MEDI+GREEN
Kevesebb vényköteles gyógyszer fogy a legalizációban
N
em csak az orvosi, de a szabadidős célú kannabisz engedélyezés is csökkenti a receptre felírt gyógyszerek használatát. Ez a csöppet sem meglepő eredmény született a new yorki Cornell Egyetem kutatóinak elemzése alapján. Azokban az USA államokban, ahol legalizálják a kannabiszt, jelentősen csökkent a kiadott orvosi receptek mennyisége a fájdalom, a depres�szió, a szorongás, az alvás, a pszichózis és a rohamok orvosi javallatához igazodó gyógyszertípusok esetében – állapították meg a kutatók. Azt már korábban is tudtuk, hogy a gyógyászati kannabisz engedélyezése hasonló eredménnyel jár: aki ugyanis orvosi kannabiszt használ, csökkenti, sokszor pedig el is hagyja az addig használt gyógyszereit. Egy tizenkét évet felölelő kutatás pedig feltárta, hogy az USA azon államaiban, ahol a kannabisz felírható orvosi receptre, ne-
gyedével alacsonyabb a halálos opiát okozta túladagolások aránya, ami államonként körülbelül 1700-zal kevesebb haláleset jelent. Míg azonban ezek a vizsgálatok az orvosi kannabisznak az opioidok keresletére gyakorolt hatására fókuszáltak, ez az egyik első olyan tanulmány, amely a legális, személyes használatra szánt kannabisznak a vényköteles gyógyszerek széles körére gyakorolt hatását vizsgálja. A kutatás 2022. április 15-én jelent meg a Health Economics című szakfolyóiratban. „Ezeknek az eredményeknek fontos következményei vannak”– mondta el a kutatást vezető Shyam Raman, a Cornell Jeb E. Brooks School of Public Policy doktorandusza. „Az általunk feltárt gyógyszerhasználat csökkenése jelentős költségmegtakarítást eredményezhet az állami Medicaid-programok számára. Az eredmények azt is jelzik, hogy
lehetőség nyílik az egyes vényköteles gyógyszerek veszélyes mellékhatásaival járó ártalmak csökkentésére”. A kutatás a 2011 és 2019 közötti időszakot öleli fel és mind az 50 államban a Centers for Medicare and Medicaid Services-től lehívott adatok elemzésére alapszik. Ebben az időszakban kezdődtek meg az amerikai legalizációk, így ekkortól hasonlíthatók össze az eltérő szabályozások hatásai. A kutatók figyelmeztetnek, hogy a kannabiszhasználat önmagában nem veszélytelen, megemlítve azt a nagyszámú tanulmányt, amelyek a szorongás és az olyan pszichózisok, mint a skizofrénia lehetséges kiváltásával hozzák összefüggésbe. Az is előfordulhat, hogy azok a betegek, akik marihuánát használnak egészségügyi problémáik kezelésére, nem látogatják meg orvosukat, és ezzel megszakítást idéznek elő az alapellátásban.
23