Mindazoknak, akik fáznak, akiket megsebzett az élet, akik keményen küzdenek. Töltse el őket ez a történet melegséggel, élettel és mindenekfelett: reménnyel!
parazs_a_ho_alatt.indd 5
2021. 09. 15. 16:44:23
CHRIS FABRY & GARY CHAPMAN
Parázs a hó alatt Karácsonyi ének a házasságról
Harmat Budapest, 2021
parazs_a_ho_alatt.indd 3
2021. 09. 15. 16:44:23
This book was first published in the United States by Moody Publishers, 820 N. LaSalle Blvd., Chicago, IL 60610 with the title A Marriage Carol, copyright © 2011 by Chris Fabry and Gary Chapman. All rights reserved. Translated by permission. Hungarian edition © 2012, 2021 by Harmat Kiadó All rights reserved. Minden jog fenntartva. Második, javított kiadás 2021 Fordította: Győri Katalin ISBN 978-963-288-663-3 A bibliai idézeteket az új fordítású Biblia javított kiadásából vettük át (Budapest: Kálvin, 2019). E kiadvány a kiadó írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, nem tehető közzé sem elektronikus, sem más formában.
parazs_a_ho_alatt.indd 4
2021. 09. 15. 16:44:23
Bevezetés Tudom, mit fogsz mondani. Máshoz kellett volna hozzámennem. Onnan tudom, mert én is erre a következtetésre jutottam. Csakhogy mindez még az előtt a bizonyos tél előtt volt, amikor sérelmeinkbe burkolózva végső döntésre jutottunk pontosan szenteste. Azelőtt, hogy leesett volna a hó. A hó megtanított valamire. Ez a fehér csoda igenis képes tanítani, ha engedjük. Én általa értettem meg, hogy nyitott szemmel járni kockázatos. Látni veszélyes. Szeretni nem olyan könnyű. Ha csak megkedveltük volna egymást évekkel ezelőtt, és csupán a „boldogság” után futottunk 7
parazs_a_ho_alatt.indd 7
2021. 09. 15. 16:44:24
volna, akkor a helyzet most sokkal egyszerűbb lenne. Ha a célod mindössze annyi, hogy jobban érezd magad, akkor könnyedén továbbállhatsz. Felkapod a csomagod, leugrasz a vonatról, és folytatod a keresgélést. De a szeretet sebezhetővé tesz a hideggel szemben. Magához int, te pedig szó nélkül besétálsz a hóviharba – egy fölrázott, ide-oda himbálózó üveggömbbe –, ahol az események fölött semmilyen hatalmad sincs. Csak védtelenül állsz a jeges szélben, és valami után kutatsz, amit rég belepett a hó. Az igazi szeretetet nem lehet előre eltervezni. Nemet sem mondhatsz rá, ha egyszer már megérkezett. Az igazi szeretet akkor sem ér véget, ha esetleg a másik odébbáll. Mert elhagyhatsz egy személyt, egy családot vagy egy lelki otthont, de a hegektől és az emlékektől nem tudsz úgy megszabadulni, mint egy zsák használt ruhától. Ez az érzés nem söpörhető csak úgy el, hiszen nem belőled ered, hanem egy láthatatlan forrásból. Egy Forrásból, mely a lelket táplálja. Most bizonyára azt mondod, sosem éreztél igazi szeretetet. Már a kezdeteknél elromlott valami. Vagy egyszerűen csak megfagyott az évek alatt. Lehet ugyan a benned lévő szeretet kőkemény, attól az még elpusztíthatatlan, a vízfolyamokat egyszerűen nem 8
parazs_a_ho_alatt.indd 8
2021. 09. 15. 16:44:24
lehet visszatartani. A szeretet mindig megtalálja a maga útját, még ha a cseppek jéggé fagytak is. Rájöttem egy dologra: életünket a döntéseink határozzák meg, és döntéseink – a hópelyhekhez hasonlóan – addig-addig hullanak ránk, míg végül a bennünk lévő melegség lassan elszunnyad, kialszik, majd végül meghal. Aztán magunkra maradunk, a következmények súlyával a vállunkon. A szív ellenben a tavasz, a nap és az élet melegére vágyik. A bennünk lévő szeretettel pedig céltudatosan és ösztönösen mozoghatunk az életben. Nélküle botladozunk és vakon kutatunk a keskeny ösvény után. Most elmesélem, pontosan mi is történt. Bár nagyon fáj, mindent úgy mondok el, ahogy volt. Kérlek, nagyon figyelj! Bárcsak megnyílna benned valami: egy kis ajtó, mely a szívedhez vezet, a szemed, hogy újra lásson egy aprócska fénysugarat, vagy talán az agyad egy rejtett zuga, ami azt súgja, hogy ez lehet a megoldás, az ösvény életed sodródó, hánykódó folyamában! Lényed egy része minden bizonnyal hisz a csodákban, hogy a halál – a látszat ellenére – nem a vég. Hogy amit egyszer sírba tettek, még feltámadhat. Sokszor álmodtam úgy a szeretetről, mintha az csak egy régi emlék volna. Olykor megérintettem a 9
parazs_a_ho_alatt.indd 9
2021. 09. 15. 16:44:24
tükröt, és letöröltem a párát, hogy lássam a tükörképem. Homályos volt és elmosódott. Arra vágytam, hogy gyönyörű panoráma fogadjon! De nekem csak ez jutott: egy száraz, kietlen sivatag itt belül. Nincs azonban olyan kiszáradt vidék ezen a földön, ahol a szeretet ne tudna virágoskertet fakasztani. Még a te szíved sem.
10
parazs_a_ho_alatt.indd 10
2021. 09. 15. 16:44:24
1. VERSSZAK
A rövidebb út – Mikor mondjuk el a gyerekeknek? – kérdezte csak úgy, minden érzelem nélkül, végig sem gondolva a szavakat. Mintha csak a Microsoft vagy a Google részvényeinek állása felől érdeklődött volna. Ez volt az első mondata az alatt a közel húsz perc alatt, amióta együtt ültünk az autóban. A házassági évfordulónkon. – Majd karácsony után – feleltem, hozzá hasonlóan szenvtelenül és hűvösen. – Biztos, hogy nem ma este vagy holnap. – Szerinted még nem tudják? Vagy legalábbis nem sejtik, hogy valami nincs rendben? – David még biztosan nem, ahhoz túl fiatal. 11
parazs_a_ho_alatt.indd 11
2021. 09. 15. 16:44:24
Justin kérdezget meg bámul rám őzikeszemeivel, de magában tartja, amit gondol. Egyedül Becca miatt aggódom. – A gyerekek könnyen túlteszik magukat bármin. Ha most még nem is tudják, majd megértik, ha elmagyarázzuk nekik. Mindenkinek jobb lesz így. Reméltem, hogy igaza van. – Mostantól legalább két karácsonyuk is lesz – tette még hozzá. Az ablaktörlők saját ritmusukra sikálták le a szélvédőről a vizes havat. A táj betemetődött a fehér takaró alá, újabb réteget képezve az előzőn, amely még nem olvadt el teljesen. Az út, ahol még látszott, feketéllett a ráfagyott latyaktól. Lassan poroszkáló autók tűntek fel közvetlenül előttünk, mivel Jacob rátaposott a gázra, és most ott toporgott egy kocsi nyomában. Alig várta, hogy végre megelőzhesse. – Biztos vagy benne, hogy az irodájában lesz? – tűnődtem az ablakon kibámulva, kapaszkodót keresve. – Ebben az időben? Szenteste? – Még ott van. Felhívtam, mielőtt elindultunk. A papírok is elkészültek. – Van családja? – kérdeztem. – Mi? – válaszolta olyan lekezelően, ahogyan csak 12
parazs_a_ho_alatt.indd 12
2021. 09. 15. 16:44:24
tőle telt, és úgy nézett rám, hogy muszáj volt elfordulnom. Nem bántam volna, ha soha többé nem kellene látnom ezt az arckifejezést. – Azt kérdeztem, hogy van-e családja. Felesége? Gyerekei? – Fogalmam sincs – újabb megvető pillantással felelt. – Nem tudtam, hogy ez is szempont nálad. – Nem, csak elgondolkodtam azon, hogy miért dolgozik valaki szenteste. Nem csoda, hogy válóperes ügyvéd. Ennyit a szívélyes csevegésről. Ő sem bírta tovább a feszült csendet, ezért bekapcsolta a rádiót. Csodálkoztam, hogy ez eddig nem jutott eszébe. Az óra 15.18at mutatott, egy megkésett Rush Limbaugh-közvetítés éppen most ért véget. Aztán valami összecsukható ágyat reklámoztak, majd helyi közlekedési hírek és időjárás-jelentés következett. Eltorlaszolt utakra, fagyos időre és még fehérebb karácsonyra számíthattunk. Több centivel fehérebbre. Hidegfront közeledett, és a magasabb fekvésű településeknél még több csapadékra lehetett számítani. – Nem hallgathatnánk valami mást? – kérdeztem. A férjem mordult egyet, majd benyomta az FM gombot. Az ő kocsijában ültünk, így nem voltak előre 13
parazs_a_ho_alatt.indd 13
2021. 09. 15. 16:44:24
beállítva a rádiócsatornák. Beindult az automatikus kereső. Jacob összeráncolta a homlokát. – Állítsd le, ha valamelyik megfelel! Hagytam, hogy átugorja Gene Autry Rudolf, a piros orrú rénszarvas című slágerét. A dal fájdalommal töltött el, mert a gyerekekre emlékeztetett. Főleg Davidre, aki még hitt a Mikulásban és a rénszarvasaiban. A következő állomáson José Feliciano harsogta utoljára spanyolul: „Boldog karácsonyt!” A kijelző bal oldalán a helyi keresztény rádió játszotta a Csendes éj ezredik feldolgozását. Ezt is képtelen voltam hallgatni, mivel belül mart a bűntudat azért, amire éppen készültünk. Paul McCartney arról énekelt, hogy a hangulat éppen megfelelő, a lélek várakozással teli, és neki tökéletes karácsonya van. Bárcsak én is ugyanezt mondhattam volna el! A Journey együttes aztán azzal biztatott, hogy „Ne add fel a hitet!”, amit én – legalábbis a házasságunkat illetően – már régen megtettem. Nem így terveztük húsz évvel ezelőtt, bár az akkori hóvihar hasonló volt a mostanihoz. Húsz szentestével azután, hogy az anyám segítségével gondosan kiválasztott ruhában az oltár elé álltam, most 14
parazs_a_ho_alatt.indd 14
2021. 09. 15. 16:44:24
farmerban, egy régi pólóban és nagykabátban, sportcipővel a lábamon csúsztam lefelé a közös megegyezésen alapuló válás síkos útján. A három gyerek és a papagáj – egy kutya túl sok gonddal járt volna, Jacob pedig allergiás a macskákra – velem marad, ő pedig külön lakásba költözik majd újév után. Megígérte, hogy rendszeresen ránéz a gyerekekre. Tudomásom szerint – vagy amennyit láttatni engedett – nem volt másik kapcsolata. Nem ez volt a problémánk. A hűtlenségnél sokkal súlyosabb kérdésekkel küzdöttünk. Imogen Heap dalánál állítottam meg a keresőt. Semmi karácsonyi hangulat. Csak bolondos zene és szintetikus énekhang, ami elvonta figyelmemet arról a jelenről, ami elvileg a legnagyobb ajándék a világon. Tudom. Sokat hallottam ezt az évek során. – Elegem van az autópályából! – horkant fel Jacob. – Lerövidítem az utat. – A hegyen keresztül? Ebben az időben? – két kérdés volt a válaszom erre az egyszerű kijelentésre. – Így fele annyit kell csak utaznunk. Senki sem használja már a régi főutat. – Szerinted nem biztonságosabb, ha a letakarított úton megyünk? 15
parazs_a_ho_alatt.indd 15
2021. 09. 15. 16:44:24
Ellenvetéseimmel mit sem törődve hirtelen élesen balra fordította a kormányt. A kocsi vége jobbra csúszott. Amíg ő ismét egyenesbe kormányozta a járművet, én ösztönösen a zárhoz kaptam. Erre a tipikus – szemforgatással és sóhajjal kísért – Jacob-féle fejrázással reagált. – Belehalnál, ha egyszer végre megbíznál bennem? – kérdezte. Erre legalább egymillió olyan eset jutott az eszembe, amikor próbáltam megbízni benne. És egymillió olyan dolog is, amiben csalódást okozott. Húsz évig kerestem az okokat, hogy teljesen belé vethessem a bizalmamat. De hogyan is tudnál bízni valakiben, aki képtelen azt az életet élni melletted, amire vágysz? Persze voltak apró jelei a gondoskodásának: egy-egy bocsánatkérő rózsacsokor néhanapján, de a virágok elhervadtak és a kukában kötöttek ki. Végül más utakat választottunk: ő az autópályát, én pedig a mellékutakat. Külön, mégis valamiképpen egy irányba tartva. Mint két hold, amely azonos bolygó körül kering, de pályájuk csak ritkán keresztezi egymásét. – Nem szeretném, ha a gyerekek a temetésünkkor látnának minket legközelebb – motyogtam. Rátaposott a fékre, én pedig felsikítottam, amint a 16
parazs_a_ho_alatt.indd 16
2021. 09. 15. 16:44:24
kocsi ismét megcsúszott. A passzív-agresszív vezetési stílus volt a specialitása. – Rendben van, máris megfordulok! Egyik kezemmel a fejemhez kapva, könnyekkel a szememben csaptam rá a rádió kapcsológombjára, és szinte öntudatlanul feleltem: – Nem, menj csak tovább! * * * A régi főút volt az egyik kedvenc útvonalam. Nyaranta – amikor a hegyek zöldelltek, és Becca még kicsi volt – mindig erre jöttem, hogy megmutassam neki, más emberek hogyan élnek. Nem szűkös bérházakba zárva, amelyekben lélegezni is alig bírnak, hanem tágas, virággal teli portákon, legelésző tehenekkel, friss füvön nyargaló lovakkal és olyan emberekkel, akik nem mókuskerékben töltik a napjaikat, hanem egészen közel a földhöz. Gyerekként az volt az álmom, hogy egy farmon élek majd, és lovakat tartok. Mindennap felnyergelem őket, kitakarítom az istállójukat, és zabbal meg almával etetem őket. De ezek az álmok lassan semmivé foszlottak a hosszú évek alatt. A boldog családról, a jó házasságról, a megelégedett17
parazs_a_ho_alatt.indd 17
2021. 09. 15. 16:44:24
ségről, a szép célokról és a sírig tartó szerelemről szőtt vágyakkal együtt. Jacob megint a rádiót kezdte piszkálni, ahogy megindultunk felfelé a hegyen. Nyilván a csend zavarta. Miután a meteorológus beszámolt néhány rejtélyes Mikulás feltűnéséről, egy kilenc kocsit érintő koccanásról adtak hírt, ami miatt lezárták az autópályát. – Mondtam, hogy a főút okosabb döntés – közölte Jacob. Nem tűnt igazán önelégültnek. Inkább tengernyi érdektelenséggel beszélt. Talán ez volt a baj: ő volt a tenger, én pedig a szárazföld. A szenvedély már rég kihunyt közöttünk. Létezett egyáltalán valaha? Nehéz a tűzre emlékezni, amikor már a hamut is hó lepi el. Azt tanácsolták nekünk, hogy osszuk fel egymás közt a tulajdonokat – a házat, a kocsikat és a gyerekeket –, mielőtt a bíróságra mennénk. Az ügyvéd majd engem képvisel, mivel mindkettőnkért nem állhat ki. Mi már barátian eldöntöttük, hogy kihez mi kerül, egészen a papagájig meg a mobiltelefonokig. Az említett ügyvéd szerint ugyanis a dolgok nagyon könnyen eldurvulhatnak, ha a bíróságnak kell kitalálnia, hogy kié legyen a szekérkerékből készült kávézóasztalka, és mi legyen a láthatási joggal. Ennek mindig a gyerekek isszák meg a levét. 18
parazs_a_ho_alatt.indd 18
2021. 09. 15. 16:44:24
– Ne engedjék, hogy egy bíró döntsön a családjuk jövője felől! – tanácsolta az ügyvéd a legutóbbi látogatásunkkor. – A bíró nem akar a szülők helyébe lépni. Csak az a célja, hogy az önök megállapodása a lehető legnagyobb mértékben támogassa a gyerekeket. Azt javaslom, hogy egyezzenek meg mindenben egymás közt, és akkor nem lesznek fájdalmas döntéshelyzetek a bíróságon! Bizonyára önök sem szeretnék, hogy a bíró szabja meg, melyikük mennyi időt tölthet majd a gyerekekkel. Azt tettük, ami a legjobb volt mindenkinek. Felnőttként viselkedtünk, próbáltuk feldolgozni a döntéseinkből származó fájdalmat és változásokat, amelyek más emberré formáltak minket. Gyerekeinket megkíméljük a további szenvedéstől, ha többet nem kell belelátniuk rémálommá vált házasságunkba. Bár ugyanannál az asztalnál vacsoráztunk néma keserűséggel, mégis kilométerek választottak el egymástól bennünket. Leheletvékony jégen korcsolyáztunk már régóta. Ez volt az utolsó felelősségteljes mentési kísérletünk: sürgősen leparancsoljuk a családot a jégről, mielőtt recsegve beszakad mindannyiunk alatt. Persze Jacobnak is rengeteg pénzt spóroltunk meg így, és ez volt az egyetlen dolog, ami igazán izgatta. Ha a válást 19
parazs_a_ho_alatt.indd 19
2021. 09. 15. 16:44:24
boltban is lehetne kapni, biztos vagyok benne, hogy ott vette volna meg, természetesen akciós kuponnal. – Nem emlékeztet valamire? – Jacob hangja vissza rántott a valóságba. – A reklám? – Nem, a hó. Nem emlékeztet valamire a múltból? – De, a nászutunkra – feleltem közömbösen. – Már akkor sem bíztál a vezetési stílusomban. – Nem a vezetési stílusod miatt aggódtam. – Hát akkor? Mély sóhaj következett. – Semmi különös. Csak féltem akkor éjszaka. – Féltél? Tőlem? – Féltem attól, amit tettünk. Hogy talán nem fog örökké tartani. Hogy nem olyan feleség leszek, mint amilyet szerettél volna. – Vagy én nem leszek olyan férj, amilyet te szerettél volna. Úgy tűnik, nem volt alaptalan az akkori félelmed – adta meg a kegyelemdöfést. – Hát igen. Egy kicsit tovább tartott, mint gondoltam – mondtam, miközben a decemberi alkonyatot bámultam. Felhők kúsztak a nap elé, és kísértetekként lebegtek felettünk, csendes könnyeket hullatva a mennyei csatornákból. Egyre feljebb kapaszkodtunk 20
parazs_a_ho_alatt.indd 20
2021. 09. 15. 16:44:24
a zavartalanul, szinte érintetlenül pihenő hegyoldalon. Végeláthatatlan legelők és erdőségek néztek farkasszemet velünk. Jacob megrázta a fejét, és lehalkította a rádiót. – Nem tudom, számít-e egyáltalán, de sajnálom, hogy így alakult! Szinte már őszintének tűnt ez a vallomás. Rápillantottam és láttam, hogy ő is engem néz. Gyerekek voltunk, amikor házasságot kötöttünk. Talán ez volt az oka minden későbbi problémánknak. Az oltárnál kimondott „igenek” megpecsételték további sorsunkat. Egykor dús, kócos haja mára megőszült, és az idő parancsoló szavára egyre feljebb húzódott a koponyáján. Nem volt hajlandó kontaktlencsét viselni, makacsul ragaszkodott régi, vastagkeretes szemüvegéhez, amely kiment a divatból, aztán újra visszajött, mint az én kedvenc klumpám is. Ráncok gyülekeztek a szeme alatt, és fiatalos, friss arcbőre petyhüdtté és fakóvá vált. Egy külső szemlélő minden bizonnyal ma is jóképűnek mondaná, persze a maga kisfiús módján. Én pedig nem egy külső szemlélő vagyok. Igazából az a pár felszedett kiló sem jelentett semmit. Szerintem mindig is helyes volt. – A nővéred hívott, mielőtt elindultunk – terelte 21
parazs_a_ho_alatt.indd 21
2021. 09. 15. 16:44:24
másra a szót, hogy megtörje néma hallgatásom. – Megígértem neki, hogy visszahívod. A nővérem. A keresztény mintaanya. Szerető, kedves és olyan édes, mint a méz. Mindezek ellenére megközelíthetetlen. Bármennyire is hangsúlyozta, hogy át tudja érezni a nehézségeinket, fogalma sem volt róla, min megyünk keresztül. És természetesen a szüleinket is részletesen tájékoztatnia kellett a házassági problémáinkról. Jacob rám nézett, de képtelen voltam viszonozni a tekintetét. – Majd felhívom, miután aláírtuk a papírokat. Na, ez már sok volt! A túlságosan kék, már-már opálra emlékeztető szemek. Ez volt az első dolog, ami megfogott benne. Azok a szemek – szinte a lélek mélyére látnak. Amikor felnéztem, éppen egy kanyarhoz közeledtünk, és a ködön meg a kavargó havon keresztül megpillantottam két célirányosan közeledő fényszórót. Mintha csak a jövőnket láttam volna egyenesen felénk száguldani. Képtelen voltam sikítani vagy megszólalni, csak némán mutattam a fény irányába. Ösztönös mozdulat. Lábat a pedálra. A kormányt egyik, majd hirtelen másik irányba rántani. Cikázás. 22
parazs_a_ho_alatt.indd 22
2021. 09. 15. 16:44:24
Egy teherautó öblös dudája. Jacob védő keze elém csapódik. Pörgés. Súlytalanság. Káosz. Az üveggömböt megrázták, majd leejtették.
23
parazs_a_ho_alatt.indd 23
2021. 09. 15. 16:44:24