyébbként megkíméltettek. A háború utáni erdélyi közélet zűrzavarában. egyházi, politikai, gazdasági. faji és világküzdelmek izgalmas csataterén, az erdélyi magyar napisajtó egyébként sem tudott mindig megmaradni a számára sajtókötelesség kijelölte vonalon, s míg nem egyszer kötelességszerűen hallgatott, sokszor tévedt a bul-
Németh
vár- és riportlapok (számára tilos) területére is. De hibái és vétségei mellett, mégis a napisajtó volt az egyetlen közéleti tényező, mely kötelességteljesitésben és nívóban a súlyos évek súlyos feladataira (annyi elégtelenség között!) elégségesnek és méltónak mutatkozott. Erdély régi ujságiró csoportja, kiegészülve az irodalom újságírásban elhelyezkedett embereivel s az emigráció jobbjaival, komolyan vehető és komolyan vett. sajtóval ajándékozta meg Erdély szellemi életét. Negru Dimitrie egyetemi tanár. Radiológiát ad elö a kolozsvári egyetem orvosi fakultásán. Német P á r t 1921-től áll lenn. Románia összes németjeinek parlamenti pártja, mely a felmerülő kulturális és gazdasági kérdésekben taktikai egységben lép fel. A parlamenti csoport vezetője ez idő szerint Dr. Hans Ottó R o t h . Nem egyenlő fokon álló gazdasági és kultur területek képviselete; általános programmja a kisebbségi jogok s elsősorban a németek politikai jogainak megvédelmezése, tiszta közigazgatás és igazságszolgáltatás. a gazdasági élet emelése. Az 1927-es parlamenti választásokon a Magyar Párttal közös lisztán mentek küzdelembe (kisebbségi blokk). E választásból hét kamarai és egy szenátusi mandátummal került ki. Németh Gellért (P) ferences lelkész, szerkesztő * 1897 I. 26. Szainosujváron. Pappá szenteltetett 1920-ban. Szerkeszti a 19000 példányban megjelenő ,,Katholikus Világ" cimü illusztrált népnevelő folyóiratot, társszerkesztoje a „Hirnök"-nek és a „Kereszt"-nek. önálló müve még nem jelent meg, 14'
Némethy
( 212)
Nemzeti Parasztpárt
de sajtó alatt D ü r e r A l b e r t j uj időkre csak a Nemzeti-Liberális cimü nagyobb tanulmánya. Hosz- Párt maradt (természetesen nem szabb utazásokat tett, melyeknek versenytársak nélkül, mert ugyanképzőművészeti tapasztalatairól ér- az a történelmi fordulat a Iiegat dekes cikksorozatokban számolt két uj pártját: a Néppártot és a be. A katholikus irodalmi esték és Parasztpártot hivta: létre. Erdély kapcsolásával pedig az itteni Nemmatinék kedvelt conferencier-ja. Némethy Gyula dr. theologiai zeti Párt is a román politika poigazgató, művészettörténeti iró * rondjára lépett). A mai Liberális 1867 IV. 22. Pusztamargitán. 1890- Párt programmja elsősorban gazben szentelték pappá; 1892-ben dasági programm. Szigorúan védi theol doktor,. 1897-ben theologiai az egységes Románia gazdasági tanár lesz. 1921-ben apátkanonok. függetlenségét, jelszava a legutóbbi 1924-ben pápai prelátus. Theologiai időkig: „Csak a magunk erejével" tanulmányaival egyidőben egyházi (Prin noi insine). s a külföldi tőke művészettel is sokat foglalkozott erőre kapását törvényalkotásaival s számtalan művészeti cikke je- is ellensúlyozni törekszik. A párt lent meg újságokban és folyóira. a nagytőke irányában jelentős ösztokban. Önállóan mj. tanulmányai: szeköttetésekkel rendelkezik, ami A szentkehei y (Budapest politikájának útjait determinálja. 1904 , A m i s e r u h a (Budapest A trianoni béke óta kétizben volt 1905) Az ő s e m b e r a p a l e o n - j kormányon (1922—26 és 1 9 2 7 — < Nemzeti Parasztpárt. A régi ert o l o g i a v i l á g á n á l (1912). A nagyváradi Szigligeti Társaság délyi Román Nemzeti Párt és a komoly aktivitású tagja és ünnepi regati Parasztpárt fúziójából kealkalmi szónoka. A nagyváradi letkezett (1926 őszén). A Nemzetipárt a magyaruralom idején a maTheologia Akadémia igazgatója. románok egységes Nemzeti-Liberális Párt A régi gyarországi Komániában a nagybirtokosok kon- pártja volt, osztály- és rangküzervatív pártjával szemben állott lömbség nélkül egyesültek benne a Liberális Párt (a nagytőke és parasztok, tanitók. papok ós inértelmiség pártja) s az idők fo- teilektuálisok. Előbb a passzivitás, lyamán bizonyos parlamenti váltó- majd 1903-tól a lendületes aktivigazdaság fejlődött ki a kettő kö- tás politikáján nevelkedve jeles zött. Ezt a két pártot nem válasz- publiciszta és debatter-generációtották el lényegbeli programm- val s egy küzdelmes mult gazdag pontok, inkább vezető egyénisé- taktikai tapasztalataival rendelkegek. mint programmok körül ala- zett már e párt, mikor nemzeti kultak s talán még bizonyos poli- ideáljai — a Monarchia összeomlátikai hajlandóság volt az. ami el- sával — megvalósultak. Az 1918 külömböztette őket (igy a liberáli- év végének erdélyi eseményei: az sok francia orientációja és francia erdélyi román nemzeti erők konmintára való centralizációs törek- centrációja, a gyulafehérvári gyűvése). A háború utáni idők nagy-j lés megszervezése ennek a pártbirtokellenes levegője a konzerva-; nak a munkája volt Az egyesülés tivek politikai hatalmát is meg-| megtörténtével a pártnak termégyengítette s a két párt közül az szetesen ki kellett bővitenie addig
Nemzeti Parasztpárt
( 213*
Nemzeti Színház
csak védelemre szorítkozó pro- Nemzeti Párt izolálja magát a Reprammját. A Nemzetipárt az egye- gat politikai csoportjaitól, 1925-ben sített Romániának — ugy töme- fuzionált az elhunyt Take Ionescu geinél, mint vezérkara kvalitásai- ill. Iorga Nemzeti Néppártjával. nál fogva — egyik legerősebb párt- 1926 őszén pedig bekövetkezett a ja lett. Uj programmjába áthozta s a párt utolsó tíz évének legnagyobb Gyulafehérvári Határozatokban le eseménye: a Parasztpárttal való is szögezte azokat a népi kívánal- fúzió. A Parasztpárt (Partidul T&makat, amelyek egykori nemzeti- ránesc) 1918-ban alakult, s az ségipárt-mi voltának követelései 1919-es választásokon nagy eredvoltak, de ezek mellett s a többi, ményt ért el. Gazdasági téren a (legközelebbről Erdélyt illető köz- Parasztpárt az agrárreform revíigazgatási) követelései mellett az zióját követeli s ugy ebben, mint a egységes birodalom kiépítésére is közigazgatási kivánalmaiban, gazdag pozitiv programmja van, munkáskérdésről való felfogásában amely egyes pontjaiban (a hazai jóval radikálisabb bármely roiparnak a külföldi tőke bevonásá- mániai pártnál. Követeli a kijogát, a szakszerval való kiépítése, a munkásviszo- sebbségek nyoknak nyugati mintára való kon- vezetek szabad működésének bizszolidációja) erős eltéréseket mutat tosítását, kivételes intézkedések a többi kormányképes pártok pro- megszüntetését. Többizben folytagrammjától. A végrehajtóhatalom tott s évekig tartó tárgyalások csak egyszer volt, akkor is csak után. melyeknek folyamán a Nemrészben, a Nemzeti Párt kezeiben: zeti Párt elnökének, Maniunak siaz uj pártok és uj területek kor- került a Parasztpártot némely mányában. Vajda-Voevod minisz- legradikálisabb pontjainak mérsékterelnöksége alatt, mindössze há- lésére vagy kikapcsolására bírnia, rom és fél hónapig. A politikai ellen- főleg az osztályharc kihangsulyoszél, mely a pártot érvényesülésé- zásatól eltérítenie, — létrejött a ben akadályozza. Bukarest felől fuj fúzió s az egyesült párt vezetésés támadó felülete a Nemzeti Párt ben Maniu mellett Mihalache veu. n. „erdélyisége". Ez a párt csak- zető szerepet visz. Az 1928 évi ugyan erdélyi annyiban, hogy az nagyarányú, a liberális kormányerdélyi sajátosságokat védi a tüz- zat "megdöntését célzó tömegdezel-vassal való egységesítő törek- monstrációik már egységes terv vések ellen, hogy jó közigazgatást szerint, folytak le Erdélyben és a akar Erdélynek s ezt nem várja Regatban. forszírozott* centrálizmustól, hanem Nemzeti Szinház. A Román Opehozzáértő s a területekkel isme- rával egy fedél alatt létesült 1920rős s ezek népessége által szaba- ban a Nemzeti Szinház. A román don választott, emberektől. Egyéb drámai színjátszásnak voltak traProgrammpontjai —• beleszámítva díciói s a Nemzeti Szinház első » kisebbségek állampolgári jogait igazgatója Bársan Zacharie már védelmezőket is — mind az egy- magyar rezsim alatt ismerőse volt séges Románia érdekeit szolgál- staggionei révén (amelynek élén ják. a regionálizmus vádjának már ; Olvmpia Bársan-nal a feleségével »em szolgálhat alapul, hogy a állott) az erdélyi román közönség-
Néppárt
( 214)
Neubauer
nek. A Nemzeti Színháznak meg- ren a teljes nemzeti egység, moindulásakor. ha nem is voltak el- narchikus alkotmányos uralom sőrangú művészei, de volt stílusa. alatt, társadalmi téren a szociális Tudta adni Shakespearet és Moli- egyensúly az osztályharc kikapéret. Az internacionális modern va- csolásával. gazdasági téren a malőrökböl nem sokat adott. Román gántulajdon energikus védelme a szerzők közül különösen Eftimiu- felforgató kísérletek ellen. 1919 óta tól játszott. Saját darabjai közül kétizben volt kormányon, mindkét Bársan a T r a n d a f i r i r o s j i t alkalommal Averescu tábornok miadatta elő. Magyar darabok közül niszterelnökségével. Az első népLengyel Menyhért Antoniá-ját. párti kormányzás 1920 márciusáGyengéje e Nemzeti Színháznak, tól 1921 decemberóig tartott. Az hogy a szinészanyag fölfrissitésé- agrártörvény és az adótörvények ről'nem történik elég gondoskodás. voltak legfontosabb törvényei. A 1927-ben Eftimiu lett igazgató és második (rövidéletű) AverescuBársan megmaradt rendezőnek. Ef- kormáuy 1926-ban installáltatott. timiu küldetése sikertelen volt. ErNetoliczka Oszkár szobrász * délyi központi színházat akart csi- 1897 Brassóban. Háromévi hadinálni, Teatrul de Vest-et, s abból szolgálat után akadémiai tanuldetasirozni játszócsoportokat Er- mányokat végzett Dresden és dély városaiba. E terv elé nem- Kasselben. Festőnek készült. Hácsak anyagi, hanem művészeti aka- rom évig rajztanár a brassói Hondályok is gördültek. terus gimnáziumban. Később a Néppárt. (Román). Az 1918-as év szobrászművészet foglalja le. Első népszabadsági áramlatai, amelyek kiállítását Brassóban rendezte a választói jog kiterjesztését és szoborportrékból. A nagyváradi egy gyökeres agrárreform kénysze- róm. kath. kathedrálisban és a rűségét hozták magukkal. Romá- brassói szász templomban plasztinia addigi pártjai mellé egy ujabb kai belső díszítési munkálatokat pártot állítottak. A politikailag fel- j végzett. ébredt parasztság jórészét AveNeubauer Gyula gyáriparos * rescu tábornok tömöritette maga 1874 Győrött. Kereskedelmi akaköré, aki már 1917-ben felvétette démiát ós — Lipcsében — keresRománia alkotmányába egy agrár- kedelmi szaktanfolyamot végzett. reform alapelveit. Ez a tömörülés 1894-ben a győri, 1906-ban a teelőbb mint liga (Liga Poporului) mesvári és szegedi gyufagyárak szerepelt. Később párttá alakult vezetését veszi át. 1922-ben a te(Partidul Poporului). Első sorban mesvári gyárat a román állam a parasztságon épült, de csatla- vette át, N. akkor alapítja a „Lékoztak hozzá nagyobb számban az da" vegyigyárat, melynek ma is intelligencia legkülömbözőbb kö- vezérigazgatója. A gyáripari szakreinek elemei is. Erdélyi térhódí- irodalom müvelője. a ..Honi Ipar" tását nagy mértékben elősegítette állandó munkatársa volt (1906— Oct. G o g a csatlakozása. 1926-ban 1918). T ö b b gyáripari r. t. igazVasile G o 1 d i § és híveinek csat- gatósági tagja! a súlyosabb kelakozása erősítette erdélyi gyöke- reskedelmi és gy. ipari érdekképreit. A párt alapelvei: politikai té- viseletek vezetőségi tagja.
Neugeboren
( 215)
NyirS
Neugeboren Emil dr. szász pu. térvén tanár, kanonok, s 1919-ben bliciszta * 1870 jan. 6.-án Brassó- újból Rómába megy, mint a gyuban. Egyetemi tanulmányait Jená- lafehérvári és fogarasi érseki proban. Budapesten és Berlinben vé- vincia prokurátora. 1922-ben X. gezte. A Landeskirchen-Seminar Pius pápa lugosi püspökké neveztanára volt Nagyszebenben. 1900- te ki. Széleskörű irodalmi tevéban vette át a Siebenbürgiseh kenységet fejt ki, ismertebb munDeutsches Tageblatt szerkesztését kái: Adeváruri eterne és vezette 1918 végéig. Hosz- (Örök igazságok), P r e d i c i d e szabb ideig a magyar képviselő- A d v e n t , N o u i Medit atii ház tagja volt. Az uj rezsim alatt p r a c t i c e (2 vol. trad.) Szerkülönösebb politikai szerepe nem keszti a „Biblioteca pentru clasa volt, jelenben a Kronstádter Zei- cultá" vállalatot, melynek eddig tung szerkesztője. Korábban az négy száma jelent meg. erdélyi antialkoholista mozgalom Nikodémusz Károly iró, evanegyik vezetője volt. gélikus főesperes * 1887 1. 18. Neumann Testvérek, malom, Versei, novellái jelentek meg uaszesz- és élesztőgyár ipari rt. pilapokban s a Pásztortüzben. JúArad. Alapt. 10.000.000 lej. A ma- dás Iskariot c. drámája, melyet lomüzembe invesztált tőke a kolozsvári szinház 1928-ban elő4,200.000 a. 1. — 1600 HP. — Évi adott, könyvalakban is megjelent. maximális őrlési kapacitás 120000 „Menekülés" cimmel egyfelvonásos tonna. — A szeszgyár invesztá- vígjátékot is irt. Az E. 1. T. tagciója 3.200.000 a. 1. A maximális ja. brassói evangélikus főesperes. élesztőgyártás 2000 tonna. Nitescu I. Ioan egyetemi tanár, Ney Pál ügyvéd * 1885 Tenkén. ; élettant ad elő a kolozsvári egyeKét jogi müvében feldolgozta: 1. tem orvosi fakultásán. az erdélyi kereskedelmi jog törNyirő József iró és hirlapiró. * vényi anyagát, joggyakorlatát és 1889 VII. 28. Székelyzsombor közjogelméletét, 2. a váltójog és ségben. Középiskolát Székelyudcheque jog törvényi anyagát, varhelyen, theologiát Gyulafehérjoggyakorlatát és jogelméletét. váron ' és Bécsben végzett. 1912— Nagyváradon van ügyvédi iro- 15-ig tanár Nagyszebenben ós dája. Besztercén. 1915—19-ig plébános Niculescu Alexandru dr. gör. 1 a kolozsmegyei Kide községben. kath. megyés püspök * 1887 VI. Ezen évben a papirendből kilép, 6. Tölgyesen (Csík m.). Középis- megnősül és újságírói pályán hekolai tanulmányait Szászrégen- lyezkedik el. A „Keleti Ujság"ben és Balázsfalván végezte. 1 nál kezdi, egy sztrájkügy folyo1898-ban Rómába küldték, ahol mányaként onnan kilép, csatlakouiint a Collegium Urbanum nö- zik a Paál Árpád vezette „Ujság"vendéke. már kiváló figyelem hoz. annak megszűnése után az tárgya volt. Hazakerülvén 1904- uj kezekbe került „Keleti Újság" ben az érseki irodában alkalmaz- szerkesztőségébe lép vissza s ma ták, majd tanár lett- a theologián. is ott. működik. írói pályáját noKésőbb Amerikában végez misz- vellával kezdi, megnyeri a „Zord sziói szolgálatot. Onnan is haza- 1 Idő" novellapályázatát („Haldok-
Nyirő
( 216
„Nitrogén"
lik a székely" c. rajzával), rövid- a határon. Budapesti hire ma is del utóbb a kolozsvári „Napkelet" inkább erdélyi véleményekből tápnovelladiját is elnyeri. Indulása lálkozik. mint müve ismeretéből. Erdélyi értékelése sem volt kezdetben egyöntetű. Csak mikor kötetben adta ki novelláit (,Jézusfaragó ember" 1924), akkor kezdték komolyabban értékelni az eleinte rezervlátabban vélekedők is. Uj lélektájokra nyilt itt kilátás és organikus mélységek döbbentettek. Sulvosszavu emberek beszéltek sziklanyelven. A finomabb nüánszokat néhol elnyelte a dübörgés. De maradandó élménv< nyel gazdagodott a figyelő olvasó. És várt ez irások után ujabbakat, emberibb közelséget a súlyos lépésű székelyekhez. A folytatás egyelőre elmaradt. Egy Wesselényi-regény készülésének hire száll Nyirő műhelyéből. Elemenidején sem bő termeléssel, de a táris erejű részleteket már láthatkésőbbinél mégis gyorsabb tem tunk belőle lapok hasábjain. póban jelennek meg novellái, me„Nitrogén" S. A. vegyészzeti lyeknek szinte mindenike hangos gyár Dicsőszentmárton, alaptőkéje megbeszélések tárgya a fiatal 20,000.000 lej, invesztált tőke erd. irodalomban, 6őt a körüle fo- 1,861.000 arany lej. — 30.000 HP. lyó hangosság a budapesti fi- — 600 munkás. — Gyártmányai: gyelmet is ráirányítja. mielőtt j szóda, amoniak. karbid, oxigén még egy sora is átkerült -volna stb.
o.
Obor-törvény. A régi királyság- [ tekben egyeseket ideiglenesen beli tőzsdetörvénynek a gabona és i vagy véglegesen a vásár területéállatvásárokról és az árupiacok- ről "kitiltani. — E bizottság köteról rendelkező 59—69 cikkeit, az lessége a vásár megkezdése előtt 1928 március 28-án megszavazott a vásár tárgyát képező áruk napi törvény kiterjesztette a csatolt árát kifüggeszteni. — Szigorúan területekre s igy Erdélyre is. — tilos a vásár körletéhez tartozó E törvény lényege az. hogy a községekben a vásár tárgyát kéközségektől megvonja a vásártar- pező árukat az utakon, utcákon, tási jogot. — Vásárt csak a ke- tereken, korcsmákban, szállóhereskedelmi és iparkamarák léte- lyeken eladni vagy venni. — A síthetnek s azok igazgatása e tes- vásár-területeket és a szükséges tületek hatáskörébe tartozik. — épületeket a községek tartoznak A vásárterek szilárd kerítésekkel a kereskedelmi Kamarák rendellátandók el s oda csak a terme- kezésére bocsátani, ezzel szemben lők, igazolvánnyal biró kereske- azonban bizonyos, a Kamarákkal dők. hivatalos közvetítők és a egyetértőleg megállapított és a saját szükségletükre vásároló he- kereskedelmi minisztérium által lyi lakosok léphetnek be. — Min- jóváhagyott illetékeket szedhetnek den a vásártéren történő adásvé- a vásárra vitt áruk után. tel írásos jegyzék mellett törtéOcskó Lajos dr. theologiai tanik, amelyet a vásár-hivatalnál nár * 1887-ben Kiskúndorozsmán. elkönyvelés mellett be kell mutat- Theologiai tanulmányokat végzett ni s ugyanakkor, ha az ügylet Budapesten. 1912-ben Kolozsvárra tárgya gabonanemü. mintát kell kerül, hol 1922-től. a kegyes taletenni. — E jegyzékek a Keres- nitórendtől a román rendtartokedelmi Kamara bélyegével lá- mány számára alapított Hittudotandók el. — A vásár rendjére* mányi és Tanárképző Intézetben felügyel egy három kereskedőből mint lelki igazgató, prefectus és alakult s a minisztérium által ki- theologiai tanár működik. J é z u s nevezett bizottság, amelynek fel- K r i s z t u s életeszménye adata a törvény és rendeletek a«. címen kis könyve jelent meg kalmazása felett őrködni, az el- 1925-ben (Cluj. Providencia nyomadók és vevők közötti kisebb né- da), több cikke pedig katholikus zeteltéréseket a helyszínen elsi- folyóiratokban. mítani, de joguk van a rendet zaOlajos Domokos, hírlapíró * Ko varókkal szemben pénzbüntetést i rondon. Gimnáziumot Sz. Udvaris alkalmazni, sőt súlyosabb ese- helyen végzett. 1914-ig állami
Olasz
( 218 )
Olasz
le. Fiu-kongresszusokat, tisztviselő volt, ez időtől hivatá- tatja sos ujságiró. Hosszabb ideig a ko- kongregációkat szervez, ifjúsági alapit, cikkeket, lozsvári Ú j s á g helyettes szer- folyóiratokat kesztője volt, 1924-ben sajátkiadá- könyveket ir. Az erdélyi közvésu lapját, az éles ellenzéki hangú lemény akkor kezd reá felfigyelMagyarság hetilapot szer- ni, mikor — 1925-ben kezdett — u. prokesztette, 1924-től az E l l e n z é k n. f é r f i k o n f e r e n c i á i n belső munkatársa. Politikai és grammjába veszi a zsidókérdést társadalmi riportcikkei feltűnést Kolozsvárt tartott koníeranszai — keltettek. Rövidebb ideig aktiv részt is vett a magyar politikai mozgalmakban, az Erdélyi N é p p á r t int. bizottságának — a brassói nagygyűlésig — tagja veit. E r d é l y i írok Kin. c s e s h á z a cimen 0. szerkesz-1 tette az első ujerdélyi antologiát, inely egyben a legkorábbi ujerdélyi k ö n y v e k egyike. Ólasz Béla dr. ügyvéd * 1879ben Nagyváradon. A háború előt-' ti politikai mozgalmakban mint' a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártnak egyik vezető tagja, később alelnöke vett részt. Impériumváltozás után kisebbségi politikai mozgalmakban s a ref. egyházi életben (a Királyh. mell. ref. egyh. ker. tanácsbirája) végzi közéleti munkáját. 1928-ban Magyarországba költözött. Olasz Péter, hitszónok. * Nagyváradon 1895 aug. 4. A jezsuita rendbe lép 1910-ben. Bölcséleti ési melyeknek egyébként ügyes kontheologiai tanulmányokat Inns- strukcióját fölöslegesen terhelték bruckban végez 1914—1917. illet- í meg főleg a progresszív sajtót ve 1919—1923 években. Közbül bántó allúziói — idézték fel elfőgimnáziumi tanár Kalocsán (ma- lene a sajtónak előbb csipkelődő, tematika- fizika). Csillagásznak később haragos kifakadásait. (> készült, azonban 1924-ben rend- maga tiltakozik ellene, hogy antifőnöke kívánságára Romániába. szemitának tekintessék s éppen Szatmárra jön, mert a rendnek ezért — nehogy az ifjúság is félkevés a remán állampolgár tagja. reértse — a zsidókérdést 1927-be" Mint konferencia Itt célul a romániai magyar kath. kikapcsolja. ifjúság lelki nevelését tűzi maga szónok sikerei egyrészét a napi elé. Lelki gyakorlatok, négyszem- intellektuális életből vett témáiközti tanácskozások százait folv- nak köszönheti. Egyes előadásait.
Olosz
( 219
)
Őrien t
melyeket például: „Ü z e n t a p a - alaptőke: 6 millió. Tartalékala t y o l a t " , „ F r e u d i s t a g y ó n - pok: 396.500.-— Az igazgatóság elt a t ó s z é k e k b e n". „ A n a t o . nöke: Dr. Scheda. Ügy vezető-iga/. le F r a n c e " , stb. címeken tar- gató: Kupp. totot, olyanok is nagy számmal Orbán Balázs a Székely hallgatták, akik eleve sem kí- G a z d a s z ö v e t s é g igazgatója vánták magukat meggyőzetni, de Marosvásárhelyen, * 1873-han Meérdekelte őket e közeiharcos je- zőpagocsán. Jogot végzett s Mazsuita fegyverforgatása. Az ifjú- rostorda megyében aljegyző, szolságnak irt könyvei friss közlési gabíró, később főjegyző lett. Immódjukkal sok ezer ifjú olvasót périumváltozás óta a Székely szereztek. Legutóbbi kiadvánva Gazdaszövetség igazgatója. 1927„ F i u , l é g y f é r f i ! " (1928) két ben Marostordában liberális lishét alatt elfogyott s uj kiadást tán kamarai képviselővő választért. Megjelenésével, egyéniségével ják. A marosvásárhelyi lapoknak és munkásságával érdekesen jel- s más erdélyi orgánumoknak is lemző alakja a mai Erdély szel- cikkírója. A vezetése alatt álló lemi életének. Az Erdélyi Lexi- Gazdaszövetség hivatalos lapjákont gazdag adatgyűjtéssel segí- nak, az „ E r d é l y i B a r á z d á"tette. nak szerkesztője. Orend Misch dr. * 1896 október Olosz l^ajos. lirikus * 1891 aug. 23. Ágya aradmegyei községben.; 16. Jakabfalván (lacobeni). FiloJogi pályára lépett s előbb kö>. zófiát. germanisztikát és műtörtéigazgatási pályán működött, szol- netet tanult Leipzig és Marburg gabíró volt, később ügyvédi iro- egyetemein. A bécsi Néprajzi Mudát nyitott. Verse összepréselt zeum asszisztense volt, s dolgoajkak mögül tör elő, de kevés- zott Marburgban is („Institut für szavuságában mély termószetér- I Irenz- und Auslanddeutschtum"). zésről és heves gondolati forra- Jelenben a Brukenthal Muzeumdalmakról árulkodik. Csend, koz-j ban dolgozik. Főbb művei: Z u r d e r Siemikits objektivitás, de égő színek. H e r k u n f t s f r a g e S a e h s e n . 1927. Előadásában nem tesz koncesz- b e n b ü r g e r sziót. semmi dnlszerüség benne.; (Arch. f. siebenb. Landesk. und Két kötetét („G l a d i á t o r a r c " Deutsche Diajektgeographie). — V o I k s1923. — „ É g ő c s o l n a k o n " V o m VV e s e n d e r 1926.) a kritika elismeréssel fo-1 k u n s t. Belvedere iu Wien. — gadta. A ..Helikon" egyesülésnek S i e b e n b.-s A c h s i s c he VV e bo r n a m e n t i k. 1925. kezdettől tagja. Organizáció, havifolyóirat, első Oni^or Vidor egyetemi tanár, a k ö z i g a z g a t á s i - és p é n z - száma 1927 decemberben jelent ü g y i j ° g tanszékét tölti be a meg Lúgoson. Az irodai rac.enakolozsvári egyetem jogi karán. U. lizmus eszméjét és módszereit kíSzerkesztője o. mint helyettes r ó m a i j o g - vánja terjeszteni. Szidon János lugosi bankigazgató. t ö r t é n e t e t is ad elő. Orient Gyula, a cluji egyetem Oravicai Takarékpénztár rt.. fakultásáOravica. # 1H65. Az 1927. decem- orvos-gyógyszerészeti ber 31-iki mérlegben feltüntetett nak tanára, * 1869-ben Nagvbocs-
Örmény Muzeum
220 )
Orosz
is meggyőzők, kőn, Máratnaros megyében. Gyógy- színezésükben szerész-mesteri oklevelének el- nincs szüksége alibibizonyitásra nyerése után egy évig még tudo- (versszennyezésre). Két kötete: és mányos dolgozatokkai foglakozott . . Ö l e l é s d u 11 f ö l d ö n " a budapesti egyetemen, azután hat évig vidéken gyógyszerészeti foglalkozást űzött. 1808-tól újból egyetemi intézetben. Kolozsvárt dolgozik s közben orvosi oklevelet is szerez. 1921-ben a cluji egyetemen a b i o l o g i a i ét. t o x i k o l o g i a i a n a l i z i s tanszékét vele töltik be. Széles te-i rületen végzett kutatásairól biokémiai, gyógyszer-kémiai. törvényszéki kémiai és gyógyszerésztörténeti dolgozataiban számolt be magyar román és német gyógyszerészeti lapokban. Örmény Muzeum Szamosujváron, # 1904-ben s az Örmény Muzeumegyesiilet gondozásában állott e társulás megszűntéig. Jelenleg a s/.amosujvári örmény egyházközséghez tartozik e szerény muzeum. amely erdélyi és más országbeli örménytárgyak és csillagokgyűjtésén alapul. Mintegy 1300 . . Ö k r ö k k e l régiségtárgva. etnográfiái gvüj- k a 1". az elsőt huszonkét, a máleménye s' 1500 kötetből álló sodikat. huszonnégy éves korában irta. könyvtára van. Ormos Iván * 1902 XI. 29. KaOrosz Endre, a cluji etnográtonai pályára készfiit s hadapród- fiai muzeum őre. * 1871-ben Koiskolába járt Pozsonyban. Majd I lozsvárt. Hosszú ideig állami taérettségit tett Székelyudvarhe-1 nitó. legutóbb Olujon. hol 1926 lyen, a Közgazdasági Égyetemre óta a M i i z e u l E t n o g r a f i c is beiratkozott, de abbahagyva hoz van beosztva. Tanítóskodásátanulmányait 1926-ban ujságiró vá' egy időben mint autodidakta lett. Ez időtől a Temesvári Hir- foglalkozik régészeti kutatásoklap munkatársa. A N v u g a t kal. Évtizedeken :'.» turistáskodva (1925.) verseket hozott, tőle. majd Sídélv minden vir'i'két bejárta és a N a p k e l e t . M a g y a r í r á s , sokezer darabból álló ősrégészeti, G é n i u s z is és az erdélyi napi- ősfoglalkozási. néprajzi tárgyból lapok egyik-másika. Szabádversei, álló kollekciót, gyűjtött össze. dús gondolatritmussal, őszinte Kutatásairól beszámoló és tuszivéből ömlenek, fiatal tisztaság- risztikai közleményei nagy számgal. Viziói. képei, fantasztikus mal jelentek meg.
Orsolya-leány nevelő
( 221)
Orsolya-leánynevelő # 1733-ban Szebenben 3 osztállyal, lassan bővült a mai nyolc osztályú intézetté. Ez az iskola Erdélyben a legrégibb németnyelvű zárdai leányiskola. Nyilvánossági joggal működik, a Szent Orsolya rendi zárda fejedelemasszonya és igazgatója vezetése alatt. Országos Magyar Párt. A trianoni békeszerződés után következett időkben a vezető magyar rétegek már elodázhatatlan szükségességnek látták a magyar valamilyen formában való megszervezését. A sűrű eszmefelvetések közül kettő talált, — nagyobb számban — rokonszenvező hívekre. Az egyik: politikai párt alakítása mellett agitált (ez a kalotaszegiek eszméje volt s realizáltatott az Érdél y i Magyar Néppárt-ban), a másik irányzat a magyarság egyetemét átfogó nem pártjellegü magasabb nemzeti szervezetet kívánt (ez a M a g y a r Szövets é g alakulására vezetett}. A Magyar Szövetség-et a kormány 1921-ben feloszlatta s akkor ennek vezetői országos politikai párt alakítását határozták, amely Magyar Nemzeti Párt cimmel létre is jött 1922-ben. A Magyar Néppárot és a Magyar Nemzeti Pártot (akkoriban legalább) nem reális programmok külömböztették el (a nemzetközi egyezményekben biztosított jogok védelmén "tul ilyesmivel egyik sem rendelkezett), hanem bizonyos averziók, világnézeti ós vérmérsékleti eltérések és nem utolsó sorban kolorit külömbségek, az egyfelől „történelmi", másfelöl, „demokratikus" színezetű pártvezetőségek között. 1922 novemberé-
Országos Magyar Párt
ben egyesült is a két párt, az O rs z á g o s M a g y a r Párt-ban, s a párt első elnöke báró J ó s i k a Samu volt, ki már a Magyar Szövetségben s az abból alakult Magyar Nemzeti Pártban is viselte e tisztséget. Az 0. M. P. vezetősége a két fuzionáló félből paritásos alapon alakult, de a vezetés kezdettől a Magyar Szövetségből átszármazottak kezébe jutott ill. maradt, ami az idők folyamán (a politikai orientációk kérdésében is súlyos ellentétek merülvén fel) elégedetlenségre, zugolódásra, s itt-ott nyilt disszideutizmusra is \ ezetett (1. Kalotaszegi frakció, R e f o r m c s o p o r t). A párt parlamenti szereplése 1922ben kezdődik. Ez évben az általános választásokon a kormány választási taktikája (jelölő-ivek viszszautasitása) jelentősebb eredmény elérését lehetetlenné tette, de azért •sikerült hattagú képviseletet biztosítani. Izolációjának súlyos terhét érezve a párt ill. vezetői román pártokkal kerestek kapcsolatokat s az ilyennemű törekvések első eredménye volt a román Néppárttal kötött c s ú c s a i pakt u m (1. o.), mely gyakorlati érvénybe azonban nem lépett (s később Ugrón István pártelnök részéről fel is mondatott). Báró Jósika Samu 1923 juliusában meghalt, utóda az elnöki székben Ugrón István lett. Elnöklése idején az Országos Magyar Párt a liberális párttal került," politikai nexusba. Az uj közigazgatási törvény alapján elrendelt községi és megyei választások szolgáltattak alkalmat az együttműködésre, rne Ivet az akkor kormányon lévő liberális párt vezetősége kezdeményezett. Az O. M. P. megiörmu-
Országos Magyar Párt
( 222 )
Országos Magyar Párt
Iázván az együttműködés feltéte- i 1927-ben újból parlamenti válaszleit, melyeket a Liberális Párt tások előtt állt a Magvar Párt. elvben elfogadhatónak minősített, Ez alkalommal a német kisebbségutasította helyi párttagozatait, gel indult közös lisztán (kisebbhogy kössék meg a kormány bi- ségi blokk). Egy szenátori és tíz zalmi férfiaival az egyezményeket képviselői mandátum jutott oszs közös lisztával induljanak a vá- tályrészéül, ez utóbbiakból kettőt lasztási küzdelembe. A párt. felté- — előzetes megegyezés folytán — teleit az akkori miniszterelnök, a németeknek kellett átengedni. lonel B r a t i a n u még a válasz- Az uj Bratianu-ciklusban az iskotások napja előtt váratlanul el- lákat fenyegető veszedelmek s utasította. Ennek dacára az 0. M. egy-két közelebbről érintő törP. a legtöbb helyen támogatta a vényjavaslat tárgyalása kötötték kormány jelöljeit, részben azért le a párt parlamenti csoportjának is, mert kívánalmai, ill. felté- figyelmét. — A szélesebb magyar tételei a kormány részéről ugy nyilvánosságnak az O. M. P. úgyNagygyűléseken fogadtattak, mint amelyek még nevezett alapos megvitatást igényelnek szokott beszámolni sáfárkodásáról. ugyan, de nagyjából nem megva- Az ezen gyűléseken fel-felhangzó lósíthatatlanok. A községi és kritikai hang nem annyira a pártmegyei választásoknál azonban j müködós pozitívumainak hiányát olyan erős ellenzéki támadás fo- sérelmezi, hanem inkább a párt szervezetét s gadta a kormányt, hogy lisztája nemdemokratikus éppen a legfontosabb helyeken ennek tulajdonított belső gyengemegbukott. Egyébb okoktól is be- ségét hibáztatja. A román pártok folyásolva a Bratianu kormány felé való orientáció kérdésében 1926 tavaszán lemondott, s helyét 1927 év folyamán törtek ki egyeAverescu Néppártjának en- netlenségek, amikor is a pártnak gedte át. A május hóra kiirt vá- nem nagyszámú, de jelentékeny súlasztásoknál az 0. M. P. k a i . lyú egyéniségei liberális orientáteli-egyezményre lépett a ciót hirdettek. Ez irányzatnak néNéppárttal, mely ' egyezmény a hány hive, élükön Bernádyval ki Magyar Pártnak" huszonhét tagját is lépett, a Magyar Pártból. A beljuttatta mandátumhoz. Ugrón Ist- ső ellenzék forszirozására az 0. M. ván elnöknek, aki a liberálisokkal P. szervezeti szabályzatának átvaló kooperáció alkalmából a csú- dolgozását határozta el. Jelenben csai paktumot felmondta, termé- a párt elnöke (gr. Bethlen György) szetesen le kellett mondania. Utó- mellett négy alelnök működik (Inda előbb mint helyettes, később czédy J o k s m a n Ödön, J a k a b mint megválasztott elnök gr. f f y ' Elemér, S á n d o r József, gr. Bethlen György lett. s az 0. M. T e l e k i Arctur). A politikai irány P. már az ő elnöklete alatt vett kijelölő szerve a 150 tagból álló részt az 1926-os választásokon. közp. int. biz. Az elnöknek a négy Az Averescanus Paktum kisebb- alelnök mellet nyolc tagból álló elségi kikötéseiből majdnem semmi nöki tanács segédkezik. A párt sem valósult meg. A rövid életű központi irodája Kolozsvárt van', Averescu-kormány távozása után központi főtitkár dr. D e á k Gyu-
őrszem
( 223)
Óváry
la. Működésben van összesen 23 j közönségsikere volt nyilvános elömegyei és municipális városi t-a- j adásainak, irodalmi és politikai gozat, melyek közül kettő, a ko- konferenciáinak, Három füzete jelozsvári és szatmári csak az illető lent meg ( L e v e l e k a f i a m felfedeváros területére szorítkozik műkö- h o z . — R o m á n i a désében. A városi altagozatok szá- z é s e . — F e l j e g y z é s e k m u l ó ma 65. Szabályzat szerint az elnöki ós n e m m u l ó d o l g o k r ó l . ) metanács minden hónapban, a közp. lyek közül az első lirai apróságoint. bizottság negyedévenként tart- kat. a második utileveleket, a harja gyűléseit. A parlamenti csoport madik politikai aperszüket tartalkülön irodát tart fenn Bukarest- maz. Kiadta Arany János T o l d i vezetője b e n melynek , | ^ | H i Dr. W i l - j j á t , T o l d i E s t é j é - t és szerLex il e r József. A párt hivatalos or- kesztette az E r d é l y i gánuma régebben az (azóta meg- k o n - t Osváth Károly gyógyszerész * szűnt) ,,U j s á g" volt- jelenben — a „ K e l e t i ' 1884. Marosvásárhelyt, a gyógy1927 nyara óta szerész-közélet tevékeny embere. U j 8 á g". és a Bánságot képviseli Őrszem, hitbuzgalmi kath. heti- Erdélyt országos gyógyiszerész-mozgallap Nagyváradon. 1920 októberben az makban. Az A. G. F. közp. váindult L e s t y á n Endre dr. szer- lasztm. tagja. kesztésében és kiadásában. Oswald Pál, a Katholikus Ostrogorich Adrián egyet, tanár L e g é n y e g y l e t e k Orszáaz Á l t a l á n o s C h e m i á-t adja g o s S z ö v e t s é g é - nek főtitelő a kolozsvári egyetem termé- kára. * 1896-ban. Theologiát végszettudományi fakultásán. zett és pappá szenteltetett NagyOsvát Kálmán szerkesztő, * 1880 váradon. Nagy kongregációs tevéNagyváradon. Orvosi tanulmányo- kenységet fejt ki, s 1926-ban megkat végzett, egy évig a gyulai el- alakítja a Legényegyletek Orszámekórház segédorvosa volt, tizen- gos Szövetségét, melynek főtitkánégy évig gyakorló orvos. Az im- ra lesz. Óváry Elemórné ( P u r j e s z Olperfumváltozás Marosvásárhelyt taláJja. 1919-ben ott indítja meg a ga) * Í881 Kolozsvárt, atyja Pu, „Zo'rd I d ő " cimü félhavi folyó- jesz Zsigmond a kvári egyetem iratot, melybe sok politikai cikket i belgyógyász professzora volt. Fér• szemlecikket irt. 1920 végén a je: Ó v á r y Elemér dr. ügyvéd lap tulajdonjogát és vezetését a i.Ováry Kelemen jogtanár fia). Pur Kemény' Zsigmond Társaságnak jesz Olga számára gazdag fejlődési adta át. „ E r d é l y i L e v e l e k", lehetőségeket kinált az a diszting,,K a 1 a u z", „ H é t f ő i L e v e - vált baráti kör, mely atyja bará1 e k", „A F ö l ö s l e g e s E m - taiból alakult. S z a b ó Dénes, b e r " „ R e p r í z " cimen 1920—27 V i d a k o v i c h Kamill, F e j é r között többnyire egészen rövid Lipót, R i e s z J ó z s e f , S o m l ó életű folyóiratokat adott ki. me- Bódog, J a n c s ó Miklós stb. vollyekben a politikai ós szellemi élet tak sürün látott vendégei a szakritikáját nyújtotta e lapok nem lonnak, mely szellemével és intennagy nyilvánosságának. Nagyobb zív zenekultuszával azt az erdélyi
Ováry
( 224 )
arisztokráciát is vonzotta, melynek l'urjesz Zsigmond nemcsak orvosa,' hanem bizalmasa is volt. Az idők változásával is maradt 0. Fürjet-/ Olga szalonja: aziluma az irodalom ós zenekultura Erdélybe látogató kiválóságainak; Bartók, Telmányi,
Óváry
Dohnányi, Móricz Zsigmond önkéntadó'dó otthonossággal szállnak Ováryéknál. De az erdélyi hétköznapokon is ápolja ez a kolozsvári irodalmi szalon a nemesebb tradiciókat. kínálja megértését és tuelegét.
P. Paál Árpád publiciszta * Brassóban, 1880-ban. Jogi és államtu tiományi doktorátust szerzett 1902—03. Ugyanez években városi fogalmazó Kecskeméten és a K e c s k e m é t i L a p o k szerkesztője. Majd árvaszéki ülnök Udvarhelymegyében; 1908—1918 megyei '"jegyző, 1918 novembertől 1919 januárig helyettes alispán és az udvarhely-megyei S z é k e l y N e m . z e t i T a n á c s elnöke. 16 hónapig hadbírósági eljárás alatt. állt. de felmentetett. 1920-tól újságíró. Evekig a K e l e t i U j s á g , majd t az U j s á g főszerkesztője volt s a N a p k e l e t folyóirat is a P. főszerkesztői jelzésével jelent meg. A kisebbségi magyar politikában — súlyos vezércikkeitől eltekintve — eleinte csak • outsider szerepe volt. Progresszív magatartása ellene hangolta a konzervatív pártvezetőséget. később (egyrészt mert, Erdélyben enyhülni kezdtek a világnézeti poentirozások, másrészt inert a hivatalos vezetőség az utóbbi években a Paál Árpádénál veszélyesebb baloldaliságokkal is találkozhatott) bekerült a pártve. '•etőségbe s a két legutóbbi választáson, mint Szatmármegye képvis elője a Kamarába is bekerült. Stír 'in ir vezércikkeket (az Ujság megszűnése után újból a K. U-ba) ritkábban politikai tanulmányokat. Paál Gusztáv * Szászőrménve"en Kis-küküllő vm.1 1877 okt. 2»Erdélyi Lexikon
án. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Ferencz-József Tudományegyetemen végezte. 1900 szept. 1 óta a marosválsárhelyi ref. koll. tanára. 1911-ben megválasztják a koll. igazgatójának. Erről a megbízatásról 1920-ban sulvos betegsége miatt lemond; jelenleg a kollégiumnál mint tanár működik. — Szerkesztette a ..Vasárnap" c. egyháztársadalmi hetilapot; irt több cikket napilapokba, folyóiratokba, almanachokba. — Cikkeiben és tanári katédráján mindig vállalta a meg nem hamisított humánum jegyében való progressziót, Pácátian V. Teodor román publiciszta és történész * 1852 november 28-án Ususáu (Marosaszó) községben. Lúgoson, s az aradi piaristáknál végzett gimnáziumot. Magánúton képezve magát gazdag jogi és történelmi ismeretekre teti szert. A román irodalomban versekkel lépett fel. a ..Família" folyóiratban. Verseit 1882-ben kötetben is kiadta Temesvárt. Mint hírlapíró a ..Luminátoriul"-ba dolgozott, 1885-ben a „Timisjiana-t (később: „Gazeta Poporului") alapította. Szerkesztette a Preptatea-t s a szebeni „Tribuna"-nak is évekig főszerkesztője volt. 1901-ben a nagyszebeni mitropolia lapjának a „ T e l e g r a f u l R o m á n-nak ve zetését vette át « 17 éven át a lap igazgatója volt. A Consiliu Dirigent alatt a hivatalos Gazeta Ofi15
Pacha
( 226 )
Pálffy
eiala-t szerkesztette. Számos ön- p o n d e n t a d i n e x i l a e p i s álló munkája között a legneveze- c o p u l u i I n o c h e n ( i e M i c u tesebb: ,.C a r t e a d e a u r s a u K l e i n , Acad. Rom. Bucure^ti 1u p t ele p o l i t i c e - n a ^ i o - Cultura Na(. 1924. Pakocs Károly iró * 1S92 XI. 17. nalle a l e K o m á n i l o r de sub C o r o a n a U n g a r á " . az erdé- Nagykárolyban. Középiskoláit ott lyi románok története a legrégibb és Szatmáron kijárván, a. budapesidőktől 1914-ig. Tizenötévi munká- ti egyetem theologiai fakul tAsan 1915-ben nak eredménye e mű 8 hatalmas végezte tanulmányait. kötete. Az Academia Romána díj- pappá szenteltetett. Félévig márajal tüntette ki, 1. Károly király a marossziget-i káplán, azontúl 1928„ B e n e M e r e n t i " I. osztályát ig Boromissza Tibor szatmári róm. küldte „motu proprio". Tagja az kath. püspök udvari papja. PüsAstra irodalmi szekciójának, elnö- pöki irodaigazgató. Irodalmilag ke a történelmi szekciónak s jog- két verskötettel ( , . F o r r ó s z a szerinti tagja az Astra központi bi- v a k " 1924, Szatmár és „ L é i é k zottságának. Hajlott kora dacára o r s z á g" 1927 u. o.) 8 egy nois szorgalmas munkatársa a Tran- vellás kötettel („H a z a f e 1 é" 1926 silvania folyóiratnak. Az „Albina" u. o.) jelentkezett. Verses dolgait pénzintézet felügy. bizottságának — különösebb szuggesztív erő hiján is — rokonszenvessé teszi rentagja. Pacha Ágoston, C s a n á d m e - dületlen, hivő optimizmusa. Gyors g y e a p o s t o l i k o r m á n v z ó - ihletésű költő, avult formákat is j a * Móricföldön 1870 XI. 26. Rö- ötletesen variál, sokszor édeskés vid káplánkodás után állandóan a muzsikával. Novellisztikus Írásaicsanádi-püspöki udvarban műkö- ban a sokszor igen egyszerű mindött. 1902-ben püspöki titkár, 1906- danivalóitól az áradó előadás elban c. kanonok, 1911-ben sz. egyh. vonja a figyelmet. Az Erdélyi Irokanonok, 1915-ben oldalkanonok dalmi Társaság 1926-ban tagjává irodaigazgató, 1923-ban apostoli választotta. Pálffy Márton * 1873 XI. 11. Várkormányzó, 1927 V. 15. lebedói püspökké szentelte M. D o 1 c i pá- falván. A kolozsvári egyetemen pai nuncius. Több folyóiratba dol- végzett tanulmányok után tanár gozott, néhány kisebb műve önál- az unitárius kollégiumban. Nyelvészeti, egyháztörténeti és neveléstalóan is megjelent. Pácli$anu Zenobie, a kisebbségi ni cikkei jelentek meg a Magyar kultuszok vezérigazgatója a Vallás- Nyelvőrben, Etnográfiában, Érdéés művészet ügyi minisztériumban lyi Muzeumban stb. Irt vallásos * 1886-ban. Számos — főként — egv- tárgyú verseket, közölt versfordíháztörténelmi munka szerzője: Mü- tásokat finn és román költőkből, vei: Y e c h i l e m á n á s t i r i ro- regény és novellaforditásokat rom í i n e ^ t i d i n A r d e a l , Blaj mánból. Önálló müvei: Az O k ; Vezér s Brassai 1919. — A l e g e r e a a r h í e r e i - s z e r ű l o r , Blaj 1920. — D i n i s t o r i a n y e l v t a n í t ó m u n k á s s á g a b i s e r i c e a s c á a R o m á n i l o r 1898. — K o l o z s v á r i g l o s z a r d e l e n i (1700—1773), Acad.i s z á k 1907. — N y e l v é r z é k Rom. Bucure$ti 1923. — C o r e s - és i s k o l a 1902.
Páll
( 227 )
Pap
Páll György ügyvéd, hirlapiró D o m n i l o r 'J'árii Romá* 1892 IV. 11. A gimnáziumot Te- n é ? t i (Bucureijti. 1908). —- C o mesvárt, az egyetemet Budapesten 1 o a n a 1 ti i T r a i a n ín 1 u m ivégezte, ahol az államrendőrség n a n o i l o r c e r c e t & r i (Buo. szolgálatába lépett 6 a Károlyi-re- 1920). — Cikkek és vitairatok rozsim alatt főkapitányhelyettes lett. mán és olasz folyóiratokban. Az imperiumváltozás után visszaPáneurópa. Marosvásárhelyt 1926 tért Temesvárra. Résztvett a M a - év tavaszán néhány erdélyi progyar Párt t e m e s - t o r o n - gresszív — kiknek a száma azután táli tagozatának szerve- a többi városok progresszivjeivel zésében s annak 1928 eleje óta szaporodott — megalakította a f ő t i t k á r a , Hirlapirói munkás- P á n e u r ó p a i U n i ó E r d é l y i ságát, mint a kolozsvári .,Ujság" S z e r v e z ő B i z o t t s á g á t . Ez hansági szerkesztője kezdte; ké- a bizottság legelőbb egy brosúsőbb a T e m e s v á r i H i r l a p rát adott ki, majd ugyanez év belső munkatársa volt. Jelenleg a őszére országos értekezletet készítemesvári munkaadók szindikátu- tett elő. Erre az értekezletre megsa hivatalos lapjának a felelős hívták báró K a p r i Maiméit, aki szerkesztője. ugyanakkor a Regátban kezdemé..Pallas" Bank és Kereskedelmi nyezett hasonló szervezkedő mozrt., Temesvár. # 1921. Az 1927 galmat. Báró Kapri az értekezlet december 31-iki mérlegben feltün- előtt néhány nappal megjelent Matetett alaptőke: 5 millió. Tartalék- rosvásárhelyen. felmutatván C o ualapok: 2 millió. Az igazgatóság d e n h o v e C a l e r g i-nek. a Pánelnöke: Octavian Puticiu. Ügyve- európai Unió elnökének írásos tilzető-igazgatók: Mérő Rezső és Dr. takozását az ellen, hogy Erdélyben külön szervezet alakuljon, mig Csendes Ferenc. Pallas könyv és lapterjesztő vál- a Romániai Központ meg nem alalalat Kolozsvár. Alapította F a - kult. Minthogy a Romániai Közr a g í> Miklós 1922-ben. Pár évvel pont azóta sem alakult meg, az később D a r v a s Simon ujságiró erdélyi mozgalom is eredmény nélvette át és külföldi lapok, folyó- kül félbetörött. iratok behozatalával és terjesztéséPap Domokos festő * 1894 V. 2. vel kulturális jelentőségre emelte. Középiskoláit Kolozsvárt végezte. Pamfil Gheorghe a g y ó g y - 1913-ban a budapesti Képzőművés z e r é s z i és o r v o s i k é m i a . szeti Főiskola növendéke lesz, tatanára a kolozsvári egyetem or- nulmányait azonban megszakítja vosi karán. A gyógyszertani in- a háború, melynek egész idejét tézet igazgatója. 'Az' fcxtensiunea harctéren, fogságban, majd -ismét Universitará keretében érdekes elő- harctéren tölti. 1919-től Budapesadásokat tartott szociálpolitikai ten folytatja festészeti tanulmávonatkozásokkal. nyait, melyeknek végeztével 1920Panaifescu Emil az ó k o r i t ö r - ban visszatér Kolozsvárra. Itt t é n e l e m ny. r. tanára a kolozs- mint középiskolai rajztanár és fes. vári filozófiai fakultásán. * 1885- tő működik 1926-ig. Számos arcben. Müvei: C r o n i c a r u l II a - képet.. tájképet és néhány nadu-Popescu SJI I s t o r i i l e gyobb kompozíciót festett, melye15'
Pap
( -28
Papp
ket évente kiállításon mutatott be tója. Megjelent müve: „ A n a t ó a közönségnek. Ezenkívül képző- m i a u m a n á". A szépirodalom művészeti szakcikkeket ír az erdé- terén is működött. 1928-ban regélyi lapokba. 1926-ban Olaszország- nye jelent meg: „Ne l e a g á p á ba utazik, majdnem egy évet tölt rnán t u l " . 1928-ban a kolozsvári Rómában. 1927 ősze óta ismét Bu- Nemzeti Szinház Papilian négy. dapesten tartózkodik. Festészete felvonásos színművét mutatta te: ujabban a kollektív művészet felé „ C e l u i c e n u a r e , i s e v a 1 u a", melynek a meséje a lelkiisorientálódik. Pap János dr. a nagyváradi ke- meret és az életösztön konfliktusát resk. és iparkamara főtitkára * mutatja be. Papp Aurél festő és szobrász, * 1877-ben. Jogi tanulmányai végeztével ügyvédi irodát nyitott Nagy- 1879 VIII. 30. Érkáváson (Szilágyváradon. Egyidejűleg ujságiró is megye). Festőakadémiára Budapestóvel ügyvédi irodát nyitott Nagy- ten járt. Egy évig a Székely Bervárad" szerkesztője. 1920-tól ke- talan mester iskolájába járt mint reskedelmi- ós iparkamarai főtit- vendégnövendék. 1906-tól 1909-ig kár. Ebben a tisztségében eredmé- tanár a szatmári kath. főgimnázinyes akciót vezetett a nagyváradi umban. 1910—12-ig külföldi tanulá l l a n d ó n e m z e t k ö z i m i n - mányutat t e t t Háború után Satut á v á s á r megszervezésére. Idő- Mareban él mint festő-szobrászműszaki lapot ad ki „ T ö r v é n y e k vész. Fest: erősen szociális elgooé s R e n d e l e t e k " cimen. Az dolásu kompozíciókat, tájképeket 1919—1926 években hozott törvé- és ^enre-kompoziciókat. LegjelenBojtorjánok. nyeket (magyar fordításban) két tősebb müvei: hatalmas kötetben adta ki. Ifjú ko- — Az é l e t k e r e s z t j e . — ráhan irt versei „ S z e r e l e m ' K á r . . . k á r . . . — Ki tud r ó l a . . . ? — A roham. — A c. kötetében jelentek meg. Papp Oktavian, a C a s a N o a f ö l d . — í m e a z I S T E N . . . s t r a vezérigazgatója, * 1884 II. i m e a z E M B E R . . . — U j 24. Cávai} községben Szilágyme- K r i s z t u s . — U t o l s ó p á r á gyében. Budapesten és Kolozs- ll é stb. Szobrai közül: Vasile L uvárt jogi tanulmányokat végzett. c a c i u (nincs készen). Kiállított Szatmár város szolgálatába lépett, háború előtt a Műcsarnokban és katonaügyi tanácsos volt s hábo- a Nemzeti Szalonban. Romániárú alatt a közélelmezés ellátása is ban: a cluji kiállításon és 1925-ben a reszortjához tartozott. Az uj re- a Sálon Oficialban. Papp József iró * 1896-ban Braezsim alatt az állandó választmánytagja ós h. polgármester. Mint az sóban. A háborúban orosz hadiemlitett pénzintézet vezérigazgató- fogságba került; hazajövetele után ja, a város közgazdasági életére, állami, majd magántisztviselő. E főleg ipari életére jelentékeny be- minőségében, mint szervező talált megélhetést (a szervezés jelentőséfolyása volt. Papilian Victor a 1 e i r ó - ó s gével irodalmilag is foglalkozott). fájbonctan rendes tanára a „ E l s ő k ö n y v " cimü novelláskolozsvári egyetem orvosi fakul- kötete 1924-ben . , K i á l t á s » tásán; á bonctani intézet igazga- b a r á t é r t " c. verskötete t»2r>-
Papp
( 229 )
ben jelent meg. Irt még drámát, regényt, filmscenáriumokat és eredeti fölfogásu társadalmi kritikai rikkeket. írásai és kulturtörekvései kollektív érzésekre mutatnak. Papp Sándor festő, * 1868-ban Uiécsen. Arad megyében. Tanult lludapesten és Párisban. Huszonnégy éven át az iparművészeti iskola rendes tanára volt. 1926-ban a kolozsvári í j c o a l a d e A r t e f r u m o a s e igazgatója lett. Tisztán pikturáli8 feladatokon kivüTudományos világfelfogását is szóhoz kivánja juttatni művészetében. Bibliai tárgyú festményeiben is közel akar jutni a modern szellemhez. Parecz Béla * 1873 II. 28. Aradon. Ügyvédi oklevelet szerzett, s 1899ben Aradon irodát nyitott. 1914—19 az Ügyvédi Kamara elnöke volt. 1926—27 magyar-párti kamarai képviselő, mely minőségében az igazságügyi költségvetés és a Munkaktunara t. v. javaslat vitájábai. vett részt. Az aradi kath. kör elnöke. Parlagi l^ajos színigazgató. * 1877. Rákosi sziniiskolát végzett s a Magvar Színházhoz szerződött. Majd Érdélvbe került Micsey F. Györgyhöz. 1919-ben Kolozsvárt helyettes igazgató. 1921-től 3 éven át a nagyváradi színház igazgatója. Koncessziója bevonatván, a régi váradi „Fabódé"-ból ízlésesen alakított űeymann-szinkör igazgatója lesz, amelyben a napi mozi-előadásokon kivül koncerteket, vendégművész előadásokat rendezett, többek között a folklorisztikusan érdekes kiskapusi műkedvelőket is bemutatta. Pa$ca Vasile orvos, * 1889 II. 17. Geaca (Gyeke) községben. A bánffvhunvadi kórház főorvosa. Né-
Pataki
pies orvosi előadásoklat tartott környéke nagyobb községeiben. Sokat foglalkozik a m o c-kérdéssel. 1926-ban e tárgyról sorozatos cikkei jelentek meg az Universulban, 1927-ben pedig a cluji városházán tartott konferanszot: „P r ob l e m a M o t i l o r in r e g i u n e a H u e d i n" cimen (mj. a Societate de máine folyóiratban). Pásztor Bertalan * 1874. Nagy váradon. Jogot végzett. Dolgozott valamennyi nagyváradi lap szerkesztőségében. Egyidejűleg közigazgatásnál is működött, imperiumváltozás után mint tanácsos ment nyugdíjba. Éveken át szerkesztett sportlapot. Mint újságíró zenekritikai cikkeket is irt. Jelenleg (1928) külföldi lapok tudósítója. Pásztor Ede lapkiadó és szerkesztő, * 1879-ben. 1900 óta újságíró, a N a g y v á r a d i Friss U j s á g főszerkesztője és tulajdonosa, a nyomdatulajdonosok orsz. szövetségének helyi elnöke. Pásztortűz kétheti folyóirat XIII. évfolyamát éri, bár ezen a cimeu csak 1921 óta jelenik meg, (régebben Erdélyi Szemle). R e m é n y i k Séndor szerkesztésében indult meg, egy évig N y i r ő József is szerkesztette, akitől a szerkesztést G y ö r g y Lajos vette át. Ez utóbbinak hosszabb külföldi tanulmányútja alatt szerkesztőbizottság áll a Pásztortűz élén. Tőkeerős kiadó állván mellette, ez a lap elkerülte az erdélyi folyóirat alapitások rendes sorsát s tul már a kezdet nehézségein — elődeinél inkább simulva az erdélyi családi szellemhez is — fennállása biztosítottnak látszik. Pataki Jenő orvos, * 1857 no*. 22-én. Diplomát nyervén a btida-
Pataky
( 230 )
Patria
pesti Stefania gyermekkórházban T ö r t é n e l m e t adott ki. Egyéb dolgozott. 1898-tól 1918-ig kolozs- Írásai: „A P i a i r i s t a - R e n d Ervári kerületi orvos volt. Orvostör- d é l y b e n". — „A p i a r i s t a téneti tanulmányokkal foglalkozott r e n d k e l e t k e z é s e é s e l t e r és főleg erdélyi orvostörténeti cik- j e d é s e". Páter Béla a kolozsvári gyógykeket irt különféle folyóiratokban. Orvoshumanitárius mozgalmiakban növény kísérleti állomás vezetője, * 1860. IX. 9. Eperjesen. 1885— • vesz részt. Pataky Sándor akvarell-festö. * 1893 a kassai gazdasági taninté1880 Aradon. Első kiállítását Bu- zetben 1893—1906-ig a kolozsvári tanintézetben működött. dapesten Könyves Kálmánnál ren- gazd. dezte (1913). Résztvett Műcsarnok 1906—1919-ig a kolozsvári gazd. és Nemzeti Szalon kiállításokon is. akadémia tanára, utóbb igazgatója Erdélyben a nagyobb városokban volt. Az impériumváltozással ez az sfirün rendezett önálló kiállítást. akadémia is átvétetett és P. azóta £ Elsősorbau akvarell-festö. „R o - gyógy kísérleti állomás vezetője. V mán t e m e t ő b e n " c. akva- budapesti és erdélyi szakfolyóirarellje az aradi Kultúrpalotában tokba sok cikket irt. Önállóan megjelent müvei: Gazdasági van. Patay József piarista rendfőnök, n ö v é n y t a n , 2 kötet. — A v a^ gyógynfivé* 1886 nov. 11-én Careii—Nagy- d o n t e r m ő károlyban. 1902 aug. 27-én af pia- n y é k . — G y ó g y n ö v é n y e k — Több füzet rista rendbe lépett. Egyetemi t e r m e s z t é s e . és theologiai tanulmányokra a az Erdélyi Gazdasági Egylet kirend Kolozsvárra küldte. Dok- adásában. A gyógynövények tertori oklevelet 1909-ben, tanári melésére vonatkozó müvei román oklevelét 1910-ben szerezte. 1909- nyelven is megjelentek. Patria, románnyelvü napilap, a ben Budapesten pappá szentelték. 1909 szept. 1-étöl 1922 juliusáig a< nemzeti-parasztpárt erdélyi hivatalos organuma. 1919-be'n indult kolozsvári róm. kath. főgimn nára : 1922 juliusától 1925 októbe- meg Nagyszebenben, pár év után réig ennek az intézetnek igazga- a Consiliu Dirigenttel Kolozsvárra tója és a kolozsvári kegyes-tanitó- költözött. Első direktora Agarbirendi társháznak főnöke volt. 1925 eeanu Ion 1927-ig, ez évben 0 1 ojuliusában a romániai kegves-ta- p o t e 1 Ion veszi át a lap vezeténitórend főnökévé választották. sét. Kivüle a lap belső munkatár1929-ben . J ' á z m á n y P é t e r sai: dr. Gh. S t o i c a főszerkesztő, egyetemes t ö r t é n e l m i dr. A. B u t e a n u, Teofil B ú g felfogása" c. értekezése je- n a r i u. Gh. M u n t e a n u, Pavel lent meg. A kolozsvári főgimná- P a v e i , Traian R e b r e a u u és zium értesítőjében több dolgozata Teodor P o d a r i u. A rendes munlátott napvilágot (1922—23 — I katársakon kivül résztvesznek » 1924—25), Főképen azonban beszé- lap irányításában a nemzeti padei révén ismerik. Kisebb közlemé- raszt-párt sajtóbizottságának tagnyeket napilapokban és folyóira- jai: F.. H a t i e g a n u , A. S o c o l tokba is irt. A gimn. VII. osztálya képviselők, N. G h i u 1 e a Mibai számára 1922-ben E g y e t e m e s ? e r b a n . Gh. M o r o i a n u egye-
Patria Banca
( 231 )
temi tanárok, Valentin P o r u ( i u, R. B o i 1 a szenátorok, Ionel P o p és V. T i 1 i e a ügyvédek. A Patria 11000 példányban jelenik meg. Patria Banca pentru Credit Comer( sji Industrie S. A., (Blaj) Balázsfalva. # 1886. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptöke: 12 millió. Tartalékalapok: 5,700.000.— Az igazgatóbág elnöke: Dr. Izidor Marcu. Vezér-igazgató: Victor Muntean. Fiókok: Nagy sármás és Tövis. Pazsitny Bonaventura minorita, theologiai doktor, * 1872. X. 26 Szentgyörgyön. Pozsony megyébon. Rend belépett 1891-ben. Theologiát Rómában végzett, u. o. doctorált. 1896-ban szentelték pappá. Néhány évi hitoktatói és KápLáni működés után. 1903-ban a rendi szeminárium rektora 1918-
ig. Ezután rendtartományi titkár,
később kolozsvári, majd nagybányai házfőnök. 1921—1927 római magyar gyóntató a Szt. Péter Bazilikában. 1927 óta rendfőnöke az erdélyi minorita rendtartománynak. (1907 óta rendtartományi örökös .kormánytanácsos.) Kitűnő konferencia szónok. Ujabban föléé férfiak pásztorálásával foglalkozik székhelyén, Aradon. Pelle János ügyvéd * 1885 II. 18 Jánosdán. iBihar m.) Első irodalmi és publicisztikai kísérletei nagyváradi lapokban jelentok meg. „ V e r s e k" cimmel 1907ben. „ N é p e k Golgotája" cimmel 1916-ban jelent meg verskötete. 1911-ben pedig - M a g d o l n a " c. színmüvét mutatta be a nagyváradi színház. Impériumváltozás előtt élénk részt vett a politikai mozgalmakban is. Pénzes Artúr lírikus * 1899 okt. '-én Boronjenön. 1918-tan az Ara-
Péter
di Kölcsey Egyesület két verspályáján nyertes * lett. 1921-ben Buda|>esten, a Nyugatban és más lapokban jelentek meg versei. 1924-től az Aradi Közlöny belső munkatársa. Könyvei: C s e n d e s h a n g o k (Versek) 1917. — Tón i k a (kisregény) Bpest 1922. — Latrokkal a Golgotán (Versek) 1925. — G y ó n i k a f a l u (Versek) 1928. Pénzvilág közgazdasági szaklap, # 1921-ben, megjelenik Nagyváradon. Főszerkesztője dr. B ös z ö r m é n y i Andor, felelős dr. K l e i n Dezső. Perédy György hírlapíró • 1883ban X. 17. A kolozsvári egyetemen jogot hallgatott. 1908-tól 1910-ig a besztercei munkásbiztositó pénztár igazgatója. 1902-től újságíró. Erdélyi és budapesti lapokban számos" belletrisztikus közloménye is megjelent. Az impérium éveiben (a ,,Nagyvárad"-f>a) vehemens tollal irt politikai ós társadalmi cikksorozataival tűnik fel. Magyar ügyek érdekében számos akciót kezdeményezett. A Szigligeti Társaság főtitkára. Az unitárius közéletben szerepet játszik. A nagyváradi és biliarmegyei magyar párt főtitkára, a közp. intéző bizottság tagja. A városi politikáhan is szerepet játszott. Az újságírói közéletnek aktív embere. Péter János pedagógus * 1870. Csikvárdotfalván. Középiskoláit Csiksomlvón, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1893- lŐll-ig a gyulafehérvári főgimnáziumban tanárkodott, 1911 óta a kézdivásárhelyi rk. főgimnázium igazgató tanára. Mint pedagógiai iró külömböző szaklapokba dolgozott, néhány kisebb műve ön-
Péter
( 232 )
Petrán u
de t e a t r u -román" •dlóan is megjelent. Román elbe- f o n d titkára. Tevékenysége az irodaszélők müveit fordítja. Péter Mózes * 1870 XII. 6. A lom és a kult úr-propaganda közt kolozsvári egyetemen szerzett ta- oszlik meg. Irodalmilag rendkivül nári oklevelével 1893-tól tanára a termékeny, verseken kivül igen sepsiszentgyörgyi ref. kollégium sok színdarabot irt és még több főgimnáziumának. 1902—1916 u. szindarab-forditást tett közzé nyuo. ig. tanár volt. A S z é k e l y gati irók müveiből. Füzetei közül X' e ni z e t i M u z e u m igazgató- sok jelent meg a „ B i b l i o t e c a i>re. Alkalmi és einlékbe6zédeinek l ' o p o r a l á " c. sorozatos vállanagvrésze megjelent értesítőkben latban. Verseiben, drámáiban, próés folyóiratokban. záiban az emberi szolidaritás viszi Péterfalvi papírgyár alaptőkéje a vezető szólamot. 24,000.000 lej, invesztált tőke Petranu Coriolan dr. * Siria-n 1.300.000 arany lej. — 852 HP. — (Világos) 1893-ban. Egyetemi mű-570 munkás. — Gyárt. 500 tonna vészet-történeti tanulmányait Berpapirt (velin, irópapir, nyomópapír, linben ós Bécsben végezte. 1918 csomagoló). végén a budapesti Szépművészeti Petőfi-kultusz. A verses müvek Muzeumba neveztetett ki. mint teljes erdélyi kiadását sajtó ala szaktisztviselő. 1919-ben a bukarendezte Kiss Ernő; (Dicsőszent- resti kultuszminisztérium művémártón, Erzsébet nyomda). A cen- szeti szakmegbizottja, 1920—22 az tennárium alkalmával országszerte erdélyi muzeumok főfelügyelője. ünnepségek rendeztettek (Seges- Ugyanez évben delegálják a bit várt 1923. julíus 31-én). Csergő dapesti jóvátételi bizottságba (e Tamás „Petőfi E m l é k s o - tárgyalások eredményeként sok r o k" cimmel 90 oldalos Petőfi műkincs került vissza Erdélybe). albumot szerkesztett, irók és köz- 1925-től ny. rk.. 1928-tól a művé-: életi emberek emléksoraival, szettörténelem rendes tanára a ugyancsak ő 1920-ban Petőfi ta- cluji egyetemen (speciális szaknulmány-ciklust irt. melyből a mája a művészettörténet módszer..Szülőföldemen". ..Nézek nézek tana és az erdélyi művészettört/ 1 -, kifelé az ablakon" ..Szeptember net). önálló művei: (román nyelvégén" c. tanulmányok megjelen- ven) A s z i n h á z mint építek a Zord Időben. ' t é s z e t i mű. — A m ű v éoktatás a Petra-Petrescu Horia erdélyi ro- • s z e t t ö r t é n e t i 1924. — mán iró. az „Astra" titkára* * c l u j i e g y e t e m e n , muzeumok. 1922. 1884-ben Brassóban. Ugyanott E r d é l y i végzett, gimnáziumot, mig egye- — E r d é l y m ű v é s z e t i i g c ; temet Budapesten és Bécsben, hol n y e i, 1925. — A r a d m e g y e i 1927 (román; filozofiát és műtörténetet hallga- f a t e m p l o m o k . tott. Doktorátust Lipcsében szer- francia nyelven). — E r d -5 1 yi (német zett, doktori értekezésének cime: r o m á n " m ű e m l é k e k Oaragialc's Leben u n d nyelven, Cluj 1927.) — Á l t a l á művészettörténet W e r k e . Az „A s t r a" kultúr- n o s egyesület nagyszebeni központjá- Ezenkívül számos folyóirati tanak és a . . S o c i e t a t e p e n t r u nulmány. (Csehországba n 1928-bao
Petre
( 233 )
Phönix
Petrozsényi Takarékpénztár rt., egyetemi ismertető előadásokat tartott az erdélyi román művé- Petrozsény. # 1901. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltünteszetről. tett alaptőke: 10 millió. TartalékPétre A. George, román iró és alapok: 3,050.000.— Az gazgatóhirlapiró, * 1000 IV. 22. Magureni ság elnöke: Ing. Ioan Winklehncr. községben (Teleorinan megye). Re- Ügyvezető-igazgató: Hoffmann gáti származása dacára megtanult Miksa. Fiókok: Hátszeg, Vulkán. magyarul ós Petőfi-; Ady-verseket Érdekközösségben a Banca Oorománra fordított. A Cele Trei inertului S. A., Craiova. intézettel. Cri^uri és a Família lapokba dolPfeiffer Alfréd énektanár és gozott. Megjelent ,.D u m n e z e u" c. versgyűjteménye; sajtó alatt.: koncertónekes * 1886. Szombathe„S t i h u r i d e 1 a s t á n a" c. kö- lyen. Művészi kiképzését Olaszortete. Ujabban a Cuvántul napilap- szágban nyerte. Külföldi pályafunak és a Tara Xoastra folyóirat- tás után 1923-ban került Enléhbe. A Kolozsvári Magyar Színháznak munkatársa. ban mint vendég többször felléPetres Kálmán * 1887 VIII. 4. pett. Énekleckóket ad prof. éneJobbágytelkén. Középiskoláit Ma- keseknek. Pedagógiai működésérosvásárhelyt végezte, tanári dip- ben több tanítványával külföldi lomáját Kolozsvárt szerezte; a pódiumokon is sikereket ért. el. ..Marianum" tanára, később 1913Pfoma, evőeszközgyár (Príma ban u. o. a leánygimnázium igaz- Fabricá Ardeleana de cu{ite gi gatója lett. 1927-ben párisi tanul- tacamuri, Arad). Alaptőkéje 3 mányútra ment, de az év május millió, invesztált töke 73.400 a. I. 28-án hatheti betegség után Páris- 62 szerszámgép. 54 lóerő, 41 munban meghalt. A kolozsivári házson- kás. Gyárt 120 tonna különféle gárdi temetőben nyugszik. Tagja késárut. volt az Erdélyi irodalmi TársaPhoebus Vasöntöde, Nagyvárad ságnak. Történelmi tanulmányai, Turnátore de Fier Fabrica de versei" Erdélyben a H i r n ö k, Maijini S. A. Oradea-Marej. AlapP á s z t o r t ű z . M a g y a r N é p , tőkéje 20,000.000 lej, invesztált t. Z o r d I d ő hasábjain, Magyaror- 566.500 a. 1. 133 szerszámgép, 250 szagon az É l e t-ben jelentek meg. HP. 350 munkás. Gyárt: 70 db. Történelmi tanulmányaiból Buda- különféle vasmogmunkáló gépet. pesten most rendeznek sajtó alá,, 500 db. különféle benzinmotort, versei is rendezés alatt állanak. 300 tonna vasöntvényt, végez Hosszú pedagógiai működéséből mozdonyjavitást a C. F. U. száleszűrt tapasztalatait nagyérdekü ruára. A gyár igazgatója : Erdős cikkekben hozta nyilvánosságra. Zsigmond. Petróczy Alice színművésznő *. Phönix, kénsav és kémiai ter1904 II. 10. Halmiban. Tanitónő- 1 méktK gyára (Nagybaríva). Alapi. képzőt végzett. Tanítója, a szín- 10,000.000 lej. Invesztált tőke játszásban Tóth Elek volt. 1925- 751.000 a. 1. — 175 HP. — 300 ben a nagyváradi színházhoz, szer-; munkás. — Gyárt kénsavat, rézződött. 1927-től a kolozsvári Ma-' szulfátot, vasszulfátot és rokon gyar Színház drámai színésznője. vegy. produktumot.
Piaristák
( 234 )
Piaristák. A békeszerződés által Komániához csatolt területek négy piarista rendháza a magyar provinciától való elszakadása után 1921-ben viceprovinciává, 1925-ben (pápai decretum alapján) önálló romániai rendtartománnyá szervezkedett. Kendfőnök (1928) P at a y József dr. A kolozsvári rendháztan 20 piarista működik. Vezetik a főgimnáziumot és konviktusaikat. Rendi theologiájuk és tanárképzőjük van. A máramarosszigeti rendház gimnáziuma 1920 augusztusa óta nem működik. Ujoncház. Rendtagok száma 7. A nagykárolyi rendház tagjainak száma 5. Gimnáziuma 1923 óta nem működik. A temesvári rendház tagjainak száma 15. Itt románnyelvü főgimnáziumuk van, nevelőintézettel. Piti$ Ecaterina román költőnő * 1884-ben. Lapok és folyóiratok munkatársa volt; önálló kötete .,P o e z i i" cimmel jelent meg. Számos fordítást is tett közzé. Liraja őszinte és közvetlen, ami kitűnően összefér e költőnél egy magasra fejlett verselő művészettel. Kedvenc formája: a szonett. Plattner Hans — P. Johann fia — a „Siebenbürgisch Deutsches Tageblatt" felelős szerkesztője, korábban tényleges katonatiszt volt,j háború alatt a vezérkarhoz be-'i osztva. Plattner Hermann szász publiciszta * 1885-ben. A nagyszebeni főgimnáziumban tett érettségi viisga után theologiát tanult. A Siebenbürgisch - Deuts c h e s T a g e b l a t t " szerkesztője és vezércikkirója. Plattner Johann erdélyi szász iró * 1854 III. 6. Theologiai, nyelvészeti és bölcsészeti tanulmánvok
Polgári Takarékp.
után a szászrégeni algimnáziumban tanárkodott, később Nagyszebenben gimnáziumi tanár. 1897-től pedig nyugalomba vonulásáig 1912-ig lelkészkedett Azóta Szebenben él. Irt nagyszámmal elbe- < . ?zélóseket, amelyeknek témáit a szász népéletből veszi, három né- 1 pies színdarabot és történelmi vázlatokat. Munkatársa volt a „Karpathen", .,Ostland" és ..Klingsor" folyóiratoknak. Német méltatói nyelvének és előadásának ere- 1 jét dicsérik. Jelenben a Nagysze- fl ben körüli szász községek mono- , grafiás adatait gyűjti. Podlipny Gyula festő * Pozsony- \ ban 1898 IV. 2. Tanulmányait a budapesti képzőművészeti akadé- J mián végezte. Budapesten több ízben kiállított (Műcsarnok, Sálon, Ernst Muzeum). dijat is nyert (Szinnyei dij.) Pikturája mellett grafikával is sokat foglalkozott. Pogány László hirlapiró * Temesvárt' 1901 junius 18. Itthon reáliskolát, külföldön nyomdatechnikai és grafikai tanulmányokat végzett. Előbb belletrisztikával, utóbb mint a T e m e s v á r i H i r l a p főszerkesztője publicisztikával foglalkozott.' E főként közgazdasági súlyú napilap. Pidejében, terjedelemre legnagyobb s egyik legkomolvabb sajtóorganuma lett Erdélynek. 1927-től a magyar politikai akciókban is résztvesz. Polgári Takarékpénztár rt, Nagyvárad. # 1893. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 10 millió. Tartalékalapok: 5,139.997.— Az igazgatóság elnöke: Dr. Kiss Döme. Vezérigazgató: Révész Béla. Polgári Takarékpénztár rt., Temesvár. # 1897. Az 1926. decem-
Pomarius
( 23:5 )
ber 31-iki mérlegben feltüntetett alaptöke: 10 millió. Tartalékalapok: 7,335.540.— ügyvezető-igazgató: Csongor György. Az intézet 1928. február 4-én tartott közgyűlésén az alaptökének 20 millió leire való felemelését határozta el. Pomarius Alfréd szász essai-iró * 1895 VIII. 26. Brassóban. 1916— 17 orvostanhallgató volt Budapesten, 1918-tól kereskedő ós gyáros Segesvárt. Filozofiai tanulmányait a K l i n g s o r és O s t l a n d folyóiratom hozták; különösen érdekesek az erdélyi német fiatalok szellemiségére vonatkozó vizsgálódásai és az a tanulmánya, amelyben a németség fiataljai és öregjei mai szembenállásának okait deríti fel. (K I i n g s o r, 1928). Az erdélyi szász kultura tényeit és tendenciáit — az Erdélyi I.ex'kon hasábjain — P. mutatta be. Poór Lili színművésznő * 1890 IV. 16. Budapestem. Sziniakadémiát végzett. 1910 óta megszakítás nélkü' a kolozsvári Magyar Színház tagja s a drámai ensemble erőssége. Inipériumváltozás utáni evekben az összes erdélyi színhazak sűrűn veudégszerepeltették. Pop Aleiandru orvos * 1887-ben Visnia községben (Kolozsmegve). A kolozsvári egyetem végzése után Bécsben az Applikations Schule-n volt. háború után Kolozsvárt tanársegéd a sebészeti klinikán. U. o. egyetemi magántanárrá habilitáltatott, önállóan megjelent müve: „C o n s i d e r atiuni asupra chirurgiei g a s t r i c e" Cluj. Pop Ciceo Stefan román politikus * 1865 április 1. Sigeu községben, Szolnok-Doboka megye dési járásában. Szebenben végzett kö-
Pop
zépiskolát, egyetemi tanulmányokat pedig Budapesten és Bécsben, ügyvédi oklevelet 1891-ben szerzet*. Budapesten és Aradon nyitotta meg irodáját. Évtizedeken át védte a román újságírókat a bírósagok előtt, a Nemzeti Komité által megbízott hivatalos védő is volt Nagy része volt annak a románokból. szerbekből és szlovákokból alakult konferenciának létrehozatalában, mely kiinduló pontja lett a nemzetiségi parlamenti klub megalakulásának. 1905-bon világosi képviselő s majdnem megszakítás nélkül képviselte ezt a kerületet a magyar parlamentben. Mint a (Nemzeti Komitéból alakult) hatos albizottság tagja, résztvett s részben elnökölt a legfontosabb októberi és novemberi tanácskozásokon, melyek jórészt az ő aradi házában folytak le. A Consiliu Dirigent harmadmagával a román királyt kormányba küldte ki. A Nemzeti Párt ill. Nemzeti Parasztpárt legutóbbi tízéves történetében is megtartotta háború előtti vezető pozícióját. Pop Dárius tanfelügyelő, publiciszta * 1887-ben Maguran. 1911ben lacfalusi igazgató-tanító volt. Dolgozott az aradi Romanul-ba, majd a régi királyságba távozván, az Adeverul ós Dimineata lapokba. Háború után szatmári tanfelügyelő és a Satu-Mare politikai lap szerkesztője. Megjelent müvei: I o n e l s i I l e n u t a és F r a d i i d e c r u e e (regényszerű művek, melyek két gyermek vándorlásáról szólnak s tanítói célzatuk is van a földrajzi ismeretterjesztés szolgálatában). Pop losif dr. szentjobbi apát * 1R86. X. 2. Theologiai tanulmá-
Pop
( 236 )
Popesctt
nyait a budapesti egyetemen vé- lasztáson s erős ellenfele Herczeg gezte. 1909-ben a görög rítust pá- Ferenc szabadelvű és Zlinszky pai engedéllyel latinra cserélte fel 48-as jelöltnek. 1910-ben újra fel•'•s lat. pappá szenteltetett. 1910- lép s csak 51 szavazattal marad l-en udvari káplán Egerben. 1917- kisebbségben. 1911-ben tőrvényben érseki titkár, 1919-ben elb<> széki, 1917-ben nagyváradi táblai csátó levelet kór az egri érsektől biró. 1920-ban Nagyvárad város hazajön Máramarosszigetrt. prefectusa, 1921-ben közjegyzővé ahol még ez évben a megnagyob- nevezik ki. 1926—27 Biharmegye bodott Románia első parlament- a szenátusba küldi. A román Népjébe képviselővé választják. Ké- párt biharmegyei tagozatának al•H>bb Octavian Goga az ujonnau elnöke. Tagja az ortodox egyház aiakitott Vallásminisztériumba összes képviseleti szerveinek. A hívja, hol 1921-től működik. 1922- közjegyzői kamara elnöke s e mil>en titk. pápai kamarás. 1925-l»en nőségében többször vett részt az -x.e.ntjobbi apát. (1921-től a nagy- igazságügyi minisztórum tv. elő- arafii lat. szert, egyházmegye készítő munkálataiban. kötelékében áll.) Popa Traian. * Oiesdea közPop Iustin * Közép-Peterden ségben (jud. Alba) 1892-ben. TheoTc.rda-Aranyos megyében 1875 VI. logiát Blajon, philologiát a buda15-én. A jogi egyetemet Kolozs- Pt-sti tudományegyetemen tanult, várt végezte. Ügyvédi vizsgát Jelenben a marosvásárhelyi Al. tett a marosvásárhelyi ii. vizsg. Papiu Ilarian lvceum tanára. Mabizottság előtt 1902-bén. Külömbö- rosvásárhely város támogatásával ző lapokba irt politikai és igaz- összegyűjtötte és kiadta az Ősma^igügvi politikai cikkeket, iáze- rosszék románságának múltjára látor volt 1926—27 években. Első vonatkozó történeti okmányokat privitoare lékánja volt a dévai ügyvédi ka-'I ( D o c u m e n t e trecutul Románilor marának (1924—26). A "Nemzeti- l a l'arasztpárt huuyadmegyei szerve- d i n v e c h i u 1 S O U U a I M I I zetének alelnöke. Megyebizottsági r e § u l u i , Tg. Mures 1926). Ma-s városi képviselőtestületi tag. rosvásárhely történetét tárgyaló monographiája (Monografia Gyakorló ügyvéd. Tárgu Mure§) Pop Lia a kolozsvári Opera éne-ii so.a r a, s u4, 1u ..auu i Xesnője alt-szerepkörében kiváló lí° C a r n i een, n A/tVcena." l i l aa;.. l ' l sPgo3P be as ac u K i As (i 1e rn i öa nu dMr -i n flfíyvéd A/.ucena. D u ee' 111 Maro t Pop Iraian i raian a b ü n t e tt őöjj oogg sárhely és Maros-Torda vármegye ny. r. tanara a kolozsvári egye- prefektusa 1920-ban lép a politika lem p g t karau. U. o. mint helyet-, előterébe. 1922 óta két cikluson át íes a b üutető perrendtartást is; kamarai képviselő. A nemzeti paelőadja. rasztpárt marostordai vezetője, de Popa György közjegyző. * 1870. szereplése a városi és megyei közlie.liuban. (Biharmegye). Egyete életben párt-szempontoktól menmet Kolozsvárt végzett. 1904-ben tes. Magasabb szociális szemponromán nemzetipárti programmal tok vezetik, ugy nemzetekkel, lépett fel a pécskai időközi vá- mint osztályokkal szemben.
Pcpescu-Voite$ti I.
Préda
Popescu-Voite$ti 1. egyetemi ta- A Kereskedelmi és Iparkamaránár, a Geologia és l'alaeontologia ban alelnöki tisztséget visel. Pór Dezső szemorvos * 1875 tanszékét tölti be a kolozsvári egyotem természettudományi fa- Esztergomban. Orvosi egyetemet kultásán. Az Extens. Univ. kere- Budapesten végzett Négy évig tében tartott előadásai közül a Szily Adolf tanár mellett a buda. . F ö l d g á z " és „A K á r p á t o k pesti izr. kórház szemészeti oszí r e o l o g i a i m ú l t j a " keltettek tályának alorvosa volt. Jelenleg a temesvári áll. kórház szemészeti szélesebb körben érdeklődést. Popovici Iosif szláv nyelvésze- osztályának főorvosa. Porcia Lajos gr. (brugnerai és tet ad elő a kolozsvári egyetem bölcsészeti karán, * 1876-ban. prátai) * 1875 Belényesem KatoNyelvészeti (fonetikai) tanulmá- nai pályára készült: Ludoviea nyai nagyrészt folyóiratokban je- Academia után a honvédlovassá'.:' lentek meg, közülök több a „Trari- kötelékébe lépett. A Képzőművésilvania"-ban, „Lueeafárul"-ban és szeti Főiskolán mozaik- és üveg..Flacára"-ban. Ujabb müvei : festészetet tanult Müvei: ornaAlexandru Petőfi (Bucu- mentikák és figurális kompozíregti, Ed. Minist. Cultelor). — ciók, továbbá bizánci ós ónémet Probléma sco a 1e 1 or rai- minták átstilizálása üvegre és mozaikra. Impériumváltozás óta n o r i t a r e din Ardeal B á n a t (Cluj, 1925). — A ba t e - részben angyalkuti birtokán, részle K o u s s e l o t e r e a t o r u l ben Aradon él. Cellista; tagja az foneticei e x p e r i m e n t á l t aradi Filharmóniának, résztvesz ennek hangversenyein ós a székes(Cluj, 1926). Popp Ghita dr. nemzeti paraszt egyház kórusában. Poru(iu Petre a kereskepárti politikus * 1883-ban Sós mezőn. Középiskolát Brassóban ós d e l m i j o g ny. r. tanára a koNagyszeben, egyetemet Budapes- lczsvári egyetem jogi karán. U. ten ' végzett s ügyvédi oklevelet o. mint helyettes egyházjogot iszerzett. Ifjúkorában kezdett hír- ad elő. Préda Gheorghe dr. orvos, az lapírással foglalkozni. A ..T r i liun a" munkatársa volt. Publi - A s t r a " alelnöke, * 1879 ápr. 5. cisztikai tevékenységet ma is Botoíjaniban. Orvosi tanulmányofolytatja. A Nemzeti P a - kat végzett Bucureijtiben és a kaintézet növendéke r a s z t p á r t elitgárdájának tag- tona-orvosi ja. Egyizben szenátorrá, kétizben volt. Speciális szakul az ideg- és kamarai képviselővé választották i elmebetegségeket választotta, két és fél évig Berlinben és Párisban ^zamosmegyében. Popper Ákos dr. * 1874-ben. Jo végzett idevágó tanulmánvokat. Sot végzett. 1904-ben alapította a Jelenleg a nagyszebeni eJmekórnagyváradi Központi Takarék- ház igazgatója. Több külföldi pénztárt. amelvnek (mai cége pszihoterápiai tud. eg-vesületnek elmegyógyászati revük Egyesült B a n k é s T a k a r tagja, rékpénztár r. t ) vezérigaz- munkatársa. Irodalmi munkáságatója. A nagyváradi Kereskedel- got a szorosan vett orvostudomi Csarnoknak 9 évig elnöke volt. mányokon tul. a tudománvos ha-
Predescu
( 238 ,
tárterületek- és általános kultura területén is fejtett ki. 122 kisebbnagyobb terjedelmű tudományos, -munkája jelent meg, közülük 2-i imálló kötetekben és füzetekben. Ezek közül az orvosi dolgozatok az ép és kóros lelkiélet legtöbb vonatkozásaira, katonai egészségügyre, törvényszéki orvostanra és határos területekre terjednek ki. A többiekben tanulmányútjainak általános kulturális tapasztalatait dolgozta fel és társadalomlélektani felfogását fejtette ki. Predescu-Rion ion az o r r- é s f ü l g y ó g y á s z a t ny. r. tanára a kolozsvári egyetem orvosi fakultásán. Az Extens. Univ. keretében is tartott előadásokat, az adenoid vegetációknak a szervezetre gyakorolt hatásáról. „Prejmar" S. A. Prejmar (Brassft tnegve). Invesztált tőke 1 millió aranv lej. — 3000 orsó. 81 mechanika! szövőszék. — 730 HP. 450 munkás. Gyárt különféle posztót 450 tonna évi kapacitással. Presbiteri szabadegyház. 1928 tavasza óta szervezkedik Nagyváradon, alapitója dr. G y e n g e János. volt ref. lelkész és tanár (lásd o.). Az egyház főbb elvei: nincs püspöke, hanem az évrőlévre választott moderátorok igazgatják a gyülekezeteket. A három i'vre választott presbitérium tagjainak kétharmadrésze férfi, egyharmadrésze nő. A gyülekezet semmiféle külső támogatást vagy államsegélyt nem fogad el. hiveire sem vet ki adót, csak önkéntes adományokat fogad el. Tagjai ez időszerint a református egyháa tagjaiból rekrutálódnak. A kormány azokat a társulási jogokat biztosította nelák. amelyeket a
Publicisztika
baptisták és a hetednapos adventisták élveznek. Prima Banca Graniceareasca S. A. Karán sebes. Az 1927. december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 6 millió. Tartalékalapok: 687.625. Prima fabrica de sticla cu gaz metán, Media?. Alaptőkéje 20.000.000 lej. invesztált tőkéje 242.000 a. 1. — 80 HP. — 200 munkás. — Kapacitás 600 vagon táblaüveg. Princz Testvérek gépgyára. Szatmár (Turnátorie de Fier sí Fabrica de Masini S. A.). Alaptőke 1 millió lej, invesztált tőke 52.320 a. 1. 44 szerszámgép. 77 lóerő, 154 munkás. Gyárt: 820 tonna malomipari gépet, végez javításokat, készít keresk. öntvényeket, ujabban modern eljárással zománcedények gyártására rendezkedik be. Kereskedelmi vezetője Princz Ármin, technikai vezetője Princz József gépészmérnök. Procopoviciu Petre dr. theologiai tanár, a nagyváradi gör. kel. román teologiai akadémián a ..T e o 1 o g i a p r a c t i c á" tanára. Egyházirodalmi téren legtöbbet a katechetika terén produkált. Publicisztika (magyar). A politikai véleménynyilvánításnak szinte egyetlen útja éveken keresztül az ujsághasáb volt s mert a precedensnélküli — 'vagy legalább a mai emberöltőnek ismeretlen — jogi helyzet a vélemények sokaságát tette lehetővé, nagy extenzitásu politikai irodalomról lehetne beszámolni. Komoly mérték ÍZÍgoru alkalmazása esetén azonban ez a publicisztikai sokaság alig néhány névre sorvad. Nemcsak a mondán ivalótlan, pohárköszöntők, hím nikus, elégikus vezércikkműfajok
Pu^cariu
( 239 )
bombasztjait kell kiküszöbölni (amelyeket az impériumévek elején országos hallgatóság figyelme mellett lehetett felröpíteni), hanem az újságírói ügyeskedés és rutin — ad hoc meggyőződésű — termékeit is. Ilyen redukcióval, csak olyan nemzet-politikai írásokat véve számba, amelyek a komoly meggyőződés, tudás és mondanivaló csalhatatlan jeleivel törtek elő: H e g e d ű s Nándor, P a á l Árpád. K r e n n e r Miklós neveit kell elsősorban említeni, bár B a l o g h Artúr némileg doktrinér fejtegetései szintén vezércikkrovatban jelentek meg. Egyetemesebb, s z o c i á l i s szempontokat is kihangsúlyozó írások alatt sokszor találkoztunk K á d á r Imre és L i g e t i Ernő neveivel. Kultúrpolitikai eszmefelvetések terén S u l y o k István. T a b é r y Géza, M o l t e r Károly. S z e n t i m r e i Jenő. S a l a m o n László szerepelnek sűrűbben. Külpolitikai fejtegetéseinek világosságával messze kitűnt L a k a t o s Imre. A zsidó nemzeti politika magyarnyelvű glosszátorai: M a r t o n Ernő ás J á m b o r Ferenc. A gazdaságpolitika szines tollú publieisztája volt S z é k e l y János (mh. 1925-ben). Eredeti eszmékben bővelkedő gazdaságpolitikus S i 1b e r m a n n Jenő. Pu§cariu Sextil dr., román philologus és irodalomtörténész. * Brassóban. 1877-ben, egyetemi tanulmányait Leipzigban, Párisban és Wienben végezte. Előbb a wieni egyetemen a román nyelvészet magántanára, aztán a román nyelvészet és irodalomtörténet rendes tanára a cernovitzi, az uj impérium kezdete óta pedig a kolozsvári tudomány egyetemen, melynek ujja •szervezési munkálatait végezte és
Pu$cariu
első Kectora is volt. Érdeklődését a közélet és politika is vonzotta. 1918-ban alelnöke a bukovinai Nagy Nemzeti Tanács-nak s mint külügyi államtitkárt őt küldték lakiba Ferdinánd királyhoz, hogy jelentse Bukovina csatlakozását.
1922 óta Románia delegátusa a Népszövetségnél. Sextil Pugcariu német nyelven megjelent nyelvészeti, főkép lexikális munkái alapján a román philologia terén az európai tudományos világtól elismert szaktekintély. Alapvető értéke van és igen méltatott „E t ymologisehes Wörterbbuch der rumaenischen Sprache L Lateinisches E I e m e n t e t c., Heidelberg, 1905" c. szótára. E mü sikerének csak természetes folyamánya volt, hogy a bukaresti Román Akadémia 1906-ban Sextil Pu^cariut bizta meg a román nyelv nagy szótárá/iak szerkesztésével. A hatalmas
l'Uijcariu
( 240 )
tudományos műből, melyet annak idején Ha^deu túlságosan széles .< lapokon kezdett el, uj elindulással és uj szerkesztési elvek szerint jelentékeny rósz jelent meg márnyomtatásban. Sextil Puíjcariunak >'gy igen kiválóan megirt iroda lom története a Biblioteca „Astra"ban jelent meg. (Vol. I., 1921.) A ;
Pugcariu
Komán Akadémia kiadásában jelent meg: S t u d i i i s t r o r o m á n e I. (1906), II. (1926), III. (1928). A kolozsvári Román-Nyelvmuzeum közlönyének, a „Dacoroman i a" folyóiratnak (Í920) P. a szerkesztője. Akadémiai székfoglaló éi tekezése: „Locul limbii románé intre limbile romanies (1920). A. E.
R. Racovi(a Emil egyetemi tanár b i o 1 0 g 1 á t ad elő a kolozsvári egyetem természettudományi fa'i.'tásán. A Román Akadémia III. osztályának rendes tagja (1920).
I u I .1 u r i d i C", mig napilapok közül régebben a „Románia", utóbb :i ,.N a t i u n e a" jelent meg a „Radio Reclama"-nál. Radó Sándor épitész-inérnök * 1880 IV. 2. Mohácson. TanulmáRácz Sándor ügyvéd * Aradon nyai végeztével Marosvásárhelyt 1.S85. A háborúban orosz hadifog- telepszik meg. 1905-ben városi mér ságba került és Irkuczban inter- nflk, 1912-ben v. főmérnök. 1918"áltatott. 1917-ben Szentpétervárra ban városi műszaki tanácsos. Imkerült, ahol résztvett a hadifog périumváltozás után aktiv résztlyok hazaszállításának munkájá- visz a magyar kisebbség politikai ban. Az összeomlás után 1921-ig l m< zgalmában. hivatalától 192:I-bau Svájcban mint Vöröskereszt meg felmentik és nyugdíjazzák. Az bízott működött. 1921-től Aradon 1 1926-ban újonnan alakult városi Ügyvédkedik. Több ipari és ke- tanácsnak és állandó választmányreskedelmi vállalatnak igazgató- nak tagja. Számos marosvásárhelyi >ági tagja. Az U g i r aradi osztá- 1 középület (Nyugdijpalota. Turbina 1 vának alelnöke, a Kereskedelmi "épület, felsőbb leányiskola) R. ter•'s Iparkamara igazgatósági tagja. vei szerint készült. Intenzív publicisztikai munkálko Móric hírlapíró • 1KHK dást fejtett ki. részben a helyi la- X.Rados 18. Abonybau. Iskoláit Budapokban. részben a ..Keleti l'jság- pesten végezvén hírlapíró lett s az l.an" ós bukaresti lapokban. ..llj Hirek" és „Uj Szó" szerkeszRadio Reclama Románia S. A. tőségében dolgozott. 1909 óta Er lapkiadó-, nyomdai- és hitelinfor- détyben él. Háború után nagy rémációs vállalkozás. Kiadásában sze volt az „Uj Kelet" alapításájelennek meg a „ C o n s u m " és ban s nem sokkal későbben a -R u m á n i s c h e r L 1 o v d" köz . . R a d i o R e c l a m a R o m á n i a gazdasági lapok, valamint az inti- R. T."-t alapítja meg mint lapmebb közgazdasági információkkal kiadó-, nyomda- és hitelinformászolgáló „B u 1 e t i n". 1924-ben ciós vállalatot. E vállalkozásnak K ö z g a z d a s á g i É v k ö n v v-et ma vezérigazgatója. Radosnak. ill. adott ki. 1928-ban a Vernai Ver- vállalkozásainak az impériumévektaggalkaröltve R o m á n i a p é n z - ben része volt. a lendilletesebb erü g y i és ipari k o m p a s s á t délyi sajtó megteremtése körül. adta ki. Nyolcadik évfolyamát éli Szerepet visz az országos zsidó a kiadásában megjelenő „A r d e a- közéletben. Erdílyi Lexikoa
(6
Radu
( 242 )
Ravasz
feldolRadu Iorgu egyetemi tanár a A i t h i o p i k á j á n a k N e m z e t k ö z i J o g o t adja elő g o z á s a i a m a g y a r i r o d ar a kolozsvári egyetem jogi fakultá- l o m b a n (Kvár 1917). Irt egy sán. Ugyanott mint helyettes a három részből álló német nyelvr o m á n m a g á n j o g tanszékét könyvet, és megírta a M a r i a n u m t ö r t é n e t é t (1927). is betölti. Radu Jakab dr. gör. kath. kápRansberger Andor * 1892-ben. talani nagyprépost * 1869 I. 2. Rá- Banktisztviselő volt; 1919-től a desjti községben (Alsófehérmegye;. M u n d u s - B o r l o v a üv. igazga-{• Gimnáziumiéi Balázsfalván járt, tója filozofiát és theologiát Rómában Rass Károly * 1872-ben Aravégzett. 1902—911 hátszegi espe- nyosgyéresen. Theologiát Gyulaferes-plébános. 1911-ben lugosi káp- hérvárt, egyetemet Kolozsvárt végtalani kanonok, püspöki helynök, zett. 1896 óta a gyulafehérvári r. theol. tanár és szemin. kormányzó. k. főgimnázium tanára. A gyulafe1914-ben Nagyváradon Radu De- hérvári Magyar Párt elnöke. Számeter püspök oldalkananokja, iro mos cikket, kritikát irt erdélyi ladaigazgatö. 1916-ban pápai prelá- pokban, önállóan is megjelent Írátus. 1924-ben káptalani nagypré- sai: B a k f i s á l m o k (mxvellák), post. Román egyházi és kulturális V ö r ö s m a r t h y M i h á l y (emmozgalmak tevékeny részese. lékbeszéd), E r d é l y i i s k o l á z Nagykiterjedésű irodalmi munkás- t a t á s é s t u d o m á n y o s s á g sága felölel egyház-történeti müve- a k ö z é p k o r b a n . —" R e m é- i ket, életrajzokat, (S a m u i 1 V u l - n y i k S á n d o r . — A p á r i s i can. — D e m e t r i u R a d u ) i r o d a l o m 1 9 2 5 - b e n . — Makulturtörténelmet (A v á r a d i g y a r fa s o r s a (Makkai könyvépüspökség kéziratai) és nek kritikája). vitairatokat (R á s p u n s etc. 1 a s c r i e r e a: „Z i 1 e t r á i t e" d ö Rátz Péter T. festő * 1879 X. 27. E p i s c o p u l R. R. C i o r o g a - Császlon. Szatmár m. 1905-ben kerül Nagybányára (addig magánr i u, Oradea. 1927.) Az 1907—1908 Rádulescu Dan egyetemi tanár tisztviselő volt). évet Rómában tölti. Münchenben c h e m i a i f i z i k á t ad elő a kolozsvári egyetem természettudomá- és Párisban is jár. Másfél évet az Adrián tölt. Háború óta állandóan nyi fakultásán. Nagybányán. Törzstagja a N. F. Rajka László tanár * 1894-ben T.-nek. Tájképeket, tengerképeket Kolozsvárt. Középiskoláit Kolozs- csondéletet fest. Tájképben külövárt, egyetemi tanulmányait rész- nösen a felhők kötik érdeklődését. | ben ugyanott, részben Bécsben vé- Ujabban figurálissal is többet foggezte. Képesítésének elnyerése óta lalkozik. a kolozsvári M a r i a n u m tanára. Ravasz László dr. d u n a m e 1Irodalomtörténeti értekezések, kritikák és ismertetések irója; mű- l é k i ref. p ü s p ö k . * 1882 IX. > Theologiát fordító is. önállóan megjelent iro- 29. Bánffyhunyadon. dalomtörténeti müvei: S e b e s Kolozsvárt végzett. A berlini egye- • a g y n a k k é s ő s i s a k (Buda- temen filozófiával és mathematiká- j pest1915) — H e l i o d o r o s val foglalkozott 1907-ben tanár I
Rebreanu
( 248 )
Rebreanu
lesz a kolozsvári theologián. 1918 Tanult Naszódon, Besztercén és az erdélyi egyházkerület főjegyző- mint katonanövendék Sopronban. je, 1922 a dunamelléki ref. egyház- Budapesten és Wienben. Rövid idekerület püspöke. 1907—1925 között ig tartó katonatiszti szolgálata sok kötete jelent meg: filozofiai tanulmányok. theologiai művek, elmélkedő irások és essaik gyűjteményei, templomi és alkalmi beszédek. Pódiumon könnyed ós elegáns előadónak bizonyult. Utolsó erdélyi éveiben nagy közönség-si-1 kert aratott, a m ű a l k o t á s é s műélvezet lélektanáról tartott előadásaival. Irodalmi érdeklődését és írásműveinek irodaiul iságra-törekvósét a Kisfaludy Társaság 1923 tagválasz<tással jutalmazta. Erdély fokozottabb érdek lődését. 1928-ban Az i r o d a l m i s c h i z m a-ról irt cikkével vonta magára. Ebben a cikkében azt az aggodalmát juttatta szóhoz, hogy az uj erdélyi irodalom nem lesz a régi magyar nemzeti irodalmi hagyományok folytatója s igy szakadás áll be a magyarországi magyar és az erdélyi magyar irodalmak között. Ez a cikke sok megvitatásban és ellentmondásban ré- után hivatása az írói pályára hószesült Erdélyben. Főbb művei: dította, Első muukái a Szebenbe L á t á s o k k ö n y v e . 1917. — költözött Luceafárul-ban látnak G o n d o l a t o k , 1923. — A z em- napvilágot. 1910 óta Bucarestben b e r é l e t u t j á n a k f e l é n . II. él mint regényíró, publiciszta és kiadás. 1925. — S z á z a d o s é n e - szini kritikus. 1920-ban megjelent k e k . — T u d o m , k i n e k h i t - 2 kötetes hatalmas regényével, a t e m . Budapest 1927. — A h a l á l J o n cimüvel. Rebreanu egy csaá r n y é k á b a n . — M a g y a r b á - pásra az irodalmi elismertség zen a t . — A g e n d a , a magyar re- nitjére kerül. A J o n-éhoz fogható formátus egyház liturgiás könyve sikerrel még egy román regény (1927) cimü munkában irta a ref. sem dicsekedhetett. A kritika nemistentiszteletről szóló részt. ..A csak az erdélyi román parasztoszTfi a b o r h e g y é n ' 1 c. cikkgyüj tály, hanem az egész idevaló rote.ménye 1928-ban Kolozsvárt je- mán társadalom epopeáját ünnepli e regényben és ugy tekinti, mint lont meg. Rebreanu Liviu, román regény- a . . r o m á n i r o d a l o m l e g h a író, * 1885-ben. Tarli§ina község- t a l m a s a b b o b j e k t i v a l k o ben. Szolnok-Doboka megyében. t a s á t'\ A regény megírására Értő'
Rebreanu
( 244 )
dély földje inspirálta Rebreanut. Hőse, Jon. egy szegény paraszt titán, a földéhség megtestesítője, akit részegségbe szédit a kalásztól aranyló mező képe. Jon elveszi egy gazdag paraszt, Vasile Baciu leányát, kit azonban nem szeret, mert szive a Floricáé. Ana felakasztja magát, Jont pedig, miután
Református Theologia
ban tudatos rekonstrukcióval keresi és megtalálja tettének lélektani indítékait. Novellás kötetei: F r á m a n t á r i, G o 1 a n i i. M á rturisire. Ráfuialá, Noroc u l stb. Vígjátékai: C a d r i l u l , Apostolii.
Aatalffy
Endre
Rech Károly Géza temesvári r. k. plébános * 1882 VI. 20. Két évig SZÍVÓS k ü z d e l e m m e l k i c s i k a r t a apó- .,Der M o r g e n " napilap szert-ától lánya örökrészét, halálba bot- kesztő kiadója volt. Tevékenységi latja Floricához való végzetes sze- köre: a katholikus iskolák igazrelme. Kiválóan sikerült alakjai a gatása s polgárság társadalmi regénynek Herdelea tanító, Bel-1 szervezése. ciug popa stb. Jon-t Móricz ZsigRedemptoristák a Lignori sz. mond S á r a r a n y á v a l szokták! Alfonz által alapított szerzetesrend összehasonlítani. Kétségtelen, hogy tagjai. Erdélyben rendházuk ninRebreanu, ki tud magyarul és for- csen, azonban évente kétszer, dította Mikszáthot is, sokat tanult nagyböjtkor és Adventkor, két-két Móricz Zsigmondtól. Második regénye, a P á d u r e a s p á n z u r a - redemptorista atya érkezik Néí i 1 o r (1922) a világháborúból ve- metországból a Bánátba, ahol hászi tárgyát. Hőse, Bologa főhad- rom év alatt missziós munkájuknagy az osztrák-magyar hadsereg kal a német katholicizmust megtüzértisztje, kínosan vergődik sor- újították. Református Szemle, hetilap, az sának fatális megkötöttsége s román testvéreihez szitó faji ösztö- Erdélyi Ref. Egyházkerület hivanének sugallata között. Egy rémes talos lapja # 1907-ben. Szerkeszti látvány — erdő, tele akasztott ro- T a v a s z y Sándor teologiai tamánokkal — győzelemre juttatja nár. Református Theologia, az Erbenne a fajiság parancsát s mikor egyszer, mint a hadbíróság tagját délyi Ref. Egyházkerület kolozsítélni szólítják fajtestvérei ellen, vári theologiai "fakultása, # 1895átszökik a románokhoz. A két ben. Szász Domokos püspök kezfrontvonal között azonban elfog- deményezésére. Lelkészeket nevel ják és felakasztják. Ugyancsak ai és képez a két ref. egyházkerület világháborúból való Rebreanu egy számára. Hat ny. r. tanár vezebires novellája i s a C a t a s t r o f a , tése alatt kb. 170 hallgatója van. egy renegát román lélekrajza. Har- akiknek számára internátust tart. madik regényében, melynek cim», Könyvtára, különösen modern fiA d a m s í E<v a (1925) egy ro- lozófiai és theologiai művekben, mán tanár és orosz nő misztikus gazdag. Levéltárában őrzi az erd. szerelme a tárgy. Legutóbb megje- és királyhágómelléki papság 1629lent regénye, C i u l e a n d r a böl származó nemeslevelét (Bethlen (1927) lélektani analízis. Egy pszi- Gábor), valamint keserűi Dayk.. chopathikus férfi lelki kényszerből János püspök nemeslevelét. Az inmegöli hitvesét és az örülték házá-| tézet közvetlen főhatósága az Elöljáróság, felügyelője az erd. püspök.
Kelormcsoport
( 245 )
Reformcsoport A Magyar Párt szervezetével és vezetőségével eléjedetlen magyar kisebbségiek csoportosulása. Ezt a mozgalmat egymástól függetlenül indítják meg: egyrészt Krenner Miklós, másrészi a kalotaszegi frakció. Első összejövetelüket 1926 szept. 26-án Kolozsvárt tartják Kecskeméthy István theologiai tanár elnöklete alatt, mintegy 60 résztvevővel. Majd Telegdeu, Marosvásárhelyen s ismét Kolozsvárt gyűléseznek. Ez utóbbi gyűlésen, 1927 júniusában — közvetlenül az Avarescukormány bukása és a Bratianukormány kinevezése után — ellentétek merülnek fel (a román pártok felé orientálódás kérdésében) a csoport, radikálisabb tagjai és a Krenner szűkebb csoportja között. Előbbiek uj politikai pártot alakítanak. illetve a régi Magyar Néppárt, újjászervezéséhez fognak, mig a Krenner-csoport — mely eddig is a Magyar Párt belső ellenzékeként működött, — maradt továbbra is belső ellenzéknek és az erőviszonyokat mérlegelvén, a liberális orientációt hirdeti észszerűnek. Ez idő óta a Reformcsoport — mint ilyen — egységes politikai lépéseket nem tett. (A csoport politikájának méltatását lásd: „Magyar politikai mozgalmak" ciraszó alatt.) Reinhard Gyula * 1866-ban Aradon. Kereskedelmi iskolát, végzett. Apja asztalosmühelyében e mesters éget megtanulta s az üzemet 1897ben átvette. Vezetőszerepet játszik az iparos közéletben, az A r a di I p a r o s o k H i t e l s z ö v e t k e z e t é n e k 1899 óta elnöke. 1902-beu a Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke lesz, később lemond. 1925-ben az Ipartestületek
Reményik
Orsz. Szövetségének ügyvezető elnöke. Az E r d é l y i I p a r szaklapba cikkeket ir. Nagyrésze volt az I p a r o s O t t h o n megalakításában (1927). A liberálisokkal kötött egyezmény idején a városi tanács tagja volt. Reithofer Jenő tanár, festőművész * 1880-han Sümegen. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen végezte; rajztanári oklevelét 1902ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolán nyerte. Kiállított a budapesti Nemzeti Szalonban és Gyulafehérvárt is. Jelenleg rajztanár a gyulafehérvári rk. gimnáziumban. Aquarell-képeivel sikereket ért el.
Reményik Sándor
Reményik Sándor lírikus * 1890 VIII. 30. Kolozsvárt. Középiskolát, ugyanott- a ref. főgimnáziumba!!.
Renner Testvérek
( 246
jogi tanulmányait is a kolozsvári egyetemen végezte. Budapesti folyóiratokban megjelent versei már 1918 előtt ismertté tették a nevét. <le fejlődésének komolyabb, termelésének gazdagabb etapjai az uj impérium éveibe esnek. Erdélyben eleitől tisztelettel fogadták komoly egyéniségét. A magyarság széles rétegei érzésviláguk hű kifejezőjét látták benne. Reményik Sándor a kevés szerencsés költők egyike, aki az ifjan elnyert elismerésre későbbi műveirvel rászolgálni és várakozásokat kielégíteni tudott. Az elmélyültebb, gyöngédebb. ..o r v o s s z a v ak"-at ejtő Reményik nem más költő, mint a kinek elindult, de gyökeresen más. mint akit néhány efemerverse után látni véltek s ünnepeltek benne. Az irodalmi társaságok elismerése is — utólag derült ki — méltó költőnek jutott. Élet. Művészet. Sors és Világ sublimált poezisét adja. de nem vész el felelőtlen felhőmagasságokban, szünetlenül és éberen felelős földi életével szemben és művész lelkiismerete is csak akkor nyugodnék meg. ha már: „ a m á r v á n y istena r c o t ö l t . . . " Megjelent verskötetei: F a g y ö n g y ö k . — R i l k e fordítások. — Csak igy... — Vadvizek zúgása. — A műhelyből. — Egv Eszme indul. — A t l a n t i s harang o z . — K é t fé n y k ö z ö t t . Az Erdélyi Irodalmi Társaság. Petőfi Társaiság és Kisfaludy Társaság tagja. A . . P á s z t o r t ű z " folyóiratnak 1921—23 években szerke'sztője voltRenner Testvérek & Co. bőrgyár Cluj, alapt. 40,000.000 lej, inveszt. tőke 5.127.000 a. 1. — 575 HP. — 1100 munkás. — Gyárt talpbőrt.
Réthy különféle más bőröket, cipőárut, transmissiós szijat. stb. 1400 tonna kapacitással. Repülőgépgyár, Brassó (I. A. R.) Industria Aeronautica Romana S. A. Épités alatt. Alaptőke 120 millió lej. Resica (Uzinele de Fier §i l)o. meniile din Re?ita S. A., Ke?i<a jud. Cara?), közp. igazgatósága: Bukarest. Üzemei: Resica. Anina, Boc?a Romána és Ciclova Montana. Alaptökéje: 250.000.000 lej. Inv. töke 31.079.400 ar. 1. Három nagy olvasztó, 6 Martin-kemence, 1 elektromos kemence. 8 hengermű. 891 szerszámgép, 31000 HP., 5556 munkás. Termel 140.000 tonna nyers vasat. 145.000 tonna acélt, 300.000 tonna/ külf. hengerelt árut. 780.000 t. vasúti anyagot, 5000 t. vasszerkezetet, 7500 t. szerszámot (fúrószerkezetek, gazdasági gépek, elektromos gépek, lokomotivok. tartálykocsik, muníció szállító kocsik, stb). Kereskedelmi cikkeit a ,.Socomet" R. T. értékesiti. Réthi József hirlapiró * 1888 IX. 21. Aradi napilapoknál dolgozik 1907 óta. Az Aradi Közlöny felelős szerkesztője. Réthy Apollinár (Rezső) ferencrendi atya * 1895-ben Földeákon. 1911-ben lép be a ferencrendbe, 1918-ban pappá szentelik. Volt a filozófus papnövendékek magisztere, a noviciusok ujoncmestere, a csiksomlyói rendház főnöke és theologiai lektor. Jelenleg (1928) a s z a t m á r i f e r e n c r e n d i kol o s t o r f ő n ö k e , a n é m e t i rkh i t k ö z s é g l e l k é s z e és Szent Ferenc harmadik rendjének igazgatója. Népmissziókat és lelkigyakorlatokat tart Erdély egész területén. Számos társadalmi és hitbuzgalmi lapba ir vallásos és szociális
Révész
( 247 )
tartalmú cikkeket. Mint k o n f e r e n c i a s z ó n o k közismert névre tett szert. Révész Béla elmegyógyász * Budapesten 1869-ben. Tanulmányait ugyanott végezte. Sokat utazott külföldön s tizennégy nyelvet sajátított el. 1907-ben lett a nagyszebeni állami elmegyógyintézet főorvosa, s ezt az állást ma is betölti. Tudományos cikkei, melyek magyar és németnyelvű folyóiratokban jelennek meg, pszihiatriai. neurológiai, lélektani és antropológiai kérdésekkel foglalkoznak. önállóan megjelent müvei: Á l l a t l é l e k t a n . i tanulmányok (Budapest 1912), Die rassenpsychiatrischen Erfahrungen und i h r e L e h r e n (Leipzig 1911) és Geschichte des Seelenbegriffes und Seelenlok a l i s a t i o n (Stuttgart 1917). Révész Béla könyvkereskedő * 1879. VII. 18. A kereskedelmi akadémia végzése után magántisztviselő. 1902-től könyvkereskedő Marosvásárhelyt. 1907—-1909-ig a V ás á r h e l y i N a p l ó t . 1917—1924 a T ü k ö r c. radikális irányú hetilapot adta ki. 1925-ben E r d é lyi K ö n y v b a r á t o k Társas á g a c. könyvkiadó vállalatot létesitett. melyben nyolc erdélyi iró műve jelent meg, egyenként 5000 példányban. Az 1918. októberében Marosvásárhelyt alakult Radikális Párt alelnöke volt. Révész Béla a nagyváradi P o l g á r i T a k a r é k p é n z t á r igazgatója * 1887. Öbecsén. Pénzügyi szaklapokban közölt cikkein kivül megjelent müvei: ..Jogi tanácsadó és gyakorlati útmutató pénzintézetek é s R. T . - k s z á m á r a " (1916).
Riportlapok
— A könyvelés technikája. Rieger András gépgyára, Nagyszeben (Fabrica de Maijiní S. A. Sibiu). Alaptőkéje 16 millió lej, beruházás 400.000 a. 1. 152 szerszámgép, 163 HP. 500 munkás. Gyárt: 1000 tonna kféle mezőgazd. eszközöket és gépeket (cséplőszekrényeket, kismalom-berendezéseket, kendermegmunkáló gépeket) a C. F. R. számára lokomotivokat és vagonokat javít. Ringler Géza iparművész * 1899ben Budapesten. Iparművészeti ta nulmányait Münchenben. Nürnbergben ós Bécsben végezte, ahol főleg lakásberendezési szakon nyert kiképzést. 1920-ban telep szik meg M a r o s v á s á r h e l y t , ahol az ott élő iparművészek közöshégbevonásával kis művésztelepet alapit. Művészi lakásberendezéseket erdélyi és regáti magán lakások számára tervezett. Ringler Miklós iparművész * Pápán 1900. Iparművészeti tanul rnányokat végzett Münchenben és Budapesten, hol Thék Endro bútorgyárának tervezője volt. Tanulmányait befejezve Marosvásárhelyen telepedett le. 1926-ban Kolozsvárra költözött. Működési köre: lakásberendezések, dekoratív festések, grafikai munkák. Riportlapok. Az impériumévek elején és közepén, az izgatott nemzeti és alélt polgári öntudat éveiben jelentek meg és évekig felszínen tartották magukat magyarnyelvű, hetenként megjelenő u. n. riporUapok, melyek éles kritikai hanggal. pamflet-animozitássaJ tárgyalták nemcsak a közélet eseményeit és szereplőit, nemcsak a társadalmi élet közérdeklődést keltett mozzanatait, hanem a köz-
Riportlapok
( 248
)
Román
folyóiratok
életi szereplök társasági ügyeit, is, gényes elégtételét. A jogszolgálsőt nem egy esetben minden köz- tatás késedelmes menete néni szereptől távol álló emberek ma- utolsó sorban tette lehetővé a bizgánéleti vonatkozásait. P s r. i h o- tonságos támadásokat. 1 o g i a i l e h e t ő s é g é t e- sajtó- Rohay László * 1870-ben Szatvisszaélésnek megadta: ez átme- máron. 1899-ben lépett Budapesten neti korszak neurotikus féleleni- a H a n g y a szövetkezet, köteléérzése. mindenki félelme minden- kébe, melynek első ellenőre volt. kitől. a komoly közvélemény le- 1906-ban a nagyenyedi kirendeltfoglaltsága erkölcsi és materiális séghez került, ahonnét több erdégondok által, amelyek alig juttat- lyi fiókot alapított. Fontos szereptak erőt és időt: szembeszállni e hez 1920-ban jutott, amikor a buvisszás jelenségekkel az erkölcsi dapesti központtól elszakadt Hanvilág perifériáján. A riportlapok gya szövetkezeti fiókok számára anyagi lehetőségét sem magyaráz- Nagyenyeden központot létesített zák eléggé: alkalmaik illegális jö- s ezzel azokat a széthullástól megvedelem szerzésére. Végül is ezek mentette. 1 9 2 8 m á r c i u s á b a n a lapok sokezer példányban olva- h a l t m e g , mint a nagyenyedi sókra is találtak, nem is a leg- központ vezérigazgatója. rosszabb közönség köréből. A Román fémlemez- és fémhuzalsokirányban tehetetlen magyar gyár (Fabrica romám ascá pentru közönség egy része kiélte magát laminat. sí tras inetale S. A. líraolvasásukban, közéleti ingerültsé- sov). Központja Bukarest. Alapgét, visszafojtott közéleti kritiká- tőke 75 millió lej. Invesztált tőke ját kis magánügyek, alkovmiszté- 1.984.000 a. J. Két hengermű, 26 riumok megszellőztetésében ve- különféle szerszámgép, 450 HP. 200 zette le. Továbbá: ezek az eléggé munkás. Gyárt: 2500 tonna fémel nem Ítélhető riportlapi sajtó- lemezt, rudakat és kábeleket. visszaélések. ha semmi mentségre Román folyóiratok. (Erdélyben igényt nem tarthatnak is, de az megjelenők). Az egységesítés után általános sajtóviszonyok tükrében Erdély románsága uj szellemi kaphatnak egy enyhítő reflexet. áramlatok útjába kerül s az innen : Etekben az években a komolyabb , k ,nduló megmozdulások és akasajtóorgánumok kritikája is na- rások is uj célok felé hajolnak. gyon sok esetben fajult személyes- Az uj konstelláció nem kedvez az kedéssé, a kritikai mérleg sem erdélyi időszaki sajtónak. Régi volt. mindig megbízható kezekben küzdelmek lezáródása egyfelől, és a pamflet nem volt. ismeretlen másfelől Bukarest felszívó ereje műfaj a komolyabb lapok hasáb- nem kis mértékben okai annak, jain. Végül pedig a magyarázatok hogy Erdélyben, a háború után — objektív keresőjének meg kell sok kedvező körülmény megléte állapítania (nem a riportlapok mellett is — nincs a románság íróinak, hanem e lapok olvasóinak számarányától és kulturális lehementségére)^ hogy a sok esetben tul- tőségeitől kitelhető román időmohó közg. vállalatok ellen vezetett szaki irodalom. I. I r o d a l m i támadásokban egy pauperizált tö- f o l y ó i r a t o k : Az Erdélyben meg vélte megtalálni a maga sze- ma megjelenő román irodalmi fo-
Komán folyóiratok
( 249
lyóiratok között első helyen említendő a tradicionális multu ..T r a n 8 i 1 v a n i a", mely mint az „Astra" kulturális egyesület hivatalos organuma (1. ..A s t r a" és ..Erd. r o m . i r o d a l o m " c. cikkeket) nyilván e kiterjedt, egyesület erejéből is, immár 59-ik évfolyamát éli. Tudományos és kulturális vonatkozású közleményei mellett hasábjain a szépirodalom szerényebb helyet foglal el. Uj felelevenítésben jelenik meg Oradeán a híres Iosif V u l c a n t ó l , a Kisfaludy-Társaság hajdani tagjátO« még 1868-ban alapított, azidőben nagyjelentőségű „F a m i I i a". Élénkségével, uicg-megcsillanó szellemességével, kisterjodelme mellett is. komoly és színvonalas irodalmi és politikai folyóirat a O o g a Octaviántól irányított és immár 10-ik évfolyamába lépő „ T a r a No a s t r a " (L. Erd. rom. Írod. alatt). A kilenc évvel ezelőtt megindult „ ( J e l e T r e i C r i s u r i " Oradean jelenik meg s a határszéli román kulturális propagandát (kulturegyesttletek. színházak stb.) szolgáló közleményei mellett •iránylag szük teret juttat szépindaimi termékeknek. A ma irodalmi folyóirataihoz számítandó a 12 évi fennállás után 1928-ban megszűnt -.0 o s i n z e a n a" Clujon. Falva k folklorisztikai kulcsét, gyűjti és Blajon jelenik meg a „C o m o a r a •S a t e 1 o r". Illusztrált, családi folyóirat a Timisoarán kiadott „II an a t. u 1". II. T u d o m á n y o s fol y ó i r a t o k , s z a k é s e g vl e t i k ö z l ö n y ö k : Társadalomtudományi és közgazdasági tanulmányokat közöl a ,,S o c i e t a t e a d e m á i n e " (1. o.) Cluj. aktuális gazdasági kérdéseket a „<' o n* u m" és ..R e v i s t a e c o n o-
Román Opera
m i e á" ugyancsak Clujon. Jogi időszaki kiadványok: az „A r d e al u l J u r i d i c " Cluj. ,,B u 1 e t in u 1 J u s t i ( i e i" Cluj és a K e v i « t a J u r i d i e á, az erdélyi és bánáti ügyvédi kamarák hivatalos közlönye ugyancsak Clujon. Mathematica: „R e v i s t a M a t em a t. i c á". Timisoaran. Orvostudomány és orvostársadalom: „C 1 u j u 1 M e d i c a 1", a cluji orvostudományi fakultás hivatalos kiadványa: „ R e v i s t a d e Ort o p é d i a ? i C h i r u r g i e inf a n t. i n á" és a „R é v i n t, a .S t om a t. o 1 o g i c á", mindkettő Cl ujon, továbbá Timiijoaran a „V i at a M e d i e a l á " . Gyógyszerészet: „F a r m a c o-C o u r i e r" Ctu j. Rá nvászat és kohászat: . . M o n t a íj i M e t a 1 u r g i e". nist icá Petrosani. Mérnöki tudományok és mérnöktársadalom: „B u 1 e t i n u 1 Asocia t ie i Ingi neri1or din T i m i í o a r a". Erdészeti: „ R e v i s t a F o r e s t i e r á" i románul és magyarul) Cluj. Ealcereskedelem: „ L e m n u l " (Magyarul és románul) Timirjoara. Ipar é> iparoktatás: R e v i s t a Meser i a í j i l o r " Cluj; „ 0 r o 1 o g i u 1" órásipari. „F i e r u 1" vasipari munkásközlöny Clujon stb. Vallási és theologiai időszaki közlönyök : ..Re n a s t e r e a", a Vad-FeleaeOeoagiu-Cluj orthodox egyházmegye hivatalos közlönye, továbbá a blaji gör. kath. érsekségé, az „ U n i r e a " stb. (Az itt. nem emlitett. lapokat 1. saját címszavuk alatt).
Antalfff
Endre
Román Opera (Opera Romána íi Teatrul National din Cluj) az első állandó romáiinyelvii színház Erdélyben. A Consiliu IHrigent kolozsvári idejében alapíttatott libáiban. Az eszmét P a v e 1 (* o II s-
Komán Opera
( 250 )
Róna
t a n t i n vetette fel és B r e d i-' ségei: Aca de B a r b u , Lia P o p . Ujeicu. ceanu Tiberius támogatta. Mimi N e s t o r e s c u , Az Opeita szervezése hosszabb időt Marius N i c u 1 e s c u, Andreescu vett igénybe mint a prózai szín- M á r g á r i t , Nicu A p o s t o l é sházé s azért későbben is kezdett eu, S o c u l s c h v . Főrendező: Nijátszani. Első igazgatója I). P o- eolae B r e t a n . Karmesterek D o up o v i c i - B e y r e u t h volt. Veze- b r a v s k y é s B o b e s c u ; Kortőtagjai ebben az időben L i a P o p . repetitor: B r ó d y. (A prózai színPavei Constantin T e o d o r e s - házról lásd: ,.N e in z e t i S z i nc n (baritonista) és E1 e n a Ro- h á z".) mán. T a n g ó E g i s t o t szerRomániai Magyar Népliga Egyeződtették karmesternek, de ő. a sület Megalakult 1927 május 14-én késedelmes felállítás miatt is. el- Székelyudvarhelyen Kolozsvár ment anélkül, hogy egyszer is di- székhellyel. Az egyesület célja rigált volna. Az ünnepélyes meg- ápolni az államok közötti összenyitó előadáson Aida-t adták. Pár köttetéseket s a nemzetközi jog hónappal a megnyitás után tünt segélvével elsimítani a nemzetek fel a Román Operában G r o z a - közötti ellentéteket. A R. M. N. v e s c u Traian. Popovici-Beyreuth E. tagja a népligák brüsszeli szöután. aki a Wagner operák kul- vetségének. Elnöke dr. B a l o g h tuszát vezette be, Egizzio M a s- Artúr ny. egyetemi tanár, a M. s i n í az igazgató, rövid idei mű- Tud. Akadémia tagja. Főtitkára ködése után Victor E f t i m i u. S u l y o k István dr. mig legújabban 1927 végétől NiRomániai Népszava. A romániai colae B á n e s c u igazgat, aki mint Szoc. Dem. Párt magyar nyelvű Eftimiu — elődeitől eltérően — már a prózai színháznak is igaz- hivatalos lapja. 1906-ban jelent gatója. A román zene kultiválása meg először E r d é l y i M u n k á s terén három eredeti zenemű be- cím alatt. 1921-ben K ü z d e l e m , cimmel. mutatásáról lehet beszámolná: Ni- 1922-ben N é p a k a r a t colae Bretan L u c e a f á r u l , Her- 1928 óta uj címével jelenik meg. Romloc mozdony és vaggongyár mán Klee román tárgvu F á tf r u m o s és Tiberiu Brediceanu (Fabrica Románeasca de Locomo„ S e a r a Ma r e " c. operáiról. A tive §i Vagoane S. A. Braqov). Bukarest. Alaptőke Román Opera kezdettől, nagy in- Központja vesztíciókkal dolgozott és gondo- 10 millió lei. lnv. tőke 477.700 a. san. szép kiállításban, jó rende- 1. 41 szerszámgép, 293 HP. 170 zésben hozta ki müsordarabjait, munkás. Foglalkozik: vasúti jármég sem ért el anyagilag különö- müvek javításával és készítésével. sen jó eredményeket. Ennek egyik Róna Eduárd exportszakórtő * oka. hogy az Opera nem mint or- 1899-ben. 1924 óta Erdélyben Teganikus fejlődési fok jelent meg mesvárt egy magánexportcég igaza román zenei kulturában, hiány- gatója. A nemzetközi gabonakezott az átmenet: a román operett. reskedelem exportkérdéseivel fogAzt is meg lehet állapítani, hog> lalkozik. Szakcikkeit a M a r k ta román nép inkább csak a vig- b e r i c h t H a n s a b l u m (Tagesoperát szereti. Az intézet mai erős- zeitung Hamburg) közli.
Rosenauer
( 251
Rosenauer et Co. csavargyár (Soc. in comandilá. Fabrica de ijuruburi Media$). Alaptőke 7 millió. Inv. t. 64.641 arany lej. 98 szerszámgép, 185 H. P. 140 munkás. Gyárt: 1990 tonna csavaró kat, csapszegeket, szegecseket, facsavarokat ós szigetelő csavarokat. Ro§ianu Stelan theologiai tanár * 1887 VIII. 1. Tanulmányait Blajon és Clujon végezte. Több lap munkatársa s részben alapitója a „C u 11 u r a C r e s t i n á" e. lapnlak. Irt több egyházi müvet és iskolai könyvet, kiadta Theodor P a p p néhány művét cirillbetüs kéziratból latin átírással. Roska Márton régész * 1880-ban Magyarköblösön (Szolnokdoboka m.). Gimnáziumi tanulmánvtait Szamosujvárt, az egyetemet Kolozsvárt. Bécsben és Berlinben vé-í gezte. 1901. óta az Erdélyi Muzeumegyesület Régiségtárának tisztviselője. 1914. óta egyetemi magántanár, speciális szakja az ősrégészet ós néprajz. Külföldi utakat tett ismételten Nyugateurópában és Skandináviában. A világháborúban önként, vett részt s ez alatt fontos kutatásokat végzett Galíciában is. Jelenleg mint asszistens folytatja működését régi helyén és Erdély és a Bánát őskorát dolgozza fel. Számos dolgozata jelent meg magyar és németországi régészeti folyóiratokban, önállóan megjelent művei: Bevezetés a z ő s k o r b a (Kolozsvár 1913). Az ő s r é g é s z e t k é z i k ö n y v e l . köt. (Kolozsvár 1926) és u. a. II. köt. (Kolozsvár 1927). Roth Dezső temesvári ügyvéd Dettán. Budapesti * 1881-ben egyetemen tanult. Országosan ismert kereskedelmi jogász.
)
Roth
Roth Hans Ootto erdélyi szász politikus, * 1890 IV. 9. Segesvárt. Szász gimnáziumba járt., egyetemi szemesztereket hallgatott Budapesten. Wienben, Berlinben és Zürichben. Jogt. doktorátust Bu dapesten szerzett. 1917 tavtaazától 1918 őszéig a szebeni „ S i e b e n bürgisch Deutsches Tageblatt'szerkesztője. 1919-töi" megszakítás nélkül a segesvári választókerület képviselője. 1922-től a Romániai Német Párt elnöke. Tagja az erd. országos egyházi konzisztoriumnak. A ..Nagyszebeni Á l t a l á n o s Takarékpénztár'elnöke. Publicisztikája belföldi szaklapokban és külföldi folyóiratokban jelenik meg. A magyar kisebbségi politika intézőivel az 1927-es vá lasztások idején, a „ K i s e b b s é g i B l o k k " alakulásakor került, bensőbb érintkezésbe. A Kamarában a német parlamenti frakció vezetője. Róth Hugó ügyvéd, jogi iró * 1877-ben Kolozsvárt. Tanulmányait Kolozsvárt, Budapesten és Angliában folytatta. Ügyvédi diplomát 1902-ben nyert. A kolozsvári ügyvédi kamarának utolsó magyar ügyésze volt. Magyar és idegennyelvü folyóiratokban megje lent jogi cikkeinek nagyrésze hi teljogi kérdésekkel foglalkozik. Az irapériumváltozás óta résztvett a magyar politikában is. Közreműködött a Magyar Szövetség ill. a Magyar Párt megalakításánál. A Magyar Párt elnöki tanácsának ma is (1928) tagja. Roth Marcell sebészorvos * 1891 okt. 23.-án. Orvosi tanulmányait a budapesti, berlini és müncheni egyetemeken végezte (1909—1914), s doktorrá avatása utári azonnal
Roth
( 252 )
Rózsa
a harctérre kerül. 1919-ben egy egyetem theologiai doktorrá avatevet tölt a prágai sebészeti klini- ja. Erdély műemlékeit kutatja és kán. ahonnét, visszatérve a kolozs- dolgozza fel magyar, német és rovári sebészeti klinika tanársegéde mán nyelven megjelent cikkekben les-/. (1920—1927). 1927 évben a és német nyelvű könyveiben. Tucluji egyetemen magántanárrá ha- dományos munkásságát sok elisbilitáltaíik. 1927 végétől Aradon merés jutalmazza. Dijat nyer x működik, mint a T h e r a p i a Magy. Tud. Akadémián (19Í6). a s z a n ia t ó r i u m sebésze. Több Műemlékek Bizottságának levelező speciális sebészeti közleménye je- tagja lesz (1910), a Ferenc Józseflent meg magyar és német szak- rend lovag keresztjét (1914) és a lapokban. Habilitációs munkája Bene Merenti I. oszt. érmét (1924) A c s o n t á t ü l t e t é s p r o b l é - I kapja: a Oomisiunea Monumentilor Istorice levelező tagjává vám á j á v a l foglalkozik. Roth Ottó temesvári ügyvéd, : r lasztják. Főbb müvei: G e s c h i c hBán18&4 XII. 6. Külföldi egyetemi t. e d e r d e u t s c h e n Siebenbürgen éveit befejezvén, Temesvárra jött k ú n s t in Geschichte der s a bánsági szociáldemokrata (1905), Plastik in [tártnak volt intellektuális vezér*. d e u t s c h e n (1906), B e iTöbb izben bíróság elé került, egy S i e b e n b ü r g e n izben el is ítéltetett. A forrada- t. r á g e z u r K u u s t g e s c h i c hS i e b e n b ü r g e n 8 (1914). lom idején a B á n á t i N ó p t a- t- e n á c s elnöke és a Károlyi kor- K u n s t d e n k m á l e r a u s d e n mány b á n á t i k o r m á n y b i z - s á c h s i s c h e n K i r c h e n S i o(1922), Get o s a volt, a szerb impérium be- b e n b ü r g e n s d. d e u t é c h e n, vezetéséig. 1919 március 21-én a s c h i c h t e in Siebenbürgen szociáldemokrata, párt. országos K u n s t pártválasztmányában (Bpesten) * (München 1928) stb. Az Éber féle L e x i k o n b a az kommün ellen foglalt állást ós M ű v é s z e t i nyHflaji ellene .szavazott. (L. erdélyi anyagot, ő irta. B ö h m : Két forradalom tüzében, Rotschingk Sebastian szobrász 249, 250 oldal). 1920 vége óta minden közéleti tevékenységtől visz- * Gyertyámoson 1898 III. 17. Budapesten az Iparművészeti Főiskoszavonult. Roth Viktor műtörténész. * lába járt. majd több évig Mün1874-ben Szászsebesen. Középisko- chenben tanult. 1927-től Erdélyláit. Brassóban, felsőbb tanulmá- ijén dolgozik, érdekli a figurális, nyait a tübingeni. kolozsvári, luü- kisplasztika és portré. lei és erlangeni egyetemeken véRózsa József ifjúsági iró. tanár. gezte, ahol filozófiai doktori cí- * 1893-ban Tasnádfürdőn. Középmet nyert. 1898-bön. miután egy iskoláit. Csiksomlvón és Gyulal'eévig népiskolai igazgató volt. hérvárott, egyetemi tanulmányait megszerzi tanári oklevelét és Kolozsvárt, végezte. Tanári okle1902-ig mint gimnáziumi tanár velét 1918-ban nyerte el s 1921 működik. Azóta (1918 óta állan- ótia a (filozófia doktora. Pedagócikkei és dóan Szászsebesen) ev. lelkészi hi- giai ill. történelmi vatalt visel. 1919-lien a bécsi könyvismertetései jelentek meg. A
Rózván
( 253
)
Ruzitska
..Jóbarát" c. ifjúsági lap felelős iratban tette közzé; két verskötete szerkesztője. is megjelent, az első 1923-bai. Rózván Jenő dr. nagyváradi . . T o v á b b ' ciminel. a második ügyvéd * Nagyszalontán 1878-ban. ,.Ó C é z á r k i s a p r ó d o d kö1926-ban. Mindkettő Előbb Nagyszalontán. azután s z ö n t " Nagyváradon ügyvédkedik. Már Nagyváradon, hol írójuk magánifjan tiktiv részt vesz a munkás- hivatali állást tölt be. Ujabban ki mozgalomban. Impérium változásig zárólag a szabad verset műveli. a Magy. Orsz. Szoc. Dem. Ruzitska Béla vegyész * 1867P á r t tagja, azután az E r d é l y i ben Kolozsvárt. Középiskolai és S z o c i a l i s t a 1' á r t-ban műkö- egyetemi tanulmányait ugyanott dik. 1920-ban. mint kongresszusi végezte, úgyszintén tanári képesíküldött Szovjet-Oroszországban tést is ott nyert. 1890-ben a kojárt. Városi tanácsosi minőségében i lozsvári egyetemen tanársegéd. szigorú kritikai működést fejtett ki. 1900-ban az áll. V e g y v i z s g á l ó vegyésze. 1901-ben Rumánischer Lloyd közgazdasá- I n t é z e t adjunktus. 1906-ban gi hetilap. # 1915. Eredetileg ma- egyetemi magántanár. 1907-ben gyar és német nyelven jelent meg. egyetemi egyetemi rendkívüli tanár lesz és Szerk. Petruea János. Rusu Alexandra dr. * 1884 Seu- 19 j 3-tól impérium változásig mint analitiliea de Oámpie (Mezőség) község- az á l t a l á n o s é s ben. Budapesten lett theologiai k a i k é m i a n y i l v á n o s r e n doctor 1910-ben. Ugyanez évben d e s t a n á r a működik a kolozstheol. tanár Blajon, u. o. 1925-től vári egyetemen. Jelenleg felső keszemináriumi rektor. A kar többi reskedelmi iskolai tanár és az áltanártagjával 1911-ben alapította a latni vegykisérleti állomás ( S t a d e S t. a t) ..(' u 11 u r a C r e s t i n á" c. theol. ( i u n e a C h i m i c á folyóiratot. Az erdélyi kormány- vegyésze. Számos dolgozata jelent zótanácsban. 1919—20 a kultusz- meg tudományos folyóiratokban, reszort gör. kath. „s e c r e t a r '".ailóan megjelent müvei: E l m é g e n e r a l"-ja. 1923-tól az „Uni- I j . i C h e m i a (1895), É l e l m i Chemia rea" szerkesztője, 1926-tól igazga- s z e r v i z s g á l a t i tója. Megjelent: ..A p a p o k n ő - 1905). B e v e z e t é s a z e l m é s ü l é s e a gör. kath. e g y - l e t i C l.e m i á b a (1906). s t b . . . h á z b a n " c. tanulmánya (Bp. Tudományos munkakörén kivül mint a kolozsvári magyar Zene1910) és több tankönyve. Ruth Klára, lírikus. * 1906. konzervatorium ügyv. igazgatója Nagyváration. Verseit erdélyi na- és alelnöke tejt ki kult. tevékenypilapokban és a Pásztortűz folyó- séget.
s. Salamon László * 1891-ben Nagy-1 ságot pártpolitikai szervezkedésre váradon. Tanári pályára készült,' hivia fel. Része van a magyar kikósöbb hirlapiró lett. Impérium- j sebbségi politikai képviseletek létváltozás után Kolozsvárt az ,.Uj rejöttében. 1922—1927 mint kamaKelet" munkatársa, irodalmi róva- rai képiviselő, illetve szenátor, sok tának vezetője. Politikai publi- izben tart magyarvédő beszédet, cisztikája progresszív irányok Mindenesetre érdeme, hogy a roszolgálatában áll. Három verskő- i mán politikai közvéleményt a matete jelent meg E l s ő á l d o z á s . ! gyar kérdéssel való foglakozásra — E r o s o l t á r á r a , Bpest 1915. kényszeríti, bár beszédeivel — a — V é g t e l e n é l e t , 1925. hangulatok és helyzet nem kellő Samarineanu Mihail román iró értékelése miatt — nem egyszer és hirlapiró * Sanmarina, macedo- viharos jeleneteket és kényes niai községben 1893-ban. Iskoláit szituációkat teremtett. Kiterjedt Salonikiban végezte. 1913 éta Ro- politikai és társadalmi működést mániában él. A nagyváradi ,,Fa- fejtett ki. (L. Sípos K: A nemzemilia" szerkesztője, a bucure^tii tiségi kérdés könyvészetéhez, Ko.,Curentul" egyik erdélyrészi szer- lozsvár 1925.). kesztöje és cikkírója. Versei süSándor Vitális P. ferenczrendi rün jönnek szépirodalmi lapokban, tartományfőnök * 1884 III. 25 Zekét. verskötete íj o a p t a c l i p e - tea-Zetelakán. Tanított, a Rend l o r t r á i t e és T a b l o u r i d i n theol. főiskoláján, majd zárdaföP i n d cimmel jelent meg. nök volt Medgyesen. Csiksomlyón Sándor József. pákéi. * 1858- j és Sz. Udvarhelyen. 1924 juj. 8-tól ban Bukarestben. Neve az E m k e az erdélyi szentferenczrendiek taralapitásávaJ és fejlődésével nőtt ' tományfőnöke. össze. Az egyesületnek kezdettől Sarkadi Lajos ilr. ny. keresk. és fogva egyik vezetője, ma t. alel- ipark. titkár * 1861 VIII. 17. .Jogi nöke és főtitkára. 1910-ben udvari évei után 1891-ben a nagyváradi tanácsosi cimmel tüntették ki. keresk. és ipark. titkára lett. A 1896—1905 két- cikluson át liberá- felsőkereskedelmi iskolánál évekig lis magyarorsz. képviselő s e mi- mint előadó tanár működött, több nőségében a székely kérdés meg- lapnak munkatársa, a „Nagyváoldásának előmozdítója. A fórra- radi Hirlap"-nak szerkeszt ö-tulajdalom alatt Kolozsvárt, az Erdélyi donosa volt. Impérinmváltozás Székely Nemzeti Tanács elnöke után ..Uj Termelés" cimen közvolt. 1920-ban a romániai magyar-, gazdasági lapot inditott. Irt egy
Sárkány
( 255
)
Schramm
kötet verset és két — Nagyvára- — 9000 orsó 233 mechanikai szödon szinrekerült —1 drámai müvet. vőszék. — 976 HF. — 750 mun1918-bon mint a kamara főtitkára kás. —• Gyárt posztót, lópokrócot, trikóárut 1500 tonna kapacitással. ment nyugdíjba. Schiel Testvérek gépgyára, Sárkány Lajos dr. nyűg . ref. kollégiumi igazgató * 1860 Ko- Brassó (S. A. p. A. pentru fabrilozsvárt. A kolozsvári ref. kollé- carea Ma^inelor, Bra§ov). Közgium tanára, később igazgatója ponti irodája Bukarest, alaptőkéje volt. Az erdélyi egyházkerület 13 millió 1., invesztált t. 310.000 tanügyi bizottságának elnökhe- a. 1. 127 szerszámgép. 656 HP. lyettese. A kolozsvári egyházme- 500 munkás. Gyárt 950 tonna kügye gondnoka. Kiadott tanköny- lönféle gépet (vízturbinákat. Diesel veket: A l g e b r á t , M é r t a n t, rendsz. motorokat, keresk. öntvéL o g a r i t m u s t á b l á t és pénz- nyeket. s javít a C. F. R. részére mozdonyokat és vagonokat. Spt ügyi szakmunkákat. Sárközi Lajos * 1884 I. 26. Szat- cialista vízturbinákban. Schiff Ernő dr. orvos, évtizedemári ref. lelkész, a magyarpárti ken át a nagyváradi gyermekkórliagozat egyik alelnöke. Schefler Ferencz, a s z e n t i r & e ház igazgató főorvosa volt. Tutudományok rk. tanára a dományos buvárlatai és klinikai szatmári theologián. * 1894-ben. működése a nagyváradi gyermekTankönyveket irt és „Uj Élet" ci- kórházat. az ország egyik legkomolyabb orvosi intézményévé men lapot szerkeszt. Schefler János e g y h á z j o g i avatták. 1925 január 1-én állásáés t ö r t . tanár a szatmári theol. tól felmentetett s mint gyermekfőiskolán. * 1887 X. 29. Művei: orvos-specialista magángyakorlatot V I I I . S á n d o r p á fi a é s a bé- folytat. Schmidt Béla orvos * 1891. Mac s i u d v a r . (A vatikáni levéltár kórházi orvos. okm. alapján, 1914). — A v i 1 á g i rosvásárhelyt papok kánoni e n g e d e l - Több szakirodaimi dolgozaton kim e s s é g e 1917. — S z a b a d - e vül, szélesebb közönség számára a p a p o k n a k n y e r é s z k e d - irt könyivei: A z é l e t . 1912. n i ö k , 1918. — Irt néhány közép- Az o r v o s . 1926. — A Ke-ménv iskolai tankönyvet s több szerosan Zsigmond irodalmi társaság tagja. Schossberger Sándor gyermek'igyházi jellegű tanulmányt. Scheiner Andreas * 1864 nov. orvos * 1881-ben, orvosi oklevelét 3. Medgyesen. Tanár és lelkész a budapesti egyetemen szerezte. temesvári gyermekmenhely, volt, ezidő szerint nyugalmazva A igazgatófőorvosa volt, tudományos munkálatainak él. melynek Nyelvjárás-kutató, elsősorban az vezetése alatt egyik legértékesebb erdélyi szász dialektusok érdek- intézménye volt a magyar gyerlik. D i e M u n d a r t d e r B u r - mekvédelemnek. Jelenben (1928) a z e n l a n d e r S a c h s e n c. müve temesvári állami gyermekkórház Marburgban. 1922-ben jelent meg. igazgatófőorvosa. Schramm, Hüttl et Schmidt, gazScherg Wilhelm & Co. posztó gyár Brassó, alaptőkéje 6 millió, dasági gépgvár, Toplicza (Toplet). lej, invesztált tőke 1.633.400 a. 1.1 Alaptőkéje 30.000.000. beruházott
Schriffert
( )
Schullerus
röke 449.500 a. 1. 66 szerszámgép, kolai rektor, 1889-l>en a „Lan:i60 HP. 560 munkás. Gyárt: 7000 deskirchen-Senimar" tanára. 1900<lb. ekét és kféle gazd. gépet. ban nagysinki pap, 1907-ben sze:i00 tonna szerszámot, javit a C. lieni városi lelkész, Herfurth haF. R. számára lokoniotivot és va- lála után az országos egyházgyülés püspöki vikáriussá válaszgonokat. Schriffert Béla dr. székesegy- totta. Ezeket az életkereteket gazmunkássággal házi kanonok, az impérium első dag tudományos '•veiben a nagyváradi lat. szert, töltötte ki. Munkálkodása kiteregyházmegye irodaigazgatója volt jedt a szász szellemi élet egész - élénk részt vett a magyar kisebbség egyházi és kult. birtokállománvának .jfelekezetközileg" szervezett védelmében. A káptalan referens-kanonokja, gazd. ügyekkel foglalkozik. Schulier <í. A. D. történész * 1862 dec. 25.-én Segesváron. 1880M években a berlini és müncheni egyetemeken theologiai és történelmi tanulmányokat végzett. Hazakerülve Szentágotán lett rektor. később Nagvszöllősön lelkész. 1004-ben penziónál va Nagvszebenl't- költözik, jelenleg a Brukénthal .Muzeum kusztosza. A szellemi tudományok minden területén feligyverezve főleg művészettörté-1 neleminel és gazdaságtörténelemmel foglalkozik. Nem nagy összefoglaló munkákat irt. hanem brillián-s detailmunkát végez. írásai a szakmabeli folyóiratokban jelciniek meg. Memoárszertt feljegy- területére. Szerkesztette a ..Kirchzései: D o r f h e i m a t . W. Krafft liche Blittter'M. A ..Korresponkiadásában 1908-ban jelentek meg.1 denzblatt"-ot s a „S. D. Tageblatt"Schullerus Adolf 1). szász nyel- publicisztája volt. Életműve a vész és theologus * 1864 tnárc. szász S z ó t á r kiadása. E nagy 7.-én Fogarason. megh. 1928 jan. műnek három első betűjét Sch. 27.-én Nagyszebenben. Középisko- dolgozta fel. Evangélikus egyháláit Nagyszebenben járta, egyete- zának nemcsak mint kitűnő szómi tanulmányokat: germanisztikát, nok.- hanem mint energikus konfilozofiát és pedagógiát Bernben. cepciózus szervező is egyik kitűI.eipzigben és Budapesten végzett. nősége volt. A nagy politikai válH tanulmányai mellett theologiá- tozás után a politika is igénybe val is foglalkozott s theologiai vette. Mint a szász Néptanács ve; doktorátust is tett. Előbb népis- zetője és szenátora pillanatnyi
Schunn
( 257 )
Soriban
esetlegeken túllátva vezette népe tézettel való egyesülést. A fuzionált intézet alaptőkéje 130 milés egyháza ügyeit. Schunn Heinrich festő * 1897- lió lei ós tartalékokkal együtt saben. Művészeti tanulmányokat ját tőkéi a 200 millió leit megintézetek végzett Berlinben. 1921—27 ' rajz- haladják. A fuzionált tanár a besztercei gimnáziumban. egyelőre Aradi Polgári Takarék1927-től a brassói Honterus gim- pénztár rt. cég alatt, folytatják náziumban. Akvarell-festő. kit el- működésüket s az uj cégszöveg sősorban a tájkép érdekel. Berlin- tekintetében később megtartandó ben az „Ifjuművészek" kiállításán rendkívüli közgyűlésen fognak involtak képei. Brassóban 1928 nyá- tézkedni. Az uj intézetnek két székhelye (Arad. Temesvár) és 52 lán rendezett kiállítást. fiókja van s vezérigazgatója Schwábische Handels und In- Weissenburger Nándor, az Aradi dustrie Bank A. G. (Sváb Keres, Polgári Takarékpénztár rt. eddigi kedeltni és Iparbank rt..) Temes- vezetője. Klotz Ádám. a .Sváb vár. # 1920. Az 1927. december Központi Bank rt. vezérigazgatója 31-iki mérlegben feltüntetett alap- az intézet kötelékéből kivált. A tőke: 15 millió. Tartalékalapok: fuzionált intézetnek záloglevél-ki4 millió. Az igazgatóság elnöke: bocsátási privilégiuma van s ezen Schulz Franz. Vezérigazgató: Rein- üzletággal intenziven foglalkozni hol/. István. Az intézet 1927. évi szándékozik. közgyűlésén az alaptőkének 30 Schweighoffer János dr. tanmillió leire való felemelését hatá- ügyi iró * 1870 I. 27. 1889-lien a rozták el. piarista rendbe lépett. Mint piarisSchwábische Zentralbank A. G„ ta tanár előbb Rózsahegyen, majd (Sváb Központi Bank rt.) Temes- Budapesten a rendi egyetemi hallvár. # 1895. Az 1927. december gatók intézetében működött. Ta31-iki mérlegben feltüntetett alap- nított még Nagykárolyban. TrenVácon, Debrecenben. töke: 20 millió. Tartalékalapok : csénben, 25.000.000. Az igazgatóság elnöke: 1907-től ismét Nagykárolyban Dr. Johann Escliker. Vezérigaz-1 1923-ig. a rendi intézet államhagató: Ádám Klotz. Fiókok: Temes- talmi beszüntetéséig. Pedagógiai vár-Gyárváros. Temesvár-József- cikkei a budapesti tanügyi laváros. Sándorháza, Billed. Buziás, pokban jelentek meg. társadalmi Nagykároly, Nagyszentmiklós.. cikkei a nagykárolyi lapokban. Zsombolya. Karánsebes. Csatád, 1927-től házfőnök Nagykárolyban. liiebling. Lúgos, IJjpécska. UjScoala de Arte Frumoase (L. szentpéter. Perjámos. Szemlak. Képzőművészeti iskola). Nagycsanád, Csene, Vinga. Varjas. Scoala Politechnica din TimiAz í928. október 27-én megtartott soara (L. Temesvári Műegyetem). rendkívüli közgyűlésen bejelentetScriban A. Ioan egyetemi tanár ték az ugyanezen év március 4-iki á l l a t t a n t ós ö s s z e h a s o n közgyűlésen elhatározott 50 mil- l í t ó b o n c t a n t ad elő a kolozslió loire való tőkeemelés keresz- vári egyetem természettudományo tülvitelét. továbbá az Aradi Pol fakultásán. 1926— 27-ben a fakulgári Takarékpénztár rt. aradi in- tás dékánja volt. Erdélyi Lexikon
17
Sebastian
Hann
( 258
Sebastian Hann-Vereín. A művészeti kultura emelésére és fejlesztésére alakult szász egyesület, # 1904-ben. Vezetősége Nagyszebenben, elnöke dr. Victor Kloess. Helyi csoportjai vannak Brassóban" Segesvárt és Medgyesen. Sebesi János * 1876-ban. Mérnöki oklevelet szerzett s Magyaróvári enciklopédikus gazdasági vizsgát tett. Négy cvig kultúrmérnök, ez alatt a jogi vizsgát is leteszi. 1908-ban Udvarhely megye alispánja lesz, hivatalából 1918. december 2-án forradalmi kormánybiztos menti fel. Számos köztisztséget viselt, a ref. egyházmegyének 1917-től'főgondnoka. A Magyar Párt részéről résztvett a csúcsai paktumot megelőző tanácskozásokban, egy cikluson át kamarai képviselő volt. Sebesi Samu iró * 1859-ben Ruonfalván Udvarhelymegyében, lénk tollal irt, több kötet novellája jelent meg. három drámája Bzinrekerült. A kolozsvári „Ellenzék" munkatársa, mely lapban sürün irja egyszerű vonalvezetésű ötletes, többnyire anekdotáris kis történeteit és visszaemlékezéseit. Tagja az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, mely 1928-ban készül megünnepelni S. negyven éves írói jubileumát. Sebestyén Arthur belgvógvász, * Ártándon 1885 V. 20. 'öt évtg a Szt. István kórház orvosa Budapesten, majd Bécsben, Berlinben, Párisban tanul. Belgyógyászati gyakorlatot üz Nagyváradon. Segesvári Városi 'Muzeum 1898han alakult. Az Óratorony 12 szobájában van elhelyezve. A város területén folytatott ásatások eredményei, egyházi ós iskolai régiségek. régi -fegyverek, iparművészeti
f
Serestély
tárgyak a látnivalói ennek a muzeumnak, amelyben egy-egy szoba T e u t s c h püspöknek ós K r a u s szász történésznek emlékét őrzi. Az összes tárgyak száma 3500. Seidner Imre" hírlapíró * 1902 XII. 18. Az Erdélyi Hirlap belső munkatársa. Tárcaszerü, friss Írásai egyéb lapokban is. önálló kötetben is megjelentek. Sényi László nagyunvomi, hírlapíró * Brassóban 1874-"ben. egyetemet végzett Kolozsvárt. 1897— 1918 közigazgatási szolgálatban állott. 1921-ben „Erdélyi Társaság" cimmel képes félhavi lapot indított. 1922—27-ig a „Székely Napló" szerkesztője, nyílt szavú bátorsággal kritizálva az uralmi politikát, de sokszor fölösleges vakmerősködéssel is, politikai üldöztetést vonván magára. Sepsiszentgyörgyi Hitelbank rt. Sepsiszentgyörgy. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 5 millió. Tartalékalapok: 581.500. Seress József hírlapíró * 1893ban Nyíregyházán. Erdélyi működése előtt a budapesti ..Esti Ujság" segédszerkesztője volt. 1919—27 a „Brassói Lapok" szerkesztője. A kolozsvári „Mai Világ" és „Erdélyi Hétfői Hirlap"-nak megindulásuktól felelős szerkesztője. Serestély Béla * 1883 VIII. 3. Irodalmilag népszínművekkel indult, melyeket műkedvelők mutattak be. ( P a r a s z t grófnő, V a s u t a s é l e t ) . Az Aradi KölC8 ®y. Egyesület verspályázatain többizben nyertes. Verskötetei: U j H i t e n, Bp. 1907. — A z ö r ö k r e j t é l y , Déva 1922 (két kiadás). — Z e n i t e n , Déva 1924. — Az E. I. T. tagja.
Shakirof
Shakirof Sebestyén * 1898-ban a Volga mellett Kazánban, hol kereskedő volt. Husz éves korában beiratkozott egy festőiskolába. Nemsokkal azután a világháborúba került. 1916-ban hadifogságba jutott s egy mezei munkásosztaggal Erdélybe jött. Itt maradt Kolozsvárt. Nagybányán dolgozott s Kolozsvárt kiállítást is rendezett 1921-ben. 1926-tól Petrozsényben él s e vidék tájképeit és a bányászélet témáit dolgozza fel hangulatos költőisóggel. Siebenbürger Vereinsbank A. <!.. (Erdélyi Egyleti Bank rt.) Nag\szeben. # 1891. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 5 millió. Tartalékalapok:, 3.115.342. Az igazgatós:ig elnöke: Dr. Félix Schullerus. Vezérigazgató: Weindel. Siebenbürgisch Deutsches Tageblatt napilap, a romániai németseg nagyszebeni vezető organuma. # 1875. A lap igazgatója P 1 a 11n e r Hermann. főszerkesztője Dr. T h e i 1 Fritz. Munkatársak P l a t t n e r Hans, J e k e l i u s Ernest. K n a 11 Hermann, Dr. B u r m a z Ranko. Siebenbürgische Industrie und Handelsbank A. G. (Erdélyi Ipar és Kereskedelmi Bank rt.) Brassó. # 191 «t. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptöke 30 millió. Tartalékalapok: 6.150.192. Az igazgatóság elnöke: Sámuel Schiel. Ügyvezető-igazgató: Heinrich Teutsch. Az igazgatóság az 1928 március 31-én megtartott rendes közgyűlésen a Kronstádter Allgemeine Sparkassa-ba való beolvadást határozta el a Transylvania Banca pentru Oomer( isi Industrie. bukaresti intézettel egyidejűleg.
Silberman
Sigerus Emil szász müvészetiiró, * 1854 február 19. Nagyszebenben. Nagy népszerüségü könyveiben a szász népművészet ismertetésével és az erdélyi szász építészeti kultura emlékeivel foglalkozik. Hasznos munkát végzett Erdély-ismertető turisztikai munkáival s még inkább az első romániai ,.Baedeker" kiadásával. A ,,Dürerbuiul" vezetőségi tagja. „M ű v ó s z e t é r t és tudom á n y é r t " érdemjel 1. oszt. tul., a Koronarend tisztje stb. Művei: S i e b e n b ü r g i s c h - Sachisclie Kirchenburgen. 5. Aufl. 1924. — A u s a l t é r Z e i t (1902). S i e b e n b . - S a c h s i s c h e Leinenstic kereien I. II. Hl. 1926. V o m a l t é n Herm a n n s t a d t 1. 11. III. (1928) R e i a e h a n d b u c h f ü r G r o s sr u m f t ' n i e n i Berlin 1925). Silfcermann Jenő mérnök- és bölcselet doktor * 1889 VII. (i. Nagyváradon. Mathematikai és természettudományi tanulmányait svájci és franciaországi egyetemeken folytatta, filozofiai tanulmányokkal kapcsolatban. Hosszabb külföldi utazás után Nagyváradon telepedett meg mint vegyészmérnök és saját kisebb gyári üzemeinek vezetése mellett nagyobbstilü ipari vállalkozások technikai előkészítésével és ipari organizációjával foglalkozott. Állandóan folytatott tudományos munkái eredményeként néhány uj electrometallurgiai és chémiai eljárás, valamint néhány általa szerkesztett műszer leírását tett közzé. A szellemi élet sok más területére kiterjedő érdeklődése publicisztikában is megnyilvánul. Ilyen irányú jeleutősebl, közleményei: T ö r t e n e l mi felf o g á s és r e l a t i v i z m u s . —
Simó Zsidó k v i 1 á g 11 daságta — Hc e t
260 )
Socol
u l t u r a <• s m o i l e r n i .Jogot végzett és impériumTáltozáé r. e t. — A k ö z g a * - síg a közigazgatásnál szolgált Ki«n e g y u j e 1 m é I e t e. j kiiküllőben. Az ujabb években a li o v e n ó s W a g n e r dicsöszentmártoni Erzsébet-nyomda igazgatója volt. Jstenem. h o l v a g y V c. novellás kötetével lépett fel az ujerdélyi irodalomi g . Ugy ezek a no<velIái. mint egyéb megjelent írásai („V a j u d ó i d ő k", „V i d é k i forradaI o m" regény) vázlatszerüségükln i. is kétségtelen alkotó tehetségre mutatnak. Publicisztikával is foglalkozott ; helyi lapokban s egyideig a Keleti Újságban sokszor találkozhattunk nyers fogalmazási!, radikális őszinteségeivel. Ver-; seit, posthumusan. a Szépmives Céh adta ki, Szentimrei Kovács .lenó életrajzi bevezetésével. Smyrna szövőgépgyár (Intrepr. industr. soc. colJ. Ghiri^). Invesztált tőke 160.000 a. 1., 37 szerszámgép. 64 Hl'.. 58 munkás. Készít 70 tonna gyapjufeldolgozó gépet és különféle va söntvén veket. Silbermann JenS Societatea de máine (A holnap társadalma) kolozsvári folvóirat z e n e i n t e l l e c t . v o n a t k o - indult 1924-ben. Ion Clopofel kiz á s a i . — E g y u j s o <• i a 1 m <'- j adásában és szorkesztésében. „Munc h a u i k a — és számos apró cikk katársai: tekintélyes publiciszták. napilapokban. Készülő filozofiai Többek közt: N. Ghitilea, St. BezTI,unkájának egyik nagy fejezet ; deebi, S. Da§covioi, Petru Suciu. a literárisan is érdekes ..Sexua!-, 1!. Demet reseii, G. Todica. Al. (,'iuhorizont, és Intellectuil-horizonf. ra. Sabin l-ioranu, Tr. Nichiciu. többrendbeli lapközlésekből és elő-, (on Breazu. O. Boito§. L. Kusu. adásokból miir ismeretes. A. Ootru?, N. Buta. C. Sudeteanti. Simó Géza * 1877-ben. Állami Emil Isac, Adrián Corbul, dr. AI. polg. iskolai tanár volt. Állásából 1 Borza. Sept. Popa. Ion Mehedinaz orsz. sztrájk után és következ- (eanu és mások, mónveképeri elbocsájt-atott. A maSocol AureJ dr. ügyvéd nemzetirosvásárhelyi munkásság szellemi parasztpárti politikus * 1878-ban. vezére. ÍÜes és szuggesztív debat- Brassóban végezte a román gimter. 1918-ban a Nemzeti Tanárs tit- náziumot. felsőbb tanulmányokat kára volt. külföldi egyetemeken végzett, közSipos Domokos iró * 1892 Dicső gazdaságot, majd jogot tanult s szentiuárt.oiiban. meghalt 1927-ben. 1911-ben ügyvéd lett. 1919 óta az
Sodronyipar
261
Spek
ügyvéd vizsgáJó biiotteág tagja. tisztségétől való megválása után Ugyanez időtől kamarai képviselő a.7, ,,E 11 e n z é k" adminisztratív Oiuj város illetve Cluj-megye man- vezetője lett, 1926-tól mint felelős dátumával. A nemzeti-parasztpárt szerkesztő is jegyzi a lapot. cluji tagozatának elnöke. Kiérik Somody István dr. * 1885-ben részt, vesz a várospolitikában is. Kolozsvárt. Előbb gyakorló ügy mint a demokrata blok elnöke. véd majd városi tisztviselő (főSodronyipar I Industria Sármei ispáni titkár, vm. ügyész). A poliS. A. <'!uj) üzemei Aranyosgvére- tikai változás után a Kolozsvári s«n. Alaptőkéje 15,000.000 lej. Inv. Takpt. és Hitb. főtisztviselője. Kotőke 2,517.000 a. 1. Egv hengermű. rábbi évekbeu Erdély egyik leg33 szerszámgép. 400 HÍ*., 840 mun- jelentékenyebb aktív sportembere kás. Gyárt: 35000 tonna drótot és volt. különösen az atlétikában kibetonvasat, 9000 tonna kábelt és váló. magas- és távolugrásban többszörös magyar bajnok és reszeget, 1 (XI tonna butorrugót. Solvay művek (l'zinele Solvav) korder. Később mint egyleti veközpont: Bruxelles. romániai köz- zető szerepelt és szerepel. Soós István dr. * 1895-ben .Mapont l'.ucuresfti. két. erdélyi üzeme: Marosujvárt és Tordán. A maros- rosludason. Egységes ügyvédi és it jvájri gvár invesztíciója 012.000 bírói vizsgát tett 1924-ben. Köza. 1. — 1310 HI>. — Kiilön elektro- gazdasági pályáját 1915-ben kezdte városánál. 1921-ben DIOS mű. — 458 munkás. — A tor- Nagyvárad dai üzem invesztíciója 3,536.655 a. első aljegyző, 1926-ban. —• bár a 1. — 3560 HP. — Gyártmány: tanácsba ' kisebbségi lisztán választatott. — az áilandó választs z ó d a. Somlyói Eller (iizella iró és hir- mány tagja lett. A közigazgatási lapiró * 1903-ban Hasiad szilágy- ügyosztályt vezeti. Románból mafordította és kiadta a sági községben. Első versei a bécsi gyarra Törvényt „l'anorámá"-ban jelentek meg, ké- M u n k a s z ü n e t i sőbb szívesen közölték verseit s és az u j k ö z i g a z g a t á s i t ö rprózai Írásait az erdélyi nagyobb v é n y fontosabb rendelkezéseit. Spacu Uheorghe egyetemi tanár napilapok és folyóiratok. Jelenleg 1928) a ..Brassói l^apok" belső s z e r v e t l e n c h e m i í t és c h emunkatársa. E1 g a dmen nagyobb m i a i a n a l i z i s t ad elő a ko terjedeimii regénye van sajtó alatt. lozsvári egyetem természettudoniá Somody András dr. az ..Ellen- . nyi fakultásán. 1924—25-ben a fa zék" kiadóhivatali igazgatója, ko- í kultás dékánja volt. Spek Rudolf dr. * 1893 VII. 4. iabban közigazgatási pályán működött, impériumváltozásig Kolozs- Nagyszebenben. Berlin, Tübingen vár város tisztviselője volt. Fiata- <M Budapest egyetemein tanult s labb éveiben az erdélyi athletikai | l!)17-ben történelem és földraj/, sport egyik kitűnősége, később az s/.akból középiskolai tanári okleelmélet és a szervezés embere. Os- velet nyert. 1916—24 előbb helyet vát Kálmán „ H é t f ő i I . e v e - tes. később rendes tanára ezen 1 e k" c. lapjában magasabb szem- szakoknak a nagyszebeni főreálpontból világította meg a sport iskolán. Emellett már 1919-től a aktuális kérdését. Közigazgatási l'.rukentbal-Museumnál is dolgo-
Stanciu
262 >
Stepper
vak: 1924-ig niint szaksegód. to- j Nyomda r. t. részvényeit s tulajvábbi négy éven át mint osztály- donos-főszerkesztője lett a lapnak. vezető, 1928-tól mint igazgató. Stefánescu-Goangá Flórian egye1922-től publieisztikailag is állan- temi tanár, P s z i i h o l o g i á t ad dóan tevékeny. 1924-ig a ..Deut- elő a kolozsvári egyetem bölcsésche Tagespost" főszerkesztője. szeti fakultásán. Az Extensdunea 1923—27 a ..Deutsche Politische l'niversitará egyik megalapitója és Hefte" keretében nagy önálló ro- főtitkára. Ez intézmény keretében vatot jelentet meg: M i 11 e i 1 u n- tartott előadásai a kultura íogalmig e n zur Kenntnis d e * ós értékmeghatározásáról, a nemD e u t s c h t u m s in G r o s s r u - zet szellemi erőinek racionalis felm ü n i e n . 1928-tól szerkesztése használásáról . szélesebb körökben alatt jelenik meg: ..Korrespon- is érdeklődést keltettek. Stefánescu Marin egyetemi tanár ilenzblatt (les Vereins für siebenbiirgische Landeskunde". Számos f i l o z o f i á t ad elő a kolozsvári értekezése és tanulmánya jelent egyetem bölcsészeti fakultásán. meg gyűjtőmunkákban, folyóiraSteiner Jenő cipőgyári igazgató tokban; megjelentette a romániai * 1873-ban Halastón. Vasmegyénémet települések térképét (négy ben. A mesterség alapismereteit térképlap. 1:1500 léptékkel). Bécsben szerezte meg. Egyideig Stanciu Vietor egyetemi tanár, résztvett magyar szociáldemokrata á s v á n y t a n t és k ő z e t t a n t mozgalmakban, pártvezetőségi tag ad elő a kolozsvári egyetem termé- volt, a „Cipész" c. szaklap szerszettudományi ifakultásán. A ma- kesztője s a Népszava munkatárgasabb értelmiség számára érdekes sa. A Wiener Mode-Akademie tagelőadásokat tartott az atomok fo- ja volt. A nagyváradi „Carmen" citograi'álásáról. az altalaj kincsei- pőgyár vezérigazgatója. ről és ezeknek befolyásáról a törSteiner Pál sebész * 1879-ben ténelmi fejlődésre, stb. Pápán. Mütőorvosi oklevelét a buStatus quo ante zsidóhitközsó- dapesti I. sebészeti klinikán szegek Romániához csatolt területe- rezte. Állami ösztöndíjjal végzett ken is maradtak. E hitközségek tanulmányokat külföldi sebészklinem szervezkedtek egybe, mind- nikákon. 1911-ben magántanár. egyikük teljesen független auto- 1919-ben r. k. tanár. Sebészeti dolnom hitközség, de azért — auto- gozataival szerepelt a „Deutsche nómiájuk érintetlensége mellett — Gesellschaft f. Úrologie" kiadváközös zsidóügyek elintézése és a nyaiban és kongresszusain, valakormánnyal való érintkezés vé- mint szakfolyóiratokban. S e b é gett az „Erdély-Bánáti Izraelita s z e t i Műtéttana (Franklin Hitközségek Szövetségéibe léptek. Bp.) II. kiadásban jelent meg 1923. Stauber József lapkiadó, * Nagy- Sebészeti működést fejt ki Kolozsdorogon, 1871 II. l. Jogi tanulmá- várt. Stepper Vilmos, iró és hírlapíró nyokat. végzett majd ujságiró lett, Dolgozott a ..Szabad Szó". .J'esti * 1901-ben. A Temesvarer Zeitung Napló" c. lapokba. 1897-ben az munkatársa, magyarnyelvű írásai „Aradi Közlöny" szerkesztője. U'is- a temesvári ..A T o l l " folyóiratfianként megvásárolta az Aradi ban jelentek meg-. ötJpfes karcolatai
Steril berg
( 263
már felhívták rá a figyelmet, mikor — 1926-ban — „ B r o m d e l i r i u nr' c. regénye megjelent. Kis párisi magyar-kaland könnyed tollal, szívvel és humorral irt története. A periferiák szellemi életét elhanyagoló erdélyi kritika alig vette észre ezt a tehetséges fiatal temesvári írót. Sternberg Géza orvos * Nagykárolyban 1862-ben. 1902—23-ig "a nagykárolyi közkónház igazgatófőorvosa. A „Gyógyászat". ,,Orvosi Hetilap", „Budapesti Orvosi Újság" és német szaklapok hozták orvosi cikkeit. A nagykárolyi Kölcsey Egyesület társadalmi szakosztályának sok éven át elnöke volt, mely működésének idejéből Hgy n a p S h a k e s p e a r e szül ő v á r o s á b a n c. előadása emlékezetes. Stoica Gheorghe dr. ujságiró. Majdnem valamennyi Erdélyben és Budapesten megjelent román lapnál dolgozott: „Tribuna", „Lupta", -Foaia Poporului", „Vremea Nouá", -Románia". ..Gazeta Transilvaniei", szépirodalmi lapok közül: ..Sámáníí torul". „Via(a literará", és „Lueeafárul" (Budapest és Sibiu). önálló művei: A11 e v r e m u r i 1 kötet, 0 s e d i n t á com u n a l á vígjáték. Fordított, franciából ós németből regényeket. Jelenleg a Nemzeti Paraszt Párt hivatalos lapjának a „Patria"-nak főszerkesztője. Stolwerk Fradii S .A. Brassó, csokoládégyár, alaptőkéje 25 millió lej. Inveszt. tőke 97.595 arany lej. — 150 HP. — 500 munkás. — Maxim, kapacitás 170 tonna csokoládé, 300 tonna egyéb cukorkanemü. Studio, kultúregyesület a modern művészetek ismertetésére.'
Sugár
Alakult 1927-ben Kolozsvárt. Szavalókorust szervezett, ismertette az uj nyugati költőket. Kvartetté jével az uj muzsikát népszerűsíti. Társadalmi problémákról vitaestélyeket rendez. Vezetői: S z e n t 1 m r e y Jenő és B e c s k i Andor. Suciü Coriolan dr. * 1895-ben Oiughudul de jos (Alfüged) községben. Theologiát Budapesten, egyetemet Kolozsvárt végzett. A balázsfalvi gör. kath. főgimnázium tanára. Folyóirati munkásságot 1919 óta fejtett ki. D i n t i n e r e t. a l u i I o a n Trifu alias Maiorescu és Misionari greco-catolici in V a 1 a e h i a cimmel önállóan jelentek meg Írásai. Suciu Vasile dr. gyulafehérvári és fogarasi érsek és metropolita, a főrendiház tagja, * Copácelben (Fogaras m.) 1873-ban. A gimnáziumot Balázsfalván, theologiát és filozofiát Rómában, mint a Collegium Urbanum növendéke végzett. 1899-ben theol. tanár Balázsfalván. 1910-ben kanonok. 1918ban káptalani helynök, 1919-ben érsek és metropolita. A Román Irodalmi Akadémiának és több más tudományos és irodalmi társulatnak tb. tagja. Müvei: R i p o r t u l d i n t r e s t i i n t e §i eredinte. — Etica cre^tiná. — M a n u a l de d o g m a t i c á (középiskolák részére). — Hipnotism s i spiritism. — T e o l o g i a d o g m a t i c á fund a m e n t á i á, 2 kötet. — T e o logia d o g m a t i c á specialS, 2 kötet (ez utóbbi két mű második kiadásban). Sugár Mihály belorvos * 1886 Mendén. Szakmabeli kiképzését a Korányi-klinikán nyerte. Háború után rövidebb ideig a temesvári
Sulyok
( -'64 )
Sulyok
városi közkórház igazgató-főor- E lapnak első felelős szerkesztője. vosa volt. Jelenleg (1928) a temes- 1 Megélhetési gondok az újságírói vári Parc szanatórium belgyógyá- pályáról kizökkentik. 1924-ben az sza. Orvosirodalmi dolgozatai az Erdélyi Bankszindikátus főtitkára .. Orvosi Hetilap", „Wiener KI. Woéhenschrift" és a „Deutsche Med. Wochenschrift" szakfolyóiratokban. Lapokban elszórtan megjelentek művészeti és színházi kritikái. szociálpolitikai eikkei. Sulyok István a királyhágómelléki ref. egyházkerület püspöke. * 1859 december 15-én Komádiban. Bihar megyében. Tbeologiát Debrecenben végzett. Pályája elején gimnáziumban tanit latin-magyar nyelvet. 1884—85 évet Edinburghban tölti, visszajövet Szegeden, majd Váradon lelkész. 1892— 1921-ig a bihari egyházmegye esperese. 1921-ben püspökké választatott. de a kultusz-korinánv az uj kerület alakulását nem ismerte el. Sulyok lemondott. 1925-ben a második püspökváJasztáson ismételten megválasztották. Ezt a választást a kultusz-kormány 1926. március havában elfogadta (lásd még: Sulyok István Királyhágómelléki Református Egyházkerület). lesz. 1925-lien az. ..Ellenzék" szerSulyok István hirlapiró * 1891 kesztője. 1927-ben alakítja a Ro 1. 29. Lúgoson. Az egyetemi éve- n.aniai Magyar Népliga Egyesüleket Pesten ós Kolozsvárt tölti. tet, az erdélyi magyarság nemzet1912-ben szolgabíró Krassószö- közi kapcsolatainak ápolására. Érrényben. 1922-ben alapítja a „Ma- tékes szervező-erő. Cikkei, tanulgyar Kisebbség" c. folyóiratot) mányai mind a magyarság kultui Jakabffv Elemér társaságában). 1 rálíf megszervezését szolgálják.
Sz. Szabadsajtó könyvnyomda és szóval folyóirattal és füzetekkel, iapkiadó r. t. # 1867-ben. Apró j (A 1 k ó h o 1 i z m u s e l l e n , Alivállalatból az uj szájba/l első ne- s t i n e n s Nő, Abstinens gyedében jelentős lapkiadóválla- P a p " stb.) 1915-től gvergyói fölattá fejlődött. modern grafikai esperes. üzemmel. A „Szamos" napilap és Szabó Imre iró és ujságiró * a ..Cimbora" képes gyermeklap ki- ] 1882-ben. Háború előtt és alatt a adóvállalata. budapesti progresszív újságokban Szabó Albert aradi nagykeres- irt. impériumváltozás után Kolozskedő * 1858-ban Nvitrán. Reális- vált az „Uj Kelet" munkatársa kólát, műegyetemi és kereskedel- Erdélyben megjelent prózai müvei: mi tanulmányokat folytatott. Az Z s i d ó c s k á k . 1921. — S z e n t antalvölgyi üveggyárnak igazga- E 1 i z, regény 1922. — H u 1 ló c s i 1tója- volt. 1892-ben alapította üveg- I a g. — P i r o s z u b b o n v. — nagykereskedését Aradon. Impé- Z s i d ó k o m é d i á s o k . — A riumváltozás előtt résztvett a vá- l é g v á r a k u r a i . — Drámai ros politikai életében, az alkot- munkák: A s a t c b e n . — ( í á mánypártnak alelnöke volt. A mai b o r t ünneplik. — Két ..Erdélyi Hirlap" egyik alapitója. v a r j ú . — Fordított Solem AlejHáza — feleségének vezetése alatt ebem novellákat és 0. Dvmov —• társadalmi és irodalmi közép- ..Szomorúságának Énekese" c. mü pont volt. ahol országos celebritá- vét. Állandóan ismerteti az uj zsidó sok is megfordultak. irodalmat. Szabó Béni szücsiparos * 18Mi Szabó István nagyprépost * november 25-én. Az 0. M. P. inté- Szatmáron 1867 XI l. 23. A budazőbizottsági tagja s a brassói vá- pesti egyetemen végzett, papi párosi tanács állandó választmánya- ivájára 1891 indult. Végig a szat nak tagja. Az iparos közéletben or- mári püspöki udvarban működött szágos relációban is vezetőszere- 1923-ban általános püspöki helynök pet visz, mint az ipartestületek lett. Szövetségének társelnöke. Szabó Mária irónő * 1888 OttoSüabó György apát * 1856 11. 9. mányon (Bihar m.). Regényeket, l'api állomáshelyein. Nagyernyé- elbeszéléseket ír. A Szigligeti Tárben. Gyergyós/.entiniklóson fo- -aság és az Erdélyi írod. Társaság gyasztási és értékesdtö szövetke-: tagja. Megjelent kötetei: F e l f e l é , /.eteket alapított, és mint elnök ve- (regény 1925). — A p a s s i o n a t . a letett is. Nagy propagandát fejtett (regény, 1926), M a g a m t ó l m áki az alkoholizmus ellen, agitált s o k i g (novellák, 1926). írásainak
Szabó
( 266 j
vezórmotivuma a felfelé törekvő, komoly kötelességet vállaló és teljesítő nő és annak morális diadala. A férfialakok elgondolása kissé
Szabó Márta
merev ós valószerűtlen. Legjelentősebb müve a F e l f e l é , melyben a mezei élet s a mezőgazdasági válságok reális rajzával a Föld eleven megszemélyesítése sikerült A „Felfelé" angol fordításban is megjelenik. Szabó Vera szobrász * 1896 Kiskunfélegyházán. Festői pályára készült. tanítói Hollóst Simon, majd Thorma és Réti voltak. Szobrászatot Budapesten Vedres Márk vezetése mellett tanult. Elsősorban szobor-portrétista. Szoborkarikaturát nagy számmal és nagy jellemző erővel készített (Kolozsvári Újságíró Club). Szabolcska Ltezló dr. * 1H97-
Szádeczky
•ben. Református lelkész, filozofiai doktor. Müvei: egy tanulmánykötet Gárdonyi Gézáról és egyházi beszédeinek gyűjteménye (Hivogatás, 1928). Szabolcska Mihály * 1862 IX. 29. Okócskén (Pest megyében). Gimnáziumot Kecskeméten és Szarvason végez, theologiiát Debrecenben hallgat. Egy évig Genfben, majd Parisban tanul, mindkét helyen irodalomtörténeti és esztétikai tanulmányokat folytat. Hazajőve hat évig Marosfelfaluban pap. majd Temesvárra kerül, hol 1899 óta lelkész, később főesperes. Versei hamar megszerzik számára az irodalmi világ elismerését a Kisfaludy Társaság siet tagjai közé választani. 1891-től 1921-ig tiz verskötete jelent meg (Singer és Wolfner Budapest) s egy prózai kötete: I d ő t ö l t é s ü l (Debrecen). A Magyar Tudományos Akadémia és a Petőfi Társaság tiszteleti tagja, a temesivári Arany János Társaság tiszteletbeli elnöke. Impérium változás után versei ritkán jelentek meg, leginkább csak a lapok ünnepi számaiban. Szádeczky-Kardos Gyula, geologus, * 1860 Pusztafalván (AbaujTorna). 1890—96 Budapesten a ref. főgimnázium tanára, egy. m. t. 1896-ban Kolozsvárra nevezik ki az ásvány-földtan ny. r. tanárává. Az egyetem átvétele után állami főgeologus. Szakfolyóiratokban és nemzetközi kongresszusok kiadványaiban százakra menő dolgozatai jelentek meg. Önálló nagyobb müvei: A Tokaj-Eperjesi hegység geologiai viszon y a i (1889). — A Z e m p l é n i S z i g e t h e g y s é g (a T. Társaság Bugáth dijával kitüntetve 18ir7>. A VI e g y á s z a é s B.i-
Szakács
( 267 )
Szana
harhegvsép g e o l o g i á j a Alapítása óta püspökei voltak: (1901—1904). — V e r e s p a t a k Alexi Ioan, Vancea Ioan, Pavel k ő z e t e i r ő l (1909). — A z E r - Mihail. Szabó Ioan, Dr. Hossu Vad é l y i M e d e n c e t e u t o n i k á - zul és mai püspöke (1917—) Dr. j á h ' o z (1913). — T u f a t a n u l - Hossu luliu. Püspök-helynök: Dr. m á n y o k E r d é l y b e n (1914). Domide Octavian. kanonokok: Pop Az Erdélyi Kárpát Egyesület el- Gergely, Pordea Vazul pápai prelátus. Dr. Bojor Victor, Vaida Dénöke. Szakács Péter * 1851 VI. 6. Jogi. nes, Dr. Vidican György. Püspöki gazdasági, közgazdasági és állat- titkár: Dr. Bálibanu Virgil. Szamosujvári Theologia Akadéorvosi tanulmányokat hallgatott Budapesten és Kolozsvárt. 1879 mia (Acadenxia de Teologie gr. gazdasági tanár Debrecenben, majd cat. romána, Gherla). # 1858. Előkülömböző gazdasági egyesületek adási nyelve akkoriban a latin titkára. 1895-től 24 éven át a ma- volt: ma a román nyelv, öt karosvásárhelyi kereskedelmi é6 ipar- tedrája van: 1. Biblicum. 2. Egykamara titkára volt. Impériumvál- háztörténet és Egyházjog, 3. Dogtozás után az udvarhelymegyei matika. 4. Morális —• Pasztorális. Magyar Párt tagozat elnöke, 5. Filozofia. Szoeiologia és Peda1927-ig. Az 1926-os választásokon gógia. Tanári kara: Dr. Oct. Dnszenátor lett. Folyóiratokban el- nt ide prodirector. Dr. Gheorghe szórt, számos gazdasági cikket irt. Vidican rector, Dr. Alexandra Oiplea, Dr. Gregoriu Strimbu, Dr. A román csillagrend birtokosa. Bob, Dr. Dimitru Manu Szalay Mátyás dr. * 1889 IX. 6. Gheorghe és Dr. Titus Malai. A hallgatók Sepsiszentgyörgyi plébános. Irt száma 100—120 között ingadozik. verseket (Tüzkereszt 1911), N o é - A felvételnek érettségi vizsga felin i cimmel bibliai színmüvet és egy tétele. Az intézetnek nagyértékü hexameteres Homérosz paródiát, az könyvtára van román, magyar, néA 1 b i á s z -t (humoros gyulafehér- met. latin, olasz, héber és görög vári diáktörténet). nyelvű könyvekből. Szamos politikai napilap. # Szana Zsigmond gyáriparos, 1867-ben. Előbb csak hetenként, később hetenként kétszer jelent bankigazgató * 1870 VI. 23. Teineg s az uj század elején alakult mesváron. Első alapítása az „Első napilappá. A lap olvasóterülete el- Temesvári Gyufagyár" volt 1896sősorban Erdély északi megyéi.' ban. 1906 alapította a Temesvári Felelős szerkesztője D é n e s Sán- Bank és Kereskedelmi r. t.-ot. dor. A Szamos a „Szabadsajté" amely ipari alapításaival és érdekönyvnyomda és lapkiadó r. t. keltségeivel a Bánság közgazdasági életében jelentős szerepet vitt s (1. o.) kiadásában jelenik meg. Szamosujvári gör. kath. román ma Erdély egyik legjelentősebb püspökség (# 1854-be.n) Szamos, pénzintézete. Az I p a r i Z á l o g Naszód. Szilágy. Máramaros, Szat- l e v e l e k-ről és A p é n z l é n v emár, Kolozs és Maros megyék terü- g é-ről irt brosúrái Budapesten jeletére terjed, mintegy 600.000 hí- lentek meg, számos közgazdasági elszórtan, folyóiratokban. vövei. Az egyházmegyének 46 es- cikke, ..Bánáti Óvárosok Szövetsége-' elperesi kerülete s kb. 550 papja van.
Szántó
(268 )
Szász
következtében nöke s az egyesület évi kőzgyülé- j boros fejsérülése »ein elmondott megnyitói, meiyek- megvakult. 1923 óta irodalmi mííben az ország ipari és pénzügyi kfklést- fejt ki. Irt tanulmányokat., helyzetét szokta összefoglalni, évi verseket, novellákat, regényeket és alapította a „Periszkóp" c. folyóiratot. melynek megjelent, néhány száma művészi kiállításával az egész magyar nyelvterületen feltűnést keltett. .Müvei kiadása céljából ujabban Budapesttel keresett ós talált kapcsolatot. Megjelent müvei: S e b a s t i a n u s u t j a e l v é g e z t e t e t t . Regény. 1923. — S c h u in a n u a 1 a k a r n e v á l b a n . Versciklus. 1924. — A k é k l o v a s. Novelláskötet. 192.5. — I! á b e 11 o r il y a. Regény. 1926. — A z ö t c i ni ü e m b e r. Regény. 1927. — M a t a H a r i. Regény. — S p o r t , Regény. 1927.
Szana Zsigmond
jelentésekben nyomattak le. Ifjúkorában —• német nyelven — irt novellái két kötetben jelentek meg. A Temesv. Bank és Ker. RT. vezérigazgatója. Angol kir. konzul. Szántó Dezső ügyvéd * 1882-ben. 1913-ban a debreceni szooiálista párt ügyésze volt. 1921-ben marosvásárhelyi párttitkár. 1921—22-ben munkáslapot szerkesztett. 1926-tól Nagyváradon az első választott városi tanács tagja. Szántó György * 1893 VI. 7. v águjhelyen. Műegyetemi és festőakadémiai tanulmányokat végzett .szász Endre Budapesten. 1920-ig festő volt. {müveiből 3 kollektív kiállítási Szász Endre hírlapíró, * Kolozs •eíidezett Erdélyben). 1921-ben liá- várt 1887-beri. Jogot végzett, egy
Szász
269
Szász iskolák
idejüleg mindjárt ujságiró is lett.' zöl, különösen a csillagászati ismeTiz évig volt, Kolozsvár egykori reteket popularizálja. Szász István szövérdi * 1805 II legjobb lapjának, az Újságnak feÉrettségi lelős szerkesztője, majd az ..Ellen- 14. Pusztakamará«on. zék" s később a „Keleti í'jság' után a magyaróvári gazdasági akaszerkesztője lett. Egyéniségében és démiára iratkozott be s oklevelet Írásában jeles erdélyi kulturtradi-1 nyervén Wenckheim féle uradalciókat képvisel, az erdélyi közélet makban gyakornokoskodott. Azsokszor lármás jelenetei közepette után a lipcsei egyetemnek volt is mindig csendes gesztusokkal, de hallgatója s tanulmányozta a n< éber kritikai érzékkel. A Kisebb- tuet mintagazdaságokat. Hazatérve ségi Ujságiró Szervezetnek több 10 évig egy magángazdaságban műéven át elnöke volt s az erdélyi ködött és Erdélyben ö vezette be a ujságiróéletnek általában reprezen- műtrágyák használatát. 1898-l>an tn. kir. gazdasági felügyelővé netatív embere. ki s e minőségben hivaSzász Ferencz mezőgazda, gaz- veztetett talos működése mellett a téli gazdasági szakíró * 1880 l'usztakama- dasági előadásokat rendszeresítetráson. Magyaróvári végzett, az- te. 1907-ben átlépett, az állami jóután gyakornok Kisbéren s a Ko- szágok és telepítési ügy szolgálalozsvári Gazd. Akadémián. Ez in- tába. mint jószágfelügyelő. I'j státézet tejgazdasági tanszékének asz- tusában az államjószágigazgatói szistens-előadója volt. Szakfolyó- rangot érte el. A gróf Bethlen Istirat! számos cikke s a következő ván elnöklete alatt működő ingatkönyvei jelentek meg: T e h e n é - , lanforgalmi bizottságnak I. .-!<>szeteink szervezése é s adója volt. A Magy. Földh. Int. v e z e t é s e . — Az e r d é l y i ma- Orsz. Szöv. Erd. Kirend. vezetői álg y a r m a r h a s t a n d a r d j a . — lását töltötte be és az intézet ügyeS a j t k é s z i t é s és Jászberényi it ma is ő likvidálja .Mint gazdaAndrás akad. tanárral együtt irt sági felügyelő, az erdélyi magyar Általános T e j g a z d a s á g - szarvasmarha tökéletesítését és t a n-a. A „Báró Keménv Örökö- többoldalúvá tételét propagálta. sök" birtokát, kezeli. Az E. G. E. Az erdélyi telepitések terén is soigazgatóválasztmányának tagja. A kat dolgozott. Alelnöke az Erdélyi Magyar Párt, nagysármási tagoza- Gazdasági Egyesületnek, társelnöke a Transilvam'a Banknak, a kotának elnöke. Szász Ferencz (szövérdi) gazd. lozsvári ref. egyházmegye főgondszakíró * 1893 Kissármáson. Gazd. noka. akadémiai oklevelet és politikai Szász iskolák. Az erdélyi szádoktorátust szerzett. Sürttn jelennek meg a gyakorlati és elméleti szok teljes nép- és középoktatása Nemegyháziak mezőgazdaság körébe vágó irásai: egyházi jellegű. a „Magyar Nép" c. népi folyóirat- csak a szakiskolák. Az erdélyi ev. nak közgazdasági szerkesztője. E egyház főhatósága aJá 5 gimnázifolyóirat, kiadásában jelent, meg um, 1 felső reáliskola. 2 algimnáérdekes könyve: M i n d e n n a p i zium. 1 alreáj-iskola. 1 leáityücek e n y e r ü n k 1927-ben. Népsze- nm. 1 tanító-. 1 tanitánő-képző, 11 riisit, ö természettud. Írásokat is kö- felsőbb nép- és polgári iskola. 2"1
Szász kultura
( 27
Szász kultura
népiskola tartozik. A Szász Gazda- törökök támadását. De aki a szásági Egyesület 3 mezőgazdasági is- szok belső népi életére szegezi tekolát tart fenn a S z á s z E g y e - kintetét-, szükségképpen az is a rét e m hozzájárulásával. Az esti ta- gi kulturtradicióra emlékezik. A nonciskolákat a kereskedőgrémiumok, az ipariskolákat pedig részben a politikai községek tartják fenn. Szász kultura. A mai szász kultura képe éppen legfőbb vonalaiban nem lesz megérthető, ha állandóan szem előtt nem tartjuk, hogv mögötte nyolcszáz esztendős erdélyi tradíciók állanak. Bár a német anyaországtól mindegyre újból megtermékenyül, a hosszú el•választottság és önálló fejlődés egy specifikus erdélyi-szász vonást hagyott rajta, mely ugy a népnek jellemében, mint az egyes kulturterületeken való állásfoglalásaiban kifejezésre jut. A szászföld szemle lőjét már a külsőségek is a szász élet nagv történelmi múltjára em lókeztetik. A régebben teljesen, ma csak túlnyomóan vagy részlegesen szász jellegű városok, mint Herniannstadt, Kronstadt. Schássburg. Mediasch Bistritz, Broos, Müblbach ós Sáchsisch-Régen mind a 14. és 15. században alapíttattak, középkorierőditmények és várépitmények maradványait mutatják, templomaik valamennyien gót stílben épitvék. A mintegy 250 szász falusi templom, melyeknek nagyobb része Óratorony—Segesvár Tr. jchulterus a török világ' idejéből maradt, erődítményekkel van ellátva s ezek- fegyelem s az erősen kifejezett érnek a falvaknak azon jellegzetes zék a népegész iránt, amint ez a vártemplom képét adja. Számos, mai szászoknál megtalálható. évrészben jól konzervált vár (Rose- Százados training eredménye ez, nau. Pörzburg, stb.), arra az időre egy olyan népnél, melynek szünetemlékeztetnek, amikor a szászok a lenül harcolnia kellett nemzeti jakereszténység bástyájának nevez- vainak megőrzéséért. Régebben potettek. mert akkori európai fogal- litikailag is függetlenek voltak .< mak szerint elsőrendű váraik meg- szászok. Ma is megvan: legalább törték a Magyarországra zudu'ó kulturális önállóságuk, melynek
Szász kultura
( 271
)
Szász kultura
hordozója a szászok országos evan- szász szociális kulturának ez a tigélikus egyháza. Szászmak lenni és pikus strukturája, amely ma első evangélikusnak lenni a mai szász j sorban a szász országos egyház részére egyet jelent. A szászok né-, organizmusában talál kifejezést, a met kulturája ma teljességgel az példaszerű népegyházban. A társaegyház kezében van. főleg mert a dalmi rétegződést, melyet náluk német iskola: egyházi iskola. — elsősorban a műveltségi fok hatáPolgárokból és parasztokból állott roz meg, természetesen ismerik a az a szászság, mely a 12.-ik szá- mai szászok. De ez sohasem vezenáluk osztályellen tétekig, zadban Erdélybe bevándorolt. Igy tett
ISerethalom templom-kastély
maradt ez a mai napig. Tulajdon-j amelyek az egységes i. pér/.ést koképpeni nemesség sohasem is kép-; molyan veszélyeztették volna. Néződött ki náluk, a nép kulturális pi fegyelmük, központi helyzetük, vezetése mindig a polgárok kezé- régi politikai és kulturális tradíben volt, tanitók s az intellektuális cióik vezető szerephez juttatták szabad foglalkozást űzőknek kezé- őket Románia németjei között. (A ben. Minden téren, ahol a szászok román parlament német-pártjának önmaguk kormányozhatták magu- is szász politikus a vezetője. Dr. kat (és amely téren ma még önkor- Hans Ottó Roth.) — Amiképpen a mányzatuk van), — polgári liberá- szászok szociális struktúrájának lis demokratizmust fejlesztettek ki, polgári jellege van, azonképpen — ami mélyen gyökerezik az e g y e n - egy mélyebb értelemben — polgál ő j o g o k - T Ó I alkotott ideáljaik- ri a kulturájuk is. Kifejezett tehet ban és a népszuverenitásban. A ségük van a gazdasági életnek »1-
Szász kultura
( 27
Szász
kultura
söxorbau polgári cselekvő formái- gánumai: a történeti és népismei hoz. az iparhoz és kereskedelemhez. munkálatoknak szánt „ A r c h í v " Volt. idő, (14. 16. század) amikor és a havonta megjelenő ..K o r r e sutóbbié: a szászok Erdély egész kereskedé- p o ii d e n z b I a 11'\ sét ós iparát kezükben tartották, ..V e r b a II <11 u n g e n u n d M i tés Moldva, sőt részben Magyaror- t e i l u n g e n d e s s i e b . V é r szág is kezük ügyébe esett. A vá- e i n f. N a t ú r w". Az élő tudós gerosaiknak ebben az időben éppanv- nerációiMk talán legjelentékenyebb nyi s még több céhe volt. mint Né- alakja: 1). Dr. Friedrich T e u t s e h metország iparüző városainak. Ez (1. o.) szász püspök, akinek 4 köa virágzási kor elmúlt, de a szász tetes nagy történelmi munkája kereskedelmi érzék ma is él és (^Saclisengeschichte'') standardiniiérezteti magát. A szász, mint kéz- ve a szász, történetírásnak. Csak műves ós kereskedő benyomult sok most. múlt el az élők sorából D. nemszász városba is. a szász fal- Adolf S c h u 11 e r u s (1. o.) ki t uvakon pedig zsidó kereskedő majd- dományos működésében Teutschnem ismeretlen jelenség. Erdély- nál is átfogóbb, sokoldalúbb. Törtéinai iparában és bankéletében a neti, nyelvészeti ós népismei munszászoknak lélekszámuk arányát kái tanúskodnak óriás-szorgalmámeghaladó szerepük van. Fogyasz- ról. széles tudásáról. Főműve az tási — és Reiffeisen-Szövetkezetek erdélyi szász szótár („S i e b e n sáchsisches messze elágazó gazdasági védmü- b ü r g i s c h vei a szász földniives elemnek. V W ö r t e r b a c h") melynek befenépjellem polgári vonása a szászok jezése ínég egy generáció vállveszellemi kultúrájában is megnyil- tett munkáját igényli. Nevéhez fűvánul. Prominens jellege ennek bi- ződik a dialektus-kutatás fellendüzonyos józanság, meggondoltság és lése (mai művelői: D. Andreas elővigyázat. Már korábbi éwszaza S c h e i n e r , Dr. Gustav K i s c h. dok igy nevezték a szászokat: Dr. Richárd H ű e s . s a fiatalok „Prudentes ac circuinspecti"'. A | közül Dr. Misch O r e n d . ) A műszász józansága vallási érzésének velődéstörténet. mezején, az időis inkább raoionalisztikus. mint ra- sebb generációból 1). G. A S c h u 1jongó színezetet ad. Theologusaj 1 e r, Dr. A. M ü l l e r tűntek ki. a tradicionálisan az evangélikus theo- művészettörténetben gazdag munlogia liberális szárnyán álltak, csak kásságával Dr. Victor R o t h járt a legújabb generációban változott, elöl. A történeti és népismei tudomeg a kép valamennyire. A mü- mányoknak ifjabb művelői: Dr. Ruveitek közt a vallási indSfferentiz- dolf S p e k (a Brukenthalmuzeum mus gyakori, liabár a kiilszint őr- igazgatója), Dr. Kari Kürt K l e i n zik is, főleg, mert egyház és nem- íjasii magántanár) a szász irodazet egyet jelentenek. Annál pozi- lom történetének kutatója. A tertivabb e nép állásfoglalása: a tu- mészetkutatók közül magasan kidománnyal szemben. A tudományos emelkedik C. F. .1 i e k e I i, egy élet két. nagy fókusza a „L a n - eredeti leszármazástaui elmélet feld e s k u n d e v e r e i n " és a ..Sí e- állitója. A segesvári t'arl P e t r i b e n b. V e r e i n f ü r N a t u r w i s-rovartani kutatásai nemzetközi res e n s c h a f t e n". EJöhbiuek or- lációban ismeretesek. A tudouiá-
Szász kultura
( 2
)
Szász kultura
1
nyossághoz való pozitív hajlam a tartják a 10-napos előadóciklust, szélesebb rétegekben mint élénk rendszerint valamely főtéma kiíró művelődési vágy jelentkezik. A j csoportosítva (Nemzetgazdaság, szász i s k o l a relatíve magas fo- 1 Technika, l'hilosophia stb.). kon állott minden korszakban. M'-g Mint kifejezetten „Bildungsvolk" a ma is. anyagi erejük megfogyatko- -/.ászság aránylag nagv hirlapirozása idején (a szemináriumokat be- "iáimat, is kitermelt. Nagyobb és számítva) 10 középiskolájuk. 8] országosan olvasott napilapjuk
t'iiu Kimm rai'<i
többszáz népiskolájuk van. I>egmo- , ugyan csak kettő van ( „ S i e b e n dernebb értelemben szolgálja a né- b ü r g i s c li D e u t s c h e s T a g epi művelődést, a C s á k i Richárd-; b 1 a 11", Nagyszeben és ,.K r o n tói életrehívott s vezetett N é m e t s t ii d t e r Z e i t u n g u , Brassó) de k u l t ű r h i v a t a l , melynek mii- szinte minden nagyobb községük kiidése valamennyi romániai tele- nek van helyi lapja, heti. vagy pulcsi területre kiterjed. A ..K u 1- heti-kétszeri megjelenéssel. (A sajtó t u r a m t " legérdemesebb teljesít- általános színvonalát persze ezen ménye: az évente rendezett Szün- kis lapok nem valami nagy méridei Főiskolai Tanfolyam (1928-ban: tékben emelik). Külön kategóriába már a kilencedik). Németországi és tartozik a Szász Gazdasági Egyesttausztri&i egyetemi kiválóságok !<;t hetilapja: „L a n d w 1 r t Erdélyi Lexifeon
Szász kultura
Szász kultura
Áll ez nemcsak a mai időre, hanem műveltségűk valamennyi korszakára s talán összefügg a népi mentalitással, az intelligencia é s z sz e r ü mivoltával. A háboruelötti közvetlen évek eredményeiből jelentősek t. közt R. Z i e g 1 e r és H. K 1 ö s s lirája. Anna S c h u 11 e r-S c h u 11 e r u s finom elbeszélő művészete, Adolf M e s c h e n d ö r f e r „Lenore" c. regénye. Ifjabb, a háborús és későbbi években feltűnt literátusok: K a r i B e r n h a r d (Capesius), Egon H a j é k. Heinrich Z i 1I i c h. Erwin W i 11 s t o e k stb. — Már nemcsak kilátásokat, hanem szép eredményeket mutat fel képzőművészetük. Mig a régebbi generáció Róbert W e l l m a n n - t és Carl Z i e g 1 e r t mutathatja fel, a fiatalabb festőnemzedékből sok jeles név említhető: Hans E d e r. Fritz K i m m , M a t t i s T e u t s c h Grete G s a k i - C o p o n y i , Ernst II o n i g b e r g e r, Eduárd M o r . r e s. Hermann M o r r e s , Hans H e r m á i u l , Tr. S c h u l l e r u s . M. B a r n e r stb. Legnagyobbrészt itthon dolgozva eleven művészi életet fejlesztettek ki. A szász művészi kultúrának egyik jellegzetessége a zene művelése és a zenei élet gondos ápolása. A szászok általában muzikálisok. minden városban megalaku.tak műkedvelő zeneegyleteik, melyek nemcsak az ének. hanem az Mzttis Teutsch rajza orkesztrális zene terén is jelentőháború előtt Meschendörfer szer- set produkálnak. Énekben elsőrankesztésében megjelent .,K a r p a - gú csillagot is tűztek a szászok a t k e n " modern kurzusának folvta- művészet egére, ők adták Berlintója. A Nagyszebenben megjelenő nek Lula Mysz-Gmeiner-t. Az alko„O 8 1.1 a nd '• (R. Csáki) nemcsakj t ó z e n e i m ű v é s z e t terén Waldemar az erdélyi, hanem valamennyi ke- v o n B a u s n e r n n e l d i c s e k s z e n e k , a k i leti német diaszpóra életét figyeli. a z o n b a n s z i n t é n n e m Erdélyben, — A szászok szépirodalma (mint h a n e m B e r l i n b e n é l . M á s i k kiváló általában alkotó miivészi tevékeny- k o m p o n i s t á j u k a brassói Paul ségük) gazdagnak nem mondható. í R i e h t e r . A. P.
s c h a f t l i c h e B1 á t t e r".— Magasabb irodalmi szinvonalat képviselő revue egy van, a ..K 1 i n g s o r"' (Brassóban H. Zillick szerkesztésében havonta jelenik meg). A szász szellemi életben ez a folvóirat a
Szatmári
275
Székely-
Szatmári Filharmóniai Társaság, elvették. 1927—28 tanévben az adalakult 1921-ben. Nyolc évi fenn- dig négy évfolyamú intézet a roállása alatt szezononként átlag mán rendszerű hét évfolyamúvá négy koncertet rendezett zenekari szerveztetett, de ez évben csak IV. müvek bemutatásával s megszer- V. VI. évfolyamok álltak fenn. Az vezte bel- és külföldi szólisták intézet a nyilvánossági jog elvétehangversenyeit. Működő tagjainak le folytán hanyatlóban. Legutóbbi évben csak 48 növendéke volt. száma 78. Szatmári Takarékpénztár EgyeSzatmári Kereskedelmi Bank rt., Szatmár. Az 1927 december 31- sület, Szatmár. # 1867. Az 1927 iki mérlegben feltüntetett alaptő- december 31-iki mérlegben feltünke: 10 millió. Az igazgatóság elnö- tetett alaptőke: 5 millió. Tartalékke: Dr. Farkas Jenő. Az intézet alapok: 957.905. Az igazgatóság el1928 március 15-én megtartott köz- nöke: Dr. Teofil G. Dragos. Vezérgyűlésén az alaptőkének 10 millió igazgató: Augustin G. Dragos. léire való felemelését határozta el. Szatmármegyei Közlöny, NagySzatmári Kölcsey Egyesület Mú- károly legrégibb lapja. # 1874-ben. T a r c z y'n s k y zeuma 1905-ben nyilt meg a közön- Főszerkesztője: ség számára mintegy 4000 régiség, Kázmér. 1918-ban 3 hónap tarta205 művészeti. 500 természetrajzi mára betiltatott. Megjelenik minden hét szerdáján és vasárnapján. tárgygyal. Kis könyvtára is van. Szatmári róm kath. püspökség Szatmárvármegyei Takarékpénzösszesen 101 plébániájából és 17S tár rt., Szatmár. #1895. Az 1927 ezer hívéből román részre esik: 44 december 31-iki mérlegben feltünplébánia, 75 ezer hívővel. A kultúr- tetett alaptőke 12 millió. Tartalékintézmények közül nevezetesebbek: alapok: 5.500.000. Az igazgatóság 1. papnevelőintézet és hittudomá- elnöke: Horváth Bertalan. Vezérnyi főiskola. 2. Szatmári kir. kafih. igazgató: Steiner József. Fiókok: főgimnázium (1919 juniusában a Nagybánya, Szinérváralja. kormányzótanács lefoglaltatta s azSzeghő Imre dr. * 1893 Szegeden. óta mint E m i n . e s c u á l l a m i 1918—1920-ig a kolozsvári ..Ellen1 i c e u m működik, mely egyideig zék" publicisztája volt. ennek a fönntartott magyar tagozatát ujab- lapnak később is jogi munkatársa. ban beszüntette). '3. Püspöki konvik- Több jogi munka szerzője, az Ujtus. melyben 150 növendék nyerhet ságiró Szervezet ügyésze. elhelyezést, 4. Leánygimnázium roSzékely János hirlapiró * 1891 mán és magyar tagozattal. 5. Ta- III. 6. Szegeden, megh. 1925 III. 19. nítóképző, polgári leányiskola Kolozsvárt. Kereskedelmi akadéMáramarosszigeten és Felsőbányán. miai tanulmányok után négy évig — A püspökségnek 60 ezer kötetből a ..Bácsmegyei Napló"-nál dolgoálló könyvtára van. Szerzetesek zott, azután a szociálista pártvezeközül: jezsuiták, piaristák, ferenc- töség megbízásából a kecskeméti rendiek. minoriták és irgalmasren- Munkásbiztositó Pénztár aligazgadek működnek az egyházmegyében. tói állását vállalta, majd a „SzabadSzatmári r. k. tanítóképző. 1857- ság" szerkesiztője Nagyváradon, ben a cs. és k. minisztériumtól ka- hol öt évig marad. 1918-ban a pott nyilvánossági jogát 1924-bei. ..Népszava" közgazdasági és kül18*
Székely
Közélet
( 276 )
politikai munkatársa. A forradalmak után Erdélybe emigrált s előbb az „Uj Világ", később a „Küzdelem" vezetője lett. A „Consum" alapításaikor ennek a lapnak a főszerkesztője, később a társlapoknak is szerkesztője lett. Ugy Budapesten, mint Kolozsvárt élénk részt vett az újságírói kar szakmai mozgalmaiban. A kolozsvári Ujságiró Club alapításában is tekintélyes része volt. Könyvei: E l t é . v e d t Á g o s t o n és M e d á l i á k . Székely Közélet, politikai ós társadalmi hetilap, megjelenik Székelyudvarhelyen. # 1918 novemberben. Első "szerkesztői Kassai F. István és Embery Árpád voltak. 1920-tól Tompa László szerkeszti. Székely László műépítész * 1877 Vin. 3. Nagyszalontán. A budapesti műegyetemet végezvén, három éven át Czigler Győző tanárnál dolgozott. 1903-tól Temesvár város szolgálatában állt 1922-ig, azóta magánépitész irodát tart fenn Temesvárt. Tervei szerint épült Temesvárt a piarista gimnázium, közvágóhíd, Kereskedelmi és iparkamara. a nyári mozi, a strand fürdő, szanatóriumok stb. középitkezéseik és magánépületek. Székely Mikó-Kollégium (Sepsi szentgyörgyi Református ...) A ref. egyházközség elemi népiskolájából! fejlődött ki. Az első gimnáziumi osztál 1659 szeptember 1-én nyitott- k meg. Gróf Mikó Imre 1876ban 120 ezer koronát hagyományozott a kollégiumnak s ezzel fönnállása biztosítva volt. 1919—20 tanévtől tanítónőképző ós polgári leányiskola is működött a kollégium keretében, de az előbbit négy évi működés után anyagi erő hiányában beszüntették.
Székelyföldi
Székely Nemzeti Muzeum, Sepsiszentgyörgyön, alapította özv. Csere y J.-né * Zathureczky Emília, aki érmeit, természetrajzi tárgyakat. székely nemesi családoktól összegyűjtött ékszereket, okmányokat és egyéb emléktárgyat imecsfalvi udvarházában 1875-ben kiállította, majd két év múlva •« összes székelység közvagyonául ajánlotta fel. A muzeum anyaga ajándékozások, letétek, gyűjtések és ásatások utján három évtized alatt 24 ezer darabról másfélszázezernél többre emelkedett. Gyűjteményének öt osztálya van, Könyvtára és levéltára családi levéltárak anyagát őrzi. Egyik nevezetessége az Apor-kodex. Szépművészeti gyűjteményében Barabás Miklósnak és Gyárfás Jenőnek 21 darab eredeti olajfestménye van. Régiségtárának nevezetességei az erősdi őskori telepből és a komolloi kasztellumból rendszeres ásatás utján előkerült emlékek. Néprajzi gyűjteménye a székely vármegyék területéről gyűjtések 'utján gyarapodik. Természetrajzi gyűjteményét ősállatcsont gyűjteménye ós székelyföldi madárgyüjteménye teszi értékessé. A muzeum hatalmas anyaga az 1912-ben emelt, Kós Károly tervezte, múzeumépületben van elhelyezve s a Székely Mikókollegium elöljáróságának gondozása alatt áll. Székelyföldi lparmuzeum Marosvásárhelyt. 1874-ben alapította a „Székely Közművelődési és Gazdasági Egyesület". Mai épülete 1893-ban épült. 1906-ban átvette a kereskedelemügyi minisztérium s az ipariskolával hozta szerves kapcsolatba. Célja az erdélyi kisipar és háziipar fejlesztése volt, a szakismeretek terjesztése, ipari és ipar-
Székely udvar helyi
( 277 )
művészeti kiállítások rendezése utján. A háború végén muzeumgyüjteményei károsodást szenvedtek. A gyűjteményeknek összesen 1855 leltári darabja van, fém. textil, gipsz és famunkák. Könyvek és rajzminták száma 918. Székelyudvarhelyi r. k. főgimnázium. Az intézet alapításáról anynyit tudunk, íhogy 1653 előtt itt. a jezsuiták már mint lelkészek működtek és 1666-ban már volt itt iskolájuk. Ma az intézetet az erdélyi r. k. Státus tartja fenn. növendékeinek száma 1927—28 tanévben 261. Könyvtárának nevezetessége a Nyujtedi András szt. ferencrendi szerzetes által nővére Nyujtodi Judith apácza számára 1526 évben sajátkezüleg irott imádságos könyv, melyet a Magy. Tudományos Akadémia közzétett. Szekták. Erdélyben, ill. Komániatuan tiltva van a következő vallásos társulatoknak, szektáknak bármiféle működése. 1. N a z a r é n u s o k . 2. Nemzetközi bibliatanulmánvozók vagy m i l l e n i s t á k (1. o.), ;>. R e f o r m á l t a d v e n t i st á k. 4. A r a t ó k. 5. P e n t i k o s z t a l i s t á k - 6. I n o c h e n t i s t á k. minthogy ezeknek tantételeit. a reájuk vonatkozó miniszteri rendelet. 24536—1928 az állam törvényeivel ellentétben állóknak minősítette. Csak a három elsőnek vannak Erdélyben hivei, a többi főleg Besszarábiábau lelt talajt. Jelentőséggel még az Erdélyben fel-j található tiltott, szekták sem bír-, riak. hanem inkább azok. amelyeknek a f. sz. miniszteri rendelet meg adta az egyesületek részére biztosított jogokat. Ezek a b a p t i s t á k és a h e t e d n a p o s a d v e n t i s t á k . A baptisták száma
Széli
elég nagy és terjedésük elég gyors nemcsak a magyarok, hanem a többi nemzetek között is. Csak a felnőtteket veszrk be gyülekezeteikbe, akiket tanítás és megtérés után teljes testükkel vizbemártanak. A vasárnapot nagyon szigorúan megtartják. Híveiktől önkéntes adományokat szednek, gondjuk van az öregek, szegények, betegek gondozására. Imaházaikban megengedik tagjaik bármelyikének az imádkozást és igehirdetést, bár vannak külön igehirdetők is. Az erdélyi népek nyelvén írott lapokat, kalendáriumokat adnak ki és iratterjesztést folytatnak. Magyar nyelvű baptisták száma 15—2(1 ezer körül van. A történelmi egyházak veszedelmet látnak a szekták fejlődésében s a védekezés módjai állandóan foglalkoztatják a külömbözí» egyházak főhatóságait s az egyházi sajtót. Szele BéLa ügyvéd lapszerkesztő * 1878 XI. 4. Brassóban. A megyei és városi közéletben háború előtt is résztvett. Háború után a kisebbségi politikai mozgalmak terén látjuk, mint a Magyar Párt egyik szervezőjét s mint a gyors népszerűségre emelkedett „Brassói Lapok" főszerkesztőjét. A ref. egyházi közéletben is résatvesz, egyházkerületi világi főjegyző. 1926 évi kamarai választásokon magyar párti lisztán Brassó megyében megválasztják, de mandátumát a Kamara — avval a megokolással, hogy Szele a románsággal szemben régebben illojálisan viselkediett — nem igazolta. A Brassói Népbank és az Általános Kereskedelmi r. t. igazgatóságának alelnöke. Széli (Jyörgy * Bárándon 1849ben. 1875-tőÍ avasujvári lelkész, a nagybányai egyházmegye espe-
Széli
( 278
rese. A Ref. Lelkészi Tárban több egyházi beszéde jelent meg. Széli Kálmán dr. * Avasujvároson 1884 VIII. 7. A kolozsvári ref. kollégium tanára. Az elméleti fizika statikai mechanika c. részéhez tartozó kérdésekkel, főképen az egy-, két- és több atomit gázok vizsgálatával foglalkozik. Eredeti dolgozatai: a Magy. Tud. Akadémia kiadványaiban, továbbá a Verhandl d. Deutschen Phvsikal. Gesells. Zeits. f. Physik.. Physikalische Zeitschrift és a Matliematikai és Phvsikai Lapokban jt lentek meg. Széli Lajos dr. * 1882 III. 13. Aradon. U. o. ügyvéd (ny. járásbiró). Az aradi magyar párt tagozat elnöke. Részletes kommentárokkal ellátott törvényforditásai hasznos kézikönyvek. Szelle Károlv orvos, zeneszerző * 1891 III. 21.'Arad. 1919-ben mutatták be Maharadzsa c. operettjét Aradon. Irt nagyszámmal dalokat (Kiss József ciklus stb.) székely népballadákat zenésített, tekintélyes számú zongoradarabja és egyéb müve is van. Szerepel mint előadó is. Aradi lapok zenekritikusa. Szeinere MiklÓ6 bankigazgató, * 1887-ben Nagyváradon. Ugyanott kezdte, majd Ausztriában s Németországban folytatta tanulmányait. Pályáját a Magyar Altalános Hitelbanknál kezdi." 1922-ben a „Biharmegyei Takarékpénztár" vezérigazgatói állását foglalja el, me lyet ma is betölt. Bankári tevékenységén kivül aktiv részt vesz a ..Bihermegyei" érdekszférájába tartozó ipari vállalatok: „Derby", ..Flóra". „Feketeerdő" igazgatásában és vezetőségi tagja az országos keresk. és ipari korporációk majd
Szentimrei
mindegyikének. Országos relációban a nevét 1927 őszén kezdik emlegetni. amikor bankja és iparvállalatai iránt az angol piacon érdeklődést tudott kelteni s jelentősebb angol rész vény érdekeltséget be is vonultatott. Szemlér Ferenc, brassói főgimnáziumi igazgató * 1871. Székesfehérvárott tanári oklevelet szerzett ós 1898 óta működik az erdélyi róm. kath. Státus marosvásárhelyi, udvarhelyi ós brassói főgimnáziumaiban. Társadalmi és irodalmi cikkei jelentek meg magyarországi és erdélyi katholikus lapokban. Verseit a ..Magyar Szemle", „Katholikus Szemle, „Élet". „Hirnök" és „Pásztortűz" közölték. A „Ro mániái Dalosszövetségnek egyik megalapítója volt, a Brassói Ma gyar Dalárdának elnöke. Szendrei Mihály színigazgató. * 1866-ban. szinészakadémiát járt Budapesten. Színész volt. majd 30 évig színigazgató. Ebből 24 évet Aradon töltött. Az impériumévek alatt Marosvásáilhelyt. Szatmáron. Temesvárt. Déván is járt társulatával. Szentgyörgyi István * 1849 II. 20. Diósjenőn (Nógrádmegye). A debreceni kollégiumban tanült, azután színi pályára lépett. 1871 óta a kolozsvári szinház tagja. 1906ban a szinház örökös tagjává nevezték ki. 1922-ben a Kisfaludy Társaság a Greguss dijjal tüntette ki. Jellemszerepeket játszott és játszik még 1928-ban is nemcsökkenő művészettel. Megirta és kiadta: E m l é k i r a t a i t . Szentimrei Jenő iró és újságíró * 1891-ben Aradon. Ludovikát végzett s mint aktiv tiszt szolgált a világháború végéig. Impériumváltozás után újságíró, erdélyi napi-
Szent-lványi
279 i
Szigeti
lapok munkatársa, folyóiratok Szentkirályi Ákos komjátszegi, szerkesztője. Egyideig a Keleti dr. * 1851 I. 30. Oravicán. Szent Újság belső munkatársa (egyidejű- királyi Zsigmondnak fia. A kolozsleg a Napkeletnek is egyik szer- monostori gazdasági tanintézetben nyert. kesztője) majd szépirodalmi la- 1872-ben gazda-oklevelet pok kiadására a „Haladás" eimü 1877-ben rendes tanár a kassai irodalmi vállalatot alapítja, később gazdasági tanintézetnél. 1879-ben az Újság politikai napilap munka- Kolozsmonostoron s ugyanott 1897társa a lap megszűnéséig. Az első ben a gazdasági tanintézet igazgajmperiumi évek kulturmozgalmai-1 tója. A tanintézetet — később nak eleven részese volt. publicisz- Akadémiát — átszervezte, gvüjtetikájával. pódiumi szerepléseivel és ménytárakkal és kisérleti telepekszervező-munkájájval. Irodalmi mű- kel látta el. 38 évi működés után nyugalomba vonult. ködése is jelentékeny. Meg-jelent 1910-ben könyvei: Azoknak a keveseknetv Szakirodalmi működése 1873-tól (versek 1912). — Erdély felöl (veT- 1923-ig terjedő időn belül felöleli sek 1916 Budapest). — Egyenest -íz állattenyésztés és az avval kaptámadás (Budapest). — Mikroszkop. csolatos ismeretek egész területét megjelent A j e 1 e n i d ő k Karcolatok (Kolozsvár 1921). — k1886-ban gfeNyári délután Egeresen (versek l eöl vő e tt ee jl gmaézndyaesiánge k(Dr.m eKirch 1924 Kolozsvár). — Városunk és ner után németből) c. müve, mamás elbeszélések (,1925 Marosvásár- gyar nyelven az első nagyszabású hely). Sípos Domokos posthumus tejgazdasági munka. Ujabb müvei: verseskötetét hosszabb bevezető ta- M e z ő g a z d a s á g i felső s z a k nulmánnyal látta el (1928). Ugyan- o t a t á s u n k. Kolozsvár 1912. — ez évben nagy sikert ért el Ver- E r d é l y j u h a i . E r d é l y j u h ses Magyar Históriá-ja. Három t e n y é s z t é s e . A m u 11. a jeegyfelvonásosa szinre került. l e n . a j ö v ö. (Az Erdélyi GazdaSzent-lványi József dr. az unitá- sági Egvesület kiadása Kolozsvár rius egyház főgondnoka, * 1879- 1923). ben Farnason. Jogot végzett Kolozsvárt és Budapestéit. majd Szépmives Céh lásd: Erdélyi utóbb a magyaróvári gazdasági Szépmives Céh. akadémiát is végezte. FöldbirtokáSzidon János szakiró. bankigaznak vezetése mellett főgondnoka gató * 1883-ban. Hosszabb ideig a (1925) az unitárius egyháznak és Pesti Magyar Kereskedelmi Bank az 0. M. P. kalotaszegi tagozatá- lugosi fiókjának vezetője. 1928 óta önálló banküzlete van. Közgazdanak elnöke. Szent-Iványi Sándor kolozsvári sági cikkei a „Keleti Ujság"-ban unitárius lelkész, iró • 1902-ben. A jelentek meg. Érdekes folyóiratkolozsvári th. akadémián és ame- kísérlete volt az „Organizáció". Szigeti Pál az Anglo-Bank nagyrikai egyetemeken végzett. Amerikában '1925—26-ban előadásokat váradi fiókjának igazgatója, * Buis tartott Erdélyről. Egyike volt a dapest 1891. Berl i niben _H a v a v et „Tizenegy— antológia fiatal Írói- Comp.-nál működött. Később az ment, 1918-tól nak. Novellái erdélyi folyóiratok- Anglo-Bankhoz Nagvánadon. ban jelentek meg.
Szigligeti Társaság
( 280 i
Szilágy-vármegyei
Szigligeti Társaság # 1892-ben folyóiratokban. Nyomás alatt: N eN ag yv ár a< 1 o n kult u raf e j lesz té s im e r e c. regénye. célzatokkal. Első elnöke dr. Hadi S/ilágycsehi Kereskedelmi és Odin volt. Ebben az időben (ami- Gazdasági Bank rt.. Szilágvcseh. kor Nagyvárad irodalmi és általá- # 1909. Az 1927 december "31-iki nos szellemi élete némi emelkedést mérlegben feltüntetett alaptőke: 5 mutat) a Szigligeti Társaságban is millió. Tartalékalapok: 64.487. — mozgás, vitalitás van. Az irók szí- Ügyvezető-igazgató: Gittek Mór. vesen vesznek lészt a társaság Szilágyi M. Dóisa. premontrei munkájában, s ha más nem. legalább paptanár, a Katholikus Népszövetifjak és öregek örök vitája a ber- ség igazgatója. * 1879 VIII. 4. keket hangossá teszi. A közművelő- Győrött. Tanult Budajwsten, Genfdést a Szigligeti Társaság ez idő- ben. Londonban. Az egykori Móben ingyenes népkönyvtárak felál- ra', csik-klinikán és az élett. intélításával szolgálta. 1917—22-ig a zetben agybiologiával is foglalkoSz. T. munkája szünetelt. Koi zott. 1903-tól premontrei tanár. inányengedéllvel újból megkezdi 1925-ben a Katholikus Népszövetműködését, elnökké dr. Karácso- ség igazgatója. Megjelent müvei : nyi Jánost, főtitkárrá l'erédy Györ- Ö r ö k i g a z s á g o k a XX. s z á gyöt választották, impériumévek z a d b a n . 192-!. — Az ú j j á alatt irodalmi pályadijakat tűzött s z ü l e t é s ú t j a . 1926. — V e . ki, (havonta felolvasó délutánokat z é r f o n a l a t á r s a d a l m i és tiutott, ápolta az egyéb irodalmi k ö z g a z d a s á g t a n h o z . 1925. társaságokkal való összeköttetést. A t u s n á d i f e n y v e s e k k ö z t , De az élő irodalommal a kontak- 1926. — A ..Vasárnap" főmunkatust. máig nem tudta megteremte- társa és szellemi vezetője. ni. A Szigligeti Társaságnak saiát Szilágyság hetilap. # 1883-1 ián helyisége van. kis könyvtára, mely- ..Szilágy" cimmel. Mai nevét 1910nek legértékesebb része Rali Ödön ben vette fel. Felelős szerkesztője hagyatéka (nagy Goethe irodalom- Somogyi Endre, ki mellett a szermal). Felolvasó illései látogatottak. kesztés munkáját 1919 óta N a g y Szigyártó N. Gábor közgazdasá Sándor végzi. ElAen a lapban jegi iró * 1884 IV. 27. Udvarfalván. lent meg Adv Endre legelső verse, A kolozsvári egyetemen tanári ok- 1S96 március 22-én. Kiadója Seress levelet. szerzett. Végezte a VI. és Samu könyvkereskedő és könyvVII. nemzetközi közgazdasági tan- nyomtató cége Zilahon. folyamokat Lausanneban és BudaSzilágysomlyó, politikai hetilap, pesten. Előbb tanára, majd igaz- # 1882-ben. Szerkeszti dr. Udvari gatója lett a mvásárhelyi felsőke- József. reskedelmi iskolának. 1923-tól ez Szilágy vármegyei Kereskedelmi iskola nacionalizáltatása után u. o. és Iparbatik rt. (Banca <'omercia!a ref. koll. tanár. Müvei: E r d é 1 v i si Industrialá SálSgianá S. pe A.) V a s ú t p o l i t i k á n k , 1914. MV. Szilágysomlyó. # 1910. Az 1927 — S z ó z a t a z e r d é l y r é s z i december 31-iki mérlegben feltünmagyarok és s z á s z o k tetett alaptőke: 6 millió. Tartaü g y é b e n . 1917. MV. — Komoly lékalapok: 329.410. Az igazgatómoralitást közgazdasági cikkek ság elnöke: Dr. Ponlea Augustin.
Szilárd
( 281
Szöllősi
Vezérigazgató: Dr. Victor Ghe(ie. | périum alatt erdélyi lapok munkaSzilárd Béla vegyészmérnök * társa volt, Marosvásárhelyi < het i lapot 1884 I. 20. Mezőberényben. megh. Gvergy ószentmiklóson 1996 V. 27. Pájrisban. Tanulmá- szerkesztett. Székely tárgyú táj nyait. Budapesten végezte. Tudó- | szólásos novellisztikus dolgokat mányos ambíciói külföldre vitték. irt. a népi humor föltárásával, A világháború Londonban érte, néha túlzott, reálizmussal. Nehánv onnan Spanyolországba sodorta. verse (mj. Zord Idő 1919—20) az Madridban egyetemi tanárnak ne-: erdélyi lira legizesebb terméséből vezték ki. lláboru után Párisba való. Egy-két erőteljesen kompoment. hol tudományos kutatásai-1 nált — nem tájszólásos — novelnak lehetőségét megtalálta s mun lája is megjelent. Kötetei: L a j i kaeredményeihez méltóan érvénye- b á' a f e r e d ö b e n. — N y ü s t sült. Munkásságának gerince a ra- k ö 1 é s , 1920. — ö z o l l ó . " 1926. diumkutatás. Önálló buvárlatainak Szirmai László * 1905 III. 8. eredményét számos értekezésben Párisban ujságiróiskolát végzett. mutathatta be a párisi Tudomá- Erdélyben előbb a „Nagyváradi nyos Akadémián, s jó részük e Napló", 1927-től a „Temesvári Hírtudományos intézet kiadásában je- lap" munkatársa. Cikket, verset, lent is meg. Egyéb szakfoly óira ti\ novellát irt. munkálkodásának szinterei: ..Le Szoboszlay László nyárádszereKadium". ..Journal de Chimie et dai ügyvéd * 1879 Csókfalván. HáPhysique", ..Archív d' Éléctricité ború előtt résztveti a rnarostordai Médicale" és más francia, angol, megyei életben. 1917-ben kormánymagyar, német folyóiratok, ön-! biztos-helyettes. 1918-ban a maros álló müvei: B e i t r á g é /. u r tordai Nemzeti Tanács elnöke. a l i g . K o l l o i d - C h e m i e , 1008 Impérium alatt két ízben — ma Dresden. —• K a d i u m é s K á - gyarpárti programmal — kamarai d i o a k t i v i t á s, Budapest. — képviselő (1926 és 19271. A Státus Magyarra fordította Henry Poin- ig. tanácsának tagja. caré „Science et Hypothése" c. Szociális Nővérek Társulata, munkáját és még többeket. < >a- katiholikus szervezet, mely gyerládi összeköttetései mindig Nagy-, n ck- és növédelemmel foglalkozik. váradra vonzották vissza. A Hi- Anyaháza Kolozsvárt van. Tagjai harmegyei Orvosegyesületben több fenntartása érdekében gazdasági elaödást is tartott s tudományos; vállalatot vezetnek (Hotel Central). egyéniségének e hazájának vallott Szolga Ferencz * 1874-ben. A szűkebb területen is jelentős ser- kolozsvári egyetem mathematikai kentő hatása volt. fakultását végezte, tanársegéd volt Szilas Izidor * 1882 X. 2. A az ásványföldtani intézetnél. 1901nagyváradi Zsidó Líceum tanára, töl tanára a székely keresztúri uniöt évig igazgatója, önállóan meg tárius főgimnáziumnak. Oeologiai jelent kötete: R e v i c z k y G y u- és egyéb természettudományi pula é l e t e és k ö l t é s z e t e . blikációi jelentek meg. Színi Lajos iró. * 1892-ben SzárSzőüősi István * 1863 VII. 22. begyen. Rövidebb ideig budapesti iiyug. tanítónőképző) igazgató. lapok, a háború végén s az uj im- Állatni kiküldetéssel 1910-ben a
Szőllősi
( 282 )
Szuhanek
svájci tanügyet, 1917-ben a német j a román fővárosban is axrivált tanügyet tanulmányozta. Három j Könyvillusztrálással is fogLalkoévig '.Szegeden. 32 évig Aradon 1 zik, többek közt Szini Lajos özolló volt tanár. Háború alatt, hat évig és Sz. Kovács Jenő „Verses maa Kölcsey Egyesület titkára volt. gyar krónika" c.. müveit illusztrálta, írt: tankönyveket és sok hirlapi Szűcs Dezső nagyváradi hirlapcikket. elsősorbaai színházi kriti- iró. * 1869. Meghalt 1926. A kilenckát. 1928 juliustól újból a Kölcsey százas évek elején Nagyvárad váEgyesület főtitkára. ros aljegyzője volt. Ebben aa időÍ- «»» , R, . J I..A^I ben Adv Endre és Bíró Lajos tár,* ^1875H III. ^4.C Évtizedeken t i z e d e Í L Ta-tp ípu- st a a) a8 n á ^t e mkerül. Amúgy is' nyűg tár p e r a m e n t u m á r a e hat. Újságíró fchcisztája volt az „Aradi Köz ... e lhatórozólag őny" Arad es Vidéke" a..Higget^ Buda,H>slenseg . --Erdély, H.r ap- c. la- | & a ..jfagyar Nemzet" póknak Az Arad. Kölcsey Egye^ ^ ^ Amellett eikkei más * u '« t ű n .«k * o k < ! V e n n l t lapokban, a ..Pesti Hirlap"-ban i (1928-tg). Ez egyesület ny.bános f e | t k<,lteuek. T i p i k ^ p(i,d ulesem irodaim, és tarsadalmi a j a , adminisztrálni kóptarsada 1 omtudomanyi társasadban J u j s : i ^ r ó t e h e t s é k ötletR pedig szigorúbb értelemben v e " J ^ k é t ° \ o r o n á é r t el. szociológiai eloadasokat tartott. a d j a íróknak, akik Melyen alapozott, de nem hangos ; S z ü c S mondanivalójával nagv erkodó progresszivitás tüntet.. k, p o . ! k , ,g ^ sikereket aratlitikai. tarsadalomgazdaság. (szó- n a k ÖSMef/rh»tetl<M1 ter nok. es irodalmi) megny.latkozá- s e h o , 8 e f n k j a n .luton. Pcst wnt(-x.a7;.,ar ^ ' i l t w1 « rövidesen elhagyja s visszatér Társulat főtitkára, gyakorlati-kő - Vagj'vártwlra. Itt a ..Nagyvárad" gazclasagi e l ő a d ó k a t ,s tartott c j m ü , m u i l k a t 4 r s a k é ^ k e r Aradon. Temesvárt. szűkös kenyerét mig végzetes be Szólnay SándoT festő és grafi- tegsége következtében utói nem kus * 1893 XI. 4. Kolozsváron, éri a halál a Biharmegyei KözKépzömüvészeti akadémiát vég- kórház idegosztályán. Különös sett. A nagybányai kolonia tag- nyugtalanító-figuráját Szederkényi ja. Tájképeit, csendéleteit, figura- Anna irta meg ..Amig egy aszlis munkáit (elsősorban: akt) 1 szony eljut odáig..." cimü regéNagybányán s Kolozsvárt álli- nvének remetéjében, totta ki. Egyéb munkássága : Szuhanek Oszkár festő * 1887paszteiL rézkarc, fametszés. ben Tasnádon. Tanulmányait BuSzopós Sándor festő * 1881 IX. dapesten, Párisban végezte. Itthon S. Csiksaeredán. A dési szabad ' és külföldön értékes sikerei voltak, festőiskola vezetője. Elsősorban számos képe muzeális tulajdonban poi tréfestö, e minőségben 1928-ban (Bukarest: Lahováry arcképe).
Tabérv Géza publiciszta és regényíró * 1890 VII. 17. Nagyváradon. Jogi tanulmányai idején kezdett irni budapesti napilapokba. Külföldi tanulóévei alatt erős baloldali hatások alá került. Hazajövet hivatalt vállalt. A Károlyi re. zsim alatt főispáni titkár Biharmegyében. Hivatalát vesztvén, ujságiró lesz. Legutóbb a „Nagyvárad" publicisztája. kulturankétek harcos vitatkozója. Rövid kisebbségpolitikai szereplése e lap hasábjairól indul. Mint „elégedetlen" a reformcsoporthoz csatlakozott, majd ennek intrazigensebb elemeivel a M a g y a r N é p p á r t h o z . Az ujerdélyi irodalomba már budapesti órtékjelzéssel és jelentős belletrista podgyásszal került (N ém a h a r c c. svájci élményregénye és Á t a G o l g o t á n , háború alatt irt pacifista regénye látó és formálni tudó irót mutatnak), de azért irodalom-politikailag — talán legkifejezettebben — ö tett vallomást az „erdélyi irodalom" s a maga erdélyisége mellett. Ezt a transilvanizmust — ujerdélyi műveiben — csak mesetárgyai és dekorációi igazolják. Még kisebbségi regényében a T ü z m a d á r - b a n is túlontúl európai gondolatokat plántált a „kék hegyek" közé és regényének szép, de nem legszebb szavai azok, amelyekben e kék hegyeknek tesz szerelmi vallomást. A S z a r v a s b i k á -ban is hasztalan
kering Marosvásárhely s a Teleki kastélyok felett: madártávlati szépség amit hazahoz s a magáéból kell pótolnia. Ez a — Bolyaiakról irt- — történeti regénye külömben:
több (.egy-két mesteri) darabl>ól álló jelenet-sorozat és ragasztó anyagai közül az egyik: az agya gos. tapadós, még Bolyai-szárnyakat is megkötő erdélyi föld. T. erdélyi kalandja fejlesztette ki azt a kettősséget is, hogy mig egyik kezével csontvázra vetkőzteti a történelmet, másik kezével tiszte-
Tir.ara
Tarnóczi
lettudóan kalapot r-mel a lehántott Tamásy György * 1888-ban Kadekorációk előtt. V e « t a F l a g e - jántón. 'Szolgabíró volt (1924-ig) 1 a n 8 és K l e m a t i s z o s ud- Marosmegyében. A .,Maros" c. mav a r cimen novellái, O k t ó b e r i rosvásárhelyi napilapba irt politiem b e r e k c. regénye és versei is kai cikkeket. megjelentek. Színpadi müved köTapsony Endre dr. ref. lelkész, zül a K o l o z s v á r i I! á l-nak tárcairó * 1891 XI. 29. Vidéki lavolt sikere. Az irodalmi társaságok| pókba, főleg a zilahi „Szilágy ság"ós a vécsi Helikon tagja. ba irt- novellát, verset, társadalmi „Tanara" Vegyigyár r. t. # cikkeket, könyivbirálatokat. Tas1919 mint E l s ő T e m e s v á r i nádszántói lelkész. Enyvgyár közker. társaság. Táray Ferenc színész * 1884 XII. 1925-ben Köhtn és Haas darmstattij 24.. Gimnáziumban érettségizett, vegyigyár bevonásával mai szer-; Szinm. Akadémiát végzett. Hét évig vezetét veszi fel. Alaptőke 8.000.000 í a Kolozsvári Magyar Szinház taglei. Gyárt- vegyicikkeket a bőr és ja s a későbbi impóriumévek alatt textil ipar részére. Vezeti: Dr.. is (budapesti szerződése idején) ven Kinsky Jenő vegyészmérnök. dégszerepel egész Erdélyben. LegTamási Áron * 1897 IX. 20. Far- nagyobb sikereit Shakespeare- és kaslakán. Gimnáziumot és Keres- Strindberg-darabokban aratta, kedelnvi Akadémiát végzett. Három Tárcza Bertalan zenetanár * 1882 évet kenyérkereső foglalkozásban' Alsóapsán. A Romániai Magyar DaAmerikában töltött. Első irása losszövetség főtitkári állásában fejt 1922-ben jelent meg a ..Keleti Uj- ki eredményes szervező mnnkássáság"-ban. 1925-ben novelláskötete, got. Az u t o l s ó d a l c. férfikari jelent meg Kolozsvárt s ez időtől tnüjve pályadijat nyert, sűrűbben publikálja írásait az ..ElTarnóczi I>ajos * Szentesen 188H lenzék", ..Keleti Újság". „Pásztor- jan. 9. A tiheologiai akadémiát liátüz" 'hasábjain. Magyarországi la- ront évig Debrecenben látogatta, a pok közül a ..Napkelet". ..Magyar negyedik évet amerikai egyetemen Hirlap" és ..Ilid" közöltek novellát.; hallgatta. 1913 óta bihari lelkész, tőle, 1928-ban — a Szépműves ("élt két évig a bihari egyházmegye eskiadásában — megjelent első na- perese volt. Egyházi tekintetben a gyobb írásműve a S z ű z m á r i á s független egyházi berendezkedet Királyfi. I>ekötö érdekességii (índependent.izmus) hive. Politikár< gényes-balladás história széke- ját. és publicisztikai tevékenységét Ivekről, szenivedésre elhivatott szép az októberi forradalom elvei detei. szegény Székelyországról. Szépség, rninálták. Ebből a szemszögből néáhiió. földszerető, vérében ős pre- zi és élesen kritizálja a romániaj tcnciókat hordó fajta, örök meg- Magyar Párt cselekedeteit. Sokszor nemértett, kihez kegyetlen a világ szélsőségekbe csapó magatartása s a föld is hütelen: néhány alakja- miatt elkeseredett ellenfelei a pártban ecet a székelyt szublimálja s küzdelmet Tarnóczival szemben egyir róla szép színes — költeményt, j házi térre is átcsusztatják és T. Mint gondolati munka a túlzásba publiciszta, működéséből sarjadzott vitt irodalmi és publicisztikai szé- ki az a ; fegyelmi ügy is, amelynek kí'lykultusz magtalan gyümölcse. végső k fejléseként, az erdélyi kon-
Táuti
Teleki
vent-biróság 1927-ben esperesi < tány szerel le s ivonul vissza szülötisztségétöl megfosztotta. Számos falujába. A királyhágómelléki ref. cikke, tanulmánya jelent meg egy- egyházkerület létesítésében Telegházi és világi lapokban, alapitója dvnek derekas része van. 1925-ben és első szerkesztője az ..Egyházi a bihari egyházmegye főgondnoka és Iskolai Szemlé"-nek. önálló mii- vá választják. A ref. egyház belélevei: A h á z a s s á g i e s k ü . 1928.' tében haladó irányt képvisel. De— Az i g é n e k s u g a r a i I. köt. inokratikus meggyőződését az Ci 1910. II. 1923. délvi kisebbségi politikában is érTáuti A. Ludovic dr. theologiai vényesiti. Alelnöke volt a -Magyar tanár * 1895 XII. 23. A nagyvára- Párt nagyváradi és biharmegyei di gör. kath. theol. intézetben a tagozatának. Amikor azonban dogmatika tanára. Művei: P r i m a - 1926-ban a Reformosoport megalat u l p a p i l o r i n i s t o r i é . 1926. kul, Telegdy lemond tisztségéről s — Egy tört tanulmány Sz. Nicolas csatlakozik. Mezőtelegdi kastélyadákok püspökéről (Cultura Cresti- ba ő hívja össze a reformcsoport ná, 1923 IV—VI). — A „Vestitorul", vezetőit az első vidéki értekezletre, szerkesztője. Teleki Ádám gróf * 1900-ban. Tavaszy Sándor, a kolozsv. ref. Gazdasági Akadémiát végzett Kotheol. fakultás igazg. tanára. * lozsvárt. Hallgatott jogot és theo1888 II. 15. Sárpatakon. Kolozsvárt, logiát. A ref. egyházi közéletben Berlinben s Jénában tanult, 1915- résztvesz, külömböző tisztségeket ben filozofiai doktorátust nyert, visel. A kisebbségi közélet terén 1920-ban ny. r. tanár a kvári ref.1 1927-ben tűnik fel. közgazdasági és theol. fakultáson. Filozofiai művei: politikai publicisztikájával. Ismeretelmélet, 1915. — Teleki Ár véd gróf * 1865 VI. 19. Schleiermacher 1 rl o z o- Bécsben a Therezianumban tanult, f i á j a . 1917. — A j e l e n k o r majd jogot liallgatott Párisban és s z e l l e m i v á l s á g a . 1923. — Kecskeméten. A koalíció alatt ftigS p e n g l e r f i l o z o f i á j a , 1921. getienségi programmal orsz. képvi— A t u d o m á n y o k r e n d s z e . selő volt. 1918-ban brassói kastére, 1925. — A p á c z a i C s e r i , lyát feldúlták, akkor Kolozsvárra •I á n o 8 v i l á g n é z e t e , 1925. — költözött s ott szövőgyárat alapi Világnézeti k é r d é s e k , tott. Mint földbirtokos növényter1925. — Több tanulmány erdélyi melési kísérleteket folytatott. Tafolyóiratokban. Felelős szerkesztő- pasztalatainak és tanulmányainak je a ..Református Sizemlé"-nek s eredményeit Növényeink egyik szerkesztője ,.Az Ut" c. fo- h a s z n á r ó l c. könyvében (Kolyóiratnak. Az Erd. Irodalmi Tár- lo/.svár 1926) foglalta össze. Az Ei saság és a Kemény Zsigmond Tár- 1 délvi Muzeum Egyesület alelnöke saság tagja. , volt. Telegdy József mezőtelegdi bírTeleki Domokos gróf * Kolozstokos * 1883-ban Mezötelegden. Ka- várt 1880 1. 11. Jogot végzett és tonai pályára készült, husz éve t . államtudományi doktorátust szer korában mint liadnagy kerül ki a zett Kolozsvárt. A magyar főrendibécsújhelyi katonai akadémiáról.; háznak volt örökös tagja. Akti* Imperiumváltozás előtt mint kapi- részt vett a községi és megyei élet-
Teleki
( 286
ben. A változott viszonyok közt szövetkezeti ügyekkel (földmivesszövetség). egyházi ügyekkel (a görgényi ref. egyházmegye főgondnoka) foglalkozik és vezeti gernyeszegi „mintagazdaság"-át. Teleki RaJph gróf, festő * 1890 Brassóban. 1912—14 Párisban tanult, háború után Bécsben, majd Nagybányán, hol állandóan megtelepedett. Főleg figurális képeket fest, de állandóan foglalkozik grafikával is. Kiállított nagyobb erdélyi városokban s a Salonul Oficialban Bucurestiben. Telekithéka, alapította gróf Teleki Sámuel, erdélyi kancellár (1739— 1822). Baselből hazatérte után kezdte gyűjteni a polihisztor-főur könyveit. majd Bécsből 1802-ben szállíttatta le Marosvásárhelyre, e célra emelt árkádos, oszlopos, galériás. egyetlen teremből álló könyvtárhelyiségébe. 1822 óta lényeges gyarapodása nem lévén e könyvkomplexumnak, éppen száz esztendő tudományos fejlődése hijján pompázik itt ez a bibliothékának indult, de könyvmuzeummá petrifikálódott nagy magyar kulturalkotás. Ideszállitásakor megölte az idők törpesége. a nemzeti irodalmak nekilendülése óta pedig — egyre halkul az érdeklődés a tékába avult klasszikus szellem iránt. Igazi főúri kiállításban, fényes bekötésben dúslakodnak itt a legszebb kiadásokban (köztük sok ritkaság), a klasszikusok, a mathematikai, történelmi, földrajzi müvek! átlászgóliátok. A külföldi könyvarisztokraták mellett- az azon korbeli magyar könyvészet szegényes termékei is elhelyezést találtak a kancellár felesége szorgoskodásából. A magyar könyvjegyzéket is magában foglaló nyomtatott négy
Telepesek
kötetes címszótárt (40.000 könyvről) Bécsben adta ki maga Teleki gróf az 1796, 1800. 1811. 1819 években. Rendelkezése szerint, könyvet csak a helyszínén lehet használni könyvtárában. Autorizációt nvert végrendelete az 1852, 1863, 1885 és 1925 években. Rendes nyitási napjai nincsenek a tékának, de kívánatra megtekinthető nyáron, minthogy - tűzbiztonsági szempontból fűtés, világítás nincs, ugyancsak a kancellár végrendelkezéséből. Kezelő és felügyelő könyvtárosa mindig ^ y - ^ g y ref. kollégiumi tanár. A gyűjtemény jelenlegi tulajdonosa (1928): gróf Teleki Károly, Sáromberke (V. ö. Bajza József 1846. Kazinczy 1817. Biás István 1908. Gulyás Károly 1910 és 1925 évi közléseit.) G. K. Telepesek kisajátítása. Az erdélyi agrárreform során, a törvény 10 §-a alapján kisajátittattak azoknak az erdélyi és bánsági magyar telepeseknek kisbirtokai, akik az 1880—1910 években lefolyt magyar telepítési akció alatt jutottak 15— 24 kat. hold kiterjedésű földjeikhez. A 10 § szószerint azt mondja, hogy az 1885 január elseje után telepittettek parcellái kisajátittatnak addig a mértékig, amely megfelel a 92 § szerint az illető vidék jogosult földigénylői számára megállapított mértéknek. Az összesen 42.100 hold szántóból kisajátittatott 24.051 hold. (Kzek a telepes birtokok 50 évi részletfizetésre 11,300.000 arany korona vételáron jutottak a telepesek kezébe azzal, hogy 50 év után kizárólagos birtokukat képezi, kiköttetvén — súlyosabb szerződési sérelmek esetére — az állam visszavásárlási jogaTelekkönyvileg a parcellák csak 1919-ben írattak a telepesek nevé-
Tp»r»of j
287
re.) A kisajátítás ellen 2885 bánsági és erdélyi telepes panasszal fordult a Népszövetséghez, rámutatván az agrárreform intézkedésében a párisi kisebbségi egyezmény súlyos megsértésére. A Népszövetség tizes tanácsa előtt Titulescu védelmezte a román álláspontot és szociális szempontok kihangsulyozásával is igyekezett bizonyítani a kisajátítás ill. a 10 § paragrafus alkalmazásának jogszerűségét. A mindkét fél részéről beterjesztett hatalmas bizonyítási anyag révén az erdélyi agrárreform egész komplexuma feltárult a Népszövetség előtt, amely azonban mégsem került abba a kényes szituációba, hogy a jogkérdésben döntenie kelljen. Rontania ugyanis 700.000 arany lej kát pótlást ajánlott fel a telepeseknek (az agrártörvény által stipulált kisajátítási árakon kivül), s a tanács arra az álláspontra helyezkedett. hogy a román kormány ajánlata ugy a kolonisták érdekében. mint az egymás mellett élő népcsoportok békés együttlétének érdekében kielégítőbb, mint volna egv bírói itélet, mely esetleg a 10 § t semmisnek nyilvánítaná, s azért ugy látja, hogy a román kormány ajánlata alkalmat ad neki, ezt az egész ügyet, abban meggyőződésben befejezni, hogy kielégítő egyezség jött létre a román kormány és a román állam egyes polgárai között. Temesi Agrár Takarékpénztár rt.. Temesvár. # 1869. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 15 millió. Tartalékalapok: 25,527.649. — Az igazgatóság elnöke: General Constantin Coauda. Vezérigazgató: Balla Hugó. Fiókok: Arad. Kolozsvár, Nagyszeben. Az 1928 junius 30-án meg-
)
Temesvári
tartott rendkívüli közgyűlésen av. intézet a Banca Comerciala Italiana 9 Romana, buearesti intézetbe való beolvadást határozta el és ezen időtől, Banca Comerciala Italiana §i Romana fiókja uj cég alatt működik. Temesvarer Volksblatt, napilap # 1902-ben. Első szerkesztője K a s t r i e n e r Samu volt. Háború előtti években vidéken szokatlan magas példányszáma volt. Később visszaesett, de a legújabb években bátor közéleti hangja újra kedveltté tette. Szerkeszti: W e i l Árpád. Temesvarer Zeitung temesvári német napilap, mai struktúrájában két lap összeolvadásából, a régi Temesvarer Zeitung és a később indult Neue Temesvarer Zeitung (Lovas Antal) fúziójából állott elő. Erdélyi méretekihez képest nagy példányszámban megjelenő estiláp. Olvasói a temesvári és temesvárvidéki német ajkú (de nem elsősorban sváb) olvasókból és a városi magyarságból rekrutálódnak. Főszerkesztője L o v a s Antal. Temesvári Bank és Kereskedelmi rt.. Temesvár. # 1906. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltüntetett alaptőke: 50 millió. Tartalékalapok: 81 millió. Az igazgatóság alelnöke: Aristid Blank. Vezérigazgató: Szana Zsigmond. Fiókok: Temesvár-Gyárváros, Temesvár* Józsefváros. Temesvár-Belváros. Orsova. Nagyszentmiklós, Zsombolya, Oravica. Resica, Perja mos, Lúgos. Nagykomlós. Az 1927 évi rendes közgyűlésen az alaptőkének 75 millió leire felemelését határozták el. Temesvári Első Takarékpénztár rt., Temesvár. # 1845. Az 1927 december 31-iki mérlegben feltün
Ttmesvári
( 288
tetett- alaptőke: 30 millió. Tartalékalapok: 14.552.328. — Az igazgatóság elnöke: O. Neamiu. Vezérigazgató: Szeltmann Pál. Az intézet 1»28 március 11-én tartott rendes közgyűlésén az alaptőkének 30 millió leiről 50 millió leire való felemelését határozta el. Érdekközösségijen a Banca Comertului S. A. Craiova, intézettel. Temesvári Hirlap, napilap. ±t l!HI3-ban. felelős szerkesztője B i r ó Pál volt. Követi a szerkesztésben: P o g á n y Mihály, kinek kezébe 1906 a lapvállalat is átmegy. Kedvező viszonyok között a T. H. Erdély egyik legszilárdabb lapvállalatává fejlődik. Pogány Mihály halála óta — kisebb megszakítástól eltekintve — fia. P o g á n y László jegyzi mint felelős szerkesztő, akinek e legnagyobb terjedelmű erdélyi lap szerkesztésében erőskezű segítője A s z t a l o s Sándor. A T. H. olvasókerülete főleg a Bánság. Temesvári kath. főgimnázium, alapította dévai Bibics Jakab eredetileg Szentannán. Arad vármegyében. 1750-ben. 1788-ban helyeztetett Temesvárra. Piaristák vezetése alatt áll. a tanitás nyelve — osztályonként, fokozatos bevezetéssel — a román nyelv. 1928-ban a tanulók létszáma 294. Temesvári Lloyd Társulat a kereskedelmi ós gazdasági élet fejlesztésére alakult egyesület működését. 1866-ban kezdte meg s miután a Timisoarai Tribunal 1925 évi C. 4485 sz. határozatával jogi személyisége az uj viszonyok közi is elismertetett, változatlanul működik. Már 1868-ban a T. L. kebelében áru- és terménycsarnok is alapíttatott, mely a kereskedelmi szokásokat, mint követendő jogszabályokat, állandósította s ezáltal a
Terhes
gabona és terményüzletekre hasznos befolyást gyakorolt. Hatáskörét utóbb értékpapírokra is kiterjesztvén, alapját képezte áru- és értéktőzsde megalkotásának is — 1910 április 3-án. Ez a tőzsde a háborús évek kivételével minden szükségletet kielégítve működött, hü tükre volt az áru- és értékpiac valóságos helyzetének, de — mintán kiküldött román miniszteri biztos tekintettel a készülő tőzsdei unifikációs törvényekre, működését felfüggesztette, — ideiglenesen szünetel. A gyakorlati élet szempontjából legfontosabb szerve a Lloyd társulatnak: a választott bírósága. (Lásd: Lloyd bíróság). A T. L. tágja a Bánság valamennyi számottevő kereskedője, gyárosa, mezőgazdája. de külföldi cégek is nagy számmal. A T. L. elnöke Totis Rudolf. első igazgatója Lindner Ármin. Temesvári Műegyetem, # 1920 november 5-én elektromechanikai és bánya-kohómérnöki szakosztályival. A T. M. 20 tanszékkel működik. a rendes tanárokon kivül 12 előadóval. Az első évben beiratkozott 125 hallgató, a negyedik évben a hallgatók száma 499 volt. Első végzett növendékei 1924—25 évben hagyták el az intézetet: 14 villamossági és 18 bánya-kohómérnök Temesvári sörgyár R. T. alaptőkéje 20.000.000 lej. — Inveszt tőke 254.517 a. 1. — 618 HP. — Saját elektromos üzem. — Kapacitása 180.000 .hl. sör. Temesvári szeszfőzde és finomító rt. alapt. 12.000.000 lej. Inveszt. tőke 2.338.600 a. 1. — 550 HP. — 260 munkás. Terhes Gyula a Romániai Grafikai Munkások Szövetségének főtitkára, * 1882-ben. Kolozsvár város tanácsosa.
Tessitori
( 289 )
Tessitori Nóra N. (Kömives Nagy Lajos hírlapíró felesége) * 1894 XII. 31. Kereskedelmi iskolát és tanitónőképzőt végzett. Hivatásos verselőadó művésznő, első előadó est-
Teutsch
1872—74 Lipcsében van, 74-ben Berlinben tanul. Hazakerülvén helyettes tanár az evangélikus theologiai szemináriumban, később ugyanott rendes tanár és igazgató. 1898ban nagyesüri lelkész, később szebeni lelkész. 1906-ban evangélikus püspök. A jelenkori szász tudományosság nemcsak szeniorát, hanem legnagyobb teljesitő-képességü eml>erét is tiszteli Teutsch püspökben, ' akinek történelmi oeuvre-je, elsősorban az erdélyi szászok történetéről irt többkötetes müve szinte a gerince a szász tudományos irodalomnak. Ugy ezt a müvét, mint az evangélikus egyházról és iskoláról
jót 1920-ban tartotta Kolozsvárt. Ez időtől sűrűn felkereste az erdélyi városok pódiumát és klasszikusok, modernek (erdélyi poéták müveinek is) interpretálásával széles 1 körökben verskultuszt teremtett. Egyszerűség, zeneiség, a vers gondolati és hangulati elemeinek maradéktalan tolmácsolása jellemzik előadó stilusát és teBzik indokolttá mindig teltházas sikereit. Teutsch Friedridh D. nagyszebeni ev. püspök * 1852 szept. 16. Se- irt történeti műveit bizonyos er gesvárott U. o. végzett gimnáziu- kölcsi pátosz jellemzi. Legfontomot, azután egy évig Nagyszeben- sabb müvei: G e s c h i c h t e d e r ben jogot hallgatott. 1870-ben Hei- S i e b e n b ü r g e r Sachsen, delbergben theologiai és történel- f ü r d a s s & c h s i s c h e V o 1 k, mi tanulmányokat végzett; Watten- melvnek első kötetét még G. D. bach' és Treitschke voltak tanárai. Teutsch irta, H—IV. kötetét FriedErdélyi Lexikon
19
Teutsch
( 290
Tibor
Scient. de L'Academie Roumaine. stb. Teutsch Walther szász festő * 1883-ban Brassóban. 1903-ban adta magát pikturára. Münchenben ta nult. Tájkép, figurális és portré müvei tették ismertté nevét. Elő szeretettel veszi témáit a bajor hegyvidékről, Erdélyből és Délti rolból. A müncheni iparművészeti iskola tanára. Theil Fritz dr. erdélyi szás« nubliciszta * 1895. Orvosi oklevc let szerzett Gráchan s tanulmá nvokat végzett a berlini politikai főiskolán. Szebenben előbb a „Ta gespost" szerkesztője volt. jelen leg (1928) a „Siebenbürgisch Deutsches Tageblatt" főszerkesztője. Bukarestben él. onnan küldi politikai információit ós vezéreik keit. U. o. a L u x távirati iroda vezetője. Thury Kálmán ügyvéd * 1871 VII. 1. Jelentős szerepet tölt be a ref. egvhá/.i élet területén, a R» rályhágómellóki Egyházkerület főTeutsch Gvula gépgyára Brassó ügyésze. A politikai életben már a (Turnätorie de Fier sji' Fabricä de magyar rezsim alatt is résztvett. Ma^ini Bra§ov) invesztált tőke Változás után az erdélyi magyar 77.400 a. 1. 33 szerszámgép, 98 HP. politikai mozgalmakban játszik 80 munkás. Gyárt: 140 tonna kféle tiv szerepet. Konzervatív ala géprészt (közlőmüveket, armatúrá- pon s a vezetőségi politika mel kat. szivattyualkatrészeket stb). lett áll: élesen állást foglalt ugv Teutsch Julius, a barcasági rou 1 Krenner, mint Bernádyval szeit. zeum igazgatója, gyáriparos, 1897. ben. A nagyváradi ügyvédkamara óta foglalkozik östörténelmi kuta- prodékánja." tásokkal és gyűjtésekkel. 1908-ban Tiblesana Takarék és Hitelinté öt más gyűjtő társaságában meg- zet rt„ Dés. Az 1927. december vetette alapját a baroasági szász 31-iki mérlegben feltüntetett alapmuzeumnak. Kutatásairól irt bo tőke: 5,003.704.— Tartalékalapok : számolói megjelentek: Mitteil. d. 841.386.— Anthr. Ges. in Wien, Archaeologiai Tibor Ernő festő, * 1885 II. 28. Értesítő, Zeitschrift f. Ethnologie, Nagyváradon. Tanult a budapesti Anthrop. u. Urgeschichte, Mitteil, festő-akadémián és három frvtg d. Com. d. Wiener Akademie d. Párisban (Academie Julien). Első Wissensch., Buletin de la Sect- kiállításit a Müvészházban ren-
rieh Teutsch; a IV. kötet 1926-ban jelent meg s 1919-en tul viszi a száBzok történetét. — D i e S i e b e n bürgisch — Sächsischen S c h u l o r d n u n g e n 2 Bde. — Geschichte der evangel i s c h e n K i r c h e in S i e b e n b ü r g e n 2 Bde 1921 N. Krafit. — Bilder aus der v a t e r l ä n dischen Geschichte. — Bilder auss der Kulturgeschichte der siebenbürg. Sachsen. — Georg Daniel Teutsch, G e s c h i c h t e sein e s L e b e n s . N. Krafft, 1908. — Kót nagyobb müvét rövidebbre össefogott kiadásban is megjelentette: D i e S i e b e n b ü r g e r Sachsen in Vergangenh e i t u n d G e g e n w a r t („Einbändige Sachsengeschichte") 192b. 2. kiad. 1924. — K i r c h e und S c h u l e d e r S i e b e n b. S a c h . e e n in V e r g a n g e n h e i t u n d G e g e n w a r t (..Einbändige Kirchengeschichte") Krafit 1923. — Számos „Emlékbeszéd".
Timisiana
Tompa
dezte 1910-ben nagy sikerrel. Vol- nyers öntvényt és 3500 tonna ketak kiállításai Németország s az reskedelmi öntvénvt (öntött csö'•szaki államok nagy városaiban, vek). Töltés Ernő romániai ref. espempériumváltozás után Bukarestben is. Impresszionista. A népéletből res * 1883 VI. 7. Berzován. Lelvett motívumok, mozgócsoportok kész volt Vulkánban, Székelykekülönösen érdeklik. Portréban is íeszturon, Berzován. 1921-től bukaresti esperes (egyházmegyéje a nívót jelent. Bukovinára és „Timl§iana" Banca de Credit si régi-királyságra, Economii S. A., Temesvár. # 1885. Basarábiára terjed ki . A romániai Az 1927. december 81-iki mérleg- egyházkerületek ügyvivője. Mege n feltüntetett alaptőke: 50 mii- jelent egy kötet egyházi beszéde s Hó. Tartalékalapok: 25,780.307. Ve- egy irod. tört. közleménye: A m a eposz története. zérigazgató: Sítescu N. Fiókok : g v a r Buziás, Csákóvá, Facsád. Vinga. Szerkesztője volt a „Bukaresti Nagyszentmiklós. Detta. l'erjámos. Magyar Hirlap"-nak. Rékás. Toldalagi Mihály gróf * 1890 Titán, Nadrag, Calan Vasmüvek Nyáirádszentbenedeken. Progresszív (Uzinele Metalurgice Unité Titán, megnyilatkozásaiból már impériumNadrag, Calan S. A.) központi iro- változás elölt ismert, politikai emdája : Bukarest. Alaptökéje: ber. Az ujabb erdélyi politikai ••{00,000.000 lej. A vállalkozás négy mozgalmakban a reformisták olüzemet foglal m,'igába: 1. T i t á n . ' dalán áll. Reálpolitikát, mindenekinveszt. tőke 1,000.000 ar. 1. Egy, előttvaló gazdasági erősödést hirhengermű, 25 szerszámgép. 10G0 det. Irt kisebb politikai röpiratoHP., 335 munkás; gyárt: 5000 ton- kat s néhány hirlapcikket. na fekete fémlemezt, 4800 tonna Tompa Béla operettszinész * ólmozott lemezt. 5400 tonna dró- Budapesten 1889. Kecskemét. tot, szeget és szegecset. — 2. U. Nagyvárad. Budapest. Kolozsvár. Ferdinánd (Jud. Severin) in- Marosvásárhely, Temesvár. Arad veszt. tőke 2,329.000 ar. 1. Felsze- voltak színészi, rendezői és műverelése: 3 Martin-kemence, három zető-igazgatói működésének állohengermű. 49 szerszámgép. 1722 másai. Erdélyi működése alatt az lóerő. 600 munkás dolgozik. Gyárt operett-társuiatok erőssége volt. 15.000 tonna hengerelt vasat, közte Irt két szkeecset és operett-szölemezeket is. — 3. U. N a d r a g . veget. íGavojdia, .Ind. Severin) inv. tőke Tompa László költő. * 1883 XII1,601.000 a. 1. Két hengermű, 82 14. Jogot végzett, levéltárosi vizsszerszámgép, 1280 HP. 830 mun- gát tett. 1919-ig közigazgatási pá kás. Gyárt 10.000 tonna vékony lyán dolgozik Székelvudvarhelven. fekete "lemezt. 4000 tonna horgany- 1920-tól a „Székely Közélet" szer zott bádogot, 2500 tonna külf. ke kesztője s a székel yudvairhelyi váreskedelmi öntvényt, közte kály- rosi tanács tagja. Magánosságában hákat. — 4. U. C a l a n (Criseni, háborítatlanul, organikusan fejlőjud. Hunedoara) i. t. 1.063.000 a. dött erős talentum, élettel és mű1. Egy nagy olvasztó. 1711 HP., vészettel szemben felelős lelkiisme600 munkás. Ovárt: 25.000 tonna ret. Nehánv verse mint a K a l a u z
Thorma
( 292 )
Thorma
cimü, mullhata/tlan érték. Müfordit.i- 1894-ben a párisi Salonban „ m e n saiban Gottfried Kellerhez jutott t i o n honorable"-t nyert. legközelebb. Könvvei: E r d é l y 1896-ban állítja ki az A r a d i Vértanuk cimü képét Budapesten, 1917-ben Fámban. 1897ben festi a B é k e s s é g Velet o k (Szegedi Muzeum tulajdona) <'imil kópét. Máig leghíresebb alkotása: az O k t ó b e r elsején ! 903-ban megnyeri a Lipótvárosi
Tompa Liszlö
h e g y e i k ö z t . 1921 Kolozsvár. — É s z a k i s z é l , 1923 Székelyudvarhely. Thorma János festő, a „Nagybányai Festőtársaság" diszelnöke, * 1870-ben Kiskunhalason. 14 éves kora óta él Nagybányán, itt is érettségizett. 1888-bain rajztanár jelölt Budapesten. 1889—90 Hol'sy tanítványa Münchenben. fé; 1891—97 között négy évet tölt Párisban. Utazásaiban tanulmányozta az olasz, spanyol, belga képtárakat. 1896-ban egyik alapitója a nagybányai festőkoloniának. 1902től 25 éven át a Nagybányai Festőiskola tanára és igazgatója. EIBŐ festménye, A s z e n v e d ő k (a Szépművészeti Muzeum tulajdona)
Kaszinó diját, 1904-ben St. Louisban I. aranyérmet, 1905-ben Münchenben az I. oszt. állami aranyérmet. Ismertebb művei még: Szeptember végén, Kocsisok, Kártyázók, Mod e l l e k , I b o l y a s z e d ő k , Maj á l i s . 1927-ben visszavonul a festőiskola vezetésétől, de Nagybányán marad és művészetének uj útjait keresi. Ujabb kotapozicióiban a mind világosabb tónusok dominálnak. Régebbi ég ujabb képeiben a tisztán pikturális ele-
Tordai
cementgyár
Tóth
mek mellett sok a, szociális mon- cikkeiben élesen állást foglal a rodanivalója. 1924-ben a B e n e M e- mánul nemtudó magyaroknak par r e n t i I. oszt. aranyérmével tün- lamentbe választása ellen. tették ki. Török Andor dr. HáromszékmeTordai cementgyár, alaptöke gye alispánja * 1872. Kézdivásár 6,000.000 lej. — 339 munkás. Köz- í helyen. 1901—1917 években e vápontja Bucure§tiben. ros polgármestere, 1917—1919 HáTordai sörgyár r. t. alaptőkéje romszókmegye alispánja. Akkor 7.500 000 lej. — 380 HP. — Kapa- állását veszti, s lakóhelyéről kicitása 150.000 hl. sör. utasittatik. Internálva is volt (egy Torday József, a Lapkiadó R. évig s 45 napig az alsószombatT, igazgatója * 1890 I. 24. Felső- falvi intern, táborban). Hadbírókereskedelmi iskolai tanár volt sági eljárás folyamán felmentei 1912—1920. Az ,.Erdélyi Szemlét- ték. Jelenleg (1928) a kézdivásárszerkesztette 1919—1920 években. helyi ref. egyházmegye főgondno 1920—1927 a Minerva rt. igazgató- ka, a sepsiszentgyörgyi Székely ja, 1927-től a Lapkiadó ig. s mint Miko-Kollegium gondnoka, a Szé ilyen, a „Keleti Ujság" admi- kely Muzeum igazg. elnöké. 1926 nisztrátora. Megjelent müvei: A 27 magyarpárti orsz. képviselő. A Takarékpénztár f o l y ó s z á m l á k t a n a , 1913. — Kézdivásárhelyi A k ö z g a z d a s á g t a n é s s z o - elnöke. Török Bálint gazdasági szaklap ciológia rövid vázlata. Torma Miklós * 1856 VI. 16. szerkesztő, egyesületi titkár * Mag var orsz. gvül. képviselő volt 1887 Kolozsvárt. Gazdasági Aka1887—1891. Azután Szolnok-Do- démiát végzett. Az Erdélyi Gazda boka megye alispánja 1903-ig. sági Egyesület titkára;* ugyan N'agy feltűnést keltett és a ma- ilyen minőségben vezeti az Erdégyar politikai életben sokszoros lyi Méhész Egylet és a Kolozsvári hivatkozás tárgya volt P o l i t i - Gazdasági Egylet ügyeit is. Saját kai válságunk i r á n y a i kiadásában megjelent szaklapok : cimü 1910-ben megjelent munkája, E r d é l y i G a z d a , M é h é s z e t i melyben, épugy mint országos fel- K ö z l ö n y , K ö z g a z d. S a j t ó tűnést keltett beszédeiben eg^ t u d ó s í t ó szerkesztője. Torontal Banca de Credit Comodern igazságos államélct be vize tósét s a nemzetiségi kérdés mert, Temesvár. Az 1927. deceni tisztességes megoldását követeli. ber 31-iki mérlegben feltüntetett Érdekes eszméket vetett fel a ro- alaptőkéi 5 millió. Tartalékalapok: mán intelligencia hivatalbeli elhe- 25.534. Tóth Elek színész * Czegléden lyezkedésének megkönnyítésére is. (1900 o k t 8. kassai agrárgyűlésen.) 1875. Kecskeméten gimnáziumot Tornya Gyula dr. ügyvéd - végzett s jogot hallgatott, azután 1877-ben Pancsován. Impériumévek az Orsz. Szinm. Akadémia növen alatt résztvett a temesmegyei ma- déke volt. Játszott Aradon, Kecs gyarság politikai megszervezésé- keméten, 26 éven át a nagyváradi ben. 1925-ben a kisajátított ma- szinház tagja. 1927-től a Kolozs gyar t e l e p e s t perét vezette Genf- vári Magyar Színháznál. B á n k ben. 1926-ban szenátor volt. I>ap- B á n . H a m l e t . L u c i f e r , C y-
Tóth
( 294 ,
Totis
Szent r a n o stb. szerepeiben szerezte vár 1904. — K é p e s B i b l i a . Stuttgart-Deutsche Ver ineg a közönség elismerését. Tóth Gyula festő * 1891 III. 20. lagsanstalt kiadása, 1908 (ezernél A müncheni festőakadémián ta- több művészi illusztrációval). — nult, annak elvégzése után Páris- j M e g v a n í r v a bibi. igék gyűjba tett tanulmányutat. Budapesten teménye, Marosvásárhely 1928. kiállított képeiből a Szépművészeti < Totis Rudolf nagyiparos * BudaMuzeum vásárolt. Erdély nagyobi) pesten, 1881 IX. 27. Kereskedelmi városaiban többször rendezett ki- j iskolát végzett s pályafutását a állítást. Elsősorban portréfestő. Hatvani - Deutsch koncernben Tóth István grafikus * 1892 V. 29. Marosvásárhelyt. Képzőműveszeti iskolát járt Budapesten. 1919-től Kolozsvárt rajztanár. Üt önálló kiállítást rendezett akvarellekből, rajzokból, linóleum-metszetekből. Van 4 kézinyomásu, 1010 darab szines linoleummetszetet tart. gyűjteménye (Amatőr kiadás). Illusztrált meséskönyvoket és disz műveket, tervezett " nagyszámmal művészi bekötési táblákat. Tóth Sándor hirlapiró * 1891 Zsibón. 1911—16 kolozsvári napilapok munkatársa. Később saját kiadású hetilapok, szerkesztője. T ü k ö r , V á g ó h í d c. lapjai sokszor bántóan éles társadalmi riportokat hoztak. 1927-ben indított E11 e n 6 r-e inkább politikai jellegű. konzervatív színezettel. Lap. j jait jórészt egyedül írja. S z i nh á z é s T á r s a s á g címen is adott ki hetilapot. Tóthfalusi József * 1869 X. 21. Marosvásárhelyt. TJieologiát Nagy- kezdi. Egy cukorgyárat vezet, at enveden, jogot Budapesten tanult. már 1906-ban a temesvári Gyapjú 1893—95 ref. püspöki titkár Ko- ipar r. t. igazgatója. 1914-től u. o. lozsvárt. 1895-ben lelkész Maros- vezérigazgató. Vezetése alatt a vásárhelyen. Számos egyházme- szerénynek indult vállalkozás ha gyei és egyházkerületi tisztséget; talmas méretekben fejlődött (lásd töltött be 1925-ig, amikor az egy-! Ind. Láneí) és Totis ugy ipari telházi közélettől visszavonult. 1912— jesítményeivel, mint szociális tény1928 a Kemény Zsigmond Társa-! kedéseivel (gyári bölcsödé, aggok ság elnöke, önálló művei: E g y- menháza stb.) egyénileg is nagy s é g e s l i t u r g i a a m a g y a r jelentőségre emelkedett. Teljesíev, ref. e g y h á z b a n . Kolozs- tette azrtkat a kötelességeket, me-
Transilvania
( 295
,
Trózner
lyeket — pozicionális erejétől — . kolozsvári ferenezrendi kolostortársadalom és kultura elvárhattak. ain nyertek elhelyezést. A „HirSzemélyi érdemeit legfelsőbb hely- lök" 1903. jelent meg először ről jövő kitüntetések (Román Ko- .Szent Ferencz Hírnöke" cimmel, ronarend, Román Csillagrend parancsnoka stb.) valamint közgazdasági és társadalmi képviseletek — edső tisztségeik felajánlásával — jutalmazták (Lloyd Társulat, Unió Klub). A Temesvári Kereskedelmi ós Gazdasági Bank elnöke, az Ugir igazgatóságának és a legfőbb vámügyi tanácsnak tagja. Belga kir. konzul. Transilvania, armatúra- és gép-. gyár r. t. (Fabrica de armaturi ?i! Masini S. A.) Trg. Műre?. Alaptőke 4,500.000 lej. Invesztált tőke 104.430 a. 1. 56 szerszámgép, 100 IIP. 110 munkás. Gyárt tiizolto bcrend. tárgyakat, arinaturák.-u, közlőműveket és szerszámgépeket 300 tonna mennyiségben. Transylvania Bank rt.. Kolozsvár. # 1872. Az 1927. december mai nevét, formáját és irodalmi 31-iki mérlegben feltüntetett alap- jellegét 1923. nyerte. Tréfán az tőke: 15 millió. Tartalékalapok: ujraélodő katholicizmusnak debat5,443.051. Az igazgatóság elnöke. ter képviselője. Ismeri a szó ereBalázs Ferenc. Vezérigazgató: jót ós a hatás eszközeit. A nézete László Endre. Fiókok: Csikszere szerint destruktív sajtó ellen — da, Csikszentmárton. Ditró, Gyei- sajtóval harcol — és publicisztagyószent-miklós, Gyulafehérvár, tolla a hit ünnepi frazeologiáj* Kézdivásárhely, Marosujvár, Torda. mellett nem hanyagolja el a hétTréfán I^eonárd ferencrendi v. köznapi meggyőzés eszközeit sem. tartományi főnök * Kézdiszentke- Főbb müved: É l ő v i z e k m e l reszten 1875 XII. 15. Nagy szei l e t t . — T á b o r h e g y i f é n y » vező munkát fejtett ki a kath. saj- b e n . tó megteremtése és fenntartása érTristis 1. Stepper Vilmos. dekében. Az ő kreációja a Szent Trózner Lajos tanár * 1867 Ma Bonaventura nyomda vállalat, rosvásárhelyt. Theologiát végzett, mely tízezres példányszámokban később tanári vizsgát tett s 1898állítja elő a Ferencesek folyóira- tól a marosvásárhelyi ref. kollétait. a ,.Ilirnök' szépirodalmi la- gium tanára. Székely" népköltészeti pot, a ..Katholikus Világ" és a j maradványok gyűjtésével foglalko „Szent Kerszt" c. időszaki nyom- zott s önálló kötetben ilyen tár. tanulmánya is megjelent tatványokat, melyeknek T. a szer-j gvu kesztője. A sajtóvállalat helyiségei] (1900). A Kemény Zsigmond Tár-
Tulbure
(296
Tusa
saság alelnöke e ez egyesület tör-sszabadiskolán előadásokat tartott; az E. Kárp. E. titkára. ténetét is megirta (1914). „Turda" S. A. üveggyár (közTulbure Gheorghe tanügyi fő-' pontja Cluj). Alaptőkéje 14,000.000 inspector, román iró * 1880. Teolo- lej. — 928 munkás. — Különféle giai tanulmányokat végzett Nagy- üvegáruk; 1140 vagon évi kapaciszebenben, a bp. egyetemen filo- tással. zófiát hallgatott. Impérium előtt Turnovszky Sándor dr. * 1889 egyházi szolgálatban áll, 1919-ben VII. 21. Marosvásárhelyen. Budakilép, tanügyi szolgálatot vállal. pesti és külföldi egyetemeken taEgy cikluson át kamarai képviselő nult. A Galilei Körnek 1912-ben el(Goga politikai hive). Azután i nöke volt. 1918 októberben a ma Nagyvárad polgármestere. 1922-től rosv. Nemzeti Tanács titkára. Üg> újból inspektor. Irt novellákat, véd Marosvásárhelyen. Német lairodalmi életrajzokat, kulturhisto pokban közölt büntetőjogi tanulmáriai jegyzeteket s van egy magyar nyain kivül önálló müvei: H á nyelvű müve is: az első román r o m t a n u l m á n y a h á b o r ú bibliafordításokról (Oradea 1919). r ó l , Franklin 1915". — D i e Zu Sürün tartott irod. konferanszokat. k u n f t d e s Völkerrechts, egyet magyar nyelven ie. Berlin 1916. A Páneurópa mozga Tulogdy János dr. a természet-; lom erdélyi szóvivője; a munkát, rajz tanára * 1891 X. 12. A ko- kultura terén is dolgozik. Munkalozsvári ref. kollégiumnak 1918-tó. társa volt a „Keleti Ujság"-nak és tanára. Megjelent müvei: K o a ..Korunkénak. „Turul" cipőgyár Timi§oara, lozsvár környékének p l e i s t o c e n k é p z ő d m é n y e i , alapt.: 30 000.000 lej, invesztált tő1925. — E r d é l y g e o l o g i á j a , ke 4.480.000 a. 1. — 330 HP. — 600 Kvár 1926. — I s k o l a i t a n u l - munkás. Évi kapacitás 900.000 pár mányi k i r á n d u l á s o k . — cipő. Tus a Gábor ügyvéd * 1890 X Á l l a t t a n (tankönyv) 1925. — A természettudományok és a techni- 18. Az erdélyi ref. egyház életében ka köréből cikkei jelentek meg et fejt ki munkásságot mint az egy délyi folyóiratokban. Az Erd. Mu házkerület tanácsbirája és a kolozs zeum Egyesületben és a Munkás- vári egyházmegye ügyésze.
u . Udvardy Ignác festő * 1877-ben. Husz évig a nagyváradi gimnáziumban rajztanár volt. 1924-től dolgozik Nagybányán, mint az ottani művészi hagyományok folytatója. A Nagyb. Fest. Társ. törzstagja. Kollektív kiállításaival (többek közt Nagyváradon 1927-ben) jelentős sikerekhez jutott. Udvari József dr. hírlapíró * 1884 Szilágyszentkirályon. Jogi évei végeztével Szilágysomlyó város tana csosa lett. Háború után ügyvédkedett, de 1923 óta csak újságírással foglalkozik, szerkeszti a „Szilágysomlyó" cimü lapot és más lapoknak is munkatársa. Kulturális egyesületek élén is tevékenykedik Ugir (Uniunea Generalá a Industria?ilor din Románia) Romániai Gyáriparosok Országos Szövetsége, melynek központja Bukarestben, kerületi igazgatósága Kolozsvárt van. A kezdeményezés Erdélyből indult ki, akol is a munkásszervezetek ellensúlyozására minden ipa rí centrumban önállóan kialakított munkaadó szövetségek — 1920 decemberében — Erdélyi és Bánáti Munkaadók Központi Irodája címen Kolozsvárt megalakították első központi szervezetüket. Ezen munkaadó szövetségek 1921—22 év folyamán mindenütt egybeolvadtak a gyáripari vállalatok szakmai érdekképviseletévé kialakított Gyáripari Szövetségekkel, amelyeknek egységes országos szervezés utján
Bukarest lett a központja. 1922 ÓU, amikor az országos szervezet első részletes alapszabályát kidolgozta, ai Ugir már mint országos szerve zet működik. A benne összefoglalt hatalmas ipari érdekeltségek törvényhozási kérdésekben is (ván> politikai, vasutpolitikai gazdasági kérdésekben) érdemleges tanács adói szerephez juttatják. Ugrón András * 1885-ben Marosvásárhelyt (Ugrón Gábor fia). A piarista gimnáziumot végezte Budapesten, jogot Budapesten, Mtin chenben, Genfben hallgatott. Közigazgatási pályára lépett, 1908-ban szolgabíró lett M&rostordában. 1914ben katonai szolgálatra vonult be. Az Eszterházy kormány idejében Beszterce-Naszód megye főispánjává nevezték ki, mely állásáról politikai okokból később lemondott. 1918-ban Csíkszereda székhellyel újraépítési kormánymegbízottá nevezték ki. Az impérium-években eleinte csak egyházközóleti működést fejtett ki (kath. Státus), ke sőbb a magyar kisebbségi politik divergálódásának idején a refor mistákhoz csatlakozott. 1927 végén a Magyar Pártból kilépett Ugrón István, ábránfalvi, v. b. t. t. és kamarás, a volt Ausztria Magyarország rk. követe, mégha t.almazott minisztere, * Mezőzánon, 1862 szept. 24. Felsőbb tanulmányait Bécsben végezte. 1887-ben dlplo máciai szolgálatba lépett. Állomás
Lgran
( 208
Itolyei voltaik: Smyrna, Velence, New-York, Varsó, Tiflis. Alexán dria és Bucureijti. 1911-től 1913-ig lielgrádban követ, meghatalmazott miniszter, 1916-ban Lengyelország. nak a központi hatalmak részéről történt megszállása után Varsóba küldetett, mint a lengyel kérdés alapos ismerője. Az összeomlás
Uj
Kelet
és külföldi rendjel birtokosa. A Romániái Magyar Népliga Egyesület diszelnöke. (Lásd még: Magyar politikai mozgalmak.) ügyvéd Nagy József, szatmári ügyvéd * 1849 aug. 28-án Tekeházán. Nagyszöllősön, Halmiban ügyvédkedett, mielőtt — 1923-ban — Szatmáron telepedett volna meg. Az egyházi (ref.) közélet és várospolitika szorgalmas résztvevője volt. a publiciszta toLlnak is („Szamos" stb. lapok) harcos forgatója. L'hlyárik Béla * 1883 Temesvá rótt, jogot végzett, 1910-beu az Első Temesvári Takarékpénztár kötelékébe lépett, mely intézetnek 1922 óta vezértitkára. Széleskörű munkásságot fejtett ki a bánsági sajtó orgánumokban s a vidéki színpad számára is dolgozott. Különösen a Temesvári Hírlapban jelent meg sok novellája és egyfelvonásos darabja. Uj falusi Sándor ügyvéd * 1881 övben Nagyváradon. Í907 óta ügyvéd Élesden. — Az 1910. évben megalapította az Élesdi Bank Részvénytársaságot, s annak ügyvezető igazgatója. A bihari református egyházmegyének tanácsbirája. — Az Országos Magyar Párt helyi csoUgrón István portjának egyik elnöke. Újhelyi Ferenc a Romániai Epitöután, kevéssel az impérium meg- munkás Szövetség főtitkára * 1882váítozása előtt visszatért Erdélybe, ben. Az 0. Sz. központi vezetőséItí előbb báró Jósika Samu mellett, gének tagja, az Épitőmunkás szakkésöbb mint ennek utódja az Or- lap szerkesztője, szágos Magyar Párt elnöki székéUj Kelet magyarnyelvű zsidó ben a magyarság politikai meg- napilap (előbb hetilap) 1918 deeszervezóse körül működött. 1920 ember 10-én indult Kolozsvárt, cioáprilisban ugy az O. M. P., mint az j nista célkitűzésekkel, Dr. Marton Erdélyi Muzeum Egyesület és a! Ernő szerkesztésében. Később Hangya szövetkezeti központ, elnö- nyolcoldalas napilap lett, 1927 ki állásairól lemondott s ezidö óta december óta 10 oldalas nagy forinkább egyházi és közgazdasági té- mátumban jelenik meg. Bár speren működik. Több magas belföldi eiálisan zsidó érdekeket szolgál.
língár
'( 299
Unitárius Kollégium
mint hírszolgálati és közéleti or-; l'nio vagongyár Szatmáron. £ amuri is országos jellegű és zsur- 1921-ben. A kezdeti egymilliós alap naliisztikailag egyik legjobb lapja j tőke 1927-ben már negyven miUióErdélynek. .Szerkesztőjén kivül is- j Ta emelkedett. Eredetileg csak szeinertehb munkatársai: S z a b ó Im- mély és tehervagonok javitásáva re, G i s z k a l a i János. J á m - foglalkozott. 1927-ben a C. F. II. vezérigazgatóságával egy húsz b o r Ferenc, S a l a m o n László. Ungár Adolf ügyvéd * 1877 Óbe éves szerződést kötött vagonok senyön, ügyvédi oklevelét Buda-; gyártására is. Gyárt ezenkívül vaspesten szerezte. 1908 óta a temes- 1 áru tömegcikkeket. Az üzemi hajvári ügyvédi kamara vál. tagja, i tóerőt egy 650 HP. Diesel motor és 1923 óta annak prodékánja .Politi- j egy 300 "IIP. gőzgép szolgáltatja. kailag — a nagy változásig — a O?szalk-ümazottak száma 1927 «réJusth frakciót támogatta. 1918 óta gá.i 1400 volt. Unirea, románnyelvü egyházi és a magyar kisebbség mozgalmaiban vesz tevékeny részt. A Temesvár- politikai lap, melv Blaj-on, R u s u helvárofi magyarpárti tagozat; Alexandra kanonok vezetése és iigyv. elnöke, a megyei tagozat P o p a Augustin theol. tanár szerszoc és kult. bizottságának elnöke. kesztése mellett jelenik meg. 191*végén a forradalmi mozgalmak ideUngar Kari Gustav rlr. orvos és; jén pár hónapig naponta jelent meg. botanikus * 1869 IX. 9. Nagysze- ez időben az erdélyi román sajtóbenben. A nagyszebeni Term. Tud. egyetlen napilapja. A lap magánügyes, elnöke. Számos apróbb or- tulajdonban van. de általában vosi és botanikai közleményeken gör. kath. egyháztartomány szókivü! az alábbi növénytani mo csövének tarlják. nografiák szerzője: D i e ' A1 p e n Unirea Poporului, románnyel v f l ó r a d. S ü d k a r p a t e n 130' keresztény kulturális néplap. színes nyomattal, Hermannstadt 1919-ben, megjelenik hetenként, 1913. —- D i e F l ó r a v o n S i e - gör. kath. népi olvasóközönség klíb e n b ü r g e n Verlag Jos. Drot- mára. Igazgatója: A. Lupeanu-Mt leff 1925. — U. ez időszerűit- (1928) lin, fel. sze-rk. Iuliu Maior, minda feleki Brukenthal-szanatorium kettő baláz&falvai tanár. orvosa. Unitárius Irodalmi Társaság Unió Bank és Kereskedelmi rt.. 1920-ban alakult Ferencz Józsel Arad. Az 1927 december 31-iki püspök elnöklete mellett. A Tármérlegben feltüntetett alaptőke: 5 saság céljául: tudománynak és műmillió. Tartalékalapok: 50.000. — vészétnek unitárius szellemben vaUnió Bank és Váltóüzlet. Temes- ló müvelését vallja. Folyóirat vár. # 1921. Az 1926 december könyvkiadváuyok és stipendmmok 31-iki mérlegben feltüntetett alap- utján igyekszik hatni. tőke: 5 millió. Az igazgatóság elUnitárius Kollégium (Kolozsnöke: Baadcr Henrik. Vezérigazga- vár) 1557-ben alapította Izabella kitó: Schönheim Péter. rályné. Első igazgatója Dávid FeUnió Klub, Temesvárt, a Bánság renc volt. Mai palotája 1901-ben közgazdasági vezetőinek társadal-! készült el egy millió koronán felümi egyesülete. # 1928-ban. li költséggel. "A kollégiumnak nagy-
Unitárius Lelkészkör
Uzinele m. chlmice ( 300 ertókü könyvtára van, melynek | Urményiné-Baneth Ibi * 1897 VI. törzs része még a XVL századból 14. Gimnáziumot végzett Szegeden. vaió. Azóta nagy nevü alapítók „Miss Monté Carlo" operett zenéjét adományaiból Erdélynek harmadik zenéjét (1927 Arad) irta s ezen kílegnagyobb könyvtárává fejlődött vül kisebb dalokat. ki, melynek különösen a XVI— Urmösi Károly unitárius espeXVIII. századra vonatkozó anya- res-lelkósz * 1874 Tarcsafalván. ga majdnem teljes. Négy évig budapesti s. lelkész Unitárius Lelkészkör (egyete- volt. 1909-től kolozsvári lelkész. mes), alkotják az erdélyi unitárius \ Imái, prédikációi közül több jelent egyházkörök lelkész körei. Az ! meg az unitárius egyházi lapokban. ogyház belső embereinek megszervezésével szervesen illeszkedik be Urmösi Károlyné * 1880 Abrudaz egyéb unitárius szervezkedésbe. bányán, több kisebb prózája és Unitárius Theologia Akadémia versei jelentek meg az ..Erdélyi Kolozsvárt. Kezdete 1566-ra megy Szemle", „Magyar Nép", „Pásztorvissza. Eleinte csak két éves, tűz", „Unitárius Közlöny" c. folyó1856-ig is csak három éves, 1896- iratokban. tól négy éves kurzussal működik Ütő I^ajos * 1885 VIII. 25. Uni•ikadémiai jelleggel. Sok akademistát küldött külföldre: Angliába, tárius lelkész Szókelykereszturon, Xmerikába s a theologiai tudomá- 11911-től egy regénye (Az Ur akarnyok fejlődésével mindig lépést tar- ta igy) és több egyházi jellegű tott. — 1922 óta az összehasonlító könyve jelent meg. Szerkeszti az vallástudományt előadják a theo- „Unitárius Egyház" c. lapot. Icgián. A szorosan vett theologiai Uzinele metalo-chimice ale Staés filozófiai tudományokat az aka- I tului Zlatna vegyészeti gyár, indémia rendes tanárai, a jogi, gaz- i veszt, tőke 2 millió lej. — 168 HP. iasági stb., melléktárgyakat az u. 1! — 108 munkás. — Gyárt: kénsar vat, réz- és más fémszulfátokat. n. előadók tanítják.
y
V.
w.
Valda-Voevod Alexandru román rációt, amely az erdélyi románok államférfi * 1872 II. 17. Alparéten, nevében kimondja, hogy a wilsoui Szolnokdoboka megyében. Brassó- elvek értelmében maguk veszik a bari és Besztercén végzett kö- kezükbe sorsukat s tagadják a mazépiskolai tanulmányai után Bécs- gyar kormánynak azt a jogát, hogy ben végzett orvosi tanulmányokat s egyideig foglalkozott is az orvosgyakorlattal. Politikai vénája már egyetemi tanulmányai alatt megmu-; tatkozott. Bécsben vezére volt az ott tanuló román ifjúságnak, az 1893- j ban Bécsbe érkezett - a magy.-orszá- • gi románok M e m o r a n d u m - át hozó - küldöttséget Vaidáék fogadtás 8 a tiszletetükre rendezett tüntető vacsorán, amelyen Lueger is részt vett, Vaida hatásos beszédet mondott. 1906-ban képviselő lett a magyarigeni kerületben s 1918-ig megszakítás nélkül tagja volt a magyar parlamentnek. A nemzetiségeket érdeklő kulturális és gazdasági kérdések vitáiban erős fütöttséggel j vett részt és különösen az 1907-ei: Apponyi féle iskolajavaslatok tárgyalásában annyi intranzigens román nemzeti öntudattal és a magyarság felé olyan bántó éllel szólalt fel, hogy egyik beszéde után hosszabb időre kizárták a parlament üléseiről. A Monarchia másik felében magas körökkel voltak őket képviselhesse. Eminens része nexusai. 1918 októberében egyike volt a Gyulafehérvári Határozatok ~olt azoknak, akik az erdélyi ró- végleges megszövegezésében. A nán nemzet sorsát a kezükben tar- Consüiu Dirigent harmadmagával tották B október 18-án — mint a a román királyi kormányba küldötmagyar parlament utolsó román te ki. 1919 végén pedig a Vaitotaszónoka — ő tette meg azt a dekla- nú kormány visszalépése után 6
Vajay
Yárady
alakította meg az uj területek és' zsuita atya jelentet meg •hárorau j pártok kormányát, de ez a kor- négyszer "minden vakációban, ifjumány (melynek tagjai közül tiz az sági lapszerü vegyes tartalommal, uj területekről került s csak három szigorú katholikus szellemben, volt a regáti pártok reprezentánsa,) Válcovici Victor dr. műegyetemi három és fél hónapi kormányzás rektor * 1885 IX. 22. Galacon. Ta után átadta a helyét Averescu tá- nári oklevelet szerzett Bukarestben homok kormányának. 1920-ban az 1907-ben. filozofiai doktorátust, zal a megbízatással ment Parisba Göttingenben 1913-ban. Ugyanez é« Londonba, hogy Beszarábiának éviién a M e h a n i k a tanárává Komániával való egyesülését elis- nevezték ki lakiban. 1921 óta a temertesse. Ezt. a misszióját siker ki- mesvári műegyetem rektora s u. o. >éru> (Iíondoni szerződés). Ezidö a mebanika tanára. Két izben volt óta is a Nemzeti Pártnak, ill. a államtitkár a közoktatásügyi miNemzeti Parasztpártnak a legéle- niszteriumban. Müvei: S t t r l e s ^e.bb küzdelmekben is első sorban e o u r b e s e t l e s s u r f a c e s lló vezérlő személyisége. A Párt s y n c h r o n e s (Bull. de la Soc. de 1.928 évi politikai mozgalmaiban Sciences, Bucarest 1909). — Ü b e r íagy élánnal vett részt. Maniu d i s c o n t i n u i r l i c h e Flüs konnánvában bel űgv miniszter s i g k e i t s b e w e g u n g mit. •1928). * zweifreienStrahlen (In Vajay Károly szatmári ny. pol- auguraldiesert. Götting, 1913). ííármcster * 1862. Előbb ügyvéd. E i i r i g e A n w e n d u n g e n d e r majd a városi közigazgatás szolga- I m p u l s s S t z e (Annali di Ma-'— iatába lép. 1907—1918 Szatmár vá- matica pura ed applicatii t. XXIII). KOS polgármestere. Több helyiérde- — Mintegy busz kisebb tudomákil vasút (bikszádi. szálkái vonal) nyos dolgozat hazai ós külföldi 1kiépítésében, városi középületek lé- lyóiratokban. .esitésóben része volt. Nyugalomba Vámszer Uéza rajztanár, grafi onulása óta a magyarpárti szer- kus, * 1896 Nagyszebenben. A bp. vezkedésben, a ref. "egyházi élet- Képzöm. Főiskolán szerzett okiért ->en és kulturegyesületek élén dol- '-ével előbb Szebenben a szász és jozik. a román tanítóképzőben foglalt. Vajdaliunyadi Vasművek (Uzinele rajztanári állást, 1926 óta Székelybe fier ale Statului din Hunedoata udvarhelyen tanár az állami lice ( ujir). üzemei: Hunedoara. Co- nmban. Gyűjti a székely népmüvévájdia es Z/lasti. Jnv. tokeje szeti olemeket. 8 mint grafikus 20.000.000 a. 1. Hat, nagv olvasztó, könyvillusztrátor is működik. 1928•31 szerszámgép. 6929 HP.. 2205 ban í z l é s , M o d o r . D i v a t cinimikás. Termel: 128.000 t. nyers men terjedelmes tanulmánya jelent, vasat, 600 t. kereskedelmi önt- m e g , melyben rokonszenves hangon vényt, 160 t. gazdasági öntvényt, foglalja össze a tárgyra vonatkozó Vagon javítással foglalkozik. Mo didaktikus mondanivalókat, dern generátor gázüzemre van beVáradi Albert grafikus * 1896 rendelve. ' Nagyváradon, mh. 1925-ben. Mün Vakációi Levelek, időszaki fo- chen. Róma. Nagybánya voltak iyóirat, melyet O l a s z Péter je- tanulóállomásai. Szobrásznak in
Várad i
( 303
Varga
dúlt, azután tért át a grafikára. Er- ismerését is megnyerték (Le Temps dély több városában rendezett ki- 1926 a Sálon d'Automne kiállításáállítást rézkarcaiból és akvarelljei- ról.) Erdélyi kritikusai tündöklő böl. Budapesten, Münchenben is ki- színeit és lelki elmélyedését dicsérik. állított, de érvényesülni csak PárisVarga Béla filozófiai iró, unitá ban kezdett: halála évében ott ta- rius theol. akad. tanár * Tordái. lálkozott a kritika és a közönség 1886-ban. Tanult a kolozsvári egye< :iamerésóvel. Párisban halt raeg s temen, a theol. akadémián s töltött e g y - e g y szemesztert a berlini, béott temették el. Váradi Aurél dr. * 1869 VII. 16. csi, genfi egyetemeken. 1915-ben a Atyja Kolozs vármegye tanfel- L o g i k a magántanára lett. A gya ügyelője, anyja Miidós Miklósnak, korlati népnevelés terén dolgozik, Petőfi bizalmas barátjának leánya, be szedek és felolvasások utján. A volt. Kolozsvárt jogi doktorátust, tudományos bölcselet terén a filoMvásárhelyen ügyv. oklevelet szer zófia alapvető problémáival foglal zett. Mint hirlapiró az ..Ellenzéki- kőzik. Müvei: A l e l k i i s m e r e t , nél s a kolozsvári „Hiradó"-nál 1909. — V a l ó s á g é s é r t é k , dolgozott, az utóbbi lapot később, szerkesztette is. A ..Kolozsvári Friss Ujság"-nak tiszti ügyésze volt. A Magyar Párt elnöki tanár á n a k tagja. Az erdélyi magyar politikai mozgalmakban állandóan résztvett. évtizedekre visszamenően az események kitűnő ismerője. Várnay Elemér dr. temesvári ügyvéd és lapkiadó * 1887 VIII. 29. Gödöllőn. 1925-ben megalapította és megerősödéséig nagy áldozatkész-; séggel tartotta fenn a ..Déli Hirlap'' c. napilapot. A magyar Párt életében aktív részt vett és gyakorlatilag is elősegítette magyar intézmények (temesvári szinház) fennmaradását. Varga Albert festő * 1900 III. 9. Budapesten. Réti tanítványa volt Kolozsvár 1915. - A l o g i k a i éi két évig, majd drezdai, müncheni, t é k p r o b l é m á j a . Budapest, párisi évek következtek. Visszatér 1922 (M. Tud. Akadémia kiad.) ve, Temesvárt állt meg pár évre. G o n d o l a t o k a n e v e l é s t a n megalape 1928-ban ismét Párisban. Temesvá- é r t é k e l m é l e t i ri éveinek gazdag művészi terme- z á s á h o z. Szeged 1922 (Acta lése mellett festő-szabadiskolát. is Universitatis). — A s u b s i s t e n tartott fenn. Portréi és kompozíciói c i a f a j a i , Budapest 1928 (M ( S z o m j a n h a l ó k. — K a r á - Tud. Akadémia). — Kritikákat, ic s o n y i m e s e . — T e m e t é s ) a mertetéseket, tanulmányokat kö legigényesebb párisi sajtó meleg el- sőlt magyarországi és erdélyi fo
Vári
( 304 ;
Vereinlgte
lyóiratokban, érintve a vallástudo- mény, Minerva 1927. — Szerkeszti mánynak és szociológiának a filo- a „Reformátusok Lapja" c. havi zófiával határos területeit is. 1928- közlönyt. A Magyar Párt int bítóT az Erdélyi Irodalmi Társaság zott. tagja. A Kolozsvári Hitelszövetkezet ig. elnöke. tagja. Vasárnap, Aradon megjelenő Vári Albert unitárius vallástanár * 1868 IV. 23. Székelyudvarhe- kath. szellemű illusztrált folyóirat lyen voLt lelkész, 1909-töl Kolozs- Az aradi kath. „Egyházi Tudósitó"várt tanárkodikl Az Unitárius ból fejlődött ki. Főszerkesztője dr. írod. Társ. alelnöke. Ez intézménj W i 1 d Endre v. minorita rendkiadványsorozatában megjelent főnök. müvei: M i é r t v a g y o k é n u n i Vasöntöde és Gépgyár r. t. Cluj, t á r i u s ? — B e r d e M ó z e s . — # 1921-ben. Alaptőke volt 2 millió A „Keresztény Magvető egyik lej, 1926-ban 4 millió lej. Inveszszerkesztője. tált tőke 18 millió lej. HP. 13u. — Városi és Falusi Dolgozók Blok- Munkáslétszám: 300. Gyártmányok: ja, az erdélyi baloldali elemek (jó- mindenféle gépöntvény, öntöttvas részt munkások) ad hoc politikai nyomócső, idomdarabok, keresketömörülése. Nem egységes politi delmi öntvény, kályhák, tüzihelyek, kai páj-t, hanem heterogén, egy- satuk, csatorna cikkek, patkósarok, mástól világszemléletig is távolál- csizmapatkó. ló, de együttműködő elemek csoVass Albert gróf * 1907 Szentportosulása, mely választásokon gotthárdon (Kolozs m.) Versekkel (parlamenti és városi választáso- lépett fel az erdélyi irodalomban, don) már többizben jelentkezett és melyek az „Ellenzék", „Ifjú Ertöbb -erdélyi város képviselőtestü- dély" és az Aradon megjelenő „Valetében ülnek is emberei. Főbb sárnapiban jelentek meg. Az ifjú követelései: a z á l t . p o l i t i k a i lírikusnak már kötete is van, mea m n e s z t i a , a s a j t ó - , g y ü l e - lyet Kolozsvárt- a Minerva r. t. k e z é s i - és s z e r v e z k e d é s i adott ki. 8 z a b a d s á g. A V. és F. D. B. az Végh Samu, a Weselényi-kollé1927-es választásokon mintegy gium igazgatója, * 1876 XI. 20. 30.000 szavazatot kapott. Nagyenyeden. 1900-tól a zilahi kolVásárhelyi János, az Erdélyi Ref. légium szolgálatában. Irt a klaszEgyházkerület főjegyzője, püspök- szikua nyelvek tanításáról, továbhelyettes, • 1888 VI. 12. Maroscsu- bá szatirikus karcolatokat napi és cson. 1912—18-ban Németországban heti lapokbaVereinlgte Gewerbe und Hypoég Svájcban tett tanulmányutakat. Volt besztercei, dési, kolozsvári thekenbank A. G. (Egyesült Ipar lelkész. Főbb müvei: K é p e k J e - és Jelzálogbank rt.) Segesvár. # n a é s B á z e l é l e t é b ő l , 1913 1860. Az 1927 december 31-iki mérBeszterce. — E g y h á z u n k é s a legben feltüntetett alaptőke: 10 r e v e r z á l i s o k , 1925. — B i - millió. Tartalékalapok: 6 millió. Az zonyságtétel. FOssynyomda igazgatóság elnöke: Dr. Wolff Já1925. — T u d o m k i n e k h i-t- nos Vezérigazgató: Julius Adleff. t e m , Minerva kiadás. 1927. — Fiók: Székelyudvarhely. Az intéE g y m á s k ö z ö t t Cikkgyüjte-' zet 1927 évi közgyűlésén az alap-
Véká>
tökének 20 millió leire való fölemelését határozta el. Vékás Lajos dr. a kolozsvári ..Minerva" ny. és irod. r. t. v. igazgatója * 1880 XII. 5. Barátoson. A magyar impérium alatt törvényszéki biró volt Kolozsvárt. 1920 óta a Minerva igazgatója. Veress Ernő kath. egyházi iró és szerkesztő, brassói tanár. * 1892 XII. 17. Kovásznán. Pappá szentelték 1915-ben. Több kiadást ért vallásos műveket irt, ifjúsági ős társ. egyesületeket vezet és szerkeszti 1919-től az „Erdélyi Tudósító" katholikus folyóiratot. Veress Ferenc orvos * Bukarestben 1877. Kolozsvár és a külföld egyetemein tanult: 1910-ben a bőrgyógyászat magántanára lett. Három és fél évig a harctéren volt, mint táb. kórt), parancsnok. 191b elején Pozsonyban ny. r. tanárnak nevezték ki, klinikáját ott be is rendezte, de egy szemeszter után a kvári egyetem dermatológiai tanszékére hívják meg. Az egyetemmel Szegedre költözött, majd családi okok miatt visszatér Kvárm, hol ez időtől gyakorló orvos. Számos magyar és német szakmunkája jelent meg a b ő r b e t e g s é g e k k ó r - és g v ó g y t a n á b ó l . A kvári Magyar Zenekonzervatorium elnöke. Vértes Adolf dr. ügyvéd a temesvári zsidóság egyik reprezentatív embere, aji impérium évei &labt a zsidó közművelődési moz. galmak élén állott, A temesvári Zsidó Liceum megteremtésében és •fenntartásában nagy része van. Országos relációban az Érdélvi és Bánáti Zsidó Hitközségek Szövetségének keretén belül dolgozott s az Anghelescu-féle iskoLarendeletek ellen folytatott küzdelemben éles tolErdélyi Lexihon
Ve'.zák
lal irt memorandumokkal vett részt. Vértes Oszkár orvos * Budapesten 1870. Egvetemi 6s klinikai ta nulmányait Budapesten ée Tübingenben végezte. A kolozsvári egyetem orvosi szakán n ő g y ó g y á s z a t b ó l magántanárrá habilitálták. 1927-től a marosvásárhelyi szanatórium nőgyógyász-főorvosa. Szakirodalmi dolgozatai magyar és német folyóiratokban jelentek inftg. Vescan Ioan dr. marosvásárhelvi ügyvéd, * 1877. Tekében ügyvédeskedett a háború kitöréséig. 1915-ben orosz fogságba került. 1917-ben a román liodseregbe lép, mint önkéntes (voluntar). 1918 decemberben Marostorda és Marosvásárhely prefektusa lesz és marad a Vaida^Voevod kormány bukásáig. 1922—1926 a kolozsi kerületet képviseli a szenátusban. 1928 novembertől ismét Marostorda prefectusa. Vestitorul, a nagyváradi gör. kat. egyházmegye hivatalos lapja, # 1925. Megjelenik egy nemhivatalos melléklettel. Szerk. Dr. T & u t u Al. Ludovic. Példánvszáma 1200. Veterány Viktor dr. (A tizenhe tedik században Erdélyben is sze repet játszott olaszszármazásu Veterani Frigyes tábornok leszármar zottja) * 1883. Beszterczebánván. Jogi doktorátust Kolozsvárt, ügy védi oklevelet Budapesten szer zett. A forradalom után Temesvárott alakult P o l g á r i S z e r v e z e tnek éveken keresztül volt társelnöke. 1922 óta a Magyar Párt temestorontálmegvei tagozatának ügyvezető elnöke. Aktiv részt vett a Temesvárott létesülő „Ma gyár Ház"-ért indult akcióban is. Vetzák Endre dr. nagykárolyi
Victoria
( 306 )
Ylahi;a
ügyvéd és bankigazgató * u. o. 1877- Invesztált töke 467.700 a. 1. — 110 U.-n. 1918-ig tagja volt megyéje és HP. — 357 munkás. Vlad Aurél (román) remzetivárosa autonom képviseletének. Alapitotta a Kölcsey nyomda párti politikus * 1875 Szászvárorész'vénytársaeágot, a kápolnai ' — s o n , ahol apja városi tisztviselő Téglagyárat és a nagykárolyi Bir- volt. Középiskoláját a Kun-kollétokossági Malom R. T.-t. Mint giumban, egyetemi tanulmányait a lapkiadó („Szatmárvármegye", budapesti jogi egyetemen végezte. „Eszaknvugati Újság"), ujságiró Ama legelső erdélyi románok köés fővárosi lapok tudósítója is mű- zül való, akik a politikai aktiviködött, Jelenleg (1928) a Nagyká- tást hirdették, s a* ádobrai r v - : kerület '—"lg rolyi Takarékpénztár Egyesület és mandátumával vonult be a magyar parlamentbe. „Activitatea" a Kölcsey-nyomda vezérigazgatója. Elnöke a' nagykárolyi magyar pár- cimmel lapot indított, amelyet éveti tagozatnak" és a r. k. egyház- ken át szerkesztett. Impériumválközségnek. Több rendjel birtokosa. tozás után Vaida Sándor kormányában pénzügyminiszter, azóta „Victoria" Instltut de Credit állandóan képviselő. SzerkesztéséEconomii, Arad. # 1887. Az 192b. ben hetilap jelenik meg: „Fólia december 31-iki mérlegben feltün- Droptá(ii cimmel. demokrata protetett alaptőke: 30 millió. Tarta- grammal Hunyadmegyében a melékalapok: 18,777.496. Az igazgató- j zőgazdasági kamarának s a várság elnöke: Rornan R. Ciorogariu.; m ( T „ y e i bizottságnak ' elnöke. Vezérigazgató: George Ádám. Fió- Ugyancsak elnöki vezetése alatt kok: Borosjenő, Kisjenő, Radna, áll a Nemzeti-Parasztpárt hunyadVilágos. megyei tagozata is. Maniu 1928-as Vigyázó László mérnök, gép- kormányában kultuszminiszter. gyári igazgató, * Szegeden 1885. „Vladeasa" Institut de Credit $i november 1-én. A középiskolákat Economii S. A. Bánffyüiunyad. # Szegeden, a műegyetemet Pesten 1895. Az 1927. deceml>er" 31-iki végezte. A műegyetem elvégzése mérlegben feltüntetett alaptőke: 6 után pár hónapig a MAV-nál dol- millió. Tartalékalapok: 5,610.149. gozott majd a budapesti Schlick- Az igazgatóság elnöke: Ioan Pop. gyárba lépett be, hol mint mérnök Ügyvezető-igazgató: Valér Bologa. 1908—1911-ig működött. A Schlick- Fiókok: Hidalmás, Zsibó. Az ingyárból mint műhelyfőnök helyet- tézet 1928. március 24-én tartott tes a gy;őri vagongyárba ment. rendes közgyűlésén az alaptőké(1911—1914-ig). 1914-ben az aradi nek 6 millió leiről 10 millió leire Weitzergyár hívja meg. Itt 1914— való felemelését határozta eL 1918-ig főmérnök, 1918 novemberVlahi{a-vasmű (azelőtt Kamner től igazgató. 1921-ben a Weitzer- és Jekelius R. T.) Udvarhelymegyárból „Astra" lett és mint igaz- gyóben. Alaptőke 30.000.000. Ingatót, az uj társaság is átvette. vesztált töke 621.000 a. 1. 1 nagy Jelenleg is (1928) ugyanebben az olvasztó, tiz szerszámgép, 97 HPállásban működik. 205 munkás. Termel: 2000 tonna Vitrometan S. A. üveggyár, nyersvasat, 1200 tonna keresk. és Medgyes. alaptőkéje 15.000.000 lej. gépöntvényt.
Voina
( 307 )
Weiss
Voina Dumitru gép- és csavar- I sen. Tanárnak készült, de a hábogyára (Fabrica de Ma^ini ?i Loco- rú után ujságiró lett. több kolozsmunkatársa volt. raotive f}i Vagoane Bra§ov). Főte- vári napilap lepe Bukarestben. Brassói telepén 1921—25 a Pásztortűz folyóiratot beruházott tőke: 307.508 a. 1. 147 szerkesztette. 1925 óta a Kisebbszerszámgép, 255 HP. 250 munkás. ségi Ujságiró Szervezet főtitkára. Gyárt (mozdony- és kocsijavitáson Irodalmilag leginkább versekkel szerepel, majd minden erdélyi lap kiviiil) mindenféle csavarárut. Volksbank A. G., Schássburg és a budapesti Napkelet közölt Versei: művelt, (Népbank rt. Segesvár). # 1889. verseket tőle. Az 1927. december 31-iki mérleg- könnyebb érintésre is zengő keben feltüntetett alaptőke: 10.200000 dély megnyilatkozásai. Még nem Tartalékalapok: 4.171.971. Az igaz- a legigazibb mondanivalóját mondgatóság elnöke: Dr. Julius Sebes- ja, s ezért pathosa túlméretezett. ser. Vezérigazgató: Miehael J. Kötetei: V á g y a i m Sz. Udvarhely 1924. — í z e n e t a v i l á g Keul. kiadás BerVorbuchner Adolf, nagyszebeni nlina k ,1924.Voggenreiter r. k. főesperes plébános * 1890-ben Arad 1927.— É n e k e l a j ó s á g , Aradon. Bölcsészetet és teologiát a fribourgi egyetemen hallgatott. Warenverkehrsbank A. G„ (ÁruAz „Erdélyi Tudósitó"-nak éveken forgalmibank rt., Brassó). # 1920. főmunkatársa. Megirta az E r d é - Az 1927. december 31-iki mérleglyi P ü s p ö k s é g T ö r t é n e - ben feltüntetett alaptőke: 50 millió. Tartalékalapok: 6.103.091. Az t ó t (1927). elnöke: Friedricn Vuchetich Endre dr. * 1888 XII. igazgatóság 13. Jogot végzett Kolozsvárt. 1908- Ozell. Ügyvezető-igazgató: Alfréd tól ujságiró. 1910-ben a „Sziniházi Dieners. Fiók: Sepsiszentgyörgy. Weil Árpád szerkesztő * 1894. Ujság" művészeti és irod. folyóiratot, 1918-ban az első bánsági A „Temesvarer Volksblatt" kisportlapot, a „Sportélet"-et alapí- adója és főszerkesztője. totta. V á r n a y Elemérrel egvütt Weiss Sándor ügyvéd. * 1888. 1925-ben a „Déli Hirlap" politikai VI. 25. Ügyvédi irodát nyitott. napilapot alapítja, melynek azóta 1919—1927 a „Lapkiadó r. t." irányítója és felelős szerkesztője. igazgatója és a „Keleti Ujság" poVulcu I. Maxim csavargyár és litikai vezetője. Erős kezű admifémipari üzem Arad. 108 HP. 160 nisztrációja alatt — jó ujságiró munkás. Gyárt: 1200 tonna csa- gárdától segitve — a Keleti Újságot a haladottabb polgári elemek vart, horgot és csapszeget. Waldmann Béla szemorvos * országosan kedvelt lapjává emeli. 1872-ben. Három évig Schulek ta- Lapjában sok politikai cikket irt, nár szemklinikáján dolgozott. a kisebbségi politikában inkább a 1901-ben a Biharm. Közkórház sze- reformisták oldalán állt. Ennek elmészorvosa. Kazuisztikán kivül lenére is az országos párt az közölt önálló szemkórtani tanul- 1926-os választásokon Biharmemányokat s egy magaszerkesztette gyében mandátumhoz juttatta. A zsidókérdésben anticionista állásszemészeti műszer leírását. Waltér Gyula, * 1892-ben Tővi- pontot foglalt el. 1927-ben a KeÍO*
Weisz
( 308 )
WiHer
leti Újságot magyar egyházi e* | jog nélkül működik Könyvtára magyar párti konzervatív szellemű mintegy 30.000 kötetből áll. érté érdekeltségnek adta el, miáltal az kesebb darabjai, egy-két unikuma erdélyi magyar progresszió egyet- nem került vissza a milleneumi ki Folyóiratgvüjteménye len jelentősebb fórumától meg- állításról. |t 1880—1900) gazdag. Wesselényi fosztatott. Weisz Sándor * 1878 II. 12. Miklós könyvtárát a család a koi Szatmári ügyvéd. 1906—1908-ig az iégiumnak adományozta. Az intéottani függetlenségi és 48-as párt zetből kerültek ki: Ady Endre, alelnöke volt Ujabban a Magyar Maniu Gyula, Biró Lajos ujguineai Párt-tagozat egyik alelnöke, 1906- : utazó stb. tól a városi tanács tagja. Westen (Uzine de Modelat tji Weress Béla unitárius lelkész Emailat S. A. R. Media?) központi * 1894 II. 22. Felvinczen. Szónoki irodája: Bukarestben. Alaptőkéje és szervező képessége érvényesült 60.000 lej. Inv. tőke 1,246.000 ai. a zsilvölgyi Magyar Párt megszer- 11. — 150 külf. szerszámgép, 350 vezésében! Az első impériumévek IIP., 800 munkás. Gyárt: 5000 tonzavaros lelki atmoszférájában le- na horganyzott és zománcozott tartóztatták, 7 hónapot vizsgálati odényt fogságban ült, de a hadbíróság felWild Endre dr. minorita * Ara mentette. Kiadatlan műve: A tu- don 1882 V. 31. Rómában és Ind o m á n y o s v a l l á s é s a v a l - sbruckhan tanult. Előbb lugosi, l á s o s t u d o m á n y . Rövidebb majd pancsovai plébános, 1914-től ideig a „Zsilvölgyi Magvarság"-ot tábori lelkész. Háború után a „Vaszerkesztette. sárnap" kath. folyóirat szerkeszWerthelmsteln Viktor bankigaz- tését veszi át. 1922-ben minorita gató * 1884 N a g y v adon. U. o. rendfőnök A szentévben több zajogot végzett, külföldön közgazd. rándoklatot vezetett Alapítása: a tanulmányokat. 1917-ben a Ma- „Vasárnap" írod. és nyomd. Müingyar Alt* Hitelbank kötelékébe lé- tózet Aradon és „Minorita Kulturpett. 1918-ig a Nagyvárad szék- ház" (1. o.). hellyel az erdélyi fiókok ellenőrWiller József * 1884 V. 22. zésével volt megbízva, fiókigazga- Kecskeméten. Egyetemet és zenetói rangban. 1928-ban Budapestre iskolát Budapesten végzett. 1906— távozott. 1907 Kecskeméten városi szolgá Wesselényi-kollégium (Zilah), latban áll, egy évig szinházá kar alapítási éve ismeretlen, de 1646- mester, 1908—1909 Lúgoson alis ból van már pecsétje. Nevét az páni titkár, majd u. o. városi „árvízi hajós"-tól nyerte, ki a kol- tisztviselő, 1919-ben főjegyző, h. légiumnak főgondnoka és pártfo- polgármester. Állását ekkor elgója volt 1903-ban modern uj épü- veszti és zenetanitással foglalkoletet kapott, szertárai újonnan zik 1925-ig, egyidejűleg a „Lugosi rendeztettek. 1919 előtt tanulóinak Magyar Dal- és Zeneegylet" kar'étszáma 350—500 között volt nagya. 1925-ben a „Brassói Laazóta a felvételt megszorító min. pok" munkatársa és a brassói daintézkedések következtében le- lárdák karnagya. Az 1986-os és csökkent Az intézet nyilvánossági 1927-es választásokon Csikvárme
Wlttstock
( 309
gyében kamarai képviselővé vár lausztjáik, azóta Bukarestben él, ahol a pártirodát vezeti. Román nyelvismeretével hasznossá tudta tenni magát a Magyar Párt parlamenti és parlamenten-kivüli akcióiban. Egyik szerkesztője a „Magyar Kisebbség"-nek. Wittstock Ervin erd. szász iró * 1899. Nagyszebenben. A kolozsvári egyetemen jogot tanult. Novellairo." Erdélyi tárgyú kisebb novellái németországi folyóiratokban és újságokban is megjelentek. Kötete 1927-ben jelent meg: Zin e b o r n , Geschichten aus Siebenbiirgen. A komoly elbeszélőkben nem gazdag szász irodalomban meglepetésként hatott ez a kötet novella, entuziasztikus szász írótársak a nagy oroszokkal mérték össze, de egy elfogulatlanabb mérlegelés is gazdag elbeszélő talentumra következtethetett e sok szor még formátlan nyilvánulásokbóL Wittstock Osoar erdélvi szász publiciszta * 1865. VIII. 27. BCBZ tercén. Tanult a sárospataki akadémián, Ttibingenben, Lipcsében és Berlinben, ahol germanisztikában és theologiában nyert kiképzést. Erdélyben a szebeni gimnáziumban tanárkodott, majd betöltötte sorban a feleki, berethalmi, nagydisznódi evangélikus papi állásokat. Az erdélyi németség egyik legkiválóbb "publicisztáját tiszteli benne. Müvei: D e r s e c h s t e T a g . Aus Briefen einer Siebenbtirgisch-sachs. Lehrerin. Berlin, Curtius. — S t r a n d g u t v o n e i n e r A m e r i k a r e i s e . Herraanstadt, Drotleff. - A u s T r a n s sylvanien und Pennsylv a n i e n, ernste Worte, gesprochen in zwei Weltteilen. —
)
Wolff
lm K a m p f um B r o t und G e i s t. Darstellungen aus Leben und Entwicklung der deutschen Frau Siebenbürgens. Hermanstadt, Honterus-Verlag. Wojticzky Gyula • 1887. Tanitóképezdébe járt, majd szociálist® párttitkár, pártlap-szerkesztő lesz. 1920 óta Erdélyben a „Consum" munkatársa. Müvei: U j a k i r o d a l m a , 1909. — V e r s e k a X X X . - i k S z á z a d b ó l (1912). — I r a m o k h á t á n (versek) Kolozsvár 1927. Ez utóbbi kötet, melyet Ady Endrének W.-hez irt verse vezet be, a szerzőnek egy irodalmi tanulmányát is tartalmazza. Wolff Kari dr. • Segesvárt 1849. X. 11. Jogot Nagyszebenben, Kolozsvárt, Budapesten és német egyetemeken hallgatott. 1871—78 a „Neue Freie Presse" munkatársa. majd 11 éven át a ..Siebenbürisch Deutsches Tageblatt" szeresztője. 1881—85-ig magyar orsz. képviselő. A Főrendiháznak kinevezett tagja volt. Része volt 1890ben a „Szász Program" létrejöttében, amely a magyar kormánnyal való megegyezés útját egyengette. 1886—1919-ig a Hermanns t a d t e r A l l g e m e i n e Spark a s s a vezető igazgatója. Az intézet ez idő alatt országos jelentőségre emelkedett és záloglevélemissziói az osztrák piacon is elhelyeztettek. 1885-ben Reifeisen-szövetkezeteket alapított, amelyeknek szövetsége 1927-ben 183 "takarék-, ós 81 fogyasztási egyesületet számlál. 1880-ban az Erdélyi Kárpátegyesületet alapdtotta. Jelenleg a Reifeiseu szövetkezetek központját vezeti Tollából számos tanulmány ós brosúra jelent meg, többek közt: Die Altschiffahrt
f
Wolft
( 310 )
u n d i h r e B e d e u t u n g ftir Ungarn und Rumanien (1893.). — D i e Geschichte der H e r m a n s t . Alig. Spar-
Wolfl
k a s s a (1891). — D a s Deut s c h e V o l k i n E u r ó p a , 1924. — Leben und Sterben ler V ö l k e r , 1926.
Zágoni Dezső * 1891 IX. 26. Magyarpécskán. Rövid ideig polg. iskolai tanár volt. Háború után l!eicnyesen gazdálkodik és — se'je. i-en kisebbségi alapon létesített — rónz.ntézetet vezet. A belényesi és vidéki magyarság vezetője. A Magyar Párt keretén belül a progresszív megmozdulások irányában orientálódik. Zágoni István dr. hirlapiró * 1887-ben. Szerkesztette Kolozsvárt az „Ujság"-ot, impérium változás után a ..Keleti Ujság" szerkesztője lett majd Paál Árpáddal együtt k>íépvén, az újjászervezett Ujság ve zetését veszi át. E lap megszűnése után ismét a Keleti Újságnál dolgozik mint politikai szerkesztő. 1913-ban: A v á l a s z t ó j o g Erdélyben, 1921-ben (Kós Károllyal és Paál Árpáddal együtt) Kiáltó szó cimü füzetet adott ki. Zajzon Géza * 1875 Sepsibodokon. Budapesten műegyetemet végzett s szolgált a bpesti, miskolczi, brassói kultúrmérnöki hivatalnál. Jelenleg (1928) mérnök•íőnök (inginer §ef) a vízjogi és vízépítési ügyek brassói hivatalánál (serviciul apelor). Szakcikkei a „Természettudományi Közlönyében és a „Vízügyi Közlemények"ben jelentek meg. A v í z m o s á s o k s z a b á l y o z á s a c. nagyobb tanulmánya külön füzetben is.
Zenekonzervatorium Kolozsvárt (I. Conservatorul de Musicá Arte Dramaticá). Zernesti Celuloze-gyár r. t. alaptökéje 30,000.000 lej. Inveszt. tökéje 620.000 lej. — 1512 HP. — 210 munkás. — Évi termelés 1700 tonna celuloze. Zernesti papirgvár rt. Alaptőké je 9,000.000 lej. — 1700 HP. — 478 munkás. — 5000 tonna évi termelés. Ziegler Károly orvos * 1871-ben Marosvásárhelyt. U. o. tisztiorvos. Nagy nyelvi kulturával és írói készséggel fordított verseket, prózát, különösen franciából. Irt néhány kultúrtörténeti elemekkel átszőtt novellát és dialektikus cikkeket a „Zord Idő"-be. S a l a m m b o t verses operaszöveggé dolgozta fel. Állandó előadója a Munkás Szabad iskolának. Ziffer Sándor festőművész * 1880 V. 3. Egerben. Budapesten öt évig, Münchenben Hollósy iskolájában három évig, Párisban két évig tanult. Huszonkét év óta — kisebb megszakításokkal — Nagy bányán lakik. Naturalista szemló letü kísérletekkel kezdi a Hollósy iskola szellemében ( P i h e n ő m o d e l i e k , C i g á n y c s a l á d stb.) később szintetikus formaösszefoglalásu kompozíciók. Kollektív leállításai voltak Budapesten (Mfivészház. Ernst-Muzeum) egyes ké pek: Műcsarnok. N. Szalon, Se-
Zigre
( 312 ,
Zombory
zessíon (München). Sálon d'Autom-] munkatársa, később a .függetlenno (Pari6), Sálon Casper (Berlin). ség" f. szerkesztője. 1917-től az Kollektív kiállítást rendezett még ..Erdélyi Hirlap" főszerkesztője és Berlinben a Sálon Gurlitthan. Tag- társtulajdonosa. 1906-ban az Aradi ja a Képzőművészek Egyesületé- Ipartestület, 1907—1926 a Keresk. nek. Törzstagja a ,.Kut" választ- ós Ipark. titkára. Működéséhez fűmányának, a Nb. Feet. Társ.-naH. a Sindicatnl Artelor Frumoasenak. Zigre Nicolae dr. * 1882 ügyvéd, a háború előtt is szerepet játszott előkelő román családból származik. Impériumváltozás után Nagyvárad prefectusa volt, majd kamarai képviselő, 1922-ben állam titkár, később szenátor s az 192728 ülésszakban a Szenátus elnöke. Szerepet visz a román ortodox egyház közéletében. A városi és megyei politikában mint a Liberális Párt helyi exponense vett tevékeny részt. Zlllich Heinrich, erdélyi szász iró, szerkesztő * Brassóban 1898 május 23-án. A berlini egyetemen végzett filozófiai, kereskedelmi és szociológiai tanulmányokat. 1924től a Brassóban megjelenő „Klingsor" cimü német kulturrevue kiadója és szerkesztője, önálló müvei: A t t i l a s E n d e . Novelle ződik az aradi Áru- és Értéktőzsde 1923. WUlder und L a t e r - létesítése. „ T ő z s d e i U t m u t a n o n s c h e i n , Novelle 1923. D i e tó-ja", melyet V a r j a s s y La Strömung (versek) 1924. jóssal együtt irt, a tőzsdebirósági hasznos kézikönyve. K r o n s t a d t . eine Schilderung gyakorlat 1925. 2. Aufl. 1927. S i e b e n b ü r - 1922-ben magyarpárti programmal g i s c h e F l a u s e n . Geschichten kamarai képviselő. A Magyar Párt 1926. Verse is, prózája is mélyen keretén belül a Reform-esoport kereső lélekről beszél. Mint szer- tagja. kesztő is jelentékeny s a német Zoltán Jenő ügyvéd, ujságiró * anyaországnak is számontartott 1891-ben, a „Nagyváradi Friss Újembere. (Lásd még: „Klingsor".) ság" politikai cikkírója. Régebben Zlma Ti'bor publiciszta., az Aradi a ..Nagyváradi Napló" és ,.SzabadKereek. ós Iparkamara v. főtitkára ság" munkatársa volt. Zombory László, bukaresti ér* 1882 XII. 2. Battonván. Jogi doktorátust szerzett fiudapesten. seki főszékesegyházi kanonok, • 1902—1906 az ,.Aradi Közlöny" 1887 Szatmáron. A IVmnanetua
Zsembery
( 313 )
ZSÖgÖTi
papnevelő intézetbe került s a körül ért el pozitív eredményeket. Zsizsmann Rezső marosvásárhebécsi egyetemen végezte theologiai \anulmanyait. Rövidesen az erdé- lyi zenekonzervatoriumi tanár, * .yi püspök udvari káplánja lett. 1885 IV. 15. Körmöczbányán. A buaz aulából a Marianum leánygim- dapesti egyetemen matheniatikanáziumának tanári székébe került, fizikai tanulmányokat végzett \ maj.l a Statusnál ügyosztályi fő- Zeneakadémián orgona ós zeneezernök lett. A háború alatt több hu- zósi tanszakon volt. A berlini Friemanitárius akciót folytatott le drieh Wilhelm Egyetemen zene( P r o T r a n s s y l v a n i a O r s z . tudományt, művészettörténetet és S e g é l y a k c i ó stb.). Mint az Erdélyi Patroaage Egvlet főtitkára 800.000 koronát gyűjtött össze árvaház céljaira. Az árvaház Jegenyefürdőn fel is épült de megnyitása már az uj impérium idejére esett. A románság vezetőivel való szives viszonyát felhasználva »z intézmény iránt legmagasabb körökben is szimpátiát tudott felkelteni. Zombory egyébként is már az impériumévek elején kedvelt embere előkelő és befolyásos bukaresti köröknek. 1927-bén C i s a r bukaresti érsek oldalkanonokiává nevezi ki. Az E r d é l y i K a t h o - • l i k u s N é p s z ö v e t s é g megszervezése Zombory László nevé-i nez fűződik Zsembery Elvira (,B.) zongoraművésznő, a k< lOzsvári konzervatori-1 um tanára. Kolozsvári hangversen vésték gyakori szereplője. filozofiát hallgatott. Pedagógiai Zsidó Nemzeti Szövetség (Erdé- : működése mellett (zongora, zeneellyi), alakult 1918-ban. Célkitűzése mélet), zongora- s főleg orgonakettős: egyfelől a zsidó népi öntu hangversenyeket ad. Mint kisérő dat kiérlelése, a zsidó politikai és országos relációban elismert. kulturális erők megszervezése; Zsögön Zoltán tanítóképző tanár másíelől a Palesztina felé irányuló » 1880 IX. 30. Osdolán. Tanügyi ér cionista eszmék ébrentartása és le tekezéseiből A z u j f o r m á k é € bető realizálása. Befelé irányuló a v a l l á s o s n e v e l é s önálló munkájának eddigi eredménye po- füzetben jelent meg. R é g i v e r litikailag az, hogy' súllyal tűd fel- s e k cimen Budapesten 1903-ben. lépni parlamenti és községi válasz- I s t e n k e z é b e n cimen Arado-. tásokon. Kulturális téren a zsidó adott ki verskötetet. Katholikus foifjúság szellemi és testi nevelése Ivóiratok munkatársa.
Pótlás Aradi Polgári Takarékpénztár rt., Arad. Az 1928 oktéber 27-én megtartott rendkívüli közgyűlésen bejelentették az ugyanezen év jan. 29-iki közgyűlésen "elhatározott 80 millió leire való tőkeemelés keresztülvitelét, továbbá elhatározták a S v á b K ö z p o n t i B a n k rt. temesvári intézettel való fúziót s ezzel kapcsolatban a részvénytőkének 80 millió leiről — 130 "millió leire való felemelését. A tartalékokkal együtt a fuzionált intézet -aját. tőkéi a 200 millió leit meghaladják. A fuzionált intézetek egyelőre A r a d i P o l g á r i T a k a r é k p é n z t á r r t. cég alatt folytatják működésűket s az uj eógszöveg tekintetében később megtartandó rendkívüli közgyűlésen fognak intézkedni. Az uj intézetnek két székhelye ( A r a d , T e m e s v á r) és 52 fiókja van. Ve zérigazgatója: Weiss enburg e r Nándor, az Aradi Polgári Takarékpénztár rt. eddigi vezetője. K 1 o t z Adám, a Sváb Központi íiank rt. vezérigazgatója az intézet kötelékéből kivált. A fuzionált intézetnek záloglevélkibocsátási privilégiuma van s eaen üzletággal intenziven foglalkozni szándékozik. Bádescu Tr. Iosif karánsebesi or'odox román püspök. Bálán Nicolae dr. erdélyi metropolita (1. 18. o.) * 1882-ben. Tanár volt, a nagyszebeni „Andreiaa Szeminárium "-ban. Müvei: C h e s t i u -
nea b i s e r i c e a s c á din Rom á n i a , 1910. — Un c o n g r e s b i b l i c , 1912. — C u v á n t á r i r o s t i t e cu o c a s i a a l e g e r i , sf&ntirii í n v e s t i t ú r i i, 1921. — E v a n g h e l i a §i d e mocrat'ia (szenátusi beszéd) 1923. Bárbat Virgil (1. 24 o.), művei: NaVionalism sau democ r a t i e 1911. — N i e t z s c h e T e n d a n c e s et problemes. Zürich u. Leipzig 1911. — I m p e r i a l i s m u l a m e r i c a n . Cartea rom. 1920. — Több fordított mű. Berkes József hirlapiró * 1891ben. Az újságírást az impériumévek alatt megszűnt „Tiszántúlnál kezdte. A „Nagyváradi Estilap" belső munkatársa. Bezdechi Steían (1. 33. o.), számos fordítása jelent meg görögből (Platón, Aristophanes, Xenophon. Eurvpides, Lukianos). 1927ben jelent meg: G á n d u r i §i c h i p u r i din G r e c i a veche, Cluj 1927. Bianu Jenő (1. 33 o.) 1928 őszén az összes állambiztonsági hivatalok alvezérigazgatója lett. Bocu Sever (1. 38 o.) nemzeti parasztpárti politikus * 1874-beri Si?tarovet községben. Aradon végzett középiskola után Párisban folytatott magasabb tanulmányo kat. Közéleti pályáját a szebeni, (később aradi) T r i b u n a-nál kezdte, mely lapnak utolsó direk-
Cornea
( 315
Evangélikus
tora B. volt Újságírói tevékeny- c o r á b i i iji a l t é c u v á n t á r i , ségéből folyóan két izben szenve- Bucuresti 1923. Dan Sever <1. 58 o.) az 1928-as dett szabadságvesztés büntetést. 1912-ben Magyarországból Romá- Mauiu-kormányban a közegészségniába költözött. Románia semle- ügy minisztere. Darabanth Miklós dr. nagvkárogessége idején a háborúba való belépés mellett agitált. 1917-ben Ki- lyi ügyvéd * 1892 VII. 9. Az imsenevben „ R o m á n i a M a r é " périum átvétele után Nagykároly cimmel lapot szerkesztett, melynek első román polgármestere (1922-ig). politikai célja: az ö n k é n t e s lé- 1926-ban u. o. íh. polgármester, g i ó k szervezése volt. Háború 1928-tél az „Ecsedi-láp Lecsapoló után Párisba ment, s ott újra meg- Társulat" elnöke. Ugy a megyei, indított lapja utján is erős m;nt a varospolitikában jelentős agitációt fejtett ki a Bánság kér- szerepet visz. désében. Az egyesitett RomániáDobrescu Aurél (1. 63 o.) az 1928ban. mint a buziási kerület képvi- as Maniu-kormányban földmivelés selője mindjárt a Kamarába ke- Ugyi államtitkár. rült, s megszakítás nélkül o kerüDrágán Nicolae (1. 640 o.) a Rolet, illetve Temes-Torontál képvi- mán Akadémia levelező tagja, * selője maradt. A Nemzeti Paraszt- 1884. Művei: A r o m á n szó párt vezérkarának egyik legteni- ö s s z e t é t e l , Beszterce, 1906. feramentumosabb tagja, éles tollú — Douá manuscripte publiciszta. s a bánsági nemzeti- v e c h i , Bucure$ti, 1914. — C r i parasztpárti tömegek vezetője. Ma- t i c a 5 t i i n t i f i c á i n f i l o l o niu 1828-as kormányában b á n s á - g i a n o a s t r á, 1921. — C e a gi miniszter. mai v e c h e carte rakó Cornea Toma, volt vármegyei tekezés a „Daco-Románia"-ban stb. prefectus, a romániai politikai "viEvangélikus Országos Egyház, lág érdeklődését 1928-ban (román j Statutumait törvény formában a és magyar nyelven) megjelent „A Monitorul Oticial 1927 ápr. 30-án k i s e b b s é g i k é r d é s " c. po- megjelent számában hirdették ki. E lit. tanulmányával vonta magara. statútumok szerint Románia ösz E művében iskolázott s a politikai szes evangélikus egyházai az E r szükségességekbe mélyen belelátó d é l y i ev. E g y h á z körül töelmének mutatkozik. Progresszív mörülnek, mely kifelé valamennyit és bátor állásfoglalását a kisebb- képviseli. Az országos egybázgyü ségi sajtó elégtétellel könyvelte el. ;lés alkotta törvények keretén be Dalanu Elie kolozsvári gör. kat. lül a belőle alakult országos kon esperes, az „Astrn" közp. bízott szisatórium kormányozza az egész ságának tagja, értékes és kitér egyházat s az állami liatóságok jedt irodalmi munkásságot fejtett kai szemben is képviseli. Feje az ki, nyelvi, történelmi, cgyháztörté- 'egész egyháznak a nagyszebeni nelmi ós irodalmi témákat ölelve evang. püspök. A román alkot fel Ujabb müvei: 0 a m e n i § i mánytörvény 72. §-a értelmében a s t á r i i d e l a n o i , 1921 Astra püspök, mint államilag elismert könyvtár. — L e g e a s t r á m o - 200.000-en felüli hivőt számláló $ e a a s c & 1922. — C e l e d o u i egyház feje, tagja a szenátusnak.
j
Fiim Riport
( 316 )
Mitropolia
Film Riport hetilap # 1922. | g y ó g y t a n t adja elő a kolozsvári egyetem orvosi karán. A seSzerk. I n c z o Ernő. Giuglea George (L 106 o.) ko- bészeti klinika igazgatója. lonescu B. Dimitrie egyetemi talozsvári egyetemi tanár, v. képviselő, * 1884-ben. Főbb művei: E l e - ! nár a politikai gazdaságtant adja m e n t e l a t i n é i n l i m b a ro- elő a kolozsvári egyetem jogi fam á n á 1910. —• R o m á n i i d i n kultásán. Lapedatu Alexandru egyetemi S e r b i a , 1911. — D i n l i t e r a t u r a d e a s t & z i a B a s a r a - tanár (1. 168 o.) * 1876. Bratianu bi e i 1919 és számos, a „Daco- Vintila kormányának 1928 őszén Románia" folyóiratban inegj. ér- történt lemondásával L. is távozott a kultuszminiszteri székből. tekezés. Gyárfás Jenő festő * Sepsiszent- Művei: D a m a s c h i n e p i s c o györgyön 1857-ben. A budapesti p u l t}i d a s c á l u l (1906). — minta rajziskolában és a müncheni A n u a r u l c o m i s i u n i i i s t o akadémián végezte tanulmányait. r i c e I—II. v o l u m e (1914—15). 9i T e t e m r e h í v á s c. kompozíció- — M e m o r i i r e d a c t a t e ja után a magyar piktúra remény- p u b l i c a t e p e n t r u C o n f e ségét látták benne sokan, de hi- r i n ( a d e P a c e d e l a P a r i s vatalos elismerésben nem tulsok in 1 9 1 9 !}i 1 9 2 0. — N o u á i m desvoltare része volt. A „Tetemrehívás" a bu- p r e j u r á r i d e dapesti Szépművészeti Muzeumban a l e i s t o r i o g r a f i e i n a t i ovan ugyan, de mint Gy. ajándéka n a l e , Cluj 1921. — I s t o r i o került oda. A kép színezése és tem- g r a f i e r o m á n á a r d e l e a n á peramentumos megoldása most is (Academia Rom.) 1923. — 0 u m s'a natiomagára hívja a muzeum minden lá- a l c á t u i t t r a d i t i a togatójának figyelmét. Ez egyet- n a l á d e s p r e o r i g i n i l e T&(Buc. Cárt len nagy erkölcsi sikere után a na-; r i i R o m á n e s t i . turálizmus ösvényére tért, de e Rom. 1924.) nembeli kiváló alkotását, a D i s zManiu Iuliu (1. 184 o.) 1928 novn ó ö l é s - t a kritika hűvösen fo- ember 9-én, a Bratianu kormány gadta és Gy. megbántva vonult lemondása után kormányalakításra vissza sepsiszentgyörgyi magányá- kapott megbízást. Kormánya az esba, hol szinte számon sem tartva küt november 10-n letette s hivahalt meg 1925-ben. talba lépett. Hatieganu Emil egyetemi tanár.', Markovits Ernő hirlapiró * 1887. a polgári perrendtartást és a ro- A N é p s z a v a kiadóhivatali tisztmán kereskedelmi jogot adja elő a viselője volt, mielőtt ujságiró lett kolozsvári egyetem jogi fakultá- Háború után az „Újvidéki Hirlap,,sán. Már régebben is, de az ujabb nál dolgozott, majd Nagyváradon években mind intenzivebb szerepe a N v . E s t i l a p . később a N v . jutott a Nemzeti Paraszt-párt bel- F r i s s u j s á g munkatársa. Marton István hirlapiró * 1898ső életében, organizálásában és poEstilitikai küzdelmekre való előkészí- ban. A N a g y v á r a d i 1 a p belső munkatársa. tésében. Mitropolia Ardealului Banatulut, lacobovici lacob orvos, egyetemi tanár, a s e b é s z i kóré s Oris." : sí Maramuresului Sibiiu
Muldovan
( 317
ţierhan
(Nagyszeben) székhellyel. Metropo- tanácskozó joggal — a kultuszmi lita: Dr. Njicolae Bál'an. Alba- niszter részt vehet. Az ortodox egy Iulia és Sibiiu érseke. Vikáriusa: !iáz másik szerve, mely adminiszDr Vasile S t a n . A hozzátartozó tratív és kulturális ügyeket intéz: ort. püspökségek: az aradi, karán- a 108 tagból álló Congresul sebesi, nagyváradi és az újonnan N a t i o n a l B i s e r i c e s c . Ugy alakult kolozsvári (Episcopia Vadu- ennek, mint a Szent Szinódusnak lui, Feleacului şi Clujului) püs- végrehajtó szerv« a 15 tagból álló pökség. C o n s i l i u l Central BiseriMoldovan luiiu (1. o.) az 1928-a-.. c e s c . Maniu-kormányban közegészség-, Papp l^ajos * 1899-ben. Kereske delmi pályára lépett s ma is nagy ügyi államtitkár. Nemzeti Parasztpárt (1. Főrész- váradi kereskedő. Az irodalomban ben) 1928 novemberében a súlyos verses epikus müvekkel (Alom belpolitikai és gazdasáp helyzet l o v a g , 1925. — V é d ő b e s z é d , nyomása alatt a Bratianu-kormány 1928. —) lépett fel. A Szigligeti lemondott. Titulesou missziója, Társaság tagja. 1927 ée 1928 évi hogy nemzeti ill. koncentrációs pályázatainak nyertese. kormányt alakítson, meghiusult w Popovici Mihai nemzeti-paraszt a Régens Tanács november 9-én párti politikus. Maniu 1928-as kor luliu M a n i u -1 designálta mi- mányában a pénzügyi tárcát kapta. niszterelnöknek. Maniu konnánya Şerban M. Mihai" (de Cerneşti) mely a Nemzeti Parasztpártból dr. * 1887 IX. 3. Szegeden. Közép alakult, november 10-én az esküt iskolái végeztével Bécsben felsőbb letette. kereskedelmi tanulmányokat foly Nicolae loaa kolozsvári román tátott majd Halle-han mezőgazdapüspök, az újonnan alakult kolozs- sági főiskolát végzett s 1915-ben a vári (Episcopia Vadului, Feleacului jaşii egyetem mezőgazdasági sza şi Clujului) püspökség feje. .Jogsze- kán előadó lett. 1919-ben a k o l o z s v á r i G a z d a s á g i Aka rinti szenátor. Ortodox Román Egyház. líoíná- d é m i a t a n á r a és R e c t o r a. nia domináns nemzeti Egyháza. A Első, nagyok érdeklődést keltett, kánonoknak és a birodalom alkot- könyve „R u m íi n i e n « A g r a r mányának megJelelően intézkedik h ă 11 n i s s e" 1914-ben jelent meg minden egyházi ügyben, lelki Berlinben Paul Parey kiadásában ügyekben és vagyoni dolgokban. E müve után Romániába hivták. Legfőbb szerve a S z e n t S z i n ó - hogy az agrárszociális reformok d u 8, melyet alkotnak: az összes előkészítésében részt veşyen. Ro metropoliták, püspökök és püspö- mánia semlegessége idején a ki ki helynökök. Tagjainak száma 28: rályságban tartózkodó más erdélyi egy érsek, négy metropolita, 13 politikusokkal együtt, az erd.nem püspök és 10 püspöki helynök. El- zeti párt politikáját képviselte. A nöke Ungro-VlaJhia metropolitája párisi békekonferencián a román (az ortodox román Egyház Pátri- delegáció tagja volt. Visszatérve, árkája). Távollétében: M o l d o - mint a nemzeti ill. nemzeti-pamsztv a m e t r o p o l i t á j a elnököl. A párt végT. bizottságának tagja Szent Szinódus tanácskozásain — élénk részt vett a politikai küzdeí-
Silbermann
( 318 )
Vasiliu
mekben. Emlitctt művin kívül tol- s é g e k kór és gyógytajiát adja lából megjelentek „N o u i 1 e Î n - elő a kolozsvári egyetem orvosi grăşăminte A z o t o a s e", fakultásán. Teodorescu M. D. egyetemi taBucureşti 1914. ediţia ..Flacăra"; „ P r o b l e m e l e N o a s t r e S o - nár, A r c h e o l ó g i á t ad elő a c i a l - A g r a r e' ; , Bucureşti 1014, kolozsvári egyetem bölcsészeti kaediţia Ministerului Agriculturii şi rán. Urechia Constantin a K l i n i Domeniilor; ,.P a r e r i L i b e r e î n taChestiunea S o c i a l - A g r a- k a i E l m e g y ó g y á s z a t r a", Văleni de Munte 1916, ediţia nára a kolozsvári egyetem orvosi „Neamul Românesc - '. „L a S i- fakultásán. Vâlsan Gheorghe, egyetemi tatuation économique la Általános Transilvanie, du B a n a t nár * 1885-ben. e t d e s P a r t i e s K o u m a i n e s F ö l d r a j z-ot ad elő a kolozsd e l a H o n g r i e", Paris 1919; vári egyetem természettudományi Raport către Conferinţa Păcii: karán. A R o m á n A k a d é m i a „Criza V a l u t a r a si A s a - II. szekciójának r. tag-ja. Uj műcomemonnarea ei", Cluj 1923. ediţia vei: C u v â n t l a Alexandru Anca; „ T e n d i n ţ e l e r e a l u i A l e c s a n d r i . (1915). in România, do E v o l u ţ i e ale Clasei — Carpaţii Ţ a r a n e s t i " , Braşov 1926. edi- d e a z i (1924). — P o v e s t e a u n u i t i n e r e ţ i (1924). — G r ă ţia A. Muresanu & Co. Silbermann Jenő (1. Főrész-ben). d i n a p ă r ă s i t ă , versuri (Cluj. 1928-ban tette közzé „ü b e r 1925). — H a r t a M o l d o v e i d e einige E i g e n s c h a f t e n der D i m i t r i e Cantemir (Buc. Fermatschen G l e i c h u n g " 1926). c. tudományos munkáját (Oradea. Vasiliu Titu egyetemi tanár, a Adolf Sonnenfeld A. G. 1928.). K ó r b o n c t a n tanszékét tölti be Sz. Kiss Endre hirlapiró, előbb a kolozsvári egyetem orvosi faa Brassói Lapok munkatársa, ja ! kultásán. Az Extens. Univers, előlenleg az E r d é l y i F u t á r i adás-sorozatában Brassóban és szerkesztője. Kolozsvárt vett részt a r á k o s Tătarii Coriolan egyetemi t-a- / m e g b e t e g e d é s e k r ő l tartott nár, a B ő r - é s N e m i - b e t e g - | előadásaival.
Rövidítések * =. született # = alapíttatott mj. = megjelent a. 1. = arany lej inv. t. = invesztált töke B. L T. = Erdélyi Irodalmi Tár. saság
0. A. A. G. T. S.
M. P. E. = P. = K. = G. = I. =
= Országos Magvar Párt Antalffy Endre Alfréd Pomarius Gulyás Károly Tabérv Géza Soóe István*
* A nom6zignált cikkek közül, k a m a r á k" cikkét P a p p J á a f ö l d r e f o r m " cimszét G á s nos, a Bankok és Takarékpénztápár Gyula, az „ O b o r t ö r rak címszavait K e l e m e n Vilvény" és ,,K e r e s k e d e 1 m i! mos ír! a.
Híbeícjdizííás. A 3-12. oldal második hasábjának illusztrációja hoz tartozik.
Cenzúrát: Ghetie.
„Zillich"
címszó-