folkMAGazin 2020/6

Page 32

„HOL MOLDOVA ÉS A SZERET ORGONÁLNAK VÖLGYEKEND...” (Lakatos Demeter: Itt születem)

A moldvai csángómagyarok karácsonyi népszokásairól

A

nek, mások örvendenek, ha egyszer-kétszer római katolikus vallás szerint élő el tudnak menni.”. A roráté a téli ünnepkör moldvai magyarok karácsonyi szokáazon eleme, ami a legkevésbé nyilvánul meg sait úgy jellemezhetjük, hogy a Kárpát-mekülsőségekben, amire leginkább jellemző a dencén belül élő magyarsághoz képest, kehívő emberek csendes magukba fordulása. vesebb külsőséges elemet tartalmaznak, és Az adventi időszakban tilos lakodalmat, talán átéltebb ünnepet jelentenek. Egyrészt zenés, táncos összejövetelt tartani, a leginmert a „hazai” karácsony mai és közelmúltkább ilyenkor esedékes disznóölésekkel járó beli ünnepségeire rakodó „újstílusú” elemek mulatozások is igen visszafogottak. De előzöme Európa nyugatabbra fekvő országaiból fordulnak ebben az időben főként leányokérkezett hozzánk, s mint a felkelő nap fénye ra, asszonyokra vonatkozó dologtiltó napok, keletről, ez úgy terjedt nyugat felől a Kárígy Szent Miklós napján (XII. 6.) „őrözködpát-medencében keleti irányba, olyannyira, nek a fonástól” Somoskán; Szabófalván és hogy néhány eleme csak a XX. század során, Kelgyeszten pedig elsősorban azért, hogy „ne vagy éppen napjainkban érkezett, terjedt és jöjjenek ki a vizek, s ne nyuvadjanak meg”. terjed el a moldvai magyar közösségekben, December 8., a szeplőtelen fogantatás napsőt – talán mondhatjuk – egész Moldvában. ja is dologtiltó, amikor mindenki igyekszik Annak minden, e felemelő keresztény üneljutni az ekkor tartott három mise valamenephez méltó és méltatlan kellékével együtt. lyikére.4 Külsőrekecsinben Szent Luca nap Ezért aztán a moldvai magyarok karáKarácsonyi örömhírt megjelentő leánykák csonyi szokásai három rétegre bomlanak. A ján is tilos a fonás, hogy „ne fájduljon meg Szabófalván, 1997. (Tánczos Vilmos felvétele) mindennapi gyakorlatban az ünnepnek ezek a szemük”, Bogdánfalván pedig úgy tartják, a különböző gyökerű elemei nem válnak el egymástól, különösen hogy a Luca-napkor font fonalból készült portékát hamar megeszi nem különülnek el a katolikus közösségek gondolkodásában és ér- a moly. Szent Luca napjáról azt tartják, hogy az „nem ollan nagy inzésvilágában, talán csak az átéltségükben mutatkoznak eltérések a nap, hanem édesznap, úgy mondják”.5 Katalin és András után az adnemzedékek között. Abban, hogy a különböző rétegek elemei mi- venti időszak néhány napja szerelmi varázslásra alkalmas a csánlyen hangsúllyal szerepelnek a gyermekek, az ifjak, a felnőttek és az gómagyarok szokásvilágában. Magyarfaluban – és bizonyára másidősebb nemzedék lelki világában, karácsonyi várakozásában, visel- hol is – Szent Borbála (XII. 4.) napjához elsősorban házasságjósló kedésében. Ebben a rövid dolgozatban természetesen nem tárhatom szokások kötődtek, ma már nem a gyakorlatban, hanem csupán az föl a karácsonyi ünnepkör moldvai magyarok körében megnyilvá- emlékezetben. „A házasságra érett, eladósorban lévő lányok cseresznuló szokásvilágának teljességét, csupán a témával kapcsolatos ada- nye- vagy meggyágat vágtak le, amit karácsony éjszakájáig vízben taimat rendeztem többé-kevésbé áttekinthető formába. tartottak. Ha az ág kihajtott, a hiedelem szerint a lány a következő esztendőben férjhez ment.”6 Szabófalván a leányok a karácsony * Advent előtti szombaton „neztek oglindát, hogy tuggyák, ki lesz a szeretőjük”. „Rorate coeli de super... – Harmatozzatok, egek, onnan felülről...” Ez az oglindálás föltehetően a románból, vagy román közvetítéssel A karácsonyi ünnepkör az adventi várakozás átélésével kezdő- került a moldvai magyarok hiedelemvilágába. A tükör különleges dik. „Az advent az előkészület, a várakozás, a reménykedés időszaka, tulajdonsága mindig izgatta az emberek képzeletét és földöntúli jeamit régen böjttel is megszenteltek” – írja Bálint Sándor, hozzátéve, lenséget láttak benne, apotropaikus, rontásellenes, bajelhárító erőt hogy ezt a szokást az ő idejében – a XX. század derekán – „az ország tulajdonítottak neki. A Bibliában a tükör az égi értelem, az isteni több vidékének öregje” tartotta.1 Még a katolikus Csíkról is azt ír- igazság megtestesítője. A sámánöltözetek díszítőelemeként is szereja, hangsúlyozva az advent jelentőségét, hogy „régebben a betlehe- pelt a tükör, s talán nem véletlen, amit Balusesten 1970-ben láttam mes játékot is előadták a hajnali misén”.2 A moldvai magyar közös- egy hejgetéskor használt maskarán, amire – kissé anakronisztikus ségekben még a közelmúltban, sőt napjainkban is böjtöléssel teszik módon – román katonatiszti tányérsapkához erősítették a tükröt. ünnepibbé az adventi időszakot, amit Magyarfaluban – és bizonyá- Még közelebb visz tárgyunkhoz az az adat, mely szerint a thesszára több más helyen is – kicsi böjtnek neveznek. A várakozás hangu- liai (Görögország) boszorkányok a hagyomány szerint a Nap és a latának hangsúlyozását szolgálják a hajnali roráték, amiket a meg- Hold felé fordított tükörben látták a jövőt. A „jövendőbeli” tükör váltóval várandós Szűz Mária tiszteltére mutatnak be, s a télvíz ide- segítségével való felismerésének gyakorlata tehát föltehetően balkájén vállalt hajnali misehallgatás önmagában is aszkétikus kihívást je- ni eredetű hiedelem a moldvai magyarok körében, s hogy az eljárást lent. A korai felkeléshez, a fagyos téli hajnalokon való templomba a csángómagyarok is románból vett kölcsönszóval emlegetik, nem járáshoz bizony kemény elhatározás szükséges. Mégis – idézi egyik sok kétséget hagy afelől, hogy milyen közvetítéssel érkezhetett hozfalustársát a Magyarfaluból való Iancu Laura3 – „a reggeli rorátén zájuk a „szerető kilelésére” szolgáló tükörbenézés, az oglinda, románapjainkban is nagy számban vesznek részt, s közöttük sok a gyer- nul „oglindă”. „Egy oglinda hátul, egy elől. Ha lány es... meg lehet csimek. Sokan megfogadják, hogy minden hajnali misén részt vesz- nálni... legény es, lány es. Legény meglássa a leányt, s a leány meglássa

32


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.