11 minute read

Goldent Hungary, egy magyar sikertörténet

Szőnyi Balázs GOLDENT HUNGARY, EGY MAGYAR SIKERTÖRTÉNET

Talán nincs olyan fogtechnikus ma Magyarországon, aki ne ismerné a Goldent műfoggyártó céget. Akril műfogait több tíz éve gyártja és forgalmazza hazai és külföldi piacon egyaránt. A cég története egészen az 1980-as évek második felére vezethető vissza, amikor az alapító Stranigg Miklós létrehozta a Goldent Műfoggyártót.

Advertisement

Goldent 2004-2005-ös plakát.

Az akkori magyarországi gazdasági és politikai helyzet miatt nehéz volt jó minőségű műfogakat beszerezni, ezért a gyárat alapító mester az addigi szakmai tapasztalataira alapozva piaci rést tudott betölteni termékeivel. A hiánypótlás sikerrel járt, melynek köszönhetően szépen lassan, de felépült a mára a világ számos országába szállító vállalat. A fogak megalkotását többéves tervezés előzte meg, melynek része volt a fogformák tanulmányozása, az anyagok és nyomóformák tesztelése. Számos prototípuson és nehézségen keresztül vezetett az út az első magyar akril műfog elkészültéig. Mint számos sikeres vállalat, akik „garázsból” indultak, a Goldent Műfoggyár is, ha nem is garázsból, de egy kis lakás egy kis szobájából indulva kezdte meg működését. A Goldent Műfoggyár 2002-ben gazdasági társasággá alakult, és Goldent Hungary néven működött tovább. A cég tulajdonjoga az alapító Stranigg Miklós fogtechnikus és két testvére, dr. Stranigg József fogorvos és Stranigg Ferenc sportoló és edző kezében maradt.

Jelenleg a Goldent cég háromféle műfogcsaláddal rendelkezik. A CLASSIC kétrétegű, keresztkötéses műfogak 17 formában (7 felső metsző, 4 alsó metsző, 3 alsó-felső rágó) a Vita fogszínkulcs alapján 16-féle színben (A1-D4) készülnek. A PREMIUM család, a keresztkötéses műfogak a Vita színkulcs szerint 16 színben (A1-D4), 44 formában (21 felső metsző, 9 alsó metsző 7 alsó-felső rágó), három színrétegű technológiával jönnek létre. Az EXCLUSIVE műfogcsalád pedig 4 színréteg technológiával készül. A metszőfogak kidolgozásánál alkalmazott speciális effektusok, a jól látható belső mamelonok, halvány zománcfoltok, repedések teszik kiváló esztétikai hatásúvá, minél élethűbbé a terméket. A vállalat történetének és termékprofiljának rövid bemutatása után a cég ügyvezető igazgatójával, dr. Stranigg Józseffel készült interjúnkat olvashatják.

Kérem, meséljen magáról és a Goldent Hungary Kft. megalakulásának a történetéről.

Amikor a bátyám ezt az egészet elkezdte, akkor én nagyjából gimnazista korú voltam és aktívan már akkor is besegítettem neki. Amikor ő elkezdte az első fogakat legyártani, hétfőtől péntekig összejött kb. harminc garnitúra fog és mikor már voltak címek, ahová lehetett vinni az elkészült termékeket, akkor ezeket kihordtam a megadott címekre, én voltam „a szállító”. Amiben tudtam az egyetem alatt is besegítettem, majd később a fogorvosi munka mellett is. A mai napig folyamatosan dolgozom fogorvosként is, heti 2-3 alkalommal rendelek. Valamennyire mindig tudtam tanácsot adni szakmailag is, de ezt a részt teljes egészében a bátyám viszi. A harmadik testvérünkkel, Ferenccel, aki sportoló, nem fogtechnikus, főleg az operatív dolgokat csináljuk, ami fejlesztés, illetve szakmai, azt Miklós végzi. A bátyám a tanuló évek után a Fogtechnikai vállalatnál helyezkedett el, és az egész napos labormunka után éjszakánként folytatta a próbálkozásokat, a műfogak megalkotását, a gyártás megtervezését és az ehhez való tudásanyag elsajátítását. A kezdeti fejlődést másfél év sorkatonaság is késleltette. A 80-as évek második felében engem – aki ekkor még gimnazista voltam – kért meg a bátyám, hogy Bécsből hozzak haza jó minőségű – Ivoclar, Vita – műfogakat, hogy azokat tanulmányozni tudja, mivel itthon ezekhez szinte lehetetlen volt hozzájutni akkoriban. Kifelé a vonaton a határőrök kid híján letartóztattak, mivel több valuta volt nálam az akkoriban életben lévő törvényben megengedettnél. Szerencsére az egyik határőr ugyanabba a gimnáziumba járt korábban, mint én, így megúsztam a dolgot. A 80-as évek végén jöttek ki az első eladható garnitúrák (kb. 8 garnitúra/nap), ez viszont lassúnak számított az igények kielégítésére, így a 90-es évek elején megtörtént a kezdeti gépesítés. 1995-ben a Bokros-csomag hatására hiány lett műfogból, ekkor ennek köszönhetően nagyon sokan megismerték a Goldent műfogakat, és ezután is azt vették, így exponenciális volt a növekedés. Ezt az időszakot a lakásban kialakított műhelyből egy bérelt telephelyre költözés követte, valamint megkezdődött a szomszédos országokba a termékek exportálása. 2002-ben elérkezett a kft.-vé alakulás ideje. A mai napig a cég tulajdonosa a három testvér, én a fogorvosi egyetem és munka mellett, Ferenc bátyánk pedig a TF és edzői karrierje mellett (jelenleg is) dolgo-

zunk a vállalatunkban. 2004-ben fordulópontot jelentett a CE jelzés megszerzése, valamint új műfogcsaládok fejlesztése is megkezdődött. 2005-ben először állítottunk ki az IDS-en, megnyílt számunkra a „nyugati” piac, emiatt ismét exponenciális volt a növekedésünk. A folyamatos kiállítási részvételnek köszönhetően (Milánó, Róma, Párizs, Köln, Dubai, Madrid, Porto) jelenleg az árbevétel döntő hányada a nyugat-európai partnerektől származik.

2011-ben nyitották meg állami segítséggel az első komolyabb telephelyet és gyárat. Hol és milyen eszközökkel indult el a gyártás?

Dunakeszire költöztünk, ahol jelenleg is zajlik a termelés egy kb. 500 négyzetméteres üzemben. Igazából azokat az eszközöket vittük át, amikkel addig is rendelkeztünk. Ilyen volt pl. az akkor már meglévő présgépünk, az anyag-előkészítéshez használt keverőgépek, sorjázáshoz használt eszközök. Saját erőből, és pályázatok segítségével is folyamatosan fejlesztjük, bővítjük a termelésben résztvevő gépparkunkat

Úgy tudom, jelenleg több mint 20 ember dolgozik a gyárban, ami nagyon szép szám. Milyen feladatköröket látnak el, és hogy épül fel a csapat jelenleg? Részt vesznek alvállalkozók is a folyamatokban?

A termelési folyamat nagy része betanított munkalépésekből áll, amik viszont nagy precizitást igényelnek. A gépiesítés ellenére is fontos a csapattagok munkája. Akkor tudunk megfelelő terméket előállítani, ha minden érintett munkatárs – anyag-előkészítést, színezést, préselést, sorjázást végző – a lehető legpontosabban végzi a feladatát. A fent említett termelési munkafolyamatot végző kolléga mellett a cégben kevés az egyéb adminisztrációs feladatokat ellátó munkatárs, zömében az ilyen jellegű munkát mi magunk végezzük. Dolgozunk külsős alvállalkozókkal, pl. ilyen a könyvelő, vagy külső alvállalkozó gyártja a műanyag lapocskát is, amibe a viasz és a fog kerül.

Hogyan néz ki jelenleg a gyártási folyamat? Honnan szerzik be az alapanyagot, és mi alapján készülnek a fogformák?

Az alapanyagot Németországból szerezzük be. A jelenleg általunk használt fogformák a piacon már sikeres, jól bevált formák – Ivoclar, Vita, Mayerson – alapján készültek. Kezdetben öntéssel, később szikraforgácsolással, majd galvanizációs eljárással. Most térünk át a CAD/CAM technológiával készült kemény acél szerszámokra. A technológiának köszönhetően az ilyen szerszámokkal készült fogakat már nem kell kézzel sorjázni, a préseléskor keletkező nagyon vékony sorját gépi módszerrel le tudjuk koptatni, majd polírozni. A folyamat során többféle forma össze van öntve, ezek szétválogatásához is rendelkezünk egy teljesen automata berendezéssel. A nagyrészt gépiesített folyamat ellenére a viaszlapkákra helyezést emberi munkaerő végzi jelenleg is és vélhetően meg is marad ez a megoldás, mert ugyan léteznek nagyon precíz és megbízható gépek erre a feladatra is, de ezek még nagyon drágák és lassabbak, mint az emberi munkaerő.

Hogyan néz ki az értékesítési folyamat? Saját sales csapatuk van, vagy mindent kiadnak disztribútoroknak? Nagyságrendileg hány hazai partnerük van és hány helyre szállítanak külföldre?

Dr. Stranigg József ügyvezető igazgató.

Az értékesítési folyamat kereskedők segítségével történik. Külföldi viszonylatban törekszünk arra, hogy egy országban egy központi cég ezt felvállalja és aztán ő a többi kiskereskedőnek továbbadja. Hazai és nemzetközi partnerekkel is rendelkezünk. Szám szerint országon belül olyan húszas nagyságrendet említhetek, külföldön 2030 partnerrel számolhatunk. A magas nemzetközi adat ellenére ez nem azt jelenti, hogy minden országból napi szinten van vásárlás. Vannak olyan helyek, ahonnan évente 1-2 alkalommal rendelnek, de akkor nagyobb tételben. Ez zömében a távoli, egzotikus helyekre jellemző, mint pl. Irán, Algéria, Libanon. Európán belül viszont már relatíve olcsóbb a szállítási költség is, tehát ezek a partnerek könnyebben megtehetik, hogy heti szinten rendelnek. Ilyen pl. Olaszország vagy Portugália is.

Mi jellemző a hazai piacra műfogvásárlás terén, és mi a külföldire? Megállapíthatóak-e különbségek az igények között?

Ez egy nagyon szerteágazó, bonyolult kérdés. Különbségek természetesen megállapíthatók. Nagyon jellemző például ahogyan a különböző nemzetiségű piac a „fog”-ról vélekedik. Ami egy olasz fogtechnikusnak nagyon tetszik, az egy német szakembernek nem biztos és vica versa. Nem lehet mindenkinek megfelelni ugyanazzal a termékkel. Az igény függ a lakosságtól is, ahol nagyobb termetű emberek vannak, ott a nagyobb fogakat tudjuk jobban eladni, olyan országokban, ahol más a testalkat, ott kicsi, apró fogakat vesznek meg,. Mint mindenhol, Magyarországon is elég erős a konkurencia. Az idősebb generáció megismerte anno a Goldent Classic-ot, amit legrégebben gyártunk, és úgy tűnik, kitartanak mellette, megbíznak benne. A „nyugati” piacokon is kedvelik ezt a termékünket is. Az újabb fogcsaládokkal már a prémium márkáknak jelentünk konkurenciát mind az itthoni, mind pedig az export piacokon.

Mik a nehézségek, amivel meg kell küzdeniük akár a gyártás, akár az értékesítés folyamata során?

A gyártás során az emberi munkaerő egy kritikus tényező. A munkák többsége nagy precizitást és gyakorlatot igényel, főleg a sorjázás. A munkatársak többsége szinte a kezdetektől, több évtizede nálunk dolgozik. Lojálisak, csak ahogy telik az idő, folyamatosan nyugdíj közelébe kerülnek, és az az igazság, hogy van olyan jellegű munkafolyamat, pl. a fogak körbecsiszolása, amit nem mindenki szeretne napi nyolc órában végezni. Emiatt is kellett lépnünk és olyan technológiára átállni, ahol a manuális munka nagy részét tudjuk eliminálni vagy könnyíteni. Jelenleg abba az irányba próbálunk nyitni, hogy ugyanezzel az alkalmazotti körrel vagy létszámmal, egyre nagyobb mennyiségeket tudjunk gyártani. További „nehézséget” vagy inkább kihívást az adja, hogy sokféle termékünk van. A 16-féle szín, 3-féle fogcsalád, mindegyikből rengetegféle forma, tehát nagyon nehéz azt előre megtervezni és kiszámolni, hogy minden darabból mindig legyen épp raktárkészleten. Ennek ellenére mi megpróbálunk minden rendelést azonnal, raktárkészletről teljesíteni. Emiatt vagyunk előnyben pl. a távol-keleti gyártókkal szemben.

Jelenleg átalakulóban van a fogtechnika, analóg technológiákból rohamosan térünk át a digitális útra. Megkezdődött egy folyamat, mikor a technikus saját magának tud marni, vagy nyomtatni műfogakat. Ön szerint merre tart a műfoggyártás? Érdemesebb esetleg a gazdaságosabb fogak gyártása helyett az egyedibb, prémium minőségre koncentrálni? Előnyt jelent-e a páciens számára az előregyártott magasabb minőségű műfog? Ön hogy látja ezt?

Biztos vagyok benne, hogy a jövőben valamilyen szinten helye lesz akár a nyomtatott vagy akár a mart fogaknak, fogsoroknak. Azt nem tudom megsaccolni, hogy még hány év van a műfoggyártásban, de lehet, hogy egyszer olyan helyzetbe kerülünk, mint az öntőgépgyártás esetében is történik, hogy a CAD/CAM technológia térhódítása miatt jelentősen csökken a termék piaca. Valóban igaz az, hogy talán érdemesebb a prémium kategória felé fordulni, és ezt tesszük mi is. Egyrészt folyamatosan bővítjük a termékkört, másrészt a minőséget emeljük, ugyanis nagy valószínűséggel a digitálisan készült fogak, tehát nyomtatott vagy mart fogak először az olcsóbb kategóriájú termékeket szoríthatják ki, mivel esztétikailag jelenleg még nem érik el egy prémium minőségű műfog színvonalát.

Számos kiállításon jártak 2005 óta, köztük a legismertebb IDS kölni kiállításon folyamatos résztvevők. Mik voltak az első kölni részvétel tapasztalatai, milyenek voltak a viszszajelzések? Valamint kérem, meséljen a kiállítási élményeiről, hogyan készülnek fel, mit visznek magukkal.

Az első kiállításon ledöbbentettek a méretek, a standok, amiket ott láttunk. Oda úgy utaztunk ki, hogy akkor készült el az új fogcsalád, a Prémium és az Exclusive, úgyhogy körülbelül egyegy bemutató díszdobozunk volt belőlük, és néhány garnitúra fog volt készen, amit mintaként tudtunk adni az érdeklődőknek. Még az összes szín sem készült el az új családhoz, úgyhogy ez egy hazardírozás volt, arról ne is beszéljünk, hogy kiállítási installációk tekintetében is eléggé hiányosan indultunk neki a bemutatónak. A vége az lett, hogy ott Kölnben sok mindent beszereztünk a standunkhoz, és az induló költségvetéshez képest egy nagyon „jópofa” kis bemutatóterepet hoztunk létre, a terméknek pedig megdöbbentően jó volt a fogadtatása. Azóta sem volt olyan, a legelső kölni kiállítás volt a legsikeresebb. Már ott sikerült olyan partnereket találni, akik azonnal elkezdték az országukban a marketinget. Német, francia és olasz partnerünk is lett, akik közül a német és az olasz azóta is állandó megrendelőnk. Azt az egy-két hónapos periódust, amíg felfutott itthon a gyártás, tehát meglett minden forma és szín, ők arra fordították, hogy szondázták a saját piacukat, mintákat adtak ki, promótáltak minket stb. és végül szépen elindult minden ezen a talajon. Utána jött Milánó, egypár hónap múlva teljes volt a raktárkészlet is és nagyon szépen elindult az olasz vonal. Így szépen lépésről lépésre ment a dolog. Azóta mi is sokat fejlődtünk e téren is, profibban megyünk egy-egy kiállításra, alaposabban felkészülünk. Számunkra a stand kinézete is fontos, de inkább arra fektetjük a hangsúlyt, hogy a termék alapján ítéljék meg a cégünket, ezért mindig sok mintát osztunk szét a kiállításokon. Ennek mindig is megvolt az eredménye. Egy katalógusból, vagy egy online képből nem nagyon tudják megítélni a felhasználók – akár a fogtechnikusok, akár a kereskedők – a minőséget.

Egy ilyen kvalitású cég folyamatosan fejlődik. Milyen jelenleg is futó projektek vannak, és mik a jövőbeni terveik?

Most jelenleg is egy pályázat kapcsán lesz egy nagyobb beruházásunk. Egyrészt számítástechnikai oldalról, szoftverek és hardverek beszerzése által kap egy nagyobb támogatást a gyártási, technológiai folyamatok nyomon követhetősége. Emellett az alapanyagok bekeverésének, előkészítésének gépesítésével kapcsolatos fejlesztések kerülnek középpontba. Magasabb műszaki színvonalú gépek beszerzése zajlik és párhuzamosan az összes forma szerszámainak a lecserélése is megtörténik az acél CAD/CAM szerszámokra.

A Goldent egy igazi magyar sikertörténet a magyar fogtechnikai gyártásban, amihez csak gratulálni tudok. Kérem, végezetül utolsó kérdésként mondja el, hol látja ön a Goldent gyártót 3-5 év múlva?

Ez a legnehezebb kérdés. Ebben az iparágban lassú a fejlődés, tehát ha évi 5% körül tudunk fejlődni, az már szép eredménynek tűnik számomra. Azt gondolom, ha tudjuk tartani ezt az ütemet, ezt a lépésről lépésre történő fejlődést, akkor az már erre a 3-5 évre dicséretes volna, meg lennék elégedve vele. Próbálunk új piacok felé nyitni, folyamatosan kiállításokon jelen lenni, részt venni, mely fontos volt eddig is, ezt követően is az lesz. Valamint terveink között szerepel egy híres fogtechnikusmester felkérése – nevet még nem mondhatok – egy teljes fogcsalád megtervezésére, akinek a segítségével egy egyedi, magas esztétikai formavilággal, a legmagasabb minőségben gyártott új vonallal jelenhetnénk meg a piacon.

This article is from: