A láthatatlan cseresznyét termő fa Zümi kapott egy facsemetét Róka Robitól. A róka azt mondta neki: – Ez a fa láthatatlan cseresznyét terem. Ne félj! Nem lopják el a rigók, hiszen mire megérik, láthatatlanná válik. Az idén végre termőre fordult a fává nőtt csemete. Amikor valamennyi gyümölcs éretten kandikált ki a falevelek közül, megtörtént a csoda: a cseresznyék láthatatlanná váltak. – Ó, itt sincs, ott sincs, nem látok egyet sem – röpködött Zümi ágról ágra. Fogta a kosárkáját, és mintha ott lennének, hozzáfogott leszüretelni a köddé vált gyümölcsöket. Amikor úgy gondolta, hogy a kosara tele lett, elindult a piacra. – Tessék, csak tessék! Vegyék, vigyék! Itt a láthatatlan cseresznye! A furcsa portéka hallatán egyre többen gyűltek a méhecske köré. – Láthatatlan? Zümi, neked elment az eszed… Hiszen az a kosár üres! – mondogatták. Zümi szomorúan indult haza. Útközben eszegetett, vagyis úgy tett, mintha ropogtatta volna a láthatatlan cseresznyéket. Igaz, egyiknek sem érezte a zamatát. „Lehet, hogy tényleg nincs is semmi a kosárban” – tűnődött magában. Amikor újra kitavaszodott, Zümi szomorúan üldögélt a csodafa árnyékában. – Hát te miért lógatod az orrodat? – kérdezte Morci. Zümi mesélni kezdett. Morci figyelmesen végighallgatta. – Még hogy láthatatlan cseresznye! Nevetnem kell... Téged aztán
5
jól rászedett Róka Robi! Ő volt láthatatlan, amikor éjjel a sötétben idelopózott, és leszüretelte a cseresznyédet. Hamar híre futott az erdőben, hogy Róka Robi milyen csúnyán becsapta Zümit. Mire a cseresznyék újra piroslani kezdtek, a kisállatok őrséget szerveztek. Egy hétig Szurkapiszka, a süni, aztán Cidri, a nyúl figyelte, mikor lesznek „láthatatlanná” a ropogós szemek. Azon az estén pedig, amikor Róka Robi megérkezett, éppen Tappancs strázsált. A ravaszdi nem volt egyedül. Vele volt a családja is. A telihold bevilágította a kertet. – Egy-kettő, munkára! – suttogta Róka Robi. A rókák először az alsó ágakról szedték le a cseresznyét. Majd amikor már nem érték el a szemeket, felsettenkedtek a létrán. Kiki leült egy ágra, hogy minél jobban hozzáférjenek a zsákmányhoz. Tappancs alig várta, hogy mindenki felérjen a magasba. Hirtelen odafutott, és elvette a fához támasztott lajtorját. Róka Robi és a többi tolvaj csak akkor vette észre, mi történt, amikor a megrakott kosarakkal és vödrökkel le akartak jönni. – Ki vitte el a létránkat? – kérdezték ijedten. Már a nap is felkelt, a rókacsalád még mindig ott kuksolt a fa tetején. Tappancs eközben értesítette Zümit és a többieket. Mindenki sietve érkezett a kertbe. – Zümi, kérlek, add vissza a létránkat! – könyörgött Róka Robi, amikor meglátta a méhecskét. – Ott van a fánál, csak láthatatlan! – felelte Zümi. Mindenki jót nevetett a pórul járt rókákon. Róka Robi megígérte, hogy soha többé nem veszi el a másét. Tappancs visszatette a létrát, a rókák lemásztak, és szégyenkezve hazafutottak. Az öt jó barát pedig vidám fütyörészés mellett befejezte a félbehagyott munkát.
6
S. O. S. Egy nyári napon Tappancs gondtalanul lógatta bele a pecabotját a Tátika-patak vizébe. – Mi lesz már? Halacskák, ébresztő! De hiába minden biztatás, nem akadt kishal a horogra. – Akkor most kivetem a hálómat! Várta, várta, hátha beletéved egy-két ezüstös zsákmány. Ám amikor a hálót a partra húzta, nem talált benne egyebet, csak egy üvegpalackot a közepén. Abban pedig egy összetekert papírdarabot. Óvatosan kiemelte, és olvasni kezdte: – S. O. S. Hát ez meg mit jelent? – vakarta meg tanácstalanul a füle tövét. – Az S. O. S. azt jelenti, hogy valakinek sürgősen segítségre van szüksége – magyarázta a szitakötő, aki éppen akkor röppent a vállára. – Ó, igazán? Akkor miért nem azt írja? Én például kiabálnék, hogy „segítség! segítség!” A kiáltásra persze a barátai is felkapták a fejüket, és lélekszakadva futottak a patakpartra. – Mi történt? Talán vízbe estél? – kérdezte Rozsdás. – Én nem, de ezt nézzétek, mit találtam! Valakinek segítségre van szüksége, ezért azt írta ide: hogy S.O. S. De ki lehet az? Az öt jó barát gondolkodóba esett. – Ha a vízben találtál erre a különös üzenetre, bizonyára a patak kér segítséget – vélekedett Bambu. – Ugyan már! A patak nem ismeri a betűket – legyintett Morci. – Talán a halacskák tudnak segíteni – jutott eszébe Tappancsnak.
9
Odahajolt a víz fölé. – Különös, fölöttébb különös – dünnyögte. – Hol lehetnek? Egy ideig le-fel sétált a parton, de semmi sem jutott az eszébe. Ám ekkor hirtelen beborult az ég, és hamarosan esni kezdett az eső. Tappancs a barátaival együtt futni kezdett, nehogy bőrig ázzanak. Végig a kacskaringós patakparton, mintha csak egymást kergették volna. Az egyik kanyar után azonban megálltak. Egy csinos kis gőzhajó ringatózott a hullámok tetején. Vagyis dehogy ringatózott, ott állt keresztbe fordulva, a két part közé szorulva. Egy öreg csuka a hátát nekifeszítve próbálta odébb tolni, de a kishajó meg sem mozdult. Aztán a békák próbálkoztak, majd a kishalak, de hiába! – Itt bizony tényleg elkél a segítség! S az esővel mit sem törődve, Morci egy jókora ugrással a fedélzeten termett. Jó néhány kalózmacska-történetet olvasott már, így hát magabiztosan megragadta a kormányt, és egyenesbe fordította a gőzöst. A kishalak nagyokat csaptak az uszonyukkal a vízre, úgy örültek. Közben a nap is kisütött. – Kié lehet? Talán nincs is gazdája? – Vagy talán a gazdája kért segítséget a palackban? Ahogy ezen tanakodtak, Züminek remek ötlete támadt. Gyorsan elővett egy papírt és egy ceruzát. Szaporán írni kezdte a sorokat, majd a levelet beletette a palackba. „Kedves hajóskapitány! Megtaláltuk a hajódat. Gyere érte!” Aztán a palackot bedugaszolta, és a hullámok közé vetette. Csak egy dolgot felejtett el ráírni: a pontos helyet. Így hát a kishajó még ma is ott ringatózik a Kerekerdő közepén, a Tátika-patak vizének a tetején. Ha valakinek hiányzik, ott biztosan megtalálja!
10