Cikcakk 2016 2

Page 1

JÁTÉK • HIT • NEVETÉS • TUDÁS

l

f s é i ú k k o y n á

Egy szám ára 625 Ft, előfizetőknek 499 Ft.

Magamr a nézve

Húsvéti ajándékkosár

Jézus keresztje körül

1

forma–

bibliai példaké pek

kodó s o d n o g ák k u p a t álla

2016/2


Forma–1,

a száguldó cirkusz Az autózás, a száguldozás szinte minden fiú álmai között szerepel. A személyautó vezetéséhez szükséges úgynevezett B kategóriás jogosítványt tizenhét évesen szerezheted meg. Kocsit azonban már sokkal korábban is vezethetsz: ha megkéred a szüleidet, biztosan szívesen elvisznek egy gokartpályára, ahol kipróbálhatod, hogy milyen pilótának lenni. A gokartpályán bukósisakban, kisméretű autókkal versenyezhetsz. Mintha Forma–1-es pilóta lennél! A Forma–1, amit gyakran csak F1-nek rövidítenek, az autóversenyek legmagasabb kategóriája, olyasmi, mint a fociban a világbajnokság.

Mint a szélvész A Forma–1-es versenyautók akár óránként 350 kilométeres sebességgel száguldanak. Micsoda tempó! A magyarországi autópályákon legfeljebb óránként 130-cal, a városban pedig 50-nel mehetünk. Ha valaki jobban rálép a gázpedálra, veszélyezteti a többi autóst, és a rendőr is megbüntetheti. A száguldozás a versenypályára való. A Forma–1-es kocsikat arra tervezték, hogy minél gyorsabbak legyenek, ezért alakjuk is eltér a szokványos autókétól. Az áramvonalas kialakítás csökkenti a légellenállást, így gyorsabban haladnak. Széles kerekük stabilabban tapad az úthoz. A versenyautó „szárnyai” nem repülésre valók, hanem éppen ellenkezőleg: leszorítják a földre a könnyű járgányt. A különleges kialakítás és az erős motor azonban önmagában nem elég a sikerhez.

Jó pilóta nélkül semmit nem ér a legerősebb versenyautó sem.

Versenyek világszerte A Forma–1-et száguldó cirkusznak is nevezik, hiszen a futamokat különböző országokban rendezik. A Forma–1-es csapatok – a szerelők, a pilóták és a mérnökök – a versenyautókkal együtt repülőgéppel utaznak egyik versenyhelyszínről a másikra. Szerencsések vagyunk, mert Magyarországon élőben is láthatunk Forma–1-es versenyt. Évente egyszer a Budapesthez közeli Hungaroringen rendezik a magyar nagydíjat, ahol akár Lewis Hamiltonnal is találkozhatsz!

»»»»»

4


Az erőnlét is fontos Akik nem ismerik az autóversenyzést, azt gondolhatják, hogy csupán kényelmes kocsikázás. Ez azonban téves elképzelés. Hiába technikai sport, a versenyzőknek nagyon keményen kell edzeniük. A felkészülés nem csupán vezetésből áll. Lewis Hamilton naponta öt órát tölt testedzéssel. Reggel futással kezdődik a napja, majd a konditeremben folytatódik erősítéssel. Mindennap két órát kerékpározik, majd súlyzózik. „Pihenésként” gyakran úszik, evez vagy teniszezik. Hogy miért ennyire fontos egy pilóta erőnléte? Képzeld el, hogy a versenyzők egy nyári Forma–1-es futamon, mond-

juk, harmincöt fokos forróságban, erős napsütésben autóznak másfél órán át! A pilóták ráadásul zárt overallt viselnek, amiben hatvanfokos hőség is lehet. Nem csoda, hogy akár három kilogrammot is fogynak egy-egy futam során! A verseny alatt a szívverésük is rendkívül felgyorsul, a normálisnak a négyszerese is lehet. Azért is nagy szükség van az edzettségre, mert hatalmas sebességgel száguldanak, és testükre a fékezésnél iszonyú – több száz kilónak megfelelő – nyomás nehezedik. Tudtad, hogy a fej a bukósisakkal együtt hat kilogramm, de nagy sebességnél huszonnégy kilogrammos nyomás is érheti? Ezért is különösen fontos a vállizom, a nyak és a karok erősítése.

Lewis Hamilton

Hamilton, a legsikeresebb pilóta A brit Lewis Hamilton (ejtsd: luisz hemilton) a Forma–1-es autóversenyek történetének legfiatalabb világbajnoka: már huszonhárom évesen a világ legjobbja lett. Nyolcévesen kezdett gokartozni. Tehetségére korán felfigyeltek. Alig volt tizenkét éves, amikor az egyik legjobb csapat, a McLaren–Mercedes (mekláren–mercédesz) szerződést kötött vele, hogy felnőttként náluk versenyezzen majd. Már tizenöt évesen európai gokartbajnok lett. 2007ben, élete első F1-es versenyén fantasztikusan szerepelt: a harmadik helyet szerezte meg. Ezután zsinórban nyolcszor állt a dobogón. Hamilton minden idők egyik legsikeresebb pilótája. Példaképe a brazil Ayrton Senna (áirton szenna) volt. Ő egy balesetben halt meg: versenyautójával nem tudott bevenni egy kanyart, és a betonfalnak ütközött. A szerencsétlenség után sok biztonsági előírást megszigorítottak.

Ayrton Senna

A siker titka Kevés szabadidejében Hamilton szívesen olvas, és néha zenét is szerez. A száguldástól ugyan nem fél, de a pókoktól igen. Tudja, hogy ez indokolatlan félelem, de a póknak túl sok lába van – mondja viccesen. Hamilton úgy emlékszik, hogy soha nem tudott eléggé figyelni az iskolában, mert mindig csak a versenyzésen járt az esze. Sikerének titkáról azt állítja, hogy nincs benne semmi különös: keményen dolgozik, a tehetségét pedig Istentől kapta. És hogy kit tart igazi hősnek egy világbajnok? Az édesapját, mert mint mondja: édesapja tett érte a legtöbbet a világon.

5

«««««


Klakk és krinolin, avagy micsoda csodaruhákban jártak az emberek régen Krinolin???

Van, akinek a krinolin szóról egy vastagabb virsliféleség jut az eszébe. Pedig a krinolin hatalmas szoknyát jelentett régen. Akkora volt, hogy viselője csak egy nagy, kétszárnyú ajtón fért be kényelmesen – és főleg elegánsan. A krinolin tulajdonképpen egy fémből készült, kalitkaszerű alsószoknya, amelyre aztán a hölgyek felvették a ruhájukat. Képzeljétek csak el, milyen is lehetet t ebben a z abroncsban jönni-menni, sétálgatni, futkározni! Mert bizony a lánygyerekek is ilyen szoknyában jártak, játszottak, fogócskáztak. A felnőttekéhez képest az övék kicsit rövidebb volt. A régi korokban ugyanis a nőknek nem látszhatott ki a lábuk a szoknya alól, de a gyerekeknek még igen, pont azért, hogy szabadabban mozoghassanak.

»»»»»

8

A krinolin már saját korában is viccelődés tárgya volt. Ez a gúnyrajz azt mutatja, mi mindenre lehetne még használni a szoknyaabroncsot, illetve hogy milyen veszélyeket rejt magában a viselése.

A gyerekek egy másik hóbortos szoknyadivatból sem maradtak ki. Amikor a hölgyek már megunták a hatalmas, kényelmetlen abroncsos szoknyákat, egy híres divattervező – a neve Worth – kitalálta, hogy a ruhák kezdjenek el hátrafelé terjeszkedni, jól megtermett hátsót kölcsönözve ezzel viselőjüknek. A redőket és a rengeteg anyagot, amelyet akkoriban a ruhák hátuljába kellett beleszabni, lószőr párnácskákkal és mindenféle félgömb alakú szerkezettel támasztották alá. Vicces divathóbort lehetett! Úgy hívták, hogy turnűr (vagy magyarul: fardagály). Akkoriban még a játék babáknak is ilyen ruhákat varrattak, ahogy manapság a Barbie-k is a legdivatosabb ruhákat viselik.


Rossz belegondolni, mi tör ténhetet t, ha szegény apród felszolgálás közben megbotlott a saját cipőjében, és a levesestállal valamelyik főúr ölében landolt.

Még régebben, a középkorban létezett egy meglehetősen különös cipőviselet. A korabeli ficsúrok egészen hosszú orrú cipőket hordtak. Minél hos�szabb volt a cipőorr, annál magasabb rangú volt a viselője. A csőrös cipők orra idővel olyan hos�szúra nőtt, hogy már nem lehetett bennük lépni, így viselőjük a lábszárához kötötte őket. Ez azért volt lehetséges, mer t a középkori férfiak nem ismerték a nadrágot, egy harisnyaféleségben és egy tunika nevű felsőruhában jártak. A tunikájuk viszont mindkét felén más-más színű volt, sőt az előkelőbb darabok jobb és bal oldala más-más anyagból is készülhetett. Ma már inkább csak a mesék udvari bolondjának a viseletéből ismerjük ezt a felemás ruhadarabot, a korabeli emberek azonban semmi bolondosat nem láttak ezekben a mipartinak nevezett ruhákban.

A ruhák persze szépen lassan elkezdtek rövidülni. Ma már csak kivételes alkalmakkor veszünk fel hosszú, földig érő darabot, és senkit nem zavar, ha a lányoknak kilóg a bokájuk vagy kilátszik a térdük a szoknyájuk alól. De még kilencven-száz évvel ezelőtt is – pedig akkor már elkezdtek rövidülni a ruhák – szigorú rendeletekkel szabályozták, hogy mennyi látszhat egy női lábból. A legkritikusabb helyszín a strand volt, hiszen a fürdőruhából jócskán kilátszanak a végtagok. A korabeli strandokon amolyan strandrendőrök méricskélték a nők lábát, mert meg volt határozva, hogy hány centiméter látszhat ki a fürdőruhából.

A férfiak öltözködésében is voltak furcsaságok. A zoknikban például nem volt mindig gumi. E nélkül pedig nem marad a helyén, fent a lábszáron. A korabeli uraknak azonban volt egy ügyes kis ruhadarabjuk, a zoknitartó! A puccosabb eseményeken egy érdekes, ma már ritkán használt kalapot viseltek, az úgynevezett cilindert. Ennek egy teljesen laposra összecsukható, rugós verziója volt a klakk.

És vajon honnan tudták az emberek, hogy mi a divat, amikor még nem volt internet, divatlap, tévé? Párizs idővel a világ divatközpontjává vált; babákat öltöztettek be a korabeli divatos ruhákba, és ezeket küldték szét szerte Európába. A divatot követő hölgyeknek már csak az volt a dolguk, hogy pontosan lemásolják a miniatűr ruhakölteményeket. Ezek az úgynevezett Pandora babák voltak a divat utazó hírvivői. Létezett Kis és Nagy Pandora, at tól függően, hogy hétköznapi, nappali viseletben vagy esti toalettben utazott-e a baba.

A divat és az öltözködés iránt érdeklődőknek remek nyári elfoglaltságot kínál a Katona József Színház kisiskolásoknak szóló tábora: egy héten keresztül a régi ruhák világában kalandozhatnak egy jelmeztervező vezetésével.

9

«««««


»»»»

Fiúk és lányok a Biblia korában Gondolkodtál már azon, hogy a Biblia korában hogyan éltek a gyerekek, mivel töltötték a napjaikat? Megtudhatod, ha velem tartasz egy kis időutazásra!

Apáról fiúra

Az elsőszülött fiúnak nagy kiváltságai voltak. Ő kapta a legnagyobb

részt az örökségből, és őt illette az apai áldás is.

A fiúk nevelését ötéves koruktól az

apukájuk vette át. Ez azt jelentet-

te, hogy Isten törvényeire, a vallási szokásokra kezdte tanítani gyer-

mekét, és továbbadta neki a saját mesterségét. Tehát a fiúk kiskoruktól kezdve édesapjuk szakmáját tanulták.

Gyermekkoruk nagy része a z zal

telt, hogy az apukájuk mellett, vele együtt dolgoztak. Később ebből

a mesterségből éltek meg. Például pásztorok, halászok, kereskedők,

szőlőművesek, fazekasok, ötvösök, fölművesek lettek… Jézus az ácsmesterséget tanulta meg az édesapjától.

A királyok idejében azt, aki királyi

családba született, az uralkodásra készítették fel, és bátor harcosnak

nevelték. Jónátán, Saul király fia például hősi nevet szerzett a harcokban.

Jézus idejében a z sin agógák hoz

már iskolák is tar toztak, ahova csak fiúk járhat tak. Ír ni-olvas-

ni tanultak, és Isten tör vényeit tanulmányozták. Amikor egy fiú elérte a felnőttkort, nagy ünnep-

séget rendezett számára a család.

10


Gondoskodás – minden téren A lányokra más feladatok vártak. Őket az anyukájuk nevelte addig, amíg férjhez nem mentek. Édesanyjuk felkészítette őket arra, hogy majd jó feleségek és jó anyukák legyenek. Ehhez mindent meg kellet t tanulniuk, ami a háztartás vezetéséhez szükséges volt. Abban az időben nem voltak üzletek, hanem otthon kellett előállítaniuk mindazt, ami a mindennapi élethez és az ételkészítéshez kellett. Háziállatokat tartottak, zöldséget-gyümölcsöt, kenyérgabonát termeltek. Minden mást – például különleges fűszereket, kelméket – a piacon, kereskedőktől szereztek be.

A lányoknak azt is meg kellett tanulniuk, hogyan készítsék el a törvény előírásának megfelelően az ételeket, különösen vallási ünnepeken. De még az edények tisztításának, fényesítésének a mikéntjét is el kellet t sajátítaniuk, és gondolhatjátok, hogy akkoriban bizony nem léteztek olyan tisztítószerek, mint ma… Nemcsak hogy saját maguk varrták a ruháikat, de az anyagot is ők szőtték hozzá, sőt még a gyapjúfonalat is maguk készítették! Mire férjhez mentek, sok mindenhez értettek. Izráelben a bibliai időkben a fiúk már tizenöt, a lányok tizenkét éves koruktól megházasodhattak, ami a mi szemünkben kissé korai. Akkori szokás szerint a szülők választottak gyermeküknek házastársat és rendezték el az esküvőt.

Keresd meg és karikázd be a képen azokat a gyerekeket, akik éppen a szüleiknek segítenek!

11

««««


»»»»

Játssz velünk!

1

2

28 27

Kövesd végig a nagyhét* eseményeit! A játékhoz szükségetek lesz egy dobókockára, annyi bábura, ahányan játszotok, és egy nagy adag jókedvre. Ha eseménymezőre lépsz, kövesd az utasításokat!

27. lépésmező: Amikor a katonák megérkeztek, egy jellel árulta el az egyik tanítvány a Mesterét. Mi volt ez a jel? Válassz ki valakit, és tedd meg te is! Ha megtetted, mindketten előreléphettek hármat.

26

* Nagyhét: húsvét hete.

2. lépésmező: A prófécia szerint Jézusnak szamárháton kellett bevonulnia Jeruzsálembe. Igen ám, de nem volt szamara! A tanítványokat küldte el, hogy szerezzenek neki egy szamárcsikót. – Várd be egy társadat! Ha valaki elhalad melletted, álljon meg, és segítsen! Olvassátok el Lukács evangéliuma 19. részének 29–34. igeversét, és játsszátok el az eseményeket! Egyikőtök legyen a tanítvány, a másik gyerek pedig a szamár gazdája. Ha sikeresen megoldottátok a feladatot, ötöt előreléphettek.

3 4

25

24 23

5 6

22

7

4. lépésmező: Jeruzsálembe érkezve a tömegből sokan levetették felsőruhájukat, és Jézus elé terítették. Mások pálmaágakat tördeltek, és azokkal integettek. Most legyél te a pálmafa! Vegyél fel olyan testhelyzetet, amely egy pálmafára emlékeztet! Ha sikerült, kettőt előreléphetsz.

21

8. lépésmező: Máté evangéliuma 21. részében, a 9. igeversben megtaláljátok, hogyan köszöntötte Jeruzsálem népe Jézust. Kiáltsd te is jó hangosan az üdvözlő mondatokat! Ha megtetted, hármat előreléphetsz.

8 9

20

9. lépésmező: Egy törvénytudó megkérdezte Jézustól, melyik a legnagyobb parancsolat. Ha tudod fejből, és el is tudod mondani, ötöt előreléphetsz. Ha nem, akkor keresd ki Máté evangéliuma 22. részének 39. igeversét, és olvasd fel a nagy parancsolatot! Ezért két lépést léphetsz előre.

19 18

10

17

11 18. lépésmező: A páskavacsorán derült ki, hogy egyik tanítványa el fogja árulni Jézust. Ha tudod a nevét, egyet előreléphetsz. Ha nem, akkor várd be azt a társadat, aki tudja, és csak akkor haladhatsz tovább! Ha már előtted jár, akkor természetesen nem kell várnod.

12

15

13 14

14

22. lépésmező: Az utolsó vacsora után Jézus a tanítványokkal a Gecsemánékertbe ment imádkozni. Arra kérte a tanítványokat, hogy virrasszanak, míg ő imádkozik, de mindannyian elaludtak. Ezért te is kimaradsz egy körből.

16

16. lépésmező: A páskavacsorán az Egyiptomból való szabadulást ünnepelték a zsidók. Emlékszel, milyen állatot kellett levágniuk azon az estén? Ha tudod, kettőt előreléphetsz. Ha nem, akkor lapozd fel Mózes második könyve 12. fejezetének a 3. igeversét!


29 30

31. lépésmező: Péter hevességében levágta az egyik katona fülét. Mivel nem tudta türtőztetni magát, lépj vissza hármat! De Jézus kiküszöbölte a Péter által elkövetett hibát. Ha tudod, hogyan, akkor előreléphetsz négyet. Ha nem, akkor maradj a helyeden, ott, ahová visszaléptél! A helyes választ megtaláljátok Lu­ kács evangéliuma 22. részének 51. igeversében.

55

55. lépésmező: Üres a sír. Jézus feltámadt! Célba értél.

31

54

32

53 53. lépésmező: Ki szerzett Jézusnak sírboltot? Ha tudod a választ, akkor lépj előre egyet! A helyes választ itt találod: Lukács evangéliuma 23,50.

33

52

51. lépésmező: Mi történt, amikor Jézus kilehelte a lelkét a kereszten? Innen már csak egy lépés a feltámadás! Ha tudod a helyes választ, akkor azonnal célba is értél. A megoldást itt találod: Lukács evangéliuma 23,44–45.

51

34

50

35

49

36 37. lépésmező: Hányszor tagadta meg Péter Jézust? Kukorékolj ugyannyit! A helyes választ Lukács evangéliuma 22. részének 61. igeversében találod.

50. lépésmező: Melyek voltak Jézus utolsó szavai a kereszten Lukács evangéliuma szerint? Innen már csak egy lépés a feltámadás! Ha tudod a helyes választ, akkor azonnal célba is értél. A megoldást itt találod: Lukács evangéliuma 23,46.

48

37 47. lépésmező: Jézust kereszthalálra ítélték. A Golgotára vezető úton cirénei Simon segített neki, ezért most még egyszer dobhatsz.

38

47

39 44. lépésmező: Pilátus az ünnepre való tekintettel lehetőséget adott egy rab elbocsátására. Kit választott a nép? Kiáltsd te is hangosan a nevét, majd lépj előre egyet!

40

41. lépésmező: Jézust először a nagytanács elé, majd Pilátushoz vitték. Pilátus nem akarta elítélni, ezért elküldte Heródeshez. Ez időt vesz el, tehát lépj vissza egyet!

46

45

41 42

44 43

15

««««


»»»»

Bibliai példaképek

Neked ki a példaképed? Ki az, akire felnézel, és azt mondod: én is ilyen szeretnék lenni, amikor felnövök? A Bibliában nagyon sok olyan embert találunk, akiknek a példáját érdemes követnünk. Ismerkedjünk meg néhánnyal!

Egy nagymama és egy édesanya hite Egy görög származású fiatalember Pál tanítványa és munkatársa lett. Pál egyik levelében a következőt írta neki: „Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.” Abban az időben kevés ember ismerte a kereszténységet, a Krisztust követőket Görögországban. A nagymama és az édesanya életpéldája és hite mégis olyan hatású volt, hogy idővel a velük együtt felnövekedő fiú is Krisztus követője akart lenni!

Ki volt ez a fiatalember? Írd a nevét a téglalapba! Ha nem tudod, keresd ki a Bibliából a fenti idézetet (Pál második levele Timóteushoz, 1. rész, 5. vers)!

Egy Istenben bízó, dolgos apuka

16

A bárka építésének történetét Mózes első könyvében, a 6. rész 9–22 versében olvashatod.

Nóé olyan a korban élt, amikor az emberek nem törődtek Istennel, és sok gonoszságot követtek el. Nóé azonban Istennel járt, igaz, feddhetetlen ember volt. Az Úr nagy feladattal bízta meg. Egy hatalmas bárkát kellett építenie, hogy családjával és az állatokkal együtt megmenekülhessen az özönvíz elől, amelyet Isten büntetésként küldött aztán a világra. Nóé hallgatott Istenre, engedelmeskedett neki, és bízott benne. A bárka felépítése óriási munka volt, hosszú ideig keményen, kitartóan kellett dolgozni a bárkán, majd az állatoknak élelmet gyűjteni. Nóé engedelmességével és állhatatos munkájával, Istenbe vetett bizalmával példát mutatott a családjának és a körülötte élőknek. Az Úr mindenben támogatta őt. Isten téged is meg akar bízni feladatokkal. Ha figyelsz rá, és engedelmeskedsz neki, akkor bízhatsz abban, hogy segíteni fog a megvalósításukban!


Egy asszony, aki nagyon szeretett Szeretni és szeretve lenni nagyon fontos dolog. Szeretetünket sokféleképen kifejezhetjük: egymás megajándékozásával, egy telefonhívással, együtt töltött idővel vagy éppen segítségnyújtással. Tudod, nemcsak az embereknek, hanem Istennek is fontos, hogy kifejezzük iránta való szeretetünket. A betániai Mária példája is erre bátorít minket: megkente Jézust egy teljes alabástromnyi* drága olajjal. Jézusnak ez sokat jelentett, mert jót tett vele az asszony, sőt azt mondta: „Bizony, mondom néktek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére!”

Máté evangéliumának 26. részében, a 6–13. versben olvashatod el a történetet. Írj egy rövid imádságot, amelyben kifejezed Isten iránti szeretetedet!

* Alabástrom: finom szemcsés, fehér vagy áttetsző, kristályos gipsz, illetve a belőle készült illatszeres edényke neve.

Egy istenfélő házaspár

Egy hűséges barát Mindenkinek szüksége van barátokra. Felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. De milyen egy jó, életre szóló barátság? A Bibliában erre is találunk példát! Dávid és Jónátán barátok voltak. Mindketten szerették Istent. A Biblia azt írja, hogy szövetséget is kötöttek egymással, nagyon szerették egymást. Jónátán királyi herceg volt, Dávid pedig pásztorfiú. Jónátán mindenét megosztotta Dáviddal. Egy nap Jónátán megmentette Dávid életét, aki ezt sohasem felejtette el. Évekkel később, amikor Dávid már király volt, és Jónátán már nem élt, Dávid gondoskodott Jónátán mindkét lábára béna fiáról.

Zakariás és Erzsébet idős házaspár volt. Azt olvassuk a Bibliában, hogy mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. Nagyon szerették és tisztelték egymást. Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt (nem lehetett kisbabája). Egy nap, amikor Zakariás papi szolgálatát végezte, megjelent neki Gábriel angyal. Elmondta, hogy fiuk fog születni, és hogy a születendő gyermek nagy próféta lesz. Meghagyta azt is, hogy Jánosnak nevezzék el. És valóban! Erzsébet teherbe esett, és fiút szült. Keresztelő János Jézus szolgálatát készítette elő, hirdette a megtérést és a keresztséget. Keresztelő János születésének ígéretét Lukács evangéliumában, az 1. fejezet 5–25 versekben olvashatod. Írd a téglalapba, meddig volt néma Zakariás!

Sámuel második könyvének 9. fejezetében olvashatsz arról, miként gondoskodott Dávid Jónátán fiáról. Írd a téglalapba, hogy hívták Jónátán fiát!

17

««««


»»»»

Húsvéti ajándék 1.

Tudtad, hogy nemcsak karácsonyi és születésnapi ajándék létezik, hanem húsvéti is? A húsvéti ajándékozás régi szokás. Az első húsvéti kosarat Assisi Szent Ferenc kapta Itália egyik szigetén. A legenda szerint egy apró nyúl volt a társa, aki madárfészekből készült húsvéti kosarat adott neki. Ezzel fejezte ki a sziget lakóinak háláját és szeretetét. A húsvéti kosár később gallyakból és levelekből készült, ma pedig már szalmából, gyékényből fonják, fűvel bélelik. A 18. század végétől fogva kerül bele édesség is. Az alábbi leírás alapján papírfonással készíthetsz kosárkát!

Szükséged lesz egy papírtáskára, ollóra, ragasztóra, vonalzóra, szalagra, ceruzára, szizálra vagy forgácsfonalra.

2. 3.

A papírtáska füleit tedd félre, hiszen azokat is fel fogod használni. A táska rövidebb oldalából vágj 11 darab 3 cm-es csíkot. A papírsávokat – három kivételével – nyírd ketté és hajtsd félbe.

4.

5.

Most következik a papírszövés. Jó szorosan illeszd egymásba az egyes csíkokat!

28

Hat-hat félbehaj�tott papírcsíkot ragassz egymás mellé két másik papírdarabra.

A két fennmaradt rövid papírszalagot ragaszd a szemközti oldalakra. Ezzel rögzíted az összeszőtt darabot.


6. Ha a ragasztás megszáradt, a kiálló részeket lenyírhatod, hogy a továbbiakban ne akadályozzanak.

8.

7.

Ezután készítsd el a kosár négy függőleges oldalát úgy, hogy a felhajtott papírcsíkok közé szövöd a három hosszú papírszalagot. Figyelj arra, hogy az illesztés itt is szoros legyen! A papírvégeket ragaszd össze.

A szövést úgy tudod befejezni, hogy a papírsávok felesleges részét visszahajtod. Végül sodord össze a két táskafület, és ragasztóval erősítsd őket a két szemközti belső oldalhoz.

9.

A kosárkát béleld ki forgácsfonallal vagy szizállal. A lányok masnival díszítsék, húsvéti édességgel rakják meg, s abból kínálják az öntözködőket. A fiúk pedig gyűjtsenek bele finomságokat.

29

«««


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.