001 CĂmnegyed
11/7/07
6:17 PM
Page 1
001 Címnegyed
11/7/07
6:17 PM
Page 1
G R Ó F B ATT H YÁ NY GY U LA
001 CĂmnegyed
11/7/07
6:17 PM
Page 2
001 Címnegyed
11/7/07
6:17 PM
Page 3
M OLNOS P ÉTER
GRÓ F BATT H YÁ NY GY U LA A
Z
E L V E S Z E T T
M
A G Y A R O R S Z Á G
F E S T Ô J E
001 Címnegyed
11/7/07
6:17 PM
Page 4
Írta: Molnos Péter A kötetet tervezte: Fákó Árpád A könyv ötletét adta: Kieselbach Tamás „A mûvek” fejezetet összeállította: Kieselbach Tamás és Molnos Péter
Támogató: Kieselbach Galéria és Aukciósház
Médiatámogató: Artmagazin
Köszönet azoknak, akik támogatták a kötet megjelenését: Kieselbach Tamás, Virág Judit, Kolozsváry Marianna, Szabó László, Szabó Mariann, Rozsics István, Pongrácz István, Alexander Bródy, László Károly, Izsák Sipos Szilárd, Szabó Károly, Csere László, Kárpáti Tamás, Bódi István, Dr. Gyarmati György, Nagyházi Csaba, Forró Tamás, Kis Horváth László, Dunai Andrea, Nagy Leventéné, Nemes Zsófia, Orlik Erika, Csáki Tamás, Szücs András, Kolozsváry Gyöngyvér, Szabó László, Orbán Lívia, Nagy András, Izsák Mária, Nemes Péter
Fotó: Darabos György (Kieselbach Archívum), Mester Tibor, Berényi Zsuzsanna, Füzi István, Tihanyi Bence, Bakos Ágnes, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, Nemzeti Filmarchívum, Országos Széchényi Könyvtár – Színháztörténeti Tár, Közlekedési Múzeum Adattár, Fákó Árpád, Molnos Péter
Képfeldolgozás: Fákó Árpád; Eper Grafikai Stúdió Rendszergazda: Haraszti Csacsa István CTP: GMN Repro Stúdió Nyomta és kötötte: Pauker Nyomdaipari Kft. Felelôs vezetô: Vértes Gábor ügyvezetô igazgató
NÉPSZABADSÁG KÖNYVEK Kiadja a Népszabadság Zrt., Budapest, 2007 Felelôs kiadó: Kovács Tibor elnök-vezérigazgató
Szöveg © Molnos Péter Design © Fákó Árpád Kiadás © Népszabadság Zrt.
Tilos a könyv egészét vagy bármely részletét a jogtulajdonos elôzetes, írásos engedélye nélkül sokszorosítani, reprodukálni, adathordozón tárolni, bármely elektronikus, mechanikai vagy egyéb rendszerben továbbítani. A címlapon: Kalapos nôk, 1930-as évek ISBN 978 963 9709 47 8
N É P S Z A B A D S Á G
4
K Ö N Y V E K
001 Címnegyed
11/7/07
6:17 PM
Page 5
TARTALOM K IESELBACH T AMÁS A
ELÔSZAVA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6
MAGYAR ARISZTOKRÁCIA CSÚCSÁN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8
„Kellemes élet volt” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Családi panteon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14
I NDULÁS !
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16
„Irtózatos vihar söpört végig Közép-Európán” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Az Orosz Balett Magyarországon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 „Gróf Batthyány Gyula elrabolja gróf Széchenyi Imrétôl a biciklijét” . . . . . . . . . . . 26
A
MONDÉN VILÁG FESTÔJE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28
Arisztokrata hölgyek lappangó képeken . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34 Batthyány Gyula: Egy festô úti jegyzeteibôl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42
É RZÉKI AZ
JÁTÉK EGY DEKADENS VILÁGBAN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48
UNIVERZÁLIS MÛVÉSZ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54
Csak lapok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62
K IZÖKKENT A
VILÁGBAN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66
MÛVEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 74
É LETRAJZ
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 208
M ÛTÁRGYJEGYZÉK
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 209
B ATTHYÁNY G YULA V ÁLOGATOTT
FONTOSABB KIÁLLÍTÁSAI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 218
FORRÁS - ÉS IRODALOMJEGYZÉK . . . . . . . . . . . . . . . . . . 228
5
001 Címnegyed
11/7/07
6:17 PM
Page 6
ELÔSZÓ
6
001 Címnegyed
11/7/07
6:17 PM
Page 7
Közel harminc évvel ezelôtt találkoztam elôször Batthyány Gyula festészetével. Az egyetlen akkori legális mûkereskedô cég, az állami tulajdonú BÁV kiállításán, a MOM Mûvelôdési Házban. Azok az árverési tárlatok nekem ünnepek voltak: minden kiállítást négyszer-ötször is megnéztem. Egy ilyen alkalommal figyeltem fel Batthyány alkotásaira: különlegesek voltak, eltértek minden addig látott képtôl. Izgatott az általa teremtett világ, s birtokolni akartam a mûveit. A nyolcvanas évek második felében vettem meg az elsô Batthyányképemet. Pár évvel ezután sikerült megszereznem a Carousselt, az életmû egyik legfontosabb alkotását: részletekben tudtam csak kifizetni az árát, melyen akkor több Rippl-Rónait is vásárolhattam volna. De kellett nekem az a kép, mert arra vágytam, hogy a gyûjteményemben tudhassam azokat a fômûveket, melyekkel érvelhetek egy-egy festô kvalitása mellett. Különösen azok az alkotók érdekeltek, akiket a hivatalos mûvészettörténet feledésre ítélt, vagy nem kezelt a megfelelô értéken. Elmentem Polgárdiba, Batthyány Gyula inasának családjához, akik az ötvenes években – félve a hatalom retorziójától – a festô hagyatékának jelentôs részét elásták. Sok mûvet láttam ott, melyek végleg meggyôztek. Az elmúlt évek alatt rengeteg mûvészetszeretô emberrel beszéltem: gyûjtôkkel, mûkereskedôkkel, mûvészettörténészekkel, magyarokkal és külföldiekkel. Legtöbbjük ízlését ismerem, számon tartom kedvenc festôiket, tudom, mire reagálnak és mikor fordulnak el fanyalogva egy-egy mûalkotás láttán. Sok emberrel találkoztam, akik szinte berzenkedve tekintenek Batthyány Gyula képeire. Mások rajonganak érte. Közömbösökkel azonban még nem találkoztam. Már csupán ezért is érdemes rá figyelni. Régóta úgy gondolom, hogy ha egy mûvész intenzív ellenszenvet képes kiváltani, akkor ott valami fontos dolog rejtôzik: képeivel olyan hangot üt meg, melyre érzékeny idegvégzôdések rezonálnak. Sokszor vitatkoztam már Batthyány Gyula mûvészetérôl. Érveltem mellette, s közben arra gondoltam, milyen jó volna, ha már ott tartanánk, hogy gyengeségeire,
hibáira kellene felhívni a figyelmet. De még messze vagyunk ettôl a pillanattól, mert Batthyány is messze van attól a presztízstôl, melyet megérdemel. Nem csak egy ízlés, nem pusztán egyetlen legitim értékítélet létezik. Az igazi mûértô tudja, hogy a mûvészet nem egyetlen pályán futó verseny, hogy nem kérhetjük számon minden alkotótól ugyanazokat a normákat. Mert nem csak a konstruktív formaképzés és a redukció vezet a kvalitáshoz, és nem csupán a tiszta, csendes hang, a plebejus puritanizmus, az önsanyargatásig fokozott mûvészi elhivatottság szülhet értéket. Batthyány Gyula nem Derkovits és nem Kassák. Mint ahogy Szerb Antal Utas és holdvilága vagy Márai A gyertyák csonkig égnek címû regénye sem mérhetô József Attila Ódájához. Ahogy az irodalomban és a zenében, úgy a festészetben is vannak eltérô mûfajok, különbözô stílusok, melyekben — egymástól függetlenül, egymással párhuzamosan — létezhetnek megbecsülést érdemlô értékek. Sargent, Boldini, Lempicka, Foujita, vagy éppen László Fülöp mûvei akkor is csodálatra méltóak, ha nem drámai megrendülést, hanem érzéki látványélményt és önfeledt örömöt okoznak. Lám, a késôi, figurális Picabiák, melyekre oly könnyû volna rásütni a giccs címkéjét, megkérdôjelezhetetlen gyûjteményekben jelennek meg, átértelmezve, új megvilágításban. Mert nem csupán egyetlen toplista van. Mikor a Népszabadság Kiadó az Aba-Novák mûvészetét bemutató kötet sikere után megkérdezett arról, melyik 20. századi magyar festôt ajánlanám az induló könyvsorozat következô darabjának témájául, rögtön Batthyány Gyulára gondoltam. Nem csupán azért, mert különleges festôi stílusa, izgalmas mûvészi világa magában hordozza a hazai siker esélyét, hanem azért, mert pályája és sorsa olyan szorosan összefonódik az elmúlt század drámai magyar történelmével, hogy rajta keresztül modellezni lehet azt az interpretálási módot, amivel külföldön is sikerre vihetô a magyar festészet. Mert régóta úgy gondolom, hogy össze kell fonnunk ezt a két területet: nekünk a múltunk a különlegességünk. Az a sorozatos megtöretés, amit
a történelem drámái újra és újra rámértek a 20. század Magyarországára. Az, hogy az itt élôk identitása ilyen sûrûn, számtalan rétegben sérült meg. Aligha akad még egy ország, melynek az elitjét ennyire meggyötörték, ennyiszer elsöpörték volna. 1919 és 20, 1944 és 45, 1956. Ebben egyedülállóak vagyunk. Több mint két évvel ezelôtt, a Modern magyar festészet címû könyv második kötete kapcsán tartalmas és fontos kritika jelent meg egy folyóiratban, mely többek között Batthyány túlzott hangsúlyozását, reprodukált alkotásainak magas számát sérelmezte. Akkori, a kötet szerkesztôjeként adott válaszom így hangzott: „Biztosan nehéz megérteni azt, hogy valaki, aki Vajdáért lelkesedik, aki valójában a csendes, letisztult, halk szavú mûvészetet szereti, meglássa a kvalitást Batthyány festészetében is. Pedig csupán arról van szó, hogy lehet élvezni a málnaszörpöt, a finom borokat és a különbözô ásványvizeket, s fel lehet ismerni ezeken a valóban eltérô területeken is az igazi értéket. Sok idômet töltöttem külföldi múzeumokban. Megtanultam, hogy a világ másként tekint a mûvészetünkre, mint mi magunk, s hogy többféle „legális” ízlés és mûvészi értékítélet határozza meg az emberek képekhez való viszonyát. Batthyány életmûve a magyar festészet egyik nagy lehetôsége a nemzetközi hírnévre. A külföld sokkal élénkebben reagál rá, mint a legletisztultabb festôinkre. Igazi esély, mert azt a fajta virtuóz, mondén témafestészetet testesíti meg, amellyel — megfelelôen válogatva és rendezve — igazi, átütô, Tamara de Lempicka felfutásához hasonló sikert lehetne elérni. Sajnos nem olyan erôs a magyar festészet, hogy lemondhatnánk egy ilyen esélyrôl. Ha a Musée d’Orsay-nak nem kínos állandó kiállításán szerepeltetni a hihetetlenül érzékeny festôiséggel alkotó László Fülöp egy alkotását, akkor nekünk is kötelességünk felismerni Batthyány mûvészetének értékeit.”
Kieselbach Tamás
7
03 MONDÉN
11/6/07
9:25 PM
Page 28
A MONDÉN VILÁG FE STÔJE
„Az arisztokratának mindig s mindenben a szépséget kell szolgálnia” B ATTHYÁNY G YULA
„Hogy mit tartok az életrôl? Az egészen attól függ, hogy az élet mit tart majd rólam, milyen elbánásban részesít. Nem minthogyha félnék tôle. Ehhez túl nagy az önbizalmam. De éppen minthogy a mûvészetnek élek, szeretném, hogy ez harmonikusan történjék. Mert e nélkül a harmónia nélkül nincs egészséges fejlôdés. Hogy azt a kis utat, ami mögöttem van, a mûvészetben megtehettem, azt annak a körülménynek köszönöm, hogy az élet eddig semmiképpen ki nem zökkentett belôle. Ha néhányszor el is tértem tôle, mindig hamarosan visszajöttem reá. Ha zökkenést éreztem is
UDVAROL ,
1914
olykor, rázkódás sohasem ért. És ezért hálás is vagyok a sors iránt; mert talán senkinek sincs annyira szüksége sima életútra, mint éppen a mûvészeknek. Sokszor hallom ennek ellenkezôjét. Könnyekrôl, verejtékrôl beszélnek, mint a mûvészi munka szükségképpeni kellékeirôl. Ezt nem osztom. A szép megrögzítése, az aesthetikus gyönyör megvalósítása a mûvész céljai. Ezeknek elérésében pedig, ha fárad és szenved is, látszatja ne legyen. A kínlódás, a vergôdés nyomai a mûvészi munkán elveszik annak hímporát. Az igazi remekmû mindig könnyed.
Könnyûszerrel, de biztos készséggel megjeleníteni a lét napos szépségeit: ez mûvészi ideálom. A bánat, a nyomorúság, minden, ami leverô és rosszulesô, nem valók megörökítésre. Legyen a képzômûvész az emberiség kiválasztottja, ki csak a szépet, színeset, gazdagot, illatosat látja. Abba mélyedjen el; abba merüljön bele. Lelke legyen annyira telítve szépséggel, színnel, gazdagsággal és illattal, hogy ha az élet szükségei utol is érik, erôt rajta ne vehessenek. A mûvészet legyen diadala az örömöknek; legyen orgiája minden gyönyörnek. Az, akinek munkái ezt kifejezik, igaz és boldog mûvész.”
B ATTHYÁNY G YULA : E LÔKELÔ
28
HÖLGYEK ,
1935 (Részlet)
03 MONDÉN
11/6/07
9:25 PM
Page 29
03 MONDÉN
11/6/07
9:26 PM
A
Page 30
M O N D É N
V I L Á G
F E S T Ô J E
A NDRÁSSY G ÉZA , F ESTETICS I ZABELLA GRÓFNÔ , GRÓF E STERHÁZY T AMÁSNÉ ÉS GRÓF B ATTHYÁNY G YULA K IRÁLY - DÍJ FUTAMÁN , 1941 „A K IRÁLY - DÍJ EGYET JELENTETT P EST NAGY TAVASZI DIVATREVÜJÉVEL ”
GRÓF A
Batthyány Gyula 1914-ben írt, ars poeticának is beillô szavai pontosan rávilágítanak mûvészetének egyik legfontosabb jellegzetességére: könnyedség és harmónia, szépség és grácia – témában, festôi modorban, de leginkább az élet egészében. Vágya, eszménye, mûvészi célja hasonló, mégis több volt annál, mint amit Rippl-Rónai bon mot-ja kifejez: „Miért ne legyen szép és kellemes a jó?” Batthyány az élet egészére tágította ki a mûvészi esztétikum horizontját, s a hétköznapok valóságát, a viselkedés kultúráját is festôi programjává tette. „Az arisztokratának mindig s mindenben a szépséget kell szolgálnia” — mondta egy 1943-ban készült interjúban, s e gondolat — ha hihetünk a forrá-
30
sok és az élô szemtanúk jellemzéseinek — élete vezérfonalává vált. „Kedves és finom úr, külsôleg is minden széppel és jóval megáldott gavallér, tehát a legnagyobb sikerekre hivatott a hölgyek körül és a fôúri társaságban.” — írta róla 1914-ben egyik elsô kritikusa, Török Gyula a Nyugat címû folyóirat hasábjain. A közel két méter magas gróf emberi karaktere szinte valamennyi — róla cikket publikáló — újságírót arra sarkallt, hogy hosszan jellemezze hôse külsô és belsô tulajdonságait: „Termete nyúlánksága, boltos, finom csontozatú homloka, réveteg pillantású, de mély nézésû, világos szeme, imbolygó mozgásában is határozott tartása, szava kü-
A TÖKÉLETES ÚRIEMBER ÖLTÖZÉKE LÓVERSENYRE , 1941 L ONDONI DIVATHÁZ KATALÓGUSÁNAK ILLUSZTRÁCIÓJA
lönös muzsikája, beszédmodora és gondolkodása, minden apróka gesztusa sugározza, hogy ôsnemes fôúr: Batthyány Gyula gróf. Egész lényében arisztokrata... Külön tehetsége, hogy kellemes társalgó. Ötletes és szellemes” – írta róla Újházy György a Színházi Magazin 1943. áprilisi számában. Az a kifinomultság, ami öltözködésben, modorban, gesztusokban, szóban és ízlésben jellemezte, a szépség kultikus tisztelete, mely élete egészét átszôtte, Batthyányt sajátos, arisztokrata dandyvé avatta. Nem az idegen szavak szótárának meglehetôsen fantáziátlan és hamis meghatározása szerint, mely e szó után csupán a „piperkôc, ficsúr” szinonimákat sorolja
03 MONDÉN
11/6/07
9:26 PM
Page 31
B ATTHYÁNY G YULA : T ICHARICH Z DENKA L ENT : F ESTÔ
TÖRÖKÜLÉSBEN ,
PORTRÉJA ,
1943
1943
fel sekélyes magyarázatként, hanem azzá, a 18. század végén Londonban feltûnô, s késôbb a francia fôvárosban kikristályosodó típus, nemzetek feletti, virtuális kaszt képviselôjévé, melynek tagjai a szépség, az elegancia, a kimûvelt ízlés kultuszát életprogrammá tették. Persze nem vitatható, hogy a dandy legkönnyebben felismerhetô sajátsága a kifogástalan, néha a meglepetés erejével is ható öltözködés, az élére vasalt nadrág, a sétapálca, a cilinder és a kiváló szabású frakk, de fontosabb és jellemzôbb volt a stílus és a filozófia. Az élet esztétikus megélése, a lét mûalkotássá nemesítése — ez volt az elsôdleges cél, amit Batthyány, idézett ars poeticájában a következô szavakkal fejezett ki: „... éppen minthogy a mûvészetnek élek, szeretném, hogy ez harmonikusan történjék. Mert e nélkül a harmónia nélkül nincs egészséges fejlôdés.”
„A szépasszonyok festôje vagyok” Batthyány Gyula életmûvének egyik leggazdagabb szeletét alkotják nôi portréi: egyetlen magyar festô sem dicsekedhetett avval, hogy népszerûsége tetôfokán — a harmincas évek folyamán — évi harminc-negyven
31
03 MONDÉN
11/6/07
A
9:26 PM
Page 32
M O N D É N
V I L Á G
B ATTHYÁNY G YULA : T ÜKÖR
ELÔTT ,
F E S T Ô J E
1930
KÖRÜL
arcképmegrendelést elégíthetett ki. „Az ország legszebb nôit volt alkalmam festeni” — nyilatkozta egy 1941-ben készült interjúban. A magyar arisztokrácia legirigyeltebb hölgyei, Budapesten élô diplomatafeleségek, színésznôk, táncosnôk, írók és zenemûvészek jelennek meg festményein, Odescalchi Katalintól Bajor Gizin át Katalin orosz nagyhercegnôig. Az egzotikus szépségû zongoravirtuózt, Ticharich Zdenkát éppen úgy modelljéül választotta, mint az Orosz Balett páratlan tehetségû táncosnôjét, Tamara Karsavinát, vagy a Berlinben és a római filmiparban, a legendás Cinecitta világában is sikereket elérô Tasnády-Fekete Máriát, kinek színésznôi karrierjéhez jelentôsen hozzájárult, hogy 1931-ben magyar szépségkirálynôvé választották. Batthyány a nôi szépség valóságos szaktekintélyévé vált a harmincas évek Magyarországán: folyóiratok, lapok, arisztokrata hölgyek és felkapott szí-
32
nésznôk kérték ki a véleményét, interjúk, cikkek közölték szépségápolási, kozmetikai tanácsait. 1932ben a korszak egyik legkedveltebb társasági magazinja, a Délibáb négy oldalon adta közre Batthyány gondolatait „Az ideális asszony”-ról. Szavainak felidézése nem csupán azért fontos, mert általuk elsô kézbôl kaphatunk ismereteket az art deco korszak oly sokat emlegetett, a mai napig trendformáló, nemzetközi ikonná váló nôideáljáról, de ezen a téren is rávilágítanak Batthyány jellegzetes dandy attitûdjére: a nôies, telt idomú nô helyett a fiús lányok kultiválása egyet jelentett az androgyn típus felmagasztalásával, mely e körökben gyakran a homoszexualitás mitológiai fedôneveként, szublimált megéléseként szolgált. „A mai szépségideál a magas, vékony, már a fiúhoz hasonló nô... A fiús nô divatját lelki motívumokkal is lehet magyarázni — a sovány, fiús alakú nô önkéntelenül is a jópajtás benyomását kelti... És ez a pajtástípus
a kulturált és a testi vágyaknak nem a legnagyobb fontosságot tulajdonító férfinak sokkal kellemesebb... A fiús, fölöslegmentes, kisportolt nôi testek olyan magas kultúrát sugároznak ki magukból, olyan távolodást a nô mint préda fogalomtól, ...hogy csak nagyon kifinomodott szépérzékû emberben keltenek erotikus vágyat. Mert a férfi mindig a gyengét, a prédát szereti, azt, akit meg kell hódítani, márpedig a fiús típus nem hódíttatik meg, elvesz és eldob, mint a férfi.” Batthyány nôideáljában nem nehéz felfedezni az art deco korszak legismertebb kultuszregényeinek és filmjeinek hatását: Victor Margueritte: La garconne címû bestsellerének férfiakból kiábrándult, dohányzó, rövidhajú hôsnôjét, vagy a Lulu szerepében férfiakat és nôket egyszerre meghódító amerikai színésznôt, a kamaszosan bájos, fiús frizurájával valóságos divatdiktátorrá váló Louise Brookst. De talán egyikük sem hatott olyan erôsen Batthyány képeinek eszményi, egyszerre vonzó és taszító nôtípusára, mint a dzsesszkorszak igazi ikonja, a párizsi varietészínházakból világhódító turnékra induló „Ében Vénusz”, Joséphine Baker. Batthyány, aki a húszas évek folyamán ismét hosszabb idôt töltött a francia fôvárosban, újra a tánc és a színpad világából nyert inspirációt, megint egy egzotikus kultúra hírnöke varázsolta el. A Julian Akadémián töltött évek alatt, 1910 körül az Orosz Balett igézte meg, az a társulat, mely az egyik legnagyobb hatást gyakorolta a 20. századi divat fejlôdésére. A két világháború között született képein feltûnô fekete aktok a Néger revü sztárjának festôk és fotósok sorát megihletô vonásait hordozzák: fiús alkat, brillantinnal lesimított, rövid frizura, arcra kanyarodó halántékfürtök, ravaszul kimunkált smink, s mindez egy olyan testen, mely zavarba ejtô természetességgel tárja fel bájait a világ sóvár tekintete elôtt. Batthyány Gyula képeinek nôalakjai sokszor megdöbbentô sminkjeikkel érnek el expresszív hatást. Korai, 1910 körül készült alkotásain — elsôsorban gazdag kompozíciójú, buja erotikával telített akvarelljein — valóságos mintakönyvként vonultatja fel a korszak divatos vamp figurájának prédára lesô ragadozóit, a keletiesen vad, önimádó, kéjesen pózoló végzet aszszonyát, sápadt arccal, sötétre festett, tágra nyitott, ópium-mámorban úszó szemekkel, vagy éppen a bûnre csábító szende szûz izgatóan ártatlan maszkját felöltve. Késôbb, a harmincas évek folyamán nem lankadó
03 MONDÉN
11/6/07
9:26 PM
Page 33
B ATTHYÁNY G YULA : K URTIZÁNOK , 1910
figyelemmel követte a divat változását a kozmetika területén, festményein hûen követve, sôt hangsúlyozva és karikírozva az uralkodó trendek irányelveit. A vele készült riportok visszatérô eleme a nôi sminkek elemzése: „Mit csináltak a nôk a húszas évek csücsöri babaszájából? Elôbb megnyújtották, mint megannyi Garbo, aztán megduzzasztották, mint Crawford, és most már olyan gyönyörû, eleven, izmos, önálló életet élô szájat viselnek, hogy minden festônek örülhet a szíve”– írta 1932-ben. Közel tíz év múlva, a Film, Színház, Irodalom címû lapban ismét szót ejtett kedvenc témájáról: „A festônek nagyon tetszik a ma asszonya, festett arc, az erôsen rúzsozott száj, föltétlen érdekesebb, és festeni, karakterizálni sokkal könnyebb az ilyen arcot. Sôt a párizsi festés, amihez a nôk már lárvaszerû maszkot vesznek fel a kozmetikusnál, amikor zöld, lila púderrel hangsúlyozzák az arcukat, különösen megragadja a mûvészt.”
Ma még nem tudjuk, mikor és miként, de annyi bizonyos, hogy Batthyány Gyula 1945 elôtt megismerkedett a 20. század egyik legnagyobb kozmetikai cégének alapítójával, a hatásában és sikereiben csak Helena Rubinsteinhez és Estée Lauderhez hasonlítható Elizabeth Ardennel. Ha kapcsolatuk eredete és minôsége ma még nem is bontakozik ki elôttünk pontosan, végkifejletét ismerjük. Az 1950-es években Miss Arden — aki nagyra becsülte Batthyány mûvészetét — rendszeresen utalt pénzküldeményekkel támogatta a kommunista hatalomátvétel után vagyonától megfosztott, szinte földönfutóvá tett festôt, sôt az 1956os forradalmat követôen hatalmas összeget ajánlott annak, aki kicsempészi ôt az országból, s eljuttatja hozzá, Amerikába.
E LIZABETH A RDEN ,
A KOZMETIKAI IPAR LEGENDÁS ALAKJA ,
1939
33
03 MONDÉN
11/6/07
A
9:26 PM
Page 34
M O N D É N
V I L Á G
A RISZTOKRATA
34
F E S T Ô J E
HÖLGYEK LAPPANGÓ KÉPEKEN
03 MONDÉN
11/6/07
9:26 PM
Page 35
35
03 MONDÉN
11/6/07
A
9:26 PM
Page 36
MO N D É N V I L ÁG F E STÔJ E
E LÔKELÔ
PORTRÉALANYOK
B ATTHYÁNY G YULA
MÛTERMÉBEN :
„Szeretek emberek közé menni: társas lény vagyok” Batthyány Gyulát arisztokratikus megjelenése, magas termete, arcának szinte lányos finomsága, mindig kifogástalan öltözködése és megnyerô modora Budapest egyik legkedveltebb társasági emberévé tette. „A társaság legdivatosabb festôje... Tárlatai a mondén világ eseményei” — írta róla egyik kritikusa 1937-ben. Akik közelrôl ismerték, szinte nem értették, mikor festi képeit: minden elegáns parti, társasági rendezvény, elit asztaltársaság meghívottja, tagja, közkedvelt résztvevôje volt. Batthyány Gyula 1987-ben meghalt komornyikja egy tévéinterjúban elmondta, hogy az egyedül élô, a harmincas években már a budai vár oldalában, a Hunyadi Sándor utcában álló mûtermes lakásban dolgozó mûvész átlagos napját reggel kilenc órától kettôig a festés töltötte ki, majd ebéd után a délutáni vagy esti társasági megjelenés elôkészületei folytak. Korábban, felesége, Károlyi Zsuzsanna 1930-ban bekövetkezett halála elôtt a család Délibáb utcai, egyemeletes, elegáns villájában, vagy a bicskei Batthyány-kastélyban folyt a sokak által irigyelt arisztokrata társasági élet, s innen indult gyakorta vendégségbe a fiatal, közkedvelt festô. A 20. század elsô felének pezsgô budapesti társasági élete ma még csupán apró szilánkokból, memo-
36
T ASNÁDY -F EKETE M ÁRIA , K ATALIN
OROSZ NAGYHERCEGNÔ ÉS
B AJOR G IZI ,
árok rendkívül érzékletes, de mûfajukból fakadóan töredékes utalásaiból bontakozik ki. Érdemes néhány olyan szalont, rendszeresen összeülô társaságot, intim vagy nagystílû rendezvényt felidézni, melyek segítenek rekonstruálni Batthyány Gyula gazdag társadalmi kapcsolatait, sôt nem egyszer konkrét témát is adó baráti körét. A századfordulót követô évek egyik legismertebb irodalmi szalonját tartotta fenn az íróként szinte csupán egyszer, a Batthyány által illusztrált, A régi ház címû családregénnyel igazán maradandót alkotó Tormay Cécile, aki nem csupán az újkonzervatív eszméket zászlajára tûzô Napkelet címû lap szerkesztôjeként vált híressé, de közeli ismerôsei remek spiritiszta médiumként is számon tartották. Hankiss János, 1939-ben megjelent könyvében a következô szavakkal idézte fel Tormay szerdánként tartott összejöveteleit: „A Kôfaragó utcában, ahol Cécile édesanyjával lakott, szerdai fogadónapjain mindig megtelt szép kis szalonja elôkelô és jelentékeny vendégekkel ... Pulszky Polyxénia, Batthyány Gyula, A régi ház illusztrátora, a szép fiatal Bethlen Istvánné, késôbb maga is markáns írói egyéniség, Dessewffy Emilné, a késôbbi Hohenlohe hercegné, Somssich Andor, Vay Gáborné Prónay Jozefin, Khuen-Héderváry Károlyné, Teleki Sándorné, Pekár Gyuláék, Hubay Jenôné, Ráday Gedeonné, Klebelsberg Kunóné, a Pejachevich-nôvérek s az idegen országok képviselôi szorgalmas látogatói voltak az ô szerdáinak.
A LEGENDÁS SZÍNÉSZNÔ
Itt egymásra találtak mindazok, akik még tudtak és szerettek szellemes társalgást folytatni, — egy végsôkig kifinomodott, letûnô kultúra utolsó kifejezôi és hordozói.” Egészen másfajta összetételû társaság gyûlt öszsze a harmincas évek folyamán minden kedden báró Ullmann György Benczúr utcai házában. A házigazda 1920-tól a Hitelbank nagy befolyású igazgatójaként dolgozott, gazdag családja, kitûnô külföldi kapcsolatai és pénzügyi tehetsége folytán a befolyásos budapesti, zsidó származású nagypolgárság egyik vezetô alakjává vált. Konzervatív-liberális politikai eszméi, erôsen angolbarát és náciellenes nézetei meghatározták a baráti társaság összetételét is. Az ádáz kártyacsatákkal élénkített, keddi összejöveteleket egy — sajnos csupán korabeli fotográfiáról ismert — festmény örökíti meg, melynek jellemzô, a fasizálódó Magyarországról lesújtó kórképet adó történetét Kemény Simonnak, az Est legendás, nácik által meggyilkolt segédszerkesztôjének Naplójából rekonstruálhatjuk. Az 1942. április elsején kelt bejegyzések között az alábbiak olvashatók: „Báró Ullmann György házának minden kedden ebédvendége volt egy 10—15 tagú társaság. Arisztokraták, pénzemberek, mûvészek stb. Tíz év óta ült minden kedden Ullmannék asztalához ez a társaság, melynek gr. Batthyány Gyula festômûvész és Ottlik György, a Pester Lloyd fôszerkesztôje is elmaradhatatlan törzstagja volt. A tízéves jubileumi ebéden valaki azt indít-
03 MONDÉN
11/6/07
9:26 PM
B ATTHYÁNY G YULA : P ARK
Page 37
KLUB ,
1910
KÖRÜL
ványozta, hogy az ünnepi alkalomból meg kéne örökíteni a társaságot. Gróf Batthyány Gyula vállalkozott rá, hogy megfesti a teljes asztalt. Az indítványt lelkesen elfogadták, Batthyány Gyula megkapta a megbízást. Másnap felhívta ôt Ottlik, és nagy dadogva arra kérte a mûvészt, hogy az ô arcképét hagyja ki az asztal körül ülôk csoportjából, mert a mai idôkben... tudod, kérlek alássan... meg fogod érteni... senki sem haragudhat ezért stb. Batthyány végre megígérte, hogy Ottlikot nem festi rá a képre. Így is lett. A kép úgy készült el, hogy mindenki rajta van portrészerûen, csak egy úrnak nem látszik a feje, eltakarja a Pester Lloyd, amelyet maga elé tartva olvas.” Vidámabb történetet elevenít meg a húszas évek nemzetközi karriert is befutó cirkuszi sztárja, a saját életérôl könyvet kiadó törpe, Zoli bohóc, aki egy pompázatos estély atmoszféráját vetíti elénk azokból az évekbôl, mikor Batthyány Gyula — felesége 1930-ban bekövetkezett halála elôtt — még az Andrássy úthoz közeli elegáns villanegyedben élt családjával.
„Egy alkalommal Batthyány Gyula gróf Délibáb utcai palotájában szerepeltem jelmezestélyen. Elképzelhetô, milyen sikerem volt, amikor török basának öltözve jelentem meg a fényes vendégsereg között.
Jobbra fent: A Z A NDRÁSSY -L IECHTENSTEIN NÁSZ , KLUBBAN , A MAGYAR ARISZTOKRÁCIA TALÁLKOZÓHELYÉN , 1906
LUNCH A
P ARK
LEGKEDVELTEBB
Középen: B ATTHYÁNY G YULA FESTMÉNYÉT MAGYARÁZZA . A KIK HALLGATJÁK : T ALAMO MÁRKINÉ , J ESZENSZKY F ERENC , BÁRÓ I ESENBACH N OSTITZNÉ , A NDRÁSSY I LONA GRÓFNÔ , R INALDI GRÓFNÔ ÉS W ENKHEIM H ETTA GRÓFNÔ , 1943 Lent: A Z U LLMANN - SZALONT ÁBRÁZOLÓ FESTMÉNY B ATTHYÁNY G YULA BEJÁRÓNÔJÉVEL , 1942
37
03 MONDÉN
11/6/07
A
9:26 PM
Page 38
M O N D É N
V I L Á G
B ATTHYÁNY G YULA : H ÖLGY
LÓVAL ,
F E S T Ô J E
1908
KÖRÜL
Felejthetetlen számomra ennek az estének az emléke. A gróf és a grófné rokokó öltözetet viselt, a palota bejáratánál pedig tizenkét fehérparókás lakáj állt sorfalat, és várta az elôkelô vendégeket. Magától értetôdik, hogy az utca tele volt kíváncsi bámészkodókkal, akik szintén a felvonuló elôkelôségekben gyönyörködtek. Arra is emlékszem, hogy Apponyi Albert gróf és Andrássy Gyula gróf magyar ruhában érkezett. Éjféltájban megéheztem, és ott keringtem a hideg buffet körül. A házigazda, aki észrevette, hogy miben sántikálok, kedvesen biztatott: – Csak fogyasszon valamit, kedves Zoli! Kétségtelen, hogy jó szándékkel mondta, de arra persze nem gondolhatott, hogy én sajnos nem érem fel a mindenféle jókkal megrakott buffetasztalt, és bizony továbbra is éhesen maradtam. Végül is az egyik inas, aki ezüst tálcán pezsgôt hordott körül a vendégeknek, azt a jó tanácsot adta, hogy menjek le a szuterénbe, a konyhába, és ott kérjek valami ennivalót.
38
J ACQUES H ENRY L ARTIGUE : S ZÉKEN
ÁLLÓ HÖLGYEK AZ
A UTEUILLE - I
Ezen az úton is hálásan köszönöm neki a jó tanácsot. A konyhában ugyanis remek vacsorát kaptam: bécsi szeletet, franciasalátát, no meg persze pezsgôt is, és nagy lendülettel láttam neki. Vacsora közben zaj szûrôdött át hozzám a szomszéd szobából, és amikor benéztem, nagy örömmel láttam, hogy régi ismerôsöm: Magyari Imre és cigányzenekara vacsorázott odabent. No persze, mindjárt össze is ültünk, és olyan jól éreztem magamat, hogy vissza se mentem a bálterembe. Levetettem a török basa jelmezét, és civilben mentem haza. Másnap a gróftól borítékot kaptam, amelyben kétezer korona volt.” E történetekbôl is jól érzékelhetô, hogy Batthyány Gyula — arisztokrata származása és megnyerô emberi karaktere okán — rendkívül gazdag és inspiráló társasági életet élt, s a Budapestre látogató nemzetközi hírességekkel is közeli kapcsolatba került. Ezekben az években Magyarország — elsôsorban nagy múltú nemessége miatt — kedvelt célponttá vált az európai és amerikai
VERSENYPÁLYÁN ,
1911
elit házasodni vágyó tagjai között. Gróf Károlyi Erzsébet húszas évek folyamán írt, testvérének, az akkor már külföldi emigrációban élô Mihálynak küldött leveleibôl csupán villanásszerû, de a résztvevô hitelességével alátámasztott képet kaphatunk néhány korabeli, eseményszámba menô látogatás körülményeirôl. 1922. május 30-án kelt híradásából megtudhatjuk, hogy Louis Cartier, az ünnepelt párizsi ékszerész Budapestre érkezett, s éppen Batthyány Gyula és felesége, Károlyi Zsuzsanna kényeztette ôt el a legtöbb meghívással. „...a legitimista táborban nagy gyûjtés indult meg Károly kir. családja felsegélyezésére. Nagyon sok értékes ékszert adtak össze és ennek becslésére és értékesítése céljából elhozatták Párizsból Cartier ékszerészt, akit ’magyar vendégszeretettel’ ünnepeltek, mint ahogyan csak minálunk tudnak idegeneket ünnepelni. Ebédeket adtak a tiszteletére, estélyeket stb. stb. Cartier természetesen nagyszerûen érezte magát, flörtölt jobbra-balra (dacára, hogy házas ember, legalább 60 éves — felesége a híres Worth
03 MONDÉN
11/6/07
9:26 PM
Page 39
B ATTHYÁNY G YULA : T ÁRSASÁG (L ÓVERSENY ), 1926
lánya, vagy unokája). Végre komolyan kezdett udvarolni Bissingen Jacquie-nak, aki körülbelül el is jegyezte magát vele! Persze Cartiernek még el is kell válni feleségétôl, ami késlelteti a dolgot. Egyelôre elmennek Cartier autóján Párizsba és, hogy a decorum meg legyen óvva — Odescalchiak (Caja) kísérik el az ’ifjú párt’. Így Jacquie nagy partit fog csinálni, ami a fô dolog, és mindenki gyönyörûnek tartja az egészet. A ’francia’ is jó, az ’ékszerész’ sem zavar, de még a létezô feleségében sem találnak semmit, mindezt a sok pénz egyensúlyozza természetesen, és Cartier ennek fejében az ékszereket is elônyösebben fogja értékelni– talán!? Mindezt Nicolas mesélte nekem nagyon megvetô mosollyal, és most Alex toldotta meg részletekkel — azt mondta, hogy Cartier mindennapos volt Zsuzsannáéknál, akik szintén ebédeket adtak tiszteletére, és hogy Cartier is adott egy nagyszerû ünnepélyt, melyre az egész legitimista társaság hivatalos volt.” Cartier mellett még egy olyan nemzetközi hírességet meg kell említeni, aki magyar házastársat válasz-
tott magának, s ráadásul mûvészete rokon vonásokat is mutat Batthyány világával. Tamara Lempicka 1934ben kötött házasságot diószegi báró Kuffner Raullal, s két esztendô múlva, 1936 tavaszán hosszabb idôt töltöttek Budapesten. Egyik vendéglátójuk báró Hatvany Ferenc volt, kinek impozáns — nem mellékesen páratlan francia remekmûvekkel, többek között Cézanne, Renoir és Courbet mûveivel teli — villája alig pár tucat lépésre állt Batthyány Hunyadi utcai lakásától. Mivel Lempicka és férje igen intenzív társasági életet élt a Budapesten töltött hetek alatt, nehezen elképzelhetô, hogy nem találkoztak a minden elegáns arisztokrata rendezvényre és partira hivatalos Batthyány Gyulával.
Lóversenyek „Angolországon kívül egyetlen országban sem nyilvánul a lóversenyek iránt olyan nagy lázas érdeklôdés, mint a négy folyó és hármas halom országában. Arány-
lag a budapesti gyep látogatottsága nagyobb, mint az epsomi, auteuili, karlshorsti vagy hoppegarteni versenyeké. Aki csak a lábára bír állani, az a Szent István-díj délutánján mind a versenytéren látható, és nem is tartozik a ritkaságok közé, hogy bénák és nyomorékok tolószékeiken kerülnek ki. Aki pedig Szent István napján Budapesten fiákert akar kapni, úgy az vagy az illetô elmebeli gyöngeségére vall, vagy pedig, hogy hitbizomány birtokosa” — olvasható a Magyarország és a Nagyvilág címû lap egyik 1904-es számában. Batthyány Gyula természetesen az utóbbiak csoportjába tartozott: gyakran és szívesen látogatta a világ leghíresebb pályáit, s a budapesti ügetôn is a legelôkelôbb vendégeknek kialakított, a Jockey Club tagjainak fenntartott páholyból követhette a futamokat. Arisztokrata neveltetéséhez hozzátartozott, hogy már gyermekként megtanult lovagolni, ráadásul családjában tekintélyes hagyománya volt a lósport támogatásának. Batthyány Elemér, a kivégzett miniszterelnök fia nemcsak jeles világutazóként, kiváló tigris- és elefántvadászként vált
39
03 MONDÉN
11/6/07
A
9:26 PM
Page 40
M O N D É N
V I L Á G
F E S T Ô J E
ismertté, aki elsô magyarként, 1875-ben léghajón utazott Párizsból Budapestre, de egyben a magyar lóversenyzés egyik legnagyobb alakja volt. A Magyar Lovaregylet elnöke maga is híres ménest tartott, lovai számos derbin nyújtottak kiváló teljesítményt Budapest, Bécs és Anglia nevezetes pályáin. Batthyány Gyula esetében nem csupán a családi indíttatás, de müncheni tanára, a valóságos turf-specialista Angelo Jank, s a Jugend illusztrációinak hatása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy korai korszakában feltûnô érdeklôdéssel fordult a lóversenyek világához. Elsô, 1914-ben az Ernst Múzeumban rendezett kiállításán nem kevesebb, mint tizenegy képe dolgozta fel ezt a témát, de 1921-es és 1929-es tárlatain is jelentkezett lóversenyt ábrázoló festménnyel. Batthyány — Angelo Jankkal ellentétben — soha sem a pályára, a versenyzô lovakra és lovasokra koncentrált: ôt sokkal jobban érdekelte a tarka nézôsereg, melynek tagjai — elsôsorban nôi szereplôi — úgy használták a nagy futamok nyújtotta reprezentációs lehetôséget, mint egy óriási divatbemutató elôkelô közönséggel szegélyezett kifutóját. Ezekben az évtizedekben a lóversenyek Európa-szerte különleges szerepet töltöttek be. A kiemelkedô díjakról elnevezett futamok az elôkelô társasági élet csomópontjai voltak, melyek alkalmat adtak az arisztokrácia és a módosabb polgárság találkozására, sôt vegyülésére, s melyek köré bálok, estélyek, fogadások sora szervezôdött. Batthyányt ez a világ festôileg és emberileg is vonzotta: tömegkomponáló tehetsége és dekoratív érzéke tobzódhatott a helyszín nyújtotta lehetôségekben, a kavargó társaság divatos ruházatában, ráadásul kiélhette azt az egész életmûvén jól érzékelhetôen végigvonuló igényét, hogy egy-egy téma megfestésekor végsôkig kiaknázza az abban rejlô érzéki, erotikus tartalmakat.
„A levantei kikötôk csôcseléke közé elvegyülve — boldog voltam” „Utazott sokat, és látott mindent” — írta Lázár Béla, a korszak egyik legbefolyásosabb mûkritikusa arra a kérdôívre, mely Batthyány életének legfontosabb eseményeit rögzítette rövid tômondatokba. Az arisz-
40
03 MONDÉN
11/6/07
9:26 PM
Page 41
tokrácia életéhez nem csupán a makulátlan megjelenés, az elôkelô társasági rendezvények, a mûvészet nagyvonalú pártolása és a lóversenyek világa tartozott hozzá, de legalább ilyen mély tradíciója volt az ismeret- és élményszerzésként is nagyra értékelt utazásnak. A gyermek Batthány Gyula külföldi útjairól ma még semmit sem tudunk, München és Párizs már a festôvé válás elsô lépcsôi voltak, a firenzei, hosszabb letelepedés pedig a húszas évek elején következett. Kiállított képeinek sokatmondó címei és az újságok interjúiban elejtett megjegyzések arra engednek következtetni, hogy az utazások — elsôsorban a távoli, egzotikus célok felé vezetô hajóutak — kiemelkedô szerepet töltöttek be a festô életében. A harmincas évek folyamán nem egy olyan kiállítása volt, melynek szinte teljes anyagát egy-egy motívumgyûjtô utazás intenzív élményei ihlették. Két fennmaradt, Lázár Bélának, a neves mûkritikusnak küldött képeslap arról az utazásról tudósít, mely 1934 során Portugália, Spanyolország, a Kanári-szigetek és Olaszország tájaira vezetett. Az itt gyûjtött képötletek a következô év februárjában kerültek közönség elé. 1933-as tárlatán mutatta be azt a képsorozatot, melynek témáit egy hónapokig tartó Földközi-tengeri körút szolgáltatta. Élményeire így emlékezett vissza közel nyolc év elteltével: „Életem legszebb emléke egy középtengeri utazás. Nyolc hétig utaztam egy olasz kereskedelmi hajón mint magányos utas. A Baedeker által csillaggal nem jelzett helyeken jártunk, Ciprus szigetén, Kis-Ázsia és Szíria másodrangú kikötôiben és sokszor ég és tenger között... A levantei kikötôk csôcseléke közé elvegyülve — boldog voltam.”
Balra fent: B ATTHYÁNY G YULA : L ÓVERSENY , 1912 Balra lent: A TÁTRALOMNICI
LÓVERSENYTÉR ,
KÖRÜL
1900
(Részlet)
KÖRÜL
Jobbra: Ú TBAN A K ANÁRI - SZIGETEK FELÉ , B ATTHYÁNY G YULA KÉPESLAPJA L ÁZÁR B ÉLÁNAK , 1934
41
03 MONDÉN
11/6/07
A
9:26 PM
Page 42
M O N D É N
V I L Á G
F E S T Ô J E
B ATTHYÁNY GYULA : E GY FESTÔ ÚTI JEGYZETEIBÔL Trieszt, 1 óra reggel A hajó még mozdulatlanul áll. Telve vagyok úti készséggel, türelmetlenséggel. Lassan, halkan, a hajótest legmélyén verni kezd a gép szíve. Erôsbödô zakatolás, rezgés, majd csobogás. Elindultunk. A kikötô százszavú, sötétkék mélyébôl gyorsuló tempóban siklunk a szabad tenger felé. Édes szédület fog el. Az egyedüllét boldogsága, az eljövendô élvezetek várása végigbizsereg rajtam. Hirtelen lehull rólam minden nehézség, terhes burokként széjjelmállik mindaz, mi eddig lekötött, lefogott. Veszélyes, részegítô szabadságérzet lesz úrrá felettem. Izzóan várom a holnapot. Kabinablakom ólomkarikája északian szürke reggelt övez körül. Jobb oldalon az olasz part sziklás egyformasága húzódik el, balra a végtelen felhôfüggönyéig nyugtalan, ólomszínû tenger háborog. Széltében-hosszában sehol sem látni hajót. Fehér habfodor a szirtek peremén és a komor távolban szélmozgatta vizek ferde dombjai, váltakozó hegyei, völgyei. Késôbb nyájasabbra enyhül az idô. Az ég halványzöldje lassan mélyül kékké. Bari. Brindisi. Itt már elôre érzem Afrikát. A föld sárga és piros, kiaszott és mégis ragyogó. Lapos, fehér házak, sötét bôrû, méltóságos tartású emberek. Ezek már más földrészéi. Hajóm hosszasan idôzik Brindisi elôtt. Ezerkétszáz kecskét szállítanak a fedélzetre. Emelôdarukon, szédítô magasságból eresztik le négyesével a hajóüregbe. Egyetlenegy szakadt csak le a fekete habokba. Sokáig hallom halálravált bégetését. Korfu sziluettje lassan marad el mögöttünk. Albánia szegényszínû hegyeit balkézre hagyjuk, és feltárul elôttünk a görög szigetvilág. Kék üvegbôl fújt, szaggatott peremû szigetecske közeledik. Utána másik. Paxos és Antipaxos. Távolabb, a reggel rôt fényében az Acheron kapuja, az alvilág bejárata, az ókor réme. Két vörös mészszikla között komor boltozatba vesznek a hullámok. Áhítatos borzalom fog el. Az istenek, a félistenek szent vizein utazom. Itt vívták az actiumi csatát. Amott ugrott a habokba Sappho. Szigetek jönnek felénk, szigetek távolodnak tôlünk. A kékszürke minden árnyalatában pompázó szigetek. Mintha valamennyi lakatlan és lakhatatlan lenne. Amióta az istenek elköltöztek innen, kihalt minden növényzet itt, kiapadtak forrásaik.
42
Földöntúli méltóságban örök álmukat alusszák az istenek szigetei. Ithaka pompás partjai is magánosan mozdulatlanok. Mintha teljes feledésbe merültek volna vad és heroikus szakadékai. A hajnali köd füstölög belôlük. Fenn, magasan, a sziget legmagasabb ormának ezüstjén lassan, lassan, óvatos kecsességgel rózsaszínû csillám jelenik meg. Homérosz rózsaujjú hajnala végigbizsereg a hegyek vonalán. Barbár szemeim csodálkozva nyílnak a klasszikus hajnal soha nem sejtett színharmóniájára. A melodikus táj kimondhatatlanul szelíd és méltóságteljes vonalait mintha mûvészkéz alkotta volna. Mintha ez az emberfeletti kéz siklott volna el a hegyek fölött, letompítva minden keménységet. Felségesen nyugtató itt a nyugalom. Isteni gesztusokhoz szokott, isteni gesztusoktól alkotva minden. Feleslegmentes. Lepanto. Patras. Mindjobban távolodnak a szigetcsoportok. Széles tengeröböl kékjén haladunk szinte
B ATTHYÁNY G YULA : K URD
LEÁNY ,
1933
mozdulatlan könnyedséggel. Elôttünk felragyog a Parnasszus hófehérsége, és szívünk keresi Delphit a távol puha szürkeségében. Hûvös, havas levegôt hoz a tengeri szellô, a Parnasszus mögött hófedte hegylánc tûnik fel heroikus távlatban. Estefelé szûkül körülöttünk az öböl. Hajónk parthoz közeledik. Mintha a hegyeknek akarna nekimenni. A közeli dombról félôs zöld fény csillámlik felénk. Hirtelen fekete falak között fények sora tárul fel.
A Korinthoszi csatornához értünk. Lassan siklik hajónk, óvatosan. Valószínûtlenül szûk, folyosószerû csatorna mélyén haladunk. Mindig magasabbra nônek a barna lôszfalak hajónk két oldalán. Síri levegô van idelenn, a szakadék mélyén. Gépünk is mintha visszatartaná lélegzetét. Vasúti híd fekete váza marad el fejünk fölött. Már csak vékony sávja látszik az éjszakai égnek. Ennek a könnyelmûen szûk emberi alkotásnak síri csendje a lelkemre nehezül. De már lanyhul a levegô. A vontatóbárka elkanyarodik. A csatorna megkönynyebbülve torkollik egy tengeröbölbe. Újra hajnalodik. Az Aegeis rôt párájából gömbölyû szigetfejek bukkannak fel. Sirályok szeldesik az ég szürkerózsaszínjét. Szédítô gyorsasággal váltakoznak a habok színei – sötétzöld, kék, indigó, rozsdaveres rózsaszín, arany –, és hirtelen mint káprázatos tûzmadár, a vizekbôl felmerül a nap. Pár pillanat alatt áttüzesít mindent, a szigetek áttetszô szivárványból izzó arannyá válnak, a tenger olvasztott rézzé. Körülöttünk sûrûsbödik a szigetek csoportja: lakatlannak látszik, alacsony fenyôcserjéktôl feketén pontozott valamennyi. A vízfelület népesedni kezd. Hegyesorrú, lompos halászbárkák himbálóznak a reggeli ragyogásban, apró, otromba gôzhajók szuszognak a szigetek között. Örömtelen és fakó terpeszkedésben Salamis marad el mellettünk, és íme, Aegina mellett elkanyarodva, szemünk elé tûnik, távoli aranyfelhôbe burkolva a szent Akropolisz. Füst, zászlók, árbocok tengere mögött Pireusz kikötôje. Fehér és szürke, meredek hadihajók, potrohos, óriás kereskedelmi hajók, sokemeletes turistagôzösök sorfala között jelentéktelenné zsugorodva halad hajócskánk. Számtalan gôzös körülöttünk. Számtalan gôzös indul, érkezik, nyel el rakományokat, köpdös vizet. Daruk zörögnek, vitorlások rajai rácsozzák el a kikötôt. Végre irizáló olajfoltos vizen a mi hajónk is megáll. Nyikorog a vasmacska: Athénbe érkeztünk. Szenvedélyes lárma, hadonászó, barna kezek. A dél-tengeri kikötô hagyományos „utolsó ítélet” hangulata. Az elsô kábulat után sóvár kíváncsisággal nézek körül: hol hát e klasszikus föld klasszikus arcélû lakója? Sehol. Pisze orrok, ferdevágású apró szemek. Archaikus szájnak, Pheidiasi oválnak semmi nyoma. És hiába kutattam athéni tartózkodásom alatt a klasszikus szépségideál után: annak sehol legkisebb nyomát sem leltem. Miss Graeciától kezdve a Peloponnesus tenyeres talpas palikárjáig sehol egy vonást sem találtam a sokszor megcsodált görög szoborszépségbôl. Alcibiades és Aspasia utódai min-
03 MONDÉN
11/6/07
9:26 PM
Page 43
den fajiság nélküli, legjobb esetben semmitmondó arcúak. Ha ezt így mondom, még udvarias is vagyok. Elsô görög utam megtanított arra, hogy Athén elsô látásra csalódást okoz. Még az Akropolisz hatását is lerontja a köréje halmozott modern város. Mert Athén kijózanítóan, fájdalmasan modern. Mai képén több nyoma van a Wittelsbachoknak, mint Periklésznek. Utcái heroikus neveket viselnek, istenek, hôsök neveit, de ennek dacára nem egyebek pálmákkal szegélyezett Rathausplatzok és Bahnhofstrasséknál. Hellasba plántált fiók-München, nemes márványanyagból formált bajor metropolis. Az utcák lármás zürzavara sem képes keleties vonást kölcsönözni nyílegyenes unalmuknak, mert az utca népe fakó és rongyos, micisipkát viselt és sweatert. Egy leromlott Albertfalva, vagy Újpest proletariátusa. Csak a fülsiketítô, agybénító lárma orientális. És a kövezet. Meg a nyilvános épületek kétségbeejtô állapota. Nemzeti viseletet egyedül az evzonok, a volt királyi gárdaezred katonái viselnek. Ezek büszkén járkálnak szabadsághôs ôseik ezerráncú fehérnemûszoknyájában, a fustanellában. Bajuszos balerinák. Útban Kréta felé. Az athéni portól égô szemeim hálásan pihennek a tenger nyugtató zöldjén. Kis- és nagy szigetek, mint fürdô, óriás oroszlánok. Kiégett, kiaszott valamennyi, a száraz folyammedrek barázdák arany testükön. Amint Kréta felé tartunk, erôsbödik a tenger tarajos háborgása. Kandia kikötôjét nem is tudjuk megközelíteni. Hullámvasút pályát fut csónakunk, amíg végre kétezer éves ôrtornyok között csendes vizekbe érünk. Óráim számlálván, így körül se nézek a selyemcukorszínû házacskák között, csak sietek Minos király nemrég napfényre hozott palotájába. Ami elém tárul, oly idegenszerû, olyan elôre nem látott, hogy szinte bosszankodom. Hamarosan nem tudom, mit gondoljak, hová raktározzam el ezt az archaeológiai kalandot? Háromezer éves kultúra, mely szinte nôiesen túlfinomult, nem hasonlít semmi eddig ismert ókori kultúrához. Egy emberfaj, melynek létezése eddig csak véres mythosokból volt ismeretes, mely nem egyiptomi, nem ázsiai, de legfôképpen nem görög, szól itt hozzánk üdeszínû falfestményekrôl, fölényes technikájú dombormûvekrôl. Hölgyek ülnek a lóversenytéren. Igenis, a lóversenytéren. A háttérben elôzködô lovak. A hölgyek napernyôt, legyezôt tartanak félkesztyûs kezeikkel, sarkos cipôjük, százfodros toalettjeik a mi nyolcvanas éveink túlzsúfolt cicomáját jelenítik meg. Loknis-vuklis, agyongöndörített fejecskéik semmi rokonságban sincsenek más ókori fajok szépeivel. Mandulavágású szemek,
B ATTHYÁNY G YULA : S IVATAGI
FALU ,
1933
KÖRÜL
hetyke kis pisze orr, hegyes, szellemes vágású az álluk. Komplikált szépítôszereiknek egész arzenálját láttam az imént. Hogy nemcsak kacérak és raffináltak, de hatalmasak is lehettek, azt abból látni, hogy szobor, kép, egyaránt csak ôket örökíti meg, ôket dicsôíti. Még az apró fehér bikákkal kacérkodó, fehértestû legények is, közelebbi látásra, nôk. A legszebb, legtökéletesebb technikájú képen a pávatoll koronázta ifjút „Fôpap király”-nak hívták
eddig, de a legújabb szakértôi vélemény szerint ez is nô, háromezer éves travesti, Marlene Dietrich egy korai elôhírnöke. A minoita mûvészet, ha nagyritkán férfiakat ábrázolt, úgy azok mindenkor csak gyermekifjak. Érett férfinak, fürtös szakállú aggastyánnak se híre, se hamva. Kréta boldog nôi neme valami véresen erotikus matriarchátus törvényei szerint talán leöldöste a vénülô férfit?
43
03 MONDÉN
11/6/07
A
9:26 PM
Page 44
M O N D É N
V I L Á G
F E S T Ô J E
Alexandriáig kétnapi hajóút. Saját yachtomon képzelhetném magam. A hajó farán elhelyezett kecskéket leszámítva, korlátlan egyeduralkodója, egyedüli dédelgetett utasa vagyok a „Cittá di Bari”nak. Ha megelégeltem az egyedüllétet, úgy a hajó stewardjai és szobalányaival társalgok. Göndörek, olaszok, közlékenyek. Mindegyiknek ismerem már családi viszonyait, szerelmeit. A hajó orrán állva várom Afrika partjainak jöttét. Az égbolt sötét indigó, már szinte fekete, árnyalat nélküli kékségben borul a láthatárra. A tenger színe valamivel világosabb. Most vékony, sárga sáv merészkedik a levegô és víz két bôsz kékje közé. Szélesedik, partvonallá alakul. De csak mire
láncban, a régi egyiptomi dombormûvek menetei haladnak. A férfiak világos, a nôk sötét ingeik ritmusában. Mintha tájkép és emberek évezredes tradíció vasakaratából léteznének. Sehol semmi, amit az egyiptomi templomok párkányain, a múmiák fatestén ábrázolva ne láttunk volna. A fellahok falvai is kétezer évesek. Kézzel formált agyagból gyúrt gúlák és kúpok egymásra biggyesztett tömege. Nílus-agyagból alakított méhkasok és fecskefészkek konglomerátuma, komor és szegényes, de telve idegenszerû bájjal. A sáros zebratájkép lassan és fájdalmasan európai színezetû épületekkel éktelen. Angol reklámtáblák, gyártelepek, bérkaszárnyák, majd hirtelen, váratlanul az El-Mokatam hegység elôterében Kairó tárul elénk.
B ATTHYÁNY G YULA : A N ÍLUS
B ATTHYÁNY G YULA : K AIRÓI
PARTJA ,
1933
közvetlen Alexandria elé érek, emelkednek ki gyárkémények és minaretek a párából. Afrika készületlenül, hatástalanul torpan elénk. Alexandriától Kairóig nyári ruhás európai vonaton utazom. Gyékényfonással bélelt fehér carjai szélesebbek, szellôsebbek, mint a mieink. Emeletes fez-je alatt vigyorgó zöldesbôrû kis néger ötpercenként porolja le rólam a sivatag porát. Útunk a Delta vidéke. Nedvességtôl szaturált, haragoszöld földek, melyeket párhuzamos barna sávokban szelnek át csatornák és töltések. A töltéseken libasorban tevék és szamarakból vegyes
44
EGYETEM ,
1933
Mintha gyöngyházkagyló irrizáló belsejében látnók meg. Mintha csak egy város délibábos képe lenne, annyira irreális szépségû elsô megjelenése. Sajnos, a tünde látomány rövid életû és förtelmes neomór pályaudvar elôtt, még a budapestieknél is csúnyább khedive-szobrok között szállunk a hotelomnibuszba. Telihold a Sphinx felett. A csoda nôstény tömpe profilján évezredek lesik az örök titkot. Széles, unottan udvarias mosolyán mintha az önlegyôzés, az önfegyelem kôvémeredt konvencionalitását sejteném? A keep smiling örömtelen, de mindenekfölött szükséges, emberfölötti és legemberibb erôfeszítését
jeleníti meg elôttem ez a sokra használt és sokat elhasznált Sphinx. Nálánál sokkal sejtelmesebb, érdekfeszítôbb a lábainál cirpelô sivatagi teleholdas éj. Portkavaró fehéringesek ezrei haladnak hangtalan talpalással a kairói úton. Mind egy irányban menetelnek a sivatag felé. Kézilámpák, üvegburkos gyertyák, Jánosbogár rajai tünedeznek elô a homokbuckák közül. Rekedtes arab gajdolás, idegenszerû, idegcsiklandó fa-hangszerek szava hangzik a barna homokdombok hajlásaiban. Itt ma éjjel titokzatos ünnepet ülnek, kéjesen, véres orgiák felé menetel a sok fehéringes kísértet. Valami nagy keleti ceremónia készül a csillagok ezrei alatt. Elfogódott kérdésemre vezetôm kicsinylôleg int: Telihold, ilyenkor a város népe kijön éjszakázni. Ez nem ünnep, de ha parancsolom és fôleg, ha megfizetem, amott a Sphinx fara melletti sátorban rendezhetnek számomra külön ünnepséget, a legkényesebb ízlésnek megfelelôt. Inkább visszatérek Kairóba, hosszú még az éjszaka, elnézek a hírhedt halpiacra. Vezetôm elköszön. Ô csak a sivatag örömei között kalauzol, a városi éjszaka titkait egy sakálfülû, kis gonosztevô fogja elôttem feltárni. Bal szemét kirágta a rossz seb, libagégés nyakát minduntalan forgatja, mintha üldözôktôl tartana. Az Ezlekieh kertnél kezdjük sétánkat. Az elsô utcák európai árkádjai alatt villanyfény, szabadságos angol katonáktól hangos bárok, dohányboltok, csak amikor az utcák szûkülni kezdenek, változik át az internacionális éjjeli élet keleti infernóvá. Mert Dante poklához hasonló sikátorokba kerültünk. Nappali fényben úszó, kirakatszerû nyílásokban sorfalat állnak Astarte papnôi. Bôrük a tejeskávétól a csokoládéig, a barna minden árnyalatában. Vadul felbodrozott hajú, pogány bálványokhoz hasonlatosak. Legnagyobb részük fiatal, talán gyermek még, keszeg vékony kis ébenfatestükön színes selyemingecske, folyton hadonászó karjaikon perecek sora csörömpöl. Állandóan visítva, ôrülten forgó szemekkel vesznek körül, madárnyelven inzultusokat (avagy talán becézôneveket?) sikítanak arcomba. Apró majomkezek tapadnak ruhámhoz, hennától véres körmöcskék szaladását érzem rémült testemen. Csörtetek tovább. Mind eszeveszettebb, féktelenebb a körülöttem viháncoló maenadok csoportja. Ragadozó fogsorok csattognak arcom elôtt, vörösen izzó, duzzadt ajkak, mind megannyi bíboran csurgó, rothadó gyümölcs. És hogy a fekete boszorkánytánc még idegtépôbb legyen, mindenfelé gramofonok kísérteties gajdolázása. Végre lerázom a reámtapadó fúriák fürtjét, sötétebb, csendesebb sikátorba vetem magam. Itt némán,
03 MONDÉN
11/6/07
9:26 PM
B ATTHYÁNY G YULA : T ÁJKÉP
Page 45
HÍDDAL ,
1930
KÖRÜL
alázattal, fátyolos fellah nôk állnak sorfalat. Némelyiknek apró gyermek gubbaszt a vállán. Néha az egyik félrehúzza a kék fátylat barna keblérôl. Hogy gyermekét táplálja, avagy a vevôt csalogassa? A Szuezi-csatorna mentén halad bôsz melegtôl tikkadt vonatunk. A fehér fülkékben útitársaim hôütött múmiacsoportja. Jobbra tôlünk a csatorna pihen acéllá izzott, alig cseppfolyós rézfelületével, balra a láthatár izzó kohójáig sivatag vidék. Csak az égbolt indigója él, uralkodik. Minden más, táj és ember vázzá aszva, hanyatt fekve liheg. Port Saidba érve, öntudatom alig-alig eszmél egy a kék égboltot
kettészelô emeletes tarbauchra, mely vigyorogva rángat a pályatesttôl, száz égô katlan zsarátnokán át, a kikötôhöz. Port Said lángtengerben áll, ellágyult agyamban mind erôsebben zeng a meleg. Most már dörögve nehezedik reám. Sejtem, hogy csónakba ültettek, hûsítô, távoli csobogást hallok. Húznak, tolnak fölfelé. A szellôzôkerék boldogító berregése, kabinom hûvös kölnivízillata lassan öntudatra ébreszt. Egyiptom lángtengerébôl lüktetô halántékkal, de örök szerelemmel tértem meg. Másnap reggel. Ellenséges szemmel arra eszmélek, hogy hajómat, az én saját hajómat, vízilóménes lepte
el. A fedélzeten, az étteremben, mindenfelé tömzsi emberiség. Fekete, kondor combos emberiség. Sértôdötten vonom kérdôre a deck-stewardokat: gazdag alexandriai görög családok, kik nyaralni mennek a Libanon völgyeibe. Csak két napig, Bayreuthig utaznak velünk. Megkönnyebbülve szemügyre veszem ôket. Nem és korkülönbség nélkül csúnyák, nemtelen, sunyi és hencegô csúnyaság az övék. Párizsi lenge ruhaálmok feszülnek a nôk gömbölyû hátán, a férfiak is kackiás sweatereket hordanak, de valamennyiükön ott a keleti jólét átka, a mindent ellepô, mindent megfullasztó zsírréteg. Bayreuth-ot a francia
45
03 MONDÉN
11/6/07
A
9:26 PM
Page 46
M O N D É N
V I L Á G
F E S T Ô J E
megszállás tipikus francia „chef-lieu”-vé fésülte. Még a „Café du Commerce” se hiányzik, dominózó kishivatalnokaival. A szomszéd asztalnál aranyláncos, csiptetôs, III. Napóleon-szakállas francia úr ül, barna szalmakalapjával legyezi lustre-kabát alatt kiizzadt gömbölyû pocakját, elôtte rámára feszített „L’Intransigeant”. Ha nem kanyarodnék be a szomszéd utcából egy tevekaraván himbálózó sora, Quimperben vagy Montigny aux Rosesben képzelhetném magam. Sietve autóra szállok, és a Libanon lábainál, a tengerparton kígyózó úton megyek Alexandrette felé, ahová hajóm csak holnap este érkezik. Így 24 órai idôm marad a Libanon csodáira. Eleinte csalódást érzek. Lankás, szôlôs lejtôk mentén száguldunk kifogástalan kövezett úton. A Libanont zordonnak, fenségesnek képzeltem, és íme nyájas, gyümölcsfakertektôl kockázott dél-tiroli vidéken járok. Egy hirtelen feltûnô évezredes kôfal, barnaköpenyes pásztoroktól terelt juhnyáj néha egy rövid percig bibliai hangulatot teremt, de azután megint mintha csak Meran táján lennénk. Csak a délután lejtôjén, amikor az ég türkizkékje zölddé hûvösödik, kezd tôlünk jobbra a hegyi táj heroikusabbá válni. A hegycsúcsok merészebben törtetnek fölfelé, közöttük sziklás folyammedrek szakadnak a tengerbe. Magasan ívelô, középkori kôhidakon megyünk át. Lassan elfogynak a hegyoldalakon elszórt rózsaszín házak és a hegyek ormai felé sûrûsödnek. Most már majdnem minden hegycsúcson van sasfészekhez hasonló falu. Mézeskalácsszínû chauffeuröm fölfelé mutat a hegyoldalra. „Cédrusok, a híres libanoni cédrusok." Messze magasan legyezô koronájú fákat látok, majdnem szabályos körökben elhintve. Odébb olasz pinétákhoz hasonló erdôkké tömörülnek, de így se keltenek különösebb hatást, innen lentrôl nézve akár közönséges vörösfenyôk lehetnének. Már estére jár az idô, amikor az évezredes hírû libanoni maronita kolostor alá érünk. Meredek fehér terrace tetején vaskos középkori épületek tömege. A terrace peremén, mint fekete hollók serege, magas feketeföveges barátok sora hajlik felénk. Csak hosszú sötét vagy fehér szakálltól övezett, barna arcuk oválját látom innen lentrôl. Kiabálva integetnek, hívnak fel. A hosszú út porától eltikkadtan nincs energiám felmászni az égbenyúló kôlépcsôkön. Naplementekor vezetôm emeletes kôtorony elôtt áll meg, és syriai franciasággal kijelenti, hogy itt fogunk vacsorázni. A torony túlsó oldalán szôlôlugas alatt erkélyre lépek, alatta váratlanul mély szakadékban tavacska csillámlik, melybôl komplikált ókori faszerkezet jéghideg, kék vízzel lát el. Tigrisszemû,
46
magas némber uborka- és paradicsomsalátát, olajos tojást és friss fügebefôttet rak elém festett tányérkákban, hozzá égetettagyag-szürcsölôbôl rózsapálinkás vizet ad. Ha nem szólna egy gramofon, biblikus hangulatban költhetném el estelimet. Az éjszakát Tripoliban töltöm. Mire odaérkezem, késôre jár. A városka már mélyen alszik. Autóm lámpái fehér, ablaktalan falakat világítanak meg. Sehol teremtett lélek. Boltívek alatt siklunk el, zegzugos sikátorokon kanyargunk át. Végre nagy zökkenéssel egy, a többihez hasonló fehér fal elôtt állunk. A fal tövében láthatatlan ajtónyílás tárul fel. Csoszogás, krákogó beszéd. Egy szálfamagas arab birtokba veszi poggyászomat, és csigalépcsôn vezet kolostorcellaszerû vackomba. Alig feküdtem le szúnyoghálóm alá, rekedt férfihangot hallok. A falra akasztott gyékényketrecbôl szelídített varjú köszönti reám a jó éjszakát. Másnap hajnalban nekivágunk a Libanonnak. Amint távolodunk a tengertôl, romlik az út. Beduin törzseket szerzôdtetett a francia kormányzat az utak karbantartásához, de úgy veszem észre, hogy ezek nem igen törik magukat az útkaparással. Fekete sátrak alatt csibukoznak az út mentén, kis fekete gödölyékhez hasonló gyermekeik valódi kis fekete gödölyékkel vegyes csoportokban a mi cigánypurdéink mutatványaival követik a gépemet. Utunk mindjobban a hegyeknek tart. Most már szerpentineken járunk, hûvösödô levegôben. A tenger már csak, mint távoli sárga párasáv látszik a zöld kúpok között. Délfelé egy erdôborította hegyormot megkerülve, hirtelen elénk tárul kettôs völgynyílás találkozásánál Akhveb, a Libanon egyik kedvelt nyaralóhelye. Merész építkezésû hegyi falu sorakoztatja sokszínû házsorait két völgy között elôretörô hegyormán. A hegyoldal sok helyen merôleges sziklafalat alkot. Itt szálfadúcokkal vannak a házak teraszai alátámasztva. Fogpiszkálókon nyugvó fecskefészkek. A levegôben lógó faerkélyeken nyaraló városiak feketekávéznak. Vegyesen a sávos kaftánok és a francia tisztek nyári vászonzubbonyai. A falu sziklába vájt fôterén, illetve teraszán színpompás gyümölcsvásár. Ökölnyi aranysárga ôszibarack, mohazöld, apró lemoni citrom, lila színû óriás szilva, a dinnye sokféle színárnyalatú és illatú fajtája. Apró, fehér csacsik hátán kánaáni nagyságú arany szôlôfürtök. A syriai partvidék lakóival ellentétben a hegyi népfaj festôien szép. Szálas, szûk csipôjû, finomarcú nép, hosszú pilláktól körülsugározott, méla szemekkel. Reggeli után kacskaringózva csavart, százados fügefáktól szegélyezett hegyiösvényen sétára indulok. A falu alá kerülök, és ókori vízvezeték-árkádjai alatt
elhaladva mohamedán szent zöld sírkápolnájához jutok. A klemátisztól bevont, romszerû kis épület szinte túl romantikus. Ösvényem mind lejjebb kanyarog, majd hirtelen emelkedéssel egy dombkúp tetején évszázados szárazmalomhoz vezet. Rombadôlt kapuja elé szamarak vannak kötve. Belsejébôl nôi hangok élénk trécselése. A küszöbön gyökeret vernek lábaim. Mintha egy Charell rendezte revû fináléját látnám. 15-20 asszony, leány üli körül a forgó malomkereket. Húsz asszony, kinek fején métermagas, kúpszerû süvegrôl százszínû varrottas szövet omlik alá vállaira. A libanoni maronita asszonyok fejdíszét látom itt elôször. Mintha a középkor várúrnôinek henninjeit viselnék büszke fejecskéiken. Talán a keresztes vitézek hölgyeinek divatja maradt meg, dacolva az izlám századaival, a hegyormok keresztény lányainak fején. Cyprus szigetének déli partjai mentén halad hajónk. A kopott hegyoldalak testén elhagyott bányák, mindmegannyi ragyafolt. A sziget belsejét állítólag pompázatos erdôk borítják. Ezeknek csak távoli sötét tömegeit látjuk. A tenger viharjárta, sómarta partjain csak nagyritkán akad fa. Az is összetépve, félrehajtva áll az örökös szélben. Egy salétromos öböl mélyén Famagosta. A lusignanok régi fôvárosa. Oroszlánszívû hôsi falai még ma is vasölelésben tartják a várost. Hat címeres kôkapun lehet csak oda bejutni. Magasan a várfalgyûrû felé emelkedik a gótikus katedrálisának örökérvényû sziluettje. A török uralom két minaretet biggyesztett a székesegyház büszke testéhez, de a török uralom sokszázados nyomorúsága se tudta levinni annak szépségét. Következô állomásunk Larnaca és Limassol. Mindkettô savószínû, ütött-kopott, jelentéktelen. Larnaca kifosztott bazárjára kockás fényjátékot vet a gyékényfonású tetô, de az alatta lézengô élet érdektelen. Viselet nélküli, nagyorrú kuvasznép járkál benne. A Levante keverék-söpredék fajzatja. Csak egy-egy görög pap szikár fekete alakja kölcsönöz méltóságot, színt az örömtelen utcának. Limassol gyéren világított marinájának egy kávéházában ülök. Elôttem angol hadihajó fehér, apokaliptikus teste. Széles fénypászmákat sétáltat vetítôje a parti házsorokon, majd az égbolt sötétjét ecseteli fehér sávokkal. Ez a gigantikus laterna magica játéka éppoly ünnepiessé teszi a silány estét, mint a hófehér angol matrózok színfoltjai a part patkányszínû tömegét. Mellettem az elmaradhatatlan gramofon berreg, és valahonnan az asztal alól púpos embervakarcs bújt elô, aki, miután se svéd gyufát, se nadrágtartót nem akarok venni, családjának minden
03 MONDÉN
11/6/07
9:26 PM
Page 47
egyes tagját felváltva ajánlja éjszakám társául. Cyprusból újra Kis-Ázsia felé kanyarodunk. Egy teljesen ismeretlen, turistáktól szûz, istenien vad öböl mélyén vetünk horgonyt. Felettünk meredek lôszpart tetején Adalia városa. A kikötô jóformán csak néhány, a tengerbe vetett sziklatömbbôl áll. A legnagyobbikon régi velencei ôrtorony romjai. A városba is a velencések megmaradt kôkapuján jutunk be. Ütött-kopott kôlépcsôk kacskaringóján vergôdünk fölfelé. Minduntalan ívek alatt haladunk, helyenként elaggott házak tetôi érintkeznek fejünk fölött. Így jutunk váltakozó napfény és árnyék sávjain keresztül a felsô városba. Adalia anatóliai kisváros, kétszáz kilométerre esik a vasútvonaltól, kikötôje is jóformán ismeretlen. Fekvése megkímélte Kemal pasa néprondító európaôrületétôl, boldog tespedésben tovább éli ótörök életét. A férfiak gondtalanul viselik a tarbouch-t, a nôk a fátyolt. Mintha a háború elôtti boldog Törökországban járnánk. A maradi, igénytelen régi Törökországban, melynek papucs-csoszogó lassúsága nagyobb bája volt. Adaliában évtizedek óta nem történt semmi. Tulipános ládákhoz hasonló, ótörök faházai között lassan az enyészetbe omladó mecset álmodozik. A mecset mohás udvarán százados cédrusfa áll, messzeágazó koronája mintha mazlem áldással borulna a szunnyadozó városra. Utolsó állomásom Rhodos szigete. Itt a civilizáció, ellentétben az újtörökök bús honával, csodákat mûvelt. Az olasz fascista regime acélenergiája és ezüstpénze erejével lefaragta a lovagok városáról a százados piszkot, feledést. Mint Pompéit a lávából, úgy keltették életre Rhodost a török nembánomság szennyétôl. Most büszkén áll a déli napfényben az északi lovagok férfivárosa. Kôvel fedve minden utca, tetô, szoba. Félig kolostor, félig zárda. Gôgösen és fenségesen, de talán kissé fontoskodóan a mindent megejtô, kék égbolt alatt. Miután egy napot töltöttem falai között, szinte jólesett noviciátusomat a „Hotel des roses" teraszán kipihenni. Jazz, cocktail, Coty, harisnyátlan, karcsú lábak. Másnap már a Cap Matapan elôtt hajózunk. Hazafelé. Még kétszer huszonnégy órai út, és Triesztbe érünk. Trieszt számomra az Élet kapuját jelenti. Ezen szöktem ki a szabadság felé. És ezt fogom holnap átlépni – az ellenkezô irányba!...
B ATTHYÁNY G YULA : G ÖRÖG B ATTHYÁNY G YULA : K ELETI
SZIGETEK ,
VÁROS ,
1933
1933
KÖRÜL
KÖRÜL
47
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 130
58. Görög szigetek, 1933 körül
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 131
59. Vízhordók, 1933 körül
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
60. Keleti város, 1933 körül
Page 132
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 133
61. Mediterrán kikötô, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 134
62. Itáliai város római híddal, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 135
63. Sienai fôtér, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
64. Vörös tájkép, 1937
Page 136
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 137
65. Táj, 1930-as évek második fele
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 138
66. Virágok vázában, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 139
67. Ünnepi csokor, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 140
68. Virágcsendélet, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 141
69. Virágcsokor, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 142
70. Színésznô öt arca, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 143
71. Autóban, 1930 körül
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
72. Esküvô, 1930-as évek
Page 144
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 145
73. Hölgyek és urak, 1930-as évek
07 K茅pfolyam
11/6/07
10:33 PM
74. El么kel么 h枚lgyek, 1935
Page 146
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 147
75. Caroussel, 1920-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:33 PM
Page 148
76. Magyar szépségek, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
Page 149
77. Estély, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
Page 150
78. Alexandriai szeretôk, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
Page 151
79. Kalapos nôk, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
Page 152
80. Kalapos hölgy és udvarlója, 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
Page 153
81. Hölgyek konflisban 1930-as évek
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
Page 154
82. Hétfátyoltánc, 1930-as évek eleje
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
Page 155
83. Hölgy fejdísszel, 1930-as évek eleje
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
84. Arcok és álarcok, 1934
Page 156
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
Page 157
85. Páholyban, 1930 körül
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
86. Éjjeli jelenet, 1930 körül
Page 158
07 Képfolyam
11/6/07
10:34 PM
Page 159
87. Orfeum, 1930-as évek