3 minute read

A fogtechnikusképzéssel kapcsolatos aktuális információk

Pósáné Szűcs Erika A FOGTECHNIKUSKÉPZÉSSEL KAPCSOLATOS AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK

Az Egészségügyi Technika Ágazati Készségtanács – továbbiakban ÁKT – egyik legfontosabb feladata az oktatás, az oktatók, a képző intézmények támogatása. Szeptemberben, immár hagyományosan megszerveztük az MKIK, az ITM, az NSZFH vezetőinek, a képző intézményeknek, az ott oktató szakembereknek a már hagyományosnak mondható és nagyon népszerű találkozót az MKIK-ban. Lehetőség volt a szakmai vizsga tapasztalatokat egyeztetni, előzetesen elküldött kérdésekre szakszerű választ kapni, a következő tanév várható kihívásairól beszélgetni. Többek között megkérdeztük a képző intézményeket, hogy a várható KKK és PTT módosításokkal kapcsolatban milyen javaslataik vannak. Minimális korrekciós kérések hangzottak el, ami annak a jele, hogy az oktatási dokumentumok alapjában véve megfelelnek az elvárásoknak. A múlt év végén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) háttérintézményének felkérésére, az oktatási dokumentumok közül a KKK (Képzési és Kimeneti Követelmények) technikai jellegű módosítása történt meg az ÁKT szakértők részvételével. A módosítás érinti a fogtechnikus, az optikus és az optikaitermék-készítő szakmai képzéseket, hiszen az ÁKT ezt a három területet képviseli. A korrekció kismértékű, felhasználtuk, beépítettük az iskolákkal a szeptemberi közös programon elhangzottakat. Az interakció az iskolák 90%-ával rendkívül jó, eredményes, aktívan együttműködnek az ÁKTval és ennek praktikus, kézzelfogható eredményei vannak. Az ÁKT és az MKIK elfogadta az optikus kollégák rendkívül alapos, gyakorlatorientált minősítési szempontrendszerét, amit a duális képzésben résztvevő szakemberek használhatnak. Ennek rövidesen elkészül a fogtechnikus megfelelője, így a fogtechnikus kollégák választhatnak majd, hogy a kamarai (KAMSZER), a képző intézményi, vagy az ÁKT által kidolgozott szakmai minőségbiztosítási szempontok alapján végzik majd az oktatást. A szakképzési törvény végrehajtási rendelete az oktatóknak, 4 évenkénti kötelező, 60 kreditpont értékű továbbképzést határoz minden szakmában. Az ÁKT elkészítette ennek fogtechnikus továbbképzési javaslatát, ami jelenleg elbírálás alatt van. 2022 szeptemberétől már kötelezően működő, kreditpontos továbbképzések indulnak minden szakterületen. A fogtechnikus programban egy elméleti (pedagógiai módszertan, jogszabályismeret stb.) és két gyakorlati továbbképzés (digitális fogtechnika, kombinált munka) szerepel, illetve egy szakmai kongresszuson való aktív részvételt határoz meg. A továbbképzések vizsgával zárulnak. Az ÁKT javaslatot készít az ágazati alapvizsgák szervezésével és lebonyolításával kapcsolatban is, tervezzük szakmánként, egységesebb interaktív oktatási és vizsgáztatási segédlet bemutatását a képző intézményeknek, valamint feladatbank létrehozását az ágazati alapvizsga írásbeli feladatainak sikeres teljesítéséhez több szakmai tartalommal. Az ágazati alapoktatás időtartama és a vizsga ideje már szerepel a KKK módosított változatában. A szakképzés II. félévével kapcsolatos ÁKT javaslatok: • a 13. és 14. évfolyamon: a portfólió vezetése szaktanári kontroll mellett a KKK-ban meghatározott szempontok szerint. Az év végi gyakorlati vizsgák megszervezése 3 tagú vizsgabizottság értékelésével. Módszertani javaslat: a félévi és év végi vizsgákat úgy célszerű meghirdetni, hogy a későbbi szakmai vizsga egy-egy projektfeladat típusánál mérni lehessen, hogy a tanuló milyen szinten áll a felkészülésben és a felkészítettségben. • 15. évfolyamon a portfólió vezetése szaktanári kontroll, majd értékelési javaslat mellett a KKK-ban meghatározott szempontok szerint. Az év végi gyakorlati vizsgák megszervezése 3 tagú vizsgabizottság részvételével. Nagyon fontos, hogy a szakmai vizsga felkészítés megtörténjen minden iskolában a tanév végén, meghatározott elmélet/gyakorlat arányban. Ez biztonságot jelent mind a tanulónak, mind a fogtechnikusmesternek a szakmai vizsgán való részvételkor. A sikeres vizsgázók a törvényben meghatározott paraméterek mellett, nagyon komoly pályakezdési támogatásban részesülnek. A fogtechnikus mestereket pedig a szakmai vizsga eredménye alapján sikerdíj illeti meg. A szakmai vizsga központi írásbeli vizsgarésze május 18-án lesz, még nem elektronikusan, hanem nyomtatott feladatlapok kitöltésével. Ehhez az időponthoz képest lehet megszervezni korábban vagy később a projektvizsga további részeit. • mindhárom évfolyamon ismételten felhívjuk a figyelmet a kötelező szakirodalomban megszerzett információk megjelenítése a portfólióban és szakirodalomban való tájékozottság jelentőségére.

Advertisement

Az ITM közvetlen kapcsolatban van az ÁKT-val, minden megbeszélésen egy ITM delegált képviseli a minisztériumot a direkt és gyors információáramlás miatt. Az ITM a továbbiakban sokkal konstruktívabb együttműködést szeretne megvalósítani a képző intézmények és az ÁKT között, minden ágazatban. Az ITM-ben erről is tárgyaltunk február közepén és jelentős mértékben elismerik és támogatják azt a törekvésünket, hogy folytassuk az iskolákkal a már korábban bevezetett és a cikk elején ismertetett kapcsolattartást. Ezeket a találkozókat igénylik és nagyon várják a képzőhelyek és a képzéssel foglalkozó szakemberek. Az ÁKT azt is tervezi, hogy a pandémiás helyzet miatt 2 éve elmaradt regionális találkozókat, az MKIK támogatása mellett, a helyi kamarai szervezet bevonásával megszervezi a képzéssel foglalkozó intézmények és a fogtechnikus-optikus és optikaitermék-készítő szakemberek részére.

This article is from: