„Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem.” (Ézs 45,2)
Emlékszem, milyen elemi erővel ka paszkodtam a fenti ígéretbe életem legsötétebb időszakában. Magam elé képzeltem az én hatalmas Uramat, aki szuperhősként küzd értem, és fantaszti kus erejével megtisztítja az utat előttem. Egyetlen határozott mozdulattal leveri a leverhetetlennek tűnő zárakat, meg nyitja a bezárt vagy ismeretlen terepre vezető ajtókat... Nekem csak egyetlen dolgom van: menni utána és bízni abban, hogy át fog vinni mindenen – át a bizony talanságon, nehézségeken, könnyeken és kételyeken.
Akkor megtapasztaltam, hogy ez az ige nem üres ígéret csupán, vagy egy szép bibliai idézet, amelyet elolvasunk, és utána lapozunk egyet. Nem, ez maga a csodálatos valóság.
Amikor a teljes kilátástalanságban csak botorkálni tudtam a sötétben,
mindig azt vettem észre, hogy mire odaértem a következő állomásra, már valahogy elő volt készítve a terep. Mint ha már járt volna Valaki előttem. Isten sokszor megengedte, hogy utólag megláthassam a mennyei kirakó egy-egy részletét, és én csak ámultam-bámultam azon, hogy a kis darabkák milyen ponto san, szépen illeszkedtek össze.
Persze ettől még végig kellett mennem azokon az úttalan utakon. De bár mennyire nehéz volt is a szívem, végig azt éreztem, hogy nem vagyok egye dül. Valaki minden pillanatban fogja a kezem. Tud a dolgaimról, a legtitkosabb félelmeimről, és apró jelekkel, fi nom csodákkal érezteti velem, hogy bármit gondolok vagy látok, számon tart engem, törődik velem. És ez nem csak rám igaz – mindannyiunknak jár ez a kiváltság.
Karácsonyra készülve, egy újabb fur csa-nehéz év végéhez érve jó ebben a tudatban megpihenni. Recseg-ropog minden, akármerre nézünk; biztosnak hitt alapok gyengülnek meg és omlanak le körülöttünk. Bizony kapaszkodnunk
kell, hogy a különféle változásokhoz al kalmazkodni tudjunk. De micsoda erő rejlik abban, hogy a mi Istenünk viszont nem változik! Ő hűséges marad. Tartja a szavát. És azt ígéri, hogy utat készít ott is, ahol mi nem látunk.
Decemberi számunkban erre az útké szítő, csodát teremtő Istenre szeretnénk rámutatni cikkeinkkel. Arról tanúsko dunk, hogy ő az, akinél az igazi biztonság rejlik, akivel újat kezdhetünk, aki ledön ti a falakat körülöttünk és bennünk. Hagyjuk, hogy hadd munkálkodjon az idei adventben bennünk! Ő egyengesse el életünk göröngyeit, simogassa el kétségeinket, és melegítse fel szeretetével megfáradt szívünket. Mert nincs olyan hely, ahol ne járt volna már előttünk.
Győri Virág főszerkesztő
Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk minden kedves Olvasónknak!
Family – családi és párkapcsolati magazin Kiadja a Harmat Kiadói Alapítvány Felelős kiadó: Herjeczki Kornél
Szerkesztőség: Harmat Kiadó, 1113 Budapest, Karolina út 62. Telefon/fax: +36 1 466 9896, +36 20 295 6595, e-mail: magazin@family.hu, honlap: www.family.hu Főszerkesztő: Győri Virág (gyori.virag@family.hu)
Előfizetési ügyek felelőse: Harcsa Károlyné (magazin@family.hu)
Értékesítés, hirdetésfelvétel: Antal Gábor (antal.gabor@harmat.hu)
Határon túli terjesztés (Románia): Krescens Trade Kft., 535600 Odorheiu Secuiesc, Lacatusilor str. 1. Telefon/fax: +40 266 21 0044, e-mail: office@krescens.ro, honlap: www.konyvesbolt.ro Egy szám ára: 995 Ft
Előfizetési díj: 3170 Ft/év (793 Ft/szám)
A Harmat Kiadói Alapítvány OTP bankszámlaszáma (kérjük, ide utalják az előfizetési díjat): 11705008-20415987
Az előfizetést automatikusan meghosszabbítjuk, ha a lejárat előtt 6 héttel írásban nem kapunk lemondást.
A lapot alapította: Bicskei István
Címlapfotó: Földházi Árpád Belső illusztrációk: istockphoto.com, shutterstock.com
Dizájn: Lente István (festinalente@t-online.hu)
Korrektor: Huszár Mariann Készítette: Prime Rate Kft., felelős vezető: dr. Tomcsányi Péter HU-ISSN: 1787-2340
© Minden jog fenntartva. A Family magazin bármilyen anyagának (írott szöveg, grafika, fotó) teljes vagy részbeni újraközlése csak a kiadó írásos engedélyével történhet.
A következő számunk 2023. február 6-án jelenik meg.
Ha nem vállalok el egy munkát, az nálam a családért hozott áldozat, hiszen helyette otthon állom a sarat.
Kettesben 6 Mélységekből m agasságok A mikor a történetet Isten ír ja tovább
Ketten együtt Biztonságban vagyok?
Így t aláltunk e gymásra Napló jövendőbelimnek 18 Hogyan n e s árkányosod junk e l? Családban 22
Apaportré
C sodálatos örömjáték Pindroch Csaba apaságról, hitről és házasságról 26 Apakulcs
Apakaland karácsonykor 30
Gyerekszoba
A z áldott állapot után A szülés utáni hangulatváltozásokról – őszintén 34 Görbe t ükör Ma nekem, holnap neked 36 Gyerekszáj 38
Gyerekszoba Mit mondjunk, hogy célba érjen? V isszajelzéseink a mérlegen
Mélybenéző 46 Kavics a cipőben K arácsonyi kőleves 50 Hellinger A ndrás: „Ha rágódom is a miérteken, itt vagyok a legjobb helyen...” 55 A f alon t úl 56 Szeresd na gyon I stent – é s a z é leted c élba é r 60 „Nekem m indenre v an emberem” Így lett a hátrányból előny 64 Szívkérdés Kitekintő 68 A va lódi s egítségnyújtás (h)arcai 72 Annuskám re ceptjei Ajándékok a konyhából 76 Árral s zemben E zt tanultam őfelségétől 79 Az u tolsó a jándék 80 Ajánló
Amikor a történetet
„A csúcson van a legtávolabb az ember az élettől.”
Sterczer Hilda
Isten írja tovább Négy éve ismertem meg Sterczer Hilda történetét. Tudtam, hogy az ő sztorija nem ér véget a férje, Erőss Zsolt elengedésével, számtalan értékes fejezetet tartogat még. Hittem, hogy a vele készült cikk vagy az abból született, A Hópárduc felesége című interjúkötet mások életére is ha tással lehet, de nem sejtettem, hogy ilyen különleges fordulatokat tartogat. Mert a könyv egy mozifilm, a Magasságok és mélységek születését inspirálta – az pedig a könyv újabb kiadását. „Írtam egy könyvet, és kettő lett belőle” – találtam mondani a Budapest Nemzetközi Könyvfesztiválon, az új borítót kapott kötet bemutatóján, ahol Hildával, illetve Csoma Sándorral, a film rendezőjével és Sümeghy Claudia producerrel beszélgettünk.
ʠ Hilda, úgy tűnik, a történeted saját utat jár be, és most épp egy új fejezet íródott.
H.: Nemrég tudatosult bennem, hogy hátradőlhetek, mert ez már nem rólam szól, hanem a veszteségről, a nehézsé gekről, az újjászületésről, a felállásról. Hiszem, hogy Isten alakította úgy, hogy mások számára is épülést hozzon. Fele melő ezt látni.
ʠ De az „árát” neked kellett megfizet-
ned… Mit gondolsz erről ennyi év távla tából?
H.: Továbbra is azt, hogy Isten jó, és szeret, és nem ő akarta azt, hogy elve szítsem a férjem. Az ő csodálatos kegyel me, hogy egy ilyen tragédiából ennyire pozitív dolgot tud kihozni. Emellett a gyász lehetővé tette azt, hogy egy fon tos, ugyanakkor nagyon fájdalmas önis mereti munkát is elvégezzek magamban. Mivel a gyász miatt alapból benne vol
tam egy nagy fájdalomban, talán kön ynyebb volt így megküzdenem vele. ʠ Az önismeret útját azért is választják kevesen, mert nehéz önként vállalnunk a fájdalmat?
H.: Igen, hiszen fel kell nyitogatnunk olyan sebeket, amelyekkel már megta nultunk együtt élni, amelyekről már azt gondoltuk, hogy feldolgoztuk őket. ʠ Ez az újabb kör a film kapcsán menynyire nyitogatta fel a te sebeidet?
H.: Mi tagadás, kicsit „élveboncolás” volt... Mint amikor az ember túl van már egy operáción, és újra felnyitják a sebeket megnézni, hogy mi is van ott. Ezért kény telen voltam egyes szám harmadik sze mélyben beszélni a filmbeli magamról, hogy egy kicsit eltávolítsam magamtól. Amikor a filmet láttam, vagy a bemuta tó közeledett, az is erős érzéseket keltett bennem. Ugyanakkor belekapaszkodha tok abba, hogy bár a film használja a nevemet és a történetemet, jóval többet mond annál, sokkal univerzálisabb. ʠ Sándor, hogyan találkoztál Hilda tör ténetével? Az első nagy mozifilmedhez miért éppen erre esett a választásod?
S.: A hegyek iránti vonzalmam min dig is megvolt, fiatalon sokat túráztam a szüleimmel. Amikor az édesanyám nál rákot diagnosztizáltak, és vittem őt a kemoterápiákra, védekezési mechanizmusból elkezdtem foglalkozni a gyász gondolatával. Alkotóként is iz gatott a hiány és a veszteség kérdése. Édesanyám vette meg A Hópárduc fe lesége című könyvet, és amikor elolvastam, akkor tudatosult bennem, hogy ez az a perspektíva, amellyel össze tudom fogni az engem érdeklő témaköröket: a hegymászást, a gyászt és Zsolt karakte rét is, hiszen mindez Hildában ér össze. Aztán két nappal később, ahogy elolvas tam a könyvet, lementem a sarki közért be, ahová egyszer csak besétált Hilda. Megjelent előttem. Földbe gyökerezett a lábam, és tudtam, hogy ez nem lehet véletlen, hiszen Mogyoródon él. Mit ke res itt, a tizenegyedik kerületben, épp a lakásomnál lévő élelmiszerboltban, pont
A napsütéses órák rövidülésével, a téli hónapok borongósságával és az ünnepek közeledtével mindannyian hajlamosabbak vagyunk az „elsárkányosodásra”. Ilyenkor még tudatosabban kell odafigyelnünk magunkra és szeretteinkre, hogy az együtt töltött idő mennyiségének növekedésével ne a veszekedések száma sokszorozódjon, hanem az olyan pillanatoké, amelyek örömmel gazdagítanak mindanynyiunkat.
Ahhoz, hogy az elsárkányosodás ellen felvértezzük magunkat, először is érdemes különbséget tenni a kérés és a követelés között. Egy egyenrangú part neri kapcsolatban – és jó esetben a há zasság ilyen – a kérések visznek előre. Ezzel szemben az elvárásokból táplál kozó követelések az alá-fölé rendeltség dinamikáját hívják elő, amely gyakran a szülő-gyerek kapcsolat elakadásainak folytatásaként él tovább felnőtt kapcsolódásainkban.
Bohár-Kovács Janka pszichológus, művészetterapeuta írása
Azokban a pillanatokban, amikor akár nyíltan, akár magamban pufogva szidom a gyerekemet vagy a társamat azért, mert nem úgy tesz meg valamit, ahogy az szerintem a legjobb lenne, vagy nem azért lelkesedik, ami számomra fontos, akkor az elvárásaimat választom az előt tem álló ember helyett. Ám ha sorozato san így viszonyulok a másikhoz, akkor belebetonozom magam a saját nézőpon tomba, és ezzel együtt elveszik a kapcsolatunkból a kíváncsiság és a kedvesség.
S mivel folyamatosan frusztrálódunk a „miért nem képes ennyit megtenni?” vagy a „nem igaz, hogy ilyen, miért nem inkább olyan?” gondolatok jegyében, egyre agresszívabban kezdünk követe lőzni – kimondva vagy kimondatlanul. Így ahelyett, hogy behívnánk az illetőt abba a problémába, nehézségbe, amel y lyel épp küzdünk, hogy segítsen, bátorít son, vagy csak legyen velünk egy kicsit, támadásba lendülünk. Pedig a szívünk mélyén nem harcra, hanem megértésre és kapcsolódásra vágyunk.
A megoldás felé vezető út első lépé seként először is érdemes lehet a dolgok mélyére ásni. Csenge az otthoni indulatos kirohanásai miatt kért tőlem segítséget. A dühkitörésekhez vezető láncolatot lé pésről lépésre fejtettük vissza egyetlen tipikus helyzetből kiindulva: tényleg az a baj, hogy a férje hagyja a hároméves kis lányukat egész nap kócos hajjal rohan gálni a lakásban? Vagy attól fél, hogy a lányából olyan önmagára nem adó fel nőtt lesz, mint a nőiségét egészségesen megélni nem tudó nagynénje? Esetleg átvillan előtte egy kép, hogyha most a játszótéren lennének, épp megszé gyenülne a tökéletesen fésült, hajpán tos kislány anyukájának pillantásától? Vagy talán azért rándul görcsbe a gyom ra ilyenkor, mert a fülében cseng a saját anyukájának a hangja, ahogy vasárnap reggel egy fésűvel üldözte „így akarsz megjelenni az Isten házában?!” kiáltások közepette?
Lehetséges, hogy Csenge férje, Gergő érzelmileg szuperintelligens, vagy ép pen az előző hétvégén vett részt egy erő szakmentes kommunikációs tréningen, így képes arra, hogy felesége indulatos kirohanásai mögé lásson, és tudja, hogy ez tulajdonképpen egy felszíni válasz ar ra a frusztrációra, amelyet olyan mélyen húzódó érzések indítottak be nála, mint a szorongás, a szégyen vagy a félelem. Ráadásul ezek az érzések nem is a jelen
nek szólnak, hanem a lélek próbálkozásai arra, hogy egy talán évek, évtizedek óta hordozott seb végre begyógyuljon.
Valljuk be, a saját tapasztalataink alap ján inkább azt tartjuk valószínűbbnek, hogy Gergő ezt az üzenetet olvassa ki Csenge megjegyzéseiből: „A feleségem már megint dühös rám, megint elszúr tam valamit, megint nem vagyok elég.” Emiatt ő maga is frusztrálttá válik az olyan elvárások szorításában, melyeknek nem tud vagy talán nem is akar megfe lelni. Az egész jelenetet pedig úgy köny veli el magában, hogy „ez is egy újabb bizonyíték arra, hogy a feleségem egy házisárkány, az életem pedig keserves szenvedés a közelében”. Ezen a ponton általában két forgatókönyv szerint ala kulhat a folytatás: „Üss vagy fuss!” – az az vagy veszekedésbe torkollik a jelenet, vagy Gergő az érzelmi, esetleg a fizikai (térbeli) kilépést, menekülést választja. Párok, családok ezreiben játszódik le hasonló jelenet nap mint nap, pedig le hetne másképpen is. Az első lépést már láttuk: fel kell kutatni az eredeti prob lémát, le kell ásni a gyökerekig. Ehhez két dologra van szükség: a folytonos önref lexióra, illetve a mentalizációra, vagy is a saját és mások viselkedése mögött húzódó szükségletekhez és érzésekhez való állandó, egészséges kapcsolódásra.
Ez utóbbihoz talán nem árt némi ma gyarázat. Sokan attól félnek, hogy ha túl nagy feneket kerítünk az érzelmeinknek, akkor érzelgős, gyenge, esetleg kiszol gáltatott vagy épp indulatos emberré válunk. Nem erről van szó! Az érzéseink megfelelő azonosítása, felismerése nem azt jelenti, hogy szabad, kontrollálatlan folyást engedünk nekik, ahogyan azt sem, hogy döntéseinkben és cselekedeteinkben átadjuk nekik a kormányt. Épp azért fontos megtanulni felismerni és minél pontosabban megnevezni őket, hogy betölthessék azt a funkciót, amely re teremtve lettek, vagyis egyfajta jelző berendezésként segítsenek tájékozódni a világban, a kapcsolatainkban és saját belső világunkban.
Sem az önreflexió, sem a mentalizáció nem velünk született készség. Aki felnőttként nehezen boldogul velük, annak sem kell aggódnia, mert már kis odafigyeléssel, gyakorlással is jól fejleszthetőek. A pszichológusokkal kapcsolatban nem véletlenül vált so kat idézett paródiává az „akarsz róla beszélni?” kérdés. Ugyanis ez tényleg működik! Az önreflexió és mentalizáció gyakorlására a legkézenfekvőbb lehető ség az, ha a szókincsünket, önkifejezési palettánkat akár olvasással, naplóírás sal vagy beszélgetésekkel fejlesztjük. Az sem gond, ha eleinte „csak” ventilá lunk, vagyis kiírjuk, kipanaszkodjuk ma gunkból mindazt, ami betölt és leterhel. Olyan ez, mint egy lelki lomtalanítás a jelenben. Csak ezután következhet azon mélyebb rétegek felfedése, melyek talán a múltból hozott sebeket és hiányokat is rejtenek. Ez utóbbiak feltárásához és gyógyításához már szükség lehet szak ember segítségére is.
Mindez azonban még nem a cél, csak néhány kisebb megálló, amely felé időn ként el kell kanyarodnunk. A következő szakasz legalább ilyen jelentős. Miután az érzéseink, szükségleteink azonosí tása már jól megy, feltehetjük a döntő kérdést: „Mire ösztönöz ez engem? Mi segítene? Mi esne jól?”
Júlia vibrál a feszültségtől, mikor meg érkezik hozzám a konzultációra. Nyug talannak, fáradtnak látszódik. Tizenöt percet beszél arról, hogy rettentően ki merült, mert a munkahelyén le van ter helve, a baráti társaságban is folyton túl sok programot vállal be, de képtelen ne met mondani a meghívásokra olyankor is, amikor legszívesebben otthon pihen ne egyedül. Végül megemlíti a lényeget is, hogy mitől ilyen nyugtalan. Négy hó napja ismerkedik egy férfival. Én nagyon megörülök a hír hallatán, ő azonban nem tűnik lelkesnek. Bizonytalannak érzi ma gát, hogy tényleg készen áll-e az elköte
Kevés az olyan magyar férfi színművész, aki nyíltan felvállalja, hogy számára a családja fontosabb, mint a munkája, az pedig végképp ritka, aki ugyanezt teszi a hitével. Pindroch Csaba az utóbbi időben mindkét témáról gyakran megszólal a nagyközönség előtt, ugyanakkor szigorú határokat is húz a magánélete körül. Kíváncsi voltam a családi életének, apaságának azon részleteire is, amelyeket ritkán oszt meg másokkal.
ʠ Milyen körülmények között lettél édesapa?
Harminchat évesen lettem először apa, aztán negyvenkét és negyven négy évesen, és most ötvenévesen ne gyedszerre. Az elsőre sokat, másfél évet vártunk, de aztán szépen potyogtak a többiek. Mindegyik szerelembabaként, tervezetten érkezett, és vidéken, boldog ságban élünk velük. ʠ Hogy élted meg a feleséged váran dósságait?
Nem nagyon emlékszem, hogy bármikor is pluszterhet rótt volna rám a fe leségem várandóssága, ő mindig is jól viselte a hormonális változásokat. A ko runkból kifolyólag most mindkettőnk ben kicsit több volt a félelem, a féltés, hiszen már nem olyan a biológiánk sem, mint tizenhárom éve – mondom ezt an nak ellenére, hogy a környezetünkben sokan szülnek abban a korban, amely ben most a feleségem van. Negyvenkét éves, mégis többször megkérdezték tőle: „Első baba?” Sőt ugyanezt nekem is fel tették nemrég... Annyiban más a mos tani helyzetünk, hogy másfél éve ismét szabadúszó vagyok, és a szülés kiírt időpontja előtt és után két héttel nem vál laltam semmit, hogy nyugodtan itthon lehessek.
esetleg elájulok, ezért az első szülés előtt megkérdeztem Hujber Feri barátomat, akinek a felesége pár hónappal előttünk szült, hogy mire számítsak. Azt mond ta: „Csabikám, ez a világ legtermésze tesebb dolga, ami mellett igazából csak statisztálsz, és annyit segítesz, amen y nyit tudsz.” Ez történt velem is. Mint egy jó előadás esetén a nézőben, psziché sen bennem is végbement a folyamat, de közben erőt és együttérzést tudtam nyújtani, jelen voltam.
Volt egy érdekes megfigyelésem. A feleségem nagymamája kilencvenkilenc évesen megbetegedett, és pont a száza dik születésnapján ment el. Lindával ott ültünk mellette; én szinte ugyanabban a pozícióban, mint korábban az ő szüléseinél. Tanúja voltam a nagymama halálá nak, és napokkal később arra jöttem rá, hogy igazából túl nagy különbség magá ban a fizikai folyamatban nemigen van: egy mindent átjáró, szakrális élmény két pólusa a születés és a halál; mindkettő egy-egy ajtó...
Antal-Ferencz Ildikó írása
megfoghatatlan, mégis a világ legtermé szetesebb dolga.
ʠ Mit jelent számodra az apaság? Meny nyire vagy tudatos ebben?
Ajándék és felelősség, mint minden olyan tevékenység, amelyben nem le het hátradőlni, de mind közül talán ez a legfontosabb. Nagyszerű érzés hatni a közösségre, akár művészként a kultúrát fogyasztó vagy nem fogyasztó közösség re, akár hívőként a tanúságtételekkel a hívőkre és az ateistákra, de ennél sok kal lényegesebb, hogy az ember miként hat a családjára. A szakemberek már be is bizonyították, milyen komoly törések származhatnak ebből. Nyilván én is viszem a saját batyumat, de próbálok fi gyelni arra, hogy milyen képet mutatok magamról nekik. Mióta gyermekeim vannak, úgy intéztem az életemet, hogy minél többet legyek velük. Ehhez persze kell jó adag tudatosság is, de az apaság nak nincs egy olyan módszertana, mint a tanárságnak, így az ember egy csomó hibát elkövet. ʠ
Egy lányod és most már három fiad van. Mit jelent számodra lányos vagy fiús apának lenni?
ʠ
Milyen élmények voltak számodra az apás szülések?
Én eléggé rosszul vagyok mindenfé le nyáktól, vértől, és attól féltem, hogy
Például az első fiam születésénél érez tem meg először, hogy minden szinten le vagyok győzve: ő abban az első perces állapotában is külön individuum volt, mintha már kész lett volna a sorsa. Vagy én vetítettem ezt bele, vagy így vettem le, amit sugárzott magáról, nem tudom, csak azt akarom ezzel mondani, hogy mi csak segítők, tanúk vagyunk mind a jöve telben, mind az elmenetelben. Az egész
Egyelőre nem érzek túl nagy különb séget a kettő között. Igaz, most már tu dom, hogy milyen is egy kamasz lány, és elhiszem azoknak, akik mondják, hogy
Advent idején a helyzet fokozódik. Bizonyára ez csak a mi csalá dunkban van így, mindenki más idilli békében, angyali mosollyal suhan át a decemberen. Nálunk nem egészen ez a helyzet. Izgatottság, leterheltség, utolsó pillanatok, óvodai-iskolai-közösségi szeretetáradások… Egyszóval: teljes megbolondulás.
Süveges Gergő sorozata
Adecember mindemellett persze tanulási és tapasztalatszerzési lehetőség is: magunkról, egy másról, az ünnepről – és ennek a há romnak a találkozásáról. Következik két karácsonyi történet, kirajzolódik belőlük négy üzenet – hogy advent négy hetére adjanak némi muníciót.
Családi karácsonyi hagyományunk, hogy az angyalok már december 23án nekilátnak a munkának. 23-án es te lezárjuk a nappalit, mindenki korán aludni megy (hiszen másnap fárasztó napunk lesz), a felnőttek is úgy tesznek, mint akik már alszanak is… Egy biztos: attól fogva lélek az ajtón se be, se ki (ki véve angyalok), másnap a nappali kör nyékén is csendben lépdelünk, nehogy meg- és elzavarjuk őket. A nappaliból pedig nem hallatszik ki semmilyen zaj,
hiszen az angyalok nagyon csendben tudnak dolgozni.
Így aztán december 24-én már egész nap „béke” van… Legalábbis a fával már nem kell foglalkoz… niuk az angyalok nak… illetve: épp ők azok, akik foglal koznak vele. A felnőtteknek nincs vele dolguk. Persze, miért is lenne? Hát nem arra vannak az angyalok…? Belezava rodtam.
Egy szó, mint száz: bár a felnőttek mintha kissé kimerültek lennének, 24-én a gyerekekkel közös sütés-főzés, filmné zés zajlik, aztán pásztorjáték és izgatott készülődés az estére, amikor majd titok zatosan megszólal a csengő, és feltárul a csoda. Addig persze a nappalit óvni kell a kíváncsi tekintetek elől, nehogy az an gyalok elijedjenek. A gyerekek nyilván keresik a falon (ajtón, függönyön, bár
Kiskorunk óta tervezgetjük, hogy milyen lesz majd egyszer anyává válni, a gyermekünkre gondot viselni. Nagy meglepetésünkre azonban mire odaérünk, nem feltétlenül úgy alakulnak az események körülöttünk vagy bennünk, ahogyan azt elképzeltük. Hamar szembesülhetünk azzal, hogy a gyermekáldás mennyi új feladattal, kihívással jár, és bármennyire szeretnénk, az öröm sem mindig dominál a lelkünkben – annak ellenére, hogy a miénk a világ legédesebb kisbabája.
A gyermekvárást, szülést, szoptatást kísérő hormonális változások intenzív hangulati ingadozásokat, megváltozott lelkiállapotot idézhetnek elő; ezek a legtöbb édesanyát érintik valamilyen mértékben. A hangulati ingadozásokra való fogékonyságunk, valamint ennek az állapotnak a tartóssága és súlyossá ga azonban rengeteg tényezőtől függ. Elsősorban a genetikai hajlamunk ját szik benne szerepet. Genetikai adottsá gainkkal kéz a kézben járnak a korábbi és jelenlegi élményeinkkel – akár em lékszünk rájuk, akár nem –, valamint a személyiségvonásainkkal, az aggódás ra való hajlamunkkal, a szorongásunk „alapszintjével” és aktuális mértékével, a minket körülvevő környezettel, illetve az önmagunkhoz és másokhoz való viszonyulásunkkal is. Továbbá gyermeke születésekor az édesanya lelkében óha tatlanul kinyílik egy rejtett ajtó, amely ről addig talán nem is tudott. E mögött a saját kora gyermekkori élménylenyomatai „szunnyadnak”, melyek az anyasággal kapcsolatban benne élő képekkel együtt – gyakran megfogalmazhatatlan érzések és benyomások formájában – felélednek a várandósság során. Ennek az időszaknak a hangulatát jelentősen befolyásolja az, hogy a kismama milyen lenyomato kat őriz a lelkében a saját korai idősza kából; milyen a kapcsolata a benne élő kisgyermekkel – nem csak azzal, akit éppen a szíve alatt hordoz.
A várandósság, a szülés és a szopta
tás időszaka mindezek miatt fokozot tan sérülékeny periódus. Nem ismerünk minden olyan tényezőt, amely ezeket a hangulati változásokat okozza, és sok szor nincs ráhatásunk azokra sem, amelyeket ismerünk, ám ha tisztában va gyunk a saját „keresztünkkel” – azokkal a terhekkel, áldásokkal és kérdésekkel, amelyeket hordozunk –, már sokat tet tünk azért, hogy felkészüljünk a pszichés elakadások megelőzésére, felismerésére és kezelésére.
A reklámok hatására gyakran úgy képzeljük, hogy a kisbabánk érkezésével kicsattanó örömben, boldogságban lesz részünk, azonban a valóság sokszor teljesen más. A szüléssel és a szoptatás megkezdésével járó jelentős hormoná lis változások, valamint a hirtelen megváltozott élethelyzet, az anyai szerep megjelenése és a fizikai fáradtság kö vetkeztében a kismamák többsége áté li a szülés utáni lehangoltság állapotát.
webshop.immanuel.hu
E-mail: immanuel@immanuel.hu Tel.: 20/776 2585, 1/267 1551 www.immanuel.hu facebook: Immanuel Szószóró
IMMANUEL WEBÁRUHÁZ
1056 Budapest, Molnár utca 3., 2/3., 29-eskapucsengő
A Ferenciek terétől 3 percre Rendelések átadása telefonos egyeztetés alapján hétfőtől péntekig.
Gyermeke születésekor az édesanya lelkében óhatatlanul kinyílik egy rejtett ajtó, amelyről addig talán nem is tudott.
Na, gondolhatják a kedves olvasók, Emőke most egy szakácskönyvvel fog előrukkolni? Mondanám, hogy nem, de igen! Egy jó recepttel készültem. Így, a karácsony felé közeledve ugyanis két gyermekkori emlék jutott eszembe: az egyik egy különleges fogás, a másik egy szakácstanács. Szóval ha már kavics a cipőben, akkor jöhet a kőleves.
Kétségbeejtető híráradat tölti be otthonainkat – igen, jól írtam, -ejtető! Így, műveltető módban. A média világa igyekszik minket kétségbeejteni, hogy a katasztrofizáló, nyomasztó, ijesztő címekkel újabb és újabb kattintásokat generáljon. Vagyis feláldoznak minket a megfelelő olvasottsági mutatók elérése érdekében, és mi ehhez hozzájárulunk –sőt önkéntesen hajtjuk bele a fejünket a félelem és kétségbeesés kalodájába.
Igaz, valóban nem élünk könnyű idő ket. Az elmúlt négy év eseményei kí vül-belül alaposan felkavartak minket. Mekkora szükség lenne az angyali üze netre: „A földön békesség, és az embe rekhez jóakarat!”
Mikor ez a cikk íródik, a telefono mon megjelenő hírfolyam első tíz sorá ban ezek a szavak szerepelnek: botrány, hátborzongató, valóságos káosz, meghalt, kudarcra van ítélve, félelmetes, végzetes, elborzasztó, őrület, atomháború. Már észre
sem vesszük ezeknek a kifejezéseknek a súlyát. Megszoktuk őket, csak kat tintunk. Olvassuk, és közben a lelkünk befeszül, aggódik, megkeményedik, re ménytelenségében pedig agresszívvé vá lik. Így éljük napjainkat, és így várjuk a karácsonyt. Minden alkalommal, mikor le akarunk csendesedni, amikor Krisztus közelébe húzódnánk, előbb ki kell tép nünk magunkat ebből a közhangulatból, a média okozta szorongás káoszából.
A katasztrofizálás igazából egy pszi chológiai szakszó. A kognitív terápia egyik csodálatos felfedezése szerint ahogyan az ember gondolkodik, úgy érez, és ezek által az érzelmek által ve zérelve cselekszik. Akik ismerik előadá saimat, már hallották tőlem a sztoikus filozófus mondatát: „Az embereket nem a tények teszik tönkre, hanem a té -
nyekről alkotott véleményük.” Amiképpen gondolkodom, az meghatározza az életfelfogásomat, az érzéseimet, a han gulatomat, a cselekedeteimet, sőt még a meggyőződéseimet is. A katasztrofizáló szavak tulajdonképpen hatalmas durranással csapják be az ajtót az orrunk előtt, és a hatásukra szorongani kezdünk, el veszítjük a jövőképünket. Erős, intenzív érzéseket keltenek bennünk. Például ha azt mondjuk, hogy „egy szörnyű hírt hal lottam”, az sokkal nagyobb odafigyelést vált ki valakiből, mint ha azt mondanánk, hogy „egy elgondolkodtató hírt hallot tam”. Ez természetes, hiszen a veszélyre reagálunk, rögtön felkapjuk fejünket, mert biztonságban akarunk lenni, és a védekezésre fel akarunk készülni. Jól tud ják ezt az újságírók is, ezért is ömlesztik ránk a riogatásaikat. Így már a cím láttán azonnal veszélyben érezzük magunkat, és gondolkodás nélkül kattintunk. Még el sem kezdtük olvasni a cikket, de már
Végre eljött ez az időszak, és ünneplőbe öltöztethetjük a lelkün ket is, miközben meghitt hangulatban készülődünk! Mi évek óta halk zene mellett, a családdal közösen szoktuk elkészíteni a saját gasztroajándékainkat. Ezeknek minden kolléga, ismerős és pedagógus garantáltan nagyon örül, hiszen a sokadik ajándéktárgy helyett egy szeretettel készült finomság mindig nagyobb értéket képvisel. Ebben az összeállításban igyekeztem sósat, édeset, gyorsat és babrálósat is ajánlani.
Wichmann Anna rovata
Ebben a csokibonbonban azt szeretem, hogy egy kis süteménnyel gazda gítjuk, így nem lesz olyan tömény, mint a sima trüffelek. Nyugodtan használha tunk hozzá bármit: akár bolti kekszet, a piskóta szélét vagy maradék brownie-t. Ezt a nevébe is beépíthetjük – például a brownie-s bonbon egészen ínycsiklandó an hangzik.
Hozzávalók kb. 30 db golyóhoz: 10 dkg csokis süti 20 dkg étcsokoládé 1,5 dl habtejszín 3 evőkanál rum (opcionális)
1 evőkanál kakaópor 1 evőkanál porcukor
Elkészítés:
1. Ha a csokis sütemény keksz, akkor ké ses aprítóban finomra őröljük, ha piskóta vagy muffin, akkor egy kisebb keverőtál ban a kezünkkel finomra morzsoljuk.
2. Az étcsokoládét egy kisebb lábosba
tördeljük, ráöntjük a habtejszínt, és kevergetve addig melegítjük, amíg a csoki elolvad. Ezután a süteményre/kekszre öntjük. Ha rummal készítjük, akkor azt is beletesszük. A masszát simára kever jük és hagyjuk kihűlni.
3. A kakaóport és a porcukrot egy tál kában összekeverjük. A kihűlt csokimasz szából kisebb golyókat formálunk, aztán meghempergetjük őket a kakaós cukor ban. Légmentesen lezárva a hűtőben tá roljuk (maximum 3 hétig).
Tipp:
Ugyanígy elkészíthetjük tejcsoko ládéval vagy fehér csokoládéval is, de a habtejszínből a tejcsokihoz csak 1 dl, a fehér csokihoz pedig csak ½ dl kell.
A zöld változatot már sokan ismerik és használják. A piros kevesbé ismert, pedig az íze sokkal populárisabb, és nagyon jól használható akár spagettihez, sült hús hoz mártásnak vagy simán pirítósra ken
ve is. Ráadásul olajos magból nem kell hozzá fenyőmagot venni, nyugodtan használhatunk diót, mandulát vagy föl dimogyorót is. Aszalt paradicsomból is választhatunk olajban eltettet vagy szá razat is, az eredmény mindkettővel páratlanul finom lesz.
Hozzávalók 2 kisebb befőttesüvegnyi adaghoz: 15 dkg olajos mag (pl. dió) 50 dkg aszalt paradicsom 3 db fokhagymagerezd 1 dl olívaolaj + az üveghez 10 dkg kemény sajt 1 teáskanál oregánó 1 teáskanál bazsalikom ½ teáskanál só ¼ teáskanál őrölt bors
Elkészítés:
1. Az olajos magvakat egy sima serpenyőben közepes tűzön, kevergetve il latosra pirítjuk. Az aszalt paradicsomot és a fokhagymát egy késes robotgépben aprítani kezdjük. Ha már nem viszi jól a
A szerző fotói
Apává lenni nem nehéz. Apának lenni – igazi kihívás. A kötet öniróniával és derűvel átszőtt írásaiban egy nagycsalád örömei tárulnak fel soktucatnyi képben.
