KEZDJE A TAVASZT HÚSVÉTI RAFFINÉE-VEL!

Page 1

chocoMe Magazin 8. SZÁM 2015. MÁRCIUS

KEZDJE A TAVASZT

HÚSVÉTI RAFFINÉE-vel!

VOILÉ TERMÉKEK BEMUTATÁSA ANGLIAI DISZTRIBÚTORUNK BEMUTATÁSA A GERE BORHOTEL VILLÁNYBAN A CHOCOME DESIGNERE


Az idei Húsvét limitált szériás chocoMe Raffinée kreációja

A chocoMe egy igazán Húsvéti kreációval szeretné idén meglepni a vásárlókat, melyhez a Raffinée termékcsaládot vettük alapul. Húsvéti ajándékokat jellemzően gyerekeknek ajándékoznak, ezért egy teljesen új Raffinée ízt készítettünk ehhez a limitál szériás kiadáshoz. A frissen pörkölt mandulaszemeket krémesen lágy, 40% kakaótartalmú tejcsokoládéval vontuk be, majd finomra őrölt kakaóporba hempergettük a tojás alakú finomságokat.


3


Voilé termékek bemutatása A chocoMe-nél nem pusztán az ízekkel szeretünk kísérletezni, hanem a formákkal is. 2010-ben a táblás csokoládénk megjelenésekor formabontó méretű és arányú termékkel jelentünk meg, majd 2013-ban elkezdett gömbölyödni a chocoMe: bevezetésre került a Raffinée termékcsalád. 2014-ben ismét visszatértünk a szögletes formához, megjelent a Carré, a négyzet alakú, tenyérnyi méretű táblás csokoládénk.2015 pedig egy teljesen új formát hoz a chocoMe választékába, megjelennek az ívelt és hasáb jellegű termékek, legújabb fejlesztésünk a VOILÉ termékcsalád (ejtsd: voálé).

A VOILÉ termékcsalád tagjai: Étcsokoládéba mártott kandírozott spanyol narancshéj fahéjas-szegfűszeges fűszerezéssel (VL101) A Spanyolországból (Valencia) érkező narancshéjat gondosan, kézzel szeleteljük a chocoMe falai között, hogy ne csak felejthetetlen íze, de formája, megjelenése is még hivalkodóbb legyen. A narancshéjat egy csipetnyi fahéjas-szegfűszeges fűszerezéssel tesszük még emlékezetesebbé. Nettó tömeg: 120g/4,23oz

Étcsokoládéba mártott kandírozott spanyol citromhéj (VL102) A 70% kakaótartalmú étcsokoládéra jellemző intenzív kakaós ízjeggyel tökéletes párost alkot a Spanyolországból érkező citrom íze, ahol a csokoládé nem szándékozik a kellemes citrusosságon felülkerekedni. Nettó tömeg: 120g/4,23oz

Étcsokoládéba mártott kandírozott gyömbér (VL103) Az ecuadori Arriba és afrikai Forastero blend markáns kakaós íze szinte kívánkozik a gyömbérre jellemző - rendkívül hosszan lecsengő - egyszerre friss, csípős, kesernyés, édeskés és frissítő íze mellé. Szokatlan ízvilág kifejezetten ínyencek részére. Nettó tömeg: 120g/4,23oz


Az édes kényeztetés új formája: chocoMe VOILÉ

VOILÉ, ahol 70% kakaótartalmú étcsokoládéval vonjuk be fátyolszerűen a termékcsalád három különlegességét: a narancshéj ívet, az egyenes szálú citromhéjat és a hasábszerű gyömbért. Teljesen új termék, teljesen új technológia, teljesen új gépek és az új termékfejlesztéshez teljesen új csokoládé alapanyagot használunk. Hosszas kalandozásokat és kísérletezést követően ezúttal a francia Cacao Barry csokoládé gyártó vállalat egy 70% kakaótartalmú, karakterisztikájában igen intenzív kakaós ízjegyekkel rendelkező étcsokoládéját választottuk.

5



chocoMe Cao 70% csokoládé bemutatása - a Voilé termékeink egyedülálló alapanyaga A francia Cacao Barry 70% kakaótartalmú étcsokoládéja lehengerlően kakaós karakterrel rendelkezik. A csokoládé alapjául szolgáló, válogatott kakaóbabok az egyenlítő közelében elhelyezkedő ültetvényről származnak, ahol a különleges terroir és a kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően egyedülállóan gazdag aromákat hordoznak. A csokoládéban így az erőteljes kakaósságot enyhén virágos és savanykás gyümölcsös jegyek teszik teljessé.

A Cacao Barry több mint 170 éve a kíváló minőségű csokoládék megkérdőjelezhetetlen szakértője – a francia gasztronómia szimbóluma -, neves francia séfek, szaktekintélyek, innovatív csokoládékészítők és mestercukrászok választása. Egyedi terroir és rendkívül kedvező időjárási viszonyok jellemzik kakaóültetvényeiket, ahol a kakaó gyümölcsöket helyi farmerek közreműködésével termesztik, melynek köszönhetően a kézzel begyűjtött és válogatott kakaóbabjaik páratlanul gazdag aromával rendelkeznek.

VL101

VL102

VL103

7


Angliai disztribútorunk, a Rosehill Marketing nyilatkozik Kelemen Szabolcs ügyvezető igazgató

Szabolcs, kérlek, mutasd be Magatokat: mikor indult az együttműködés, honnan az ismeretség, hányan vagytok, kit tisztelhetünk Bennetek? Gáborral még a Heinekenes időkből ismerjük egymást, ahol trade-marketinges feladatokon dolgoztunk együtt. Én, mint marketingkommunikációs szakember kapcsolódtam be az ottani folyamatokba a CreativePartners reklámügynökséggel, aminek most is az egyik tulajdonosa vagyok. Gáborral a jó kapcsolat ezután is megmaradt, és immár a születőben lévő chocoMe márkán kezdtünk együtt dolgozni. Leginkább a logó és csomagolástervezési részében vettünk részt az ügynökséggel. Mivel foglalkoztatok a chocoMe előtt, vagy esetleg azzal párhuzamosan, most? A csokoládé manufaktúra indulását követően egy-másfél évvel, látva a chocoMe hihetetlen ütemben történő piaci előretörését, én magam is láttam fantáziát abban, hogy a külföldi disztribúcióba is bekapcsolódjunk valahogyan: abban az időben a cégtársammal próbáltuk keresni a lehetőségeket, hogy több lábra állítsuk az ügynökséget, vagy legalábbis legyenek még alternatív bevételi forrásaink. Egy ilyen egyedülálló, különleges termék kereskedelme testhezálló lehetőségnek tűnt, hiszen hozzánk is nagyon közel áll a művészet és a kreativitás. Zökkenőmentesen indult a bevezetés? Hamar elfogadták a márkát? Az indulás kicsit talán nehézkes volt. Igyekeztünk a lehető legtöbb információt beszerezni a piacról, és számottevő kapcsolatokat kiépíteni, ezért kerestük meg Magyar Katát, aki egyébként régi családi barátunk, hiszen neki kiterjedt angliai kapcsolatrendszere volt. Ő is nagyon belelkesedett a lehetőségre, hogy együtt indítsuk el ezt a külkereskedelmi céget, aminek végül is a Rosehill Marketing Ltd nevet találtuk ki. Csakhamar kiderült, hogy Kata által behozott kapcsolatok még önmagukban nem elgendőek, és láttuk azt is, hogy személyes londoni jelenlét nélkül nem lehet labdába rúgni. Emlékszem, hogy 2012 augusztusában küldtük ki az első munkatársunkat, hogy egy piackutatást végezzen el nekünk a termékekkel. A cél az volt, hogy megcélozzuk a karácsonyi vásárt, és ott már esetleg szert tegyünk viszonteladókra, bevételekre. A karácsonyi Chocolate Festiválon, ahol hatalmas sikere volt a terméknek, és 2 nap alatt 2.000 tábla csokit adtunk el. Tulajdonképpen itt debütált a termék, itt döntöttük el, hogy érdemes folytatni.


Melyek az angol piac sajátosságai? Mely kreációkat vásárolják leginkább Nálatok? Az angol piacról azt kell tudni, hogy a nyugat-európai áraknál lényegesen alacsonyabb fogyasztói árakkal üzemel a prémium termékek szegmensében. Ez akkor derült ki számunkra kristálytisztán, amikor egy ottani édességipari konferencián több neves, olasz és francia csokoládégyár előadója is elmondta, a saját országukban érvényesíthető árak csaknem feléért tudnak értékesíteni Angliában. A mi eredeti üzleti tervünkben pl egy 100 gr-os klasszik chocoMe tábla 8-9 GBP-s fogyasztói árral lett kalkulálva, míg a piac megmutatta, hogy 5 GBP felett nem piacképes az a termék, ami Svájcban vagy akár Szlovákiában 9-11 EUR-ért eladható. Angliában ráadásul a csokoládéra 20% az ÁFA, a kiskereskedők pedig legalább 60-80%-os árréssel dolgoznak. Angliában egyébként az abszolut bestseller a málnás raffinée valamint a piros-gyümölcsös és boros táblás kreációk. Nagyon jó ötlet volt a no-sugar termékek bevezetése is, mert egy valódi piaci űrt sikerült kitölteni ezekkel a termékekkel, úgy látjuk ezekre is intenzív az érdeklődés. A Voilék bevezetését néhány hete indítottuk, alapvetően ezeknek is pozitív a fogadtatása. Hány fővel dolgoztok, kik segítik a munkátokat? A 2013-as évben a korábbi ügynökünk helyét egy Londonban élő tősgyökeres angol kolléga, Sam vette át. Az IFE élelmiszeripari kiállítást követően még elég csekély, majd a számunkra hatalmas sikert és megerősítést jelentő őszi Specialty Food expó után már elég masszív viszonteladói tábort sikerült kiépítenünk, akiket Sam kezelt. Az üzleti modellünkben akkor még a kisebb delikre koncentráltunk, és sok kis üzletnek szállítottunk terméket. Volt ottani raktárkészletünk, így webshop is üzemelt. Ezzel a modellel az volt a gond, hogy a viszonylag még alacsony értékesítési volumennel gazdaságtalanul működött a rendszer. Azaz hiába szállítottunk ki rendszeresen 50-60 terméket egy-egy kereskedőnek, Sam munkadíja, a szállítási és egyéb járulékos költségek nem fedezték a kiadásokat.

Mire fókuszáltok jelenleg? Nagyon jó hír, hogy az idei első két hónapban sokkal nagyobb az érdeklődés a termékek iránt, mint a tavalyi év hasonló időszakában, így év per év alapon nagyon komoly fejlődést értünk el. A vállalkozás talán most kezd el önfenntartó lenni, ami nagyon jó hír, mert így újra visszatért a lelkesedésünk és a hitünk. Persze a rengeteg díj - elsősorban a Great Taste Award - nagyban hozzásegített bennünket ahhoz, hogy a chocoMe termékei iránt felépüljön a kereskedői és fogyasztói bizalom. A díjak hatására egyre több nagykereskedő kezdett érdeklődni a termék iránt, és a javasolt bruttó fogyasztói árunkat is sikerült némileg feltornászni, elfogadtatni a kereskedőkkel 6 GBP környékére. Ahhoz, hogy gazdaságossá tegyük a működésünket, tavaly Katával már újrastruktúráltuk a kereskedelmi csatornákat, és ma a nagykereskedőkre koncentrálunk elsősorban, akiket londoni raktározás nélkül, innen Budapestről szolgálunk ki. Így jött a képbe pl. az Amazon is, akik a GTA díjas termékkategóriájukon belül árulják a teljes portfóliónkat. Összességében úgy gondolom, hogy a chocoMe név által fémjelzett termékek ma már a brit kereskedők szemében is megbízható, színvonalas terméket jelentenek - köszönhetően a gyár és mi, mint disztribútorok erőfeszítéseinek. Azt hiszem, hogy nem kis eredmény ez egy szuperprémium termékek által nagyon gazdagon ellátott, rendkívül igényes, mégis szélsőségesen árérzékeny angol piacon.

9


Bemutatkozik a Gere Borhotel Villányban és aki bemutatja: Pauli Zoltán Hogyan kerültetek kapcsolatba a chocoMe-vel? Hogyan indult az együttműködés? Nagyon egyedülálló az együttműködésetek a chocoMe-vel, hiszen készítünk Számotokra olyan táblás, illetve Raffinée termékeket, melyek speciális összetevőket is tartalmaznak. Mondanál erről is valamit? Már jó néhány évvel ezelőtt egy boros tematikájú rendezvényen kóstoltam első alkalommal Gábor csokoládéit. Már akkor tervben volt a GERE szőlőmagos csokoládék megálmodása, hiszen a kakaóbab és a szőlőmag megőrölve hasonló ízvilág. Ebből jött az ötlet párosítani csokoládéval, melyet a Mandula étteremben a mai napig sikerrel alkalmazunk. A liofilizált gyümölcsök és a további kreatív összeállítások pedig kitűnő kombinációk a vörösborokhoz. Gábor rugalmassága és a közös lelkesedés szülte meg a márkakapcsolással a GERE-CHOCOME szőlőmagos csokoládékülönlegességeket. Bemutatnád a vállalkozást? A borászaton túl vendéglátással is foglalkoztok. Hol jelentek meg először a chocoMe csokoládék? GERE Attila Pincészete mára már egy igen komplex családi vállalkozássá fejlődött. A több lábon álló vállalkozás a szőlő és bortermelés, a szőlőmag feldolgozás és a vendéglátás területén egyaránt igyekszik magas színvonalú munkát végezni. A család által megfogalmazott "Komplex Gere Bor Élmény" mára már egyet jelent a különleges minőségű borok, a CROCUS Gere Bor Hotel & Resort prémium szállodai-, valamint szőlőre borra épülő vinoterápiás szolgáltatásai, és a Mandula Étterem és Bor-Bár gourmet gasztronómiai élményeivel. chocoMe termékek már nyitás óta gazdagítják Bor-Bárunk prémium delikát kínálatát. Kikkel dolgozol, hány fős a csapat? A vendéglátásban 38 fiatal lelkes kollégával dolgozunk. Külön öröm, hogy nemrég elnyerte személyzetünk a legjobb szervíz kategóriában a 2015-ÖS TRIPADVISOR TRAVELLERS’ CHOICE-DÍJAT! A pincészetben és a szőlőbirtokon még további közel 40 fő alkotja a GERE csapatot. Nálatok mikor van szezon? Elég összetett a munkátok: mikor fogy Nálatok a legtöbb csokoládé? Gyakorlatilag februártól decemberig beszélhetünk szezonról, kiemelve a karácsonyt és az őszi szüreti hónapokat. Melyek a legkelendőbb chocoMe kreációk Nálatok?

Az első kreációink az ibolyás-pisztáciás-szőlőmagos táblás, valamint a szőlőmagos-epres Raffinée talán a legsikeresebb a mai napig. Melyik a kedvenc chocoMe és Gere chocoMe kreációd? Volt egy-két prototípus ami nagyon ízlett. Ilyen volt a szőlőmagos-barackmag raffinée, és a mandulás Raffinée is sikeresnek ígérkezik főleg az étteremben, melynek neve Mandula. Beszélnél egy kicsit magadról? Magánélet, hobbi? Elég sok mindennel foglalkozom. Szívügyem a borok, a gasztronómia és a kultúra érzéki találkozásainak megosztása a vendégeimmel. A GERE családi vállalkozás mellett még számos bor-gasztro projekt aktív részese vagyok. Munkám egyben a hobbim is, szerencsére egyik ötletből fakad a másik, így soha nem unatkozom. Amikor van egy kis szabadidőm szeretek a kiskutyámmal lenni. Imádom a sebességet a gyors autókat, amatőr szinten a gyorsasági motorversenyzéssel is foglalkozom.


11



Aki ott volt a chocoMe születésénél

Interjú Ebedli Gyulával, a chocoMe designerével Gyula, kérlek, mutatkozz be néhány mondatban - hiszen eddig nem sokat tudhatunk Rólad, csak olyan alkalmakkor hallhattuk a neved, mikor a chocoMe valamilyen díjat, vagy elismerést kapott. Mivel foglalkozol, amikor épp nem chocoMe csomagolásokat tervezel? Végzettségem szerint környezeti és ipari formatervező vagyok, de tulajdonképpen ez a megfogalmazás, vagy irányvonal is előrevetíti azt, hogy az ember nem csak egy-egy problémakörrel foglakozhat, hanem egy szélesebb spektrumban nézheti a világ ilyen típusú problémáit. A környezet tágan értelmezve jelentheti városok, terek, utcabútorok, épületek, belső terek, bútorok tervezését, autók tervezését – vagy akár csomagolások, grafikák tervezését is. Alapjában véve belsőépítészettel foglalkozom, szabadúszóként. A hitvallásom, hogy amit megtervezünk, az megfeleljen a funkcionális elvárásoknak, de a megoldás minél kreatívabb és ingergazdagabb legyen – ez vonatkozik egy csomagolásra, egy autó tervezésére, egy házra, vagy akár a csokoládé tábla hátoldalára is. Minden alkotás legyen egyedi, új, innovatív, kreatív. Hogyan kerültél kapcsolatba a chocoMe-vel? Gáborral egy közös ismerősünk útján ismerkedtünk meg, és ez az ismeretség az autókhoz kötődik, hiszen az autók manapság mint design húzó ágazat jól képviselik, vagy jelzik, hogy milyen fontos szerepe van a vizualitásnak. Az egyik autó kiállításra történő utazáskor említette meg Gábor, hogy kézi gyártású csokoládék készítésével szeretne foglalkozni, és kérte a segítségemet, hogy hogyan csomagoljuk be a terméket, milyen legyen a megjelenése – hiszen mindkettőnk szenvedélye a formatervezés, és a tekintetet vonzó alkotások, legyen az ház, autó, vagy csomagolás, esetleg arculat és design. Mi jelent igazi kihívást Számodra a márkával kapcsolatban? Könnyen jönnek az ötletek, vagy nehéz feladatnak bizonyul a csomagolások tervezése a belsőépítészeti munkákhoz képest? A belsőépítészet egy kicsit összetettebb, mint a csomagolások tervezése, de az is egy soktényezős kihívás, hogy olyan csomagolást tervezzünk, amely megfelel a funkciónak, a gyárthatóságnak, a trendeknek, és a már meglévő, vagy a kialakítani kívánt arculatnak. Milyen filozófia alapján kezdesz neki egy új projektnek? Elsősorban a funkció oldaláról közelítek, figyelembe veszek minden olyan elvárást, amit a csomagolásnak az adott körülmények között tudnia kell, méghozzá innovatív módon. Tervek a jövőre nézve? Tudhatunk bármilyen chocoMe titkot?

A háttérmunka, a tervezés, ötletelés folyamatos, hogy mindig meg tudjuk lepni a chocoMe rajongókat egy-egy újdonsággal. Most éppen a Húsvéti kreációnk mutatkozik be, de már nagyon sok ötletünk van, és már egy új termékcsaládon dolgozunk. Magánélet, hobbi? Megtudhatunk Rólad bármit, amit az amúgy nem túl zord designer külső takar? A hobbim a fotózás, az építészeti irányvonalak megismerése, autókiállítások látogatása, autókarosszériák tervezése.

13



Virágok és virágos Bemutatkozik csokoládék forgatagában

Csontos Judit ´´ került a CHOCOME-hez aki elég sorsszeruen Hogyan kerültél a chocoMe csapatába? Mióta dolgozol a cégnél? 2013. október közepén költöztünk fel párommal Budapestre, és miután kipakoltam a lakásban, tettem egy sétát a környéken, hogy megismerjem az új "otthonomat", a kerületet. Épp hazafelé tartottam, amikor a lakásunktól pár száz méterre megláttam az üzletet és bementem. Megkérdeztem van-e felvétel, majd másnap már kezdtem is. A sors és a véletlenek. Előtte mivel foglalkoztál, hol dolgoztál? Mielőtt itt kezdtem volna dolgozni, sok területen kipróbáltam magam, voltam pedagógiai asszisztens, önkormányzatnál titkár, telemarketinges, és még óvodai dajka is. Sokrétű tapasztalatok, de egyik sem igényelt annyi kézügyességet, mint a mostani munkám. Mi a feladatköröd a chocoMe-nél? Csokoládékészítő és csomagoló vagyok, ami nagyon szép és kreatív munka. Nagy odafigyelést jelent, hiszen olyan napokon, amikor 2-4 ezer tábla csokoládét készítünk, azért sietni is kell, de szépnek, esztétikusnak kell lennie a tábláknak. Mi volt a legérdekesebb kreáció, amivel találkoztál? Számomra az egyik legérdekesebb a vörösboros tengeri sós csokoládé. Igazán egyedi íze van, semmihez sem hasonlítható. Melyik változat ízlik Neked a legjobban? Nekem egyértelműen a kávés-fahéjas cukros mandulás tejcsokoládé. Abból bármennyit képes lennék megenni. Magánélet, hobbi? Mesélj kérlek magadról! Szeretek koncertekre, fesztiválokra járni, ha időm engedi, valamint rajzolok és olvasok.

15


chocoMe Kft. 1135 Budapest, Kisgรถmb utca 23. www.chocome.hu info@chocome.hu www.facebook.com/chocome.hu +361 789 5755


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.