Énerő és tisztánlátás

d.n. dunlop emlékének

ÉN-ERŐ ÉS TISZTÁNLÁTÁS Thomas Meyer Magyar fordítás: Kótai Zita Szerkesztette: Kádas Ágnes ISBN 978 615 5461 09 5 | pod © EPL | BUD | HU | EU | 2019 | 40 www.editioplurilingua.com

tartalom Elôszó a magyar kiadáshoz. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Elôszó a 2. kiadáshoz. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Elôszó az 1. kiadáshoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 1. Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 2. Az atlantiszi Tao-élmény . . . . . . . . . . . . . . . 25 3. A Tao szülöttje: az Én . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 4. A tisztánlátás hanyatlása – a gondolkodás megjelenése. . . . . . . . . . . . . . 36 5. Skythianos és az atlantiszi tisztánlátás „megôrzése” Nyugaton. . . . . . . . . . . . . . . . . 43 6. Skythianos és a hyberniai misztériumok. . . . 47 7. Az „amerikai” Nyugat és az atlantiszi Tao-élmény megôrzése . . . . . . . . . . . . . . . . . 57 8. A Tao két világtörténelmi torzképe. . . . . . . . 62 9. D. N. Dunlop és az „amerikai” Nyugat Tao-áramlata. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68 10. Az „európai” és az „amerikai” Nyugat közötti rejtett kapcsolat. . . . . . . . . . . . . . . . . 77 11. Egy 20. századi Tao-élmény . . . . . . . . . . . . . 82 5

12. Goethe Tao-érzékelésérôl. . . . . . . . . . . . . . . 92 13. A szabadság filozófiája mint a korszerû Tao-élményhez vezetô út . . . . . . . . . . . . . . . 98 14. A Tao és a jövô technikája. . . . . . . . . . . . . . 118 15. Ahriman támadása a Nyugat Tao-képessége ellen. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 123 16. Záróakkord. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137 Megjegyzések és utalások. . . . . . . . . . . . . . . . . . 149

6

d.n. dunlop

ELÔSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ

Az alábbi kis könyv a D. N. Dunlop életrajzon* való munkámból született. D. N. Dunlop (18681935) személyében zseniális úttörôjét tisztelhet­ jük a világméretûvé vált gazdálkodás emberi formájának, mely elkerülheti a globalizáció árnyoldalát – a két osztályra szakadó társadalom egyre növekvô tendenciáját, annak meghatározó elemé­vel mint kevesek uralma az alárendelt tömegek fe­ lett. 1924-ben megszervezte Londonban az elsô World Power Conference-t (Világ-Energia-Konferenciát).

Ezen a konferencián a világ minden tájáról ér­kezô szakértôk tanácskoztak – nemzetiségtôl és politikai érdekektôl függetlenül – az energiagazdaság ésszerû fejlôdésérôl. Dunlop 1928ban tette közzé elôször a világ energiaforrásainak „lel­tárát” (víz, szén, olaj). Megtették az elsô lépéseket ahhoz, hogy Rudolf Steiner hármas tagozódásának értelmében hozzanak létre társu9

lásokat. A Dunlop által életbe hívott szervezet napjainkig mûködik, World Energy Council néven (ld. www.worldenergy.org).

Dunlop fáradozásainak hátterében, hogy elô­ se­gítse egy emberséges világgazdaság létrejöttét, megbízható szellemi szemlélet és gyakorlat állt.

H. P. Blavatsky és Mabel Collins írásainak intenzív tanulmányozása után 1922-ben jutott el Rudolf Steinerhez, aki „testvéreként” tekintett rá. Dunlop nevéhez fûzôdik a Penmaenmawr-i (1923) és a Torquay-i (1924) nagy antropozófiai nyári egyetemek megszervezése.

Rudolf Steiner egy kijelentése szerint Dunlop „kapcsolódott minden régi misztériumhoz”. Dol­ gozott a Templomos Rend egyik ezoterikus kö­ rében is. Könyvem témájának szempontjából ki­ emelt jelentôséggel bír az amerikai ôsi nyugati Szaturnusz-misztériumokhoz fûzôdô kapcsolata.

Ezeken a misztériumhelyeken különös módon ôriz­ték az atlantiszi Tao-bölcsességet. Hatásosan utal Dunlop lényének Tao-elemére Ita Wegman (ld. Elôszó az 1. kiadáshoz).

10

A biográfia keretein belül nem volt lehetôség arra, hogy ezt az ôsi nyugati misztériumelemet meg­ felelôképpen bemutassam, ezért jött létre ez a kis monográfia. Megpróbáltam összképet ad­ni a Tao-impulzus lényegérôl és megjelenési for­máiról: az ember viszonylag fiatal Én-erejével leg­­szorosabban összefüggô, hatalmas fejl­ôdés­ im­­­pulzust tisztelhetjük benne, melynek nem csupán a múlt­ban, hanem a jelenben és a jövôben is meghatározó a jelentôsége. Rudolf Steiner szel­­lemtudományának segítségével megmutatható, hogyan megy keresztül maga az impulzus is egy fejlôdésen, és melyik az az idôszerû forma, amelyben ma megragadható. thomas meyer bázel, 2007. július 2.

* Lásd Thomas Meyer, D. N. Dunlop – Ein Zeit- und Lebensbild, Bázel, 2. kiadás 1992. Owen Barfield elôszavával.

11

elôszó a 2. kiadáshoz Sok éve már, hogy e kis Tao-könyv elsô kiadása elfogyott a könyvesboltok polcairól. Számtalan helyrôl, a legkülönfélébb módon érkeztek hozzám a jelzések, melyek egy újabb kiadás megjelenését sürgették. Lényegében változatlan tartalommal kerül az Olvasó kezébe az összeállítás, az elsô kiadáshoz képest mindössze néhány jelentéktelen helyesbítést és kiegészítést eszközöltem rajta.

A „Tao és a jövô technikája” címû fejezettel összefüggésben szeretném figyelmükbe ajánlani az alábbi, jelen mûvel egy idôben megjelenô könyvet: Ein Leben für den Geist – Ehrenfried Pfeiffer (1899–1961) (harmadik kiadás), mely többek között Pfeiffer ezidáig kiadatlan önéletrajzát is tartalmazza. Ehrenfried Pfeiffer azon kevesek közé tartozott, akiket Rudolf Steiner beavatott a jövô éter-technikájába.

A Der Europäer címû havilapban a Keely-tech­ 13

nika és a Strader-motor témakörében olvashatnak néhány írást, különbözô szerzôktôl (1. évf. 6. sz. és 7. évf. 5. sz.). Tekintettel az olajért folytatott egyre pusztítóbb háborúkra, a közeljövô szempontjából különös jelentôségû egy olyan éteri energia felismerése és használata, amely pótolja ezt a fosszilis erôforrást – amint ez például a Strader-technika célja is volt; annál is inkább, mivel egy ilyen jövôbeni energiaforrás – mint a holnap világgazdasága számára egyre fontosabbá váló alap –, szemben az olajjal, nem kerülhet háborús eszközökkel egy viszonylag kis hatalmi csoport birtokába.

Külön köszönettel tartozom egy magát megnevezni nem kívánó személynek, aki lehetôvé tette könyvem újbóli megjelenését. bázel, 2003. március 18.

14

elôszó az 1. kiadáshoz D. N. Dunlop 1935 májusában bekövetkezett halála után Ita Wegman a következô szavakkal foglalta össze benyomását, melyet az elhunyt arca tett rá: „Ez az arc maga volt a kinyilatkoztatás. Fejébôl mintha a TAO szó csendült volna fel, majd megjelent egy kép: egy olyan ember arcának tûnt, aki a Nagy Szellem kinyilatkoztatásait figyeli. Egy ember, aki minden erôfeszítésével a szél zúgását figyeli; aki eggyé vált mindazzal, ami a természet mögött rejtôzik.”

Két okból áll éppen ez az idézet könyvem elô­ szavának elején. Egyrészrôl azt tapasztaltam, hogy Dunlop lényének és törekvésének megértése szem­pontjából kulcsfontosságúak Ita Wegman meglátásai, másrészrôl ezek a gondolatok adták meg e kis könyv alaphangját.

Megkíséreltem a Tao-motívumot – mely a Dunlop életrajzon való munka során bizonyos értelemben mintegy önállósulni és tágulni kez15

dett – a Pegazus könyvesbolt keretei között megtartott elôadássorozatomban tovább mélyíteni, egyúttal ösztönzést éreztem arra vonatkozólag, hogy egyre több figyelmet szenteljek az antropozófusok körében is csekély figyelemre méltatott nagy beavatott individualitásnak, Skythianosnak. Az emberiség ezen vezetôjérôl Rudolf Steiner csupán néhány – ámde nyomatékos – kijelentést tett, melyek minden bizonnyal sokkal többet rejtenek magukban, mint amennyi elsôre megmutatkozik belôlük.

Könyvem kidolgozásakor három alapvetô for­ rásból merítettem: Rudolf Steiner Tao-ra vonatkozó utalásaiból, szellemi történelemkutatásának központi eredményeibôl, valamit A szabadság filozófiája címû könyvébôl. Tekintettel arra, hogy egy olyan témáról van szó, amellyel antropozófus körökben mindezidáig nemigen foglalkoztak – jóllehet egyre nagyobb számban látnak napvilágot a legkülönfélébb Tao publikációk –, szándékosan idézem gyakran Rudolf Steiner szavait.

Nem csupán a Rudolf Steiner mûveiben kevéssé 16

jártas olvasót kívánom ezáltal „rögtön bedobni a mélyvízbe”; ez a módszer alkalmat ad arra is, hogy bemutathassam: Steiner Tao-val kapcsolatos fejtegetései – számos, látszólag perifériális kérdéskörhöz hasonlóan – nem képeznek egy rendszerbe zárható egészet. Ennek oka bizonyára nem csupán a szellemi kutató idôhiányában keresendô, akinek nem volt lehetôsége minden oldalról kidolgozni a témát; jó adag pedagógiai szándék bújik meg mögötte. Rudolf Steiner egyes kijelentéseinek töredékessége, a látszólagos ellentmondások arra ösztönözhetik az olvasót, hogy önállóan, egészséges emberi értelmére támaszkodva saját maga keresse meg a kijelentések közötti kapcsolatot, amely az elsô pillanatban nem látszik, és emiatt az egyes kijelentések nehezen érthetônek, sôt akár teljesen értelmetlennek is tûnhetnek. Írásommal egy olyan átfogó fénybe szeretném állítani Rudolf Steiner Tao-ra vonatkozó kijelentéseit, amely rávilágíthat azok belsô ös�szefüggéseire. Ez a fény az emberi tudatfejlôdés 17

antropozófiai szemléletébôl nyerhetô, mely szerint az emberi tudatfejlôdés, nagy vonalakban, három fázisra tagolható. A régi, álomszerû tisztánlátás fázisára, ezt a teljesen tudatos gondolatképzés korszaka követi, miközben napjainkban már egy új tisztánlátás hajnalhasadásánál állunk. Ennek a tisztánlátásnak azonban, ahhoz, hogy valóban új legyen, minden tekintetben a tudatfejlôdés második fázisának eredményein kell nyugodnia.

Leírásom szeretné bemutatni, miként fedezhetô fel a „Tao”-ban egy mindhárom fázist átfogó, és azokat kölcsönös viszonyukban rendezô elv.

Célom elérése érdekében bátorkodtam levonni Rudolf Steiner kijelentéseibôl néhány következtetést, például azzal kapcsolatban, amit Rudolf Steiner Goethe „taoizmusának” nevezett, valamint a taoizmus idôszerû, A szabadság filozófiájá­ ban lefektetett kialakítását illetôen.

Végül megkísérlek rámutatni arra a harctérre, amelyen napjaink Tao körüli összeütközései folynak, tekintettel arra, hogy ez esetben sokkal többrôl van szó, mint néhány irodalmi, avagy kul18

túrtörténeti érdeklôdô külsôdleges, világnézeti csatározásáról: az emberiség központi, és éppen ezért leginkább eltorzítható ügye forog kockán!

A Tao ugyanis a legbensôségesebb módon kapcsolódik az emberi Én-létesülés [Ich-Werdung – német] eredetéhez, értelméhez és céljához. bázel, 1988. március 4.

19

1. bevezetés A TAO egyszerre jelenti a lélek mélyen elrejtett magját és magasrendû jövôjét.

rudolf steiner

„Minden létezô ember volt, ember, vagy ember lesz.”1 Az okkultizmus e magvas kijelentése meg­­­sej­tet­ heti velünk egyúttal a Tao impulzus horderejét is, mivel esetében a legátfogóbb fejlôdésimpulzusról beszélhetünk.

Egykor, a régi Atlantisz embere számára a Tao hangja csendült fel minden létezôbôl. Az Atlantisz utáni korszakokban ez a hang fokozatosan elhalkult, majd teljesen elnémult, a jövôben azonban ismét hallhatóvá fog válni, új módon: magán az emberen keresztül felcsendülve.

Mit gondoljunk, érezzünk, és talán akarjunk is e rejtélyes Tao-hang kapcsán? Elégedjünk meg egyelôre azzal a megállapítással, mely szerint utórezgéseit a német Tau [harmat] szó hordozza.

21

Véletlenszerû hangzó azonosság? Nem! Komoly jelentésbeli összefüggéssel van dolgunk, melyet a késôbbiekben még kifejtünk.

A Tao-t kezdetben átélô emberek környezete, tudatállapota és lelki élményei csak nehezen hasonlíthatók össze a megfelelô mai viszonyokkal. Mégis létezik egy közös sík, ahol az egykori Tao-átélés és a modern ember átélésmódja találkozik. Vegyük most elôször szemügyre a mai ember átélésmódjának és tudatállapotának legfôbb jellemzôit.

Hogyan éli meg mai nappali tudatunk a világot? Rudolf Steiner a következôképpen jellemzi a modern ember tudatállapotának alapvonását A szabadság filozófiája címû könyv 2. fejezetében: „Önálló lényként állunk szemben a világgal. A világegyetem az Én és a világ ellentéteként jelenik meg számunkra.” Leírásában a tárgyi tudat kifejezést használja, mivel a tudatos Én úgy tapasztalja, hogy szemben áll a tárgyak (persze nem pusztán az anyagi, külsôdleges értelemben vett tárgyak) világával; rendelkezik egyrészt egy ob22

jektum- vagy tárgyi tudattal, másrészt egy szubjektum- vagy öntudattal.

Ez az alapellentmondás jellemzi a modern tudatállapotot. Ez azonban nem egy abszolút, azaz a teljes emberi lényt meghatározó ellentmondás.

A mélyebben fekvô érzés – amely egy fokkal tompább, mint a nappali tudat – ugyanis másképpen „tudja”. A szabadság filozófiája elôbb említett fejezetében errôl a következôt olvashatjuk: „Sohasem veszítjük el azt az érzést, hogy mégis a világhoz tartozunk, hogy létezik egy kapocs, amely ös�szeköt vele, és hogy nem a világegyetemen kívül, hanem azon belül élô lények vagyunk.”

Az elôbbiekben jellemzett egységérzés teremti meg bennünk az ellentét áthidalására irányuló törekvést, melyet a vallás, a mûvészet és a tudomány területén nyilvánítunk ki. Az egységre törekvés tudományos kielégítése mindenekelôtt a megismerési vágy ébrentartásán alapul. A megismerô tevékenység megvalósítása által válik a modern tudat gondolkodó tudattá. Ez a tudat képes arra, hogy a gondolkodás által megtalált ideákat és fo23

galmakat összekapcsolja a világ jelenségeivel, és így a világ mindenkori valóságát tegye gondolatai tartalmává. Azt, hogy a modern gondolkodómegismerô tudat mennyiben képes ezáltal ismét helyreállítani az Én és a világ – amelybôl önmagát kioldotta – közötti kapcsolatot, a 13. fejezetben fogjuk közelebbrôl bemutatni.

Modern emberként tehát ebbôl az Én/világ tudati kettôsségbôl nyerjük minden vallási, mûvészi és tudományos tevékenységünk legfôbb hajtóerejét. Kevésbé tudatos egységérzésünk alapját ezzel szemben atlantiszi elôdeink lelki átélésmódjában kell keresnünk, amikor is az Én és a világ még nem alkottak olyan éles ellentétet, mint ahogyan az mai ébertudatunk szintjén tapasztalható.

24

2. az atlantiszi tao-élmény Amikor az atlantida a Nagy Szellemrôl beszélt, egyetlen szóval fejezte ki: TAO.23

rudolf steiner

Mit tudunk errôl a körülbelül tizenkétezer éve elsüllyedt kontinensrôl? Milyen volt akkori világunk? Mi jellemezte az ember lelki életét?3 Az egykori Atlantisz a mai Afrika és NyugatEurópa partjai között terült el, ma az Atlanti-óceán hullámai borítják. Az atlantiszi levegôburok sokkal sûrûbb, a víz sokkal hígabb állagú volt a mainál. Sûrû ködbe burkolt földre „léptünk”, mondhatnánk, hiszen egyetlen kemény kô sem gurulhatott képzeletbeli lábunk elé ezekben a kora-atlantiszi idôkben. Az emberi csontváz sem csontos, hanem képlékeny, porcos szubsztanciából állt, mivel az emberi alak képzése ekkor még csupán a kezdeti stádiumban volt, az atlantiszi korszak közepe után kezdett csak el konszolidá25

lódni mai, szilárdabb formája. A vágyak, morális tulajdonságok közvetlen alakképzô erôvel rendelkeztek. Az alacsonyabb lelki tulajdonságok hatalmas, torz kinövésekhez vezettek a hozzájuk kapcsolódó testtájakon, a magasabb rendû tulajdonságok ezzel szemben az egész test finomodását eredményezték. „Niflheim”-ról beszél az Edda [német eredetmonda], az atlantiszi „ködtájra” emlékezvén. Az atlantida ugyanis állandó, sûrû ködben érzékelte a környezetét. Mindeközben elkezdôdött külsô érzékszerveinek lassú kialakulása. Szemeivel eleinte elmosódó körvonalakat látott csupán.

Fokozatosan „kristályosodott” ez az érzékszerve a jelenlegi állapotáig. Nem beszélhetünk még a tudat által éles kontúrok között érzékelt tárgyakról, más szavakkal: atlantiszi ôseink nem rendelkeztek a mai értelemben vett tárgyi tudattal, a tudat ugyanis csak egy hosszú korszakokon át tartó fejlôdés révén érte el a mai állapotát.

Milyen jellemzést adhatnánk az atlantiszi ember tudatállapotáról? Az atlantida tisztánlátó 26

kép­tudattal rendelkezett. Ez a tisztánlátó jelleg azt jelenti, hogy ôseink még közvetlenül érzékelték az érzékfeletti lényeket és folyamatokat. Egy 1905-ös elôadása 4 során Rudolf Steiner a kö­ vetkezôképpen írja le az atlantiszi tudatot. Tel­ jesen kialakult tárgyi tudatával „a modern ember arra törekszik, hogy lehetôleg pontos gondolatokat és képzeteket alkosson a környezô világról.

Ember ôse ezzel szemben élettel teli, szimbolikus képzeteket alkotott.”

Figyelemre méltó momentum, hogy az at­lan­ tida képszerû képzeteit az élettel telítettség jellemezte. Ez abból adódott, hogy az étertest – és kimondottan annak fejrésze – az atlantiszi idôszak viszonylag késôi periódusában ereszkedett csak bele teljesen a fizikai testbe, illetve a fejbe. Az élet­erôk, valamint az emlékezet hordozójaként ez a lénytag a mainál sokkal szorosabb kapcsolatban állt az asztráltesttel, a tudati jelenségek hordozójával. A tudati folyamatok ebbôl kifolyólag egyrészt összehasonlíthatatlanul élôbbek voltak, mint ma – a szó legszorosabb értelmében véve! –, 27

másrészt a tudati élményeket sokkal jobban meg­ôrizte az emlékezet. Egészen az atlantiszi technika speciális formájáig megmutatkozott ez az étertest és asztráltest közötti szorosabb kapcsolat: az élettel telített képtudat képes volt a saját szolgálatába állítani a növények és az állatok életerejét. Föld felett alacsonyan lebegô jármûvekrôl beszél Rudolf Steiner, melyeket ezen a módon hoztak mûködésbe.

Nézzük tovább a nevezett tudatállapot jellemzését: „Hogyha Önök ma találkoznak egy emberrel, meg­próbálnak mindenek elôtt fogalmat alkotni arról, hogy jó, vagy rossz, értelmes, vagy ostoba emberrel van-e dolguk. Megkísérelnek valamilyen fogalmat alkotni róla, amely, a lehetô legszárazabb formában, az illetô személy külsô megnyilvánulásainak felel meg. Az atlantidánál egészen más volt a helyzet. Az ô tudatában egy kép merült fel, nem pedig egy értelem alkotta fogalom. Ha rosszindulatú emberrel találkozott, homályos, sötét kép merült fel benne. Az észlelet 28

azonban nem vált fogalommá. Ez a kép mindazon­ által irányította ôt, meghatározta a viselkedését.

Hogyha egy sugárzó, szép kép került eléje – melyet álomszerûen élt át a lelkében –, akkor tudta, hogy bizalommal fordulhat az illetô lényhez. Egy tompa, fekete, vörös, vagy barna színben meg­ jelenô kép ezzel szemben félelemmel töltötte el.”

Nem csupán fizikai környezetének külsô tárgya­ iról és atlantiszi embertársairól tudósított ez az élettel telített képtudat: az atlantida képtudatát egy hatalmas isteni lény állandó jelenléte hatotta át. Az atlantiszi képtudat ezen második aspektusa vezethet el bennünket a régi Tao-élmény titkához. Az atlantida ugyanis „úgy érezte, mintha ez a képekben mûködô istenség a saját lényén belül volna. Egy olyan istenségrôl beszélt, aki a szél fúvásában szólt hozzá, vagy az erdô susogásában, de ôt érzékelte a lelkében megjelenô képekben is, amelyek arra késztették, hogy fordítsa tekintetét az emberiség magasrendû jövôje felé. Ezt az istenséget nevezte Tao-nak.”

29

3. a tao szülöttje: az én Nem az értelem által megdolgozott fogalomként, hanem – Rudolf Steinert idézve – „sugallatként, inspirációként” jelent meg tehát az atlantiszi képtudat számára az egyes érzéki, illetve érzékfeletti lények valósága. Ôseink ezáltal a valóságot mintegy a Tao sugallataként élték át.

Mit élt át az atlantida a legjelentôsebb „Taoinspirációként”, egy mindent felülmúló jelen­tô­ sé­gû Tao-ajándékként?

Míg a régi Szaturnuszon5 – elsô planetáris testet öltésünk idején – az ember fizikai testének csírája jelent meg, a régi Napon az étertest csírája, a régi Holdon pedig az asztráltesté alakult ki, a földi evolúció célja az ember Én-létesülése [IchWerdung des Menschen – német].5 Az emberi Én tekintetében két dolgot fontos leszögeznünk. Én-lényünket nem mi alkottuk meg, hanem magasabb lények adományozták számunkra. Arról azonban mindenkinek magának kell gondoskod30

nia, hogy az isteni lények ezen ajándéka, az emberi Én, minden egyes tevékenység során egyre erôteljesebben és tisztábban nyilvánulhasson meg.

Elôször azonban ennek az Én-nek a lemúriai, majd az atlantiszi korszak folyamán fokozatosan le kellett ereszkednie az asztráltest, majd az étertest burkába, hogy az atlantiszi idôszak második felében végül a fizikai testbe is leérkezhessen.

Az étertestbe, majd a fizikai testbe történô Énleereszkedés utolsó két fázisában találunk rá atlantiszi ôseink legjelentôsebb Tao-inspirációjára.

A Tao hangja hatotta át évezredeken keresztül Atlantisz világát, miközben a Tao által ajándékozott Én fokozatosan ereszkedett alá az étertestbe, majd a fizikai testbe. Tao – így zengett ez, évezredeken át, és mintegy visszhangként, válaszul folyamatosan formálódott az ember testi alakja, hogy az Én megfelelô hordozójává válhasson. Az elkövetkezendô évezredekben az emberi Én-ek fokozatosan ereszkedtek alá a fizikai testekbe, melyek mintegy a Tao hangjából formálódtak, és már hasonlítottak a mai ember fizikai testéhez.

31

Egyre erôteljesebben léphetett az immár kialakított láb a folyamatosan szilárduló földre. Ô maga, a Tao-átzengte Anya [mater – latin] – még nem az Atlantisz utáni fizikusok szellem nélküli matériája – korszakokon keresztül elmélkedik mindeddig legnehezebb, ám legnagyszerûbb szülésének misztériumán: Én-ek ereszkedtek alá, mondja, a Tao mérhetetlen messzeségébôl, egészen le, hozzám, akibôl az emberek testei származnak. Földi Én-ekként testemen fognak járni. Így elmélkedett magában, majd felnézett a ködön és vízen keresztül is átderengô Nap hatalmas aurájára.

Odafent, a Napon élnek a Forma-szellemek, akik az Én szikráját adományozzák az emberek burkainak – tanították évezredeken keresztül a mély rejtettségben mûködô Nap-orá­ku­­lumokban a Tao eredetébe beavatott papok. Odafent, a Forma-szellemek között lakozik és tevékenykedik a Világ-Én is, aki majdan, a távoli jövôben szabad elhatározásából és saját erejébôl alá fog szállani az emberiség üdvére – és az emberiség Krisztusnak fogja Ôt nevezni.

32

* „Célpontjába tartó nyílként sugárzik alá”6 – ily módon élte meg az aláereszkedô Én-t a Naporákulum tanításaiban nem részesülô atlantida is.

A Nagy Szellem ajándékát fogadta magába, azét a Nagy Szellemét, aki a Tao-ban csendült fel számára, minden irányból. Az önirányítás hatalmas erejének születését élte át egész lényére és életére vonatkozóan, hiszen ezeket eddig, évezredek óta, kívülrôl „irányították” magasabb szellemi lények.

Rudolf Steiner szellemtudománya összesen hét Forma-szellemrôl tesz említést. A Napon élnek, bár egyikük késôbb a Holdra tette át a székhe­ lyét: ô Jehova, ahogyan a régi héberek nevezték. A bibliában Elohimoknak hívják ôket, a keresztény gnózisban Pleroma [Teljesség] néven tisztelik a hat Nap-Elohimot. Minthogy ôk hozzák az Én-t, „Emberség-hozóknak” is nevezhetjük ôket, mert egy Én befogadása, és az ezen Énrôl való tudat kifejlôdése révén éri el bármely lény – a régi Szaturnusz távoli múltbéli korá33

tól a távoli jövôbeli Vulkán bolygóig – az ember fokot.

Az atlantiszi korszak említett fázisában még éppen hogy csak elkezdôdött a fajok differenciálódása. Ezt a folyamatot más lények impulzálták, mint az Én születését, még ha rokonságban is álltak a Forma-szellemekkel. A fajok kialakulásánál visszamaradt Mozgás-szellemek7 tevékenykedtek, akik egykor, a régi Hold korszak idején az asztráltestet ültették bele az emberi lénybe.

Rudolf Steiner „a normálistól eltérô” Formaszel­lemeknek nevezi ôket. Nem rájuk – akiknek a tevékenysége még csak a kezdeti stádiumban volt – tekintett fel az atlantida. Az Emberséghozókat élte át a Nap aurájának ragyogásában.

A „hatalmas és fenséges erôk korszaka” volt ez, mondja Rudolf Steiner a Népszellemek-ciklusban, „amikor a fajok tagozódása még éppen hogy csak elkezdôdött, az emberek még képesek voltak felnézni a Napra és érzékelhették a ködtengeren átsugárzó Forma-szellemeket… A hét Formaszellem együttmûködését nevezte az atlantida 34

Nagy Szellemnek, ô nyilatkozott meg az atlantiszi emberek számára.”7 Tao-ként felcsendülô Nagy Szellem: az atlantiszi ember számára az egész teremtést áthatotta a jelenléte. Nem állt még szemben a világgal az étertestét és fizikai testét átható Én, ezért az atlantida teljes lényével átélhette, amint a Nap környezetébôl – a szellemmel áthatott természeten keresztül – zeng feléje, közelít feléje ez az Én. Szellem a szellembôl volt számára az Én, egy a világ mindent átható Nagy Szellemével. Össze­ fonódott a bent és a kint, a szellem még benne nyu­g odott az anyagban, lemniszkátaszerûen egy­m ásba merülve, egyesítve a mindenható Tao révén. „Félig szellemi, félig jelenség”8 volt az atlantida számára „istene”, magába foglalta mindkettôt: átélte a Tao-t a víz permetezésében, a köd gomolygásában, a növények növekedésében, a legtisztábban azonban az isteni Én zengésében.

35

4. a tisztánlátás hanyatlása – a gondolkodás megjelenése Minél inkább az egyes-Én válik hangadóvá, annál jobban halkul a mindenható Tao zengése. Végül már csak elcsendültében van jelen a hatalmas Tao, elrejtôzve fokozatosan a gondolkodási erô elsô rezdülésében. Rudolf Steiner ôs-szemitáknak nevezi az atlantidák azon népcsoportját, akik elsôként fejlesztették ki az Én-szerû, aktív gondolkodást. „Én az ‘Én vagyok’ vagyok” – így nevezi majd magát héber utódaik vezérlô szelleme. Egészen az érzékszervekig menôen zengett számukra az Én, és a földi Én elsôszülöttjeként megmozdult a gondolkodás. Elhalványult a korábban uralkodó istenátélés, az egykor oly tiszta jövôbelátási képesség, és derengeni kezdett a horizonton az értelem, a gondolkodás kora. Így némul el a lélek számára a Tao, és kap hangot lassacskán az ész.

36

* Hatalmasra nôttek azonban a szenvedélyek, az önzés és a tévedés lelki hullámai is, mivel a régi Holdon visszamaradt Lucifer9 már a lemúriai kor­b an beleavatkozott az emberi lélek folyamataiba. A királyi Én megérkezésének ellenére szenvedélyek, érzéki összeszövôdések ragadták magukhoz az irányítást; az egykor oly tiszta jövôbelátó képesség elhalványult. Az emberiség másik kísértôje félelmet és sötétséget árasztott sokak lelkébe; ôt a késôbbi perzsák Ahrimannak9 nevezték. A Tao-tól eltávolodottak – megkísértve és elsötétítve – az egyre fokozódó, soha ki nem elégíthetô önzés rabszolgáiként visszaéltek az élet szent erôivel.

Manu, a Nap-orákulum beavatottja – látván a közeledô veszélyt – kivezette az atlantidák legjobbjait addigi lakóhelyükrôl, a sziget hidegebb, északi részérôl, mely a mai Írország közelében terült el.10 Követôi az ôs-szemita törzsbôl származtak, a tisztánlátás és tiszta érzékelés tekintetében 37

ôk voltak az utolsó, a gondolkodási erô kifejlesztése szempontjából az elsô atlantiszi emberek.

A Tao-tól elidegenedett emberek lelki erôi vég­zetes tombolásba kezdtek. A természet, amely ekkor még szorosan kapcsolódik az emberi lélek történéseihez, hatalmas légköri és vízi katasztrófákkal pusztítja el válaszképpen az egykori Taokontinenst.

Manu szanszkritul azt jelenti, hogy ember.

Hasonlóan a német Mensch [ember] szóhoz, benne is ott rejlik a „mens” – a gondolkodó szellem.

Manunak és követôinek fenséges küldetés jutott osztályrészül: azt kapták feladatul, hogy mentsék át az új evolúciós korszakba a régi tisztánlátás számára egyértelmû, szellemhez és istenhez fûzôdô kapcsolatot; mentsék át az elhalóban lévô Taoátélést a kifejlôdô gondolkodás formájában. „A gondolkodás evolúciója” – írják majd hosszú évezredeken keresztül az emberiség tudat­fejlô­dé­ sé­rôl. Nézzük csak meg jobban ezt a mondatot!

E mögött a célirányos kifejezés mögött finom, komplementer színekben valami más is olvasha38

tó: „a tisztánlátás involúciója” – betûzhetjük a következô pillanatban. Más szavakkal: az egykor uralkodó magasabb látásból fejlôdik ki az ifjú gondolkodás, minekutána az elôbbi fokozatosan a háttérbe húzódik (involválódik). A gondolkodási képesség mintegy az atlantiszi tisztánlátás örökségeként vonul be az Atlantisz utáni kultúrkorszakokba.

Lényszerû és erôt adó volt az atlantida szellemi élménye, melyet világhatalmasságok állítottak lelkének színpadára; Tao-átélése még nem kapcsolódott a saját szabad akaratához.

Miközben a valósággal és erôvel telített Taoszellemiség mindinkább a gondolat-szellemiség absztrakt formájává bénult,41 az emberi Én az Atlantisz utáni meghatározó kultúrákban a sza­ badság kifejlesztésének útjára léphetett. Az Én kizárólag az absztrakt gondolkodás által létrehozott „halott” szellemiségen belül képes kibontakoztatni a saját szabad akaratából táplálkozó gondolkodó tevékenységét. Bár ezt a szellemiséget „halottnak” kell jellemeznünk, mégis szellemiségrôl 39

beszélhetünk, melybôl azonban minden lényszerûen ható teljesen visszahúzódott lassacskán. Így fagyott absztrakt eszmék jégrétegévé az eleven, lényszerûen mûködô Tao-szellemiség az Atlantisz utáni vezetô kultúrák folyamán, hogy a gondolkodás képes legyen majd megragadni.

Három kultúraalapító misztériumáramlat indult el a süllyedôben lévô Atlantiszról Kelet és Nyugat lassan kialakuló területei felé.11 Két áramlat Kelet felé indult. Az úgynevezett északi áramlat belsôÁzsia felé vonult Írországon, Anglián, ÉszakFranciaországon, Skandinávián és Oroszországon keresztül. A déli áramlat Dél-Spanyolországon, Görögországon és Egyiptomon át szintén Ázsiába tartott. Egy harmadik áramlat Nyugat felé, Ame­ rikába vette az útját.

Az eddigi Atlantisz utáni kultúrkorszakokra elsô­sorban a Kelet felé irányuló (északi és déli) misztériumáramlatok hatottak termékenyítôleg.

Az északi misztériumokban a beavatandónak a természet szellemi valóságába kellett behatolnia, melyet ekkorra Ahriman már teljesen elfátyo40

lozott az emberi érzékelés elôl, a déli misztériumokban az ember saját lelki létének Lucifer által eltakart titkait tárták fel. * Nem egy csapásra tûnt el azonban a régi Taoé­ lmény az Atlantisz utáni korszakokban. A leg­ különbözôbb kultúrköröknél találhatunk Tao nyo­ mokat – egészen napjainkig –, akár a tartalmát tekintve, akár csak a nevet illetôen.

Mózes elsô könyvében Matuzsálemrôl olvashatunk, aki Rudolf Steiner utalása alapján a „Taoírás” feltalálója.12 A Templom legenda hagyománya szerint Krisztus elôtt mintegy 1000 évvel, Salamon király uralkodásának idején, Hiram egy sorsdöntô pillanatban a mágikus hatású Tao-, avagy Tau-jellel lép elô, mivel a salamoni templom építômunkásai ennek a T formájú keresztnek a hatalma alatt álltak.13 Hiram Káin fiaihoz tartozik, akik a földi tudományokat hozták el az emberiségnek. A Templom legendában az atlan41

tiszi mágikus technika ôrzôjeként találkozunk vele. Ennek a technikának a jövôben egy magasabb fokon kell majd újból megjelennie.

A régi Egyiptomban szintén említést tesznek „Tao-könyvekrôl”, ezen kívül jelentôs nyomok találhatóak Kínában is, mely Rudolf Steiner szerint már az atlantiszi idôkben is lakott volt.14 A kínai taoizmus klasszikus, történelmi dokumentuma a Lao-tse által írt Tao te king, mely feltehetôen a Kr. e. 6. századból származik.

[Hamvas Béla fordításában magyarul is megjelent.] Míg ugyanebben az idôben Heraklitosz a tûzrôl beszél, mint a dolgok ôsalapjáról, Buddha pedig „nyolctagú ösvényével” mutat utat az érzéki világ és a lét kötelékeitôl való szabaduláshoz a déli misztériumáramlat tagjainak, addig Lao-tse az „abszolút Tao”-hoz vezetô útról tanít, mely a maga konkrét spiritualitásában azonban máris kezd kicsúszni a fejlôdôben lévô absztrakt intellektus karmai közül. Nem hiába olvashatjuk a Tao te kingben: „A Tao, amelyrôl képesek vagyunk beszélni, már nem az abszolút Tao.” 42

5. skythianos és az atlantiszi tisztánlátás „megôrzése” nyugaton Az Atlantisz utáni korszakok fôbb kultúr­cent­­ ru­­ma­iban – India, Perzsia, Egyiptom és Gö­rög­ ország – az individuális öntudat és szabadság megvalósítása irányába haladó tudati fejlôdés érdekében természetszerûen háttérbe kellett hú­zódnia a tisztánlátó Tao-élménynek. A régi Tao-élmény fokozatos halványodását kell tehát tapasztaljuk, a szabadság alapjául kifejlôdô absztrakt intellektualitás javára. Szemben az elôzô fejezetben leírtakkal, ahol a Tao-szellemiség maradványairól és nyomairól szóltunk, meg kell említsük, hogy ennél azért több is maradt fenn. Rudolf Steiner utalása szerint az atlantiszi tisztánlátás is „megôrzôdött”, méghozzá egészen célirányosan, a „jövô számára”.15 A fô kultúráramlatokhoz kap­ csolódva mûködtek ugyanis bizonyos „kiegé­szítô”, a fô kultúrfejlôdést „megtámasztó” központok is, ahol ezt a „megôrzô” tevékenységet biztosították.

43

Rögtön meg kell jegyezzük azonban, hogy ezalatt nem az atlantiszi tisztánlátás – avagy az atlantiszi Tao-élmény – konkrét tartalmának megôrzését értjük elsôsorban, hiszen ezek a „tar­ talmak”, mint például a tisztánlátással érzékelt érzékfeletti lények, többek között a Formaszellemek is keresztülmentek azóta egy fejlôdésen, aminek következtében minden késôbbi tisztánlátás számára módosult alakban jelennek már meg. Sokkal inkább arról van szó, hogy az atlantiszi tisztánlátás tudatformáját, illetve annak törvényszerûségeit ôrizték meg bizonyos módon, mint az emberi lélek potenciális képességét az utókor számára. Azt a tudatformát értjük ezalatt, amely számára még nem vált el élesen a kint és a bent, az anyag és a szellem, és amelyet az eddigiekben röviden csak Tao-élménynek neveztünk.

Ezt, a modern ember számára többnyire teljesen elveszett tudatformát kellett emberi potenciális képességként megôrizni a késôbbi korok számára.

Az atlantiszi tisztánlátás megôrzésével kapcsolatban tehát mindig ezt kell szem elôtt tartanunk.

44

Irányítsuk Nyugatra a tekintetünket, itt találhatunk rá arra a helyszínre, ahol bizonyos szempontból a legszisztematikusabban végezték ezt a megôrzô tevékenységet. Atlantisz pusztulása után ugyanis nem minden áramlat érte el ázsiai célját. Egyes népek megszakították Kelet felé vezetô útjukat, mások vissza is fordultak Nyugat felé. Belôlük alakult ki a kelta-európai ôslakosság, amelynek kultúrfeljôdése, egészen a görög-római korig, csaknem teljesen érintetlen maradt India, Perzsia és Egyiptom kultúrperiódusainak impulzusaitól és vívmányaitól. Ezt mindenképpen elmondhatjuk a Nyugat-Európában, de részben minden bizonnyal az Észak-Európában letelepedett kelta népcsoportról is.

A fenti témához kapcsolódóan idézzünk most Rudolf Steiner elôadásából: „Az Atlantiszról kiinduló áramlatok képviselôi hatalmas bölcsességet hoztak magukkal Európába, illetve Ázsiába.

Atlantiszi elôdeink legtöbbje rendelkezett az ösztönös tisztánlátás képességével, ami azt jelentette, hogy beleláttak a szellemi világ folyamataiba. Ez 45

a tisztánlátás azonban nem fejlôdhetett tovább” – hiszen az Atlantisz utáni kultúrhelyszíneken a gondolkodásnak kellett kifejlôdnie –, „vissza kellett húzódnia a Nyugat egyes személyiségeibe. Ez a folyamat egy olyan lény irányítása alatt állt, aki a legmélyebb elvonultságban élt és dolgozott – visszahúzódva azok mögé, akik már szintén elvonultak a világtól és egy nagy beavatott tanítványai voltak –, aki úgymond visszamaradt, hogy ôrzôje legyen mindannak, amit a régi Atlantiszról át lehetett menteni az utókor számára.” (Kelet a Nyugat fé­ nyében elôadássorozat, záró elôadás)15 Ugyanebben az elôadásban olvashatunk a Nyu­­ ga­ton megôrzendô tisztánlátás eme „veze­tô­jérôl” is, jóllehet inkább a tisztánlátás tartalmi részével kapcsolatban. „Ezt a nagy beavatottat, az ôsi atlantiszi bölcsesség ôrzôjét – amely bölcsesség képes volt mélyen behatolni a fizikai test titkaiba is –, a korai középkor hagyománya alapján Skythianosnak nevezik. Az európai misztériumlény ismerôje a Föld egyik legnagyobb beavatottjára tekint fel Skythianos nevének hallatán.”

46

6. skythianos és a hyberniai misztériumok Hogyan tevékenykedett ez a hatalmas beavatott?

Hagyott-e hátra nyomokat? – kérdezhetjük joggal. Történelmi, külsôdleges nyomok tekintetében a kérdésre – a nyugati területeket illetôen – minden bizonnyal nemmel kell válaszoljunk. Más nézôpontból kell megvizsgálnunk a történteket. Évezredeken át mûködtek mély rejtettségben Európa nyugati részén, Írországban a hyberniai misztériumok. Valószínûleg már a Kr. e. negyedik és harmadik évezred fordulóján is léteztek, hiszen Gilgames, a babiloni civilizáció alapítója a Kr. e. harmadik évezred elején a mai Burgenland területére, a hyberniai misztériumok egy helyszínére vándorol, hogy beavatást nyerhessen ezen misztériumok bölcsességébe – olvashatjuk Rudolf Steiner leírásában.16 Feltételezhetô azonban, hogy alapításuk ennél sokkal régebbi keletû.

Rudolf Steiner „az utolsó nagy misztériumok47

nak” nevezi ôket, „amelyeken keresztül még meg tudtak nyilvánulni az emberi és a kozmikus titkok.”17 Más alkalommal olyan tekintetben beszél ezekrôl a misztériumokról, „mint amelyek egy bizonyos szempontból a legtisztábban ôrizték meg az atlantisziak bölcsességét”.16 Mind a hyberniai misztériumokban, mind Skythianos mûködésében találkozunk tehát az atlantiszi bölcsesség ôrzôimpulzusával, így megeshet, hogy további párhuzamok is adódnak.

Rudolf Steiner egyszer nyomatékosan jellemezte azt a „szellemi erôdítményt”, amely éppen a hyberniai misztériumok képeit veszi körül az Akasha Krónikában, és hangsúlyozta, hogy ezekbe „sem történelmi, sem tisztánlátó-történelmi szemmel”18 nem lehet behatolni. Másrészrôl kiemelte a Skythianos tevékenységére különösen jellemzô visszavonultságot, avagy rejtettséget.

Skythianos tagja volt annak a négy fôs, Kr. u.

4. századi emberiségvezetôi kollégiumnak, akik létrehozták és a világba helyezték a rózsakeresztességet, a nyugati átkrisztusított spiritualitás tör48

ténelmi áramlatát: Manu, Buddha és Zarathustra os zt oz t a k S k yt h ia no s mel l ett ez en a n a g y hor­ derejû feladaton. Figyelemre méltó azonban, hogy míg Rudolf Steiner szellemi kutatásai alapján viszonylag sokat megtudhatunk Buddháról, Zarathustráról és Manuról, addig Skythianosról meglepôen keveset beszél. Ez feltûnô ellentétben áll a róla adott jellemzéssel, mely szerint „a Föld egyik legnagyobb beavatottját” tisztelhetjük benne! Úgy tûnik, Rudolf Steiner szándékosan hagyott nyitva több kérdést is Skythianos kapcsán – mintegy összhangban Skythianos mûködésmódjával –, meghagyván ezzel hallgatóságának, illetve olvasóinak szabadságát, hogy saját, önálló szellemi aktivitásuk segítségével hatoljanak a dolgok mélyére.

Felmerül például a következô párhuzam. Rudolf Steiner Skythianos tekintetében egy olyan bölcsesség ôrzôjérôl beszél, amely bölcsesség „mélyen behatol a fizikai test titkaiba is”. Vajon nem találunk-e a hyberniai misztériumfolyamatokon 49

belül is ilyen elemeket? Hiszen éppen a hyberniai misztériumok tanítványait vezették be mélyen az ember fizikai organizmusának bizonyos titkaiba!

A legátfogóbb, legmélyebb módon avatták be ôket az ember tizekét érzékének titkába, amely feltárta elôttük az ember és a kozmosz múltját. És a legátfogóbb, legmélyebb módon avatták be ôket az emberi szív titkába, amely feltárta elôttük az ember és a kozmosz jövôjét. A Föld messzi, múltbéli Szaturnusz állapotától egészen a Föld távoli, jövôbeni Vulkán állapotáig szélesedett ki a horizont a hyberniai beavatott tisztánlátó tekintete elôtt.19 Hogyha önálló gondolkodásunkkal mostanra már eljutottunk odáig, hogy a Skythianos misszió és a hyberniai misztériumfolyamatok bizonyos elemeinek figyelemre méltó párhuzamára alapozva szorosabb összefüggést feltételezünk e nagy beavatott és „az utolsó nagy misztériumok” között, akkor álljon itt igazolásul Rudolf Steiner Ita Wegmanhoz intézett szóbeli közlése. W. J. Stein, akivel Ita Wegman megosztotta a hallottakat, a 50

következôket rögzítette naplójában: „Skythianos a nyugati, hyberniai misztériumok beavatottja. Ô ôrzi az atlantiszi bölcsességet.” Az sem véletlen, hogy éppen Ita Wegman volt a címzettje ennek a fontos közlésnek. Ez ismét csak összefügg egy jelentôs körülménnyel, nevezetesen Ita Wegman karmikusan feltételezhetô kapcsolódásával az említett misztériumáramlathoz.20 Az atlantiszi tisztánlátás megôrzésére irányuló kérdést a fentiekben tehát egy bizonyos fokig megválaszoltuk. Beszéltünk az ismert nyugati hely­színekrôl, valamint az ôrzéssel megbízott beavatottról és tanítványairól. * A Kr. u. elsô évszázadok folyamán – körülbelül a népvándorlások korától – lassanként bezáródtak a hyberniai misztériumok kapui. Szellemi iskolázási impulzusuk nyomait azonban még egészen a 9. századig megtalálhatjuk, például az Artus áramlatban. Rudolf Steiner említést tesz a 51

hyberniai misztériumok egy elzászi helyszínérôl, melyet a 8. és a 9. század fordulóján alapított az az individualitás, aki a késôbbiekben az olasz szabadságharcos, Giuseppe Garibaldiként öltött testet.21 Eltekintve az ilyen egyedi módon kialakult, szórványos misztériumhelyektôl, valamint az elhalóban lévô Artus áramlattól, egészében véve azt mondhatjuk, hogy a Krisztus utáni évszázadokban lassan, de biztosan elkezdôdött a hyberniai misztériumok kapuinak elreteszelése.

A hyberniai misztériumfolyamatokat mindemellett „szellemileg egy sûrû fal veszi körül, hogy az ember ne hatolhasson passzívan a mélyükre, ne közelíthessen hozzájuk másképpen, csak ha már felébresztette a szellemi aktivitását”18 – ez tökéletes összhangban áll Skythianos mûködésének sajátos jellegével, fûzhetnénk még hozzá.

A hyberniai misztériumok bezárulásának módja világosan utal arra, hogy ezekben a misztériumokban – az atlantiszi tisztánlátás megôrzése mellett – számoltak a jövôbeli ember absztrakttá váló gondolkodása révén kivívható szabadsággal; 52

számoltak a jövôbeli emberrel, aki „felébresztette magában a szellemi aktivitást”. Éppen a hyberniai misztériumokon, valamint azok szellemi „körülbástyázásának” sajátságos módján figyelhetjük meg az atlantiszi tisztánlátás evolúciója és az Atlantisz utáni gondolkodás evolúciója közötti átmenetet, hogy ez utóbbi egyre mérvadóbbá válhasson az emberi tudatfejlôdés számára a negyedik és az ötödik Atlantisz utáni korszakban. * Az absztrakt gondolat-szellemiség fejlôdésének lényszerû-spirituális eredetére utaló történelmi figyelmeztetô jelként áll az ír szigeten – az Atlantisz utáni északi misztériumáramlat kiindulási helyén – egy különös Tao-kereszt. Egészen a hatvanas évekig a szabad ég alatt állt, ma Corofinban (Country Clare) a Clare Heritage Centre-ben látható. Vízszintes gerendájába, melynek végei kissé felfelé emelkednek, két, egymás felé forduló arcot faragtak. Hosszabbítsuk 53

meg képzeletben a két arc tekintetének sugarát, és találkozni fognak a messzi égbolt végtelenjében.

Tekintsetek Atlantiszra – sugallja az egyik arc –, hogyha meg akarjátok érteni az Atlantisz utáni kultúrák folyamatát, ha meg akarjátok ragadni, hogyan fejlôdött ki a tisztánlátásból a gondolkodás. – Mert már Atlantisz Nap-orákulumában megjelent a Tao-beavatottak prófétikus tekintete elôtt az Atlantisz utáni kultúrák teljes folyamata, melynek során a gondolkodás evolúciója végbemegy majd – fûzi hozzá az ellenkezô irányba nézô másik arc. * Felmerülhet a kérdés, vajon az atlantiszi tisztánlátás „késôbbi idôkre” történô megôrzése teljes mértékben a hyberniai misztériumok feladata volt, melyet végre is hajtottak? És mit értett Rudolf Steiner „késôbbi idôk” alatt? Csupán a Krisztus utáni elsô évszázadokat? Más szavakkal: lehetséges lenne, hogy a Tao-bölcsesség és 54

a Tao-élmény mindössze a 9. századig ôrzôdött meg – hogyha még az elzászi, „Garibaldi” alapította helyszínt is ide vesszük? Az eddig elmondottakból ez lehetne a benyomásunk.

Az ôrzés azonban kétféle módon is folytatódott ezeken a századokon túl. Egyrészrôl a már említett rózsakeresztes áramlatban, melyet a 4. században alapított a négy beavatott individualitás.

Rudolf Steiner következô közlésébôl világossá válhat, hogy a rózsakeresztes szellemi áramlaton belül valóban megôrzôdött a Tao- avagy Taubölcsesség, ráadásul egy olyan formában, amely megfelel az „európai” Nyugatnak, vagyis számol az absztrakt természettudományos gondolkodás kialakulásával. „A Tau jelet, a régi kereszt szimbólumot latinul crux-nak mondják. És hogyan fejezik ki latinul a német Tau, Tautropfen szót [harmat, harmatcsepp]? Ros. Roscruxnak [harmatkeresztnek] mondják a mi német Rosenkreutz [rózsakereszt] kifejezésünket.”22 A szellemi áramlat idôszerû kulminációját Rudolf Steiner szellemtudománya jelenti. A 13. fejezetbôl érthetôvé 55

válik majd, hogyan „ôrzôdik” meg átalakult formában a régi tisztánlátó erô ennek a szellemtudománynak pusztán már a gondolati megértése által.

Másrészrôl emlékezzünk arra a már szintén említett tényre, hogy a süllyedô Atlantiszról kiindult egy harmadik misztériumáramlat is, amely az amerikai kontinens felé vette az útját. Itt, az „amerikai” Nyugaton is megtaláljuk a régi Taoátélés nyomait – igaz teljesen más formában –, melyek túlmutatnak a Krisztus utáni kilencedik századon.

56

7. az „amerikai” nyugat és az atlantiszi tao-élmény megôrzése Rudolf Steiner Szaturnusz-faj névvel illeti azt a barna bôrû fajt, amelynek szülöttjei nem vettek részt a Keleten kialakuló fajok és kultúrák fejlôdésében. E kultúrák fejlôdése – melybôl az újkor európai kultúrája is származik – teljes egészében a gondolkodás kiképzésére irányult. Az egyes népszellemek missziója7 címû elôadássorozatban Steiner következôképpen ábrázolja az amerikai kontinensen élô barna bôrû fajt: „Ez a faj ragaszkodott az ôsi múlt Nagy Szelleméhez. Semmit sem értettek abból, amin embertársaik keresztülmentek – akik pedig a távoli múltban szintén felvették magukba a Nagy Szellemet –, pont olyan érthetetlen volt számukra, mint amikor egy apró jelekkel teli papírt tettek eléjük. Minden ilyesmi idegen volt számukra; lelkükben azonban még ott élt a Nagy Szellem.”7 57

A fehér hódítók a 19. század negyvenes éveiben megígérték egy bizonyos indián törzsnek, hogy amennyiben elhagyják a szülôföldjüket, kapnak helyette cserébe egy területet, ahol letelepedhetnek. Ígéretüket azonban nem tartották meg.

Hosszú várakozás után az indiánok törzsfônöke a következô szemrehányó beszéddel fordult a fehérekhez: „Hódítóink azon a földön járnak, amelyben testvéreink földi maradványai nyugszanak. Miért taposhat a lábuk testvéreink sírján?

Azért, mert birtokolják azt, ami hatalmat ad a fehér embernek. A barna embernek valami más ad hatalmat. Ôt a Nagy Szellem teszi hatalmassá, aki a szél fúvásában szól hozzá, az erdô susogásában, a víz hullámaiban, a forrás csobogásában, a villámban és a mennydörgésben. Ez a Szellem az igazságról beszél nekünk. Ó, a Nagy Szellem beszél az igazságról! A ti szellemeitek, itt a papíron, arról beszélnek csupán, ami számotokra jelentôs, de nem hordozzák az igazságot.” Akár egy „világtörténelmi párbeszéd”! Így jellemzi Rudolf Steiner ezt a „hódítók és a barna bôrû emberek 58

utolsó nagy törzsfônöke között lezajlott” jelenetet. Érzékletes módon mutatja meg ez a beszéd, hogy az „amerikai” Nyugaton – távol és érintetlenül a keleti fô kultúráramlatoktól – sokkal tovább megôrzôdött a régi Tao-átélés képessége, mint az „európai” Nyugaton.

Nem csupán a természet szellemiségének, hanem az úgynevezett halottak szellemi jelenlé­ tének átélése is hozzátartozott az indián Taoélményhez. Jól érzékelteti ezt egy másik ismertté vált indiánbeszéd, a Seattle-i törzsfônök beszéde. Így szól a törzsfônök az indián sírokon járkáló hódítókhoz: „Ôseink hamvai szentek számunkra.

Ti elhagyjátok ôseitek sírjait, és szemmel láthatóan minden megbánás nélkül messzire költöztök tôlük. Ezért abban a pillanatban, hogy ôseitek elhagyják a földi létet és a csillagok világába költöznek, többé már nem szeretnek benneteket és a földjeiteket. Ti hamarosan elfelejtitek ôket, és ôk soha többé nem térnek vissza. A mi halottaink nem felejtik el ezt a szépséges világot, amely 59

otthont adott számukra. Gyakran visszatérnek az égi vadászmezôkrôl, finom érzésekkel fordulnak a magányosan élôkhöz, felkeresik Földön élô test­véreiket, vezetik, vigasztalják vagy éppen jókedvre derítik ôket.”23 A halottakkal való kapcsolat fenséges érzése mellett az újból és újból testet öltô emberi szellemrôl szóló tudás is megôrzôdött az indián Tao-élményben – amint erre a beszéd ábrázolásmódja is utal –, szemben a keleti, Atlantisz utáni kultúrhelyszínekkel, ahol mindkét elem elhalványodott, majd látszólag el is tûnt az idôk folyamán.

A Tao-bölcsesség és a Tao-élmény ily módon sokkal tovább megôrzôdött az amerikai kontinensen, mint Nyugat-Európában. Figyelemre méltó ezen kívül, hogy éppen az észak-amerikai Szaturnusz-faj számára a faj fogalma egy egészen különös árnyalatot kap: az atlantiszi tisztánlátás képességével rendelkezô indián a Nagy Taoszellem iránti tiszteletében ugyanis még sejthetett valamit „egy olyan korszak fenségességébôl 60

és nagyságából, amikor még éppen hogy csak elkezdôdött a fajok tagozódása”, 7 amint azt Rudolf Steiner a már említett ciklusban elmondta. Az emberiség szellemiségének tiszta esszenciáját ôrizték meg a késôbbi korok számára ezen az amerikai „mellékszíntéren”; ellentétben azonban a nyugat-európai rózsakeresztes áramlattal, az emberi intellektus által még alig érintett formában.

Az atlantiszi tisztánlátás „amerikai” Nyugaton történô ôrzése az idôk folyamán egyre inkább konkrét individualitások több inkarnációra ki­ terjedô tevékenységéhez kötôdik, mivel az indián fajtól mint egésztôl ez már nem várható el a jövôben. Ebben a fajban ugyanis öreg, leépítô erôk mûködnek, mint faj már leáldozóban van, amint azt már Rudolf Steiner szellemi kutatásai elôtt is sejteni vélték a fehér emberiség soraiban.

Ezen leáldozás barbár „siettetését” – amennyiben e sejtések ténylegesen befolyásolták a megfelelô történelmi folyamatokat – természetesen semmiképpen sem lehet jogosnak tekinteni.

61

8. a tao két világtörténelmi torzképe Nem csak az atlantiszi bölcsesség legtisztább esszenciáját ôrizték meg azonban a hyberniai misztériumokban, valamint – a sokkal késôbbi korokba belenyúlóan – az amerikai kontinensen: a régi Tao-átélés szélsôségesen eltorzított formáival szintén találkozhatunk ezekben az idôkben.

Két világtörténelmi torzképet ábrázolok az alábbiakban, az egyik inkább ahrimani, a másik inkább luciferi színezetû.

Az ôsi amerikai kontinensen, a régi Mexikó területén már jóval az idôszámítás kezdete elôtt kultiválták a fekete-mágikus misztériumtudást, a hozzá tartozó rituálékkal. Ezeket a misztériumokat, melyek dramatikus csúcspontjukat a palesztinai Golgotai Misztérium idején érték el, egy „Taotl” elnevezésû szellem inspirálta, aki már nevében is az egykori Tao-szellem leszármazottjaként tûnteti fel magát. Az elsô világháború tombolása 62

közepette, 1916 szeptemberében Rudolf Steiner indíttatást érzett, hogy beszéljen az Atlantisz utáni idôk két legjelentôsebb Tao-torzképérôl.

1916. szeptember 18-án a következôket mondta a Taotl-misztériumokkal kapcsolatban: „Amikor az atlantiszi ember a Nagy Szellemrôl beszélt, egyetlen szóval fejezte ki: TAO. Létezett azonban egy ahrimani torzkép is, a Nagy Szellem egy ellenfele, aki mindazonáltal rokonságban állt vele.

Ezt a szellemet – aki oly módon hatott, hogy csak az atavisztikus-vizionárius látás számára válhatott felismerhetôvé – egy hasonlóan hangzó szóval illették: Taotl. A Nagy Szellem egy ahrimani elfajulásáról volt tehát szó, Taotl-ról, egy hatalmas, fizikai testbe nem inkarnálódó lényrôl.”24 Mire irányult az ahrimani Taotl-misztériumok tevékenysége, túl a fekete mágikus célokon, melyek magukba foglaltak bizonyos rendszeresen végrehajtott rituális gyilkosságokat is? Rudolf Steiner szeptember 18-án a következôket mondja errôl: „Céljuk az, hogy az egész Földet a halál birodalmává változtassák. Ebben a birodalomban 63

a lélek minden belsô impulzusát, önállóságát meg lehetne semmisíteni. A Taotl-misztériumokban olyan erôket nyerhettek el, amelyek képessé teszik az embert egy teljesen mechanikus földi birodalom felépítésére.” Az ily módon felépített földi birodalomból mintegy „kiszorítanák” a lelket, és ezáltal egy sajátságos, „luciferi bolygó lakosává tennék az emberiséget”. Már a Taotlmisztériumok praktikáinak és céljainak tömör jellemzésébôl is kivehetô, hogy terveik megvalósítása érdekében mintegy kezet nyújtanak egymásnak a Tao-erôk ahrimáni és luciferi torzulásai.

Hogyan hatott a Keleten tevékenykedô, inkább luciferi hangsúlyt hordozó Tao-torzkép? Ázsiában is létezett ugyanis egy bizonyos papi réteg, amely kapcsolódott az atlantiszi Nagy Szel­ lemhez. Az ázsiai luciferizált Tao-misztérium egyik papja egy speciális missziót hajtott végre, éppen olyan módon, ahogy egykoron a régi Atlantisz uralkodói hajtották végre a Nagy Szel­ lemtôl kapott megbízatásukat. Ez a pap beavatott egy késôbbi idôk számára szóló szellemi megbí64

zással inspirálta a fiatal Dzsingisz kánt, aki a 1213. század fordulóján egész Európát rettegésben tartotta az általa vezetett mongol hadjáratokkal.

Milyen célt szolgáltak a mongolok hadjáratai, melyek hátterében az elôbb említett papság sugalmazó tevékenysége állt? Rudolf Steiner a következôket mondja errôl 1916. szeptember 17-én: „A legintenzívebben azon dolgoztak, hogy álomba ringassák az emberi lelkeket, azaz ismét lehetôvé tegyék számukra az imaginációk homályos, álomszerû átélését. Az volt a szándékuk, hogy Atlantiszról megôrzött sajátos erôikkel oly módon hassanak Nyugatra, hogy ezáltal a Nyugat kultúrája vizionárius kultúrává váljon. Céljuk elérésével lehetségessé vált volna, hogy az emberi lelkeket a Földtôl elcsalogatva, velük egy különös kontinenst, egy új planetáris testet alkossanak. Az újkori emberiség fejlôdésében megjelenô minden nyugtalanság és zavar, amely a mongolok hadjáratainak köszönhetô, összefügg ezzel a hatalmas, Ázsiából kiinduló kísérlettel, mely egyértelmûen arra irányult, hogy ‘vizionáriussá’ 65

tegye az európai kultúrát, elválassza az ott élô emberiséget a folyamatos evolúció feltételeitôl, és bizonyos szempontból mintegy eltérítse ôket a Földtôl.”24 Míg a Taotl-misztérium legnagyobb beavatottját – pontosan a Palesztínában lejátszódó Golgotai Misztériummal egy idôben – a fehér mágia egy még hatalmasabb beavatottja gyôzi le, addig az ázsiai rohamot az elôrehaladó evolúciós erôk másfajta módon akadályozzák meg: az európai emberiséget Amerika felfedezésére inspirálják. „Amerika felfedezése, és minden, ami ezzel összefügg – vagyis, hogy az ember tulajdonképpen egyre szorosabb kapcsolatba került a Földdel mint materiális színtérrel –, magasabb szempontból nézve Dzsingisz kán tevékenységének ellensúlyozása” – mondja Rudolf Steiner ugyanebben az elôadásban.

Az emberiség törvényszerû tudatfejlôdése korunkban, az Atlantisz utáni ötödik korszakban egyrészt a régi vizionárius átéléstôl megtisztított megfigyelôképesség kifejlesztésére irányul, más66

részt a szellemi-imaginatív tisztánlátó képesség kifejlesztésére, amelyet azonban folyamatosan kísérnie és kontrollálnia kell az idôközben kifejlô­ dött értelemnek. E szabályszerû fejlôdésirányok ellen intézett támadást a két említett torz Tao­­impulzus, méghozzá a legerôteljesebb módon.

Bár az említett ahrimáni és luciferi Tao-tor­ zulások szándékait sikerült meghiúsítani, a hozzájuk kapcsolódó ellenirányzatok természetesen nem váltak ezáltal egyszer s mindenkorra hatástalanokká. Sôt, egyre inkább számolnunk kell a mûködésükkel, egészen az Atlantisz utáni ötödik korszak végéig, azaz még körülbelül ezerötszáz évig.

67

9. d. n. dunlop és az „amerikai” nyugat tao-áramlata Forduljunk most ismét a másik Tao-áramlat felé, amely – összevetve a két Tao-torzképpel – tulajdonképpen szabályszerûen áramlott tovább az észak-amerikai Szaturnusz-fajon belül, egészen a kezdôdô újkorig.

Az atlantiszi tisztánlátás „a Nyugat egyes személyiségeibe” húzódott vissza – állapította meg Rudolf Steiner a müncheni elôadássorozatban.

Ezt a megôrzô feladatot az „amerikai” Nyugat tekintetében elsôsorban olyan individuumok hordozták, akik egy-egy korszak során maguk is az amerikai Szaturnusz-fajba inkarnálódtak; hogy e nyugati fajon belül hogyan élt tovább az átfogó Tao-szellemiség az újkorig, azt egy korábbi fejezetben ábrázoltam.

D. N. Dunlop individualitásában – akinek ezt az írást ajánlottam – egy, a Tao-áramlattal általában, és a Tao-szellemiség megôrzésével 68

különösen mély kapcsolatban álló lelket fedezhetünk fel.

Néhány nappal Dunlop halála után, amely egy­ beesett az 1935-ös esztendô Mennybemene­te­lé­ nek ünnepével, Ita Wegman – aki egy jó évtizede barátságban állt Dunloppal – a következô benyomásáról számolt be az elhunyt arcát szemlélve: „Rendkívüli átváltozás ment végbe Mr. Dunlop arcán, miután eltávozott: lényének legmélyebb vo­násai jelentek meg rajta. Arcán láthatóvá vált a szellem lenyomata, lényének legigazabb formája, mely érintetlen a nemzeti vonásoktól, a neveltetéstôl és a hétköznapi gondoktól. Ez az arc maga volt a kinyilatkoztatás. Fejébôl mintha a TAO szó csendült volna fel, majd megjelent egy kép: egy olyan ember arcának tûnt, aki a Nagy Szellem kinyilatkoztatásait figyeli. Egy ember, aki minden erôfeszítésével a szél zúgását figyeli; aki eggyé vált mindazzal, ami a természet mögött rejtôzik.”25 Ita Wegman visszaemlékezett ezzel kapcsolatban Rudolf Steiner egy kijelentésére, mely szerint 69

Dunlop „ôsi nyugati tudás hordozója”, és az a feladata, hogy „kozmikus összefüggésekrôl tanítson az embereknek.” Steiner egy másik, Bernard Lievegoed által hagyományozott szóbeli közlése alapján D. N. Dunlop egykor kapcsolatban állt az észak-amerikai Szaturnusz-misztériumokkal. Úgy tûnik, mind Ita Wegman fent idézett impresz­­ sziója, mind Rudolf Steiner kijelentései arra utalnak, hogy Dunlop feltételezhetôen leélt a Földön egy fontos inkarnációt a nyugati Szaturnusz-faj szülöttjeként.

Még látványosabban és egyben megragadha­ tóbban rajzolódik ki az „amerikai” Nyugatra uta­ló nyom abból a szellemi élménybôl, melyet Eleanor C. Merry, Dunlop régi, bizalmas barátja élt át egyszer vele kapcsolatban. Felhívjuk a figyel­ met, hogy a következôkben idézendô élmény mel­ lett sokatmondó a hozzá fûzôdô rövid párbeszéd is. „Míg barátságunk különbözô stádiumokon ment keresztül, lényének is egészen különbözô oldalai kerültek elôtérbe”, írja E. C. Merry önéletrajzi feljegyzéseiben.26 70

„Kezdetben inkább régi, keleti vonások jellemezték. Amikor Blavatsky Geheimlehre [Titkos tanítás] címû írását olvastam, megdöbbentettek a ‘Narada’ nevet viselô beavatottra vonatkozó titokzatos utalások. […] Ez a régi keleties jelleg különös színezetet adott ismeretségünk korai idôszakának.27 Késôbb D. N. Dunlop gyógyító természete vált inkább hangsúlyossá. Ettôl kezdve hoztam ôt ér­zésszerûen összefüggésbe a régi Nyugattal. A ‘Narada’-minôséghez képest ezúttal valami egészen más mutatkozott meg: a koncentrált tudományosság eleme lépett elôtérbe. Az volt a benyomásom, hogy most sokkal inkább az emberi test életszférájával és a természettel áll kapcsolatban. Meglepett, milyen erôs együttérzéssel viseltetik a fizikai test szenvedései iránt, és milyen intenzíven él benne a vágy, hogy hozzájáruljon annak gyógyításához.” Éppen az idô tájt, amikor lényének elôbbiek­ ben említett oldala került elôtérbe E. C. Merry számára, ez a belsô „változás” objektívebb formában is megerôsítést nyert Dunlop életében: 71

„Körülbelül ebben az idôben kérte fel Rudolf Steiner D. N. Dunlopot, hogy viselje gondját az Angliában folyó orvosi munkának, valamint a Weleda Company felépítésének. Teljes odaadással végezte ezt a tevékenységet. Mindenkit ámulatba ejtett, milyen remekül kiismeri magát az orvosságok között, és milyen átfogó orvosi ismeretekkel rendelkezik.”

Ezek után az inkább elôkészítô megjegyzések után következik az itt tárgyalt összefüggés számára jelentôs szellemi élmény leírása: „Figyelemre méltóan világos imaginációs élményben volt részem, amely egy régi nyugati inkarnációját tárta elém – az erre utaló benyomás már az átélés során jelentkezett.

Egy földön ülô indiánt láttam. Gyönyörû aura vette körül, amely a fejétôl sugárzott lefelé a hátgerincén, éppen úgy, ahogyan a mai indiánok a tarka tollaikat hordják. Elôtte láng lobogott, melybôl a szél sarló alakot formált, lábainál egy kígyó pihent. Mély meditációba merült, melynek során a hold ezüstjébôl egy fényoszlop formáló72

dott szellemi szemei elôtt. A fényoszlop felett egy nôi alak, a holdistennô alakja jelent meg. Az égbolton ragyogott az Orion, a Hold a horizontra ereszkedett. Ebben a meditációjában a gyógynövények lényét tanulmányozta.”

Az átéltekrôl E. C. Merry festett egy képet, melyet megmutatott Dunlopnak, aki azonban mindössze annyit fûzött hozzá, hogy „AE is ugyanezt a képet látta róla”. (George William Russell álneve, Dunlop fiatalkori barátja a dublini idôkbôl.) Hogyha figyelembe vesszük Dunlop E. C. Merryhez fûzôdô szoros baráti kapcsolatát, talán elcsodálkozunk ezen a szûkszavú, pusztán a két szellemi élmény azonosságára szorítkozó megjegyzésen. A nyitva hagyott kommentár hát­ terében az individuális ítéletalkotás szabadságának nagyrabecsülése áll, hiszen a mai idôkben az okkult élmények területén elengedhetetlen az önálló, szuverén ítélôképesség kialakítása – üzeni számunkra ez a kis jelenet. Amilyen kevéssé foglal állást – explicit módon – Dunlop Mrs Merry élményével kapcsolatban, éppen olyan sokat73

mondó az AE-ra történô utalása, akivel Dunlop tulajdonképpen egész élete során egyfajta rejtett kapcsolatban állt.

Egy W. B. Yeatsnek címzett levelében AE a következôket írta: „Bár hordozok magamban egy bizonyos kelta szellemi elemet, ez inkább újabb keletû. Elevenen él bennem a régi Amerika és Káldea.”28 Vajon ez a vallomás az alapja AE szellemi élményének, amelynek során ô is a régi Nyugat kultúrájában látta barátját?

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy ebben a máig alábecsült költô-festôben szintén a Nyugat azon személyiségeinek egy reprezentánsát tisztelhetjük, akiknek az feladat jutott osztályrészül, hogy megôrizzék az atlantiszi tisztánlátást a késôbbi korok számára. Mûveinek olvasása egyértelmûen bizonyítja, hogy írójuk képes volt meríteni az eredendô szellemi élmények mély kútjából. Elégedjünk most meg ezzel kapcsolatban annyival, hogy felhívjuk a figyelmet AE Candle of Vision címmel megjelent önéletrajzi írására. Befejezésül álljon itt bizonyítékul The Avatars címû mûvébôl egy költemény: 74

Dark holy magic, To steal out at dawn, To dip face and feet in grasses The dew trembles on, Ere its might of spirit healing Be broken by the dawn.

O, to reel drunken On the heady dew; To know again the virgin wonder That boyhood knew; While words run to music, giving voices To the voiceless dew.

They will make, those dawn-wandering Lights and airs,fĂŠnyes, The bowed worshipping spirit To shine like theirs.

They will give to thy lips an aeolian Music like theirs.

75

Ó, szent mélysötét varázsa a hajnali kilopakodásnak, mikor arcod és lábad fûszál hegyén rezgô harmatcseppben áznak, míg a kelô nap véget nem vet majd gyógyító szellemi hatalmának. Ó, harmatban fürödni részeg szédületben, idézni az ifjú, szûz csodálatot, melyet ismert a gyermek, mikor még hallható volt a szavak zenéje, és hangja volt még a néma harmatcseppnek.

Ezek a bódult hajnalvándorlások, könnyed lebegô áramlások magukhoz emelik a hódoló szellemet s ragyogtatják a maguk örömére, míg ajkadon eolhárfa hangja rezdül válaszul az égiek zenéjére. fordította: bistey zsuzsa

76

10. az „európai” és az „amerikai” nyugat közötti rejtett kapcsolat „Biztos helyen a felséges hajó: a mély zugolyban, honnét a múltkor éjjel harmatért az orkán-járta Bermudákra küldtél.”

shakespeare: a vihar – fordította: mészöly dezsô

Az eddigiekbôl kiderült, hogy az atlantiszi tisztánlátás megôrzése a legszorosabban kötôdött egy­részt a hyberniai misztériumokhoz, másrészt az észak-amerikai Szaturnusz-fajon belül egészen az újkorig mûködô Tao-impulzushoz. Már önmagában a közös feladat ténye is feltételez a két Nyugat között egy mélyebb, belsô kapcsolatot – függetlenül attól, hogy ezt a feladatot teljesen eltérôen oldották meg.

Rudolf Steiner szellemi történelemkutatásaiból29 megtudhatjuk, hogy rendszeresen indultak hajók Észak- és Nyugat-Európából – fôképpen Norvégiából, de Írországból is – a még „felfede77

zetlen” Amerikába, egészen az elsô keresztény évszázadokig. Archeológiai leletek szintén tanúsítják ezeket a korai nyugati utazásokat, ilyenek például a Labradorban fellelt, ôsi ír harangok. Élénk hajóforgalom kötötte össze hosszú idôn át az elsüllyedt Atlantisz egykori határzónáit. A nyugat- és észak-európaiak utazása szorosan kapcsolódott egy, még tisztánlátó erôkkel dolgozó régi tudomány különleges céljaihoz: a „felfedezések kora” elôtti látogatók a Szaturnusz-fajra jellemzô betegségformákat, valamint a hozzájuk kapcsolódó terápiás lehetôségeket tanulmányozták.

Ezek a betegségek a nyugati féltekén sokkal erôsebben ható föld alatti elektromagnetikus erôk­kel függtek össze. Rudolf Steiner utalása29 alapján ezek, a hivatalos történelemírás számára teljesen ismeretlen „tanulmányutak” alapozták meg a késôbbi európai misztériumorvoslást. Az „európai” Nyugat egy bizonyos része tehát konkrét kapcsolatban állt ezáltal az „amerikai” Nyugat meghatározott impulzusaival, egészen az elsô ke78

resztény évszázadokig.

Ki inspirálta, ki „szervezte” ezeket a „tanulmá­ny­ utakat”? Az utazások célirányos jellege ugyanis egyértelmûen kizárja a feltevést, hogy úgymond rögtönzött kalandozásokról lehetett csupán szó. Összefüggtek-e vajon ezek az utazások a hyber­ ni­ai misztériumfolyamatokkal, és ezen misztériumok vezetô beavatottjával? Bizonyos körülmények arra utalnak, hogy fennállt ez a kapcsolat, még akkor is, ha ezt a hivatalos történelemkutatás nem ismeri el, és Rudolf Steinernél sem találunk erre vonatkozó kijelentést.

Utazóink azáltal, hogy tanulmányozták a Sza­ turnusz-fajon belül fellépô, egészen a fizikai testig hatoló jellegzetes betegségerôket, valamint a megfelelô gyógyító folyamatokat, mély bepillantást nyerhettek a fizikai test egészséges természetébe, sôt ez a betekintés meg kellett hogy elôzze a speciális gyógymódok kifejlesztését. Skythianos különleges „tanítása” többek között éppen ezt tartalmazta: az ember fizikai természetébe történô mélyebb betekintést. Nem csak az éteri, hanem a 79

mélyebben lévô, fizikai egészségerôk lényegérôl is tanított. Egy korábbi fejezetben arra szintén utaltunk már, hogy miképpen váltak az ember fizikai organizmusának bizonyos folyamatai mes�szire mutató beavatási ismeretek kiindulópontjává a hyberniai misztériumokban.

A fentiekbôl egyértelmûen adódik, hogy az amerikai látogatások mélyebb intenciói is kap­­csolatban kellett hogy álljanak Skythianos mûködésével. Igen, úgy tûnik, hogy az atlantiszi tisztánlátás amerikai – idôben sokkal távolabbra nyúló – továbbmûködésében is szerepet játszik ez a beavatott. Mivel a hyberniai misztériumok kapui az elsô századokban lassanként bezárultak, a rákövetkezô évszázadokban egyedül az „amerikai” Nyugat biztosította a helyszínt az atlantiszi tisztánlátás késôbbi korok számára történô megôrzéséhez.

Rudolf Steiner egyszer azt mondta Friedrich Rittelmeyernek, hogy Skythianos hat másik „mes­ter” között „vándorol”: „Ô tartja a kapcso­ latot a két keleti, a két nyugati, valamint a két 80

középhez tartozó mester – Jézus Mester és Christian Rosenkreutz – között.”30 Ez a kijelentés alátámasztani látszik azt a feltevést, mely szerint elképzelhetô, hogy az „amerikai” Nyugaton is Skythianos gondoskodott az atlantiszi tisztánlátás megôrzésérôl, mivel ez a mondat arra enged következtetni, hogy ezen beavatott mûködési te­ rülete némiképpen „globálisabb” formát ölt.

Hogy mindemellett döntô hatása volt a rózsakeresztes áramlatra is, amelyet elsôsorban az „európai” Nyugatnak szántak – erre már utaltunk.31

81

11. egy 20. századi tao-élmény Vegyük most újból szemügyre D. N. Dunlop alakját, mivel ôt kétségtelenül a Nyugat azon személyiségei közé sorolhatjuk, akik Skythianos vezetése alatt részt vettek, illetve részt vesznek az atlantiszi tisztánlátás megôrzésében. Leszámítva a már említett, Ita Wegmantól, E. C. Merrytôl és Rudolf Steinertôl származó feljegyzéseket, találunk-e vajon Dunlop életében is olyan konkrét utalásokat, amelyekbôl következtethetünk a Tao-szellemiséghez fûzôdô kapcsolatára?

Igen, amennyiben ilyen szempontból vizsgáljuk Dunlop írásait és feljegyzéseit.

Nem sokkal az elsô világháború kitörése elôtt Dun­lop nyilvánosságra hozta egy húsvéti élményét az általa kiadott The Path címû folyóirat „Szerkesz­ tôi megjegyzések” rovatában. A megélés formáját tekintve az élményt joggal nevezhetjük modern Tao-élménynek.32 Idézzük most szó szerint ezt a figyelemre méltó „szerkesztôi megjegyzést”.

82

„Milyen jó, hogy ez a csodálatos tavaszi nap Avalon szigetén talál, amely kapcsolatban áll Artus király legendájával és a Szent Grállal. A ki­kapcsolódás pillanataiban az ember nem adja át magát könnyen az aggodalmaknak. A Nap a megértés forrásává válik, az isteni értelem fennköltsége uralkodik el mindenen. Egy ilyen környezetben sokkal könnyebben tud megnyilvánulni az a transz-szerû jóga-állapot, amelynek csendjében a természet élete zajlik. A látható világ, mely ilyen pompában mutatkozik meg, az egyetlen Isteni lény megnyilatkozásaként jelenik meg; minden metafizikai mérlegelés köddé foszlik; minden egyes szépséges jelenség olyan ékszer, melyet a Nap aranya alakít át. * Tehetek-e mást, minthogy átadom magam a gondolataimnak? Mit nekem értékes vagy bûnös cselekedetek! Mit nekem a jóság vagy a gonoszság megnyilvánulása! Teljes egészében 83

kitörlöm ôket a tudatomból. Tekintetemet a fák felé fordítom. Felismerem, hogy a testem is egy fa, melynek megvannak a maga évszakai, nedvek táplálják, és kívánságok gondozzák. Ennek a fának is vannak ágai. Mondhatjuk-e, hogy a szellem a törzse, a lélek pedig a szellem gyökere? És hogy mindkettô ugyanabból az ôstalajból ered?

Nem terméketlen-e minden cselekedetünk, ha azokat nem a kívánságok látják el éltetô nedvvel?

A kert, melyben ülök, a szellemi nyugalom otthona. Ebben a lelki állapotban szemlélem az élet ünnepét. A világ városainak zajos életében az emberek egy nyugtalan szellem értéktelen kincseit gyûjtögetik, hasonló élvezettel, mint ahogyan én most az illatos tavaszi virágokat szedem csokorba, hogy felajánljam szívem szent kelyhében áldozati ajándékként az istenségnek.

Azt hiszem, most már értem, milyen a Nirvanaállapot – bár ezt kétségkívül nemsokára ismét el fogom felejteni. Eltemettem minden tulajdonomat, valójában azonban semmit sem veszítettem el. ‘Üres-e’ ez a ‘tér’, amelyben ily nyugalommal 84

ülök? Ha igen, akkor ez lesz minden tudás böl­ csôje. Milyen védettnek és gondtalannak tudja magát a lélek a nyugalom e kikötôjében! Amint a körülhatárolt formák és a hozzájuk tartozó elnevezések a felejtés áldozatává válnak, megmutatkozik a belsô tekintet számára a szubsztancia, amelybôl mindannyian keletkeztek. Mihelyst eltûnnek a tudatomból az árnyékok, melyeket az egyes formák vetnek, bekövetkezik a szellem csendje, tiszta lesz a lélek tükre, kiderül a mennybolt és felragyog a valóság Napja. A kis domb, a fák és a növények, a vizek és a virágok illata: mindannyian ennek a boldogító szellemnek az esszenciájából keletkeznek. Mindent átfog vajon ez a szellemi esszencia – hasonlóan a nappali fényhez –, és magában hordozza a világokat? Igen, most felismerem, hogy minden csodálatos természeti jelenség bennem gyökeredzik, és hogy ez a számtalan világ a saját önvalóm látható kifejezôdése. A világmindenség szférája egyben az én saját szférám is. Látom magamat mindenben és eltölt a béke. Pillangó táncol elôttem a napfényben, miközben a fa árnyé85

kában bensômben megvilágosodom. Felismerem, hogy a legmagasabb lényt, idôzzék bárhol, ezek a gazdag és csodálatos világok kísérik; ô jelenvaló mindenben – a lakható Földben éppúgy mint a vizekben –, valódi lényérôl bármely szavam csak téves képzetet hívhat elô. * Békés kertem kapuin kívül nyugtalanság uralkodik. De miért is zavarna ez engem? Képes-e a lelkem megôrizni ebben a rohanó világban saját ôsképének lényét, hasonlóan a lótuszvirághoz, amely gyökereinek köszönhetôen biztosan lebeg a tó közepén, még ha a víz viharossá is válik körülötte? Igen, ha képes vagyok szilárdan megmaradni ebben a tudatállapotban. Az emberi szív finom természetû, hamar az érzelmek hálójába kerül: az egyik percben szeretetben nyilvánul meg, a következôben eltölti az aggodalom. A szív ‘étere’ azonban változatlan marad: ô a mérhetetlen valóság, amelyet nem szükséges megtámasztania 86

egyetlen oszlopnak sem. Hiszen éppen Indra isten volt az, aki ellenségeinek üldözése közepette kihasználta a pillanatot, amikor azok elveszítették ôt szem elôl, és eltûnt egy atom ölében, akár egy méh a virág kelyhében. Itt egy pillanatnyi nyugalomra lelt, felfedezte a királyi palotát, amelybôl megszökött, és ahol képzelt birodalma felett uralkodott. Az aggodalmaktól nehéz szívnek is megadatik újból és újból egy lélegzetvételnyi pihenés, és bölcs, aki az ilyen pillanatokban megtalálja a napsugárban a szükséges atomot, amely elvezeti ôt a béke és a mennyek palotájának kapujához. * Most jönnek vissza az emberek a templomból, ahol minden bizonnyal a húsvétot ünnepelték. Ôk is megélték-e vajon a feltámadás ünnepét, úgy, ahogy én itt a kertben, a fa alatt megélhettem? Látták-e Krisztust, ahogy kitárja két kezét az egész teremtés felett? Ahogy lábai érintik a világ végét? Ahogy arca és szemei mindenhol lát87

hatók, ahogy feje áthat minden szférát? Látták-e az Urat, ahogy mindenbe életet lehel? Az egy világóceánt, az egyet a Napban és a Holdban, az egy országot az egész Földön? Legyen bármilyen korlátolt is a látásom, az Úr benne lakozik minden emberi erkölcsben és minden gondolatban, az atom részeiben éppúgy, mint az egész világmindenségben. Ezernyi Krisztusképet mutattak már fel, és ezernyit fognak még felmutatni, minden kép eltûnik azonban, hogyha Krisztus egyszer majd mindenben láthatóvá válik. Hiszen a határtalan égbolt nem az ô koronája-e? A Föld a zsámolya, és az egész világmindenség a temploma? * Megkondul egy harang és én elhagyom a kertet.

Elôbb azonban üzenetet és ajándékot küldök a szellemi birodalom messzire szétszórt gyermekeinek, akik megosztották velem ezt a misztikus élményt. Nem erôsítenek-e meg bennünket ezek az 88

élmények? Nem segítenek-e betölteni sorsunkat?

A Föld legfontosabb pontja belsô látásunknak ez a kis dombja. Mily szegényesek ezzel szemben Babilon függôkertjei! Ez az az örökkön létezô domb, örökös tavaszi zöldjével, örökké eleven vizeivel, ahol az anya hôsies gyermekeket nevel.

Talán már készíti, neveli a világ jövôbeli megváltóit egy ilyen csendes helyen, a legnagyobb nyugalomban az emberiség jó angyala.33 Legyetek derûsek mind, akik egy idôre ilyen nyugalomra találhattok.” * Ez a kétségkívül meglehetôsen szabadon megfogalmazott élménybeszámoló több szintet rejt magában, ugyanakkor úgy tûnik, sok mindent tudatosan el is hallgat. Próbáljunk meg most a Tao-vonások kiemelésére szorítkozni. „A Nap a megértés forrásává válik, az isteni ér­ telem fennköltsége uralkodik el mindenen.”

Hasonló tisztelettel tekintett fel az atlantida is 89

a Nap Nagy Szellemére. „A látható világ, mely ilyen pompában mutatkozik meg”, az ô számára is „az egyetlen Isteni lény” – a nagy Tao-szellem – „megnyilatkozását” jelentette.

Azután megjelenik a test és a fa, a szellem és a törzs, valamint a lélek és a gyökér rokonsága.

Isteni teremtményként éli meg magát a látó, mivel „mindkettô” – a lélek és a szellem – „ugyanabból az ôstalajból ered”. „Igen, most felismerem, hogy minden csodálatos természeti jelenség bennem gyökeredzik, és hogy ez a számtalan világ a saját önvalóm látható kifejezôdése.” Milyen „önvaló” szólal meg itt, amely ily módon éli át minden belsô és minden külsô létezô átfogó egységét? Aki ezt mondhatja: „A világmindenség szférája egyben az én saját szférám is.” Az önzô, alacsonyabb én képtelen lenne így beszélni. Ezt már csak az az Én mondhatja, amely konkrét módon felül tud emelkedni a kint és a bent, a szellem és a matéria dualizmusán. „Felismerem, hogy a legmagasabb lényt, idôz­ zék bárhol, ezek a gazdag és csodálatos világok kí90

sérik; ô jelenvaló mindenben – a lakható Földben éppúgy mint a vizekben” A szél zúgásában, a víz hullámaiban: a Tao hangja zengett mindenhol az atlantida számára. „Látom magamat mindenben és eltölt a béke.”

Szellemi napként jelenik meg az Én, beragyog mindent, és felismeri magát mindenben. „Tat tvam asi” mondhatta az egykori indiai ember.

Ez a napszerû Én a „szív éterében” gondoskodott a szellemi nyugalomról. Mert minden, ami a Napból fakad, és amit a Nap szellemei valaha életre hívtak: mindez az emberi szívhez tartozik.

Végül vajon a véletlennek tulajdoníthatjuk-e, hogy ez a misztikus élmény egy olyan környezetben játszódott le, amely egykoron sajátos kapcsolatban állt az Artus történettel? Visszacsengett-e még valami az Artus-áramlatban a Tao-im­pul­ zusból, ahogy az tovább élt a hyberniai misztériumokban?

91

12. goethe tao-érzékelésérôl Vajon ez az átélésmód kizárólag bizonyos individualitások privilégiuma, vagyis azoké, akik az egyes inkarnációik során sajátos módon kapcsolódtak a Tao-szellemiség ôrzéséhez, mivel az volt a feladatuk, hogy magukkal hozzák ezt az élményt – még ha módosult formában is – a modern korba? Mi a helyzet az emberiség fennmaradó részével? Ôk végérvényesen elszakadtak ettôl a megélési formától?

A modern ember, eltekintve a korai gyermekkor rövid szakaszától, már nem él egységben a természettel. Élesen kifejezésre jutó tárgyi tudata mindennel szembeállítja, mint öntudattal rendelkezô Én-t. Ebbôl az Én-bôl már hiányzik a világgal való egység érzete, mivel az egykori, gazdag világteljesség egy belsô pontba zsugorodott össze, így a világgal csak mint külsô jelenséggel találkozik. Ezt az Én/világ megosztottságot tekinthetjük a modern hétköznapi tudat fô ismertetôjegyének.

92

Rudolf Steiner A szabadság filozófiája címû könyv 2. fejezetében világosan rámutat erre a tényre; a modern tudatállapotról adott jellemzését korábban már idéztük. Emellett utaltunk arra is, hogy ezt a tudati kettôsséget nem szabad kiterjeszteni az egész emberre, a modern ember egészséges ér­ zése ugyanis ellentmond az „Én és a világ” nappali tudat által konstatált, éles dualizmusának.

Goethe egyike volt azon individualitásoknak, akik különösen élesen tudtak figyelni erre az érzésre. Képes volt arra, hogy a nappali tudat képességeinek állandó kultiválása mellett mûveiben hangot adjon ezeknek az élményeinek.

Rendkívül sokatmondó, hogy Rudolf Steiner egyszer a következôképpen jellemezte Goethe ismert mûvét, a Himnusz a természethez címû költeményt: „Goethe szavaiból, melyekkel a természet felé fordul, kicsendül a Tao-érzület.”34 Az ember és a természet egységének alapérzése, amely minden szétválást részleges jelenségnek tekint csupán: ez volt bizonyos értelemben az a lelki atmoszféra, amely Goethe alkotásait 93

inspirálta. Mûveiben számos bizonyítékot találhatunk erre vonatkozólag. Emlékezzünk például a Rudolf Steiner által gyakran idézett részre Winckelmann nekrológjából: „Amikor az ember egészséges természete újra egységben él majd a világgal mint egy hatalmas, szép, méltóságteljes és becses egésszel, amikor az öröm harmóniája szabadon magával ragadja, akkor a világmindenség – amennyiben képes lenne saját magát érzékelni – ujjongana céljának beteljesülése felett, és csodálná saját lényének és létesülésének koronáját. Mert mire szolgál a Nap és a Hold, a bolygók minden pompája, a csillagok és a tejút, az üstökösök és a ködfoltok, a már megteremtett és a majdan teremtendô világok, ha nem arra, hogy egy boldog ember akár öntudatlanul is örüljön a létének?”

Vagy gondoljunk Faust és a természet párbeszédére, miután Faustban a Gretchennel történt találkozás révén felébredtek a világgal való eleven egységre utaló érzések, melyek egészen addig a mély alvás állapotában voltak: 94

Dicsô szellem, megadtál, meg de mindent, amire kértelek. Orcád felém a lángokból nem fordítád hiába.

S adtad országomul a dús természetet s hatalmat élnem és élveznem is.

Nemcsak rideg szemlélését hagyod: belátnom engedsz titkos mélyibe, akár legjobb barátom kebelébe.

Elevenek sorát vonultatod elôttem, s ráismerni megtanítsz testvérekre bozótban, vízben, égen. (faust, 1. rész, erdô és barlang – fordította: jékely zoltán)

Egy ilyen „boldog embert” ismerhettünk meg az elôzô fejezetben D. N. Dunlop személyében is, aki egy fenséges szellem baráti gesztusát fedezi fel minden természeti jelenségben, és önmaga legmélyén egynek érzi magát ezzel a szellemmel. Az érzésbeli elmélyedés útjára lépve a modern embernek is lehetôsége nyílik arra, hogy kifejlessze 95

magában azt az érzést, hogy ôt magát is ennek a magasztos szellemnek a mûködése fogja át.

A modern Tao-érzékelés kultiválásához kapcsolódik az a valósággal klasszikus Tao-szemlélet, melyet Rudolf Steiner a következô szavakkal fejezett ki: „Atlantisz bölcsessége a vízben, a harmatcseppben öltött testet. Német szavunk, a har­ mat [der Tau] nem más, mint ez a régi atlantiszi hangzó. Mély tisztelettel és áhítattal szemléljünk tehát minden fûszálon csillogó harmatcseppecskét, szent hagyatékaként egy kornak, amikor még elevenen élt az istenek és emberek közötti kapcsolat.”35 Ily módon a harmatcsepp szemlélése eleven egy­ségévé válhat minden olyan természeti szemlélôdésnek, amelyet áthat a Tao érzülete.

Az egészséges érzés ma is törekedhet egy ilyen érzékelés kifejlesztésére.

A zenei hangsorok és az euritmia-mozdulatok egészséges érzékelése érdekében Rudolf Steiner adott egy klasszikus Tao-meditációt az euritmis­ ták számára.36 Útmutatása alapján a TAO hang96

zósor megfelel a H, A, E, D zenei hangsornak, amelyben a H és az A a T-nek felel meg, és egy­szerre kell megszólaljon.37 Aki átérzi ezt az ereszkedô hangsort, és az érzékelteket beleáramoltatja a megfelelô euritmia-mozdulatokba, az „a Tao-ban egy csodálatos eszközre talál, amely által belsô testiségét alakíthatóvá, belsôleg hajlékonnyá, mûvészileg formálhatóvá teheti az euritmia számára, mert a Tao ad számára egy belsô erôt, amely által képes lesz bármit megjeleníteni az euritmia segítségével.”

Ha meggondoljuk azt, hogy az atlantida számára a Tao-ban elsôsorban az Én csendült fel – melyet a Forma-szellemek ajándékoztak számára –, és hogy ez az Én alakítóan hat a fizikai testre is, akkor az euritmiai Tao-meditáció éppen hogy felébresztheti a formáló Én-erôket, melyek a „testiséget alakíthatóvá […], hajlékonnyá […] és formálhatóvá […] teszik”.

97

13. a szabadság filozófiája mint a korszerû tao-élményhez vezetô út Még ha képes is valaki beleérezni a Tao lényegébe, a „boldog ember” – hogy Goethe szavait idézzük – mégis csupán „öntudatlanul” örül a létének.

Még ha nem is kell ezt a kijelentést teljesen szó szerint érteni, mégis arra a tényre utal, hogy minden érzésünk és érzékelésünk – beleértve a világ és az ember egységére utaló Tao-érzékelést is –, összehasonlítva az észlelés és képzetalkotás tudatfokával, relatíve öntudatlanul, azaz egy csekélyebb tudatossági fokon lép fel. Adódik a kérdés: kultiválható-e egy olyan Tao-átélés, amelynek ugyanolyan a tudati foka – vagy akár még magasabb –, mint az észleletekben és képzetekben élô nappali tudatnak? Akár ki is hegyezhetjük a kérdést: hogyan viszonyul a Tao-érzékelés a gondolkodáshoz, a mai ember legéberebb tudatálla­ potához? Azok számára, akiknél a Tao-átélés nem 98

naív-ösztönös módon jelentkezik – és manapság számos kortársunknál nem lehet már minden további nélkül ez a helyzet –, a fenti kérdés kiinduló pontot jelenthet a teljesen tudatos Tao-átéléshez vezetô úton.

Egy ilyen korszerû, a tompább tudatú Taoérzékeléstôl a teljesen tudatos Tao-átéléshez ve­ zetô átmenetet tartott szem elôtt Rudolf Steiner, amikor Goethe Tao-érzékelésének jellemzéséhez hozzáfûzte a következô követelményt: „Ezt az érzékelés-tartalmat fel kell emelni a teljesen tiszta nappali tudatba.”34 Maga Steiner már eleget tett ennek a követelménynek, hiszen tíz esztendôvel korábban megjelentetett mûvében, A szabadság filozófiájában a legvilágosabb módon mutat rá a modern nappali tudat azon „pontjára”, ahol megtörténhet az átmenet a teljesen tudatos Tao-átéléshez.

Aki hosszú ideje elidegenedett a természettôl, és éles ellentétben éli meg magát vele, azt elôbb vagy utóbb megragadja a vágy, hogy ismét megtalálja ezt az elveszett kapcsolatot. „Vissza a termé99

szethez” – hirdette egykoron Rousseau, pontosan megfogalmazva a felvilágosodás betegségétôl szenvedô korszak egyik meghatározó vágyakozását. A Rousseau és követôi által megálmodott természet azonban a valódi természet külsô ol­ dala csupán; hiszen annak igazi lénye szellemi természetû – amint ez az atlantida számára magától értetôdô, élményszerûen megélt tény volt. „Igaz ugyan, hogy elszakadtunk a természettôl, valamit azonban mégis átvettünk belôle a saját lényünkbe”, száll szembe Rousseau-val Rudolf Steiner. „Meg kell találnunk ezt a bennünk lévô természeti lényt, és akkor ismét meg fogjuk találni a kapcsolatot a természettel is.” Valószínûsíthetô, hogy nem testünk anyagi oldalára gondolt e tekintetben, hiszen éppen ez választ el bennünket a természet „többi” részétôl. Sokkal inkább „az kell a vezetônk legyen, ami a saját bensônkben azonos vele”.

A megoldás tehát nem a Rousseau-i, külsôdleges természethez fordulás. Saját lényünk kutatása segít hozzá „természeti lényünk” megtalálásához: 100

„Alá kell merüljünk lényünk legmélyére, hogy megtaláljuk azt az elemet, melyet átmentettünk a természettôl való eltávolodásunk során.”2 Ez az elem, vagyis a belsô természeti lény, természetesen egy egészen konkrét, kettôs tulajdonsággal kell rendelkezzen, amennyiben a modern Tao-átélés kiinduló pontjául kíván szolgálni: egyformán át kell fognia a külsôt és a belsôt, tehát bizonyos tekintetben felette kell álljon a csak szubjektív vagy csak objektív létezésnek.

A szabadság filozófiája következôképpen jellemzi a belsô természeti lény szükségszerûen kettôs természetét: „El kell jussunk arra a pontra” – sôt teljes tudatossággal kell idáig eljut­nunk – „ahol kimondhatjuk: itt már nem csupán ‘Én’ vagyok” – az ilyen „csupán Én” mindig élesen elválasztódik a „csupán világ”-tól – „itt valami olyannal találkoztam, ami több, mint ‘Én’.”2 A szabadság filozófiájának teljes 3. fejezete egy bizonyos nézôpontból szemlélve nem más, mint az említett „pont” egzakt meghatározása. És fontos, hogy megértsük: ennek a különleges pont101

nak a lényegét – mely pontnak Rudolf Steiner jellemzése szerint nem kevesebb a feladata, mint hogy valóságosan átfogja a külsôt és a belsôt, és ezzel túlmutasson a nappali tudat számára fennálló, és ezen tudat elôtt leküzdhetetlennek mutatkozó külsô és belsô közötti ellentéten – ez a fejezet valóban a legvilágosabb módon határozza meg. Ez a pont, avagy a bennünk lévô természe­ ti lény nem más, mint a gondolkodás, a maga két alapvetô oldalával: azaz a gondolkodási aktivitással és a gondolkodás tartalmával.

A gondolkodás mint aktivitás, bizonyos értelemben, a „csupán Én”, azaz egy tevékenység, amely nem indulhat ki sem a fizikai testbôl, sem az emlékek vagy az érzések szférájából, sem a már meglévô képzetekbôl és fogalmakból, hanem kizárólag az Én-bôl, amely az igazságot keresi. A lehetô legszubjektívebbel van itt dolgunk: az Én akarati tevékenységével. A gondolkodási aktivitásban nem az alacsonyabb én szubjektivitása mûködik, hanem kizárólag az, amit tiszta, gondolkodó-Énnek nevezhetünk, amely számára 102

semmi más nem mérvadó, mint a tiszta fogalmak kifejezésére irányuló törekvés.

Ezeket a fogalmakat, avagy a gondolkodás tar­ talmát másrészrôl úgy kell tekintenünk, mint ami tartalmát tekintve tôlünk független, és önmaga által meghatározott. Individuális tudatunkban csupán megjelenítjük ôket. Egyetlen ember sem képes egy fogalom tartalmát „feltalálni”, „önmaga megalkotni”, avagy a fogalom tartalmát megváltoztatni. Éppúgy, ahogy a fogalmak és az ideák tartalmát nem „alkothatja meg” senki sem – hanem a világ szellemi síkján találhatunk rájuk és ragadhatjuk meg ôket aktívan a gondolkodás szellemi érzékszervével –, éppoly kevéssé lenne képes más véghezvinni a gondolkodó tevékenységet, mint az ember tiszta Én-je.

Hogyha közelebbrôl szemügyre vesszük ezt a tevékenységet, megállapíthatjuk, hogy semmiképpen sem nevezhetjük csupán szubjektívnek.

Megvan ugyanis a saját maga törvényszerûsége.

Egy olyan törvénynek engedelmeskedik, amely 103

minden gondolkodó ember számára egy és ugyanaz. Minden „szubjektív” gondolkodó tevékenység ennek az objektív törvénynek van alárendelve. A gondolkodó tevékenység törvénye tehát éppolyan objektív, mint az általa megjelenített tartalmak. Hogyha a gondolkodó tevékenység csupán szubjektív volna, akkor kizárólag szubjektív tartalmakat tudna napvilágra hozni.

A gondolkodás tartalma tehát az az elem, amelyet a természettôl való eltávolodásunk során átmentettünk, és a bennünk lévô természeti lény tesz képessé bennünket arra, hogy ezt a tudatunkban lévô tartalmat napvilágra hozzuk.

Amennyiben ez a szubjektív-objektív gondolkodó tevékenység objektív gondolkodástartalomhoz vezet, akkor beszélhetünk ténylegesen a gondolkodás Tao-pontjáról: „Itt már nem csupán ‘Én’ vagyok, itt valami olyannal találkoztam, ami több, mint ‘Én’.” *

104

A tiszta fogalomtartalom – mint a természettôl való eltávolodásunk során átmentett elem – lényébôl fakadóan teljes mértékben érzékfeletti természetû. Az érzékelhetôbôl merített tartalommal telített képzetekrôl – melyeket Rudolf Steiner individualizált fogalmaknak nevez – ezt már nem lehet minden további nélkül elmondani.

Minden olyan elmélet, amely azt kívánja bizonyítani, hogy az összes általánosan használt tiszta gondolattartalom – mint például a háromszög egyetemes fogalma, szemben egy konkrét, „ábrázolható és szemléltethetô” háromszög­ gel – bármilyen kerülô úton, de végül is mindig az ér­zékelhetô világból ered, és abból vonatkoztatható el, saját maga fûrészeli el maga alatt az ágat, amelyen nyugodni vél. Az érzékelhetô világ mely jelenségébôl, vagy folyamatából lehet elvonatkoztatni például az elvonatkoztatás fogalmát? Rudolf Steiner alapvetô írásainak éppen az az egyik fô célja, hogy rámutasson a tiszta gondolattartalmak érzékfeletti természetére.

105

Az általános gondolattartalom érzékfeletti természetének megfelelôen a bennünk lévô természeti lény – azaz a gondolkodás – egy tisztánlátó képességnek bizonyul, amennyiben ezzel a kifejezéssel jelölünk minden olyan képességet, amely a nem érzékelhetô, avagy érzékfeletti világtartalom érzékelésére szolgál. Rudolf Steiner kimondottan a tisztánlátás „gyöngyszemérôl” beszél e tekintetben, amely teljesen nyilvánvalóan jelen van a mindennapi, valamint a tudományos gondolkodás számára, és mégis többnyire átsiklanak felette, mert az embereknek rendre egészen más, sokkal speciálisabb „képzetük” van a „tisztánlátásról”. Nem hallgathatjuk el az olvasó elôtt, miként jellemzi Rudolf Steiner ezt az értékes gyöngyszemet észre sem vevô, modern embert: „Engedjenek meg egy kissé durva hasonlatot.

Ha egy gyöngyszem az utcán hever és egy tyúk rátalál, nem fogja különösebben értékelni ezt a gyöngyszemet. Ilyen tyúk a modern emberek legtöbbje. Egyáltalán nem értékelik a gyöngyszemet, pedig egészen nyilvánvalóan ott fekszik 106

elôttük. Ôk ugyanis valami egészen mást értékelnek: a saját képzeteiket.

Senki sem tudna elvontan gondolkodni, nem lennének valódi gondolatai és ideái” – melyek nem tévesztendôek össze az érzékelés nyomán keletkezett képzetekkel – „ha nem rendelkezne a tisztánlátás képességével, mert a mindennapi gondolatainkban és ideáinkban kezdettôl fogva ott található a tisztánlátás gyöngyszeme. Ezek a gondolatok és ideák a lélek pontosan ugyanolyan folyamata által jelennek meg, mint amely folyamat által a legmagasabb erôk is manifesztálódnak. Hihetetlenül fontos, hogy megértsük: a tisztán­látás kezdete tulajdonképpen egy teljesen hét­köz­napi dolog: az embernek csupán meg kell értenie, hogy a fogalmak és az ideák érzékfeletti természettel rendelkeznek. Tisztában kell lennie azzal, hogy a fogalmak és az ideák az érzékfeletti világból érkeznek hozzánk. Amikor a magasabb hierarchiák szellemeirôl beszélek Önöknek, az Angyaloktól, Arkangyaloktól egészen a Szeráfokig, Kerubokig, Trónokig, ak107

kor olyan lényekrôl beszélek, akiknek szólniuk kell a magasabb világokból az emberi lélekhez.

Ugyanezekbôl a világokból érkeznek a lélekbe az ideák és a fogalmak is; egyenesen a magasabb világokból érkeznek a lélekbe, nem az érzékelhe­ tô világból.”38 Majd hozzáfûzi: „Az említett témáról bôvebben olvashatnak a korábbi években nyilvánosságra hozott írásaimban, nevezetesen a Wahrheit und Wissenschaft [Valóság és tudomány] és A szabadság filozófiája címû könyveimben, melyekben rámutattam, hogy az ember ideái az érzékfeletti, szellemi megismerésbôl származnak.”

Aki ezt a tényállást belátja, nem fog kísértésbe esni, hogy az úgynevezett absztrakt, érzékletmentes gondolkodást szembeállítsa a tisztánlátással. Nem fogja lebecsülni az elsô fogalom jelentôségét, a másodiktól pedig lényegesen többet remélni szellemi fejlôdése szempontjából.

Semmi sem gyôzheti le talán radikálisabban „az úgynevezett absztrakttól való viszolygást”,39 mint annak belátása, hogy minden érzékletmentes

108

gon­dolatban úgy csillog a tisztánlátás gyöngyszeme, akár a harmatcsepp a fûszálon. * Az írországi „kétarcú” Tau-kereszthez hason­lóan ez a gyakran semmibe vett gyöngyszem is két arcot visel: egy hosszú, múltbéli emberi tudat­ fejlôdés végeredményét, és egyben egy hosszú, jövôbeli emberi tudatfejlôdés kiinduló­pont­ját. „A régi korok emberisége” – mondja Rudolf Steiner az 1919-es szilveszteri elôadásában – „atavisztikus tisztánlátással rendelkezett. A jelenkor emberének absztrakt tudása és absztrakt gondolkodása nem más, mint ami ebbôl az atavisztikus tisztánlátásból utolsó örökségként megmaradt. (…) Ez azonban azt is jelenti egyben, hogy éppen abból kell most kiindulnunk, ami az emberiség ôsidôktôl napjainkig tartó fejlôdése során a végpontot képezte.”40 * 109

A Rudolf Steiner által ôs-indiainak nevezett, Atlantisz utáni elsô korszak feladata az volt, hogy biztosítsa a legtágabb értelemben vett tisztánlátás evolúciója és a gondolkodás evolúciója közötti átmenetet. Kozmológiai szempontból az ôs-indiai korszak a rák jegyében állt. Az ismert asztronómiai rák szimbólum kifejezô módon szemlélteti ezt az átmenetet: a visszahúzódó tisztánlátás korszakát lassan felváltja az evolúcióját megkezdô gondolkodás korszaka.

A teljesen kifejlôdött gondolkodásban tehát ott nyugszik – visszahúzódott formában – a tisztánlátás Tau-gyöngyszeme. A régi indiaiak által „sötét korszaknak” jövendölt Kali Yuga 1899-es lezárulása óta ismét ez a kifejezés fémjelzi az emberiség tudatfejlôdését: a tisztánlátás evolúciója. Rudolf Steiner a következô felvilágosítással szolgál a „világos” korszak nyitányához, kiegészítve a jól ismert kanti kijelentést: „‘Ember, legyen bátorságod szolgálatodba állítani értelmedet.’ Manapság egy még fenségesebb mondatnak kell a lélekben felcsendülnie, mely szerint: ‘Ember, legyen bá110

torságod fogalmaidat és ideáidat tisztánlátásod kezdetének tekinteni.’”38 Egy új rák-örvénylés közepette zajlik az emberiség tudatfejlôdése ezen a „világszilveszteren”, amikor is az absztrakt gondolkodáson belül mintegy kezet nyújtanak egymásnak az ôsi és az eljövendô tisztánlátás képességei. Az eddigiekbôl érthetôvé kellett váljon, hogy minden mai és jövôbeni tisztánlátásnak, amely belépést keres a konkrét érzékfeletti világokba, idea-tisztánlátáson kell alapulnia, mert egyedül ez képes arra, hogy valóságosan, azaz az ideának megfelelô formában in­ terpretálja minden másfajta tisztánlátás eredményét. És miként az egykori tisztánlátás a gondolkodásban él tovább, úgy kell a gondolkodó tisztánlátásnak is benne élnie minden eljövendô érzékfeletti képességben.41 * Közvetlenül Rudolf Steiner halála után leját­ szó­ dott egy jelentéktelennek tûnô esemény, 111

melyet akár reális szimbólumnak is tekinthetünk; egy esemény, mely világtörténelmi képben mutatja meg, hogy Steiner a múltbeli és jövôbeli tisztánlátás érzékletmentes gondolkodás által közvetített folytatólagosságának jegyében vitte véghez földi tevékenységét. Friedrich Rittelmeyer következôképpen írja le az általa ta­núsított eseményt Meine Lebensbegegnung mit Rudolf Steiner címû könyve végén: „Marie Steiner kívánságára halottbúcsúztató szertartást tartottam a keresztény közösség rituáléja szerint az ünnepélyesen feldíszített elôadóteremben, ott, ahol Rudolf Steiner egykor a legjelentôsebb elôadásait tartotta. A szenteltvízhintôbôl egy vízcsepp hullott az eltávozott arcára, és ragyogó gyémántként csillogott, éppen a homloka közepén, az ünnepség egész ideje alatt. Millió gyertya fénye tükrözôdött ebben a gyémántragyogás­ ban – mintha szelleme a magasabb világok fénymegnyilatkozásait tükrözte volna számunkra.

Ezzel, a homlokát mindvégig díszítô drágakôvel fektették bele a testét a koporsóba. Mintha a 112

hatalmas szellemek egy földi képben tárták volna elénk mindazt, amit megéltünk”. Ez a kép utal egyben a kétszirmú lótuszvirágra is, melynek mûködését a Wie erlangt man Erkenntnisse der höheren Welten? [Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez?] címû iskolázási könyv ismerteti [A beavatás néhány hatásáról címû fejezetben]. Ezt a lótuszvirágot, amely valójában egy asztrális érzékszerv, az érzékletmentes gondolkodás hozza mozgásba. Általa válnak „láthatóvá a magasabb világok szellemi lényei”, általa „léphet kapcsolatba az ember magasabb Én-je a magasabb világok szellemi lényeivel.” * A gondolkodás tisztánlátó tevékenysége, amely elvezet bennünket a világ esszenciális szellemi tar­talmához,42 idôszerû folytatását jelenti tehát mind a régi atlantiszi Tao-élménynek, mind az érzékelésszerû, inkább passzívabb Tao-át­é­ lés­nek – amint az például Goethe már említett 113

nekrológjában lép elénk. A mai kor embere számára többé már nem idôszerû, hogy atlantiszi elôdeihez hasonlóan passzívan fogadja magába a Nagy Szel­lemet. Az emberi Én ugyanis – egoizmusát feláldozva, és teljes mértékben a szabad akaratára támaszkodva – a kor követelményeinek megfelelôen önmaga jeleníti meg a világ Nagy Szellemét, mégpedig a gondolkodás tevékenysége által, érzékszervi benyomásoktól mentesen képzett ideák és fogalmak formájában. A szabadon, individuális módon megjelenített ideatartalom jelenti számunkra a Nagy Szellem „korszerû” megnyilatkozását. Ezen semmit sem változtat az a körülmény, hogy ez a szellem elôször absztrakt formában jelenik meg és tétlennek mutatkozik: ugyanolyan szellemi szubsztanciából áll, mint a magasabb hierarchiák lényei.43 A szabadság filozófiája azonban nem csupán egy új szellemi látás fent jellemzett kezdetét tárja fel számunkra, nem csupán a korszerû Tao-­él­ ményhez vezet el – ami az absztrakt, tiszta ideákban való gondolkodást jelenti –, hanem megmu114

tatja az utat egy olyan szellemi látáshoz is, amely révén képesek leszünk megragadni a szellemi világ lényeit és történéseit. Nem csupán az absztrakt tisztánlátás gyöngyszemének felismerésére és megbecsülésére tanít; megmutatja azt is, hogy ezt a gyöngyszemet valódi életre tudjuk ébreszteni, hiszen egykor ô maga is a valódi életbôl született. „A gondolattartalommal telített élet valójában egyet jelent az istenben való élettel”, olvashatjuk A szabadság filozófiájának utolsó fejezetében.

Egy ilyen élet azonban csak akkor valósul meg, akkor lesz a megfelelô módon gondolatokkal telített, hogyha a gondolatok élôvé válnak. Hogy ezt elérjük, elôször is koncentrációs és meditációs gyakorlatok segítségével mintegy ki kell „költeni” a fogalmakban elvarázsoltan nyugvó életet, míg az át nem töri az absztrakció tojáshéját.44 Ezt a célt szolgálja a következô meditációs mondat, melyet Rudolf Steiner a gondolkodás Tao-pontja számára adott: „Amikor gondolkodom, egynek érzem magam a világtörténések áramával.”45 Célravezetô lehet ebbôl a szempontból az alábbi 115

gondolatban történô elmélyedés is: „A gondolkodás felette áll szubjektumnak és objektumnak. Ezt a két fogalmat éppúgy a gondolkodás hozza létre, mint a többit.” (A szabadság filozófiája, 4. fejezet.)

Igen, A szabadság filozófiája valóban elvezethet bennünket a szellemi-lényszerû megragadásához, és magukhoz a hierarchikus lényekhez is. Ezért fogalmaz Rudolf Steiner a következôképpen modern Tao-könyvének zárófejezetében, amikor a gondolkodás szellemi realitásáról beszél: „Azt a magasrendû szellemi lényt, aki minden embert áthat, az ember a gondolkodásában ragadhatja meg.” W. J. Stein idevágó kérdésére46 Rudolf Steiner egyszer azt nyilatkozta errôl a szellemi lényrôl, hogy benne a teremtést kezdetektôl kísérô, „legöregebb” arché lényt tisztelhetjük, akit tulajdonképpen az egész emberiség egyfajta csoportlelkének nevezhetünk. A gondolkodás Tao-pontjába történô elmélyedés ily módon elôbb vagy utóbb a szellemi hierarchiák konkrét megismeréséhez vezethet.

Ilyen, vagy ehhez hasonló gondolatok kon­cent­ 116

ra­tív, meditatív életre keltése, a bennük nyugvó lények kiszabadítása a varázslatból tehát egyet jelent azzal, hogy a mai kor követelményeinek megfelelôen, teljesen tudatosan fejleszthetjük ki a Tao-érzékelést. Erre az érzékelésre viszont már az lesz a jellemzô, hogy fölé emelkedik az éber nappali tudattal átélt „Én és a világ” ellentétességének, szemben a goethei Tao-érzékeléssel, amely még alatta volt ennek a tudatállapotnak.

117

14. a tao és a jövô technikája Az atlantiszi Tao-átéléshez hasonlóan, amely többek között a technikai képességek és berendezések egy egészen meghatározott formájában is kifejezésre jutott, a modern és a jövôbeni Taoátélés is el fog vezetni lassanként a technikai-gazdasági életszféra újjáalakításához. Rudolf Steiner egy 1906-os, a szabadkômûvesség jelenérôl és jövôjérôl tartott elôadásában47 utalt erre a régi és új Tao-átéléshez egyaránt szorosan kapcsolódó alkotóelemre. Fontos felvilágosítással szolgált a Tao-kereszt formáját illetôen, amikor is a hiányzó felsô gerendát ekképpen hozta összefüggésbe az ásványi világgal: „Az ásványi világot már magunk mögött hagytuk, az ember már uralja.” Ezzel a kijelentéssel az ásványi világ tudományos-technikai meghódítására utal.

A felsô gerenda nélküli Tao-kereszt szimbolikusan azt fejezi ki, hogy az emberiség egy olyan korszaknak néz elébe, amelyben az életerôk, 118

valamint az ennél is magasabb erôk uralása szolgáltatja majd a technológiai vívmányok alapját.

Rudolf Steiner egy „teljesen új természeti erôrôl” beszél. Ellentétben azonban az életerôkkel történt, részben egoista visszaéléssel – amely végül Atlantisz pusztulásához vezetett –, ezt a teljesen új természeti erôt kizárólag „az önzetlen szeretet ereje által lehet majd mozgásba hozni”. Ez az erô „képes lesz arra, hogy gépeket mûködtessen.

Ezek a gépek azonban meg sem mozdulnak, illetve rögtön leállnak majd, amint egoista emberek használnák ôket”. Mindamellett, hogy ennek az erônek a szeretetbôl kell fakadnia, egy másik feltételnek is teljesülnie kell, mégpedig hogy a legteljesebb szabadság hozhatja csak mûködésbe, mivel a szabadság a szeretet másik oldala csupán. Atlantiszon, általánosságban, egyik képesség sem létezett még. Ily módon szimbolizál „a Taukereszt egy új hatalmat, mely a szabadságon alapul, és egy teljesen új természeti erô felébresztésében áll”.47 Egy ilyen új természeti erô technikai alkalma­ 119

zásának rejtélyes, sokat vitatott elôfutárát láthatjuk a J. W. Keely 48 által konstruált motorban, ez ugyanis „kizárólag akkor mûködött, amikor Keely maga is jelen volt”, amint ezt Rudolf Steiner is megerôsítette. Keely „nem csapta be az embereket, mivel valóban élt a lelkében az a hajtóerô, amely képes volt a gépet mûködésbe hozni”.

Rudolf Steiner a továbbiakban félreérthetetlen utalást tesz arra vonatkozólag, hogy ezt az erôt csakis egy meghatározott lelki-morális alapon lehet az emberiség üdvére felhasználni: „Egy hajtóerô, mely morális: ez a jövô ideája; a legfontosabb erô, melyet be kell oltani a kultúrába, amennyiben nem kíván önpusztítóvá válni. A mechanikus és a morális át kell hogy hassák egymást, mert a mechanikus a morális nélkül semmit sem ér majd. Ma a leghatározottabban ennek a határán állunk. A jövô gépeit nem csupán víz és gôz fogja mûködtetni, hanem szellemi erô, szellemi morál is.”

Nem csak a Tao-kereszt révén, hanem a Gráláramlatban is utaltak erre az eljövendô erôre.

120

Rudolf Steiner a fent említett elôadásában említést tesz errôl a fontos összefüggésrôl. „Ezt az erôt egyrészrôl a Tau-jel szimbolizálja, más­rész­ rôl a Szent Grál képe sejteti költôien.”47 Az angol író, Bulwer-Lytton „vril”-nek nevezi ezt az erôt, és a The Coming Race [Az eljövendô faj] címû könyvében ad leírást róla [német címe: Vril]. * Vessünk most még egy pillantást D. N. Dun­ lopra és Glastonbury-ben átélt élményére. Az erre vonatkozó fejezetben bemutattuk, hogy ez az élmény mennyiben viseli magán egy modern Tao-átélés ismertetôjegyeit. Hogyha tekintetbe vesszük Rudolf Steiner fentebb idézett kijelentését, amely utal a Tao- és a Grál-áramlat közötti kapcsolatra, figyelemreméltó lehet, hogy az Energia Világkonferencia késôbbi létbehívója éppen Glastonbury-ben részesült egy ilyen élményben. Ehhez a helyhez ugyanis nem csupán a nyugati Artus-áramlat kötôdik, hanem a 121

nyugati Grál-áramlat is, Arimátriai József révén, aki valószínûleg ide hozta az utolsó vacsora kelyhét, a Grál-kelyhet. Leírásában Dunlop is utal Glastonbury kapcsolódására nem csupán az Artus–, hanem a Grál-áramlathoz is.

Amerikai tartózkodása idején, röviddel a századforduló elôtt, maga Dunlop is szemügyre vehetett egy Keely-motort, amint arról W. J. Stein beszámol. Kétségkívül foglalkozott emellett az úgynevezett Strader-motorral49 is. „Ahogyan az ember az élettelen építômesterévé vált”, olvashatjuk a továbbiakban Rudolf Steiner ugyanezen elôadásában, „éppúgy válik majd az élô építômesterévé is.”47 Az élô egy ilyen, jövô­ beli építômesterét tisztelhetjük minden bizon�nyal D. N. Dunlop individualitásában is – ez úgyszólván magától értetôdik, hiszen benne rejlik lényének és egész életútjának belsô logikájában.

122

15. ahriman támadása a nyugat tao-képessége ellen Manapság ismét sok szó esik a „Tao”-ról, amint azt a legkülönbözôbb, újonnan megjelent publikációk is mutatják. A politikai és világnézeti tanácstalanság idején reménykeltô sejtelmek ébrednek e rövidke szó hallatán, csengése egy olyan kultúrát és világnézetet idéz, amely teljesen más alapokon nyugszik, mint amilyenek a modern nyugati világ arculatát az utóbbi évszázadokban meghatározták.

Az Egyesült Államokban élô kínai származású Chungliang Al Huang Quantum Soup50 [Kvantum leves] címû könyvében kalligrafikus módon próbál meg hozzájárulni a „lelki különbözôségek” kibékítéséhez. A kaliforniai Human Potential School igazgatója, John Heider szintén ír egy Tao-könyvet,51 mely sajátos módon ígéri „az ember irányító erôinek felébresztését és képzését”.

Heider azokhoz fordul, „akik vezetô szerepet töl123

tenek be – vagy erre törekszenek – egy közösségen belül, legyen az akár családi, templomi, vagy iskolai közösség, a hivatásuk, a közigazgatás, a hadsereg, vagy akár a politika.” Még a látszólag oly profán dolgot is megpróbálják bevonni a Tao égisze alá, mint a konyhamûvészet.52 „Taoizmus mindenkinek” – mondhatnánk kissé nyersen, végigtekintve a fentiekhez hasonló, újonnan megjelent kiadványokon. Még a modern természettudomány területére is beszivárog egy bizonyos taoizmus. Fritjof Capra 1975-ben megjelent The Tao of the Physics53 [A fizika Taoja] címû könyve a nyugati tudomány és a keleti filozófia közeledését kívánja bemutatni.

Mivel van dolgunk a nevezett publikációt il­letô­ en? Egy idôszerû taoizmussal, mely megfelel a 13. fejezetben leírtaknak, vagy az emberi tudatfejlôdés távoli múlthoz tartozó „momentumainak” újbóli felmelegítésével? Vessünk egy pillantást a The Tao of the Physics címû könyvre. Capra könyve egy élménynek köszönheti a születését, melyrôl az író az elsô kiadás elôszavában a következôket írja: 124

„Öt esztendôvel ezelôtt egy csodálatos élményben volt részem, amely után elindultam azon az úton, amely ennek a könyvnek a megírásához vezetett. Egy késô nyári délután az óceán partján ültem, és figyeltem a hullámok mozgását. Éreztem a lélegzésem ritmusát, és egyszerre az egész környezetem egy gigantikus kozmikus tánc része­ ként tudatosult bennem. Fizikusként tudtam, hogy a körülöttem lévô homok és kôszikla éppúgy vibráló molekulákból és atomokból áll, mint a víz és a levegô. Azt is tudtam, hogy atmoszféránkat kozmikus sugarak áradata bombázza folyamatosan. […] Mindez az energiafizikával kapcsolatos kutatótevékenységem révén volt számomra ismerôs. […] A parton ülve hirtelen életre keltek korábbi kísérleteim. Kifejezetten ‘láttam’, hogyan érkezik le lépcsôs vízesésszerûen a világtérbôl az energia, miként teremtôdnek és pusztulnak el ritmikusan a részecskéi. ‘Láttam’ az elemek atomjait, és hogy a testem atomjai is részét képezik ennek a kozmikus energiatáncnak.”54

125

A fenti élmény egyrészrôl leír egy bizonyos Tao-minôséget, amennyiben egy modern ember egységként „éli meg” a saját testét és a környezô univerzumot, másrészrôl könnyen felismerhetô az élmény materialista színezete. Egyértelmûen utal erre az a tény, hogy az egységélménybe nem vonódott be sem a lélek, sem a szellem, csupán a test. Még világosabban kiderül ez abból, hogyha megfigyeljük, hogy Capra átélése elsôsorban az elemek atomjaira és a kozmikus energiatáncra irányul. Szemben az atlantidával, aki a minden természeti jelenséget átható Nagy Szellemrôl beszélt – akire a modern ember az önállóan és aktívan megjelenített ideák formájában találhat rá újból –, Capra esetében a „Nagy Matéria” lép elénk, még ha fel is ruházzák bizonyos energetikai tulajdonságokkal. Akár a jobblábas cipô a balhoz, úgy passzol a régi Tao-átélés materialista formájához keleti miszticizmussal áthatott fizikusunk tudati és gondolati passzivitása.

A keleti misztika és a modern fizika közötti pár­huzamok feltárása során Capra hallucinogén 126

növények „inspirációjához” folyamodott – ismét egy materialista elem! Ezek a növények „megmutatták” neki „a gondolatok szabad áramlását, hogy miképpen támadnak, mintegy maguktól, a szellemi ismeretek; hogyan bukkannak fel, minden erôfeszítés nélkül, a tudat mélyérôl”.54 Szinte kézzel fogható, hogyan lép itt mûködésbe – miniatûr változatban – a korábban már említett két világtörténelmi Tao-torzkép, hogy elôkészítsék azt az élmény- és tudati alapot, amelybôl létrejöhetett ez a világszerte nagyra becsült mû, a The Tao of the Physics.

Bár minden valódi modern taoizmushoz a „gondolkodás Tao-ján” keresztül vezet az út, Capra könyve bizonyos szempontból mégis értékesnek mondható, mert felhívja a figyelmet arra a jelenkori tendenciára, amely éppen a gondolat nélküli taoizmus visszaállítására törekszik. Hiszen a „taoista” Capra nyíltan és bátran beismeri: „A racionális analitikus gondolkodás és a misztikus valóság meditatív megtapasztalása közötti szakadék még mindig gondot okoz 127

számomra.”54 Más szavakkal: nem tudja, hogyan viszonyul egymáshoz a gondolkodó és a tisztánlátó tudat, nem ismert elôtte, hogy a gondolkodó tudat – involválódott, visszahúzódott formában – már tartalmazza a tisztánlátó tudatot.

Ebbôl a nemtudásból azonban szükségszerûen adódik egy választásra ösztönzô, hamis kérdés, melyet minden modern „vak tyúk” hajlamos feltenni mindaddig, amíg figyelmetlenül elszalad az absztrakt, „racionális” gondolkodás mélyén nyugvó tisztánlátás gyöngyszeme mellett, pusztán azért, mert a tisztánlátásról, kényelmes módon, valami egészen más „képzete van”.

Nem az a kérdés – jóllehet Caprának ez okoz gondot –, hogy miként jutunk el a „racionális” gondolkodástól a misztikus-érzékfeletti tisztánlátáshoz, pláne, hogy ezt a kettôt „szemmel láthatóan” egy áthidalhatatlan szakadék választja el egymástól. A helyesen feltett kérdés így hangzik: hogyan lehet kifejleszteni magunkban a tisztánlátás képességét – amely visszahúzódott, várakozó formában már benne foglaltatik a racionális 128

gondolkodásban –, hogy e tisztánlátás révén más is hozzáférhetôvé válhasson számunkra, mint az érzékletmentes, absztrakt ideák világa? * Bizonyára nem elhanyagolható tény, hogy a fent említett Tao-publikációk – beleértve Capra könyvét is – az „amerikai” Nyugatról származnak, hiszen egy korábbi fejezetben már beszéltünk arról, hogy éppen itt ôrzôdött meg különösen hosszú ideig a régi Tao-potenciál. A nyugati ember képes ezt megérezni, és kifejleszteni annak erôteljes szükségletét, hogy kapcsolódjon a tisztánlátó erôk ezen potenciáljához. Nem mindegy azonban, hogy ezt miként teszi, mint ahogy az sem, hogy eközben tiszta felismerésekre, vagy inkább ösztönös impulzusokra bízza magát.

Az „amerikai” Nyugaton nagy a kísértés ez utóbbi követésére, mivel itt a régi Tao-képesség sokkal csekélyebb mértékben tudott a gondolko­ dás tisztánlátásává tisztulni, mint az „európai” 129

Nyugaton, amely a rózsakeresztesség, valamint a hozzá kapcsolódó modern szellemtudomány állandó befolyása alatt fejlôdött.

A Nyugat régi Tao-képességét a Rudolf Stei­ ner által Ahrimannak nevezett szellemi hatalom megpróbálja egyre inkább a saját hatalmába ke­ríteni, hogy ezáltal az embereket a saját értel­ mében tehesse tisztánlátóvá. Egy ilyen ahrimani tisztánlátás képes lenne arra, hogy a legteljesebb mértékben kielégítse az egyéni boldogságigénye­ ket, mélyebb értelemben véve azonban egy gondolattalan tisztánlátás maradna. Ahrimannak ugyanis az a legfôbb érdeke, hogy kiiktassa az individuális, egészséges emberi értelmet, amelynek a tudatfejlôdés szabályos menete során kísérnie és kontrollálnia kell minden jelenlegi és jövôbeni tisztánlátást. Rudolf Steiner határozott és félreérthetetlen jellemezését adta ennek az ahrimani érdeknek, amikor ezt mondta: „Ahriman állandó, intenzív törekvése arra irányul, hogy megragadja és magához kapcsolja az ember individuális intelligenciáját, és ezáltal az emberi értelmet saját 130

céljainak szolgálatába állítsa. Ahriman törekvése tulajdonképpen folyamatosan azt a célt szolgálja, hogy az ember ne jöhessen rá, mi mindenre képes az értelme.”55 Például ne jöhessen rá arra, hogy az értelem használata a modern tisztánlátás legésszerûbb kiindulási pontja is egyúttal.

Errôl az értelem és ész nélküli, kizárólag ego­ izmusra és ösztönökre apelláló tisztánlátásról – Ahriman „ajándékáról” – Rudolf Steiner bôvebben is beszélt 1919. november 15-i elô­ adásában, miután néhány héttel korábban két másik elôadás keretében már foglalkozott Ahriman jövôbeni, nyugati inkarnációjával, valamint az ezt elôkészítô impulzusokkal: „Ahriman a leggrandiózusabb mesterkedésekkel mindazt elhozza majd az embereknek, amit addig csak nagy fáradság és erôfeszítések árán lehetett elnyerni a tisztánlátó tudást illetôen.” Ezt a tisztánlátó tudást az egészséges emberi értelemmel belátható szellemtudomány révén vívhatjuk ki. „Gondolják csak el, milyen végtelenül kényelmes volna mindez, hiszen semmit sem kellene tenniük. Élhetnék materia131

listán az életüket, ehetnének és ihatnának, nem lenne szükségük semmiféle szellemi erôfeszítésre.

Amikor Ahriman a megfelelô idôpontban in­kar­ ná­lódik majd Nyugaton, egy okkult iskolát alapít a legmagasabb szintû mágikus mûvészetek számára, ahol a leggrandiózusabb varázsló mesterségeket oktatják. Az embereket elárasztják mindennel, amit különben csak fáradság árán érhetnének el. Minden kényelmes ember, aki ma azon az állásponton van, hogy nem akar foglalkozni a szellemtudománnyal, áldozatul fog esni ennek a varázslatnak, mert Ahriman, varázslatos mester­ kedéseivel, emberek nagy tömegét lesz képes tisz­tánlátóvá tenni.”56 Már Goethe költôi géniusza is tisztán látta ezt az ahrimani törekvést: Csak vesd meg a tudományt meg az észt, az ember legfôbb erejét! gúnyolja Mephistopheles a világkörüli utazásra ké­szülôdô Faustot.

132

A hazugság szelleme által telítôdj bûbájjal, varázzsal, s enyém vagy óhatatlanul. (faust, 1. rész, dolgozószoba – fordította: jékely zoltán)

Az embert elôször tehát meg kell fosztani leg­­ magasabb rendû képességétôl – individuális ér­ telmétôl –, hogy azután teljesen passzívan magá­ ba fogadhassa az ahrimani tisztánlátás „ajándé­ kát”. Ellentétben az emberi ésszel belátható szellemtudománnyal, amely a minden faji, osztály és vallási különbözôséget áthidaló, egyetemes emberiségtudathoz kíván elvezetni, Ahriman varázsla­tos mesterkedései által az egyes emberek „hihetetlen mértékben tisztánlátóvá válnak ugyan, ám teljesen különbözô eredménnyel: amit az egyikük láthat, azt rajta kívül nem láthatja senki sem! Ennek az lesz a következménye, hogy az emberek elô­ször összezavarodnak, és annak ellenére, hogy ké­pesek befogadni egy tisztánlátó böl133

csesség alap­jait, viszály és veszekedés tör majd ki közöttük, mert az egyes emberek látomásai a legkülönfélébbek lesznek. Végül azonban mindenki elégedett lesz a látomásával, mert mindannyian beleláthatnak a szellemi világba. Hogyha ez megtörténne, ez azzal a következménnyel járna, hogy a földi kultúra Ahriman zsákmányává válna. Az emberek áldozatul esnének Ahrimannak, pusztán azáltal, hogy nem a saját erôfeszítésük árán szerezték meg azt, amit Ahrimantól kaptak.

Beteljesednének mindazok a tragikus tendenciák, melyeket a jelenkor emberisége tudattalanul dédelget magában.”56 Az ahrimani erôk nagyon is tudatosan használják ezeket a tudattalan tendenciákat, melyeket korunk emberisége magában hordoz, és amelyek okán az emberiség hajlandó feladni individuális gondolkodását a tisztánlátás ajándékáért.

Vegyük szemügyre még egyszer az írországi Tao-követ. Az egymás felé forduló arcok tekintetének sugara találkozik a mennyek magasságában, és ott áthatolnak egymáson. Ezt tekinthetjük akár 134

az egymást átható tisztánlátó és gondolkodó tudat szimbólumának is, melyet alapvetôen a modern tisztánlátás „gyöngyszemében” élhetünk meg. Éppen ezt a találkozást kívánja megakadályozni az emberi tisztánlátás lehetôségének ahrimanizálódása.

Képben kifejezve: a Tao-kereszt két arca homlok­ egyenest ellenkezô irányba kell nézzen, hogy a tisz­tánlátó és a gondolkodó tudat tekintetének sugara soha ne találkozhasson! Ez lenne az ír Tao-kereszt ahrimanizált változata. * Az ahrimani hatalmak és emberi szolgálóik a lehetô legszörnyûbb módon éltek vissza egykoron az „amerikai” Nyugat ôsi Tao-képességével.

Hogyha végiggondoljuk a Rudolf Steiner által elmondottakat és emellett szemügyre vesszük a mai és a jövôbeli tisztánlátó erôk ahrimanizálási tendenciáját, úgy abban egy még nagyobb átütô erôvel rendelkezô Taotl hatást kell lássunk.

Ez a veszedelem fenyegeti kultúránkat. Bár a 135

fentiek alapján elsôsorban Nyugaton kell rá számítanunk, alapjában véve azonban bárhol megvalósulhat, ahol kényelmesnek tûnô, lerövidített úton próbálnak meg áttérni a dekadensé vált egykori tisztánlátás evolúciójáról – a „tudomány meg az ész” egyidejû lenézésével – az állítólagos „új” tisztánlátás evolúciójára.

136

16. záróakkord Az emberiség három fejlôdési fázisát fogja át a titokzatos Tao-hang. Az atlantiszi Én-születés fázisában az atlantiszi emberiség, tompa tudatú tisztánlátásával még átélte az isteni mûködését a lét minden természeti és lelki megnyilvánulásában. Az aláereszkedô Én-t a Forma-szellemek ajándékaként fogadták magukba. A saját lényét ajándékozó teremtô szellemeket tisztánlátó módon érzékelhette a még mérhetetlenül nyitott, fiatal Én. Szellemi lények és tények sokasága áramlott a kehely formájú emberi Én-be. Az atlantiszi lelki életet teljes mértékben betöltötte a világgal való egység érzése, az egész „világ” szellemmel áthatott volt számára.

A felébredt érzékszervekhez és az individuális értelem használatához kötött tárgyi tudat kifejlesztése révén az Én fokozatosan elkezdett saját maga – mint relatíve zárt, önálló lény – tudatára 137

ébredni. Ezáltal fokozatosan szembe helyezkedett fizikai környezetével, valamint a szellemi lények és tények világával. Csak ekkor jelenhetett meg az emberiség történetében az elhagyott istenség utáni vágyakozás. Vallási kultusz lépett a közvetlen istenátélés helyébe: az emberiség évezredeken át próbálta ezen a módon feleleveníteni az istenséghez fûzôdô, megszakadt kapcsolatát.

A Religion szó [vallás – német] a latin re-ligare kifejezésbôl ered, és nem kevesebbet jelent, mint hogy „újra egyesíteni”. Kifejlôdött a gondolkodás, és egyúttal visszahúzódott az egykori tisztánlátás. Minden Atlantisz utáni kultúrperiódus gondolkodásában ott rejlik azonban, visszahúzódott formában, a tisztánlátás – ez jelenti a „tisztánlátás gyöngyszemét”, amely meg kell hogy építse a hidat a régi és a jövôbeni tisztánlátás között.

A Kali Yuga leteltével, 1899-ben az emberiség belépett a harmadik nagy fejlôdési fázisba, melynek célja egy új tisztánlátás kifejlesztése. Felada­ tát azonban, a kor követelményeinek megfelelô­en, 138

teljesen tudatosan kell véghezvigye, az idôközben kifejlôdött öntudat teljes megtartásával. Ezt az új tisztánlátást az érzékfeletti lényekrôl és tényekrôl történô gondolkodás révén készíthetjük elô; kifejlesztését folyamatosan kísérnie kell a gondolkodásnak, mert a jelen és a jövô egyetlen látomása sem képes feltárni a saját jelentôségét – tartalmazzon bár látszólag, vagy akár ténylegesen is még oly magas érzékfeletti lényeket és tényeket. Ezek a látomások ugyanis csupán arra képesek, hogy megjelenjenek, ám kizárólag a teljesen kifejlôdött szuverén gondolkodás számára árulhatják el valódi lényüket. Azt mondhatjuk tehát, hogy minden jelenkori és jövôbeni speciális tisztánlátási eredménynek a gondolkodás általánostisztánlátó alapján kell nyugodnia.57 Amennyiben félreállítjuk, vagy mellékszerepre kényszerítjük a gondolkodást, akkor azoknak az ahrimani törekvéseknek játszunk a kezére, amelyekrôl az elôzô fejezetben beszéltünk. Ahriman törekvései által ugyanis kiiktatódhat az Én tevékenységéhez kötött individuális gondolkodási képesség, majd 139

végül maga az Én is. Ez az ahrimani törekvés a világtörténelem legradikálisabb Tao elfajulásához vezethet: a Tao ugyanis a kezdetektôl fogva a legbensôségesebben kapcsolódik az emberi individuális Én-erô születéséhez és fejlôdéséhez. * Az emberi fejlôdés legátfogóbb hatóereje rejlik a Tao lényegében. Minden bizonnyal erre a legjelentôsebb Tao-aspektusra való tekintettel adta Rudolf Steiner a már említett 1905-ös, nyilvános elôadásban a következô jellemzést: „A Tao a legmagasabbat fejezi ki. A legmagasabbat látták benne már évezredekkel ezelôtt élt elôdeink is, amire felnézhettek, és amirôl azt gondolták, hogy a világ, az egész emberiség eléri majd egyszer azt az állapotot, amikor minden egyes ember kifejlesztette legbensôbb természetébôl ezt a legmagasabbat, melyet csí­ raszerûen magában hord. A Tao ugyanis egyszerre jelenti a lélek mélyen elrejtett magját és 140

magasrendû jövôjét. Aki tudja, hogy mit jelent a Tao, az nem csupán a kiejtésekor, hanem pusztán rágondolva is egy szinte félénk tiszteletet érez. A Tao-vallás a fejlôdés princípiumán alapul, és ezt mondja: Mindaz, ami ma körülvesz, a fejlôdésnek csupán egy stádiuma, melyet le fogunk küzdeni. Tisztában kell lennem azzal, hogy a fejlôdésnek, melynek részese vagyok, célja van, és hogy e felé a magasztos cél felé tart a fejlôdésem. Él bennem egy erô, amely arra ösztönöz, hogy eljus­ sak e hatalmas célhoz, a Tao-hoz. Hogyha érzem magamban ezt a hatalmas erôt, és érzem, hogy velem együtt minden lény efelé a cél felé halad, akkor irányítóerômmé válik ez az erô, amely a szél fúvásában, a kô zengésében, a villám cikázásában, a mennydörgés morajában áramlik felém, és amely erô a Napból sugározza rám a fényét. A növényekben növekedéserôként jelenik meg, az állatokban érzékelésként és észlelésként. Ez az az erô, amely formát forma után fog teremteni e magasztos cél érdekében. Ez az az erô, amely által egynek tudom magam az egész természettel, 141

amely ki- és beáramlik minden lélegzetvétellel. A legmagasabb, fejlôdô szellem szimbólumát látom benne. Ez az az erô, amelyet életként érzékelek.

Ezt az erôt érzékelem Tao-ként.”

Hogyha ez a hatalmas irányító erô a növényvilágban növekedéserôként jelenik meg, az állatvilágban pedig mint érzékelés és észlelés – miként nyilvánul meg az emberben? Én-erôként – adódik a válasz eddigi szem­lé­lô­dé­ se­ink alapján.

Mi ez a „legmagasabb”, amit csíraszerûen min­­den ember magában hord, és amirôl Rudolf Steiner azt mondja, hogy egykor majd minden egyes ember kifejleszti a legbensôbb ter­mé­sze­té­ bôl? – Az Én-ség [Ichheit].

A magasztos, hatalmas cél, a Tao pedig az Énség beteljesedése. * A lélek mélyen rejtett magjaként bocsátották alá a Forma-szellemek az ember hármas burokter142

mészetébe az Én-t. Én-ajándékról kellett beszéljünk. Istenemberré vált az ember ezen ajándék által. Ez az ajándékba kapott Én58 azonban még egyáltalán nincs „készen”; az Atlantisz utáni idôk folyamán az ember minden gondolkodását, érzését és akaratát egyre tisztább formában kell erôvel áthatnia az isteni Én-természetnek.59 Ezáltal „teljesíti be” az ember az Én-ajándékot, és válik az Én földi vívmánnyá. Az Én-fejlôdésre is érvényes tehát – még ha módosult formában is – Faust gyakran idézett mondata: „Amit atyáidtól örököltél, szerezd meg, hogy birtokolhasd!”

Ember-istenné emelkedik az ember e „kivívás”, avagy „megszerzés” révén. Legszentebb istenajándék és legszentebb földi vívmány: e között a két pólus között megy végbe az emberi Énfejlôdés. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a mai­­ kor embere ezt a kozmikus-teremtô Éntermészetet egyedül az absztrakt gondolkodásában képes tisztán kinyilvánítani, amikor „ter143

mészeti lényének” tevékenysége által fogalom formájában megjeleníti individuális tudatában a világ Nagy Szellemét. Ezt nevezzük a gondolkodás Tao-jának, amirôl a 13. fejezetben ejtettünk szót.

Bárki, aki az önismeret legcsekélyebb morzsá­ jával rendelkezik, rögtön látni fogja, hogy az érzés terén sokkal nehezebb eljutni ahhoz az univerzális jelleghez, mellyel a gondolkodás rendelkezik. Az érzés törvényszerûségei – csakúgy, mint a matematika vagy a természet törvényei – megérthetôek a fogalmak segítségével. Ezek a fogalmak – mint minden érzékletmentes fogalom – minden gondolkodó ember számára ugyan­ azok. Az objektív gondolkodás sohasem fog „saját” öröm, vagy bánat fogalomról beszélni, az érzések szempontjából viszont minden bizonnyal éppen ezt a „saját”-ot tartjuk a legfontosabbnak. Az érzés területén tehát elsôsorban még a szubjektív-személyes jelleg dominál, amit a gondolkodás területén az emberiség egy bizonyos fokig már megtanult uralni.

144

Éppen a tiszta gondolkodás révén fejleszthetünk ki azonban egy magasabb, a szubjektívszemélyestôl megtisztított érzést. „A legmagasabb érzések ugyanis nem ‘maguktól’ jelentkeznek: kizárólag energikus gondolati munkával vívhatók ki”, olvashatjuk Rudolf Steiner Theosophie [Teozófia] címû könyvében. És hogyha ez az energikus gondolati munka az érzékfeletti lét tényeire irányul, az ily módon kivívott érzést a következôképpen jellemezhetjük: „Nincs olyan érzés és nincs olyan lelkesedés, amit ahhoz a melegség, szépség és emelkedettség érzéshez lehetne hasonlítani, mint amilyet a magasabb világokra vonatkozó valódi, kristálytiszta gondolko­dás gyújt bennünk.”60 Könnyen elképzelhetô ezek után, hogy az ember univerzális Én-természetének az akarat birodalmában az elôzôeknél is nagyobb ellenállást kell legyôznie annak érdekében, hogy az akaratba is belevéshesse a kozmikus Én tulajdonságait.

A mai ember azonban képes a magasabb érzés imént jellemzett kialakítása mellett ebbe is 145

belekezdeni, és valódi, univerzális Én-jével [Ichheit] – amennyiben önmagát a gondolkodásban már tisz­ta formában megragadta – tudatosan tevékenykedni az eleven gondolatok szférájában,44 amely gondolatok már nem a fizikai, hanem az éteri világhoz tartoznak. „Az ilyen megelevenített gondolatokhoz az érzékfeletti világ lelkei és szellemei is képesek már közelíteni.”61 A legjelentôsebb lény, aki az eleven gondolatok világában „megközelítheti” az embert: a Krisztuslény. Az Ember-Én számára adott a lehetôség, hogy szabadon találkozhasson a Krisztus-lénnyel mint Világ-Énnel ebben az életszférában, mivel Krisztus korunkban „az éteri világban ‘verte fel a sátrát’”.62 Ily módon az Ember-Én, miután kioldotta magát a kozmikus-lényszerû szellemtermészet­ bôl – melynek ölén egykor álomszerû állapotban nyugodott –, hogy önmagára ébredhessen, szabadságban közelíthet újból szellemi-lényszerû világküldetéséhez. És amikor az ember az absztrakt, majd az eleven 146

gondolkodáson túl az Én által áthatott univerzális érzés,61 valamint az Én által áthatott akarat61 tekintetében is célhoz ér, beteljesíti mindazt, amit a hatalmas Tao-cél jelenít meg számára a saját lényével kapcsolatban: teremtett Én-bôl egész lényében teremtô Én-né alakul át. Ezáltal pedig belép a szellemi hierarchiák rendjébe, ahol mint tizedik hierarchia szabad szellemként, teljes tudatossággal vesz részt a továbbiakban a világjövô alakításában.

A gondolkodás, érzés és akarat szférájában te­remtô tevékenységet folytató Én által61 fokozatosan újra beoltja majd a világot a Tao áramlata; a Tao, amely egykoron, a hatalmas Formaszellemekbôl kiáradva, végigzengett az egész Univerzumon. * Hogyha minden létezôre igaz az a megállapítás, mely szerint vagy ember volt, vagy ember, vagy ember lesz, akkor ez azt is jelenti egyben, hogy 147

az emberré válási folyamat, az emberi fejlôdés lényege az egykori istenember szabadság nélkülinek teremtett Én-jének fokozatos átalakítása az eljövendô ember-isten szabad, teremtô Én-jévé.

A kulturális, szociális és gazdasági élet minden fo­lyamata és jelensége közvetlen, vagy közvetett módon tükörképe ennek a korszakok hosszú során át tartó grandiózus átalakulási folyamatnak, amelynek beteljesülésérôl, mind az egyes ember, mind az egész emberiség tekintetében, a TAO hatalmas „vezérlô ereje” gondoskodik.

148

megjegyzések és utalások ga: Rudolf Steiner mûveinek összkiadása, Dornach 1. Az idézet forrása: D. N. Dunlop, Nature-Spririts and the Spirits of the Elements. London 1920, 2. o.

2. Die Philosophie der Freiheit. 15. kiadás, 1987, 28. oldaltól, GA 4 3. Atlantisszal kapcsolatban ld. többek között: Rudolf Steiner, Die Geheimwissenschaft im Umriss. Fejezet címe: „Die Weltentwicklung und der Mensch”, 29. kiadás, 1977, GA 13; Aus der Akasha-Chronik. Fejezet címe: „Unsere atlantischen Vorfahren”, 5. kiadás, 1973, GA 11; továbbá például az 1924. július 9-i elôadást a GA 354-ben (ld. még a 14. sz. megjegyzést) 4. „Der Weisheitskern in den Religionen”, 1905. november 16-i elôadás, megtalálható: Die Welträtsel und die Anthroposophie. 2. kiadás, Dornach 1983, GA 54.

5. Az Én Forma-szellemek általi adományozásának rövid ábrázolása a Geheimwissenschaft im Umriss (vö. 3. sz. megjegyzés) c. könyvben található, 149

mely inkább az egész evolúció szempontjából vizsgálja ennek a folyamatnak a jelentôségét.

Részletesebb leírások további elôadásokban találhatóak. Az Én alászállásának itt említett három fázisáról például az 1908. február 29-i elôadásban olvashatnak, mely megtalálható: Das Hereinwirken geistiger Wesenheiten in den Menschen. Dornach 1974, GA 102.

6. Ezekkel a szavakkal jellemezte Rudolf Steiner a Tao-hangot. Ld.: Eurythmie als sichtbare Sprache.

GA 279, 4. kiadás, 1979. 1924. június 25-i elôadás.

7. Ld.: Die Mission einzelner Volkseelen. 5. kiadás, 1982, 1910. június 12-i (reggeli) elôadás, GA 121.

8. Az idézet Rudolf Steiner 1905. november 18-i, berlini (kiadatlan) elôadásából való – egy kérdésre adott válasz.

9. A Lucifer és Ahriman néven ismert érzékfeletti lényeket Rudolf Steiner a Geheimwissenschaft im Umriss címû könyvében, a „Die Weltentwick­ lung und der Mensch” címû fejezetben ábrázolta közelebbrôl. GA 13.

150

10. Ld.: Rudolf Steiner, Vor dem Tore der Theosophie.

3. kiadás, 1978, 1906. augusztus 31-i elôadás, GA 95; továbbá 1907. október 7-i elôadás, megtalálható: Mythen und Sagen, okkulte Zeichen und Symbole. 1987, GA 101.

11. Ld.: Geheimwissenschaft im Umriss (vö. 3. sz. megjegyzés), valamint 1909. augusztus 27-i elôadás, megtalálható: Der Orient im Lichte des Okzidents. 5. kiadás, 1982, GA 113.

12. Ez az utalás az 1911. november 4-i elôadásban olvasható, megtalálható: Die Tempellegende und die Goldene Legende. GA 93.

13. 1906. január 2-i elôadás, megtalálható: GA 93.

Vö. Rudolf Steiner különbözô, a „Templom legendára” vonatkozó leírásait ugyanebben a kötetben, ugyanezen cím alatt.

14. Ld. 1924. július 12-i, munkásoknak tartott elô­ adás, megtalálható: Die Schöpfung des Menschen und der Welt. 2. kiadás, 1977, GA 354.

15. Ld.: Der Orient im Lichte des Okzidents. 1909. augusztus 31-i elôadás, GA 113.

151

16. Die Weltgeschichte in anthroposophischer Beleuch­ tung. 1923. december 27-i elôadás, GA 233.

17. 1923. december 7-én, 8-án és 9-én Rudolf Steiner átfogó jellemzést adott a hyberniai misztériumfolyamatokról. Megtalálható: Mysterien­ gestaltungen. GA 232. – Az idézett rész a december 9-i, 3. elôadásban található.

18. Mysteriengestaltungen. 1923. december 9-i elô­ adás, GA 232.

19. Most csak röviden utalok erre az összefüggésre.

A fizikai test említett titkaihoz tartozik pél­dául, hogy az emberi organizáción belül az egyes szer­vek, szervrendszerek nem egy idôben keletkeztek, hanem a különbözô fejlôdési szük­ség­ sze­rûség alapján, egymást követôen. Így például a mai érzékszervek csírái már a Szaturnusz korszak alatt kialakultak, a szív azonban csak a Földfejlôdés során keletkezett. Az érzék­szervek tehát már ôsrégi múlttal rendelkeznek, a szív ellenben a fejlôdésének még csak az elején tart.

Ez megmutatkozik anatómiai felépítettségének sajátosságában is: harántcsíkolt izomzata 152

van, ami különben az embernek csupán arra az izmaira jellemzô, amelyeket saját maga képes mûködésbe hozni. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy a szív hordozza magában annak a lehetôségét, hogy mûködése az emberi akarat fennhatósága alá kerüljön. Legmagasabb fejlettségi fokát (természetesen már nem fizikai-anyagi formában) azonban csak az eljövendô Vulkán korszak evolúciós fázisában fogja elérni. „A fizikai test idôbeli titkait” nyilvánvalóan ismerték a hyberniai misztériumokban. Már eleve ez a tudás is utal a hyberniai misztériumok és a „fizikai test titkainak” nagy beavatottja közötti kapcsolatra.

20. Ld.: Margarete und Erich Kirchner-Bockholt, Die Menscheitsaufgabe Rudolf Steiners und Ita Wegman. Dornach, 2. kiadás, 1982.

21. A Garibaldi individualitás, a hyberniai misztériumok, valamint Elzász közötti kapcsolathoz ld. Rudolf Steiner fejtegetéseit az 1924. március 23-i (GA 235) és az 1924. április 5-i (GA 239) elôadások során. – Elzászról másrészrôl el153

mondható, hogy kapcsolatban áll a Grál legenda eredetével is.

22. 1907. június 1-i elôadás. Megtalálható: Zur Geschichte und aus den Inhalten der ersten Abteilung der Esoterischen Schule 1904–1914.

GA 264. – Az összefüggés mélyebb indoklása az 1909. augusztus 31-i elôadásban található.

Ehhez a témakörhöz ld. még: George Adams, Das Rosenkreutzertum als Mysterium der Trinität.

Stuttgart 1981. Vö. 34. sz. megjegyzés.

23. Az idézet forrása: Indianerleben. 1988. Kiel 1988.

24. Ld.: Innere Entwicklungsimpulse der Menschheit.

Dornach 1964, GA 171.

25. Ita Wegman jegyzeteibôl, melyeket londoni ha­lott­búcsúztató beszédéhez készített.

26. Kiadatlan feljegyzésekrôl van szó, melyeket E. C. Merry néhány héttel Dunlop halála után jegyzett le.

27.

E. C. Merry több alkalommal is modern rózsake­resztesként érzékelte D. N. Dunlopot, ami azért fontos, mert a rózsakeresztes áramlaton belül is megôrzôdött a régi Tao-bölcsesség, 154

bár egészen más formában, mint az „amerikai” Nyugaton. (Eleanor C. Merry, Erinnerungen an Rudolf Steiner und D. N. Dunlop. Bázel 1992, 44. o.)

28. Letters from AE. Kiadó: Alan Denson, London/ New York/Toronto 1961, 18. oldaltól.

2 9. Ld. Rudolf Steiner „Das Geheimnis des Doppelgängers. Geographische Medizin” címû, 1917. november 16-i elôadása.

Megtalálható: Individuelle Geistwesen und ihr Wirken in der Seele des Menschen. GA 178.

30. W. J. Stein naplójából, módosított formában ld.

GA 264-ben (ld. 22. sz. megjegyzés), 246. o.

31. Skythianossal kapcsolatban ld. még: Thomas Meyer, D. N. Dunlop – ein Zeit- und Lebensbild.

Bázel, 2. kiadás, 1996, 354. oldaltól.

32. Megjelent az 1914. májusi számban.

33. „Az emberiség jó angyala” megfogalmazás a következô szempontból figyelemre méltó: 1913. május 2-án – tehát szûk egy évvel Dunlop misztikus élménye elôtt – Rudolf Steiner egy londoni elôadása során kifejtette, hogyan mu155

tatkozott meg a Krisztus lény – a názáreti Jézus testében töltött három éves megnyilvánulását kö­ vetôen – a Golgotai Misztérium beteljesítése után: „Éppúgy, ahogy a világ megváltója a Jordán keresztelô utáni három év során egy emberi testben élt – jóllehet a Krisztus lény oly rendkívül fenséges –, éppúgy nyilvánul meg azóta, közvetlen módon angyali lényként, vagyis egy olyan szellemi lényként, amely egy fokkal áll az emberi lény felett. A tisztánlátók éppen ezért mindig rátalálhattak ebben a formában, mert ezután sem szakadt el az emberi evolúció folyamatától.” Ld.: Vorstufen zum Mysterium von Golgatha. GA 152.

34. Rudolf Steiner jellemzése az 1905. december 3-án Düsseldorfban tartott elôadás kiadatlan anyagában található.

35. 1907. június 1-i elôadás, GA 264. – Ne feledjük, hogy az itt ábrázolt érzületbeli híd mellett a modern szellemtudományt elôkészítô rózsakeresztes áramlatban is megôrzôdött az atlantiszi bölcsesség, egy olyan formában, amely megfe156

lel a kialakulóban lévô természettudományos gondolkodásnak. A régi tisztánlátás és a modern gondolkodás közötti fejlôdéstörténeti átmenet biztosítására irányuló rózsakeresztes feladat értelmében a rózsakeresztet nem csupán a körbefonódó rózsákkal ábrázolták, hanem – megfelelvén Rudolf Steiner etimológiai feltárásának a latin „ros”-ra vonatkozóan – harmatcseppekkel is ezeken a rózsákon…

36. Ld.: Eurythmie als sichtbarer Gesang. 1924. február 23-i elôadás, GA 278.

37. A Tao zenei aspektusához ld. még: Hermann Pfrogner, Tao, ein Vermächtnis. Schaffhausen o. J., valamint Friedrich Oberkogler, Die Zauberflöte, Schaffhausen 1982. Oberkogler a mû elemzése során rámutat, hogy a nyitány fôtémája pontosan megfelel azoknak a hangközöknek, amelyeket Rudolf Steiner a négyfokú Tao-hanghoz is megadott. A beavatási opera tulajdonképpeni hôsének nevében is megtalálhatjuk a Tao-hangot, ami mély értelmû, hogyha számba vesszük, hogy Taminonak a 157

legmagasabb Én-erôket kell felébresztenie magában ahhoz, hogy kiállhassa az elôtte álló próbákat.

38. 1913. május 29-i, helsingsforsi elôadás. Meg­ talál­ható: Die okkulten Grundlagen der Bhagavad Gita. GA 146.

39. A viszolygás legyôzéséhez Rudolf Steiner egy negyedik „szabályt” ad az „általános követelmények” folytatásaként, „amelyet mindenkinek fel kell állítania magával szemben, aki az okkult fejlôdés útjára lép.” Ld.: Anweisungen für eine esoterische Schulung. GA 245, 5. kiadás, 1979, 15. oldaltól.

40. Rudolf Steiner, Weltsilvester und Neujahrsgedan­ ken. GA 195.

41. Amilyen mértékben a régi tisztánlátás tovább él a tiszta, érzékletmentes gondolkodásban – amelyet ma mindenki képes kifejleszteni magában –, olyan mértékben teljesült Skythianos fel­adata, hogy ezt a régi tisztánlátást megôrizze a „késôbbi korok számára”. Ez az eljövendô korszak, amelyben a tisztánlátó gondolkodás 158

révén mindenki utat találhat az érzékfeletti világ birodalmaiba, már beköszöntött. Bárki, aki képes tiszta fogalmak mentén gondolkodni az érzékfelettirôl – mielôtt valóságosan megpillantaná ezt az érzékfeletti jelenséget –, az egykori Skythianos misszió ezen elemének önálló folytatójává válik. Ennek következtében napjainktól kezdve egyre inkább elôtérbe fog kerülni ezen beavatott missziójának második eleme is: „az örökkön örökké uralkodó erôkrôl szóló tanítás”, ahogyan Rudolf Steiner jellemezte ezt az elemet 1909. augusztus 31-i elôadásában. Skythianos egy szellemi állatöv-kozmológiát fog tanítani, és ezáltal elmélyíti a kereszténység kozmológiai szempontból történô megértését.

42. Már Rudolf Steiner elsô filozófiai témájú könyvében (Grundlinien einer Erkenntnistheorie der Goetheschen Weltanschauung) azt olvashatjuk, hogy „a gondolkodás a világ lénye, és az individuális emberi gondolkodás ennek a lénynek az egyedi megjelenési formája.” Ld.: GA 2, 13. fejezet, „Das Erkennen”.

159

43. Az absztrakttá vált, lebénult ideákból eltûnt minden reális erô. Kizárólag ezen a módon – ahogyan ma a tiszta gondolkodás által megragadja az ideákat – találhat rá az ember a szabadságtudatára, éppen azért, mert az ideákban semmilyen saját erô nem érvényesül, amit az érzésbeli és az akarati impulzusokról például egyáltalán nem lehet elmondani. A lebénítódási folyamattal kapcsolatban lásd még Rudolf Steiner könyvét: Von Seelenrätseln, GA 21, fejezet címe: „Von der Abstraktheit der Begriffe”.

Már a skolasztikusokról is elmondható – ellentétben a nominalistákkal –, hogy fenntartották a fogalmak valóságértékét. Világos volt számukra, hogy az absztrakt fogalmak (universalia post rem) tartalma szubsztanciájában és esszenciájában megegyezik a dolgokban aktívan mûködô fogalmakéval (universalia in re). Az egyetlen különbséget abban látták, hogy az emberi tudat számára más formában – inaktív, nem-eleven formaállapotban – jelennek meg, aminek az a célja, hogy elôsegítsék az ember szabadságtuda160

tának kifejlôdését. A fogalom formálisan a szubjektum részének tekinthetô, alapvetôen azonban az objektumra támaszkodik – mondta volna egy skolasztikus. Ma ezt így fejeznénk ki: a fogalmak tartalma univerzális világtartalom, a formát, melyben az emberi tudatban megjelennek, az ember fejlôdési feltételei – azaz, hogy adottsága révén szabad lénnyé váljon – határozzák meg. – Az emberi tudat fejlôdésének történetéhez, amely az új korban az absztrakt szabadságtudathoz vezet, ld. még a „Michael leveleket”.

Megtalálható: Antroposophische Leitsätze. GA 26.

44. A mai ember individuális fáradozásához, mely az absztrakttá vált gondolatok újbóli felélesztését szolgálja, Michael, a korszellem adja a kozmikus-konstitucionális alapot, amennyiben Rudolf Steiner szerint „Michael küldetése, hogy az ember étertestébe elhozza azt az erôt, amely által az árnyékgondolatok újból életet nyernek”. Ld. „Der vor-michaelische und der michaelische Weg”. Megtalálható: Antroposophische Leitsätze.

GA 26 161

45. Az idézet forrása: Ein Weg zur Selbsterkenntnis des Menschen. GA 16, fejezet címe: „Von dem Vertrauen, das man zu dem Denken haben kann.”

46. 1924-ben nyilvánosságra hozott, Von der intui­ tiven Erkenntnis címû írásában W. J. Stein szó szerint a következôket írta: „Az emberiség egyfajta csoportlelkérôl van szó, a legidôsebb archéról, aki rövidesen eléri a Forma-szellemek szintjét.” Az idézet Rudolf Steiner válasza, melyet W. J. Stein „ôslényre” vonatkozó kérdésére adott. Ld.: Th. Meyer (kiadó), W. J. Stein/Rudolf Steiner – Dokumentation eines wegweisenden Zusammenwirkens. Dornach 1985, 284. o.

47. 1906. január 2-i, berlini elôadás. Megtalál­ható: Die Tempellegende und die Goldene Legende.

GA 93.

48. Keelyrôl és a találmányáról Rudolf Steiner több alkalommal is nyilatkozott, például 1916. június 20-án, illetve 1918. december 1-jén (ld.: GA 169, illetve GA 186).

162

49. Rudolf Steiner misztériumdrámáiban (GA 14) Strader alakja egy feltalálót ábrázol, aki egy olyan technikai apparátus felfedezésén munkálkodik, amely hasonló elven mûködik, mint a Keely motor, azaz bizonyos harmonikus rezgések törvényszerûsége alapján. – Ehhez ld.: Hans Kühn, „Vom Strader-Apparat”, megtalálható: Mitteilungen aus der anthroposophischen Arbeit in Deutschland, 1971, 98. sz.; H. Knobel, Zur Stradermaschine, 1972, 100. sz.; Beiträge zur Rudolf Steiner Gesamtausgabe, 1991, 107. sz.; Paul Emberson, Ehrenfried Pfeiffer, W. J. Stein írásai, megtalálható: Der Europäer, 1997. április, 1. évf., 6. sz., valamint Christoph Podak írása, 2003. március, 7. évf., 5. sz. ; Th. Meyer (kiadó), Ehrenfried Pfeiffer – ein Leben für den Geist, Bázel, 3. kiadás, 2003, 7. o.

50. New York 1983.

51. John Heider, Tao der Führung. Laotses Tao Te King für eine neue Zeit. Bázel 1988.

52. Hwang Weu Li, Das Tao-Kochbuch. München 1984.

163

53. Fritjof Capra, Das Tao der Physik. Die Konvergenz von westlicher Wissenschaft und östlicher Philosophie.

9. bôvített kiadás, Bern/München/Bécs, 1984.

54. F. Capra, ld. fent, 7. o.

55. Rudolf Steiner, Die okkulte Bewegung im 19.

Jahrhundert und ihre Beziehung zur Weltkultur.

GA 254, 1915. október 25-i elôadás. Az idézett résszel kapcsolatban a következôket olvashatjuk az említett elôadásban: „Ebben egy fontos titok rejlik, amit tudnia kell annak, aki érdeklôdik a szellemtudomány iránt. Az embereknek a jövôben törekedniük kell arra, hogy megtanulják individuálisan, valóban individuálisan használni az értelmüket, valamint hogy soha ne hagyják azt felügyelet nélkül. Igen, igen, sohasem szabad ôrizetlenül hagynunk az értelmünket! Ez nagyon fontos, és jó, hogyha tudjuk, milyen csalárd, hatásos szavakkal közelít felénk Ahriman, hogy újból és újból megkísérelje magához ragadni az intelligenciánkat.” – Vö.

Der Seelen Erwachen címû misztériumdráma, 12. kép 164

56. Rudolf Steiner, Soziales Verständnis aus geistes­ wissen­schaftlicher Erkenntnis. Dornach, 2. kiadás, 1983, GA 191.

57. Von Seelenrätseln (GA 21) címû mûvének „Von der Abstraktheit der Begriffe” címû fejezetében Rudolf Steiner a következôket állapítja meg: „Aki azt hiszi, hogy lehetséges egészséges, tevékeny tudat nélkül kifejleszteni egy tisztánlátó tudatot, az nagyon téved. Sôt, a hétköznapi tudatnak minden pillanatban kísérnie kell a tisztánlátó tudatot, mert különben ez utóbbi zavart keltene az ember öntudatában és ezzel a valósághoz fûzôdô viszonyában.”

58. Rudolf Steiner A szabadság filozófiája címû mûvének 9. fejezetében rámutat arra, hogy az Én megvalósulása – mint az ember lényének veleszületett ôstörvénye – az ember saját erôfeszítései által vihetô csak végbe. „Minden lénynek megvan a veleszületett fogalma (létének és mûködésének törvénye), ez azonban a külsô dolgok tekintetében elválaszthatatlanul kötôdik az észleléshez. Szellemi organizmusunkon belül 165

válnak csupán el egymástól. Az ember számára a fogalom és az észlelet különváltan létezik, azért, hogy éppen általa egyesüljön majd ismét.”

Más szavakkal: az ember, a Forma-szellemek közremûködése folytán megkapta ajándékba Én-jének ôstörvényét; ezt a törvényt azonban a továbbiakban, élete minden megnyilvánulásában, saját magának kell kinyilvánítania.

59. Ahogyan a magasabb Én tevékenysége a tiszta univerzális gondolkodás révén elkezdi kiképezni a Rudolf Steiner által „szelleménnek” nevezett lénytagot, úgy fogja majd az Én-nel áthatott, azaz a személyiség feletti érzés és akarat is megjeleníteni az „életszellemet”, valamint a „szellemembert”. (Vö. 1905. február 9-i elôadás, GA 53.) Az Én tevékenysége a gondolkodás, az érzés és az akarat szférájában átalakítja tehát az ehhez a három lelki tevékenységhez kapcsolódó három testi burkot is, melyeket a fejlôdés során magasabb lények készítettek elô az ember számára, mint az Én hármas „hordozóját”. Ily módon a megtisztított gondolkodás az asztráltest, a meg166

tisztított érzés az étertest, a megtisztított akarat pedig az ember fizikai testének magasabb fokra emelkedését eredményezi, az ember saját tevékenysége révén. A szellemént ezért átalakított asztráltestnek is nevezhetjük, az életszellemet átalakított étertestnek, a szellemembert pedig átalakított fizikai testnek (ld. többek között Die Geheimwissenschaft im Umriss. GA 13., fejezet címe: „Wesen der Menschheit”). A szellemember mint az emberi individualitás legmagasabb lénytagja létezett már csíra állapotban – a fizikai testhez kapcsolódva – a régi Szaturnuszon is.

Beteljesedését azonban csak a Vulkán korszakban fogja elérni. Ebbôl a szempontból is érvényes az evangéliumi idézet: „Az utolsók lesznek az elsôk, és az elsôk lesznek az utolsók.”

60. Theosophie. Einführung in übersinnliche Welter­ kenntnis und Menschenbestimmung. GA 9.

61. Ld.: Anthroposophische Leitsätze. GA 26. „Der vormichaelische und der michaelische Weg”.

62. Ld.: Rudolf Steiner, Das Ereignis der ChristusErscheinung in der ätherischen Welt. GA 118.

167