Lyndvamuseum 8

Lendvai Kepe Zoltán

Znameniti Lendavčani Nevezetes lendvaiak

LY N D VA M U S E U M 8

© 2014, Galerija-Muzej Lendava • Galéria-Múzeum Lendva

LY N D VA M U S E U M

8

I.

LY N DVA M USEU M 8

LYNDVAMUSEUM 8 Založila in izdala • Kiadó Galerija-Muzej Lendava • Lendvai Galéria és Múzeum Bánffyjev trg 1 • Bánffy tér 1, 9220 Lendava • Lendva, Slovenija • Szlovénia www.gml.si Zanjo • Felelős kiadó Beata Lazar Uredniški odbor • Szerkesztőbizottság Beata Lazar Zoltán Lendvai Kepe Olga Požgai-Horvat Prevodi • Fordítás Jolanda Császár Harmat (v slovenščino • szlovén nyelvre) Zoltán Lendvai Kepe (v slovenščino • szlovén nyelvre) Jezikovni pregled • Nyelvi lektorálás Nándor Böröcz (madžarščina • magyar) Olga Paušič (slovenščina • szlovén) Grafično oblikovanje • Grafikai tervezés Dubravko Baumgartner Peter Orban Fotografije • Fényképek Digitalni arhiv Galerije-Muzeja Lendava Lendvai Galéria és Múzeum Digitális Archívuma Tisk • Nyomda Arma, Lendava

Lendvai Kepe ZoltĂĄn

Znameniti LendavÄ?ani Nevezetes lendvaiak I.

Lendava • Lendva 2014

Znameniti Lendavčani Nevezetes lendvaiak Razstava v spomin na 820-letnico prve pisne omembe Lendave Kiállítás Lendva első írásos említésének 820. évfordulója megünneplésére Lendava • Lendva Banffyjev trg 1 • Bánffy tér 1.

2012

Postavitev stalne razstave Az állandó kiállítást rendezte

Dr. Lendvai Kepe Zoltán višji kustos, etnolog Galerije-Muzeja Lendava a Lendvai Galéria és Múzeum főmuzeológusa, néprajzkutató

Grafično oblikovanje razstave A kiállítás grafikai tervezői Dr. Lendvai Kepe Zoltán Orbán Péter

Pri pripravi razstave so sodelovali A kiállítás megvalósításában közreműködtek Dubravko Baumgartner Császár Dezső Marta Ferletič Franc Gerič Suzana Kovačič Beata Lazar Karmen Lebar Laura Lebar Karel Tomšič Annamarija Vida

Cenjeni Bralec!

Zagotovo večina pozna latinski izraz »genius loci« oziroma »duh kraja«. V antiki so izraz uporabljali za opis mističnega duha varuha določenega zemljepisnega prostora, medtem ko pomeni besedna zveza danes v prenesenem pomenu prepoznavno atmosfero nekega urbanega kraja. Za vsako pokrajino in vsak kraj so značilni specifično izžarevanje, samosvoje karakteristike, poteze in duh. Podobno kakor ljudje imajo tudi pokrajine svojo podobo in svojega duha. Vse to še posebno velja za rojstni kraj, ki je za slehernega človeka središče sveta. Pokrajina, kjer se rodiš, ima posebno in magično moč celo takrat, ko povzroča človeku morda grenkobo in žalost. V trenutku rojstva se duh, svetloba in okus pokrajine za vselej nastanijo v telesu. Neizbrisne vibracije rojstnega kraja spremljajo človeka vse njegovo življenje in jih je mogoče še najbolj primerjati z materinim ljubečim, božajočim in zdravilnim dotikom.

Naše naravno in kulturno okolje se oblikuje zahvaljujoč čudežni interakciji med pokrajino in človekom. Skozi stoletja sta pokrajina ob Muri, ki se razprostira v preseku slovenskega, madžarskega, hrvaškega in nemškega jezikovnega področja, ter mestece Lendava, ki leži ob južnem vznožju vinorodnih gričev, zahvaljujoč posebnemu naravnemu okolju in zgodovini skozi stoletja izoblikovala značilno in dobro prepoznavno kulturo. Za prebivalce Lendave so bili venomer značilni kulturna odprtost in sprejemanje novih duhovnih tokov ter izzivov, ob velikih političnih preobratih pa, a ne po lastni krivdi, tudi relativna izolacija, zaostajanje v razvoju in zapostavljenost.

Bogata zgodovina, kolektivna zavest, večjezikovnost, preudarnost, spoštovanje dela in bogata ljudska dediščina so svetu in našemu mestu dali sposobne pisce, srčne ljubitelje zgodovine, ustvarjalne likovne umetnike, plemenite duhovnike ter v skupno dobro delujoče javne osebnosti. Pričujoči prvi zvezek o življenju in delu najpomembnejših osebnosti našega kraja je spremna publikacija stalne razstave Galerije-Muzeja Lendava z naslovom Znameniti Lendavčani. S tem in z naslednjimi številkami se želimo oddolžiti in zahvaliti našim najznamenitejšim prednikom, ki so z božjim talentom in s svojo marljivostjo postali vzor in navdih sodobnikom ter vsem prihodnjim rodovom.

S spoštovanjem, avtor

Znameniti

Lendavčani

Tisztelt Olvasó!

Minden bizonnyal sokak számára ismerős a latin genius loci kifejezés, azaz a hely szelleme. Az ókorban a különféle földrajzi helyek misztikus védőszellemeinek megnevezésére használták ezt a szókapcsolatot, míg napjainkban a különböző vidékek különféle karakterét értjük alatta. Minden vidéknek és helynek megvan ugyanis a saját kisugárzása. Akárcsak nekünk, embereknek, a tájaknak is van arculata és szelleme. Különösen pedig a szülőföldnek, amely minden ember számára a világ közepe. A szülőhelynek különös és mágikus ereje van, még akkor is, ha netán keserűséget vagy csalódást okoz. A születés pillanatában a hely szelleme, a hely fénye és íze mindörökre beleköltözik a testbe. A szülőföld ezen kitörölhetetlen rezgése az embert egész életében kíséri, és leginkább az édesanya szerető, simogató és gyógyító érintésével hasonlítható össze.

A táj és az ember csodás kölcsönhatásának köszönhető a mai természeti és kulturális környezetünk. A magyar, horvát, szlovén és német nyelvterület találkozását képező Muravidék, a szőlőhegyek déli tövében meghúzódó Lendva városka különleges természeti környezetének és történelmének köszönhetően jól körvonalazható, jellegzetes kultúrát alakított ki az évszázadok folyamán. Lendva lakóinak életmódját az évszázadok során zajló politikai hatalomváltások révén olykor a kulturális nyitottság jellemezte, valamint az új szellemi kihívásokkal, áramlatokkal való vérmes találkozás, olykor pedig a viszonylagos elzártság, a hanyatlás és a magára utaltság. Így aztán a gazdag történelmi örökség, a többnyelvűség, a józan gondolkodás, a „csak magunkra számíthatunk” mentalitás, a kétkezi munka becsülete, a népművészet lelkülete évszázadokon át tollforgató gondolkodókat, a történelemért rajongó atyafiakat, tehetséges képzőművészeket, lánglelkű papokat, közösségükért tenni akaró közéleti embereket adott városunknak és vidékünknek. A Lendvai Galéria és Múzeum a Nevezetes lendvaiak című állandó kiállítást kísérő kiadvány első kötetével azon elődeinknek szeretne emléket állítani, akik istenadta tehetségükkel és önszorgalmuk erejével példát tudtak mutatni, ihletet tudtak adni kortársaiknak és az utánuk jövő nemzedékeknek.

Szívélyes üdvözlettel: a Szerző

Nevezetes

lendvaiak

Ernő BALKÁNYI Najznamenitejši prekmurski tiskarnar

Berki, 1870 – Dolnja Lendava, 1. februar 1939

N Tiskarnar N

Tiskarnar, založnik, trgovec s papirjem in knjigami, Ernő Balkányi, si je pred prihodom v Dolnjo Lendavo nabiral izkušnje v Budimpešti. Leta 1898 mu je pri nakupu tiskarne Józsefa Bogdána finančno pomagal ugledni dolnjelendavski lekarnar Nándor Fúss Frigyes. Leta 1899 je namesto ukinjenega tednika Délzala začel izhajati tednik Alsó-Lendvai Híradó, njegov založ­nik in lastnik pa je vseskozi bil Ernő Balkányi.

Ernő Balkányi se je z dobrim občutkom za poslovanje lotil širitve svojega podjetja. Najprej je odprl papirnico, leta 1900 pa izposojevalnico knjig in knjigoveštvo.

Zahvaljujoč poslovni uspešnosti, je leta 1902 kupil sodoben tiskarski stroj, leta 1904 je v Murski Soboti odprl izpostavo tiskarne, knjigoveštvo in papirnico, leta 1906 pa kupil tamkajšnjo tiskarno Márka Grünbauma.

Vse do konca prve svetovne vojne je bil edini tiskarnar v Dolnji Lendavi in Murski Soboti. Njegova tiskarna je v tem času postala pomembna na državni ravni, saj so poleg publikacij v mad­žarskem jeziku tiskali tudi publikacije v prekmurščini in slovenskem jeziku. V njegovi tiskarni so tiskali tednik Délzala oziroma pozneje Alsó-Lendvai Híradó. Leta 1914 je v Lendavi začel v prekmurščini tiskati časopis Novine, ki ga je urejal katoliški duhovnik Jožef Klekl, v njegovi tiskarni je prav tako nastajal Marijin list, katoliški mesečnik v prekmurščini. Med leti 1911 in 1913 je tiskal tudi Gazdasági Értesítő, ki je v Murski Soboti izhajal dvomesečno. Od leta 1904 do leta 1918 so najprej v lendavski, nato pa v njegovi soboški tiskarni tiskali tudi tednik Muraszombat és Vidéke.

Razpad avstro-ogrske monarhije je hudo prizadel tudi tiskarnarja Balkányija, ki je izgubil soboško tiskarno. Kljub temu pa ni le ohranil svoje dejavnosti, ampak jo je v dvajsetih in tridesetih letih 20. stoletja celo razvijal. Dokler je le mogel, je tiskal časopis Muraszombat és Vidéke. Kljub temu da je časopis Alsó-Lendvai Híradó za časa revolucije, leta 1919, izhajal kot socialistični časopis v Balkányijevi tiskarni, so mu najprej odvzeli pravico do tiskanja, nato pa še tiskarno. Leta 1923 je v Dolnji Lendavi izhajal politični tednik Istina-Igazság, v letih 1926 in 1927 pa mesečnika Marijin ograček in Slovenska krajina ter cerkvena edicija Kalendar najsvetejšega srca Jezušovoga. V Balkányijevi tiskarni so v letih 1934 in 1935 tiskali tudi Ljudsko 8

BALKÁNYI Ernő Muravidék legnevezetesebb nyomdásza

Berki, 1870. – Alsólendva, 1939. február 1.

N Nyomdász N

Balkányi Ernő nyomdász, kiadó, papír- és könyv­kereskedő Budapesten szerzett tapasztalattal érkezett Alsólendvára. Fúss Frigyes Nándor, megbecsült alsólendvai gyógyszerész anyagi támogatásával vette meg Bogdán József nyomdáját 1898-ban. 1899-től, a megszűnt Délzala című alsólendvai hetilap helyébe az Alsó-Lendvai Híradó lépett, amelynek Balkányi Ernő végig kiadója és tulajdonosa maradt.

Balkányi Ernő jó üzleti érzékkel bővítette vállalkozását. Előbb papírkereskedést, majd 1900-ban kölcsönkönyvtárat és könyvkötéBalkányi Ernő szetet nyitott. Sikeres üzleti vállalkozásának kö­szönhetően 1902-ben gyorssajtót szerzett be, 1904-ben Muraszombatban fióknyomdát, könyvkötészetet és papírkereskedést nyitott, majd 1906-ban megvette Grünbaum Márk ottani nyomdáját.

Egészen az I. világháború végéig ő volt az egyetlen nyomdász Alsólendván és Muraszombatban. Nyomdászata ebben az időszakban országos jelen­tőségűvé vált, hiszen a magyar nyelvű kiadványok mellett nagy számban jelentetett meg vend és szlovén nyelvű kiadványokat. Nyomdájában jelent meg a Délzala, majd az utódja, az Alsó-Lendvai Híradó című hetilap. 1914-től Lendván kezdte nyomtatni a Klekl József katolikus pap által szerkesztett vend nyelvű Novine című újságot, továbbá a Marijin list című vend nyelvű katolikus szellemű havilapot. Ő nyomtatta a Muraszombatban kéthavonta megjelenő Gazdasági Értesítő című lapot 1911 és 1913 között. A Muraszombat és Vidéke című hetilap is a Balkányi nyomdában látott napvilágot 1904 és 1918 között, eleinte Alsólendván, majd Muraszombatban.

Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése Balkányi nyomdászt is erősen érintette, muraszombati nyomdáját el is vesztette. Ő ezek ellenére tevékenységét nemcsak fenn tudta tartani, de 1920-as és 30-as évekre még tovább is fejlesztette. Amíg tehette, 9

pravico, list z močnim socialističnim pridihom, ki ga štejejo za predhodnika časopisa Delo, slovenskega dnevnika z najvišjo naklado. Od leta 1936 do leta 1938 so prav tako v lendavski Balkányijevi družinski tiskarni tiskali in distribuirali napredni list Mladi Prekmurec. Seveda pa so si v Balkányijevi tiskarni vedno prizadevali izdajati tudi tiskovine, namenjene lokalnemu prebivalstvu, in sicer šolska spričevala in uradne obrazce, vabila za plese, plakate, obvestila o koncertih in gledaliških predstavah, vizitke, obvestila o rojstvu in poroki ter osmrtnice.

Po smrti Ernőja Balkányija je vodenje dolnjelendavske tiskarne prevzel njegov sin Elek Balkányi (1902–1945). Med nemško okupacijo Madžarske, v letih 1944 in 1945, je Balkányijeva tiskarna delovala pod imenom Károlya Wirtha. Kljub dejstvu, da so med nemško okupacijo prav v njihovi tiskarni izdali več številk nacističnega časopisa Göcseji Őrszem, so madžarski nacisti oziroma njilaši 28. marca 1945 v skrivališču na njegovem domu v Dolnji Lendavi našli Eleka Balkányija in ga zaradi delno židovskega porekla odpeljali v murskosoboški zapor. Usmrtili so ga 31. marca med zrežiranim begom v tišinskem gozdu blizu Murske Sobote.

Po sinovi smrti je tiskarno do leta 1947, ko so jo jugoslovanske oblasti nacionalizirale, s pomočjo mojstra črkostavca vodila vdova Ernőja Balkányija, Erzsébet Mencs, ki je bila evangeličanske veroizpovedi. Nova komunistična oblast je opremo iz Balkányijeve tiskarne odpeljala v Ljubljano, v osrednjo Tiskarno Ljudske pravice.

Po zamenjavi opreme je bil prepeljan v Slovenski tehnični muzej.

10

ő nyomtatta a Muraszombat és Vidéke című újságot, amelynek nyomtatását és nem sokkal később nyomdáját is a Tanácsköztársaság helyi megjelenése után elvették tőle, annak ellenére, hogy a Balkányiék által nyomtatott Alsó-Lendvai Híradó az 1919-es ún. forradalmi események alatt szocialista lapként jelent meg. 1923-ban Alsólendván jelent meg az Istina-Igazság politikai hetilap, majd 1926-1927. esztendőkben jelentek meg a Marijin Ograček és a Slovenska krajina havonként megjelenő folyóiratok, valamint a Kalendar Najsvetejšega Srca Jezušovoga című egyházi kiadvány. Ugyanakkor 1934-ben és 1935-ben Balkányinál került kinyomtatásra a Ljudska pravica erősen szocialista érzelmű lap is. Ez a lap tekinthető a máig is megjelenő, egyik legnagyobb példányszámú szlovéniai napilap, a Delo elődjének. 1936/1938-ban a Mladi Prekmurec nevű haladó szellemű lapot is a Balkányi család lendvai nyomdája készítette és terjesztette. Természetesen mindenkor igyekeztek hasznos kiadványokat is kiadni a helyi lakosság részére is, mint például iskolai értesítőket és hivatali nyomtatványokat, báli meghívókat, plakátokat, hangverseny- és színházi értesítőket, névjegyeket, esetenként születési-, házassági- és halálozási értesítőket.

Balkányi Ernő halála után fia, Balkányi Elek (1902-1945) vette át a nyomda vezetését Alsólendván. A német megszállás alatt a Balkányi nyomda Wirth Károly nevén működött. 1945. március 28-án Balkányi Eleket a nyilasok megtalálták alsólendvai otthonának rejtekhelyén, zsidó származása miatt elhurcolták a muraszombati börtönbe, majd március 31-én a közeli csendlaki erdőben szökést színlelve megölték.

Történt mindez annak ellenére, hogy az ő nyomdájukban nyomtatták a megszállás idején a nyilas Göcseji Őrszem néhány számát.

Fia halála után a nyomdát Balkányi Ernő özvegye, az evangélikus vallású Balkányi szül. Mencs Erzsébet és a nyomda betűszedő mestere vezették 1947-ig, amikor a nyomdát a jugoszláv hatóságok államosították. Az új kommunista hatalom a Balkányi nyomda felszerelését Ljubljanába, a Tiskarna Ljudske pravice központi nyomdába szállította. Kiszolgálása után ezen nyomdagép a Szlovén Műszaki Múzeumba került.

11

Rodbina Bánffy Dolnjelendavski Najznamenitejša plemiška rodbina zgodovinske Zalske županije

N 1192-1645 N Rodbina Bánffy iz Dolnje Lendave je od 12. do sredine 17. stoletja imela pomembno vlogo v življenju zgodovinske Zalske županije in Kraljevine Madžarske. Tudi zgodovina mesta Dolnje Lendave in rodbine Bánffy je bila več stoletij tesno povezana. Prvo povezavo med mestom in plemiško rodbino dokazuje sodni spis iz leta 1192. Rodbina izvira iz družine Hahold, ki se je na Madžarsko priselila z nemškega jezikovnega območja. Razlog sicer ni znan, vendar je rodbina pozneje svojemu imenu dodala še naziv Buzád. Za časa vladavine Karla Roberta je Miklós Bánffy v zahvalo za zvestobo kralju dobil leta 1347 naziv slavonskega bana. Njegovi potomci so v imenu ohranili njegov naziv in prevzeli ime Bánffy, kar v madžarščini pomeni banov sin. Istvánu in Jánosu Bánffyju oziroma njihovemu posestvu v Dolnji Lendavi je kralj Ludvik Veliki 23. maja 1366 podaril sejemske pravice, in sicer za sejem na dan svetega Simona in Jude.

Razcvet rodbine Bánffy, ki se je začel za časa Anžujcev, se je nadaljeval tudi v 15. stoletju. Kralj Vladislav I. je Pálu Bánffyju leta 1441 podelil pravico do kovanja denarja. Zanimivo je, da je eden od dveh najbolj znanih Bánffyjev te dobe, Pál, bil zaprisežen sovražnik Hunyadijevih, drugi, Miklós, pa je bil privrženec kralja Matjaža.

Po zapisih Antonia Bonfinija, dvornega kronista kralja Matjaža, je vladar Miklósa Bánffyja imel za brata. Prav njega je Matija Korvin leta 1473 pooblastil in poslal v Neapelj na dogovarjanje o kraljevi poroki. Zaradi zaslug je kralj leta 1477 rodbino

12

Alsólendvai Bánffy család A történeti Zala megye legnevezetesebb főúri családja

N 1192-1645 N Az alsólendvai Bánffy család a 12. századtól a 17. század közepéig kulcsfontosságú szerepet játszott a történeti Zala megye és a Magyar Királyság életében. Alsólendva város és a család története évszázadokon át szorosan egybefonódott. A város és a főúri család tagjai közötti első kapcsolatot egy 1192-ben keletkezett perlevél bizonyítja. A család a német nyelvterületről származó Hahold nemzetségből származott.

A nemzetség nevébe idővel a Buzád elnevezés is bekerült, eddig még nem teljesen tisztázott módon. Károly Róbert uralkodása alatt a család akkori feje, Miklós a király hűségére tért és az 1347-ben megkapta a szlavón báni méltóságot. Utódai az ő tisztségét őrizték meg családnevükben és lettek Bánffyak. 1366-ban Bánffy Istvánnak és Jánosnak I. Nagy Lajos király vásárjogot adományozott alsólendvai birtokukra vonatkozóan Szent Simon és Júdás napjára.

A Bánffy családnak az Anjouk alatt elkezdődött felemelkedése a 15. században is folytatódott. Bánffy Pál I. Ulászlótól 1441-ben saját pénzverési engedélyt is kapott és ezüstdénárokat veretett. Érdekes módon a korszak két legnevezetesebb Bánffyja közül az egyik, Pál esküdt ellensége volt a Hunyadiaknak, a másik, Miklós pedig lelkes híve Mátyás királynak. Mátyás történetírója Bonfini szerint Mátyás király testvéreként szerette Bánffy Miklóst, őt küldte 1473-ban Nápolyba az esküvője dolgában tárgyalni. Érdemeinek okán a király 1477-ben a családot az örökös grófok sorába emelte.

13

Bánffy povzdignil med dedne grofe. V 15. in 16. stoletju so moški člani rodbine izpolnjevali najvišje državne funkcije, med njimi so bili med drugim glavni kraljevi dvorni stražarji, glavni kraljevi dvorni strežniki in točaji, glavni kraljevi zakladniki, glavni kraljevi konjušarji in glavni državni sodniki. Najviše se je povzpel János Bánffy VI., ki ga je madžarski kralj János Szapolyai leta 1530 imenoval za palatina. Predani pristaš reformacije, Miklós Bánffy IV., je leta 1573 na dvor povabil tiskarnarja Rudolfa Hoffhalterja, ki je v Dolnji Lendavi natis­nil tri knjige pridigarja Györgya Kultsárja v madžarskem jeziku. O izumrtju moške veje rodbine dolnjelendavskih Bánffyjev je dolgo časa veljala napačna trditev, da se je to zgodilo s smrtjo Kristófa Bánffyja leta 1644, vendar pa je raziskovalec Sándor Tóth ugotovil, da je Kristófov 18-letni sin István umrl leta 1645 v njihovem beltinskem gradu, torej leto dni po očetovi smrti.

S tem je rodbina ostala brez moškega potomca, njene posesti pa je po ženski veji podedovala družina Nádasdy.

Znameniti člani rodbine Dolnjelendavskih Bánffyjev:

YY Bánffy Miklós (†1359), špan županij Zala in Segesd, ban Slavonije, ban Hrvaške, ban Hrvaške in Dalmacije

YY Bánffy István (†1385), špan županije Varaždin, ban Slavonije

YY Bánffy János baron (†1394-1396), špan županije Varaždin, ban Slavonije, ban Mačve

YY Bánffy Miklós grof (†1501), špan županije Pozsony, glavni kraljevi dvorni točaj, diplomat

YY Bánffy János (†1534), palatin Madžarske

YY Bánffy István (†1568), špan županije Zala, glavni kraljevi dvorni strežnik, glavni državni sodnik, diplomat

YY Bánffy László (†1583), špan županije Zala, glavni kraljevi konjušar, glavni kraljevi dvorni stražar, diplomat

YY Bánffy Miklós (†1593), glavni kraljevi dvorni točaj

YY Bánffy Kristóf (†1644), glavni kraljevi zakladnik, špan županij Zala in Somogy

14

A Bánffy család férfi tagjai a 15. és 16. században az ország legfontosabb főméltóságait viselték: királyi ajtón­állómesterek, asztalnokmesterek, pohárnokmesterek, tárnokmesterek, lovászmesterek, országbírók voltak. Közülük is VI. Bánffy János emelkedett a legmagasabbra, akit 1530-ban Szapolyai János nádorrá tett. IV. Bánffy Miklós a reformáció lelkes híveként és terjesztőjeként 1573-ban udvarába hívta Hoffhalter Rudolf nyomdászt. Ő nyomtatta ki Alsólendván Kultsár György prédikátor három magyar nyelvű könyvét. A Bánffy férfiági kihalásával kapcsolatban sokáig, tévesen az élt a köztudatban, hogy Bánffy Kristóf 1644-es halálával következett be e szomorú tény. Tóth Sándor kutató derített fényt arra, hogy Kristóf 18 éves fia, István 1645-ben hunyt el a belatinci várban, apja után egy esztendővel. Ezzel szakadt magva a családnak, birtokaikat pedig nőágon a Nádasdyak örökölték.

Az Alsólendvai Bánffy család nevezetes tagjai:

YY Bánffy Miklós báró (†1359), zalai ispán, segesdi ispán, szlavón bán, horvát bán, horvát-dalmát bán

YY Bánffy István (†1385), varasdi ispán, szlavón bán

YY Bánffy János báró (†1394-1396), varasdi ispán, szlavón bán, macsói bán YY Bánffy Miklós gróf (†1501), pozsonyi főispán, főpohárnok, diplomata YY Bánffy János (†1534), nádor

YY Bánffy István (†1568), zalai főispán, asztalnokmester, országbíró, diplomata

YY Bánffy László (†1583), zalai főispán, főlovászmester, főajtónállómester, diplomata

YY Bánffy Miklós (†1593), főpohárnok

YY Bánffy Kristóf (†1644), tárnokmester, zalai főispán, somogyi főispán

15

Tibor BARÁTH (Tibor Etienne Barath) Raziskovalec zgodovine Pramadžarov

Dolnja Lendava, 16. avgust 1906 – Montreal (Kanada), 22. februar 1992

N Zgodovinar N

Tibor Baráth je končal študije v Budimpešti na Ekonomski fakulteti in na Univerzi Péter Pázmányi, kjer je doktoriral leta 1929, nato pa je šolanje nadaljeval na Dunaju in v Parizu. Leta 1934 je postal sodelavec Madžarskega narodnega muzeja, pozneje pa se je zaposlil v pariškem Mednarodnem komiteju za zgodovino (Comité International des Sciences Historiques). Od leta 1940 je kot profesor madžarske zgodovine predaval na univerzi v Kolozsváru v Transilvaniji. Med leti 1944 in 1945 je vodil študijski oddelek ministrstva za verska vprašanja in javno šolstvo. Pozneje je bil sodelavec različnih znanstvenih zavodov v Parizu, od leta 1946 do leta 1952 je vodil dokumentacijski oddelek Industrijskega sveta severne Francije, po letu 1952 pa je deloval v Kanadi. Od leta 1949 do leta 1955 je bil urednik in založnik politično-znanstvenega časopisa Nyugati Magyarság. Leta 1961 je diplomiral iz knjižničarstva, nato pa postal namestnik direktorja tiskarskega administrativnega centra v Montrealu.

Njegovi članki so bili objavljeni v številnih madžarskih časopisih na Zahodu.

Kot avtor 15 zgodovinskih del v madžarskem, francoskem in angleškem jeziku se je v glavnem ukvarjal z zgodovino Madžarov in Madžarske.

P Pomembnejša dela P YY Histoire de la presse hongroise. Párizs, 1935.

YY A franciaországi magyarság. Egy fejezet a külföldi magyarok életéből (ur.).

Budapest, 1935.

YY A történeti képkutatás kialakulása, jelen állása és magyar feladatai. Párizs, 1935.

YY A dunai táj a francia nyelvű történetírás tükrében 1871-1935. Századvég, 1937.

55-85, 203-230.

YY Magyar történet. Kolozsvár, 1941.

YY Az új Magyarország történetírása. In: Új Európa 1942/1. 9-21.

YY Az országépítés filozófiája a Kárpátmeden­cében. Kolozsvár, 1943.

YY Magyar történet. Lille, 1951.

16

BARÁTH Tibor (Tibor Etienne Barath) Magyar őstörténet-kutató

Alsólendva, 1906. augusztus 16. – Montreal (Kanada), 1992. február 22.

N Történész N

Baráth Tibor tanulmányait Budapesten a Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol 1929-ben doktorált. Tanulmányait ösztöndíjasként Bécsben és Párizsban folytatta. 1934-ben a Nemzeti Múzeum tisztviselője lett, majd a párizsi Nemzetközi Történész Bizottságban (Comité International des Sciences Historiques) kapott állást. 1940-től a kolozsvári egyetemen a magyar történelem tanáraként dolgozott. 1944/45-ben a Vallás- és Közoktatási Minisztérium egyetemi ügyosztályának a vezetője lett. Később különböző párizsi tudományos intézetek munkatársa volt, 1946 és 1952 között az észak-franciaországi ipartanács dokumentációs osztályát vezette. 1952 után Kanadában dolgozott. 1949 és 1955 között a Nyugati Magyarság című politikai és tudományos szemle szerkesztője és kiadója volt. 1961-ben könyvtárosi képesítést szerzett, majd a montreali nyomdaipari adminisztrációs központ igazgatóhelyettese volt.

Több nyugati magyar folyóiratban publikált. 1945 után magyar őstörténeti kutatásokkal foglalkozott. Magyar, francia és angol nyelven 15 kötetnyi történeti munkája jelent meg, ezek nagyobbrészt a magyarság és Magyarország történetével foglalkoznak.

P Főbb munkái P YY Histoire de la presse hongroise. Párizs, 1935.

YY A franciaországi magyarság. Egy fejezet a külföldi magyarok életéből (szerk.).

Budapest, 1935.

YY A történeti képkutatás kialakulása, jelen állása és magyar feladatai. Párizs, 1935.

YY A dunai táj a francia nyelvű történetírás tükrében 1871-1935. Századvég, 1937.

55-85, 203-230.

YY Magyar történet. Kolozsvár, 1941.

YY Az új Magyarország történetírása. In: Új Európa 1942/1. 9-21.

YY Az országépítés filozófiája a Kárpátmeden­cében. Kolozsvár, 1943.

YY Magyar történet. Lille, 1951.

17

YY Közép-Európa politikai felépítése a francia szakirodalom tükrében. Montreal, 1952.

YY A dunai táj államszerkezete francia szemléletben 1871-1952. Montreal, 1953.

YY A magyarság szerepe Európa történetében. Montreal, 1955.

YY Le cri de la Hongrie. Montreal, 1957.

YY A magyar népek őstörténete I-III. Montreal, 1968-1974.

YY Tájékoztató az újabb őstörténeti kutatásokról. Montreal, 1973.

YY A külföldi magyarság ideológiája. Történetpolitikai tanulmányok. Montreal, 1975.

YY A magyar őstörténet tételeinek újabb megvilágítása. Montreal, 1977.

YY The Early Hungarians in the Light of Recent Historical Research, Montreal, 1983.

YY Közép-Európa politikai felépítése a francia szakirodalom tükrében. Montreal, 1988.

YY Magyar istennevek a régi Egyiptomban. Montreal, 1988.

YY Őstörténetünk orientalista szemléletben. Montreal, 1988.

18

YY Közép-Európa politikai felépítése a francia szakirodalom tükrében. Montreal, 1952.

YY A dunai táj államszerkezete francia szemléletben 1871-1952. Montreal, 1953.

YY A magyarság szerepe Európa történetében. Montreal, 1955.

YY Le cri de la Hongrie. Montreal, 1957.

YY A magyar népek őstörténete I-III. Montreal, 1968-1974.

YY Tájékoztató az újabb őstörténeti kutatásokról. Montreal, 1973.

YY A külföldi magyarság ideológiája. Történetpolitikai tanulmányok. Montreal, 1975.

YY A magyar őstörténet tételeinek újabb megvilágítása. Montreal, 1977.

YY The Early Hungarians in the Light of Recent Historical Research, Montreal, 1983.

YY Közép-Európa politikai felépítése a francia szakirodalom tükrében. Montreal, 1988.

YY Magyar istennevek a régi Egyiptomban. Montreal, 1988.

YY Őstörténetünk orientalista szemléletben. Montreal, 1988.

19

Bálint BELLOSICS Prvi raziskovalec narodnostnih skupnosti na Madžarskem

Rédics, 10. oktober 1867 – Baja, 15. januar 1916

N Pedagog, etnolog N

Pionir etnoloških raziskav narodnostnih skupnosti na Madžarskem, Bálint Bellosics, se je rodil v Rédicsu, v vasici blizu Dolnje Lendave, staršem prekmurskega rodu. Oče je bil najemnik dela Esterházyjevega posestva v Dolnji Lendavi, gospodarili pa so tudi na lastnem posestvu. Učiteljišče je obiskoval v Budimu, kjer sta ga profesorja Pál Király in dr. Antal Hermann usmerjala v etnologijo. Tesno prijateljstvo se je spletlo zlasti med njim in Hermannom, s katerim si je veliko dopisoval. Iz zdravstvenih razlogov je učiteljišče dokončal v Čakovcu. V letih od 1887 do 1890 je obiskoval oddelek za jezik in zgodovino na Državnem učiteljišču v Budimpešti. Na isti šoli je leta 1891 končal še enoletno višje učiteljišče. Šolske počitnice je običajno preživljal na očetovi pristavi Nyakasháza-puszta v bližini naselja Szijártóháza v pokrajini Hetiš blizu Lendave, česar se je velikokrat spomnil v svojih zapiskih in pismih. Čeprav je želel delati v Slovenski krajini ali v Medmurju, so ga leta 1892 imenovali za pomožnega učitelja na državnem učiteljišču v mestu Baja. Leta 1893 se je poročil s Flóro Bartsch, hčerko ravnatelja učiteljišča, ki mu je v srečnem zakonu rodila sedem otrok. Ko so ga leta 1897 imenovali za profesorja, je znova pomislil na zamenjavo službe in vrnitev v rojstni kraj, vendar se mu ta želja nikoli ni uresničila.

V letih, ko je deloval v Bački, se je ukvarjal največ s pedagogiko in etnologijo, še posebej s kulturo Šokcev in Bunjevcev. V monografski zbirki z naslovom Avstro-ogrska monarhija v besedi in sliki je pisal o Slovencih v Zalski županiji, v zbirki z naslovom Madžarske županije in mesta pa o Bunjevcih v Bački. Leta 1908 je začel sestavljati etnološko čitanko, leta 1914 pa je pripravil zemljepisno knjigo v dveh delih, vendar pa so dogodki med prvo svetovno vojno preprečili njuno objavo.

Bil je vsestransko aktiven, vodil je prosvetno društvo, knjižnico in muzej ter organiziral izlete in gledališke predstave. Bil je pobudnik in ustanovitelj prvih, tako imenovanih kmečkih gimnazij v Madžarski kraljevini, in sicer v naseljih Bajaszent­ istván in Sükösd, ki so delovale do prve svetovne vojne. Veliko je tudi pisal, prevajal in lektoriral učbenike ter predaval po različnih krajih. Tudi v javni upravi mesta je opravljal pomembne funkcije. Objavil je več kot sto znanstvenih člankov v madžarskem, prekmurskem, hrvaškem in nemškem jeziku, ki jih je ilustriral s svojimi risbami in opremil z lastnimi fotografijami.

20

BELLOSICS Bálint A nemzetiségek első magyarországi kutatója

Rédics, 1867. október 10. – Baja, 1916. január 15.

N Pedagógus, néprajzkutató N

Bellosics Bálint, a magyarországi nemzetiségek néprajzkutatásának úttörője, Rédicsen, egy Alsólendva melletti faluban született vend, azaz szlovén gyökerekkel rendelkező szülők gyermekeként. Apja földbérlő volt az Esterházy herceg alsólendvai uradalmában, de saját birtokuk is volt.

Budára járt a tanítóképzőbe, ahol tanárai, Király Pál és Dr. Hermann Antal buzdították a néprajz felé fordulásra. Hermannal különösen jó barátságban volt és vele sokat levelezett. Egészségügyi okok miatt a tanítóképzőt Csáktornyán fejezte be, majd 1887-től 1890-ig a budapesti Állami Bellosics Bálint Polgári Iskolai Tanítóképző Intézetben nyelv és történelem szakra járt. Az egyéves tanítóképző intézeti tanári tanfolyamot 1891-ben végezte el ugyanezen a szakon. Az iskolaév nyarait főleg gazdálkodó apjának, a hetési Szijártóháza határában lévő Nyakasháza-pusztán álló tanyáján töltötte, amiről dolgozataiban és leveleiben többször megemlékezett.

Bár szerette volna, ha inkább a Vendvidéken, vagy a Muraközben nyer alkalmazást, de 1892-ben Bajára, az Állami Tanítóképző Intézetbe nevezték ki segédtanárnak. 1893-ban feleségül vette Bartsch Flórát, a bajai tanárképző igazgatójának lányát.

Boldog házasságukból hét gyermek született. 1897-ben tanári fokozatra emelték: ismét megfordult a fejében az álláscsere, hogy visszamegy szülőföldjére, de ez nem teljesedett be sosem. Bácskai évei során főleg pedagógiával és néprajzzal, elsősorban a sokác és a bunyevác kultúrával foglalkozott. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című sorozatban a zalai vendekről írt, a Magyarország vármegyéi és városai könyvsorozatban pedig a bácskai bunyevácokról. 1908-tól egy néprajzi olvasókönyv összeállításán dolgozott, 1914-ben pedig kétkötetes földrajzkönyvet készített el, amelyek megjelenését az első világháború akadályozott meg. Önképzőkört, könyvtárat és múzeumot is vezetett, kirándulásokat, színielőadásokat, valamint parasztgimnáziumokat is szervezett. Ő szervezte az első paraszt21

Leta 1913 je bil imenovan za ravnatelja učiteljišča v Baji, vendar je to funkcijo oprav­ljal le tri leta. Načrtoval je, da bo leta po upokojitvi namenil etnologiji in organiziranju muzeja v Baji. Umrl je za posledicami pljučnice, ki si jo je nakopal pozimi med terenskim etnološkim delom. Zahvaljujoč odgovornemu ravnanju njegovih potomcev, je del njegove dragocene zbirke prešel v last muzeja v Baji. Mesto Baja se je Bálintu Bellosicsu zahvalilo tako, da je po njem poimenovalo ulico, stoletnico njegovega rojstva pa so v Muzeju Istvána Türra obeležili s spominsko razstavo.

P Pomembnejša dela P YY Az alsó-lendvai vásár. Vasárnapi Újság, 1891, 28. 457–459.

YY Alsó-Lendva és vidéke. Turisták Lapja, 1892, 4. 199–213.

YY Die Wenden im Zalaer und Eisenburger Comitat. Die österreichischungarische Monarchie im Wort und Bild. IV. Wien, 1896. 259–270.

YY Vas és Zala vármegyék déli síkja. Turisták Lapja, 1897, 5. 89–113.

YY A hetési faház. Ethnographia, 1897. 1–2. 88–103.

YY Magyarországi adatok a nyári napforduló ünnepéhez. Ethnographia, 1902.

25–31., 70–78., 117–127.

YY A halászó hetési ember. Néprajzi Értesítő, 1902. 29–32.

YY A hetési magyarság viselete. Néprajzi Értesítő, 1903, 273–279.

YY A gyermek a magyar néphagyományban. Baja, 1903.

YY Útmutató a néprajzi tárgyak gyűjtéséhez. Baja, 1907.

22

gimnáziumokat Magyarországon Bajaszentistvánon és Sükösdön, amelyek az első világháborúig működtek. Lektorált, fordított és írt tankönyveket, valamint többfelé tartott előadásokat. A város közigazgatási életében is jelentős szerepet vállalt. Száznál is több cikket tett közzé magyar, vend, horvát és német nyelven, amelyeket saját fényképeivel és kiváló illusztrációival látott el.

1913-ban kinevezték a bajai tanárképző iskola igazgatójának, de ezt a tisztséget már csak három évig láthatta el. Úgy tervezte, hogy nyugdíjas éveit kizárólag a néprajztudománynak szenteli és megszervezi a bajai múzeumot. Értékes gyűjteményének egy része utódai felelősségteljes magatartásának köszönhetően a bajai múzeumhoz került. Halálát tüdőgyulladás okozta, amit egy téli néprajzi terepmunka alkalmával szerzett. Baja város elismeréseként utcát nevezett el Bellosics Bálintról, születésének centenáriumát pedig a bajai Türr István Múzeum emlékkiállítással ünnepelte meg.

P Főbb munkái P YY Az alsó-lendvai vásár. Vasárnapi Újság, 1891, 28. 457–459.

YY Alsó-Lendva és vidéke. Turisták Lapja, 1892, 4. 199–213.

YY Die Wenden im Zalaer und Eisenburger Comitat. Die österreichischungarische Monarchie im Wort und Bild. IV. Wien, 1896. 259–270.

YY Vas és Zala vármegyék déli síkja. Turisták Lapja, 1897, 5. 89–113.

YY A hetési faház. Ethnographia, 1897. 1–2. 88–103.

YY Magyarországi adatok a nyári napforduló ünnepéhez. Ethnographia, 1902.

25–31., 70–78., 117–127.

YY A halászó hetési ember. Néprajzi Értesítő, 1902. 29–32.

YY A hetési magyarság viselete. Néprajzi Értesítő, 1903, 273–279.

YY A gyermek a magyar néphagyományban. Baja, 1903.

YY Útmutató a néprajzi tárgyak gyűjtéséhez. Baja, 1907.

23

István BEYTHE Oče madžarske botanike

Németújvár ali Kő, 1532 – Németújvár, 3. maj 1612

N Protestantski škof, botanik N

István Beythe se je rodil leta 1532, o njegovem rojstnem kraju pa nimamo zanesljivih podatkov. Nekateri menijo, da je luč sveta zagledal v zgodovinski Železni županiji, v mestu Németújvár oziroma v Güssingu, ki danes spada k Avstriji, drugi pa menijo, da se je rodil v zgodovinski Županiji Baranja, v naselju Kő, današnjem Kamencu, ki se nahaja na Hrvaškem. Prav tako ni znano, kje se je šolal in si pridobil bogato znanje.

Zagotovo pa vemo, da je od leta 1556 naprej poučeval v mestih Hédervár in Szakolca, od leta 1559 do leta 1564 pa v Dolnji Lendavi. Od tod je za leto dni odšel poučevat v Sárvár, nato pa se je 1565. leta vrnil v Dolnjo Lendavo, kjer je bil celo desetletje, vse do leta 1574, dvorni duhovnik družine Bánffy. Njegov odhod iz Dolnje Lendave lahko povežemo z odhodom tiskarnarja Rudolfa Hoffhalterja, ki ga je istega leta pregnal cesar Maksimilijan II. v sodelovanju s katoliško duhovščino.

Njegova življenjska pot nam je znana iz njegovih osebnih zapiskov. 27. avgusta 1558 se je poročil z Margit Pozantsits, ki pa je 7. junija 1559 umrla. Z drugo soprogo, Zsófio Czypán, je sklenil zakonsko zvezo 26. januarja 1561, v zakonu se jima je leta 1564 rodil sin András, ki ga prav tako poznamo kot znamenitega madžarskega kalvinskega pridigarja in botanika.

24

BEYTHE István A magyar botanika szülőatyja

Németújvár vagy Kő, 1532 – Németújvár, 1612. május 3.

N Protestáns püspök, botanikus N

Beythe István 1532-ben született, de hol, az mindmáig bizonytalan. Némelyek Német­új­ várat, a történeti Vas vármegye egyik városát, a ma Ausztriában lévő Güssinget tartják születése helyének, míg mások Kői előneve révén a Baranya vármegyei Kő, a ma Horvátországban található Kamenac helységet. Az, hogy hol tett szert nagykörű tudására és hol végezte egyetemi tanulmányait, szintén ismeretlen. Annyi azonban bizonyos, hogy 1556-tól Hédervárott, majd Szakolcán, 1559 és 1564 között pedig Alsólendván volt tanító. Utána egy évet SárBeythe István váron tanított, de 1565-ben újra Alsólendván tevékenykedett, ahol egy évtizeden át, egészen 1574-ig a Bánffyak udvari lelkésze volt. Távozása Alsólendváról összefüggésbe hozható Hoffhalter Rudolf nyomdász távozásával is, akit ugyanebben az esztendőben II. Miksa császár és a katolikus klérus üldözött el. Életét sajátkezű följegyzéseiből ismerjük. 1558. augusztus 27-én Pozantsits Margittal lépett házasságra, aki 1559. június 7-én meghalt. Második nejével Czypán Zsófiával 1561. január 26-án kelt egybe, ezen házasságból született 1564-ben András fia, aki szintén nevezetes magyar református prédikátorként és botanikusként ismert.

Alsólendváról 1574. április elején költözött el Sopronba magyar prédikátornak.

1576-tól pedig Németújváron Batthyány Boldizsár udvari lelkésze lett, ott tevékenykedett egészen haláláig. 1585-ben a Fertő és a Balaton közti kerület szuperintendensévé választották. A püspöki tisztet 1585 és 1595 között töltötte be. Az 1587. évi csepregi zsinaton kánonokat bocsátott ki, amelyek ellen tiltakoztak az ortodox luteránus esperesek. Az 1591. évi csepregi kollokviumon pedig nyílt szakításra került sor Beythe és a luteránusok között. 1595-ben Beythe lemondott püspöki tisztéről, 1599 után pedig semmi adatunk sincs róla. Egyesek szerint 71, mások szerint 84 éves korában halt meg megvakulva 1611-ben Németújváron. Nevét Baite, Beithe, Beite, 25

Iz Dolnje Lendave se je leta 1574 odselil v Sopron, kjer je bil madžarski pridigar, od leta 1576 pa vse do svoje smrti je deloval kot dvorni duhovnik Boldizsárja Batthyányja v Németújváru. Leta 1585 je bil izbran za protestantskega škofa na območju med Nežiderskim in Blatnim jezerom. Kot škof je deloval od leta 1585 do leta 1595. Na sinodi v Csepregu so leta 1587 bili izdani kanoni, proti katerim so ortodoks­­­ni luteranski dekani protestirali. Na kolokviju v Csepregu, leta 1591, pa je prišlo do javnega razkola med Beythejem in luterani. Leta 1595 se je Beythe odpovedal škofov­ skemu položaju, po letu 1599 pa o njem ne zasledimo nobenih podatkov več. Po nekaterih podatkih je popolnoma slep umrl pri 71 letih, po drugih pa pri 84 letih 1611. leta v Németújváru. Njegovo ime je znano v različicah Baite, Beithe, Beite, Bejthe, Beothe, Böythe, Bőithe, Bőite, vendar pa je sam vedno uporabljal obliko Beythe.

Pomemben del dejavnosti Istvána Beytheja je bilo znanstveno raziskovanje rast­ lin. V letih med 1574 in 1582 je spremljal po ozemlju Madžarske, med drugim tudi v okolici Dolnje Lendave in v Medmurju, glavnega dvornega vrtnarja cesarja Maksimilijana II., Carolusa Clusiusa, s katerim sta raziskovala različne rastlinske vrste. Na prošnjo svetovno znanega flamskega botanika Carolusa Clusiusa (1526–1609) je v madžarskem in latinskem jeziku pripravil seznam rastlin na Madžarskem. Čeprav je njegovo delo bilo objavljeno v Clusiusovi knjigi (Stirpium Nomenclator Pannonicus, Németújvár 1583), je prva znanstvena zbirka madžarskih rastlinskih imen zasluga Istvána Beytheja. Vredno si je zapomniti, da se omenjeno delo velikokrat zamenjuje s knjigo z naslovom Fives Könyv, objavljeno leta 1595, vendar pa je ta delo njegovega sina Andrása Beytheja. Delo Istvána Beytheja, ki je prvi znanstveni oris rastlin na Madžarskem, je postalo temelj madžarske botanike.

P Pomembnejša dela P YY Miképpen a köröztyéni gyeüleközetben az köröztségöt, Ur vachorajat hazasok esköttetését, oldozatot, gyóntást etc. zolgaltassanak az egy hazi tanytok, arról iratott könyvechke. Németújvár, 1582.

YY Köröztyeni tudomannak rövid summaja… Világosvár (Németujvár), 1582.

YY Stirpium Nomenclator Pannonicus. Nemetújvár, 1583.

YY Az evangeliomok magyárázatii… Németújvár, 1584.

YY Esztendő által való vasárnapi epistolák. Németújvár, 1584.

YY Az zentök fö innepiiről valo evangeliomok. Németújvár, 1584.

YY Fő innep napocra valo epistolak magyarázaty. Németújvár, 1584.

YY Confessio fidei Németujvariensis certis comprehensa articulis. Németújvár, 1597.

YY Encomium ubiquisticum contra Brentianos. Németújvár, 1597.

26

Bejthe, Beothe, Böythe, Bőithe, Bőite változatokban ismerjük, de ő mindig Beythe-ként írta magát.

Beythe István munkásságának fontos része volt a növények tudományos kutatása. Ő kalauzolta Carolus Clusiust, II. Miksa császár udvari főkertészét növénygyűjtés céljából Magyarországon 1574 és 1582 között, egyebek között Lendva-vidéken és Muraközben is. Carolus Clusius (1526-1609), a világhírű flamand botanikus felkérésére elkészítette a magyarországi növények magyar és latin nevű jegyzékét. A magyar növényszavak első tudományos gyűjtése tehát Beythe István érdemének tekinthető, ámbár a munkájának gyümölcse Clusius könyvének részeként látott napvilágot (Stirpium Nomenclator Pannonicus. Németújvár, 1583). Érdemes megemlíteni, hogy ezen munkát sokan összekeverik fia, Beythe András Fives Könyvével, amely 1595-ben jelent meg. Beythe István munkája, az első magyar flóraleírás, alapköve lett a magyar növénytannak.

P Főbb munkái P YY Miképpen a köröztyéni gyeüleközetben az köröztségöt, Ur vachorajat hazasok esköttetését, oldozatot, gyóntást etc. zolgaltassanak az egy hazi tanytok, arról iratott könyvechke. Németújvár, 1582.

YY Köröztyeni tudomannak rövid summaja… Világosvár (Németujvár), 1582.

YY Stirpium Nomenclator Pannonicus. Nemetújvár, 1583.

YY Az evangeliomok magyárázatii… Németújvár, 1584.

YY Esztendő által való vasárnapi epistolák. Németújvár, 1584.

YY Az zentök fö innepiiről valo evangeliomok. Németújvár, 1584.

YY Fő innep napocra valo epistolak magyarázaty. Németújvár, 1584.

YY Confessio fidei Németujvariensis certis comprehensa articulis.

Németújvár, 1597.

YY Encomium ubiquisticum contra Brentianos. Németújvár, 1597.

27

Károly BOBICS (BUBICS) Projektant kanala Fertő

Dolnja Lendava, 13. februar 1812 – Bratislava, 21. november 1887

N Inženir N

Oče Károlya Bobicsa, János Bubics, je bil upravnik kneza Esterházyja v Dolnji Lendavi. Gimnazijo je obiskoval v Veszprému, Székesfehérváru in Pešti, kjer se je odločil za tehnično kariero in študij nadaljeval na Zavodu za izobraževanje inženirjev, kjer je diplomiral 29. junija 1833. Po končanem šolanju je bil nekaj mesecev sodelavec kraljeve komisije za regulacijo reke Kapos, ki jo je vodil József Beszédes, inženir za področje vodnega gospodarstva, eden največjih organizatorjev vodnih regulacij v tistem obdobju na Madžarskem. Pozneje se je kot pomočnik inženirja zaposlil pri rodbini Esterházy, kjer so ga leta 1837 imenovali za rednega inženirja gospostva. Ker pa Esterházyjevim uradnikom ni bila dovoljena ženitev pred dopolnjenim tridesetim letom, se je poslovil in se kot inženir gospostva najprej zaposlil pri grofu Istvánu Zichyju starejšem, nato pa pri njegovem zetu, grofu Jánosu Waldsteinu, na gospostvu Csicsó v zgodovinski županiji Komárom. Károly Bubics je v obdobju med leti 1830 in 1835 načrtoval in vodil gradnjo Nežiderskega kanala. Županija Komárom ga je 27. januarja 1847 imenovala za častnega, oktobra 1849 pa za rednega županijskega inženirja. Leta 1853 je postal državni inženir in se preselil v Komárom. 19. decembra 1855 so ga na Dunaju imenovali za cesarskega in kraljevega inženirja, vendar so njegov priimek napačno vpisali kot Bobics. Takrat je začel uporabljati spremenjeno družinsko ime. Leta 1867, ko je bila ponovno vzpostavljena ustavna madžarska vlada, je bil imenovan za madžarskega kraljevega vodnega inženirja. Služboval je do 1. julija 1876, po upokojitvi pa se je preselil v Pozsony, današnjo Bratislavo. 23. septembra 1877 je bil odlikovan z zlatim križem s krono. V Komáromu in Bratislavi je objavljal strokovne članke o regulaciji voda in gradnji vodnih objektov, večkrat pod psevdonimom Csallóközi.

P Pomembnejša dela P YY Észleletek általában a Duna, különösen pedig a Dévény és Gönyő közötti résznek szabályozására nézve. Pozsony, 1882.

YY Vázlatok a Magyarországnak főkép Dunántúli kerületében e század folyama alatt végbevitt és jelenben végrehajtandó vizszabályozásokról. Budapest, 1885.

28

BOBICS (BUBICS) Károly A Fertő-castorna tervezője

Alsólendva, 1812. február 13. – Pozsony, 1887. november 21.

N Mérnök N

Bobics Károly apja, Bubics János Esterházy herceg tiszttartója volt Alsólendván. A gimnáziumot Veszprémben, Székesfehérvárott és Pesten végezte. Műszaki pályát választva Pesten a Mérnökképző Intézetben folytatta tanulmányait, ahol 1833. június 29-én mérnöki diplomát szerzett. Ezután néhány hónapig, mint föld- és vízmérnök a Kapos folyó szabályozásával foglalkozó királyi bizottság munkatársaként dolgozott Beszédes József, a reformkor nagy vízügyi átalakítási munkálatait megszervező vízimérnök mellett. Ezután az Esterházy hercegi uradalomban mérnöksegédként vállalt munkát, ahol 1837-ben rendszeresített mérnöki állásra neveztetett ki. Itt nem lévén megengedve a 30 éves kor előtti nősülés, leköszönt és a Komárom vármegyei csicsói uradalomban előbb id. Zichy István grófnál, majd vejénél, Waldstein János grófnál nyert alkalmazást, mint uradalmi mérnök. 1830 és 1835 között a Fertő-csatornát Bubics Károly mérnök vezetésével építettek. Komárom megye 1847. január 27-én tiszteletbeli, majd 1849 októberében megyei rendes mérnökké nevezte ki. 1853-ban állami mérnök lett és Komáromba költözött. 1855. december 19-én Bécsben kelt oklevéllel véglegesített császári és királyi mérnöki kinevezést nyert, amelyben a családi nevét hibásan Bobicsnak írták. Ettől fogva a család ezt a nevet használja. 1867-ben, az alkotmányos magyar kormány helyreálltával magyar királyi folyammérnöknek nevezték ki. 1876. július 1-ig szolgált, nyugdíjazása után Pozsonyba költözött. 1877. szeptember 23-án koronás arany érdemkereszt kitüntetésben részesült. A vízszabályozásról és vízépítésről írt cikkei a komáromi és pozsonyi lapokban jelentek meg, gyakran Csallóközi álnévvel.

P Főbb munkái P YY Észleletek általában a Duna, különösen pedig a Dévény és Gönyő közötti résznek szabályozására nézve. Pozsony, 1882.

YY Vázlatok a Magyarországnak főkép Dunántúli kerületében e század folyama alatt végbevitt és jelenben végrehajtandó vizszabályozásokról.

Budapest, 1885.

29

YY Rövid vázlata Csallóköz vizviszonyainak és szabályozása érdekében fennállott és átidomítandó társulatának. 1876.

YY Szerény észrevételek a csallóközi árvizmentesítő társulatról. 1880.

YY Rövid észrevételek a Csallóköz ármentesítési czikkre. Pozsonyvidéki Lapok, 1883. 6.

YY Három megye veszedelme. Pozsonyvidéki Lapok, 1885. 204.

30

YY Rövid vázlata Csallóköz vizviszonyainak és szabályozása érdekében fennállott és átidomítandó társulatának. 1876.

YY Szerény észrevételek a csallóközi árvizmentesítő társulatról. 1880.

YY Rövid észrevételek a Csallóköz ármentesítési czikkre. Pozsonyvidéki Lapok, 1883. 6.

YY Három megye veszedelme. Pozsonyvidéki Lapok, 1885. 204.

31

Kálmán Egyházasbükki Dervarics Prvi kronist Dolnje Lendave

Gutorfölde, 5. junij 1827 – Dolnja Lendava, 30. marec 1904

N Namestnik okrajnega glavarja, krajevni zgodovinar N Kálmán Dervarics se je rodil 5. junija 1827 v kraju Gutorfölde v plemiški družini.

Družina se je preselila v Dolnjo Lendavo leta 1831, ko je oče dobil službo poštnega mojstra s pripadajočim posestvom. Mladi Kálmán je tukaj začel obiskovati šolo, gim­ nazijo je končal v Varaždinu, pravno fakulteto pa v Győru. Ko so ga leta 1847 kot strokovnjaka s pravniškim znanjem imenovali za častnega porotnika Zalske županije, se je vrnil v Dolnjo Lendavo. Za časa madžarske revolucije in boja za svobodo leta 1848/1849 je bil izvoljen za nadporočnika mobilne narodne garde Zalske županije.

Sodeloval je v različnih vojaških operacijah, katerih cilj je bil preprečiti vdor hrvaških enot. Sodeloval je pri požigu mosta pri Murskem Središču in potopitvi broda pri Svetemu Martinu na Muri. Dogodke, povezane z boji Madžarov za svobodo v okolici Dolnje Lendave, najpodrobneje poznamo prav iz njegovih zapisov.

Po letu 1852 je opravljal različne upravne funkcije v mestu in okraju. Do leta 1854 je delal v uradu okrajnega glavarja v Dolnji Lendavi, nato pa deloval kot referent za okrajne cehovske zadeve. Leta 1861 je postal dolnjelendavski matičar, od novembra 1865 je bil namestnik okrajnega glavarja okraja Lövő, med leti 1868 in 1871 pa je bil mestni sodnik v Dolnji Lendavi. Od leta 1872 do upokojitve leta 1893 je bil namestnik okrajnega glavarja Dolnjelendavskega okraja. Vse do svoje smrti je opravljal delo prevajalca za prekmurščino. Ob svojih službenih obveznostih je z zanimanjem raziskoval tudi lokalno zgodovino in prispevke redno objavljal v lokalnih in nacionalnih časopisih, včasih pod psevdonimom Egyházasbükki ali Veleméry. Na njegovo pobudo so v stekleno krsto položili mumificirane posmrtne ostanke Mihaela Hadika, ki so jih našli na pokopališču pri kapelici Svete trojice. Ustvaril je pomembna dela, brez katerih nekaterih podrobnosti iz zgodovine Lendave in okolice ne bi poznali. Svoje obsežno pregledno delo o zgodovini Dolnje Lendave in okolice ni uspel objaviti, še več, tudi rokopis se je izgubil.

P Pomembnejša dela P YY Lyndva vára. Vasárnapi Ujság, 1855.

32

Egyházasbükki Dervarics Kálmán Alsólendva első krónikása

Gutorfölde, 1827. június 5. – Alsólendva, 1904. március 30.

N Aljárásbíró, helytörténész N

Dervarics Kálmán 1827. június 5-én született Gutorföldén nemesi családban. Az édesapja megszerezte Alsólendván a postamesteri tiszt­séget és a vele járó birtokot, így a család 1831-ben a városba köl­tö­zött. A fiatal Kálmán a tanul­mányait itt kezdte, a gimnáziumot Va­ rasdon végezte, majd a jogakadémiát Győrött.

Jogi ismeretekkel rendelkező szakemberként 1847-ben Zala megyei tiszteletbeli esküdtté nevezték ki és visszatért Alsólendvára.

Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc ideje alatt a Zala megyei mozgó nemzetEgyházasbükki Dervarics Kálmán őrség főhadnagyává választották. Részt vett a horvát csapatok betörését akadályozó különböző hadműveletekben, így a muraszerdahelyi híd felgyújtásánál és a muraszentmártoni komp elsüllyesztésénél. A magyar szabadságharc Lendva-vidéki eseményeit az ő írásai alapján ismerjük első kézből.

1852 után különböző közigazgatási tisztségeket tölthetett be a városban és a járásban. 1854-ig az alsólendvai főszolgabírói hivatalban dolgozott, majd céhbiztosi feladatokat látott el. 1861-től Alsólendva jegyzője lett. 1865 novemberétől a Lövői járás alszolgabírója, majd 1868-tól 1871-ig Alsólendva város bírája volt. 1872-től az Alsólendvai járás aljárásbírói tisztségét vállalta 1893-ban történt nyugdíjazásáig. Haláláig ugyanitt vend tolmácsként működött.

33

YY Hajdankori régiségek. Vasárnapi Ujság, 1855.

YY Alsó-Lendva, Dobronaki György, Hadik Mihály. (Wekerle László: Magyar Lexikon. Budapest, 1881-1885).

YY Történeti beszélyek. Pest, 1869.

YY Gróf Zrinyi Miklós a költő halála 1664-ben. Szombathely, 1881.

34

Hivatali munkája mellett a helytörténet kutatása terén alkotott maradandót.

Rendszeresen publikált helyi és országos lapokban, gyakran Egyházasbükki és Veleméry álnevet használva. Helytörténészként az ő kezdeményezésre helyezték üvegkoporsóba Hadik Mihálynak a Szentháromság kápolna sírkertjében talált mumifikálódott földi maradványait. Munkássága megkerülhetetlen Lendva-vidék történetek megismerésében. Terjedelmes munkája Alsólendva és vidéke történetéről nem került sosem kiadásra, mitöbb, kézirata sajnálatos módon elkallódott.

P Főbb munkái P YY Lyndva vára. Vasárnapi Ujság, 1855.

YY Hajdankori régiségek. Vasárnapi Ujság, 1855.

YY Alsó-Lendva, Dobronaki György, Hadik Mihály. (Wekerle László: Magyar Lexikon. Budapest, 1881-1885).

YY Történeti beszélyek. Pest, 1869.

YY Gróf Zrinyi Miklós a költő halála 1664-ben. Szombathely, 1881.

35

László HADROVICS Eden največjih madžarskih slavistov

Dolnja Lendava, 27. junij 1910 – Solymár, 12. maj 1997

N Slavist, akademik N

László Hadrovics je bil rojen v Dolnji Lendavi 27. junija 1910 materi hrvaškega rodu. Njegov oče je bil matičar. Srednjo šolo je začel obiskovati v Kőszegu, nato pa je šolanje nadaljeval na gimnaziji v Keszthelyu, kjer je leta 1929 maturiral. Študij je nadaljeval na Oddelku za madžarski, latinski in nemški jezik na Univerzi Péter Pázmányi v Budimpešti. Tu je postal član Eötvösijevega Kolegija in se vse bolj usmerjal k slavistiki. Na univerzi je opustil študij nemškega jezika in izbral slavistiko ter hrvaško literarno zgodovino, zasebno pa se je učil tudi ruščino. Doktor znanosti je postal leta 1934, tema njegove disertacije pa so bila krajevna imena v Medmurju. Kot član Collegiuma Hungaricum je leta 1935 študiral slavistiko na univerzi v Berlinu, vendar je študij prekinil zaradi bolezni in se vrnil domov. Od leta 1937 je bil zaposlen v Univerzitetni knjižnici v Budimpešti, pozneje pa na Inštitutu za madžarske zgodovinske znanosti in na Vzhodnoevropskem znanstvenem inštitutu. Konec leta 1942 so ga na Oddelku za znanstveno zgodovino na novoustanovljenem Znanstvenem inštitutu Pál Teleki zaposlili kot referenta za južnoslovanske zadeve. V šolskem letu 1942/43 je na univerzi v Szegedu predaval slovansko filologijo. Leta 1942 je postal profesor hrvaške literarne zgodovine na univerzi v Budimpešti, od leta 1951 je delal kot asistent na katedri za slovansko filologijo, med leti 1954 in 1974 je bil univerzitetni profesor, med leti 1965 in 1974 pa tudi vodja katedre. Od leta 1948 naprej je bil dopisni, od leta 1970 pa redni član Madžarske znanstvene akademije.

Na znanstvenem področju se je največ ukvarjal s hrvaškim jezikom, z mad­žarskojužnoslovanskimi kulturnimi in jezikovnimi stiki, s kronološkimi in jezikovno­ geografskimi vprašanji prevzetih slovanskih besed v madžarščini ter z madžarsko semantiko in skladnjo. Sodeloval je pri urejanju več slovarjev raznih slovanskih jezikov. Med leti 1966 in 1985 je bil urednik znanstvene revije Studia Slavica. Njegovi znanstveni dosežki so bili priznani tudi v tujini. Leta 1974 je bil izbran za člana Jugoslovanske akademije znanosti in umetnosti, leta 1985 pa za člana Vojvodinske akademije znanosti in umetnosti. Leta 1985 ga je medse sprejela Matica Srpska iz Novega Sada. Na Madžarskem je leta 1985 prejel državno priznanje za znanstveno delo, leta 1987 je bil Paisov nagrajenec, leta 1993 pa je prejel zlato akademsko priznanje. Leta 1996 so ga razglasili za častnega doktorja Univerze v Szegedu. Istega leta je 36

HADROVICS László A magyarság egyik legnagyobb szlavistája

Alsólendva, 1910. június 27. – Solymár, 1997. május 12.

N Szlavista, akadémikus N

Hadrovics László 1910. június 27-én született Alsólendván. Anyja horvát gyökerekkel rendelkezett, édesapja pedig körjegyző volt. Középiskolai tanulmányait Kőszegen kezdte, majd Keszthelyen járt gimnáziumba, ott is érettségizett 1929-ben. Ezután a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar, latin és német szakára iratkozott be. Tagja lett az Eötvös Kollégiumnak, az itt eltöltött évek alatt irányult érdeklődése a szlavisztika felé. Az egyetemen elhagyta a németet, mint harmadik szaktárgyat, helyette Hadrovics László általános szlavisztikát és horvát irodalomtörténetet hallgatott. Közben magánúton állandóan tanulta az oroszt is. 1934-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet, disszertációját Muraköz helyneveiről írta. 1935-ben a Collegium Hungaricum tagjaként a berlini egyetemen szlavisztikát tanult, de betegsége miatt tanulmányait megszakította és hazatért. 1937-től a budapesti Egyetemi Könyvtárban tevékenykedett, majd a Magyar Történettudományi Intézetben és a Kelet-Európai Tudományos Intézetben dolgozott. 1942 végén, az akkor létesült Teleki Pál Tudományos Intézet történettudományi részlegében délszláv referensként alkalmazták. Az 1942/43-as tanévben a szegedi egyetemen a szláv filológia megbízott előadójaként dolgozott. 1942-től a budapesti egyetemen a horvát irodalomtörténet magántanára, 1951-től a szláv filológiai tanszék docense, 1954 és 1974 között egyetemi tanára, 1965 és 1974 között pedig a tanszék vezetője volt. Az Magyar Tudományos Akadámiának 1948-tól levelező, majd 1970-től rendes tagja lett.

Munkássága során elsősorban a horvát nyelvvel, a magyar-délszláv kulturális és nyelvi kapcsolatokkal, a magyar nyelvben fellelhető szláv jövevényszavak kronológiai és nyelvföldrajzi kérdéseivel, valamint magyar jelentéstannal és mondattannal foglalkozott. Több szótár szerkesztésében is részt vett. 1966 és 1985 között szerkesztője 37

svojo edinstveno zbirko z okoli 1900 lingvističnimi knjigami in periodično strokovno literaturo podaril Katedri za slovansko filologijo Visoke šole Dániela Berzsenyija v Szombathelyu. Umrl je 12. maja 1997 v Solymáru. 12. junija 2010 je Madžarska znanstvena akademija ob njegovi 100-letnici rojstva pripravila strokovni posvet.

P Pomembnejša dela P YY Orosz–magyar, magyar–orosz szótár. (Társszerző: Gáldi László). Budapest, 1951.

YY Magyar–szerbhorvát, szerbhorvát–magyar szótár. Budapest, 1957.

YY Az ómagyar Trója-regény nyomai a délszláv irodalomban. Budapest, 1955.

YY A funkcionális magyar mondattan alapjai. Budapest, 1969.

YY Magyar történeti jelentéstan. Budapest, 1992.

YY A magyar Huszita Biblia és cseh rokonsága. Budapest, 1994.

38

volt a Studia Slavica című folyóiratnak. Tudományos eredményeit külföldön is elismerték, 1974-ben a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia, majd 1985-ben a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia választotta tagjai közé. 1985-ben az újvidéki Matica Srpska fogadta soraiba. Munkáját Magyarországon 1985-ben Állami Díjjal, 1987-ben Pais-emlékéremmel, 1993-ban akadémiai aranyéremmel ismerték el. 1996-ban a Szegedi Tudományegyetem díszdoktorává avatta. Ebben az évben a páratlan értékű, mintegy 1900 kötetes nyelvészeti szakkönyv- és folyóiratgyűjteményét a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola Szláv-Filológiai Tanszéknek adományozta. 1997. május 12-én, Solymáron érte a halál. 2010. június 15-én a Magyar Tudományos Akadémia Hadrovics László születésének 100. évfordulóján emlékülést rendezett Budapesten.

P Főbb munkái P YY Orosz–magyar, magyar–orosz szótár. (Társszerző: Gáldi László). Budapest, 1951.

YY Magyar–szerbhorvát, szerbhorvát–magyar szótár. Budapest, 1957.

YY Az ómagyar Trója-regény nyomai a délszláv irodalomban. Budapest, 1955.

YY A funkcionális magyar mondattan alapjai. Budapest, 1969.

YY Magyar történeti jelentéstan. Budapest, 1992.

YY A magyar Huszita Biblia és cseh rokonsága. Budapest, 1994.

39

Danijel HALAS (Dániel Halász) Mučenik dveh narodov

Črenšovci, 24. junij 1908 – Hotiza, 16. marec 1945

N Rimskokatoliški duhovnik, mučenik N Danijel Halas se je rodil 24. junija 1908 v Črenšovcih kot otrok slovenske matere in očeta madžarskega porekla. Leta 1928 se je vpisal v mariborsko semenišče, novo mašo pa je opravil leta 1933 v Črenšovcih. Pol leta je kot kaplan deloval v Ljutomeru, nato pa od leta 1934 do leta 1938 v Lendavi. Od leta 1938 do svoje smrti je bil župnik v Veliki Polani. Pravijo, da se je razumel z vsemi generacijami in družbenimi skupinami, še posebej priljubljen je bil med mladimi. Čeprav se je izrekal za Slovenca, je storil vse, da bi madžarskim vernikom božjo besedo oznanjal v Danijel Halas madžarskem jeziku. Svoje znanje mad­žarskega jezika je po lastni odločitvi in na lastne stroške izpopolnjeval v Szombathelyu. Med svojimi verniki nikoli ni delal razlik zaradi narodne pripadnosti. Od oktobra 1941 do julija 1942 so ga madžarske oblasti skupaj z Ivanom Camplinom in Mihaelom Jeričem zaprle zaradi »nezvestobe«, ker niso bili pripravljeni prijaviti komunistov, ki so delovali v njihovih župnijah. Danijel Halas je o tej obsodbi menil, da je izredno nepravična in boleča, saj prijave ni zavrnil zato, ker bi podpiral komuniste, temveč zato, ker se je držal načela, da je za duhovnika nedostojno prijavljati ljudi oblastem. V svojem pismu sombotelskemu škofu je o sebi zapisal: »Vsi prekmurski duhovniki me poznajo kot odločnega borca proti komunistom«.

Njegova uspešna pastirska dejavnost in podpora madžarski katoliški skupnosti, ki je bila ločena od matične domovine, je začela motiti lokalne komuniste. Na sestanku partizanskih aktivistov leta 1945 v Gomilicah so odločili o usmrtitvi Danijela Halasa.

Ko se je 16. marca 1945 Danijel Halas pozno zvečer s kolesom vračal iz Dolnje Lendave v Veliko Polano, so ga pri Hotizi ustavili uniformiranci, ga odpeljali k reki in ga z več streli ubili. Njegovo truplo so vrgli v Muro. Čez tri dni je mlinar v vodi pri Kotu našel človeško truplo. Ko so ga domačini potegnili iz reke, so bili presunjeni nad dejstvom, da so njihovega priljubljenega duhovnika ubili. Danijel Halas je bil 40

Danijel HALAS (Halász Dániel) Két nemzet mártírja

Črenšovci (Cserföld), 1908. június 24. – Hotiza (Murarév), 1945. március 16.

N Római katolikus lelkész, mártír N

Halász Dániel 1908. június 24-én cseren­csóci szlovén anya és magyar felmenőkkel rendelkező apa gyermekeként látta meg a napvilágot. 1928-ban Mariborban lépett be a papi szemináriumba. 1933-ban szentelték pappá és tartotta újmiséjét Cserencsócon. Fél évig Ljutomerben működött káplánként, majd 1934 és 1938 között Alsólendván. 1938-tól haláláig Nagypalina plébánosa volt. A visszaemlékezők szerint minden generációval és társadalmi helyzetű emberrel megtalálta a hangot, de rendkívüli módon értett a fiatalok nyelvén. Bár szlovén származásúnak tartotta magát, mindent megtett, hogy magyarul hirdethesse az igét a rája bízott magyar híveknek. Önszorgalomból és saját költségén tökéletesítette magyar tudását Szombathelyen. Nem tett soha különbséget hívei közt a nemzetiségi hovatartozásuk miatt. 1941 októberétől 1942 júliusáig a magyar hatóságok Cámplin Ivánnal és Jerič Mihállyal együtt bebörtönözték „hűtlenség” vádjával, mivel nem voltak hajlandóak a plébániájuk területén működő kommunistákat feljelenteni.

Ezt az ítéletet rendkívül igazságtalannak találta Halász Dániel és nagyon fájdalmasan élte meg, hiszen a feljelentést nem azért tagadta meg, mert támogatta a kommunistákat, hanem azért mert úgy gondolta, egy paphoz méltatlan mások feljelentgetése. A szombathelyi püspökhöz írt levelében így írt magáról: „Minden muravidéki pap ismer engem, mint Kraj umora Danijela Halasa v Hotizi. a kommunisták elleni nagy harcost.”

Halász Dániel halálának emlékhelye, Hotiza.

41

pokopan 23. marca 1945 na pokopališču v Veliki Polani, na njegovo zadnjo pot pa ga je pospremila izjemno velika množica.

Kljub temu da štiri desetletja ni bilo priporočljivo govoriti o Danijelu Halasu in o okoliščinah njegove smrti, spomine na duhovnika mučenika ohranjajo tako prekmurski Slovenci kot Madžari. Postopek za beatifikacijo Danijela Halasa se je začel leta 2002.

42

Gyümölcsöző vallásos ténykedései és az anyaországtól elszakított magyar katolikus közösség felkarolása szemet is szúrtak a helyi kommunistáknak. A partizánok 1945-ben tartott gomilicai gyűlésén el is hangzott Halász Dániel megölésének szándéka.

Amikor 1945. március 16-án, későn este Halász Dániel Alsólendváról Nagypalinára kerékpározott, Hotizánál egyenruhások állították meg, a folyóhoz hurcolták, majd több lövéssel megölték. Holtestét a Murába dobták. Három nap múlva Kótnál a molnár vette észre a vízen úszó holttestet. Amikor kihalászták döbbenten látták, hogy szeretett papjukat meggyilkolták. Halász Dánielt 1945. március 21-én hatalamas tömeg kísérte utolsó útjára a nagypalinai temetőben. Halász Dániel emléke a muravidéki magyar és szlovén emberek emlékezetében annak ellenére sem halványodott el, hogy halálának körülményei miatt 40 éven keresztül nem volt tanácsos beszélni róla. A mártír pap emlékét félve, de nagy szeretettel őrizték. Boldoggá avatási eljárásának megkezdését 2002-ben hirdették ki nyilvánosan.

43

György KULTSÁR Dolnjelendavski Prve tiskane knjige na ozemlju današnje Slovenije in Zalske županije

Dolnja Lendava, okoli 1530 – Dolnja Lendava, 11. junij 1577

N Protestantski pisatelj, pridigar, šolski mojster N Gutenberg je sredi 15. stoletja v svoji delavnici v Mainzu razvil tisk s premičnimi in zamenljivimi črkami in s tem postavil temelje sodobnega tiskarstva. Zahval­jujoč zlasti prizadevanjem reformacije, se je postopek za tiskanje knjig na Madžarskem razširil v 16. stoletju. Tudi delovanje Györgya Kultsárja, protestantskega pridigarja iz Dolnje Lendave, sodi v to obdobje. Sodeč po tem, da je sebe imenoval "mojster György Kultsár Dolnjelendavski", lahko upravičeno sklepamo, da se je rodil v Dolnji Lendavi ali okolici. Obstaja verjetnost, da je njegov oče bil dvorjan rodbine Bánffy, tako da so sina skupaj z Bánffyjevimi otroki poslali na univerzo v tujino. Po končanem šolan­ju se je vrnil v Dolnjo Lendavo in bil ob podpori zalskega župana Miklósa Bánffyja, pristaša reformacije, imenovan za šolskega mojstra, pozneje pa je postal pridigar in vodja lokalne protestantske skupnosti. Dnevnik rodbine Bánffy priča o tem, da ga je Miklós Bánffy tako cenil, da je postal celo krstni boter njegove hčere. Poleg duhovniške dejavnosti je Kultsár opravljal tudi pomembno literarno dejavnost. Ugledni pokrovitelj je visoko cenil Kultsárjeve sposobnosti in delovanje, zato je na dvor povabil potujočega tiskarnarja Rudolfa Hoffhalterja, ki je njegove pridige natisnil in jih širil v tej obliki.

Potujoči tiskar Rudolf Hoffhalter se je rodil leta 1550 v Zürichu. Tudi njegov oče, Rafael Hoffhalter, je bil priznan tiskarnar. Od sredine leta 1573 je skoraj leto dni deloval v Dolnji Lendavi pod pokroviteljstvom Miklósa Bánffyja. Po energičnem nastopu cesarja Maksimilijana II. je leta 1574 Hoffhalter moral zapustiti Dolnjo Lendavo. Svoje delo je nadaljeval v Nedelišču v bližini Čakovca pod pokroviteljstvom Jurija Zrinskega. Spomin na to obdobje je ohranjen v hrvaški izdaji zbirke madžarskih zakonov Istvána Werbőczyja. Vendar pa je Hoffhalter moral tudi Nedelišče kmalu zapustiti. Svojo kolekcijo tiskarskih črk in okrasov je prodal tiskarju Johannesu Manliusu, ki je od leta 1575 do 1580 deloval v Ljubljani, nato pa je koristno delo nadaljeval v Güssingu. Pot je Rudolfa Hoffhalterja leta 1575 vodila v Transilvanijo, kjer je poskusil srečo v tiskarni v Hermannstadtu, a mu ni uspelo. Svojo tiskarsko dejavnost je od leta 1576, s krajšim obdobjem delovanja v Nagyváradu, pa vse do svoje smrti leta 1586 nadaljeval v Debrecenu.

György Kultsár je v dolnjelendavski Hoffhalterjevi delavnici izdal tri svoja dela v madžarskem jeziku, in sicer leta 1573 knjigo z naslovom A halálra való készületről 44

Alsólendvai KULTSÁR György Az első nyomtatott könyvek Zala megye és Szlovénia mai területén

Alsólendva, 1530 körül – Alsólendva, 1577. június 11.

N Protestáns szerző, prédikátor, iskolamester N Gutenberg a 15. század derekán fejlesztette ki mainzi műhelyében a mozgatható és cserélhető betűkkel történő könyvnyomtatást, azaz feltalálta a korszakalkotó nyomdászatot. Magyarországon ez az eljárás a 16. században terjedt el, jórészt a reformáció törekvéseinek köszönhetően. Kultsár György alsólendvai református prédikátor működése is erre az időszakra tehető. Mivel magát „Also Linduai Kultsár György Mesternek” nevezte, jogosan következtethetünk arra, hogy Alsólendván vagy környékén látta meg a napvilágot. Elképzelhető az is, hogy a Bánffy család familiárisa volt az apja és a Bánffyak tanítatták ki, vagyis küldték saját gyermekeikkel együtt külföldi egyetemekre művelődni. Tanulmányai befejeztével, a reformáció elkötelezett hívének, Bánffy Miklós zalai főispánnak a pártfogása mellett Alsólendván lett iskolamester, majd prédikátor és a helyi protestáns gyülekezet vezetője. A Bánffy napló tanúsága szerint Bánffy Miklós olyan nagyra becsülte Kultsárt, hogy ő lett a leányának a keresztapja is. Kultsár lelkészi tevékenysége mellett jelentős irodalmi munkásságot is folytatott.

Nagy hatalmú pártfogója sokra becsülte Kultsár képességeit és munkásságát, úgyhogy Hoffhalter Rudolf személyében még egy vándor nyomdászt is befogadott udvarába, hogy Kultsár prédikációit könyv alakban is megjelentesse és széles körben terjessze.

Hoffhalter Rudolf, a későbbi vándornyomdász 1550-ben született Zürichben. Édesapja, Hoffhalter Rafael elismert nyomdásznak számított. Hoffhalter Rudolf 1573

45

rövid tanúság... (Kratki nauk o pripravah na smrt...), še istega leta knjigo Az ördögnek a penitenciatartó bűnössel való vetekedéséről... (Kosanje hudiča s skesanim grešnikom...), leta 1574 pa Postillo.

Po en izvod prvih dveh knjig se nahaja v Državni knjižnici Széchenyi v Budim­ pešti, dvajset izvodov Postille, ki je doživela kar tri izdaje, pa hranijo v petnajstih različnih evropskih zbirkah. Kultsárjeva dela so visoko cenili že njegovi sodobniki. S priznavanjem je o njem pisal tudi Albert Szenczi Molnár, ena vodilnih osebnosti madžarskega protestantizma.

Teološka dela Györgya Kultsárja preveva visoka stopnja tolerance, izogibal pa se je tudi polemikam med različnimi smermi reformacije. György Kultsár je svojo zemeljsko pot končal v Dolnji Lendavi, žal pa ni znano, kje je pokopan. Poudariti je treba, da so knjige Györgya Kultsárja prve tiskane knjige na ozemlju današnje Slovenije in zgodovinske Zalske županije, tiskarna Rudolfa Hoffhalterja pa je bila prva tiskarna na omenjenem območju.

P Dela P YY AZ HALALRA VALO KESZÖLETRÖL RÖVID TANOSSAG: MELYBEN AZ KÖRÖSZTIEN EMBERNEC, acki az Isten országát akaria keresni, életénec rendi irattatic meg. Az Also Linduai Kultsár György Mester által a szent irásbol, es tudos Doctoroc irásibol szedettetett. Alsolyndva 1573.

YY AZ ÖRDÖGNEC A PENITENCIA TARTO Bünössel való vetekedéséröl: es az kétségbe essés ellen az Reménségröl való tanusság: IRATTATOT: az Also Linduai KVLTSAR Giörgy Mester által (1573) YY POSTILLA, az az EVANGELIOMOKNAK MELLIEKET ESZTENDÖ általá keresztyénec gyöleközetibe szoktac oluasni es hirdetni, Predicatio szerint valo Magyarázattia (…) Az Kultsár György, Alsó Lynduai Predicator által.

1574 esztendöben.

46

közepétől közel egy éven át Bánffy Miklós védelme alatt Alsólendván dolgozhatott. II. Miksa császár erélyes fellépése következtében 1574-ben el kellett hagynia Alsólendvát és Zrínyi György oltalma alatt a Csáktornya közeli Nedeliščén folytatta munkáját.

Itteni munkásságának emlékét őrzi Werbőczy István magyarországi joggyűjteményének horvát nyelvű kiadása. Hoffhalter Rudolfnak azonban hamarosan innen is távoznia kellett. Nyomdájának betű- és díszkészletét Johannes Manlius vásárolta meg, aki 1575-től Ljubljanában, 1580-tól pedig Németújvárott használta hasznos tevékenységéhez. Hoffhalter Rudolf útja 1575-ben Erdélybe vezetett, ahol Nagyszeben városi nyomdájában próbált boldogulni. Reményei nem váltak valóra. 1576-tól, egy rövid nagyváradi kitérőt leszámítva haláláig, 1586-ig Debrecenben nyomtatott.

Visszatérve Kultsár György munkásságára, Hoffhalter műhelyében három kötete látott napvilágot: 1573-ban „A halálra való készületről rövid tanúság...”, ugyancsak 1573-ban „Az ördögnek a penitenciatartó bűnössel való vetekedéséről...” és 1574-ben a „Postilla”. Az első két könyv egy-egy példánya a budapesti Országos Széchenyi Könyvtárban található, az utóbbi, a három kiadást is megért Postilla húsz nyilvántartott példányát pedig tizenöt európai gyűjteményben őrzik. Kultsár műveit már a kortársak is nagyra értékelték. Szenczi Molnár Albert, a protestáns műveltség kimagasló alakja is elismerően írt róla. Kultsár György erkölcsnemesítő teológiai munkáit nagyfokú tolerancia hatja át és kerülte a reformáció irányzatai közti polémiákat is. Kultsár György földi pályafutását Alsólendván fejezte be, ám sajnos mindeddig ismeretlen helyen nyugszik. Fontos megjegyezni, hogy Kultsár György könyvei az első nyomtatott könyvek a történeti Zala megye, valamint Szlovénia mai területén, Hoffhalter Rudolf nyomdája pedig az első nyomda az említett térségben.

P Művei P YY AZ HALALRA VALO KESZÖLETRÖL RÖVID TANOSSAG: MELYBEN AZ KÖRÖSZTIEN EMBERNEC, acki az Isten országát akaria keresni, életénec rendi irattatic meg. Az Also Linduai Kultsár György Mester által a szent irásbol, es tudos Doctoroc irásibol szedettetett. Alsolyndva 1573.

YY AZ ÖRDÖGNEC A PENITENCIA TARTO Bünössel való vetekedéséröl: es az kétségbe essés ellen az Reménségröl való tanusság: IRATTATOT: az Also Linduai KVLTSAR Giörgy Mester által (1573) YY POSTILLA, az az EVANGELIOMOKNAK MELLIEKET ESZTENDÖ általá keresztyénec gyöleközetibe szoktac oluasni es hirdetni, Predicatio szerint valo Magyarázattia (…) Az Kultsár György, Alsó Lynduai Predicator által.

1574 esztendöben.

47

Károly MANGIN Ustanovitelj prvega lendavskega vrtca

Dolnja Lendava, 31. december 1840 – ?, 1901

N Zdravnik N

Károly Mangin se je rodil 31. decembra 1840 v Dolnji Lendavi. Njegov oče, Károly Mangin, ki je prav tako bil zdravnik, je v madžarski marčni revoluciji leta 1848 sodeloval kot oficir narodne straže v Dolnji Lendavi.

Po končani fakulteti je dve leti delal v Bolnici svetega Roka v Budimpešti, nato pa kot zdravnik asistent na veterinarski katedri znanstvene akademije. Leta 1865 je bil imenovan za okrajnega zdravnika v okraju Zalaegerszeg. Ob svojem delu je opravljal še dela in naloge zdravnika v mestni bolnišnici, pa tudi naloge vojaškega zdravnika za enote, ki so se nahajale v Zalaegerszegu. Od leta 1882 do leta 1897 je bil glavni zdravniški inšpektor Zalske županije. Posebno pozornost je namenil preprečevanju nalezljivih bolezni, še posebej trahoma, ki se je pogosto pojavljal v južnih območjih Zalske županije. Spodbujal je gradnjo pokopališč in mrtvašnic v naseljih. Leta 1855 je napisal tudi članek z naslovom Strokovno zdravniško mnenje o pokopališčih. Boril se je za šolanje slaboum­nih in si prizadeval za izboljšanje okrožne zdravniške mreže, prav tako pa si je prizadeval za razvoj bolnišnic. Cesar Franc Jožef ga je za zasluge odlikoval s križem z zlato krono, ob 25-letnici zdravniškega delovanja pa je bil imenovan za kraljevega svetnika.

Prejel je tudi priznanje za svoje delo na področju sodne medicine ter za zasluge pri zdravljenju trahoma. Ustanovil je tudi dve fundaciji, in sicer fundacijo za bolnišnico v Zalaegerszegu ter fundacijo za vrtec v Dolnji Lendavi.

P Pomembnejša dela P YY Tiszti orvosi szakvélemény temető ügyében. 1855.

YY HALIS István – HOFFMANN Mór (ur.): Zalamegye közegészségügye. In: Zalavármegyei évkönyv a mellenniumra. Nagykanizsa, 1896. 92-93.

48

MANGIN Károly Az első lendvai óvoda alapítója

Alsólendva, 1840. december 31. – ?, 1901.

N Orvos N

Mangin Károly 1840. december 31-én született Alsólendván. Apja, Mangin Károly, aki ugyancsak orvos volt, Alsólendva mezőváros nemzetőrségében 1848 májusában őrmesterként szolgált. Az egyetem elvégzése után két évig a pesti Rókus kórházban alorvos, majd a Tudományegyetem Állatorvostani Tanszékén orvosasszisztens volt. 1865-ben zalaegerszegi járási orvossá nevezték ki. Munkája mellett ellátta a zalaegerszegi kórház orvosi, valamint a városban állomásozó katonaság ezredorvosi feladatait is. 1882-től 1897-ig a Zala vármegyei tiszti főMangin Károly orvosi tisztet töltötte be. Kiemelt figyelmet fordított a fertőző betegségek megelőzésére, különös tekintettel a déli területeken gyakori trachomás szembetegségekre. Szorgalmazta a községi temetők és hullaházak létesítését. Erre vonatkozó írása 1855-ben jelent meg Tiszti orvosi szakvélemény temető ügyében címmel. Harcolt a gyengeelméjűek iskoláztatásáért, mindent megtett a körorvosi hálózat működési feltételeinek javításáért.

Közreműködött a kórházfejlesztésekben. Kiváló munkáját Ferenc József császár koronás arany érdemkereszttel ismerte el, majd 25 éves orvosi jubileumán királyi tanácsosi címet kapott. Elismerésben részesült igazságügyi, illetve a trachomaellátás terén végzett munkájáért is. Emlékét két alapítvány is megőrizte. Egyik a zalaegerszegi kórház számára létesített alapítványa, másik az Alsólendván létesített óvodaalap.

P Főbb munkái P YY Tiszti orvosi szakvélemény temető ügyében. 1855.

YY HALIS István – HOFFMANN Mór (szerk.): Zalamegye közegészségügye.

In: Zalavármegyei évkönyv a mellenniumra. Nagykanizsa, 1896. 92-93.

49

Janez Murkovič ( Jánoš Murkovič) Avtor prve prekmurske knjige v gajici

Mala Nedelja, 23. december 1839 – Dolnja Lendava, 15. april 1917

N Nadučitelj N

Janez Murkovič, nadučitelj hrvaškega rodu, je bil rojen na Štajerskem, v Mali Nedelji blizu Ljutomera. Šolal se je v Nemčiji, po vrnitvi iz tujine pa je leta 1862 postal nadučitelj in kantor v Beltincih. Tam je bil zaposlen celih 16 let. Leta 1871 je objavil svoje edino, a izredno pomembno delo z naslovom Abecednik, ki je pravzaprav prevod učbenika Ignáca Báránya v prekmurščino. Gre za prvi učbenik v prekmurščini, ki ni bil napisan v madžarskem črkopisu, ampak v gajici. Njegovemu vzoru sta sledila tudi Imre Augustich in József Bagári. Spodbujal je Prekmurce, naj tudi sami prevzamejo abecedo, ki jo uporabljajo Slovenci in Hrvati, kar se je v 20. stoletju tudi uresničilo.

Prednost novega pravopisa je bila v tem, da se je prekmurska književnost z njim približala književnosti in načinu pisanja sosednjih južnoslovanskih narodov, pomanjk­ljivost pa, da nova pisava ni odsevala popolnoma glasoslovja prekmurščine, ki vsebuje tudi značilne madžarske foneme. Med leti 1878 in 1880 je Janez Murkovič deloval v Trbovljah.

Leta 1880 pa je dobil službo v Dolnji Lendavi, kjer je vse do svoje upokojitve leta 1910 poučeval nemščino in glasbo v meš­čanski šoli. Vse do smrti leta 1917 je živel v Lendavskih Goricah.

P Dela P YY Abecednik za katholičanske vesničke šole. Pešta, 1871.

YY Az Alsó-Lendvai Római Katholikus Népiskola története. In: FÚSS Nándor – PATAKY Kálmán (ur.): Alsó-Lendva nagyközség milleniumi emlékkönyve.

Nagy-Kanizsa, 1896 (1898). 32-34.

50

Janez Murkovič (Murkovič Jánoš / Murkovics János) Az első Gaj-betűkkel írt vend nyelvű könyv szerzője

Mala Nedelja, 1839. december 23. - Alsólendva, 1917. április 15.

N Iskolamester N

Murkovič Jánoš horvát származású iskolamester a stájerországi Ljutomer melletti Mala Nedelja településen született. Felsőfokú tanulmányait Németországban végezte. 1862ben került Belatincra iskolamesternek és kántornak, ahol 16 évig dolgozott. 1871-ben jelentette meg egyetlen, de jelentősnek számító művét, az Abecednik-ot, amely Bárány Ignác tankönyvének fordítása vend nyelvre. Ez volt az első vend könyv, amely nem magyar ábécével íródott, hanem Gaj-típusú betűrendszerrel. Példáját követték Augustich Imre és Bagáry József is. Szorgalmazta, hogy a vendek is térjenek át a szlovének és horvátok által használt ábécére, amely törekvés a 20. században meg is valósult. Az új helyesírásnak előnye abban állt, hogy ezzel a vend nyelvű irodalom közelebb került a szomszédos délszláv rokon népek irodalmához és írásmódjához, a hátránya pedig abban, hogy az új írásmód nem tudta visszaadni a vend nyelv teljes hangvilágát, amely a magyar nyelv több jellegzetes fonémáját is ismeri. Murkovič Jánoš 1878 és 1880 között a krajnai Trbovljeban dolgozott. 1880-ban Alsólendván kapott állást és az Alsólendvai Polgári Iskolában tanított német nyelvet és zenét egészen 1910-ig, amikor nyugállományba vonult. 1917-ben bekövetkezett haláláig Lendvahegyen élt.

P Művei P YY Abecednik za katholičanske vesničke šole. Pešta, 1871.

YY Az Alsó-Lendvai Római Katholikus Népiskola története. In: FÚSS Nándor – PATAKY Kálmán (szerk.): Alsó-Lendva nagyközség milleniumi emlékkönyve.

Nagy-Kanizsa, 1896 (1898). 32-34.

51

Kálmán PATAKY (Koloman von Pataky) Mozartov madžarski glas

Dolnja Lendava, 14. november 1896 – Los Angeles (ZDA), 3. marec 1964

N Operni tenorist N

Eden najznamenitejših Lendavčanov, Kálmán Pataky, gotovo sodi med največje madžarske operne pevce in največje tenorje Mozartovih oper 20. stoletja. Rodil se je v Dolnji Lendavi v milenijskem letu kot drugi otrok šolskega ravnatelja Kálmána Patakyja iz Désfalve in Márie Molnár iz Szentgyörgy­völgya. Leta 1907 se je družina preselila v Čakovec, pozneje pa v Vác in Kolozs­vár, kjer je mladi Kálmán leta 1915 maturiral. Kmalu so ga vpoklicali v vojsko, vendar je na fronti dobil hudo vnetje jeter, zaradi česar so ga poslali domov. Leta 1918 je končal oficirsko šolo na Ludoviki, nakar so ga poslali na italijansko bojišče.

Kálmán Pataky, ki ga je usoda obdarila z absolutnim sluhom, se ni odpovedal glasbi niti na bojišču. Želel je postati violinist, vendar se je po vojni odločil za petje, ki se ga je učil v šoli Józsefa Gáborja v Budimpešti. Občinstvu se je prvič predstavil 2. aprila 1921 v Operni hiši v Budimpešti, in sicer v vlogi italijanskega pevca v operi Kavalir z rožo Richarda Straussa. 10. januarja 1922 pa je že nastopil kot glavni tenor v vlogi mantovskega vojvode v Verdijevem Rigolettu. S tem nastopom je navdušil tako občinstvo kot kritike. Kmalu po tem so se mu odprla vrata najimenitnejših evropskih opernih hiš v Parizu, Milanu, Rimu, Londonu, Stockholmu, na Dunaju, v Berlinu, v Dresdnu. Leta 1926 je podpisal pogodbo z dunajsko državno opero. Na Salzburških slavnostnih igrah je prvič nastopil leta 1929, leta 1936 pa je že kot tenor svetovnega slovesa dosegel izreden uspeh pod Toscaninijevo dirigentsko palico. V Buenos Airesu je Pataky prvič nastopil leta 1935, gostoljubje znane operne hiše Teatro Colón pa je, z izjemo leta 1936, užival vse do leta 1940.

Po anšlusu leta 1938 je moral zapustiti dunajsko operno hišo, zato se je z družino vrnil na Madžarsko. Filmski posnetki pričajo o tem, da je bil priljubljen junak operetnih predstav na prostem, ki so jih prirejali na donavskem otoku Margitsziget v Budimpešti.

Leta 1942 je nastopil v filmu Emila Martonffyja z naslovom Miš v palači. Na Madžarskem je zadnjič nastopil 11. februarja 1945 v Szegedu. Leta 1946 je emigriral v južno Ameriko, najprej je bil v Buenos Airesu član operne hiš Teatro Colón, potem pa se je preselil v Santiago de Chile, kjer je deloval kot glasbeni pedagog. S soprogo Leo Beregi sta se leta 1955 preselila v Los Angeles, kjer sta zadnja leta svojega življenja preživela s Patakyjevim tastom, znamenitim madžarskim filmskim igralcem Oszkárjem Beregijem.

52

PATAKY Kálmán (Koloman von Pataky) Mozart magyar hangja

Alsólendva, 1896. november 14. – Los Angeles (USA), 1964. március 3.

N Opera tenor N

Alsólendva egyik legnevezetesebb szülöttje, Pataky Kálmán kétség kívül a legnagyobb magyar operaénekesek közé tartozik és az operavilág egyik legnagyobb 20. századi Mozart tenorjai közé. Désfalvi Pataky Kálmán iskolaigazgató és szentgyörgyvölgyi Molnár Mária második gyermekeként látta meg a napvilágot Alsólendván a millennium évében. A család 1907-ben elköltözött Csáktornyára, majd Vácra és Kolozsvárra, ahol az ifjú Kálmán 1915-ben leérettségizett. Ezt követően a világot megrendítő háború miatt azonnal besorozták. A fronton Pataky Kálmán súlyos májgyulladást szerzett, ezért hazakerült.

1918-ban elvégezte a tiszti tanfolyamot a Ludovikán és az olasz harctérre került.

Az abszolút hallással megáldott Kálmán a zenélést azonban sosem adta fel.

Hegedűsnek készült, de a világháború után énekelni tanult Gábor Józsefnél Budapesten. A nagyközönség előtt 1921. április 2-án mutatkozott be először a budapesti Operaházban Richárd Strauss Rózsalovagjában az Olasz énekes szerepében. 1922. január 10-én pedig már hőstenorként a Mantuai herceget személyesítette meg Verdi Rigolettójában. Alakítása átütő sikert jelentett, nem csak a közönséget, hanem a kritikusokat is meghódította. Rövidesen megnyíltak előtte Európa legtekintélyesebb operaszínpadai: a párizsi, milánói, római, londoni, stockholmi, bécsi, berlini, drezdai.

1926-ban a Bécsi Állami Opera szerződtette. A Salzburgi Ünnepi Játékokon először 1929-ben énekelt, ahol már világhíres énekesként 1936-ban Toscanini vezényletével

53

Kálmán Pataky je bil eden največjih tenorjev Mozartovih oper 20. stoletja. Njegovo popolno poznavanje sloga, muzikalnost in nastopi so ga predestinirali za vloge v Mozartovih delih. Bil je idealen za vloge v Puccinijevih glasbenih delih, zelo uspešno pa je izvajal tudi znane Verdijeve opere. Kot tenor je pravzaprav zapel vse najpomembnejše glavne operne vloge. Bil pa ni le odličen operni pevec, temveč tudi izvrsten izvajalec oratorijev in drugih skladb. Richard Strauss mu je posvetil kar nekaj svojih skladb. Velik del njegove umet­nosti je ohranjen na gramofonskih ploščah, najznamenitejši posnetek pa je nastal v sodelovanju z opernim ansamblom iz Glyndebourne-a.

Gre za celoten posnetek opere Don Juan, ki je eden od vrhuncev v zgodovini opernih posnetkov. Leta 1978 je Hungaroton izdal ploščo z njegovimi izbranimi posnetki.

Vilmos Somogyi in dr. Imre Molnár sta leta 1968 v seriji o velikih madžarskih umet­ nikih objavila njegovo obsežno biografijo.

54

aratott emlékezetes sikert. Pataky 1935-ben járt először Buenos Airesben, a nevezetes Teatro Colón operaház vendégszeretetét 1936 kivételével egészen 1940-ig minden évben élvezhette.

Az 1938. évi Anschluss után a bécsi Operaházat el kellett hagynia, így családjával visszatért Magyarországra. A korabeli filmhíradók tanúsága szerint a margitszigeti szabadtéri operettelőadások népszerű főszereplője volt. Martonffy Emil 1942-ben készült Egér a palotában című filmjében Pataky Kálmán is énekelt. Utolsó magyarországi szereplését 1945. február 11-én alakította Szegeden. 1946-ban DélAmerikába emigrált: előbb a Buenos Aires-i Teatro Colón tagja lett, majd Santiago de Chilében telepedett le, ahol zenepedagógusként dolgozott. Feleségével Beregi Leával 1955-ben Los Angelesbe költöztek. Itt élték le életük utolsó éveit az emigráns Beregi Oszkár híres magyar színészművésszel, Pataky apósával együtt.

Pataky Kálmán a 20. század egyik legnagyobb Mozart tenorja volt. Tökéletes stílusismerete, muzikalitása, játékkultúrája predesztinálta a Mozart-hősök megformálására. Ideális Puccini-hős volt, de Verdi híres operáit is mindenütt sikerre vitte.

Az operairodalom szinte valamennyi tenor főszerepét elénekelte. Operaénekesi pályafutása mellett kiváló oratórium- és dalénekes is volt. Richard Strauss néhány dalát neki ajánlotta. Hanglemezei sokat megőriztek művészetéből, a legjelentősebb felvétele a glyndebourni operaegyüttessel készült teljes Don Juan, amely az egyetemes hanglemeztörténet egyik csúcsteljesítménye. 1978-ban a Hungaroton reprezentatív válogatást jelentetett meg felvételeiből. Életéről és munkásságáról Somogyi Vilmos és dr. Molnár Imre jelentettek meg zeneművészeti biográfiát 1968-ban a Nagy Magyar Előadóművészek című sorozatban.

55

Duša POČKAJ Prva dama slovenskega modernega gledališča

Dolnja Lendava, 16. november 1924 – Ljubljana, 24. junij 1982

N Igralka N

Duša Počkaj se je rodila v Dolnji Lendavi 16. novembra 1924. Osnovno šolo je obiskovala v Nišu, kamor se je družina preselila zaradi očetove zaposlitve. Po opravljeni maturi se je najprej vpisala na študij arhitekture na Univerzi v Ljubljani, nato pa leta 1945 na Akademijo za igralsko umetnost, kjer je diplomirala leta 1949.

Na odru ljubljanskega Slovenskega narodnega gledališča Drama je prvič nastopila leta 1946. V njem se je redno zaposlila leta 1951, osrednjemu slovenskemu gledališču pa je ostala zvesta vse do smrti. Duša Počkaj je kot gledališka in Duša Počkaj filmska igralka oblikovala sijajno galerijo znamenitih, značajsko nadvse zapletenih osebnosti, s katerimi je po mnenju večine kritikov postala najznamenitejša slovenska dramska igralka moderne dobe. Že od začetka svoje kariere je nastopala tudi na radiu. Na trakovih je ohranjenih 195 radijskih iger z njenimi vlogami. Bila je tudi mojstrica interpretiranja songov in šansonov. Na filmskem platnu je debitirala leta 1953 kot statistka brez teksta v filmu Jara gospoda. Izreden uspeh pa je doživela leta 1961 s filmom Ples v dežju, saj so kritiki njeno vlogo označili kot prvo pravo žensko vlogo v jugoslovanskem filmu. Za izjemno kreacijo je dobila na Festivalu jugoslovanskega igranega filma v Puli leta 1961 zlato areno. Naslednje leto pa je prejela še nagrado Prešernovega sklada. Duša Počkaj je veliko nastopala tudi v dramah ljubljanske televizije. Njeno nenehno razdajanje ustvarjalne energije na odru, radiu, v televizijskem studiu in na filmskih snemanjih jo je izželo. Umrla je med delom, v noči po gledališki predstavi, in sicer 24. junija 1982, stara 57 let.

56

Duša POČKAJ A modern szlovén színház legfényesebb csillaga

Alsólendva, 1924. november 16. – Ljubljana, 1982. június 24.

N Színésznő N

Duša Počkaj 1924. november 16-án, Alsólendván született. Édesapja hivatása miatt a család a szerbiai Nišbe költözött, így az általános iskolát ott látogatta. Érettségi után először a ljubljanai egyetem építészeti karára, majd 1945-ben a színművészeti akadémiára iratkozott be, ahol 1949-ben szerzett diplomát. A Szlovén Nemzeti Színház színpadán először 1946ban szerepelt, majd 1951-től állandó munkaviszonyba lépett. A központi szlovén színházhoz haláláig hűséges maradt. Színházi- és filmszínészként Duša Počkaj különböző, összetett személyiségű és sorsú szerepeket alakított, a kritikusok többségi véleménye szerint a modern kor egyik legnevesebb szlovéniai drámai színésze volt. Pályafutása kezdeteitől rádiós szerepléseket is vállalt. A szalagok 195 rádiójáték-szerepét örökítették meg. Mesteri dal- és sanzonelőadó volt.

A filmvásznon 1953-ban, a Jara gospoda (Parvenük) című filmben, szöveg nélküli statisztaként debütált.

1961-ben, a Ples v dežju (Tánc az esőben) című filmben való alakításával tökéletes sikert ért el, ezt a szerepét a kritikusok a jugoszláv filmtörténet első valódi női szerepként jegyezték. A kiváló alakításért a jugoszláv játékfilmek 1961-es pulai filmfesztiválján Arany Aréna díjat kapott, majd egy évvel később a Prešeren Alapdíjban részesült. Duša Počkaj a ljubljanai televízió számos tévédrámájában is szerepelt. Alkotóerejének folyamatos megosztása a színpadon, a rádióban, a tévéstúdióban és a filmforgatásokon hamarosan kimerítette. Munka közben, egy színházi előadás után, 1982. június 24-én, 57 évesen halt meg.

57

P Pomembnejše vloge P

Filmi

YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY

YY Dobrotnica (1981) YY Blagor premagancev (1981) YY Delovni dan sestre Marije (1982)

Jara gospoda (1953) Ples v dežju (1961) Minuta za umor (1962) Tistega lepega dne (1962) Zarota (1964) Amandus (1966) Štićenik (1966) Grajski biki (1967) Divlji anđeli (1969) Sedmina (1969) Deveto čudo na istoku (1972) Cvetje v jeseni (1973) Begunec (1973) Idealist (1976) Krč (1979) Ubij me nežno (1979)

Kratki film

YY Sin (1970)

TV nadaljevanke

YY YY YY YY YY YY YY YY

Nagrade

TV drame

YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY

Anatol – Jutro pred poroko (1966) Mali oglasi – Moč reklame (1969) VOS II – ena na tri (1971) Cvetje v jeseni, I-III. (1973) Konec tedna, I-VII. (1978) Slike iz leta, 1941 I-III. (1982) Gorenčev vrag, I-III. (1984) Geniji in genijalci, I-IV. (1985)

YY Sterijina nagrada (1959) YY Zlata arena in nagrada kritike, Pulj (1961) YY Nagrada Prešernovega sklada (1962) YY Župančičeva nagrada (1965) YY Prešernova nagrada (1966) YY Zlati lovorov venec, MES Sarajevo (1969) YY Igralka leta (1979) YY Spominska plaketa MESS-a (1979) YY Nagrada Carica Teodora, Niš (1980)

Vojak v ognju (1959) Don Juanovo pismo (1959) Mračni zarotniki (1963) Trdnjava (1966) Svet brez sovraštva (1968) Srečanje (1970) Temna hrastovina (1972) Avtostop (1973) Balada o ulici (1975) Hiša Marije pomočnice (1975) Sobota dopoldan (1976) Vida (1979) Nenavadni dogodki v Kotu (1980) Mati (1981) 58

P Főbb szerepek P

Filmek

YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY

YY Dobrotnica (1981) YY Blagor premagancev (1981) YY Delovni dan sestre Marije (1982)

Jara gospoda (1953) Ples v dežju (1961) Minuta za umor (1962) Tistega lepega dne (1962) Zarota (1964) Amandus (1966) Štićenik (1966) Grajski biki (1967) Divlji anđeli (1969) Sedmina (1969) Deveto čudo na istoku (1972) Cvetje v jeseni (1973) Begunec (1973) Idealist (1976) Krč (1979) Ubij me nežno (1979)

Rövidfilm

YY Sin (1970)

TV sorozatok

YY YY YY YY YY YY YY YY

Díjak

TV drámák

YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY YY

Anatol – Jutro pred poroko (1966) Mali oglasi – Moč reklame (1969) VOS II – ena na tri (1971) Cvetje v jeseni, I-III. (1973) Konec tedna, I-VII. (1978) Slike iz leta, 1941 I-III. (1982) Gorenčev vrag, I-III. (1984) Geniji in genijalci, I-IV. (1985)

YY Sterijin-díj (1959) YY Aranyaréna- és közönségdíj, Pula (1961) YY Prešeren Alap-díj (1962) YY Župančič-díj (1965) YY Prešeren-díj (1966) YY Arany babérkoszorú, MES Sarajevo (1969) YY Az év színésznője (1979) YY MESS-emlékplakett (1979) YY Theodóra császárné-díj, Niš (1980)

Vojak v ognju (1959) Don Juanovo pismo (1959) Mračni zarotniki (1963) Trdnjava (1966) Svet brez sovraštva (1968) Srečanje (1970) Temna hrastovina (1972) Avtostop (1973) Balada o ulici (1975) Hiša Marije pomočnice (1975) Sobota dopoldan (1976) Vida (1979) Nenavadni dogodki v Kotu (1980) Mati (1981) 59

György ZALA Največji madžarski kipar

Dolnja Lendava, 16. april 1858 – Budimpešta, 31. julij 1937

N Kipar N

György Zala se je rodil kot György Mayer 16. aprila 1858 v Dolnji Lendavi v rimskokatoliški družini. Njegovi starši so zgodaj umrli, zato so ga vzgajali sorodniki iz Városlőda in Pápe. Po maturi se je vpisal na tehniško fakulteto, nato pa v šolo risanja. Želel je postati slikar, a ga je Adolf Huszár premamil in ga popeljal v svet kiparstva.

Z delom Priklenjeni Prometej je osvojil državno štipendijo. Leta 1879 so ga sprejeli na dunajsko Akademijo, od tod pa ga je pot vodila na Akademijo v München.

Leta 1883 je ime spremenil v György Zala. Bil je »kralj med umetniki«, saj je zaradi nenehnih naročil ustvarjal v pospešenem in napetem tempu. Po smrti Adolfa Huszárja, leta 1885, je prevzel načrtovanje in izdelavo spomenika Aradskim mučenikom, ki so ga odkrili 6. oktobra 1890. Kip svobode v Aradu je leta 1924 romunska vlada odstranila, a so ga po dolgoletnih prizadevanjih leta 2004 znova postavili. Tej stvaritvi so sledila številna naročila z domovinsko tematiko, med drugim kip Domobran. Leta 1893 je začel ustvarjati kip Gyule Andrássyja, ki so ga odkrili leta 1906.

Kip je sicer preživel obe svetovni vojni, a ga je komunistična oblast leta 1945 odstranila in stalila.

Leta 1894 so mu ob praznovanju 1000-letnice naselitve Madžarov zaupali izdelavo Milenijskega spomenika, saj je dotlej ustvaril že mnoga zahtevna umetniška dela in pri tem zaposloval tudi številne nadarjene mlade umetnike. Ta spomenik je v vseh pogledih ena od največjih stvaritev madžarskega kiparstva. György Zala se je dela lotil z veliko energije in obsedeno vztrajnostjo. Slovesno odprtje Trga herojev, ki je postal najpomembnejši simbol madžarske zgodovine, je bilo 26. maja 1929.

S portreti članov vladarske družine Habsburžanov, s portreti Ferenca Deáka in različnimi spomeniki junakom iz prve svetovne vojne je postal eden glavnih oblikovalcev pomnikov madžarske zgodovine. Priznanje za dosežene uspehe mu je leta 1907 izkazalo tudi rojstno mesto, saj je postal častni član Dolnjelendavskega meščanskega obrtnega bralnega krožka. Star sedemdeset let je z velikim zanosom in voljo začel ustvarjati svoje zadnje monumentalno delo, kip Istvána Tisze.

Med njegova dela spadajo številne skulpture, namenjene širši javnosti, razen tega je sodeloval tudi pri obnovi stolne cerkve v Pécsu in ustvaril veliko nagrobnih spomenikov ter okrasnih reliefov umetniške vrednosti. Izdelal je tudi portrete skoraj vseh 60

ZALA György A magyarság legnagyobb szobrásza

Alsólendva, 1858. április 16. – Budapest, 1937. július 31.

N Szobrász N

Zala György, eredeti nevén Mayer György 1858. április 16-án Alsólendván született római katolikus családban. Szülei viszonylag korai halála miatt városlődi és pápai rokonai nevelték. Érettségi után a műegyetemre, majd a Mintarajziskolába iratkozott. Az eredetileg festőnek készülő növendéket azonban Huszár Adolf átcsábította szobrásznak. A Sziklához láncolt Prometheus című munkája már sikerhez és egy állami ösztöndíjhoz is juttatta. 1879-ben a Bécsi Akadémiára nyert felvételt, innen pedig a Müncheni Akadémiára vezetett az útja.

Zala György Nevét a kor szokásainak megfelelően 1883-ban magyarosította Zala Györgyre. Egymást követő megbízatásainak és megfeszített munkatempójának köszönhetően „művészfejedelemként” élte mindennapjait. 1885-ben, Huszár Adolf halála után vette át az aradi vértanúk emlékművének megtervezését és kivitelezését. Az alkotást 1890. október 6-án leplezték le. Az aradi Szabadság-szobrot 1924-ben a romániai hatalom eltávolította, majd hosszú kálvária után 2004-ben újra felállították. A Szabadság-szobrot több hazafias témájú megrendelés követte, mint például a Honvédszobor. 1893-ban foghatott Andrássy Gyula lovas szobrának megalkotásába, amelynek leleplezésére 1906-ban került sor. A szobor a világháborúkat átvészelte ugyan, de 1945-ben a kommunista hatalom lebontotta, majd beolvasztotta.

1894-ben megbízatást kapott a magyar honfoglalás ezeréves évfordulója megemlékezésének központi köztéri szoboregyüttesének, az ún. Millenniumi emlékmű megalkotására. Zala György gigantikus energiákat felemésztő, megszállott küzdelmének köszönhetően 1929. május 26-án avatták fel a Hősök terét, amely azóta a magyarság és a magyar történelem legfontosabb szimbólumává lett. Ez a magyar szobrászat egyik legnagyobb, a szó erkölcsi, tartalmi és formai értelmében egyaránt kivételes értékű alkotása.

61

pomembnejših umetnikov in osebnosti svojega časa. Bleščeča in bogata kariera pa je zasenčila njegovo zasebno življenje. Pretežni del svojega življenja je preživel s sestro Gizello, ki je skrbela za dom. Po njeni smrti, leta 1924, se je poročil s Klotildo Klug, vendar nista imela otrok.

Vse do konca življenja je zavzeto ustvarjal, za kar je bil odlikovan tudi s številnimi priznanji in nagradami, v Antwerpnu je dobil veliko zlato državno odlikovanje, v Parizu je osvojil nagrado grand prix, postal je član Madžarske akademije znanosti, podelili pa so mu tudi Corvinovo verižico. Leta 1937 so ga zaradi želodčnih težav odpeljali v sanatorij, kjer je nekaj mesecev kasneje zaradi krvavitve umrl, star 79 let.

Za seboj je pustil grandiozno in zares spoštovanja vredno življenjsko delo.

62

Zala György a Habsburg uralkodói család tagjairól, Deák Ferencről, a haza bölcséről készített portréival és az I. világháború hőseinek emléket állító további alkotásaival a magyar történelmi emlékezet egyik fő formálójává vált. Addig befutott pályája elismeréseként 1907-ben szülővárosa is megemlékezett róla, az Alsólendvai Polgári Iparos Olvasókör is dísztagjává választotta. Hetvenéves korában még hatalmas lelkesedéssel és a fiatalokat megszégyenítő tettvággyal fogott hozzá élete utolsó monumentális alkotásához, Tisza István szobrának a megalkotásához.

A közterekre állított, nagyközönségnek szánt alkotásai mellett részt vett a pécsi székesegyház korhű helyreállításában, több magas művészeti értékű síremléket és épületdíszítő domborművet készített. A kor szinte valamen�nyi jelentős művészének és közéleti személyiségének a portréját megmintázta. Az alkotások sora és az impozáns életrajz mellett nem véletlen, hogy a magánélete háttérbe szorult. Élete nagy részét leánytestvérével, Gizellával együtt élte le, aki házvezetőnőként is gondoskodott róla. Gizella halála után, 1924-ben Klug Klotilddal kötött házasságot, amelyből nem született gyermekük. Élete végéig megfeszítetten dolgozott, tehetségét és kitartó munkáját több díjjal ismerték el: Állami Nagy Aranyérmet kapott Antwerpenben, elnyerte a Grand Prix-t Párizsban, a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta és a Corvinlánc tulajdonosa volt. 1937-ben gyomorproblémák miatt szanatóriumba szállították, ahol pár hónap múlva gyomorvérzés következtében, 79 éves korában halt meg. Zala György nemzetközi viszonylatban is tiszteletet parancsoló, gigantikus életművet hagyott maga után.

63

Viri • Források YY BALKÁNYI Ernő BÁNFI Szilvia: Dolnjelendavska tiskarna v službi pomeščanjenja. A polgárosodás

szolgálatában működő alsólendvai nyomda. In: LENDVAI KEPE Zoltán

(ur./szerk.): Meščanstvo, tiskarstvo in dežnikarstvo Lendave. Obrtništvo

Lendave I. Lendva polgárosodása, nyomdászata és ernyőgyártása. Lendva

ipartörténete I. Lyndvamuseum 2. Lendava-Lendva, 2008. 24-51.

BENCE Lajos: Írott szóval a megmaradásért. Lendva, 1994.

BRUMEN Nikica: Tiskarne v Pomurju. Pregled tiskarn v Murski Soboti, Lendavi,

Gornji Radgoni in v Ljutomeru. In: Kronika 1961, 2. Ljubljana, 1961. 82-92.

KUZMIČ Franc: Izdajateljska in tiskarska dejavnost prekmurskih Židov. In:

Stopinje 2001. Murska Sobota 2000, 71-76.

PAPP József: Lendvai nyomdatörténet. In: Muratáj 2002/1-2. Lendva, 2002. 82-89.

ZÁGOREC-CSUKA Judit: A szlovéniai magyar könyvkiadás-, sajtó- és

könyvtártörténet 1945-től 2004-ig. Lendva, 2007.

YY BÁNFFY rodbina / család BILKEI Irén: Az alsólendvai Bánffy család a XVI. században. In: GÖNCZ

László (ur./szerk.): Lendava Lendva 1192-1992. Študije o zgodovini Lendave.

Tanulmányok Lendva történelméből. Lendavski zvezki. Lendvai Füzetek.

Lendava-Lendva, 1994. 70-75.

BONFINI Antonio: A magyar történelem tizedei. Budapest, 1995.

CZAKÓ Károly: Az alsólindvai Bánffy-család 1-3. In: Magyar Családtörténeti

Szemle. Budapest, 1940. 25-31, 57-59, 83-89.

GÖNCZ László: Fejezetek Lendva történetéből 1920-ig. Lendva, 1996.

LENDVAI KEPE Zoltán – S. SEBESTYÉN József: Alsólendva vára. Grad Dolnje

Lendave. Lyndvamuseum 4. Lendva-Lendava, 2012.

Magyar nagylexikon 3. Budapest, 1994. 168, 171-172.

MARKÓ László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig.

Budapest, 2000.

MOLNÁR András (szerk.): Zala megye archontológiája 1138-2000. Zalaegerszeg,

2000. 245-246. ŠKAFAR Ivan: Dnevnik dolnjelendavskih Bánffyjev. In: Časopis za zgodovino in

narodopisje. Maribor, 1980, 1. 71-89.

TANTALICS Béla: A Bánffy család szellemi hagyatéka. Lenti, 2009.

TÓTH Sándor: Adatok az alsólindvai Bánffy család történetéhez. In: Naptár '96. A

szlovéniai magyarok évkönyve. Lendva, 1995. 87-98.

VÁNDOR László: A Hahót-Buzád nemzetség birtokközpontjainak kialakulása

Zala vármegyében. In: GÖNCZ László (ur./szerk.): Lendava Lendva

1192-1992. Študije o zgodovini Lendave. Tanulmányok Lendva történelméből.

Lendavski zvezki. Lendvai Füzetek. Lendava-Lendva, 1994. 58-63.

64

WERTNER Mór: A Buzád-Hahót nemzetség. In: Turul 1898. 16. Budapest, 1898.

19-33, 59-65.

Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 25-26.

YY BARÁTH Tibor A magyar emigráns irodalom lexikona I. Budapest, 1990. 59.

Magyar nagylexikon 3. Budapest, 1994. 232.

Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 27-28.

YY BELLOSICS Bálint Halász Albert: Hommage a Bellosics Bálint. Lendva/Lendava, 2013.

Magyar életrajzi lexikon 1. Budapest, 1967. 168-169.

NÉMETH József (ur./szerk.): Nevezetes zalaiak. Zalaegerszeg, 1993. 34.

Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 36-37.

YY BEYTHE István Magyar irodalmi lexikon 1. Budapest, 1963. 161. Új magyar irodalmi lexikon 1. Budapest, 1994. 227.

Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 40.

ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest,

1977. 712.

YY BOBICS (BUBICS) Károly http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/b/b02017.htm (2014. 12. 30. / 30. 12. 2014) http://www.muszakiak.hu/feltalalo-fizikus-mernok/magyar-mernokok/252-bobics karoly-folyammernok (2014. 12. 30. / 30. 12. 2014) SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái I. Budapest, 1891.

Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 52.

YY DERVARICS Kálmán GÖNCZ László: Száz éve halt meg Alsólendva nagy krónikása. In: Naptár 2004. A

szlovéniai magyarok évkönyve. Lendva, 2003. 71-75.

GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái 1-6. Budapest, 1939-1944.

SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái II. Budapest, 1893.

Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 70-71.

YY HADROVICS László KALAPIS Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból

II. Újvidék, 2003. 6-7.

KISS Lajos: Hadrovics László, Budapest, 1999.

Magyar és nemzetközi ki kicsoda. Budapest, 1996. 387.

Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 120.

65

YY HALAS Danijel (HALÁSZ Dániel) KEPÉNÉ BIHAR Mária – LENDVAI KEPE Zoltán: Halász Dániel a 20. század vértanú szentjeinek a társaságában. In: Népújság. A szlovéniai magyarok hetilapja. 2009.03.18.

KOZAR Lojze: Najlepši klas. Življenje Božjega služabnika Danijela Halasa.

Ljubljana, 2005.

KOZAR Lojze: Mučenec ob Muri. Murska Sobota, 2008.

YY KULTSÁR György BÁNFI Szilvia: A Hoffhalterek nyomdásztevékenysége a 16. századi

Magyarországon. In: Muratáj 2002/1-2. Lendva, 2002. 67-72.

BORSA Gedeon: A lendvai nyomda. In: Magyar Grafika, 1973, 3. Budapest, 1973.

9-18.

GYIMESI Endre: A Zala megyei nyomdászat kezdetei I. In: Zalai Gyűjtemény 28.

Zalaegerszeg, 1989. 91-107.

HUBERT Ildikó: „Az mit Istennek mívelhetek, örömest kész vagyok hozzája”.

Kulcsár György és művei. Budapest, 2011.

Magyar életrajzi lexikon 1. Budapest, 1967. 1027.

Magyar irodalmi lexikon 1. Budapest, 1963. 719-720.

MONOK István: A Bánffyi család alsólindvai udvara és könyves műveltsége. In:

MONOK István (ur./szerk.): Kék vér, fekete tinta. Arisztokrata

könyvgyűjtemények 1500-1700. B. k./H. n., B. l./É. n. 60-67.

SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái I-XIV. Budapest, 1980-1981. I:

1031-1038, XI: 566-567.

TANTALICS Béla: Lendva kulturális emlékei a XVI. század második feléből.

Kulturne znamenitosti Lendave v drugi polovici 16. stoletja. Lenti, 1988. Új magyar irodalmi lexikon 2. Budapest, 1994. 1161.

Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 171.

YY MANGIN Károly Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 185.

YY MURKOVIČ Janez (MURKOVICS János) Slovenski biografski leksikon 6. Ljubljana, 1935. http://www.slovenska-biografija.si/oseba/sbi381422/ (20. 12. 2004 / 2014. 12. 20.)

YY PATAKY Kálmán Magyar színházművészeti lexikon. Budapest, 1994. 559.

Magyar színművészeti lexikon 3. Budapest, 1931. 447.

SOMOGYI Vilmos – MOLNÁR Imre: Pataky Kálmán. Budapest, 1968.

Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 214-215.

66

YY POČKAJ Duša NEDIĆ Lilijana (ur./szerk.): Poklon Duši Počkaj. Ljubljana, 2004. http://sl.wikipedia.org/wiki/Duša_Počkaj (20.12.2004/2014.12.20.) http://www.sigledal.org/geslo/Duša_Počkaj (20.12.2004/2014.12.20.)

YY ZALA György BORBÁS György: A millennium szobrásza. Zala György 1858-1937. Bp., 1999.

LENDVAI KEPE Zoltán (ur./szerk.): Zala György Lendván. György Zala v

Lendavi. Lendva/Lendava, 2009.

SZATMÁRI Gizella: Fény és árnyék. Zala György pályája és művészete.

Zalaegerszeg, 2014.

Zalai életrajzi kislexikon. Zalaegerszeg, 2005. 284-285.

67

Kazalo Uvod ....................................................................................................................... 6 Ernő BALKÁNYI (1870 – 1939) ........................................................................... 8 Rodbina BÁNFFY Dolnjelendavski (1192 – 1645) .............................................. 12 Tibor BARÁTH (1906 – 1992) ............................................................................ 16 Bálint BELLOSICS (1867 – 1916) ...................................................................... 20 István BEYTHE (1532 – 1612) ........................................................................... 24 Károly BOBICS (BUBICS) (1812 – 1887) .......................................................... 28 Kálmán Egyházasbükki DERVARICS (1827 – 1904) ......................................... 32 László HADROVICS (1910 – 1997) .................................................................. 36 Danijel HALAS (1908 – 1945) ............................................................................ 40 György KULTSÁR Dolnjelendavski (ok. 1530 – 1577) ......................................... 44 Károly MANGIN (1840 – 1901) ......................................................................... 48 Janez MURKOVIČ (1839 – 1917) ....................................................................... 50 Kálmán PATAKY (1896 – 1964) .......................................................................... 52 Duša POČKAJ (1924 – 1982) .............................................................................. 56 György ZALA (1858 – 1937) .............................................................................. 60 Viri ....................................................................................................................... 64

68

Tartalomjegyzék Bevezető ......................................................................................................................... 7 BALKÁNYI Ernő (1870 – 1939) ............................................................................... 9 Alsólendvai BÁNFFY család (1192 – 1645) .............................................................. 13 BARÁTH Tibor (1906 – 1992) ................................................................................. 17 BELLOSICS Bálint (1867 – 1916) ........................................................................... 21 BEYTHE István (1532 – 1612) ................................................................................. 25 BOBICS (BUBICS) Károly (1812 – 1887) .............................................................. 29 Egyházasbükki DERVARICS Kálmán (1827 – 1904) ........................................... 33 HADROVICS László (1910 – 1997) ....................................................................... 37 HALAS Danijel / HALÁSZ Dániel (1908 – 1945) ............................................... 41 Alsólendvai KULTSÁR György (1530 körül – 1577) .............................................. 45 MANGIN Károly (1840 – 1901) ............................................................................... 49 MURKOVIČ Janez / MURKOVICS János (1839 – 1917) ................................... 51 PATAKY Kálmán (1896 – 1964) .............................................................................. 53 POČKAJ Duša (1924 – 1982) ................................................................................... 57 ZALA György (1858 – 1937) .................................................................................... 61 Források ........................................................................................................................ 64

69

ZAHVALJUJEMO SE VSEM, KI SO PODPRLI PROJEKT KÖSZÖNJÜK TÁMOGATÓINK NAGYLELKŰ SEGÍTSÉGÉT

CIP - Kataložni zapis o publikaciji Narodna in univerzitetna knjižnica, Ljubljana 929(497.4Lendava) LENDVAI Kepe, Zoltán Znameniti Lendavčani : [razstava v spomin na 820-letnico prve pisne omembe Lendave] = Nevezetes lendvaiak : [kiállítás Lendva első írásos említésének 820. évfordulója megünneplésére] / Lendvai Kepe Zoltán ; [prevodi Jolanda Császár Harmat, Zoltán Lendvai Kepe ; fotografije Digitalni arhiv Galerije-Muzeja Lendava]. - Lendava = Lendva : GalerijaMuzej : Lendvai Galéria és Múzeum, 2014-. - (Lyndvamuseum ; 8) 1. - 2014 ISBN 978-961-6695-22-0 (zv. 1) 277923072

Lyndva8_notranjost_20141029.indd 72

5.2.2015 10:58:23

Lendvai Kepe Zoltán

Znameniti Lendavčani Nevezetes lendvaiak

LY N D VA M U S E U M 8

© 2014, Galerija-Muzej Lendava • Galéria-Múzeum Lendva

LY N D VA M U S E U M

8

I.