Sehol sem sírhatsz by Harmat kiadó

sehol_sem_sirhatsz.indd 2

2016.04.19. 10:02:14

DORIS VAN STONE ÉS ERWIN W. LUTZER

Sehol sem sírhatsz A szexuális bántalmazás sebei és gyógyulásuk

HARMAT – NYITOTT SZÍV ALAPÍTVÁNY Budapest, 2016

sehol_sem_sirhatsz.indd 3

2016.04.19. 10:02:14

T his book was first published in the United States

by Moody Publishers, 820 N. LaSalle Blvd., Chicago, IL 60610 with the title No Place to Cry © 1990 by The Moody Bible Institute of Chicago. Translated by permission. Fordította: Jövő Sándor Felelős szerkesztő: Szommer Hajnalka © Harmat Kiadó, 2016 Minden jog fenntartva. ISBN 978-963-288-321-2

sehol_sem_sirhatsz.indd 4

2016.04.19. 10:02:14

Tartalom

Előszó | 7 Köszönetnyilvánítás | 9 Bevezetés | 11

sehol_sem_sirhatsz.indd 5

2016.04.19. 10:02:14

Unokáimnak: Whitney, Erica, Lynsey, Derek, Natalie, Lorien értékes ajándékok, akiket Isten szeret, és akiknek köszönhetően nagymama lehetek

sehol_sem_sirhatsz.indd 6

2016.04.19. 10:02:14

Előszó Elborít a fájdalom? A vérfertőzés, bántalmazás, elutasítás vagy egy rosszul működő család fájdalma…? Amikor Jeremiás látta az összetört népet, elkeseredésében így kiáltott: „Nincsen-é balzsamolaj Gileádban? Nincsen-é ott orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya?” (Jeremiás 8,22 – Károli) Jeremiás tudta, hogy lehetséges a gyógyulás. Istent a Bibliában Jahve Raffaként is említik, ami azt jelenti: Isten, aki gyógyít. Az ő „balzsamolaja” az ő szava. Jeremiás tudta, hogy nincs olyan nagy, olyan rettenetes és olyan pusztítónak látszó sérülés vagy fájdalom, amit Isten ne tudna meggyógyítani. Ő az Isten, minden teremtmény Istene, és semmi sem túl nehéz a számára. Ha van történet, ami jól szemlélteti ezt, a Sehol sem sírhatsz ilyen. Talán olvastad Dorie első könyvét (Dorie, a lány, akit

sehol_sem_sirhatsz.indd 7

2016.04.19. 10:02:14

senki sem szeretett*). Láthattad benne Isten gyógyító hatalmát. Ha a szíved mélyén azt gondolod: „Igen. Csakhogy őt nem szexuálisan bántalmazták, mint engem…”, tudd, hogy nincs olyan seb, amelyet Isten ne tudna begyógyítani! Újra és újra láthatod majd ezt, miközben Dorie történetének további részleteit olvasod, amelyeket néhány közeli barátján kívül eddig senkivel sem osztott meg. Nem volt könnyű ezekről beszélnie. Dorie mégis vállalta, hogy emlékeiben újra belép a sötétségbe, múltjának dohos szobájába azért, hogy átélhesd vele, hogyan ment be oda Jézus, a Világ Világossága, hogy betöltse szeretetével. Dorie élő bizonyítéka Isten hatalmának, amely képes meggyógyítani a legmélyebb sebeket is. Kiváltságnak tartom, hogy mindig megölelhetem, amikor hazalátogat hozzánk, a Precept Ministries International** szervezethez. Ha követed Dorie példáját, rátalálsz a gyógyulás útjára, mert van balzsamolaj Gileádban, és létezik egy hatalmas Orvos. Kay Arthur

* Doris Van Stone és Erwin W. Lutzer: Dorie, a lány, akit senki sem szeretett (Budapest–Martonvásár: Harmat – Só és Világosság Alapítvány, 2014). ** A Bibliával kapcsolatos képzéseket, konferenciákat tartó nemzetés felekezetközi keresztény szervezet, lásd precept.org. (A ford.)

sehol_sem_sirhatsz.indd 8

2016.04.19. 10:02:14

Köszönetnyilvánítás Köszönetet szeretnék mondani annak a sok száz embernek, akiktől leveleket kaptam az elmúlt néhány évben. Sok levél bekerült ebbe a könyvbe is. Bár képtelen voltam mindannyiótokkal felvenni a kapcsolatot, hogy tudassam veletek, felhasználtam a szavaitokat, legyetek biztosak abban, hogy nekem írt bátorításotok ezáltal megsokszorozódik. Köszönetet szeretnék mondani kedves barátomnak, dr. Erwin Lutzernek, a Moody gyülekezet pásztorának, a kézirataim lejegyzéséért, pontosan adva vissza tapasztalataimat és gondolataimat. Sok órát beszélgettünk át, és boldoggá tesz az a nagy szolgálat, amit ez a könyv fog elvégezni. Hálás vagyok kedves barátomért, Ray Martinért is, aki szabadnapjait áldozta arra, hogy gondolataim egy könyvvé álljanak össze. És köszönetemet fejezem ki a kedves Sandy Burdicknak, aki vállalta a kockázatot, és tapintatos, de kitartó keresése nyomán rálelt a páncél mögött rejtőző gyermekre. Köszönöm a segítségeteket. Azért imádkozom, hogy az Úr használja ezt a könyvet az ő dicsőségére.

sehol_sem_sirhatsz.indd 9

2016.04.19. 10:02:15

Kedves Dorie! Az a problémám, hogy nem tudom elhinni, hogy Isten szeret. Az eszemmel tudom, hogy így van, de a lelkem mélyén nem hiszem el. Nem tudom elfogadni, mert attól félek, ha megtenném, Isten visszautasítana. Ez egy érzelmi akadály, és nem észszerű indok. Bárcsak biztosan tudnám, hogy Jézus szeret, hogy gondoskodik rólam, és megtart a jelenlegi körülményeim között is! Akkor minden rendben lenne. Akkor elviselném a múltam terheit és fájdalmát. Semmi másra nincs valójában szükségem, csak szeretetre. Te betörtél a páncélom mögé, bár keményen harcoltam. Azt mondtam magamnak: „Nem fogok sírni! Ez csak mellébeszélés! Ez mind csak érzelem, ami elmúlik, és nem hagyom magam elgyengülni!” De tudtam, hogy nem mellébeszélés az, ha leveszem a páncélomat, és szabad folyást engedek a könnyeimnek, és elfogadom Isten szeretetét. Az lesz a gyógyulás. Szeretettel: T.

sehol_sem_sirhatsz.indd 10

2016.04.19. 10:02:15

Bevezetés 1985. június 29-én, vasárnap délután fél 2 körül egy mentőautó száguldott végig a Randolph utcán. Lloyddal Topekában, Kansasben voltunk fiunknál, Burney-nél és feleségénél látogatóban. A házukból figyeltem a mentőautót. Menyemmel, Dianával egymásra pillantottunk. – Remélem, nem Lloydért jöttek – mondtam félig komolyan. – Biztosan nem – válaszolt. Férjem az utóbbi néhány évben megszerette a kocogást. Jó karban volt és élvezte az ellazulást, a testmozgást. Nem aggódtam, mert nem vártam őt vissza még legalább egy fél óráig. Mielőtt elindult, kocogószerelésben bejött a konyhába. – Édesem, nemsokára visszajövök, és akkor elmegyünk enni valahova. Lehajolt és megcsókolt. Megöleltem egyszer – majd még egyszer. Miután kisétált a házból, az ajtóhoz mentem. 11

sehol_sem_sirhatsz.indd 11

2016.04.19. 10:02:15

– Jó futást! – kiáltottam utána. Visszafordulva rám nézett, és hüvelykujjával fölfelé mutatva mondta: – Úgy lesz, drágám! Várakoztunk. Egy óra eltelt, és nem jött még haza. Elhatároztam, hogy elsétálok a parkba, és megkeresem. Biztosan ott van, talán pihen a napon. De sehol sem láttam. Még ekkor sem gondoltam, hogy valami történhetett. Mikor visszaértem, megbeszéltük a tennivalóinkat. Egyikünk sem említette, de nem ment ki a fejünkből a mentőautó. Beugrottunk a kocsiba, és végighajtottunk az utcán még mindig abban bízva, hogy meglátjuk valahol. Talán másik irányba ment, vagy egy mellékutcán sétálgat. Szomorúan érkeztünk haza. Megkértem Dianát, hogy telefonáljon a közeli kórházba. Amint hallgatta a vonal másik végéről jövő hangot, elsápadt és a keze megremegett. – Dorie, bevittek egy azonosítatlan férfit, azt gondolják, hogy egy futó. Induljunk azonnal! Csendben haladtunk a kórház felé. Az biztos, hogy nem Lloyd. Nem lehet, Uram, Nem, ez nem lehetséges. Mikor megérkeztünk, egy kórházi egyenruhás férfi fogadott. – Ön itt marad – mondta nekem. – A fia jöjjön velem. Egy örökkévalóságnak tűnő ideig várakoztunk. Majd Burney megjött, és karjait széttárta. Mielőtt bármit mondott volna, tudtam, mi történt. – Anya, elment. – Nem, ez nem lehet! – De igen, anyu, ő hazament, már szabad. 12

sehol_sem_sirhatsz.indd 12

2016.04.19. 10:02:15

Diana csatlakozott hozzánk, amint egymás karjaiban sírtunk. Úgy éreztem, hogy csak álmodom. Lloyd azt mondta, hogy időben hazajön értünk, és elmegyünk enni. Nem halhat meg ilyen gyorsan, mondtam magamban. Miután Burney visszanyerte lelkierejét, azt mondta: – Tudod, mielőtt kijöttem abból a szobából, megcsókoltam őt, és azt mondtam: Ó, Uram, más emberré kell válnom, amint innen kilépek – és hozzátette: – Anyu, olyan ember akarok lenni, mint ő! – Csak egy utat választhatsz, ha olyan akarsz lenni, mint ő – mondtam. – Szeresd az Urat, Istenedet teljes szívedből, lelkedből és elmédből. – Katona, készen állsz? – kérdezte Burney arra utalva, hogy felkészültem-e a szobába való belépésre, ahol halott férjem fekszik. – Kész vagyok. Halkan beléptem, és láttam az én mesebeli hercegemet, amint a halál csendjében fekszik. Megcsókoltam és sírtam. Egy pillanat töredékéig azt gondoltam: Bárcsak el tudtam volna köszönni tőle! Aztán az jutott eszembe: Nem, nekem nem kellett volna elköszönnöm tőle. Életünk minden területén naprakészek voltunk – harminchat éven keresztül újra és újra elmondtuk egymásnak: „szeretlek”. Az orvos azt mondta, valaki éppen látta Lloydot elesni. Azonnal meghalt, talán még mielőtt a teste földet ért volna. Meghalt – ahogy az orvos mondta – két lépés között. – Felfogta, amit most nekem mondott? – kérdeztem. – Lloyd egyenesen a mennybe futott! Az orvos megpaskolta a vállamat, és válaszolt: „Aha”, mintha azt mondta volna: „Hallottam már ilyet korábban, mikor valakit nagy megrázkódtatás ért.” 13

sehol_sem_sirhatsz.indd 13

2016.04.19. 10:02:15

De erre a napra legszívesebben úgy gondolok, hogy Isten ekkor mondta Lloydnak: „Katona, ideje hazajönnöd!” Aztán elképzelem Lloyd válaszát: – Uram, de Dorie… – Ne aggódj. Gondoskodom róla. Te csak gyere haza.

A fájdalom Minden nő bánkódik a férje elvesztése miatt. De az én esetemben a fájdalom különösen mély volt, ugyanis az egész világon Lloyd volt az első ember, aki igazán szeretett. A St. Paul Bibliaiskolában találkoztunk 1946 szeptemberében. Amint megláttam, csodáltam a magas, jóképű texasi fiút. Álmodni sem mertem, hogy egyszer a felesége lehetnék. Természetesen visszautasítana, ha megismerne, érveltem magamban. Azok, akik fizikai és szexuális bántalmazást szenvedtek el, megértik, hogy piszkosnak, szégyellni valónak és az emberek szeretetére méltatlannak éreztem magam. Nem számít, hogy mennyire próbáltam olyan lenni kívülről, mint bárki más, tudtam, hogy belülről különbözök tőlük. És azt gondoltam, mindenki belém láthat. Ha tényleg így lett volna, vajon mit láthattak volna bennem? Házasságon kívül fogantam, és nem várt érkezésem kényszerítette szüleimet korai házasságkötésre. Anyám gyűlölt, egy árvaházban és két nevelőszülőnél is bántalmaztak. Anyám teljesen elutasított. Van tapasztalatom arról, hogy milyen nevetségesnek és elutasítottnak lenni. Szexuálisan zaklattak. És apám véglegesen megtagadott. Legkorábbi emlékeim egy magányos oaklandi lakáshoz kötődnek, ahol a sötétben várakoztam anyámra, aki rám 14

sehol_sem_sirhatsz.indd 14

2016.04.19. 10:02:15

hárította húgom, Marie ellátásának a felelősségét. Mikor anya hazaérkezett, Marie-t megölelte. Engem mindig félretolt, mint egy kóbor kutyát. Csak hatéves voltam, de ismertem a mély fájdalmat. Gyakran éhesen feküdtünk le. De az üres gyomor fájdalma elviselhetőbb volt, mint az érzelmi seb, amit a visszautasítás és a gyűlölet okozott. Sose vettek kézbe, nem simogattak meg, nem öleltek át. Tudtam, hogy más vagyok, hogy csúnya az arcom, és terhére vagyok anyámnak. Ő gyakran hozott haza férfiakat. Olyankor felöltöztette a húgomat, és együtt elmentek. Azért, hogy senki se vegye észre, hogy egy másik gyermeket egyedül hagyott otthon, lenyitotta a beépített ágyat, begyömöszölt oda, majd felcsukta. Levegőért kapkodva sírtam, amíg el nem aludtam. Időnként az emberek megkérdezik, hogyan emlékezhetek vissza hatéves korom eseményeire. Csak annyit tudok mondani, hogy ha a fájdalom mély, akkor tudsz emlékezni. Az emlékeim még mindig élénkek. Hétéves koromban anyám betett Marie-val egy árvaházba, ledobott bennünket az ajtóban, mint egy csomagot. Csak kétszer jött látogatóba a hét év alatt, Marie-nak hozott ajándékot, nekem nem. Évekkel később, mikor Lloyddal elmentünk oda, meglepődtem, hogy csak tíz utcányira volt attól a helytől, ahol előtte anyánkkal laktunk. Gyerekként ez egy világnyi távolságnak tűnt. Az árvaházban más gyerekeken töltöttem ki a dühömet. Kiérdemeltem magamnak a rossz hírnevemet, és hét éven keresztül minden este verést kaptam (általában éppen lefekvés előtt). Tizenhárom éves voltam, amikor keresztény diákok jöt15

sehol_sem_sirhatsz.indd 15

2016.04.19. 10:02:15

tek hozzánk, hogy beszéljenek nekünk Jézus Krisztusról. Távozásukkor egyikük azt mondta: – Gyerekek, még ha mindent el is felejtetek abból, amit mondtunk, ezt ne felejtsétek el: Isten szeret benneteket. A társalgóban egy összecsukható széken ülve imádkoztam életemben először. Azt mondtam Istennek, hogy ha szeret és elfogad, akkor az övé leszek. Azon a különleges napon kereszténnyé lettem, és tudtam, hogy Isten elfogad. Végre lett egy Barátom – egy örök Barát. Akkor még nem tudtam, hogy az életem az árvaházon kívül sokkal rosszabb lesz, mint a falakon belül volt. Négy helyen voltam nevelőszülőknél. Ebből kettőn fizikailag, érzelmileg és szexuálisan bántalmaztak. De Isten, aki mellém állt árvaházi napjaim végén, kitartott mellettem. Életem egy jóval későbbi szakaszában megtaláltam apámat. Barátok lettünk, másfél évig laktam vele és a feleségével. Amikor később elmondtam neki, hogy misszionárius leszek, elutasított – a házba sem engedett be, pedig csak azért utaztam hozzá, hogy beszámoljak a döntésemről. Mikor meghalt, az adatai közt az szerepelt, hogy nem volt gyereke. Véglegesen elutasított. Szívemben az átélt bántalmazások emlékeivel gyakran tűnődtem azon, vajon tud-e Isten használni, és lesz-e valaki, aki szeretni tud. A múltamról hallgattam, mert hamar rájöttem, hogy a legtöbb ember túlságosan is önmaga körül forog ahhoz, hogy mások terheit cipelje. Bizalmam sem volt sokakhoz. Attól féltem, hogy ha az emberek megismerik a múltamat, újra és újra elutasításban lesz részem. Isten végig velem volt a fizikai és szellemi bántalmazás sötét napjaiban. De sóvárogtam arra, hogy legalább egy 16

sehol_sem_sirhatsz.indd 16

2016.04.19. 10:02:15

ember szeressen, egy ember fogadjon el úgy, ahogy vagyok, a múltam ellenére. Lloyd volt az az ember. Isten csodájaként éltem meg, ahogy Lloyddal elkezdtünk találkozgatni. Egy napon elhaladtunk egy ékszerbolt mellett. – Álljunk meg és nézzük meg a gyűrűket. Szeretnék venni egyet neked – bökte ki minden előzmény nélkül. Szinte sokkos állapotban néztem rá, miközben azt az egyszerű szót súgta nekem, amire annyira vágytam: – Szeretlek! – Aztán megcsókolt. Gondold csak végig! Ő szeretett, miközben a családom utált. Szeretett a csúnyaságom ellenére. Szeretett, pedig gonosz emberek durván elrabolták a szüzességemet. Mindig is „hibás áru”-ként gondoltam magamra. Sőt elutasítottként és gyűlöltként. De itt volt egy ember, aki kész élete hátralévő részét velem tölteni. Ismerte a múltamat, és nem zavarta.

A temetés Lloyd temetése 1985. július 2-án volt. Kedves barátom, Erwin Lutzer, a chicagói Moody Church lelkipásztora Kansas Citybe repült, hogy beszédet mondjon a temetésen. Isten hűségéről és gyermekei iránti szeretetéről szólt az üzenete. Valakitől idézte: „Isten túl jó, hogy bármi rosszat tegyen, és túl bölcs ahhoz, hogy hibázzon.” Mikor kiléptem a temetőből, akkor döbbentem rá, hogy özvegy vagyok. Az egyetlen ember, akit valaha is szerettem – az egyetlen ember, aki tényleg szeretett –, elment. Nyugodt voltam felőle, mert tudtam, hogy Jézussal van. 17

sehol_sem_sirhatsz.indd 17

2016.04.19. 10:02:15

De azt is tudtam, hogy sok éjjel fogom még álomba sírni magam magányomban, mert nem érezhetem többé gyengéd érintését. A Lloyd elvesztése miatti fájdalmam éppoly mély volt, mint gyermekkorom sebei – bizonyos értelemben még mélyebb is. Életem korai szakaszában egyedül Isten szeretetét ismertem, ekkor úgy tűnt, hogy befejezni is ugyanúgy fogom az életemet. De most több száz keresztény barátom van, és néhányan közülük sokkal többet jelentenek, mint egy testvér. Kay és Jack Arthur, a chattanoogai Precept Ministry* munkatársai befogadtak a családjukba. Az iskolájukban dolgozom, osztozom az örömükben és a barátságukban, és megtiszteltetésnek tartom, hogy részt vehetek a szolgálatukban. Mennyire szeretem a preceptes családomat! Van két drága gyermekem és hat unokám. Mégis, ismerve a házasság örömét és meghittségét, el kellett fogadnom, hogy az élet Lloyd nélkül már nem lehet ugyanaz. De Istennel hogyan csüggedhetnék el? Még ma is hallom, ahogyan megszólított az oaklandi árvaházban, amikor könyörtelenül elvertek a nevelőszülőknél, és amikor szexuálisan molesztáltak: „Dorie, én veled leszek. Én betöltöm az összes szükségedet örökre.” Pál apostol írta, hogy Isten „megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket” (2Korinthus 1,4). Konferenciai előadókörútjaimon gyakran tapasztalom, hogy a bántalmazott emberek hamar tudnak azonosulni * Tanítói szolgálatot végző keresztény szervezet. (A ford.)

sehol_sem_sirhatsz.indd 18

2016.04.19. 10:02:15

velem, mert ugyanazt az utat jártam be, amelyen éppen most haladnak. Ismerem a magány, az elhagyottság és a kétségbeesés fájdalmát. De ismerem a gyógyulás és a kegyelem útját is. Ez a könyv egy meghívás: gyere velem. Gyere a tanácsadói szobámba, és figyelj azok sebeire, akik kimondhatatlan fájdalmakat élnek át. Hallgasd a kínzások, szexuális zaklatások és szóbeli bántalmazások történeteit. De kérlek, ne add fel itt. Legalább addig maradj, amíg meg nem hallod a győzelmeket, a helyreállásokat és a gyó gyulásokat. Akik olvasták a Dorie, a lány, akit senki sem szeretett című könyvet,* egy lépéssel közelebb jutnak a valódi történethez. Jelen könyvemben fölelevenítem a részleteket is. Mert nemcsak fizikailag és szóban éltem át bántalmazást, hanem szexuálisan is. Amikor az első könyvet írtam, nem éreztem magam késznek arra, hogy egészen feltárjam az átélt borzalmakat. A szexuális bántalmazásról az áldozatnak nehéz beszélnie – senki sem szeretné újra felidézni azokat a fájdalmas eseményeket. És a legutóbbi időkig azt várták az áldozatoktól, hogy az ilyen titkok maradjanak titkok. De nem maradhatok tovább csendben. Ez a beszámoló azokat az alapigazságokat is bemutatja, amelyek alapján Istenre bízhatjuk sebeink gyógyítását. A legfontosabb, hogy Istennél van gyógyulás a szexuális bántalmazás áldozatai számára is. Előadásaim során majdnem mindig megkeresnek olyan nők, akik szexuális bántalmazástól szenvednek. Jelenleg a női társadalom egy hatoda tartozik a bántalmazottak közé. * Doris Van Stone és Erwin W. Lutzer: Dorie, a lány, akit senki sem szeretett (Budapest–Martonvásár: Harmat – Só és Világosság Alapítvány, 2014).

sehol_sem_sirhatsz.indd 19

2016.04.19. 10:02:15

Ahogy a pornográfia és az erkölcsi hanyatlás növekszik társadalmunkban, a szexuális bántalmazás aránya is nőni fog. Egy becslés szerint a ma születő lányok közül minden negyediknek része lesz szexuális bántalmazásban többnyire egy közvetlen családtagja, rokona vagy barátja által. A fiúkat is bántalmazzák. Néhányukat épp a szüleik vagy társaik. Hálás vagyok, hogy előző könyvemet Isten oly sok ember gyógyulásában fel tudta használni. Egy nő ezt írta: „A könyved a gyógyulási folyamat része volt az életemben. Ahogy olvastam lapról lapra, a saját életemet láttam… ez tényleg fájt, de ez a gyógyulás fájdalma volt.” Bátorítást nyertem egy levélből, amelyet egy Fülöp-szigeteken élő férfi írt. Felolvasta a könyvemet az egyetemi diákjainak. Elismerte, hogy a történetem szomorú, de hozzátette, hogy meglátta benne a ragyogóan fényes pontokat: Megköszöntem Istennek az ön anyját, aki a gyűlölete ellenére életben hagyta önt. Megköszöntem Istennek az ön apját, aki önnek hátat fordítva Isten kegyelméhez és szeretetéhez kényszerítette önt. Megköszöntem Istennek férje, Lloyd szeretetét, hogy általa ön is megtapasztalhatta az emberi szeretetet. És köszönöm Istennek, hogy a gonosz emberekkel való találkozásai következtében azzá a nővé vált, aki ma. Sírtam, amint a levelet olvastam. Valamiért gyermekkori traumát éltem át. A hegek még ott vannak, de már nem fájnak annyira, mint egykor. Van remény. Némelyek azt gondolják, hogy azt mondani: Krisztus a válasz a lelki fájdalomra, túl leegyszerűsített. Egy előadásomon egy előkelő úr ült az első sorban, feszülten figyelte 20

sehol_sem_sirhatsz.indd 20

2016.04.19. 10:02:15

minden szavamat. Gyanítottam, hogy csupán azért jött, hogy vitába szálljon azzal, amit a gyógyító sebekről mondok. Igazam volt. – Nagyon leegyszerűsített – mondta az alkalom után. Aztán hozzátette: – Gyakorló pszichiáter vagyok. – Tovább akartam állni, félve a várható kioktatástól. De nem engedett elmenni. – Én is keresztény vagyok – mondta –, és engedtem a társaim nyomásának. Úgyhogy mostanában adok a pácienseimnek az ön könyvéből is egy példányt a Biblia mellé. – Megkönnyebbülten hallottam, hogy bátorítani akar. Arra a következtetésre jutott, hogy a mondás, miszerint Krisztus a válasz, egyszerűnek hangzik, de mégis helyes – az Úr eljött, hogy a megtört szívűeket meggyógyítsa, és a megsebzetteket felszabadítsa. Tehát ez a remény könyve. Nem egyedül kell megküzdenünk a problémáinkkal. Krisztus, a csodálatos Tanácsos mellettünk áll, hogy a folyamaton végigsegítsen. Ő a válasz erre a fájdalmas világra. Nem vagyok hivatásos tanácsadó. De rendelkezem két jellemzővel, amelyek segítettek a hozzám hasonló háttérből jött embereknek. Először is azonosulni tudok az érzelmi fájdalommal és gyötrelemmel. Megtanultam figyelni és elhinni a nekem elmesélt történeteket, mert én is átéltem ilyeneket. Másodszor, szilárd hitem van Krisztus hatalmában, aki képes a múlt sebeit begyógyítani. Ez a könyv a győzelemről szól, mert Krisztus a válasz! A legőszintébb imádságom, hogy ezrek fedezzék fel, hogy Isten csak azért enged bennünket megsérülni, hogy ő maga meg is gyógyíthasson. El akarom mondani ennek a sérült világnak, hogy van egy Megváltónk, aki vissza tudja adni egészségünket. 21

sehol_sem_sirhatsz.indd 21

2016.04.19. 10:02:15

Kedves Dorie! Amikor elmondtad az életedet, olyan valóságos volt… legbelülről érintetted meg az embert, ahol a fájdalom a legélesebb. A nővéremet és engem az apánk molesztált. Isten elvette a szégyent, ami megakadályozott abban, hogy beszéljek a múltamról. Oly hosszú ideig magamban tartogattam a fájdalmamat, de a sötét területeket a világosságra kell hozni. Apám lelkész volt. Jó véleménnyel kellene lennem arról, aki vasárnapi iskolai tanító, misszionárius vagy bármilyen területen Istent szolgálja? Azt mondom, nézz a gyermekeire: vajon megtalálod-e bennük a gyermeket? Néha csak sötét gonoszság és magányosság van ezekben a családokban. Szükségünk van a fényre, éppúgy, mint egy megrepedt edénynek, hogy kiderüljön, hol a hiba. Én már Istennek ajánlottam ezt a törött edényt, amelyet magam próbáltam tökéletessé tenni. Most Isten világosságába került, az ő szeretete tud rajtam keresztülragyogni. Én az ő edénye vagyok: a törött edény, akit senkit sem akar szeretni, és akire senki sem akar büszke lenni. Az egyik törött edény ismeri a másikat. Isten meggyógyítja a törött edényt. Jézusért: M.

sehol_sem_sirhatsz.indd 22

2016.04.19. 10:02:15

ELSŐ FEJEZET

Sehol sem sírhatsz Igaza volt annak, aki azt mondta, hogy a bántalmazott gyermekek egyik problémája, hogy nincs hol kisírni magukat. Gondoljuk csak el, milyen lehet a bántalmazás sötét titkát egyedül hordozni. Ha beszélnének róla, a büntetést kockáztatnák, amennyiben nem hinnének nekik. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a szexuális bántalmazás keresztény otthonokban is előfordul – még keresztény vezetők otthonaiban is. Ez a rejtegetett bűn nagy tiszteletben álló családok zárt ajtaja mögött is megtörténik. Bárhol előfordulhat. A sötét titkok teszik a lelket keserűvé, szeretetlenné és vigasztalhatatlanul szomorúvá. Sok neurózisnak ez az oka, a társadalomból való visszavonulásra vagy akár öngyilkosságra is késztethet. Lelkünk azon része válhat a problémák gócpontjává, amelyet mások, talán még Isten elől is elzárunk. Sok em-

sehol_sem_sirhatsz.indd 23

2016.04.19. 10:02:15

bernek jelentene hathatós segítséget egy odafigyelő fül és egy együttérző szív. Évekig rejtegettem titkomat, amelyről úgy döntöttem, csak Isten és a férjem ismerheti. Azt gondoltam, hogy csak bennük bízhatok meg. Azt gondoltam, az emberek nem hinnék el, ha elmondanám, hogy szexuálisan bántalmaztak. De most elmondom a történetemet, mert találkoztam több száz nővel, akik ismerik a szenvedésemet. Tizenhárom éves koromban hagytuk el az árvaházat húgommal. Egy nevelőotthonba kerültünk, melyet egy „Granny” nevű hölgy vezetett. Én alsó tagozatos középiskolás voltam, Marie pedig egy közeli általános iskolába járt. Granny megérkezésünk napjától megfélemlített bennünket. „Ha nem figyeltek rám, ezt kapjátok”, figyelmeztetett, miközben pofon csapott a csupasz tenyerével, engem használva szemléltetésül. Az ütés fájt, de igyekeztem nem sírni. Volt azonban valami Granny házában, ami a verésnél is sokkal rosszabb volt. Egy este már aludtam, amikor a férje bejött a szobába, felkeltett és azt mondta, hogy vegyem le a ruhámat. Aztán további magyarázat nélkül megerőszakolt, hogy kielégítse gonosz vágyait. Ez volt az első a sok hasonló tapasztalat közül. Mennyire utáltam még a férfiak puszta látványát is! Magas volt, izmos és erős testalkatú. Semmit sem tehettem, hogy megakadályozzam a testem elleni erőszakot. Figyelmeztetett, hogy ha bárkinek is elmondom, megöl, és el is hittem neki. Majdnem minden ilyen nyomasztó alkalom után bezárt a WC-be, míg abba nem hagytam a sírást. Ha megpróbáltam kinyitni az ajtót, és ő még a közelben volt, újra bántalmazott. Egyszer olyan erővel és haraggal zokogtam, hogy a kezeimmel átlyukasztottam a zsebeimet. 24

sehol_sem_sirhatsz.indd 24

2016.04.19. 10:02:15

Az egyetlen dolog, ami erőt adott azokban a fájdalmas napokban, az volt, hogy Isten velem volt. Még az árvaházban egy Irma Freman nevű keresztény gondozónőtől kaptam egy Újszövetséget. Mindennap olvastam néhány verset, és megpróbáltam megjegyezni őket, amennyire tudtam. „Uram, azt ígérted, hogy mindig velem leszel – mondogattam. – Te vagy az egyetlenem.” A Grannynél töltött négy hónap után Marie-val egy állami leányotthonba kerültünk. Ott egy kicsit fellélegezhettünk az elmúlt hónapok kegyetlenségeiből. Sajnos rövid volt az itt-tartózkodásunk. Azt mondták, hogy egy magánotthonba helyeznek át minket. Tele voltunk várakozással, hogy talán majd lesz ott valaki, aki szeret minket. De nem így történt.

Ó, ne, már megint? Amikor megszólalt a leányotthon kapucsengője, meghökkentem. Granny állt ott, mindig haragos arckifejezésével. – Azért jöttünk, hogy elvigyünk egy családhoz, akik San Franciscóban laknak – mondta, a vele érkező szociális munkásra mutatva. Granny, amint azt kiderítettük, ismerte anyánkat. Soha nem értettük pontosan a kapcsolatot, de azt mondták, ő anyánk nevében van ott. Húgom egy olyan családhoz került, ahol tényleg elfogadták őt. Engem egy olyan helyre vittek, ahol ismerték anyámat. A Makin családnál az élet épp olyan rossz volt, ha nem rosszabb, mint amilyen Grannyéknél. Makin úr alacsony, köpcös, erős mellkasú ember volt. Egy gorillára emlékezte25

sehol_sem_sirhatsz.indd 25

2016.04.19. 10:02:15

tett. Makin asszony komor kinézetét középen elválasztott szürke haja adta. Makin asszony csak havonta egyszer engedélyezte a fürdést, és a hajmosást csak minden nyolcadik héten. Az ajtó felett tartott egy naplót, amelyben azokat a napokat jegyezte fel, amiken vizet fog önteni a dézsába. Előtte kellett levetkőznöm, és amikor vizes voltam, egy bőrszíjjal megvert. Még mindig érzem a csípését. Gyakran kaptam verést iskolába menet előtt, így a nyolc kilométeres gyalogútra vérző orral és véraláfutásos szemmel kellett elindulnom. Mielőtt megérkeztem, egy benzinkút mosdójában próbáltam eltakarni sebeimet. Most már meg vagyok győződve arról, hogy a tanáraimnak és a többi felnőttnek látniuk kellett, hogy bántalmaztak. De úgy tettek, mintha nem vennék észre. Ha megkérdezték volna, mi történt, ők is felelőssé váltak volna. Senki sem akart belekeveredni az ügybe. A hajam gondozatlan volt és tetves, ezért le kellett vágni. Szégyenemben egy törülközővel a fejemen mentem iskolába. A többiek leszedték és kinevettek, miközben gúnyneveket aggattak rám. A kosz a csuklómon és a bokámon körbeért. Mikor beléptem az osztályterembe, hallottam, ahogy a többiek hátukat felém fordítva ezt mondták: „Ott van Büdöske!” Nagyon vártam azt a hosszú gyaloglást az iskolába és vissza. Istennel beszélgetve töltöttem az időt. Néha az iskola után az egyik sikátorban lévő dobozokban bújtam el, vagy a szemetesedények mögé kuporodtam, hogy valamiféle menedéket találjak. Kerestem egy helyet, ahol imádkozhatok és kisírhatom magam. A Grannyéknél mindennapossá vált verések folytatódtak a Makin-házban is. Könyörtelenül elvertek. Újra azon kap26

sehol_sem_sirhatsz.indd 26

2016.04.19. 10:02:15

tam magam, hogy szaladok elrejtőzni a lépcső alatt vagy egy kis zugban, keresve egy helyet, ahol sírhatok. Az én görgős, összehajtható ágyam azon a folyosón helyezkedett el, amelyik az ebédlőből Makinék hálószobájába vezetett. Gyakran furcsa emberek mentek el az ágyam mellett, miközben a hálószoba felé csoszogtak. Imádkoztam, hogy ne nyúljanak hozzám. Egy nap Makin asszony azt mondta az egyik embernek: „Gyerünk, a tied. Én a másik szobában maradok.” A férfi erősebb volt nálam. Letépte a ruhámat, és arra kényszerített, hogy részt vegyek a szexuális aktusában. Újra csak sikítottam, könyörögtem, esedeztem, hogy én egyáltalán nem akarok részt venni ebben a perverzióban. De senki sem hallotta meg a kiáltozásomat. Senki sem segített. Nemsokára más emberek jöttek a házhoz, keresve a „kislányt”. A San Franciscó-i házak olyan közel épültek egymáshoz, hogy csak egy szűk sikátor van közöttük. Alkalomadtán, mikor hallottam a férfiak jöttét, végigszaladtam a sikátoron, és elbújtam egy lépcső alatt, vagy elfutottam az épületblokk túlsó felére. Még most is emlékszem, ahogy egy éjjel elrejtőzve hallottam, ahogy a férfiak kérdezgetik: „Hol lehet? Hova tűnhetett?” Lehorzsoltam a térdem, amint guggoltam a kis zugban, várva arra, hogy elmenjenek. Rothadó szemét lehetett a közelemben, mert élénken emlékszem, amint arra gondoltam, hogy ez csak döglött patkány lehet. Zokogtam: „Bárcsak lenne anyám, akkor ez nem történt volna meg velem!” Aztán felvillant valami fény, majd egyfajta békességet éreztem. Hallottam, amint mondják: „Nincs itt.” Elmentek. Akkor Isten megvédett. De voltak alkalmak, amikor Isten nem védett meg. 27

sehol_sem_sirhatsz.indd 27

2016.04.19. 10:02:15