BUKOVINAI ÉLETKÉPEK Kóka Rozália rovata
Lőrincz Gergely írásai és rajzai Csobányozás az istensegítsi székelyeknél Lázár bám erőlködve taposta a ropogós, frissen hullott havat. Az volt az érzése, hogy annyit csúszik visszafelé, mint amennyit előre halad, s ez a komisz szél is hátrafelé taszítja. – A Jóisten áldja meg! Imá’ ebből is elég vóna – gondolta kicsit rossz lelkiismerettel. – Lassan a küsebb házak imá’ ki se látszódnak, annyi hullott belőle. Az öreg az iskola felé igyekezett, ahol már várt rá négy-öt ember, akik a faluban számottevő személynek számítottak. Ott van a pap s a kántor is. Fontos dolgot kell megbeszélniük. Össze kell állítani azt a csapatot, amelyik az idei karácsonykor a betlehemi játékot eljátssza. Igaz, még csak november közepe van, de ennél a fontos játéknál mindennek stimmelnie kell. Szent dolog ez! Csak olyan személyek vehetnek részt benne, akiknek az életében nincsenek fekete foltok. Gyermek csak kettő szerepel benne, az Angyal s a Mária. A többiek felnőtt legények vagy fiatal házasemberek. Lázár bám nagy lábdobogtatással igyekezett megszabadítani a csizmáit a rárakódott hótól. A szokmányát is jól megrázogatta. Utoljára a kucsmájával sújtott egy párat a küszöb felé. Így is maradt még a hóból, ami majd benn fog leolvadni. Mivel a pap is ott volt, Lázár bám nagy „dicsirtessékvel” vegyült az emberek közé. Már igen várták, mert ő volt a főszervező, aki évről évre betanította a játékosokat. A játékban ő volt a betlehemes gazda, aki a csapat előtt járt, be-
28
ment a házakhoz és megkérdezte a házigazdáktól, hogy befogadják-e a csobányolókat. Miután az emberek megitták a kocsmából hozott üvegecske pálinkát, „Isten tartsa meg kendteket”-tel tisztelve meg egymást, előkerültek a „pácskatartók” és rágyújtottak egy-egy „cigárira”. Remélték, hogy egy-egy bodor, belőlük eredő füst jó gondolatot közvetít a nehézkes, konok székely gazdák fejébe. Miután ilyen szépen előkészítették magukat a nagy feladatra, Lázár bám – messzire kinyújtva csizmáit – hátradűlt a karosszéken, s nagy fontoskodva megkérdezte: – No, gondolkoztatok-e azon, hogy ki mi legyen? Legelőbbször is a királyt kell megbeszéljük, me’t hát tudjuk, hogy aki a tavaly vót, Hadikba házasodott. Egy olyan legén kellene, aki jól mutat, jó a fizimiskája, s jó hangja es van! – Én komámuramé, Emrére gondoltam – szólalt meg az egyik ember. – Szép legén, jó hangja es van, nem részeges, s a leányokhoz es tisztességes. – Tisztelendő úr, kend mit szól? S a többi es mondja meg, ha valami rosszat tudnának róla! Kicsi gondolkodás után Gergé bám, a falu legjobb gazdája emelte fel a szemöldökét: – Én Emrét jól üsmerem, igazán jóravaló legénke, ha még egy kicsit fiatal es, nem ellenzem. – Gondolatban a többiek is letapogatták a legénykét, elképzelve koronával a fején, mint királyt. Egyik-másik – kicsit hümmögtetve, mert ők valaki másnak szerettek volna az alattvalói lenni, mivel Emre ellen ők se tudtak semmi rosszat mondani, ők is Emrét javasolták királynak, így hamar egyezségre jutottak. Az, hogy vajon elfogadja-e a szerepet fel sem merült, akkora megtiszteltetés volt ez akkor és ott. – S most a Királyszó’ga! Kentek szerint jó lesz-e János, aki tavaly vót? Majdnem egyszerre bólintottak rá erre mind. A királyszolga ugyanis nem tartozik a legfontosabb szereplők közé, csakhogy ilyennek is kell lenni. – S most Szent Józsefnek ki vóna jó? A tavalyi Szent József le van betegedve, s nem es elég nagy erre a szerepre. Egy kicsit nagyobb, magosabb valaki kéne. – Én a szomszédomot, Daradics Orbánt javasolnám – mondta a kántor. – Jó magos fiatal-
ember, s jó a hangja es. Elfogadná a szerepet, met én imá beszéltem es vele erről. – Jó, hát legyen Orbán! – Beléegyeztek-e mind? – Nem szólt senki ellene. – Jó, hát ez es megvan. – S most jő a legnehezebbje: Ki legyen a Mária? Ez egy szűz lejánka kell legyen. Regina, a Pius bámé nem vóna-e jó? Szép lejánka! – Csakhogy az nem elég! – emelte fel a hangját a kántor. – Én olyant tudok Regináról, hogy egyszerre két guzsalyast es tartott. Az egyik legén avval es dicsekedett, hogy még a karincája alá es bényúlt. Lehet, hogy nem igaz, de hát méges... – Én Ágnist mondanám. Szép es, s alyan hangja van, mint a csengettyűnek. Semmi rosszat nem tudok mondani róla. Még a misére es csak az anyjával menyen – mondta Gergé bá, a kisbíró. Lázár bám egy ideig az asztal alatt való sötétet bámulva, a többiek várakozására azt mondta: – Erre én es gondolhattam vóna! Ez a lejánka igazán jó lesz Máriának. – No, most az Angyal ki legyen? Aki tavaly vót, annak változik a hangja. Egyszer úgy hallik, mint gyerekkorában, más�szor meg úgy mondja, mint egy felnőtt férfiú. Mást kell keressünk a helyibe. Kend mit mond, bíró úr? – kérdezte Lázár bám a bírót, aki kevés beszédű vót. Csak a pipája szára vót hosszabb, mint a mondanivalója általában. Ő először megpöfögtette a pipáját s csak aztán böffentette ki, hogy: – Há', a kend Gergécskéje métt ne vóna jó? – Gondoltam én es rea, de vártam, hátha a kentek eszibe’ es megfordul. – Ezzel aztán ez a kérdés is megoldódott. – No, most az Öreg csobán vóna soron. A csobányok közt ő a legfontosabb, a legtöbb mondanivalója neki van. A legnagyobb csodálkozásukra újra a bíró vette ki a szájából a pipát: – S nektek métt nem vóna jó a tavalyi Öreg csobán? Ha nem üsmerném Piust, azt gondoltam vóna, mikor megjátszotta az Öreg csobánt, hogy legalább százhúsz esztendős. – A’ biza nekem es jó lesz – mondta Gergé bám. – Jó lesz! – hallatszott több oldalról is. – Nohát, akkor ő marad! A Tarka s a Fekete csobán es maradhat a tavalyi énszerin-
