Szeretem, hogy Andrew minden könyve csupa kaland, csupa zabolátlan kreativitás, de legfőképpen csupa szív. A szerző valódi költő és zseniális mesemondó. Bármit ír, én elolvasom.
Sally Lloyd-Jones New York Times-bestseller-író, számtalan gyerekkönyv szerzője
Felejthetetlen élmény az egész családnak! Teljes szívemből ajánlom a sorozatot!
Sarah Mackenzie, a The Read-Aloud Family szerzője, illetve a Read-Aloud Revival podcast alapítója és műsorvezetője
A The Wingfeather Saga szellemes, fantáziadús, csupa szív könyvsorozat. Szeretettel ajánlom minden fiatal olvasónak, aki már az összes Narniakönyvet ismeri, és új kedvenc olvasmányt keres.
Anne Bogel, a Modern Mrs. Darcy blog szerzője és a What Should I Read Next? podcast műsorvezetője
Szertelenül képzeletgazdag és bájosan pimasz eposzi fantasy, amelyből árad a szellemesség és a bölcsesség. Az olvasó ráadásul azt is megtudja, pontosan miként kell elbánni az umfokkal, az agyarakkal, sőt akár egy fogas tehénnel is.
Allan Heinberg, a Wonder Woman forgatókönyvírója, a Young Avengers Marvel-képregények társalkotója
Roppant ötletes!
Phil Vischer, a VeggieTales alkotója
A NDREW P ETERSON A T RÓNVÉDELMEZŐ
A TRÓNVÉDELMEZŐ ÉS A FARKASKIRÁLY
KÖNYV Harmat Budapest, 2024
ÉS A FARKASKIRÁLY HAJNALSZÁRNYA-SOROZAT 4.
Originally published in the U.S.A under the title: The Warden and the Wolf King
Text copyright © 2014 by Andrew Peterson
Interior illustrations copyright © 2020 by Andrew Peterson
Published by arrangement with WaterBrook, an imprint of Random House, a division of Penguin Random House LLC.
Interior illustrations by Joe Sutphin Cover art by Nicholas Kole Cover design by Brannon McAllister
Hungarian edition © 2024 by Harmat Kiadó All rights reserved. Minden jog fenntartva.
Fordította: Szabadi István
ISBN 978-963-288-789-0
E kiadvány a kiadó írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, nem tehető közzé sem elektronikus, sem más formában.
az én
Ez a könyv
tulajdonom:
Éjszaka dalról álmodtam, Különös hangot hallottam. A szavakat nem értettem, Csak a dallam szólt szívemben.
Vad, zabolátlan, zengő hang, Magasba vágyik, célnál van.
Baj, diadal, harc, ígéret, Nyereség-halál, új élet…
George MacDonald (1842)
Tartalom
I. Smaragdvölgy
1. A háború unalmai • 3
2 . Jennár esküje • 10
3. A tizenharmadik puffancs • 14
4. Vakpottyantás • 18
5. Szorkcsépelés • 21
6. Az ebalakulat • 26
7. „A holdkatonák dala” • 31
8. Területvita • 37
9. Agyar a tömlöcben • 40
10. A király döntése • 46
11. Szaglás, hallás, visongás • 50
12. Derült égből • 55
13. Harc a csontokért • 57
14. Újabb völgy, újabb szörnyeteg • 62
15. Jennár elragadtatása • 66
16. Sérültek és siratók • 70
17. Nyufihopp tábornok felderítője • 77
18. Az álomablakizé titka • 82
19. Mit látott Kelmár? • 88
20. Mit érzett Léli? • 94
21. Mit hallott Jennár? • 10 0
22. Léli titkos fegyvere • 104
23. A Ban Rona-i Denevérvész • 108
24. Látogatók Kürtőhegyen • 111
II. Szkrí
25. Muszómancsa • 118
26. Béristálló és Tortázda • 122
27. Becstelen hitványság • 129
28. Zsörtetvek a csatornában • 134
29. Hold a sötétben • 138
30. Irány az üreg! • 143
31. Agyarak az utcán • 147
32. Családi találkozó Vargóéknál • 152
33. Mereli neve • 157
34. Artham szégyene • 163
35. Borli tábornok terve • 167
36. Túl szép, hogy ne legyen igaz • 172
37. Kotordiak a folyóparton • 175
38. A Magház tetején • 179
39. A partalóc, a madárember és a Cikornyás Penge • 183
40. Alku • 188
41. Artham mesél • 192
42. Ha eljön a hajnal • 198
x Tartalom
43. Glippfalván • 203
44. Pet lombvára • 211
45. Megtaláltatott és elveszett • 215
III. Throg
46. Plonct poétája • 221
47. Fogas roham • 226
48. Kedvik elöljáró • 229
49. Barlangrajzok • 234
50. Arundell • 239
51. A királynő tanácsa • 245
52. A Fekete-rengetegben • 248
53. A dühös hasadtak • 253
54. Az emlékek kínja • 258
55. Oszkár dalt javasol • 265
56. Hátsón billenteni a csüggedést • 269
57. A dal és a harc ideje • 273
58. Léli háborúja • 279
59. A Throgmély gyomrában • 283
60. Támad az agyar • 288
61. Egyedül a Throgmélyben • 290
62. Pusztulásra várva • 294
63. Grimgár születése • 299
64. Az őskő • 302
Tartalom x i
65. A Kőmester csuklyája alatt • 305
66. Vumm az aknában • 308
67. Léli ablaka előtt • 313
68. A szkríbeli flotta • 317
69. Alku egy agyarral • 319
70. „Sziklavár szirtjei” • 323
71. Pókifer • 327
72. „Eső és tűz” • 330
73. A mélység felett • 335
IV. Anniera
74. A Névtelen Ghond • 346
75. Anniera szigete • 353
76. A Tűz Temploma • 359
77. Az ellopott kő • 36 4
78. Ghond terve • 367
79. Sötét szövetség • 372
80. Összeolvadás • 379
81. Ban Rona pusztulása • 384
82. Kitör a csata • 389
83. Hulven gyógyulása • 395
84. A szeretett fiú • 401
85. A csata után • 407
86. Murgá és a kő • 413
xii Ta rtalom
87. Kegyelem • 420
88. Hazafelé • 425
89. Az Alkotó • 431
90. A király érkezése • 438
91. A király ajánlata • 4 45
92. Ismét hazafelé • 4 48
93. Reggel a Resur-kastélyban • 454
94. A magot elvetik • 459
95. A gyógyulás ára • 462
96. A régi agyarak elmúltak • 466
Utószó • 471
Kérdések az olvasóhoz • 473
Köszönetnyilvánítás • 475
Tartalom x iii
Ban Yorna
Fekete-rengeteg
Hasadtrév
Throgvára
Fekete-rengetegFagyar
(Atérképemlékezetbőlkészült,hiszen fendrilhátonnehézrajzolni.)
Throg-mély
Csontbérc-hegység
I. Smaragdvölgy
Anegyedkorszak 435. évében, Hajnalszárnya Lendár és felesége, a smaragdvölgyi Illia Finly uralkodásának békeidején született egy kislány. Bátyjából, Olmérból a trón védelmezője lett, a lányból pedig a fény szigetének nagykirálynője. Szülei Madiának nevezték el, és szépségének Fagyar szabad vidékein mindenütt híre ment. Amikor fiatal nővé serdülve házasulandó korba ért, egy nyáron a smaragdvölgyi Ban Ronába látogatott, ahová Lendár király és Illia királyné gyakran elhajózott, ha melegre fordult a szél. Megtekintették a Banik Durgát, és vidáman teltek napjaik, míg a völgylakók a játékban gyönyörködtek. Ban Rona ezernyi örömöt kínált, az ifjú Madia mégis annak örült a legjobban, ha a Finly mezején zajló versengést hátrahagyva eltűnhetett a Nagykönyvtár barlangszerű csarnokaiban.
Ott találkozott egy éles eszű fiatalemberrel, akit Bonifer Szquunnak hívtak.
Részlet az Annieriád: A negyedkorszak alkonya című műből Összeállította N. Retep Oszkár úr, méltánylója mindennek, ami tetszetős, különös és/vagy fincsi
A Ban Rona-i Nagykönyvtár főkönyvtárosa, főtörténésze és főkönyvszaglászója
1.
A háború unalmai
Most mi következik? – kérdezte Kelmár.
– Honnan tudnám? Még sosem háborúztam – felelte Jennár.
– De már legalább három órája itt vagyunk. És egy falatot sem ettünk.
– Figyelj, én is csak annyit tudok, hogy itt kell ülnünk csendben, amíg a törzsek végeznek a fogadalomtétellel vagy hogyishívjákkal! És mindenki éhes, de te legalább nem fázol.
– Hány törzs maradt?
– Tudsz számolni.
– Várj, hány törzzsel kezdtük?
– Kel, nem tudnál valahogy odafigyelni arra, ami itt folyik? Anya szerint ilyesmi évtizedek óta nem történt. És végül is miattad vannak itt. Az a legkevesebb, hogy úgy teszel, mintha érdekelne. Pszt! Itt jön egy klántag.
Jennár és Kelmár egy fából ácsolt emelvényen ültek, amely Finly hóval borított mezejére nézett. Ez az a hely – idézte fel Jennár –, ahol sok évvel azelőtt Pöffös Podó elnyerte Vendolin Igiby szívét azzal, hogy benevezett a Banik Durgára, és kiállt a legkeményebb, legdurvább völgylakók ellen. Most azonban nem versenyezni gyűltek össze, a mai nap a háborúról szólt. Ami egyet jelentett az unalommal.
Reggel Nia azzal keltette őket kürtőhegyi hálószobájukban, hogy eljött a főhajtás napja, amelyen nekik – mint Anniera nagykirálya és trónvédelmezője – feltétlenül meg kell jelenniük. A Podó és Friva által készített gyors reggeli után Nia a két fivér és húguk, Léli elé tárta az ünnepi ruhájukat.
Léli fehér, boluszőrmével bélelt ruhát és szürke pöttyös köpenyt
A Trónvédelmező és a Farkaskirály kapott, amely takaróként borult rá. Sugárzó csillagot formázó ezüsttű tartotta a vállánál. Amikor Léli új ruhájában és köpenyében, haját fél vállára fésülve, kibontakozó szépségétől pirosló arccal előlépett a hálószobájából, a fiúk szóhoz sem jutottak. Podó, aki épp kötényben, falábán kopogva kerülgette az asztalt, hogy leszedje a koszos tányérokat, felnézett, és azt suttogta:
– Holdanyóra, micsoda szépség!
A két fiú nem kapott hasonló bókot, de jól érezték magukat a királyi ruhákban. Kelmárnak nem kellett kabát, mivel ezüstbarna szőrzet borította. Csak egy vérvörös szövettel bélelt, fekete bőrmellényt viselt, elöl fényes ezüstgombokkal. A gombok Anniera sárkányát ábrázolták, ugyanazt a jelvényt, amelyet Jennár Artham bácsi naplóján látott még Glippfalván. Nia fekete köpenyt terített a vállára, és ezüstnapot formázó tűvel rögzítette a nyakánál. Megpróbált koronát tenni Kel fejére – persze nem a hivatalos annierai fejéket, csak egy karikát, amelyet egy Ban Rona-i kovácsnál rendelt –, hogy királyi külsőt kölcsönözzön fiának a szertartáshoz. Ám minden igyekezete ellenére Kelmár rángatózó farkasfülén sehogy sem állt meg a korona, ezért – fia legnagyobb megkönnyebbülésére –annyiban hagyta a dolgot.
4
Végezetül Jennár fényes, fekete bőrkabátot kapott hozzáillő csizmával és kesztyűvel. Amikor felhúzta a kesztyűt, és megmozgatta az ujjait, kézfején ugyanazt az annierai sárkányt pillantotta meg bíborszínű cérnával belehímezve a bőrbe.
– Parancsolj! – mondta Nia, miközben egy fekete köpenyt terített a fia vállára. Amikor odalépett, hogy egy félhold alakú tűvel rögzítse, Jennár észrevette, hogy nem felnéz az anyjára, hanem szemtől szemben állnak. – Mikor nőttél meg ekkorára? – kérdezte halkan Nia. Megigazította a köpenyt, és keze egy pillanatig megpihent a fia vállán. – Úgy nézel ki, mint a trón védelmezője. Magas, jóképű és alázatos. Tartsd ma szemmel Kelmárt! Pontosan az ilyen szertartásoktól irtózik.
Jennár Kelre pillantott, aki az asztal fölé görnyedve a reggeli morzsáit söpörte kis kupacba, majd felnyalta.
– Kelmár! – csattant fel Nia, mire a fiú vigyázzba vágta magát, és a köpenyébe törölte a kezét. – Kelmár! –
A há ború unalmai 5
A Trónvédelmező és a Farkaskirály
ismételte Nia, mire a fia felkapott egy szalvétát az asztalról, és idegesen nevetgélve megtörölte a kezét és a köpenyét. – Kelmár! – mondta harmadszor is Nia, és kikapta a kezéből a szalvétát.
A fiú észre sem vette, hogy a kendő csupa mézbogyólekvár, és az új köpenyét is összekente vele, ahogy a kezét is, amelyet épp a mellényébe törölgetett szórakozottan.
– Kifelé! – parancsolt rá Nia.
Jennár kiterelte Kelmárt és Lélit a házból, ahol N. Retep Oszkár már útra készen várta őket a szánnal. Kel rögtön fel is ugrott.
– Ahogy Tsantsó Phanza mondta: „Mindhárman remekül néztek ki!” Az ott mézbogyólekvár? – mutatott Kelmár köpenyére Oszkár.
Bár Kel arcát szőr borította, valahogyan mégis úgy tűnt, hogy elpirul, majd lehajolt, hogy Lélit is beemelje maga mögé. Jennár a másik oldalon mászott fel.
– Szép napnak nézünk elébe, ékkövek!
Oszkár csettintett a nyelvével, mire a ló megindult. Az öreg a szája elé húzta a sálját. Eleve nagydarab fickó volt, de a kabátok, köpenyek és takarók különféle rétegei még tovább növelték a méretét. Jennár csak az élénkpiros orrát látta belőle, valamint a sál és a csuklya között kikukucskáló szemüvegét, a többi merő takaróhegy volt.
Egy órán át siklott a szán a hóban, majd felértek a dombtetőre. Hatalmas tömeget pillantottak meg, mintha Smaragdvölgy egész lakossága összegyűlt volna Finly mezeje körül. A hosszú út csendjét hirtelen a sokaság lármája, a lovak nyerítése és a számtalan zászló csattogása törte meg. Tábortűz illata keveredett a nyárson sülő hús aromájával és a lótrágya szagával. Minden törzs felállított magának egy nagy sátrat, amelyet több kicsivel vettek körül, közöttük pedig szekerek, lovak és tábortüzek voltak. Több ezer völgylakó állt csoportokba verődve a tűz körül. Mások versengéssel foglalták el magukat: a hóban birkóztak, vagy a sátrakon túlra kergették egymást. Finly mezeje azonban középen érintetlen maradt: sima, kör alakú, széltében-hosszában nyíllövésnyi nagyságú, fehér takaró. Egyetlen lábnyom sem rondított bele a hóba, bár a körülötte futó ösvényt latyakossá tette a forgalom. Az út felé eső részen emelvényt alakítottak ki. Egy férfi állt mellette, aki üdvözlésre emelt kézzel fogadta a Hajnalszárnya csalá-
6
dot. Jennár már messziről ráismert a magas, szakállas Rudrikra, Smaragdvölgy őrizőjére.
Szívét elszorította a bánat. Tudta, hogy a férfi nem szándékosan ölte meg az apját, de ez sem enyhített a fájdalmon vagy a kínos érzésen sem Jennár, sem Rudrik számára, akit az Esben halála óta eltelt hónapokban alig láttak Kürtőhegyen. Az őriző jó ember volt, Jennár kedvelte őt, de apja hiányának jelképévé vált. El sem tudta képzelni, mit érezhet Nia, aki Esben visszatérésének napjáig szerelmes volt Rudrikba.
– Nos hát – dörmögte Oszkár –, ahogy valamelyik író biztosan mondta valahol: „Kezdődik!” – A szánt az emelvényhez kormányozta, és köszöntötte Rudrikot.
– Oszkár! Örülök, hogy látlak! – üdvözölte Rudrik is az öreget, majd Léli felé nyújtotta a kezét, aki rövid habozás után elfogadta, és hagyta, hogy kiemelje a szánból, aztán óvatosan leeressze a földre. Rudrik biccentett Jennárnak és Kelnek is, de a tekintetük csak egy pillanatig találkozott. – Erre, Hajnalszárnyák! Hosszú nap elé nézünk, de csak így válhatunk harcra kész sereggé.
Az emelvény mellett egy sátor állt, a bejáratot két durgán őrizte. Fekete csuklyájukat mélyen az arcukba húzták, karjukat keresztbe tették. Amikor Jennár és testvérei az őriző nyomában beléptek, a durgánok némán bólintottak először Rudrik, majd Jennár és Léli felé. Talán képzelődött, de Jennárnak úgy tűnt, mintha farkas testvérét észre sem vették volna.
Nem volt ideje ezen töprengeni, mert amint belépett a sátorba, két tucat klántagot – tizenkét férfit és tizenkét nőt – pillantott meg, akik mind vigyázzban álltak. Egy hosszú asztalt fogtak körül a gyertyáktól pislákoló csillár vaságai alatt, amely szemmel láthatóan Ban Rona nagy fáját mintázta. Jennár képtelen volt nem észrevenni az iróniát, hogy Nia alig pár hónappal korábban thuraleit hirdetett, és a fán hagyta véres kézlenyomatát, hogy megmentse Kelmárt azoktól, akik most hűséget készültek fogadni neki.
Rudrik az asztalfőhöz telepedett, és a három üres székre mutatott. – Üdvözöllek benneteket, Smaragdvölgy klánjai! – köszöntötte a völgylakókat, majd a gyerekek felé biccentett. – Üdvözöllek benneteket, Anniera ékkövei!
A há ború unalmai 7
A Trónvédelmező és a Farkaskirály
Egyszerre mindenki helyet foglalt a teremben. A Hajnalszárnya gyerekek zavartan körülnéztek, majd ők is leültek.
Az asztalnál ülő férfiak mind tipikus völgylakóknak tűntek: hordómellkas, hosszú bajusz és szakáll, arcukon és kezükön csomók és hegek, amelyek arról árulkodtak, milyen keményen dolgoztak és még keményebben szórakoztak. Bár ruhájuk színe és szabása különbözött, mindannyian vastag prém és bőr keverékét viselték, csupa takaros, mintákkal és jelképekkel díszített darabot. A nők viszont nem is különbözhettek volna jobban. Néhányuk karcsú volt és nőies, mint Nia, míg mások nem tűntek ugyan kevésbé szépnek, de testesek voltak, mint a férfiak. Akadt, aki ragyogó ruhát viselt, és kardot a hátán, míg volt, aki egyszerűbben öltözött, de a haját kacskaringós fonatokba rendezte. Egyesek még a férfiaknál is nagyobbra nőttek, és arcukat Olimphia Gödrikét idéző csúf szőrszálak és szemölcsök tarkították. Jennár feltételezte, hogy a férjeik mellett foglalnak helyet, sőt valószínűnek tartotta, hogy ők ejtették a sebeket, amelyek a férfiak hegeihez vezettek. Ennek ellenére a legtöbb pár kézen fogva ült.
– Azok kedvéért, akik még nem látták őt – szólalt meg Rudrik –, bemutatom Hajnalszárnya Kelmárt, a fény szigetének nagykirályát!
A teremben minden szem végigpásztázta Kelmárt szégyenérzet nélkül. A legtöbb arcon tisztán látszott az óvatosság és az ellenszenv, bár néhányan őszinte mosollyal és biccentéssel köszöntötték. Jennár büszkén nyugtázta, milyen egyenes derékkal ül Kelmár, és a klántagok szemébe néz.
– Üdv mindenkinek! – köszörülte meg a torkát Kelmár. – Nem tudom, mit is mondhatnék azon kívül, hogy örülök a találkozásnak. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az én életemet eléggé felforgatta a Névtelen Ghond. Valakinek meg kell állítania, különben egész Oerwendet elfoglalja, és mindenkit átváltoztat… átváltoztat… – Lepillantott karmaira és szőrös kezére. A sátorra fájdalmas csend telepedett. Kelmár mély levegőt vett, és kitárta agyarkezét, hogy mindenki láthassa. – Átváltoztat ezzé. Valakinek meg kell állítania, és úgy tűnik, hogy Smaragdvölgy népén kívül senkiben sincs elég bátorság ahhoz, hogy visszavágjon. Szóval, mint mondtam, örülök, hogy itt vagytok. Ez minden. – Kezét az asztal alá rejtette, és hátradőlt a széken. – Ó, el is felejtettem!
8
– húzta ki magát ismét. – Ő a húgom, Léli, a dal hercegnője. A bátyám pedig Jennár, a trón védelmezője. Nem tudjuk, mit kellene tennünk, de segíteni akarunk.
Léli végighordozta tekintetét az asztalnál ülőkön, mintha azt nézné, melyikük mer szót emelni a bátyja ellen. Rövid szünet után a törzsfők helyeslően felmordultak, és súlyos öklükkel olyan hosszan és hangosan csapkodták az asztalt, hogy Jennár azt hitte, rögtön eltörik.
Rudrik lecsendesítette az egybegyűlteket, majd ismertette a napirendet, amely mindhárom gyerek számára elviselhetetlenül unalmasnak ígérkezett. A törzsfők tizenkét klánja alá sok különálló nemzetség tartozott, és minden nemzetségfőnek külön-külön Kelmár elé kellett járulnia, hogy hűséget fogadjon a fény szigetének és a kölyökkirálynak. A vezetők egyesével odaléptek a mezőn álló emelvény elé. Elmondták nemzetségük történetét, hogy milyen nagy tetteket hajtottak végre a különböző csatákban az évszázadok során, egészen a másodkorszakig visszamenően. Minden vezér gondosan számba vette erősségeiket és gyengeségeiket. Egy örökkévalóságig tartó dicsekvés, nagyotmondás és hencegés után a vezető meghajolt, felvonultatta zászlaját először a törzsfője, majd Kelmár előtt, és végül kitűzte az annierai zászló mellé.
Oszkár bőszen jegyzetelt. Léli elhozta a daloskönyvét, és a hárfasíp ujjrendjét gyakorolta. Jennár hősiesen igyekezett figyelni, Kelmár pedig mindent megtett, hogy ébren maradjon.
A szertartás mintha a végtelenségig húzódott volna. Végül Ban Szoran egyik nemzetségfője lépett az emelvény elé. Inas fickó volt, és a csípős hideg ellenére sem viselt inget. A mellkasát és az arcát bíborszínű csíkok díszítették, és szinte vicsorgott, amikor megszólalt:
– A nevem Karnak, és én ugyan nem esküszöm hűséget Fagyar agyarának!
A há ború unalmai 9
2. Jennár esküje
La – mormogta Rudrik az orra alatt. – Ettől tartottam.
– Mi lesz, ha nem fogad hűséget? – kérdezte Jennár, de Rudrik nem hallotta, mert épp odasúgott valamit Ban Szoran törzsfőjének.
– Mi a helyzet? – ásított Kelmár.
– Nem hallottad, mit mondott ez az ember?
– Nem figyeltem.
Karnak még mindig az emelvény előtt állt, öklét csípőre téve, állát felszegve. Rudrik felállt és megszólította:
– Karnak, Ban Szoran törzséből! Régen találkoztunk. A törzsfőd azt mesélte, a Csontbércek déli lábánál járőröztél. Igaz ez?
– Igaz – vicsorogta Karnak.
– Akkor agyart is biztos láttál, ugye? Meg is ütköztél velük?
– Úgy ám. Megölték a véreimet. Gonosz az mind a velejéig. Én ugyan egynek sem hajtok térdet, sem ma, sem máskor!
Rudrik Kelmárra pillantott, aki most először tényleg odafigyelt.
– Ez kihívás, Karnak? – kérdezte Rudrik.
– Nem kihívás, őriző. Én is harcba vonulok, de nem akarom a nemzetségem vérét és velőjét Fagyar agyarának szolgálatába ajánlani. Ha harcolok, a Völgyért teszem, nem egy szörnyetegért.
Jennár látta, hogy a törzsfők kényelmetlenül fészkelődnek. A szertartás lényege az volt, hogy a klánokat az annierai zászló alatt egyesítsék. Karnak repedést jelentett az egységes felszínen, és egy repedés könnyen töréshez vezet. Ban Szoran törzsfője, Hógen Flaneli klánjának lázadó tagjához fordult:
– Karnak, te eszement! Hét nemzetség esküdött fel minden gond nélkül. Miért épp neked kell akadékoskodnod? Tedd meg a fény szigeté-
ért, ha nem is a királyáért! Régi múltra tekintünk vissza a királysággal, és örülnék, ha lenne közös jövőnk is.
– Gyerünk, Karnak! – nyújtott kezet Rudrik. – Egységben az erő.
– Nem. – Karnak összefonta a karját, és elfordította a fejét. – Agyarnak én nem fogadok semmit.
Léli eltette a hárfasípját, és odahajolt a fiúkhoz:
– Kel, ideje tenni valamit!
– De mit?
– Megküzdhetnél vele – javasolta Jennár. – Úgy tűnik, a völgylakók így oldják meg a dolgokat. Látod? – Rudrikra mutatott, aki alig tudta visszatartani Hógen Flanelit, hogy az emelvényről egyenesen Karnakra vesse magát.
– Nézzetek rá! – súgta Kelmár. – Laposra verne.
– Dehogy verne – felelte Léli. – Erősebb és gyorsabb vagy bármelyiküknél.
Kelmár felsóhajtott és megrázta a fejét.
– De utálom ezt!
Egyetlen gyors mozdulattal leugrott az emelvényről, és egylépésnyire Karnak előtt ért földet. Rudriknak, Hógennek és a többi törzsfőnek elakadt a lélegzete. Karnak kardot rántott, és elhátrált. Finly tökéletes hómezőjébe aznap először rondított lábnyom.
Kelmár azonban nem rántott kardot, mert nem volt nála. Nem is körözött a harcos előtt, mintha támadni akarna. Csak állt előtte a hóban, fekete köpenye árnyékként lógott körülötte.
– Mire készülsz, farkas? – csattant fel Karnak. – Semmire. – Kelmár széttárta a kezét, hogy a férfi lássa, fegyvertelen. – Csak annyit akarok, hogy a Névtelen Ghond veszítsen. Te nem ezt szeretnéd?
– De igen – válaszolta pillanatnyi szünet után Karnak, és lejjebb eresztette a kardját.
– Jennár, a zászlót! – súgta Léli, és a mögéjük tűzött annierai lobogóra mutatott.
A fiú egy pillanat alatt megértette, mire gondol a húga. Megfogta Anniera zászlaját, majd talpra segítette Lélit. A trón védelmezője és a dal hercegnője lelépett az emelvényről, hogy csatlakozzanak Kelmárhoz
J ennár esküje 11
A Trónvédelmező és a Farkaskirály a havon. Karnak bizonytalanul nézett végig a három gyereken. Jennár magán érezte minden jelen lévő harcos tekintetét, ahogy letűzte a zászlórudat a hóba, térdre ereszkedett, és Kelmárt is magával húzta.
– Ha nem harcolsz a fény szigetéért – kiáltotta Jennár, hogy mindenki hallja –, akkor tudd, hogy a fény szigete harcol érted! – A havat bámulta, és várta a választ, de a hideg szélben csattogó zászlón kívül nem hallott mást.
– Mit szólsz ehhez, Karnak? – kérdezte végül Hógen.
– Legyen – felelte Karnak. Jennár hallotta, ahogy Karnak kardja egy csattanással visszatér a hüvelyébe. Amikor felnézett, látta, hogy a klántag elindult a sátra felé lehajtott fejjel, amit akár az alázat jeleként is lehetett érteni.
Kelmár a szemöldökét felvonva Jennárra és Lélire pislantott, miközben kényelmetlen csendben visszatértek az emelvényre. Rudrik helyeslően odabiccentett nekik, ahogy elfoglalták a helyüket, a ceremónia pedig további incidens nélkül fejeződött be. A nap végére Smaragdvölgy népe és a fény szigetének maradéka hivatalosan is szövetségre lépett.
Amikor alkonyatkor a nemzetségfők seregük élén körbemasírozták a mezőt egy csokor smaragdvölgyi nótára – elhangzott például az „Ebre, lóra, tikre is”, a „Korhely kórus” és az örök kedvenc, a „Durcás képű, majszos ballagó” –, még a csupasz mellű Karnak is büszkén vezette embereit, és felemelt kézzel tisztelgett Kelmár előtt, aki ezt már nem vette észre, mert éppen azzal volt elfoglalva, hogy lenyalogassa mellényéről a mézbogyófoltokat.
– Micsoda lenyűgöző nap! – lelkendezett Oszkár, amikor a felvonulás befejeződött. – Köszönöm, Rudrik, hogy végignézhettem.
– Ez csak természetes, Oszkár. Szép munka, Hajnalszárnyák! Felség, elnézésedet kérem Karnak dacossága miatt.
– A „felség” te vagy, Kel – bökte oldalba öccsét Jennár, hogy kizökkentse a mézbogyóvadászatból.
– Hm? Ó! Szóra sem érdemes. Nem hibáztatom. Én is utálom, ahogy kinézek. Mikor eszünk? Rudrik elmosolyodott.
– A munkátok itt véget ért, gyerekek. Jó volt látni titeket. – Arcára kiült a bánat, majd elfordult, hogy váltson néhány szót a törzsfőkkel.
12
„Időnként csak akkor találunk rá önmagunkra, ha van merszünk eltévedni egy idegen világban… Andrew Peterson egy új világra, Oerwend vidékére nyit kaput, hogy elvesszünk és megtaláltassunk.”
MICHAEL CARD
A TŰZ TEMPLOMA. EGY LEHETETLEN KÜLDETÉS.
AZ UTOLSÓ ÜTKÖZET A FÉNY SZIGETÉÉRT.
Jennár, Kelmár és Léli – Anniera trónvédelmezője, farkaskirálya és dalhercegnője – egész télen arra készülnek, hogy Smaragdvölgy népének oldalán összecsapjanak a Névtelen Ghonddal és Fagyar agyaraival. Amikor azonban az ellenség megrohanja Ban Ronát, a gyerekek elszakadnak egymástól. Jennár egyedül marad a vadonban, Léli a város háztetőiről küzd az agyarak ellen, Kelmár pedig a Throgmély felé tart egy szörnyű titokkal a szívében. Egyetlen remény élteti a testvéreket: talán nincs még minden veszve, és személyes áldozathozatalukkal elősegíthetik Oerwend világának gyógyulását.
A díjnyertes, minden korosztályt lebilincselő Hajnalszárnya-sorozat (The Wingfeather Saga) lenyűgöző befejezésében az izgalom a tetőfokára hág. A vízfelszín alatt tengeri sárkányok rejtőznek. Az üregekben aljas partalócok kúsznak. A földet bércfutók és trollok tapossák. A rengeteget hasadtak kísértik. A Tűz Templomában viszont felbukkan egy váratlan szövetséges…
A négyrészes fantasyregényből animációs filmsorozat is készült.
ANDREW PETERSON ismert zenész és dalszerző. A The Rabbit Room nevű szervezet alapítója, amely a tör téneteken, a szépművészeten és a zenén keresztül vállal közösségépítő szerepet. Feleségével, Jamie-vel és három gyerekükkel az amerikai Nashville-ben élnek.
5900 Ft
